kaine: De-de, ez teljesen így van. Az átlag ember sokszor olyan tüneteknek sem tulajdonít jelentőséget, amik akár egy komolyabb betegség kezdődő jelei lehetnek, mivel nem is tud arról, hogy mik ezek a kezdődő tünetek. A legtöbben már csak akkor megyünk orvoshoz, ha már fáj...sajnos ez pl a daganatos betegségeknél már általában egy nagyon késői stádium.
Én észlelem magamon ezeket a tüneteket, és ha bár még nem tudom pontosan leszűkíteni néhány betegségre, de azért van sejtésem róla, hogy ha nem csupán vaklárma, mi is lehet a háttérben, és hogy kellő komolysággal kell kezelni, és ami a legfontosabb, időben orvoshoz menni.
Természetesen az ilyen tünetek többsége vaklárma, de mint mondtam: jobb félni, mint megijedni. Általános vizsgálatokkal én rendszeresen kontrolláltatom magam, ha 10 évig nem mutat ki semmit, de 30 évesen sikerül elkapni egy, a gyors intézkedéssel jó túlélési arányú betegséget, nekem már megérte.
Egyébként nem véletlenül mondják, hogy az orvostanhallgatók többsége a harmadéven, amikor elkezdjük a klinikumot, a betegségeket komolyabban tanulni, hirtelen hipohonder lesz.

Én korábban is arra törekedtem, hogy inkább megelőzöm a bajt, mintsem halogassam (sosem értettem, hogy miért használják sokan a homokba dugom a fejem politikát...pl halogatnak egy olyan műtétet, amit mindenképpen meg kell majd csinálni előbb, vagy utóbb..persze félnek tőle és nem is tudom, valami csodára várnak, vagy hogy magától meggyógyul vagy Isten tudja mi, sokszor nem számolva azzal, hogy minél többet halogatják, annál fájdalmasabb lesz és kínkeservesebb, hosszabb a gyógyulás). PL tavaly előtt nem kellett volna feltétlen kivenni a garatmanduláimat, azt mondta a doki, hogy lehet kihúzok vele 10 évet, lehet kettőt, de ez már jobb úgysem lesz, előbb-utóbb el kell majd távolítani őket..és minél idősebb korban csinálják, annál rosszabb. Nem vártam egy évet sem, nyáron inkább kivetettem...és igaza volt a dokinak, a 8 éves kissrácnak másnap már szinte semmi baja nem volt, nekem maga a műtét is kegyetlen rossz élmény volt,, utána napokig elmondhatatlanul fájt amikor ettem és 2 hétig nem tudtam fájdalom nélkül, jóizűen enni. De megbántam? Nem.
Szóval megvolt ez a hozzáállásom már korábban is, plusz orvosin ehhez hozzájöttek az említett szakmai ártalom dolgok és így lettem hipohonder.
