Kingpin kiadó

SpiderTom fórum => Képregényfilmek => A témát indította: kaine - 2007. Július 22. - 17:30:49

Cím: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Július 22. - 17:30:49
Az új Megtorló neve Ray Stevenson. Én se ismerem.  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Július 22. - 18:32:48
Itt egy kép róla:

(http://www.hbo.com/rome/img/cast/actor/season2/actor_raystevenson.jpg)

Igazán négy filmjét jegyzik: a Róma, az Artúr Király, a Repülés Elmélete és a Szemben az Árral.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 22. - 18:48:56
Hát, e kép alapján semmi Frank Castle nincs benne... :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Július 22. - 18:57:35
Hát így első kép alapján szerintem sem hasonlít annyira, mint Thomas Jane hasonlított...
Viszont ha jól tudom, Thomas Jane azért szállt ki, mert sz*rnak tartotta a forgatókönyvet. Tehát ha új színészt kerestek helyette, az azt jelenti, hogy a forgatókönyv továbbra is sz*r marad? :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Július 23. - 08:32:43
Vagy Tom Jane csak játsza a primadonnát. Esetleg reklámfogás az egész. A franc sem tud már rajtuk eligazodni.
Viszont azt már lehet tudni, hogy Jigsaw lesz benne az egyik főellenfél.
http://www.latinoreview.com/news.php?id=2452
Egy kis Batman!
Akcióban a batpod:
http://www.latinoreview.com/news.php?id=2453
Tony Stark beizzít:
http://www.comicbookmovie.com/images/news/iron-man/ironman.jpg
Visszaszámlálás:
http://www.latinoreview.com/filmpreview.php?id=419

Az új Hulk filmet június 23.-tól október 5.-ig forgatják Toronto-ban és New York városában és környékén.

Hála a guadalupe-i szűznek a Wolverine filmnek végre van rendezője: Gavin Hood ! Az ürge a Tsotsi című filmért már kapott egy Oscar-t 2006-ban, ami a legjobb külföldi filmért járt (afrika színeiben indult). De egyébként színészként is jegyzik.
http://image.guardian.co.uk/sys-images/Film/Pix/gallery/2006/03/06/gavinhood.jpg
Eddigi filmjei:
Wolverine (2008) (pre-production)
Rendition (2007) (post-production)
Tsotsi (2005)

Writer:
Tsotsi (2005) (written by)

A Reasonable Man (1999)
The Storekeeper (1998)
"52 Regent East" (1993) TV Series (writer)

Actor:
"Stargate SG-1" .... Colonel Alexi Vaselov (1 episode, 2004)
Lockdown (2004) TV Episode .... Colonel Alexi Vaselov
King Solomon's Mines (2004) (TV) .... Bruce McNabb
In Enemy Hands (2004) .... Achilles Captain
... aka U-Boat (Europe: English title: DVD box title)

A Reasonable Man (1999) .... Sean Raine
"Rhodes" (1996) (mini) TV Series .... Frank Johnson

Producer:
A Reasonable Man (1999) (producer)
The Storekeeper (1998) (producer)

Hát, majd meglátjuk hogy válik be  :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Július 23. - 11:44:34
Ez az új megtorló kegyetlen sz@rul néz ki.
Mondjuk Jigsawnak örülök, habár ő eddig is egyértelmű volt.
De azt mondjátok meg, egy megtorló film forgatókönyvét hogyan lehet elrontani? Az első részé is igen egyszerű volt, mégis bejött.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Július 23. - 14:08:41
Főleg ha megint rágyúrnak az Ennis-féle vérbálra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 23. - 15:19:45
Néha én is kezdem azt hinni, hogy az ottani forgatókönyvek 90%-nál jobbat írnék. Ha egy Megtorlónak annyira gány a f.könyve, hogy a színész nem vállaja el, akkor ott valami nagy baj van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tovima - 2007. Július 23. - 17:17:14
Néha én is kezdem azt hinni, hogy az ottani forgatókönyvek 90%-nál jobbat írnék. Ha egy Megtorlónak annyira gány a f.könyve, hogy a színész nem vállaja el, akkor ott valami nagy baj van.

Nem olyan könnyű forgatókönyvet írni, mint azt sokan gondolják. (És lehet, hogy itt is a forgatókönyv jó, csak a színész nem ért hozzá, és egy kis valami miatt nem tetszik(pl. én többet akarok bunyózni))

Viszont ha kedvet kaptál a forgatókönyvíráshoz, akkor: www.filmiras.hu
Ajánlom a bátyám által írt, Hogyan írjunk közönségfilmet cikksorozatot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 23. - 18:15:45
Engem már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy megpróbálok írni egyet. na majd szétnézek az oldalon, köszi a linket Tovima! ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Július 23. - 20:56:37
A belinkelt oldalon lévő kép már nem annyira rossz a paliról Megtorlónak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Július 26. - 09:10:15
http://www.empireonline.com/images/image_index/hw800/21022.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Július 26. - 13:30:47
Nem rossz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Július 26. - 13:40:43
Baró páncél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltánRegi - 2007. Július 28. - 10:50:02
http://comingsoon.net/nextraimages/theknifejoker.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Július 30. - 09:45:35
Elég sok megosztanivalóm van, úgyhogy lássunk is hozzá.

Először a Batman: The Dark Knight régóta várt teaser-e letölthető formában
http://www.jurassicpunk.com/clips/the.dark.knight.trailer.1080p.mov

Utána pedig egy kép Jokerről:
http://www.comicscontinuum.com/stories/0707/28/joker.jpg

Vasember és Hulk háza tájáról néhány trailer-rel és képekkel szolgálhatok:
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/3798.asp
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/3799.asp
http://www.comicscontinuum.com/stories/0707/29/incrediblehulk.htm

Az eredeti filmbéli páncél a San Diego-i comicon-ról:
http://wizarduniverse.com/_images_/005393/P1010358.jpg
http://wizarduniverse.com/_images_/005393/P1010359.jpg
http://wizarduniverse.com/_images_/005393/P1010357.jpg
http://wizarduniverse.com/_images_/005259/IM-21898R.jpg

Nagyon szívesen  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Július 30. - 10:02:25
Jól néz ki ez a kiállított Vasember páncél. Kár hogy nálunk nem így néznek ki a képregénybörzék. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Július 30. - 10:15:27
Még az az idő is eljöhet  :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Július 30. - 11:47:30
Majd Kaine-t megkérjük rá. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 30. - 11:58:36
Engem valahogy egyáltalán nem hoz lázba ez a Vasemnber project. Egyedül a színész miatt fogom megnézni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Július 30. - 12:03:32
Valahogy engem mostanába egy project se hoz lába, mostanában annyi filmet b@sztak el, hogy én már inkább nem is figyelek oda rájuk. Majd ha kigyün megnézem, és akkor mondok véleményt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 30. - 12:06:57
Amúgy mondasz valamit...kezdek picit én is betelni a nagy izgalommal, meg a várkozással, utána meg az esetleges csalódással. Komolyna monodm, a legjobb filmek azok, amikről nem tudszs emmit, csak elkezded nézni, aztán leesik az állad tőle. Anno így voltam a Hetedikkel...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Július 30. - 12:38:34
Én is úgy állok vele, hogy hallom, hogy készül, de nem igazán törődök vele. Mondjuk rá is csodálkozam, amikor a Superman visszatért láttam a mozmúsorban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: rainman - 2007. Július 30. - 14:04:28
Hát ja, mostanság annyi sok filmet b**tak el, hogy az már tényleg elképesztő :o Viszont a Batman új részét már nagyon várom és biztos, hogy nem fogok csalódni benne. Nekem a kedvenc képregényfilmem a Batman Begins. Christian Bale szerintem az eddigi legjobb Batman. Ráadásul ennél a filmnél érzem azt, hogy kellő komolysággal álltak neki a témának. Nem úgy, mint pl. a Pókember esetében, amiből sikerült egy igazi gyerekmesét csinálni :(
Aminek még nagyon örülnék, az egy Daredevil folytatás, de sajna ugy tűnik hanyagolják a témát :'(
A Superman Visszatért pedig kellemes csalódás volt nekem. Kifejezetten jó lett, bár a vége talán szükségtelenül elnyújtott és unalmas.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 30. - 14:45:57
Hát, a legjobb képregényfilmek minidg is a Holló és a Sin City marad nálam. Nem tudom, engem nem nyűgözött le az új batman. Mindneki dícsérte, lehet, hoyg sokat vártam tőle...mondjuk Bale szerintem is a legjobb Bruce Wayne eddig.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Július 30. - 18:30:00
Jól néz ki ez a kiállított Vasember páncél. Kár hogy nálunk nem így néznek ki a képregénybörzék. :D
Nálunk mindig a Láthatatlan Lány van kiállítva.  :hehe:
Engem valahogy egyáltalán nem hoz lázba ez a Vasemnber project.
Engem se igazán. Képregényben se olvastam soha Vasembert. A Hulknál Norton nagyon-nagyon nem passzol oda, nagy baromság volt egy ennyire ismert arcot tenni főszereplőnek. Hát sose tanulnak már?
Nem tudom, engem nem nyűgözött le az új batman.
Engem se. A régiek jobban tetszettek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Július 30. - 18:44:35
Hm, legaább a como-- Chronopolisos Vasemberekre ránézhetnél, a klasszikus egy igen érdekes résznél tart (Kőrbubival ráadásul), a v3 eleje meg a Heroes rebornok utáni v3-ak magas minőségének előnyét élvezi még mindig...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Július 30. - 18:56:23
Nálunk mindig a Láthatatlan Lány van kiállítva.  :hehe:
Akkor ő lökdös állandóan amikor nézegetem a standokat. :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Július 30. - 19:46:57
Ahelyett, hogy örülnél neki! Mit gondolsz, mivel lökdös?  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Július 30. - 19:47:38
Az ujjával. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Július 30. - 19:57:42
Meg folyton elhalássza a f@sza kiadványokat az orrunk elől.
Nekem amúgy nagyon bejött a B: Begins. Rögtön meg is vettem utána az Első Évadot, és valóban sokban hasonlít rá.
Meg még a Tim Burton féle Batmanok is jók, de a többi elég gyenge.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 30. - 20:14:30
Anniy igaz, hogy a Nolan féle a legkomolyabb az össze sközül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Július 30. - 21:43:08
Én nem vágtam magam hanyatt tőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Július 30. - 22:55:18
Nekem azért tetszett, mert ez volt a legracionálisabb Batman film, mindent elmagyaráztak benne, honnan szerezte a kütyüket, hol tanult harcművészetet, stb. És még a hangulata is nagyon darkos volt. :D A főgonoszok is nagyon jók voltak benne. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Július 31. - 11:40:00
Ra's Al Ghul (hogy kell leírni? :-\) jó volt benne nagyon, de sztem kb ennyi érte meg a filmben. Az első 2 részt (főleg az elsőt :)) még egyik sem múlta felül és nekem akkoris Michael Keaton A Batman... meg Heath Ledger se valami meggyőző Joker egyelőre, legalábbis Nicholsont állati nehéz lesz felülmúlnia.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Július 31. - 11:51:30
Elvileg nem is próbálja, legalábbis ami hírek eddig jöttek, az alapján közük nem lesz egymáshoz. És igen, Keaton volt még mindig a legjobb Batman. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Július 31. - 13:14:41
Emiatt a téma miatt az amcsik majdnem legyilkolták egymást a neten:
http://www.grudge-match.com/History/batmen.shtml

Plusz még egy kis retropáncél:
http://www.mania.com/55576.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Július 31. - 19:52:29
Az a gáz, hogy azt a tankot megint felhasználják...egy igaz, normális Batmobil kéne már...az a Batpod...az maga a vicc. Kíváncsi leszek, hogy fogja elbírni a project ezeket az én szememben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Július 31. - 21:36:53
Az én szememben pont az ilyen idiótán megvalósított járművek jelentették a film mélypontját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 01. - 15:05:04
Ra's Al Ghul (hogy kell leírni? :-\) jó volt benne nagyon, de sztem kb ennyi érte meg a filmben.
Ugyanezt mondanám, átjavítva Madárijesztőre.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 01. - 15:08:42
Áhh...ő totál mellékszereplő volt szerintem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 01. - 15:49:41
Szerintem is. Ezért volt gyenge a Batman-film...  :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Augusztus 01. - 20:17:17
Igaz, hogy Madárijesztőre kevés idő jutott, de viszont a jelenetei nagyon jók voltak. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Augusztus 02. - 08:08:13
(lehet hogy már volt, de nem sokat netezek mostanság)
Azt hallottátok, hogy Namornak David Boreanozt akarják? (Angel a Buffy-ból). Én el tudom őt képzelni Namornak, hasonlít rá ha kicsit szálkásít még magán és hosszú fület vesz fel magára. Bár nem nagy színész, de más nem jut eszembe erre a szerepre.
(http://ia.imdb.com/media/imdb/01/I/99/00/46m.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Augusztus 02. - 10:51:12
Ha Namornak is kb 1 nézése van és csak 1 féle képpen tud ütni, akkor tökéletes! :lol:
Inkább James Marsterst látnám viszont egy jó szerepben, mert ő legalább színész. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 02. - 17:11:54
Tessék.  ;D

http://spidertom.tlof.hu/kep/supex.jpeg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Augusztus 02. - 17:44:33
 :lol: :lol: Ez jó volt! :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 02. - 19:50:20
Jók ezek a kis vicces eygpercesek. :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 02. - 21:36:07
Nagyon ott van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Augusztus 03. - 09:28:04
Király!  ;D ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2007. Augusztus 03. - 17:46:37
meg Heath Ledger se valami meggyőző Joker egyelőre, legalábbis Nicholsont állati nehéz lesz felülmúlnia.

Mondjuk tényleg jó volt a Nicholson féle Joker, de szerintem nem igen hasonlított a képregényesre. Sztem ez most más lesz, talán sztem jobb is, ahogy én elnéztem idáig, bár semmi bajom Nicholsonnal, nagyon jó színész és nagyon jól és képregényhűen játszotta a Jokert, csak éppen ő nem egy megtestesült Joker, legalábbis kinézetre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2007. Augusztus 05. - 15:04:44
Megjelent két hivatalos elképesztő Dark Knight trailer!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 05. - 16:08:19
valaki linket is áldozzon akkor már rá! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 05. - 16:37:44
Kicsit túl gyorsan írod a hsz-eket, pepo. Néha annyira összegabajodnak benne a betűk, hogy már alig lehet kihámozni belőle, hogy mit akarsz mondani. ;) Vagy lassíts, vagy állj le a fogalmazás gátlóval. :D Nem cseszegetni akarlak, csak megjegyeztem. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 05. - 17:31:38
Jólvan igazad van, elnézéseteket kérem a korábbiakért, és a későbbiekért, csak pörög az msn, de közbe fórumozok is. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Augusztus 05. - 17:44:59
Pdeig állílótag töimkndegy, hgoy köpézen mliyen soerrdnebn vnakna a beűtk, ha a szlée stmimel, akokr ugayúngy feolgfja az emebr az értelémt a szögevnek...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 05. - 18:08:20
Hát igen, de attól függetlenül csak jobban néz ki ha rendesen van így megírva. Vagy majd a honosításokat is így írjuk meg? :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Augusztus 05. - 18:26:18
Hehe, kipróbálhatjuk... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 05. - 20:56:37
Azt inkább ne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: beigli69 - 2007. Augusztus 05. - 21:22:16
Esetleg április elsején 1 rövidebb sztorival még poén is lenne  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 05. - 22:41:13
Haha :lol:
de tényleg...egy kis vicces pároldalassal meg lehetne csinálni! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 13. - 11:05:36
Itt megnézhetitek a legújabb Dark Knight előzeteseket. Ha megtalálom őket letölthető formátumban majd jelzem.
http://www.youtube.com/watch?v=0OEtbNxAGaw
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 13. - 11:14:46
Vasember képek
http://media.movies.ign.com/media/034/034317/imgs_1.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 13. - 16:07:32
Nagyon kiváncsi vagyok már az új Bat filmre...de Jokerrel szemben erős kétségeim vannak. vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon gáz ez az új stílusú Joker.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Augusztus 14. - 13:08:01
Én is hasónlóképpen érzek, de a bátyám totál elfogult. Szerinte Nolan csak tökéletest tud alkotni. És elnézve a Beginst, meg a Prestige-t ennek van is némi alapja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 14. - 16:37:54
Nolan jó rendező, de könnyen mellé lehet fogni még a legjobbaknak is. Nolan inkább a mementoval és a Prestige-dzsel alkotott nagyot nem a BBegins-el....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 17. - 12:21:08
Szeretem Nolan filmjeit, mert mindegyikben van egy olyan fordulat, amire nem számít az ember.
A Tökéletes Trükk erre talán a legjobb példa.
http://moviesblog.mtv.com/2007/07/28/comic-con-hulk-smashes-at-marvel-panel-plus-iron-man-cameos-to-spawn-marvel-heroes-flick/
http://www.mtv.com/photos/?fid=1566295&view=thumb
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 17. - 12:44:37
Újabb ellenfele lett Hulknak

Tim Blake Nelson csatlakozott az impozáns neveket felsorakoztató The Incredible Hulk csapatához, mint A Vezér. A rossz oldalon álló, egykori kutatóbázison dolgozó úriember jellegzetes ismertetőjele a gammasugárzás következtében zöld színűvé változott bőre és többszörösére növekedett agya.

Az Ang Lee készítette első Hulk nem aratott osztatlan sikert. A még "gyerekcipőben" járó képregényfilm műfaja Peter Parker és a mutánsok sikereitől volt hangos és egy, a drámai vonalat kissé jobban kidolgozó film megosztotta a rajongókat. Az Universal azonban látja a fantáziát a szériában és még legalább egy mozifilmet készítenek a sztoriból.

A stáblista már most kiemelkedő. Edward Norton, Liv Tyler, Tim Roth és William Hurt csapatához a napokban újabb ismert arc csatlakozott. Tim Blake Nelson eddig olyan filmekben bizonyította tehetségét, mint a Sziriana vagy az Ó, testvér, merre visz utad?.

Nelson a gonosz oldalt erősíti majd. A színész alakítja Samuel Sterns karakterét. A tudós egy kutatóbázison dolgozik, mikor - mint Banner - kap egy komolyabb adag gammasugárzást. Ennek hatására bőre teljesen elzőldül, agya viszont sokszorosára nő. Ezután A Vezér néven próbálja Hulkot eltűntetni a Föld színéről.

A filmet 2008. június 13-án tervezik bemutatni.

Norton átírja a Hulk forgatókönyvét

Edward Norton nemzedékének egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb színésze. A The Incredible Hulk kapcsán bebizonyíthatja, hogy van érzéke a forgatókönyvíráshoz is.

A The Incredible Hulk forgatókönyve komoly vajúdáson ment át. Először is a Marvel 2006-ban felbérelte Zak Pennt, aki egy év alatt három változatot is készített. 2007 tavaszán az író elment filmje, a The Grand promóciós körútjára, ám a stúdió és a rendező, Louis Leterrier (A szállító) úgy érezte, hogy a Hulk folytatásának sztorija még közel sem tökéletes.

Áprilisban Edward Norton elválllata Banner szerepét, a film ekkorra már zöld utat kapott. Ekkor mindössze három hónap volt a forgatás megkezdéséig. A sztorin szerinte is volt mit csiszolni, így leült és saját ötleteit leírta egy papírra. A rendezőnek tetszett a jegyzet, így Norton megkapta a teljes vázlatot, melyet jelenleg is szerkeszt. A stúdió boldog, hisz a színésznek - a hírek szerint - nem kell perkálni eme "második állásáért", Norton pedig kiélheti írói vágyait.

Az eredetit jegyző Penn eközben a The Avengers valamint egy X-Men tag önálló filmjének sztoriját heggeszti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 17. - 17:45:33
A "Vezér" név elég foglalt a Marvelen belül, gondolom nem az lesz Sterns neve. Képregényben Vezető volt, de filmben gondolom ez sem lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Augusztus 19. - 01:57:21
nem tudom hova írni, de most kezdtem el tölteni egy aXXo által rippelt filmet, mégpedig a
Doktor Strange - The socerer Supreme[2007]
Na ez micsoda? Mert semmi infót nem találok
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 19. - 07:46:32
Egy rajzfilm. A Marvel.com-on lehet találni róla infót. Én legalábbis elég sokszor találkoztam ott vele.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tovima - 2007. Augusztus 19. - 11:01:23
Gondolom erről (http://www.marvel.com/doctorstrange) van szó.

Sokat segít ám, ha a kereséskor a Doktor-t "c"-vel (doctor), a socerer-t pedig "r"-rel írod (sorcerer). ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 20. - 18:45:32
Norton húzása érdekes. A kérdés, hogy tényleg jó ötletei lesznke, vagy sikerül elszúrnia. Én bízom benne legalábbis.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Augusztus 20. - 23:07:58
Tovima, tényleg rosszúl lett írva :D Észre sem vettem, időközben megnéztem a rajzfilmet, nekem tetszett, kicsit más mint a képregény, de így is jó. Ha valakinek tetszett az Ultimate Avengers, annak ez is be fog jönni. Tetszik a doki kibontakozása a filmben, de hogy ilyen könnyen megtanulja a mágia használatát az egy kicsit furcsa volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 22. - 15:24:48
Megérkeztek az első, érdemi képek a The Dark Knight című képregényfilmből. A fotókon Batman és Joker küzdelme is látható, de feltűnik a Denevérember két új járgánya is.

http://www.sg.hu/kep/2007_08/b1n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b2n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b3n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b4n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b5n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b6n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b7n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b8n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b9n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b10n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b11n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b12n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b13n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b14n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b15n.jpg
http://www.sg.hu/kep/2007_08/b16n.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 22. - 20:15:11
Fura, hogy az egyik képen több batsisakos mufti is van... :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 22. - 21:12:30
Az a Gothami képregénybörzén készült. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Augusztus 23. - 08:25:41
Én még mindig nem vagyok kibékülve ezzel a Jokerrel... a képek alapján mintha hiányozna belőle az a belső tekintély, amitől valóban félelmetes lesz. :(

És ez a katonai tank lesz a batmobil? :o Azt hittem, a motor után már nem jöhet rosszabb. :hehe:

Elég fura nekem, ahogy most értelmezik Batmant ebben a filmben. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Augusztus 23. - 09:52:28
És hol van itt két új járgány, a Tank már ott volt a Beginsben is, és ha jól tudom még a fil első felében meg fog semmisülni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 23. - 22:33:34
Hát így a képeken Joker nekem se tűnik valami félelmetesnek. Nicholson olyna volt, mint egy bazári bohóc, de a játéka miatt pont ezzel volt olyan félelmetes.

Jah és igazán elkéne valami normális batjárgány..jó első rész, előzmények, tankkal furikázunk, de nem értem miért kellett ezt megtartani. Annyira azrt nem volt nagy szám...plusz jön még a batpod is... :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 24. - 07:03:43
Nekem tetszett az a Batman tank, szerintem egész jó volt. De a legjobb Batman kocsi az volt, amelyik még a legelső Michael Keaton-os filmben volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Augusztus 24. - 08:38:09
De a legjobb Batman kocsi az volt, amelyik még a legelső Michael Keaton-os filmben volt.
Csatlakozom. :) Az a kocsi tényleg tiszteletet parancsoló volt. Most meg egy motoros rendőrt csinálnak belőle... :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Augusztus 24. - 08:45:46
Szerintem is az volt a legzsírabb járgány, egy villámgyors páncélautó, az való batmanhoz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 24. - 10:40:00
No Comment  ;D
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/3883.asp
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 24. - 11:15:19
Jól olvastam? Ryan Reynolds játszaná Deadpoolt? Nem volna rossz. Szerintem egészen jó szinész és illenek hozzá az ilyen szerepek. Nekem még a Penge 3-ban is tetszett, pedig ott nagyon elírták Hannibal King karakterét. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Augusztus 24. - 11:35:10
Igazábol egy jó maszkmesterrel bárki eljátszhatná, Deadpoolt, aki alkatilag illik rá, és nem totál béna a szinészethez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 24. - 11:40:55
Azért az sem árt, ha a Deadpool-t alakító színésznek kiváló a komikusi vénája.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Augusztus 24. - 11:44:14
Ártani biztos nem árt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 24. - 14:45:09
Érdekes hír szó mi szó.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 24. - 16:15:59
Azért az sem árt, ha a Deadpool-t alakító színésznek kiváló a komikusi vénája.
Deadpool soha nem volt komikus, szerintem. Mindent a legnagyobb komolysággal adott elő, csak éppen a szövege állat.  :D

Ryan már Flash is lett volna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 25. - 12:44:26
Ahhoz képest, hogy Deadpool nem komikus eléggé olyan a dumája (szigorúan szvsz), mintha nem gondolná komolyan a dolgokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 25. - 14:50:54
Nem is gondolja. Csak éppen ezt nem mutatja ki- épp ez a vicces benne.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Augusztus 25. - 15:29:54
Ha én is akármilyen sérülésből pár perc alatt felgyógyúlnék, én se venném komolyan a dolgokat. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 25. - 16:26:15
Ezen logika alapján Rozsi is ilyen. De a képregény mást mutat. Deadpoll kattant, ezért ilyen síkidióta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 26. - 11:31:33
http://www.sg.hu/cikkek/54498/tom_welling_lesz_superman

Hálistennek, hogy ismert arcot választottak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 26. - 19:04:48
Ez nagyon király lenne, ha nem hiúsul meg. Ugyanis már a nagy Supes filmhez is őt akarták eredetileg, csak éppen a sorozat miatt nem mehetett el annyi időre, így muszáj volt visszautasítania a felkérést. Sajnos. Én marhára bírom ezt az új srácot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 26. - 20:14:56
Csak majd kicsit gyúrnia kell,. ha a felnőtt Szupi-t tényleg el akarja válallni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 26. - 20:21:48
Majd kap gumi izom felsőt gumi mellbimbókkal, mint a Batman. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 26. - 20:24:42
Szerintem nem kell gyúrnia. Legalábbis alapból jobban kigyúrt, mint Brandon Routh.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 26. - 20:50:18
Nekem Routh sokkal termetesebbnek tűnik. De ettől függetlenül örülök, mert Welling sokkal jobban megfogta Superman-t, mint Routh.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 26. - 20:54:00
Szerintem is elég izmos így is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Augusztus 26. - 21:02:37
Remélem Lois Lane-nek meg a Smallville-es Lanát teszik be!  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 26. - 22:01:03
Tényleg nem lenne rossz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Augusztus 27. - 14:58:23
Ez tök jó hír, Welling nagyon jó a Smallville-ben, örülök, hogy őt kérték fel. ;D Luthort meg játszhatná M. Rosenbaum... 8) Esküszöm, eddig ő a legjobb Lex Luthor, talán még John Sea volt hasonlóan jó. Spacey is jó lehetett volna, ha nem az idétlen Hackman-es karaktert kellett volna utánoznia... :drying:   
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 29. - 16:17:23
http://localhostr.com/files/277ad3643051ec18ea0b.jpg
http://www.mtv.com/shared/promoimages/movies/i/iron_man/set_visit_070530/281x211.jpg
http://www.mtv.com/overdrive/?id=1560958&vid=152549
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 29. - 16:24:56
http://www.firstshowing.net/2007/08/16/holy-frickin-dark-knight-tons-of-new-batman-and-joker-photos/
http://www.advancediron.org/the-zine/the-zine/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 29. - 17:05:48
Ez a kis MTV video jó volt. Köszi, Ben. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 29. - 18:47:30
Csak nekem tűnik úgy, hogy Joker sminkjét a Hollóról koppintották?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 29. - 19:03:50
Hasinlít rá nagyon, de ez betudható annak is, hogy a szinész is eléggé hasonít rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 29. - 22:01:40
Áááá hüly eHolló koppintás...ennyit a produkcióról. :hehe:

Amúgy eléggé jellemző egy smink, szóval nem csoda, hogy hasonlít a kettő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 30. - 09:23:49
Na jó. De ennyire?

Megtorló 2

A koponyatrikós bosszúálló mészáros újabb Megtorló-filmjének címét Isten hozott, Frankről Háborús zónára változtatták. A korábbi verzió (Punisher: Welcome back, Frank) egy legendás szerzőpáros, Garth Ennis és Steve Dillon képregényére utalt, míg a War Zone egy egész sorozat alcíme. Az új Megtorló film a készítők szándéka szerint semmiben sem fog kötődni a gyatrán muzsikáló első részhez, még a főszereplőt is leváltották: Thomas Jane helyett a Róma Pullo-ja, Ray Stevenson szórhatja az ólmot 2008-ban a mozikban. (via ign.com)

Forrás: WWW cinematrix.hu
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Augusztus 30. - 09:59:10
Na jó. De ennyire?
Azért ennyire nem kell felfújni a dolgot. Mert ha így vesszük Joker sokkal hamarabb volt, mint a Holló. Tehát inkább a Hollóra mondhatnánk, hogy az egy Joker koppintás. Mert Joker sminkje már jó ideje így nézett ki. Csak az ami egy kicsit hasonlíthat a holóra, az a száj melletti rész, amivel a filmes sminkesek próbálják a vigyorgást szélesebbre venni, mert nincs olyan ember aki úgy tudna vigyorogni, mint a képregényben Joker. Már az első Batman-es filmben is megfigyelhető volt ez Jack Nicholson esetében. Ami még esetleg számotokra a Hollóra emlékeztethet, az az, hogy itt a Jokernek hosszú haja van és így tény, hogy elég jól hasonlítanak egymásra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 30. - 10:15:36
Ok. Nem szőrözök tovább.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 30. - 11:13:24
Sepi helyreteszi a dolgokat. :D

Megtorló:
 enm tudom,én az Isten hozott, Frank címnek jobban örültem volna...sokkal pofásabb és jó sok feket humor van benne. Míg egy háborús zóna olyna szürke és unalmas cím szerintem.
Isten hozott, Frank címmel jó poénokat lehetne csinálni....

Kezdődik a film. Megtorló monológ, "a város üdvözöl engem ismét: Isten hozott Frank". Bevágják az első képkockát, záporoznka a golyók, fröcsög a vér, Frank írtja a népet...hangulatos lenne. :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Augusztus 30. - 12:00:18
Igen, kicsit Hollós lett ez a Joker... de Brandon Lee-nek és Marc Dacascosnak jól állt. ;D
Még mindig nem tudom komolyan venni ezt a figurát. :(

Jó ez az Ironman plakát(?), de ez a CG szerintem még nem végleges, ennél sokkal jobbat is tudnak csinálni. :)

Punisher 2: pepo, pontosan a gondolataimat írtad le. ;) :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Augusztus 30. - 13:36:11
Ugye, hogy jó lenne egy ilyne Punisher film. :D

Jokertől én is félek(nem úgy :D). Ez a figura vagy nagyon állatian sötét és kegyetlen lesz, vagy nagyon béna ripacs.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Augusztus 30. - 14:18:58
Igen hatásos kezdőkép lenne az biztos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Augusztus 30. - 16:13:18
http://www.comingsoon.net/gallery/7415/hr_Iron_Man_3.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 04. - 14:27:56
Bale harmadszor is Batman lesz

Még nem is nézhettük meg a The Dark Knight címet kapott Batman-filmet, a készítők máris az újabb részen dolgoznak. Eddig két dolog dolog biztos: Christian Bale harmadszor is magára ölti a denevérjelmezt és 2010-ben mutatják be a részt.

Hamarosan a mozikba kerül Christian Bale és Russell Crowe első közös filmje, a klasszikus western feldolgozása, a 3:10 to Yuma. Bale a sajtóvetítés után tartott nyilatkozatában elárulta, hogy a 2005-ben sikeresen felélesztett Batman-franchise 2010-ben új tagot kap.

Ezután a színész - sokak megnyugtatására - közölte, hogy a trilógia záró darabjában is ő alakítja majd Denevérembert. Az ellenfelekről eddig csak annyit tudni, hogy a The Dark Knight című részben még jó oldalon álló Harvey Dent a harmadik részben már Kétarcként tör egykori barátja életére.

Ám a rendező, Christopher Nolan hozzáállását tekintve nem csak egyetlen rosszfiúval kell megküzdenie Bruce Wayne-nek. Ám az, hogy a Memento direktora képes egy több szálon futó képregényfilmet jól levezényelni (sajna Sam Raimi ezt nem tudta megtenni a Pókember 3-ban), csak jövő nyáron derül ki.

Superman infók

Brandon Routh feltett a netre némi infót a készülő Superman: Man of Steel című folytatásról. Eszerint újabb látogató érkezik Superman szülőbolygójáról a Földre, valamint Lex Luthor mellett egy Braniac nevű gonosz próbálja megölni a szuperhőst.

Számos pletyka látott már napvilágot eddig is a készülő Superman: Man of Steel című alkotásról, ám ma maga a főszereplő, Brandon Routh hozott nyilvánosságra pár részletet.

Az első szerint Lex Luthor ezúttal nem egyedül tör szuperhősünk életére, hanem kap egy, Clark Kent szülőbolygójáról származó társat is.

A Braniac néven ismert gonosz azonban átveri Luthort is, átveszi a cégei irányítását és foglyul ejti Jasont, így próbálván rávenni Supermant egy végső összecsapásra. Routh hozzátette: A Superman visszatér kritikusai is elégedettek lesznek a folytatással.

A Superman: Man of Steel rendezői székében visszatér az X-Men első két részét készítő Bryan Singer, a főszerepben ismét Brandon Routh és Kate Bosworth lesz látható.

Ryan Reynolds lesz a Villám

Ryan Reynolds immáron biztosan szuperhőssé válik. A Villám nem külön filmben szerepel, hanem a tervezett Justice League egyik tagjaként cikázik majd a mozivásznakon.

Már beszámoltunk róla, miszerint a vígjátéki skatulyából lassacskán kitörő Ryan Reynolds duplázik a képregényhős kategóriában. A Sub-Mariner mellett ő alakíthatja a leggyorsabb szuperhőst, Villámot is. Miután David S. Goyer kiszállt utóbbi projektből, a stúdió kicsit átgondolta a dolgot és úgy döntöttek, egyelőre nem készítenek külön filmet a villámgyors hősnek.

Mivel azonban a piros ruhás hős is tagja a Justice League nevű csapatnak, így az első kalandjukat vásznakra adaptáló filmben Reynolds mégis magára öltheti a gúnyát. Az előzetes hírekkel ellentétben azonban Christian Bale nem szerepel a filmben, így az alkotóknak más Denevérembert kell keresniük. A csapat tagja még Superman is, akinek újkori megformálója, Brandon Routh szintén elzárkózott a szerepléstől.

Alakul Wolverine külön kalandja

Kezd kikristályosodni a Fox berkeiben készülő Wolverine. Az X-Men egyik legerősebb tagja ismét Hugh Jackman alakjában tér vissza, ellenfele pedig Kardfog lenne.

A Fox a mutánsok nagy sikerét látva elhatározta, hogy a legnevesebbekkel külön filmet forgat. A legnagyobb érdeklődés az egyik legnépszerűbb karakter saját kalandját övezi. Wolverine ismét Hugh Jackman alakjában tér vissza és ma újabb infók láttak napvilágot a filmről.

Először is immáron biztossá vált, hogy a film története a trilógia előtt játszódik majd. Farkas még mint szimpla "öngyógyító mutáns" tűnik fel a filmben, ám William Stryker kísérletezésének köszönhetően halálos fegyverré válik. Wolverine első ellensége az első részben Magneto oldalán feltűnt Kardfog, polgári nevén Victor Creed lesz. A mutánst ezúttal is a hamarosan Halloweenben kaszaboló Tyler Mane kelti életre.

A Wolverine direktora a Tsotsi Oscar-díjas rendezője, Gavin Hood lett. A forgatókönyvet a mutánsok nagy rajongója, David Benioff készíti. A bemutató továbbra is 2008-ra van kitűzve.

A Róma szereplője lesz Thor

Újabb szuperhőst termelt ki az HBO sikersorozata. A Róma Lucius Vorenusa, Kevin McKidd kapta a tervezett Thor címszerepét. Õ a széria második szereplője, aki egy képregényhős bőrébe bújhat.
http://l.yimg.com/img.tv.yahoo.com/tv/us/img/site/49/35/0000034935_20061021035753.jpg
http://www.hbo.com/rome/img/cast/actor/actor_kevinmckidd.jpg
Nemrég beszámoltunk róla, miszerint a Róma egyik sztárja, Ray Stevenson veheti át Thomas Jane szerepét a Megtorló folytatásában. Nos, sorozatbeli társának sem kellett sokat várnia a mozis felkérésre. A Lucius Vorenust alakító Kevin McKidd kapta a tervezett Thor címszerepét.

A színész nem számít kezdőnek a szakmában. Számtalan filmszerep áll már a háta mögött (legutóbb például a Hannibál ébredésében láthattuk), ám a nagy áttörés eddig valahogy nem sikerült neki. Most megkapta a nagy lehetőséget, 2009-ben meglátjuk, élt-e vele.

A képregényhős mozis kalandjának forgatókönyvét az I Am Legend szkriptjét is jegyző Mark Protosevich készíti. A rendezést a bukdácsoló Stardust direktora, Matthew Vaughn vállalta el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 04. - 14:48:53
Érdekes kis infók voltak ezek, Ben. Köszi. Most már kifejezetten kiváncsi leszek a JLA filmre. Eddig nem is tudtam, hogy Reynolds fogja játszani a Sub-Mariner filmben Namort (vagy csak eddig elkerülte a figyelmemet).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Szeptember 04. - 15:26:12
Engem meg egyre kevésbé érdekel a JLA film. :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Szeptember 04. - 16:26:37
Én meg arról maradtam le, hogy komolyan megcsinálják a JLA filmet... kíváncsi vagyok rá, bár csak a Cartoon Network-ös sorozat első két évadából ismerem a JL-t. Viszont azok nagyon tetszettek! :D ;)
Köszi az infot Ben!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 05. - 08:58:27
Engem viszont az érdekel, hogy a Man of Steel-ben ki lesz Supi segítőtérsa? Csak nem Supergirl?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Szeptember 05. - 11:17:17
Egyáltalán miért lenne segítőtársa?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 05. - 12:36:38
akkor csak én értelmeztem megint félre a hír. Azt hittem Brainiec-en kivül lesz még valaki a Kriptonról.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 05. - 15:05:32
Bocs ha kicsit félreérthetően fogalmaztam. A Man of Steel-ben Braniac lesz a kriptoni ellenfél. Super-Girl megjelenésétől hála istennek nem kell tartani.

Viszont hoztam pár képet a Vasember forgatásáról:
http://img508.imageshack.us/img508/7181/ironmanimage1a246b9in4pz2.jpg
http://img126.imageshack.us/img126/5081/ironmanimage2a270f6iy5yh6.jpg
http://img513.imageshack.us/img513/3581/ironmanimage3a2f950aj0kj9.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 05. - 17:15:11
Miért? mi bajotok Supergirl-el?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 05. - 17:20:15
Lehet, hogy elvette az emberek kedvét tőle a "Szuper exnőm" című film. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Szeptember 05. - 18:17:43
Én határozottan örülök a Justice League filmnek, a rajzfilmsorozat baromi jó volt belőle!
Mekkora poén lenne ha egyidőben jönne ki az Avengers és a JL! Vajon melyikük győzne bevételeket tekintve? ;D De gondolom az Avengers később fog kijönni, lévén hogy több film is lesz előtte.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Szeptember 06. - 09:00:53
Hát amikor egyidőbe kijött a Marvel Ultimate Alliance, és a Justice Leage akkor a Marvel simán lesöpörte a pályárol.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Szeptember 06. - 11:47:32
Szvsz a Marvel lenne a nyerő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 06. - 11:57:28
Valószínű az emberközelibb karaktrek miatt. A Dc képregényekben én meg nem nagyon láttam olyan titáni magánéleti konfliktust, vagyjellembeli surlódást, mint a Marvelnél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Szeptember 06. - 12:27:34
Hát amikor egyidőbe kijött a Marvel Ultimate Alliance, és a Justice Leage akkor a Marvel simán lesöpörte a pályárol.
Pedig a kettő közül a JL mérföldekkel jobb volt. Legalábbis a JL játék jó volt, az UA meg egy szánalmas utánzata az X-men Legendsnek. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Szeptember 06. - 12:37:58
Nekem személyszerint tetszett az UA, de valóban nem volt nagy durranás, csak az X-men Legends X-menek nélküli átirata.
JL meg egyszerűen nem érdekelt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 06. - 15:26:17
http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6265
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 06. - 17:27:36
Hát amikor egyidőbe kijött a Marvel Ultimate Alliance, és a Justice Leage akkor a Marvel simán lesöpörte a pályárol.
Pedig a kettő közül a JL mérföldekkel jobb volt. Legalábbis a JL játék jó volt, az UA meg egy szánalmas utánzata az X-men Legendsnek. :-\
Tegyük hozzá azt is, hogy a Jl játék csak valamelyik konzolra jelent meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 10. - 10:12:10
Itt a készülő Hulk film felvételének videóit csodálhatjátok meg. Kattintás a show gombra.
http://forums.superherohype.com/showthread.php?t=283865
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 10. - 10:14:31
Ja és ha már itt járok a Vasember első trailer-e.
http://www.superherohype.com/news.php?id=6282
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 10. - 10:53:15
Elég rövidre sikerült, de jó volt. :D Reméljük, hogy nem kell már sokat várni a kicsit hosszabb és bővebb előzetesre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 10. - 22:52:59
Jó volt hozzá a Black Sabbath Iron Man zene.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 11. - 15:42:26
Kapaszkodjatok az alsógatyátokba (esetleg a tangába) mert itt hozom a Vasember film első hivatalos előzetesét letölthető verzióban én, egyedül a világon. A cucc kb. 2 és fél perces és többféle felbontásba is megtaláltam.
http://www.moviemaze.de/media/trailer/3597/iron-man.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 11. - 16:30:07
Nagyon komoly film lesz ez. Egészen jópofa Tony ebben az előzetesben. :D Már alig várom, ja és köszi Ben ezt a letölthető verziót. ;)

(http://jerome.galica.free.fr/marvel/Avengers/iron%20man/fudge_mar-IronManModular-JAN07.gif)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 11. - 18:17:22
király nagyon a trailer, nekem az tetszik a legjobban ahogy mozog a robot, féltem, hogy kicsit gagyi lesz és majd úgy fog tünni mintha egy kartondobozban lenne Tony.
egyébként egyéb kis interview dolgok is érdemes nézegetni:
http://marvel.com/news/moviestories.1518.Iron_Man_Teaser_Trailer_Hits_the_Internet
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 11. - 23:09:34
Kapaszkodjatok az alsógatyátokba (esetleg a tangába) mert itt hozom a Vasember film első hivatalos előzetesét letölthető verzióban én, egyedül a világon.
Tényleg? Akkor miért németül vana  link?  :hehe:
Különben én már tegnap is ezt láttam, azt hittem ehhez adtál linket tegnap is.  :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 12. - 14:24:52
A net útjai kifürkészhetetlenek:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Szeptember 15. - 15:46:02
Megnéztem én is az Ironman előzetesét, nagyon jó! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Bundy2020 - 2007. Szeptember 15. - 20:18:35
Találtam egy hírt, ami lehetséges, hogy port fog kavarni (ha már volt itt, akkor elnézést, figyelmetlen voltam).
Úgy gondolom, hogy ennek a hírnek nem sokan fognak örülni. Készül egy képregényadaptáció, amely a Spider-Man filmek spin-off-jaként kerül bemutatásra, és egyszerűen azt a nevet kapta, hogy Venom.
Először ezen az oldalon láttam meg a hírt: http://screenrant.com/archives/avi-arad-talks-spiderman-4-and-919.html
E szerint Avi Arad egy interjúban megemlítette a Venom filmet.

Ezután az interjúba is belekukkantottam (itt megtalálható: http://www.fanpop.com/external/167612 ), és igaz, amit az előző oldal állított, Avi Arad tényleg beszél egy készülő Venom filmről.
Idézet
Question: And the other thing of course is you haven't really left Marvel behind completely right? I mean you're still personally involved in Hulk and Iron Man ...

Arad: ..and Spiderman. And I'm making Venom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Szeptember 15. - 20:22:18
Tudod mi a kemény, egy éve majd kiugrottam volna a bőrőmből örömömben ezt a hírt hallva, de most.
A filmes Venom nekem nagy csalódás volt, Topher Eddie szerepére totál alkalmatlan.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 15. - 21:25:12
Viszont most már nem gond ha lecserélnek egy "alkalmatlan" szereplőt. Lásd Megtorló, vagy a Hulk. Ha esetleg lesz valami a filmből, akkor könnyen előfordulhat, hogy találnak egy jó szereplőt rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 15. - 23:08:20
most látom csak, hogy dark knight trailer is megvan már! király, király!

----

oké egy kérdés, megint megnéztem az IronMan trailert, és mikor az elején a daVinci poén van akkor pausoljátok le és nézzétek meg ki áll Stark mellett! Csak félrenéztem volna?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 16. - 12:32:04
Viszont most már nem gond ha lecserélnek egy "alkalmatlan" szereplőt. Lásd Megtorló, vagy a Hulk. Ha esetleg lesz valami a filmből, akkor könnyen előfordulhat, hogy találnak egy jó szereplőt rá.

Ha termetre alkalmas színészt keresnének, akkor az meg nem biztos, hogy hitelelsen adná elő a szerpet. Nem mintha Thorper olyan nagyon jól játszotta volna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Szeptember 16. - 17:55:33
Topher szerintem sz@rul is játszotta, és nem is hasonlított rá, akkor még inkább egy olyan színész, aki "csak" sz@rul játsza, viszont drabális.
Amúgy szerintem Tom Jane alkalmas volt a Punisher szerepre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Szeptember 17. - 15:59:14
Amúgy szerintem Tom Jane alkalmas volt a Punisher szerepre.
Szerintem is hiteles volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 17. - 18:57:11
Nem vagytok egyedül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 17. - 22:45:54
Tán túlzás, hogy készül, de tervezték mindenesetre.  :D

http://spidertom.tlof.hu/kep/deadpool.gif
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 18. - 19:34:18
Ha ezt a Wayansék kaparintották vlnna meg... Mekkora filme lett volna belőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 19. - 11:40:59
http://www.sg.hu/cikkek/54778/amator_the_incredible_hulk_jelenetek
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 26. - 04:29:14
Nem talalok ertelmes infot, talan ti tudtok valamit (Ben nyomozz!):
Hilary Swank kit fog alakitani az IronMan-ben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 26. - 16:21:39
A nyomozásom eredménye alapján 100%-os bizonyossággal állíthatom, hogy Hilary Swank a Black Widow karakterében fog pompázni az Iron Man filmben, méghozzá a Samuel L. Jackson által megformált Nick Fury ügynöktársaként:

http://www.cinematical.com/2007/07/23/its-confirmed-hilary-swank-has-a-cameo-in-iron-man/
http://www.marvel.com/boards/viewtopic.php?p=2184512&sid=64deabfb16b3c85b1d3ab2d679082e23
http://nerdwithswag.com/2007/07/24/hillary-swank-is-black-widow-in-iron-man-2008/
http://www.ropeofsilicon.com/profile.php?id=628
http://www.joblo.com/index.php?id=16936

Remélem meg vagy velem elégedve  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 26. - 20:03:29
Hát nem tom, hogy ezt hogy gondolták. Az özvegy szerepére minimum egy Angelina jolie kéne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 26. - 20:41:11
Black Widow? na erre nem gondoltam...
De ahogy nezegetem a linkeket amiket adtal ez inkabb csak talalgatas, semmi sincs confirm-olva. (Valahogy a nagy fogait nem tudom elkepzelni Widowosan...)
DD-nek igaza van, valamifele Jolie kellene inkabb, az a "veszelyes de sexy"
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 26. - 21:08:48
Jolie? Én szépnek képzelem el az Özvegyet.  ;) :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Szeptember 26. - 22:19:07
Szerintem Angelina Jolie szép, de mindenkinek a Tomb Raider jut eszébe róla. :hehe: Inkább valami kevéssé ismert arc kéne talán a szerepre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 26. - 22:36:18
Görög Zita.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 27. - 02:27:55
na ha Jolie nem szép akkor Görög Zita sem! Jolieban legalább megvan az a "szétrúgom a segged, ha rosszat mondasz" nézés. De remélem nem csinálnak Widow-ból Ultimate Widowt, hogy a végén kiderül ő a gonosz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Szeptember 27. - 16:23:29
http://static.flickr.com/68/218493685_ca4661fd92_o.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Szeptember 27. - 18:06:04
Ez a feka Fury nekem nagyon nem tetszik, már a képregényben sem jött be. OK, hogy Samuel azért nagyobb színész, mint Hasselhoff, de egy fehér Furyt szívesebben láttam volna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 27. - 18:34:16
Én is így vagyok vele. Tisztelem Samuel L Jacksont, nagyon nagy szinésznek tartom, nem is vele van bajom, hanem azzal, hogy az Ultimate-ben feketét csináltak egy ilyen nagy volumenű karakterből. Ne értsetek félre, nem vagyok rasszista, csak fura, hogy egy olyan ember aki eddig fehér volt, hirtelen fekete lett. Mert lehet, hogy nem a legnagyobb karakter volt a Marvel univerzumban, de azért mégiscsak egy háttérben szereplő jelentős alak. Persze azért örülök, hogy ha már fekete lett Fury, akkor pont egy ilyen jó szinészre osztották ezt a szerepet. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 27. - 19:25:41
Szerintem jó, hogy Furyból feka lett. Én mindig untat ezt a fehér manipulátort, aki utoljára a 2. vh-ban volt terepen. Az Ulti Fuzry az eltúlzott "én vagyok Rambo" hozzáállásával számomra sokkal szórakoztatóbb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 28. - 01:59:07
Hát igen, ez a fekete dolog szépen látható az új képregényekben. Én sem vagyok rasszista, nincs bajom egy nemzettel sem, pedig millió vesz körül, szóval nem vagyok kívülálló, de az idegesít mikor egy karaktert/filmet/sorozatot "átfeketéznek", mert valaki rasszistának találta, hogy hiányoznak más nemzetiségüek. pl Wasp is ázsiai lett és az Ox is fekete lett (lásd Ulti Spider Kingpin saga),
És ezért nem szeretem pl Ulti Falcont sem, mert az Ulti Specialban folyamatosan arról dumál, hogy szegény feketék így meg úgy, és hogy legyen Cap-nek bűntudata.

De visszatérve témára nekem legjobban Furry szivarja hiányzik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 28. - 08:40:20
Példát kell mutatni az amerikai fiataloknak. így nem bagózhat. Inni lehet ugyebár?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Szeptember 28. - 08:44:03
Szegény Ghost Rider-ből is mit csináltak, a példa kedvéért :-\.
Nem sok Johhny Blaze képregényt olvastam, de abban folyamatosan ott volt a kanóc a szájában. Még csoda, hogy a Constantine-t megcsinálhatták.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Szeptember 28. - 11:04:37
Igen, de a Constantinnál a tüdőrák miatt volt elrettentő példa. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 28. - 11:06:44
Plussz a végén le is szokott a bagóról.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. Szeptember 28. - 11:16:28
Szerintem jó, hogy Furyból feka lett. Én mindig untat ezt a fehér manipulátort, aki utoljára a 2. vh-ban volt terepen. Az Ulti Fuzry az eltúlzott "én vagyok Rambo" hozzáállásával számomra sokkal szórakoztatóbb.

Egyetértek. Nekem is jobban bejön a feka Fury  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 28. - 17:07:41
Lucky Luke szájából is kicserélték fűszálra.  :) Szerencsére engem nem zavar Fury, sose kedveltem azt a karaktert, egy bunkó katona, aki nem lát tovább az orránál, illetve mindig a "magasabb jót" nézi. Nekem csak egy történetben tetszett, amikor a Megtorló kinyírta.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Szeptember 28. - 17:43:57
Én is bírom a fekete Furyt. :s mégjobb, hogy Samuel elvállalta a szerepet. Remélem a két nagyágyú hozza a színészi nívóját majd.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tovima - 2007. Szeptember 29. - 09:34:28
Azzal, hogy Fury színesbőrű lett, nekem sincs bajom, sőt.
Ami meg a cigit illeti, ha forgalmazni szeretnék a filmet, pl. az EU-ban, akkor rákerülne egy 12-es(vagy hányas) korhatár (ami egyébként is rajta lenne) de mivel itt nem lehet dohányt reklámozni, szerintem mást is von maga után, ami nem érné meg. Szerintem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Szeptember 29. - 15:14:39
Nekem ezzel az egész cenzura, nincs cigi, nincs káromkodás, nincsenek lezülött alkesz főhősök dologgal tele van a tököm.
Persze egy képregényfilmben még elmegy, de hogy manapság az ami 20 éve akciófilm volt, az horror besorolást kap, és az akciófilmek mind akció-vígjátékká alakultak (Halálos Fegyver, Die Hard), attol hányni tudnék.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 29. - 17:05:08
Szerintem a cigi filmben nem minősül reklámnak. Mellesleg, képregényben sem. Rozso is szivarozik, nem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 29. - 17:13:10
Szerintem is. Plussz a Lény is szivarozik, bár mostanában már nem nagyon lehet őket dohányzáson kapni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 29. - 19:50:10
Az F4 1-ben is említette, hogy már leszokott.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 30. - 01:51:53
na ha Rozsit anti-dohanyosra megt anti-piasra csinaltak volna meg...
Valaki latta a "Thank You For Smoking"-ot? (iszonyat jo film, egyik kedvencem) Na ott egy jo vita van a "filmben nem dohanyzas"-rol.
Amugy van valami a dohanyzos karakterekben, pl mikor Hellblazert olvasok akkor valahogy nagyon megkivanom a cigit, pedig csak alkalmi dohanyos vagyok. Szoval okosan mondjak, hogy nagy befolyassal van ez a gyerekekre foleg. Ha a kedvenc karaktere lanc-dohanyos akkor tuti a gyerek is kiprobalja mert az a "meno". Monkey see, monkey do
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Szeptember 30. - 08:58:03
Szerintem is van benne valami. Nah én nem nagyon szoktam megkívánni a szivart, vagy ilyesmi, de néha ha pl. eszenk egy jót egy képregényben és jól meg van rajzolva a dolog, akkor én is tiszta éhes leszek rögtön. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. Szeptember 30. - 09:39:28
Én imádom a szivarokat de valahogy nem jutott eszembe hogy elszívjak egyet egy F4-képregénytől amiben Ben éppen elszív egy amerikában illegális kubait  :hehe: :hehe: :hehe: Tényleg milyen márka lehet a kedvence ? Rómeo és Júlia ?  :lol: :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Szeptember 30. - 10:23:22
Marvel-képregényben tuti nem láthattok bagózni senkit 2000 óta. Quesada apja tüdőrákban halt meg, és egyik első főszerkesztői cselekedete az volt, hogy a nagy dohányosok (Rozsi, Lény, JJJ, Fury, Gambit) szájából kiszedette a szivarokat/cigit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Szeptember 30. - 10:33:03
Vajon mennyi nikotin-tapasz lehetett a szereplők szerelése alatt. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. Szeptember 30. - 10:52:34
Marvel-képregényben tuti nem láthattok bagózni senkit 2000 óta. Quesada apja tüdőrákban halt meg, és egyik első főszerkesztői cselekedete az volt, hogy a nagy dohányosok (Rozsi, Lény, JJJ, Fury, Gambit) szájából kiszedette a szivarokat/cigit.

Bekéne perelni azt a szemetet :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Szeptember 30. - 19:34:01
Valamilye szinten megérthrtő. A képregényeknek amerikában sokkal nagyobb az olvasó közönsége és ugye ott népbetegség az elhízás is, amiben a lakosság minimum 25% szenved. A maradék meg többé vagy kevésbé dohányos. A nikotinpiac meg kivonul amerikából, megcélozva a külföldieket (Európa Ázsia), hogy inkább mi dögöljünk meg- Még a dohűnyzás gondolatát is ki kell irtani a fiatalok fejéből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Szeptember 30. - 19:53:55
Szerintem is van benne valami. Nah én nem nagyon szoktam megkívánni a szivart, vagy ilyesmi, de néha ha pl. eszenk egy jót egy képregényben és jól meg van rajzolva a dolog, akkor én is tiszta éhes leszek rögtön. ;D
Ez érdekes. És, ha mondjuk szeretkeznek egy jót...?  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. Szeptember 30. - 20:26:48
Valamilye szinten megérthrtő. A képregényeknek amerikában sokkal nagyobb az olvasó közönsége és ugye ott népbetegség az elhízás is, amiben a lakosság minimum 25% szenved. A maradék meg többé vagy kevésbé dohányos. A nikotinpiac meg kivonul amerikából, megcélozva a külföldieket (Európa Ázsia), hogy inkább mi dögöljünk meg- Még a dohűnyzás gondolatát is ki kell irtani a fiatalok fejéből.

Ez az. A Lény és Logan a hibás több millió tüdőrákban meghalt amerikai miatt. Megyek el is égetem minden cuccom a ami Rozsival kapcsolatos.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Szeptember 30. - 20:27:41
Az anélkül sem egy annyira elvetemült ötlet... :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Szeptember 30. - 22:06:36
Igen! Vegyuk ki Roysi szajabol a szivart meg a piat! Mert miutan lekaszabolt 1000 Hydra ugynokot, es azik a verben hogy nez az ki, hogy ragyujt???
DD, kicsit olvass utana, mert USA messze nem a legnagyobb cigis hely, (igaz van multja, ultetvenyek stb), de EU-ban sokkal tobben cigiznek, Kina meg a vilag legnagyobb dohany felvevo piaca, nem csak azert mert sokan vannak, hanem, hogy mindenki cigizik. Ott szinte sehol sincs "no smoking" tabla, mert nincs akit vedene.

Silver, en sok kepregenyben Churchill-t (vagy format) lattam Rozsi szajaban, de amennyit sziv nem biztos, hogy a 100 ezer forintosokat valogatja a kulonbozo duty free shoppokban. (Furrybol jobban kinezem)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Október 01. - 09:37:25
Ez az egész cigi téma egy baromság, gyilkolni lehet, cigizni nem, ki találta ki ezt a hülyeséget?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 01. - 09:46:43
Régebben azért az elegáns amerikai imidzséhez hozzátartozott a bagó is, d amint rájöttek, hogy komoly egészségügyi gondokat okozhat, a cigi néhküli életmódot kezdeték el preferálni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 01. - 11:03:08
Idézet
Ez érdekes. És, ha mondjuk szeretkeznek egy jót...?
Hát az mégjobb mint az evés. :D Biza, egy szép ágyjelent után nekem is eszembe jutnak dolgok... :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Október 01. - 15:56:54
Ugyan! Szerintem elég neked a Fekete Macska is, ha megjelenik.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 01. - 16:22:26
 :roll: :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 02. - 13:30:47
Idézet
Ez érdekes. És, ha mondjuk szeretkeznek egy jót...?
:lol:

És ha megvernek valakit, attól majd az amcsi kölyöknek is megjön a kedve a verekedéshez?  :roll: Ha ezek után végiggondolják, mit lenne szabad egy képregényben, akkor Szíves bocsokat fogunk kapni. ;)  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Október 02. - 16:34:44
Az se jó, mert akkor odamegyünk medvékhez simizni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 02. - 16:59:56
Akkor majd jönnek a szép, üres, fehér lapokkal megjelenő képregények. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Október 03. - 10:45:48
Az se jó, mert akkor mindenki a sarkvidékekre költözik hógolyózni. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 03. - 13:10:20
Akkor mjad írnak képregényt arról, hogy milyen képregényeket kell írni? :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Október 08. - 08:43:49
És akkor minden fiatal képregényíró akar lennei, ez már tetszik!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 08. - 11:33:08
egy tok egyszeru 18-as karikat kellene odarakni es mondani, hogy ne ugraljanak. De az is gaz mar, hogy filmekben is kivettek sok helyrol a cigit, csak a lecsuszott emberek dohanyoznak mar, vagy a bortonlakok, vagy terroristak :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Október 10. - 15:47:53
Justice League of America részletek

Bár a szereposztással továbbra is gondban vannak a producerek, kiszivárgott pár részlet a forgatókönyvből. Eszerint Aquaman mégsem lesz a csapat tagja, ráadásul a csapat egyik tagja átáll a rossz oldalra.

Továbbra is komoly gondok vannak a tervezett JLoA film szereposztó díványán, hiszen eddig mindössze egyetlen szuperhős szerepe lett kiosztva. A válogatás folytatódik, addig nekünk itt van pár részlet a tervezett forgatókönyvből.

Először lássuk, végül kik is kerültek be a csapatba. Superman, Denevérember, Csodanő, Villám és Green Lantern mellett egy eddig nem említett hős, Martian Manhunter is szerepet kap a sztoriban. Aquaman viszont az eddig felmerült hírekkel ellentétben kimarad.

A következő infó bizonyára csak a rajongóknak lesz értékes. Green Lantern polgári neve John Stewart lesz. Villám lesz a csapat legifjabb tagja, aki ráadásul belezúg Csodanőbe. Wonder Woman a hírek szerint a csapat legemberségesebb tagja.

A forrás szerint olyan lesz, mint Angelina Jolie. Denevérember tart attól, hogy áruló van köztük, ezért kifejleszt egy Redeye nevű kütyüt, amivel minden tagot meg tud figyelni.

Ezt használja ki az eddig még nem ismert főgonosz, aki ezzel a szerkezettel próbálja elpusztítani a csapatot és ezzel együtt a világot is. Ráadásul lesz egy hatalmas csavar a film végén, melyet csak az igazi klasszikusokéhoz hasonlítanak (A Birodalom visszavág "Én vagyok az apád" mondata, A Hetedik utolsó 10 perce, A Közönséges bűnözők befejezése).

Újabb két Csodanő?

Továbbra is folyik a Wonder Woman szereplőválogatása. A producerek jelen pillanatban sem tudják, kire osszák a szerepet. A szerződés egyébként a Justice League of America valamint egy önálló Csodanő filmre is vonatkozik.

Csak nem akar alakulni ez a fránya Justice League of America mozifilm. Valahogy nem akaródzik egyetlen színésznek sem szerepelni (a pletykát, miszerint CGI-animációs film lesz, már másnap megcáfolták). Az egyetlen biztos pont eddig a Villámot alakító Ryan Reynolds, aki duplázik, hiszen a JLoA után a szuperhős kap egy saját filmet is.

Jelenleg a producerek Csodanő megformálóját keresik. A hírek szerint két színésznő esélyes a szerepre. Victoria Hill a filmrajongóknak a 2006-os Macbethből lehet ismerős, a színésznőt hétfőn hallgatták meg. A másik esélyes a Férj és férjben látott Jessica Biel, akinek tegnap volt jelenése.

Bár eddig egyetlen szerep van kiosztva, a film bemutatója 2009 nyarára van kitűzve.

Mégsem Welling lesz Superman

Újból kiadó Superman szerepe a Justice League of America című képregényfilmben. A múlt héten ugyanis - eddig nem tisztázott okokból - Tom Welling visszalépett a szereptől és nem írta alá a szerződését.

Újból elindulhat a találgatás, hogy vajon ki lesz az idei évezred harmadik Superman-je? A Smallville című sorozatban Tom Welling, míg az új filmekben Brandon Routh bújhatott a kékruhás szuperhős bőrébe.

Egy darabig úgy tűnt, hogy a tervezett Justice League of America című képregényfilmben is a sorozatban szereplő Welling alakíthatja Supermant, ám tegnap kiderült, hogy a színész végül visszalépett.

Az okot még nem hozták nyilvánosságra és vélhetően nem is fogjuk megtudni - legalábbis hivatalos forrásból. Pár dolog azonban már kiderült a filmről. A rendezői székben a Mad Max és Táncoló talpak direktora, George Miller foglalhat majd helyet.

A csapatból Superman, Batman, Aquaman, Green Lantern, Villám és Wonder Woman már biztosan feltűnnek a filmben is. Sőt, utóbbi kettő ezzel a produkcióval elindítja további filmes karrierjét, hiszen utána további filmek készülnek majd Villám és Csodanő főszereplésével. A forgatás kezdete jövő év elejére, a bemutató pedig 2009 nyarára lett kitűzve.

Wolverine társakat, Magneto új nevet kap

Két, az X-Men franchise-ba tartozó filmről érkeztek új infók. Először is a Magnetóról szóló film X-Men: Origins címmel fut majd a mozikban, Wolverine pedig mutánstársakat kap majd.

Ma újabb infók láttak napvilágot a két alkotásról. Kezdjük a gonoszabbikkal. A Magneto elvileg a vasak urának fiatalkoráról szól, ám a legújabb hírek szerint a már elkészült forgatókönyvet a Fox kidobta az ablakon és egy teljesen új sztorit iratnak.

Ezzel egyidejűleg a cím is megváltozott. Szóval mostantól Magneto helyett az X-Men: Origins címen keressük a filmet. Ráadásul a stúdió a Wolverine-film kapcsán is kiszivárogtatott egy jó hírt. A Farkas ugyanis Kardfog mellett újabb mutánst kap a filmbe.

Az új szereplő pedig nem más, mint sokak kedvence, Gambit. A Fox ennél többet nem árul el. A Wolverine forgatása novemberben kezdődik, a bemutató valamikor 2008-ban lesz.

Kitűzték a Transformers 2 premierjét

A tervek szerint a Paramount/DreamWorks 2009. június 26-án mutatja be idei sikerfilmjének folytatását. A Transformers második részéről azonban még semmi pontosat nem tudni.
Valószínűleg nincs olyan ember a világon, aki ne mondta volna meg már a Transfomers első részének bemutatója után, hogy ez a sztori bizony folytatódni fog. Nos, igazuk lett. A Paramount/DreamWorks megannyi találgatás után végre adott érdemi infót is.

Eszerint a Transformers 2 hivatalosan 2009. június 26-án debütál a mozikban. És ennyi. Michael Bay visszatérése rendezőként még nem nyert hivatalos megerősítést, Shia LaBeouf és Megan Fox sem nyilatkozott esetleges szereplésükről. A forgatás dátumát is kitűzték: 2008 júniusa.

Korábban felmerült, hogy a rendező a Blu-ray balhé miatt nem szeretné folytatni a franchise-t, ám ezt utólag cáfolták.

Na egyelőre ennyi.  :spidey:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 10. - 19:01:11
Köszi a híreket Ben!
Kár, hogy nem Welling lesz Szuoi...és valahogy nem vidít fel, hogy a Wolvie filmben lezsnke más mutánsok, illetve a Magneto filmet is így eldeformálják...x-men origins... :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 10. - 19:50:20
Köszi az infókat. Ennyit cseszekedni a JLA-filmmek kapcsolatban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 11. - 14:07:03
Mióta láttam a "just Friends"-et azóta rendes színésznek tartom Ryan Reynolds-t, és örülök, hogy ő lesz villám. Biel jó színésznő, de szerintem a másik csaj sokkal jobban hasonlít WW-re, de ő meg lehet, hogy pocsék színésznő (nem ismerem sajna).
Wolvie meg Magnet movie, gogogo! És Gambit is! Jeee!!! Már elképzeltem a trailert ahol még nem mutatják Gambitot magát, csak egy olyan jelenetet az utolsó másodpercekben ahol Rozsi nekivágódik a falnak, fekszik kicsit kábán majd hírtelen egy kártya áll meg a fejétől 5 centire mint egy Ninja-csillag és szép lassan elkezd vörösen izzani Rozsi meg kicsit rémülten nézi.

Köszi Ben az infót!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 12. - 08:51:25
A kérdés csak az hogy ki legyen Gambit. Személy szerint Josh Hollowayt szívesen látnám a szerepben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Október 12. - 14:11:13
Steven Seagal.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Október 12. - 14:29:02
Nem jó, Chuck Norris kivételével mindenki orrát betörné - pontosabban feltolná azt az agyukig. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 12. - 14:43:54
a lenyeg, hogy legyen Mojo-ja :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 13. - 13:24:47
Nem jó, Chuck Norris kivételével mindenki orrát betörné - pontosabban feltolná azt az agyukig. :lol:

Akkor ő lenne a főszereplő. A Sárkány Útjában átcseszték ki vágták az összes mély, érelmes jelenetét, hogy Bruce Lee több helyet kapjon. Ebből Gambit film lenne, ha ő játszaná a főszerepet. A fő fegyvere meg perdülő-rúgás kártya lenne. ;D.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Október 20. - 09:09:52
December 14-én, az I Am Legend IMAX verziója előtt egy közel hét perces jelenetsort láthatnak az amerikai nézők a Christopher Nolan rendezésében készülő The Dark Knight-ból. Úgy tűnik jó sokáig kell várnia minden képregényrajongónak, hogy a világ egyik legismertebb szuperhősét mozgásban is lássa. A Christopher Nolan rendezte The Dark Knight ugyanis csak december 14-én mutatja meg magát egy kisfilm formájában. Addig, úgy tűnik be kell érnünk egy semmitmondó teaserrel és a bíztató képekkel.  Eddig ennyit tudni a felvételről. Reméljük megéri a várakozást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 20. - 11:56:20
en az I am Legendre is nagyon kivancsi vagyok, de ha mar batman is lesz benne... huhhh!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 23. - 08:35:54
Új Marvel rajzfilm a láthatáron:

(http://www.marvel.com/i/content/st/1598new_storyimage0829654_full.jpg)

Egyébként kérdem én, hogy miért nem adják ki nálunk a már külföldön régen megjelent Marvel-es rajzfilmeket DVD-n? :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Október 23. - 09:39:37
El tudom képzelni, milyen neveket adnának a szinkronban, ha nem ugyanazok követnék el, akik az Evolutiont... :roll:
Ez az új sorozat viszont eléggé az Astonishingre hajaz, ahogy elnézem... különben csak Jean Grey lenne ott Emma helyett. Kívácsi vagyok, milyen lesz, eddig még mndig a Fox csinálta a legjobb sorozatot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 23. - 10:23:35
Abbahagyhatnák már ezt az animes-rajzolást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Október 23. - 14:29:52
Egyetértek, nekem rohadtul nem tetszik, hogy mostanában minden rajzfilm totál ugyanúgy néz ki, az új Pókember is bitang gagyi lett grafikára.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2007. Október 23. - 18:08:46
Az még hagyján, de a CN-en vetített, kb 1 éves F4 is milyen gyenge?? Sztori is, rajz is...
Az Evolutionhoz nem volt rossz, annyira nem is violt eröltetett, de ez az...

De mit lehet tenni, ha az amcsiknál a szögletes a divat??
Minnyá felkérik Romitát az új Web of Spider-Man rajzolására...

Egyébként Végignéztem az Ultimate Avengerst, és szerintem az is baromira gyenge. Egy béna másolat. kaki lett na.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 23. - 19:00:16
Gyerekek én megoldom, nem nézek meséket. :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 24. - 11:33:30
még spongyabobot sem?  ;D

De azért egyből vágtad, hogy mit jelent a nevem!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Október 24. - 11:38:20
De azért egyből vágtad, hogy mit jelent a nevem!
Persze, hogy mindenki tudja, Répácskát.  ;D :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 24. - 12:18:08
Pooontosan. ;D
Idézet
még spongyabobot sem?  Vigyorog

De azért egyből vágtad, hogy mit jelent a nevem!
South Parkot, de azt is már nagyon ritkán.

A Dragon Ballt régen néztem még na! :D Mondjuk azt még most is szívesen megnézném, ha unatkoznék, de sajnos ilyen nem szokott előfurdulni velem mostanában.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 24. - 15:19:40
Az Evolution szerintem jó volt. :) Az más, hogy semmi köze az X-menhez, de jó volt. :D
A régi Fox-os sorozat állati jó volt! :D Nekem sokkal jobban tetszenek a rajzfilmes feldolgozások, mint az eredeti képregény...
Szóval erre az újra is kíváncsi vagyok, egy megnézést csak megér :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Október 24. - 16:39:14
Ja a Fox Kidsen is nyomott Pókember, meg X-Men sorozatok még igényesek voltak, mind grafikára, mind történetre, néhány zereplő, pl. Eddie Brock jobb volt,mint az eredeti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 24. - 18:22:16
Én csak azt sajnálom, hogy a 95-ös nem dömpingben nem csináltak Avengers rajzfilmet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 25. - 13:45:29
http://marvel.com/news/moviestories.1670.Wolverine_Movie_Gets_Official_Title_and_Date

Wolvie film készülőben! De Gambitot nem látok a cikkben
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 25. - 19:07:07
X-men Origins: Wolverine? Miért nem lehet csak Wolverine?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 25. - 19:33:21
Én az sg-ről szerzem többek között a filmhíreket, és azt olvastam hogy:
1. ,,jó hír a rajongóknak, hogy immáron szinte biztosra vehető Gambit felbukkanása a filmben.
2. Azért Origins, mert több karakternek dolgozzák fel az eredetét (Pl: Origins: Magneto).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 25. - 19:33:36
Gondolom az átlag nézőket akarják ezzel megnyerni, hogy értsék, a Rozsomák honnan is van. Egyébként most gondolok bele, hogy milye hülye lesz a magyar címe: X-Men Eredet: Farkas. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. Október 25. - 20:19:13
Hát igen ezt nem értettem az x-filmekben:miért nem lehetett Rozsomák?!Miét Farkas?! :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 25. - 20:30:52
Hát igen ezt nem értettem az x-filmekben:miért nem lehetett Rozsomák?!Miét Farkas?! :headscratch:
Az első filmben félrefordították, mert azt hitték, hogy ami wol-lal kezdődik köze van a farkashoz, később meg már nem akarták átkeresztelni. :drying:
De nézzük a jobbik oldalát: legalább nem Pézsmapatkány!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 25. - 20:55:29
Az első filmben félrefordították, mert azt hitték, hogy ami wol-lal kezdődik köze van a farkashoz, később meg már nem akarták átkeresztelni. :drying:
Vagy pedig a rajzfilmet vették alapul. De tényleg jobb, mint a Pézsmapatkány.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 25. - 21:19:31
Látszik, hogy nem kaine volt a szakértő. ;) :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. Október 25. - 22:17:06
Hát igen ezt nem értettem az x-filmekben:miért nem lehetett Rozsomák?!Miét Farkas?! :headscratch:
De nézzük a jobbik oldalát: legalább nem Pézsmapatkány!
;D :hehe:Hát az biztos :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Október 25. - 22:24:44
Már párszor leírtam ezt, de sebaj  :D : a fordító is X-Menes srác volt. De, miként a képregényeknél is, a filmeknél sem a fordító dönt, hanem valaki fölötte, aki a megbízást adta neki. Képregényeknél ez a szerkesztő, vagy kiadó, filmeknél a megrendelő a filmcég - esetünkben az Intercom. De már a fordító is tudta, hogy Rozsomák nem lehet, nem tudom miért. Talán tapasztalat, talán mert megbeszélték előre. Õ Kisfarkasnak fordította. De aki ellenőrizte, úgy gondolta, hogy akkor már minek a kicsi, legyen simán csak Farkas.
És lett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Október 25. - 22:59:04
Huhú, ez a Kisfarkas név lett volna igazán ultragáz! :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. Október 25. - 23:06:34
Hát tényleg több értelmű  :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Október 25. - 23:32:41
És milyen félelemkeltő... :hehe: :hehe: "Húzzá' haza anyucihoz, Kisfarkas." :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 26. - 00:19:38
Idézet
És milyen félelemkeltő...
"Kisfarkas vagyok...grrr :twisted:" :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 26. - 08:31:55
Az leet volna a szép.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 26. - 10:11:10
"Kisfarkas vagyok és megyek játszani Kisfoggal." ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Október 26. - 10:13:35
Az Eric Bana mellett pózoló kölyök fogja alakítani kedvenc mutánsunkat, Wolverine-t gyerekkorában. A
Kodi Smit-McPhee névre hallgató 11 éves kisfiú már öreg rókának számít az ausztrál filmezésben. Szám szerint 15 moziban és tv sorozatban volt látható Ausztráliában.
http://www.abc.net.au/reslib/200705/r146483_515170.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 26. - 10:26:16
És mi a francnak kell mutatni Rozsomákot gyerekként. :headscratch: Szerintem ez egyáltalán nem jó ötlet. A végén teljesen elrontják ezt a filmet is. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. Október 26. - 10:40:24
Szerintem is elég hülye ötlet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Október 26. - 13:24:37
Az első Originsben is van gyerekként.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 26. - 13:58:04
Az is elég hülyeség volt. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 26. - 14:21:16
Az Originben jól csinálták meg. :) Viszont ezt a kisgyereket még nem tudom elképzelni kisrozsiént...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 26. - 14:49:01
Hú, hát nincs valami Logan feje..még ;D

Amúgy azt teljességgel megértem, hogy Roszomák nem maradhatott, a néztők néztek is volna, hogy az istenbe hívják má' ezt a palit. Sokan azt sem tudják, hogy ez egy állat. MOndjuk nem értem miért Farkas lett egyébként, de ez már mellékes.

Viszont! Ciklonra mi lehet a magyarázat? A Vihar egy tök baró név, magyarul is jól és olyna erőteljesen hangzik, egyszóval klassz. Nem értem miért cserélték le.


(amúgy ez az Eric Bana nekem mindig hasonlított valakire, de nagyon...most jöttem rá, hogy a Depeche MOde énekesére ;D)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Október 26. - 14:50:25
Képzeld el borzas hajjal, szivarral a szájában egy vörös társaságában, és rögtön stimmelni fog. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 26. - 18:05:39
Lehet, hogy nekem túl kicsi a kép, de szerintem az arca túl kedves. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 26. - 18:23:39
Hát, a Hulkos fiatal szereplőknél nem lehet rosszabb. Ott Bruce fiatal veriói még véletlenül se hasonlítottak ici-picit sem Eric Banára.(Amúgy mekkora poén már, hogy a lépcsőházunkban az első emeleten az egyik lakás ajtajára ki van rakva, hogy "Bana"! ;D Egyszer majd bekopogok mégnézem, hogy hátha Eric lesz az :lol:)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 26. - 18:35:10
(Amúgy mekkora poén már, hogy a lépcsőházunkban az első emeleten az egyik lakás ajtajára ki van rakva, hogy "Bana"! ;D Egyszer majd bekopogok mégnézem, hogy hátha Eric lesz az :lol:)
;D Csak aztán nehogy a Hulk nyisson ajtót. :hulky:  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. Október 26. - 20:26:22
Egyszer majd bekopogok mégnézem, hogy hátha Eric lesz az :lol:)
:lol: :lol: Ja aztán ajtót nyit, és angol akcentussal megszólal: "Szia, Bána Erik vagyok..." :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 26. - 21:37:30
Sosem lehet tudni. Majd kérek nketek is autogrammot. :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. Október 26. - 22:13:00
Vigyázz mert még szavadon fogunk :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 27. - 10:14:38
jó, hogy eredetfilm, de mi fenének belerakni a kirozsit?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 27. - 12:20:54
Na ez egy jó kérdés. Ha valamire kiváncsi vagyok Rozsi múltjával kapcsolatban, az biztosan nem a 10 év körüli gyerekkora...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 27. - 12:24:04
kis-kisfarkas mikor élt az eredeti képregényben? olyan 1900 fele született? (gondolom valamikor pubertásban állt meg az öregedéssel és már a VH-ban eléggé felnőtt volt)
Ciklon névvel csak egy bajom van, valamikor a filmben ha jól emlékszem mikor jöttek az X-ek a szabadságszoborhoz és Ciklon csinált egy ködfelhőt valaki lent beszólt, hogy "Storm is coming" :D Na én attól lehidaltam.
Persze magyarosan ott "vihar közeleg"-et mondtak ami elveszítette a poénját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 27. - 12:51:48
Persze magyarosan ott "vihar közeleg"-et mondtak ami elveszítette a poénját.

Tudnék mesélni az ilyen fordításokról!  :lol:
Cartoon network / Dexter's Lab/ időutazós rész: DeeDee visszautazik egy órát, hogy megmentse Dextert. Majd amikor időben megint a kiindulóponthoz érnek, megszólal: It's so familiar. Magyar fordítás: "milyen családias!" ...

Rozsi asszem az 1800-as évek vége felé született... a VH-ban már rég öreg róka volt. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 27. - 13:08:57
Mindenesetre abban én is egyettértek, hogy én sem Rozsomák gyermekkorára leszek kiváncsi. Úgyis az lesz, hogy kb 5 percig fogják úgy mutatni, akkor meg minek az egész. Nem emlékszem pontosan, de az el lett már döntve, hogy végülis nagyjából miről fog szólni a film? Mert ha jól tudom a japán kapcsolat ki lett zárva. Tehát elvileg gondolom az X Fegyveres időszakát ölelné fel a film, legalábbis emlékszem, hogy benne lesz a Kardfog is. Így szerintem bőven lehetne onnan kezdeni a filmet, hogy esetleg befogják őt a kanadaiak, elvégzik rajta a kisérletüket, és aztán berakják a kanadai titkosszolgálatba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Október 27. - 13:25:29
Új taggal bővült a Wolverine film színész gárdája, mégpedig Liev Schreiber-el
http://cornerstork.files.wordpress.com/2007/08/liev.jpg

De hogy ki a francot alakít a filmben arról gőzöm sincs.

A film alapszálát a Frank Miller által jegyzet Weapon X című grafikus novella adja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 27. - 14:18:04
A film alapszálát a Frank Miller által jegyzet Weapon X című grafikus novella adja.

Akkor mindenkinek ágyékkötőt kéne hordania a filmben, nehogy eltalálja őket egy golyó. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 27. - 19:38:49
Új taggal bővült a Wolverine film színész gárdája, mégpedig Liev Schreiber-el
http://cornerstork.files.wordpress.com/2007/08/liev.jpg

De hogy ki a francot alakít a filmben arról gőzöm sincs.


Állítólag William Strykert, de ez nem biztos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 28. - 09:43:44
A film alapszálát a Frank Miller által jegyzet Weapon X című grafikus novella adja.

Nem a Barry Windsor-Smith féle Weapon X-re gondolsz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 29. - 11:59:11
en is olvastam valahol, hogy Striker lesz (meg is van a feje hozza)
Azert felek, hogy Kardfog gagyi lesz, hiszen mar az elso filmben is egy "buta kutya"-ra hasonlit. Meg ott nem emlitenek semmi fele adamantiumot.
Ju: az mar magaban egy nagy bun volt, hogy a CartoonNetworkot magyarositottak. Mert en is meg meg tudom, hogy sok masik gyerek onnan tanult meg angolul. Ilyen szempontbol nekem Lengyelorszag tetszik, mert ott millionyi filmet es sorozatot eredeti nyelven nyomnak felirattal. Amikor kint voltam meg a nemzeti TVn is angol szappanopera ment. Vagy nincs penzuk forditani vagy okosan csinaljak es a gyerekek nem ugy fognak felnoni, hogy csak a suliban hallanak angolt neha, de persze ott meg nem erdekli oket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 29. - 14:35:22
Igen, többek közt én is sokat tanultam a CN-ről, az egyik barátnőm meg kb mindent onnan tanult régen. :) Abszolút nem értem miért kellett magyarosítani. :( Ráadásul így a minősége is valahol a béka alatt trónol.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 29. - 19:25:35
Ennek a feliratos filmnézésnek én is híve lennék. Egyrészt mostanában a szinkronok minősége egy rakás trutyi, másrészt lehet, hogy a szereplő hangja eredetiben rosszabb, mint a magyarhang, akkor is az az eredeti. Plusz még a nyelvet is lehetne tanulni és nem lenne az az elítélés, hogy fúj, feliratos filmet nem nézek, mert nem szeretem olvasni...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 29. - 19:39:14
Cska ugye a kényelmes seggfejek vannak többségben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Október 29. - 20:11:18
A legtöbb háztartásban a tévé háttérzajként funkcionál. Vagyis a háziasszony reggel készülődik dolgozni, délután főz, mosogat, közben megy a tévé, mert hallgatja. Ezt feliratozni nem lenne semmi. Meg hát, gondoljatok a sok nagymamira, akik nézik a brazil szappanoperákat non-stop.  :hehe:
Lengyelben különben nem felirat van a legtöbbször, hanem narrátor. Úgyhogy én nagyon örülök, hogy itt nem az van. Mint a régi videokazikon, le se veszik az eredeti hangot, csak rábeszélnek.  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 29. - 20:40:27
Cska ugye a kényelmes seggfejek vannak többségben.
Köszi! :hehe:
Amúgy én sajnos nem tudok angolul (tervbe van véve), de ezért örülök, hogy magyar lett (most köveztek meg, ha eddig nem tettétek). A legegyszerűbb az lenne, ha lenne CN magyarul és angolul is, vagy lehetne nyelvet választani, így mindenki igényeit kielégíthetnénk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. Október 29. - 23:16:10
Nme kell ahhoz angolul tudni. Az Oldboy is tök jó volt koreiaul. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 30. - 08:19:46
Te tudsz koreaiul? :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 30. - 09:56:08
Az Oldboy is tök jó volt koreiaul. :D

Na az a másik. Ázsiai filmet leginkább eredeti nyelven, angol felirattal szeretek nézni. Pl a Zatoichi (magyarul Szamuráj) iszonyat sokat torzul ha nem japánul van.

Idézet
Amúgy én sajnos nem tudok angolul
Pont az a lényeg. Nézed és megtanulsz. ;) És utána jobban fogod vágni, mint az angoltanár. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 30. - 10:09:37
Nem tudom, engem nagyon idegesít a japán szinkron. Amikor húgom nálam nézi az Animaxot és valami feliratos megy, én sokszor majd hülyét kapok.
És sajnos én németes vagyok, pár dologgal tisztában vagyok angolban, vannak dolgok, amiket megértek, de egy eredeti képregény olvasásába nem mernék belefogni ezzel a tudással.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 30. - 10:46:31
Nekem nagy kedvencem a japán nyelv. :) De az igaz lehet, hogy ha nem érdeklődsz iránta, akkor nagyon idegesítő lehet. :) Én pl a francia nyelvtől megyek a falnak. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 30. - 11:22:34
A franciával én is így vagyok, pedig négy évig tanultam, viszont látszik, hogy mennyire nem érdekelt, mert egy kukkot sem tudok már belőle. Én az angol mellett a spanyol nyelvet szeretem, hombre. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 30. - 11:33:42
Nekem csak annyi bajom van vele, hogy ahogy hallgatom nem tudom eldönteni, hogy gyerek vagy lány, nyúzzák vagy nevet stb.
Amúgy semmi bajom egyik nyelvvel sem, szívesen tanulom akármelyiket. Franciából én csak zenét hallottam, beszélgetést nem, a zene meg tetszett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 30. - 11:44:33
Én az angol mellett a spanyol nyelvet szeretem, hombre. ;D
Az én is! (nincs sombrero smiley :( )
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 30. - 12:14:55
Az én is! (nincs sombrero smiley :( )
Most már van.  ;D  :sombrero:
Szerintem akkor szerettem meg a spanyol nyelvet, amikor még ment a régi, Walt Disney-s Zorro sorozat (Guy Williams rulez! ;D ). Azt nagyon szerettem.
Egyébként erről jut eszembe, hogy már alig várom, hogy megjelenjen a Dynamite kiadó új Zorro képregénye. Remélem nem fogják elrontani. Már egy ideje látható a weblapjukon, hogy hamarosan lesz, de még eddig semmi információt nem tudtam kiszűrni tőlük. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. Október 30. - 12:57:02
okés, hogy még sokan nem beszélnek angolul/németül/franciálul stb de úgyis meg kell tanulnia az embernek, ha diplomát akar. (meg ha valamikor is szeretne külöldre utazni vagy egy nagy cégnél elhelyezkedni annak kell a külföld). u.i.: nem akarok senkit sem megbántani mert sok ismerősöm van pl Debrecenben akik soha nem akarják elhagyni a várost és ott akarják leéllni az életüket (mindenkinek saját szíve joga és akkor tényleg nem szükséges egy nyelv pluszban), de én ilyen szempontból teljes fordulat vagyok, mert nem akarom úgy leéllni az életem, hogy ne éltem volna millió más helyen. Ezért is jöttem ki Bécsbe és ezért is pályázok egy Japán erasmusra 1-2 éven belül (már alap szinten tudok is! Csak az a Kanji ne lenne...)
És igen, szappanoperában a pénz meg a Mónikában, nagymamám is azt nézi meg anyám is ha főz/takarít, én is azt csinálnék ha abból jól megélnék.
Én eredeti nyelv híve vagyok, még ha orosz is akkor is. Igaz vannak jó szinkronok, de szerintem sokat elrontanak. Japánt én is csak eredetiben nézek. Mennyire el tudják rontani a magyarrral, sőt sokszor az angollal is. Jó pl erre a dragonball!

Ja és egy jó érv, hogy tanulj meg angolul:
KÉPREGÉNYEK!!! (persze csak semmi illegális)

sorry, hogy ennyire off lett, de most van 10 perc szünetem :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. Október 30. - 15:48:00
A Justice League of America hosszú keresgélés után végre megtalálta a maga Wonder Womanjét Teresa Palmer ausztrál színésznő személyében. A Moviehole szerint nagyon úgy tűnik, hogy a múlt heti castingon Minka Kelly-t és Mary Elizabeth Winsteadet is beelőzve a huszonegy éves Palmer szerezte meg a szerepet George Miller várva várt szuperhősös filmjében. Miller először Jessica Bielt szerette volna megnyerni a produkciónak, de Biel nagy meglepetésre nemet mondott. Teresa Palmer gyakorlatilag ismeretlen Amerikában és először akkor hallhattak róla a tengerentúlon, amikor idén eljátszotta Daniel Radcliffe szerelmét a December Boys című ausztrál filmben.

http://images.askmen.com/women/celeb_profiles_actress_60/77_teresa_palmer.jpg

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. Október 30. - 16:35:43
Hát nem tudom, így szőke hajjal inkább Wonder Girl-nek tudnám elképzelni, de biztos befestik majd a haját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. Október 30. - 17:04:00
A franciával én is így vagyok, pedig négy évig tanultam, viszont látszik, hogy mennyire nem érdekelt, mert egy kukkot sem tudok már belőle. Én az angol mellett a spanyol nyelvet szeretem, hombre. ;D
Franciával én is ugyanígy.
El hombre arana.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 30. - 17:17:34
Csini, de sok rajz alapján, amit láttam, szerintem nincsenek meg bizonyos adottságai...  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. Október 30. - 20:34:24
Én inkább Supergirlnek tudnám elképzelni. Csak gyúrni kéne kicsit mellre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. Október 30. - 22:51:02
Idézet
Csak az a Kanji ne lenne...
Ezzel mindegyikünknek meggyűlik a baja úgy látszik... ;)

Ez a nőci tényleg inkább Supergirl így, de szerintem fekete hajjal illik majd WW-nek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. Október 31. - 10:34:02
Kicsit fiatal Dianának, nem? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. Október 31. - 17:31:11
Kicsit fiatal Dianának, nem? :headscratch:
Többek között én is erre gondoltam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2007. November 03. - 11:09:51
Na ne, nekem ez a csajszi nem tetszik. Ha ilyenekbe belemennek akkor képzeljétek el a film sztoriját... :spidey:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 06. - 15:08:43
Dark Knight galéria:
http://lacuria.com/cpg/thumbnails.php?album=3

The Incredible Hulk forgatási galéria:
http://lacuria.com/cpg/thumbnails.php?album=66

A legújabb Vasember trailer, a letölthető verziót még keresem:
http://www.youtube.com/watch?v=RYZ3954lqag

És végül egy Michael Caine interjú:Lehet, hogy Christopher Nolan szeretné a lehető legnagyobb titokban tartani a készülő Batman részleteit, Michael Caine azonban, aki a folytatásban is Batman hűséges inasát, Alfredet játssza, szívesen mesél a The Dark Knight-ról: először az MTV-nek áradozott arról, Heath Ledger mennyire fantasztikusan rémisztő Joker szerepében, aztán A mesterdetektív (Sleuth) remake-jének New York-i sajtótájékoztatóján pottyantott elújabb morzsákat Ledger Jokerjéről. Christian Bale és Michael Caine a The Dark Knight című filmben.
"Megmondom, mi áll az új film középpontjában: Heath Ledger Jokere. Róla fog beszélni mindenki az új Batmannel kapcsolatban. Az egyik legrémisztőbb alakítás, amit életemben láttam" - jelentette ki az MTV-nek a hetvennégy éves angol legenda. New Yorkban pedig még egy közös jelenetüket is elmesélte Ledgerrel: "Fantasztikus. Egészen más irányba viszi el a karaktert, mint Jack Nicholson. Jack olyan volt, mint egy ijesztő, rémes és fura öreg nagybácsi. Heath viszont a legrettenetesebb gyilkolásra éhes pszichopata, aki valaha mozivászonra került. Emlékszem, amikor először megláttam Joker-jelmezben: az a jelenet volt az, amikor Batman vendégeit várom, hogy megérkezzenek a lifttel. A sztoriban persze fogalmam sincs róla, hogy Joker és a hét törpéje... ah, ők is elképesztőek, majd meglátják, szóval közben ők már lemészárolták a vendégeket és elfoglalták a liftet. Egészen addig a forgatáson semmit nem láttam belőlük. Egyszercsak kinyílt a lift ajtaja és kiözönlöttek rajta... és én még a szövegemet is elfelejtettem, annyira megrémültem tőlük. Majd' megállt a szívem, olyan ijesztő volt" - mesélte Caine. A The Dark Knight, amit az MTV egyik kommentelője látatlanul is a "szuperhős-filmek Keresztapá-jának" nevezett, 2008. július 18-án érkezik az amerikai mozikba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. November 06. - 16:23:15
Jók ezek a galériák. De a legkomolyabb a trailer végén az utolsó jelenet volt! Lehet, hogy ebben a Vasember filmben végre nem fogunk csalódni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 06. - 16:34:34
Kössz Reilly! Jó volt az összefoglaló!
Azt külön köszi, hogy végre láttam egy Vasember trailert!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 06. - 16:47:02
Hello Mike!
Innen akár le is töltheted az első Vasember előzetest:
http://www.moviemaze.de/media/trailer/3597,iron-man.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 06. - 18:35:52
Köszi, de én (tudom, hülye vagyok) nem szoktam letölteni semmit, mert félek a vírusoktól. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. November 06. - 19:42:41
Köszi a képeket Ben!Úgy néz ki egész jó lesz az új Batfilm!Bár az új Jokerról nem tudom egyelőre mit mondjak,így első ránézésre nem igazán nyert meg.Majd hátha a vásznon :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. November 06. - 20:21:49
Jó lesz az Iron Man. Ez a trailer nagyon ott volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. November 06. - 21:25:24
Köszi, de én (tudom, hülye vagyok) nem szoktam letölteni semmit, mert félek a vírusoktól. :-[
Ezért vannak a vírusírtók :) ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. November 06. - 21:29:49
Ja persze...akkor neked még nem volt igazán szívós vírussal dolgod. Egyszercsak kékhalál, utána már be sem tölt a windows. Szép kis formázás a vége mindig. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. November 06. - 22:02:22
Dehogynem!Pont most falja a c-meghajtómat,de az istennek nem bírom megtalálni,nem lényeg hogy legfrisebb vírusadatbázis :spidey:Valószínű hogy formázás lesz a vége :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. November 07. - 11:40:59
aki nem ért hozzá az ne is próbálkozzon vele, mert bekap egy vírust és csak a baj van vele.
Sajna ebben a trailerben nem volt túl sok új dolog, de azért én is várom már, és reménykedek, hogy jó lesz, mert Jr-t nagyon csípem mint színészt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. November 07. - 13:14:52
Ha a Fantasztikus Négyesre azt mondták, hogy csak egy újabb Hihetetlen család, akkor a Vasember filmre azt mondják majd, hogy csak egy újabb Superman film, csak páncélban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. November 07. - 15:05:10
Szerintem nem. Ilyen alapon sok film ugyanaz, csak más körítésben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. November 07. - 15:08:25
Így van. Eötvös professzor kisfilmjei is valójában álcázott Fátum féle világuralomra törő kísérletek...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. November 07. - 15:12:38
Mármint Öveges, nem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. November 07. - 16:32:51
pont a FF-re mondtak, hogy hihetetlencsalad utanzat??? Oke aki nem ismeri. Meg ha Torchot felcsereljuk Quicksilverre, akkor ugyanazok a kepessegek mind2 csalad.
(de be kell vallanom a Hihetetlencsalad sokkal jobban lett megcsinalva mint az FF, nekem felkerult a top 10-be)
De ma mar ki tud ujat kitalalni?
(ki latta a South Park "Simpsonek mar megcsinaltak" epizodjat?)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. November 07. - 16:51:17
pont a FF-re mondtak, hogy hihetetlencsalad utanzat??? Oke aki nem ismeri. Meg ha Torchot felcsereljuk Quicksilverre, akkor ugyanazok a kepessegek mind2 csalad.
Nálunk lehet, hogy ezt mondták, mert igazán csak elég kevesen ismerik az F4-et, de ez a film is az amerikaiaknak készült és ők azért tudták, hogy hova tegyék az F4-et (elvégre azon nőttek fel) meg a Hihetetlen Családot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. November 07. - 17:16:55
Én nem vagyok ebben olyan biztos. Mennyien is élnek Amerikában? Az F4-nek most van olyan 50000 olvasója, persze a 45 év alatt ennél sokkal több volt, de akkor sem lehet több néhány milliónál. Vagyis az amerikaiak kb. 10 %-a ismeri a képregényt, vagy a rajzfilmet (hasra). Szerintem ezért is készült poénosra a film, nem komolyra, mint a többi Marvel film, mert ha komolyra veszik, a Hihetetlen család után tuti bukta lett volna. Az is bizonyítja, hogy a kutya se ismeri ott az F4-et, hogy Darth Vaderről se tudták, hogy Fátumról mintázták.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 07. - 18:02:45
aki nem ért hozzá az ne is próbálkozzon vele, mert bekap egy vírust és csak a baj van vele.
Sajnos így van, nem értek ilyenekhez...
Én amúgy nem láttam a Hihetetlen családot. Érdemes megnézni?
Amúgy tényleg, ki tudta ezt a Darth Vader-Fátum dolgot? Amikor volt egy csatornán a képregényekről műsor, ott megemlítették. Asszem a Múzeumon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. November 07. - 18:09:36
Én amúgy nem láttam a Hihetetlen családot. Érdemes megnézni?
Érdemes, nézd csak meg. ;)

Amúgy tényleg, ki tudta ezt a Darth Vader-Fátum dolgot? Amikor volt egy csatornán a képregényekről műsor, ott megemlítették. Asszem a Múzeumon.
Én egyszer egy George Lucas interjúban is olvastam, ha jól emlékszem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. November 07. - 18:32:38
Mármint Öveges, nem?

De  :lol: :lol: :lol:

A Dart Vödör és Fátum kapcsolatról én is vmi dokumnetumfilmben hallottam először.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 07. - 18:37:48
Köszi, Sepi! Majd érdeklődöm ismerősöknél, valakinek biztos megvan.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 22. - 12:50:46
Új alapokon a Fénybenjáró?

Úgy tűnik két sikeres, majd egy kevésbé sikerült mozifilm és egy nem túl nézett sorozat után Penge újrakezdi karrierjét. A Marvel ugyanis szeretne egy teljesen új alapokon álló mozifilmet készíteni a Fénybenjáró karakterével, ami a New Line stúdiónak nem igazán tetszik.

Úgy tűnik a szebb napokat is megélt Penge franchise feltámasztását tervezi a Marvel Comics. A képregénykiadó kapcsán ugyanis a minap elkezdődött a pletyka, miszerint a cég nem elégedett egyik legismertebb karakterének filmes karrierjével. Mi tagadás, az első két rész után a Penge: Szentháromság sikertelensége valamint a nem túl népszerű tévés sorozat kissé megkoptatta a név addigi makulátlan ragyogását.

A Marvel úgy döntött, hogy egy teljesen új alapokra helyezett mozifilmmel rukkol elő, mellyel újraértelmeznék Penge karakterét és minden tulajdonságát. Ezt a 30 Days of Night sikere valamint a The Incredible Hulk esetében is bevetett "újraindítás" pozitív fogadtatása váltotta ki. A New Line természetesen nem lelkesedik az ötletért, főleg úgy, hogy a Marvel már nem őket akarja megbízni a film elkészítésével.

Ráadásul a rajongóknak egy új Pengével kell megbarátkozniuk, hiszen a kor miatt Wesley Snipes már eleve hátránnyal indul egy esetleges meghallgatáson.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. November 22. - 14:18:51
kár pedig Snipes nagyon penge Penge volt
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 22. - 15:26:48
Az igaz csak tudod egy olyan vámpírvadász, akit a vérszívók nem, de az FBI és az amerikai adóhatóság el tud kapni, valahogy nem igazán hiteles.  :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. November 22. - 17:47:59
A Penge sorozatot még nem láttam,de most van lehetőségem rátenni a mancsom :)Érdemes vesződni vele?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. November 22. - 17:50:50
Nem, én az első részt sem tudtam végignézni. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. November 22. - 18:14:31
Akkora egy baromság, az, hogy 10 éves filmeket kezdenek előlről, hogy az hihetetlen, ez a Hulk is, most meg Penge (és már a Resident Evilek ujrakezdése is tervbe van véve), volt kettő kiválló Blade filmünk, szedjék össze magukat, és csináljanak egy négyet, de inkább ne, de még az is jobb lenne, mint így.
Egy rakás egyéb képregény lenne, amit meg lehetne filmesíteni, miért ragadnak le ugyanazoknál?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. November 22. - 18:25:27
A Penge sorozatot még nem láttam,de most van lehetőségem rátenni a mancsom :)Érdemes vesződni vele?

A sztori és a megvalósítás jó, csak a Pengét játszó színész nem az igazi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 22. - 19:45:54
Szerintem érdemes belekezdeni, főleg a 2. 8)
Ben, ha nem bánod, néha én is felteszek néhány cikket, ha találok valamit (de csak, ha nem baj).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. November 22. - 20:23:13
A Penge sorozatot még nem láttam,de most van lehetőségem rátenni a mancsom :)Érdemes vesződni vele?

A sztori és a megvalósítás jó, csak a Pengét játszó színész nem az igazi.
Lehet megnézem.Most egyelőre a Smallville-t végzem ki :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. November 23. - 00:00:57
Kivancsi vagyok, hogy hany Marvel film utan jon ossze a Marvelnek, hogy fussa egy sajat filmre Movie Studiok beleszolasa nelkul. Gondolom tudjatok, hogy egyes filmek utan maga a Marvel ugymond losz@rt sem kap, kiszurjak a szemuket 2-5 milkaval, a Studiok meg beszedik a 300 milliot. (errol volt regen egy cikk, talan Ben irta be).
Szoval ha esetleg mar megvan az a penz, hogy sajat Penge filmet csinaljon a Marvel akkor ...
Igazabol nem is tudom melyik lenne a jobb. A Marvel csinaljon nagy filmeket kevesebb penzbol, de senki sem szolhat bele es ugy lesz ahogy az alkotok akarjak, vagy Movie Studiok nagy filmet, profi rendezovel (HA!), csak kisse elrontjak magat a karaktert, es mar nem is biztos, hogy hasonlit a kepregenyi enjehez... Dontse el mindenki maga, de uj Penge film nekem sem kell.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 23. - 09:32:58
Szerintem érdemes belekezdeni, főleg a 2. 8)
Ben, ha nem bánod, néha én is felteszek néhány cikket, ha találok valamit (de csak, ha nem baj).

Nagyon örülnék neki, több szem többet lát. Ha gondolod hétfőn, mert csak akkor jutok megint nethez, küldök pár címet, ahol mindig lehet mazsolázni az érdekességek között.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. November 23. - 12:04:23
Ha elnézed a Vasember eddig megjelent trailer-eit, akkor láthatod, hogy a Marlvel saját stúdiója egész szépen muzsikál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. November 23. - 13:35:49
Szerintem za a magyarázat, hogy egyszerűbb egy már meglévő közönségre építeni, mint bevezetni egy új hőst saját filmmel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 23. - 15:15:39
Nagyon örülnék neki, több szem többet lát. Ha gondolod hétfőn, mert csak akkor jutok megint nethez, küldök pár címet, ahol mindig lehet mazsolázni az érdekességek között.
Oké, akkor ezt megbeszéltük.  :D Amúgy kellenének a linkek, megköszönném őket!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. November 23. - 22:34:14
hát igen egy új penge érdekes lenne nekem az első két rész tetszett de  aharmadik áhh......nemtom jólenne-e újrakezdeni,de am a Hulkot nem folytatják más szinészekkel????bár már attól se vok elájulva elképzelem milesszbelőle az első rész után :spidey:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. November 24. - 15:00:32
Vegulis, ez tortenik minden bevallt filmmel, foleg a szuperhösökkel, 10-20 ev utan feldolgozzak oket, miutan a mar regi franchise befuccsolt a 4-5 resszel. (igaz nem kell DC-s peldat mondani). De mondjuk ez meg varhatott volna egy jo 5 evet a Fenybenjaro eseteben.
Kivancsi vagyok hany eves leszek mikor egy uj Pokember kerul majd a mozikba soha nem latott effektekkel amikrol meg most almodoznak az alkotok (mint a regi probalkozasok a pizsamaval meg kotelekkel CGI helyett)

Amugy csak most veszem eszre, hogy vegre valahara May Neni Lover lettem! Reszkessetek (bizonyos kor feletti) holgyeim!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. November 24. - 15:58:19
Vicces lesz 15 év múlva megvenni a Penge trilógia-trilógiát díszdobozban.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. November 25. - 11:19:08
Jaja. Aztán röhögni, hogy Snipes ilyet is tudott.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. November 25. - 14:22:00
Szerintem Pókember újrakezdésre nem is kell olyan sokat várnotok, ha úgy mennek a dolgok továbbra is, mint most.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 26. - 15:15:56
http://www.imax.com/ImaxWeb/xtras/?dl=beo/screeningroom/btn1/dk/dk_prologue
http://www.imax.com/ImaxWeb/xtras/?dl=beo/screeningroom/btn1/dk/dk_prologue%20php
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. November 26. - 16:00:35
A Vasember hazai bemutatója mikor lesz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 26. - 16:45:25
2008. április 30.

http://www.ironmanmovie.com/intl/hu/trailerdebut/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. November 26. - 23:13:02
Pont vizsgaidőszak kezdete szerintem! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 27. - 13:53:26
Van, amiért érdemes megbukni.  :twisted:
http://picasaweb.google.com/Lyricis/BatmanTheDarkKnight
http://farm3.static.flickr.com/2408/2059620099_12962cb0f2_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2342/2059537817_2fadd9bd0f_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2021/2059522619_3fa52f514a_o.jpg

Még pár nap és Joker is felfedi magát!
http://www.empireonline.com/heiscoming/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 27. - 15:02:54
Jók a képek, köszi Ben!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 27. - 16:20:41
Egy kis olvasnivaló:
http://www.thegothamtimes.com/page1.htm
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. November 27. - 16:24:44
Lehet hogy nem is lesz rossz ez az új Batman film?:D Köszi a képeket Ben!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 27. - 16:39:02
Miért, eddig azt hitted? :hulky:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. November 27. - 17:30:48
Hát,a képek az új Jokerről eléggé lelomboztak(mondjuk ki tudja,lehet 10-szer olyan jól alakít majd mint Nicholson :headscratch:)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. November 27. - 17:53:06
Hát Michael Caine szerint nagyon ijesztő az új Joker. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 27. - 18:07:59
Nicholsont nehéz a ,,saját" Jokerében lefölözni, de ő inkább őrülten humoros volt, mindig vigyorgok a hülye beszólásain, félelmetesnek nem mondanám, de amit Sepi is megemlített, Caine állítólag úgy megijedt tőle, hogy elfelejtette a szövegét is. Én inkább attól félek, hogy olyan átlagos pszichopata lesz, nem olyan amit megszokhattunk a képregényekben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. November 27. - 18:22:42
Ha így vesszük, akkor ilyen szempontból Nicholson biztosan jobb Joker volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. November 27. - 18:39:16
Nagyon ígérik, hogy ez egy másfajat Joker lesz. Hát majd meglátjuk...mindenesetre én is minimum azt várom el, hogy ne a Nocholson féle, hanem komolyabb Joker legyen és kellően hátborzongató.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. November 27. - 22:05:17
Caine már öregember, persze, hogy megijed már bármitől.  :hehe: Szerintem ez csak nevetséges reklámfogás.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. November 27. - 22:23:07
De régebben ő kapta el a Hasfelmetsző Jack-et is, tehát látott már pár dolgot. ;D De én is egyettértek abban, hogy valószinűleg csak reklám az egész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. November 27. - 22:53:46
De régebben ő kapta el a Hasfelmetsző Jack-et is
Sőt, hihetetlenül bátor lehet, hisz egyszer lesmárolta Supermant!  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 28. - 07:16:56
Remélem azért nem csak az.
Sőt, hihetetlenül bátor lehet, hisz egyszer lesmárolta Supermant!  :lol:
Tényleg? :o Ez mikor volt és hol?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. November 28. - 11:59:48
Szerintem az első rész istenkirály volt, remélem hogy hasonló lesz ez is és már meg leszek vele elégedve.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 28. - 12:27:32
Jóságos ég!
http://www.empireonline.com/images/cover/large/2231.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. November 28. - 13:03:49
A Lionsgate 2008 szeptember 12.-re tűzte ki a Punisher: War Zone bemutatóját.
A stáb:

Dominic West ...  Jigsaw
Ray Stevenson ...  Frank Castle / The Punisher
Dash Mihok ...  Det. Martin Soap
Wayne Knight ...  Linus Lieberman / Microchip
Doug Hutchison ...  Looney Bin Jim
Colin Salmon ...  Agent Paul Budiansky
T.J. Storm ...  Maginty
Keram Malicki-Sánchez ...  Ink
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. November 28. - 15:52:02
Jóságos ég!
http://www.empireonline.com/images/cover/large/2231.jpg
Szerintem minden, csak nem hátborzongató. Nekem még mindig egy sima csövinek tűnik. :P Talán Chuck Norris is félelmetesebb. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. November 28. - 16:08:15
Sőt, hihetetlenül bátor lehet, hisz egyszer lesmárolta Supermant!  :lol:
Tényleg? :o Ez mikor volt és hol?
Halálcsapda című thriller. Igazán jó film, mindössze 3 szereplője van. Caine, Reeve és Caine felesége. Egyetlen szobában játszódik, de annyi feszültség és izgalom van benne, hogy csúcs. Ajánlom mindenkinek!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. November 28. - 18:10:37
Hát, itt tényleg furán néz ki, most én kezdtem el félni.
Kaine: Köszi, amint tudom megnézem!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. November 28. - 18:24:33
A Lionsgate 2008 szeptember 12.-re tűzte ki a Punisher: War Zone bemutatóját.
A stáb:

Dominic West ...  Jigsaw
Ray Stevenson ...  Frank Castle / The Punisher
Dash Mihok ...  Det. Martin Soap
Wayne Knight ...  Linus Lieberman / Microchip
Doug Hutchison ...  Looney Bin Jim
Colin Salmon ...  Agent Paul Budiansky
T.J. Storm ...  Maginty
Keram Malicki-Sánchez ...  Ink


Ebből csak T.J. Strom neve ismerős. Conan egy pikt haverját játszotta a Conan Tv-sorozat 2 évadában-
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 03. - 10:30:12
Egy kis Batman:

http://batman-dark-knight.moviechronicles.com/wp-content/uploads/2007/11/getaway.jpg
http://batman-dark-knight.moviechronicles.com/wp-content/uploads/2007/12/chechens.jpg
http://batman-dark-knight.moviechronicles.com/wp-content/uploads/2007/12/funny.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2022/2079985101_c1618dbb73_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2394/2079985289_aeca865640_o.jpg
http://farm3.static.flickr.com/2310/2079985405_7c3c8a75ee_o.jpg
http://batman-dark-knight.moviechronicles.com/wp-content/uploads/2007/11/tdk_batsuit-wayne_empire-mag_11-29-07.jpg
http://batman-dark-knight.moviechronicles.com/wp-content/uploads/2007/11/195c.jpg

És Gotham két honlapja!:
http://www.gothampolice.com/
http://www.gothamcityrail.com/

Elindult a Pókember 4 projekt

Megkezdődtek a következő Peter Parker kaland érdemi munkálatai. A Pókember 4 sztoriját a Zodiákus, Kiképzőtábor és Az Amazonas-kincse írója, James Vanderbilt készíti. Ám sajna a héten zajlik Hollywoodban a forgatókönyvírók sztrájkja, így leghamarabb jövő héten folytathatják.

A Sony egy nem meglepő hírt tett közzé. Eszerint Sam Raimi vezetésével megkezdődtek a Pókember 4 előkészületi munkálatai. Azt azonban sehol nem írták, hogy Tobey Maguire és Kirsten Dunst visszatér-e ebben az epizódban is. Mondjuk ez szerintem nem kérdés, maximum a Sony kénytelen kicsit mélyebben a zsebébe nyúlni.

Nos, az első érdemi lépés megtörtén a projektben. Hosszú hónapok kutatása után a Sony rátalált a számukra megfelelő forgatókönyvíróra. A választásuk James Vanderbiltre esett, aki eddig mindössze öt film elkészítésében vett részt. A Darkness Falls egy közepes horror, a Kiképzőtábor egy thriller-bukta, az Amazonas-kincse egy popcorn-mozi, a Zodiákus egy bukott Fincher-mozi. Nem túl impozáns lista.

Persze, ahogy egy reklám is mondja: Ne ítélj elsőre. Szóval bízzunk benne, hogy a héten lezajlik a Hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja és hamarosan folytatódik a munka. A bemutatót egyébként 2009-re tervezi a Sony.

A 20th Century Fox stúdió a Wolverine-mozi premierjének dátumát 2009. május elsejére tűzte ki, amely elég agresszív lépésnek minősíthető, hiszen korábban ugyanarra a péntekre jelentette be a Disney legújabb családi kalandfilmjének, a G-Force-nak a premierjét, melyben egy ördögi milliárdos világhódítási terveit kívánják megakadályozni annak kísérleti alanyai.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. December 03. - 12:10:38
hat en nagyon felek, hogy el fogjak ...-ni ezt a reszt is. Szerintem ki kellene mar venni Raimi kezebol a dolgokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 03. - 16:09:31
Szerintem nem kéne. Csak ne adjanak neki szabad kezet, mint legutóbb.  ;) Az Amazonas kincse tök jó film volt, mellesleg.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 03. - 19:05:53
Kitűzték a Megtorló2 premierjét!
Bár az első Punisher-epizód nem volt bombasiker, rétegfilmként 33 millió dolláros bevételt hozott Amerikában, így a folytatás is zöld utat kapott. A koncepció továbbra is a takarékos film, mely a rajongók kegyeire hajt.
Tavaly még úgy kezdődött volna a hír, hogy nem sokan ismerik idehaza a Megtorló képregény-verzióját, azonban idén kijött az első gyűjteményes Punisher-képregény. Ez a spandexes szuperhősöket unó comics-rajongóknak igazi felüdülést jelenthet, hiszen a címszereplő Megtorló mondhatni átlagember, akit nem egy génmanipulált pók csípése, hanem inkább a bosszúszomja hajt.
A Lions Gate stúdió a The Punisher: War Zone címet viselő folytatásra lecserélte Thomas Jane-t, az első filmben Frank Castle-t játszó színészt, így a 2008. szeptember 12-re kitűzött premiertől fogva már Ray Stevensont fogjuk Megtorlóként emlegetni, akinek a 2. részben régi nemezisével, Jigsaw-val kell többek között farkas szemet néznie.

Amúgy tök jók a képek!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 04. - 16:25:31
Rogen lesz a Zöld Lódarázs már ha valakit érdekel:

Az idei évben Amerika első számú sztárjává váló Seth Rogen kapta a Zöld Lódarázs címszerepét. Társa az a Stephen Chow lesz, akinek Bruce Lee örökébe kell lépni.

Seth Rogen a Felkoppintva valamint a Superbad - Avagy miért ciki a szex? című vígjátékokkal Amerika első számú komikusa lett. A forgatókönyvíró-színész az említett filmek sztoriját is jegyzi, szóval nem meglepő, hogy új filmjében is mindkét feladatot elvállalta.

Rogen lesz ugyanis a már legalább 10 éve készülő Zöld Lódarázs moziváltozatának főszereplője és írója. Kato szerepében sem egy kispályás komikussal lesz dolgunk. A Columbia Pictures már korábban leszerződtette Stephen Chowt a segéd szerepére. Rogen elárulta, hogy két forgatókönyvet is ír. Az egyikben több a humor, a másik változat azonban inkább a látványra orientálódik.

Reméljük ezúttal tényleg elkészül a film, hiszen anno George Clooney és Jason Scott Lee is leszerződtek a remake-hez. Ám a Batman és Robin egy életre elvette Ross doki kedvét a szuperhősfilmektől, így jött Michel Gondry, majd nemrég Kevin Smith, aki Jet Li és Jake Gyllenhaal főszereplésével tervezte elkészíteni a filmet.

Kislány nagy buktával:

Úgy tűnik Jessica Alba csak szuperhősként képes a mozikba csalogatni a nézőket. Legújabb thrillere, az Awake ugyanis csúnyán elhasalt, még a 10 millió dollárt sem volt képes elérni a hétvégén.

A sztori elég jónak tűnt (egy férfi nem reagál a műtét közben kapott altatóra és végig ébren van egy olyan műtétnél, melyben meg akarják ölni), a szereplők is rendben voltak, ám valami mégis félresikerülthetett.

Legalábbis erre utal a film hétvégi eredménye. A film mindössze 6 milliós bevételt könyvelhet el a premierje alkalmával, pedig a kritikák elég jókat mondtak róla. Majd megnézem saját szememmel. Az elsőséget továbbra is a múlt héten debütált Bűbáj szerezte meg, mely 70 milliós bevételnél tart.

Kiemelném még a Hitman kemény, 56%-os visszaesését. Az akciófilm jelenleg 30 milliónál jár. Biztos kell az a második rész? A Stephen King féle A köd is padlózott, bár mondjuk 19 milliójával már visszatermelte a büdzséjét. Valljuk be, egy Frank Darabont filmtől azért többet vár az ember.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 04. - 17:09:17
A Kabalapasiban nagyon jó volt Alba!  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 05. - 15:26:54
Új hivatalos Batman poszter:
http://www.comicbookmovie.com/images/news/batman-the-dark-knight/Dark%20Knight%20-%20Why%20So%20Serious.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. December 05. - 15:31:38
Új hivatalos Batman poszter:
http://www.comicbookmovie.com/images/news/batman-the-dark-knight/Dark%20Knight%20-%20Why%20So%20Serious.jpg
Háát, én még mindig nem félek... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 05. - 15:40:23
Miért, kellett volna? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 05. - 15:41:27
Hoztam Vasember képet is:
http://www.superherohype.com/gallery/Iron_Man/The_Movie/Movie_Stills/hr_Iron_Man_armor.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 05. - 15:46:06
Kár, hogy a link nem működik, de a főoldalra visszatérve sejtem, hogy melyik képre gondoltál. Jól néz ki. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2007. December 05. - 15:53:44
Miért, kellett volna? :headscratch:
Jokertől azért talán. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 05. - 15:55:49
Kárpótlásul hoztam két Batman videót is:
http://www.myfoxchicago.com/myfox/pages/Home/Detail;jsessionid=95D83AC90876EDC7E96A8B0E849D3297?contentId=3964124&version=4&locale=EN-US&layoutCode=VSTY&pageId=1.1.1&sflg=1

http://www.myfoxchicago.com/myfox/MyFox/pages/sidebar_video.jsp?contentId=3963917&version=1&locale=EN-US
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 05. - 15:58:59
Eléggé műanyag hatása van a vaspáncélnak. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 05. - 16:01:52
Ezért kapják a fizetésüket a CGI-sek, hogy a végén majd ne így nézzen ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 05. - 17:42:36
Bitang jó lesz a The Dark Knight!
Pár szerencsés sajtós bepillantást nyerhetett a bemutatásra váró The Dark Knight-ba. A Warner Bros. egy IMAX moziban tartotta a hat perces vetítést, melyen a rendező, Christopher Nolan is részt vett.
Jokert egy bankrablás során ismerjük meg. Az őrült gyilkos az első akciójában bandájának a felét végzi ki, majd egy busszal menekül el. A látottak alapján - állítólag - a nézőtéren többen is újból meg akarták tekinteni a részletet, ám Nolan nem engedett az előre megbeszéltekből.
Végül álljon itt az amerikai cikk írójának véleménye: "Felejtsétek el Nicholsont, Mark Hamillt, Caesar Romerot és az idióta vihogást. Heath Ledger az igazi Joker!"
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 05. - 18:51:06
Mark Hamillt?  :surp:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 05. - 18:56:00
Mint szinkronszínészt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 05. - 18:57:30
Õt már rég elfelejtettük. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 05. - 18:58:58
 ;D Ja, tényleg. Azt hittem keverték, mert ő is játszott vihogó rosszfiút, csak éppen a Flash sorozatban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 05. - 18:59:38
Mark Hamill a Batman és Justice League rajzfilmekben szinkronizálta Jokert.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 06. - 09:47:25
Nem csak ezért. Amikor Nicholson visszadobta Joker szerepét amit Nolan személyesen ajánlott fel neki, de Jack nem fogadta el, mert a gázsi amit kínáltak még egy déltengeri szigetre sem lett volna elég, Mark Hamil volt a következő jelölt, akit a képregényrajongók ajánlottak egy szavazáson. Nolan meg is kereste, de a mai napig nem tudni miért, Hamil nem tudta vállalni a szerepet. Így esett végül a választás Ledger-e.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. December 06. - 10:22:45
Pedig mekkora lett volna, ha megint Nicholson játssza el Jokert...! Nem tudom, Ledger milyen lesz (bár az előzetesek alapján egy kisminkelt tömeggyilkosnak tűnik egyelőre...), de nagyon fel kell kötnie  agatyát, ha olyan emlékezetes akar lenni, mint az öreg Jack.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 06. - 13:40:47
Hogy legyen mit a falra kirakni:
http://host.trivialbeing.org/up/jokerww0rw4.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 06. - 16:03:47
Ezt nem is tudtam. Amúgy egyszer arról is volt szó, hogy Michal Keaton játszaná.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 06. - 16:08:13
Az már nagyon rossz ötlet lett volna. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 06. - 16:40:57
Ezt nem is tudtam. Amúgy egyszer arról is volt szó, hogy Michal Keaton játszaná.

Õt még Nicholson előtt kérdezték meg, de szerencsére nem vállalta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 06. - 16:41:56
Én sem sajnálom annyira, csak megemlítettem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 06. - 19:27:24
Batman szerepe után érdekes lett volna Jokerként látni :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 07. - 09:01:41
Kérném szépen a fanfárokat. Íme az első kép a Punisher: War Zone-ból  :nezze:

http://www.superherohype.com/gallery/Punisher/Punisher_War_Zone/Movie_Stills/hr_Movie_Stills_1.jpg

 Ha ez a link nem menne itt egy másik:

http://www.comingsoon.net/gallery/11932/hr_Punisher_Ray_Stevenson_is_Frank_Castle.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 07. - 09:18:39
Sajnos mindakettő link olyan, hogy közvetlen nem lehet máshova linkelni, de a főoldalára kattintva el lehet jutni a képhez. Szerintem egészen jól néz ki, elvetemültebb arca van, mint Tom Jane-nek. :D Viszont sajnos ezen a képen úgy látszik, hogy a halálfej nem elég hangsúlyos a polóján. :punisher: Remélem ez csak a fényviszonyok miatt látszik így.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 07. - 12:42:03
Jane sokkal jobb volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 07. - 12:49:17
Várjuk ki a végét, lehet, hogy ez a szinész jobb lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 07. - 15:24:59
Ez az egy kép alapján én is azt mondanám, hogy Jane jobb, mert ennek amolyan tipikus katonafeje van. Semmi karakteresség. De persze még korai megítélni.
http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6582

Rozsomák filmmel kapcsolatban: miért nem lehet ugyanaz Kardfogú, mint az első filmben? Tök gáz lesz!  >:( Ráadásul remélem NP nem fog szerepelni benne, elég vicces volna. Egyedül Deadpool a jó hír, ha igaz!  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 07. - 15:43:55
miért nem lehet ugyanaz Kardfogú, mint az első filmben?
Lehet, hogy nem vállalta el, de lehet, hogy majd a filmben egy gyerek Kardfogút láthatunk majd. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 07. - 16:14:51
Tényleg, volt szó egy gyerek Kardfogúról!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 07. - 17:24:37
Az új Megtorlóra először azt hittem, hogy Steven Seagal. :D Amúgy nem lett rossz, de nekem Tom nagyon tetszett. A pólóról meg annyit, hogy Dolph Lungdrennek a pólóján még ennyi se volt. :drying:
Ráadásul remélem NP nem fog szerepelni benne, elég vicces volna.
Miért, mi baj vele? Amúgy ki az a Kayla?
Tényleg, volt szó egy gyerek Kardfogúról!
Na ne!! :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 07. - 17:33:32
Csak az a baj vele, hogyha meglátom Natalie Portmant, egyből a Star wars ugrik be, vagyis rontaná az X-es érzést.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 07. - 17:40:42
Ja, azt hittem valami komoly bajod van vele.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. December 07. - 18:33:04
DEADPOOLDEADPOOLDEADPOOLDEADPOOLDEADPOOLDEADPOOLDEADPOOL!!! Jajj csak ne basszak el mint Venomot!!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 07. - 19:44:02
Hááááát, én sok reményt nem fűzök hozzá. Még ha be is kerülne, szerintem nagyon gyenge lenne, de ne legyen igazam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2007. December 09. - 14:28:49
Mark Hamill, mint Joker? Csodalkozom is, hogy visszautasitotta.
Az SW ota egy lenyeges szerepet se kapott. A Jay es Nema Bobban is csak sajnalni tudtam, annyira szanalmas volt szegeny. Es most ezt is elszalasztja...

NP jo szineszno, johet barhova!!!!!!!!! :spidey: :spidey: :spidey: :spidey:
Egyeb kerdes: A Wizard milyen gyakran jelenik meg?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. December 09. - 14:55:26
Én nem bánom, hogy Ledger alakítja Jokert, kiváncsi leszek, milyen alakítást nyújt majd a filmben. :D Viszont szerintem jobb is, hogy Nicholson nem vállalta el, egyrészt túl idős hozzá, másrészt kb ugyanazt a karaktert hozná, mint a Burton-filmben, ami kitűnő alakítás volt annak idején, de szerintem kissé unalmas lenne az új filmben. Ha már Nolan megújította a Batman szériát, és az alapoktól kezdte a történetet, akkor újítson meg minden karaktert. :D   
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 09. - 15:07:19
Egyeb kerdes: A Wizard milyen gyakran jelenik meg?
Havonta.
És egyéb kérdés: miért nem használsz ékezeteket?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 10. - 10:21:06
http://www.comicbookmovie.com/images/news/batman-the-dark-knight/20071208_cineliveTDK.jpg
http://www.comicbookmovie.com/images/news/iron-man/20071208_cineliveIM.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 10. - 12:13:03
Ez a Batman ruci továbbra sem tetszik nekem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2007. December 10. - 12:21:14
Ez az új Megtorló "srác" valahogy továbbra sem nyerte el a tetszésem.

Mark Hamill sztem jó választás lett volna JOker szerepére főleg hogy évekig sikeressen adta a hangját a rajzfilmben...
Sajnos Hamill egy méltatlanul elfeledett nagyon tehetséges színész, bár volt még pár szép alakítása az SW kívül is, csak ezek a filmek nem annyira ismertek. pl. sztem nagyon jól játszotta a pszihopata sorozatgyilkost a kevésbé tehetséges Dudikoff papa ellen...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 10. - 12:48:24
Mark Hamillt főleg a botrányai és a balesete miatt felejtették el, amiben sebhelyes lett az arca. Plussz könyen lehet, hogy nem tudott kimászni a Star Wars-os szerepéből. Hasonlóan, mint Christopher Reeve, aki attól függetlenül, hogy a Superman-en kívül is rengeteg jó filmben játszott, nem tudott kimászni Clark Kent/Superman figurájából.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 10. - 13:14:22
Igen. Sajnos a skatulya nagy átok. Én annak ellenére örültem volna, hogyha ő lett volna Joker.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 11. - 09:28:28
http://www.comicscontinuum.com/stories/0712/10/batman.jpg

Na a hír már tényleg hivatalos:
Butler és Portman Wolverine mellett Gerard Butler és Natalie Portman is szerepet kapott a készülő X-Men Origins: Wolverine című filmben. A 300 sztárja Tyler Mane helyét veszit át Kardfog szerepében, Portman pedig Kayla alakjában lép a vásznakra.

A hazánkban ebben a hónapban a P.S. I Love You című romantikus drámában szereplő Butler Tyler Mane helyét veszi át Kardfog szerepében. A színész nemrég visszalépett a Menekülés New Yorkból feldolgozásától, ám nem maradt munka nélkül. A Crank - Felpörögve alkotói leszerződtették Game című filmjükhöz, valamint ő lesz az ifjú Sean Connery az Aki legyőzte Al Caponét előzményfilmjében.

Natalie Portman Kayla szerepében harcolhat és a hírek szerint Deadpool is felbukkan a sztoriban.

Utóbbi nem lenne meglepő, hiszen David Goyer már elég régóta tervezi filmre vinni a képregényhős kalandjait Ryan Reynolds főszereplésével, ám a színész már leszerződött Villám szerepére, így ezúttal biztos nem ő alakítja a képen látható hőst.

Ráadásul egy belső forrás azt állítja, hogy a The Incredible Hulk, az X-Men Origins: Wolverine és a Vasember története valamilyen módon összekapcsolódik, bizonyos pontokon keresztezik egymást. A források egybehangzó állítása szerint ez Samuel L. Jacksonnal függ össze.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2007. December 11. - 13:22:41
Nem tudom, sztem Hamill viszonylag hamar kilábalt a balesetéből, és meg sem nagyon látszik rajta, jó persze megváltozott az arcberendezése, de nem ő az első akivel iylesmi történt ezen a pályán...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 11. - 18:18:37
Nick Fury mind a három filmben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 12. - 09:24:15
Igen.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 12. - 19:41:49
Jól hangzik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 13. - 15:08:21
Avi Arad egy hete megjelent közleménye szerint, a Marvel Studios nem tervezi Avengers film készítését. A Marvel Studios ugyanis Ultimates film készítéséről döntött, ennek értelmében minden olyan színésszel, akik az utóbbi időben Marvel karakter megformálására szerződtek, szerződésük értelmében az esetleges folytatások és az Ultimates filmben való szereplés tudatával írták azt alá. Tehát, Norton, Hugh Jackman, Downey, Samuel L. Jackson, Hilary Swank és Kevin McKidd biztosan látható lesz a filmben.
forrás:
www.marvel.com
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 13. - 15:31:35
Ultimates????de ennek van vmi köze az Ultimate univerzumhoz mer ha van akkor az érdekes lessz mer eddig a filmekben 616-os karaktereket filmesítették meg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 13. - 15:35:11
Csak egy képregényfilmet mondj nekem az utóbbi 10 évből ami történetében közös volt a 616-os Univerzummal. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 13. - 15:38:22
jaaajjj nemárr az Ultimate univerzumot utálom,és ez az Ultimates milyen,miről szól képregényben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 13. - 15:49:51
Az Avangers ultimate verziója.Ha a véleményemre vagy kíványcsi,szerintem egész jó,eltekintve attól,hogy Hulkot egy agyatlan baromnak ábrázolják benne :drying: De ez csak az én véleményem :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 13. - 16:06:35
nemtudni,remélem az új hulk filmben már lessz egy kis agy,am ben mondj már egy olyan filmet aminek az Ultimate univerzumhoz több köze van mint a 616-hoz?????
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2007. December 13. - 16:42:01
Ööö... erre kérnék egy fordítást... :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 13. - 17:20:11
Végülis több filmben feltűntek ultimate-es jellemzők, de kifejezzetten nincsen ultihoz kötődő film, hálaistennek.
De ez a hír nagyon komoly...hogy tudták ezt a sok színészt így összehozni? nem semmi.
Amúgy szerintem nem járunk anniyval rosszabul az Ultimates-el. A filmekben úgyis egyik másik karakter nagyon le volt butítva, itt legalább nincs mibőll veszteni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 13. - 17:28:36
Sőt, talán még jobbak is lesznek.  :D

ben mondj már egy olyan filmet aminek az Ultimate univerzumhoz több köze van mint a 616-hoz??
Az egyik kapásból, hogy a mai korba van rakva az összes karakter, ezzel már közelebb vagyunk, mint a 616. De ez csak egy indok.

Ööö... erre kérnék egy fordítást... :headscratch:
:lol: Egy pillanatra te is elvesztél, mi? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 13. - 19:20:24
ezt nemérteni....XD
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 13. - 20:46:29
Ki az a Kevin McKidd? Mármint ő kit játszott/fog játszani?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 13. - 21:36:10
Elvileg ő fogja alakítani Thort.Itt láthatsz képeket róla:
http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://i.imdb.com/Photos/Ss/0948538/NUP_106081_0247.jpg&imgrefurl=http://www.imdb.com/gallery/ss/0948538/Ss/0948538/NUP_106081_0247.jpg.html%3Fpath%3Dpgallery%26path_key%3DMcKidd,%2520Kevin&h=552&w=360&sz=196&hl=hu&start=35&tbnid=1i_Qnq0YNWefzM:&tbnh=133&tbnw=87&prev=/images%3Fq%3DKevin%2BMcKidd%26start%3D18%26gbv%3D2%26ndsp%3D18%26svnum%3D10%26hl%3Dhu%26sa%3DN
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 13. - 21:41:16
Ja hogy ő! Csak a nevét nem tudtam, köszi!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 13. - 21:45:11
Szívesen :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 14. - 07:11:20
ez a csávesz meg Thor egy külön fogalom,bár kitudja mithoznak ki belőle:D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 14. - 08:43:30
Asszem jelentkeze Thor szerepére. Csak annyira hasolnítok a karakterre, mint ez a McKidd csávó.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. December 14. - 08:50:51
Szerintem nem gáz, ahogy látom nem egy csoffadék, úgyhogy össze fogja tudni magát kapni egy Thori szintre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 14. - 09:50:19
nemtudni,remélem az új hulk filmben már lessz egy kis agy,am ben mondj már egy olyan filmet aminek az Ultimate univerzumhoz több köze van mint a 616-hoz?????

Egy szóval nem mondtam, hogy az Ultimate univerzumhoz több közük lenne, a 616-ot hoztam fel példaként, amit te említettél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 14. - 11:45:26
Szerintem meg hasonlít rá. Rakjatok rá nagy szőke szakállat, meg hosszú hajat...tiszta Thor. Tipikusan az a szőke, kék szemű, fehérbőrű, láthatatlan szemöldökű északi típus a pali, amilyennek lennie kell.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 14. - 13:35:24
Főleg ha megnézitek a Thor v.3.-ban ami nemrg indult, egészen az ő fizimiskája.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 14. - 13:48:05
http://www.omelete.com.br/images/galerias/thedarkknight/posterexclusivoomelete.jpg

Ma kerül fel a netre az új Dark Knight Trailer, ezeken az oldalakon keressétek éjféltől:
www.jurassicpunk.com
http://www.moviemaze.de/media/trailer/3515,the-dark-knight.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 14. - 14:29:46
Köszi Ben ,megnézzük :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 14. - 16:18:55
Hú, jól néz ki az a poszter! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. December 14. - 19:10:05
Nekem is tetszik az új Batman poszter. :D

Ami Thort illeti, szerintem várjuk meg az első fotót a majdani filmbeli kinézetéről. A jelmeztervezők és a sminkmesterek csodát tudnak művelni. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. December 15. - 12:19:02
Ajánlom az új Batman Trailert! Még csak ilyen kamerás verziót láttam, de Joker benne nagyon jó. A nevetése az király! (filmbuzin találtok linket hozzá.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 15. - 12:54:42
sg.hu-n is fennt van.
Szóval Kétarc is benne lesz...csak nehogy ez a film is a túl sok ellenség sorsára jusson, mint a Pókember 3.
Mindenesetre Joker vihogása tényleg hátborzongató, de amikor beszél, abban semmi félelmetes nincs.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 17. - 09:55:09
Az új Batman trailer letölthető előzetese (jobb katt egérrel) és egy Joker poszter:

http://media.whysoserious.com/TDK_TRL2_high.mov

http://host.trivialbeing.org/up/tdk-14dec-the_dark_knight_outro_poster-large.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 17. - 10:18:34
Jól néz ki ez a Joker poszter. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. December 17. - 20:49:56
Fú, a Joker poszter is baromi jó! ;D

Ezen a honlapon is meg lehet nézni a trailert jó minőségben: http://atasteforthetheatrical.com/deathtrap/default.htm

a Vasember film mellett ez a másik mozifilm, amit nagyon várok. :D

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 17. - 22:10:44
Jó lesz!Bár az új Jokerrel kapcsolatban még mindg vannak kétségeim.Na majd meglátjuk :D Köszi a linkeket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 18. - 11:43:21
Néhány kép a Dragon Ball film forgatási helyszínéről és Emmy Rossum-ról aki Bulma-t alakítja majd.
http://blogs.hoycinema.com/movieland/post/2007/12/15/aexclusiva-primeras-imagenes-dragon-ball-y-set-se
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 18. - 15:28:26
Dragon Ball film? :o Olyan is lesz? Erről még nem tudtam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. December 18. - 15:35:49
Na igen, erről a DB filmről már én is olvastam pár helyen, de azt hittem ugyanúgy el fog veszni mint a kb 2 évvel ezelőtti ötlet. De ezek szerint már elkezdték. A régebbi szereposztás nekem jobbnak tűnt. Jajj de nagyon félek, hogy el fogják qni és az egész db világot magukkal viszik.
Justin Chatwin játsza majd Gokut, de egyáltalán ki ez a csávó?
Mert még a Buffy-s James Masterst kinézem egy Piccolonak sok sminkkel, de Gokut nem. Izmot neki! Mert nagyon puhány.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 18. - 15:48:33
Nos hangozzék bármíly bután ,de a Dragon Ball történethez hozzányúlni és filmet készíteni belőle nagyobb üzleti kaszálást és bevételt hoz magával mint az összes Marvel film együttvéve. Már készült két Dragon Ball film, az egyik egy videokölcsönzők számára gyártott japán B mozi, a másik egy mozis változat, és azt kell mondjam mind nagy bevétellel zárt. A Dragon Ball történet a Nyugati Utazás című régi japán eposzra épül amelyben Szunvukung a majomkirály indul kalandra barátaival. Az amerikai feldolgozás, egy jó történettel és spec effektusokkal akkorát fog robbani japánban, hogy ihaj. Ha csak minden harmadik japán vagy kínai emberke megnézi, a film készítőinek soha a büdös életben nem kell többé dolgozniuk.
A kép és a videó természetesen még nem az amerikaiból való:
http://www.badmovies.org/multimedia/moviesl/dragonball1.mpg
http://ui28.gamespot.com/827/dbzmoviepiccolo_2.jpg
http://www.badmovies.org/movies/dragonball/dragonball-song.wav
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. December 18. - 16:04:01
anno még én is csináltam egy honlapot a régi DB movie-val kapcsolatban amit végülis nem kezdtek el. Csak a szereplő gárda van benne, de az érdekes szerintem:
http://www.econ.klte.hu/~kakarotto/dragonball/
(itt Hugh Jackman nem vállalta el csak, a folytatás karatketeri meg csak "tervben volt", de valszeg egyik sem vállalta volna el)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 18. - 16:37:02
Vicces, mert a videóban a két főszereplő Sammo Hung és Yuen Biao, Jackie Chan nagy haverjai a régi sulijukból.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 18. - 17:53:07
Jó a videó, de azt nem tudom, ki az a csaj.
Kakarotto: Jó az oldal, érdekes volt nézegetni a képeket. Reevesen meg Schwarzin nagyot néztem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 18. - 18:11:18
Szerintem Bloom nem elég tápos Tensinhannak,de Shwarzi és Cameron Diaz egész jó választás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 19. - 08:12:46
http://thedarkknight.warnerbros.com/onesheet.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 19. - 11:00:51
Jó ez a kép is.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 19. - 11:20:36
Ja, jó "szaftos" ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 19. - 11:35:29
Itt is egy kép, amit a HálóZsákra linkeltek be:  ;D
http://images.netbag.hu/20071214/11083637903.jpeg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 19. - 11:36:53
Nagyon nagy!!! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2007. December 19. - 14:12:19
Bivalyos  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 19. - 17:01:16
 :lol: Mind a két kép király ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 19. - 17:20:37
Jók a képek, főleg a második! Az nagyon vicces! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 21. - 08:44:26
Megérkezet az első teaser trailer a HellboyII: The golden army-ból! Szerintem jó lett:

http://www.comingsoon.net/films.php?id=15870 (http://www.comingsoon.net/films.php?id=15870)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2007. December 21. - 11:23:12
Ez tényleg zsír lesz, már az első is nagyon tetszett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2007. December 21. - 15:22:00
Itt is egy kép, amit a HálóZsákra linkeltek be:  ;D
http://images.netbag.hu/20071214/11083637903.jpeg

Ez nagyon ott van  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 21. - 16:44:12
Hű bakker! Nagyon fogom várni a Hellboy 2-őt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 21. - 19:15:19
Nagyon jó lesz ez a Hellboy 2.  8)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2007. December 21. - 22:08:10
Nekem az első rész is tutira bejött,úgyhogy várom a másodikat ezerrel :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 22. - 00:56:45
Nekem az első se tetszett, ez a trailer se paprikáz fel valahogy. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 22. - 01:03:06
Én is most néztem meg, nekem se jött át igazán. Az első rész olyan volt, hogy egyszer meg lehetett nézni, de DVD-n már nem vettem meg, pölö.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 22. - 01:06:46
Én se. Én amúgyis leálltam az eredeti DVD-kell...a PÓkember 3-at, meg a Transformerst, meg a Remény rabjait, meg a Szárnyas fejvadászt, meg a Hetediket(nincs több meg :D) még megveszem, aztán kalap, kabát. 3 év múlva úgyis jönnke a HD dvd-ka, vagy a blue ray-k, szépen elavult lesz a dvd, úgy ahoyg a videokazi is elavult.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 22. - 01:09:56
Nekem az veszi el a kedvem, hogy megvettem az F4-et, erre kijött bővített kiadásban. A Pókember 2 szintúgy. Minek legyen meg kétszer? Csak a helyet foglalja. Most az F4 2-vel, a Szellemlovassal és a Pókember 3-mal várok az extra kiadásig (bár Karira biztos megkapom valamelyiket  :D ).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2007. December 22. - 01:19:27
Engem se fogott meg a Hellboy világa anno, úgyhogy a második rész trailere sem hozott lázba. :)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 22. - 19:19:40
Mégsem Gerard Butler lesz Kardfogú
Gerard Butler hivatalos közleményben cáfolta a híreket, miszerint ő alakítja majd a készülő X-Men Origins: Wolverine-ben Kardfog szerepét. Ám azt nem tudni, hogy most akkor mégis ki lesz Farkas legnagyobb ellenfele.
Korábban mi is megírtuk, hogy a 300 üvöltöző sztárja, Gerard Butler a hírek szerint leszerződött a Hugh Jackman főszereplésével forgó X-Men Origins: Wolverine filmhez Kardfog szerepére. A bejelentés sokakat meglepett - még magát a színészt is. A sztár egy ma készített interjúban cáfol minden híresztelést.
"A hír nem igaz" - kezdi Butler. "Nem találkoztam egyetlen készítővel, nem olvastam a forgatókönyvet sem." A kérdésre, miszerint ha felajánlanák Kardfog szerepét, elvállalná-e, a következőt válaszolta: "Nézze, bármi érdekel, ha elolvashatom a forgatókönyvét".
Mindenesetre ezzel Natalie Portman szereplése is kérdőjelessé válik, hiszen ugyanazon hírforrás számolt be a szerződtetéséről. Ráadásul azt sem tudni, hogy most akkor ismét A barbár Karl Urban vagy a Halloween sztárja, Tyler Mane esélyes a szerepre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 22. - 19:50:31
Van isten!  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 22. - 19:53:34
Ezt Natalie Portmanre érted? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 22. - 21:19:34
Is, de elsősorban arra, hogy nem Gerard Butler lesz Kardfogú. Tylert Mane-t akarom!  :spidey:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 23. - 00:25:55
Itt az új Vasember teaser.
http://www.allocine.fr/video/player_gen_cmedia=18785092&cfilm=53751&cmf=18785092&ba=false&hd=1.html

A Rozsomákot 3 hét múlva kezdik filmezni, most fejezte be Jackman az előző filmjét Nicole Kidmannel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 23. - 00:35:33
Szinte egy új képkocka sem volt benn. Ez inkább egy másik trailer, nem egy új szerintem. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 23. - 00:56:30
Pedig azt írták róla.  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 23. - 08:57:09
Lehet, hogy a franciáknak még új. ;) Nekem inkább úgy tünt, hogy a két eddigi előzetesből vágtak össze egy újat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 23. - 09:33:39
Szerintem is. Mondjuk az elvileg újabb előzetes is 95%-ban ugyanaz, mint a régi. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 26. - 17:39:47
Egy-egy kép:

http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6634 (http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6634)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 26. - 17:51:31
Ha így fog kinézni a Hulk, akkor a kinézetével nem lesz gondom. :D (csak a történetet ne rontsák el.  :roll: )
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 26. - 19:58:13
Ja, ez a Hulk már határozottabban jobban néz ki!  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 26. - 20:43:15
Én Edward Nortonban bízom az új Hulk filmmel kapcsolatban. Dettó a színész miatt gondolom, hogy jó lehet a Vasember film. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 26. - 21:05:58
Én annyira nem bízom Jr-ban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. December 27. - 03:04:34
Jr Király lesz, bízz benne, max a rendező szúrhatja el, de mivel a rendezőben, Foggyban is bízok így csak a forgatókönyv írót fogom hibáztatni!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 27. - 21:19:38
Ez a Hulk büntet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2007. December 28. - 13:54:19
Új képek a Hulk-ból(ne haragudjatok, valamiért nem akar képet beilleszteni):

http://www.superherohype.com/imageGallery/Hulk/The_Incredible_Hulk/The_Movie/Movie_Stills (http://www.superherohype.com/imageGallery/Hulk/The_Incredible_Hulk/The_Movie/Movie_Stills)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 28. - 14:05:34
Elég érdekesen néz ki Edward Norton.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 28. - 15:31:44
Le van fogyva.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 29. - 13:28:07
megmondom őszintén én nem rajongok ez a hulk film  miatt,elég volt nekem az első....de reménykedek h jól megcsinálják

valahol olvastam h Norton írja(vagy beleír)a forgatókönyvbe és romantikus filmet akar csinálni :spidey: bömböl a veszélyértetem:D

Hulk meg a romantika :oh: HULK SMASH itt zúzni kell a förtelemmel és a vezetővel(asszem bennelesznek)xal sztem érdekes főszereplőnk van :headscratch:


és hogylesszez a rozsi,vas,hulk film keresztezése,kb mire a rozsomák filmet leforgatják addigra már megjelent mindkettő ja és arról nemis beszélve h a három filmben lessz egy olyan jelenet ami mindegyikben ugyanazlessz :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 29. - 13:38:14
Hol olvastad te, hogy Norton romantikus filmet akar belőle csinálni? Mert ez hülyeség. Eddig annyit lehetett olvasni, hogy Norton pár jelenetbe belenyúlt, mert szerinte van egy-kettő ami jobb is lehetne, és megengedték neki, mert jó ötletei voltak. Ha túl nagy hülyeség lett volna, akkor a producerek biztos nem engedték volna.

és hogylesszez a rozsi,vas,hulk film keresztezése,kb mire a rozsomák filmet leforgatják addigra már megjelent mindkettő ja és arról nemis beszélve h a három filmben lessz egy olyan jelenet ami mindegyikben ugyanazlessz :lol:
Ez sem így van, csak annyit lehet tudni, hogy mind a három filmben lesz egy közös kapocs. Az eddig halottak alapján valószinűleg az lesz, hogy Nick Fury mind a három filmben feltünik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 29. - 14:05:54
http://www.sg.hu/cikkek/52142/liv_tyler_lett_hulk_szerelme
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 29. - 16:26:31
Ó, hát persze, hogy ilyen szinten lesz benne romantika. Ez kb olyan szinten lesz, mint a Pókember filmben Peter és MJ kapcsolata. De ezt tudni lehetett, hogy Betty Ross is benne lesz, mert elmaradhatatlan karakter Hulk életéből. Olyan ő, mint Pókember életében Gwen Stacy. Egyébként az sg.hu nem mindig a legbiztosabb forrás. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 29. - 17:35:10
A közös kapocs: Stan Lee játszik mindháromban.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2007. December 29. - 20:00:11
jólvan mindenesetre a remény hal meg utoljára....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2007. December 29. - 20:41:54
pont a szülinapomon jelent meg a cikk... :D

Amúgy nem kell félni Nortontól. ha jól tudom, a Harcosok klubjában is volt pár olyna jelenet, amit átírtak a két főmufti kedvéért.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2007. December 29. - 21:00:10
Állítólag írónak kifejezetten jó a srác.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2007. December 29. - 21:24:04
Samuel L. Jackson lesz a közös kapocs igaz? Meg Stan Lee of course.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2007. December 29. - 22:21:53
Állítólag írónak kifejezetten jó a srác.  ;)
Ja, például a szerződéseit is mindig tök jól megírja. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2007. December 30. - 11:38:11
Féretéve a humort én remélem hogy nem Nortonon fog múlni a dolog. A Harcosok Klubjában hatalmasat alakított.
A romantikus szálra én csak annyit mondok, hogy az SG. nem legmegbízhatóbb forrás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Január 02. - 19:57:40
Hellboy 2 pics:

http://uk.movies.ign.com/articles/842/842108p1.html

Ki az a búvár srác a képen? Õ is valami szuperhős? (nem ismerem a Hellboy comicot)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 03. - 10:53:56
Aki betudja szerezni a Wizard magazin 2008-as mozi különkiadását, mindenképpen tegye meg, mert nagyon jó kis dolgok vannak benne, plusz érdekes, hogy milyen filmek vannak készülőben. Egyébként nem tudom, hogy mondták-e már, de úgy néz ki, hogy az a srác fogja játszani az Y főszerepét, aki a Witwicky gyereket alakította a Transformersben. Nekem elsőre nem tűnik túl jó választásnak. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 03. - 11:09:00
http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080101_hulk.jpg
http://moviesmedia.ign.com/movies/image/article/843/843179/352664_D058_00016_1198817137.jpg
http://moviesmedia.ign.com/movies/image/article/843/843179/352664_D003_00092_1198817073.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 03. - 11:34:41
Elég érdekesen néz ki ezen a képen a Hulk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 03. - 15:39:12
Sepi, nekem másodszorra se tűnik jó választásnak. Amikor először hallottam róla, lehidaltam. Yorick annál azért jóval érettebb srác.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 03. - 15:50:03
Szerintem is, és engem egyáltalán nem győzött meg a Tranformersben. Lehet, hogy ott a szerepe szerint is eleve olyan bénának kellett lennie, de engem kifejezetten irritál abban a filmben is. Pláne, hogy ott középiskolást játszik, és annyinak is néz ki. Yorick pedig legalább 23-25 évesnek tűnik, amit ebből a srácból biztosan nem nézném ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 03. - 16:56:36
Pontosan így van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 03. - 17:10:20
Tudom, hogy nem ide tartozik, de nekem erről az jutott eszembe, amikor megláttam Nick Stalt, mint John Connort a Terminátor 3-ban.
Ott sem zavarta a rendezőt, hogy egy életerős, a könyvekben már 18 évesen is tekintélyt parancsoló fiatalember helyett, egy takonypóc játsza a főszerepet.
Mondjuk Yorick azért nem egy világmegmentő alkat, de megjelenésre azért neki sem kell szégyenkezni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 03. - 17:52:17
Ennek a Hulknak van egy igen erős Lou Ferignou-s beütése.

Van egy tuti öltetem Yorick szerepére. Játssza el Kaine! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 03. - 18:31:18
Vagy legyen Bruce Willis, és ő mindenkit megmentene.  ;D
Nick Stahl-al kapcsolatban én is így voltam, és végül nem csalódtam benne, de nekem ez a Shia gyerek akkor sem meggyöző.
Egyébként itt van a cikk: wizard_2008-ms_2008_0016-17.jpg (http://sepi.extra.hu/egyeb/wizard_2008-ms_2008_0016-17.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 03. - 20:02:33
Jó ez a Hulk, de kicsit Bruce Willisre emlékeztet. :D
Shia, mint Yorik? Neeeeeee! Nem azt mondom, hogy rossz színész, de én egy tiniként tekintek rá a Transformers és a Disturbia után, Yorik meg ahogy nekem lejött, egy 25 körüli srác, úgyhogy nehéz nekem így gondolni rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 03. - 22:14:47
Van egy tuti öltetem Yorick szerepére. Játssza el Kaine! ;D
Én meg már túlkoros vagyok hozzá.  :D Tegyünk fel neveket nagyjából megfelelő korosztállyal, és adjunk rá pontokat, hogy mennyire lenne gáz, ha az játszaná.  ;D
Tobey Maguire
Nick Stahl
Frodó  ;D
Adam Sandler
"Venom"


Jut eszembe, Küklopsz jó lenne rá.  :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 03. - 22:21:34
Ezek közül egyik sem nyerné el a teszésem, de a Küklopsz-ot alakító szinész elgondolkoztató.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 03. - 22:29:44
Elég gáz ez a Hulk szerintem...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 04. - 13:17:28
Egyébként ebben a lentebb említett Wizard magazinba szépen összeválogatták a készülőben lévő képregény-, és nem képregényfilmeket. A teljesség igénye nélkül felsorolok pár érdekeset:

-10000BC - Roland Emmerich filmje, kutatás egy új civilizáció után. Bemutató: 2008 március 7 (Tamás nap.  ;D )
-Ant-Man - Hank Pymről szoló film, idén kezdik a készítést.
-Area 51 (51-es körzet) - a számítógépes játék alapján.
-Book of Magic - Neil Gaiman Vertigo-s minisorozatának filmadaptációja.
-Narnia Krónikái: Prince Caspian - a híres fantasyfilm második része. Bemutató: 2008 május 16.
-Narnia Krónikái: The Voyage of the dawn treader - harmadik rész, a kitűzött bemutató 2010 május 7.
-Cloverfield - Szörnyek lerombolják New York-ot, bemutató 2008 január 18.
-Conan - ezt a filmet is újradolgozzák, idén kezdik forgatni, bemutató 2009.
-Coraline - Szintén egy Gaiman grafikus novella megfilmesítése, Teri Hatcher főszereplésével. Bemutató valamikor 2008-ban.
-Doom Patrol - a DC egyik képregényének filmváltozata, Elasti-Girl és Robotman mellékszereplésével.
-Drafted - A Devil's Due képregénykiadó egyik új minijének filmadaptációja.
-Escape from New York (Menekülés New Yorkból) - a klasszikus Kurt Russel sci-fi remake-je, Gerald Butler (300) főszereplésével.
-The Eye - Jessica Alba főszereplésével egy Hong Kongi thriller átültetése, egy szőke nőről szól aki látja a szellemeket.
-Halo - Peter Jackson rendezésében a nagy játék adaptációja.
-The Hobbit - A Gyűrűk Ura egyik mellékágának filmadaptációja, szintén Peter Jackson rendezésében.
-Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull - George Lucas és Steven Spielberg nagysikerű trilógiájának egy újabb része, bemutató: 2008 május 22.
-Invincible - az Image kiadó képregénye alapján.
-Jetsons - A Jetson család, a régi Hanna-Barbera rajzfilmsorozat előszereplős feldolgozása.
-Jonah Hex - A DC western képregényének megfilmesítése.
-Jumper - egy sci-fi novella megfilmesítése olyan szereplőkkel, mint Samuel L Jackson, Hayden Christensen, Rachel Bilson. Bemutató: 2008 február 15.
-Jurassic Park 4
-Justice League - 2009-ben
-Logan's Run - A 70-es évekbeli sci-fi remakeje.
-Luke Cage - a Bosszú Angyalaiból.
-Magdalena - A Top Cow képregénye alapján.
-Masters Of The Universe - Az új He-Man film.
-Mortal Kombat: Devastation - 2010-re igérik.
-Mummy 3: Tombs of the Dragon Emperor - A Múmia harmadik része, ismét Brendan Fraser főszereplésével, de itt lesz még Jet Li is. Bemutató: 2008 augusztus 1.
-Prince Of Persia: Sands of Time - a Disney bejelentette, hogy 2009-re elkészül a játék filmadaptációja.
-Horrorra Akadva 5 - bemutató: 2008 október 31.
-Silver Surfer
-Sin City 2
-Speed Racer - A Mátrix alkotóinak egy újabb feldolgozása. B: 2008 május 9.
-Teen Titans
-Terminator Salvation: The Future Begins - A film a robotok és az emberek háborújáról szól. 2008-ban kezdik forgatni.
-Toy Story 3 - 2010-ben.
-Wanted - Mark Millar képregényének feldolgozása, Angelina Jolie szereplésében.
-Water Horse - egy kalandfilm a Loch Nessi szörnyről, 2008 karácsonyára.
-X-Akták 2 - Visszatérnek az FBI ügynökök, az eredeti szereplőgárdával.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 04. - 14:35:03
-Conan - ezt a filmet is újradolgozzák, idén kezdik forgatni, bemutató 2009.

Ez már egy ideje érett. Remélem lesz is belőle valami.

-Prince Of Persia: Sands of Time - a Disney bejelentette, hogy 2009-re elkészül a játék filmadaptációja.

A kedvenc játk-trilógiám. Nagyon remélem, hogy nem cseszik el. Állítólag Jakcson rendezi ezt is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 04. - 15:02:13
Én nem tartom valószinűnek, hogy Peter Jackson rendezze a Prince of Persia-t, hiszen két nagy mozifilmje is lesz két éven belül, a Hobbit és a Halo, így ha 2009-re be akarják mutatni a filmet, biztos nem Jackson rendezi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 04. - 15:10:34
A kedvenc játk-trilógiám. Nagyon remélem, hogy nem cseszik el. Állítólag Jakcson rendezi ezt is.
Én anno a Warrior Withint meg akartam venni, de aztán kijött a Two Thrones, és megtudtam, micsoda pofátlan DMC nyúlás lett belőle, és azóta elfordultm a szériától. Elvből nem veszem meg egyik részét sem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 04. - 15:25:47
Küklopsz tényleg nem lenne rossz Yoriknak.
Sepi: Kössz a sok infót! De én úgy tudom, hogy a Silver Surfert leállították, mert az F42 nem szerepelt valami jól. Erről nem ír valamit?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 04. - 15:31:47
Konkrétumokat nem közölnek róla, csak azt, hogy valószinűleg JMS fogja írni, ezt egy interjúban ő is elismerte.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 04. - 15:36:17
Kár. JMS amúgy kozmikus sztorikat jól ír, úgyhogy remélem ezt sem rontja el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2008. Január 04. - 15:37:17
Conan újradolgozás?Remélem nem lesz rossz.Anno még a Shwarzisat láttam,na az szerintem überkirály volt :D

Terminátorban én személy szerint már nem nagyon reménykedem,szerintem már a harmadik rész is elég lagymatag volt :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 04. - 15:54:41
Terminatorról azt olvastam, hogy John Connort Christian Bale fogja játszani. Igaz, állítólag nem ő lesz a főszereplő, de akkor is bízom benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 04. - 16:24:39
A Logan futása jó volt eredetiben is, jó a témája. Biztos jó lesz megint. A Sin City 2 meg már elég régóta érik, talán elkészül egyszer, ha majd Frank Miller lejjebb ad a nagy arcából, és engedélyezi, hogy megcsinálják.  :roll: A Menekülés New Yorkbólt szerintem nem kéne bántani, nem beszélve arról, hogy Gerard Butlert már mindenhova betették, és hacsak nincsenek klónjai...  :D
Az Indiana Jones érdekel, ahogy a Jurassic Park 4 és a Terminátor is.
De egyik se annyira, mint a jövő hét szerdán induló ALIAS sorozat negyedik évada a Retek klubbon!!!  :oh: :oh: :oh: :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Január 04. - 16:29:44
The Hobbit yeah nagyonvárom ahogy a prince of persia-t is én kijátszottam mindhárom részt de messze a warior within volt a legjobb.
luke cage?húha azselessz eccerű
Conan:tegnap volt XD micsoda színvonal bombalata ;D
silver surfer:jaaajj de állat lenne beleraknák a követeket meg mittoménmég...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 04. - 16:42:29
Lehet kiakasztó a PoP-s dolog, de azért nem kell ennyire elfordulni a dologtól. Az egész trilógia története jó, egymás után végigjátszva a játékokat pedig hihetetlen élményben van részed. (Nem dumálok tovább, mert még valaki rámfogja, hogy téríteni akarok)

A Ternimátorhoz én se fűzök nagy reményeket, de a Conant várom. Nagyon komázon a novijait. Ha olyanlesz a feelingje (nem a kivitelezése), mint a második filmnek, vagy a sorozatnak volt, akkor ütni fog rendesen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 04. - 17:00:31
Amúgy a T3-már többé kevésbé nem hivatalos film, habár ezt még nem jelentették így be.
De a könyvtrilogiát, ami merőben eltér a 3-tól nem igazán érezték úgy, hogy holmi elcseszett film után le kell állítani. És erre azóta már egy filmsorozatot is készítettek.
Szóval a valódi rajongók számára nincsen T3, van helyette egy zseniális könyvsorozat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 04. - 17:03:01
Az a sorozat is azóta csak stagnál, mert eddig csak az első rész készült el belőle, így könnyen lehet, hogy megbukik az is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 04. - 17:11:12
Csak nem bukik meg! :o A könyvvel még nem volt szerencsém, csak láttam a boltokban, a tartalma viszont jó volt. Abból hány rész jelent meg eddig? Kijött már a második rész?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 04. - 21:41:01
Idézet
Amúgy a T3-már többé kevésbé nem hivatalos film, habár ezt még nem jelentették így be.
De a könyvtrilogiát, ami merőben eltér a 3-tól nem igazán érezték úgy, hogy holmi elcseszett film után le kell állítani. És erre azóta már egy filmsorozatot is készítettek.
Szóval a valódi rajongók számára nincsen T3, van helyette egy zseniális könyvsorozat.
T3 nagyon is hivatalos, az új T film ezt a történetszálat fogja továbbvinni, nem ahol Cameron abbahagyta. A megjelent könyveknek semmi köze a filmhez oylna értelemben, hogy a könyv befolyásolná a filmben megjelenteket. Mindig a film, ami megjelent, az a hivatalos és csakis AZ. SW hivatalos filmregényekben könyvekben is vannka teljesen más dolgok(Luke pl. már a 4. részben találkozik Vaderrel), de ez nem jelent semmit.
A könyveket egyébként ezért nem is olvaosm soha, ha egy filmből csinálnka könyvet...itt sem olvastam, mindenesetre az a sorozat ótvar nagy baromság, bűntett a mítosz ellen! Egyébként nagyon is él, ebben a hónapban, vagy februárban lesz a bemutatója, ha jól emlékszem. De a pilot borzalmas volt...

Engem innen egyértelműen az új T film érdekel főként. De eléggé úgy néz ki, hoyg elcseszik azt is...van két tehetségtelen, tök fiatal producer, egy gáz, nevenincs senki videoklipprendező...viszont John Connor Bale lesz, aminke nagyon örülök. Bale nagyon jó színész, nagyon tetszett neki a forgatókönyv...eddig csak jó filmekben, szóval remélem tényleg jó az a forgatókönyv. Amit állítólag Arnie is olvasott és nem zárta ki, hogy egy cameo erejéig feltűnjön ő is. Ami az új trilógia első részében biztosan nem fog megtörténni, mert még a t600-asok idejében járunk elvileg. Még nincs kész...ami szintén aggodalomra ad okot, hogy a z első részben nem Connor, hanem valami Marcus nevű ipse lesz a főszereplő, akiről eddig semmit sem hallottunk soha....
(érdekesség, hogy talán a t3 forgatókönyírói, akik ennek a filmnek a forgatókönyvgét is írják talán kicsit utána is néztek a dolgoknak és nem olyna síkhülyék T ügyben, mint amikor a t3-at írták. Gondolok itt arra, hogy az új filmben, a jövőben még nincs kész a t800-as modell...holott a t3 extrái között látható, hogy már 2003ban!!!fejleszteték. Mégszerencse, hogy ezt a nagy hülyeséget nem hazsnálták fel most)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 04. - 22:24:01
Attól még, hogy nevenincs készítői vannak, az nem jelenti azt, hogy azok például nem T-fanok, és még az is lehet, hogy pont ők fogják normálisan megcsinálni a filmet. Egyébként nem gond, hogy nem John Connorról fog szólni a T4, mert ahogyan az az első részben is volt, John Connor csak akkor jött el és szervezte csapatokba az embereket, amikor azok már veszítettek a robotok ellen és gyűjtőtáborokba rakták a túlélőket megsemmisítésre. Tehát simán szólhat a Marcus nevű ipséről, aki egy egyszerű túlélő, és reménytelenül harcolnak a gépek ellen. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 04. - 23:12:53
Jah, amikor ő már 20-as éveiben tevékenyen harcolt a gépek ellen, csak még nem mint vezető...hát kiről szóljon, ha nem róla?

A nevenincs producerekkel nekem csak az a bajom, hogy ne egy ilyen tétű dolognál próbálgassák már a tehetségüket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 05. - 09:28:34
http://www.sg.hu/cikkek/57210/egyseges_superman
Ez elég érdekes hír... :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 05. - 09:31:57
Jah, amikor ő már 20-as éveiben tevékenyen harcolt a gépek ellen, csak még nem mint vezető...hát kiről szóljon, ha nem róla?
Megmondom őszintén, én nem bánnám, ha nem csak róla szólna. Elvégre nem csak egyedül ő nyerte meg a háborút, ő csak a vezető volt. Csak ez az utóbbi időben eléggé háttérbe szorult. Szintén az első filmből tudok idézni: akkor mondta John apja, arra a kérdésre, hogy miért nem a jövőben ölték meg Johnt, miért küldtek vissza a múltba egy robotot? Azért mert már ő nélküle is nyertek volna az emberek. Ezért kellett őt még azelőtt likvidálni, hogy megszervezné a sereget.
Így én szivesebben látnék egy másik főhőst, aki hirtelen szemben találja magát a gépek elleni háborúval, mint egy Ramboként ugrabugráló John Connort.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2008. Január 05. - 11:42:01
http://www.sg.hu/cikkek/57210/egyseges_superman
Ez elég érdekes hír... :ohmy:


Ez egy kis reményt csepegtet belém.Ahhoz képest,hogy mennyire vártam a Szupi visszatért,nekem nagy csalódás volta az a film,és szerintem ezzel nem csak én vagyok így :drying:
Hátha normálisan osszehozzák a folytatást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 05. - 12:32:59
Idézet
Megmondom őszintén, én nem bánnám, ha nem csak róla szólna. Elvégre nem csak egyedül ő nyerte meg a háborút, ő csak a vezető volt. Csak ez az utóbbi időben eléggé háttérbe szorult. Szintén az első filmből tudok idézni: akkor mondta John apja, arra a kérdésre, hogy miért nem a jövőben ölték meg Johnt, miért küldtek vissza a múltba egy robotot? Azért mert már ő nélküle is nyertek volna az emberek. Ezért kellett őt még azelőtt likvidálni, hogy megszervezné a sereget.
Így én szivesebben látnék egy másik főhőst, aki hirtelen szemben találja magát a gépek elleni háborúval, mint egy Ramboként ugrabugráló John Connort.
Mint mondtam, az új film már a 3. részt folytatja. A Terminator filmke csodája és egyben buktája pedig az, hogy eddig mindhárom részben más jövőt láthattunk. Nemcsak a t3 került ellentmondásokba, hanem már a t2 is. Abban ugyanis a jövőben azért robbanhatott ki 97-ben az itéletnap, mert a Cyberdine-nek ott volt a törött proci, meg a leszakadt alkar..ha azok nincsenek, ők 97-ben még biztos nem fejlesztik ki a skynetet. Magyarul a t2-es jövőhöz szükséges volt a t1-es cselekmény, a robotvisszaküldés. Így ez úgy tűnhet, mint egy körfolyamat...már a t1-ben is 97-ben robbant ki az ítéletnap..de az csak azért robbanhatott ki, mert visszaküldtek egy robotot. Ha így nézzük, az egész egy körfolyamat így mindaddig, amíg a t2-ben ismét vissza nem jött a 2 robot. Erre cáfolt rá egyébként a t3(megjegyzem helyesen, mert a t2-vel végülis lezárták az eseményeket). t1-ben az emberiség elveszett és akkor jött Connor, aki megtanította a gépeket porrá zúzni. És azért küldték visza a robotot, hogy meg se születhessen( meg azért is, hogy egyáltalán hamarabb kirobbanhasson a háború). És igen, a gép akkor jött vissza a t1-ben, amikor  ajövőben a gépeknke ez volt az utolsó reménye...én ezt úgy értelmezem, hogy a háború úgy nézett ki, hogy mindnehol elkeseredetten harcoltak, írtották az embereket, nem volt semmi remény. Amíg me nem jelent John. Ez a t1. De a t3 alapján meg méginkább az a helyzet, hogy már alapból a háború legelején feltűnik a kispajtás, és szervezi a dolgokat. Tehát ezek alapján ennke az első résznek csak egy önkényesen kiragadott szereplője lesz...de eze a szereplő lehetne Mari, Bori, Saniy, Laci, Vagy akár Tomi is, ahelyett, hogy a tényleges főszereplő személéyre koncentrálnának. Persze én sem azt monodm, hogy róla szóljon a trilógia végig...főleg, hogy meg is hal. Csak azt mondom, hogy köré kéne építeni a dolgokat, bemutatni a mellékszereplőket, a főbb helyszíneket, de nem egy Marcus szemény láttatni a háború elejét. Én az elején pont Connorra lennék kíváncsi, ahogy megszervezi az ellenállást, ahogy tanul, ahogy fejlődik, ahogy tanulmánoyzza az eseményeket és ahogy feltűnik. A 2. rész szólhatna a háború menetéről, csavarokkal meg drámákkal...a 3. részben meg meghalna szépen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 05. - 13:44:59
Rólam inkább ne szóljon, utálom a robotokat.  ;D
Ha nem akarják Routh-ot Supermannek, adja isten, hogy mégis Tom Welling legyen az.  :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 05. - 19:11:47
Ha nem akarják Routh-ot Supermannek, adja isten, hogy mégis Tom Welling legyen az.  :oh:
Bárcsak így lenne! Mondjuk szerintem az lett volna a logikus, hogy befejezik a Smallville-t, és akkor csinálnak egy új Superman filmet, nem pedig a régit viszik tovább. Az újból is eltűnt pl az időutazás, a telekinézis, ezeket hogy magyarázzák? Ennél meg lenne egy nagyon jó alap, a mostani szereplőket kéne a filmben is használni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 05. - 19:48:15
Mellesleg a hír nem volt megalapozott, egyelőre mégis Routh a Superman. És Singer se bizti, hogy nem jön.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 05. - 20:24:50
Hát az új Supi film egyetlen jó pontja maga Routh volt szerintem. Sajnálnám, ha elmenne...Singer meg nem egy rossz rendező, csak ezt a filmet elsúlyozta. Én annak sem örlnék, ha valami rosszabb rendezőt tennének a helyére.. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 05. - 21:36:33
Szép is lenne Welling. De én még mindig fentartásokkal kezelem az SG-t.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 06. - 13:59:49
Csak nem bukik meg! :o A könyvvel még nem volt szerencsém, csak láttam a boltokban, a tartalma viszont jó volt. Abból hány rész jelent meg eddig? Kijött már a második rész?
A könyvegy Trilogia, és már mind a három része megjelent magyarúl is, közvetlenül a T2 után kezdődik, és ott zárúl le, amikor Kyle-t visszaküldik a múltba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 06. - 14:30:23
T3 nagyon is hivatalos, az új T film ezt a történetszálat fogja továbbvinni, nem ahol Cameron abbahagyta. A megjelent könyveknek semmi köze a filmhez oylna értelemben, hogy a könyv befolyásolná a filmben megjelenteket. Mindig a film, ami megjelent, az a hivatalos és csakis AZ. SW hivatalos filmregényekben könyvekben is vannka teljesen más dolgok(Luke pl. már a 4. részben találkozik Vaderrel), de ez nem jelent semmit.
Én amúgy nem arról a könyvről beszélek, amit a T3-nál kinyomtak annak a forgatókönyve alapján, lehet, hogy abban is vannak különbségek, de a Terminátor esetében sokkal nagyobb gáz van, mint a te álltalad említett könyvből filmet/filmből könyvet esetekben.
Úgy az ezredforduló környékén megkértek egy írót, hogy tegye már tisztába a 2 Terminátor film ellentmondásait, meg a köréjük alakult egyéb problemákat, mert ekkorra már vagy 100 irányba (képregények egyebek) elment a sztori.
Vagyis, hogy írja meg a T2 hivatalos folytatását, azonban úgy a könyvsorozat felénél elkezdték a T3-at készíteni, és a rendező (imádjuk őt érte) volt olyan kedves, és le se sz*rta ezt a könyvsorozatot, és a szerintem zseniális folytatás helyett, ő csinált egy attól teljesen független filmet.
Így most a könyvsorozatra is rá van írva, hogy Hivatalos folytatás, meg ügye a film is az.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 06. - 14:50:15
Ne a rendezőt bántsd, ő hozott anyagból dolgozik.  ;) A hibás az író és a producerek, akik áldásukat adták rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 06. - 15:12:06
Ahaaaa...hmm. Így más a helyzet akkor merőben. Hmmm...nem tudod mi ezeknke  akönyveknek a pontos címe, szerzője? Vagy valaki adhatna egy linket, ahonnan megrendelhetném, mert erősen érdekel így, hogy nem a film feldolgozása.

Hát anniy szent, hogy a forgatókönyvírók is nyakig benne vannak a dologban, de Mostow se értett a terminator dologhoz egy percig se, azlátszik a filmen. Mondjuk az is lehet, hogy a stúdió kötötte meg a kezét...szóval rá lehet ezt kenni sok mindenkire. Mindenesetre Mostow nem rossz rendező, de a t3 nem más, mint egy jó akciófilm, Arnie-val, meg robotokkal...de nem egy igazi Terminator film sajnos.

Todd: közben kutakodtam, minden bizonnyal S.M. Stirling eme három könyvéről lesz szó: A hasonmás, Közelgő vihar, a Jövő háborúja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 07. - 09:46:00
Igen, pontosan ezekröl a könyvekről van szó. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 07. - 15:57:05
Alakul a G.I. Joe csapat
A Transformers elképesztő sikere egy másik népszerű Hasbro játék, a G.I. Joe élőszereplős elkészítésére sarkallta a producereket.

Bár a készülő élőszereplős G.I. Joe film a két főszereplőjének kinézett Jason Statham és Mark Wahlberg.egyelőre még csak „szerződésközelbe” került a tárgyalások során – köznyelven: elég sok pénzt kérnek, de lehet, hogy engednek belőle -, leendő csapatuk már szépen alakul.
A bevallottan a Transformers film hatalmas sikere által inspirált - és szintén a Hasbro játékgyár termékei alapján készített - produkció rendezője a Múmia filmek révén ismert Stephen Sommers lesz, a szereplők között pedig ott van Sienna Miller, Ray Park, Rachel Nichols, a Lost-ból ismert Adewale Akinnuoye-Agbaje, illetve a francia-arab Said Taghmaoui.

A G.I. Joe játékok rajongói leginkább Ray Park felbukkanásának örülnek, hiszen a hallgatag harcművész alakította a legendásan gonosz Darth Mault – az új Csillagok háborúja széria kevés eredeti figuráinak egyikét -, illetve a gaz Varangyot az Xmen-ből. Park ezúttal egy Snake Eyes nevű néma nindzsát játszik, aki a jófiúk oldalán harcol - Sienna Miller viszont a rosszakén, pontosabban az, egy skót fegyverkereskedő számára kémkedő, gaz Bárónőt formálja majd meg, de nyilván ez is jól áll majd neki. A világpremiert 2009. augusztusára tűzték ki.


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 08. - 11:55:11
Vasember ILM teszt:
http://tracynicoleirwin.us/media/TracyIrwin.DemoReel.mov
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 08. - 12:22:59
Service Unavailable
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 08. - 12:28:35
Nézd meg a www.superherohype.com oldalon, a legfrissebb Vasember hírben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 08. - 12:55:31
Service Unavailable
Meg jobb egér gomb, cél mentése másként, és lemented a videót, aztán megnézed. ;)

Egyébként jó, csak elég keveset van benne Vasember, viszont az nagyon ott van. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 08. - 13:00:57
Nagyon "szabad"  mozgása valahogy. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 08. - 13:42:40
Mit értesz "szabad" alatt?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 08. - 15:07:10
Szerintem azt, hogy "hülyegyerek rakétahajtóművel".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 08. - 15:13:50
Interjú Favreau-val, a nagy marvel crossover-ről:

‘Iron Man’ Helmer Jon Favreau Wants To Assemble ‘Avengers’ Flick

“Avengers Assemble!” Marvel’s mightiest team join forces to fight foes no single superhero can withstand. But if Iron Man, Hulk, Thor, Captain America, and Ant-Man thought Count Nefaria or the Krees were formidable – wait’ll they get a load of the Countless Nerds and the Geeks, who will dissect every announcement and decision from the film like it was the word of God.

Bring ‘em on, says “Iron Man” director Jon Favreau, who, not only thinks that “The Avengers” is “a great idea,” but even told MTV News that he might like to direct it.

It’ll be a long and winding road for Favreau if he does. Unlike how Warner Brothers is handling “JLA” – where audiences are being asked to accept different actors for Batman and Superman, as well as a whole legion of new characters like Green Lantern and Flash - Favreau insists that Marvel will only go ahead with the project if and when all the individual characters get their own story. It’ll be worth the wait, Favreau claimed, calling this way not only more impressive and formidable – but more consistent as well.

“I wonder if the tone of ‘The Incredible Hulk’ is going to be similar or different than [’Iron Man’],” Favreau questioned. “And ‘Captain America’ is a twinkle in Marvel’s eye right now. And ‘Thor’ and ‘Ant Man.’

“[But] in the case of Marvel they’re pretty clear on wanting to do it with the actors who’ve established the roles or to not do it at all. That’s what they’ve said to me,” he continued. “I think it’s a good idea if you use the characters established in the other franchises that then come together for an event. I don’t think they would do it like they’re doing ‘Justice League’ where it’s a whole different set of actors and a whole different take on the world.”

What do you think? Does Marvel or DC have the right idea? Is a group film better as a culmination or a launching pad? And while we’re at it, why not sound off on who you would like to see as Captain America, Thor, and Ant-Man below.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 08. - 19:10:03
Idézet
Mit értesz "szabad" alatt?
Hát, hogy király a mozgása meg minden, de én úgy gondolnám, hogy egy ilyen páncélban nem lehet enniyre ruganyosan mozogni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 08. - 19:54:00
Áh, így már értem. Ez valóban érdekes, de ez a probléma már szerintem egyidős a Vasemberrel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 08. - 22:57:30
Jó, képregényben szinte brámit lehet, de a filmtől azért realisztikusabbat várok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 08. - 23:23:30
Majd meglátjuk, ez még egy koncepció volt. Persze erős az esélye, hogy hasonló lesz a filmben is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 14. - 16:59:31
Liev Schreiber NEM JÁTSZA EL STRYKER-t, ő ugyanis Victor Creed a Kardfog megformálója lesz a Wolverine filmben. A Stryker szerepét betöltő színész pedig a Dexter című sorozat sztárjaként vált ismerté. Michael C. Hall.
http://z.about.com/d/tvdramas/1/0/Y/H/dex-mikehall.jpg
http://l.yimg.com/img.tv.yahoo.com/tv/us/img/site/51/07/0000035107_20061021055200.jpg
http://www.latinoreview.com/news/liev-schreiber-to-play-sabretooth-3637
http://www.chud.com/index.php?type=news&id=13252
http://nymag.com/arts/tv/reviews/21657/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 14. - 17:10:18
Érdekes lesz, alapból LS jó szinész, de majd kiváncsi leszek, hogy hogyan fogja játszani Kardfogút, és hogy majd hogyan fog kinézni sminkben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 14. - 17:27:51
Nem kicsi ő Kardfogúnak?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 14. - 18:33:00
Magasságban nem, de testalkatra azért nem egy annyira kigyúrt alkat, bár ki tudja, hogy mennyire változott meg, az utóbbi időben nem láttam őt filmekben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 15. - 08:58:52
http://tdh46.typepad.com/mondosapore/images/lievasmacbath.jpg
Születési név: Isaac Liev Schreiber
Született: 1967. október 4., San Francisco
Jelenleg 41 éves.
http://www.lievschreiber.org/bio.shtml
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 16. - 11:05:34
Sokáig úgy tűnt, hogy Bryan Singer végleg elhagyta a lehetséges franchise-t és Brandon Routh-ból rövid időn belül utcán kolduló hajléktalan lesz (ugyanis nem árasztják el más típusú ajánlatokkal). A legújabb információk szerint azonban Singer időben befejezi a Tom Cruise főszereplésével készülő Valkyrie utómunkálatait, a meggyilkolt meleg politikus, Harvey Milk történetét pedig lenyúlta Gus Van Sant, így Singer naptárába jövő évben pont befér a Superman: Man of Steel forgatása. A bemutatót nem sietik el: 2010-re várható.

http://www.empireonline.com/images/image_index/hw800/24903.jpg
http://www.empireonline.com/images/image_index/hw800/24902.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 16. - 11:59:46
Elég nácisra sikeredett ez a karlendítés Vastól. Ismerve a Civil War történései...hát, nem is tudom... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 16. - 12:04:21
Elég nácisra sikeredett ez a karlendítés Vastól. Ismerve a Civil War történései...hát, nem is tudom... ;D
Nagyon általánosítasz, pepo. ;) Te hogy próbálnál ki egy ilyen szerkezetet, ölbe tett kézzel? Nem kell mindenben a rosszat látni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 16. - 15:24:13
Jóvan csak ez nagyon adta magát. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 16. - 16:27:46
http://freakcomics.com/2007/06/
http://www.x-realms.net/2007/movies/exclusive-the-dark-knight-set-report-2/
http://liles13.wordpress.com/2007/07/25/the-dark-knight-on-the-set/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 16. - 16:35:01
Jók ezek a képek a Batmobilról.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 17. - 15:51:28
http://incrediblehulk.marvel.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 17. - 16:24:54
Ez jó jel, hogy kapott már egy saját honlapot a film, mert így remélhetjük, hogy hamarosan beindult a reklámmarketing a filmhez. Mert eddig elég szegényes az oldal, remélem hamarosan kibővítik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Január 17. - 17:00:32
ez a honlap már régóta megvan,amúgyis ideje lenne már télleg egy trailernek,várni akarom filmet.Apropó vasnak a filmjében ki lessz az ellenfele Mandarin?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Január 17. - 17:10:35
Obadiah Stane / Iron Monger
(nézd meg a trailert, Jeff Bridges kopaszon)
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/ironmancast.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 18. - 11:37:36
Elég nácisra sikeredett ez a karlendítés Vastól. Ismerve a Civil War történései...hát, nem is tudom... ;D

Erről eszembe jut az idei nyári úszásoktató szezon.  ;D Épp a hátúszást tanítottuk a kicsitnek és mutattam a kiinduló helyzetet a kicsiknek. A jobb kezem enyhén előre nézett, aztán csak azt vettem észre, hogy egyes szülők erősen bámulnak. Na ekkor gyorsan kéztartáscsere.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 18. - 12:24:54
 :D Érdekes kép lehetett. Ez gondolom itt volt Debrecenben...a Campus melletti uszodában?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 18. - 13:26:27
http://stevesimsartstudio.candmlimo.com/images/Hero/TIH.jpg
http://i182.photobucket.com/albums/x144/HULKFish/TIH2.jpg
http://img205.imageshack.us/img205/2853/wwwrk4.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 18. - 17:01:44
Erről eszembe jut az idei nyári úszásoktató szezon.  ;D Épp a hátúszást tanítottuk a kicsitnek és mutattam a kiinduló helyzetet a kicsiknek. A jobb kezem enyhén előre nézett, aztán csak azt vettem észre, hogy egyes szülők erősen bámulnak. Na ekkor gyorsan kéztartáscsere.
Hát ez nagy! :lol:
A képek nagyon jók, bár ez a harmadik elég érdekesre sikeredett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2008. Január 18. - 19:35:24
http://stevesimsartstudio.candmlimo.com/images/Hero/TIH.jpg
http://i182.photobucket.com/albums/x144/HULKFish/TIH2.jpg
http://img205.imageshack.us/img205/2853/wwwrk4.jpg

Az első két kép király(az Incredible Hulk-ból van ugye?),de a harmadikon viszont tényleg nem nagyon lehet beazonosítani,ott még elmehetne Zöld Manónak is :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 18. - 19:40:51
A harmadik szerintem egy koncepció rajz a Förtelemről.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2008. Január 18. - 19:42:47
Ja,akkor bocs :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 19. - 20:29:33
A The Dark Knight-nak hogy-hogy nincs még étékelhető honlapja?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 21. - 09:14:55
Az újgenerációs Batman mozi második és harmadik érszének nagy részét egy időben forgatták le, ezért a készítők, főleg a Warner Bros. stúdió nem akarnak olyan weboldalt összehozni, amelyen esetleg a harmadik felvonás elemei is kiszivárognak. De ha naprakész információkat szeretnétek a Wolverine, a Superman, a JLA, és a Dark Knight moziról javaslom nézzétek meg a következő címet:
http://moviechronicles.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 21. - 13:15:56
Egyben forgatták le? Ez biztos? Szerintem ez nagyon kétséges így...mindenhol azt olvasni, hogy a WB Nolannél lobbizik, hogy vállalja el a 3. filmet is. Ha egybe forgatták volna, mé csak egy részét is, ilyen hírek meg se jelennének.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Január 21. - 14:13:38
Arról hallottam hogy a Transformers 2-3-t is egyszerre tervezik leforgatni de hogy a Ködmönt is... ez nekem is új.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 21. - 15:01:04
Pedig ez már nagyon régi hír, hogy egyszerre forgatják, forgatták a 2-3 részt. De ha biztos információra vágytok erről, nézzétek meg Nolan hivatalos blogját.
http://www.christophernolan.net/

http://img527.imageshack.us/img527/8103/firevu0.gif
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 21. - 22:31:21
:D Érdekes kép lehetett. Ez gondolom itt volt Debrecenben...a Campus melletti uszodában?

A nagyerdeiben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 22. - 14:30:46
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4214.asp
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 23. - 00:07:18
Idézet
http://www.origo.hu/filmklub/blog/halal/20080122-meghalt-heath-ledger.html
Ez nagyon durva! Nyugodjon békében! :(
(úgy fogjuk majd nézni az új Batman filmet, hogy ez az ember már nem él... :ohmy:)
 :nemnem:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Január 23. - 01:59:13
Most olvastam én is a hírt... Aztamindenit! :( :( :( Nagyon durva... :(
Nyugodjék békében... :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 23. - 08:19:52
Ez tényleg megdöbbentő, kár érte, nagyon jó szinész volt.  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 23. - 08:27:24
Ez borzalmas. Nagyon sajnálom. Nyugodjon békében. :( :'(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Január 23. - 08:55:10
 :( Tegnap este olvastam én is a CNN-n. Az egész hírsáv csak róla szólt. Remélem egy feledhetetlen Joker alakítást még hátrahagy. Nyugodjon békében.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 23. - 09:06:26
Remélem egy feledhetetlen Joker alakítást még hátrahagy.
Ezek után a kritikusok biztos nem fogják lehúzni az utolsó alakítását.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 23. - 10:47:12
Amikor tegnap este először olvastam egy külföldi blogon, azt hittem, csak kamu az egész, de ma a BBC-n és a CNN-en is a reggeli műsorsávban is nagyrészt ezel foglalkoztak. Úgy tűnik Jack Nicholson kívánsága teljesült, mert pár hónapja még ő mondta, hogy aki rajta kívül eljátsza Joker szerepét, az halott ember.
Az amerikai hírműsorok máris azon kezdtek agyalni, hogy ez milyen hatással lesz a Dark Knight bemutatására.
Heath Ledger nyugodj békében, óriási kár érted.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 23. - 10:56:06
Két set kép a Wolverine forgatási helyszínéről, egyelőre nem egy nagy durranás, de mégis valami:
http://host.trivialbeing.org/up/wolv-jan22-set-building1.jpg
http://host.trivialbeing.org/up/wolv-jan22-set-building2.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 23. - 11:38:10
Nyugodjon békében.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 23. - 13:24:41
Emlékére szóljon a nóta a kedvenc South Park epizódomból. A dal címe Live to win, és nagyon odavág. Jobb kattintás egérrel mentés másként.
http://spdl.hoff.hu/userdl/b/e/ben/files/episodes/1008/movie/live_to_win.mp3
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Január 23. - 14:55:10
Már bele sem hallgatok, tudom, hogy Warcraft zene.

Amúgy megértem Nicholsont, engem is zavarna, ha valaki feldolgozná valamimet ami jól sikerült. (Batman filmben Jack volt a legnagyobb). Lehet, hogy a régi szuperman sem örült volna az új változatnak, mert az az ő védjegye.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 23. - 15:02:22
Lehet, hogy a régi szuperman sem örült volna az új változatnak, mert az az ő védjegye.
És melyik? Christopher Reeve? Csak mert már őelőtte is volt egy rakat Superman film és sorozat, és sokan azokat többre tartják, mint a Reeve féle Superman filmeket. Igaz, nekünk ő él élénken az emlékezetünkben (nyugodjon ő is békében).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Január 23. - 15:07:53
Tudom voltak előtte, pl George Reeves, aki a Supi sorozattal lett híres (ajánlom a Hollywoodland-et aki még nem látta), de akkor is a másik Reeves volt talán a leghíresebb Superman (a mostani nevére már nem is emlékszem). Mert egy Hulk-ot, okés dolgozzanak fel, de egy Starwarst azért ne, max 50 év múlva.
(Bár alig várom a Batmant, mert az első rész nagyon tetszett :D)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 23. - 15:27:29
Szegény Ledger halálával akkor szívják meg igazán a Dark Knight készítői, ha úgy tervezték, és forgatták le a filmet, hogy a harmadik részben is benne legyen Joker.
http://fc01.deviantart.com/fs20/f/2007/306/3/f/I_don__t_even_know_anymore_by_Coelasquid.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Január 23. - 16:08:31
Bevallom ez nekem is egyből eszembe jutott... Madárijesztőt sem írták csak úgy ki a sorozatból, hál isten leszoktak az egy részben minden ellenfélnek pusztulni kell mentalitásról. De Ledger halálával mi lesz ?  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2008. Január 23. - 19:10:39
Én is most láttam  atV-ben a hírt Ledgerrel kapcsolatban, sajnálom nagyon, más filmejiben is tehetségesnek tartottam... Először alig akartam elhinni...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 23. - 19:26:21
Az amerikai hírműsorok máris azon kezdtek agyalni, hogy ez milyen hatással lesz a Dark Knight bemutatására.
Ez amúgy jellemző. Mindennel megpróbálnak reklámozni. :drying:
Szegény Ledger halálával akkor szívják meg igazán a Dark Knight készítői, ha úgy tervezték, és forgatták le a filmet, hogy a harmadik részben is benne legyen Joker.
Szerintem olyan nagy dolgot nem csinálnának vele. Max keresnek helyette valaki mást, mint Rachel szerepére. Ilyen Hollywood. Sajnos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 23. - 19:32:06
Én még most se nagyon fogom fel amúgy. Csak pikk-pakk a semmiből. És akkor nézem a Batman trailert, és tetszik, és ott van ez a színész, és már nem él...egy olyan film trailerét nézem, amit csak hónapok múlva fognak bemuttani..és ez az ember ott van a plakátokon, ott mozog a képernyőn, de már nem él. Kegyetlen.

Hát szerintem ez mindenképp drámaivá fogja tenni ezt a filmet...minden tekintetben. Magát a bemutatót, hogy ő már nem lehet ott, magát a filmet is, hogy ez az utolsó játéka, tragikus lesz az biztos.  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 23. - 19:34:48
Én is hasonlóan érzek. Teljesen le vagyok hangolva, de olyan, mintha nem történt volna meg az, ami megtörtént. Lehet hasonlóan éreztek a Holló alatt is, bár nem tudom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 23. - 19:46:12
más filmejiben is tehetségesnek tartottam...
Láttátok a Mel Gibson féle Hazafi című filmet? Abban is nagyon jól játszott. Főleg, mikor eszembe jut, amikor tintás foggal vigyorog, azon mindig nagyot röhögök. :lol: Nagyon jó szinész volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 23. - 20:47:35
És Szörnyek keringőjébe is jó volt. És a Grimmben is. Meg a Hazafiban is....hiányozni fog.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 23. - 21:03:02
Lehet hasonlóan éreztek a Holló alatt is, bár nem tudom.
Igen, engem is arra emlékeztet a szituáció.
De tényleg nagyon keménby, bennem először még az is felmerült, hogy egyáltalán be lehet-e így mutatni egy filmet. Persze simán bejátszák, és ez valamilyen szinten természetes, de nagyon durva, tényleg ledöbbentő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 23. - 21:05:30
Amúgy extra Brandon Lees hasonlat, hogy mindketten 28 évesek voltak, mindketten egy képregényfigurát játszottak utoljára, és meg kell mondani, eléggé hasonlított a sminkjük is...
Kíváncsi lennék, mit nyilatkozhat az esettel kapcsolatban James O'barr.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 23. - 21:10:03
És a lgütőssebb, hogy ez már a második ember, aki meghalt a Dark Knight stábjából, a végén ez a film is olyan lesz, mint a Mátrix, mire befejezik, már jönnek a nagyvárosi legendák.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 23. - 21:13:21
Nem is tudtam, hogy a Mátrix forgatása alatt is többen meghaltak?

Hát annyi biztos, hogy ez a nagyon szomorú eset felértkeli ezt a filmet, az biztos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 23. - 22:00:21
Azért Brandon Lee esete sokkal másabb volt. Õ a forgatás alatt halt meg, és ezért több jelentben dublőrrel kellett helyettesíteni. A Batmant pedig már teljesen leforgatták. A kérdésre, hogy be lehet-e egyáltalán mutatni a filmet, naná hogy befogjűák mutatni. Gondolj csak arra a rengeteg millióra amit a filmre költöttek. Azt nem fogják hagyni, hogy elússzon, sőt, még valamilyen szinten örülhetnek is, hiszen így majd biztosan megnő a film iránti érdeklődés. Szép, nem szép, ez van. Majd a film végére oda fogják írni, hogy Heth Ledger emlékének ajánlják.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 23. - 22:25:38
Tudom, hogy Brandosn eset más volt, csak vannka hátborzongató hasonlóságok.
Amúgy nem mondtam ki, de én erre is gondoltam, amikor azt írtam, hogy megnő iránta az érdeklődés. Egyszer szándékoztam én is megnzni a moziban, de így megpróbálok többször is elmenni, hadd lássam még ezt a szegény Ledgert.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 23. - 22:33:59
De azért annyi esze lehetne Nicholsonnak, hogy kiöregedett a szerepből.  ;)
Heath halála nagyon szomorú, én is tök jó színésznek tartottam őt mindig is. Legutóbb a 10 dolog-ban láttam, még ott is jó volt. Mivel én nagy Dawsonos voltam régebben, és pont annak egyik főszereplőjét, Jen Lindley-t vette feleségül, még normálisabbnak tűnt. Sajnáltam, hogy elváltak, de ez most igazán rossz.  :(
A Holló alapvetően nem volt egy igazán nagyon jó film. Korrekt volt, érdekes, tényleg nem rossz. De az tette igazán drámaivá, hogy tudtam: Brandon itt halt meg. Alighanem nagyon sokat hozzátett a film sikeréhez, épp ezért egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg baleset volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 23. - 22:58:40
Szerintem Brandon halála nélkül is jó volt a Holló. Nekem legalábbis egyszer jutott ez eszembe, egy röpke pillanatra. A Holló James O'barr tragédiája miatt lehet drámaibb, nem Brandon halála miatt.
Idézet
De az tette igazán drámaivá, hogy tudtam: Brandon itt halt meg. Alighanem nagyon sokat hozzátett a film sikeréhez, épp ezért egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg baleset volt.
Miért mi szól amellett hogy ne volt az? Ilyen alapon bármelyik ilyen témájú filmben lelőhetnénke egy sztárt, hogy ezzel sikeresebb legyen a film. Szerintem elég meredek ilyet feltételezni azért.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 23. - 23:34:05
Ha valaki csak úgy meghalna egy filmforgatás során, hát tragikus baleset és annyi. Persze, ez is növelné a film nézettségét, de nem igazán jelentősen. Brandon annyival más volt, hogy az apja, Bruce Lee halála a mai napig rejtély. A világ egyik legismertebb embere volt filmes körökben (is), mindenki tudta ki Bruce Lee, és mindenki tudta ki Brandon Lee. Azzal, hogy egy misztikus filmben igaziból meghal, méghozzá kiszámíthatatlan módon, nem keveset tesz hozzá a család halálainak misztikumához - ami éppen kapóra jön egy Holló-tipusú filmnél. Mivel egy ilyen filmnél a siker/bukta több 10, vagy 100 millió dollárt is jelenthet, hát ennél sokkal, de sokkal kevesebbért is öltek már ember - főleg Amerikában.
Kicsit nevetséges az az érvelés, hogy az egyik pisztolyban véletlenül éles lőszer volt, nem? Elsősorban, mi a fenét keresett benne éles lőszer? Másodsorban, véletlenül éppen azzal éppen úgy találták el Brandont, hogy bele is halt, végül pedig - bár ez már csak feltételezés (ha az eddigiek nem) -, miért lettek volna ott olyan fegyverek, amelyekből egyáltalán éles lőszert is ki lehet lőni? Nem kellék fegyvereknek kellett volna lenniük? Szóval én azt mondom, nem kevés a véletlen egybeesés.

Ki az a James O'Barr?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 24. - 00:14:21
Ejnye bejnye kaine.
James O'Barr a Holló megalkotója. Az a csodálatos képregény az ő tragédiájáról szól.

Hát nemtudom. Bruce Lee agyödémában halt még, ha jól tudom. Persze vele kapcsolatban is gyártották az elméleteket, hogy a kínia mafia ölette meg meg ilyenek, de csak kiderült az igazság szerintem.
Erre akkor is azt mondom, hogy többet látsz benne, mint ami. Én szeretem az összeesküvéselméleteket, de én ezt nem érzem helytállónak. Mit keresett benne éles lőszer? Mit keresett egy rossz csavar egy felfüggesztésben vagy ilyesmi? Ezt úgy hívják, hogy emberi hiba...nem hatástalanították, a kellékesek meg gyanútlanul beletették. É spont Brandon kpata azt a golyót. Nem kell pont úgy lelőni egy embert, hogy meghaljon..ha vállon lőnek, abba is simán bele lehet halni. Miért voltak olyan fegyverek? Hát szerintem a filmekben nem jelzőpisztollyal durrogtatanka általában, főleg abban az időben. Hogy fényjelenség is legyen, vaktöltényt kellett használniuk. Inkább tartom ezt belemagyarázásnak, mintsem azt, hogy véletlenül halt meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 24. - 00:33:33
Nem hatástalanították? Itt nem arról volt szó, hogy elmentek egy fegyverboltba, majd átalakították a pisztolyokat filmesre. Filmgyár, kellékek--, azokban a pisztolyokban soha nem is volt éles lőszer, csak pont akkor.
Bruce Lee valóban ödémában halt meg, csak az nem világos, hogy mi okozta az ödémát.  ;) Mert annyira egészséges ember volt, hogy egy alapos kivizsgálás során, 32 évesen azt mondták neki az orvosok, hogy olyan erős és fiatalos szervezete van, mint egy 18 éves srácnak.

Nem vagyok képben a Holló képregénnyel. A filmből is csak az elsőt láttam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 24. - 09:43:37
Szerintem a Holló film nagyon jó volt, függetlenül Brandon halálától, egyértelműen a modern akciófilmek megalkotójának tartom, lehet, hogy enélkűl a Mátrix, Penge szerű alkotások teljesen másképp festettek volna.
Amúgy borzasztóan sok filmben használtak/használnak valódi fegyvereket, mert sokkal olcsóbb, mint a kellékek (ez halál komoly). abban viszont egyetértünk, hogy valószínüleg nem a véletlen műve volt ez, mert mégis ki a f*sz vitt volna be éles lőszert egy film forgatására, de szerintem nem a film sikere miatt ölték meg, ez azért már túl meredek nekem.
De azon már sokat gondolkoztam, hogy vajon milyen sokk lehetett ez annak a színésznek, aki csak elsütötte a fegyvert, mert a szerepe szerint azt kellett tennie.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 24. - 09:50:57
Na gyerekek bebaszott az atom amitől tartottam, most már sajnos hivatalos a hír, hogy Ledger halála miatt a családra való tekintettel, a Warner Bros úgy határozott határozatlan időre elhalasztja a Dark Knight premierjét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 24. - 09:53:20
A k*rva életbe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 24. - 09:57:33
Ettől f@stam amióta csak meghallottam a halálhírét. Arra már nincs idő hogy egy másik színésszel leforgassák a jeleneteit, ha egy évnél tovább halasztják, akkor meg a rajongók mennek nekik. Szerintem még ebben az évben bemutatják, de valszeg leghamarabb csak ősszel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 24. - 10:43:39
Az éles lőszer témára vonatkozóan reagálnék: Kötelező használni a kellékfegyvereket. Ezt pont a színészek biztonsága miatt vezették be. Szóval azok akik éles fegyvereket használnak a filmben simán feljelenthető\perelhető jogállással rendelkeznének elméletben. Én emiatt tartom kizártnak, hogy a Holló forgatásán baleset történt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Január 24. - 10:47:12
Azért csaknem forgatják újra azokat a jeleneteket amikben ő játszott. Ez túl nagy hülyeség lenne a studió részéről és biztos, hogy a rajongóknak sem tetszene. Mikor mutatták volna be, egyébként? Szerintem nyárnál tovább nem fogják húzni a bemutatót.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 24. - 11:03:41
Nem győztetek, meg én arra teszem a voksom, hogy egy szörnyű baleset volt.

Hú, hát ezt nem gondoltam volna, hogy elhalasszák a bemutatót...jeleneteket meg nem fognak újraforgatni az zicher.
Ebből a sajnálatos esetből még nagy balhé lesz, úgy érzem.

Idézet
Nem vagyok képben a Holló képregénnyel. A filmből is csak az elsőt láttam.
Filmből a többit nem is érdemes, de a képregényt mindenképpen olvasd el szerintem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 24. - 11:15:47
Az éles lőszer témára vonatkozóan reagálnék: Kötelező használni a kellékfegyvereket. Ezt pont a színészek biztonsága miatt vezették be.
És ezt mikor vezették be, mert eddig nem hallottam róla, hogy a Holló rendezőjét/akárki mást lecsuktak volna gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Nem lepődnék meg, ha ez a törvény pont a Brandonos eset miatt született volna. A véleményem az, hogy nem baleset volt, de hogy nem a film készítői gyilkolták meg reklámfogás miatt, az tuti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 24. - 13:35:50
De azon már sokat gondolkoztam, hogy vajon milyen sokk lehetett ez annak a színésznek, aki csak elsütötte a fegyvert, mert a szerepe szerint azt kellett tennie.
Úgy emlékszem, senki se tudta biztosan, hogy kinek a fegyverével ölték meg. Volt egy jelenet, amikor ezernyi lövést lőnek ki rá, akkor halt meg. De vagy tizen lőtték, úgyhogy ki se derült, pontosan kinek a kezében volt az a fegyver. Még az is lehetséges, hogy senkinek, hanem eközben ténylegesen lelőtte valaki. Ha emlékeztek, Bruce Lee éppen így halt meg (illetve rendezte meg a halálát) a Game of Death film szerint.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 24. - 15:48:23
Ha jól emlékszem június környékén lett volna a bemutató, de lehet hogy tévedek. Most már azonban tökmindegy, mert még a stúdiónak sincs gőze se, hogy mikor is vetítsék.


http://www.comicbookmovie.com/images/news/iron-man/Iron%20Man.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 24. - 15:51:17
Soon to be hot mom Jessica Alba talked to ComingSoon.net/Superhero Hype! on Wednesday about her upcoming films while promoting her new thriller, The Eye.

CS/SHH!: What can you tell us about your character in "Sin City 2"?
Jessica Alba: I haven't read a script. I don't know anything about it. Robert (Rodriguez) and Frank (Miller) haven't talked to me about it at all.

CS/SHH!: How long until we get "Fantastic Four 3"?
Alba: I have no idea. I know the writers strike and the impending actors strike has kind of put a wrench in everything production wise. That film takes a lot of prep, a good six months of prep and about six months to shoot. With the strike, I think, maybe it's put on hold.

CS/SHH!: Any thought into making "Dark Angel" into a film?
Alba: We've talked about it, I want to work with Jim so I would pretty much do anything he wants to do.

CS/SHH!: In the "Fantastic Four" comics your character becomes a mother. Would you like to see that in the film?
Alba: Little Franklin? Yeah, I think that would be hilarious. He's so powerful, I think that would be a really interesting dynamic a mother-child dynamic. She's still a superhero but she's super protective and he's wild, he can do anything and has no sense of what's appropriate, that would be really fun.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 24. - 16:10:38
Nocsak, színre lép a kis Franklin, legalább Doom-nak lesz kit elrabolni a folytatásban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Január 24. - 16:19:57
Úgy emlékszem, senki se tudta biztosan, hogy kinek a fegyverével ölték meg.
Akkor most már tudom, melyik jelenetben halt meg. Mondjuk ennyi erővel tényleg lehet, hogy valaki kívülről adta le a lövést.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Január 24. - 16:34:55
Az élet kaki. A Warner oldalán bejelentették a Dark Knight bemutatójának időpontját, ami 2008. szeptember 20.-a lett, ami eredetileg az utolsó európai premier dátum lett volna, de a haláleset miatt kitolódott az egész cucc.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Január 24. - 16:38:53
Úgy emlékszem, senki se tudta biztosan, hogy kinek a fegyverével ölték meg.
Akkor most már tudom, melyik jelenetben halt meg. Mondjuk ennyi erővel tényleg lehet, hogy valaki kívülről adta le a lövést.

Annál a résznél mikor Patkányért ment és a helyimenőcsávók épp egy nagy gyűlést tartottak a gyujtogatás előtt. Ha jól megnézitek azután a jelenet után van egy nagy küzdő jelenet amikor stroboszkóp előtt ugrál és szaltózik összevissza... na a strobis részeknél már nem ő ugrált.  :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 24. - 18:53:41
n úgy tudtam, hogy igazi fegyverekkel forgattak és volt egy, amibe beleszorult a golyó, rengetegszer próbálták meg kilőni/venni, de nem tudták, így ártalmatlannak vélték. De ez a kívülről lövős dolog még eszembe se jutott.
A dátum eltolása sajnálatos, és nagyon meglepő, mert a studiónak az az érdeke, hogy előbb mutassa be a bevételek miatt. Ennek ellenére valamilyen szinten örülök neki, mert legalább mutatkozik a fejesekben valami együttérzés-féleség, hogy nem rögtön a bőrt akarják erről az egészről lehúzni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Január 24. - 19:10:31
JAJJJ!

nem tudom hogy vagytok vele, de ezen a képen nem éppen izmos az a páncél... Sőt lehet egy StarWars katonának is hihetőbb páncélja van. Remélem filmben jobb lesz.

(http://filmbuzi.hu/files/film2008/new-iron-man-a-dalias.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2008. Január 24. - 21:06:31
Ez vicces mert nekem is ez volt az első gondolatom amikor ránéztem :spidey: A trailerben viszont egész élethűen nézett ki,úgyhogy gondolom a filmben nem egészen ilyen lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 24. - 21:52:06
Nekem inkább az  a bajom vele, hogy nagyon műanyagnak néz ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 24. - 22:51:54
na a strobis részeknél már nem ő ugrált.  :nezze:
Biztos? Mert én úgy emlékszem, hogy már csak 10% volt hátra a filmből akkor, amikor meghalt, és egy képet láttam is róla, hogy egy esőáztatta ablak mögött volt Brandon feje, ami kicsit elhomályosulva már nem látszott tisztán, és hogy az már nem ő volt. A filmeket nem történeti sorrendben forgatják, ezért kérdem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Január 25. - 08:24:47
Igen, az idősorrendiség miatt nehéz pontosan megmondani. De van pár rész ami egyértelmű, pl miután felkel a sírból és felmegy a lakásukra egyszer sem látni az arcát , vagy amikor vörös ég előtt gitározik majd darabokra töri.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 25. - 10:57:43
És ezekben már biztos nem ő van? Csak mert, attól, hogy nem mutatják az arcát, nem volt feltétlen annál a jelenetnél halott.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Január 25. - 11:19:41
 Biztos hogy nem ő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Darkus - 2008. Január 25. - 18:09:54
1993. március 31-én, nyolc nappal a forgatás befejezése előtt azt a jelenetet vették fel, melyben Eric belép a lakása ajtaján és észreveszi, hogy barátnőjét, Shelly-t megtámadták. Ezután Eric-re rálőnek és a Shelly-vel együtt megölik. Azonban a fegyverben, melyet a Mókást alakító Michael Massee elsütött, előzőleg bennragadt egy lövedék, amely hastájékon halálosan megsebezte Brandon Lee-t.

Wikipedia szerint, én mondjuk azt a verziot is halottam hogy a templomos résznél löttek rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 25. - 18:11:48
Nah, az igazság odaát van akkor.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Január 25. - 19:20:33
Ebben nem hinnék a Wikipediának.  8) Megyek át is írom  :hehe: Egész biztos annál a résznél lőtték le amit mondtam. Lássuk be annál a jelenetnél jobban benne van hogy esetleg egy golyó benn marad egy pisztolyban... tekintve hogy vagy 20-an biztos lőttek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 28. - 17:40:26
Asszem ezek még nem voltak:
http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6723 (http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6723)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2008. Január 28. - 21:06:23
Jók ezek a képek,bár nekem az előző rész Batman-rucija jobban tetszett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 28. - 21:09:51
Nekem is. Ez olyan "alkatrészes". Mintha valami transformer ruha lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Január 31. - 17:09:32
Trilógia az utolsó férfiból?
Az Y, az utolsó férfi című képregény - melyből D.J. Caruso készül filmet forgatni - szerencsére már hazánkban is beszerezhető. A rendező a főszerepre Shia LaBeouf-t szeretné leszerződtetni, akivel ez lenne a harmadik közös filmje két év alatt.
A hazai képregényrajongók bizonyára örömmel vették, mikor tavaly világszerte sikert aratott füzetsorozatok kezdtek megjelenni nálunk is. A Sin City mellett a Vertigo sorozat is a komolyabb és brutálisabb vonalat képviseli. Utóbbiban jelent meg a 2003-as év legjobb képregényének választott Y, az utolsó férfi, melyre Hollywood is lecsapott.
A megfilmesítés jogait a DreamWorks szerezte meg, a rendezésre a Disturbia direktorát, D.J. Carusót szerződtették le. A férfi már ki is szemelte az egyetlen férfi, Yorick Brown megszemélyesítőjét Shia LaBeouf alakjában. A rendező és a színész ezzel két év alatt a harmadik közös filmjüket készülnek leforgatni.
A stúdió eredeti tervei szerint a történet a teljes sorozatot felölelte volna, ám Caruso kijelentette, hogy trilógiát tervez forgatni és az első rész az első 14 füzet eseményeit viszi vászonra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Január 31. - 20:12:47
Fogalam sincs ki ez a rendező, de ez borzalmas hír. Ennek a Shia srácnak köze nincs kinézetre Yorickhoz, ráadásul szerintem a színészi képességei erősen kétségbevonhatóak. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 31. - 21:55:58
Hol volt ez a cikk, Mike?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Január 31. - 21:56:24
Mondom, hogy ajánljuk be Kainet, de hallgatnak itt rám? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Január 31. - 23:44:18
Megtaláltam közben, itt van:
http://www.sg.hu/cikkek/57819

Jó cikk, a jó helyen.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 01. - 00:11:42
hírtelen nem találom, de filmbuzin már fent van a "superhero movie" trailere.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 01. - 10:38:04
http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080131_hellboy.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 03. - 01:37:07
gyerekek!
Vasárnap állítólag jön az új Iron Man trailer, Marvel.com írja.
Super bowl szünetében fogják leadni, azután egyből megtekinthető majd a marvel.com-on meg az ironman.com-on.
Nem tudom mikor van a szuperkupa, biztos késő este, nekünk meg mégkésőbb, de ha úgy nézzük hétfő reggelre már fent lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 03. - 10:10:45
Két forgatási kép:
http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6739
Két kép a Megtorló 2-ből:
http://www.superherohype.com/imageGallery/Punisher/Punisher_War_Zone/Movie_Stills/large/hr_Movie_Stills_2.jpg
http://www.superherohype.com/imageGallery/Punisher/Punisher_War_Zone/Movie_Stills/large/hr_Movie_Stills_3.jpg
Egy a Vasemberből:
http://www.superherohype.com/imageGallery/Iron_Man/The_Movie/Movie_Stills/large/hr_Movie_Stills_6.jpg
Itt meg a Wanted trailere:
http://movies.yahoo.com/movie/1809878244/video/6231634 (http://movies.yahoo.com/movie/1809878244/video/6231634)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 03. - 10:39:43
Egy a Vasemberből:
http://www.superherohype.com/imageGallery/Iron_Man/The_Movie/Movie_Stills/large/hr_Movie_Stills_6.jpg
Jó ez a kép. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 03. - 10:42:16
Igen, csak az a baj, hogy valamiért egyiket se tette fel egészben, akármennyire ilyekeztem. >:(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 03. - 11:20:49
Király ez a vasos kép. Azé le se tagadják a filmben, hogy Stark multimilliomos. A háttérben egy Audi R8, meg egy Mclaren f1 is befigyel. :oh:

Amúgy nekem továbbra sem szimpatikus ez az új Megtorló. Tomas Jane első blikkre sokkal alkalmasabb volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 03. - 20:19:34
https://www.youtube.com/watch?v=HVXbnLuuVoc

Asszem ez kötelező darab lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 03. - 20:23:11
Ez baromi nagy! :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 03. - 20:34:52
Ez tényleg kötelező darab.  :lol: ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 03. - 20:36:09
Én nem szeretem az olyan filmeket, amik abból állnak, hogy a nagy testvérük sikerét próbálják meglovagolni idióta poénokkal, ezt is ilyennek tartom. Ha majd egyszer nem lesz kedvem gondolkodni, talán megnézem, egyébként nem valószínű.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 03. - 20:38:31
Hoppá: http://filmdroid.blog.hu/2008/02/03/venom  :surp:
Elég érdekes hír, de én nem tartom valósziűnek, hogy ez valóban bekövetkezik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 03. - 20:40:30
Ez szerintem sem valószínű. Vannak nála érdekesebb karakterek is, akikről még nincs film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 03. - 21:55:47
Fura, hogy a nagy szuperhős paródiák után csináltak egyet külön Pókembernek is. Kicsit egyhangú lesz ugyanazokon a jeleneteken újra átmenni, de azért vicces volt, biztosan megnézem én is.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 04. - 10:03:04
Szerintem egész jó kis paródia lesz ez, és az eredeti darab ismeretében nagyon is szorakoztató, a Venomos hír pedig bármennyire tűnhet furának, IGAZ:
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4246.asp

Vasember képek:
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/03/ironman4.jpg
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/03/ironman1.jpg
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/03/ironman2.jpg
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/03/ironman6.jpg
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/03/ironman7.jpg
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/03/ironman11.jpg

Warmachine:
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/03/ironman12.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 04. - 10:21:55
Hmm, Warmachine is benne lesz a filmben?  :D Nagyon jók a képek, de képesek voltak összetörni egy gyönyörű 67-es Shelby Cobrát?  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 04. - 11:09:32
Az effektek felelőse valszeg Ford Mustang rajongó. Vesszen a Shelby.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 04. - 11:11:29
A Mustangot is tuningolta a Shelby, az is legalább olyan legendás autó, ugyhogy biztos egy Audi vagy Ferrari rajongó lehetett. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 04. - 11:27:28
Vagy egy kis japán technikus a Toyota-tól. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 04. - 12:39:47
Ez a paródia iszonyat nagy lesz!!! ;D Kihagyhatatlan a számomra....
Eddig vegyes paródiák voltak, de most csak Póki kap egyet külön...szerintem ez egyrészt elismerés is. Meg ha az összes filmet láttad, amit parodizál, akkor végülis tökmindegy, hogy több filmből van, vagy csak egyből...így legalább épkézláb történet is kialakulhat, mert a többfilmes válogatásoknál az olyan szinten hiányzik, hogy egy mondatban össze lehet foglalni.

Ezt a Venom filmet én se hittem el elsőre, még most is elég nehéz elhinni...csak Póki3 ban is nagyon elszúrták, kérdés, most mivel lenne jobb?

Vasos képek királyak tényleg. Főleg a repülősök. Sepi, megehet a galériádba. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 04. - 12:51:24
Vasos képek királyak tényleg. Főleg a repülősök. Sepi, megehet a galériádba. :D
Simán, csak kár, hogy pont tegnap frissítettem azt a galériát, de majd a következőben benne lesznek. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 04. - 14:42:40
lehet hiába írtam a legutolsó hozzászólásomat, de igaz megnéztétek már az üj Vasember trailert???
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 04. - 14:45:02
Hű, el is felejtettem. Nem tudsz linket adni hozzá?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 04. - 15:01:03
apple.com/trailers nél fent van.
http://www.apple.com/trailers/paramount/ironman/large_tv.html

Nekem a legjobban az a 1 mp kép tetszik, hogy hogyan látja az infókat a sisakjában. Jól oldották meg. (a duplamonitor utáni jelenet)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 04. - 15:17:13
Remélem a történet is olyan jó lesz, mint amilyen látványosnak ígérkezik a film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 04. - 16:30:14
Nagyon jó lett ez az új előzetes.  :D Az is tetszett ahogy a tankot szétlőtte.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 04. - 17:16:04
Hangulatos. Bőremberen kívül ezt várom a legjobban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 04. - 18:40:01
Erre a Venom filmre csak akkor látok valami esélyt, ha Sma Raimit még csak beleszólás szinten sem engedik a közelébe, Tophert kidobják a kukába, és az új rendező felkeresi New York legnevesebb edzőtermeit, és ott kezd bele a szereplővállogatásba, szigorúan 185 centi, és 120 kiló felett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 05. - 09:52:19
http://www.comicscontinuum.com/stories/0802/04/ironman.jpg
http://www.ironmanmovie.com/downloads/desktops/images/desk00_1680.jpg
http://www.ironmanmovie.com/downloads/desktops/images/desk01_1680.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 05. - 11:16:00
az szerintem nem warmachine, hanem csak az az ezüst prototype ami a trailer2-ben is volt, csak éppen éjszaka van. Azért ha esetleg beleraknák, amit kétlek legalább legyen tele ágyukkal a vála!

Venom hír szerintem csak reménykedés, bár jó dolog, hogy azoknak a sok embernek akiknek nem tetszett mit műveltek vele a filmben, valami megmozdulása van, hogy helyrehozzák a hibát. Én sosem csíptem Reimit, egyáltalában nem értem, hogy gagyi horrorrendezők miért is vannak? Vagy ők is tudják, hogy poén az egész amit csinálnak?

(ja lesz egy My name is Bruce, Bruce Campbell viccesnek kinézős filmje, bár trailerből az derül ki, hogy szerintem nem jó színész, de talán nem lesz annyira rossz.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 05. - 17:00:53
https://uk.youtube.com/watch?v=t1gHSAiBBkA
http://www.youtube.com/watch?v=t1gHSAiBBkA
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Február 05. - 18:09:52
Yeah, I can fly.  ;D  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 05. - 18:28:31
F**k, I can't fly.  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 05. - 22:07:57
Én sosem csíptem Reimit, egyáltalában nem értem, hogy gagyi horrorrendezők miért is vannak? Vagy ők is tudják, hogy poén az egész amit csinálnak?
A 70-es, 80-as években az ő sorozata kultsorozat volt, annyira nagy volt abban az időben. Természetesen már rég megkopott, elavult. Én se tudtam szinte végigülni az Evil Dead 1-et kábé 1 éve, pedig akik a megjelenésekor látták, meghatározó, kedvencként tartják számon. De ugyanez igaz a többire is, ami akkor készült. A Hellraisert is megnéztem nemrég, az még rosszabb volt, de sok ezer ellenvetést hallhatnék, ha ezt egy horror topikban tenném ki.

Félek, hogy ez a Vasember film egy páncélos Hulk lesz, vagy egy egyszemélyes Transformers.  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 05. - 22:56:15
De miért? Hulkhoz vajmi köze van...transformerhez is csak a technikában.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 05. - 23:01:19
De miért? Hulkhoz vajmi köze van...transformerhez is csak a technikában.
Kaine szerintem úgy értette, hogy a történet nem csak annyi lesz, hogy vas zúúúz, illetve hogy milyen ügyes páncélja van vasnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 06. - 09:24:51
Aki olvasta a New Avengers/ Transformers minit, annak az utolsó rész végén talán emlékezetes, amikor Optimus az egyik tisztjével kisakkozza, hogy az Avengers Quinjet valójában transformer, lehet hogy Tony a Vasember technikát is tölük csente. Na ezt felejtsük el gyorsan.  ;D
Raimi anno az Evil Dead filmekkel tényleg aratott, de amint a horroron kívül máshoz is hozzányúlt elég bizarr filmek jöttek össze. Sajnos ez a Pók filmekre is visszaütött.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 06. - 14:04:30
Én megvédeném őt, elég biztos vagyok benne, hogy nélküle egy igen kaki Pókember filmet kaptunk volna már elsőre is. Nem a levegőbe beszélek, én olvastam három Pókfilm forgatókönyvét is, amelyekből végül is elkészült a tényleges film, és egyik rosszabb lett volna, mint a másik, pedig az egyik James Cameron verziója volt. Raimi az első filmben tökéletesen ragadta meg a karaktereket, és ennél semmi sem fontosabb. Ha ő nincs, például Jameson se lett volna ilyen, hanem csak egy idegbeteg valaki. Oké, a harmadiknál már elszállt vele a ló, de az első kettő film hibátlan volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 06. - 15:13:59
Jaja. A másodikban kicsit már túlspilázta, hogy Peter milyen béna, ha nem Pókember, de ezt leszámítva az első kettő jó film, még a kritikusok is elég jókat írtak róluk anno.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 07. - 13:38:33
Viszont ennek a pókfilmnek is van egy rakás hibája, Tobey-val 3 rész alatt nem tudtam kibékülni, sz@r volt Pókembert törpe lúzerként látni, Topher szintén totál alkalmatlan volt Eddie szerepére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Dr Manhattan - 2008. Február 07. - 13:41:34
Eddie-vel én sem voltam kibékülve,te Tobey tetszett póki szerepében,szerintem jól eltalálták.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 07. - 15:08:15
Szerintem is. Ne feledd, hogy a Ditko-korszaktól indult a története, akkor még vékony kis geek volt.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 07. - 17:34:18
Ezt tudom, és az elsőben totál jó is volt, de a Ditko korszak azért nem húzódott ki a Venomos történetekig. :venom:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 07. - 17:49:50
De a Manó haláláig sem. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 07. - 19:49:27
https://www.youtube.com/watch?v=mFBV7jJ4sDA
http://www.youtube.com/watch?v=mFBV7jJ4sDA (http://www.youtube.com/watch?v=mFBV7jJ4sDA)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 07. - 20:42:18
Jónak igérkezik. :D Vajon mikor fog megjeleni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 07. - 21:17:34
Érdekes dolog lesz. Ez a Weoldon-féle Astonihshing X-ment fogja alapul venni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 07. - 21:21:14
nem csípem ezt a rajzfilm stílust (amcsis), de ha jó lesz a story akkor örülök majd neki!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 08. - 08:04:26
Nekem tetszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Február 08. - 13:57:17
mekkora jó mese lessz már:D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 08. - 20:55:17
Nekem is tetszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 14. - 16:49:59
http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6791 (http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=6791)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 14. - 17:21:53
Ez a kép nem az X-Men első részéből van?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 14. - 17:26:35
Ez a kép nem az X-Men első részéből van?
Nekem nem rémlik, hogy ott szerepelt volna ilyen. Melyik jelenetre gondolsz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 14. - 17:40:33
Az elején volt olyan, amikor egy ketrecben küzdött Logan bárkivel, aki ki mert állni ellene. A háttérből rémlik. Lehet, hogy ez a kép konkrétan nem látszik a filmben, de lehet, hogy akkor készítették.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 14. - 18:20:26
Szerintem nem. Nézd meg a hátteret: a filmben egy bárban vagy hol bunyózott, itt meg olyan, mintha egy Mortal Kombat-féle ház lenne mögötte. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 14. - 18:44:16
Most hogy mondod, biztos a ketrec zavart meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 14. - 18:45:24
Nem onnan van tényleg. Ez újdonság ez a kép. :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Február 15. - 10:15:34
Klasszul néz ki . És végre megint hosszúak a karmai, a 3. részben kissé rövidnek láttam őket az első kettő részhez képest.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 15. - 10:30:20
Mert addigra elkoptak.  ;) Ez az előzmények dolgozza fel, itt azért hosszúak. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 15. - 14:26:16
 :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Február 15. - 16:32:36
 :lol: hát persze hisz adamantium. Nem törik de könnyen kopik...  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 15. - 21:19:11
Klasszul néz ki . És végre megint hosszúak a karmai, a 3. részben kissé rövidnek láttam őket az első kettő részhez képest.
Ember! De itt meg már hosszabb, mint az alkarja, nincs itt egy kis gáz? :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 15. - 22:34:17
Ez már újfajta sűrűségváltoztathatós adamantium. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 15. - 22:40:51
Claws v2.0? :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 15. - 22:44:37
Vagy csak kihúzható, mint például a rádióantenna.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 15. - 22:53:31
Áh...interdimenzionálisan tárolt. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 15. - 23:25:25
Kikerült egy újabb kép a Wolverine-filmből.

http://proppeople.com/wordpress/wp-content/uploads/2006/09/more_showing_claws.JPG

 :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 16. - 00:02:48
asszép :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 16. - 00:04:05
Most megint előjön az, hogy behúzott helyzetben hogyan hajlítja be a könyökét.  :D
Persze neki könnyű. Minden szükséges esetben eltöri a könyökét, úgyis meggyógyul.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 16. - 09:29:07
Az még csak OK, hogy hogyan hajlítja be a könyökét, mert jó esetben csak az alkarjában van a cumó, de hogy a fenében forgatja a kézfejét, hiszen akkor a két alkarcsont elfordul egymás körül, de nála pont ott van a 3 karom. Ezen nem tudom túltenni magam...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 16. - 10:26:31
Elvileg nem tudja olynakor mozgatni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 16. - 15:33:17
Dehogynem. Én úgy tudom, hogy mikor visszahúzza őket, a karmok nem maradnak a csuklója fölött, hanem teljesen az alkarja fölött vannak, nem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 16. - 15:44:59
Hogy fent tudtok akadni ilyen apróságokon. :roll:  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 17. - 10:12:44
Dehogynem. Én úgy tudom, hogy mikor visszahúzza őket, a karmok nem maradnak a csuklója fölött, hanem teljesen az alkarja fölött vannak, nem?
Éppen ezzel van a baj, nem a csuklódat forgatod, hanem az órsó, és a singcsontot (ez az alkar két csontja), a filmben jól láthatóan ezek közt van a 3 penge (az X1-es röntgenfelvételen), így Farkas nem tudná forgatni ezek miatt a kézfejét, csak fel-le hajlítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 17. - 10:29:05
Nem rRozsomákot akartál írni? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 17. - 12:27:17
De amúgy hol mozgatja a kézfejét?(szakszóval pronatálja és szupinatálja... ;D)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2008. Február 17. - 12:52:40
Arra gondolsz, hogy nem mozgatja  kézfejét? Ezt azért kizártnak tartanám...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 17. - 16:30:13
Éppen ezzel van a baj, nem a csuklódat forgatod, hanem az órsó, és a singcsontot (ez az alkar két csontja), a filmben jól láthatóan ezek közt van a 3 penge (az X1-es röntgenfelvételen), így Farkas nem tudná forgatni ezek miatt a kézfejét, csak fel-le hajlítani.
Ja, vagy úgy. Ezt nem tudtam... :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 17. - 22:00:44
Na, de hogy ne csak a karmokról beszéljünk, új szereplőket hoztak szóba a Rozsomák filmmel kapcsolatban. Állítólag Danny Huston (30 Days Of Night) lesz Stryker, és Silver Fox-ot pedig Lynn Collins fogja alakítani. Valamint állítólag Haspók is szerepelni fog a filmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 17. - 22:49:12
Bár arra új szereplőt kell keresni, mert a jelölt épp most fogyott le Norbi mellett.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 17. - 23:13:41
Ááá...nehogy Haspók is benne legyen már. Amúgy Jackman ide, vagy oda, szerintem súlyosan el lesz szúrva ez a film is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 17. - 23:23:53
Te mostanában minden filmre ezt mondod.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 17. - 23:30:53
Jó a karakter, jó a színész, én nem tartok tőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 17. - 23:46:20
Ááá...nehogy Haspók is benne legyen már. Amúgy Jackman ide, vagy oda, szerintem súlyosan el lesz szúrva ez a film is.
Merthogy?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 18. - 00:52:34
Idézet
Te mostanában minden filmre ezt mondod.  Nevet
Egy túróst! :D
Nem is...a Vasember szerintem nagyon jó lesz. A The Dark Knight is :P
Mondjuk az igaz, hogy mostanában az összes olyan filmben csalódtam, amit vártam, szóval kicsit már inkább pesszimista vagyok egy nagy mellénnyle beharagnozott project előtt, mint optimista.
Idézet
Merthogy?
Nemtudom, úgy érzem, nem lesz igazán profi munka.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 18. - 07:53:53
Szerintem profi munkának profi munka lesz, különben Jackman biztos nem égetné magát benne. Csak még nagyon látszik, hogy keresik az utat, hogy merre is menjen a film. Vagy ami inkább valószinűbb, hogy a hírzárlat miatt a sok weblap talál ki mindig hülyeségeket a filmmel kapcsolatban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 18. - 07:56:55
Nem teljes a JLA
Nemrég még arról szólt a fáma, hogy a már így is elég sokat csúszott Justice League of America végül mégsem éri meg a mozifilm státuszt. Ám a sztrájk végeztével Hollywoodban újból beindult a filmgyártó gépezet és ez pozitívan érinti az Igazság Ligáját is.
Tegnap ugyanis megérkezett a JLoA film rövid sztorivázlata. Eszerint Green Lantern, Villám és Green Arrow biztosan feltűnnek a filmben, ám Batman és Superman nem szerepelnek benne. Az Acélembert ugyanis megölte Doomsday, Bruce Wayne-t pedig kidobták a csapatból.
Ez távol áll az első verziótól, melyben az első Villám hal meg és Maxwell Lord a háttérből befolyásolja a csapatot és OMAC kiborgok élén átveszi az irányítást az emberek felett.

Nem lesznek Dinobotok a folytatásban
A 2007-es év egyik legnagyobb blockbustere a Michael Bay készítette Transformers volt. A film a látvány mellett ismertté tette Shia LaBeouf nevét is, aki azóta újabb produkciókat tett sikeressé. A folytatás természetesen nem maradhat el és Bay - egy kisebb nézeteltérést követően - végül elkezdte az előkészületeket.
Tegnap Bay hajlandó volt beszélni a tervezett Transformers második részéről, melynek forgatókönyvét a rendező már be is fejezte. "Minden karakterünket elkészítettük" - kezdte Bay. "Mindig én írom a forgatókönyveimet és nem hagyom, hogy egy ilyen sztrájk lenyomjon."
Bay továbbá azt is hozzátette, hogy a második részben sem bukkannak fel a Dinobotok, ám az ellenfelek személyéről nem akart nyilatkozni.

Del Toro és Frank Miller újabb képregényfilmet tervez
Guillermo del Toro újabb film tervével állt elő: az okkult mágus, Dr Strange képregényfiguráját szeretné Neil Gaimannel karöltve vászonra vinni. “Érdekes karakternek tartom, akit könnyen át lehet alakítani a ponyvairodalom okkult nyomozójává, akikről még a Weird Tales folyóiratban olvastam” - áradozott a Hellboy rendezője a Marvel köpenyes varázslójáról. Del Toro rendesen betáblázta magát a következő pár évre, filmtervei között az újabb képregényadaptáció mellett olyan címek szerepelnek, mint a Hobbit, egy Frankenstein-remake, a Hellboy 3, Az őrület hegyei című Lovecraft-horror, és ő szeretné rendezni az utolsó Harry Pottert, A Halál ereklyéit. Reméljük, mindet itt forgatja le Etyeken.
A rókaképű Frank Miller annyira belejött a rendezésbe, hogy a The Spirit című neo-noirját megfejelné két folytatással - legalábbis a SuperheroHype értesülései szerint. A kultikus Will Eisner-képregényből készülő filmben Gabriel Macht alakítja az elárult ballonkabátos nyomozót, aki a eljátsssza a saját halálát, hogy álarcos túlvilági szellemként tisztítsa meg utcáit a bűnözőktől. A főgonoszt, Octopust Samuel L. Jackson alakítja, de a történetben szerepelnek olyan femme fatale-ok is, mint Eva Mendes, Scarlett Johansson, és Paz Vega. Bemutató 2009 január 16-án.

Jonathan Pryce lesz az USA elnöke
Miközben jelenleg is gőzerővel készülnek az amerikai pártok az őszi elnökválasztásra, a hollywoodi producerek megtalálták azt az embert, aki a legméltóbb lehet a világ legnagyobb hatalmú embere címre.
Jonathan Pryce kelti majd életre az USA elnökét a G.I. Joe mozifilmben. A már forgó film szereposztásával eddig sem lehetett kifogásunk, hisz enyhén szólva is változatos volt: Dennis Quaid, Channing Tatum, Sienna Miller, Ray Park, Rachel Nichols, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Marlon Wayans, Joseph Gordon-Levitt, Arnold Vosloo és Christopher Eccleston csatlakoztak korábban a stábhoz.
A 61 éves Pryce-t alighanem legtöbben a Brazil főhőseként ismerik, a mai fiatalok pedig leginkább A Karib-tenger kalózai-trilógiából emlékezhetnek rá. Láthattuk a Ronin, a Stigmata, a Grimm és a Miről álmodik a lány? c. filmekben is, de kétszer már hazánkban is forgatott: ő volt Juan Peron az Evitában, három éve pedig A hold és a csillagok c. romantikus drámában szerepelt. Utóbbi film forgatásán kizárólag a Moziplussz készíthetett interjút a két Tony-díjas színésszel - a beszélgetést itt olvashatjátok el.
A LatinoReview.com információja szerint a G.I. Joe-filmben Pryce szerepe kicsi, ám mégis jelentékeny lesz. Stephen Sommer látványos akciófilmje 2009. augusztusában fog be a mozikba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 18. - 13:55:58
Na, de hogy ne csak a karmokról beszéljünk, új szereplőket hoztak szóba a Rozsomák filmmel kapcsolatban. Állítólag Danny Huston (30 Days Of Night) lesz Stryker, és Silver Fox-ot pedig Lynn Collins fogja alakítani. Valamint állítólag Haspók is szerepelni fog a filmben.

A Haspókos dolgot még én sem tudom száz százalékra megerősíteni csak ennyit találtam róla a Times oldalán:

The Blob in Wolverine?
February 16, 2008

Rumors are flying today in the world of Wolverine, currently situated in New Zealand. We’ve got another one for you from FilmSchoolRejects, with a report that a man in a Blob suit has been spotted on set. We’re still classifying this as a rumor for now - at least until we get our own pictures.

We got a note from someone who was on set this week while they shot test footage of an actor in a huge rubber suit for The Blob. The interesting part is that they made the suit to look like The Blob was about 800lbs, but producers want to make him bigger, something like 1200lbs. I did some research (as I am not too familiar with The Blob’s history) and I found that he was around 500lbs. originally.

De a Gambitet játszó színész nevét már 1000 százalékra meg tudom mondani.
Bailey Chase
http://www.baileychase.com/


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 18. - 14:22:18
De a Gambitet játszó színész nevét már 1000 százalékra meg tudom mondani.
Bailey Chase
Pedig szerintem a Lost-ból a Sawyert játszó szinész tökéletes lett volna Gambit szerepére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 18. - 16:12:17
A Lost-ot nem nézem, de ha Josh Holloway-ra gondolsz, anno felajánlották neki is, de a marhája nem vállalta el. Szopacs. Pedig tényleg jó lehetett volna.  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Február 19. - 10:42:32
De a Gambitet játszó színész nevét már 1000 százalékra meg tudom mondani.
Bailey Chase
http://www.baileychase.com/

Ne... :-\ Én is láttam IMDB-n... ez a fazon nekem túlságosan kötődik a Buffyhoz. :roll: De jobban belegondolva, kíváncsi vagyok rá és arcra talán jobb, mint az eddigi tippelt emberkék.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 19. - 11:43:24
Felröppent a pletyka, hogy a Supernatural-nek lesz egy western spin-offja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 19. - 12:19:14
Szerintem Bailey Chase nem lesz jó választás, csak azért választották őt, mert olyan furcsák a szemei!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Február 19. - 14:57:00
kancsal ?  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 19. - 19:49:56
ez a fazon nekem túlságosan kötődik a Buffyhoz. :roll:
Ki volt Buffyban? Már rég láttam. :headscratch:
Felröppent a pletyka, hogy a Supernatural-nek lesz egy western spin-offja.
Hmm. Ez érdekes. Kiváncsi leszek, hogy oldják majd meg. Lesz egy ilyen rész, amiből kapták az ötletet, vagy ez hogy fog kapcsolódni a jelenlegi történetfolyamhoz?

Közben találtam egy érdekes összefoglalót:
Feature Film Projects Being Developed by Marvel – partial list
Iron Man, Marvel - Scheduled for May 2, 2008 release
The Incredible Hulk, Marvel - Scheduled for June 13, 2008 release
Ant-Man, Marvel - Writer/director engaged
Captain America, Marvel - Writer engaged
Thor, Marvel - Writer engaged
The Avengers, Marvel - Writer engaged

Licensed Marvel Character Feature Film Line-Up
Punisher: War Zone, Lionsgate - Completed principal photography; scheduled for September 12, 2008 release
X-Men Origins: Wolverine, Fox - Director engaged; scheduled for May 1, 2009 release

Marvel Character Animated TV Projects
Fantastic Four: World's Greatest Heroes, Moonscoop SAS (France) - 26, 30-minute episodes airing internationally.
Spectacular Spider-Man, Sony - In development; US distribution agreement with Kids’ WB; scheduled for Spring 2008 release.
Wolverine and the X-Men, First Serve Toonz (India) - 26, 30-minute episodes in development; scheduled for Spring 2009 release.
Iron Man: The Animated Series, Method Films (France) - 26, 30-minute episodes in development; scheduled for Spring 2008 release.
Hulk: The Animated Series, TBD -In development; scheduled for Spring 2009 release.
Super Hero Squad, TBD - In development; scheduled for Spring 2009 release.

Marvel Character Animated Direct-to-DVD Projects
Next Avengers: Heroes of Tomorrow, Lionsgate - Scheduled for August 2008 release.
Hulk Vs., Lionsgate - Scheduled for January 2009 release.
Thor: Son of Asgard, Lionsgate - Scheduled for September 2009 release.
Planet Hulk, Lionsgate - Scheduled for February 2010 release.

Marvel Character Live Stage Projects
Spider-Man, the Musical, Hello Entertainment/David Garfinkle, Martin McCallum, Marvel Entertainment, Sony Pictures Entertainment
In development/opening date to be determined; Julie Taymor director; music & lyrics by U2's Bono and The Edge

Marvel 2007 – 2008 Video Game Releases (Release dates controlled by Publishing partner)
Sega, Iron Man - Scheduled for release Friday, May 2, 2008.
Sega, The Incredible Hulk - Scheduled for release Tuesday, June 3, 2008.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 19. - 20:16:09
Hm, nocsak, a Planet Hulk-ot megcsinálják animációs filmnek? Kiváncsian várom. Remélem jó lesz, csak sajnos kevés rá az esély, hogy nálunk is megjelenjen.

Egyébként érdekes, hogy animációs filmek nem jelennek meg nálunk a Marveltől DVD-n. Batman, Superman és társait kiadják, de a Marvel-es filmeket nem. Pedig volt azért itt egész jó produkció is, mint a Dr.Strange vagy az Iron Man. Pedig biztos jót tenne a képregényeladásoknak is, ha ezek is megjelenének nálunk, ezzel is ismertebbé téve a a Marvel-es szereplőket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 19. - 20:20:26
Igen, ezen én is gondolkoztam, annó olvastam valahol, hogy azért nem jelennek meg nálunk, mert a forgalmazó nincs jelen a magyar piacon. Pedig jó lenne, ha megjelennének, nagyon kiváncsi vagyok rájuk. Viszont a Batman meg az Igazság ligája kiadása szünetel. Nem tudja valaki, megjelenik-e valamelyik folytatása?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 19. - 22:17:24
Felröppent a pletyka, hogy a Supernatural-nek lesz egy western spin-offja.
Hmm. Ez érdekes. Kiváncsi leszek, hogy oldják majd meg. Lesz egy ilyen rész, amiből kapták az ötletet, vagy ez hogy fog kapcsolódni a jelenlegi történetfolyamhoz?
[/quote]

Pédául a Sárga szemű már akkor is tevékenykedhetett. De lehet, hogy ez csak Sam Colttal fog foglalkozni.


Ezek az Animated-ek nagyon felkeltették az érdeklődésem. A Thor-filmre nagyon vevő vagyok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Február 20. - 10:50:08
Ki volt Buffyban? Már rég láttam. :headscratch:
A 4. és 5. évadban volt az egyik fő kommandós srác, Riley haverja. A nevét akkor sem sikerült megjegyeznem.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 20. - 11:07:56
Megvan a Wolverine mozi Deadpool-ja is, Christian Clark, aki egy ausztrál származású színész-komikus, gyakori fellépője a New Yorki stand-up kabaréknak. Eddigi filmjeit inkább csak szülőhazájában jegyezték, de a Wolverine-el ő is betörhet, főleg ha aztán Deadpoolként külön filmet is kap.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 20. - 13:06:35
Nem ismerem, de legalább egy vicces fiút választottak a szerpre. Csak ne túlozzák el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 20. - 22:00:01
Deadpoolt eltúlozni?  :D Nincs az a komédiás!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 22. - 09:27:42
Két nyomós ok, amiért Downey elvállalta a Vasember filmet.
http://i143.photobucket.com/albums/r127/Superman11223/comics/IronMan-9.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 22. - 09:56:21
Jó érvek.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Február 22. - 12:04:31
Így bármire rá lehetne venni. :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 22. - 19:39:13
Csoda, hogy elvállalta? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 22. - 21:04:45
Amennyire tudom, Stan Lee-nek jobb csajokat osztottak ebben a filmben.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 22. - 22:12:11
Hát igen. Tony Stark. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 23. - 10:17:21
Így még gázsi nélkül is elvállanám. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Február 23. - 16:48:18
Tony Stark szerepét szerintem csajoktól függetlenűl vállalnád ingyen... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Február 23. - 18:31:38
Változott a Gambitet játszó színész. :(
http://imdb.com/name/nm2018237/

Na már bocs, de ez az alak egy kis taknyos, nulla cajun charmmal. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 23. - 19:24:37
Úgy néz ki, hogy Ultimate Gambit-ot akarnak belerakni a filmbe. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 23. - 20:35:12
Jézusom, ez?! :o Hááát... érdekes. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 23. - 20:53:34
Szerintem nem elképzelhetetlen Gambitként. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 23. - 20:55:14
Szerintem sem, csak furcsa. Szerintem még mindig Sawyer a legideálisabb Gambit, de valaki már mondta, hogy nem fogadta el. :drying:

Neil Miller of Film School Rejects has sent us in their latest scoop. The blob, a character previously rumored to be in the latest Wolverine movie now has a potential actor to play him, Kevin Durand:

Our source inside the production tells us that Durand was “live-scanned” for The Blob a while ago, but has just officially signed on to the project in recent days. Word is that he will be heading up to his native Canada to shoot scenes for the film sometime next week.

Notably, these scenes are not being shot in New Zealand, suggesting that The Blob’s role may only be a minor one - or limited to a specific portion of the film. Though this is only speculation.


X-men Origins: Wolverine
Barnell, John Wraith and Agent Zero Cast
February 22, 2008 Discuss in the Forums | Comments We’ve got some more cast news for you, have you had enough yet? Variety report that the Black Eyed Peas front man Will.i.am (yes that’s his name) has gone from music to his first film role - playing John Wraith (aka Kestrel) - he has the power to teleport.  And in a follow up article, they also confirm that Dominic Monaghan and Daniel Henney shall be playing Barnell Bohusk (aka Blackwing, Beak - with a humanoid bird form) and Agent Zero (aka David North, Maverick - with an ability to absorb kinetic energy from an impact without injury) respectively.

