Hétvégén pótoltam egy igazi filmklasszikust, ami eddig valami rejtélyes okból kimaradt.
Kathryn Bigelow Near Dark című művét, a magyar címet nem vagyok hajlandó leírni, mert mindenki egy mai vámpírfilmre asszociálna róla.
Szóval ez alapvetően egy romantikus elemekkel sűrűn fűszerezett vámpír horror, de kőkeményen viseli magán a 80-as évek minden stílusjegyét.
Még abban az időben készült amikor a vámpírok nem töketlen nyáladzó buzik voltak, sokkal inkább egy vérmocskos rablóbanda, akik lakókocsival járják a modern vadnyugatot, és kivérzett hullákat, és felgyújtott kisvárosokat hagynak maguk után.
A westernes stílujegyek egyébként sokszór bukkannak elő a filmben, de érdekes, hogy folyamatosan olyan érzésem volt, mintha egy korai James Cameron filmet néznék.
A szereplőgárda szinte teljes egészében a director úr színészeiből áll, Lance Henriksen, Bill Paxton és Jenette Goldstein (gyk: ő volt Vasquez az Aliensben, és John Connor nevelőanyja a T2-ben, de feltünt a Titanicban is) egyárant főszereplők, és komplett jelentek köszönnek vissza korábbi vagy későbbi Cameron filmekből.
Szóval kicsit olyan érzésem volt, mintha bigelow akart volna rendezni egy látványos f*sza öldöklős filmet, és a férje mindent a segge alá tolt volna ehhez, a színészektől kezdve a forgatókönyvíron át a speciális effektekkel foglalkozó pofákig (ahogy alighanem így is történt).
Azt is érdekes volt látni, hogy marha sok olyan klissével operál, amik azóta alappá váltak pl. a frissen vámpírrá avanzsált főhős, aki nem bírja elfogadni azt, hogy gyilkolnia kell, vagy a régi gótikus felhangok teljes elhagyása, még vámpírfogaik sincsenek a vámpíroknak (fogadjunk, hogy Garth Ennis-re nagy hatással volt ez a film, mert Cassidi mintha totál innen lépett volna elő).
Szóval azoknak akik éreznek némi vonzalmat a vámpíros filmek iránt, de tele van a tökük az utóbbi évek hasonló témájú termésével, azoknak bátran ajánlom.
