Én úgy emlékszem ez direkt limitált kiadásnak készült, és előfizetéstől lett függővé téve, hogy egyáltalán elindulhasson /Ha tévednék javítsatok ki/.
Szóval akik akkor kiperkálták rá a lét nem biztos, hogy örülnének ha most utánnyomásra kerülne sor. De ez csak az én véleményem.
Ha jól olvastam vissza anno (tavaly tavasszal), akkor nem mindegyik szám került egyből előfizetői kezekbe, csak egy biztos tábor kellett (200fő?) ahhoz, hogy kaine be merje indítani a sorozatot.
Én is az egyik későn érkező vagyok, bevallom erősen lemaradtam az egészről, tavaly áprilisban szippantottam be a már kiadott, még kapható részeket a kiadótól, az első évadot pedig magánkéz(kezek)ből... az első szám már akkor többet ért, mint 10e ft, hogy pontosan mi lett volna a vége a licitnek nem is tudom, mert ilyen jellegű kupeckedésbe, hogy "mást is érdekel, és többet adna érte" nem akartam belemenni. Az első évad többi számához már 3.5e ft-ért lehetett hozzájutni. Mázlim volt, hogy vannak olyan korrekt képregénygyűjtők, akiktől korrekt áron be lehetett rántani az első évadot egyben. Ez a manőver magánszemélytől szerintem a mai napig így érheti meg. Az első számhoz szerintem nagy szerencsével lehetne csak hozzájutni 10e ft-ért... nem követtem az ezzel kapcsolatos eseményeket, de biztosan emelkedett az értéke tavaly óta, mivel egyre több van ugye olyan kézben, ahonnan nem kerül tovább...
Mindegy, nem is a sztorim a lényeg, hanem hogy igazából engem sem zavarna, ha újra ki lenne adva. Kérdés, hogy tényleg van-e annyi ember, aki mostanában kezdte el gyűjteni a sorozat részeit, és meg is venné, mert elég hosszútávú befektetésnek tűnik ilyen adatok tudta nélkül...