Monaghan will play Barnell, a mysterious character from Wolverine’s past who has the ability to manipulate energy and electricity [this is an odd description for such a distinctive character]. Henney will portray Agent Zero, a member of the Weapon X program and an expert tracker with lethal marksman skills.

Bocs, valamiért képeket nem rak ki. :(
 

 
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 25. - 21:15:14
Tony Stark szerepét szerintem csajoktól függetlenűl vállalnád ingyen... ;D

Ha fizetik a detoxot miért is ne?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 26. - 09:32:06
A detox már benne van a gázsiban, a nemibeteg gondozó beutalójával együtt. ;D

Esküszöm nem tudom hogy sikerült neki, de Ryan Reynolds végül csak elérte, hogy ő legyen Deadpool, már le is szerződtették, és megvolt a próbafelvétele Hugh Jackmannel, amin az egész stáb dőlt a röhögéstől.  :twisted: Valahol a Youtube-on meg lehet taláni, de még nem volt időm rá.

Favreau is érdekes nyilatkozatot tett nemrég:
Favreau’s Iron Man Looking to the Avengers

We’ve spoken a lot lately of how the current Marvel movies are all looking forward to the day when they can come together as the Avengers. Speaking at Wonder Con, Iron Man’s director Jon Favreau added some more fuel to the fire.

Speaking at Wonder Con on February the 23rd, Favreau had this to say about what his movie’s impact will be on the Marvel world. "I don't want to blow anything, and also I don't honestly know where it's all going to land. I know that there are sort of things that have been discussed and tried and talked about. I know at the end of the day on the horizon is The Avengers, and the idea is to have chapters of all of the characters that would contribute to being The Avengers. ... Hopefully, we're all going toward The Avengers."

As I mentioned, we’ve all heard a lot of reports of various characters rocking up and winking towards a future Avengers movie. Many of us will remember the news that Samuel L. Jackson will (probably) be playing Nick Fury in the Iron Man movie, and we all know about the link between Iron Man and The Incredible Hulk.

Granted, the Samuel L. Jackson news is supposed to be quiet; "I'm not going to talk about who's in what, but for the fans, there's definitely enough to keep you leaning forward and paying attention and stuff," he said. "And your girlfriend's not going to know what you're so interested in in certain scenes. It's just going to fly by for certain people. But I think we threw enough breadcrumbs around to reward you for giving a shit."

That last bit about the interest in certain scenes has definitely got me excited, because I can remember from other similar films what he means. The parts of the film where you lean forward and exclaim, having just seen a nod or a wink or a nudge to something past, future, present, while your friends just try to separate themselves from you while sitting right next to you.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 26. - 15:27:45
Egy kis fan-film:
https://www.youtube.com/watch?v=KT8IyV8Z_CQ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 26. - 15:35:08
Nem rossz, nagyon profira sikerült. Nekem főleg az eleje tetszett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 26. - 16:02:02
Nekem inkább Selina. Nagyon komoly nő... :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 26. - 19:50:43
Nagyon jól néz ki! Ez tényleg egy filmreklám, vagy csak úgy csinálták?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 26. - 20:57:30
Ahol találtam, ott azt írták, hogy csak rajongók készítették.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Február 26. - 21:45:20
Nem volt semmi. És legalább a szereplők is hasonlítottak valamennyire a képregényesekre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 26. - 22:36:51
Tényleg nagyon jó volt, simán megnézném.  :D Egyedül Superman volt túl öreg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 27. - 07:41:38
Ahol találtam, ott azt írták, hogy csak rajongók készítették.
Kár, megnéztem volna. :(
Egyedül Superman volt túl öreg.
Láttad valamelyik Justice League epizódot? Vagy a Superman: Ítéletnapot? Azokban se semmi. Sőt, Ítéletnapban Kamarás Iván szinkronizálja, nem volt semmi először hallani, de később már hozzászoktam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 27. - 10:51:41
Nem, rajzfilmeken nem nézem őket. Egyedül a Pókember rajzfilmeket néztem - már amelyiket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 27. - 12:30:34
Eddig ez volt a legjobb fan film amit láttam. Becsülöm, hogy mennyit rááldoztak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Február 27. - 14:35:37
jopofa fan film, valakiknek sok felesleges idejuk van. Leszamitva a nagyon gagyi szineszi jatekot tetszett, de ha mar ennyit belenyomtak ebbe a kis filmbe, igazan csinalhattak volna egy kicsit jobb kosztumot Robinnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 27. - 17:36:29
Nem, rajzfilmeken nem nézem őket. Egyedül a Pókember rajzfilmeket néztem - már amelyiket.
Pedig szerintem majd próbáld ki, vannak jó sztorik bennük, a bunyók sokszor nagyon kemények (Ítéletnapon 16-os karika!), és a rajzok se rosszak.
jopofa fan film, valakiknek sok felesleges idejuk van. Leszamitva a nagyon gagyi szineszi jatekot tetszett, de ha mar ennyit belenyomtak ebbe a kis filmbe, igazan csinalhattak volna egy kicsit jobb kosztumot Robinnak.
Nekem Green Lantern ruhája nem tetszett, de Joker szerintem nagyon jól nézett ki.

A Lostból az X-Men: Rozsomák filmbe
A sztrájk végeztével meg lehet becsülni, hogy mikor kerül sor az X-Men: Wolverine forgatására és ennek következtében egyre több színész szerződik le a produkcióhoz, s végre nem csak pletykák szólnak a csatlakozni kívánókról.
A legújabb csatlakozók Daniel Henney és Dominic Monaghan, akik közül az utóbbit leginkább a Gyűrűk Ura-filmek Trufájaként, valamint a Lost-Eltűntek Charlie-jaként ismerhettünk meg. Henney Zéró ügynököt fogja alakítani, a Weapon X program résztvevőjét, aki remek nyomkövető és célzó képességekkel bír, míg Monaghan lesz Barnell, Rozsomák titokzatos ex-katona szövetségese, s képessége szerint az elektromossággal tud majd meglepően jól bánni.
A Logan névre hallgató Rozsomák (Hugh Jackman) eredettörténete az X-Men-filmek előtt játszódik 17 évvel és jövő májusban kerül a mozikba. Eddig a fentiek mellett Liev Schreiber, Danny Huston, Taylor Kitsch, will.i.am, Lynn Collins és Ryan Reynolds részvételét erősítették meg a produkcióban.

Egy újság borítója:
http://www.empireonline.com/magazine/interactive.asp
Új kép a Rozsi filmből:
http://www.empireonline.com/news/story.asp?NID=22078
Új képek a Hulkból:
http://www.empireonline.com/news/story.asp?NID=22077
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 27. - 19:23:07
Nem tudom kipróbálni, nincs rá időm.  ;) Mióta kiadó is lettem, minden szabadidőmet elveszi a fordítás/szerkesztés/kiadás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 27. - 19:57:23
Jók a Képek. Norton nem semmi. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 27. - 20:05:31
Nem tudom kipróbálni, nincs rá időm.  ;) Mióta kiadó is lettem, minden szabadidőmet elveszi a fordítás/szerkesztés/kiadás.
Sajnálhatod, pedig pár részt Warren Ellis és J. M. DeMatteis is írt a JLU-ba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 27. - 21:16:27
Alapvetően azért sem fogott meg soha a rajzfilm, mert az aztán tényleg olyan volt, amilyennek az emberek a képregényeket hiszik: felületes. 20 perc, amibe kell egy laza sztori mellé egy nagy bunyó. Én pedig a magánéleti szálakért szeretem a képregényeket inkább, amire a rajzfilmekben nem igazán volt idő, legfeljebb szintén nagyon felületesen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 27. - 22:10:02
Viszont a rajzfilmben mozognka is a szereplők, és nem csak állóképeket látsz, és azt is hallod, ahogy beszélnek. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 27. - 22:13:59
Igaz, a mozgás jó tud lenni, a 94-es Póksoriban a hanghatásokat is imádtam, de a hangjuk néha pont, hogy csalódás.
Azt tudjátok, hogy mennyire más volt a magyarra szinkronizált 94-es sorozat, mint a német? Ugye azt először a német csatornákon lehetett látni, rendszeresen vettem videóra a részeket. Aztán jött magyarul, és minden igazi érdeme a rajzfilmnek eltűnt belőle. A hangok annyira le lettek tompítva, hogy tök nulla lett. A csobbanások, robbanások, a hálóhinta hangja, a hálókilövésé, minden. Először nem is tudtam, miért nem tetszik igazán, aztán összehasonlítottam két részt, és nagyon csodálkoztam.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 28. - 09:56:10
Még több Wolvie

http://host.trivialbeing.org/up/wolverine-feb27-empire-photo-2.jpg
http://host.trivialbeing.org/up/wolverine-feb27-fan-poster.jpg

A Lost-ból az X-Men: Rozsomák filmbe
A sztrájk végeztével meg lehet becsülni, hogy mikor kerül sor az X-Men: Wolverine forgatására és ennek következtében egyre több színész szerződik le a produkcióhoz, s végre nem csak pletykák szólnak a csatlakozni kívánókról.

A legújabb csatlakozók Daniel Henney és Dominic Monaghan, akik közül az utóbbit leginkább a Gyűrűk Ura-filmek Trufájaként, valamint a Lost-Eltűntek Charlie-jaként ismerhettünk meg. Henney Zéró ügynököt fogja alakítani, a Weapon X program résztvevőjét, aki remek nyomkövető és célzó képességekkel bír, míg Monaghan lesz Barnell, Rozsomák titokzatos ex-katona szövetségese, s képessége szerint az elektromossággal tud majd meglepően jól bánni.

A Logan névre hallgató Rozsomák (Hugh Jackman) eredettörténete az X-Men-filmek előtt játszódik 17 évvel és jövő májusban kerül a mozikba. Eddig a fentiek mellett Liev Schreiber, Danny Huston, Taylor Kitsch, will.i.am, Lynn Collins és Ryan Reynolds részvételét erősítették meg a produkcióban.


A The Incredible Hulk ott folytatja, ahol az Ang Lee-féle előd abbahagyta. Bruce Banner megszállottan keresi az őt ért gamma-sugárzás ellenszerét. Ám mégsem ez a legnagyobb baja. Ross tábornok mindenáron kézre akarja keríteni az egykori tudóst és mindenféle kísérleteket akar végrehajtani rajta.

Ráadásul egy Abomination néven ismert gonosz is el akarja kapni Hulkot. Banner kénytelen felvenni a harcot, hogy élete szerelme, Betty Ross élete ne érjen idő előtt véget. A filmben Norton mellett Liv Tyler, Tim Roth, William Hurt és Tim Blake Nelson is felbukkan. A hírek szerint az első trailer a Superbowl idején, február végén  lesz elérhető.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 28. - 15:35:03
Amúgy nem úgy volt, hogy a Hulk nem folytatás, hanem egy új kezdet lesz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 28. - 15:45:23
Nekem is úgy rémlik, de valamilyen szinte nörülök neki, hogy nem megint egy eredet filmet látunk, így talán több és jobb akciók lesznek benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 28. - 16:00:38
Eredetileg teljesen független filmnek tervezték az Ang Lee-s változattól, de miután Norton átírta az egész forgatókönyvet, kiokoskodták, hogy legyen inkább egy lazán kötődő folytatás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 28. - 16:29:44
Én inkább független filmre vágytam. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 28. - 17:35:25
Mondj valakit Sepin kívül aki nem. Õ az egyetlen aki örül.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 28. - 18:11:14
Most őszintén, mondjátok meg, hogy mennyiben lett volna jobb, ha megint egy eredet történetet látunk? Sokan el sem mentek volna a moziba, mondván, hogy látták már ezt, ez biztosan egy remake. És a történeten sokat nem lehetet volna variálni, mert amúgy meg karakteridegen lenne az egész. Tehát ugyanazt kapnánk, mint ami az első részben volt, csak más szereplőkkel. Ezért mondom azt, hogy egy folytatással sokkal jobban járunk, mint egy átdolgozott eredettörténettel. Amúgy is mondták, hogy csak pár részletben kapcsolódik az első Hulk filmhez, nem azt, hogy egy az egyben folytatás. Tehát biztos lesznek benne változások az elözőhöz mérten.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 28. - 18:35:14
Én sajnos nem láttam az első Hulk-filmet, így látatlanban azonban jobban örülök egy folytatásnak, mintha megint első lenne. Ha minden jól megy, hétvégen lesz időm megnézni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Február 28. - 19:39:55
csatlakozom sepihez,haggyuk már az eredetet láttuk,rossz is volt köszönjük szépen elég volt belőle.
Azt várom h végre Hulk zúzzon és rendes ellenségek ellen(mint förtelem)nem ilyen apa aki szivacsember...mondjuk a hadsereg és a mutánskutyátom odab@szott....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 28. - 23:52:17
Én is jobban örülök a lazán kapcsolódó folytatásnak. A Hulk eredete nem annyira érdekes, hogy még egyszer látni kelljen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 29. - 00:11:00
Nah Ben le vagyunk szavazva. Én meg pont azt szeretném, ha legalább nem folytatás lenne, hanem új alapokon az egész. Nem kell akkor megint egy eredet, 20 percben le lehetne tudni és akkormég jutna idő mindenre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 29. - 00:43:45
Szerintem egy nagyon rövid eredet lesz benne, ha más nem, visszapillantás. Mégiscsak egy új gárdáról van szó.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 29. - 09:12:27
Hát igen, alaposan le lettünk savazva.  ;D Én csak amiatt háborgok, hogy minden szinten az volt bejelentve, hogy egy teljesen új kezdetet fogunk látni, mert ugyebár abban egyetértünk, hogy az Ang Lee-s Hulk egy mesterkélt fos, és azokból az alapkból kiindulva egy épkézláb folytatást csinálni lehet hogy cinkes. Amúgy lehet hogy tévedek, de a Lee-s változatban nem Banner apja volt az Abonamation. Először azt hittem a Zzzax, de aztán utána olvasgattam és a stáblistákban Abonamation-ként volt megjelölve. Na emiatt is cinkes az egész. Én állítom, hogy jobb lenne egy teljesen új eredet Rick Jones-al, mint egy "folytatás".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 29. - 09:38:22
Amúgy lehet hogy tévedek, de a Lee-s változatban nem Banner apja volt az Abonamation. Először azt hittem a Zzzax, de aztán utána olvasgattam és a stáblistákban Abonamation-ként volt megjelölve.
Akkor ott szerintem valami nagyon el volt írva. Megnéztem most a film végén a stáblistát és ott csak simán Father-nek van írva Nick Nolte. A filmben egyszer sem hagzik el az, hogy Abonimation. Szerintem az apja a Szivacsember volt (eredetiben ugye Absorbing Man), így ahol te olvashattad, valószinűleg elírták, mert hangzásra eléggé hasonlít az Absorbing és az Abonimation. És ha megnézzük a filmet, az apjának valóban olyan képességei vannak, mint a Szivacsembernek, ez egyértelmű.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Február 29. - 09:53:30
Igazad lesz. Viszont akkor ez is a sztori buktatóit mutatja.

Új Vasember trailer:
http://www.empireonline.com/news/story.asp?NID=22092
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Február 29. - 13:28:45
Logikusan belegondolva tényleg jobb ötlet, hogy a Hulk folytatás lesz. Lehet, hogy mi, képregényrajongók szívesen megnéznénk egy új eredettörténetet, de az átlag mozinézőket valszeg nem nagyon érdekelné egy remake.
Nagyon jó az új Vasember trailer! ;D Ezt, és a Dark Knight-ot várom legjobban! :D Tényleg, van valami hír róla, hogy mikor fogják végülis bemutatni a DK-t?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 29. - 15:38:50
Jó az új Vastrailer!  :D Lassan megjön nekem is a filmhez a kedvem. RD Jr. tényleg remek Tony Stark, a Black Sabbath zene a végén meg király volt.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Február 29. - 16:03:47
En is majdnem ugyanigy reagaltam egy masik forumba. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Február 29. - 18:56:18
Nekem is tetszett az első film és szerintem marhaság lett volna 5 év múlva csinálni egy újragondolást. Szivacsember viszont nekem le sem esett, pedig direkt azon filóztam, hogy ki lehetett az.
Vasemberről sajnos nem tudok nyiltakozni, nem nyitja meg. :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 29. - 21:13:00
Az biza Szivacska volt a Hulk filmben. Hát én egy folytatást akkorsem támogatom, akárki akármit mondd. Szeriontem ez a film úgysem számíthat iszonyat nagy nézettségre, szóval még azt se modhatom, hogy a  pénz miatt muszáj, hogy folytatás legyen.

Vasember trailer király! :D
Mégis, most támadtak kétségeim a filmmel kapcsolatban. Egyik másik jelent nagyon jó, máshol nagyon látszik a CGI, de lehet én láttm rosszul. Mondjuk ezen nagyon kár még filózni, sokkal fontosabb két dolog:
Nehogy az legyen, hogy a laza, multimilliómos playboy, aki olyan laza, hogy majd szétfolyik, sz@arik a világba, száraz poénokat sütöget és nem foglalkozik az emberekkel, hiszen fegyvereket gyárt, hirtelen vesz az elrablása után egy 180 fokos fordulatot és ahogy mondja, meg akarja védeni a szegény embereket, pl. a csúnya terroristáktól...mert itt már el is bukott a film. A másik, hogy nehogy elpoénkodják nekem a filmet...ugyebár a repülős, leesős jelent is jó, jó, poén, de nem akarok megint egy komolytalan filmet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 29. - 21:18:42
Mostanában nincsenek vérkomoly akciófilmek az Usában. Az olyanok azonnali bukták. Úgyhogy még a legkomolyabbnak vett filmekbe is beletesznek némi öniróniát, hogy ne tűnjön annyira komolynak a karakter. Lásd például a Ghost Ridert.

MOst olvastam, hogy terveznek Ezüst Utazó filmet csinálni, amolyan előzetest az F4 2-höz. Csak Surfer, meg Galactus, meg ilyenek, de mondom az ijesztő részt: a forgatókönyvíró nem más, mint nagy barátunk, JMS.  :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 29. - 21:22:46
Hát, vannka azért kőkeény cuccok. :D
Ghost rider meg már pont az a példa, hogy nagyon túlzásba estek a poénkodással.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 29. - 21:48:03
MOst olvastam, hogy terveznek Ezüst Utazó filmet csinálni, amolyan előzetest az F4 2-höz. Csak Surfer, meg Galactus, meg ilyenek, de mondom az ijesztő részt: a forgatókönyvíró nem más, mint nagy barátunk, JMS.  :ohmy:
Ezt nem említettem még?  :headscratch: Pár hónapja már lehetett olvasni róla a Wizard magazinban. Szerintem jó ötlet a film (csak ne megint olyan Galactus legyen benne, mint az F4-ben volt  :roll: ), és én nem rettegek JMS-től, hiszen az ilyen sci-fi már közelebb áll hozzá. Például ahogy már mondták itt mások is, a mostani Thorban is nagyon jó és egyébként sem ez lenne az első eset, hogy JMS filmet írna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 29. - 21:57:52
Hát igen, de mint F4 író állítólag nagyon tré volt, úgyhogy megint egy olyan témája lesz, aminek a bevett dolgait majd figyelmen kívül hagyja...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 29. - 22:00:06
Ez is igaz, de amit Sepi mondd az is. Engem jobban érdekel, hogy ki lesz az Utazó?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 29. - 22:04:42
Norrin Radd. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Február 29. - 22:14:52
Jó és ki lesz Norrin Radd? :D
(Ezüst Utazó választ nem fogadom el, mert az evidens) :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 29. - 22:17:58
Norrin Radd. ;D
:lol: :lol:
Jó és ki lesz Norrin Radd? :D
Mindegy, csak ne Vin Diesel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Február 29. - 22:44:49
Jó és ki lesz Norrin Radd? :D
Gondolom ugyanaz a srác aki az F4-ben is játszotta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Február 29. - 22:47:08
Á, nem biztos. Mert kifestve jól mutatott, de lehet, hogy Norrinként, "civilben" nem lenne megfelelő például a feje.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Március 01. - 00:25:20
Pepo: szerintem az elrablása elég jó ok lesz hozzá, hogy miért változik meg a laza "mindent lesz@rok" hozzáállása felelősségteljes gondolkodásmódra. Végülis egy halálközeli élmény, illetve a háború borzalmainak közvetlen megtapasztalása eléggé meg tudja változtatni az ember látásmódját, gondolom. (Meg ki tudja, lehet, hogy valami más tragédia is lesz a filmben, ami esetleg a trailerből nem derült ki.)

Ezüst Utazó film? Hát nem tudom, jól hangzik a téma, csak átgondoltabbnak kéne lennie, mint az F42-ben volt, és képregényhűbb Galactus kéne... De kétségkívül egy nagyon látványos sci-fit lehetne összehozni belőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 01. - 10:44:02
Áh...már annyiszor volt ilyen, hogy nekem a könyökömön jön ki. El is kapálná ezzel a film magát szerintem...ráadásul  azért az emberek jelentős része nem tud ilyen könnyen megváltozni. Persze, eléggé nagy trauma meg minden, de anniyra klisés lesz, ha így lesz, hogy az már fájni fog.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 01. - 10:57:42
Áh...már annyiszor volt ilyen, hogy nekem a könyökömön jön ki. El is kapálná ezzel a film magát szerintem...ráadásul  azért az emberek jelentős része nem tud ilyen könnyen megváltozni. Persze, eléggé nagy trauma meg minden, de anniyra klisés lesz, ha így lesz, hogy az már fájni fog.
Nem tudom mit vársz, a képregényszereplők 90%-nak ilyen az eredete. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 01. - 11:44:33
Jah, de képregényben még elmegy. Filmen nem akarm megint ugyanazt a banánt látni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 01. - 12:04:40
Csak akkor meg azért panaszkodnának, hogy karakteridegen az egész. Ez sajnos egy ördögi kör, nem lehet mit csinálni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 02. - 10:21:41
Ez az új Iron Man trailer eddig a legjobb! Nagyon eltalálják szerintem ezt a filmet!!! Alig várom már.
Egy high def link, 100 mega:
http://www.hardwired.hu/bigdl/2/9/trailer_Iron_Man_720p.wmv
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 02. - 19:37:28
Tényleg marha jól néz ki! :D
http://www.dailyherald.com/multimedia/?category=9&type=video&item=91 (http://www.dailyherald.com/multimedia/?category=9&type=video&item=91)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 03. - 09:18:35
http://www.badtaste.it/images/immagini/hulkart1.png
http://www.badtaste.it/images/immagini/hulkart2.png
http://www.badtaste.it/images/immagini/hulkart3.jpg
http://incrediblehulk.marvel.com/
http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080302_ironart1.jpg
http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080302_ironart2.jpg
http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080302_ironart3.jpg
http://www.myspace.com/ironmanmovie

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 03. - 14:59:49
http://www.filmwad.com/ul/780-550x-abominationpain.jpg
http://i259.photobucket.com/albums/hh294/walkhardmovie/incredible-huk-7.jpg
http://moviesmedia.ign.com/movies/image/article/855/855814/iron-man-20080228040131539.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 03. - 15:19:10
http://www.filmwad.com/ul/780-550x-abominationpain.jpg
Ez nem valamelyik Hulk képregény borítója volt?  :headscratch:
A másik kép Ross akar lenni? Nem tudom, nekem az első részben szereplő jobban bejött. Most nem ugrik be a neve, de csípem azt a színészt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Március 03. - 15:21:21
http://www.filmwad.com/ul/780-550x-abominationpain.jpg
Ez nem valamelyik Hulk képregény borítója volt?  :headscratch:
Lehet, nem hiszem, hogy Mike Deodato készített volna concept artot a filmhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 03. - 15:25:02
Képregény borító, de Deodato és Keown rajzait használták fel a concept munkákhoz.
A 2003-as filmben Sam Elliott játszotta Ross-t. Őt legalább megtarthatták volna. Az új filmben William Hurt lett Ross.
Ja, Sámson dokit Ty Burrell, a Vezetőt, vagyis Samuel Sterns-t pedig Tim Blake Nelson játsza.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 03. - 15:54:59
Szerintem is maradhatott volna Ross bácsi.
Nem rajta, meg nem Banán múlt, hogy a film olyan lett amilyen.

Köszi a képeket Ben! ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 03. - 21:32:21
Akkor van még egy emberünk, aki már két különféle képregényfilmben is játszott.  :D
Sam Elliot: Hulk, Szellemlovas
James Marsden: X-Men, Superman
Jennifer Garner: Fenegyerek, Elektra
Halle Berry: X-Men, Macskanő
Jessica Alba: F4, Sin City

És most Stan Lee-t nem számítom.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 03. - 21:42:48
Tom Jane-t kihagytad (Megtorló, Pókember 2). ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 03. - 22:01:19
Hehe, hát jó, de azért azt kicsit erős lenne idevenni.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 04. - 09:10:00

Csak és kizárólag azoknak, akik amúgy is megvennék a boltban  ;D
Black Sabbath - Iron Man (jobb klikk)  :oh:
http://michaelcbrook.com/music/Black%20Sabbath%20-%20Iron%20Man.mp3
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 04. - 09:41:38
Elektra ide számít? hiszen akkor lehetne Jackman x1 x2 x3 wolv orig. (mindegyik wolv)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 04. - 12:54:48
De akkor még Ron Perlman, is ide számít (Penge 2, Hellboy), vagy Rebecca Romijn (X-men, Punisher).
A neveket nem hiszem hogy helyesen írtam, mert most nem volt időm utánnalesni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 04. - 13:12:22
meg akkor Hellboy (Abe) meg SilverSurfer
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 04. - 16:53:25
Doctor Strange a Marvel képregények egyik ismert alakja, a Föld védelmező varázslója. A Földön is besegít néha, de talán több kozmikus kalandban vett részt, mint a többi földi szuperhős.

Guillermo del Toro most éppen ezzel szemezik, ugyanis szeretne mozifilmet csinálni. Tavaly már készült egy rajzfilm is Strange dokiról dvd-re (akárcsak a Vasemberről és az Ultimate Avengersről). Del Toro nem ismeretlen a képregények világában, ő rendezte a Penge második  részét, szintén hozzá fűződik a Hellboy filmes változata is, aminek idén jön a második része. David Goyer már írt egy forgatókönyvet a dokiról, de az nem tetszett Del Toronak, aki már beszélt is Neil Gaimannel, mert szerinte ő sokkal többet ki tud hozni ebből a figurából.

Még nem dőlt el, hogy ő rendezi-e majd a Hobbitot. Ha igen, akkor pár évig nem nagyon tud majd más filmre koncentrálni. Kétségtelen Del Toro lenne az egyik legmegfelelőbb személy a Hobbit rendezésére, de akkor nem kapnánk egy ideig tőle jó kis filmeket.



Tony Stark (Robert Downey Jr.) társa a képregényben és a filmben is Jim Rhodes lesz(Terrence Howard). Rhodes egyébként hordta is a Vasember páncélzatot egy ideig, sőt Stark külön cuccot barkácsolt össze számára, így ő lett War Machine, azaz Hadigép.

Arra a kérdésre, hogy feltűnik e majd Hadigép a filmben, Howard azt válaszolta, ha olvasta valaki a képregényt, akkor tudja mi fog történni. Valószínűleg majd a következő két Vasember filmben fog csak feltünni ez a "szerkezet".

A nyáron bemutatandó Hulk moziban Tony Stark (Downey) is fel fog tünni.
Anno volt szintén egy másik pletyka is, hogy Hilary Swank is csatlakozott a csapathoz és lesz majd Fekete Özvegy. Sajnos úgy néz ki időközben ebből nem lett semmi. A Fekete Özvegyet kiírták a filmből, de önálló mozit terveznek vele, ahol számítanak Swank közreműködésére.

Minden képregényrajongó számára ismerős lehet a cím. A Bosszú Angyalai (Avengers)vezére (általában Amerika Kapitány) harsogja, ha összehívja a tagokat, esetleg támadáskor vagy ha sajtó előtt pózolnak.
Jon Favreau a Vasember rendezője szivesen elkészítené a Bosszú Angyalai filmváltozatot. A Marvel azonban szeretne először külön filmet a karaktereknek és csak utána vágna bele ebbe a filmbe. Idén még bemutatják a Vasembert, aztán jöhetne a Hangyaember(r:Edgar Wright) és az Amerikai Kapitány(r: Nick Cassavetes). No meg a Thor, aminek a rendezője Matthew Vaughn lesz.
Mindenesetre igyekezniük kell, hisz a DC is szeretné összehozni saját szuperhős brigádját(Justice League).
Jó néhány évvel ezelőtt az egyik képregényekkel foglalkozó oldalon egy producerrel volt interjú, aki azt mondta, hogy egy Avengers filmbe senki épeszű nem vágna bele, hisz a költségvetés legalább 800 millió dollár lenne.


Létezik egy olyan képregényosorozat is a Marvelnél, ahol a képregényhősök zombikká válnak (ugye egy alternatív univerzumban), felfalnak mindenkit, aki érnek. A képregény elég morbid, ajánlom mindenkinek. Viszont úgy hírlik, hogy ezt a zombiváltozatot a Marvel megalkotná, ugyan nem mozifilmet készítenének, hanem csak dvdn adnák ki. Valószínűleg rajzfilm lesz ebből is, mint mondjuk az Ultimate Avengersből.


A Justice League mozifilmről már sok mindent lehetett hallani. A rendező George Miller lesz és Ausztráliában forgatják majd le a filmet. Azonban a forgatókönyvírók sztrájkja miatt csúszott minden. A Warner aztán azt mondta, hogy jegelik a produkciót. Egyesek szerint a költségvetés az egekben volt, mások szerint a forgatókönyvre ráfért volna egy csöppnyi átírás. Majd néhány napja arról szóltak a hírek, hogy Superman (megölte Doomsday) és Batman (kirúgták/kilépett a Ligából) nem lesz benne. No meg Christopher Nolan (ő rendezi a Batman filmet) is beszólt, mivel másféle Batman lesz a filmben, mint ahogy azt ő a saját Batman rendezésében megálmodta.

Mindenesetre itt a szereposztás, ami biztos eddig
Adam Brody - Villám (Flash)

Common - Zöld Lámpás (Green Lantern)

Armie Hammer Jr. - Batman
Megan Gale - Wonder Woman
és a pletykák szerint:
D.J. Cotrona - Superman

Hugh Keays-Byrne - Martian Manhunter

Teresa Palmer - Talia Al Ghul


Jason Statham nem unatkozik
Még idén jön a Death Race és a The Bank Job, amiben főszerepet alakít. Aztán a Szállító 3 is tervbe van véve, Luc Besson gondolom pár unalmas óra alatt összedobja a sztorit és a forgatókönyvet. A Crank második részében is szintén szerepelni fog. De hogy ezt hogy oldják meg? Majd jön még egy folytatás A brazil meló.

A hét, sőt szerintem a hónap híre is a következő: Statham akar lenne a Holló. Heath Ledger és Brandon Lee halála között sokan valamilyen párhuzamot húztak. Statham ugyanis szeretne egy képregényhőst alakítana a filmvásznon és alig várja, hogy a Hollót újra elővegyék, no meg szeretné a főszerepet is eljátszani. Mellesleg pletyka szinten szóba hozták egy Marvel képregényfigura, a Torpedó kapcsán is.

A Holló az első rész után megélt még pár részt a tékákban, azonban ezek egyre gyatrább folytatások voltak, szóval talán elképzelhető, hogy a Batman mintájára megújítsák. Legalábbis Statham ezt reméli


A The Dark Knight honlapja nem sötét most
A Warner stúdió most kicsit gondban van a The Dark Knight reklámozásával kapcsolatban, hisz Joker, azaz Heath Ledger elhalálozott. Mindenesetre erre nem gondoltam volna, hogy a Batman következő kalandjának a honlapja fehérbe borul. Semmi info, semmi cifrázás, csak pár szó és Ledger képe. Riszpekt.
http://thedarkknight.warnerbros.com/HeathMemorial.html

A Justice League legyőzettetett...
...a forgatókönyvírók által. A forgatókönyvre állítólag rászorulna még némi csinosítgatás, de más pletykák azt mondják, hogy az ausztrál adórendszer a ludas a dologban.

Szóval George Miller nem most végképp nem tudná elkezdeni a forgatást, csak nyáron vagy legkésőbb ősszel, ami azt jelenti, hogy ugrott a 2009-es nyári bemutató. Pedig a színészek egy része már a helyszínre utazott. A szereposztás így néz ki: Adam Brody (Villám), Megan Gale (Wonder Woman) és Armie Hammer Jr (Batman). Az a veszély is fenn áll, hogy a színészek elszegődnek más produkciókba, így ha végre belendülne a film, akkor ezeket az embereket az elfoglaltságuk miatt nem tudják majd elérni.

A sztrájk miatt a Superman folytatását is elhalasztották 2009-ről 2010-re.






Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 04. - 23:16:55
Elektra ide számít? hiszen akkor lehetne Jackman x1 x2 x3 wolv orig. (mindegyik wolv)
Én is gondoltam erre, de talán annyi a különbség, hogy az Elektra film különálló volt, Elektra nem a Fenegyerek tagja, vagy társa, csak szerepelt a filmjében. Ha lesz Silver Surfer film, az is külön lehetne az F4 2-től, bár a Hellboyos Abe már rendben van. :)
De akkor még Ron Perlman, is ide számít (Penge 2, Hellboy), vagy Rebecca Romijn (X-men, Punisher).
Abszolút jogos mindkettő. :) Szóval a nők jobban szeretik a képregényeket? :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 05. - 10:04:13
Nem nem, ne éltessetek és ne kiáltsatok ki Istennek  :twisted::
http://justjared.buzznet.com/2008/03/04/hugh-jackman-liev-schreiber/
http://www.movieweb.com/video/V08Ccsi9yz0IQZ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 05. - 10:20:30
töröltem, mert elnéztem...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 05. - 11:47:56
Ezt a Sabretooth-t komolyan gondolták? :lol: Ez a fazon még távolról sem félelmetes, én mindig nevetek rajta. Egyszerűen nem tudom elképzelni milyen lesz... :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 05. - 12:49:12
Kardfogú egy kicsit elhízott... :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Március 05. - 13:11:48
Nem túl meggyőző ez a Kardfogú :-\ Nem emlékszem, hogy valahova, bármelyik képregényben ilyen rövid haja lett volna( kicsit lehetne szőrösebb is.), inkább hasonlít egy átlagos filmes farkasemberre.
 Köszi a képeket Ben. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 05. - 13:28:51
Djimon Hounsou a Fekete Párduc?

Djimon Hounsou leszerződött egy trilógiához, ami állítólag képregény alapul. Máris megindultak a találgatások, vajon kit fog életre kelteni.
http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080303_dhbp.jpg
A Marvel egyik fejese (aki az elkövetkezendő filmekért felel) jelentette be, hogy a Fekete Párduc is megy majd a nagyvászonra. John Singleton pedig at nyilatkozta, hogy érdekelné a film, Tim Story (a Fantasztikus Négyes rendezője) szerint Hounsou jó választás lenne Wakanda királyának. Mindazonáltal az imdb-n nem szerepel a Fekete Párduc.

Mások szerint Djimon Hounsou Luke Cage lesz majd. Ezt a filmet is már elég régóta tervezik. Ennek a rendezője már biztos, hogy John Singleton, a főszerepre a pletykák szerint Tyrese Gibsont nézték ki, de lehet, hogy Hounsou erre a filmre szerződött le.

A harmadik lehetőség, hogy a tervbe vett Tintin moziban (amit eredetileg is trilógiának terveztek) lesz majd jelentősebb szerepe. Steven Spielberg és Peter Jackson érdekelt ebben a produkcióban.

Rossz hír a DragonBall Z rajongóinak, ugyanis a filmet nem mutatják be idén, majd csak 2009. április 3.-án.
Több ok is lehetséges, vajon miért döntöttek így a fejesek. Az egyik, hogy talán pár jelenetet újra kell forgatni, mivel az eddig leforgatottak közül néhány rosszul sikerült.


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 05. - 17:31:22
vazzeg Ben!
Nem elég, hogy a Sabertooth linkkel megelőztél, még a dragonballt is elhappolod előlem? grr!! hát így hogyan mondjon újat az ember ha mindig megelőzöl mindenkit?
Mindenesetre Djimon-t jó választásnak tartom, Gibsont viszont nem!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 05. - 21:31:48
Sajnos Lievről nekem mindig a Sikoly ugrik be, nehéz lesz őt komolyan venni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Március 05. - 21:34:28
Gondolom Liev rendesen ki lesz majd maszkírozva. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 05. - 21:48:25
Én ezt a Lievet egy vígjátékban láttam, ahol egy szerencsétlen hülye feltaláló volt... ezután is nehéz komolyna venni a fazont. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 05. - 22:19:04
Ez olyan mint a Lost in Space film, abban Joey volt a kapitány, és én mindig elröhögtem magam mikor próbált komoly arcot vágni egy jelenetben. Moziban csak néztek miért röhögök egy éppen szomorú jelenetnél...
(mindig ez a jelenet jutott eszembe:
- Hogy ment a meghallgatás?
Joey morcosan néz majd lassan elkezd mosolyogni...
- Enyém a szerep!!!)
Ezt vártam minden pillanatban a filmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 05. - 23:53:42
MOndjuk az egész film sem volt valami nagyon komoly... :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 05. - 23:57:59
Igen. Különben erre szoktam mondani, hogy képregény karaktert nem jó, ha ismert színész alakít. Hogy ne mást várjunk tőle, hanem a képregényt. Persze csak az ismertebbekre gondolok, Johnny Blaze-nek Cage nagyon is jó volt, ahogy alighanem jó lesz Rob is Vasembernek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 06. - 00:03:46
Szerintem közel sem volt olyan jó Cage. Túlvicceskedte a szerepet, mintha önmaga paródiáját adta volna.
Egyébként csak én gondolom úgy, hogy Cage beszürkült rendesen? Mert mostanában egy igazán jó alakítást se láttam tőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 06. - 00:11:35
Vicceskedte?? Nem emlékszem egyetlen viccére se. Én úgy emlékszem, inkább túlságosan is komorra vette.  :surp:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 06. - 00:36:37
Próbálta komorra venni. De olyan bénán csinálta, hogy nem lehetett komolyan venni, inkább nevetséges volt.
Én legalábbis a Szellemlovast mindig is egy komolyabb figuránka képzelném el...de anniy biztos, hogy pl. a tükör előtt a bohóckodás nagon nem ált jól neki. Vagy amikor az Mephistora mutogatott, hogy "te"...hát az a jelent komoly akart volna lenni, de inkább volt nevetséges, mint mondtam. Ettől függetlenül tetszett, Eva Mendes 4ever :iloveyou:, de ezt már az első megnézés után is kifogásoltam.
Így többszöri megnézés után meg különösen zavar. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 06. - 00:44:32
Azt a "te"-t én betudtam annak, hogy kellett valami, amiben ugyanaz Blaze és a Szellemlovas.
Számomra még mindig kétséges az alakítás ezen része, különben. Igaz, hogy erőltetettnek tűnt, hogy mindig lassan beszélt, szinte látszott a képregényes ... a szavai végén. Ugyanakkor, szerintem túl könnyedén vesszük ezt a témát, mindössze azért, mert már agyon van használva. De ha arra gondolsz, hogy téged valóban és ténylegesen elkapna az Ördög, amivel azzal is szembesülnél, hogy létezik egyáltalán, magyarán, ha mostantól biztos lennél benne, hogy van Pokol, és ott fogsz égni az örökkévalóságig, szerintem te is ilyen lennél.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 06. - 01:06:47
Idézet
Azt a "te"-t én betudtam annak, hogy kellett valami, amiben ugyanaz Blaze és a Szellemlovas.
Nem erre céloztam. Hanem arra, hogy azt a jelen kb olyan hatású volt, mint amikor van egy törpe, meg egy bazinagy óriás és a kis törpe bőszen és mérgesen mutogat az óriásra, hogy "Teee...most jól szétszedlek". Ezen a közönség persze jót derül, egy vígjátékban. De a részemről ez a nevetés kínos kacaj inkább.
Idézet
Számomra még mindig kétséges az alakítás ezen része, különben. Igaz, hogy erőltetettnek tűnt, hogy mindig lassan beszélt, szinte látszott a képregényes ... a szavai végén. Ugyanakkor, szerintem túl könnyedén vesszük ezt a témát, mindössze azért, mert már agyon van használva. De ha arra gondolsz, hogy téged valóban és ténylegesen elkapna az Ördög, amivel azzal is szembesülnél, hogy létezik egyáltalán, magyarán, ha mostantól biztos lennél benne, hogy van Pokol, és ott fogsz égni az örökkévalóságig, szerintem te is ilyen lennél.
Hát ööö..az a fenyegetés a végén különösen gáz volt szerintem. Mep adta neki a hatalmat, akármikor el is veheti elvileg, ő az Ördög, míg Blaz csak egy mezei Szellemlovas. Erre úgy megfenyegeti, hogy Mep menten összecsinálja magát. Gáz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 06. - 12:34:28
vazzeg Ben!
Nem elég, hogy a Sabertooth linkkel megelőztél, még a dragonballt is elhappolod előlem? grr!! hát így hogyan mondjon újat az ember ha mindig megelőzöl mindenkit?
Mindenesetre Djimon-t jó választásnak tartom, Gibsont viszont nem!

Ahogy a mondás is tartja, ember tervez a klón kivégez.  ;D Tudod mit, mostantól a Dragon Ball-os infókat én kizárólag a te privilégiumodnak tartom, és nem nyúlok hozzájuk, de aztán mindent tudni akarok.  :fatestapolo:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 06. - 16:17:48
Hát ööö..az a fenyegetés a végén különösen gáz volt szerintem. Mep adta neki a hatalmat, akármikor el is veheti elvileg, ő az Ördög, míg Blaz csak egy mezei Szellemlovas. Erre úgy megfenyegeti, hogy Mep menten összecsinálja magát. Gáz.
Ebben igazad van. Talán túl nagy hatalmat ruházott rá Mepi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 06. - 16:31:30
Ez nem derül ki sajnos. Annyi biztos, hogy nagyon fontos neki a Lovas, de azért magát Mephit ne küldje már el Blaze melegebb éghajlatra. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 06. - 17:10:43
Az tény, hogy a nagybetűs ördög elég szánalmasra sikerült... :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 06. - 17:29:20
Mert nem értem rá, hogy eljátsszam.  :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 06. - 18:04:29
Az egót hol is osztották? Valaki  a sor elején állt. :lol: :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 06. - 19:22:34
Áh, páran voltak előttem is.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Március 06. - 20:37:56
Engem meg kihagytak a Rozsomák főszerepének castingjáról. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 07. - 00:01:26
Én ott voltam, de Jackman lefeküdt a rendezővel, esélyem se volt.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 07. - 10:19:02
Én ott voltam, de Jackman lefeküdt a rendezővel, esélyem se volt.  ;D
Én már hallottam olyat, hogy Jackman pornófilmmel kezdett... és állítólag nem a hűvös fajtából. Nem tudom, mennyire igaz, ezeket nem sorolják fel az imdb-n, ha jól tudom. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 07. - 12:15:32
Az nem semmi. De hát, jobb, mint a megélhetési bűnözés.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 07. - 12:47:41
Akkor ez megélhetési buzulás? ;D ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 07. - 12:54:27
Persze, tegyük hozzá, hogy ő ausztráliai, ott meg nem megy minden olyan durván, mint Amerikában, úgyhogy lehet, hogy csak ráakasztották.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 07. - 14:07:13
Én is gondoltam erre, ezért írtam, hogy nem tudom mennyire igaz. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Március 07. - 18:54:06
jézusom remélem ez nem igaz ;) :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 07. - 20:19:51
Stallone is pornóval kezdte.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 07. - 21:21:29
Úgy tudom Jackie Chan is szerepelt szexfilmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 07. - 21:43:38
Nem mindegy. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 07. - 21:55:02
Azért írtam, hogy szexfilm, mert nem emlékszem már, hogy pornó vagy erotikus. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 07. - 21:56:27
Sőt, Michelle Wild is pornóval kezdte. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 07. - 22:30:40
Szerintem Wild-ék éppen fordítva csinálják.
De az tény, hogy a felsorolt emberek mind erotikával kezdték, Banderast nem olvastam még a listán, pedig ő is csinált.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 07. - 23:22:34
Azért írtam, hogy szexfilm, mert nem emlékszem már, hogy pornó vagy erotikus. ;)
Ez a három műfaj akkoris teljesen más. ;) Egyre kevesebb történet jellemzi őket. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 08. - 21:29:50
Sőt, Michelle Wild is pornóval kezdte. ;D
:lol: Mára meg már tiszteletreméltó, komoly színésznővé érett.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 11. - 13:12:35
Az új Hulk első trailer-e, sajnos egyelőre nagyobb a füstje mint a lángja, és akciójeleneteket sem láthatunk, de azért ez is valami:
 http://www.youtube.com/watch?v=B_S1dOnOztg&eurl=http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4330.asp

http://i143.photobucket.com/albums/r127/Superman11223/comics/iron_man_ver3.jpg

Az eredeti elképzelés helyett, miszerint a Fekete Özvegy lenne egyfajta összekötő kapocs Nick Fury mellett számos Marvel filmben, a stúdió úgy határozott még korábban, hogy a Ross tábornokot alakító William Hurt lesz ez a személy.
http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080306_elgeneralross.jpg
http://host.trivialbeing.org/up/Harvey-Dent-Promotional.zip
http://www.ibelieveinharveydent.com/ontheroad.aspx
http://www.flynetonline.com/2008/03/an-apple-a-day/

Rendeződik Superman sorsa
Január elején még valószínűtlennek tűnt, hogy Bryan Singer megrendezi a Superman folytatását. Aztán a pletykák szerint a  pirosköpenyes kriptoni szerepére is más színészt akartak keresni, ezt azonban később cáfolták. De a Justice League mozifilmben is gondok adódtak Superman szereplése kapcsán.

Jelenleg úgy néz ki, hogy végre egyenesben az Acélember következő kalandja, elgördítették minden kriptonitot az útból. Bryan Singer megerősítette, hogy ő lesz a rendezője a Superman: Man of Steel filmnek.

Az előző rész íróit azonban lecserélik, Michael Dougherty és Dan Harris helyett valószínűleg Roberto Orci és Alex Kurtzman (Transformers) írják majd a forgatókönyvet.

A Superman visszatér 260 millió dollárból készült, többek között a sok huzavona miatt ment el 40 millió úgy, hogy még egy képkockát fel nem vettek a filmből. Amerikában 200 milliót hozott, az összbevétele a mozikban 391 millió volt. A DVD/video kölcsönzések eredménye (USA) 53,8 millió dollár.

A harmadik Aliens vs. Predator film folyamatban
Rengeteg Alien és Predator rajongó szomorodhat el, mivel az első két AvP film már kiverte a biztosítékot sok millió embernél.

A shocktillyoudrop.com egy meg névtelen forrásra hivatkozik a Fox stúdiótól, aki azt mondta, hogy a harmadik Aliens vs. Predator film biztos, hogy elkészül.

An anonymous source over at 20th Century Fox got in touch with us over the weekend to relay the news another Aliens vs. Predator sequel is a "certainty" at this point.
Eddig az AvP:R 128,8 millió dollárt hozott a mozikban világszerte, ebből 41-et az USÁ-ban, 40 millióból készült. Arról még nincs hír, hogy a Strause tesók rendezhetik-e a folytatást.




Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 11. - 19:21:20
Bakker, valahogy éreztem, hogy csak ennyi lesz a reklámban. :( Viszont köszi a sok képet meg a híreket! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 12. - 08:19:52
Még egy Aliens VS Predator film,  ne gyalázzák már tovább a sorozatot könyörgöm! :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 12. - 09:37:01
Van viszont jó hírem is, a Vasember premierjét május 2.-ról előrehozták április 30-ra, hogy ne az új Indy filmmel kelljen versenyeznie.

http://www.superherohype.com/gallery/Iron_Man/The_Movie/Posters/hr_Iron_Man_poster.jpg

http://www.punishermovie.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 12. - 09:45:19
Magyarországi premier mikor lesz? Arról még nincs hír?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 12. - 12:27:57
Teljesen egyetértek Todd. Ennek az ürülékevő foxnak minden mindegy, csak hozzon pénzt a konyhára....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 12. - 15:28:10
A hazai bemutató is április 30-án lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 12. - 19:08:49
Ez jó hír, az már közel van.  :D Nem tudja valaki, hogy feliratos lesz-e vagy szinkronos?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 12. - 21:08:27
Szerintem szinkronos lesz sajnos. Én jobban örülnék a feliratnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Március 12. - 21:54:14
Hát az első Hulk trailer tényleg nem mutatott sokat (szokás szerint). Bana után nekem egy kicsit furcsa Norton, mint Banner, de majdcsak megszokom. :)

AVP 2 után meg tényleg nem kéne újabb film... Vagy egy teljesen más stábbal és rendezővel egy full profi AVP 3-at kéne összehozni, ha meg akarják menteni az AVP mítosz becsületét...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 13. - 05:13:33
Aha. A legszebbb leányálom is elérhetőbb...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 13. - 08:20:51
Tom ugyanezt mondták az AVP2 elött is, és nézd meg mi lett belőle.
A tököm tele van már az igérgetésekkel, AVP2-nél mi volt, menj el megnézni a mozibe, mert igaz, hogy ez csak mellékszáll, de ha sikerees lesz, jön majd egy AVP3, ami végre a valódi jövőbeni sztorit dolgozza fel.
Na hogy egy tanáromtól idézzek "paripa pimpiri a popójukba", persze majd a következő, aztán észre se vesszük, és van 10 AVP filmünk, és mindegyik qrva sz@r.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 13. - 09:23:53
Vasember előzetes magyar szinkronnal:
http://www.dailymotion.com/video/x3oef3_vasember-trailer_shortfilms

Új Hulk előzetes Abonamation-al:
http://www.movieweb.com/video/V08C1bouyBCFGI

Innen le is tölthetitek:
http://www.kino-govno.com/?trailers&id=hulk2
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Március 13. - 14:13:13
Na, ez a Hulk előzetes már jobb! :D Abomination tényleg marha ronda lett. ;D Hulk is jobban néz ki, mint az első részben. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 13. - 14:21:09
Jól néz ki a Förtelem, de hiányzik az a kis kackiás füle. :D Mondjuk azért majd kiváncsi leszek, hogy ez lesz-e a végleges szinkron a Vasembernél, mert persze azt tudjuk, hogy az előzeteseket külön szokták szinkronizálni és előfordul, hogy teljesen más hangot adnak egy-egy szereplőnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 13. - 17:34:23
Nem rossz a trailer. :D Viszont ezt a helikopteres ledobós jelenetet már eljátszották minimum kétszer: a Különítmény végén, meg ha látta valaki a régi filmeket, abban az Óriás halálában így halt meg Bruce.
A Vasember szinkronja viszont furi. Lehet, hogy azért mert láttam már ezt a reklámot eredetiben, de most nem csigázott annyira fel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 13. - 20:41:26
Pletyka szinten terjeng Hollywoodban, miszerint a Norton és a Marvel komolyan összekülönböztek, mely akadálya lehet egy esetleges folytatásnak. Norton ugyanis segített a forgatókönyv megírásában és a film vágásánál is jelen volt, ám a Marvel nem engedte, hogy utóbbiba beleszóljon. **** Ez megsértette a színészt, aki azóta nem is foglalkozott a filmmel. Reméljük ez nem látszik meg a produkción. A The Incredible Hulk június 13-án debütál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 13. - 22:09:11
Ez a Hulk végre úgy néz ki, ahogy kell! A Förtelem viszont cseppet sem hasonlít. Inkább olyan, mint egy horrorfigura. De sebaj, a Hulk a lényeg.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 13. - 22:26:31
De amúgy miben olyanniyval jobb ez a Hulk, mint a korábbi? Én nem látok egetverő különbséget. Sötétebb, meg sokkal szálkásabb, ami nekem nem tetszik egyáltalán.

Ez a pletyka meg érdekes, könnyen el tudom képzelni. Mindenesetre ha a film szép sikereket ér majd el, Norton, vagy a Marvel is szépen meg fog enyhülni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 14. - 08:34:10
Ezt a pletykát inkább a reklámkampány részének tartom, nagyon olyan szaga van.
Ami pedig Hulk új megjelenését illeti, nekem sokkal "életszerűbbnek" tűnik, mint az első részbeli, amiről messziről ordított a cgi hatás.
http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/hulk2-2.jpg
http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/hulk2-3.jpg
http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/hulk2-4.jpg
http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/hulk2-5.jpg
http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/hulk2-7.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 14. - 11:04:36
Nem rossz ez a cgi de azért az Industrial light&magic (star wars, Karib tenger kalózai 2) sokkal jobban csinálná. ;) A 2-3 képen lenne mit finomítani azon a csillogáson, mert így gumiszörnynek tűnik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Március 14. - 14:53:47
Nekem is sokkal jobban tetszik az új Hulk, mint az előző volt, életszerűbb és félelmetesebb (bár tulajdonképpen az előző nem is volt félelmetes :headscratch: ). Remélem beszélni is fog tudni, legalább tőmondatokban. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 14. - 16:46:43
Ja kábé így: "Te vagy Hulk, szeretsz zúzni". :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Március 14. - 19:33:27
jó jó nekem tetszik,nagyon várom ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 14. - 20:10:16
Szerintem meg, amikor az első Hulkot csinálták, pont azért volt egy jó közepes a film, mert jó volt a cgi. Ma már 2008 van, de ahhoz képest egyáltalán nem jobb sokkal ez a Hulk. Azért bőven látszik még ezen is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Március 14. - 20:37:39
ebben teljesen igazad van.énis meglepődtem h mennyire látszik h számítógépes.azért ezen még van mit javítani,a kinézet határozottam jobb volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 14. - 21:07:37
Ez még csak a trailer, a filmen még lehet jobb. Nekem azért tetszik ezjobban, mert sokkal képregényesebb kinézetű. Azzal együtt, hogy kicsit akciófigurára is hasonlít, de mégis sokkal Hulkosabb, mint az előző, ami egyértelműen cgi volt, nagyon látszott rajta. Abban a Szivacsember röhejes volt, ebben a Förtelem kellően ijesztő, vagy ronda, úgyhogy egy újabb jó pont ide. Egyedül talán Liv Tyler marad el Jennifer Connelly mögött.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Március 14. - 22:48:50
Ezek a képek ütnek de rendesen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 14. - 23:03:07
Amikor az első rész készült nagyon is jó volt az a CGI....
Idézet
Egyedül talán Liv Tyler marad el Jennifer Connelly mögött.
Neked. Nekem nagyon nem. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 14. - 23:05:47
Én nem így gondolom. A Hulk mozgásáról leütött, hogy számítógépes, semmi köze a természetes mozgáshoz (már ami Hulknak lehet). Főleg akkor, amikor az a nagy golyó kijött a házból. Nagyon olyan volt, mint egy számítógépes játék, sőt, abban láttam jobban mozgó figurákat is. Nekem az egyik bajom épp ez volt a filmmel. Annyira nem volt régi, hogy le nehetett volna jobban megcsinálni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 14. - 23:10:17
Jó azon tényleg látszott.
Meg persze voltak mű jelenetek akkor is...de az már mozgás volt. Egy trailer alapján itt ne nagyon következtess a mozgásra. Csak kinézetről beszélünk, ami jó volt szerintem. És nem volt ilyen szálkás, ami nekem nagyon nem tetszik már. Jó, képreényben mindenki full izom, de filmben azért ne legyen már így kéremszépen. Ha nyápic Banner szépen megnöveli az izomtömegét, nekem ne legyen olyan szálkás, mint aki már egy éve szálkásít és 1%-yni zsír van rajta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 14. - 23:50:44
Így kicsit olyan, mint Angel Medina Hulkja, ami nekem eléggé tetszett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Március 15. - 11:49:14
jó lessz ez ne féljetek...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 15. - 17:45:48
Jó azon tényleg látszott.
Meg persze voltak mű jelenetek akkor is...de az már mozgás volt. Egy trailer alapján itt ne nagyon következtess a mozgásra. Csak kinézetről beszélünk, ami jó volt szerintem. És nem volt ilyen szálkás, ami nekem nagyon nem tetszik már. Jó, képreényben mindenki full izom, de filmben azért ne legyen már így kéremszépen. Ha nyápic Banner szépen megnöveli az izomtömegét, nekem ne legyen olyan szálkás, mint aki már egy éve szálkásít és 1%-yni zsír van rajta.
Jó, de azért Hulknak nem kell szálkásítania, úgy is felfoghatod, hogy csak az izmai nőnek meg, a zsírja nem, és azért ilyen qrva szálkás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2008. Március 16. - 17:38:24
Új Hulk trailere elég jól nézki, csak azt nem értem, legalábbis nekem így jött le, hogy Hulk-ot a hadsereg ledobja a helikopterről, hogy segítsen nekik elintézni Undormányt?

Megnéztem ezt a két képet az új Megtorlóról. Nincs vele baj, zord tekintetű, borostás, és izmos, más nem nagyon kell Frank karakteréhez, kiváncsi leszek a filmre.

Vasembert pedig továbbra is várom, nagyon!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 16. - 18:06:04
Igen, a trailer alapján az jön le, hogy pont a Hulk segíthet Förtelem ellen, pedig tőle is rettegett mindenki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 17. - 11:33:51
Robotzsaru újratöltve

Az MGM stúdió nem áll éppen túl jól, évek óta csódközeli helyzetben van. Most tervbe vette a Robotzsaru folytatását. Mennyire jó ötlet ez, hát ki tudja? A Robotzsarut 1987-ben mutatták be, majd még jött két folytatása is, plusz egy minisorozat, aminek az első részét Robotzsaru 4 címmel nyomták nálunk a videotékák. Azt hiszem komolyabb baj nem lehetne, ha Paul Verhoeven ülhetne a rendezői székben. A Robotzsaru képregények még most is futnak, ha jól emlékszem egy számban a Terminator küzdött meg a RoboCoppal.


400 milliót a Superman folytatására?

Januárban arról beszéltek, hogy nem Singer rendezi majd a Superman folytatását. Minap jött a hír, mégis Bryan Singer dirigálja majd le a folytatást.

A költségvetése 400 (igen, négyszáz) millió dollár lenne. Nincs az az épeszű producer vagy stúdió, aki ennyit adna valakinek egy filmre. Mellesleg régebben arról beszélt Singer, hogy a folytatás ugyan akciódúsabb lenne, mint a Superman visszatér, de már sokkal olcsóbban ki tudnák hozni a filmet, a folytatás költségvetése 200 millió alatt maradna.

Az előző Superman film 391 millió dollárt hozott világszerte, 260 millió költségvetés mellett. Ezt talán csak a Pókember 3 múlja felül, 268 millióból készült, míg a Terminator 200-ból, a Waterworld pedig 180-ból.

Az új Hulk filmben míg Bruce Banner átalakul a zöld óriássá, kerek 3 percig fog tartani mindenki örömére.

The Incredible Hulk director Louis Leterrier is promising fans more action than Ang Lee's Hulk. "You'll see Bruce Banner transform in minute three. Minute three!"

Leterrier explained to EmpireOnline.com that The Incredible Hulk is not an origin story, and that it starts with Dr. Bruce Banner (Edward Norton) on the run from U.S. authorities. "We pick him up in the movie when he's in Brazil and he's trying to keep the monsters at bay, literally.

Both the monster inside and the army chasing after him to harness his monster — to create a supersoldier. So he uses Brazilian jujitsu and yoga and meditation techniques to keep the monster inside of him. And, also, if someone picks a fight with him, he's using that Brazilian jujitsu because jujitsu and aikido are more elusive martial arts — he's deflecting the blows so he can run away and not get involved."

To Leterrier, Banner's "not a superhero, he's not Jason Bourne. He's the anti-James Bond, the anti-Jason Bourne. He's really the guy that doesn't want the fight. Unfortunately, as you can see from the teaser, he sucks at avoiding it!"

In addition to General "Thunderbolt" Ross (William Hurt), the film's other main villain is Emil Blonsky, a.k.a. Abomination (Tim Roth). Leterrier calls Blonsky "an ace, but he's an ace that is kind of over the hill. ... He is the opposite of Bruce Banner — he's a fighter, he's a machine, he's a very effective, cool-as-a-cucumber soldier that is over the hill – 38, 39 years old – has finished his life as a soldier, should be a Colonel by now and has never accepted that failure. He loves being a fighter, loves being on the field."

Unlike the CG-rendered titled character, Roth's Abomination looks different than his comic book counterpart. "I really wanted to justify [Abomination's] appearance. I really wanted to wrap my head around the original scaley-with-big-ears monster that was in the comic book, but I couldn't justify it," Leterrier explained. "And the way he gets injected with the serum, he's shot in the skin and the muscles, and shot inside the spine. That makes his bones grow thicker and bigger and longer, making him a super-weapon. So he's got that spine that flares out, which becomes a weapon. He's got elbows that stick out and become these martial arts, Chinese knives — things that can slash back and forth. He's got this tongue thing and the heel-spikes… so he's a killing machine."
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Március 17. - 13:44:06
na ne :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 17. - 16:06:52
A Singeres hír kacsa, komolyan ne vegyétek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 17. - 18:42:15
jó a trailer, tetszik nagyon, jó lesz a film, féltem hogy oldják meg a lila gatyát, de kitaláltak valamit... :D
És mostmár értem miért meditált Bruce a trailerben thx to Ben. És nekem Abo is tetszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2008. Március 17. - 20:01:41
Nekem az a Robotzsaru filmek amik idehaza Robotzsaru 4 és folyatásai néven futottak, hányadékok voltak, viszont volt egy sorozat régen asszem a tv3-on az tetszett. Azt szivesen megnézném újra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 18. - 12:26:19
Azt még most is adják a Cool TV-n.

http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080317_tonystark.jpg

https://www.youtube.com/watch?v=7PWB8Spe0JY


G.I. Joe szereplők

https://www.youtube.com/watch?v=AG_OhFBwrwQ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 18. - 19:27:53
Lehet, hogy a Film+-on is meg az a sorozat.
Köszi a videókat Ben! Amúgy ez a rajzfilm megjelent nálunk is, 500 Ft-ért lehet kapni. Öregem, úgy elrontották, ahogy azt kell. Nem a rajzfilmmel van bajom, hanem a szinkronnal. Gyerekkoromban nagyon jó volt, többször is megnéztem, aztán olyan öt éve megjelent ezzel a szinkronnal. Valami borzalom. Ha látta valaki a Transformers rajzfilmet, az tudja mire számítson: egy ember minimum 3 karaktert szinkronizál, és valamikor egy szereplőnek hirtelen átváltozik a hangja. :drying: Felirat meg sajnos nincs rajta, csak angol meg magyar hang, ha valaki megnézi, akkor válassza az eredetit (én meg nem tudok angolul :'().

A Universalnál a Dark Horse jogok
Egy friss megállapodás szerint a Universal stúdió három évig birtokolja a Dark Horse képregényeinek jogait. Ezzel olyan hősök kerültek a cég kezébe, mint a Maszk, Dead Rider, Pokolfajzat vagy a hősöket tömörítő End League.
Szerződést kötött az egyik legrégebbi hollywoodi filmstúdió és a "darkos" látványvilágú képregényeket készítő cég.
A Universal és a Dark Horse Entertainment a megállapodás szerint három évig társulnak. Ez idő alatt a stúdió a kiadó bármely szuperhőséből filmet forgathat, de természetesen a Dark Horse is készíthet mozit, melyet a Universal be is mutat.
A megállapodás első filmje a részben hazánkban forgatott Pokolfajzat 2, mely július 11-én debütál a mozikban. De akad még a kiadó tarsolyában pár érdekes csemege. Elsőnek itt van mindjárt az End League, de az Umbrella Academy vagy a Dead Rider kockáit is szívesen látnánk a vásznakon.
A Universal jelenleg még nem jelentette be, melyik képregényt filmesíti meg következőnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 18. - 21:37:14
Ez jó hír, az Universal az egyik legjobb stúdió.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 19. - 09:35:31
Zsoldos küklopszok

Ismét egy képregényfilm, ezúttal egy francia képregényt filmesítenek meg, James Mangold rendezésében.

A Cyclopses olyan katonákról szól, akiknek a sisakjukra szerelt videokamerán keresztül a tévénézők is láthatják őket akció közben. A parancsnok azonban rájön, hogy a nem fontos célokért küzd, hanem a tévénézők kielégítéséért és a nézőszám növeléséért.

Tavaly mutatták be a The Condemned akciófilmet, amelyben szintén ez a téma volt. Elítélt fegyenceket szállítottak egy szigetre, ahol egymást kellett gyilkolniuk, ezt pedig a neten lehetett követni, némi készpénz fejében. (Magyarországra még nem is jutott el.)

(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080318_cyclopes.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. Március 19. - 13:29:50
Kissé megkésve, de a még a Hulkoz: az előzetes alapján teszik. ;) De remélem nem csak egy 5 perces Hulk vs. Förtelem bunyó lesz benne. A frötelem kinézetével semmi bajom, kicsit az Ultimates-s Förtire hasonlít. ;) Viszont nem úgy volt, hogy lesz benn a Vezető és sámson doki is? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 20. - 10:22:47
Elfogató parancs van érvényben Shia LaBeuf (Disturbia, Transformers) ellen.

Labeouf állítólag egy Skyblupink ajándékbolt mellett dohányzott a járdán, nem a dohányosok által kijelölt helyen, mikor a zsaruk igazoltatták és beidézték. Ma reggel 8.30-kor kellett volna megjelennie a bíróságon, de mivel ezt nem tette meg így elfogatóparancsot adtak ki ellene, aki elkapja kap ezer dolcsit. A bírói parancs az FBI adatbázisába is azonnal bekerül.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 20. - 10:29:39
Lehet, hogy egy sárga kocsival menekül, azért nem kapják el. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 20. - 10:45:51
Ha Magyarországon is beidéznének mindenkit aki nem az előírt helyen dohányzik, akkor keresnék vagy a fél országot...  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Március 20. - 11:01:43
Nem sajnálkoznék értük. Engem nagyon zavar, mikor a barmok odapöfékelnek az orrom alá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 20. - 11:13:56
Egyetértek, engem is nagyon fel tud idegesíteni a cigifüst. Csak kicsit abszurdnak látom azt, hogy az FBI-os öltönyös-nyakkendős-napszemüveges ügynököket bevonják abba, hogy valaki cigizett az utcán...
Az lenne a megoldás a cigiproblémára, ha felgyújtanák az összes dohányföldet. :hehe: Akkor már valami értelmeset is termelhetnének rajta. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Március 20. - 13:22:28
Teljes mértékben egyetértek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 20. - 14:00:33
Remélem nem találják meg addig, amíg el nem kezdik forgatni az Y-t.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Március 20. - 14:20:44
Lehet, hogy egy sárga kocsival menekül, azért nem kapják el. ;D
:lol: :lol: Sőt, lehet hogy nem is ő dohányzott, hanem a robot eregetett füstöt. Csak a rendőrség ezt nem tudja. ;D
Amúgy viccen kívül, szerintem is túlzás, hogy ekkora felhajtást csinálnak belőle, de gondolom ez azért van, merthogy híres színész.
Ettől függetlenül magát a dohányzást gyűlölöm én is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 20. - 14:43:11
Szerintem félreértitek. Nem a dohányzás miatt körözik, hanem azért, mert nem jelent meg az idézésen. Ezért mindenkit elővezetnének, csak éppen, mivel egy ismert emberről van szó, jobban terjed a híre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 20. - 15:30:34
De beidézik azért, mert dohányzott? Ez olyan, mint amikor kirángatják az embereket a suliwc-ből és viszik az igazgató bácsi elé... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 21. - 10:19:29
A Warner megfilmesítené Frank Miller Ronin képregényét, amit Miller még a 80-as években írt és rajzolt. A történet középpontjában egy ronin, azaz egy gazdátlan szamuráj áll, aki a (közeli) jövőbeli mutánsokkal teli New Yorkban reinkarnálódik. A roninnak meg kell találnia és el kell pusztítania egy démont.

A rendező Sylvain White, aki a Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáront és a Lökd a ritmust!-t vezényelte le, és ő készítheti el a  Castlevaniat .

Frank Miller képregényéből készült a Sin City és 300 is. Miller rendezi a The Spiritet és Robert Rodrigueznek is besegít majd a Sin City 2-3-ban.

 :nezze:
Matther Vaughn a Csillagpor direktora készítené a híres Marvel képregényhősről, Thorról a filmet. Thor a Bosszú Angyalai szupercsoport tagja, de önálló kalandjait is lehet olvasni a képregényekben. Emlékeim szerint jelenleg Thor jelenleg halott, azonban Reed Richards (a Fantasztikus Négyes vezetője) klónozta őt úgymond. Azonban szerény számítások szerint is a Thor projekt 300 millióba kerülne, erre pedig senki nem áldozna pénzt, ezért Vaughn más irányba tekintett, annyira nem messze, maradt a Marvel képregényeknél.

Mark Millar Kick-Ass művét nézte ki magának. A képregény egy 15 éves fiúról szól, aki annak ellenére válik szuperhőssé, hogy nincsenek különleges képességei. Vaughn reméli ha ez a film sikeres lesz, akkor megengedik neki, hogy az elképzelései szerint rendezhesse meg a Thort.




Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 21. - 10:23:58
Lesz film a Castlevaniaból? :o Gyönyörű artworköt készítenek hozzá mindig, de hogy filmen hogy nézne ki... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Március 22. - 12:25:27
Ennyire költséges lenne a Thor film? Kezdi egyre jobban felkelteni az érdeklődésem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 22. - 13:26:21
Ez hülyeség szerintem. Mire kéne 300 millió? Abból két nagyon látványos Thor filmet is lehetne csiunálni...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 22. - 13:33:40
Biztos drága a kalapács, azért kerül ennyibe. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 22. - 17:45:11
Biztos eredeti Szovjet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Március 22. - 18:23:31
Vagy sokba van az uru receptjét liszenszelni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 25. - 13:00:14

Snake Eyes

(http://news.filefront.com/wp-content/uploads/2008/03/snakeeyes1-1.jpg)
(http://news.filefront.com/wp-content/uploads/2008/03/snakeeyes2-1.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 25. - 17:11:43
Jól néz ki Darth Moul. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 25. - 17:35:23
Úgy néz ki, neki már csak ilyen kardos karatéjjozós szerepek jutnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 25. - 23:15:25
Hát mivel alapvetően nem színész, vagy amellett hogy színész nagyon régóta űzi a harcművészeteket. Az ep1-be is ezért került be, többek között.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 26. - 09:46:29
Ray Park eredetileg kaszkadőr, és főleg akciófilmekben szerepelt korábban, ő volt a Mortal Kombat filmek-ben több főszereplő dublőre, pl C. Lambert-é is. Így nem csoda, hogy színészként is ilyen szerepekhez jut, amúgy már hivatalos, hogy ő lesz Iron Fist.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 26. - 11:00:55
Ez jó hír, örülök neki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 26. - 12:09:59
Nagyon ügyes srác és színésznek is tetszett, ahogy Varangyot előadta az X-Menben.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 26. - 15:02:38
Hulk trailer magyar felirattal
http://www.dailymotion.com/video/x4s4jz_hulk-trailer_shortfilms

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 26. - 15:25:01
Darth Maul lesz Iron Fist?
Szerintem nem jó színész. Okés, hogy tud ugrálni meg minden, de az még nem tesz valakit színésszé, főleg ha egy Danny féle karit kell eljátszania, oda rendes színészi játék kellesz majd.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Március 26. - 15:32:35
Szerintem nem jó színész.
Ezt melyik alakításából lehet leszűrni? Nem kötözködés, én szerintem csak a Star Warsban láttam, ott nem játszotta rosszul Darth Maul szerepét (már amennyire én meg tudom ítélni).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 26. - 16:07:47
Ott mondjuk nem volt igazán mit játszani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Március 26. - 16:16:19
Hát épp ez az, azt jól eljátszotta szerintem, amit azon a szerepen el lehetett. Mást meg nem láttam tőle (vagy nem emlékszem rá).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 26. - 16:21:13
Ott volt az X-Men első részében Varangyként, igaz, hogy az sem volt egy oscar díjas szerep, de azért abból is kihozta amit ki lehetett. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 26. - 16:29:04
Darth moulon kívül az X-men 1-ben, meg a Ballisticban láthattad még (asszem), konkrétan nekem sincs amúgy kifogásom ellene, főleg, hogy eddig mint igazi színészt, nem igazán láthattuk, csak mint látvány effektet, legalább megmutathatja, hogy nem csak az ugra bugrához ért, vagy rosszabbik esetben az ellenkezőjét.
Schwarzeneggerről is sokáig azt tartották, hogy agyatlan izompacsirta, aztán mégis le tudott játszani Ikrek, meg Hull a pelyhes jellegű filmeket is, amik még ha nem is oscar dijjas kaliberű alakítások, de azért ott is megállta a helyét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 26. - 18:43:54
Azért Arni sem a nagy színész kategória. Mert azt mondom okés, játszanak el egy Terminátort vagy egy Darth Mault a srácok, ahol örülhetnek ha 2 mondatot kell mondani, de egy szép monológnál vagy egy heves vitatkozásnál mutatkoznak meg inkább a színészi tehetségek. És ha jól tudom Danny szeret beszélni.
De akkor egy példa: Robert D. Junior vagy Edward Norton. Azért nagy színészek, mert ha kell tudnak keménykedni is, de ha ténylegesen színészkedni kell nekik akkor azt is tudnak. Habár lehet ez a gyerek is tud, csak eddig nem kapott lehetőséget rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 26. - 20:38:39
Én egyiküket se tartom nagy számnak. Nem rosszak, de hogy nagy színészek lennének?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 26. - 20:54:03
Azért Arni sem a nagy színész kategória.
Erről az jutott eszembe, mikor jöttem haza a T3 bemutatójáról, akkor hazafele telefonálgatott valami csávó, valszeg újságíró vagy kritikus, mert nagyon úgy beszélt a filmről, meg valami szerkesztővel beszélt asszem, de ott így mondta kb: "A film borzalmas, de ettől függetlenül Schwarzi a világ legjobb színésze."
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 26. - 20:57:03
Pont a Terminátor kapcsán mondta? Mert eljátszott egy rezzenéstelen arcú robotot?  ;D Én a legjobban a Kommandóban bírtam, meg az Emlékmásban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 26. - 21:05:17
Lehet, hogy többnél is mondta, de csak ezen voltam ott. De most őszintén: kibírni röhögés nélkül, hogy felveszel egy olyan szemüveget... :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 26. - 21:14:37
Én a legjobban a Kommandóban bírtam, meg az Emlékmásban.
Heh, nekem is a két kedvenc filmem tőle. De például nagyon tetszett még az újhullámos filmjei is, mint az Ítélet Nap, vagy a Hatodik Napon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 26. - 23:16:17
Azért hidd el nekem kaine, hogy hiába tűnik könnyűnek adni egy terminatort, azt a mozgást, ő dolgozta ki és ha más kapja fele ilyen félelmetes nem lett volna. Tipikus pl, hogy a szemét mozgatja oldalra és utána viszsi a fejét.

Nem egy szinészóriás, de azért szorult tehetség bele mindenképpen. Legalábbis szerintem annka ellenére megmutatkozott ez a filmjein, hogy nem is kapott és nem is akart olyan szerepeket, amiket a nagy színészek kapnak. A poén, hogy én Stallone ha a Rocky filmeket nem nézem, jóval kevésbé tartom színésznek, mint Arniet.

A hatodik napon jó kis popcorn múvi, nem értem, hogy bukott akkorát. Nekem is tetszett évekkel ezelőtt, de még most is megnézném szivesen.
Idézet
Én egyiküket se tartom nagy számnak. Nem rosszak, de hogy nagy színészek lennének?
Hát, ha 3 nevet kellene mondania jelenlegi fiatal és tehetséges férfi színész kolóniából én azt mondtanám: Depp, Norton, Bale.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 27. - 09:28:57
Stallone legjobb alakítása akkor is az Oscarban volt. ;) :lol:

A Hatodik napon tényleg jó volt, de inkább az ötlet tetszett, a történettől nem vágódtam földhöz.

Depp, Norton, Bale.
Egyetértek. Ilyen sorrendben. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 27. - 09:53:28
Én akkor is imádom Juniort, de Depp és Bale is jó, de simán sorolhatnánk fel még 30 másik színészt. Csak azt akartam kihangsúlyozni, hogy Darth Maul nem sorolható ide, de talán kellemesen csalódunk majd.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 27. - 11:05:14
Minden színésznek kell egy nagy kiugrási lehetőség, szerintem Ray Park-ban nem fogunk csalódni:

(http://media.kino-govno.com/images/ironman/ironman_46.jpg)
(http://media.kino-govno.com/images/ironman/ironman_45.jpg)
(http://media.kino-govno.com/images/ironman/ironman_44.jpg)
(http://media.kino-govno.com/images/ironman/ironman_42.jpg)
(http://media.kino-govno.com/images/ironman/ironman_41.jpg)

http://host.trivialbeing.org/up/tdk-mar26-gotham-times-issue2-harvey-dent.jpg

(http://www.gamestar.hu/apix/0712/batman_6.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 27. - 12:45:14
Jók ezek a Vasemberes képek. Ááá de megint egy audit hajigálnak...olcsób kocsikat  ne tudnka ezek szétzúzni vagy micsoda? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 27. - 13:18:49
olcsób kocsikat  ne tudnka ezek szétzúzni vagy micsoda? :D
És ezért az audi még fizet is nekik rendesen. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 27. - 13:49:08
Azért hidd el nekem kaine, hogy hiába tűnik könnyűnek adni egy terminatort, azt a mozgást, ő dolgozta ki és ha más kapja fele ilyen félelmetes nem lett volna. Tipikus pl, hogy a szemét mozgatja oldalra és utána viszsi a fejét.
Elhiszem, nekem semmi bajom Swarcival, én is kedvelem őt.  ;) Sokáig tartott megkedvelni, de sikerült. Még tovább tartott Stallonét, mert a Rockyk nem igazán tetszettek, a Ramboból a 2-t láttam először, ami szintén nem jött be, úgyhogy csak a Tango & Cash volt az, ahol először szimpi volt, de azóta már nagy kedvenc lett.
Idézet
A hatodik napon jó kis popcorn múvi, nem értem, hogy bukott akkorát.

Vicces, hogy nekem azért nem jött be igazán, mert gyakorlatilag filmre vitték a Klón sztorikat. Az ötlet ugyanaz, a kidolgozás értelemszerűen jóval szegényesebb, úgyhogy nekem sem volt nagy szám az a film. De például jó volt látni a 80 nap alattban.  :D
Idézet
Hát, ha 3 nevet kellene mondani a jelenlegi fiatal és tehetséges férfi színész kolóniából én azt mondtanám: Depp, Norton, Bale.
Ezek közül nekem csak Depp. Õ tényleg nagyon jó. És ne öljetek meg, de LeoDiCaprio is nagyon jó. Láttam már rossz filmben, de rosszul játszani még soha.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 27. - 14:35:24
Idézet
csak a Tango & Cash volt az, ahol először szimpi volt, de azóta már nagy kedvenc lett.
Az tényleg nagyon jó. Igazából amiben tetszett nekem az ezen kívül a Rocky széira, Oscar meg az az alagutas film. Ja még a Specialista is jó, meg amiben bérgyilkost játszik Antonio Banderassal.
Idézet
És ne öljetek meg, de LeoDiCaprio is nagyon jó. Láttam már rossz filmben, de rosszul játszani még soha.
MOndta valaki is, hogy ő rossz? Szerintem is nagyon jó színész, csak jó alakításokat láttam tőle és láttam már egy pár filmjét. Nem szimpatikus, de ennek ellenére jó nézni a vásznon, mert jól csinálja. De ugyanígy Piitre is sokan ráhúzzák, hogy hollywoodi szépfiú, meg minden, de ennek ellenére neki is voltak nagyon jó alakításai bőséggel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 27. - 14:42:52
Hát aki még mindig hollywoodi szépfiúnak nézi Pittet, azt személyesen rúgom seggbe. :P Nagyon jó színész, de az, hogy szép, enyhe túlzás. ;D
DiCaprio valószínűleg jó színész, de én nem tudom elviselni a fejét, még egy filmjét se láttam... :-X
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 27. - 15:58:48
Az tényleg nagyon jó. Igazából amiben tetszett nekem az ezen kívül a Rocky széira, Oscar meg az az alagutas film. Ja még a Specialista is jó, meg amiben bérgyilkost játszik Antonio Banderassal.
Nekem már majdnem minden tetszik tőle. A Rockyk a legkevésbé. Az Alagút a halálba király, a Függő játszma is, stb. A Tangóban a női főszereplő Lois volt a sorozatból.  :D

Brad Pitt a másik, aki szerintem jó színész. Mindig is bírtam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 27. - 16:05:20
DiCaprio valószínűleg jó színész, de én nem tudom elviselni a fejét, még egy filmjét se láttam... :-X
A Kapj El Ha Tudsz című filmjét nézd meg. Abban nagyon jó volt. Alapból én sem szeretem, de ebben a filmben nagyon sokat nőtt a szememben. Egyébként én Hugh Jackmant is besorolnám, hiszen már láthattuk pár jó akció és drámai filmben és nagyon jól teljesített mindegyikben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 27. - 16:16:35
Idézet
A Kapj El Ha Tudsz című filmjét nézd meg. Abban nagyon jó volt. Alapból én sem szeretem, de ebben a filmben nagyon sokat nőtt a szememben. Egyébként én Hugh Jackmant is besorolnám, hiszen már láthattuk pár jó akció és drámai filmben és nagyon jól teljesített mindegyikben.
Van ott még repertoár. Teljes napfogyatkozás, Tégla, Egy kosaras naplója, Véres gyémánt. Ezekben is nagyon jó volt.

Hugh Jackmantől és csak a Tökéletes trükköt és a Kate és Leopoldot láttam. Előbbi után ismerték el igazából.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 27. - 16:25:34
Aki még nem unja Iron Man-t és az Audi-t annak itt van két video:
http://microsites.audi.com/ironman/media/downloads/wmv/Ironman_powerful_ideas.zip
http://microsites.audi.com/ironman/media/downloads/wmv/Ironman_action.zip

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 27. - 16:31:02
Jackmant én is nagyon kedvelem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 27. - 18:05:55
Én nagyon bírom a Schwarzi meg a Stallone filmeket is, nem láttam egyiktől sem olyan nagyon rossz filmet.
Az ilyen hármas listám nekem: Bale, Depp és Jackman. Mind a hárman nagyon jó színészek szerintem, bármit el tudnak játszani.
Hugh Jackmantől és csak a Tökéletes trükköt és a Kate és Leopoldot láttam. Előbbi után ismerték el igazából.
Nem láttad egyik X-Ment, sem a Van Helsinget? :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 27. - 20:49:33
Jah dehogynem. Csak alapnak tartottam ezért nem is írtam oda. :D
Hát a Van helsing az egy borzalmas film, nem bírtam végignézni, mert kikapcsoltam. Így nem mondhatnám, hogy láttam a filmet. Mariska a vámpír betette a kaput..
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 27. - 21:26:19
Pedig jó kis film volt a Van Helsing. Igaz, inkább egy szórakoztató popcorn horror-akció film volt, mert ha nem vesszük figyelembe a történelmi ellentmondásokat, akkor egész jópofa film. Nekem tetszett. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 27. - 21:39:59
Hát nemtudom. Nekem nagyon nem jött be.

Jók a reklámok Ben köszi! ;) :ironman:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 27. - 22:32:09
Az elején Mr. Hyde nálam már betette a kaput, annyira rossz volt, hogy szinte fájt. Utána se tetszett, hogy mennyire pont jól kijön minden VH-nek, pont oda esik, pont elkapja, stb. De nem bánom, hogy megnéztem, mert Kate Beckinsale még soha nem nézett ki annyira jól, mint ott, pedig különben is benne van a top3-ban.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 28. - 02:03:15
Mármint Teri Hatcher? Az jó jelenet volt amikor Kurt Russell megkeresi őt a táncolóba.
Caprio isten színész, és Pitt is az szerintem, persze sok embernek nem jön be maga az ember, de akkor is jó színészek.
Van Helsing szerintem is király popcorn movie volt, ami nagyon tetszett benne, hogy folyamatos pörgés volt, sosem volt egy 10 perces unalmas és gagyi monológ.
Jackman-nek a Kardhalja is tetszett, meg a Scoop is jó volt.
És Beckinsale tényleg "csinos" volt abban a filmben, ezt már csak az Underworld 2 szexjelenete tetőzte, na ott ténylegesen elaléltam... (mikor lassan húzza le a cipzárt azon a fáintos kis bőrszerkón ami úgy tapad a hófehér testére mint semmi más... Okés, van egy kis vámpír fétisem)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 28. - 07:10:02
Utána se tetszett, hogy mennyire pont jól kijön minden VH-nek, pont oda esik, pont elkapja, stb.
Pedig ebben a filmben pont az volt a poén, egyértelműen az volt a cél, hogy Van Helsing olyan legyen, mint James Bond, csak a 19dik században. :D A vatikáni jelenet is egy az egyben ezt sugalta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 28. - 08:40:44
Tobey megint képregényfilmben

A Pókember után megint képregényfilmbe vág bele Tobey Maguire. Az Afterburn képregényt nézte ki magának Maguire, aminek a producere és talán a főszereplője is lesz.
Az Afterburn egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a Föld nagy része elpusztult és olyan kincskeresőkről, kalandorokról szól, akik nagy suskáért vállalják a régi, értékes holmik felkutatását. A középpontban lévő csapatnak azonban meg kell küzdenie más kincskeresőkkel, mutánsokkal és kalózokkal.

(http://www.red5comics.com/wordpress/wp-content/uploads/2007/10/afterburn01cover_2x3.jpg)

Új Vasember TV spot
http://www.dailymotion.com/video/x4vajq_nuevo-spot-de-iron-man_shortfilms



Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 28. - 09:03:37
Tényleg a Kardhal is jó volt. De nekem az volt a komoly, hogy láthattunk egy John Travoltát a Kardhalban, egész tűrhető alakítással, aztán ugyanazzal a hajjal a Megtorlóban már nem a legjobb volt. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 28. - 09:33:40
Jackmant kifelejtettem a listámról, pedig majdnem minden filmjét láttam. ;D Azt szeretem benne, hogy nem láttam még két hasonló szerepben (Az X-men folytatás nem ér :D) és mindegyikben nagyon jól alakított. A Kardhal nagyon jó film volt, de nem az, amit meg tudnék nézni havonta. ;) Travolta meg picit sem volt félelmetes benne, akkor már a Megtorlóban is jobb volt. :lol: A Van Helsing meg egy egyszer megnézhető akciófilm volt (bár a végét nagyon ki kellett volna hagyni...), de azért a látványvilág jól nézett ki. :) A zöld szűrő és túlszínezettség jól állt a filmnek. A zenéjében is voltak jó ötletek. Tulajdonképpen egy nagyon béna filmet csináltak nagyon jó technikával. ;D A Mariska vámpírról meg inkább ne beszéljünk, az nálam is kivágta a biztosítékot. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 28. - 11:31:26
Lehetett volna annyi esze a fordítónak, hogy megváltoztatja valami másra.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 28. - 11:50:42
dehát milyen erdélyi nevet kaphatott volna a nő?  Natalie vagy Rachel? Ez csak azért gáz mert filmekben hozzá vagyunk szokva az angol nevekhez. Ezért sem szeretem a magyar sorozatokat, mert bénának tűnnek a nevek. (Sanyi a gonosz, meg Géza a szélhámos, Csenge meg a lotyó.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 28. - 11:52:47
Lehetett volna valami románosabb neve...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 28. - 12:02:04
A mi községünk azon lakosai, akiknek ősei között románok is szép számmal akadtak minden második gyereket Kevin-nek, Carlos-nak, Jennifer-nek, Tiffany-nak hívnak. Akkor már mért ne lehetett volna egy roman vámpír tyúknak Rachel a neve?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 28. - 14:20:32
De ha te akarnád a gyereked pl Jennifernek hívni, akkor azt csak DZS-vel írhatnád le, mert nem vagy kisebbségi. Ellenben ha az lennél, akár cirill betűkkel is leírhatnád ha úgy tetszik. :hehe:
Lehetett volna annyi esze a fordítónak, hogy megváltoztatja valami másra.  :D
Biztos az fordította, aki a Silent Hillt is. ;) :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 28. - 14:44:16
Visszatérve az Arnoldos témára, én nagyon szeretem a filmjeit, ezeken nöttem fel, gyerekkoromban csak két színész létezett a számomra, Arni, meg Sly, és kész. Aztán jött a Star Wars felujítás, és kibővült a lista egy Ford-al, meg Mark-al.
Amúgy kettejük közül én Swarczit jobban kedvelem, mert neki egy rosz filmje sem volt, míg Sly az utobbi 10 évben csak übergagyi filmeket csinált, de talán most egy kicsit elkezdett visszatérni régi önmagához.
Viszont az Oscar, az tényleg fenomenális. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 28. - 16:17:36
De ha te akarnád a gyereked pl Jennifernek hívni, akkor azt csak DZS-vel írhatnád le, mert nem vagy kisebbségi.
Úgy tudom, már minden név megengedett bárhogy.
Idézet
Biztos az fordította, aki a Silent Hillt is. ;) :hehe:
Mármint a címét?
Viszont az Oscar, az tényleg fenomenális. ;D
Nekem az Oscar azért nem jött be igazán, mert előtte láttam Funes-vel, és ő tényleg fenomenális volt benne. Utána Sly csak gyenge utánzat. Nekem az Állj, vagy lő a mamám tetszett nagyon tőle.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Március 28. - 18:41:26
hiába tűnik könnyűnek adni egy terminatort, azt a mozgást, ő dolgozta ki és ha más kapja fele ilyen félelmetes nem lett volna. Tipikus pl, hogy a szemét mozgatja oldalra és utána viszsi a fejét.
Ezzel egyetértek én is, elég csak megnézni a Sarah Connor Chroniclest, az ottani színészek által alakított terminatorok fele olyan félelmetesek sincsenek, mint amilyen Schwarzi volt... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 28. - 23:44:23
Idézet
A Kardhal nagyon jó film volt, de nem az, amit meg tudnék nézni havonta. Kacsint Travolta meg picit sem volt félelmetes benne, akkor már a Megtorlóban is jobb volt.
Áhh..szerintem nem. A Kardhaolban volt benne valami csibészes. ;D A kaján vigyora a szivarozós jelenetben nagyon megmaradt az emlékezetemben(azzal kezdődik a film, aztán a film közepén ugyebár visszatérünk oda ismét). Tényleg j kis film, nem értem miért húzzák le sokan.
Idézet
dehát milyen erdélyi nevet kaphatott volna a nő?  Natalie vagy Rachel? Ez csak azért gáz mert filmekben hozzá vagyunk szokva az angol nevekhez. Ezért sem szeretem a magyar sorozatokat, mert bénának tűnnek a nevek. (Sanyi a gonosz, meg Géza a szélhámos, Csenge meg a lotyó.)
Még magyarban is elég gáz már szerintem. Legalábbis nekem egyből egy bárgyű, buta tehén jut az eszembe, ahogy a zöld legelőkön füvet zabál és tök értelmetlen tekintettel rád néz...Mariska.
De kevésbé közönséges mindenképpen lehetett volna.
Idézet
Visszatérve az Arnoldos témára, én nagyon szeretem a filmjeit, ezeken nöttem fel, gyerekkoromban csak két színész létezett a számomra, Arni, meg Sly, és kész. Aztán jött a Star Wars felujítás, és kibővült a lista egy Ford-al, meg Mark-al.
Amúgy kettejük közül én Swarczit jobban kedvelem, mert neki egy rosz filmje sem volt, míg Sly az utobbi 10 évben csak übergagyi filmeket csinált, de talán most egy kicsit elkezdett visszatérni régi önmagához.
Viszont az Oscar, az tényleg fenomenális
Azért nekem nem csak ők ketten voltak, mert ott volt Bruce Willis is. ;D
Én is jobban bírom Slynál, nekem részben példakép is Arnie. Hihetetlen, amit véghezvitt.
Az Oscar nekem nem tetszett...utálom az olyan filmeket, amikor annyira béna dolgokat csinálnak, hogy már fájdalmas. Legalábbis emlékszem, hogy amikor először láttam, a táska 26 milliomodik elcserélésénél kikapcsoltam, egyszerűen nem bírom nézni az ilyet, mert felidegesítem magam rajta.
Idézet
Állj, vagy lő a mamám tetszett nagyon tőle.
Az jó volt. A Pusztítót nem is mondtuk, pedig az is ALAP ;D film nekem.
Idézet
Ezzel egyetértek én is, elég csak megnézni a Sarah Connor Chroniclest, az ottani színészek által alakított terminatorok fele olyan félelmetesek sincsenek, mint amilyen Schwarzi volt...
Ne is mondd., Szánalmasak, nevetségesek, borzalmasak. Egyedül az utlsó 2-3 részre találtak egy olyan színészt, akirpl el tudtam volna hinni, hogy Terminator.(Garret Dillahunt...a Jesse james... és a Nem vénnke való vidékben is játszott, hogy a legfrissebbeket mondjam) Neki kellően hideg és félelmetes mozgása, nézése volt, a többiektől egy húsvéti nyúl is rémisztőbb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 29. - 14:07:49
Az Oscar nekem nem tetszett...utálom az olyan filmeket, amikor annyira béna dolgokat csinálnak, hogy már fájdalmas. Legalábbis emlékszem, hogy amikor először láttam, a táska 26 milliomodik elcserélésénél kikapcsoltam, egyszerűen nem bírom nézni az ilyet, mert felidegesítem magam rajta.
Á, én az ilyenekre már immunis vagyok, csak így két állapot van, vagy röhögök egy jót, vagy fapofával végignézek egy filmet, legutóbb a Kiskarácsony minden áron, ez a kategória volt.
Amúgy a Pusztító tényleg iszonyat nagy film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 29. - 15:03:57
Az tuti, nekem is az egyik kedvencem a Pusztító. Ezért is voltam tiszta ideg amikor múltkor adták a tévében. Teljesen megvágták, és még át is szinkronizálták. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 29. - 15:13:20
Ne nézz tévét. Én legalábis nem nézek filmeket tévében mert felháborító, amit csinálnak. A Csillagközi Inváziós esettel teli lett a pohár, azóta nem néztem össz-vissz 4 filmnél többet a tévében.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Március 29. - 15:30:59
Nekem pont a Pusztító tette be a kaput, azóta én is max az HBO-n néztem valamit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 29. - 17:06:06
Az tuti, nekem is az egyik kedvencem a Pusztító. Ezért is voltam tiszta ideg amikor múltkor adták a tévében. Teljesen megvágták, és még át is szinkronizálták. :drying:
Új szinkron a Pusztítón?! Hát ilyen nincs. Most őszintén, mér kell új szinkront használni a filmeknél? Olcsóbb, mint megvenni a régit? Az ilyen görényeket felkötném egy fára, és otthagynám őket. :drying:

Nincs több Fantasztikus négyes?
Chris Evans szerint a Fox végzett a Fantasztikus Négyes franchise-zal és a pletykák ellenére nem forgatják le a harmadik epizódot. A stúdió inkább az Ezüst Utazó első saját filmjére összpontosít.
Pedig folyamatosan szállingóztak egy ideig a hírek, hogy Jessica Alba gyermeket vár/szül majd a harmadik részben, ám ezt a Fáklyát alakító Chris Evans határozottan cáfolta. Saját bevallása szerint ugyanis őt még mindig nem kereste fel senki a harmadik rész miatt, pedig már több mint egy év eltelt a Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó bemutatója óta.
A színész szerint az első rész premiere után szinte azonnal felkeresték őt a folytatás miatt és ennek hiánya, valamint a tény, miszerint a Fox most az Ezüst Utazó első önálló filmjére koncentrál, agodalommal tölti őt el. Evans azért nem keseredik el, hiszen legalább nem skatulyázzák be.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 29. - 19:09:18
Fene a belüket, pedig biztosan jobb lett volna egy újabb F4 film, mint egy Utazós.  :drying: :drying:

A régi szinkronok felújítása, és jogainak felkutatása, kifizetése kerül többe, mint újracsinálni hozzá egyet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Március 29. - 20:41:10
én is Pepo véleményén vagyok, nem szabad manapság már TVben nézni filmet. Szörnyű miket művelnek velük. Még az hagyján, hogy újra szinkronizálják (ami nagy vétek, mert a régi szinkronok mindig jobbak az újakknál, eddig még semmi sem cáfolta ezt meg, de a pénz...), de hogy azok a vágások... Amikor megnéztem a Csillagközi inváziót meg a Hazafit, esküszöm nem szidtam még embert úgy mint akkor az ORTT-t (igaz ők a felelősök emiatt? ha nem akkor azt szidtam akik csinálták) Hát Istenem, minek találták ki a 18-as karikát ha még azt sem mutathatják, hogy valakit lelőnek?!?!?! Olyan ez, mint a Dragonball botrány? Valami idióta gyerek kiugrik az ablakon azt üvöltve, hogy kámeháme és emiatt be kell tiltani egy sorozatot? Mi történt? Valaki megnézte a Rambot és ezután lelőtt valakit, és az ORTT azt mondja "Ohh Jajj, vágjunk ki minden véres jelenetet minden filmben, ezzel majd megakadájozzuk, hogy bárki is megsérüljön". Jóhogy nem már éjfélkor 18-as karika mellett a kacsameséket adják, de ott is kivágva minden Kvák kapitány repülést. Húú de ideges voltam emiatt. Még jó, hogy nincs TV-m.
Nem értem ezt az országot, hogy mindent maximálisan le kell korlátozni, mert azt hiszik emiatt megszűnik minden probléma. Én már félek kocsiba ülni miután megeszek egy bonbon-meggyet, nehogy elvegyék a jogsimat, Anyám ha reggel iszik egy pohár bort már egész nap nem vezet, mert félti a jogsiját. Bár tudom ezt pölö azoknak találták ki akik minden reggel kisüstivel kezdenek munka előtt, így tuti megfegyelmezik őket, de akkor is zavar. Osztrákba legalább még belefér egy kis sör.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 29. - 22:11:50
Ugyan ez már off téma, de én se értem ezeket  és mélységesen felháborít. Nekem is a Csillagközi Invázió azért verte ki a biztosítékot, mert ha jól emlékszem elég későn, 22 után adták, 18-as karikával és kivágták, amikor átmegy a srác kezén a kés...(A hegedűs, már nem emlékszem a nevére...Jake Busy jtszotta)...szánalmas, amit csinálnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Március 31. - 14:18:31
Idézet
Idézet
De ha te akarnád a gyereked pl Jennifernek hívni, akkor azt csak DZS-vel írhatnád le, mert nem vagy kisebbségi.
Úgy tudom, már minden név megengedett bárhogy.
Uh, lehet, nem néztem utána egy ideje. :-\

Idézet
Idézet
Biztos az fordította, aki a Silent Hillt is.
Mármint a címét?
Nem, az egész filmet. ;D Akkora baromságokat írtak benne, hogy az kész. :stupid:

Azzal egyetértek, hogy nem szabad tv-ben filmet nézni. De igazából szerintem az egész tvnézés egyszerűen időpazarlás és agysejtpusztítás. :roll: Én csak konzoljátékra és dvd-re használom a tv-t, kábeltévém meg nincs is. 8)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 31. - 16:18:40
Én is így vagyok vele. Csak nálunk azé még van kábel tv, esténkéánt anyám nézi rajta az Anyátok köztöt, vagy a TV Paprikát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Március 31. - 16:26:34
Szerintem a TV történet legtöbb jelenet kivágását, a Nick Cage féle Szikla szenvedte el, hála a magasságos RTL Klub-nak. Sokáig úgy voltam vele, hogy milyen egy rakás kaki ez a film, miután kétszer is végigszenvedtem a fent említett csatornán, aztán valakitől megkaptam DVD-n, és kínomban betettem, és akkor koppantam egy nagyon, hogy hohó, ez mégis csak jó film, csak az ellenség vágója betete a lábát. Cesszék meg. Ha este nem sorozatot akarok nézni, hanem filmet, akkor azt szigorúan csak DVD-n teszem.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Március 31. - 16:57:48
Mit vágtak ki belőle? Fogadjunk azt is kiszedték, amikor beledöfi a szívébe az injekciót.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 31. - 17:16:35
Nem, az egész filmet. ;D Akkora baromságokat írtak benne, hogy az kész. :stupid:
Tudnál idézni belőle? Egyre én is emlékszem, az "Indulj már, vazze!" az nagyon gáz volt  ;D de másra nem nagyon...  :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Március 31. - 18:04:09
A régi szinkronok felújítása, és jogainak felkutatása, kifizetése kerül többe, mint újracsinálni hozzá egyet.
:surp: Ezt nem is tudtam.
Szerintem a TV történet legtöbb jelenet kivágását, a Nick Cage féle Szikla szenvedte el, hála a magasságos RTL Klub-nak. Sokáig úgy voltam vele, hogy milyen egy rakás kaki ez a film, miután kétszer is végigszenvedtem a fent említett csatornán, aztán valakitől megkaptam DVD-n, és kínomban betettem, és akkor koppantam egy nagyon, hogy hohó, ez mégis csak jó film, csak az ellenség vágója betete a lábát. Cesszék meg. Ha este nem sorozatot akarok nézni, hanem filmet, akkor azt szigorúan csak DVD-n teszem.  :drying:
Heh, azt a filmet én is RTL-en láttam először, én is majd hülyét kaptam tőle, de ettől függetlenül tetszett. Nem reklámozni akarok, de a TV2 nem vágja meg a filmeket, ott lehet normálisan kikapcsolódni, dühöngés nélkül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Március 31. - 18:59:53
Szerintem amúgy a Die Hard 3 a csúcs, az totál új szinkront kapott, amiben "hajadra kenheted a keresztűl húzott számításaidat" kaliberü szitkok hangoznak el, az eredeti dumák helyett, amikben minden második szó káromkodás volt (vagy inkább minden első), és persze minden keményebb jelenetet kivágtak a filmből.
Amúgy még a Schwarczi féle Ítéletnap volt olyan film, hogy TV-ről vettem fel, és úgy néztem meg egy tonnaszor videón, aztán meglett DVD-n is, és hát azt se kímélték, vagy a Végképp eltörölni szintén ilyen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Március 31. - 22:00:35
Az angol nyelvben jóval gyakoribb a káromkodás, mint nálunk, vagyis adott esetekben gyakrabban használják. Ha megnéztek egy Monty Pythont felirattal, hallható, hogy sokszor jobb a magyar szöveg a káromkodások csökkentésével. De nem elhagyásával(!).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 01. - 10:42:49
Tudnál idézni belőle? Egyre én is emlékszem, az "Indulj már, vazze!" az nagyon gáz volt  ;D de másra nem nagyon...  :-[
Az első az volt, amikor a kislány meow-ját lefordították "Tudom"-nak. :) Azt mondjuk még meg lehet magyarázni, de akkoris. :D
Utána meg a vége felé félreértették a fate szót faith-nek és elmondták párszor, hogy a bigott vallásos falu megtagadta a "hitét", azért voltak még ott abban a világban. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 01. - 11:01:03
Na gyerekek már hivatalos a hír, bár én is először áprislisi tréfának gondoltam, de minden nagyobb filmes portál, és maga Sam Raimi is megerősítette egy tegnapi, a Wizard-nak adott nyilatkozatában, hogy Tobey helyett Nicholas Brendon vagy a már korábban is emlegetett Gyllenhaal alakíthatja majd a negyedik Pókember filmben a címszereplőt. Több okra is hivatkoztak, Tobey az Afterburn című képregény filmadaptációjának lesz a producere és feltehetően főszereplője is. A január óta futó Afterburn egy posztapokaliptikus világban játszódik, amelyben a Föld nagy része elpusztult. A sztori középpontjában kincskeresők állnak, akik jó pénzért vállalják olyan értékek felkutatását, mint a Mona Lisa vagy a Rosetta kő, miközben meg kell küzdeniük a rivális kincskeresőkkel, kalózokkal és mutánsokkal. A filmnek egyelőre nincs se írója, se rendezője, de Maguire jelenleg még úgyis a Robotech című japán anime élőszereplős filmváltozatának megvalósításán dolgozik. Sam apánk pedig friss vért akart behozni.
Brendon eddig nem szerepelt igazán nagy költségvetésű mozikban, főként a Buffy sorozat Xander-ként ismerhetjük:

(http://www.comicbookmovie.com/images/news/spider-man-4/xander.jpg)

Nincs több Fantasztikus Négyes?

Chris Evans szerint a Fox végzett a Fantasztikus Négyes franchise-zal és a pletykák ellenére nem forgatják le a harmadik epizódot. A stúdió inkább az Ezüst Utazó első saját filmjére összpontosít.
Pedig folyamatosan szállingóztak egy ideig a hírek, hogy Jessica Alba gyermeket vár/szül majd a harmadik részben, ám ezt a Fáklyát alakító Chris Evans határozottan cáfolta. Saját bevallása szerint ugyanis őt még mindig nem kereste fel senki a harmadik rész miatt, pedig már több mint egy év eltelt a Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó bemutatója óta.
A színész szerint az első rész premiere után szinte azonnal felkeresték őt a folytatás miatt és ennek hiánya, valamint a tény, miszerint a Fox most az Ezüst Utazó első önálló filmjére koncentrál, agodalommal tölti őt el. Evans azért nem keseredik el, hiszen legalább nem skatulyázzák be.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 01. - 11:34:51
Szerintem ez akkor is április 1-es tréfA.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 01. - 11:39:50
Én sosem szerettem Tobey-t a szerepben, úgyhogy remélem igaz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 01. - 11:51:46
Batman máris szárnyal

A sötét lovag körül semmi sem szokványos. Az új Batman-film a nyár igazi szenzációja lesz, és a Warner Bros. munkatársai jó előre gondoskodnak róla, hogy ez senkinek ne kerülje el a figyelmét.
Amerika tizenkét legnagyobb városában az elmúlt hetekben rejtélyes óriásplakátok bukkantak fel, rajtuk kétféle felirat: „Harvey Dentet kerületi ügyésznek” illetve: „Hiszek Harvey Dentben!”.
Hetvenkét órán belül ismeretlen huligánok az összes óriásplakátot lefestették. A jelölt fényképére széles mosolyt, szemére sötét karikát, az üzenetbe pedig egy „is” szócskát festettek. Valaki nagyon utálhatja Harvey Dentet. (The Dark Knight, hazai bemutató: július 24.) A reklámcég igazi graffitiseket alkalmazott, hogy bevezető reklámüzenetüket átfirkálják és ezzel feltűnőbbé tegyék. Az ötlet új szakkifejezést is szült. Az advertainment azt jelenti: a szórakoztatás már a reklámmal kezdődik. És persze: a nyár várva-várt sikerfilmében csúcsosodik ki.

Micsoda cím - Terminator: The Return of the Terminator
Ezt sütötték ki a Terminátor 4 címének vazzeg. Ugye nemrég elvetették az idióta Terminator Salvation: The Future Begins címet, erre ezzel rukkolnak elő. Remélem, hogy kamunak bizonyul.. Már csak a magyarítására leszek kíváncsi.



Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 01. - 12:20:36
Én sosem szerettem Tobey-t a szerepben, úgyhogy remélem igaz.
Remélem igaz. :D Tobey szerintem csak maszkban volt elviselhető. :twisted:
Brendonnak meg jól megy a vicces fazon szerep. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 01. - 12:21:28
Érdekesen kampányolnak az új Batman filmre, én már nagyon várom!

Utóbbi hír meg legjobb tudomásom szerint már napokkal ezelőtt felbukkant és egy jó nagy kacsa. (hát ha mégis ez lenne a címe, akkor nem nézem meg az biztos)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 01. - 13:05:23
Ez a baj az április 1.-vel, mert bármilyen hírt hozok ma, azt kacsánok fogjátok vélni. Na jó, holnapig nincs több infó-  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. április 01. - 13:16:11
Én sosem szerettem Tobey-t a szerepben, úgyhogy remélem igaz.
Én se igazán, de azért a színészváltásból sokszor volt már nagy gáz, de a kép alapján ez a csóka totál jó lenne a szerepre, az én híresen pocsék arcmemóriám számára alig különbözik Tobey-tól.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 01. - 15:57:42
Brendon tényleg nem lenne rossz Peternek, de nagyon nem szeretem a színészváltásokat, úgyhogy valószínűleg ezzel is meg kell valahogy barátkoznom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 02. - 15:02:53
Ezek ugyan fan filmek, remélem nem bánjátok, ha ide linkelem őket, mert mindet megéri megnézni. Nagyon profik:
https://uk.youtube.com/watch?v=PIWskgVx_v0
https://uk.youtube.com/watch?v=x-7W3be8XtQ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 02. - 23:35:59
Az első az volt, amikor a kislány meow-ját lefordították "Tudom"-nak. :) Azt mondjuk még meg lehet magyarázni, de akkoris. :D
Ja, tényleg!  ;D Az tényleg állat volt!
Idézet
Utána meg a vége felé félreértették a fate szót faith-nek és elmondták párszor, hogy a bigott vallásos falu megtagadta a "hitét", azért voltak még ott abban a világban. ;D
Ezzel az a baj, hogy a fordítók nem hallás alapján fordítanak, hanem megkapják a szövegkönyvet. Úgyhogy félreértés nem lehetett.  :headscratch:

Xander nekem már nagyon Buffy-s, remélem nem ő lesz, sőt, azt is, hogy csak megmarad Tobey... a váltások a legismertebb karaktereknek nem tesznek jót...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 03. - 09:33:33
Se F4, se X-Men, se Constantine
Habár Francis Lawrence szívesen nekiugrana az Constantine folytatásának, Keanu Reeves kijelentette őt bizony nem érdekli a folytatás.

A Fantaszikus négyessel kapcsolatban pedig Jessica Alba mondta, hogy örömmel szerepelne a harmadik részben, de Chris Evans (a Fákyla) azt mondta, hogy nem keresték meg még öket a folytatással. A Fox állítólag egy Ezüst Utazó mozifilmet szeretne összehozni, így hanyagolja az F4-et.

Az X-men 3 után lehetett olvasni olyan hírt, hogy megkezdődtek az X-men 4 elkészületei, sőt bemutató dátum is volt, 2007. dec. 1. Azonban csak a Wolverine készülget, a Magnetonak is hamarosan nekiállnak. Shawn Ashmore szerint (Jégember volt az X-men-ben) viszont teljesen valószínűtlen, hogy elkészüljön a folytatás.

Új Joker képek:
(http://photos5.pix.ie/2F/7C/2F7CE889952D425D837E4704CF91EB20.jpg)
(http://photos5.pix.ie/59/A3/59A3906C77AC4BE68DACFB15E65ABDD6.jpg)
(http://photos5.pix.ie/E0/E3/E0E34468F73A49C9805FB71149F738AF.jpg)
(http://photos5.pix.ie/64/0C/640CC095DA3F4135AC8D7B6F976C6E1D.jpg)
(http://photos4.pix.ie/00/97/0097B13526284774A000E4568577AD22.jpg)
(http://photos4.pix.ie/E5/FC/E5FCBD9876C041EF91A2F116FF7BE82A.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2008. április 03. - 13:23:26
Ezek a nagyfejű babák nagyon szarok. Sose jöttek be.

A két fan filmről, mindkettőn, de főleg a másodikon nagyon látszik, hogy nem két fillérből csinálták őket.
Superman meg akkora mint egy hegy... :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 03. - 14:37:27
Ezzel az a baj, hogy a fordítók nem hallás alapján fordítanak, hanem megkapják a szövegkönyvet. Úgyhogy félreértés nem lehetett.  :headscratch:
Hát akkor meg főleg no comment :-X

a váltások a legismertebb karaktereknek nem tesznek jót...
Ez igaz, de Tobey akkoris ronda... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 03. - 15:40:06
Egy érdekes telefonhívás, és egy még érdeksebb site, ahol egy hangminta vétele után Joker egyik betörését láthatjuk a biztonsági kamerák jóvoltából. Elkérik a mobilszámot, utána egy géphang felhív, és be kell mondani a jelszót - NEEDLE - . Bivalyos felvételek:
http://www.acmesecuritysystems.com/delos/default.aspx?e=disconnect|undefined


http://host.trivialbeing.org/up/Jim_Gordon_VIRAL.wav
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 03. - 18:47:59
Oké, engem felhívott Gordon felügyelő, vicces volt, csak nem igazán értettem, hogy honnan kellene tudnom a "NEEDLE" jelszót. De azért jó volt ez a "we have your e-mail adress, your IP adress, so we have you, now you're working for us" duma.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 03. - 19:14:23
Ha megnézted azt a weboldalt amit beírtam, akkor ott ki kellett jönnie ennek a menünek:
(http://host.trivialbeing.org/up/tdk-apr1-acme-security-system-delos.jpg)
(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080402_capturado.jpg)
És itt van szó a NEEDLE-ről. de végül is ha meghalgatod a hangfájlt, az ugyanaz.

Friss hír: Bay a legnagyobb kussban elkezdte forgatni a Transformers 2. részét, és már az is biztos, hogy Optimus és Barricade szerepel a filmben, mivel a róluk mintázott gépjárműveket, az első forgatási helyszínre, Culver City-be szállították.
(http://host.trivialbeing.org/up/transformers-apr2-barricade1.jpg)
(http://host.trivialbeing.org/up/transformers-apr2-barricade3.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 04. - 08:33:17
Megjött az első Hellboy trailer!

(http://www.cinemablend.com/images/reviews/2313/main.jpg)

Itt egy link azoknak akik nem szeretnek keresni:
http://movies.yahoo.com/premieres/7254432/standardformat/

Ja és míg el nem felejtem az utolsó "you woke up big baby"-n majd bepisiltem!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 04. - 14:28:43
(http://www.iesb.net/images/stories/conventions/ironmanlg1.jpg)
(http://www.iesb.net/images/stories/conventions/ironmanlg2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 04. - 17:25:46
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_08.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_14.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_13.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_11.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_05.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_01.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_04.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/sterpazook_News/im_pk_09.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 04. - 20:14:29
A képek fele nem jön be. :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 05. - 07:45:21
Idézve a Filmbuziról:

Friss hír a Transformers 2-ről

Először is építettek egy ilyet ami pont az építőbotokat ábrázolja:

(http://filmbuzi.hu/files/film2008/constructicons.jpg)


Aztán meg van egy olyan casting pletyka, hogy ő csatlakozik a hot fronthoz:

(http://filmbuzi.hu/files/film2008/natassia-malthe1.jpg)

(BTW: a csaj az aki Elektrát lesmárolta)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 05. - 10:52:54
Nem akarom kedved szegni, de a robotos kép csak rajongók által készített fan fake, és már az első rész előtt is több helyen megjelent.

Kalandozzunk iknább Hulk-al a kulisszák mögött:
http://www.firstshowing.net/2008/04/04/must-watch-behind-the-scenes-incredible-hulk-featurette/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 05. - 11:52:10
Oké Ben, én hiszek neked, jó ez a link amit a HULKról írtál, itt azt írják, hogy habár Zak Penn (x2,x3) írta a forgatókönyvet, Norton szépen átírta azt egyből. Most ennek örülni kell vagy sem, nem tudom, ha benne volt a keze a harcosok klubbjában, akkor örülök.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 05. - 12:05:57
Norton legalább olyan tehetséges író, mint színész, és ezt pozitivumként jegyzem meg. De azt hiszem azt már írtam korábban is, hogy Norton alaposan összebalhézott a Marvellel, mert a film vágásába már nem szólhatott bele. Erre sokan rögtön azzal jöttek elő, hogy ez akadálya lehet egy folytatásnak, de Norton ezen kívül még egy Hulk filmre biztos szerződéssel rendelkezik a stúdió felé, úgyhogy péntárca robbantó lenne számára, ha ki akarna lépni, de a Marvelnek is ha ki akarnák rúgni.  ;D
Norton már a folytatást emlegeti: „Ezt a filmet kifejezetten az első fejezetnek szántuk, és én eleve több részben képzeltem el a történetet. Emiatt szándékosan sok mindent kis is hagytunk.” (www.newsarama.com)
Hmm... na majd meglátjuk.
A hazai bemutató június 12.-én lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 05. - 19:42:23
NEW! EXCLUSIVE! FASSZA! Iron man 1 perces promo dolog, amiben repked, és kiderül, hogy a "good luck keeping up" szövegre Rodhey hogyan válaszol...

(sajna ide nem tudom beszúrni, de remélem így is jó)

http://www.freevlog.hu/play?v=u47f7566fd1d33&ch=23 (http://www.freevlog.hu/play?v=u47f7566fd1d33&ch=23)

:ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman: :ironman:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 05. - 20:01:29
Nem volt rossz, csak elég rövid. Már nagyon várom a filmet, szerencsére már nem kell sokáig várni rá.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 05. - 20:06:06
Ez király volt. THX Goku!  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 05. - 20:20:03
Tényleg szuper. Köszi.
Az alábbi orosz oldalon megtaláljátok letölthető formátumban a többivel együtt.
A megnézéséhez flv player kell, a program 1,1 mb, és a lap alján azt is megtaláljátok.
http://www.kino-govno.com/?trailers&id=ironman
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 05. - 21:47:53
(http://filmbuzi.hu/files/film2008/natassia-malthe1.jpg)
(BTW: a csaj az aki Elektrát lesmárolta)
Méregcsók volt a neve. Az volt a film egyik legjobb jelenete (és nem a nyilvánvaló okokból)  :D .
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 05. - 22:03:47
Már akartam írni:
Valaki tud valami hasznos infót a Spirit filmmel kapcsolatban? Én nem vagyok nagy Miller fan, de ha lesz olyan jó mint a 300 vagy SinCity akkor nagyon várom!

(http://filmbuzi.hu/files/film2008/miller-spirit-first-art-small.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 05. - 22:13:39
Spirit infók:
Scarlett Johansson lesz Samuel L. Jackson és Gabriel Macht társa Frank Miller első rendezésében. A Spirit egy olyan nyomozóról szól, aki legnagyobb ellenségének elpusztítása érdekében megrendezi saját halálát.

Johansson leszerződött a 300 és Sin City képregényeket kiötlő Frank Miller első rendezéséhez. A gyönyörű színésznő a gonosz Octopus szépséges, ám halálos titkárnőjét alakítja majd. A Spirit főszerepét Gabriel Macht kapta, ellenfelét Samuel L. Jackson személyesíti meg.

A film főszereplője egy nyomozó, aki halálos ellenfelének elpusztítása érdekében megrendezi saját halálát és így Lélekként harcol Central City legfőbb bűnözője ellen. Octopus célja kiírtani az egész várost. A Lélek sikeresen harcol ellene, ám egy nap összefut egy gyönyörű nővel, aki egyszerre akarja megölni, szeretni és elcsábítani főhősünket.

A Spirit Will Eisner képregényén alapul és a Lions Gate 2009-re tervezi a bemutatót.

De mivel nekem úgy sem hiszel:
(http://kara.allthingsd.com/files/2007/08/cartman.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 06. - 07:34:04
Na, erre kiváncsi leszek:
Megvan a 300 folytatásának, a 301-nek a rendezője
Ahogy az várható volt, a 300 világsikere arra sarkallta Frank Millert, a film alapjául szolgáló kultképregény íróját, hogy a 300 spártairól szóló történet folytatását is megírja.
Zack Snyder rendező azonnal jelezte, hogy ha elkészült a mű, akkor szívesen megrendezi a folytatást. A Warner lelkesedése nem véletlen, hiszen a 2007-es év egyik legsikeresebb popcornmozija csak Amerikában 210 millió dollárt fialt, míg a világ többi részén 245 milliónyi amerikai fizetőeszközt áldoztak a nézők megtekintésére.
Zack Snyder elmondása szerint a film jóval több nézővel is számolhat, éppen ezért a második részt, a 301-et az eddigi majdnem legszigorúbb R-korhatár helyett PG-re, vagyis szülői kísérettel minden korosztály számára megtekinthetővé tennék, és hogy a fiatalok történelem iránti érdeklődését is felkeltsék, a spártai katonák (300-an lesznek) és vezérük (Leonídász és Xerxész titkos, az első részből kivágott, de a DVD-n extraként helyet kapott légyottján fogant kislány) a történet egyes fontos dramaturgiai pontjain dalban fogják előadni érzéseiket.
Nem megerősített információk szerint Zack Snyder gyors jelentkezésével Tim Burtont ütötte ki a rendezésért folytatott versenyben - utóbbi a folytatást gyurmafilmes stop and motion animáció használatával képzelte volna el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 06. - 07:42:13
Megint le kell törnöm valakinek az illúzióját, de én már csak ilyen vagyok. Ez a hír még április elsején indult útnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 06. - 07:49:22
Nem, ez nem illúzióletörés volt, hanem egy nagyon jó hír.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 06. - 07:52:39
Én is remélem, hogy csak április elsejei tréfa, mert ez így elég szörnyűen hangzik.  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 06. - 09:28:47
Vámpírok, ufók, démonok - Olasz képregény a vásznakon
A Dylan Dog egy olasz képregénysorozat és egy olyan nyomozóról szól, aki vámpírokkal, nem túl barátságos ufókkal és különféle démonokkal küzd meg, közben azért jut ideje nőkre is.

A rendező Kevin Munroe lesz, aki a Tini Nindzsa Teknőcöket hozta el nekünk legutóbb. A főszerepre Brandon Routh (Superman visszatér) szerződött le, tehát ő fog összetűzésbe keveredni különböző lényekkel.

Júliusban kezdődik a forgatás. Íme két képregényborító.
(http://filmdroid.blog.hu/media/image/peter/dylandog/dylandog.jpg)
(http://filmdroid.blog.hu/media/image/peter/dylandog/dylan%20dog2.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 06. - 10:12:28
Nyugi, a 301-es hír egy ápr1-es tréfa volt. Írták is róla több helyen is, úgyhogy aggodalomra semmi ok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. április 06. - 10:59:14
Hát szerintem az egy olyan hír, ami akármikor kap szárnyra egyértelmű, hogy csak egy vicc.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 06. - 11:07:59
Jó hír ez a Dylan Dog, de Routh előbb csinálja meg először a Man of Steel-t, utána ufózzon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 06. - 18:25:22
Nehéz volt komolyan venni, hogy dalos-áriás verzióban folytatnák a 300-at.  :asit:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 07. - 09:41:52
2 sor elolvasása után látszott, hogy kacsa, de eddig a legjobban tetszett az ez a cikk az indexen:
http://index.hu/tech/blog/2008/04/02/a_blizzarde_volt_a_legjobb_aprilisi_trefa (http://index.hu/tech/blog/2008/04/02/a_blizzarde_volt_a_legjobb_aprilisi_trefa)
és ez a beszólás:
"megtudhattuk, hogy a játékok borzalmas filmes feldolgozásairól ismert Uwe Boll (többek között a Bloodrayne-ről és a Dungeon Siege-ről készített filmeket) legközelebb a hetvenes évek teniszjátékáról, a Pongról forgat majd."

Dylan Dog nekem meg teljesen Constantine-ra emlékeztet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 07. - 12:10:05
Lényegében ugyanaz csak másként.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 07. - 19:32:35
Idézet
http://www.superherohype.com/news/watchmennews.php?id=7032
A díszletekkel nem lesz gond a Watchmen-ben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 08. - 08:52:52
Mark II-es Vasember páncél tesztje:

http://screenrant.com/archives/brand-new-iron-man-clip-first--1545.html

Rachael Dawes kampány videója:
http://www.movieweb.com/video/V08D02369jxBCT
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 08. - 09:48:24
Jarvis, sometimes you gotta run before you walk.

Nekem ez a kép jött be mindig (meg a komment hozzá):
Ironman követ gyűjt:

(http://filmbuzi.hu/files/film2008/ironmansmallpic1.jpg)

"Ez pont jó lesz a gyűjteményembe!"
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 08. - 11:34:01
Jó volt ez a repülős videó. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 08. - 12:08:27
A Spirit mozi iránt érdeklődőknek érdemes lesz megnézni ezt az oldalt:
http://www.thespiritmovie.com/

Azonban előre szólok, hogy még szinte semmi érdekes információ nem található rajta, az első hivatalos képek, trailer és poszterek 11 nap múlva lesznek csak megtalálhatóak itt.

Addig ezekkel a képekkel kell beérnetek, bocsesz:
http://img401.imageshack.us/img401/6413/spiritbts7thumbnailca2.jpg
http://img401.imageshack.us/img401/5730/spiritbts2thumbnaildk4.jpg
http://img255.imageshack.us/img255/8727/spiritbts3thumbnailgi6.jpg
http://img360.imageshack.us/img360/7958/spirit37bj1.jpg
http://img360.imageshack.us/img360/8522/spirit13ht7.jpg
http://img255.imageshack.us/img255/5349/spiritbts1thumbnailpb7.jpg
http://img255.imageshack.us/img255/2073/spiritbts4thumbnailsc8.jpg
http://img178.imageshack.us/img178/6056/spiritbts5thumbnailcg9.jpg
http://img178.imageshack.us/img178/2029/spiritbts6thumbnailvb7.jpg
http://img178.imageshack.us/img178/7903/spiritbts8thumbnaildc8.jpg
http://img210.imageshack.us/img210/2844/spiritbts9thumbnailwv4.jpg
http://img525.imageshack.us/img525/8285/spirit10thumbnailhh2.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 08. - 13:01:31
Még néhány Vasember kép:
http://www.starkindustries.ru/_ph/16/984629193.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/90592348.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/251326659.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/917332506.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/453619819.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/550045548.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/820790116.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/373571435.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/210089006.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/650200804.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/481582103.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/118266429.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/454680975.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/404332158.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/973959290.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/746698154.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/517292138.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/271840912.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/103050463.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/106783540.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/664048894.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/540296901.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/371081030.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/427125627.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/88951429.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/3/796755967.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 08. - 17:08:00
Pfú, nagyon várom már ezt a Vasember filmet. Ez a tesztelós video iszonyat király. Amúgy nekem esküszöm jobban tetszik ez a kettes, ezüst színű páncél. Jobban high-tech hatása van, olyan vagányabb. :D

Köszi mindent Ben!

A Spiritet meg végig zöld háttér előtt forgatják? Miért?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 08. - 17:12:44
A Spiritet meg végig zöld háttér előtt forgatják? Miért?
A CGI miatt. Ha alkalmazzák, mindig zöld a háttér (például az időjárás-jelentések is ilyenek). Gondolom, ez emeli ki legjobban az előtérben levő tárgyakat/embereket, így szebb hatást lehet elérni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 08. - 18:12:49
Zozi, meg merem kockáztatni, hogy Pepo nem olyan hülye, hogy nem tudja mi az a zöld háttér. Gondolom inkább az érdekli miért lesz az egész film CGI-s. A válaszom: 300 és SinCity is full CGI volt. Erreló lehetett számítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 08. - 18:42:44
Jaaa, vagy úgy. Én csak a kérdésére válaszoltam. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. április 08. - 23:10:25
A gekkz.blog.hu-n írna a készülő Watchmen filmről. Videóval megspékelve.

http://geekz.blog.hu/2008/04/07/keszul_a_watchmen_video
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 08. - 23:11:20
Jah, nagyon jól tudom mi az a zöld háttér. :D Az a furcsa, hogy szerintem itt nem indokolt egyáltalán, hogy full CGI legyen a háttér. Sin City-ben nélkülözhetetlen volt, 300-ban nem, de direkt kaptunk ilyen látványvilágot, a Spiritben viszont én valódi helyszíneknek, meg díszleteknek jobban örülnék.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 09. - 16:29:57
Film készül a Hack/Slash-ből
A Hack/Slash képregényt is azon képregények sorsára jut, amelyeket majd a film formájábájában is láthatunk. A főhös csaj, Cassie városról-városra jár és sorozatgyilkosokra és egyéb hasonló foglalkozást űző emberekre vadászik.
A forgatókönyvet Justin Marks írja, akinek a neve már ott díszeleg a Street Fighter: The Legend of Chun-Li mellett és állítólag ő írja a He-Mant és a Zöld Lámpást (aki szintén képregényhős).
Rendező Todd Lincoln, akinek eddigi egyetlen filmes munkája az Alkonyattól pirkadatig effektjei voltak. Megan Fox bújhat Cassie bőrébe
(http://filmdroid.blog.hu/media/image/peter/hackslash/hackslash.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 09. - 19:46:37
Új Vasember trailer az ezüst páncéllal:
http://movies.apple.com/movies/paramount/iron_man/iron_man-clip_h480p.mov
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 09. - 20:25:09
Csini ez a csaj. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 09. - 20:42:03
Jó az új trailer. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 09. - 21:00:57
Újabb sztárok katonaruhában
A már így is impozáns G.I. Joe - A film szereplőgárdája újabb sztárokkal bővülhet. A hírek szerint Brandon Fraser és Dwayne "A Szikla" Johnson is katonaruhába bújnak egy kisebb szerep kedvéért.
A Múmia-széria sztárja csupán egyetlen jelenet erejéig tűnik fel a filmben, melyet egyébként már le is forgattak. A The Pit nevezetű helyszínen Gung-Ho alakjában lesz látható Fraser. Az egykori pankrátor Johnson Shipwreck szerepére kapott felkérést, ám a színész még nem adott választ.
Ezzel bizony immáron tucatnyi sztár teszi tiszteletét a G.I. Joe - A filmben. Jelen állás szerint Fraser és Johnson mellett Dennis Quaid, Channing Tatum, Sienna Miller, Ray Park, Rachel Nichols, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Said Taghmaoui, Marlon Wayans, Joseph Gordon-Levitt, Arnold Vosloo és Christopher Eccleston is feltűnik a jövő augusztusban mozikba kerülő akciófilmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 09. - 21:51:15
Nekem azt írja ki, hogy nincs is meg a linkelt oldal. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 09. - 22:31:21
Jobb egérgombbal mentsd le. Ez egy videó file. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 09. - 23:04:25
 :oh:Azt hittem csokitorta! :D
Csak az a fura, hogy máskor így nem tudom lementeni a dolgokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 09. - 23:27:38
Most néztem meg lassítva hogyan látja IronMan a páncélban a dolgokat. NAGYON JÓL MEGCSINÁLTÁK!!! Még okés, hogy behoz egy topográf térképet, és a közelben haladó repcsikről infókat, lent páncél töltöttsége, Tony egézssége, levegő szennyeztsége stbstb, de mikor kicsit lejjebb néz és belóg a képbe az Audi 2010-es, bejön egy kis ablak róla minden adat, price: 153 000 USD (reklámnak reklám, de tetszik), ugyanez a hátréb lévő mociról... Meg később pirosan valami doboz, ami valszeg robbanékony.
Ez jó film lesz! Csak az érdekel, hogy nano-techel fogják magyarázni az irányíthatóságát a ruhának?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 09. - 23:32:45
Én elhatároztam, hogy nem nézek több képet/videót/trailert a filmről.Annyi van, hogy kis túlzással a fél filmet már most össze lehetne vágni a reklámokból. Inkább megvárom, amíg kijön.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 09. - 23:58:59
Én ilyenkor kikapcsolom az agyam és nem kezdek el rajta gondolkozni, hogy mi is lehet a sztori, meg ilyenek.

Amúgy én is megfigyeltem, hogy a jelenet nagyon szépen, aprólékosan ki van dolgozva. Talán a páncél hangaj lehetne kicsit gépiesebb.
De a legjobb az egészben, amikor még felszállás előtt "igazgatja magát". :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 10. - 00:00:35
Azt egyébként jól láttam egy régebbi trailerben, hogy a páncél itt is nyög? :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 10. - 00:04:34
Az nem abban az animációs vidiben volt, amit Sepi linkelt be? De ez tényleg érdekes. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 10. - 00:05:32
Azért írtam, hogy "is".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 10. - 00:07:30
Itt én nem vettem észre, csak az animációsban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 10. - 00:16:55
Akkor lehet, hogy csak rosszul hallottam. :ironman:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 13. - 08:46:27
http://www.youtube.com/watch?v=BX15_zwoZ6c
https://www.youtube.com/watch?v=BX15_zwoZ6c
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 13. - 10:24:48
A vége jó poén volt. :lol:(nem a leesős)
De nekem azért is tetszik ez a tesztelősdi, mert lehet elvesz majd a filmből sok időt, de akkor sem az lezs majd, hogy na igen, kapunk 3-4 percet, gyors snittekkel arról, meg egy szöveget, hogy Tony fáradhatatlan munkával kifejlesztette a páncélt megtanult repülni, aztán a következő képkockán már tökéletesen használja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. április 13. - 14:15:24
Igen, én is szeretem amikor egy filmnél a részletekre is odafigyelnek a készítők. A Pókember filmben is poén volt, amikor Peter gyakorolta a hálóhintát, meg a célzást a hálóval. :D A Batman Beginsben szintén tök jó volt, hogy mutatták, honnan szerzi Batman a kütyüit, meg azt is, ahogy harcművészetet tanul.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 13. - 16:08:31
Ebből lehet remélni, hogy nem lesz összecsapott. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 13. - 16:20:13
A Wolverine film kapcsán fény derült egy új karakter megjelenésére, Scott Adkins, többszörös harcművészbajnok alakítja Weapon 11 (XI)-et. A srác már több akciófilmben játszott, bár ezek közül egy-kettő jutott csak el hozzánk. Ray Park-hoz hasonlóan ő is kaszkadőrként kezdte, ő volt Michael Jay White dublőre a Spawn-ban, és Clive Owen-é a Golyózáporban (Shoot Em Up).
(http://www.mikeholdsworth.com/photographer/images/stories/homepage/scott_adkins4.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 13. - 17:53:12
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_50.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_51.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_52.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 13. - 18:25:57
Ejha, jó kis képek. Köszi, Ben.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 13. - 20:18:28
Tényleg jó kicsik. :D
Az uccsón azért látszik, hogy szépen fel van szerelve a labor, vagy minek nevezzem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 13. - 20:53:28
Az első rohadt titkos kép Piccolo-ról:
(http://dbthemovie.com/images/piccolo.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 13. - 21:52:10
Ez valami vicc? :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 13. - 22:03:42
gondold azt, hogy amit csinálnak a dragonball-al az egy nagy ocsmányság a rajongókkal és az eredeti sorozattal szemben és máris nem lesz vicces a kép. Amúgy én is beszúrhatnék egy fotót Will Smith-el, letakarva a fejét, mondván, hogy ő lesz Dermesztő, de ez kit érdekel? Ilyen hülye reklámot az alkotóktól kitalálni...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 14. - 08:15:48
(http://i279.photobucket.com/albums/kk158/estevananderika/IRONMANStealthModeGIF.gif)
(http://i222.photobucket.com/albums/dd115/RatoBranco1977/rato2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 14. - 09:32:46
(http://i252.photobucket.com/albums/hh21/spidermichaelman/l_261f914863827f29a7e0ce90d1332004.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. április 14. - 10:39:25
zt már láttátok, hogy a Pókember 3-as Manó mintájára, már Batmannak is két sor alkarpengéje lesz, a szokásos  helyett. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 14. - 12:54:01
Már Batman is majdnem úgy néz ki, mint egy transformer.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 14. - 13:34:44
Nekem se tetszik az új rucija..
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 14. - 14:20:37
Néhány apró érdekesség a Dark Knight filmről.

Heath Ledger minden munkáját befejzte, beleértve az utószinkronokat is, így minden jelenetben őt csodálhatjuk meg. Kivéve a harmadik részben, már ha ott Joker feltűnik. 

Heath Ledgeren kívül állítólag egy kaszkadőr is életét vesztette a forgatáson.

Bob Hoskins az előkészítési fázisban hallotta, hogy valamelyik folytatásban Pingvin lesz a gonosz. Erre elment a rendezőhöz, és azzal udavrolta körül őt, hogy fantasztikus alkotó stb, mire Nolan közölte, hogy ő realisztikus, drámai kalandfilmet készít, amiben nincs helye rajzfilm-figura szerű alakoknak. 

Eredetileg Sean Penn lett volna a választás Joker szerepére, mielőtt a rendező nem látta Heath Ledger játékát a castingon.


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 14. - 15:15:05
Sean Pennt is szívesen láttam volna a szerepben.
Igen, én is olvastam, hogy a pletyka ellenére miszerint kivágják sok részből Ledgert nem volt igaz, és inkább befejezik.
Batman meg egyre jobban "zöld manósodik". Mint ahogy Weird Al Yankovic is mondta manóra, "he looks like a power rangers".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 14. - 15:39:53
http://www.aintitcool.com/images2007/IronManCarBig.JPG
http://www.aintitcool.com/images2007/batsuitnew.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 14. - 20:12:24
https://www.youtube.com/watch?v=uL5H2-iOsUY

Batman: Gotham Knight trailer, rajzfilm, de szerintem nagyon jó a grafikája. Kicsit keveredve a japán Anime és az Amcsi szokásos rajzfilm. Ütősnek néz ki.

By the Way: Nem tudja valaki mikor adják magyar mozikban Vasit? Nálunk május 1-2 fele fogják adni, de ha jól tudom otthon hamarabb. Csak mert akkor hazaugrok egy MOM park élményre. Most látom csak, hogy 128 perces lesz a film, aminek nagyon örülök. Végre nem egy másfél órás gyors akció, semmi történettel és karakterfejlődéssel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 15. - 08:48:52
A Vasember április 30-tól lesz Magyarországon. A The Dark Knight bemutatója 2008. június 18-án lesz. A The Incredible Hulk-ot pedig június 12-től lehet majd látni. Ezeke mind a Magyar bemutatók indőpontjai.
(http://funkyimg.com/u/641/821/bat.jpg)
(http://funkyimg.com/u/980/010/9825_a_full.jpg)
(http://www.funkyimg.com/u/478/915/kotoim6.jpg)

És most a nagyok:
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_61.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_57.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_01.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_04.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_43.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_41.jpg
http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/Iron_Man/IM_16.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 15. - 09:15:48
érdekes lesz ez az egymás utáni 2 film. Megvan a programom legalább! :D

(http://filmbuzi.hu/files/film2008/the-incredible-hulk-poster.jpg)

ugye figyelitek Norton bő gatyáját?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 15. - 10:23:55
Sean Penn szerintem nem lenne jó Jokernek, akkor már Ledger jobb. ;) (nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom :D)

Ez a Batruci azért gáz, mert gumiizmokat pakoltak rá. :roll: És a maszk még mindig egy gumifej. :( Ha ebbe beleizzad Batman, bárki megtalálja, ha követi a szagot. :P

A Batman rajzfilm trailere tökjó volt, bár egy kicsit túlzás az a kép, amikor a pózna tetején áll. Hogy tudott felmenni oda egyáltalán? :D Amúgy meg tökjól ötvözik az amerikai és japán elemeket, tök jól néz ki. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 15. - 11:23:39
Zsu:
válaszodra csak a kis Superman Batman kávézgatás videó jut eszembe:
"I'm Batman, that's what I do, I carry things on my belt, cause I'm Batman"

https://www.youtube.com/watch?v=ZLNNwR0V-Pg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 15. - 11:44:29
Erről ez jutott eszembe:  :lol:
https://www.youtube.com/watch?v=1yqVD0swvWU
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. április 15. - 13:42:17
Tök jó az új Hulk poszter! :D Egyből ez a kép jutott róla eszembe: http://www.digitalcomics.biz/File/book_cvr_asm.jpg  Gondolom, nem véletlen a hasonlóság. ;D
Ha ebbe beleizzad Batman, bárki megtalálja, ha követi a szagot. :P
:lol: :lol: Veszélyesebb, mint Joker vigyorex gáza. :lol:

A Batman rajzfilm trailer is jó, tényleg szép a garafikája.:)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 15. - 15:19:02
Biztos, hogy nem véletlen, de én azért jobban örültem volna, ha inkább a Hulk 1-es borítója alapján csinálták volna a posztert http://mrlcomics.com/incredible_hulk_vol1_covers/incredible_hulk_vol1_cover_01.jpg. Azért az mégiscsak jobban illett volna hozzá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 15. - 15:46:08
Ez se semmi. ;D
https://www.youtube.com/watch?v=HoNgMVFQNBI
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 15. - 16:54:47
Nagyon jó az új Hulk poszter!  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 15. - 18:52:09
Jó tudni, mikor lesznek a filmek :) A legjobb, hogy a sulinak június 18-án van vége. :D
A Batman trailer nagyon jó, remélem majd kiadják nálunk is. És a Hulk is jól néz ki, de Batman új ruhája tényleg nagyon fura, főleg a két soros valami a kesztyűjén.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 15. - 19:49:09
Stark beöltözik, nagyon áááállllaaattt.
http://www.indavideo.hu/video/Vasember_beoltozik
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 15. - 21:30:58
A cinematrixon egyéb Vasos videók is vannak, de én már nem néztem meg őket, lehet eléggé spoileres.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 15. - 22:38:07
Ja, már én is láttam annyit, hogy már képeket se nézek meg belőle, maradjon valami a filmre is.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 16. - 11:37:21
Zak Penn egy interjú során mondott pár szót az új terveiről. Az egyik egy X-Men spin-off film lenne. Ezt ő maga írná, sőr rendezné is. Az X-Men megalakulásáról szólna (amolyan X: Begenning), tehát fiatalabb mutánsokról állnának a középpontban.

A másik terve egy nagy nyári fantasztikus film és  Bermuda háromszögről szólna,  persze természetesen Penn elképzeléseit mutatná be, hogy szerinte mik történnek ott.
A szintén általa jegyzett The Grand pókeres filmet pedig nem is oly rég mutatták be limitáltan, amelyet ő rendezett és írt. Hozott is kemény 25.528 dollárt. Ezeke után nem tudom, hogy is fogadjam a biztos hírt, miszerint leszerződtették a Captain America mozifilm elkészítésére, rendezés és forgatókönyvírás. Reméljük a képregényfilmekhez nagyon ért, de ezt majd a Hulk után meglátjuk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 16. - 13:49:43
Egyébként ami most nekem még mindig nem tiszta: ki is lesz a főellenség a Vasember filmben? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 16. - 14:14:18
Obadiah Stane, vagyis az Iron Monger.

 :spoiler:
A film sztorija szerint ahogy a képregényben is Stark üzleti riválisa, aki azokat a terroristákat látja el pénzzel és fegyverrel, akik elrabolják Tony-t. Stane így akarja egyszer és mindenkorra kivonni őt az üzleti életből. A terroristák vezetője azonban rá akarja bírni Starkot, hogy készítsen neki egy szuperfegyvert, és persze ehelyett készíti Tony a Mark I-est. Visszatérve Amerikába Stane manipulálja Starkot és persze bemeséli hogy mennyire aggódott az életéért, közben pedig megszerzi azt a vázlatot, amit Tony a fogság alatt készített a páncélról. Obadiah ezt felhasználva csinálja meg az Iron Monger páncélt, és perzse van olyan nagyképű és hatalommániás, hogy ő maga irányítsa. Na ez után jön a bunyó.

Ausztráliában már megvolt a premier, és óriási siker volt.
És megjelent:
http://superherohype.com/nextraimages/imaussiepremiere6.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 16. - 15:30:22
És ennek az Iron Mongernek van valami hivatalos magyar neve is?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 16. - 16:10:37
Idézet
Zak Penn egy interjú során mondott pár szót az új terveiről. Az egyik egy X-Men spin-off film lenne. Ezt ő maga írná, sőr rendezné is. Az X-Men megalakulásáról szólna (amolyan X: Begenning), tehát fiatalabb mutánsokról állnának a középpontban.

A másik terve egy nagy nyári fantasztikus film és  Bermuda háromszögről szólna,  persze természetesen Penn elképzeléseit mutatná be, hogy szerinte mik történnek ott.
Hát, nem értem mi lenne az X-Menes filmben a plána. Az X-ek alapítóit már láttuk nagyrészt eddig 3 részen át, szóval megint a profékról szólna az egész? Ezek a fiatalabb mutánsok ugyanazok a mutánsok lennének, csak fiatalabb kiadásban...

A Bermuda háromszög meg rémunalmas ötlet, elég baj, hogy ilyenekben lát fantáziát...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 16. - 19:04:01
És ennek az Iron Mongernek van valami hivatalos magyar neve is?

Mivel magyar nyelvű képregényben eddig még nem jelent meg, hivatalos fordítása nincs. A nem hivatalos a Vasmángor, de hogy ki adta neki ezt azt nem tudom. Remélem a film fordítói inkább hagyják angolul ha jobbat nem tudnak rögtönözni. A karakterfordítása egyébként rajta kell hogy legyen azon a DVD-n amit neked adtam anno.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 16. - 19:13:37
Igen, tudom, megtaláltam, de pont azért kérdeztem, mert ez a Vasmángor elég bénán hangzik. Csak a Monger szó gyenge magyarosítása. Mivel ugye a Monger kereskedőt jelent, ezért talán jobb lenne a Vaskufár. Vagy a MÉHész. :hehe:
Tényleg, Kaine, most nem kértek tőled tanácsot a szinkronhoz? Ha igen, te nem tudod, mi lesz a magyar neve?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 16. - 20:32:28
Kértek, de mondtam, hogy csak egy Vasember történet jelent meg, és abban nem volt benne. Úgyhogy én se tudom, de majdnem kizárt, hogy eredetiben hagyják, a monger meg végképp.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 16. - 22:28:12
Csak nehogy úgy nevezzék el, hogy Géplakatos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 17. - 00:20:14
valamilyen fórumon vashengert olvastam. Kaine! Ha meg tőled megkérdezik hogyan hívják az ellent akkor tessék jó nevet kitalálni neki! Mondjuk Vas-Rozsomák vagy hasonló.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 17. - 00:26:30
MIvel azt írtad, hogy 30-án lesz a bemutató, alighanem már rég kész a fordítás. Sőt, talán a szinkron is.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 17. - 08:34:54
Kaine! Ha meg tőled megkérdezik hogyan hívják az ellent akkor tessék jó nevet kitalálni neki!
Hát igen, kihasználhatnád, hogy szakértőként meghívnak. Én a helyedben biztosan rávágtam volna, hogy Vasedény. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 17. - 11:02:23
Ja, és a magyar premier a Tefal bemutatótermében lesz.
Addig is egy kis Watchmen video blog. Jobb katt és cél mentése más néven...
Quicktime:

http://pdl.warnerbros.com/wbmovies/watchmen/videojournals/setsandsensibility_Watchmen_large.mov

WMP:

http://pdl.warnerbros.com/wbmovies/watchmen/videojournals/setsandsensibility_Watchmen_1080p.zip
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 17. - 11:40:32
Új Spirit képek:
(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080404_thespirit2.jpg)

(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080404_thespirit3.jpg)

(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080404_thespirit4.jpg)

Én ezt a képregényfilmet is nagyon várom, a TheWolf Man-t Benicio Del Toro-val:
(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080320_thewolfman1.jpg)

(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr2/20080320_thewolfman2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 17. - 12:37:10
Nem mindenki lehet olyan jó, hogy az Audi szponzorálja. Valakinek be kell érnie egy Tefállal is...
Már megint Eva Mendes?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 17. - 15:01:40
Sosem elég. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 17. - 15:06:03
Nekem nem jön be, de most nem baj, mert ez a Spirit se hoz lázba, nem is ismerem. Olyan, mint egy Fantom...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 17. - 15:34:14
Készül a Ghost in the Sell amerikai feldolgozása
alán az év híre is lehet, hogy az Akira után a Ghost in the Shell jogai is átkerültek az Egyesült Államokba a japán tulajdonosoknak köszönhetően, s ez azt jelenti, hogy nemsokára jön a Páncélba zárt szellem-film.
Hogy túlharsogjuk a rajongók örömujjongását, pár részlet a készülő feldolgozásról, melyet a Variety szellőztetett meg. A japán manga jogait a Dreamworks szerezte meg és Avi Arad, Ari Arad, valamint Steven Paul lesznek a producerek. A forgatókönyvet az a Jamie Moss fogja írni, akinek első filmjét, az Utca királyait épp a héten mutatják be idehaza. A stúdió a futurisztikus thrillert egy minden igényt kielégítő 3D-s élőszereplős akciófilm formájában kívánja a nézőknek tálalni (budapestiek előnyben), ami a három animefeldolgozás, az anime tévésorozat és a három videójáték után újabb márföldkövet fog jelenteni a Ghost in the Shell 1989 óta tartó történetében.

Ez a Man-Wolf miről fog szólni, azon kívül, hogy átváltozik valaki?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 17. - 15:58:05
Tuti azt is elbasszák mint az Akirát.
Man wolf meg kb olyan lesz mint a Jack Nicholsonos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 17. - 17:21:42
Nekem a Jack Nicholsonos Farkas tetszett, ha olyan lesz, akkor jó. :D De egyébként engem sem hoz lázba ez a Spirit. Mondjuk azért azt sem tartom jó ötletnek, hogy akkor most minden létező képregényből filmet akarnak csinálni. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 17. - 18:42:40
Én se. Lassan már tényleg minden 5. film képregényfilm és a mennyiség a minőség rovására szokott menni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 17. - 21:25:48
Hát ez a baj, hogy most már az van, hogyha képregény, akkor van egy fix bázisa, akik biztos megnézik, ők megveszik a bábúkat, a figurákat el lehet adni reklámnak, vagyis elég biztos bevétel. Hogy maga a képregény mennyire nulla az már nem is számít.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 17. - 22:20:34
Bánná a fene, hogy nem a legjobb a képregény(mondjuk a Spirit gondolom nem hiába lett kultikus), de legalább a film jó lenne. Csak én is őgy érzem, hogy most csinálják nyakra-főre őket, mert van rá kereslet, fő a bevétel az a lényeg, minden más másodlagos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 17. - 23:05:13
Hát, ha nem jó, nem nézzük meg... vagy nem tudom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. április 18. - 09:13:11
Én is már egy kicsit tulzásnak tartom, hogy minden képregényböl csinálnak filmet, akár ismert, akár ismeretlen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 18. - 09:18:24
Nagyon de nagyon rossz hírem van azoknak akik már tűkön ülve várják a Vasember filmet. A következő infót tényleg csak az olvassa el, akibek minden mindegy, a többiek várják ki a sorukat a moziban és ott döbbenjenek meg. Vigyázat, jön az infó  :spoiler: :spoiler: :spoiler:

Azokat a jeleneteket, amelyekben Samuel L. Jackson szerepelt mint Nick Fury, a film végleges verziójából kivágták, ahogy korábban azokat is, amelykba Fekete Özvegy (Hilary Swank) játszott. Így Fury-vel csak a DVD változat kivágott jelenetiben találkozhatunk majd.
Bövebben itt:
http://www.moviehole.net/news/20080418_clints_review_iron_man.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 18. - 10:39:04
Ez tényleg egy rossz hír. Kár érte, pedig ez lett volna az egyik momentum amire a legjobban kiváncsi voltam. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 18. - 15:23:33
Nos én ezt már rég elfelejtettem, úgyhogy nem ért rosszul a hír.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 18. - 16:38:21
A Nicholsonos Farkas nekem is tetszett, bár ha jól emlékszem, Nicholson vitte el a filmet. :)

A Spirit engem már onnantól nem érdekel, hogy Frank Miller csinálta...  :roll:

Ghost in the shell... én inkább nem bízom az amerikai átiratokban. A GITS úgy jó, ahogy van. ;)

Én is már egy kicsit tulzásnak tartom, hogy minden képregényböl csinálnak filmet, akár ismert, akár ismeretlen.
Ja, már szinte csak a Kró által alkotott Hihetetlen kolbászember kalandjaiból nem készítettek filmet. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 18. - 16:39:51
Frank Miller? Na most lőtte el magát nálam is a Spirit.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 18. - 17:24:53
Egy vagon GI Joe kép:
http://www.wwtdd.com/post.phtml?pk=5103
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 18. - 17:32:23
Ghost in the shell... én inkább nem bízom az amerikai átiratokban. A GITS úgy jó, ahogy van. ;)
Háát, nekem az nem nagyon tetszett... Lehet, mert más kaliberű filmet vártam, de akkor nagyon rossz volt. Lehet, hogy már így tetszene, de asszem nem próbálom ki mégegyszer.
Frank Miller? Na most lőtte el magát nálam is a Spirit.  :drying:
Nem is tudtad? :surp: Pedig már párszor említettük.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 18. - 17:55:09
Figyelmetlenül olvas. :D

Hát elolvastam ezt a hírt. Kár érte, de engem anniyra nem rázott meg.
 :spoiler:
Csak azt nem értem, hogy gondolom Jakson szerződésében benne volt azért, hogy szerepel a filmben, különben tuti nem vállalta volna el, hogy csak DVDre nyomatják rá...akkor hogy vághatták ki? Szerintem ebből még lesz balhé.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 18. - 18:15:23
Nem hinném, hogy balhé lenne belőle. A szinész azért kapja a pénzét, hogy eljátszon egy szerepet, vagy mint most Jackson esetében egy jelenetet. Ha azt később kivágják, az már csak és kizárólag a filmkészítők döntése, Jackson nem szólhat egy szót sem, a pénzt megkapta érte. Ne gondold azt, hogy ezért ő sírni fog, mert nem került bele a filmbe.

A Nicholsonos Farkas nekem is tetszett, bár ha jól emlékszem, Nicholson vitte el a filmet. :)
Ez egyértelmű, de mondj egy olyan fimet, amit nem Nicholson játéka dobott meg.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 18. - 19:12:41
Pl a Támad a Mars, pedig abban két szerepet is játszott mégis bukta volt.


1957-ben készült a The Incredible Shrinking Man, azaz A hihetetlenül zsugorodó ember, amit klasszikusként tartanak számon. A filmet elővették, leoporolták és újraforgatják. Többen is érdeklődtek már a rendezés után, Peter Segal (Csontdaráló) és Keenan Ivory Wayens (Kiscsávó) azonban még távoztak, helyükre érkezett Brett Ratner (Csúcsformában, X-Men 3).

A főszerepre sikerült megnyerni Eddie Murphy-t, aki elvállal minden hülyeséget mostanában. Hogy ebből a filmből ne váljon klasszikus arról Thomas Lennon és Robert Ben Garant forgatókönyvírók (Amerikai taxi, Gorilla bácsi) gondoskodik.

A történetben a főszereplő (ő lesz Murphy) egy bűvész, aki egy varázslat miatt zsugorodni kezd, ezért meg kell találnia az ellenszert/ellenvarázslatot, mielőtt még végleg parányi lesz vagy mielőtt eltűnne.

Az eredeti képregény novellát és a forgatókönyvet Richard Matheson írta, akinek a könyveiből már olyan alkotások születtek, mint a Hetedik érzék vagy a Legenda vagyok.

http://creature-corner.com/nextraimages/IncredibleShrinkingMan.jpg
http://blogs.the-review.com/leftofcybercenter/wp-content/uploads/2007/10/incredible-shrink.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 18. - 19:19:22
Vagy a Postás, ahol elhomályosította Jessica Lange.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 18. - 21:10:51
Ez egy nagyon gáz film lesz, ahogy nézem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 19. - 09:24:04
Az Igazság Ligája nem készül el
Joel Silver producer szerint egyhamar biztosan nem kell számítani arra, hogy Batman, Supeman, Wonder Woman és társaik együtt legyen láthatóak a mozivásznon. Szerinte ha egyszer valaha meg is valósul akkor sem ezzel a szereposztással és rendezővel, és más forgatókönyvvel. Viszont a Wonder Woman mozifilm elkészül, ez viszont tuti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 19. - 10:34:12
Valahogy nem lepődtem meg. Igazából az lett volna a csoda, ha elkészül...ugyanígy nem hiszek egy Angyalos filmben sem. Viszont hiszek Harvey Dentben! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 19. - 15:04:04
Én is csodálkoztam volna, ha elkészül a film. De nekem úgy tetszene, ha a tagokról készülne minimum egy nagyon jó film, és utána ugyanazokkal a színészekkel csinálni egy JL filmet. Szép is lenne. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 19. - 17:35:25
Ben múltkor adtad azt a linket aminél felhívott engem Gordon felügyelő. Vazze most csörög a telefon, erre

"Good day, we're making a survey of Harvey Dent, if you have time blabla..." Majd behugyáltam!
6 kérdés volt, 1-9 válaszok:
- Think about HD, how warm do you feel about him? (0 is not warm at all, 9 is very warm)
de a legjobb három kérdés:
- zavarná ha alvilági kapcsolatai lennének?
- zavarná ha megtudná, hogy HD-t elmegyógyintézetben kezelték?
- zavarná a tény, hogy HD az elmúlt években nem csinálta meg a dokumentációit. (eredeti it: failed to file riports)

Kicsit zavar, hogy használják a telefonszámomat reklámozásra, de vicces volt!

A végén mondott egy telefonszámot, hogy ha valaki más is meg akarja csinálni ezt a kérdés-felelek játékot, de a végéről már lemaradtam, biztos fent van azon a honlapon amit mondtál. (valami 867 777 ...)

Ezt a reklámot...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 19. - 17:54:55
Durva, de legalább van benne egy kis spiritusz. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 19. - 19:51:44
Én mondtam hogy prostituált jó. Engem rá egy órára hívtak fel, és véletlenül apám vette fel kihangosítva, majd megbolondult, mert csak németül tud. Még idejében kivettem a kezéből.  ;D ;D ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 19. - 20:22:36
Nagyon vicces dolgokat tud eredményezni az automatikus moderáció. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 19. - 20:32:28
Itt van olyan? :headscratch:
Szerintem Ben direkt írta így. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 19. - 20:36:16
Van ám. :) Amúgy jól benéztem, tényleg direkt írta, mert az automod nem erre cseréli a vulgárisabb alakját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 19. - 21:22:30
Fogalmazódni...forgalmazódni... fogamzolódni... tudni kell magyarul banyeg. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 19. - 23:06:10
The Spirit Teaser fentvan!!!
És megelőztem BENT!!!! HÁ!

http://www.mtv.com/overdrive/?id=1585694&vid=225572 (http://www.mtv.com/overdrive/?id=1585694&vid=225572)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 19. - 23:10:58
Persze, mert most a fogalmazással kínlódik.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 20. - 10:49:13
Este lefekvés előtt vettem be a fogalmazásgátlóm.
Úgy tűnik csillagharcos barátunkkal vérre menő harcot kell vívjak az újdonságokért. De nem baj, sőt, ez teszi izgalmassá a dolgot. Ha harc hát legyen swarc.

Itt a Spirit letölthető trailere, jobb katt és cél mentése másként mint mindig.
http://media.kino-govno.com/trailers/spirit08/spirit_teaser_1280.mp4

És itt az új Batman trailer is, eljárás ugyanaz:
http://media.kino-govno.com/trailers/batman6/batman6_russiantrailer_640.mov

Néhány sokat sejtető kép az Incredible Hulk-ból:

(http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/hulky1.jpg)
(http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/hulky2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 20. - 11:42:41
Hú, de kemény ez az orosz Batman trailer. Tök jó röhögni rajta, ahogy hallja az ember a paruszki nyelvet. :lol: De amúgy semmivel sem újabb, mint a legutóbbi előzetes, csak annyiban, hogy orosz nyelvű.
A Hulknak meg van egy bütyök a lábujján. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 20. - 11:46:30
De legalább ebből a harcból mi profitálunk a legtöbbet. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 20. - 11:48:02
igen Ben, tudom, hogy csak valami újat akartál berakni gyorsan, hogy lássák az emberek ki itt a Jani és megbosszúlni a Spirit dolgot, de ez gyenge próbálkozás volt. Orosz batman trailer amit már hónapok óta lehet látni... cöcöcö
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 20. - 15:58:04
Nem vagyok Jani, Ben vagyok.  ;D

(http://i32.tinypic.com/289judl.jpg)

(http://img382.imageshack.us/img382/9134/58611790vu1.gif)

(http://i22.photobucket.com/albums/b310/midnite4/scan0006B.jpg)

(http://img389.imageshack.us/img389/2051/mrjallthewaytr0.jpg)

(http://img.photobucket.com/albums/v624/thebrister/wallpaper_batman_2008_bale-.jpg?t=1205088895)

http://i26.tinypic.com/de36dx.jpg
http://i87.photobucket.com/albums/k147/D4rkShaDoWz/Pictures%20and%20Posters/6d3bb05d.jpg
http://img175.imageshack.us/img175/843/n13917164433884811625dx5.jpg

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 20. - 16:25:46
Heath Ledger halála nemcsak az életben, de a vásznon is megviselte az embereket.
 :spoiler:

Néha a valós események és a filmek olyan hasonlóságot mutatnak, amit nem is terveznek a forgatókönyvírók. Az új Batman film, A sötét lovag szerdai, Los Angeles-i tesztvetítésén is akadt egy jelenet, ami a közönséget kicsit megborzongatta. A Heath Ledger alakította Joker ugyanis egy alkalommal úgy tűnik el a rendőrök elől, hogy halottnak tetteti magát, ezért hullazsákba teszik. A szcénával semmi baj se lenne, ha nem juttatná eszébe mindenkinek az ausztrál színész halálát. Sokan túl durvának találták a látottakat, volt aki egyenesen kegyeletsértőnek nevezte.

A filmet forgalmazó stúdió elöljárói most azon gondolkoznak, hogy kivágatják a jelenetet. Ám ebben az esetben változtatni kellene a mozi sztoriján, és azt utóforgatással lehetne csak áthidalni. De azokon Heath már nem tudna részt venni, ezért jelent most gondot a problémás képsor. A rendező, Christopher Nolan viszont hallani sem akar róla, hogy bármelyik képkocka is a vágószoba padlóján végezze.

Gotham City szárnyas igazságosztójának legújabb kalandja várhatóan hatalmas siker lesz a szerencsés tesztnézők szerint. Heath pedig olyan fantasztikus munkát végzett Joker megformálásával, hogy utána már senki sem tudja hitelesen alakítani a vigyori gengsztert. Ami újabb problémát jelent a készítőknek, hisz ahogy azt korábban is írtam, a második és harmadik rész nagy részét egyszerre rögzítették, és Joker karaktere a következő két részben (3;4) is szerepel illetve szerepelne majd.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 20. - 19:25:16
Légyszi Ben, kicsinyítsd a képeket, mielőtt beteszed! Köszi!  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 20. - 19:57:40
Rendicsek, és bocs, addig is egy Hellboy-os játék, amolyan titkos kombináció feladvány, amit ha megfejtetek, kaptok egy titkos üzenetet, ami elvisz egy oldalra:
http://thesecretdevice.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. április 20. - 20:17:44
Megnéztem a Spirit trailerét, hát totál Sin City-s a látványvilága... Nem nagyon hoz lázba ez a film. Inkább Vasember továbbra is. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 20. - 20:38:40
Van egy olyan érzésem, hogy EZT a Hulkot szeretni fogom.  :D Kellően durva és rémisztő az arcvonása, ellentétben az előzővel, akinek mintha jóságos mesehősre szerették volna inkább kihozni.  :drying:  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. április 20. - 20:46:18
Hát az előző Hulk a bodybuilder változata volt Shreknek. :hehe:
Egyébként én is tök kiváncsi vagyok az új filmre, eleve már Edward Norton is "punny Banner"-esebb mint Bana volt. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. április 20. - 21:00:05
eleve már Edward Norton is "punny Banner"-esebb mint Bana volt
Én az Amerikai História X óta nem tudok "puny"-ként gondolni rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 20. - 21:26:22
Én meg azóta nem tudok Edward Furlongra John Connorként gondolni... ;D
Viccet félretéve az egy kegyetlen jó film, és Norton is nagy állat benne. Amikor először láttam, viccen kívül, elsőre fel se tűnt, hogy ő az...csak utána néztem, hogy valahonnan ismerős nekem ez az arc. Aztán hoppá..a vézna Harcosok klubjáj srácból mi lett...imádom azt a filmet.
De azért itt nincs kigyúrva, mint állat, nem kopasz és nincs rajta 3 kiló náci szimbólum, főként nincs egy bazinagy horogkereszt a szíve fölött. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. április 20. - 21:36:21
FÉlig viccesen, félig komolyan megjegyzen, hogy Marilyn Manson kinézetben jó Joker lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 20. - 21:45:41
Harcosok Klubbja 1999
História X 1998
Ha megfigyeled a HK-ban is izmos volt, csak a szokásos nagyobb ruha dologgal a film elején eltakarták.

De nem csak ő van így. Pölö nagyon meglepődtem mikor a Jóbarátokból David a tudós gyerek aki Minks-be utazott egy másik filmben fürdőruhában volt. Vazze Pitt és Swarzi közé raktam be olyan izmos volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 20. - 22:50:04
Az a David mekkora fazon volt!  :lol: Nagy kedvencem volt, amikor csak megjelent!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 20. - 22:56:58
Jó szinész az biztos, nekem is kedvencem volt a Jóbarátokban. Főleg mikor beszélt: "ööö... Pheobe... ööö..." ;D "Végighalgatni sem volt egy szláv-karnevál".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 20. - 23:05:08
Idézet
Ha megfigyeled a HK-ban is izmos volt, csak a szokásos nagyobb ruha dologgal a film elején eltakarták.
Azé Pitt izmosabb volt jóval. De az x-ben iszonyat állat volt Norton...hogy lehet olyan fejet vágni, amikor letartóztatnak, máig nem értem. Abban a jelenetben nagyon jól adta vissza az arcával, szavak nélkül, hogy mit érezhet akkor.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 21. - 09:58:09
Főleg mikor beszélt: "ööö... Pheobe... ööö..." ;D "Végighalgatni sem volt egy szláv-karnevál".
Az engem idegesített, annyira nerd volt, hogy már nem volt vicces. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 21. - 10:23:35
Egy pár résznél már valóban fárasztó volt, de a kilencedik évadban pont az volt benne a poén. Főleg mikor Chandler még ki is parodizálta. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 21. - 10:26:57
Tényleg, Chandlerrel már jó volt. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 21. - 12:52:40
Hát, ha jól emlékszem, csak háromszor szerepelt. Először, mikor megjelent, majd amikor sok év után visszatért, végül az utolsó részben. Az elsőnél nekem marhára bejött a humora, és az utolsónál - talán a sorozat legnagyobb poénját ő hozta, amikor Phoebe kezét megkérte a barátja, ő meg nemet mondott, miközben David a szomszédos asztalnál várta a beszélgetés végét.  ;D  ;D  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 21. - 13:15:45
Többször is visszatért, nemcsak háromszor. Időnként egy-egy részre visszajött minszkből. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 21. - 13:42:35
A kedvencem az volt, amikor Phoebe haditengerész barátja, akit Charlie Sheen játszott meglátogatja a lányt az éves rendes hancúr miatt, de Phoebe bárányhimlőt kapott, és a srác is elkapja tőle, emiatt nem tudnak összebújni, csak egymást vakarásszák. De azt legalább úgy élvezik ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 21. - 16:42:26
mint legnagyobb Jóbarátok Fannak a csoportból, kötelességem kijavítani Kaine-t. Sepi jól mondta, nem csak 3szor szerepel.
- Amikor megismerjük
- Amikor egyszer visszajön egy estére, emiatt Phoebe lemondja Joey "nagypapival" a vacsorájukat
- Amikor Mike odaadja a lakáskulcsot Phoebenek
- Amikor szakít M+P, Phoebe vesz egy ruhát hogy féltékennyé tegye Mikeot, de a végén találkozik Daviddel
- ez eltart egészen a jeggyűrűig, míg Barbadosra nem utazik a csapat

Charlie Sheenes nagyon jó epizód volt, akkor vettem észre, hogy mennyire hasonlít az apjára, Martin Sheenre.

hmm, ez OFF-os lett, hagyjuk abba a jóbarátokat ebben a topicban :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 22. - 09:52:01
Újabb csavar a már így is kusza sztoriban. Joel Silver producer elmondása szerint a hivatalosan Justice League: Mortal címet kapott projektet - jelen állapotában - végérvényesen törölték.

Kicsit bővebben kifejtve ez annyit jelent, hogy mind az eddig kihirdetett szereposztás, mind pedig a sok helyen megszellőztetett forgatókönyv ment a kukába a rendezővel együtt. George Miller "végzetét" saját hazája, Ausztrália okozta, ahol nem igazán akarták megadni a kért adóengedményeket, valamint a forgatókönyv sem sikerült a legjobban - a producerek szerint.

Ezzel együtt fellebbentek a pletykák a neten, miszerint a Warner Bros. és a DC addig nem is lép tovább a Justice League ügyében, míg a Supermant alakító Brandon Routh-t és a Batmant alakító Christian Bale-t meg nem szerezték a projekthez. Ez pedig - mivel mindketten egy-egy szuperhőst alakítanak - nem mostanában lesz.

Szóval jelen állás szerint véget ért az Igazság Ligájának csatája a hollywoodi producerekkel, és vesztettek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 22. - 20:03:54
Õszintén szólva az lett volna a nagyobb meglepetés, ha sikerül a project.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 22. - 20:29:04
Ez a Spirit nem tetszik. Túl Sin citys, és azt vártam, mikor esik pofára a háztetőkön. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 22. - 20:39:35
Nekem se. Tiszta Sin City, ráadásul a főszereplő egy sima ember, ahhoz képest elég érdekesn ugrál a háztetőkön.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 22. - 20:45:06
nekem tetszett a trailer, igaz hogy Sin City, de akkor is Frank Miller, plusz jófejnek tűnik a karakter maga is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 22. - 21:26:33
Frank Miller annyira belejött a rendezésbe, hogy a The Spirit után ismét filmet tervez, amit megint képregényből készítene, a sajátjából. Miller egyik nyilatkozata szerint beleszeretett a rendezésbe. Ezek szerint nagy esély van rá, hogy a többi képregényét is megfilmesíti majd.

A Hard Boiled egy háromrészes képregény, középpontjában egy nyomozó áll, ki egy nap rádöbben, hogy ő tulajdonképpen egy bérgyilkos cyborg. Feladata a robotok megmentése.

2001-ben már David Fincher megpróbálta tető alá hozni a produkciót Nicolas Cage-dzsel a főszerepben, de végül nem lett semmi belőle.

(http://iamistudio.com/coppermine/albums/batch/hrdboiled.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 22. - 21:30:54
Nem ismerem ezt a képregényt, de nagyon vicces lehet:"gy nyomozó áll, ki egy nap rádöbben, hogy ő tulajdonképpen egy bérgyilkos cyborg" :D :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 22. - 21:35:13
Csak aztán nehogy Miller legyen az új Uwe Boll. :-\

http://www.insidethesuit.com/

http://speedracerthemovie.warnerbros.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 22. - 22:14:07
Hát nem tudom, de eddig engem a legkevésbé sem hoz lázba ez a film. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 23. - 00:02:30
Amin ott van Frank Miller, az nekem alapból gyanús. Óvatosan közelítek, vagy sehogy.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. április 23. - 09:47:17
Amit Miller csinál, azt én már alapból elfelejtem. :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 23. - 18:56:27
Vasember szerepelni fog a Hulk 2-ben
Végre! - sóhajthatnak fel a rajongók, hiszen a Marvel-univerzumban játszódó filmek között nem volt akkora az átjárás, mint a képregényes verziókban: általában minden hős maradt a saját filmjében, persze tisztelet a kivételnek.
Louis Leterrier rendező egy rajongói találkozón be is jelentette, hogy a pletykák helytállóak és a Hulk 2-ben valóban szerepelni fog Tony Stark (alias Vasember) is, mégpedig Robert Downey Jr. megformálásában. (A piros-sárga szuperhős jelenleg egyébként a jövő hét szerdai magyar premierre készül teljes erőbedobással.)
Ki tudja, lehet, hogy Vasember feltűnése végre utat nyithat más, felvállalt crossoverek előtt is, mert eddig ilyesmiben nem nagyon bővelkedett a hollywoodi filmes paletta. A legutóbbi hírek szerint még csapatban sem egyszerű összehozni a nagy neveket, hiszen az Igazság Ligája film (a tagok közt helye lenne Supermannek és Batmannek) is parkolópályára került.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 23. - 20:32:27
A Pókember 2-ben volt Megtorló. Az X-Menben meg Rozsomák.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 23. - 20:46:26
Sőt, ha úgy vesszük, akkor a Macskanő is ott volt az X-Menben. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 23. - 21:02:43
Jaja!  ;D Elektra ott volt a Fenegyerekben! Sőt - és ez most igaz is - Fenegyerek ott volt az Elektrában!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 23. - 21:16:34
Ez tény, Fenegyerek egyszer kétszer biztos ott volt Elektrában. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. április 24. - 14:03:37
HANCOCK
Igaz nem ténylegesen képregény, de azért ide írom.

https://www.youtube.com/watch?v=DhDDYd5OIqo

vazze ez egy jó film lesz!!! Nézze meg mindenki a Trailert!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. április 24. - 14:07:40
Az X-Menben meg Rozsomák.  :hehe:
:hehe: Bár fogalmazhatunk úgy is hogy a Rozsomák filmekben vendégszerepelt az X-Men... ;D :hehe:
Ez tény, Fenegyerek egyszer kétszer biztos ott volt Elektrában. ;D
:lol: Ezt Kaine biztos nem így értette, de ha ebből a szempontból nézzük, akkor csak egyszer volt Elektrában. :hehe:
Sőt - és ez most igaz is - Fenegyerek ott volt az Elektrában!
Viccen kívül: Hol szerepelt a filmben Fenegyerek? Valami visszaemlékezésben? Rég láttam a filmet, nem emlékszem. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 24. - 14:13:08
Fenegyerek nem szerepelt végül az Elektra c filmben, csa a DVD-n a kivágott jelenetek között volt egy olyan, hogy Elektra azt álmodja Matt-el beszélget. Nem nagy szám. Ben Affleck jelenete talán 2 perces volt, és mivel nem dobott a sztorin be se került a végleges filmbe.

A Dark Knight készítői pedig már kezdik elvetni a súlykot, a mindeféle Gotham-es weboldalak készítésével:
http://www.gpdmcu.com/operationslipknot/
http://www.gothamintercontinentalhotel.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 24. - 17:11:45
Ja ez a Hancock jónak ígérkezik. Nem kell komolyan venni, és úgy néz ki egész látványos lesz. Ráadásul ez a szerep jól áll Smithnek, nem úgy, mint az I am Legend-es.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 24. - 19:38:36
Bár hivatalos stáblistát még nem tettek közzé, csak Shia LaBeouf szereplése biztos, de június 2.-án elkezdődik a Transformers 2 forgatása Philadelphia-ban. Figyelem, a Paramount Stúdió a film premierjének dátumát 2009. június 26.-ra tűzte ki.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 24. - 22:30:04
Igen, csak kimaradt jelenetben volt Fenegyerek, de szerintem nem álomban. Matt meglátogatta Elektrát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 25. - 09:00:29
Nem, a jelenet végén Elektra felébred, és kimegy Stick táborába edzeni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. április 25. - 19:52:07
Pokolfajzat: siker esetén trilógia
Ha sikeres lesz a Pokolfajzat második része, akkor a rendező, Guillermo del Toro harmadszor is csatába küldené a szuperhőst. Ám azt már most kijelentette, hogy a trilógia után nem készítene több filmet eme franchise-ban.
Közeleg a részben hazánkban forgatott Pokolfajzat 2: Az Aranyhadsereg világpremierje, ám a sajtót máris a következő lépés foglalkoztatja. A direktor, Guillermo del Toro már most kijelentette, hogy ha a második epizód végre meghozza a várt sikert - az első rész nem robbantott bankot -, akkor harmadszor is visszatér a Hellboy-projekthez.
Sőt, del Toro már a sztorivázlatot is összerakta a fejében. Eszerint Pokolfajzat barátunk ezúttal a nácikkal kerülne komolyabb összetűzésbe, ám ezek a gonosztevők nem a csatornákban szednék áldozataikat, hanem a felső tízezer befolyásos tagjai lennének. Reméljük sikerül a trilógiává bővítés.

Bocs, ezt most láttam meg:
http://host.trivialbeing.org/up/tdk-apr25-Itsallpartoftheplancountdown.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. április 30. - 12:01:45
Új Hulk képek:
(http://us.ent4.yimg.com/movies.yahoo.com/images/hv/photo/movie_pix/universal_pictures/the_incredible_hulk/hulk_slide19.jpg)

(http://us.ent4.yimg.com/movies.yahoo.com/images/hv/photo/movie_pix/universal_pictures/the_incredible_hulk/hulk_slide20.jpg)

(http://us.ent4.yimg.com/movies.yahoo.com/images/hv/photo/movie_pix/universal_pictures/the_incredible_hulk/hulk_slide23.jpg)

(http://us.ent4.yimg.com/movies.yahoo.com/images/hv/photo/movie_pix/universal_pictures/the_incredible_hulk/hulk_slide24.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 30. - 17:34:24
Liv nagyon-nagyon szép most is!!
Amúgy nekem ez a Hulk is éppoly cgi-s, mint az előző. Más a színe, más az arca, de cgi egyértelműen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. április 30. - 17:54:14
Naná, hogy cgi, mit vártatok? Hulkot másképpen nem lehet megoldani, vagy az olyan lesz mint a régi klasszikus Hulk filmek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. április 30. - 18:08:58
Nem arra mondom. Itt mindenki lehúzta az előző Hulkot, hogy olyan volt, mint egy jóllakott Shrek, meg sütött róla a cgi, meg milyen béna volt, Hát erről is süt a cgi, más a színe, más az arca, valamivel hulkosabb a karaktere, de irdatlanul, és indokolatlanul, logikátlanul szálkás...ez se lesz jobb szerintem. A film nem ezen fog múlni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. április 30. - 23:41:46
Nekem ez inkább akciófigurásnak tűnik.  :D De az előzőnek a mozgása volt az, amiről kisütött a CGI, ennek már most jobb a mozgása, nem olyan darabos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Május 01. - 12:12:19
Nekem meg teljesen tetszik az új Hulk, képregényfilmt várok, nem valóságshowt-t, és ha a képregényben Hulk egy világbajnok testépítő fizikumával rendelkezik, csak 10 szer akkora, akkor legyen ilyen a filmben is.
Amúgy mi bajotok van Lou Ferrigno-val? :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 01. - 15:06:54
Festi magát.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 01. - 15:10:35
Hát nem is tudom hol kezdjem? ;D
(http://images.salon.com/ent/movies/int/2003/06/19/ferrigno/story.jpg)

Amúgy ha már Hulk-nál tartunk, azt a rohadt, ezek még emberek?
http://www.taringa.net/posts/imagenes/952121/hipertrofia-muscular.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 02. - 19:35:00
Hivatalos magyar Speed Racer poszter, már ha valakit érdekel majd a Speed Racer mert engem nem:
(http://www.sg.hu/kep/2008_04/sp01.jpg)

Valamint itt van a Street Fighter 2 film hivatalos oldala, bár nem tudom közületek megmozgat-e ez valakit.
http://streetfightermovie.net/

És hogy legyen mit a szoba falára kitenni..
http://www.sg.hu/kep/2008_05/ironposzter.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 02. - 20:35:34
Ez a speed racer valami iszonyat gagyinak ígérkezik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 02. - 21:25:08
én csíptem a mesét, és gondolom arra mennek, hogy csak sok sok látvány és kész. Arra meg szerintem jó lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 02. - 21:42:10
Ja, hát egy autóversenyes filmtől biztos nem Shakespearet kell várnunk.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 02. - 22:54:44
Jó de enniyre gyerekes legyen? Vagy a max 10 éves korosztályt akarná ez a film megcélozni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 03. - 00:23:08
héj, annyira ne ítéljünk el semmi míg nem láttuk. Ha a cél az, hogy látványos legyen akkor ne várjuk el, hogy 35 éves 2 diplomás embereknek készítsék, legyen akkor 10 éveseknek vagy azoknak akik még emlékeznek a sorozatra. Szerintem baromi látványos és színes lesz, néhol 1-2 izgalmas jelenet és kész! Én ennyit várok tőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 03. - 08:30:18
Sőt, ki tudja, lehet hogy a Kicsi Kocsit is beveszik a stábba. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 03. - 12:16:54
3 perc a Speed Racerből, ezek alapján mindenki el tudja már dönteni, hogy nézős vagy kihagyós.

http://movies.ign.com/dor/objects/34341/speed-racer/videos/speedracer_3mins_050208.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 03. - 15:06:01
Én vagyok a hülye, de ez akkor is egy nagy hülyeség. Úgy néz ki, mint egy ovis animációsfilm. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 03. - 15:17:54
Ja, valóban. Mintha egy videójáték videóit vették volna ki belőle. A vége meg mintha matchboxokkal lenne.  :D Mindegy, aki ismeri a játékot, annak biztos élmény lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 03. - 15:20:36
Nekem sem a szívem csücske de hátha valakit érdekel. A legröhejesebb nem is maga a film, hanem a reklámkampánya, amivel a Batmant próbálták majmolni, úgy hogy hónapokig titkolták ki játsza az egyik főszerepet, Racer X-et, de aki a poszter alapján nem jött rá, hát az totál vak. Amikor meg leleplezték a színészt, teljesen úgy viselkedtek mintha legalább a rák ellenszerét mutatták volna be.
(http://blog.newsarama.com/gallery/albums/userpics/10002/normal_speed_racer-racer_x.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Május 03. - 16:01:29
Hát ja, ez a Speed Racer tisztára olyan mintha gyerekeknek készülne...  Amúgy adták az előzetesét a Vasember előtt, színes csilivili látványorgia, sőt, már-már zavaróan színes (A Batman és Robin díszletei jutottak eszembe kb. :hehe:), engem sem érdekel ez a film.
Viszont a Hihetetlen Hulk előzetesét is adták a Vasember előtt! Klasszul nézett ki a mozivásznon is. :D (Már csak a Dark Knight előzetese hiányzott, az tényleg hab lett volna a tortán. ;D ) 
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 03. - 18:44:09
Már azon lepődnék meg, ha egy videó elindulna. :) Nem mintha érdekelne a film, de egy videót azért megnéztem volna belőle. Na mindegy.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 03. - 18:50:17
Nem sokat vesztettél vele. A youtube-on is fent van, és most már itt is, ez lenne az:
https://www.youtube.com/watch?v=41y0VuEWsd0
http://www.youtube.com/watch?v=41y0VuEWsd0
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 03. - 19:05:10
Köszi! Azért annyira nem rossz, láttam már borzalmasabbat is, de még mindig nem hiszem, hogy megnézem moziban.
Egy kis kiegészítés Ben Vasember 2 híréhez (bocs, hogy az egészet kirakom):
2010-ben jön a Vasember 2
Sok múlik a Vasember fogadtatásán. Ha beüt a várva várt siker, a stúdió már jövőre forgatni kezdi a második részt, melyet 2010-ben küldene mozikba. Ráadásul számos más, hazánkban kevésbé ismert képregényhős filmes kalandja is rajta múlik.
Viktor - a világ szinte minden kritikusával egyetemben - pozitív kritikát készített a héten mozikba kerülő új képregényfilmről. A Vasember készítői ezt már félsikernek könyvelhetik el és ha a hétvégi bevételi adatok is a várakozásnak megfelelően alakulnak, akkor jövőre elkezdődhet a Vasember 2 forgatása.
Ezt Robert Downey Jr. személyi edzője kotyogta el. Hozzátette, hogy kliense a Tropic Thunder marketingkörútja után egy öt hónapos tréningbe kezd, mely során kerek 10 kiló izmot kell, hogy felkapjon magára. Ezután a producer, Kevin Feige nyilatkozott a Vasember kapcsán.
Elárulta, hogy ha a film sikeres lesz, a Marvel zöld utat ad a Hangyaember, Thor, Amerika kapitány és ezek befejeztével egy Bosszú Angyalai mozifilmnek is. Erre való utalás egyébként a Vasemberben is van, szóval érdemes megvárni a stáblista végét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 05. - 20:14:54
Marvel nem áll meg:
Bejelentették, hogy 2010-11 nyarain 4 filmmel is jönnek. Ennyi? Közel sem. Iron Man 2 jön majd 2010 április 30-án, és abban a filmben mutatják majd be Thor karakterét, aki 2010 június 4-én jön is külön filmben. Innen áttérünk 2011-re, amikor is a Captain America filmmel indítják a blockbuster szezont május 6-án. És végül az utolsó bejelentett, az Avangers mozi 2010 júliusában.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Május 05. - 20:32:09
Wow, ez tök jó hír! Nagyon király lenne ha ez mind összejönne a stúdiójuknak! :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 05. - 20:42:15
Na fogadj még rá. A Marvel állandóan kilistázza, hogy milyen filmjeik vannak előkészületben, de a hangya és a Deadpool is 10 éve készülget... persze most, hogy övék lesznek a jogok, megváltozhat mindez, csak nehogy a képregényíróik kezébe adják a forgatókönyvírást is.  :hehe: Nem is, ez inkább  :drying: JMS tuti kap majd valamit.  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 05. - 22:03:51
Ezüst Utazó is jórégóta készül már.

Ja, amúgy megnéztem a Vasat. Hát, összességében elég jó volt, bár pár dologban nem értettem egyet a filmmel, vagy inkább csak zavart. Én nem adnék rá ilyen 94%-okat, de egy 75-öt igen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 05. - 22:11:31
Ugyiugyi.

--

Off: tud valaki olyan helyet mutatni, ahol a színészek gázsija van feltűntetve, hogy 1-1 filmért mennyit kaptak?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Május 05. - 22:15:32
JMS tuti kap majd valamit.  :headscratch:
Csak nehogy Pókember film közelébe engedjék! :fatestapolo: :hehe:
Mindenesetre jó kezdet, hogy a Vasember ilyen sikeres lett a Marvel első saját filmjeként. :D
Amúgy nem értem hogy pl. a Hangyából minek kell külön mozifilmet csinálni, szerintem nem olyan nagy szám az a karakter... :headscratch: Elég lenne ha az Avengers filmben mutatkozna be mint mellékszereplő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 05. - 22:19:40
Szerintem se a legjobb, hogy külön-külön készítenek mozifilmet az Avengers tagokról és csak utána a csapatról. Mert ha véletlenül valaki nem vállalja az Avengers filmhez a szerepet, akkor borulhat az egész terv (mint pl a JLA esetében is). Inkább elsőnek kellene csinálni az Avengers filmet, és utána a külön filmeket (mint az X-Men esetében, ami nagy siker volt, és most meg jönnek a külön filmek, mint a Rozsomák, meg a Magneto).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Május 05. - 22:46:43
De ők most úgy gondolkodnak, hogy először megszületnek a "karakterek", és értelemszerűen ezt követően jön a következő lépcsőfok, alakítanak egy szuperhőscsapatot. Az X-eknél azért más volt a szitu, ott max csak roszomák kapcsán lett volna esélyük komoly sikerre (az már más tészta, hogy én még jópár X karakterből el tudnék képzelni önálló filmet, persze azért Roszi is megteszi :)), másrészt akkoriban még az X film is komoly kockázatot hordozott. Ma ez már korántsincs így.

A Marvel megcsinálja ezeket a filmeket, ez már nagyon valószínű, mondjuk a hangyát szerintsem sem kéne erőltetni :D. Úgy gondolom, hogy lesznek annyira előrelátóak, hogy úgy kössenek szerződést a színészekkel, hogy az Avengers mozi is benne legyen.
A JLA esetében mondjuk nagyon elrontották ezt, (persze nem ők, hanem a Warner és a DC) , de nemcsak a színészek miatt bukott meg a dolog. Alkotói nézeteltérések is voltak, például Christopher Nolannek nem tetszett, hogy az itteni Batman teljesen eltérne a Christian Bale alakította szuperhőstől. Ezenkívül a a rendező George Miller (Mad Max) a Warnerrel is vitába keveredett a forgatókönyvet illetően.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 05. - 23:55:16
Szerintem is jóbb így, hogy előbb külön-külön ismerjükmeg őket. Csapatban úgysincs igazából még anniy idő se a karakterekre, mint a külön filmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 06. - 00:45:47
most olvastam WIKIn a Marvel Studio-ról:

In 2005, Variety reported that Marvel themselves will start producing films with Paramount Pictures distributing them. The funding will come from a seven year $525 million revolving credit facility with Merill Lynch. Since the announcement, Marvel's film slate has expanded to include:

    * Iron Man (2008) - Distributed by Paramount Pictures
    * The Incredible Hulk (2008) - Distributed by Paramount and by Universal Studios in the United States

In development

    * Iron Man 2 (2010) - Distributed by Paramount Studios - April 30, 2010 release[1]
    * Thor (2010) - Writer Mark Protosevich engaged. Directed by Matthew Vaughn. - Distributed by Paramount Studios - June 4, 2010 release[1]
    * The First Avenger: Captain America (2011) - Distributed by Paramount Pictures - Writer David Self engaged[1] - May 6, 2011 release [2]
    * The Avengers (2011) - Distributed by Paramount Pictures - Writer Zak Penn engaged[1]- July, 2011 release [3]
    * Ant-Man - Writers Edgar Wright & Joe Cornish and Director Edgar Wright engaged[1]
    * Nick Fury - Distributed by Paramount Pictures - Writer Andrew Marlowe engaged - Samuel L. Jackson engaged, has cameo as Fury in Iron Man [1]
    * Black Panther - Distributed by Paramount Pictures
    * Dr.Strange - Distributed by Paramount Pictures
    * Hawkeye - Distributed by Paramount Pictures
    * Shang-Chi - Distributed by Paramount Pictures
    * Cloak and Dagger - Distributed by Paramount Pictures
    * Power Pack - Distributed by Paramount Pictures


na még az okés, hogy Hawkeye, Fury meg Dr. Strange film, de Power Pack meg Cloak and Dagger?!?!?!
Remélem belátják majd, hogy habár mindenből lehet comicot csinálni, nem érdemes mindenből filmet nyomni!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Május 06. - 00:56:00
A Thor rajongók és a Hangya rajongók ( van ilyen egyáltalán? :D) fellélegezhetnek.

A rendezői székben ülő fiatalemberek nevei garanciák lehetnek arra, hogy színvonalas feldolgozás készülhessen. Azért remélem, hopgy Vaughn ezúttal nem lép le, mint anno az X-Men 3 esetében. Meg is látszott a filmen, mert Brett Ratner vette át, aki ugyan korrekt munkát végzett, de a Singer rendezte első két résztől elmaradt a harmadik rész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 06. - 16:32:37
Matthew McConaughey lehet Amerika kapitány
A Marvel a Vasember sikere után bejelentett néhány képregényfilmet, ezek között van Thor, amelyet 2010 júniusában terveznek bemutatni és amely a legutóbbi tervezet szerint 400 millióba kerülne. Na de a legjobban várt produkció a képregényfanok részéről talán a Bosszú Angyalai (Avengers), amelyben jó pár ismert szuperhős található.
El is érkezik 2011 júliusában, legalábbis a tervek szerint, jómagam kisé szkeptikus vagyok ezzel a dátummal kapcsolatban. 2011 május hatodikára pedig belőtték azt az időpontot, mikor bemutatják az Amerika kapitány mozifilmet.
El is kezdtek találgatni már, vajon ki fog belebújni a jelmezbe. Matthew McConaughey állítólag a fő esélyes a szerepre. Ha levágatja a haját, el tudom simán képzelni kapitányként.
Persze ez még ugye csak egy név, bedobnak még a köztudatba néhány ilyet, aztán valamelyiken majd felháborodik a nép, valamelyikre meg bólogatni fognak.

A hír forrása: www.superherohype.com
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 06. - 17:39:21
Nem is tudom, én MM-et nem igazán tudom elképzelni Kapiként.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 06. - 17:51:18
kinézetre én el tudom képzelni, meg tuti megdobná a nézettséget a filmnek, de én nem tartom nagy színésznek. Miben szerepelt ami jó film volt?
Legyen a James Bond Kapi! (angol színész:D)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 06. - 18:55:25
Robert Downey is egy drogos alkoholista volt, az utóbbi 12 évben egy jó filmje sem készült, aztán mégis mekkorát durrantott Stark-ként. Szerintem MM-t se írjuk még le.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 06. - 19:11:39
Nekem egy tíz évvel ezelőtti filmje nagyon bejött, az Életre-halálra Wesley Snipes-szal és Tommy Lee Jones-szal. Igaz, hogy tök olyan mint a Szökevény, de szerintem jó film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 06. - 19:21:30
Azért olyan, mert az is. A Szökevény folytatása, amiben a Tommy Lee Jones által játszott Marshal Samuel Gerard nyomozó újabb szökött fegyenc nyomába ered. Nézz utána az imdb-n.

http://www.imdb.com/title/tt0106977/
http://www.imdb.com/title/tt0120873/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 06. - 19:34:43
Jé, tényleg. Fel se tűnt eddig. :D Most nézem, hogy nálunk mutatták be először? Ezt jó tudni. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Május 07. - 00:32:54
Robert Downey is egy drogos alkoholista volt, az utóbbi 12 évben egy jó filmje sem készült, aztán mégis mekkorát durrantott Stark-ként. Szerintem MM-t se írjuk még le.

Na, azért ez nem kicsit nem igaz. Akkor sorolom az utóbbi 12 évben elkészült filmjei közül azokat, amik nagyon is jók lettek: Zodiac, A Sanner Darkly, Good Night and Good Luck, Kiss Kiss Bang Bang, Wonderboys és még pár kiseb független film, amiket nem sorolok fel.
És ezek mindegyike a nagyon jó kategóriába tartozik. Anyagilag nem hoztak sokat ezek a filmek, de a kiváló színésznek tökéletes visszatérést biztosítottak a drogproblémáit követően(sajnos azért közben is akadt megint egy-két ügye).
Azonban ezeknek a filmeknek is köszönhetően ismét elismert színésszé vált. Amúgy meg MM és Downey között hatalmas különbség van a színészi kvalitásokban...

Thor 400 milliós költségvetés? Ez tuti hamis adat. Jelenleg nincs olyan film, aminek megadnák ezt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 07. - 09:23:51
A Wolverine film színészgárdája egyre érdekesebben alakul, már az ifjú Scott Summers vagyis Cyclops is belekerült valahogy, és az ausztrál Tim Pocock fogja játszani.
Forrás: Hype
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 07. - 15:52:21
Frank Miller rendezésében készül a The Spirit, a bemutatót 2009. január 16-ra időzítették. A Lionsgate elnöke, Tom Ortenberg úgy döntött megváltoztatja ezt dátumot és hamarabb lesz látható a film. A döntés oka, hogy Ortenberg a New York Comic Con-on látta a teaser által kiváltott reakciókat, amelyek ugye nem voltak negatívak.

Tehát december 25.-én láthatja a nép (az amcsik biztos) a The Spirit-et. Ezen a napon mutatják még be Adam Sandler fantasy vígjátékát, a Bedtime Stories-t és még két romantikus film is jön akkor , a The Time Traveler's Wife és Marley & Me. Zsúfolt hétvége lesz, de talán így esélye lesz a The Spiritnek nagyobb bevételt elérésére.

És íme a Next Avengers című rajzfilm előzetese:
http://www.craveonline.com/videos/comics/00007927/next_avengers_heroes_of_tomorrow.html

És a Marvel Zombies mozi :) és várjátok meg a stáblista végét!
http://www.craveonline.com/videos/comics/00006904/marvel_zombies_the_movie.html

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 07. - 16:12:32
A Next Avengers jónak tűnik, de már most látom benne azokat a manga beütéseket, amik nagyon nem tetszenek. A szuperhősök egész jól néznek ki benne, de a gyerekek... :roll: Mintha a Yugiohból léptek volna ki.
A Marvel Zombies most valami fan kisfilm, vagy mi akar lenni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 07. - 16:34:47
Még szép hogy fan film, a Marvel animációs filmet akar belőle ha jól tudom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 08. - 13:14:38
Ez most komoly? A nagy Avengers csapat nem tudta legyőzni Ultront, de majd a 10 éves kis tapasztalatlan utódoknak sikerülni fog? Mennyire gagyi történet már!
(ja bocs trailerben mondják, hogy ultron ismerte az összes gyenge pontját a csapatnak, de majd az ismeretlen kiskölköknek sikerül megmenteni a világot, akik persze hasonlóak lesznek mint a szülők, szóval ugyanazok a gyengepontok...)

A zombie még jó is lett volna, de Peter miért üldögél ott egymaga a garázs előtt, mint egy hülye zombie? (oké, hogy zombie, de attól még nem lett hülye)
De amikor nekiugrik a hulknak az utolsó képen... Egy kacsa jobban ugrik!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 08. - 15:08:35
A filmben sokkal ijesztőbb volt Amerika Kapitány zombiként, mint a másik kettő, de végülis fanfilmnek nem rossz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Május 08. - 16:17:08
És mi a véleményetek az új X-men rajzfilmről?
http://www.marvel.com/news/moviestories.3499
Nekem nagyon bejön, hasonló grafika , mint az evo , kissé a régi x rajzfilm beütéssel.
Mangásítással\ animesítéssel meg sajnos nem lehet mit kezdeni, mindenhol ezt nyomatják, pedig a régebbi X verzió szerintem tökéletes grafikájú volt, hát még ma hogy nézne ki modern szinezéssel, effektekkel...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 08. - 16:39:31
Ja, Amerika Kapitány volt a csúcs, de egész jól megcsinálták az egészet!  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 09. - 09:02:38
Új rendezőre lesz szüksége a Thor filmnek, mert Matthew Vaughn szerződése a Marvel Studios-al decemberben lejár, a cég vezetője, Kevin Feige pedig nem hosszabbította meg azt. A forgatókönyvíró,  Mark Protosevich  marad.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 09. - 09:20:45
No, egyikről se tudom, hogy kicsodák. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Május 09. - 10:44:02
A rajz alapján tetszik ez az új X rajzfilm. Csak azt nem értem, miért lett a címe Wolverine & the X-men... persze, amennyire fejőstehén lett Rozsi, valószínűleg ez dobja meg a nézettséget. ;D De akkoris... :P

pedig a régebbi X verzió szerintem tökéletes grafikájú volt, hát még ma hogy nézne ki modern szinezéssel, effektekkel...
Azért kicsit oldschool volt. A hajakat újradesignolnám, meg néha a ruhákat. Ezen kívül tényleg tökéletes lenne mai technikával.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 09. - 10:46:59
Szerintem most a készülő Wolverine film miatt emelték ki őt az X-Menből és azért lett ez a címe. Majd pár év múlva meg jön a Magneto & The X-Men is. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Május 09. - 11:11:16
Azért kicsit oldschool volt. A hajakat újradesignolnám, meg néha a ruhákat. Ezen kívül tényleg tökéletes lenne mai technikával.
Jó , igen ezt én is így gondolom, csak maga a technika, rajzolás, ahogyan megrajzolták a rajzfilmet, az lenne jó mostanság is  rajzfilmekben.  szerintem...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 09. - 11:17:40
És a Spectacular rajzfilmhez mit szóltok, szerintem egész jó:
http://www.spidermananimated.blogspot.com/
https://www.youtube.com/watch?v=tcJv8zqocG4
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Május 09. - 12:13:52
Ebből láttam egy részt is youtube-on. :D Hát, nekem még mindig a régi Spider-Man TAS a kedvencem, ezek az új rajzfilmek nem jönnek be annyira. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Május 09. - 12:46:41
Jó , igen ezt én is így gondolom, csak maga a technika, rajzolás, ahogyan megrajzolták a rajzfilmet, az lenne jó mostanság is  rajzfilmekben.  szerintem...
Persze, az jó lenne. ;)

Ez a Spectacular kb ugyanaz a kategória, de a trailer alapján nagyon fiataloknak szól, akiknek húdenagyszám a gimi. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 09. - 15:31:16
Na most már azt is kiderítettem, hogy Vaughn-t miért vették le a Thor-ról, ugyanis Vaughn a történetet a régmúltba helyezte volna, a viking mitológiát szerette volna alapul venni, sok szörnnyel, istenekkel. Ez nem is hasonlított volna a képregénybeli Thorra, a Marvel stúdió pedig kifejezetten a képregényes figurát szeretné vászonra vinni, hogy aztán az később a Bosszú Angyalaiban is feltűnjön. A forgatókönyvet Mark Protosevich-re bízták, akinek a nevéhez a Legenda vagyok és a Poszeidón fűződik. Vaughn pedig egy másik képregényfilmmel vígasztalódhat, a Kick Ass  egy 15 éves fiúról szól, aki annak ellenére válik szuperhőssé, hogy nincsenek különleges képességei.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 09. - 15:49:24
Tök jó, hogy a Kick Asst még be sem fejezték (jelenleg a második rész jelent még csak meg), de máris lecsaptak rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 09. - 16:08:48
Ez a rajzfilmbeli Pókember olyan, mintha a 60-as évekbeli rajzfilmet hoznák vissza. Pókember úgy néz ki, mintha Todd Nauck rajzolta volna.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 09. - 17:08:39
Az X-rajzfilmet én egyszer régebben már belinkeltem. ;) Ezt a Póki reklámot is láttam már. Szerintem nem rossz, de nem is a legjobb és egyetértek Juval, szerintem is inkább gyerekeknek készült.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 09. - 22:12:11
Wolverine poszter:
(http://www.scifimoviepage.com/upcoming/photos/Wolverine/wolverine-poster1.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 09. - 23:16:35
Szánalmas. Nagyobb Farkast bele se tehettek volna...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 09. - 23:36:03
Fake. Egyrészt a film nem 2008-as, másrészt a megadott honlap nem igazán a filmé, harmadrészt annyira kaki, hogy feltételezhető, hogy a Marvel nem ad ki ilyen plakátot a kezei közül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 09. - 23:38:45
Főleg nem egy farkassal...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 10. - 08:18:41
Pesrze hogy fake, de szerintem egész szép.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 10. - 15:01:04
Szerintem egész nem látszik...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 10. - 21:19:24
nekem csak azért tetszik, mert olyan mintha a sárga-fekete maszk lenne rajta. Gondolom azt filmben nem merik majd rárakni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Május 10. - 21:47:04
Vaughn-nak nem igazán akarnak összejönni a képregényfilmek... bár érthető a Marvel döntése, de ezzel egy nagyon tehetséges rendezőt vesztett vele a Thor film. Kíváncsi vagyok ki lesz az új rendező...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 11. - 14:39:41
Kakarotto kedvéért:
 ;D
http://dbthemovie.com/images/hq.jpg

Marsters Signed on for Trilogy
“Dragonball – signed on for two more, nothing else currently in the works.”
People put their hands up and he picked them out. We didn’t need a microphone. I will try to remember some of the answers he gave.
* He is signed up for two more Dragonball movies.
That ends the speculation that Piccolo JR. will be played by another actor, and also confirms a trilogy.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 12. - 10:44:49
Vigyázat Incredible Hulk és Amerika Kapitány spoiler egyben (angolul) :spoiler: :spoiler: Akit érdekel hogy mi a képen a kék kotyvalék mindenképp olvassa el.

Marvel is Setting Up Captain America Storyline in The Incredible Hulk Movie!
Marvel is doing some clever cross promotion in their films! Not only can you spot Cap's shield in the Iron Man movie, but it turns out that the Incredible Hulk movie will set up the super soldier storyline--prepping the origin story for the Captain America movie! See a pic of the super soldier serum inside!
Universal pictures has given us a new batch of photos to examine from The Incredible Hulk. The pic below is the first look at the "super soldier serum" that is used to create Captain America. Scoopers tell us that in the Hulk movie, General Ross's dialogue will include a bit about a super soldier project started during World War II--the origin story of Cappy!
Note how this serum is a patriotic blue rather than the gamma green that Blonsky, a.k.a. The Abomination gets injected with.
Pretty damn smart of Marvel, huh? This kind of forward thinking is going to guarantee good comic book movies for several years. Marvel may just have started another golden age for their characters onscreen.
(http://www.comicbookmovie.com/images/news/captain-america/capthulk.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 12. - 11:54:36
Ben, azzal hogy beleírtad, hogy AmerikaKapitány Spoiler egy Hulk trailerhez amin valami "szuperszérum" látható eléggé egyértelmű volt miről szól a kép, de azért kösz, hogy odaírtad, én nem olvasom el!  ;D ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 12. - 12:51:16
De nehéz a kedvetekben járni  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 12. - 12:53:21
Nekem tetszett a hír. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 12. - 21:00:19
De nehéz a kedvetekben járni  :drying:
;D Oda se neki!  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 12. - 23:33:34
hú ez baromi gáz wolverine film.... jó persze szeretem de enynire nem.... amúgy szerintem az nem farkas ( pedig lehetne az ) hanem egy rozsomák!!! én már láttam képet rozsomákról és az kb így néz ki, bár ha jobabn megnézem farkast kéne belelátnom.... hisz magyarul is farkasnak hívják :S
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 12. - 23:56:45
Hallod, akkor neked nagy bajok vannak a memóriáddal, a szemeddel, vagy mindkettővel. Az egy Farkas. És  Farkast nem lehet összekeverni a Rozsomákkal. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 13. - 00:41:30
mivel fake a kép nemtökmindegy?

Amúgy egy Spirit kép (engem érdekel), Spirit főellensége Nick Fury lesz! (avagy Octopus, de nem a doktor)
Kép róla:
http://filmbuzi.hu/files/film2008/spirit-jackson-octopus-comiccon.jpg (http://filmbuzi.hu/files/film2008/spirit-jackson-octopus-comiccon.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 13. - 07:58:24
Szemjú L.L. Jackson mostanában egy halom képregényfilmben játszik, vagy aminek köze van a témához: mondjuk már korábban is volt pl, a Sebezhetetlenben, lehet, hogy ő tényleg rajongó.

Hát ez a Spirit a trailere alapján engem nagyon nem fogott meg...kopp olyan a látványvilága, mint a Sin City-nek....ráadásul, ahogy hősönk totál hihetetlen és abnormális módon ugrál azokon a háztetőkön...minimum egy Pókember az ipse.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 13. - 09:57:29
Boszorkánykard mozifilm
A Platinum Studios, Top Cow Productions és Arclight Films összefog, hogy közösen elkészítsék a Boszorkánykard (Witchblade) filmet.
A sztori közzépontjában egy ősi, drágakövekkel díszített kesztyű áll, amely a viselőjet hatalmas erővel ruházza fel. A Witchblade képregényből már 100 millió darabot adtak el világszerte, 21 nyelvre fordították le és 55 országban jelent meg. Még sorozat is készült belőle
Valószínűleg Ausztráliában kezdik forgatni a filmet, ha lesz forgatókönyv. Az egyik producer reméli, hogy még szeptemberben elkezdhetik a munkálatokat.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 13. - 15:13:28
Guy Ritchie is képregényfilmet rendez
Guy Ritchie-t nézték ki a  Sgt. Rock adaptáció rendezői posztjára, a producer Joel Silver.
A képregény 1959-ben kezdte meg pályafutását G.I. Combat néven, 1977-ben már elég népszerű volt, a címet pedig Sgt. Rock-ra változtatták. A főszereplő egy katona a fegyvereivel teremtett rendet (a galaxis helyett) a földi csatatéren.
Az őrmester kalandjaiból már a 80-as években szerettek volna filmet készíteni, a főszerepre Arnold Swchwarzenegger volt kinézve, de végül ebből nem lett semmi. Később Kiefer Sutherland neve is felmerült.
John Cox írja a forgatókönyvet, aki a Virulentsnek (ez is egy képregény) is írja a szkriptjét.
(http://www.comiccritique.com/images/cover_sgtrockprophecy_1var.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 13. - 17:45:20
Szeretném megkérdezni,hogy hallott-e valaki valamit a szellemlovas folytatásáról?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 13. - 18:33:58
A Ghost Rider folytatásáról csak annyit tudni, hogy Nick Cage, Eva Mendes és a rendező aláírták a szerződést a folytatásra, de még a forgatás dátuma sincs kitűzve, csak az, hogy 2009 a forgatás éve.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 13. - 18:45:28
szerintem akkor is rozsomák... :drying: már miért lenne farkas? logennek mi köze van egy farkashoz amúgy??? nem sok vagy tévedek  :headscratch: ???
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 13. - 22:44:39
Boszorkánykard mozifilm
Hú, abból már a régi film is nagyon gáz volt. Lássuk be, annak a képregénynek az egyetlen pozitívuma a rajzoló és színező, illetve Sara Pezzini külseje. Erre mondják, hogy ilyen nőt csak rajzolni lehet.  :D Nincs olyan színésznő, aki miatt ez a film jó lehetne.

A Szellemlovas folytatására én is elég kíváncsi lennék.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 13. - 22:58:53
jeaah szellemlovas 2 :) és ki lenne az ellenfele? szellemlovas ellenfeleit nem ismerem :S
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 13. - 23:13:33
Hát, annyira én sem. Lehetne mondjuk Pókember.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Május 13. - 23:41:17
Nem kellene erőltetni sztem... bármekkora képregényfan is Nic Cage, nem hiszem, hogy bevállálná mégegyszer - anyagilag korrekt volt, de borzalmas kritikákat és nézői rakciókat váltott ki a film. Nem éppen egy ilyen filmre lenne most szüksége, pláne úgy, hogy a második részben, hacsak nem történik valami hihetetlen nagy minőségi javulás az igen komoly bukás lehetősége is benne van.

Sztem a Ghost Rider projektet még egy jó ideig jegelni fogják...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 14. - 07:01:45
Majd átveszi a projectet Uwe Boll, neki úgysem számít, ha anyagilag bukta (fuckup with marmalade  ;D ) a film. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 14. - 10:08:34
A Marvel Brad Pitt-et szeretné leszerződetni Thor szerepére, míg megállapodást kötöttek Donald Blake szerepére Jesse Spencer ausztrál színésszel, akit mi a Doktor House sorozatból, Dr. Chase-ként ismerhetünk.

Latino Review is spreading the gossip that Marvel is bandying about names for their coming Thor movie, and they want Angie's baby daddy!
Meanwhile, over at Marvel, the name they are tossing around to pick up Thor's mighty hammer is Brad Pitt! A solid choice.
Mark Petrosevich wrote one hell of a draft which they are in the process of trimming down for budgetary reasons. Not for nothing, with the acting chops that Downey Jr brought over to Iron Man, it's understandable why Marvel wants to go after a reputable name like Pitt - they're gonna need someone who can act. I personally loved Pitt's bad ass characterization of Achilles in Troy, so I think Pitt could pull off Thor. Marvel is not going to be typical and go after the John Cenas, Chris Jerichos and Tyler Manes of the world. That would be corny.

Could Brad Pitt, like Johnny Depp and Robert Downey Jr before him, be feeling the mid life urge to act in a movie for his children to enjoy now that he is a dotting dad? Only time will tell, but first I think Marvel needs to lock down a director.


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 14. - 11:08:48
Szerintem Pitt nem volna jó Thor szerepére. Már a Trójában is inkább nevetséges volt. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 14. - 12:51:53
Bestia a Magnetoban
A Latinoreview betekintést nyert a Hellboy 2 szörny-effekt műhelyébe. Az egyik képen Bestia volt látható, ő egy X-Men tag, a harmadik filmben fel is tűnt. Rákérdezett az illető és azt a választ kapta, hogy a Magneto filmben lesz majd benne a mutáns.
A Magneto filmet David S. Goyer rendezi és a fiatal Eric Lensherr-ről fog szólni, ahogy felfedezi az erejét és barátságot kötött Charles Xavier-rel.

http://www.latinoreview.com/news.php?id=4641
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 14. - 14:27:09
ÁÁHHH Kaine ezt a szellemlova kontra pókember ötletet elvetném :D bár jól hangzik  :spidey: és tuti a falmászó nyerne
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 14. - 16:03:48
golndolkozás... Bestiának mi köze a dolgokhoz? Lehet, hogy biokémikus/felfedező múltját próbálják majd előhozni, vagy hogyan volt aktív résztvevője a mutáns kísérletek elleni tüntetéseknek?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 14. - 16:23:39
Nekem ez a bestiás hír nagyon nem tetszik, hülyeségnek tartom. Legalábbis akkor, ha tényleg már át van alakulva. Azt is elmondom, miért: Az X-Men 2-ben is szerepel Hank, de itt még nincs átváltozva.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 14. - 16:48:23
hol szerepel? Bővített kiadásban?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Május 14. - 16:58:03
Nem, az egyik jelenetben volt látható a tévében, miközben interjút adott emberi alakban, asszem, akkor amikor Magneto őre a kocsmában sörözött, mielőtt Rejtély elkábította volna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 14. - 17:05:41
Igen, erre emlékszem én is. Emlékszem, hogy örültem, mikor kiszúrtam, hogy az ő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 14. - 17:38:54
Közben felkerült az új, harmadik HULK trailer is, azért nem linkelem, mert Ben úgyis befogja mégegyszer, plusz én azt már nem akarom megnézni, mert úgy járok mint az IronMannél és tudni fogom az egész sztorit előre.

De gondoltam szólok
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 14. - 18:41:55
 ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Node kedvenc csillagharcosom, csak nem feladod a mi kis házi versenyünket, a Ki linkel ma című játékot? ;D

Quicktime jobb klikk miazmás:
http://media.kino-govno.com/trailers/hulk2/hulk2_trailer3_400.mp4

https://www.youtube.com/watch?v=WOivEZGFpEY
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 14. - 20:40:45
persze, hogy nem adom fel! Amikor megláttam a hírt egyből jöttem ide, gyorsan végignéztem nem e linkelted be, és akkor írtam, hogy "én már ezt is tudom"! Persze tudom ezután te úgyis keresel egy jobb verziót, hogy felvágj, nekem meg mennem kellett, plusz nem is akartam belenézni, szóval rádhagytam a munkát. DOLGOZZ! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 14. - 21:52:50
Óóó, fiúk, ez a Hulk film jóóóóó lesz!  :D ;D
Szerintem Pitt nem volna jó Thor szerepére. Már a Trójában is inkább nevetséges volt. :roll:
Biztos, hogy fura lenne Thorként, de hogy imádja a gyerekeket, az biztos, szóval ezzel a részével nem lenne gond. Nekem jónak tűnt a Trójában is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Május 15. - 10:17:38
Szerintem a Trójában nem Pitt volt a rossz, hanem a film maga. :hehe: Meg az olvadozó nők a moziban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 15. - 20:49:49
http://dbthemovie.com/images/young1.JPG

A Wanted képregényfilm hivatalos oldala,
http://www.fraternityofweavers.com/
de nagyon trükkös. A következő mondatot kell beírni: every life hangs by a thread
de minden sorba csak egy szót, aztán submit gomb. Ez behív egy könyvet, ami a bérgyilkosok szövetségéről szól, lapozni úgy lehet, hogy a könyv bal felső sarkára kattintunk.
Tehát a kódot így kell beírni:
every
life
hangs
by
a
thread

Jó olvasást
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 15. - 20:58:20
Ez a Dragon ball... Nincs rá szó. :'(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 15. - 21:24:20
Hogy a Hulk vigasztaljon meg Mike barátom ;D

http://www.starkindustries.ru/_ph/29/384429392.jpg

és vashiányod se legyen, az összes neten fellelhető Vasember filmes concept

http://www.starkindustries.ru/_ph/7/876206162.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/889029375.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/785956200.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/989859442.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/359736719.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/416356814.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/384339473.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/617998614.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/383256020.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/900764962.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/474054527.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/819262840.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/771624700.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/553019629.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/289445182.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/16605764.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/574260011.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/252222917.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/411332550.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/353609760.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/514634792.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/609139049.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/592160792.jpg
http://www.starkindustries.ru/_ph/7/210206431.jpg

Ígérem hamarosan hozok néhány Hulk conceptet is, és bocs Sepi amiért nem közvetlenül neked küldtem, de nem igazán tudom hogy áll a galléráid.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 15. - 21:33:19
Hűha, nagyon jók ezek a Vasemberes képek. :D Köszi, Ben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 09:22:26
Punisher War Zone hivatalos poszter:
http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/punisherwarzone2.jpg

Talán ez is beindul végre, és kaphatunk belőle új képeket vagy egy jó trailert.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 16. - 16:50:31
Frank külseje így szemből nem az igazi, alig ismertem fel a képen, melyik lehet ő. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 16. - 17:20:54
Ben, rakjál már be egy múmia 3 trailert!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 18:01:28
Már raktam ma a "nem képregény filmek" topicba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 19:05:17
A szellemlovas ellensége lehetne továbbra is Mephisto.Sajnos más ellenségét én sem ismerem.
A Thor-ból amúgy tényleg lesz film?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 16. - 19:07:19
Igen, tényleg lesz. Múlt hét kedden jelentette be a Marvel Studios.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 19:13:24
Thor főszerepére egy nagydarab csávó kéne, nem?

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 19:15:05
Igen bizony, ez is a Marvel-en belül készül, már nem bíznak szívesen semmit más stúdióra, csak azoknak a lefutását várják, amiknek eladták a megfilmesítési jogait, mint a Pókember, vagy az X-ek.
Ha készül Szellemlovas folytatás Mephisto biztosan benne lesz, és mellette el tudnám képzelni mondjuk Blackout-ot (magyarul Áramszünet)
(http://www.rapsheet.co.uk/Images/Characters/Blackout2.jpg)

vagy a Madárijesztőt, már csak azért is hogy összehasonlíthassuk a DC-s verziójával, de Nightmare sem lenne rossz, sőt ő lenne a legjobb:
(http://www.rapsheet.co.uk/Images/Characters/Nightmare.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 19:23:52
Látom, otthon vagy a képregényekben.
Légyszi, sorold már fel a szellemlovas néhány ellenségét, mert tényleg nem ismerek sokat.
 :punisher:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 16. - 19:27:30
Itt (http://en.wikipedia.org/wiki/Ghost_Rider_(comics)#Enemies) találsz egy csomót.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 19:32:37
Köszönöm.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 19:34:16
Látom, otthon vagy a képregényekben.
Légyszi, sorold már fel a szellemlovas néhány ellenségét, mert tényleg nem ismerek sokat.
 :punisher:

Képregény  :headscratch: ??? ??? :headscratch:
Én azt hittem ez egy horgász fórum. ;D Privátban átküldöm neked a Szellemlovasok leírását magyarul, ide kirakva nagyon hosszú lenne és azért Kaine ledorongol, abban találsz majd néhány érdekes ellenfelet, ha azok leírása is érdekel majd szólsz itt és elküldöm neked azokat is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 19:35:49
A pókember 4-ről mit tudtok?
Szerintetek megfogják filmesíteni a Maximum Carnage-t. :spidey:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 19:37:26
Kösz, Ben, jó fej vagy. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 19:49:29
Hehe, ezt eddig is tudtam ;D Bár a legtöbben inkább érdekes arcúnak tartanak, pontosabban érdekes hogy ami a fejemen van az egy arc. A Maximum Carnage megfilmesítésére legalább annyi esély van mint a Klóntörténetre, vagyis abszolút zéró. Mégha a legalapabb szintre is vinnék le a történetet akkor is túl sok karakter és történetszál maradna benne, akik miatt nem lehetne az egészet két órába sűríteni. A 4. részről ma tettem fel infókat Pókember film topicjába, ott keresd. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 19:57:04
Kár, hogy Tobey lemondta a pókembert.Nehéz lesz hozzászokni az újhoz.
És légyszi, küld át a szellemlovas ellenfelek leírását.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 20:02:15
Tudod, milyen filmet látnék nagyon?
Bosszú angyalait.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 16. - 20:03:00
Azt is bejelentette múlt kedden a Marvel Studios. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 20:05:47
Küldöm neked Holdlovag a kért leírásokat, csak majd jelezz vissza ha megkaptad őket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 20:09:10
Ha fimre viszik a Bosszú Angyalait, lehetnének a tagjai: Hulk, Pókember, a Szellemlovas, Rozsomák és mondjuk Lény.

++
Eddig 1 új üzenetet kaptam, Ben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 16. - 20:27:14
Hulk talán benne lesz (attól is függ, hogy Fury benne lesz-e az új Hulk filmben is), aztán Vasember biztosan, Thor, Amerika Kapitány, és még esetleg Hangya, hogy ha neki is megcsinálják a külön filmjét. Pókemberre nem látok sok esélyt, Rozsomák, Lény, és a Szellemlovas pedig 100%-ban kizárt.

Egyébként ha valamit még hozzá akarsz fűzni az üzenetedhez, légyszives azt az utolsóhoz írd, ne percenként küldj újat. ;) Köszi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 20:29:50
Ha fimre viszik a Bosszú Angyalait, lehetnének a tagjai: Hulk, Pókember, a Szellemlovas, Rozsomák és mondjuk Lény.

++
Eddig 1 új üzenetet kaptam, Ben.


Ezzel fel is soroltad a Fantasztikus Négyes tagjait, mondjuk annak a Lény nem volt a tagja.
(http://www.4thletter.net/whatif/covernewf4.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 20:33:14
Kaptam 6 üzenetet, Ben.

Amúgy, szerintem nem kizárt, hogy filmre viszik a klóntörténetet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 16. - 20:35:30
Szerintem azok után, hogy vállból lenyomta a 3 kis démont, nem démoni ellenség kéne neki. Lehetne akár a kormány, ahogy az X2-nél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 20:38:34
Ezt most elsütik az új Hulkban. Esetleg egy közös kaland a Midnight Sons-al nyakonöntve a Darkhold-al nem volna ellenemre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 20:45:50
Az új Hulk szerintem sokkal királyabb lesz, mint a régi.
Rozsomák filmről tudtok valamit?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 16. - 21:00:17
Ezt most elsütik az új Hulkban. Esetleg egy közös kaland a Midnight Sons-al nyakonöntve a Darkhold-al nem volna ellenemre.
Nem probléma, hisz már elsütötték az előző Hulkban is, de gyakorlatilag ez most minden képregényfilm története. Így nem kell szuperellenséget készíteniük, szuperlátványos csatajelenetekkel.
A Midnight Sons félő, hogy olyan lenne, mint a Penge 3-ban a csapat. Bár egy Darkhold-történetet én is megnéznék.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 21:03:00
Hát Ang Lee-nek semmi köze nem lesz hozzá és ez már mindenképp jó jel.
A Rozsomák filmről rengeteg az infó ebben a topicban, de dióhéjban:
Hugh Jackman korábban azt mondta számítani lehet az X-Men Origins: Wolverine-ben néhány régi és új mutáns felbukkanására. Az eddigi hírek 5 híres Marvel karakterről tettek említést: Haspók, Deadpool, Gambit, Kardfog és Silver Fox.
Haspók már tuti benne lesz, bár még keresik azt a színészt, aki majd megtestesítheti. Haspók legfőbb képessége, hogy ha akarja, gyakorlatilag megmozdíthatatlanná válik egészen addig, amíg érintkezik a talajjal. A Haspók felhámját alkotó zsírszövetek felfogják a puskagolyó, ágyúlöveg, puskagránát, de még a torpedók becsapódását is.
Deadpool ugyanabban az X-Fegyver programban vett részt, mint Rozsomák. A programban résztvevő tudósok lemásolták Rozsomák öngyógyító képességét és átültették Wade Wilsonba. Az eredmény balul sült el, mivel Wade arca és teste teljesen eltorzult, az eset után megszökött, de hónapokkal később visszatért Deadpool néven, mint profi zsoldos és bérgyilkos. A képregényekben mindig jártatja a száját, nyomja a hülye dumát. Ha benne lesz a filmen remélem kap pár jó mondatot, nem úgy, mint Pókember, aki a filmben nem nagyon dumált. A szerepre Ryan Reynolds-ot nézték ki. Kapcsolatba hozták azzal, hogy ő személyesíti meg majd Villámot a mozifilmben. Ez már a DC-hez kapcsolódik, a MArvel nagy vetélytársa, szóval valószínű ha eljátsza valamelyik szuperhőst, akkor a másik figura bőrébe már nem bújhat bele.
Gambit a rajongók nagy kedvence, volt már arról szó, hogy feltűnik esetleg az X-Men második és harmadik részében, ez végül nem valósult meg. A Wolverine moziban már tuti benne lesz, mert leszerződtették a szerepre Taylor Kitsch-et. Most még nem tudni mekkora szerepe lesz a Gambitnak, elképzelhető, hogy csak egy cameo jelenete lesz.
Gambit képes arra, hogy bármilyen tárgyat feltöltsön telekinetikus energiával, miután hozzáért. A feltöltött tárgy felrobban, ha elhajítja.
Silver Fox bőrébe Lynn Collins bújhat, korábban Maggie Q-t és Michelle Monaghant emlegették a szereppel kapcsolatban. Fox Logan szerelme volt és társa.
Zero ügynök is csatlakozott azokhoz a nevekhez, aki majd feltűnik Logan mellett. Az ügynököt Daniel Henney fogja alakítani. Oly mindegy ki fia-borja fogja alakítani, mivel a képregényben ez a figura is végig maszkban van. Zero ügynök kiváló mesterlövész, a nyomkövetéshez is ért. Talán ő fog vadászni Rozsomákra?
Szintén látható lesz majd Feketeszárny (Beak) is, aki leginkább egy nagy csirkéhez hasonlít. Õt Dominic "segítség eltűntem Mordorban" Monaghan kelti életre.

Na és persze a fő főellenfél Kardfog, akit Liev Schreiber alakit az eredeti Tyler Mane helyett. A bemutató időpontja 2009. május eleje.
Itt pedig képek dögivel
http://justjared.buzznet.com/gallery/photos.php?yr=2008&mon=03&evt=hugh-liev&pic=hugh-jackman-liev-schreiber-03.jpg

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 16. - 21:09:33
Kösz a sok információt, Ben. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 16. - 21:11:16
Ennyire baromságot!  :drying: Nagyon jó volt Tyler Mane Kardfogúnak, és mivel pankrátor, nem hinném, hogy hihetetlenül meg kéne fizetni, hogy eljöjjön a folytatásba is. Ez a gyerek annyira beleitta már magát a Sikoly-filmekbe, hogy nem tudom elképzelni vérengző baromként.  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 21:17:18
Na igen, csak itt nemcsak a vérengző agyatlan gyilkológépet akarják elsősorban bemutatni, hanem Logan bajtársát és barátját, és azt a folyamatot ahogy a leghalálosabb ellenségekké válnak. Egy ilyen szintű karakterfejlődést és jellemkidolgozást pedig - ismerva Mane menj és zúzz stílusát - kétlem hogy színészi kvalitás és tapasztalat nélkül el tudna játszani. Mane marhára el volt maszkírozva a filmben, szóval ha Kardfog eljut arra a szintre a Wolverine filmben, és a maszkmesterek képesek és már miért ne lennének képesek egy ugyanolyan fizimiskát Liev-nek adni, akkor nem lesz probléma.
Most vettem csak észre hogy megkaptam a harmadik csillagot, azt tudom hogy konyakban jót jelent, remélem itt is. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 16. - 21:28:26
Annyira nem is volt elmaszkírozva. Pankrátorként is hasonlóan nézett ki.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 16. - 21:33:30
Hú, akkor neki se lehet könnyű az élete ilyen fejjel. 8)

De Hugh és Liev legalább jó cimborák
(http://www.elusiv.co.nz/wp-content/uploads/2008/03/hugh-liev.JPG)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 16. - 22:13:21
Azért Ryan Raynoldsra is tudnék ellenpéldát mondani, hiszen Halle Berry is a Vihar (Ciklon) szerepe után eljátszotta a Macskanőt (az már más kérdés, hogy hogyan). ;) De ha azt vesszük, Ryannek ez már a második Marvel karakteres szerepe lesz, hiszen Hannibal King is Marvel karakter, mégha nem is a legismertebb. Így én közel sem zárnám ki azt, hogy később Villámként is viszontlássuk. Annak a meghiúsulása inkább más tényezők miatt lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 16. - 23:48:04
Köszi ezt a sok szép képet Ben, fantasztikusak ezek a concept rajzok. Nagyon tud a tervező, le a kalappal...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 05:22:38
Nagyon szívesen, ilyeneket a knet-en nem találsz az ziher. ;D És itt is van a második új Punisher poszter, elsőre azt hittem hogy fake, de nem az, hivatalos kiadás.
(http://media.kino-govno.com/posters/punisher2_1.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 17. - 09:07:52
Na ez már Pófás. Viszont így kinézete Tom Jane ezerszer jobb Punisher volt, ez az ipse elég béna első blikkre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 09:43:43
Majd az első trailer után meglátjuk. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 10:49:16
Egy kérdésem lenne.A Sin City folytatásáról tud valaki valamit?
Érdemes lesz majd megnézni?Az első rész szerintem elég gyengére sikerült.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 12:21:31
Nos Frank Miller aki a Sin City apukája, jelenleg egy másik project-en, a The Spirit c. filmen dolgozik, ami látványban és hangulatban is dettó Sin City. Elvileg ez után kezdenének a Sin City 2. érdemi munkáiba, amiről csak annyit tudni, hogy az előző részt is készítő stáb teljes létszámmal visszatér, benne lesz Bruce Willis, Jessica Alba, stb. Hogy milyen lesz azt így még infó hijján nehéz megmondani, de valószínűleg ugyanaz a szint mint az első.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 12:40:11
Bruce Willis szerintem nem illik a szereplőgárdába.
A Hulk 2 főszerepére viszont telitalálat Edvard Norton.
Sajnos ilyenről még nem nagyon hallani, de jó lenne egy Fekete Párduc vagy egy Holdlovag film vagy mindkettő.
Szerk.: Ben, megkérdezhetem, honnan szedted le a szellemlovas infókat, amiket elküldtél nekem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 14:15:09
Van egy olyan kiadvány, hogy Official Handbook Of The Marvel Universe. A Marvel minden évben kiad belőle 12-14 olykor több részt is, amiben leírja a karakterei történetét, képességeit adatait. A megoldás a következő: megveszed, ellopod, elkéred ezeket a kiadványokat 20 évre visszamenőleg és laza három év alatt le tudod fordítani mindet ahogy én is tettem. ;D Akkor golyóztam be én is egy picit. :stupid: ;D Kb 5-600 Marvel karakter, csapat, szervezet, hely és képregény teljes magyar leírását megcsináltam.  ;D

Más téma:
Scott Pilgrim Vs. the World
A film az Oni Press képregényén alapszik, amelynek címe Scott Pilgrim Volume 1:Scott Pilgrim's Percious Little Life. A forgatókönyvet Michael Bacall (Grindhouse) írja, a rendezése pedig Edgar Wright (Vaskabátok) vállalta el. A film címe Scott Pilgrim vs. the World.
A főszereplő Michael Cera lesz, ő egy kanadai fickót játszik,  akinek az álomnője Ramona V. Flowers amerikai kézbesítő. Ezt a nőt Mary Elizabeth Winstead alakítja majd. Cerának meg kell küzdenie a lány hét gonosz ex-barátjával, hogy elnyerje a szívét.
A Scott Pilgrim a 89. helyen áll a Wizard magazin 200 legnagyobb képregényszereplő listáján.

(http://images.amazon.com/images/P/1932664084.01._SCLZZZZZZZ_.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 14:21:57
Elolvastam minden üzenetet, amit küldtél, Ben.
Máskor is számíhatok rád ilyen téren?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 14:23:11
Természetesen. Hiszen azért csináltam. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 14:28:17
Akkor szeretnélek megkérni, hogy néhány Hulk és Thor ellenség leírását is küld át.
Kösz. :D

Amúgy azt olvastam, hogy lehet, hogy lesz Batman és Suparman közös film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 15:02:06
Batman és Superman közös film még vagy jó 5 évig biztos hogy nem lesz, hiszen a 6. Superman film is alig akar beindulni. Batman szekere szépen döcög és kétlem hogy Robin-on kívül a közeljövőben társat kapna maga mellé, bár szerintem az is felesleges lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 15:09:10
Robint, ha nem lenne én se hiányolnám.
A megtorló első részét nem láttam, de szeretném megkérdezni, hogy egyáltalán érdemes-e megnézni. :punisher:


Kösz a leírásokat, Ben
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 15:14:23
Megnézni mindenképp érdemes annak aki a karakter miatt szeretné a filmet megnézni nem pedig a sztoriért. Az a baj a filmmel, hogy nagyon sok időbe telt, amíg Megtorló történetéből filmet tudtak készíteni, nem számítva azt a marhaságot a 90-es évek közepéből Dolph Lundgrennel. Mire odáig jutottak hogy elővegyék Megtorlót, az összes történeti csavar sablonos klisévé vált. A zsaru elveszti a családját és bosszút esküszik. Minden 4. amerikai film erről szól. :( Pedig ahogy George Lucas Fátum Dokiról másolta Darth Vader-t, úgy ezek a filmek is sokat merítenek a Megtorló történetekből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 17. - 15:37:59
Egyébként pont a napokban néztem, hogy a Megtorló filmnek a történetét a v3-as sorozatból vették (12 részes maxi volt 2001-ben). Majdhogynem egy az egyben ugyanaz volt, csak a főellenséget változtatták meg (a képregényben egy kéz és láb nélküli nő volt a főmufti). Meg persze az eredettörténetet rakták még bele, amikor megölték a családját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 15:38:47
Szerintem megtorló nem is nevezhető szuperhősnek. :punisher:
Bár, ha így vesszük Hulk és Szellemlovas sem. :hulky: :ghostrider:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 17. - 15:43:43
Azért ezzel vitatkoznék. Persze Megtorlót valóban nem lehet szuperhősnek nevezni, ő csak egy öntörvényű ember (majd jön talgaby és kijavítja, hogy pszichopata  ;D ), de Hulknak és a Szellemlovasnak igencsak van szuperképessége, emiatt ők szuperhősök. Náluk inkább a hős szón lehetne vitatkozni, mert például Hulkot is hol a hősök oldalán látjuk, hol pedig egy dühöngő őrültként, aki csak pusztít, de alapvetően a jó oldalra sorolják. A Szellemlovas pedig inkább az árnyékvilágban tényked, csak nagyritkán keresztezi a hagyományos hősök útját (akárcsak például a Penge).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 15:47:00
Ha jól emlékszem ez a nő az ugye:
(http://www.rapsheet.co.uk/Images/Characters/MaGnucci.jpg)

Ma Gnucci a neve vagy mi a tosz. És azért akarta megöletni Frank-et, mert kinyírta a fiait. Aha, tényleg egyezik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 17. - 15:50:55
Igen, ő volt az. Ha hozzá tudsz jutni (és egyáltalán érdekel), akkor olvasd el azokat a számokat. Meg fogsz lepődni, hogy mennyi jelenetet vettek bele a filmbe a képregényből. Hogy csak párat említsek: amikor az orosszal bunyozott a házában, a szomszédok, amikor megkínozzák a srácot úgy, hogy kitépik a piercingjeit, stb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 15:55:18
Olvastam azokat a részeket, azért jutott a nő rögtön az eszembe. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 17. - 16:12:09
Szegény Angelnek kitépték a Piercingjeit.
Én is vitatkozom a hős beállítottságoddal, mert a hős az nem egyenlő a szuperképességekkel. Éppen az a lényege, hogy mindenkiből lehet hős. (Fury, Özvegy, Bucky csak néhányat). Amikapi sem a legerősebb, de talán ő a legkitartóbb, ő a tökéletes Hero, ezért néznek fel rá úgy. És mint tudjuk csak egy igazi hős tudja legyőzni a nála erősebb gonoszt (ezért én Castle-t is hősnek veszem, mert tuti erősebb mint sok szuperember.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 17:06:48
Az biztos, hogy Castle a maga módján hős, de nem szuperhős, ha nincsenek szuperképességei.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 17. - 17:21:22
Hú elkanyarodtunk a témától nagyon... :D
Castle egy beteg mészáros, legalább anniyra megkérdőjelezhető a jó oldalon, mint a rossz oldalon.
AmKapi meg a tökéletes amcsi propaganda...szerintem az igazi hős, akkor igazi hős, ha a közerkölcs által elfogadott célokért küzd, esendő, hibázik, mégis képes felülemelkedni a problémáin, és jót cselekedni. Hát Kapi a legtöbb írónál csak a 100% jót csinálja, mint egy tündér, meg nyomja a nagy szövegeit. Valahogy az én szememben már túlmutat a hős szón.(ez nem feltétlenül jelent jót)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 17:34:50
Az biztos, hogy Castle nem normális, dehát mégis csak égetnivaló bűnözőket öl.Bár ezek között olyan is van aki nem érdemel halált.
Castle mindent megtesz, hogy ne keljen megölnie azt aki a jó oldalon áll.
Lásd: Balfékek szövetsége. :punisher:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 17. - 17:51:21
Idézet
Az biztos, hogy Castle nem normális, dehát mégis csak égetnivaló bűnözőket öl.Bár ezek között olyan is van aki nem érdemel halált.
Na pont erre céloztam, hogy kellenek az ilyen igazságosztók is, akik nem remegnek meg a rosszfiúk végleges(mondjuk a Marvelnél a halál mikor volt végleges?) kiiktatásától, de amit frank művelt élete során, az tömegmészárlás...
Idézet
Lásd: Balfékek szövetsége.
Ennis agymenését én nem venném reprezentatívnak a témában..de ha már felhoztad, szerintem azzal, hogy Dave-t lenyomorítota, tett anniy rosszat, mint jót a sztori során.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 17:57:44
A Hulkot nem szándékosan szabadította Dave-re.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 17. - 18:05:26
Ja, hát az igaz, de gondolhatta, ha egy dühöngő Hulkot elereszt, annak lesznek ártatlan áldozatai. ;)
na egy szó mint száz, szerintem Frank már régen túllépte azt a határt, amikor a jó oldalra lehetne besorolni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 18:14:36
Lehetne csinálni egy jó mozit a marvel öntörvényű igazságosztóinak főszereplésével: Megtorló, Szellemlovas és Rozsomák
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 17. - 18:26:45
(mondjuk a Marvelnél a halál mikor volt végleges?)
Castle áldozatainak esetében általában végleges szokott lenni. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 18:29:41
Ezzel egyetértek. ;)

A Daredevil folytatásáról tudtok valamit?


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 17. - 18:42:30
Azt hogy jó darabig nem lesz folytatás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 18:45:31
Pedig az első rész nagyon jó volt.

Ezüst utazót hová soroljuk, a jó vagy a rossz oldalra?(Nehéz döntés).
Szerintem se ez se az.
A nevem alatt az áll, hogy Grizzly.Ő kicsoda?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 17. - 19:17:32
Ezüst Utazó? Hát amennyire én ismerem, nem tudnám a rossz oldalra sorolni. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 19:23:08
Én csak az F4 második részéből ismerem.
Ott az elején a rossz oldalon állt, bár könnyen átpártolt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 17. - 19:28:35
Ejnye, na spuri elolvasni pár F4 és Ezüst Utazó képregényt. Abból majd rájösz, hogy pontosan ki is ő. Pár darab Ezüst Utazó képregényt a Chronopolison találhatsz.  ;)
Grizzly pedig egy medveszerkóba bújt bűnöző. Magyarul is találkozhattál vele a régi Csodálatos Pókember 85-ös számában.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 19:50:44
Igyekszem bepótolni az Ezüst Utazóval kapcsolatos lemaradásaimat.
Kösz az infót Gryzzliről.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 17. - 19:58:32
Jah, azért a filmekbeli karakterek alapján ne ítéljünk meg senkit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 20:03:25
Bár, ha jobban belegondolok az F4-ben is Galaktus kényszerítette rémtettekre.
A vasember filmről mit gondoltok?
Láttam a neten, hogy jövőre lesz Amerika Kapitány film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 17. - 20:32:49
A vasember filmről mit gondoltok?
Azt, hogy meg kellene már végre néznem. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 20:38:34
Nézd meg minél előbb, megéri. ;)
Te, sepi,ez a Crhonopolis állati.nem is tudtam, hogy van internetes képregény olvasás.
És az Ezüst utazó tényleg egy "szent.
Az Amerika Kapitány filmről mit tudtok?Én csak annyit, hogy 2009-ben lesz.(Vagy akkor forgatják?)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 17. - 21:12:57
Nem tudtad? Akkor még érnek majd kellemes meglepetések. Nézz el gyorsan a halozsak.hu-ra is.  ;) És szerintem nézd végig ott a linkeket is, rengeteg honosított képregényt lehet ám találni, csak körül kell nézni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 21:24:55
Sepi, a halozsak.hu-n olyan kicsik a betűk, hogy nem lehet elolvasni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 17. - 21:27:30
Hát nagyítsd ki a képet! ;) A bal alsó sarokban van az nyilas gomb, a jobb alsó sarkában két 0-val (én ezt egészen eddig a pillanatig végtelen-jelnek néztem). Az kiteszi képernyőnyi szélességűre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 17. - 21:30:26
Kösz, Zozi
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 17. - 22:08:07
Lovag: hú, nem tudtad, hogy vannak netes honosítások? Akkor lesz még meglepiben részed, de tényleg...úszkálni fogsz a jobbnál jobb honosított dolgokban. csak győzd olvasni őket...rengeteg szép munka van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 18. - 11:52:33
Snake Eyes betámadja a Hummert:
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/snakeyeshummer3.jpg)

(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/snakeeyeshummer1.jpg)

http://buzznet-00.vo.llnwd.net/media/jj1/2008/05/park-snake/ray-park-snake-eyes-15.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 12:16:54
Hát, igen nem rég óta van internetünk.
Kösz a Gryzzlit, Ben.

Ma olvastam, hogy egy kritikus azt mondta a képregényekre, hogy irodalmi művek vagy a szép irodalom
lebutított változatai.
Nem normális a pali :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 18. - 12:21:45
Bölcs úr után szabadon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 12:25:55
Én úgy tudtam, hogy a képregény önálló műfaj és nem csak fiataloknak készül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 18. - 12:28:11
Egy művészeti ág, de ebben én sem vagyok valami nagyokos. Persze, nagyon sok képregény készül felnőtteknek...úgyhogy az ilyen idióták véleményével nem kell foglalkozni, te se tedd. Az ilyet mindig azok mondják, akik nem vettek még a kezükbe egy komoly képregényt sem, vagy elvből nem akarják elismerni. De ez nem a topic témája innentől kezdve.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 13:27:02
Kiket látnátok szívesen a Bosszú Angyalai filmben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 18. - 13:29:41
Én az eredeti felállást, Amerika Kapitány, Darázs, Hangya, Vasember, Hulk, Thor esetleg a Skarlát Boszi meg Vízió. De valszeg úgyis azok kerülnek be, akiknek önálló kalandját is tervezik filmre vinni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 13:37:18
2009-ben lesz Amerika Kapitány flm.

Pókember legtöbb ellenségét jól ismerem, de ez a Rinó nem ugrik be.
Ha tudnátok róla infót szolgáltatni, azt megköszönném.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 18. - 13:44:40
MoonKnight:
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Spider-Man_enemies (http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Spider-Man_enemies)


egyébként nem is tudtam, hogy első traileres cuccot még fejlesztik, nekem már az is tetszett, de ez az új már kicsit szerintem túlzás (filmbuzi kép)
(http://filmbuzi.hu/files/film2008/hulk-cgi-fejlesztett.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 18. - 13:48:54
Amit a trailerben láthattunk az épphogy csak kedvcsináló volt, de biztonsági okokból csak a mozis verzióban mutatnak meg mindent. Ez így volt a Vasembernél is, ahol a trailerből kitöröltők Amerika Kapitány pajzsát, de a filmben már ott van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 18. - 14:03:09
Jah ezt én is figyeltem, hogy amit itthon néztem ott még nem volt rajta ruhafiszlány, a mozis trailerben meg igen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 16:47:16
Penge képregényben volt előbb vagy filmben?
Csak mert nem pörög le a film elején a MARVEL felirat.

Már többször felhoztam az Amerika Kapitány filmet.Valaki erősítse már meg, hogy tényleg lesz.

Kösz a Rinót, Ben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 18. - 17:04:20
Penge először a Tomb of Dracula 10. számában jelent meg 1973-ban szóval jóval azelőtt létezett képregényben hogy filmet készítettek volna belőle. Az hogy nem ment le előtte a Marvel felirat nem jelent igazából semmit. És igen, nyugi, lesz Amerika Kapitány film, bár szerintem inkább 2010 lesz a bemutatás dátuma, mert még főszereplő sincs igazán, bár már erről is szállingóznak kósza hírek. Ha bármi konkrétum lesz róla idejében szólunk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 17:28:37
Egyszer csinálhatnának egy filmet az Ezüst Utazó születéséről.
És egy Luke Cage film is jó lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 18. - 17:29:46
Lesz Ezüst Utazó film, csak még ki tudja, hogy mikor. Elvileg már dolgoznak a forgatókönyvön.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 17:33:17
Nagyon tetszett a 300.Frank Miller Írhatna több történelmi képregényt mert nagyon ért hozzá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 18. - 17:38:55
Sajnos a többi képregénye nem egy nagy durranás, legalábbis sajátos ízlés kell hozzá. Lásd: Sin City.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 18:07:35
A Sin City tényleg nem valami jó, de végül is az nem történelmi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Május 18. - 18:42:53
hű de rég jártam itt emberek ;D ja és holdlovag penge elöbb volt képregényben,amúgy meh ha holdlovagot akarsz olvasni interneten akkor nézz fel a www.fqhome.extra.hu oldalra ;)

a rozsi film elég jónak igérkezik.a Hulk új verziója nekem meg jobban tetszik mert egyre szebb bár sztem a CGI még mindig nem 2008-as de már nagy haladás
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kakarotto - 2008. Május 18. - 18:49:58
A SinCity istenállat, szóval kéretik nem szidni!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 18. - 19:02:19
Kösz Genal.

