Hát a fallout messzemenőkig túlszárnyal mindent ami eddig megjelent konzolra, kritikán aluli megvalósítás terén. Szóval ott már tényleg nagyon az élvezhetőség rovására megy az igen méretes buglista. Ha nem lett volna ilyen hangulatos, tuti fél óra után kitettem volna a gépből.
Viszont a PS exkluzív címek még mindig igen nívósak, szóval egy GOW, Uncharted, vagy heavy Rain még mindig abszolút tökéletes gammának mondható, de valamiért a PC-ről konzolra, vagy Konzolról PC-re vándorló címeket mindkét tábor kerülje mint a tüzet, mert ezeknél már nem képesek értékelhetőt összehozni.
Jut eszembe, a Shadows Of The Damned című elvetemült agymenéssel játszott valaki. Az EA megkérte korunk legnagyobb játékfejlesztőit (Suda 51, a Killer 7, és a No More Heroes alkotója, Shinji Mikami, a Resident Evil, és a Devil May Cry atyja+ Akira Yamaoka, a Silent Hill széria zenei vezetője, aki hozta magával a szokásos brancsot, Mary Elizabethestűl, meg Joe Romersástúl), hogy fogjanak össze egy gammában, és legyenek szivesek az ő farkukkal verni a csalánt, és ez látszik is az eredménnyel, mert egy rohadt elvont és beteg produktum született, ami egyesíti magában az összes játék előnyeit.
A sztori központi alakja Garcia, a szétcigizett hangú alkoholista dámon vadász, aki öngyilkosságot elkövetett barátnője után megy a pokolba, hogy megmentse őt. Ebben segitségére van hű társa Johnson, a szexmániás alakválto démon, aki egy lebegő koponya, aki Heavy Metal klippekből szalajtott erőteljesen szexuális segédeszközökre hajazó fegyverekké képes átalakulni (alap fegyvertípusa a Boner). Kettejük agyament utazását dolgozza fel a játék, hol humoros, hol tragikus események között, és a Garcia által elfogyasztott alkohol tartalmú készítmények hatására (ezek funkcionálnak életként egy üveg Tequila 70%-ot tölt vissza, egy üveg Abszint 100%-ot, és hogy miért nem hal meg garcia alkoholmérgezésben, azt Johnson meg is mondja. Ez az egy előnye van a pokolnak, hogy mivel itt már úgyis mindenki halott, így nem ől az alkohol, ellenben butít, és nyomorba dönt), nehéz megmondani, hogy mi a valóság, és mi csupán delíriumos álom.
A játékmenet szép fokozatosan adagolja az egyre őrültebb elemeket, így először az egész buli csak egy Resi4-5 irányítási sémára alapuló lövelde, míg a végefelé már a 2D-s rajzfilmszerű betéteken, és Johnsont szextelefonnal hatalmas méretű fegyverré erektálós céllövöldéken (Taste my Big Boner!) sem igazán kell meglepődni.
Egy szó mint száz maradandó agykárosodást okoz.
Mindezek mellé sikerül komoly és tartalmas a Silent Hillekre jellemzően igen összetett szimbólumrendszerrel bíró történetet is kialakítani (kaine számára biztos sok ismerős motívum lenne, nekem ez a DMC szíriát is ismerve hatványozottan igaz volt). Ilyet is csak az agyament japók tudnak. A végjáték, ott van a legmeglepőbbek között. Sajnos azonban csak egy befejezése van, de az legalább kellően stílusos, és tragikus.
Számomra az utóbbi évek üde szinfoltjai között van, és végre egy egyszeri, és megismételhetetlen élmény, nem remake, folytatás stb. stb.
Szakmai érdeklődéséből kifolyólag megfertőztem Tündit is vele, aki azóta Silent Hill walktroughkat néz a YouTube-on.
