Na, akkor itt az eheti nem Marvel részleg is, csupa-csupa érdekességgel:
JSA Annual 01.Gondoltam, itt az ideje ebbe is beleolvasni. Meg amúgy is Geoff Johns írta, akinek meg komálom a Supermanes tevékenységét. A sztori elsőre kicsit zavaros volt nekem, mert nem értettem, hogy most tulajdonképpen mi van, de aztán leesett, hogy ez a Föld-2, ahonnan Power Girl szármázik és most hírtelen hazatért. Nagy is az öröm, egészen addig, amíg meg nem jelenik egy másik Power-girl is és kezdetét nem veszi a hajtóvadászat a mi Power-girlünk után.
Összességében nem rossz sztori, bár a végén az öreg Joker tök fölösleges. A rajzok viszont szépek, de azt tanácsolom, hogy ne esetek a hibámba és valami minimális JSA előismeret nélkül ne olvassátok. Majd így utólag én is jobban belemélyedek a sorozatba.
10/6
Superman-Batman 50.Egy kicsit csalódott vagyok. Egy nagyon kicsit többet vártam, nem rossz a sztori és van benne némi eredetiség is, de még így is csak egy erős közepes. A legnagyobb gondom pedig az, hogy vagy négy rajzoló is dolgozott rajta, ami meg is látszik rajta és engem idegesít, hogy 5-6 oldalanként másmilyen rajzok vannak benne.
A sztoriról nagyvonalakban annyit, hogy megtudjuk, hogy Bruce és Clark apja még a születésük előtt találkoztak és beszéltek és elrendezték, hogy a kis Clark majd a Földre kerüljön. Nem akarok most nagyon spoilerezni, szóval maradjunk is ennyiben. A lényeg, hogy ennek vannak kihatásai a jelenre is. Van benne jó kis bunyó, egy csomó hologram ellenség ellen, de a kedvencem akkor is az, amikor a komplett JLA építi újjá Smallville-t és a Zöld Lámpás egy markolót alkot a lámpájával…
10/6 (5.5-öt érdemelne, de szerepel benne Supergirl is, így meglágyult a szívem...
)
Teen Titans 61.Na gondoltam magamban, ha már a gyerekverziót olvasom, nem ártana ezt sem (meg hát még mindig nem készült el a Titans negyedik része…
). Nem volt rossz. Azért erősen érződik rajta, hogy ezt is a fiatalabb korosztály számára készítik. Szóval van benne egy tanulságos tanmese, hogy a riválisokból hogyan lesznek barátok, hogy legyőzzék a rosszfiút, stb. A rajzok jók, mi kell még? Ja, a következő részben jön Wonder Dog! Már előre várom!
10/6
Trinity 08.Ez az előző hétről elmaradt, most pótolom. Az első sztori nekem kifejezetten tetszett. Most Superman, Batman és Wonder Woman szabadidejére koncentrál és megtudjuk, hogy mit csinálnak akkor. Ebből nekem a Batmanes a kedvencem, főleg, amikor egy rakás jó csak körbeállja szegény Dick-et, és elkezdenek flörtölni vele, mondván ő az akit örökbefogadott Bruce Wayne. De aztán, hogy ne legyen minden olyan happy, a parti végén egy rakat farkas megtámadja Bruce-t.
Közben Enigma és a nő valami Lord Despero-nál és a kozmikus tojásánál akcióznak és végignézik, ahogy valami megszületik belőle…
10/6
Trinity 09.Na szóval, folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Wonder Womanre és barátnőjére valaki rárobbantotta a helyi plázát, majd miután a szőke csajszit lesmárolta, eltűnt (ennek még lesz később szerepe). Közben Batman és Superman jól helyben hagyják a Farkas komákat és mikor Wonder Woman bejelentkezik a Batbarlang képernyőjén azt mondja, hogy eltűnéseket fedezett fel a Földön és tudja ki áll az egész hátterében: a Crime Syndicate. Mindeközben az előbb említett plázás akárki átadja Enygma női társának a Wonder Woman női kollégájától lopott belépő kártyát…
A második sztori engem annyira nem izgatott és nem is volt lényges (azon kívül, hogy valaki ellopta a Joker nevetését), ha talgaby akarja, majd elmondja, mi volt benne. Vagy mindenki elolvassa maga.
10/5
Star Trek: Mirror Images 02.A négy részes mini második része és továbbra is zseniális a történetet. Nagyon jól mutatják be az eredeti Star Trek világgal teljesen ellentétes Tüköruniverzumot. Intrika és erőszak. Itt az emberiség nem sokat változott. Ahogy a fiatal Kirk keveri a kakit, az valami zseniális. És, hogy még Pike-ot is át tudja verni vele, az még ennél is zseniálisabb. A sztoriról nem sokat szeretnék beszélni, mert elég spoileres lenne. Igazából maradjunk annyiban, hogy aki teheti olvassa el. Star Trek fanoknak kötelező (bár nem tudom van-e itt olyan rajtam kívül…). Ja és mellesleg, aki belelapoz, az úgy is elolvassa, mert szerepelnek benne orioni nők, akiknek a férfiak köztudottan képtelenek ellenállni…
10/6