Nem azt mondom, hogy nem tetszik a Sin City, hanem azt, hogy nem a kedvencem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 18. - 19:20:35
A Sin City olyan film, hogy valaki vagy imádja, vagy nagyon nem tetszik neki. Van aki ráérez az ízére, van aki nem...az biztos, hogy nem egy tipikus múvi. Nekem nagyon tetszett, az egyik kedvenc filmem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 19. - 01:31:30
A Penge elején azért nincs Marvel pörgetés, mert az első modern Marvel-film volt. A képregénypörgetés olyan, mint egy védjegy. A Pengénél még nagyon nem tudták, hogy sikeres lehet-e.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Május 19. - 10:18:44
Úgy emlékszem még az X-Men első része elején sem volt. A Pókember volt az első film, amelyik elelején volt képregény pörgetés.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 19. - 14:38:54
Minden poszter egy helyen.
http://www.badtaste.it/badposter/hellboy_2/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 19. - 14:41:57
Az X-men elején volt képregénypörgetés.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 19. - 16:57:43
A következő hír nem az sg-ről, nem a mozinet-ről, és nem is a vox-ról van, hanem magától a szentséges Marvel Studios-tól:
Matthew McConaughey aláírta a szerződést a Marvel-el amit a cég már jó ideje szeretett volna nyélbe ütni vele, és elvállalta Captain America szerepét. Ezzel együtt többszörös kötelezettséget is vállalt, amely a film sikere esetén 10 évre szól, és magában foglalja folytatások, illetve Avengers film elkészítését is. Ugyanilyen szerződést irattak alá Downey Jr.-el és Norton-al is. A hivatalos bejelentés hét végére várható, de már most tudni még, hogy 2010-re tervezik a bemutatót, és 2011-ben már Avengers-t láthatunk. McConaughey most jelenleg a Magnum (Tom Selleck játszotta a tv-ben) moziváltozatában játsza a címszerepet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 19. - 17:06:25
Ez jó hír.  :D
MM, mint Magnum? Elég érdekesen nézhet ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 19. - 17:26:43
Jó lenne, ha az X-men folytatásában megjelenne Proteus, már csak azért is mert
Xavier is új testben él tovább.


Tudja valaki, hogy hány Hulk filmet terveznek.És X-men-t?
Nagyon kíváncsi vagyok már a Hulk2-re.
2010-ben már tényleg jön az új Vasember?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 19. - 22:07:58
Szerintem Hulk folytatással kapcsolatban megvárják, hogy ezt mennyire fogadják jól a nézők, mert az első rész nem volt valami nagy siker, ezért is cserélték le az egész gárdát.
Az X-Mennél az volt az utolsó hír, hogy törölték a 4.rész tervét, inkább az önálló filmekre koncentrálnak, mint a Rozsomák és a Magneto.
És a Vasembernél úgy néz ki, hogy valóban 2010-ben jön a következő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 19. - 23:19:07
Az X-Men 1-nél nem volt képregénypörgetés.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 20. - 07:41:20
Tyrese Gibson is aláírt egy előzetes megállapodási szerződést a Marvel-el, miszerint ő játsza Luke Cage-et. A rendező John Singleton. A hivatalos szerződés és a bejelentés ahogy az Amerika Kapitány esetében is, hétvégén fog megtörténni.

Gibson Mulls Luke Cage

Transformers star Tyrese Gibson told reporters that he is considering playing the title role in a film adaptation of Luke Cage, based on the Marvel Comics superhero, for helmer John Singleton.

Speaking during a break in filming the post-apocalyptic thriller film in New Mexico last week, Gibson said that the movie's still in development.

"They're still tweaking the script, and all I will say on that is if that slot eventually opens up, I'll probably be that guy to come in there and bring that man to life and have a little fun," Gibson said.

Cage was one of the first African-American superheroes, a wrongly convicted prisoner who acquires invulnerability and superstrength through an experiment. Actor Nicolas Coppola took his stage name, Nicolas Cage, from the character.

Gibson said that he'd have to prepare to play the bulked-up hero. "I'll have to do a lot of benchpressing, [because] Luke Cage is a lot to live up to," he said. "But, like I said, I'm not officially signed on yet, but they definitely have me in mind."

Gibson previously worked with Singleton on 2 Fast 2 Furious. Legion is scheduled to open in the fall of 2009.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 20. - 10:02:43
Fogalmam sincs, hogy ki ő. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 20. - 13:36:19
Tyrese Gibson volt a néger katona a Transformers filmben. Az ő seggéből került elő a bankkártya amivel az erősítést hívták telefonon a sivatagi faluban.
(http://img2.timeinc.net/people/i/2007/startracks/070709/josh_duhamel.jpg)

(http://blog.ugo.com/images/uploads/Tyrese_Gibson.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 20. - 14:59:52
Lesz Magneto film? :o

Én annak is örülnék, hogyha folytatnák a Transformerst, mert az első rész nagyon állat volt.

Várom már a Batmant, örülök, hogy újra alkotják az egészet.Bár az tragédia, ahogy Joker kinéz.
Remélem, hogy egy folytatásban majd visszatér Ra's al Ghul.

Az is jó lenne, hogyha Galaktusról is készítenének filmet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 20. - 15:50:37
Galactusról önálló film erősen kétlem hogy készülne, de mivel lesz Ezüst Utazó mozi, abban központi karakter a vén bolygózabáló, úgyhogy láthatod majd eleget.
Sokan ócsárolják Heath Ledger Jokerét, de szerintem Jack "Elszállt az agyam olyan jó vagyok" Nicholsonnál sokkal jobb lesz.

Viszont bejelentették, hogy Soundwave és Ravage szerepel a Transformers 2-ben, ahogy John Voight és a nemrég említett Tyrese Gibson is.:

In an interview with IGN, writer Roberto Orci confirmed that fan favourite Soundwave would be making an appearance in the sequel:

Q: What’s the status of Transformers 2?

ORCI: That starts shooting in three weeks.

Q: What do you want to do that builds from the first one?

ORCI: We want to follow some of our lead characters which we thought were so successful. Shia’s character; where is he two years later? His girlfriend, where is she two years later? But for fans, I guess I’ll address this more for the fans, because I think if you didn’t know Transformers at all and you came in and you liked the first movie, you’ll like the second one. However, some of the die hard fans, which we were a member of that group, felt, well, maybe it’s a little light. Maybe it wasn’t science fictiony enough. And I think the second one will deliver on a true Transformers story. You know, the first one, we had a limited budget for what it was. Every second of Transformer time is a million dollars or whatever the heck it is, so this time, because we were able to prove through the whole thing that it’s a viable live-action movie, we have a little more freedom this time to actually learn about the Transformers, see them, hear them. It’s a better balance between the humans and the Transformers.

Q: Is there one particular Transformer, good or bad, that you absolutely had to get into the sequel?

ORCI: Yes.

Q: You’re not gonna tell us.

ORCI: I’ll tell you. We had to get Soundwave in there.

Q: Nice. Where Soundwave goes, will Ravage follow?

ORCI: Perhaps! Who’s Ravage? … I’m kidding! You know, we had Ravage in an early draft of the first movie and Soundwave, and we couldn’t do it right and I think this time hopefully we’ll have the ability to do it.

A forgatás el is kezdődött ezen a hangulatos ipartelepen Bethlehem városában Lehigh Valley-ben:
http://www.mcall.com/media/photo/2008-05/38919030.jpg

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 20. - 16:06:13
Sokáig nem is tudtam, hogy  Transformers képregényfilm.
Megtorló 2 úgy tudom lesz.


Nem kéne valami forumtalálkozót összehozni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 20. - 16:09:56
Nézd meg a Képregényes események topicot az Egyéb topicon belül. Kaine most szervez egy ilyet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 20. - 16:52:18
A wantedről se tudtam, hogy képregényfilm.  :-\
Melyik kiadóé?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Május 20. - 17:08:34
Ha jól emlékszem Top Cow (Image), habár még nem olvastam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 20. - 17:29:06
Erről a kiadóról még nem hallotam.

Sokan mondják, hogy a szellemlovas hülyeség.
Nekem nagyon tetszett és várom a folytatást.



Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 20. - 17:38:34
A szellemlovasról eddig a legviccesebb "kritika", amit olvastam, az ez volt: "Ez egy oltári nagy baromság. Semmi valóságalapja nincs." (ja, tűzdeljétek teli vagy 5 helyesírási hibával, eredetileg úgy volt)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 20. - 18:05:00
Röhejes, hogy néhány barom mennyire lenézi a képregényfilmeket meg a képregényeket. >:(
Ezek nem igaz történetek, HAHÓ!!!!!!! >:(

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 20. - 18:54:56
akkor örülhetsz mert én nem nézem le a k. filmeket főleg az ironmant nem :D most hogy RON kölcsönadta a póki3 mat jól ki fogom elemezni a részeit :D
amúgy szerintem sokan vanank akik szeretik a k. et és akik nem, pff azok még nem próbálták ki :D
egyébként ne kapd fel annyira a vizet :D lovag
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Május 20. - 20:28:36
Megmondom a Szellemlovast én is nagyon gyengusnak találtam.  :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 20. - 20:31:55
A film jó volt, csak Nick Cage-et nagyon túl akarta játszani önmagát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 20. - 20:32:31
Az egy dolog, hogy neked nem tetszett, Silver.
Nekem azzal van bajom, hogy hülye kritikákat írnak róla a nagyokosok.

Ben, Pumáról szeretnék infókat kérni, Kösz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 20. - 20:45:24
Nézd, mindenkinek szíve joga, hogy mit ír egy filmről. Sosem az ő véleményük számít, hanem a tied...másrészről őket is meg lehet érteni, anniy megnézett film után. A hangsúllyal szokott baj lenni inkább.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 20. - 20:47:33
(http://img296.imageshack.us/img296/215/soundwave2qw1.jpg)

(http://img117.imageshack.us/img117/6515/soundwave3fn2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Május 20. - 20:49:16
Egész mutatós  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 20. - 21:07:04
Nagyon mutatós! Királyul néz ki, ügyes munka.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Május 20. - 22:04:06
öö ez fan?
Vagy egy igazi concept róla?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Május 20. - 22:23:05
Én úgy emlékszem régebben is berakta ezt a képet már valaki, és akkkor azt mondták rá , hogy hamisítvány, mindenesetre nagyon jól néz ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 20. - 23:00:45
klassz képek, én most kaptam kölcsön RON tól a DVDt, és ezek a képek elég nagy kedvet csináltak hozzá, azok mellet, hogy RON egész nap arról beszél mennyire jó film, ahoz képest az extráit nem hozta el... :drying:  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 20. - 23:12:07
A kép amúgy fan, már a by xy miatt is látszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 20. - 23:17:18
pedig tiszta olyanok mintha a filmből lettek volna kivágva, bár én mondom még nem láttam ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Május 21. - 09:42:09
érdemes megnézni. Nagyon klassz múvi.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 21. - 14:19:49
erre ma kerül, vagy esetleg holnap sor :) már nagyon várom  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 21. - 16:53:32
Azt olvastam, hogy 6 Pókember lesz.Örülnék, ha lenne Maxi Carnage vagy klóntörténet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 21. - 16:59:03
én 7 vagy 9 re emlékszem, de ez a rendezőtöl, a sikertől és a bevételtől függ. szerintem se maxi carnage se klón sztori nem lesz benne, túlságosan durvák, mármint a carnage és bonyolult. de egyenlőre elégedjünk meg a 4. el :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Május 21. - 18:23:32
Tyrese nagyonagy arc sztem szval jó lessz Luke Cage-nek :hehe: jó ötlet h aláirattak velük egy ilyen egyezményt,mert egy Avengers mozi bazinagy lenne :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 21. - 20:09:55
Szerintem nagyon jó lesz a Luke Cage film.


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 21. - 20:13:40
Szerintem Max Carnage tuti nem lesz, túl sok szereplő, hosszú történetfonal (és állítólag nem is egy nagy durranás), és Vérontót se tudom, hogy oldanák meg, az űrből jött szimbiótát már ellőtték, az előző meg nem tud osztódni, mert elpárolgott vagy mit csinált. Klón sztorit annyira sem ismerem, mint ezt, de ez méghosszabb, itt is sok a szereplő ebből kifolyólag, nem tudom, mennyire nézne ki jól egy Sakál a vásznon, mást meg nem tudok, ki csinálna neki klónokat, max Connors, de neki meg más a szakterülete elvileg (plusz egy karral nehéz lenne klónokat gyártani :twisted:).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 21. - 20:21:49
Nem muszáj egy filmbe belesűríteni az egészet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 21. - 20:31:57
Igen, tudom, de a fent említett problémák miatt elég kevés esélyt látok rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Május 21. - 22:44:03
Tyrese nagyonagy arc sztem szval jó lessz Luke Cage-nek :hehe: jó ötlet h aláirattak velük egy ilyen egyezményt,mert egy Avengers mozi bazinagy lenne :)

Én is örülök neki. Ez egy jó esély a rendes kibontakozásra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 22. - 11:44:58
(http://a.abcnews.com/images/Entertainment/apg_Wolverine_080214_ms.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 22. - 14:22:15
Amerika Kapitány a nácik ellen

A The First Avenger: Captain America mozifilm időpontját már berakták 2011. május 6.-ára. A történet azt mutatja be, hogy vált Steve Rogers Amerika Kapitánnyá, hogyan kapta meg a szérumot, aminek hatására  szuperkatonává vált és bemutatja hogyan szállt szembe a második világhábrú alatt a nácikkal Amerika oldalán (valószínű a nagy ellenfél a Vörös Koponya lesz akkor).

Kevin Feige elmondása szerint a film is követi majd a képregényt. Megerősítette, hogy Matthew McConaughey mellett még két jelölt van a Kapitány szerepére, és mindükkel aláíratták az előzetes szerződést. A másik két jelölt neve még nem publikus, de Feige megígérte, hogy heteken belül eldől, hogy kit is választanak.

A pajzs, ami a Vasemberben volt látható csak a rajongók miatt került oda, kedvcsinálónak. A forgatókönyv egyik kulcspontja, hogy a film végén jégbe fagyva kerül a Kapitány az óceánba, aztán majd a S.H.I.E.L.D. halássza ki napjainkban és a Bosszú Angyalai tagja lesz a Kapitány.


Marvel: Runaways

A Marvel belehúzott és minden képregényéből szeretne filmet csinálni. A soron következő kiszemelt a Runaways. A képregényben néhány tini felfedezi a családi titkokat, arra jönnek rá, hogy szüleik szuperbűnözők, ezért elmenekülnek otthonról és együtt derítik ki kik is a szüleik valójában és mindegyikük felfedezi magában a saját szuperképességét.
Brian K. Vaughn írja a forgatókönyvet, aki a képregény megalkotásában is részt vett. Még nincs időpont, hogy mikor mutatnák be vagy hogy mikor kezdenék a forgatást.

Forrás: superherohype
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 22. - 14:25:25
Ha így lesz, akkor nagyon kiváncsi leszek a Vörös Koponyára, mert első elgondolásra elég hülyén nézne ki a mozivásznon. De másnem akár lehetne Zémó is a főellenség. Egyrészt könnyebb is volna sminkelni, mert csak egy símaszkot kell a fejére húzni és már kész is. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Május 22. - 17:56:00
Ez eszméletlen jó hír, mindig is kiványcsi voltam, hogy hogyan oldanák meg a Kapi filmet, átültetik-e a jelenbe, vagy sem, vagy félig jelen,  félig múlt, de hogy végig nácizás, ezt nem hittem volna, iszonyat jó lenne így a film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 22. - 18:51:14
Dragon Ball Z szereplők.
http://dbthemovie.com/images/roadshow3.JPG
http://dbthemovie.com/images/roadshow2.JPG
http://dbthemovie.com/images/roadshow4.JPG
http://dbthemovie.com/images/roadshow1.JPG

Chichi:
http://dbthemovie.com/images/roadshow/Chichi.jpg

Yamcha:
http://dbthemovie.com/images/roadshow/Yamcha.jpg

Zseniális Teknős:
http://dbthemovie.com/images/roadshow/roshi.jpg

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 22. - 19:48:30
Jól hangzik az Kapi sztorija. :) De ez a Dragon ball. :drying: A csajok még elmennek, de Songoku meg Yamcha... :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 22. - 20:08:02
Én egy olyan filmet is el tudnék képzelni, ami Magneto és Xavier barátságáról és ellenséggé válásáról szól.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 22. - 20:13:38
Ha jól tudom a Magneto pont erről fog szólni. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 22. - 20:14:56
Igen, szerintem hiba lenne, ha ezt a magas labdát nem csapnák le.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 23. - 12:08:43
Jah, csak veszélyes labda ez...mit mondjak, elég helyen láttam már ilyet, olvastam satöbbi. Szóval, ha nem fognka tudni egy kis eredetiséget is vinni beli, nagyon egy elcsépelt dramaturgia lesz a filmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 23. - 12:49:50
Viszont ha az előzményeket nézzük, akkor az a minimum, hogy benne legyen. Már az X-Men 3 elején is láthattuk a visszaemlékezésben, hogy milyen is volt, amikor barátok voltak, és a végeredményt is tudjuk, hogy egymás ellen fordultak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 23. - 15:40:05
Most lesz X-men 4 vagy nem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 23. - 15:56:07
Egyelőre NEM.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 23. - 16:03:53
áááááh rozsomák film, de gagyi  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 23. - 16:18:17
Már miért lenne gagyi? Így sokkal több lehetőség van bemutatni a karakterét, mint az X-Menben, ahol csak egy volt a többi közül. Látatlanba ne szidj egy filmet se.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 23. - 16:19:31
A Rozsomák film (ha jól megcsinálják) akkor biztos jó lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 23. - 16:26:35
hát ha jól megcsinálják..., bár nekem annyira nem jön be az, hogy hüha rozsomák, csináljunk vele egy filmet mert a 3 X-men rész alatt végig nyáladzani őt nem volt elég.... a 2. is ő róllla szólt nem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 23. - 16:40:51
Nemcsak róla lesz külön film, hanem majd Magnetoról is, aztán meg majd még kiderül, hogy a Marvel melyikből akar még különálló filmet. És a második rész nemcsak róla szólt, volt benne Stryker és egy nagyon komoly Magneto is. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 23. - 17:00:32
hát ha jól megcsinálják..., bár nekem annyira nem jön be az, hogy hüha rozsomák, csináljunk vele egy filmet mert a 3 X-men rész alatt végig nyáladzani őt nem volt elég.... a 2. is ő róllla szólt nem?

(http://www.just-marvel-x-men.com/image-files/sad-face-small.jpg)

Hú öregem, ehhez csak annyit, hogy minden X-Men rajongó Wolverine rajongó is, de nem minden Wolverine rajongó X-Men rajongó. Wolverine évtizedek óta olyan a mutáns képregényekben, mint Cartman a South Park-ban. Annyian imádják, hogy szó szerint a szart is el lehet vele adni, ha az arca rajta van. Nem csoda hogy ő az első aki önálló filmet kap. Én nem szeretem az X-Men képregényeket, de majd minden Wolverine képregény amihez csak hozzá lehetett jutni a vol. 2. óta megvan (teljes vol. 2. vol .3; origins, one-shot és mini).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 25. - 15:52:23
hááát. jó én is szeretem rozsit, de ennyire azért nem!!! főleg hogy póki párti vagyok:P
és amúgy is ez a rajzverseny nyertes rozsomák kicsit betett nekem szóval nem segített rá, hogy mégjobban megszeressem :D  :twisted:
persze rajzolni rajzolom mert jól néz ki!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 25. - 18:26:11
Jól is néz ki, meg a karakter is nagyon szimpatikus.
A filmekben Hugh Jackmannél nincs jobb erre a szerepre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 26. - 14:52:35
szerintem akárkit be lehet állítani rozsomáknak, számítógépes karmok, zselés haj... amúgy én az x-men e s ruciját jobban szeretem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 26. - 15:05:37
A filmben csak a karmok jobb szót nem tudok rá, kipattintásához használtak effektet. A karmok maguk nem cgi-sek, hanem szép fém karmok egy fogantyúval, és Jackman azt szorongatja lelkesen.

(http://www.yourprops.com/norm-44ffac8c4c516-XMen+(2000).jpeg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Május 26. - 15:30:37
Mekkora lenne egy ilyennel felszállni a buszra  :hehe: HEHEHEHE  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 26. - 15:31:24
Nem tudnál jegyet lyukasztani tőle. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 26. - 15:42:55
Szerinted akinek van egy pár ilyene az vesz egyáltalán jegyet? ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Május 26. - 17:56:39
Pont 3 lyukat lehet rakni arra a jegyre  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 26. - 18:43:52
Ki lenne a legjobb Thor. Nekem fogalmam sincs
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 26. - 19:16:16
wow Ben ilyen karmot már láttam interneten bár az csak fan- karom volt :D (rajongó csinálta magának) de ez nagyon pöpec :D nem hittem volna :P
ilyet valahol be lehet szerezni vagy csak saját készítésüleg lehet szerttenni egy ehez hasonló becses darabra???

az ifjú Holdlovag kérdésére válaszolva: szerintem a legjobb Thor [Brett Pít] lenne :D  :lol: ;D (dehogy is csak viccelek, bár ha jobban felegondolok :D)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Május 26. - 19:55:33
Ha jól emlékszem, akkor már megvan a Thor főszereplője. Olvassatok vissza ebben a topikban, sok érdekességet találhattok benne. :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 26. - 20:25:33
én inkább nekivágok a filmnek majd a kíváncsiság és a tudatlanság erejével, bár mikor jön majd a film tuti szét lessz szórva a világon a plakátja és ott csak rajta lesz a színész :P  :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 27. - 00:35:25
Kaszabolnám a népet egy ilyennel a villamoson az biztos. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Május 27. - 01:47:29
Edwardnak is ilyen volt.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 27. - 08:10:44
Nemrég számoltam be arról, hogy a Top Cow filmet szeretne készíteni a Witchblade képregényéből. Nos jobban ráálltak a projectre mint gondoltam.

(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr3/20080526_witchbladeposter.jpg)

http://www.witchblade2009.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Május 27. - 10:57:37
Jó ez a (jobb szót most nem tudok rá) kesztyű. :D De azért a plakáton még lenne mit finomítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 27. - 11:05:13
De a poén az egészben mégis az, hogy a filnek még se rendezője se főszereplője nincs hivatalosan, csak egy forgatókönyve és mégis beindult a promóció. Ez szerintem a Dark Knight-os "nyomjunk mindent a rajongók arcába" típusú kampányra fog hasonlítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Május 27. - 11:06:57
Így akarják jövőre kihozni? Gratulálok. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 27. - 15:31:30
Már nem azért, de DK kampány amiért lenne ilyen? Szerintem az egyik legügyesebb kampányolása van az új Batman filmnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 27. - 16:15:22
Rosszul fogalmaztam. A Batman kampánya még azelőtt elkezdődött hogy a második részből akár egyetlen kockát is leforgattak volna. Még a végleges szereposztást sem tudta senki, amikor már mindenki Joker elrejtett nyomait kereste és Harvey Dent kampányát olvasta, vagy a nem létező Gotham város valamelyik weboldalát nézegette amiket én is belinkeltem. A Witchblade-nek mint mondtam konkrét stábja még nincs, de már kihoztak egy poszter és egy weboldalt és ugyanez volt a TDK-nál. A nyomjunk mindent arra értettem, hogy egy csomó lényegtelen információval is elárasztottak minket mint az hogy a gotham-i víztisztító vállalat alkalmazottai sztrájkba léptek meg hasonlók.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 27. - 17:13:17
hűha, kicsit elmaradtam, mi ez a boszi? és mit tud???
plakátnak tényleg nem annyira jó, bár kíváncsiság felkeltő :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Május 27. - 17:35:58
Ez a Wanted tényleg nagyon kaki lesz? Szerintem egy próbát megér.
Kíváncsi vagyok, hogy csinálják meg a Thort. Szerintem rohadt nehéz egy ilyen filmet megcsinálni.(bár a mai teknikával...)
Amúgy szerintem tök hülyeség, egy isten mint szuperhős.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 27. - 17:39:41
ezt a filmet nem láttam és nem is szeretném megnézni, nekem túl mátrix gyanúúúús...  :drying:

THOR viszont nekem nagyon bejön, és jópofa őtlet ebből a Skandináv mitológiából merített istenesdi :D mint pl Thor édes testvére Loki :D
főleg mikor a 21-22. hihi póki számban hot dogot zabál a falmászóval :D  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 27. - 18:14:01
A Wantedról az orosz treailer viszont egész jó...lehet, hogy én is teszek vele egy próbát. Persze csak akkor érhet valamit a film, hogyha az ilyen összes "cool" jelenetet ellőtték az amcsi trailerben, mint az ívet jár be a golyó és kikerüli Angelinát, farolva szedi fel a hapsit, a magassarkujában kormányoz, miközbe nem is az utat nézi, hanem aoldalra lő kihaolva az ablakon...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 27. - 19:01:31
3 órás lesz a Watchmen
Zack Snyder (300) a Watchmen rendezője elmondása szerint a Watchmen 3 órás lesz, dvd verzió pedig 4 és fél órás lesz. A filmet Alan Moore képregényéből készítik, aki elzárkózik a produkciótól, az eddigi képregényeiből készített filmekkel sem volt megelégedve.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 27. - 19:19:31
4 és fél órás DVD? ki bír ennyit ülni egy képernyő elött??  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 27. - 20:09:05
Na ez jó hír. Talán nem blockbusternek szánják, és talán méltó lesz a film a képregényhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Május 28. - 22:59:41
4 és fél órás DVD? ki bír ennyit ülni egy képernyő elött??  :-\

Mondjuk én. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 29. - 15:51:49
teeeh beteg ember  ;D :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Május 29. - 16:01:56
4 és fél órás DVD? ki bír ennyit ülni egy képernyő elött??  :-\
Nem akarok ujjal mutogatni magamra. ;) Én sokkal többet ülök előtte egyhuzamban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Május 29. - 18:33:49
Hát ha a vonaton kibírók 3 órát, akkor 4 óra nekem is menne, főleg, ha jó a film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 30. - 16:36:05
nagy majmok vagytok :D  :lol: :hehe: bár ha az ironman film is 4 órás lentt volna akkor valószínüleg azt azért végignéztem volna,
de nem unalmas ennyit ülni egy helyben?  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Május 30. - 18:38:20
Nem. ;D Én is sokáig tudok ülni a tévé előtt, ha érdekel valami, de a húgom viszi a pálmát. A tévé és az internet közt ingázik. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Május 31. - 11:32:52
függő:D hány éves amúgy a hugod?? 14-5 mert akkor megértem,  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Május 31. - 13:21:35
A The Spirit blogja:
http://www.mycityscreams.com/index2.html?swf=blog
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 02. - 17:32:26
Transformers 2 infók
Michael Bay rendezésében készül a következő Transformers. A készítők legalább 20 robotot ígérnek és Jazz is visszatér, akit Megatron lazán széttépett az első részben. Visszatér Tyrese Gibson és Josh Duhamel is, akárcsak John Turturro, Shia Labeouf meg pláne ott lesz. Rainn Wilson lesz még benne, aki Shai professzorát alakítja majd és Isabell Lucas is csatlakozott a szereplőgárdához. Megan Fox szerepléséről nincs semmi megerősítés.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 02. - 18:10:04
függő:D hány éves amúgy a hugod?? 14-5 mert akkor megértem,  :lol:
Augusztusban lesz 16, de mindig ilyen volt. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 02. - 18:14:15
20 mikorbi? Nem lesz az túl nagy egyszerre? :D
Így is zsűfolásig volt a vászon, néha az alkatrészrengetegből nem is lehetett látni, hogy most akkor ki kicsoda..
MOndjuk hogy Jazzt széttépték az nem gond. Robotok esetében azért sokkal könnyebb megmagyarázni a visszatérést. Csak újra kell építeni a testét...meg ha már ilyen fontos küldetésre mentek, gondolom csináltak másolatot az agyukról.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 02. - 18:30:53
Meg hát csak a törzsét tépte ketté, nem az agyát. Azért a képregényekben is elég sokszor előfordult, hogy egy robotot szétvertek, de később mégis összeépítették és ugyanúgy működött tovább, mint előtte. Még Optimussal is előfordult párszor.
De egyébként néha nekem is nehéz volt eldönteni, hogy ki kicsoda, sőt, hogy ki melyik oldalon áll. A végén is csak ugráltak-pörögtek-lövöldöztek, én meg csak kapkodtam a fejem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Június 02. - 18:43:08
MOndjuk hogy Jazzt széttépték az nem gond. Robotok esetében azért sokkal könnyebb megmagyarázni a visszatérést. Csak újra kell építeni a testét...
Ugyanmár az újvilági Rozsomák is vígan szaladgál még most is... :roll: :)
Remélem egy kicsit változtatnak a robotokon, például az Álcák elég furák voltak szerintem. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 02. - 18:48:21
Ja nekm is olyan volt néha. Állóképeken iszonyta jól néztek ki, anniyra aprólékosan ki voltak dolgozva...de amikor gyors mozgásban voltak, eléggé összefoklyt néh a adolog. Az a baj, hogy sz@r az emberi szem felbontóképessége. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 02. - 21:40:22
hát igen 16 évesen ezt megértem :D amúgy jó csaj? van barátja???  ;D kicsit OFF os de hátha  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 02. - 21:57:46
Ja nekm is olyan volt néha. Állóképeken iszonyta jól néztek ki, anniyra aprólékosan ki voltak dolgozva...de amikor gyors mozgásban voltak, eléggé összefoklyt néh a adolog. Az a baj, hogy sz@r az emberi szem felbontóképessége. :D

Teljesen igaz, egy állóképen mint ez,
http://fc06.deviantart.com/fs16/f/2007/165/5/4/Optimus_Prime_Reference_Image_by_Tophoid.jpg

ki lehet venni minden apró részletet, de mozgás közben olyan gyors a vágás, hogy még nagyképernyős TV-n is alig látni valamit belőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 02. - 22:00:28
jó nagy kép, tetszik, még a reggeli kajamaradékot is látni a maszkján  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 02. - 22:08:01
Úgy tudom még mindig a TF film egy képkockát renderelték a legtovább eddig.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Június 02. - 22:10:43
Amúgy miért van az, hogy amikor járműformában vannak szép csilogóak, de robotalakban már ütött-kopott a festés? :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 02. - 22:14:38
Na látod, ez egy jó kérdés.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 02. - 22:17:23
Mert a cégek csak a kocsikat szponzorálták nem a robotokat. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 02. - 22:20:03
hát igen, pedig a belseje ( robot része) van főképp védve, bár ahogy a filmből kiderült, még a kis szerelő csaj sem ül szívesen egy roncs verdába, gondolom ezért. te szívesen néznél karcolt ütött kopott autókat??? :D én nem  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Június 02. - 22:31:12
Én sem, csak ha már ennyire figyeltek a robotok legapróbb részletekig való kidolgozásában , akkor ezt a kis logikai bakit is el lehetett volna hagyni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 02. - 22:34:26
hát igaz, igaz, bár nekem ne mannyira tünt fel, és annyira nem is zavaró szerintem  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Június 02. - 22:44:21
Kétségkivül jól néz ki, csak nem hagyott nyugodni a kérdés vajon miért nem figyeltek erre , ha másra igen, vagy direkt volt? :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 02. - 22:46:53
ááh szerintem, igazából véletlenül volt... :D apró figyelmetlenség... bár ez ne zavarjon téged, nyugodtan menny aludni :D nincs semmi baj  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 02. - 22:54:05
Ezek csak pomo képek. Bumbelee pl ha jól emlékszem, elégé ütött-kopott volt robot alakban is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Június 02. - 22:55:23
Hát épp ezaz!! De jármű alakban villogott a fényezés! :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 02. - 22:59:30
Hol te? Annál a résznél, amikor Shia megkpata a kocsit...hát eléggé rozsdás volt, és még akkor finoman fogalmaztam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Június 02. - 23:01:07
Akkor még igen , de az "átalakulás" után már nem volt kopott, robot alakban viszont még mindig kopott volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 02. - 23:09:38
Ja tudom már! Amikor lelépett a Witwicky házból, gyorsan űtba ejtett egy szervízt is. :D
Szerintem az a nagy hülyeség, hogy egyáltalán miért volt ütött-kopott valaha is. Mert okés, hogy lemásolják az alakjukat meg ilyenek, de a rozsdát minke másolnák le? :D Meg gondolom eléggé valami spéci fémötvözetből vannak, ami alap, hogy nem korrodál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 02. - 23:52:35
Megan Fox szerepléséről nincs semmi megerősítés.
Pedig az első rész is csak miatta volt érdekes.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 02. - 23:54:42
Tutit benne lesz. én emiatt nem aggódnék. Valahogy azóta se halmozzák oscaresélyes szerepekkel, nem fogja kihagyni, hogy megint a reflektor elé kerülhessen....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 02. - 23:57:20
A múltkor linkelt valaki valamit, ahol új filmben (fő)szereplő, és félmeztelen... már nem emlékszem, hogy itt volt-e, vagy máshol.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 03. - 06:26:14
Azok nem paparazzi fotók voltak, ahogy csak félmesztelenül fürdött egy tóban, vagy hol? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 03. - 09:20:02
Nem, a Juno rendezőjének új filmje, a címe ha jól tudom Jennyfer's Body és thiller akar lenni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 03. - 09:44:48
Azok nem paparazzi fotók voltak, ahogy csak félmesztelenül fürdött egy tóban, vagy hol? :headscratch:
Ja, és a cickóira feltette előtte a bőrszínű karikákat...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 03. - 10:33:05
Idézet
Jennyfer's Body és thiller akar lenni.
Veszélyesnek ígérkezik.
A gyilkos mellek. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 03. - 11:01:26
Szerintem olyan lesz, mint mondjuk a Vadidegen, megnézntem, mert erotikus thriller Halle Berryvel, meg minden, erre egész film alatt nem történik semmi érdekes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 03. - 13:40:18
Néhány mázsa Transformers 2 forgatási kép.

http://picozilla.com/files/174945l100_1876.jpeg
http://picozilla.com/files/174946l100_1877.jpeg
http://picozilla.com/files/174948l100_1881.jpeg
http://picozilla.com/files/174950l100_1883.jpeg
http://picozilla.com/files/174951l100_1884.jpeg
http://picozilla.com/files/174951l100_1884.jpeg
http://picozilla.com/files/174954l100_1892.jpeg
http://picozilla.com/files/174956l100_1894.jpeg
http://picozilla.com/files/174957l100_1906.jpeg
http://picozilla.com/files/174958l100_1908.jpeg
http://picozilla.com/files/174959l100_1910.jpeg
http://picozilla.com/files/174960l100_1912.jpeg
http://picozilla.com/files/174961l100_1915.jpeg

http://rapidshare.com/files/119693743/Transformers_2_Photoset__1.rar
http://rapidshare.com/files/119691743/Architecture_Wallpapers.zip

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 03. - 16:14:49
Nem értem. Már februárban elkezdték volna forgatni a filmet? Nem durva ez egy picit?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 03. - 16:19:12
Én már januárban is szóltam hogy elkezdték. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 03. - 16:25:03
Jah szted emlékszem is még rá, hogy mi van januárban. Most inkább arra emlékszem, hogy van a tirozinkináz receptor, ahoz kötődik egy gbr2+sos, ami gefként működik, lecseréli a Ras GDP-jét GTP,re, ami aktiválja a Raf-ot, ami foszforilálja a Mek-t, emi aktiválja a Mapkot, ami transzkripciós faktorokat aktivál. :D ;D
Lehet, hogy mondtad, de én már totál nem emlékszem rá. :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 03. - 18:28:26
A Transformers 2 első forgatási napja Bethlehem városában:
https://www.youtube.com/watch?v=BRjTmSIqyFM
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 03. - 20:40:37
Amúgy most a Hulk folytatás lesz? Mert a filmbuzi szerint nem, meg ott benyomtak egy új trailert, aszerint se... :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 03. - 21:04:12
Én úgy tudom nem. Az előző borzadály Hulkot levegőnek tekintik...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 03. - 21:13:33
Úgy tűnik senki sem olvasta amit hónapokon át írtam. ;D A The Incredible Hulk az Ang Lee-s folytatása, legalábbis abból a szempontból, hogy nem fogják újra bemutatni miként és hogyan lesz Banner-ből Hulk, azt az első részben látottakhoz kötik, de minden más el van felejtve.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 03. - 21:20:03
Ne én erre emlékeztem is, de ott meg azt írják, hogy sokan meglepődnke, de ezért mégegyszer elmondják, hogy újrafilm lezs az egész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 04. - 13:26:01
Akkor lenne újrafilm, ha Bruce először alakulna Hulk-á, ezzel szemben úgy indul, hogy már körözi a hadsereg az egész világon.

Más téma:

A Zöld Lódarázs is már évek óta hányódik, sok embert szóba hozták a produkcióval, sokaknál megfordultak a jogok

Az 1990-es években George Clooeny és Jason Scott Lee voltak kinézve a főszerepre, majd később Michael Gondry rendező érdeklődött a film iránt, Edward Neumeierrel (a Robotzsaru forgatókönyvírója) próbálták összehozni a filmet. 2004 nyarán a Miramax szerezte meg a jogokat és a rendező/író Kevin Smith lett volna, ő azonban végül azt mondta, hogy mégsem akarja a Zöld Lódarazsat. Jelenleg a jogok a Sony-nál vannak, most Neal H. Moritz producer (Vas, Halálos iramban 3) próbálkozik vele.

A főszereplő Seth Rogen lesz, aki a forgatókönyvet is maga írja, a Superbad írója Evan Goldberg is besegít neki.

A bűnüldöző karakterét Fran Striker és Geroge Trendle alkotta és a rádióban lehetett követni a kalandjait 1936-ban. Később az 1960-as években televíziós sorozat is készült belőle, képregényben is kiadták. A sztori középpontjában egy unatkozó playboy áll, aki esténként a bűn ellen küzd partnerével Kato-val (Stephen Chow-ot szeretnék megnyerni erre a szerepre, Kato eredeti megformálója Bruce Lee volt).

A filmet 2010 június 25.-én tervezik bemutatni, bár ez a film szerintem úgy baromság ahogy van. Valószínűleg ezért is húzták eddig.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 04. - 13:37:30
A Zöld Lódarázsnak akkor lenne értelme, ha alaposan újragondolnák magának a történetnek a koncepcióját. Mert ez az alapsztori már igazán elcsépelt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 04. - 14:14:16
A Zöld Lódarázsnak akkor lenne értelme, ha laposan újragondolnák magának a történetnek a koncepcióját.
Meg a címét is. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 04. - 17:30:35
 :lol: Na igen. Nem olyan rég még Jet Li-t akarták Bruce Lee szerepére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 04. - 17:36:58
Annak már megvan jó két éve.

Viszont a Hulk filmet még be sem mutatták, de a rendező Louis Leterrier, aki már a folytatásra is leszerződött spoilerozott egy picit a harmadik rész főgonoszával kapcsolatban aki a Leader lenne. A karakter már a mostani moziban is benne van, de hogy az átalakulása is megtörténik-e már azt csak a moziban tudjuk meg.

http://link.brightcove.com/services/link/bcpid271543564/bctid1581481497
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 04. - 18:04:05
Vhogy az új Hulk film nálam tökéletesen érdektelen. Nem tudom miért.  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 04. - 18:59:45
Számomra is sokáig az volt, így az előző után, de most már majdnem érdekel, tán még egy mozijegyet is befeccölök rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 04. - 20:22:57
Én eddig 100 hogy nem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 04. - 20:30:23
Én meg ezt várom a legjobban az idén.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 04. - 21:57:23
Engem is csak Norton meg Liv Tyler miatt érdekel. De 13-a körl Debrecenben leszek, úgyhoyg szerintem megnézem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 05. - 00:09:34
Norton az egyik kedvenc színészem. De az előzete sem spannilt fel rá. A The Dark Knight inkább érdekelne.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 05. - 00:21:23
Azé kár, hogy a jó dógokbó nem maradt semmi. de azé meg kell nézni tisztességbű, becsületbű. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 05. - 07:48:54
Hogy érted ezt? Azért olyan sokat nem mutattak az akciókból. Például a végső bunyónak is csak az elejét mutatták az előzetesekben, biztos nagyon komoly lesz amikor a Förtelemmel harcol. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 05. - 09:18:08
Lehet. Én valahogy továbbra is anniyt látok a filmben, hogy csúnya hadsereg el akarja kapni csúnya Hulkot, csúny aHulk menekül. Csúnya hadserege létrehozza csúnya Förtelmet és hoppá, mit ad isten, kicsúszik a kezükből, rettenetes dráma. És csúnya Hulk marad az utolsó reményük...aztán ők ketten meg lezúzzák a fél várost, persze a végén győz a jó...
De nagyon remélem, hogy rámcáfolnak. MIndenesetre nem eleve negatívan fogok beülni, hogy ez de gáz lesz, meg a hibákat keresem, de nagyon nem leszek lelkes sem. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 05. - 09:24:22
Néhány hete David Goyer belekezdett egy film forgatásába, amibek a Supermax címet adták. Tök érdektelennek tartottam egészen ma reggelig, amikor a project új munkacímet kapott: Green Arrow. Vagyis úgy tűnik a Zöld Íjász akit páran a Smallville-ből talán többen a képregényből ismerünk önálló filmet kap. A forgatókönyvet Justin Marks írta.

Szintén ehhez kapcsolódik, hogy a Warner Bros megvette a Green Lantern megfilmesítési jogát, és ez a project is beindult, a forgatókönyvet Greg Berlanti írja és a filmben Hal Jordan karakterét veszik elő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 05. - 09:30:08
De mostmár minden képregényszereplőről fil lesz? Azért ez már túlzás egy kicsit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Június 05. - 09:42:58
Pedig A Zöld Íjészból érdemes lenne filmet forgatni, ha a Vol 3. stílusú lenne a sztori. Az nagyon önirronikus és humoros volt hála Kevin Smithnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 05. - 10:05:17
De mostmár minden képregényszereplőről fil lesz? Azért ez már túlzás egy kicsit.
Miért lepődsz meg? Ezt már régóta lehetett tudni, hogy amióta a Pókember és az X-Men és társai olyan nagy sikerek voltak, az összes képregényre lecsaptak a studiók, és mindet meg akarják csinálni. Persze túlzás egy kicsit, de nem meglepő. Főleg, hogy az utóbbi években mennyire ötlethiányban szenvedett Hollywood.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 05. - 10:49:57
Pont ezt akartam mondani. A stúdiók eljuottak arra a szintre, hogy már minden csontot ezerszer lerágtak, muszáj olyan dolgokhoz fordulniuk ami népszerű, és megállta már a helyét más médiában is. A képregény pont ilyen. Csekély becslés szerint is több száz potenciális képregényhős van, akiknek készülhet a közeljövőben saját filmje. Inkább ezt, mégha némelyik silány is, mint hogy Eddie Murphy parádézzon megint Beverly Hills-i zsaruként és Clint megint Piszkos legyen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 05. - 12:58:28
Inkább ezt, mégha némelyik silány is, mint hogy Eddie Murphy parádézzon megint Beverly Hills-i zsaruként és Clint megint Piszkos legyen.
Hahahahahaha! Épp tegnap olvastam az Exitben, hogy Clint még egyszer belebújik PH-be, és Eddie aláírta a Beverly 4. részének a szerződését.  :hehe:
A többiben egyetértek, Hollywood már a remake-ek remake-jeiből él, nagyon kevés kiaknázatlan területük maradt, és az egyik ilyen a képregény. Amivel megfogták az isten lábát, mert rengeteg új lehetőség és sztori, és nem mellesleg rengeteg zsé, mert baromi sokat keresnek vele.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 05. - 14:01:27
Ugye ezzel a Clint Eastwood-os és Murphy-s dologgal csak szivatsz. :o Ennyire nem lehetnek hülyék hogy majmolják Bruce Willis-t és Szilveszteri Szalonnát. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 05. - 15:39:31
Pedig igaz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 05. - 15:57:25
Anyám borogass.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 06. - 15:07:14
Megfilmesítik Warren Ellis, Ocean című képregényét. A történet a 22. században játszódik, ahol az az emberek különböző holdakra költöznek, az űrutazás rutin, de még mindig drága. A Jupter egyik holdján, az Európán talának egy tömegpusztító fegyvert és több ezer koporsóban fekvő angyal kinézetű testet. Egy fegyverszakértőt küldenek a helyszínre, hogy az ott lévő űrállomás személyzetnének segítségével nyomozzon az ügyben és egy emberiséget is érintő hatalmas titokra jön rá. Az Ocean egy 6 részes minisorozat volt. A filmet Sylvain White rendezheti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Június 06. - 18:53:03
Ugye ezzel a Clint Eastwood-os és Murphy-s dologgal csak szivatsz. :o Ennyire nem lehetnek hülyék hogy majmolják Bruce Willis-t és Szilveszteri Szalonnát. :stupid:

Clint tényleg túlzás lenne. 78 éves Piszkos Harry? Mit fog az csinálni? Felszámolja az öregek otthonában működő kenőpénzmaffiát? Murphy manapság alapvetően pocsék minőségű filmket csinál, amikben iszonyú szánalmasan színészkedik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 06. - 20:35:41
Nemsokára jön a Hulk, már nagyon várom.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 06. - 20:39:45
Murphy manapság alapvetően pocsék minőségű filmket csinál, amikben iszonyú szánalmasan színészkedik.
Mit gondolsz, miért nyúl vissza a jól bevált recepthez?  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 07. - 09:13:15
Na ez nagyon érdekes. Úgy tűnik a Warner végre rájött, hogy a Bryan Singer által levezényelt Superman film irtózatos baromság volt, és egy olyan Superman-es reboot-ra készülnek, mint amit a mostani Hulk filmmel csinál a Marvel, hogy kiküszöbölje az Ang Lee által elkövetett katasztrófát.

Next Superman Movie May Get a Hulk-Style Reboot

Is Hulk's success a factor in the next Superman movie? Warner Bros may be waiting to see if The Incredible Hulk reboot works before they decide what to do with the next Superman movie.

NEXT week's release of The Incredible Hulk could well be a green signal for a total restart to the Superman movie franchise.

There have been claims that the upcoming Hulk movie - a 'reboot' that's entirely unrelated to Ang Lee's 2003 version - will test the public demand for remaking recent films that didn't perform as expected.

Some have said that Warner Bros executives will be watching the performance of the new Hulk movie very closely, before deciding what kind of Superman movie they want next: a direct sequel to Bryan Singer's 2006 Superman Returns or a restart that's entirely unconnected (with a new cast and a new director).

The Incredible Hulk remake is notably different from its 2003 predecessor - there's a lot more action, it's closer to the TV series (which is the version most known to the mainstream), and it's less introspective and abstract. It also has a superpowered showdown with comicbook villain Abomination (although the look of that character has been altered from the comicbooks' more reptilian image).

There are definitely similarities between Ang Lee's Hulk and Bryan Singer's Superman Returns. Both underperformed at the box office and both were criticised for being overly arty and for being very much the individual visions of their directors at the expense of the characters and original material.

But the precise figures for the two movies are different.

Ang Lee's 2hr 15mins Hulk cost $137million and made back $132million in the USA and a further $113million overseas, a box office total of $245million (it would be $266million if adjusted for inflation to the same year Superman Returns came out, to create a level playing field). The film's takings plunged nearly 70 per cent on its second weekend, putting it in at number 48 in the all-time list of biggest drops at the box office. On the review site Metacritic, it got 74% from critics and 90% from the public viewers. On the RottenTomatoes site, which compiles critics' reviews into a rating, it gets 61%.

Bryan Singer's 2hr 34 mins Superman Returns cost around $204million according to The Numbers website. The figure of $270million on Box Office Mojo seems to wrongly include the costs of previous attempts at getting a Superman movie off the ground. The film made $200million in the US and $191million overseas. The drop on the second weekend was 58.5%. Superman Returns got 72% from critics on Metacritic and 57% from the public viewers. Rotten Tomatoes gave it 77%.

So, Superman Returns wins the battle with Hulk financially, in terms of gross takings and also profit (and its second weekend drop was not as high). While the RottenTomatoes total favours Superman, Metacritic makes Hulk the winner. The public viewers seem to like Hulk much more - and yet that enthusiasm didn't seem to translate into box office success. It might well be that a liking for the Hulk has increased over time.

Neither are terrible films but both failed to meet expectations and relied more on subtext and vague backstories than on punchy drama or action.

Marvel took back the rights to the Hulk from Universal and have now revamped it entirely. Whether that was a good idea will become obvious next week when The Incredible Hulk opens at the box office, and in the following weeks of its release - many are predicting the movie will not repeat the success of Marvel's current blockbuster Iron Man.

Reboots can do well. Batman Begins successfully restarted that franchise in 2005 after the more flamboyant Batmovies of the 90s (particularly the critical and commercial failure of Batman and Robin in 1997), though the film was not a massive blockbuster and had to struggle to regain public appeal after the bad taste left by the earlier movies. This summer's follow-up The Dark Knight is likely to do far better now a darker, edgier tone has been established.

Fanboys are prone to crying 'reboot' when they don't get exactly the film they wanted or when movies go too far in a certain direction. The graphic shown here (above right) shows one online fan's feelings about these earlier movies (all deemed 'failures') and the hope for a restart to Superman.

Bryan Singer seems keen to do a more action-oriented sequel to his first Superman outing but we've heard nothing official from Warner Bros so far. Whether the studio is waiting to see how the Hulk reboot performs before deciding whether to give the go-ahead to Singer, or start afresh without him, is not known but the fans will certainly be watching to see how Hulk does so they can gauge for themselves whether a reboot is the answer.

forrás: Hype

(http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/reboot1.jpg)(http://www.comicbookmovie.com/images/news/the-incredible-hulk/reboot2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 07. - 10:24:48
hogy mennyit változtak a borítók  :roll: klasszak  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 07. - 19:13:14
Nekem tetszett a Superman visszatér, nem tudom mi a baj vele. Mondjuk nekem sem tetszett, hogy a Reeve félét folytatták, jobban bejött volna, ha a Smallville-t viszik át a sorozat után és maradt volna mindenki a színészek közül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 07. - 19:20:55
A legtöbb Superman rajongónál ott vágta ki a film a biztosítékot, hogy Superman 5 évre eltűnik. A képregények világában öt év hatalmas idő. Aztán visszatér és vele együtt Clark is és megy minden tovább mintha mi sem történt volna. Ráadásul ott van Lois gyereke... áh szóval Singer nagyon elszámolta magát ezzel a mozival. Routh kiváló volt Superman szerepére, de maga a történet és a többi színész kívéve Spacey-t totál eltérő karaktert mutatott a képregényessel.

Aztán az sem elhanyagolható, hogy pénzügyi szempontból is csúfos bukás volt. A film valami 270 készült, de ehhez még simán jött 50 milliós promóciós költség és "csak" 390 milliós bevételt termelt. Ellenben a 150 milliós Batman: Kezdődik meg sem állt 352 millió dollárig. Plussz a DVD eladások.

Singer hiába olyan lelkes, egy folytatás simán benne lenne 350 millában erre pedig a Warner nem hajlandó, szóval ott is valszeg egy újabb reboot lesz. Eredet történettel és az egész Richard Donner - Christopher Reeve féle előzményekkel együtt, mert a stúdiónak csak így fogja megérni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 07. - 19:40:22
Öt év lehet, hogy képregényben nagyon sok idő, de az életben nem annyira. A gyereket megértem, tényleg hülyeség volt, Clark visszatéréséhez hasonlók meg több filmben voltak, megjelent, örültek és annyi. A rebootot meg úgy érted, hogy akkor nem egy hatodik, hanem egy első rész?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 07. - 19:47:59
A Warner most nagyon azon gondolkozik, hogy meg kellene lépni a felújított eredetet, mert ahogy az a Singer féle Visszatérből is kitűnt a korábbi négy Reeve-es filmre nem lehet egy modern folytatást alapozni, főleg úgy, hogy már abból a sorozatból is az utolsó kettő minősíthetetlenül kaki volt. Lehet hogy az emberi életben nem egy nagy idő 5 év, de most a képregényes világról beszélünk. És ott telt el az az idő. Ha lesz is a közeljövőben újabb Superman film, az óriási valószínűséggel egy első rész lesz, és Singer (bár el kell ismerni korábbi érdemeit) mocskos kis mancsait a közelébe sem fogják engedni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 07. - 20:55:12
Aztán az sem elhanyagolható, hogy pénzügyi szempontból is csúfos bukás volt. A film valami 270 készült, de ehhez még simán jött 50 milliós promóciós költség és "csak" 390 milliós bevételt termelt.
Ezt azért messze nem nevezném csúfos bukásnak.  :D Bár én "buknék" ennyit.  ;D
Ha lesz is a közeljövőben újabb Superman film, az óriási valószínűséggel egy első rész lesz
Az pedig majdnem biztos bukta. A Smallville 7 éve az eredettel foglalkozik, méghozzá olyan részletesen, ahogy egy mozifilm sosem képes. Nem beszélve arról, hogy az átlagemberek között a Smallville sokkal ismertebb lehet, mint akár a régi 4 Reeve-film, akár a képregény, úgyhogy azért is bukni fog, mert nem fogják érteni, miért van annyira másképp a film, mint a sorozat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 07. - 21:45:21
Na, mondom. Wellinget Clarknak, Rosenbaum legyen Lex, és Durance is maradjon Lois, és ne legyen kilencedik évad, váljon Clark Supermanné és csinálják meg velük az első részt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 07. - 22:37:09
Úgy látom teljesen reménytelen kampányt folytatok a Smallville ellen. ;D Most nem akarom megint felsorolni azokat az érveket amik a Smallville - mint Superman eredet története - ellen szólnak, mert ezt már többször is megtettem, de szerintem legalább akkora baromság lenne ez alapján mozifilmre vinni Superman történetét, mint folytatni a Reeves féle alapoktól.

Amúgy meg hála Istennek a 8. évaddal befejeződik ez a Smallville nevű baromság, amitől már egy évaddal ezelőtt Tom Welling is szabadulni akart.
Elég csak ide tekinteni:
http://www.smallville.hu/inda.html
Ha még a szerepllőknek is tele van vele a púpja akkor mit szóljak én.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 07. - 23:57:31
Most nem akarom megint felsorolni azokat az érveket amik a Smallville - mint Superman eredet története - ellen szólnak, mert ezt már többször is megtettem
Hiába szólnak ellene, a producereknek a nézettség többet fog jelenteni, mint a képregényhűség.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 08. - 06:34:49
Amúgy meg hála Istennek a 8. évaddal befejeződik ez a Smallville nevű baromság, amitől már egy évaddal ezelőtt Tom Welling is szabadulni akart.
Elég csak ide tekinteni:
http://www.smallville.hu/inda.html
Én rendszeresen nézem az oldalt, jól megnéztem, de csak ezt találtam:
Mégsem a nyolcadik évad az utolsó? (2008.05.14.)
Tegnap a CW csatorna leközölte a 2008-2009-es tévés szezonra vonatkozó műsorrendjét. A Smallville ügyében semmi jelentős változás nem történt, kedvenc sorozatunk maradt csütörtökön, párban az Odaáttal. Annál érdekesebb a csatorna elnökasszonyának, Dawn Ostroff-nak a válasza arra a kérdésre, hogy vajon a 8. szezon lesz-e a Smallville nagy fináléja:
"Már eddig is számtalanszor hallottuk már a sorozat története folyamán, hogy a halálán van, szóval én nem mernék fogadni rá" (hogy ez az évad az utolsó).
Persze Ostroff elnökasszonynak nehéz dolga lesz, ha Tom Wellinget maradásra akarja majd bírni a nyolcadik szezon után. A lejáró szerződésű "örök leeendő Supermant" komolyabb összeg sem biztos, hogy ráveszi a folytatásra.
Clark Kent nélkül pedig igencsak nehéz elképzelni a Smallville-t. Ostroffnak az esetleges kilencedik évadra utaló kijelentése után mindenesetre egyre inkább érthetővé válik Alfred Gough és Miles Millar távozása. Főleg, hogy egyre több forrásból erősítik meg, hogy a nyolcadik évad is már csökkentett költségvetéssel fog futni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 08. - 08:34:16
Én is olvastam és egy picit le is rombolta az illúzióimat. ;D

Transformers - A kárhozott bosszúja
A Paramount és a Dreamworks nyílvánosságra hozták a TF 2 alcímét, amely a The Revenge of the Fallen (magyarul A kárhozott bosszúja a forgalmazó szerint) lesz.

Nem ez az egyetlen új információ a filmmel kapcsolatban: SPOILEREK következnek! Úgy tűnik a forgatáson használt autók közül több is robot lesz, beleértve ebbe a rózsaszín fagyis kocsit is, aki ráadásul nem is egy darab Autobottá alakul majd át, legalább is a seibertron információi szerint. Továbbá egy piros Acura NSX, valamint egy szürke és egy fekete Audi RS6 is potenciális robot az elmondásuk szerint.

A stábról is vannak híreink, ugyanis ismét új tagokkal bővült: Nina Dobrev, Aaron Hill és Matthew Marsden is csatlakozott a csapathoz.

A Variety beszámolója szerint a Transformers második része bekerült azon filmek közé, amelyek külön megállapodás alapján a június 30.-ától tervezett színész sztrájk esetén is folytathatják a forgatást, az említett dátum után is. Ezzel úgy tűnik elhárult az utolsó nagy akadály is a produkció útjából és a stáb meg tudja tartani a tervezett 2009. június 26.-ai bemutatót. Más hírek is érkeztek a filmmel kapcsolatban: a transformerslive.blogpost megerősítette a seibertron.com híreit arról, hogy a forgatási képeken látható fagyiskocsi két Transformer egyesüléséből jön majd létre. Azt is hozzá tette, hogy egy bizonyos Wheels vagy Wheelbot nevű alakváltó is felbukkan majd a történetben (reméljük inkább hasonlít majd Wheeljackre, mint Wheeliere), egy Stinger nevű Autobot és egy Audi R8-as Álca gépkocsi társaságában.  A további forgatási helyszínekről is érkeztek adatok, ezek szerint forgatnak majd Shanghaiban és a az amerikai fővárosban is, az Ég és Ûr Múzeumban. És ami fontos, Megan Fox is a színészek között van. ;D


 
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Június 08. - 10:45:49
Megan Fox a legjobb hír ;D

ÉS ez a két kocsi eggyévállása, senkinek nem fog más eszébe jutni ha ezek össze alakulnak? :hehe:
Vagy csak most én vagyok ennyire elborulva :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 08. - 10:50:58
Csak te. Ugyan mi más jutna arról az eszébe bárkinek, ha két robot összeteszi amilye van. :roll:

Watchmen trailer:

http://www.chud.com/articles/content_images/5/watchmenjournal3_med.mov
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Június 08. - 18:07:16
Jó, csak olyan hülyeségnek érzem ezt, a comicsban nem volt ilyen... olyan volt, hogy többen egy nagyobb robotott hoztak létre, de hogy akkor egyesüljenek amikor jármüvé változzanak... :-\ gagyinak tűnik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 08. - 18:28:09
Ha jól emlékszem magyarul is megjelent olyan történet, amiben két álca adott ki egy repülőgépet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Június 08. - 18:30:41
Ja télleg Félszéll és Hollószárny, igaz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 08. - 18:31:39
Nem alaptalan, hogy ilyen robotokat is beletesznek a filmbe, hiszen a Transformerseknél rengeteg olyan robot van, amik egyesülve egy teljesen külön, hatalmas robotot alkotnak. És ez mind az álcák, mind az autobotok oldalán tapasztalható volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 08. - 18:33:08
A lezsugorított autobotok között (nem a head és target masterekre gondolok) pedig nagyon sok ilyen volt, hogy összeállva járművek lettek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 08. - 18:36:17
tényleg erről jut eszembe, én tökre hiányoltam a transzformer filmbe azt ( amit a rajzfilmben redszeresen csináltak ) hogy nem álltak össze 2 en egy nagyobb és erősebb robottá.... vagyis nem egyesültek.  :drying: nah sebaj majd a tanszformersz 2 ben :D  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 08. - 21:00:58
Fox az egyetlen érvük, hogy megnézzem a folytatást is.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 08. - 21:03:52
Pláne hátha az egyik csatában véletlenül leszakad róla és megcsodálhatjuk a "komolyabb szinészi értékeit". ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 08. - 21:14:30
 ;D Érdekes módon, ellentétben mindenkivel, nekem nem a kocsiba behajolós rész tetszett benne igazán. Csak tök szép arca van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 08. - 21:26:25
Az biztos, hogy szép, szerintem még elég sok filmben fogjuk őt viszontlátni. Valahogy ugyanezt éreztem akkor is, amikor Famke Jansent láttam először egy filmben.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 08. - 21:40:25
Famke Janssennek elképesztően kedves arca van. Szép is, de nem az a legjobb szó rá. Ugyanígy Jennifer Garnernek is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 09. - 09:49:20
Transformers hírek

Arcee és Jetfire (Röptűz) is szerepelni fog majd a filmben. Nos mindkettejükről új információk láttak napvilágot. (SPOILEREK következnek.) Bár szó volt róla, Arcee mégsem az első filmhez készített dizájnjával tűnik fel a folytatásban, ezt Roberto Orci, forgatókönyvíró árulta el.
http://www.benprocter.com/SITEv2/Graphics_Content/ZOOMPIC_Trans_DeadEnds_Arcee_2.jpg
http://fc01.deviantart.com/fs16/i/2007/184/c/9/Concept_Art_Arcee_by_Scream01.jpg

Ha megnézitek a fogatáson készült felvételeklet
http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-arcee-motorcycle-drivers/n1470030305_30185950_3887.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-arcee-motorcycle-drivers/n1470030305_30185952_4569.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-arcee-motorcycle-drivers/n1470030305_30185954_5263.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-arcee-motorcycle-drivers/n1470030305_30185955_5606.jpg

3 női motoros hölgyet láthattok pár képen, akik úgy tűnik hologram sofőrökként fognak funkcionálni. De miért kell három belőlük? A forgatáson egy szemtanú szerint 3 motor bukkant fel, egy fekete, egy kék és egy rózsaszín színű. Mivel Bay különleges robotokat ígért a folytatásra, elképzelhető, hogy Arcee nem egy, hanem 3 motorrá változik majd át. Röptűzről is érdekes dolgok láttak napvilágot. Minden jel szerint egy SR-71 BlackBird-é alakul majd át, csakhogy a forgatási napló szerint Álca jel villog rajta. Tehát úgy tűnik a film követi majd az első generációs rajzfilm és képregény cselekményét, és Röptűz a film folymán áll csak át az Autobotok közé.

http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-smithsonian-set-images/TFAirandSpace6.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-smithsonian-set-images/SmithsonianSetPics3.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-smithsonian-set-images/TFAirandSpace1.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun8-smithsonian-set-images/TFAirandSpace2.jpg

A forgatási képeken Űrdongó mellett egy letakart zöld autó ácsorog. Róla egyelőre nem sok mindent lehet, tudni, de nagy valószínűséggel ő is alakváltó lesz majd.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 09. - 10:08:04
3 női motoros hölgyet láthattok pár képen, akik úgy tűnik hologram sofőrökként fognak funkcionálni. De miért kell három belőlük?
Erre van egy ésszerű magyarázat, az, hogy kaszkadőrök, és inkább tartanak belőle hármat, minthogy egy sem legyen belőle. Meg lehet, hogy az egyik csak egy kunsztot tud a motorral, a másik, pedig egy másikat. Szerintem nem három motor lesz belőle (az elég hülyén hangzik), hanem vagy két külön robot tud majd motorrá alakulni, vagy pedig ami a legegyszerűbb, hogy a lányok csak kaszkadőrök. És hogy miért van három fajta motor is, arra is van logikus magyarázat. Lehet, hogy a film folyamán megváltoztatja majd az alakját, akárcsak Ûrdongó az első részben. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 10. - 19:00:30
Mikor jön az új Megtorló?

Megvan az első rész. Örülök, hogy végre megnézhetem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 10. - 19:05:52
2008. szeptember 12. A főgonosz Jigsaw (magyarban Fűrész) lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 10. - 19:21:35
Ez nagyon nem a fórum témája, de szeretnék megnézni néhány képregényfilmet amit még nem láttam. Sajnos nincs sok ilyen.
Ha tudtok néhány kevésbé népszerű, de jó képregényfilmet, légyszi írjátok meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 10. - 19:36:49
Ajánlom figyelmedbe a Régi Képregényfilmek topicot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 11. - 07:18:46
2008. szeptember 12. A főgonosz Jigsaw (magyarban Fűrész) lesz.
Bezzeg amikor én kérdeztem, nem kaptam választ. :-\ :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 11. - 08:11:43
Rendezője beszélt a Vasember 2-ről
Nálunk lényegében megbukott, Amerikában viszont az X-Men-filmeket is megelőzve már minden idők negyedik legsikeresebb Marveles filmadaptációja a Vasember, melyet így már csak a három Pókember-mozi előz meg.
Nem is volt csoda, hogy már az első hétvégét követően kitűzték a nemsokára a 300 milliós amerikai bevételt elérő film folytatásának dátumát (2010. április 30-ra), vagyis kurta két éve van a készítőknek, hogy összehozzanak egy, az előzményhez felérő folytatást.
Jon Favreau rendező nemrég emlegetett először konkrétumokat a Vasember 2-vel kapcsolatban, többek között azt, hogy még nem is kérték fel a film megrendezésére, de ettől függetlenül többször beszélt Robert Downey Jr.-ral, hogy milyen irányba vinnék el a filmet, milyen kunsztokat próbálnának ki. A lehetőségek tárháza mindenesetre hatalmas, hiszen papíralapon több mint 40 éves múlttal rendelkezik a karakter.
A tervek szerint, mivel kifejezetten erős szuperhősről van szó, egy hasonlóan nehézsúlyú ellenfelet választanának ki a sok Vasember-ellenség közül. A rajongók egyértelműen a Demon in a Bottle sztorit szeretnék megfilmesítve látni, azonban erre parányi az esély, hiszen a készítők valami újjal kívánnak előjönni és a nyári Will Smith-film, a Hancock is hasonló témát dolgoz fel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 11. - 12:25:10
Nálunk lényegében megbukott
Ez szerintem hülyeség.

szerk.: Ja, sg.hu. Akkor érthető, tőlük már megszoktuk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 16:11:12
MIért? A PÓkember filmek közelébe sem ért nézettségileg, pedig azok se a legeslegnépszerűbbek voltak itthon.

Jók ezek a forgatási képek Ben, elsőre Archee-ra azt mondtam volna, hogy gagyi, de ismerve a többi robotot az első részből egész jól néz ki. Lehetnének a "vonásai" kicsit vastagabbak mondjuk. Persze egy motor picit kisebb, mint egy autó.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 11. - 16:51:28
MIért? A PÓkember filmek közelébe sem ért nézettségileg, pedig azok se a legeslegnépszerűbbek voltak itthon.
És ha egy film nézettsége nem éri el a Pókember-filmekét, akkor már megbukott? Én úgy gondolom, sikere volt itthon, bár ezt csak személyes tapasztalat alapján tudom mondani (eddig még nem beszéltem olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy rossz film). Mondjuk én sem vagyok jobb forrás az sg-nél. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 17:06:24
Nem, hanem a Pókember filmeket viszonyítsd a többi nagy blocbusterhez, hát az első 2 rész egész jó volt, a 3. már kevésbé itthon. A Vas meg jócskán elmaradt még a 3. rész nézettségétől is...ergo bukott. Legalábbis ha azt vesszük, amcsiban milyen sikeres lett, mindenképpen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 11. - 17:33:55
MIért? A PÓkember filmek közelébe sem ért nézettségileg, pedig azok se a legeslegnépszerűbbek voltak itthon.
És ha egy film nézettsége nem éri el a Pókember-filmekét, akkor már megbukott? Én úgy gondolom, sikere volt itthon, bár ezt csak személyes tapasztalat alapján tudom mondani (eddig még nem beszéltem olyan emberrel, aki azt mondta volna, hogy rossz film). Mondjuk én sem vagyok jobb forrás az sg-nél. :)
Az a baj, hogy lehet, hogy akik látták, azoknak tetszett a film, csak nem elegen látták. Így nem kritikailag volt bukta, hanem anyagilag. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 17:51:59
A kritika már egy más dolog. Abban én is csak jókat hallottam. Még olyanoknka is tetszett, akik alapból nem szeretika  képregényfilmeket, vagy olyanoknka is, akiknek azért bízok az ízlésében(pl egy Király nevében nem lesz soha überkirály film, vagy a War, vagy sorolhatnám.. :D).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 11. - 17:56:47
Én is pont ezt írtam. ;) Amúgy mi bajod a Warral? Szerintem tök jó, ez végre nem volt olyan mint a mostani akciófilmek, amik már inkább akció-vígjátékok, hanem 90-évek feelingje volt. Én legalábbis így éreztem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Június 11. - 18:19:20
He, az is fura, hogy a Comics filmelet előre leírják, hogy bukta lesz, de mégis mostanában örökké leszinkronizálják.
Kivéve a Batman-t.
Nekem az a tapasztaloatom, hogy azokat szokták leszinkronizálni egyből, amiktől várnak is valamit,nem?(De ez csak tipp a részemről)
Kíváncsi vagyok akkor mikor fognak beleunni ebbe, és fejezik be comics filmek egybőli leszinkronizálásást, ha már örökké előre leírják.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 18:22:56
Áh, szerintem elég silány lett a War. Mostanában nagyon gyengék az akciófilmek...az utóbbi évek terméséből 3 film tetszett csak, de ezek nagyon:
Running Scared, We Own the Night, Steer Kings(nem értem a kritikusok miért húzzák le :headscratch:).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 11. - 18:49:51
Magyarul nem lehetne a címeket? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 11. - 19:17:13
Jók ezek a forgatási képek Ben, elsőre Archee-ra azt mondtam volna, hogy gagyi, de ismerve a többi robotot az első részből egész jól néz ki. Lehetnének a "vonásai" kicsit vastagabbak mondjuk. Persze egy motor picit kisebb, mint egy autó.

Na, ezt a képet csak neked találtam, meg azoknak akik megnézik ;D:
http://farm2.static.flickr.com/1147/665688261_ca8014556d_o.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 19:20:51
Fú magyarul? Nem nagyon nézek magyarul filmeket. :D Kettőt tudok: Az éjszakai urai és Az utca királyai. Vagy valami ilyesmi. :D
Ben: ez mikori kép? Mert Bumbe, meg Optimus sem így nézett ki a filmben, meg szerintem ekkora méretbeli klönbség sem volt közöttük... :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 11. - 19:23:06
Az éjszakásról még nem hallottam, Az utca királyait meg már más is ajánlotta. Akkor majd utánanézek miind a kettőnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 11. - 19:24:55
A kép még az első részhez készült, a vezető grafikus, Ben Procter készítette, de az oldalán találsz többet is.
http://www.benprocter.com/SITEv2/HTML/PROJPAGE_Trans_02.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 20:02:44
Mindháromra keress rá!
A running scared az Halálos hajsza volt magyarul.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Június 11. - 20:50:47

Na, ezt a képet csak neked találtam, meg azoknak akik megnézik ;D:
http://farm2.static.flickr.com/1147/665688261_ca8014556d_o.jpg


Az a Racsni mennyivel jobb lett volna , kár érte:-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 11. - 23:19:39
2008. szeptember 12. A főgonosz Jigsaw (magyarban Fűrész) lesz.
Ha kicsit elgondolkodom, egyáltalán nem biztos, hogy Fűrész lesz a neve magyarul. Alapvetően azért nem, mert a "fűrész" egy forditási baki. Ugyanis a Jigsaw nem csak fűrészt jelent, de mozaikot is, kirakóst. Márpedig Jigsaw azért kapta a nevét, mert az arca úgy néz ki, mint egy puzzle. Minden országban Mozaic volt a neve. Ettől még lehetne itthon Fűrész, de ez a név ma már erősen jelent valamit a nézők számára, nem biztos, hogy bevállaják, amikor a másik verzió frappánsabb...
MIért? A PÓkember filmek közelébe sem ért nézettségileg, pedig azok se a legeslegnépszerűbbek voltak itthon.
A Pókember 1 nagy siker volt itthon is. Illetve nem nagy, de jelentős siker. Ha jól tudom, százezren látták. Ez amcsi filmeknél jónak számít, különösen, ha nem valami nagyágyú a főszereplő.
A War nekem is tetszett. Nagyon jelentőségteljes volt Jet Li, amikor még egy óra múltán se ütött még egyet se.  :D A fordulat is tetszett a végén.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 23:22:29
Meg a Kirakós sokkal érdekesebb név, mint a Fűrész. Meg már a Fűrész filmekben is Jigsawt kirakósnka mondták, szóval szerintem adja magát, hogy így kellene fordítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 11. - 23:22:42
És ha megfigyelitek a szájmozgást (igen, ezentúl ez lesz a mániám  ;D), akkor a Jigsaw hasonlít a Kirakósra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 23:26:53
A szájmozgást? WTF? :oh: :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 11. - 23:35:13
Az artikulációt. Nem figyelted még, mennyire ügyelnek erre minden szinkronban?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 11. - 23:37:19
Na de először hogy lett a jigsaw-ból fűrész?? :headscratch: Azt hittem, vicceltek. :D Azért ez olyan, mint a Rémholló. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 11. - 23:48:48
Jó kérdés, nem tudom, ki fordította először annak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 11. - 23:52:12
Szerintem fogalma nem volt a karakterről.
Idézet
Az artikulációt. Nem figyelted még, mennyire ügyelnek erre minden szinkronban?
Ááá...lehet az új szinkronok ezért enniyre mesterkéltek. A régiekben még tuti nem volt így...inkább pont az ellenkezőjét figyeltem meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 12. - 07:26:55
Mindháromra keress rá!
A running scared az Halálos hajsza volt magyarul.
Oké, így már könnyű lesz a harmadik is. Kösz. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 12. - 10:34:23
Nemrégiben írtam, hogy néhány csúnya bácsi a fejébe vette, hogy elkészíti a Robocop fojtatását. Na mint kiderült, és ahogy ez most divat, nem folytatás lesz, hanem eredet. Aztán majd lehet vitatkozni, hogy mi másolt mit, a Transformers a Vasembert, a Vasembert a Robotzsaru stb:
(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr3/20080610_robocop.jpg)


A Dreamworks kiszáll?

Miközben a Transformers film készül, és záporoznak az új képek, úgy tűnik, Steven Spielberget, a film executive producerét egészen más dolgok foglalkoztatják. A világhírű rendező és kollégája, David Geffen jó két és fél évvel ezelőtt adta el a Dreamworks stúdiót, és az általuk készített filmek jogait, addigi disztribúciós partnerüknek a Paramount Studiosnak. Az 1.6 milliárd dolláros üzlet keretében többek között a Dreamworks Transformers című produkciója is a Paramount kezébe került. Azonban a két filmcézár szerződése, mely egyébként 2010-ig szól, 2009-től egyoldalúan felbontható, és úgy tűnik Spielberg és Geffen pont ezt is tervezik. Ha kilépnek a cégtől, valószínűleg vihetik a Dreamworks nevet is, az ugyanis nem a Paramount tulajdonában van, hanem az eredeti Dreamworks máig független animációs részlege birtokolja. A Jeffrey Katzenberg által vezetett Dreamworks Animation pedig feltételezhetően megvonja majd a Dreamworks név használati jogait a Paramounttól, és visszaadja majd azt a két régi kollégának, akik megkezdhetik az új, független stúdió kiépítését. A filmek külföldi forgalmazásáról, amelyet a Dreamworks soha sem végzett maga, jelenleg a Paramount, az Universal, a Disney és a 20th Century Fox stúdiókkal tárgyalnak, és Spielberg reményei szerint végül is az Universal mellett teszik le a voksukat. Mit jelent mindez a Transformers film szempontjából? A Dreamworks filmjeinek joga a Paramount kezében van, ám Spielberg meglehetősen sok filmnek, így a Transformers folytatásának is szerződés szerint a producere. Feltehetőleg egyezséget kötnek majd, hogy mely filmeket viheti el magával az új stúdióhoz és melyiket nem. Ám ha van film, amit a Paramount nem fog elengedni, az biztosan a Transformers lesz. Úgy tűnik tehát, szintén egyezség kérdése lesz, hogy a Transformers 2 Dreamworks logoval az elején indít-e majd, az pedig a teljes egészében a Paramounttól függhet, hogy egy esetleges harmadik részhez kívánják-e az új Dreamworks segítségét igénybe venni egyáltalán. Spielberg szerepét ez ugyanakkor nem érinti, ő mindenképpen producerként jegyzi majd az esetleges folytatásokat.
 

Srácok, a Dragon-ról hallott valaki valamit, nagyon csendben vannak egy ideje?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 12. - 12:35:16
Oké, hogy nosztalgia, meg minden, de esküszöm ez a Robocop poszter ocsmányabb, mint a 20 évvel ezelötti...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 12. - 14:10:33
Bűnrossz. Sajnos már nagy csak a Terminatort teszik tönkre, már szegény Murphyt se kímélik.
Sajnos ez is Murphy törvénye: Amit el lehet b@szni, azt el is b@sszák... :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 12. - 14:38:33
De most komolyan, ez fényévekkel jobb:
(http://content.answers.com/main/content/wp/en/d/de/RoboCop.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 12. - 19:11:44
Ami még jön

(http://www.starkindustries.ru/_ph/15/2/371498697.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 12. - 20:17:28
Na mivan újra előrángatták szegény bádog zsarut??? :hehe:
Nah ez a Marvel mozi csomag egy fél évre kb kielégít :D bár már dolgozhatnának a következő filmeken is :D
a legjobban az ironman II re és az amkapira leszek kíváncsi  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 12. - 20:45:18
Warren Ellis: Red

Warren Ellis Red képregényét is megfilmesítik. Ellis egy másik hasonló művére vetettek szemet a minap. A Red egy korábbi CIA ügynökről szólt, aki bérgyilkos volt, de már rég visszavonult a szakmától. Egy nap megpróbálják megölni, ő pedig beveti ismét magát, hogy megtudja kik és miért akarnak végezni vele.

A Red egy 3 részes minisorozat volt és 2003-ban jelent meg (honosítva megtalálható valamelyik képregényes oldalon is, én is olvastam). A filmben azonban nem egy öreg fickó lesz a főszereplő, hanem egy fiatal színészt keresnek, ráadásul a filmbeli ügynök érteni fog a modern dolgokhoz is (szvsz ez már nem is fog a képregényhez hasonlítani).

A producer Lorenzo di Bonaventura (Transformers). A forgatókönyvet pedig Erich and Jon Hoeber írják.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 12. - 22:35:25
Szóval a Hangyát csak dobták, mi?  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 13. - 09:42:54
Eszerint a flyer szerint úgy tűnik inkább erre a 4-re koncentrálnak, de szerintem ez nem azt jelenti, hogy a többit ne készítenék el 2011-ig.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 13. - 13:12:36
Végre én is "a fórum hírhozója" címben tetszeleghetek. :D klikk (http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2008/06/13/gyorshirek_leonardo_dicaprio_lehet_amerika_kapitany/)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 13. - 14:06:59
Áh, Steve Rogers a legkockaállúbb kockaállú, Mister kockaáll. Leo abszolúte más karakterű min ő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 13. - 14:13:04
Kizárt hogy Leo-ból Amerika Kapitány legyen, esetleg a csenevész csóka, akiből a szérum után a Kapitány válik. De inkább tartom valószínűnek, hogy Thor és Amerika Kapitány szerepére is egy kevésbé ismert vagy elismert színész választanak, mert Leo és Pitt gázsija is valahol 20 milla körül mozog filmenként, ekkorát meg nem ruház be a Marvel. Maconaughey meg a kifizethető kategória.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 13. - 14:25:13
Jah szerintem is. Mondjuk Pittet el tudom képzelni Thornak, inkább néz ki úgy, mint a Trójában görögnek. Csak túl ismert színész hozzá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 13. - 14:36:15
Jaja, valaki kevésbé ismert kell. DiCaprio alacsony is hozzá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 13. - 18:13:37
DiCapribogyó  ???  :lol: :lol: :lol: :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Daredevil - 2008. Június 13. - 22:42:36
Ha Dicaprio lenne Steve esküszöm jelentkeznék a Vörös koponya szerepére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 13. - 22:53:28
pepo-t meg beöltöztetjük fekete macskának  :hehe: :hehe: :hehe: :hehe: :hehe: :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 13. - 22:56:47
Végülis...totál úgy nézek ki mint Felicia. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 14. - 08:23:18
Magassarkúban biztos.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 14. - 08:47:54
 :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 14. - 15:38:00
Amikor az Ultimates-ben Nick Fury-t Samuel L. Jackson-ról mintázták biztos gondoltak a későbbi filmekre, és emiatt feltételezhetjük hogy Brad Pitt esélyes Thor lehet.

(http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/Untitled-Scanned-19.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 14. - 15:37:52
Én mondtam, hogy arca szerint jó Thor lehetne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 14. - 15:41:11
én mondtam Brad Pitter!!!  8)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 14. - 15:53:34
Grandmaster Ben: Nem írnál még egy levelet, hogy akkor mikor lesz hát az a nyomorék TDK bemutató? Mert mindnehol aug 7 van még... :headscratch: :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Június 14. - 17:04:58
Én már rákészültem az augusztus 7-re :D :-\
Legfeljebb örülök majd, ha hamarabb lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 14. - 17:19:13
Grandmaster Ben: Nem írnál még egy levelet, hogy akkor mikor lesz hát az a nyomorék TDK bemutató? Mert mindnehol aug 7 van még... :headscratch: :(

Kitaláltad a gondolatom. A Hulk előtt amit ma néztem leadták a TDK előzetesét, de nem írtak időpontot. Úgyhogy miután írtam a Hulkról egy kicsit, küldtem megint egy levélkét a TDK forgalmazójának hogy mondjanak már valami konkrétumot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 14. - 17:29:23
Kár, hogy a Bosszú Angyalaira és az Amerika Kapitányra 2011 - ig kell várni. Ezt a fűrészt az új Megtorlóból nem nagyon ismerem, de az első részből
ítélve ez a film is nagyon jó lesz. Thornak Brad Pitt szerintem nem jó. Azt lehet már tudni, hogy ki lesz az Amerika Kapitány a filmben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 14. - 18:39:22
Megérkezett a válasz a TDK-s kérdésre. Kétszer is visszakérdeztem a biztonság kedvéért, ami két dolgot jelent, hogy valaki a forgalmazónál még ilyenkor is benn ül a gép előtt, a másik, hogy a sok kérdezősködés miatt én vagyok náluk az első számú közellenség de hát letoszom.

A BATMAN: A SÖTÉT LOVAG MAGYARORSZÁGI PREMIERJE AUGUSZTUS 7.-ÉN LESZ MEGTARTVA. Ez a hivatalos időpont. Már biztos és fix.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 14. - 18:51:02
Király. :(
Köszi azért, hogy megkérdezted megint.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 14. - 18:56:30
Itt van az mindjárt. Vége a foci eb-nek és rá egy hónapra már jön is.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 15. - 13:20:06
A robotzsaru marvel film? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 15. - 13:31:42
Először a Marvel adta ki a Robotzsarut képregényben, így ha úgy vesszük, akkor igen, az volt. De akkoriban inkább a filmmel egyidőben jöttek ki az adott képregénnyel, hogy meglovagolják a film sikerét. Pont ezért a Darkman, ami tegnap volt a tévében, az is Marvel filmnek lehet tekinteni. Bár ezek egyáltalán nem tartoztak bele a Marvel Univerzumba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 15. - 13:32:13
Akkor bocsi lovag, tévedtem :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 15. - 13:40:34
Vagy a Marvel odadobta őket a Malibu Comics-nak, mint a Nightman-t. Az is TV sorozatként indult, de már abban is sz@r volt. Aztán lett belőle egy rövid életű képregény, aminek egyetlen értékelhető része amikor Nightman összekerül Wolverine-el.

(http://www.flickscribe.com/wp-content/uploads/2007/06/mem-nightman-01.jpg)

(http://i10.ebayimg.com/02/i/000/82/2e/3187_1.JPG)

Ezt csak azért írom, met ezt is fel akarják újjítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 16. - 11:53:59
A Vasember hatalmas sikere után Robert Downey Jr. dúskálhat az ajánlatokban. Valószínű ő lesz Sherlock Holmes ami Guy Ritchie rendezésében készül, szintén őt nézték ki Hugh Hefner szerepére. Hefner a Playboy birodalom atyja.

Downey most tárgyal a DreamWorks-szel, a stúdió őt szeretné a Cowboys & Aliens-hez, ami sci-fi és western keveréke lenne, 2010-ben szeretnék bemutatni. Szintén 2010-re tervezik A Vasember folytatását, tehát ha elvállalja ezt a sci-fi-t, elég húzós évek elé nézhet, semmi lazsálás.

A Cowboys & Aliens egy grafikus novella alapján készül, amit Fred Van Lente és Andrew Foley írt. A történet középpontjába egy nagy csata áll, ami éppen a vadnyugaton zajlik az apacsok és telepesek közöt, a telepeseket csapatában van Zeke Jackson (Downey), aki korábban a hadseregél szolgált. A csatát azonban megzavara egy űrhajó, amely éppen kényszerleszállást hajt végre a közeli Silver City-nél. Az indiánok és a telepesek összefognak az idegenek ellen, akik fejlett technikájukkal ölnék halomra a népességet.

A produkciót sok stúdió próbálta már tető alá hozni az évek alatt, különböző írók írták már a forgatókönyvet: David Hayter (X-men United), Thomas Dean Donnelly és Joshua Oppenheimer (Szahara), Jeffrey Boam (Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag), Thompson Evans (Wedlocked), Chris Hauty (Never Back Down) és Steve Oedekerk (Evan a Minden6ó, Ace Ventura). Jelenleg Hawk Ostby és Mark Fergus (A Vasember, Az ember gyermeke) írja a forgatókönyvet.

(http://www.firstshowing.net/img/cowboys-aliens-big.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 16. - 14:14:14
vicces plakát :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 16. - 14:20:37
Nem nagyon ismerem ezt a képregényt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 16. - 14:38:07
Hát ezzel nem vagy egyedül. Én is csak hallottam róla, de olvasni még nem olvastam.

Shia LaBeouf és Űrdongó látható egy éjszakai jelenet felvételei közben.
https://www.youtube.com/watch?v=F_h-Nu59-r0
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 16. - 14:53:02
Ki ez a Nightman?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 16. - 15:39:07
Írtózatos nagy baromság. Adva van egy Johnny Domino nevű szaxofonos aki egy elektromos vihar következtében különleges képesség birtokába jut: telepatikusan tud kapcsolódni a gonoszhoz. Ezután kettős életet él: Johnny-ként továbbra is egy jazzklubban játszik, míg Nightmanként a rossz fiúk nyomába ered. Egy mérnök segítségével hozzájut egy golyóálló, lézerszemes, repülni tudó katonai project páncélhoz. Nem egy nagy durranás. Maga a karakter még életképes is lehetne, de olyan bűnrossz sztorikat írtak hozzá, hogy a Marvel inkább odalökte a Malibu-nak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 18. - 15:01:52
Azt vártam a Wolverine filmtől, hogy Logant több fontos történelmi eseményben bemutassa. Korábban már voltak olyan képek, ahol Logan és Victor Creed alias Sabretooth a vietnámi háborús díszletek között haverkodiik, most pedig kikerültek a netre azok a fotók, amik a Második Világháborúba, konkrétabban a Normandiai partraszállás (Omaha Beach) kellős közepébe pottyantják kedvenc mutánsomat:

(http://host.trivialbeing.org/up/wolverine-jun11-blacksmith-beach-hugh-jackman-soldier.jpg)

http://host.trivialbeing.org/up/wolverine-jun11-blacksmith-beach2.jpg


És az ízelítő után itt a többi:

http://www.flickr.com/photos/27545116@N07/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 18. - 15:17:58
A partraszálláskor szerintem jól nézne ki egy Cap-cameo.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 18. - 15:22:04
Ha a Wolverine filmet a Marvel Studios készítené akkor, de sajnos köze sincs hozzá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 18. - 15:30:24
Én nem tudom elképzelni őt bevonulni katonának. Még Bruce Lee is megtagadta, pont egy Rozsomák vonulna be?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 18. - 16:11:05
Most hogy jön ide Lee? A harcművészetek miatt? A filmben lehet úgy lesz, hogy a háború után megy Japánba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 18. - 17:36:41
Nem arról van szó, hogy Rozsomák ott van a Vietnámi háborúban is?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 18. - 17:41:13
Áh, csak olyan háborúban, ahol az amerikaiak nyertek.  ;D Ha Rozsomák ott lett volna, akkor azt is ők nyerik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 18. - 21:08:50
Kaine, ez a 2. Világháború... :DNormandia..ismered. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 18. - 22:03:21
Korábban már voltak olyan képek, ahol Logan és Victor Creed alias Sabretooth a vietnámi háborús díszletek között haverkodiik
:nezze: :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 18. - 22:48:46
Hát én nem tudom akkor. De hogy ez a kép a 2. világháborús részből van az 100. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 08:27:51
Ezek a második világháborús partraszállás képei, de jóval korábban raktam fel olyanokat is amelyek a vietnámi diszletben készültek. Jóval jóval korábban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 19. - 08:36:46
Eddig nem győzött meg a Wolverine film. :( Jackman ide vagy oda, ha jönnek az amcsi katonás sablonnal meg a háborús film hangulattal, akkor annak semmi köze Loganhez. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 09:01:18
Náhny képen kívül eddig se egy teaser-t se egy trailert nem tettek közé, így csak a képek alapján még korai lenne bármit mondani. De mivel rengeteg ismert Marvel karaktert akarnak a filmbe beletuszkolni, ahhoz hogy értékelhető film legyen a végén, bőven 2 óra felett kell lennie a játékidőnek, abban meg biztos kialakul rendesen a történet, jó sok japánnal.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 19. - 09:14:36
Oké, optimista leszek. ;) Csak a katonás-háborús filmektől hülyét kapok. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 12:30:04
Ez katonás-háborús-Rozsomákos.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 19. - 13:16:22
Nem hiszem, hogy kihagynák a nagy pátoszos ziccert. Ez a szükséges rossz az amcsi filmekben...végülis amcsik nem? Ha Olaszország lenne a filmipar központja, akkor meg a nagy olasz hősiesség jönne kilóra...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 16:01:47
Ebből a típusú motorból fog Arcee robottá alakulni a Transformers 2-ben. A készítők nem aprózták el, rögtön hatot rendelketek belőle, hármat a kaszkadőr jelenetekhet, hármat pedig a közelikhez és a "hős" beállításokhoz. Darabját 40.000 dollárért.

http://host.trivialbeing.org/up/transformers-jun17-possible-arcee-motorcycle.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 19. - 16:08:20
Nem rossz. Engem is megdobhatnának egyel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 16:12:46
Agyon is nyomna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 19. - 16:19:30
Nem mondtam egy szóval sem, hogy sokat motoroznék vele. Egy hétig megtartanám, utána adnám el egyből. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 20:15:25
Sajnos szomorú hírrel kell szolgálnom. Nem készül el a Captain America mozifilm, ugyanis valaki megelőzte Nick Fury-t és a Marvel Studios-t.

(http://farm3.static.flickr.com/2359/2142149354_5e7f04b822_o.jpg)

http://farm3.static.flickr.com/2359/2142149354_5e7f04b822_o.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 19. - 20:36:06
 :lol: Nem baj, így még a Marvel Zombies elkészülhet.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 19. - 21:56:06
 :o  :yucky: :skullbones: Blöe.... Zombi? Sepi hisz darabokra tépte az az édes kis mackó szerencsétlen amkapot... abból ha bármi is életre kel, megtapsolom :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 19. - 22:03:23
A zombik képesek rá. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 19. - 22:21:16
Ben, ez a hét vicce volt!  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 22:23:48
Csak a véres valóság.  ;) ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 22:35:02
Hopp gyerekek, asszem most beletaláltam. Úgy tűnik megvan Kapi:

(http://i178.photobucket.com/albums/w248/norrinradd85/lewis-jason-photo-xl-jason-lewis-62.jpg)

A neve Jason Lewis.

http://www.google.hu/search?hl=hu&q=Jason+Lewis+captain+america&btnG=Google+keres%C3%A9s&meta=
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 19. - 22:37:31
És ez már biztos forrás, vagy csak találgatsz? De egyébként kinézet alapján tényleg tökéletes lenne. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 19. - 22:46:01
Mivel már Amerika Kapitány szerepe kapcsán csak Danny de Vito-t nem említették azt mondom hogy még várjunk, de minden fontosabb mozis oldal ezt a színészt hozza Cap-ként.
De elég ha a kép alatti linkre kattintasz, az is hoz jópár forrást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 19. - 22:49:40
Nem tudom kiez, de kinézetre tökéletes választás. Tipikus szőke kockaállú svéd szépfiú típus, mint Kapi. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 20. - 00:22:01
Ja, szerintem is passzol hozzá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Június 20. - 08:29:17
Ez a srác tényleg tök jó lenne, jobb, mint Matthew.
Csak nem olan ismert, az nem baj? A Marvel nem valami nagy ágyút akart erre?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 20. - 08:32:31
Attól hogy mi Magyarországon esetleg még nem hallotunk róla, még lehet nagyagyú.  ;) ;D Ahogy nézegettem az imdb-s profilját, már elég sok színészi munka van mögötte.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 20. - 10:30:35
Ben, ez a medvés nagyon nagy volt! :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 20. - 11:50:23
Örülök ha Amerika Kapitány iszonyatos halálával örömet tudtam okozni neked. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 20. - 12:06:29
Stimmel a srác :D tényleg olyan markáns amerikai katona feje van :) nincs kedve valakinek valami progival, ráhúzni a fejére az a bizonyos maszkot???  :cap:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 20. - 13:08:11
Örülök ha Amerika Kapitány iszonyatos halálával örömet tudtam okozni neked. ;D
Azzal bármikor. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Június 20. - 13:12:48
háhá ben ez nagyon nagy volt :lol:amúgy ez a csávesz pont jó lenne kapinak
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 20. - 22:32:08
Remélem a stúdió nem kezd megint variálni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 21. - 11:33:13
Úgy tűnik igazam lesz a Pókember 4-el kapcsolatban, és a Marvel arra játszik, hogy visszakerüljenek a jogok a Sony-tól hozzájuk:
http://www.superherohype.com/news/spider-mannews.php?id=7382
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 21. - 16:09:31
Jó ez a kép. :hehe: Viszont a hapek tényleg jó lenne Kapinak, csak nehogy DiCaprio legyen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 22. - 16:21:50
Újabb Transformers 2 videók amikben szerepel két Chevy Trax kisautó. Ezek azok a kocsik, amikből egy autobot robot áll majd össze:

https://www.youtube.com/watch?v=s_PmYLvn_X8

https://www.youtube.com/watch?v=4gj0PRbAAWk

(http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun21-eastern-state-penitentiary-vdg/ESPChevyBeat1.jpg)

(http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun21-eastern-state-penitentiary-vdg/ESPChevyTrax1.jpg)

(http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-jun21-eastern-state-penitentiary-vdg/ESPChevyTrax3.jpg)



Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 23. - 09:01:28
Olyan képed MÉG ugye nincs Ben, amivé ezek fognak változni??? kíváncsi lennék ezekre a robotokra is  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 23. - 09:26:10
Ha lesznek conceptek, akkor azok itt megtalálhatóak lesznek:
http://www.benprocter.com/SITEv2/HTML/PROJPAGE_Trans_02.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 23. - 09:39:06
oké köszi Ben, jó kis oldal  8)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 23. - 10:12:32
Vannak olyan filmek, amelyekkel mindenki jobban járna ha nem készülne el. Én sajnos így érzek a Green Hornet - Zöld Lódarázs project kapcsán, amelynek premierjét a Sony már ki is írta 2010. június 25.-re.
http://www.sonypictures.com/movies/thegreenhornet/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 23. - 10:23:32
Egyetértek, Ben. Szerintem ez már a címével megbukhat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 23. - 10:25:01
Nem biztos, azért amerikában elég népszerű volt a sorozat. Az könnyen lehet, hogy külföldön meg fog bukni a film, de amerikában visszahozhatja az árát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 23. - 10:34:27
Kizárt dolog. Márcsak a címszerepet játszó színész miatt is, aki ugyebár Seth Rogen. A srác eléggé testes, és mivel már forgatják a filmet kétlem hogy hirtelen karatebajnok szállfatermetű hős vállt volna belőle. Még akkor se lenne nyeresésges ha eleve szuperhős paródiának vagy sima vígjátéknak szánnák.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 23. - 10:39:03
Amerikában tényleg lehet. :) Mondjuk az is igaz, hogy nekik szinte bármit el lehet adni. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 23. - 10:47:09
Igazából nem a Lódarázs volt nagy karatebajnok a sorozatban, hanem az inasa, Kato (akit ugye anno Bruce Lee alakított). A Lódarázs inkább csak kitünő detektív volt. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 23. - 10:51:23
Én ezt a srácot akkor sem tudom elképzelni Zöld Lódarázsként:

http://www.timeout.com/img/31521/w513/image.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 24. - 17:03:44
Néhány Dragon Ball és GI Joe poszter:

(http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/44319.jpg)

http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/44268.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/44285.jpg
http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/44286.jpg

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 24. - 17:05:49
Még mindig úgy vagyok vele, hogy a G.I.Joe jobban fog érdekelni, mint a Dragon Ball. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 24. - 17:07:18
Engem bármi jobban érdekel mint ez a kettő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 24. - 17:15:53
Én is úgy értettem, hogy ha a kettő közül kellene választani.  ;) Amúgy engem sem hoz lázba igazán egyik sem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 24. - 17:41:58
Ez a gyökér lenne SonGoku ?  :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 24. - 17:43:44
Ja. És tényleg elég unszimpatikus a gyerek, de valszeg az egész film az lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 24. - 20:28:53
Szerintem mindkettő xar lesz, engem nem érdekel egyik sem. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 24. - 20:49:43
Azért mind2-t megnézem  :hehe: de hogy nem moziban az 100
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Június 24. - 22:52:08
emberek nemtud senki semmi infór a silver surfer filmről?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. Június 25. - 08:01:21
Úristen, milyen gyerekkorotok volt nektek? Ne várjátok a G.I. Joe filmet? :o Hová kerültem én... :roll: Viszont ettől a Dragon Ball-tól nekem is kezd elmenni a kedvem...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 25. - 08:55:14
Genal: A Silver Surfer project egyenlőre nagyon be van fagyva. 2009-re van kiírva a film, de bajos hogy elkészülne addig, hiszen még forgatókönyv sincs. Az Utazó szerepére leszerződtették Doug Jones-t, aki az F4-ben is játszotta, a forgatókönyvvel pedig J. Michael Straczinsky-van megbízva aki egyaránt otthon van a sci-fi és a képregényes világban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Genal - 2008. Június 25. - 09:23:07
oké kösz ben ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 25. - 09:26:47
Még annyit lehet tudni a filmről, hogy pontosan ugyanott kezdődik, ahol az F4 befejeződött. Vagyis az első kockákon az Utazót az űrben lebegve látjuk, közvetlen azután, hogy szembeszállt Galactus-al. Szerintem egyszerre lesz eredet-sztori és amolyan folytatás ha beszámítjuk az F4 filmet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 25. - 10:55:30
Én is szerettem a G.I.Joe-t, csak valahogy a TF után nem látom, hogy ebbe a filmbe fog szorulni egy kis komolyabb tartalom. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 25. - 11:07:10
Engem a Dragon ballból csak James Marsters érdekel. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 25. - 11:17:42
Sehogy. A színész stáb fele jóformán azt se tudja hol van. A Wayens gyerek még életében nem játszott komoly szerepet, most meg egy rettenthetetlen katonát kellene játszania. De kérem. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 25. - 12:05:50
Húú, visszatérve, lemaradva kicsit... ez a songoku utánzat elég karcsú.. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 25. - 14:36:17
Én is szerettem a G.I.Joe-t, csak valahogy a TF után nem látom, hogy ebbe a filmbe fog szorulni egy kis komolyabb tartalom. :roll:
Én azért nem várok egy játékfigurás filmtől komolyabb tartalmat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Június 25. - 17:24:45
A Transformersben is pont az volt aszép, hogy egy szórakoztató kis mozi volt és nem akart többnek látszani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 25. - 18:01:01
Jaj, ez a Dragon ball... Siralmas. :'( A GI Joe viszont jobban érdekel. De ha már Dragon ball-nál tartunk:
https://www.youtube.com/watch?v=MQyxZlOLRxQ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 25. - 19:21:42
Háátt ez elég gyenge....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 25. - 21:33:49
Nyugi ez még csak amolyan fan-made, rajongók készítették.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 26. - 12:38:03
Gondoltam, de szerintem Piccolo nem rosz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 26. - 15:37:42
Joss Whedon képregényíró, rendező és forgatókönyvíró. A Buffy az ő nevéhez fűződik, a Firefly pedig igazi kult a sorozatok világában. Jelenleg a Dollhouse sorozatán ügyködik, állítólag jön a Firefly mozi folytatása is, aminek az első része ugyan megbukott a mozikban, de dvd-n jól termelt. De ezen felül még egy musicalen is ügyködik, ami majd az interneten lesz elérhető. A Doctor Horrible’s Sing-Along Blog egy 3 részes, összesen 36 perces produkció lesz.

A történet egy alacsony bérű szuperbűnözőről szól, aki megpróbál lenyűgözni a mosodában egy szép lányt, de fél megszólítani, szintén szeretné legyőzni nagy ellenfelét Kalapács Kapitányt (Captain Hammer) és szeretne bejutni a Evil League of Evil-be (a Gonosz gonosz csapata).

Whedon a testvéreivel együtt írta a musicalt (Zack és Jed). A WGA sztrájk alatt írták meg a sztorit. Nathan Fillion lesz Captain Hammer, Neil Patrick Harris pedig a főszereplő (Dr. Horrible) és Felicia Day is benne lesz, aki a Buffy-ban is szerepelt.

https://www.youtube.com/watch?v=QxXYSk_6-3Y

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 26. - 17:17:52
Hogy is mondjam... Érdekes. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 26. - 18:11:34
Ez vicces lehet! ;D Köszi Ben!

A Dollhouse meg azért is érdekes, mert Dushku mellett egy másik kedvelt színésznőm, Amy Acker is benne lesz. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 26. - 18:41:00
Inkább ezt nézem meg kétszer mint a DBZ-t és a GI Joe-t egyszer is. Whedon munkáit meg amúgy is szeretem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 26. - 19:23:09
DBZ
Csak DB. :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 27. - 07:11:06
Egy Transformers érdekesség:
http://www.superherohype.com/news/transformersnews.php?id=7405 (http://www.superherohype.com/news/transformersnews.php?id=7405)
Két Megtorló poszter:
http://www.superherohype.com/news/punishernews.php?id=7404 (http://www.superherohype.com/news/punishernews.php?id=7404)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 08:23:02
DBZ
Csak DB. :P

Pláne.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Június 27. - 11:20:35
A Hancocknak nem nagyon ismerem a történetét. Valaki letudná írni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 11:44:04
A Hancockról:

http://www.mozi-dvd.hu/cikk4389.html

Vörös Sonja mozifilm készül:

Robert Rodriguez felügyelete alatt készül el a Vörös Szonja, akit Rodriguez csaja, Rose McGowan alakíthat majd. Douglas Aarniokoski rendezheti majd a filmet, az ő nevéhez fűződik a Hegylakó 4: A játszma vég. A Vörös Szonját 2010-ben tervezik bemutatni.

Rodriguez szerint a forgatókönyv szórakoztató. Szonja erős, okos és ravasz. Megvan mindene ahhoz, ami a túléléshez szüksége van. McGowan adta oda Rodrigueznek egyébként a forgatókönyvet, azzal, hogy szerinte nagyon jó.

A történet főleg a képregényből merít, de az meg Robert E. Howard könyvei alapján készült. A Vörös Szonjából már készült egy film anno 1985-ben Bridgette Nielsen és Arnold Schwarzenegger főszereplésével.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Június 27. - 12:17:00
Érdekes ez a Vörös Sonja hír. Én biztosan kiváncsi lennék rá, csak jó kérdés, hogy Rose mennyire lesz megfelelő a szerepre. Mert bár nem néz ki rosszul, de a szinészi képességeiről nem tudok nyilatkozni, mert még egyszer sem láttam semmiben (vagy pedig nem tünt fel, hogy ő az). Mindenesetre elég ritka az, hogy jól süljön el, ha egy rendező vagy producer barátnője kapja meg a szerepet egy filmhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 12:23:30
Hosszú évekig játszott a Charmed (a TV2-n Bűbájos Boszorkák címen futott) sorozatban, hát abban semiképp se nézd meg, mert rögtön kiábrándulsz. Viszont játszott Rodriguez Terrorbolygó c. tavalyi filmjében és abban nagyon jó volt. De játszott már pszichipata gyilkost is, a film címe nem jut eszembe, de egy cukorgolyóval megfulaszotta a legjobb barátnőjét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 27. - 12:33:46
Az a teleportálós csaj volt? Mert a boszikban szerintem bűnronda volt. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 12:36:01
Hááááát:
(http://rosemcgowan.info/images/Rose-McGowan.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 27. - 12:43:52
Hehh, lehet, hogy egyszerűen csak rossz kép róla, de ilyen bamba arckifejezést rég láttam. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 12:45:50
Érdekes arca van. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 27. - 12:46:27
Ezen tényleg csini, ezek szerint csak abban volt elrontva a sminkje.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 12:48:16
Számomra csak a Spider-Man & Red Sonja miatt lenne érdekes az egész, mert hát abban ugye MJ vált Sonja-vá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 27. - 12:51:38
Basszus, még mindig nem láttam a Terrorbolygót, pedig mióta meg akarom nézni.
Amúgy szerintem ez jó hír, imádom Rodriguez filmjeit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 12:55:12
Én csak azokat a filmjeit szeretem ahol Tarantino mögött állt és fogta a kezét. Viszont olvasd el mégegyszer a hírt, mert Rod csak a pénzt és a nőt adja a filmhez, a rendező viszont az a Douglas Aarniokoski, aki olyan Hegylakó filmet készített, ami után nyilvánosan kellett volna lefejezni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Június 27. - 13:06:38
Itt vagy a nő, vagy a kép ronda. ;D IMDB-n pedig több képen is látszik, hogy semmi extra.

A Hegylakóból pedig szerintem csak az első volt jó, de az nagyon. ;) A 2-3-nál még a 4. is jobb volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Június 27. - 15:20:17
Viszont olvasd el mégegyszer a hírt, mert Rod csak a pénzt és a nőt adja a filmhez, a rendező viszont az a Douglas Aarniokoski, aki olyan Hegylakó filmet készített, ami után nyilvánosan kellett volna lefejezni.
Ja, tényleg, akkor most kicsit lecsökkent a lelkesedésem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 27. - 16:32:32
Ez a nő egyáltalán nem szép.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 27. - 16:42:41
Nem is azért kapta meg a szerepet. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 28. - 14:25:04
9 hónap és 12 nap van hátra a Dragon Ball mozis bemutatójáig, és a főszereplőkről, különösen a James Masters által játszott Piccolo-ról nincs egy kumma képünk se. Most az egyik orgyilkosáról, valami Fullum-ról adtak ki pár fotót, de ez alapján kb olyan színvonalas filmre számíthatunk mint akármelyik Power Rangers epizód.

http://dbthemovie.com/gallery/albums/setpics/fulum3.jpg

http://dbthemovie.com/gallery/albums/setpics/fulum2.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 28. - 14:49:37
Engem ez az izé a Snikt-re emlékeztet. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Június 28. - 18:44:53
Emmeg mi ?  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 28. - 18:55:32
Fullum.  ;D

Hol van Kakarotto amikor szükség lenne rá? Azért nagyjából sikerült beazonosítanom, a rajzfilmben és a manga-ban asszem ez az, legalábbis Fullum név alatt ezt dobta ki:
http://www.nwiizone.com/wp-content/uploads/2007/06/Dragon-Ball-Z-Budokai-Tenkaichi-3-wii-14.jpg

Bár nekem így se ismerős.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 28. - 19:01:16
Ilyen a sima DB-ben valószínűleg nem szerepelt, különben emlékeznék rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 28. - 19:06:11
Ziher hogy ilyen izé nem szerepelt a DB-ben, de még a Z-ben sem. A hírekben ahol a képeket találtam, azt írták, hogy ez a lény Piccolo egyik henchman-je, de a sorozatban Piccolo magányos farkas volt. Szóval ez már a film hülyesége.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Június 28. - 19:07:51
A filmben Ifjú vagy Szívtelen Sátán fog szerepelni egyébként?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 28. - 19:11:31
Nem fognak variálni ilyesmin, egy lesz és azt kell beosztani. Amúgy James Masters-el még két filmre írattak alá szerződést (nagyon bízhatnak a sikerben).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Június 28. - 19:13:50
Akor valszeg Ifjú Sátán lesz, vagy olyan lesz, mint a rajzfilm: három filmen keresztül bunyóznak. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 28. - 20:20:28
Inkább a Doom 3 ba való ez a valami. :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Június 28. - 21:29:56
A Transformers néhány jelenetét Magyarországon forgatják:

http://ramb0.uw.hu/MNT/Magyar_Nemzeti_Transformers_2.JPG
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Június 28. - 21:43:56
Ja, a magyar TF-ben Optimus Egy Ikarus busszá tud alakulni, Archee meg egy burkolt simo lesz. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 28. - 23:22:44
Épp most írtam egy BKV-s Piramisfejet.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Június 30. - 11:04:51
lássuk lássuk!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Június 30. - 15:21:04
Majd csak a 30-40. rész között lesz.  ;) Még nincs megrajzolva sem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 01. - 21:15:30
Kaptunk egy teaser poszter az új Transformers filmhez, bár lehetne jobb minőségű is

(http://host.trivialbeing.org/up/transformers-jun30-revenge-of-the-fallen-poster.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 01. - 21:20:43
Jól néz ki, de a minőség tényleg gyatra. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 01. - 21:37:09
Mobiltelefonnal készült.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 01. - 21:53:24
Megatron visszajön. Kreatív. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 08:27:15
A teaser-en nem Megatron van, hanem a Fallen, vagy Kárhozott. Õ Unicron szolgája, olyan mint Galactus követei.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 02. - 09:16:52
Akkor jók voltak a sejtéseim és tényleg lehet, hogy benne lesz Unicron! :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 09:23:09
A harmadik részben biztos, a másodikban csak előkészítik. A sztori szerint az újabb autobotok azért érkeznek a Földre, hogy figyelmeztessék Optimust a Fallen-re, az álcák meg hogy összekalapálják Megatront. Szóval Megatron így is benne lesz, de nem ő az egyetlen akitől tartani kell.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 02. - 09:25:30
Érdekesen hangzik. Remélem nem rontják el. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 09:31:06
Szerintem nem kell tartani, Uwe Boll ritkán csinál rossz filmet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 02. - 09:33:21
Mi van? Uwe Boll csinálja az egyik Transformerst? Ez még viccnek is rossz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 09:36:40
Miért, Uwe kiváló rendező, nem értem mi bajod vele. Biztos nagyot fog alkotni ezzel a TF filmmel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 02. - 09:41:02
Nem is tudom, nem is tudom. Nézd meg mondjuk a House of the dead-et tőle, talán rájössz! ;D De akkor ez vicc volt, ugye?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 02. - 09:42:07
tetszik a pószter Ben... csak hát igen a minőség...  :-\ :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 02. - 09:42:30
Ha valóban köze lenne Bollhoz, akkor szerintem Ben már régóta anyázna. ;) :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 02. - 09:44:46
Ez mondjuk igaz. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 09:45:55
Nem is tudom, nem is tudom. Nézd meg mondjuk a House of the dead-et tőle, talán rájössz! ;D De akkor ez vicc volt, ugye?

Naná hogy vicc. Szándékosan írtam Bay helyett Boll-t, mert kíváncsi voltam beugrik-e valaki. Boll első számú gyűlölője vagyok.  ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 02. - 13:01:49
Boll első számú gyűlölője vagyok.
Úgy is, mint Dragon Boll?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 13:03:57
 :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 02. - 15:29:07
Sajnos úgy néz ki, hogy a DB film is egy Boll mesterművel lesz egyenlő minőségen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 19:29:30
Édes álom

(http://fc01.deviantart.com/fs26/f/2008/164/b/e/The_First_Avenger___El_Capitan_by_spidey_dude.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 02. - 19:36:44
Ez gondolom fake, de tetszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 02. - 19:40:10
Nekem is tetszik, jól néz ki. Már csak három évet kell várni, és valóban láthatunk majd ilyeneket.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 19:52:13
Újabb Transformers 2 forgatási video, nem túl érdekes, de benne van Megan Fox oh yeah (http://fc05.deviantart.com/fs21/f/2007/234/5/6/Optimus_Transforming_by_clest.gif)

https://www.youtube.com/watch?v=SUvJfEbt26M

Ami sajnos rosszabb, a rendező félig meddig nyilvánosságra hozta azt a Dragon Ball forgatókönyvet, amiből sokat vettek át ugyan a végleges verzióba, de nem publikus okok miatt mégsem ezt választották. Ahogy belenézegettem broáf.

http://dbthemovie.com/Dragonball%20Z.pdf
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 02. - 20:42:10
Szerintem nagyon jó lesz ha behozzák Unikront a TF folytatásokban, ígéretesen hangzik. :D

Ez a Dragon Ball meg elég gáznak tűnik eddig... Bár ha jól tudom a japcsiknál a Power Rangers is menő, gyanítom, ez sem fog ott megbukni... :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 02. - 20:46:12
Ezért mondtam én hónapokkal ezelőtt, hogy ha csak minden második japán megnézi, már totális kasszasiker. Az más kérdés hogy mi addig húzzuk a szánkat.

Piccolo concept

(http://bp3.blogger.com/_kribuWwOa7k/R9wYE81m5DI/AAAAAAAAACk/OvtbmPEBLFs/s1600/Piccolo_03.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 02. - 21:28:52
Na ne viccelj már Tom! :D Unicron jó ötlet lenne? Mégis ha már pár transformer ilyen nagy galibát csinált a Földön akkor Unicront hogy állítanák meg? hogy állítanák meg? Egy fél robi hadosztály kéne hozzá..márha az eredeti bolygófaló Unicron lenne. ha csak egy sima gonosz nagyobb robot lenne akkr köszönöm nem kérek belőle. Meg amúgyse...túl nagy falat egy filmbe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 03. - 02:28:58
Pedig simán meg lehetne valósítani. Végülis elvileg az űrben valahol még van jópár autobot (és álca) akik foghatták Optimus üzenetét. Aztán a Kocka sem pusztult el teljesen, maradt belőle egy szilánk. Abból valahogy visszaregenerálják a Kockát és máris tudnak egy rakás robotot gyártani a földi gépekből. Szóval ki lehet találni valami jó sztorit egy kis kreativitással. (Ha azt nézed az F4 2-ben is behozták Galactust - más kérdés hogy kinek mennyire tetszett - és mivel Michael Bay nagyságrendekkel jobb rendező mint Tim Story volt, én el tudom képzelni hogy a bolygófaló Unicront is jól tudná vászonra álmodni, akárcsak a többi transformerst.) :D

Ben: Akkor a DB alkotóinak csak azon kell izgulnia hogy Japánban nagyokat kaszáljon, mindenhol máshol bukhat a film. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 03. - 06:23:57
Aztán a Kocka sem pusztult el teljesen, maradt belőle egy szilánk. Abból valahogy visszaregenerálják a Kockát és máris tudnak egy rakás robotot gyártani a földi gépekből.

De az első részben is amikor a kocka vagy szikra energiája átalakított egy földi tárgyat vagy gépet az nem rendelkezett értelemmel, csak ment és smash. Irányíthatatlan robotokat meg nehéz egy nagy ellenfél ellen mindenféle tatktika nélkül küldeni.

Ben: Akkor a DB alkotóinak csak azon kell izgulnia hogy Japánban nagyokat kaszáljon, mindenhol máshol bukhat a film. :hehe:

Hát ja. A stúdio felmérése szerint a filmet az USA-ban is főként a 6-18 éves korosztály várja na meg az ázsiai réteg. Szóval hiába rossz a film, ha már látatlanban kasszasiker.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 03. - 10:15:55
visszakanyarodva, jó ez az amkap pószter, de a pajzsban nincs még egy csík, a szélén?  :headscratch: :cap:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Július 03. - 10:25:20
Ha jobban megnézed ott van az is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 03. - 10:26:48
Akkor én vagyok a hülye mert én nem látok semmit  :hehe: ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Július 03. - 10:32:49
Rossz a képzelőerőd. :) Ott van az, csak nagyon sötét. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 03. - 10:42:43
jaaah mostmár tényleg "látom" :P köszi Psycho  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 03. - 14:21:03
Jaja, Kocka ide vagy oda...Unicron legyakna mindenkit pá perc alatt, ha normális lenne. galactus is menniyre vót kemény má...egy nagy pudig vót oszt egyé...Nem akarom, hogy Unicront is így elszúrják. ha valaki akkor Bay meg igazán feláldozza az értelmet a látvány oltárán...szóval kötve hiszem, hogy az eredeti Unicron bevállalná, mert az még neki is nagy falat lenne, viszont kitelik tőle, hogy belerakjon valami rettegett nagyobb robotot Unicron néven, full értelem nélkül. Akkor inkább hagyjuk Unicront.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 03. - 15:25:33
(http://robocoparchive.com/forum/rc2010-1.jpg)

http://robocoparchive.com/forum/rc2010-2.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 03. - 15:39:39
Ezt mintha belinkelted volna, csak kisebbe. :headscratch: De amúgy jó. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 03. - 15:47:07
Igen volt már, de most nem is a poszter, hanem az alatta lévő linken található röplap az érdekes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 03. - 15:52:33
Ja, már értem. Csak a szöveget nem. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 03. - 16:01:44
Csak pár szösszenet az eddigi filmekről, és hogy csinálnak egy új feldolgozást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 03. - 17:30:37
Ja oké, köszi. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 04. - 08:29:03
David S. Goyer, akinek többek között a Batman Begins forgatókönyvét és a Penge 3 levezénylését is köszönhetjük, végre felébredt csipkerózsika álmából és letette az asztalra a Magnato film forgatókönyvét, amelyból több weboldalra is kerültek ki jegyzetek a film történetével kapcsolatban. A film ahogy az várható volt a II. világháború borzalmaival fog kezdődni és az egyik főellenség egy náci tudós, Dr. Kleinmein lesz, aki zsidó rabokon, köztük az ifjú Erik Lensherr-en kísérletezget, kihasználva a fiú mutáns képességeit, hogy egy szuperfajt hozzon létre. Ami az előzetes anyagok olvasása során sokaknak lejött, hogy olyan filmet láthatunk majd, mint amilyen a Hannibál Ébredése c horror volt, amelyben a Bárányok Hallgatnak sorozatgyilkos figuráját mutatták be ifjúkorától.
A filmben külön fejezetet kap Xavier és Lensherr barátsága, de Kelly szenátor is akit az első X-Men filmben már láthattunk "szétesni", a második részben pedig Mystique álcájaként.
A forgatókönyv két másik karakterre is kitér, az egyik a már említett Mystique akit szintén kísérleti nyúlként látunk majd, és Kardfog, aki ugyabár a Wolverine film egyik központi alakja is. Az hogy Magneto gyermekei szerepelnek-e a filmben még titok.

Bövebben itt:
http://blogs.coventrytelegraph.net/thegeekfiles/2008/07/special-sneak-preview-of-the-s.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 04. - 08:42:39
Érdekesen hangzik, külön köszönet, hogy lefordítottad. :worship:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 04. - 08:45:03
Nem teljes fordítás, csak kiragadtam pár dolgot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 04. - 08:47:03
Nem baj, akkor is köszi. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 04. - 08:54:10
Egyelőre jónak tűnik a Magneto film. Csak attól tartok, hogy nagy időintervallumot akarnak majd megmutatni a filmben, és ezért elsikkadhat a lényeg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 04. - 08:59:41
Igen, szerintem is ez lehet majd az egyik gond. Goyer-től olvastam olyasmit, hogy hasonló módon akarja bemutatni Magnetót, mint ahogy az a Batman Begins-ban Wayne-el történt, vagyis lehet hogy ide oda ugrálunk majd az időben és az nagyon zavaró lehet, ha nincs megfelelően kidolgozva.

Egy kis Transformers

A Paramount Pictures és a film rendezője jelenleg az amerikai légierőnél keresgél önkéntes statisztákat.

Michael Bayék olyan emberek után szimatolnak a katonaságnál, akik értenek a kézifegyverekhez és tudják azokat éles szituációkban is használni. A kiválasztás két részre oszlik: először a Sanghaj csapat legjobbjait tesztelik, majd az Forrest csapaton a sor július 23-án, augusztus 22-én, valamint szeptember 15-16-án.

A két alakváltó robotfaj küzdelmét bemutató sci-fi/akció forgatása június 2-án indul (bár korábbi jelentések szerint néhány akciójelenetet, Optimus fővezér és Barricade, főszereplésével már szalagra került), ezt maga Michael Bay közli saját honlapján.

A Transformers 2. amerikai bemutatója 2009. június 26-ára datálódik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 04. - 09:45:13
Shockwave

http://tformers.net/g/albums/7899/shockwave-1A.jpg

Soundwave

http://tformers.net/g/albums/7899/soundwave-1B.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 04. - 09:45:47
Valamiért csak egy x van. :headscratch:
Szerk: Oké, így már jó. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 04. - 10:00:40
Ez már megint olyan kép, amit közvetlenül nem lehet linkelni, így megint be kell írni a böngszősávba. :roll:
Sokkoló egész jól néz ki. Legalábbis jobban meg lett csinálva, mint Megatron.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2008. Július 04. - 10:57:10
Nálam a két link kattintásra működik.Furcsálom is ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 04. - 15:04:17
Pfú..iszonyat jó ez a két fej. Ezerszer jobb, mint az eddigiek....

mosta Magneto filmben is ugyanaz fogja kardfogot játszani, mint aki a wolvie filmben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 04. - 16:04:59
Mivel a Magneto filmnek még csak forgatókönyve van szereplőgárdája nuku, én már annak is örülnék ha azt tudhatnánk ki fogja alakítani Magnetot. Állítólag lesz átjárás a két x-men spinoff között, szóval a Wolverine-ben láthatjuk a tini Lensherr-t, és viszont. Gondolom a készítők voltak annyira előrelátóak, hogy Jackman-el és a Creed-et játszó színésszel is aláírattak valamit a Magneto filmhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 04. - 16:15:42
remélem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 06. - 17:35:00
Mégis visszatér Ripley?
Sigourney Weaver egy interjúban azt állította, hogy ha egy Ridley Scott kaliberű rendező készítené az ötödik Alien filmet, akkor szívesen elvállalná Ripley szerepét.
Úgy tűnik Rocky, Rambo és Indy sikeres visszatérése egyre több, a '80-as évek kultikus karaktereit veszi rá egy utolsó (?) megmérettetésre. Bár ellentétes híresztelések látnak napvilágot, mégis szinte biztos, hogy Axel Foley is megújul és a jelek szerint az eddig ettől teljes erejével elzárkózó Sigourney Weaver is felöltené Ripley alakját.
Legalábbis az OK Magazin legújabb cikke szerint. A 60 éves színésznő nyilatkozata szerint ugyanis szívesen szerepelne az ötödik Alien filmben, ha ezt egy olyan tehetséggel megáldott rendező készíteni, mint Ridley Scott. És természetesen a történetnek is minimum elfogadhatónak kell lennie.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 06. - 17:53:35
Micsoda? Sigourney már 60 éves? Nem mondjátok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 06. - 17:56:28
Nem, csak 59, kerekítettek. ;D
http://www.imdb.com/name/nm0000244/ (http://www.imdb.com/name/nm0000244/)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 06. - 18:00:25
Nem, csak 59, kerekítettek. ;D

Ahhoz képest jól tartja össze a botox. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 06. - 19:24:28
Kaptunk néhány új képet a Dragon Ball-ból

(http://dbthemovie.com/gallery/albums/official/dragonballJSQ8_2.jpg)

(http://dbthemovie.com/gallery/albums/official/dragonballJSQ8_1.jpg)

(http://dbthemovie.com/gallery/albums/official/dragonballJSQ8_3.jpg)

http://dbthemovie.com/gallery/albums/official/dragonballJSQ8_5.jpg

És van egy promo a Wolverine-hez

http://superherohype.com/nextraimages/wolverineempire.jpg
http://www.superherohype.com/news/x-mennews.php?id=7439
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 06. - 22:28:21
Hagyják már békén az alien mítoszt. A két avp filmmel így is nagyot rúgtak már belé. Amíg a Foxnál vannak a jogok, remény sincs mg egy erős közepes minőségű filmre sem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Július 07. - 09:39:38
Nem igazán értem most a Foxot, állítólag ők kötötték ki, hogy az AVP filmeknek a jelenben kell játszódniuk, most meg csinálnának egy Alien 5-öt?? :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 07. - 14:02:06
Watchmen trailer sajnos csak flv formátumban találtam meg.

http://brightcove.vo.llnwd.net/d6/unsecured/media/429149625/429149625_1644033829_Watchmen-Gibbons-clip.flv
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 07. - 16:12:41
Nem igazán értem most a Foxot, állítólag ők kötötték ki, hogy az AVP filmeknek a jelenben kell játszódniuk, most meg csinálnának egy Alien 5-öt?? :stupid:
Állítólag már az AVP 3 is a jövőben játszódik majd. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Július 07. - 16:40:42
Én úgy tudom, hogy nem,  két szánalmas figura (a rendezők) ezt ígérte annó, de azóta a Fox ismét belepofázott...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 07. - 17:07:05
Ez nekem új. Nembaj, akkor kössz a helyesbítést. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 09. - 15:08:04
Ben, lehet már tudni valamit arról, hogy... "Gandalf" fog-e szerepelni a Magneto-filmben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 09. - 15:12:40
Igen fog, aláíratták vele a szerződést ahogy "Picard kapitánnyal" is. Mindketten benne lesznek, de a film nagyrésze a fiatalabb Magnetora koncentrál. Gandalf és Picard így valszeg csak cameo-zni fog vagy néhány jelenet erejéig kerül be.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 10. - 21:27:45
Forgatáshelyszíni képek a T4-ről:
http://videoeta.com/news/2549 (http://videoeta.com/news/2549)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 10. - 21:40:51
Ez nem ugyanaz a hely mint a T2-ben, ahová Sarah, a Termosztátor és a kölyök a fegyverekért mentek?  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 10. - 21:46:28
Lehetséges. De nem emlékszem, abban volt motorcsónak? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 10. - 21:47:41
Ritka nagy szeméttelep volt néhány bennszülöttel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 10. - 22:13:26
hasonló jellegű a helyszín de nem az. De a t1-ben is volt ilyen helyszín.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 11. - 07:44:13
Végre megtört a jég Jon Favreau és a Marvel Studios vezetői között, és Jon mester aláírta a megállapodást hivatalosan a Vasember 2. elkészítésére. A gond abból adódott a rendező és a forgatókönyvíró között, hogy Favreau továbbra is tejhatalmat akart mind a forgatókönyvvel, mind a szereplők kiválasztásával és a rendezéssel kapcsolatban, ahogy azt az első Vasember mozinál megkapta. A Marvel erre nem volt hajlandó, egészen mostanáig. A Vasember óriási bevételt hozott és ez felnyitotta a Studió vezetőinek szemét, mert ezek szerint Favreau valamit nagyon jól csinált. A Vasember még mindig az amerikai mozik egyik legjátszottabb műsora, és dicsőségéből még a Hancock és a Hulk sem tudott csökkenteni.

A Transformers: Revenge of the Fallen egy új autóval bővült, amelynek legfőbb érdekessége, hogy egy sorozatban még nem gyártott, kizárólag koncepcióautónak szánt elektromos gépjármű, a Chevrolet Volt.

(http://host.trivialbeing.org/up/transformers-jul10-chevy-volt-concept.jpg)

Sajnos még csak találgatások vannak, hogy melyik ismert robottá alakul majd ez a jármű, amelynek piacra dobását csak 2012-re tervezi a cég. Bár ha a TF2 is sikeres lesz, szerintem előrehozzák a gyártást. A legvalószínűbb, hogy Prowler-t (magyarul Portyázó néven jelent meg) láthatjuk az autóban, akit a rajongók nagyon hiányoltak az első részből, és aki egyébként jelent már meg az idők folyamán rendőrautóként, sportkocsiként is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 11. - 08:21:08
Ben, szerintem ne rakjál be ilyen széles képeket a fórumba, csak link formájában, mert képként rendre levágja a jobb szélét. Bár majd utánanézek, hogy nincs-e képkicsinyítő kiegészítés a fórumhoz, mint a phpbb esetében, de addig is szerintem jobb linkként berakni ezeket. Most is igazából csak a kocsi oldalát látom, a többi részét nem.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 11. - 09:58:15
Linkként akartam betenni, de úgy tűnik már öszötönből rányomtam a kép beszúrásra. Nincs mese, hülyülök. Cavintont de gyorsan.  :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 11. - 11:38:19
Ahogy már korábban jeleztem, az MGM úgy gondolta, hogy újra kéne kezdeni a Robotzsaru-t. A stúdó Darren Aronofsky-val (Rekviem egy álomért) tárgyal.
Aronofsky egyébként esélyes volt arra is, hogy ő támassza fel hamvaiból Batman-t, de a Warner szerint túl sötét lett volna az elképzelése. Így lehet, hogy ezeket az ötleteket majd a Robotzsaruban fel tudja használni.

Na de nem lesz ez egy kicsit túl elvont akkor? :headscratch:

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 11. - 12:16:46
Az szerintem nem baj. A rekviem után őszintén szólva nincs olyan film, amit féltek tőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 11. - 13:03:48
Meg a Robotzsaru filmek alapból egy apokaliptikus jövőben játszódtak, tehát ott bármi nyugodtan lehet sötét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Július 11. - 13:06:01
Szerintem is. Robotzsaru nem lehet "túl" elvont, annk bármilyen túlzás jól áll. Elég csak a régi filmek hiradó bejátszásaira visszagondolnunk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 11. - 14:26:26
Igen, az OCP meg az egész Detroit egy nagyon groteszk és görbe tükör világ volt, remélem megkapja a filmet.
Ez a gép meg nagyon jól néz ki!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 11. - 17:08:05
így visszakanyarodva... ez a songoku nagyon gyenge... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 15. - 10:28:01
Szerintetek van esélye, hogy Pókember fog szerepelni a Bosszú Angyalai filmben mint bosszúangyal?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 15. - 11:03:49
Zero.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 15. - 11:23:23
Most akkor tényleg lecserélik a Pókembert?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 15. - 11:25:30
Hát ha pepo azt mondja... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 15. - 12:13:57
Keanu Reeves lehet Plastic Man (előre megjegyzem az egész filmterv úgy baromság ahogy van)

(http://www.superherotimes.com/news/images/JLA.Ross.pm.af.all-01.jpg)

A 90-es évek közepén Larry és Andy Wachowski megírta a Plastic Man forgatókönyvét (az alábbi linken olvasható a régebbi verziójuk), ami képregény alapszik. A tesók elérkezettnek látják az időt, hogy filmre vigyék tervüket, főszerepre Keanu Reevest nézték ki.  :drying:

A Plastic Man úgy tudja nyújtani testét, ahogyan csak akarja, az ajtó alatt is át tud csusszanni akár. Képes arra, amire Reed Richards, a Fantasztikus négyes vezetője, csak éppen a DC és nem a Marvel szüleménye.

Wachowskiék jelenleg a Ninja Assassinnal vannak elfoglalva, de utána jöhetne a Plastic Man. A kérdés az, hogy vajon adnak-e nekik horribilis összegeket, miután a Speed Racer csúnyán megbukott.

http://home.online.no/~bhundlan/scripts/PlasticMan.txt
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 15. - 12:47:32
És melyik volt elöbb?? az F4 es Reed vagy ez a plasztik man??? mert hogy elég nagy koppintása az egyik a másiknak az tuti fix :P
és hát nem tudom hogy tud e akkorát produkálni hogy külön filmje legyen... főleg a Speed Racer után  :hehe: brumm brumm  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 15. - 15:37:13
A Plastic Man legelső megjelenése a Police Comics #1 Augusztusi számában volt 1941-ben. Szóval 20 évvel korábban, mint az F4.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Július 15. - 15:50:24
Se amúgy is megvan minden karakter DC-s, és Marveles hogy mondjam emgfelelője, úgyhogy nem egyedi seset.
Elég csak Catwomenre, és Black Catre gondolni, és még a sztorijuk is sokban hasonlít egymásra...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 15. - 16:02:38
Ez nem biztos hogy a legjobb példa, mert tudtommal a Fekete Macska nem volt prostituált.  ;)

De pl Thanos (Marvel) - Darkseid (DC)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Július 15. - 16:30:58
Mit tudhatja azt az ember. ;D
De mondjuk elég érdekes, hogy két szuperhősnek is van szexi macskának öltözött barátnője, aki lopással kereste kenyerét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 15. - 17:08:41
Ez nem érdekes, hanem rohadt nagy mázli.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 15. - 17:11:10
 :lol: úgylátszik te akkor nem vagy mázlis Ben :D vagy igen? és melléd is teremtett az Úr egy "Fekete Macskát"???  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 15. - 18:36:56
Azért van különbség közöttük bőven, inkább a macskaság közös. Meg persze Felicia kenterbe veri Selinát ahogy van...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Július 15. - 19:06:26
Ez mondjuk tuti. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 15. - 20:41:32
Csak úgy szakadna a latex  :twisted:

(http://www.panelsofawesome.com/wp-content/uploads/2008/02/blackcatcatwoman.jpg)

(http://www.tinadiane.net/fantasy/Black_Cat_vs_Catwoman.jpg)

(http://i57.photobucket.com/albums/g240/Andrei_X/blackcatvscatwoman.jpg)

Erről érdemes lenne egy külön filmet forgatni.  :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 15. - 20:44:33
Nagyon jó képek, Ben!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 15. - 20:55:14
Nagy hirtelen ennyit sikerült, de esküszöm ha jó lenne a szereposztás, repülőre ülnék és ott csöveznék a mozi előtt a többi geek-el, hogy elsőként láthassam a premieren a filmet.  :oh:
Oh szép álmok.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 15. - 22:43:34
Mennyi egy fapados jegy? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 15. - 22:46:33
Ehhez nem lehetne elég jó színésznőt találni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 16. - 07:31:03
Jó színésznő nem is kell ,csak olyan akinek NAGY a "tehettsége".  :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 16. - 10:57:19
Miez "cica fight"? amúgy meg nagyon unalmas lenne a film... ha rögtön elkezdenek harcolni, akkor kb 5 percet adok Felicia-nak hogy széttépje azt a silány utánzatot, és vége is lenne a filmenk... amúgy pedig imádom azt a csajt, POWER OF BLACK CAT  :blackcat:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Július 16. - 11:20:03
Silány utánzatat? És ki kinek az utánzata? mert amennyire én tudom, Catwomen még bőven a 30-as évek végén (vagy 40-es eleje? ebben nem vagyok biztos :headscratch:) jelent meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 16. - 11:26:24
Catwoman már a Batman képregény első számában szerepelt, 1940-ben, valamikor tavasszal.
A Fekete Macska 1979-es.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 16. - 11:33:04
jóh hát ez igaz... de attól még utánzat :D :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 16. - 12:21:02
Egyáltalán nem utánzat, azért mert te csak később találkoztál vele. Egyébként nem hinném, hogy olyan egyoldalú lenne a küzdelem a két macska között, hogy Fekete Macska nyerne. Szerintem a mérleg nyele inkább a Macskanő felé billenne, ha nem is fölényesen, de legyőzné a Fekete Macskát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 16. - 13:32:35
Biztos izgalmas csata lenne. Szerintem pont ugyanolyan erősek. Amúgy volt már ilyen, hogy Fekete Macska és Macskanő harcolnak?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 16. - 13:36:49
Tudtommal még nem volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 16. - 14:28:23
Keringenek már hírek arról, hogy kik lesznek bosszúangyalok a filmvásznon?

Szerintem valami klasszikusat akarnak a készítők: Hulk, Thor, Vasember, Amerika Kapitány.
Én ennek a felállásnak örülnék: Pókember, Lény, Szellemlovas, Hulk, Vasember.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 16. - 14:49:46
Catwoman már a Batman képregény első számában szerepelt, 1940-ben, valamikor tavasszal.
A Fekete Macska 1979-es.
Vagyis sokkal fiatalabb, tuti győzne!  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 16. - 15:03:47
Én ennek a felállásnak örülnék: Pókember, Lény, Szellemlovas, Hulk, Vasember.
Egy ilyen felállás az első részben biztosan nem lesz. Főleg, hogy a Pókember jogai addigra biztos nem kerülnek vissza a Marvelhoz. Lény eleve kizárt, nem illik oda, Szellemlovas pláne. Inkább valószinűleg a Hulk, Thor, Kapi, Vasember lesz benne, meg talán pár tag még, mint Hangya, Darázs, Skarlát Boszi. Sok fog függni attól is, hogy mi lesz az alapsztori. Mert ha esetleg Ultron lesz benne, akkor még Vízió is feltünhet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 16. - 15:30:29
Loki jobb lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 16. - 15:51:18
Nem hinném. Főleg, ha lesz Thor film, akkor ott őt biztos elfogják lőni, és annyira nem egy tipikus BA ellenség. Egy filmbe karcsú lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 16. - 17:18:28
Ugye kaine tuti a mi fekete macsunk nyerne!!!

nekem bejön az a felállás, amit Sepi mond, és annak is örülnék ha skarlát boszi is szerepet kapna a filmben, imádom azt a csajt :D
és ha vasember is szerepel benne akkor kb ugyan úgy fog kinézni mint az ő saját mozijában???

lovag: a lényt meg a szellemlovast énis elvetném... sajna nem azok a speckó Bosszú angyalok... akkor sokkal inkább már rozsi :D  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 16. - 17:24:34
A Thor film elképzelhetetlen lenne számomra, ha nem Loki lenne a főgonosz az első részben. Mellette még esetleg Ulik a troll, vagy Amora a varázslónő. De egy Bosszú Angyalai filmbe a mai közízlésnek leginkább egy olyan  hülye invázió felelne meg mint az Ultimates-ben, vagy egy hatalomra törő szuperbűnöző csapat, mint a Masters of Evil, amibe be lehetne hozni Kapi ellenségét Zémót aki már a saját Kap filmben is szerepelhetne Red Skull mellett.

Vasember pedig új forgatókönyvírót kapott, Justin Theroux személyében, aki a Tropic Thunderért is felelős. A Marvelt az győzte meg, hogy a TT-ben milyen remekül ötvözte az akciót és a humort. A Vasember első része az összesített adatok alapján 560 millió jó kemény amerikai dollárt termelt, a második részt 2010 áprilisában szeretnék bemutatni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 16. - 17:26:27
Csak akkor az egész nagyon hasonlítana az X-Men filmre. Szerintem Ultron jobb lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 16. - 17:29:07
Köszi, Ben, hogy elmondtad, mi lesz az Ultimates - ben. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 16. - 17:32:45
Ultront akkor lenne értelme behozni, ha az Ant-Man film elkészülne addig, és értelmesen el tudnák magyarázni a mit miért-et.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 16. - 17:36:04
Azt tömören el lehetne a BA filmben is mondani. Annyira azért nem bonyolult az a szál.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 16. - 17:36:40
Szerintem sem olyna bonyolult.

vasemberes hír érdekes...lehet hagyni kellett volna az eddigi írót.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 16. - 17:37:59
Szerintem nem lehet Masters of Evil. Épp elég pénz lesz a csapat képességeit bemutatni, minthogy mégegyszer annyi bűnözőét is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 16. - 17:40:40
Akkor marad a Bosszú Angyalai vs Egyesült Államok Adóhatósága. Thor kalapáccsal lezúz egy adóellenőrt, Amerika Kapitány pedig a pajzsával tartóztatja fel az ügyvédek és végrehajtók rohamát. Hulk meg smash.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 16. - 17:49:43
Áh..akkor már én tudom mi legyen. A csapaton belül legyenek nagy bunyók, meg lázadások és azon vesszenke össze, hogy kinek kié a joga. :D
Így még gonosz sem kell és a szereplőket is bőven be lehet mutatni. A stúdióknak meg reklám. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 16. - 18:00:08
És a moziban a menühöz járna adrenalin kóla és szteroid ízű popcorn.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 16. - 18:05:15
Egyébként nem hangzik túlzottan nagy hülyeségnek. A Polgár Háborút simán filmre lehetne vinni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 16. - 18:05:58
és mivan azokkal akik a 3 szög alakú mártogatós tortilla csipszet szeretik??? ez negatív diszkrimináció!!! kikérem magamnak  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 16. - 18:06:29
Szerintem maradjunk a szupergonoszoknál. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 16. - 21:09:26
Frissülgetett a Terminator film blogja

http://rss.warnerbros.com/terminatorsalvation/2008/06/one_possible_future.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 16. - 21:13:46
Kafa, még jó hogy csak a felét értem a szövegnek  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 10:19:43
Találtam új Terminator teasert.

http://www.traileraddict.com/trailer/terminator-salvation/teaser-trailer
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 17. - 10:35:15
Eddig jól néz ki.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 17. - 10:39:08
Nagyon zsíííros :) tetszett hogy kb a felét nem láttam a rezgések miatt, jó a hangulata :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 17. - 10:45:35
Nagyon zsíííros :)
Töröld le a monitort, és akkor nem lesz olyan zsíros, jobban fogod látni.  ;D

De azért látszik, hogy ez még nagyon korai előzetes, azért ilyen rövid, és azért nem mutatnak benne igazán semmit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 17. - 11:08:18
Ez mondjuk igaz, már kezdtem hiányolni a robotokat az előzetesből...

amúgy Sepi, a zsíros az az én szótáramba  a nagyon jót jelenti  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 17. - 11:19:25
amúgy Sepi, a zsíros az az én szótáramba  a nagyon jót jelenti  :roll:
Tudom, nem vagyok hülye.  :stupid: Csak egy poén volt. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 17. - 11:23:36
És akkor a valós zsírra mi van a szótáradban? Glicerol-sztearát észter?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 17. - 11:30:05
Vagy csak Norbi AntiUpdate.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 17. - 11:30:29
Pepo, még megijeszted Kanasztát ilyen szavakkal. ;) ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 17. - 11:37:39
Hát alapszinten neki is kellett tanulnia kémiát. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 17. - 11:42:20
A dögunalmas tantárgyakat mindenki elfelejti. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 17. - 11:54:31
Nincsen unalmas tantárgy, csak unalmas tanár. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 17. - 11:54:04
Ebben is van igazság.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 17. - 12:14:59
Eddig tényleg jó. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 17. - 13:09:17
Idézet
A dögunalmas tantárgyakat mindenki elfelejti.
Hát ha van olyan hiogy unalmas tárgy, az inkább a magyar irodalom körébe tartozik. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 17. - 13:27:25
Kicsit OFF os már a téma nem??? :headscratch:  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 17. - 13:34:21
De igen, úgyhogy mostantól ebben a témában az offba írjatok.  :smoff:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 17. - 14:59:19
Ha együtt forgatták a Batman 2. és 3. részét, akkor lehet, hogy mindkettő Jokeres vagy Jokeres is lesz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 15:09:28
Akkor térjünk is vissza a friss hírekhez  ;D

John Woo is képregényfilmet rendez

John Woo Red Cliff filmjét nemrégiben mutatták be az ázsiai mozik. A történet a harmadik században játszódik és Kína egyik fontos csatáját mutatja be. Kínában négy nap alatt átlépte a 100 millió jüanos bevételt, ami rekordnak számít. Woo 16 év után tért vissza Amerikából, hogy ismét Kínában forgasson. Ezután a siker után egy képregényre vetette szemét, ami majd a jövő héten fog megjelenni a Comic Con-on. A képregény címe Caliber: First Canon of Justice.

A történet középpontjában egy Arthur királyhoz és a Kerekasztal lovagjaihoz hasonló szereplők  állnak majd, csak éppen a 19. században játszódik és páncél helyett hatlövetűt viselnek és természetesen a Vadnyugaton játszódik a sztori. Az összes dolog, ami Arthur királyhoz kötődik meg lesz található benne: varázslat, jelképek, az ártatlanok védelme, stb. Egy olyan fegyver is lesz benne, amit nem kell soha tölteni és ha egy olyan ember használja, aki az igazság oldalán áll, akkor egyszerűen csak lőni kell vele, a fegyver villámokkal tüzel és soha nem téveszt célt.

John Woo azután fog hozzá a filmhez, miután a Red Cliff második részét is leforgatta.

(http://www.cnv.co.il/pics/weeklypics/caliber01/caliber01pg00b.jpg)

300 millió dolláros Transformers folytatás

Megan Fox azt mondta, hogy a Transformers folytatása duplájába kerül, mint az első felvonás. Tehát 300 millió dolcsit költenek rá, Michael Bay kiélheti magát, valószínű még több robot fog harcolni a naplementében. Bár azt el kell ismerni hogy Ms. Fox "tehetséges" grrr színésznő, de remélem a számokhoz is ért.

Képek a forgatásról   http://www.flickr.com/photos/zacklur/sets/72157605597465043/

Volt már szó arról, hogy Joss Whedon egy 36 perces musicalt készít, amit majd 3 részben mutat be az interneten, a történet egy alacsony bérű szuperbűnözőről szól.  Íme az első rész és második rész:

http://www.drhorrible.com/act_I.html

Holdlovag: voltak bizonyos utalások arra még Heath Ledger halála előtt, hogy Joker feltűnne a 3. részben. De a halála után minden ilyen információt cáfoltak, vagy nem is reagáltak rá a készítők. Úgyhogy majd meglátjuk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 16:45:34
Megvolt a Dark Knight premierje a médiának, és készült is néhány kép az eseményről. Az első kép rögtön furcsa is lett nekem, mert szerepel rajta egy ázsiai srác, aki viccen kívül de engem valamiért Heath Ledger-re emlékeztet. Talán igazak a pletykák, és néhány jelenetet amit már Ledger nem tudott leforgatni vele vettek fel  :headscratch:

(http://host.trivialbeing.org/galleries/tdk-jul16-world-premier/batprem9.jpg)

http://host.trivialbeing.org/galleries/tdk-jul16-world-premier/batprem6.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/tdk-jul16-world-premier/batprem10.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/tdk-jul16-world-premier/batprem4.jpg
http://host.trivialbeing.org/galleries/tdk-jul16-world-premier/batprem12.jpg

http://flickr.com/photos/xander1683/sets/72157606174630719/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 17. - 17:10:38
Ez a Caliber nekem nem jön be. Ez alapján csak összerakták az összes menő elemet, és ennyi. :roll:

Batman: szerintem ez a nő nem szép... Van benne valami zavaró :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 17:52:21
Ugyan, hiszen meseszép. ;D ;D
(http://filmbuzi.hu/files/film2008/batman-maggie.JPG)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 17. - 17:55:36
Valóban. ;D ;D Mit nézhettem félre? :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 18:00:19
Két dolgot még elfelejtettem, két új terminator képe, az egyik a T-600 nevet kapta, a másik a T-800 Hydrobot. Mindkettő a Salvation-ban szerepel majd

(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr3/20080717_terminatorsalvation.jpg)

      T-600                                                                         T-800 Hydrobot

És a legújabb Corvette tanulmány autó, amely a Prowl - Portyázó nevű autobottá alakul majd a Transformers 2-ben. Az ezüst színű gép az.

(http://jalopnik.com/assets/resources/2008/07/Mystery-Corvette-Concept-Transformers.jpg)

(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/tf2corvette-440x243.jpg)

http://jalopnik.com/photogallery/CorvetteConceptTransformersSpy/1002811815
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 17. - 18:17:32
Mekkora showt csináltak az új Batmanusnak hihetetlen! :ohmy:
De szegény Ledger...most ő is ott mosolyogna. :(

Ben: A 2. kép tuti nem lehet t800-as...ha ez hivatalos akkor hivatalosan a világ top 10 ökörségébe is benne lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 18:19:44
Én sem várok túl sokat előre a Terminator-tól. És attól tartok a kép hivatalos.  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 17. - 18:22:52
És név? Az a lényeg nem a kép. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 18:25:14
A robotok neve az amit kiírtam, de keresem annak a stúdiónak az adatait és oldalát, amelyik a Salvation concept-jeit készíti, ott biztos lesznek majd jobb rajzok és infók.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 17. - 18:27:39
Az biztos, hogy lesznke vízi robotok. Miért is ne? Hisz a nagy háború a jövőben a f9öldön, levegőebn és vízen is zajlik...viszont ez a robot egy nagyon hasonlít a t3-om beli t1-es robotra. Érted...ha erre rányomják, hogy t800-as akkor az mindennke a teteje lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 18:42:04
Persze hogy értem. És ezért is egyre furább nekem a film. Közben megtaláltam annak a két stúdiónak az oldalát, akik a főbb concepteket készítik a filmhez, de egyelőre még semmi konkrét sincs az oldalukon.
http://www.dchiang.com/
http://www.grnr.com/gallery.php?rootcat=concept

A fő designer Martin Leing, ő Stan Winston-nál tanult, reméljük rendes diák volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 17. - 20:47:34
A Terminator Salvation letölthető trailere C. Bale-el.
(http://www.kino-govno.com/trailers/4490.jpg)
http://playlist.yahoo.com/makeplaylist.dll?sid=68345685&sdm=web&pt=rd
http://playlist.yahoo.com/makeplaylist.dll?sid=68345349&sdm=web&pt=rd

http://www.jesterpictures.com/jolin/photoshops/tumbler/tumblerhi.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 17. - 21:15:22
Ez mekkora kép! ;D Király!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 18. - 12:28:23
Bemutatták a The Dark Knight-ot

Előzőleg a csütörtöki esti előadásokra minden jegy elkelt, a nagy box office guruk csúcsdöntésre számítanak. Van olyan, aki 200 milliót is jósolt e hétvégére.

Az imdb-n 9,7 (igen, ennyi!) ponton áll 4591 szavazattal. Valószínű menni fog ez még lejjebb is, csak a kezdeti lelkesedés miatt kapott ennyit, de ez akkor is durva.

Schwarzenegger helyett Kickinger

A Terminator 4 a jövőben játszódik, ebben az időben küldtek vissza a T-800-ast, aminek még az volt a feladata, hogy megölje Sarah Connort. Schwarzenegger még mindig kormányzó és volt arról szó, hogy esetleg szerepelni fog a filmben, de úgy látszik mégsem, őt majd Roland Kickinger fogja helyettesítni, aki már alakította Swarczi-t annak életrajzi filmjében.
(http://cache.viewimages.com/xc/1512765.jpg?v=1&c=ViewImages&k=2&d=17A4AD9FDB9CF1939057D9939C83F1068CA16AE67CEB085E5A5397277B4DC33E)
Kickinger szerint elég erős jelenet lesz az a filmben, mikor John Connor találkozik vele és Connor nem tudja eldönteni, hogy ő jó vagy rossz Terminator.

Watchmen előzetes

Zack Snyder következő nagy dobása a 300 után. Jövőre valószínűleg megrengeti kasszákat a képregényzabáló amcsiknál. A 3 órás film Alan Moore 12 részes képregénye alapján készül.
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/080717/cover-story/comedian_l.jpg)
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/080717/cover-story/sally-jupiter_l.jpg)
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/080717/cover-story/nite-owl_l.jpg)
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/080717/cover-story/dr-manhattan_l.jpg)
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/080717/cover-story/Rorschach_l.jpg)
(http://img2.timeinc.net/ew/covergallery/img/2008/jul252008_1003_lg.jpg)
https://www.youtube.com/watch?v=R3orQKBxiEg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 18. - 12:35:28
Én nem olvastam, szóval ezek a jelenetek benne vannak a képregényben is, vagy a mai korhoz igazítják az egészet és csak az alapot tartják meg?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 18. - 12:39:05
Azzal reklámozzák a filmet, hogy teljesen képregény hű, és a mozis oldalak is folyton olyan képeket tesznek ki, ahol a képregény néhány kockáját összehasonlítják a film adott jelenetével és folyik a nyál hogy mennyire azonos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 18. - 12:52:07
Akkor jó. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 18. - 13:27:07
Remélem a tartalomnak legalább a felét sikerül majd átmenteni.

Jó választás a t800-as szerepére ez a pasi. csak azt nem értem mit fognka keresni már az első filmben a t800-asok? :ohmy:

Mi volt Arnie életrajzi filmjénke a címe? Még nem láttam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 18. - 13:34:51
A Terminátor a csúcsra tör volt a magyar címe, a TV2 adta le egyszer. Eredeti címe See Arnold Run , 2005-s és televiziós vetítésre készült. Túl sokat nem vesztettél azzal hogy nem láttad. Ketten játszottak Arnie-t, az egyik ez a srác, aki a fiatal Arnie-t játszotta, az idős, politikus, kormányzói kampányra összpontosítót pedig Jürgen Prochnow.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 18. - 13:45:18
Híínnye, John Connor átmegy lezúziuszba. Lehet hogy mégis csak jó film lesz ez.

(http://media.kino-govno.com/images/terminator4/terminator4_1.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/conan_1.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/bond22_3.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/hellboy2_18.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 18. - 16:59:55
Készül a Wanted folytatása
Eddig is foglalkoztunk a nemrég bemutatott Wanted folytatásaival, ám hivatalosan is elkezdődött a második rész előkészülete. Ezt a producer, Marc Platt jelentette be.
Ennek első lépéseként kerek öt éves szerződést írt alá a producer és a Universal stúdió, melynek első "eredménye" lesz a Wanted 2. Az előkészületek ma kezdődtek el, a rendező Timur Bekmambetov és a forgatókönyvet készítő Michael Brandt - Derek Haas duó is visszatérnek a folytatásban.
Platt azt is elárulta, hogy az első fázisban egy kreatív csoport próbálja kitalálni, hogyan folytassák a történetet, miután egyetlen szereplőt kivéve minden fő karaktert "lelőttek" az első részben. Mivel a film összesen közel 200 milliót jövedelmezett, bizonyára kitalálnak valamit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 18. - 17:40:49
Wesley új ellensége lehetne David Hasselhof. Neki még szerepet sem kell írni, mert állítólag elég iszákos. Beiszik és kezdőthet a csata. ;D A részegeknek nő a fájdalomküszöbük. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 18. - 22:28:53
Hát nem tudom. Könyvben sem tetszett a Watchmen, most se győzött meg jobban. Olyan retrós, mint a LOEG volt (a Szövetség). Az is megbukott...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 19. - 09:51:22
Nekem a League filmben az indiai Némó Kapitány tett be, meg hogy a készítők nagyon elszálltak amikor kigondolták a járműveket és a tengeralattjárót. A sztorija nem volt rossz, csak a körítés necces.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 19. - 13:46:10
A rendező elemezgette a Terminator Salvation képeit.

Human Lab Rats
(http://io9.com/assets/images/io9/2008/07/thecage.jpg)
Humans are penned up in cages, for what we can assume from previous plot leaks are experiments. In the trailer, you can see one poor soul frantically climbing out of the pen with dozens of humans below. If you look directly over his shoulder you can see his robot prison guard, which up close looks like this...

THE T-600
(http://io9.com/assets/images/io9/2008/07/T-600.jpg)
T4 director McG has explained that he is interested in exploring the in between periods of Skynet's experimentation. McG called the T-600 a, "bigger, grimier, nastier version that preceded the T-800....they're easier to spot but they pack a mini gun and carry kick ass fire power. They're eight-foot tall killers that prowl the badlands looking for anything with a heartbeat to terminate." And from the looks of this giant with a cannon for an arm, this very well could be the T-600.

THE HARVESTER
(http://io9.com/assets/images/io9/2008/07/theclaw.jpg)
A giant metal hand breaks through the ceiling and pulls out this puny human. It doesn't appear that it wants to harm the human, but capture him. So it could be an easy guess that this is a first look at the "Harvesters" as McG calls them, or the robots that are sent out to collect human specimens for robots to run experiments on.

HYDROBOT
(http://io9.com/assets/images/io9/2008/07/hydrobot.jpg)
Here's a closer look at the Hydrobots that patrol the waters of our future. The crew spent some time filming inside water tanks so it should be interesting how much the Hydro bots are utilized.

Terminator Dog Fighting?
(http://io9.com/assets/images/io9/2008/07/planes.jpg)
At first glance in the trailer I thought this was a dead body, now I think there's a lady in the flight suit, a female pilot that ran into trouble with one of the Aerostat robots that patrol the skies of the future.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 19. - 18:06:10
Japán Takonylabda Z poszter

(http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/dragonballjpposter.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 19. - 20:08:51
Ez a srác még hátulról is bénán néz ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 19. - 20:13:54
Tipikusan az a pozitív hős, akit alig vársz hogy véresre verjen a gonosz. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 19. - 22:48:45
jók ezek az elcsípett terminátor képek, kösz Ben!!!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 20. - 18:02:52
A Casino Royal nem volt egy nagy durranás, úgyhogy az új James Bond filmtől sem várok sokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 21. - 13:20:23
Djimon Hounsou lesz a főszereplője és producere annak a filmnek, amely a halhatatlan varázslóról, Thulsa Doomról szól majd. Doom központi figurája volt a Conan, a barbár filmnek és a Kull képregényeknek.
Jövőre jelenik meg az a képregénysorozat, amelynek főszereplője szintén Doom lesz.
Thulsa Doom 1930-ban tűnt fel a Delcardes Cat Robert E. Howard regényben. A figura szintén szerepelt a Conan, a barbárban (ahol le is fejezte Schwarzi a végén), ahol James Earl Jones alakította.

(http://upload.moldova.org/movie/actors/d/djimon_hounsou/thumbnails/tn2_djimon_hounsou_3.jpg) 
  Djimon Hounsou   
(http://nemedie.free.fr/site/IMG/jpg/thulsa_doom.jpg)
James Earl Jones / Thulsa Doom szerepében
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 21. - 19:02:45
Mindkettő fake, de nagyon jók

http://fc07.deviantart.com/fs25/i/2008/150/a/0/Robocop_teaser_poster_2010_by_wideawake_media.jpg

http://fc01.deviantart.com/fs27/i/2008/150/7/6/Wolverine_teaser_poster_2_by_wideawake_media.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 21. - 19:11:05
Tényleg jók, de valahogy a Robotzsaru jobban tetszik. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 21. - 19:44:44
Nekem is, a Wolverine nem sikerült olyan jól.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 22. - 11:46:15
Witchblade rendezőre talált

A Boszorkánykard rendezője nem más, mint Michael Rymer. Õ producere és rendezője a Battlestar Galactica sorozatnak, legutolsó mozifilmje pedig az Aaliyah főszereplésével készített A kárhozottak királynője volt, ami sokaknak nem nyerte el a tetszését (szerintem nem volt olyan rossz).

Rymer jelenleg a BG sorozat szezon fináléján dolgozik, majd a Witchblade-en kezd dolgozni. A képregényből 1995 óta 100 milliót adtak el, megélt két évados sorozatot is és Japánban is készült belőle egy animációs sorozat.

Zombik bevetésen

Benderspink szerezte meg a jogait a ZMD: Zombies of Mass Destruction horror képregénynek. A produkció egy olyan titokzatos kormányprogram körül forog, aminek célja, hogy fényérzékeny zombikat dobjon le a háborús zonákba este, hogy megsemmisítsék az ellenséget. Egy zombi azonban megszökik és egy elit csapat hatol be az adott területre, hogy megállítsák a növekvő zombisereget.
(http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/2008-04-29-zmd01_lg.jpg)
(http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/zmd2.jpg)
Jövőre Zack Snydernek is van egy zombis terve, ahol is Las Vegas éppen karanténban van, mivel zombik által fertőzött és egy apa onnan próbálja a lányát kimenekíteni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 22. - 14:55:43
A Kárhozottak Királynőjét nem kifejezetten a rendezés, inkább a forgatókönyv cseszte el. Anne Rice kb egyetlen olyan regénye, aminek szilárd története van, állati jó filmet lehetett volna csinálni belőle, de a forgatókönyv alapból C kategóriás volt. :( Csak Uwe császár hiányzott belőle.
Nagyon szeretem Anne Rice könyveit (kifejezetten az első 5 vámpírkrónikát a Memnoch-al bezárólag), nagyon jó kis filmeket lehetne belőlük csinálni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 22. - 15:37:31
Watchmen képregény és film összehasonlítása.

https://www.youtube.com/watch?v=sKigPdgeh2w
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 22. - 15:45:49
Jól néz ki, köszi. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 22. - 15:51:12
Hát még ez a kép, ami egy lakás falán lóg a Watcmen-ben. Ezt a képet Carla Guggino-ról mintázták. Oh mamma  :twisted:
A hapsi válla felett lóg a kép a filmben a törött üvegű.
(http://processrecess.com/devtools/blog_detail/AF13E9_detail.JPG)

(http://processrecess.com/devtools/blog_detail/D79FE5_detail.JPG)

(http://processrecess.com/devtools/blog_detail/EEF880_detail.JPG)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 22. - 16:00:47
Ez mondjuk már meredek. Adott egy zombis képregény. Na most, annak vagy egetverően nagy olvasótábora van, amiért éppen abból akarnak filmet csinálni? Mármint hogy nem képesek egy ZOMBI TÖRTÉNETET kitalálni?  :stupid: Menyire lehet nehéz? Inkább fizetnek jogdíjat, meg hagyják, hogy beleszóljanak idegenek is a filmjükbe? Vagy már az is elég, hogy odaírhatják a plakátra, hogy "képregényfilm"?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 22. - 16:25:05
Ben: Nagyon jó szemed van, én ki nem szúrtam volna. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 22. - 16:57:35
Az érdem nem az enyém, simán megkerestem a film blogját és ott hívták fel rá a nép figyelmét. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 22. - 17:01:35
Ja, így könnyű. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 22. - 18:16:16
attol még jó szemed van Ben :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 22. - 18:41:49
Honnan tudod, még nem is láttad a szemét.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 22. - 18:48:32
Lehet, hogy nincs is szeme. ;D Lehet, hogy szimbióta, bár azoknak is van szemük. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 22. - 19:28:51
 ;D

http://www.funnypart.com/pictures/FunnyPart-com-eye_trick.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 23. - 11:56:45
Ez te lennél Ben??? Te " tehénszemű Ben"  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 23. - 12:04:08
Azért ennyire nem nézek ki rosszul mint ez a fószer. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 23. - 12:38:28
Jah huh akkor megnyugodtam  ;) :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 23. - 12:59:25
A Transformers 2 oldala is beundult, bár egyelőre az intrón kívül nincs rajta más

http://www.transformersmovie.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 23. - 13:05:10
De az pont elegendő, mert nekem baromira bejött  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 23. - 17:27:46
Szuperhős után (fél)isten

Peter Berg rendezését a Hancock-ot nem rég mutatták be a mozik, habár a kritikák lehúzták, a kasszáknál elég szépen teljesít (Amerikában 193 millió eddig, ehhez még 180 társul a többi országból). Berg Herkulesről szeretne filmet forgatni, a cím is megvan már: Hercules: The Thracian Wars. A készítők elmondása szerint szeretnék egy reálisabb megközelítésben bemutatni a hőst.

Steve Moore 5 részes képregényén alapszik (hát hogyne!) a produkció, aminek az első száma áprilisban jelent meg. Barry Levin elmondta, hogy szeretnének képregényhű filmet készíteni és olyan karaktert próbálnak majd bemutatni, ami sokkal inkább ember, mint isten.

A forgatás időpontja még nincs kitűzve, előtte Berg még leforgatja a Dűne filmet.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 24. - 09:08:54
Singer megint képregényhez nyúl

Bryan Singer sikeresen elindította a X-Men filmeket, aztán megrendezte a Superman visszatérését, aminek folytatása körül még megy a huzavona (állítólag Singer 400 milliót kérne a folytatásra). A jövőbeli egyik nagy produkciója szintén egy képregény alapján készülne, ami még meg sem jelent.

A történet 2 srácról szól, akik szuperhősöket filmeznek le, aztán mikor rájönnek, hogy egy legendás hős valójában a gonoszt szolgálja, menekülniük kell.

A forgatókönyvet J.P. Lavin and Chad Damian írják, Singer pedig producer lesz. A film címe: Capeshooters.

Dögös amazon a gonosz ellen

Jenna Dewan és Luke Goss lesznek a főszereplői a Magdalena filmnek, amely egy képregény alapján készül és egy dögös, szent harcos lesz a középpontban. Gale Anne Hurd Valhalla Motion Picture stúdiója, a Platinum Studios és a Top Cow Prods. készítik el a filmet.
(http://www.hqparadise.hu/celebs/jenna_dewan.jpg)
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/0/05/Magdalena.jpg/400px-Magdalena.jpg)
Dewan lesz majd Patience, aki felfedezi, hogy ő egy női harcosokból álló családból származik, akik Mária Magdolna leszármazottai voltak és a gonosz ellen küzdöttek.

Goss alakítja Kristof-ot, aki egy titkos szervezet ügynöke és Dewan megsegítésére küldik őt.

Nincs még kitűzve a forgatás kezdete, de a színészek már a Comic Con-on ott voltak és reklámozták a művet.

Dewan leginkább a Step Up első részéből és a Vezet a ritmusból lehet ismerős, illetve az Átok második részében tűnt fel, Goss pedig legutóbb a Pokolfajzat második részében alakította Nauda herceget.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 24. - 10:04:38
Mostanában van olyan film is, ami nem képregényfilm?
Ilyenkor olyan érzésem van, hogy minden közepes minőségű képregényt előkaparnak valahonnan, a fele olyan amiről még sosem hallottam, aztán jó lesz ez filmnek. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 24. - 10:08:42
Hollywood már 100 év alatt kitermelt minden filmötletet amit csak lehetett, most vagy a képregényekhez és a remake-ekhez nyúlnak, vagy magukhoz de mindkét esetben a néző jár rosszabbul . ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 24. - 10:18:10
A Magdalena-t kiváncsian várom, nagyon dögös volt a képregényben, remélem a filmben is olyan lesz.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 24. - 10:42:40
kemény csaj :P köszi Ben, monjuk a képregénybelit nehéz felülmúlni  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 24. - 10:45:31
A Magdalenat inkább a Da Vinci Kód körüli hype alatt kellett volna megcsinálni, akkor nagyot kaszálhattak volna. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 24. - 11:30:34
De ne felejtsd el, hogy jövőre érkezik az Angyalok és Démonok c könyv filmváltozata is Tom Hanks-el, annak vizein pedig ez is el tud evezni.


Leterrier és Favreau az Avengers szereplőválogatásáról egyeztet

http://www.denofgeek.com/movies/89673/iron_man_2_script_avengers_casting_news.html
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4873.asp

A Comic Con-ra megjelent a Wolverine posztere

(http://www.uruloki.org/felipeblog/imagesflickr3/20080723_xmenoriginswolverine.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 24. - 13:30:18
De ne felejtsd el, hogy jövőre érkezik az Angyalok és Démonok c könyv filmváltozata is Tom Hanks-el, annak vizein pedig ez is el tud evezni.
Igen, én is gondoltam erre, csak az Angels&Demons nem említi a Jézus-mítoszt. Persze ettől még újra felkaphatják a Da Vinci kódot. ;)

A wolverine poszter meg kb ugyanolyan, mint az összes eddigi fan poszter. Gyakorlatilag itt is csak karmok vannak. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 24. - 15:17:14
De jó kis karmok :D amúgy a wolverine filmben lesz rá esély hogy rozsit majd abba a szép képregényes dresszében is látjuk??? :wolvie2:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 24. - 15:43:52
Szinte semmi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 24. - 17:07:28
Kár, pedig nekem jobban bejön az a ruha mint ez a farmergatya + trikó...  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 24. - 17:13:51
Szerintem is esélytelen, meg nem sok embert csábítana a mozikba a sárga stretchpizsama. A filmes Rozsomák annyira jó karakter lett, hogy nem kéne elrontani ezzel. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 24. - 17:42:01
Teljesen igazad van, Ju. Egyébként is elég sok képregényben szerepel úgy Rozsomák, hogy nincs is rajta jelmez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 24. - 21:18:29
A Magdalena-t kiváncsian várom, nagyon dögös volt a képregényben, remélem a filmben is olyan lesz.  :D
Ha ez a nő alakítja, nagy baj már nem lehet.  :D Elsőre is ötvenszer szebb, mint a Witchblades Yancy Butler.
a wolverine filmben lesz rá esély hogy rozsit majd abba a szép képregényes dresszében is látjuk???
Szerintem nem kizárt, hogy a ruhát megmutatják, csak poénból.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Július 24. - 21:29:36
Kár, pedig nekem jobban bejön az a ruha mint ez a farmergatya + trikó...  :roll:

De miért? Érdekelne, hogy mi tetszik benne?
Én nagyon rühellem a sárga ruháját Logannek és egyszerűen nem értem, hogy az amcsik miért pártolják annyira azt a göncöt. Totál nem illik Loghoz az a banán szerelés... :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 24. - 21:55:18
Szerintem nem kizárt, hogy a ruhát megmutatják, csak poénból.

A ruhás poént már az X1-ben elsütötték, amikor a csapat a Szabadság Szoborhoz repül és Wolvie feszeng a fekete bőrruhában és odaszól hogy
 - Te ebben a göncben jártok el hazulról
mire Küklopsz
 - Miért, egy sárga sztreccs hacuka jobb lenne?

Na ennyi doszt elég is, a filmbe pedig inkább egy Weapon X-es egyenruhát még el tudok képzelni, de a klasszikus sárga mezt inkább ne bolygassák.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 25. - 15:06:40
Két Red Sonja poszter (valamiért mindenkinek a vért nyalogató nőcis poszterötletek jutnak eszébe mostanában)

(http://media.kino-govno.com/posters/redsonja_1.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/redsonja_2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 25. - 15:16:19
Eddig jól néz ki, ezt a filmet még a Magdalenanál is jobban várom.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 25. - 15:16:47
Ha a Skorpiókirály 2-ben nem is, de a Red Sonja-ban Dwayne Johnson is szerepel, ő fogja alakítani azt a barbár harcost, akit a Brigitte Nielsen-es filmben Arnie.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 25. - 15:22:04
Ez jó hír, Dwayne-t kedvelem, szerintem jó szinész. Vígjátékban és akcióban is nagyon jól elboldogul. A Csak Lazánban valami frenetikus volt. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 25. - 15:24:30
Én az Amazonas Kincsében is nagyon szerettem, amiben Sean William Scott-al (Stifler) játszott.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 25. - 15:31:15
Nekem az a kedvenc filmem tőle, de a Csak Lazán is eléggé egy szinten van vele nálam. Most van egy új filmje, a Gyerekjáték, az is marha jó lett, ajánlom mindenkinek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 25. - 16:20:38
Én is tökre bírom. Az Amazonas a kedvencem tőle, de a Csak lazán is nagy volt a szemöldök rángatásával.  ;D
Jó volt, ahogy Swarci átadta neki a stafétabotot.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 25. - 20:39:05
Fanmade, de nagyon jó

http://www.youtube.com/watch?v=84FwZA0x7Ss
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 25. - 20:58:05
A San Diego-i Comic Con-on bejelentették, hogy a Marvel John Barrowman-t akarja Captain America szerepére.

A színésszel a Comic Con ideje alatt már folynak a tárgyalások, de úgy tűnik most már megvan a First Avenger. A jegesmaci nem végzett alapos munkát. ;D Attól a szépséghibától eltekintve, hogy a srác nem szőke, szerintem tökéletes választás.
http://www.beyondhollywood.com/john-barrowman-as-captain-america-never-gonna-happen/
(http://i8.photobucket.com/albums/a6/ziipo/barrowman.jpg)

(http://latimesblogs.latimes.com/photos/uncategorized/2008/07/24/torchwood.jpg)

Hugh Jackman

https://www.youtube.com/watch?v=GmN7Ljwt3Ko

Gambit
(http://filmbuzi.hu/files/film2008/gambit-bicsez.jpg)

Deadpool  :headscratch:
(http://goneelsewhere.files.wordpress.com/2008/07/wolvy.jpg)

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 25. - 21:03:50
Ez a hapi Kapinak nagyon jó lenne. :bravo: Én nem jöttem volna rá, hogy ez Ryan Reynolds.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 25. - 21:06:39
Attól a szépséghibától eltekintve, hogy a srác nem szőke, szerintem tökéletes választás.
Ezt a problémát egy egyszerű hajszinező meg tudja oldani.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 25. - 21:11:48
Ez a hapi Kapinak nagyon jó lenne. :bravo: Én nem jöttem volna rá, hogy ez Ryan Reynolds.
Szerintem ez nem is ő. RR a Flash lesz, nem?  :headscratch:
Szerintem kissé fiatal a szerepre, különben. Nagyjából annyira, mint Pókember volt, úgyhogy olyan 10 év múlva már jó lenne mindkettő.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 25. - 21:21:15
RR a Flash lesz, nem?  :headscratch:

Tomi merre jártál az elmúlt fél évben?  :D

Deadpool szerepét választotta, de pályázik a Flash-re is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 26. - 09:13:41
Újabb képek és hírek a Wolverine filmről. Tegnap bemutatták a San Diego-i geek sereg előtt a Wolverine hivatalos trailerét, amiből hoztam is pár képet. Most megint sikerült találni képeket amelyek nem túl jó minőségük, lévén, hogy töksötétben készültek néhány szemfüles rajnogó kamerájával. Kapaszkodjatok a gatyába, Emma Frost is szerepel a filmben! :nezze:

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1293310.png)
A szőke csaj Emma, még néhány kép róla

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1281795.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1293473.png)

Gambit

(http://www.thebadandugly.com/wp-content/uploads/2008/07/gambit.jpg)

Deadpool, Tomi kedvéért Ryan Reynolds

(http://www.thebadandugly.com/wp-content/uploads/2008/07/deadpool.jpg)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1287183.png)

Haspók (Blob)

(http://www.thebadandugly.com/wp-content/uploads/2008/07/blob.jpg)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1286951.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1293072.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1293196.png)

John Wraith

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1287451.png)

Agent X/maverick?

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1289408.png)


És egy kis olvasnivaló azoknak akik nem jönnek a Klubbra
http://www.thebadandugly.com/2008/07/25/a-blurry-look-at-gambit-deadpool-frost-and-blob/
http://filmonic.com/wolverine-trailer-shown-comic-con

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Július 26. - 15:00:28
Haspók nem tetszik :-\ nagyon látszik rajta, hogy rávan adva egy kis "pluszkiló" A többiek egész jók.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 26. - 21:23:47
Frank Miller denevérembere

A Comic Con-on Zack Snyder (300, Watchmen) elmondta, hogy mennyire szerette Frank Miller The Dark Knight Returns képregényét. Szeretné, ha ebből film is készülhetne. Később Frank Miller azt mondta Snydernek: "You can do it anytime you want to Zack"...azaz bármikor megcsinálhatja, ha úgy gondolja.

Michael Uslan producer máris érdekli a lehetőség. A Batman: The Dark Knight Returns egy 4 részes képregény volt és 1986-ban jelenet meg és az egyik legismertebb képregénnyé vált.

A sztori a nem túl távoli jövőben játszódik (20 évvel). Gothamban a Mutants nevű banda terrorizálja a jónépet. Bruce Wayne már visszavonult a bűnüldözéstől, már 10 éve nem bújt a Batman jelmezbe, Jason Todd, a második Robin halála óta. Ráadásul Harvey Dent is visszatér a bűnözéshez, nem sikerült a rehabilitációja. A lakosság egy része szerint Batman lehetne a város megmentője.

Ha elkészülne a film, akkor két Batman film is futna párhuzamosan. Egyrészt a Christopher Nolan által feltámasztott Batman, amelynek jön majd a harmadik része és a Snyder féle verzió.

És újabb képek a Wolverine-ből, azért nem a trailer, mert nagyon tré a minősége, keresek egy jobbat.

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-376238.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-376345.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-377320.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-376476.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1289095.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-1289286.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-379451.png)

(http://img.photobucket.com/albums/v650/jbc429/vlcsnap-379680.png)


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 26. - 22:23:12
Hihetetlen. A Rozsomák filmben több X-ellenség lesz, mint az X-filmekben!  :surp: Emma Frost érdekes...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 26. - 22:58:16
És azt már lehet tudni hogy kb kik lesznek azok??
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 26. - 23:22:39
Hát, itt láthatod, hogy Emma Frost, Deadpool, Gambit, Haspók, Kardfogú...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 26. - 23:25:00
Uh tényleg, valóban sok, bár nem lesz ez kicsit túlzás??? :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 26. - 23:31:29
Hát, az első X-ben is volt Mystique, Kardfogú, Magneto és Varangy.
Na és persze:  :5000hsz:  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 26. - 23:35:38
Ez monjuk igaz...

grat hozzá kaine, nem tudod elképzelni mennyire irigy vagyok :D  ;D :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 26. - 23:57:36
 ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 27. - 09:23:53
Nyugi Kanaszta, ha belehúzol a 2. még lehetsz aki eléri a Pókfej rangot. Az még dobogó.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 27. - 09:46:41
Azért búslakodik, mert nekem azt mondta, hogy ő hamarabb fogja elérni az 5000 hsz-t, mint Kaine. És én erre azt mondtam, hogy ha sikerül neki, akkor kap tőlem a képregénycsomagot.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 27. - 10:25:08
Mission Impossible. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 27. - 10:55:51
Valahogy úgy, ezért mertem rátenni egy képregénycsomagot.  :D Miért nem pénzben fogadtunk... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 27. - 11:01:03
Tegyük meg helyre, tétre, befutóra?  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 27. - 11:26:34
Csak egy laza tipp: Én leszek az ötödik, aki eléri a Pókfej rangot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 27. - 12:07:30
Pepo lesz a következő.  ;)
Off vége.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 27. - 13:36:44
Hugh Jackman és Stan Lee interjú X-Men Origins: Wolverine

https://www.youtube.com/watch?v=A7REq6WBw0c


Robert Rodriguez és Rose McGowan a Vörös Szonjáról beszélt a ComicConon.

A film 2009 utolsó részében érkezik, és a színésznő szerint nagyon véres, mocskos, kemény lesz. A Vörös Szonját alakító McGowannek a Mátrixban és a Ninja Assassinban dolgozó kardmester tanítja a fogásokat. A költségvetés 70 millió dollár körül lesz. Megkérdezték, ki lesz az új Conan, amire Rodriguez azt kiáltotta: Danny Trejo. :ugralhehe: A Barbarellát törölte a rendező, a Sin City 2. forgatókönyvével meg néhány hónapja végzett Frank Miller.

Revicky Gábor helyett Bognár Tamás lett Hellboy hangja

Reviczky Gábor a Duna-deltában horgászott, ezért nem vállalta el Hellboy szinkronizálását a második részben. A színész az első rész dvd-változatában kölcsönözte Ron Perlman hangját, de a Hellboy 2-ben már Bognár Tamás váltotta fel. Lecserélték a piromán ügynöknő, Liz Shermant magyar hangját is: őt az első részben Németh Borbála, a másodikban már Nemes Takách Kata szinkronizálta.

Az első rész szinkronja még a Fórum Home Entertainment megbízásából készült el, mivel a Hellboyt a Revolution stúdió készítette és a Sony forgalmazta. A második rész gyártásba viszont már beszállt egy igazi hollywoodi nagyágyú is, a Universal, aminek a filmjeit itthon a UIP-Dunafilm forgalmazza. Így a szinkron ügyében már ők egyeztettek a Mafilm Audio Kft.-vel, ahol a héten befejeződtek a munkálatok.

Érdekesség, hogy Miller Zoltán mindkét filmben szinkronizált. Az elsõ részben a zöldfülű Myers ügynök (Rupert Evans) hangját kölcsönözte (aki a folytatásban már nem szerepel), a Hellboy 2-ben pedig õ lesz Nuada herceg hangja.


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 27. - 15:31:12
Elképzelhető szerintetek, hogy az F4 fog szerepelni bosszúangyalként a BA filmben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 27. - 15:51:42
Elképzelhető szerintetek, hogy az F4 fog szerepelni bosszúangyalként a BA filmben?
Nem, őket szerintem inkább igyekeznek elfelejteni...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 27. - 15:53:43
Pedig mindkét F4 film jó volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 27. - 16:12:59
Fogjuk rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 27. - 18:40:02
Meg másrészt már túl sok lenne a Bosszú Angyalaiba egy másik csoport tagjait is bele venni. Főleg, hogy az F4 tagjai tudtommal sohasem voltak tagjai az angyaloknak. Másrészt bőven van tagja a BA-nak, azok közül sem fog nagyon sok belekerülni a filmbe. Az X-Men filmeknél láthattuk, hogy filmben nem működik olyan jól a rengeteg szuperhős egy filmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 27. - 18:41:19
Miért, az X - men filmek is nagyon jók voltak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 27. - 18:46:22
Jónak jók, csak éppen a karakterek többségét nem tudták bemutatni benne. Igazából csak Főnixről, Rozsomákról, és Magnetoról szólt a film. A többiek inkább csak statiszták voltak benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 27. - 19:06:19
A rossz minőségű képek alapján nem valami meggyőző ez  rozsi film. :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 27. - 19:08:09
Főleg, hogy az F4 tagjai tudtommal sohasem voltak tagjai az angyaloknak.

Fáklyán kívül mindegyikük volt Bosszúangyal.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 27. - 19:35:43
Jó, de ők is kb annyira, mint a többi hős, hiszen szinte minden szuperhős valamilyen szinten tagja a BA-nak. Leginkább a tartalékos jelzőt használják rájuk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 27. - 19:38:34
Igaz, és az is igaz, hogy az F4-nek annyi esélye van bekerülni a Bosszú Angyalai filmbe mint Kiszel Tündének különválasztani a szemöldökét
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Július 28. - 09:14:45
Láttam végre a Wolvereine traler-t, he ba...us! :o
Jó lesz, nagyon is, van benne egy-két jelenet ami máris belopta magát a szívembe. Az eddigi infók és képek alapján azt hittem, hogy valami x-fegyveres film lesz, nem pedig wolvie-s, de a trailer meggyözött, hogy ezt várom a legjobban a jövő évből, ismét van miért élni egy évig ;D
Két dolog viszont nem tetszett, Stryker és Liev Schreiber... haverom azt mondta nem nézz ki jó Kardfognak, vitatkoztam vele, de így ezután, egy kicsit osztom a véleményét. :roll: elégé gizda Victor szerepére...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 28. - 09:45:56
Örülök hogy tetszett, de légyszi legközelebb tegyél linket ha találsz.

https://www.youtube.com/watch?v=3W6C984nSk0

https://www.youtube.com/watch?v=mU9aMjybCJw

https://www.youtube.com/watch?v=P__qgySbNIo
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 28. - 09:54:38
Jól néz ki. Kiváncsian várom a normális minőségű előzetest.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 28. - 09:59:40
Ez egy kicsit jobb minőségű

http://s100.photobucket.com/player.swf?file=http://vid100.photobucket.com/albums/m35/lynn138/Comic-Con/Comicon098.flv&fs=1&os=1&ap=1

Közben pedig megérkezett egy újabb hivatalos Megtorló trailer is

https://www.youtube.com/watch?v=Wjfczt15hAQ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 28. - 10:05:20
Jól néz ki. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Július 28. - 10:08:51
Nem akartam linket rakni mert az a te reszortod ;D Meg anno mondtad, hogy várod a jobb minőséget.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 28. - 11:21:25
hááát...nekem úgy tűnik továbbra is, hogy kicsit gagyi lesz nem? deadpool nagyon gáz...Kardfog szintén. Nem tudom, hogy ezek után hova tegyek az X1-es "viszonyukat".. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 28. - 11:26:27
Az előző Punisher trailer sokkal jobb volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 28. - 11:26:40
Nem akartam linket rakni mert az a te reszortod ;D

Volt reszortom de már gyógyítják.

Ha bárki talál érdekeset nyugodtan tegye be, egyáltalán nem célom kisajátítani a filmes topic-ot, sőt örülök én is ha másokat is érdekel a téma. :D

De addig is:

Terminator Salvation részletek


A Comic-Con-on a Terminator Salvation rendezője McG beszélt a filmről

1: Felmerült korábban, hogy a negyedik Terminator PG-13-as besorolású lesz, tehát nem fog tobzódni az erőszakban. McG R besorolású filmet akarna készíteni (erre állítólag a stúdió is áldását adta), de nincs ellene a PG-13-nak sem, ez majd a végső vágásnál derül ki, hogy milyen besorolású lesz.

2: A történet 2018-ban fog játszódni, mikor már az emberek a Skynettel csatáznak. A legjellemzőbb Terminator modell a T-600-as lesz, ami egy kevésbé fejlett verziója a T-800-asnak (amit Schwarzi játszott anno).

3: Itt is elmondták, hogy a sorozat és a film két külön dolog. A Sarah Connor Chronicles egy másik idősíkban játszódik. Ezt a készítők állítólag meg is beszélték a SCC illetékesekkel , meg úgyis volt már erről szó korábban, még a sorozat kezdetén.

4: Nem csak a "szimpla" terminatorok, hanem egyéb gépezetek is lesznek a Salvation-ben. Harvesterek lesznek benne, ezek nagy bazi guruló gépek, amelyek embereket gyűjtenek be. (Kezdetben a Skynet még emberi rabszolgákkal dolgoztatott). Szintén lehet, hogy lesznek még Hydrobots és Aerostats terminatorok.

5: A film végén lesz egy cliffhanger vagyis egy olyan dolog, ami után a néző szinte már nézné is a folytatást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 28. - 11:37:34
Nem tudom, hogy ezek után hova tegyek az X1-es "viszonyukat".. :headscratch:
Az X1-ből szerintem totál nem jött le hogy ők milyen régóta ismerik egymást meg mekkora ellenségek. :roll: Ilyen szempontból elhibázott volt az a film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 28. - 11:55:31
Meg valószinű, hogy Logan ezután fogja elveszíteni az emlékeit, amivel így nagyon könnyen ki lehet magyarázni azt a bizonyos viszonyt kettőjük között, ami alapból nem volt olyan számottevő, mint azt bele gondoljátok.

3: Itt is elmondták, hogy a sorozat és a film két külön dolog. A Sarah Connor Chronicles egy másik idősíkban játszódik. Ezt a készítők állítólag meg is beszélték a SCC illetékesekkel , meg úgyis volt már erről szó korábban, még a sorozat kezdetén.
Na, végre kimondták, így legalább pepo is megnyugodhat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 28. - 14:51:12
visszakanyarodva... jó a megtorló előzetes is, izgalmas, és a rozsi előzetes is nagyon tetszett, főleg ahogyan sikitoztak a rajongók  :lol: várom a jobb minőséget  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 28. - 15:09:01
3: Itt is elmondták, hogy a sorozat és a film két külön dolog. A Sarah Connor Chronicles egy másik idősíkban játszódik. Ezt a készítők állítólag meg is beszélték a SCC illetékesekkel , meg úgyis volt már erről szó korábban, még a sorozat kezdetén.
Na, végre kimondták, így legalább pepo is megnyugodhat.
Viszont Mancinak annyi, mert a "más idősík" őt halálra idegesíti.  ;D

A Rozsomák még kétesélyes nekem. Már most jobban várom, mint bármi mást, de Deadpool tényleg elég gáz benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 28. - 15:08:25
 :deadpool: hát én csak a baró maszkot hiányolom a fejéről... :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 28. - 15:18:18
Idézet
Meg valószinű, hogy Logan ezután fogja elveszíteni az emlékeit, amivel így nagyon könnyen ki lehet magyarázni azt a bizonyos viszonyt kettőjük között, ami alapból nem volt olyan számottevő, mint azt bele gondoljátok.
Tudom, de az x1-ben olyan volt, mintha először találkoznának. Itt meg együtt harcolnka meg raboskodnak..vagy fura módon Victornak is amnéziája lesz? Minő meglepetés! Ráadásul ott van a filmes sablon, hogy később visszaszállingóznak azok az emlékek...Rozsinka a kínzásról pl. Szerintem egy ilyne bajtársról is kellett volna lennie egy emlékfoszlánynak...
És hol az állatias külső, mint az első X filmben? Mert olyna szakálla van mint Rozsinak már Kardfognka néz ki?
Gáz!

Idézet
Na, végre kimondták, így legalább pepo is megnyugodhat.
Erről már tudtam korábban is. Úgy néz ki McG komolyna veszi a dolgot...hát. A fivérek is komolyan vették az AVPR esetében mégis borzalmas lett a vége.

Idézet
Nem csak a "szimpla" terminatorok, hanem egyéb gépezetek is lesznek a Salvation-ben. Harvesterek lesznek benne, ezek nagy bazi guruló gépek, amelyek embereket gyűjtenek be. (Kezdetben a Skynet még emberi rabszolgákkal dolgoztatott). Szintén lehet, hogy lesznek még Hydrobots és Aerostats terminatorok.
A teaserben az a bazinagy kéz ami kiszedett egy fickót az épületből egy Harvester keze volt...begyűjtőnke nem baj,de más ilyen bazinagy robot ne nagyon forduljon azért elő!
A háború folyamán a Skynet végig tartott rabszolgamunkán embereket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 28. - 15:28:08
Deadpool fejére még később is rákerülhet a maszk. Megszokhattátok volna már, hogy az előzetesekben nem lőnek le minden poént.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 28. - 15:31:49
Ez igaz, bár maszk nélkül látni elég nagy poén volt. :headscratch: úgyhogy azért volt benne egy kis poén gyilkolás :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Július 28. - 15:54:21
Ja, meg Deadpoolnak nem igazán szép feje van. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 28. - 18:07:10
Hát nem,  :hehe: bár speciel azon a képen amit az előzetesből szedtek ki, egész kultúrált... gondolom azt a "holo- óráját" használja!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: horjb - 2008. Július 28. - 19:01:45
https://www.youtube.com/watch?v=wkxLWWiz5O8
Bocs ha már volt ez a trailer.
Szerintem nagyon jó lesz ez a film.
Zene: Ramallah Days of Revenge
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 28. - 19:07:36
Horjb: Volt.  ;D

3: Itt is elmondták, hogy a sorozat és a film két külön dolog. A Sarah Connor Chronicles egy másik idősíkban játszódik. Ezt a készítők állítólag meg is beszélték a SCC illetékesekkel , meg úgyis volt már erről szó korábban, még a sorozat kezdetén.
Na, végre kimondták, így legalább pepo is megnyugodhat.
Viszont Mancinak annyi, mert a "más idősík" őt halálra idegesíti.  ;D

Háborog is a lelkem.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 28. - 19:08:43
Horjb: Volt.  ;D
De ezt nem lehet elégszer látni. Most vadászom a zenéjét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 28. - 19:32:20
Olyan drowning pool stílus, meg az énekes hangja is olyasmi. nice, nekem is bejövős.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 28. - 19:38:32
Jó kis akciófilmnek ígérkezik az új Megtorló. :D Viszont nem értem hogy miért változtatták meg az eredettörténetet? A trailerben amikor a sírkő előtt ácsorog, a visszaemlékezés a képregényes verzióra hajaz (azaz hogy piknikezés közben ölték meg a feleségét és a gyerekeit). Ezek szerint semmi köze nem lesz az előző filmhez a mostaninak?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 28. - 20:12:25
Hála az égnek csak abszolút minimális.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 28. - 23:25:35
A Marvel nem ad el több hőst

A Comic Con-on a Marvel stúdió beszélt néhány tervéről. A Thort és a Hangyaembert minél hamarabb el szeretnék kezdeni. A Thornak mozinak jelenleg nincs rendezője, hisz mint kiderült Matthew Vaughn egy teljesen más sztorit képzelt volna el, ezért otthagyta a produkciót, a Hangyaemberen pedig Edgar Wright ügyködik. Kevin Feige szerint az idei Hulk film elég jól teljesítet és a közönségnek is tetszett, így egész biztos, hogy lesz folytatás.

Azért ez kicsit fura, hiszen a Huk első része 137 millióból készült és csak 132 milliót hozott (+113 Amerikán kívül), még a második részt 150-ből hozták tető alá és eddig 132 milliót hozott és max pár milliót tudnak még belőle kisajtolni (Amerikán kívüli bevétel 95 millió).

A Bosszú Angyalaiban viszont már azt lehet tudni, hogy ki nem lesz, ő pedig Dr. Doom, mivel sajnos a megfilmesítési jogokat eladták a Foxnak, az viszont biztos, hogy ezentúl nem adják el a képregénybirodalom többi hősét.

A Fox tulajdonában van még az Ezüst Utazó és a Fantasztikus négyes megfilmesítési joga is. Azonban az már kiderült, hogy a stúdió nem akar új F4 filmet, mivel a bevételekkel nem voltak megelégedve, ez pedig gátolja az Ezüst Utazó film elkészültét is. Tehát visszaadhatná a jogokat a Marvelnek, mivel ők meg is akarták venni, szóval még jól is járnának ezzel, bár lehet többet akarnak kisajtolni. A Sony se adja vissza a Marvelnek a Pókember jogait. Hát itt még érthető is, hisz a Pókember filmek elég szépen hoztak a konyhára. A lényeg, alaposan meg vagyunk lőve. >:(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 28. - 23:33:32
Ettől a Hangyaember filmtől tényleg nem tudom mit várjak... :roll: Mi a francért szentelnek neki egy külön filmet? Elég lett volna ha csak az Avengersben bukkan fel mellékszereplőként. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 29. - 00:24:08
Miért vagyunk meglőve? Semmi garancia nincs arra, hogy a Marvel filmek jobbak lesznek az eddigieknél. Legalábbis, szerintem az X-Men 2-t és a Pókember 1-2-t nem fogják túlszárnyalni. Én épp úgy látom, hogy ha a Marvel kezében lennének a Pókfilm jogai, akkor született volna meg ilyennek a Pókember 3.
Dr. Doom pedig hála istennek, hogy nem lesz a Bosszú Angyalaiban. Elsősorban semmi keresnivalója benne, másodsorban meg az F4-es Doom nem volt akkora ász, hogy egy nagy csapat kelljen ellene.
Viszont a Hulknak nagyon örülök.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 29. - 08:01:05
Azért ez kicsit fura, hiszen a Huk első része 137 millióból készült és csak 132 milliót hozott (+113 Amerikán kívül), még a második részt 150-ből hozták tető alá és eddig 132 milliót hozott és max pár milliót tudnak még belőle kisajtolni (Amerikán kívüli bevétel 95 millió).
Szerintem arra számolnak, hogy a DVD eladásokból még legalább ennyi összeg össze fog jönni, és az már szép summa.

Ettől a Hangyaember filmtől tényleg nem tudom mit várjak... :roll: Mi a francért szentelnek neki egy külön filmet? Elég lett volna ha csak az Avengersben bukkan fel mellékszereplőként. :-\
Én örülök neki, hiszen az egyik régi kedvenc fimemre, a "Drágám, a kölykök összementek"-re emlékeztet, és azt nagyon imádtam. Szerintem van benne lehetőség bőven.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 29. - 08:19:39
Én épp úgy látom, hogy ha a Marvel kezében lennének a Pókfilm jogai, akkor született volna meg ilyennek a Pókember 3.

De azt a filmet nem a Marvel szülte hanem a Sunyi.

A Vertigo rajongóknak jó hír, hogy az Y the Last Man producere JC Spinks bejelentette a Comic Con-on, hogy 355-ös szerepét Alicia Keys énekesnő fogja alakítani a trilógiának szánt filmben. Az is biztossá vált, hogy Yorick Shia "Ide nekem Indiana Jones-t is"LaBeouf lesz, akivel aláírt szerződésük van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 29. - 10:10:36
A Hangyaemberről én sem tudom, mit gondoljak... :roll:

Alicia Keys nem tudom, mennyire lesz jó színésznek, de kíváncsi vagyok rá. Ezt a laböff gyereket meg mostanában mindenhol nyomják, nem tudom miért. :-\ Szerintem semmi Yorick nincs benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 29. - 10:12:19
Bocsánat, rosszul írtam a cikket, ő Yorick majmát alakítja.

(http://cache.io9.com/assets/resources/2008/03/ShiaBanana.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 29. - 10:19:09
 :lol:
Ide már tökéletes. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 29. - 10:27:44
  :lol: Arra már biztos megfelel. Az ellen nincs kifogásom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 29. - 11:13:34
 :lol: hagy szóljon  8)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 29. - 13:01:57
Bocsánat, rosszul írtam a cikket, ő Yorick majmát alakítja.
Arra azért kíváncsi leszek, mikor a saját hm... salakanyagával dobálja Yorickot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 29. - 13:07:31
 :lol:
Erről most eszembe jutott egy klasszikus (aki megmondja melyik filmben hangzott el, az kap egy piros pontot  :D ):
-Hé, uram, elejtette a műkutyakakát.
-Miféle műkutyakakát?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 29. - 13:17:40
Arra azért kíváncsi leszek, mikor a saját hm... salakanyagával dobálja Yorickot.
Á, az biztosan CGI lesz. :lol: Ha elég betegek a készítők akkor bullet time effekttel... :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Július 29. - 13:19:15
:lol:
Erről most eszembe jutott egy klasszikus (aki megmondja melyik filmben hangzott el, az kap egy piros pontot  :D ):
-Hé, uram, elejtette a műkutyakakát.
-Miféle műkutyakakát?

Nem a Top Secretben volt? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 29. - 13:27:49
De abban volt. :bravo: Tiéd a képzeletbeli piros pont.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 29. - 13:43:21
 ;D

https://www.youtube.com/watch?v=7vwQASwabGc
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 29. - 13:44:51
Valamiért hibás a videó. Vagy csak nálam?  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 29. - 13:49:38
Affene, pedig mielőtt belinkeltem megnéztem és ment. Próbáld innen. Hatalmas.  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=ClU8m6n7rX4

http://www.youtube.com/watch?v=7vwQASwabGc
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 29. - 13:58:34
Hát ebben a Shia gyerekben nem sok színészi tehetséget láttam eddig.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 29. - 14:25:13
Mindenesetre a szülei is utálhatták, ha ilyen nevet kapott. ;D Ha pedig művésznév, akkor szimplán hülye a gyerek. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 29. - 14:27:51
Hát ritka nagy marha az biztos.

(http://www.theaterhopper.com/h_mag/Image/lavache_shia.jpg)

(http://www.theaterhopper.com/h_mag/Image/shia2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 29. - 14:38:25
 :lol: :lol: :lol: *könnyesre röhögi magát*
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 29. - 14:39:33
És ez a tirpák nyalta körbe Megan Fox-ot, hogy az Isten tegye bele a cenzúráját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 30. - 10:05:40
Hát, ekkora majmot se láttam még  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 30. - 10:59:59
Ez a Rozsi trailer baomi jó. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 30. - 17:38:37
A Comic Con-on (hol máshol  ;D ) a Transformers 2 készítői megerősítették amit már úgyis tudtunk, hogy a 2. rész főellensége Unicron kiscserkésze, a Fallen lesz.

(http://host.trivialbeing.org/up/transformers-jul29-the-fallen-revenge-of-the-fallen.jpg)

És az álcák közül Megatron és Üstökös biztosan visszatér az új karakterek mellett.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 30. - 17:41:49
Üstököst még megértem, mert csak elmenekült, de Megatron... :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 30. - 17:45:45
Jazz is visszatér, pedig őt Megatron tépte ketté, és az előző részben jó pénzért eladták ócskavasnak a MÉH telepen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 30. - 17:49:36
MÉH telep? :lol: Az mi?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 30. - 17:52:39
Melléktermék és Hulladék Egyesülés. De ez már offos, kress rá a google-ben. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 30. - 20:14:43
jazzt lementhették valami adathordozóra, azért ezek a trafók nem olyanok, hogyha megölöd őket, fizikailag képtelenség viszahozni...legalábbis hihetőbb, mint egy embert visszahozni, miután kettétépték.
Viszont Megatronon én is kiakadtam...miért????
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 30. - 22:53:35
Melléktermék és Hulladék Egyesülés.
Ez poén, ugye? Mert régebben valami Értékesítő Hely volt.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 09:17:30
Szerintem komoly mint a havibaj.
http://hvg.hu/magyarmarka/20050329meh.aspx
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Július 31. - 09:58:26
 :o ez komoly  :surp:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 31. - 10:37:27
Jolie az új Macskanő?
A Female First nevű celeb hírportál úgy tudja, hogy Angelina Jolie már az egyeztetések végső szakaszában jár a dorombolós-karmolós Macskanő szerepével kapcsolatban.
A 33 éves színésznő a dögös cicaszerkót a Batman filmek egyik soron következő részében ölti majd magára, amennyiben sikerül megegyeznie a készítőkkel. Konkrétumokat még nem lehet tudni a projekttel kapcsolatban, kivéve, hogy Jolie-nak több mint tíz kilót kell magára szednie, ha meg akarja kapni a szerepet.
Amennyiben igazak a Female First értesülései Angie olyan hölgyek után mutathatja meg a benne rejlő vadmacskát a vásznon, mint Michelle Pfeiffer és Halle Berry.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 31. - 11:06:31
Õt inkább ne... :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 31. - 11:07:09
Szerintem se, lehetne tőle sokkal jobb színésznőt találni. Csak gondolom a DC-s filmeknél még mindig inkább arra törekednek, hogy a főszereplő neve vigye el a hátán a filmet, és ne a történet (akárcsak az előző Macskanő filmnél, vagy a régi Batman filmek).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 11:33:17
Biztosra veszem, hogy nem Jolie lesz a Macskanő, főként azért, mert ahogy Robint, más társat se akarnak a készítők Batman mellé. És Halle Berry után, még egyszer ezt a bukás szagú karaktert hosszú évekig nem fogják elővenni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 31. - 11:53:03
Én sem hiszem, hogy Jolie lesz az új Macskanő, de lehetséges. Olvastam is valahol, hogy a 4. részben elképzelhető, hogy lesz Macskanő, és ezt a forrás szerint Nolan mondta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 13:23:43
Na most picit kiakadtam.  >:(
A Hollywood Reporter oldalán olvastam, hogy a Sony nemhogy nem adja vissza a Marvel-nek de van olyan pofátlan, hogy fenyegetéseit beváltva elkészítse a spin-off-ot belőle, vagyis lesz Venom film. Sepi után szabadon "Hogy a pék rakná tele". A stúdió már meg is bízta Jacob Estes-t a forgatókönyv elkészítésével, ami rossz hír, hiszen a pasi eddig B kategóriás filmeket hozott össze.  :stupid:
A Sony továbbá bejelentette a Comic Con-on, hogy a Pókember 4. részét 2011-ben akarják bemutatni. Nem fogadta általános lelkesedés a bejelentést. :-\
A Pók 3.-ban Topher Grace játszotta Eddie Brock-ot, a Venom filmben viszont egészen biztos hogy nem ő fog alakítani, hiszen a Sony meg sem kereste az ajánlattal a színészt.
http://www.hollywoodreporter.com/hr/content_display/film/news/e3i9603a54f631ae7b08ff64122f7c95c8e
http://www.superherohype.com/news/spider-mannews.php?id=7557
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 31. - 13:28:45
Hát én sem lettem túlzottan boldog ettől a hírtől. Egyébként meddig tulajdonolja a Sony a Pókember filmjogait?

Sepi után szabadon "Hogy a pék rakná tele".
Ezt a mondatot én is csak kölcsönvettem a Kincs Ami Nincs című filmből, ahol Bud Spencer mondta ezt boldogságában.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 13:34:10
2011-ben járnak le a jogok, pont ezért is akarják erre az évre időzíteni a bemutatót, hogy utoljára még egy nagyot kaszálhassanak rajta. Avi Arad megmondta hogy nem kapnak támogatást tőlük mint az előző 3 filmnél, szóval a Sony a saját hülye feje után megy. :'(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 31. - 14:00:04
Akkor ebből lehet, hogy nem kaszálás lesz, hanem hatalmas bukta. Ami viszont azért is gond lehet, mert utána az megtorpedózhatja a Marvel Pókemberfilmes terveit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 31. - 14:02:23
A Sony továbbá bejelentette a Comic Con-on, hogy a Pókember 4. részét 2011-ben akarják bemutatni. Nem fogadta általános lelkesedés a bejelentést. :-\
Mármint, miért nem? Mert soká van 2011, vagy mert elég volt Pókemberből?
A Venom film katasztrófa lesz, de szerintem a Sony fog találni elég Pókszakértőt a Marvel nélkül is.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 14:03:57
A Sony továbbá bejelentette a Comic Con-on, hogy a Pókember 4. részét 2011-ben akarják bemutatni. Nem fogadta általános lelkesedés a bejelentést. :-\
Mármint, miért nem? Mert soká van 2011, vagy mert elég volt Pókemberből?

A rajongóknak a Sony-ból volt elég aki rossz Pókember filmet csinál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 31. - 14:27:19
Azért ez így túlzás, mert a Pókember 1-2 állat jó volt, csak a harmadik volt necces. De különben, mégha egyedül is vagyok vele, nekem nagyon tetszett a 3. is. Oké, az emós Petert nagyon ki kellett volna hagyni, ezt elismerem. Venom úgy, ahogy van, gáz volt. De egyszerűen nem tudnak olyan rosszat csinálni, amit ne überelt volna nagyon magasan az, hogy a Spectacular 200 legszebb JMD-s jelenetét beletették, egy az egyben.  ;) Számomra az az egy jelenet nemcsak, hogy elvitte a hátán a filmet, de vagy 8 pontot emelt rajta.  :)
És akkor még nem beszéltem arról, hogy Betty és Peter kis híján csókolóztak, ami még ezzel a "kis híjánnal" is plusz 5 pont, ha megtörtént volna, számomra ez lenne a legjobb Pókember film.  :D És természetesen jó volt Homi, jó volt még sok minden, ráadásul az első légicsata Harryvel fantasztikus volt, soha rosszabbat. Ugyanúgy, a civil bunyójuk is nagyon király volt, a látványon kívül a pszichológiai jellege miatt is. Nagyon tetszett, hogy Harry és Mary Jane jelentősebb szerepet kaptak a filmben, nem csak mellékszereplők voltak, végül, a "Spider-Man Team-Up" is ütött.  :D Ezek nagyon messze elfeledtetik velem az elején említett két gikszert.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 31. - 14:34:17
Engem az emós Peternél is sokkal jobban zavart az a csók Gwennel. Semmi oka nem volt rá, az egész filmben ezt tartom a leglogikátlanabb lépésnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 31. - 14:37:52
Meg Gwent eléggé elrontották benne, lehetett volna ennél sokkal jobb is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 31. - 14:42:44
Nem volt az a csók olyan logikátlan, csak a szinkronrendező elnézett valamit, ugyanis az egész tömeg teljes erőből kántálta, hogy "csók! csókl!", Pókember meg csak hagyta magát sodorni a hangulattal.  ;)
Igen, Gwen lehetett volna jobb is, de ennyi szereplő mellett már nem volt rá elég idő. Talán egy következőben...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 31. - 14:58:01
Nem volt az a csók olyan logikátlan, csak a szinkronrendező elnézett valamit, ugyanis az egész tömeg teljes erőből kántálta, hogy "csók! csókl!", Pókember meg csak hagyta magát sodorni a hangulattal.  ;)
Mikor először angolul néztem, már akkor logikátlannak gondoltam. Bárki másnál még talán nagy nehezen hihető lehetne, hogy elsodorja magával a hangulat, és megcsókol egy másik lányt a barátnője előtt. Peter jellemébe viszont ez nem fér be, ráadásul MJ élete szerelme, az első filmben is említette, hogy már elsőben felfigyelt rá, nem tudom elfogadni, hogy egy ilyen ember ezt meg tudja tenni. És itt még csak a jelenet ötletéről beszélek, ehhez jön, hogy a kivitelezése rossz lett, én például egyáltalán nem éreztem, hogy a hangulatnak itt annyira magával sodró.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 31. - 15:14:11
a Spectacular 200 legszebb JMD-s jelenetét beletették, egy az egyben.  ;)
Melyik volt az? :-[

Nekem sincs bajom a Pók3-mal, szórakoztató lett. Azért Harry vitte az egész filmet, az tény és ennek csak örülök. ;) Peter viszont az emós részeken kívül is egy idióta volt.
A Gwenes csókra meg csak annyit mondanék, hogy: pöcs.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Július 31. - 15:16:46
a Spectacular 200 legszebb JMD-s jelenetét beletették, egy az egyben.  ;)
Melyik volt az? :-[
Harry halála.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Július 31. - 15:22:43
Köszi. :) Engem az a rész mondjuk nem hatott meg. A képi világ tökjó volt, de elnyújtottnak éreztem a jelenetet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 31. - 15:36:40
Azért ez így túlzás, mert a Pókember 1-2 állat jó volt, csak a harmadik volt necces.
Egyetértek. Csak a 3. film lett felemás, de a hibái mellett azért erényei is vannak. Nálam egyébként az eszméletlen látványos és hangulatos végső harc mentette meg a filmet. :) Amúgy csak egy jó forgatókönyvíró kellett volna, meg Venomot vagy kihagyni, vagy jóval képregényhűbbre csinálni, és akkor a 3. film is abszolút király lett volna. ;)
Viszont ennek a Venom filmnek tényleg nem sok értelme van így. :stupid: Csak akkor lehetne (valamennyire) sikeres, ha full képregényes Venom lenne benne, dehát azt már a Póki 3-ban elrontották... :-\

Azért Harry vitte az egész filmet, az tény és ennek csak örülök. ;) Peter viszont az emós részeken kívül is egy idióta volt.
Nekem Homokember is nagyon tetszett még. 8) Az emós Peter tényleg gáz volt, és a feketére festett piros-kék ruhát se tudtam elfogadni azóta se. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Július 31. - 15:58:24
Nekem egyik Pók filmmel sem volt különösebb bajom, egyedül az emos résszel. Várom a 4. részt is, de Arad kijelentése most kicsit megriasztott. A Venom hír meg érdekes. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Július 31. - 17:48:05
Úritsen, ez a Venom nagyon gáz lesz. Ez az, rúgjuk még egyet rajta, áshatjuk a sírját. Mocskos, undorító, pénzsóvár Sony!!!
Majdnem anniyra utálom, mint a Fox-ot...azok még ilyne görények.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 17:54:53
Ki fogom vele váltani a népharagot, de én összességében nézem a 3 Pókember filmet, és nem tudok elvonatkoztatni a képregénytől, azt kell mondjam lócitrom. És nem hiszem el, hogy nem lehetett volna sokkal jobban és képregény hűebben elkészíteni, az pedig, hogy Raimi szinte családi és haveri vállalkozást csinált a 3 részből még inkább kiváltja a (nagyon finom leszek) nemtetszésemet. Mindhárom rész úgy rossz ahogy van és csillogó szemekkel várom a napot, amikor Kevin Feige a Sony vezetőinek szemébe röhögve visszaveszi a jogokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 31. - 18:18:12



Képregényben is befestette a Venom szimbióta a ruháját, nem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 31. - 18:23:27
Képregényben is befestette a Venom szimbióta a ruháját, nem?
Dehogyis. Olyankor csak a szimbióta volt rajta, szó sem volt ott befestett pókruháról.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 31. - 18:25:34
Valaki betenne róla egy képet, hogy hogy is nézett ki?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 31. - 18:30:33
Ben Reilly szuperhősjelmez galériáján találhatsz róla képet.  ;)  :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 18:31:42
Képregényben is befestette a Venom szimbióta a ruháját, nem?

A zanzásított változat. A Ttikos Háború során, amikor Pókember és sok más hős és bűnöző elkerült egy idegen bolygóra, Pókember talált egy gépezetet, amelyről azt hitte, hogy helyrehozhatja vele a tönkrement álruháját. E helyett azonban a gépből kiszabadult egy földönkívüli létforma, egy alakváltó szimbióta, ami ráakaszkodott Pókemberre. Eleinte tök cool volt a dolog, mert gondolati úton Pókunk képes volt befolyásolni, hogy a szimbióta egy sima utcai ruha alakját vegye fel, vagy pedig a fekete szerkóvá válljon, amelynek ötletét még az idegen bolygón a Póknő karakter álöltözetének mintája adta. A képregényes szimbiótának és a filmben látott pics@füsttel az égből lepottyanó fekete gezemicének semmi köze egymáshoz.

Ben Reilly szuperhősjelmez galériáján találhatsz róla képet.  ;)  :nezze:

Fent vannak a filmben használt Pókember ruhák, azzal össze tudod hasonlítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Július 31. - 18:51:21
Oké, köszi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 31. - 21:15:40
ráadásul MJ élete szerelme, az első filmben is említette, hogy már elsőben felfigyelt rá, nem tudom elfogadni, hogy egy ilyen ember ezt meg tudja tenni.
Ne feledd, hogy csak a 2. és 3. rész között eltelt vagy 2 év a filmben is. Addigra már életed szerelme se marad ugyanolyan életed szerelme. Többnyire.
Idézet
Harry halála.
Köszi. :) Engem az a rész mondjuk nem hatott meg. A képi világ tökjó volt, de elnyújtottnak éreztem a jelenetet.
Pontosítok: nem a halála, hanem az, hogy a halála pillanatában kitisztult a feje, megbocsátott mindent Peternek, és úgy halt meg, hogy "Te vagy a legjobb barátom".  ;)
én összességében nézem a 3 Pókember filmet, és nem tudok elvonatkoztatni a képregénytől, azt kell mondjam lócitrom. És nem hiszem el, hogy nem lehetett volna sokkal jobban és képregény hűebben elkészíteni
Biztosan lehetett volna, csak szerették volna, ha sikeres lesz a film, és nem csak a fanoknak tetszik. Lehet, hogyha tök képregényhű lett volna, már második részt se láttunk volna, akkorát bukott volna az első.  ;) Emellett kevés olyan képregényfilm van, amiben a hangulat képregényhűbb lett volna, és ez a legfontosabb. Nem az számít, hogy Sin City-szerűen képkockáról-képkockára lássuk a képregényt, hanem az, hogy tökéletesen megragadták Pókember karakterét. Finoman vicces volt, kellően laza, épp olyan aggódós, mint Peterként a képregényben, és nem volt hepiend a végén, ami jól bemutatta a főhős tragikus mivoltát is.
Ha továbblépünk a 2. filmre, soha nagyobb és jobb képregényes pillanat nem történt még filmben, mint amikor Harry felfedezi a Zöld Manó egyik titkos rejtekhelyét.  :spidey:
A 3.-ban pedig a Pókember képregények egyik legjellemzőbb része volt kiemelve: a mellékszereplők.  ;)
Idézet
Mindhárom rész úgy rossz ahogy van és csillogó szemekkel várom a napot, amikor Kevin Feige a Sony vezetőinek szemébe röhögve visszaveszi a jogokat.
Nem mondom, hogy katasztrófa lesz, mert ki tudja, de olvastad te az előző három verziót a Pókember mozifilmre? A NAGY James Cameron egy olyan fos filmet készített volna belőle, hogy az eszem megáll. Nagyon magasan Raimi műve volt a legjobb, és semmi garancia nincs arra nézve, hogy találnak jobb rendezőt (Cameronnál).  ;) Na és még egy: a Marvel-filmeknél most az a trend járja, hogy készítsünk laza, zúzós filmeket, mert azok jönnek be. Legutóbb a Hulk, ugye. Na akkor majd lesz egy végigbunyós Pókemberünk is? Aki majd beszól kettőt Flashnek és ennyi lesz a karakterizálás? Nagyon remélem, hogy nem. Persze a Marvel jobban tudja, hogy mi kell a rajongóknak, mint a Sony, de még ez se biztos, lásd Quesada.  :nezze:
Na mindegy, csak azt akarom mondani, hogyha ezek nem tetszettek, mint Pókember filmek, akkor sajnos szerintem nem fog olyan Pókfilm készülni, ami neked tetszene.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Július 31. - 21:28:43
Igazad van, túl nagyok az elvárásaim egy Pókember filmmel, de az, hogy Raimi készített 3 filmet és Cameron egy olyan tervet, ami még csak vászon közelbe se került, nem jelenti azt, hogy rajtuk kívül ne adott volna be más forgatókönyv pályázatot a Pókember filmekre. Még a Wizard is azt írta, hogy Raimi csak azért kapta meg a Pókember filmek rendezési jogát, mert lebratyizott a Sony döntnökeivel és csontig benyalt.
Egy komoly rendező hol alkalmazná a saját testvérét egy olyan szerepben, aminek egyrészt semmi értelme, mert csak az időt és a lehetőséget veszi el az olyan karakterektől, akiket 3 rész alatt sem sikerült kibontani, mint Robbie, aki a filmben ratyi, másrészt meg nullát ad hozzá a film történetéhez.
Ha Jon Favreau olyan jól el tudta kapni Vasember karakterét, és még Leterrier is jó Hulk mozit hozott össze, akkor biztos mászkál valahol a Földön egy olyan fickó, aki minden igényt kielégítő Pókember filmet tudna készíteni.
Raimi kiváló trash horrorokat készített, de a Pókemberhez a főszereplőket (kivéve DeFoe-t, Molinat, a Harry-t és JJJ-t játszó színészt kivéve) nímand színészeket válogatott össze.
Quesada meg más tészta, őt nyilvánosan kéne tollba és szurokba forgatni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Július 31. - 22:13:00
De most utoljára nem azt lehetett hallani, hogy Raimi már nem vállalja a negyedik részt? Egyébként a negyedik részt az fogja megölni, ha a korábbi szereplők nem vállalnak még egy folytatást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Július 31. - 22:33:42
Igen, az betesz majd neki. Persze próbálják majd menteni az eddigi mellékszereplőkkel.

Ben: igazad van, biztos lenne más is. Például a Fenegyerek és a Szellemlovas rendezője véleményem szerint nagyon képregénybarát filmeket hozott össze, de egyik sem lett kiemelkedően sikeres. Oké, hogy számunkra nem is az a fontos, de nézd meg, hogy egyiknek sincs folytatása.  ;)
Azt nehezen hiszem, hogy a Sony producerei benyalás miatt kidobtak volna 100 millát az ablakon.  ;) Annyira nem lehet benyalni.  :D Nem beszélve arról, hogy az egész filmbiznisz seggnyalásról szól oda-vissza, úgyhogy alighanem a többi rendező se csinált mást.
biztos mászkál valahol a Földön egy olyan fickó, aki minden igényt kielégítő Pókember filmet tudna készíteni.
Ez kétségtelen, csak kérdés, hogy megtalálják-e?
Idézet
Raimi kiváló trash horrorokat készített, de a Pókemberhez a főszereplőket (kivéve DeFoe-t, Molinat, a Harry-t és JJJ-t játszó színészt kivéve) nímand színészeket válogatott össze.
Az egyik legjobb húzása! Hiteltelen lett volna egy Pókember-film tele ismert arcokkal, hidd el nekem. Ha úgy van, ahogy tervezték és DiCaprio, vagy Jim Carrey játszotta volna Peter Parkert, egyetlen pillanatra se tudtál volna elvonatkoztatni a korábbi nagyobb szerepeiktől. "Mit keres Ace Ventura egy Pókember filmben?"
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Július 31. - 23:11:53
Pókember filmek kapcsán én is Raimit pártolom, lehet, hogy tudna valaki még nála is jobb póki-filmeket alkotni, de Raimi nagyon elkapta a képregényes hangulatot, látszik a filmjein hogy ismeri és szereti a képregényeket. A szereplőválasztásai is jók voltak (Brockot leszámítva, meg Robbie-t se nagyon találta el), a Pók-ellenségek pedig állat jók lettek a filmjeiben (Venom kivételével). Mindenesetre kiváncsi leszek, egy új rendező keze alatt milyen lesz az új rész. 
Amúgy a testvérének pont hogy nyúlfarknyi szerepet adott, az nem nagyon vett el időt senkitől. ;) Szerintem poén volt hogy belerakta. :)   
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 01. - 08:50:03
Idézet
Raimi kiváló trash horrorokat készített, de a Pókemberhez a főszereplőket (kivéve DeFoe-t, Molinat, a Harry-t és JJJ-t játszó színészt kivéve) nímand színészeket válogatott össze.
Az egyik legjobb húzása! Hiteltelen lett volna egy Pókember-film tele ismert arcokkal, hidd el nekem. Ha úgy van, ahogy tervezték és DiCaprio, vagy Jim Carrey játszotta volna Peter Parkert, egyetlen pillanatra se tudtál volna elvonatkoztatni a korábbi nagyobb szerepeiktől. "Mit keres Ace Ventura egy Pókember filmben?"

Én Dicaprio-val egyetlen filmet néztem végig, a Kapj el ha tudsz címűt amiben Tom Hanks-el játszott. Viszont a Wonderboys-t, a Pleasentville-t és az Árvák hercegét rongyosra néztem, vagyis nekem és még biztos jó sok embernek, Leo az "ismeretlen" arc és Tobey a sztár.
Mivel a film 2011-es bemutatója viszonylag messze van, kb jövő ilyenkorra lehet majd biztosat tudni arról, hogy kikkel és milyen Pókember film készül.

A Batman 3. részéről már lehet tudni újabb, biztos infókat, a film alcíme
The Caped Crusader
és a főgonosz HD mellett
Riddler vagyis Rébusz lesz, akinek eljátszására a producer megszerezte Johnny Depp-et, a hírt a UK's Telegraph és az Empire megerősítette.
Heath Ledger's performance as The Joker has set the bar high for Gotham City villains, but reports in the US say studio bosses have set their sights on Depp as The Riddler and Philip Seymour Hoffman as The Penguin.
"Producers are convinced that the role of The Riddler is perfect for Depp. Johnny's a pro. He'll be able to take direction and still make the character his own. And what better Penguin is there than Philip Seymour Hoffman?" a source said.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 01. - 10:23:28
Pontosítok: nem a halála, hanem az, hogy a halála pillanatában kitisztult a feje, megbocsátott mindent Peternek, és úgy halt meg, hogy "Te vagy a legjobb barátom".  ;)
Az már jó volt :), de az előtte lévő rész túl hosszú lett.
és a főgonosz HD mellett
;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 01. - 12:25:16
Aki még nem kap gyomorgörcsöt a Dragon Ball film hallatán, annak íme néhány promo kép  :drying:

(http://media.kino-govno.com/production/dragonball/dragonball_10.jpg)

(http://media.kino-govno.com/production/dragonball/dragonball_12.jpg)

(http://media.kino-govno.com/production/dragonball/dragonball_11.jpg)

(http://media.kino-govno.com/production/dragonball/dragonball_9.jpg)

Viszont kompenzálásképp van néhány karakter poszter a Watchmen-ből

(http://media.kino-govno.com/posters/watchmen_2.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/watchmen_3.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/watchmen_4.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/watchmen_5.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/watchmen_6.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/watchmen_7.jpg)

(http://media.kino-govno.com/posters/watchmen_8.jpg)


Sérült kézzel folytatja a Transformers 2 forgatását Shia LaBeouf, aki ittasan karambolózott a héten. A rendőrség letartóztatta, de később közölte, hogy nem LaBeouf, hanem a másik autós volt hibás a karambolban: áthajtott egy piros lámpán. „Tegnap meglátogattam a kórházban - nyilatkozott az esetről Michael Bay, rendező. - Elég komolyan megsérült két ujja, de majd kitalálunk valamit, hogy folytathassuk a forgatást, beleírjuk a filmbe." Vagyis nem kell ezért egy hónapra leállítani a forgatást. Bay ezen kívül kijelentette, hogy a főszereplője "nem volt részeg, jóval korábban ivott csak".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 01. - 15:30:21
Jópofák, bár ez a dragon ball nagyon gáz...  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 01. - 16:02:46
És még finoman fogalmaztál. Én inkább műkutyakakának hívnám.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 01. - 16:06:18
Sepi, ez fórum alapszabály; nem beszélünk csúnyán  ;) amúgy se szoktam  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 01. - 16:50:53
Ha műkutyaszart írt volna akokr beszélt volna csúnyán. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 01. - 16:54:29

Nagyon magasan Raimi műve volt a legjobb

(http://s105.photobucket.com/albums/m233/Jaym112/th_spidey-1.gif)

Tisztelt bíróság, a vád ezennel visszavonul.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 01. - 17:02:03
Igen, a kedvenc részem a filmből.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 01. - 17:06:39
Hehe komoly, nekem az tetszett mikor ezekkel a mozdulatokkal ment be az ajtón  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 01. - 17:08:39
Fellebbezni fogok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 05. - 10:13:32
Azt azóta tudjuk, hogy Megatron visszatér a 2. Transformers filmben, amióta elkezdődött a forgatás, de eddig még nem tudtuk milyen formában. Nos a chud.com értesülései szerint Megatron betankol, vagyis nem az első részben látott űrrepülőt láthatjuk viszont Megatron alternatív formájában, hanem egy tankot. Ezzel Megatron formája a Generation 2 nyomvonalán halad tovább, és az, hogy esetleg más szereplő is átesne ilyesfajta "kozmetikázáson" egyelőre nem ismert. Vlljuk be ez azért még mindig jobb, mintha egy Walter PPK-vá változna.  ;D
(http://images1.wikia.nocookie.net/transformers/images/thumb/6/6b/Megatrong2cobra.jpg/200px-Megatrong2cobra.jpg)
http://chud.com/articles/articles/15838/1/MEGATRON-GETS-TANKED/Page1.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 05. - 10:13:46
Masters of the universe trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=MfLiwcbgYJ4
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 05. - 10:31:23
Egyrészt, Jaj Istenem már megint He-Man, broáf.  Sose bírtam az ürgét.
Másrészt ugye tudod hogy ez fake, és a Conan, Gyűrűk Ura, Végtelen Történet, Man-Thing rajongók sírva fakadnak, amiért kedvenc filmjeik részletei fölött ott vigyorog a Masters of the Universe felirat.  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 05. - 10:47:05
Ja, hopsz, nem vettem észre, mert csak egy darabig néztem, és addig nem volt ismerős. Akkor bocs. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 05. - 10:59:32
Az igazságtól nem jártál messze, mert Dolph Lundgren és Coutney Cox főszereplésével készült Masters os the Universe film. De erről inkább a Régi képregényfilmek topicban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 05. - 11:10:20
Tudom, de volt arról szó, hogy csinálnak még egy filmet, azt hittem, ez már annak a trailere.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 05. - 11:12:34
Volt róla szó, de végül lehúzták a wc-n. Helyette készítik el a Conan-t és a Rred Sonja-t.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 05. - 11:31:24
Ez a Megatron hír érdekes. Nekem mindegy, hogy tank, vagy babakocsi, az érdekel ezt a formaváltozást meg egyáltalán a visszahozását hogy fogják megoldani értelmesen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 05. - 11:57:28
Egy robotot azért csak könnyebb visszahozni az életbe, mint egy élő embert. Egyébként Jazz is visszatér a második részben. Én örülök neki, hogy tankként fog visszatérni, remélem jól is fog kinézni.

A He-Mant én mindig is bírtam, főleg a rajzfilmet. A film az már szánalmas volt, de ne törjünk felette pálcát, elvégre még a 80-as években készült.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 05. - 16:15:15
Ez a Megatron hír érdekes. Nekem mindegy, hogy tank, vagy babakocsi, az érdekel ezt a formaváltozást meg egyáltalán a visszahozását hogy fogják megoldani értelmesen.

És azóta már az is kiderült, hogy a Tranformers folytatásában az Autobotok élesztik fel, hogy segítsen nekik legyőzni a Fallen nevű új, hatalmas ellenséget. A Transformers 2: Revenge of the Fallen-t 2009 június 26.-án mutatják be.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 05. - 18:06:26
Érdekes ötlet, van benne ráció, csak egy kicsit sablonos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 05. - 19:59:35
Bay-t ismerve öntve lesz nagy hősiességgel és pátosszal még ez is. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 05. - 20:26:25
Ez az utóbbi jó pár év összes amerikai filmjére elmondható.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 05. - 21:01:13
Azért ezt nem mondanám.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 05. - 21:08:41
Szerintem az akciófilmekre elmondható.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 06. - 10:23:39
A Wonder Woman filmet jegyző George Miller bejelentette, hogy aláírták Megan Gale-el a szerződést a címszerep eljátszására. Az ausztrál színész/modell hölgyről a lenti videóból lehet többet megtudni.

https://www.youtube.com/watch?v=hnB-FIPpKpo
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 06. - 10:27:52
Jó választásnak tűnik, alkatra biztos jó lesz, de az arca nekem egy kicsit furcsa. Túlságosan "egzotikus" (vagy hogy is fogalmazzak) Wonder Womanhez képest, legalábbis szerintem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 06. - 10:33:57
Mivel ausztrál a lány, az ősei között biztos vannak őslakosok, és angol khm börtönőrök is. Szerintem nagyon szép, és Wonder Woman-nél ez az elsődleges elvárás.  ;D

(http://www.lat34.com/_/Image/_/megan_gale-7.jpg)

(http://www.wallpapergate.com/data/media/137/Megan_Gale_001.jpg)

(http://screenrant.com/images/megan-gale.jpg)

(http://screenrant.com/images/megan-gale1.jpg)

Olyan jelentkezőket utasított maga mögé, mint Jessica Biel, Teresa Palmer aki egyébként a harmadik Batman filmben Ras Al Ghul lányaként tűnik majd fel . A forgatást még időn elkezdik Ausztráliában és Új Zélandon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 06. - 11:26:48
Tényleg hasonlít rá  ;) monjuk a haja nekem túl barna
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 06. - 11:51:23
Azon egy hajfestés tud segíteni. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 06. - 12:08:16
Szerintem csini, csak van róla egy-két furi kép. Amúgy ha jól tudom, Kate Beckinsale is jelölt volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 06. - 13:20:17
Meg Catherine Zeta-Jones és Minnie Driver, de a végső hármasba ők jutottak, főként, mert a készítők mindenképp 30 éven aluli nőt kerestek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 06. - 13:28:51
Jól tették, Mrs Douglas egyáltalán nem illett volna a szerepre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 06. - 13:33:03
Mivel a Wonder Woman filmterve is jó 10-15 éve húzódik, az ő neve még az első körből jött át a végleges készítőknek, de hát közben rájöttek hogy már nem egy mai csirke.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 06. - 14:46:07
A biztos befutónak gondolt John Barrowman kiszállt a Marvel projectből, és már azt hittem a Stúdió legalább addig csendben marad amíg végre egy 110%-ig biztos, leszerződtetett nevet be nem dob, de tévedtem.

A rádióban Mike "Titan" O'Hearn elárulta, hogy már behívták meghallgatásra a Conan filmhez és a Marvel stúdióhoz is szintén menni fog, mivel esélyes lehet, hogy legyen majd Amerika kapitány.
(http://poprockcandymountain.com/wp-content/uploads/2008/05/mikeohearn07582.jpg)
(http://www.bigbtv.com/Images/Television/Shows/a/AmericanGladiators/Gladiators/Mike.jpg)

Az IGN megkérdezett egy Marvel bennfentest, aki nem tagadta azt, hogy O'Hearn-t is esélyes a címszerepre, de elmondása szerint rajta kívül még sok más színészt is behívtak elbeszélgetésre.  :drying:  A Conannek még nincs rendezője, legutóbb Xaver Gens volt esélyes erre a tisztre.

Mike O'Hearn az Amerikai Gladiátor sorozatban tűnt fel, ez amolyan ügyességi játék, ahol nagy izmos férfiak és nők szereplnek és főleg az erő, kitartás és az ügyesség dominál.
http://www.slashfilm.com/2008/08/05/mike-ohearn-in-talks-as-conan-auditioning-for-captain-america/
http://showhype.com/story/mike_o_hearn_in_talks_as_conan_auditioning_for_captain/
http://latinoreview.com/news/american-gladiator-titan-up-for-conan-captain-america-5156

Lehet hogy végül mégis az én javaslatom lesz a befutó?
(http://farm3.static.flickr.com/2359/2142149354_d4ff59a879.jpg?v=0)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 06. - 14:49:18
Jahj ez a macis kép annyira jó :D bár remélem nem lesz igazad  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 06. - 14:53:02
Nem tom, fejre nem rossz, de szerintem Kapinak túl izmos. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 06. - 20:56:15
Batmobil concept

(http://farm1.static.flickr.com/155/351136163_3561d229cb_o.jpg)

A következő hírt csak linkelem, mert én is alig akarom elhinni, de a lényeg az, hogy Frank Miller fel akarja éleszteni a Daredevil mozifilmet, és a főszerepre Jason Statham-et akarja, akivel a részletekről már meg is állapodtak.

http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4918.asp
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 06. - 20:59:57
Juhj ez nekem már nagyon futurisztikus  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 06. - 21:07:01
Pedig ez csak a Tim Burton filmben szereplő kocsi feljavítása.

http://farm1.static.flickr.com/118/303479082_c12f7cc1e4_o.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 06. - 21:12:17
Hát igen ennyi ócska autó... még jó hogy batman is a szegény szuperhősökhöz tartozik :) Összejöhetnének egyszer Tony Starkal hogy ezek ketten miket tudnának megvenni... monjuk a marsot? vagy a holdat?  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 06. - 21:13:01
Nekem eddig a legelső filmben szereplő Batmobil tetszett a legjobban. Még volt róla egy játékautóm is, ami már azóta elveszett.
De nem rossz ez a concept, bár első nézésre elég furcsa.

A Fenegyerek pedig jó hír, de jó lett volna ha Ben Affleck játszotta volna újra. Nekem tetszett ahogyan játszotta Matt-et. Mindenesetre kiváncsi leszek rá, hogy valóban megvalósul-e.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 07. - 10:25:25
A hírnek örülök, de nem tudom Stathamet elképzlelni Mattként. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 07. - 11:06:29
Én a Michael C. Duncan féle Kingpin óta már alig lepődöm meg valamin. Statham-nek elég markáns arca van, egy ügyvédhez elég nyers, de egy igazságosztóhoz megfelelő. Jól tudja hozni a humoros és kemény karaktereket is és ha képes összehangolni ezeket, akkor jó film is lehet belőle, persze ugyanezt gondoltuk a Megtorló 2.-ről, aztán nézd meg hova jutott.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 07. - 11:10:48
Nem, én vörös hajjal nem tudom elkézelni azt a kopaszt. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 07. - 11:14:31
Ha még csak borotvált lenne, de ő magától ilyen tar. Bár ez legyen a legkevesebb, Bruce Willis-el műveltek már csodákat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 07. - 11:16:06
Az tuti, de én azt hittem, borotvált, mármint Statham.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 07. - 11:34:25
Nekem egyelőre tetszik ez a Batmobil. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 08. - 15:33:05
Breck Eisner két, eddig ismeretlen forgatókönyvírót, Matt Sazamát és Burk Sharplesst bízta meg a 2010-re beharangozott Flash Gordon remake sztorijának kitalálásával. A szerzőpáros biztosan tudhat valamit, mivel ők jegyzik a 2008-ra elkészülő Dracula Year Zero :stupid: és Zack Snyder 2009-es Cobalt 60 című képregényfilmjének forgatókönyvét is.



Amióta az a hülye Sony bejelentette hogy lehúznak egy külön bőrt Venom-ról is, várom hogy Todd McFarlane az asztalra csapjon, és megmondja hogy ez mennyire rossz ötlet. Hát Venom apucija most meg is tette és kifejezte tiltakozását, hogy édesgyermekét filmre vigyék, aminek sikerét a Halle Berry féle Catwoman-hez hasonlította.

http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4924.asp
http://www.newsarama.com/film/080804-venom-mcfarlane.html
http://blog.newsarama.com/2008/07/31/sony-trying-to-develop-venom-spinoff/ 
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 09. - 12:17:23
Nekem egyelőre tetszik ez a Batmobil. ;)

A végleges jármű itt készül nálunk Etyekwood-on.

(http://www.kepfeltoltes.hu/070910/1189119523098_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 09. - 12:24:51
Biztos készítenek magyar Batman sorozatot és oda lesz.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 09. - 12:36:45
Azt tudom hogy van már magyar Terminator sorozat, az "army of darkness" visszaküldi a jelenbe halálosztóját, Gép-Lakatost.
Ehhez a batmobilhoz pedig kizárólag egy Orsós Brucewayne-t tudok elképzelni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Augusztus 09. - 12:51:40
 :lol: :lol: Ez hatalmas, de akkor már inkább úgy , ahogy fonetikusan szokott lenni: Orsós Brúszvéjn. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 09. - 12:53:56
Olvass vissza a funny topicban, és ha megtaláltad a Lakatos Marlonbrando-t akkor megérted miért így írtam. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 09. - 13:52:31
Nem semmi ez a gépsas! :lol:

Idézet
Azt tudom hogy van már magyar Terminator sorozat, az "army of darkness" visszaküldi a jelenbe halálosztóját, Gép-Lakatost.
És az emberiség megmentője Oláh Dzsónkonor.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 09. - 14:19:04
Hú bammeg hogy ez miért nem nekem jutott eszembe. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 10. - 12:58:38
huh ez a batman kocsi nagyon kemény, ha jól látom egy öreg skodából lett átdolgozva?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 10. - 17:48:25
Íme Piccolo

http://theoldshow.lapunk.hu/tarhely/theoldshow/kepek/piccolo_.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 10. - 17:59:27
Igen, meg a lapunk.hu.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 10. - 18:53:14
Ez a batmobil óriási! ;D :hehe:

És az emberiség megmentője Oláh Dzsónkonor.
:lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 11. - 09:28:44
VENOMMAL IS FORGATNAK FILMET?  :venom3:

A Sony a hírek szerint komolyan fontolgatja egy Venom-mozi elkészítését. A film a stúdió illetékesei szerint nem üti ki a nyeregből a Pókember 4. részét (azt továbbra is 2011-re ígérik), hanem mellete kerülne a mozikba. A Venom-film pontos időzítéséről egyenlőre nem lehet semmit tudni.

(http://animation.art.br/3dart/venom/venom_midres.jpg)

forrás: EXIT magazin... nem tudom hogy ez kamu e vagy sem, de felkeltette érdeklődésemet, és gondoltam veletek is megosztom  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 11. - 09:31:11
Erről már volt szó, ki is tárgyaltuk rendesen. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 11. - 09:36:43
áuhh... akkor bocsi... tegnap olvastam az EXIT-ben és megtetszett... ezt nem tudtam... de akkor ugye kamu?  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 11. - 09:44:38
Nem kamu, csak a rajongók sem aléltak el az ötlettől. Olvass vissza a fórumban, megtalálsz benne minden információt amit tudni lehet róla.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 11. - 09:42:50
Sajnos nem kamu. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 11. - 09:47:03
oké, már visszaolvastam... köszi szépen! :bravo: és bocsi mégegyszer ...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 11. - 13:12:30
Amióta az a hülye Sony bejelentette hogy lehúznak egy külön bőrt Venom-ról is, várom hogy Todd McFarlane az asztalra csapjon, és megmondja hogy ez mennyire rossz ötlet. Hát Venom apucija most meg is tette és kifejezte tiltakozását, hogy édesgyermekét filmre vigyék
McFarlane-nek semmi köze Venomhoz. Az alapötlet már a Titkos Háború idején megvolt, amikor Meki még nem is volt a képben. Úgyhogy legfeljebb a kinézetén alakíthatott valamit, amiből meg ugye nem valósult meg semmi a filmen.  :)
--
Frank Miller Fenegyereke?  :drying: :twisted: Évek óta várok rá, hogy mikor lenne új Fenegyerek-film, de Millertől köszi szépen, nem érdekel. Ahogy JS-t se tudom elképzelni Mattként (Ben Affleck tök jól hozta a figurát), de Miller Fenegyereke (sőt, semmije) nem tetszett soha.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 11:24:17
Mikor lesz a Transformers 2 premierje itthon?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 12. - 11:33:24
Valamikor jövőre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 12. - 11:34:33
Tudtommal még a magyar bemutató idejét nem tűzték ki. Az amerikai 2009 június 26-án lesz. Tehát valamikor ekörül a dátum körül lesz nálunk is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 12. - 12:58:57
Ha valakit érdekel, már elindult a Dragon ball honlapja:
http://dbthemovie.com/ (http://dbthemovie.com/)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 13:07:02
Igen elindult kb 1 éve. Én is onnan hoztam pár képet, de annyira semmitmondó infókkal van tele, hogy inkább csak blognak nevezném amit türelmetlen rajongók működtetnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Augusztus 12. - 16:07:58
Frank Miller Fenegyereke?  :drying: :twisted: Évek óta várok rá, hogy mikor lenne új Fenegyerek-film, de Millertől köszi szépen, nem érdekel.
Amúgy én is valahogy így vagyok vele. Szerintem a Ben féle Fenegyerek nagyon jó film volt. Az a tipikus tisztességes iparosmunka kategoria, nem egy űberkirály emlékezetes film, de nincsen benne semmi hiba, úgy jó ahogy van (számomra ilyen még a Punisher, az új Hulk, vagy a Vasember). És hogy miért divat fikázni, marhára nem értem. Ha a Pókember is olyan lenne, mint az, én elélveznék a moziban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 16:12:03
Melléd se ülök. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 16:16:11
Frank Miller Fenegyereke?  :drying: :twisted: Évek óta várok rá, hogy mikor lenne új Fenegyerek-film, de Millertől köszi szépen, nem érdekel.
Amúgy én is valahogy így vagyok vele. Szerintem a Ben féle Fenegyerek nagyon jó film volt. Az a tipikus tisztességes iparosmunka kategoria, nem egy űberkirály emlékezetes film, de nincsen benne semmi hiba, úgy jó ahogy van (számomra ilyen még a Punisher, az új Hulk, vagy a Vasember). És hogy miért divat fikázni, marhára nem értem. Ha a Pókember is olyan lenne, mint az, én elélveznék a moziban.
Pókemberre? ;D Értem én, hogy tetszik a feszülős ruha meg minden, de ez azért már tulzás... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Augusztus 12. - 16:20:56
Melléd se ülök. ;D
Hát, szerintem most, hogy úgy néz ki, hogy Sam Raimi rendezi a Pók 4-et, nyugodtan mellém ülhetsz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 16:22:33
Múltkor azt mondtátok, hogy még az is kérdés, hogy lesz - e Pókember 4.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 12. - 16:26:12
Igen, mert addig az volt. De ezek szerint nem olvastad el figyelmesen Ben hírét, ugyanis az előző hónap végén megrendezett Comic Con-on jelentették be, hogy lesz folytatás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 16:27:27
És valamit lehet már tudni? Mondjuk, hogy ki lesz az ellenség.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 12. - 16:28:12
Keress vissza a Pókember filmek topikban, minden le van ott írva, amit eddig lehet tudni.  :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 16:28:48
A Comic Con óta tudjuk hogy lesz, és hogy Raimi rendezi de nem ő írja a forgatókönyvet. Azt is tudjuk hogy Vérontó lesz az egyik főgonosz és Venom külön filmet kap, de ezen túl semmilyen konkrét dologról nem tudunk még azt sem hogy Tobey lesz-e Spidey.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 16:30:01
A Comic Con óta tudjuk hogy lesz, és hogy Raimi rendezi de nem ő írja a forgatókönyvet. Azt is tudjuk hogy Vérontó lesz az egyik főgonosz és Venom külön filmet kap, de ezen túl semmilyen konkrét dologról nem tudunk még azt sem hogy Tobey lesz-e Spidey.
Pókembernek tökéletesen megfelel. Nem kéne lecserélni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 12. - 16:31:25
Fiatal Peternek megtette, de már felnőttnek nem igazán felel meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 16:32:40
Hát azért nem lenne jó egy új arcot megint megszokni. Nem is tudom ki léphetne a helyébe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Augusztus 12. - 16:33:19
Hát egy feltételezés szerint Carnage, de szerintem ez nem valoszínű.
Az is nagy baj, hogy amíg Sam csinálja a pókman filmeket, addig Feketemacskára is igen kevés esély van. Vagy ha mégis behozná a filmbe, akkor megint a színházból vállogatna színésznőket, a címlapok helyett (Venomnál is egy gyúróterembe kellett volna ellátogatnia). Oszt egy ilyen Gwen kaliberü lány játszaná Feliciát, hát az kegyetlen volna.
Úgyhogy dobják már Samet, és tegyenek valami kissé tökösebb rendezőt a helyére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 12. - 16:34:10
Nem úgy volt még a múltkor, hogy az a pizzásgyerek lesz Tobey helyett? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 16:38:28
Halvány fogalmunk sincs hogy végül is ki lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 12. - 16:43:12
Ja, csak úgy emlékeztem, hogy tuti a hapek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 12. - 16:47:31
vagy ha mégis behozná a filmbe, akkor megint a színházból vállogatna színésznőket, a címlapok helyett
Ha a szépséget fel kell áldozni a színészi képességekért, ám legyen. Az más kérdés, hogy a filmbeli Gwennek egyikből sem jutott sok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 12. - 17:02:40
Igazából amennyit szerepelt, nem lehet következtetni a tehetségére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 17:04:00
Mivel a T4-ben ő lesz Connor felesége még kirázhat a hideg a tehetségétől.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 12. - 17:05:02
Nekem sem szimpatikus a csaj nyugi. A faluban, meg a Lány a vízben-ben sem voltam elájulva tőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 17:13:37
Olyan rideg ábrázattal nem is csoda hogy a M. Night filmjeiben szerepel.
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/060718/183315__bryce_l.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 12. - 17:20:21
Pfú de ronda ezen a képen. Rá se ismernék!

Amúgy az a rendező is hogy lecsúszott...a hatodik érzék óta egyer gyengébbek a filmjei, ezzel a happeninggel meg tetőzött keményen a mélyben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 12. - 19:10:31
Igazából amennyit szerepelt, nem lehet következtetni a tehetségére.
Arra lehet, hogy semmiképp sem egy kivételes tehetség.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 19:21:52
Csak rendező apuci pici lánya. Az apja szépségét örökölte ráadásul mert nem az anyjára ütött.

