Már értem, mire gondolsz, de én egyszerűen nem látom ettől mozgóbbnak a rajzait. Amikor olvasok egy képregényt, én azt úgy teszem, hogy a szövegre koncentrálok, a kép csak "kísér". Már előfordult, hogy egy oldal elolvasása után jöttem rá, hogy a képeket szinte meg se néztem (úgy magával ragadott a szöveg). Ennek megfelelően, ahogy elolvasom a szöveget a panelben, megnézem a képet, de nem is tudom, hogy magyarázzam... a kép csak segít nekem irányítani a fantáziámat. Ha csak a szöveg lenne ott, akkor elképzelném fejben, ahogy egy könyvnél. Itt van hozzá egy kép, ami megadja az irányt a képzeletemnek - hogy néznek ki a szereplők, éppen ki kivel beszél, vagy ki felé fordul, mit csinál közben, mi van körülöttük -, de minden mást a szöveg alapján elképzelek. Vagyis én nem veszem észre a különbséget, hogy a rajzoló egy mozdulat közben "kapta le" a karaktert, vagy éppen az elején, vagy a végén. Annál is inkább, mert megszoktam a klasszikus rajzolóktól, hogy a végét rajzolják inkább (arra gondolok, hogy amikor van két ember a képen, van mindkettőhöz 3-3 szövegbubi, amiből öt olyan, hogy nyugodtan beszélnek, de az utolsón már ordít az egyikük, akkor a képen a karaktert ordítva láthatod).
Egyszerűen látok egy szitut, van hozzá sztorim, és egyetlen rápillantással lejátszódik a fejemben az adott jelenet. Akár a mozdulat eleje van lerajzolva, akár a közepe.
Tényleg vannak beállított képes rajzolók is (Alex Ross, Greg Land), de mindketten annyira szép rajzokat adnak cserébe, hogy tőlem aztán állítsák be amit akarnak, amíg a nyálam is elfolyik a képek alapján.
-----
Frank Miller nem volt rossz rajzoló, régen a Pókembert is elég jól rajzolta. Csak éppen tipikusan az a pali, aki megmaradhatott volna a rajzasztalnál. Elég sok rajzoló lépett előre és lett belőle író is, de ez nem mindenkinek megy jól. Az abszolút pozitív példa Jim Starlin, vagyis Mr. Universe (Marvel), az Infinity Gauntlet írója.
Szavazás