-Peter elég sűrűn kapkodta le a maszkját, nagy tömegben is.
Na nem mintha nem szenvedne Garfield sem maszkundorban. Ő is legalább annyiszor ugra-bugrált maszk nélkül, mint anno Tobey. De ez sajnos a filmek kelléktára. A filmek a drámára építkeznek, és pl a vonatos résznél ahogy erőlködik Pókember a megállítással, az elszenvedett kínt nehéz úgy ábrázolni, ha valakin egy egész arcod fedő maszk van. Maximum csak az erőlködős hörgést hallaná az ember. Érdekes, hogy az ilyesmi mellett elmegy az ember amikor képregényben olvassa a történetet, filmben más szabályok vannak, el kell fogadni. Képregényben le tudják írni az érzelmeket narrátorszövegekkel, a filmekben láttatni kell azokat.
Az, pedig hogy gagyinak érzik az emberek a régi Pókember filmet, az tényleg a korának köszönhető. Akkoriban tényleg hatalmas nagy szám volt, az akkori technika csúcsát felhasználták hozzá, de azóta eltelt 11 év, és rengeteget fejlődött a filmipar, valamint sok nagyon jó produkciót láthattunk, amik már túlszárnyalták a Pókembert. Ezt a legjobban a régi Star Wars filmekhez lehetne hasonlítani. '77-ben az volt a csúcs, az összes effektje vert minden korábbit, de mai szemmel nézve, még a '97-ben felújított változat is gagyi. Egyszerűen ennyit számít az azóta eltelt közel 40 év.
A régi trilógia hibája valóban a jellemfejlődések hiánya volt, legalábbis ami Petert illeti. Harry karaktere folyamatosan fejlődött, de MJ és Peter totál ugyanott maradt, mint amit az első film első 10 percében megismertünk, egy centit sem léptek előre.
De nehogy azt gondoljuk, hogy majd ez nem fordulhat elő az új Pókember film esetében sem. Könnyen bele lehet esni ebbe a csapdába.
Én egyébként amúgy sem értem, hogy most mivel is lett jobb ez az új Pókember film, mint amilyen az előző volt? Színészi alakításban szerintem nem sok lett az előrelépés. Én még Martin Sheen Ben bácsiját is súlytalannak éreztem, bár az is lehet, hogy közrejátszott benne, hogy az ember az első pillanattól kezdve tudja, hogy meg fog halni. Nem tudom. Gump mama May nénije meg alapból gáz volt szerintem, ennél még a régi is jobb volt a hisztijei ellenére is. Garfield sem adott sokkal többet a szerepbe, mint anno az első filmben Tobey, így én még várnék vele, hogy jobb Pókembernek kiáltsam ki. Meg kell nézni, hogy a karaktere fejlődik-e valamit a második részre. És eleve negatív pont az ASM-nek, hogy hiányoznak belőle a szenzációs mellékszereplők, amik a régiben benne voltak (az említett JJ és tsai), mert Stacy kapitány azért nem volt egy olyan nagy durranás ami ezt helyettesítette volna.