(http://www.exposay.com/celebrity-photos2/ron-howard-cinderella-man-los-angeles-premiere-red-carpet-hWCXWt.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 19:27:09
Azért azt ne mondjuk rá, hogy csúnya. Nem olyan überszépség, de azért nem ronda. Mármint nem az apjáról beszélek, hanem a lányról.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 12. - 19:34:37
Nekem Gwenként tetszett, bár már nem nagyon emlékszem rá, lehet most nem tetszene. De Shayalamantól nekem még tetszett a Sebezhetetlen is, a többi viszont übersz@r.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 12. - 19:38:26
A Sebezhetetlent nagyon imádom, az aláírásomhoz onnan szedtem az idézetet. Egy időben úgy volt hogy TV sorozat lesz belőle persze nem Bruce Wilis-el, de érdekelt volna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 12. - 19:39:30
Én csak elkezdtem néhány éve, de akkor még kicsi voltam és apukám nem engedte, hogy végignézzem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 12. - 19:42:33
Az a sorozat engem is érdekelt volna. :roll: A Sebezhetetlent nem engedte apukád? :o Én anno anyuval néztem mindent pl. Seagal meg Van-Damme filmek, Bolygó neve: halál, Csillagközi invázió... Egy Sebezhetetlen meg se kottyant, bár akkor még nem nagyon értettem, de szerintem nem is félelmetes, hanem gyerekeknek túl elvont/komplikált/érthetetlen/egyéb szinoníma.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 12. - 20:27:59
Már a Sebezhetetlen sem volt olyan jó, mint a Hatodik érzék. Utána meg tényleg már csak a leejtő jött..
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 12. - 20:31:53
Sőt szerintem már maga a Sebezhetetlen is siralmas volt...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 13. - 10:22:42
A Hatodik érzék zseniális volt, a Jeleket félúton kikapcsoltam olyan unalmas volt, a Falun meg sírva röhögtem... most ha meglátom, hogy egy filmet ő rendezett, már a közelébe sem megyek.

Gwen meg szerintem ronda. Nem átlagos, ronda. Az orrával lehetne lyukat fúrni a falba. :roll: A tehetségéről nem sokat tudok mondani, a Faluban nem tudtam rá figyelni, annyira untam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 13. - 13:29:39
A Jelek viszont tetszett.  8) De már én sem vagyok nagyon kiváncsi ennek az indiai srácnak a filmjeire. A Hatodik érzék benn van a DVD gyűjteményembe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 13. - 14:34:48
Azért a Sebezhetetlen nagyon jó kis film. nagyon jó a hangulata...az igaz, hogy lett volna még a témában puskapor.
Ilyen téren a Hatodik érzék is hagy kívánnivalót maga után, mert hiába a végére az iszonyat nagy csattanó meg ilyemsi, bőven vannak benne logikai hülyeségek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 13. - 15:03:56
A Sebezhetetlen nem láttam még, de pótolom, már útban van a "videotékából". ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 13. - 15:17:25
Szerintem nem rossz film a Sebezhetetlen, csak nekem olyan érzésem van, mintha a film közepén lenne vége az egész történetnek. Még várná az ember, hogy hogyan tovább.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 13. - 20:02:40
Igen, hasonlót én is éreztem.

Leállt a Transformers 2 forgatása (csak egy időre)
El lennének átkozva a 2009-es év nyarára tervezett nagy filmek? Miután a Prince of Persia-t készítő stúdió bejelentette, hogy egy évvel eltolja a sorozat premierjét, a Transformers második részének forgatása is kényszerszünetet tart.
Sokan a PoP-film eltolását eleve a Transformers: Revenge of the Fallen közelségével magyarázták, mely minden bizonnyal bankot fog robbantani: nos, robotéknál sincs sajtból a hold, hiszen Shia LaBeouf autóbalesete és kézsérülése miatt a produkció 4 hétre leállni kényszerül.
Persze aggodalomra nincs ok, maximum az utómunkálatokra marad kevesebb idő, a premiert nem fogják elhalasztani. Ráadásul a leállás csak az ún. 1st unitot, a fő stábot érinti, hiszen a 2nd unit, az "egyéb" felvételeket (tárgyközeliket, nagytotálokat, "tájképeket") készítő jómunkásemberek, a 2nd unitot vezénylő rendező vezetésével tovább folytatják munkájukat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 13. - 22:33:16
Miért, milyen folytatást várnátok még?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 14. - 07:35:11
Nem tudom, de az az érzésem, hogy mintha még csak a történet közepénél lenne a film vége. Szerintem ezért mondta Ben is, hogy még rengeteg lehtőség lett volna abban a filmben, amit végül kihagytak belőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 14. - 09:34:15
maximum az utómunkálatokra marad kevesebb idő
Imádni fogják a digital artistok... ha most is 27 óráig renderelnek egy képkockát, akkor kicsit sietniük kell. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Augusztus 14. - 10:13:01
vagy ha mégis behozná a filmbe, akkor megint a színházból vállogatna színésznőket, a címlapok helyett
Ha a szépséget fel kell áldozni a színészi képességekért, ám legyen. Az más kérdés, hogy a filmbeli Gwennek egyikből sem jutott sok.
Nem igazán tudom, a Venomot játszó színész pl. kicsit sem hasonlított Brockra, és még szerepben is csak annyi jutott neki, hogy azt akármelyik gyúrótermi izomagyu el tudta volna játszani. Gwennél szintén ugyanez a helyzet, olyan kevés szerepe van, hogy ennyi erővel már inkább szép lett volna. Úgyhogy ha ez Samnél a feláldozzuk a szépséget a tehetségért, akkor inkább játsza egy agyatlan szilkonmaca a Feketemacskát, az legalább hasonlítani fog rá.
Nem utolsó sorban, mit csinál jól macsi a képregényben frankón néz ki, és jól flörtöl, ezt azért a legtöbb nő, aki ugyanezt csinálta eddig a rendezővel, szerintem a filmvásznon is csak el tudja játszani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 14. - 10:20:48
Vagy egy vagány csajnak befestik szőkére a haját. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 14. - 10:26:57
Úgyhogy ha ez Samnél a feláldozzuk a szépséget a tehetségért, akkor inkább játsza egy agyatlan szilkonmaca a Feketemacskát, az legalább hasonlítani fog rá.
Akkor Carmen Elektra esélyes a szerepre.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 14. - 10:35:57
Nekem is ő ugrott be rögtön. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 14. - 10:36:37
Távolról sem. Õ közel sem olyan szép mint Macsi. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 14. - 10:41:54
Csak mi pont azt beszéltük, hogy Samnél nem számít a szépség, sem a tehetség.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 14. - 10:52:52
Ahogy macsi se vastagon. Úgysem lesz benne Samnél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 14. - 10:54:03
Bezzeg Elektrát rögötön berakták a Fenegyerekbe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 14. - 11:01:35
De azt nem Sam Raimi rendezte.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 14. - 11:03:51
Persze, gondoltam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 14. - 14:13:26
Ráadásul az nagyon helyes húzás volt.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 14. - 14:26:28
Ki nézne meg vele egy bizonyos filmet? (korhatár)
http://img144.imageshack.us/img144/3464/playboy022008nb6.jpg (http://img144.imageshack.us/img144/3464/playboy022008nb6.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 14. - 14:44:11
Ez ám a kifejezetten testhez álló ruha. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 14. - 15:00:30
Wow.  :surp: Én megyek.  :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 14. - 16:57:57
Mi ebben a korhatár? :headscratch:
A szüleim nekem már két Playboyt is vettek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. Augusztus 14. - 17:03:26
Idézet
A szüleim nekem már két Playboyt is vettek.

Mondván inkább azt olvass, mint képregényt, igaz? ;D :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 14. - 17:05:30
Mondván inkább azt olvass, mint képregényt, igaz? ;D :hehe:
Vagy csak összekeverték a múltkori Miss Marvellel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 14. - 17:19:18
Nagyon megragadt benned az a Ms. Marvel, mi?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 14. - 17:31:22
Nem tetszett neki, de tudat alatt egyfolytában azt látja.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 14. - 18:03:46
Én ezt nem nézném meg. Ez a nő a testfestésen túl nem is néz ki jól.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 14. - 18:44:20
Nagyon szégyellem, de ebben a Playboyos időszakban még nem voltam akkora képregény - fun, mint most. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 14. - 18:54:32
Ahoz képest, hogy még nem vagy 18, már túl vagy a Playboy-os korszakodon, és csak most kezdtél a képregények felé érdeklődni. Ez másnál általában fordítva van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 14. - 18:56:13
A képregények leginkább akkor ejtettek rabul, mikor 2005 - ben, itthon elindult az Újvilág: X - men.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 16. - 18:36:17
A harmadik Batman film posztere, talán fake talán nem. Találjátok ki.  ;D

(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/tdkreturnsfanmadeposter.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 16. - 18:41:27
Nagyon fake-nek néz ki. Főleg a kép közepén lévő feliraton ("one year...") látszik nagyon. De ettől függetlenül jól néz ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 16. - 19:10:11
Viszonylag tisztességes munka, de attól még nagyon látványosan házigyártmány. Azért ennél szebb PS-bűvészkedéseket is láttam már. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 17. - 12:50:01
Ráadásul a ráírt honlap sem létezik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 17. - 15:12:23
Bár csak ez se létezne.

(http://media.kino-govno.com/production/dragonball/dragonball_13.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 17. - 17:20:25
Mark Millar új képregényfilmje
A Wanted hatalmas sikere arra késztette Hollywoodot, hogy elkezdje felfedezni Mark Millar munkásságát, s miközben készül a Wanted folytatása, úgy tűnik a Kick-Ass projekt is mozdult egy nagyot előre. Máris kíváncsian várjuk a majdani magyar címet.
Még mindig nem hivatalos a hír, de egyre inkább úgy tűnik, hogy lesz Kick-Ass film és a Hollywood Reporter információi szerint a Tortát, valamint a Csillagport rendező Matthew Vaughn dirigálhatja, aki valószínűleg a két anyagilag bukott, de kritikailag sikeres film után egy harmadik hasonló besorolásút is elkövethet. A Kick-Ass-t ultraerőszakossága miatt ugyanis a legtöbb stúdió passzolta, így 30 milliós független vállalkozásként készül el. (Ráadásul a rendező maga vállalta, hogy fölhajtja a pénzt.)
A történet Dave Lizewskiről szól, a gimnazista stréberről, aki megteremt magának egy szuperhős alteregót, amely bukásra van ítélve, hiszen nincs meg a fizikuma hozzá. A felnőtteket is kaszaboló gyerekekről szóló film egyik főszerepét a Superbadből megismert Christopher Mintz-Plasse fogja játszani, ő lesz Red Mist, egy maffiózó zabos fiacskája.
Vaughn tervei szerint a fő maffiózó szerepére valamelyik ismertebb színészt kérné fel. A forgatás ősszel kezdődik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 17. - 19:32:23
Ez már messze túlmegy a röhejes fogalmán. Egyrészt a Kick-Ass még csaka felénél tart emgjelenésben, de már megfilmesítésről beszélnek? Másrészről meg mi az, hogy "ultraerőszakos", amikor a Wantedben hatszor ekkora mészárlásokat rendeztek nagy vidámsággal? MI jön legközelebb, egyszerre jön majd ki egy tervezett képregénye és a film mellé, mert már annyira bíznak a sikerben? Millart is lassan tényleg csak az az egy betű választja el Millertől.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 17. - 19:42:44
Ha jól emlékszem a Kick-Ass megfilmesítése először akkor jött szóba, amikor még csak az első rész jelent meg a képregényből. Így én is elcsodálkoztam rajta, hogy ez most hogyan is van. De gondolom a lehetséges készítők megkapták a történetet, így azért biztosan tudják, hogy mi lesz a vége. Mert az biztos, hogy nincs az a hülye, aki úgy kezdene bele egy film készítésébe, hogy még ő sem tudja, hogy mi lesz annak a történetnek a vége.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 17. - 20:19:50
Nem is erről van szó, elvégre az ilyen típusú minik esetén azért minimum egy teljes forgatókönyv-vázlat mindig van a legelejétől, és már a kiadások szerint is Millar leadta az egészet, hanem hogy ez már picit túlzott önbizalom a sikerre is. Mert mi van, ha teszem azt a második fele hatalmas bukta lesz, ami azért  aharmadik rész végén bevillant elég meredek fordulat alapján még akár be is következhet? Kitartanak a terv mellett, mert hátha filmen jobb lesz, elsunnyogják a buktát, és menjen, vagy Millarnak életében először szerénységet kellene tanulnia (ami nevetséges feltételezés, mert Bendisből még kinézem ugyan, hogy képes visszavenni az arcából, de Millar erre a jelek szerint már genetikailag képtelen)?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 18. - 12:24:32
"Kib*szottul meghökkentő" (f*cking astounding) - írta a Watchmenről Kevin Smith a MySpace blogján, miután a képregényfilm rendezője, Zack Snyder megmutatta neki a vágatlan verziót. "Emlékszel, a Sin City milyen hűen követte a képregényt és mennyire lenyűgöző volt a látványvilága? Na akkor ezt triplázd meg, és megkapod a Watchment. Még az eredeti szerző, Alan Moore is meglepődik majd, milyen jó lett az adaptáció" - tette még hozzá a Shop stop és a Dogma rendezője. A filmet jövő máriusban vetítik a mozik.

http://joblo.com/1st-watchmen-review
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 18. - 16:01:26
Csütörtökön jön a Hellboy 2, ugye?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 18. - 16:07:52
Ja, de a Sugárban már szerdától meg lehet nézni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 18. - 21:58:32
Transformers 2 teaser poszterek.

(http://www.filmofilia.com/wp-content/uploads/gallery_08_2008/rg1219041737854670/img_2.jpg)

(http://www.filmofilia.com/wp-content/uploads/gallery_08_2008/rg1219041737854670/img_1.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 19. - 10:37:58
Jól néznek ki, főleg az első. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 19. - 11:53:02
Tom Cruise képregényfilmben   :yucky:
Tom Cruise a United Artists stúdió mellett a karrierjét is próbálja feltámasztani. Legutóbb a Top Gun folytatása is szóba jött, otthagyta az Edward E. Salt kémfilmet, ahol Angelina Jolie lépett a helyére. Azonban Cruise is képregényfilmben fog szerepelni, mostanában úgyis nagyon benne vannak ebben..

A Sleeper a DC Comics adta ki, 2003 és 2005 között futott. Sam Raimi lesz a producer. Cruise egy olyan titkosügynököt játszik, aki érintkezésbe kerül egy földönkívüli anyaggal, aminek hatására különleges képességei lesznek. Ha hozzáér valakihez ezt a képességet tovább tudja adni. Ez az ügynök beépül egy alvilági csoportba, de beleszeret Miss Misery-be, aki szintén tagja a bűnszövetkezetnek.

A Sleepet mellett Cruise érdekelt még a The Tourist filmben és egy Food Fight nevezetű vígjátékban, 2009-ben pedig még jön egy Ben Stiller-Tom Cruise produkció, a The Hardy Men.

Veszélybe került a Watchmen bemutatója, mert a bíróság szerint megalapozott a 20th Century Fox keresete, amiben az áll, hogy Alan Moore képregényének filmes jogai egy 1991-es és egy 1994-es szerződés értelmében náluk vannak. A Warner Bros még az év elején kiutalt 120 millió dollárt Zack Syndernek a film elkészítésére, aminek tegnapig még a március 3-i bemutatója is biztosnak tűnt.

http://www.variety.com/article/VR1117990722.html?categoryid=13&cs=1
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 19. - 16:41:40
Hú, ez a Watchmen ciki. :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 19. - 22:52:04
Remélem Némabob bácsinak igaza lesz. már nagyon kíváncsi vagyok a Watchmenre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 19. - 22:54:51
Moore ehhez sem adja a nevét?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 19. - 23:05:14
Moore már semmihez sem adja a nevét. Én már azon se csodálkoznék, ha enm is tudná, hogy készül ez a film.
Na jó, Grant Morrison biztosan említette neki. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 20. - 11:10:57
Szopóágon a Watchmen film

Korábban a 20th Century Fox stúdió keresetet nyújtott be a bíróságon, miszerint a Watchmen film jogai egy korábbi szerződés értelmében náluk vannak, így a Warner stúdió jogtalanul fogott hozzá a produkcióhoz. Az ügy kezdetekor a forgatás leállítását kérték, míg tart az ügy, de azóta a film elkészült, jövőre már ki is va tűzve a bemutató. De ha a per elhúzódik, amire megvan az esély, akkor talán csak évek múlva láthatjuk, de az is meglehet, hogy egyáltalán be se mutatják, hisz a Fox most ezt szeretné elérni.

Kevin Smith (Jay és Néma Bob visszavág) már látta a filmet és azt mondta, hogy veszettül meghökkentő (fucking astounding).

Egyébként nem tudom volt-e erre már precedens, hogy egy filmet soha nem mutattak be egy másik stúdió miatt. A Fox nem nyerne ezzel semmit, évek óta nem ugrottak neki a megfilmesítésnek, a Warner pedig elkészítette, nyílván akkor járna jól a két stúdió, ha a bevételeken oszoznának vagy a Fox odaadja azt a 120 milliót a Warnernek, amiből készólt a film és ők mutatják be. Viszont ha nem mutatnák be, akkor bizony sok ezer ember háborodna fel ezen. De valaki okos egyén egy másolatot úgyis dobna fel a netre és láthatjuk akkor a Watchment (talán még idén).

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 11:51:13
Undorító amit a Fox művel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 11:57:40
De ha valóban náluk vannak a jogok, akkor igaza van, bármennyire is gusztustalan. Akárhogy nézzük, ezt a Warner bafta el, hiszen előtte nem ártott volna utánanézni a jogoknak mielőtt több, mint 120 millát beleöltek. Ha elbukják, akkor meg is érdemlik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 12:00:19
Á...szerintem azért utánanéztek ők ezeknke alaposan. A Fox meg direkt nem említette meg már azelőtt, mielőtt elkezdta a WB a filmet...mert hidd el nekem, ők is tudták, hogy a WB filmet akar készíteni belőle...direkt megvárták, hogy félkész legyen és akkor verték nagy dobra, hátha pénzt nyernek rajta. Ezért undorító a Fox...ez a legpénzéhesebb stúdió.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 12:07:18
Ez más kérdés, a Warnernek akkor is előtte utána kellett volna néznie, hogy nem-e vette már meg valaki jogokat korábban. Azért ezeknek mind utána lehet járni, és pláne most, hogy a képregényfilmek nagy slágerek, tudhatták volna ők is, hogy rengeteg képregény jogait vásárolták meg a studiók, tehát már csak ezért is jobban oda kellett volna figyelni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 20. - 12:08:17
Inkább az a fura, hogy a jogokat ugye meg kellett venniük. A DC odaadta nekik úgy, hogy nem szólt róla, hogy már eladta őket? Ez akkor inkább a DC sara.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 12:09:26
Szerinted nem néztek utána részletesen? vagy valaki nagyon amatőr hibát csinált, vagy a Fox jogvásárlása úgy el volt dugva, hogy hiába néztek utána nem vették észre...a Fox meg &khm# szólni már az elején.

Hmm kaine-nke is van igaza. A DC-nél is szólhattak volna igazán...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 12:13:30
Szerinted nem néztek utána részletesen?
Ezek szerint biztosan nem, hiszen előállt ez a helyzet. Most már kár a felelősőket keresni, mindenki hibás valamilyen szinten, de én nem kennék mindent a Fox nyakába.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 20. - 12:16:47
Elvileg, amikor egy cég meg akar csinálni egy ilyen filmet, az első a jogvásárlás. Felhívjuk a DC-t, hogy eladóak-e a jogok és szabadok-e. Ha azt mondják, eladjuk, akkor minden tiszta. Egy filmgyárnak nem kell végigkérdeznie minden másik filmgyárat, hogy náluk is ott vannak-e a jogok. Ha a DC azt mondta, hogy szabadok, ráadásul pénzért eladta őket, akkor ez egyértelműen az ő hibájuk. Szerintem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 12:23:50
Jó, ez igaz, de biztosan van valami olyan hely, vagy hivatal, hol nyilván is vannak tartva ezek, hogy kinél minek a jogai vannak, és azt bárki megnézheti. Ha jól tudom, akkor nálunk is van ilyen. Persze, hogy ilyenkor nem a kismillió filmstudiókat kérdezik meg, hogy náluk vannak-e a jogok, hanem egy ilyen helyen is rá lehet kérdezni. Pont amerikában, ahol mindenért perelni szokás, pláne fontos jól körbejárni a dolgokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 20. - 12:25:31
Tehát azt mondod kaine, hogy a Warnernek fel kellett volna hívnia a DC-t, hogy adja el nekik a jogokat? Az esetleg nem elég, hogy jó negyven éve a DC és minden figurája teljes egészében a Warner tulajdona? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 20. - 12:37:50
Nem tudom, elég-e. Kérdés, hogy a képregény jogokat ki kezeli. Lehet, hogy azt rábízták a képregényesekre. :) De mondasz valamit. Ez is lehet egy ok, amiért egyáltalán nem néztek utána a jogoknak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 12:56:04
Akkor viszont a Warnernek tudnia kell mindne jogvásárlásról, ami a DC-nél megy. Ez nagyon amatőr hiba lenne a részükről.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 12:57:38
Sebaj, a Warner elveszíti a pert a Fox ellen, majd utána a Warner beperli a DC-t, amit a DC fog elbukni, és majd fizethetik ki a nagy kártérítést.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 12:59:46
Engem végülis minden csak azért érdekel, hogy  a film ne csússzon...az tuti, hogy ha már ennyi pénzt öltek bele, valamikor bemutatják.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 20. - 13:22:10
A Warner nem perelheti be a DC-t, mert a DC a Warner része. Egyszerűen csak meghagyták a cégnevet (vagy ha jobban tettszik: kb. az van velük, mint a FIAT-tal és a Ferrarival, Lamborghinivel, vagy bármi ás híres cég által felvásárolt híres márkával). A gond valójában ott kezdődik, hogy a jelek szerint a Watchmen szerzői képregény, ami viszont engem is meglep. Mert ha az, akkor ez az általánosabb Moore-képregényes megfilmesítési szerződés valóban érvényes és igaz. De Moore DC-s korszaka a brit reprintek kivételével (V for pl.) szinte csakis DC-tulajdonú karakterekre korlátozódott (a híres-hírhedt Swamp Thing-szakasz ugye gondolom ismerős sokaknak, ha máshonnan nem, akkor hírből).
Biszont mivel a Warner meg az AOL egyik alvállalata - vagyis a Time-Warner médiabirodalom része -, ami kétszer akkora, mint a Foxot tulajdonoló News Corp. Szóval elméletileg egy idő után a Warner ügyvédei már csak létszámfölény miatt is lenyomják majd a Fox ügyvédeit. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 20. - 13:25:02
Idézet
(a híres-hírhedt Swamp Thing-szakasz ugye gondolom ismerős sokaknak, ha máshonnan nem, akkor hírből)
Ööö... Nem. Miről beszélsz? :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 20. - 13:33:05
zozi, te inkább fordítsad. Vagy he legközelebb összejön a társaság, tömeges kényszert alkalmazunk rajtad, hogy elolvasd az összes megjelent Marvel Adventurest, de csak miután megnézettük veled az Űrgolyhókat. :) Kétszer. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 20. - 13:41:27
>megijed, elrohan, fordít<
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 20. - 13:47:26
(Oké, most már tudom, hogyan lehet rávenni zozit a honosításra könnyen és egyszerűen. :twisted: :lol:)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 13:51:37
Akkor mégis elvállaltad a fordítást? hú az nagyon jó...rám biztos olvasóként számíthatsz. és még nem írtam a newgenre, de ezért még azt is megteszem. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 20. - 14:53:53
(http://i3.tinypic.com/6s9jpcj.jpg)

Optimusz Fővér ismét hallatta hangját. Peter Cullen színész legutóbbi interjújában mesélt arról, hogy pár hete maga is megkezdte a munkát, Michael Bayjel vettek fel pár jelenetet, a bevezető beszédét, a nyitó párbeszédeket és egy két jelenetet Shiaval. A történet hét lakat alatt, még ő sem ismeri az egészet, de úgy fogalmazott, Optimusz sokkal több időt fog a vásznon tölteni a film folyamán, mint az első epizódban.
Peter Cullen szinkronja azért fontos a rajongók számára, mert a Transformers rajzfilmekben és animációkban mindig és kizárólag ő volt Optimus amerikai hangja. Kérdes sem volt hogy a filmben is ő adja a hangját Optimushoz, de Megatron eredeti szinkronhangja nem vállalta, helyette a 2. részben is Smith ügynök szólal meg ha végzett a Középföldi Vendettával.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 15:01:17
Szerintem ez a Soundwave kép is fake, hiszen az eddigi robotok sem hasonlítottak az eredeti megfelelőjükre, csak nyomokban, így valószinű hogy Fülelő sem lesz ilyen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 15:02:17
Mivel az első részben is Hugo volt a hangja, ráadásul nem is rossz, én örülök, hogy visszatér.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Augusztus 20. - 16:31:19
Ja, szerintem is fake, totál nem ilyenek voltak az első részben, sokkal szétnyitottabbak.
De jó lenne ha szakítanának azzal a stilussal, ez sokkal jobb. Szerintem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 17:04:28
Szerintem is sokkal jobb. Kinézetre nekem még mindig a régi Marveles az etalon, egyszerű volt és jó.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 20. - 18:09:16
http://4.bp.blogspot.com/_G96gxvrHqrE/SKsV0AQy47I/AAAAAAAAC04/0_YVRQffIhw/s1600/BlurPrimeFanPosters.jpg

http://1.bp.blogspot.com/_G96gxvrHqrE/SI7Y1Ug7CiI/AAAAAAAACvs/HUQN9xpXsYQ/s1600/JesterMotormaster.jpg

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 20. - 18:18:30
Not found.  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 20. - 18:26:00
A lényege ez lett volna

https://www.youtube.com/watch?v=j3NWmSWEH2I

https://www.youtube.com/watch?v=b0h3b2rHaHA

https://www.youtube.com/watch?v=DQfkxLNWPvo

https://www.youtube.com/watch?v=1SVxuxzfSgE
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 20. - 19:58:10
Jó vidik!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 20. - 22:36:39
A Sector Seven titkos oldala

http://www.sectorseven.org/remoteclient.D7FD3FF46909.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 21. - 09:26:17
A Fox-nál valakinek nagyon elgurult a gyógyszere, mert nem akarják moziba engedni a Watchmen-t. A netes közösség egy emberként petíciót ír.

(http://www.petitionspot.com/uploads/1219250396petition.jpg)

http://www.petitionspot.com/petitions/FOXBoycott


Most hogy a TF2 forgatása áll egy picit, mindenki azzal foglalja el magát ami a keze ügyébe kerül. :twisted:

(http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-20080820-shia-injured-fox-on-set/MFoxAdjust081808_02_X17.jpg)

(http://host.trivialbeing.org/galleries/transformers-20080820-shia-injured-fox-on-set/MFoxAdjust081808_04_X17.jpg)

https://www.youtube.com/watch?v=Zn3MSOQ0di4

Sok hasonló videót találhattok még a Sector Seven-es linken feljebb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 21. - 19:52:13
Brian Austin Green akar lenni Rébusz
A Beverly Hills 90210 egykori sztárja, Brian Austin Green szeretné eljátszani Rébuszt a következő Batman-filmben. Elmondása szerint szinte elképzelhetetlen, hogy Jokert visszahozzák a történetbe, így szükség lesz egy új gonoszra.
Green jelenleg a Terminátor-sorozatban szerepel, ám szeretne komolyabb filmes karriert is befutni. És a jelek szerint Christopher Nolan irányítása alatt szeretné mindezt megtenni.
Az MTV-nek adott egyik interjújában ugyanis elárulta, hogy nagyon szeretné eljátszani a Mindörökké Batmanben Jim Carrey által prezentált figurát, Rébuszt.
"Imádnám, ha én lehetnék Rébusz" - kezdte Green. "Remélem, hogy nem próbálják meg helyettesíteni Heath Ledgert és nem húzzák elő - újra - Jokert a kalapból. Ebben az esetben új gonoszra lesz szükségük és akkor lépek színre én. Egész életemben Rébusz szerepére készültem, évek hosszú gyakorlása áll már a hátam mögött. Heath magasra tette a lécet, de én simán átvinném."
A rajongók rögtön tiltakozni kezdtek Green ellen, ám abban szinte mindenki biztos, hogy Rébusz lesz az egyik gonosz a következő filmben. Ennek ékes példája az egyébként nagyon jól sikerült rajongói plakát, melyet Ben linkelt be egyszer.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 21. - 19:57:24
Bárcsak minden ilyen könnyen menne Hollywoodban, hogy valaki azt mondja ő szeretné ezt vagy azt a szerepet játszani. Megértem, hogy elkezdtek tiltakozni ellene, mert ez a gyerek alapból hülye lehet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 21. - 19:59:28
Főként mert Depp már le van tárgyalva a szerepre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 21. - 20:08:22
Épp néztem én is ezt a hírt, hogy mit akar ez a a pali. Én Pókember akarok lenni, egész életemben erre a szerepre készültem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 21. - 20:15:31
Ki ez a beképzelt senkiházi ? Ha az én seggem lenne közelebb azt is kinyalná ?  :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 21. - 20:19:13
Hát azé egy ilyen hír alapján ne tegyél ilyen buta kijelentéseket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 21. - 20:29:43
Bizony mert lehet hogy rácuppan és kinyalja. Nézd csak milyen mohó.

http://www.teenidols4you.com/blink/Actors/brianagreen/BrianAustinGreen1.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 21. - 20:35:18
 :lol: Nem csodálom, elvette szerencsétlen eszét a Beverly Hills. Azt a sorozatot épp ésszel nem lehet túlélni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 21. - 20:52:56
Bizony mert lehet hogy rácuppan és kinyalja. Nézd csak milyen mohó.

http://www.teenidols4you.com/blink/Actors/brianagreen/BrianAustinGreen1.jpg

Vki pingáljon a mellkasára egy pink kérdőjelet.  :lol: :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 21. - 21:23:08
Freddy Prinz Jr. is ugyanígy készült, jelentkezett nyiltan Pókember szerepére.  :) Raimi meg hallani se akart róla.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 12:45:22
Superman: Kezdődik?

A Warner stúdió tapsikol örömében, hiszen jól sült el, hogy újrakezdték Batmannel. A Superman körül azonban nincs minden rendben. A Superman visszatér veszett sokba került (260 millió dollár) és nem is hozta elvártakat. Ennek ellenére folytatnák a kriptoni jóember kalandjait. Korábban már pletykáltak arról, hogy Brandon Routh szolgálataira nem tartanak tovább igényt, sőt Bryan Singer is kilépett, de ezek a pletykák nem bizonyultak igaznak. Viszont pár hónapja Singer azt nyilatkozta, hogy az ő Superman elképzelése olyan 400 millióba kerülne.

A rajongók a stúdiót próbálják rávenni, hogy ezt a franchise-t is kezdjék az elejéről, úgy, mint a Batman-t. Állítólag Singer ultimátumot kapott, ha nem rukkol elő valami olyannal ami tetszene a rajongóknak és a stúdiónak, akkor mehet.

"Már dolgozunk a Vasember 2-n" - nyilatkozta Jon Favreau, az első rész rendezője a Los Angeles Times-nak adott interjúban. Justin Theroux gőzerővel írja a forgatókönyvet (ő hozta össze a Thropic Thunder sztoriját is, amiben Robert Downey Jr. színesbőrű színész lett), a premier 2010. április 30-án lesz. Korábban olyan hírek is keringtek, a Marvel Studio főnöke, David Maisel egy nevesebb rendezőre bízná az 569 millió dolláros összbevételnél tartó Vasember folytatását, de szerencsére megyegyezett Favreau-val.
http://www.slashfilm.com/2008/08/21/jon-farveau-already-working-on-iron-man-2/

Nicolas Cage a Szellemlovas után újabb képregényfilmben szerepel: kiégett zsaru lesz a Kick-Assben. A történet főszereplője viszont nem ő, hanem egy átlagos középiskolás srác, akiből a véletlen (és az online média) kreál szuperhőst. A Wanted sikere után csak idő kérdése volt, mikor veszi elő valaki Mark Millar többi vérgőzös képregényét. A Kick-Asst most Matthew Vaughn, a Csillagpor rendezője viszi vászonra, és 2009-re tevezi a bemutatót. Nicolas Cage egyébként A nemzet aranya 2 és a Szellemlovas előtti években szinte csak bukásokhoz adta a nevét. A 70 millió dollárból forgatott Next mindössze 22 milliót, a 40 milliós The Wicker Man 24 milliót szedett össze. A 35 milliós költségvetésből készült Az időjós 12,5 millióig jutott el, a Fegyvernepper pedig éppen csak visszahozta a 42 milliós gyártási költségeit.
http://news.yahoo.com/s/nm/20080822/film_nm/cage_dc;_ylt=AleBuqofOAEvtsjEwQQaz60wFxkF

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 22. - 13:41:03
Hááát, a Superman kazdődiknek örülnék, mert a Visszatér az felért egy műkutyakakával. Tényleg csak ez tudná megmenteni ezt a produkciót is, na meg persze egy alapos színészcsere, mert a Visszatér mindenről hírs volt, csak a színészi játékáról nem.

A Vasember 2-nek örülök, előre a Puffyn lekvárral.  :smfinger:

Viszont az számomra érthetetlen, hogy miért bukott akkorát a Next, mert szerintem az nagyon jó film lett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 22. - 14:06:55
Én viszont tartok egy újrakezdett Supermantől. Unalomig ismert és kivesézett sztori, mindenki ismeri. Jobb lenne egy folytatás, csak éppen fel kéne hagyni a retro hangulattal és nem a 70-es évekbeli filmeket majmolni.

A Marvel stúdió pedig hülye. JF csinált nekik egy ilyen király bevételű filmet, és gondolkodtak, hogy lecserélik??
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 22. - 14:10:18
Hát. Inkább folytatni kéne a Supermant, ha már az új filmmle kínkeservesen új alapokra helyezték.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 22. - 14:16:26
Szerintem a Batmanre is ugyanezt mondták, és most már hol tart. Sokkal jobbat tenne neki, egy újrakezdés és mai korba helyezés, mint egy többszörös bukás folytatása.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 22. - 16:41:07
Mondom: Smallville-nek vége, folytassák azt!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 16:49:24
Na akkor kérem szépen én abban a pillanatban szúrom magam a családi ékszeres zsákon.
http://fc03.deviantart.com/fs6/i/2005/088/c/b/Superman_by_guisadong_gulay.jpg
http://fc08.deviantart.com/fs6/i/2005/118/d/6/Superman__Metropolis_by_guisadong_gulay.jpg
Tom Welling-el mint főállású Supermannel semmi bajom, de bármit csak ne a Tuskófalvát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 22. - 17:07:16
Tuskófalva alatt kiket értesz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Augusztus 22. - 17:09:16
Szerintem Smallville-t . ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 17:06:03
Annak a városkának a lakóit akik nem tudták összeadni több évad alatt, hogy 2 + 2 = Clark Kent nem ember.
Tuskófalva = Aprófalva = Smallville.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 22. - 17:14:10
Ja. Én még azért el tudnám viselni Loist meg Lexet (esetleg Chloet). De Perry se volt rossz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 22. - 17:22:01
Tök jók ezek a képek.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 22. - 17:51:04
Annak a városkának a lakóit akik nem tudták összeadni több évad alatt, hogy 2 + 2 = Clark Kent nem ember.
Nem mennék bele még egy vitába, de itt hihetetlenül elfogult vagy. Épp hogy Clarknál nem volt egyértelmű, hogy ő Superman (főleg, hogy még nem is az), hisz a meteoresőtől gyakorlatilag minden tizedik embernek lett szuperképessége.
Az hogyhogy nem zavar, hogy a fő műben nemcsak, hogy a szülővárosa nem találta ki, de egész Metropolis sem, beleértve a közvetlen barátait és szerelmét?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 17:57:52
Fő mű alatt mit értesz? A képregényt vagy a Reeve féle filmeket? Mert a filmek a maguk nemében borzalmasak Lakatos Marlonbrando-val, a képregények Smallville-jében meg Clark és a szülei mélyen kussoltak a Kriptoni származásról.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 22. - 18:18:13
Igaz, de Clark mégis felnőtt abban a kisvárosban, ahol a barátai, osztálytársai csak látták, hogy mire képes. Ha akkor nem is esett le nekik, hát Superman hivatalos megjelenésekor illett volna, főleg, ha még hasonlított is.
És akkor még nem is beszéltem a vicces szemüveg-séró párosról.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 22. - 18:46:32
Depp akkor tuti Rébusz lesz? Hol erősítették ezt meg Ben bácsi?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 19:33:03
Igaz, de Clark mégis felnőtt abban a kisvárosban, ahol a barátai, osztálytársai csak látták, hogy mire képes. Ha akkor nem is esett le nekik, hát Superman hivatalos megjelenésekor illett volna, főleg, ha még hasonlított is.
És akkor még nem is beszéltem a vicces szemüveg-séró párosról.  :D

Azt már korábban átbeszéltük, hogy Supermanként a teste rezgéseivel torzítja az arcvonásait.

Depp akkor tuti Rébusz lesz? Hol erősítették ezt meg Ben bácsi?

Ugyanott ahol Philip Seymour Hoffmant bejelentették Pingvinnek. Lényegében mindenütt. comicbookmovie.com  hype, wizardonline, mozis magazinok stb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 22. - 19:45:45
Egy linket tudnál adni ha szépen kérlek?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 19:56:48
http://www.telegraph.co.uk/news/newstopics/celebritynews/2577908/Johnny-Depp-to-play-the-Riddler-in-new-Batman-film.html
http://www.hollywood.com/news/Johnny_Depp_to_Play_The_Riddler/5283266
http://www.flylyf.com/dark-knight-sequel-johnny-depp-as-riddler/
http://www.slashfilm.com/2008/06/29/gary-oldman-talks-recasting-the-joker-the-riddler-for-dark-knight-sequel/
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4906.asp

Most ennyi így hirtelen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 22. - 20:02:49
Köszi! ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 20:04:15
Szívesen Timmy.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 22. - 20:25:24
Most már a női becenevek lesznek kiosztva a fórumon? Van már egy Mancink és most egy Timink is.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 20:27:42
Timmy a retardált kölyök a South Park-ból. Tartsuk tiszteletben. ;D

Apropó, az Őserdő Hősében Sepi-nek hívták az elefántot amelyik kutyának képzelte magát. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 22. - 20:35:41
Apropó, az Õserdő Hősében Sepi-nek hívták az elefántot amelyik kutyának képzelte magát. ;D
Az Sepp volt (bár lehet, hogy nem így írták, hanem Scheppnek).  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 22. - 20:41:01
Azt már korábban átbeszéltük, hogy Supermanként a teste rezgéseivel torzítja az arcvonásait.
Nono, az csak egy idióta magyarázat, amit jóval később adtak hozzá az alkotók!  :nezze: Te elhiszed? Hogy Supermanként non-stop rezeg? Nekem inkább a léc.  :D Lois mitől szeretett bele, ha sose látta az arcát, sőt, azt hitte, hogy idegbajos?  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 21:31:22
Most fogalmaztad meg miért rühellem Supermant. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 22. - 21:34:35
Tényleg? Azt hittem, csak a Smallvillet nem bírod. :) Én se kedvelem túlzottan Szupit, bár semmi bajom sincs vele, de épp azért bírom a SV-t, mert az még mentes ezektől a marhaságoktól (persze vannak mások, de melyik soriban nincsenek).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 21:37:17
Én úgy ahogy van ki nem állhatom Supermant.
http://www.weirdasianews.com/wp-content/uploads/2008/04/batman-suparman-02a.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 22. - 22:16:43
Nono, Manci maga mondta hogy hívjatok Mancinak. Én nem akarok Timmy lenni és nem is leszek. :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 22. - 22:24:29
Hát ez az ördögi tervem most nem jött be. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 23. - 09:32:52
Egy jó hír a Megtorló kapcsán, egy kevésbé jó a Wolverine-ről és most már biztos hogy a Fox vezetői meghülyültek

Nagy vita megy egyes filmek körül, nemrég a Babylon A.D.-ról pletykáltak ezt-azt, amit csak később cáfoltak meg, azt is úgy magyarázták, hogy a főszereplő és a rendező, aztán meg a stúdió és a rendező véleménye nem egyezett, de ezek a veszekedések nem voltak durvák, csak a film javára szolgált. Mostanában a Megtorló második részével kapcsolatban is volt egy kis összeveszés, mivel olyan filmet akart a stúdió, amelyet a gyerkőcök is megnézhetnek (PG-13 besorolás), aztán végül győzött a józan ész, no meg a netes reakciók az előzetessel kapcsolatban, így R besorolást kapott a film.

Most pedig a Rozsomák (azért sem Farkas) mozi kapcsán kapott össze a stúdió és a rendező, Gavin Hood. Hood egy komorabb filmet képzelt el, több akcióval, de a Fox alelnöke Tom Rothman tinibarát verziót akar, amire a 13-14 évesek is beülhetnek, egy sokkal vidámabb hangulatú filmet szeretne. Rothman beleszólt még néhány dologba, volt olyan jelenet, amit a rendező nélkül vetetett fel, a saját szája íze szerint.

Egy Rozsomákról szóló film nem gyerekmozi, nem kellenek szép rózsaszín hátterek. Itt pörögjön az akció, Rozsi henteljen, menjen előre, csapjon össze szépen Kardfoggal meg Deadpoollal. Ne csesszék már el jópofizással.

Infók az empireonline-on.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 23. - 09:44:18
Ezek a filmesek tényleg hülyék. Olvastak ezek valaha is képregényt arról a szereplőről, akiről időnként filmet készítenek?  :stupid: Néha nem ártana utánanézni egy karakternek mielőtt eldöntik, hogy most gyerekfilm lesz, vagy valami más.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 23. - 11:11:43
De megint ki csinálja ezt? A FOX!!!ÁÁÁÁÁ :drying: :drying: :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 23. - 11:43:51
Érdekesen alakul a TF2 forgatása, mert az alaábbi képek alapján Slejm LöBöff alaposan odakozmált a napon, vagy a marhája elaludt dohányzás közben. Esetleg Megan előtt égett be. ;D

http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/Forgatas/ShiaBloodyBurnt1.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/Forgatas/ShiaBloodyBurnt2.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/Forgatas/ShiaBloodyBurnt3.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 23. - 11:45:20
Még mindig not found. Blogokról sajnos nem lehet mindig közvetlenül linkelni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 23. - 12:08:57
Áthidalva a problémát nyitottam egy képregény filmes szekciót az oldalamon, a blogos dolgokat majd onnan linkelem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 23. - 13:23:29
Kétarc után szabadon, ő a Kéttest.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Augusztus 23. - 13:59:32
Rothman beleszólt még néhány dologba, volt olyan jelenet, amit a rendező nélkül vetetett fel, a saját szája íze szerint.
Azért ez durva. :o A rendező háta mögött felvetet újabb jeleneteket? Banyek, ehhez már pofa kell... Remélem nem fognak gyerekfilmet csinálni a filmből, még a végén Rozsi hellokitty pólóban fog mászkálni. :drying: Amúgy nem értem ezeket a stúdiókat... Mielőtt szerződést kötnek a rendezővel, csak kikérdezik töviről hegyire, hogy hogyan képzeli el a filmet, nem? Mit pattognak utólag, hogy akkor mégis más stílusú filmet akarnak... :stupid:
Azon is meglepődtem anno, mikor a Vasember 2. részére nem Favreau-t akarták először, pedig az első rész totál kasszasiker lett... :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Augusztus 23. - 15:35:42
Tinifilm? Ki az a bal..sz, aki tinifilmet képzelt el Rozsomákról.... :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 23. - 15:41:23
Mr. Tom Rothman, a Fox alelnöke. Õt kell szidni.

(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/071128/rothman_l.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 23. - 16:46:21
Most nem emlékszem biztosan, de az X-Men 2 se volt korhatáros, nem? Szerintem annyi akció és brutalítás elég egy Rozsomák filmbe is.  ;) Ne az legyen a lényeg, hogy literszámra folyjon a vér. Legyen Rozsi brutál, és kegyetlen, de nekem elég, ha annyit látok belőle, amennyit az X2-ben.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 23. - 17:31:55
Legyen Rozsi brutál, és kegyetlen, de nekem elég, ha annyit látok belőle, amennyit az X2-ben.  ;)
Szerintem is. Úgy is lehet brutál, hogy nem tonnaszámra dől a ketchup.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 23. - 17:35:26
1 mutáns + 2 kéz + 6 adamantium karom = milliós haszon a temetkezési vállalatoknál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Augusztus 23. - 17:51:19
Hát én sem horrorfilmet várok, de azért ne legyen "gagyi akciófilm" se. Az X2-ben jó volt szerintem is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 23. - 18:45:03
Majd meglátjuk, hogy mire jutnak vele, az előzetes alapján eddig jó filmnek tűnik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 24. - 20:15:36
Rozsomákhoz szerintem annyi a minimum brutalitás, mint az X-Menekben. Több lehet, de kevesebb ne.
Megtorló: az R most akkor hanyas besorolás? Marad annyi, amennyit akartak, vagy kicsivel kevesebb?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 24. - 20:28:29
Marad amit eredetileg akartak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 24. - 20:32:43
Szemléltetve a pg13 ez lenne

(http://i508.photobucket.com/albums/s326/Woody_haziel_Hunter/pspvarios9.jpg)

A korábbi Megtorló film ilyen volt

(http://www.punisher-art.com/poll/poll_movie_skull.jpg)

Az R besorolás pedig ezt jelenti

(http://www.thepunishermerchandise.com/merchandise/apparel/changes/21-655.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 24. - 20:34:40
Köszi a gyors, és hihetetlen jó hírt. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 24. - 20:42:04
Nem semmik. én az elsőre szavaznék :D mini punisher
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 24. - 21:00:12
Tényleg, mekkora lenne egy mini Megtorló.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 24. - 21:08:06
Hát ha mini, akkor nem túl magas.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 24. - 21:40:48
 ;D :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 24. - 21:41:27
Sajnos már a mester kitalálta.... valami ilyen lenne:
http://picasaweb.google.com/piszkoskanaszta/CMNLkLiAlbum02/photo#s5238171268843061506

(http://picasaweb.google.com/piszkoskanaszta/CMNLkLiAlbum02/photo#s5238171268843061506)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 24. - 21:42:27
Mi nem is így értettük.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 24. - 21:43:23
akkor meg hogy?  :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 24. - 21:47:46
Hogy filmben milyen jó lenne.  ;) Néha tudni kell a sorok között is olvasni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 24. - 21:58:46
Sepiék így értették

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Funny/390~Mini-Me-Goldmember-Posters.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 24. - 22:09:09
Nem pontosan, de jó példa.  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 24. - 22:12:14
Este 10-kor már vak vagyok a photoshophoz de dögöljek meg ha meg nem csinálom a kis fickót igazi Megtorlósra. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 24. - 23:25:42
Nem is, én úgy értettem, ahogy Kanaszta.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 25. - 07:00:01
Eddig még nem találkoztál a Marvel Minis Megtorlóval?  :o Azt hittem, hogy egyszer már biztos láttad, azért gondoltam, hogy másképpen érted.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 25. - 11:49:50
Gyűlnek a színészek a Kick Assbe:
Mint már írtunk róla, filmadaptáció készül a Wanted képregény szerzője, Mark Millar egy másik képregényéből, a Kick-Ass-ből is, melyet azonban egy stúdió sem kívánt felkarolni, így azt alacsony költségvetésből fogja leforgatni Matthew Vaughn rendező.
A Tortát és a Csillagport is rendező Vaughn, akinek a 30 milliós költségvetést mondhatni egyedül kellett összeszednie, már megnyugodhat, ugyanis a szűk keret ellenére is sikerült összehozni a karaktereket megformáló színészeket, akik között egy nagy név is megtalálható.
A szuperhőssé váló középiskolás stréberről szóló Kick-Ass-ben Nicolas Cage (ő lesz Big Gaggy) mellett Aaron Johnson fog feltűnni, ő alakítja majd a főszereplőt, Dave Lizewskit, míg az eddig inkább tévésorozatokból (How I Met Your Mother, Doktor House, Született feleségek, Hármastársak) ismert Lyndsy Fonseca lesz Katie Deuxmat, akibe a Kick-Ass főszereplője szerelmes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 25. - 12:02:20
Nah látod Sepi  ;)
Köszi kaine ennek örülök :P szerintem baromi jól rajzol a hapsi... bár azért egy sajátos mini stílust már énis kifejleszettem magamnak ami csak egy picit hasonlít az ővéire :D

OFF
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 25. - 12:43:41
Vissza fogjuk sírni Halle Berry-t.    :'( :'( :'(
Christopher Nolan a brit Telegraph értesülései szerint azt szeretné, ha a The Caped Crusader munkacímen futó harmadik Batman-filmben Cher lenne a Macskanő. "Nolan arra gondolt, hogy Cherrel kiégett vampot faraghatnának a Macskanőből, aki a Michelle Pfeiffer- és a Halle Berry-féle doromboló cicusok szöges ellenéte" - idéznek név nélkül egy stúdióvezetőt. A 62 éves, Oscar díjas színésznő utoljára 1999-ben vállalt főszerepet (Tea Mussolinivel), 2003-ban pedig saját magát játszotta a Túl közeli rokonban. Christopher Nolan a harmadik Batman-film több jelenetét leforgatta már, de az új részek munkálatai 2009 elején kezdődnek el Vancouverben, de erről még nem állapodott meg hivatalosan a Warnerrel.
http://www.slashfilm.com/2008/08/24/cher-as-catwoman/

http://www.telegraph.co.uk/news/newstopics/celebritynews/2612613/Cher-%20to-play-Catwoman-in-next-Batman-film.html

Kevin Smith egy mázlista: a Watchmen után az új Star Trek filmet is ő nézhette meg legelőször. "Fenomenális alkotás, igazi trekker-film" - mondta a Shop stop rendezője,  aki minden rajongót megnyugtatott: William Shatner nélkül is lehet jó Star Trek-filmet készíteni Kirk kapitány főszereplésével (akit J.J. Abrams verziójában Chris Pine alakít). A tizenegyedik Star Trek film jövő májusban kerül a mozikba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 25. - 12:48:06
Ezek tényleg hülyék. Nem képesek találni egy normális színésznőt a Macskanő szerepére?  :roll: Ennyi erővel akár Tina Turner is játszhatná. Nem gondoltam, hogy az új Batman filmnek majd 30 Years Later lesz az alcíme... :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 25. - 12:47:27
Ezt a hírt nem kell komolyan venni. ha meg mégis Cher kapná meg  :hehe: úgy átplasztikázzák hogy még Pfeiffer is elbújhat mellette  :hehe: Lehet a film nagy része arról fog szólni hogy szedik össze a darabjait.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 25. - 12:53:21
Akkor nem lenne egyszerűbb leszerződtetni Michael Jackson-t?
Õ már gyárilag 1000 db-os puzzle, és biztos szívesen összeállna a film kedvéért. Csak akkor a film kapásból nem lehetne pg13.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 25. - 12:57:46
A Men In Black kettőbe is belefért, akkor talán ide is jó lesz. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 25. - 13:00:21
Na jó de ott eleve űrlényt játszott nem is embert.
http://www.mugshots.net/michael_jackson/michael_jackson.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 25. - 14:41:18
Nem játszott ő semmit. csak önmagát adta.  :hehe: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 25. - 16:18:59
Na bakker. Lehet tényleg jobb lenne Jolie. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 25. - 16:27:05
Egyelőre még csak ijesztgetnek benünket Cher mumussal és bár egy kivénhedt prostit még mindig el tudna játszani, annyira csak nem hülye Nolan, hogy ezt a képtelen ötletet megjátsza.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 25. - 16:28:02
Nekem egyébként tetszik az ötlet...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 25. - 16:31:02
Egyelőre még csak ijesztgetnek benünket Cher mumussal
Ezt azért reméltem. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 25. - 19:05:40
Ez a Cher-dolog elég hülye ötlet lenne... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 25. - 19:24:21
Én igazából csak a nevét ismerem Chernek, de nekem tetszene, ha egy kiégett Macskanőt láthatnánk. Egyáltalán, hogy egy kiégett szuperhőst/szuperbűnözőt. Nem lenne szokványos, az biztos... Nektek egyébként Cher személyével van problémátok vagy a kiégett Macskanővel?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 25. - 19:26:26
Cher, egyértelműen Cher.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 25. - 19:28:24
Ja, értem. Nekem csak egy kiégett popdívát jelent, semmi többet nem tudok róla.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 25. - 19:30:30
Egy eléggé unszimpatikus nő az életben és tényleg nem több egy kiégett dívánál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 25. - 19:32:41
Nekem nincs bajom Cher-rel, de az biztos, hogy ő volna a legutolsó akit a szerepre leszerződtetnék.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 25. - 19:56:56
Egy kiégett Macskanőnek jó lenne, de én egy fiatal, szexit néznék meg a moziban. ;)
Nekem nincs bajom Cher-rel, de az biztos, hogy ő volna a legutolsó akit a szerepre leszerződtetnék.
Te előbb néznéd meg Rosemary Harrist Macskanő-ruciban, mint Chert? :o :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 25. - 20:02:28
A kiégett macskanő érdekes ötlet lenne, de engem inkább egy fiatal érdekelne, meg megnézném Nolan milyen macskanőruhát talál ki (ami egy kiégett bárpatkányon már nem mutatna olyan jól ;D).
Cher meg csak szimplán nem szimpatikus nekem. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 25. - 22:18:20
Nem sör. Cher.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Augusztus 26. - 09:09:48
Szerintem ez a Cheres hír tipikusan arra jó, hogy most felröppentik ezt a hírt, és azután Nolan bejelenti, hogy ki játsza macskanőt, és mond bárkit, és senki se fog fanyalogni, elégedetlenkedni, mert ettől már csak jóbb lehet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 26. - 09:30:45
Nem kizárt, elvégre Jokerrel is ezt játszották el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 26. - 10:39:37
Miért, ott ki lett volna? Mr. Bean?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 26. - 10:47:03
Eleinte biztos emlékszel, hogy ment a nagy vita, hogy Jack Nicholson mennyivel jobb lenne Jokernek, stb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 26. - 10:48:53
Sőt, olyanról is szóltak a hírek, hogy a poén kedvéért, a Tim Burton film Batman-je, Michael Keaton játszaná Joker-t.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Augusztus 26. - 10:56:20
Meg még Mark Hamil is felmerült.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 26. - 14:37:24
Igen, a felsoroltak közül ő lehetett volna még szerintem jó Joker, de a Dákón Vágó után már méllyebbre nem is sűlyedhetett volna. Ez a szerep kiváló visszatérést biztosított volna neki, de túl sok a volna.
: 2008. Augusztus 26. - 11:00:22
A Holloman Légibázison Bay igéretéhez híven lezajlottak a meghallgatások néhány pici szerepre a hivatásos katonák között, a Transformers folytatásához. Az alábbi képen a 357-es és 256-os halott statiszta katona szerepeinek kiosztása zajlik boldog mosollyal az arcokon. :D

(http://www.airforcetimes.com/xml/news/2008/08/airforce_transformers_movie_082208w/082208af_transformers_800.JPG)

http://www.airforcetimes.com/news/2008/08/airforce_transformers_movie_082208w/

Watchmen

Folyik a per a Warner és a Fox között, de ettől még a marketing és a reklám nem áll le. A Fox érzésem szerint nyerni fog, de a filmet így is-úgyis bemutatják. A Set Magazine 4 különböző címlappal fog megjelenni és mindegyiken egy Watchmen szereplő lesz.

http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/watchmensetmag.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 26. - 22:25:42
Ez a Cheres  hír egy orbitális nagy baromság lehet csak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 27. - 08:39:48
Superman: Kezdődik
A Warner Bros. - elég rövid gondolkodási idő után - úgy határozott, hogy újrakezdi az új Superman-film előkészületeit, mert nem szeretnének a Superman visszatér hibájába esni.
Amint arról már korábban is beszámoltunk, a Warner Bros. komolyan tervbe vette, hogy - látván Batman hihetetlen feltámadását - teljesen újragondolja Superman filmes megjelenését. Nos, egy rövid egyeztetés után a stúdió fejesei döntöttek és új alapokra helyezik a világ egyik legismertebb szuperhősének mozis kalandjait.
Jeff Robinov, a Warner Bros. elnöke a Wall Street Journal számára adott interjújában kijelentette, hogy az elnökség végül is az újrakezdés mellett tette le a voksát. Az elnök elképzelései szerint az egész úgy festene, mint A hihetetlen Hulk, mely ugyan elvileg a 2003-as film folytatása, ám mégis teljesen más.
Robinov hozzátette, hogy természetesen A sötét lovag hihetetlen sikerei is sokat nyomtak a latba. Úgy vélik, hogy egy komorabb, sötétebb tónusú Superman-film nagyobb érdeklődést váltana ki a nézőkből. Arról már nem szól a fáma, hogy mit szól mindehhez Bryan Singer.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 27. - 09:23:29
Komorabb, sötétebb Superman? Csókolom, olvassák ezek a saját leányvállalatuk termékeit, vagy csak egy szokásos nulla ismeretes brainstorming eredménye ez?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 09:29:39
Ezt én sem értem, hogy hogy gondolták a sötétebb, komorabb Supermant. Lehet, hogy egyből Superman halálával akarnak kezdeni? Mert így értelmesebb lenne a valamilyen szinten folytatás, és a valamilyen szinten teljesen új Superman elgondolás is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 09:33:00
Amikor 2000 körül felmerült a Superman filmek folytatása, és Nicholas Cage-et akarták a főszerepre, az volt az elgondolás, hogy Superman halálát viszik filmre, így próbálva egy újfajta kezdetet indítani a Reeve féle mozik után. Valahol meg is van a neten annak a filmntervnek a forgatókönyve, és asszerint Superman visszatérése után egy halom bűnözővel és bitorlóval csapott volna össze a vásznon. Lehet hogy ezt akarják átdolgozni most.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 27. - 11:25:46
Összefoglalom a sikerreceptet: elkezdődik a film, Supermant kinyírják. Amíg vissztér, addig - Batman sikereit látva - Batman fog szerepelni a Superman filmben. Aztán kiderül, hogy bár Superman meghalt, van egy másik - az eredeti, hisz a meghalt csak klón volt, amit az is bizonyít, hogy Reeve másképp nézett ki, mint a mostani Superman -, aki eddig a hegyekben élt, és egy keleti bölcs tanította a túlélésre. Aztán Superman lerepült a hegyekből és visszatér Metropolisba. Szerencsére ezzel egyidőben kezdődik el a következő Batman-film forgatása, így a Denevérarcú átadja a helyet neki. Superman írtja a gonoszokat, de közben végig nagybetűs monológok fogalmazódnak meg benne. Végigmorogja a filmet, vicsorít is, ami nála jobban látszik, mint Batmannél, úgyhogy biztosan sikeresebb is lesz a film. A rendezést pedig Frank Miller kapja meg, természetesen.
Ja, fekete-fehér lesz, csak a Superman logó lesz piros benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 11:28:21
Ez így tuti sikerfilm.  ;D Gondolom majd közben Superman megküzd a 300 spártaival is, igaz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 27. - 11:29:18
 ;D Ja, a hazavezető úton.  ;D
Ma este kriptonitot vacsorázunk!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 27. - 12:10:19
Várj, ha Miller rendezi, akkor Loisból egy láncdohányos femme fatale-t kell csinálni még, aki mindig vérvörös rúzst használ és 40 éves divat szerint öltözködik, továbbá Metropolisban mindig éjszaka lesz, és esik. Igaz, hogy Supermant a napfény élteti, de ő akkor is csak éjszaka fog tényledni, és ha esik. Meg akkor feltétlen kell pár magas épület vízköpőkkel. Az elengedhetetlen. Meg egy szamuráj. Lehetőleg egy gonosz vagy kiégett szamuráj, egy igazi ronin.
És ekkor járnánk jobban vele. A B verzió az, hogy úgy írná, mint a mostani Batmanét. Annál lejjebb még Gugenheim se tudott menni, pedig az Ég látja, keményen próbálkozik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 12:21:31
Nem tudom milyen drogot szedtek, de abból kérek én is. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 27. - 12:34:53
Túl sok képregényolvasásnak hívjuk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 12:37:18
Éni is azon az anyagon vagyok már Isten tudja mióta, de ilyen súlyos mellékhatások még nem jelentkeztek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 27. - 12:47:41
Mert rosszat olvasol. Kell bele egy kis Miller, egy kis Straczynski (fénykorában), egy kis Matt Fraction, kis Brubaker... jó, sok Brubaker, és rengeteg-rengeteg Avengers előtti Bendis. Sőt, akár Marvel előtti Bendis.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 12:49:48
Pokoli keverék.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 27. - 16:50:13
Metropolisban mindig éjszaka lesz, és esik. Igaz, hogy Supermant a napfény élteti, de ő akkor is csak éjszaka fog tényledni
Már meg is van, miért fog morogni végig.  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 27. - 17:04:47
Nicolas Cage nem illett volna Superman szerepébe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 27. - 17:23:37
és még enyhén fogalmaztál.

de mekkora idiot ez a Cage, ha jól emlékszem a fiát Kal-ek-nek hívják...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 17:24:13
És ez miért idiótaság? Szerintem tök jól hangzik, meg ebből is látszik, hogy mennyire nagy képregényrajongó. Meg még mindig jobb, mint a Marlonbrando. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 27. - 17:31:29
Szerintem ez oltári ökörség  :hehe:

de ha már így gondolod Sepi ha fiad lesz Ben grimm-nek fogod hivatalosan is nevezni ! ! ! Francba a családnévvel is, elvégre képregény rajongó vagy !  :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 17:32:16
Miért törölted ki a vakaró fejemet?
Azért mert jó lenne, ha egy hozzászólás nem csak egy darab smileyból állna. Erre figyelj oda, mert továbbra is törölni fogom az ilyen hsz-eket. Ha
valamit nem értesz, akkor vagy kérdezz, vagy ne szólj hozzá.

de ha már így gondolod Sepi ha fiad lesz Ben grimm-nek fogod hivatalosan is nevezni ! ! ! Francba a családnévvel is, elvégre képregény rajongó vagy !  :hehe: :hehe: :hehe:
De a Kal-el keresztnévnek marha jó. Tudtommal nem csak simán Kal-elnek hívják a fiát. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 27. - 17:32:59
Bezzeg más tett már be vigyorgó fejeket hsz - nek. Oké, oké, abbahagyom, mielőtt bannoltok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 27. - 17:34:07
de ha már így gondolod Sepi ha fiad lesz Ben grimm-nek fogod hivatalosan is nevezni ! ! ! Francba a családnévvel is, elvégre képregény rajongó vagy !
Kal-El nem a gyerek teljes neve, csak a keresztneve.  ;) Sepi gyereke pedig simán lehetne Ben keresztnevű.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 17:31:19
Bezzeg más tett már be vigyorgó fejeket hsz - nek. Oké, oké, abbahagyom, mielőtt bannoltok.
A legtöbbet azok közül is igyekszem törölni, csak sajnos mindenre én sem tudok állandóan odafigyelni. Te is inkább ne másokat utánozz. A fórumozás alapszabályai szerint az egy smiley-s hozzászólások inkább csak szegénységi bizonyítványt állít ki annak írójáról. De ez most már off.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 27. - 17:31:36
Akkor már ne Ben legyen...

hanem Flash ! ! !   :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 17:37:08
A Flash név nem tetszik, inkább Reed lesz.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 27. - 17:38:47
Már látom is...

"Kovács Reed"   :lol: :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 17:44:30
Úgy tudom Nick fiának teljes neve Kal-El Coppola Cage.
Viszont a Ben névre mint elsőszülött fiúgyermekem billogjára trademark-ot vetek ki.  ;D Persze Benjámin lesz, de a Ben akkor is jól mutat majd.

Ahogy nézelődtem Nick Cage után, megdöbbenve láttam, az imdb-s és wiki-s profiljában, hogy Raimi először őt akarta Norman Osborn szerepére. :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 17:50:24
Hm, érdekes elképzelés, de akár még jó is lehetett volna, az Ál/Arcban úgyis volt pár olyan arcvágása amivel simán elment volna maszk nélkül is Zöld Manónak.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 17:54:33
Tényleg érdekes lett volna, de majd a Begins-ben lehetőséget kap. ;) Én is rögtön a Face Off filmjére gondoltam, mert ott olyan szemeket mereszt Castor Troy-ként, hogy a frász kerülgetett tőle. De tény az is, hogy DeFoe kiköpött képregényes Osborn volt. Legalábbis ami a pszichopata karakterformálást illeti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 27. - 18:00:45
Cage-nek amúgy égő koponyás tetkója is van. ;)

Azért lehet Superman karakterét komolyabbra is venni...van benne azért potenciál. Az új filmben megpendítettek ebből valamit, a kétségeit. De azzal a gondolattal is el lehet játszani, hogy superman fejben mégiscsak ember...mi van, ha a képességei miatt öntelt lesz? Mi van ha a gyilkolásra adná a fejét? Ilyen képességekkel nem lenne nehéz...sőt. Igazából ilyen nagy erőnél válnának igazán érdekessé ezek a kérdések..nála is igaz, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár. Azért az eddigi supermanek anniyra egysíkúak voltak, hogy azon nem olyan nehéz sötétíteni egy kicsit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 18:09:33
Ugye tudod hogy ezzel elővezettel egy remek JLA film sztorit.
Superman kinyír valakit, ami miatt  önkéntes száműzetésbe vonul. Közben Batman kideríti, hogy Lex Luthor, Braniac Darkseid anyámkínja valamelyik főgonosz mahinációja van a háttérben, aki csak gyilkosságnak állítatta be a dolgot, pont azért hogy Supit eltávolítsa. Közben a világra szabadul és a JLA córeszbe kerül. Batman felkutatja Supermant, előadja a Holmes-t és közös erővel legyűrik az ellent.
Bocs, habzik a szám. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 27. - 18:10:54
Egy JLA film nem érdekel, de egy olyasmi superman annál inkább, amire utaltam.  :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 27. - 18:55:53
Lesz JLA film? :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 19:00:05
Tervezik, de az nagyon nehezen akar összeállni. Színészt nem találnak, és fogalmuk sincs hogyan tudnák rávenni például Bale-t, hogy játsza el benne Batmant, Superman személye pedig meg pláne kérdéses.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 27. - 19:01:49
Na ezt sem értem. Bale miért nem vállalja el, biztos egy valag pénzt kapna érte.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 19:03:09
Hogy kicsit kiegészítselek Sepi, igen lesz JLA mozifilm, csak pár apróság hiányzik hozzá, mint a rendező, forgatókönyvíró, színészek és csekély 3-400 millió dollár. Minden más rendelkezésre áll.
Bale-t nem a pénz hozza lázba mint a legtöbb színészt, egyszerűen nincs ideje. Le van kötve egy rakás filmhez beleértve a T4-et és a Batman folytatásokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 27. - 19:06:38
 :oh: :oh: Kit fog játszani a Terminátorban?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 27. - 19:11:25
magát John Connort !  :D Szerintem jó választás
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 27. - 19:11:59
Hát nem Sarah Connor lesz??  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 27. - 19:45:34
Nicolas Cage nem illett volna Superman szerepébe.
Képzeld el Stallone-t, az első filmnél ő is esélyes volt, vagy legalábbis érdekelte a szerep. ;)
Hogy kicsit kiegészítselek Sepi, igen lesz JLA mozifilm, csak pár apróság hiányzik hozzá, mint a rendező, forgatókönyvíró, színészek és csekély 3-400 millió dollár. Minden más rendelkezésre áll.
Nem úgy volt, hogy végül animációs film lesz? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 19:46:14
Egész estés JLA rajzfilmekkel dunát lehet rekeszteni. Wonder Woman kap a mozifilm előtt egyet, de JLA-ből tudtommal nem készül újabb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 27. - 19:56:03
Bale túl jó színész ahhoz, hogy ilyen sokat maradjon egy karakternél. nem is akarja, hogy elkönyveljék Batmannek oszt jóvan.(mondjuk azért tett már le pár jó játékot az asztalra)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 27. - 19:59:51
Közben utánanéztem, és az csak egy gondolat volt, hogy úgy olcsóbb, de ezt elvetették (mármint a rajzfilmet). Bale meg számomra már mindig Batman marad, nem is tudom elképzelni nélküle a szerepet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 27. - 21:23:12
Batman felkutatja Supermant, előadja a Holmes-t
Õt már kiírták, nem?  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 27. - 23:00:47
Igen, de a gonosz erők szektavezérének asszonyát játsza majd terveim szerint. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 28. - 10:46:29
Egy kis Autobots Roll Out, és egy hivatalosan meg nem erősített spoiler amit tényleg csak azok olvassanak el, akik utána nem rajtam kérik majd számon hogy miért nem úgy volt a filmben.

https://www.youtube.com/watch?v=1kOrLtpQYGY

És a spoiler

Több feltevés is született már arról, hogy vajon a rejtélyes ezüst színű corvette koncepció autó, becsületes megnevezésében Corvette Centennial, melyik autobottá alakul majd át, mert eddig kérdés sem volt, hogyha autó, akkor bizonyára autobot. A hétvégén egy a rajongóknak rendezett eszmecserén, Bay egy blogger feldobta a kérdést Bay-nek, hogy végül is autobot-e egyáltalán ez az ezüst csoda, és ha igen, akkor Prowl (magyarul Portyázó) az. Bay erre vágott egy vigyort, és csak annyit szólt hozzá: "Ugye tudjátok hogy Megatron is visszatér?"
Bumm. Akkor talán...?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 28. - 13:58:42
A Batmanen kívűl Bale - nek nem volt eddig túl sok világhírű alakítása. Volt a 2020, azt kész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 28. - 14:05:03
Azért volt neki több más filmje is, amiben szintén nagyon jókat alakított, és vilgszerte ismert volt. Nem véletlenül kapta meg Bruce Wayne szerepét. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 28. - 14:12:50
Én tényleg csak a 2020 - ra emlékszem. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 28. - 14:15:54
A Batmanen kívűl Bale - nek nem volt eddig túl sok világhírű alakítása. Volt a 2020, azt kész.

Na ezt meg se hallottam... mer' röpködni kezdenek a pofonok.

Ha jó Bale alakítást akarsz nézd meg mindenképp "A tökéletes trükk" (eszméletlen jó kis film) vmint "A gépész" című filmeket...

De még A kincses szigetben is nagyot alakított gyerekszínészként :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 28. - 14:17:47
Ezeken kívül pedig olyan filmekben volt még, mint a Shaft, Amerikai Pszicho, vagy a Cornelli kapitány mandolinja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 28. - 14:23:59
A Gépészben fogyott le, mint az állat, azt tudom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 28. - 14:24:23
A Shaftben ki a fene volt? Az a gazdag ficsúr? Mert akkor azt nem emlegetném, idegesítő volt, és nem csak a szerep. Meg hát egyébként is, Samuel L. Muthafucka Jackson mellett bárki más elbújhatott. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 28. - 14:25:53
Igen, ő volt az a csávó, aki kinyírt egy fekete srácot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Augusztus 28. - 14:24:21
Hát, nem csodálnám, ha azt az alakítást kahagyná a szakmai önéletrajzából...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 28. - 15:10:17
Tényleg még a Shaft-ban is jól alakította azt a kis ficsúrt.

Az Equilibriumban is jó volt csak sajna az a film együtt futott a Mátrix-al és annál nem volt jobb a története.

Amerikai Pszicho ! Már rég megakartam nézni de csak egy 10-15 percet láttam belőle. Majd pótolom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 28. - 15:28:05
Engem igazábó az Ameikai Pszicho sem hoz lázba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 28. - 19:23:29
Attól még ne tegyél ilyen felelőtlen kijelentéseket. Tökéletes trükkben és a Gépészben zseniális. De mondok én még jó filmet tőle: harsh Times és Rescue Down.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Augusztus 28. - 19:29:43
Miért, nem azt mondta, hogy nem voltak jó szerepei, hanem hogy világhírű szerepei nem nagyon voltak a Batman előtt. Én mondjuk egyet sem tudnék mondani, előtte nem is ismertem, bár engem a legnagyobb jóindulattal sem lehet nagy filmesnek nevezni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 28. - 19:31:59
Igen, a Gépészt még nem láttam, úgyhogy nem tudom, hogy jó - e, de akkora port szerintem nem kavart, bár, mikor kijött a film, még elég kicsi lehettem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Augusztus 28. - 19:34:57
Érdeklődnék, hogy a LArgo Winch filmről nincs semmi új hír?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 28. - 19:39:22
Bőven kavart port a Gépész, már a megjelenése előtt is. Mert egyrészt egy spanyol független film másrészt meg utána nem sokkla elkezdték forgatni a Beginst és mindenki el volt halva, hogy Bal pár hónap alatt hogy tudott felszedni anny izmot...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 28. - 19:41:28
Sok pénzt kaphatott, hogy ennyit fogyott.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 28. - 20:08:00
Érdeklődnék, hogy a LArgo Winch filmről nincs semmi új hír?
Magyarul sajnos semmit nem találtam, csak a sorit, de remélem ez elegendő:
http://www.imdb.com/title/tt0808339/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Augusztus 28. - 21:39:45
Bőven kavart port a Gépész, már a megjelenése előtt is. Mert egyrészt egy spanyol független film másrészt meg utána nem sokkla elkezdték forgatni a Beginst és mindenki el volt halva, hogy Bal pár hónap alatt hogy tudott felszedni anny izmot...

Így van

És mivel független film volt nem hiszem hogy sokat kapott volna érte. És akkor még nem futott be annyira a Batman-el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Augusztus 28. - 22:16:47
Köszi szépen Mike!  ;)  Csak gondoltam mivel decemberre van kiírva a bemutató kinn lehet valahol egy előzetes vagy valami, de úgy látszik majd később kell próbálkoznom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 28. - 22:23:58
Tessék, a Largo Winch mozifilm hivatalos előzetese, alább pedig a rendező blogja a forgatásról, bocsesz, de francia.

https://www.youtube.com/watch?v=QQdLvRTEXus

http://www.largowinch-lefilm.com/dotclear/index.php
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Augusztus 28. - 22:30:21
Huh, Ben ezer köszönet! Így az előzetes alapján elég jónak igérkezik, de remélem nem rontják el a túl sok akciójelenettel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 28. - 22:31:26
Nagyon szívesen, ezért vagyok. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 29. - 11:37:06
Végre egy kis akció a Revenge of the Fallen forgatásán. Jókorra Bummm,

http://vimeo.com/1617192?pg=embed&sec=1617192

http://link.brightcove.com/services/link/bcpid1631252024/bctid1759811968
: 2008. Augusztus 29. - 09:44:23
Meghülyült a 20th Century Fox?
Értetlenül áll mindnenki, többek között én is, a 20th Century Fox sorozatos rossz döntései előtt, a rajongók csakúgy mint a rendezők. Nézzük, milyen remek dolgok kerültek napvilágra mostanában:

Kezdjük rögtön a Watchmen-es történettel, nagyon részletezni nem akarom, (az eddigi sztorit elolvassatok vissza  ;) ), de rengeteg embert sikerült maguk ellen fordítani az arrogáns, kompromisszumokat teljesen elutasító viselkedésükkel.

Gavin Hood, az X-Men Origins: Wolverine rendezője is csak a fogát tudta csikorogtatni, amikor egy hatalmas, a film hangulához remekül illő, sötét és nyomasztó díszletét teljesen átdesignoltatta Tom Rothman (a Fox egyik alelnöke) világosabb és vidámabb színekre. Tette méghozzá úgy, hogy a rendező éppen pár napig távol volt, és sem telefonon, sem egyéb módon nem közölte vele szándékát.

A napokban fakadt ki Mathieu Kassovits, a Babylon AD rendezője is, akinek a ügyvédek hada szakadt a nyakába a forgatáson, én mindenbe beleszóltak. "Esélyem sem volt rá, hogy akár egyetlen jelenetet is úgy készítsek el, ahogy a forgatókönyvben volt, vagy ahogy én elképzeltem. Rossz producerekkel, és rossz partnerekkel voltam körülvéve, borzalmas volt." - nyilatkozta. A film egyébként Maurice Georges Dantec, az adaptáció eredeti könyvének (Babylon Babies) írójánál is leverte a biztosítékot: "Merő erőszak és hülyeség az egész film. Olyan, mintha egy rossz epizód lenne a 24-ből."

A következő hír pedig a The Silver Surfer spin-off körül forog. Az első hírek arről szóltak, hogy a filmet Alex Proyas (Én, a robot) fogja rendezni, viszont ő kijelentette, hogy ez kizárt dolog. Megkérdezték, hogy miért: "A 20th Century Fox miatt. Az Én, a robot után megfogadtam hogy soha többet nem dolgozok velük."

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 29. - 11:44:58
Hehe, jó kis robbantás/ videó köszi Ben  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 29. - 11:51:46
Gavin Hood, az X-Men Origins: Wolverine rendezője is csak a fogát tudta csikorogtatni, amikor egy hatalmas, a film hangulához remekül illő, sötét és nyomasztó díszletét teljesen átdesignoltatta Tom Rothman (a Fox egyik alelnöke) világosabb és vidámabb színekre.
Jaj, remélem, hogy nem egy Batman és Robin látványvilágú film lesz belőle.  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 29. - 11:54:44
Köszi a vidit, Ben. Ez a Largo Vinch valami játék alapján készült?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 29. - 12:01:11
Erről inkább Psycho-t kérdezd priviben. Valami francia képregény sorozat alapján készült tudtommal, és volt már belőle TV sorozat is amit az RTL Klub vetített - talán - de itt megáll a tudományom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Augusztus 29. - 12:14:35
Lényegét már Ben elmondta, csak annyival egészíteném ki , hogy a sorozatnak kevés köze volt a képregényhez . A történetről: egy milliárdost megölnek és tulajdonos nélkül  marad egy hatalmas cégcsoport, látszólag, ugyanis volt egy örökbefogadott fia aki Kelet-Európában, Törökországban bujdos, és akit kitanítatott mindenre amit tudnia kellene, de a fiatalembernek kissé nyers modora nehezen illik bele az elit közösségbe, és mint milliárdost sokan el akarják tenni láb alól. Röviden ennyi. Magyarul is megjelent 3 album a Largo Winch-ből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Augusztus 29. - 15:52:59
Ez a Babylon most szíven ütött. :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 29. - 16:36:12
Fox. Fox. Fox. Emlékszel kaine mit mondtam neked anno a Foxról? tessék. :drying: :drying: :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 29. - 18:40:25
2008 október 17.-e két dolog miatt is fontos. Az egyik, hogy ez a nap lesz a Max Payne film bemutatójának napja, a második esemény pedig szorosan köthető ehhez, ugyanis sokan még a film kezdése előtt visítva fognak kimenekülni a termekből. Ugyanis a Max Payne előtt fogják vetítani a mozik - minden bizonnyal nálunk is - a Dragon Ball első, hivatalos előzetesét. Az Úr irgalmazzon ateista lelkünknek.
http://www.beyondhollywood.com/dragonball-trailer-to-show-with-max-payne/
http://www.imdb.com/news/ni0556750/
http://www.filmofilia.com/2008/08/27/dragonball-trailer-in-october-with-max-payne/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 29. - 20:09:07
A sárkánygömböktől ments meg Uram minket. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 29. - 20:15:48
A bemutató után elmegyünk közös ördögűzésre.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Augusztus 29. - 20:36:51
Ugyanis a Max Payne előtt fogják vetítani a mozik - minden bizonnyal nálunk is - a Dragon Ball első, hivatalos előzetesét.
:lol: Akkor korhatárbesorolásra nem is lesz szükség. Aki kibírja a DB előzetest, az kellően erős idegzetű a Max Payne filmhez is. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 29. - 20:43:36
Fox. Fox. Fox. Emlékszel kaine mit mondtam neked anno a Foxról? tessék. :drying: :drying: :drying:
Ja, kezdem érteni, mire gondoltál.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Augusztus 29. - 20:53:59
A sárkánygömböktől ments meg Uram minket. :D
Mert mi nem tudtuk mit cselekszünk... ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Augusztus 29. - 21:14:19
Egyébként én kiváncsi leszek a DragonBall trailerre (persze moziba nem ülök be miatta ;) ), kiváncsi vagyok mennyire lesz gáz a film (várhatóan nagyon, de azért mégis). ;D

A Fox mizériához: ezek HÜLYÉK. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 30. - 14:17:10
Kösz, Psycho. :D Igen, emlékszem már, tényleg jelent meg magyarul, képregényben. A Trillianban asszem még bele is lapoztam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 31. - 16:01:21
Már az én púpom is tele van a Fox-al, ugyanis lehet, hogy soha nem mutatják be a már majdnem kész Watchmen filmet, mert a bíró elutasította a Warner Bros azon kérelmét, hogy függessze fel a 20th Century Fox által indított polgári pert, a Watchmen megfilmesítésének jogaiért.
A szövetségi bíró, Gary Allen Feess álláspontja szerint az Alan Moore által megírt és Dave Gibbons által illusztrált képregény forgalmazási jogai egy 1991-es dokumentum alapján a 20th Century Fox-t illeti. Sőt, 1994-ben egy üzleti ajánlatban felkínálták Larry Gordon producernek a Watchmen Fox-os jogait. Az ajánlatot (bár nem élt vele), nem érvénytelenítették, ez is bizonyítékként szolgál, hogy a jogok gyakorlatilag még mindig a Fox-nál vannak.
Az ügyészség gyorsított bizonyítási eljárásra kérte mind a két felet: A filmet 2009 tavaszán tervezték bemutatni, de könnyen lehet hogy két évet is igénybe vehet a pontos viszonyok tisztázása.  A zászló egyértelműen a Fox-nak áll, akik ráadásul nem elégednek meg azzal, hogy pénzbeli kárpótlást, illetve bevételi részesedést kapjanak a filmből - azt szeretnék elérni, hogy soha ne mutathassák be a filmet. :stupid: :stupid: :stupid: :stupid:

A hír rengeteg embert felháborított, és a Watchmen rajongók hamarosan ultimátumot küldtek a 20th Century Fox-nak: ha nem engedik bemutatni a filmet, akkor minden tőlük telhető eszközzel bojkottálni fogják az ő nagy sikervárományosukat: az X-men Origins: Wolverine-t. A Fox erre a következőt válaszolta: "Természetesen törődünk a rajongókkal, bár nem értjük, a haragjuk miért a 20th Century Fox felé irányul. Mi csak megpróbáljuk érvényesíteni a tulajdonunkban lévű "Watchen" forgalmazási jogokat. A szerzői jogokat nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni és elfelejteni."  Na persze hogy kapnátok be. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 31. - 16:15:08
Mondhatnám, hogy én megmondtam. Annyira egyértelmű, hogy Fox fog nyerni ebben az ügyben. Ez már akkor elbukott dolog volt, amikor kiderült, hogy nála vannak a jogok. Mondjuk engem annyira nem szúr szíven, a képregényt nem olvastam, nem is nagyon érdekel, így ha a filmet sem látom, akkor sem fogok szomorkodni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 31. - 16:18:35
Hogy hívják azt a srávot aki a Transformersben Samet játszotta?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 31. - 16:20:55
Matáv telefonkártyával.  ;D
Shia LaBeouf.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Augusztus 31. - 16:26:47
Köszi.
Ez a telefonkártya jó volt. Azt a hibámat légyszi ne is javítsd ki, hogy a többiek is értsék. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Augusztus 31. - 17:34:22
Nem értem én se a Fox-ot. :stupid: Mire jó nekik hogy nem engedik bemutatni a filmet? Sokkal jobban járnának ha részesedést kérnének a bevételekből. Nem mintha annyira várnám a filmet, mert én se ismerem a képregényt, dehát akkor is abnormális amit a Fox művel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 31. - 17:37:20
Mert lehet hogy ők így szerették volna megcsinálni

(http://thenerdofher.files.wordpress.com/2008/02/watchmen-babies.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Augusztus 31. - 17:46:01
Undorító! Fel kéne égetni ezt a stúdiót. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 31. - 17:50:43
Amkapi filmről lehet tudni már valami újat?  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 31. - 17:51:35
Undorító! Fel kéne égetni ezt a stúdiót. :drying:

Szólni kéne azoknak akik az Universal-nál piróztak.

Amkapi filmről lehet tudni már valami újat?  :headscratch:

Nem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 31. - 17:51:51
Undorító! Fel kéne égetni ezt a stúdiót. :drying:
Hogy mondhatsz ilyet? Akkor nem lesz Rozsomák film, és a számodra oly kedves Alien vs Preadtor.  ;)

Amkapi filmről lehet tudni már valami újat?  :headscratch:
Hogy lehetne már tudni, még több mint 3 év mire lesz a bemutatója. Még nagyon korai bármi hírt is várni felőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 31. - 17:53:50
igazából csak arra vagyok kíváncsi hogy a figurájit hogy fogják megcsinálni.... illetve h ki lesz majd az ellenfele mert hát azért az sem mind1  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Augusztus 31. - 17:54:56
Nyugalom, minden ki fog derülni időben. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 31. - 17:56:25
A figura sem lesz meg 3 évnél hamarabb de ha annyira rá vagy indulva gyűjtsd össze a Marvel Legends szériát (google). A filmbe pedig nagy valószínűséggel a Vörös Koponya talán Zémóval kiegészítve.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Augusztus 31. - 17:52:43
Már nagyon várom... egy igazi Amkapi figura.... O.O olyat eddig csak külföldön lehetett kapni :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Augusztus 31. - 22:15:39
Mondjuk engem annyira nem szúr szíven, a képregényt nem olvastam, nem is nagyon érdekel, így ha a filmet sem látom, akkor sem fogok szomorkodni.
Én olvastam és nem tetszett, úgyhogy majdnem kizárt, hogy megnéztem volna, annyira nem jött be.  ;)
Hogy lehetne már tudni, még több mint 3 év mire lesz a bemutatója.
Biztos? 1011-ben már a BA filmet akarják, nem? Az AmKap még előtte jön.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Augusztus 31. - 22:21:59
Jól látom hogy valaki megint beízzította a fluxus kondenzátort? 1011? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Augusztus 31. - 22:27:24
Amkap visszamegy a múltba hogy megmentse a jövőt... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 01. - 00:47:59
Idézet
Hogy mondhatsz ilyet? Akkor nem lesz Rozsomák film, és a számodra oly kedves Alien vs Preadtor.
Hogy tudtál pont két olyan példát felhozni, ami abszolút nem állja meg a helyét? :D
Köszönöm, inkább égessük fel, nem kérek rózsaszín 10 éves szinten elmenő Rozsomákot...
és köszönöm, amíg a Fox kezében vannka a jogok nem kérek még egy avp filmet...náluk semmi esély nincs egy értelmes filmre, elég volt két borzalom eddig. Bár azok se léteztek volna soha.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 01. - 17:36:20
A Fox elérte az időhúzást, vagyis hogy leghamarabb csak jövő júniusban tárgyalja a bíróság a Warner fellebezését. A Watcmen-nek kampó, a New York Times értesülései alapján.
http://www.nytimes.com/2008/08/30/movies/30watc.html?_r=2&oref=slogin&oref=slogin
http://www.superherohype.com/news/watchmennews.php?id=7627
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 01. - 19:34:38
Mondanám, hogy kíváncsi lennék Moore véleményére is, de szerintem ő inkább kifejezetten örül, hogy legalább egy kultikus képregénye marad végre, ami megmenekül Hollywoodtól...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 01. - 21:37:58
Én meg inkább már nem is mondok semmit. :drying: :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Szeptember 02. - 00:42:15
Hát a Warner jól megszívta ezzel a filmmel...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 02. - 08:38:17
Na bekövetkezett amitől rettegtem. Ha a 8. évaddal befejeződik a Smallville, annak alapjaira készül a Superman reboot. (Szitokszó, szitokszó, átkozódás, szitokszó, a Warner vezetőségének különféle állatokkal történő aktusra való felszólítása, szitokszó, édesanyjuk korábbi foglalkozásának felemlegetése mint sarokmenedzser, szitokszó.) Huh picit jobban vagyok.

Mint ismeretes, a 31 éves Welling azért nem vállalta a Singer féle folytatást, mert
a; akkor is a sorozatbéli szerepe kötött le
b; kevés volt a zsé amit a szerepért ajánlottak de pont futotta belőle Brandon Routh-ra és még hotdog-ra is maradt

Most azonban a Warner - talán a Watcmen okozta kínjaikat enyhítendő - bár egy internetes és comic con-os rajongói petícióra hivatkozva, eget földet megmozgat, hogy Welling húzza magára a kék-vörös gúnyát, és terveiket siker koronázza.

Bővebben itt.
http://blogs.coventrytelegraph.net/thegeekfiles/2008/08/tom-welling-petition.html
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/4989.asp
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 02. - 11:01:47
Hát, ettől még lehet jó.
Bár akkor erősen kétlem, hogy egy jobb, sötétebb, mélyebb supermant kapnánk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 02. - 11:29:54
Pedig játszott ő már olyat a sorozatban, méghozzá igen jól!  ;)
Számomra ez az a hír, amiért mégis várni fogom az új Supermant.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 02. - 11:33:39
Szerintem hülyék lennének kihagyni egy ilyen lehetőséget, a Smallville-el elég jól lehet majd reklámozni a filmet és akkor a srácot is lesz miből kifizetniük. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Szeptember 02. - 12:24:42
Ez jó hír! Welling tök jó lesz szerintem is. Végre nem a régi Richard Donner-es feelinget fogják erőltetni a filmben remélhetőleg... (Megjegyzem, nekem azért tetszett Brandon Routh is, mint Szupi.)
A Smallville-t mondjuk már nem követem folyamatosan, mert már túl szappanoperás lett nekem, de azért alapjaiban véve igen jó sorozatnak tartom.
Húúú, csak Michael Rosenbaum-ot is nyerjék meg Lex Luthornak a mozifilmbe, az nagyon állat lenne! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Szeptember 02. - 12:43:08
Szerintem is érdekesen hangzik
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 02. - 15:56:32
Na aki eddig nem undorodott meg a Fox-tól az most fog.

A Fox, úgy tűnik megváltoztatta álláspontját a Watchmen film teljes letiltására vonatkozólag, jelen pillanatban azt hangoztatják, szívesen csatlakoznának producerként a projektbe, természetesen a profit tekintélyes részéért. Vagyis a Fox nem ad egy fillért sem a promóciós munkákba és a végső cgi-be, de mindent visz.
A NY Times tudosítása szerint a kettejük közt zajló per tárgyalását a következő évre tolták el, ahogy azt már írtam, legkorábban áprilisban, de inkább júniusban valószínűsíthető.
Még ha a Warner Bros meg is nyerné a pert, (ami az előzmények alapján nem valószínű) akkor is csak 2009 nyár végén tudna nekiállni a film marketingkampányának, így elég valószínű hogy a mozifilm csak 2010 első negyedévében kerülne a közönség elé.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 02. - 16:01:20
Mindjárt jön pepo, és megmondja, hogy ő már nem mond semmit.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 02. - 17:02:52
Áááááá.... :angered: :censored:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 02. - 17:14:13
Hogy én hányszor mondtam ezt a Welling-dolgot. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 02. - 23:20:56
 :lol: :oh: Juuuhj
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Szeptember 02. - 23:34:52
Hihetetlen, mit művel a Fox, ez már annyira szánalmas, hogy csak röhögni lehet rajta... :lol: A Watchmen rajongók meg most tervezik a merényletet a Fox székháza ellen. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 03. - 09:25:56
Hogy én hányszor mondtam ezt a Welling-dolgot. :)

Pedig játszott ő már olyat a sorozatban, méghozzá igen jól!  ;)
Számomra ez az a hír, amiért mégis várni fogom az új Supermant.

Ezaz srácok szívjátok a vérem. :drying: Ezt teszi Miller is. Aki esetleg nem látta volna a Nem marvel k. topicba tett videót, annak röviden a tartalom.

Mark Millar írja az új Superman trilógiát?

Mark Millarnak a Wanted képregény írójának vannak tervei egy új Superman trilógiához. Elmondása szerint egy rendező megkereste őt kb. 3 hónappal ezelőtt és beszélt arról, hogy valószínű nem lesz semmi a Bryan Singer-féle Man of Steelből. Ha pedig ezt bejelentik, akkor szeretné-e megírni a Superman forgatókönyvét. Õ pedig igent mondott, hiszen már vagy jó 10 éve annak, hogy tervbe van véve nála egy Superman trilógia, a részeket egymást követő években mutatnák be, a Gyűrűk urához hasonlóan.

Beszélt a Kick Ass képregényfilmről is, a 30 milliós költségvetést végül 70 millióra emelték. Szóval ha Welling-et csatasorba állítják, és Miller írja hozzá a könyvet, nagyot fog durranni a dolog, mégpedig - el sem hiszem hogy ezt írom - pozitív értelemben.
Itt van a video link mégegyszer:  próbáljatok elvonatkoztatni a vörös csajtól, ha már a kamerás nem tudott. :drying: :)
http://www.g4tv.com/thepile/videos/28199/Mark_Millar_Interview_War_Heroes_Kick_Ass_and_Superman.html

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 03. - 11:41:07
Ennek örülök, bírom Millar sztorijait. Csak a párbeszédeket írja valaki más. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 13:08:34
Nem, Superman esetén nem kell nekik szövegíró, hidd el. Millarnak valójában ő az abszolút favorit karaktere, eddig még egyszer se láttam, hogy rossz munkát adott volna ki a kezéből, amiben Szupi volt a főszereplő (sőt, a mai napig egyik legjobbnak tartott Elseworld is Millar-alkotás).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 03. - 15:38:04
Nem is tudtam, hogy Millar DC - t is írt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 03. - 15:47:06
Alapaból én nem szeretem, de a Supermanes munkáit nem ismerem sajnos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 16:19:14
Huh? Pedig Millar írt Supermant, Flasht, pár rövidet ide-oda, de egy elég emlékezetes szakasza volt az Authorityn is, közvelten Ellis után. A DC-s munkái voltak ráadásul az egyedüliek, amiért Eisnerre jelölték (egyébként mai napig nem értem, hogy a Red Sont miért nem jelölték a legjobb mini kategóriában, de egyébiránt is vannak néha igen érdekes húzásai az Esinert osztó bizottságnak). Bár igaz, hogy a Vampirellát leszámítva inkább a Marveles munkái vannak szem előtt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 03. - 17:04:24
Nesze nektek Dragon Ball, de vagy én vagyok színvak, vagy ez a Piccolo nem ződ.

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Dragon_Ball/kep2.jpg)

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Dragon_Ball/kep1.jpg)

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Dragon_Ball/kep3.jpg)

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Dragon_Ball/kep4.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 17:08:47
Csak a megvilágítás teszi. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 03. - 17:05:52
Akkor is elvesztette azt a szép dughagyma-zöld színét :(
(http://www.toplessrobot.com/medium_2824546062_32e79aff51_o.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 03. - 17:12:19
Szóval akkor a Sötét Lovag mintájára az új Szupi film is Acélember lesz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 03. - 17:15:09
A Dragonball képregényfilm? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Szeptember 03. - 17:21:00
Hát ez a Piccolo nagyon nem ződ. Meg az a két függelék is hiányzik a homlokáról. Úgy néz ki, mintha egy Star Trek filmből jött volna. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 03. - 17:26:12
Tényleg olyan. Hehe, pedig nem nagyon ismerem a Dragon Ball - t, de ez tényleg olyan, mint a Star Trek.

Ben, múltkor azt írtad, hogy a war zone szeptemberben jön, de a trailerekben december van írva. Amúgy nagyon jó filmnek ígérkezik, várom már.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 03. - 17:28:30
Talgaby: Kössz, akkor megnyugodtam. :)
Először én is azt hittem, hogy Spock unokatestvére, de utána megláttam a szöveget. :(
Holdlovag: A Dragon ball egy mangából készül, ami a japán képregény. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 17:29:24
van olyan ember, aki nem ismeri a Dragon Ballt? :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 03. - 17:33:15
Látod. Én is meglepődtem, de hát ez van. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 03. - 17:41:24
van olyan ember, aki nem ismeri a Dragon Ballt? :o
Nagyon nem érdekel. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 03. - 17:42:37
Akkor miért kérdezted? :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 03. - 17:48:11
Kíváncsiságból. Amúgy a mangák valahogy nem kötnek le. Miért nem gyártanak a Japánok is normális képregényeket. Volt idő, mikor érdekelt a manga / anime, de most már nem foglalkozok velük.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 03. - 17:45:29
Pedig hidd el annak, aki szintén így van vele: Ezt megéri végignézni (nem a filmet, a sorozatot). ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 03. - 17:55:33
Ben, múltkor azt írtad, hogy a war zone szeptemberben jön, de a trailerekben december van írva.

Légyszíves linkeld be azt a hozzászólásomat, mert amennyire emlékszem mindig decembert írtam a Megtorló bemutatójához.  Ha esetleg mégis rossz dátumot írtam volna annak az lehet az oke hogy:

1. valami másra gondoltam amit szeptemberben vártam 60%
2. simán hülye vagyok 25%
3. egy skrull jómunkásember írt helyettem 10%
4. te tévedsz 5%
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 18:13:57
Ez tényleg azért fura, mert szerintem Ukrajnától nyugatra és Hawaiitól keletre nem sok olyan kissrácot találni, aki ne ismerné a Dragon Ballt, vagy kislányt, aki ne ismerné a Sailor Moont (nemek nem exkluzívak, a sailor Moonnak állítólag majdnem annyi hímnemű rajongója van, mint nőnemű ;D). Ez a kettő már szinte alapműnek számító anime lett, még manapság is nyomják folyton mindenütt (kivéve nálunk pesze, ahol a Sailor Moonból is nem tudom, milért lett volna olyan rohadt nehéz leadni az utolsó sorozatot, a Starst...)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 03. - 18:54:34
Talán már felnőtt a DB generáció, a fiatalabbak már nem ismerik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 18:58:15
Legfeljebb idehaza. Az angol CN-t adó országokon a mai napig folymatosan ismétlik, de a franciák is mntha leadnák újra meg újra. (Németektől tűnt még el vmiért nagyon, legalábbis azóta nem láttam, hogy az RTL2 vagy 10 éve leadta.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 03. - 19:03:17
Az új generáció szerintem se nagyon ismeri itthon.

Bakker: tényleg a Red Son is Millar vót. Hú...na akkor ezt az egyet ismerem a "Supermanes" munkái közül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 03. - 19:16:10
Hát, én is idehaza gondoltam, ha már Holdlovag miatt beszélünk róla.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 03. - 19:58:55
kivéve nálunk pesze, ahol a Sailor Moonból is nem tudom, milért lett volna olyan rohadt nehéz leadni az utolsó sorozatot, a Starst...
Azt a sorit én is szerettem, sőt. :) Én a Wikin viszont azt olvastam, hogy azért nem adták le, mert nem voltak egyértelmű a nemek beazonosítása, de szerintem ez hülyeség (főleg ha Uránuszt is nézem).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 03. - 20:16:57
Kiskoromban megnéztem egy Dragon Ball - t. Nem emlékszem, hogy mi volt a véleményem róla, de a szüleim azt mondták, hogy nem tetszett nekem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 03. - 20:22:33
Laza fejszámolás után... 5-6 lehettél akkor. :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 03. - 20:25:10
Akkor nem csodálom, hogy azt mondták, hogy nem tetszett neked.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 20:32:00
Mike: Ne feledd, hogy Uránusz eredetiben egy lány, aki szeret fiúsan öltözködni. Mivel viszont egy nővel van viszonya, ezért az európai és az amerikai verziókban civilben férfi, átváltozáskor meg nő lett. Sőt, Amerikában még unokatestvérek is lettek (ami mondjuk a legvégső harcot elég érdekssé teszi, tekintetbe véve a háromperces szerelmi vallomásukat, de mindegy). Meg ugye a végső sorozatban ott a három új tag, akik civilben egy fiúzenekar, átalakulva meg nők... és ez már mintha a japán verzióban is így lenne. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 03. - 20:43:46
Most kérdeztem meg anyukámat, és azt mondta, hogy nem engedték nézni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 03. - 20:49:42
Hm, eredetileg vmi hatéves kortól ajánlott, az USA-ban megvágva lett PG-13, idehaza az ORTT-nek és a szülői szervezeteknek hála 18-as lett... akkor igen, az itthoni viszonyakat figyelembe véve ezt még el is hiszem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 03. - 20:50:01
Először is forgatási videó a TF2-ből, nagyon izgi

https://www.youtube.com/watch?v=uDX2S3xGXU4

Itt még több videó és letölthető anyag található de kód kell hozzá.

http://instoresnow.walmart.com/enhancedrendercontent_ektid50686.aspx

A belépési kód: AllSpark62609

Elkezdődtek a Green Lantern mozi munkálatai is, elsőre néhány conceptet hoztam. A látványtervezésért az a Brian Murray felel, aki a Star Trek és a Babylon 5 sorozatokért is egykor.

http://www.benreillyweb.extra.hu/index.php?spgmGal=Kepregeny_filmek/Zold_Lampas
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 04. - 09:32:05
A Szellemlovas Európában motorozgathat

Ncolas Cage azt mondta, hogy a stúdióval beszélték már hónapokkal ezelőtt egy Szellemlovas folytatásról. A karaktert elküldenék a második részben egy nemzetközi túrára, Európába, ahol a Szellemlovas kapcsolatba lépne az Egyházzal, talán kicsit Da Vinci-kód-osra veszik ??? .

A Szellemlovas első része 228 millió dolláros bevételt ért el világszerte.

http://www.cinemablend.com/new/Ghost-Rider-2-May-Head-To-Europe-10029.html
http://www.superherohype.com/news/ghostridernews.php?id=7640

A Hype meginterjúvolta Aaron Eckhart-ot hogy végre helyre tegyék a sok találgatást Kétarccal kapcsolatban. Nos nem hinném hogy spoileres amit írni fogok, de akit zavar az most hagyja abba az olvasást.

Harvey Dent halott. Eltört a nyaka. Nem akarják és nincs is tervben, hogy valamilyen trükkel vagy történeti csavarral visszahozzák.
Aki bővebben szeretne erről:  http://www.superherohype.com/news/featuresnews.php?id=7641


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 04. - 11:11:00
A Szellemlovas nagyon jó hír! Ahogy lenni szokott a filmekben, vége a karakter bemutatásnak, jöhet a bunyó!  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 04. - 12:07:33
 - Dan Aykroyd az EOnline-nak adott videóinterjúban azt mondta, örülne, ha valóban Seth Rogen és Judd Apatow írnák meg a Szellemirtók 3 forgatókönyvét. Az 1984-es első rész és a 89-es folytatás után csak rajzfilmsorozatok készültek, az eredeti szereplők nélkül, és egyelőre úgy tűnik, a Szellemirtók 3 is animációs film lesz. Bill Murray, Ernie Hudson, Harold Ramis és Dan Aykroyd (akik közül utóbbi kettő forgatókönyvíróként jegyzi a régi részeket) eddig csak a 2008-ra beharangozott Ghostbusters játékhoz álltak össze újból.
http://ca.eonline.com/uberblog/b26847_dan_aykroyd_does_tequila_rap.html

 - Dreamworks közeli források szerint Tom Cruise kölcsönzi majd a Shrek 4 főgonoszának hangját - biztos valami szekta mókus lesz - . A Shrek Goes Fourth 2010-re készül el.

 - Guillermo Del Toro 2012-ig betáblázta magát filmtervekkel, de a Variety legújabb cikke szerint még 2017-ig sem tudná az összeset leforgatni. A két Hobbit film csak 2011-re és 2012-re készülne el, előtte del Toro még összehozná a Deadman című képregényadaptációt (2010), egy évvel később pedig két horrort: a Saturn and the End of Days, és a Don't Be Afraid of the Darkot. Pontos évmegjelölés nélkül szerepel a tervek között az Õrület hegyei című Lovecraft-adaptáció, egy új Frankenstein film, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde remake-je, Vonnegut Ötös számú vágóhídja, és természetesen a Hellboy harmadik része. Ezen kívül Del Toro producerként venne részt a 2010-es Hater, és a Crimson Peak című gótikus szerelmi történet elkészítésében, valamint Alfonso Cuarón és Alejandro González I&ntilde;arritu új filmjét is producerként segítené.
http://www.variety.com/article/VR1117991560.html?categoryid=13&cs=1



Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 04. - 12:13:03
Biztos vannak klónjai. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 04. - 12:15:05
Ennyi erővel hívhatnák Rozsomáknak is, hogy mindenhol ott tud lenni. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 04. - 13:04:39
Basszus. :drying:
Idézet
A Hype meginterjúvolta Aaron Eckhart-ot hogy végre helyre tegyék a sok találgatást Kétarccal kapcsolatban. Nos nem hinném hogy spoileres amit írni fogok, de akit zavar az most hagyja abba az olvasást.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 04. - 14:31:32
Ez a sszellemlovas hír tényleg nagyon király  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 04. - 16:26:57
Teaser

https://www.youtube.com/watch?v=9L__-uEbTI4

https://www.youtube.com/watch?v=s6inF7PPb0M

https://www.youtube.com/watch?v=dwA-JYvosNM
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 04. - 16:29:24
Ahoz képest, hogy mennyire nem bírod ezt a filmet, meg úgy nagyjából az egész Dragon Ballt, elég sokat foglalkozol vele.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 04. - 16:34:09
Hohohó, én nagyon is szerettem a Dragon Ball rajzfilmet. Alig vártam hogy délutánonként nézhessem, sőt mikor a nagy ORTT-s balhé miatt egy ideig csak éjfél után adták, még akkor is néztem. Csak pusztán az, hogy egy ilyen komplex dolgot hatalmas érvágásokkal akarnak megoldani az szúrja a szemem. Piccolo nem ződ és nincsenek csinos kis csápjai a homlokán? Madness!
Amúgy meg elsősorban azok miatt foglalkozom vele, amiért a Superman filmmel is. Hátha mást érdekel. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 04. - 16:39:26
Madness??
This is Spartaaaa! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 04. - 16:51:54
Tudtam hogy rákontrázol. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 04. - 17:34:52
Hú..már a trailerben ilyen felbontás mellett is nagyon béna a cgi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 04. - 18:34:32
Ez még csak teaser, vagyis elő-előzetes. A hivatalos első előzetes a Max Payne előtt lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 04. - 19:13:42
Hát pont ez az. Már ez a szerencsétlen teaser is ilyen gagyi akor milyen lesz a film. Még egy Boll remekből is lehet egy jó teasert összevágni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 04. - 20:06:10
Mike: Ne feledd, hogy Uránusz eredetiben egy lány, aki szeret fiúsan öltözködni. Mivel viszont egy nővel van viszonya, ezért az európai és az amerikai verziókban civilben férfi, átváltozáskor meg nő lett. Sőt, Amerikában még unokatestvérek is lettek (ami mondjuk a legvégső harcot elég érdekssé teszi, tekintetbe véve a háromperces szerelmi vallomásukat, de mindegy). Meg ugye a végső sorozatban ott a három új tag, akik civilben egy fiúzenekar, átalakulva meg nők... és ez már mintha a japán verzióban is így lenne. :headscratch:
Tudom, félreértettél. Én ezzel mind tisztában vagyok. A hülyeséget arra mondtam, hogy ezzel az indokkal vették le a tévéről. De most Holdlovag szülei után már nem is tudom. :-\
Basszus, ez a Dragon ball... Nekem úgy fest, ez is 3D lesz, mint a Speed racer.
Ben: Mikor adták éjjel? Az újságos időpontot mindig felvettük, de valami teljesen más volt akkor.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Szeptember 04. - 20:39:02
Igen erre az éjjeli Dragonball vetítésre emlékszem, amolyan legenda volt ez közöttünk, mindenki tudott róla, de senki se látta soha. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 04. - 21:24:06
Én láttam, a programozható videó csodája. :D Egyébként ritka okos módon elkezdték a legelejéről, ami, tekintetbe véve, hogy a századik környékén jártak emlékeim szerint, amikor jött  abotrány, elég idióta lépés volt, talán ezért is csődölt be.

Mike: Végső soron, amilyen hüölye indokokkal vetettek le akkoriban (is) midenfélét, a Sailor Moonnál már ez se volt nagy dolog. (Bár azért kíváncsi lennék, honnan tudták, hogy mi van az ötödik szériában, mert nem hiszem, hogy Uránusz miatt lett volna ekkora nagy baj... :headscratch:).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 04. - 22:12:37
Ben: Mikor adták éjjel? Az újságos időpontot mindig felvettük, de valami teljesen más volt akkor.

Cseles volt mert mindig 00:15 és 01:15 között adták valamikor. Nem folytatták a Z-t, hanem elejétől kezdték, és kb addig vetítették le amíg Vegita és Nappa összecsap a feltámadt Goku-val.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 04. - 23:00:01
Persze, hogy az elejétől adták, hiszen akkor már elkezdték kiadni a folytatást videókazin, és az nem lett volna biznisz, ha közben meg ugyanazt leadják a tévében.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 04. - 23:02:17
hehe, tényleg a felvétel vicces volt. Általában egy másfél órás idősávot programoztam a vidibe, de így is volt, hogy egy-két perc lemaradt. Az RTL Klub akkoriban (sem) volt éppen túl pontos 21:00 után (a régi szép idők, amikor a Heti Hetes is 30-40 perceket csúszott hétről hétre a hétvégi nagyfilm reklámai miatt...)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 04. - 23:07:46
Én a Sweet Valley-vel voltam mindig így. Egy időben néztem azt a sorozatot, de az mindig olyan időben volt, amikor melóztam, és akár délelőttös voltam, akár délutános, mindig lemaradtam róla, ezért beprogramoztam a videót, de én is sokszor jártam úgy, hogy vagy az eleje, vagy a vége maradt le.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 05. - 10:44:13
Hogy kicsit visszakanyarodjunk a készülő filmek felé, bár nem tagadom a Sweet Valley is hmm érdekes téma, a Wizard magazin feltette a nagy kérdést Samuel L. Jackson-nak,
Fogunk még találkozni vele Nick Fury bőrében?
A kiváló humoráról ismert színész elárulta, hogy az Avengers mozi 2011-es bemutatójáig, a közbe eső Marvel filmekben (Thor, Ant-Man, Namor, Iron Man 2) is szerepel majd, ha más nem, cameo erejéig biztosan, de nem kízárt egy S.H.I.E.L.D. mozifilm sem, amelyben azt feszegetnék, hogy miért is van szüksége a világnak szuperhősökre, és milyen fenyegetésekkel kell szembenézniük majd, mintegy előrevetítve az Avengers film történéseit.
A Marvel Studios már a Vasemberhez kötött szerződésekor meghatározta azt, hogy Jackson csak akkor írja alá a szerződést, ha képes felvállani, hogy évekre kötődni fog hozzájuk, mivel az általa alakított karakter meghatározó jelentőséggel bír.
Jackson még hozzátette, hogy rajongói visszautalva korábbi filmjére, a Snakes on the plane-re, minden fórumón és médiában egy mondatot harsognak:
"Snakes on a S.H.I.E.L.D. Helicarrier"

(http://us.st12.yimg.com/us.st.yimg.com/I/wizarduniverse_2018_644098377)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 05. - 12:54:02
Külön shield film? Na arra tuti nem lennék kíváncsi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 05. - 13:12:31
Szerintem nem lenne azért az rossz. Ha olyan forgatókönyvet készítenek, ami összekapcsolja az eddigi és soron következő Marvel filmeket, nagyon is nézhető mozi lenne. Teszem azt a S.H.I.E.L.D. film végén indulna el Fury Stark-hoz, hogy beszéljen vele az Avengers-ről, és előtte bemutatnák, hogy miért fontos egy csapat összeállítása.

(http://i177.photobucket.com/albums/w202/LeeRoyFilipino/Marvel.gif)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 05. - 13:49:34
Talgaby: Uránusz csak egy példa volt a nemi kétértelműségre a sorin belül. ;)
Jacksonnak örülök, és annak is, hogy lenne külön filmjük, de nem tudom milyen sztorit írhatnának velük összekötőként. Mégis lesz Namor? Erről nem tudsz bővebbet? Viszont azt szomorúan látom, hogy Hulkot kihagytad a sorolásból, így nem valószínű egy folytatás. :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 05. - 13:58:50
Lesz Namor film, bár még az is egyelőre csak nagyon kezdeti terv fázisban létezik. David Self már megírta hozzá a forgatókönyvet, de 2006 óta takaréklángon van a project. Azért mert véletlenül kihagytam a Hulk folytatását a felsorolásból nem jelenti azt hogy nem is lesz.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 05. - 14:16:48
Köszi az infót, kb én is ennyit tudtam. ;) Viszont Hulkban remélem igazad lesz. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 05. - 14:26:34
Kétlem hogy sokáig kotlanának rajta. És mivel az Incredible Hulk forgatókönyvírója, Zak Penn írja a The Avengers-t és a The First Avenger: Captain America könyvét is, ha más nem azokban viszontlátjuk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 05. - 17:34:05
Namor film még annyira sem érdekelne, mint egy shield. Világéletemben utáltam azokat a béna hegyes füleit, meg az egész pofikáját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Szeptember 05. - 17:42:35
Engem érdekelne egy film Namorról. Nagyon tetszik, hogy olyan makacs és büszke.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 05. - 17:43:51
Én egyáltalán nem ismerem a karaktert.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 05. - 17:44:21
Á. Inkább ütnivaló az a retardált hülye barom feje. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 05. - 18:09:20
Pedig igencsak vannak jó történetei Namornak, csak általban a magyar kiadásban is csak vendégszereplőként lehetett látni, ami nem mutatta meg jól a karaktert (mint általában Pókember is mikor vendégszerepel bénázik és csak jőpofizik, azon kívül szinte semmit nem tudnak vele kezdeni csapatban).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 05. - 18:40:58
Tiszteletben kell tartani azt, hogy első megjelenése óta a legtöbb időt egy szál alsógatyában töltötte.  ;D Az egyetlen sztori amit végig olvastam vele az Atlantis Attack, de nem tetszett. Inkább csapatban vagy cameo szereplőként tudnám elképzelni, de önálló filmet szerintem sem érdemel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Szeptember 05. - 18:49:24
Önálló filmet szerintem sem érdemel, de attól még örülnék, ha készítenének.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 05. - 20:35:54
Mi az a cameo?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 05. - 20:37:06
Vendégszereplés, mint Fury a Vasemberben, vagy Stark a Hulkban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 05. - 20:38:35
Köszi. Már ti sem tudtok magyarul beszélni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 05. - 20:42:35
Van amit egyszerűbb így kifejezni, cameo, remake, team-up, crossover, retcon, Quesada stb. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 05. - 21:13:05
Sajnos számos olyan újkeletű szó van, amit angolból vettünk át, mert nincs megfelelő magyar megfelelő.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 05. - 21:17:08
Quesada stb. :D
;D Neked Q fétised van, vagy mid. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 05. - 22:17:16
Ja, milyen kár, hogy Joe helyett nem például Ivannak hívják, mert akkor lehetne IQ-nak rövidíteni.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 05. - 22:36:41
Ami persze csak valami nagyon alacsony szám mellett illene rá.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 06. - 08:36:18
Quesada stb. :D
;D Neked Q fétised van, vagy mid. :)

 :twisted: A nevével sokkal könnyebb például bonyolult magyar káromkodásokat és szidalmakat kifejezni. Pl. "Ezt jól el Q-rtad".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 06. - 17:39:44
Láttam ma a moziban a Watchmen bemutatóját.  :roll:...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 06. - 18:49:55
Jah. Csak kár, hogy hiába adják, egy darabig még nem fogják bemutatni.
Gondolom még WB logója volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 07. - 09:43:56
Megvan milyen robottá alakul majd a Corvette Centennial a TF2-ben, legalábbis concept-en. Már az is biztos hogy a robot Prowl lesz. A terveket Ben Procter készítette, aki az első rész főtervezője is volt.

http://www.tfw2005.com/boards/attachments/transformers-news-rumors/6437d1220727759-warning-first-rotf-character-design-10130223539-4.jpg

http://www.tfw2005.com/boards/attachments/transformers-news-rumors/6432d1220690766-warning-first-rotf-character-design-65914.jpg

http://www.techfresh.net/wp-content/uploads/2008/08/corvette-centennial-design.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 08. - 21:58:58
Michael Caine a Batman pletykákról

Michael Caine mondta: "Mikor Christopher Nolannal beszéltük éppen azt, hogy megcsináljuk A sötét lovagot, megkérdeztem tőle, hogy mi lesz a történet? És ő azt felelte, hogy benne lesz majd Joker. Erre én: Ó, anyám! Hogy tudnánk felülmúlni Jack-et? Erre ő azt felelte: Leszerződtettük Heath Ledgert. Erre én: Sose tudnám überelni Jacket, de ha valaki igen, akkor az Heath. És valóban felül is múlta.

Nemrég beszéltem egy fejessel a Warnertől és megkérdeztem: Készítünk még egy Batman filmet? Erre ő: Naná. Erre én: És hogy fogjuk felülmúlni Heath-t? Na erre ő: Megmondom hogyan. Johnny Depp lesz majd The Riddler és Philip Seymour Hoffman pedig Pingvin. Na erre csak azt tudtam mondani: Anyám, megint megcsinálják!"

A sötét lovag után Johnny Depp és Philip Seymour Hoffman neve egyből felmerült, hogy ők lennének a harmadik Batman film szereplői. Michael Cain szava azért számít valamelyest szerintem. Cherről és Angelina Jolieról  egy szót sem ejtett, pedig eddig ezek a neveket pletykálták, hogy esetleg közülük valamelyik lehet majd a Macskanő.

David Goyer- a forgatókönyvíró - viszont azt mondta, hogy a folytatásban egy kevésbé ismert gonosztevő is lesz, akit még soha nem láthattunk a filmekben.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 08. - 22:12:24
Ennek azért megint eléggé propaganda hangzása van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 09. - 09:18:03
Ennek azért megint eléggé propaganda hangzása van.
Hiába tisztelem nagyon Michael Caine-t, most szerintem is Nolan PR mascotfigurája lett. Bár még hiányzik róla egy nagy plüssruha, a kezéből egy zászló és  hogy ugrálva tapsoljon a nép előtt. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 09. - 12:05:14
Ettől a hírtől - bocsánat a vulgaritásért - de seggre ültem... volna ha már nem ülök egyébként is. Valami tirpák azt találta ki, hogy Will Smith, igen Will Smith legyen Amerika Kapitány. A hír cáfolata ma jött ki - hálistennek - de azt sem tudtam eddig hogy felmerült a neve. Van elég Amerika Kapitány "utánzó, pótló" afro karakter, Battlestar, Joshiah X stb. akiket eljátszhatna, de azért ez erős sokk lett volna.

http://www.slashfilm.com/2008/09/08/will-smith-is-not-captain-america/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 09. - 12:08:56
Az biztos, hogy elég nagy sokk lett volna. Én még mindig nem vagyok kibékülve azzal is, hogy Nick Furyból feketét csináltak.  :roll: Willnek inkább Falcont kellene eljátszania, az jó lenne hozzá.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 09. - 19:57:40
Most kerekedtek szemeim. Sólyom helyett még T'Challanak tudnám elképzelni, de Falcon tényleg jobban illik hozzá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 09. - 20:36:17
A havi fizetésem odaadnám, ha láthattam volna azt az elmepárbajt, amelynek a végén Will Smith nevét dobták fel Amerika Kapitány eljátszására.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Szeptember 09. - 20:41:16
Én nem hiszem el, hogy ezt bárki is komolyan gondolta volna.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 09. - 22:59:19
Hát....láttunk már nagy marhaságokat az Álomgyártól.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 10. - 08:07:11
Én nem hiszem el, hogy ezt bárki is komolyan gondolta volna.

Talán Smith-t pigment-átültetésre akarták küldeni a forgatás előtt.
http://www.comicbookmovie.com/news/articles/5007.asp
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Szeptember 10. - 10:50:47
A havi fizetésem odaadnám, ha láthattam volna azt az elmepárbajt, amelynek a végén Will Smith nevét dobták fel Amerika Kapitány eljátszására.
Ez télleg nagy lehetett ;D Lehet a Kuk klux klán is kiakadt volna...
Néha tényleg elgondolkodtató az álomgyár egy némelyik lépése.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 10. - 10:58:02
Az biztos, hogy elég nagy sokk lett volna. Én még mindig nem vagyok kibékülve azzal is, hogy Nick Furyból feketét csináltak.  :roll: Willnek inkább Falcont kellene eljátszania, az jó lenne hozzá.  :)

Engem az már nem is lepett meg amikor megtudtam, hogy a filmben is így lesz. Már túlestem a sokkhatáson évekkel előtte, amikor az ultimate képregényben megláttam nick furyt először.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 10. - 12:06:57
Ez esetben feltennék nektek egy igen egyszerű, eldöntendő kérdést: változott a karakter személyisége, motivációja, vagy összességében a lényege attól, hogy a vőrszíne más lett?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 10. - 12:30:56
Engem Fury hidegen hagy... de gaby, arra kíváncsi lennék, mit szólnál, ha Vadóc holnaptól rózsaszín hajjal rohangálna.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 10. - 12:45:59
Ha túléltem azt a frizurát, amivel a nyolcvanas években rohangált, ez se volna túl nagy dolog (ha egy hímnemű karaker jelenne meg rózsaszín hajjal, na az volna már erős az idegrendszeremnek). Mondjuk tőle karakteridegen volna, de nem hinném, hogy vészesen nézne ki. Csak hát ugye Vadóc a jellegzetes fehér tincse nélkül...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 10. - 12:44:53
Na igen, akkor minden női karakter érdekes frizurával rohangált. :D  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Szeptember 10. - 12:53:55
Ez esetben feltennék nektek egy igen egyszerű, eldöntendő kérdést: változott a karakter személyisége, motivációja, vagy összességében a lényege attól, hogy a bőrszíne más lett?
Akkor képzeld el, hogy a következő Pókember filmben egy feketebőrű színész játssza Petert. ;D Vagy mondjuk Rozsomák néger lenne az új filmjében. :hehe: Nem  önmagában a bőrszínnel van baj, hanem azzal, hogy totál máshogy nézne ki, mint ahogy a sok év alatt megszerettük és megszoktuk az adott karaktereket. Ha anno Amerika Kapitányt feketebőrűnek találták volna ki, és mindenki úgy szokta volna meg, akkor pont az lenne a baj a filmben, ha egy fehérbőrű színész akarná eljátszani. ;)
Will Smith meg lehetne akár Zöld Lámpás is egy majdani JLA filmben. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 10. - 13:04:35
Ju, ezt a kérdést úgy kellett volna feltenni, hogy akkor mit szólt volna ha mondjuk Vadóc besötétedik egy másik univerzumban (mint pl fury az ultimate-ban). Talgaby te pl el tudnád fogadni azt ugyanannak a karakternek, vagy ugyanannak a karakternek egy alteregójának?
Nekem ezzel volt a problémám. Gondolom arra akartál kilyukadni a kérdéseddel, hogy ezt így gondolni rasszista dolog, de semmi ilyesmi nem fordult meg a fejemben.
Nem ugyanaz az előélete, ebből kifolyólag már eleve nem lehet ugyanaz a személyiség, és amennyi ultimatet én olvastam, szerintem nem is ugyanaz, hisz a csoki Fury nem ugyanaz az elborult harcos személyiség, mint a hófehérke Fury. Ráadásul az egyik sosem jutott túl az ezredesi rangon, míg a másik az ultimate eleje óta tábornok. Más ambíciók. De lényege valóban nem változott, hiszen ugyanúgy a shield vezetője, és a szuperhősök egyik irányítója a háttérből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 10. - 13:16:46
Ez esetben feltennék nektek egy igen egyszerű, eldöntendő kérdést: változott a karakter személyisége, motivációja, vagy összességében a lényege attól, hogy a vőrszíne más lett?
Nekem erre viszont a válaszom egyértelműen igen, ellentétben az elöző hozzászólokkal. Nem vagyok kigyurva az Ultimate univerzumból, mert soha nem érdekelt, de pont nemrég olvastam el a 100. Ultimate Newsban a Furys oldalakat, te azt el tudnád képzelni a fehér Furival, mert én nem.

Sőt, szerintem nagyon nem azonos problémákkal kerülhetett szembe annó a világháború idején egy fehér, és egy feket katona, mert akkor még igen nagyon aktuális probléma volt a rasszizmus (az afrokat maximum szakácsnak, alkalmazták a hadseregben, nemhogy fegyvert adjanak a kezükbe). Szóval szerintem egy ilyen környezetből jövő Nick Fury sohasem lehet ugyanaz a karakter, mint az eredeti, ja és ugyanebben a képsorban el is mondják, hogy Amerika Kapitány nem lehetett akkor fekete.

Ezért nem tetszett a néger Kingpin sem, mert így a jelenkorban oké a ténykedése, és így a filmben ebből nem lett semmi probláma, nade ennek a karakternek tutira nem lehetne megirni ugyanazt az eredettörténetet, mint a fehér verziójának, mert teljesen más utat kell, hogy végigjárjon, hogy ő lehessen az alvilág vezére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 10. - 13:18:27
Nekem mindkét Fury tetszik egyébként.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 10. - 13:19:17
Ju, ezt a kérdést úgy kellett volna feltenni,
Nem akartam rasszizmusra kilyukadni. ;) Hiszen a bőrszín sem más tényező, mint a hajszín vagy szemszín, vagy érdeklődési kör, esetleg vallás, és még sorolhatnám. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 10. - 13:25:31
Amúgy számomra az eredeti Nick Fury totál erdektelen karakter volt mindig is, szóval valamilyen szinten meg tudom érteni, hogy a filmben az Ultimate verziót sütötték el. Meg azért Samuel L. Jackson mégiscsak fényévekkel jobb színész (habár mostanában mindent elkövet, hogy megingasson engem ebben a hitemben), mint Hasselhoff.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 10. - 13:31:01
Ju, ezt a kérdést úgy kellett volna feltenni,
Nem akartam rasszizmusra kilyukadni. ;) Hiszen a bőrszín sem más tényező, mint a hajszín vagy szemszín, vagy érdeklődési kör, esetleg vallás, és még sorolhatnám. ;)

Így más, én nem erre gondoltam, de teljes mértékben igazad van.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 10. - 13:35:19
A lényeg, hogy megértettük egymást. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 10. - 13:59:04
A Vezéres példa azért nem jó, de nagyon, mert amit MCD a filmben elmesélt a hátteréről, az szóról szóra megegyezik a képregényes Fisk élettörténetével. Sőt, amikor olvastam a 616-os Wilson felemelkedésének történetét, nekem az jutott eszembe, hogy ez egy teljesen harlemi sztori, csak vmiért egy fehér srác keveredett bele.
Idézet
Akkor képzeld el, hogy a következő Pókember filmben egy feketebőrű színész játssza Petert.
Elképzeltem. Pókember karakterének magvát az alkotja, hogy egy ifjúkori felelőtlen cselekedet miatt gyakorlatilag félárva lett nevelőszüllői fronton is, továbbá, hogy az egyébként folyamatosan szövegelő és poénkodó Pókember civil énje egy stabilan csóró, magánéleti, lakhatási és társadalmi problémákkal küzdő srác. Na már most, ha fekete volna, a szegénység és a család csoinnka mivolta még erősebben visszaköszönhetne (és nem értettem, hogy pl. az SM Indiában miért nem játszottak rá erre, amikor az ottani szegénységi mutatókkal olyan erős szálat lehetett volna belőle kerekíteni), a társadalmi gondok még odaillőbbek lennének, sőt, egy feketéről hamarabb elhiszi az ember, hogy tényleg be nem áll a szája, és közben nyomja kifelé a poénokat és az adott szituációra illő vicces beszólásokat. Magyarán egy fekete Pókember, ha annak teremtik meg negyvensok évvel ezelőtt, karakterként jobban működne. Csak nem vették volna.
Valójában elég kevés karaktert tudok, akinek ne lehetne kicserélni a rasszát a Marvelnél. Luke Cage, T'Challa, most már Ororo (régen viszont még ábrázolásra is fehér volt, nem csak viselkedésre), és Steve Rogers, akik így eszembe jutnak. Meg talán Carol Danvers (ilyen hülye csak egy fehér lehet).
Idézet
hogy akkor mit szólt volna ha mondjuk Vadóc besötétedik egy másik univerzumban (mint pl fury az ultimate-ban)
Alterverzum, szóval miért érdekelne? Az Ultimate-benmost szárnyai vannak, mégse hisztizek miatta. Az én kedvencem az a 616-os, akit megismertem. De láttam már zölden, láttam már echte skrullként, láttam már asgardi hacukában, akkor is tudtam, hogy a karater lényege többsdégében ugyanaz volt - kivéve amikor annyira alter volt, hogy köze nem volt az eredetihez. Õnála a fekete bőrszín egyedül csak akkor működne egyébként, ha teljesen más lenne az élettörténete. Azért ne feledjük, hogy ő egy missisippi-i folyami patkány, az USA délkeleti csücskéből, ahol egy fekete lány életkörülményei gyökeresen mások lettek volna, tehát ott már gyerekkortól kezdve egy másik karakter fejlődött volna belőle. Bár persze az elbűvölő jelleme attól még ugyanaz maradhatna, és én azt imádom nagyon benne.  :rogue:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Szeptember 10. - 14:03:20
Furcsa de Fury nekem is egyértelműen fekete. Sokkal jobb és tömörebb karakter mint a 616-os. Pedig tudom hogy eredetileg fehér de Samuel L jacksonnak egész jól áll (a fekete  :hehe:) szerep. Vele kapcsolatban csak azt sajnálom az eszméletlen über sz*r XXX filmekben (hogy lehet ilyen címet adni egy akciófilmnek ?  :lol: ) is hasonló szerepe volt...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 10. - 14:03:49
no mind1, azt elismerted te is, hogy pl Vadócból sem lehetne ugyanaz a személyiség. Szerintem ugyanez érvényes a legtöbb szereplőre. Amerikában olyan társadalmi különbségek voltak fehér és fekete között, hogy nem lehet csak úgy megváltoztatni senkinek a bőrszínét, hogy csak úgy ugyanaz a személyiség maradjon, max hasonló.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 10. - 14:12:08
Ez csak akkor igaz, hogy a karakter mibenlétének lényeges eleme, hogy milyen társadalmi rétegből jött, és még ott is befolyásolja, hogy milyen rasszba tartozik. Fisknél pl. rohadt mindegy. De akár Henry Pymnél is, vagy akár Warren Worthingtonnál (elvégre mára már vannak nem újgazdag, de eléggé tehetős fekete milliomosdinasztiák is).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 10. - 14:22:08
Õnála a fekete bőrszín egyedül csak akkor működne egyébként, ha teljesen más lenne az élettörténete.
Jé, érdekes, mi pont ugyanezt mondtuk neked.  :hehe:
Amúgy asszem a vezér dolgában mindenképpen igazad van.
Valójában elég kevés karaktert tudok, akinek ne lehetne kicserélni a rasszát a Marvelnél. Luke Cage, T'Challa, most már Ororo (régen viszont még ábrázolásra is fehér volt, nem csak viselkedésre), és Steve Rogers...
Nem pont Steve Rogers miatt indult el a vita? :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 10. - 14:40:02
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha Amerika Kapitányon indult volna be a vita. Akiből, megjegyzem, volt fekete a képregényekben is, és a 616-on.

És... nem ezt mondtátok. Én azt mondom, hogy akkor egy másik életutat járt volna be. Az Ultimate és a 616-os Fury-ről viszont, amit eddig tudunk, az igencsak megegyezik. A legnagyobb különbség eddig az, hogy az Ultiban nem volt Howling COmmandos és vagy két ongoing velük, és nem egy repülő erődből dirigál végig, hanem egy hatalmas épületkomplexumból. De a II. vh.-ban játszódó jelenetekben nem nagyon láttam még különbséget, sőt, jellemre is egyébként a régi is volt ilyen szemét, sőt, szemetebb is. Az Ultimate egyedüli legmarkánsabban eltárő védjegye, hogy nála az egészet nyakonöntötték a Samuel L. Jackson szerepeire jellemző stílusjegyekkel, viszont ez se újdonság, mert pl. a MAX-os Fury meg mintha az Ultimate-et másolná ebből a szempontból. Lehet, hogy a valóságban a II. vh.-ban a fekete katonák/matrózok mindig a ranglétra legalján voltak, de ebben a világban eddig semmilyen nyomát nem látni annak, hogy ott is úgy működött volna.
Ja, és érdekes, hogy a fekete Furyn ennyire szokás felkapni a vizet, de az ázsiai Darázst sose, senki se emlegeti, pedig nála a jelleme és a háttere is gyökeresen eltér a régi Janetétől. Engem pl. az Ulti Janet teljes hátterének újraírása jobban zavar. Vagy az, amit Holdsárkánnyal vagy Galactussazl tettek. Az, hogy Fury néger lett, sose érdekelt, de az, hogy Amerika Ikonja egy habzó szájú fegyverb*ivá degradálódott, már inkább volt tüske a szememben. Avagy mondhatnám, fura, hogy a vita szó szerint a felszínre korlátozódik, amikor az Ultimate legnagyobb gondjai a mélyben gyökeredznek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Szeptember 10. - 14:41:22
Magyarán egy fekete Pókember, ha annak teremtik meg negyvensok évvel ezelőtt, karakterként jobban működne. Csak nem vették volna.
De itt most pont arról van szó, hogy mi lenne, ha egy több mint negyven éve fehérbőrűként megismert és megszeretett karaktert a filmvásznon hirtelen feketebőrűre cserélnének le. ;) Amit te írtál, az ugyanaz, amit én is írtam, hogy ha anno Amcsi kapitányt mindenki feketebőrűnek ismeri meg, akkor nem lenne gond, hogy a filmben is feketebőrű lenne.

Egyébként, nem vagyok benne biztos, hogy jobb lenne egy feketebőrű Pókember, de mindenképpen más lenne a karaktere.
Ha Amerika Kapitány feketebőrűként olyan környezetben nőtt volna fel, ahol állandóan a rasszizmus céltáblája lett volna, akkor valószínűleg korántsem lett volna belőle ekkora hazafi. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 10. - 15:06:02
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha Amerika Kapitányon indult volna be a vita. Akiből, megjegyzem, volt fekete a képregényekben is, és a 616-on.
A francba, én eddig csak két Am Kapról tudtam...

Azt hiszem, kezd kicsúszni az irányításom alol a vita, én eddig abban a tévhitben éltem, hogy az Ultimate legalább nagyvonalakban követi a régmult események politikai, és egyéb helyzetét (mint írtam, én nem vagyok kigyúrva Ultiból), mivelhogy így 60 év elteltével ez nem lenne túl nagy durranás.
Viszont ha így van, ahogy írod (és biztosan így van), ebben az esetben tényleg úgy variálhatják a bőrszint, ahogy jólesik, csak hát ez elég szánalmas.
Még egy ok, hogy ne kezdjem el belevetni magamat az Ulti univerzumba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 10. - 15:17:41
Amerika Kapitányból annyi van mint égen a csillag. Még Sólyom is viselte egy rövid ideig a gúnyát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 10. - 15:20:40
Ja, és érdekes, hogy a fekete Furyn ennyire szokás felkapni a vizet, de az ázsiai Darázst sose, senki se emlegeti, pedig nála a jelleme és a háttere is gyökeresen eltér a régi Janetétől. Engem pl. az Ulti Janet teljes hátterének újraírása jobban zavar. Vagy az, amit Holdsárkánnyal vagy Galactussazl tettek. Az, hogy Fury néger lett, sose érdekelt, de az, hogy Amerika Ikonja egy habzó szájú fegyverb*ivá degradálódott, már inkább volt tüske a szememben. Avagy mondhatnám, fura, hogy a vita szó szerint a felszínre korlátozódik, amikor az Ultimate legnagyobb gondjai a mélyben gyökeredznek.
Ebben teljesen igazad van, de talán eddig azért nem jött ez ennyire felszínre, mert ezekkel a karakterekkel még nagyon nem lehetett magyarul nyomtatásban találkozni, míg Fury szinte minden címben feltünt eddig az Ultin belül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 11. - 09:31:01
És eljő a Pusztító

Amikor ez a kép http://farm4.static.flickr.com/3262/2386094875_a876461e6a_o.jpg  felkerült a netre, sokan készpénznek vették, hogy a nagy robot szerepet kap a TF2-ben. Igazuk lett.

Nos a Dinobotok nem jönnek el a Transformers folytatásban, de akadnak majd itt más robotok, amelyek összeállnak egy nagyobb géppé, a Pusztítóvá. Hét éptítkezési jármű alkotja majd ezt nagy gépezetet, a kocsik nem csak zöldek lesznek, hanem lesz közöttük piros és sárga is.
http://www.shootfortheedit.com/forum/picture.php?albumid=22&pictureid=267
Az Álcák segítséget kapnak az Autobotok elleni harcban a Constructions-tól. A képregényben ezek nevei: Bokszoló (Scrapper), Csonttörő (Bonecrusher), Dögevő (Scavenger), Kevernök (Mixmaster), Horog (Hook) és Hosszúpofa (Long Haul). Belőlük áll össze eredetileg a Pusztító, a Szerkesztett.
http://www.keyframe1.com/tmp/devas_model.jpg
Michael Bay tehát kiélheti magát, az első részben úgyis azt szerette volna, ha egy teljes anyahajó alakul át robottá.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 11. - 09:52:25
Most már Bay kezd átesni a ló túloldalára. Nem hiszem, hogy olyan jót tesz a filmnek, hogy telezsúfolja robotokkal.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 11. - 11:21:49
Csöppet elvette az eszét, hogy a stúdió kétszeresére emelte neki anno a büdzsét.

Januárban újra jön A sötét lovag
A Warner Brothers stúdió azt reméli, hogy A sötét lovag kaphat néhány Oscart, ezért az érdeklődést fenntartsa januárban újra bemutatja majd a filmet. A stúdió azt reméli, hogy a rendezőt (Christopher Nolan), a producereket és Heath Ledger-t jelölni fogják a díjra.

A Warner egyik elnöke, Dan Fellman már megbeszélseket kezdeményezett az Imax fejeseivel, hogy a nagy vásznakon újra láthassák az amerikaiak Batmant.

A sötét lovag hatalmas kritikai elismerésben részesült, a nézők is imádták, bemutatása után az imdb-n az első helyre ugrott a legjobb filmek listáján. A filmet a legtöbb moziban mutatták be Amerikában, a legjobb nyitóhétvége eredményét el is érte (158,4 millió dollár), a leggyorsabban haladt át a 200 milliós vonalon, majd a 300-as, 400-as vonalon, nem is oly rég pedig az 500 milliót is bevette. Bevételben már csak a Titanic áll előtte (Amerikában), amely 600 millióval büszkélkedhet.

A stúdió pedig abban reménykedik (sok más emberrel együtt), hogy a januári bemutatóval az IMAX vásznak segítségével no meg a jelölésekkel megtámogatva a film bevétele eléri majd a 600 milliót és lenyomja a Titanicot az első helyről. Nemzetközileg erre semmi esélye, az egy milliárdos határt eléri az összbevétele, de az 1,84 milliárdos (szintén a Titanic tartja) bevételt nem fogja elérni.

A Vasember készítői is árverést hírdettek. A 2. rész premierjére és utána a stábbal való kemény alkoholizálásra várnak pénzes jelentkezőt.

  http://cgi.ebay.com/Iron-Man-2-Premiere-Meet-Greets-Walk-On-More_W0QQitemZ180285971272QQihZ008QQcategoryZ16071QQssPageNameZWDVWQQrdZ1QQcmdZViewItem

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Szeptember 11. - 12:49:35
Long Haul lesz a neve?
Nem értem hogy Bay mi a fenének talál ki új neveket, miért nem használja a képregényes nevüket. Ez így télleg nem Transformers, hanem Bayformers :roll:
Amúgy egész jól nézz ki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 11. - 12:53:54
Long Haul (vagyis Hosszúpofa) az egyik komponens robot neve, nem a nagyfiúé. Az Devastator, Pusztító.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 11. - 13:21:59
azt írtad véletlenül, hogy hét részből áll devastator.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 11. - 14:02:06
Mert nem véletlenül írtam. A filmben hét robot alkotja majd. Reklamálni Mr. Michael Bay-nél.
http://www.movieeye.com/celebrity_addresses/details/17865/Michael_Bay.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Szeptember 11. - 14:50:34
A képregényben is heten voltak, ha minden igaz.
Akkor viszont nem értem, hogy a nagy robot alá miért van oda írva a Long haul név, csak mert az egyik elemének neve az? ;D  Vagy az a kép nem a Pusztító akar lenni?
Mindegy, csak költői kérdés volt
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 11. - 14:52:46
Mert a concept eredetileg fan concept-nek készült. Aztán a srác aki csinálta, bizonyos Josh Nizzi elküldte Bay-nek, az meg rágerjedt mint bolond mókus a mogyesz snapszra. Megvette a gyerektől a concept jogokat, odaadta Ben Procter stúdiójának aki készített hozzá egy 3d karakter modelt.
Amint lesz egy hivatalos kép a robotokról úgyis megtaláljuk.
http://www.joshnizzi.com/
http://www.tfw2005.com/transformers-news/transformers-movie-9/devastator-confirmed-for-transformers-revenge-of-the-fallen-165770/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 11. - 15:00:55
úgy néz ki hogy az a long haul teherautóvá tud válltozni, szóval elvileg az nem devastator, csak az egyik tag, és énszerintem hat tagból áll eredetileg BuB
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 11. - 15:03:20
Kérdés, hogy a Titanic ment-e IMAXban, mert ha nem, a Batmanus hiába lépi át a 600-at, nem lesz hiteles győzelem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 11. - 17:14:26
A Palace cinemas honlapján olvastam, hogy lesz halállista film még idén. Tudtok róla valamit?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 11. - 18:06:41
2008. szeptember 25.-n lesz a premierje annak ellenére hogy maga a film 2006-ban készült. Márha persze Halállista alatt a Death Note-ot érted.
A film 2 részes.Death Note és a második Death Note: The Last Name.
http://www.imdb.com/title/tt0758742/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Death_Note_%E2%80%93_A_hal%C3%A1llista
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 11. - 18:10:09
Igen, erre gondoltam. Köszi, Ben. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 12. - 11:15:33
A Fox képregényes tervei
A Fox a sikertelen nyári szezont követően kicsit bekeményít. Amint az kiderült, egyszerre több képregényfilm is kidolgozás alatt áll.
Nem túlzás kijelenteni, hogy A sötét lovag bemutatója után az X-Men Origins: Wolverine lett az egyik legjobban várt képregényfilm. Hugh Jackman igen jól mutatott a trailerben és remélhetőleg a film sem lesz rossz. Emellett pletykáltak egy Fantasztikus Négyes 3-ról is, ám az Ezüst utazó körül nagy a csend.
A Fox azonban nem elégszik meg ennyivel és további szuperhősöket von magához. A tervezett X-Men Origins: Magneto mellett zajlanak egy újabb mutáns-film előkészületei, valamint Deadpool is önálló mozit kap. Utóbbi karakter rengeteg X-Men fan nagy kedvence, a vásznakon pedig az X-Men Origins: Wolverineben debütál Ryan Reynolds alakjában.
Emellett folytatni szeretnék a Ben Affleck főszereplésével készített és közepes sikert aratott Daredevil, a fenegyerek filmet is. Arról már nem szól a fáma, hogy ezúttal is az azóta rendezőként is bemutatkozó Affleck alakítaná a vak hőst.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 12. - 12:20:05
Gyakorlatilag mindegyik nagyszerű hír. Úgy látszik, helyre akarják hozni a Watchmennel elkövetett baklövésüket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 12. - 13:22:23
Jon Favreau a The Dark Knight mintájára IMAX-kamerákkal is forgatna jeleneteket a Vasember 2-höz, és elkészítené a film 3d-verzióját is. A rendező az első rész dvd-megjelenésének sajtótájékoztatóján beszélt a terveiről, és megerősítette a hírt: a folytatásban nagyobb szerep jut Terrence Howardnak, aki az eredeti képregényben a szürke Vasember-páncéllal csinált szuperhőskarriert, War Machine néven. A Vasember 2 2010-ben kerül a mozikba.
http://www.collider.com/entertainment/news/article.asp/aid/9129/tcid/1

Eva Mendes szerint a 2009-re beharangozott Szellemlovas 2-t Nicolas Cage-en kívül senki sem akarja igazán megcsinálni. "Nem hiszem, hogy szükséges lenne a második rész - nyilatkozta a színésznő az MTV-nek - A Szellemlovas jó tapasztalatszerzés volt. Vicces volt a forgatás, de ennek már vége." Eva Mendes azért hozzátette: Nicolas Cage-el bármit szívesen leforgatna.
http://cinemablend.com/new/Eva-Mendes-Says-No-To-Ghost-Rider-2-10148.html

Heath Ledger halálának egyéves évfordulóján, január 22-én mutatják be ismét a mozikban, a világszinten 950 millió dolláros összbevételnél járó Sötét lovagot.
http://news.yahoo.com/s/eonline/20080911/en_movies_eo/28414;_ylt=AmEUpHl7wkWGVdx9LyB5xlkwFxkF
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 12. - 14:34:14
Nekem nagyon tetszett a Szellemlovas, és örülnék egy második résznek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 12. - 15:10:21
Gyakorlatilag mindegyik nagyszerű hír. Úgy látszik, helyre akarják hozni a Watchmennel elkövetett baklövésüket.
Én inkább azt látom benne, hogy ők is (akárcsak a Sony) minden bőrt le akar húzni a képregényfilmekről, amíg náluk vannak a jogok. Ettől függetlenül persze kiváncsian várom, hogy mi fog ezekből a filmekből megvalósulni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 12. - 15:45:12
A Fenegyereknek nagyon örülnék. De éppen amiatt nem biztos, Sepi. Ha olyan nagyon akarták volna, már 5 éve is csinálhattak volna Fenegyereket például. Azóta meg még hármat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 12. - 16:11:23
Lehet, csak szerintem eddig úgy voltak vele, hogy ráérnek vele, mivel náluk vannak a jogok, és valószínűleg úgysem csinálna más neki folytatást. Csak mióta a Marvelnek megvan a saját studiója, és megmondta, hogy innentől senkinek nem ad el semmit, sőt azt várja, hogy visszakerüljenek hozzá a jogok, azóta lehet ezt észrevenni, hogy hirtelen mindenki nekikezdett a folytatásoknak, holott eddig egyik-másikról még csak hallani sem akartak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 12. - 16:15:40
Ja, ebben lehet valami. Talán úgy volt, hogy ami kevésbé jött be, azzal nem foglalkoztak, de azóta kiderült, hogy hosszútávon mégis jövedelmezőek ezek. Most hirtelen bepánikoltak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 12. - 18:01:42
Ez is nyíltan a bevételi kiesés miatt megy. De már megszoktuk ezt tőlük, nem is pofátlanok.

A Titanic-kal szemben akkor sem lenne hiteles, mert akkor más volt a dolár értéke..az inflációt belekalkulálva csak vagy 25. legtöbbet hozó film a  TDK Amcsiban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 12. - 18:47:06
A képregényben, mint annyi szuperhősnek, Daredevilnek is vannak határai. Nem öl. A filmben pedig elhagyták ezt a fontos tulajdonságot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 12. - 19:22:13
És miből gondolod hogy nem öl. Jó speciel példát én sem tudok hirtelen ,de azért olvastam pár olyan füzetet tőle amiben simán nyomorékká vert embereket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 12. - 19:24:41
De nem ölte meg őket.
A balfékek szövetségében mondja, hogy nem öl. Bár azt Garth Ennis írta, szóval az más kategória. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Szeptember 12. - 20:30:13
A trópusi vihar előtt lenyomták a Watchmen trailer-ét. Hát mit ne mondjak... az a pár kosztüm amiket láttam kissé röhejesnek tűnt. Viszont ezzel a remixelt Smashing pumpkins számmal és azokkal a jelenetekkel amiket amugy bevágtak nagyon combos hangulatot hoztak össze. Finicsi...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 12. - 21:04:26
Én is láttam a Trópusi Vihar előtt. A képregényt nem ismerem, úgyhogy nem nyilatkozom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Szeptember 12. - 21:07:00
Enegm viszont most már érdekel. Fenn van valahol magyarul ? vagy máshogy ?  ??? ??? ??? ??? ??? ???
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 12. - 22:57:54
első 4 füzet azt hiszem a képregény.neten..de jelenleg az is szünetel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 13. - 15:05:15
Novemberben mindeképp érdemes lesz moziba menni, ugyanis a James Bond film előtti trailer áradatban láthatjuk majd a GI Joe, az új Star Trek film (éljen éljen  :oh: ) és a Transformers 2 előzeteseit is.
http://www.aintitcool.com/node/38310
És azt se felejtsük el, bár jobb lenne, hogy az októberi Max Payne előtt megkapjuk a pofinkba a Dragon Ball trailert, amelyben Goku elszántan keresi a golyóit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 14. - 17:15:26
Mickey Rourke a Sin city 2-ben?
Mickey Rourke valódi visszatérését a Sin City első részében alakított Marv szerepének köszönheti. A kőkemény gladiátort sajnos kivégezték saját sztorijának a végén, ám ennek ellenére van esély a visszatérésre.
Az MTV számára adott interjújában Mickey Rourke elárulta, hogy szívesen visszatérne a Sin City folytatásában, de azért nem csak ezen jár az agya. Hozzátette, hogy nagyon tiszteli Robert Rodriguezt és mostantól csak és kizárólag tehetséges rendezőkkel akar dolgozni.
További jó hír, hogy Frank Miller és Rodriguez befejezték a Sin City 2 forgatókönyvét, így már csak időpontot kell egyeztetniük. És bár Rourke karaktere, Marv meghal az első rész végén, a pletykák szerint mégis vele kezdődik a második epizód - méghozzá egy korábbi kalandjával, amiben Clive Owen karaktere is érintett.
Rourke egyébként újra karrierje csúcsán tanyázik, hiszen nemrégiben Torontóban állva ünnepelték a The Wrestler című filmje miatt, melyet Darren Aronofsky rendezett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 14. - 20:46:31
Azt hittem a Mutant Chronicles óta Thomas Jane el van mint a befött a spejzban, de szép titokban a Warner stúdióval egy DC-s karakter, Jonah Hex megfilmesítésén dolgozik gőzerővel.

(http://www.iwatchstuff.com/2008/06/20/hex-thomas-jane-concept.jpg)

(http://media.filmschoolrejects.com/images/excl-janehex.jpg)

Persze már jóval korábban keringtek pletykák a dologról, de a forgatás idén júniusban kezdődött ténylegesen, és 2010-re tervezik bemutatni a filmet, amelyet Mark Neveldine és Brian Taylor írnak és rendeznek. Egy ideig rezgett a léc TJ szereplésével kapcsolatban, amelynek okai ismeretlenek, de végül is vállalta a szerepet.
Akit a figura érdekel az itt találhat egy remek szösszenetet róla.
http://www.endless.hu/?p=594
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 14. - 22:30:57
Egészen tuti véletlenül, ma olvastam el az első két számát ennek a sorozatnak és nagyon bejött! Egy brutkó western sztori-féleség. Már az első számban párnába fojtanak benne egy kissrácot (de csak mert még aznap meghalna úgyis, csak éppen kínok között).
Off ugyan, de ma olvastam el a The Living Corpse című sori két számát is, melyet a számomra eddig ismeretlen zenescope kiadó adott ki. Oké, az "olvastam" talán erős kicsit, mert ez egy zombi történet a zombik szemszögéből (!), ennek fényében a szöveg többnyire a "hrrr" és a "ghrr" között helyezkedik el.  ;D De nem volt rossz és itt is, már a 0. számban kinyírnak benne egy kislányt. Úgy látszik a gyerekgyilkosság bemutatása csak a Marvelnél és a filmekben tabu.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 14. - 22:38:31
A zenescopenak vannak jó kiadványai. Bár főleg inkább fantasy-kiadónak lehetne titulálni. A leghíresebb kiadványuk a Grimm Fairy Tales, ami ismert meséket mutat be kicsit másképpen:

(http://www.jasonsorrenti.com/grimm.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 14. - 23:07:25
Ja, pár rész nekem is megvan belőle.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 14. - 23:13:11
És adsz is el belőle?  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 14. - 23:49:40
Ez a J Hex karakter nem gyengén Kétarcra hasonlít.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 15. - 00:07:04
És adsz is el belőle?  ;D
Könnyen lehet. :)
pepo: engem inkább a Gyilkosok Szentjére emlékeztet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 15. - 08:51:40
Ez a J Hex karakter nem gyengén Kétarcra hasonlít.
Szerintem is, de hát mindkettő DC, úgyhogy csak önmaguktól nyúltak.
De az kifejezetten erősíti ezt az érzést, hogy szerintem Tom Jane, egy kiköpött Aaron Eckhart, vagy fordítva? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 15. - 09:12:18
Beethoven pedig a zene Mozart-ja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 15. - 13:16:27
A Jonah Hex jó sorozat (mármint a mostani vol. akármennyi), még így, három év után is tartja a színvonalat, sőt, azon kevés sorozatok egyike, amik nem 3-6-8-12 részes történetekkel dolgoznak, hanem egy háromrészes kivételével mindegyik teljesen önálló sztori.
A Grimm Fairy Tales addig volt jó, amíg fel nem kapták. Régen tényleg a Grimm-mesék kissé horrorisztikusabb verziói voltak, ahol egy modern korbeli példa állított 3-4 oldalban keretet a mese tanulságának. Mára egy iszonyat kritikán aluli, színvonaltalan hentelős marhaság lett, és mióta bevitték a valós világba a mesehős-testvérpáros rivalizálását meg lett vagy féltucat spin-off mini is, az egész semmiről se szól, csak a gyakásról. Már a mesék is annyik benne, hogy van x mesefigura, és vagy őt mészárolják le, vagy ő nyír ki félezer embert. Ami elég kár, mert pár éve még tényleg ez volt az egyik legígéertesebb és leghangulatosabb független cím. A Zenescope-nak eléggé megártott a siker.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 15. - 16:21:55
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/jetfire.jpg

http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/trailbraker.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 15. - 16:32:06
Ezek jól néznek ki, bár azért még kiváncsi leszek, hogy mennyit fognak változtatni rajta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 15. - 16:39:07
Egyszóval... rengeteget. Optimus külsején is a korai concept-ekhez képest rengeteget változtattak.

http://www.3dblasphemy.com/OPTIMUS/OPTIMUS.html

(http://eugenia.gnomefiles.org/images/optimus-prime.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 15. - 16:43:36
Most nem azért, de azon a linken lévő képeknek volt egyáltalán köze a filmes conceptekhez? Mert hogy szerintem soha nem gondolták komolyan, hogy olyan lesz az tuti. Azok inkább csak fake képek, szerintem. Már eleve a színe sem volt olyan, mint az eredeti, amikor először láttam azokat a képeket, akkor is az volt a benyomásom róla, hogy az biztos kamu.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 15. - 16:45:39
Nézd meg a képek alatt a videót, amit a képekkel együtt egy díjat is nyert designer csapat készített. Aztán helyettük Bay, Ben Procter csapatát válaszotta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 15. - 23:42:26
De abban igaza van Sepinek, hogy ezek a képek azért már közelebb állnak a filmes robikhoz, mint ez a kezdeti Optimus.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 16. - 08:49:50
Teljesen.

-----------------------------------

Eva Longoria-t behívták Janet Van Dyne, vagyis a Darázs (Wasp) szerepére a készülő Ant-Man és Avengers filmhez a Marvel Comics-hoz, pénteken (Szeptember 12) Beverly Hills-ben. A hölgy még nincs lefixálva, de így legalább már tudni lehet hogy beindult a project.
A képeken látszik hogy kapott egy kis "útravalót".

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/The_Avengers/Casting/evalongoriamarvelcomics-3-copy1.jpg)

http://www.benreillyweb.extra.hu/index.php?spgmGal=Kepregeny_filmek/The_Avengers/Casting
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 16. - 08:55:03
Nemtudom színésznek milyen lehet a hölgyemény, de én a képek alapján nagyon is el tudnám képzelni darázs szerepére.

vajon az utolsó képen a szerepre gyúr, vagy nem tetszik neki valamelyik feltétel? :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 16. - 10:47:55
Csak látott egy hangyát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 16. - 11:12:03
Szerintem Eva jó lenne Janet szerepére. Minden szempontból.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 16. - 15:51:47
Nehem mohondok sehemmit.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 16. - 16:00:39
WOW ez nagyon jó, én imádom azt a csajt :) szívesen látnám az angyalok közt :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 16. - 16:02:50
Akkor ragadj puskát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 16. - 16:04:51
Hehe, ez jó poén volt Ben, de tudod hogy nem erre gondoltam  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 16. - 19:32:23
Nem tartom rossz ötletnek, de már volt a Szellemlovasban. Tudom, hogy a kettő nem zárja ki egymást, de akkor is. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Szeptember 16. - 19:42:31
Kicsoda ?Eva Longoria? Nem Eva Mendesre gondolsz?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 16. - 19:47:07
Valószinű, hogy arra gondolt, mert Eva Longoria a Született Feleségekben játszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 16. - 19:49:45
Ó, hogy mekkora állat vagyok, rossz archoz párosítottam a nevet. :-[ Longoria jó lenne. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 16. - 20:25:02
Üdv a cavinton-os klubban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 16. - 20:28:20
Eva Longoria jó lenne, de nekem sajnos már eleve nem szimpatikus, a Született feleségek - beli karaktere miatt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 16. - 20:34:00
Szóval te nézed azt a sorozatot hümm. :spidey:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. Szeptember 16. - 20:36:46
Én nézem és tetszik is. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 16. - 20:37:11
Nem, nem, nem, nem!!
Csak így látom a bemutatók alapján. Na jó, két részbe belenéztem. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 16. - 20:37:30
Pedig nem csak a sorozat alapján kell megitélni, mert azért azon kívül is volt pár szerepe neki, mint pl a Testőr, vagy a Csak A Testeden Át című vígjáték.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 16. - 20:39:24
Én az egész első évadot megnéztem a Született feleségekből.
Az utolsó filmjét még nem láttam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 16. - 22:34:56
Én pedig az első két évadot. Teri Hatcher miatt kezdtem el nézni, de megtetszett - és tartom, hogy az első évad nagyon jó volt. Épp annyira, amennyire rossz a második, úgyhogy ott abbahagytam.
De nekem nem a karakterével van bajom, hanem azzal, hogy kicsit megint Ultisra veszik a figurát. Ha nem is kínai, akkor legyen mexikói. De persze annyira nem vészes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Szeptember 17. - 00:36:22
Nem, nem, nem, nem!!
Csak így látom a bemutatók alapján. Na jó, két részbe belenéztem. :-[

És ezt miért szégyellnéd?... ne vicceljünk már. Ha a  Barátok Köztre mondod ezt akkor ok, de ne egy DH-ra. Nem nézem amúgy(első évadot láttam), csak a reakciót nem értem...jah és nem feltétlenül csak girlie sorozat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 17. - 09:33:50
Hölgyem és Uraim, All Hail Megatron

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/TF2MegatronConcept.jpg) 

(http://10fingersdesigns.com/3d/series44/megatron25.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 17. - 09:44:55
Eléggé bénán néz ki.  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 17. - 09:48:13
Hát eléggé csoffadt lesz, ha ez a végleges elképzelés.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 17. - 10:58:31
Hát eléggé csoffadt
Ezt a szót kerestem rá én is. ;D

A Született feleségekről meg már annyit hallok, hogy el is kezdem letölteni az első évadot... a tv kimaradt nekem ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 17. - 11:15:52
Néha cifrább mint a South Park-ban Cartman mamája.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 17. - 13:35:03
Jóban rosszbantól biztos nem rosszabb a Született feleségek. ;)

Megatron meg szerintem nem így fog azért kinézni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 17. - 16:24:33
Azért én örülnék, ha Megatron mellett más ellenségeket is bemutatnának filmvásznon. Ha nem is ebben a filmben, akkor egy másikban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 17. - 16:54:24
Khm Revenge of the Fallen khm... Fallen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 17. - 17:07:50
Meg ne fulladj, Ben a sok khm - től. ;D
Amúgy kösz. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 18. - 19:47:53
Kitűzték a Transformers 2 trailerének premierjét
Ha a tavalyi mozis bevételeket vesszük szemügyre, akkor szinte biztosra mondhatjuk, hogy a 2009-es év egyik leginkább várt mozifilmje a Transformers 2 lesz, mely a Revenge of the Fallen alcímet viseli.
Míg az új Transformers-film amerikai premierje június 26-ra várható, addig nálunk már 25-én, éjjel 0.01 perckor is meg lehet majd tekinteni a filmet a UIP Dunafilm forgalmazásában, azonban az addig hátralévő idő meglehetősen hosszú, s a robotéhséget csak egy előzetes tudja majd enyhíteni.
A Paramount Pictures ezért elébe ment a találgatásoknak (hol, mikor, mi előtt?) és bejelentette, hogy a magyar címmel még nem rendelkező Transformers: Revenge of the Fallen teljes előzetese május 8-án kerül mozikba, az új Star Trek-film kópiái elé csatolva.
Persze ez csak a végső trailerre vonatkozik, ugyanis a beetető promóciós kampány, a filmből nem sokat felfedő teaser előzetesek már korábban is moziba kerülnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 18. - 20:03:39
Még mindig gyorsabb vagyok mint az SG mert ezt már írtam.  ;D
Meg azt is hogy Max Payne előtt a golyóit keresgélő fiú trailere lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 18. - 20:21:17
A Dragonra emlékeztem, de erre nem. Bocsi. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 18. - 20:24:26
Áh ugyan.  :D Csak az SG már mérföldekkel mögöttünk van a hírekben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 21. - 15:21:25
(http://s251.photobucket.com/albums/gg282/NFA_pics/Emoticons/th_pppoops.png)  ;D

http://www.mtv.com/overdrive/?vid=276779
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 21. - 17:47:12
A hülye hogy elszólta magát....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 22. - 08:34:24
Elég határozottan tagadta...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 22. - 10:08:20
Veszélyben a Tintin film

http://theimaginaryworld.com/tintin01.jpg
Steven Spielberg és Peter Jackson kezében van a Tintin, amelyet trilógiának szántak. Az egyik részt Spielberg rendezi, a másikat meg Jackson (a harmadikat pedig valamelyikük). Spielberg cége a DreamWorks az Universallal közösen készítette volna el a filmet, a forgatás pedig októberben kezdődött volna, de az Universal hirtelen kihátrált a produkció mögül. Arra hivatkoztak, hogy a 130 millió dollár kerülne nekik és nem érzik azt, hogy vala is viszontlátják a beleölt összeget. Hogy őszinte legyek én sem. Mégpedig azért, mert a Tintin képregény 1926-1979 között futott, inkább Európában ismertebb, Amerikában pedig szinte alig hallott róla valaki.

Spielbergéknek nagyon gyorsan támogatót kell találniuk vagy a hamarosan kezdődő forgatást el kell halasztaniuk.


A Kick Ass sajtósai úgy tűnik ugyanazt az utat követik mint a Watchmen stábja (és itt nem a pereskedésre gondolok). Kézzel lábbal próbálnak olyan képeket szállítani, amely azt bizonygatja, hogy filmük mennyire követi a képregényt, és egy az egyben annak mozis átültetése. Pl ilyen képekkel.

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Kick_Ass/Forgatas/kickass.jpg)
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Kick_Ass/Forgatas/kickass2.jpg)

További képek itt:
http://www.benreillyweb.extra.hu/index.php?spgmGal=Kepregeny_filmek/Kick_Ass/Forgatas
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 22. - 10:31:29
Idézet
Kézzel lábbal próbálnak olyan képeket szállítani, amely azt bizonygatja, hogy filmük mennyire követi a képregényt, és egy az egyben annak mozis átültetése.
Ööö... tehát azét lesz a barnahajú japán kiscsaj szőke és kaukázusi, a 14 éves szőke srác egy ránézésre olyan 16 éves és sötéthajú, a neki tetsző vele egykorú csaj meg vagy 17 éves? Cage meg ki a fene akar lenni belőle? Az apa? Mert akkor marha sok szerepe lesz...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 22. - 11:04:16
(http://s251.photobucket.com/albums/gg282/NFA_pics/Emoticons/th_pppexactly.gif) ahogy mondod. ;D
: 2008. Szeptember 22. - 10:30:55
Találtam végre normális képeket Megatron alternatív formájáról, tankként.

http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/MegatronAltMode1.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/MegatronAltMode2.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/MegatronAltMode3.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/MegatronAltMode4.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 22. - 11:10:25
Brutálisan néz ki megatron. És nem is hülye ötlet, hogy pisztoly helyett tankká tud alakulni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 22. - 11:14:05
Na ja. ANnyira, hogy ezt már évekkel ezelőtt is elsütötték képregényben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 22. - 11:11:31
Ja, bár ott nem volt ennyire futurisztikus. Sima földi harckocsi álcáját vette fel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 22. - 13:51:55
És legalább a feje sem látszott ki. Most meg ott kandikál. Faszául néz ki, de nem értem a fejét miért kellett otthagyni. Fejezzék le!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 22. - 16:37:39
Újabb Mark Millar-hősök a vásznon
A Wanted sikere után várható volt, hogy Hollywood lecsap az író, Mark Millar többi képregényére is. Nem is váratott sokat magára a következő bejelentés..
Millar maga jelentette be blogján a hírt, miszerint War Heroes című képregénysorozatából is filmet forgatnak. Lássuk, mit is írt az egyre felkapottabb író a közleményében.
"Az elmúlt pár napban Londonban dolgoztam, de a War Heroes csak tegnap jutott el hivatalos úton a stúdióhoz" - kezdte Millar. "Ma felkeltem és a menedzserem és az ügyvédem által írt e-mailek vártak. Hogy mi a jó hír? Hogy a nagykutyák valóban belevágnak és érdemi lépéseket is tesznek az ügyben."
"Volt egy kiszemelt rendezőm, aki szerencsére szintén írt e-mailt, miszerint elvállalja a feladatot, ha a produkciós cége kapja a megbízást. Ráadásul már három háborús hős szerepét ki is osztották pont azokra, akiket én is kiszemeltem. Szóval jó kezekben van a projekt."
"Szerencsére nem ez az egyetlen feladatom az őszre. Jelen pillanatban elsődleges célom egy kicsit jobban elmerülni A bosszú angyalai világában."
http://forums.millarworld.tv/index.php?showtopic=83797 (http://forums.millarworld.tv/index.php?showtopic=83797)

Vasember 4 tervek
A Vasember hatalmas sikere a Paramount illetékeseit arra késztette, hogy betáblázzák a képregényfilm folytatásait, s úgy tűnik, a stúdiófők előre gondolkodnak.
Ennek eredményeképp Jon Favreau rendező egy interjúban pár részletet elárult a továbbiakról. Természetesen Robert Downey Jr., Gwyneth Paltrow és Terrence Howard vissza fog térni a sorozatba, mely azonban nem a rajongói kedvenc "Demon in a Bottle" sztorival folytatódna, hiszen azt csak a 3. résznek tervezik, sőt várhatóan Rhodey karaktere a későbbiekben War Machine lehet személyre szabott páncéllal.
A tervek szerint a második részben a háttérben már feltűnne The Mandarin, Vasember egyik nemezise, azonban csak a 3. vagy 4. epizódban kapna főszerepet - hasonlóképpen Hulkot és Amerika kapitányt is szívesen látná a rendező háttérszerepben.
Ha pedig minden jól alakul és meglesz rá a keret is, akkor a Vasember 2 IMAX 3D-s jeleneteket is tartalmazhat.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 22. - 17:45:34
Heh, ismét egy olyan képregényt akarnak megfilmesíteni ami még csak be sem fejeződött. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 22. - 20:36:07
2szó: Szánalmasan pénzéhes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 22. - 23:22:02
A War Heroes annál is jobb, ott már emlékeim szerint még ki se jött az első rész, de már tárgyaltak a megfilmesítésről. Erre mondtam magamban, hogy pofám leszakad. De hogy Millert is eszi a sárga irigység, abban is biztos vagyok. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 23. - 08:35:54
2 új, tisztább concept rajz Megatron tank formájáról amit a Hasbro szellőztetett meg

http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/MegatronTankToy1.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/MegatronTankToy2.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 23. - 12:39:18
És hoztam néhány Wolverine háttérképet is.

http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Wolverine/351076938.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Wolverine/623144894.jpg
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Wolverine/723798947.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 23. - 13:01:19
Az első nagyon tetszetős... de nem teszem ki háttérképnek :)
Az utánalévők meg hugh jackman rajongó lányoknak valók, jól látszik rajtuk mennyit gyúrt az új szerepéhez. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 23. - 14:06:48
Nekem nem jön be, ezek a beállítások csak arra jók, hogy mutogassák Jackman izmait...wow :roll: Ezeken a fotókon Jackman nem éli bele magát a figurába, csak pózol.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 23. - 15:23:20
Megszokott rozsis beállások.... már már unalmasnak mondhatóak... de nekem tetszettek  a képek. a középsőt le is mentettem ;) kicsit látszik hogy csak úgy fogja a karmokat a színész....
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 23. - 15:56:16
Hát igen, ezeket még nem retusálták meg normálisan. Az árnyékot több helyen is észre lehet venni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 23. - 17:08:13
Pont nekem is feltűntek a karmok, hogy csak úgy rajtavannak. Ennek ellenére tetszenek..egy Roszi filmtől nem várok el művészi kompozíciós noir fény-árny játékot. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Szeptember 23. - 18:17:22
Csak nekem ugyanaz a két alsó kép?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 23. - 18:18:36
Majdnem. Az uccsónál több látszik a környezetből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Szeptember 23. - 18:21:50
És a felbontása is sokkal nagyobb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 23. - 18:36:10
Ezeken kívül kb valóban ugyan az a két kép  :P
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 23. - 18:35:50
Rozsomák mikor jön?
Amúgy elég gáz lesz, ha az Avangers film címe szinkronosan Bosszúállók lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 23. - 18:42:22
Hát jah... Ha már itt nagy magyarosítgatás folyik.. akkor miért nem egy képregényből már ismert nevükre fordították le a címet? ( gondolok itt: BA, Különítmény...)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 23. - 18:44:05
a válasz egyszerű: a fordító srácok életükben nem tartottak még képregényt a kezükben. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Szeptember 23. - 18:45:47
Ez NAGY hiba  >:(  :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Szeptember 23. - 18:56:32
Amúgy elég gáz lesz, ha az Avangers film címe szinkronosan Bosszúállók lesz.
Nekem sem tetszik, de a fordítót is meg lehet érteni. Szerinted hogy nézne ki filmen, ha a háromszótagos Avengers magyar változata Bosszú Angyalai lenne? Ezt nem lehet normálisan kimondani ugyanannyi idő alatt, hadarnia kellene a szinkronszínészeknek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 23. - 19:34:28
Pontosan. Kanaszta, Holdlovag, olvassatok vissza, ha jól emlékszem, ebben a topikban már egyszer ki lett tárgyalva ez a dolog, és többek között Kaine is megadta rá a választ, hogy miért is adnak/adtak ilyen címet/nevet egy-egy képregényes csapatnak vagy szereplőnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 23. - 21:38:11
Van aki nem tököl.  ;D

http://www.picamatic.com/show/2008/09/23/02/05/1063891_600x399.jpg
http://www.picamatic.com/show/2008/09/23/02/05/1063892_600x399.jpg
http://www.picamatic.com/show/2008/09/23/02/05/1063893_600x399.jpg
http://www.picamatic.com/show/2008/09/23/02/05/1063894_600x399.jpg

http://www.petitionspot.com/petitions/FOXBoycott
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 23. - 23:03:27
Egyedül kevés a srác. Többen kellene lenniük.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Szeptember 23. - 23:36:10
Óriási arc  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 24. - 08:45:43
És azt még nem is mondtam, hogy a srác mindezt az ellenséges vonalaknál, a Fox székháza előtt csinálta. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Szeptember 24. - 09:13:14
Egy igazi mai hős  :D Mi lesz ha majd elkezd gyujtogatni ?  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 24. - 13:49:57
Akkor mindenki tapsolni fog neki, és egy szobor is garantált.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 24. - 14:23:51
Egy igazi mai hős  :D Mi lesz ha majd elkezd gyujtogatni ?  :hehe:

Ez nem a V for Vendetta, ez a Watcmen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Szeptember 24. - 16:12:36
Pont ma néztem meg újra a V-t de nem arra gondoltam. A film trailerében ez a figura mindig rossz fát tett a tűzre, először egy flakonnal pirománkodik, aztán meg molotov koktélt dob egy kirakatba.
V szimplán robbantgatott.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 27. - 07:23:11
Új Spirit előzetes

https://www.youtube.com/watch?v=CUa6Duxkv7A

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 27. - 08:56:35
elég meggyőző ez a kis bemutató.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 27. - 09:12:15
Igen, ez igaz, ez az előzetes engem is teljesen meggyőzött, hogy Miller életében egy árva oldalt se olvasott még a Spiritből, a wikiről alkotta a karaktereket (és fura, hogy senkinek se tűnt fel, hogy a legutolsó nevesebb női karakter is benne van, de a náluk sokkal nagyobb szerepet kapó Eben White-nak én nyomát se látom...). És ami még szebb, ez a Sin City 2 emberek. A karaktereknek köze lesz a látottak alapján az Eisner-félékhez, helyette a szokásos Miller-sztereotípiákat húzta rá mindegyikre (háztetőkön monologizáló Spirit?! Magasságos úristen! :o) De vmit ő is sejthetett, mert az előzetes első mondata remekül lefedi az egészet: "Ki maga?" Mert hogy nem a Spirit, az már tuti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 27. - 11:02:19
Engem sem győz meg továbbra sem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 27. - 17:01:09
Én nem ismerem a képregényt, de hiszek a szakértőknek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 29. - 12:09:34
Shakespeare-en edződött rendező készítené a Thor képregényfilmet

Kevin Feige, a Marvel főnöke érdekes döntést hozott, azt szeretné, ha Kenneth Branagh rendezné a Thor mozifilmet a képregényük alapján, a tárgyalásokat már elkezdték vele.
(http://thefaust.files.wordpress.com/2008/05/226872kenneth-branagh-posters.jpg)
Branagh nem igazán jártas a képregényfilmek világában, sőt még az akció terén se túlzottan. Első rendezése az V. Henrik volt, de ezután is szívesen nyúlt Shakespeare műveihez, ő dirigálta a Sok hűhó semmiért, a Lóvátett lovagok, az Ahogy tetszik és a Hamlet filmváltozata is. Akciót nem igazán dirigált még, 1992-ben készítette a Meghalsz újra filmet, ami inkább thriller volt. Szerepelt azért sci-fi akcióban, a Vadiúj vadnyugatban.

Legutóbb Mattgew Vaughn kezében volt a gyeplő elég sokáig, de aztán kiderült, hogy az ő elképzelése teljesen más, mint a Marvel stúdióé. Vaughn a mitológia Thort ültette volna vászonra, a Marvel pedig természetesen a saját képregényhősét akarta a vásznon látni, ezért Vaughn távozott (mellesleg az elképzelése 300 millióba került volna). A Marvelnek sietnie kell, hiszen 2010 június 10.-ére ki van tűzve a bemutató, aztán egy évre rá pedig érkeznek a Bosszú Angyalai, akik között ott van Thor is.

A forgatókönyvet Mark Protosevich írta, a történetben Thort arroganciája miatt Odin a Földre küldi, hogy megtanulja mi az az alázatosság.

http://www.variety.com/article/VR1117993032.html?categoryid=13&cs=1
http://www.superherohype.com/news/topnews.php?id=7686

http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/thor.gif
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 29. - 12:29:04
A mitológiai Thor tényleg hülyeség lett volna, nem is csodálom hogy gyorsan lecserélték a rendezőt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 29. - 12:55:50
Én szívesen látnám Thor ellenségeként Lokit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 29. - 13:49:37
A Marvelnek sietnie kell, hiszen 2010 június 10.-ére ki van tűzve a bemutató, aztán egy évre rá pedig érkeznek a Bosszú Angyalai, akik között ott van Thor is.

Hát ha ez a helyzet, akkor elég félő, hogy ezek a filmek, de főleg az angyalok csúszni fog.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Szeptember 29. - 14:07:13
Én személy szerint erősen csodálkoznék, ha 2012 előtt bármiféle BA-film szóba kerülne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 29. - 14:29:30
Szerintem azért be tudják hozni, ha komolyan nekiállnak. Viszont, ha pontosan kész lesz mind a két film, félő, hogy az egyik elég összecsapott lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 29. - 14:35:06
Már miért lenne összecsapott? Gondolhatod, hogy nem egy stáb fogja készíteni az összes filmet. Már biztos, hogy mindegyikhez ki van választva, hogy melyik filmen melyik stáb fog dolgozni. Most már csak a rendező és szinészvadászás zajlik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 29. - 15:54:17
Engem legjobban a BA film érdekel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Szeptember 29. - 16:30:21
Engem legjobban a BA film érdekel.

remélem tényleg sikerül valami épkézláb dolgot kihozni az egészből. Szóval én inkább csak reménykedek, hogy nem csalódottan fogok távozni a moziból.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 29. - 17:13:37
A BA-tól én egyedül a költségvetés miatt félek. Ha összeadjuk a Vasember, Hihetetlen Hulk, Thor, Kapi büdzséjét, szerintem az 500 milkót simán túllépi. Ha egy filmbe tesznek bele ilyeneket, az elég húzós lesz. :roll: Mindenesetre várom.
: 2008. Szeptember 29. - 17:03:17
Joker-film? ( :stupid:)
Brett Ratner, a Csúcsformában-sorozat, az X-Men 3 vagy a Prison Break pilotfilmjének rendezője, miután meglebegtette egy Guitar Hero-film tervét, egy interjúban arról beszélt, hogy szívesen készítene egy Batman-spinoffot, mely Joker karakterére koncentrálna.
A szuperhős képregények műfaja pedig erre remek lehetőséget ad, hiszen füzetformában sem ritka, hogy nagyobb hőscsapatok egy-egy tagja kap saját képregényt, mint ahogy neves gonosztevők, nemezisek is többször kaptak önálló sztorit.
A filmvilágban az X-Men rajongói jövőre egy önálló Rozsomák-történetben mártózhatnak meg, de mivel a nézők érdeklődéséből Ratner azt a következtetést szűrte le, hogy nem tudnak betelni Gotham világával, ezért szerinte egy Joker-film, mely a bűnöző eredetét mutatná be, ugyancsak számottevő érdeklődést generálhatna.
"Gyerekként Batman volt a hősöm, és kicsit féltékeny is vagyok, hogy nem rendezhettem meg a filmet, bár Nolan is remek munkát végzett. Szerencsére azonban annyi általam kedvelt karakter van a Batman-sztorikban, hogy a leágazások száma szinte végtelen lehet." - így Ratner, majd folytatta a nézői érdekélődés által kijelölt iránnyal kapcsolatban, hogy: "...mostantól kezdve még vagy 50 évig fogunk látni szuperhős filmeket a mozikban."
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 29. - 17:52:15
Én is olvastam erről a tervéről külföldi oldalakon, de akkora marhaság hogy ihaj. Nagyon erős feltünési viszketegsége van az ürgének. Ezt főként azért mondom, mert Downey jr. akarja Joker szerepére.  :stupid:
http://www.worstpreviews.com/headline.php?id=10227&count=0
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 29. - 18:12:01
Jaja. Nem kap jó munkákat most meg vergődik. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 29. - 18:20:12
Nem tudom, hogy lehetne összehozni Joker mozit, hiszen még képregényben sem ismerjük a bohóc eredetét.
Amúgy Downey jr. nem egy rossz ötlet.
És szerintem a szuperhős - filmek sokkal tovább fogják húzni, mint 50 év.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 29. - 18:42:20
De ismerjük az eredetét, csak van belőle 3 féle eredettörténet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 29. - 18:59:16
Szerintem pedig biztos nem fogják 50 évig húzni a képregényfilmek. Hamar ráfognak unni, szerintem kb még 10 éve van hátra, aztán le is cseng ez a műfaj is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 29. - 19:06:54
Bizony mindennek van egy kifutási ideje. Úgy saccolom 2020-ra ez is lecsitul.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 29. - 20:20:15
Downey-t? :surp: Ez sík hülye.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 30. - 08:27:36
De ismerjük az eredetét, csak van belőle 3 féle eredettörténet.
Szerintem az első 2 még úgy ahogy lefedte egymást, de azután nagyon nem értettem, minek kellett még több.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 30. - 08:53:15
Pont ezért, zavart kelteni a fejekben, hogy még komplikáltabbá tegyék a figura amúgy is összetett személyiségét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 30. - 09:10:40
Nem tudom, hogy mennyiben lesz komplikáltabb attól a figura, hogy időnként egy-egy író megpróbálja ráhúzni a 89-es Batman film beli eredettörténetét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Szeptember 30. - 10:40:51
A Marvel és a Paramount kiadta a már biztosan elkészülő képregényfilmjeinek amerikai bemutatási dátumát.

Iron Man 2 - 2010. május 7. 
The Mighty Thor - 2010. július 16.
The First Avenger: Captain America - 2011. május 6.
The Avengers - 2011. július 15.

http://www.comicbookmovie.com/comic_news/news/?a=5062
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 30. - 10:49:10
Ez a Ratner egy P*cs, már bocsánat. Az egy dolog, hogy feltűnési viszketegsége van, de még hülye is. "bár Nolan is remek munkát végzett" - fordítás: "szeretném, hogy engem is hozzá hasonlítsanak." Joker attól is lett félelmetes, mert nem ismerjük az eredetét. Valahol a városban felnőhetett úgy egy ember, hogy ilyen eszelős alak váljon belőle. Szerintem ezt a legjobb így hagyni, különben inkább csak B kategóriás filmet lehetne csinálni belőle.
Downey meg tényleg nem illik Jokernek.  :stupid:
Még 50 év képregényfilm? Na persze. Addigra már nem marad egy utolsó mellékszereplő, akiről még nem készítettek filmet. :D Szerintem is a 10 év reális.
Ratnert is elküldeném Boll mellé egy lakatlan szigetre. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Szeptember 30. - 11:29:14
De ha már Boll ott van, akkor nem lakatlan.  :D
Egyébként még mindig kitartok amellett a véleményem mellett, hogy a nagy Joker mánia Heath halálának az eredménye, és ennek tudható be, hogy "az emberek nem tudnak betelni Gothammel". Egy különálló film Jokerről pedig nem csak hülyeség és tuti bukta, de kegyeletsértőnek is tekinthető.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Szeptember 30. - 16:48:33
Azért nem teljesen egyezik meg a két eredettörténet sem. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 30. - 17:39:37
Nem, de a GYT-ben Joker említi is, hogy mindig máshogy emlékszik, a másik pedig nagyban hasonlít rá, csak néhány helyen tér el, ami betudható a "máshogy emlékezésnek". Vagy nem a HR-ről van szó? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 30. - 18:52:58
Mégis a GYT-t tartják a legtöbben a valódi Joker eredetsztorinak, megjegyzem, szerintem is messze az a legjobb.
És igen, a másik, amelyikre gondoltam a The Man Behind the Red Hood.
A többi már csak sz*rkavarás, meg "én is akarok írni egy Joker eredetsztorit" kategória.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 30. - 19:12:34
Ja, akkor bocsánat, azt hittem, hogy a Hush visszatér.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Szeptember 30. - 19:29:23
Hush!
Az első sztori valami szenzációs volt.
Nagyon várom a folytatást. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Szeptember 30. - 19:39:35
Mondjuk a Hush visszatér az még annyira nem gáz, az még elég elfogadható kiegészitése a Gyilkos tréfának, az igazán komoly bajok még ezután jöttek.
Habár a Jack név már itt is befigyel, de itt legalább nem derül ki, hogy Joker a maffia bérgyilkosa volt, és egyéb nyalánkságok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Szeptember 30. - 20:03:49
A Jack név már a WB Batman rajzfilmben is szerepelt. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Szeptember 30. - 20:08:00
Jack-et már máshol is olvastam (vagy hallottam)i, de ez a maffia-dolog elég hülyeség. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Szeptember 30. - 21:31:00
Mondjuk a Hush visszatér az még annyira nem gáz, az még elég elfogadható kiegészitése a Gyilkos tréfának, az igazán komoly bajok még ezután jöttek.
Habár a Jack név már itt is befigyel, de itt legalább nem derül ki, hogy Joker a maffia bérgyilkosa volt, és egyéb nyalánkságok.

Kiegészítése? Ugye nem mondod komolyan? ;D
Teljesen máshogy mesélik el Joker eredetét, mint a Gyilkos tréfában :-\(mondanám, hogy olvasd el, de már leszedtük, mondjuk nemsokára papíron is meglesz :taps:)
Totál kusza, körítve a rengeteg ellentmondással, kb mint a Pókember múltja vs. Strazinszky...
Én nagyot csalódtam benne :'(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 01. - 11:38:25
Nem úgy emlékszem, hogy teljesen más volt. A lúzersége ugyanúgy megmaradt, egyedül a feleség ügye rémlik máshogyan, de ez betudható annak, hogy mindig máshogy emlékszik a dolgokra. De igaz, régen olvastam, lehet nem pontosak az emlékeim. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 01. - 16:14:59
Bár több jelenetet már előre felvettek a 3. részhez, de a komolyabb munkák 2009 februárjában kezdődnek a Batman 3. forgatásán. Legalábbis a Batman on Film rajongói portál szerint. Az infójuk Christopher Nolan stábjához közeli forrásból van, a rendező viszont még nyilatkozott semmiről.
http://cinemablend.com/new/Batman-3-Starts-In-Spring-2009-10377.html

A Mad Max rendezője, George Miller lecserélte Batmant: Christian Bale helyett Armie Hammer játssza a köpenyes igazságosztót a Justice Leauge mozifilmben. A filmet még az írósztrájk idején jegelték, de már körvonalazódik a 2009-es ausztráliai forgatás. A Justice League: Mortal a rendező tervei szerint 2011-ben kerül a mozikba.
http://uk.eonline.com/uberblog/b30990_Holy_Double_Take__Batman__Here_Comes_a_New_Caped_Crusader.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 01. - 19:34:31
Na ne szórakozzanak már. Bale nélkül Batman, miközben még szerződés köti a karakterhez? Nekem ez nem fekszik. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Október 01. - 19:43:43
A Mad Maxnek mi köze van Batmanhez?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 01. - 19:44:29
Az első négy filmben három színész játszotta őt. Úgyhogy nem mondanám világrengető katasztrófának. Egyébként is a második film csak megerősített engem, hogy Bale-nek legfeljebb a hangja jó Batmannek. De a Bruce Wayne-étől se voltam annyira elszállva, igaz, azt szépen hozta (ha már Clooney-nál ilyen hülye módon kihagyták a remek alkalmat).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 01. - 19:52:30
A Mad Maxnek mi köze van Batmanhez?
Most nem azért, de te elolvasod egyáltalán azt amit mások írnak? Mert tisztán kivehető, hogy ugyanaz fogja rendezni a JLA filmet, aki a Mad Maxat is rendezte. Csak mivel sok rendezőnél maga a név nem mondd semmit az átlagembernek, ezért írják a neve elé vagy mellé, hogy:
Idézet
A Mad Max rendezője, George Miller

Inkább olvass el többször egy hírt, mielőtt nekiállsz kérdezősködni. Így könnyen megértheted, mégha elsőre nem is volt tiszta számodra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 01. - 20:13:33
Az első négy filmben három színész játszotta őt. Úgyhogy nem mondanám világrengető katasztrófának.
Nekem az se jött be. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 01. - 20:50:49
Sokan szídják Tobey-t, hogy Peter Parker nem ilyen méla ember, de ugyanez érvényes Bruce Wayne-re is. Bale kicsit olyannak tűnik, mintha mulya lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 01. - 21:04:50
Talán az üveges, bamba tekintete miatt, ami az első részben az első felbukkanásától a kiképzésén át Batman elvileg szúrós pillantásáig elkísérte? Tiszta déja vu érzésem volt, mintha csak Anakint néztem volna az SWIII-ban. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 01. - 21:02:58
Nem baj, én akkor is jobban szeretném a JL-ben Bale-t látni Batmanként.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 01. - 21:11:20
Nekem mindegy Batmant ki játssza, csak Superman legyen Tom Welling, de minimum Dean Cain.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 01. - 21:12:02
Én annak örülnék a leginkább, ha Bale lenne Batman, és Welling lenne Supi. :roll: :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 01. - 21:17:40
Oké, megegyeztünk. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 01. - 21:24:49
Én Cain-nek jobban örülnék Supiként, Wellinget nem csípem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 01. - 21:27:06
Cain-nel össz-vissz két bajom lenne: kissé kiöregedettnek érzem, és az állandó karba tett nézés. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 01. - 22:56:23
Bár még csak teaser, de ez már AZ. Nézzétek meg amíg a stúdió le nem törölteti.

https://www.youtube.com/watch?v=6XBYkdtkM0o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 02. - 06:52:37
Már késő, letörölték. Viszont elmondhatnád hogy mi is volt ez az AZ, mert most már kiváncsi vagyok rá.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Október 02. - 07:43:50
Én is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 02. - 09:11:31
Amíg élt, kamerás Dragon Ball teaser volt. De próbáljátok meg ezeken a linkeken. Ugyanazt a videót hozza be mind. Az egyik csak működik. (Jelzem amikor most felteszem még nézhető)

http://www.youtube.com/watch?v=zCZn8OOqKzQ

http://www.youtube.com/watch?v=ixPEN3kPwaA

http://www.youtube.com/watch?v=xqGTft3uY-Q
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 02. - 09:14:27
Ha már az elején megmondtad volna, hogy Dragon Ball, akkor nem kellett volna ennyit szenvedned vele, meg engem sem kínzott volna a kiváncsiság, mert ez AZ ami a legkevésbé sem érdekel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 02. - 10:12:15
Talán az üveges, bamba tekintete miatt, ami az első részben az első felbukkanásától a kiképzésén át Batman elvileg szúrós pillantásáig elkísérte? Tiszta déja vu érzésem volt, mintha csak Anakint néztem volna az SWIII-ban. :)
Ugye tudod, hogy most az eleteddel jatszol? :deadpool:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 02. - 10:50:55
Én sem értem, mi volt a baj a SW3-al. Anakinnek volt pár nézése, ami nagyon ott volt, a film maga meg szerintem a legjobb a hat közül. :) Engem inkább Natalie Portman zavart.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 02. - 10:56:03
Én se. Nekem is a kedvenc részem. Anakain abban a részben tényleg nagyon jó volt. Ahogy szvsz Bale klasszisokkal jobb Bruce Wayne, mint az összes többi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 02. - 11:00:02
Ahogy szvsz Bale klasszisokkal jobb Bruce Wayne, mint az összes többi.
Bruce Wayne-nek nagyon jó, nekem Batmanként nem tetszett az elvágták-a-hangszálaimat hang.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 02. - 11:49:33
Az SW3-mal nincs különösebb baj...
azon kívül, hogy az első két epizód giccsparádéja és a klasszikus trilógia űrwesternes hangulata után a nyakunkba szakad egy pszichohorror. Bár ezt még elviseltem. Amikor azonban angolul nézve a bociszemek mellé mindenkinél egy tök beállt fahang társult az összes érzelmi reakcióhoz, akkor az már kicist erős volt (kivéve Palpatine-t, aki meg a leleplezésénél anynira túljátszotta, hogy az félelmetes). (Cinizmus ON: Direkt végignéztem a stáblistát, mert komolyan arra gondoltam a végén, Uwe Boll is részt vett a fogatáson... cinizmus OFF) Talán ez az egyetlen film az elmúlt jópár évből, amit inkább szinkronosan nézek, mert úgy még élvezhetőbb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 02. - 12:00:08
Idézet
mindenkinél egy tök beállt fahang társult az összes érzelmi reakcióhoz
Na igen, ez főleg Anakinnál volt zavaró. Főleg, mert először magyarul láttam. A harmadik rész szinkronja (is) sokkal jobb az eredetinél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 02. - 12:17:46
Olvassátok el a könyvet, úgy sokkal jobb és a színészek sem zavarnak. ;) :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 02. - 13:42:08
Olvastam már párszor, az is tetszett. A jelenetek többségét sokkal részletgazdagabban mutatták be, mint a filmben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 02. - 14:03:01
Hayden Christensen egyébként is vmiért a Gloden Globe jelölése után elfelejtett egyébként színészkedni (legalábbis a Jumperben csak azért nem szurkoltam Samuel L. Mothafucka' Jacksonnak, mert ő még irritálóbb volt az egész filmben).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 02. - 14:01:54
A jelenetek többségét sokkal részletgazdagabban mutatták be, mint a filmben.
Igen, és a motivációk is sokkal érthetőbbek, több idő/hely van kifejteni, amit pár nézésben kéne/kellett volna átadni.

Hayden Christensen egyébként is vmiért a Gloden Globe jelölése után elfelejtett egyébként színészkedni
Akkor jó, hogy óvakodtam megnézni más filmben. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 02. - 15:01:50
Ma 25 percet mutatnak be a Watchmen-ből Los Angelesben néhány kiválasztott újságírónak. Fenntartva annak a látszatát mintha a Warner nem épp egy qrva nagy per előtt állna, hogy a rajongóknak is bemutathassák egyáltalán a filmet. A teljes film hossza 2 óra 43 perc lesz, bele lehet fáradni, Zack Snyder nem is fogja rövidebbre vágni. Snyder elmondta ezen kívül, hogy ha a Warner el akarná készíteni a folytatását (akár sequel akár prequel) a filmnek, ő abban már biztos nem lesz benne, de egyébként is reméli, hogy a stúdió nem lesz olyan hülye, hogy ezen gondolkozna. A sztoriban nem lesz változtatás a képregényhez képest, hűen követi azt (Reméljük meglátjuk). A következő előzetes pedig Quantum of Solace előtt lesz majd látható, azaz november 14.-én.

Snyder ezen kívül beszélt a 300 folytatásáról is. Frank Miller éppen készíti a 300 képregény folytatását, ő írja és rajzolja is egyben, Snyder nem szól bele egyáltalán, Millerre van bízva minden. Ha elkészül akkor kezdenek hozzá a forgatókönyvnek is. A sztori thermopülai és a plateai csata között játszódik majd. A plateai csata volt a végső nagy ütközet Görögország déli részén a görög-perzsa háborúban. Kr. e. 479-ben a görögök csapatok 40.000 főt számláltak, míg a perzsáknál 120.000 harcos állt készenlétben.
http://showhype.com/story/warner_bros_showed_25_minutes_of_watchmen_tonight_in/
http://aceshowbiz.com/news/view/00018769.html

Maci Laci mozifilm

http://www.slashfilm.com/2008/10/01/yogi-bear-hybrid-movie/
Filmet készítenek a Maci Laci klasszikus Hannah-Barbera rajzfilmsorozatból. A Warner stúdió az Alvin és a mókusok mintájára élő szereplős filmet képzel benne CGI  figurákkal. Tehát az emberek valódiak lesznek, de Maci Lacit és társát, Bubut trükkökkel helyettesítik. Ash Brannon lesz a rendező,  aki a Vigyázz, kész, szörf! és a Toy Story 2 társrendezője volt, a forgatókönyvet pedig Joshua Sternin and Jeffrey Ventimilia írja.

Maci Laci 1958-ban tűnt fel a Huckleberry Hound Show-an, ami szintén egy klasszikus rajzfilm. 1961-ben megkapta a saját rajzfilmjét is, ami kb. fél évszázadon át műsoron volt.

A mesében Maci Laci a Jellystone Park-ban éldegélt és a látogatóktól csórta el folyton a kaját, ezért a vadőrrel folyton összetűzésbe keveredett.

Foxi Maxi film mikor lesz?  :o


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 02. - 15:05:03
Foxi Maxi film mikor lesz?  :o
Én Atom Anti és Mormogi Család filmet akarok.  :pogo:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 02. - 15:07:36
Foxi Maxi film mikor lesz?  :o
Rögtön az élőszereplős tom&jerry film után. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 02. - 15:07:58
1 éven belül tuti azt is bejelentik.

A mai napig sírva fakadok a röhögéstől amikor Foxi Maxi előadja az "Oh te drága Clementina" kezdetű dalt. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 02. - 15:10:33
Idézet
Snyder ezen kívül beszélt a 300 folytatásáról is. Frank Miller éppen készíti a 300 képregény folytatását, ő írja és rajzolja is egyben, Snyder nem szól bele egyáltalán, Millerre van bízva minden.
És az miről fog szólni? A 300 spártai zombiként újjáéled?
Millert sose kedveltem, mert szerintem egy túlreklámozott, közepesnél vmivel jobb íróból egy agyonreklámozott, fantáziátlan, pocsék íróvá vált, és túlságosan is beképzelt f* lett. De mindeddig tiszteltem benne, hogy van egy határ, amit nem lép át. Ez viszont már önmagában olyan szánalmas, hogy lassan én szégyellem magam (mert ő biztos nem fog). De akkor már írja meg a Titanic 2-t is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 02. - 15:12:44
Olyan szaga van az egésznek, mint amikor a Marvel Zombik után valaki felvetette poénból a Marvel Apes-t és végül megcsinálták. Aztán április 1.-én befutotta a világot a beköpés a 301-ről, és Miller van olyan eszement hogy megcsinálja. Snyder meg asszisztál az őrületéhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 02. - 15:15:25
És ezzel az egésszel milyen szépen fognak keresni... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 02. - 15:16:01
Én is asszisztálnék, párszáz millió dollárért.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 02. - 16:25:02
Már ha kapnak annyit belőle. Ha már Miller az egyetlen megmaradt erényét, a minimális méltóságát eladja,akkor leglaább tényleg egy zsák lóvéért tegye. Bár kicsit reménykedem, hogy ha megteszi ezt a marhaságot, a szakma kinézi magából.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 02. - 17:47:15
Én Barba Papa filmet követelek!

Nekem ilyen gondjaim amúgy nem voltak a 3. résszel...még az ep2 is jó volt, bár még érződött rajta az ep1 vakvágánya.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 03. - 11:08:49
Most már itt vannak a hivatalos trailerek a Dragon Ball filmhez. Nem kamerás, eredeti anyagok.

http://www.thedragonballmovies.com/wp-content/uploads/dragonballlegendss-channel.flv

http://www.thedragonballmovies.com/wp-content/uploads/dragonball-teaser-trailer-1.flv

Bizonyára emlékeztek, amikor egy leleményes designer elkészítette a Batman járgány autobot verzióját, emlékeztetőül íme:
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/tumblerhi.jpg

most pedig előrukkolt Michael Bay nagy filmjében, az Armageddon-ban látott fúrójármű, az Armadillo robot verziójával:
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Transformers_2/armadillo05.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 03. - 14:17:37
Ezeket a képeket valójában nem a Tf desingerei csinálják? Mert nagyon profin meg vannak csinálva, túlságosan is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 03. - 15:13:27
A fáma szerint a két srác aki ezeket csinálja, nicknevük szerint Jolin és Jester, elküldték vázlataikat és conceptjeiket Ben Procternek, aki a lead designer, és Bay-nek is. Azok meg annyira rácuppantak, hogy az ő terveik alapján készítik el pl Devastatort. Nem csoda hogy profinak látszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 03. - 15:31:30
Jó az a Batmanes TF járgány. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 03. - 19:51:36
Egész kellemesen csalódtam a DB-ben, a képeken sokkal de sokkal ratyibbnak tűnt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 05. - 12:24:31
Megjött az első olyan kép, amelyen a Kick Ass főhősének álruhája látható, egyenlőre egy kaszkadőrön.

(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Kick_Ass/Forgatas/965653124.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 05. - 12:35:47
Hm, akkor a főhős se lesz már éppen egy növésben lévő, eléggé alacsony kölyök...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Október 05. - 18:04:36
Kicsit visszatérve szerintem a Garfield után simán megcsinálhatnának egy Tom&Jerry filmet.
Mondjuk a Garfield egy számítógépes macsek volt a filmben, de hány olyan film van, ahol alámondják az állatoknak a hangot.
Sima ügy lenne egy Tom&Jerry.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 05. - 20:13:26
Az egészestés Tom& Jerry rajzfilm is eléggé latymatag lett (ráadásul eléggé másolta a Turpi úrfi rajzfilmet... vagy fordítva, azt hiszem, elég közel voltak egymáshoz), úgyhogy nem hiszem, hogy bármi jót kihoznának belőle. A T&J egyébként is a komikus erőszakra épül, a későbbi húszperces sorozat is már meglehetősen gyenge lett, talán még a kölyök Tom & Jerry-s sorozat volt úgy-ahogy nézhető.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 06. - 19:09:26
Találtam egy nagyon hangulatos kis videót, amiről ordít hogy fake, de akkor is tetszik. A készülő Amerika Kapitány filmhez hoztak össze egy teaser-t. :cap:

http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=43854027
: 2008. Október 06. - 15:40:04
Kick Ass forgatási videók

1
http://www.youtube.com/watch?v=zfdw3nAJql4

2
http://www.youtube.com/watch?v=KNWyquqwm2M

3
http://www.youtube.com/watch?v=PXFU-Uco7o8

4
http://www.youtube.com/watch?v=hjjvfiZavC4

5
http://www.youtube.com/watch?v=yJfWEFgeNeA
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 07. - 14:21:08
Újabb Watchmen-werkvideó került fel a netre. Ezekből a videókból annyi van már mint a szemét, és lassan ha egybegyúrják van olyan hosszú mint az egész film. Kiváncsi leszek, ha a Fox nem alázza porig a Warnert, és végül DVD-n is kijön a film, mit fognak arra pakolni az extra lemezre, ha már most ennyi mindent megmutattak. Elkalandoztam picit, naszóval, ezúttal a készítők Dr Manhattan speciális ruháját mutatják meg, amin négy hónapig dolgoztak, hogy a filmben majd kéken világítson. Ez azért is érdekes, mert a doki a képessége elnyerése után seggpucér. Volt is találgatás a neten, hogy látni lehet-e majd a... tujjátokmit
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Watchmen/manhattan.jpg    :o :roll:  Ha már annyira odavannak a készítők a képregényhűséggel.
http://www.scifi.com/scifiwire/index.php?category=14&id=61074

Ja igen, amíg el nem felejtem. Megtaláltam azt a forgatókönyvet, amelyet Sam Hamm (a szüleinek kiváló lehetett a humorézéke) írt 1989-ben. Mint jól tudjuk, a Fox 1986-ban szerezte meg Alan Moore regényének jogait, és azon frissiben filmet is akartak forgatni belőle. Ez főként azért hiúsult meg, mert Moore hevesen ágált a forgatókönyv ellen, de most íme itt a könyv, amiből kiderülhet hogy miért:
http://www.watchmencomicmovie.com/downloads/watchmen-script-hamm-1989.pdf

Viszont 2003-ban, David Hayter aki jelenleg is a Watchmen forgatókönyv írója, papírra vetett egy másik verziót, tessék:
http://www.sendspace.com/file/dhl9pk
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Október 07. - 15:00:42
Szerintem szegény Manhattan töketlen lesz... ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 07. - 17:42:42
A TF2-es Devastator-ról se kép se hiteles concept nem jött még, azt viszont nyilvánosságra hozták, hogy az őt alkotó robotok milyen járművé válnak:
O&K/Terex RH400 - Hydrolic Mining Excavator
Caterpillar 992G - Wheel Loader
Caterpillar 773B - Dump Truck
Mack Cement Mixer
Komatsu HD465-7 - Articulated Dump Truck
Kobelco CK2500 - Truss Crane
Caterpillar D9L - Bulldozer
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Október 07. - 20:43:00
A Tom Jane - es Megtorló nagyon tetszett.
A Dolph Lundgren - esnek csak a trailerét láttam.
Örülnék, ha az új remake után nemcsak remake - ek, hanem folytatások is jönnének.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 07. - 21:21:08
Ramayan 3392 A.D film indiai képregény alapján
A Ramayan 3392 A.D. indiai képregényből filmet és online játékot is készítenek. A képregény Deepak Chopra and Shekhar Kapur ötlete alapján készült. Mandalay Pictures vette meg a jogokat. A sztori a posztapokaliptikus jövőben játszódik, a nukleáris háborúk után az emberiség maradéka nem nyugodhat, ugyanis démonok özönlik el a Földet és az túlélőknek velük kell felvenniük a harcot, a főhös egy kék bőrű harcos herceg.

John Collee írja majd a foragatókönyvet, aki a Kapitány és katonát és a Táncoló talpakat is írta, kinézett rendező még nincs. A producer Cathy Schulman, Mark Canton (300) és a képregény kiadójának a fejesei, Gotham Chopra és Sharad Devarajan pénzügyileg támogatják a produkciót az Atmosphere Entertainment-tel.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 07. - 22:53:57
A képregény amerikai (a Virgin adja ki... igen, az a Virgin, ami évtizedek óta ad ki lemezeket és játékokat), csak az alkotók és az ötlet indiai. Ebben a hírben csak azt furcsállom, hogy nem is ez a legnépszerűbb az indiai témájú képregényeik közül, hanem a Devi. Bár a Rámájána újrája valóban érdekes ötleteket tartogat. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 08. - 13:51:46
Mivel már egy hónap sincs a Hulk dvd megjelenéséig, geek emberkék gúvadt tekintettel merednek számítógépeikre, hogy találjanak valami apró nyomot arra, hogy Leterrier nem kamuzott és Amerika Kapitány benne van a filmben. A következő videó elemzést tartják eddig a legjobb bizonyítéknak amelyben Hulk és Abomination csatája közben, Abo mellett szaltózik egy alak, akit a Kapitánynak vélnek. Én 15-ször, igen pontosan 15 alkalommal néztem meg a videót, hogy meggyőződjek a dologról, de azon kívül, hogy valami vagy valaki tényleg van ott - alig kivehetően - Abo mellett, nem merném teljes bizonyossággal állítani, hogy tényleg AmKap-ot láttam. Hátha nektek jobb a szemetek.
https://www.youtube.com/watch?v=imxcwwUza6I
: 2008. Október 08. - 11:46:07
Új design-t és funkciókat kapott a  :headscratch: 3. első  :headscratch: Megtorló film weboldala, nagyon ajánlom az Enter The Warzone menüpontot. :nezze:
http://www.punisherwarzonemovie.com/

és újabb kép a Kick Ass főhősének kaszkadőréről:
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Kepregeny_filmek/Kick_Ass/Forgatas/kickassstunt-440x416.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 09. - 18:17:37
Tartozom egy helyreígazítással. Nemrég szóba került a Jonah Hex film, amelynek Thomas Jane lett volna a főszereplője. Nos mára kiderült, hogy TJ továbbra is xar-al eszi a palacsintát, és a stúdió végképp megvált tőle többszöri nézeteltérésekre hivatkozva.
Az új infók szerint Josh Brolin lehet a főszereplője a Jonah Hex képregényfilmnek. A filmet Mark Neveldine és Brian Taylor fogja rendezi, ők készítették a Crank- Felpörögve akciót is. Josh Brolint legközelebb Oliver Stone rendezésében láthatjuk, a W.-ben George W. Busht alakítja, az előzetes kritikák szerint a film felemás, bár Brolin alakítását dícsérik.
Pár apróság a képregényről: A figura először a 1970-es években futó All-Stak Western kiadványokban tűnt fel, majd külön címet kapott, amely 10 éven keresztül futott. 2005-ben a DC kiadó ismét elővette Hexet. A főhös legfőbb jellmezője, hogy az arca jobb felén egy hatalmas nagy sebhely látható és a Konföderáció egyenruháját viseli na meg kalandjai végén mindig kifröccsen némi (néhány hektó) vér is.
http://hollywood-elsewhere.com/2008/10/sci-fi_gunsling.php

A másik hír, hogy elkezdődött a Green Lantern film szereplőválogatása, és az elsődleges kiszemelt Hal Jordan szerepére, Ryan Gosling.
http://www.firstshowing.net/2008/10/08/warner-brothers-wants-ryan-gosling-for-green-lantern/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 09. - 18:22:41
Ryan Goslingot valahogy nem tudom elképzelni szuperhősszerepben, de nagyn jó színész legalább.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 09. - 18:26:34
Hát nem tudom.  :headscratch: Én eddig igazából csak a Kísérleti Gyilkosságban láttam ami ritka rossz volt, Snadra Bullock ide vagy oda. A másik amit láttam vele az a Szerelmünk Lapjai, ami visznot szép film, úgyhogy nálam eddig egál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 09. - 19:58:26
Én eddig semmiben nem láttam a krapekot, de valahogy nekem furcsa feje van. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 09. - 23:08:08
Van egy pár Jonah Hex képregényem, és nagyon jó! Valahol átmenet a Preacher és egy sima western között. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 10. - 14:49:08
Tegnap derült ki, hogy a Transformers 2 egyik autója, a Chevy Beat, a Skids nevű autobot lesz.
(http://jalopnik.com/assets/resources/2008/06/chevybeattop-thumb.jpg)

(http://images2.wikia.nocookie.net/transformers/images/6/69/Skidsg1.jpg)

http://jalopnik.com/5061139/transformers-2-caught-at-air-force-base-chevy-beat-bot-to-be-skids
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2008. Október 10. - 16:38:20
Gondolom ő lesz a legjobb a városi bevetéseken...  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Október 10. - 16:54:02
vagy ha két kocsi közé kell beparkolni egy nagyon nagyon szűk utcában ^^
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 10. - 19:44:58
2 filmet mondok neked kapásból: és nem is régiek...Half Nelson és Plasztik szerelem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 10. - 20:29:09
Az Amerika Kapitány film főgonoszának maszk tesztje

https://www.youtube.com/watch?v=Djhs-U-2PWA
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 10. - 20:52:22
Nem néz ki rosszul. A sok képregényfilm jótékony hatása, hogy minden nagyobb Marvel gonoszt láthatunk élőben is.  :D
Jó lett volna egy Silver Surfer film, hátha Thanos is bejátszott volna.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 10. - 21:09:16
Egyedül a csontos orrnyílás hülye benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 11. - 09:19:25
Nagyon tetszik! :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 11. - 10:58:34
Szerintem tök jól megcsinálták! :)
Én Lokira leszek kíváncsi... :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 14. - 17:50:13
Ma megint kapunk egy concept-et a Transformers 2.-ből, ami egyrészt biztosan álca, másrészről gondosan eltüntették a nevét.  :drying: Viszont az alkatából arra következtetek, hogy Frenzy testvére, Rumble lesz a delikvens. De nézzétek meg ti is:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Transformers_2_-_Revenge_of_the_Fallen/Concept/TFFanDesignUnknown.jpg)

Valamint egy szép videó az F-35 Lightning II-ről ami ugyebár Starscream földi alakja.
https://www.youtube.com/watch?v=I9QpDw9-li8

Végezetül lássunk néhány elvetemült TF rajongót, akiknek nagyon sok az idejük, és komoly orvosi segítségre lenne szükségük, bár már úgyis késő.

https://www.youtube.com/watch?v=epEjByo2G-M

http://jalopnik.com/5061711/home+made-autobots-protect-chinese-scrap-yard-from-decepticon-invasion
: 2008. Október 14. - 14:02:27
Most Érkezett

Terrence Howard-ot, aki a Vasember filmben Rhodey-t alakította, a Marvel Stúdió lecserélte. Konkrétan nem hivatkoztak arra, hogy miért menesztették a színészt, aki a folytatásokban a War-Machine páncélt is felölthette volna, de nagy valószínűséggel financiális okok állnak a távozása mögött. Természetesen nem maradunk azért James Rhodes és War-Machine nélkül, hiszen máris megvan (de gyorsak voltak) az új Rhodes 2.0, az Ocean's Eleven filmekből ismert Don Cheadle.
(http://img.timeinc.net/time/daily/2007/0705/br10qcheadle_0528.jpg)
http://www.comingsoon.net/films.php?id=44655
http://www.imdb.com/title/tt1228705/news#ni0583576
Anthony Stark szerepében továbbra is Sherlock Downey-t csodálhatjuk, visszatér Paltrow, mint Pepper Potts, és a rendezői székben sem történt változás, amelyet Jon Favreau foglal el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Október 14. - 18:52:48
Király ez a TF videó, az összes, nekem a fan videó is tetszett ^^  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 14. - 20:21:43
Már megint egy színész-váltás. De nem szeretem. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 16. - 09:50:04
Kicsi gyerek korom óta két dologért rajongtam, a képregényekért, és a Star Trek-ért. A következő Star Trek mozifilm 2009. májusában lesz látható és eddig nem igazán záporoztak róla a hírek, csak néhány karakter poszter és egy sejtelmes teaser jött ki. Most viszont beindult a promozás, hiszen novemberben jön az első hivatalos trailer és most 5 weboldal (EW, Joblo, IGN stb) 1-1 képpel szolgál az új részről, amely a legelső Star Trek sorozat minden szempontból modernizált előtörténete lesz. Juj de várom. :oh: De addig is itt van pár kép, és egy háttérkép az új NCC-1702 Enterprise-ról.
Csak összehasonlításképpen, ez volt az eredeti sorozat hajója:
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Star_Trek/Star_Trek_-_TOS/NCC-1702/Enterprise_5_hr.jpg
ez pedig az új/régi Enterprise
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Star_Trek/Star_Trek_XI/SOTL_Reimagined.jpg

http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Star_Trek/Star_Trek_XI&spgmFilters=
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2008. Október 16. - 10:16:43
Wáá! Imádom a Star Treket!
És nagyon várom az új filmet.Minden hírre vevő vagyok a filmel kapcsolatban.
Csak így tovább Ben. :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 16. - 10:23:27
A filmes galériámba már elkezdtem töltögetni a ST filmekkel kapcsolatos tervrajzokat, concepteket, posztereket CGI képeket. Több száz kép kerül majd fel, egyelőre még csak pár tucat van fenn, de hétvégén majd belehúzok.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 16. - 14:01:28
Nofene, kifogytak az ötletekből, hogy már az eredeti sorozathoz kell nyúlni, vagy mi?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 16. - 15:22:59
Ez nem az eredeti sorozat, hanem jóval korábbi időszakot felőlelő történet. Sok évvel azelőtt játszódik, hogy James Tiberius Kirk 5 éves küldetésére indult volna (lásd TOS). Ez persze nem azt jelenti, hogy Kirk és későbbi legénysége ne szerepelne benne, ifjú kadétként. Spock pedig ugyebár Syler lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 16. - 18:06:01
Ez az új Star Trek film a hardcore rajongók szerint botrányos. Én nem vagyok rajongó, nem is ismerem igazából a Treket, de ez nem valami megygyőző finoman szólva. Azon a poszteren, amin Syler meg Kirk van kb. inkább gondolna az ember egy Fiúk a klubból filmre, mint egy Trekre.

Howard lecserélését meg nem értem egyáltalán..ez mire volt jó? Az a srác tök jó volt a szerepében, francnak kelett lecserélni erre a palira. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 16. - 18:13:55
Howard lecserélését meg nem értem egyáltalán..ez mire volt jó? Az a srác tök jó volt a szerepében, francnak kelett lecserélni erre a palira. :drying:
Szerintem ennek pusztán gyakorlati okai voltak, biztos nem fért bele a páncélba. Don Cheadle viszont egy nagyon jó színész, és én szívesen fogom látni Rhodes szerepében.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 16. - 18:18:22
GYakorlati? Hát..ez elég hülyén hangzik. Eleve, anniyval biztosan nem nagyobb mint Downing Jr, szóval ha neki is csinálnának egy páncélt, ami ráadásul War Machine cucc lenne, ami mindig tele volt fegyverekkel meg ilyesmi, szerintem nem tűnne ki élesen, hogy annyival nagyobb az ő páncélja.
Másrészt, Tonynak anniy pénze van mint amennyi rizs van a Távol_keleten, nem hiszem, hogy a társáank., az egyik legjobb barátnak sajnálna csinálni egy új, méretre szabott páncélt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 16. - 18:24:46
Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez is olyan dolog, hogy soha nem fogjuk megtudni, miért is váltak meg attól a színésztől, aki eddig játszotta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 16. - 19:42:41
Anyám nagy Start trek-fan, úgyhogy biztos fog neki tetszeni. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 17. - 11:19:19
Az NCC-1701 dokkja

http://www.ncc-1701.com/
: 2008. Október 17. - 10:32:13
(http://img100.imageshack.us/img100/8470/warxt2gw7ux3.jpg)

Hááát... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Október 17. - 11:47:24
Olyan mintha csak oda lenne montírozva a feje. Bármilyen fejet könnyedén oda tudnék rakni a helyére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 17. - 11:58:58
Naná hogy oda van montírozva.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 17. - 12:01:56
Hááát... :roll:
Mi ez a "hááát"? Most mi bajotok van Don Cheadle-el? Szerintem tökéletes lesz a szerepre. Sokkal jobb lesz, mint a másik színész. Én pont róla nem tudtam elhinni, hogy ő Rhodes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 17. - 12:04:30
Úgy értettem, hogy hááát... nekem tetszik.  :) Eddig minden filmben amiben láttam jót alakított.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 17. - 17:09:56
Hulk gonosz lesz?
A legújabb hírek szerint a már régóta tervezgetett Bosszú angyalai film gonosza a nemrég magát immáron másodszor a mozikban kitomboló Hulk lesz.
A Marvel Studios nem szórakozik sokat és szuperhősök tömkelegét óhajtja ránk zúdítani - amit mi hősiesen tűrünk. A legérdekesebbnek azonban a Thort, Vasembert és az Első angyal: Amerika kapitányt összehozó a Bosszú angyalai mozifilm tűnik a legérdekesebbnek, melybe bevonják még A hihetetlen Hulkot is.
Ám Mark Fergus forgatókönyvíró elmondása szerint a zöld óriás nem a jó oldalon harcol majd. "Senki nem akarja, hogy tíz keménytökű jófiú harcoljon egymás mellett. Hol van ebben a móka? Ám az, amikor barátok vagy szövetségesek, kollégák egymás ellen fordulnak már más téma. Lehet ez szerelem vagy félreértés miatt is."
A képregényekben Hulk szinte már minden szuperhőssel összeakasztotta a bajszát, így nem lesz idegen egy félreértésen alapuló Angyal-ellenesség. Ráadásul két mozifilmje is volt már, így az eredetével abszolút nem kell foglalkozni. A hihetetlen Hulk végén pedig a Robert Downey Jr. alakította Tony Stark épp Hulk miatt keresi fel Ross tábornokot.
A bosszú angyalainak bemutatója csak valamikor 2011-ben esedékes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 17. - 17:36:11
Érdekes ötlet, bár nem tartom jónak. Viszont akkor ha már Hulk nem a jó oldalon fog harcolni, akkor stílszerű lenne, ha az Ûrfantom is előkerülne, bár ennek láűtom a legkevesebb esélyét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 17. - 17:55:50
Pedig mekkora poén lenne már AZT az Űrfantomot a mozikban látni, amelyik az Avengers v1 #2-ben kavarta a...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 17. - 18:01:58
Én is olvastam ezt néhány napja a hype-on vagy a comicbookmovie-n, de elégi képtelennek tartom, hogy Hulk-ot hajkurásszák.  :headscratch: Főleg hogy a forgatókönyv-ből elcsípett morzsák alapján olyasmit akarnak összehozni, hogy az Ant-Man film egyenes folytatása lenne az Avengers mozi.
Az Ant-Man-ben Dr. Pym egy olyan tudós lenne, aki a kormány számára fejleszt haditechnikát. Egyik ilyen projec-je a Pym-részecskék, ami ugyebár a képregényes sztorihoz hasonlóan méretcsökkenést/növekedést idéz elő, de ezt a fejesek nem tartják elég hasznosnak. Ezért egy mesterséges intelligencia létrehozásával bízzák meg (Ultron) aki öntudatra ébredve alkotói ellen fordul (tudom, amikor először olvastam nekem is lerágott csontnak tűnt, de ne felejtsük el, hogy a Marvel ezt hamarabb megcsinálta mint bárki). Pym érezve a felelősség súlyát felveszi a Hangya személyiségét hogy megfékezze Ultront. És a Bosszú Angyalai film arról az össznépi hős összefogásról szólna a tervek szerint, amivel Ultront akarják megállítani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Október 17. - 18:11:45
Pedig mekkora poén lenne már AZT az Ûrfantomot a mozikban látni, amelyik az Avengers v1 #1-ben kavarta a...

Az Avengers v1 #1-ben nem Loki volt?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 17. - 18:08:37
De igen, a második részben volt az Ûrfantom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 17. - 18:21:22
Ja igen, 2-őt akartam írni. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 17. - 19:07:09
Érdekes lenne ez a Hangya-film így, csak gondolom teljesen nyitott lenne a vége. :roll: Mindenesetre a sztori tetszik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Október 21. - 15:25:01
visszakanyarodva a war machine-ra nekem bejön, amúgyis keveset látjuk majd a fejét ( gondolom) hisz sisak lesz rajta ^^
amúgy ha beleteszik a 2 be akkor a nevét lefordítják vagy marad a war machine? :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 21. - 15:37:26
visszakanyarodva a war machine-ra nekem bejön, amúgyis keveset látjuk majd a fejét ( gondolom) hisz sisak lesz rajta ^^

Ez nem Darth Vader.

amúgy ha beleteszik a 2 be akkor a nevét lefordítják vagy marad a war machine? :headscratch:

Ennyire előre még Nostradamus sem tudná megmondani. Lehet hogy konkrétan nem is fogják megnevezni a páncélt. Vagyis lehetséges hogy csak Mark-II-esként fog szerepelni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Október 21. - 15:43:31
Vagyis lehetséges hogy csak Mark-II-esként fog szerepelni.

Annak viszont nem örülnék...  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 21. - 22:30:15
The Spirit - a kezdetek

http://www.traileraddict.com/trailer/the-spirit/featurette-the-origin-of-the-spirit
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 22. - 09:19:56
A Spike TV-n 21-én este adták élőben a 2008-as Scream Awards díjkiosztót. A rendezvény azért volt érdekes mert itt volt a Watchmen trailer-ének premierje. Végre nem egy videónapló vagy teaser, hanem egy rendes trailer méghozzá kiváló minőségben. A trailer a stáb pofázása után kb 1:24-nél kezdődik:
https://www.youtube.com/watch?v=o5EXW2-Fj9Q

A díjazottak listája is érdekes
THE ULTIMATE SCREAM
The Dark Knight

BEST FANTASY MOVIE
Hellboy II: The Golden Army

BEST HORROR MOVIE
Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street

BEST SCIENCE FICTION MOVIE
Iron Man

BEST TV SHOW
"Dexter" (a Viasat nemsokára vetíti a 2. évadot)

BEST SUPERHERO
Christian Bale as Batman; The Dark Knight

BEST ACTOR IN A FANTASY MOVIE OR TV SHOW
Heath Ledger; The Dark Knight

BEST ACTRESS IN A FANTASY MOVIE OR TV SHOW
Angelina Jolie; Wanted

BEST ACTOR IN A HORROR MOVIE OR TV SHOW
Johnny Depp; Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street

BEST ACTRESS IN A HORROR MOVIE OR TV SHOW
Liv Tyler; The Strangers

BEST ACTOR IN A SCIENCE FICTION MOVIE OR TV SHOW
Robert Downey Jr.; Iron Man

BEST ACTRESS IN A SCIENCE FICTION MOVIE OR TV SHOW
Milla Jovovich; Resident Evil: Extinction

BEST VILLAIN
Heath Ledger as The Joker; The Dark Knight

BREAKOUT PERFORMANCE
WALL•E; WALL•E

BEST SUPPORTING PERFORMANCE
Gary Oldman; The Dark Knight

THE HOLY S***! SCENE OF THE YEAR
The Big Rig Flips Over; The Dark Knight

MOST MEMORABLE MUTILATION
Bitten By Vagina With Teeth; Teeth

BEST SCREAMPLAY
The Dark Knight; Christopher Nolan, Jonathan Nolan & David S. Goyer

BEST SCREAM TO COMIC ADAPTATION
"Buffy the Vampire Slayer, Season Eight"

BEST SEQUEL
The Dark Knight

BEST DIRECTOR
Christopher Nolan; The Dark Knight

BEST REMAKE
Halloween

BEST F/X
The Dark Knight

BEST LINE
"I believe whatever doesn't kill you makes you stranger" (The Joker); The Dark Knight

BEST COMIC BOOK MOVIE
The Dark Knight

BEST COMIC BOOK
"Y: The Last Man"

BEST COMIC BOOK ARTIST
Gabriel Ba; "The Umbrella Academy: Apocalypse Suite"

BEST COMIC BOOK WRITER
Grant Morrison; "Batman," "Final Crisis"

MOST SHOCKING COMIC BOOK PLOT TWIST
The X-Men Disband After Professor X Is Shot In The Head By Bishop; "X-Men"
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. Október 22. - 10:06:43
alig tudom elképzelni, hogy fog beleférni ez a watchmen egy filmbe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Október 22. - 10:07:49
Ez a Trailer még mindig tökéletes.
Asszem úgy fog beleférni, hogy legalább 3 órás lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 22. - 10:52:46
Hát... legalább a lista nem olyan gáz, mint az MTV Movie Awardsnál (amit kb. azóta nem is követek figyelemmel, mióa egyszer az év legjobb filmje szerintük a nyóc mé'főd volt...). Bár azt akkor se értem, hogy Morison mire kapott díjat, mert a Batmanje a R.I.P.-ig kritikán aluli, a Final Crisis meg eddig egy jó, egy rossz és egy közepes résszel bír. Még ha az AS Superman miatt, talán, maz tényleg szuper. De szvsz Johns, Brubaker, Fraction vagy Straczynski sokkal jobb munkát végeznek, mint jelenleg Morrison. Az Umbrella Academy viszont megérdemelte. :)
Idézet
alig tudom elképzelni, hogy fog beleférni ez a watchmen egy filmbe.
Azért Moore-ról van szó, szóval a cselekmény maga belefér kb. 40 percbe, és akkor már szét is húzták. Itt inkább az a necces, hogy milyen dialógusokat lehet kihagyni, mert végső soron majdnem az összes együtt fogja kialakítani a végső képet. A forgatókönyvírónak itt talán sokkal nehezebb munkája is volt, mint a rendezőnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 22. - 11:10:54
Ez a Trailer még mindig tökéletes.
Asszem úgy fog beleférni, hogy legalább 3 órás lesz.

A legutolsó hírek szerint 163 perces lesz.
http://watchmenmovie.warnerbros.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 22. - 11:32:41
Ez qrva jó! :D :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 22. - 14:50:22
Jó kis előzetes, biztos jó film lesz!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 22. - 14:50:41
A filmnek van jogosultsága most, mert az átlagemberek éppen annyira ismerik már a filmek hatására a szuperhősöket, hogy nekik is épp új lesz egy ilyen másféle szemszögből bemutatott csapat. De a trailer kissé hatásvadász volt, sok robbanás, meg lassítás, nehogy ez is Szövetség-féle legyen majd.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 22. - 14:56:14
És ugyebár még a per is hátravan. Bár kicsi az esélye, de mégis ott lóg a levegőben hogy a Fox kibulizza hogy be se mutassák. Még mielőtt valaki letorkollna, újra megjegyzem nagyon kicsi az esélye, de mégis fennáll.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Október 22. - 18:12:00
Nem fogunk letorkollani, de ennek 0% az esélye. A fox pénzt akar, és egy betiltott filmből mégis mennyit keresnének?
De hogy halogatják emiatt, az tuti, és már ez is elég nagy szopás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 22. - 19:02:26
Igazad van, az egyik oldalon tényleg ott van az a tény, hogy minnél több pénzt akarnak kisajtolni a Warner-től, de ha (0.000001%) mégsem sikerül megegyezni, akkor a Fox lesz annyira g*ci hogy letiltassa a filmszövetsgénél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 22. - 20:56:54
Elképzelhető az is, hogy a Fox akar egy filmet betenni oda, ahova a WM megjelenés lenne, és ezzel mossa le a konkurrens filmet a színről.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. Október 23. - 15:45:34
Nekem valahogy nem jött be ez a trailer. Most egy kicsit elbizonytalanodtam a filmmel kapcsolatban. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 26. - 11:47:42
Nem láttam a Buffyból egy részt sem. :)

A Buffy-ban ilyen volt a maszkja:

(http://www.bbc.co.uk/cult/buffy/gallery/spike/images/340/spike16.jpg)

a Dragonball-ban meg ezt kapjuk

(http://www.majorspoilers.com/wp-content/uploads/2008/09a/piccolo2.jpg)
(http://www.majorspoilers.com/wp-content/uploads/2008/09a/piccolo_01.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 26. - 12:06:47
A Buffy-s karakter fülét és haját leszámítva tényleg nagyon hasonlít a Dragonball-osra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 26. - 12:21:55
Mivel a film lényegében véve úgyis a japánoknak készült amit mi sem bizonyít jobban hogy csak ott promótálják, részünkről ihatunk rá egy pohár vizet és kész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 27. - 09:26:54
Ez a kombinált concept tegnap este került ki a netre:
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Transformers_2_-_Revenge_of_the_Fallen/Concept/attachment.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 28. - 09:28:42
Jaj Istenem 3* írok magam után  :-[

Dragon Ball filmklipp/ecske, amelyben Goku kezbe veszi... a sorsát
https://www.youtube.com/watch?v=VqTjF_xRm3k

Amikor valaki elkezdte rebesgetni Nolan stábjából hogy Cher-t behívták Catwoman szerepére, ki rémüldözött, ki csak poénra vette, nos amit most kitaláltak az ugyanezt a hatást fogja kiváltani, ugyanis most azt találták ki, hogy visszahozzák Rachel Dawes karakterét, és - kapaszkodjatok az alsógatyátokba, Ju-nak majd adunk egyet kölcsön - zombi Macskanőt csinának belőle. :ohmy: :)

http://splashpage.mtv.com/2008/10/27/the-dark-knight-star-maggie-gyllenhaal-sets-eyes-on-zombie-catwoman-for-batman-3/

Mi a francért nem tudnak csak simán leszerződtetni egy olyan csajt Macskanőnek, mint mondjuk  :headscratch: Rhona Mitra. Szép is, tehetsége is van - állítólag - bár most az Underworld 3-al pöttyet elvágta magát.
https://www.youtube.com/watch?v=A3ZhjsufqxU
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 28. - 09:44:01
Zombi macskanő? :hehe:
A Dragonball előzetes is érdekes...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Október 28. - 10:17:28
Áh, ez a Mcskanős hír tuti poén :-\ Ilyen hülyeséget biztos nem csinálna Nolan.

Ez az Underworld furi, jól láttam, hogy aki játszotta Lucian-t lecserélték? De közben majdnem mindenki mást visszahívtak(fő vámpír, még a néger is az első filmből) soha nem értettem ilyenkor a rendezőket :-\

A zene, ami a trailer alatt szól, nem ismeri valaki? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 28. - 10:34:10
Ez az Underworld furi, jól láttam, hogy aki játszotta Lucian-t lecserélték? De közben majdnem mindenki mást visszahívtak(fő vámpír, még a néger is az első filmből) soha nem értettem ilyenkor a rendezőket :-\

Ugyanaz a Michael Sheen játsza Lucien-t aki a korábbi részben. Valamit elnéztél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Október 28. - 10:46:28
Ja, akkor tuti. Nem ismertem meg :D Akkor csak figyeltek mindenre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 28. - 10:49:33
kapaszkodjatok az alsógatyátokba, Ju-nak majd adunk egyet kölcsön - zombi Macskanőt csinának belőle. :ohmy: :)
Oké, de rózsaszín "pózoló" malacok legyenek rajta. :lol:
A zombi macskanő sem lehet komoly, ekkora ökörséget csak nem találnak ki... remélem. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 28. - 10:54:53
Pedig van benne logika. Rachael felrobban, aztán ami megmarad belőle azzal a macskák kezdenek valami sötétet. Nem nagyobb ökörség mint a Michelle Pfeifer-es vagy a Halle Berry-s verzió.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 28. - 10:58:12
De azért Nolanék ennél valósághűbb dolgokat találtak ki eddig. Nem illik bele a képbe egy titkos macskaszekta. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 28. - 11:04:03
De azért Nolanék ennél valósághűbb dolgokat találtak ki eddig.

Arra gondolsz amikor az egyik főszereplőnek szenesre ég a feje, de egyébként köszöni szépen jól van?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Október 28. - 12:13:36
Hát azért ez nem egészen Nolanek "bűne", inkább a képregényíróé, aki kitalált a karaktert.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 28. - 16:52:45
Tetszik ez az Underworld. :)
De azért Nolanék ennél valósághűbb dolgokat találtak ki eddig.

Arra gondolsz amikor az egyik főszereplőnek szenesre ég a feje, de egyébként köszöni szépen jól van?
Nem vagyok annyira otthon a témában, de azt tudom, hogy vannak olyan emberek, akiknek nagyon magas a fájdalomküszöbük, vagy egyáltalán nincs fájdalomérzékelésük. Lehet, hogy Harvey is ezek közé tartozik. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 28. - 17:19:15
Persze hiszen jogász.  :omg:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. Október 28. - 17:42:32
zombi macs? hüha ez akkora ökörség ... kb mint hogy macsra is rámászik venom szimbiótája... :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 29. - 08:39:56
Christian Bale előtt nagyon kemény évek állnak, a színész amellett hogy már a következő Batman mozi olvasópróbáira jár, forgatja a T4-et, amelynek további 2 részére is leszerződött, és most Új-Zélandon a Marvel felkérésére elvállalta Doctor Strange szerepét. Ettől hangos az Ausztrál sajtó is.
http://www.nzherald.co.nz/movies/news/article.cfm?c_id=200&objectid=10539889

Christian Bale's Strange Role

Christian Bale is set to play another superhero.
The actor - who has played Batman in both Batman Begins and The Dark Knight - is said to be the number one choice to play Dr. Strange in movie studio Marvel's latest comic book adaptation.
Kevin Fiege said: "Christian is hot property right now, courtesy of Batman. Doctor Strange is a very different kind of hero to Batman and it's felt Christian is the sort of actor who can make the part work on screen.
"It is understood a deal could be struck in the coming weeks."
The Welsh-born star "tops the list" of movie bosses to portray Dr. Strange, a former surgeon who becomes a powerful sorcerer after a car accident leaves him unable to perform operations.
Bale also plays hero John Connor in the upcoming Terminator Salvation and has signed on for two more sequels in the science-fiction franchise.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. Október 29. - 10:01:02
Ez k.jó lenne! :D :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 29. - 10:23:20
Azért nem kevés szerepet vállal be egyszerre... ;D
Erre a Doctor Strange filmre kíváncsi leszek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 29. - 10:35:18
Tehát az üveges bociszemekkel bambuló Bruce Wayne-ünk után lesz egy üveges bociszemekkel bambuló Dr. Strange-ünk is, vagy itt már, hogy végig nem lesz rajta maszk, megpróbál valami mimikát is belevinni a dologba? Bár ha vérbeli Dr. Strange-film lesz. úgyis az egész a spéci effektekre fog épülni... :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 29. - 10:40:08
Érdekes. Strange annyira nem szokott izgatni, de már csak Bale miatt is megnézem. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 29. - 10:42:52
Érdekes. Strange annyira nem szokott izgatni, de már csak Bale miatt is megnézem. :)
Én ezzel totál fordítva vagyok. Bale nem izgat, de Strange miatt megnézem. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 29. - 16:28:15
Két hete jött a hír, hogy A Vasember második részében Terrence Howard helyett Don Cheadle lesz Jim Rhodes, Tony Stark legjobb barátja és egy másik páncél viselője. A rajongóknak ez egyáltalán nem tetszik és azt követelik, hogy Howard benne legyen a második részben, ennek érdekében petíciót írtak, amit alá lehet írni a http://www.howardnotcheadle.com oldalon. Eddig még 471-en írták alá.

(Halkan jegyezném meg, hogy az Uwe Boll ellenes petíció, megrekedt 313.000 aláírásnál.  :'( )

http://www.petitiononline.com/mod_perl/signed.cgi?RRH53888
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. Október 29. - 18:04:05
Kíváncsi vagyok mit lépnek erre a Vasember 2 készítői! Azt nem hinném, hogy hallgatnak a rajongókra...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 29. - 18:21:08
Nem lesz túl fiatal Stange-nek?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 29. - 18:53:39
De, de az eredettörténetet simán meg lehet játszani egy harmincévesre is, és Bale annyinak kinéz, ha akar. A karakter maga meg tényleg elég öreges néha, ott lehet pár buktató, de egy normális író akár ezt is áthidalhatja.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 29. - 20:00:30
Mark Miller beszámolója közben a Warner Bros idősebb producerei közül többen majdnem infarktust kaptak. Miller ugyanis olyan komolyan veszi azt, hogy teljesen az ő kezébe tették a Superman filmek sorsát, hogy az egyeztető meetingre bevitt egy forgatókönyv vázlatot, amelynek röpke fejszámolás után is kb 8-9 óra lenne a játékideje. A Warner papák a szívükhöz kaptak, mire Miller elmondta, hogy ő ezt  8 órás játékidőt 3 filmre lebontva képzelte el, egy Lord of te Ring, vagy Godfather szintű eposzi trilógiában. Elképzeléseit llkesen fogadták, úgyhogy most már 100%-os egy új alapokon nyugvó Superman trilógia, amely minden szempontból szakít a korábbi filmekkel.
Miller mondta: "I want to start on Krypton, a thousand years ago, and end with Superman alone on Planet Earth, the last being left on the planet, as the yellow sun turns red and starts to supernova, and he loses his powers."
Nem csodálkoznék azért ha ezt az ideát 3 film helyett 6-ra tolnák ki.
Forrás: Empire Online
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2008. Október 29. - 20:18:04
Tetszik az elképzelése.De 3 filmnél semmi képen ne legyen hosszabb.
Viszont azt a rész kell nagyon jól megoldaniuk, amit már amúgy is "mindenki" ismer.
Ez pedig Clark idekerülése, felnövése.Ha ezt sikerül érdekesen bemutatni akkor az már egy jó pont.
A többi rész úgyis így varialják, ahogyan akarják.

Feltéve ha elkészülnek a filmek...... :twisted: :twisted: :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 29. - 20:33:30
Magyarán Millar (a Miller az Frank) az általa írt Red Son (ez ragozva érdekesen fest egyébként) alapötletét kicsit megfűszerezi az Eisner-díjas honfitárs sorozatának lgügyesebb elemeivel, és a kettő egyvelegét akarja vászonra vinni. Ennél csak az a veszély áll fenn, hogy vagy érthetetlen lesz, vagy túlságosan is komor és melankolikus. De ha ezt elkerülik - Millarról lévén szó azt mondanám, hogy ez képtelenség, de mégis... Supermannel bámulatosan képes bánni - akkor nagyot üthet... akár nagyobbat, mint a Batman.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 29. - 20:47:19
Szándékosan akarják komorra. Batman elég jól bizonyított, hogy ez az eladható.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 30. - 09:40:07
A megszállt prédikátor Istent keresi, avagy jön a Preacher  :oh:
A Preacher képregény is a nagy vászonra költözik, a Columbia Pictures részére készíti el Sam Mendes (Amerikai szépség) a filmváltozatot. A forgatókönyvíró maga Garth Ennis, persze némi profi segítséggel, a forgatás kezdete 2009 második felében kezdődik, de a castingolás már beindult.

A képregény főhöse egy tiszteletes, akit megszáll egy lény, akit Genesisnek hívnak, ő pedig egy angyal és egy démon nászából született. A prédikátor ezek után Isten keresésére indul, aki elhagyta helyét a Mennyben és az irányítást az angyalokra bízta. A keresésben segítségére van ex-barátnője, aki fegyverszakértő és egy ír vámpír.

A képregényből a HBO akart még sorozatot készíteni, majd Kevin Smith is elképzelt egy filmet James Marsden főszereplésével, ezekből eddig nem lett semmi.
http://www.slashfilm.com/2008/10/29/sam-mendes-to-direct-preacher/
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=50104
http://www.aintitcool.com/node/38919
http://www.movieweb.com/news/NE2wK438GYIQ5a

UI: (Tomi én megmondtam hogy ideje lesz leporolni azokat a Vertigokat.  ;D )


: 2008. Október 30. - 06:26:23
A filmes galériába tettem fel néhány új Star Trek képet és posztert, valamint új képet a Kick Ass-ből, amelyen már nem düblőr, hanem a főhős látszik
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Kick_Ass/Forgatas/598684319.jpg)

És ezúton szeretnék fejet hajtani a Watchmen készítőinek mélységes őrülete előtt, amit nagyon irigylek. Ugyanis talán emlékeztek, amikor felvetettem, hogy az egyik karakter, Doctor Manhattan seggpucéran fog-e parádézni a filmben, ahogy a képregényben is, ha már olyan nagyon hirdetik mennyire képregényhű filmet akarnak forgatni. Nos a válasz igen. Manhattan dokinál kilóg a lóláb, és ezt a nemrég feldobott trailer is bizonyítja. Akinek bizonyíték kell nem ígéret, annak a cenzúrázott változatot megmutatom.
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Watchmen/Concept/manhattannakedblurred.jpg)
Akit a teljes kép érdekel nézzen be a galéria Watchmen részére, a conceptek közé (mert amúgy filmes képet nem teszek fel, csak concept, poszter, forgatási.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 30. - 10:19:02
kaine: Ez eddig oké, de amíg Batmannél bármilyen sötétre lehet venni a figurát, addig Superman az abszolút önzetlen hősiesség harisnyába csomagolt mintaképe, szóval nála nem lehet túl messziire elmenni, mert abból népharag lenne. A kiscserkész az kiscserkész. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. Október 30. - 11:48:59
Remélem, hogy nem fog valamelyik film(ek) rovására menni az, hogy Bale ennyi szerepet vállal be egyszerre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 30. - 11:54:31
Nem lehet mindenki egy Danny Trejo, de Bale-nek menni fog.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. Október 30. - 12:59:52
És ezúton szeretnék fejet hajtani a Watchmen készítőinek mélységes őrülete előtt, amit nagyon irigylek.
Szerintem nem feltétlenűl őrület ez, meg lehet diszkréten is oldani azt a lőcst, nem feltétlenül kell prömier-plánban mutatni.
Szerintem jól döntöttek, ha már 100% képregényhűségről beszélünk, az legyen 100%.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 30. - 13:10:24
Az a trailer alapján már a kornál bukik, mert nincs az az isten, hogy az a csaj, aki a Silk Spectre jelmezében rohangál a tetőn, 35 éves. Inkább 25. Vagy még annyi sem. Meg kíváncsi leszek, hogy a nagy dohányellenes őrület közepén, mennyire fognak füstölni a sztori nagy gyárkéményei. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 30. - 13:12:29
Arról egyébként lehet tudni valamit, hogy Moore mit szól a Watchmen-filmhez? Persze erősen sejtem, mi a reakciója, de van róla valami forrás?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 30. - 14:07:46
http://www.cinemablend.com/new/Alan-Moore-Doesn-t-Care-About-Watchmen-Movie-7376.html
http://www.cinemablend.com/new/Alan-Moore-Talks-Watchmen-Movie-In-1987-10577.html
http://latimesblogs.latimes.com/herocomplex/2008/09/alan-moore-on-w.html
http://www.superherohype.com/news/watchmennews.php?id=7669
http://www.televisionwithoutpity.com/mwop/moviefile/2008/10/alan-moore-endorsed-watchmen-m.php
http://www.alanmoorefansite.com/

Nagy hirtelen ennyi. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 30. - 14:25:28
Kösz, ilyesmire számítottam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. Október 30. - 14:28:37
Na, jó hír hogy lassan beindulni látszanak a dolgok az új Superman film körül. :D Nagyon érdekes Millar elképzelése, hogy láthatnánk Szupit az utolsó emberként a Földön. Mondjuk egy ilyen nagy időintervallumot felölelő sztori simán kitehetne legalább 6 filmet, ahogy Ben is írta. Szerintem nem lesz baj az sem, ha a Szupi filmek komorabbak lesznek (Lex Luthor se egy bohóckodó idióta legyen már...), valamint ha szakítanak végre a régi Reeves-filmek látványvilágával, legyenek új, modern hangulatúak a filmek. Kiváncsi leszek, kit fognak találni Szupi szerepére. :D

Dr Strange: elsőre kicsit furán hangzik hogy Bale játszaná, de biztos jó lesz, majd kiderül. Maga a karakter sosem hozott lázba különösebben. (Amíg csak a régi magyar póki sorozatot ismertem, untam is, hogy mennyire nagyra tartják őt a szuperhősök. :lol: ) De egy ütős látványos mozifilm lehet, hogy megkedveltetné velem is a karaktert. :D

A Kick-Ass képregényt nem ismerem, így a filmtől sem tudom mit várjak. Tulajdonképpen miért olyan nagy szám ez a képregény?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 30. - 14:43:20
Mert elvileg reálisan képzeli el, milyen lenne, ha egy kölyök egy nap úgy döntene, streccsruhát húz és kimegy szétverni mindenki pofáját, aki törvényt sért. Elég naturális is. Mondjuk a negyedik rész már átment hihetetlen ökörségbe, de a film készítésének indulásakor ezt az olvasók még nem tudták.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 30. - 14:46:55
Kiváncsi leszek, kit fognak találni Szupi szerepére. :D

Tom Welling. Amikor az utolsó Smallville évadra aláírta a szerződést, hozzácsaptak egy záradékot, amiben egy "esetleges" mozifilmbéli szereplést is vállal.
De sokan rebesgetik, hogy ha Bryan Singer-t nem is, de Brandon Routh-t és Kevin Spacey-t visszahívnák. Majd meglátjuk, jövő ilyekorra már okosabbak leszünk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 30. - 16:17:23
Reméltem is, hogy Welling. :D Annak örülök, hogy szakítanak a Reeve-féle Supermannel, de ez a Smallville-dolog még mindig bizgatja a csőröm. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 30. - 16:15:34
Üdv a klubbomban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 30. - 16:51:16
Nem úgy, tudod, hogy én szeretem. :D Csak furi, hogy csinálnak egy eredetsztorit ezzel a sorival, és akkor utána még egy teljesen új Supi lesz, de ugyanazzal a főszereplővel, aki a soriban is volt ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 30. - 16:55:31
(http://www.thescifiworld.net/img/smilies/stargate/jack2/jack_new_anime13.gif) Ja, hogy úgy. No nem baj, de ha meggondolod magad értesíts, fenntartok egy helyet. Velem együtt már vagyunk úgy eggyen. (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/stargate/jack/jackanime13.gif)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. Október 30. - 17:40:42
Oké, majd szólok. ;) Nem értetted az előzőt, vagy csak első olvasatra volt zavaros?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 30. - 18:22:35
Is-is. De másodjára megértettem.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Október 31. - 00:11:20
De rég jártam ebben a topikban :). Welling nem lesz Superman, és kedvelem a Smallville-t, de nincs az a bekokózott, alkoholista stúdióvezető, aki aki egy 150+ milliós projektben megtenné őt főszereplőnek. Fogalmazzunk úgy, hogy nem igazán jó színész. Oké, jó párszor láttunk már olyat, hogy mégis rábíznak egy gyenge színészre ilyesmit, de az húzónévnek számít ebben az esetben, Welling pedig enyhén szólva sem az. Jah, és Brandon Routh féle "ismeretlen színész" kiválasztás csak egyszer volt, nem fogják ezt megismételni a Warner fejesei.

