Felbuzdulva többek között ezen a Fekete Macska példáján, elhatároztam én is, hogy comics stripet készítek Piramisfej hétköznapjairól.
Piramisfej (aki nem tudná), Silent Hill világának amolyan antikrisztusa, vagy boss monstere. Viszonylag ismert figura, láttam már akármilyen honlapon is említeni (szavazás volt a legnagyobb ellenségekre, vagy szörnyekre, és ő volt az egyik választható), de a szövegben nagyon ritkán lesz utalás Silent Hillre, hogy a szöveg mindenkinek érthető legyen.
A comics strip (főleg, aki nem tudná), rövid, enyhén humoros (inkább csak mulatságos) képsor, mely többnyire 3-4 képkockából áll.
Eddig 17 darabot írtam meg és ebből 9-et már el is készítettem. A hangsúly a szövegen lesz, nem a képen: minimalista rajzokból áll majd, mindössze egyszer rajzoltam le Piramisfejet, és egyszer egy fiatal srácot, úgyhogy gyakorlatilag változatlanul ugyanazok a képek ismétlődnek majd, csak a szöveg változik. Ritka kivétellel lesznek csak rajzváltozások is.
Alighanem holnap kerül ki az első strip a főoldalra.