Hááát, ez nehéz kérdés. A havilapok nagy előnye, hogy az ember azért azt a ~hatszáz forintot elő tudja kaparni rá mindig, de egyszerre háromezret már nem biztos. Valamint nem törik meg a borító a sok olvasástól, és az ember könnyű szívvel kinyitja teljesen (én pl a könyveimet 80-90 foknál nem nagyon nyitom ki jobban, füzetet meg ugye lazán 180, mert nem törik meg).
A tpb-k előnye, hogy összességében olcsóbb, egyben van a történet. Más most nem jut eszembe.
Viszont a füzetekben olyan jó olvasgatni a levrovot.

Annyira aranyos volt egy kisgyerek, aki levelét személyesen Pókemberhez írta! "Kedves Pókember! Az mitől van, hogy a fekete ruhádban néha gonosz leszel?" - vagy valami hasonló. Nem tudom mennyire emlékeztek a válaszra, de Kaine jól eltalálta. "Pókember azt üzente, hogy..." Az a levél nagyon bennem maradt, komolyan. Bár lehet, csak azért, mert szeretem a kisgyerekeket.
Deodato rajzai egyébként tényleg meseszépek. Bár lehet, hogy csak Romita Jr miatt érzem így. Én viszonylag lassan olvasok képregényeket, mert minden egyes képkocka után kicsit nézegetem a rajzot is, nem csak átsuhanok fölötte. A Sins Past-ban legalább négyszer többet nézegettem a képeket, mint amennyi ideig a szöveg elolvasása tartott. Ez alapján nekem az jött le, hogy Deodato-nak nagyon jűl megy az emberi arcokon az érzelemábrázolás. Amikor MJ póbál a színpadon (nem a legelején, hanem mikor már a többi szereplő is ott van; a "Macskák nem beszélnek."-es rész), azt hiszem az utolsó mondatánál nagyon jól elkapta Deodato MJ arcát, tök sok ideig fürkésztem, mint egy élő arcot, és elég vegyes érzelmeket, gondolatokat lehet leolvasni róla. Respect.