És, amiért igazán ebbe a topikba jöttem: 3 oldalnyit visszaolvastam, nem láttam, hogy említette volna vki, ha igen, akkor sorry Preacher film. miután az HBO nem kért belőle( itt írtam is róla egy bejegyzést: http://agathon.blog.hu/2008/09/03/a_preacher_kapcsan_mi_baj_van_az_hbo_val), úgy tűnik a mozifilm még megvalósulhat. Már jó pár oldalon - külföldi és magyar egyaránt olvasható a hír belinkelek egy viszonylag rövidebb, de mégis lényegre törőt ezzel kapcsolatban. http://www.sg.hu/cikkek/63615 - ha valóban Sam Mendes lesz a rendező, akkor teljesen nyugodt vagyok a filmmel kapcsolatban :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 31. - 08:37:33
Kemény 3 oldalt visszaolvastál. Azta.  :o
 :ugralhehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Október 31. - 09:09:58
A hír nagyjából október 28-29. környékén látott napvilágot - és most nem a pletykaszintűekre gondolok...
Ezért olvastam vissza ennyit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 31. - 09:14:25
Elég lett volna ha csak a topic 199. oldalán alulról az 5. hozzászólást megnézed. Csak kitört belőlem a meghökkenés, bocsáss meg ha rossz köntösbe bújtattam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Október 31. - 09:21:18
Éjfél után írtam a hozzászólást, meló után - ezek szerint hanyag munkát végeztem a 3 oldal visszanézéssel... azért is írtam már a hsz elején, hogy sorry ha volt a hír.

Igen, elsősorban a válasz stílusa volt furcsa, mert bár pár dolgoban nem értünk egyet, de ez szokatlan volt tőled, de no problemo, legközelebb pedig én is alaposabb leszek :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 31. - 09:25:01
Nagyon sajnálom ha megbántottalak, igazán nem volt célom. Csak mivel a hír másik része Doctor Manhattan "kis barátjáról"  szólt, úgy gondoltam a hír kikerülhetetlen. Mégegyszer elnézést. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Donnie - 2008. Október 31. - 09:34:30
Azt nem is kerültem ki, emlékszem rá, talán épp az volt a baj, hogy túlságosan is elterelte a fiigyelmemet  ;D

Semmi gond, előfordul, hogy túlreagálunk dolgokat - mindkettőnkre igaz volt ebben az esetben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 31. - 18:40:30
A www.Movietickets.com  netes felmérése alapján, ezek a 2009-es év legjobban várt filmjei:

1. Harry Potter and the Half-Blood Prince (Warner Bros)
2. X-Men Origins: Wolverine (Fox)
3. Transformers: Revenge of the Fallen (Paramount)
4. Public Enemies (Universal)
5. Angels & Demons (Sony)
6. Night at the Museum 2: Battle of the Smithsonian (Fox)
7. The Informant (Warner Bros)
8. Ice Age: Dawn of the Dinosaurs (Fox)
9. The Day the Earth Stood Still (Fox)
10. The Taking of Pelham 123 (Sony)

Ami érdekes, hogy a Watchmen nem is szerepel a listán.  :o  Már csak a Fox vs. Warner miatti pereskedésnek is fel kellett volna korbácsolnia az érdeklődést, de hogy még a Night at the Museum (Ben Stiller filmje, az első rész Éjszaka a Múzeumban címmel futott nálunk) 2. része is beelőzze, hát ez fura.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 31. - 19:29:28
Én csak azt nem értem még mindig, hogy a Jégkorszakban, ha egyszer az előző rész végén volt az olvadás (vagyis a hármas kibekkelt párezer évet az első rész után), hogy jöhetnek most a 65 millió éve kipusztult dinók? Ez azért jópár kiskölyköt totál meg fog hülyíteni, látom előre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. Október 31. - 19:35:19
Gyanítom hogy a Motkány keze van a dologban.
(http://www.sorozatok-foruma.hu/kepek2/motkany2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. Október 31. - 19:54:10
He, nekem is az a furi, Watchman sehol.
Lehet még se annyira Kult ;D Bár, innen a semmiből robbanthat nagyot majd Bof officenál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 31. - 20:24:26
Én csak azt nem értem még mindig, hogy a Jégkorszakban, ha egyszer az előző rész végén volt az olvadás (vagyis a hármas kibekkelt párezer évet az első rész után), hogy jöhetnek most a 65 millió éve kipusztult dinók? Ez azért jópár kiskölyköt totál meg fog hülyíteni, látom előre.
Nézd meg az előzetesét és érteni fogod. Nagyjkából olyan lesz, mint Verne regényében, hogy bekerülnek egy "elveszett világba" ahol még élnek dínók. Nem olyan bonyolult ez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 31. - 21:26:05
Előzetest ritkán nézek, és csak a címből indultam ki. Akkor viszont megnyugtató.
Bár az amcsi kiskölyköket akkor is valószínűleg meg fogja kavarni. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. Október 31. - 21:29:58
Ha a Télapu sem zavarta meg őket, akkor ez sem fogja.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 31. - 21:32:26
Ha egyáltalán a gyerkőcök ilyesmiken gondolkodnának filmnézés helyett.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. Október 31. - 22:09:14
Az lehet, csak később a suliban nem ezt fogják tanulni. És a gyerekek nagyon sokmindent elhisznek abból, amit a tv-ben láttak. Szerintem sokunknak voltak (vannak?) még ilyen kisgyerekkori tévhitei. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 31. - 22:40:15
Én például azt hittem kicsi koromban, hogy a felhők vízzel töltött lufikhoz hasonlítanak, Amerikában a felhőkarcolók megkarcolják őket, és mire Magyarország fölé érnek, kirepednek, és így lesz az eső. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 31. - 23:06:14
Ez pedig elég merész gondolatmenet.  ;D Arra nem gondoltál, hogy a felhőkarcolók építése előtt hogy volt eső?  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. Október 31. - 23:09:47
Ha akkor is lett volna, akkor miért építettek volna felhőkarcolókat? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. Október 31. - 23:27:10
Különben egész kiskoromban nekem is úgy rémlik, hogy kidurranthatónak tartottam a felhőket.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 01. - 08:12:37
Ezek után nem is csodálom hogy képregényeket kezdtetek olvasni.
-----------------------------------------------------------------------------------------------

Michael Bay a saját blogján jelentette be, hogy befejezték a Transformers 2 - Revenge of the Fallen forgatását, és már "csak" az utómunkálatok vannak hátra. :)

http://www.michaelbay.com/newsblog/files/a404b341bddaf6a2df2f921714aa8d68-241.html#unique-entry-id-241
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 05. - 12:16:26
Hogy megelőzzem a hamis hírek terjedését:
Tegnap több helyen is beharangozták, hogy a Warner lecserélte Megan Gale-t Megan Fox-ra Wonder Woman szerepében. A bloggerek és a weboldalak erre alapozva
(http://www.wonder-who.com/WonderWomanPoster5.jpg)
harsogták a hírt, de ma a Warner Bros bejelentette, hogy fake az egész (kép is hír is) és eszük ágában sincs megválni Megan Gale-től.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. November 05. - 12:29:58
a Warner Bros bejelentette, hogy fake az egész kép
Na bumm, ez azért rohandtul látszott rajta. Ki dől be ilyennek?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 05. - 12:32:14
Pl a mindentudó SG.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. November 05. - 12:27:31
Muhaha, ők már csak ilyenek. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 05. - 12:36:22
De lemerem fogadni, hogyha egy héten belül a Knet tesz ki új filmhíreket, abban is benne lesz. Pár netes filmes bloggernek akik bőszen kitették a fake hírt, már jeleztem hogy megörtént a Norbi update cáfolat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 06. - 20:46:09
A Watchmen női karakterei
http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=45930866

Ezt meg nem árt megnézni. Bepillantás Alan Moore agyába, aki megosztja gondolatait a Watchmen-ről.
https://www.youtube.com/watch?v=qKebCtCTbCA

Ja igen, és így fog kinézni Goku saiyan-ape formában a Dragon Ball filmben.
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Dragon_Ball/Promo/771L.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2008. November 06. - 22:47:28
Kérlek Ben mond, hogy ez a DB kép is szintén fake :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. November 06. - 23:42:55
Idézet
így fog kinézni Goku saiyan-ape formában a Dragon Ball filmben.
Jesszus, első pillantásra azt hittem, hogy egy gagyi horrorfilmből van a kép... :o Hát ez gáz... :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 07. - 08:47:10
Kérlek Ben mond, hogy ez a DB kép is szintén fake :o

Bárcsak azt mondhatnám hogy a kép fake, de sajnos nem az.  :( Bár azok után hogy Piccolo-t kivaxolták nem tudom számított-e egyáltalán még valaki normális maszkokra?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 07. - 09:48:46
Mi a büdös f***om ez (már bocsánat)?! Legszivesebben odamennék a forgatásra és :violent:

Hírek a Vasember 2 anyagi zűrjeiről
Sok találgatás látott már napvilágot arról, hogy miért is történt meg a Vasember folytatásában a Terrence Howard - Don Cheadle-csere, s most úgy tűnik, hogy az Entertainment Weekly cikke fellebbenti a leplet bizonyos titkokról.
Bár Terrence Howard nemrég jelezte, hogy őt is megdöbbentette, hogy kiebrudalták és nem a magas követelései játszottak ebben szerepet, az EW információi szerint a gondot többek között az is okozta, hogy annak idején Howard szerződött le elsőként a filmhez és kapott olyan fizetést, mely túlszárnyalta a később érkező Robert Downey Jr.-ét, Gwyneth Paltrow-ét és Jeff Bridges-ét - utólag pedig már nem tudták újratárgyalni a szerződését.
Emellett pedig fontos tényező volt Howard nehezebb természete - viselkedése többszöri újraforgatásokhoz is vezetett az első rész készítése során, s ennek következtében Justin Theroux, a második rész írója Jon Favreau rendezővel egyetértésben a második részre megpróbálta minimalizálni Rhodes karakterének szerepét, hogy ne adódjanak efféle gondok. Ennek következtében a mellékszereplőkével egyenértékű pénzt ajánlottak a színész ügynökének, aki az 50-80%-os csökkentésre nem tudott rábólintani.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 07. - 12:59:41
Sylvain White, a Lökd a ritmust és a Örökké tudom, mit tettél tavaly nyáron rendezője készítheti el a DC-Vertigo képregényének, a The Losers filmváltozatát. (Korábban Tim Story volt érdekelt a rendezés terén.)  A forgatókönyvet  Peter Berg és James Vanderbilt írta még 2007-ben. Joel Silver Dark Castle Enterainment cége készíti majd el a filmet és a Warner stúdió forgalmazhatja, a forgatás 2009 elején indul.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/thelosers.jpg)
A The Losers egy kommandós csapatról szól, akiket elárul a megbízójuk és hagyja őket meghalni a küldetésük során. A tagok azonban később újraszerveződnek és felkutatják a megbízót, akiről kiderül, hogy a CIA megbízottja.

White ezen felül még két produkcióban érdekelt. Az egyik egy képregényfilm lesz, amely Frank Miller Roninjából készül, ebben egy gazdátlan szamuráj a jövőben reikarnálódik New Yorkban, ahol hemzsegnek a mutánsok, a másik pedig a Castlevania lesz, ami a 80-as években igen népszerű játék volt.

(http://www.dccomics.com/media/product/1/4/1423_400x600.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 07. - 14:48:22
Istenkém, mi lett a kedvenc Animémből.... :'(
Hát Hálívúd elmehet a picsába... :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 07. - 14:51:46
Nem is az európai rajongóknak készül, hanem nyíltan a japánoknak, akik már két napja erre polírozzák a bohócot annyira tetszik nekik. Ráadásul mostanában derült ki az európai és amerikai fórumokon, hogy a készítők már a forgatás megkezdése előtt egy évvel, arról faggatták a japán anime rajongókat, hogyan modernizálhatnák a történetet, és milyen elemeket tegyenek bele, illetve vegyenek ki a forgatókönyvből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 07. - 14:52:31
Mike, köszi a híreket, ez azért már elfogadhatóbb magyarázat, mint ami a másik volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 07. - 16:53:32
Nem is az európai rajongóknak készül, hanem nyíltan a japánoknak, akik már két napja erre polírozzák a bohócot annyira tetszik nekik. Ráadásul mostanában derült ki az európai és amerikai fórumokon, hogy a készítők már a forgatás megkezdése előtt egy évvel, arról faggatták a japán anime rajongókat, hogyan modernizálhatnák a történetet, és milyen elemeket tegyenek bele, illetve vegyenek ki a forgatókönyvből.
Nem mondod :o Azé ez elég furi, márhogy a kis japcsi rajongókat faggatják, azok meg benne vannak.
De legalább kikérik a  véleméynüket, azért ez is ritka. :D
Egy biztos, teljesen elkell felejteni az Animet, és úgy beülni a moziba, márha rá tudom venni magam...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 07. - 16:56:17
De persze van benne logika, mert a japánok közül, ha csak minden második megnézi, akkor a film máris a világ legjobb box office eredményét érheti el. Ha pedig elcseszik a készítők, ráfoghatják a rajongókra, hogy ők csak a fanok kéréseinek akartak eleget tenni. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 07. - 19:47:06
Hehe van benne valami ;D
De mondjuk várható volt, hogy nem csinálnak egy Anime hű filmet, lásd a Speed Racer bukta után.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 08. - 09:40:11
A Speed Racer-t inkább az vitte el a sűllyesztőbe, hogy a Wachhowsky testvéreknek nagyon nagy lett az arca a Mátrix után, és nem kértek szakértő (értsd anime-s) segítséget. ;)

A Terminator Salvation művészeti vezetője, Martin Laing kiadott egy videót, amelyben megmutat néhány conceptet, és több képet a filmből.
http://cache01-videos02.myspacecdn.com/61/vid_3efe082a038c3450a86551eb6961b078.flv

Aztán kaptunk egy rövid, de annál akciódúsabb trailert, a Punisher filmből:
http://www.mania.com/pics/flv/Punisher_Warzone_700.flv
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 08. - 10:34:10
aztaaaa
Terminator: Salvation. Nem is hallottam még róla. Ez mekkora film lesz. Köszi Ben ezt a videót.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 08. - 10:49:04
Pedig a Dark Knight kapcsán is sokszor volt említve, ugyanis John Connort, Christian Bale alakítja benne. De a te kedvedért a hivatalos előzetes.
https://www.youtube.com/watch?v=VYc3vOmof_8
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 08. - 11:19:19
De kaki bemutató, de azért ez a film felkerült a várólistámra.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 08. - 11:29:53
A filmet én is várom, de ez egy ritka kaki előzetes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. November 08. - 13:31:46
Ez hivatalos előzetes? ugye ez most nem komoly, én azt hittem egy 5 éves kissrác dobta össze...  :o
amúgy a film engem is érdekel majd  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 08. - 14:24:20
Inkább teaser, vagyis előzetes előtti előzetes, annak pedig kiváló.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. November 09. - 13:24:16
Az a vicces az egészben , hogy Goku-t ezek után még ilyen formában majomnak nevezik, habár semmi köze hozzá. Sajnálom , pedig nagyon reménykedtem a filmben ezidáig. (nah yo egy kis remény még vn bennem... ;D )
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 09. - 19:24:41
Az új Star Trek film első hivatalos előzetesére sajnos még várni kell, de amit most hoztam, az addig is megteszi. Kiadtak egy videót, amelyben alaposan szemügyre vehetjük az új film igazi főszereplőjét, az NCC-1701 Enterprise-t.
https://www.youtube.com/watch?v=eNoZA4ZRO7Q
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 09. - 19:33:36
Hát emberek, most mondjátok azt, hogy gyönyörű ez a hajó! Már alig várom, hogy a moziban is lássam! :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 09. - 19:35:06
Úgy van Doki. Már legalább 7-szer megnéztem, de nem tudok betelni vele. :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 10. - 09:35:59
Rendezőt kapott a First Avenger: Captain America, méghozzá egy profi személyében, aki nem más mint Joe Johnston.
http://www.coalwoodwestvirginia.com/Scan0S01.jpg
Johnston mögött olyan filmek állnak már, mint
Honey I Shrunk the Kids (1989) (Drágám a könykök összementek)
The Rocketeer (1991) (az egyik kedvenc filmem)
The Pagemaster (1994)
Jumanji (1995)
October Sky (1999)
Jurassic Park III (2001)
Hidalgo (2004)
és ő dirigálta le a The Wolf Man-t Benicio Del Toro-val a főszerepben, amely 2009 április elején kerül mozikba.
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/3/3c/BenicioWolfman.jpg)
Művészeti vezetőként és designer-ként pedig részt vett a Star Wars, az Indiana Jones filmek, és a Battlestar Galactica TV sorozatok elkészítésében.
A bejelentést maga Kevin Fiege a Marvel Studios vezetője tette meg, aki így kommentálta a dolgot:
This is a guy who designed the vehicles for 'Star Wars,' who storyboarded the convoy action sequence for 'Raiders of the Lost Ark,' " Feige said. "From 'Rocketeer' to 'October Sky' to 'The Wolfman,' you can look at pieces of his movies and see how they lead to this one."
Szóval a Stúdió minden bizalmát Johnston-ba helyezte, aki eddig még nem okozott csalódást a filmek terén.
http://www.slashfilm.com/2008/11/09/joe-johnston-to-direct-captain-america/
http://www.movieweb.com/news/NEvRdxwCcy3kyA
http://www.aintitcool.com/node/39036
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=50380


Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 10. - 10:48:34
Na, ez egy jó hír. :D
: 2008. November 10. - 10:04:07
Transformers 2: már mindent fölrobbantottak
Befejeződött a Transformers 2 forgatása, jelentette be a rendező, Michael Bay. Illetve ez így túlzás: a való világban történő forgatás fejeződött be, most kezdődik a számítógépes munka, vagyis a robotok beillesztése a filmbe.
– Már mindent fölrobbantottunk, amit kellett – mondja Michael Bay. – Persze jó néhány számítógépes detonáció is lesz, de ezekhez már nem kell kimenni a sivatagba. Most jönnek a robotok, akik még a legádázabb rajongóknak is meglepetést fognak okoznak. Pontosan tartjuk magunkat az ütemtervhez, tehát mégsem csúszik a bemutató, amitől korábban tartani lehetett.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. November 10. - 12:44:33
Ez tényleg klassz, hogy ilyen jó rendezőt sikerült találniuk az Amcsi Kap filmhez! :oh:

A Star Trek videó már nem elérhető sajnos, nem tudtam megnézni. Amúgy nekem csak az a gondom a filmmel, hogy Kirk kapitány karaktere nagyon összenőtt William Shatnerrel. Nem tudom, hogyan fogadja majd a közönség az új színészt.

Már mindent fölrobbantottunk, amit kellett – mondja Michael Bay.
Uwe Bollt elfelejtették. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 10. - 17:54:26
Jó hír, hogy van rendezője a Kap filmnek, remélem hamarosan a tökéletes hazafi főszereplőt is megtalálják. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 10. - 21:14:52
Terminator rajongóknak, hogy folyon el a nyáluk. Salvation conceptek.
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Terminator/Terminator_4/Concept
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 10. - 21:40:23
szép képek, köszi Ben... valóban nyálcsorgató. Bár az a terminátor motor kicsit túlzás már.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 11. - 13:50:17
Az első Punisher War Zone TV reklám:
https://www.youtube.com/watch?v=Ry2RaG5H9Ho
http://www.youtube.com/watch?v=Ry2RaG5H9Ho
http://www.comicbookmovie.com/punisher/punisher_war_zone/news/?a=5189
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 11. - 14:02:43
hát ez nem volt valami sokáig elérhető :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 11. - 19:28:33
Jó képek! Főleg az első tetszik, a gumiarcos, de Oki csápja se rossz. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 11. - 22:26:33
Transformers 2 Revenge Of The Fallen "Transformers Tuesday" Special from ET and The Insider
https://www.youtube.com/watch?v=naHPHMqHjRM
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 12. - 13:43:53
Hamar letörölték a Punisher előzetest a YouTube-ról.  :) Szerencsére a másik linken megtudtam nézni. De ahogy nézem azért annyira nincs megvágva, mint még az előző előzetesnél is. Mindegy, kiváncsian várom, hogy milyen lesz a film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 12. - 13:55:19
 ;)
Újabb képek jöttek a Dragon Ball filmből, amelyek egyikén azért egy csöppnyi utalás már látható Master Roshi nők iránti imádatára, aki az anime-ben folyton kangörccsel küszködött. A képen egy tágra nyílt szemű mangás kislányos felsőben pózol a mester, de érkezett két kép a Michael Jackson-fehérítő kúrán átesett Lord Piccolo-ról is. (http://www.clipartof.com/images/emoticons/xsmall2/203_green_alien.gif)
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Dragon_Ball/Promo

A Star Trek rajongóknak pedig egy evolúciós kép, amelynek legalján az új Enterprise Ncc-1701 figyel.
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Star_Trek/Star_Trek_XI/Promo/evolutionoftheenterprisebig.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 12. - 16:30:26
Mint a sorozatot szinte zéró szinten ismerő kérdezem: pontosan mi olyan nagy újítás van a hajón azon kívül, hogy nem látszanak a zsinórok, és áramvonalasabb lett a hajtómű (ami egyébként max. jól néz ki, de funkciója nincs)? Meg úgy nagy átlagban már évek óta gondolkozom azon, hogy mit vedelt az a tervező, aki egy katonai flotta hadihajóján ilyen eszméletlenül előnytelenül helyezte el a hajtóművet...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 12. - 16:44:23
ami egyébként max. jól néz ki, de funkciója nincs

Méghogy nincs funkciója  :drying: Hogy a borg asszimiláljon.  :)
 http://www.cygnus-x1.net/links/lcars/blueprints-main2.php
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 12. - 16:45:07
Én se ismerem, de szerintem nem az újítás a lényeg, hanem éppen ellenkezőleg: hogy ugyanaz az űrhajó maradjon, de mégis a mai követelményeknek feleljen meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 12. - 16:46:32
Külsőre egy pici ráncfelvarráson kívül nem történt jelentősebb változás, viszont amit a beltérről láttam képeket, az már sokkal inkább "modernizált" volt a TOS-hoz képest.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 12. - 17:03:47
Márpedig az áramvonalasságnak akkor sincs az égvilágon semmi funkciója, legfeljebb jól néz majd ki a külső felvételeken, annyi. De reálisan nézve a SW űrhajói sokkalta jobban megfelelnek annak, ahogy egy értelmes lény tervezné az űrjárműveket.
A belső ráncfelvarrás oké, ez nem a hatvanas évek, hogy minden futurisztikus műszer abból álljon, hogy van rajta hatvanezer villanykörte, amik össze-vissza villognak (erről a tényről egyébként William Shatner egyik másik szerepében volt egy kegyetlen jó paródia :D).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 12. - 20:54:51
http://ie.youtube.com/watch?v=ywvF71tRR2c
sajnos amiról írtál nem találom, de az is az airplane 2-ben volt. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 12. - 21:02:56
Ez a Piccolo úgy nézzem kicsit azért zöld, tehát valami maradt a régi klasszikus kinézetből ;D
A Bulmat alakitó csaj, rohadt jó kis bige. :o
Viszont azt nagyon nem értem, hogy Roshi miért nem kopasz, meg miért nincs szakálla, ennyire nem lehet nehéz megcsinálni(komolyan a régi 80-as évekbeli DB film sokkal hűebb volt az animéhez :D Roshira gondolok)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 12. - 22:45:15
talgaby, ha már fingod sincs a sorozatról, akkor ne is írj le hülyeségeket! Az Enterprise nem hadihajó! Sőt, hivatalosan Daedalus osztálytól a Defiant osztályig (vagyis jó kétszáz évig) nem is készített hadihajókat a Csillagflotta! Ezek kutatóhajók, amiket felfegyvereztek, hogy meg tudják védeni magukat! De nem hadihajók! ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 13. - 09:25:38
Akkor átfogalmazom: egy elvileg ismeretlen, ergó akár veszélyes területekre küldött hajótípus tagjait miért úgy építették, hogy pont a hajtómű legyen az egész hajó legkönnyebben becélozható (a klasszikus sci-fis űrhajók meghajtását csak hátolról vagy oldalról lehet kilőni, itt meg a tér majdnem teljes 360°-a veszélyeztetett terület) legyen? :headscratch: Erre kb. 15 éve próbálok egyébként rájönni, és ha már itt vannak a ST-szakik, hát gondoltam, rákérdezek. :D

És áh, egy műértő, aki rögtön tudta, melyik filmről beszélek. :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 13. - 09:54:02
Talgaby, a hajtónűvet, mint a hajó többi részét is, csak akkor lehet rommá lőni, mikor a pajzsgenerátor már nem bírja a támadást, és túltöltödik, leáll, felrobban. Ha megszűnik a védőpajzs a külső borításon, akkor meg már olyan mindegy, hogy a hajtómű kétoldalt fityeg, vagy be van építve, mert néhány fotontorpedóval úgyis szétszedik az egész hóbelebancot.
Szemléltetve:
https://www.youtube.com/watch?v=9n8alsXRE4I

https://www.youtube.com/watch?v=3oC_9vjwhGU
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 13. - 13:06:53
Nem baj Ben, Talgaby már úgyis kimondta a legnagyobb, legörökérvényűbb igazságot, ami csak ezen a bolygón létezik, és csupán ez számít.
A Star Wars sokkal job, mint a Star Track.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 13. - 13:18:48
Teljesen igazad van Todd. :) A Star Wars tényleg jobb mint a Star Track, de egyik sem ér fel a Star Trek-el. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 13. - 13:33:43
Ne izééjé manci. ;D Azért írtam roszul a címét, mert a ST annyira gagyi, hogy nem méló rá, hogy megtanuljam, hogyan kell leírni.
Amúgy én megadtam magamnak az esélyt, tőbb ST filmet is végigszenvedtem, de sajnos annyiból állt az egész, hogy pofáznak a hajóhídon, hírtelen megremeg az ürhajó, mindenki háborog, aztán megint pofáznak, és közben villog a százezer színes fény, és ez megy vagy 2 órán keresztűl.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 13. - 13:37:14
Viszont az a sorozat adta a klingon nyelvet a világnak, ami manapság már az abszolút nerdség elengedhetetlen kellékévé vált. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 13. - 13:46:06
Ne izééjé manci. ;D Azért írtam roszul a címét, mert a ST annyira gagyi, hogy nem méló rá, hogy megtanuljam, hogyan kell leírni.
Amúgy én megadtam magamnak az esélyt, tőbb ST filmet is végigszenvedtem, de sajnos annyiból állt az egész, hogy pofáznak a hajóhídon, hírtelen megremeg az ürhajó, mindenki háborog, aztán megint pofáznak, és közben villog a százezer színes fény, és ez megy vagy 2 órán keresztűl.

áhh nem csak enyiből állt, mindig leteleportáltak egy bolygóra, ami mindig földi légkörrel rendelkezett, és fura lényekkel találkoztak, akikre aztán ráfogtak valami műanyag- vagy kartonfegyvert, végül pedig visszamenekültek az enterprise-ra. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 13. - 13:42:20
Jól van bakker, ti akartátok, akkor játszuk le a havon.  :drying:
https://www.youtube.com/watch?v=hNxhrPaaCA4
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 13. - 15:19:47
Idézet
A Star Wars sokkal job, mint a Star Track.
Hogy micsoda? :o :hulky: :angered: :violent: Oké, Ben te riaszd a klingonokat, meg kardassziaiakat, én szólok a romulánoknak, meg a Jem-hadarnak, meg esetleg beriasztjuk a Borgot és kiírtunk pár százezer Jedi-t! :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 13. - 15:25:39
Akkor viszont jobb ha idekéretjük Q-t is. Meg a ferengieket hogy jó alaposan fosszák ki őket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 13. - 15:42:45
Ben: nem ám ezt a videót kellettt volna beraknom, hanem a Star Trek vs Babylon 5 csatajeleneteit. Na abból aztán megtudták volna, hogy mi is az a Csillagflotta! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 13. - 15:49:24
Csakhogy a Babylon 5-ben nincs se Halálgolyó se swarcz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 13. - 15:50:48
De jobbak benne a csatajelenetek. Az, amikor a Csillagflotta hajók elindítják a fotontorpedó esőt, valami zseniális! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 13. - 15:56:37
Kétségtelen. ;D
https://www.youtube.com/watch?v=UXxzmCV0kP4
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. November 13. - 16:15:52
Mindig is ettől rettegtem ( igen a sok-sok filmes, rajzfilmes, sorozatos,tévés példa miatt), Hogy egyszer betévedek  megrögzött STar Trek rajongók közé vagy egy ilyen találkozóra. Kezdek félni tőletek srácok... :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 14. - 08:27:11
Túlságosan elkalandoztunk a készülő filmektől, úgyhogy most vissza a levesbe.
Új Watchmen trailer érkezet:
http://playlist.yahoo.com/makeplaylist.dll?sid=75031206&sdm=web&pt=rd
https://www.youtube.com/watch?v=Slj55jYuMro

És két új kép a Kick Ass-ből:
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Kick_Ass/Forgatas/kickassofficial1.jpg
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Kick_Ass/Forgatas/kickassofficial2.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 14. - 10:45:30
Úgy néz ki, hogy akkor most megegyeztek a fox-al?
Mert már dátum is ki van tűzve.
Ja a bemutató meg qrva jó. :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. November 14. - 11:00:13
Kezdek félni tőletek srácok... :o
Szintén. A Star Trek nálam már kivágja a nerd-o-metert.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 14. - 10:57:58
Star Trek-kel nekem összesen annyi bajom van, hogy túl merevek a karakterek. Sokszor hallgatom, amikor nézi anyum, a történet tetszik, de a párbeszédek meg az összes többi... Nekem csak ez nem jön be. A Babylon 5 viszont ebből a szempontból sokkal jobb volt. :paradicsom:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 14. - 13:25:58
Úgy néz ki, hogy akkor most megegyeztek a fox-al?
Mert már dátum is ki van tűzve.

A dátum már az előtt ki volt tűzve, hogy beindult volna a Fox vs. Warner gigászok csatája. A tényleges bírósági tárgyalás januárra van kitűzve, és bele se merek gondolni mi lesz ha a Róka javára dönt a bíró. Szóval még semmi sincs lefutva.

Star Trek-kel nekem összesen annyi bajom van, hogy túl merevek a karakterek.

Nem lehet hogy pont egy Vulkáni banzájba futottál bele, vagy alapból merev az egész?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 14. - 13:39:30
Nem tom, a Voyagert nézi, meg az Enterprise-t, ezekben tudtommal egy vulkáni van. A leglazább még  Nilix vagy ki, az valami szakács, de az összes többi kicsit karótnyelt viselkedésileg, még az emberek is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 15. - 10:33:32
Hölgyem (Ju) és Uraim íme az új Star Trek film trailere, bár egyelőre még csak kamerás:

https://www.youtube.com/watch?v=GBQyjrRgE4c

http://www.youtube.com/watch?v=GY4nGDDupsA
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 15. - 11:21:57
Húúúúúú, Ben az iszonyat jó! :oh: Nagyon jó lesz ez a film! Már alig várom, hogy beülhessek a moziba, aztán meg, hogy megvehessem dvd-n és annyiszor nézhessem meg, ahányszor csak akarom. ;D Syler pedig nagyon jól néz ki Spockként! ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 15. - 11:25:27
Bivalyos kis mozi lesz ez akárki akármit mondjon.  :D Az egyik jövendő Marvel Klubbon meg is nézhetnénk majd a moziban. Megyek nézegetem még a trailert. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 15. - 11:32:25
Idézet
Megyek nézegetem még a trailert.
Tedd azt! ;D Én most épp azt a videót néztem a youtube-on, amikor a klingonok megpróbálják elfoglalni a DS9-et. Apám, csak úgy repkednek a fotontorpedók... :violent:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 15. - 14:46:05
Most hogy Dokival kiélvezkedtük magunkat a Trek-en, következzen a Punisher War Zone legújabb TV reklámja, ami előtt néhány másodpercben Ray Stevenson mond pár dolgot.
https://www.youtube.com/watch?v=iv8odNNvNjQ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 15. - 15:39:25
Jó kis előzetes, Megtorló mostani ellensége pedig az lesz, aki anno a CsodaPókban lévő Megtorló sztoriban szerepelt. :) :punisher:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 15. - 16:36:28
Egész jól néz ki a Star trek. Lehet, majd kipróbálom. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 15. - 16:39:42
Egész jól néz ki a Star trek. Egész biztos, hogy elmegyek rá kétszer is és viszem minden barátomat és ismerősömet. ;)

Na azért. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 15. - 16:42:32
Hölgyem (Ju) és Uraim íme
Erős diszkriminációnak érzem, hogy a fiúkat nem soroltad fel név szerint!  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. November 15. - 16:46:22
Az előzetes láttán még én látok rá esélyt , hogy megnézzem a ST-et. Ez a Megtrolós tv-s előzetes meg olyan semmilyen volt. De a Marvel Knights felirat tetszett az elején. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 15. - 16:46:59
Hölgyem (Ju) és Uraim íme
Erős diszkriminációnak érzem, hogy a fiúkat nem soroltad fel név szerint!  ;D

Hölgyem (Ju), Uraim és Kaine

Legközelebb így megfelel? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 15. - 17:00:25
Meg... kell... ölnöm... Reillyt...  :spidey:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 15. - 17:17:18
Nono (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/stargate/jack/jackanime10.gif) ez eddig még a húgomnak is csak félig sikerült. (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/stargate/jack/jack07.gif)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. November 16. - 09:56:05
Nekem is tetszik ez az új Trek, de szerintem csak azért, mert semmit sem tudok róla, max 2 nevet, hogy hogy Enterprise. :D Viszont a vérbeli trekesek szidják nagyon, pl a hajót is. Mert elvileg ez nemtom hány évvel korábban van, mint egy másik filmbeli hajó és sokkal modernebb..meg ilyesmi.

Ez a Punisher szerintem kikölcsönzős lesz...olyan színtelen, szagtalan semmilyen az egész továbbra is. Jó igaz, az alapanyag sem valami hűdeeredeti, de akkor is...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 16. - 10:00:29
Viszont a vérbeli trekesek szidják nagyon, pl a hajót is. Mert elvileg ez nemtom hány évvel korábban van, mint egy másik filmbeli hajó és sokkal modernebb..meg ilyesmi.
Nem mintha a Star Wars előzményekben nem tüntek volna sokkal modernebbeknek az űrhajók, mint az utána játszódó trilógiában. De aki csak ezt figyeli, az tönkreteszi a film élvezeti értékét. Az ilyen embereket sohasem értettem. Felesleges hibákat keresni benne, ha magában alapvetően jó a film. Mert mindegyik filmben bőven lehetne hibákat találni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 16. - 10:06:05
Szerintem amíg valaki (teszem azt Uwe Boll) nem akarja leforgatni az Orion Ûrhajó (amelynek fontos irányító eszköze a műszerfalba épített NDK vasaló) előzményeit mindeféle ultramodern technikával, felesleges azon vitázni, hogy egy ilyen film mennyivel modernebb az elődjénél, ami kontinuitásban a története utánra sorolható. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. November 16. - 10:12:17
Amúgy a Star Wars-ban figyeltek az ilyenekre. Okés, modernebbnek néztek ki, az kétségtelen, de egy vérbeli rajongó egyszer jól felvilágosított, hogy egy csomó apróság van, ami az ep1-2-3-ban kevésbé modern(annka ellenére, hogy hogyan néz ki), mint az ep4-5-6-ban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 16. - 10:37:47
Egész jól néz ki a Star trek. Egész biztos, hogy elmegyek rá kétszer is és viszem minden barátomat és ismerősömet. ;)
Na azért. :D
Én le se merem írni, hogy lehet hogy nem nézem majd meg az új Star Trek-et. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 16. - 10:44:36
Én le se merem írni, hogy milyen sokszor fogom megnézni az új Star Trek-et. ;D

Ühüm. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 16. - 10:41:05
Eszem megáll tőled, Ben. :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 16. - 16:48:35
Én csak egy Star Trek filmet láttam, de az tetszett, úgyhogy lehet, hogy bevállalom ezt az újat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 16. - 16:51:02
Melyik részt? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 16. - 17:30:49
Nemezis.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 16. - 18:08:27
Jesszusom, neked a leggagyibb rész az, ami tetszett? :o
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 16. - 18:11:33
A First Contact (Star Trek: Kapcsolatfelvétel) után bűn bármilyen részt megnézni egészen a mostani új mozifilmig.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 17. - 19:25:35
Akkor tehát Hölgyem (Ju), Uraim és Kaine ímhol a Star Trek mozifilm hivatalos (eredeti) előzetese (jobb katt, mentés másként)
http://movies.apple.com/movies/paramount/star_trek/startrek-tlr2_h640w.mov

és HD minőségben
http://movies.apple.com/movies/paramount/star_trek/startrek-tlr2_h720p.mov

Nem mellesleg a film weboldala is egy alapos upgrade-en esett át. :nezze:
http://www.startrekmovie.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 17. - 21:28:15
Jesszusom, neked a leggagyibb rész az, ami tetszett? :o
Mivel csak ezt az egy részt láttam, nincs mivel összehasonlítanom. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 17. - 22:22:01
Nekem az abszolút kedvencem a "sorozatból" az első rész volt, amiben a Voyager űrszondáűval akadtak össze. De a harmadik és hatodik rész is nagy kedvencem.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 17. - 22:26:04
Amit te sorozat alatt értesz, azok a mozifilmek. Abból szerintem a nyolcadik részt, a Kapcsolatfelvételt nem lehet űberelni. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 17. - 22:30:49
Azért tettem idézőjelbe.  ;) Mert ennyi mozifilm már-már sorozatnak minősül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 17. - 22:32:08
Ja, bocsi az idézőjelet nem láttam... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 17. - 22:36:32
Számomra egyébként a hatodik rész után végetért a Star Trek, mert nekem az a sci-fi egyet jelent William Shatnerrel, Leonard Nimoy-jal, és társaival. És mivel a hetediktől elég sok szereplőt lecseréltek, az már nem az igazi. De azért ezzel az új résszel teszek egy próbát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: dr samson - 2008. November 17. - 22:32:38
A hetedik résztől jó, hogy sok szereplőt lecseréltek, mert onnantól tértek át az új nemzedék szereplő gárdájára. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 17. - 22:42:08
Jó, de azt már nem jegyzik sehol sem.  8)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 18. - 15:11:06
Amúgy a Star Wars-ban figyeltek az ilyenekre. Okés, modernebbnek néztek ki, az kétségtelen, de egy vérbeli rajongó egyszer jól felvilágosított, hogy egy csomó apróság van, ami az ep1-2-3-ban kevésbé modern(annka ellenére, hogy hogyan néz ki), mint az ep4-5-6-ban.
Például az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy az EP 1-3 ig nincsen olyan vadászgép, ami beépített hiperhajtóművel rendelkezne. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 18. - 15:21:34
Ez a Star Trek-ben a vonósugár technológián érződik a legjobban.
(http://www.ahajokes.com/cartoon/tractor1.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. November 18. - 15:39:03
nah ez kemény  :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 18. - 17:00:14
Kijött az első Star Trek TV reklám is, amelyet a Terminator: Sarah Connor Chronicles szünetében mutattak be először.
https://www.youtube.com/watch?v=QgZDGg9vLEM
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2008. November 20. - 15:53:54
Hát elmegy... :roll: nem vagyok akkora rajongó :-\ :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. November 20. - 17:58:22
Idézet
Például az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy az EP 1-3 ig nincsen olyan vadászgép, ami beépített hiperhajtóművel rendelkezne.
Igen. Vagy pl a hologrammok is csak kékek, nem színesek. Akkor az X wingek is tudnak valami olyat, amit az akkori űrhajók nem, de erre már pontosan nem emlékszem. meg van még egy két dolog.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 21. - 09:22:34
A Watchmen ismerőinek ez érdekes lehet:

https://www.youtube.com/watch?v=O6VuLWwhDrQ

https://www.youtube.com/watch?v=ozQZeOahQvw

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 21. - 10:19:23
Az első animálása valami félelmetesen durva. :o Mintha egy akkoriban készült komolyabb rajzfilmet látnék néhol.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 21. - 10:26:15
Akkor ettől bepisilsz, csak az a gubanc, hogy orosz a szinkron. Hallatszik alatta az angol szöveg is, de elnyomja a ruszki.
http://rutube.ru/tracks/1193618.html?v=226fd4a519971fe4c6a62c642f117375
http://rutube.ru/tracks/1221222.html?v=e4b6cc7428dac3e23fb6afd63fb18e2e
Le is tölthető
A teljes film 464 mega és avi.
http://narod.ru/disk/3740877000/Watchmen-Ch1%20-%20ru_watchmen.avi.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 21. - 12:13:16
Az első tényleg eszméletlen jó volt.
Úgyhogy én is kezdek letöltögetni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 21. - 13:07:38
tényleg nagyon állat mindkét videó, de főleg az első. Szuper lenne ha más képregényekből is csinálnának ilyeneket.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 21. - 13:07:36
Ki mondta hogy nem készítettek? Ha beírod pl a youtube keresőjébe, hogy digital motion comics sok találatot kiad. Persze ezek között is vannak jók, és borzalmasan primitívek.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Két hete jelentették be, hogy Steven Spielberg Will Smith-szel a főszerepben elkészíti az Oldboyt. Ekkor mindenki még remake-ről beszélt, ma tisztázódott a dolog és Smith elmondta ez nem egy feldolgozás lesz, hanem az eredeti képregényt veszik majd alapul.

Létezik ugyanis egy Oldboy manga képregény, amely Nobuaki Minegishi és Garon Tsuchya készített, ez 1996-ban jelent meg. 2003-ban készült a koreai film. Az amerikai verzió is ezen füzetek alapján készülne el. A Dark Horse Comics nemrégiben lefordította és kiadta Amerikában is.

(http://images.darkhorse.com/covers/400/13/13755.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 21. - 13:20:06
Vicces módon szinte mindenkinek Will Smithszel van baja a film kapcsán. Pedig Spielberg sokkalta gyengébb láncszem...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 21. - 13:24:17
én láttam belőle a kóreai változatot, és szerintem ebből kár remaket csinálni, jól össze van rakva, meg érdekes története van, de nem egy közönségfilm. Kissé elvont, szóval inkább amolyan rétegfilm. Hogyha az amerikaiak ebből will smithel akarnak filmet készíteni, akkor biztos, hogy totálisan át fogják írni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 21. - 13:39:15
Az már akkor nyilvánvaló volt, amikor Spielberg-et ültették a rendezői székbe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. November 21. - 14:20:33
Hát ez elég sokkoló hír sajnos. Nemcsak smith, hanem Spielbirg is gyenge láncszem egy feldolgozásnál, főleg egy ilyen kultfilmnél. Gondolom szépen le lesz Ámerikásítva és butítva ahogy szokták és jól el is lesz baxva. Gratulálok. Lassan eljutunk odáig, hogy egy 2008-as filmet már 2010-ben feldolgoznka mert ennyire nincs kreativitás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 21. - 18:24:06
Megnéztem mindkét Watchmen videót. Tényleg nagyon jók, jövőre lehet hogy én is beszerzem a magyar változatot. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 21. - 21:05:01
Vicces módon szinte mindenkinek Will Smithszel van baja a film kapcsán. Pedig Spielberg sokkalta gyengébb láncszem...
Ezúttal létezik egy még sokkal gyengébb láncszem is: maga a manga. Éppen most olvastam végig a maga 1700 oldalával mind a 8 kötetet, és annyira egy rakás trágya, hogy el se tudom mondani. A film kivételesen tízezerszer jobb volt, a képregény vontatott, feszültség nuku, a végkifejlet az utolsó 20 (!) oldalon csak, a megoldás pedig olyannyira röhejes, hogy nincs rá szó. Távolról kerülje el mindenki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. November 21. - 23:17:15
Mondjuk már ott hibádzik a dolog, hogy hogy a rétesbe lehet egy 2 órás filmet elnyúlhatni 1700 oldalba? okés, hogy a film az adaptáció és nem fordítva, de de akkor is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 21. - 23:31:42
És még a manga tűnik a lebutított verziónak!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 22. - 10:12:32
Megvan az X-Men: First Class írója
A Narancsvidék, illetve Chuck című sorozatok írója, Josh Schwartz kapta a 20th Century Fox legutóbb bejelentett X-Men filmjének írói feladatait. A First Class a mutánsok gyerekkorát mutatja be.
A Fox a hamarosan mozikba kerülő X-Men Origins: Wolverine és a tervezett Magneto filmekkel még nem tekinti befejezettnek a mutáns franchise-t. A sokak által biztosra vett negyedik X-Men film mellett zöld utat kapott a mutánsok fiatal korát bemutató First Class alcímű film is.
A 2006-ban elindított azonos című képregénysorozatot alapul vevő film már meg is kapta a saját íróját, méghozzá a Narancsvidék és Chuck nevezetű, nagyon sikeres sorozatokat jegyző Josh Schwartz személyében. A Fox hétpecsétes titokként őrzi a sztorit, de annyit már tudni, hogy az első pár füzetet dolgozza fel a film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 22. - 10:15:07
Ha jól sejtem Kevin Fiege most kitépi a maradék haját is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 22. - 11:14:08
Erre nem számítottam, mármint hogy lesz X-Men: First Class film. :) Kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni belőle.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 22. - 11:21:29
Az X-Men First Class mindkét sorozata (mert kettő van belőle) az első osztály kalandjait meséli el úgy, hogy azt az első pártucat X-Men közé helyezi el önálló, egyfüzetes, nem összekötött történetekben. Ebből hogy a jó fenében akarnak az első pár füzet (melyik sorozat, eleve?) segítségével filmet forgatni úgy, hogy az öt diák közül kettő eleve csak a harmadik filmben bukkant fel? Vagy a Fox markitengesi beszélnek ismételten csak a vakvilágba, vagy rohadtul nem az lesz, amit mondtak...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 22. - 11:26:32
Még ez volt a cikk mellé:
Idézet
Az X-Men: First Class csapatába tartozik Jégember, Vadóc, Angyal, Kolosszus, Jubilee és Shadowcat, de felbukkan benne Küklopsz, Marvel Girl, Bestia és X-professzor is
Csak azért nem másoltam be, mert nem tudtam, hogy több is van ebből a címből. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 22. - 11:31:56
Hát ennek aztán tényleg semmi köze a képregényhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 22. - 11:25:41
Ha ANgyal, a harmadik részben debütált karakter benne van, akkor nem lehet korai történet.
Bár Vadócnak örülök. Ha lecserélnék a színésznőt, annak még jobban (vagy legalább a fodrászát, mert az a frizura gyilkos, és nem a szó jó értelmében).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 22. - 11:34:30
Szerintem Paquinnel nem volt különösebb gond, csak nem nagyon értem, képesség nélkül mit keres ott. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 22. - 11:38:40
Heh, képregényben is nem egyszer vesztette el a képességét, mégis mindig visszajött neki.
Paquinnel nekem sincs akkora gondom, leszámítva persze, hogy a képregényes Vadóc egy bombázó (egy nagy nőcsábászt úgy tudott évekig maga mellett tartani, hogy az hozzá sem érhetett, szóval azért tudott valamit :D), és egy alapvetően meglehetősen fejjel-a-falnak természet. A filmes meg eddig csak a réges-régi, klasszikus, komoly önbizalomhiánnyal küszködő változatot mutatta be, amit pedig alapvetően nagyon ritkán látni. Vagány Vadócot akarok, aki fogja magát, és egy jobbhoroggal köszönti azt, aki nem tetszik neki. Normális frizurával.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 22. - 11:40:42
persze, majdha meglesz az ötven tonnás ereje, akkor megjön az önbizalma is meg a jobbhorog is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 22. - 11:45:19
Legalább Küklopsznak adhatnának végre valami emberi szerepet is, az első 3 filmben eléggé mellözött karakter volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 22. - 11:57:43
Csak úgy van bármi értelme a First Class filmnek, ha az X3 utáni időbe helyezik, és talán Xavier prof visszahozása lesz a főtéma, mert egyébként totál értelmetlen az egész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 22. - 12:02:39
gg: Nem, nem teljesen igaz, Rejtély mellett se volt mimóza. Az egyetlen eddig általam látott gyilkosságát (vagyis gyilkosságait) is akor követte el. A mimózakorszak már utána jött.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 22. - 21:07:49
Nekem nagyon tetszett Paquin, ahogy alakította.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 22. - 21:20:40
Hát srácok, nekem a First Class cím inkább arra utal, hogy kezdődött minden. Gondolok itt Küki, Jean, Ciklon( :hehe:) és mivel Hank is ott volt elvileg az első felállásban így gondolom az  ő beszervezése is téma lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 24. - 10:03:23
Én is erre gondolok, hogy ez megint valami előzmény film lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 24. - 10:33:31
Előzményfilm nem lehet, mert benne lesz Vadóc, Kolosszus stb. Úgyhogy ez a first class inkább second class, vagy third grade lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 24. - 10:36:59
De tuti benne lesznek?
Vagy ez csak megint olyan hír, amikor valamii hozzá nem értő emberke írt és sorba vette az eddigi összes szereplőt?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 24. - 10:42:28
Ebben Mike az illetékes, mert ő hozta a hírt.
A slashfilm-en ennyit találtam róla
Back in May, Gossip Girl creator Josh Schwartz let it slip that he was writing a young X-Men spin-off. 20th Century Fox has remained mum, but now Variety has confirmed the project and is reporting that Schwartz declined an offer to direct the film.

Taking the name of a 2006 comic book series, X-Men: First Class will center on the other teenage characters attending the Xavier Institute for Higher Learning. The comic line-up includes Iceman, Rogue, Angel, Colossus, Jubilee and Shadowcat, but the film will probably feature cameos from some of the main X-Men line-up. Not much is known beyond that, as Fox is not releasing any details. But it seems to me that they are looking for a director to helm the project.

Szóval a korábban megismert karakterek valószínűleg csak cameo szerepekben tűnnek fel. A variety-n van még egy hosszabb cikk róla: http://www.variety.com/VR1117996099.html  de ez is elég kétértelmű. A project még annyira terv szinten létezik, hogy még akármi is lehet belőle.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 24. - 10:52:44
Jaja, tuti! Pedig ha belegondolok, hogy a Magneto film arról szól, hogy ismerkedik meg a Proffal, akkor ennek arról kellene inkább szólnia, hogy szedi össze a csapatot a Prof. Szerintem...

Az meg 100%i, hogy Halle Berry nem fog Cameozni :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 24. - 13:10:18
Nem nagyon ismerem a First Class képregényt, összesen ha két részt olvastam belőle, de az tényleg arról szól, hogy Xavier, hogy toborozta és tanította az alap csapatot. De azzal, hogy belekeverik Vadócot, meg a többieket, az egésznek olyan szaga lesz, mint annak, hogy a Sony a Marvel-el kötött szerződés lejárta előtt még gyorsan leforgat két Pókfilmet a nyereség miatt. A Wolverine filmnél is lehetett már olyat hallani, hogy a Fox főnökei pokollá tették a rendező munkáját, jeleneteket forgattak le vagy vágattak ki nélküle stb. Az, hogy most az X-Men franchise lejárta előtt, még behúzzák a First Class-t is, ezt a kétes érzetet erősíti tovább.
: 2008. November 24. - 10:58:12
Sam Raimi a múlt héten találkozóra hívta a Sony-hoz Alfred Molina-t. Egyelőre nem akarok téves következtetéseket levonni, de  :oh:
https://www.youtube.com/watch?v=6mXLZLAxePU
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 24. - 13:35:44
Megmondom őszintén, hogy nagyon nagy hiba lenne visszahozni Oki Dokit a Pókember filmbe. Ez most közel sem Raimi jóeszét mutatja. Egy film bőven elég volt Okiról, főleg, hogy eléggé át lett írva. Így már egyre jobban kezdek félni a Pókember folytatásoktól.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. November 24. - 14:18:00
nagyon nagy hiba lenne visszahozni Oki Dokit a Pókember filmbe
Egyetértek. A filmben elég jól lezárták a történetét. Nincs szükség arra, hogy visszajöjjön. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 24. - 14:19:27
Így már egyre jobban kezdek félni a Pókember folytatásoktól.  :drying:

Ki nem. De Alfred Molina nagyon jó volt a szerepben, mégha egy totál kifacsart karaktert is kellett hoznia. Miatta szívesen megnézném Okit egy folytatásban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 24. - 14:47:34
Én sem azt mondom, hogy Molina rossz volt a szerepben, pont ezért nem kellene tovább erőltetni, mert innentől ezt már csak elrontani lehet. Ahogy Ju is mondta, semmi szükség nincs már rá a filmben. Van ezernyi Pókellenfél, miért kell kettőt erőltetni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 24. - 14:58:41
Mert Raimi csak ezeket ismeri. Hiszen tudod, hogy nagy képregény rajongó.  A marhája :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 24. - 17:38:44
Hm, Oki doki visszatérésében van némi logika,
Mondjuk kimentik a csápok, mert élni akarnak, majd ezek után újjáélesztést hajtanak végre rajta :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. November 24. - 18:28:19
Nem kell Oki. Egy részben nagyon jó volt, de az bőven elég volt neki...ráadásul meghalt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 24. - 20:13:39
De tuti benne lesznek?
Vagy ez csak megint olyan hír, amikor valamii hozzá nem értő emberke írt és sorba vette az eddigi összes szereplőt?
Ebben Mike az illetékes, mert ő hozta a hírt.
Nem tudom, hogy tuti-e a dolog, de ha kitalált, akkor sem én voltam. ;) De remélem csak a fele igaz. Kükit visszahozni? :roll:
Okinak én sem örülnék, nem kéne mégegyszer beletenni ráadásul úgy, hogy halott. Inkább jöjjön valaki más.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 24. - 20:17:41
Mondjuk a zöld Manó! :hehe: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 24. - 22:52:46
Oki önmagában biztos nem térne vissza. Egy szó: Sinister Six! Jó, kettő.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. November 25. - 11:34:40
Már 3 ellenfelet sem tudott értelmesen összehozni, hát még akkor 6-ot. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 25. - 12:17:39
Kirk kapitány berág ;D

https://www.youtube.com/watch?v=3fu656gGkhI
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2008. November 25. - 17:30:23
Állat videó.
Kíváncsi vagyok, hogy kinek jutott eszébe, hogy volt ilyen jelenet Kirkkel :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 25. - 18:42:41
Nem lenne jó, ha visszatérne Oki doki. Lezárták a történetet és nekem különben is a Pókember 2 tetszik legkevésbé. Bár ez nem feltétlenül Octavius hibája.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 25. - 20:23:22
Leonard Nimoy, Spock eredeti alakítója Star Trek sorozatban, feltűnik az új filmben is, méghozzá az öreg Spock-ot alakítja.  :oh: A trailerben 1:50-nél.
https://www.youtube.com/watch?v=puXPozd-kuc

http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/oldspocktop.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 26. - 14:51:31
Mondjuk a zöld Manó! :hehe: :lol:
Miért ne? Harry és Norman után még mások is voltak Zöld Manók.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 26. - 17:09:53
Na jó, de az egyik Harry pszichiátere volt, és hamar leverték, a másik pedig szuperhős volt, de abból meg pont elég volt a 3. rész végén a csapatmunka.
: 2008. November 26. - 15:12:27
Rozsi-morzsa:
3 hét múlva jön az első hivatalos előzetes, méghozzá Keanu Reeves újabb világmegváltó filmje a The Day the Earth Still Stood (Amikor megállt a Föld) előzeteseinek blokkjában, a Comic-Con-ról már kaptunk egy kamerás felvételt, de eléggé pocsék minőségű volt. Szóval december 12.-én az Amikor megállt a Föld előtt mutatják be, majd utána nem sokkal felrakják a netre is. Ennek örömére (vagy csak úgy) az Empire címlapján feszít a jó öreg Rozsi (vagy Farkas, vagy Wolverine vagy Pézsmapatkány kinek ahogy tetszik).
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/wolvi.jpg)
Hugh Jackman a főszereplő természetesen, de benne lesz még sok más mutáns, mint pl. Gambit, Deadpool, Blob, Emma Frost, Banshee, és Stryker sem hiányozhat. A forgatáson már volt némi probléma, mikor is a stúdió, egész pontosan a buzgómócsing alelnök, beleszólt a rendezésbe, remélem nem cseszik el a filmet. Mert ha igen bedzsihádolok.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 26. - 17:33:55
Köszi a hírmorzsákat, várom már ezt az előzetest!
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 26. - 17:44:43
A morzsák tovább peregnek, mert találtam 2 videót amelyek a Transformer 2-höz, vagyis inkább a hozzá kapcsolt termékekhez kötődnek. Soundwave filmes játékváltozatáról találtam vidit, amiből saccperkb leszűrhető hogy fog kinézni az Álcák egyszemélyes infóközpontja:
https://www.youtube.com/watch?v=z65qbeZccmM

https://www.youtube.com/watch?v=wdwer-JRokE
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 26. - 19:00:53
Az az előzetes engem is nagyon érdekel. Remélem már rendeződtek az alelnökkel a nézeteltérések. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 27. - 13:02:36
Promo kép
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/20081126-wolverine.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 27. - 13:16:11
Jól néz ki.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 27. - 16:37:09
Tetszik. Tényleg jó. Köszi, Ben. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 27. - 16:55:58
Ha ennyire tetszett, akkor felteszem a high verzióját is azokkal a képekkel együtt amelyek az Empire magazin novemberi számában jelentek meg. Itt találjátok őket:

http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=X-Men_Origins_-_Wolverine/Promo
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. November 27. - 17:13:24
Jól néznek ki. Remélem, hogy a film is legalább olyan jó lesz, mint a képek. Köszi, Ben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 27. - 17:49:09
Háhá, megvan a szivarja! ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 27. - 17:58:16
Legalább a filmekben még engedik dohányozni.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 27. - 18:07:21
Na azért megnézném a manust aki kiakarja venni a kezéből a dohányt.
(http://www.anthonysnyder.com/Images/Category_2/subcat_102/er_wolverine.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. November 27. - 18:01:07
Reméljük kaszabolni is fog rendesen. ;D
Kösz a képeket Ben.
A Normandiai (?) kép haláli.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 27. - 18:10:06
Na azért megnézném a manust aki kiakarja venni a kezéből a dohányt.
Quesada kivette.  ;) Sőt, még Lénytől is elkobozta a szivart. Fene a pofáját.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 27. - 18:11:44
De Queseda nem is ember, hanem skrull, azok meg görények egytől egyig.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2008. November 27. - 18:19:28
Tényleg, és akkor már értem, az a titkos küldetése, hogy csődbe juttassa az ASM-et. :hehe:

Amúgy jók ezek a Wolverine-os képek, köszi őket. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 27. - 22:15:33
Quesada kivette.  ;) Sőt, még Lénytől is elkobozta a szivart. Fene a pofáját.
Ha már Lucky Luketól is elvették.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 27. - 22:14:48
De Luke nem bagót szívott hanem marihónalját amitől elmosódtak a szeme előtt a dolgok és gyorsabbnak látta az árnyékat, plusz belőve azt hitte beszél a lovával. :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. November 28. - 18:41:08
Több véna nem is dudorodhatna ki a felkarján. Eléggé túlzás már ez a kép szerintem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 29. - 18:52:46
Mégis lesz Hulk3?
Bár A hihetetlen Hulk nem váltotta meg a világot, azt azért el kell ismerni, hogy az Ang Lee féle első résznél jobban sikerült. Eddig nem tűnt úgy, hogy a Marvel folytatni szeretné másodszor is elhasalt franchise-át, ám a héten mégis szó esett a dologról.
Aki látta az Edward Norton és Liv Tyler főszereplésével készült A hihetetlen Hulk című filmet, annak - és persze a képregény rajongóinak - bizonyára ismerős a Banner "segítségére" siető tudós, Dr. Samuel Sterns neve. A férfi megszállottja lett Hulknak és egy baleset során bekerült szervezetébe a "hős" vére.
Már ekkor láthattuk az átváltozás kezdetét, ám a rendező végül Abomination és Hulk összecsapására koncentrált. A sztorit nem ismerőknek eláruljuk, hogy a dokiból lett végül Hulk másik halálos ellenfele, a Leader, aki - a jelek szerint - a végül mégis elkészülő harmadik rész főgonosza lesz. Legalábbis az őt alakító színész, Tim Blake Nelson szerint. "Ez a terv. Nekem legalábbis ezt mondták. De hogy ez pontosan mikor történik meg, azt nem tudom. Ha ismerném a részleteket vagy tudnék bármit is, elárulnám. Csak annyit hallottam, hogy dolgoznak rajta."
Korábban Edward Norton nyilatkozta, hogy nem biztos, hogy részt venne egy harmadik Hulk-filmben, így nem elképzelhetetlen, hogy ismét új hőst köszönthetünk majd.
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=50803 (http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=50803)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 29. - 21:29:54
Nagyszerű lenne, de Norton azért nagyon kéne bele. Nem csak a külseje miatt, hanem, hogy megint szóljon bele a forgatókönyvbe. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 29. - 22:15:45
Norton első forgatókönyve az Incredible Hulk-hoz
http://pdfscripts.weebly.com/uploads/9/1/6/8/916864/incredible20hulk2c20the.pdf

és egy másik script amit remélem a Marvel hasznosít majd egyszer, mert nagyon jó
http://www.simplyscripts.com/scripts/amazing_spider-man.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 30. - 09:23:45
Én már csak azért is szeretném Nortont, metrt utálom a színészváltásokat. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 30. - 10:02:11
Norton minden második filmjében egy skizofréniával küszködő, vagy legalábbis emocionálisan zavart karaktert alakít, és ennek lett a mestere. Ezért is tökéletes erre a szerepre és ezt ő is, a Marvel Studios is tudja. Az ilyen, a közönség előtt megjátszott huzavonák révén tudják hosszú távon fenntartani az érdeklődést a project iránt. Ami egyrészt idegesítő, másrészt átlátszó mint a celofán.

Viszont beindult a Vas 2 castingja is, ami már biztos, hogy Mandarin, Crimson Dynamo és a Fekete Özvegy szerepel a filmben, és ezek az elvárások a megformáló színészekkel szemben:

[MALE LEAD] - Mandarin
30s, Eastern European, brilliant, gritty...

[FEMALE LEAD] - ez lenne az Özvegy bár nem értem miért írták ki újra castingra a szerepet, amikor Hilary Swank-nek aláírt szerződése volt már az első részre is, amit aztán 1, kivágtak 2. betegség miatt nem folytatott.

2009 áprilisában kezdik a forgatást, és a bemutató kitűzött dátuma 2010. május 7.

20s, beautiful, speaks several languages fluently and is equally proficient in martial arts...

[BRUISER] - a Dynamo
Russian, 20s or 30s, at least 6'2", able to perform own stunts, has the build of a MMA fighter...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 30. - 10:15:16
Idézet
Mandarin
30s, Eastern European
MI??? :o Mondja valaki, hogy ez csak elgépelés...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 30. - 10:18:05
Nem az. Én is meglepődtem mert Mandarin mindig is mongoloid típus volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. November 30. - 10:39:46
Majd Fekete Laci eljátsza.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. November 30. - 11:45:05
Nem csak az, hogy mongoloid, hanem Dzsingisz leszármazottja, ráadásul egy akkora Fu Mancsu-másolat, hogy csak úgy üvölt, nem beszélve arról, hogy milen fontos a karakter szempontjából a kínai gyökerei. Vannak karakterek, ahol a származás sokat nem számít (ilyen volt a Vezér is), de a kínai fondorlatos világuralmi terveket szövő karakter archetípusát (pláne azzal a névvel, hogy Mandarin) meglehetősen... fura... lépés volna egy kelet-európaival eljátszatni. Maximum egy burjáttal...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 30. - 15:52:18
ez lenne az Özvegy bár nem értem miért írták ki újra castingra a szerepet, amikor Hilary Swank-nek aláírt szerződése volt már az első részre is, amit aztán 1, kivágtak 2. betegség miatt nem folytatott.
A kivágott jelenetek közt szerepel?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. November 30. - 16:02:04
Nem. De párat mutathatok, az első a legjobb, az utcai bunyó (vas vs obadiah)
https://www.youtube.com/watch?v=hf_dwYm3Zgs

https://www.youtube.com/watch?v=W0nNbtdyLtQ

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. November 30. - 16:09:43
Köszi, az első tényleg marha jó. ;) :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. November 30. - 19:02:11
Ugyanúgy elrontják Mandarint is, mint a Buldózert, akiből egy futkározó barom lett, aki inkább hasonlít a Rinóra sz.a.r.vak (a kakikvak elég értelmetlenül hangzott) nélkül.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. November 30. - 21:28:04
Vasembert soha nem olvastam, kivéve egy-kettőt (például az eredetét Mandarinnal), de a filmek esetében nem tűnik nagy cuccnak, hogy milyen nemzetiségű lesz (leszámítva azt, hogy a mandarin eleve egy kínai népcsoport). Nyilván a filmeseket nem érdeklik túlzottan a karakter további 300 szereplésével való egyezés, mivel ők legfeljebb kétszer használják már csak a palit.  ;)
Annak örülök, hogy nem H. Swank lesz a Fekete Özvegy. Bár bájos hölgy, az Özvegy sokkal nőiesebb.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. November 30. - 23:48:22
Én Mandarint csak a Vasember rajzfilmekből ismerem, ott érdekes karakter volt. Kiváncsi vagyok, a filmben milyen lesz.
Buldózer nekem speciel tetszett az X3-ban. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 01. - 00:50:07
Ez a Mandarin dolog elég súlyos azért be kell látni. Így nem sok értelme lesz az egész karakternek...vagy teljesen átírják, vagy egy sima világuralomra törő tusko lesz...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 01. - 08:43:13
Nem akarok banálisnak tünni, de én simán azt hittem, hogy a Tonyt elraboló barom, aki a Tízgyűrű egyik vezetője (itt már gyanakodtam), és még mellé a mongolokat is szóbahozó pofa (itt már biztos voltam) Mandarin volt, vagy lesz, ahogy tetszik. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 01. - 09:44:40
Újabb remek oldal a Star Trek filmhez, ahol egyenlőre a USS Kelvin-t nézhetjük meg, de 3D-ben. Bivalyos.
https://boldlygo.intel.com/content/index.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 01. - 10:03:20
Todd: Egy ideig én is azt hittem ő lesz az. ;)
Ben: Tényleg jó, de pontosan mi is ez?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 01. - 10:38:26
Az Intel oldala, ami egyrészt önreklám másrészt promo a filmnek. Bár még ésszerű is, hogy a Trek-et először egy számítástechnikai cég reklámozza, ne rögtön a Burzsuj King, vagy a Koca Kola.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 01. - 17:53:09
Én erre a Kevinre gondoltam. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 01. - 18:56:33
Hajó. Azonbelül űrhajó.
-----------------------------------------------

A Liga nem alakul meg
George Miller egy ausztrál rádiós beszélgetős showban mondta el, hogy már nem vesz részt az Igazság Ligája mozifilmben. Warner állítólag az egész stábot és a forgatókönyvet kihajította az ablakon, Miller szerint a stúdió nagyobb neveket akar a szuperhős filmbe. Fél éve egyébként Joel Silver producer beszélt ugyanerről.Pedig tavaly már úgy állt a helyzet, hogy elkezdhetik forgatni a produkciót, majd a forgatókönyv hiányosságaira hivatkozva nem indult el a forgatás, bár olyat is hallani lehetett, hogy a költségeket szerette volna a stúdió csökkenteni.

A szereposztás imigyen nézett ki:

Adam Brody - Villám
Common - Zöld Lámpás
Armie Hammer Jr. - Batman
Megan Gale - Wonder Woman
D.J. Cotrona - Superman
Hugh Keays-Byrne - Martian Manhunter
Teresa Palmer - Talia Al Ghul
Santiago Cabrera -Aquaman
D.J. Cotrona - Superman

Elképzelhető, hogy a Warner először inkább minden egyes hősről szeretne filmet készíteni, mintahogy pl. Batman-ről már Nolan és Megan Gale szereplésével jövőre a Wonder Woman, aztán jön majd a Liga.

Miller emellett még egy Mad Maxen törte a fejét, de Mel Gibsonnak nem tetszett a forgatókönyve, de ettől függetlenül nem adta fel a reményt, hogy elkészítse a folytatást.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 01. - 19:25:58
Már jövőre jön a Wonder Woman? De lemaradtam... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 01. - 19:29:26
Bocs ha félreérthető voltam, jövőre kezdik el csak a felvételt Új Zélandon. :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 01. - 19:32:33
Ja, az más. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. December 01. - 21:19:03
Brody, mint Villám... hát az ultragáz lett volna. Egyedül Plastic Man lehetne.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 01. - 21:23:46
Plasztikember egyértelműen Jim Carrey. Róla mintázták a karaktert. Igaz, évekkel a születése előtt, de hát a prófécia az prófécia. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. December 01. - 21:32:14
Nem, neki csak az arca. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 02. - 11:59:58
Az egyetlen oka amiért ezt nem a funny topicba teszem az, hogy ebből még akármi is lehet.  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=MrqCYZO3Zyo
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2008. December 02. - 15:52:49
Mekkora állat videó ez  :lol:
De egyet értek a végvel.Tökéletes Am Kap a fazon :nezze:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 02. - 16:36:33
Oké, hülye kérdés: De ki ez? Mert nem látam kiírva a nevét, vagy csak direkt klónoztak egy palit Kapi szerepére?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 02. - 17:07:50
Direkt klónoztak  ;D ;D ;D ;D ez jó :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 02. - 17:14:19
De ki volt az alap?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 02. - 17:39:01
Hát Steve Rogers, duh. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 02. - 17:43:47
Ja.  :o Akkor már értem hogy a fickónak azért van tablóképe, mert papírból klónozták, de akkor ez nem reprodukció volt hanem utánnyomás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 04. - 11:16:32
Újabb kép a Rozsó filmből, remélem a képek után végre a komolyabb promóció is beindul, és végre kapunk trailereket meg posztert:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/X-Men_Origins_-_Wolverine/Promo/121574360.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 04. - 11:19:05
Komolyan, a promók alapján tisztára olyan, mintha Rozsó még a klotyóra is kieresztett karmokkal menne majd benne...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. December 04. - 11:26:10
...és mindig ugyanolyan morcosan néz, mintha elrángatták volna a kedvenc sorozata elől. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 04. - 11:31:34
Nem is baj, csak legyen a filmben sok karom, ez a lényeg ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 04. - 11:41:25
Komolyan, a promók alapján tisztára olyan, mintha Rozsó még a klotyóra is kieresztett karmokkal menne majd benne...

Miért, ki mondta hogy nem úgy megy?  :headscratch:
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Egyeb/407239hMpL_w.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2008. December 04. - 11:55:58
 :hehe:

De rossz egy kép ez. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 04. - 13:10:32
 ;D

-------------

Rövid, de fontos hírek:

A Punisher War Zone kritikusoknak és újságíróknak rendezett bemutatóját követő after-party-n több fontos bejelentés is történt, az első, hogy Lexi Alexander nem viszi tovább a Punisher film folytatását, amely már egészen biztosan elkészül. Az új rendező személye is nyilvánosságra került, aki nem más, mint a címszerepet is alakító Ray Stevenson. A Marvel a várható közönség reakcióktól függetlenül, mindenképpen folytatni akarja a Punisher-t. Lexi elmodta, hogy ő veszi át a haldokló Jonah Hex mozifilm dirigálását, amelyet korábban már 3 gárda is megkísérelt összehozni, de a komolyabb munkálatok megkezdése előtt, mind belebuktak.

Szintén az after party-n jelentették be, hogy Kenneth Branagh a Thor mozifilm rendezőjének határozott ajánlására, a Marvel Studios leszerződtette a címszerep eljátszására Kevin McKidd-et, és 1 + 2 filmre szóló szerződést irattak alá vele (a + 2-ben benne foglaltatik egy folytatás rész, az első sikere esetén, és az Avengers mozifilmbéli szereplés, amelynek megrendezését Jon Favreau akarja magára vállalni). A hírt a bejelentés után McKidd ügynöke és a Marvel Studios is megerősítette. Arról viszont nincs információ, hogy Donald Blake karaktere szerepel-e a filmben, és ha igen őt ki alakítja majd.
Kevin McKidd, szokjátok az arcát:
(http://www.tvguide.com/images/pgimg/journeyman-mckidd12.jpg)

A Watchmen-ről is érkezett egy hír, méghozzá az eredetileg 2 óra 43 perces játékidejű filmből, kivágtak 8 percnyi játékidőt, így 2 óra és 35 percet kell (hacsak a Fox meg nem fúrja végül az egészet) popcorn-al és a bevedelt cola-tól feszülő hólyaggal kibírni a nézőtéren. A hír azonnal kiváltotta a rajongók értetlenkedését, mert ahogy páran több helyen is elmondták a hírre reagálva, félő, hogy a Zack Snyder által annyira és oly sokszor harsogott képregényhűség rovására megy a kivágás. A kaszabolás hírét, még november 18.-án Deborah Snyder erősítette meg, de csak most hozták nyilvánosságra.
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=50980
http://www.scifi.com/scifiwire/index.php?category=0&id=62500
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 06. - 10:31:54
Új concept érkezett a TF2-höz, amelyen Ravage és Megatron látható:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Transformers_2_-_Revenge_of_the_Fallen/Concept/TF2Ravage1.jpg)

És nem tudom Talgaby mennyire örül a következő hírnek, de Len Wiseman az Underworld és a Legdrágább az életed direktora készítheti el az Atlantis Rising 5 részes képregény filmváltozatát, a képregényt a Platinum Studios adta ki és Scott Mitchell Rosenberg készítette.. A sztori szerint a víz alatt élő emberek háborút kezdenek a víz felett élőkkel. A produkció mögött a DreamWorks stúdió áll.

(http://weblogs.variety.com/photos/uncategorized/2008/04/16/atlantis_rising_001_variant.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 06. - 10:58:09
Idézet
Viszont beindult a Vas 2 castingja is, ami már biztos, hogy Mandarin, Crimson Dynamo és a Fekete Özvegy szerepel a filmben, és ezek az elvárások a megformáló színészekkel szemben:

[MALE LEAD] - Mandarin
30s, Eastern European, brilliant, gritty...
Most olvastam, igaz az Sg-n, de nem lehet, hogy nem Mandarin, hanem Sólyomszem akar ez lenni?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 06. - 11:05:11
Nem. De még ha Sólyomszem casting kiírása lenne is (ami nem) rá sem felel meg egyetlen kritérium sem. Talán csak az hogy 30-as. De hogy európai és brilliáns :roll:, kevés Sólyomszemnél (bocs a karaktert kedvelőktől) hülyébb amerikai karakter van még a Marvelnél is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 06. - 11:07:38
Oké, értem. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 06. - 12:26:33
Az Atlantis Rising annyira nem rossz ötlet, az első részt olvastam, tetszett, csak én WildBlueZero szkenjeit egyszerűen nem bírom olvasni, annyira élvezhetetlenül rondák, ezért végül lemondtam a sorozatról. És az Underworld is tetszetős film volt, szóval abból még jó dolog is kisülhet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 06. - 22:06:34
Gambit új képen feszít
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/X-Men_Origins_-_Wolverine/Promo/98413200.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 06. - 22:53:18
Ha, és piros a szeme :D
ezt hiányoltam az első képen is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. December 06. - 23:09:30
Hát, nekem nem jön be. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 07. - 00:07:23
Ravage nagyon hülyén mutat. Amy koppintás a Vörös bolygóból.

Remy mögött meg minek van chilei zászló?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 07. - 08:37:39
Az nem chilei zászló, hanem amerikai, amit az államok használnak. Csak egy csillag, egy piros és egy fehér csík van rajta.
Ezeknek az összességét jelzi a rendes zászlójuk, amin az összes csillag ott van, mutatva, hogy az összes állam egy nemzetet alkot.
(http://www.legendsofamerica.com/postcards-pictures-of/tx-pc480-LoneStarFlag.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. December 07. - 08:59:32
Szerintem jól néz ki ez a Gambit kép.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 07. - 10:21:33
Jaaaa...általános iskolai Földrajz ismereteimből az élt bennem, hogy az egy chilei zászló. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 07. - 10:51:15
Nem tévedtél nagyot, mert tényleg nagyon hasonlít egymásra:
(http://wwp.greenwichmeantime.com/time-zone/south-america/chile/images/flag-of-chile.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 07. - 18:13:48
Jól van, nem is néz ki így olyan rosszul a krapek. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 08. - 11:28:41
Sin City 2 áprilistól foroghat
2005-ben mutatták be a Sin City-t és közel 159 millió dolláros bevételt könyvelhetett el. A folytatás szinte azonnal szóba jött, 2007-re ígérték a második részt, majd ez átcsúszott 2008-ra, jelenleg 2010-ben jöhetne leghamarabb. Frank Miller már kész van a forgatókönyvvel és szerinte áprilisban hozzá is kezdhetnének a forgatáshoz. Rosario Dawson jelezte, hogy szeretne visszatérni a második felvonásra, Mickey Rourkenak pedig egyáltalán nincs kedve ehhez (ő ahhoz már "túl nagy sztárrá verekedte" magát), szóval jelenleg ő nem érdekelt a Sin City 2-ben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 08. - 11:36:02
Fura, azt hittem, a Spirit a Sin City 2...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 08. - 11:41:12
Nem, csak Frank-nek agyára ment a noir.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 08. - 15:03:34
Érdekes, én Mickey Rourke-ot ugyanúgy nem láttam egy értelmes filmben a Sin City után, mint úgy az azt megelöző 5-10 évben sem, szóval elég fura ez nekem.
Örüljön, hogy egyálltalán még valaki igényt tart a szetkoxolt fejére, meg az összecsoffadt izmaira.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. December 09. - 13:49:47
Az igazi Transformerek.  :D

http://ajanlo.kapu.hu/video/post.php?id=462g752466fb29cad3df
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 09. - 14:29:33
Most nem tudom hogy felnyerítsek a röhögéstől, vagy eret vágjak magamon, de ezzel ti is így lesztek a következő hír miatt: Emos képregényfilm készül
John H Williams és a Vanguard Films megvásárolta a "kultikus" képregénysorozat, az "Emo Boy" megfilmesítésének jogait. A film forgatókönyvét a képregény írója/rajzolója Stephen Edmond írja, a rendezéssel pedig Kyle Newman (Fanboys) lett megbízva. A film egy emos srácról fog szólni, akinek annyira erősrek az érzései ( (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/stargate/jack/jackanime13.gif) ), hogy speciális "emo powers" erő birtokosa lesz.

http://www.movieweb.com/news/NEcPRkhgAoPhfk
http://www.reuters.com/article/filmNews/idUSTRE4B40RG20081205

(http://heavyink.com/images/covers/JUL08/MJUL083621.JPG)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 09. - 14:34:01
biztos hatalmas siker lesz titanik elbújhat majd mellette...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 09. - 14:37:26
Látom ahogy a mozikban speciális EMO-menüt adnak a filmhez. Szenesre pattogatott kukorica feketekávéval (szigorúan cukor és tej nélkül egy csepp kökény sziruppal a keserűség miatt) és egy ajándék bögre (természetesen fekete) rajta a "Félig üres" felirattal.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 09. - 17:31:46
Asszem itt a világvége. :drying:


Amúgy Tomi ez a video legalább 2-szer volt már itt és mintha már te is linkelted volna egyszer. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 09. - 19:59:10
pepo: Igen, igazad van, de hát hiába kér itt az ember egy Cavintonos smiley-t (amit lehetne az egyszerűség kedvéért a :htomi: kódra rakni ;D)

És nem tudom, mit akadtok ki így, hogy lesz emo-film. Van olyan szélesebb körben elterjedt zenei irányzat, amiről ne lett volna leglaább egy film?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 09. - 20:30:33
de hát hiába kér itt az ember egy Cavintonos smiley-t (amit lehetne az egyszerűség kedvéért a :htomi: kódra rakni ;D)

 :off:  Ez megfelelő is lenne (http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Egyeb/cavinton.gif)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. December 09. - 22:54:20
Na igen, egy emo filmmel most lehet keresni. ;) Kár, hogy nem mi találtuk ki. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 09. - 23:51:29
Na ez igaz. Bár szerintem a korábbi irányzatok az adott korhoz nem feltétlenül voltak ennyire meredekek. Jó akkor is meghökkentette az embereket, de ez a nyámnyila érvágós társaság eléggé veri a biztosítékot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 10. - 09:00:20
Érdekes, ez a nem volt még Emo film elgondolás, én újabban csak azt látok.
Minden rohadt fantasynak az az alapsztorija, hogy az űberszánalmas önsajnáló hülyegyerekről, kiderűl, hogy valójában ő a legkeményebb májer a földön.
Csak azoknak nem volt a címében az emo. Mondhatnánk még a Pókember is emo-s film.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 10. - 12:55:06
A 3. része hivatalosan is az:
(http://i200.photobucket.com/albums/aa315/medmapguy/Blog/EmoSpider.jpg)
: 2008. December 10. - 09:08:43
A japánok kaptak új Dragonball előzetest, napok óta erre polírozzák a bohócot:
https://www.youtube.com/watch?v=Yo4t8PeqJ6E
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 10. - 14:40:04
Baszus ez nagyon nagy :o ettöl, minden eddigi kételyem elszállt.(már Roshi haja se zavar :hehe:)
Jól láttam, hogy a kapszulák is benne lesznek? Rohadt jó :D
Kösz Ben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 10. - 14:53:29
Furcsa de ezután a trailer után, nekem is több kedvem lett a filmhez, és úgy tűnik még Piccolo is belezöldült a szerepbe:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/pic.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 10. - 14:56:49
Ja, gondolom kaptak egy sor anyázós levelet miatta ;D és engedtek a nyomásnak. vagy franc tudja, lehet eleve így volt, hogy majd bezöldítik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 10. - 15:06:20
Vagy csak most jöttek rá, hogy a maszkmester színvak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. December 10. - 15:16:08
Hát ez a trailer tényleg jobb, mint az eddigiek. :D De a dragonball rajzfilmektől még így is nagyon távol áll ez a film. Mindenesetre a látványeffektek jól néznek ki. :D

Piccolo meg lehet tényleg félkész maszkban próbált az eddigi trailereken. :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 10. - 15:25:48
Hát nem tom, nekem pont akkor kezdett DBZ feelingem lenni, amikor láttam, hogy a város ugyanúgy pusztul el itt is, mint oly sokszor a rajzfilmben :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 10. - 15:40:26
Az első kép a Kick Ass másiik álruhás szereplőjéről Red Mist-ről
(http://www.aintitcool.com/images2008/KickAss1.jpg)

(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/redmistaicn.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 10. - 16:19:20
Nem tudom... a trailer alapján egy szimpla Hong Kong-i akciófilm, annak minden létező kliséjével, csak itt amcsik próbálják másolni a keleti receptet.
Márpedig ha valaki alaposabban belegondol a fenti mondatba, akkor látható, hogy ez jó egyszerűen statisztikai alapon sem lehet. Mázlijuk lesz, ha Ázsiában nem bukik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 10. - 16:19:23
Ázsiában kasszasiker lesz ezt merem garantálni, mert a Roshi-t játszó Chow Yun Fat nekik fél-Isten.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 10. - 20:10:35
Banyek, ez mérföldekkel jobb, mint amire számítottam. :oh: Lehet, mégis csak megnézem moziba...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 12. - 12:27:28
A Watcmen Comic Con-os promója pár eddig nem látott jelenettel, és alább a legújabb nemzetközi előzetes.
https://www.youtube.com/watch?v=j8ILqBd3XwM

https://www.youtube.com/watch?v=-K1DnBHjjuE

Michael Bay pedig átment Doktor Genyába, mert a stúdióvezetővel közösen bejelentették, hogy idén már nem mutatják be (főleg pénzügyi okok - spórolás - miatt) a Transformers 2 - Revenge of the Fallen előzetesét, hanem majd jövőre, egy rövidebb de intenzív reklámkampányt fognak lefolytatni, ahogy azt a Karib Tenger Kalózai 3. részének esetében tették a készítők.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. December 12. - 12:52:12
Elég ritkán nézek trailereket, erre viszont vetettem egy pillantást. Reakció: :shocking:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 12. - 12:58:20
Pozitív vagy negatív értelemben?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. December 12. - 13:02:39
Pozitív.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 12. - 13:10:14
nagyon állat lesz ez a watcmen film.  :bravo:

http://ie.youtube.com/watch?v=tYX9Cn9-_mg

de ezeke az animated watcmen videók is nagyon királyak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. December 12. - 16:27:01
A Watchmenre már én is kíváncsi vagyok. A Dragon Ball - ra már kevésbé, de lehet, hogy majd azzal is teszek egy próbát.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 14. - 09:55:15
A Wolverine trailer, amelyet most mutattak be az Amikor megállt a Föld c. film előtt.
https://www.youtube.com/watch?v=-SJ8X5ZpRc8
Mivel nem tudom meddig lesz elérhető (a Fox igyekszik mindegyiket leszedetni a Youtube-ról), igyekszem letölteni és felteszem mediafire-re nektek. A minőségért elnézést, kamerás.
Itt a link, ahonnan letölthetitek.
http://www.mediafire.com/?5miunzn25dq
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 14. - 10:24:38
Nem rossz, bár most már ideje lenne, hogy valami normális minőségű előzetest is elérhetővé tegyenek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 14. - 14:51:07
Hétfőre ígérik a hivatalos előzetest, de a film weboldala már elindult. Bár még ez sem mutat szinte semmit, és a szinte semmi alatt azt értem hogy nuku, nyista, nein, nothing. Van rajta egy visszaszámláló, és egy lista a film bemutatóinak időpontjáról, rajta Magyarországgal és kész.
http://www.x-menorigins.com/
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 14. - 21:46:34
ÁÁH, nem igaz hát nem cenzúrázták... :twisted: :drying:
Rohadt anyjukat :-\
Amúgy nem tűnik rossznak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 15. - 08:42:27
Mire gondolsz? Arra, ogy az X 2-ben véres volt, itt eg nem az?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 15. - 09:05:59
A Blade első részének rendezője, Stephen Norrington rendezheti a The Crow remeke-jét.  :ohmy:
http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/thecrowe.jpg
A forgatókönyvíró-rendező egyik utolsó munkájával, a méltán népszerűtlen Leauge of Extraordinary Gentleman-el úgy kiváltotta a népharagot, hogy évekre el is tűnt.
http://www.variety.com/article/VR1117997365.html?categoryid=13&cs=1&nid=2564
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 15. - 11:03:20
Mire gondolsz? Arra, ogy az X 2-ben véres volt, itt eg nem az?
Nop, a végére. A Comiconos trailerben, I'm gonna cut your god damn head off.
Itt meg csak simán cut your head off lett... :drying: pedig amaz sokkal coolabb beszólás volt :D :wolvie2:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 15. - 12:32:12
No és akkor egy kicsivel bővebb infó az új Hollóról: Stephen Norrington írja és rendezi A Hollót, amivel újraindítanák a bosszúálló történetét. 1994-ben mutatták be Alex Proyas rendezésében az eredeti verziót (Amerikában 50 milliót hozott), amelynek forgatása alatt vaktöltény helyett éles lőszer került a fegyverbe, ami a főszereplő Brandon Lee halálát okozta. A történet szerint az Ördög Éjszakáján egy rockzenészt, Eric Dravent és barátnőjét meggyilkolnak. Egy év múlva Draven visszatér, ugyanis néhányan azok közül, akik értelmetlen halált haltak, lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút álljanak, és lelkük végre nyugalomra leljen.
Norrington máshogy képzeli el a filmet, mint ahogy azt korábban láthattuk. Proyas kultfilmje gótikus és stilizált volt, az új Holló pedig realisztikus és misztikus lesz egyben, majdnem dokumentarista stílusban képzeli el a direktor.  :headscratch: :stupid:
A 94-es Hollót még egy mozifilm követte, amely már meg se közelítette az első rész színvonalát, majd jött még két videóra forgatott folytatás. Hogy ki lesz az új film főszereplője? Még nem tudni, de Jason Statham korábban jelezte érdekelné a dolog.  :ohmy:
Norrington sminkes és látványtervező volt a filmszakmában, aztán a Penge képregényfilmmel tette le a névjegyét a rendezők soraiban (előtte is forgatott már két felejthető alkotást). Később ő készíthette el A szövetséget, ami szintén képregényen alapult és sikerült is összevesznie Sean Connery-vel. Legutóbb esélyes volt arra, hogy a Titánok harca remake-jét leforgassa, a rendezői széket Louis Leterrier happolta el előle.  :twisted:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 15. - 12:35:06
Hát, valahogy ez sem fog érdekelni.  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 15. - 14:41:51
Az eredeti film legnagyobb erénye az volt, hogy kifejezetten képregényhű lett. Ezt szétbarmolni a realitás végett, csak mert egy bőregérnél bevált... :roll:
De a Titánok harcának miért kell remake? Csak mert már kicsit elavultak egy filmben a speciális effektek, mi a francnak kell újat csinálni belőle, ha egyszer az úgy egy klasszikus alkotás (és most nem a kora miatt értem ezt), ahogy van...?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 15. - 15:32:51
És a Hollónak mi a f*sznak remake, az még csak el sem avult effektek terén sem, ssimán az egyik leglátványosabb, legpózerebb akciófilm még mindig.
Ez ugyanolyan gyalázása lesz ennek a zseniális alkotásnak (és szegény Lee-nek), mint a folytatások, és Tv sorozatok, és egyéb szánalmak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 15. - 16:10:20
És a Hollónak mi a f*sznak remake, az még csak el sem avult effektek terén sem

Mert kínjukban nem tudnak mit kitalálni, na azért. Úgy hülyeség ez a remake ahogy van.

Közben találtam két új képet a Dragonball-hoz, amelyen Piccolo (szépen bezöldülve ahogy illik) és a Mai nevű karaktert alakító színésznő pózol. Ahogy a trailer-ből is kiderülhetett, ez a Mai helyettesíti az animéből ismert Oolong és Puar nevű alakváltó karaktereket, az egyik ugyebár egy kis perverz malacka volt, a másik pedig egy lebegő kék macskusz házikusz. És akkor a képek:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/dragonball_bts_001sm.jpg)

(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/dragonball_bts_002sm.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 15. - 17:22:44
Inkább viccesek ebben a pózban, mintsem komolyan vehetőek.

A Hollós hír meg no komment...így is rúgtak már anniyt abba a történetbe, hogy hihetelen, az a tv sorozat is kritikán aluli, amivel most nyomul valamelyik kereskedelmi csatorna.
Erre meg egy REALISZTIKUS remake? Látszik, hogy a kedves rendező úrnak fingja sincs  O'Barr eredeti klasszikusáról.
Szánalom a köbön. Én ettől a nyomorult remakegyártól egyre jobban kezdek megcsömölni. :drying: :drying: :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 15. - 17:44:46
Na, azért tegyük hozzá, hogy remake-eket csinálnak már vagy négy évtizede, ha nem régebb óta, és a ma már klasszikusnak tekintett dolgokat is volt, amikor a megjelenésükkor mindneki leszólta, hogy az eredeti jobb. Lehet, hogy az emberi képzelet végtelen, de attól még a legnépszerűbb fiktív dolgok elég tetemes mennyiségben hajlamosak visszanyúlni vagy direktbe lemásolni a réges-régi klasszikusokat.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 15. - 17:48:59
Igen. Egy 1951-es klasszikus sci-fiből most készült remake. Ez rendben is van.(az más kérdés, hogy mennyire nulla lett)

De ezen remake-ek 99%-a anniyra egy szánalmas és ötlettelen próbálkozás, hogy sugárzik róluk az, hogy mivel nincs semi kreativitás lassan az álomgyárban, vagy nem akarnak újjal előjönni, mert egy jól bejáratott névtől több pénzt várnak. És most hiába hozná fel valaki a Batman Beginst.
Az Oldboy egy 2003-as film. Már készül belőle a Remake. Szeinted?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 15. - 18:06:38
Az Oldboy más, az annak a példája, hogy
1. az amerikai mozinézők nem tudnak olvasni, tehát a feliratos filmek kilőve
2. a hollywoodi színészek csak az angol ajakmozgásra animált rajzfilmfigurákat tudják szinkronizálni, a külföldi filmeket nem hogy különösebben, hanem egyáltalán nem, ergó az is kiesik.
Így a sikeres külföldi filmeket fogják, és amerikaializálva újraforgatják. Ez az esetek javarészében félelmetesen rossz lesz, időnként megközelíti az eredetit, és nagyon-nagyon ritka esetben még jobb is lehet, mint az (erre konkrétan csak az Oscart tudom felhozni példának, ami hiába egy Louis de Funés-film, Stallonéé messze túlszárnyalja). Önmagukat azért nemigen szokták 10-12 évnél hamarabb újraforgatni, tisztelet(?) persze a kivételnek (de az is általában a szokásos téma... a legismertebb a Három testőr, aminek cirka hatévente érkezik egy új, és a könyvtől egyre jobban távolodó verziója, de pl. pár éve elég gyorsan jött ki két Tulipános Fanfan-film is). A minőség meg olyan, amilyen... pl. az Időgépet pár éve nagyon szidták, de én láttam az eggyel előtte készültet is - a '60-ban készült Pál György-féle verziót - és szerintem semmivel se volt rosszabb... csak az akkor még úttörő volt az akkori technika mellett, meg már megvan egy nosztalgikus bája (amikor a világ pusztulását még atomháborúra írták át, míg a modernben egy természetalakító ökológiai katasztrófára).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 15. - 18:13:41
Azért a Három testőr már kritikán aluli kategória szerintem, pontosan anniyra rossz példa, mint nekem az Oldboy.

Mindenestre minden hónapban találkozunk egy olyan hírrel, hogy egy korábban sikeres, vagy utólag sikeressé vált filmet kívánnka újra megfilmesíteni. Az esetek 90%-ban erre semmi szüksésg nincs és az esetek 80%-ban csúnyán el is kúrják az újraforgatott dolgot. Pont ezért van már tele a tököm azzal, hogy ahelyett, hogy valami újat csinálnának, inkább mindig a régi veszik elő, és a sárba tiporják azt.
Persze régen is voltak feldolgozások, én nem ezt mondtam, de az utóbbi időben minden 3. film remake.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 15. - 18:16:22
Inkább már minden második, ha jobban utánajár az ember. Talán nem ugyanazon a címen, de sok olyan filmre, amiről azt hisszük egyedi ötlet, korábban, 40-50 éve, már volt egy feldolgozás.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 15. - 18:26:48
a hajrá fegyencváros c. szinte ismeretlen Burt reynolds film Csontdaráló c. feldolgozása szerintem klasszisokkal jobb lett. Az is amerikai film amerikai feldolgozása.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 15. - 18:32:13
Itt van, megjött Bagaméri... íme a teljesen és totálisan hivatalos Wolverine trailer, a youtube-on még nincs fent, én is csak quicktime-ban találtam meg, de 3 felbontásban. Egyszerűen gyönyörű.  :oh:  :wolvie2:

480p 49.1 MB
http://largeassets.myspacecdn.com/creative/hd/wolverine_trlA/48043679_480p.mov

720p 123.3 MB
http://largeassets.myspacecdn.com/creative/hd/wolverine_trlA/48043679_720p.mov

1080p 257.4 MB
http://largeassets.myspacecdn.com/creative/hd/wolverine_trlA/48043679_1080p.mov
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 15. - 21:25:56
Hát nem semmi :o Jobb így azért, jobb minőség :D
Viszont így elnézve, ez a fickó annyira nem tetszik, nem hasonlít Strykerre. Sztem. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 15. - 22:24:45
Mert még fiatal.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 16. - 08:30:12
He, az egy dolog :D
De akkor se hasonlít annyira, ennek eléggé lapátfülei vannak, megha jól emlékszem az X2-ben volt egy kép a fiatal Strykerről, ott már szakállas volt, meg az az ipse jobb volt sokkal, mint ez. (mondjuk lehet ott csak Brian Foxot fiatalították meg, nem tom :-\)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 16. - 09:11:37
Egyébként jól láttam, hogy Vihar (Ciklon  :roll: ) is szerepel benne gyerekként?  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 16. - 09:52:19
Igen jól láttad, de szerepel még benne a kis Küki is.
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/storm.jpg)

---------------------------

Apropó, megint van egy Catwoman jelölt a Batman 3. részéhez, méghozzá Rachel Weisz. A dolgot maga Nolan dobta fel az E! Online-nak tett interjújában.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/batmanweisz.jpg)

És már zöld utat kapott a Transformers 3. is, a stúdió 2011. július 29.-én akarja mozikba küldeni (remek rivális az Avengers mozinak). Egyelőre még semmi konkrét, csak hogy azt a részt is Michael Bay és csapata viheti.

És egy kis érdekesség: az egyik amerikai IMAX mozi, már elkezdte a Watchmen filmre a jegyeket árulni, elővételben. A Palisades Center IMAX Theater az első nyilvános előadásra adja jópénzért a jegyet, ami náluk március 6-án, 12:01-kor lenne. Belém bújt a kisördög, mertha a Warner elbukja a pert a Fox-al szemben, akkor a mozi vezetőségét nyilvánosan meglincselik. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 16. - 13:40:32
Ráadásul Imax mozikban is menne a Watchmen. Most már tényleg remélem, hogy nem lesz gebasz a fox-al.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 17. - 12:14:22
Basszus, a suliban nem megy semmi trailer. >:( Viszont Weisz nem is lenne rossz szerintem Macskanőnek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 17. - 12:18:35
Tessék Mike, nehogy kimaradj.

https://www.youtube.com/watch?v=HlC0XQ6VXNQ
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 17. - 12:54:01
Az a dagadt bokszkesztyűs, a traillerben, nem a Haspók akar lenni ugye?  :-[
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 17. - 14:32:02
Tényleg jól néz ki, nagyon köszönöm. ;) Amúgy hol van itt Küki gyerekként? Nem látom sehol... :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 17. - 14:52:48
A trailerben nincs még benne, talán majd egy későbbi előzetesben. Amikor megemlítettem őt, úgy értettem a filmben magában, nem ebben a trailerben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. December 17. - 21:47:37
Viszont Stryker kisfia, Jason benne van az előzetesben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 17. - 22:05:10
Csak eléggé fagyos a hangulata
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Egyeb/st.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 17. - 22:09:03
Jó, ő már ilyen fiatalon is tudta, hogy fő a hidegvér.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2008. December 17. - 22:19:54
Gaby: :lol:
Honnan tudod, hogy nem csak képzelteti ezt az egészet Rozsival?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 18. - 09:28:23
Tim Robbins alakíthatja a Vasember 2. részében Tony apját, Howard Stark-ot
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/howardstarkcasting.jpg)
Ez most kissé meglepő lehet azoknak, akik emlékeznek az első rész flashback-jére, amikor néhány kocka erejéig Gerard Sanders bújt Howard bőrébe.
Howard Stark szerepeltetésével a forgatókönyvíró, Mark Fergus - az MTV-nek tett interjújában elmondottak szerint - azt szeretnék bemutatni, hogy az idősebb Stark, hogyan került kapcsolatba a Szuper Katona programmal, amelynek Amerika Kapitány lett az eredménye.
Robbins elfogadta a felkérést, szóval egy biztos szereplője az új karakterekből már van a filmnek. A Sólyomszem és a Fekete Özvegy szerepére, még folynak a meghallgatások.
Forrás: latinoreview.com 

--------------------------------------------------

Beindult a japán Takonylabda oldal is, amerikai viszont nuku. Az oldalon a hivatalos traileren kívül, számos izgalmas hír is szerepel a forgatásról, mint például, hogy:
12月20日(土)、21日(日)の2日間に渡って開催されるジャンプフェスタ 2009に、映画「DRAGONBALL EVOLUTION」の特設ブースが出展されることになりました! 映画の撮影で使用されたアイテムの展示や映画の予告編上映を行う予定です。皆さんぜひ足をお運びください!
Hú. Hát ez elég jó hír. :)
http://movies.foxjapan.com/dragonball/

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 18. - 11:20:23
A trailerben nincs még benne, talán majd egy későbbi előzetesben. Amikor megemlítettem őt, úgy értettem a filmben magában, nem ebben a trailerben.
Ja, már értem. Köszi. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 20. - 14:53:38
Zöld utat kapott egy új Judge Dredd film.

A Rebellion és a 2000 AD kiadó közösen hozza tető alá az új Dredd mozit, ami nem a korábban Szilveszteri Szalonnával készült rész folytatása lesz, hanem a mai elmebajos divatnak megfelelően egy Begins/Remake/Returns akármi. A filmet a DNA Studios jegyzi, amely eddig olyan filmeket készített, mint a Sunshine vagy a 28 Héttel később. A filmre 2009 elején kezdik a castingot, és várhatóan a nagy 2011-es dömping közepébe dobják.
http://www.2000adonline.com/forum/viewtopic.php?f=3&t=23822
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/2000_AD_Comics/Judge_Dredd/judge_dredd1.jpg)
http://www.benreillyweb.extra.hu/index.php?spgmGal=2000_AD_Comics&spgmFilters=

Zöld Lódarázs direktor nélkül
Korábban szó volt arról, hogy Stephen Chow (Pofonok földje) készítheti a Zöld Lódarázs filmet és szereplőként is feltűnik majd az alkotásban. Chow a szokásos kreatív nézetkülönönbségekre hivatkozva elállt a rendezéstől. A forgatókönyvet Evan Goldberg és Seth Rogen írta, a történet pedig egy unatkozó milliomosról (Rogen) szól, aki esténként a bűn ellen harcol segítőjével (Chow).

1936-ban találták ki a figurát, akkor a rádióban lehetett követni kalandjait, majd televíziós sorozat is készült belőle, képregényként is kiadták. A 90-es években már szerettek volna mozifilmet is készíteni a Zöld Lódarázsból, rendezők és szereplők jöttek és mentek, idén már úgy nézett ki a dolog, hogy sínen van a dolog, de hogy végül elkezdik-e a forgatást valaha az még a jövő zenéje.

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 20. - 23:52:36
A Dredd-filmet én mondjuk szerettem, de a képregénytől tényleg elég messze volt. Ha csinálnak egy hűbb feldolgozást, az egész jót tehet akár neki. És a rajongók is láthatnának egy fiatal Dreddet megint. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 21. - 12:17:34
Naná, hogy messze volt, anniyra tapló Dredd bírót nem is mertek bevállalni, mint ami képregényekben van. De nekem is tetszett a film, lehet, hogy a gyerekkori élmények miatt, de még most is szívesen megnézem bármikor.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 21. - 13:09:56
Soha egy betűt nem olvastam a Dredd képregényből, és talán emiatt, nekem kifejezetten élvezetes film volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 21. - 17:44:08
Minden rendező megötűlt, mi a f*szért remake.
Simán olyan a téma, hogy ki lehet hozni belőle egy szimpla filmet ami önállóan is élvezhető, meg akár folytatásnak is tekinthető.
De mindenki ki akarja sz*rni a spanyolviaszt, és eredetsztorit csinálni egy olyan karakternek, akit szerintem mindenki megért, már egy mondat alapján is.
Robotzsaru is ugyanez, miért kell megint lerágni megint a hogyan halt meg csontot, amikor egy mondatban összefoglalható az egész, meg úgyis tudja mindenki.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. December 21. - 17:56:48
Sólyomszemmel, Fekete Özveggyel és ezzel a Szuper Katona program dologgal jónak ígérkezik a Vasember 2.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 21. - 23:50:07
Azért a Robotzsarut Aronofsky rendezte. Nézzétek meg a Pí-t és egyből rájösztök, hogy nem egy agyatlan dir-durr lesz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 22. - 08:27:48
Azért a Robotzsarut Aronofsky rendezte.

Rendezi! Jövő idő Pepo. És Bryan Singer is megrendezett két remek X-Men részt, mielőtt a Superman-nél elborult az agya. Attól, hogy Aronofsky-nak van egy-két jó filmje, még nem jelenti, hogy a felelősség súlya alatt nem csinál marhaságot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 22. - 10:43:34
A rendezi, az meg jelen idő Ben, a jövő idő, az rendezni fogja.
De felőlem akárki rendezhet egy remaket, ha én annak nem érzem szükségét, mert szerintem tökéletes volt az eredeti, akkor így is úgyis azt fogom rá mondani, hogy sz*r.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 22. - 10:50:24
Idézet
Rendezi! Jövő idő Pepo. És Bryan Singer is megrendezett két remek X-Men részt, mielőtt a Superman-nél elborult az agya. Attól, hogy Aronofsky-nak van egy-két jó filmje, még nem jelenti, hogy a felelősség súlya alatt nem csinál marhaságot.
bizzá benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 22. - 10:56:19
Igyekszem. A Robotzsarut azért kár lenne elrontani, van benne potenciál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 22. - 12:12:32
Szuperhőshírek
A napokban több, képregényfilmmel kapcsolatos hír is megjelent, így ezeket megpróbáljuk egy kalap alá venni. Új infókat kaptunk az új Batman filmről, az Árnyék-remake-ről és Doc Savage filmes visszatéréséről is.
Először kezdjük azzal, amivel már eddig is sokat foglalkoztunk. A Warner Bros. a Heath Ledger-féle Oscar kampány mellett azért szép lassan elkezd foglalkozni a harmadik Christopher Nolan készítette Batman-filmmel is. A rendező december 8-án kijelentette, hogy elkezdte kidolgozni a harmadik film történetét, de még nagyon messze van a végleges változattól.
Hozzátette, hogy minden eddigi, állítólagos belsős forrásból származó információk egyike sem fedi a valóságot. A Warner Bros. vezetője, Alan Horne megerősítette eme kijelentést. Hozzátette, hogy Nolan nélkül nem készítik el a harmadik részt. Jelenleg még semmi nincs kész a filmből, nincs szereposztás, nincsenek ellenségek, nincsen semmi.
Korábban már beszámoltunk róla, miszerint az egyszer már megbukott Az árnyék is újra felbukkan a mozikban. Ezt most a The Spirit producere, Michael E. Usland is megerősítette, aki azt is hozzátette, hogy a Frank Miller film bemutatója után neki is kezdenek Sam Raimivel az előkészületeknek. A forgatókönyv már készen van és a producerek ki is szemeltek valakit a főszerepre. Az ő személyét azonban még mindig homály fedi.
Ugyanakkor hamarosan elkezdik a régóta húzódó Doc Savage mozit is. Usland szerint a film Savage első kalandját mutatja be, amikor is megalapítja a The Faboluos Five nevezetű csoportot. Se rendező se forgatókönyv nem áll még rendelkezésre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 22. - 12:13:14
Savage-nél akkor hosszú távra tervezzenek, mert én speciel annyira nem tartom érdekesnek, hogy jöttek össze, inkább azt, miként kalandoztak. Bár már így a előzetes alapján sejtem, milyen lesz a film hangulata (van Savage, vmilyen ürüggyel összetrombitálnak egy bandát, jön  afőgonosz, leverik, rájönnek, hogy együtt akarnak maradni... sablon).
És az Árnyékot leglaább nem Miller csinálja. Ez is haladás. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 22. - 12:31:07
Ezt a Doc Savage-es csapatépítős baromságot is csak az Avengers film elleni kényszer szülhette. Mivel képtelenség, hogy egy épkézláb JLA filmmel kijöhessen bárki mire az Avengers révbe ér, bedobják ezt.  :stupid:
Maga a karakter is eléggé szűk rajongótáborral büszkélkedhet, a film verzió emiatt szerintem alapból bukta.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 22. - 12:34:34
Hát ja, többek között engem sem érdekel egy cseppet sem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 22. - 12:36:55
Én azt se tudom, ki ez a fickó. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 22. - 12:38:21
Majd Ben mindjárt linkel róla egy rakat képet és megtudod.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. December 22. - 14:05:23
A rendező december 8-án kijelentette, hogy elkezdte kidolgozni a harmadik film történetét
Idézet
Jelenleg még semmi nincs kész a filmből, nincs szereposztás, nincsenek ellenségek, nincsen semmi. 
Kíváncsi lennék, akkor min dolgozik.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 22. - 14:09:48
Doc Savage-el kapcsolatban két érdekességet lehet megjegyezni: Õ volt az első olyan képregényhős, akire ráillik a mutáns jelző. Különleges képességekkel született, amelyek közé tartozik a szupererő, gyorsaság, magas intelligencia. A másik fontos dolog, hogy eredetileg ő viselte a "Man of Steel" jelzőt, amelyet aztán Superman térhódításával "Man of Bronze"-ra változtattak.
1933-tól 1949-ig közel 181 történetét publikálták, amelyek 1960 és 1990 között többször is újrakiadásra kerültek. Sosem lett igazán népszerű, főként Superman miatt.
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/9/97/Docsavage.jpeg)

1975-ben készült róla film:
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/d/d4/Moviegroup.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 22. - 15:05:19
Kösz az infót. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 22. - 15:08:37
Az Arcana Studios 5 filmet tervez készíteni a saját képregényi alapján. Az első a Paradox lesz, amely egy sci-fi thriller lesz, főszerepben Kevin Sorbot láthatjuk, a rendezői székbe  pedig Brenton Spencer (Stargate: Atlantis) ülhet. Sorbo egy gyilkossági nyomozót alakít egy párhuzamos világban, ahol a Földön elterjedt a mágia használata. A nyomozó éppen egy sorozatgyilkossági ügyön dolgozik, az áldozatok elhalálozásánál mágiát használtak. Christos Gage és Ruth Fletcher Gage írták a forgatókönyvet Christos Cage képregénye alapján.

Érkezik a Chopper is, amely egy thriller lesz Martin Shapiro képregénye alapján, ennek forgatása a következő hónapban kezdődik el. Áprilisban vagy májusban látnak hozzá a Sundown western vámpír thrillerhez. A Gearheadre korábban Gale Anne Hurd vetette rá szemeit, ez is el fog készülni valamikor. Még nem tudni hova szánják ezeket a műveket, lehetséges, hogy a tévében kerülnek bemutatásra. Az ötödik film a Grunts lenne, de erre még egyetlen stúdió sem tette rá a kezét.

Minisorozat a XIII-ból.
https://www.youtube.com/watch?v=vRXcPkVK8Yg
A sztori szerint az elnöknőt lelövi egy mesterlövész a Függetlenség napján. A gyilkos megmenekül, hiába lohol utána a fél ország. Három hónappal később egy idős pár sebesült ejtőernyős férfit talál egy fán, aki nem emlékszik rá, hogy kicsoda, csak egy tetoválás van a nyakán: XIII.
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/d/db/XIII.png)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 22. - 21:18:09
Doc Savage engem hidegen hagy. Sajnos ez a XIII film is, ha Val Kilmer lesz benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. December 23. - 07:35:03
Én még nem is hallottam erről a Doc Savage - ról. Egész szimpatikus karakternek tűnik.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 23. - 11:53:10
Jó is. Klasszikus ponyvahős, annak minden bájával és nosztalgikus bugyutaságával néha, bár ez még szerintem az értelmesebb fajta. Volt szerencsém pár sztorihoz (volt Pókemberrel is közös sztorija, bár az ritka nagy marhaság volt), és egész tűrhető volt. Igazi tv-sorozat-alapanyag. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 24. - 06:10:25
G.I.Joe plakátok:
http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi01.jpg (http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi01.jpg)
http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi02.jpg (http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi02.jpg)
http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi03.jpg (http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi03.jpg)
http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi04.jpg (http://www.sg.hu/kep/2008_12/gi04.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2008. December 24. - 11:52:03
Húúúú, köszi, Mike. Nagyon klassz plakátok. :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 25. - 08:12:12
Xar van a beigliben mák helyett

Az Egyesült Államok kerületi bírája, Gary A. Feess megunva a huzavonat, állásfoglalást adott ki, miszerint a Watchmen jogvita perben a Fox érveit tartja jogosnak, és a javára dönt a Warner-el szemben.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/watchmencourt-440x272.jpg)
A januárra tervezett per ettől függetlenül lezajlik majd, de ezáltal a Fox helyzeti előnybe kerül. Vagyis a januári döntés meghozatalakor már az lesz napirenden, hogy a Warner mennyit kénytelen tejelni a Fox-nak. Márha persze a Fox moziba engedi a filmet...
http://www.latimes.com/entertainment/news/movies/la-ca-watchmen16-2008nov16,0,4972856,full.story
http://www.nytimes.com/2008/12/25/business/media/25fox.html?_r=2
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 25. - 09:49:09
Ez fölöttébb örömhír! :drying:
Mondjuk engem csak az érdekel, hogy ne csússzon a film egy napot sem. Legyen a Fox boldog, amúgy sem tud a saját produkcióival keresni, mert mind egytől egyik kaka.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 25. - 10:52:20
elég nagy pénzekről van ott szó, ha ezt nézzük, érthető, hogy nem haggyák.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 25. - 13:30:46
Ez fölöttébb örömhír! :drying:
Mondjuk engem csak az érdekel, hogy ne csússzon a film egy napot sem.

Hohó, akkor úgy tűnik nem érted a lényeget. Mivel az ítélet jogerős, a Watchmen forgalmazása a Foxhoz került. Így a Fox vezetősége dönt, hogy mikor mutassák be a filmet, és hogy bemutathatják-e egyáltalán. Tudjuk, hogy a Fox amúgy sem a tisztességes stúdiók mintaképe, szóval lehet, hogy keresztül húzza a rajongók számításait. Eltolhatják a bemutató idejét a végtelenségig is ha akarják.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 25. - 14:32:51
Hát pont ezért írtam, hogy nekünk lényegtelen mennyit fizet a Warner,, meg ilyenek csak az a fontos, hogy ne xarakodjon a Fox a filmmel és ne csússzon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 25. - 16:51:33
Engem a Watchmen egy fikarcnyit sem izgat, így felőlem a Fox akár ki is dobhatja a kukába. Bár gondolom ezzel a véleménnyel csak egyedül én vagyok így az egész világon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. December 25. - 16:54:13
Engem meg csak a film izgat, a mögötte lévő jogi huzavonák nem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 25. - 16:57:58
Engem a Watchmen egy fikarcnyit sem izgat, így felőlem a Fox akár ki is dobhatja a kukába. Bár gondolom ezzel a véleménnyel csak egyedül én vagyok így az egész világon.

Velem együtt már ketten.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2008. December 25. - 17:56:01
Akkor már hárman! :D
Engem se izgat, túl nagy körülötte a hype, így kult izé, úgy kult izé. Az ilyen kult izékben én mindig csalódok (sin city, Batman első év :-\) szerintem ezzel is így lennék.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. December 25. - 20:34:55
Legyünk négyen. A könyv is nagy csalódás volt (persze majdnem minden más is, amit úgy harangoznak be, hogy a "legjobb, legnagyobb", stb), és eddig a film sem tűnt jobbnak, mint a Szövetség anno...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2008. December 25. - 20:48:40
Mihez képest? Mert az LXG-nél az első teaser is képregényhűbb volt a Watchmenből. Hiába volt önmagában egész pofás is film a Szövetség, adaptációnak még csak távolról sem lehetne nevezni.
Idézet
A könyv is nagy csalódás volt...
Most elkezdhetném kérdezni, hogy miért, de hát mit erőlködjek valakivel, aki képes volt Straczynskire azt írni, hogy rossz író... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2008. December 25. - 20:56:16
Mihez képest? Mert az LXG-nél az első teaser is képregényhűbb volt a Watchmenből.
Ebben nem vitatkozom, de attól még nem lesz jó egy film, hogy képregényhű... ha a képregény nem annyira tetszik...
Idézet
Most elkezdhetném kérdezni, hogy miért, de hát mit erőlködjek valakivel, aki képes volt Straczynskire azt írni, hogy rossz író... :roll:
Miért volt csalódás? Stan Lee azt mondta, ez a legjobb képregény. Láng István is ezt mondta. Két olyan ember, akinek igazán adok a véleményére. Plusz mindenki ajnározta, istenítette, és ahogy ez lenni szokott, csak vártam és vártam, hogy mikor lesz benne valami, amitől annyira jó lenne, de nem történt ilyesmi, és egyszer csak vége lett. Úgy tettem le, hogy "közepes", egynek elment. A maga idejében biztosan korszakalkotó volt, újító és minden, de amikor én olvastam, inkább elavultnak tűnt. És vontatottnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2008. December 25. - 22:00:49
A Watchment nem olvastam, úgyhogy a film is hidegen hagy. De azért elég szánalmas ez a jogi huzavona a film körül.

A Wolverine trailer érdekesnek tűnik, még nem tudom, moziban nézem-e, de kiváncsiságból biztosan meg fogom nézni valamilyen formában.:)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 25. - 21:53:57
Jött pár kép a TF2 Fallen-jéről. Előre szólok, hogy alaposan mereszteni kell a kukkert, ha ki akarja venni az ember a pontos részleteket. A film sztorija szerint egy rom feltárása során lelnek rá a Fallen-re, és a képek ezen díszeletek között készültek:
http://www.lininguptv.com/blog/wp-content/uploads/2008/12/fallen1.jpg
http://www.lininguptv.com/blog/wp-content/uploads/2008/12/fallen2.jpg
http://www.lininguptv.com/blog/wp-content/uploads/2008/12/fallen3.jpg
http://www.lininguptv.com/blog/wp-content/uploads/2008/12/fallen4.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 26. - 04:49:42
Engem meg csak a film izgat, a mögötte lévő jogi huzavonák nem.
Engem is, de csak azóta, mióta láttam moziban a trailerét.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 26. - 16:28:01
Hümm, jó lesz ez.  ;D Csak valahogy a képregényhez képest túl simának tűnnek a csontkarmok  :headscratch:
(http://starkindustries.ru/_ph/249/759381584.jpg)

(http://www.typingmonkeys.com/Images/wolverine-first-claws.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 26. - 20:42:08
És nem elég véresnek. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 27. - 10:00:26
Én is nemrég ugyanezzel jöttem, hogy például ellentétben az X-2 vel, ebben miért nem volt véres Rozsi karma az adamantium beültetés után, de aztán a bátyám felvilágosított a magyarázattal.
Film bemutatókba (főleg, ha agyba-főbe akarják reklámozni), nem lehet vér, szóval ez még nem biztos, hogy a végleges állapot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 27. - 09:56:19
Ez teljesen logikus. A család beül a pöttöm gyerkőcökkel a moziba megnézni valami kedves kis animációs mozit, erre az előzetesekben jön a véres Wolvie bácsi és a picik visítva menekülnek.  ;D Csak aztán a végleges változatból ne spórolják ki a művért.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 27. - 10:12:27
Ja, az a fontos, amúgy a Hellboy első részének bemutatójára emlékszik valaki?
Az volt tipikusan ilyen, ott van benne amikor a főganyé feltámad a film elejefelé, a bemutatóban csak úgy felemelkedik a fenébe, a kész verzióban viszont felemelkedik egy medence vérből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 27. - 10:10:06
Hááát én nem is tudom :headscratch:, én mikor anno láttam a Hellboy trailereket a moziban, mindig a dzsuvás részt mutatták a boss feltámadásából (1:32)
http://www.youtube.com/watch?v=Ob9J3kCELXE
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2008. December 27. - 15:57:03
Én annó egy szimpla pucéran kiemelkedik verziót is láttam ebből, de ha megnézed, a filmben nem is kék volt a vér.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2008. December 28. - 15:58:32
Legyünk négyen. A könyv is nagy csalódás volt (persze majdnem minden más is, amit úgy harangoznak be, hogy a "legjobb, legnagyobb", stb), és eddig a film sem tűnt jobbnak, mint a Szövetség anno...
Öten. :D Amúgy sem szeretem a kult dolgokat, nekem ez a kifejezés inkább sznobizmusnak jön le. Majd én eldöntöm, nekem mi tetszik és mit mennyire tartok, a nagyokosok meg foglalkozzanak magukkal. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 28. - 20:31:20
Ehhh...Legyetek akko 100-an. Vagy nem is...ezren! Ha már a képregényeseket sem érdekli akkor nem tudom kit fog. :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2008. December 28. - 21:24:29
Elhiheted, hogy a képregényes mozifilmeket sem csak a képregényesek nézik meg/tartják el. Ha csak azok néznék, akkor hatalmas bukta lett volna az új Batman is.  ;) Itt csak arról van szó, hogy mi nem vagyunk kultimádók, mert teljesen más a mi elképzelésünk arról, hogy mi kult és mi nem az. Számunkra a Watchmen csak egy egyszerűen felkapott valami, ami közel sem érdemel annyi figyelmet, mint amennyit megkap. Ennyi. Csak ennyi a mi véleményünk. Mi senkit nem akarunk meggyőzni a mi igazunkról, mi csak nem tartjuk akkora durranásnak, mint mások.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 28. - 21:31:06
én meg előbb megnézem a filmet, és utánna döntöm el hogy tetszett-e, és hogy mekkora durranás. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 29. - 08:49:32
Ha trailer nem is (sajnos) de néhány nyurga hivatalos kép érkezett a TF2-ből.
(http://www.empireonline.com/images/cover/large/2362.jpg)

(http://www.empireonline.com/images/image_index/hw800/31349.jpg)
Alacsonyan szállnak a kocsik, esni fog az olajár...

(http://www.empireonline.com/images/image_index/hw800/31350.jpg)

Fuss Megan... fuss!  ;D

(http://www.empireonline.com/images/image_index/hw800/31351.jpg)

guest starring Pyramid Head.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2008. December 29. - 09:10:28
az az alacsonyan szállnak a kocsik... kép nagyon gáz. A több tonnás kocsik elrepülnek, de a fickó izomból megtartja magát. hápffffffff
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2008. December 29. - 09:33:52
Most tényleg így szétszedték a piramisokat, vagy ez egy nagyon profi díszlet?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2008. December 29. - 09:39:00
Az erózió a piramisokat sem kíméli, a kivitelező pedig csak az első 100 évre vállalt garanciát. Azóta már a jótállás is lejárt.  ;D :piramis:

--------------------------------------------------------------

Még pár kép a filmből

(http://media.kino-govno.com/images/transformers2/transformers2_4.jpg)

(http://media.kino-govno.com/images/transformers2/transformers2_3.jpg)

(http://media.kino-govno.com/production/transformers2/transformers2_1.jpg)


-------------------------------------

Már promózzák a Watchmen feliratos előzetesét (lehet hogy feleslegesen). Csak az angol nyelv kihívásaival küszködők kedvéért, a szinkronokra és feliratokra érzékenyek meg se nézzék
https://www.youtube.com/watch?v=ZIjCVPxUuc4
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2008. December 31. - 05:59:48
Egy kis érdekesség a Watchmen-hez:
http://www.superherohype.com/news/watchmennews.php?id=7945 (http://www.superherohype.com/news/watchmennews.php?id=7945)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2008. December 31. - 11:39:29
Kösz, Ben Mike, ez jó volt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 02. - 09:07:42
Az Inderworld rendezője készíti az Atlantisz-sorozatot
Len Wiseman, aki civilben Kate Beckinsale férje, és egyelőre 3 filmet tudhat maga mögött (Underworld, Underworld: Evolúció és Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed) úgy döntött, hogy nem érdekli az Underworld folytatása, az Underworld - A vérfarkasok lázadása (Underworld: Rise of the Lycans), és inkább saját útját fogja járni.
Az önmegvalósítás keretén belül pedig az első projektje a hírek szerint az Atlantis Rising című képregény-sorozat adaptációja lesz. A Dreamworks stúdió anyáskodása mellett készülő produkció forgatókönyvének megírására Joby Haroldot próbálják megnyerni és a producerek közt ott lesz Alex Kurtzman és Roberto Orci is, akik többek között a Transformers és az új Star Trek-film, a Star Trek szkriptjét jegyzik.
A Scott Mitchell Rosenberg által készített képregény, az Atlantis Rising története egy föld alatti civilizációról szól, amely nem veszi jó néven azt, hogy a felszínlakók felfedezték őket. A filmterv leghamarabb 2011 nyarára kerülhet mozivászonra.
Cím: El(nem)Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 06. - 22:46:35
Még jószerével el sem kezdődött a Captain Marvel (Shazam) film körüli project, de a stúdió határozatlan időre le is állította az egész hóbelebancot. A leállás hírét a forgatókönyvíró, John August közölte először saját blogján :http://johnaugust.com/archives/2009/shazam-done majd a Warner is közleményt adott ki. Hát erről ennyit.

A Jonah Hex körüli herce-hurca is tovább gyűrűzik, ugyanis még egy stáb otthagyta a filmet. A porondon most Mark Neveldine és Brian Taylor író/rendező párosát az eddig inkább csak animációs filmekkel jeleskedő Jimmy Hayward váltja, aki az Empire-nek halkan megsúgte, hogy ő sem lát reális esélyt arra, hogy valaha elkészül a film, mert a rajongók körében nincs rá igény. :asit:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 08. - 10:28:41
Két újabb színész szereplése vált a tegnapi nap folyamán biztossá a Vasember folytatásában, csatlakozott a már amúgy is eléggé várt Iron Man második részhez: Mickey Rourke és Sam Rockwell! Mickey Crimson Dynamot fogja alakítani. Rockwell pedig Justin Hammert. Szerintem sem Rourke sem pedig Rockwell nem jó választás a szerepekre, mert az igaz, hogy Mickey-nak legalább olyan szétbarmolt tabló arca van mint egy sztereotíp orosz katonának, de attól, még nem erre kellene kihegyezni a karaktert, Rockwell meg túl fiatal Hammer-nek. Hammer a képregényben mindig is közelebb volt a koporsóhoz, mint a 70-hez, erre egy "kölyök" alakítja.  :stupid:
http://www.firstshowing.net/2009/01/07/mickey-rourke-joins-iron-man-2-as-crimson-dynamo/
http://chud.com/articles/articles/17671/1/UPDATED-WITH-BREAKING-NEWS-MICKEY-ROURKE-IS-A-CRIMSON-DYNAMO/Page1.html
http://www.collider.com/entertainment/news/article.asp?aid=10379&tcid=1

A Judge Dredd filmnek pedig még csak a szele libbentett meg bennünket, de máris jött hozzá concept.
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/judgedredd-conc.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 09. - 01:15:28
Így ráadásul tényleg tuti, hogy Rourke nem lesz a Sin City 2-ben.
más:
http://www.sg.hu/cikkek/64897/lex_luthor_hatterbe_szorul
"Rögtön fel is merült pár lehetséges név. Braniac (Agykeselyű), Metallo, Darkseid, Doomsday (Végítélet), a Játékmester és Zod tábornok is rajta van a képzeletbeli listán. Az, hogy az aláírt szerződéssel rendelkező Kevin Spacey sorsa mi lesz, még nem tudni."

Agykeselyű??? Ez mi a francosfranckarika?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 09. - 07:24:57
Agykeselyű??? Ez mi a francosfranckarika?

Meg fogsz lepődni, egy DC-s szuperbűnöző: http://chronopolis.kepregenytar.net/comhun/crisis/crisis_03/crisis_on_inf_earths_03_31.jpg
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 09. - 10:02:56
Brainiac több néven is megjelent Mo-n, képregényben Agykeselyű (Sup@Bat 8-10 :headscratch:, Supergirl-ben említették), Superman rajzfimben és Smallville-ben Brainiac, JL rajzfilmben Agyzseni.
Akármilyen uncsi, először akkor is sztem Lex kéne (Rosenbaum vs Welling :oh:), utána jöhetne bárki, rajzfilmben pl ő fejlesztette ki Metallot Szupi ellen, ez lehetne a második rész is, de lehetne más is az első részben, nem ragaszkodom hozzá. Játékmester sztem nem valami nagy falat, kb annyi szerep kéne neki, mint az Ítéletnap-ban( :drying:) volt, Darkseid és Végítélet meg szintén valami folytatásba tudom elképzelni (Darkseid esetleg JL-ben), első részre nem...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 09. - 10:18:43
Jött egy teaser poszter a Transformers 2-höz.
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Transformers_2_-_Revenge_of_the_Fallen/Poszter/zz65f63ac2.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 09. - 10:38:00
Azért néztem ekkorát ezen az Agykeselyűn, mert még sosem láttam így leírva Brainiac-ot. :ohmy:

Ez a poszter überállatttt! :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 09. - 10:36:18
Az. Úgy tudom Jetfire (Röptűz) feje szerepel rajta. De a kísérő termékek piaca is szépen beindult:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Transformers_2_-_Revenge_of_the_Fallen/Poszter/TF2MMs1.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 09. - 11:09:41
Epres-mogyoróvajas? Jesszu, az amcsiknak tényleg nincs ízlésük. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 09. - 11:17:03
Azok után, hogy a mogyoróvajas kenyérre évtizedek óta még egy tekintélyes réteg lekvárt is kennek, te még csodálkozol ezen? :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 09. - 11:35:09
Igaz, nem sok mindenen kéne csodálkoznom mióta megtudtam, hogy az amerikai S-es ruhaméret itthon M-nek felel meg... azért ez elmond pár dolgot róluk. :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 09. - 12:05:52
Na ugye.  :D
Michael Bay elmondott még pár dolgot a Revenge of the Fallen-ről (de azt előre leszögezem, hogy Bay egy tavaly nyári interjújában közölte, hogy a film hivatalos bemutatójáig több dologban lódítani fog  :nezze: )
 - a film első hivatalos trailere február 1.-én az amerikai Super Bowl szünetében lesz látható (ez biztos, nem kamu több helyről megerősítették)
 - Megatron nem fog visszatérni, a tank amit korábban látni lehetett csak egy új játék. (kamuuuuu)
 - Kb. 40 robot fog fel-alá szaladgálni, az első részben csak egy tucatnyi volt.
 - A Devastator a piramisoknál fog feltűnni és 50 láb magas lesz. (Az kb. 15 méter)
 - A második felvonás 200 millióba került, bár korábban arról lehetett olvasni, hogy 300 millió dollárból forgatnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Január 09. - 13:53:35
Epres-mogyoróvajas? Jesszu, az amcsiknak tényleg nincs ízlésük. ;D
Biztos azért került erre a Transformers reklám, mert nem fogyott.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 09. - 14:14:37
Idézet
- a film első hivatalos trailere február 1.-én az amerikai Super Bowl szünetében lesz látható (ez biztos, nem kamu több helyről megerősítették)
Idézet
- A második felvonás 200 millióba került, bár korábban arról lehetett olvasni, hogy 300 millió dollárból forgatnak.
...amiből röhögve leperkáltak vagy öt millát azért a Superbowl-reklámért, ha nem többet.
Idézet
Agykeselyű??? Ez mi a francosfranckarika?
Egyike azon elenyészően ritka alkalmaknak, ahol a magyar fordítás már annyira iszonyat gáz (csak kíváncsiságképp: ki találta ezt ki? van egy tippem...), hogy nem vagyok hajlandó használni mást, csak az eredetit. (Ráadásul szó szerint is abszolút mást jelent, nem csak a karakterre nem illik.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 09. - 14:24:44
Idézet
- a film első hivatalos trailere február 1.-én az amerikai Super Bowl szünetében lesz látható (ez biztos, nem kamu több helyről megerősítették)
Idézet
- A második felvonás 200 millióba került, bár korábban arról lehetett olvasni, hogy 300 millió dollárból forgatnak.
...amiből röhögve leperkáltak vagy öt millát azért a Superbowl-reklámért, ha nem többet.

A joblo  és a hype szerint csak 2.6 milliót.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 09. - 14:26:16
Ó, akkor félperces trailer lesz csak az. Tényleg nem nagyobb egy reklámnál. (És aki esetleg furcsállná: igen, egy reklám a Superkupa-szünetben ennyibe kerül)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Január 09. - 14:39:23
Agykeselyű??? nem vagyok hajlandó használni mást, csak az eredetit.
Nem kötözködésképp, de nem te szoktál kiállni a magyarítás mellett? Ha a japán-kínai szavakat mind fonetikusan kéne írni, hogy jól érthető legyen, hogy használhatnánk egy nevet eredetiben?  :D
Mielőtt nagy vita kerekedne: mindez csak annyit jelent, hogy ki mit szokott meg, ahhoz próbál ragaszkodni.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 09. - 14:53:48
De, de a DC-nél amúgy is orbitálisan sok név maradt eredeti (ha már nem lehet Denevérember, akkor onnantól minek erőltetni?), de akkor is már inkább az Agyzseni, sokkal közelebb áll hozzá. AZ Agykeselyű csak egy hangyányit borzalmasabb fordítás, mint a Rémes Négyes.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 09. - 15:00:14
agykeselyű tényleg hülye név
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 09. - 15:06:30
Ó, akkor félperces trailer lesz csak az. Tényleg nem nagyobb egy reklámnál. (És aki esetleg furcsállná: igen, egy reklám a Superkupa-szünetben ennyibe kerül)

Most olvasom a Variety oldalán, hogy nemcsak a TF előzetesét, de egy 30 másodperces Star Trek trailert is levetítenek a Szuperkupa alatt az NBC-n csekély 3 millióért.  :)
http://www.variety.com/article/VR1117998229.html?categoryid=13&cs=1&nid=2564
: 2009. Január 09. - 15:01:59
Hála az IfranView-nak kivilágosítottam a korábbi posztert, így fest ami a nagy sötétség alatt van:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Transformers_2_-_Revenge_of_the_Fallen/Poszter/TF2vilagos.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 09. - 16:12:49
Biztos azért került erre a Transformers reklám, mert nem fogyott.  ;D
Erre is gondolhattam volna! ;D

"Anyu, anyu, milyen ízűek a robotok?"
"Epres mogyoróvaj, csak hagyjál már békén..."


...amiből röhögve leperkáltak vagy öt millát azért a Superbowl-reklámért, ha nem többet.
És mennyit fog hozni nekik csak ez a reklám... ;) (Meg néhány marketingesnek... :hehe:)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 10. - 00:05:13
Ez az Agykeselyű tényleg leírhatatlan kategória. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 12. - 12:29:17
Megvolt a Golden Globe diíjátadó, ahol a várkozásoknak megfelelően Heath Ledger megkapta a maga díját Jokerért, de most nem ezt szeretném feszegetni, mert már ez folyik a csapból is. Ami (bocsánat de szerintem) most érdekesebb, hogy nagyon úgy tűnik, Harvey "Kétarc" Dent mégiscsak visszatér a Batman folytatásában. Ugyebár a Dark Knight után Nolan mindenhol azt nyilatkozta, hogy Harvey kampec, és még a nyilvánosságra hozott forgatókönyv ide vágó passzusa szerint is:
The screenplay reads “Dent lies at the bottom of the hole, his neck broken. DEAD.” Na az fájhatott.
A Golden Globe díjátadó után azonban (Heath Ledger kapcsán) meginterjúvolták Nolant és Aaron Eckhart-ot (Dent megformálóját), aki a következőt mondta saját szerepéről:
“I think Harvey — if he’s not dead — is in a serious coma,” stated Eckhart, “and I’m not sure he’s coming out. They might pull the plug on him.”
Gyengébbek kedvéért, Eckhart szerint Harvey nem halt meg, csak kómába esett és Csipkejózsika álmát alussza. Azt is mondta Eckhart, hogy ez alapján nem elképzelhetetlen, hogy ha csak egy cameo erejéig is, de Kétarc Harvey ismét feltűnik. Hangsúlyozom, mindez a rendező, Chris Nolan jelenlétében történt, aki a riporterek szerint nem fűzött ehhez semmit, csak sejtelmesen mosolygott.
A film producere Charles Roven ennél nyíltabban fogalmazott, amikor azt mondta, hogy az eredeti elképzelés szerint, Joker biztos szereplő lett volna a folytatásban, és Harvey történetét lezárják a Dark Knight-ban a halálával, ám mivel az élet közbeszólt, megváltoztatták az eredeti ideát, és "ha muszájból is" de vissza kell hozniuk Harvey Dent-et.
Brian Azzarello képregényíró pedig a közelmúltban tett egy kijelentést, miszerint:
“When Heath Ledger died, Harvey Dent came back to life."

Most pedig következzék Chris Nolan Golden Globe-os beszéde, aki a gálán, Heath Ledger nevében vette át a díjat:
https://www.youtube.com/watch?v=ar1qWdpU49g

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Január 12. - 16:44:41
A franba Ben ezt a cikketkár volt beírnod, tudod, hogy most hány hétig kell néznem a bátyám önelégült fejét, ahogy vigyorog rám, és mondja hogy, "én megmondtam, hogy nem halt meg".
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 12. - 16:37:02
Miért, a bátyád olvassa az itteni írásaim?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Január 12. - 19:20:40
Persze, regisztrált tag, Gordin néven, csak nem túl aktív.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 12. - 19:23:20
Hopsz.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 13. - 15:16:17
Kis videós anyag a beszélgetésről.
http://www.mtv.com/videos/movies/331069/could-harvey-dent-be-alive.jhtml

Nagyon úgy néz ki, hogy Terrence Howard lecserlése után a Tacskó Gazdaságos Don Cheadle-re, a Marvel a gazdasági válságra és egyéb marhaságokra hivatkozva Samuel L. Jackson további szerepeltetésétől is eltekint, aki ugyebár Nick Fury-nak nemcsak megformálója volt a tavalyi Vasember film "végén", hanem az Ultimate verziós Fury mintája is. Konkrétumokról nincs még szó, de mivel a Vas 2 előkészületei és olvasópróbái már zajlanak, Jackson elmondta hogy sem őt, sem pedig a manager ügynökségét nem kereste meg senki a Marvel részéről a folytatás miatt. Röviden ennyi. Aki bővebb információkra kíváncsi erről: http://latimesblogs.latimes.com/herocomplex/2009/01/nick-fury-no-mo.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 14. - 12:34:26
Szép, mondhatom. Biztos úgy gondolták, hogy túl van már fizetve Sam jackson.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 14. - 17:10:05
Ne már!
Õ volt az a színész, aki a leghűebben visszaadta a képregénybeli formáját, még ha a képregénybeli karaktert róla formázták is...
Ez a tény mindenesetre nagyon elszomorít, nagyon remélem, hogy még nem végleges. :( :(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 14. - 18:59:19
Csak annyira végleges, mint az elhalálozás úgy általában a képregénykarakterek között. ;)
: 2009. Január 14. - 17:35:50
Aprócska, de el nem hanyagolható hír, hogy a Warner kezét lábát tördeli, hogy beizzítsa a Superman project-et. Az eredeti stábot  (akik elbaxták a Superman Returns-t) már fel sem kérték, Bryan Singer-re sem tartanak igényt, viszont szeretnék megnyerni James Caviezel-t Superman/Kent és az egykori Batman, Michael Keaton-t Luthor szerepére.  :headscratch: Hümm, nem is hülyeség. Tom Welling kitart a sorozat mellett, és folytatja a Smallville-t, de nem kíván nagyvászonra lépni (nem csodálom, amennyit ő részenként szakít, annak én a gondolátával is elégedett lennék).
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Egyeb/JimCaviezel.jpg)
Persze még ez sem fix.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 14. - 20:50:45
Furyt sajnálom, remélem kitalálnak valamit. És én még mindig ellenzem, hogy ne Welling legyen Superman.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 14. - 20:56:25
Én meg még mindig támogatom, hogy nehogy ő legyen. Egyáltalán nem tudom róla elképzelni, hogy ő Superman. Tehát én biztos kihagyom a filmet, ha ő fogja játszani, mert egyszerűen nem tudom őt komolyan venni.
Michael Keatont pedig nem tudom elképzelni Lexként.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 14. - 20:59:53
Igen, őt meg Michael Rosenbaum-nak kell játszania. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 14. - 21:04:30
Én meg azt remélem, hogy egyáltalán nem lesz Luthor a következő Superman moziban. Az eddig öt nagy Superman moziból 4-ben benne volt, abból a 4-ből pedig kettő bukta lett. Vagyis Luthor mozifilmes megjelenései 50%-os buktával járnak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 14. - 21:06:30
Rosenbaum szerintem nagyon jó színész, a legjobb a smallville sorozatban.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 14. - 21:11:10
A mozifilmjei viszont katasztrofálisak. Ahogy nézem az imdb-s adatlapját meglepve látom, hogy a hangját adta Deadman-nek a Batman: The Brave and the Bold rajzfilmbe és  Justice League Unlimited-ben szinkronizálta Flash-t.  :oh: Bakker a Teen Titans-ban pedig Kid Flash-t.  :oh:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 14. - 21:15:06
Erről a Batmanről még nem is hallottam, de így utánanézve egész jó. :) Amúgy a Batman beyond: Return of the Joker-ben is szinkronizált valakit, asszem Joker egyik emberét. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 14. - 21:07:46
Csak annyira végleges, mint az elhalálozás úgy általában a képregénykarakterek között. ;)
Akkor még van remény. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 16. - 10:20:39
Külsőre nagyon jó superman lenne.

Filmek közül eddig csak a Passiót láttam tőle, de abban nem sokat beszélt. Csak szenvedett a szerepben. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 16. - 12:22:10
Nézd meg vele az Outlander-t, vagy a Monte Christo Grófját. Utóbbiban is főként szenved és bosszút forral, de szerintem remek színész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 16. - 12:48:50
Outlandert ismerem eléggé, d emég nem láttam. Várok, hátha moziba kerülne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 16. - 12:56:35
Nálunk már biztosan nem fogják bemutatni. A legutolsó bemutató a külföldi forgalmazó szerint az Egyesült Királyságban lesz áprilisban, de amúgy a film csak korlátozottan kerül Európai bemutatásra. Egyenlőre még az se biztos, hogy DVD-n megjelenik nálunk. :'(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 16. - 17:22:49
Ez a Caviezel jó lenne Supermannek, bár én Wellinget jobban illőnek tartom a karakterhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Január 21. - 15:01:05
https://www.youtube.com/watch?v=YEYr9grr7i8

Rozsomák film. Jó lesz.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 21. - 15:04:46
Érdekes. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 21. - 21:09:40
A Vasember 2 körüli pénzügyi kálvária tovább folytatódik, és a mostani károsult Mickey Rourke. Ismert tény, hogy Terrance Howard-ot financiális okokra hivatkozva cserélték le a Tesco gazdaságos Don Cheadle-re. Aztán robbant a bomba, hogy Sam Jackson-ra sem tud pénzt áldozni a stúdió, hogy eljátsza Nick Fury szerepét. Most pedig kiderült, hogy a Wrestler című filmmel egy Oscar jelölést már biztosan magáénak mondható Rourke szemét, 250.000 dolláros gázsival akarták kiszúrni, aki ügynöke útján ezt az összeget és Crimson Dynamo szerepét is visszautasította.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/rourkeironman2.jpg)
forrás: Slashfilm
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 21. - 21:16:42
Na, ha így haladunk, akkor azt hiszem a szemtanui lehetünk amint a Marvel Studio szépen becsődöl.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 21. - 21:20:25
Egyszerűen nem értem ezt a pénzügyi gondot. A Punisherrel nem bukhattak ilyen tetemeset, hogy annak a többi film lássa a kárát. A Vas 1 robbantott, a Hulk is szépen visszahozta az árát. Az animációs részleg a Lionsgate-el nagyon jól hoz.  :headscratch: Nem értem. A válsággal takarózni pedig nem túl hihető. Az emberek a legrosszabb időkben is vágynak a szórakozásra, talán még jobban is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 21. - 21:26:15
Igen, ez valóban érthetetlen. Pláne, hogy még a jogokat sem kell megvenniük, hiszen az is az övék. Biztos túl nagy Quesada fizetése és a Vasemberből bejött profilból finanszírozzák.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 21. - 21:29:36
Szomorú leszek, ha a marvel filmek ilyenek miatt nem fognak összejönni. Már a megtorlóval is voltak gondok. Aztán jött ez a sam jacksonos dolog, mostmeg a vasemberes mizéria.
De még a thor film úgy látszik stabil, talán összejön az amerika kapitány is, és akkor az avengers film miatt sem kell aggódni, max csúszni fog. Viszont a nick Fury filmet már el is áshatjuk, mert ha lsz is, akkor az olyan is lesz megint.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 21. - 21:59:02
És biztos, hogy olyan sokat hozott az a Vasember, hogy finanszírozzon csak úgy még egyet? A Marvel emlékeim szerint csak a gyártó, nem a forgalmazó. Márpedig akkor ők csak a bevétel egy (kis) részét zsebelik be, amiből nem biztos, hogy csak úgy előrángatnak párszázmillió dollárt egy újabb tervre, hogy a végén majd elkezdhessék visszaforgatni a bejött pénzt. A Marvel ebből a szempontból azért rosszabb helyzetben van, mint a DC, amit az anyacége tud támogatni rogyásig. (A Marvelnek, mint cégnek az éves profitja nincs 150 millió dollár, de a felhasználható tőke se éri e a félmilliárdot, szóval erősen lobbizhattak a két mozifilm támogatásának összegyűjtéséért is.)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 22. - 00:12:49
Igen, erre nem gondoltatok. A nagy pénzt mindig a forgalmazó akasztja le.

Egyébként fasza hírek. MIndenre kihat ez a francos válság. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 22. - 07:47:35
és ez még csak a kezdet
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 22. - 10:23:41
 :lol: Emlékeztek, amikor arról beszélgettünk, hogy mikor fognak a Tom és Jerry-ből is élőszereplős/CGI filmet csinálni? A válasz, még idén.  :stupid: :lol:
http://www.variety.com/article/VR1117998898.html?categoryid=13&cs=1&nid=2562

A Warner stúdió úgy határozott, hogy elhozza a mozikba a macskát és az egeret. Eric Gavning már el is kezdte írni a forgatókönyvet, a producer pedig Dan Lin (A tégla, i.e. 10.000) lesz. A két főszereplőt CGI-vel hoznák létre, a többi figura pedig rendes élő személy lenne.

A sztori Tom és Jerry első találkozását mutatná be, aztán elvesznek Chicagoban és kénytelenek összefogni, hogy hazajussannak. Az 1940 és 1960 között futó mesesorozatból 114 rész született és az Akadémia hétszer is díjjal jutalmazta.

A Warner korábban már bejelentette, hogy a Maci Laciból is hasonló filmet fog készíteni. Korábban már láthattuk az Alvin és a mókusok mozis változatát, hatalmas siker is lett és a Garfield macsekot is láthattuk már a vásznakon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 22. - 16:49:38
Nem tudom, miért baj ez. Azt ne mondjátok, hogy a Garfield filmek nem tetszettek nektek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 22. - 16:54:44
Az enyhe kifejezés szvsz, hogy nem tetszett, de jóformán megerőszakolták a filmesek, gyermekkorunk kedvenc rajzfilmjeit és Garfield esetében comic stripjeit. Mind egy kalap xar, és már jó előre bejelentem, ha Foxi Maxihoz mernek nyúlni én bedzsihádolok. >:(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 22. - 16:55:26
Én meg se néztem a garfield filmeket a mai napig. Már a bemutatók elborzasztottak. Nem hinném, hogy a legcsekélyebb mértékben is visszaadná a képregény hangulatát és humorát az a film. Táncoló, éneklő, futkározó Garfield.   :omg: :paradicsom:  pffff...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 22. - 16:59:14
Na ez az. Ha hiteles lett volna a Garfield film, akkor az egész az almosdoboz és a hűtő környékén játszódik, kis kitekintéssel egy étterem komplett elpusztítására. És hogy Jon randizik benne  :o , az olyan mitha Fekete Pakóra azt mondanák ő az új Andrea Bocelli. Megbomlana a világegyetem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 22. - 17:04:33
ha Foxi Maxihoz mernek nyúlni én bedzsihádolok. >:(
Foxi Maxi lehetne Fenyő Miklós. Tök olyan feje van. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 22. - 16:55:15
Oké Lovag... ez eddig egy. :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 22. - 16:56:34
Akkor már jó ideje nem olvashatsz Garfieldot, mert Jon és Liz már vagy két éve együtt vannak. :)
A filmek egyébként közel sem olyan rosszk, mint mondjátok. A virgonc Garfield tényleg nagyon gyenge elem, de Bill Murray szinkronjátéka rengeteget dob rajta, és maga a forgatókönyv is egy ranyos családi vgjáték, egy kellemes kis délutáni hülyeség. A második rész koldus és a királyfi-feldolgozásában ráadásul a többi állat is elég jól megdobja., Az még gyerekesebb film, de emiatt aranyosabb is.
Csak magyarul nem szabad nézni. Azóta sem értem, hogy a második részre milyen megofontolásból rakták ki a plakátokon a "Till Attila magyar hangjával" szlogent - igaz, már jóval kisebb volt - amikor Tilla az első részben is minden kritikán aluli teljesítményt nyújtott, de a másodikban annyira iszonyatosan bénán csinnálta, hogy én kemény 20 máspdpercig bírtam a fülgyilkos vinnyogását. Magyarán a szinron rosszabb, mintha a Zone Romantica B-vonalas stábja csinálta volna a takarítónővel kiegészítve, mint rendező, de eredetiben az elmúlt évek egyik leginkább fogyasztható családi vígjátéka.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 22. - 17:13:53
Akkor már jó ideje nem olvashatsz Garfieldot, mert Jon és Liz már vagy két éve együtt vannak. :)

Az első Garfield mozi 2004-es, a második 2006-os, vagyis feltételezhető, hogy Jon és Liz 2 éve tartó összeboronálása is a mozifilm folyamánya.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 22. - 18:03:14
Több mint valószínű, de nem is baj, sok új poént tud vele eladni Jim Davis, így örülök neki, mert azért már kb 20 év után ráfért jonra, hogy végre becsajozzon.  :D

A Tom & Jerry film pedig azért lesz rossz, mert annak a rajzfilmnek az ódivatú brutalitása adta a sava-borsát. Anélkül már nem ér semmit az egész. És a filmben biztos nem fogják előadni azt, hogy mondjuk Jerry a szárítókötéllel felszeleteli Tom-ot. A pajkosan játszó macska-egér duóra pedig nem vagyok kiváncsi.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 22. - 18:05:30
Tökéletes példája annak, hogy egy bevállt dologból vétek filmet készíteni. Egy animációs, egész estés mozit inkább megnéznék velük, mint egy élőszereplős valamit.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 22. - 18:11:57
Tökéletes példája annak, hogy egy bevállt dologból vétek filmet készíteni. Egy animációs, egész estés mozit inkább megnéznék velük, mint egy élőszereplős valamit.
Mondjuk ezzel én s így vagyok, de annyira nem zárkózok el az élőszereplős dologtól, mint te.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 22. - 18:16:32
Több mint valószínű, de nem is baj, sok új poént tud vele eladni Jim Davis, így örülök neki, mert azért már kb 20 év után ráfért jonra, hogy végre becsajozzon.  :D

nem akarok szőrszálhasogató lenni, de van az 30 év is
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 22. - 18:09:25
Nem hinném. Nem most volt tavaly a 25dik születésnapja Garfieldnak?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 22. - 18:20:26
Tökéletes példája annak, hogy egy bevállt dologból vétek filmet készíteni. Egy animációs, egész estés mozit inkább megnéznék velük, mint egy élőszereplős valamit.
Mondjuk ezzel én s így vagyok, de annyira nem zárkózok el az élőszereplős dologtól, mint te.

Nana. (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/stargate/jack/jackanime10.gif) Ne érts félre. Én nem az élőszereplős és animációs filmek kombinálásától zárkózom el, az egyik nagy kedvencem máig a Roger nyúl a pácban, Bob Hoskins-al, de vannak olyan karakterek akik történetükből, és kategóriájukból adódóan csak egy bizonyos média környezetben életképesek és sikeresek.

Nem hinném. Nem most volt tavaly a 25dik születésnapja Garfieldnak?

Garfield 78-ban debütált.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 22. - 18:21:13
Hát, a Garfield film nekem sem jött be, a képregény hangulatát sajnos egyáltalán nem adta vissza.
A Tom&Jerry kíváncsi vagyok milyen lesz, remélem nem olyan mint a Garfield.
Mikor jön vajon az élőszereplős Dagobert bácsi film? ;D ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 22. - 20:38:23
Na jó, ez úgy hülyeség, ahogy van. Garfieldet se néztem, Alvin és mókust se, valószínűleg ezt se.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 22. - 21:01:44
Garfield 1978. június 19.-én "született". Szóval de, megvan 30 éve, bár az első agglegényes poénok csak a nyolcvanas években kezdődtek valamikor, ha jól emlékszem, Lyman eltűnése után.
Tökéletes példája annak, hogy egy bevállt dologból vétek filmet készíteni. Egy animációs, egész estés mozit inkább megnéznék velük, mint egy élőszereplős valamit.
Van belőle. Rajzfilmnek éppencsak elmegy, de Tom & Jerrynek elég gyenge. Ja, és a két figura végigdumálja/énekeli az egészet. De ha érdekel, van róla a neten egy elég részletes vélemény. ;D Klikk. (http://blip.tv/file/1408852/)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 22. - 20:59:31
Ezt a videót pont megnéztem én is a múltkor, amikor szemezgettem a szemüveges fickó videóiból. Utánozhatatlan a srác, hihetetlen nagy arc. :) Élvezet nézni bármelyik kritikáját még úgy is, hogy nem értem meg az egészet. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 23. - 11:07:19
Én már alapból nem néztem meg egyik Garfield filmet sem. Úgy már semmi értelme, hogy gyakorlatilag köze nincs a figurához.
Most már kíváncsi vagyok, mikor lesz Dilbert film... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 23. - 11:10:33
 :roll:
http://www.filmjunk.com/2007/02/16/chris-columbus-prepping-dilbert-live-action-movie/
Azóta annyi változás van, hogy elkészült a forgatókönyv, és megkezdődött a casting. 2010-ben kerülhet moziba.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 23. - 11:19:16
Ne... :o Ezután nem mondok ilyeneket, mert ezek az amcsik még a Kázmér és Hubáról is képesek lennének filmet forgatni...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 23. - 11:19:55
Az 2011-re van ütemezve.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 23. - 11:46:24
http://www.film.com/features/story/rumor-were-starting-calvin-hobbes/17358920
Pedig abból egész érdekes filmet lehetne csinálni. Valami olyasmit, hogy csak az animációs, amikor megelevenedik a tigrise. Esetleg még 1-2 fantáziálgatás. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 23. - 11:57:09
Én kettő egész estés Tom & Jerry rajzfilmet láttam már. Történetileg egész jók viszont nem szerepel bennük az a bizonyos brutalitás, amit Sepi említett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 23. - 14:25:01
Az 2011-re van ütemezve.
Csípjetek meg, fel kell ébrednem. :o ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 23. - 14:28:09
Na, ki tud előbb olyan comic stripet mondani, amiből nem készítenek filmet? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 23. - 14:25:03
Penny Arcade. Heatcliff. Most ezek jutnak így eszembe.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Január 23. - 14:44:56
Piramisfej. Ja, az nem.  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 23. - 16:05:36
kaine: :D :D

Na, ki tud előbb olyan comic stripet mondani, amiből nem készítenek filmet? ;D
Snoopy. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Január 23. - 16:31:03
Na, ki tud előbb olyan comic stripet mondani, amiből nem készítenek filmet? ;D
xkcd. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 23. - 16:42:24
 :lol: :lol: Abból elég nehéz lenne, nem? :) Mármint hogy az is tetsszen neked persze...
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 24. - 20:30:46
Rövid hírek

Nem tudom kinek a betépett ötlete folytán, de majdnem Billy Bob Thornton lett Tony Stark/Vasember  :o
http://www.mtv.com/videos/movies/333914/iron-billy-bob-thornton.jhtml (http://www.mtv.com/videos/movies/333914/iron-billy-bob-thornton.jhtml)

A Fox kiválóan használja a Warner-től zsákmányolt Watchmen pénzt, mert mint tudjátok a Rozsomák filmet már befejezték, de a stáb most még új jeleneteket vesz fel Hugh Jackman-el és Ryan Reynolds-al. Deadpool-al kerek 12 percnyi új jelenet lesz.  :deadpool:

Ra's Al Ghul vissza fog térni a Batman harmadik részében, őt Liam Neeson játsza a folytatásban is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 24. - 20:38:26
Az érdekes lesz, hiszen elvileg meghalt Ra's Al. Mindenesetre én örülök neki, mert még mindig jobb, mint mondjuk Kétarc, Pingvin, Rébusz, meg a többi Batman ellenség. De egyébként egy Husht is megjátszhatna a rendező, simán jó lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 24. - 20:43:34
Jó hír, hogy a Fox tudja mire használni a zsákmányolt pénzt. :) Itthon kb. mikor is lesz a mozikban a film?

Ra's Al Ghul visszatérése szerintem sem rossz ötlet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 24. - 20:54:21
Jó hír, hogy a Fox tudja mire használni a zsákmányolt pénzt. :) Itthon kb. mikor is lesz a mozikban a film?

Nem kb, egész pontosan 2009. május 1.-én. Egyidőben az amerikai premierrel, de van, ahol már április 29-től látható lesz (Egyiptom, Belgium, Kukutyin)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 24. - 20:53:13
Na, a május 1. már nincs is olyan messze... :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 24. - 21:13:08
Kukutyin)

 :lol: :lol: :lol: Ott lehet zabot hegyezni is, nem?  :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 24. - 22:09:11
Popcorn helyett ott azt lehet venni a mozibüfében. Kukutyin Megamozi menű: egy tarisznya zab meg aludttej.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 24. - 22:31:58
Ha Ra's visszatér, akkor lehet valóra vállik egy találgatás, miszerint Tallia elviszi az apja testét a Lázár kútba.
Nem is lenne rossz akkor, mert meglenne a szerelmi száll, és rohadtul nem Macskanővel, mint ahogy mindenki arra számít. :hehe:

Apropó, elvben még készül, de láttátok, hogy milyen szép kis csajszit választottak Zatanna szerepére a Smallville egyik részélben? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Január 24. - 22:46:48
Nem, kérünk linket. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 24. - 22:55:12
Serinda Swan has been cast as Zatanna in the upcoming episode, "Hex."

(http://www.comicscontinuum.com/stories/0901/22/swan.jpg)

És még egy pár:
http://images.google.hu/images?q=Serinda%20Swan&oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wi
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 24. - 23:02:27
Lehet, hogy Smallville-t kellene néznem.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 25. - 08:10:41
Ra's visszatér? Jöhet. :D
Azon gondolkoztam, hol láttam ezt a csajt, utánanéztem és az Odaátban. :)
Lehet, hogy Smallville-t kellene néznem.  :)
Nem lehet, biztos. ;) ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 25. - 09:00:18
Nem lehet, biztos. ;) ;D
Mindjárt jön Ben, és ki fog borulni, hogy ilyen megfordult a fejemben.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 25. - 09:17:25
Nem borulok ki.  :) Így meg legalább te is rájössz, hogy mennyire (http://www.clipartof.com/images/thumbnail/292.gif) az a sorozat és nem véletlenül szapulom.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Január 26. - 08:31:29
Ez a Ras visszatérése kegyetlen nagy hülyeségnek hangzik.
Teljesen elvesztené azt a kevés hitelét is az új Batman széria, amit eddig még úgy-ahogy megörzött.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Január 26. - 13:31:54
Elsőre szép ez a nőci, bár akkora szemei vannak, mint egy mangalánynak. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 26. - 13:31:20
Todd: Miért? Eredetileg is egy kvázi halhatatlan figura, akitől tényleg nem tudtak sehogy sem megszabadulni, mert állandóan feltámadt/visszafiatalodott/másba költözött.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 26. - 13:51:33
Pár ezer évre be kellett volna zárni Vandal Savage-el, adni nekik egy kést, aztán rendezzék le.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Január 26. - 14:42:20
talgaby: ezt én is tudom, de pont a realizmus volt az egyik dolog, amit leginkább szem elött tartott Nolan a filmjeinél (azért egy két egetrengető baromság nála is becsusszant, de nem ennyire szándékosan),  és ha előveszi ezt a fajta dolgot, akkor ez ugrik a levesbe.
Meg amúgy is annyi gonosztevő közül lehetne vállogatni, hogy hülyeség lenne valakit visszahozni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 26. - 15:07:51
Jöhetne Killer Crock. Õt megnézném nagyvásznon.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 26. - 15:11:10
Amíg Nolan rendezi a Batman filmeket, addig olyan karakterek mint Killer Croc, akik messze állnak a Nolan által meghatározott realitástól esélytelenek a megjelenésre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 26. - 15:17:57
Pedig szerintem Krok beleférne, egy ritka bőrbetegségben szenvedő birkozó.
Azt hiszem a comicsban is ilyesmi az eredete, meg nem kell neki főellenfélnek lennie, elég egy kis cameo.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 26. - 15:20:27
Na ahogy látom sürgősbe meg kell csinálnom Killer Croc profilját.  :brow:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 26. - 15:23:08
Hm, de valahol így szerepelt, legalábbis nekem ez az eredet eddig a kedvencem. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 26. - 15:26:10
Nem lehet, hogy a mostani Joker HC szuperjellegtelen, szuperxablon figurájával kevered, ahol egy totál szokványos nagy benga néger volt, csak kissé pikkelyesnek ható bőrrel?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 26. - 15:49:13
Az tuti nem, mert azt nem olvastam. :D
Most vagy az lehet, hogy a saját elgondolásommal keverem, vagy a régi Batman rajzfilmben volt így, mintha ott lett volna... :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 26. - 16:12:24
Ott mutáns volt, ez szinte biztos.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 26. - 16:18:25
BuB ezirányú problémáját 2 perce megoldottam.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 26. - 16:17:23
A régiben mutkó volt? Baszus, csak régen láttam... :roll: Pedig mintha lett volna bennem egy olyan kép is, mintha vmi emlékben a ringek között lenne ;D na mindegy :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 26. - 16:53:44
A Gotham lovagját fel lehet fogni egyfajta átvezetőnek a két film között? Mert abban szerepelt Crok... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 26. - 17:21:47
Szerintem tuti nem, sok köze nem volt filmhez, csak itt ott.
Nekem épp ezért nem tetszett, mindenütt azt mondták, hogy a két film közötti eseményeket dolgozza fel, de ez az egész inkább volt egy kevert univerzum a filmből és a képregényből... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 26. - 17:34:51
Főleg hogy anime alapú volt az egész. Attól meg már csak egy félköpésnyire van a manga. Brrrr.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 27. - 12:53:12
Elkezdődött a Tintin forgatása
Tegnap Steven Spielberg hozzálátott a Tintin forgatásához. Néhány hete akadt némi gond, ugyanis az Universal végül kihátrált a produkció mögül, mvel túl soknak találta a költségvetést, helyére viszont a Paramount stúdió lépett. A filmet 3D-s technikával forgatják.
(http://www.remick.net/unicorn.JPG/unicorn-full.jpg)
A főszereplő riporter srácot  Jamie Bell alakítja, őt tavaly a Hipervándorban láthattuk, előtte pedig a Hallam Foe-ban, 2001-ben pedig A Billy Elliotért díjakat is kapott. Tintin barátját, Haddock kapitányt Andy Serkis (Gollum a Gyűrűk urából) kelti életre, Red Rackham kalózkapitány szerepét Daniel Craig (Quantum csendje, Defiance) kapta meg. A két bajszos detektív, Thomson és Thompson pedig Edgar Wright és Simon Pegg lesz (Vaskabátok).

A Spielberg által rendezett film Az Unikornis titka képregényen alapszik majd, amiben Tintin egy kincses térképre lel, amire gonosz kalózoknak is fáj a foga. Peter Jackson producerként vesz részt az első résznél, a folytatást már ő maga dirigálja, aminél Spielberg lesz a producer. A korábbi tervek szerint a Tintinből trilógiát terveztek, még nem tudni, hogy a harmdik rész elkészül-e és ha igen ki fogja rendezni. Az első rész 2011-ben kerül a mozikba, addig is ajánlom mindenkinek képregényből készült rajzfilmet.

https://www.youtube.com/watch?v=2YZRdRkPWeI

Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Január 27. - 14:02:50
Szerintem ez agyilkos crokk= börbetegséges dolog csak a gotham lovagjábol származik, ahol valaki úgy érezte, hogy ezzel a hülyeséggel illeszti be a figurát a Nolan féle ál-reális univerzumba.
Amúgy az egész Gotham lovagja egy nagy sz*r, és csak egy két értékelhető, valóban a két film közé illeszkedő darab van benne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 27. - 15:28:59
Idézet
Eredetileg is egy kvázi halhatatlan figura, akitől tényleg nem tudtak sehogy sem megszabadulni, mert állandóan feltámadt/visszafiatalodott/másba költözött.
No és maga Batman? Õ mindenféle testcsere, fiatalító gödör meg miegymás nélkül marad halhatatlan. 8)

Amúgy szerintem ez a Ras-os hír kacsa. Nem hiszem, hogy Nolan meghúzna egy ilyen baromságot, visszahozni egy halott karaktert.

Egyébként a realitása az új Batman filmeknek is kimerül a szereplőkben. Voltak benne évre való ökörségek, hogy csak azt a párologtató kütyüt mondjam az első részben.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Január 27. - 16:11:02
Nekem s rögtön az ugrik be az egetrengető nagy hülyeségek kategóriábol.
Szerinted amellett hány tized-másodpercig maradna életben Batman, Ras, meg fél Gathem?
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 27. - 16:25:39
Idézet
No és maga Batman? Õ mindenféle testcsere, fiatalító gödör meg miegymás nélkül marad halhatatlan. 8)
Két hete ölték meg.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 27. - 16:46:02
Méghozzá elég alaposan.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 27. - 16:52:19
A  kérdés az, mennyi ideig marad halott :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 27. - 16:44:16
Amíg Amerika Kapitány.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 27. - 17:02:55
Hát, Amerika Kapitány már van egy szóval akkor Steve rogersre gondolsz? ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 27. - 17:07:12
Nekem mindig ő marad Amerika Kapitány.  :)
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Marvel_Comics_Karakterek/C/Captain_America_(Steve_Rogers)/14.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 27. - 17:09:57
Nekem is. És nekem már az sem tetszett, amikor Bucky-t visszahozták a halálból, az pedig, hogy Ő lett az új AmKap, pláne nem. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 27. - 17:11:06
Pedig a szerkója jobb ;D
Ezért bízok abba, hogy Dick új batsy ruhát csinál magának, és elhagyja végre a kis gatyát :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 27. - 17:39:08
Hát, végülis Bucky ruhája sem rossz, de azért jobb volt Steve-é. De erre utal az avatarom is. :)

Robinnak amúgy tényleg nem ártana már egy szerkócsere. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 27. - 17:48:22
Hát pedig a te avatarod az az Ulti Cap, akinek a ruhája télleg jobb, mint a klaszikussé :D
Én nem robin ruhájára gondoltam, hanem arra, hogy miután Dick lesz a Sötét Lovag, majd hátha ruhát cserél, egy kicsit sötétebbre, vagy legalább gatya nélkülire.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 27. - 17:42:36
Batmant megölték?! Neeeeeeeeeee! :ohmy:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 27. - 17:43:33
Jó reggelt Holdlovag.

Én nem robin ruhájára gondoltam, hanem arra, hogy miután Dick lesz a Sötét Lovag, majd hátha ruhát cserél, egy kicsit sötétebbre, vagy legalább gatya nélkülire.

Na ha gatya nélkül indul bűnüldözni, akkor tényleg a gonosztevők réme lesz.
(http://www.worth1000.com/entries/392000/392128AFhe_w.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Január 27. - 17:46:20
Ez durva :twisted:
Én a külső, elmaradhatatlan kis gatyára gondoltam ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 27. - 17:59:16
Hehe, vicces ez a kép! ;D

Hát pedig a te avatarod az az Ulti Cap, akinek a ruhája télleg jobb, mint a klaszikussé :D
Ebben egyetértek veled, ezért is ez az avatarom. :) ;)

Jó reggelt Holdlovag.
:D :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Január 27. - 18:41:37
Ha még valaki kinevet, begorombulok. >:(
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Január 27. - 19:21:42
Robinnak amúgy tényleg nem ártana már egy szerkócsere. :D
Pedig néhány volt már. A 3. robin példul már nem egy száll alsógatyában nyomta, meg Jason Todd gonosz verziója sem, gondolom úgy komolytalanabb lenne.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 27. - 22:59:56
Jah megölték. Már előttem is feltették a kérdés, hogy vajon meddig marad halott. Fél évet nem adok neki és ismét ott fog ugrabugrálni.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 27. - 23:07:00
Nem biztos, most a DC úgy gondolta, hogy meglépi azt amit a Marvel, hogy kinyírja végleg az egyik legnagyobb karakterét. Csak valószínűleg itt is az lesz, mint a Kapi esetében is, hogy majd valaki más húzza magára a Batman hacukát. És Bruce Wayne csak régebbi történeteknek beállított minikben lesz jelen, mint ahogy Kapival is csinálják a Marvelnél.
Valamelyik képregényben láttam is egy olyan képet ahol csupa más DC szuperhős feszített Batman ruhában. Megmutatnám, de ha megölnek sem tudom már melyikben láttam.   :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Január 27. - 23:12:30
Jó, de AmKap azért nem olyan zászlóshajó, mint Batman. Valahogy az ilyen húzások sosem voltak hosszú életűek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Január 27. - 23:07:04
Nem zászlóshajó, de közel vele egyidős a karakter. És nagyon nagy médiafogás volt megjátszani a halálát. Gondolom ezt irigyelték meg a DC-nél is, és ezért döntöttek a halála mellett. És mivel igazából szuperképességei nincsenek, bárki át tudja venni a helyét, aztán csak az elején lesz furcsa, hogy más van a maszk alatt, aztán már megfeledkeznek erről is.

És csak sikerült megtalálnom azt a reklámképet: katt (http://sepi1.extra.hu/egyeb/FC06P037-038.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Január 27. - 23:38:44
Ennél azért jóval összetettebb lesz az átvétel, ha tényleg staabilan gondolják. Nagyonkörültekintően, és főleg piszok jól kell megírniuk, hogy tartsák az olvasószámot, és értelmesen is jöjjenek ki belőle. Kapi halála írói szempontból smafu volt ehhez képest, pedig azt is egy másfél éves, hihetetlenül összetett és részletesen megtervezett eposzban sikerült csak megcsinálni jól. Nagyon kíváncsi vagyok, Morrison tényleg képes lesz-e összehozni, emrt sajna a a Batmanen végzett eddigi munkájának összképe nem valami fényes (egyetlen igazán hihtetlenül kiemelkedő szám az elmúlt két-két és fél évben).
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Január 28. - 10:24:05
Megfilmesítik Neil Gaiman gyerekkönyvét, amely tegnapelőtt Newberry-érmét kapott, ezt az elismerést a legjobb amerikai gyerekkönyvnek adják. A The Graveyard Bookban egy családot kicsinál egy úriember, a házban lévő csecsemő azonban elmenkül és a temetőben lel új otthonra, itt a holtak nevelik fel, bővebben itt olvashattok erről: http://www.endless.hu/?p=748
Elég bizarr a története egy gyerekeknek szóló könyvhöz képest, az ember azt hinni, hogy ha megfilmesítik akkor a téma legnagyobb ismerőjéhez fordulnak, azaz Tim Burtonhöz, azonban mégse ő fogja rendezni, hanem Neil Jordan dirigálja majd le a mozit és ő maga is írja a forgatókönyvet.

2007-ben mutatták be a Csillagport, amelyet Gaiman regényéből készítettek, szintén ebben az évben került a mozikba a Beowulf, ahol a szerző a forgatókönyvet írta. Február 6.-án mutatják be a Coraline animációs filmet, ami Gaiman könyvén alapszik. Eléggé felkapott lett az író, én ezt nem egyáltalán nem bánom.




Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Január 28. - 12:20:48
Hát így első hallásra rögtön Tim Burton neve ugrott be a regény alapján, sajnálom, hogy nem ő rendezi.  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Január 28. - 15:48:44
Jó kis kép Sepi, köszi. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Január 28. - 20:00:29
a házban lévő csecsemő azonban elmenkül
Hogy ez de hülyén hangzik. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Január 28. - 20:57:27
a házban lévő csecsemő azonban elmenkül
Hogy ez de hülyén hangzik. ;D

 :lol:
Levágta, hogy helyzet van azt négykézláb tiplizett onnan ahogy csak bírt, és végül egy kriptában aludt el egy csontváz karjai között. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Január 28. - 22:08:57
Biztos lejtett az út a temetőig.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Február 01. - 12:48:13
Szörnyen hülye egy történetnek hangzik. :stupid:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 04. - 13:03:48
Az első ám minden bizonnyal nem utolsó és végleges (de legalább hivatalos) Thor concept a filmhez:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/The_Mighty_Thor/Concept/thor_movie.jpg)
Remélem a Mjölnir kinézetét még átdolgozzák.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Február 04. - 13:05:59
Biztos átdolgozzák, de azért elég jól néz ki ez is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 15:41:14
Csak azt nem értem miért kell mindig a filmre átvariálni egy karakter kinézetét.  :roll: A mostani Thor sorozatban ahogy kinéz Thor, az bőven jó lenne a filmre is. A Mjölnir meg aztán pláne nel egyen ilyen, mert ez iszonyatosan béna.  :drying:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 04. - 15:51:23
A viking rúnás megoldás jól mutat rajta, de azzal a kétágú sz arvval a végén nem tudok kibékülni. Ahogy nézem ezt a conceptet, a mostani Thor-ban futó ruhához azért nagyon is hasonló:
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Marvel_Comics_Karakterek/T/Thor_(Thor_Odinsonn)/32.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 15:57:30
Hasonlít, de nem az igazi. Főleg, hogy teljesen felesleges a ruhákon lévő karikákat átvariálniuk. De a mjönliren lévő szarvak valóban nagyon gázosak, nekem is az a fő bajom vele. Olyan mintha egy kecskefejet húzott volna nyársra, és azzal menne a vikingfesztiválra.  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 04. - 16:00:50
A ruha színezete és a sisak rendben van, remélem azokat nem akarják majd rikítóbbá tenni, és mivel ez még tényleg egy erősen nyers concept, csak azon izguljunk, hogy ennél trébb  már ne legyen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 16:10:09
Szerintem ezt már azért is rakták fel a netre, mert már ez egy elvetett concept, de azért hadd lássa a nép, hogy volt egy ilyen terv is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Február 04. - 16:19:40
Maga a figura szerintem nem néz ki rosszul, de a Mjölnir... na arról inkább nem írnék semmit. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Február 04. - 17:14:51
én jobban el tudom képzelni azt egy 1000 évvel ezelötti kalapácsnak, ami azon a concepten van, mint a képregénybelit. Inkább elhiszem hogy olyan toldozott foldozott kalapácsot csináltak a vikingek, mint egy full kifaragott szabályos kő kalapácsot. Ráadásul a kerek részen azokkal a rúnákkal is jól néz ki, azt sugallja legalább, hogy tényleg valami nagy varázstárgy.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Február 04. - 17:22:11
Szerintem se rossz ez a Thor concept, Mjölnir tényleg érdekesen néz ki.
Kíváncsi vagyok, hogy Thor majd a filmben is régiesen fog-e beszélni? :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 17:40:13
én jobban el tudom képzelni azt egy 1000 évvel ezelötti kalapácsnak, ami azon a concepten van, mint a képregénybelit. Inkább elhiszem hogy olyan toldozott foldozott kalapácsot csináltak a vikingek, mint egy full kifaragott szabályos kő kalapácsot.
Akkor is tudtak már faragni az emberek. ;) Meg Thor amúgyis isten, tehát neki azért ne olyan kalapácsa legyen, mint egy skandináv kecskepásztornak.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Február 04. - 17:43:09
Szerintem csak a megszokás miatt ragaszkodtok annyira a másik kinézetéhez, holott egyáltalán nem hihetőbb, hogy egy istennek olyan harci kalapácsa lenne. :) Egy kovácsnak esetleg.  ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 04. - 17:46:43
Uha, ez tök jó, nekem tetszik. Mondjuk Sepivel is egyet értek, hogy a mostani ruhája is bőven jó lett volna  a filmbe (és titkon azt is vártam), de én ezzel is kivagyok békülve.
Mjölnir kinézetéről meg annyit, hogy szerintem próbáltak valami kevertet össze-hozni, mert engem nagyon emlékeztet az Ultimatebeli Mjölnir-re.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 17:48:09
Nem ragaszkodnék annyira hozzá, ha nem egy kultikus tárgyról lenne szó. Hiszen a képregényekben elfoglalt helye legalább akkora, mint Kapi pajzsáé. És mondjuk Kapi is hülyén mutatna a megszokott pajzsa helyett mondjuk egy csillagos-sávos bumeránggal, mert az hihetőbb, mint egy adamantium-ötvözet pajzs.

Mjölnir kinézetéről meg annyit, hogy szerintem próbáltak valami kevertet össze-hozni, mert engem nagyon emlékeztet az Ultimatebeli Mjölnir-re.
Érdekes, én az Ulti mjölnirt is olyannak látom, mint a 616-ost.  :nemtudom:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 04. - 17:54:41
És a Mjölnir-t már az ókorban sem "kecskés" cölöpverőnek ábrázolták.
(http://churchofthor.org/images/mjolnir.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 04. - 18:05:11
Hát, amit Loeb összebarmolt az utóbbi Ultimatesben már olyan, mint az eredeti, de a legelső, inkább erre a movie conceptre hasonlított.
(http://images1.wikia.nocookie.net/marveldatabase/images/thumb/2/21/Thor_(Ultimate)_(by_julioferreira).jpg/200px-Thor_(Ultimate)_(by_julioferreira).jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Február 04. - 18:00:46
no akkor. :)
Ittvan az eredeti képregénybelli, amit mindenki ismer:
http://media.comicvine.com/uploads/0/787/86253-22436-mjolnir_super.jpg
http://3.bp.blogspot.com/__X5byxbYy-4/SH1kUPm7NkI/AAAAAAAAANI/GodL4fHV0OM/s400/mjolnir.jpg
http://home.cshore.com/bucwheat/mjolnir.jpg
http://i183.photobucket.com/albums/x160/gambit87_2007/394px-Thor-494.jpg

és ittvan az ultimate beli:
http://www.oafe.net/yo/art/ms_thor4.jpg
http://www.nsidecollectibles.com/images/d_4413.jpg
én csak ezt a változatát ismerem.

és ittvan beta rey bill kalapácsa, ami szintén inkább az ultimate belire hasonlít:
http://marvel.wikia.com/wiki/Image:SIABETARB001_cvr.jpg
http://marvel.wikia.com/wiki/Image:Beta_Ray_Thor_001.gif
http://images2.wikia.nocookie.net/marveldatabase/images/4/4b/Stormbreaker02.jpg
http://marvel.wikia.com/wiki/Image:Stormbreaker03.jpg
http://marvel.wikia.com/wiki/Image:Stormbreaker04.jpg
http://marvel.wikia.com/wiki/Image:Stormbreaker.JPG
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 18:15:36
Pedig most már az utóbbi időben is a régi hagyományos kalapáccsal rohangál Thor barátunk az Ultimate világban is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Február 04. - 18:05:52
látszik, hogy nem nagyon olvasom az ultimate világot.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 18:21:14
Ez igaz. De a borítóképeken mindenhol már a megszokott kalapácsát látom. Végülis tök mindegy, csak a filmben ne ez a felszarvazott kalapács legyen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Február 04. - 19:08:24
Nekem tetszik a kalapács, jobban néz ki mint az a sima téglatest alakú kalapács, arról nehéz elhinni, hogy egy isteni varázsfegyver. Mondjuk jobban örültem volna az ultimate -beli Hitch féle Thornak, de így se rossz.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 04. - 19:48:14
Azt, hogy Thor az Ultiban már a klaszik kalapácsot hordja Loebnak kell meg köszönni, ő akarja/akarta a klaszik irányba vinni az egész Ulti Univerzumot, úgy bejött, hogy most úgy néz ki, hogy eltörlik az egészet :roll: ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 04. - 20:36:06
Bármennyire is szeretném az egészet Loeb nyakába varrni, szerintem nem csak ő tehet róla, hogy az Ulti-címek sorban szünnek meg. Azért Millar meg Bendis is kivette a részét belőle rendesen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 04. - 21:05:42
Bagley távozása előtt is rebesgették már, hogy az Ultimate halálra van ítélve, ez pedig azóta csak tényszerűbbé vált.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Február 04. - 21:35:30
Leginkább Millar hibája. Az Ultimate Thor jobban nézne ki a filmben.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 04. - 22:18:23
Hát nem tom, szerintem Millar írta  a legjobb Ulti soroaztot, mert az Ultimatesel rohadt jól teljesített, nekem nagyon bejött az a stílus, amit ott nyomott, amit aztán Loeb szépen leépített.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Február 04. - 22:32:25
Valójában jelenleg Bendis tartja életben az Ultimate-et egymaga - bár volt egy nagy hasalása - és Millar az egyetlen, aki tényleg képes lehet még visszahozni, ezért kicsit rossz volt a példa. Az Ultimate-et a szerkesztőség ölte meg, főleg Kirkman és Carey közreműködésével.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 04. - 23:57:37
Nekem nem tetszik a concept. Ulti Thor-t sokkal jobbnak tartom, kivételesen.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Február 05. - 08:38:28
Bagley távozása előtt is rebesgették már, hogy az Ultimate halálra van ítélve, ez pedig azóta csak tényszerűbbé vált.
Ennek én most legalább annyira örülök, mintha neked mondták volna, hogy a Smallville van halálra ítélve. ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 05. - 08:55:21
 ;D ;D Az azért érdekelne, hogy az Ultimate vonal mikor, vagy melyik történetével vált menthetetlenné.  :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 05. - 09:03:32
Az Ultimate Spider-Man legelső számánál.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Február 05. - 11:59:29
A "mikor"-t könnyű megmondani, amikor Millar otthagyta az UF4-et, és Vaughan az UltXM-t. Utóbbin Kirkman egy év alatt mindent tönkretett, amit előtte két jó író is ügyesen felépített, az UF4-en meg Carey egyszerűen nem írt semmi egetrengetőt, elsüppedt. Volt még egy Ultimates 2 befejezés, de aztán, ahogy Millar eltűnt, az egész ment a kukába, Bendis tartotta csak magát a Pókjával, de semmi mással. Nem is csodálom, hogy fűt-fát ígérve visszaédesgették a skótot az Ultimate-vonalba. Kíváncsi vagyok, mit kapott azért, hogy csakis oda írjon egy teljes éven át.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 05. - 12:05:07
Flittereket a kiltjére.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Február 05. - 17:14:12
Millart nem írtam komolyan... :brow:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 05. - 18:55:32
A Warner 7 Batman filmet akar

A Batman reboot sikere minden képzeletet felülmúlt, A sötét lovag egy paraszthajszálra van az egy millárd dolláros mozis bevételtől, a harmadik részről pedig már elég sok pletyka látott napvilágot. Az biztos, hogy a Warner mindenképpen meg akarja csinálni, Nolan pedig nem kapkodja el a dolgokat. Az már biztos, hogy a stúdió a Harry Potter mintájára 7 Batman filmet szeretne elkészíteni (habár a HP-ből végül 8 lesz).

Jeff Bewkes a Warner egyik fejese így nyilatkozott:" Csak nézzük meg a Harry Pottert, fantasztikus, hogy egy ilyen franchise létrejöhetett. Ugyanezt szeretnénk csinálni a Batman, Superman és talán a Sherlock Holmes esetében is. A folytatásokba be lehet hozni több új szereplőt és ezek is ugyanolyan jóra sikerednek, mint az első részek. Néhány évvel ezelőtt nem ez volt a helyzet. Minél több biztos ponton áll a stúdió, annál valószínűbb, hogy beindul a gyártás, jönnek a folytatások. 4 ilyen biztos pontunk van ebben az évben."

A Batman Christopher Nolan és a jól kiválasztott szereplőgárda miatt volt jó. A Supermannel sem tudnak egy ideje zöld ágra vergődni, a Superman visszatér sem szerepelt olyan jól a mozikba. A Sherlock Holmes pedig a jövő zenéje, nem tudom mennyire lesz vevő a közönség egy vívni és verekedni tudó nyomozóra. A Terminator franchise esetében meg azt nyilatkozták korábban, hogy a soron következő trilógiával lezárják a sztorit, nem lesz több film. A Batman esetében pedig még jöhetnek másféle filmek is, Zack Snyder korábban azt mondta szívesen készítene filmet Frank Miller The Dark Knight Returns képregényéből.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 05. - 19:10:25
7 Batman film? Az nagyon sok. Szerintem biztos nem jön össze. Szerintem még 2 max három rész van benne, többet nem hinném, hogy bevennének a nézők. Hiszen a mostani siker is nagyon sokban "köszönhető" Ledger sajnálatos halálának. Biztos vagyok benne, hogy fele ekkora érdeklődés sem lett volna a film iránt, ha nem jött volna ez az eset. Emiatt szerintem két részen belül jócskán alábbhagyhat az érdeklődés iránta annyira, hogy ne legyen belőle több folytatás. Meg majd meglátjuk mennyi filmre tudják Bale-t leszerződtetni, mert lehet hogy ő is hamar ráun a szerepre, aztán megint gondban lesznek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Február 05. - 20:06:17
Szerintem is marha sok, de remélem összejön és nem unjuk meg. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 05. - 20:55:15
Változni fog majd ez, én nem aggódom emiatt.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 05. - 21:58:56
Szerintem pedig a legnagyobb változás a 4. részben lesz, mert Nolan akárhogy tiltakozott ellene, ki fogják játszani a Robin-os aduászt. Ha a 3. felvonásban még nem is, ez biztos, de a 4.-ben szinte 100%.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 05. - 22:08:08
De azt már lehet nem ő rendezi, nem hiszem, hogy ennyire lekötné magát, ahogy Bale is, mert aztán tényleg beskatulyázzák őket. :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 05. - 22:10:57
Szerintem a skatulyától fél a legkevésbé, voltak neki színészileg is kiemelkedő filmjei, plus már csak azért sem gondolhat rá mindnkei úgy, mint Bruce Wayne, hiszen ő lesz a nagy John Connor is. :brow:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 05. - 22:12:02
Az sokban attól is függ, hogy a kényelmes megoldást választva inkább egy hosszabb távra szóló és biztos anyagiakat jelentő projectben maradnak (Batman), vagy késztetést éreznek arra, hogy bontogassák még a szárnyaikat másfelé is.
De ez mind a jövő zenéje.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 05. - 22:12:39
Itt inkább Nolanre gondoltam. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Február 05. - 22:39:07
Sherlock Holmesnál miért olyan nagy szám, hogy tud vívni és bokszolni? Eredetileg is amatőr bokszbajnok volt, nem egy történbetben kellett verekednie is... engem más dolgok aggasztottak az eddig kiszivárgott infók alapján inkább.
Batmanből meg lehet ennyit csinálni, csak nayon tartani kell a színvonalat, ennyi. A HP ebből a szempontból nagyon jó példa. Nem hülyeség, amit terveznek, csak ésszel kellene csinálniuk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Február 05. - 23:03:50
Csakhogy a Harry Potterhez sikerült a teljes főszereplőgárdát megtartaniuk, ami szerintem az egyik legfontosabb tényező. Bale nem hinném, hogy maradna 7 részig - de Nolan biztosan nem.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 06. - 00:03:21
Szerintem sem.
Bale meg azért csinál bőven filmet batmanon kívül is, és elég nagy visszhangjuk is van: lásd Tökéletes trükk,  A gépész, Rescue down, vagy a mostani Public Enemies.
A 3:10 to Yuma sem miatta volt gyengus.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Február 06. - 10:03:15
Szerintem sincs 7 film a Batman franchise-ban. Nem hiszem, hogy akár Nolan, akár Bale addig akarja húzni...

Tud valaki bővebb infót linkelni a 8 Potter filmről? A 6-7 könyvből akarnak 4 filmet? És addig fenn akarják tartani az érdeklődést? Ez még egy Potter franchise-nak is szép feladat... :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 06. - 10:55:28
Tud valaki bővebb infót linkelni a 8 Potter filmről? A 6-7 könyvből akarnak 4 filmet?

Tudtommal az utolsó, 7. könyv filmváltozata lesz 2 részes.

http://www.associatedcontent.com/article/662255/harry_potter_movies_6_7_and_8_the_final.html
http://www.cinemablend.com/new/Harry-Potter-8-Possible-7462.html
http://www.wizardnews.com/news/harry-potter-movies.html
http://blog.wired.com/underwire/2008/08/potter-fans-fig.html
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Február 06. - 11:03:39
Ja, elszámoltam magam egy filmmel. :stupid: Köszi. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Február 06. - 15:10:43
7 Batman film valóban sok, de majd meglátjuk. Robinra majd kíváncsi leszek. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 06. - 16:06:02
A 7 Batman filmből kettőt már bemutattak, és a harmadik is útban van, szóval nem az a kérdés, hogy elvállal-e a stáb 7 filmet, hanem hogy a még tervezett 4 filmet is megcsinálják-e.  ???
És ha azzal számolunk, hogy 2-3 évenként mutatják be a filmeket, akkor minimális idővel számolva is kb. 10 év mire lezavarnák mindet. És én is egyre kevésbé hiszem, hogy:
1. fenn tudják tartani addig az érdeklődést, hacsak nem kerül sor team-up filmre, Superman-el stb
és/vagy:
2. a stáb (értem ezalatt főként a magot alkotó színészeket) leköti magát ennyi időre. És persze Michaell Caine sem lesz már fiatalabb.  :-\
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 06. - 18:14:58
A 7 Batman filmből kettőt már bemutattak, és a harmadik is útban van, szóval nem az a kérdés, hogy elvállal-e a stáb 7 filmet, hanem hogy a még tervezett 4 filmet is megcsinálják-e.  ???
Akkor is rengeteg az a hét film, csak akkor jöhet össze nekik, ha a stábot lecserélik, de akkor megvan rá az esély, hogy B kategóriába fulladjon az egész.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Február 06. - 18:24:30
de akkor megvan rá az esély, hogy B kategóriába fulladjon az egész.
És akkor lehetne a címe: B, mint Batman.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Február 06. - 19:47:16
Ez fájt! :lol: :lol:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 10. - 10:57:45
A Reliance Big Entertainment vászonra küldi Rob Liefeld képregény sorozatát, a Youngblood-ot, amelyhez leszerződtették az X3-at is jegyző Brett Ratner-t.
Ratner persze rögtön be is nyalt tövig és a Variety-nek adott interjúban elmondta, hogy: “Youngblood is one of my favorite comics ever. (Hát hogyne. :roll: ) Most of the great graphic novels are gone, and ‘Youngblood’ is one of the few comicbooks left”
Nagyon röviden, a Youngblood egy olyan szuperhős csapatról szól, amelyet teljes egészében a kormány felügyel. Talán Talgaby megerősít vagy megcáfol, de a Youngblood első száma tartja a legtöbb eladott példányszám rekordját független képregény esetében.  :headscratch: :headscratch: Legalábbis valahol ezt olvastam.
(http://goodcomics.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2007/10/12225_4_001.jpg)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 10. - 11:07:12
Meg a Youngblood még most is fut, legalábbis még tavaly találkoztam velük. Amúgy én kiváncsi lennék erre a filmre.  :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 10. - 11:09:35
Ha ki tudják hozni addigra, mikor az Avengers film is kijön, csúnya konkurenciát teremthetnek neki  :twisted: .
És erre minden esély megvan, mert az Avengers előkészületei is nagyjából ott tartanak, mint a Youngblood-é, vagyis sacc per kábé sehol.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 10. - 11:05:40
De azért az Avengersben nagyobb húzónevek lesznek, így nagy konkurenciát nem jelentene nekik. Csak kérdés hogy összejön-e a film, mert a Vasemberes költségcsökkentős mizéria után nagy kérdés, hogy eljutnak-e odáig a Marvel Studios-nál.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 10. - 11:11:20
Igen, de mivel a moziba járok nagy része laikus a képregények terén, egy jó szereposztással, akciódús történettel és a puszta ténnyel, hogy Brett Ratner viszi a project-et, akit az egyszerű mozibajárók az X3-al és a többi akciófilmjével ismernek és megkedveltek simán nézőket lophat az Avengers-től, főleg ahogy te is mondod a Marvel project-je felett a "válságra" hivatkozva rezeg a léc. Márpedig egy olyan filmhez, amiben minden főbb karaktert alaposan ki kell dolgozni kell a sok zsé.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Február 10. - 11:40:04
A függetlenek között biztosan nem (gondolom ez wikis infó), még a kilencvenes években sem, mert már találkoztam vhol egy függetlennel, amit több mint hárommillió példányban nyomtak csak első körben, és mind elment a kilencvenes évek elejefelé, de ha agyonüttök, se tudnám most megmondani, melyik volt az. A Youngblood talán az Image-en belül, de a Spawn mellett ebben se vagyok totál biztos. Annyi biztos, hogy ez volt a legelső Image által kiadott sorozat, és ezt szánták a legnagyobb címüknek.
A Youngblood egyébként Rob Liefeld első teljesen önálló munkája, és olyan is. Az első rész értelmetlen, íróként totál alkalmatlan (ennek ellenére vmi tizenakárhány sorozatban vett részt aktívan ilyen minőségben az Image indulásakor), a rajzok meg Liefeld karrierjének mélypontjai egyébként (senkinek sincsenek szemei, se lába). Ha jól emlékszem, a "nagy" korai Image-címek közül ez volt az, ami a leggyorsabban és a legzajosabban tűnt el a süllyesztőben, és bár megpróbálták azóta rengetegszer feléleszteni, mindegyik próbálkozás csófosan elbukott.
De ha nagyon röviden össze akarnám foglalni, akkor általában a Youngblood az (főleg az első része), amivel általában példálózni szokás, ha szemléltetni akarjuk, mi volt az, ami rémesen szörnyű volt a kilencvenes évek szuperhős-képregényeiben.
Ami azért vicces, mert az első sorozat iszonyatos bukása után Liefeld olyanokat kért fel írónak a címre, mint Alan Moora, Kurt Busiek, de még Mark Millar is megfordult ott. Érdekes módon egyik se bírta túl sokáig, ha jól emlékszem, nincs olyan Youngblood-sorozat (pedig összesen van vagy tíz), ami megért volna 24 számot, de javarészük még 12-t sem.
Ezek után hadd ne mondjam, mi a véleményem arról is, aki kitalálta, hogy ebből film kellene... pláne majdnem nyolc évvel a Youngblood alapjait adó képregényes eszközök teljes kihalása és elavulttá válása után.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 10. - 13:26:03
Valahogy tudtam, hogy ez egy eléggé gyér cucc, és egy értelmetlen film vár reánk.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Február 10. - 14:56:23
Erről a Youngblood-ról még nem hallottam, de szerintem akkor már jobban járnának ha a Wildcats-et filmesítenék meg. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Február 10. - 15:55:42
Vagy ha Image, akkor Spawn. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 10. - 16:15:20
Inkább az se, az első film is valami iszonyat lett.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Február 10. - 17:09:13
Mert az a gyerekbarát-verzió volt, egy képregényhűbbet kéne csinálni. ;) (Mondjuk sok helyen az se tetszett... :roll:)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Február 10. - 18:01:09
Nem tudom, szerintem a Spawn volt az egyik legképregényhűbb film, amit valaha is láttam.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 10. - 18:09:02
Hú, ezt ugye nem mondod koomolyan ;D
Inkább rigatni lehetne vele az embereket, hogy ilyen egy bűn rossz képregényfilm,. :hehe:
: 2009. Február 10. -
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 10. - 18:15:19
Szerintem is inkább borzalmas volt, mint képregényhű.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Február 10. - 18:34:06
Jó, de ez a kettő nem zárja ki egymást.
Ratyi volt, az tuti, de pont ugyanannyira, mint egy korai Spawn történet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 10. - 18:40:46
Jaa, ha így nézzük akkor lehet.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Február 10. - 22:46:03
Jó, de ez a kettő nem zárja ki egymást.
:lol: Épp akartam poénból valami hasonlót írni.  ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Február 11. - 08:38:52
Amúgy szerintem tök komolyan.
Egy totál képregényhű film, talán a leg képregényhűbb, amit valah is láttam, legalábbis az ilyen képregénysorozatok alapján készült filmek közt biztosan. Mindenki ugyanolyan benne de 100%-ig, mint a képregényben, annak minden előnyével, és minden hibájával.
Ha valaki (pl a bohóc) a képregényben egy űber-ripacs eszméletlen szánalmas karakter volt, hát a filmbe meg se próbálták egy értelmesebb figurának összehozni, és így tovább mindenki, a legutolsó tévébemondóig, csak Wanda új kandúrja lett fekából lecserélve fehérre, gondolom azért, hogy Al még kaki*bbúl érezze magát miatta. A jelenetek nagy százaléka mind-mind tök ugyanúgy ott van valahol a képregény első két évében.
Szóval ha nem is jó film (mert nem az), képregényhűnek mindenképpen képregényhű, igazábol inkább amiatt lehetne kirakatba tenni (szerintem), hogy ami jó volt (már akinek) papiron, az nem feltétlenül jó a vásznon.
Mindemellet nekem tetszett a film, pont emiatt a fajta beáldozás miatt, nagyon a rajongóknak készült, mindenki mást meg lesz*rtak, egy átlag néző számára fogyasztahatlan, az tuti.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Február 11. - 12:40:34
Igazából nekem is tetszett a Spawn film, de tartom ahhoz magam, hogy nem volt egészen képregényhű. Amikor elöször végignéztem moziban, miután kijöttem az volt az első ami, ezsembejutott, hogy a képregényben sokkal brutálisabb volt a képi világ , itt meg nem igazán (gondolom a korhatár kitolása miatt) .
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 11. - 13:18:11
Nekem is egyik kedvencem a Spawn mozi, de azért én az elevenen elégetés, a főhős karóba (lásd inkább kerítésbe) húzása és egyéb részek miatt nem mondanám, hogy annyira vértelen mozi volt. Szívesen megnéznék persze egy pörgősebb és sötétebb hangvételű Spawn mozit még ha az remake is, vagy egy minőségi folytatást. És szerintem is képregényhűbb volt, mint a Marvel bármelyik filmje.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Február 11. - 13:25:17
Jó nem azt mondom, hogy nem voltak kicsit szaftosabb jelenetek, de még mindig nagyon gyenge volt a képregényhez képes, ha kb.olyan lett volna, mint a Spawn rajzfilm, akkor 100%-ig elégedett lennék. Meg azért a Marvel filmek közül ott volt egy Fenegyerek, ami hatalmasan jó lett, szerintem az eléggé hű volt, mármint a karakterek jellemvonását illetően, meg hangulatilag. (jó tudom a Vezér fekete volt , de akkoris nagyon király film volt)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Február 11. - 17:11:19
A Fenegyerek kétségkívül ott volt a topon szerintem is, de mondjuk egy Pókember, és Spawn között (meg a nagy átlag) nem kérdés, melyiknek volt több köze képregényhez.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Február 11. - 18:41:10
Jellemekben biztos jó volt, de másban nem. Egyrészt a vértelenség (összesen a Ben által említett rész, és Jessica kinyírása volt keményebb, de szerintem az se annyira), de volt egy-két eltérés is a képregénytől, pl nem Chapel nyírta ki Alt, hanem Quinn. ;) Ettől függetlenül nekem is tetszett az első film. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Február 13. - 08:27:51
Újabb képregényből sorozat?
Még mindig nem mondhatjuk azt, hogy a képregény műfaja visszatalált volna a tévé képernyőjére, de biztatónak tűnik, hogy az elmúlt évek elhalt próbálkozásai után újabb csatorna ad esélyt rajzolt füzetnek.
Felsorolni is hosszadalmas lenne az elmúlt pár év becsődölt képregényes próbálkozásait, melyekre a pilotfilm után a tévék vezetői azt mondták, hogy köszönik szépen, de nem kérik őket, legyen elég a Girls-t, az Aquamant vagy a nemrég felröppent pletykák alapján a pilottal még nem rendelkező Martian Manhuntert említeni.
Azonban az idén, miután a Fox csatorna megrendelte a Human Target sorozatverzióját, az adó egyik leánya, az FX is benyújtotta igényét Brian Michael Bendis Powers című képregényére, derült ki a New York-i Comic Con-on. A népszerű Powers egy szuperhősökkel teli világot mutat be egy rendőrségi dráma keretein belül. Hogy lesz-e belőle sorozat, nyár végén dőlhet el.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Február 13. - 13:10:22
A Girls hogy a fenébe tudott becsődölni? Igazi sorozatnak való alapszitu, ráadásul va vagy három hasonló is, ami elég jól megy mostanság. Azt csak a készítők tudták akkor így elba...ltázni, mert az alapanyag hibátlan volt. De akkor nem tudom, miben reménykedjek a Powersnél.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Február 13. - 18:03:55
Talán olyan csajokat válogattak bele, amilyenek a képregényben voltak.  :hehe:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 16. - 08:00:04
A Marvel Studios 3 hölgyet is behívott a Black Widow castingjára, aki ugyebár a Vasember 2. részében fogja erősíteni a "domborzatot". Halkan jegyzem meg az első részben is szerepelt volna az Özvegy, méghozzá Hilary Swank játszotta volna, de a hivatalos verzió szerint kivágták a Nick Fury-val közös jelenetét (helyette lett a Fury beoson a Stark házba a sötétben), a nem hivatalos verzió szerint, Swank-nél cisztát találtak a dokik, és meg kellett műteni.  :(
Nade a 3 grácia:
Eliza Dushku (legyen ő, legyen ő, kéremszépen legyen ő  :-[ )
(http://www.grahamgroup.com/misc/ElizaDushku.jpg)
Scarlet Johansonn (ha Mickey Rourke-ot nem tudták megfizetni, akkor majd pont őt mi?)
(http://i.ivillage.com/LS/Slideshows/Seduction_101/LS_scarletJohanson_325.jpg)
és végül Emily Blunt akit az Ördög prada-t visel-ben láthatott a jónép, de nem egy nagy tehetség. (Bár ki tudja.)
(http://img2.timeinc.net/people/i/2007/specials/oscars07/show/beauty/emily_blunt.jpg)
A Stúdió Johansonn-t akarja, Favreau Dushku-t, a producer Blunt-ot én meg bármelyiket ha lenne elég pénzem. Lesz még itt viszály. ;)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 16. - 08:38:55
Legyen akkor Dushku, :oh: nem lehetne, hogy mi rajongók szavazzuk meg? ;D
De most komolyan, igaza van Ben-nek, ha Samuelt, meg Mickey-t és Howardot nem tudták megfizetni, akkor majd pont őt?
Az ész megint a toppon van... :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Február 16. - 09:19:55
Emily Bluntot szép vörös hajjal el tudnám képzelni, fekete özvegyként. :)
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Február 16. - 10:21:07
Egyik se lenne jó, legfeljebb, ha Young verziót játszanának. A Fekete Özvegy nem gyerek.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 16. - 10:35:00
Gyerek?  :o Eliza Dushku 29 éves lesz idén, Emily Blunt 26, Scarlet pedig 25.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Február 16. - 11:17:51
Na jó, de kinézetre.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 16. - 11:08:35
Hát Eliza Dushku és Emily Blunt-on már eléggé érett nő benyomását keltik, és Scarlet a Tökéletes Trükk című Nolan filmben is.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Február 16. - 11:51:12
Én szívesen látom Dushkut bármilyen filmben, ha odaillik. De lehet, hogy túl finom az arca ehhez, nem tudom. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 16. - 12:18:39
Szerintem legyen Cher a Fekete Özvegy.
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Február 16. - 13:50:19
 :lol: ;D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Február 16. - 14:48:08
Csak Johanson ne legyen. Egyetlen normális alakítást nem láttam eddig tőle. A tökéletes trükk nagy film volt, de nem miatta... Sőt inkább csak idegesített hogy mit csücsörítget a környéken...  :nemtudom:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 16. - 17:57:50
Jön a Johnny Quest film
(http://www.classicjonnyquest.com/artifacts/misc/images/quest_tshirt_graphic2.jpg)
Talán volt szerencsétek már a Johnny Quest rajzfilmhez. Ennek főhőse egy 12 éves srác volt, aki tudós apjával, fogadott öccsével és bulldogjával körbeutazza a világot és különféle rejtélyes ügyeket oldanak meg. Az eredeti sorozat 26 részt élet meg, később a 80-as években próbálkoztak még egy szériával, de az csak 13 részes lett végül, majd a 90-es évek végén jött még 2 évad Quest kalandjaiból. Ebből a meséből készít a Warner élőszereplős filmváltozatot, Adrian Askarieh and Daniel Alter lesznek a producerek. A készítők teljesen lelkesen beszélnek már előre a produkcióról, azt mondják ez lesz az ő Karib-tenger kalózai vagy Transformers filmjük.  :roll:

Quest szerepében Zac Efront (  :headscratch: :nemtudom: ) láthatjuk majd a filmváltozatban, Dwayne Johnson pedig az ő testőre lesz.

Original intro
http://www.youtube.com/watch?v=xV_-u9sxYZM
Real adventure of Johnny Quest intro
http://www.youtube.com/watch?v=LokxUx_kpR8
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 16. - 18:03:22
Oh, a Real Adventure-t de imádtam, nagyon állat volt, és az intro  zenéje is tök jó volt :D
De a Rock új karkatert fog benne játszani? Ilyen testőr karakter nem volt a sorozatban, esetleg Race Bannon, de ő sem testőr volt, hanem inkább a Doktor társa. :headscratch:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Február 16. - 19:17:10
Erről a rajzfilmről még nem hallottam, de Zac Efron-ról sajnos igen. :D
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 16. - 22:07:24
Ben, az új TF2 előzetesről nem tudsz egy linket adni ahonnan le lehetne jó minőségben tölteni? Mert már van normális minőségben is, csak letöltőlinket nem találok hozzá sehol.  :roll:
Cím: Re: Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 16. - 23:26:07
Tessék:
http://filmuniverzum.avpuniverzum.hu/?p=2434
meg egy kis önreklám :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 25. - 16:05:26
Történt némi változás a Vasember 2 castingja körül, ugyanis Emily Blunt, aki egyike volt az esélyes Black Widow jelölteknek, lemondta a szerepajánlatot. Történt ugyanis, hogy Blunt kisasszonynak egy Fox-os szerződése folytán a stúdióval kell még leforgatnia egy filmet, mielőtt más vizekre evezhetne. Vagyis le van kötve akár akarja akár nem.
A Fox a Gulliver Utazásai új feldolgozásában szerepelteti őt, és emiatt nem vehet részt a Vasember munkálataiban. Szóval marad Scarlet Johansonn és Dushku.
 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 26. - 08:14:48
A Marvel Studios nagyon sok felháborodott rajongói vélemény után a tettek mezejére lépett, és visszahívta Samuel L. Jackson-t, és nem vicc, 9 Marvel filmre szerződették le, amelyekben Nick Fury-t kell alakítania nem kevés pénzért.
Terrence Howard menesztését és Mickey Rourke alulfizetését úgy tűnik a rajongók simán kiheverték, de ahogy az több külföldi képregényes fórumon is olvasható, Samuel-t nem engedik.
Ami már biztos, hogy Jackson Fury szerepében feltűnik az Iron Man II-ben, az Avengers-ben, a Thor-ban és a Captain America filmekben, és terveznek vele egy külön filmet is, amelynek egyszerűen csak a S.H.I.E.L.D. címet adták.  :D A Marvel valamiféle kauciót is kipengetett Jackson-nak, amellyel mintegy bebiztosították és megerősítették a szerződését.
Bővebben a dologról a THR és a slashfilm oldalán:
http://www.hollywoodreporter.com/hr/content_display/news/e3i57845f198f95ed938a79d4a806b64e68
http://www.slashfilm.com/2009/02/25/sam-jackson-signs-up-for-nine-more-appearances-as-sam-fury/#more-21033
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Február 26. - 08:27:03
Végre, hogy meggondolták magukat.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 26. - 12:20:23
Végre egy jó hír!
Most már csak Dushkut kellene berakni a filmbe és boldog is lennék! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Február 26. - 15:05:35
Dushkut a népnek! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Február 26. - 17:29:55
Ez nagyon jó hír volt, feldobta a napomat. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 26. - 18:23:31
Ollé!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 26. - 20:32:19
Miközben a Watchmen gőzerővel készül betámadni a mozikat, a Warner máris egy újabb, kellően sötét hangulatú képregényfilmen töri a buksi fejét. Méghozzá a Suicide Squad csapatát akarják mozivászonra vinni.  :o
A társaság egy rakás szuperbűnöző szövetségéből áll össze, akik között rendre feltűnik Deadshot, Manhunter, Amanda Waller és sok más mellett Poison Ivy is. A producer Dan Lin, aki a Terminator Salvation és a Sherlock Holmes producere is.
http://www.variety.com/article/VR1118000590.html?categoryid=13&cs=1
http://www.moviehole.net/200917924-supermans-enemies-get-their-own-movie
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/e/e4/Suicide_Squad_-1.jpg)

A munkálatokat még legkésőbb ezév 4. negyedében el akarják kezdeni, szóval meglátjuk mi sül ki belőle, és meddig jutnak.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Február 26. - 21:06:37
Ez akkor valami hasonló lehet mint a Green Arrow mozi, abban is rengeteg kis másodhegedűs bűnözőt akartak szerepeltetni. :)
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 27. - 09:33:27
Új nap, új filmhírek. Most két olyan filmről ejtenék pár szót és concept-et, amelyek már régóta tervben vannak, de ezidáig értelmetlen lett volna beszámolni róluk, mert csak most vált 100%-ig biztossá mindkét project:

Az első, az  Edgar Rice Burroughs regénysorozatából, a John Carter of Mars.ból készülő mozi, amely regényből a Marvel és a DC is készített már képregényt.
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/4/4a/John_Carter%2C_Warlord_of_Mars_1.jpg)
A filmet már nagyon régóta szerette volna sok stúdió elkészíteni, először az MGM próbálkozott vele 1931-ben, de a könyv elég grandiózus léptékű és ők egy komédia szerűséget akartak kihozni belőle. Hálistennek nem sikerült nekik. Jóval később Andrew Vajna kezébe került a project, aki aztán a Conan kedvéért lemondott róla, majd 2001-ben került ismét szóba, és Tom Cruise főszereplésével akarták leforgatni a filmet, de a Lord of the Rings végül keresztülhúzta a számításaikat, mert egy hasonlóan nagyszabású film nem lett volna életképes Tolkien klasszikusa mellett. Így érkeztünk el napjainkig, mikor is a Walt Disney Studio megvásárolta a film jogiat, de ők nem hagyják parlagon heverni, és munkához is láttak. 2008-ban fejezték be a forgatókönyv első tervezetét, és Andrew Stanton került a rendezői székbe, aki Mark Andrews script-jéből dolgozhat. A trilóginak szánt film első része 2012-ben kerül majd mozikba, jelenleg a casting folyik.
Maga a regény és a képregény egy rejtélyes férfiről szól aki nem emlékszik saját múltjára, de olykor régmúlt események képei villannak fel előtte mint a Polgárháború, amelyben katonaként harcolt, és nem öregszik  (korai Wolverine karmok nélkül). Aztán hősünk egy portálon át eljut egy idegen bolygóra, ahol elnyeri az uralkodónő szívét, és nem mellesleg egy globális háborúba is kerül. A bolygót ugyanis 12 méter magas zöld bőrű barbárok uralják, akik elnyomják és rabszolga sorba taszították a békésebb népeket. Dejah Thoris hercegnő a harcos Megváltót látja az idegen világból érkezett John Carter-ben, ő pedig igyekszik helyt állni. (Csak engem emlékeztet ez erősen a Planet Hulk-ra, vagy mást is.  :headscratch: )
Majd meglátjuk milyen lesz, addig is íme pár concept a film előtt, amelyek újfent csak a Planet Hulk érzetét erősítik meg a szemlélőben  :nezze:
http://benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=John_Carter_of_Mars/Concept
források: imdb, slashfilm, wiki stb.

A másik film a totál felesleges filmek kategóriáját fogja növelni, ugyanis ez nem más, mint a Mattel játékgyártó cég Hot Wheels játékautóin alapuló mozi.  :stupid: Ez a film is régóta érlelődik mint banán a napon. Talán a Speed Racer, talán a Transformers miatt kezdett a Mattel vezetőinek újja viszketni a csekkfüzeten, de zöld utat adtak a filmnek.
Concept-ek már ehhez is vannak:
http://benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Hot_Wheels/Concept
A filmre McG és csapata szerződött le.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Február 27. - 10:27:40
Vajon Bale mit mondana ezekre a filmekre? What the fuck? :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Február 27. - 10:46:45
Az elsőt nem ismerem, csak címileg, de Hot Wheels... :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Február 27. - 12:09:17
Idézet
(Csak engem emlékeztet ez erősen a Planet Hulk-ra, vagy mást is.  :headscratch: )
Már vagy a második történetének megjelenése óta hajtogatom, hogy a PH egy nagy John Carter from Mars volt, csak a sci-fi egy részét Howard Conan-világára cserélték ki, így két klasszikus ponyva egyvelegét adta ki. (Mára meg ugye a Skaar nak hála egy az egyben Conan-másolat lett.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Február 27. - 14:01:22
Ezek a John Carter concept-ek tényleg erősen hajaznak a PH-ra, de ha ez volt előbb... :) Mindenesetre én a PH-t ismertem előbb. :)

A Hot Wheels film meg elég érdekes. Ha jól tudom már volt belőle rajzfilm is... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 27. - 14:47:40
Igen volt belőle több rajzfilm széria is, az első 1971-ben. De nem tudom miben tudna többet nyújtani egy Hot Wheels film, mint pl a Speed Racer, urambocsá Halálos Iramban?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Február 27. - 17:56:28
Mert be lehet lőni komolytalanságban/komolyságban a közé a kettő közé?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Február 27. - 18:03:53
Nem azért írtam, hanem mert ugyanolyan versenyzős baromság sülhet csak ki belőle mint a Speed Racer-ből, de ha netalántán még valami küldetés típusú akciómaszlaggal is megtűzdelik, mint a Halálos Irambant, akkor szerintem azt Simpsonék már megcsinálták.  Nem tudom érted-e mire akarok kilyukadni?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 04. - 19:46:38
Megan Fox a Transformers után ismét képregényfilmekben szerepel, ugyanis két adaptációval kapcsolatban is felmerült a neve. Az egyik a régóta döglődő Jonah Hex, amelyhez a forgatókönyvet Mark Neveldine, Brian Taylor írták, eredetileg ők is rendezték volna, ám alkotói nézetkülönbségekre hivatkozva otthagyták a produkciót, helyettük Jimmy Hayward fogja levezényelni a filmet. A főszereplő Hex-et Josh Brolin alakítja, míg John Malkovich egy voodooval foglalkozó genya lesz, aki zombikkal és egyéb élőholt lényekkel segítené Dél küzdelmét Észak ellen. Fox pedig egy pisztolyhős csajszit fog játszani, akibe Hex beleeski, mint részeg szénbányász a tárnába.

A másik képregény a Fathom, a főhős Aspen Matthews, akire 10 évesen találtak rá egy hajó fedélzetén, amit már évekkel azelőtt eltűntnek nyilvánítottak. Aspen különleges képességel rendelkezik, képes a víz alatt lélegezni, felnővén a lány tengerbiológus lesz. A képregényben létezik egy víz alatti nálunk technikaliag sokkal fejlettebb világ is, ahol az ott élők teljes békében és harmóniában élnek, mígnem egy víz alatti csoport azt a célt tűzi ki maga elé, hogy eltörli az embereket a föld felszínéről és átveszik az uralmat a víz alatti világban. Aspen lenne a kulcs, ugyanis csak az ő közreműködésével készülne el egy fontos fegyver és az ő segítségével győzhetne ez a bizonyos csapat. A forgatókönyvet Jordan Mechner írja, aki a Prince of Persia megalkotásában is részt vett és a filmváltozat szkriptjébe is besegített.
(http://www.aspenstore.com/ProdImages/fathomv3_0_big.jpg)
Forrás: slashfilm és comicbookmovie
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 04. - 22:19:09
Végre egy testhezálló szerep!  :) Ő tényleg jó lenne a Fathomhoz, bár a cselekmény egy női Namor...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Március 05. - 15:04:15
Annál sokkal misztikusabb és fantasy felé tendálóbb az a történet, Namorhoz annyi köze van, hogy van benne vízalatti nép, és kész.
Én inkább attól tartanék akkor már, hogy Turner szó szerint varázslatos (nemhiába fantasy) világa helyett lesz belőle egy tucat akciófilm, mert az kell a népnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 05. - 15:39:47
Nem azt mondtam, hogy ugyanolyan.  ;) Víz alatti nép, amely uralkodni akar a felettieken.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 05. - 18:00:33
Chris Columbus cége, az 1942 Entertainment megszerezte a Welcome to Hoxford megfilmesítési jogait. A sztori szerint egy pszichológus meglátogatja a börtönben a betegeket, majd rádöbben arra, hogy a személyzet vérfarkasokból áll, akik a benntlakókra vadásznak. A pszichológusnak össze kell fognia a betegekkel, hogy legyőzzék a teremtményeket. Columbus producerként vesz részt majd a produkcióban.
(http://www.hoxford.com/0196vv.jpg)
A képregényt Ben Templesmith készítette a képregényt, az ő nevéhez fűződik a 30 Days of Night horror képregénysorozat is, amelyből szintén filmet is készítettek és 2007-ben be is mutatták (hozzánk nem jutott el).

Columbus jelenleg 3 film rendezésében is érdekelt, idén mutatják be az I Love You, Beth Cooper vígjátékor, amelynek főszereplője a Hősők pompomlánya, Hayden Panettiere. Jövőre pedig érkezik a Percy Jackson fantasy-vígjáték és a Ripley's Beleieve It or Not Jim Carrey-vel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 05. - 22:08:02
Idézet
egy pszichológus meglátogatja a börtönben a betegeket, majd rádöbben arra, hogy a személyzet vérfarkasokból áll, akik a benntlakókra vadásznak
:lol: :lol: Ez már most jobb, mint a 3D-s Valentin sztorija.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 07. - 12:01:54
Elég beteg állatságnak tűnik. :roll: :lol:
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 10. - 22:40:40
Kenneth Branagh, a Thor rendezője kiválasztotta a Loki-t játszó színészt, aki nem más, mint Alexander Skarsgård. A nevéből is kitűnik, hogy a srácban van egy kanyar skandináv vér, és az apja, a szintén színész Stellan Skarsård.  :brow:
Ő lenne az:
(http://www.feedmeastraycat.net/uploads//alexander-skarsgard-true-blood.jpg)
Az első híresztelések szerint a srácot  rendező először a címszerepre akarta, de az egyeztetések során kiderült, hogy a nemezis szerepe jobban fekszik neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 10. - 22:41:57
Szerintem is inkább Thorra hasonlít.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Március 11. - 10:34:26
Dettó, amikor megláttam, már azt is hittem, ő lesz az. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 11. - 13:27:50
Hát igen, hasonlít Thor-ra, de Lokinak sem néz ki rosszul.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 11. - 16:43:14
Kaptunk egy képet a Vas 2 fogatásáról, ami marhára nem mutat semmi eget rengetőt, csak annyit, hogy Favreau csücsül a Stark villa díszletei között. Ha másra nem is, de arra jó ez a kép, hogy úgy érezzük halad a meló.  ;D
(http://starkindustries.ru/_ph/410/355830421.jpg)

Plussz van két új concept rajz Adi Granov-tól, aki pár részletében finomította az első filmes Mark III páncélt.
(http://starkindustries.ru/_ph/315/21566030.jpg)

(http://starkindustries.ru/_ph/315/772711476.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 11. - 18:14:24
Engem is jobban emlékeztet Thorra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 11. - 19:04:40
köszi a képeket Ben, jó látni hogy haladnak a forgatással. :D Nameg a Vas páncél se rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 11. - 19:14:19
Szerintem is inkább Thorra hasonlít.  :D

Dettó, amikor megláttam, már azt is hittem, ő lesz az. :)

köszi a képeket Ben, jó látni hogy haladnak a forgatással. :D Nameg a Vas páncél se rossz.

Ég a pofámról a bőr srácok. És nagyon de nagyon szégyellem magam. Kenneth Branagh egy ma reggeli interjújában amelyet az Empire-nek adott helyreigazítást kért, ugyanis a munkaebéden, amelyre meghívta Alexander SkarsgÃ¥rd-ot, nem Loki, hanem Thor szerepét ajánlotta fel a fiatal színésznek, ugyanis a korábbi kiválasztott, Kevin McKidd személyes okokra hivatkozva visszalépett.  :-[ Loki szerepére pedig Branagh Josh Hartnett-et akarja megszerezni.  :-[ Bocsássatok meg amiért tévesen rossz hírt adtam.  :-[
http://www.iesb.net/index.php?option=com_content&task=view&id=6465&Itemid=99
http://latinoreview.com/news/is-kenneth-branagh-close-to-choosing-his-thor-6337
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 11. - 19:26:36
Semmi baj, akkor legalább kapunk egy "Thoros" Thort. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 11. - 19:36:43
Josh Hartnett mint Loki? Az érdekes lesz.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 11. - 21:36:46
Uh... az nem kifejezés.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Március 12. - 11:03:11
Elég furcsa. Nem sokat találkoztam a karakterrel, de nem hasonlít... :headscratch:
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 12. - 11:09:47
Több hetes tárgyalás és huzavona után, Mickey Rourke beadta a derekát, és Favreau személyes felkérésére elfogadta a Vasember 2-ben a szerepajánlatot. A dolog pénzügyi vonatkozásáról egyelőre nincs hír, de ha Samuel L. Jackson-t sikerült megfizetniük, akkor több mint valószínű, hogy Rourke esetében is megtörtént a nagyobb ajánlat megtétele. A Marvel Studios persze mint kiderült nemcsak azért akarta mindenáron Rourke-ot szerepeltetni, mert olyan helydenagy színész, hanem mert a Sony a Pókember 4. részéhez akarta leszerződtetni, ismeretlen szerepkörre.
A dolog még annyival van megbolondítva, hogy két karakteren gondolkodik Favreau a filmben. Az egyik Crimson Dynamo, a másik Omega Red. Egy figurát fognak választani, és azt a szerepet játssza majd Mickey.
Közben eldőlt az is, hogy ki alakítja majd a Fekete Özvegyet. Nos uraim és hölgyem lehet fenni a kaszát, mert Scarlet Johansonn-t választották.
http://latinoreview.com/news/mickey-rourke-finally-signs-on-as-the-villain-in-iron-man-2-and-the-black-widow-has-been-cast-6358
Scarlett Johansson lesz Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy, ez most már bizonyos. A képregényfigura a Vasember második részében, a Bosszú Angyalaiban és az ehhez kötődő Marvel adaptációkban fog feltűnni.

Néhány héttel ezelőtt még Emily Blunt volt a befutó, csak ő már aláírt egy másik filmhez, a Guliver's Travelhez és nem tudta megoldani, hogy ott legyen mindkét forgatáson. Szerintem ő jobban illett volna az Özvegy szerepére, mint Johansson. Mikor kiderültek az egyeztetési problémák Eliza Dushku jelezte ő is szívesen eljátszaná a szerepet. Puff neki. A Vasember első részében is feltűnt volna az orosz kém, a hírek szerint Hilary Swank alakította volna, végül mégis kimaradt ez a szereplő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 12. - 13:19:19
Szerintem ne igyunk előre a medve bőrére, lehet hogy Scarlet jól fogja alakítani Fekete Özvegyet. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Március 12. - 13:56:07
Kár, hogy nem Eliza lett :(
De azért Scarlett is igen szép leányzó, szóval nem hiszem, hogy annyira bánkódok majd :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 12. - 18:08:18
Szerintem tökéletes a szerepre. Eliza Dushku... :uhoh: ő nagyon nem illik ebbe a szerepbe. ( szerintem )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 12. - 18:13:53
A Fekete Özvegy a Marvel Unvierzum egyik legképzettebb humán harcművésze, kemény harcos.

Eliza Dushku - remek harcművész a filmjei alapján, vagy legalábbis kiválóan megjátssza hogy az. Otthon van a komolyabb témákban is és humorért sem megy a szomszédba.
Scarlet Johansonn - Woody Allen múzsája, oszt ennyi.

Tény, hogy kettejük közül Johansonn a nagyobb húzónév, de szerintem kevés a szerephez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 12. - 18:45:20
Majd meglátjuk. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 12. - 20:20:11
A Marvel Studios lefixálta filmjeinek bemutatóját, és a korábbi adatokhoz képest csúszás látszik az Avengers és a Thor mozi kapcsán is:
(http://www.latinoreview.com/images/user/marvelslate.jpg)
Valamint a Marvel megtudta a Sony-tól, hogy a Pókember 4. része 2011. május 6.-án debütál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 12. - 23:56:31
SJ bájos, meg minden, de kicsit sincs Özvegy alakja, vagy karaktere.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Március 13. - 10:10:16
Majd a sminkesek varázsolnak neki valami ütős makeup-ot. Biztos megcsinálják, hogy hasonlítson.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 13. - 15:16:41
2010 és 2011 nyarán biztos nem fogunk unatkozni!! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Március 13. - 15:44:10
Amúgy gondolom valami kis harcművészeti gyorstalpalót is kap majd SJ (mint pl a Mátrixnál is a színészek), hogy legalább úgy tűnjön, mintha tudna bunyózni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 13. - 18:11:42
Az Avengers filmre nagyon kíváncsi vagyok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 13. - 18:27:10
Szerintem rúgni sose fog megtanulni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Március 13. - 22:59:42
Szerintem rúgni sose fog megtanulni...
Ennyi erővel engem is beválogathattak volna. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 13. - 23:10:04
Te meg fogsz tanulni rúgni!  :D :nezze:
Nem mellesleg, szerintem is jobb lennél a szerepre.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Március 14. - 01:43:48
Szerintem rúgni sose fog megtanulni...
Na igen, a Mátrixban is a rúgásoknál látszott igazán hogy Kenyu Rívsz nem egy harcművész. :hehe: Amúgy ha SJ túl bénának bizonyul, akkor is feldobhatják a bunyójeleneteket egy dublőrrel. :D Ha anno Franco Nero eljátszhatott egy nindzsát, akkor SJ-nél is megoldják szerintem... :hehe:

Ju: legyen több önbizalmad! :D Menni fognak a rúgások is, ne aggódj. ;)
Egyébként is simán elkalapálnád SJ-t, biztos vagyok benne. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 14. - 08:56:52
Kerestem az okát annak, hogy miért is tolta el a Marvel az Avengers mozifilm bemutatóját majd egy évvel, és ma reggel az AintItCool.com oldalon meg is találtam a magyarázatot, amelynek rendkívül örülök. Ugyanis Kevin Fiege, aki a Marvel Studios vezetője az Avengers mozi dirigálását Jon Favreau kezébe tette, de mivel addig Jon-nak a Vasember 2. részét is rendeznie kell (amely Fiege szerint már az Avengers mozit fogja felvezetni), nem tud két ilyen nagy project-el egyszerre foglalkozni. A Marvel Studios nem akar más rendezőt bevonni a projectbe, hiszen Jon Favrau személyében olyan kiváló rendezőt találtak, aki pontosan és a közönség számára is remekül tudja bemutatni a képregények világát szélesvásznon. Favreau ezen kívül a Captain America film tanácsadója is lesz, gondolom azért, hogy a CA film története be tudjon majd átalakítások nélkül kapcsolódni az Avengers moziba.   
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 14. - 09:44:50
Ez tényleg jó hír, a Vasember film nekem nagyon tetszett. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Március 14. - 09:56:38
Szuper lesz, ha ez így tényleg összejön, leadják mindet moziba, és utána az összeset egybe megveszem dvd-n vagy bluray-en. :) De jól fog mutatni a többi között egy ilyen sorozat. Nem sok mozifilmről tudok, amik így kapcsolódnak egymásba, de nem egymás közvetlen folytatásai, szóval lehet hogy a Marvel most mozitörténelmet csinál. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Március 14. - 10:10:21
Ez nagyon jó indok, örülök is neki. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 14. - 10:29:46
Ezek a filmek lehet, hogy komolyabban kihatnak majd a képregényes világra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 14. - 10:36:39
Hát ez az ami a legkevésbé igaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 14. - 10:37:43
Hát ez az ami a legkevésbé igaz.
Gondolom, én csak reménykedek. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 14. - 10:38:45
Ilyesmiben ne reménykedj, mert akkor még a maradék szerethető elem is elvész a Marvel képregényeiből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 14. - 10:39:31
Inkább ne is reménykedj benne, mert azok amiket eddig próbáltak a képregénybe is átültetni, mind nagyon rosszul sült el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 14. - 10:41:02
Jaj, én nem így értettem. :o
Arra céloztam, hogy akár új képregényrajongókat is termelhet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 14. - 10:42:38
Akkor rosszul fogalmaztál. Mindenesetre az ilyen filmeknek kevés képregényre rászoktató hatása van. Akiben eleve nincs benne a hajlam a film után sem fog képregényt olvasni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 14. - 10:44:09
Én most nem akarok senkit megsérteni, de már a Fox-os rajzfilmek is kitermeltek egy olyan képregény olvasó generációt (nem minden tagja ilyen, szóval tisztelet a kivételnek), akik lépten-nyomon értetlenkednek és szórják a hülyeségeket azért, mert ők a rajzfilmet tekintik alapnak, és nem érik fel ésszel, hogy a képregényben miért nem úgy vannak a dolgok.
A filmek is hozták magukkal az ilyen generációt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Március 14. - 10:44:29
Mindenestre biztos hogy lesznek olyanok, akik utána fognak nézni a mozi után (ha tetszett nekik) hogy ki vagy mi az a szereplő, meg hogy mit lehet tudni róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 14. - 10:46:31
Hát igen, azt én is utálom, mikor valaki nem a képregényt tekinti alapnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 14. - 12:15:24
Az a gyerek is például ilyen volt, akinek az oldalát még a főoldalon linkelte be valaki. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Március 14. - 14:16:59
Kevin Fiege, aki a Marvel Studios vezetője az Avengers mozi dirigálását Jon Favreau kezébe tette
:oh: Ez nagyon komoly! :oh: Favreau feltört, mint a talajvíz. ;D Én is örülök ennek a hírnek. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 14. - 17:04:04
Ha anno Franco Nero eljátszhatott egy nindzsát, akkor SJ-nél is megoldják szerintem... :hehe:
Hát, Nero is szörnyen csapnivaló ninja volt anno...  :uhoh: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 14. - 17:29:24
Nem is csoda, az igazi ninja Michael Dudikoff volt.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Március 14. - 17:36:47
És ma éjjel, aki akarja megcsodálhatja őt a tv2-n. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 14. - 17:38:16
Én az Aprajafalva 8. évadát fogom nézni.
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 14. - 19:19:03
A 4. évadot a Smallville-ből nem fogom újra megnézni, helyette lehet én is elkezdem nézni a 8. évadot. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 14. - 22:35:58
Nem is csoda, az igazi ninja Michael Dudikoff volt.  ;D
Uh, álmomba ne jöjjön elő.  :D Amikor láttam az Amerikai Ninja 2-t, még alig jártam edzésre, de már akkor láttam, hogy az a pali szörnyen gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Március 14. - 23:30:13
Én még kisgyerek voltam amikor először láttam az Amerikai Ninját, de gyerekfejjel baromira tetszett, az egyik kedvencem volt. ;D Aztán persze később én is rájöttem, hogy Dudikoff nem igazi harcművész, de ennek ellenére mindig nosztalgikus érzésekkel tölt el amikor ezt a filmet nézem. :D
És ha már róla van szó:  http://zskategoria.blog.hu/2007/12/23/michael_dudikoff  ;D
(Szerintem amúgy Dudikoff inkább hihető volt a ninja szerepben, mint Nero... :hehe: )
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 17. - 14:25:32
Michael Bay a saját blogján jelentette be, hogy a korábbi értesülésekkel ellentétben, a Transformers 3. része nem 2011-ben, hanem 2012 július 4.-én kerülhet mozikba.
http://www.shootfortheedit.com/forum/showthread.php?t=3947
A Paramount és a Dreamworks pedig pont az ellenkezőjét mondja, ők 2011-re lőtték be a premiert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 17. - 15:01:42
Ő tudja, milyen gyorsan dolgozik.  :D
Cím: Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 18. - 17:11:20
Jon Favreau börtönbe záratta Mickey Roruke-ot, és nem is akármilyen pucerájba, hanem az egyik legkeményebb orosz dutyiba, a Butyrka-ba, ahol a Vasmanus 2 néhány jelenetét forgatják le. A történet szerint ugyanis Rourke karaktere innen kerül majd tökig fémbe és megbízója utasítására Tony Stark kivégzésére indul.  :brow:
(http://www.collider.com/uploads/imageGallery/Mickey_Rourke/mickey_rourke_in_russian_prison__1_.jpg)

(http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2009/03/17/article-0-03EF2AD1000005DC-649_468x435.jpg)

(http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2009/03/17/article-0-03EF299D000005DC-126_468x346.jpg)

(http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2009/03/17/article-0-03EF2AD5000005DC-484_468x313.jpg)

Csak aztán nehogy ott felejtsék.  ;D :stark:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Március 18. - 17:27:55
SZABADÍTSUK KI MICKEYT ! ! !  :wolverine:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 18. - 17:31:52
Csak aztán nehogy ott felejtsék.  ;D :stark:
Az ciki lenne. :D A moziban megy a Vas 2 premierje, ő meg eközben az ajtón dörömböl, hogy engedjék ki. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Március 19. - 11:52:10
Csak aztán nehogy ott felejtsék.  ;D :stark:
De, nyugodtan. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 19. - 11:59:39
Csak aztán nehogy ott felejtsék.  ;D :stark:
Az ciki lenne. :D A moziban megy a Vas 2 premierje, ő meg eközben az ajtón dörömböl, hogy engedjék ki. ;D

Rajta meg a cellatársa Boris "dörömbölne" vagy dorombolna. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Március 19. - 12:11:33
Gonoszkodunk, gonoszkodunk? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 19. - 12:12:44
Ja.  ;D Mivel realtíve kicsi az esélye, hogy Mickey Rourke ide járna fórumozni és még magyarul is tud. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Március 19. - 12:17:42
Oké, én támogatom. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 19. - 15:46:21
Vigyázz Ben, a végén még Mickey Rourke feljelent aztán helyette te mész sittre. :hehe:
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 19. - 15:58:30
Kevés ő ahhoz mint csirkében a ritmusérzék. (http://i244.photobucket.com/albums/gg18/unoisiwan/emoticon/gavatar170140yd8.gif?t=1237474668)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 08:36:42
"A szabadítsuk ki Mickey-t!" kampány után  ;D , most új conceptekre leltem a második részről, és nagyon remélem nem akarják Transformeres/Knight Rider-es irányba elvinni a 2. részt. Ha megnézitek a rajzokat megértitek mire gondolok: http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Iron_Man/Concept_II (http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Iron_Man/Concept_II)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Március 23. - 08:41:29
Szerintem ez csak egy új autó lesz, amit reklámoznak majd töményen a filmben, mint mondjuk annó az X-men 2-ben a Mazda asszem RX 8-at.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 08:42:21
Lehet, mert ahogy látom a Dodge Viper-nek lehet egy új variánsa.

Összevont üzenet ideje: 2009. Március 23. - 15:35:08
Az MTV interjút készített Nick Cage-el, aki elmondta, hogy kézzel lábbal azon munkálkodik, hogy folytatást készíthessen a 2007-ben bemutatott Szellemlovasnak. Sajnos azonban nehezíti a dolgát, hogy Mark Steven Johnson, aki a film rendezője és részben forgatókönyvírója is volt, el van havazva más projectekkel. Ennek ellenére Cage legkésőbb 2012-ben már moziba akarja küldeni a folytatást, talán azért igyekszik nehogy kiöregedjen az akciósztár szerepkörből.
 :ghostrider:
Már korábban is felvázolta, hogy a második részben a Szellemlovast európai misszióra akarja küldeni (talán még Magyarországra is befut a lángoló motorján), és a főszálat egy démonüldözés adná, amelybe a katolikus egyház "fejvadászai" is beszállnak. Cage még azt is elmondta, hogy az első részhez képest sokkal horrorisztikusabb, véresebb filmet akar, még azon az áron is, hogy (ezt az Entertainment Weekly-nek nyilatkozta) R kategóriás lenne a film.
http://splashpage.mtv.com/2009/03/09/exclusive-nicolas-cage-talks-ghost-rider-2-wants-more-horror-in-potential-sequel/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Március 23. - 15:43:24
 :roll: minek ?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2009. Március 23. - 17:17:27
Mert Szellemlovast szeretjük.Nicholas Cage-et úgy szintén :ghostrider:.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 17:23:13
:roll: minek ?  :roll:

Jaj de gonosz vagy Silver. Hát sajnálod tőle azt a néhány tíz milliót, amit a szerepért és a produceri melóért leakaszt.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 23. - 17:25:07
Az R kategória mit is jelent pontosan?
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 17:26:16
R, mint Rohadtul nem ajánlott 14 éven alul, de ez a 14 éveseket Rohadtul nem érdekli, mert úgyis megnézik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 23. - 17:32:45
Ez teljesen igaz. ;D Én még a 18 - ast is megnézem, ha érdekel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 17:36:26
G - bárki megnézheti kortól függetlenül
PG - szülői felügyelettel
PG-13 - 13 év alatt szülői felügyelet ajánlott
R - 17 év alattiak csak gondviselő vagy szülő felügyelete mellett nézhetik
NC-17 - ha 17 éves vagy, vagy esetleg alatti, akkor tűzzel vassal megakadályozzák hogy megnézd, és ha mégis, a mozipénztárost aki eladta a jegyet, tarkólövéssel kivégzik, a hulláját savba dobják, a csontjait elégetik, és egy indián temetőbe szórják szét a hamuját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 23. - 17:40:24
 :lol: :lol: Az utolsó mondatot még olvasni is rossz volt. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Március 23. - 18:33:41
Pedig legalább három különböző precedens is volt már rá az elmúlt években.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 23. - 19:05:55
Tényleg? :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 19:06:39
Az amerikaiak ezt nagyon szigorúan veszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 23. - 19:18:20
Ezt nem tudtam. :o Pontosan mi is történt Amerikában ezzel kapcsolatban? :headscratch:
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 23. - 19:20:21
Benya, menjünk már ki Amerikába kísérletezni egy - két NC-17 - es filmmel! ;D
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 23. - 19:21:30
Miért is ne?  :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 23. - 20:10:48
Rosszul járnátok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 20:40:03
Ezt nem tudtam. :o Pontosan mi is történt Amerikában ezzel kapcsolatban? :headscratch:

Egy konkrét esetre emlékszem, amikor a Showgirls című (nézzetek a film után egyénileg) film mozis vetítésére Chicago-ban több gyerek is sikeresen jegyet váltott. Ott akkora kártérítési pert indítottak a szülők, hogy a javukra hozott ítélet és ezzel járó bírság miatt, a mozit is el kellett árverezni, hogy kifizessék a gyerkőcök szüleit és a perköltséget.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 23. - 20:50:34
Az nem semmi. :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 23. - 21:08:19
Cage még azt is elmondta, hogy az első részhez képest sokkal horrorisztikusabb, véresebb filmet akar, még azon az áron is, hogy (ezt az Entertainment Weekly-nek nyilatkozta) R kategóriás lenne a film.
Már az elsőt is úgy akarták eredetileg, csak a producerek beleszóltak. Most is bele fognak... de én mindenképpen nagyon örülnék neki, ha folytatódna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 21:09:59
Cage még azt is elmondta, hogy az első részhez képest sokkal horrorisztikusabb, véresebb filmet akar, még azon az áron is, hogy (ezt az Entertainment Weekly-nek nyilatkozta) R kategóriás lenne a film.
Már az elsőt is úgy akarták eredetileg, csak a producerek beleszóltak. Most is bele fognak...

Kétlem. Mert a folytatás producere Cage saját filmes cége lenne. Nagyrészt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 23. - 21:13:43
Az király, akkor már csak Johnsont kell megszerezni hozzá.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 23. - 21:16:20
Cage most őt puhítja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Március 24. - 07:58:02
Igazábol nem volt rossz az első rész, de olyan jó se. Erre akkor jöttem rá, amikor már a moziból hazafelé is azon gondolkoztam, hogy folytatást kéne csinálni neki, ami ebben, meg abban lenne jó.
Számomra az az igazán jó film, amiben egy részre feltesznek mindent.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 24. - 10:36:29
Nekem nagyon tetszett az első Szellemlovas. Örülnék a folytatásnak. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 24. - 17:10:24
Találtam Scarlet Johanson-ról egy címlapot, ami azért érdekes, mert a szőke színésznő sötét hajjal látható rajta, és mivel már tudjuk, hogy ő lesz a Fekete Özvegy a Vas 2-ben, hellyel közzel így nézhet majd ki saccperkábé:
http://starkindustries.ru/_ph/489/2/534418514.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Március 24. - 17:19:14
Szerintem nem is olyan rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 24. - 17:24:03
De annyira nem is jó.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Március 24. - 17:35:37
Khm, khm azt hiszem fog nekem tetszeni ez a film. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 24. - 17:40:01
Szerintem se rossz, remélem a Vas 2-ben egyenesebb lesz Özvegy haja... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 24. - 17:42:46
... én meg hogy lesz neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 24. - 19:10:51
Szerintem nem is olyan rossz.
Szerintem se. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 24. - 19:25:30
Egy biztos hír: a SciFi Channel televíziós sorozatot készít a Phantom-ról
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Moonstone_Comics/Phantom_(Kit_Walker)/03.jpg)
2010-ben vetítenék le a 4*1 órás minisorozatot, amelynek sikere esetén hosszabb távon is gondolkodnának. A producere Robert Halmi Jr., aki eddig annyit közölt, hogy a minisorozatra epizódonként 4 és 6 millió dolláros keretet adnak.
http://splashpage.mtv.com/2009/03/23/the-phantom-tv-series-planned-for-sci-fi-channel/
http://www.filmstalker.co.uk/archives/2009/03/the_phantom_becomes_a_miniseri.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 24. - 19:42:19
Ez i egy kellemes hír. Örülök neki. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Március 24. - 21:44:30
Na, Micho örülhet, ha meglátja majd ezt. :) Ha meg még bajszos is lenne a Fantom, pláne. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Március 24. - 21:46:12
Micho-val mi van amúgy mostanában?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Március 24. - 21:50:57
Éli az életét. Nem tudom. Végleg kiszállt, még beköszönni se jön már be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Március 24. - 23:26:46
Szép. :-\ Azért nem tudom felfogni, hogy tud enynire kilépni valaki az ilyenből. Pár havonta mindneki képes lenne írni valamit, hogy sziasztók srácok, remélem mindne okés a zsákkal, látom szépen bővül az oldal, remélem jól vagytok, én igen. Vagy ilyesmi.
Punkológus, meg Kakarotto is hogy eltűnt már innen is. Vajon mi lehet velük. Kíváncsi lennék rá.
Vagy ott van Quicksilver. Ő megkerült azóta?
Sosi is amióta megnősült, semmi életjelet nem adott magáról az oldalán. :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: exactlee - 2009. Március 25. - 01:07:11
Ez is csak azt mutatja, hogy bizony még a képregényeknél is lehetnek fontosabb dolgok az életben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Március 25. - 12:55:03
Nem erről van szó egyáltalán. Hogyne lennének fontosabb dolgok...csak kíváncsi az ember, hogy hova tűntek el ezeke az emberek. És pár havonta egy-egy beköszönés mindenki idejéből kitelne, persze ez nem számonkérés, csak nekem fura, hogy valaki évekig csinálja az oldalt, beleöl egy halom munkát, meg mindent, aztán természetesen úgy alakul az élete, hogy másra kell majd fordítania a hangsúlyt és már nem tudja csinálni, kiszáll. Ok, de én akkor sem hagynám így magára az oldalamat, hogy fölé se nézek, hogy mi van vele. Persze lehet mondjuk Micho is rá-rá néz, én nem az mondom hogy nem, de ilyenkor életjelet is adhatna magáról. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 25. - 17:01:51
Punkológus, meg Kakarotto is hogy eltűnt már innen is. Vajon mi lehet velük. Kíváncsi lennék rá.
Punkológus írt egy kommentet a főoldalra a Vadász lelke hírhez. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Március 25. - 18:38:59
Na, Már ez is valami. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 25. - 21:38:50
Ez is csak azt mutatja, hogy bizony még a képregényeknél is lehetnek fontosabb dolgok az életben.
És a régi barátoknál (haveroknál)...?
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 26. - 10:49:25
Mark Millar néhány hónapja még komolyan remélte hogy megvalósul az ő Superman filmjének ötlete, amelyről korábban én is beszámoltam itt, de a kryptoni hős újabb mozis feldolgozásába a Warner stúdió nem ment bele azokkal a feltételekkel, és koncepciókkal, amelyeket Millar megálmodott, sőt új írokkal és rendezőkkel kezdtek tárgyalásokat. Millar ezért inkább hagyta a fenébe az egész project-et, és hivatalosan is kiszállt a Superman rebootjából. Vagyis bevágta a durcit, de valahol jogosan.

