Igazából mindkettő egy fanok általi képzelgés.
A nyolcvanas években akármennyire is jó dolgok voltak náluk, igazából akkor érte el az egyik legnagyobb mélypontot a céges erkölcs. (Ó, igen, a kilencvenes évek rosszabb időszak volt, de azt a szerkesztőségtől független vezetés okozta.) A mostani jó füzet/pöcegödöralja arány az ottani szint fölé magaslik, csak harminc év után ugye mindenki a jóra emlékszik onnan. (Már amikor. Ki ismeri innen a ROM-ot, az évtized talán legjobb marveles címét?)
A szerkesztők meg amúgy összedolgoznak, vagyis összedolgoznának. Tom Breevort hosszú évek óta informálisan, pár éve meg hivatalosan is azért felelős, hogy az egész kiadványvonal egy egységes világ érzetét adja. Az más kérdés, hogy míg a kilencvenes évektől úgy 2004-ig a szakma legkiválóbbjának tartották, mára egy benyaló bólogatójánossá degradálódott. (Sajna erre videóbizonyítékok vannak, ami eléggé… kiábrándító attól az embertől, aki gyakorlatilag életben tartott éveken át egy halott céget.) Csakhogy a felsővezetés ukáza – miszerint a top írókat békén kell hagyni akkor is, ha égbekiáltó marhaságokat írnak és a többieknek kell igazodni – és a marketingesek állandó nyomása ellehetetleníti ezt: akármennyire dolgoznak rajta, nem is lenne lehetséges ugyanazt elérni, és a piac igazából nagyon nem tolerálná. A nyolcvanas évek végén egy olyan irányba falazták be önmagukat (vicces módon a legnagyobb sikert garantáló receptjükkel), amiből csak a cég teljes újraindításával és az olvasói bázis majdnem komplett lecserélésével lehetne kitörni, és ami megköveteli, hogy ne legyen abszolút összefonódva az univerzumuk, mert akkor meghalna, és gyorsan.
Szavazás