A Monthy Piton egész munkássága időtálló. A zsenialitáson nem fog az idő, én azt mondom.
Azok a filmek, amikről te beszélsz, majdnem biztosan komoly filmek, nem kalandfilmek, vagy ilyesmik. Azok persze hogy időtállók.
Hát általában igen, drámákról, thrillerekről, road múvikról beszéltem. Szerintem a 80-as 90-es évek összes nagy kaland/akciófilmjét láttam, így ott nincs is mit újat keresnem. De nem érzem úgy, hogy gyengébbek lennének a maiaknál. Még ha a trükkök már nem is olyan jók, van egy erős nosztalgiafaktor bennük (még azokban is, amiket csak így felnőtt fejjel, az ezredforduló után láttam, hisz a hangulatuk alapján akármikor be lehet lőni a korukat), arról nem is beszélve, hogy régen nem volt CGI, ami szerintem a legtöbb esetben több jót tett a filmeknek, mint rosszat. A készítők nem tudtak vászonra vinni mindenféle vizuálisan teljesen elszállt katyvaszt, kénytelenek voltak kreativitással megoldani a trükköket, és ezekben a zsánerekben már valamirevaló sztorival/karakterekkel megtölteni a filmeket. Nyilván akkoriban is volt sok szemét, de picit úgy érzem, hogy mostanában arányaiban több van. Mert szomorú, hogy létrejött egy olyan kategória, hogy látványfilm, és egyre többször ez egyet jelent a nulla szereplők, fájóan buta történet, meg túlpumpált vizualitás kombóval.
Vígjátékra egy példa: A minap néztem meg a
Vaklármát, teljes egészében még sosem láttam. És porig alázza a ma készülő vígjátékok 99%-át. Nyilván ez a film 89-ben is kimagaslóan jó volt, de azóta hiába telt el 20 év, nem kopott semmit. Igazából szerintem csak az olyan vígjátékok veszítenek az erejükből, amik egy jellegzetes kort, korabeli társadalmat, politikai eseményt figuráznak, ki, hisz nyilván azt a készültükkor még meg sem született emberke 20 évvel később már nem fogja értékelni.
Bár erre is van ellenpélda: Kubricktól a D
r. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról és szerettem meg a bombát. Szerintem még mindig vastagon zseniális. Én fél éve láttam kb először, és hol van már a hidegháború...