Most összefogott Matthew Vaughn rendezővel és közösen tervezik vászonra vinni Millar képregényét, az American Jesus-t. Vaughn független pénzből és producerekkel tervezi megvalósítani a filmet, nyáron pedig hozzá is akar látni a forgatáshoz.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/americanjesus.jpg)
A képregény főhőse egy 12 éves srác, aki felfedezi, hogy ő az újjászületett Jézus Krisztus.  :wacko: A vizet borrá tudja változtatni, a sánták újra járnak az érintése után, stb.  Millar gyakorlatilag Jézus életét mesélte el a mai modern időbe helyezve.

Vaughn jelenleg a Kick-Ass képregényfilm (Millar műve ez is) utómunkálatain dolgozik, a Thor néhány hónapja még az ö kezében volt, de a Marvel nem volt vele elégedett, mivel a stúdiónak más elképzelései voltak, így a rendező a Kick-Ass után belevághat az American Jesusba.
Forrás: http://www.slashfilm.com/2009/03/25/matthew-vaughn-reteams-with-mark-millar-for-american-jesus/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 26. - 10:53:14
A vizet borrá tudja változtatni,
Ez egy igen hasznos képesség.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Március 26. - 10:55:32
Bizony, én is szeretnék ilyet. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Március 26. - 10:56:56
Jól jönne egy átbulizott éjszaka közben mi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Március 26. - 11:09:35
Attól függ milyen borrá. Mert ha valami ócska, felhigított, kannás lőrévé, akkor kell a francnak. :) De ha valami 7 puttonyos tokaji aszuvá pl, akkor jöhet. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Március 26. - 11:11:18
Nekem megfelel a kannás is. :) Francot se érdekli buli közben...

(Egyébként jól leszűrtük a hírből a lényeget. ;D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 26. - 11:14:29
Azt le. (http://www.clipartof.com/images/thumbnail/1964.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 26. - 11:20:24
Miért, volt a hírnek ezen kívül is lényege?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Március 26. - 14:28:45
Igen, hogy az American Jesus elnevezés valójában sokkal később jött a Chosen c. minijére, aminek a fentebbi elnevezésekor bejelentette, hogy elkészíti a folytatását (a történet ugyanis elég nyitott maradt). Amit azóta is ír. Előtte esetleg a sztorit összedobhatná, mielőtt filmet forgatnak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 26. - 15:24:08
Hehe, tényleg jól kiszűrtétek a lényeget... :D
Ki tudja, lehet hogy egy érdekes film lesz ebből. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 26. - 15:26:00
Az még érdekesebb lesz, ahogy a keresztény egyház meghírdeti ellene a szent háborút.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Március 26. - 15:27:36
Na, az tényleg! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Március 26. - 16:05:56
MIndenesetre a Chosen nagyon jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 26. - 17:19:13
Az még érdekesebb lesz, ahogy a keresztény egyház meghírdeti ellene a szent háborút.  :brow:
Hát, ha a Da - Vinci kód és az Angyalok és démonokat úgy támadják, akkor erre jöhet egy új keresztes háború.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Március 26. - 18:25:57
Nana, az Angyalok és démonokat a sajtó szerint támadták csak. Az egyház amúgy tett rá, mivel az, ami ott van, egy elég régi hipotézis (könyörgöm, a könyv előtt megjelent egy komplett képregénymini, ami ezzel foglalkozik, és azóta is erre épít). Csak a média úgy tett, mintha ez botrányos volna. A kettő nagyon nem ugyanaz. Millar története meg éppen, hogy midnen, csak nem egyházellenes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Március 26. - 18:28:34
De hidd el, hogy lesz ilyen reklám fogás vele. :D
Nem gondolod, hogy kihagyják, tök jól mutat a címlapon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 26. - 18:28:46
Dan Brownt maga a pápa vezette be a Vatikán legtitkosabb részeibe is, mielőtt megírta volna a könyvet. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 26. - 18:36:09
Ja. És két dialízis meg gyógyszerezés között sütött neki rántottát is.
Bocsáss meg Lovagom, tényleg nem kekeckedni akarok, de a pápa akkor már olyan beteg volt, hogy annak is örült, ha pislogni bír.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 26. - 18:49:13
De akkor is bevezette.
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Március 26. - 18:59:41
Aha, mert a pápának jobb dolga sincs, minthogy hozzá képest noname embereket vezetgessen Vatikán könyvtáraiban. Azt esetleg elhiszem, hogy körbevezettette valakivel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Március 26. - 19:15:03
Meg, hogy a Vatikán legtitkosabb részeibe? Ugyanmár... Azokról már tényleg csak a legfelsőbb körben lévők tudnak, és nem hiszem , hogy acsak egy írónak megmutatják, mert olyan könyvet ír aminek némi köze van az egyházhoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 26. - 19:16:12
De akkor is bevezette.

Old Spice. Mert nekem bizonyíték kell nem ígéret.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Március 27. - 12:58:13
A Vatikán legtitkosabb részlege egy modern városi legenda. Állítólag létezik, állítólag nem. Én inkább tartom reálisnak, hogy a városállam történelmének 1342345235 totális kifosztásai közül még mindig vannak olyan pincék, amiket egyszerűen nem találtak meg vagy nemrég tártak fel, és a rengeteg ott porosodó fóliáns egyszerűen csak még ismeretlen, de nem rejt semmiféle világkép-megváltoztató titkokat. Az egyház egy idő után egyszerűen a saját felsőbbségéről kialakított kép áldozatává esett, emiatt van már annyi összeesküvés-elmélet róluk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 27. - 13:49:13
Én végigolvastam a könyvet és a végén, a köszönetnyilvánításban megköszöni egy barátjának, hogy elintézte, hogy Brown audenciát kapjon a pápától, aki bevezette a Vatikán azon részeibe, amit csak nagyon kevesen láthatnak. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Március 27. - 13:58:03
Dan Brown honlapján meg ez szerepel:

Q: Is it true while researching this book you actually had an audience with the Pope?

A: Yes, although I hasten to say that the term "audience" can be misleading. I did not sit down and have tea with the man. I was fortunate enough to be granted what is known as a "semi-private audience", which takes place in a special room inside Vatican City. The Pope came out and spoke to a group of us. Then he prayed and blessed us. An interesting side note--before we entered the audience room, the Swiss Guard frisked us looking for...not weapons...but concealed containers of water. I later learned that any water present in the room when the Pope said a blessing instantly becomes "holy water," and the church did not want any of us taking holy water outside of Vatican City and trying to sell it.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Március 27. - 16:42:57
Imádom, hogy mindent angolul linkelsz be. De arra nem gondolsz, hogy rajtad kívül nem mindenki perfekt angolos?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Március 27. - 16:51:00
Akkor megkíméllek titeket a fordítástol. Lényegében az, hogy Dan privátban dumált a pápával, hülyeség, csupán egy csoport szerencsés emberrel bement a vatikán egy termébe, ahová becsozogott a pápa, elmondott egy imát, és megáldotta őket, ez minden, amiből kialakult a bizonyos bement a legtitkosabb helyekre nézet.
De abban igaza van, Holdlovagnak, hogy azért ilyen közel is igen kevesen jutnak a pápához, de szerintem elég jelentősen felfújva tálalta azért az esetet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 27. - 18:49:20
any water present in the room when the Pope said a blessing instantly becomes "holy water," and the church did not want any of us taking holy water outside of Vatican City and trying to sell it.
:o :surp: :surp: :surp: (*elakad a szava)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Március 27. - 19:04:34
Imádom, hogy mindent angolul linkelsz be. De arra nem gondolsz, hogy rajtad kívül nem mindenki perfekt angolos?
Bocsi, legközelebb lefordítom. :)

Idézet
ez minden, amiből kialakult a bizonyos bement a legtitkosabb helyekre nézet.
Nem teljesen, azt nem tudom, járt e "titkos" helyeken, de hogy nem a pápa vezette körbe, mint ahogy Holdlovag állította, az biztos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 27. - 20:35:02
any water present in the room when the Pope said a blessing instantly becomes "holy water," and the church did not want any of us taking holy water outside of Vatican City and trying to sell it.
:o :surp: :surp: :surp: (*elakad a szava)

Erről a Dűne azon jelenete jut eszembe, amikor a cselédlány a szomjazóknak a törlőrongyból csavarja a vizet pénzért vagy egyéb fizetőeszközért.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Március 27. - 22:02:59
Kicsit olyan, mint amikor egy rádióműsorban nem mondhatod ki egy cég nevét, mert reklámnak minősül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Március 28. - 11:03:11
És mit csinálnak, ha leizzadsz a pápa előtt? Az is szenteltvíznek minősül? És előbb el kell menned pisilni, nehogy magaddal vidd a "szenteltvizet"? ;D

Ameircan Jesusre visszatérve, ez az egyháznak még jó reklám is lehet, és tudtommal nincs benne semmi, ami valami egyházi titokra lenne kiélezve. Semmi köze a Da Vinci kódhoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 31. - 11:48:28
A Paramount Pictures megbízta Roberto Orci, Alex Kurtzman (Transformers, Fringe, Eagle Eye) forgatókönyvírókat, hogy írják meg a Star Trek folytatását. A május 8.-án bemutatásra kerülő film producere is csatlakozik hozzájuk. Kurtzman azt mondta, hogy megvárják a produkció fogadtatását és ha pozitívak a visszajelzések, vagyis rohadt sok pénzt fog hozni, akkor nekilátnak a munkának. A stúdió szeretné, ha Karácsonyra kész lenne a forgatókönyv, ugyanis akkor már 2011 nyarán a mozikba gördülhetne a folytatás.
Nem spóroltak a készítők a Star Trek kapcsán, 150 millió dollárt költöttek el a forgatás alatt, ami azért is szép húzás, mert az utolsó 2 moziba szánt Trek film hatalmasat bukott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 31. - 17:19:05
az utolsó 2 moziba szánt Trek film hatalmasat bukott.
De az mikor volt már...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 31. - 17:24:43
Vannak akiknek még élénken él az emlékezetében. Az olyan Ős-Trekbuziknak főként, mint én és Sámson.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Március 31. - 18:20:18
A Star Trek Nemesis viszont orbitálisan nagy király egy film.  :nezze: Pedig nem tartom magam nagy fannak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 31. - 18:49:40
Az nekem is tetszett, pedig én sem rajongok annyira a Star Trekkért. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 31. - 19:04:10
Az eddigi Star Trek sorozatokból és mozifilmekből mennyit láttál?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Március 31. - 19:04:46
Na jó, azért az első TreK sorozat meg a Voyager benn van a kedvencek közt. Az új nemzedéket viszont sosem bírtam valamiért...

Meg még pár film is beugrik. Mikor pl feltámad Spock, vagy vmi bálnákat mentenek  ;D volt ilyen ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 31. - 19:10:47
 :drying:

A bálnák mentésének is megvolt az oka. Egy óriási idegen szonda érkezik a Földhöz, és különlegesen erős jeleket sugároz a planétára, melynek következtében elszívja a közelben lévő hajók energiáját, és felforralja a tengereket. James T. Kirk kapitány és csapata éppen Spockért megy a Vulcanra, amikor értesülnek a flottától a Földnél kialakult helyzetről. Kirk tudja, hogy a flotta nem lesz túl boldog, hiszen a USS Enterprise megsemmisült, ezért egy ellopott klingon hajóval indulnak a Föld felé.

Spock, aki még szellemileg még mindig regenerálódik (mert ugyebár feltámadt, a Khan haragjában megmurdelt, de a Spock nyomában című részben visszatért), rájön, hogy az idegen szonda a hosszúszárnyú bálnákkal próbál kapcsolatot felvenni. Azért velük, mert a faj amely a szondát építette, legutóbbi (több tízezer évvel ezelőtti) látogatásakor, még a bálnák voltak a legintelligensebb blahblahblah faj a Földön.  Ezeket az élőlényeket azonban az emberiség három évszázaddal ezelőtt, a vadászatnak köszönhetően kiirtotta.

Kirk parancsba adja, hogy kezdjenek az űrhajóval a Nap körül nagy sebességgel keringeni, mert így a csillag nagy gravitációs tere, és a fénysebességnél gyorsabb haladás révén visszautazhatnak az időben. A művelet sikerrel zárul, melynek köszönhetően 1986-ban találják magukat. A legénység a hajót álcázza, és leszállnak a kaliforniai San Franciscóban (a Golden Gate Parkban). Szerencsére a közelben rábukkannak két bálnára, melyek alkalmasak a szondával való kommunikációra, továbbá olyan alapanyagokra, melyekkel megépíthető a bálnák szállítására szolgáló medence.

Ráadásul Kirk és Spock elnyerték dr. Gillian Taylor bálnabiológus támogatását is, aki a bálnákat gondozza a sausalitói Tengerek élővilága aquaparkban.

Miután leküzdötték a legfőbb gondokat (beleértve meggyőzni Taylort, hogy a jövőből jöttek), az Enterprise legénységének sikerül kimenteni a két bálnát az aqua parkból, visszatérnek a jövőbe és megmentik a Földet.

A legénység azonban hadbíróság elé kerül, mivel több szabályt is súlyosan megszegtek (ezek a korábbi filmekben történtek). A vádlottakat hősies tetteik miatt felmentik, kivéve Kirk admirálist, akit „büntetésből” lefokoznak kapitányi rangra, és a USS Enterprise-A-ra vezénylik. Dr. Taylor, aki a legénységgel együtt visszatért a 23. századba, úgy dönt, hogy belép a csillagflottába, mint tudományos tiszt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Március 31. - 19:14:55
Egyébként nekem ez a negyedik rész tökre tetszett. Gyerekkoromban nagyon szerettem.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 31. - 19:18:49
Számomra a First Contact (Kapcsolatfelvétel) című Trek film után, már nem léteznek további mozifilmek, kivéve persze, ha az új rész cefetül jól sikerül, és eddig úgy néz ki. A 9 film (Űrlázadás) és a 10. Nemezis akkora baromság egy olyan embernek aki ismeri és szereti a Trek-et, hogy komoly fizikai fájdalmat okoz még az említése is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Március 31. - 19:55:04
Az eddigi Star Trek sorozatokból és mozifilmekből mennyit láttál?
Csak a Nemezist. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Március 31. - 20:05:24
(http://s262.photobucket.com/albums/ii100/syuksukri/th_qq-emoticon-015.gif) Valamiért sejtettem. Na majd kikupálunk.

Összevont üzenet ideje: 2009. Március 31. - 20:17:14
Paul Bettany szerepet vállalt a Priest western horrorban, amelynek alapja egy képregény. A francot, egy manwha. Michael De Luca, Josh Donen és Mitchell Peck lesznek a producerek. A rendezői székbe Scott Stewart ülhet, aki most fejezte be éppen a Legion természetfeletti thrillert, aminek a főszereplője szintén Bettany volt. A forgatókönyvet Cory Goodman írja
http://www.hollywoodreporter.com/hr/content_display/news/e3i8f701cf03395deca6659df53538e6ab5
http://www.fangoriaonline.com/home/news/9-film-news/813-priest-comic-turned-movie-collars-new-director.html
A történet szerint a vámpírok és az emberek már évszázadok óta háborúznak (na ezt nevezem eredeti elképzelésnek, majd minden vámpírfilm erről szól), egy harcospap (Bettany) pedig megtagadja a felettese parancsát és elindul, hogy megkeresse azt a gyilkos vérszívó csapatot, amely elragadta unokahúgát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Március 31. - 20:50:08
Számomra a First Contact (Kapcsolatfelvétel) című Trek film után, már nem léteznek további mozifilmek, kivéve persze, ha az új rész cefetül jól sikerül, és eddig úgy néz ki. A 9 film (Űrlázadás) és a 10. Nemezis akkora baromság egy olyan embernek aki ismeri és szereti a Trek-et, hogy komoly fizikai fájdalmat okoz még az említése is.

Miért ? Nekem tetszett ez az actionra építés az ST vonulatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 01. - 07:23:25
Az összes fontosabb filmes portál vezető hírként számolt be róla: Jon Favreu-t letartoztatta a Los Angeles-i központi nyomozó hivatal, államellenes cselekmények előkészítésében való együttműködésért, és tiltott fegyvertartásért.
(http://andy.gamerscircle.org/images/1188634184_l.jpg)
A Marvel Studios közleményben határolódott el Favreau-tól, és azonnal kivették a kezéből a Vasember 2 és az Avengers mozi dirigálását. Mivel a Vasember már készülő fázisban van, Kevin Fiege, a Marvel Studios vezetője tegnap késő este be is jelentette Favreau utódját, a neves és fedhetetlen jellemű kelet-európai rendezőt, Uwe Boll-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 01. - 08:05:22
Eh, baszus, és még egy pillanatra komolyan is vettem :hehe:

(De a Knetes se volt rossz. ;D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. április 01. - 08:49:59
Elejével én is, de aztán kapcsoltam. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 01. - 15:44:44
(De a Knetes se volt rossz. ;D)
Ja, a Knet-esen én is derültem. ;D Etyeken forgatják a Pók 4-et. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 01. - 16:06:26
Ha Ben nem szúrja be Uwe Boll ( :worship:) mester nevét, még lehetett volna egy igen, komoly tréfa is. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. április 01. - 18:18:18
Jó poén volt, Ben! ;D Ha Boll nincs benne, még hihető is lett volna. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 01. - 18:24:49
Annyira nagy áprilisi tréfát nem akartam.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. április 01. - 20:59:16
Boll nevéig csak néztem, de utána rögtön leesett. Jó volt. ;) ;D
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 03. - 09:15:45
Most már tényleg kezd egyre inkább tele lenni a tököm a Vasember folytatása körüli színészbalhékkal. Tavaly óta, tudni lehetett hogy Tim Robbins játssza Tony Stark apját a 2. részben, és az öreg Stark jelentős figura volt a Captain America project és a szuperkatona szérum megalkotásában. Erre ma kijött egy többszörösen megerősített komment és egy video, amelyben Robbins lenyilatkozza, hogy köze sincs a Vas mozihoz.  :drying:
http://www.comicbookmovie.com/iron_man/iron_man_2/news/?a=6850 (http://www.comicbookmovie.com/iron_man/iron_man_2/news/?a=6850)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 03. - 11:56:03
Ez WTF kategória, de ezerrel. Nem értem mi a francra jó ez a sok balhé, meg hogy miért nem tudnak normálisan, csenben leszerződtetni színészeket. ráadásul ez a Tim Robbins lezs Stark fater hír már sok-sok hónapos, Robbinsnka most jutott eszébe, hogy mégsem lezs benen a filmben. Szóval WTF???
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 03. - 12:05:12
Ez az, pont ez háborít fel pokolian, hogyha hónapok óta közismert dolog a szereplése, akkor miért most jut eszébe cáfolni, amikor már elkezdődött a forgatás és megvoltak az olvasópróbák is?
És ráadásul az egész álhír terjesztést a netes közösségre keni rá, mégpedig hogy az ő szereplésének a hírét csak a netes filmoldalak találták ki és terjesztették mint valami vírusmarketinget. Nagyon berágtam most rá, és ha nem készítette volna el Morgan Freeman-el a Remény rabjait (amivel a szememben az egyik legkiválóbb szinésszé nőtte ki magát) rátenném a Hollywood-i halállistámra.  :drying: :drying:
Rohadjak meg ha nem gázsivita van ennek a hátterében is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 03. - 12:21:10
Ne ess abba a hibába, hogy a vásznon kívüli viselkedése miatt ítélsz meg színészeket, szerintem, nagyon igazságtalan dolog. Most attól, hogy Robbins ilyeneket nyilatkozik, a szememben sem rosszabb, semo jobb színész, az meg hogy milyen ember, hidegen hagy. James Cameron is egy parpofafej ember az életben osk helyen olvasni, mégis az egyik legkedveltebb rendező. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. április 03. - 12:26:40
Engem abszolút hidegen hagy ki játsza Stark papust, valaki így is úgyis elfogja játszani és ONNANTÓL már tényleg őrá tekint mindenki StarkDaddy-ként... Addig azzal dobálózhatnak akivel akarnak, csak ne Paris Hilton legyen a befutó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 03. - 13:28:35
Ne ess abba a hibába, hogy a vásznon kívüli viselkedése miatt ítélsz meg színészeket, szerintem, nagyon igazságtalan dolog. Most attól, hogy Robbins ilyeneket nyilatkozik, a szememben sem rosszabb, semo jobb színész, az meg hogy milyen ember, hidegen hagy.

Mint színész nagyon nagyra tartom, az meg hogy civilben milyen ember eddig se érdekelt. Mondom csak az zavar, hogy szóba hozták a filmmel, és az ilyen téves információkat minimum az ügynökének egy héten belül meg kellett volna cáfolnia, nem az, hogy fél évvel a hír megjelenése után egy sima interjúban nyögi ki. Nézegettem a többi filmes fórumot külföldön, és azok a srácok tényleg mocskosul be vannak rágva.
És most akkor ki a tosz játsza majd Howard Stark-ot? Mert az a színész aki az első rész flashback-jeiben már biztos nem.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 03. - 14:00:44
A pletykákkal nem sok színész törődik (önvédelemből), márpedig a netes hírek többszörösen kimerítik a pletyka fogalmát. Minden baromságra nem reagálhatnak, biztos van jobb dolguk is. :) Sok esetben az IMDB-n is fenn van egy színész hetekkel, hónapokkal a film előtt, és akkor derül ki, hogy nem is tud róla. Szerintem ez nem a színész hibája, hanem a sok barom hírkeltőké.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. április 03. - 14:03:15
Én is Kainnel értek egyet, nem kötelessége egy színésznek minden felröppenő baromságra reagálnia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 03. - 15:27:05
csakhogy ez nem holmi pletyka volt a faluvégről, hanem sok helyen meg volt erősítve. gyakorlatilag tényként volt kezelve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 03. - 15:33:23
De a nagy kérdés az, hogy HOL volt tényként kezelve?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 03. - 16:34:49
Például Jon Favreau blogján, Kevin Fiege nyilvános sajtótájékoztatóin amelyeket Comic Con-okon adott, filmes nyomtatott magazinok hasábjain, a Wizardban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 03. - 19:22:08
Akkor tuti pénz vita van a háttérben... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 03. - 19:33:19
Ezt mondom én is. Vagy:
 - megint megy a néphülyítés mint Sam Jackson és Mickey Rourke szereplése/gázsija ügyében
 - tényleg nem játszik a filmben Robbins akkor meg Jó reggelt vietnám
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 03. - 22:13:10
Egyébként tényleg nem értem miért vagy/vagytok így felháborodva ezen. Most nem tök mindegy hogy ki játssza Stark apját? Hiszen már eleve ő is csere színész lesz, mert ugyebár már az első részben is mutatták Stark papát, és az sem Robbins volt.  ;) Tehát nem mindegy hogy ki lesz a csereember? Ezen felesleges mérgelődni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. április 03. - 22:21:42
Ezt mondom én is. Vagy:
 - megint megy a néphülyítés mint Sam Jackson és Mickey Rourke szereplése/gázsija ügyében
 - tényleg nem játszik a filmben Robbins akkor meg Jó reggelt vietnám

vagy eleve csak reklámfogás, és a hírverés miatt csinálják, hogy a sajtó tudjon valamiről írni. Reklám a filmnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 03. - 22:22:05
Nem mérgelődés ez sztem, csak értetlenkedés. :D Én se igazán értem, miért csak most cáfolta meg, miért kellett eddig várni, ha meg várt eddig akkor kárt volt kinyitnia a száját, hagyta volna  a fenébe és lepődtek volna meg az emberek a film előtt. ;D
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 09. - 11:38:42
Na ami most jön azon még én is meglepődtem, pedig arra már rég nem volt példa. A Marvel Studios casting-ot szervezett Jennifer Walters szerepére. Aki esetleg nem tudná, ő Bruce Banner unokatestvére, aki egy vérátömlesztés után, amit a sugárfertőzött kuzinjától kap She-Hulk-a válik. A szerepre a legfőbb esélyes Megan Fox. Aki már állítólag alá is írt.
(http://www.borsonline.hu/hirek/20090408/1239196392.jpg)
De azt, hogy az Avengers moziban vagy külön filmben debütál-e még nem lehet tudni.
http://www.femalefirst.co.uk/celebrity/Megan+Fox-25783.html
http://www.showbizspy.com/article/183623/megan-fox-she-hulk
De még Eva Mendes neve is szóba került, akit Nick Cage ajánlott be.
http://www.imnotobsessed.com/2009/04/08/megan-fox-to-play-she-hulk
http://www.imdb.com/news/ni0739047/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 09. - 11:52:01
Nincs semmi bajom Eva Mendesszel, de Megan Fox jobb lenne a szerepre, elvégre jobban is hasonlít a képregényes Jeniferre.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 09. - 12:56:48
Viszont még annyira sem tud színészkedni, mint Mendes. :sweetheart:
Kinézetre tényleg sokal jobb egyébként.
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 09. - 13:22:08
Megan Fox szerintem jó lenne a szerepre, de remélem nem úgy fog kinézni She-Hulk-ként, mint ahogy a 2. képen. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 09. - 13:25:24
Eva Mendes már játszott Marvel filmben, a Szellemlovasban. Nem lenne jó, ha egy másik Marvel filmben egy eltérő karaktert játszana. Úgyhogy legyen Megan. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 09. - 20:04:35
Ebben hol a logika?
Manapaság már nem lehet egy szerepet egy színésszel azonosítani. Főleg, hogy mondjuk se Mendes, se a szerepe nem volt olyan emlékezetes, hogy ne tudjuk elfogadni más marveles szerepben, attól, hogy már volt Marvel filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 09. - 20:16:05
Vagy ott van Ryan Reynolds, aki a Penge 3-ban játszotta Hannibal Kinget, most meg a Rozsomákban ő Deadpool.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. április 09. - 20:26:48
Vagy Romjin és Angyal az X3-ból. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. április 09. - 20:27:50
Vagy Stan Lee. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 09. - 23:00:40
Vagy Megan Fox a Transformersből?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 09. - 23:15:51
öööö...he? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. április 10. - 08:15:41
Ritkán mondok ilyet, de most egyet értek Holdlovaggal, én is mindig (tudom, hogy abszurd), de úgy tekintek a marvel filmekre, mint egy kis marvel univerzumra, amiben mindig ha valaki több szerepet játszik kicsit felhördülök.
Habár az eddigiek sose voltak igazán zavaróak, mert mind Romjin, mind az angyalt játszó csóka felismerhetetlen az egyik szerepben.
Majd ez Ryan-ről már nem lesz elmondható.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 10. - 10:50:14
Ezt továbbra sem tudom megérteni. Egy jó színésznek pont az a nagy erénye, hogy simán el tudjuk képzelni egy teljesen másmilyen szerepben is. Nyilván itt nem komoly főszerepekről lesz szó, de akkor is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. április 10. - 11:29:45
Én sem szoktam azonosítani a színészt a szereppel, nekem hihető, ha jól játszik. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 10. - 11:30:15
És azt se felejtsétek el, hogy Megan Fox még a Fathom képregényben is játssza a címszerepet. Sőt a Jonah Hex moziban a nő főszerep az övé.
És ha már Jonah Hex, íme az első bizonyíték arra, hogy végre valahára rendben elkezdték a forgatást, kép Megan-ról a díszletek között:
(http://themovieblog.com/wp-content/uploads/2009/04/meganfox-hex.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. április 10. - 13:17:18
Tök vicces, kirúgtak egy filmkritikust, amiért cikket írt az új rozsomák filmről.  :D
http://www.sg.hu/cikkek/66690/farkas_szomoru_a_kiszivargott_film_miatt
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 10. - 13:23:51
Ja, és elvben jót írt róla.
Azért ez megnyugtató. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 10. - 13:53:09
Én tuti megnézem majd moziban! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 10. - 13:54:19
Én tuti megnézem majd moziban! :D
Mivel az egyik kedvenc karakteremről van szó, én is. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. április 10. - 15:20:11
Heh, ilyen röhejes címet: "Farkas szomorú a kiszivárgott film miatt :'("
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. április 10. - 19:03:25
Vin Diesel Marvel-hős akar lenni
A Halálos irammal újra Hollywood élvonalába repülő Vin Diesel már korábban kijelentette, hogy nagyon szeretne egy Marvel képregényhőst megszemélyesíteni, ám végre konkrétumot is mondott.
Legalábbis az MTV Splash Page interjújában Diesel annyit mondott, hogy szívesen eljátszaná a Fantasztikus Négyes újragondolásában a főgonosz Fátum doktort, de ugyanakkor a hősök közül Namor herceg, alias Torpedó számára a legkecsegtetőbb. :stupid:
Utóbbi egyébként Jonathan Mostow rendezésében készül majd, és eddig Jason Statham tűnt a legesélyesebbnek a főszerepre. Ráadásul a két kopasz színész egy másik szuperhős miatt is összecsaphat, hiszen a pletykák szerint Fenegyerek alakja is mindkettejüket foglalkoztatja.
Mindenesetre ezek mellett Diesel saját szuperhőst is kreál, mely hamarosan saját képregényében debütál.
http://splashpage.mtv.com/2009/04/02/exclusive-vin-diesel-interested-in-playing-doctor-doom-has-discussed-namorsub-mariner-movie/ (http://splashpage.mtv.com/2009/04/02/exclusive-vin-diesel-interested-in-playing-doctor-doom-has-discussed-namorsub-mariner-movie/)

http://splashpage.mtv.com/2009/04/06/exclusive-zack-snyder-reveals-setting-for-revolutionary-300-follow-up/ (http://splashpage.mtv.com/2009/04/06/exclusive-zack-snyder-reveals-setting-for-revolutionary-300-follow-up/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 10. - 19:09:54
Ez hülye. Méghogy ő mint Fátum vagy Namor? Pláne Fenegyerek? Ennek elgurult a maradék gyógyszere.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 10. - 19:13:02
Nem, csak hírverést akar a Halálos iram filmjének. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 10. - 19:17:49
... és a 2009-es Álmodik a Nyomor díj nyertese
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Egyeb/almodik_a_nyomor.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 10. - 19:36:34
Ennek nincs ki mind a négy kereke, az tuti. :stupid:
Viszont Namornak Statham sem jobb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 10. - 19:49:00
Diesel max Ben Grimm szerepére lenne jó... :roll: Szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 10. - 19:50:22
Vagy jó lenne statisztának is. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 10. - 19:51:53
Vagy jó lenne ha egyik képregényfilmben sem szerepelne. Amennyire csapnivaló színész, nem is volna nagy veszteség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 10. - 19:55:08
Nem megvédeni akarom, de Diesel-nek vannak nagyon jó filmjei is, és ha hagyják kibontakozni, remekelni is tud, mint a Túl mindenen című filmjében.
Mac Gargannak tökéletes lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. április 10. - 20:11:37
Nem megvédeni akarom, de Diesel-nek vannak nagyon jó filmjei is, és ha hagyják kibontakozni, remekelni is tud, mint a Túl mindenen című filmjében.
Mac Gargannak tökéletes lenne.
Ott a pont. Akiket felsorolt, azoknak nem lenne jó, de Grimm-nek és Skorpiónak el tudnám képzelni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 10. - 20:13:11
Grimmnek semmiképpen nem lenne jó, de Skorpiónak talán nem volna rossz ötlet.
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 10. - 20:13:55
Miért nem lenne jó Grimmnek? Szerintem hasonlít rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 10. - 20:15:53
Ha jobban belegondoltok Fátumnak is tökéletes lenne, ha a legelső megjelenésétől rajta lenne a fémmaszk. Azalatt akár Gipsz Jakab is lehet.

Miért nem lenne jó Grimmnek? Szerintem hasonlít rá.

De ne Michael Chiklis-hez hasonlítsd, hanem az eredeti képregény karakterhez, annak viszont pocsék lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 10. - 20:17:17
Igaz, arra tényleg nem hasonlít...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 10. - 20:24:10
Én valahogy Mac Gargannek sem tudnám elfogadni. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 10. - 21:53:04
Csak ne vegye le az álarcot.  :D
Most jelentették be, hogy Bruce Campbell lesz a Pók4-ben is.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 10. - 21:55:51
Nem most, van annak két hete, és azt is lehet sejteni hogy végre sokak vágya teljesül és eljátszhatja Mysteriot egy rövid jelenetben amiben Pókember elkapja.
Cím: Re:Készülõ képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 11. - 08:35:34
Faran Tahir színészt, aki a Vasember első részében a Tíz Gyűrű terrorszervezet vezetőjét Raza-t alakította, behívták a Vasember folytatásának egyeztető megbeszéléseire. A következőket ő maga nyilatkozta:
(http://starkindustries.ru/_ph/3/2/151353066.jpg)
"Jon-al hosszasan elbeszélgettünk a karakterem visszatéréséről, és mint kiderült Jon nagyobb szerepet szán a figurának a történet egészét tekintve."
Mivel Raza halálra nem kapunk egyértelmű utalást a filmben, lehetséges, sőt immár egyre biztosabb, hogy Raza válik majd Mandarinná.
A színész örömmel nyugtázta, hogy visszatérhet a film szereplőgárdájába.
Forrás: Empire magazin; Entertainment Weekly és a slashfilm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 11. - 09:23:56
Hát, színésznek nem egy nagy eresztés a Vas1-beli szerepe alapján, de volt benne valami félelmetes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 11. - 09:57:45
Nem tudom, hogy színészként mit tett le eddig az asztalra, mert a Vas előtt nem találkoztam vele, de a Vasemberben remekül játszott, mégha kicsit rá is spirázott a terroristavezér szerepére. De tényleg sugároz a pali valami félelmetességet, és el tudom őt képzelni Mandarinként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 11. - 09:59:40
Vagy akár narancsként is el lehet képzelni.  ;D
De amúgy nem volna rossz, csak növesztenie kellene a haját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. április 11. - 10:05:33
Akkor jó volt a megérzésem a film alatt, hogy ő lesz Mandarin! :oh: Bárcsak ő is lenne majd. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 11. - 10:06:50
De amúgy nem volna rossz, csak növesztenie kellene a haját.

Nem feltétlenül. A második Mandarin, Temujin kopasz volt:
(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Marvel_Comics_Karakterek/M/Mandarin_(Temujin)/Mandarin_Temujin.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 11. - 10:08:02
Szerintem sem lenne rossz Mandarin, narancsként viszont nem állná meg a helyét. ;D
Sepi: szerintem a parókát fogják bevetni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 11. - 11:47:28
Tényleg jó lenne Mandarinnak. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. április 11. - 11:52:54
volt benne valami félelmetes.

Szerintem is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 11. - 11:55:02
Szerintem is.
Nagyon jó volt terroristavezérnek. Félelmetes és nagyon jó alakítást nyújtott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 11. - 12:24:42
Nem feltétlenül. A második Mandarin, Temujin kopasz volt:
De ez csak utánzat, az igazi Mandarinnak legyen haja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 11. - 12:52:54
És sárga héja mi? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. április 11. - 13:07:01
Nem feltétlenül. A második Mandarin, Temujin kopasz volt:
De ez csak utánzat, az igazi Mandarinnak legyen haja.

Bem feltétlen szerintem, amugy is jól állt neki ez a kopasz image. Amúgy meg biztos tele van Hollywood parókákkal.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 11. - 18:10:57
Újabb Vas2 forgatási videó
https://www.youtube.com/watch?v=SDbaQuYgQIY
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. április 11. - 21:56:30
Mondtam én, hogy ő lesz mandarin, de ti jól leszoltatok, hogy nem! :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 11. - 21:57:41
Todd, ha esetleg a jövő heti lottószámok beugranak még a húzás előtt mindenképp szólj.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 12. - 08:27:32
Menj el zöldségesnek Todd. Aki ilyen jól felismeri a mandarint, annak ott a helye.  ;)  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. április 12. - 08:29:55
Kössz a javaslatot.
Úgyis minden zöldség gyümölcs elsősorban szeszes-ital nagykereskedésként üzemel valójában, úgyhogy nem olyan rossz hely az. ;)
Közép suliban is mindig a delikáteszbe mentünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 12. - 20:20:42
Ezen a videón már Rhodes is látható, mármint az új színész, aki alakítja... ami több az eddigi egy képnél, ami róla készült. De nem sokkal.

Úgy látom Downey Jr. a való életben is olyan laza, humoros, mint a filmben Tony. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. április 14. - 17:37:38
Szóval ezért tud ilyen jót alakítani? csak önmagát adja?  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 14. - 21:42:50
Lehet. :)

És akár a való életben is van egy Vasember páncélja. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. április 14. - 21:47:46
Hát ki tudja :) ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 15. - 12:41:59
Hírek az X-Men First Class moziról
“So it’s young Scott, young Jean, young Beast and that’ll be really fun,” Donner said. “I think (the plan) is to follow some of the characters into their own stories, and weave them back into the X-Men world. And hopefully First Class will become its own franchise and we can follow them as they grow up.”
Lauren Shuler Donner, az X-Men franchise producere elárulta, hogy a First Classban az eddig megismert szereplők lesznek láthatóak, csak fiatalabb kiadásban, tehát itt lesz a tini Jean, a tini Küklopsz és a tini Bestia is. Donner reményei szerint a First Class egy önálló franchise lesz és a nézők pedig láthatják az egyes figurák felnőtté válását. Végeredményben nem is spin-off lesz, hanem prequel. Csakhogy: a dolog eleve el van baszarintva azzal, hogy az eredeti képregényes csapat két tagját a korábbi filmekkel eleve kilőtték ebből a moziból. Gondolok itt Jégemberre és Angyalra.
Vagyis Kükin, Jean-en, és Bestián kívül új tagjai lesznek a csapatnak, mert kizártnak tartom hogy csak hármójuk, és Xavier-Magneto köré építenék a filmet.  :stupid:
http://www.slashfilm.com/2009/04/15/x-men-first-class-is-a-prequel-not-a-spin-off/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. április 15. - 12:46:01
És ez miért olyan nagy probléma, hogy nem lesz benne jégember, meg angyal. Van még bőven régi X karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 15. - 12:50:04
A First Class képregénynek kezdetben az volt a lényege, hogy az eredeti csapatfelállást mutassa be, az ő történeteiket, fejlődésüket stb. Nem vagyok X fan, és tisztában vagyok azzal hogy a filmesek eddig is úgy csavargatták a dolgokat ahogy akarták, de én a First Class filmet az első csapattal tudom elképzelni.  :nemtudom: :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 15. - 13:27:36
Én is az eredeti X-csapatot szeretném, de ezt már az első részben elqrták. Talán még Jégember benne lehet, hiszem ő is az első részben már ott volt az iskolában. (lehet, hogy Pyro is). De azt nem szeretném, hogy Vihar ott legyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 15. - 14:11:16
Jégember azért nem lehet benne értékes szereplőként, mert a a Frist Class film sztorija a Wolverine mozi és az első X-Men film között játszódik, és a Wolverine történet időpontjában Jégembernek fiatalabbnak kell lennie Scott Summers-nél, aki a Wolverine filmben ugyebár középiskolás. Jégember pedig az X filmekben középiskolás korú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. április 15. - 14:17:00
Majd pelenkában jégkrémeket osztogat. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 15. - 14:23:31
Ha nem is pelenkás, de álatalános iskolás még lehet, talán. Tegyük fel, hogy kb. 12 éves korában aktiválódott nála az X-gén, akkor még talán benne lehet, de sajnos a történet miatt Angyal semmiképp.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. április 15. - 17:53:01
Elvileg Bestia sem mert civilben látható  az 1-ben vagy a 2-ben...  :twisted:  Akkor már Vészmadár esetleg bár ő nem annyira ismert karakter. Meg Káprázat talán...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. április 15. - 19:44:53
De szerintem azért feltételezhető, hogy Bestia felbukkanása inkább csak easter egg az X 2-ben. Meg nem is hiszem, hogy a két film között alakult volna át.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 16. - 16:44:30
Hol  volt Bestia az első részben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. április 16. - 16:46:40
A TV-ben szerepelt pár pillanatig, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 16. - 16:47:45
Ja a másodikban szerepelt a tv-ben, amikor a biztonsági őr sörözött Rejtéllyel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 16. - 17:03:44
Arra emlékszem , hogy az X2-ben benne volt a tévében, de az egyben hol volt? :nemtudom: Csak Wiccan írta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. április 16. - 17:26:50
Azt írtam az egyben vagy a kettőben mert nem emlékeztem, melyikben volt.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 16. - 19:37:40
Ja oké, másképp értelmeztem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 16. - 19:52:48
Beindult a Zöld Lámpás film project.  :D Néhány hónappal ezelőtt még csak néhány kezdeti concept állt rendelkezésre (melyek filmes oldalamon megtekinthetőek), de most már azt is tudni lehet, hogy a büdzsé mintegy 150 millió amerikai dollár, és a fogatást az ausztráliai Új Dél Wales-ben fogják lezavarni. A DC Comics és a Warner Bros képviseletében már a helyszínen van a rendező,  Martin Campbell (Casino Royale), Donald Deline producer (Guardians of Ga’Hoole, The Italian Job/Olasz Meló) és Herb Gains gyártásvezető (Watchmen).

Új Dél Wales polgármestere és a képviselő testület vezetője pedig örül mint majom a farkának, mert a Warner 500 helyi munkaerőt alkalmazott a díszletek stb. elkészítésére.
Amin viszont meglepődtem, hogy a Warner a stúdió jeleneteket a Fox Sydney-ben lévő filmgyárában veszi majd fel. Ennyire jóban lennének a Fox-al a Watchmen mizéria után?
http://latinoreview.com/news/green-lantern-to-light-up-new-south-wales-australia-6608
http://www.premier.nsw.gov.au/Newsroom/Articles/2009/April/090416_Green_Lantern_to_film_in_NSW.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. április 16. - 20:32:45
Amin viszont meglepődtem, hogy a Warner a stúdió jeleneteket a Fox Sydney-ben lévő filmgyárában veszi majd fel. Ennyire jóban lennének a Fox-al a Watchmen mizéria után?
Magasról tesznek arra. Nekik valószínűleg nincs a közelben saját filmgyáruk, és sokkal olcsóbb kibérelni, mint az egészet visszautaztatni a világ túlfelére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 16. - 20:37:28
A francot nincs ott stúdiója. Nem messze az ausztráliai Theme Parkjuktól épült, a Gold Coast-on.

Összevont üzenet ideje: 2009. április 16. - 20:51:54
Hollywood már úgy tűnik tényleg csak képregény adaptációkra rendezkedik be: Patrick Tatopoulos, aki az Underworld harmadik részét készítette, a Death Ray Films felkérésére forgatja le az I, Frankeinstein képregény filmváltozatát.
(http://i.livescience.com/images/I-Frankenstein-Cover-A.jpg)
A képregényben klasszikus rémeket és ponyvahősöket hoztak össze, benne van Frankenstein szörnye, a Láthatatlan Ember, Drakula és a Notre Dame-i torönyőr. A szörny megtanult uralkodni a dühén, és magánnyomozó lett (hümm, jó hogy nem nőgyógyász) , Drakula itt az alvilág feje, míg a Láthatatlan Emberből titkos ügynököt csináltak. A Leauge of Extraordinary Gentleman másik véglete. A forgatókönyvet Kevn Grevioux írja, aki a teljes Undrworld trilógiát is papírra vetette.
http://www.joblo.com/arrow/index.php?id=16310
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. április 16. - 21:10:24
"Leauge of Extraordinary Gentleman"  Akartam mondani hogy szörnyen ismerős... Már a story alapján gyengének tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. április 17. - 00:09:07
Beindult a Zöld Lámpás film project.
Ennek örülök. :D Bár csak a Justice League rajzfilmből ismerem a karaktert, de ott tetszett. Meg klassz lenne, ha valamikor összejönne egy Justice League mozifilm, és ahhoz talán ez az első lépés. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 17. - 15:22:08
Tom, én már az Avengers filmet várom nagyon! :D

Ez a keverék-Frankeinstein érdekes, bár én ebben az esetben egy remake-nek lehet jobban örültem volna... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 17. - 21:31:26
És azt nem lehet még tudni esetleg, hogy melyik Zöld Lámpás lesz a főszereplő? Hal Jordan?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. április 17. - 22:02:02
Benya: természetesen én is az Avengers mozit várom jobban. :D


Amúgy az LXG nekem nem tetszett, úgyhogy ez az I, Frankenstein se hoz lázba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 17. - 22:14:31
És azt nem lehet még tudni esetleg, hogy melyik Zöld Lámpás lesz a főszereplő? Hal Jordan?

Hal Jordan lesz a filmben, de egy cameo jelenetben már Kyle Raynert is szerepeltetni akarják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 17. - 22:20:48
Nah az yo, nem tudom, ti hogy vagytok vele , de nekem Hal az igazi Zöld Lámpás. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 18. - 18:19:32
Benya: természetesen én is az Avengers mozit várom jobban. :D
Helyes. ;) :D

Számomra az igazi (afro)Zöld Lámpás az, aki a JLA rajzfilmben is szerepelt. Ő volt az első az összes közül, akit legelőször megismertem, számomra ezért ő az igazi ZL. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 18. - 18:21:29
John Stewart. Olvashatsz róla és a többi Lámpásról is leírást a Newgen-en.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 18. - 18:29:10
Köszi és megfogadom a tanácsod. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 18. - 19:07:24
Az jó. Olvasgasd és véleményezd, esetleg írd ott meg, hogy mely karakterekről olvasnál még.  ;)
Más: Régóta, tényleg régóta bizgatja a fantáziámat, hogy a The Incredible Hulk című 2008-as filmben hogyan is képzelték el Amerika Kapitányt, mert mint tudjuk Leterrier a rendező sokáig kardoskodott amellett, hogy a mirelit CapAm szerepeljen a filmjében hacsak egy cameo erejéig is. Ebből aztán nem lett semmi, csak néhány kusza jelzés és információ a filmben a szuperkatona programról. De! Ha tervezték a karaktert belevenni a filmbe, akkor hacsak nagyjából is, de körvonalazniuk kellett a karakter kinézetét, megjelenését miegymás. Büszkén jelenthetem, hogy megvannak a Hulk filmhez készített Amerika Kapitány concept-ek, íme:
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=The_Incredible_Hulk/Captain_America
és még mielőtt valaki megkérdezné, hogy ezt miért a Készülő filmek topicjába írom... nos ne felejtsük el, hogy mind a KapAm, mind pedig az Avengers film belátható közelségbe került, és talán ezeket a rajzokat is felhasználják hozzájuk, és ha nem is végleges (remélem nem végleges) conceptek ezek, de kiindulópontnak és fantázia mozgatonak megteszik.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 18. - 19:17:23
Fúú Vazze, Ben!! :o ezeket honnan szerezted?? ;D
nagyon jók, nekem bejön, főleg az első, dicséretes, hogy az Ultimates-t vették teljes egészében alapul.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 18. - 19:18:33
Fúú Vazze, Ben!! :o ezeket honnan szerezted?? ;D

Egy bűvész sem árulja el a titkait.  ;D De örülök hogy tetszenek. Nekem is.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 18. - 19:20:42
Főleg az mondom, hogy az Ultimatest vették alapul, most már csak abban bízok, hogy az Ultimates első felét veszik teljesen alapul a moziba is ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 18. - 19:23:23
Tényleg jó kis concept-ek, nekem is tetszik hógy az UltiCap-re hajaznak... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 18. - 19:32:08
dicséretes, hogy az Ultimates-t vették teljes egészében alapul.
Te ennek örülsz? Én pont az Ulti Kapot szeretném a legutoljára mozivásznon látni.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 18. - 20:29:28
Jap, itt elég realisztikus lett s emiatt tetszett már az Ultimatesben is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. április 18. - 21:44:03
Jók a conceptek. A Maszkok közül a 3. a best. (Amin az A betű nem a homlokán van hanem átmegy a szemén is) Ha nem lenne beöltözve az amerikai zászlóba lehetne akár Asshole-ként is értelmezni  :hehe: :hehe: :hehe:  ;) ;) ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. április 18. - 21:57:56
Én is remélem, hogy kinézetre, az Ultimates vol. 2.-beli Am.Kap.-ra hasonlít, az tetszett eddig a legjobban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 18. - 23:21:29
Ügyes designer, aki kitalálta, de gyakorlati érzéke az nulla. Ebben a szerelésben egyetlen színész sem lesz képes mozogni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 19. - 09:17:58
Bale és Keaton is megoldotta vhogy :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. április 20. - 13:23:12
Hát a filmeknél sosem a gyakorlati funkcionalitáson van a hangsúly a jelmezek tervezésénél. :D A valóságban Tobey-nek is állítólag valami 10-15 perc volt beöltözni a pókruciba, holott a képregényben és a rajzfilmben Peter pár másodperc alatt átvedlik. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 20. - 18:11:50
Infók a Vasember 2 forgatásáról egyenesen Kirk Lazarus-tól.
Az első leforgatott jelenetben: "Tony Stark a kormány képviselőivel tárgyal a Vasember technológiáról. A Gary Shendling által játszott Stern szenátor bekeményít Tony-val szemben, és próbálja megizzasztani, valamint kizárólagos jogot akar kicsikarni tőle, a páncél-techonlógia katonai használatát illetően. A kormány meghallgatás emiatt kész káosz, de Tony a rá jellemző nyugodtsággal kezeli a szituációt.

"Ez az első folytatása egy olyan produkciónak, amely rajongók milliót tartja lázban, akiknek nem szeretnék csalódást okozni. Tony karaktere sokat fejlődik az előző részhez képest, bonyolultabb személyiségé válik, de ugyanakkor képes szórakoztatni is. Sajnos Mickey Rourke-al még nem vettem fel közös jelenetet, de láttam őt az egyik próbáján, és zseniális volt, emiatt nagyon várom a vele való közös munkát. Sam Rockwell-ben is kellemesen csalódtam, egy hűvös fickót vártam, de egy lehengerlően mulatságos színész ő. "
Forrás: comicbookmovie; slashfilm
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 20. - 19:46:12
Köszi az infókat, jónak ígérkezik a Vas 2 már így látatlanban is. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. április 28. - 15:44:44
Forog a Jonah Hex képregényfilm, a főszereplő Josh Brolin, John Malkovich és Michael Shannon. Egyenlőre róluk nem láthatunk képeket, de Megan Foxról máris érkezett egy fotó, csak úgy kedvcsináló gyanánt. Fox Brolin szerelmét játsza magát, mellesleg a fegyverrel is jól fog bánni.
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/jonahhex.jpg
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/meganfox1.jpg
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/meganfox2.JPG
(Hej de meg tudnám abajgatni.)
A forgatókönyvet Neveldine és Taylor írták, a rendezést is elvállalták, később mégis távoztak a produkcióból. Brolin egy fejvadászt fog alakítani, akinek fel kell kutatnia egy voodooban jártas jóember, aki zombi katonákkal segítené a délieket a polgárháborúban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. április 28. - 16:59:28

http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/jonahhex.jpg


Azt a k****.  :o  ;D  :twisted:  :brow: :brow: :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. április 28. - 19:37:25
Igen, nagyon hülyén áll rajta az a ruha.
Vicces, mert az első két kép alapján én sehogy se tudnám elképzelni majd Ms. Foxot Aspennek, de az utolsón meg tisztára olyan. Az a Fathom-film eléggé az operatőrön fog állni a jelek szerint...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. április 29. - 08:19:54
Hát nem semmi... sztem baba ebben a ruhában, Kán kánt is fog táncolni? :hehe: egyre jobban bírom a csajszit ;D
Amúgy ez a Hex film a moziba megy? Csak mert a westernek mostanában nem igazán teljesítenek vmi hú de jól a pénztáraknál... és ha már egy Punisher akciófilm is elhasal, ettől mit várnak... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. április 29. - 10:23:49
Istennő  :brow: És még növésben van  ;D Lesz még jobb is.  :D Csak sajna kezd belecsúszni a csinibaba skatulyába, bár lássuk be komoly szerepet eddig nem nagyon szakított le.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. április 29. - 10:33:27
Ez a Megan Fox nem tűnik olyan szende szépségnek, aki hagyni fogja magát beskatulyázni, vagy eltűntetni a sűlyesztőben. Van benne elég vagányság, és határozottság. Biztos hogy lesz még 1-2 nagyobb sikere.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. április 29. - 15:18:43
Jah, csak egyelőre arról nem tett tanúbizonyságot, hogy színészkedni si tud. Lehet, hogy sztár lesz, de nem mint normális színész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 29. - 15:27:45
Nem is fontos, hogy a kettő együtt legyen. A jó színésznőket úgyse olyan szerepekre válogatják be, ahol a külsejük számít.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. április 29. - 15:28:28
A transformers beli szerepe alapján én azt mondanám, hogy tud színészkedni. :) és elég fiatal még, szóval fejlődhet még nagyon sokat a színészi játéka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 29. - 15:33:47
Kit tartotok jó színésznőnek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 29. - 15:37:19
Ha csak egy valakit kellene mondanom, akkor Kathy Bates. Eddig nem láttam olyan szerepben, amiről ne tudta volna elhitetni, hogy az nem valódi. Hihetetlenül jól meg tudja ragadni mindig a szerepeket és tud pluszt hozzáadni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. április 29. - 15:42:59
A transformers beli szerepe alapján én azt mondanám, hogy tud színészkedni. :) és elég fiatal még, szóval fejlődhet még nagyon sokat a színészi játéka.
A TransFormersben voltak színészek? Hol? Ki? És miért vágták ki az összes jelenetet akkor velük, és cserélték le arra a rakás idiótára?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. április 29. - 15:44:34
Sepi: ő volt a Tortúrában, ugye?
TG:  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. április 29. - 15:58:04
Lucy Liu jó szinésznő!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. április 29. - 16:02:58
Jobb mint az átlag. Nem kiemelkedő, de tud színészkedni. A mimika a gyengéje, nagyon faarca van. Csak szegényt nagyon bevágták már ebbe a tökös ázsiai csaj szerepbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. április 29. - 16:08:35
Sepi: ő volt a Tortúrában, ugye?
Igen, többek között abban is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. április 29. - 17:01:40
Csak szegényt nagyon bevágták már ebbe a tökös ázsiai csaj szerepbe.
Miért, nem az?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 01. - 00:05:42
Idézet
A transformers beli szerepe alapján én azt mondanám, hogy tud színészkedni.
Huhh. Ez erős volt. :D
Én se nagyon találkoztam színészi teljesítménnyel abban a filmben.

Jó színésznő? Hmmm ez egy jó kérdés. Most döbbentem rá, hogy menniyvel többre tartom a férfi színészeket.
Meryl Streep talán, aztán cate Blanchett. Meg még sokan mások. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Május 01. - 06:59:56
Idézet
A transformers beli szerepe alapján én azt mondanám, hogy tud színészkedni.
Huhh. Ez erős volt. :D

De attól még igaz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 01. - 08:52:06
Íme az első hivatalos kép a Vasember 2-ből:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/ironman2_1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 01. - 09:53:13
Érdekes, és a háttérben ott a sok páncél is. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 01. - 09:59:40
Egyedül a páncélok miatt érdekes, mert amúgy egy tök semmitmondó kép.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 01. - 10:02:40
Jaja, a páncélok miatt rohadt jó ;D
Pont olyan mint a rajzfilmekben meg a Képregényekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Május 01. - 10:24:47
Jó darabig nem is vettem észre mást a monitoron kívül, de aztán bele kellett nyugodnom, hogy ez még bármi lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 01. - 10:49:30
Hát igen, az a monitor elég érdekes... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 01. - 15:04:59
Na ez is úgy hiányzott a lelkivilágomnak, mint halottnak a beöntés:
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=55050
http://scifiwire.com/2009/05/warner-adapting-japanese.php
A Warner stúdió megszerezte az amerikai megfilmesítési jogait a közismert japán manga sorozatnak, A Halállistának (Death Note). Ebből szeretnének élőszereplős filmet forgatni. Már fel is béreltek két forgatókönyvírót, Charley és Vlas Parlapanides-t (War of the Gods), hogy írják meg a scriptet.
(http://fc08.deviantart.com/fs41/f/2009/051/8/2/Death_Note_Emote_by_AN_Pseudonym.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 01. - 16:27:04
Nem értem mi  a rossz ebben?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 01. - 16:46:05
Gondolj csak a Dragon Ballra vagy más manga feldolgozásra. Mindegyik egy kalap kaki lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 01. - 16:51:08
Ez igaz. De A DN nem hiszem, hogy ellehetne annyira rontani. Mellesleg engem idegesítettek a Japán színészek valamiért, az eredeti filmben...  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 01. - 16:54:10
Ez igaz. De A DN nem hiszem, hogy ellehetne annyira rontani.

Nincs olyan xar dolog a világon, amit egy kis amerikai finesszel ne lehetne tovább rontani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 01. - 17:00:45
Jó igen, hülyeséget írtam, mindent ellehet rontani. Akkor ha csak az alapötlet megmarad, nem lehet olyan katasztrófális.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 01. - 17:00:55
Nincs olyan xar dolog a világon, amit egy kis amerikai finesszel ne lehetne tovább rontani.
Hajaj. Raknak majd bele valami romantikus szálat, némi hazafias jelenettel és máris el van baszarintva a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 01. - 17:04:41
A romantikus szál a maga elmebeteg módján az eredeti filmben is benne volt, én inkább arra voksolnék, hogy azt a nyakatekert logikát, ami az egész filmet és gondolom a mangát is jellemezte, megpróbálják majd lebutítani olyan szintre, hogy egy átlag amerikai is megérthesse, és ezzel fogják elcseszni az egészet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 01. - 17:06:38
Hogy egy átlag amerikai is megértse????? basszus...  :stupid:  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 01. - 19:58:55
Bár még nem láttam a DN filmet (a rajzfilmből már csak 2 rész van :D), de minek kell az amerikaiaknak csinálniuk máris még egyet? Szerintem tök fölösleges...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 01. - 20:30:42
Minek kell a 2003-as Oldboy-nak amerikai remake? Pont ugyanezért kell most ez a film is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 01. - 20:35:58
Két oka van: az amerikaiak nem tudnak külföldi filmeket szinkronizálni (csak a saját nyelvükre animált szájmozgású animációs filmjeiket, de azt legalább jól), és az ottani mozinézők nem tudnak olvasni. Ezért inkább csinálnak egy sajátot mindig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Május 01. - 20:38:38
Death note inkább no comment... :stupid:

Jó színésznő? Nekem egyik kedvencem Nicole Kidman, szerintem hihetetlenül jó alakításokat tud felmutatni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 01. - 21:05:20
DN=NC
Nicole Kidman szerintem is jó.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 07. - 21:08:59
http://www.sg.hu/cikkek/67162

Mekkora lenne egy DarkTower film  :o Ha nem csinálnak belőle korhatármentes szirupos szart biztos jó kis filmet hoznának ki belőle.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 07. - 21:10:57
Te még hiszel a korhatármentes filmekben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Május 08. - 21:31:36
Ben (vagy valaki, aki tudja): a Magneto-filmről mit lehet már tudni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 09. - 05:24:30
Azt, hogy totál leállt. Állítólag forgatókönyv már van, de minden más szinten jegelték a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 09. - 08:24:41
Te még hiszel a korhatármentes filmekben?

Csak azokban hiszek ! Azon kellemesen meglepődtem a Rozsi film előtt hogy 16-os a korhatár, ez mindig bíztató szokott lenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 09. - 10:25:55
wtf? pg - 13 volt a Rozsi. Meg is látszott rajta. egy deka durvulás nem volt benne, még egy csöpp vér sem. Pl amikor Wade lekaszabolt mindenkit, semmi vér a pengén..nevetséges volt azt kell mondjam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 09. - 10:26:33

Azon kellemesen meglepődtem a Rozsi film előtt hogy 16-os a korhatár, ez mindig bíztató szokott lenni.
Hát én nem, tudtam, hogy csak azért 16-os, mert a 13-as besorolás nem fért el a magyar 12-esben.
Amúgy olyan távol volt ez egy valódi 16-os filmtől, mint Makó Jeruzsálemtől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Május 09. - 16:58:45
Az amcsik úgy fogják elb@szni a Death Note - ot, hogy csak na. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 09. - 19:36:52
A jövendőmondó Lovagot hallották.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 09. - 19:37:45
És a poén, hogy még igaza is van. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 09. - 21:12:25
Pl amikor Wade lekaszabolt mindenkit, semmi vér a pengén..
Biztos volt a pengére erősítve egy folyadék elszívó is.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 09. - 21:55:17
Pl amikor Wade lekaszabolt mindenkit, semmi vér a pengén..
Biztos volt a pengére erősítve egy folyadék elszívó is.  :D

Az volt az egyik beleépített genetikai mutációja, fémtisztítás...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 09. - 22:07:10
Vagy vér helyett sidol folyik az ereiben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 09. - 22:24:02
 :lol: :lol: :lol:

na jó ezt nem lehet überelni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 11. - 07:51:15
Most hétvégén a Spanyol nagydíjon a Brawn GP autóin reklámozták az új Terminator mozit. A reklám az autók hátsó szárnyain lehetett látni:

(http://static.f1hirek.hu//w1000/743635525-462318952009_1000.jpg)

(http://static.f1hirek.hu//w1000/DV505129_1000.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 11. - 09:02:20
Én is kiszúrtam egy pillanatra de nem voltam biztos benne jogy jól láttam-e.  8)

Így már lehullt a lepel moért ennyire jó a Brawn istálló, A Skynettől szerzik a tesztadatokat és a szerelőik mind T-800-asok.   :hehe:  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 11. - 11:04:54
És a T600 miért nem vezetett? Vajon befért volna? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 11. - 12:17:01
Valahogy kétlem, de indulhatott volna mondjuk egy H1-essel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 11. - 12:24:59
Ja  :hehe: A rivális csapatok pilótáira meg ráküldtek volna pár Harvestert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 11. - 12:43:01
Így már lehullt a lepel moért ennyire jó a Brawn istálló, A Skynettől szerzik a tesztadatokat és a szerelőik mind T-800-asok.   :hehe:  :D
Meg hát melyik lenne az a csapat amelyik ellenkezni merre egy olyan istállónak amelyikben ilyen szigorú tekintetű szerelők vannak:
(http://static.f1hirek.hu//w1000/743635535-41319952009_1000.jpg)

Massa még a kéziféket is behúzta a futam végén, nehogy bárki azt higgye, hogy futamot akar nyerni.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 11. - 12:50:01
Jópofa reklámfogás.  :)
Jövőre mutatják be a Prince of Persia mozit, a következő videóban néhány jelenet és a készítők dumája látható:
https://www.youtube.com/watch?v=UUnoO17ZJgM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 11. - 14:11:43
Ez a film annyira nem hoz lázba, de azt meg kell hagyni, hogy most kivételesen úgy néz ki, hogy nem akarják porig alázni a játékot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 11. - 15:18:39
Én olyan Skorpió Király szintű popcornmozinál többet nem várok tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 11. - 17:11:33
A játékot én nagyon bírtam,főleg az első két részt.
Szóval nálam ez tuti város, sőt szinte ezt várom a legjobban(mondjuk aszem nem is lesz nagyon más jövőre), elég szomorú voltam, amikor átcsúsztatták jövőre...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Május 11. - 17:33:06
A játékot azt szinte mindenki szerette, főleg az első részt, de ahhoz kevés volt, hogy filmet csináljanak belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 11. - 17:43:27
Én még a régi old school verzióját szerettem, amit még egy lepusztult 256-os gépen vittem végig. Az volt az igazi Prince.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 11. - 17:46:39
Én olyan Skorpió Király szintű popcornmozinál többet nem várok tőle.
Olyan is akar lenni ez fullra, már a Warrior within című POP rész is pofátlanül nyult abbol a filmből. Ráadásul még a főcimdalát is elcsórta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 11. - 19:48:08
Vajon mikor lesz Worms mozi?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 11. - 23:47:06
Ha Ben belinkel erről is egy hírt, hogy már készítik, sikítok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 12. - 07:25:49
Pedig nem azért, de nekem rémlik, hogy készül majd arról is valami film.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 12. - 08:51:24
Egyenlőre még csak a Pong, a Pac-man, és a Monopoly van ott a legdurvább hülyeség, amiből filmet csinálnak kategóriában, ja meg a Guitar Hero.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 12. - 09:16:19
Ha Ben belinkel erről is egy hírt, hogy már készítik, sikítok.

Nyugodt lehetsz, nem készítik. Igaz a forgatókönyvet Jerry Bruckheimer csapata már elkészítette 2 éve, de jelenleg totál leállt minden szinten a dolog, szóval nem készítik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Május 12. - 09:30:03
Én még a régi old school verzióját szerettem, amit még egy lepusztult 256-os gépen vittem végig. Az volt az igazi Prince.  :D
Az volt az egyik első játék, amivel játszottam. :D Tényleg az az igazi. 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 23. - 21:09:38
A Daredevil filmes jogai visszakerültek a Marvelhez, és az anyavállalat ki is adta az utasítást, hogy a karakter 2003-as filmje után itt az ideje a reboot-nak. Rendező nincs... forgatókönyvíró nincs (bár mindkét posztot Frank M. akarta, de Kevin Fiege beintett neki... kedvelem Kevint  ;D ), főszereplő sincs csak a tettvágy, hogy Daredevil-ből igazi Marvel filmet kell forgatni. Ami viszont biztos, hogy Katee Sackhoff-al előszerződést kötött a stúdió Typhoid Mary szerepére, szóval a filmnek elvileg főgonosza már van. A hölgy nevének olvasatán a Battlestar Galactica fanok szeme kerekedhetett el leginkább. Katee alakította a sorozatban a pilóta Starbuck-ot:
(http://media.canada.com/8b65d8ea-bfe8-4eaa-9911-1ac348db34fa/090204_bsg_sackhoff.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 23. - 21:18:45
Ezen kép alapján az arca nem túl szép. Akár egy babaarcú pasi is lehetne. Teljesalakos, fürdőruhás képet kérünk.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 23. - 21:22:53
Én beérem fürdőruha nélkül is! :brow: ;D
Idézet
bár mindkét posztot Frank M. akarta, de Kevin Fiege beintett neki...
Frank Millerről sok rosszat el lehet mondani, és egy kevéske jót is... az utóbbi között az "okul a múltból" egyértelműen nincs közte. Nem elég neki, hogy egy kultikus alakot sikerült legalább húsz évre teljesen megölnie?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 23. - 21:27:02
Kevin a mi barátunk!  :D :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Május 23. - 21:29:06
Teljesalakos, fürdőruhás képet kérünk.  ;D
Kívánságod parancs! ;D Jobboldali csaj:
http://usatv.blogosfere.it/200805/battlestar-bikini-02.jpg (http://usatv.blogosfere.it/200805/battlestar-bikini-02.jpg)
Nem elég neki, hogy egy kultikus alakot sikerült legalább húsz évre teljesen megölnie?
Most kire gondolsz? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 23. - 21:34:30
Spirit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 23. - 21:34:57
Uh, elég brutkó feje van!  :D Jó lesz T. Marynek!  ;D
Ki legyen Fenegyerek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Május 23. - 21:36:26
Sepi. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Május 23. - 21:44:30
Spirit.
Tényleg, azt már el is felejtettem. :uhoh:
Ki legyen Fenegyerek?
Az uccsó infóm az, hogy vagy Vin Diesel, vagy Jason Statham, de ez pár hónapja volt. Ha nem, akkor majd Ben kijavít. Mindenesetre, ha választanom kéne, Stathamet jobban el tudnám képzelni (parókával vagy hajbeültetéssel persze).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 23. - 22:32:03
Diesel semmiképp, Statham-et pedig Frank akarta csak.
Én beérem fürdőruha nélkül is! :brow: ;D

Te perverz. (http://www.youtube.com/watch?v=-xxWemSqq3s&feature=player_embedded)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 23. - 22:37:25
Nem tudom, mi volt a gond Affleckkel, életében talán egyedül abban a filmben nyújtott igazi színészi alakítást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Május 23. - 22:40:22
Diesel semmiképp, Statham-et pedig Frank akarta csak.
Akkor mindegy. :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 23. - 23:08:57
Szerintem is a kevés jó Affleck szerepek egyike volt Murdock.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 23. - 23:40:24
Én bírom őt más filmekben is, főleg a Kevin Smith-filmekben. De Fenegyereknek tényleg nagyon jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Május 23. - 23:54:15
Nekem a Képtelen képregényben tetszett leginkább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 24. - 01:06:01
Smith filmekben mindig jó. Igazából ha jó alakításokat kell mondani nála, akkor csak a Smith filmek, meg a fenegyerek jöhet szóba, így gondoltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Május 24. - 08:38:56
Szerintem még az Ütközéspontban volt jó... :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Május 24. - 09:25:49
nekem meg ben affleck matt damon és robin williams, meg mimi driver közös filmje tetszedtt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 24. - 10:44:29
Mimi driver? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Május 24. - 11:38:26
Az Ütközéspontban nem alakított túl jól szerintem Affleck. Samuel L. Jacksonnak a nyomába sem ért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 24. - 12:34:38
Akkor jöjjön Kevin Smith forgatókönyvírónak meg rendezőnek, Ben A. meg fenegyereknek. xD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 24. - 12:43:00
Smith úgyis írt már Daredevil sztorit, és elég jól ismeri a karaktert. Szerintem nem volna rossz ötlet, sőt, nagyon is jó. Csak a mi kívánságainkat valami érthetetlen okból még mindig figyelmen kívül hagyja az amerikai képregény és film ipar.  ;D A legfrissebb infók szerint a Hitman rendezőjét, Xavier Gens-t kerülgeti a stúdió a rendezéssel, és a manus már tavaly is tett olyan nyilatkozatokat, hogy szívesen ledirigálná a filmet, és nem is voltak rosszak az elképzelései. Bár kicsit olyan álmodik a nyomor hangulata volt a riportnak, mert Gens kapásból R kategóriás filmet akart volna belőle. Azt tervezte, hogy a film első fele Matt Murdock gyermekkoráról, a vakság elfogadásáról és a képességek kitapasztalásáról szólt volna, ami után jönnek a kőkemény edzések stb. Olyan Rocky/Batman Begins keveréket akart.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 24. - 13:00:00
Csak ha Smith írná a Fenegyerek forgatókönyvét, akkor a filmben benne lenne Jay és Néma Bob is.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Május 24. - 13:17:08
És hol itt a probléma? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 24. - 13:53:15
A Jay és Néma BoB visszavágban már amúgy is szerepelt Daredevil (nem nem Affleck, hanem egy Fenegyereknek öltözött manus a filmstúdiós-kergetős jelentben), és emlékszem olvastam olyan Smith féle Fenegyerek sztorit, ahová a rajzoló az egyik utcai panelnél két (bár rosszul kivehető) figurát rajzolt a háttérbe, de a jellegzetes pózban egy boltnak dőlve. Majd előkeresem a képet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 24. - 14:18:04
Azt tervezte, hogy a film első fele Matt Murdock gyermekkoráról, a vakság elfogadásáról és a képességek kitapasztalásáról szólt volna, ami után jönnek a kőkemény edzések stb. Olyan Rocky/Batman Begins keveréket akart.
Isten őrizz!  :o A Fenegyerek film egyetlen gyenge pontja a gyerekkor volt. Különben is, ki akar még egy holywoodi Kung-Fu Batman filmet látni?  :roll: :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Május 26. - 13:03:57
Bruce Willis karrierje újra felívelni látszik és a jelek szerint a Surrogates című képregényfilmmel újra visszatér az A-listás sztárok közé. A filmet Jonathan Mostow rendezi.
2054-ben az emberek már egyáltalán nem érintkeznek egymással, sőt a lakásukat sem hagyják el. A mindennapi teendőiket robot hasonmásaik látják el, akiket egy otthoni gépből képesek irányítani és mindent, amit az úgynevezett szurrogátumok látnak és éreznek, azt a valódi emberek is megtapasztalják. Ám valaki nem kedveli a másolatokat, és szép lassan elkezdi eltenni láb alól őket.Az egyik ilyen áldozat egy FBI-ügynök, aki ezek után kénytelen kimozdulni a lakásból és emberként nyomozni a sok robot között. Ám ami rá vár, az egy óriási összeesküvés, ami mindent felborít, amiben eddig hitt.
Jonathan Mostow vállalta a rendezői feladatokat és hozta magával a Terminator 3-ból a Michael Ferris - John D. Brancato párost, akik a forgatókönyvért felelnek majd. A trailer alapján a filmmel nem lesz semmi gond, a bemutató szeptemberben esedékes.
Trailer:
http://www.movieweb.com/news/NENKGPNSDI1CSN# (http://www.movieweb.com/news/NENKGPNSDI1CSN#)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Május 26. - 13:13:59
Trailer alapján a Mátrix és az Én, a robot keveréke. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 26. - 14:47:58
A T3 forgatókönyvével nem vágnék fel...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 26. - 16:00:15
Az a gond, hogy senki sem jön rá, hogy totál fölöslegesek ezek a rebootok, ha el se b@szták az eredetit (a megtorlóban se értettem, hogy mi a rákért raktak bele új eredettörténetet).
Mert a Daredevilt szerintem nagyon nem kéne elölről kezdeni, hiszen nagyon hiteles eredetsztori volt benne, akkor meg csak nézne mindenki, hogy most mi a fenének mesélik el ugyanezt újra.
Szerintem az új Hulk-ot kéne inkább alapnak tekinteni, nem a Beginses sémát. Hiszen a Hulk is egy bizonyos szempontból újra kezdés, de mégse erölteti azt, hogy újra elmesélje azt ami az első részben volt, mert azt már úgyis mindenki ismeri.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Május 26. - 16:04:44
A Hulkban is ugyanúgy új eredettörténet van, mint az új Megtorló filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 26. - 16:25:01
De nem olyan pofátlanul van lenyomva az ember torkán, mint a megtorlóban.
A Hulk után senki se jött azzal, hogy akkor most hogy is van, mert az a sztori, amit abban elmondanak nincs ellentmondásba az 1-es sztorival (még ha nem is egyezik meg vele).
Viszont a Megtorlónál olvastam olyan filmkritikát, ahol a képregényt nem ismerő csóka totál összezavarodott, az új eredettörténettöl.
Pedig semmivel se lett volna rosszabb a film, ha nem a Central Parkos sztorit teszik bele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Május 26. - 16:37:44
Hát, szerintem az új Megtorló messze elmarad a 2004 - estől.
Ez a Surrogates meg egy baromság, mégis érdekes a történet. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 16:44:18
Totális tévedésben élsz Lovagom. Épphogy az új Megtorló film az, ami sokkalta közelebb áll az eredeti képregény karakterhez, mint az a bohózat amit 2004-ben láthattunk. Csak mivel eleve maga a figura is viszonylag szűkebb rajongó táborral büszkélkedhet egy Pókemberhez, Batmanhez de még Fenegyerekhez képest is, nem csoda, hogy a kritikusok is bátrabban merték a porba rántani a filmet, és az egyszerű nézők is elkerülték, mert a "zsaru megbosszulja a családja halálát és háborút indít a bűnözők ellen" típusú filmekből annyi van mint égen a csillag.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 26. - 16:46:39
És ezt csak a brutalitása adhatta volna el, de vhogy az se sikerült :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 16:49:23
Ezt te se gondolod komolyan?  :-\ A Punisher War Zone-nak már az előzeteseiben több véres akció volt, mint sok akciófilmnek titulált marhaságban idén összesen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 26. - 17:03:18
Én tom.
Én arra mondtam, hogy a brutalítása adhatta volna el, ahogy te mondtad az ilyen "megtolrós zsarus" filmből annyi van, mint égen a csillag.
A Punisher WZ mozi meg épp a brutalítása miatt lóg ki nagyon a sorból. Pozitív értelemben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 17:05:22
Ó... most már értem a gondolatmeneted.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Május 26. - 17:14:55
De nem olyan pofátlanul van lenyomva az ember torkán, mint a megtorlóban.
Nem értek egyet veled. Mindkét film után nekem előjött a "minek vátoztatták meg?" érzés, mint például most az Rozsomák filmnél is ( amiben mondjuk sokkal durvább átírások voltak). A Hulknál is és a Megtorlónál is csupán 1-2 visszaemlékezős jelenetben volt az új eredet, csak a Hulknak az elején, a Megtorlónak meg a közepén.( ha jól emlékszem) De egyik sem volt szájbarágósab a másiknál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 26. - 17:43:59
Szerintem sem volt szájbarágós. Sőt, legalább a Megtorlóval elérték azt, hogy már 99%-ban hasonlítson a képregényes eredethez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 26. - 18:00:46
Fenegyerek újrakezdés... szinte látom magam előtt:
A film a Himalájában nyit, ahol is egy vak ember, egy bizonyos Murdock edz egy Kéz nevű szupermegatitkos társaság búvóhelyén. Mesere, Pálca elfilozofálgat vele arról, miért van ott és mit akar. Legalább háromszor. És hosszan. Közben edzenek is azért hébe-hóba. A szerepre javasolt Cristian Bale alkalmazása egyébként. Ezúttal legalább tényleg hiteles volna, ahogy bámul üres bamba tekintettel a vakvilágba, mert most azt is kéne neki.
Majd láthatnánk, ahogy Murdock rájön, hogy a szervezet valójában nem a megtisztulást keresi, hanem egy rahedli bérgyilkost képez. A kialakuló küzdelemben leégeti a központot és látszólag megöli a vezetőt.
Vissza New Yorkba, ahol is flashbackekben elmeséljük, hogyan vesztette el Matt a látását, láthatunk képeket az apjáról, és egy kedves ismerőséről, Karenről, aki jogi pályára lépett. A városban Matt összefut aztán Karennel - akivel öt éve nem látták egymást, és ezt most megtekinthetjük egy újabb flashbackben - és miután hosszas beszélgetés keretében kitárgyalták, hogy Matt miért tért vissza (nem cselekvés, hanem pusztán lélektani szempontból), Karen összeismerteti őt egy bizonyos Foggy Nelsonnal, akivel aztán ügyvédi irodát alapítanak.
De mindez csak álca. Mert Matt valójában azért tért vissza a városba, ott is a Pokol konyhájába, hogy megtisztítsa azt a bűnözőktől, akik elvették tőle az apját. Így születik meg Fenegyerek, az éjszaka ragadozója, a bűnözők réme. (Reszelős hang opcionálisan alkalmazható.)
Igen ám, de hamarosan felbukkan egy új és mindennél rettenetesebb ellenfél: Gólyaláb, a kegyetlen bűnöző. Matt komoly küzdelmek árán legyőzi őt, de csak azért, hogy kiderüljön, Gólyalábat titokban egy titokzatos alak pénzelte, akit mindenki csak Vezér néven ismer, de nem tudni róla semmit, egyedül egy névjegykártyát talál, és azt is egy riporter, egy bizonyos Urich nyújtja át neki, akivel a Gólyaláb utáni nyomozás során ismerkedett össze.

Aztán jöhet majd a folytatás, a Man Without Fear c. film, melyben Fenegyerek összecsap Wilson Fiskkel, aki a modernizáció jegyében nem kövér, hanem csak két méter magas és egy testépítő is megirigyelhetné az izmait.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 26. - 19:10:58
Azért Pókember gigantikus tábora ide, vagy oda, a 3. részt eléggé legyalázták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 19:25:57
Pepo, fejétől bűzlik a hal. Tré volt már az első rész is. Jó tudom ízlés és nézőpont kérdése az egész, de én ezt a Sony-s - Raimi-s Pókember trilógiát nem szeressem és még finom voltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Május 26. - 19:47:39
Nah végre valaki aki rajtam kívül is így vélekedik a Pókemberről. Egyedül a gonoszok tetszettek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Május 26. - 19:54:50
Én csak egyszer néztem meg mind a három részt, és nem is nagyon kívánkozik, hogy újra lássam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 26. - 19:59:00
Szal így utólag mindenkinél hasal a PókTrilogy. De mégis masszívan döntögeti a bevételi rekordokat, szal még kapunk min 2-t...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 26. - 20:02:57
Akkor úgy látszik én azon kevesek(?) közé tartozom, akiknek tetszett mindhárom Pók film. Amikor az 1. rész ment a mozikban, első osztályos voltam, és nagyon tetszett, sokszor megnéztem. Az akkori Fox Kids-es rajzfilmet néztem akkoriban amúgy. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 20:15:49
Hát inkább a Fox-os rajzfilm filmváltozata, mint a képregényé.  :-

Összevont üzenet ideje: 2009. Május 26. - 20:19:37
Na de hogy ne a Pókemberrel offoljuk szét ezt a témát (mert megjelenik Sepi és a Puffin hatalmával lesújt és elsöpör mindent lebíró akaratával), Starbuck mint Tífusz Mary a photoshop mágusok fantáziáját is megbirizgálta:
(http://fc06.deviantart.com/fs43/f/2009/143/7/7/Typhoid_Mary_by_Arashdeep.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 26. - 20:21:56
Hm, kicsit más téma:
Most nézem a Két pasi meg egy kicsit és vendég szerepel benne Jenny McCarthy.
http://www.imdb.com/name/nm0000189/
Most arra jöttem rá(bár igaz elég kevés esély van erre) de tökéletes Emma Frost lenne. Jó kis B kategóriás sztár, van mögötte jó pá film(gondolom nem is lenne egy drága sztár), szőke, és egyéb adottságai is remekek lennének Emmához :hehe:
(http://kep.ivpicture.hu/109871.t.jpg) (http://kep.ivpicture.hu/109871.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 20:27:54
Emma-nak vén, és filmekben olyan szögletes tabló képe van, hogy hallani lehet ahogy a filmszalag felvisít amikor ő rákerül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 26. - 20:35:27
Én eltudnám viselni.
És Emma is vén ;D
Mondjuk soha nem tom, hogy Emma mennyi idős lehet, de olyan 40-re tuti rakom.
Emiatt jó lenne Jenny. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Május 26. - 20:37:57
40-re? Én kb. max. 36-ra tippelnék. Kb. mint amennyi idős Küklopsz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 20:38:18
Emma Frost 27-28 (http://www.emmafrostfiles.com/misc/faq/how-old-is-emma-frost/) éves jelen pillanatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 26. - 20:40:10
Hagyjad már?
Komoly? :o
Ez szép, én mindig sokkal idősebbnek éreztem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 26. - 20:41:40
Ebben a témában Talgaby az illetékes elvtárs, de szerintem meggyőzően van levezetve a dolog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 26. - 20:45:38
Szinte az összes hős akikről azt gondolnánk, hogy 40 év körüliek, azokról mindig kiderül, hogy kb a huszas éveikben járnak. Ezt az alapszabályt már meg kell jegyezni a Marvelnél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 26. - 20:46:01
Na jó van. Elhiszem én, csak megdöbbentem.
Attól még Jenny-t mindig jónak érzem a szerepre. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 26. - 21:18:01
Emma vmennyivel 30 előtt van, ez biztos. De az X-eknél kicsit érdekes a helyzet, mert ez az egytlen banda, akiket még valamilyen szinten tényleg mernek öregíteni. Küklopsz már jóval 30 fölött van, amivel viszont vicces módon jóformán gyorsabban öregszik, mint a komplett Marvel-univerzum. De nemcsak ő az egyetlen. Jégembert 2003 környékén a húszas évei végére rakták, amikor elvileg éppen csak elmúlt 25 éves. Vadócot ugyanezen idő tájt a húszas évei legvégére saccolták, de ha Pókember életkorából indulunk ki (1981-ben emlékeim szerint már végzett a főiskolával, vagyis 22 éves volt legalább, míg Vadóc a felbukkanásakor volt 17), akkor még bőven 25 alatt van. De Bestiát is néha úgy kezelik, mint aki már van negyven éves, pedig közel egyidős Scottal. Jubilee meg pont ellenkezőleg, mindenki folyton 15 évesnek hiszi, pedig már egy ideje húszon felül van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 26. - 23:12:14
Jól van Ben, de te melyik filmes átirattal vagy elégedett?  ;)
Szerintem mindhárom Pókember-film jó volt, és az első nagyon jó. Talán a legjobb az összes képregényfilm közül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 27. - 07:57:13
Azért az biztos nem. De amúgy az első két résszel még nekem sem volt komoly bajom (na jó Tobey fejét sose fogom megszokni), de a 3 után már nagyon nem szeretném, hogy Sam többet is csináljon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 27. - 08:10:27
Jól van Ben, de te melyik filmes átirattal vagy elégedett?  ;)

Vasember, Punisher WZ, Blade 1, Inc Hulk, Batman, Hellboy...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 27. - 08:11:58
Ja, ezek tényleg fasza filmek... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 27. - 10:17:30
Inc Hulk? Szerintem nagyon gyenge lett sajnos, Norton ide vagy oda. Bármilyen baromság volt az első Hulk vége, még az is jobban tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 27. - 18:46:45
Talán a legjobb az összes képregényfilm közül.

Nana... Dark Knight... Azt nem hiszem, hogy überelné bármelyik film. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 27. - 18:59:26
Dehogynem, Howard a kacsa. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Május 27. - 19:52:40
Meg még egy rakat másik film. De ez is csak egyéni ízlés kérdése. Az én szememben a Dark Knight valahol a sor végén kullog. Szerintem nem lett egy nagy szám. Sokkal nagyobb volt a hype körülötte, mint amit megérdemelt. De mint mondtam, ez az én egyéni véleményem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 27. - 20:03:54
És nagyban igazad is van. Az már gyomorforgató volt, ahogyan szegény Ledger halálát is kihasználták a film reklámozására.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 27. - 20:09:48
Egyéni ízlés... Én  pl. már magától Hulktól hányok. Teljesen értelmetlen karakter.  ;)  És mint mondtam nekem a film tetszett, nem pedig a reklámja.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 27. - 21:06:30
Jól van Ben, de te melyik filmes átirattal vagy elégedett?  ;)
Vasember, Punisher WZ, Blade 1, Inc Hulk, Batman, Hellboy...
És miért? Ezeket nem olvastad előtte képregényben, így nincs mihez hasonlítanod?
Nana... Dark Knight... Azt nem hiszem, hogy überelné bármelyik film. ;D
Joker valóban jó volt benne, nem kicsit, de ez egy Batman-film. Batman pedig nem volt túl jó benne... persze szerintem. MOndjuk egy orrhosszal rávert az előző Batmanre, de ez már más kérdés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 27. - 21:41:42
Akkor az egy Cyranoval keresztezett Pinokkió-orr volt, mert sokkal jobb lett a Beginsnél. Egyedül csak a Burton-féle első Batmant nem verte a felhozatalból.
Na jó, meg az Adam Westeset. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 27. - 21:44:29
Hát azt nem is könnyű.  :D Bruce Lee vs. Robin.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 27. - 23:00:08
Elég furcsán vélekedtek. :D A szellemlovas, pókember 3, hihetetlen hulk és társai meg jó film? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 28. - 09:55:09
Szerintem is nagyon jó film a Dark Knight, és ezeket a fajta "ez egy Batman film, hol van akkor Batman" vélekedéseket sose értettem. A legjobb Batman sztoriknak is sokszor a főgonoszok a főszereplői.
De mondjuk szerintem most a Wachmen űberelte a Dark Knightot, az ilyen qrva hosszú komoly képregényfilm kategóriában. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 28. - 10:27:51
Jól van Ben, de te melyik filmes átirattal vagy elégedett?  ;)
Vasember, Punisher WZ, Blade 1, Inc Hulk, Batman, Hellboy...
És miért? Ezeket nem olvastad előtte képregényben, így nincs mihez hasonlítanod?

Vasemberből már a film előtt is nagyon sokat olvastam, és sok meg is van. Punishert a Tom Jane film után kezdtem, szóval a WZ-re már volt ismeretem. Blade-et keveset futottam át ez tény, de Hulk-ot és Batmant ahogy Vasember esetében is, már jóval a filmek előtt olvastam, és azt hiszem mondtam is, hogy a Detective Comics-ból és a Batman ongoingból is van nekem egy szép mennyiség. Hellboy-t a film után kezdtem, és szerintem hiteles mindkét rész. És te?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 28. - 12:44:51
Elég furcsán vélekedtek. :D A szellemlovas, pókember 3, hihetetlen hulk és társai meg jó film? :D
Nekem mindhárom tetszett.  :D Nem volt rossz a DK sem, de számomra nem attól jó egy film, ha dark.  ;) A Szellemlovas és a Hulk bulis volt, a Pókember 3 pedig:
ezeket a fajta "ez egy Batman film, hol van akkor Batman" vélekedéseket sose értettem. A legjobb Batman sztoriknak is sokszor a főgonoszok a főszereplői.
pontosan ehhez passzol. Elsősorban nem Pókember miatt volt jó, hanem Harry és Mary Jane miatt. Harry miatt volt nagyon jó.
Vasemberből már a film előtt is nagyon sokat olvastam, és sok meg is van. Punishert a Tom Jane film után kezdtem, szóval a WZ-re már volt ismeretem. Blade-et keveset futottam át ez tény, de Hulk-ot és Batmant ahogy Vasember esetében is, már jóval a filmek előtt olvastam, és azt hiszem mondtam is, hogy a Detective Comics-ból és a Batman ongoingból is van nekem egy szép mennyiség. Hellboy-t a film után kezdtem, és szerintem hiteles mindkét rész. És te?
Vasembert csak 5-10 darabot előtte, Megtorlót egy csomót, Pengét csak 1-2-t, ami crossover volt valamivel, Hellboyt nem és azóta se, Batmant természetesen sokat. A Pengét így tudtam önmagában nézni, nem tudtam a képregényhez hasonlítani.
Csak neked szokott baj lenni, ha más a film, mint a képregény, márpedig mindig más.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 28. - 12:47:44
Idézet
Nem volt rossz a DK sem, de számomra nem attól jó egy film, ha dark.  Kacsint A Szellemlovas és a Hulk bulis volt
Számomra sem, de a TDK mint történetileg, mind karakterizációban, mind a párbeszédekben kilóméterhosszakat ver az említett filmekre, és ez már szerintem nem ízlés kérdése. :)
Pókember 3-ban valóban nagyon jó volt Harry, de rajta kívül minden rossz volt benne már jóformán. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 28. - 12:59:20
Hát, szerintem Jokeren kívül mindenki gyenge volt a DK-ban.  :) És a lényeg, hogy a sztori, vagy a hangulat, vagy a párbeszédek nem voltak annyira jók, hogy ezzel a legjobbak közé tegyem. De hát nem vagyunk egyformák.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 28. - 13:17:45
Csak neked szokott baj lenni, ha más a film, mint a képregény, márpedig mindig más.  :)

Azért szerintem vagyunk ezzel itt még egy páran, de tény hogy én kapom fel a vizet ezért a legjobban.  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 28. - 13:28:54
Szerencséd van Ben, hogy nem vagy nagy gamer is a képregényrajongás mellett, mint én. Mert úgy álltalánosságban a legtöbb képregényadaptáció mind fényévekkel hitelesebb, mint mondjuk egy jól sikerült játékprogram-film.
Szóval ha téged zavarnak mondjuk a pók 3, vagy a Tom Jane féle Punisher átírásai, valószínüleg síró-görcsöt kapnál mondjuk egy Doom, vagy AVP film alatt, és akkor ez ügye még távol áll az Boll féle merényletektől, de szerencsére a mester eddig még nem nyúlt olyan alapanyaghoz, amit ismertem volna.
Képregény-filmek terén én még bizakodó vagyok, ha jön egy újabb, mert azért szép számmal készülnek jók is közöttük, de amikor meghallom, hogy még egy játékból filmet csinálnak álltalában felorditok dühömben, hogy miért akarják legyalázni, mert az ilyen jellegű filmek kábé 95 % szemét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 28. - 13:36:43
Azért szerintem vagyunk ezzel itt még egy páran, de tény hogy én kapom fel a vizet ezért a legjobban.  :-[
Ja, nem úgy értettem, hogy a te sajátosságod, hanem hogy te egyetlen átirattal se voltál elégedett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 28. - 14:53:21
Pedig sok átirattal elégedett vagyok (amiket fel is soroltam), sőt. De ezt a Pókember trilógiát akár alter akár akármi egyszerűen nem bírom megemészteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Május 28. - 16:51:43
A Pókember egy nekem tetszett az eredet jól volt megcsinálva plussz Zöld Manó is  eléggé jó volt. A kettő is tetszett, jó volt egy "jó" Oki Dokit látni. A hármat elcseszte az EMO Parker és Venom 20 másodperces ragyogása és bukása, DE sok jó elem is volt benne. Homokember, Harry, JJ, és persze a végén a harc :D Nem volt rossz film. Persze a fanatikusoknak, biztos borzalmas volt. Tökéletes filmet biztos soha nem fogtok kapni. :smfinger:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 28. - 17:28:23
Pedig pár rendező már bebizonyította, hogy lehet tökéletes adaptációt csinálni.
Pl a Vasemberbe szerintem a legnagyobb fanatikusok sem tudnak hol belekötni, annyira jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 28. - 17:51:07
Lehet tökéletes képregényfilmet csinálni, Superman II-nek hívták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 28. - 17:56:05
Ja. Amnéziás csókkal, meg szupergonosz fóliába bugyolálásával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 28. - 18:43:26
Ja, de ahhoz képest, hogy az egyben visszapörgette az időt, már semmi sem volt az amnéziás csók. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 28. - 18:43:46
Egyéni ízlés... Én  pl. már magától Hulktól hányok. Teljesen értelmetlen karakter.  ;)
Akkor olvasd el a Hulk Világa történetet, és megváltozik a véleményed.  ;) De a filmes Hulk nekem nem annyira jön be...

A DK nekem eléggé bejött, azt nem mondanám, hogy jobb mint az első rész, de szerintem nagyon jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 28. - 22:31:23
Persze a fanatikusoknak, biztos borzalmas volt.
Fanatikus vagyok és nagyon tetszett.  :) Persze Venom kicsit sem, az emo még annyira sem, de BŐVEN kárpótolt érte Harry, Mary Jane, a hálóhintás jelenetek, a bunyó Peter és Harry között civilben, az elején a légdeszkás csata továbbfejleszthetetlenül király volt, az első Team-Up, amit filmben láthattunk az Új Manó és Pókember között, Harry halála, mely JMD idézet volt és ami önmagában megmentette volna a filmet, ha a többi rossz is, és még mondhatnék néhányat.
Pl a Vasemberbe szerintem a legnagyobb fanatikusok sem tudnak hol belekötni, annyira jó.
Nekem épp az nem tetszett annyira. Nem volt rossz, de valójában túl jónak se éreztem.
Akkor olvasd el a Hulk Világa történetet, és megváltozik a véleményed.  ;)
Szerintem nem biztos. Inkább olvass Szürke Hulkot, attól megváltozik!
Idézet
Vasember, Punisher WZ, Blade 1, Inc Hulk, Batman, Hellboy...
Na de azt mondtad, hogy utálsz mindent, amit megváltoztatnak. Az első Hulkban gyakorlatilag semmi sem volt azonos a képregénnyel.  ;) A hülye apa-vonalat erőltették, Szivacsember egy vicc volt és így tovább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 28. - 23:03:09
Igen, de legalább értelmesek voltak a párbeszédek, meg előkerült Banner énjének komolyabb megközelítése. A másikban mi volt ebből? Semmi. A másik, hogy Förtelemnek semmi motivációja nem volt, hogy azzá váljon ami.

Azt aláírom, szivacsemberes apuka totális melléfogás meg a vége is baromság, de addig a részig amíg apuka át nem alakul, sokkal jobb az első Hulk film. szvsz. De ezeket a köröket már futottuk amúgy Hulk kapcsán, meg Pók3 kapcsán is. Harry sokat dobott a filmben, így még képes vagyok újranézni is úgy hogy a film egy részét áttekerem. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 29. - 05:22:25
Idézet
Vasember, Punisher WZ, Blade 1, Inc Hulk, Batman, Hellboy...
Na de azt mondtad, hogy utálsz mindent, amit megváltoztatnak. Az első Hulkban gyakorlatilag semmi sem volt azonos a képregénnyel.  ;) A hülye apa-vonalat erőltették, Szivacsember egy vicc volt és így tovább.

Cavinton. Hol látod te a felsorolásban a 2003-as Hulk-ot? Én az Inc (Incredible) Hulk-ot írtam, ami a 2008-as feldolgozás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 29. - 14:06:48
Well, duh.  :D És tényleg! Akkor oké, az tényleg képregényhű volt többé-kevésbé.
Pepo: ja, minden oké lett volna... ha nem Hulk lett volna a film címe. Mert éppen hozzá nem volt semmi köze. Komolyabb és mélyebb volt, mint az új Hulk film, csak ha meg akarom nézni a Vasember 2-t, azért csodálkoznék, ha az AI filmet adnák helyette.   ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 29. - 15:19:10
Lehet, de ha azt kéne választani, hogy legyen képreényhű, de rossz, vagy ne legyen, de jó, utóbbit választanám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 29. - 15:21:27
Hát ha ez a két lehetséges választás lenne, szerintem én, Ben és még sokan mások azt választanák, hogy akkor inkább ne legyen. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Május 29. - 15:29:37
Tanult kollégám és harcostársam Todd mester remekül látja a helyzetet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 29. - 15:47:33
Ez igaz pepo, de nem ez a két választás van. Hiszen az új Hulk film is jó volt (szerintem). De a lényeg, hogyha jó is egy film, mindenképpen csalódás, ha Hulkra ülök be és nem Hulkot kapok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 29. - 16:45:27
A Pók3-ban Homokember szerintetek nem volt jó? Mert szerintem ő is azon karakterek közé sorolható ebből a Pók filmből, akik hitelesek voltak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Május 29. - 16:52:28
Inkább csak zavaró volt, hogy összekötötték Ben Bácsival, legalábbis nekem ez nem jött be anniyra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 29. - 16:54:01
Az viszont nekem sem jött be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Május 29. - 17:11:24
Szerintem senkinek sem igazán, erőltetett egy ötlet volt. Venomból meg semmit nem hoztak ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 29. - 21:11:54
Venomból nem is lehet kihozni semmit.  :uhoh: Alapvetően nem a szuperbűnöző (esetünkben a szimbióta), hanem az ember kell, hogy érdekes legyen. Márpedig Eddie Brock egész életében talán egyszer volt érdekes. Semmi karaktere nincs, egyszerűen nem tudnak mit kezdeni vele. Még a szimbiótát (!) is sikerült érdekesebbre írni, legalább egyszer: a szimbióták bolygójában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 29. - 21:26:58
Hát, mivel eredetileg egyáltalán nem őt szánták Venomnak, és utólag próbálták felépíteni a karaktert, nem csodálom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 29. - 21:43:24
A "nem őt szánták"-at úgy írod, mintha Eddie már egy ismert karakter lett volna előtte is.  :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 29. - 22:00:27
Eredetileg meg egy teljesen új karakter lett volna, ráadásul nő, úgyhogy ebből a szempontból lényegtelen. A különbség az, hogy neki már lett volna egy kidolgozott háttértörténete, és némileg jobban megindokolt motivációja (bár vhogy az is olyan jellegzetesen pókemberes nekem). Brocknál mindenzt sebtiben vagy utólag kellett csinálni, ami mindig rajtahagyja a nyomát a karakteren.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Május 29. - 22:34:49
Megint egy szokott kör.
Valóban nem egy sokdimenziós szereplő, de azért a legtöbb pókellenség sem az. MOndjuk egy Skorpió valami nagyon izgalmas szereplő? Vagy Kraven az volt JMD előtt? Egyáltalán nem. Ugyanazt az unalmas szöveget nyomatták mindig, minden részben. Hozzájuk képest Brock a ferde erkölcseivel még "mély" karakter. Kravenből is JMD csinált egy nagyon jó figurát, akiket nem vett kézbe azok maradtak egydimenziósak.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 30. - 09:33:58
Venomból nem is lehet kihozni semmit.  :uhoh:
Ezt én el is tudnám fogadni, de akkor mégis mi a rák tette őt az egyik legnépszerübbb (ha nem a legeslegnépszerübb) főgonosszá?
Akkor mégiscsak van benne valami. Meg ügye a Pók rajzfilmben is kifejezetten jól tudták megirni Brock karakterét, mert ott nem spontán bukkant fel.
Amúgy meg a filmes Venom még azt a keveset is elvette a figurábol, ami volt benne, mert ügye Eddie egy szánalmas hülyegyerek lett, és Venom torz erkölcsrendje is ugrott a levesbe. És miért, hogy századszorra is elrabolják MJ-t.
Amúgy meg mondjuk valaki, aki nem szereti Venomot nem is csoda, hogy nem tud kihozni belőle semmit. Sam is utállja, nem is akarta beletenni a filmjébe, te is utállod, és ezért nem zavar, hogy kiherélték, de attol még nem feltétlenül a karakter hibája mindez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Május 30. - 10:45:17
Meg ügye a Pók rajzfilmben is kifejezetten jól tudták megirni Brock karakterét, mert ott nem spontán bukkant fel.
Igen, erre én is emlékszem. Már a rajzfilm első részében felbukkant, azután folyamatosan fel-fel bukkant, és csak azután kapta meg a szimbiótát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 30. - 11:11:49
Idézet
Ezt én el is tudnám fogadni, de akkor mégis mi a rák tette őt az egyik legnépszerübbb (ha nem a legeslegnépszerübb) főgonosszá?
Jókor jelent meg, és McFarlane. Nemhiába van az, hogy amint elmúltak a kilencvenes évek a kérpegényekből is, és amint a történetek másról is elkezdtek szólni, mint hogy fogat csikorgatunk és testépítőpózokban nyomjuk a kőkemény belső monológokat, amik nem szólnak semmiről, venom népszerűsége is leesett a béka feneke alá. Általános (és nagyszámú) képregényes szavazásokon/felméréseken évek óta elég alacsonyan végzi. (olyat is látta, ahol Layla Miller megelőzte, pedig azt a karaktert erdetileg azért találták ki, hogy egy teljesen megrekedt cselekményszálat egyetlen jelenetben kimozdítson, aztán eltűnjön, annyira nem volt smmiféle története.) Az Image-generáció szereti még, meg McFarlane pár tucat megrögzött rajongója - no offense.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Május 30. - 12:14:02
Valóban nem egy sokdimenziós szereplő, de azért a legtöbb pókellenség sem az. MOndjuk egy Skorpió valami nagyon izgalmas szereplő? Vagy Kraven az volt JMD előtt?
Kraven valóban a legkevésbé volt az. Az eredeti célja jó volt, hogy minden vadat legyőzött és nem tudta elviselni, hogy van egy, amit nem tud, de ez hamar elfáradt, és nem tudták új dimenzióba vinni, amíg nem jött JMD, aki gyakorlatilag ugyanezt a klasszikus célt fejlesztette tovább mesteri szinten. A Skorpióval viszont nem értek egyet, mert ő ugye eredetileg egy kissé mulya detektív volt, ami kiindulópontnak jó, hogy miért éppen ő. De benne mindig jó volt, hogy nem elsősorban Pókembert akarta kinyírni, hanem Jamesont is, aki Skorpióvá változtatta, és időnként nem tudtuk, hogy most drukkoljunk neki, vagy se.  ;D Ráadásul mindig érdekes volt, hogy Pókember halálra vereti magát vele, csak hogy megvédje JJJ-t, akit ő is utál. Szóval a Skorpió szerintem tuti, csak most, hogy belőle is Venom lett, újra csak egy agyatlan senki lett.  :drying:
Amúgy meg a filmes Venom még azt a keveset is elvette a figurábol, ami volt benne, mert ügye Eddie egy szánalmas hülyegyerek lett,
Ebben egyetértünk.
Idézet
Sam is utállja, nem is akarta beletenni a filmjébe, te is utállód
Á, tévedsz, én nem utálom. Az első megjelenése még tetszett is, csak egyszerűen túlhasználták. Ha valakit kifejezetetten nem csípek, az Carnage. Na ő a legbénább karakterek egyike a világon. Az a "háhá, de gonosz vagyok!" a sok vérontás dacára is 10 éves színvonal.
Jókor jelent meg, és McFarlane.
Ott a pont.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Május 30. - 12:27:55
Jókor jelent meg, és McFarlane. Nemhiába van az, hogy amint elmúltak a kilencvenes évek a kérpegényekből is, és amint a történetek másról is elkezdtek szólni, mint hogy fogat csikorgatunk és testépítőpózokban nyomjuk a kőkemény belső monológokat, amik nem szólnak semmiről, venom népszerűsége is leesett a béka feneke alá.
Mondjuk én nem is olvastam egy darab Venom képregényt se azóta (gondolom nem is sokról maradtam le).
Amúgy meg elmúltak a 90-es évek, azt a rohadt életbe, én még a 80-as évek végét se tudtam feldolgozni...
Á, tévedsz, én nem utálom. Az első megjelenése még tetszett is, csak egyszerűen túlhasználták.
Ebben mondjuk sok igazság van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Május 30. - 15:04:03
Azért nem olvastál, mert igazság szerint miután elmúlt a láz, és a rajongói vélemények se követelték folyton, a szerkesztőség is úgy gondolta, hogy hanyagolni kéne. Ezért volt úgy, hogy Millar megöli Brockot, de a végén mégis meggondolták magukat, és jött ez az Anti-Venom-izé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 01. - 20:48:21
Laura Donner Schuler akit több képregényfilm miatt is szokás szidni vagy éppen magasztalni, bejelentette, hogy Bryan Singer fogja rendezni az X-Men Origins: Magneto filmet.
Szerk: legalábbis a stúdió és ő is benne lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 01. - 20:58:09
Naaaa...ezerszer jobb mint goyer, mert az a pali írónak lehet egész jó, de rendezőként borzalmas.
ha Synger rendezné, még ha nem is lesz hűdejó, biztosan jobb lesz mint a Wolvie film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Június 01. - 21:06:51
Húúú de király :oh:
Imáim meghalgattak, Singer visszatért az Xekhez.
Remélem a Wolverine 2-re is leszerződtetik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 01. - 21:47:24
Még ez se biztos, szóval ne éld bele magad.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 01. - 22:12:39
Ez egy jó hír, nagyon örülök. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 02. - 05:57:40
Singert meg kéne kövezni amiért inkább Szupi-t akart készíteni mint XIII-at...  :wolverine:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 02. - 12:18:43
Hm? Milyen XIII-at? Abból vmi kanadai minisorozat volt csak, moziról nem tudok, hogy akartak. Vagy igen?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 02. - 12:40:56
Azért nem Singer rendezte az X-men3-at mert inkább Szupermen Visszatérrel égette magát.   :( Őedig nagyszerű trilógia lehetett volna belőle ha marad.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 02. - 12:45:06
Ja, hogy az X3, nem a XIII. Így már értem, jól van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 02. - 16:49:38
Hehh, gaby, tudod a Cavinton... ;) ;D
Amúgy én már magának a Magneto filmnek sem tudom, hogy örüljek-e, vagy nem. A karaktert nem annyira kedvelem, és ez ugye végig őróla fog szólni. :roll: :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Június 02. - 16:54:45
Én abban bízok, hogy a film első kis része túl lesz a náci táboron, aztán több mint a fele a proffal való kapcsolatát mutatja be, egészen a film csúcspontjáig, ahol is össze csapnak és a prof megbénul, és hátha azzal fejeződik be, hogy elkezdi összeszedni a már jól ismert testvériség tagjait.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 02. - 16:58:12
Ez így jól hangzik, reméljük így is lesz, mert Magneto gyerekkora teljesen hidegen hagy. De a proffal való kapcsolata, hogy hogy jutottak el odáig hogy ellenségek legyenek, már érdekel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Június 02. - 17:04:44
Én se bánnám, ha Singer visszatérne. :D (Meg én jobban örülnék egy rendes X-Men 4 múvinak, mint ennek a First Class filmnek amit tervezgetnek állítólag. :roll:)
Amúgy én már magának a Magneto filmnek sem tudom, hogy örüljek-e, vagy nem. A karaktert nem annyira kedvelem, és ez ugye végig őróla fog szólni. :roll: :uhoh:
Szerintem a Magneto filmbe is bele fognak rakni egy csomó ismert mutánst, mint ahogy a Wolvie filmnél is tették, és ez sokat fog dobni a film hangulatán majd. Meg igaza van BuB-nak, valszeg nagy hangsúly lesz a proffal való kapcsolatán. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Június 02. - 17:07:50
Meg remélem az eredeti színészekkel forgatják le a cuccot ;D
Talán Singer is így gondolja.
Bár akkor dobna az egészen valamit, ha az öreg Magneto visszaemlékezéseiből indulna, és így lehetne megtudni mi lett vele az X3 óta, vagy vmi ilyesmi :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Június 02. - 20:58:58
Magneto filmnek szerintem csak Ian McKellennel van értelme. ;) Őt meg tartom akkora színésznek, hogy kaki filmet nem vállal be.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 02. - 21:18:11
benya: Nem csak Cavinton, hanem a XIII egy eléggé más dolog. :)
És de, Magnetónál Greg Pak is nemrég bebizonyította, hogy a lengyelországi gyerekkorral lehet nagyon sok mindent bemutatni a karakterrel kapcsolatban, Még csak az kéne, hogy egy Millar-féle Ultimate Eric-Xavier kapcsolatra menjenek rá repkedő fémrudakkal és dinoszauruszkísérletekkel. Bár ha McG csinálná, biztos az lenne benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Június 02. - 21:38:33
Én is tartok tőle, hogy a Magnetót nem sikerül elég érdekesre csinálni. Már a Rozsiban is nagyon gáz volt, ahogy Xaviert "fiatalították", ugyanezt egy filmen át nem lehet megúszni, vagyis tuti nem maradnak az eredeti szereplők - legfeljebb a végén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Június 02. - 21:41:54
És de, Magnetónál Greg Pak is nemrég bebizonyította, hogy a lengyelországi gyerekkorral lehet nagyon sok mindent bemutatni a karakterrel kapcsolatban, Még csak az kéne, hogy egy Millar-féle Ultimate Eric-Xavier kapcsolatra menjenek rá repkedő fémrudakkal és dinoszauruszkísérletekkel.
Lehet, de mint tudjuk, a képregényfilmek messze nem csak a hardcore fanoknak készülnek, és a laikus, vagy a képregényt csak felszinesen ismerő nézőket is a Magneto - X prof történetszál vonzaná a mozikba, és nem Magneto gyerekkora.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 02. - 21:46:15
Miért is? A filmek alapján anniyra nem derült ki, milyen komplex is ez az ellentét közöttük.

Szerintem pont, hogy érdekesebb lenne a gyerekkorával foglalkozni, persze csak finoman, nehogy megint az legyen belőle, hogy csinálnka egy vérszomjas gyilkost, aztán gyerekkori traumákkal akarják megindokolni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 02. - 21:46:34
A laikusoknak pont, hogy halál tök mindegy, mi történik benne, csak megfelelően kúl meg extrrrrrém meg látványos legyen az előzetes, mert ez egy Marvel-film, tehát kell bele minimum három légi üldözés és hatvan robbanás. De emellett Eric... vagy most már, hogy tudjuk az igazi nevét, nevezhetjük Maxnak is... gyerekkorában van szerintem elrejtve mindaz, ami azzá a kissé ellentmondásos karakterré tette, aminek megismerhettük (még ha néhány hülye szerkesztői döntés miatt is lett amúgy ennyire ellentmondásos figura). A Xavier-szál legfeljebb arra jó, hogy megmutassa, miért lett olyan a mutánsokról és emberekről szóló világnézete, mint amit az X1-ben megismertünk, de az már csak a film végén. Csak sajnos kétlem, hogy a stúdió egy lélektanulmányi esetet csinálna egy Magneto-filmből. Előbb lesznek benne szerintem repkedő Tigris-tankok, mint komoly pszichológiai körutak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Június 02. - 22:00:56
De emellett Eric... vagy most már, hogy tudjuk az igazi nevét, nevezhetjük Maxnak is...
Hogy mi? ;D
Azt bírom, hogy mindig elhintesz egy kis morzsát, amire halál kíváncsi leszek ;D
Szóval már nem csak Logannek van 3 neve?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 02. - 22:09:41
Hát én se nagyon tudom mi van mostanság X fronton, még távolról se. mi ez a Max-os dolog? Amúgy szerintem is az lesz, amit gaby mond, sajnos. de még a repkedő tanokkal is érdekesebb lehet a gyerekkora, mint a Xavier - Magneto szerelmes viszony.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Június 02. - 22:18:31
Nem azt mondom, hogy nem fontos, hogy bemutassák a gyerekkorát. Persze hogy fontos ez is, csak azt gondolom, hogy ez a szál a film játékidejének csak a kisebbik hányadát fogja kitenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 02. - 22:35:16
Hát nem olvastátok a Magneto: Testamentet? :o A tavalyi év egyik legzseniálisabb füzete volt szerintem. Ott derült ki, hogy Magneto eredeti neve Max Eisenhardt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 03. - 00:34:33
Nem olvastuk. Mostanában semmit nem olvasok. :D
Majd nyáron...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 03. - 14:01:18
Igen, én is azt hittem, a Magneto: Testament az alap. 2008 második legjobb és legjobb új képregénye volt magasan.
És hála az égnek, mégsem premiere-ben adták ki, szóval felkerülhet a kilométeres reményteli bevásárlólistámra...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 03. - 14:05:08
benya: Nem csak Cavinton, hanem a XIII egy eléggé más dolog. :)
Azt tudom, de silver még egy Rozsis smiley-t is odarakott... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 03. - 15:05:11
Josh Brolin, mint Jonah Hex
(http://www.imnotobsessed.com/files/imagecache/main_pic/files/images/INFphoto_989301.JPG)

http://www.imnotobsessed.com/files/imagecache/article_pic_full/files/images/INFphoto_989289.JPG
http://www.imnotobsessed.com/files/imagecache/article_pic_full/files/images/INFphoto_989286.JPG
Hát, ha ez a végleges maszk, akkor a sminkmester lottón nyerte a végzettségét. Ha pedig ezt cgi-vel akarják felturbózni, akkor szánalom.

A Scott Pilgrim hivatalos posztere:
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/pilgrimposter1.jpg)

és a Marvel által kiadott hivatalos dátumok
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/marvellogos2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 03. - 15:10:36
Idézet
Hát, ha ez a végleges maszk, akkor a sminkmester lottón nyerte a végzettségét. Ha pedig ezt cgi-vel akarják felturbózni, akkor szánalom.
Egek, harminc évvel ezelőtt jobb maszkokat csináltak (*khmAlienkhm*)!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 03. - 17:20:06
Ez nem lehet a végleges. ha igen, akkor megette a fene az egészet, meg sem nézem. Mi történt vele? Kikarmolta a cica? Mert max ilyen seb van az arcán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 03. - 17:27:45
Direkt emiatt lefordítottam Hex karakterleírását, mert kíváncsi voltam arra, hogy fokozatosan torzult el az arca (és akkor a képen látható seb csak egy állomás lehetne a végleges torzuláshoz képest) vagy egy nagyobb sebesülés volt az ok. Hát ez utóbbi történt. Vagyis ha a maszkmesterek ennyit hoztak ki, ahhoz képest, hogy minimum egy Dark Knight-os Harvey Dent típusú pofaégést kellett volna csinálniuk, akkor ez így nuku. A Jonah Hex mozit is érzésem szerint feláldozzák a PG-13 oltárán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 03. - 17:39:00
A pg13-ba még beleférne egy normális seb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 03. - 18:20:14
Öregem, ez de ratyi. :uhoh: Még csak nem is hasonlít. :roll:
Ez a scott pilgrim mi a frász? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 03. - 18:23:58
A Pilgrim egy amolyan társadalmi fricska. Egy huszonéves srácról szól, aki rocksztár akar lenni. Amolyan... Ardian Mole tipusú elvont dolog, csak kevésbé szórakoztató. Bár elég komoly rajongótábora van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 03. - 18:58:08
Aha. Köszi a tájékoztatást. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 03. - 19:23:43
Megvan ki játssza Odin papát a Thor filmben:
(http://screencrave.com/wp-content/uploads/2009/06/picture-12.jpg)
az urat Brian Blessed-nek hívják és két dolog miatt kapta a szerepet, egyfelől rendkívül elismert Shakespeare színész, és kiváló a drámai, nagy volumenű karakterek eljátszásában, másfelől a rendező Kenneth Branagh országos puszipajtása. Akinek ismerős a fizimiskája, de nem tudja magában hová tenni, annak megemlíteném, hogy Blessed játszotta Vultan herceget az 1980-as Flash Gordon moziban:
(http://images3.wikia.nocookie.net/flashgordon/images/3/3b/Princevultan.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 03. - 19:28:20
 ;D Tééényleg. Erről a szárnyas képből beugrott honnan ismerős annyira  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Június 03. - 22:20:35
Ja, nekem is beugrott a szárnyas képről, hogy a Flash Gordonban szerepelt. Jó kis film volt az is. ;D
Tök jó amúgy, hogy így beindultak a dolgok a filmek terén, és szép lassan közeledünk az Avengers mozihoz. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 04. - 13:39:57
Remélem Thor majd a filmben is rímekben fog beszélni.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 04. - 13:43:36
Akkor a magyar szinkron halálra van ítélve, kivéve ha klónozzák Romhányi Józsefet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 04. - 13:52:31
Thor hol beszél rímekben? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 04. - 13:56:11
Tehát nem csak nekem ütött szöget ez a fejemben. Lehet, hogy arra gondolt, archaikusan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 04. - 13:58:07
Bocs, nem rímekben, hanem régiesen... :-[ :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 04. - 14:44:51
Frédi és Béni beszél rímekben. :D Meg Axterix és Obelix. ;D
...Meg a Tokkotok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 04. - 16:22:19
A hatalmas fenség vár, Tokkot most messze száll. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 04. - 17:15:49
Thor nem rímekben beszél hanem ilyen szónokisasan :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 04. - 18:10:15
És nem is szónokiasan, hanem régiesen. ;) Nem ugyanaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 04. - 19:09:47
Archaikusan ?  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 04. - 19:14:11
Igen, ezt írtam én is 13:56-kor. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 04. - 20:17:13
De nem archaiksuan írtad. Thor így mondta volna Archaikusan  :hehe:  ;)

Amugy nem olvastam a hsz-d, előző oldalon van és lusta voltam visszalapozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 04. - 20:44:13
Most már aztán. :nezze: ;D

Tehát nem csak nekem ütött szöget ez a fejemben. Lehet, hogy arra gondolt, archaikusan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 04. - 22:01:50
A hatalmas fenség vár, Tokkot most messze száll. ;D

igen :)
Tokkotok az én nevem, az egyik, és másik felem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 07. - 16:00:50
Maga a mindenható Kevin Fiege jelentette be valami most hétvégén zajló képregényes rendezvényen, hogy Edward Norton leszerződött az Avengers mozihoz. Matekozzuk ki hogy ez mit jelenthet: (http://fc02.deviantart.com/fs9/i/2006/044/f/c/You__re_making_me_angry_by_criz.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 07. - 16:05:46
Azt, hogy egy skizofrén palit fog alakítani, aki a létrehozza a Harcosok klubbját. Így viszont valószínű, hogy Brad Pitt is benne lesz az Avengers filmben. Az lenne még a jó, ha bruce Banner is benne lenne, neki is erős skizós hajlamai vannak. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 07. - 16:07:46
Matekozzuk ki hogy ez mit jelenthet: (http://fc02.deviantart.com/fs9/i/2006/044/f/c/You__re_making_me_angry_by_criz.gif)
BosszúangyalokEgyesülnekHogyMegállítsákHulkot-sablont ezredjére is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 07. - 16:10:37
Nem. Nem Hulk lenne a főgenya ez már biztos, de várok a szerdai megerősítésre, mielőtt előhozakodom vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 07. - 16:11:06
Hát ki mondta, hogy a forgatókönyvírók jó matekosok? Ők csak ezt tudják kimatekozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 07. - 17:40:29
Valaki már régebben megpendítette hogy az már unalmas hogy a főhősök kiverik a főgenyákat és ennyi, az jobb móka ha a hősök egymás ellen tolják... Szerintem ez is várható.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 07. - 18:34:47
Ugyanmár, mindenki tudja, hogy a főhösök összecsapnak a sztori elején, majd egyesülnek, hogy szétverjék a főgenyát, aki minimum meg akarja semmisíteni a földet. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Június 07. - 18:43:29
Nem lenne semmi, ha mondjuk Jarvis szerepére vették volna föl.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 07. - 18:45:19
Nekem nagyon bejött a Norton féle Bruce, úgyhogy én örülök ennek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 07. - 18:45:58
Jarvis egy mesterséges intelligencia. Legalábbis a Vasemberben az volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 07. - 18:51:08
Am a képregényben is Jarvis a neve, Vasember szoftverének?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 07. - 19:02:41
Most már igen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 07. - 19:05:07
Annó más volt? vagy ott nem is volt megnevezve?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 07. - 19:56:02
Nem volt MI a páncélban, csak egy egyszerű szoftver, utána meg ott volt az Extremis, szóval nem is kellett bele. Most is csak Pepper Pots páncélja tartalmazza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 07. - 20:02:15
Ahm értem, köszi ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 07. - 20:10:41
Ennek a hírnek örülök. Ha már nincs is a képben a Hulk2 (legalábbis rég hallottam róla), remélem a Vezető lesz a főmufti. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 07. - 21:03:42
Ne egy főgonoszban gondolkodjatok, hanem egy csapatnyiban. De a szerdai hivatalos megerősítésig többet nincs értelme mondanom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 07. - 21:14:05
Jön egy is Roncsderbi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 07. - 21:21:18
Nem is lenne rossz a Wrecking Crew amit Loki toborozna össze és a Vezető látna el technológiával igaz?  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 07. - 21:39:53
Miért, ez lesz? :oh: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 08. - 23:37:59
Amiket Kevin Fiege még megosztott, és hivatalos infók:
(http://fusedfilm.com/wp-content/uploads/2009/02/marvel_studios_logo.jpg)
Vasember 2: A forgatási fázis a félidőbe ért, a dialógusokat felvették, és a most következő hat hétben az akciójeleneteket rögzítik. Scarlett Johansson kezdetben még csak Tony Stark egyik asszisztensét fogja alakítani, majd később Fekete Özvegyként is bemutatkozik.
Az még nem tisztázott kiderül-e róla, hogy kettős ügynök lesz-e, vagy csak simán felölti az álruhát.

Amerika Kapitány: Benne lesz a Kapitány társa, Bucky is. A sztori a második világháborúban játszódik, de nem az egész időszakot öleli fel, csak a háború egy bizonyos szegmensét ragadják ki, nagyjából a D-Nap-ot (normandiai partraszállás - 1944. június 6) megelőző fél évnél kezdődik a dolog.

A Bosszú Angyalai: A stúdió kezdetben csak animációs filmként képzelte el az angyalokat (jó pár évvel ezelőtt lehetett olvasni egy olyan interjút, miszerint 700 millióba kerülne a produkció), de Feige azt mondta várjanak még egy kicsit, először szépen sorban bemutatják a hősöket külön filmekben, aztán eljuthatnak arra a színre, mikor már nem kerül horribilis összegbe a film forgatása. Feige azt is elmondta, hogy a hősök egy nagyobb méretű világkatasztrófa megakadályozása miatt fognak találkozni, csak így van értelme összehozni a bandát. Katasztrófa alatt nem természeti gondokat, hanem valami nagyobb erejű szupergonosz csapat feltűnését érti. Fiege erről pontos információkat még nem mondott el, de akik jelen voltak a sajtótájékoztatón mind úgy értelmezték, hogy Loki és a Wrecking Crew fognak gondoskodni a pusztításról. Hulkot is bekerül az alkotásba, és mellette szóba került a Leader karaktere is.

Thor: Donald Blake karaktere nem lesz benne a produkcióban, a történet pedig a Földön és egyéb világokban játszódik, Asgardot is megismerhetjük. Thort Chris Hemsworth alakítja, ellenfele Loki lesz, akit Tom Hiddleston testesít meg. A filmben hanyagolják a Shakespeare idézeteket, azaz Thor nem a képregényekben megismert stílusban fog beszélni.

Hangyaember: Miután Edgar Wright befejezte a Scott Pilgrim forgatását, befejezi az Ant-Man forgatókönyvet. Valószínűleg ebből a projektből nem fog egyhamar film készülni. Leghamarabb 2012-ben, de egész biztosan csak az Avengers mozi után.

Samuel L. Jacksonhoz hasonlóan Scarlett Johansson, Chris Hemsworth és Tom Hiddleston is több produkcióra írt alá szerződést. Ezek szerint jöhetnek majd a folytatások és nem kell színészváltástól tartani A stúdió hamarosan tesz majd egy bejelentést, hogy az eddig ismert hősök filmes kalandjai mellett milyen más karaktereket láthatunk majd a vásznakon, őket elvileg 2012-ben láthatjuk majd a mozikban.

http://www.slashfilm.com/2009/06/07/marvel-updates-bucky-in-captain-america-two-sided-johansson-another-movie-for-2012/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2009. Június 08. - 23:43:11
Köszi Ben az infókat!
Elég ígéretesek ezek a tervek(?).Jó olvasni, hogy azért szépen fokozatosan építik fel az Avengers mozit.
ennek így van értelme.Ha ügyesek akkor nagyon jó Marvel Moziverzumot csinálnak majd nekünk  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 08. - 23:48:32
Nem csak tervek, ezek a kész alapkoncepciók.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 09. - 00:06:10
Huh de jó ezeket hallani, és ha ezek már fix dolgok akkor semmi félnivalnk sincsen, már csak azok nekk reménykedni, hogy a filmek után nem olyan nyomi és drága figurákat fognak kiadni mint a wolverine film után, klassz lenne egy amkapi és egy thor figura a gyűjteményebe  :brow: :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 09. - 01:30:52
Thor nem archaikusan fog beszélni? Eh... Az úgy akkor... nem jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 09. - 07:36:13
Engem nem zavarna, valljuk be a Thor témában nem jártasak ki röhögnék a moziban...

Ant-man mozi ? Mi a nyűnek ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 09. - 07:42:15
Engem nem zavarna, valljuk be a Thor témában nem jártasak ki röhögnék a moziban...

Biztos lenne olyan csőlátású ember is, de alapvetően csak jobb lenne a film tőle. Megszoknák gyorsan, ha jó a film, amolyan pikáns ízt adna a filmnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Június 09. - 10:47:00
Ismerve a mai mozilátogatók IQ átlagát, közröhej tárgya lenne az a beszédstílus.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 09. - 10:54:01
Én sem szeretem speciel a régies dumáját. Kifejezetten irritál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Június 09. - 10:56:51
Bírtam, amikor Thanos egyszer (talán egy Captain Marvel képregényben) kifigurázta Thort emiatt, hogy nem tud beszélni.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 09. - 12:47:20
Póki is csomoszór meg csodálja és kigúnyolja... ( üvöltözős stb...)

am engem ne mfog zavarni jóh persze úgy lenne igazi de ígyse rosz, lehet a szinkronhangja viszont archaikus lesz  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 09. - 14:19:41
Nem hsizem, pedig jópofa lett volna.
De ahhoz mondjuk egy igen jó forditó is kéne (vagyis már csak kellett volna :roll:), hogy ez muködjön magyarul is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 09. - 14:27:13
De ahhoz mondjuk egy igen jó forditó is kéne (vagyis már csak kellett volna :roll:), hogy ez muködjön magyarul is.

Elég lenne az is, ha valaki elolvasná a magyar Thoros képregényeket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 09. - 14:28:45
Hát az mondjuk egy képregényadaptációnál sem ártana meg, csak sajnos sokszor elmarad. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Június 09. - 14:43:07
SZerintem elég hülyén jönne ki ha az angol szinkronban nem, de a magyarban régiesen beszélne, amúgy én is röhejesnek tartom a régies beszédstílusát, örülök ha nem olyan lesz. Ha még lenne egy poén angolban a beszéde miatt akkor még azt mondom, hogy oké. De tuti valami tájszólásos lenne magyarban , lásd Trópusi Viharban Robert Downey Jr. szlenges beszéde milyen lett a szinkronban. ( nem azt mondom, hogy rossz volt, csak nem igazán illet bele, de meg lehetett szokni)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Június 09. - 14:46:14
Ejnye. Nem tudjátok vala ti, hogy mi vala a jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Június 09. - 15:57:03
Szerintem tájszólás nélkül is lehet régiesen beszélni a magyar nyelvben, nem hinném hogy ez probléma lesz. Inkább az lehet gond, amit írtatok, hogy a laikusok röhögnének rajta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Június 09. - 16:02:18
A laikusok bekaphatják vala.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Június 09. - 16:05:58
Tom: Nem azt mondtam, higy nem lehetne, de szerintem elég nagy esély van rá, hogy inkább úgy oldanák meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Június 09. - 16:16:44
Hát, azért egy viharisten ne beszéljen már úgy, mint egy tukkó paraszt... :hehe: Az oké, hogy a szerep szerint Downey egyszerű vót mint az ásóbot, meg nem stresszölt, de azért Thor beszéljen fennkölten, ha már isten vala. ;D Vagy ha a fordítók nem akarják erőltetni a dolgot, akkor inkább beszéljen töknormálisan, de tájszólásban semmiképp se.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Június 09. - 16:24:31
Igazat szólottál vala.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Június 09. - 16:25:25
Sepi már átszokott a régies beszédre. ;D Én is egyetértek Tom. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 09. - 16:36:34
Pediglen régiesen szólni nem valék oly nehéz, milynek gondolnátok vala, az emberfiának csak kicsit kell gyakorolnia, s lőn, máris úgy szólék, mint bármely ősünk.
Vala.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Június 09. - 16:41:24
Az egyik film szinkronjában volt a kedvenc mondatom  régies beszédben: "Netán történt vala vele valami?"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Június 09. - 16:44:55
Talgaby, mutasd meg eme kétkedőknek vala azt a tönténetet, melyben Thorral veszekvén Odin ama bő nadrágján.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 09. - 17:29:39
Azt szerintem még nem rakánk ki vala, valahol mappámban pihenék, még több Marvel Minire várakozván. De ám légyen meg akaratod, nemes tagtársam, Sepi, eme oktalanok elé tárám a kérvényezett oldalt:
(http://halozsak.tlof.hu/_mas/upload/talgaby/!Kesz_cuccok/MM%20-%20Vasemberek/MM_Iron_Men_08.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Június 09. - 17:41:06
Háh, ez hatalmas. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2009. Június 09. - 20:44:28
Az nem kifejezés!
Ez űber király volt  :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 09. - 23:43:47
Hát én ezen bizony mondom barátim elcsöppentenék egy pisicsöppet az pendelyem tájékán vala az hatalmas derültségemben.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 10. - 13:14:25
Öregem, ezek marha jó hírek. :oh: A régies beszéd hiánya tényleg furcsa lesz, de mindegy.
Ez az oldal meg hatalmas. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 10. - 17:02:05
Köhm... nem is tudom kik fikázták a mestert... ezekután meg it tszakadnak ezen a hétköznapi oldalon... mert a mesternek nincs nehezére ilyeneket kitalálni!
köszönnyük Chris hogy megrajzoltad, megírtad és elküldted ezt nekünk és köszönjük, hogy megengedted hogy lefodítsák ezek a kedves emberek a mi nyelvünkre (vala)  ;D

amúgy ezt összeszeditek egy csokorba? mármint ezt a mini gyűjteményt és közlitek majd a zsákon is? ugye?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 10. - 17:05:43
Azt szerintem még nem rakánk ki vala, valahol mappámban pihenék, még több Marvel Minire várakozván.
Szerinted ez a mondat mire utal? ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 10. - 17:10:53
 ;D AKKOR JÓ, csak nem akartam elhinni a saját szememnek, jobb volt hogy valaki megerősített benne ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Június 10. - 17:55:57
Szerintem annyira nem vicces ez az oldal, vannak ennél sokkal poénosabb Mini Marvel képsorok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Június 10. - 18:11:10
Ez így vala, de csak eme oldalon tevék említést ama midgardi rap muzsikáról, és a bő gatyákról.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 10. - 19:01:22
Persze hogy van sok jó mini marvel képsor, szerintem ez se a rosszak közé tartotozik, és még a maygar beírás is emel a szinvonalon ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 11. - 16:26:23
Én most olvastam el az új filmes híreket, köszi Ben! Alig várom már eme filmeket. :D
Ez a MM strip tényleg hatalmas vala! :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 23. - 23:58:15
Amíg a külföldi oldalak is meg nem erősítették nem akartam bedobni, de most már igazolódott a hír, miszerint Antal Nimród a legesélyesebb a Predators megrendezésére.  :brow:
http://www.aintitcool.com/node/41495
http://www.slashfilm.com/2009/06/23/nimrod-antal-to-direct-predators/
Mi magyarok leginkább a Kontroll című filmjét ismerhetjük, de Amerikában már jegyzik őt, Az elhagyott szoba című filmje szép sikereket ért el,és idén mutatják be az Armored című moziját, trailer lent:
https://www.youtube.com/watch?v=uEV7bTWpG8w
azért dolgozik bennem a kíváncsiság, hogy egy honfitársunk mit tudna kihozni a Predators project-ből.
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/avp_babies.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 24. - 07:28:17
Antal nimródról a kontroll alapján én azt gondolnám, hogy a humorosabb jelenetekhez ért jobban. De remélem egy predator filmbe nem akar hasonló jeleneteket tenni. pl a az ellenőr találkozik egy drogos predatorral, aki nem akar jegyet adni, mire a kommandós ellenőr előkap egy csontfűrészt, a predator pedig egy injekciós tűt, és azzal hadakoznak...
De azért dicséretes, hogy Antal Nimród betört hollywoodba, remélem összejön neki 1-2 igazán sikeres vagy elismert film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 24. - 08:01:29
Azt a filmjét láttam amit Kate Beckinsale-el forgatott. Egész izgalmas és nézhető volt, az meg hogy egy filmben mennyi poén van inkább a forgatókönyvön múlik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 24. - 08:04:51
Azon is, de nem tudom, a kontrollnak mennyire volt hasonló a forgatókönyve a végeredményhez. Szerintem abban a filmben elég sok rögtönzés lehetett. De csak feltételezésnek írtam az előbb, lehet hogy Antal Nimród egy nagyon komoly és sokoldalú rendező, de én csak azt a filmjét láttam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 24. - 08:24:33
Nem tudom még, mi lesz belőle.
Az tuti, hogy a legutóbbi Predatortól csak jobbat tud csinálni, mert az AVP 2-től rosszabb filmet összehozni fizikai képtelenség (egyesek szerint Rodriguez elsírta volna magát, ha meglátja azt a scriptet a Planet Terror forgatása közben), ha egy majmot leültetsz az írógép elé, tuti jobb forgatóókönyvet ír.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Június 24. - 08:32:30
Szerintem egy tehetséges rendező bármilyen témából, és bármilyen kategóriában tud jó filmet csinálni. Ez az Armored így elsőre jónak ígérkezik, a szereplőgárda is elég jónak tűnik.  ;)
Persze a jó forgatókönyv az bizony előfeltétel, szerintem az AvP 2-ből senki nem tudott volna többet kihozni. Mondjuk egy normális rendező az elolvasása után szerintem röhögve/sírva menekült volna. Én legalábbis ezt tettem volna.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 24. - 09:17:12
Holloo-nak van igaza, nemhiába a rendező nevét jegyzik minden létező filmhez, ő az, akin rengeteg múlik. Egy pocsék forgatókönyvből, Steven Seagal- és Hayden Christensen-féle színészi tehetségnek minden csíráját nélkülöző szereplőkből is ki lehet hozni egy jó filmet. Legfeljebb a jobb alapanyag jobb indítási feltételeket ad. Egy ötlet hiába jó/rossz, minden a megvalósításon múlik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 24. - 09:40:12
Jó példa a legelső Alien film, a legenda szerint olyan sz*r volt a forgatókönyve, hogy a világon senki sem vállalta, aztán jött Ridley Scott, és egy sikerfilmet csinált belőle.

Ja és igenis a régi Seagal filmek is szerintem jók voltak, csak ő nem vette észre, hogy már vagy 15 éve abba kellett volna hagynia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 24. - 09:47:31
Ááá, Segal azért siklott ki mert átment nagy természetvédőbe. (Lsd lángoló jég) Minden filmjébe vmi kis greenpeace meg világbéke tanítást akart rakni csak nem nagyon férnek ezek össze egy csonttörő és izület gyilkos harcművésszel. "Ne szemetelj mert jön Steven Segal és szétzúzza a válladat..."
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 24. - 09:50:50
Áá, akkor te még nem láttál, a mostani feka Seagal filmek közül egyet se, ahhoz képest a greenpeaces Seagal féle dolgok oscar dijjas filmek.
Mostanában kábé minden évben kijön vagy 2-3 olyan Seagal film, amiben van egy jóságos feka spanja, és ketten összecsapnak a gonosz feka maffiózókkal, miközbn a rendörség is üldözi őket. Ja és a Seagal folyamatosan nagykabátot hord, mert már annyira elhízott, meg parókát. Kedvenc nagykabátos Seagal jelenetem asszem a Sebhelyek című filmben volt, ahol a rendőrök keménykedtek egy zuhanyzóban, mindenki félmeztelenül, meg törölközőben volt (ment az izomshow ezerrel), de a Seagal nagykabátban (felhajtott gallérral, hogy ne látszódjon a pulykanyaka).
A maga módján az ilyen ne szemetelj, mert elver a Seagal filmeknek azért volt még egyfajta hangulata.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Június 24. - 09:56:47
Világbéke és válltörés egész jól működött a Kung-fu-ban vagy 50 évig.  ;D Az újabb Seagel filmek közül nemrég láttam egyet és az nem volt annyira rossz. Valami halott vagy, vagy ölj meg mindenkit vagy valami ilyesmi kreatív címe volt.  ;D Egy haverjával becsukták őket a börtönbe ott meg jöttek a terrorísták kiszabadítani egy halálraítéltet, de Seagal mindenkinek szétzúzta a vállát.  :D Most ez így elég bénán hangzik, de tényleg nem volt rossz film.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 24. - 10:01:24
Nálam még mindig a Cockpuncher a világ legjobb Seagal filmje, ahogy abban elvalagazza az ellent az mesteri.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 24. - 10:03:12
Az nekem még kimaradt, de az olyan szintű önparódiának tűnik, hogy megérne egy próbát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 24. - 10:05:51
Azért tűnik annak, mert az is. Arra az egyszerű alaptézisre épül, hogyha Seagal-t körbefogja az ellen, golyszin vág minden szerencsétlent.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 24. - 10:16:58
Amúgy szerintem a korai filmjei a legjobbak, amikor még nem volt velős mondandó, állat, vagy környezetvédelem, sz*r poénok, csak kőkemény darabolás.
Komolyan mondom megnézni egy ilyen filmet (Nico, Őlve, vagy halva, Halálra jelölve, Törvényre törve, az első négy szerintem legjobb filmje) kábé azzal van egy szinten, mintha Garth Ennis féle Punishert olvasnánk. Mert nem az a szórakoztató, hogy milyen jók ezek a filmek, hanem, hogy milyen elborultan, abszurd módon kemények (kiherélés katanával, szemkinyomás hüvelykujjal prömier plánban, meg ilyenek).
Aztán valóban a Lángoló jéggel kezdett el szétesni minden, de szerintem a Patrióta volt az igazi mélypont (a filmet Seagal a saját birtokán forgatta !), azótta csak űber sz*r filmjei vannak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 24. - 10:43:55
Én imádom a Tisztítótüzet is. Az is feka team-up, de Keenen Ivory Wayans olyan dumákat levág benne, hogy bármikor szétröhögöm rajta az agyam ("fekete orosz" ;D). De még ez se feledteti azt a tényt, hogy amúgy a jó öreg Seagalnak zéró színészi kvalitása van. De egy jó film még ezt is feledtetni tudta. Bár a van Damme-mal közösben már nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Június 24. - 10:52:49
Amúgy szerintem a korai filmjei a legjobbak, amikor még nem volt velős mondandó, állat, vagy környezetvédelem, sz*r poénok, csak kőkemény darabolás.
Komolyan mondom megnézni egy ilyen filmet (Nico, Őlve, vagy halva, Halálra jelölve, Törvényre törve, az első négy szerintem legjobb filmje) kábé azzal van egy szinten, mintha Garth Ennis féle Punishert olvasnánk. Mert nem az a szórakoztató, hogy milyen jók ezek a filmek, hanem, hogy milyen elborultan, abszurd módon kemények (kiherélés katanával, szemkinyomás hüvelykujjal prömier plánban, meg ilyenek).
Aztán valóban a Lángoló jéggel kezdett el szétesni minden, de szerintem a Patrióta volt az igazi mélypont (a filmet Seagal a saját birtokán forgatta !), azótta csak űber sz*r filmjei vannak.

Abszolúte egyetértek !
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 24. - 12:43:09
Holnap délután fogom megnézni a transzformert ;) majd számíthattok kis spoileres élménybeszámolóra is ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Június 24. - 14:23:56
Az elhagyatott szoba valójában rém gyenge film volt. A rendezése is. Jó, hogy AN kijutott Amerikába és jegyzik, de horrort nem kéne adni neki. Persze nekem 8, mert Predátort úgyse hiszem, hogy megnéznék, eddig se láttam egy félnél többet belőle...
Seagalnak pedig szerintem egyetlen egy jó filmje volt, az Ölve, vagy halva. Az összes többit, amit még láttam tőle Nico, Halálra jelölve, Törvényre törve, mind gáz volt, de a Nico a leginkább. Az én szememben az az ember egy trágyadomb. Majd a klubbon elmesélem, hogy miért, ha érdekel valakit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 24. - 14:41:05
számomra is az, de engem azért érdekel.   :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 24. - 21:45:13
Bár a van Damme-mal közösben már nem.
Abból elvileg nem lesz semmi, elvileg Seagal kiszállt. Pedig megnéztem volna. :-\

Seagalnak pedig szerintem egyetlen egy jó filmje volt, az Ölve, vagy halva. Az összes többit, amit még láttam tőle Nico, Halálra jelölve, Törvényre törve, mind gáz volt, de a Nico a leginkább. Az én szememben az az ember egy trágyadomb. Majd a klubbon elmesélem, hogy miért, ha érdekel valakit.
Engem is érdekel. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Június 25. - 00:29:33
Legalább megvan a téma.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Június 25. - 07:42:48
Azért Van Damme sokkal jobban lecsúszott, mint Seagal. Az ő filmjei valóban nézhetetlen, "no költségvetés" filmek. Pont ezért született meg a JCVD című alkotás, amit mindenkinek ajánlok. Van Damme önkritikája a film, a morbid poénokon én szétröhögtem magam.  ;D A Damme-Seagal kombóról nem is hallottam, de valami Stallone-Lundren-Van Damme meg mittudoménmégki kommandó filmet állítólag készítenek. A 80-90-es évek brutál kommandó filmjei alapján.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 25. - 08:30:57
Hidd el, a mostanság futószalagon öntött Seagal filmek sem különbek, mint mondjuk VanDamme alkotásai.
Van Damme legalább nem hízott el úgy, hogy még a bőrkabát is feszül a tekintélyes pocakján.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 25. - 09:27:17
Heh, pedig ha mást nem, a közös JCVD-Seagal trailerét érdemes megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=oOXI5c88HbM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 25. - 10:37:50
Idézet
Stallone-Lundren-Van Damme meg mittudoménmégki kommandó filmet állítólag készítenek. A 80-90-es évek brutál kommandó filmjei alapján.
Ott lesz abba még Eric Roberts, meg Mickey Rourke plusz lesz benne Arnie cameo. de Van Damme nem lesz benne szerencsére.
Hát nemtom, Segal is ugyanúgy lecsúszott mint ő. Van Damme legalább nem hízott el. De most ki lepődik meg ezen amúgy? Egyikük sem a színészi tehetségük miatt csúszott le, hanem mert már nincs is igény az olyan filmeke, amikre a 80-as, 90-es években. Ha Sly meg Arnie nem korosodik, amúgyis kiestek volna a passzból ők is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 25. - 10:44:10
Idézet
Stallone-Lundren-Van Damme meg mittudoménmégki kommandó filmet állítólag készítenek. A 80-90-es évek brutál kommandó filmjei alapján.
Ott lesz abba még Eric Roberts, meg Mickey Rourke plusz lesz benne Arnie cameo. de Van Damme nem lesz benne szerencsére.
Ja, Van Damme nem lesz benne, de Statham és Jet Li igen.
JCVD új filmjeit még annyira nem láttam, de a Maga a pokol nagyon tetszett tőle, ami 2003-as. Seagal új műveit viszont volt szerencsétlenségem, anyám Seagal-fan, úgyhogy gyűjti ezeket. Egy-kettő még nehezen nézhető, de pl Égszakadás, Terror a tenger alatt, Idegen... Valamelyiken még el is aludtam. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Június 25. - 11:15:00
TG: ez hatalmas ez a paródia, és még hasonlítnak is a "színészekre" . :lol: :hehe: Steven faarca, JCVD "sunyi" mosolya.... Nagyon komoly. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 25. - 14:35:46
Ezt a Seagal hasonmás faszit már máshol is láttam, de nagyon kemény az tuti.
Csak kicsit még jobban el van hízva, mint Seagal, de az idő neki dolgozik, mert még max 5 év, és az igazi Seagal is pont így fog kinézni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Június 25. - 17:25:13
Ha tippelnem kellene, ezekben láttad őt valahol:
http://www.youtube.com/watch?v=WEkfnrUI5Z8
http://www.youtube.com/watch?v=bTi0A3BF0i4
http://www.youtube.com/watch?v=mXx3_ykUpfY
http://www.youtube.com/watch?v=d82j_Qfp_VA
http://www.youtube.com/watch?v=Rw41SysnHmE
http://www.youtube.com/watch?v=hHzkNyyI9_4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Június 25. - 19:39:56
Hú, de durva a másodikban még  David Carridine  is feltűnik :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Június 26. - 19:27:07
Egy kis Smallville :D
9. évad: szeptember 25-én jön Metallo
A sorozat 9. évadja szeptember 25-én, pénteken rajtol a tengerentúlon. A szezonpremierben pedig máris feltűnik Metallo, Superman egyik legkomolyabb ellenlábasa. A gépies rosszfiút Brian Austin Green fogja játszani, akit legutóbb a Sarah Connor Krónikái című Terminator-sorozatban láthattunk. Metallo visszatérő karakter lesz és legalább két epizódban fog szerepelni.
(http://www.tvfanatic.com/images/gallery/brian-austin-green-pic.jpg)

Zod visszatér a 9. évadban
A Smallville alkotói egész nyáron keresték a 9. évadba főszereplőként visszatérő Zod tábornok megformálóját, nemrég pedig megszületett a döntés! A szerepet a 32 éves angol színész, Callum Blue kapta. A szakmát a Mountview Theatre Schoolban kitanult Blue olyan elismert produkciókban tűnt fel eddig mint a Tudorok, vagy a Haláli Hullák (Dead Like Me).
(http://static.tvguide.com/MediaBin/Galleries/Imported/BioPix/Ma/bio03/callum-blue.jpg)

Izgalmas pletyka: sorozatlezáró film jön?
Az Ain't It Cool News érdekes pletykával dobta fel a napot. Informátoruk szerint 2010 Karácsonyára egy Metropolis című projecttel készülnek a Smallville alkotói, amely vélhetően egy tévéfilm lesz. Az AICN szerint ez azt jelentheti, hogy a 9. szezonnal 2010 májusában befejeződik minden idők egyik legsikeresebb élőszereplős televíziós képregény-adaptációja, a Smallville. A Karácsonyra elkészülő Metropolis pedig egyfajta lezárás lesz. Pár évvel a sorozat lezárása után játszódna. Ajándék lenne a kilenc évig kitartó nézőknek. (kivéve Bent ;D ) Emellett vélehetően a CW sem járna rosszul vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Június 26. - 20:40:06
Ajándék lenne a kilenc évig kitartó nézőknek. (kivéve Bent ;D )
:lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 27. - 13:34:56
Érdekes hírek, köszi Mike. ;)
A TV2 vajon mikor akarja elkezdeni a 8. évadot?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Június 29. - 08:08:29
Ha tippelnem kellene, ezekben láttad őt valahol:
http://www.youtube.com/watch?v=WEkfnrUI5Z8
http://www.youtube.com/watch?v=bTi0A3BF0i4
http://www.youtube.com/watch?v=mXx3_ykUpfY
http://www.youtube.com/watch?v=d82j_Qfp_VA
http://www.youtube.com/watch?v=Rw41SysnHmE
http://www.youtube.com/watch?v=hHzkNyyI9_4
Ezek a videók hatalmasak.  :D A kung-fu paródia a legnagyobb.  ;D És még megboldogult David C. is benne van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Június 29. - 15:06:34
Aki nem szeretné előre tudni, hogy Stan Lee miként fog feltűnni a Vas 2.-ben most ne olvasson tovább, mert :spoiler:

Stan Lee lesz Larry King

Stan Lee a Marvel képregényekből készült filmekben egy-egy cameo erejéig fel szokott tűnni, pl. A hihetetlen Hulkban Bruce vérével fertőzött üdítőt ivott, a Pókember 3-ban Peter Parkernek mondott úgy 1-2 mondatot.  A Kevin Smith által rendezett Shop Show-ban önmagát alakította. Legközelebb pedig a Vasember 2-ben láthatjuk majd, amiben a Larry King Live című showműsor vezetője lesz.  :brow:

A filmben egyik vendége Tony Stark (Robert Downey lesz és a legutóbbi fejlesztéseiről faggatja majd a multimillárdost. Itt mutatja be Stark az új fekete páncélzatot.  :brow:

Nem tudni King miért nem alakítja saját magát, de nemes gesztus hogy átengedte Lee-nek ezt a lehetőséget.
http://www.cinemablend.com/new.php?id=13743
Amúgy ő (http://z.about.com/d/talkshows/1/0/A/-/-/-/larry.jpg) lenne Larry King
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 29. - 16:19:36
Hm, ez érdekes, akkor Stan-nek ez lesz az eddigi leghosszabb szereplése képregényfilmben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Június 29. - 21:50:34
Lehet, hogy ez lesz a leghosszabb de a legjobb szerepe akkor is a vas 1 ben volt a két dögös maca oldalán  :hehe: bár szerintem most sem lesz 2-3 kérdésnél több szerepe az öregnek ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Június 30. - 08:07:59
Hát szerintem meg az F4 2-ben volt a legjobb jelenete, amikor nem engedték be az esküvőre.  És a Hulk 1-ben se rossz, amikor jönnek biztonsági őrként Lou F-el.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Június 30. - 09:08:56
Szerintem is pont az a kettő a legjobb. A bronzot meg a Shop Show viszi.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 30. - 09:15:19
a régi hulk filmben is feltűnt, amikor el akarták ítélni Bill bixbyt, de lou ferrigno nem hagyta. :)
https://www.youtube.com/watch?v=gFmCBOrNJ8c
(ott ül a tanúk padján)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Június 30. - 09:28:29
Hát igen kicsit más a színvonal, mint a maiaknál.  ;D De az a botos jelenet elég jó volt. Lou tényleg elég bamba arcot tud vágni.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Június 30. - 12:56:24
Hú, de nagyon rossz volt ez a Hulk jelenet. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Június 30. - 16:12:03
Én bírtam lou ferrignot hulk szerepében, csak ne lett volna az idétlen parókája...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 30. - 17:04:18
Végülis kemény szerepet kellett neki bemutatni. :D Fura, biztos megirigyelte a színészi karriert Arnoldtól, ha már a Mr. universe versenyen nem tudta legyőzni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 30. - 17:31:08
De utánna ő is volt párszor Mr Univerzum.
Mondjuk nem éppen egy szinten van a kettejük filmes karrierje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Június 30. - 17:32:46
Persze, azt nem is mondtam. Amúgy csak egy évben mentek egymás ellen, és szerintem simán jobb volt mint Arnold. Csak hát mindneki tudta, hogy az Arnie utolsó éve, sorozatban nyert vagy 7 címet, ha megszakadt volna Ferringo, akkor is Arnienak adták volna a címet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Június 30. - 17:54:31
Furi, Hulknak miért nem lett szakálla? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 30. - 18:07:53
Persze, azt nem is mondtam. Amúgy csak egy évben mentek egymás ellen, és szerintem simán jobb volt mint Arnold. Csak hát mindneki tudta, hogy az Arnie utolsó éve, sorozatban nyert vagy 7 címet, ha megszakadt volna Ferringo, akkor is Arnienak adták volna a címet.
Szerintem két másfajta izomzatu ember voltak ők, de hogy Lou volt a nagyobb, az nem kérdés.
Amúgy 6 címet nyert egyhuzamban, és utánna visszavonult (75-ben az említett verseny után), de aztán 80-ben mégis indult még egyszer (ekkor forgatta a Conan-t, úgyhogy ebben a filmjében a legdrabálisabb, mert itt versenyformában van), és azt is megnyerte, így lett 7-szeres bajnok, amit azóta se múlt felül senki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Június 30. - 18:14:46
Hát néhány helyesbítés ;) A cím Mr. Olimpia (a profi testépítők legrangosabb díja ;) ) és Arnold rekordját megdöntötték. Egy bizonyos Lee Haney, aki nyolcszor nyerte el a díjat.  ;) Azóta lehet ezt is megdöntötték már nem tudom...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Június 30. - 18:18:39
Megdöntötték már, na ezt se tudtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Július 11. - 13:26:01
Ryan Reynolds lesz a Zöld Lámpás.
http://www.slashfilm.com/2009/07/10/ryan-reynolds-is-the-green-lantern/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 11. - 13:35:25
Amivel megdönti mindenki rekordját, és már 3 különböző képregény karaktert játszhat el.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Július 11. - 15:29:19
Régebben még Flash-nek volt beharangozva. :headscratch: Szerintem jobban illet volna hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Július 11. - 15:36:00
De aztán felpróbálta a gyűrűt, és kiderült, hogy az jobban áll neki.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Július 14. - 15:14:03
Múlt héten még három jelölt volt a Zöld Lámpás szerepére: Bradley Cooper (Másnaposok), Ryan Reynolds (Nász-ajánlat) és Justin Timberlake. A hét elején azonban kiderült, hogy ki húzhatja fel a figura gyűrűjét, ő pedig nem más, mint Reynolds, akinek már van gyakorlata képregényfilmek terén, legutóbb ő játszotta Deadpoolt a Wolverine-ben és a Penge 3-ban Hannibal King-et.

Nehezen egyezett meg a producer, Donald De Line, a rendező, Martin Campbell és a stúdió, mivel a feleknek más-más volt a favoritja, de aztán csak közös nevezőre jutottak.

A Zöld Lámpás forgatása januárban kezdődik Ausztráliában, a költségvetése pedig 150 millió dollár lesz, amiből a stúdió próbál még lefaragni. Reynolds a film előtt még letudja a Buried produkciót, ami gyakorlatilag egy one-man show lesz.

Paul W.S. Anderson a Mortal Kombat számítógépes játékból tetszetős mozit rittyentett össze. A második rész 1997-ben érkezett, ez már nem szerepelt jól a kasszáknál. A harmadik felvonás már évek óta be van tervezve, a rendezés jogát pedig  Christopher Morrison kapta meg. Hogy mikor jön a MK3? Chris Casamassa fekete öves karate-edző, kaszkadőr és színész azt mondta, hogy szeptemberben indul a forgatás. Casamassa az első MK filmben és a Mortal Kombat: Conquest sorozatban Skorpiót alakította.


2004-ben, 5 évvel ezelőtt érkezett a Penge: Szentháromság, amelyhez nagy reményeket fűztek. A benne bemutatott Nightstalkers csapattal külön spin-off filmet terveztek, amiből nem lett semmi, a Pengéből készült sorozat pedig megbukott. Negyedik részről nem esett szó, Wesley Snipes pedig már dvd-n űzi az ipart és a hatóság elől "bujkál" adócsalásért.

Most azonban úgy tűnik, hogy megint próbálkoznak. Stephen Dorff úgy nyilatkozott, hogy előzményfilmet készítenek a Pengéből, a középpontban pedig Deacon Frost lesz, aki az első részben volt a főgonosz. "A prequel Deacon történetét meséli el. A rendező (Stephen Norrington) egy teljesen új trilógiát gondolt ki. Remélhetőleg jövőre el tudjuk kezdeni a forgatást" -mondta Dorff.

Norrington A szövetség óta nem forgatott filmet, jelenleg A hollón dolgozik, ennek forgatókönyve még júliusban elkészül és teljesen más sztorija lesz, mint az eredeti, 1994-es produkciónak és a stílusa inkább dokumentarista lesz. Stephen Dorff a Penge első része óta nem szerepelt sikeres moziban.

Jordan Kerner hét éve próbál tető alá hozni egy olyan egészestés mozit, amelynek főszereplői a Hupikék Törpikék (Smurfs). Tavaly nyáron jelentették be, hogy megszerezték a jogokat, a forgatókönyv megírását pedig J. David Stemre és David N. Weissre (Shrek 2) bízták, majd miután végeztek odaadták még Audrey Wellsnek (Az őserdő hőse), hogy pofozza ki. A filmet úgy képzelik el, mint a Roger nyúl a pácban vagy a Space Jam produkciókat, azaz az animációs figurák mellett élőszereplők is feltűnnének.

Úgy tűnt, hogy a rendezést Colin Brady vállalja, de ő hónapokkal ezelőtt visszaadta a lehetőségeket. Kerner pedig megtalálta az utódját, ahogy ő fogalmazott választottja egy brilliáns direktor: Raja Gosnell.

Gosnell korábban olyan műveket tett le az asztalra, mint pl. a Reszkessetek betörők 3, Gagyi mami 1-2 és a Scooby-Doo. (Egyik jobb mint a másik  :roll: ).

A Hupikék törpikéket 2010. december 17.-én küldik a mozikba.


2002-ben mutatták be a népszerű zombis számítógépes játék alapján készült Resident Evil filmet, hozott is világszerte 102 millió dollárt. A folytatása két évre rá érkezett, szintén Paul W.S. Anderson rendezésében, ez pedig már 129 milliót fialt a kasszáknál. 2007-ben Anderson helyett a jobb napokat is látott Russell Mulcahy (Hegylakó) dirigálta le a harmadik felvonást, ami már 147 milliót termelt. A befejezés után rebesgettek egy lehetséges spin-off-ot, ahol már nem Milla Jovovich a főhős, hanem a harmadikban látott konvojt követte volna a történet.

Eltelt két év és semmi mozgolódás nem volt tapasztalható a Resident Evil mozifilm háza táján...egészen mostanáig. A Screen Gems és a Sony újra összeáll, hogy elhozza nekünk a következő epizódot. Paul W.S. Anderson írja a forgatókönyvet, valószínűleg producerként is részt vesz a film elkészítésében (mint ahogy az eddigieknél is tette), de a rendezői széket más foglalhatja el.

Milla Jovovich pedig ismét jelen lesz, ugyanis úgy nyilatkozott, hogy ez év végén kezdik a forgatást.

Június végén jött a hír, hogy állítólag van egy lista, amelyen hét rendező neve olvasható, ezen direktorok esélyesek arra, hogy elkészítsék a Predators filmet. Először még Neil Marshallt (Végítélet) emlegették, majd kiderült, hogy Antal Nimród vezeti a mezőnyt, a többiek csak mögötte sorakoznak. Nem bizonyult kacsának a hír, Nimród el is vállalta a rendezést, jövőre tehát az ő neve tűnik fel a film elején és szintén őt fogják darabokra szedni a kritikák és a rajongók.

Források: slashfilm, comicbookmovies, superherohype, moviechronicles.com
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Július 14. - 15:59:41
Green Lanthern a Deadpool csávóval ? Jöhet.

MK3 ? Minek ?

Penge prequel trilogia Frostra építve ? Ezt van aki komolyan gondolja ?

Supikék törpikék animált mozi ? Ezt van aki komolyan gondolja ?

RE4 jöhet.

Predators: KELL !  ;D Ráadásul magyar rendező, hozza már el a helyszínt is Budapastre  :D Eltudnék képzelni egy Parlamenti hentelést. Vagy egy kis Gellérthegyi marcangolást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 14. - 16:27:35
a zöld lámpás meg deadpool elég más kaliberü karakter, kissé fura lesz látni az idétlen deadpool szerepl után egy másik szuperhőst játszva reynoldsot, aki amúgy sem a komolyságáról híres.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Július 14. - 16:38:31
Ez a Justin Totálbúzalék csak poén volt ugye Ben? Ép embernek fel sem merül az ő neve egy filmnél sem, ha ő lett volna akkor... :angered: :censored: :vensoap: :finger: :shocking: :omg: :wacko: :yucky: :pokoszton:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Július 14. - 17:40:35
Akkor is megnézted volna  :twisted:

De biztos nem volt komoly.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Július 14. - 20:11:58
Eltelt két év és semmi mozgolódás nem volt tapasztalható a Resident Evil mozifilm háza táján...
Hogy a rákba ne lett volna mozgolódás, elkészült közben az első nem csupán "name only" Resident Evil mozifilm, a Degenerations, ami igaz, hogy csupán animációs film (így legalább nem kellett félni attól, hogy hasonlítanak-e magukra a főhősök), de számomra ott van a 3 legjobb játékprogram adaptáció között.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 14. - 20:40:37
Csakhogy az a Capcom műve, amit szándékosan az RE5 reklámjának szántak. Nincs semmi köze az amerikai filmsorozathoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 14. - 20:59:44
De a RE-höz van. :) Szerintem is tök jól sikerült, bár én az első mozifilmmel is nagyon meg vagyok elégedve. Többszöri megnézés után...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 14. - 21:38:26
Első mozifilmet én imádni. Jó kis sztori, jó szereplők (Michelle Rodriguez :sweetheart:), esznéletlenül, de valami über ütős zene - haverral csak azért mentünk vissza moziba, hogy ott halgassuk meg a főcím alatti számot - mi kell még?
Az animációs is pazar volt. És ha a Capcom valami nagyon faramuci szerződés következtében átadná az esetleges folytatásokat készítését a Square animációs részlegének, tökéletes lenne (mert egy hibája van, amit a Capcomnál már sok éve nem tudnak megoldani... iszonyat darabos a mozgás, és ez a játékaikban is elég nagy gondjuk, mondjuk itt látszott is, hogy a játékbeli filmbetétekért felelős gárda hozta össze.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Július 15. - 08:16:27
MK3-ra kíváncsi lennék, remélem az első rész színvonalán mozog majd a film.

Green Lantern Ryan R-el, hát nem tudom. Így elsőre nem igazán illik hozzá a szerep, de hát majd meglátjuk mit hoz ki belőle.

Penge előzmények: Hát ezt el se tudom képzelni. Tehát tulajdonképpen egy olyan Penge film, amiben nem szerepel Penge. Érdekes. Mondjuk, ha jól összehozzák, érdekes vámpíros történetet lehet kerekíteni ebből, de ez már akkor sem Penge. Egy Éjcserkész eredet vagy folytatás filmet szívesebben megnéztem volna.

Penge sorozat: Voltam olyan bátor és végignéztem a dolgot. Ott követték el a hibát, hogy az első 3 résznél az embernek nagyon "ezt már láttam a moziban, sokkal látványosabban" érzése van. A sztori igazából utána kezdődik és nem is rossz, sokat meg lehet tudni a vámpírklánokról, Penge gyerekkoráról stb.

RE filmek: Szerintem jók lettek, mégha a harmadik már erősen el is távolodott az eredeti sztoritól. De legalább felbukkan végre Wesker. Egyébként az első és a második film nekem nagyon tetszett, mind zeneileg, mind történetileg telitalálat. Az animációt külön kategóriába sorolnám, ha lehet még jobb, mint a filmek. És végre a játékból ismert szereplők osztják az észt benne.

Capcom átvezető darabos lenne? Hát én már sok Capcom játékot nyomtam végig, és nemhogy nem vettem észre, de ezt még nem mondta senki.  ;D Átvezető animban a Square után ők a legjobbak, és aki már nyomta Devil May Cry 3-4-el az lehet ezt az állításomat is kétségbe vonja.  ;)


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 15. - 10:19:38
A Square mellett nagyon darabosak. Pláne néhány éve, a korábbiakkal összehasonlítva. Már az RE3-nál is feltűnt, hogy az Re2 videói korhoz képest nagyon jók voltak, a következő részben meg már eléggé robotos volt a mozgás sok helyen. Néha olyan, mintha mindent a játékra szánnának, aztán jön a többi, ahogy jön. A DMC-nál talán csak több idejük volt, mert azok amúgy se a végeláthatatlan játékidőről híresek. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Július 15. - 10:28:21
Ez a Justin Totálbúzalék csak poén volt ugye Ben? Ép embernek fel sem merül az ő neve egy filmnél sem, ha ő lett volna akkor... :angered: :censored: :vensoap: :finger: :shocking: :omg: :wacko: :yucky: :pokoszton:

Pedig komoly mint a hererák.
http://www.superherohype.com/news/greenlanternnews.php?id=8494
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2009. Július 15. - 11:41:30
Na ne! :ohmy:

Ez rosszabb, mint egy rémálom. :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 15. - 11:58:46
Ez rosszabb, mint egy rémálom. :ohmy:
Micsoda roszabb?

egyébként nem tudom már megállni, hogy beírjam, hogy szerintem Justin Timberlake jó színész, fiatal, és még sokkal jobb is lehet belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Július 15. - 22:30:20
Oké akkor Parist Supergirlnek...  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 15. - 22:34:52
A kettő finoman szólva sem egy kategória.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Július 16. - 08:33:28
A DMC-nál talán csak több idejük volt, mert azok amúgy se a végeláthatatlan játékidőről híresek. ;D
Mert a resident evilek aztán marhára a hosszú játékidőről híresek. ;) Örül az ember, ha valamelyik rész első végigvitelre túllépi a 7 órát (velem ilyen még csak a 4, és a GC-s Remake esetében fordúlt elő, mert ottt nagyon meghízlalták az eredeti sztorit), pedig már több, mint 10 resi játékot vittem végig.
Szóval a DMC 3, és 4 hosszabb a Resi játékok úgy 90 %-ánál.
És szerintem se darabos benne a mozgás. Amúgy a DMC 3 az a játék, amivel a legtöbbet játszottam életem során, kb 140 órát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 16. - 08:46:25
És az sok? (Bocs, csak én még mindig a BG2-féle 30-40 óra alsó határokhoz vagyok szokva, és ott mostanában indítom a félszázadik karaktert...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 16. - 08:48:29
én kb 1500 órát játszottam guild warssal :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 16. - 08:52:30
Na, igen, innen kezdődik kb. a rajongás. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Július 16. - 08:58:28
Amúgy a DMC 3 az a játék, amivel a legtöbbet játszottam életem során, kb 140 órát.
Hasonlóképp. ;) És szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legjobban sikerült rész a sorozatban (nem mintha a többivel baj lenne ;D), mind történetileg, mind zeneileg telitalálat.  ;D És az átvezetők is megunhatatlanok.  ;D

És az sok? (Bocs, csak én még mindig a BG2-féle 30-40 óra alsó határokhoz vagyok szokva, és ott mostanában indítom a félszázadik karaktert...)
Én inkább Neverwinter párti vagyok és ott már nekem is van vagy 30 karakterem.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Július 16. - 09:04:29
És az sok? (Bocs, csak én még mindig a BG2-féle 30-40 óra alsó határokhoz vagyok szokva, és ott mostanában indítom a félszázadik karaktert...)
Nem igazán, de bármelyik resinél több, mivel most azokról volt szó. ;)

Összevont üzenet ideje: 2009. Július 16. - 09:04:52
Na, igen, innen kezdődik kb. a rajongás. :D
Nem, ez már több annál. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 16. - 09:08:05
Nem, ez már több annál. ;)

lehet, de már abbahagytam, mert mindennek van határa. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Július 16. - 09:12:27
Ismertem egy srácot, aki a wowot nyomta így, pénteken hazament koleszból, bekészített hidegélelmet, meg szlopát a gép elé, aztán hétfő reggelig meg se állt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 16. - 09:14:23
én meg ezzel az ezer fölötti óraszámmal kevésnek számítottam a GW-ben, mert tucatszámra rohangáltak a 6 meg 8000 órás játékosok, már akkor.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Július 16. - 09:35:42
GOTO Videojátékok topik (http://pokember.hu/forum/index.php?topic=27.0)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2009. Július 17. - 21:42:55
Natalie Portman lesz Thor szerelme
Natalie Portman kapta Kenneth Branagh első képregényfilmjének egyik főszerepét. A Thorban a főhős szerelmét, Jane Fostert alakítja majd.
A Marvel Studios hivatalosan is bejelentette, hogy leszerződtette az Oscar-jelölt Natalie Portmant a Thor című képregényfilmjük női főszerepére. A színésznő Jane Foster bőrét öltheti magára, aki a korai képregényekben egy ápolónőt játszott, és később a kalapácsos isten szerelme lett.
Portman partnere Chris Hemsworth lesz, aki magát Thort alakítja, de fontos szerepet kap még Tom Hiddleston, aki Loki alakjában törhet borsot testvére orra alá. A rendezést a Shakespeare-adaptációkról elhíresült Kenneth Branagh szerezte meg. A forgatást 2010. elején kezdik el, hazájában 2011. május 20-án lesz a premier.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Július 22. - 20:39:30
Tervezgetik már egy ideje a World of Warcraft mozifilmet. A játék gyártója, a Blizzard nem engedte csak úgy oda a jogokat másnak, maga felügyeli majd a produkciót, a Legendary Pictures pedig elkészítheti a filmet. Tavaly a Wrath of the Lich King kiegészítő kapcsán jött némi infomorzsa, miszerint jelenleg is keresik a forgatókönyvírót és egy megfelelő rendezőt, az is kiderült, hogy élőszereplős lesz majd az alkotás. Megnyugtattak mindenkit, hogy Uwe Boll nem szerepel a lehetséges rendezők listáján, annak ellenére, hogy Boll szerint maga lenne a legalkalmasabb erre a posztra, el is ment a Blizzardhoz, de kitessékelték az ajtón.

Ma kiderült ki dirigálhatja a filmet. A Gonosz halott és a Pókember trilógiát jegyző Sam Raimi ülhet majd bele a rendezői székbe, előtte azonban még elkészíti a Hálószövő negyedik kalandját is, aztán neiugrik a WoW-nak. Ez azt jelenti, hogy 2012-2013 előtt semmiképpen sem láthatjuk a filmet. A Warner stúdió pedig beszállt a film finanszírozásába, Charles Roven, A sötét lovag producere pedig szintén edélzeten van.

Korábban azt mondták, hogy egy Zack Snyder (300) vagy Christopher Nolan (A sötét lovag) kaliberű rendezőt keresnek.

Trilógia készül a legendás harcművész, Bruce Lee életéről. A produkció Lee családjának teljes támogatását élvezi, minden lehetséges anyagot a film készítőinek a rendelkezésére bocsátanak.

A filmen a kínai J.A. Media dolgozik, az alkotás címe Bruce Lee lesz. Októberben kezdődik a forgatás, a szereposztást még nem hozták nyilvánosságra, egyedül csak azt tudni, hogy Lee apját Tony Leung Kai-fai fogja játszani. A 7,3 millió dollárba kerülő első részt 2010. november 27.-én mutatják be, Lee 70. születésnapján. Zhang Yimou dirigálja a három a filmet.

Bruce Lee 1973. július 20.-án hunyt el, halálának körülményei máig tisztázatlanok. A legenda utolsó napja (wikipediáról vettem): 1973. július 20-án Lee kora reggel telefonált ügyvédjének, hogy a jövőbeli terveit megossza vele. Meghívást kapott az USA egyik legnépszerűbb TV show-jába, a Johnny Carson Show-ba. Raymond Chow megérkezett Bruce házába, és soron következő filmjükről, a Game of Death–ről(Halálos játszma) kezdtek tárgyalni. Hamarosan átmentek Betty Ting Pei otthonába, ahol a színésznő szerepéről beszéltek. Estére George Lazenby-vel négyesben tervezték a megbeszélések folytatását egy vacsora mellett, azonban Lee erős fejfájásra panaszkodott. Bevette a Betty-től kapott fájdalomcsillapítót, és lefeküdt pihenni. Ezután már nem kelt fel többet. Próbálták felébreszteni, majd orvost hívtak. De már kórházban sem tudtak rajta segíteni.


A Valhalla Motion Pictures és a Platinum Studios  tavaly augusztusban jelentette be, hogy elkészítik a Top Cow kiadó egyik képregényének, a Magdalena-nak a filmváltozatát. Gale Anne Hurd a tulaja a Valhallának, neki már van tapasztalata a képregényfilmek terén, ő volt a producere a Hulknak és a Megtorlónak is.

A történet főszereplője Patience, aki rádöbben arra, hogy egy női harcosokból álló családból származik, akik Mária Magdolna leszármazottai voltak és a gonosz ellen küzdöttek.

Holly Brix (Butterfly Effect 3) forgatókönyvéből  Ryuhei Kitamura rendezheti meg a filmet. Kitamura legutóbbi műve az Éjféli etetés volt, korábban pedig Japánban dolgozott és többek között az Azumit és a Godzilla: Final Warst készítette. Jenna Dewan (Step Up) és Luke Goss (Hellboy 2) lesznek láthatóak a főbb szerepekben.

Nem ez az egyetlen képregény, amit a Platinum Studios vászonra vinni, szintén be van tervezve a Cowboys and Aliens, a Witchblade és az Atlantis Rising filmváltozata.

A hírekről bővebben:
slashfilm.com
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 22. - 21:17:03
Bruce Lee-nél annyit javítanék, hogy átment Betty Ting Peihez megbeszélni annak szerepét (semmi vacsora és csak ketten voltak ott), a többit Betty elbeszéléséből tudjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 22. - 23:19:59
Magdalenával meg nem nagyon kéne próbálkozniuk. A sztorija majdnem pontosan megegyezik a Da Vinci-kódéval - csak kb. két évvel azelőtt adták ki, hogy Brown a könyve háttérinfói alapján elkezdte volna kutatni a témát, és igen, a felhajtás körülötte csak egy ócska lufi volt, nem volt benne semmi újdonság.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 23. - 07:59:09
Magdalenával meg nem nagyon kéne próbálkozniuk. A sztorija majdnem pontosan megegyezik a Da Vinci-kódéval - csak kb. két évvel azelőtt adták ki, hogy Brown a könyve háttérinfói alapján elkezdte volna kutatni a témát, és igen, a felhajtás körülötte csak egy ócska lufi volt, nem volt benne semmi újdonság.

márakinek
a legtöbb embernek újdonság volt
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 23. - 09:06:12
Áh, a fenéket, ismeretterjesztő műsorok is körbejárták már előtte a témát, csak azokból nem csináltak médiacirkuszt, így sikerült elhitetni a néppel a marketingeseknek, hogy Brown találta fel a spanyolviaszt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Július 23. - 10:41:52
Csak az ismeretterjesztő műsort nem reklámozzák annyi embernek, mint egy bestsellert vagy annak filmváltozatát. Pont ezért jutott el csak Brown változata az emberek nagy részéhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Július 23. - 13:47:34
Nahát, ez érdekes hogy Raimi fogja rendezni a WoW-ot. :D Bár én csak kipróbálás szintjén játszottam a játékkal, a filmre kiváncsi leszek.

Kiváncsi vagyok a Bruce Lee trilógiára is, bár elég meglepő hogy egyből trilógiában gondolkodnak. :o Remélem valamennyire hűek lesznek Lee életrajzához, akkor egész jól elsülhet a dolog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Július 23. - 14:02:14
Mivel a Lee család rajtuk tartja a szemét, és egy nagyon jó rendező csinálja, én bízom a produkcióban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 23. - 14:03:06
nemtom, annyira izgalmas volt Bruce lee élete, hogy három filmet is lehet csinálni belőle? egy nagy rétestészta lesz a trilógia. Az egy dolog, hogy legenda volt, de nem tudom elképzelni, hogy annyi minden történt volna vele, ami kitöltene három érdekes filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 23. - 14:17:57
Ráadásul minimum 10 film készült az életéről, úgyhogy nem lesz könnyű újat mondani...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Július 23. - 14:24:38
Most nem hal meg a végén.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 23. - 14:27:11
egyébként ez miért a képregényfilmek topikban van? :) Bruce lee képregényfigura volt?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Július 23. - 14:29:30
Ráadásul minimum 10 film készült az életéről, úgyhogy nem lesz könnyű újat mondani...
A 10 filmet úgy érted hogy dokumentumfilmekkel együtt? Vagy külön? Mert én kb. 3 doksifilmet láttam róla, meg azt a bizonyos egészestés filmet Jason Scott Lee-vel (asszem Bruce Lee - A sárkány élete volt a címe), aminek nem sok köze volt a tényleges életrajzhoz... (+ 2 könyvet olvastam róla.) Voltak jó filmek is azok között, amikre utaltál?
Mondjuk akik nem ismerik Bruce Lee-t, azok számára bőven lehet újat mondani majd. :)

Sepi: Tulajdonképp a Jason Scott Lee-s filmben sem halt meg... Csak látta a saját sírkövét. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Július 23. - 14:34:25
egyébként ez miért a képregényfilmek topikban van? :) Bruce lee képregényfigura volt?  :headscratch:
Bentől kérdezd, hogy ezt miért ebbe a topikba írta.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 23. - 14:44:40
Van Bruce Lee képregény is.  ;) Sőt, minden Shang Chi képregény is az. :)
Tom: az első kettőt Bruce Li játszotta, mindkettő rendes film volt, kitalált részekkel, de igaz alappal. És jó volt mindkettő.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Július 23. - 14:51:04
Köszi! Akkor ennek a két Bruce Li-snek majd utánanézek. :)

Grey Gargoyle: ha még Chuck Norris képregény is van, akkor Bruce Lee-ről hogy a fenébe ne lenne? :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Július 23. - 14:52:37
Jó, persze, nekem is volt régen Bruce lee képregényem, de attól ő még valós személy. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 23. - 14:57:58
Köszi! Akkor ennek a két Bruce Li-snek majd utánanézek. :)
Ejtsd: Láj.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Július 23. - 15:09:15
Brúsz Láj. Ez de sz*rul hangzik... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Július 23. - 17:37:17
egyébként ez miért a képregényfilmek topikban van? :) Bruce lee képregényfigura volt?  :headscratch:

Nem, csak annyira nem volt időm, hogy nem tudtam azzal foglalkozni, hogy másik topicba is írhassak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 23. - 20:31:44
Brúsz Láj. Ez de sz*rul hangzik... :lol:
Biztos csak szokatlan.  :D Nekem már teljesen rendben van, lévén, hogy majdnem pontosan annyi ideje ismerem őt, mint Lee-t. :) Az egyetlen utánzója, aki tényleg jó filmeket csinált, jó bunyókkal, és jó szereplőkkel. Van neki vagy 15-20 filmje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Július 24. - 22:25:05
Akkor majd utánanézek a filmjeinek. Hátha meg lehet találni néhányat ööö... kikölcsönözhető formában. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Július 28. - 19:55:32
Edward Norton az MTV News-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a Marvel felvette vele a kapcsolatot, mivel szeretnék megcsinálni A hihetetlen Hulk folytatását és a Bosszú Angyalai moziban is benne lenne.

Louis Leterrier (A hihetetlen Hulk rendezője) és Mark Fergus, Hawk Ostby forgatókönyvírók korábban azt mondták, hogy szeretnék ha Amerika kapitány, Thor és Vasember lenne tagja a Bosszú Angyalainak és közösen nyomnák le Hulkot.

A Comic-Conon Kevin Feige pedig még hozzátette, hogy Nick Fury biztos ott lesz, sőt a Fekete Özvegy is. Szintén látható lesz a S.H.I.E.L.D. szervezet is.

Az biztos, hogy nagy rombolást vihetnének végbe, ha a Hulk ellen mennének, de korábban azt mondta Kevin Feige, hogy valami világméretű fenyegetettség miatt állnak össze a hősök, így szerintem Hulkot talán csak az elején zaklatják és kölcsönösen váltanak pár pofont, aztán együttesen verik le a közös ellenséget.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 28. - 20:56:45
Edward Norton az MTV News-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a Marvel felvette vele a kapcsolatot, mivel szeretnék megcsinálni A hihetetlen Hulk folytatását és a Bosszú Angyalai moziban is benne lenne.
Király!  ;D  :oh: :hulky:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Július 28. - 20:57:56
Csak  ne legyen megint a szinkronban zöld ököl.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Július 28. - 21:14:50
Ne is mondd!  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2009. Július 28. - 21:16:24
Azt a részt 3x tekertem vissza.Egész egyszerüen nem hittem a fülemnek :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Július 28. - 21:52:06
Ez jó hír, hogy Nortonnal felvették a kapcsolatot. :D Biztos jó lesz az Avengers mozi. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Július 29. - 09:41:04
Hát nem tudom, szerintem nem Nortontól függ, hogy jó lesz-e a mozi.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Július 29. - 10:02:23
azt mondta Kevin Feige, hogy valami világméretű fenyegetettség miatt állnak össze a hősök
Szinte látom magam előtt... a trailerban csak egy kopasz fejet látni hátulról, amint a hősök ellenszervezkedik... azok még csak nem is sejtik, mi vár rájuk, amjd amikor kiderül, már túl késő... Brian Michael Bendis kapja meg a forgatókönyvírás jogát, és a teljes Marvel-univerzum minden ereje nem segíthet már rajtuk, bekövetkezik a katasztrófa és kipusztul a filmes univerzum.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2009. Július 29. - 10:54:16
És a film címe "Bendis Kills the Movie Universe"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Július 29. - 11:08:02
azt mondta Kevin Feige, hogy valami világméretű fenyegetettség miatt állnak össze a hősök
Szinte látom magam előtt... a trailerban csak egy kopasz fejet látni hátulról, amint a hősök ellenszervezkedik... azok még csak nem is sejtik, mi vár rájuk, amjd amikor kiderül, már túl késő... Brian Michael Bendis kapja meg a forgatókönyvírás jogát, és a teljes Marvel-univerzum minden ereje nem segíthet már rajtuk, bekövetkezik a katasztrófa és kipusztul a filmes univerzum.
:lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Július 29. - 20:35:27
Még 2005-ben jelentették be, hogy megfilmesítik Garth Ennis  David Wohl és Mark Silvestri képregényét, a The Darknesst. A történet főhőse uralja a Sötétséget, különféle képességekkel rendelkezik, fura lényeket (kis goblin-manószerű figurákat) képes előhívni, akik teljesítik parancsát. 4 éve a Pang tesóké lett a lehetőség, hogy megrendezzék a filmet, azóta se hátráltak ki a projekt mögül, tehát az elhatározásuk sziklaszilárd. A mai napon kiderült ki lesz a főhős, ő nem más, mitn Channing Tatum (Step Up).

Megfilmesítik Warren Ellis Red című három részes képregényét. A történetben a CIA élére új ember kerül, akinek bemutatnak néhány anyagot, majd úgy dönt, hogy a videón látható személyt, Paul Moses-t el kell tenni láb alól. Moses a világ egyik legjobb bérgyilkosa volt, megcsinált minden piszkos melót, hideg vérrel kinyírt bárkit, mára már nyugdíjba vonult és békésen éldgelélne...ha hagynák. A ráküldött alakulatot könnyedén kicsinálja, majd az új igazgató ellen vonul.

A képregény a c4a-n megtalálható.

A főszerepre Bruce Willis szerződött le, ő fogja alakítani a nyugdíjazott bérgyilkost, aki keresztülvág mindenkin. Morgan Freeman is benne lesz a filmben, azt még nem árulták el, hogy kit fog játszani, de szerintem a CIA új fejesét fogja játsszani.

Robert Schwentke, a Légcsavar és Az időutazó felesége filmek rendezője állhat be a kamera mögé. Ehhez a történethez egy olyan direktor kellett volna, aki nem fél alkalmazni a vért, ugyanis a tinik szintjére lebutítva már nem lenne olyan, mint a képregény, aki pedig azt olvasta csalódna, ha nem azt látná a vásznon, mint a rajzolt oldalakon.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Augusztus 10. - 22:05:11
http://www.sg.hu/cikk.php?cid=69028
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 10. - 22:15:34
Hm, az a képregény a nulladik részénél megbukott...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Augusztus 11. - 07:44:21
Akkor biztos hatalmas siker lesz a film is.  ;D Hisz David hasselhoffra is nagyon sokan kíváncsiak. :) Elég ha egyszer megcsillantja a mellszörét, és a film máris kasszasiker lesz.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Augusztus 11. - 17:07:21
Hm, az a képregény a nulladik részénél megbukott...
Ez nem túl jó hír... :hehe: :hehe:

Hisz David hasselhoffra is nagyon sokan kíváncsiak. :) Elég ha egyszer megcsillantja a mellszörét, és a film máris kasszasiker lesz.  :D
Hát, engem még az sem fog meggyőzni. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Augusztus 13. - 18:21:01
Hm, az a képregény a nulladik részénél megbukott...

Vajon miért?  :o

David Hasselhoff....  :pyramid2: :sombrero: Ay caramba!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 13. - 18:58:54
Valójában azért bukott, mert az alapszituáció is egy oltári nagy marhaság. A nagy titkolózás, amit a cikk is említ, annyira nagy, hogy a két testvér mobiltelefonon beszélget, miközben az egyiket üldözik a zsaruk. Roppant kifinomult és észrevehetetlen fedősztori, igen, senkinek se fog feltűnni a szervnél... Sokkal jobban sajnáltam abban az évben, hogy az Angelust is megbuktatták, pedig az marha ígéretes volt, ráadásul ahogy hallottam, Sejic szívügye lett volna, ami csak jót jelentett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 13. - 21:34:22
Louis Leterrier rendező, a Titánok harcának angliai forgatásán adott interjút (http://latimesblogs.latimes.com/herocomplex/2009/08/leterriers-dream-an-avengers-epic-told-in-four-films-over-one-summer-.html) a Los Angeles Times-nak, amelyben a Marvellel közös jövőjéről beszélt.

"Elmondom mi az álmom: együtt dolgozni Joe Johnstonnal, Kenneth Branagh-val és Jon Favreau-val. Mi négyen egyszerre csinálnánk négy Marvel-filmet, amelyeket egyszerre mutathatnánk be. Egy Avengers Summert rendezhetnénk meg."

Favreau a Vasember 2-n dolgozik, Branagh a Thor-ért felelős, Johnston pedig az Amerika kapitány rendezője. Leterrier pedig a Inc Hulk 2 rendezné meg szívesen de az Avengers székébe is örömmel beleülne, amely most Favreau ülepével van kibélelve

Ezeket a filmeket Leterrier ötlete szerint egymás után, havonta egyet megjelentetve lehetne a mozikba hozni (így szerintem bukta lenne, jóból is megárt a sok), így a négy Bosszúálló angyal történetét folyamatában mesélhetné el négy rendező, négy különböző szemszögből. Leterrier szerint így a Marvel is spórolhatna: "Rövidebbek lehetnének a filmek, kb. másfél órásak és ugyanazokat a díszleteket is használhatnánk, így spórolva pénzt a Marvelnek."  :drying: (Akasszuk fel.)

A megvalósítás kétséges, hiszen melyik rendező örülne, ha már "elhasznált" díszletek között kellene forgatnia és ha még jobban agyonvágnánk a filmet, mint egyébként is, csakhogy beleférjenek a kiszabott időbe. Valamint a Marvelnek sem biztos jó, ha mind a négy nagyágyút egyszerre dobná a piacra, hiszen az azután következő időszakban miből lenne nyereségük?  :smcents:

Mindenesetre Leterrier terve érdekesen hangzik.  :stupid:

Leterrier további titkokat is megosztott a magazinnal: a rendezőnek bejárása van a Marvel legtitkosabb helyeire, és ő "betévedt" az Amerika Kapitány részlegre is. "Hihetetlenül izgalmas"nak és "cool"nak írta le az ott látottakat.

Leterrier szerint úgy képzeljük el, mint egy történelmi filmet csak szuperhős-dolgokkal: egy rész Elveszett frigyláda fosztogatói + egy rész Rocketeer + némi Ryan közlegény megmentése a Normandia partraszállás környezetében és már készre is sütöttük Amerika Kapitányát. Ez nem is annyira meglepő, hiszen Johnston rendező részt vett Indy kalandjában látványtervezőként, a Rocketeert pedig ő rendezte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 14. - 08:58:47
Állj. Stop. Jól értem az első mondatot? Remake a Clash of the Titansből? Minek? Hogy legyen még egy örökzöld klasszikus, amit tönkretehetnek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 14. - 09:07:29
Gaby te barlangban élsz?  :D Nemcsak hogy lesz remake, de már javában forgatják is, hogy mihamarabb gyalázhassanak.
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=55659
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Augusztus 14. - 10:30:26
jah és Sam Worthington a főszereplő. Gaby nem követi a filmes világot úgy tűnik. :D
(mondjuk sok fölösleges stressztől és bosszankodástól kíméli meg magát)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 14. - 12:21:12
Te, én kb. fél év után tegnap néztem először meg egy filmet, az is a Vasember első része volt nagy végre. Ha nézek valamit, az általában vagy valami sorozat, vagy egy anime (megjegyzés: a GitS: S.A.C. k*a jó), vagy valami régi film sokadik ismétlése. Új mozifilmet marha ritkán látok, a filmes hírek meg sose izgattak különösebben. Meg ha ilyenek történnek, talán jobb is, ha nem nézem őket, mert minden egyes alkalomaml már rettegnék a portálokra fellépve, hogy mikor jelentik be az Aranypolgár remake-et (Spielberg rendezésében, hogy még rosszabb legyen, persze)... Casablancától csak azért newm félek, mert azt már annyiszor másolták, hogy ott már tényleg mindegy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Augusztus 14. - 21:01:53
Neked a szuperbűnözőknél tuti Kalapácsfej jönne ki.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 15. - 10:00:21
Battlestar Galactica mozi (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/galactica/cylon/cylon_newanime004.gif)

Bryan Singer (X-men, Közönséges bűnözők) rendezőként és producerként csatlakozott a Universal tervben lévő BSG mozifilmjéhez. A Battlestar Galactica (Csillagközi romboló) TV-sorozat még 1978-ban indult hódító útjára, aztán 2003-ban minisorozatként tért vissza a köztudatba, és 2004-től 4 évadon keresztül volt látható a sikeres sorozat a tévében. Amerikában a sikerszéria tovább folytatódik, januártól a Sci-Fi Channel kezdi adni a Capricát, amelyben főleg a cylonok eredetére világítanak rá.

A sci-fi sorozat története szerint az univerzum egy távoli részén tizenkét bolygón él az emberiség, azonban az emberekkel háborúban álló intelligens robotok, a cylonok elpusztítják a bolygókat. A túlélők egy Battlestar Galactica nevű űrhajón elindulnak, hogy megkeressék a mítikus 13. bolygót, a Földet, hogy ott telepedjenek le végleg.

Singer már évek óta tervezi, hogy saját filmjét elkészíti a legendás történetből, de csak most sikerülhet valóra váltania álmát. Bár forgatókönyv még nincs, azt már tudni, hogy a film egyik korábbi sorozathoz sem fog kapcsolódni szorosan, hanem Singer újragondolva a sztorit egy teljesen különálló filmet fog készíteni.

Ha olyan jó munkát végez ezzel a filmmel is mint a Superman-nel, akkor rettegek az eredménytől. (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/galactica/cylon/cylon003.gif)

Forrás: Hollywood Reporter
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Augusztus 15. - 11:09:17
Miért van olyan érzésem hogy ezek nem tudnak semmi értelmeset és újat kitalálni maguktól ?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Augusztus 15. - 14:01:42
Várniuk kellene legalább még 3 évet, túl élénken él az emberekben a sorozat, én legalábbis tuti nem tudnám más szemmel nézni :-\

Singer inkább menjen vissza az x-ekhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 20. - 19:16:46
Azoknak akik esetleg még nem látták volna valahol, íme a Megan Hex című film posztere
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Jonah_Hex/Poster/jonah-hex-poster.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Augusztus 20. - 20:09:32
íme a Megan Hex című film posztere

 :hehe: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 20. - 21:16:41
A poszter alapján a rajongóknál is bukni fog a film. Megan Fox formás alakja meg nem képes mindenből nullszaldót csinálni, bármennyit is mutogassák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Augusztus 21. - 01:10:20
Uuuhhh, viszont az a fűzős cucc amiben van...  :twisted: :twisted: :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Augusztus 21. - 12:10:59
Ez a film tényleg Brolinból élhet meg, ha meg tud majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 26. - 19:28:19
Na találjátok ki hogy most kit rebesgetnek a Macskanő szerepének kapcsán a Batman folytatásában? Picit segítek (http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/zz525ee69a-550x399.jpg).  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Augusztus 26. - 19:34:35
Felvéve ! ! !

Nem is lenne rossz ötlet.

De Chernél mindenképp jobb  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Augusztus 26. - 19:37:39
Ez szerintem kacsa.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 26. - 19:40:51
Ziher hogy kacsa. Én sem veszem komolyan és a hír értéktelenségét az is bizonyítja, hogy a The Sun című lap közölte le, ami kb a magyar Story-val vagy a Blikkel egyenértékű és legalább annyira megbízhatatlan infókat közöl. Csak azért szóltam róla, hogy Megan már tényleg minden csapból folyik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Augusztus 26. - 20:19:02
Azt hiszem erre mondják, hogy jóból is megárt a sok.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Augusztus 26. - 20:41:49
Fiatal is lenne, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Augusztus 26. - 21:00:43
Azt hiszem erre mondják, hogy jóból is megárt a sok.  :D
Szerintem nagyon határozottan NEM erre mondják.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Augusztus 26. - 21:03:12
Ja, bocs, akkor nem szóltam.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Augusztus 26. - 22:08:59
Nem lenne fiatal, Selina is elég fiatalon vette fel azt a jelmezt. Fiatalabb Bruce-nál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Augusztus 27. - 10:09:14
Rondább nőt nem találtak? ;) ;D Az a Batman film már alapból bukás lenne, ahol az ő színészi tehetségére van szükség. ;D Nem mintha Cher jobb lenne. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2009. Augusztus 27. - 11:03:40
Egyébként fura látni ezt a Megan Fox dolgot. Főleg, hogy egyetlenegy videó van,ahol igazán jól néz ki, más képeken/videókon nem sokat mond nekem.A TF2-t még nem láttam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Augusztus 27. - 12:23:22
egyetlenegy videó van,ahol igazán jól néz ki

He ?  :o Megan Fox nem néz ki jól ?  :stupid:  ;)  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2009. Augusztus 27. - 12:25:34
Ott az igazán szócska. Nem mondtam, hogy nem néz ki jól, de annyira nem, hogy ekkora felhajtás legyen körülötte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Augusztus 27. - 14:13:14
Jól néz ki NAGYON  ;D talán amiatt érthetetlen kicsit ez a nagy felhajtás körülötte mert igazán emlékezetes szerepet még nem kapott. És ahogy elnézem nem is nagyon fog.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 27. - 15:11:49
Hát ez (http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2009/08/25/csodvedelmet_kertek_a_terminator_4_producerei/) olyan röhejes, hogy akár a funny topicba is mehetett volna, ha nem lenne tökre komoly. (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/terminator/terminator011.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Augusztus 27. - 16:01:10
Puch... Ez elég gáz.

Azért még bőven volna fantázia a T franchiseban csak egy jó írót kellene végre kitermelnie magából Hollywoodnak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Augusztus 27. - 19:31:17
Megérdemelték. McG-től én nem kérek már semmit, se ezektől a producerektől. Inkább nyugodjon békében a Terminator univerzum, mintsem ilyen nyomorékként éljen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Augusztus 27. - 19:35:45
Igen, ez egy jó hír, az kétségtelen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Augusztus 27. - 20:39:49
Csakhogy most már folytatni kell nincs mese... Talán jobb kezekbe keveredik talán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 27. - 20:52:58
Az amerikai adóhatóságnál jobb kezekbe nem kerülhet. Wesley Snipes-ot is ők szponzorálják.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Augusztus 27. - 23:06:40
Az a Batman film már alapból bukás lenne, ahol az ő színészi tehetségére van szükség. ;D
Katie Holmesszal is kibírta.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Augusztus 28. - 09:16:31
Katie Holmesszal is kibírta.  ;D
Az én szememben Katie még mindig jobban játszik. Legalábbis nála nem tudnak a műdinnyékre figyelni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Augusztus 28. - 17:49:38
Jah már a Dawson és a haverokban is jól játszott.  ;D    Megan mint macskanő... Hmm...  :smmx:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Augusztus 28. - 18:22:29
Jah, már ott is látszott rajta, hogy milyen tehetségtelen. :D Mondjuk vagy 20 részt láttam összesen, szóval nem lehetek reprezentatív. Mindenesetre a BB leggyengébb pontja egyértelműen ő volt, azonban a Maggie csajszi sem tudta orvosolni a problémát (no, nem mintha érdekes karaktert kapott volna).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Augusztus 28. - 20:38:59
azonban a Maggie csajszi sem tudta orvosolni a problémát (no, nem mintha érdekes karaktert kapott volna).
Ja, egy fokkal jobb volt mint Joey... ööö Katie, de kettővel már nem. Ennyi erővel Joeyt is kinyírhatták volna a filmben. :hehe:
Bár elképzeltem a party-s jelenetet, hogy milyen lenne Katie-vel. Joker nyomná neki a monológot késsel a kezében, Katie meg erre Joey-san felhúzná a száját. :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Augusztus 28. - 21:19:07
 :lol: Ezt azért megnézném!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Augusztus 29. - 13:54:59
Swamp Thing 3D-ben  (http://www.slashfilm.com/2009/08/28/joel-silver-may-revive-swamp-thing-in-3d/)

Joel Silver a Whiteout sajtókonferenciája alatt említette meg, hogy nagyon szeretne a Mocsárlényből egy remake-et összehozni. Hozzátette, hogy jó lenne 3D-ben leforgatni, de még van néhány projekt ezen kívül, amit szeretne megvalósítani.

A Mocsárlény a DC egyik képregénye (nem összekeverendő a Marvel Man-Thing karakterével), ebből készített filmet 1982-ben Wes Craven, majd 1989-ben jött a folytatás Jim Wynorski dirigálásában. A sztoriban egy tudós kifejleszti azt a formulát, ami véget vetne a világon az éhezésnek, de ellenfele elrabolja tőle a szérumot, ráadásul a tudós a szer hatására egy mocsári szörnnyé változik.

A 82-es film előzetese:
https://www.youtube.com/watch?v=gJf0Sr1Ktmk

és a 89 folytatásé amely a rendkívül frappáns "The return of the Swamp Thing" címet viseli
https://www.youtube.com/watch?v=HuK-A2rEFF4

Az utóbbi film legnagyobb (és ezzel együtt egyetlen) erőssége Heather Lockler.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Augusztus 29. - 15:22:13
hát igen, ez: http://www.imdb.com/title/tt0290747/ ezerszer jobb film. Annak a swamp thingnek már a bemutatója is rémisztő, annyira szaar.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 01. - 19:32:24
Nemrégiben említettem, hogy élőszereplős film készül a Hupikék Levesbetétekről, amelyekben a címszereplőket cgi technológiával varázsolják a vászonra. A premier jövő év december 17.-én esedékes, és íme az első promo poszter töredék
(http://www.worstpreviews.com/images/headlines/temp/temp1796.jpg)

Gargamel, vagyis Hókuszpók szerepére John Lithgow van kiszemelve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 01. - 19:51:14
De nekünk nincs már Törpapánk  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 01. - 19:54:59
Hú, totál ki esett, de tényleg... :-\

Bár nem tom, hogy egyáltalán visszahívnának e valakit a régi hangokból... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 01. - 19:56:03
Igen, sajnos Sinkovits Imre nélkül, ha szinkronosan vetítik itthon, nem lesz ugyanaz.  :(
Haumann Péteren kívül más nem lehet Hókuszpók, az ki van zárva.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 01. - 20:11:34
Most őszintén, eltudná akármelyikünk is képzelni hogy Tréfi, Törperős, Okoska más hangon szólaljon meg ? Itthon kudarcra lenne ítélve a film...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 01. - 20:14:49
Majd eltorzított hangokat kapunk, mint a Törpikék CD lemezeken.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 01. - 20:15:45
Hát a szinkron stúdiok nem hiszem, hogy figyelembe veszik ki mit szeretne  :-\
Tudjátok hány filmnek kellett lemennie, hogy pl. a Jó barátos szereplők is megkapják a szokásos hangjaikat és a többi. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 01. - 20:18:05
Jaj csak azt a repedtfazék bányahangot ne.  :o Speciel jobban félek attól, hogy a Transformers által kikövezett utat akarják bejárni a Törpök filmjével is, vagyis hogy lesz egy ágrólszakadt hülyegyerek, az egyszerűség kedvéért nevezzük mondjuk Shia-nak, aki rálel a törpök kicsiny kommunájára és marhanagy bajba sodorja őket, amelyből a segítségük nélkül nem tud kikecmeregni. És megint az lesz, hogy a Törpökre szánt filmidő megy a kukába, és Shia-t a hülyegyereket bámulhatjuk 120 percen át, ahogy Megan hercegnőnek teszi a szépet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 01. - 20:50:03
Nem tudom, mit problémáztok a szinkronon. Messze még a film, az rtl klub meg simán újraszinkronizáltatja a sorozatot 2 hónap alatt a megszokott színvonalas minőségükben, és addigra a gyerekek megszokják az újat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 01. - 21:56:43
Haumann Pétert egészen jól utánozta Balázs Péter is - bár azért mégse elég jól. Funes hangjára gondolok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 01. - 22:32:35
Nem tudom, nekem az első szó után rögtön érződik, hogy nem Balázs Péter állt a mikrofon mögött... Haumann nem tudja olyan jól hozni Funés idegbeteg karatereit, az mindig is Balázs Péter specialitása volt (és azóta se nagyon akadt ilyen színész).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 01. - 23:20:10
Kicsit el vagy tévedve.  :) Haumann volt előbb, csak amikor meghalt, azt hiszem, akkor kapta meg Balázs a hangot. Tök igaz, amit írtál, csak éppen fordítva.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 02. - 06:25:26
Haumann tudtommal még él és virul.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 02. - 09:27:46
Bakker, mekkora nyúlás az a szöveg a poszteren. "Say HELLO to my little friend!". ismerős?
ha nem, segítek:
https://www.youtube.com/watch?v=8Gy-Cq75BWY
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 02. - 09:54:25
Haumann tényleg nagyon jól elvan, és Balázs Péter is, és emlékeim szerint Funés-filmet először az utóbbi szinkronizált, leglaábbis a csendőr-sorozat alapján ez rémlik. Igaz, akkoriban én még legfeljebb ha alsós voltam, nem pedig egy felnőtt ember.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 02. - 09:57:09
Pepo, ez már paranoia, az még oké lenne, ha azt mondanád, hogy egy másik mesefilmből nyulták le a dumát, de azért kétlem, hogy a Hupikék Törpikék esetében, a Sebhelyes arcú adta volna az ihletet.
Megjegyzem k*rva jó film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 02. - 10:26:08
Pepo, ez már paranoi, az még oké lenne, ha azt mondanád, hogy egy másik mesefilmből nyulták le a dumát, de azért kétlem, hogy a Hupikék Törpikék esetében, a Sebhelyes arcú ladta volna az ihletet.
Megjegyzem k*rva jó film.

 :lol: így van. Hacsak nem váltott Törperős profilt és a súlyok helyett már fegyverekben gondolkodik  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 02. - 11:10:26
Nyilván ez egy olyan mondat, amit bárhonnan vehettek, de A sebhelyesarcú tette híressé. Aki jártas a filmes világban, szerintem tuti, hogy erről a modatról ez a jelenet fog eszébe jutni.
Hogy milyen film? Hát ilyen:
http://filmuniverzum.avpuniverzum.hu/?p=4479
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 02. - 11:37:03
Nekem nem, mivel nem láttam a filmet.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 03. - 06:32:33
Guy Ritchie rendezi a Lobo-t!
A Warner stúdió úgy döntött, hogy Guy Ritchie a megfelelő ember arra, hogy megrendezze a képregényhős Lobo mozis kalandját. Don Payne írja a forgatókönyvet, Joel Silver, Akiva Goldsman és Andrew Rona lesznek a producerei a filmnek. A stúdió PG-13-as filmet akar kihozni a Loboból.  :stupid: Úgyhogy ez így ebben a formában máris bukta. Lobo-nál erőszakosabb karakter talán nincs is. A forgatás jövő év elején indulhat. A sztori szerint Lobonak a Földön gyűlik meg a baja négy idegen lénnyel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 03. - 11:02:52
Lehet PG-13-ból is jó Lobót kihozni. Nézd meg a Superman TAS-ban a Lobós részeket. Esküszöm, az egész széria legjobb részei. Amiket az a czarniai vérengzés nélkül is levág ott, az valami kegyetlen.
Bár persze az igazi Lobo az tényleg a Giffen-féle. Meg is hoztam a kedvem egy kis frag-olvasásra...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 05. - 22:10:40
Körvonalazódik a Deadman   (http://www.mozinet.hu/Images/hirkep.nof?hirid=6169&x=50)/ 2009-09-03 /     

A bloodydisgusting.com értesülései szerint megtalálták a rendezőt egy kevésbé ismert képregény, a Deadman direktori székébe. A comic megfilmesítésének ötlete már régebben felvetődött és a producerek eredetileg Guillermo Del Toro-t szerették volna megnyerni, ám neki egy nagyobb falat jutott, a The Hobbit (aminek forgatása 2010 előtt nem fog elkezdődni) elkészítése. Az új jelölt a dán Nikolaj Arcel, akinek legismertebb munkája a 2007-es Titkok szigete. Arcel legutóbb egyébként Lars von Trier felkavaró Antikrusztusában közreműködött, a forgatókönyv megírásában segédkezett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Szeptember 06. - 14:29:30
Ezt a Deadman képregényt nem ismerem. Marvel, vagy DC? :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 06. - 14:36:37
http://en.wikipedia.org/wiki/Deadman
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 06. - 19:16:00
Bármilyen hihetetlen is, de elkezdődött a Zöld Lódarázs forgatása, a női főszereplő kilétén döbbentem le igazán
http://www.superherohype.com/news/greenhornetnews.php?id=8662
http://www.celebrity-gossip.net/celebrities/hollywood/cameron-diaz-and-seth-rogen-shoot-the-green-hornet-218448/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 06. - 21:00:02
Hát ez számomra már most kritikán aluli. Minden aspektusában megbukott nálam ez a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 07. - 10:28:39
Erősen érdektelen az biztos...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 08. - 12:03:02
Jön a Resident Evil vol. 2.

Szeptember 28.-án látnak hozzá a Resident Evil 4: Afterlife-hoz, ami előreláthatólag 2010. augusztus 27.-én érkezik a mozikba és persze 3D-s lesz.  :) A Bloody Disgusting (http://www.bloody-disgusting.com/news/17306) oldal azt mondja, hogy a stúdió megerősítette számukra azt, hogy máris a következő felvonáson gondolkodnak. Azonban Milla Jovovich nem lesz benne, mivel a színésznő már túl drága, egyre többet kér, szóval így inkább nélküle fognak hozzálátni a filmhez, amit rebootként emlegetnek. A Resident Evil Begins középpontjában egy speciális katonai egység áll, akiknek meg kell küzdeniük egy erős, irányíthatatlan szuperszámítógéppel és olyan tudósokkal, akik egy laboratóriumi baleset után mutálódtak és húsevő lényekké váltak. (Eddig ugyanaz mint az első rész, csak Milla nélkül  :stupid: )

A hollywood-i jómunkásemberek dolgoznak az élőszereplős Akira-n

Mark Fergus és Hawk Ostby (Az ember gyermeke, Vasember) írják a film forgatókönyvét. A történet a posztapokaliptikus New Manhattanben játszódik, ahogy azt 2008-ban már bejelentették és az ikonikus motor  (http://s3files.core77.com/blog/images/anime_akira.jpg) is látható lesz benne. Nem tudni még, hogy mikorra tűzték ki a forgatást, úgy tűnik most nem kapkodnak úgy, mint tavaly, hiszen akkor azt mondták idén nyáron már látható lesz a film.

És egy kis pofon: A Pixar akarja az Ant-Man mozit.

Ezidáig úgy volt, hogy Edgar Wright angol rendező/forgatókönyvíró viheti a Hangya mozifilmjét, amelytől legalább annyit vártak mint a Vasember mozitól. Most azonban a Disney-Marvel fúzió miatt ez dugába dőlhet, sőt egyre valószínűbb, hogy a Pixar veszi kezelésbe a projectet, ők viszont nem élőszereplős filmet hanem animációt akarnak tető alá hozni.  :stupid: Az hogy ez mennyiben hat ki az Avengers mozi még nem tudni, de ide hallom ahogy a Marvel Studios-nál most Kevin Fiege szívja a... fogát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 08. - 12:06:48
Régi álmom válna azzal valóra, ha Reebootolnák a resident Evil szériát. Ellenben úgy érzem, hogy ennek pont ugyanannyi köze lesz a játékhoz, mint a korábbi részeknek (semmi), zóval így nincs sok értelme.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 08. - 12:55:38
A Hangya animációs film nem is volna rossz. Ettől függetlenül még bele tudják majd rakni a BA filmbe, de hogy megismertesse a nézőkkel, arra bőven jó az animációs film is. És az sem biztos, hogy illeszkedni fog a studió által kreált vonalba. Elvégre készült Hulk és Vasember rajzfilm is, és az se zavart senkit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 08. - 12:59:04
Nem biztos hogy szerencsés dolog, ha képregényeket nem ismerő közönség egy animációs filmből ismer meg egy olyan összetett karaktert mint amilyen Hank Pym. Persze az Ultimate Avengers rajzfilmben is szerepelt, de azok hangvétele és stílusa totál eltérő mint egy Pixar mozié. Ami miatt mégis látok benne pozitívumot az az, hogy Wright nem Pym-et, hanem Eric O'Grady-t akarta Hangyaként.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 08. - 13:02:31
Mindig ezek a negatív hullámok. Gondolkozz pozitívan. gondolj arra, hogy ott lesz az a híd és akkor ott lesz.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 08. - 13:04:02
Tériszonyom van, soha nem megyek át hídon.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 08. - 13:06:03
Akkor menj át alatta, hátha találsz ott egy kombinét.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 08. - 13:07:48
A Margit hidat felújítják, másik híd alatt pedig nem lehet kombinét találni.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 08. - 13:09:20
Kombiné biztosan lesz,de akkor ott van az őt futtató KOMBIBÁ is. :lol:  
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 08. - 13:37:37
Akkor menj át alatta, hátha találsz ott egy kombinét.  ;D
Kombiné, kombiné a csipkés kombiné... Ah igen, a régi szép idők, csak manapság már a max Kombinót lehet találni a margit híd környékén, és ahogy hallom, egy darabig még azt sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 08. - 14:12:19
ha egyik se jó, akkor nekem van egy kombinált fogóm. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. Szeptember 08. - 15:12:11
Azt hittem, azt már elvitték az oroszok a tankkal együtt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Szeptember 08. - 20:05:37
Idézetet írta: Ben Reilly
a Hangya mozifilmjét, amelytől legalább annyit vártak mint a Vasember mozitól.
Nem igazán ismerem a karaktert, max annyira, amennyire a Marvel Extrából meg lehetett ismerni... Nade odakint amcsiban tényleg annyira népszerű a karakter, hogy a filmtől is Vasember szintű sikert vártak volna? :roll:

Idézetet írta: Sepi
A Hangya animációs film nem is volna rossz. Ettől függetlenül még bele tudják majd rakni a BA filmbe, de hogy megismertesse a nézőkkel, arra bőven jó az animációs film is.
Szerintem az is bőven elég lenne, ha az Avengers filmben mutatkozna be mellékszereplőként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 08. - 22:04:46
Messze nem olyan népszerű, mint vasember, szóval szerintem fimben sem lehet akkora sikert várni tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 12. - 09:46:23
Körvonalazódik a Deadman   (http://www.mozinet.hu/Images/hirkep.nof?hirid=6169&x=50)/ 2009-09-03 /     

A bloodydisgusting.com értesülései szerint megtalálták a rendezőt egy kevésbé ismert képregény, a Deadman direktori székébe. A comic megfilmesítésének ötlete már régebben felvetődött és a producerek eredetileg Guillermo Del Toro-t szerették volna megnyerni, ám neki egy nagyobb falat jutott, a The Hobbit (aminek forgatása 2010 előtt nem fog elkezdődni) elkészítése. Az új jelölt a dán Nikolaj Arcel, akinek legismertebb munkája a 2007-es Titkok szigete. Arcel legutóbb egyébként Lars von Trier felkavaró Antikrusztusában közreműködött, a forgatókönyv megírásában segédkezett.

Update: Nem lesz Deadman film, vagyha mégis azt biztosan nem Del Toro fogja levezényelni. A direktor mindössze annyit közölt egy korábbi interjúban, hogy egy kiemelt stúdió kérésére elvállalt egy filmet, amelyről csak annyit árult el akkor, hogy "D"-vel kezdődik. Beindultak a spekulációk, és jött a Doctor Strange és a Deadman ötlete is. A Disney részéről jött most egy nyilatkozat, amely szerint Del Toro hozzájuk szerződött egy filmre, és producere is lesz. A film címe Double Dare You.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/del_toro_disney.jpg)
bővebben itt: http://www.slashfilm.com/2009/09/11/guillermo-del-toros-d-project-revealed-a-new-disney-animation-label/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 12. - 10:37:52
A híres szöveg a Silent Hill filmből, amit igen látványosan félrefordítottak.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 14. - 14:32:37
Lobo szerepét felajánlották Jeffrey Dean Morgan-nak. Akine nem ismerős a neve annak talán többet mond hogy a Watchmen-ben ő volt a Komédiás.
(http://www.greysanatomyinsider.com/wp-content/uploads/2007/03/jeffrey_dean_morgan.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 14. - 15:06:33
Király arc  8) Szeressük.

Watchmen előtt mikben játszott ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 14. - 15:15:31
Days Of Wrath (2008)
The Accidental Husband (2008)
P.S. I Love You (2007)
Kabluey (2007)
Odaát … „Supernatural” (2005-2007) sorozat – 11 epizód
Live! (2007)
Grace klinika … „Grey’s Anatomy” (2005-2006) sorozat – 13 epizód
Jam (2006)
Nancy ül a fűben … „Weeds” (2005) sorozat – 2 epizód
Chasing Ghosts (2005)
Narancsvidék … „The OC” (2005) sorozat – 1 epizód
Monk (2004) sorozat – 1 epizód
Six: The Mark Unleashed (2004)
Az őrangyal … „Tru Calling” (2004) sorozat – 1 epizód
Dead & Breakfast (2004)
The Handler (2004) sorozat – 1 epizód
Enterprise (2003) sorozat – 1 epizód
A helyszínelők … „CSI: Crime Scene Investigation” (2003) – 1 epizód
Something More (2003)

JAG (1995-2002) sorozat – 3 epizód
Az ügyosztály … „The Division” (2002) sorozat – 1 epizód
Angel (2002) sorozat – 1 epizód
The Practice (2002) sorozat – 1 epizód
Vészhelyzet … „E.R.” (2001) sorozat – 1 epizód
Walker, a texasi kopó … „Walker, Texas Ranger” (2000) – 1 epizód
Road Kill (1999)
Legal Deceit (1997)
The Burning Zone (1996-1997) sorozat – 10 epizód
Sliders (1996) sorozat – 1 epizód
Egy szempillantás alatt … „In The Blink Of An Eye” (1996) TV

Undercover Heat (1995)
Dillinger And Capone (1995)
Uncaged (1991)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 14. - 15:22:10
Tehát sorozatszínész.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 14. - 15:23:57
Abszolút.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 14. - 16:10:22
Legalább költségkímélő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 14. - 16:24:55
Tesco gazdaságos sorozatsztár.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 14. - 16:57:00
De oltári választás volt Komédiásnak  8) Talán vmi jó moziba is bekerül végre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 14. - 17:00:00
Tommy Lee Jones is akkor vált híres mozisztárrá mikor már közelebb állt a sírhoz mint a negyvenhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 15. - 14:45:31
Mert Leslie Nielsent is mindenki ismerte ötvenéves kora előtt... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 15. - 15:31:29
Ahogy Morgan Freemant is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 15. - 16:18:34
Mert Leslie Nielsent is mindenki ismerte ötvenéves kora előtt... :)

Igen ismerték.  :) Bár világsztár a Csupasz Pisztollyal lett, de előtte is játszott már sikeres filmekben huszonévesen is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 15. - 16:35:52
Játszani játszott, csak a kutya nem ismerte, és egyik sem főszerep volt. Akárcsak Ronald Reagen, mert ő is sok filmben játszott, de amíg elnök nem lett, szintén a kutya sem ismerte.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 15. - 16:43:17
És Schwarzeneggert is csak a konditermek sarakaiban ismerték egész 1984-ig. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 15. - 19:18:01
És ő hogy jön ide, ő akkor még csak 37 éves volt. :nezze:
Amúgy már a Conan is baromi nagy siker volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 15. - 19:21:03
De, Reagen azért egy ismert színész volt, pont, hogy ezzel jutott be a Fehér Házba. Nielsen viszont hiába játszott sok filmben, a paródiafilmes karrierjéig egyáltalán nem volt ismert név, sőt, szinte semmilyen név nem volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 15. - 19:24:33
Schwarzit én sem értem ebben a példában. Mert amit nála el lehet mondani, azt szinte az összes színészre el lehet mondani. ;) Ráadásul 1970-ben nem véletlenül kapta meg a Herkules New yorkban című film főszerepét sem. Ő már akkor húzónév volt, az más kérdés, hogy akkor még nem tudott eladni egy filmet csak a nevével.

De, Reagen azért egy ismert színész volt, pont, hogy ezzel jutott be a Fehér Házba.
De főleg csak westernekben játszott, és ha jól tudom, akkor akkoriban sem volt nagy színészként számontartva. Az egy dolog, hogy ismerték már, de közel sem annyira, mint azt utólag állítják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Szeptember 15. - 19:27:15
Így elnézve a fotót, szerintem valami batárabb arcú színészt kellett volna választani Lobo szerepére, nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 15. - 19:32:13
Szerintem sem elég brutál az arca.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 15. - 19:38:15
Azért nem találkoznál vele egy sötét sikátorban. ;)
(http://images.dailyradar.com/media/uploads/showhype/story_large/2009/03/06/jeffrey_dean_morgan2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 15. - 19:56:43
Lobo vs Húsvéti Nyuszi és egyéb ünnepi teremtmények
https://www.youtube.com/watch?v=pEIkuIYJGtM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 15. - 20:44:30
Nagyon gyerekbarát verzió az eredetihez képest, de egész jól követi a sztorit. Sajna a második fele már közel sem annyira, nagyon egyszerűen lett lezárva, kimaradt a machetepárbaj és a hidrogénbomba-eső is. Talán majd egy nagyobb költségvetésű változatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 15. - 21:38:01
Schwarzit én sem értem ebben a példában. Mert amit nála el lehet mondani, azt szinte az összes színészre el lehet mondani. ;) Ráadásul 1970-ben nem véletlenül kapta meg a Herkules New yorkban című film főszerepét sem. Ő már akkor húzónév volt, az más kérdés, hogy akkor még nem tudott eladni egy filmet csak a nevével.

hát épp ezaz, húzónév volt, de mégse ismerte senki, a conan sikeréig. Ugyanúgy mint leslie nielsen, ő is ismert volt már a csupasz pisztoly előtt is, de nem világhírű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 16. - 07:22:58
Azért ezzel vitába szállnék, mert Schwarzi igenis híres volt már világszerte a filmek előtt is. Pont azért mert megnyerte a Mr Universe címet. Azért is kapta meg a Herkules szerepét, mert a készítők szerették volna meglovagolni azt a hírnevet. Csak hát akkoriban még hagyott némi kívánnivalót Arnold színészi játéka, valamint a csapnivaló angol tudása, amiért szinkronizálni kellett őt egészen a Terminatorig. Az tény, hogy színészként csak a Conantól vált világhírűvé, de előtte azért ő már elég híres volt világszerte. Az már megint más kérdés, hogy mi, a vasfüggöny ezen oldalán nem hallottunk róla, csak szintén ezek filmek után, de erről az akkori rendszer tehetett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 16. - 07:52:25
A Herkules előtt volt egy érdekes szerepe, szerepelt a San Francisco utcái című sorozatban (Michael Douglas is abban indult) Testre szabott szerepe volt  ;D Egy testépítőt alakított aki nem bírt uralkodni magán. Nagyon jól csinálta, néha tényleg hátborzongató volt amikor begurult.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 16. - 08:46:50
Schwarzit én sem értem ebben a példában. Mert amit nála el lehet mondani, azt szinte az összes színészre el lehet mondani. ;) Ráadásul 1970-ben nem véletlenül kapta meg a Herkules New yorkban című film főszerepét sem. Ő már akkor húzónév volt, az más kérdés, hogy akkor még nem tudott eladni egy filmet csak a nevével.
hát épp ezaz, húzónév volt, de mégse ismerte senki, a conan sikeréig. Ugyanúgy mint leslie nielsen, ő is ismert volt már a csupasz pisztoly előtt is, de nem világhírű.
De basszus, még mindig nem értem, hogy valaki, akit maximum 37 éves korára már gyakorlatilag az egész világ ismert (előtte meg úgy a világ 30 %-a), hogyan kerül témába akkor, amikor azokról a színészekről, és sztárokról van szó, akik csak viszonylag túlkorosan váltak ismertté.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 16. - 15:49:40
úgy kerül, szóba, hogy nem mindegy, hogy mikor lesz híres valaki? miért fontos az, hogy valaki 37 évesen, 57 évesen vagy 67 évesen válik ismertté? Tök mindegy hány évesen válik ismertté, előtte mindegyik letett valamit az asztalra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Szeptember 16. - 19:06:49
Tök mindegy hány évesen válik ismertté, előtte mindegyik letett valamit az asztalra.
És ezt az esetek legtöbb részében mindenki el is szokta felejteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 17. - 08:25:24
úgy kerül, szóba, hogy nem mindegy, hogy mikor lesz híres valaki? miért fontos az, hogy valaki 37 évesen, 57 évesen vagy 67 évesen válik ismertté? Tök mindegy hány évesen válik ismertté, előtte mindegyik letett valamit az asztalra.
Jó, így már érthetőbb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 17. - 15:36:00
Úgy tűnik a Marvel Studios alaposan revansot vesz a Sony-n, ugyanis csatába küldik ellene Thort és Amerika Kapitányt. A 4. Pókember film premierjét, 2011. május 6.-ra tűzték ki és nagyjából ekkor volt várható a Captain America film is. Kb július közepe táján.
(http://www.joblo.com/newsimages1/spithor.jpg)
Húzós hónap lesz, mivel a Marvel 2011. május 20.-ra lőtte be a Thor film premierjét is. Nagy nyári blockbuster harc.  :brow: Patak vér fog folyni.  ;D
http://www.joblo.com/index.php?id=28588
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Szeptember 17. - 15:45:36
Remélem a sony belátja tévedését.. és visszaadja a jogokat a Marvel... akarom mondani Disney nek  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 17. - 15:48:17
Remélem a sony belátja tévedését.. és visszaadja a jogokat

Majd ha Romita megtanul rajzolni, Bendis-nek kinő a haja és Queseda-nak lesz egy értelmes gondolata.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 17. - 15:50:41
Remélem a sony belátja tévedését.. és visszaadja a jogokat a Marvel... akarom mondani Disney nek  :roll:
És te még a télapóban is hiszel?
Majd ha már teljesen lejáratták a pókember filmeket, és veszteséges a mozi, majd akkor, de akkor is igen szép nagy összegért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Szeptember 17. - 15:51:09
Szóval azt mondod soha?.... kár



bár azzal : "ha Romita megtanul rajzolni" tudnék vitatkozni újfent... de ne szaggasuk fel a régi sebeket  ;)  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 17. - 15:53:00
De, szaggassuk fel, és vitassuk meg pro és kontra valamelyik topciban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Szeptember 17. - 15:59:03
vitázni nincs kedvem szívesen beszélgetek, és meghallgatom a véleményedet, de mindenkinek megvan a saját izlése ;) nekem bejön neked nem, nah de lökj egy topicot ne ezt offoljuk szét ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Szeptember 17. - 16:07:13
Akkor lesz dömping azon a nyáron a javából. :D De én mégis arra számítok, hogy tuti nem így fognak kijönni, hanem valamelyik csúszni fog. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 17. - 16:19:35
Szóval azt mondod soha?.... kár
Dehogynem, de addig nem fogják visszaadni a jogokat amíg le nem jár.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Szeptember 17. - 16:24:04
Jah aztán meghosszabbítják... vagy ahoz a marvel engedéje is kell mi?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 17. - 16:32:22
Meghosszabbítani nem tudják. Csak újra megvenni, de azt a Marvel már megmondta, hogy nem fogja eladni. Mikor lejár a határidő, a jogok automatikusan visszaszállnak a Marvelhez. Tehát értelmes új Pókember filmre nem számíthatunk 2012 előtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Szeptember 17. - 16:37:25
Akkor most tényleg póki lejáratása a sony célja? mert ha igen akkor a filmjeivel jó úton jár... a második részt is csak Tomi szuper beszólása mentette meg ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 17. - 16:42:41
Nem is szóltam be!
A kis képen Thor szövege nagyon jó!  ;D
Kicsit öngól is a Thornak, mert a Pók addigra még nem cseng le, vagyis saját magukkal szúrnak ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 17. - 16:48:31
Akkor most tényleg póki lejáratása a sony célja? mert ha igen akkor a filmjeivel jó úton jár... az első részt is csak Tomi szuper beszólása mentette meg ;)
Nem, ez hülyeség, egyik cégnek sem célja a saját maga lejáratása, a bevétel a célja.
Nem fognak direkt sz*r filmet csinálni (ettől még lehet silány az eredmény), mert akkor a fene sem megy el a folytatásra, kőkemény pénzekről van itt szó.
Amíg több milliárdos bevételt produkál neked valami, addig te lemondanál róla, különben is, az eredmények alapján eddig nem vétett hibát a Sony, akkor milyen tévedést lásson be?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Szeptember 17. - 16:52:57
Nem, ez hülyeség, egyik cégnek sem célja a saját maga lejáratása, a bevétel a célja.
Nem fognak direkt sz*r filmet csinálni (ettől még lehet silány az eredmény), mert akkor a fene sem megy el a folytatásra, kőkemény pénzekről van itt szó.
És ha azért készítik el rosszul, mert a jogok úgyis a Marvelé lesznek, és akkor nekik rosszabb helyzetből kell indulniuk, és akkor a Sony jövőbeli filmjein többet nyernek, mint amennyit ezen veszítenek? (Analógia: biliárdban szoktak olyat, hogy direkt belökik a golyót egy rossz helyzetbe, hogy az ellenfél ne tudjon mit kezdeni vele.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 17. - 16:57:14
biliárdban szoktak olyat, hogy direkt belökik a golyót egy rossz helyzetbe, hogy az ellenfél ne tudjon mit kezdeni vele.

Ezt én is szoktam néha.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Szeptember 17. - 16:57:41
Nem is szóltam be!
A kis képen Thor szövege nagyon jó!  ;D
Kicsit öngól is a Thornak, mert a Pók addigra még nem cseng le, vagyis saját magukkal szúrnak ki.

javítottam 2. részre... javítottam*** :fel:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 17. - 17:02:59
És ha azért készítik el rosszul, mert a jogok úgyis a Marvelé lesznek, és akkor nekik rosszabb helyzetből kell indulniuk, és akkor a Sony jövőbeli filmjein többet nyernek, mint amennyit ezen veszítenek? (Analógia: biliárdban szoktak olyat, hogy direkt belökik a golyót egy rossz helyzetbe, hogy az ellenfél ne tudjon mit kezdeni vele.)
Ez pontosan miért is jó nekik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 17. - 17:09:50
Elméletileg mert a Marvel filmjei nem fognak harcba szállni az ő blockbustereikkel, de ilyen szinten és ebben az üzletágban ez kb. olyan, mintha fellőnél egyet random az égbe, hogy hátha a konkurens stúdióvezető fejére esik vissza a golyó és agyonüti. A Sonynak egyébként is van elég bevétele a kismillió más üzletágakból, amikben benne van. Nem hiszem, hogy akár a Disney-cégcsoport is olyan lenne, hogy különösebben akarjanak b*szakodni velük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Szeptember 17. - 19:50:55
Én se hiszem hogy a Sony direkt elrontaná a saját filmjeit csak azért, hogy keresztbe tegyen a Marvelnek. Mondjuk kiváncsi leszek, hogy a Venom filmből mi fog kisülni... A Póki 4-et meg nem hiszem, hogy nagyon elrontanák, legalábbis remélem, hogy tanultak a 3. rész hibáiból. Ha Raiminek sikerül legalább az első 2 film színvonalát hoznia, az már nem lesz rossz.:)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 17. - 22:00:07
Meg igazából sokat nem tennének a Marvel alá, mert nem csak a Pókemberig jutottak...
Tom: nem ő írta, ez már pozitívum.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 18. - 09:21:45
Úgy tűnik mégsem teljesen hülyék a Fox-nál, és elvetették azt az ötletet, hogy az X-men First Class ne az eredeti csapat fiatalkoráról szóljon. Lauren S. Donner a Wolverine DVD és Blu-Ray promótálásának kapcsán beszélt arról, hogy a mozi középpontjában az X-Men trilógiában látott mutánsok fiatalkorát mutatnák be, benne lesz a fiatal Küki, a tini Jean Grey és Bestia is. A Wolverine produkcióban látott Tim Pocock (http://www.aceshowbiz.com/images/events/ALO-068306.jpg) ismét Scott Summers (http://www.mtv.com/movies/photos/x/x-men_origins_wolverine_090304/030409_wolverine01.jpg) bőrébe bújik, ő most azt mondta, hogy jelenleg Ausztráliában szerepel egy sorozatban, ennek februárban lesz vége, majd ez után jön a First Class. Azt nem árulta el, hogy rögtön belevágnak ekkor vagy kivárnak még.
http://comicbookmovie.com/fansites/BrentSprecher/news/?a=10134
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Szeptember 18. - 10:12:31
Egyedül azt sajnáltam az x filmekben , hogy kizárták a lehetőségét az eredeti Küklopsz, Csodalány, Bestia, Jégember, Angyal formációnak. De mondjuk most  ebben megmaradt az 5-ből 3, és talán megláthatjuk Bestia, hogy is lett olyan szőrös, kiváncsi vagyok mit találnak ki rá.( csak ne legyen benne Rozsomák, elég volt 4 Rozsi film, meg már az elsőhöz képest Hugh Jackman is rosszabbul játsza a karaktert) A Magneto filmmel és a Rozsi 2. részével kapcsolatosan nincs semmi hír? Vagy a következő a First Class lesz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 18. - 13:15:53
A következő Rozsi filmről egyenlőre csak azt lehetett tudni, hogy japánba tervezik, és Hugh Jackman már aláírta a szerződést a folytatásra. Ebből mára annyi maradt igaz, hogy Hugh benne van a filmben, de japánból nem lesz semmi.

A Magneto film forgatókönyvét írják, se szereplőválogatás nem történt még, se semmi. Leghamarabb 2012-ben jöhet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 18. - 13:45:39
Wowow, várjunk várjunk.
Mi az, hogy nem lesz semmi a Japán szálból?
A múltkor a videóban még Jackman beszélt arról, hogy a Milleres sztorit csinálják meg, mert az nagy kedvence.
Segget csinált volna a szájából? :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 18. - 13:46:53
Szegény nem tehet róla, ő csak azt mondja amit neki mondanak. Ezért színész. És igen, a Milleres-Japános sztorit kidobták a kukába.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 18. - 13:49:02
Minden Miller, mely kukában végzi, szívemnek oly kedves.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 18. - 13:52:08
 :lol: Jaj de gonosz vagy. Bár most igazat adok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 18. - 14:18:25
Mondjuk a japános Wolvie v1 még mindig Miller egyik jobban sikerült műve. Bár furamód valamiért ez a keleti téma az egyetlen a noir mellett, ami még úgy-ahogy működött is nála. Véresebb/realisztikusabb (öö... nyugati mércével mérve) szamurájmangákat kellett volna írnia, és talán nem csak egy felfújt lufi lesz a pályafutásából.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Szeptember 18. - 19:37:01
A Wolvie v1 elejéről pár részt olvastam, azoknak tényleg elég jó volt a hangulata, filmben is megnéztem volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 18. - 19:39:50
A teljes v1 az Adósság és Becsület kötetben megjelent. Csak pár részt olvastál el belőle?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Szeptember 18. - 19:41:59
Akkor ez a v2 (http://images3.wikia.nocookie.net/marveldatabase/images/9/95/Wolverine-1.jpg)?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 18. - 21:23:58
Ben, mostanában az angol filmes oldalakat nem tudtam követni, de ezt a "Japán irány a kukába infót" forrással is meg tudnád erősíteni nekem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 18. - 21:41:10
A comicbookmovie-n a hype-on és a slashfilmen is olvastam. Igyekszem visszakeresni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 18. - 21:42:16
Hát, akkor biztos igaz. Lemaradtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 18. - 21:45:19
Amíg hivatalosan el nem kezdődik a 2. rész forgatása addig a stábot akár a Holdra is elvihetik a hírek szerint, de ez a hír eléggé valósnak tűnt, ezért is jegyeztem meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Szeptember 18. - 22:41:28
Tom: nem ő írta, ez már pozitívum.  :D
Ja, ez már fél siker.  ;D

Kimarad a japán szál a Wolvie 2-ből? Kár... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 18. - 23:10:31
benya: Igen, de ez talán a füzetben is ott van az impresszumban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Szeptember 19. - 10:51:27
Ja, oké, én teljesen azt hittem hogy ez a v1...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 19. - 19:05:17
Elkezdődött az A-Team (Szupercsapat) mozifilm forgatása.  :)
(http://worstpreviews.com/images/headlines/temp/temp1834.jpg)

Az új csapat összetétele a következő:

Liam Neeson (http://cinemafique.files.wordpress.com/2009/06/liam-neeson-20080229-383996.jpg) -  John "Hannibal" Smith (http://www.the-iss.com/Hannible.jpg)

Bradley Cooper (http://movieoverdose.files.wordpress.com/2009/05/bradley-cooper.jpg) - Templeton "Szépfiú" Pack (http://www.buyersmls.com/americantv/ateam/Daily%20Radar%20Feature%20-%20How%20to%20Catch%20the%20A-Team_files/face1.jpeg)

Sharlto Copley (http://l.yimg.com/eb/ymv/us/img/flickr/50/66/003775775066.jpg) - Bolond Murdock (http://www.nbc.com/Vintage_Shows/A_Team/images/photos/scet/1594/nup_102559_0004.jpg)

Quinton "Rampage" Jackson (http://i1.iofferphoto.com/img/item/464/202/81/Quinton-Rampage-Jackson.jpg)  - B.A. "Rosszfiú" Baracus (http://www.ugo.com/tv/best-tv-characters-of-all-time/images/entries/b-a-baracus.jpg)

A filmben szerepel még továbbá Jessica Biel, aki Szépfiú ex-csaját alakítja, és a Watchmen-ből megismert Patrick "Éjibagoly" Wilson. A filmet Joe Carnahan rendezi és 2010. június 11.-én lesz a premier. Aki megkérdezi miért ebbe a topicba írtam azt megharapom.
http://worstpreviews.com/headline.php?id=15124&count=0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Szeptember 19. - 19:45:32
Hát a Szépfiút alakító színész első ránézésre inkább Bolond Murdock. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 19. - 19:49:57
Hmm.. Mr. T elég jó formában van azért még ahhoz, hogy visszajöjjön, bár az utódja eléggé hasonlít rá. De szerintem is mintha Szépfiú és Murdock utódjának képe össze lenne cserélve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 19. - 19:56:26
Pedig nem.  :) :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 19. - 20:04:13
Csak a szereposztók hülyék... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 19. - 20:04:25
Ez a Rampage azaz MMA-s fighter igaz ?  :headscratch: Szinte biztosan ő...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 19. - 20:06:03
Igen.  (http://www.youtube.com/watch?v=zjSDc1pQtqA)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 19. - 20:15:31
Azért.  :D Kedves figura. De nem hiszem hogy el bírok fogadni egy új Mr.T-t  :roll: A Snick*rs reklámban is nagyon keményen tolta az öreg.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 19. - 20:31:37
Nem fog annyira hiányozni ha meglátod hová süllyedt az öreg
http://www.youtube.com/watch?v=F3NCEqUjW9o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Szeptember 19. - 20:41:41
Ez magyarul is megy most a tévében. Amikor megláttam én is ledöbbentem, hogy szerepelhet itt Mr. T.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 19. - 20:50:31
Miért? Húst akart enni, ennyi az egész.  ;) Ő nem tehet róla, hogy mindezt felvették.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 19. - 20:51:45
Lehet hogy csak a barátai áldozata mint én?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 19. - 21:45:38
Láttam én is a TV-ben. Azért a termékbemutató eleje lemaradt ahogy belép a studioba  :hehe: Azért nézzük el neki, hiába tartja jól magát már nem huszonéves.  :D

Miért? Húst akart enni, ennyi az egész.  ;) Ő nem tehet róla, hogy mindezt felvették.

 :sepi:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 19. - 21:55:19
Mellesleg honnan is kellet lesüllyednie? Azért nem volt egy nagy sztár ő sohasem, max hírhedt hogy volt rajta 20 kiló arany a sorozatban, meg hülye haja volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 19. - 21:59:25
Így van. és így szerettük ! No meg a Rocky 3 Clubber Langjéért.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 19. - 22:11:58
Jaja. :D Én is bírtam mindig, de sokkal elismertebb emberek jutottak már erre a szintre, nemcsak Mister T.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 20. - 09:05:05
Azért érdekes mert a Szupercsapatot sosem bírtam. A sztorit karaktereket egyenesen nevetségesnek találtam. Kivéve persze MrT-t... Őt sosem mertem volna kinevetni.  ;D Karakteres figura
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 09:23:08
A kedvencem Bolond Murdock volt. Nem, is tudom miért.?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 20. - 10:11:18
Néhány részt láttam ,de valahogyan nekem nagyon primitív volt az egész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 20. - 10:18:33
Én is őszintén bevallom, hogy nekem sem volt a kedvencem. Három-négy részt megnéztem belőle, de nem nyerte el a tetszésemet. Abból a korszakból inkább a Magnum és a Knight Rider volt a kedvencem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 11:05:15
Összeszedtem az utóbbi időszak megerősített bejelentései alapján azokat a Marvel filmeket, amelyek a következő néhány évben már biztosan a mozikba kerülhetnek:

Ant-Man

Bemutató dátuma: nem ismert

A Hangya és neje a Darázs mint ismeretes a Bosszú Angyalainak alapítói voltak, és éppen ezért a Marvel már évek óta próbál összehozni róluk egy filmet. A film jelenleg még csak ott tart, hogy van egy fix rendezője, Edgar Wright, aki egy akció és humor orientált alkotást szeretne készíteni, amelyhez már egy forgatókönyv vázlatot is írt. Ebben nemcsak Doktor Pym-et az eredeti Hangyát mutatja be, hanem gondolva az esetleges folytatásokra Scott Lang és Eric O'Grady (aki a filmben Pym laboránsa lett volna) személyét is, akik mindketten viselték a Hangya identitást.
A legutolsó infók szerint ezt a forgatókönyvet elküldték átdolgozásra, és a Pixar nagy érdeklődést mutat a project iránt. Az animációs rajzfilmeket készítő cég azonban megnyugtatta a rajongókat, hogy ők a film látványvilágának kidolgozását végeznék, a mozi élőszereplős akció lenne.

The Avengers - A Bosszú Angyalai

Bemutató dátuma: Május 4., 2012.

A Bosszú Angyalainak munkálatai már évekkel ezelőtt gőzerővel megkezdődtek már a Vasember filmben, amikor Nick Fury ekezdte összehívni a legendás csapatot. A készítők rengeteg utalást elrejtettek a Marvel Studios filmjeiben, mint Tony Stark műhelyében az asztalon fekvő híres pajzs, melyet Amerika Kapitány viselt, vagy a szuperkatona szérum a Hihetetlen Hulkban, amely szintén a II. világháborús hőssel kapcsolatos. A filmet Jon Favreau rendezheti, aki a Vasember első részével megalapozta a belé vetett bizalmat a Marvel berkein belül. Favreau többször azt nyilatkozta, hogy Mark Miller The Ultimates című képregénye volt rá nagy hatással, és saját forgatókönyvét is abba az irányba vinné, amiről a vol. 1 szól. Kezdetekben a film Hulk üldözéséről szólna, majd a hősök egy sokkalta nagyobb és az egész Földet fenyegető veszedelem miatt egyesítik erőiket Bruce Bannerrel és méregzöld alteregójával. Akik már biztosan láthatóak lesznek a filmben (hiszen szerződésük kötelezi őket):
Chris Hamsworth - mint Thor
Edward Norton - Bruce Bannerként
Samuel L. Jackson - Nick Fury szerepében
Robert Downey jr. - Vasemberként
Eva Longoria - akit tavasszal szerződtettek le véglegesen a Darázs szerepére
Don Cheadle - aki feltűnik mint War-Machine. Szóval csupa A-listás sztár.    

Blade Reboot

Bemutató dátuma: valamikor 2012-ben

A Blade Trinity, vagy ahogy nálunk futott, Szentháromság alaposan alulmúlta a hozzá fűzött várakozást, és háttérbe szorította a Fénybenjáró vámpírvadász karakterét, hogy átadja helyét egy csapat Éjcserkésznek. A film a rajongóknál bukott, és még az időközben indult TV sorozat is, amelyet a Spike TV egy évad után levett a műsorról. A Marvel azonban nem akarja veszni hagyni a Pengében rejlő lehetőségeket, és egy újrakezdés mellett döntött amellyel kapcsolatban 3 dolog biztos: trilógiának szánják, Stephen Norrington lesz a komplett trilógia rendezője, és Stephen Dorff visszatér bennük Deacon Frost szerepében, ugyanis a 3 részes összefüggő film Penge és Frost kezdeteit és harcát fogja bemutatni. Férfi főszereplője még nincs a projectnek, ahogy kész forgatókönyv sem, bár a legutóbbi Comic Con-on felolvastak néhány oldalt egy előzetes forgatókönyvből egy kiválasztott tesztközönségnek, akik odáig voltak érte. Ha ezt megfelezzük és elosztjuk a tényleges reakciókkal, akkkor is minimum jó Penge trilógiát várhatunk.

Deadpool

Bemutató dátuma: 2011

Lauren Shuler-Donner az X filmek producere és jó édes anyja több nyilatkozatában is megerősített, hogy számos spin-off filmet terveznek az X címekből, és ennek első lépcsőfoka, a Wolverine után, a következő nagy dobás egyértelműen a közönségkedvenc Deadpool lesz. Ezzel kapcsolatban egy régóta érlelődő félreértést is tisztázott. A Wolverine filmben látható Wade Wilson, és a későbbi Weapon XI, akit Stryker Deadpool-nak nevezz, egy és ugyanazon személy, bár két különböző színész alakítja őket. A Deadpool filmben azonban Ryan Reynolds lesz a nagypofájú bérgyilkos (aki most jelenleg a DC Zöld Lámpását, és nem vicc a Flash-t is eljátssza). A film egyszerre lesz eredetsztori és a Wolverine folytatása, párhuzamosan mutatják be Wade eredetét azzal, hogy a Rozsóval és Kardfoggal vívott fejvesztő csata után mi történt vele, és hogyan nyerte vissza humorban gazdag személyiségét. A rajongók várakozásával ellentétben a filmben, legalábbis az első részben Cable nem fog szerepelni, viszont Ajax és Black Tom mint ellenfelek feltűnnek.

Fantastic Four reboot

Bemutató dátuma: 2012

A Disney-Marvel fúzió hatására a vezetőség határozott úgy, hogy nem folytatják, hanem újrakezdik a Marvel leghíresebb családjának történetét, amely jócskán megosztotta a rajongókat. Sokak szerint túlságosan gyerekesre és vicceskedőre sikeredett, másik szerint a történet kidolgozatlansága és a rövidre szabott játékidő miatt lett a 2 rész olyan amilyen. De mind megegyeznek abban, hogy valami nagyon nem stimmelt ezekkel a filmekkel. A rajongók akarata szent, úgyhogy az F4 kap egy újabb mozis esélyt. Ezt is trilógiának tervezik, és minő meglepetés, a csapat a 3. rész végén egy iszonytató gonosz erő ellen veheti fel a harcot, akit 3 részen keresztül körvonalaznak folyamatosan a készítők. És ha már a készítőknél járunk, a film forgatókönyvét az az Akiva Goldsman jegyezheti, aki a Fringe (Rejtély), Legenda vagyok és Én a robot skriptjét is írta, de az ő nevéhez fűződik a csúfosan megbukott Batman & Robin is. Napjainkban pedig ő a producere a Jonah Hex-nek. A korábbi stábbal kapcsolatban: Tim Story-t messzire elrugdosták a project közeléből, és a korábbi filmekben az F4-et alakító színészekre sem tartanak igényt. Julian Macmahon azonban úgy tűnik visszatérhet Fátumként.

The First Avenger: Captain America

Bemutató dátuma:
július 22., 2011

A talán legjobban várt Marvel film, Steve Rogers történetét mutatja be, aki egy katonai kísérlet alanyaként a II. világháború élő jelképévé vált. A film kizárólag Steve eredetével és a II. világháborúval fog foglalkozni, egészen a jeges vízbe merülésig, amelyből az Avengers moziban szedik majd ki. A film forgatókönyvét Joe Johnston írja, és ezzel a filmmel kapcsolatban a legnagyobb a titkolózás. Hónapok óta tart a megfelelő színész kiválasztása, aki eljátszhatja a KAPITÁNYT, azonban egyes belső infók szerint ez már rég megtörtént, és hogy minél nagyobbat üssön a meglepetés ereje, a lehető legvégső pillanatig akarják húzni a bejelentést.

Gambit

Bemutató dátuma: Ismeretlen

Gambit szerepeltetése már az X2 óta érlelődik, ám ténylegesen csak a Wolverine filmben történhetett meg, Ami biztos, hogy Taylor Kitsch játszhatja újra Gambitet, a film pedig a Wolverine mozi után folytatódna, flasbackek formájában utalva eredetére. A mozit egy sötét, depressziós alkotásnak szánják.

Iron Man 2

Bemutató dátuma: Május 7., 2010.

A film szépen készülget, hamarosan befejeződnek a felvételek, és onnantól indulhat a speciális effektusok beépítése a filmbe. Mivel erről a filmről hamarosan úgyis özönleni fognak a hírek, képek és videoanyagok, bővebben most nem térnék ki rá.

Magneto

Bemutató dátuma: valamikor 2011 végén

Ez a film is rég érlelődik, ám érdemleges előrelépések nem történtek. A forgatókönyvet David S. Goyer már megírta, a rendező pedig nagy valószínűség szerint Bryan Singer lesz. A film az öreg Magneto (igen, Ian McKellen visszatér) visszaemlékezéseire épül, láthatjuk még gyerekként a koncentrációs tábor poklában, majd szabadulását, útkeresését, találkozását Xavierrel, és zajos szétválásukat és a köztük feszülő ellentétek kialakulását. A filmet idén már biztosan nem kezdik el forgatni, 2010 tavaszára tervezik a kezdést.

Runaways

Bemutató dátuma: Ismeretlen

A Marvel gondokkal küszködő folyton menekülő tinijeinek történetét az Avengers mozi utáni nagy blockbusternek szánják. Szóval 2012-nél hamarabb esélytelen hogy láthassuk a vásznon. A forgatókönyvet Brian K. Vaughan írja, ám még az is megtörténhet, hogy az egészből végül nem lesz semmi.

Spider-Man 4-6

Bemutató dátuma: Május 6., 2011 (Spider-Man 4)

A project egy rendkívül kaotikus időszakon van túl, ennek legfőbb oka, hogy a forgatókönyv rengeteg változtatáson ment keresztül. A triumvirátus visszatér mind a 3 részben, vagyis Raimi a rendezői székben, Tobey mint Peter Parker, és Kirsten Dunst MJ-ként. A stúdió berkein belül azt rebesgetik. hogy a forgatókönyvet, a kezdetben a 3 filmet összekapcsoló történet helyett azért írták át egy sztorisra, mert a készítők belátták, hogy a film nem egészen abba az irányba tart, mint a kezdetekben, és a rajongók is egyre inkább háborognak. Úgy tűnik, hogyha a 4. részbe Raimi belebukik, az 5. és 6. rész reboot lesz. (Adná az ég). Ebben az esetben új gárdával folytatják.

Thor

Bemutató dátuma: Május 20., 2011

Kenneth Brannagh vezényletével a Thor film kiváló esélyekkel rendelkezik ahhoz, hogy igazán nagyot durranjon. Brannagh egy nagyszabású eposzi történetben gondolkodik, és ehhez hosszú időn át tartó munkálatok és megfontolt színészválasztás is segíti. Thor szerepében hris Hamsworth-t láthatjuk, aki az ismeretlenségből került elő, és eddig csupán a Star Trek XI-ben láthattuk, mint James T Kirk önfeláldozó apját. Loki, Tom Hiddleston, Natalie Portman Jane Foster, Jessica Biel pedig a Varázslónő lesz. A film a jelenben játszódik, rengeteg Agardi jelenettel.

X-Men: First Class  

Bemutató dátuma: 2011

A film az X4 címet is viselhetné, azonban nem folytatása a trilógiának, hanem előzménye, amelyben a már eddigi részekben megismert mutánsok fiatalkorát követhetjük nyomon. Azt, hogyan tapasztalták ki képességeiket, hogyan alakultak barátságok és szerelmek a tagok között, és hogyan néztek szembe ellenségeikkel, akikből egyenlőre csupán Magneto és Nathaniel Essex a biztos. A tagok közül szerepelni fog Küklopsz, Bestia, Jean, Xavier prof és Storm. Tim Pocock már biztos szereplő int Küklopsz és Patrick Stewart is visszatér mint Charles Xavier.

X-Men Origins: Wolverine 2

Bemutató dátuma: valamikor 2011-ben (lesz az 2012 is)

Rengetegen látták Wolverine filmjét, de szinte mindenki a száját húzta tőle, mert valljuk be nem úgy sikerült ahogy az várható volt. A történet a játékidőhöz mérve összecsapottnak hatott, és sok dolog maradt megmagyarázatlanul. A 2. rész forgatókönyvét ezért Christopher McQuarrie-re bízták, aki már korábban bezsebelt egy Oscar díjjat is. McQuarrie a 2. rész történetét Japánba tervezte, bemutatta volna ahogy Logan a szamurájok ősi útját járja, újra szerelembe esik, és megküzd démonaival, valamint Omega Red-el és Ogun-al. Azonban a stúdió ezt az ötletet talomba tette és új forgatókönyvre adott megrendelést. A két elkészült könyvből aztán a legmegfelelőbbet fogják kiválasztani, vagyis még Japán sincs veszve.  :brow:  Hugh Jackman már aláírt a második részre, Gavin Hood rendezőt viszont messzire elzavarták a folytatástól.

... és végül 3 film ami a közeljövőben biztosan, a Namor film, mert nincs rá érdeklődés, a Silver Surfer, amely az F4 reboot miatt került parkolópályára, és a Black Panther film, mert a karaktert mellékszereplőként akarják valamelyik Marvel filmbe, de önálló filmet nem kaphat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Szeptember 20. - 12:20:55
Köszi Ben!  ;) Szép kis összefoglaló. Kiváncsi vagyok ezekből mennyi is valósul meg ténylegesen. A first class-ban szívesebben látnám Vihar helyett Emma Frostot ( aki mondjuk Küklopsz iránt érzett szerelme miatt hagyja ott a csapatot) , de annak örülök, hogy Sinister valamilyen formában szerepel majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 20. - 12:23:07
Idézet
korábbi filmekben az F4-et alakító színészekre sem tartanak igényt
Ez nagy kár, mert nem a színészeken múlott a dolog, és sikerült jól összeszedniük a színészeket. Bár talán Reed lehetett volna jobb is, de Alba szerintem jó volt Sue-nak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 20. - 12:23:46
Most ezeket le kellene menteni és megnézni, hogy ezekből a tervekből mi fog így megvalósulni. :roll:
De jó kis összefoglaló volt, köszi Ben!

Viszont most gondolkodva a Rozsós japán sztorin, tényleg nem kellene erőltetni ezt a szálat. Az eddigi X filmekben semmi japós, szamurájos cucc nem látszódott rajta. (kezdve, hogy Rejtély milyen szépen elkalapálta egy két rúgással az első részben)

Az F4 színészeit sajnálom, főleg Jessicat :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 20. - 12:24:43
Köszi Ben a részletes listát.
1: Amerika Kapitány film később lesz, mint a Bosszú Angyalai?
2: Hangya, Gambit, Runaways, Thor - szerintem ezekért kár.
3: Deadpool: király lesz!
4: F4 - kár a rebootért, jobb lenne folytatás. Különösen, hogy más színészek... áhh.
5: Jessica Biel, mint a Varázslónő? Nagyjából annyira áll messze tőle, mint Kirsten MJ-től.  :)
6: Pókember reboot nem kéne. Akkor tuti elviszik az irányt egy darkosabb megközelítésbe, ami nem lenne jó.
7: Penge már megbukott moziban, tévében... miért erőltetik? WS-nál jobb szereplőt úgyse találnak rá. Az a pali hiteles volt, színésznek is jó és jól is verekszik. Ezt kevesen mondhatják el magukról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 12:27:58
1: Amerika Kapitány film később lesz, mint a Bosszú Angyalai?


The First Avenger: Captain America - Bemutató dátuma: július 22., 2011

The Avengers - A Bosszú Angyalai - Bemutató dátuma: Május 4., 2012.

Valamit elnéztél pajtás.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 20. - 12:31:08
Á, biztos megint a fórum időgép kavart be.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 12:34:01
Igen, egészen biztosan.  ;D

Kérdés: Van-e igény hasonló összefoglalóra a DC filmekkel kapcsolatban avagy sem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 20. - 12:40:56
Naná! ;D

De ha csak garantálod, hogy nem pletykák. :hehe: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 12:42:15
Amik az összefoglalóba kerültek már megerősített hírek, nem pletykák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 20. - 12:48:12
Persze mindent szívesen fogadunk .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 12:48:49
Akkor küldök trippert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Szeptember 20. - 12:58:45
naná, hogy van rá igény, azok is képregényfilmek, nem? ;D Érdekesen hangzik, hogy Ryan Reynolds egyszerre Hal Jordan és Flash. Ez majd egy esetleges JL filmben lesz fura.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 20. - 13:01:10
Leprám mellett az is elfér. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 13:02:33
Érdekesen hangzik, hogy Ryan Reynolds egyszerre Hal Jordan és Flash. Ez majd egy esetleges JL filmben lesz fura.

Amiatt ne fájjon a fejed. Belátható időn belül (10 év) nem lesz JLA film.

Leprám mellett az is elfér. :lol:

Akkor azért vagy néha olyan szétszórt.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 20. - 13:04:57
Na ja ,néha nem tudja a jobb kezem hogy hol a bal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 20. - 13:43:44
Az, hogy Vaughan írna egy Runawys-forgatókönyvet, önmagában jó hír. Azonban két dolog biztos mellette:
- 2012-re maximum az első verziót készítené el, és ez az optimista becslés.
- A producerek a háromnegyedét visszavágnák, hogy ilyet nem mutatnunk be mozikban, mert a cenzorok szerint sértené az ifjúság törékeny és ártatlan lelkivilágát. A képregény ugyanis 12-16 éves kölykökről szól, akik fellázadnka a szuperhős szüleik ellen, csomó időt csöveznek, van köztük egy leszbi űrlény, a csapatvezető csaj gyakorlatilag az összes hímneművel lefeküdt, és a kövér csajnak olyan érdekes kapcsolata alakul ki a képességek nélküli sráccal, hogy azt még egy tinifilmben is meredek lenne. Ja, és minden szokással ellentétben mindenről képes volt Vaughan viccet csinálni, még a tamponokból is. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Szeptember 20. - 16:12:45
Idézet
Fantastic Four reboot
A Disney-Marvel fúzió hatására a vezetőség határozott úgy, hogy nem folytatják, hanem újrakezdik a Marvel leghíresebb családjának történetét
Hála égnek.

Idézet
Magneto
a rendező pedig nagy valószínűség szerint Bryan Singer lesz. igen [...] Ian McKellen visszatér
:oh:

Idézet
Runaways
A forgatókönyvet Brian K. Vaughan írja
:oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 16:53:39
Nos még mielőtt jobban elmélyednénk az eljövendő DC filmekben, következzen egy DC hír, amely egy régóta várt mozival kapcsolatos, és előrevetíti hogy bizony még sokáig fogunk rá várni.

A DC és a Warner kivette a készítők kezéből a Wonder Woman filmet, mert semmiféle előrelépés nem történt a projecttel kapcsolatban. Emiatt a főszerepre már korábban kiválasztott Megan Gale model és színésznő lazán visszadobta a szerepajánlatot mondván, hogy ne csináljanak belőle hülyét. Most viszont újra felcsillant a remény, hogy még nyugdíjas korunk előtt gyönyörködhetünk egy Wonder Woman filmben, A Warner szabad utat adott egy filmnek, és a színésznő is megvan, aki felveheti a csodabugyit.  Nem, nem Megan Fox. A hölgy neve Bridget Regan. Nem mond nektek semmit a neve? Nem csodálom mert nekem sem. Bár a hölgy korábban versenybe szállt WW szerepéért, ám elbukott a válogatáson. Most viszont lehetőséget kap. A film azonban 2012-nél hamarabb így sem fog a mozikba kerülni. Viszont addig ismerkedjünk meg a csajjal, aki Amerikában is leginkább a Legend of the Seeker-ből ismert.

https://www.youtube.com/watch?v=yXshDOuRvNg

itt pedig kínozzák  :brow:
https://www.youtube.com/watch?v=wHXt2MdZa3w
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Szeptember 20. - 21:04:54
Nem, nem Megan Fox.

Kár...   :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 21:07:45
Nem biztos hogy az az agyhalott  (http://www.lolpix.com/_pics/Funny_Pictures_245/Funny_Pictures_2454.jpg)lány a legmegfelelőbb minden szerepre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 20. - 21:15:24
De Megan Gale is nagyon jó lett volna.

A Legend of the Seeker pedig egész jó kis cuccnak tűnt. Annak a pilotját láttam eddig, de sztem korrekt volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 20. - 21:18:49
Megan Gale visszalépésén nem csodálkozom. Kerek egy éve húzzák szegény lánya agyát azzal, hogy majd lesz egyszer valami a WW filmből amivel színésznőként is befuthat, de nuku. Ő sem lesz fiatalabb és egy színésznő nem várhat 3-4 évet, hogy kiugorhasson az ismeretlenségből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. Szeptember 20. - 21:55:01
Idézetet írta: Ben Reilly
Julian Macmahon azonban úgy tűnik visszatérhet Fátumként.
Ez tök jó lenne! :D Az a színész telitalálat a szerepre!

Amúgy nem semmi, milyen könnyen dobálóznak a reboot-okkal...  Ha a Póki 4 bebukna, akkor máris rebootolnák azt is? :surp: Szerintem rebootolni nem kéne, max egy felnőttesebb Pókembert előszedni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Szeptember 20. - 22:00:29
Ant-Man
Az animációs rajzfilmeket készítő cég azonban megnyugtatta a rajongókat, hogy ők a film látványvilágának kidolgozását végeznék, a mozi élőszereplős akció lenne.
Ez jó hír, bár ki tudja mi lett volna az animációs filmből...
Idézet
Eva Longoria - akit tavasszal szerződtettek le véglegesen a Darázs szerepére
Bár ezt már tudtam, de akkor is nagyon örülök neki.  :D
Idézet
Deadpool
Sajnáltam, hogy a Wolvie-ban keveset szerepelt, úgyhogy kíváncsian várom! :brow:
Idézet
Hónapok óta tart a megfelelő színész kiválasztása, aki eljátszhatja a KAPITÁNYT, azonban egyes belső infók szerint ez már rég megtörtént, és hogy minél nagyobbat üssön a meglepetés ereje, a lehető legvégső pillanatig akarják húzni a bejelentést.
Erős a gyanúm, hogy Brad Pitt lesz, ha már az Avengers filmben annyi sztár lesz.
Idézet
Spider-Man 4-6
Úgy tűnik, hogyha a 4. részbe Raimi belebukik, az 5. és 6. rész reboot lesz. (Adná az ég). Ebben az esetben új gárdával folytatják.
Jaj ne, csak reboot ne legyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Szeptember 20. - 22:48:52
Ez a bridget reagen sem egy színész óriás. Sokat tőle se lehet várni.
Viszont az F4 filmben meg szerintem pont Fátum volt az aki nem volt hiteles, és nem csak amiatt, hogy más volt az eredete, én valahogy máshogy képzelem el, a megalomán, megszálott és zseni fátumot, mint egy jóképű üzletember, aki mindig magát nézegeti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 20. - 22:58:20
Á, nem lesz Brad Pitt, annyit nem tudnak fizetni arra a filmre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 21. - 00:03:12
Én is ettől tartok, sajna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Szeptember 21. - 06:41:34
A f4 -et nagyon sajnálni fogom , nekem minden karakter tetszett és vártam a folytatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Szeptember 21. - 09:41:24
Szerintem is nevetséges ez a rengeteg reboot, mondjuk eddig szerencsére nem volt olyan, hogy uyanazt a történetet kellett végignézni csak másképp. Akárhány verziót is csinálnak mindig lesz olyan akinek épp az aktuális alkotás nem tetszik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 21. - 10:01:17
Szerintem amíg nem csinálnak megint eredetsztoris filmeket, addig felőlem reebootoljanak nyugodtan.
De még egy olyan filmet, aminek a fele abból áll, hogy hogyan vált a csóka Pókemberré, Dardevillé, stb. nem néznék végig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 21. - 10:17:07
Brad Pitt szerintem a Trója után amúgysem vállalna el még egy skatulyaszerepet, mindig is nagyon ügyelt arra, hogy változatos szerepei legyenek. (az már az ő erénye, hogy szinte mindben zseniális volt)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 21. - 11:26:32
Igen, ez garantáltan emlékezetes szerep lenne, ha csakugyan sorozat lesz belőle...
De a fenébe is, gyakorlatilag rá van szabva. És akárhogy nézzük, ha ő lenne a Kapitány, onnan már csak a rendezőnek és az íróknak lehet elszúrni a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 21. - 14:21:28
Én remélem nem ő lesz a Kapitány. Nem azért, mert ne tartanám remek színésznek, de már kiöregedett a szerepből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 21. - 16:29:03
Igen, egy effektíve 80 éves karakterről beszélünk? (jó, tudom hibernálva volt, de akkor is, pont ezért tökmindegy, hogy 30 évesen kapták le a fagyóba, vagy 45...meg a sminkesek csodákra képesek...)

Amúgy tényleg jó lenne a szerepben szerintem is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Szeptember 21. - 17:34:26
Abban a filmben is nagyon jól meg tudták fiatalítani, ahol visszafelé öregedett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 21. - 17:39:19
A Benjamin Button-ban? Hát... végül is... ja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Szeptember 21. - 17:59:59
De most itt miért tökölnének ezzel az egész film alatt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 21. - 18:01:50
Igen, csak a BB költségvetésének nagy része a fiatalításra ment el, azért is kapott Oscart, mert annyira élethű lett.  Itt csak egy korr akéne fiatalítani, de cgi-vel nem lenne olcsó szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 21. - 18:21:40
Plusz, ne feledjük, hogy Kapi magas. Most az összes többi tagot állítsák gödörbe?  :D
Szerintem is nagyon jó színész, de nem lenne jó Kapinak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 21. - 18:22:45
Plusz, ne feledjük, hogy Kapi magas. Most az összes többi tagot állítsák gödörbe?  :D

John Rhys Davis is eljátszotta Gimlit pedig majd két méter magas.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 21. - 19:24:43
Valamint Eva Longoria sem egy égimeszelő. Egymás mellett jól mutatnának.  ;D

De egyébként én sem tenném meg Kapinak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 21. - 20:22:15
Szerintem simán lehetne kapi.
Még mindig simán el lehet őt adni 30 évesnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 21. - 20:27:13
Végül is igazatok van, egy olyan Hollywoodban ahol Jude Law (http://www.sallypotter.com/files/imagecache/news_main/images/spblog/RAGE-008.jpg)-ból nőt tudnak csinálni bármit megtehetnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 21. - 20:37:33
Jude Law nem nő?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 21. - 20:41:42
Szegény, nemcsak férfinak, de még nőnek is ronda. Sz*r ügy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 22. - 00:57:16
Mér Pitt mióta olyan alacsony?

Láttátok a Valkűrt? Nah Tom Cruise tényleg egy törpe, de ha ott meg tudták csinálni azt, hogy nem volt feltűnően kicsi a többiekhez képest (igaz sok jelenetben vették kicsit alulról), akkor őt is megtudnák. A Trójában elég magasnak tűnt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 22. - 13:53:52
Guglis infók szerint Pitt 180 centi magas, szóval a szerepre ebből a szempontból pont alkalmas. :) A Kapitány is csak a kilencvenes években nőtt hirtelen közel 2 méteresre, előtte egy teljesen átlagos testmagasságú férfi volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Szeptember 22. - 14:40:05
Nem tudom, ki kezdte el terjeszteni róla, hogy törpe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 22. - 14:42:12
Jennifer Aniston.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Szeptember 22. - 16:09:03
Lehet a farkára gondolt, így vágott vissza, hogy ő meg nem tudott teherbe esni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 23. - 16:28:52
Két újabb színész csatlakozott a Thor film gárdájához. Egyikük Jaimie Alexander aki eddig sorozatokban jeleskedett, és Magyarországon a Kyle a Rejtélyes Idegen (Kyle XY) című sorozatban láthattuk ami a TV2-n ment. Jaimie az Asgardi harcosnőt, Sif-et játszhatja Kenneth Branagh mozijában.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/thorcasting4.jpg)
A másik, Colm Feore, aki játszott néhány rendkívül jól sikerült filmben (pl az Ál/Arc-ban) és rengeteg xarban (mint a Riddick). Feore karakteréről egyelőre még nem árultak el sokat, de az biztos, hogy szuper bűnözőt személyesíthet meg.
http://www.slashfilm.com/2009/09/23/jaimie-alexander-and-colm-feore-join-thor/

Összevont üzenet ideje: 2009. Szeptember 23. - 19:10:10
Az MTV eheti interjújában Edward Norton mond pár dolgot Hulk-ról és az Avengers moziról
http://www.mtv.com/videos/movies/439353/will-the-hulk-be-in-the-avengers.jhtml#id=1622096
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 23. - 21:39:46
Na, ő jó lenne Sif szerepére!  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 23. - 22:36:12
Szif. Sz-szel. Elég rossz, hogy a távol-keleti neveken erőltetitek az angolos írást, de legalább kontinensen belül ne csináljátok már ezt, ha lehet.
Amúgy sajna nem teljesen tökéletes, mert Szif egyik ismert jelzője az Aranyhajú. Bár a Marvelnél ezt elég hamar elfelejtették, szóval ha ezt levesszük, igen, ez a kép alapján én elhinném, hogy egy északi istennő. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 23. - 22:54:00
Biztos Szif? Germán...
Én még sosem láttam aranyhajjal, (pedig olvastam több száz Thort) vagyis szerintem tuti.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 23. - 23:19:21
Biztos Szif. Olvass valamit a germán/skandináv mitológiából magyar nyelven, amit nem a Marvel adott ki. :)
És eredetileg aranyhajú, csak mivel Kirbyéknek (de szerintem inkább Stan Lee-nek) elég korlátolt ismeretei lehettek az északi mitológiáról, amiben nem segített, hogy a kezdeti Thor-történetek nagy részét Stan öccse írta, akiről később maga az Ember is megjegyezte, hogy gyakorlatilag semmit se tudott a témakörről (így lett Thor pörölyének neve egyszer Uru, amit aztán úgy védtek ki, hogy kitalálták, abból a fémből készült).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 24. - 13:06:15
A Szellemlovas bemutatója után felvetették, hogy ha lesz még egy film a lángoló fejű motoros képregényhősből, akkor az reboot lesz, mivel eléggé rosszul sikerült az adaptáció. Azonban később már második részről beszéltek, Nicolas Cage pedig határozottan benne szeretne lenni a folytatásban, arról is szó volt már, hogy esetleg Európában fog "turnézni" a főhős. David S. Goyer fogja összerakni a sztorit, ha a stúdiónak sikerülne meggyeznie vele. Ezen kívül Avi Arad elmondta, hogy dolgoznak azon, hogy újrakezdjék a Fantasztikus Négyest és a Fenegyereket, de még az Ezüst Utazót is.  :brow:
http://www.slashfilm.com/2009/09/23/columbia-is-definitely-rolling-forward-with-ghost-rider-2-daredevil-and-silver-surfer-projects-confirmed/

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Szeptember 24. - 13:12:44
Ne, csak rebootot ne! ;D Nekem semmi bajom nem volt a Szellemlovassal meg az F4-el sem. Jó történetet reboot nélkül is ki lehet találni ezekre a figurákra/szereplőkre is. Ez a reboot mánia már egy kicsit bosszantó...

És Thor ügyben talgabynak teljesen igaza van. A marvel elég sokszor csúsztatott, hogy finoman fogalmazzak :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Szeptember 24. - 13:55:13
Ja, tipikus Marvel-es szemlélet. Ha valami nem megy jól, akkor újra kell indítani. Csak amíg ez még a képregényeknél elmegy, a filmekben már nagyon hülyén néz ki. Nekem sem volt semmi bajom a Szellemlovassal, sőt. De az F4-ből is lehetne még mit kihozni ugyanazokkal a szereplőkkel is.

Idézet
mivel eléggé rosszul sikerült az adaptáció
Mostanában így mondják, ha egy film nem 300 milliót hoz a konyhára, hanem csak urambocsá 200-at? Nevetséges ez a felfogás.  :drying: Főleg, hogy egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy ezek akármennyire is nem hiszik el, rétegfilmek. Hiszen a fő rajongóik, a képregényesek nincsenek sokan. A köznép meg soha nem fog érte annyira rajongani, és őket aztán biztosan nem fogja érdekelni egy újradolgozott film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Szeptember 24. - 20:02:07
A Szellemlovas nálam aki abszolúte nincs képben a Ghostrider comic-okkal egész egyszerűen gyenge volt. ha van valami amit érdemes rebootolni vagy épp elfelejteni akkor ez az...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 24. - 22:26:08
Meg azt nem veszik figyelembe, hogy egy F4, vagy Ghost Rider képregény se volt soha olyan népszerű, mint egy Pók, vagy X-Men.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 24. - 22:50:50
Tudok neked olyan évet mondani, ahol a Pók-képregények a fasorba se voltak F4-hez képest. A Ghost Rider meg egy időben egymaga eladott annyit, mint azok együtt.
Manapság (oké, elmúlt 10 év) nem olyan népszerű ez a kettő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 24. - 23:06:21
Gaby, miért kell neked minden hozzászólást az elmúlt 80 év távlatából vizsgálni? Nyilván én is úgy értettem. Mind tudjuk, hogy az X-Men meg is bukott, meg is szűnt egyszer, annyira nem vették. De szerintem mindenkinek egyértelmű volt, miről beszélek.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Szeptember 25. - 09:31:03
Mondjuk úgy, hogy a magam egyszerű módján próbálnálak megtanítani arra, hogy úgy fogalmazz, hogy ne kelljen feltétleni ismernie téged és/vagy az adott témát az olvasónak ahhoz, hogy pontosan tudja értelmezni a hozzászólásaidat. :)
De hogy a konkrét példánál maradjunk, a "soha" szó itt abszolút nem volt igaz, csak a hazai közönségre nézve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Szeptember 25. - 18:36:56
Elsősorban mint kiderült, ezen a fórumon már mindenki jól ismeri egymást, vagyis miért ne fogalmazhatnék úgy, hogy ismerni kell engem, de főleg az adott témát az olvasónak? Nem hinném, hogy bárki lenne itt, akitől annyira idegen lenne a képregényes téma.  ;)
Oké, a "soha" szóban tényleg igazad van, ritkábban kéne használnom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Szeptember 26. - 00:50:01
Oké, a "soha" szóban tényleg igazad van, ritkábban kéne használnom.
Majd beállítok rá egy szűrőt, ami a hozzászólásaidban lecseréli "nagyon ritkán"-ra. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 26. - 06:58:13
Ééés igen! A héten elkezdődött a Thor film forgatása méghozzá Las Vegas városában. A munkálatok remekül haladnak, és ennek hála egy teaser-t már kaptunk is
https://www.youtube.com/watch?v=9CpNWcfS21A
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Szeptember 26. - 10:39:30
 :lol: :lol:
El is süllyedhetnének, ha ilyen Thor filmet csinálnának.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Szeptember 26. - 14:06:21
Gazdasági válság van, erre telik.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 01. - 12:09:22
A Szupercsapat
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/hr_The_A-Team_1.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 01. - 12:18:29
Tök jó, bár nem gondoltam, hogy egy kis fehér kockában piros x lesz majd a kinézetük.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 01. - 12:25:20
Bocsi.  :-[ Én most egy pillanatra elvonulok, és tökön szúrom magam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 01. - 14:13:41
 :hehe:

Én látom a picture-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 01. - 16:27:16
Persze, mert azóta Ben javította.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 01. - 16:48:26
Az lehetetlen Ben sosem hibázik...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 01. - 22:22:16
Ritkán tévedek de akkor nagyot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 01. - 22:24:12
Most is a húgodat szúrtad véletlenül tökön.  :lol: :-[ :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 01. - 22:27:54
Vigyázz mert ha elolvassa mindkettőnk lelkét kiégeti.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 01. - 22:49:56
Töröljem a biztonság kedvéért?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 01. - 22:57:28
Már mindegy. Együtt égünk barátom a pokolban. És hogy ne a közös bűnünkkel offoljuk a fórum eme topicját, egy kép a Zöld Lódarázsról
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/greenhornet-550x351.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 01. - 23:03:13
Na ezt a filmet nem hiszem, hogy megnézem.

Idézet
Együtt égünk barátom a pokolban.
Hát, egy Kaine és egy Ben Reilly...  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 02. - 10:33:29
Na ezt a filmet nem hiszem, hogy megnézem.

Pedig lesz ez még cifrább is, és Seth Rogen ritka idiótán fest az álruhájában
http://splashnewsonline.celebuzz.com/2009/10/bfm_enlarged/enlarged-green-hornet-shootout-scene.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Október 02. - 10:46:27
és mi az a kezében? hajszárító vagy elektromos vízmelegítő? :)
Vagy lehetne valami kis trombita, vagy valami fura mágnes.  :D
Vagy kétágú jamie csodalámpa?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 02. - 14:18:06
Nem. Az ott egy mágnes a Tomy és Jerryből...

Ki lesz kíváncsi erre a sz*rra ?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 02. - 22:33:02
Például én. Legalábbis egyszer biztosan.

Goyer apánk időközben megelégelte a Columbia töketlenkedését, és saját kezébe vette a Ghost Rider folytatását, amelynek sztorija egy már 9 éve megírt forgatókönyvön alapszik, és minimum R besorolású, igazi vérpancsi mint a Blade első része. Bővebben itt.
http://www.collider.com/2009/10/01/exclusive-interview-david-goyer-talks-ghost-rider-2-and-magneto/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Október 03. - 00:50:49
Amit persze a stúdió pg 13-nak akar. Nem kérdés, ki lesz a győztes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Október 03. - 10:04:27
Egyetértek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 03. - 12:06:15
Amit persze a stúdió pg 13-nak akar. Nem kérdés, ki lesz a győztes.

Csak az érzékeny lelkedet akarják megóvni pepo !  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Október 03. - 12:58:15
Igen, szerencsére a saját bőrömön nem tapasztalom meg a széttépett, szétvágott, vagy szétrohadt testek szagát és látványát. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 03. - 13:32:30
Szerintem kicsit el vagytok tévedve, és ez megmagyarázza azt is, hogy miért nem csíptétek a Ghost Ridert. Az a képregény sosem volt 16+-os, vagy ilyesmi. Sosem volt olyan látványvilága, mint mondjuk a Spawnnak, vagy ilyesmi. Egyáltalán nem indokolt az R besorolás hozzá. Attól nem lesz jobb egy film (sőt, időnként rosszabb), ha több vért mutatnak benne. Amikor először leégett róla a hús, az a rész messze túltett mindenféle R-es látványon érzelmileg, ha ilyeneket tesznek bele, az simán elég lesz. Persze lehet, hogy csak velem van a baj, mert én mindig halálra untam a véres látványhorrorokat, mindig a pszichohorror tetszett inkább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 03. - 13:46:45
A képregény eredetileg egy misztikus Megtorlóról szólt, és több hulla volt benne, mint a Robotzsaruban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 03. - 13:54:53
Az nem mérvadó, hogy mennyi hulla van benne. 13+-osban is lehet ezernyi hulla. Az számít, hogy mit mutatnak meg az elhalálozásukból.  :nezze:
És nagyon nem szólhatott misztikus Megtorlóról, mert a Megtorló kinyírta az összes ellenségét, míg a Szellemlovas sokkal inkább csak kiégette a lelkét.  :D De nem ölte meg őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 03. - 14:56:21
Ööö... ugye tudod, hogy ez az egész bosszúállós-antihősös dolog csak jóval az első széria közepe felé indult, addig egy echte démoni figura volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 03. - 17:06:39
Nem, onnan csak néhány számot olvastam. Folyamatában csak kb. az 50. résztől van meg.
De mindegy is, mert a filmbeli láthatóan az új verziót adta vissza, vagyis a bosszúállósat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Október 05. - 11:09:37
Igen és az angyalos dolog is csak sokkal később került bele valamelyik miniben. Ettől függetlenül nekem semmi bajom nem volt a filmmel (sőt ki merem jelenteni, hogy még tetszett is valamennyire), szerintem sem kell hullákkal meg véres jelenetekkel telepakolni a filmet, sokkal inkább érdekes sztorival, látványos harcokkal stb. Goyer forgatókönyvírónak mindenesetre remek (és remélem még véletlenül sem kerül be a rendezői székbe, mert sajnos rendezni azt nem tud) tényleg elég sok jó történet/ötlet fűződik a motoros és lángoló karakterhez, amit végre filmen is jó lenne látni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 05. - 19:28:52
Stellan SkarsgÃ¥rd is leszerződött a Thor filmhez.  :o Ez azért is roppant érdekes, mert a drogbirtoklásért lekapcsolt édes fiacskáját akarták eredetileg a címszerepre. Arról még nincs infó kit fog alakítani.

"Azt akarták, hogy úgy szerződjek le a filmre, hogy ne olvassam el előtte a forgatókönyvet. Én ezt elutasítottam. Aztán csak elküldték, de olyan kódolás volt benne, ami csak egyszer engedte kinyomtatni a forgatókönyvet" -mondta a színész a TT spectra-nak.
http://www.ystadsallehanda.se/article/20091004/TTNOJE/110049978/2160/TYCKTTANKT/&/Stellan-Skarsgard-spelar-i-%E2%80%99Thor%E2%80%99
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=59763
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 06. - 20:02:06
Fake természetesen, de azért
(http://i65.photobucket.com/albums/h235/Darkstormninja/CHAsThor.jpg?t=1254852078)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Október 06. - 20:05:15
Ráadásúl egy figurába lett belemontírozva? :D
remélem azért a filmben jobban megcsinálják  :hehe: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Október 06. - 23:50:08
Én itt is az Ultimates-verziónak örülnék igazán. Tudom, hogy ez szokás volt réggebben a vikingeknél, de legalább az a röhejes sisak ne legyen a fején.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Október 07. - 08:09:28
Véleményem szerint a filmben majd egy ultimate/klasszikus hibrid ruhát láthatunk.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 07. - 14:59:26
Az égvilágon semmi köze sem lesz az Ultimate Thor ruhájához a filmesnek. Néhány hónappal ezelőtt láttam egy kémfotót arról a casting-ról amelyre még Stellan fiát is behívták, és ő felpróbálhatta a cuccot. Ami nekem feltűnt, hogy nagyban hasonlít ahhoz a concept-hez amit egyszer már betettem a filmes Thor ruháról, és kb 70% megegyezik a mostani Thor szerkóval ami a 616-os világban fut.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 07. - 15:05:37
Akkor nyugodt vagyok! Lehet nem hiába használtam.

És most itt megosztanék vmit veletek, ennél jobb helyet hirtelen nem találtam. ;D

(http://netsurfclub.hu/users/kepregeny/uploads/egyeb/avengers.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 07. - 15:14:59
Hú ez marhajó lett BuB. Szóval ehhez kellett az a filmes Pók ruha minta?  ;D Az Özvegynek meg jó nagyok a... szemei.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. Október 07. - 15:32:49
Hihetetlenül jó kép Bub. :o (gyorsan le is mentettem ;D ) Le a kalappal! Nagyon tetszik, főleg Póki. Remélem nem sértődsz meg, de találnod kellene egy jó kihúzót és a rajzaid már simán elmennének a Marvel képregényekbe is, annyira jók. ( de a Pókid már simán odavaló!) ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 07. - 15:36:38
Köszke. :D
Ja, próbáltam Scarletett venni alapul. ;D

Nem, nem sértődök meg, én csináltam. ;D Most kivételesen tollal, és nem a Ps-ben. Ezért lett felemás, a végére eléggé elfáradtam...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Október 07. - 15:45:58
Bub valóban baromi jó a rajz, főleg a színezés. Nem kevés munka lehetett.
Két észrevétel, amivel még jobbá tehenéd őket (azért figyeltem fel ezekre, mert nálam is gyakori hiba mindkettő), a tuskihúzásnál ne fix vonalvastagságot használjál, hanem a körvonal legyen vastagabb, míg példül az arcokon, vagy a rucikon a ráncok sokkal vékonyabbak.
Ezt én úgy oldottam meg (ahogy látom te is tűfilces rajzokat scannalsz, majd PS-ben színezed), hogy csak azokat a vonalakat, amiket vékonyítani akarsz rajzold át a PS-ben, majd alóla töröld ki az eredeti vonalat.
A másik, amikor egy rajzot aminek fehér a háttere kimásolsz egy külön rétegbe, marad körülötte egy kis fehér zizi, azért, hogy ez ne látszódjon nagyon vékonyan húzd át ezeket a színégető eszközzel.
Asszem, ennyi, valóban jó a rajz, a tehetséged bőven megvan hozzá, hogy baromi jó dolgokat csinálj, amiket leírtam, azok pusztán rajztechnikai kérdések, és a technikát lehet tanulni (igazábol csak tanulni lehet), míg a tehetséget nem, úgyhogy te nagyon jó úton haladsz, csak így tovább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 07. - 15:51:40
Igen, én igazság szerint kíváncsibb lennék a nyers, kihúzatlan változatra (ezzel még tényleg mindig gondjaid vannak). De egy dolog eléggé fura, még kicsiben is: Kapi pajzsa. Ez most vagy ovális és gumiból van, vagy nem elképzelhető 3D-ben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 07. - 15:55:29
Köszi szépen. :D
Jóhogy ezt a kihúzást elmondtad, soha az életben nem tanultam kihúzni, csak simán átrajzolom filccel a cuccot.

Ja a fehér zizzi itt-ott ott maradt... pedig asszem a legnagyobb kijelöléssel csináltam, még radíroztam is utána ahol láttam. De akkor majd emezt is kipróbálom, jónak tűnik. Én most egy másik cuccnál vettem észre, ha szendvicspozitívra állítom, akkor alkalmazkodik/belesimul (?) a réteghez és úgy is eltűnnek.

szerk:
Hát ez már nincs meg grafitban, mert papíron húztam ki.
Kapi Pajzsa meg papíron elég s...r lett, így ps-ben próbáltam szerkeszteni rá vmit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Október 07. - 19:00:36
BuB, ez tényleg nagyon jó rajz lett, szerintem beküldhetnéd a Marvel-nek.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 07. - 19:07:44
És ők visszaküldenék. ;D
Köszi azért. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 07. - 19:12:38
BuB sose becsüld alá a képességeid. Azért vannak a barátok hogy ezt megtegyék helyetted.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 07. - 19:49:47
Nekem csak Kapi feje az ami nem tetszik rajta. Szemből nézve a jobb szeme nagyon kívül esik, nem arányos az arca. De kezdésnek jó kép.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 07. - 20:02:30
BuB sose becsüld alá a képességeid. Azért vannak a barátok hogy ezt megtegyék helyetted.
Köszi Ben, kedves tőled. ;D


Igen, más is mondta, hogy Kap kritikán aluli. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 07. - 20:20:01
Teljes a Predators stáblistája

http://www.origo.hu/filmklub/20091007-adrien-brody-kapta-a-predators-foszerepet-antal-nimrod.html

http://www.aliensonline.hu/?p=1067
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 07. - 20:22:46
Brody-t valahogy nem tudom elképzelni akciófilmsztárként.  :headscratch: De elég sokoldalú színész, remélem megoldja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 07. - 20:36:36
Nekem is ez jutott először eszembe. De kiváncsian várom ezt a filmet. És bojkottálni fogom az összes trailert és egyebet... Nem akarom megnézni az üsszes vagány részt. Az AvP2-ben is ( és még millio máshol) ezt lőtték el a szemetek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 07. - 21:58:48
Özvegy jobb melle sokkal nagyobb, mint a bal. Vagy a bal sokkal kisebb, mint a jobb.

Egyébként nagyon jó rajz lett!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Október 08. - 14:44:15
Nekem is tetszik az ötlet, hogy így egymás mellé hozni a filmes angyalokat ;) ügyes vagy persze mindenkinek még sokat kell gyakorolni, ami nekem nagyon tetszik az a digitális színezési technikád, renndkívül profin csinálod,a ruhák ráncait az arbőrt stb.. persze anatómiát és az arcot tanulni kell de egy illusztrációnak tökéletesen elmegy ;) Mondjuk a Marvelhez való beküldéssel küldéssel szerintem még várjál kicsit ;) ezt azért mondom csak... mert kicsit jobban benne vagyok a témába... képzőre készülök nap mint nap rajzolok és tudom, hogy sokat és nagyon sokat kell gyakorolni és rajzolni, jó úton jársz, csak így tovább :) kíváncsi lennék más rajzodra is ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 08. - 15:47:44
Köszi mindenkinek. :)

Ez már tényleg off:
De itt fent vannak a cuccaim.
http://dark-bub.deviantart.com/

(http://netsurfclub.hu/users/kepregeny/uploads/egyeb/01%20promo%202.jpg)
És az egyik kedvencem. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. Október 08. - 16:05:16
Szép rajzok BuB, ügyes vagy :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 17. - 17:40:28
Egyre inkább várom a Green Lantern filmet, főleg most, hogy a Watchmen Rorschach-ja, a Rémálom az Elm utcában reboot Freddy Kruger-e, Jackie Earle Haley lesz a film főgonosza, Sinestro.  :brow:
(http://www.filmschoolrejects.com/images/haley-sinestro.jpg)
és tényleg csak kisbetűvel halkan teszem hozzá, hogy a DC/Warner szeretné a Marvel Studios példáját követni, és egy
Superman cameo-t írtak a forgatókönyvbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 17. - 17:47:14
Fordítva, a Warner előbb akarta a JLA-t előkészíteni, csak a Marvel előbb kezdte a megvalósítását az Angyaloknak. Úgyhogy most a Warner nézi a Marvelt, hogy megy nekik. (Mondjuk nem csodálom, a komplett mizéria milliárdokba fog kerülni, szóval kegyetlen nagy filmes project.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 17. - 18:10:32
Ennek a színésznek a valóságban is olyan reszelős a hangja, vagy azt utólag tették olyanná a Watchmenben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Október 17. - 18:12:40
Én úgy olvastam, hogy elváltoztatta a hangját, nem segítettek rajta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 17. - 18:13:43
A héten szobatársaim néztek Battlestar Galacticát, abban is volt egy hasonló hangú színész, utána percekig kerestem, hogy melyik volt Rorschach. Kiderült, hogy egyik sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 17. - 18:30:59
Lauren Shuler-Donner aki régóta a vállain cipeli az X-Men filmeket az Empire-nek tett nyilatkozatot az franchise jövőjéről.

http://www.empireonline.com/features/future-of-x-men-franchise/

It's actually the story we wanted to use for the first Wolverine film, but [Fox head honcho] Tom Rothman preferred to set the character up with an origin story first. This movie will really focus on the relationship between Wolverine and Mariko, the daughter of a Japanese crime lord, and what happens to him in Japan. We're very fortunate to have a story mostly outlined for us [from the comic book arc co-written by Chris Claremont and Frank Miller]. And we wanted an A+ writer, so we want to Chris McQuarrie (Valkyrie, The Usual Suspects). He came in and has tightened the story and got really immersed in the whole thing - he's in Japan in his head!

"Eredetileg azt a sztorit akartuk az első Wolverine részben felhasználni, amit most a másodikban, de a Fox fejese Tom Rothman ragaszkodott hozzá, hogy először egy eredettörténetet kell bemutatnunk. A második rész Wolverine és Mariko kapcsolatára fog fókuszálni, nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mivel ez a sztori olvasható volt a képregényekben, eléggé ismert. A filmhez mindenképpen egy A+ kategóriás írót akarunk megnyerni és Chris McQuarrie forgatókönyvíró (Valkűr, Közönséges bűnözők) pont megfelelő erre a feladatra." - vagyis mégiscsak Japánba teszik a sztorit  ???

What's cool about this part of the saga is that Wolverine will be fighting in a different style to what we've seen before. Mariko's father has this stick-like weapon, so Wolverine will have to fight against that. There'll be samurai, ninja, katana blades, different forms of martial arts - mano-a-mano, extreme fighting. We're going to come up with a new style of fighting. It's going to be awesome."

"Mi lehet klasszabb annál, ahogyan az ellenfelek másféle stílusban küzdenek egymással? Mariko apja rúd-szerű fegyvert fog használna Wolverine-nel szemben. A második részben lesznek szamurájok, nindzsák, katanákkal és egyéb hasonló fegyverekkel fognak harcolni egymással a szereplők" -nyilatkozta Donner"

"I want to ignore the version of Deadpool that we saw in Wolverine and just start over again. Reboot it. Because this guy talks, obviously, and to muzzle him would be insane.

Azt is elmondta, hogy nem érzi problémának azt, hogy Ryan Reynolds elvállalta a Zöld Lámpás szerepét is, ettől függetlenül még mindig ő játszhatja el Deadpoolt a mozifilmben. A producer azon van, hogy a Wolverine-ben látott Deadpoolt elfelejtsék a nézők és újra akarja kezdeni a figurával az alapoktól, ezúttal teljesen a képregényre fognak támaszkodni. De akkor mi a búbánatnak szúrták ki a szemünket azzal a bevarrt szájú csókával ha tudták hogy nem működhet? :stupid:

Na de jöjjön a feketeleves:
     The Future Of The X-Men Franchise
Magneto

"David Goyer has written a brilliant script. It starts in the concentration camps and has Magneto coming out of there. But you know, I'm not sure that film is going to be made. The studio has a wealth of potential stories, and they have to stand back and decide which ones to make. And Magneto, I think, is at the back of the queue. Maybe it'll get made in five years - who knows? I can tell you that Ian McKellen won't be playing the character the whole way through. We used Lola technology in X-Men 3 to de-age Ian and Patrick for one scene, but it's very expensive. To do that for a two-hour movie would be prohibitive financially. And to find a younger actor to fill Ian's shoes, that's pretty daunting. It's not easy."

"A Magneto mozi se fog elkészülni egyhamar, Donner szerint David S. Goyer kiváló forgatókönyvet írt, de a teendők listáján a legutolsó helyet foglalja el a film. 5 éven belül biztosan nem fognak hozzálátni a forgatáshoz és Sir Ian McKellen nem fog szerepelni az alkotásban, ugyanis ez egy eredettörténet lesz és egy sokkal fiatalabb színészre lesz szükségük. Az X-Men 3-ban egy úgynevezett Lola elnevezésű technológiát használtak, hogy megfiatalítsák Patrick Stewart-ot, amit tudnának használni a Magneto film esetében is, de mivel az eljárás iszonyat drága, így a Magneto is nagyon sokba kerülne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 17. - 18:42:47
Bírom, hogy iszonyat drága a fiatalítás. Fogadjunk, hogy a 20 milliós költséget egy francia játékfejlesztő cég kihozná félmillából. És jobb lenne.

Deadpoolnál szerintem a közönség reakciók után döntöttek úgy, hogy ez nem lesz jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 17. - 19:08:21
Az UbiSoft programozói sem mindenhatóak, de még ha a Square videósait kérnék fel, ők is lehet, csak pislognának.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Október 17. - 19:09:18
A legújabb, kiválónak ígérkező Martin Scorsese filmben, a Viharszigetben benne lesz Rorschach, bár csak mellékszereplő, a pálmát Leo DiCaprio viszi majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. Október 18. - 12:36:29
nekem nem külömösebben rossz hir, hogy a Magneto film sokat késik, sokkal jobban várom a Wolverine 2-t, és a Deadpoolt főleg. :D
ja, és Rorschach az új Freddy Krueger ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 18. - 14:05:27
Én nagyon sajnálom a Magneto-filmet, az X-Men-filmekben is az ő gyerekkoráról szóló jelenet volt az egyik legjobb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Október 18. - 17:39:12
Én is sajnálom, a Deadpoolra pedig nagyon kíváncsi leszek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Október 19. - 11:20:40
Az UbiSoft programozói sem mindenhatóak, de még ha a Square videósait kérnék fel, ők is lehet, csak pislognának.
Az Ubisoft egy darab sz*r, már bocs, de komolyan. Ha már francia banda, akkor inkább a Quantic Dream szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 19. - 21:09:47
Nem az Ubisoft készítette az első két Psx Pókembert? Mert ha igen, akkor zseniális cég.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 19. - 21:15:34
A két első Pók game nem az Actvision és a Neversoft cucca volt? :headscratch:

Az Ubisoft meg a PoP triológia, meg még a Splinter Cell is mintha az övék lenne, nem?
A PoP első két része sztem zseniális game volt, a Splintert még nem játszottam, de azt is nagyon sokan szeretik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 19. - 21:49:58
Tényleg Activision volt, bocsesz.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2009. Október 19. - 22:16:40
Jah az övék meg még a Far Cry is, ami egész jó lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 19. - 23:46:45
Meg a Beyond Good & Evil, ami egy zseniális és remekbeszabott játék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 19. - 23:49:21
És ha Michael Madsen most itt lenne azt mondaná  :off:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 19. - 23:52:01
De nincs, mert megdeglett a Windóza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 19. - 23:53:11
De itt van a tartalék admin, akinek soha nem deglik meg a Windóza, és azt mondja:  :off:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. Október 22. - 14:06:52
Fan made Green Lantern trailer. Olyan vagányul van megoldva, hogy még realnek is lehetne mondani, csak az a baj, hogy nem Reynolds szerepel benne, pedig azt már tudjuk, hogy ő lesz Green Lantern. Amúgy tényleg szép munka, én csak pár filmet ismertem fel azok közül amikből össze lett vágva (Mátrix, GI Joe, F4 és az Ezüst utazó, Dragonball Evolution....)
https://www.youtube.com/watch?v=_hTiRnqnvDs
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. Október 22. - 14:18:36
Tényleg nagyon jópofa kis videó. A Star Trek zenéje nagyon király és nagyon passzol is a videóhoz. Az említetteken kívül a Serenity című film és a JLA rajzfilm képkockáit ismertem fel, persze biztos van még több forrás is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. Október 23. - 15:04:16
Ez már volt valamelyik topikban régebben.  ;)
Amúgy tényleg jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 23. - 21:04:20
A Szupercsapat.  (http://bitcast-a.v1.fra1.bitgravity.com/slashfilm/images/ATEAM_REV_01_10-10-09.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 23. - 21:13:40
Csak szerintem gáz ez a csapat, vagy más is annak látja? A Mr.T utánzat elég szörnyű. Azért nem kellene ennyire lemásolni.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 23. - 21:18:29
Liam Neeson nagyon kemény  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 23. - 21:19:11
Hannibál és Rosszfiú jónak ígérkeznek, de Szépfiú inkább olyan, mint egy elcseszett Craig-Bond, Murdock meg nem dilisnek néz ki, hanem egy idiótának.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. Október 23. - 21:25:07
Liam Neesen tökre hasonlít az öreg Hanibalra és Mr. T is eléggé hasnlít.
Fene tudja, várjuk meg a trailert. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. Október 26. - 21:27:29
Hannibal nagyon hasonlit, és Liam van olyan jó szinész, hogy simán elboldoguljon ezzel a szereppel. A forgatási videó, ami a nemrég jött ki pedig azt sugallja, hogy Baraccus se lesz rossz. De igaza van BuBnak, várjuk a trailert :)

szerk.: nem vagyunk kicsit eltévedve amúgy? Supercsapat nem képregényfilm :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 26. - 23:45:41
Ha nem menne így a fórum, mondanám, hogy kb. fél év múlva majd idézd fel emlékeidben ezt, menj el a Zsákra, és gondold át jobban a kijelentést. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 27. - 05:18:39
szerk.: nem vagyunk kicsit eltévedve amúgy? Supercsapat nem képregényfilm :P

Nem, mert készült belőle képregény sorozat a Marvel-nél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. Október 27. - 06:36:33
(http://images4.wikia.nocookie.net/marveldatabase/images/1/1a/The_A-Team_Vol_1_1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Október 27. - 08:10:43
Nem, mert készült belőle képregény sorozat a Marvel-nél.

Micsoda képzavar. :) Nem az a képregényfilm, ami képregény alapján készült? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 27. - 08:40:14
GG-nél a pont.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Október 27. - 09:27:28
Én is Gray-el értek egyet, minden sz*rbol csináltak már képregényt, de ettől még nem lesz minden képregényfilm.
Nekem a terminator, vagy a Robocop sem képregényfilm, de ennyi erővel minden Chuck Norris film is képregényfilm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2009. Október 27. - 10:50:04
Mégis mit vártatok? Szerintem semmi gond nincs ezzel a csapattal. Jobb Mr. T-t úgysem találtak volna, max az eredetit, de akkor meg már semmi értelme, ugye.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Október 27. - 10:53:32
Max annyi lehet a baj vele, hogy nincs rajta annyi arany fux, mint az eredetin.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. Október 27. - 18:53:02
én csak azt mondtam, hogy nem képregény alapján készül a film, az hogy van belőle képregény is, az más tészta, de a Szupercsapatról szerintem mindenkinek a sorozat jut eszébe. Én nem is tudtam, hogy létezik képregény is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 30. - 05:44:28
Brian Blessed ismeretlen okokból visszalépett Odin szerepétől a Thor filmben. Kenneth Branagh nem tökölt sokáig, és már meg is van az új Odin, aki... nos... Hannibal Lecter.
http://www.slashfilm.com/2009/10/29/anthony-hopkins-to-play-odin-in-thor/
http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=60488
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Október 30. - 08:21:32
Szerintem ez rossz választás már nem lehet. Tökéletesen el tudom képzelni a képregény alapján abba a szerepbe. Egy olyan színész, aki ha kell tud tiszteletet parancsoló lenni, ki tudja ereszteni a hangját kellő mértékben. És nem utolsó sorban meg fogja dobni a nézettséget.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 30. - 08:25:33
És majd nála jobban fog mutatni, amikor kifakad azon, hogy Thor miért hord vala bő nadrágot.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. Október 30. - 08:36:09
Jó lesz ez!  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 30. - 09:38:26
Jó ötlet vala Dr Lecter eme szerepre !  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 30. - 11:01:02
Eddig talán egyetlen horrorfilmet sem láttam életemben (nem vonz a műfaj), barátnőm kitalálta hétvégén, hogy nézzük meg A bárányok hallgatnakot. Gondolom, mondanom sem kell, milyen hatással volt rám... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 30. - 11:09:18
ööö, akkor te dddig nem láttad a Bárányoka hallgatnakot ?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 30. - 11:14:10
Egészen vasárnapig. Mondom én, hogy kevés filmet szoktam nézni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 30. - 11:33:57
Úristen  :D Az ilyen embernek a máját kéne megenni, szép nagyszemű babbal és jó Chiantit inni rá...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Október 30. - 11:56:57
Na és milyen hatással volt rád?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 30. - 12:09:03
Hát féltem tőle nagyon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 30. - 12:20:38
Istenkirály egy film  :D Ha érdekelnek a folytatások akkor a filmek nézési sorrendje "Hannibál" aztán a "Vörös sárkány" ez hajaz szerintem a leginkább a Bárányokra majd a "Hannibál ébredése" immár Mr Hopkins nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 30. - 12:44:12
Megnézem majd őket egyszer, az is lehet, hogy még idén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 30. - 12:49:26
Istenkirály egy film  :D Ha érdekelnek a folytatások akkor a filmek nézési sorrendje "Hannibál" aztán a "Vörös sárkány" ez hajaz szerintem a leginkább a Bárányokra majd a "Hannibál ébredése" immár Mr Hopkins nélkül.
Nézési sorrendje? Ez inkább a készülés sorrendje. ;) Ha kronológiailag akarja nézni, akkor:
-Hannibál ébredése
-Vörös Sárkány
-Bárányok Hallgatnak
-Hannibál
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2009. Október 30. - 12:59:13
A Hannibál ébredését ne nézd meg. :D Kevés filmet hagytam abba, főleg a végkifejlet előtt, de ez olyan volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Október 30. - 13:08:30
Szerintem a vörös sárkány is egy nagy kaki volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 30. - 13:37:39
Istenkirály egy film  :D Ha érdekelnek a folytatások akkor a filmek nézési sorrendje "Hannibál" aztán a "Vörös sárkány" ez hajaz szerintem a leginkább a Bárányokra majd a "Hannibál ébredése" immár Mr Hopkins nélkül.
Nézési sorrendje? Ez inkább a készülés sorrendje. ;) Ha kronológiailag akarja nézni, akkor:
-Hannibál ébredése
-Vörös Sárkány
-Bárányok Hallgatnak
-Hannibál

Kronológiailag valóban ebben a sorrendben kellene megnézni, de én ezt nem javaslom, mivel filmről van szó érdemesebb a "nézési" sorrendet alkalmazni, pláne amiatt hogy Mr Hopkins sem lett fiatalabb az elmúlt évek alatt és valljuk be ha a Bárányok Lecterét összehasonlítjuk a Sárkány Lecterével azért köpcösebb lett. ( Nézzük el neki hisz ha jól tudom már 70 is elmúlt  :D ) Szóval a filmeket érdemeseb így megnézni, Jodie Foster meg tehet egy szívességet hogy nem vállalta el a szerepet a Hannibalban...  :roll:

Arról meg el se feledkezzünk hogy van egy ötödik Lecter film is.  :D Az Embervadász.

Amúgy megvan mind a 4 könyv is, amiből csak a Bárányokat nem olvastam. Könyvben is jók a sztorik de érződik hogy a Vörös Sárkányt írta először Harris, elég kiforratlan még a stílusa.

Hannibal ébredése, nekem bejött mind a film mind a könyv de a többi filmnél nem jobb. Max 4/5-ös, az ifjú Lectert játszó színész jó választás volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 30. - 15:13:39
Hannibal ébredése, nekem bejött mind a film mind a könyv de a többi filmnél nem jobb. Max 4/5-ös, az ifjú Lectert játszó színész jó választás volt.
Szerintem is. Velem teljesen el tudta hitetni, hogy ő a fiatal Hopkins.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. Október 30. - 15:34:56
Ejj ejj, és ti is kihagytátok a legelső Hannibal Lecter filmet. Cöcö.  :D A legelső film amiben Hannibal Lecter szerepelt, az Embervadász volt, amiből aztán remake-et készítettek a Vörös Sárkány címmel. Abban még nem Hopkins volt Lecter, hanem Brian Cox, akit mi az X2-ből is ismerhetünk, amiben az idős Stryker-t játszotta.
 

Összevont üzenet ideje: 2009. Október 30. - 15:38:04
Nem tudom hányan látták közületek a Beowulf című animációs filmet, (én nem) mert abban az egyik szereplőnek Hopkins nemcsak a hangját, hanem az arcát is adta. Odin is hasonlóképpen nézhet majd ki
(http://starkinc.ucoz.ru/_nw/12/32797067.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. Október 30. - 15:50:11
Abban még nem Hopkins volt Lecter, hanem Brian Cox, akit mi az X2-ből is ismerhetünk, amiben az idős Stryker-t játszotta.
Pont ezért nem számoljuk bele. Kit érdekel Cox? Hopkins az igazi Lecter, aki megette Cox-ot amiért volt pofája a bőrébe bújni.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. Október 30. - 17:05:30
Nem tudom hányan látták közületek a Beowulf című animációs filmet, (én nem) mert abban az egyik szereplőnek Hopkins nemcsak a hangját, hanem az arcát is adta. Odin is hasonlóképpen nézhet majd ki
Én láttam, nem volt rossz film. Ott egy kiégett királyt játszott, nem volt valami hősies a szerepe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. Október 30. - 19:13:42
Hannibal ébredése, nekem bejött mind a film mind a könyv de a többi filmnél nem jobb. Max 4/5-ös, az ifjú Lectert játszó színész jó választás volt.
Szerintem is. Velem teljesen el tudta hitetni, hogy ő a fiatal Hopkins.  :D

jaja, volt valami belső kegyetlenség a játékában. Nagyot alakított a csávó  8) Remélem megcsinálják a folytatást ha megjelenik valamikor a könyv.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. Október 30. - 21:33:21
zozi: ezen hiányosságaidon jó lenne ha változtatnál, számtalan kiváló pszicho-film van.
Amúgy akkor még mindig adós vagy az első horror filmeddel, ugyanis a Bárányok hallgatnka nem igazán horror!!

A nézési sorrend szerintem kronológiai legyen, úgy sokkal érdekesebb.

A Hannibal ébredése csapnivalóan rossz volt, a főszereplő srác meg nevetséges. A Hannibal elmegy egynek, a Vörös sárkány szimplán jó, a Bárányok hallgatnka meg kőkeményen zseniális. Röviden, tömören.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. Október 30. - 22:23:25
Én csak a Bárányokat láttam, de nem voltam tőle elájulva. Egy jelenet tetszett, de a kannibál gyilkos hangulata, atmoszférája picit sem kapott el, vagyis egyáltalán nem éreztem veszedelmesnek a megkötözött gyilkost. Éppen ezért (is) szerintem nem lesz jó választás Odin szerepére, bár a Thor filmmel alapból leszámoltam már, úgyhogy szinte mindegy...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. Október 30. - 22:25:30
Idézet
Amúgy akkor még mindig adós vagy az első horror filmeddel, ugyanis a Bárányok hallgatnak nem igazán horror!!
Valóban, ezek mind thrillerek. A horror zsánerébe olyanok tartoznak, mint a Rémálom az Elm utcában, a Kör és bármi, amiben Kiszel Tünde szerepel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. Október 31. - 07:09:47
remek kép. Ha Odinnak nem is, de gyilkosnak kiválló. :)
http://www.imdb.com/media/rm2822215680/nm0000164
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 06. - 14:17:16
Kick Ass karakterposzterek

(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Hirek_a%20Spidertomra/kick.png)

http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Kick_Ass/Poster
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. November 06. - 14:23:24
ÖÖÖöö az mi? :headscratch: :nemtudom: :uhoh: :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. November 06. - 14:25:23
Én láttam az összes Hannibal  részt , nekem tetszett,főleg úgy hogy időrendi sorrendben néztem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 06. - 14:27:40
A Kick Ass John Romita jr. merénylete az emberiség ellen. Már ami a rajzokat illeti. Mark Miller a történet írója és a poén, hogy már azelőtt elkezdték forgatni a filmet, hogy a képregény sorozat egyáltalán véget ért volna. A történet Dave Lizewskiről szól, a gimnazista geek-ről, aki megteremt magának egy szuperhős alteregót, amely bukásra van ítélve, hiszen nincs meg a fizikuma hozzá és persze szuper képességei sincsenek. A képregény amúgy eléggé brutális és véres, nem tudni még hogy ebből mennyit mertek átemelni a filmbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. November 06. - 14:29:35
Értem, és a többi karakternek van képessége?
amúgy nincs előlnézeti képed róluk?
a plakát szerintem kiválló ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. November 06. - 14:33:14
ÖÖÖöö az mi? :headscratch: :nemtudom: :uhoh: :-[

Mark Millar és John Romita  Képregény

Összevont üzenet ideje: 2009. November 06. - 14:34:22
Megelőztek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 06. - 14:43:07
Értem, és a többi karakternek van képessége?
amúgy nincs előlnézeti képed róluk?

 :google:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. November 06. - 14:45:20
Oh, már találtam is ;) de ezek kisgyerekek :o mondjuk tényleg mindegyik képen csurom vér az összes figura, érdekes film készülhet belöle :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 06. - 14:50:28
Van hozzá trailer, csak az a baj, hogy kamerás, mert a Comic Con óta nem voltak képesek kiadni egy normális minőségűt hozzá.
http://www.indavideo.hu/video/Kick
2010 április 10.-től lesz látható, és még korhatár besorolás alatt van, szvsz ezt is PG szintre vágják majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. November 06. - 16:10:43
Nem, nem fogják. Nem nagy stúdió csinálja.
Amúgy Romita rajzai nagyon jól néznek ki benne, és Millarnak is szép kihagyás után volt ez az első igazán nagyon jó képregénye.
Kanaszta: Itt senkinek sincs képessége. A sztori arról szól, mi lenne, ha a valódi, és tényleg a valódi világban próbálkozna valaki ilyen kunsztokkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. November 06. - 18:22:24
én már beajánlottam a képregényt itt a fórumon, nekem tetszettek a rajzok is(lehet kövezni) és a sztori is, már amennyi eddig van belőle, még eléggé az elején van. A filmet is várom nagyon. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. November 06. - 19:29:35
Amúgy Romita rajzai nagyon jól néznek ki benne
Szerintem ugyanolyan borzalmas mint a többi munkája.

nekem tetszettek a rajzok is(lehet kövezni)
Már repül is.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 07. - 06:30:43
A tegnapi poszterek után beindult a Kick Ass mozi hivatalos weboldala ami egy látványos introval nyit, majd a nagy büdös semmivel folytatódik. Az oldal visszaszámlálója szerint kb 7 nap és jön egy rendes trailer.
http://iamkick-ass.com/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2009. November 07. - 10:39:54
Nekem eddig ez a kedvenc képem a Kisk-Ass-ről (+18): http://www.stuffwelike.com/stuffwelike/wp-content/uploads/2009/08/KickAss.jpg  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. November 07. - 10:49:02
Nem rossz ez a kép, és szerintem Romi egészen üt ebben a képregényben ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 11. - 09:47:52
Megjött a trailer a Kick Ass-hez
https://www.youtube.com/watch?v=4vN6eW-pZEE

http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=6606&url=http://largeassets.myspacecdn.com/creative/hd/kickass/984984955654_720p.mov

Plussz megjött a trailer a Clash of the Titans-hoz, ami ugyan nem képregényfilm, de én azért nagyon várom (és nincs kedvem két helyre postolni)
https://www.youtube.com/watch?v=62K4j4mDPRA
http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=6605&url=http://playlist.yahoo.com/makeplaylist.dll%3Fsid%3D96796844%26sdm%3Dweb%26pt%3Drd
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. November 11. - 10:48:21
Nagyon látványos a Titanos ,biztosan jó lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 11. - 11:31:42
Mindkettő jónak tűnik.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2009. November 11. - 12:55:41
Kick-Ass :oh:
Ezt nagyon várom!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. November 11. - 13:57:22
Bár az kissé nem tiszta, hogy a főszereplő srácnál legalább miért nem próbálták meg egy kicsit hasonlóvá tenni a képregényes változathoz, ha már szó szerint egy olyan sorozatból forgatták, ami még meg se jelent végig... Red Mist meg valami állat, milyen idiótán néz ki a filmen. Amúgy ígéretes kis trailer. :)
A Clash of the Titasból meg akkor most tényleg forgatnak egy popcornmozi akciófilmet a történet enyhe mellőzésével, a CGI-teremben forgatva?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. November 11. - 14:00:50
Nem forgatnak. Forgattak. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 12. - 12:30:34
Na ez érdekes.
"[WARRIORS] A fearless warrior race, where size, strength and ferocity define a member’s rank in both the social and military hierarchy. Warriors born in this society face the harshest ecological conditions imaginable and thrive in environments where lesser creatures, including humans, quickly perishes. Theirs is a world created to cull weakness from the universe to ensure their supreme sovereignty spreads across the stars. MUST BE 6′2 OR TALLER, NO BODYBUILDER TYPES. SAG ROLE BUT NO LINES. MUST BE COMFORTABLE WEARING PROSTHETICS."
Ezt a casting felhívást a készülő Thor mozihoz írták ki. Amikor Kenneth Branagh-nál rákérdeztek, hogy Asgardi harcosokat keres-e, ő határozott nemmel válaszolt. Úgy tűnik vagy a skrull-ok vagy a kree-k tiszteletüket fogják tenni a Thor filmben, és ezzel talán előre is vetítik mivel is kell majd az egyesült hősöknek szembenézniük a The Avengers moziban.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. November 12. - 13:41:30
Ez inkább badoon a leírás alapján. De annak az esélye elég csekély lenne mozivásznon. Ha tippelni kell,valami tök újat talál ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 13. - 22:50:29
Kaare Andrews (http://championsofhell.com/_images/celebs/kaareAndrews_spiderman.jpg) neve onnan lehet ismerős, hogy kevés olyan pocsékul rajzoló balfasz van a világon mint ő, de mégis nagy képregénykiadóknál kap jól fizető munkát. Amit viszont kevesebben tudhatnak róla, hogy rövidfilmeket is rendez és a forgatókönyvüket is ő írja. Néhányat láttam, iszonyat rosszak. Most viszont beléphet az olyan nagynevű rendezők örökébe mint Ed Wood és Uwe Boll, mert 2010-ben kerül mozikba az Altitude nevű filmje, ami 4 fiatalról szól, akik pilótájukkal egy chesna fedélzetén cseszettül eltévednek a magosban, hogy költőien fejezzem ki magam. Az eltévedés még a kisebbik gondjuk lesz, mert a gonosz a nyomukba ered... a levegőben.

https://www.youtube.com/watch?v=vA9wtWH8Yvg

(http://www.dreadcentral.com/img/news/apr09/altitudeteaser.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. November 14. - 09:00:50
Izgi , és a benne szereplő képregénynek mi köze van a filmhez ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 14. - 10:31:40
Hogy lehet eltévedni a magasban? Lejjebb kell menni, ha a navigációs műszer elromlik, és leszállni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. November 14. - 11:46:02
Óceán felett? Tudod, k*a nagy víztükör, mindenütt tökegyforma.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 14. - 16:31:56
Hát jó, találtál egy kiskaput nekik.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. November 15. - 14:08:50
Szerintem ez borzasztó...  :stupid: és végigélik a képregényt vagy mi?
amúgy az a gonosz az egy "polip"?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. November 15. - 14:27:28
Nem, az Kiszel Tünde szemöldöke. Csak sötét van, és nem látszik a vörös festék rajta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. November 16. - 14:52:48
Szerintem alapjaiban nem rossz, ellenben a kivitelezés valósznileg az lesz.
Az alapban arra gondolok, hogy kevés szereplő, baromi kicsi helyszín (egy kis méretü repülő) stb. kifejezetten kísérletező kedvű horrornak tűnne.
Csak túl sok már most benne a f*szság, ezért biztosan egy debil film lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 17. - 14:00:54
Hivatalosan is megerősített hír, hogy Kenneth Branagh leszerződtette a The Warrior Three szerepére
Stuart Townsend-et (Fandral), Ray Stevenson-t (Volstagg), és Tadanobu Asano-t (Hogun).
(http://i563.photobucket.com/albums/ss77/vi_spidermedia/warriors_three.jpg)

http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=60945
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 17. - 22:38:39
Volstagg az nem nagyon dagi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. November 18. - 06:49:13
Majd Raynek is adnak egy McDonalds kupont és hamarosan ő is az lesz.  ;) Meg felveszik mellé trénernek a Lostból a dagi csávót.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. November 18. - 07:27:46
Eddie Murphy is meg tudott hízni egy-két szerepe kedvéért, meg Martin Lawrence is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. November 18. - 09:00:24
Áá, az mind semmi Seagal úgy is meg tudott hízni, hogy még nem is követelte meg a szerep. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. November 18. - 09:20:33
Áá, az mind semmi Seagal úgy is meg tudott hízni, hogy még nem is követelte meg a szerep. ;D

 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 20. - 15:25:05
Újabb színész szerződött le a Thor filmhez, nevezetesen Heimdall szerepére. Heimdall, Sif fivére, a Föld és az Asgard közti szivárványhíd őrzője, az ő feladata hogy illetéktelenek és a sötét erők ne juthassanak be az Istenek honába (és ki se jussanak onnan egyúttal).
(http://media.comicvine.com/uploads/2/26948/508119-heimdall_large.png)
A színész pedig aki eljátszhatja a marcona kapuőrt Idris Elba.
(http://farm4.static.flickr.com/3096/2559683527_8b212f86c2.jpg)
Joggal merülhet fel bennetek hogy Heimdall egy skandináv, szőkésvörös kétméteres csóka, ez a pasi pedig néger. Nos, ő a kötelező afro a filmben.
http://www.firstshowing.net/2009/11/19/idris-elba-joins-the-cast-of-kenneth-branaghs-thor-as-heimdall/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. November 20. - 19:56:54
Fekete asgardi? omg :omg:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 20. - 19:58:18
Fekete asgardi? omg :omg:

Nem fekete. Csak sokat állt a napon a szivárványhíd őrzése miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. November 20. - 20:33:26
És mint kötelező fekete szereplő, akkor valszeg jópofa is lesz, nem?

Amúgy a fekete Macsekos pletykát nem osztod meg velünk, Ben? Vagy pletykákkal nem foglalkozol. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 20. - 20:34:19
Konkrétan melyik pletykára gondolsz? Met annyi van mint macska hátán a szőrszál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 20. - 20:34:23
Ez azért üt. Kötelező néger egy asgardi filmben.  :stupid: Ha legközelebb sellőkről írnak filmet, köztük is lesz néger?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 20. - 20:35:10
Akarod hogy mutassak olyat?  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 20. - 20:50:40
Jöhet.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 20. - 20:55:18
Elsőnek jöjjön egy lightosabb
http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Misc/mermaid.jpg
A 200 kilós benga négert vörös hajjal és sellőfarokkal egy 1 méteres gyermekmedencében későbbre tartogatom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 20. - 21:26:27
Na jó, de ez fan art, nem film.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. November 20. - 22:37:14
Fekete macska is fekete lesz, csak hogy passzoljon. :) Mint ahogy macskanőböl is négert csináltak. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 20. - 22:59:08
Huh, erre sose gondoltam, de az aztán tényleg kiverné a biztosítékot Raimi háza táján.  :o :surp: :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. November 21. - 11:18:34
Ez azért üt. Kötelező néger egy asgardi filmben.  :stupid: Ha legközelebb sellőkről írnak filmet, köztük is lesz néger?
(http://m.blog.hu/tr/transfesser/image/cool-runnings-DVDcover.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. November 21. - 13:18:22
Nem értem mit ugráltok, Jézus is fekete volt...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 21. - 13:27:26
Na jó, de azt tudtuk.  :D
Todd, ennek a filmnek épp az az értelme, hogy feketék akarnak ebben nyerni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. November 21. - 13:38:43
Nem értem mit ugráltok, Jézus is fekete volt...  :hehe:
"Amúgy érdemes olvasgatni, egy csomó rideg dolgot írnak benne. Például... tudtad, hogy Jézus zsidó?" :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. November 21. - 13:38:49
És még igaz történeten is alapult a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. November 21. - 13:47:45
Nem értem mit ugráltok, Jézus is fekete volt...  :hehe:
"Amúgy érdemes olvasgatni, egy csomó rideg dolgot írnak benne. Például... tudtad, hogy Jézus zsidó?" :)

Nem igaz mert nő volt...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. November 21. - 15:30:29
Amúgy ez a film tök aranyos kis próbálkozás volt. Én szívesen megnézem mindig, ha adják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. November 21. - 21:01:44
Konkrétan melyik pletykára gondolsz? Met annyi van mint macska hátán a szőrszál.
Most arra, hogy Anne Hathaway került szóba mint lehetséges Fekete Macs.
Legalább neki megvannak az "adottságai" hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 21. - 22:23:55
Anne Hathaway szereplése azóta hivatalossá vált a filmben, legalábbis a SUNYI, bocsánat, a SONY lefixálta, de nem Felicia Hardy szerepére szerződtették, hanem egy Valeria nevű nő eljátszására. És akárhogy töröm a buksi fejem, az egyetlen nő aki eszembe jut Valeria néven a Marvel Univerzumból, az Reed és Sue Storm lánya.  :nemtudom:
Mellesleg azóta már Julia Stiles-ról is pletykáltak mint Fekete Macska.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. November 21. - 22:52:22
Hát ő is deszka, tuti ő kapja. ;D

Hm, Anne szerepeltetése érdekes, elég "nagy" név ahhoz, hogy egy kis szerepe legyen, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 22. - 09:07:42
Azért nem olyan nagy név. Egyszerű komika.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 22. - 14:26:34
ÁÁÁÁÁÁ! Nála rondább befutott színésznőt nem is ismerek! Ha ő lett volna a Cica, talán még én is bojkottálom a filmet! Szinte látszik az arcán a 4 cm vastag smink és még az se segít, még azon keresztül is rémisztő feje van.  :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 22. - 14:30:50
ÁÁÁÁÁÁ! Nála rondább befutott színésznőt nem is ismerek!

Mármint Julia Stiles-ra vagy Anne Hathaway-re gondolsz?

Hát ő is deszka, tuti ő kapja. ;D

Hmm, nem is tudom.
http://fashionindie.com/wp-content/uploads/2009/04/anne_hathaway0021.jpg
http://www.topnews.in/files/Anne-Hathaway.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. November 22. - 14:37:02
Inkább csináljanak belőle animációs filmet, és rajzolja Dodson.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 22. - 14:41:44
Ő meg Peternek is melleket rajzolna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. November 22. - 15:04:40

Hmm, nem is tudom.
http://fashionindie.com/wp-content/uploads/2009/04/anne_hathaway0021.jpg
http://www.topnews.in/files/Anne-Hathaway.jpg
Nem Annere gondoltam, hanem akit te írtál, Anne sztem jó lenne.

A szereposztást meg arra értettem, hogy volt már jó pár filmben főszereplő, amik elég sikeresnek mondhatók, azt hiszem az Ördög prádát viselben is ő volt és ott jelölték Oscarra is, vagy vmi más díjra, ebből a szempontból mondtam, hogy egy kis szerepre elég furi választás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 22. - 15:11:44
Mármint Julia Stiles-ra vagy Anne Hathaway-re gondolsz?
Á, Julia Stiles aranyos. Nem bombanő, de nagyon kedves arca van, őt szeretem. Amit belinkeltél képet (az első): megmutatta a melleit, de szerintem csak azt akarta, hogy ne az arcát nézzék.  ;D Nézd meg a száját és a szemeit. Mintha festve lenne egy baromi nagy ecsettel, csak nagyvonalakban. Szerintem a száját Jokerről mintázta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. November 22. - 15:30:59
Abszolút egyetértek. Valamiért én is rühellem ezt a csajt...

Az meg hogy a melle ilyen fiatalon ennyire lelóg erősen gáááz... Abszolúte nincs jó melle...  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 22. - 15:33:42
Julia Stiles is tud jól kinézni  (http://www.thebeautyinside.com/girlswelike/girls/julia_stiles.jpg)ha akar (és ha elég jó a sminkese), de Felicia Hardy-val szemben nagyobbak az elvárásaink. Minden tekintetben. Főleg hogy MJ-t és Gwen-t már elcseszték.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. November 22. - 15:35:39
Hardy-val szemben nagyobbak az elvárásaink.

Gondolom te is a kosárméretére gondolsz  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 22. - 15:36:08
Naná majd az IQ-jára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 22. - 16:44:49
Ezen a képen pont nem tetszik Julia.  ;D Oké, hogy mutat valamit, de attól még nem lesz szebb.
Nézd itt: http://www.miloonline.net/rate-a-chick/Media/stiles_julia_1.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 22. - 17:35:49
Ezen a képen meg olyan a feje mintha légnyomásos lenne vagy minimum stroke-os.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 22. - 17:38:04
Hát jó, nézd meg egy filmjét.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 22. - 17:43:42
Rengeteg filmjét láttam. És mint színésznő kiváló, de mint nőt, még bottal sem piszkálnám meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 25. - 20:57:50
Az első promo kép Jonah Hex-ről
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/hex_shot-550x737.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. November 25. - 21:01:50
Hiszen ez Chuck Norris.  ;D Felismerem a borostájáról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. November 25. - 21:31:32
CSak nem  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. November 26. - 10:29:51
Kb. egyformán legyőzhetetlenek.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 26. - 21:31:45
Thor és Bosszú Angyalai spoilerek (hivatalosan is megerősítve a Marvel Studios részéről Kevin Fiege által)
 :spoiler:

A Thorban Loki – Odin (Anthony Hopkins) fogadott fia – megöli Odint, mivel maga akar Asgard trónjára ülni. Ezek után száműzi a Villámistent a Földre.

Thor egy sivatagban landol, ahol belefut Jane Foster egyetemi hallgatóba (Natalie Portman), aki  professzorával  (Stellan Skarsgard) különös űrbéli dolgokat tanulányoznak éppen. Thor előadja nekik, hogy kicsoda és a prof, aki eléggé otthon van a norvég mitológiában csak nehezen tudja felfogni a hallottakat és ezért alaposan leissza magát.

Thor alteregója, Donald Blake nem tűnik fel a filmben.

A forgatókönyvben van egy 5 oldalas csatajelenet, amiben szemügyre vehetjük Thor és Loki teljesen ellentetés küzdő stílusát. Thor leginkább erejére támaszkodik, Loki pedig az eszét használja és furfanggal gyűrné le ellenfelét. Az ütközet lesz az első, amit Kenneth Branagh le fog forgatni.

Thor nem fogja megölni Lokit, aki a Bosszú Angyalai mozifilm egyik főgonosza lesz.

A Bosszú Angyalai első 20 percében Loki agymosást hajt végre Bruce Banneren, hogy át tudja venni Hulk felett az irányítást, akit saját, gonosz céljaira akar felhasználni, ezek után a zöld óriás tombolni kezd, e miatt fog összeállni a Bosszú Angyalai csoport.

Jeremy Renner megemlítette, hogy esetleg ő lesz Sólyomszem és valószínűleg a Thorban fog cameozni.

Források
http://www.aintitcool.com/node/43207
http://www.comicbookmovie.com/fansites/joshw24/news/?a=12217
http://marvel.com/movies/Thor.Thor
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. November 26. - 21:51:24
A Bosszú Angyalai első 20 percében Loki agymosást hajt végre Bruce Banneren, hogy át tudja venni Hulk felett az irányítást, akit saját, gonosz céljaira akar felhasználni, ezek után a zöld óriás tombolni kezd, e miatt fog összeállni a Bosszú Angyalai csoport.
Ebben azért van némi ellentmondás. Legalábbis ha azt vesszük alapul, hogy mik voltak a bónusz jelenetek az utolsó két Marvel film (Vasember és Hulk) végén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 27. - 08:51:57
Nincs benne ellentmondás. A Hulk és Vasember filmekben csak annyit láttunk, hogy Fury felkeresi Tony-t és Tony Ross tábornokot a csapatépítés ötletével. De szó sem volt arról, hogy akkor már lenne is valamilyen csapat. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. November 27. - 11:00:12
Szerintem nem rossz, kérdés az, mennyi valósul meg ebből...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 27. - 11:02:08
Ez már biztosan mind meg..."valódul".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. November 27. - 11:04:15
Jóvana, nem tok írni.  :-[ ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. November 27. - 20:02:46
Miért lenne biztos? Hivatalos forrásból lehetett tudni, hogy Rambo az ötödik filmben szuperkatonák ellen nyomja, aztán hivatalos forrás meg is cáfolta.

Vagy a producerek mondtak már olyan dolgokat, amikből egy percet sem lehetett látni a kész filmen, még hasonlót sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. November 27. - 22:28:00
Valamiért én hiszek Kevin Fiege-nek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. November 27. - 23:13:10
Én is, nem arról van szó. De hinni neki és látni a jövőt, hogy biztos így lesz a dolog, nem ugyanaz. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. November 30. - 08:40:56
Szerintem ezek mind nagyon jópofa ötletek, de 100 %-ra állítani, hogy mi hogy lesz, még korai, de ettöl nagyon eltérőt tuti nem fognak alkotni.
Bármennyire is rinyálnak az emberek valójában ők követelik ki a klisséket, ott van ez a Hulk, és Vasember először megküzd, majd összefognak a közös gonosz ellen dolog, mindenki mondja majd, hogy ez mennyire kiszámítható, de valójában mindenki csalódna, ha nem lenne Hulk VS. Vasember bunyó. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. December 07. - 17:51:02
Én nem csalódnék. ;)  Le az ostoba klisékkel!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. December 07. - 18:19:28
Szóval te nem néznéd meg szívesen a Vasember Hulk összecsapást?? :o
Szerintem ez csak sznob duma.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. December 07. - 19:26:49
Tényleg nem érdekelne. Bár ebben valószínű az is közrejátszik, hogy a Hihetetlen Hulkot tartom az eddigi legrosszabb Marvel filmnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 07. - 19:55:25
Mert még nem láttad a Generation X-et.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 07. - 20:24:11
Az igeazán érdekes film, de az Emma frostos poén jó volt benne ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 07. - 20:31:42
Az nem rajzfilm? borzasztóbb mint az amerika kapitány film?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 07. - 20:39:41
Tényleg nem érdekelne. Bár ebben valószínű az is közrejátszik, hogy a Hihetetlen Hulkot tartom az eddigi legrosszabb Marvel filmnek.
Engem se érdekelne egy béna nagy összecsapás.  ;) Ellenben elárulhatnád, miért az a legrosszabb.
És ha már itt tartunk, mindeni mondja meg, melyik szerinte a legrosszabb Marvel-film. :) Csak az "újak" érnek, 2000 előttiek nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 07. - 21:01:53
:f4:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 07. - 21:06:11
http://www.imdb.com/company/co0095134/

Szerintem a ghost rider, semmi nem volt benne ami megfogott volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. December 07. - 21:10:27
Pókember 1-2 (ezek közül nem tudok választani melyik a legrosszabb, csak az ellenségek színészi játéka és a látvány miatt nézhetőek a filmek, viszont a főszereplőjét rühellem ) szorosan utánuk a Hihetetlen Hulk jön
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 07. - 21:13:36
X3.
Mondom úgy, hogy a Prof halála jelenet a kedvenc X film részleteim egyike, de összességében nagy csalódás volt, főleg az x2-höz képest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 07. - 21:21:54
Nekem is az F4-filmek voltak a legnagyobb csalódás az eddigi Marvel filmek közül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 07. - 21:25:18
Penge 2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 07. - 21:38:35
Kérünk indoklásokat is. :)
Nekem a Penge 2 elsőre nagyon tetszett, aztán másodikra már untam. A Penge 1 elég gyenge volt (leszámítva a legelejét), de inkább az első Hulk filmet mondanám. Nagyon karakteridegen volt, több köze volt a rendezőhöz, mint a Hulkhoz, több köze volt a tévésorozathoz, mint a képregényhez, nagy csalódás volt az egész. Az egyetlen Marvel-film, amit ténylegesen untam. Jennifer Connelly volt az egyetlen pozitívum benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 07. - 21:41:42
Nekem a Penge 2 azért nem jött be, mert nagyon nem éreztem odaillőnek azokat a mutáns vámpírokat. Az valahogy elvette a kedvemet az egésztől. Az akciók jók voltak benne, de az összkép mégis negatív lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 07. - 22:02:12
Nekem a TopSuck3:

1.Hulk
2.Daredevil
3.GhostRider

A Hulk nevetségesnek és gyermetegnek tűnt, a képregény panelek filmes adaptálása meg már a képregény paródiája lett...

DD: nem is tudnám nagyon megmondani miről szólt... a szereplőgárda sem fogott meg. Ben Affelck?  :hehe: Hát nem egy Superhero jut róla eszembe, de Clark Duncan mint Kingpin nagyon oda illett, csak hát gyenge volt a történet... Az az ír srác (akit még csípek is valamennyire) meg ahogy kinyírt egy öreglányt a repülőn egy MOGYORÓVAL! ( jól emlékszem?) Hát lol... Nem vagyok otthon DD-ben és laikusként ez a film nagyon gyenge volt.

GR: Cage-nek nagyon sok haja kihullott már  :hehe: Szintúgy gyenge sztori. A végén a csattanónak szánt mód ahogy GR kinyírta a főbosst 10 évvel ezelőtt is előre látható volt "most már sok lelked van Légió r-go rongyá égetlek..." Hááát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 07. - 22:06:14
Az F4 nekem túl gyerekes és bugyuta volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 07. - 22:12:50
Blade Trinity Szentháromság! (magyar címet nem vagyok hajlandó használni). A második rész viszont nagy kedvencem, totál átveszi a v2-es hangulatot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. December 07. - 22:13:26
Ahogy írtam a Pókember filmekben a főszereplő zavart legjobban meg körülötte ez a szirupos szarság, nem elég , hogy szegénynek elég nyálas képe van. ;D (mondjuk a Pleasentville-ben meg teszett, ott jó volt) Egyszerűen nem illett egy Peter Parkerhez, csak a gonoszok mentették meg a filmet attól 1-nél többször megbírjam nézni.(a Macskanőnél ez nem sikerült) A Hihetelen Hulkban meg igazán maga Hulk nem tetszett Banner jó volt, egyszer úgy tűnt mintha gondolkodna Hulk valamilyen szintén a másik részben meg üvölt a villámra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 07. - 22:20:54
Pedig a Daredevil nagyon hangulatos kis film lett. Célpont a legjobb filmes szuperbűnöző, Elektra jó, a képregényes hangulati elemek is kiválóak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 07. - 22:34:13
Zozi jól megfogalmazta a lényeget az F4-el kapcsolatban. Én is komoly, nagy volumenű filmet vártam volna, ehhez képest egy nyári limonádémozit kaptunk, amelyben ráadásul pont a főellenséget cseszték el nagyon, a szereplők közül csak Johnny és Ben volt elég jó, de Ben is CGI-vel lett volna igazán jó, abban a gumiruhában nekem nagyon béna volt. A második rész is csak az Ezüst Utazó karaktere miatt lett jobb az elsőnél, de csak egy fokkal. Ráadásul nagyon összecsapottnak éreztem a végét. Nem lett volna Tim Storyt engedni a rendezői székbe. Egyvalamit értékeltem az F4 filmekben: a humor baromi jó volt benne. ;)

A Penge filmekkel én úgy vagyok, hogy alapból nem vagyok oda a vámpír-témákért, de az első két rész nem volt rossz, a 3. viszont kaki lett.

Az az ír srác (akit még csípek is valamennyire) meg ahogy kinyírt egy öreglányt a repülőn egy MOGYORÓVAL! ( jól emlékszem?) Hát lol...
Pedig az volt az egyik legkirályabb jelenet! ;D Azon szétröhögtem magam! :lol: Pont az a jelenet mutatta meg, hogy az ír srác (amúgy Célpont a neve) ezért veszélyes, mert bármilyen tárgyat képes fegyverként használni. Az ő karaktere zseniális volt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 07. - 22:39:09
Attól még nem rossz egy film, mert mást vársz tőle.  ;) Viccesnek készült és vicces is volt, tehát jól sikerült.  :D Johnny karaktere az egyik leginkább eltalált hős a filmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 07. - 23:11:14
Hááát... Ezt rá lehetne húzni a Hulkra is, hogy neked azért nem tetszett, mert mást vártál tőle. :D Persze szubjektív, hogy kinek melyik film tetszik, de én alapvetően azt vártam tőle hogy képregényes legyen, mit ahogy te is a Hulktól. Oké, hogy nem vagyok nagy F4 szakértő, mert csak a magyarul megjelenet képregényekből ismerem, plusz néhány honosítást olvastam, de bármelyik sztorihoz képest, amit olvastam róluk, a filmek mind sztorijukban, mind hangulatilag messze alulmaradtak számomra. Illetve a második film lehetett volna jobb, ha nem csapják így össze. Leginkább az zavart, hogy nem igazán voltak komolyanvehetőek ezek a filmek. Sokkal többet is ki lehetett volna hozni az egész anyagból, és attól hogy komolyabbra, drámaibbra és képregényhűre csinálták volna, ezek a poénok ugyanúgy elfértek volna benne.

Amúgy a Hulk filmekkel úgy vagyok, hogy az elsőt egy nagyon profi rendező készitette, aki letojta a képregényhűséget; a második filmet egy nem túl tehetséges rendező készítette, aki próbált odafigyelni a képregényes hangulatra. Tulajdonképpen a két rendező jó tulajdonságait kellett volna egybegyúrni, és akkor kaptunk volna egy zseniális Hulk blockbustert. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 08. - 01:06:13
1. Blade Trinity - katasztrofális minden tekintetben. Én mindig csak azért imádkozom, hogy Goyert ne engedják rendezői szék közelébe. írni lehet tud, de rendezni....
2. Szorosan mögötte a Hihetetlen Hulk. Totálisan értelmetlen film, egyszerű, mint egy faék, unalmas, bugyuta, logikátlan sztorival, ami ráadásul sehová sem tart. Harmatgyenge Edward Norton, a többi színész is csapnivaló. Lehet, hogy az első Hulk film nagyon elrugaszkodott a képregényes Hulktól, és a befejezése enyhén szólva is elszállt, a befejezést leszámítva szakmailag sokkal jobb film, mint a Hihetetlen Hulk, ezt szerintem senki sem vitathatja.

3. F4. Igazából a második rész miatt. Bár nekem is túl gyerekes és komolyabbat vártam, az első részben még elment ez az ökörködés, Johnny karaktere, plsu a Lényes dumák hatalmasok voltak. Szóval az lett volna a normális, ha a könnyed, gyerekes elsp rész után, az Utazó megjelenésével komolyabbra veszik a figurát, de nem, maradt minden a régiben, sőt még tán rosszabb/unalmasabb lett.


A Pókember 1-2, béna, unszimpi főszereplők ide-oda, a legjobban sikerült Marvel mainstream képregényfilmek a Vasember után szerintem, még a kritikusok szerint is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 08. - 07:49:39
megvaaaan!
Nem a ghost rider volt a legroszabb, az csak a második, szerintem hanem a rozsomák eredet, amin 10 percenként a hajamat tépetem valami baromság miatt. Túl sok lenne most újra leírni, miért nem tetszett, de szerintem ritka nagy baromság volt.

A pókember filmek se tetszettek, de az még olyan "szódával elmegy" kategória. Túlságosan amolyan nyálas romantikus tinifilm lett belőle, s az olyanokat nagyon nem állhatom. A 3 közül szerintem még az első volt a legjobb, aztán a másik kettő már elég gyenge eresztés volt.

A pengék egybe megnézve jó filmek, de akciófilmenek mindenképp elsőosztályúak.

A hulkok és az F4-ek szerintem jók voltak.

Az X filmekből a 2. rész pedig totális kedvenc.

A daredevil elmegy, az Elektrát pedig láttam már vagy 6×
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. December 08. - 11:29:44
pepo: és az X-men filmek ( legalábbis az első 2) ? Szerintem azok a legjobban sikerült Marvel filmek , persze a Fenegyerek és a Vasember mellett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 08. - 11:32:48
Vasember is az egyik legjobban sikerült marvel film, szerintem is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 08. - 13:28:27
Húúú Blade Trinity... Über xar egy film az is. Nagyon sajnálom hogy ennyire elcseszték a Blade trilógiát  :( Az 1 nagyon nagy kedvencem. A 2 is elment de nekem is szoknom kellett a mutáns vámpírokat. A 3 meg egyszerűen gagyi lett....  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: salander - 2009. December 08. - 13:57:32
Húúú Blade Trinity...
Az a "fuxos, drakulás" vagy a második? Mert az nézhetetlen...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 08. - 14:39:35
A Trinity a 3. rész. Amiben a PrisonBreak-es idősebbik Scofield szerepel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 08. - 16:07:45
Idézet
pepo: és az X-men filmek ( legalábbis az első 2) ? Szerintem azok a legjobban sikerült Marvel filmek , persze a Fenegyerek és a Vasember mellett.
Hmm igaz. Az első film mint képregényfilm nem nagy durranás, de filmként jól megállja a helyét. Az X2 valóban minden tekintetben magas minőségi szintet képvisel, a Pók filmek előtt van minőségében.

A Fenegyerek filmes szempontból nem nagy durranás, de a képregényessége miatt nekem is tetszett.

Szerintem a Pók 1 hangulatát, a korai évek feelingjét, nagyon jól eltaláltak benne. A második rész pedig minden tekintetben fejlődést mutat, két dolgot kivéve:
1.MJ. Nagyon ronda benne.
2.És kár volt mág a második részre is erőltetni ezt a béna, lúzer Peter Parker dolgot. Az első részhez passzolt, de a másodikban már nem kellett volna ennyire erőltetni.
A harmadik részben nekem egyedül Harry karaktere ér valamit, meg a látvány, de amúgy futottak még kategória.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 08. - 23:08:37
Lehet, hogy az első Hulk film nagyon elrugaszkodott a képregényes Hulktól, és a befejezése enyhén szólva is elszállt, a befejezést leszámítva szakmailag sokkal jobb film, mint a Hihetetlen Hulk
Szakmailag tényleg jobb, de nézői szempontból nem. :)
Az X-Men 2 tényleg az egyik magasan legjobb képregényfilm. Gyakorlatilag minden szereplő remekelt benne, az akciók is királyok voltak, a hangulata magával ragadó. A Pókember 1-et csak azért tenném mellé, mert az pedig olyan szinten hozta a képregény hangulatát, ahogy semmi más.
2.És kár volt mág a második részre is erőltetni ezt a béna, lúzer Peter Parker dolgot. Az első részhez passzolt, de a másodikban már nem kellett volna ennyire erőltetni.
Ez tényleg így van. Talán ennyivel lett rosszabb is, mint az első rész.
Idézet
A harmadik részben nekem egyedül Harry karaktere ér valamit, meg a látvány, de amúgy futottak még kategória.
Meg Mary Jane. Itt kifejezetten jó volt a karaktere neki is.
Vasember nekem inkább van hátul, mint elől.

Kéne csinálni egy listát...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 08. - 23:16:28
2000 utáni marveles film 19 van, ha jól számoltam, ha a 98-as pennge filmet is beleszámoljuk, akkor pont 20.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 08. - 23:27:02
Tehát:
Penge 1
Penge 2
Penge 3
Pókember 1
Pókember 2
Pókember 3
X-Men 1
X-Men 2
X-Men 3
X-Men Origins
Hulk
Hihetetlen Hulk
Fantasztikus Négyes 1
Fantasztikus Négyes 2
Szellemlovas
Fenegyerek
Elektra
Megtorló
Megtorló 2
Vasember

Ezt kimásolva csak egy számot tegyünk hozzá (akinek sok ideje van). Mondjuk a legjobb 5 film és a legrosszabb 5 film. Aztán a végén összesítjük.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 08. - 23:59:12
akkor elszámltam magam, bocsánat, de ez is beletartozik:
http://www.imdb.com/title/tt0290747/
Man-thing (2005)

Összevont üzenet ideje: 2009. December 09. - 00:05:41
Penge 1
Penge 2
Penge 3
Pókember 1    -1
Pókember 2    -2
Pókember 3    -3
X-Men 1
X-Men 2     +5
X-Men 3
X-Men Origins    -5
Hulk              +2
Hihetetlen Hulk
Fantasztikus Négyes 1
Fantasztikus Négyes 2
Szellemlovas   -4
Fenegyerek
Elektra       +3
Megtorló
Megtorló 2
Vasember    +4
Man-thing    +1


így gondoltad?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 09. - 00:08:49
Uh... ha úgy írtad, hogy a -5 tetszett a legkevésbé és a +5 a legjobban, akkor oké, írjuk mindannyian úgy.
A Man-Thing nem volt mozifilm, azért hagytam ki.

Összevont üzenet ideje: 2009. December 09. - 00:11:36
Penge 1   -5
Penge 2
Penge 3   -3
Pókember 1   +5
Pókember 2   +1
Pókember 3
X-Men 1
X-Men 2   +4
X-Men 3
X-Men Origins
Hulk   -4
Hihetetlen Hulk
Fantasztikus Négyes 1
Fantasztikus Négyes 2  +2
Szellemlovas
Fenegyerek   +3
Elektra
Megtorló   -2
Megtorló 2
Vasember  -1

A Megtorló 2-t még nem is láttam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 09. - 00:16:25
igen, úgy gondoltam.
A man-thinget meg bizonyos országokban bemutatták mozikban. Az usában mondjuk nem, de elvileg úgy indult a téma, hogy a 2000 utáni marvel filmek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 09. - 00:53:47
Legyen már 10-es a lista inkább. Jobb, mint az 5 pontos rendszer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. December 09. - 08:46:37
Penge 1    +1
Penge 2    - 4
Penge 3    +2
Pókember 1    +3
Pókember 2    +2
Pókember 3    -3
X-Men 1    +4
X-Men 2    +5
X-Men 3    +4
X-Men Origins    +4
Hulk              +3
Hihetetlen Hulk    -3
Fantasztikus Négyes 1    +3
Fantasztikus Négyes 2    +3
Szellemlovas   +2
Fenegyerek   +2
Elektra       +4
Megtorló    +2
Megtorló 2  +2
Vasember    +5
Man-thing    +2
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 09. - 11:30:57
Penge 1    +4
Penge 2    + 4
Penge 3    -2
Pókember 1    -1
Pókember 2    -1
Pókember 3    -5
X-Men 1    +4
X-Men 2    +5
X-Men 3    +4
X-Men Origins    -5
Hulk              -5
Hihetetlen Hulk    +4
Fantasztikus Négyes 1    -3
Fantasztikus Négyes 2    -5
Szellemlovas   +2
Fenegyerek   +4
Elektra       +4
Megtorló    +4
Megtorló 2  +5
Vasember    +5
Man-thing    -4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 09. - 11:34:15
Jó akkor legyen -5 a leggyengébb, de mindhez kéne írni, úgy van értelme.
Penge 1              3
Penge 2              2
Penge 3             -5
Pókember 1         4
Pókember 2         4
Pókember 3         1
X-Men 1             3
X-Men 2             5
X-Men 3             3
X-Men Origins    -1
Hulk                  1
Hihetetlen Hulk  -4
F. Négyes 1       1
F. Négyes 2      -4
Szellemlovas      1
Fenegyerek       1
Elektra            -5
Megtorló           1
Megtorló 2        0
Vasember         5
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 09. - 11:42:13
Penge 1    +4
Penge 2    -5
Penge 3    +3
Pókember 1    +3
Pókember 2    +1
Pókember 3    -4
X-Men 1    +4
X-Men 2    +5
X-Men 3    +4
X-Men Origins Wolverine    -1
Hulk              +3
Hihetetlen Hulk    +1 (szinkronnal -5 a zöldököl miatt  :drying: )
Fantasztikus Négyes 1    +3
Fantasztikus Négyes 2    -2
Szellemlovas   +3
Fenegyerek   +4
Elektra       -5
Megtorló    -2
Megtorló 2  +5
Vasember    +5
Man-thing    +3
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 09. - 11:57:28
Úgy látom az x-men 2 magasan vezet, mindenkinél szinte a legjobb. :)

Pepo, össze lesznek írva.  ;)

Remélem mindenki csak olyat értékel, amit látott is.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 09. - 12:01:07
Remélem mindenki csak olyat értékel, amit látott is.  :D
Én igen.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 09. - 12:14:28
Na próbálkozzunk.
Penge 1              2
Penge 2              2
Penge 3             1
Pókember 1         4
Pókember 2         5
Pókember 3         2
X-Men 1             4
X-Men 2             5
X-Men 3            -1
X-Men Origins    -1
Hulk                  1
Hihetetlen Hulk  2
F. Négyes 1       1
F. Négyes 2      1
Szellemlovas      1
Fenegyerek      3
Elektra            1
Megtorló           1
Megtorló 2        1
Vasember         5
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. December 09. - 13:15:58
Penge 1              4
Penge 2              4
Penge 3             1
Pókember 1         4
Pókember 2         4
Pókember 3         2
X-Men 1             4
X-Men 2             5
X-Men 3            3
X-Men Origins    -3
Hulk                  -1
Hihetetlen Hulk  3
F. Négyes 1     
F. Négyes 2     
Szellemlovas      2
Fenegyerek      4
Elektra            2
Megtorló           3
Megtorló 2        4
Vasember         5
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. December 09. - 14:14:29
Mert még nem láttad a Generation X-et.  :D
De láttam. :D És még ha azt is beleszámolom, akkor is a Hihetetlen Hulk a legszarabb.  Sőt. (És mielőtt még valaki előjön ilyennel a Nick Fury-t is láttam.  ;D) A Hihetetlen Hulk azért gagyi szerintem, mert hiába az új gárda, semmivel nem nyújtanak többet, mint a régiek, sőt sokkal gyengébben szerepelnek. A története is egy semmi, az első rész legalább érdekes volt, próbáltak valami plusz dolgot belecsempészni a történetbe. És maga, Hulk is jobban tetszett az első részben. Az egész filmről érződik, hogy csak azért van új gárda, mert népszerűbbek a színészek, több pénzt hoznak stb. stb.
Penge 1              5
Penge 2              5
Penge 3              3
Pókember 1         4
Pókember 2         4
Pókember 3         4
X-Men 1              5
X-Men 2              5
X-Men 3              4
X-Men Origins       1
Hulk                    5
Hihetetlen Hulk     -5
F. Négyes             4     
F. Négyes 2           4     
Szellemlovas          4
Fenegyerek           5
Elektra                 3
Megtorló               4
Megtorló 2            5
Vasember             4

Nem nem hagytam le sehol a minuszt, nekem tényleg csak a Hihetetlen Hulk nem jött be annyira.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 09. - 14:19:07
Penge 1    +4
Penge 2    +3
Penge 3    -4
Pókember 1  +4  
Pókember 2  +3
Pókember 3  +4
X-Men 1    +4
X-Men 2    +5
X-Men 3    +2
X-Men Origins Wolverine    +3
Hulk              -5
Hihetetlen Hulk +3
Fantasztikus Négyes 1    +4
Fantasztikus Négyes 2    +4
Szellemlovas    -4
Fenegyerek     -5
Elektra           -4
Megtorló        -3
Megtorló 2    Még nem láttam
Vasember     +4
Man-thing    Nem láttam
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. December 09. - 14:55:32
Penge 1              4
Penge 2              4
Penge 3              2
Pókember 1         -4
Pókember 2         -4
Pókember 3         1
X-Men 1              5
X-Men 2              5
X-Men 3              4
X-Men Origins       4
Hulk                    5
Hihetetlen Hulk     -4
F. Négyes             3     
F. Négyes 2           3     
Szellemlovas          3
Fenegyerek           5
Elektra                 2
Megtorló               4
Megtorló 2            5
Vasember             5
Man-Thing            2
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 09. - 15:18:30
grey: Én egyedül a man-thinget nem láttam, de ezért nem is értékeltem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 09. - 15:50:36
A beérkezett szavazatok alapján a Spidertom fórumozóinak a véleménye alapján a következő sorrendben értékeltük a filmeket:

1. X-Men 2: 4,9
2. Vasember: 4,2
3. X-Men 1: 4,1
4. Megtorló 2: 3,3
5. X-Men 3: 3
6. Penge 1: 2,6
7. Fenegyerek: 2,6
8. Pókember 1: 2,3
9. F4 1: 2
10. Penge 2: 1,6
11. Pókember 2: 1,5
12. Megtorló: 1,2
13. Szellemlovas: 1
14. Man-Thing: 0,8
15. F4 2: 0,6
16. Elektra: 0,5
17. Hulk: 0,4
18. Pókember 3: -0,1
19. Penge 3: -0,2
20. Hihetetlen Hulk: -0,3
21. Rozsomák: -0,4

Érdekes eredmény.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 09. - 15:57:26
A Rozsomák reális ;D a Pókember meglepő :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 09. - 16:00:23
Banyek, ennyire gyengék a Pókemberfilmek ?  :lol: Mi bajotok ennyire a Rozsó filmmel ? Jójó vannak benne logikai hibák az X trilogiával kapcsolatban de akkor is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2009. December 09. - 16:09:40
Rozsó filmmel egy nagy bajom volt, mégpedig az utolsó 15 perc. Hát az valami borzalom. Deadpool egyenesen nevetséges, főleg amikor előugranak a kardok a kezéből. Hát ott már komolyan röhögtem, annak aztán tényleg semmi értelme nem volt.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 09. - 16:26:01
Hát elég kaki volt az... :-\ a logikai hibák, a karmok vmi förtelmesek voltak, mintha valami kezdő barmolta volna őket oda. És kb a karakter úgy volt ki herélve mint annak a rendje, kb a kari ugyanaz volt, mint az X3 beli, semmi különbség nem volt köztük és ez volt az igazán szomorú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 09. - 16:38:32
Szerintem egész jól tükrözi a lista így a tényleges népszerűségét a filmeknek. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 09. - 16:52:16
Deadpool egyenesen nevetséges, főleg amikor előugranak a kardok a kezéből. Hát ott már komolyan röhögtem, annak aztán tényleg semmi értelme nem volt.  :stupid:

Hát igen. Szegény nem tudja behajlítani a kezét ha visszavannak húzva  :hehe: De ha az ilyesmken felülemelkedsz egész jó story. De tény hogy Farkas nem kapott valami durva eredetet. Én speciel darkosabbat vártam, esetleges x-fegyveres kínzásokkal meg több kísérletezéssel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 09. - 17:50:25
Várjatok, itt az én listám is:

Penge 1              2
Penge 2              1
Penge 3              -3
Pókember 1         5
Pókember 2         4
Pókember 3         2
X-Men 1              1
X-Men 2              3
X-Men 3              1
X-Men Origins       2
Hulk                    2
Hihetetlen Hulk     1
F. Négyes             -5     
F. Négyes 2          -3     
Szellemlovas          2
Fenegyerek          3
Elektra                 1
Megtorló              2
Megtorló 2           nem láttam
Vasember            4
Man-Thing           -5  (csak félig láttam de az is elég volt :hehe: )

Csapjátok hozzá a fő listához légyszi, hátha előrébb jönnek a Pókember filmek. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 09. - 17:57:51
Csapjátok hozzá a fő listához légyszi, hátha előrébb jönnek a Pókember filmek. :D
Így már nem ér, mert direkt lepontoztad azokat amelyek vezettek előtte.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 09. - 18:12:36
Nem, meg se néztem rendesen hogy melyik hány pontot kapott, abszolút a saját váleményemet tükrözi a listám. ;) Csak a pókember filmeknél láttam hogy kevés pontot kaptak, de azokra is azért adtam jó pontszámot, mert tényleg ilyen jó filmeknek tartom. Szal nincs semmi háccsó szándék a listám mögött. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 09. - 18:42:15
Feltételezzük, hogy a pontozás saját vélemény kifejezését szolgálja, nem a saját véleményhez közelebb álló összpontszám generálását, mint az imdb-n. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 09. - 19:16:58
Amúgy ami a Wolverine: Originst illeti, annak ellenére, hogy tele van bakikkal és logikai bukfencekkel, én nagyon jót szórakoztam azon a filmen. :D De ha nagy Rozsi -és X-Men fanatikus lennék, valszeg felgyújtottam volna a mozivásznat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 09. - 19:29:03
Akkor mi kb egy véleményen vagyunk. De a filmes feldolgozások sose tükrözik teljesen az eredetit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 09. - 19:31:21
Ehun e:

Pókember 1         1
Pókember 2         1
Pókember 3         0 (csak Harry miatt ilyen magas)
X-Men 1              2
X-Men 2              3
X-Men 3              2
X-Men Origins       -1
Hulk                    2
Hihetetlen Hulk     3
F. Négyes             -5    
Szellemlovas          -1
Fenegyerek          3
Megtorló              1
Megtorló 2           2
Vasember            5

Nálam a 0-k közömbösek, a pozitívak tetszettek, a negatívak nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. December 09. - 19:54:09
Nah akkor énis:

Penge 1  -> 2
Penge 2  -> 1
Penge 3  -> nem láttam
Pókember 1  -> 5
Pókember 2  -> 4
Pókember 3  -> 3
X-Men 1  -> 3
X-Men 2  -> 2
X-Men 3  -> 3
X-Men Origins  -> -2
Hulk  -> 2
Hihetetlen Hulk  -> 1
Fantasztikus Négyes 1  -> 1
Fantasztikus Négyes 2  -> 2
Szellemlovas  -> 1
Fenegyerek  -> 3
Elektra  -> 2
Megtorló  -> 1
Megtorló 2  -> 1
Vasember  -> 5*
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. December 09. - 20:09:50
Nem maradok ki a buliból:)

Penge 1  -- 4
Pókember 1  -- 1
Pókember 2  -- 0
Pókember 3  -- 0
X-Men 1   -- 2
X-Men 2  -- 3
X-Men 3  -- 2
X-Men Origins -- 1
Hulk  -- 0
Hihetetlen Hulk  -- -2
Fantasztikus Négyes 1  -- 0
Fantasztikus Négyes 2  -- 0

Szellemlovas  -- 1
Megtorló  -- 3
Megtorló 2  -- 4
Vasember -- 5

amit kihagytam azt nem láttam. tervezem a penge 2,3-at, de a daredevilt és az elektrat nem is akarom megnézni
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 09. - 20:10:19
Penge 1  4
Penge 2  5
Penge 3  -5
Pókember 1  2
Pókember 2  3
X-Men 1  3
X-Men 2  2
X-Men 3  1
Hulk  -4
Szellemlovas  1
Fenegyerek  4
Vasember  4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 09. - 20:53:29
Micsoda értékelések ezek. :) az x-men2-re kettest meg hármast adni? :) Miért nem jött be nektek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 09. - 20:59:24
Srácok, elszúrtátok az egésznek a lényegét.  :ohmy: Nem az lett volna a téma, hogy melyik mennyire tetszett (mert ti azt írtátok), hanem az, hogy a 20 képregényfilm közül melyik tetszett a legjobban, melyik a legkevésbé. Akkor a végén tudtunk volna egy összesítést csinálni, hogy melyik a legjobb és legrosszabb film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. December 09. - 21:01:07
a 3ast már csak egy pont választja el a 4estől, amit már csak egy pont választ el az 5östől ami a max, szóval nem olyan kicsi az  :D. nekem személy szerint bejöttek a x-men filmek, csak nem annyira mint a vasember pl, vagy a megtorló aki a második kedvenc képregényhősöm.

Kaine: az enyémből látszik, hogy a legjobb a vasember, legrosszabb a hihetetlen hulk, amiket nem láttam, nem tudom értékelni, lehet változna a lista mondjuk a másik két penge után, de pillanatnyilag nálam igy van
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 09. - 21:22:29
Látszik, de nem értékelhető. Ha a végén az összes filmre kapott osztályzatokat összeadjuk, abból kiderült volna. Így, hogy ugyanazt az értékelést több filmhez is írtad, már nem dönthető el a sorrend.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. December 09. - 21:27:13
hogy tegyem értékelhetővé? 20 filmből muszáj legyen olyan ami egyforma pontot kap, lévén, hogy 10 pontból választhatunk. engem is érdekelne egy összesitett eredmény :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 09. - 21:41:02
Nem érted. Nem kell mindet osztályoznod,. csak az 5 kedvencedet és az 5 legrosszabbat. A középszerűeket nem.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2009. December 09. - 21:47:52
Na most fogtam fel, mire gondolsz. Ez esetben a helyzet a következő:
Penge 1  -- 4
X-Men 2  -- 3
Megtorló  -- 1
Megtorló 2  -- 2
Vasember -- 5

Pókember 1  --   -1
Pókember 2  -- -2
Pókember 3  -- -3
Hulk  --  -4
Hihetetlen Hulk  -- -5
igy jó? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 09. - 22:05:50
Egy 3-as értékelés  a 10-es skála alapján egy 8-as. Az már reális egy x2-re, annak is aki nem veszett meg érte.

Miért veszett volna el a lényeg? Így összeadjuk minden filmhez a pontokat, elosztjuk az értékelések számával és kapunk egy átlagot. Így sokkal reprezentatívabb, ráadásul az is kiderül, az összes képregényfilmről mit gondol átlagban a társaság, nemcsak 3 legjobbat meg legrosszabbat hírdetünk ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 09. - 22:22:22
Azért, mert így embertől lesz 3 legjobb és 4 legrosszabb film is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 09. - 22:33:04
Micsoda értékelések ezek. :) az x-men2-re kettest meg hármast adni? :) Miért nem jött be nektek?
Az, hogy ismerem az eredetijét, és annak egy elég gyatra feldolgozása. Önmagában nézve meg nincsen benne semmi igazán "nagy", egy sima emberrablós/barátmegmentős sztori, aminek a végére raktak egy látványos effektet, de alapvetően érződik, hogy ez már csak egy átvezetésféle valamihez, amivel majd lezárjuk a történetet. Egyszerűen a végén úgy éreztem, nincs befejezve. A karakterek közül meg próbáltak többre koncentrálni, de a vége csak az lett, hogy egy Rozsomák-film lett ebből is, némi Ian McKellennel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 09. - 22:36:36
kaine: Akkor inkább úgy mondom, hogy a pontozgatós móka eredeti céljánál a mostani szerintem sokkal fontosabb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 09. - 22:52:15
Lehetne mindkettő.  :) Szerintem ez a fajta már többször volt, mint nem ez a fajta.  :)
tg: moziban láttad? Baromi jó film volt az X2. A karakterek, a jelenetek, az akciók, mind annyira a helyükön voltak, hogy csak na.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 10. - 00:10:56
Micsoda értékelések ezek. :) az x-men2-re kettest meg hármast adni? :) Miért nem jött be nektek?
Nekem bejött, épp ezért adtam neki hármast. Ötöst csak a Vasember kapott, négyest semmi.

Összevont üzenet ideje: 2009. December 10. - 00:15:35
Tomi kérésére a legjobb 5 sorrendben (lefelé rosszabb):

Vasember
X-Men 2
Fenegyerek
Hihetetlen Hulk
X-Men 1

A legrosszabb 5 (lefelé rosszabb):

Megtorló
Pókember 3
X-Man Origins
Szellemlovas
F4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2009. December 10. - 01:02:05
Akkor, a tegnapi nap értékelése:
(Genzonál a 2. számoltam bele, Zozinál az első maradt mostmár)


Penge 1     : 38/14
Penge 2     : 22/12
Penge 3     : -10/12
Pókember 1    : 37/16
Pókember 2   : 27/16
Pókember 3   : 1/13
X-Men 1    : 46/13
X-Men 2    : 67/16
X-Men 3    : 34/13
X-Men: Wolverine origins   : -5/13
Hulk                         : 3/16
Hihetetlen Hulk  : -9/13
Fantasztikus Négyes 1  : 7/11
Fantasztikus Négyes 2 : 5/11
Szellemlovas      : 13/14
Fenegyerek        : 39/14
Elektra                 : 8/12
Megtorló                                         : 17/12
Megtorló: Háborús övezet      : 32/10
Vasember      : 69/16
Man-thing     : -1/6

(megjegyzés, a vasmeber azért nyer mert mindenkitől négyes vagy ötöst kapott, egy valaki adott csak -1et rá :P)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 10. - 14:42:10
Útóforgatásra küldték a Hex mozit.

A filmet Jimmy Hayward, a Horton rendezője (http://www.youtube.com/watch?v=-NXVTmfqpNw) dirigálta, a stúdió viszont nem volt túlságosan elégedett az eredménnyel, ezért döntöttek az útóforgatás mellett, Hayward mellé felkérték Francis Lawrence-t (Im Legend, Constatine) tanácsadónak, ami nagyjából azt jelenti, hogy Hayward parkolópályára került. Mondjuk eleve hülyeség volt egy családi film rendezőt egy olyan projektre felkérni aminek minimum R kategóriásnak kellene lennie hogy élvezhető és karakterhű legyen.

A film története az Amerikai polgárháborús időkben játszódik, a főhőst Josh Brolin alakítja, ellenfelét John Malkovich játssza, aki érdekes hobbit talált magának, szeretné a halottakat feltámasztani. Mark Neveldine és Brian Taylor (a Crank alkotópárosa) rendezhette volna eredetileg a produkciót, ám kreatív nézetkülönbségek miatt kiszálltak a rendezésből. Utánuk a film több kézen ment át mint egy tájvani prosti, míg Hayward kezében állapodott meg, de ő úgy tűnik nem váltotta be a stúdió reményeit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 10. - 15:12:07
Akkor csúszás is várható?
Bár... nm mintha annyira moziban akarnám nézni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 10. - 15:55:03
2010 nyarán lesz a bemutatója.

A filmes oldalamon van némi frissítés
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Kick_Ass/Poster
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Tron
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Sherlock_Holmes
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. December 10. - 16:01:32
A TRON az a régi folytatása vagy egy teljesen új koncepció ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 10. - 16:08:38
Folytatás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2009. December 10. - 16:38:39
A régi egy kedvenc volt , kíváncsi leszek erre is.Előzetes szerint jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 10. - 17:26:39
Jude Law lett Watson ?  :uhoh: Jó színész demint Watson... Háááát...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 10. - 17:28:13
Ó pedig hidd el tökéletes a szerepre. Én Downey-ban nem bíztam, hogy alkalmas lenne Holmes-nak, de a trailerek eloszlatták a félelmeimet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 10. - 19:15:12
Viszont elég rosszakat írtak a filmről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 10. - 19:30:28
Azt elhiszem. Csak egy Holmes van a történelemben, akinek nem jut eszembe a neve de egy nagyon jó régi angol sorozatban alakította a jó drogos nyomozót...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 10. - 19:31:10
Jeremy Brett-re gondolsz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 10. - 19:33:07
Ben hogy a túróba vagy mindig itt ?  :lol: Egy kép beszúrásra nem lehet elugrani...  :hehe:

+

IGEN RÁ WAZZE ! MOST BOLDOG VAGY ? Hüppp, hüppp  :hehe:

(http://mikecane2008.files.wordpress.com/2008/09/holmes2.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 10. - 19:37:01
Ben hogy a túróba vagy mindig itt ? 

Itt lakom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 10. - 19:37:38
Ben hogy a túróba vagy mindig itt ?

Itt lakom.


 :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 10. - 21:30:58
tg: moziban láttad? Baromi jó film volt az X2.
Ott. És a harmadik részt is, az meg csak azért kapott annyit, mert ott legalább látványos volt. De a Szellemlovast is ott néztem meg, aztán láttam tv-ben, ott már tényleg harmatnál is gyengébb volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 10. - 21:43:02
Miért az X2 nem volt látványos? ;D
Az Árnyék harcnál lepetéztem a székre, és a Rozsó Halálcsapás is ott volt a szeren, meg a repülőgépes üldözés is és a többi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 10. - 21:48:53
Árnyék belépője nagy volt, de sajna a sminkje és a finoman szólva is eltúlzott vallási fanatizmusa sikeresen semlegesítette ezt a második jelenetében.
A Rozsomák-Halálcsapás küzdelem nekem túl sablonos volt. Halálcsapáson ott egyértelműen látszott, hogy a szerepe annyi, hogy egyszer jól összeverjék egymást Rozsomákkal, ezzel ki is fújt. Még azzal se erőlködtek, hogy valami egydimenziósat próbáljanak csinálni belőle, és ezen az elég gyengécske magyarázat se segített. Ennél már a God Loves Man Killes II-féle (ha már az I-et próbálták volna megfilmesíteni) szerelemtől elvakult csitri-Juriko is összetettebb lett volna. Sőt, egy blokktégla összetettebb lett volna. Ezek az elemek vitték le nálam az élvezhetőségi értéket, amúgy voltak nagyon jó elemek (Rejtély, Jégember... pedig ő elég unszimpatikus volt az első részben).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. December 10. - 21:55:12
Mi volt  a baj Árnyék smikjével? :headscratch: Szerintem nagyon is jól nézett ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 10. - 22:02:31
Az, hogy nekem nem kék bőrnek tűnt, hanem mintha ráesett volna egy kék festékesvödör. Az anyjáét jobban megoldották, legalábbis szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 10. - 22:16:10
Sötétkék volt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 11. - 10:10:09
Halálcsapáson ott egyértelműen látszott, hogy a szerepe annyi, hogy egyszer jól összeverjék egymást Rozsomákkal, ezzel ki is fújt.
Ez igaz, de maga a bunyó akkor is jó volt, ahogy Rozsó megoldása is.
Idézet
Ezek az elemek vitték le nálam az élvezhetőségi értéket, amúgy voltak nagyon jó elemek (Rejtély, Jégember...).
Rejtély nekem mindenkinél jobban tetszett mindhárom részben. De a 2-ben Jégember is király volt, Piro is (kár, hogy a harmadikban annyira egydimenziós szerepet kapott), Vadóc nagyon jó volt, és még Főnix is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 11. - 11:48:20
És persze ne felejtsük el Magneót sem, nekem ő tetszett nagyon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 11. - 17:08:03
Az ő karaktere a 3. részben teljesedett ki igazán. Valahogy úgy érzem, a trilógia köré épült, nem is rozsó köré.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 11. - 20:44:53
Az X2 szerintem is nagyon jó volt, Árnyék volt az egyik legkirályabb benne, kár hogy a 3. részből kihagyták. Pirót meg tényleg elrontották az X3-ban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 15. - 10:35:36
Új Kick Ass karakterposzter érkezett, ezúttal Big Daddy-ről, valamint egy trailer, amit csak azok nézzenek meg, akiket nem zavar, hogy egy felnőtt férfi agyonlő egy kicsi szőke lányt benne.
http://www.benreilly.extra.hu/gal/Kick_Ass/Poster/kickass_5.jpg

https://www.youtube.com/watch?v=Hvs8dGPmGio
http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=6773&url=http://media.kino-govno.com/movies/k/kickass/trailers/kickass_clip1_640.flv
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 15. - 13:28:15
Persze ő valójában az apja és csak teszteli a golyóállómellényt. Ez amolyan szenzációhajhász, blikkes beharangozó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 15. - 21:17:02
Egész jól visszaadja a képregénybeli jelenetet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 15. - 21:21:08
Nekem is tetszett, kíváncsi vagyok már a filmre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. December 15. - 21:56:06
Engem is kezd érdekelni a téma, kicsit amúgyis utána jártam a képregénynek és most ez a videó se volt rossz ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 15. - 22:03:23
Scott Pilgrim vs The World
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/scott-pilgrim-cast-large-1-fixed.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 15. - 22:05:57
Hát ez meg mi a szahara? Valami emo-film?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 15. - 22:09:46
Majdnem. Michael Cera játssza a Scott Pilgrim nevű főhőst, egy munkanélküli hobbizenészt, aki megtalálja álmai nőjét, viszont ahhoz, hogy az övé lehessen a csaj, meg kell küzdenie hét, szuperképességekkel rendelkező gonosz exével.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 15. - 22:22:09
Hát ez erősen kihagyós lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 17. - 22:19:59
Hűűűű :oh:
Van néhány betervezett film a Foxnál, jön majd a Wolverine második része, a Deadpool, az X-Men 4, egy produkció Magnetoról és elvileg Kábel is fel fog majd tűnni a vásznakon. Ezen kívül az X-Men: First Class-hoz is hamarosan hozzákezdenek. Korábban Lauren Shuler Donner producer elárulta, hogy Bryan Singert szeretnék a franchise-hoz visszacsábítani (ő rendezte az első két X-Men filmet), a rábeszélés sikeres volt, ugyanis Singer fogja dirigálni az First Classt. Ezt maga Singer erősítette meg: "Épp tegnap írtam alá a szerződést, így én fogom rendezni az X-Men: First Class Origins filmet, ami szerintem elég klassz. Nagyon izgatott vagyok." - mondta Singer.

Még nem derült ki mely karakterek is lesznek láthatóak a filmben, rebesgették néhány hónapja, hogy Küklopsz, Angyal, Bestia, Jean Grey és Jégembert láthatjuk majd fiatalabb kiadásban, de egyelőre még nem tisztázott mely karakterek lesznek jelen. Tim Pocock, aki a Wolverine-ben Küklopszot alakította azt mondta, hogy 2010 elején indul a forgatás, ezt később Donner cáfolta és azt is hozzátette, hogy még egy színészt sem szerződtettek a filmre.


Ádáz, kár, hogy nem a 3. nál szánta el magát...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 17. - 22:36:53
Jégember lehet ennél is fiatalabb?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 17. - 23:11:01
Lehet hogy majd mutáns zigóta lesz egy spermabank fagyasztójában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 18. - 06:52:45
Megismerjük még hógolyó korában.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 18. - 07:41:59
Vagy jégkockaként
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 22. - 00:25:29
Marmaduke teaser
http://movies.yahoo.com/movie/1810098548/video/17242737

letölthető
http://www.kino-govno.com/yahoofix.php?videoid=99125444&num=6813
http://www.kino-govno.com/yahoofix.php?videoid=99125463&num=6813
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. December 22. - 10:22:26
 :lol: Neh már... ez olyan mint a Garfield film... várom már mikor csinálnak filmet Kázmérral és Hubával  :hehe: :lol:  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 22. - 10:42:32
Az 2011 februárjában jön. Már 1996 óta próbálják összehozni, és Jake Lloyd-ot akarták Calvin szerepére, de ő a Jingle All the Way miatt nem vállalhatta. Aztán meg a jogok körül lett valami probléma, és 2007-ig húzták a dolgot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. December 22. - 12:53:07
Oh szóval ez most komoly? persze ha vicces lesz akkor jöhet :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 22. - 13:22:40
Úgy tudom filmdráma lesz, és Spielberg rendezi. A kisfiú az egészet csupán a saját tudatalattijában éli át, miközben egy náci haláltáborban raboskodik Isla Nubar közelében. A tigrist Tom Cruise játsza majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. December 22. - 13:26:05
És kiderül a végén, hogy huba kázmér igazi apja?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 22. - 13:34:21
Úgy tudom filmdráma lesz, és Spielberg rendezi. A kisfiú az egészet csupán a saját tudatalattijában éli át, miközben egy náci haláltáborban raboskodik Isla Nubar közelében. A tigrist Tom Cruise játsza majd.
Ez mar igy latatlanban is nagyon tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2009. December 22. - 13:47:42
Pedig csak poén volt Ben részéről.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 22. - 13:54:57
Az Sg.hu-n található kisebb új hír az Új x moziról:
Bryan Singer, az első két X-Men-mozi rendezője készítheti el a "tini X-Ment", azaz az X-Men: First Class-t. Singer döntését nehéznek nevezte, hiszen csakis a jó történet miatt választotta ismét a mutánsos képregényt új filmje alapjául.

Bryan Singer, aki minden jel szerint megrendezheti az X-Men: First Class-t, a Variety-nek elmondta, hogy a film a "mutánsiskola" alapításáról, Xavier és Magneto ifjú éveiről szólna, valamint arról, hogy kapcsolatuk hol vett rossz irányt. A filmben persze akad romantikus szál is, valamint az X-Men világának pár mutánsát is el fogják helyezni benne, de egyelőre azt még nem tudni, hogy kik kapnak nagyobb szerepet. Ami fontosabb mindennél, emelte ki Singer, hogy sok új mutánst is megismerhetünk, valamint egy nagyszerű főgonoszt.


Az X-Men: First Class-ban természetesen Patrick Stewart és Ian McKellen nem játszhatják el a hozzájuk nőtt karaktereket, ezért az ifjú Xavier és Magnetó eljátszását huszonéves színészekre fogják bízni. (Ebből következik, hogy az X-Men-filmekből ismert mutánsokat sem nagyon játszhatják ugyanazok.) A film eredeti forgatókönyvét Josh Schwartz írta, de attól eltekint Singer és inkább a saját ötlete alapján készülő, Jamie Moss-féle szkriptet valósítja meg.


Hm, csak nekem van olyan érzésem, hogy egybe mosták a leendő Magneto filmmel? :headscratch:
Legalábbis én ennek a tervnek a harmadát a Magneto mozinak gondoltam volna.
Stewartot és Ian-t sajnálom, ők igazán jók voltak az eddigiekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 22. - 13:56:39
Na, en meg komolyan vettem. ;D

Az X-Men pedig nem tetszik. Huszoneves szineszek, broaf.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. December 22. - 14:05:34
Hm, csak nekem van olyan érzésem, hogy egybe mosták a leendő Magneto filmmel? :headscratch:
Legalábbis én ennek a tervnek a harmadát a Magneto mozinak gondoltam volna.
Szintén. :uhoh:

Az X-Men pedig nem tetszik. Huszoneves szineszek, broaf.
Elsore nekem a csillogó vámpírok jutottak eszembe erről...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 22. - 14:40:05
Ne mondjátok, hogy nem látnátok szívesen Sheila Lebroáfot ifjú Rozsomákként!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. December 22. - 14:43:35
Ez lenne az első eset, amikor Kardfogúnak drukkolnék. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 22. - 14:44:16
Tényleg!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 22. - 14:55:51
Biztos? Ugyanis Kardfogút Edward "alakítaná" a Twilight-ból. ;) ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2009. December 22. - 15:07:39
 :lol: Mekkora film lenne!  ;D
NYÍRD KI!
TE IS!
MINDENKI ÖLJÖN MEG MINDENKIT!
DE SZENVEDJENEK ELŐTTE! SOKAT!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 22. - 15:09:23
Aztán jön Penge és mindenkit telehereferél ezüstgolyóval.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 22. - 18:54:42
Az 2011 februárjában jön. Már 1996 óta próbálják összehozni, és Jake Lloyd-ot akarták Calvin szerepére, de ő a Jingle All the Way miatt nem vállalhatta.
Hála minden létező valaha megkreált istenségnek. Abban a kölyökben annyi színészi tehetség sincs, mint Steven Seagalban. Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy az SWI-et angolul akartam megnézni. Anakin negyedik mondatáig bírtam körülbelül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 23. - 07:49:32
Hopp-hopp, jók a megérzéseim. :D
Bryan Singer szerint az X-Men: First Class után szükségtelen lesz egy külön filmet készíteni Magnetoról, mivel a karakter is benne lesz a filmben és minden fontosabb dolgot megtudhatunk majd a fiatalkoráról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2009. December 23. - 21:37:03
Biztos? Ugyanis Kardfogút Edward "alakítaná" a Twilight-ból. ;) ;D
Akkor dupla KO-nak drukkolnék. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2009. December 28. - 17:45:02
Joe Johnston a Fangoria magazinnak beszélt új filmjéről, a Farkasemberről, de még azt is megemlítette, hogy júniusban lát hozz az Amerikai kapitány képregényfilm forgatásának. A forgatókönyv Christopher Markus és Stephen McFeely tollából származik.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/GulfCoastAvengers/news/?a=13189

A történet nem fog eltérni a képregénytől: A főhős Steve Rogers lesz, aki egy szegény családban nőtt fel és szörnyűséggel nézi mit művelnek a nácik Európában a második világháború alatt. Rogers ezért elhatározza, hogy beáll a seregbe, de mivel eléggé csenevész és betegeskedő, elutasítják. Chester Phillips tábornok azonban felajánl számára egy lehetőséget. E szerint Rogersnek részt kell vennie az Operation: Rebirth programban, beadják neki a szuperkatona szérumot, testét pedig sugarakkal bombázzák. A kísérlet végén Rogersnek tökéletes teste lesz, majd egy intenzív pszichikai és taktikai programban vesz részt. Három hónappal később Amerika kapitányként megkapja első küldetését, fegyvere pedig egy elpusztíthatatlan pajzs lesz. A haditengerészettel karöltve folytatja a harcot a szabadságért.

A vége sejthető, valószínűleg beleesik a jeges óceánba, ahol hibernálódik és évtizedekkel később találnak rá, majd tagja lesz a Bosszú Angyalai csapatnak. Azt még nem tudni, hogy ki fogja játszani a kapitányt. Egyesek szerint a mostanában a csapból is folyó Worthington a legesélyesebb, és mindezt arra alapozzák, hogy Sam egy Avengers pólóban parádézott több alkalommal is.
(http://www.topsongs.ismywebsite.com/wp-content/plugins/wp-o-matic/cache/8a4f2_120309_worthington.jpg)

Kenneth Branagh januárban lát hozzá a Thor forgatásához, amelyet 2011 május 20-án mutatnak be, a The First Avenger: Captain America-t pedig 2011 július 22-én.  A Bosszú Angyalai 2012 május 4-én tesznek rendet, Vasember,  Fekete Özvegy, Thor, Steve Rogers, Hulk és Hadigép benne lesz. Szó volt arról, hogy Sólyomszem is feltűnik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2009. December 28. - 20:06:56
Sam Worthington mint Amerika Kapitány? Ez nem is hülyeség. Kellően katonás feje van. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2009. December 28. - 20:08:17
Őt meglehetne emészteni AmKapként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2009. December 29. - 20:57:07
Márcsak kék kontaklencsére és egy kis hafestésre lenen szüksége ;)  :cap:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2009. December 29. - 21:07:31
Az se lenne muszáj, így se nagyon szoktak annyira képregényhűek lenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2009. December 29. - 21:30:37
Csak ennyi az egész alapja, hogy Avengers-pólóban látták kétszer? Divatos mostanában képregényes pólókat hordani (olvasni viszont egyáltalán nem az), szerintem itt sincs szó többről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2009. December 29. - 22:11:18
Azért több alapja van. Sam célozgatott rá, hogy nagyon szeretne egyszer egy képregényhőst is eljátszani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2009. December 29. - 22:15:34
Az se lenne muszáj, így se nagyon szoktak annyira képregényhűek lenni.
Szerintem pedig Am.KAp.-nál fontos lenne a kék szem és a szőke haj, nem véletlenül ábrázolták úgy, mint egy német "übermensch"-et. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2009. December 29. - 22:46:14
Meg egyike azon kevés képregényfiguráknak, akiknél maga az ember kinézete is elég fontos talán még a nem-rajongóknak is. Kapi egy ikon, és egy ilyet azért illik óvatosan kezelni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2009. December 30. - 10:14:36
Szerintem is ő eddig a legértelmesebb jelölt a szerepre (habár Will Smith neve után bárki normális amkapnak tűnik).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 06. - 18:55:39
Gondok vannak az új Robotzsaru film környékén.
(http://i191.photobucket.com/albums/z229/tubaballoon/robocop.gif)
A legfőbb gondot egy Mary Parent nevű hölgyemény jelenti, aki az MGM stúdió egyik fejese, és határozottan kikötötte, hogy a film 3D technikával kell, hogy készüljön. Azonban Darren Aronofsky, a rendező már a kezdet kezdetén megmondta, hogy realisztikusan, a minimális cgi használatával akarja elkészíteni a filmet, ez pedig a 3D miatt lehetetlen lenne. Mrs. Parent szerint, ha Darren Aronofsky nem hajlandó kompromisszumot kötni, akkor új rendező után néznek, pedig sokan csak azért voltak kíváncsiak a filmre, mert Aronofsky ült a direktori székben.
A Robocop film előkészületeit a huzavona miatt befagyasztották.
http://www.moviehole.net/201022681-robocop-frozen
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 06. - 21:01:20
Zombieland Writers Officially Hired for Deadpool.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Január 06. - 22:15:38
Hülye gyagyás filmesek. Amikor a Batman volt nagy siker, minden filmet darkosra kellett csinálni, mert az a menő. Most az Avatar nagy siker a 3D-vel, így most minden filmet 3d-re kell csinálni.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Január 07. - 15:49:03
Hát, nagy baj az agybaj... Engem sem azért érdekelne egy Robocop film, merhogy júj, 3D... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 08. - 11:38:29
Istenem, pedig mennyire jó lett volna Aronofsky-val egy Robocop! De nem fogja megcsinálni...
Valahol azért örülök neki, mert még vannak olyan nagy rendezők, akik nem hajlandók behódolni a stúdiók ukászainak.
Cím: Lovas
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 08. - 12:56:21
 A Collider készített villáminterjút Mike de Luca producerrel, aki mondott néhány érdekességet a Szellemlovas második részével kapcsolatban:
A folytatás címe Ghost Rider: Spirit of Vengeance lesz
Az első rész rendezője (Mark Steven Johnson) helyett más fogja dirigálni a művet.
Eva Mendes nem fog szerepelni a filmben.
PG-13-as besorolású lesz. (Vagyis az egész egy nyálas-nyúlós kalap fos lesz.)
Európában fog játszódni a történet.
De Luca nyitott arra, hogy David S. Goyer rendezhesse a produkciót, ám ő elég elfoglalt mostanában, viszont nemrég adta le a stúdiónak a forgatókönyv  új változatát.
3D-ben készülhet el a második rész. (A bal vesémet rá mertem volna tenni, hogy ez is 3D-s lesz.)
Még ebben az évben hozzáláthatnak a forgatáshoz. (Ezek után inkább ne).  :drying:
http://www.collider.com/2010/01/07/exclusive-ghost-rider-2-update-from-producer-mike-de-luca-sequel-title-may-be-ghost-rider-spirit-of-vengeance/

És emberek, Nic Cage lett az új Chuck Norris. Nic Cage mindenhol.
http://niccageaseveryone.blogspot.com/
Cím: Re:Lovas
Írta: kaine - 2010. Január 08. - 13:35:30
a Szellemlovas második részével kapcsolatban:
  :oh:
Idézet
A folytatás címe Ghost Rider: Spirit of Vengeance lesz
  :ghostrider:
Idézet
Az első rész rendezője (Mark Steven Johnson) helyett más fogja dirigálni a művet.
  :headscratch:
Idézet
Eva Mendes nem fog szerepelni a filmben.
  :taps:
Idézet
PG-13-as besorolású lesz.
  :yucky:
Idézet
Európában fog játszódni a történet.
  :asit:
Idézet
De Luca nyitott arra, hogy David S. Goyer rendezhesse a produkciót, ám ő elég elfoglalt mostanában, viszont nemrég adta le a stúdiónak a forgatókönyv  új változatát.
  :uhoh:
Idézet
3D-ben készülhet el a második rész.
  :smbike:
Idézet
Még ebben az évben hozzáláthatnak a forgatáshoz.
  :smfinger:

Cím: Re:Lovas
Írta: Todd - 2010. Január 08. - 14:38:13
És emberek, Nic Cage lett az új Chuck Norris. Nic Cage mindenhol.
http://niccageaseveryone.blogspot.com/
Az ezerarcú nic Cage. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 08. - 14:54:15
Különösen Batgirlnek volt jó.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Január 08. - 16:08:42
Én most kapcsolok, Aronofsky... a Rekviem egy álomért rendezője. Na mindegy, legalább nem ringattam álomba magam, hogy Robotzsarut rendez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 08. - 18:13:33
Felkerült a netre az A-Team előzetese

http://vimeo.com/8616405

Plusz az új Kick Ass trailer
https://www.youtube.com/watch?v=oF_lebJd4Fk

http://playlist.yahoo.com/makeplaylist.dll?sdm=web&pt=rd&sid=100067665
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 08. - 22:32:31
Asszem én itt le is írtam az új Ghost rider filmet.
1. Nem lesz Eva Mendes. Ő nálam legalább egy osztályzatot dob minden filmen. :)
2. Pg13 lesz. Egy Szellemlovas film. Ráadásul nem egy hatalmas blockbusterről van szó, tehát a pg13 nem is lenne kifejezetten indokolt. Szóval gyerekes marhaságnak ígérkezik.
3. Ha Goyer lesz a rendező, akkor tuti mehet a wc-be. Íróként lehet tud, de rendezőként olyan irdatlanul kritikán aluli filmeket csinált eddig, hogy az hihetetlen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 08. - 23:20:03
Csak hogy tudd: az első rész is Pg13-as volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 08. - 23:20:42
Hát olyan is volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 08. - 23:25:09
Nekem tetszett, höhö.  :D
De most komolyan, mitől lenne jobb anélkül? Fröcsögne a vér? Mitől? Mi kívánná ezt meg? Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint egy filmben az erőltetett romantikus szál. A Szellemlovas ugye üt-ver, majd NÉZ.  :) Az ellenségei többnyire démonok. Mennyivel lenne jobb a film, ha több vér lenne benne?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 08. - 23:30:21
A film nekem is tetszett. DE, a Lovas az egyik legbrutálisabb, legsötétebb, legtragikusabb karakter, erre Cage egy olyan paprikajancsi nímand faszkalapot hozott ki belőle, hogy Tobey Peter Parkere hozzá képest Antonio Banderas.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 08. - 23:32:00
Nem feltétlen vér. Néhány brutális jelent, totális, komor hangulat, káromkodás, cigizés. MOndjuk ilyesmi.

Általában igazad van, pg 13-ban is lehet nagyon jó filmet csinálni, de nehezebb, mint korlátok nélkül. Ráadásul ha már így előre megmondják, hogy pg 13 lesz, amíg még egy percet sem forgattak le a filmből, az általában azt jelenti, hogy eleve könnyed, gyerekbarát lesz, hülye poénokkal. Nekem ezek nem kellenek.

Miután már belőtték az első résznél, hogy a film sehogysem fog 200 milliónál többet hozni, nyugodtan szabad kezet adhatnának egy rendezőnek, hogy csináljon egy olyan Lovas filmet, amit akar. Akárki is lesz az, már az elején meg lesz kötve a keze.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 08. - 23:44:48
Ben: akkor Cage-t kell lecserélni.  ;) :) Különben a Szellemlovas Johnny Blaze egyáltalán nem olyan karakter, amilyennek írtad. Olvastál már Ghost Ridert? :)
Pepo: káromkodás szerintem belefér, nem? A komor hangulat biztosan, sőt, brutális jelenet is, legfeljebb nem lesz premier plánban mutatva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 08. - 23:46:19
Ben: akkor Cage-t kell lecserélni.  ;) :) Különben a Szellemlovas Johnny Blaze egyáltalán nem olyan karakter, amilyennek írtad. Olvastál már Ghost Ridert? :)

Jó néhányat. És az amit pl te is csináltál róla régen pont ezeket a jegyeket hozta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 09. - 00:01:20
Ebben egyetértek, de éppen azért csináltam meg azt az egyet, mert az pont ilyen volt. :) Általánosságban viszont Blaze inkább egy fenegyerek - főleg a v2-ben. Nem lehetett könnyű összehozni különben a filmet, mert Blaze karaktere érdekesebb, mint Danny Ketch-é, viszont az utóbbit ismerik sokan, Blaze-t nem annyira.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 09. - 00:04:24
Blaze karaktere érdekesebb, mint Danny Ketch-é, viszont az utóbbit ismerik sokan, Blaze-t nem annyira.

Hááát, szerintem ha a képregényeket ismerők körében (a film előtt) feltettük volna ezt a kérdést,, hogy "Ki az ismertebb GH karakter, Johnny vagy Danny?" szerintem JB lett volna a befutó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 09. - 00:09:54
Abszolút nem. Olvasd el a v2 levelezéseit, amikor visszatért benne Blaze. Ne feledd, hogy az övé 70-es évekbeli sorozat volt, a v2 pedig már a 80-as és 90-es években volt. A legtöbb embernek Danny Ketch a Szellemlovas. Nem véletlen, hogy az éppen futó minikben is mindig ő szerepelt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 09. - 00:12:17
Jogos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Január 09. - 08:16:08
Olvastál már Ghost Ridert? :)
Pont ezt a kérdést akartam feltenni én is.  :D A pg13 egyáltalán nem akadály egy jó történethez, hiszen a képregényekben a Ghost Rider soha sem volt korhatáros. Egyszer sem. Még az Ennis féle mini is csak Marvel Knigths besorolást kapott, nem pedig MAX-ot. Szóval én is értetlenül nézem, hogy miért szeretnétek ti nagyobb korbesorolást?  :nemtudom: Az sem lenne rá garancia, hogy jobb lenne a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Január 09. - 11:23:08
Szerintem sem azon múlik. A Dark Knight kiválló (és igen durva, és feszült) film volt PG 13-as besorolás ellenére, az AVP 2 pedig hiába volt az utóbbi évek egyik legdurvább filmje (azért a Punishert war Zone-t nem szárnyalata túl), egy kalap sz*r volt.
A Ghost Rider-el sem az volt a baj, hogy mennyire volt durva, vagy sem, a gyerekes poénkodás, és az igen gyatra szinészi játék vágta tönkre először, a másik kifogásom meg az volt, hogy durva, nem véres belezős, hanem igazi test-test elleni verekedéseket vártam volna tőle, ehelyett GR gyakorlatilag mindenkit elintézett fél perc alatt.
Amúgy valóban nem sok Ghost Rider képregényt olvastam, inkább csak V2-eseket, de azokban Johnny Blaze egy lácdohányos űber-pesszimista gyakorló Bruce Willis volt, ehelyett a filmes meg tényleg egy szánalamas paprikajancsi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 09. - 13:21:35
Zöld Lámpás hírek

Megvan ki fogja játszani a Zöld Lámpás női főszerepet. Blake Lively, Eva Green, Keri Russell, Diane Kruger és Jennifer Garner voltak az esélyesek, közülük Lively-ra esett a választás.  
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/lively-green-lantern-1.jpg)
Elvileg egy idősebb színésznőre bízták volna Carol Ferris karakterének a megformálását, ám a meghallgatáson mind a producereket, mind a stúdió fejeseit lenyűgözte. (khm ez azért már a parasztvakító hype része a dolognak)

http://www.slashfilm.com/2010/01/09/blake-lively-cast-as-green-lanterns-leading-lady/
Carol Ferris-ről bővebben a Newgenen:
http://netsurfclub.hu/users/newgen/gal/DC_kepregenyek/Dc%20Karakterek/Gonoszok/Dc%20Univerzum-Gonoszok%2002/GL-Zafircsillag%201.jpg
http://netsurfclub.hu/users/newgen/gal/DC_kepregenyek/Dc%20Karakterek/Gonoszok/Dc%20Univerzum-Gonoszok%2002/GL-Zafircsillag%202.jpg

Wolvie

Hugh Jackman a People Choice Aawards-on megkapta a Favorite Action Star díját, az elismerés átvétele után a színfalak mögött mondott már szót a Wolverine folytatásról.

"Nyáron a Reel Steel filmben fogok játszani, de ebben nem lesz igazán sok akciójelenetem. Wolverine vissza fog térni mindenképpen, Japánban fog ténykedni. Egy, esetleg másfél éven belül fogunk hozzálátni a forgatásnak, legalábbis így van betervezve." - mondta Jackman

A Wolverine film 14 hónappal a forgatás kezdete után a mozikba került, a második részt tehát 2012-nél hamarabb nem fogjuk látni hála az Istennek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 09. - 13:57:17
Amúgy valóban nem sok Ghost Rider képregényt olvastam, inkább csak V2-eseket, de azokban Johnny Blaze egy lácdohányos űber-pesszimista gyakorló Bruce Willis volt
Csak hogy tudd: az eredeti sorozatban közel sem ilyen volt.  ;) Cage nem hülyegyerek, ráadásul alighanem mindannyiunknál nagyobb Ghost Rider-fan. Eléggé képben van, és az eredeti Johnny Blaze karakterét nem rosszul hozta filmre.
Elvileg egy idősebb színésznőre bízták volna Carol Ferris karakterének a megformálását, ám a meghallgatáson mind a producereket, mind a stúdió fejeseit lenyűgözte. (khm ez azért már a parasztvakító hype része a dolognak)
Attól függ, mivel nyűgözte le őket.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 09. - 14:00:27
Hogy a mestert idézzem: "Mellbedobással."
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Január 09. - 14:02:47
Azt hittem, azt idézed tőle, hogy "". ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 09. - 14:06:24
Erről jut eszembe, ki kéne tenni a szombati Piramisfejet.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 09. - 14:54:05
Idézet
a gyerekes poénkodás, és az igen gyatra szinészi játék vágta tönkre először
Jó, okés, de ha már most pg13-ra tervezik, garantáltam számíts ezúttal is gyatra gyerekes poénkodára. Persze attól függ, ki rendezi, de nem hiszem hogy egy Nolan kaliberű valaki fogja csinálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Január 09. - 20:20:09
Csak azt mondom, hogy a PG 13 még nem garancia ara, hogy rossz film lesz (de nem is jó előjel, az tuti).

Összevont üzenet ideje: 2010. Január 09. - 20:22:39
Csak hogy tudd: az eredeti sorozatban közel sem ilyen volt.  ;) Cage nem hülyegyerek, ráadásul alighanem mindannyiunknál nagyobb Ghost Rider-fan. Eléggé képben van, és az eredeti Johnny Blaze karakterét nem rosszul hozta filmre.
Elhiszem neked, hogy így van, csak szerintem arra már vizonylag kevesen emlékeznek, és egy ilyen nyálzenét hallgató majmos videót néző cukorzabáló Szellemlovas azért elég sokaknál kiverte a biztosítékot, lehetett volna egy kicsit lejjebb is kapcsolni a blődliség szintet a film eleje felé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 09. - 20:43:14
Elsőre a majom nekem is fura volt, de aztán belegondoltam jobban. Adva vagy te, aki jól tudod, hogy a lelked az ördögé, és hogy a pokolban fogod végezni. Amennyire ez klisésnek hangzik már (és itt jön be az, hogy nézzünk minden filmet önmagában, újként), ha el tudsz tekinteni attól, hogy ez a téma hányszor volt már, akkor úgy kell rá gondolnod, mintha veled történne meg. Ez mit jelent? Ha leülünk a Marvel Klubon dumálni a pokolról és a mennyországról, nagyjából szkeptikusan állunk a témához, elrendezzük egy vállrándítással, esetleg röhögünk rajta egy jót és el van intézve (szerintem a filmet néző átlagember eddig jut gondolkodásban). Ellenben ha megtörténne veled az, ami Blaze-zel, vagyis kézzelfogható bizonyítékot kapsz a sátán létezéséről, akkor ez a téma már közel sem közröhej tárgya, hanem egyszerűen rá kell döbbenned, hogy tényleg minden igaz, amit a pokolról mondtak, és néhány év, vagy évtized múlva elviselhetetlen kínok várnak rád - az örökkévalóságig.
Nagyjából ennyi elég is lenne, hogy egy ember teljesen elveszítse a józan eszét, vagyis bedilizzen. Ha valaki erősebb jellem - mint Blaze -, akkor leszámol a sorsával, de érthetően baromira lehangolt, szomorú lesz élete végéig, nem sok dolognak tud majd örülni. Vagy épp ellenkezőleg: minden olyan dolog felé, ami természetes, ami élő, valami nosztalgikus szeretet árad az emberből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Január 09. - 20:49:00
Az első eset nekem reálisabbnak tűnik, habár akkor tök ugyanolyan lett volna, mint Constantine.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 09. - 23:40:39
Meg mint 100 másik karakter. De ez nem lett volna gond, az baj az volt, hogy én nem éreztem rajta azt, amit kaine nagyon szépen leírt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 09. - 23:58:07
Pedig azért elég depis volt végig. Az egyetlen, ami még éltette, a gyerekkori barátnője volt. Ez is teljesen érthető.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 10. - 01:35:13
Igen? Serintem abból az állandó, kifejezéstelen arctól, meg szomorú nézéstől több kell a depresszióhoz. Lehet, hogy ezt próbálták kifejezni, de elég felemásra sikerült.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 10. - 09:28:49
Lehet. :) Bár a te arcod se rezdülne meg sokszor egy ilyen után.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: salander - 2010. Január 10. - 17:30:35
Nem feltétlen vér. Néhány brutális jelent, totális, komor hangulat, káromkodás, cigizés. MOndjuk ilyesmi
CONSTANTINE! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 10. - 19:03:23
 :D
Bár nem sok köze volt a képregényhez, meg a sztori is gagyi volt, de én jól szórakoztam a Constantine filmen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 11. - 12:47:07
Stuart Townsend "kreatív nézetkülönségekre" hivatkozva kiszállt a Thor stábjából. Ő alakította volna a 3 nagy Asgardi harcos egyikét, Fandral-t. Townsend-et már sikerült is pótolni, így Fandral új megformálója Joshua Dallas lett, aki viszonylag még újnak minősül a szakmában.
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/stuart-townsend-joshua-dallas.jpg)

Townsend                               Fandral                Dallas

Nem ez az első eset, hogy Townsend bekavar egy filmnek, a Gyűrűk Ura trilógiát is az utolsó pillanatban hagyta ott, pedig eredetileg ő alakította volna Aragorn-t, akit így Viggo Mortensen zseniális alakításában láthattunk.
Forrás: slashfilm
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: salander - 2010. Január 11. - 13:43:56
Most nézem, hogy lassan kezdik forgatni Warren Ellis RED-jének a filmadaptációját... A rendezőről - Robert Schwentke (Az időutazó felesége) - tud valaki valami jót mondani? A Tattoo c. thrillerét látta már valaki, elég jó pontjai vannak az imdb-n?

http://www.imdb.com/title/tt1245526/

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: D-TOX - 2010. Január 11. - 17:42:35
John Malkovich szembeszáll Pókemberrel

Akkor foglalkoztunk utoljára a Pókember 4-gyel, amikor Romola Garai és Rachel McAdams lehetséges szerepléséről érkeztek hírek. Black Catről azóta se kaptunk friss információt, viszont befutott pár új hír. Ami már tény közülük, hogy az eredetileg 2011 május elejére tervezett bemutatót elhalasztották 2011 júliusára, mert a forgatókönyv még mindig nem állt össze, és valószínűleg azért is, mert május első hétvégéjén jön ki a Thor is, amivel nyilván nem akarnak versenyezni.

A forgatókönyv képlékeny állapotából egyenesen következik, hogy a szereposztást nem annyira érdemes találgatni, azonban John Malkovich gyakorlatilag megerősítette, hogy szerepel a filmben, amikor egy interjúban a forgatókönyv legutóbbi változatának kézhez vételéről beszélt. Malkovich ugyan nem nevezte meg, hogy melyik figurát játssza, de feltehetően a Vulture nevű antihőst alakítja, ahogy azt már több blog megtippelte korábban. Malkovichról egy másik friss hír is érkezett: a Bruce Willis és Morgan Freeman főszereplésével készülő, Red című bérgyilkosos képregény-adaptációban átvette John C. Reilly szerepét, így ő formálja majd meg az egykori CIA-ügynököt, aki attól retteg, hogy az életére törnek.

http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20100111-john-malkovich-a-pokember-4-ben-es-a-red-ben.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 11. - 17:46:45
Ez így nagyon szép, csak Malkovich pont azért nem fog szerepleni a Pók filmben amiért a Keselyű sem. Mert pont a Keselyű volt az egyik oka, hogy átdolgozásra küldette a Sony a forgatókönyvet, mert nem tetszett nekik a karakter, és mást akarnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Január 11. - 17:48:27
Vulture nevű antihős? Bujdosó Bori ne akarjon online újságíró lenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Január 11. - 20:37:19
Az online újságírók 75%-ának nem kéne annak lennie mondjuk... amikor a Blikk tájékozottabb médiummá válik a netes hírportáloknál, az elég jól jelzi azt, milyen az átlagszínvonal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 11. - 22:26:35
Mi bajod mégis az antihőssel?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 11. - 22:30:20
Az, hogy a Vulture nem az. Az antihős olyan karakter, aki szemben áll a törvénnyel, de mégis az igazság megszállottja, ilyen pl. Mad Max vagy a Megtorló.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Január 11. - 22:32:21
Ezt most komolyan kérdezed? Csupán az, hogy az antihős nem a hős ellentétét jelenti, hanem ezt (http://hu.wikipedia.org/wiki/Antih%C5%91s). Rozsomák, a Megtorló antihősök, a Keselyű nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 11. - 23:04:25
Ja, vagy úgy. Nagyon sokan használják szinonímaként az antihőst, vagy a negatív karaktert, ezen én nem lepődtem meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Január 12. - 08:21:45
nagyon sokan használják, ez igaz, de ez pont olyan szófordulat, ami után már nem is olvasom tovább a cikket, mert azonnal tudom, hogy az illető egy kretén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Január 15. - 22:42:26
Ben! Tudsz  valamit a Predators filmről? Hogy halad? Mikor mutatják be?Esetleg képek (conceptek stb.) ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 16. - 10:43:35
Pepo oldalán elég sokat foglalkoznak a filmmel, az én utolsó infóim róla innen származnak
http://nol.hu/kult/20100109-magyar_vircsaft_texasban
Conceptek egyelőre még nem kerültek ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 16. - 10:49:41
Friss forgatási képek:
http://www.avpgalaxy.net/forum/index.php?topic=27957.0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Január 16. - 13:14:41
Köszi szépen mindkettőtöknek! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Január 16. - 14:02:20
Remélem Nimród odab*sz Predator fronton rendesen  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Január 17. - 13:18:30
Én is, de azért még megvárom a feldigizett képeket/előzetest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 17. - 13:29:31
Fishburne karakteréről olvastam valami érdekeset. Nevezetesen, hogy mire az Adrian Brody féle csapat megérkezik a Predatorok bolygójára, a történet szerint Fish már 10 éve ott gubbaszt bedilizve egy barlangban bújkálva a ragadozók elől.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Január 17. - 13:31:22
10 évet kibírt egy bolygón összezárva velük?  :o jól tólja  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Január 17. - 14:47:07
Ebbe aztán bele fog kötni mindenki. Ilyen lényekkel 10 évet , hát... :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Január 17. - 19:16:19
A Predators-al ugyanazt teszem mint az Iron2-vel. Bojkottálok minden előzetes fotót és előzetest. Az AvP2-nél is az összes jobb részt ellőtték a trailerekben... Úgyis megnézem filmen inkább akkor üssön.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Január 17. - 19:54:59
Az AvP2-nél is az összes jobb részt ellőtték a trailerekben...
Kár , hogy abban a filmben nem volt olyan , hogy "jobb rész". Úgy látszik tényleg ellőtték azokat a trailerben.;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Január 17. - 20:46:57
Úgy látszik, én vagyok az egyetlen olyan ember, aki szerette mind az 1. és mind a 2. részt is. Mondjuk Predatorok nélkül lehet, hogy hamar kiabáltam volna. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 17. - 20:59:47
A 2-vel nekem se voltak különösebb gondjaim, de én a Predátorokat nem igazán szeretem, egyetlen Predátor-filmet se tudtam végignézni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Január 17. - 21:10:59
Az első AVP film nekem is tetszett, talán csak egy kicsit rövid volt. A Predatorok meg nagyon tetszettek anno, mind a 2. Az AVP 2 meg annyira sötét volt , hogy nem lehetett semmit látni, ráadásul a történet is nagyon gagyi volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Január 17. - 21:37:11
Ezt az "annyira sötét volt"-at sosem fogom megérteni. Lehet, hogy nekem van sólyom szemem (nincs), de bennem ez egy pillanatig sem merült fel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Január 17. - 21:46:42
Meg horrorfilmnél eleve klisének mondható, hogy mindig éjszaka, vaksötétben játszódik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Január 17. - 21:50:50
Ezt az "annyira sötét volt"-at sosem fogom megérteni. Lehet, hogy nekem van sólyom szemem (nincs), de bennem ez egy pillanatig sem merült fel.
Pedig igaz. prosti sötét volt az egész film, ami a horror (vagyis mit beszélek, szégyen ezt a szót az AVP 2-re használni) részeknél még oké, mert fezkó keltés stb. viszont emiatt egyetlen látványos akció sem volt benne.
Amúgy én is nagy Predator fan vagyok mindkét film abszolut favorit, Alienből az első kettő a kedvencem, de a többit is szeretem, ennek ellenére szerintem az AVP 2 egy rossz vicc. Érdekes a végén vártam a szokásos már-már hagyomány szerű még egyszer felbukkan a főboss jellegű összecsapást, de ebben a filmben az volt a végső "meglepetés" hogy nem történt semmi. A trailer meg olyan, hogy a pofám leszakad tőle, másfél percben a film összes (szó szerint) haláljelenete, aki azt látta, lényegében látta az egész filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 17. - 22:19:35
Mindkettő borzalmasan bóvli. A második részben egyedül a predator a jó, de amúgy a film egy kalap ürülék.

Azért a két AvP filmtől jobb alkotásra számítok. Mondjuk nem lesz nehéz überleni a béka segge alatt lévő színvonalat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Január 17. - 22:51:01
Nálam úgy áll a harci helyzet hogy az AvP1 kissé műanyag ízűre sikeredett, nem mondom hogy rossz volt de meg lehetett volna jobban is csinálni, érződött a filmen a "kis hülyegyerekek is nézhessék már" hozzáállás.
Az AvP2 végre kapott már némi brutalitást csak már túl edzőttünk azon hogy terhes nőkből potyognak az alienek de mindenképp dícséretes hogy pár ilyen részt bemertek vállalni. Amugy a film tényleg k*rva sötét volt, eleinte engem is nagyon zavart de pár résznél egész feelinges volt. Másoknál meg baromi zavaró hogy nem láttál semmit...
Mindent összevetve az Avp2 jobb mint az 1. De a legnagyobb baja az AvP filmeknek hogy nem találtak egy normális forgatókönyv írót aki egy "hentelés másfél órában-nál" jobbat összebírt gányolni... (Külön röhej hogy az AvP1 csak egy óra husz perc  körül volt ami ma már nevetséges)

Alien filmben meg akkor is a 3. rész SpecialEdition-je az isten  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 17. - 23:06:55
Valóban jobb, mint a stúdió által összevágatott, de nekem még úgy is az tetszik a legkevésbé a 4 film közül.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Január 17. - 23:20:54
Külön érdekesség, hogy annál a résznél a rendező nem adta a nevét a "rendezői változat" elnevezéshez, ezért lett belőle csak "special edition". Mert azt mondta a rendező, hogy ő nem véletlenül dobta ki a kukába azokat a jeleneteket, azokat még a studió próbálta ráerőltetni. Én egyébként abból még mindig csak az eredeti moziváltozatot láttam, így véleményt nem tudok mondani róla, viszont az első részből most sikerült megszereznem a Master Editiont, amiben olyan részek is vannak, ami még a rendezői változatból is kimaradtak.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 17. - 23:42:00
Ez igaz, de azért mégis az áll a legközelebb a rendező elképzeléseihez.

Tessék bővebben, egy rajongótól:
"93 nap után a Fox rácsapott a kezére, és leállította a forgatást. Utasítást adtak a film eddig leforgatott anyagának összevágására. Fincher vonakodva, de teljesítette a parancsot, és elkészítette a film (állítólag) majdnem 3 órás rendezői változatát. A Fox fejeseinek levetítette és természetesen nem tetszett nekik. Nem csoda, ők egy Aliens 2-t akartak. Kritizálták az elvontságot, a horror-elemek és az akció hiányát, miközben tisztában voltak vele, hogy egyrészt ez csak egy nyersvágás volt, másrészt Fincher még akart a filmhez forgatni jeleneteket (köztük a film eleje sem volt meg teljesen, ami ezért olyan hézagos, amilyen, a vége pedig teljes mértékben hiányzott). Újabb ukázt adtak ki: vágja újra a filmet, több akció és horror, kevesebb elvontság. Fincher majdnem egy éven át ült a vágószobában és megpróbálta a filmet a Fox hutt-jainak igényeire szabni, melynek folyamán a karakterek elvesztek (pl.: Golic), a cselekmény széttöredezett (pl.: az alien befogása), az elképzelés megcsorbult. Fincher imigyen nyilatkozott arról, mikor megkérték erre: „Az elején mindannyian egyetértettünk abban, hogy egy csodaszép, tetszetős porceláncsészét akarunk csinálni. Amit most önök kérnek tőlem, az egy közönséges söröskorsó.”

A stúdió nagy nehezen engedélyt adott új jeleneteket forgatására, amik között ott volt a film vége is, melyben kitör a királynő Ripley-ből. Ezek közül néhány öt héttel a film bemutatója előtt készült el. Persze mindez tovább emelte a költségeket, mivel Weaver haja kinőtt és nem akarta újra levágni, ezért egy drága parókát kellett készíteni (hiszen nem volt teljesen kopasz).

A filmet végül 1992. május 22-én bemutatták, David Fincher pedig annyira megutálta a Foxot, hogy mikor felkérték a film rendezői változatának elkészítésére, teljes mértékben elzárkózott tőle, mondván, hogy leforgatott nyersanyag híján az eredeti elképzelés kivitelezhetetlen. Igaza van. Az SE mindenesetre közel állhat ehhez az elképzeléshez.
Ezek után nem lehet csodálkozni az Alien vs Predator minőségén, ahol a Fox valószínűleg annyit látott, hogy a filmben van akció, mint az Aliensben; van egy „erős” nő, mint az Aliensben; ráadásul egy olyan rendező csinálja, akit nem zavar a vértelenség, aki olcsón dolgozik, és akit lehet dróton rángatni. És azon sem kell csodálkozni, hogy az Aliens vs Predator Requiem újra ezen megy át, csak Strause-k valamivel tökösebbek, mint Anderson. Csakhogy sajnos még mindig a Fox az erősebb…"
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Január 18. - 06:46:13
Nekem is tetszett  mind a két film , igaz az első jobban lekötött mind a második, amiben a vérengzést szerintem is túlzásba vitték.Néha nekem olyan érzésem van ,és ez lehet a sok vágástól is , hogy úgy érzem mintha a film jelenetei csak úgy egymás mellé lennének dobálva semmi folytonosság nincs bennük.Amúgy tényleg elég sötét a második rész , de ez nálam nem zavaró , mivel szeretem a horror filmeket és már hozzá szoktam.A két film valahogy a Megtorló filmeket juttatja eszembe ahol a második rész úgyszintén igen véresre sikeredett.Nagyon kíváncsi leszek az új részre, remélem egy 2 órás szuperprodukciót azért összehoznak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Január 18. - 17:30:16
Külön érdekesség, hogy annál a résznél a rendező nem adta a nevét a "rendezői változat" elnevezéshez, ezért lett belőle csak "special edition". Mert azt mondta a rendező, hogy ő nem véletlenül dobta ki a kukába azokat a jeleneteket, azokat még a studió próbálta ráerőltetni.

Így van. De az SE lényegesen kerekebb mint az eredeti moziban leadott 3. rész. Igazából az SE-t megnézve ütközik ki mennyire megcsonkolták azt a részt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Január 18. - 23:20:42
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/zz311dac07.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Január 19. - 16:23:41
 :surp:

bár, kár hogy nem fehér a szeme mint a képregénybe.
Én csak ezt nem szeretem ezekbe a képregényadaptációs filmekbe (pl.: batman)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 27. - 13:15:04
A filmdroidon lévő cíikk szerint ez a játék cég, már jópárszor ráhibázott ki hogy fog kinézni a filmekben, most Amcsi kapról és Thorról készítettek játékot és állításuk szerint a filmben is így fognak festeni. Amcsi tök jó, de Thor ugyanolyan mint a képregényben, szóval sztem ez sántít.
(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/peter/amerikakapitany/amerikakapitanyszobor.jpg)
(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/peter/Thor/thorszobor.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 27. - 13:19:41
Hát nem tudom. Az oroszok ma tettek közzé néhány látványtervet a Thor filmhez készült videójátékból, és azon kicsit másképp fest az asgardi.
http://s590.photobucket.com/albums/ss343/IrOnPaTrIoT/8-2.jpg
http://s590.photobucket.com/albums/ss343/IrOnPaTrIoT/9-2.jpg
http://s590.photobucket.com/albums/ss343/IrOnPaTrIoT/2-8.jpg
http://s590.photobucket.com/albums/ss343/IrOnPaTrIoT/1-8.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 27. - 13:20:58
Hm az eddiggi legjobb Thor ruha, nekem tetszik. :D
Bár az első képen a sisak furi, szokni kell.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Január 27. - 13:23:20
Kapi fején akkor lesz szárny vagy nem? Bub képei között van, a többségen nincs, egyen viszont van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 27. - 13:26:05
Én remélem, hogy nem lesz. ;D

De sztem az csak olyan varriáns lehet mint a Legends szériában lévő egynémelyik cuccnál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 27. - 13:32:16
Ma jött pár új Green Lantern concept is
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Green_Lantern
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Január 27. - 20:20:05
Köszi a koncepteket Ben!  ;) Ez  GL film mire van időzítve?
Am.Kap.-nak akkor örűlnék ha egy az egyben az Ultimates vol.2 beli Am.Kap. kinézet lenne. Thor meg , mint egy viking isten, legyen szakállas! :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 27. - 20:47:16
Köszi a koncepteket Ben!  ;) Ez  GL film mire van időzítve?

Elég sokat kell még rá várni, 2011. június 17.-én lesz a bemutatója az USA-ban.
Cap Am (http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=The_Incredible_Hulk/Captain_America)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 27. - 20:50:21
Kicsit modern cucc ez a második Vh-hoz, nem? :headscratch:
Az Ultimateses ruha jobb lenne. :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Január 27. - 21:18:53
Ezt már régebben, belinkelted Ben, de köszi, hogy emlékeztettél rá. ;D Az első képen lévő egész jó lenne, csak már kicsit túl csicsás szerintem. Lehet, hogy ugyanaz a ruha lenne neki a 2. Vh alatt , mint manapság, így költséghatékonyabb... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Január 27. - 21:44:59
Thornak csakis a klasszikus ruháját szeretném filmben látni. Annak idején, még kölyökkoromban is úgy gondoltam, hogy klasszabbul néz ki, mint Pókember ruhája.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Január 29. - 12:29:32
Érdekes ez a sisak szerű fejrevaló. De szerintem is a Különítményes II. Világháborús cucc nagyon jó. Ezen a figurán a legérdekesebb sztem ez a csizma-kamásli-bakancs keverék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 29. - 20:46:34
Új Green Lantern conceptek, egy az Őrzőkről:
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Green_Lantern/Concept/green_mov2k.jpg)

és egy Sinestro-ról
(http://www.benreilly.extra.hu/gal/Green_Lantern/Concept/green_mov4.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 29. - 21:43:14
Ej, mindenkinek ilyen "élő szerű" rucija lesz? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Január 30. - 14:00:47
Én viszont örülnék ha kapi fején lenne szárny :)
 :cap:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Január 30. - 14:32:17
Minek, úgysem tud repülni.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Január 31. - 11:03:24
Szerintem nehéz lenne a realitásba (vagyis filmbe) átemelni a kis szárnyakat anélkül, hogy ne hassanak komikusan. Az a festett minta a sisakos szobron nem rossz ötlet. Valószínűleg ezért nincs az Ultimates-es Kapitányon sem. Mivel az a füzet nagyon a valóságra akar törekedni (csizma helyett bakancs, látható varrások a ruhán stb) Már eleve ezt a nemzeti színű ruhát is nehéz elképzelni:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 31. - 11:09:19
Kap a szárnyak nélkül, olyan lenne mint Tony páncél nélkül, Hulk a lila gatyója nélkül, vagy Wolverine szivar nélkül. A képregény ismerőinek fontos, akik meg csak beülnek a filmre, hogy lássanak egy akciómozit, azoknak úgyis mindegy. Ha lenne szárny Kap sisakján, az szép gesztus lenne a film készítőitől a rajongók felé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 31. - 11:23:20
Én se szerettem soha a szárnyakat, ezért tetszik jobban az Ultis Kap ruhája.
Mondjuk ez majdnem minden Ultis kari ruhájára igaz nálam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Január 31. - 11:44:07
Én csak azt mondom, hogy más a képregény és más a film. Kompromisszumokat követel, főleg mivel nagyon realisztikus ábrázolást várunk és eredetileg ezek a figurák és történetek pont nem azok. Szerintem a legjobb példa, ahol a legnagyobb változtatásokat ejtették a kosztümökben, az az X-men. És mégis szerintem a képregényrajongók többsége imádja. Talán azért mert Brian Singer olyan odaadóan tudott a történethez nyúlni, hogy egyszerűen nincs hiányérzet a jelmezek láttán. Legalábbis nekm nincs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 31. - 11:47:31
Igazad van.  :) Emlékszel az X1-ben is volt egy poén Wolvie "sárga sztreccs hacukájával"? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Január 31. - 11:58:07
Naná! Ott például egy jó kis poénnal meg is lett magyarázva a fekete bőrcuccok miértje:) Ráadásul  "akik meg csak beülnek a filmre, hogy lássanak egy akciómozit" azok nem értik az ilyen rejtett poénokat, amik csak NEKÜNK szólnak. Pl. a mindíg feltűnő Stan Lee, vagy az Ed Nortonos Hulkban a biztonsági őr, Lou Ferrigno-volt a régi Hulk filmek Hulkja. A vasemberben a háttérben feltűnő Am.Kapitány pajzsa, Pókemberben 1-ben Dr. Connors és Eddy Brock említése, stb, stb, stb :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 31. - 12:02:27
Sőt! A Hihetetlen Hulk-ban Ferrigno volt Hulk angol hangja is.  :brow:  :) Végül is mindegy, hogy lesz-e szárny Kapi fején vagy nem. Én eddig nem csalódtam a Marvel Studios filmjeiben az utóbbi években, szóval majd meglátjuk.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Január 31. - 12:05:45
Na ezt nem tudtam a Hulkról.
Nekem azért Tobey Maguire örök szálka marad:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Január 31. - 12:10:51
De azt a filmet nem a Marvel Studios készítette.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Január 31. - 12:13:06
oh mongyő! :o Akkor ezért olyan sz@r az összes Pókember film:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Január 31. - 12:14:47
Szidják is érte a rajongók rendesen a Sony-t, és miattuk csuklik Sam Raimi édes anyukája.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 31. - 12:15:37
A Hulkba még az is poén volt, amikor Liv egy lila nadrággal tért vissza a bevásárlásból, az is jó kis poén volt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Punkológus - 2010. Január 31. - 12:40:20
Én viszont örülnék ha kapi fején lenne szárny :)
 :cap:

HELL NO! Én már a képregényben sem értettem soha, hogy mi az isten az ott Kapi fején. Oké, az ember megszokja, meg nem ezen hőbörög minden egyes alkalommal, mikor megjelenik, de az ott miből van egyáltalán? Vasból, műanyagból vagy kinyírtak egy madarat és a sityakra preparálták a szárnyait? Nagyon hülyén nézne ki a vásznon...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Január 31. - 13:00:42
Jaja milyen igaz. ;D
Amúgy téleg, mi haszna neki? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Január 31. - 13:01:31
Talán annak idején a világháború környékén amikor kitalálták eme roppant nacionalista hőst úgy gondolhatták, hogy nem eléga hősiesség és hovatartozás kifejezésére a nemzeti színű ruha, csillag a pajzson és a ruhán, valamint egy A betű a homloka! közepén (gyengébbek kedvéért valószínűleg :D), kellett még valami. Kis szárnyak a fejre, amit valószínűleg a vikingektől vettek Thorhoz és Aszterixhez hasonlatosan. A toll amúgy is a hősök atribútuma.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Január 31. - 13:12:02
A fehérfejű rétisas (http://en.wikipedia.org/wiki/Bald_Eagle) az Egyesül Államok szimbóluma. Gondolom, ennek a szárnyaira utalnak a "sisak" oldalán a szárnyak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Punkológus - 2010. Január 31. - 14:22:48
A fehérfejű rétisas (http://en.wikipedia.org/wiki/Bald_Eagle) az Egyesül Államok szimbóluma. Gondolom, ennek a szárnyaira utalnak a "sisak" oldalán a szárnyak.
Most elképzeltem kapit igazi rétisas szárnyakkal a fején :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Február 02. - 01:06:32
Én is Bubbal értek egyet, Ultis ruhát mindenkinek ;D. De ilyenkor eszembe jut, hogy a fehérjefejű rétisas, az USA jelképe, igazából dögevő... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 02. - 12:48:14
Én amúgy végig úgy tudtam, hogy az egy fehérfejű HALÁSZ sas és halakat eszik. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Február 02. - 13:49:35
Ami megmagyarázná Namor és a Kapi ellenségeskedését.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Február 02. - 16:06:32
Én amúgy végig úgy tudtam, hogy az egy fehérfejű HALÁSZ sas és halakat eszik. :)
Bizony az rétisas. Persze mint a legtöbb dögevőnek azért gondolom néha élő állatot is sikerül elfognia, így halakat is ehet. ;D
http://hu.wikipedia.org/wiki/Feh%C3%A9rfej%C5%B1_r%C3%A9tisas
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Punkológus - 2010. Február 02. - 19:50:36
Ami megmagyarázná Namor és a Kapi ellenségeskedését.

Igen :D Ez alapján logikus a magyarázat, hogy Kapi sityakján miből vannak a szárnyak. Valóban preparált darabok, de nem egy madárról szedték le őket, hanem kapásból Namor bokájáról amputálták még a világháború elején. Nem csoda, hogy azóta is rohadt pipa, én sem örülnék, ha egy majom ország-világ előtt olyan ruhában parádézna, amire a legegyedibb testrészem van ráaggatva :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 02. - 21:23:12
Ténylég, ha már itt tartunk, Nami bokáján minek vannak szárnyak? Utálom az arroganciáját, szóval kvázi semmit nem tudok a karakterről. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Február 02. - 21:48:52
Azzal repül.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 02. - 21:52:18
Amúgy tényleg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Február 02. - 21:55:53
Tényleg, hogy lehet azokkal repülni? Ha feltesszük, hogy a lábán az a pár pici szárny a levegőben bírja tartani a testét, akkor csak egyenesen tudna fel- és leszállni. Előre menni már nem tudna, mert akkor fejjel lefelé fordulna. Akkor meg lezuhanna. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Február 02. - 22:04:02
Ezt kérdezd attól a szerencsétlentől, aki megalkotta a karakterét egy mozikban osztogatott reklámkiadványba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Február 02. - 22:59:15
Tényleg, hogy lehet azokkal repülni? Ha feltesszük, hogy a lábán az a pár pici szárny a levegőben bírja tartani a testét, akkor csak egyenesen tudna fel- és leszállni. Előre menni már nem tudna, mert akkor fejjel lefelé fordulna. Akkor meg lezuhanna. :headscratch:

Szerintem ilyen feltevéseket fölösleges tenni, hisz
Bruce hogy képes zöld szörnyé átalakulni, mi az hogy radióaktív pók, rozsomák karmai stb  :D
ezek fiktív dolgok

és szerintem Kapi fején ott a helye a kis szárnyaknak ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 02. - 23:05:52
De azok valamilyen szinten megvannak magyarázva.
Ez meg elég gáz, hogy egy kis vacak szárnnyal a bokáján tud repülni. :-\

Kapi fején meg akkor is gáz az a galamb izé... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Február 02. - 23:09:03
gáz gáz, igen de hát így szokhattuk meg  ;)
amúgy pedig mivel ezt a filmet már a marvel külön studiója csinálja és nem egy másik cég aki megvette a jogokat, szerintem maradnak a hagyományoknál, persze annyi szabadságuk csak van, hogy azt a fület (mint ahogy azon a figurán is volt) csak felfessék a sisakjára ;)
Bár engem nem zavarnának ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 02. - 23:10:17
Igen, azokra van magyarázat, még ha képregényes, akkor is. erre ezek szerint sosem adtak. Érdekes.
Idézet
Ezt kérdezd attól a szerencsétlentől, aki megalkotta a karakterét egy mozikban osztogatott reklámkiadványba.
Kérdezném én, de szerintem már meghalt. Úgy tűnik te sem szereted. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Február 02. - 23:12:31
Szerintem magyarázatként pont zozi hozzászólása szolgált, hogy az az amcsi sast szimbolizálja
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 02. - 23:13:49
WTF?
Végig Namor szárnyairól beszéltünk a bokáján.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Február 02. - 23:14:31
Oké, hogy a sast szimbolizálja, de értelme nincs egy nemzeti zászlót viselő egyénen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 02. - 23:24:10
Dehogynem, ő az ultimate patrióta. Ruhája a zászló, sisakja a címer, a hátára meg a Függetlenségi nyilatkozat van tetoválva, a módosított születési dátuma meg július 4-e. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Február 02. - 23:28:52
 ;D Azért nem kell túlzásba esni, és a szárnyak szerintem már azok. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Punkológus - 2010. Február 03. - 00:07:19
Tényleg, hogy lehet azokkal repülni? Ha feltesszük, hogy a lábán az a pár pici szárny a levegőben bírja tartani a testét, akkor csak egyenesen tudna fel- és leszállni. Előre menni már nem tudna, mert akkor fejjel lefelé fordulna. Akkor meg lezuhanna. :headscratch:

Másrészről honnan francból szedett ennyire karakteridegen ötletet Namorhoz, az odáig totál oké, hogy ő az atlantisz atyaúristen,a ki dühös a nácikra, mert azok arra lövöldöztek vagy mit tudom én. Szóval, oké pikelybugyi, meg megváltozott arcvonások, szupererő, kitudjami. DE egy határozottan víz alatti életet tengető lénynek, hogy kerül a bokájára ... szárny? Mégcsak nem is uszony vagy kacsaláb, amivel evezne, hanem egy tollas madárszárny. Egyébként Hermész görög istennek volt a mítosz szerint a bokáján madárszárny... de hogy ennek mi köze van bármihez is :nemtudom: Talán olyan kis elmés dolog akart ez lenni, hogy Odüsszeuszt a tengeren sokszor segítette ki Hermész, aki valójában nem is Hermész volt, hanem maga Namor, csak az ő alakjából faragtak legendát. Ám ez a magyarázat visszarepít minket ugyanoda, hogy mi az istentől (vagyis pont istentől nem) vannak szárnyai.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Február 03. - 01:23:39
Kicsit utánaolvastam, hogy magyarázták meg ezeket a dolgokat utólag. Nem a szárnyai tartják a levegőben, de ha elveszti őket, nem biztos, hogy tud repülni. A szárnyak 14 éves kora körül jelentek meg a bokáján, azaz ekkor jött elő ez a mutáns képessége. Egyébként belegondolva, van benne logika (illetve bele lehet utólag magyarázni), hogy miért éppen a repülés a képessége: az emberi és atlantiszi származása miatt otthon van földön és vízben, és a mutáns képességének hála a levegőben is, azaz mindhárom "alapközegben".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Február 03. - 08:19:04
Hát pedig én úgy emlékszem, hogy pont a szárnyaival tud repülni. Valamelyik Pókemberben, Póki behálózza a szárnyait és Namor lezuhan, mint egy döglött kacsa. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Február 03. - 08:49:36
Azok valójában biztos antigravitációs hajtóművek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 03. - 11:27:08
Egyenesen fluxuskondenzátorok!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Február 03. - 11:40:57
Azok valójában biztos antigravitációs hajtóművek.
Vicces, de valami ilyesmi rájuk a magyarázat. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 03. - 19:50:21
Hát pedig én úgy emlékszem, hogy pont a szárnyaival tud repülni. Valamelyik Pókemberben, Póki behálózza a szárnyait és Namor lezuhan, mint egy döglött kacsa. :)

Nyilván nem képes ilyen kis szárny akkora felhajtó erőt produkálni, hogy egy emberi testet fenttartson, de a "varázslat" csak akkor működik, ha a zárnyak mozoghatnak. De még a rovarok szárnya is túl kicsi ahhoz. Egy riportban hallotam egy fizikustól, hogy összevetették néhány rovarnál a szárnyfesztávolságot, felületet, csapásszámot, testtömeget stb, és kiszámolták, hogy nem volna szabad tudniuk repülni a fizika (ismert) törvényei szerint. Aztán beraktak pár legyet egy kamrába, kiszippantották a levegőt és ugyanúgy repültek légüres térben. Vagyis nem is a levegő felhajtóerejét használják repülésre...    Tehát Namor sem...   Hanem a képzelet erejét  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 04. - 16:14:12
Ez a rovaros dolog érdekes. Akkor mitől repülhetnek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Február 04. - 16:28:58
Biztos a Red Bulltól.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Február 04. - 17:26:42
Ez a rovaros dolog érdekes. Akkor mitől repülhetnek?
Én azért az ilyen ellentmond a fizika törvényeinek dolgokat mindig erős fenntaertásokkal kezelem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 04. - 17:53:57
Ez csak természetes Todd.

Összevont üzenet ideje: 2010. Február 04. - 17:58:10
Szerintem, ha valami ellent mond a fizika törvényeinek akkor az csak annyit jelent, hogy nem ismerünk minden törvényt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 04. - 18:07:16
Vagy csak hazugság az egész.

Azért a fizika törvényeit nagyon nagy részt ismerjük.
Idézet
Én azért az ilyen ellentmond a fizika törvényeinek dolgokat mindig erős fenntaertásokkal kezelem.
Detto. Én is megkérdőjelezem a hitelességét ennek, azért is tettem fel a kérdést, hátha valaki mond valami okosat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Február 04. - 18:48:00
azért is tettem fel a kérdést, hátha valaki mond valami okosat.
Miért, a Red Bull nem volt okos?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 04. - 19:26:26
Vagy csak hazugság az egész.

Azért a fizika törvényeit nagyon nagy részt ismerjük.
Idézet
Én azért az ilyen ellentmond a fizika törvényeinek dolgokat mindig erős fenntaertásokkal kezelem.
Detto. Én is megkérdőjelezem a hitelességét ennek, azért is tettem fel a kérdést, hátha valaki mond valami okosat.

Azt hittem a fizika törvényeire mondod hogy "hazugság az egész"  :D
Nagy részt ismerjük, de a te mondatodban is benne van, hogy nem egészen.
Az okos tudósok sem tudják a választ. Talán épp azért mert túl okosak  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 04. - 21:20:52
Idézet
Az okos tudósok sem tudják a választ. Talán épp azért mert túl okosak  Kacsint
Ez így nem egy paradoxon?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Február 04. - 21:35:02
Inkább oximoron.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Február 04. - 23:03:11
Azért a fizika törvényeit nagyon nagy részt ismerjük.
A newtonit.
Maximum három testre, de ott is megkötésekkel.
A felderített környezet viszonylatában.
Makroszinten.
A többit feltételezzük vagy (elméleti) kísérletekből vonunk le gyakorlati jellegű következtetéseket. A fizika jelenleg még azt se tudja megmondani, miből áll az általunk érzékelt valóság.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Február 04. - 23:21:13
Szép és magasztos dolog az élet értelme, de nagyon durván off.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Február 05. - 09:59:38
Azért a fizika törvényeit nagyon nagy részt ismerjük.
A newtonit.
Maximum három testre, de ott is megkötésekkel.
A felderített környezet viszonylatában.
Makroszinten.
A többit feltételezzük vagy (elméleti) kísérletekből vonunk le gyakorlati jellegű következtetéseket. A fizika jelenleg még azt se tudja megmondani, miből áll az általunk érzékelt valóság.
Aztaa. Most jelentkezzen az, akinek nem kellett minimum háromszor elolvasni ezt a magyarázatot, hogy felfogja mi is van. ;D Egyébként teljesen egyetértek ezzel, a fizikai törvényeit eléggé karcolgatjuk még, akármit is mondanak a tudósok, mert úgyis felfedeznek majd valamit, ami megint teljesen felborítja a fizikáról alkotott (és kialakított) képünket és utána megint és megint és megint...

Egyébként ez a példa nekünk mindig pszichológiából merült fel csak Dongóval, miszerint a tudósok bebizonyították, hogy a Dongó nem képes repülni, csak ugye erről neki senki sem szólt. A tanulságot gondolom mindenki le tudja szűrni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 05. - 10:43:11
okosak, de nem bölcsek :stupid:

Összevont üzenet ideje: 2010. Február 05. - 10:44:34
okosak  :headscratch: de nem bölcsek :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 05. - 12:14:27
Idézet
A newtonit.
Maximum három testre, de ott is megkötésekkel.
A felderített környezet viszonylatában.
Makroszinten.
A többit feltételezzük vagy (elméleti) kísérletekből vonunk le gyakorlati jellegű következtetéseket. A fizika jelenleg még azt se tudja megmondani, miből áll az általunk érzékelt valóság.
Jó, oké. Akkor a bogarak kozmikus energiával repülnek. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 05. - 13:14:54
Miért? Te nem?! :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 05. - 15:15:57
nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 05. - 16:47:11
Rájöttem a WC-n ülve - bocs a részletekért :D- , hogy a dongó nem szárnyaival tartja magát a levegőben, ahogy a csónakot sem az evezők tartják a víz felszínénsak. Csak írányításra szolgálnak az adott közeg ellenállását kihasználva. A testét pedig mentálisan teszi súlytalanná. Tehát Namor még e szerint az elmélet szerint is képtelen kéne, hogy legyen a repülésre :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 05. - 17:00:36
Most már tényleg  :smoff: :gobwrong: :venban: :smhot:

Összevont üzenet ideje: 2010. Február 05. - 17:23:37
Kezd már nagyon tele lenni a tököm ezzel a qurva 3D mániával. Idén a Vas mellett a legjobban a Priest képregény filmváltozatát vártam a legjobban, erre az a köcsi stúdió a nyári premiert eltolta jövő januárra, mert átkonvertáljak a filmet 3D-be. Hogy kapnák be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 05. - 19:01:23
Csoda hogy Iron manust nem csinálják meg így...
Túl nagy a csönd körülötte amúgy is. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 05. - 20:34:15
Idézet
Csoda hogy Iron manust nem csinálják meg így...
IMAX-ban is lesz a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 06. - 16:07:55
Fenegyerek reboot-ra senki nem kapta fel a fejét?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Február 06. - 16:10:59
Mivel már vagy egy éve folyamatosan mondják, nem igazán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 16. - 14:14:41
Hát ez kib*szottul dúrva.
(http://www.88news.net/wp-content/uploads/2009/10/Pandaman.jpg)
És az a Jay Chou játssza a főszerepet (és a rendező is egyben) aki az új Green Hornet filmben Kato-t alakítja.
http://www.88news.net/wp-content/uploads/2009/11/Jay-Chous-Pandaman-estimated-to-rack-in-S50-million.jpg

Istenem, csak vetítsék nálunk is.
https://www.youtube.com/watch?v=A0LbVAtCLqs
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Február 16. - 14:17:54
Ben, asszem ebből fórumbulival egybekötött közös mozizás lesz. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Február 16. - 14:49:07
Sajnos kevés az esélye, hogy itt is leadják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Február 16. - 15:03:44
Akkor majd ezt nézzük DVD-n a Marvel Klubbon. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 16. - 15:04:26
Amint elérhető lesz mindenképp megszerzem. Ez annyira geek, hogy már fáj.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Február 16. - 15:04:49
Ez a Pandamen Ben Szexuális zaklatás pandája álruhában ?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Február 16. - 23:09:10
Pandamen...  :lol: :lol: :lol: Azért sz@r lehet a csókának, folyton bambuszt zabálni... :hehe:
De valld be, Ben, ő álmaid szuperhőse. ;D

-------

Megnéztem a trailert, hát ez kemény. ;D ;D De legalább sok bunyó lesz benne ahogy látom. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Február 17. - 07:47:51
Azért sz@r lehet a csókának, folyton bambuszt zabálni... :hehe:
Nem mintha Pókember állandóan legyet enne.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Február 17. - 07:55:46
Jó, de akkor mi a csóka szuperképessége? Egy ember méretű Panda erejével rendelkezik (és remélem most mindenkinek beugrik a híres/hirhedt Rozmáros poén)? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Február 17. - 08:30:44
Panda tudtommal erős állat éretéhez képest. Inkább az ember méretű panda fürgesége lenne érdekes. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Február 18. - 13:47:13
Igen a fürgeség telitalálat. ;D Másik képessége, ha feldühítik hősünket akkor jön a panda agresszió. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Február 18. - 15:11:34
Meg a szexuális felvilágosítás  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Február 20. - 16:08:32
Hát ez a Pandamen... ;D Úgy látszik már nem tudnak egy épkézláb szuperhőst kitalálni. ;D

Fenegyerek reboot-ra senki nem kapta fel a fejét?
Szerintem a Fenegyerek filmet inkább folytatni kéne, nem rebootolni. Amúgy nem tudom, mikorra lesz már belőle valami. Tényleg nagyon régóta mondják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Február 21. - 13:04:32
DC filmek az elkövetkező években:

Wonder Woman (2011)
Superman: Man of Steel (2011)
Shazam (2012)
Justice League: Mortal (2011) 
Constantine 2 (2012)
The Flash (2011)
Green Lantern (2011)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 21. - 13:06:42
Khm. A Wonder W-t törölték, a Superman dettó nem lesz még jó ideig, a JLA film szintén kukába került, a Constantine-ból sem lesz semmi, mert Reeves nem vállalta, a Shazam-ot jegelték.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Február 21. - 13:09:07
Ez gáz. Bocsi. Basszus, most látom, hogy nem egy mai oldal, ahonnan ezeket írtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 21. - 16:25:52
Csodálkoztam is, hogy jövőre ígérnék a Ww-t. ;D
Ben inkább te hozd a híreket továbbra is. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 21. - 16:45:54
Amúgy nem nehéz összerakni a fix listát. (A dátum a hazai bemutatót jelöli)
Marvel:
Kick Ass - 2010. április 16.
Iron Man 2 - 2010. április 29.
The First Avenger: Captain America - 2011 július 22.
Thor - 2011 május  ???

DC
Jonah Hex - 2010. június 18.
Green Lantern - 2011 június  ???

Vertigo
The Losers - 2010. április 9.

IDW
Legion - 2010. március 18.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 21. - 17:51:04
A Legion az Idw comics? :o Wow.
Az az amikor az angyalok serege ellen harcolnak?
Nem tudtam, hogy az képregényfilm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 21. - 17:52:44
Jó reggelt Vietnám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 21. - 17:53:57
Honnan tudtam volna ;D
Idw-től csak a Transformerst olvasom. :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 21. - 17:59:10
Ha nem ötször mondtam itt, akkor egyszer se. A Cavinton legyen veled gyermekem. Vagy a schwartz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 21. - 18:00:42
Hm, sztem mivel nem általam ismert cím volt, így ugrottam is át a hírt. ;D
Bocsi :-[ azért ne add fel, hozd továbbra is a híreket ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Február 21. - 21:41:28
A Jonah Hexre kíváncsi leszek, az képregényben tök jó.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Február 21. - 21:59:39
A filmben előzetesek alapján nagyon nem az lesz. Azt a filmet én messze elkerülöm szerintem.
És Ben talán most először írta le helyesen a schwartzot. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 22. - 06:44:12
Én meg azt hittem most írtam le rosszul.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 11:23:17
Lezárult a Captain America címszereplőjének castingja, és az eredmény finoman szólva is meglepett. Merthogy azt a John Krasinski-t választották, akit nálunk a Chuck The Office című sorozatból lehet ismerni.  :headscratch:
http://schofizzymoviereview.blogspot.com/2010/02/captain-america-is-enlisted.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Február 25. - 11:37:22
Egy kicsit kigyúrja magát és máris jó lesz kapitánynak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Február 25. - 11:43:08
Lezárult a Captain America címszereplőjének castingja, és az eredmény finoman szólva is meglepett. Merthogy azt a John Krasinski-t választották, akit nálunk a Chuck című sorozat balfék ügynökeként lehet ismerni.  :headscratch:
Most az egyszer tévedsz  :o ,mert A(z) (the) Office cimü sorozatban játszik a csávó ;)
 :nezze: http://www.imdb.com/name/nm1024677/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 11:48:52
Ja tényleg, kevertem Zack Levi-vel.  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Február 25. - 11:51:41
Ja tényleg, kevertem Zack Levi-vel.  :-[
Cö-cö-cö ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 25. - 12:15:17
Akkor már el is kezdhet gyúrni :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Február 25. - 14:46:04
a Superman dettó nem lesz még jó ideig,

Hivatalosan most kapott írót, David Goyer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 15:13:08
Az egy dolog. De minimum 3 évig akkor sem lesz belőle semmi. A forgatókönyvet 66-szor átdolgozzák, a produkciós munkálatok, a rendező kiválasztása, a casting stb. rengeteg idő. Itt van pl a Cap Am film. 2-3 éve kész a forgatókönyv, és még csak most tartunk ott, hogy lezárult a főszerepre a casting.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Február 25. - 18:36:35
Én is azon a véleményen vagyok, ha most elkezd gyúrni, akár jó is lehet Am. Kap. szerepére. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 18:38:21
Kismillió képet megnéztem róla, de semmi katonás nincs benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Február 25. - 18:56:42
Nekem nem jön be Amerika Kapitánynak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 19:11:34
A storyboard alapján ilyen lesz a Megan Hex nyitánya
http://www.benreilly.extra.hu/index.php?spgmGal=Jonah_Hex/Storyboard
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 25. - 19:15:49
Jonah Hex nem?
Viszont itt van Megan Fox a filmből: http://xrayvision.today.com/files/2010/01/megan-fox-in-jonah-hex.jpeg  Mire nem képes egy fűző. Beteges...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 19:18:41
Jonah Hex nem?

Nem nem. Amiben Megan Fox benne van az automatikusan őt helyezi a középpontba. (http://www.thescifiworld.net/img/smilies/stargate/jack/jackanime12.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 25. - 19:20:49
Értem!  Pl: MEGA-tr-AN :) Volt vele valami hülye feminista horror. A rendező (aki nő) szerint is az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Február 25. - 19:22:05
Azért a kép nem rossz. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 19:23:31
Értem!  Pl: MEGA-tr-AN :) Volt vele valami hülye feminista horror. A rendező (aki nő) szerint is az.

A Jennifer's body. Maga a film hatalmas hülyeség, a Mély harapás sokkal jobb volt, és az majdnem hasonló témájú. Ugye emlékeztek még a Mély harapásra?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 25. - 19:24:14
Nagyon gáz ez a fűző dolog. A viselettörténet tanárom szerint akár 15 cm-t is be lehet venni a derékból vele, de több óra kell hozzá.

Összevont üzenet ideje: [time]2010. február 25. - 19:26:06[/time]
Bírom Megan foxot, mert intellektuális http://mimg.sulekha.com/megan-fox/Stills/thumbnail/Megan-Fox-gallery33.jpg  és tehetséges http://mimg.sulekha.com/megan-fox/Stills/thumbnail/Megan-Fox-gallery33.jpg   :hehe: :lol: ;D

Összevont üzenet ideje: 2010. Február 25. - 19:28:42
bruhaha :hehe:  http://i90.photobucket.com/albums/k264/nealabees/Megan_Fox20Transformers.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 19:28:56
Blokkolnám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Február 25. - 19:30:11
Vagyis gyakorlatilag fogták és egy az egyben átemeltek jeleneteket a mostani sorozatából, abból vagdosták össze a filmet. Nem kreatív, de legalább hű az eredetihez, ami ritkán elmondható.
Ugyanakkor az is igaz, hogy gyakorlatilag egy morcos spagettiwestern-főhősről van szó, amit nehéz elszúrni, annyi klisé áll a rendelkezésre. Inkább az érdekelne, hogy milyen sztorit raktak az egész közepébe, mert a képregények amúgy 99%-ban egy- vagy félrészes történetekből állnak. (Bár nemrég ment le pont egy hat részes és egy duplaszám...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 25. - 19:34:15
A sztoriról még nem tudni semmit, csak hogy a főgenyó Quentin Turnbull lesz (John Malkovich). A képregényben Turnbull azért igyekezett levadászni Hex-et, mert a polgárháborúban, a Fort Charlotte-nál Hex megölte a fiát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Február 25. - 19:36:16
Jipí, erről szólt az a hat részes most. Akkor meg lehet, elolvastam előre az egész filmet? Még egy ok, hogy ne nagyon akarjam megnézni, Fox vagy nem Fox.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 15:13:31
Hopp hopp, ma megnéztem megint a Dark Kngihtot, és bevillant, hogy ha követik a 3 éves szokásos tervet, jövőre kellene már lennie a 3-nak.
Ahhoz képest elég nagy a csend körülötte, sőt, amennyire tudom nem is tervezik még idénre se a forgatást... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 28. - 15:26:59
Tényleg Johnny Depp játsza majd Rébuszt, vagy ez csak kacsa?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 15:31:11
Kacsa. Ennyivel a forgatás elkezdése előtt minden hír róla csak fikció és találgatás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 28. - 15:36:19
Nem is lenne jó szerintem. Neki az ilyesmi már csak jutalomszerep. Valaki újat kéne szerezni, aki nem jim carriet vagy deppet akarja utánozni. Már ha egyáltalán benne lesz a Riddler a filmben. Mindenesetre érdekes lenne, ha azt nézzük, hogy milyen realisztikusan oldották meg az eddigi karaktereket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 15:39:10
Riddler-rel egy nagyon jó detektív sztorit lehetne készíteni a harmadik részből, tele rejtélyes feladványokkal, amelyek közelebb viszik a főhőst a megoldáshoz.
Végül is mindegy, csak ne Cher legyen a Macskanő ahogy egy időben beszélték.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 15:40:36
Hát inkább Depp-et Rébusznak, mint Chert Macskanőnek...

Ben, amúgy  semmi infó nincs a forgatás kezdéséről? Vagy forgatóknyöv elkészülése?
Bár gondolom infók, úgyis csak az új Nolan film körül lesznek, de a jövő évi premier tuti nem lesz meg... :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 15:44:46
Csak annyit lehet tudni mint eddig. Azt hogy a 3, rész néhány jelenetét már a 2. forgatása során felvették, de senki sem tudja mi van rajtuk, vagy hogy végül is felhasználják-e majd, mert állítólag Heath Ledger is benne van mint Joker. Én utoljára azt olvastam, hogy Nolan is Riddler-rel akar valamit kezdeni, és szerepelne a filmben Dick Grayson is, de nem lenne belőle még Robin. Tavaly nyári hír, hogy Nolan Riddler szerepéről David Tannent-tel is tárgyalt, de hát azóta semmi infó.  :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 28. - 15:46:36
Riddler-rel egy nagyon jó detektív sztorit lehetne készíteni a harmadik részből, tele rejtélyes feladványokkal, amelyek közelebb viszik a főhőst a megoldáshoz.

Azt tuti! Mindenféle ötletesen kreatív rejtett jelek, jó betegesen mint eddig :) És nem felugrós mesekönyvek mint a Mindörökké Batmanban
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 15:47:21
Ja a Dickeset én is hallottam, kiegészítve, hogy Barbara is benne lenne.

Ok, egy kicsit jártasabb, mennyi esély van arra, hogy jövőre bemutassák a 3.at? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Február 28. - 15:52:57
David Tennan jó lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 15:55:44
Ok, egy kicsit jártasabb, mennyi esély van arra, hogy jövőre bemutassák a 3.at? ;D

Semmi. Ha mondjuk ez év második felében el is kezdenék a forgatást, 2012-ben kerülhetne moziba, akkor pedig az Avengers-el kellene ringbe szállnia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 16:05:31
Kár. 2012 után meg már nem lesz világ, akkor erről is lemaradok... :-\

David Tennan? Ez az az ipse aki Doctor who volt? :headscratch:
Riddlernek nem lenne rossz tényleg.

De Dicket én úgy képzelem, mint ahogy a 3-ban is volt, csak egy tinédzser kölyökként az egészet. És nem kell hogy Robin legyen, de ha Bruce ott van a cirkuszban és szemtanúja az egésznek, érthető lenne, hogy örökbe akarná fogadni a srácot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 16:19:29
Kár. 2012 után meg már nem lesz világ, akkor erről is lemaradok... :-\

Meg a többi 6 milliárd ember is.

David Tennan? Ez az az ipse aki Doctor who volt? :headscratch:

Igen ő volt a tizedik Doktor.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 16:22:01
Tizedik? :o
Wow , nálunk csak a második. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 16:33:08
Ha úgy nézzük akkor a negyedik, mert a kereskedelmi csatornák előtt az M2-esen leadták két évadot. Amúgy nagyon jó sorozat, különösen a régi részek. A BBC 1963 óta folyamatosan készíti. Most tartanak a 11. Doktornál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 16:34:39
Hm, az M2eset nem láttam, csak azt a 2 évadot, amit az Rtl leadott.
Mondjuk abból ez a david volt a kedvencem.
Ő asszem benne volt a Harry P-ben is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 16:37:03
Ja igen, ő volt Barty Kupor a 4. részben.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Február 28. - 16:47:40
Ja a Dickeset én is hallottam, kiegészítve, hogy Barbara is benne lenne.
Mármint Barbara Gordon? Mert akkor ő már szerepelt, nem?  :headscratch: Csak kislányként. Azt tudom, hogy Gordon fia benne volt, de asszem a lány is volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Február 28. - 16:50:20
Barbara nem Gordon édeslánya, hanem a nevelt lánya. Barbara édesapja, Roger, Gordon felügyelő bátyja volt, de miután ő és a felesége is meghaltak, Jim magához vette. És de, a Begins-ben volt egy kislány is a Gordon házban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 17:14:51
De asszem Gordonnak volt kislánya is, aki meghalt nem? vagy csak rohadtul keverek vmit...

Lehet akkor nem Batgirl lesz, hanem Batbaby ;D
De remélem Orákulumként akarja behozni, nem Batként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Február 28. - 20:09:18
Gordonnak van fia?  :help:
Dick egy érdekes szereplő lenne, mert tudomásom szerint Christian Bale azt nyilatkozta egyszer, hogyha valaha is lesz Robin, amíg ő a Batman, akkor egy fához kötözi magát, és addig sztrájkol, amíg ki nem írják a filmből Robint. Igazából Nightwingnek sokkal jobban örülnék, de akkor elég meredeken kellene átírni a sztorit. Másrészt meg Nolan addig biztosan nem készít Batmant, amíg "ki nem pihente magát" az Inception (http://www.imdb.com/title/tt1375666/) néven készülő új filmjével, amelyben DiCaprio a főszereplő és valami elborult sci-fi szerűség lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Február 28. - 20:11:40
Mér lenne elborult? Az év legjobban várt filmje nagyon sok embernél!

Mellesleg sokáig még az sem volt megerősítve hivatalosan, hogy biztosan lesz Batman 3. Nyilván senki sem gondolta, hogy abbahagynák a TDK sikere után, de csak a miheztartás végett írtam, hogy semmi értelme még ilyenkor spekulálni, vagy híreknek hinni egy kicsit is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Február 28. - 20:16:30
Gordonnak van fia?  :help:
Dick egy érdekes szereplő lenne, mert tudomásom szerint Christian Bale azt nyilatkozta egyszer, hogyha valaha is lesz Robin, amíg ő a Batman, akkor egy fához kötözi magát, és addig sztrájkol, amíg ki nem írják a filmből Robint. Igazából Nightwingnek sokkal jobban örülnék, de akkor elég meredeken kellene átírni a sztorit. Másrészt meg Nolan addig biztosan nem készít Batmant, amíg "ki nem pihente magát" az Inception (http://www.imdb.com/title/tt1375666/) néven készülő új filmjével, amelyben DiCaprio a főszereplő és valami elborult sci-fi szerűség lesz.

Ja ez volt az a film, amire gondoltam, csak a címét nem tudtam.
Szóval amikor lesz a bemutató, tuti megint jön egy rakás infó a Bat3-ról. Gondolom az lesz a második leggyakoribb kérdés, ami elfog hangozni. ;D

És: mindenki ezt mondja, hogy Dick megjelenik jön Robin.
Azt figyelembe véve, hogy Bale és Nolan is hogy nyilatkozik a kariról ez tuti nem így lesz. Szóval Dick attól még jöhet, mint egy örögbe fogadott árva, de ez nem feltétlen jelenti azt hogy egyből Robin lesz belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Március 01. - 00:41:52
Ti el tudtok képzelni a jelenlegi Bruce Wayne-hez egy örökbefogadott fiút? Én nagyon idegennek tartom. Egyébként David S. Goyer pár hónapja azt mondta, hogy MINDEN eddigi találgatás és hír alaptalan, kezdve a legkisebb pletykától a leghitelesebb poszterig, minden, és várjuk meg, amíg Nolan nyilatkozik valamit.
Pepo az elborult nálam pozitív jelző. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 01. - 09:51:10
Hát sztem az eredeti Batmanhez se illene az hogy egy 12 éves kölökkel rohangál, akit egyszáll gatyába öltöztet.
Így sokkal reálisabbnak érzem ezt a Batset, mint mondtam, ha szemtanúja az egész gyilkosságnak, érthető, hogy átérzi a helyzetet és próbálna valahogy segíteni az árván.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 01. - 10:07:52
egy 12 éves kölökkel rohangál, akit egyszáll gatyába öltöztet.
És akkor még csodálkoztok, hogy mindenfélét belemagyaráztak. :lol:
A filmekben elég jól el lett találva Robin karaktere. És ha tényleg Riddler lesz a 3-ban és Robinhoz kapcsolják akkor máris átírták a történetet. :) Christian Bale meg sokszor sokmindent mond nem hinném, hogy nagyon oda kell figyelni rá (egyébként is egy kreténnek tartom azóta, mióta megtudtam, hogy csak miatta írták át az egész T4 forgatókönyvet, és ezt a szemetet kreálták, amit film néven láttunk)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 01. - 10:11:06
Nem kell Robin. Teljesen felesleges.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 01. - 10:47:21
egyébként is egy kreténnek tartom azóta, mióta megtudtam, hogy csak miatta írták át az egész T4 forgatókönyvet, és ezt a szemetet kreálták, amit film néven láttunk
Én csak szimplán egy öntelt seggfejnek tartom, ami viszont tökéletesen illik a filmes imidzséhez, így nem is zavar.
Viszont ha az átírt forgatókönyv ilyen trágya lett, amibe pedig még Nolan nevét is bedobták, akkor képzeld el, milyen fostalicska lehetett az eredeti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 01. - 11:10:31
Szerintem pont, hogy nem. :) Egy rövidített változatot olvastam valahol és Bale lett volna eredetileg a robot és Connor nem is szerepelt volna a filmben, csak egy hang lett volna a rádióban. Persze Bale nem akarta, mert ő mindenképpen Connor akart lenni. :) A sztori nagyjából ugyanaz, Markus és Reese az ellenállást keresik, de sokkal kidolgozottabb a sztori és a jelenetek is frankóbbnak tűntek számomra. Az átírt forgatókönyvön meg nagyon látszik, hogy igazából nem tudnak mit kezdeni Connorral, erőltetettek a jelenetei és csak össze vissza csapong az egész sztori.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 01. - 11:12:42
Szerintem kár ezen vitatkozni, mert a Terminator sorozat már a 3. résznél meghalt. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 01. - 11:19:10
Nem is vitázunk, hiszen egyetértünk abban, hogy C. Bale egy (cenzúra:fenék)fej. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Március 01. - 11:32:46
Én valahol azt olvastam , hogy Bale addig vállalja BATMAN szerepét ameddig  nem kapja maga mellé Robint.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 01. - 11:37:39
Talán azért ilyen frusztrált ha Robin szóba kerül, mert anno ő is indult Robin szerepéért a Batman Forever-ben, de végül Chris O'Donell-t választották helyette.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 01. - 11:45:44
Szerintem pont, hogy nem. :) Egy rövidített változatot olvastam valahol és Bale lett volna eredetileg a robot és Connor nem is szerepelt volna a filmben, csak egy hang lett volna a rádióban. Persze Bale nem akarta, mert ő mindenképpen Connor akart lenni. :)
Mindazonáltal én meg tudom érteni, hogy fontosabbnak érezte Connor történetét, mint az újabb jóságos terminátorét. Én is úgy vagyok vele, hogy ha már 3 rézt végig izgultunk azon, hogy Connor életben maradjon a háborúig, akkor végre már csináljanak egy részt, amiben megtudjuk, hogy miért ilyen qrva fontos az a John Connor.
Ezt végülis vissza is adta az új rész, nem ezen múlt, hogy végül mégis gagyi lett.
Amúgy szerintem a 3-at még így se tudták alúlmulni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 01. - 11:46:14
De komolyan, miért gondolja mindenki azt, hogy ha Dick megjelenik, akkor belőle már egyből Robin lesz? :headscratch:
Nolan és Bale is mondta, hogy nem akarnak Robint, de attól Dick még lehet...
A képregényben se így volt sztem, kicsivel később fedezte fel a titkot és csatlakozott hozzá...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 01. - 11:48:05
Nem igazán. Ott egyetlen rész leforgása alatt lett belőle Bruce fogadott fia és Robin is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 01. - 11:56:50
De a Bat animációs filmben nem, ott először mindig elakart szökni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 01. - 11:59:00
Mert biztos nem akart Burt Ward  (http://i435.photobucket.com/albums/qq72/WillRyder69/batman-robin.jpg)sorsára jutni.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 01. - 12:00:13
De a Bat animációs filmben nem, ott először mindig elakart szökni. :D
Ilyen téren sokszor jobbak az animációs filmek, mivel tudják, hogy mi történt egy-egy karakterrel, ezért sokkal jobban/reálisan tudják felvezetni őket (pl. Venom is ilyen volt a Pók rajzfilmben).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 04. - 07:52:31
Christopher McQuarrie elkészült a Wolverine folytatásának a forgatókönyvével, így 2011 januárjára ütemezték be a forgatás megkezdését. A 2. rész lesz az utolsó, amelyben Hugh Jackman-t Wolverine-ként láthatjuk.
A forgatókönyvíró elmondta, hogy igyekztek hűek maradni a történet alapjául szolgála 1980-as években írott Wolverine minihez (Chris Claremont / Frank Miller) és csak néhány szükségszerű változtatást eszközöltek rajta, állítása szerint a modernizáció miatt (azért öcsém ezzel csak óvatosan, Kent papa és Kent mama nincsenek elfelejtve).
A sztori főként Japánban játszódik, és a szerelmi szál (nekem már tele van a tököm, hogy elrontják vele a képregényfilmeket) Mariko Yashida körül fog bonyolódni. A képregényben Mariko, a klán vezetőkének, Lord Shingen Harada-nak a lánya, akivel Rozsó eljátsza a Szöketés a szerájból nagyjelenetét. A filmben ez úgy módosul, hogy Mariko nem a lánya, hanem a felesége lenne a vezérnek. Miután Mariko-t Rozsó megszökteti, a bandafőnök rászabadítja a bérgyilkosait Yukio vezetésével. És ettől a ponttól egy világméretű menekülős dolog jönne. A következő hónapokban kisebb javításokat eszközölnek még a kész könyvön, majd megkezdődnek a castingok, és a rendező kiválasztása, mert Gavin Hood-nak nem szavaztak bizalmat a folytatásra.
Forrás: slashfilm
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 04. - 07:55:35
De akkor ez most még mindig előzményfilm? És miért a felesége? És...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 04. - 07:58:06
Még mindig előzményfilm, vagyis kronológiailag, az X1 előtt játszódik. Miért a felesége? Mert úgy elbaxták már az első részt is, hogy teljesen mindegy miként írják át Rozsó történetét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 04. - 07:58:30
Szerintem elég harmatos volt az a sztori. Filmen meg egyenesen unalmas lesz. Bár inkább ez, mint az Origins féle baromságokkal telezsúfolt xarkupac.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 04. - 08:21:58
Most majdnem mondtam valamit, de nem ér ez az egész annyit. ;D Megint kapunk egy látványos akciófilmet, ahol Rozsomák...ööö Farkas,  :wolverine: halomra öli az ellenséget, most éppen ninjákat. Feles perceiben meg nekiáll sajnáltatni magát, hogy jajj de rossz nekem mert nem emlékszem semmire és embereket darabolok.
Mondjuk erre a karakterre még csak csak összehoznak egy filmet, arra viszont kíváncsi leszek, hogy a szájbevarrós, kardok a kezemben figurát, hogy hozzák vissza rendes Deadpoolnak.  :deadpool:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 04. - 08:29:22
arra viszont kíváncsi leszek, hogy a szájbevarrós, kardok a kezemben figurát, hogy hozzák vissza rendes Deadpoolnak.  :deadpool:
És ne felejtsd el azt se, hogy elötte még a fejét is vissza kell varrni, vagy klónozni.
Nem is tudom így hirtelen, melyik lenne a nagyobb baromság.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 04. - 08:33:04
Az egyik befejezésben feléled. Tényleg, odamegy a teste a feje meg néz a romok alól.  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=-4YNd4NUGqQ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. Március 04. - 10:47:02
A 2. rész lesz az utolsó, amelyben Hugh Jackman-t Wolverine-ként láthatjuk.
Vagyis, 1: Jackmannek már elege van belőle (amúgy sem ez a színészi fénypontja); 2: alig futja a keretből Jackmanre; 3: jó marketing-ötlet, hogy több nézőt húzzanak be a moziba, amire úgy néz ki, szükség is lesz.

A történetre nem mondok semmit. :D Mire végleges lesz, valószínűleg nem sok köze marad az eredetihez, és még az is lehet, hogy jól sül el. Még ha nem is valószínű. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 04. - 14:36:53
Ez ugye, mint tudjuk, nem Deadpool volt, hanem a Weapon XI. Csak összerakták másokból. Legalábbis így is lehetne magyarázni, különben mi keresnivalója lenne Ryan Reynoldsnak a filmben?
Elég nehéz elhinni, hogy egy film véget ér a 2. résznél a mai trilógia őrületben. Pár éve még azt mondta Jackman, hogy szereti a figurát, bármennyiszer eljátszaná, ha kell.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Március 04. - 14:38:42
A filmben Deadpool = Weapon XI. Wade Wilson meg egy másik karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 04. - 14:42:10
Akkor Wade-ből csinálnak egy új Deadpool verziót.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 04. - 14:46:38
Jó csak erre a magyarázatra ugye ott van ez a néhány mondat: "Wade? Te vagy az? Stryker végre megtalálta a módját, hogy befogd a szádat."
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 04. - 14:47:16
"Nem, nem én vagyok, csak érthető okokból nem tudtam kimondani."  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 04. - 14:47:53
 :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 04. - 17:08:06
Ha tényleg ez lesz a Rozsomák folytatásában, akkor én le is teszek róla. Ha meg nem lesz többé Jackman, akkor inkább ne is csináljanak több ilyen filmet. Nála csak rosszabb színészt találhatnának a szerepre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 04. - 17:11:11
Vagy jobbat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 04. - 17:18:25
Nekem ő nagyon tetszett Rozsomákként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 04. - 17:30:28
Még az első kettőben még jó is volt, sőt...
De a 3ban meg a Rozs 1-ben eléggé más felé vitte a karit...
Mondjuk valszeg nem az ő hibája, hanem aki írta...

A forgatókönyv meg nem rossz, kicsit olyan lesz, mint a Wolverine and the X-men ehhez kapcsolódó része, csak ott Mariko férje, a nagy banda főnök, maga az Ezüst Szamuráj volt. Szóval ha változik is, lehet ebbe az írányba változtatják.

Ja és arról nem írsz Ben, hogy az Avengers scriptje is elkészült?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 04. - 17:33:41
Sajnos Brian Singer nem vállalta a 3. részt, pedig milyen jó kis X-men trilógia lett volna. A Supermanért meg nem lett volna kár szerintem. Dehát érthető  az ő szemszögéből, hogy nem akarta kihagyni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 04. - 17:37:41
Ja és arról nem írsz Ben, hogy az Avengers scriptje is elkészült?

Én majd akkor fogok vele foglalkozni, ha már elkezdődik a forgatás. Attól, hogy a forgatókönyv készen van (amit hatvanhatszor át fognak még dolgozni úgyis) még bármi történhet. Le is fújhatják stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 04. - 17:40:47
Azt hittem, hogy az Avangers, még egy halom szereplő filmje fogja megelőzni, mint pl Thor, Capt. America. (ez a kettő  a halom)

Összevont üzenet ideje: 2010. Március 04. - 17:42:25
Nick Furynak már amúgy is volt filmje. David Hasselhoff játszotta. Véletlenül kapcsoltam oda és nem akartam elhinni. Ezek a z rtl megy tv2-s kuka filmek. Amiket Amerikában kidobnak, azt mi kigubizzuk :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 04. - 17:46:11
Azt hittem, hogy az Avangers, még egy halom szereplő filmje fogja megelőzni, mint pl Thor, Capt. America. (ez a kettő  a halom)

Igen, de mivel a Cap Am, a Thor és az Iron Man 2 története is szerves részét képezi a későbbi Avengers filmnek, gondolom a filmek összehangolása miatt (vagy csak simán, hogy készen legyen) dolgozták ki ennek is a könyvét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 04. - 17:53:37
Értem. A Hulk és a Vasember végén már fel is villantottak valamit. És az Ultimates sorozat is szervesen kapcsolódik, hiszen ott konkrétan S. L. Jackson arcát viseli Fury. Nálunk hány Ultimates jelent eddig meg?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 04. - 17:58:38
Szerintem csak egy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 04. - 18:04:59
Ja, egy kötet, az első széria első 4 részével.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 06. - 17:45:18
Na elvben má rcsak 3an vannak Kapi szerepére versenyben.
John Krasinski,  Chace Crawford, és Mike Vogel.
Hát gyors google elemzés után , azt hiszem ez a Mike lenne a legjobb, legalábbis arcban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 06. - 17:57:33
A imdb-n mind a hárman Capt. Americacént vannak megjelölve. Chace szerintem High school Musical klón, Mike hasonló nyálgép. Jhon meg annyira idióta krumpliorrúnak tűnik, hogy talán még belőle tudnám kinézni a legjobban, hogy színészi játékkal visszaad egy kemény katonát. Szerintem egy érdekes arcú emberrel többre mennek mint egy Casper Van Dien típusú deszép szögletes állkapcsa van szóldzsörrel. Mint pl Daniel Craig James bondként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 06. - 21:00:51
A Terminatoros srác akkor kiesett ? Vagy azt hogy is hívják ?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 06. - 21:08:28
Christian Bale-re gondolsz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 06. - 22:16:08
Nem rá gondol, hanem a Marcus-t alakító Sam Worthington-ra.
Silver, annyi kavarás van a Marvel filmek körül, hogy még akármi lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 06. - 22:35:15
a csapból is Sam Worthington folyik. A terminator óta zsinórbn kapja a nagymozik főszerepeit Avatar, Clash of the Titans. Utóbbit nagyon várom eszméletlen jó a trailere és a zenéje és együtt a kettő.
Clash of the titans 1981: http://www.youtube.com/watch?v=XqjJ5RrQrFw
Clash of the titans 2010: http://www.youtube.com/watch?v=TKEiLVxDw0A
és a zene: http://www.youtube.com/watch?v=sOlTyBBXgl8
Bocs az OFF ért  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 06. - 22:58:39
Na, EZÉRT nem érdekel engem ez a remake. Ennyire tökéletesen nem is lehetett volna ábrázolni.
Eredeti: egy magasztos, monumentális, epikus történet egy hősről, aki az istenek megbízásából és segítségével szembeszáll a mitológiai szörnyekkel, átkel varázslatos tájakon, szembenéz természeti katasztrófákkal és a saját erejéből igyekszik bizonyítani, hogy egy ember képes legyőzni a legyőzhetetlent.
Remake: dübörgő rockzenére szupernindzsa hellének háromméteres ugrásokkal cgi-szörnyeket aprítanak százával. Csak egy "Waaaaaaagh!" hiányzik bele. Magasztosság, epikusság nem kell, csak sok-sok agyoneffektezett csata és számítógép generálta nagyjelenet.
Csak tudnám, minek nevezik ezt Clash of the Titansnak, amikor még csak az eredeti sztorit se vették át. Miért nem lett a címe "300... with monstas!!!", sokkal kifejezőbb és igazabb lenne.
De a zene tényleg jó legalább. Azt hiszem, erre van az az angol kifejezés, hogy "whoop-de-f*in'-doo"
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 06. - 23:05:29
Remake: dübörgő rockzenére szupernindzsa hellének háromméteres ugrásokkal cgi-szörnyeket aprítanak százával. Csak egy "Waaaaaaagh!" hiányzik bele. Magasztosság, epikusság nem kell, csak sok-sok agyoneffektezett csata és számítógép generálta nagyjelenet.

Hát én pont ezért fogom megnézni  :D Szerencsére van még egy csomó másik film is ha a felsoroltakra nem vágynék. Mert előfordul. Akkor megnézem az Amelie csodálatos életét, vagy a Garden Stateet. Ezeket is nagyon szeretem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 06. - 23:30:49
Különben nem biztos, hogy annyira más lesz, mint a régi, csak akkor még nem kizárólag vizuális orgiát tartalmaztak az előzetesek, mint most.  ;)
Én már a díszletek miatt is megnézem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 06. - 23:55:10
Pont, hogy tutira baromira magasztos, meg pátoszos, meg heroikus meg buta lesz. Legalább nem lesz olyan nevetségesen bárgyú, mint az eredeti. SOkat nem várok tőle, csak látványt.

Sam Worthington amúgy az Avatar után kapta a szerepajánlatokat, nem a Terminator után. Az Avatar forgatása korábban volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 07. - 09:32:52
A 81-es Titánok harca alapmű. Még mai szemmel nézve is remek hangulatú alkotás, persze a mai generációt nem köti le mert nem milliós CGI-al szúrják ki a szemüket. Stop-motion technic  ;D  8)

A 10-es... Hát erősen 300  utánérzés, a rock zenét sajnálom, nem egy ilyen remakehez illik de amennyire látom ugyanazok csinálják mint a 300-at... Inkább klasszikus zene illene a filmhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 07. - 11:53:31
Srácok... ez az előzetes zenéje. Semmi köze a véglegeshez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 07. - 12:07:52
A zeneszerző Ramin Djawadi. Úgyhogy ismerve az eddigi munkásságát (Iron Man, Prison Break, Blade Trinity) ilyen lesz a végleges is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 12:08:39
Ja. Ráadásul nem is ugyanazok csinálják, mint a 300-at.

Persze ettől még nem lesz egy nagy durranás, hisz Leterrier a rendező. Aki egy nulla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 07. - 12:12:46
A zeneszerző Ramin Djawadi.
Mármint a film zeneszerzője? Mert az előzetes elkészítésekor általában még nincs a végleges zeneszerző kiválasztva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 07. - 12:19:25
A film zeneszerzője ő, de a trailer alatt a The Used zenekar, The Bird and the worm című száma szól, amit szintén Djawadi komponált.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 07. - 12:19:51
Ja. Ráadásul nem is ugyanazok csinálják, mint a 300-at.

Legendary pictures mindkettő, max megvariálták a rendezőt meg egyebeket de ugyanott van a gyeplő  :hehe:

Persze ettől még nem lesz egy nagy durranás, hisz Leterrier a rendező. Aki egy nulla.

Leterrier ? Miva ?  ;D Tényleg úgy hívják a rendezőt ?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 13:19:49
Ezek szerint minden warneres produkciót ugyanaz a stáb készít. :headscratch:

Igen, úgy hívják. A nagy Louis Leterrier "rendezi".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 14:05:47
Nem értem miért problémáznak az emberek gyakran azon, ha egy remaket látnak és az nem eléggé hű a eredetihez. Ha azt szereti valalki akkor ott van a régi, meg lehet nézni bármikor, minek csinálnának még egyet belőle. A remaket mindíg a korhoz kell igazítani és minden rendező mást lát meg a sztoriban. Mostanában nagy divat a remake és szerintem , én legalábbis a színházhoz hasonlítom: Van egy sztori és azt minden rendező úgy valósít meg ahogy ő elképzeli és ami a kor ízlésének épp megfelel. Éppen ezért a régi C.oftheTitans nem bárgyú hanem '81 nek megfelelő. Ott van pl Shakespeare Othelloja. Az eredetit amit 1603 körül írt Shakespeare el lehet képzelni milyen volt. Éppen ezért mindíg izgalommal lehet beülni egy előadásra, hogy a már ismert sztoriból most mit csináltak. És akkor itt van egy mai Othello a Víg Színházból: http://www.youtube.com/watch?v=cpK7eLfdUZE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 14:43:30
Kétszeresen is el vagy tájolva. Egyrészt a remake-ek többsége még mindig olyan alapanyagból készül, ami úgy jó, ahogy van, semmi értelme az egészet más színészekkel, meg más helyszínekkel átültetni a mai korba. Ha mégis újrázzák, tök fölöslegesen, akkor legalább maradjon hű az eredetihez, vagy konstruktívan járuljon hozzá, ne egy lebutított, akciókkal felturbózott, destruktív torszülött legyen, mert manapság ezt jelenti egy remake. Fölösleges, bemocskolja az eredetit és bántja az ember szemét.

A Clash of the Titans viszont más eset, mivel annak a technikai kivitelezése még a korában is elég bárgyú volt, talán pont ezért van egy kultusza, de egyébként nem egy nagy durranás a film.  A Kraken-en már akkor is röhögtek, mert a 30-as évekbeli King Kong hitelesebb volt, mint az eredeti Kraken.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 14:51:50
Kétszeresen is el vagy tájolva. Egyrészt a remake-ek többsége még mindig olyan alapanyagból készül, ami úgy jó, ahogy van, semmi értelme az egészet más színészekkel, meg más helyszínekkel átültetni a mai korba. Ha mégis újrázzák, tök fölöslegesen, akkor legalább maradjon hű az eredetihez, vagy konstruktívan járuljon hozzá, ne egy lebutított, akciókkal felturbózott, destruktív torszülött legyen, mert manapság ezt jelenti egy remake. Fölösleges, bemocskolja az eredetit és bántja az ember szemét.

A Clash of the Titans viszont más eset, mivel annak a technikai kivitelezése még a korában is elég bárgyú volt, talán pont ezért van egy kultusza, de egyébként nem egy nagy durranás a film.  A Kraken-en már akkor is röhögtek, mert a 30-as évekbeli King Kong hitelesebb volt, mint az eredeti Kraken.
Szerintem túlreagálod az egészet. Lazán kell ezt venni, ez csak mozi. Szórakoztatásra van és szerencsére van elég nagy választék, hogy mindenki megtalálja kedvére valót. Nem kötelező megnézni ami nem tetszik és ha mégis beülsz rá, akor sincs SEMMI. :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 14:54:14
Jah csak mozi. A képregény is csak képregény, Pókember is csak Pókember. Ki érdekel  amúgy a OND meg hasonlók? Ha nem akarod, nem kötelező elolvasni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 15:21:43
Mi az az OND?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 07. - 15:35:57
Az valszeg az OMD (One More Day) című Póksztori akart lenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 15:37:17
É azzal mivan?

Összevont üzenet ideje: 2010. Március 07. - 15:39:01
De most komolyan, csak magunkat idegesítjük. Nem a külső hatások áldozatai vagyunk (mert de rossz lett az a film) hanem saját magunkéi.
Én is csak azt tudom mondani: http://www.youtube.com/watch?v=OW-cnizLDEE&feature=related
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 07. - 15:39:30
Azon kívül, hogy a Pókember rajongókat három tábora osztotta (1. elolvasták, és beletörődtek; 2. elolvasták és felgyújtották; 3 elolvasták, aztán mégegyszer elolvasták és kitörölték vele a seggüket) semmi. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 07. - 15:40:46
VTomi: Szerintem meg te veszed túl lazán, azért mert csak mozi, meg szórakozás, még nem kéne, hogy alap legyen egy filmnél, hogy kinnt hagyd az agyad a bejáratnál.
És nem, nem elég nagy a választék, mert én annó nem tagadom, a kommersz akciófilmeken nőttem fel, igazi régi 80-as évekbeli kultikus darabokon. Amikor még lehetett látványos blockbustert készíteni, hiteles karakterekkel, korrekt színészi játékkal, és jól felépített történettel, neadjisten, még akár mondanivalóval, és tartalommal is.
És most pont ezeknek a filmeknek készül a "már nem számozzuk, mert ciki" legújabb része, vagy a remake-je, és mindegyik egyre lejjebb süllyed.
Nem azért sírok a mai űber-epic akció és fantasy film orgia ellen, mert én a tartalmas műfajokat szeretem, hanem pont azért, mert én ezeket szerettem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 15:42:45
Akkor még jó, hogy nem OOD (Only One Day) a címe. Szóval van ég elég póksztori ami viszont jó.

Összevont üzenet ideje: 2010. Március 07. - 15:48:59
VTomi: Szerintem meg te veszed túl lazán, azért mert csak mozi, meg szórakozás, még nem kéne, hogy alap legyen egy filmnél, hogy kinnt hagyd az agyad a bejáratnál.
És nem, nem elég nagy a választék, mert én annó nem tagadom, a kommersz akciófilmeken nőttem fel, igazi régi 80-as évekbeli kultikus darabokon. Amikor még lehetett látványos blockbustert készíteni, hiteles karakterekkel, korrekt színészi játékkal, és jól felépített történettel, neadjisten, még akár mondanivalóval, és tartalommal is.
És most pont ezeknek a filmeknek készül a "már nem számozzuk, mert ciki" legújabb része, vagy a remake-je, és mindegyik egyre lejjebb süllyed.
Nem azért sírok a mai űber-epic akció és fantasy film orgia ellen, mert én a tartalmas műfajokat szeretem, hanem pont azért, mert én ezeket szerettem.

Najó de nem én csinálom a filmeket, úgyhogy a lazaságom nincs rossz hatással a filmiparra. Az idegeskedésem pedig semmilyennel nem lenne rá. És a tartalmas filmeket épp anyira szeretem mint egy kis akció látványorgiát. Ezt tudtam amikor beültem a transformersre. kíváncsi voltam, hogy hogy néznek ki a "valóságban" a robotok, nem számíítottam többre. És az új King Kong sem szól másról, mint :  http://www.youtube.com/watch?v=Qt2Q4BB8nRg  ;D :pogo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 07. - 16:02:50
Hát azzal sem ártok a filmiparnak (és magamnak sem), ha helyén tudom kezelni a dolgokat, és tisztában vagyok azzal, hogy mikor látok divatszemetet, és mikor valódi filmet.
Az biztos, hogy egy Transformers 2-re nem adnám ki egy mozijegy árát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 16:05:44
És úgy tűnt, hogy én nem tudom, mikor melyiket látom?
A transformers2-re én sem adnék ki pénzt, de erre csak azután jöttem rá, hogy megnéztem a moziban  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 07. - 16:12:48
A Clash of the Titans viszont más eset, mivel annak a technikai kivitelezése még a korában is elég bárgyú volt, talán pont ezért van egy kultusza, de egyébként nem egy nagy durranás a film.  A Kraken-en már akkor is röhögtek, mert a 30-as évekbeli King Kong hitelesebb volt, mint az eredeti Kraken.
Heh, ez igaz. A Stop-motionje a korhoz képest nagyon gyenge volt, a film amiatt jó, mert valami nagyon jól tud hangulatot teremteni. A főszereplő játéka gyenge, a női főszereplő csak pillákat rebesget, mást nem tesz, viszont az istenek tanácsán a papírdíszletek ellenére is valahogy el lehet hinni, hogy egy rakás nagy hatalmú lény elkezdett unatkozni, és unalmukban szívatják szegény Perzeuszt, csak úgy tesznek, mintha küldetést sóztak volna a nyakába, a rendezés nagyon jó, és végig sikerül egy olyan sajátságos, kissé hollywoodi, kissé mitológiai, kissé klasszikus kalandfilmes atmoszférát teremteni, ami egyszer sem törik meg, és szívesen végigülöd a filmet. Én még angolul láttam a régi TNT-csatornán, és imádtam. Ebben a remake-ben viszont a fentebbieknek nyomát sem találom, csak pont az ellenkezőjét. Nem az a baj, ha valamiből újat forgatnak, de akkor legalább ne csak a címe legyen ugyanaz. Ez olyan, mintha leforgatnánk az Arábiai Lawrence-t, csak húsz éves színészekkel, mindenki káromkodna és lövöldözne és robbantgatna, az egyetlen hasonlóság meg abban rejlene, hogy ugyanúgy hívják a főhőst és egy sivatagban vannak.
Idézet
A remaket mindíg a korhoz kell igazítani és minden rendező mást lát meg a sztoriban.
Az első része még igaz, de a második nem. Amikor újraforgatnak valamit, akkor a lényeg az, hogy a kort vagy a helyszínt cseréljék le, esetleg a színészeket. És az ilyen remake-eknek két fajtája létezik: az egyik olyan, mint az Oscar, ami egy közeped Funés-filmből csinált egy kegyetlen jó vígjátékot úgy, hogy lecserélték a helyszínt és a kort, de a forgatókönyv maga (és sok poén is) alapvetúően változatlan maradt. Vagy lehet olyan, mint az Amerikai taxi, ahol majdnem minden ugyanaz... mégis egy kalap fos. Az előbbi egy olyan újrázás, ami javított az eredetihez képest, vagyis volt értelme megcsinálni. Az utóbbi egy pénz- és celluiodpazarlás volt, amit csak azért kellett csinálni, mert az amerikai mozinézők nem tudnak olvasni, a színészek meg animációs filmeket leszámítva nem tudnak a tengerentúlon szinkronizálni (igazság szerint az amerikai szinkronoknál rémesebb kevesebb létezik a világon... még a német is jobb).
Idézet
És az új King Kong sem szól másról, mint :  http://www.youtube.com/watch?v=Qt2Q4BB8nRg
Azért gáz lenne, ha csak erről szólna, eléggé elszabták már a '76-os remake-kel is, ami remek példájat volt annak, hogy csak azért, mert a technika fejlődött, még lehet sokkal rosszabbat kihozni ugyanabból az alapanyagból (és jesszusom, de rémes volt az a film!... semmi se maradt meg a '33-asból benne).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 16:22:28
Akkor viszont miről szólt a '33-as Kong ami nincs meg a 2005-ösben? Én nem láttam az eredetit, ezért kérdezem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 07. - 17:32:20
Nem láttam a Peter Jackson-félét, így erről nem tudok neked mit mondani. Annyit tudok, hogy az első változat érzelmekkel átitatott, a végén komoly tanulságot levonó (a korhoz képest eléggé új, környezettudatos, pontosan-milyen-jogon-csesszük-szét-a-saját-élővilágunkat-és-az-abban-élőket, plusz a milyen-jogon-ölünk/pusztítunk-el-valamit-csak-mert-azt-hisszük-róla-hogy-félünk-tőle) szörnymeséje a '76-os feldolgozásban egy akkori szinten csilivili, tartalmatlan, üres, látványra hajtó akciófilmmé degradálódott, amiben egyedül a végén próbáltak valami érzelmet csiholni, de azt is majdnem olyan rémesen, mint az Amerizilla legvégén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 19:04:27
Idézet
Heh, ez igaz. A Stop-motionje a korhoz képest nagyon gyenge volt, a film amiatt jó, mert valami nagyon jól tud hangulatot teremteni. A főszereplő játéka gyenge, a női főszereplő csak pillákat rebesget, mást nem tesz, viszont az istenek tanácsán a papírdíszletek ellenére is valahogy el lehet hinni, hogy egy rakás nagy hatalmú lény elkezdett unatkozni, és unalmukban szívatják szegény Perzeuszt, csak úgy tesznek, mintha küldetést sóztak volna a nyakába, a rendezés nagyon jó, és végig sikerül egy olyan sajátságos, kissé hollywoodi, kissé mitológiai, kissé klasszikus kalandfilmes atmoszférát teremteni, ami egyszer sem törik meg, és szívesen végigülöd a filmet. Én még angolul láttam a régi TNT-csatornán, és imádtam. Ebben a remake-ben viszont a fentebbieknek nyomát sem találom, csak pont az ellenkezőjét. Nem az a baj, ha valamiből újat forgatnak, de akkor legalább ne csak a címe legyen ugyanaz. Ez olyan, mintha leforgatnánk az Arábiai Lawrence-t, csak húsz éves színészekkel, mindenki káromkodna és lövöldözne és robbantgatna, az egyetlen hasonlóság meg abban rejlene, hogy ugyanúgy hívják a főhőst és egy sivatagban vannak.
Azért az Arábiai Lawrence-t ne emlegessük már egy lapon a Clash of the Titans-szal. Mondtam, hogy van egy kisebb kultusza, de azért, még az értelmes közönség körében sem olyan elfogadottan kiváló film, mint amennyire te szereted. Szerintem pocsék.

Azért is írtam, hogy ez egy kicsit más, mert azért a Clash elég véleményes megítélésű, van aki szereti, van aki nem, szóval az újrázása, még ha semmiben sem hasonlít az eredetire, nem egy olyan emberiség elleni bűntett, mintha az említett filmet, vagy mondjuk egy Keresztapát, vagy bármi ilyen remekművét újráznának úgy, hogy köze sincs az eredetihez.

Idézet
Az első része még igaz, de a második nem. Amikor újraforgatnak valamit, akkor a lényeg az, hogy a kort vagy a helyszínt cseréljék le, esetleg a színészeket. És az ilyen remake-eknek két fajtája létezik: az egyik olyan, mint az Oscar, ami egy közeped Funés-filmből csinált egy kegyetlen jó vígjátékot úgy, hogy lecserélték a helyszínt és a kort, de a forgatókönyv maga (és sok poén is) alapvetúően változatlan maradt. Vagy lehet olyan, mint az Amerikai taxi, ahol majdnem minden ugyanaz... mégis egy kalap fos. Az előbbi egy olyan újrázás, ami javított az eredetihez képest, vagyis volt értelme megcsinálni. Az utóbbi egy pénz- és celluiodpazarlás volt, amit csak azért kellett csinálni, mert az amerikai mozinézők nem tudnak olvasni, a színészek meg animációs filmeket leszámítva nem tudnak a tengerentúlon szinkronizálni
Sajnos ez így van. AMikor a 2003-as Oldboy után 2-3 évvel bejelentették az Amerikai remake-t, azt hittem lefejelem az asztalt Az Oldboy egy szinte tökéletes, zseniális film, ehhez már hozzátenni nem igazán lehet csak elvenni belőle. Az újrázásnak csak anniy értelme van, hogy angolul beszélnének benne. AZ meg kit érdekel? Azért, mert a szerencsétlen amcsik nem tudnak egyszerre filmet is nézni, meg olvasni, mocskoljanak be egy olyan remekművet, mint az Oldboy? Vicc.

Jellemző például A tégla. Oscar díjas film meg minden (Még szerencse, hogy ez a remake majdnem olyan jó volt, mint az eredeti és nem csorbította annak hírnevét), de a kutya sem tudja, hogy egy keleti nem kevésbé zseniális filmből, a Szigorúan piszkos ügyekből készítették. És az sem régi film, 2002-es talán. Szóval ott sem volt semmi értelme az újrának.

EZ a ne idegeskedjünk mert úgysem lesz jobb, meg annyira tipikus nem érdekel, beletörődöm felfogás. Ez a passzivitás azt eredményezi, hogy lassan bármilyen szart le tudnak dugni a közönség torkán és így születnek meg Transformers 2 szintű értékelhetetlen szarok. Régen is voltak pocsék filmek, de azért ennyi pénzből egy ilyen fost csinálni...szégyen gyalázat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 07. - 21:16:11
Egyrészt a remake-ek többsége még mindig olyan alapanyagból készül, ami úgy jó, ahogy van, semmi értelme az egészet más színészekkel, meg más helyszínekkel átültetni a mai korba.

Igen ezzel egyet tudok érteni. De ált érdekes megnézni hogy mit hoznak ki a maiak egy adott alapanyagból. Nekem tetszik a 81-es Clash és hopp egész véletlen ma délelőtt néztem meg újra a régi szinkronnal  ;D  8) Még mai szemmel nézve is lekötött és a korhoz képest látványosan oldották meg a filmet.

Ha mégis újrázzák, tök fölöslegesen, akkor legalább maradjon hű az eredetihez, vagy konstruktívan járuljon hozzá, ne egy lebutított, akciókkal felturbózott, destruktív torszülött legyen, mert manapság ezt jelenti egy remake. Fölösleges, bemocskolja az eredetit és bántja az ember szemét.

Ezzel is egyetértek. Ezért is várom kissé aggódva a 10-est...  :uhoh: Metál zene ?  :uhoh: Kiváncsi leszek milyen véleményem lesz összességében erről a filmről

A Clash of the Titans viszont más eset, mivel annak a technikai kivitelezése még a korában is elég bárgyú volt, talán pont ezért van egy kultusza, de egyébként nem egy nagy durranás a film.  A Kraken-en már akkor is röhögtek, mert a 30-as évekbeli King Kong hitelesebb volt, mint az eredeti Kraken.

Nagy tudor vidor és hosszú szakállú lehetsz ha ezt így kened vágod.  :lol:

Heh, ez igaz. A Stop-motionje a korhoz képest nagyon gyenge volt, a film amiatt jó, mert valami nagyon jól tud hangulatot teremteni. A főszereplő játéka gyenge, a női főszereplő csak pillákat rebesget, mást nem tesz, viszont az istenek tanácsán a papírdíszletek ellenére is valahogy el lehet hinni, hogy egy rakás nagy hatalmú lény elkezdett unatkozni, és unalmukban szívatják szegény Perzeuszt, csak úgy tesznek, mintha küldetést sóztak volna a nyakába, a rendezés nagyon jó, és végig sikerül egy olyan sajátságos, kissé hollywoodi, kissé mitológiai, kissé klasszikus kalandfilmes atmoszférát teremteni, ami egyszer sem törik meg, és szívesen végigülöd a filmet. Én még angolul láttam a régi TNT-csatornán, és imádtam. Ebben a remake-ben viszont a fentebbieknek nyomát sem találom, csak pont az ellenkezőjét. Nem az a baj, ha valamiből újat forgatnak, de akkor legalább ne csak a címe legyen ugyanaz. Ez olyan, mintha leforgatnánk az Arábiai Lawrence-t, csak húsz éves színészekkel, mindenki káromkodna és lövöldözne és robbantgatna, az egyetlen hasonlóság meg abban rejlene, hogy ugyanúgy hívják a főhőst és egy sivatagban vannak.

Atmoszféra és hangulat. Abszolúte egyetértek. A Perzeuszt játszó Harry színész legnagyobb erőssége a Ban Affleck-et gyalázó álla.  :hehe: De nem is volt nagyon terük mást játszani, erről szóltak a karakterek és azt jól megoldották hogy az emberek tudjanak azononsulni a karakterekkel.
Na jó, Thétisz mozgatórugóját még a mai napig megkérdőjelezem de rá maradt az olümpöszi szarkverés.
Kicsit attól félek amit írtál gaby, max a címe lesz ugyanaz.  :roll: De igyekszem pozitívan hozzáállni.

Sajnos ez így van. AMikor a 2003-as Oldboy után 2-3 évvel bejelentették az Amerikai remake-t, azt hittem lefejelem az asztalt Az Oldboy egy szinte tökéletes, zseniális film, ehhez már hozzátenni nem igazán lehet csak elvenni belőle. Az újrázásnak csak anniy értelme van, hogy angolul beszélnének benne. AZ meg kit érdekel? Azért, mert a szerencsétlen amcsik nem tudnak egyszerre filmet is nézni, meg olvasni, mocskoljanak be egy olyan remekművet, mint az Oldboy? Vicc.

És itt jön az hogy kinek mi tetszik. Végigszenvedtem az Oldboy című sz*rkupacot én is. Ott van azon filmek között amikre sajnálom hogy egyáltalán időt szakítottam. A sztori kiinduló ötlete még érdekesnek tűnt de a végére már csak röhögni lehet rajt, a maradék komolyságot is maga a történet öli ki a filmből. ( Azon a részen meg amin xy a saját nyelvét harapja ki már csak röhögni bírtam ) Viszont ami egyenesen zseniális az Oldboyban az a képi világa, nem tudom ki volt a kameraman de fantasztikus munkát végzett. Csak ezt egy rossz filmre pazarolta el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 07. - 22:10:02
VTominak adok igazat. kicsit túldimenzionáljátok a dolgot. Különösen a mai korban, ahol először letöltöd a filmeket, és ha jó, elmész moziba.  ;) Kinek mi tetszik, arra megy el, ennyi.
És az új King Kong sem szól másról, mint :  http://www.youtube.com/watch?v=Qt2Q4BB8nRg  ;D :pogo:
Hú, ez állat volt!  ;D Egy szuperhős megirigyelhette volna Kongot, annyira királyul (höhö) csinálta.  :D De a zene tökéletes volt hozzá!  :D Kinek a feldolgozása?
az egyik olyan, mint az Oscar, ami egy közeped Funés-filmből csinált egy kegyetlen jó vígjátékot úgy, hogy lecserélték a helyszínt és a kort, de a forgatókönyv maga (és sok poén is) alapvetúően változatlan maradt. Az előbbi egy olyan újrázás, ami javított az eredetihez képest, vagyis volt értelme megcsinálni.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy előbb láttad az amerikait, mint a franciát. Az a Funes-film egyike volt a legjobbaknak a maga idejében, és aki látta, senkinek se tetszett Stallone utánzása, mert a nyomába se ért.
Vagyis megint azon megy a vita, hogy aki látott egy eredetit, az utálja a remake-et. Aki meg a remake-et látta elsőként, az elavultnak tartja az eredetit.
az első változat érzelmekkel átitatott, a végén komoly tanulságot levonó (a korhoz képest eléggé új, környezettudatos, pontosan-milyen-jogon-csesszük-szét-a-saját-élővilágunkat-és-az-abban-élőket, plusz a milyen-jogon-ölünk/pusztítunk-el-valamit-csak-mert-azt-hisszük-róla-hogy-félünk-tőle) szörnymeséje
Azért lásd be: King Kongról beszélünk. Ha valaki jegyet vált egy tomboló óriásgorillás filmre, az tömegjeleneteket és horrort akar látni, nem sírós, tanulságos mesét. Ugyanez volt a baj az első Hulk-filmmel is. Nem lett volna rossz, csak ne Hulkkal csinálták volna.
AMikor a 2003-as Oldboy után 2-3 évvel bejelentették az Amerikai remake-t, azt hittem lefejelem az asztalt Az Oldboy egy szinte tökéletes, zseniális film, ehhez már hozzátenni nem igazán lehet csak elvenni belőle. Az újrázásnak csak anniy értelme van, hogy angolul beszélnének benne. AZ meg kit érdekel? Azért, mert a szerencsétlen amcsik nem tudnak egyszerre filmet is nézni, meg olvasni, mocskoljanak be egy olyan remekművet, mint az Oldboy? Vicc.
Itt valójában teljesen egyetértek veled, de csak azért, mert szerintem is zseniális film minden szempontból (Silver, te nem tudom, mit néztél?), de én is a koreait láttam (először). Ha Amerikában nem lehet hozzájutni ehhez a filmhez, vagy nem csinálnak hozzá angol szöveget, akkor az ott lakók 99,99%-a ezt nem fogja látni. Csináljanak belőle amcsi verziót, kit érdekel?  ;) Talán akkor, ha az jó lesz, ott is biztosan lesz néhány ezer ember, aki kíváncsi lesz az eredetire is, amiről különben sosem hallottak volna. Nekünk meg nem kötelező megnézni...


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 07. - 22:34:16
Idézet
Majdnem biztos vagyok benne, hogy előbb láttad az amerikait, mint a franciát. Az a Funes-film egyike volt a legjobbaknak a maga idejében, és aki látta, senkinek se tetszett Stallone utánzása, mert a nyomába se ért.
Stimmel, de kétszer is láttam a Funés-filmet, és akkor se tetszett, még önmagához képest sem. Nem egy Csendőr-filmet tudok, aminél még ez is rosszabb volt, pedig az a sorozat is az idő előrehaladtával elég erős színvonalesésen esett át. Már maga a környezet is sántít néha, az alapszitu egyszerűen nem igazán akar működni abban a korban, ezért is volt szerintem szerencsésebb vagy három évtizeddel korábbra rakni.
Idézet
Azért lásd be: King Kongról beszélünk. Ha valaki jegyet vált egy tomboló óriásgorillás filmre, az tömegjeleneteket és horrort akar látni, nem sírós, tanulságos mesét.
Azzal nincs is gond. Csak amikor az eredeti ennél sokkal többet ad, és a remake abból meg semmit... az már gáz. És a '76-ost láttam anno először, sőt, elég sokszor, mielőtt láttam volna az eredetit, és akkor is egyértelmű volt számomra, hogy a negyvenhárom évvel korábban készült verzióhoz képest a '76-os egy nagy nulla. De lehet másik példával is érzékeltetni: az AmeriGodzilla. Ott az amcsik ott és olyan szinten cseszték el, hogy még maguk az amerikaiak sem tekintik Godzilla-filmnek.
Idézet
Ha Amerikában nem lehet hozzájutni ehhez a filmhez, vagy nem csinálnak hozzá angol szöveget, akkor az ott lakók 99,99%-a ezt nem fogja látni. Csináljanak belőle amcsi verziót, kit érdekel?
Ez amúgy azért érthetetlen, mert már az amerikaiaknál is egyre nagyobb arányban vannak olyanok, akik az ugyanonnan érkező animéket egyre kevésbé hajlandóak a saját szinkronjukkal nézni (alapvetően ahogy megyünk felfelé a korskálán, egyre erősödik az "inkább feliratosan, ha lehet"-elvet vallók tábora). De hogy lehet az, hogy az amúgy nem elhanyagolható mennyiségű animenézők inkább az eredetit favorizálják, viszont amint élőszereplőről van szó, elfelejtenek olvasni? Azért az animések se csak otakukból/fudzsosikből állnak ott...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 22:36:34
Idézet
Nagy tudor vidor és hosszú szakállú lehetsz ha ezt így kened vágod.
Ezen nemtom mit röhögsz. Láttam az ősrégi Kong nagy részét. Láttam a Clasht még régen, de abból is néztem a minap részleteket. Nincs sokkal elmaradva a KONG ÉS KÖZBEN ELTELT 50 ÉV. Szóval leírom mégegyszer, hogy mindenkinek érthető legyen. A Clash of the Titans már a maga korában is bénán volt megcsinálva technikailag.

Lehet, hogy neked nem tetszett az Oldboy Silver, de ettől függetlenül a legtöbb embernek, aki látta, baromira bejött.

Idézet
VTominak adok igazat. kicsit túldimenzionáljátok a dolgot. Különösen a mai korban, ahol először letöltöd a filmeket, és ha jó, elmész moziba.  Kacsint Kinek mi tetszik, arra megy el, ennyi.
Aha és ettől a borzalmas remake megszűnik létezni, csak mert megvan ez a szabadságom? Nyugi nem a mozira kidobott pénzt sajnálom én, nem vagyok olyan kicsinyes.
Idézet
Ha Amerikában nem lehet hozzájutni ehhez a filmhez, vagy nem csinálnak hozzá angol szöveget, akkor az ott lakók 99,99%-a ezt nem fogja látni. Csináljanak belőle amcsi verziót, kit érdekel?  
Ugyan már Tomi, minden filmhez hozzá lehet jutni angol felirattal. Ez az első nyelv, amire minden filmet lefordítanak. És igenis érdekel, ha a gyökér amcsik miatt csinálnak belőle egy elcseszett, elkúrt, szétgyalázott amerikai verziót. Tudod miért? Mert lesz egy halom olyan gyökér, aki megnézi, leszólja, lebecsmérli, és persze szűklátókörű, mint az emberek 99%-as és az eredeti remekművet is egy kalap szarnak fogja tartani és nem is érdekli, milyen lehet. Ne mondd már nekem, hogy téged nem zavarna, ha a szeretett xy dolgot előkapnák újra, totál fölöslegesen kifacsarnák és visszaköpnék, aztán sokan amiatt ítélkeznének felette, úgy, hogy az igazit nem is ismerik.

Az viszont egy érdekes dolog, hogy az újat, vagy a régit preferálják-e az emberek, attól függően, hogy melyiket látták először. Szerintem, ha a technikai megvalósítása miatt a régi nincs hátrányban, egyértelműen fel lehet fedezni a minőségbeli különbségeket, akár az újat látta először, akár nem. Van olyan film, aminek a feldolgozása jobban sikerült. Pl Martin Scorsese - A rettegés foka. VAgy Brian De Palma Sebhelyesarcúját is mondhatnám, bár ott nem láttam az eredetit. Remake-ek mindig is voltak, meg lesznek is, az a baj, hogy most ipari mennyiségben futnak, és Hollywood olyan ötlethiányban szenved, hogy minden 2. film reboot, remake, prequel, vagy sequel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 07. - 22:56:52
Hmmm... azthiszen akkor megnézem a az új King Kongot. :lol:     Fél kézzel lenyomott 3 t-rexet azért ez sem lebecsülendő :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 07. - 23:02:42
Ezen nemtom mit röhögsz. Láttam az ősrégi Kong nagy részét. Láttam a Clasht még régen, de abból is néztem a minap részleteket. Nincs sokkal elmaradva a KONG ÉS KÖZBEN ELTELT 50 ÉV. Szóval leírom mégegyszer, hogy mindenkinek érthető legyen. A Clash of the Titans már a maga korában is bénán volt megcsinálva technikailag.

Van min szórakoznom. Szerinted a Clashnél 50 évvel előbb készített King Kong film kb egy szinten van a Titánokkal ?  :D

Lehet, hogy neked nem tetszett az Oldboy Silver, de ettől függetlenül a legtöbb embernek, aki látta, baromira bejött.

"A legtöbb embernek". Épp azon gondolkodtam hogy egyetlen ismerősömmel (vagy nem ismerősömmel) nem találkoztam eddig kivéve téged és kaine-t akinek eddig zseniális kategória volt az a film.  :D A képi világa nagyon megbírt fogni, a sztori... De persze nem zavar ha valakinek más jön be mint nekem, sőt kell is.  :D De az Oldboy szerintem egy nagyon-nagyon szűk kör filmje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 23:15:02
Idézet
Van min szórakoznom. Szerinted a Clashnél 50 évvel előbb készített King Kong film kb egy szinten van a Titánokkal ?  Nevet
https://www.youtube.com/watch?v=4Thcaq8N-Js

https://www.youtube.com/watch?v=QJtV2ubxU4E
SZerinted azon túl, hogy a Kong fekete fehér, a stop motionjük között van 10 évnél több különbség fejlődés tekintetében?
Idézet
"A legtöbb embernek". Épp azon gondolkodtam hogy egyetlen ismerősömmel (vagy nem ismerősömmel) nem találkoztam eddig kivéve téged és kaine-t akinek eddig zseniális kategória volt az a film.  Nevet A képi világa nagyon megbírt fogni, a sztori... De persze nem zavar ha valakinek más jön be mint nekem, sőt kell is.  Nevet De az Oldboy szerintem egy nagyon-nagyon szűk kör filmje.
Inkább azon gondolkozz, hogy az ismerettségi köröd nem a legmegfelelőbb ilyen szempontból. imdb. Top 250-ből a 114. legjobb film, 8.2 ponttal, 89 ezer szavazattal. Csak úgy jelzem, mennyire szűk réteg imádja ezt a filmet.
A port.hun most valamiért nem látszódnak a pontszámok, de akkor ránézek a második legnagyobb magyar pontozós oldalra és mit látok? A kritikustömegen, 474 szavaz után 4,45 ponttal áll, az 5-ből. Valóban, csak egy szűk réteg filmje. Mellesleg 1000 szavazat a leglegslegeslegnépszerűbb filmeknél va csak. Majdnem 500 egy koreai filmnél már nem rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 07. - 23:15:47
Stimmel, de kétszer is láttam a Funés-filmet, és akkor se tetszett, még önmagához képest sem.
Ezt simán elhiszem, de ha nem láttad a maga idejében, akkor akárhányszor nézed meg, nem fog tetszeni. Én igen sok horrort nézek, és néztem régebben is, de például a Hellraiser és az Evil Dead "klasszikusok" kimaradtak. Mindkettőnek megnéztem pár éve az első részét, és lukat fúrtam a saját hasamba, annyira unalmasnak tartottam őket. Pedig milliónyi rajongójuk van. De azok mind régen látták.
Idézet
Csak amikor az eredeti ennél sokkal többet ad, és a remake abból meg semmit... az már gáz. És a '76-ost láttam anno először, sőt, elég sokszor, mielőtt láttam volna az eredetit, és akkor is egyértelmű volt számomra, hogy a negyvenhárom évvel korábban készült verzióhoz képest a '76-os egy nagy nulla.

Ezzel nem tudok vitatkozni. Viszont (pepo) itt a tökéletes példa az Oldboyra: Gaby se látta volna talán soha a régi Kongot, ha nincs a 76-os remake. Ami ezek szerint sokkal gyengébb volt, mégis utat nyitott neki a régihez.
Idézet
minden filmhez hozzá lehet jutni angol felirattal.

Nem arról van szó, hogy hozzá lehet-e juitni. Hanem arról, hogy hall-e róla valaki egyáltalán, vagy nem.  ;)
Idézet
És igenis érdekel, ha a gyökér amcsik miatt csinálnak belőle egy elcseszett, elkúrt, szétgyalázott amerikai verziót. Tudod miért? Mert lesz egy halom olyan gyökér, aki megnézi, leszólja, lebecsmérli, és persze szűklátókörű, mint az emberek 99%-as és az eredeti remekművet is egy kalap szarnak fogja tartani és nem is érdekli, milyen lehet. Ne mondd már nekem, hogy téged nem zavarna, ha a szeretett xy dolgot előkapnák újra, totál fölöslegesen kifacsarnák és visszaköpnék, aztán sokan amiatt ítélkeznének felette, úgy, hogy az igazit nem is ismerik
Ebben igazat adok, ez tényleg baromira zavarna engem is.  ;) Lásd F4 vs. Hihetetlen család.
Idézet
Az viszont egy érdekes dolog, hogy az újat, vagy a régit preferálják-e az emberek, attól függően, hogy melyiket látták először.
És ez igaz nem csak a filmekre, de ugyanúgy a zenékre, vagy a játékokra is. Nekem kölyökkoromban nagy kedvencem volt a Mud
https://www.youtube.com/watch?v=z7tpz3NAr6k
https://www.youtube.com/watch?v=w0eAMDtuTWg
, a Sweet
https://www.youtube.com/watch?v=ZrBDivsSe3k
akik szerintem a legkoraibb glam metalt/hard rockot játszották, és ma is nagyon szívesen hallgatom őket. De a mai zenékhez képest már labdába se rűgnak, ha nem ismerted annak idején.
Játékkal ugyanez: aki még játéktermi játékokon nőtt fel, Commodor 64-en és társain, imádják a régi játékokat, amihez egy mai gyereket kötéllel a nyakában se lehetne odavonszolni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 23:24:46
Idézet
Ezzel nem tudok vitatkozni. Viszont (pepo) itt a tökéletes példa az Oldboyra: Gaby se látta volna talán soha a régi Kongot, ha nincs a 76-os remake. Ami ezek szerint sokkal gyengébb volt, mégis utat nyitott neki a régihez.
Igen, csak azért ne a gaby intelligenciáját vegyük már alapnak. AZ emberek nagy része, ha nem tetszett neki a 76-s Kong, nem fogja megnézni a 33-ast, hátha az jobb. Elkönyvelik, hogy ha ez, a modernebb látvánnyal ilyen rossz volt, vajon milyen nevetségesen rossz lehet az eredeti?

Ez a zenés, meg játékos példa meg nem teljesen konzekvens a filmekre nézve. Mert egy olyan filmnél, amiben alapvetően fontos a látvány, mint pl a clash, ha már itt tartunk nagyon sok igazság van benne amit mondasz. A technikai elavultság miatt perzse, hogy egy régi stop motion-ös film, vagy commodor 64-es játék elavultnak hat. A zenében meg pusztán csak gyökeresen megváltozott a hangzásvilág, a zenei elemek, a stílus.

Viszont az alacsony költségvetésű, karakterekre, színészekre és sztorira építő drámákat ugyanúgy forgatták 40 éve is, mint most. Azon túl, hogy az adott kor és a jellemzői leképeződnek a filmben, semmivel sem hat nevetségesebbnek egy 40 évvel ezelőtti ilyen film amiről szó van, mint ma. Viszont manapság már odáig fajult ez a remake dolog, hogy veszik az alapvetően ilyen filmet, lenyesnek belőle ezt az, teletömik cool karakterekkel meg akciókkal, aztán irány vele a mozi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 07. - 23:38:51
Hát pontosan ebben különböznek az új filmek a régiektől. Gyorsabbak, látványosabbak, pörgősebbek. Ez szinte minden remake-re igaz.
Ki mondta, hogy talgabynak nem tetszett a 76-os Kong? Lehet, hogy tetszett neki, csak a 33-as után már nem igazán.  ;)
Mint amikor megnézel egy filmet (velem konkrétan a Battle Royallal ez esett meg), nagyon tetszett, állat volt, aztán elolvastam könyvben, és már picit kevésbé volt jó, de még mindig jó volt, végül végigolvastam a 15 kötetes mangát, és azóta a film is és a könyv is kevésbé jó.  ;)
Különben erre visszatérve:
Idézet
Ne mondd már nekem, hogy téged nem zavarna, ha a szeretett xy dolgot előkapnák újra, totál fölöslegesen kifacsarnák és visszaköpnék, aztán sokan amiatt ítélkeznének felette, úgy, hogy az igazit nem is ismerik
Tényleg nem tetszene, ha az általam nagyon szeretett filmmel csinálnák ezt. De konkrétan nem érdekel, ha egy King Konggal, egy Transformersszel, vagy egy Dragon Ball-al teszik ezt meg.  ;) Annyira nagyon sok kedvenc filmem nincs, és elég kevés az esély, hogy pont azokat kapják ki újrázásra.  ;) Emlékszel, mekkora felháborodás volt a Bragon Ball film kapcsán? Én nem néztem a rajzfilmet, így picit sem zavart. A filmet se fogom soha megnézni, ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 07. - 23:54:11
Idézet
Hát pontosan ebben különböznek az új filmek a régiektől. Gyorsabbak, látványosabbak, pörgősebbek. Ez szinte minden remake-re igaz.
Igen, mert a mai generációnak ez kell. Ezzel persze 99%-ban elvész a filmből az, ami az eredetit naggyá tette. A valódi tartalom, mondanivaló, érzések satöbbi, tehát árnyéka lesz csupán önmagának. Szóval azon túl, hogy talán a remake-t megnézők elenyésző szándéka megnézi az eredetit és képes el is fogadni, hogy ez a xy film valójában nem a nagy lövöldözésekről szól, az anyagi érdekeken kívül mi értelme van? Csak enniy a kérdésem.
Idézet
Ki mondta, hogy talgabynak nem tetszett a 76-os Kong? Lehet, hogy tetszett neki, csak a 33-as után már nem igazán.  Kacsint
Mint amikor megnézel egy filmet (velem konkrétan a Battle Royallal ez esett meg), nagyon tetszett, állat volt, aztán elolvastam könyvben, és már picit kevésbé volt jó, de még mindig jó volt, végül végigolvastam a 15 kötetes mangát, és azóta a film is és a könyv is kevésbé jó.
Feltételeztem, hogy nem tetszett neki.
Idézet
De konkrétan nem érdekel, ha egy King Konggal, egy Transformersszel, vagy egy Dragon Ball-al teszik ezt meg.  Kacsint Annyira nagyon sok kedvenc filmem nincs, és elég kevés az esély, hogy pont azokat kapják ki újrázásra.  Kacsint Emlékszel, mekkora felháborodás volt a Bragon Ball film kapcsán? Én nem néztem a rajzfilmet, így picit sem zavart. A filmet se fogom soha megnézni, ennyi.
Ez így kerek és teljesen jól csinálod. Itt az volt a lényeg, hogy még te is úgy nyilatkoztál, hogy kicsit túlreagáljuk/túlreagálom a dolgot. Miért? Csak mert olyan filmek kapcsán robbant ki ez az egész, ami téged magasról nem érdekel. Viszont ha már netán egy kedvencről lenne szó, máris máshogy látnád a témát. Nekem nem kedvencem se a clash, se a vasember, én végig az általánosságokról papoltam, általános értelemben fakadtam ki a remake-ek ellen, mert már én is voltam károsított, máskor, korábban. Azért érveltem, hogy ne tűnjön már furcsának és túlbuzgóságnak, érthetetlen kifakadásnak, ha valakinek a kedvencét pusztán anyagi okok miatt, vagy azért mert az amcsik nem tudnak olvasni, adaptálják, és többnyire elcseszik és ennek hangot is ad. Ezt kéne elfogadni.

Csak hogy példánál maradjak. Én a hajamat téptem a Dragon Ball adaptálásánál, szörnyű volt.  Viszont magasról leszartam (amíg nem láttam), hogy mondjuk amcsi verzióban vászonra akarják vinni a Ghost in the Shellt, vagy az AKirát. Viszont látva, hogy milyen kultusz és elismertség övezi ezt a két animét, nem írtam be a rajongók háborgó hadának, hogy ugyan már fiúk, ne szívjátok mellre, nem nagy ügy, megnézed, nem tetszik leszarod kész. Teljesen át tudtam élni a helyzetet, még úgy is, hogy a produktumot nem láttam. Hisz nem a téma tárgya a lényeg, hanem maga a jelenség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 08. - 00:10:37
Az, hogy mikor mit ismersz meg, relatív dolog. A '33-as Kongot azért néztem meg pár éve, mert amikor elkezdtem érdeklődni a klasszikus filmek iránt, ez meglepően gyakran előkerült. A '76-osnál még az volt a helyzet, hogy otthon kazettán volt meg nekünk, és amíg nem jött be a kismillió tv-adó (vagy konkrétan nálunk az, amikor volt HBO-nk), ezeket lehetett csak nézni. De már akkor is olyan "ezt már rég láttuk, egye fene" film volt. A szűkös kínálat miatt sok vackot néztünk meg sokszor, de volt hátulütője is, mert pl. a Végső visszaszámlálás c. filmet vagy hússzor láttam gyerekfejjel, és közel másfél évtized kellett, hogy úgy lássam, hogy végre meg is értettem elejétől a legvégéig, mi a fene történt benne, és felismerjem, egész tűrhető film (addig gyerekemlékeimben egy érthetetlen katyvasz volt).
De mondhatnám példának a Jurassic Parkot is, amit filmnek imádtam, sokszor megnéztem, aztán elolvastam a könyvet, és rájöttem, hogy Spielberg vagy sem, baromi gyenge feldolgozást hozott ki egy remek alapanyagból. Azóta már inkább kerülöm a filmet, a folytatásairól nem is beszélve (életem egyik legnagyobb hibája volt moziban nézni a JP3-at).
Játékoknál amúgy csak bizonyos korig az a helyzet. Ahogy nő fel az ember, simán kipróbál klasszikusokat. Én is egy viszonylag hosszú SNES-korszak után amint lehetett áttértem a PC-re, pár éve meg rájöttem, hogy annyira untatnak az akkori játékok, hogy visszatértem SNES-hez emulátoron, és nemrég is felfedeztem magamnak a Chrono Triggert, ami játszhatóságra, élettartamra, összetettségre, sztorira és játékélményre simán leveri a mostani nyugati termés 99.9%-át is. Amikor rámjön a Nintendózhatnék, minden egyes ilyen alkalommal csodálkozva fedezem fel, milyen remek játékok jelentek meg rá (persze az irdatlan mennyiségű sz*r tengerében, mert akkor sem csupa ilyen névből állt a piac). De PC-n is egyszer felfedeztem a Transport Tycoont, ami finoman szólva sem egy mai darab, és hónapokig nem tudtam abbahagyni, annyira jó volt. A Day of the Tentacle-t valami 15 évvel a megjelenése után fedeztem fel, és be kellett látnom, hogy az egyik legjobb PC-s játék, amit valaha az USA-ban készítettek.
Idézet
mondjuk amcsi verzióban vászonra akarják vinni a Ghost in the Shellt, vagy az AKirát
Abból forradalom lenne, és Los Angelesben kezdődne. A GitS önmagában egy lehetetlen téma, amikor három különböző adaptációnak (manga, sorozat, filmek) három tök eltérő hangulata van. Csak a japánok még meg tudták csinálni, hogy mindegyik működjön. Maszamune a sajátságos stílusjegeinek kicsúcsosodásával, a filmek az erőteljes filozófiai mondandó szándékosan túlzott kiemelésével (amikhez remek filmes eszközöket vetettek be), a sorozat meg a piszok szövevényes sztorijával (az amerikai thrillerek elmehetnek a nagy büdös fenébe mellette). Az amerikaiak még midnig az összeollózott Mátrixszal jutottak legközelebb hozzá, de összevetésben még az is egy halovány utánzat, és az közel tíz éve megismételhetetlen magasságokat állított így is a saját országa filmipara számára.
És ezek csak a játékok. Filmek tekintetében ahogy keresgetek visszafelé, jövök rá, hogy technikai elmaradottság vagy sem, akkor is tudtak olyasmit csinálni, ami még mai szemmel is kisebb csoda. És a stop-motion se feltétlen rosszabb a CG-nél, elég csak a Star Wars IV-VI felújított változatát nézni és összehasonlítani a gépi Jabbát a műanyaggal... az utóbbiról simán elhiszed, hogy az egy élőlény, az előbbinél meg várod, mikor sétál át a díszleten. De régről is van egy jó példám: mai napig nem tudtam rájönni, hogy vették fel a Sejk fiában azt a jelenetet, amikor a sejk ráteszi a kezét a fia vállára... ugyanis egy színész játszotta mindkettejüket, dublőr nélkül, egyazon jelentetben... egy 1926-os némafilmben (ami mellesleg marha szórakoztató, nem csodálom, hogy Valentino legjobb filmjének kiáltották ki).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 08. - 08:45:06
Én igen sok horrort nézek, és néztem régebben is, de például a Hellraiser és az Evil Dead "klasszikusok" kimaradtak. Mindkettőnek megnéztem pár éve az első részét, és lukat fúrtam a saját hasamba, annyira unalmasnak tartottam őket. Pedig milliónyi rajongójuk van. De azok mind régen látták.
Hát akkor ez a példa is sántít, mert én is max 2 évvel ezelött láttam a Hellraisert, és nekem nagyon tetszett. Hihetetlen jó maszkok voltak benne, és egy eszméletlen beteges képi világ, a szűk helyszínen (egyetlen ház), kis szereplőgárdával (kábé 8 szereplő, a Cenobitákkal együtt), is nagyon jó hangulatot tudott teremteni, annak ellenére, hogy a főhössel (a megnyúzott Frankkel) azonosulni gyakorlatilag lehetetlen.
Szóval szerintem nem csak a saját korában lehet értékelni egy filmet. Pedig valószinüleg (lévén van közöttünk némi korkülönbség), én már sokkal távolabb vagyok ezektöl a filmektől, mint te.
Vagyis nekem esélyem sem volt arra, hogy ezeket a saját korukban lássam.
És ami a legdurvább, hogy az általad linkelt bandákról sosem halottam, mégis a 3 vidiből 2 nagyon tetszett. De amúgy a mai zenékhez képest tényleg nem rúghatnak labdába, mert a mai zenéket az én szememben helyből le lehet húzni a WC-n, mert a mai zeneipart még a filmiparhoz képest is egy hatalmas sz*rkupacnak tartom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 08. - 09:02:41
SZerinted azon túl, hogy a Kong fekete fehér, a stop motionjük között van 10 évnél több különbség fejlődés tekintetében?

Ha jól megnézed ugyanaz a technika a Clash csak kissé finomabban megoldva egy vizuálisan eleve otrombának ható technikai megoldást. A Stop motionből max ennyit lehet kihozni és ezt legalább élvezhetően megoldották a Clashben. Vagy ha neked a Clashnél is darabosabb Kong tetszik hát nem próbállak meg lebeszélni róla.

Inkább azon gondolkozz, hogy az ismerettségi köröd nem a legmegfelelőbb ilyen szempontból. imdb. Top 250-ből a 114. legjobb film, 8.2 ponttal, 89 ezer szavazattal. Csak úgy jelzem, mennyire szűk réteg imádja ezt a filmet.
A port.hun most valamiért nem látszódnak a pontszámok, de akkor ránézek a második legnagyobb magyar pontozós oldalra és mit látok? A kritikustömegen, 474 szavaz után 4,45 ponttal áll, az 5-ből. Valóban, csak egy szűk réteg filmje. Mellesleg 1000 szavazat a leglegslegeslegnépszerűbb filmeknél va csak. Majdnem 500 egy koreai filmnél már nem rossz.

Már sorry de az hogy egy eleve geek-ek által látogatott oldalakat hozol fel példának nagyon geek.  :D Akkor már az érdekelne hogy itthon hány ember látta valójában az Oldboy-t és abból hány kattintgatott a kritikus "tömegen" (és abból mennyinek tetszett egyáltalán). Bár ez utóbbi legalább megvan 474... Ugyanez vonatkozna az imdb-re is, ahhoz képest hogy világviszonylatú akar lenni valójában hány ember értékel ilyen módon filmet és főleg kik ? Mert hogy igen kevesen vannak az egészhez viszonyítva az tény.

De neked tetszik az Oldboy és pont. Nekem nagyon nem. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 08. - 12:34:52
Ha jól megnézed ugyanaz a technika a Clash csak kissé finomabban megoldva egy vizuálisan eleve otrombának ható technikai megoldást. A Stop motionből max ennyit lehet kihozni és ezt legalább élvezhetően megoldották a Clashben.
A Stop Motionből max ennyit lehet kihozni?
Hát ezt max az hiszi el, aki soha az életében nem látta a Star Warst, vagy nem nézte meg Tim Burton egyetlen bábfilmjét sem, de még csak gyurmafilmet se látott soha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 08. - 12:53:50
Hogy mit tud a stop-motion:
http://www.videoplayer.hu/videos/play/115699
Kíváncsi vagyok, hányan vannak, akik emlékeznek még erre (Tomi, tudjuk, te már rég nem ;D).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Március 08. - 13:06:42
Én még igen, néztem kicsi koromban. :) Tök jók a takarítás hangjai: "sutty-sutty-sutty... zsutty-zsutty-zsutty" :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 08. - 14:27:42
Bocsi Silver, hogy ezt mondom, de te kurvára nem vagy képben a dolgokkal.

Mellesleg ne ferdítsd ki a szavaimat...vagy csak nem tudtad értelmezni, amit mondtam? :roll:

Én azt írtam le, szám szerint kétszer, de úgy tűnik nem volt elég, hogy a Clash Stop motion-je nem volt annyival jobb a KOngnál, amennyivel később készült és amennyit fejlődhettek volna azóta a készítők (és fejlődtek is, mert a clash előtt évekkel sokkal hihetőbb stop motiont is produkáltak filmek). A szakértők szerint is a Clash technikája a filmtől függetlenül bárgyú és elavult volt ahhoz képest, amikor készült. Nemtom miért nehéz elfogadni a tényeket...ha te szereted, akkor úgy szereted ahogy van, nem értem miért zavarna ezt megérteni. :headscratch:
Idézet
De neked tetszik az Oldboy és pont. Nekem nagyon nem. Hááát
Jó és? Ettől még nem kéne a baromságokat fújni bakker. Az imdb a világ legnagyobb és legtöbbet látogatott adatbázisa, nem véletlenül hozzák fel számtalanszor hivatkozási alapnak. Szóval ha van egy filmadatbázis, ami egy kicsit, hajszálnyit is reprezentatív a világra nézve, az az imdb.

Dehát megint az van, hogy az ember nem tudja elfogadni a nagy többség véleményét, és inkább baromságokat beszél, csak hogy magát igazolva lássa.
Ott van a Gyűrűk Ura trilógia, vagy a Kill Bill. SOk százezer ember szerint zseniális, nah szóval ez már jelenthet valamit. Én mégis utálom őket. De elfogadom, hogy bár én nem tudom miért, ha ennyien imádják, talán mégsem olyan rossz film, ahogy gondolom. Úgyhogy nem veszem fel, és nem szállok szembe, ha valaki zseniálisnak titulálja a filmet, mert valószínűleg nem az az eset áll fent, hogy sok százezer ember hülye, csak én vagyok az okos. És nem kezdek el ilyeneket kitalálni, hogy az imdb biztosan pont azt a kétszázezer embert gyűjtötte össze, akinek tetszik a gyűrűk ura, a világ 4 milliárd másik része szerint biztosan kaki. Mert kb amit írtál, abból ez jött le.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 08. - 18:17:50
A szakértők szerint is a Clash technikája a filmtől függetlenül bárgyú és elavult volt ahhoz képest, amikor készült. Nemtom miért nehéz elfogadni a tényeket...

Tényeket ? "Szakértők" ? Hol vannak azok a szakértők ? Azért mert leírod ezt a szót nem leszel hiteles.  ;)  Az a baj hogy azt szajkózod amit máshol olvasol. Szakértők  :lol: Én se vállakloznék arra hogy hasonlítgassam a Clash Stopmotionjét mert akkor még én se éltem de szerintem te meg egész biztosan nem...
A film még ezzel a "bárgyú és elavult" technikával is tudott magának szép közönséget vonzani 81-ben. És úgy jó ahogy van.

Jó és? Ettől még nem kéne a baromságokat fújni bakker. Az imdb a világ legnagyobb és legtöbbet látogatott adatbázisa, nem véletlenül hozzák fel számtalanszor hivatkozási alapnak. Szóval ha van egy filmadatbázis, ami egy kicsit, hajszálnyit is reprezentatív a világra nézve, az az imdb.

Az a baj hogy itt is a korlátoltságod köszön vissza. Nem szent írás az imdb. Max az internetes filmnézők TÖREDÉKÉNEK a véleményét tükrözi. Te meg ujjal mutogatsz rá mint a szentírásra... Nekem ez fura és vissaztetsző.

Dehát megint az van, hogy az ember nem tudja elfogadni a nagy többség véleményét, és inkább baromságokat beszél, csak hogy magát igazolva lássa.
Ott van a Gyűrűk Ura trilógia, vagy a Kill Bill. SOk százezer ember szerint zseniális, nah szóval ez már jelenthet valamit. Én mégis utálom őket. De elfogadom, hogy bár én nem tudom miért, ha ennyien imádják, talán mégsem olyan rossz film, ahogy gondolom. Úgyhogy nem veszem fel, és nem szállok szembe, ha valaki zseniálisnak titulálja a filmet, mert valószínűleg nem az az eset áll fent, hogy sok százezer ember hülye, csak én vagyok az okos. És nem kezdek el ilyeneket kitalálni, hogy az imdb biztosan pont azt a kétszázezer embert gyűjtötte össze, akinek tetszik a gyűrűk ura, a világ 4 milliárd másik része szerint biztosan kaki. Mert kb amit írtál, abból ez jött le.

Aham, akkor neked valójában az szúrja a szemed hogy lefikáztam az Oldboy-t ? Az a film borzalmas és messze van a zseniálistól ( kameraman csillagos ötös) A KillBill-t sosem bírtam végignézni, a GYU meg tényleg nagy film  8) Ha te azt mondod hogy nem jó az a te véleményed. És engem nem zavar a véleményed  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 08. - 18:54:31
Rendben, akkor lefordítom a te felfogásodat:
Idézet
Tényeket ? "Szakértők" ? Hol vannak azok a szakértők ? Azért mert leírod ezt a szót nem leszel hiteles.  Kacsint  Az a baj hogy azt szajkózod amit máshol olvasol. Szakértők  nevetés Én se vállakloznék arra hogy hasonlítgassam a Clash Stopmotionjét mert akkor még én se éltem de szerintem te meg egész biztosan nem...
Szakértők nincsenek. Hiába elismert technikai személyzet volt a szakmában (ilyenkor idegesít, hogy nem tudom milyen filmes műsorban foglalkoztak vele kerek perec), addig számodra nem hitelesek, amíg a saját szemeddel nem láttad a diplomájukat, vagy szakképzettségüket. Addig, bármennyire is látszik a szavaikból hogy értenek hozzá, szart nem érnek. Különben ha meg szakértők is, talán, a világ csodájára, mit okoskodnak?  Még biztos nem éltek a Kong idején, szóval semmi alapjuk nincs az összehasonlításra. Jogos összehasonlítást csak az végezhet két műről, aki mindkettőnek a bemutatási dátumakor ott volt. Valóban ez igencsak távolbalátó és rugalmas gondolkozás. Kicsit sem énközpontú.
Idézet
Az a baj hogy itt is a korlátoltságod köszön vissza. Nem szent írás az imdb. Max az internetes filmnézők TÖREDÉKÉNEK a véleményét tükrözi. Te meg ujjal mutogatsz rá mint a szentírásra... Nekem ez fura és vissaztetsző.
Nem Szentírás, az a Biblia, vagy micsoda. Pusztán a világ legnagyobb filmes adatbázisa, ami ahol a világ filmes közönségének csak egy töredéke képviselteti magát és ha van valami, amire hivatkozási alapként lehet szolgálni, egy kicsit is, akkor az ez. Persze, könnyen előfordulhat, hogy 200 000 embernek tetszik az adott film, aztán a maradék 1 milliárd filmnézőnek, aki nem képviselteti magát imdb, gyökeresen más a véleménye. Te ebben biztos vagy, az viszont már más kérdés, hogy erre minimális az esély.

Na mindegy, ezt a "beszélgetést" én itt fejeztem be. Elfáradtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 08. - 20:38:01
World War Hulk Fan trailer
https://www.youtube.com/watch?v=Ncyx1u84_Aw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Március 08. - 20:55:14
Ez tök jó volt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 08. - 21:01:31
 :D
Miről szól (csak dióhéjban) a World war hulk? És a planet hulk? Az ugyanaz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 08. - 21:05:11
Planet Hulk: Conan eredettörténete a John Carter díszletei között, csak itt a barbár helyett a zöldség szerepel. Minden más ugyanaz, még a sztorivezetés is. A sztori élvezetes, egy klasszikus sci-fi modern elmesélése.
WWH: Egy unalmas, kiszámítható, lapos sztori, melynek lényege, hogy Hulk lejön, dühös, füzetenként szétver valakit, ezt 60 füzeten át, majd jön a Sentry, és kiveri a Hulkból Bruce Bannert, the end. Ja, és Romita jr pályafutásának legocsmányabb rajzai, az abszolút mélypontja, onnan már csak feljebb ment, igaz, rövid idő alatt nagyon sokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Március 08. - 21:30:08
A Planet Hulk olvasható a HZs-n, szerintem nagyon jó sztori.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 08. - 22:43:33
Ez így kerek és teljesen jól csinálod. Itt az volt a lényeg, hogy még te is úgy nyilatkoztál, hogy kicsit túlreagáljuk/túlreagálom a dolgot. Miért? Csak mert olyan filmek kapcsán robbant ki ez az egész, ami téged magasról nem érdekel. Viszont ha már netán egy kedvencről lenne szó, máris máshogy látnád a témát. Nekem nem kedvencem se a clash, se a vasember, én végig az általánosságokról papoltam, általános értelemben fakadtam ki a remake-ek ellen, mert már én is voltam károsított, máskor, korábban. Azért érveltem, hogy ne tűnjön már furcsának és túlbuzgóságnak, érthetetlen kifakadásnak, ha valakinek a kedvencét pusztán anyagi okok miatt, vagy azért mert az amcsik nem tudnak olvasni, adaptálják, és többnyire elcseszik és ennek hangot is ad. Ezt kéne elfogadni.
Már nem emlékszem, de nem a Titánok harca alapján jött elő a vita? Mert nem úgy tűnt, mintha az neked a kedvenced lenne. Te a jelenségre reagáltál, én pedig az adott témára, szerintem csak ennyiben volt félreértés közöttünk.  ;)
Idézet
Azóta már inkább kerülöm a filmet, a folytatásairól nem is beszélve (életem egyik legnagyobb hibája volt moziban nézni a JP3-at).
Nekem egyedül a 3. rész volt az, ami tetszett.
Idézet
Játékoknál amúgy csak bizonyos korig az a helyzet. Ahogy nő fel az ember, simán kipróbál klasszikusokat.
Hmm. Vagy nem. Te kipróbáltál, de a legtöbb ember nem, illetve ha mégis, nem ragad le ott, és én csak ennyit írtam, semmi többet.
Idézet
Hát akkor ez a példa is sántít, mert én is max 2 évvel ezelött láttam a Hellraisert, és nekem nagyon tetszett.
Nem sántít, mert nem azt írtam, hogy "soha, senki".  ;) Hidd el, nem tartozol a többség közé.

Idézet
És ami a legdurvább, hogy az általad linkelt bandákról sosem halottam, mégis a 3 vidiből 2 nagyon tetszett.
Nem véletlenül a jobbakat linkeltem be.  ;D Melyik nem tetszett?
Azt akartam mondani, hogy az elavult hangzásvilág miatt nem rúgnak labdába. Egyszer hallgattam AC/DC-t a boltban (legjobb időszak, Bon Scott és az egyik legjobb szám: Walk All Over You), és odajött egy fiatal lány megkérdezni, hogy mi ez. Amikor megmondtam, ez volt a reakciója: "Ilyen csöves zenét játszott régen az AC/DC?"
Idézet
Kíváncsi vagyok, hányan vannak, akik emlékeznek még erre (Tomi, tudjuk, te már rég nem Vigyorog).
Huh, ne tudd meg! Ezt én MÁR nem láttam, annyira vén vagyok.  :D
Idézet
Ott van a Gyűrűk Ura trilógia, vagy a Kill Bill. SOk százezer ember szerint zseniális, nah szóval ez már jelenthet valamit. Én mégis utálom őket. De elfogadom, hogy bár én nem tudom miért, ha ennyien imádják, talán mégsem olyan rossz film, ahogy gondolom.
Ez egy nagyon pozitív hozzáállás, teljesen egyetértek vele. Nagyon nem bírom, amikor a nagy okosok erre azt felelik, hogy "tízmillió légy nem tévedhet". Sok ember egyszerűen képtelen belátni, hogy nem mindenki más jön szembe az úton, hanem ők.


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 08. - 23:04:31
Idézet
Te a jelenségre reagáltál, én pedig az adott témára, szerintem csak ennyiben volt félreértés közöttünk.  Kacsint
Jah, de az jött le, hogy mivel téged a konkrét példa hidegen hagy, ezért a jelenség sem érdekel különösebben, közbe meg kiderült, ha olyan lenne a példa, ami téged is érdekel, te is úgy vélekednél, ahogy mi, akik "felfújtuk" az ügyet.
Idézet
Hmm. Vagy nem. Te kipróbáltál, de a legtöbb ember nem, illetve ha mégis, nem ragad le ott, és én csak ennyit írtam, semmi többet.
Itt Tomival értek egyet. Persze nem reprezentatív az én kis microkörnyezetem, vagy a neten amit itt-ott olvastam, de a maiak mér csak azért se próbálnak meg régi, de nagy játékokkal játszani, mert hát milyen trémmár a grafikája, hogy lehet ebbe beleélni magad? Közben meg lehet akármilyen élethű, meg csillivilli a játék, ha nem ad igazi játékélményt.
Idézet
Sok ember egyszerűen képtelen belátni, hogy nem mindenki más jön szembe az úton, hanem ők.
Itt a kulcs. Remek esszenciája annak, amiről szó van ez az útos példa, tetszik. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 09. - 08:25:37
Nekem egyedül a 3. rész volt az, ami tetszett.
Nekem egyedül az nem tetszett. ;D
Nem sántít, mert nem azt írtam, hogy "soha, senki".   Hidd el, nem tartozol a többség közé.
Tudom, ebben az is közrejátszik, hogy valami ellenállhatatlan késztetést érzek a 80-as évek klasszikusainak megismerése iránt, ami abban gyökeredzik, hogy habár koromban ugyan nem, de a magyar TV-k igen erős késései miatt ilyen jellegű filmeken nöttem fel.
Viszont az éretleneket egyszer sem birtam megnézni, neked meg gyakorlatilag a(z egyik) kedvenc filmed.
Nem véletlenül a jobbakat linkeltem be.   Melyik nem tetszett?
Az első nem jött be annyira, a másik kettő igen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 09. - 21:53:26
Viszont az éretleneket egyszer sem birtam megnézni, neked meg gyakorlatilag a(z egyik) kedvenc filmed.
Jézusom, hogy nem lehet nem megnézni azt a filmet?  :surp: :surp: Már az is furcsa lenne, ha nem tetszene, de hogy végig se tudd nézni?  :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 10. - 19:17:20
Szerintem jó film az éretlenek, nekem tetszett, de vannak messze jobb vígjátékok is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 12. - 10:02:04
A Clash of the titans-hoz annyit, hogy az eredetiben sem volt akkora színészi játék, ebből a szempontból nem fogja alulmúlni az új változat sem. Az eredeti is szerethető film volt minden hibája ellenére, én inkább attól félek, hogy megpróbálják túl komolyra venni a figurát. (King Kong dettó, Peter Jackson változatával nem volt semmi baj, csak szerintem egy ilyen történet már nem tudja lekötni annyira az embereket).

Old boy, bár én is azok közé tartozom, akiknek tetszett, de minden további nélkül meg tudom érteni azokat, akiknek nem jött be. Park Chan-wook filmjei közül mégis ez a "legnyugatiasabb" a többi filmje sokkal elborultabb ennél. :)

Remake: Semmi bajom nincs ezekkel, csak akkor, ha a másolat olyan elismerést kap, mint A tégla és az eredetit és annak további 2 részét tényleg nem ismeri szinte senki.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 13. - 09:56:51
Predators forgatási videó
https://www.youtube.com/watch?v=HqJnYvqFvLk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 13. - 10:10:43
Lesz egy ilyen film? Még nem is hallottam róla.
Amúgy jó videó, köszi, Ben. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 13. - 10:15:00
Magyar a rendezője, Antal Nimród, aki a Kontroll-t csinálta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 13. - 11:56:52
Piros pont: adrian brody, Laurence Fishburne(duplán, remélem Gáti Oszkár lesz a szinkronhangja), robert rodriguez, Antal nimród és színvilág  :D
Fekete pont, hogy Nimród nem beszélt a filmben  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 13. - 15:55:37
Magyar a rendezője, Antal Nimród, aki a Kontroll-t csinálta.

De ami szép hogy a kameraman Pados Gyula aki a kontrollt is kamozta  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Március 13. - 16:35:47
A szotyit meg a Predatorok bolygóján ugyanaz fogja osztogatni, aki az aluljárókban adta.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 13. - 16:50:40
Ha nem lesz benne Badár Sándor, én meg se nézem. Egymaga ki tudná irtani az összes Predatort pusztán a nézésével.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 13. - 18:16:57
A szotyit meg a Predatorok bolygóján ugyanaz fogja osztogatni, aki az aluljárókban adta.  ;D

Hol játszódik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Március 13. - 18:40:07
A Predatorok bolygóján. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 13. - 19:12:32
Komolyan??? Az király! Mindíg kivánccsi voltam honnan jöhetnek. Az álieneknek is van saját bolygója? Az első Alien filmben egy csomó tojást szállított az idegen hajó. Az is érdekes sztori lehet
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 13. - 22:29:05
Jah, csak az a bibi, hogy a predatorok bolygója totál úgy néz ki, mint egy földi dzsungel, ráadásul még a légkör is totál ugyanolyan, mert az emberek láthatóan remekül tudnak ott lélegezni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 14. - 01:46:44
Így van. Az AvP2-s predi bolygón sokkal erősebben tűzött a nap... Szal lehet ez amolyan "predi valóságshow planet" totál bekamerázva 3D-ben és Dolby hanggal az otthon maradt prediknek  8)
De lehet csak nem vették figyelembe az AvP2-t (amit nem is róhatunk fel)
Abban bízok hogy ez a film elér egy jó kis nézettséget és elismerést a fanok körében is és akkor jöhet egy Predators2 is  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Március 14. - 06:39:46
És miért nem lehet dzsungel a Predatorok bolygóján? A legbutább feltételezés, amikor egy bolygót egy adott képről ítélünk meg. Hiszen pont a mi Földünk a legjobb példa rá, hogy egy életnek helyet adó bolygón mennyi különböző táj és időjárási forma van. Tudom, hogy ez a régi sci-fi filmek, és főleg a Star Wars hibája, hogy minden idegen bolygó általánosítva van, de ez már akkor is nagy hülyeség volt, mert egy olyan bolygón, mint a jeges Hoth, vagy a sivataggal teli Tatooine-on egyáltalán semmilyen életforma nem lett volna képes életben maradni. Dzsungellel teli bolygó is hülyeség, mert egy nap fénye nem mindenhol éri egyenletesen a bolygót, annak formája és forgása miatt, így értelemszerűen nem mindenhol alkalmasak a körülmények ahhoz, hogy szubtrópusi növényzet legyen. Szóval nem baki az, hogy más a táj, mint amit az AvP2-ben láthattunk, egyszerűen csak azt lehet feltételezni, hogy a Predatorok bolygója is olyan, mint a Föld, és több éghajlat van rajta, és most jelen esetben egy ottani dzsungelben játszódik a történet.
A légkör persze lehet baki, bár ha megnézzük az első két filmet, a Predatorok abban is egész jól elvoltak a földi levegőt belélegezve maszk nélkül, így feltételezni lehet, hogy az ő légkörük is hasonló a miénkhez. Tehát így nézve a dolgot, ez sem gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Március 14. - 09:52:40
Teljesen igazad van . Egy bolygó megítélése nálam a Csillagkapunál jött le először. Gondold el ott is csak egy helyszínt mutattak be a bolygóról és aszerint vonták le a következtetést egy egész  civilizációról.Nem röhejes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 14. - 09:56:11
A Csillagkapuban az a jó, hogy minden bolygón megközelítőleg 200-20.000 ember él összesen, és mindegyik két napi járóföldön belül a csillagkapuhoz. Amelyik blygón meg többen éltek ennél, azt mind kivétel nélkül elpusztították. Ja, és mindenki angolul beszélt.
De a Treket akkor se veri, ahol is az univerzum összes létező sarkában emberek élnek, a földi történelem különböző szakaszaiban ragadva az őskortól a z amerikai gengszterkorszakig bezárólag... és akkor is mindenki perfekt újkori angolt használt, és mindenki halálos és epusztítandó ellenségként kezelte a vörös egyenruhás biztonságiakat. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 14. - 10:41:37
A Galaxy Quest-ben ezt remekül kifigurázták: aki biztonsági tiszt és a stáb többi tagja még a nevét se tudja, az tuti áldozatul esik az első lénynek akivel egy idegen bolygóra érve találkoznak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 14. - 11:10:45
A tesóm nagy CSK fan én meg mindíg azzal szivatom, hogy minden bólygót a stódió mögötti erdőben vettek fel  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 14. - 11:40:56
Nem is azzal van gáz, hogy dzsungel van a bolygón. Egy szóval sem mondtam, hogy CSAK dzsungel van a bolygón. A gáz az, hogy a dzsungel TOTÁL ugyanúgy néz ki, mint egy Földi dzsungel. Azt hittem ez egyértelmű.

A Predek valóban elvannak nagyjából a mi levegőnkkel, azért a maszk, egyéb funkciókon kívül, fontos szerepet játszhatott a lélegzésben. A pred 2-ben, bár igaz, hogy sebesült volt, szerintem nem véletlen kapta fel a maszkot gyorsan, hogy azon keresztül lélegezzen picit.

De érdemesebb a másik irányból nézni a dolgot. Azt tudjuk, hogy az emberek mit lélegeznek be és azt is, hogy a levegő összetétele elég szűk határok között változhat, hogy az ember számára hosszú távon lélegezhető legyen. Tehát akárki, akármit mond, eléggé gáz, hogy a Perdek bolygóján totál ugyanolyan dzsungel van és totál ugyanolyan a levegő, mint a Földön. Nem kizárt persze, csak nagyon-nagyon kicsi rá az esély.
Idézet
De a Treket akkor se veri, ahol is az univerzum összes létező sarkában emberek élnek, a földi történelem különböző szakaszaiban ragadva az őskortól a z amerikai gengszterkorszakig bezárólag... és akkor is mindenki perfekt újkori angolt használt

Igen, a Trek komolyan vehetősége számomra már itt szerte is foszlott. Ezért sem érdekelt az a sorozat soha, mert amikor láttam pár részt a nemtom milyen sorozatokból, már akkor is a fejemet fogtam, hogy"de érdekes, itt minden űrlény humanoid". :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Március 14. - 11:53:53
Tehát akárki, akármit mond, eléggé gáz, hogy a Perdek bolygóján totál ugyanolyan dzsungel van és totál ugyanolyan a levegő, mint a Földön. Nem kizárt persze, csak nagyon-nagyon kicsi rá az esély.
Hát na ja, de a sivatag is úgy nézett ki, mint a Földön.  ;D
De egyébként érthető, hogy miért azt használják, egy másfajta dzsungel létrehozása csak cgi-val lett volna lehetséges, hogy ne tünjön nevetségesnek, de az nagyon sok pénzbe került volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 14. - 12:00:02
Most lehet, hogy megint abba a hibába esünk, hogy a filmet már az elkészülte előtt agyonkritizáljuk. Semmi mást nem láttunk, csak pár kockát a nyers felvételekből, ennyi alapján még nem lehet kijelenteni, hogy az utómunkálatok és a CGI mennyit fog rajta változtatni. Türelem. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 14. - 12:01:47
Ennyi erővel az összes sci - fit kétségbe vonhatnánk. Mivel ugye a Földön lévő élő világ teljesen véletlen folyamatokból alakult ki olyanná, amilyennek mi most látjuk. ( A Mennydörgő robaj című film tök jó példa erre, ahol a múltban összetaposnak egy pillangót, és ennek következtében átalakul a világ. )
Tehát amiket ti mondtok az idegen bolygókról meg légkörökről, azt ugyanúgy ellehet mondani a sci - fi karakterekről. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy hiába vagyunk a galaxis más - más pontjain, minden sci - fi lény ugyanolyan felépítésű testileg, mint az ember. Két lábuk van, két kezük, fogaik, két szemük, csontvázuk, izomzatuk, orruk, szájuk, húsuk, vérük. Tehát ezt simán kétségbe lehet vonni, jobban, mint a légkör kérdését. Ha vannak a világegyetemben rajtunk kívül más lények, akkor azok tuti, vagy legalábbis 99,9% különböznek tőlünk teljesen. De a sci - fik mindig olyan lényeket hoznak létre, amik hasonlítanak az emberre. Példa erre az Alien, a Predator, a Star Trek, a Star Wars, a Csillagkapu stb...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 14. - 12:08:15
Holdlovag, abben legalább annyi a szűklátokörüség, mint az igazság.
Arrol se feledkezz el, hogy a legtöbben akik ezt felhozzák még az olyan lényeket is leszolják, mint a District 9 teremtményei, hogy túl humanoidok.
Annyi erővel minden lény, ami kétlábon jár humanoid?
Pl. a medve, vagy a madarak.
És még egy dolog, alap, hogy az emberek nem tudnak inteligensnek tekinteni egy olyan lényt, amivel nincsen meg a szemkontaktus, vagyis a tekintet. Szóval a fikázók leszolják a humanoid lényeket, hogy azok miért humanoidok, de amúgy meg egy olyan film, aminek a lényeiben nincen meg az emberi vonás, tuti elbukik, mivel a lényeit szimplán állatoknak, vagy sz*roknak fogják tartani. Ezért a filmes lények humanoidsága, sajnos még a CGI korszakban is mondhatni kötelező.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 14. - 12:20:54
Én nem szólom le a humanoid karaktereket. Baromi jó karaktereknek tartom az Alient, a Predatort és a District 9 ürlényeit is. A Star Wars meg mellesleg a kedvenc sci - fim. Én csak azt mondtam, hogyha leszóljuk azt, hogy ugyanolyan a légkör, akkor a humanoid lényeket is leszólhatnánk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 14. - 12:22:25
Idézet
Most lehet, hogy megint abba a hibába esünk, hogy a filmet már az elkészülte előtt agyonkritizáljuk. Semmi mást nem láttunk, csak pár kockát a nyers felvételekből, ennyi alapján még nem lehet kijelenteni, hogy az utómunkálatok és a CGI mennyit fog rajta változtatni. Türelem.  
Erre azóta gondoltam én is, meg nem ezen fog múlni, hogy valóban jó film lesz-e, avagy sem. A történeten, a karaktereken, az akciókon, az izgalmakon és azon, hogy remélhetőleg ne lesz tele következetlenséggel.
Idézet
Tehát amiket ti mondtok az idegen bolygókról meg légkörökről, azt ugyanúgy ellehet mondani a sci - fi karakterekről. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy hiába vagyunk a galaxis más - más pontjain, minden sci - fi lény ugyanolyan felépítésű testileg, mint az ember. Két lábuk van, két kezük, fogaik, két szemük, csontvázuk, izomzatuk, orruk, szájuk, húsuk, vérük. Tehát ezt simán kétségbe lehet vonni, jobban, mint a légkör kérdését.
Elég baj ez és engem mindig is baromira zavart.
Idézet
Arrol se feledkezz el, hogy a legtöbben akik ezt felhozzák még az olyan lényeket is leszolják, mint a District 9 teremtményei, hogy túl humanoidok.
Annyi erővel minden lény, ami kétlábon jár humanoid?
Pl. a medve, vagy a madarak.
A medve mióta jár két lábon? :)
Az a humanoid, aminek van 2 keze, 2 lába, törzse, feje, és amúgy tök olyan mint egy ember, csak más színű a bőre, meg az arca kicsit más. Legjobb példa erre tényleg a Trek.

A D9 lényeinek a feje, meg mondjuk a lábának izületi felépítettsége eléggé eltért az emberétől ahhoz, hogy ne nevezzem humanoidnak. De pl.  a predek is humanoidok.
Idézet
És még egy dolog, alap, hogy az emberek nem tudnak inteligensnek tekinteni egy olyan lényt, amivel nincsen meg a szemkontaktus, vagyis a tekintet. Szóval a fikázók leszolják a humanoid lényeket, hogy azok miért humanoidok, de amúgy meg egy olyan film, aminek a lényeiben nincen meg az emberi vonás, tuti elbukik, mivel a lényeit szimplán állatoknak, vagy sz*roknak fogják tartani.
Ez amúgy sajnos így van. Ezért lenne már egy olyan film olyan lényekkel, amiben semmi ilyesmi nincs.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 14. - 12:27:16

Idézet
És még egy dolog, alap, hogy az emberek nem tudnak inteligensnek tekinteni egy olyan lényt, amivel nincsen meg a szemkontaktus, vagyis a tekintet. Szóval a fikázók leszolják a humanoid lényeket, hogy azok miért humanoidok, de amúgy meg egy olyan film, aminek a lényeiben nincen meg az emberi vonás, tuti elbukik, mivel a lényeit szimplán állatoknak, vagy sz*roknak fogják tartani.
Ez amúgy sajnos így van. Ezért lenne már egy olyan film olyan lényekkel, amiben semmi ilyesmi nincs.


Csak egy ilyen filmnél fenn áll a kockázat, hogy egy teljesen más, idegen életforma nevetségesnek tetszene mondjuk egy nagy költségvetésű sci - fiben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 14. - 12:28:41
Idézet
Most lehet, hogy megint abba a hibába esünk, hogy a filmet már az elkészülte előtt agyonkritizáljuk. Semmi mást nem láttunk, csak pár kockát a nyers felvételekből, ennyi alapján még nem lehet kijelenteni, hogy az utómunkálatok és a CGI mennyit fog rajta változtatni. Türelem.  
Erre azóta gondoltam én is, meg nem ezen fog múlni, hogy valóban jó film lesz-e, avagy sem. A történeten, a karaktereken, az akciókon, az izgalmakon és azon, hogy remélhetőleg ne lesz tele következetlenséggel.

Én tudod mitől félek a filmmel kapcsolatban? Hogy telerakják utalásokkal az első és a második Predator filmmel kapcsolatban. Az egyik villanásnyi felvételen Adrian Brody van nyakig sárosan, és érzésem szerint Arnold iszapbirkózós jelenete előtt akarnak így "tisztelegni". És ahol egy utalás van, ott van több is. Nem egy folytatásfilmet tettek már így tönkre a korábbi részek "másolásaival".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 14. - 13:45:27
És még egy dolog, alap, hogy az emberek nem tudnak inteligensnek tekinteni egy olyan lényt, amivel nincsen meg a szemkontaktus, vagyis a tekintet.

Ezért zseniális az Alien. Nagyon félelmetes, hogy nincs tekintete.
Számomra a Trek azért vicces, mert a különböző fajok abban különböznek, hogy az egyiknek az orrnyerge ráncos, a másiknak a fülcimpája van lenőve a harmadiknak meg a homloka redőzött:) Pont tegnap találtam ki erre egy vicces kis párkockás   ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 14. - 14:27:54
A Trekben a különböző fajok hasonlóságára azt találták ki az alkotók cirka 20 éve a TNG egyik epizódjában, hogy minden humanoid faj, az emberek, a vulkániak, a klingonok, a ferengiek, az andoriaiak stb. mind egy közös őstől származnak, és ez az ős, eonokkal ezelőtt az életre alkalmas bolygókon vetette el magvait az "Ős-pocsolyákba" és a környezet eltérő hatásai miatt alakult úgy, hogy a közös ős ellenére, de minden egyes faj egyedi külső és belső jellemvonásokkal bír.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 14. - 14:29:39
Idézet
Most lehet, hogy megint abba a hibába esünk, hogy a filmet már az elkészülte előtt agyonkritizáljuk. Semmi mást nem láttunk, csak pár kockát a nyers felvételekből, ennyi alapján még nem lehet kijelenteni, hogy az utómunkálatok és a CGI mennyit fog rajta változtatni. Türelem.  
Erre azóta gondoltam én is, meg nem ezen fog múlni, hogy valóban jó film lesz-e, avagy sem. A történeten, a karaktereken, az akciókon, az izgalmakon és azon, hogy remélhetőleg ne lesz tele következetlenséggel.
De ezek a dolgok már súrolják a "következetlenség" talaját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 14. - 16:40:42
Jah, de ezek csak a körítésbeli átgondolatlanságok. Akkor lesz baj, ha az említett magban, a sztoriban és a karakterekben is ilyenek lesznek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 16. - 07:45:05
Tegnap óta rendben folyik a a Zöld Lámpás forgatása, és néhány fotó már is van, rögtön az elsőn Ryan Reynolds kezét érdemes figyelni:
http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/thering.jpg
http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/DSC07188.JPG
http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/DSC07172.JPG
http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/DSC07215.JPG
http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/DSC07211.JPG
Az infó szerint, egy bárjelenetet vettek fel, amelyben Reynolds-on kívül Blake Lively (ő játssza Carol Ferrist) és Jay O. Sanders szerepelt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 16. - 08:23:58
A Csillagkapuban az a jó, hogy minden bolygón megközelítőleg 200-20.000 ember él összesen, és mindegyik két napi járóföldön belül a csillagkapuhoz. Amelyik blygón meg többen éltek ennél, azt mind kivétel nélkül elpusztították. Ja, és mindenki angolul beszélt.
Mivel a Treket megvédte Ben, én egy kicsit had védjem a Csillagkaput. Azért él ennyire kevés ember minden bolygón, (valójában egyébként nem is mert rengeteg fejlett civilizációt felfedeznek ;)) mert a goaudok rabszolgái. ;) Ezért is élnek ennyire közel mind a kapuhoz, és ezért ennyire elmaradottak stb. És minden bolygóra a Csillagkapukon át vitték el az emberek a Földről. És nem mindenki angolul beszél, hiszen azért utazik velük egy nyelvész, mert minden egyes bolygón más más nyelven (ősi földi nyelven vagy annak egy eltorzult változatán) beszélnek.

A Predators eddig jónak tűnik, Antal Nimródnak bizalmat szavazok, eddig mindegyik filmje tetszett, remélem nem ez lesz az első, ami béna lesz. :) Az, hogy milyen a környezet... hmmm... biztos, hogy ez a predik bolygója? Még sosem láttuk a predik bolygóját, ha jól emlékszem az AvP2-ben sem mondták egy szóval sem, hogy az a főbolygó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 16. - 08:32:18
Ez is igaz holloo, nem gondoltam még rá, de valóban nem hangzott el, hogy az AVP 2-ben a Predik bolygója szerepel. Legalábbis a filmben biztosan nem, azt meg hogy mit gondoltak a készítők amikor csinálták magas ívben lesz*rom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 16. - 08:38:52
A Földön vannak esőerdőkkel borított területek és felhőkarcolókkal és modern épületekkel tarkított városok? Mert ha igen, akkor a Predik bolygóján miért ne lehetne jelen ez is az is. Attól, hogy az AVP2-ben egy várost mutattak, attól még simán játszódhat a Predators a Predik dzsungelében. Sőt az egyik karakter, akit Fishbourne játszik, a sztori szerint évek óta rejtőzik a Predik bolygóján. Kérdem én mi a hihetőbb: életben maradhatna-e a Predik városaihoz közel, vagy a inkább a dzsungelben, ahol rengeteg a rejtekhely?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 16. - 08:45:05
Ban, ha jól emlékszem, ezt már túltárgyaltuk, és mindenki el is fogadta. Fölösleges ismét felhoznod, mert nem keltünk vele vitába.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 16. - 08:46:47
Ban,

Ne magázz.  :)

És bocsi, nem emlékeztem, hogy ez már volt téma.  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 16. - 08:49:27
Ja, azt hittem szándékosan jössz már megint ezzel.
Kéne enni mindkettönknek egy Cavintont. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 16. - 08:50:36
Meghívlak egy dupla sajtosra nefelejcs koktéllal.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 16. - 11:06:59

A Csillagkapuban az a jó, hogy minden bolygón megközelítőleg 200-20.000 ember él összesen, és mindegyik két napi járóföldön belül a csillagkapuhoz. Amelyik blygón meg többen éltek ennél, azt mind kivétel nélkül elpusztították. Ja, és mindenki angolul beszélt.
Mivel a Treket megvédte Ben, én egy kicsit had védjem a Csillagkaput. Azért él ennyire kevés ember minden bolygón, (valójában egyébként nem is mert rengeteg fejlett civilizációt felfedeznek ;)) mert a goaudok rabszolgái. ;) Ezért is élnek ennyire közel mind a kapuhoz, és ezért ennyire elmaradottak stb. És minden bolygóra a Csillagkapukon át vitték el az emberek a Földről. És nem mindenki angolul beszél, hiszen azért utazik velük egy nyelvész, mert minden egyes bolygón más más nyelven (ősi földi nyelven vagy annak egy eltorzult változatán) beszélnek.
Nem sokáig húzzák az időt a nyelvész fordítgatásaival. Az elején még igen, de később már simán mindenki angolul nyomja.
A Zöld lámpásról pedig: Ryan Ray akármilyen jóképű és kigyúrt szerintem nagyon komikus figura és én bírom is azkban a szerepeiben, mint a Buliszervíz, vagy az a sorozat, a Két pasi meg egy csajszi. Nem is értettem, hogy Deadpoolként miért nem jártatta a száját mint a képregényben. Stryker folyton csak mondta, hogy sokat beszél, de ez nem volt igaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 16. - 12:09:31
Főleg, miután bevarrták a száját, és ezzel helyből lejjebb vitték a filmet úgy 3-4 ponttal a szememben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 16. - 12:14:56
Sőt, CSK-ban egy teljes évadig halott is volt a csapat nyelvésze, Jonas mégis remekül eltrécselt ugyanúgy mindenkivel. Aztán próbálkoztak olyan magyarázattal, hogy a goa'uld-mentes bolygók egy ideje kialakítottak egy kereskedelmi szövetséget egy alapnyelvvel, de azt is már azért, mert gondolták, csak kéne valamit kezdeni ezzel a nyelvi érdekességgel. De a legjobb akkor is az volt, hogy a fennkölt és nagy hatalmú űrlények is, akik az első részben csak a saját nyelvükön szólaltak meg, simán eltrécseltek az emberekkel angolul. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 16. - 13:38:57
Hát persze, ne kelljen annyit olvasni nekünk nézőknek. :) Meg a sok nyelvtől már agyvérzést kaptunk volna. Jonas-nak meg az volt a képessége, hogy szinte mindent meg tudott tanulni percek alatt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 16. - 14:10:25
Nagy dolog, a kezén van a gyűrű.

Amúgy azóta kiderült, hogy ez valójában nem a Predatorok igazi bolygója lesz, úgyhogy az egész vita érvényét veszti. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 16. - 14:34:13
ez valójában nem a Predatorok igazi bolygója lesz, úgyhogy az egész vita érvényét veszti. :)

It's not homeworld of the Predators, this is Pandora!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 16. - 15:00:03
Annyit kellett volna csinálni a Cskapuban, hogy az egyik részben nyelvfordító nanitokat raknak a fejükbe és le van tudva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 16. - 15:06:20
Vagy Bábel halat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 16. - 15:07:23
Vagy Bábel halat.
A rohadt életbe honnan jönnek ezek a hülyeségeid. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 16. - 15:10:29
Vagy Bábel halat.
az meg mi?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 16. - 15:17:09
https://www.youtube.com/watch?v=f1ctoT7ezTE
„A Bábel-hal kicsi, sárga és piócaalkatú, s valószínűleg a legfurcsább lény a világegyetemben. Agyhullám-energián él, mégpedig nem a hordozójáén, hanem azokon, amelyek kívülről érik a hordozóját. A beérkező agyhullám-energiák összes tudat alatti mentális frekvenciáját abszorbeálja, és testébe építi. Majd exkrementumként (lat. ürülék) a hordozója agyába  üríti azt a telepatikus mátrixot, amely a tudatos mentális frekvenciák és a hordozó elme beszédközpontja  idegi jelzéseinek kombinálásából adódik. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki Bábel-halat dug a fülébe, az azonnal megért bárkit bármilyen nyelven. A ténylegesen hallott beszédelemek dekódolják azt az agyhullámmátrixot, amelyet a Bábel-hal táplál a hordozója agyába.”

Vagy Bábel halat.
A rohadt életbe honnan jönnek ezek a hülyeségeid. :lol:

Nem tom de már kaptam rá gyógyszert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 16. - 15:23:34
Láttam a filmet, már emlékszem, csak a nevét nem jegyeztem meg a halnak. Na! hát erről beszélek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 17. - 12:38:00
Ha forgatják a Zöld Lámpást, mikor lesz Deadpool?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 17. - 12:40:12
Reméljük soha. De az X-Men Origins: Deadpool bemutatásának éveként 2011 van megjelölve, bár szerintem kizárt hogy 2013 előtt bármi is megvalósuljon belőle.    
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 17. - 12:53:24
Én nagyon szívesen megnéznék egy Deadpool-filmet. Főleg, ha igaz, hogy a Zombieland rendezője csinálja meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 17. - 13:00:19
Én is megnézném, ha nem kötik szorosan az X-men O: Wolwerine-hez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 17. - 13:00:27
Főleg, ha igaz, hogy a Zombieland rendezője csinálja meg.

A Zombieland rendezőjének köze sincs a Deadpool filmhez. A két író, akik a Zombielandet papírra vetették, írhatják a Deadpool-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 17. - 13:01:47
Reméljük soha. De az X-Men Origins: Deadpool bemutatásának éveként 2011 van megjelölve, bár szerintem kizárt hogy 2013 előtt bármi is megvalósuljon belőle.    
Akkorra már úgyis vége lesz a világnak, úgyhogy hál' istennek, ezt megúsztuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 17. - 13:35:11
A Zombieland rendezőjének köze sincs a Deadpool filmhez. A két író, akik a Zombielandet papírra vetették, írhatják a Deadpool-t.
Még jobb.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 17. - 15:10:21
Engem valahogy kicsit sem hoz lázba a Deadpool film. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Március 17. - 16:30:15
Szerintem a Zombieland forgatóilag nem volt egy nagy eresztés, és nem is illet egy Zombifilmhez, főleg ahogy a közepe leült, azért tetszett de Deadpoolhoz kevés, minden ami vicces volt azt szerintem a rendező tette oda.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 20. - 06:55:38
He, egyes infók szerint Fáklya (Chris Evans) lesz az új Amerika Kapitány. Érdekes. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 20. - 07:17:14
Csak óvatosan. Eddig még csak Rowan Atkinsont és Gollamot nem jelölték a szerepre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 20. - 10:43:32
Ja. Ha tényleg annyi színész között vacilálnak, nevetségesen bizonytalan gárda készíti azt a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 20. - 11:00:27
Nem hiszem, hogy a készítőkkel lenne baj, hanem magával a karakterrel. Lehet, hogy Pókember a legkedveltebb figura, de Amerika Kapitánynál ikonikusabb amerikai hős talán nincs is. És nehéz olyan színészt találni, aki tehetséges, jól mutat a vásznon és süt róla a patriotizmus, van egy régi világi sármja (értsd úgy néz ki mint aki most szökött a 40-es évekből) és persze korosztályos bálvány lehet belőle. Bárkit is válasszanak a szerepre, onnantól kezdve a neve egybe fog forrni a képregény karakterrel, mint Pókember és Tobey.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 20. - 11:54:56
Ehhez képest talán Evans-on kívül az összes eddigi szereplő több pontban is kapásból elbukott és már régen ki kellett volna, hogy hulljon a rostán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 20. - 11:58:15
Én örülnék neki, bár biztosan nem a patrióta szó jut eszembe róla.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 20. - 12:00:14
Nálam Sam Worthington lenne a befutó, de nem én döntök.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 20. - 12:34:29
Nálam Sam Worthington lenne a befutó, de nem én döntök.
Az Image szerint meg Barack Obama  :P De nem ők döntenek. Remélem
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 20. - 12:35:58
Úgy emlékszem te még nem voltál itt amikor arról beszélgettünk, hogy a Marvel Will Smith-t akarja Kapitánynak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 20. - 12:38:16
 :stupid: Hát nem...

Összevont üzenet ideje: 2010. Március 20. - 12:40:48
Oké hogy nick fury néger, lett és Kingpin is, de azért nem kéne túlzásokba esni. Viccesen nézne ki, ha már pókember is belendől, leveszi a maszkját, és Jaden Smith van alatta
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 20. - 12:41:45
Sam Worthingtont én egyáltalán nem tartom jó színésznek, ezért én nem örülnék neki, ha ő lenne Amerika Kapitány. Viszont így most ötletem sincs, hogy kit látnék legszívesebben a szerepben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 20. - 12:44:51
Sam Worthingtont én egyáltalán nem tartom jó színésznek, ezért én nem örülnék neki, ha ő lenne Amerika Kapitány.

A T4-en és az Avataron kívül láttad valamiben? A T4-et egyértelműen ő vitte a hátán meg Anton Yelchin. Az Avatarban is keményen megdolgozott a pénzéért, de nézd meg a Macbeth-ben és rögtön rájössz, hogy nagyon jó színész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 20. - 12:48:02
Jó, majd megnézem, ha te mondod. A T4 - ben és az Avatarban láttam csak eddig, de egyikben sem nyerte el a tetszésemet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 20. - 12:52:04
Én sem tartom egy őstehetségnek, de az a szint, amit a t4-ben, vagy akár az Avatarban hozott, bőven elég egy AmKap szerepre. Nem egy nagy színészi feladat azért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 20. - 13:12:59
És ő?
(http://www.celebritygossip.com/public/celebrity_pictures/aaron_eckhart_4_1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 20. - 13:13:26
Túl öreg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 20. - 13:32:00
Annyira??? Megoldható ma már. Egyébként eg szőke, kék szemű, bika álla van ami tekintélyt parancsolóan kiugorhatna a maszkból. És még jól is játszik (ha ez fontos)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Március 20. - 13:34:41
Fontos-e? Szerintem az a legfontosabb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 20. - 13:35:05
Amerika Kapitány se 30 éves.  ;)
Szerintem ő kifejezetten passzolna hozzá. Picit hasonlít is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 20. - 13:35:11
Annyira???

CapAm egy nagyon fiatal ember. 18 se volt még amikor átesett az erőnövelő beavatkozáson, majd a tréning és már ment is a harctérre. Mikor előkerült a II. világháború után még akkor is a 20-as évei elején járt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 20. - 13:38:10
Fontos-e? Szerintem az a legfontosabb.
Szerintem is. Ironizáltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 20. - 13:44:31
Én szívesen látnám őt AmKap szerepében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 20. - 13:49:03
CapAm egy nagyon fiatal ember. 18 se volt még amikor átesett az erőnövelő beavatkozáson, majd a tréning és már ment is a harctérre. Mikor előkerült a II. világháború után még akkor is a 20-as évei elején járt.
Hát, ehhez képest úgy van rajzolva, mintha 38-40 lenne, és mindenkit "lefiamoz", amit megmagyarázhatunk azzal, hogy mikor született, de a valóságban egy 20 éves kölyök semmilyen esetben nem mondja 30-40 éveseknek azt, hogy "fiam".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 20. - 13:49:48
Szerintem azért, mikor ő kiment a háborúba, már idősebb volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 20. - 14:53:24
Az adatok lehet nem ezt mutatják, de a kinézete, viselkedése alapján én is egy jó 30-asnak gondoltam mindig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Március 20. - 15:13:49
Kétarc mint Am. Kap. Hát nemtudom. :)
Jó színész de, inkább ne.
Worthington kiváló lenne, nem kell nagyon drámai színész, Amerika kapitány csak akkor drámázna ha a hazáját isteníti, azt meg kit érdekel. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 20. - 15:23:02
Steve Rogers annyira nem fiatal. 1917-ben született, 24 évesen lett Amerika Kapitány, 28 évesen fagyott jégbe, és 12 év telt el a kifagyasztása óta, szóval kb. 40 éves fizikailag, bár kinézetre harmincas, mert a szérum lassít az öregedésén (egy időben majdnem behozták, hogy szinte nullára viszi a természetes sejtelhalást, de végül elvetették). És a születési idejétől számított kora alapján elég nyugodtan lefiamozhatott mindenkit, pláne, hogy amikor kiolvadt, a Marvel szuperhőseinek átlagéletkora 25 alatt volt bőven, vagyis kis híján egy évtizeddel volt idősebb eleve náluk. Plusz a negyvenes években, de később is, a "fiacskám" és a "fiam/lányom" kifejezés része volt a fiatalok szlengjének is egymás között.
Ja, és amúgy de, a színésznél a legfőbb szempont pont, hogy a külső kell, hogy legyen. Kapinál és Supermannél óriási jelentősége van ennek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 20. - 16:46:33
És a születési idejétől számított kora alapján elég nyugodtan lefiamozhatott mindenkit, pláne, hogy amikor kiolvadt, a Marvel szuperhőseinek átlagéletkora 25 alatt volt bőven, vagyis kis híján egy évtizeddel volt idősebb eleve náluk.
Te úgy gondolod, hogy 10 év ennyit számít? Vagyis akkor téged is simán lefiamocskazhatnálak én is, Venom is, meg még néhányan, és szerinted az tök normális lenne? Vagy mondjuk te Benyát? Mert szerintem nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 20. - 17:14:16
De mi nem is a harmincas-negyvenes években nőttünk fel. (Kivéve téged, persze. :hehe:). De olvasd csak el mondjuk a Pál utcai fiúkat, ott hogy beszéltek még egymással. Csónakos is úgy lepapuskámozott mindenkit, mint a huzat. Rejtőnél is sok karakter mindenkit fiacskámoz. És az pont az a kor.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 20. - 17:17:34
Vagyis úgy érted, hogy a Kapi ugyanúgy beszél, ahogy a 30-as években? Ennyi modernség nem jött át rajta?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 20. - 17:25:30
Konzervatív az öreg. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 20. - 17:53:16
MI más oka lehetne a folyamatos fiamozásának és annak, hogy még jóformán senki nem szólt be neki érte?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 20. - 17:56:03
Az, hogy mindenki maximálisan elhiszi ( beleértve Steve Rogerst is), hogy ő Amerika kapitánya?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 20. - 18:15:08
Ezt most ugye nem komolyan kérdezted? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 20. - 19:28:53
Vagyis úgy érted, hogy a Kapi ugyanúgy beszél, ahogy a 30-as években? Ennyi modernség nem jött át rajta?
Persze. Erről szólt az egész híres Sally Floyd-féle nagymonológ is a CW Frontline legvégéről. Steve sok tekintetben még mindig a negyvenes éveket élte, gyakorlatilag az elmúlt negyven évben nem emlékszem olyanra, hogy bármennyi ráragadt volna az aktuális szlengekből. A régi idők nevelték, a háború edzette, és kicsit mindig is furán érezte magát a modern társadalomban, ennek ellenére mindent megtett azért az ügyért, amiben teljes szívből hitt. Ez az egész karakter lényege, ezért olyan ikonikus, és ha az ember olvassa, rájön, hogy hiába amerikai hazafi, tényleg van benne valami inspiráló, ami miatt már hihető, miért is volt olyan népszerű mindig is a hadseregben a karaktere.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 20. - 19:50:19
Nálam Sam Worthington lenne a befutó, de nem én döntök.
Egyetértek, engem meggyőzött a T4 Avatar kombóval arról, hogy a tökös gyereket, elég jól hozza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 20. - 20:43:18
Na de ha a 40-es éveket éli, akkor viszont élénken kéne, hogy éljen benne az, hogy még ő maga a "fiam", mert mások biztos sokat mondták neki. Akkor meg főleg nem kezdené el ő mondogatni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 20. - 20:56:48
Szerintem abszurd ezen elmélkedni.
AKap nemes egyszerüséggel tisztában van azzal, hogy minek, és mennyi idősnek tekintik őt, és ehhez mérten viselkedik.
Mondhatni, eljátsza a szerepet, amit elvárnak tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 21. - 00:53:49
MI más oka lehetne a folyamatos fiamozásának és annak, hogy még jóformán senki nem szólt be neki érte?
Az, hogy mindenki maximálisan elhiszi ( beleértve Steve Rogerst is), hogy ő Amerika kapitánya?
Ezt most ugye nem komolyan kérdezted? :D

Nem értem pontosan, hogy érted. És lehet, hoyg te sem értetted, úgyhogy átírom hogy ne legyen olyan csavart. Nehéz így írásban...

Az, hogy mindenki maximálisan elhiszi ( beleértve Steve Rogerst is), hogy ő Amerika kapitánya. Ez az oka  a folyamatos fiamozásának és annak, hogy még jóformán senki nem szólt be neki érte. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 21. - 01:13:34
Fölösleges volt hozzátenni egy mondatot, úgy tűnik értettem elsőre is. Komolyan kérdezted, csak azt nem értem, hogy van létjogosultsága egy olyan indoklásnak, amivel simán csak egy szuperhősnevet magyarázol meg. Amerika kapitány neve lehetne akár a Csillagos és sávos ember is, senki sem hinné el róla, hogy ő Amerika kapitánya, csak mert így hívják és senki sem gondolná úgy, hogy ezért nyugodtan lefiamozhatna mindenkit.
Különben a Molekulaember lehetne egy ember, aki valójában egy molekula.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 21. - 19:30:22
Basszus, Bryan Singer megint megint megcsinálja a maga szerencséjét... :roll:
Még a hét elején arról lehetett olvasni, hogy nemcsak a First Classt, de az X4 is szóba jött vele...
Erre ma  a filmdroid értesülése szerint, a Ginat Killer produkciónál megüresedett a rendezői szék, és Singer lecsapott rá, mivel ezek munkálatai fednék a First Class forgatását is, a Fox már el is kezdte keresni az új rendezőt...
Komolyan becsinálok ettől a fickótól, nem elég, hogy a Supival bukott az X-ek miatt, most megint eljátsza ugyanazt... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 23. - 07:20:51
Úgy tűnik mégiscsak Chris Evans lesz CapAm.  :headscratch:
http://www.heatvisionblog.com/2010/03/evans-accepts-captain-america-mantle.html
http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=16152
Azért ezt kezeljük még a megfelelő gyanakvással, de HA igaz, akkor
(http://i140.photobucket.com/albums/r1/rcazzy/EvansCap.jpg)
(http://www.starkindustries.ru/_ph/15/348027032.jpg)
Annyira nem is lenne rossz.

Összevont üzenet ideje: 2010. Március 23. - 09:45:15
Update: Oké, hivatalos lett. Tényleg Chris Evans játszhatja Amerika Kapitányt. 10 filmre szóló szerződést írtak alá vele. A szerződés szerint kötelezettséget vállalt arra, hogy a CapAm film mellett a különböző Marvel mozikban is szerepel, cameozik stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 23. - 10:19:14
És ezekkel a cameokkal együtt jön ki a 10 film? Vagy 10 önálló CaptAm film?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 23. - 10:25:33
Azokkal együtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 23. - 12:32:15
A Terminátoros srácnak (akinek még mindig nem bírom megjegyezni a nevét de nem Bale) jobban örültem volna... A 10 cameot meg a végén úgy megutálja a csávó hogy csakkk na  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 23. - 12:35:18
A Terminátoros srácnak (akinek még mindig nem bírom megjegyezni a nevét de nem Bale) jobban örültem volna... A 10 cameot meg a végén úgy megutálja a csávó hogy csakkk na  :hehe:

Én Warren Worthingtonról jegyeztem meg. Emiatt ha meghallom hogy, Sam  Worthington azthiszem mindíg, hogy az Arkangyalról van szó...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 23. - 13:26:08
Banyek, tök igazaz van VTomi  ;D

Nem tudom hogy csak a Fáklya szerep zavar be (ha jól látom ő az) de kicsit nehéz még emésztenem AmKapot
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 23. - 13:32:59
Banyek, tök igazaz van VTomi  ;D

Nem tudom hogy csak a Fáklya szerep zavar be (ha jól látom ő az) de kicsit nehéz még emésztenem AmKapot

Igen ő volt fáklya és szerintem azt a karaktert nagyon jól tudta hozni. Az az arc ahogy felhúzza a szemöldökét, tipikus csajozógép.
(http://www.nndb.com/people/191/000098894/chris-evans-1-sized.jpg)
Ehez a szerphez is passzol. Dehát színész, végül is, játsza el amit kell nem?
Ja és a kedvenc jelenetem: - Képzeljétek ezt el, az égész testemen!
(http://www.insidesocal.com/outinhollywood/ChrisEvans_0.jpg)

Nekem nagyon tetszett a Push c. filmben és a film is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 23. - 15:44:39
Még régebben volt erről szó, de azért megint megjegyezném, hogy szerintem egyáltalán nem szerencsés, ha két marvel karaktert egy színész játszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 23. - 16:12:43
Mivel most már talán végre kialakul egy valódi filmuniverzum, valósznüleg azon belül mindenki csak egy figurát fog lenyomni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 23. - 16:14:44
És ugye arról is volt szó hogy rebootolják az F4-et ( mi a fenének ?  :nemtudom:) és így ez már nem lesz akadály ennek a srácnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Március 23. - 16:15:39
Holdi: Hát akkor mit szólsz ahhoz, hogy Ryan Reynoldsot akarták\ akarják mind  a Zöld Lámpás , mind Flash szerepére, úgy, hogy közben JL filmet akarnak mindkt szereplő szerepeltetésével. :) Én ezt furcsállanám igazán. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Március 23. - 17:39:04
F4 azért lesz rebootolva gondolom mint a Pókember, mert kaki volt, gondolj csak bele, ha egy film elbukott, csak úgy kapott esélyt a folytatásra hogy megvágták a költségeit, és általában az is kaki lett, a reboot az a varázsszó ami egy bukott filmnek megadja az új esélyt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 23. - 17:42:20
Ebben az elméletben csak az az egy hiba van, hogy még egyik Pókember film sem bukott meg. ;)
Mégis Rebootolják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Március 23. - 18:01:46
Pontosabban csak a kasszáknál nem bukott meg. Így pár év elteltével megosztja a népeket a 3 pók film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Március 23. - 18:19:14
Ebben az elméletben csak az az egy hiba van, hogy még egyik Pókember film sem bukott meg. ;)
Mégis Rebootolják.
Nem megbukott, elbukott, nem beszéltem költségekről, minőségről beszéltem, kaki volt, kaki filmekre pedig nem mernek építkezni az emberek, főleg akkor nem ha láthatóan még nagyobb hülyeséget akarnak belőle csinálni, ezért penderítették ki Raimit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 23. - 18:32:30
Szerintem ez így se igaz.
A Pók 3-nak megvoltak a maga hibái, kétségtelen, talán az is, hogy Raimi rossz irányba vitte volna el a filmet, de ez mennyiben ok a Rebootra?
Szerintem semmiben.
Egy apróságról elfeledkezel, hogy a Rebotottal nem a Pók 3-at fogják eltörölni, hanem a komplett sorozatot. Az emberek javarésze nemhogy emlékszik a Pók 1-2-re, de egyenesen jó filmnek tartja őket. Tényleg vevő lenne mindenki egy új Pókember 1-re.
Szerintem az első 3 film közönsége úgyanúgy nem ülne be rá, ahogyan talán egy következő Raimi féle agymenésre sem. Ahogyan én se fogok egy high Scool Musical Pókembert megnézni.
Itt lett volna a lehetőség a váltásra, és sz*r irányba indultak el, mert szerintem nem lefelé kellett volna menni, hanem felfelé.
Tényleg el kell hogy kezdjem megérni azt, amit a képregényekben is utállok? Valami nem jött be, lépjünk vissza 10 évet, ha az első közönségsiker volt, biztos az lesz mégegyszer, na és mi erre a garancia, semmi!
Egyébként meg mióta kezdte el érdekelni a stúdiókat egy film minősége?
Máskor elég volt az, hogy mekkora anyagi hasznot hoz, és amíg eladható, addig lesz*rják, hogy milyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 23. - 18:39:37
Nem megbukott, elbukott, nem beszéltem költségekről, minőségről beszéltem, kaki volt, kaki filmekre pedig nem mernek építkezni az emberek, főleg akkor nem ha láthatóan még nagyobb hülyeséget akarnak belőle csinálni
Ha ez így működne, nem lett volna százezer folytatása az Amerikai pitének vagy a Scary Movie-nak. Vagy, ha már képregényközeli, a Bloodrayne-nek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Március 23. - 19:08:42
gaby: Egyik sem akkora film. Nem azt mondtam hogy nincs folytatás. A pite tökéletes példa jönnek az új részek de a kutya se hallróluk semmit, nem reklámozzák, nincsenek benne nagy színészek, lassan már csak DVD-only, apad a pénz, a Bloodraynet se nagyon reklámozták, az első részt jobban mint a másodikat és hát ott se volt túl sok igazán nagy pénzvivő efekt, a Scarry Movie dettóű legalja, jön belőle egyre több de nem kerül többe mint a többi ultrafos paródia, a színészek is egyre inkább nevenincs senkik, és hát kinéztre sem azért egy Star Trek. :)

Todd: Hát amikor Raimi elmondta hogy Anne Hathawayt akarja új szerelmének Pókembernek ott azért volt valami. :)
Itt már alapvetően azért egy józan eszű embernek feltünik hogy ez faszság, márpedig ha kilométerekről látszik hogy ez faszság, és ezt a nagyközönségnek elmondják ott azért megfontolandó üzletileg hogy ebbe így érdemes-e pénzügyileg beleugrani, ha meglengetik elöttük hogy Reboot az azért nagyob biztonságérzetet ad, nem azt mondom hogy garancia, de úgy tűnik ezzel zöld utat kap a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 23. - 19:17:04
Tudom, hogy alapvetően Raimi eszement baromságokat tervezett a Pók 4-re, én is itt fogtam a fejem minden hírre, mit Ben belinkelt, de ettől miért kell Rebootolni.
Miért nem lehetne inkább másik gárdával folytatni?
És ehelyett miért csábítóbb az, hogy a kasszasiker sorozatot leváltják egy alacsony költségvetésű tini fillmre, ami biztosan jóval kissebb anyagi hasznot fog hozni, mint az előző részek. És hogy ez miért tuti, azért, mert olyan filmek mintájára akarják átszabni, amik jóval kisebbet taroltak, akár eggyüttvéve, mint a Pók 3 önmagában.
A Pókember film az abszolút cáfolat arra, amit mondassz, ennél meg se várták, hogy elbukjon, inkább elbuktatják ők maguk.
És ebben engem az zavar, hogy ezután tényleg semmi esély nem lesz arra, hogy kapjunk egy jó Pókember filmet.
Ha a Reboot megbukik (és ahogyan most állnak a dolgok meg fog), tübb esélyt nem fognak kapni, akkor nem lesz az, hogy bocs tévedtünk, mégis folytatni kellett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Március 23. - 20:38:07
Szerintem nem cáfolat, fos volt a hármas és kész, ritka példa az hogy valami szarul hoz bevételt, mert megelőzi a híre, szerintem marhanagy lutri lett volna az ő szempontjukból bevállalni egy következő részt. Ilyen háttérrel meg ekkora tömeghisztivel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Március 23. - 20:54:04
Hát ha a Pókember ebben a vonalban folytatódott volna, akkor tök mindegy ki lett volna Póki szerelme. Az új rendezőnek egy filmjét láttam, az kegyetlen jó volt, szóval én várom.

Kapitány: Szerintem egész jó választás, Evans jó színész, a Sunshine-ban nagyon nagyot alakított, érdemes megnézni (persze nem csak miatta.) Jah, azt tudjátok, hogy a Vörös Koponya az Hugo Weaving lesz? Igazából nem ismerem az eredeti Skull-t, de Hugo is baromi jó színész, szóval ebből még tényleg születhet egy jó film.
Az meg nem baj, ha az F4 elvész a süllyesztőben.  :hehe: Bár az első rész azért jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 23. - 20:56:57
Igazábol szerintem majdhogynem tök mindegy, hogy ki játsz a a vösös koponyát. Persze ez így túlzás, de az tuti, hogy megjelenésben nincs sok követelménye a szerepnek. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 23. - 21:02:29
Megint elszállt a hsz-em valami köztes zsebdimenzióban, szerintem egyszerre küldtem Toddal.
A Sunshine nagyon jó fiiilm! Remek zene, látvány (süt a nap, de még hogy :) ) hangulat, lassú történés, de érdekfeszítő, nehéz döntések a cél tükrében. Szeretem azt a filmet, csak a vége, nem annyira jó :( Egy sima üldözős-menekülős szörnyfilm lett. De a kockabomba tetszik
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Március 23. - 21:04:19
Őt nagyon szeretem, A gyűrűk urában és a V mint vérbosszúban is nagyon jó volt.

A Napfény az egyik kedvenc filmem azok közül, amit az elmúlt pár évben láttam (mondjuk ez nem valami sok :)). Csak most esett le, hogy kit játszott ott Fáklya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 23. - 21:05:50
Ha azt nézzük, hogy mit alakított Hugo a V-ben, egy merev maszk alatt akkor nem is annyira mindegy, hogy ő van e Vörös kopony maszkja alatt vagy sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Március 23. - 21:24:53
Na pont V alakját akartam felhozni, mert ott valami hihetetlen jó volt - persze eredeti hanggal.
Egyébként a Sunshine vége legalább 745%-ot dobott nekem az egész filmen. Sokkal több annál, mint amit te leírtál, szerintem legalábbis. Engem hihetetlenül megfogott, de ez már más topic. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Március 23. - 21:42:30
Szerintem pont a végével kúrta el Boyle de nagyon. Egyszerűen marhaság, hogy a másik hajó kapitánya hogy kolbászolt ott megégve évekig a hajón meg hogy került át (már amennyire emlékszem a filmre).

Evans volt a legjobb választás. Lehet hogy nem magas, de ez csak beállítás kérdése és fel sem fog tűnni. Tom Cruise-ról sem hitem el sokáig, hogy milyen kis törpe, mert mindig úgy filmezték, hogy egy normális magasságúnak tűnjön.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 23. - 23:10:52
Szerintem is jó választás Evans. A Napfényben is jó volt (ha ott valaki nem tudta, hogy ő az, akkor kimaradt a Fáklya-Madárijesztő bunyóból  ;D), de a Mobilban is bírtam már. Egyedül az lesz gáz, ha lesz egy crossover az Angyalok és az új F4 között, mert gáz lesz látni a Fáklya mellett...

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 24. - 09:16:13
A Napfényben tényleg nagyon jó volt Evans. De nekem az F4 filmekben is tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 24. - 09:17:45
A rebootolást büntetni kéne (igen igen volt egy jó Batman meg Megtorló, de a kivétel csak erősíti a szabályt :)). Semmi értelme nincs. Az még oké, hogy mondjuk egy másik figura játssza a szerepet a filmben, de ez a teljes rebooooot egy baromság. Az eddigi Marveles képregényfilmfelhozatal nem volt rossz, és attól, hogy lecserélik a teljes gárdát és leforgatják megint ugyanazt a történetet csak magukkal babrálnak ki. Ha már a képregényfanok sem komázzák ezt egy sima néző, aki csak úgy beül a moziba nem fogja mégegyszer megnézni ugyanazt. Persze az emberi hülyeség kiszámíthatatlan és az új Pókember figura miatt lehet megnézi minden tini a világon, de nem hinném, hogy jobb filmet kapnánk. ;)
A szereplőválasztásokat meg tényleg nem értem. Most az lesz a divat, hogy egy színész öt tíz figurát is el fog játszani? A képregényben még elmegy, hogy Finch mindenkinek nagyjából ugyanazt az arcot rajzolja, de filmen? Vicces lesz. :) Már látom is a crossovert a szuperhősklónok támadását. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Március 24. - 16:49:23
Hát ez érdekes meglátás. Mert szerintem pont a kivételek miatt van értelme a rebootnak. Batman, Megtorló (bár nem világmegváltó) nagyon jót tettek a szériáknak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Március 24. - 16:51:22
A Megtorlónál most melyik filmre gondoltok? A 2004 - esre vagy a 2008 - asra?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 24. - 16:58:26
A Hihetetlen Hulk meg a Megtorló War zone igazából folytatás ami nagyon gyengén kötődik az előzményhez. Nem kezdi az elejétől, hanem csak mint a Tim B. féle Batman, néha flashbackel. A Batman Begins rebootnak számít? Mert eddig egyik batfilm sem mesélte el a kezdeteket (Kezdetek. Jobban hangik mint az, hogy kezdődik!). De ha újra megnézhetnénk a pókember eredettörténetét, pókcsípéstől azt már rebootak nevezném. Egy igazi Peter Parkerrel és nem egy ilyen nyomi sráccal, aki ha érzelemes jelentet játszik, olyan mintha tüsszenteni akarna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 24. - 17:15:03
A felsoroltak közül szerintem egyedül a Batman Begins igazi Reboot, a többi inkább csak jó példa az új gárdával készített folytatásra.
Egyik sem forszírozza azt, hogy újra a szánkba rágja az eredettörténetet (tényleg csak elmondják egy mondatban, hogy önálló filmként is élvezhető legyen, azt kész), és mindkettő időrendben jóval az elöző rész után játszódik, nem párhuzamosan vele (a megtorlóban még mondják is, hogy 4 évvel a családja megölése után játszódik).
Egyéként apám látta mind az előző Hulkot, és Megtorlót, mind az újat, és egyálltalán nem tünt fel neki, hogy ez reboot lenne.
A Megtorlót ráadásul többször is látta mindkettőt, és egy pillanatot nem foglalkozott vele, hogy másképpen mondják el benne az eredetsztorit.
Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy egy tök átlagos filmnéző embernek, aki nem képregénygeek ezeknél a fllmeknél fel se tünt, hogy ez újrakezdés.
És ha így csinálnák meg a következő Pókembert, az jó lenne.
Viszont ha megint visszapörgetnek mindent a legelejére, annak semmi értelme
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 24. - 17:34:18
Igazad van. Egy jó folytatás kéne, olyan laza kötelékkel mint a megtorló2, a hulk2 vagy a Batman forever esetében. Normális P.Parkerrel!
(http://static.funnyjunk.com/pictures/peter_03.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. Március 24. - 17:55:50
Ez tényleg a filmből van fotózva? Nem is emlékszem, hogy ennyire borzasztó lett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Március 24. - 18:04:09
Azt hiszem, az extrák között volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 24. - 20:58:13
A Napfényben tényleg nagyon jó volt Evans. De nekem az F4 filmekben is tetszett.
Ott volt a legjobb. Fantasztikusan hiteles.

Pókember is lehetne olyan, hogy csak a csípést mutatják, aztán teljesen más részeket, mint az első filmben. Például képregényhűen elindítják a Betty-szálat, stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Március 25. - 08:13:44
A Batman és Megtorló HZ pont azért jó rebootok (ha annak vesszük) mert nem igazán foglalkoznak az előzőekkel. A Batmanben pedig valóban nem mutatták be, hogy konkrétan BW hogy is lesz Batman. A Megtorlóban is elintézik egy mondatban, hogy mi történet és kész. Aztán megy az akció.
.
A Megtorlót ráadásul többször is látta mindkettőt, és egy pillanatot nem foglalkozott vele, hogy másképpen mondják el benne az eredetsztorit.
Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy egy tök átlagos filmnéző embernek, aki nem képregénygeek ezeknél a fllmeknél fel se tünt, hogy ez újrakezdés.
És ha így csinálnák meg a következő Pókembert, az jó lenne.
Viszont ha megint visszapörgetnek mindent a legelejére, annak semmi értelme
Pont valami ilyesmire akartam kilyukadni én is, de ezt az új szereplőt látva, nem hinném, hogy a felnőtt Peter Parkert akarnák erőltetni, sokkal inkább megint a gimis éveket. Talán az új filmnél az Ultimate változatot veszik alapnak, és ha ez megtörténik kíváncsi vagyok visszasírjátok-e még a Tobey féle "béna" Pókembert. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Március 25. - 08:19:18
Amilyen irányban haladnak a dolgok, én már most visszasírom. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 29. - 19:06:39
Fake de nem rossz.
(http://www.worstpreviews.com/images/headlines/temp/temp2049.jpg)

(http://www.worstpreviews.com/images/headlines/temp/temp2050.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 29. - 19:09:51
jó eza ruha (az első)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Március 29. - 19:28:13
Jaja, az első tényleg ádáz. Kicsit mű, ilyen élethűen látni, de a szárny megoldás tetszik. Kíváncsi vagyok hogy csinálhatták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Március 29. - 20:03:25
Az első nekem is jobban tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 29. - 20:25:58
Tetszik, hogy a képregény az ilyenfajta realitás felé megy el a ruhák terén. Hogy újragondolják őket. Anyagszerűek, vannak varrások stb. Nekem mondjuk sosem tetszett Capt.Am. ruhája a kiszélesedő kesztyű és a lehajtott szárú, 18. századi csizma miatt, meg amúgyis hót giccses, de ez már így döfi! :) Egyedül talán a pikkelyek tetszettek és jó hogy azokat megtartották, mert hát nem is olyan idejétmúlt--->  http://www.youtube.com/watch?v=THQwO7-JMvE&feature=fvw

Kapitány megelőzte a korát :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 29. - 21:27:47
Na igen, elvégre csak másfél ezer éve létezik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Március 29. - 21:36:16
A második teteje olyan, mintha Amalgam Comics Presents: Captain Namorica.  ;D

Azért erős az "Első Bosszúangyal" szlogen. Még az első 5-be se jutott be.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Március 29. - 22:00:42
Az első kép nekem is bejön, de jobb lenne, ha olyan sisak lenne rajta, mint az Ultimates v2-ben és nem maszk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 29. - 22:07:49
(Amalgamhoz két kiadó kéne, nem azonos...)
Mármint az a kék rohambili? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Március 29. - 22:08:29
Jaj csak a bilit ne. Akkor már inkább jöjjön a maci.
(http://farm3.static.flickr.com/2359/2142149354_5e7f04b822_o.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Március 29. - 22:11:29
Mármint az a kék rohambili? :headscratch:
Igen az.  ;D Az eddigi "conceptek" többségén is az volt és nekem nagyon bejött, főleg a szíjakkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 29. - 22:14:07
köztes út lenne egy a filmes Daredevil szerű sapka, szíjjal az állán.

Na igen, elvégre csak másfél ezer éve létezik.
Éppen ezért lehetne idejétmúlt. De nem az, mert erre épül a legmodernebb páncél.

Amúgy erről a fejfedőről van szó?
(https://www.amoeba.com/dynamic-images/blog/Charles/ultimates-2-13-cover.jpg)
Ez egy sisak?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Március 29. - 22:22:29
Ha csak a koron múlna, a kereket se kellene használnunk jó ideje. :D Van, ami sokkal nagyobb szavatossággal bír, mint az ember gondolná.

És ja. Az egy sisak. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Március 29. - 22:23:02
Mármint az a kék rohambili? :headscratch:
Igen az.  ;D Az eddigi "conceptek" többségén is az volt és nekem nagyon bejött, főleg a szíjakkal.
Jaj, csak az ne legyen, nekem nagyon nem jön be az. (Az is igaz, hogy az Ultimate-ből igazából semmi nem jön be nekem.  :roll: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 29. - 22:28:24
Hát ha ezt a rajzot nézem, akkor ha akarom sisak, ha akarom, mondjuk bőrből van és maszk. De tényleg mintha nagyon óvatosan a vastagságával próbálnák érzékeltetni, hogy valami fém. A valóságban nagyon nem nézne ki jól, egy sisak két lyukkal. De erre is volt példa:
(http://www.cantstopthebleeding.com/img/2ashaq.jpg)  ;D

Esetleg, ha nem sisak, hanem sapka pántokkal.... esetleg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Március 29. - 23:13:05

Amúgy erről a fejfedőről van szó?

Ez egy sisak?
Igen erről beszéltem. És szerintem ez egyértelműen egy sisak, és ha jól megcsinálják, jól tud kinézni a vásznon is. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Március 30. - 21:47:59
Valóban lehetséges. Igazából fogalmam sincsen, hogy nézne ki. De kíváncsian várom  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 01. - 20:58:48
Végre az is kiderült ki fogja alakítani John Stewart-ot a Green Lantern filmben:
(http://media.comicvine.com/uploads/1/14624/325208-42235-john-stewart_super.jpg)

És akit végül kiválasztottak... (http://i44.tinypic.com/33u3bb4.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 01. - 21:05:59
Háhá, úgy vártam már, hogy sehol egy áprilisi tréfa... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. április 01. - 21:08:38
Hát ha egy kicsit rágyúrna...  ;D Jó poén volt Ben! :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. április 02. - 07:58:40
Nem jó a szerepre, hisz neki ehhez nem kell gyűrű  :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 02. - 11:38:47
Megvan Bucky!
(http://l.yimg.com/eb/ymv/us/img/hv/photo/movie_pix/screen_gems/the_covenant/sebastian_stan/thecovenant1.jpg)
Sok huzavona után sikerült meglelni a megfelelő Amerika Kapitányt Chris Evans személyében, a többi szerep kiosztásával nem vacakolnak sokat. A hős ellenfelét, Vörös Koponyát Hugo Weaving fogja játszani, illetve ma kiderült, hogy ki lesz a címszereplő társa. Sebastian Stan  (Hot Tub Time Machine, Gossip Girl) szerződött le a filmre, a színész Buckyt fogja megformálni és biztosan nem fog elhalálozni (legalábbis egy ideig), ugyanis állítólag 5-6 produkcióban is fel fog tűnni.
http://www.slashfilm.com/2010/04/01/sebastian-stan-is-bucky-sidekick-to-captain-america/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 02. - 12:11:36
A stewartos hírrel csak az a baj, hogy neki tényleg nem kellene gyűrű. Sőt, az csak gyengítené őt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 02. - 12:24:24
Báki lehetne bá'ki  :hehe: Igaz, hogy most elővették megint, de a régiről majdnem mindenki csak annyit tud, hogy olyan volt, mint Robin: gyerek, maszkban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. április 02. - 13:14:25
Akkor tökéletes színészt választottak mert ez egy gyerek maszk nélkül, majd ráraknak egy maszkot. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. április 05. - 12:22:54
Találtam még egy egész jó fake posztert.
(http://3.bp.blogspot.com/_0F8ZFZeIwGE/SlRMGK1MJ1I/AAAAAAAAAeA/GxlfgQ2mPjY/s400/Captain_America_Poster_1_by_NineteenPSG.jpg)

Mikor lesz már hír az új Batmanről...? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 05. - 12:29:31
Láttam olyan fake pósztereket a bat3-ról, ahol azt volt a címe, hogy 'Gotham City'. Nekem tetszik ez a koncepció, hogy nem számozzák pl: Batman 1,2,3, vagy alcímekkel látják el, hanem Batman begins (nem értem miért nem kezdetekre fordították, amit jelent), The dark knight, Gotham city.  A Supermnannél is ezt kövteik, ott meg The man of steel lesz a címe
Amúgy az imdb-n azt írják Doug Jones lesz a riddler. Ez már akkor biztosra vehető?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 05. - 12:41:03
Nem, ami az imdm-en van, az még messze nem vehető biztosra, még szerintem az se biztos, hogy készül a film...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 05. - 14:02:52
Tök jó ez a poszter. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 05. - 14:12:32
Nekem tetszik ez a koncepció, hogy nem számozzák
Én pont fordítva: utálom, hogy képtelenek számozni a folytatásokat, csak címek vannak. Mai napig nem tudom, milyen sorrendben jönnek az Alien-filmek magyar címei, de az Indy-tetralógiánál is még manapság is hajlamos vagyok a Végzet templomát tenni a legelejére, pedig az a második. Ha valaminek készítünk egy gazillió folytatást, akkor számozzuk. Ezért vannak a számok. Jó találmányok, használni kéne őket.
Mondjuk a fordításuk is mindig érdekes téme, pl. a Resi-filmeknek eredetiben nincs számuk. 10 év múlva meg senki se fogja tudni, milyen sorrendben jönnek (név alapján pl. a második-harmadik részeket sokan felcserélnék valószínűleg). Magyarul meg szépen számozták őket, legalább lehet tudni így, mi mi után jön.
Egyébként erről az egész témáról van az AVGN-nek egy egész jó videója, ajánlom mindenki figyelmébe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 05. - 14:24:51
Nekem sohasem okozott gondot a folytatások megkülönböztetése, akár meg vannak számozva, akár nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 05. - 14:39:33
Akkor mondd meg nekem, milyen sorrendben jönnek a Zelda-játékok. Mert ott is ezt csinálják. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. április 05. - 14:43:15
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Legend_of_Zelda ;) Ezért van az Internet. Persze ez csak egy példa.
Másrészt szerintem néhol jó a számozás, néhol nem. Én pl megőrültem volna, ha a TDK-nál azt látom, hogy Batman 6. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 05. - 19:24:13
Meg kell nézni a készítés dátumát. 20 év múlva már úgyis igen kevesen lesznek kíváncsiak a mostani mozifilmekre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 06. - 00:34:46
Hiszed. Sorra jönnek ki a 60-70 éves klasszikusok is Blu-rayre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 06. - 10:57:30
Hiszed. Sorra jönnek ki a 60-70 éves klasszikusok is Blu-rayre.
Remélem azért a Blu - ray nem fogja olyan mértékben kiszorítani a DVD - t, mint a DVD a videót.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 06. - 11:40:20
Elvileg nem, mert a DVD is már digitális technika, tehát a Blu-Ray lejátszók is lejátszák, míg a videó esetében ez nem így volt. Persze idővel biztosan komolyabban átfogja venni a helyét, de nem hinném, hogy kiszorítaná. Inkább majd a Blu-Ray utáni technika. Mert már most is több olyan dolog létezik amely azt hivatott leváltani a jövőben, és majd biztos jönnek a többi újdonságok is, amik méretben kisebbek és kapacitásban nagyobbak lesznek, így majd igazából emiatt fognak idővel kiszorulni a piacról a DVD-k és a BR-ek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2010. április 06. - 11:42:38
Én azért örülök a Blu-ray filmeknek, jobban mondva a minőségüknek. Persze egy lejátszó 50.000 Ft, és egy lemez sem olcsó, a hozzá való HD TV-ről nem is beszélve. Viszont nagyon elterjedtek a BDRip filmek torrenteken, amik igaz hogy csak ripek, viszont sokkal-sokkal szebbek és élesebbek, mint a DVD-ről copyzott változataik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. április 06. - 14:11:20
Ja, ezeket én is örömmel köszöntöm, ha már rendes blu felszerelésre nem futja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 06. - 21:11:11
Ez lesz Abin Sur hajója a Lámpás filmben.
(http://funkyimg.com/u2/404/557/10021l.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. április 07. - 00:16:12
Hátööö... :headscratch: ???
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 07. - 17:53:33
Remake készül a méltán elfeledett Marvel karakter, a Toxic Avenger 1984-es mozis ballépéséből.
(http://ecx.images-amazon.com/images/I/61W3W2BXGYL._SS500_.jpg)
Az Original Media azt tervezi, hogy újraforgatja a horror-vígjátékot, és sorozatot is készít belőle valamint képregényként is kiadná a történetet. Az eredeti alkotásban Melvin, a lúzer gimnazista állt a középpontban, akit mindenki kiröhögött. Egy nap veszélyes, radioaktív hulladékkal hozza össze a sors, az anyag pedig totálisan átformálja Melvint, egy szörnyű kinézetű "szuperhőssé" válik, aki a gonosztevőket rács mögé juttatja. Akiva Goldsman lesz az egyik producer és PG-13-as besorolású műre lehet majd számítani. Magát a képregény és a karaktert úgy képzeljük el, mintha a Man-Thing egy nap influenzásan ébredt volna, és a félrepöckölt taknyából megszületett ez az Izé.
Az eredeti film előzetese itt:
https://www.youtube.com/watch?v=27E4Qfj7iEY
http://www.deadline.com/2010/04/the-toxic-avenger-mops-up-in-redo-deal/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 07. - 18:17:16
Már most rosszul hangzik. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. április 07. - 19:19:26
A videó 2:18 percénél húztam fel igazán a szemöldököm :omg:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. április 07. - 19:30:22
Ez nagyon xar. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 07. - 19:55:57
A videó 2:18 percénél húztam fel igazán a szemöldököm :omg:
Szent Isten!!!! Ez mimármiwhááááááááá :o :o :o :o :o :shocking: :skullbones: :violent: höhö
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 08. - 23:30:31
Srácok, kéne egy kis segítség. A 89-es Batman filmben volt egy Joker mondat Jack Nicholsontól. Valahogy így hangozhatott:
Wait till they get a load of me.
Ha valakinek meglenne a film a régi szinkronnal, de lehet, hogy a filmképregényben is szerepel ez a mondat... kéne a régi fordítása az Intercomnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. április 09. - 06:31:43
Majd otthon megnézem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 09. - 06:42:59
Nekem megvan az eredeti szinkronnal, de sokat segítene, hogy hol is mondja ezt, mert még egyszer sem láttam eredeti szöveggel.  :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 09. - 07:25:18
"Meglátjuk, hogy hozzám mit szólnak."
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. április 09. - 16:40:46
A képregényben : Meglátod , mi lesz . ha majd rólam írnak.  vagy ez nem az ?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. április 09. - 18:48:14
Nekem is ez ugrott be. Épp az újságot olvasgatta Joker. "Wooooooommm"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 09. - 18:56:25
Jöhet az imádság, jövő évben kezdik forgatni a Prédikátor mozifilmet.
(http://www.collider.com/uploads/imageGallery/Preacher/garth_ennis_preacher_image__1_.jpg)
Neal Moritz producer tette a bejelentést. Állítása szerint a forgatókönyv megírására szerződtetett John August szkriptje olyan kiváló (bár az alapanyag se kutya  ;D), hogy vétek lenne nem megfilmesíteni. Sam Mendes, aki a film rendezője lett volna, sajnos visszadobta a lehetőséget, és inkább egy Bond mozi dirigálását vállalta el, így most a legégetőbb feladat egy megfelelő rendező kiválasztása. A producer azt is elmondta a Corridornak, hogy képtelenség egyetlen filmben bemutatni a történetet, és ezért kettő, de inkább három részben gondolkodnak, mert csak így lehet képregényhű alkotást a nézők elé tárni. A filmet mindenképpen R kategóriás besorolásúra szeretnék, hiszen a történet központi karakterei nem vetik meg az erőszakot.
http://www.collider.com/2010/04/08/exclusive-producer-neal-moritz-on-preacher-swat-2-escape-from-new-york-the-boys-man-witch-and-sinbad/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. április 09. - 20:52:34
Az R kategória az pontosan melyik is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. április 09. - 20:53:54
Csak felnőtteknek. És aki szeretné elolvasni a sorozat kezdetét, most indult a HZs-n a felújított változat. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. április 09. - 20:55:25
Tehát nem a +18-as, hanem az azutáni besorolás? Ilyen filmek elég ritkán szoktak menni a mozikban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 09. - 20:56:39
Belezős hentelős.  
(http://skyecinema.com/wp-content/uploads/2009/04/mpaa-movie-rating-poster-709x1024.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. április 09. - 20:59:30
Hehe, jó ez a táblázat. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 09. - 21:58:40
A képregényben : Meglátod , mi lesz . ha majd rólam írnak.  vagy ez nem az ?  :headscratch:
Állítólag előtte mondja, hogy idéz valakitől. Vagyis ez a mondat maga egy idézet, amit mond. Így pontosabb? sajnos ennél többet én sem tudok.

Prédikátor film? Nyami.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 09. - 22:04:54
Nem mondja, ezt a mondatot a Batman-filmből szokták idézni, és a magyar szövegben az volt, amit lentebb írtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 10. - 09:42:31
Prédikátor film. Már alig várom. Magyar mozikba viszont úgysem fog kerülni. Nem baj DVD - n biztos ki jön.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 10. - 11:05:18
Ha nagy költségvetésű R besorolású film lesz, mi a rákért nem kerülne magyar mozikba? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 10. - 11:24:47
Mert valószínűleg túl brutális lesz. Amiért a Fűrész 6 és a Punisher : War zone se került magyar mozikba, csak DVD - n jöttek ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 10. - 11:25:57
Csak azt se felejtsd el, hogy ezeket a filmeket odakint sem adták a mozikban.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 10. - 11:26:51
Nem? :o Na ezt viszont nem tudtam. Dehát a War zone - nak még mozis trailere is van, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 10. - 11:31:39
A War Zone-t Amerikában vetítették a mozik, de mindösszesen csak 3 hétig. A Fűrész VI-ot is, 5 hétig. De mivel akkora bukta volt mindkettő mint az ólajtó, ezért a külföldi mozik már nem vették át.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 10. - 11:32:24
Egyik filmet sem a brutalitása miatt nem adták le a mozikban.
Habár látva a Légiót bennem most átértékelödőtt egy kicsit a mozis filmvilág. :roll:

Egyébként még mindig ott tartunk, hogy a brutalitás inkább reklám egy filmnek, semmint az előmenetelét hátráltató tényző. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 10. - 11:34:08
De mért most tényleg ennyire nem tetszett nektek a Légió?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 10. - 11:37:26
Évek óta ne láttam ennyire minősíthetetlenül űber-sz*r filmet.
10-es skálán 1 pont, és csak azért, mert jóindulatú vagyok, és a végefelé Gabriel valóban korrektűl nézett ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. április 10. - 12:55:43
Sokszor nincs benne logika egy külsős szemével nézve, hogy mit hoznak be itthonra és mit nem.

Mellesleg az említett filmek közül egyik sem volt nagyköltségvetésű, és ha R lesz a prédikátor, az sem lesz az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 10. - 13:18:42
Rettenetesen nagy költsége amúgy se lehetne. Max a templom leégetésre kell egy kis cgi.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 10. - 13:35:19
Nem tudom, szoktátok-e olvasni a Wizard magazint. Én most átlapoztam a legújabb számot, és egy érdekes cikkre bukkantam, amiben végülis a Wizard magazin összeállította a szerintük tökéletes Fenegyerek reboot stáblistáját. Szerintük Matt Murdock, alias Fenegyerek szerepére Bradley Cooper (http://chud.com/articles/content_images/24/bradley_cooper.jpg) lenne a legjobb. Elektrának Summer Glau (http://politicalpartypooper.files.wordpress.com/2009/11/summer-glau-7.png)t nézték ki, tudjátok, ő volt a hirhedt Sarah Connor krónikáiban a női Terminator. A további szereplőknek ezeket nézték ki:
Foggy Nelson = John C. Reilly (http://www.the-planets.com/star-biography/John-C-Reilly-Biography-2.jpg) (Biztos Ben rokona  :hehe: )
Bullseye = Crispin Glover (http://nuevocineespanol.files.wordpress.com/2008/11/crispin-glover-suited1.jpg) (a rajongók biztos tudják, hogy ő volt George McFly)
Karen Page = Yvonne Strahovski (http://xrayvision.today.com/files/2009/11/yvonne-strahovski.jpg)
Kingpin = Tom Sizemore (http://www.foxnews.com/images/295318/0_61_Tom_Sizemore.jpg)
Typhoid Mary = Alicia Keys (http://e18films.files.wordpress.com/2008/09/998_723609565_alicia_keys__12__h003515_l.jpg)
Leland Owsley alias a Bagoly = Mandy Patinkin (http://palomitasconrefresco.files.wordpress.com/2009/08/mandypatinkin1.jpg)
Mister Fear = Guy Pearce (http://www.wallpaperbase.com/wallpapers/celebsm/guypearce/guy_pearce_1.jpg)
Dakota North = Keira Knightley (http://doctorwendigo.files.wordpress.com/2009/07/keira_knightley1_300_400.jpg)

Nos, bármennyire nincs rá nagy esély, de elég ütős kis szereplőgárda lenne.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 10. - 13:38:16
Elektra nekem annyira nem jönne be. Mattnek meg kicsit kölyök képe lenne, nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 10. - 13:40:16
Szerintem sem ez lenne az igazán jó stáblista. Amúgy most lesz akkor Fenegyerek reboot?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 10. - 13:42:07
B. Cooper szerintem fiatal a szerepre, Matt ennél jóval érettebb. Elektra jó lenne, Foggy is, Célpontnak az előző abszolút tökéletes volt, Karent jól eltalálták :) a Vezér meg túl öreg szerintem, T. Mary is jó, a Bagoly is, Mr. Fear is (bár ez szinte mindegy a maszk miatt), de ha jéghideg arc kell, akkor én a Madárijesztőre szavaznék, végül Dakota egy nagyon szép nő, Keira pedig nagyon nem. Ő talán a legrosszabb választás benne. Mattnak volt vele egy kalandja, vagyis megcsalta a feleségét vele egyszer, nézzen már ki valahogy.  :)
Jut eszembe, hogy felkapták ezt a "szuperhős megcsalta a feleségét" dolgot a Fenegyerekkel, holott egyszer már megtette ugyanezt szinte: amikor Karen volt a barátnője, megint összejött Elektrával.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 10. - 13:44:58
Tom Sizemore azért annyira nem öreg. ;) Persze nem is fiatal, de szerintem bőven eladható lenne Vezérnek, ha a magasságát meg tudnák toldani még egy méterrel meg a súlyát kb 100 kilóval.  :D De korban mindenképpen jó lenne rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 10. - 13:45:41
 ;D Akkor jó lenne Adrian Brody is.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. április 10. - 13:48:57
Kingpinnek Michael Chicklis.
Tudom hogy ő volt a Lény a Fostos 4-ben, de aki látta a The Shieldet az tudja hogy kőkemény a faszi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 10. - 14:00:20
Bullseye = Crispin Glover (http://nuevocineespanol.files.wordpress.com/2008/11/crispin-glover-suited1.jpg) (a rajongók biztos tudják, hogy ő volt George McFly)

A Charlie Angyalaiban elég jól hozta a pszicho-gyilkos karakterét, szóval szerintem remek lenne.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2010. április 10. - 19:48:11
Hát szerintem Matt jó lenne, Elektra... Hagyjuk. Az előző Vezér nekem eléggé bejött a többiek okésak. 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 10. - 19:54:04
Az előző vezér tökéletes szerintem is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 10. - 19:55:08
Szerintem az egész film tökéletes volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 10. - 19:56:10
Igen, én is így gondolom. Nem volt vele semmi baj. Ezért kéne szerintem inkább folytatást csinálni, mint rebootot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 10. - 20:03:36
Kingpinnek Michael Chicklis.
Tudom hogy ő volt a Lény a Fostos 4-ben, de aki látta a The Shieldet az tudja hogy kőkemény a faszi.

Nemár! Most azért mert kopasz? Különben is lacsony. És ha meg is nagyobbítják a gyűrűk ura effektel akkor is tudom hogy kicsi. Lénynek is apró. Nem is értem, hogy választhattak egy ugyan olyan magas színészt a lény szerpére mint a többi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 10. - 21:28:27
Bullseye = Crispin Glover (http://nuevocineespanol.files.wordpress.com/2008/11/crispin-glover-suited1.jpg) (a rajongók biztos tudják, hogy ő volt George McFly)
A Charlie Angyalaiban elég jól hozta a pszicho-gyilkos karakterét, szóval szerintem remek lenne.
Hú, ő volt az? Akkor teljesen ellene vagyok. Az minden volt, csak jéghideg gyilkos nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. április 10. - 23:36:24
A C. angyalaiban mindenki rettenetesen gáz volt. Az emberiség elleni bűntett az a két celluloidhulladék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. április 10. - 23:59:44

Nemár! Most azért mert kopasz? Különben is lacsony. És ha meg is nagyobbítják a gyűrűk ura effektel akkor is tudom hogy kicsi. Lénynek is apró. Nem is értem, hogy választhattak egy ugyan olyan magas színészt a lény szerpére mint a többi.


Demár.
Azért mert kopasz, izmos és kibaszott tökös.
Azért. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 11. - 10:42:54
Lénynek jó volt, de Vezérnek... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. április 11. - 12:43:55
Emberek ti egy nagyon szutyok film alapján itélitek meg a faszit, látta valemelyikőtök is a The Shieldet, magyarul Kemény Zsaruk, csórikám nem a lénytől lett híres.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 11. - 12:46:58
Emberek ti egy nagyon szutyok film alapján itélitek meg a faszit, látta valemelyikőtök is a The Shieldet, magyarul Kemény Zsaruk, csórikám nem a lénytől lett híres.

Igen és nagyon tökös. De lénynek egy akkor hegyomlás kellett volna mint Michael Clarke Duncan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 11. - 12:50:34
Tévedés. A Lény eredetileg sem volt több 180 cm-nél, csak az idő alakulásával, ahogy a mutációja felgyorsult, úgy változott a testmagassága és a tömege is. Csak néhány éve haladta meg a 210 centimétert. Tudomásom szerint Chiklis is olyan 180 cm körül van. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 11. - 12:51:28
Michael Clarke Duncan  ;D
(http://files.advertolog.com/files/paedia/reel/part_2/24017/preview_320_260_1.jpg)

Összevont üzenet ideje: 2010. április 11. - 12:52:44
Tévedés. A Lény eredetileg sem volt több 180 cm-nél, csak az idő alakulásával, ahogy a mutációja felgyorsult, úgy változott a testmagassága és a tömege is. Csak néhány éve haladta meg a 210 centimétert. Tudomásom szerint Chiklis is olyan 180 cm körül van. 

Akkor a film ezen része képregényhű, viszont szerintem jobbna tették volna ha mégis 2méter10 a színész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 11. - 12:53:07
Tévedés. A Lény eredetileg sem volt több 180 cm-nél, csak az idő alakulásával, ahogy a mutációja felgyorsult, úgy változott a testmagassága és a tömege is. Csak néhány éve haladta meg a 210 centimétert. Tudomásom szerint Chiklis is olyan 180 cm körül van. 
Az durva, akkor előbb utóbb kinövi a bolygót is? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. április 11. - 12:55:17
Nem feltétlenül, lehet, hogy a magasságának határértéke a végtelenben véges.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 11. - 12:57:38
Tévedés. A Lény eredetileg sem volt több 180 cm-nél, csak az idő alakulásával, ahogy a mutációja felgyorsult, úgy változott a testmagassága és a tömege is. Csak néhány éve haladta meg a 210 centimétert. Tudomásom szerint Chiklis is olyan 180 cm körül van. 

Vagy lehet, hogy a rajzolók egyszerűen nagyobbnak rajzolták mert szerintük is az úgy jobban néz ki. És később retconolták ezt a mutációs történetet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 11. - 12:58:59
Vagy lehet, hogy a rajzolók egyszerűen nagyobbnak rajzolták mert szerintük is az úgy jobban néz ki. És később retconolták ezt a mutációs történetet.
Ez a valószínűbb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 11. - 13:01:40
Eszem faszom megáll tőletek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 11. - 13:02:46
Taníts, mester! :worship:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 12. - 19:20:28
Jaj, kell ez nekünk? :uhoh:
Filmdorid:
Nemrég kezdetét vette a Zöld Lámpás forgatása, sokan érdeklődve várják miképp fog festeni Ryan Reynolds a DC közkedvelt szuperhősének a kosztümjében. Azonban ezekre a képekre még várni kell, ugyanis Reynolds nem fogja felölteni a Lámpás ruházatát, csak egy úgynevezett motion capture holmiban fog mászkálni a felvételek alatt, majd később számítógép segítségével ráteszik a ruhát. Reynolds azzal viccelődött, hogy a Warner a speciális trükkök segítségével na'vivá fogja őt változtatni és így fog megjelenni a kész filmben.

A Warner persze azt mondja, hogy a képregényfigura rajongónak nem kell aggódniuk, Reynolds klasszul fog festeni a kész alkotásban. Ráadásul a Lámpás öltözékének teljesen "idegennek" kell kinéznie, hiszen a főhős Hal Jordan az első ember, akihez a gyűrű kerül. Hogy mit szólnak ehhez a CGI ruhához a DC-nél? Geoff Johns  a kiadó egyik fejesének bemutattak néhány dizájnt, aki végül áldását adta az elképzelésre.

Arról viszont már lehet némi elképzelésünk hogyan fog végül kinézni a Zöld Lámpás, Jason Palmer állítólag dolgozott a film vázlatrajzain és az egyiket feltette a netre.


Hát nem tom, sztem eléggé kifog lógni egykét helyen... :headscratch:
Már a Vasban is furi volt, amikor öltöztették Tonyt és csak a feje volt ott...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 12. - 19:25:36
Én láttam a Palmer féle rajzot
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/zz2cf136ca-550x687.jpg)
és ahhoz nem kell cgi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 12. - 19:35:16
Hát ehez nem, de remélem nem is ez a ruha lesz... Nem szeretem ezt a ruháját.
Jobb lenne a rajzfilmbeli. kaki ez a fehér kesztyű a zöld és a fekete mellé. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 12. - 19:52:03
Értem már miért akarnak neki cgi ruhát.
https://www.youtube.com/watch?v=C7kpPCWypuM
Mert spandex-ben úgy fest mint egy buzi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 12. - 19:56:33
Ja ezt pont láttam tegnap, érdekes lehet ez a film. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 12. - 19:58:06
Azok után, hogy minden szzuperhős szerepet el akar játszani, kicsit nevetséges, hogy még egy ilyen egész más jellegő filmben is szuperhős. Mindegy csak hős legyen? Mert ettől eltekintve nincs baj a filmmel így trailer alapján.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 12. - 19:58:51
A filmben egy képzeletbeli barátot játszik, aki szuperhős.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 12. - 20:03:53
A filmben egy képzeletbeli barátot játszik, aki szuperhős.  :)

Köszi!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 12. - 20:24:41
Ez nem olyan poén lelövős volt, mint mondjuk a Hatodik érzéknél, asszem itt ez nyílt titok :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 12. - 21:15:43
Ez nem olyan poén lelövős volt, mint mondjuk a Hatodik érzéknél, asszem itt ez nyílt titok :D

Csak ironizáltam. Szerintem tök egyértelmű, hogy ray-ray képzeletbeli lényt alkít, ennek ellenére ben még is közölte az amúygis nyilvánvalót. Erre mondtam és roppant szarkasztikusan, hogy "kösz!"  :D  Így tiszta a kép remélem.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 12. - 22:55:52
Amikor először néztem a trailert, nekem nem tűnt fel, hogy képzeletbeli, azt hittem van egy hülye haverja aki tényleg hősnek képzeli magát (lásd mikor belesétál a vízbe) azt hittem majd biztos az lesz a csattanó ebben is hogy a végén kiderül, hogy csak képzeli a srácot, aztán eset le, amikor tényleg elrepült az egyik snitben. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. április 13. - 07:56:55
Mert spandex-ben úgy fest mint egy buzi.
Szerintem élőben mindenki úgy néz ki spandexben. :) Max a csajoknak áll jól a ráfeszülős, két számmal kisebb cucc.  :brow:

A Zöld Lámpás egyenruha szerintem jó lesz cgi-ben, a képregényben sem igazi ruha, hanem energia. Csak frankón dobják össze a cuccot. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 13. - 08:52:57
Amikor először néztem a trailert, nekem nem tűnt fel, hogy képzeletbeli, azt hittem van egy hülye haverja aki tényleg hősnek képzeli magát (lásd mikor belesétál a vízbe) azt hittem majd biztos az lesz a csattanó ebben is hogy a végén kiderül, hogy csak képzeli a srácot, aztán eset le, amikor tényleg elrepült az egyik snitben. ;D
Pedig még mondják is a trélerben... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 13. - 09:13:29
Lehet, sőt biztos is, de ha vmi angol cuccot nézek, nem árt többször megnéznem, hogy mindent meghalljak/megértsek. Főleg az amcsi cuccoknál:roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 13. - 09:18:13
Én mivel játékprogramokból tanultam meg angolul, így nem okoz olyan nagy nehézséget az amcsi szöveg. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 13. - 09:21:06
Hát én is sokat játszok, meg nézek cuccokat, de attól még nem minden tűnik fel első hallásra. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 13. - 15:27:22
Én is egyre jobban tapasztalom, hogy az eredeti nyelven való filmnézés, a játékok és a képregények is " nemkicsit " fejlesztik az angoltudást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 15. - 11:37:07
Az engem még mindig nagyon érdekelne, hogy ki fogja játszani Steve Rogerst  :headscratch: ??? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. április 15. - 11:43:50
Charlie Sheen. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 15. - 11:51:27
Hacsak Chris Evans nem veti alá magát egy olyan koplalókúrának mint Christian Bale a Gépész című film kedvéért, akkor a kérdésem igencsak jogos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 15. - 12:33:55
Hacsak Chris Evans nem veti alá magát egy olyan koplalókúrának mint Christian Bale a Gépész című film kedvéért, akkor a kérdésem igencsak jogos.
Miért kell koplalnia?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 15. - 12:56:29
 :smgoogle: Azért, mert:
(http://cache.gawkerassets.com/assets/images/8/2010/04/340x_steverogers.jpg)
Steve Rogers egy egyszálbél kölyök volt az átalakítása előtt. Ezt a filmen 3 módon tudják megoldani. A testfestéssel, ahogy a Pókemberben, de az elég gány. Aztán cgi-vel, és végül a legegyszerűbb módon, keresnek egy vékony színészt, aki nem árt ha hasonlít Chris-re, és vele játszatják el Steve-et.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 15. - 12:58:18
Valszeg mint Tobynál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 15. - 12:59:40
Chris-nek az nem állna jól és nem is lenne hiteles, mivel eleve nagyobb darab Toby-nál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 15. - 13:02:58
Manapság már bármit megtudnak csinálni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 15. - 13:07:33
Jól van nem kell azt a Google táblát lobogtatni én is tisztában vagyok vele, hogy Steve a szuperkatona szérumtól lett izmos. Azért kérdeztem, mert van erre már más megoldás is így 2010-ben. Pl amit te is mondtál:
Idézet
Ezt a filmen 3 módon tudják megoldani. A testfestéssel, ahogy a Pókemberben, de az elég gány. Aztán cgi-vel, és végül a legegyszerűbb módon, keresnek egy vékony színészt, aki nem árt ha hasonlít Chris-re, és vele játszatják el Steve-et.
Ott van a Pókember, vagy Tim Roth a hulkban példája, de ezeket csak egy pillanatra lehetett látni és gagyik voltak. Szerintem megoldják, Odarakják Evans fejét DJ Quals testére  ;D
 (http://www.oocities.com/underscenes/pics/roadtrip_1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 15. - 13:12:03
Továbbá egyáltalán nem kell, hogy vézna legyen, elég, ha vékony.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. április 15. - 14:18:39
Vagy az is lehet, hogy In medias res nyitány és máris ott van Amerika Kapitány egy repülőn a frontvonal felé száguldva és néhány visszatekintésben látjuk majd csak a néhai Steve Rogert, olyan kamerabeállításokkal, hogy lényegtelen ki is játssza. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. április 15. - 14:58:28
Másik színész játssza, és hátulról veszik, ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 15. - 19:11:38
Vagy visszaemlékezésekben fogjuk látni, Steve szemszögéből, és akkor őt egyáltalán nem is kell mutatni. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 19. - 10:13:03
Kiderült kit fog játszani Stan a Thorban
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/S/Stan_Lee/StanLee-Thor.jpg)
Thor’s hammer ( Mjolnir ) is found in the middle of a road somewhere inside a crater by the army. The Army try’s to remove it but can’t because it’s way too heavy. They decide to bring in a truck to help. The army men tie Thor’s hammer to the back of the truck with chains hoping to pull it of the road. The truck driver accelerates to pull the Hammer. The back half of the truck falls apart from the front and the front keeps going. Finally,there’s a focus on the driver it reviled to be Comic Legion Stan Lee.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 26. - 10:55:14
Marvel

Valószínűleg nem Nicolas Cage fogja játszani Johnny Blaze-t a Szellemlovas folytatásában. A Nemzet aranya harmadik részéhez pár hónapon belül hozzálátnak, ám a Columbia stúdiónak november 14-ig neki kell állnia a Szellemlovas 2-nek, különben a jogok visszaszállnak a Marvelhez, mivel Cage elfoglalt lesz, így más formálhatja meg a Lovast.
http://www.slashfilm.com/2010/04/25/will-we-see-ghost-rider-2-without-nicolas-cage/

A pletykák szerint lesz Póknő film is és Vanessa Hudgens esélyes a a főszerepre.
http://screenrant.com/vanessa-hudgens-spider-woman-movie-kofi-55785/

A Marvel úgy döntött, hogy a pénzigényes szuperhős produkciók mellett a másodvonalbeli hőseit is a mozikba küldi, ezen alkotások összege pedig 20-40 millió dollár körül mozogna. A Power Pack mellett Dazzler, Luke Cage és Dr. Strange is ilyen olcsóbb művekben mutatkozna be. Egy Doktor Strange filmet 40 millióból lehetetlen kihozni. Az ő története legalább egy Batman Begins szintű dolog.  :stupid:
http://www.movieweb.com/news/NENKIWOO1ZPxSQ

Kevin Feige (ismét) megerősítette, hogy Hulk benne lesz a Bosszú Angyalaiba. A Marvel elnöke azt mondta, hogy a zöld óriás ott volt mind a Bosszú Angyalai, mind a The Ultimates képregények első részében és a szuperhősöket egyesítő filmben is kulcsszerepet fog betölteni. Ezen kívül lesz rá néhány utalás a Vasember 2-ben. Hozzátette van esély rá, hogy Bruce Banner is megjelenjen a Bosszú Angyalai filmben (így Edward Nortont is viszontláthatjuk), de ez még sok dologtól függ.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=17469

Edgar Wright szerint az év végén vagy jövő év elején láthatnak hozzá a Hangya előkészületeihez, akárhogy is lesz mindenképpen a Bosszú Angyalai film után fogják bemutatni.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/marvelmovies/news/?a=17437
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. április 26. - 11:17:36
Valószínűleg nem Nicolas Cage fogja játszani Johnny Blaze-t a Szellemlovas folytatásában.
Mondjuk ezt ki lehetne kerülni úgy, hogy a filmben is behozzák Dan Ketch karakterét és majd a 3. részben összefut Blaze-el.
Egy Doktor Strange filmet 40 millióból lehetetlen kihozni. Az ő története legalább egy Batman Begins szintű dolog.  :stupid:
Igen Dr. Strange megérdemelne egy normális adaptációt, valami olyasmi kaliberű kellene, mint az új film, a mágus tanítványa vagy micsoda.
Edgar Wright szerint az év végén vagy jövő év elején láthatnak hozzá a Hangya előkészületeihez, akárhogy is lesz mindenképpen a Bosszú Angyalai film után fogják bemutatni.
Na ez az amivel fogalmam nincs mit fognak kezdeni. Még épkézláb ötletem sincs, hogy miről is szólhatna egy Hangya film, talán Ultron lesz benne az ellenség? Más nagyon nem jut eszembe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 26. - 11:19:10
Érdekes hírek, köszi Ben!

Már régóta várom a Szellemlovas folytatását. Sajnálom, hogy Cage nem lesz benne. Nekem nagyon tetszett az első részben.
A Póknő film nem rossz ötlet és ez a lány illene is a szerepre. És lehetne végre egy normális szerepe is a High School Musical után.
Igazából minden képregény adaptációt szívesen nézek. A Doktor Strange - nek is örülnék, bár ha nem áldoznak megfelelő összeget, könnyen eltudják szarni.
Kérdés volt eddig, hogy Hulk benne lesz e a BA filmben? :o Azért ez nem kérdés ne haragudjatok. Hulk nélkül nincs BA.
Hangya... hát majd meglátjuk, még odébb van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 26. - 11:22:17
Edgar Wright szerint az év végén vagy jövő év elején láthatnak hozzá a Hangya előkészületeihez, akárhogy is lesz mindenképpen a Bosszú Angyalai film után fogják bemutatni.
Na ez az amivel fogalmam nincs mit fognak kezdeni. Még épkézláb ötletem sincs, hogy miről is szólhatna egy Hangya film, talán Ultron lesz benne az ellenség? Más nagyon nem jut eszembe.

Hangya karakterét sokan tévesen lekicsinylik (  ;D ), de azért mégiscsak ő a Marvel egyik legrégebbi és legsokoldalúbb karaktere, elég csak a rengeteg identitására gondolni. Valamint legalább akkora zseni mint Stark vagy Richards, és nemcsak Ultront lehet felsorakoztatni ellene.  
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. április 26. - 11:23:01
A Szellemlovas2-t megoldhatnák úgy hogy le sem forgatják...

A Póknőt szintúgy...

Luke Cage film... Na az jöhet. Nem is lenne annyira drága elvégre semmi repülés vagy ilyesmi nem kellene a filmbe  8)

Hulk a Bosszú angyalaiba... Nem is kérdés hogy keeeeeell !  8)

Hangya... Miafenének ? nem hiszem hogy olyan sokat kitudnának belőle hozni, a BA filmben legyen ha annyira akarják de nem kell neki nagyon eredet film, de persze money speak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. április 26. - 14:02:23
A Szellemlovasba tényleg behozhatták volna Ketch karakterét...

A Póknő film nem érdekel, ahogy a többi második vonalas hős sem. Mellesleg a Marvel szerintem nagyot fog zakózni velük. Nem hiszem, hogy egy Ka-zar, vagy egy Dr. Strange olyan túl sok embert vonzana a mozikba.

Norton visszatérése meg gondolom attól függ, hogy ki tudnak e békülni vele a stúdió részéről. H nem, akkor az érdekes lesz. Mert okés, hogy CGI, azért ahhoz fel szokták használni a színész mimikáját (mondjuk Hulknál ilyen nem sok van) és a mozgását. Szóval szerintem akkor vagy kapunk egy más kinézetű Hulkot megint, vagy megpróbálják a Norton féléhez elmentett dolgokat felhasználni, de úgy szerintem elég mű lesz a dolog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 26. - 14:47:37
Norton visszatérése meg gondolom attól függ, hogy ki tudnak e békülni vele a stúdió részéről. H nem, akkor az érdekes lesz. Mert okés, hogy CGI, azért ahhoz fel szokták használni a színész mimikáját (mondjuk Hulknál ilyen nem sok van) és a mozgását. Szóval szerintem akkor vagy kapunk egy más kinézetű Hulkot megint, vagy megpróbálják a Norton féléhez elmentett dolgokat felhasználni, de úgy szerintem elég mű lesz a dolog.

Még Norton sem kellene ahhoz, hogy legyen Hulk a BA filmben, de más színész se aki Bannert alakítaná. Hulk-nak volt olyan időszaka, amikor a zöld óriásként is Banner intelligenciájával rendelkezett, és összetettebb mondatokra is képes volt annál, mint hogy Hulk Smash. Ha ezt ügyesen meg tudják oldani a filmben, nem lehet gond. Hulkot meg úgy is Lou Ferrigno szinkronizálta le az Incredible-ben is, ő meg él hal Hulkért. Elég ha őt megnyerik a dologhoz. Sőt az Incredible-ben nem Norton mozgását modellezték le Hulkhoz, hanem Ferrigno-ét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 26. - 15:02:43
Csak szerinted ezt győznék pénzzel?
Meg sztem nem is Hulkot kellene ellenfélnek rakni, vhogy már uncsi lenne sztem, két film arról szólt, hogy üldözik, nem kell egy harmadik is... még ha az különlegesebb is lenne, hogy ezúttal szuperszakik nyomulnak utána.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 26. - 15:04:48
De ki a fene akarná Hulkot ellenfélnek. Ő nem ellenfél, hanem a csapat tagja. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 26. - 15:09:23
A franc se tudja ezt még így az elején megmondani. volt hogy csapattag, volt hogy ellenfélnek írták... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. április 26. - 15:11:40
Az elején ellenfél volt, aztán besorozták. Ezt a filmben is el tudják játszani. Gondolom biztos bírnák pénzzel, nem 40 millára rakták a limitet a BA filmnél. Inkább az a gáz, hogy túl sok főszereplő van és ez egy filmben azért inkább hátrány, mint előny. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. április 26. - 15:22:54
Idézet
Sőt az Incredible-ben nem Norton mozgását modellezték le Hulkhoz, hanem Ferrigno-ét.
Na, hát ezt nem tudtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 26. - 16:33:59
Inkább az a gáz, hogy túl sok főszereplő van és ez egy filmben azért inkább hátrány, mint előny. ;)
Én ugyanígy gondolom. Ez a film kétesélyes lesz. Vagy nagyon jól eltalálják és elég teret adnak minden karakternek, vagy nagyon elcseszik. Mindenesetre egy jó három órás film lesz. Másképp nem lehetne ennyi karaktert megoldani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 26. - 18:07:04
Ja, Dan Ketch-csel tényleg áthidalhatnák a témát. :)
Egy Póknő filmből se lehet sokat kihozni, de a kijelölt személy nem annyira rossz hozzá, bár kicsit fiatal.
Nagyon nem hasalhat a Marvel a kisebb filmeknél, ha belövi 50 millára a készítést, annyit a mercsendájzing is visszahoz nekik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. április 26. - 18:43:39
Hát azért Joss Whedont ne írjátok le, ha már ő rendezi a BA filmet. Tud azért ő több karakterre összpontosítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 26. - 20:26:35
Jonah Hex teaser
https://www.youtube.com/watch?v=FG_smByv5i8
A héten jön valami trailer féle is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 26. - 20:33:28
Azért ez alapján a 10 másodperc után látványosnak tűnik. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. április 26. - 20:47:29
10 másodperc alapján a világ LEGsz@r@b és LEGunalmasabb filme is kib.....ul látványos ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 26. - 21:20:57
Jonah Hex teaser
God help us all! :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. április 26. - 22:02:20
Szerintem meg nem is volt kérdéses, hogy a Hulk a csapat tagja lesz és nem az ellenfele. Az Incredible is úgy végződik, hogy Stark kimondja "We're putting together a special team...", illetve ahogy Norton koncentrálás közben azt sugallja, hogy kezdi kontrolálni az erejét. Szerintem ez már rég elvolt döntve,hogy benne lesz a csapatban.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 26. - 22:09:33
Jaj, eddig ebből Vadiúj vadnyugat lesz... poénok nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. április 26. - 22:24:01
Ne adja az ég...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. április 27. - 09:23:46
Jaj, eddig ebből Vadiúj vadnyugat lesz... poénok nélkül.
Csak nem... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. április 27. - 18:19:50
Csak de, Jonah Hexx képregényben kővestern, ez meg itt egy géppuskás ló, hátizé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. április 27. - 18:23:13
Ez tiszta és világos hogy a Jonah Hex az.

De aki a Wild wild westre azt mondja hogy az kőwestern arra páran vérdíjat fogunk kitűzni...ű

És az Élve vagy halva klasszikusból csak az utóbbiért fizetünk  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 27. - 18:31:41
A képregényben kővesztern, a filmben meg steampunkosítják a storyt? Érdekes
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 27. - 19:49:20
Jaj behugyozok.  :lol: Egy riporter a Thor mozi kapcsán megkérdezte a Heimdall-t alakító afro-amerikai Idris Elba-tól, hogy mi a véleménye arról, hogy egy északi - vagyis fehér - harcost fehér színész helyett egy néger színész alakít. Elba a következőt válaszolta:
"Hang about, Thor's mythical, right? Thor has a hammer that flies to him when he clicks his fingers. That's OK, but the colour of my skin is wrong?"
 :lol: Hatalmas arc. Igaz, hogy láthatóan lövése sincs a képregényekről, de attól még arc.  :)
http://blogs.coventrytelegraph.net/thegeekfiles/2010/04/idris-elba-hits-out-at-race-ro.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 27. - 19:53:17
Mondjuk tényleg fura, ha egy viking isten afrikai.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 27. - 19:59:20
Heimdall az Asgardra vezető Szivárvány-Híd őrzője, szóval őrülhetünk, hogy nem hupilila, vagy kék mint egy n'avi.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 27. - 20:14:57
Ezeket a karakterlapokat úgy bírom. Meg a rajzokta. Állati merev az egész, de van egy varzsa  :D
(http://www.allaboutduncan.com/wp-content/uploads/2007/06/heimdall.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 27. - 20:44:13
Hú, ezeket imádtam. :D
Régen mindig kivágtam őket, és azzal játszottam (az én kis papírkatonáim ;D) mivel nem volt pénzem figurákra, mondjuk akkoriban még nem is volt itthon semmi olyan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 27. - 20:51:12
Én is szerettem őket, szerintem tök jók.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 27. - 21:08:58
Nem árt ilyet rajzolni, a kidolgozott karakterről egy képregényrajzolónak, és nézegetni rajzolás közben nehogy lemaradjon valami.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. április 27. - 21:49:18
Én imádom ezeket :)
bár még kb sohasem rajzoltam ilyet, egy képregény elött, a figuráimat meg kb mindíg csinosítgatom :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 27. - 22:43:34
Nincs semmi bajom az afro színészekkel, de miért nem mennek már el a csába? Kingpin után most egy északi isten? WTF? Annál fehérebbet pedig lámpással se találnának.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 27. - 23:50:03
De: Vanilla Ice, Eminem... annál nehéz fehérebbet találni.
Amúgy rendezőfüggő. Olyan helyekre is be lehet rakni fekete szereplőket, ahol logika alapján csak fehérek lehetnének (tipikusan például a középkori európai sztorik... és most nem csak a Fuszeklik fejedelmére és a belőle készített Kevin Deszélesahátam Costner-feldolgozásra gondolok), de egy ügyes rendező simán megoldja.
Idézet
Nem árt ilyet rajzolni, a kidolgozott karakterről egy képregényrajzolónak, és nézegetni rajzolás közben nehogy lemaradjon valami.
Amúgy ezért léteznek. Ez is Kirby ötlete volt még régen, vagyis az eredetije onnan ered. Más is használta előtte, de ő tette ki a faliújságra a szerkesztőségben, amikor Amerika Kapitány pajzsát lecserélték a kerekre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 28. - 08:30:58
talgaby! ezt hogy érted? "Fuszeklik fejedelmére és a belőle készített Kevin Deszélesahátam Costner-feldolgozásra gondolok"   A Kevin Costner féle robinhoodból készült a Fuszeklik fejedelme és nem fordítva. Amúgy az egy jó film. Gondolom rossz mivoltára utaltál a "deszélesahátam" jelzővel. A fekete karakter a filmben meg nem öncélú. Meg van indokolva, ő a mór akivel együtt menekültek valami északafrikai vagy közelkelezi börtönből és rendesen meg is lepődnek az ábrázatán a hideg angliában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 28. - 09:28:55
Na ja, csak arra utalt gondolom, hogy minden amcsi filmbe kötelező belerakni egy fekete színészt.
És ezt remekül parodizálja ki a " Már megint egy dilis amcsi film" (azthiszem legalábbis abban volt), amikor a házibulira egy másik néger srác is betéved, és az aktuális főszereplő egyetlen néger haverja kikéri magának, hogy mit keres ott, mert ő a film fekete szereplője, a másik néger srác meg nem győz elnézést kérni, hogy oda tévedt. ;D Haláli egy jelenet. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 28. - 10:25:38
Na ja, csak arra utalt gondolom, hogy minden amcsi filmbe kötelező belerakni egy fekete színészt.
És ezt remekül parodizálja ki a " Már megint egy dilis amcsi film" (azthiszem legalábbis abban volt), amikor a házibulira egy másik néger srác is betéved, és az aktuális főszereplő egyetlen néger haverja kikéri magának, hogy mit keres ott, mert ő a film fekete szereplője, a másik néger srác meg nem győz elnézést kérni, hogy oda tévedt. ;D Haláli egy jelenet. :hehe:
Az tényleg haláli jelenet:) De a Robin hoodban szerintem nem csak egy kötelező öncélú karakter, hanem nagyon király! És Morgan Freeman nem az a tipikus repperfeka ábrázatú vicces koma, akit nem értek hogy a viharba álmodtak katona szerpre mint pl Vasember1, Transformers1 néger főszereplői.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 28. - 11:20:40
Nos... ennyire hülye nem vagyok, de azért kösz.
Persze normális sem. ;D

És Freeman azért volt benne, mert kellett a fekete. A karakterének nem volt szerepe, mert a banyát... aki amúgy nem egészen értettem sose, hogy került oda... bárki megölhette volna. Valamiért oda is beférkőzött a kötelező fekete.
Plusz persze az is segített, hogy így akadt valaki, aki tudott színészkedni, és úgy, hogy nem túlozta el a végletekig a szerepét, és mivel fehér emberből ilyen nem akadt a környéken, így jött ő. Persze attól még jó film - rossz Robin Hood-feldolgozás, nem a legrosszabb, de rossz - izgalmas és remek főcímdala van, de erősen érződik rajta a tömény hollywoodosítás. Jobban, mint a Charlie Shenn-féle Három testőrön, ami köszönőviszonyban sem volt szintén az eredetijével, de ott valahogy mégis jobban magával sodort a hangulat, és nem éreztem, hogy csak azért írták át, hogy amerikásabb legyen. Azt furamód egy francia film követte el néhány évvel utána.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 28. - 11:44:42
Ott csak Chris O Donnel bokor haja zavart. :hehe:

Amúgy nekem még mindig a Costneres Robin az alap, fekete kari ide, oda (azért volt vele egy jó poén is) de pl ez az új Robin Hood, a Gladiátorral, sztem az ami köszönő viszonyban sincs a mítosszal. Nem az volt mindig is a sztori, hogy az erdőben bujkáltak és rajta rajta ütöttek a seriff emberein? Na itt meg nagy csaták lesznek, meg Robin se járt még soha Angliában, most lép először angol földre... nekem ez a kicsit furi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. április 28. - 12:47:15
Azt furamód egy francia film követte el néhány évvel utána.

A muskétásra (vagy muskétások ?( gondolsz. Én körberöhögtem a fejem mikor az előzetesben megláttam ahogy szaltóznak meg hordókon spárgáznak. Azóta se láttam...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 28. - 13:23:43
Aha, a Muskétásra. Ami azért fura, mert a franciák amúgy a saját történeteikből kegyetlen jó adaptációkat tudnak készíteni, még akkor is, amikor elszakadnak ilyen-olyan aspektusban az eredetitől. Mint a Belmondo-féle Nyomorultaknál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. április 28. - 19:01:25
hja a Robin Hood valamiféle háborús film lesz  :stupid: good luck with that...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 28. - 21:20:46
Miért, simán jó lehet. "This. Is. Sherwoooooood!"
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 29. - 08:27:04
Thor egyik ellenfele Loki mellett a filmben a Destroyer nevű életre kelt páncél. A páncélt eredetileg Odinnak kovácsolták, de sötét erők megszállták, és az Istenek ellen fordították. Loki egyik kedvenc játékszere.
Így fog kinézni a forgatáson készült képek szerint:
(http://www.latinoreview.com/images/stories/DESTROYER-THOR.jpg)
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Mighty_Thor_(2011)/Set/DESTROYERSUIT.jpg)

http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/D/Destroyer_%28armor%29 (http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/D/Destroyer_%28armor%29)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. április 29. - 08:34:26
Miért, simán jó lehet. "This. Is. Sherwoooooood!"
Egy trailert láttam a filmből abban van egy jelenet, amiről nekem is pont ez jutott az eszembe.  ;D
Thor egyik ellenfele Loki mellett a filmben a Destroyer nevű életre kelt páncél. A páncélt eredetileg Odinnak kovácsolták, de sötét erők megszállták, és az Istenek ellen fordították. Loki egyik kedvenc játékszere.
Így fog kinézni a forgatáson készült képek szerint:
Az első kép alapján, azt hittem ilyen jó kis mamuszkái lesznek a filmben is. :) Már örültem is neki, de aztán látom, hogy az csak valami tartó izé. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. április 29. - 09:29:11
Az első kép alapján, azt hittem ilyen jó kis mamuszkái lesznek a filmben is. :) Már örültem is neki, de aztán látom, hogy az csak valami tartó izé. ;)
Azt is el tudom képzelni, hogy bluebox-hoz használt support és CGI effektet terceznek rá. Bár akkor kicsit összeveszne a kék éggel. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 29. - 09:50:09
Szerintem ez csak amolyan statikus látványterv szerű, a legtöbb jelenetben úgyis egy mo-cap színész nyomja majd.
Annó Octopus csápjaiból is volt életnagyságú működő modell, alkalmazhatták is összesen vagy 2 jelenetben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 29. - 10:05:38
Azok a"mamuszkák", egyszerűen homokzsákok, hogy ne essen hanyat. Még csak nem is egy bonyolult "tartóizé"  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. április 29. - 10:08:11
Na igen, a kép alapján nem olyan minőségű, hogy beraknám egy viszonylag nagy költségvetésű filmbe. :D A látványterv nekem nem jutott eszembe... :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 29. - 11:41:54
Szerintem ez csak amolyan statikus látványterv szerű, a legtöbb jelenetben úgyis egy mo-cap színész nyomja majd.
Annó Octopus csápjaiból is volt életnagyságú működő modell, alkalmazhatták is összesen vagy 2 jelenetben.

mit értesz statikus látványterv latt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. április 29. - 13:15:16
Azt, hogy csinálnak egy egy életnagyságú szobrot, hogy lássák hogy fog kinézni a végleges verzió.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 29. - 15:36:01
Azt, hogy csinálnak egy egy életnagyságú szobrot, hogy lássák hogy fog kinézni a végleges verzió.
És miért viszik ki a forgatás színhelyére? Hogy lássák rajta a fényeket? A Garfieldnál láttam ,hogy erre króm golyókat is használnak és azon látják, hogy pontosan milyen fények tükröződnek vissza. Aztán gondolom a számítógép ezt redukálja az adott felület fényvisszaverő képességének megfelelően.
De ez a szobor arra is is jó sztem, hogy részleteit felvegyék. Pl a válla fölött elnézva látszódik valmi más és ez esetben nem cgi a válla. Például. Nem értek hozzá, csak elmélkedek  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 29. - 16:05:43
És minek van alatta deszka? Ez szerintem a Silver Surfer lesz.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. április 29. - 16:20:24
Krómgolyót sok CGI technikában használnak. A golyó maga a környezet transzformáltja, ami alapján vissza lehet fejteni a természetes fény/árnyékviszonyokat. Ez például akkor jó, ha egy háttérképre úgy akarsz renderelni, hogy a képen látszó objektumok megvilágítsák/tükröződjenek/árnyékot vessenek a 3D objektumokra. Most nincs időm feltölteni azokat a képeket, amiket én csináltam így, de ha érdekel valakit, holnap megmutatom, hogy néz ki a "valóságban". :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 29. - 16:34:36
Krómgolyót sok CGI technikában használnak. A golyó maga a környezet transzformáltja, ami alapján vissza lehet fejteni a természetes fény/árnyékviszonyokat. Ez például akkor jó, ha egy háttérképre úgy akarsz renderelni, hogy a képen látszó objektumok megvilágítsák/tükröződjenek/árnyékot vessenek a 3D objektumokra. Most nincs időm feltölteni azokat a képeket, amiket én csináltam így, de ha érdekel valakit, holnap megmutatom, hogy néz ki a "valóságban". :D
Na hát én is épp ezt mondom! :) És én magamtól kitaláltam. Ugye milyen okos vagyk?  ;D

Összevont üzenet ideje: 2010. április 29. - 16:38:09
És minek van alatta deszka? Ez szerintem a Silver Surfer lesz.  :D
Kaine! szerintem itt inkább erről lehet szó  ;)
https://www.youtube.com/watch?v=W-8K1hYpzPg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. április 30. - 09:31:49
Engem feltétlenül érdekelnének azok a képek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. április 30. - 10:43:33
Akkor tessék. :)

(http://img693.imageshack.us/img693/3504/motorcycle2savedonyxcat.png)

A háttéren alapból csak a benzinkút szerepel, a motor digitális. A fém teáskannák azért vannak benne, hogy látszódjon, hogy valójában megvannak az árnyék és tükröződés hatások. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 30. - 10:48:16
Uh ez veszettjó! Te ilyet tudsz csinálni? És te tervezted, rajzoltad mocit?
A fotózáskor lefotóztál ilyen krómgolyókat is? hogy az alapján dolgozz?
Óriásrobotot is tudsz a Nyugati térre?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 30. - 11:26:34
Egyiptomi piramisokat raktál a képen kívülre tükröződési alappontnak? :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 30. - 11:28:22
Miért ne, ott is van benzinkút.  ;D Ez egy sivatagi bevásárlóközpont benzinkútja egy kis oázissal.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. április 30. - 12:22:09
Uh ez veszettjó! Te ilyet tudsz csinálni? És te tervezted, rajzoltad mocit?
Alapvetően modellezek, de itt csak összeraktam a jelenetet. A sulimban volt ez egy példafeladat, az anyag megvolt hozzá, a krómgömböt nem én fényképeztem. ;) A mocit tervek alapján meg tudnám csinálni, olyan 2 nap alatt meg is lenne. :)


Egyiptomi piramisokat raktál a képen kívülre tükröződési alappontnak? :o
:lol: Tényleg piramisoknak látszanak. Valójában a benzinkút a semmi közepén egy út mellett lehet, a másik oldalon meg valami hegy vagy domb.

Miért ne, ott is van benzinkút.  ;D Ez egy sivatagi bevásárlóközpont benzinkútja egy kis oázissal.  :D
És vajon mit adnak el a múmiáknak? Új vásznat a legdivatosabb színekben? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 30. - 12:27:43
És vajon mit adnak el a múmiáknak? Új vásznat a legdivatosabb színekben? ;D
Hello Kitty-s fáslit.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. április 30. - 14:57:43
:smoff:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 30. - 18:53:06
Az első hivatalos kép a viharistenről
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/thor-first-image.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. április 30. - 19:03:18
Jó kis pvc szerkó.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. április 30. - 19:12:32
Hiába, no, neki is modernizálódni kell.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 30. - 19:44:41
Nekem tetszik :D De főleg amiatt, mert úgy nézem a mostani klasszikushoz hasonlít (vagy az is lesz teljesen) :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 30. - 19:51:18
Lényegében v3.-as ruhát vették át egy az egyben.
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/T/Thor_(Thor_Odinsonn)/Thor4.jpg)
Ami egyedül zavar az a szakáll, mert ettől olyan Thunderstrike-os, de nagyon karakteres lett tőle Hemsworth arca.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. április 30. - 20:14:49
He, a szakáll felse tűnt ;D De sztem jó vele, Ulitban is volt neki.

Jaja köszi Ben, erre a ruhára gondoltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. április 30. - 20:22:30
műanyg még a kis kerek tárcsa is. 
durván követi a kezét a pikkely
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 30. - 20:24:10
Ami mindenképpen a Marvel javára írható eddig, hogy a a karakterek megjelenésében ezidáig maximálisan a legjobbat nyújtották.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. április 30. - 20:55:57
Jobb lett volna a klasszikus Thor ruha. Ez olyan pikkelyes, mint Namornak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. április 30. - 20:56:59
Jó az  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. április 30. - 21:13:00
Alakulgat a Cap Am is, Tommy Lee Jones lesz az a katonai vezető, aki Rogers-t kiválasztja a Szuper Katona Programba.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 01. - 06:05:14
Hogy a pék rakná tele, abban a pillanatban tudtam, hogy el fogják cseszni a Hupikék Levesbetétek élőszereplős moziját, amint meghallottam hogy készítik. Hank Azaria alakítja benne Gargamelt, vagyis Hókuszpókot, és imigyen fog festeni:
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/garg.jpg)

http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=65657
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Május 01. - 08:39:01
Mi bajod vele, ennél rosszabb is lehetett volna. :D


+ Batman 3 = 2012 július 20 a stúdió szeretné összehozni.
Kira, van esély, hogy a világvége előtt még láthatjuk. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 01. - 08:45:05
Hókuszpók egy pancser, de ugyanakkor sátáni jellemű majdhogynem kannibál varázsló is, aki szegény kis kínai törpöket baszkurálja. A kép alapján ebből csak a pancser látszik megvalósultnak. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Május 01. - 09:41:39
Szerintem semmi gond vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Május 01. - 09:45:16
Én inkább aggódom amiatt, hogy az egészet a kitalált mesebirodalomból átpakolják valami amerikai nagyvárosba.
Mert valamiért a rajzfilm-adaptációk nagy részénél ez történik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 01. - 10:06:31
Én inkább aggódom amiatt, hogy az egészet a kitalált mesebirodalomból átpakolják valami amerikai nagyvárosba.
Mert valamiért a rajzfilm-adaptációk nagy részénél ez történik.

ez megmagyarázná, hogy mit keres a beöltözött színész az utcán.  A linkre kattintva van kép közelebbről is róla, és szerintem, túl fiatal az ürge.


Összevont üzenet ideje: 2010. Május 01. - 10:37:54
Inkább Kulka Janinak kéne játszania  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 01. - 11:02:34
Szerintem jó a Hókuszpók.
És a Thor kép is tetszik. Mi is a hivatalos dátuma a mozibemutatónak?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 01. - 11:05:56
2011. május 6.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Május 01. - 14:20:31
Ja, Hókusz télleg fiatal, de messzi képen még egész jó volt, de a közelin még a fogai is látszódnak, nem 1 foga volt az ürgének a mesében? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 01. - 15:06:01
2011. május 6.
Tehát egy év. Köszi, Ben. Azt hiszem ezzel a filmmel megpróbálom megcsinálni a sztrájkot. Nem nézek se trailereket se posztereket és igyekszem minél tudatlanabbul beülni a moziba. Remélem, kibírom. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 01. - 15:59:52
2011. május 6.
Tehát egy év. Köszi, Ben. Azt hiszem ezzel a filmmel megpróbálom megcsinálni a sztrájkot. Nem nézek se trailereket se posztereket és igyekszem minél tudatlanabbul beülni a moziba. Remélem, kibírom. :D
Akor már többet nem is hallunk rólad a bemutatóig? :)

Összevont üzenet ideje: [time]2010. május 01. - 16:01:06[/time]
Ja, Hókusz télleg fiatal, de messzi képen még egész jó volt, de a közelin még a fogai is látszódnak, nem 1 foga volt az ürgének a mesében? :hehe:
Igazad van
(http://m.blog.hu/al/alu-/image/hasonm%C3%A1sok/012.JPG)
A filmben meg egérfogai lesznek.
Kiv leszek a törpökre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 01. - 16:35:42
2011. május 6.
Tehát egy év. Köszi, Ben. Azt hiszem ezzel a filmmel megpróbálom megcsinálni a sztrájkot. Nem nézek se trailereket se posztereket és igyekszem minél tudatlanabbul beülni a moziba. Remélem, kibírom. :D
Akor már többet nem is hallunk rólad a bemutatóig? :)


Thor filmmel kapcsolatos témákban nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 01. - 16:57:56
 :D
Én már nem nyitom meg pár napja a vasember fórumot. Szerdáig nem is fogom  :D
De te kemény vagy , ha betartod :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 01. - 17:56:28
Kiv leszek a törpökre.

(http://www.collider.com/wp-content/image-base/Movies/S/Smurfs_Movie/leaked_images/The%20Smurfs%20movie%20image%20(1).jpg)

(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/smurfsgreen.jpg)

És az első poszter.
(http://static.reelmovienews.com/images/gallery/the-smurfs-movie-poster.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Május 01. - 17:58:07
Szerintem ez az egyik legjobb Thor ruci ;) és a szakálla is bejön, kicsit olyan Lord Thor- os  :oh:
Viszont a törp film ötletétől is rosszul vagyok... szerintem ezek a kis kékségek még mindíg elég felkapottak... tök fölösleges egy ilyennel a mélybehúzni őket...  :drying:
Am meg ha a törpik animációs figurák lesznek, a többi karaktert, minek emberekkel játszatják el? én mindíg is utáltam az olyan filmeket amiben keverve volt a két világ!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 01. - 18:02:22
Garfield szerű film lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Május 01. - 18:12:14
Nah én attól is rosszúl voltam... pláne a 2. részétől  :o :drying: :yucky:
Akkor inkább animálták volan meg a többi szereplőt is.... :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Május 01. - 18:13:41
De ez a plakát annyira nevetségessé teszi A sebhelyesarcú ikonikus mondatát, hogy az hihetetlen. Büntetni kéne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 01. - 18:18:38
olyannyira garfieldszerű lesz, hogy a törpökön semmit nem változtattak, csak 3d-be rakták. Ugyan az a falu is meg törpök is mint az eredeti, csak 3dés. Ebben mi a tervezés? A garfield is ugyan ez.
Én valahogy életszerűbb kis lényeket vártam. mondjuk félúton ezek és Dobby között  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 01. - 21:07:59
De ez a plakát annyira nevetségessé teszi A sebhelyesarcú ikonikus mondatát, hogy az hihetetlen. Büntetni kéne.

Nekem is mindig az ugrik be róla  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 01. - 21:14:33
De ez a plakát annyira nevetségessé teszi A sebhelyesarcú ikonikus mondatát, hogy az hihetetlen. Büntetni kéne.

Nekem is mindig az ugrik be róla  :hehe:

Fordítva nézve a dolgot meg morbid. Szerintem nem a sebhelyesarcú mondatát teszi nevetségessé, hanem a mondat teszi morbiddá a törpös filmet.
Amúgy mit akar kifelyezni ez a törp? Olyan mintha Pacino épp fegyvert fogna rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 02. - 11:21:12
Ráadásul a törp látja hogy Pacino a gránátvető ravaszát készül meghúzni  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Május 02. - 13:10:47
hehh, ilyen szempontból nézve a dolgot, tényleg olyan, mintha a Törp előtt Tony Montana állna, bekokózva, vérben forgó szemekkel, galaktikus méretű arroganciával. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 02. - 21:59:14
Jaja, nézd hogy kigúvadnak a kis szemecskéi, tudja hogy közeleg a VÉGE főcím...  :hehe: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 03. - 07:42:55
6 új Green Lantern látványterv
http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Green_Lantern_%282011%29/Concept
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Május 03. - 18:23:43
Nem rosszak, de nem is annyira jönnek be :/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 04. - 12:20:36
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20100504-matthew-vaughn-csillagpor-haver-rendezi-az-x-men-first-class.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Május 04. - 15:37:50
Ő rendezte volna az X3-at is Singer után,nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 04. - 15:51:29
Jaja, benn is van a cikkben  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Május 04. - 16:26:01
Tényleg! ;D Mondjuk nem ártott volna elolvasni a cikket és nem csak a linkben lévő címből kiolvasni az információt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 04. - 18:09:45
Na végre hallunk valamit az új X - men filmről. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 04. - 18:14:47
Én nem adtam volna már a harmadikat sem másnak, csak Syngernek. Szerintem csak tovább zuhan a színvonal. Az előzményekben már a szereplők is mások lesznek, végén még csinálnak egy tvsorozatot.

Más: John Wraithnek a képregényben is van kalapja, úgy mint az Origins:W -ben, de a filmben konkrétan a képregéényben Wolverinen láthtó kalapot adtak rá. Ennek van valamilyen célja? Esetleg a képregényben egyik a másiktól kapja?
(http://www.superherotimes.com/newsarchive/John%20Wraith.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 04. - 18:16:58
Lecserélik a szereplőket az új filmben?!! :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 04. - 18:31:37
Hacsak digitálisan  nem fiatalítják meg Patrik Stewartot és Ian Mackellent mint a 3. elején és 4. végén. Nekem nehezemre esne egy egész filmen keresztül az arcukat nézni. Egy jelenetig oké volt, meg jópofa, de olyanok voltak mint a felvarrt marcipánbábuk. És különben sem csak az arcon múlik, hogy fiatal legyen, hanem a mozgáson, a testalkaton.
....Szerintem

Összevont üzenet ideje: [time]2010. május 04. - 18:37:50[/time]
Ez az Xmen: first class nem a Magneto film gondolom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 07. - 16:08:20
Hugo Weaving mint Vörös Koponya ?

http://blog.kepregeny.net/hugo-weaving-a-voros-koponya/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 07. - 16:17:07
Azt ne mond hogy most hallottál róla először. Már fél éve tudni lehet, hogy Hugo lesz a Koponya. Itt is beszéltünk már róla régen. Sőt azóta már Arnim Zola is megvan, Toby Jones fogja alakítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 07. - 16:30:14
Arnim Zola mint Toby Jones ?

 :hehe: :hehe: :hehe:

Ha azt mondod biztos volt róla szó akkor biztos volt, de vmiért nem nagyon ragadt meg bennem.  ;)

AmKap-ban nagyon nem vagyok otthon mert fingom nincs ki az az Arnim Zola meg Toby Jones  ;D ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 07. - 16:37:32
Arnim Zola genetikus/kibernetikus aki először Hitler majd a Vörös Koponya megbízásából készített klónokat és androidokat. Létrehozott egy olyan eljárást amely segítségével egy élő, emberi agyat egy szintetikus testbe tudott átültetni. Ezt a beavatkozást saját magán is elvégeztette, és az agya most egy android testben él.
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/A/Arnim_Zola/4.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 07. - 16:42:01
Rémlik ez akarakter a Vasember rajzfilmből. Mandarinnal gonoszkodott, de nagyon nem bírtam. Viszont gugliztam pár egész jó ábrázolást. Némelyik nagyon frankón Steampunkos-stalkeres-horroros :)
Íme:
(http://3.bp.blogspot.com/_4OYGjUrdllo/SV1h_9CUKfI/AAAAAAAAOec/EYe8wuxpK_g/s400/arnim_zola.JPG)
(http://www.joeacevedo.com/images/customzone/customcon/izzo2006/Red-Skull-and-Arnim-Zola.jpg)
(http://goodcomics.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2007/10/Zola%203.jpg)
Ez egy monitor a hasán, vagy ténylegesen ott van egy robot arc. Vagy képregénye válogatja?

Összevont üzenet ideje: 2010. Május 07. - 16:44:12
Tobey Jones
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/061010/125738__toby_l.jpg)
Jó választás  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Május 07. - 17:35:06
Ez a Tini Ninja Teknőcökből Krang.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 07. - 17:39:25
Ezeket a híreket én is most hallom először az AmKap filmről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 07. - 17:44:41
Hát ez az Arnim elég gagyin hangzik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Május 07. - 19:37:12
Elég idiótán kinéző robottestet csinált magának, az fix. :hehe: Mondjuk őrá szó szerint lehet mondani hogy nagy az arca. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 10. - 18:03:43
(http://media.entertainment.sky.com/image/unscaled/2010/05/10/Peter-Sarsgaard-0510-7.jpg)

A képen nem Quasimodo látható, hanem Peter Sarsgaard színész, aki Hector Hammond-ot játssza a Green Lantern filmben. Egészen undorítóan fest.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Május 10. - 18:23:55
Vazze, de jól elcsúfították  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Május 10. - 19:30:46
Hammond feje a képregényben kb. másfél méteres átmérőjű. SZóval tipp alapján ez eléggé átmeneti állapot lesz.
És ő az ellenfél? Nem tudom... komoly, pszichét támadó, mentális síkon elég kemény rémálmokat elszabadító ellenfél, egy gyerekbarát, zölden repkedünk, juhé, hangulatú filmbe furán illeszkedik majd. De a jelek szerint akkor máris folytatásban gondolkodhatnak, vagy Sinestro is benne lesz ellenségként?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 10. - 19:31:16
Igen Sinestro is benne lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Május 10. - 21:48:45
De elvileg csak a végére lesz ellenség.

Miért követnék enynire hűen a képregényt? Nem hiszem hogy a filmben is másfél méteres fejjel fog üldögélni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Május 10. - 21:51:05
Mert Johns mintha e körül is ott sündörögne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Május 11. - 08:48:57
Kíváncsi leszek, hogy a filmben mennyire tudják eltalálni Sinestro jellemét. A rajzfilmben nagyon nem sikerült, a filmben talán drámaibban tudják megcsinálni a dolgot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 11. - 15:35:08
Jó ez a kép. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 11. - 20:46:12
Ez a fickó képregényben is elég horror lehet.
(http://www.eatsleepgeek.com/wp-content/uploads/2010/01/green-lantern-20090918-hector-hammond.png)
A képet nézve szerintem talgaby arra gondolt, hogy a képregényben mozdulni sem tud a nagy fejétől és székhezkötött nyomorék. Ezt a fotón látható maszk nem indokolja.
Sinestro lila feje nekem rajzon is nevetséges, nem tudom, hogy mutatna egy élőszereplős filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Május 11. - 20:55:06
Sinestro kinézete szándékos (alkotói részről). Nehezen írható figura is miatta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 12. - 16:07:14
A főoldali hírre reagálva megkérdezem, hogy neketek mi bajotok van Shia LeBeouf  - val.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 12. - 16:09:28
Nekem azt leszámítva, hogy minden szerepében olyan mint egy túlhúzott amfetaminfüggő hiperaktív gyógyegér... semmi. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Május 12. - 16:10:13
Azon kivül hogy nekem sose lesz annyi pínzem :smcents: mint neki ?? :( Abszolútdesemmi ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Május 12. - 16:25:05
Az, hogy tehetségtelen és idegesítő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Május 12. - 18:13:37
Nekem csak az, hogy idegesítően béna feje van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2010. Május 12. - 22:31:36
Elvette tőlem Megant. Halnia kell.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. Május 13. - 09:55:04
Gusztustalan feje van, nyálas, emellett a Twilight főszereplőkbe is több tehetség szorult. Emellett meg nagy színésznek van beállítva. Amikor meglátom, első reflexem, hogy de szívesen hozzávágnék az arcához egy palacsintasütőt. És még nem is rontana rajta olyan sokat. :hehe: ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Május 13. - 10:29:07
 ;D Szerintem is csak javíthatna rajta.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 13. - 11:38:36
LöBöff szerepelt a Trekben ?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Május 13. - 11:39:05
Szerencsére nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 13. - 11:56:02
Pedig tök hasonlít rá az a srác az Új nemzedékben.  :headscratch: Azt hittem ő az.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Május 13. - 15:51:47
Nekem szimpatikus a srác. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 13. - 17:03:03
Nem baj, már egész jó gyógyszerek vannak ellene.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 13. - 17:44:53
 :lol: :lol: :lol:

Írja vki Ben beszólásait ?  ;D Eltudnám képzelni amolyan Fekete Macskás, Piramisfejes strip-es formában  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 13. - 18:36:16
És majd az lesz a címe, hogy: "100 humoros beszólás, ami nem jutott eszembe" - sponsored by cavinton.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Május 14. - 11:35:18
Feltéve, hogy a címadásnál eszedbe jut majd a cím ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2010. Május 14. - 11:52:35
Vagy csak egy nagy tabletta lenne a borítón. "Ez valamire jó, de elfelejtettem, mire... :headscratch:"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Május 14. - 12:54:45
Vagy csak egy nagy tabletta lenne a borítón. "Ez valamire jó, de elfelejtettem, mire... :headscratch:"  ;D

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 14. - 16:12:04
LöBöff szerepelt a Trekben ?  :headscratch:

Constantine, Eagle eye, Transformers (amit én láttam)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 14. - 16:38:53
LöBöff szerepelt a Trekben ?  :headscratch:

Ott helyben felgyújtottam volna a mozit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 14. - 17:45:12
LöBöff szerepelt a Trekben ?  :headscratch:

Ott helyben felgyújtottam volna a mozit.

Én a régi Next Generation sorozatra gondolok, tudjátok a Picard-os sorozatra  ;D Abban van vmi kadét aki akár lehetett volna ő is...

De akkor nem ő az. Nem vagyok összetörve miatta  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 14. - 17:59:22
A kadét Wesley Crusher (a hajóorvosnő és feltehetően Picard kapitány fia), Wil Wheaton játszotta akit akkor (és még ma is) minden egyes Trekker szívből gyűlöl, mert egy nagyon elcseszett karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Május 14. - 18:04:26
És Sheldon is utálja, mert mindig legyőzi. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 14. - 18:06:00
Jaja. (http://static.tvfanatic.com/images/gallery/the-wesley-crushers.jpg) Azon sírva röhögtem.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Május 15. - 00:29:51
A kadét Wesley Crusher (a hajóorvosnő és feltehetően Picard kapitány fia), Wil Wheaton játszotta akit akkor (és még ma is) minden egyes Trekker szívből gyűlöl, mert egy nagyon elcseszett karakter.

Miért is elcseszett ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 20. - 20:52:55
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/Etc/11374L.jpg?t=1274381522)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Május 20. - 21:10:14
Ez fake vagy nem? Thor mondjuk olyan , mint a hivatalos képen, Vas a mark III.-as páncélban  :drying: , Kapi pedig  frankó a maszkján, és a kesztyűjén kívül... :drying: és a szárnyak is megmaradtak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Május 20. - 21:11:46
Sztem fake :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 20. - 21:12:01
Akkora fake mint az az ólajtó, de megmozgatja a fantáziát.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Május 20. - 21:16:03
Azt biztos. ;D Mondjuk az tetszik, hogy Kapin nem az a visszahajtott szárú csizma van, és anadrágja is jó, olyan katonás :) . De Thorról jelent már meg ilyen egész alakos kép, vagy játékfigura vagy honnan vették, mert azon az egyszál képen amit hivatalosan kiadtak sisak se volt rajta, és alig is látszódott?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Május 20. - 21:20:44
Thorról mindössze ennyink van
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/thor-first-image.jpg)
Valamint a conceptek a galériámban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Május 20. - 21:23:24
Nem rossz ez az Avengers kép, bár Kapi tényleg elég bénán néz ki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Május 20. - 21:58:40
Igen erre a képre gondoltam, viszont a conceptek azok  régiek, ez már teljesen más kinézet, pont mint a 616-os. Viszont a concept kalapács jobban tetszik, mint amit a VAs2 végén láthattunk. Szerintem Kapi nem néz ki bénán, számomra csak a maszk ami nagyon necces. ( tudjátok,  inkább a sisak-maszkra vágyom :) )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Május 21. - 12:55:42
Nekem tetszik ez a kép, de tuti fake, emlékszem is arra a szoborra amiről bevágták a vasembert asszem még a holdfényben is lehet kapni).
Remélem azért a másik két karakterből többet/jobbat hoznak majd ki a Marvelesek ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Május 21. - 19:38:22
Miért kérdés egyáltalán, hogy fake-e? Ollóval vágták oda brad pitt arcát. Mint az ólajtó tényleg akkora fake(lehet, hogy nem pitt, de akkoris )
Mit gondolhat Captain? "Ne világíts már a pofámba Tony, elrontod a fotót!"  ;D
Vagy : "Esni fog."
(http://www.pollsb.com/photos/o/115208-leonidas_300.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 02. - 12:40:52
Shaune Harrison maszkmestert szerződtették le a Captain America filmhez, hogy ő készítse el a Vörös Koponya sminkjét és kinézetét. Elnézve a korábbi munkáit nagyon jól választottak.
http://www.shauneharrison.com/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=3&Itemid=65
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 02. - 12:42:47
van pár jó kis kopnyás munkája eddig.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 02. - 14:51:29
Ez nagyon jó hír, hogy nem CGI-vel csinálják meg. ;) Ben: régebben nem linkeltél képet Vörös Koponya fejéről? vagy csak én emlékszem rosszul?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 02. - 15:00:33
Jól emlékszel. Vagy két éve kikerült a netre egy Vörös Koponya fejet ábrázoló dolog. Amúgy azt is Harrison készítette. A fickó tervei szerint a Koponya valahogy így fog kinézni, persze pirosban
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/Red_Skull_Silicone_Mask_Sculpt.jpg?t=1275483518
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/red1.jpg?t=1275483552
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/red2.jpg?t=1275483577

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 02. - 15:41:47
Ezek a régiek jók!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 02. - 18:29:46
A szája még nem az igazi.
Arra gondolok, hogy az utolsó két foga mindigg összeér, még nyitott szájjal is, ez meg ügye abszurd.
Amúgy szerintem is jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 03. - 01:45:35
Kétarc is baromira abszurd volt, ahogy kinézett. Mégis elfogadtuk, mert nagyon jól nézett ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 07:51:16
Hölgyek, urak, bemutatkozik Amerika Kapitány: (márha tényelg ez lesz az a ruha, plusz ha sikerül a linkelés ;D)
(http://cdn-www.mania.com/content_pics/000005/58/58/df22c8c44d9382d4_large.jpg)
(http://cdn-www.mania.com/content_pics/000005/57/58/bb73929a2779341f_large.jpg)

A képeket a comics2film-ről és ők elvben az Aint coolról vették...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 08:14:51
És lássuk Thort
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Mighty_Thor_(2011)/Character_Concept/thor_concept_art_chris_hemsworth_01.jpg
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Mighty_Thor_(2011)/Character_Concept/thor_concept_art_chris_hemsworth_02.jpg
valamint pár kép amit BuB lehagyott
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Captain_America_(2011)/Character_concept/capam1LARGEUSE.jpg
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Captain_America_(2011)/Character_concept/capam4LARGEUSE.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 08:19:20
És jóval nagyobbak. ;D
Hogy csinálod ezt?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 08:21:14
Nekem mindenből nagyobb van.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 08:26:07
Hm... ezzel nem vitázok. :D

Amúgy Thor hogy-hogy kiszivárgott? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 08:29:09
Ugyanúgy ahogy Kapi is. Két-három éve szólnak a hírek arról, hogy össze akarják hozni ezeket a filmeket, de azon az egy nyamvadt Thoros képen kívül semmivel sem bíztatták a rajongókat. Most dobtak egy csontot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 03. - 08:39:59
Ezt egyébként sose értettem. Mind tudjátok, hogy amíg a filmből nem látod legalább a trailert addig semmi se biztos. Akkor most mit foglalkoztok ilyen photoshoppal összedobott conceptekkel. Ettől még lehet teljesen más a két karakter.

Egyébként, ha jól tudom a kapi film a második világháború alatt fog játszódni, és ha ez lesz a ruhája az elég nevetséges lesz. Túl modern kidolgozású és anyagú (legalábbis nekem valami szénszálas golyóálló cuccnak tűnik) a ruhája, nem nagyon passzolna ezzel a kinézettel a Ryan közlegény megmentése jelenetekbe. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 03. - 10:01:35
Ennyi erővel akár bőr is lehet, és azt azért már a 40-es években is tudtak varrni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 03. - 10:44:17
Igen pontosan úgy néz ki, mintha bőr lenne és az akkori katonai egyenruhák mintájára. Hát persze... :P Egyébként a hózentrógerek minek vannak neki? Valaki tudja? Thor ruháját már el sem kezdem fi...elemezni ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 03. - 11:03:41
Idézet
Ezt egyébként sose értettem. Mind tudjátok, hogy amíg a filmből nem látod legalább a trailert addig semmi se biztos. Akkor most mit foglalkoztok ilyen photoshoppal összedobott conceptekkel. Ettől még lehet teljesen más a két karakter.
Rossz a logikád, mert nemhogy a trailerig, magáig a filmig nem lehet biztos semmiben az ember. :) Hány csapnivalóan rossz filmből láttam én már nyálcsorgatós előzetest...

Kapper szerintem is kicsit túlságosan modern a 40-es évekbe, de nem rossz. Thor kifejezetten jó, bár ennek a színésznek az arcát szerintem sosem fogom megszokni. Valahogy semmi olyan északi magasztosság nincs benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 03. - 11:10:38
Nekem is a huzentróger fura, az nagyon nem kéne hozzá. Thor ruhája pedig egészen jó lett végül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 03. - 11:18:01
Kicsit aggódtam Thor miatt, de nagyon jó lett szerintem ( talán a köpeny nem kéne). Remélem így marad és nem lesz tökfödője. ;D Kapi is állati jól néz ki, igen a huzentróger fura, de meg lehet szokni. Szerintem ez a modern ruhája Kap.-nak és a 2. VH-s ruhája inkább majd a képregénybeli klasszikus ruhához fog hasonlítani. ( esetleg az ulti 2. vh-s ruhára)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 11:22:05
Szerintem meg ez az egy ruhája lesz Kapnak. Elég kidolgozott és modern hatású ahhoz, hogy mind a világháborúhoz, mind pedig a jelen korhoz tökéletesen passzoljon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 03. - 11:39:41
A világháborúhoz szerintem túl modern. Meg mondjuk vicc lenne, ha ugyanazt a felszerelést kapná a világháborúban egy szuperkatona, mint  a "nem túl távoli jövőben". :) Jó lenne ha látszódna a ruháin\felszerelésein az  a legalább 60-70 év különbség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 03. - 11:41:25
Igen pont ez a bajunk vele. Lehet, hogy most nagy közhelyet mondok, de azért kapi ruhája inkább katonai jellegű. És bizony a katonai ruhákon nem csak azért vannak a kis batyucskák meg csatocskák meg hózentrógerek mert annyira cool (pl Spawn) annak mind mind funkciója van. Én ezt nem látom kapi ruháján, a 40-es időkhőz mindenképpen túl modern ez a cucc.
Thor köpenye szerintem frankó és sisakot is nyugodtan kaphatna, és egy kicsit a "marvel" skandináv mitológiába is jobban belemehetne a film. A ruháját elnézve azonban erre nem sok esélyt látok, ez mindennek kinéz csak asgardi varázspáncélnak nem. A recézett bakkkancsa meg nagyon menő, made in asgard. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 03. - 11:45:49
Érrrrrrrrrrrdekes.  :headscratch:

Szokatlan így picit Kap meg Thor is, de bízom benne, hogy filmben majd jó hatást tud kelteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 03. - 12:01:29
Tuti, hogy Kapnak, lesz egy régi WWII-es ruhája és majd egy nagy pillanatban előlép ebben a modern cuccban.
Hózentróger sztem két dolog miatt van: egyrészt elhagyták (jól tették) a fehér-piros sávokat és így egy kicsitvisszhozzák, másrészt talán ez tartja a pajzsot amikor a hátán hordja.
Chris Evans nekem továbbra sem jön be mint Cap. Am.

Összevont üzenet ideje: [time]2010. június 03. - 12:05:41[/time]
Tessék ott a hózentróger
(http://thumb11.shutterstock.com.edgesuite.net/display_pic_with_logo/159898/159898,1242816993,9/stock-photo-kiev-ukraine-may-a-member-of-a-military-history-club-red-star-wears-a-historical-american-30576619.jpg)
Nyílván ez tartja az övön lévő táskák súlyát.

Összevont üzenet ideje: 2010. Június 03. - 12:52:10
Szerintem meg ez az egy ruhája lesz Kapnak. Elég kidolgozott és modern hatású ahhoz, hogy mind a világháborúhoz, mind pedig a jelen korhoz tökéletesen passzoljon.
Szerintem meg ez egy hülyeség, már bocs.
És különben is, mondj egy olyan képregényfilmet, ahol egy szerkóban nyomja végig a hős. Nem kétlem, hogy tudsz ilyet, de azért a többségben mindíg legaláb kettő van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 13:07:39
Batman, a Tim Burton féle, Superman, Hulk, X-Men, Daredevil.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 13:37:43
Amúgy én is arra tippelek, hogy ez a jövőbeni ruhája lesz Kapnak. Túl modern a 2. vh-hoz.
Ha Hálivúd kicsit is logikusan gondolkozik (kétlem amúgy) akkor az Ultimates ruhát venné alapul...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 03. - 13:38:28
Batmanben sem egy szerkója van, csak mind ugyanolyan. Superman hmm... ebben igazad lehet :headscratch:, Hulk sem mindig ugyanazt a gatyát szakítja szét  ;D Daredevil... hmm emlékeim szerint amikor visszamegy először a rejtekhelyére ott mutatják, hogy több maszkja meg botja meg shurikenje meg mittudomén milye van  ;D

Ha Hálivúd kicsit is logikusan gondolkozik (kétlem amúgy) akkor az Ultimates ruhát venné alapul...
Miért az ultimates ruhát? Fujj, ilyet még csak ne is gondolj... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 03. - 14:05:33
Chris Evans nekem továbbra sem jön be mint Cap. Am.

Nekem sem egészen jön be, mint Kap. Éppen ezért gondolkodtam, hogy kit szeretnék látni Steve Rogersként a filmben és valamiért a Transformersből Lennox ugrott be hirtelen.
És szerintem nem is lett volna rossz választás, olyan ideális katona képe van, vagymi
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 14:10:01
Bármennyire gáz volt az Avatar, de basszus a főszereplő srác tökéletes lett volna  Kapre. Mi a neve a gyereknek?
Sam Worthington?

Hogy miért az Ultimates? Hát mert ott az tök reális cucc volt, hogy ugyanolyan cuccban rohangált mint a többi katona, leszámítva a csillagot meg a maszkot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 03. - 14:23:49
Szerintem Sam Worthington pont nem lett volna jó Capnak az biztos. Meg ne egy színész legyen már minden filmben. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 14:44:09
Pedig tipikus ilyen Ulitmates katona feje van. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 14:45:12
Alakul ez, alakul.
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Avengers_(2012)/Fan/avengers.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 03. - 15:21:30
Ehehehe, nem rossz, nem rossz.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 15:28:20
Genzót megkértem, hogy faragjon belőle nekem háttérképet.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 15:37:58
Hát azért ez csak jobb, mint amit én próbáltam összehozni ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 03. - 15:41:53
jó ez a kép! :brow: Csak hiányzik róla a Fekete Özvegy, elvileg ő is benne lesz, nem? Nameg Fury. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 15:42:18
Ja, de a képemen rajta van a Hangya és a Darázs is.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 03. - 15:44:40
 :lol: :lol:  Csak nem Hulk rájuk lépett? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 15:46:57
A Hangya megbújt Kap pajzsa mögött, a Darázs meg Hulk olyan részén van, ahová sosem süt be a nap.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 03. - 15:54:47
Batman, a Tim Burton féle, Superman, Hulk, X-Men, Daredevil.
Hulk! Nemondmár, neki nincs is ruhája. Nem a ruha határozza meg. De amúgy igazad van a többi példában. Viszont még a pókemberben is két ruha van. Az elején egy melegítő joggingban pankrátorkodik, meg símaszkban. A Megtorló1-ben is először pólon van a koponya, később felfesti egy mellényre. Aztán ott van a batman 3-4 az ultrahang ruhával és Robinnak a végén ezüst-fekete rucija lesz. A TDK, a Vasember,
De a lényeg, hogy szerintem is Bubnak van igaza:
Amúgy én is arra tippelek, hogy ez a jövőbeni ruhája lesz Kapnak. Túl modern a 2. vh-hoz.
Ha Hálivúd kicsit is logikusan gondolkozik (kétlem amúgy) akkor az Ultimates ruhát venné alapul...
Akármennyire gáz az Ultimates története, rajzilag és ruha tervezési szempontból is nagyon ott van, főleg ami a kapitány régi ruháját illeti.
Az biztos, hogy két ruhája lesz, szívesen fogadok is ;D És szerintem valami olyasmi lesz mint az Ultimates-ben.
(http://www.ifanboy.com/files/images/marvel/Ultimate%20Captain%20America.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Június 03. - 15:55:49
Tetszik ez a kép, köszi Ben.
Tony is benne lesz? A Vasember 2 végén azt mondta Fury-nak, hogy úgyse tudnák őt megfizetni... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 03. - 17:26:19
Szerintem Sam Worthington pont nem lett volna jó Capnak az biztos. Meg ne egy színész legyen már minden filmben. :D
Igazából nekem jelenleg épp ez az egyetlen érvem Chris Evans ellen. Nehéz lesz őt komolyan venni a hülye Fáklya figura után.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 17:27:15
Ahogy a Zsákon is írtam, Fáklyát nem Evans rontotta el, hanem az idióta rendező és a forgatókönyvíró.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 03. - 17:28:43
Már megbocsáss, de a Fáklya egy nagyon picit sem volt elrontva. Az egyik legjobban sikerült filmes karakter volt.  :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 17:31:47
Öhm... akkor ezt nem igazán értem:
Nehéz lesz őt komolyan venni a hülye Fáklya figura után.  :)
mert így olyan mintha ellent mondanál magadnak. Vagy én értek félre valamit. Ma még csak 5 kávét ittam. Nehezen forog az agyam.  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 03. - 17:35:14
Szerintem úgy értette, hogy Fáklya volt hülye, értsd: poénkodó, laza csávó. :D
Kap meg nem igazán ilyen, furi lesz Evanstől egy tök más "alakítást" látni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 03. - 17:36:15
Szerintem arra gondol kaine, hogy Fáklya után nehéz lesz neki megszoknia, hogy ez a színész mostantól nem Fáklya, hanem Am. Kap. És a  személyiségük nagy különbségére gondolhatott, amikor azt mondta, hogy "hülye Fáklya figura". Tehát nem úgy hülye, hogy idiótán, fullba nyomta a kretént, hanem hogy vicces, könnyed személyisége van. :)

Szerk.: Eh! Bub megelőzött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 03. - 17:36:58
Igen, így értettem. Komolytalan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 03. - 18:00:21
Igen, így értettem. Komolytalan.
Egyet értek. Fáklya tök jó volt és Evansnak inkápp ez a karakter áll nól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 03. - 18:02:34
Sam Worthington kellett volna AmKap szerepére, hiába folyik már mindenből ami egy csapra hasonlít.

Szerintem Sam Worthington pont nem lett volna jó Capnak az biztos. Meg ne egy színész legyen már minden filmben. :D
Igazából nekem jelenleg épp ez az egyetlen érvem Chris Evans ellen. Nehéz lesz őt komolyan venni a hülye Fáklya figura után.  :)

Egyetértek.

Már megbocsáss, de a Fáklya egy nagyon picit sem volt elrontva. Az egyik legjobban sikerült filmes karakter volt.  :nezze:

Abszolúúúúte egyetértek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 03. - 18:04:09
Azért a Kapitány sem éppen egy besavanyodott fickó, csak a v4 óta ezt húzták rá. A Brubaker éra alatt meg aztán végképp elvitték az emós önmarcangoló vonalba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 03. - 18:05:38
Szerintem Evans jól fogja alakítani Kap.-ot, és nem hasonlít kevésbé rá , mint ez a Sam Worthington. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 03. - 18:08:53
Különben meg megegyezhetünk, hogy azért a "poénos, jóképű, vagányfiút" nem a legnehezebb eljátszani. És az megint az F4 film róvására megy, hogy egyetlen jó dolog benne az utóbbi leírt alakítás.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 03. - 20:56:11
Na de nem is az volt a kérdés, hogy mennyire jó színész-e. Különben meg a Mobilban kifejezetten jól állt neki a komolyabb szerep is. Sőt, a Napfényben is.
Én szerettem mindkét F4 filmet elejétől a végéig. Benne volt minden, amit egy F4 képregényből szerettem. Sokakkal ellentétben én nem hiányoltam belőle azt, ami nem volt az F4 képregényekben sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 03. - 23:31:07
Szerintem ne írjuk le Evanst mint kapitányt. Ha végig olyan mérgesen néz mintha mogyit dugtak volna a seggébe akkor még jó is lehet az alakítása. Egyébként ha a 2. világháborúban játszódna a film és csak az utcsó 10 perc lenne a jelenben(mondjuk mikor megtalálják a jégben) még akár minden idők legdrámaibb és a kritikusok által legelismertebb képregényfilme is lehet belőle. Nagyon jól is meg lehetne csinálni. A thor sem rossz, bár lehetne kicsit nagyobb darab. Tyler mane jó lett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 03. - 23:47:30
Tuti, hogy nem merik csak a VH2-be tenni a filmet. Még képregénybe se nagyon tették, de egy egész filmet megkockáztatni, miközben már talán nem is él olyan ember, aki még olvasott VH-s Kapit?
Tyler Mane alkatra jó lenne Thornak, de arcra nem. Thornak azért nemes arcvonásai vannak a Marvelben. Tyler jó lenne a vikinges Thornak. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 04. - 00:55:22
Pont azért hívják színésznek Evans-t, hogy elhitesse a nézőkkel: lehet hiteles Fáklya, meg hiteles AmKap is.

Tony úgy tudom nem lesz benne sem az AmKap, sem a Thor filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 04. - 07:52:45
Hú, de érdekes pletyka.
Neal McDonough elvben Dum dum dugant fogja alakítani a Kapitány filmben. Érdekes választás főleg, mert sztem totál nem hasonlít rá (amennyire én ismerem Dumot. :hehe:) , a másik ok, meg hogy őt annak idején Kapitány eljátszására is emlegették.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 04. - 08:11:33
Ha Heimdallt egy afró fickóval játszatják el, akkor gondolod, hogy Neil nem lesz jó Duganként?  :D Pár kiló izom meg egy vörös hajfesték, egy tömör bajusz, oszt nem lesz gond.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 04. - 08:42:05
Az nem tom ki :D

Jó, de Dugan inkább dagi, nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 04. - 08:43:13
Nem, Dugan zömök. Bár én nem bánnám azt se, ha az utód-Dugan kerülne inkább rögtön a helyére a filmben. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 04. - 08:57:23
Az eredeti Dugan egy köpcös (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/D/Dum_Dum_Dugan_(Timothy_Aloysius_Cadwallader_Dugan)/dumdum_1.jpg) fickó volt, de mára azért ő is átesett egy Norbi update (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/D/Dum_Dum_Dugan_(Timothy_Aloysius_Cadwallader_Dugan)/dumdum_2.jpg)-en.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 04. - 09:15:54
Ja, vagy csak Romita stílusa zavar be. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 04. - 09:42:46
Mert nem tud gömbölyödő hasat rajzolni csak kockásat?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 04. - 10:12:59
Két különböző rajzoló és (valamikor az író is beleszól) rajzait összehasonlítani felesleges, mindenesetre Dugan mindig is nagydarab volt. Mert bár a képregényekben így van, de nem minden katona, titkosügynök, ninja, akármi kigyúrt állat, vagy agyonszálkásított hiperninja. :) Ez inkább csak a mai kor médiaszemlélete és sajnos a társadalomba is kezd beleivódni ez a 300 keltette (torz) szemlélet.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 04. - 11:09:40
Azért az még nem vált senkinek a kárára, ha mondjuk a 300-tól (torz) képétől hajtva eljár rendszeresen konditerembe, és nem úgy néz ki, mint egy cérnavékony hőscincér. Persze csak akkor, ha szerek nélkül csinálja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 04. - 11:16:10
Pont azért hívják színésznek Evans-t, hogy elhitesse a nézőkkel: lehet hiteles Fáklya, meg hiteles AmKap is.
Nem lehetetlen elhitetnie, de jóval nehezebb, mintha bárki másra bízták volna.  ;)
Idézet
Tony úgy tudom nem lesz benne sem az AmKap, sem a Thor filmben.
Miért is lenne? A színészekkel a szokásos 3 filmes szerződésen túl csak az Avengers filmre kötöttek további szerződést, a többire nem.


Összevont üzenet ideje: 2010. Június 04. - 11:31:49
http://www.sg.hu/cikkek/74845/fehernemu_modell_valtja_megan_foxot_a_transformers_3_ban
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 04. - 12:06:51
Idézet
Nem lehetetlen elhitetnie, de jóval nehezebb, mintha bárki másra bízták volna.
Miért is? HA Brad Pitt lenne AmKap, neki könnyebb dolga lenne? Ugyan már. Az a te bajod, hogy az arcát nagyon kötöd egy szerephez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 04. - 12:25:04
http://www.sg.hu/cikkek/74845/fehernemu_modell_valtja_megan_foxot_a_transformers_3_ban

Wow, not baaad...  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 04. - 12:38:18
Miért is? HA Brad Pitt lenne AmKap, neki könnyebb dolga lenne? Ugyan már. Az a te bajod, hogy az arcát nagyon kötöd egy szerephez.
Neki még nehezebb lenne.  :) Nem hinném, hogy "csak" az én bajom...  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 04. - 13:26:24
Azért az még nem vált senkinek a kárára, ha mondjuk a 300-tól (torz) képétől hajtva eljár rendszeresen konditerembe, és nem úgy néz ki, mint egy cérnavékony hőscincér. Persze csak akkor, ha szerek nélkül csinálja.
Arra gondoltam, hogy az emberek hozzáállása kezd megváltozni, és egyre inkább az a természetes (vélekedés), hogy legyél olyan mint a filmekben. Azért a 300 igenis torz mert egy kis gyúrással senki nem jut el arra a szintre. Amit a filmben látunk egy brutális és kíméletlen, ergo nem túl egészséges kínzás eredménye. ;)

Egyébként pont most olvastam valahol, hogy a body building is  egészségtelen, mert magas vérnyomással jár. (a súlytöbblet miatt, teljesen mindegy, hogy 20 kg zsír vagy 20 kg izomról) beszélünk. Ez mennyire igaz?

Én szerettem mindkét F4 filmet elejétől a végéig. Benne volt minden, amit egy F4 képregényből szerettem. Sokakkal ellentétben én nem hiányoltam belőle azt, ami nem volt az F4 képregényekben sem.
Nekem sem volt bajom az F4 filmekkel. Szerintem is jól eltalált volt mind a kettő és hozták az F4 képregények hangulatát. Csak ugye reboot mánia... :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 04. - 15:40:49
Pedig itt bizony peponak adok igazat.
Ha egy film arra ösztönzi az embereket, hogy gyerünk már a punnyadás nem menő húzzál el sportolni, az szerintem semmiképpen nem torz.
Az emberek tulnyomó többségét nem fenyegeti a veszély, hogy túl edzzék magukat, egy brutális szenvedésekkel teli programban, inkább az ellenkezője.
Ja és ahogy mondtad, nem egy hét gyúrással szedsz fel 20 kiló izmot, úgyhogy nyugodtan mehetsz kondizni, valószinűleg inkább javulni fog tőle a vérnyomásod, és nem romlani.
A természetes férfiszépséget (ami sokak szerint az igénytelenséget jelenti, mert ezzel védekeznek a sz*r külsejük ellen) már éppen elegen képviselik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 04. - 20:13:00
Most az egész abból indult ki, hogy Romita nem tud csak egy testalkatot rajzolni? Meg azért is lehet, mert izmokat rajzolni jóóó ;D (ez nem jellemző rá)
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=viewImage&friendID=339584311&albumID=904764&imageID=5144379#
De nem izmos embert is lehet jó rajzolni: http://www.spawn.com/toys/spawn/series27/clown5/images/series27_clown5_concept_01_dp.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 05. - 00:28:14
Szerintem nem abból indult ki.
Idézet
Arra gondoltam, hogy az emberek hozzáállása kezd megváltozni, és egyre inkább az a természetes (vélekedés), hogy legyél olyan mint a filmekben. Azért a 300 igenis torz mert egy kis gyúrással senki nem jut el arra a szintre. Amit a filmben látunk egy brutális és kíméletlen, ergo nem túl egészséges kínzás eredménye.
Nyilván, ez tény, de nem kezeled életszerűen a dolgot. Ahogy már Todd is utalt rá, ha kétszer ilyen sok lenne a hasonló filmek száma, akkor sem fogna ennek hatására emberek hada egy kis alakformálásba. Az meg, hogy valaki egy film miatt ilyen kínzó diétába, meg kőkemény edzésbe kezdjen és eljusson a 300-as katonák szintjéig, szinte kizárt.
Én ezeket az arányokat figyelembe véve mondom, hogy jók ezek a filmek. Persze, ha mindenki úgy nézne ki a megnézése után, ahogy ők, az nyilván már nem lenn természetes, de ez a veszély nem fenyeget.

Így is sokan védekeznek azzal, hogy hát a sztárok milyen szépek, de mennyit költenek magukra, mennyi ránctalanítás, zsírleszívás stb-stb. Ez igaz is, csak ezzel le is veszik a terhet a vállukról, aztán aztán elhanyagolják magukat. Számomra nincs undorítóbb egy 1,6 m-es 100 kilós tehénnél. Az elhízás ráadásul nem kozmetikai probléma, nem lehet elintézni azzal, hogy "hát én így is jól érzem magam a bőrömben, elfogadom magamat", hanem nagyon súlyos egészségügyi probléma. HOgy csak mást ne mondjak, gyakorlatilag a dohányzás után az elhízás és következményei (diabetes, hipertonia, infarctus, stroke, veselégtelenség, méh és emlőrák stb-stb) terhelik meg a legjobban az egészségügy kiadásait. Ha fele ennyi elhízott ember lenne, több 10 milliárd dollárt spórolhatna az USA kormánya például, évente. Szóval ha még a filmek is azt sugallnák, hogy a francba is, hízzál el, legyél igénytelen, ezek a kigyúrt fazonok csak a mesékben léteznek, akkor még rosszabb lenne a helyzet.

Idézet
Egyébként pont most olvastam valahol, hogy a body building is  egészségtelen, mert magas vérnyomással jár. (a súlytöbblet miatt, teljesen mindegy, hogy 20 kg zsír vagy 20 kg izomról) beszélünk. Ez mennyire igaz?
Ezt a kérdést biztosan nem lehet így leegyszerűsíteni, de a logikája szerintem egyértelműen hülyeség: Nem a súlytöbblet maga okozza a magas vérnyomást (aminek amúgy kismillió oka van, de ezt most nem kezdem el magyarázni, ha nem baj). Pusztán attól, hogy felszedsz 30 kilót izomban nem lesz magasabb a vérnyomásod. Ilyen alapon aki naponta 15 kilós batyukkal szaladgál, annak is magasvérnyomásosnak kellene lennie. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 05. - 10:30:43
Na újabb színész csatlakozott a Bosszúállokhoz.
Jeremy Renner, aki ha minden igaz Sólyomszemet fogja alakítani.

Na ha már kiszivárogtak a tervek Kapról és Thorról, én igazából rá lennék kíváncsi.
Remélem nála nem a klasszikus kinézetet veszik alapul.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 05. - 13:12:54
Igen, tényleg már csak őt hiányoltam a BA-ból! :oh: De ez a Jeremy nem néz ki túl Clint Bartonosan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 05. - 13:23:28
Nyugi, majd Sólyomszemet hozzá igazítják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 05. - 23:16:52
Úgy néz ki ez aszínész, mintha Aliah Woodot összegyúrták volna Daiel Craiggell.
Ha nem cassic lesz a ruha akkor biztos az az új piros szecsós.
(http://marvel.com/universe3zx/images/thumb/e/e5/Ult_Hawkeye.jpg/440px-Ult_Hawkeye.jpg)
A valóságban elég csajos lenne egy ilyen kesztyű :hehe:
Kiv lennék azért a valóságban, hogy mutatana egy ilyen maszk, mint Hawkeyeé és Wolverineé

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 06. - 14:37:27
CapAm teaser poszter (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Captain_America_(2011)/Poster/capamteaser.jpg). És még mielőtt valaki belekötne: nem fake, csak simán ötlettelen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Június 06. - 15:24:47
De azért több mint a semmi. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 06. - 16:51:49
Gondolom elég sok pénzt kapott a kreatív brigád, és ezért tudtak ilyen menő posztert összedobni :D
Amúgy meg nem a poszter a lényeg ;)
De nyugi biztos lesz jobbis :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 06. - 17:29:55
Vasember az Alakváltók ellen
https://www.youtube.com/watch?v=qWa84ZrWFRI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 06. - 18:03:14
Ha már sólyomszemet beteszik az angyal filmbe remélem fekete párduc is bekerül. Jó lenne ha a 3 nagyágyú(vas, kap, thor) mellett több képesség nélküli muksó bekerülne, hanem is túl jelentős szerepre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 06. - 18:19:32
Egyáltalán nem elképzelhetetlen. Főleg az Iron Man 2-ben eldugott easter eggeket figyelembe véve.
http://theflickcast.com/2010/05/06/iron-man-2-easter-eggs-revealed-major-spoilers/
Namor és az Invaders pedig tudtommal aktív szereplője lesz a CapAm filmnek. Inkább az a kérdés, hogy mennyi karaktert akarnak belezsúfolni a filmbe, és ez nem üt-e végül vissza.

Összevont üzenet ideje: 2010. Június 06. - 18:51:14
Thor v2
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Thor_(2011)/Character_Concept/thorsuitv2.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 06. - 19:33:00
És mi az a fekete párduc felett bekarikázva mert nemtom elolvasni :nemtudom:

Összevont üzenet ideje: 2010. Június 06. - 19:34:30
Namorra kíváncsi vagyok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 06. - 19:35:40
És mi az a fekete párduc felett bekarikázva mert nemtom elolvasni :nemtudom:

RED SKULL
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 06. - 20:08:53
Jó ez a Thor kép.

Na meg ezek a kis utalások sem rosszak a Vasemberből. Az a pajzs viszont egy  vicc  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 06. - 20:12:18
Pedig a pajzson semmit nem változtatnak. Marad klasszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Június 06. - 20:35:09
Az nem baj, maradjon is a régi. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 06. - 20:42:45
Akkor mi a nevetséges benne? Habár tényleg annak szánták.

ez érdekes
(http://s669.photobucket.com/albums/vv59/jazzking2002/captain-america-hulk-screencap.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 06. - 21:06:16
Akkor mi a nevetséges benne? Habár tényleg annak szánták.

Erre értettem:
(http://theflickcast.com/wp-content/uploads//11108L-525x210.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 07. - 00:47:24
Nekem az előző Thor ruha jobban tetszett. Talán most lemérik, hogy vélekedik a közönség, és az a ruha lesz a filmben. Nekem az első jönne be igazán köpeny nélkül.
Ez a pajzs a Vas 2-ben elég fura volt, ha tényleg az a pajzs( nagyon annak szánták) az a kérdés miért  ilyen félig kész állapotban van? Vagy egyszerűen ez a rendező máshogy képzelte el , mint amilyen majd lesz, mármint nem ilyennek, de hasonlónak ha egész lenne? Remélem ez is meg lesz magyarázva valamelyik Marvel filmben.
Namoron már én is gondolkodtam, hogy benne kéne legyen az Am. Kap. filmben. Kíváncsi vagyok hogy fog kinézni, meg Bucky is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Június 07. - 01:28:57
Nekem a mostani Thor-ruha jobban tetszik, de még mindig modern kicsit. A pajzsra egyszerű lehet a magyarázat, Kapi a világháborúban másik pajzsot használt, és csak most készíti el neki Tony az újat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 07. - 01:49:55
Na újabb színész csatlakozott a Bosszúállokhoz.
Jeremy Renner, aki ha minden igaz Sólyomszemet fogja alakítani.

Na ha már kiszivárogtak a tervek Kapról és Thorról, én igazából rá lennék kíváncsi.
Remélem nála nem a klasszikus kinézetet veszik alapul.

Most néztem meg a Bombák Földjén c. filmet és mostmár igencsak szimpatikus ez a Jeremy Renner srác.
Remélem Sólyomszemet is jól fogja játszani.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 07. - 06:15:41
Egyébként meg egy sereg bosszúangyalt lehetne szerepeltetni a filmben kb úgy mint az x-men 2-ben kolosszust és árnymacskát. Sólyomszem nyilaz 2-t, darázs zümmög kicsit, hangya termeszekkel kalandozik, fekete özvegy bepucsít és fekete párduc szaltózik esetleg lecsap valakit egy kis leopárdnyivákolással- neki úgyis meg van a ruhája: fogják a batmanjelmezt, palást le és a szája elé húznak egy fekete kendőt. Kész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 07. - 08:04:13
Nekem a mostani Thor-ruha jobban tetszik, de még mindig modern kicsit. A pajzsra egyszerű lehet a magyarázat, Kapi a világháborúban másik pajzsot használt, és csak most készíti el neki Tony az újat.
Vagy sokkal valószínűbb, hogy az apja készítette az eredeti pajzsot és ez csak egy séma, egy modell, ami Tony raktárában pihent, amíg szét nem verte az egész alagsort, hogy részecskegyorsítót rakjon össze.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 07. - 09:57:50
Ez a pajzs egy félkész cucc. A Shield ügynök reakciójából arra lehet következtetni, hogy az ünökség Tonyt bízta meg egy új (szupermodern, mindenről kézbe visszapattanó) pajzs elkészítésével. És akkor itt jön be a vibránium.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 07. - 10:23:56
És ezt miből gondolod? A reakciója, ha jól emlékszem az, hogy "hát ez meg hogy kerül ide?" ez a mondat az én verziómat is tökéletesen alátámasztja és a S.H.I.E.L.D. a filmben inkább Tony-n felül álló technikai háttérrel rendelkezik. Legalábbis én ezt szűrtem le Fury mondataiból. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Június 07. - 10:24:10
Ez a pajzs egy félkész cucc. A Shield ügynök reakciójából arra lehet következtetni, hogy az ünökség Tonyt bízta meg egy új (szupermodern, mindenről kézbe visszapattanó) pajzs elkészítésével. És akkor itt jön be a vibránium.
Nem oly mindegy? Addig még százszor átdolgozhatják. Majd a Kapi filmből úgyis megtudjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 07. - 12:41:04
Hát ez a második ruha nekem annyir anem jön be, főleg a csizma... a sztriptíz táncosok hordanak ilyesmit nem? Jó, ok tom, hogy ez hasonlít a képregényeshez, de akkor is...

Ha Hollywood nem lenne annyira hülye az Ulti ruhákat használnák, mert legyenek bármilyenek is az Ulti comicsok, azért Millerek prosti jó ruhákat terveztek a csapatnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 07. - 13:08:35
Szerintem is az ulti ruhák EDDIG a legjobbak. Hmm kezd logikussá válni a pókreboot, talán később össze akarják boronálni az egész csapatot. Remélem a filmben is ovis teste lesz :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 07. - 13:17:50
Hmm kezd logikussá válni a pókreboot
Ez az a mondat, ami soha, semmilyen dimenzióban és téridőkoontinumban, semmilyen idősíkon vagy alternatív valóságban, még tudatmódosító szerek hatása alatt sem hagyhatja el egy Marvel rajongó száját. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 07. - 13:20:06
Bár attól még igaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 07. - 13:42:02
Mondjuk nem mintha az eddigi Pókemberrel ezt nem lehetett volna ugyanúgy megcsinálni.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 07. - 13:44:17
A  Pók rebootnak akkor lenne értelme főleg, ha azt a "tetves eredet" sztorit kihagynák, és nem húznák vele az időt...
Mindenki tudja, hogy harapta meg a pók, főleg, hogy még 10 éve sincs hogy moziban is láthatták, kétlem, hogy van olyan ember aki elfelejtette volna. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 07. - 14:40:22
Szerintem abszolút nincs értelme, a történetet a 3 előzmény filmmel is tulajdonképpen akármerre el tudnák vinni. Nem hinném, hogy most az Avangers film miatt kavarnak, sokkal inkább ez a reboot láz (és igen a kivétel erősíti a szabályt A Megtorló Háborús övezet az eddigi egyetlen) végigsöpör a Marvelen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 07. - 15:08:44
Szerintem az eddigi Marvel rebottok pont azért voltak jók, mert nem eröltették az első részben megismert történet újra bemutatását.
Egy bizonyos szemszögből úgy helyezték új alapokra a történetet, hogy közben folytatások is voltak.
A Póknál ez azért bonyolultabb 3 rész után, de szerintem ott is simán megoldható, mondjuk pont azért, mert Raimi igazábol semennyit sem lépett előre Peter, és MJ személyiségében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 07. - 16:36:53
Fan Ulti világháborús CapAm.  (http://i878.photobucket.com/albums/ab350/damonthrift/Captain%20America/CaptainAmerica1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 07. - 16:37:46
Azért vannak itt elszántak :)
Szép
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 07. - 16:55:22
Caramba ;D

Hm, nekem az a ruha soha nem tűnt ennyire kéknek... sőt nagyon kéknek se tűnt. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 07. - 17:03:27
Hát pedig:
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Ultimate_Universe/Captain_America_(Ultimate)/capam.png
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 07. - 17:06:38
Ez a színtévesztés felfogható annak, hogy piros mellet van a kék? és ezért ne mkéknek látod?
Am hunyorítva nézed BuB? vagy becsukott szemmel? ez full kék :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 07. - 17:11:59
Csakhogy A Brian Hitch féle Ultimates-ben nem ilyen rikítóak 2. vh-s ruha színei, kicsit sötétebbek, fakóbbak. Amit Ben is belinkelt az a Chris Pachalo által rajzolt Ultimate Avengers-ben volt, ahol sokkal élénkebb színeket használtak. Ilyen volt a Hitch féle, ami tényleg jobb lett:
(http://www.ifanboy.com/files/images/marvel/Ultimate%20Captain%20America.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 07. - 17:12:19
Na ja, de ez a kaki új cuccban van.
Amit még anno Hitch rajzolt, ott nem volt kék a színe.

Pontosan, csak annyi eszem nincs, hogy linkeljek is:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 08. - 08:06:09
A Marvel ma jelentette be, hogy az Oscar-jelölt Stanley Tucci csatlakozott az Amerika Kapitány (Captain America: The First Avenger) stábjához, és Dr. Abraham Erskine karakterét fogja játszani.
A képregényekben Erskine egy német tudós, ő az Újjászületés Projekt kitalálója, amelynek célja a szuperkatona megalkotása.
Tucci olyan filmekből lehet ismerős, mint Az ördög pradát visel, a Julie és Julia, vagy a Komfortos Mennyország, amiért Oscar-jelöléssel jutalmazták alakítását. Az Amerika Kapitány mellett legközelebb az Easy A-ben és a Burlesque-ben láthatjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 08. - 10:43:45
Hú basszus, akkor jó sok szerepe lesz, mivel ő meghal a merényletben, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 08. - 12:47:18
Igen. A régi magyarázatok szerint, azért nem tudták megismételni az eljárást, és tömegével gyártani a szuperkatonákat, mert a merénylet során az összes feljegyzés, a formula és a tudósok is odavesztek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 08. - 13:05:15
Lehet, de fogadjunk, nem lesz olyan filmkorszakalkotó halála, mint a legutóbbi AmKap-filmben a tudósnak:
https://www.youtube.com/watch?v=7KmfscAL33s
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 08. - 15:42:42
Nézzétek a jó oldalát: Ha ilyen jó színészek leszerződnek kisebb mellékszerepekbe egy kommersz, sokak szemében 12 egy tucat képregényfilmbe, akkor abban egy kicsit jobban lehet bízni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Június 08. - 17:22:22
Thor úgy néz ki, mintha Will Ferrell beépült volna az asgardiak közé, és a kalapácsa pedig akkora mint egy méretes kulcstartó. Én arra számítottam, hogy megmarad az ultis hippi vonal.
AmKap pedig nem hózentógert visel, hanem málha hevedert :angered: Ilyenre pakolják a bakák a tárakat, hátulra pedig a kenyérzsákot. Szerintem teljesen hiteles. Ha még fegyvere meg sisakja is lenne, akkor úgy nézne ki mint egy 21. századi könnyű-gyalogos...jelmezben :twisted:.
Csakhogy A Brian Hitch féle Ultimates-ben nem ilyen rikítóak 2. vh-s ruha színei, kicsit sötétebbek, fakóbbak. Amit Ben is belinkelt az a Chris Pachalo által rajzolt Ultimate Avengers-ben volt, ahol sokkal élénkebb színeket használtak. Ilyen volt a Hitch féle, ami tényleg jobb lett:
(http://www.ifanboy.com/files/images/marvel/Ultimate%20Captain%20America.jpg)

A sötétebb ruha sokkal hitelesebb. Már az I. vh. elején bevonták a rikító uniformisokat, miután rájöttek, hjogy ha mindenki  farsangi jelmezbe grasszál, akkor sokkal könyebb funkció nélküli lyukat ütni a testükre.  
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 08. - 23:24:45
Bocsi, hogy felizgattunk...  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 09. - 08:15:30
Oké, málha heveder. De, (és itt volt a téma értelmi része) ha Amerika csodás kapitánya az ég világon semmit sem hord a málha hevederén, akkor az csak egy sima hózentróger. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 09. - 10:03:47
Ezt főleg talgabynak ajánlom.
Vagy nagyon tetszeni fog neki, vagy (ez a valószínűbb) nagyon ki fog akadni rajta.
Megtekintés érzékenyebb lelkűeknek nem ajánlott.
https://www.youtube.com/watch?v=9_MqZn7E-mk
Meg nem nevezett nem éppen 100%-os forrásom szerint "Kevin Tancharoen forgatta a Warner számára, hogy ezzel győzze meg őket egy tökös, 18+ Mortal Film berendelésére".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 09. - 10:50:14
Öcsém ez OMG.  :o Hatalmas. És nem csak állítólag Kevin Tancharoen készítette, hanem biztosan. Régóta szó volt róla, de nem tudtam mikor jön ki ez a promo. És Sonja Jeri Ryan volt.  :oh: Áááhhh! Köszi Todd.  :worship:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 09. - 10:51:52
Oké, málha heveder. De, (és itt volt a téma értelmi része) ha Amerika csodás kapitánya az ég világon semmit sem hord a málha hevederén, akkor az csak egy sima hózentróger. ;)

De ha az Ultit veszik alapul, akkor eléggé "fegyvermániás" lesz, és egy háborúban ajánlott fegyverrel rohangálni. ;D


A Mortal nekem furi, jó meg minden, csak vhogy pont őket nem nagyon bírtam elképzelni a "valósvilgában."
Amúgy Sonnya meg Bennek kötelező, kivi vagyok felismeri -e. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 09. - 10:56:36
Jó reggelt Vietnám!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 09. - 10:57:10
Jóvan, egyszerre írtunk na. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 09. - 12:43:40
A Mortal nekem furi, jó meg minden, csak vhogy pont őket nem nagyon bírtam elképzelni a "valósvilgában."
És Bub egy csapat karaktert, akit tökre el lhet képzelni a valós világban ugyan mi értelme lenne beletenni? Hiszen az, hogy egy tornán veri egymást egy rakás hétköznapi harcművész, az nem túl egyedi (minden Van-damme film erről szól).
Na de a Mortal legbetegebb leggroteszkebb legelvontabb állatait beletenni egy valós környezetbe többé kevésbé hiteles háttértörténettel, az már elég meredek ahhóz, hogy felkeltse a figyelmemet.
Kivi lennék még Goro-ra, Kabal-ra, Dhramin-ra, és még sokáig sorolhatnám.
Ez a lehető legjobb megoldás arra, hogy senki se hasonlítsa az egyébként kiválló első filmhez.
Mert ez valóban egy tök új, és eszméletlen cool irányvonal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 09. - 13:06:08
Tegnap írtam ezt a Zsákra:

Azt.
A.
Ku*va.
Eget. (http://fc05.deviantart.net/fs31/f/2008/205/f/2/f22c6e7e806df9bfb212b103a6408d64.jpg)
Most őszintén nem tudom, hogy totálisan eldobjam az agyam a szinte tökéletes realizálástól és az eddigi... legjobb... újragondolástól...
...vagy a fejemet csóváljam, hogy miért kellett kidobni az egész misztikus, idegen dimenziós, húsz éves mítoszt a Tekken-film lekoppintásáért.
Mindenesetre lassan össze kellenem már számolnom, eddig hivatalosan hányszor ölték már meg Johnny Cage-et. Lassan elhagyjuk a tucatot is.
Ha ez film, akkor zseniális. Sőt, több annál.
Ha az MK8, akkor Boonnak elment az esze.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 09. - 13:15:10
Nyugi, szerintem senki se fogja a Tekken filmhez hasonlítani.
Csak abból indulok ki, amit eddig láttam, de a Tekken film eddig a sírva röhögős kategória. Míg ha ezt a szintet tartanák egy komplett filmig, ez kibeb*szott jó lenne.
Lényegében új műfajt teremtene, hiszen ötvözi a Saw féle Torture Porn-t, a harcművész filmekkel.

Egyébként a faszi akit a film elején csecsemő Reptaile-ként mutatnak vajon tud róla, hogy ilyen formán használták fel cseppet sem irigylésre méltó helyzetét?
Mert az egy full valós felvétel, ráadásul még elég közismert is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 09. - 13:42:31
Jónak tűnik, csak kicsit túl undi a baraka és a reptile rész. Torture porn? ez a megnevezése? Elmebeteg. De tényleg jónak néz ki amúgy.
Vicces a 'Jakcs' felirat az üvegen, aminek leszették az utolsó két betőjét :D
Másképp nem lehet letenni egy fotót vagy mappát az asztalra a filmekben ha odacsapják? (slusszkulcsot meg szigorúan csak lazán dobva lehet)
Scorpion lesz a főszereplő? Neki van az a csákjája mivel átlőtte a csávó nyakát? Jó végén a "Get over here" felkiáltás  játékból:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 09. - 13:45:22
HA ez film, akkor igen, erősen úgy tűnik, Scorpi lesz a főszereplő. A főellenség meg Sub-Zero. Az eredeti (vagy negyedik).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 09. - 13:47:34
Nemtom... Ez a kis nyolc perces videó nem rossz, de szerintem egy filmen keresztül úgysem tudnák tartani ezt a hangulatot és ellaposodna a kinyírlak, szétverlek, megbosszulom a bátyámat kategóriájú filmekbe. Meg a rajongóknak nem feltétlenül jönne be ez a "neveken kívül semmi köze az eredeti szereplőhöz" feldolgozás.

Szerintem inkább S. Tsung a főgonosz és Sub az ő kis csicskája. Itt találgatni, hogy melyik Sub-zero totál értelmetlen, de a játékban is csak kettő van nem? Az elsőből lesz aztán Noob S.  ha jól emlékszem.

Egyébként ha tényleg filmet akarnák forgatni a Mortal Kombatból akkor biztosan a Deadly alliance, Deception, Armegeddon dolgot próbálnám meg filmre vinni. Persze rengeteg szereplő hatalmas költségvetés és mondjuk 2x2 óra. De laegalább nem mondana ellent az előző filmeknek sem, és önállóan is élvezhető lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 09. - 13:58:42
A Punisher War Zone képes volt ezt a szinvonalt, és képi világot tartani másfél órán kersztűl, és rohadtúl nem vált unalmassá.
Csak adnák meg a kilövési engedélyt, aztán úgyis sokat formálódna ez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 09. - 13:59:18
Ki tudtátok kockázni a Sub-zero fejét? Jól néz ki :D
Ha megcsinálják ilyen horrorra akkor erőtelljesen fel kell hívni rá a figyelmet, hogy 18+ a film. Mert nekem is van olyan ismerősöm (10 körüli) aki mindent megnéz ami képregényfilm. Még a TDKnight-is, mert ugye batman, és a szülei elviszik. Azt látják, hogy ez a Mortal Kombat és már mennek is aztán meg tiszta horror.
 Nem tudom, hogy van most a moziban, hogy eladnak-e jegyet 18 alattiaknak egy Fűrészre pl?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 09. - 14:04:39
Kicsit furák ezek a realizált, való világba behelyezett karakterek, de ebből a promóból csak úgy dönget a hangulat.

Az jó lenne, ha Scorpion lenne a főszereplő, én mindig is vele toltam a Mortalt. Amúgy Michael Jai White tökéletes lesz Jax szerepére. Remélem ráharap a stúdió, mert ha raknak ehhez egy normális forgatókönyvet, vére kaphatunk egy értelmes Mortal filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 09. - 14:09:55
Ki tudtátok kockázni a Sub-zero fejét? Jól néz ki :D
Tessék:
(http://img0.tar.hu/todd/size2/76937019.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 09. - 14:15:58
A Punisher War Zone képes volt ezt a szinvonalt, és képi világot tartani másfél órán kersztűl, és rohadtúl nem vált unalmassá.
Azért ott is sablon sablont követett. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 09. - 14:16:21
Ki tudtátok kockázni a Sub-zero fejét? Jól néz ki :D
Tessék:
(http://img0.tar.hu/todd/size2/76937019.jpg)
Atom!  :D
Remélem Jax kap robotkarokat  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 09. - 14:23:51
Hát ez odatette magát! Mindig is szerettem a mortalt, kár h pc-re csak a 4ig jutottak. Azóta nem nagyon követtem. Fogalmam sincs ki az a dhramin pl. Volt psx-en egy játék a thrill kill. Nekem az jutott eszembe kapásból. Azért ha film lesz remélem egy minimális ninja ruhája lesz a scorpinak. Johnny cage meg ott pusztuljon meg, mindig utáltam. Kung laot is jól be lehetne hozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 09. - 14:28:52
Dhramin egy gézbe tekert rothadó hulla. Aki többek között a teste körül lebzselő férgekkel tudja támadni ellenségeit.
Johny Cage-et meg már már hagyomnytiszteletből is csak meg kell őlni.
Egyébként nekem is a Thrill kill ugrott rögtön be, mert míg a Mortalba (egyébként tök fölöslegesen) betettek néhány normális pozitív hőst is, addig ott ezt már nem eröltették, csak a pszichopatákra koncentráltak.
Ettöl a filmtől is ezt várom el, ha megpróbálnának jófiut faragni Scorpionból eret vágnék magamon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 09. - 14:31:36
Pedig Scorpion jó fiú, csak a lelki üdvéért küzd. :) Csak a filmekben csináltak belőle gonosz figurát. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 09. - 14:45:50
Inkább maradnak a már bevált antihősnél, legalábbis a felvezető ezt sugallta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 09. - 14:50:29
Pedig Scorpion jó fiú, csak a lelki üdvéért küzd. :) Csak a filmekben csináltak belőle gonosz figurát. ;)
Attól, hogy többé kevésbé jogos a bosszója, még nem lesz jó fiú.
Vagy neked valaki, aki azért vállal el egy melót, hogy cserébe kiírtsák a rivális bandát, az jófiu?
Ugyanolyan szemét trógerek mindketten Sub Zeroval. Megérdemlik egymást. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 09. - 15:10:34
Csak attól tartok ebben nem lesz viadal. Pedig már úgy vágynék vmi jó kis viadalos filmre. A street fighterket is ezzel cseszték el. Meg persze minden mással :hehe: Pedig a vega jól sikerült anno. Nem tudom de pölö én is egy versenyen jobban fo*nék egy nyershúst zabáló köszörült fogú genyótól aki meghajlásnál torkon rúg, mint egy poénkodó, agyon zselézett hajú, magáról fényképet dobáló tökitől.  Reptile- cage 1-0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 09. - 15:20:33
Ugyanolyan szemét trógerek mindketten Sub Zeroval. Megérdemlik egymást. ;D
Hát szerintem már maguk a készítők sem tudnák megmondani melyik ninja klán akarta előbb kiírtani a másikat. mindenesetre mindkettőből csak egy tag maradt, ill a Lin Kuei-t az új Sub-zero eléggé megreformálta és a Föld védelmező elitalakulatává tette (vagy próbálta). Scorpion meg elvan magában, meg néha most már Quan Chi-t szenyózza. :)
 
Csak attól tartok ebben nem lesz viadal. Pedig már úgy vágynék vmi jó kis viadalos filmre.
Hát mivel Skorpió a viadalra indul (oda kell beépülni - ezt mondjuk a Sárkány közbelép óta csak 3682 alkalommal sütötték el a hasonló verekedős filmekben. :) ), így kell lennie viadalnak.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 09. - 15:25:34
A Shirai Ryu tagjai (vagyis Takeda) lépett ki a Lin Kuei-ből, így elég egyértelműen a LK akarja kinyírja a másikat jobban. Ebben észveszejtően nagy a hasonlóság a Vörös Sárkány-Fekete Sárkány párossal.
Scorpi amúgy halandóként alapvetően nem volt gonosz. Mondjuk Sub-Zero se, csak míg előbbi alapvetően a családjáért csinálta ezt, és azért gyilkolt, mert Közép-Kínában semmilyen módon nem tudott volna tisztes megélhetést biztosítani a feleségének és fiának, addig Sub egyszerűen egy rideg alak volt, akit marhára nem érdekelt, hogy mit kell csinálnia. A módszereik nem voltak szépek, de Scorpion mégis közelebb állt a "jó" fogalmához. Aztán hogy a Shaolin Monksban és Armageddonban egy őrjöngő, mindenkire rátámadó eszelős pokolfattyú lett belőle, már más kérdés. (Vogel valamiért nem komálhatja őt.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2010. Június 09. - 16:56:44
 :taps: :ugral: :smfinger: :violent: :bravo: :pogo: :pogo: :pogo:

Ez a véleményem röviden a videóról.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 09. - 18:50:42
Ja hát az angol tudásom nem a legjobb már, legalább lenne feliratozva angolul. Legyen is viadal! Már ha lesz film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 10. - 13:54:16
Ha már Mortal Kombat: Valahonnan volt régen egy jó kis doksim, egy csomó MK karakterleírás volt benne, de sajna már nincs meg. Szerintem 90%, hogy talgaby csinálta, úgyhogy nem tudna nekem segíteni valaki, hol tudnék hozzáférni ismét?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Június 10. - 13:56:07
A HálóZsákon. Elég komolyan dolgozik ott az MK részlegen.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 10. - 14:59:14
Gondoltam rá, kerestem is ott, de a képregények között nem találtam. Viszont másodjára már kiszúrta a szemem ott bal oldalt a bazinagy MK ikon, szóval most már megvannak, köszi. :)

Összevont üzenet ideje: 2010. Június 10. - 15:28:04
A zsák is utálja ez a nyomorult freemailt? Ugyanis egy fél órája jöttem rá, hogy nem vagyok regelve a zsákon, regeltem, és azóta is várom az aktiváló e-mailt a pepo05@freemail.hu-ra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 10. - 15:28:22
Nagyon jó a video. És szerintem a Cage vs. Baraka részből lelehet vágni, hogy lesz ilyen jóizű bunyó is elég. Nameg máris szó van a tournamentről, illetve a misszió is az, hogy mindenkit kikell gittelni ez alatt.  :oh:

Jó lesz, ez, ha összejön szerintem.

Baraka viszont nem tetszik, értem, hogy egy kicsit hihetőbb háttért akartak, de nekem így erősen kérdöjeles.
Sub-Zé viszont atomdurvabrutálötcsillag!  :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Június 10. - 15:39:26
Számomra az kérdés,hogyan tudják Sub- Zero-t reálisan bemutatni? Meg az is érdekes, hogy Reptile kiskorában azt a mutáns szörnyszülött (bocs nem tudok szegény gyerekre szebb kifejezést mondani) gyereket mutogatják, ami szerintem  bazi etikátlan dolog. (vajon a az igazi szülőktől kaptak engedélyt?)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Június 10. - 16:09:50
A zsák is utálja ez a nyomorult freemailt? Ugyanis egy fél órája jöttem rá, hogy nem vagyok regelve a zsákon, regeltem, és azóta is várom az aktiváló e-mailt a pepo05@freemail.hu-ra.
Aktiváltalak manuálisan. Most már be tudsz lépni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 10. - 16:46:40
Köszi szépen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 10. - 16:51:54
Számomra az kérdés,hogyan tudják Sub- Zero-t reálisan bemutatni? Meg az is érdekes, hogy Reptile kiskorában azt a mutáns szörnyszülött (bocs nem tudok szegény gyerekre szebb kifejezést mondani) gyereket mutogatják, ami szerintem  bazi etikátlan dolog. (vajon a az igazi szülőktől kaptak engedélyt?)

Szerintem valahogy úgy lehet ez, hogy ez eredetileg egy tv csatorna felvételei, amire engedélyt adtak a szülők és ezt a felvételt meg egyenesen megvette és bevágta... Vagyis valahogy  így tudom elképzelni.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 10. - 16:54:47
Mondjuk amihez szeretnék, így sem tudok hozzáférni:

A MK karakterlapokra kattintva a következő fogad.



Hiba

        * Jelen erőforrás megtekintése a számodra nem engedélyezett.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 10. - 17:07:53
Számomra az kérdés,hogyan tudják Sub- Zero-t reálisan bemutatni? Meg az is érdekes, hogy Reptile kiskorában azt a mutáns szörnyszülött (bocs nem tudok szegény gyerekre szebb kifejezést mondani) gyereket mutogatják, ami szerintem  bazi etikátlan dolog. (vajon a az igazi szülőktől kaptak engedélyt?)
Azóta már a kisgyerek is felnőtt, nemrég láttam róla egy dokumentumfilmet.
Egyébként ez bennem is felmerült, mert kétlem, hogy ő engedélyt adott arra, hogy egy elmebeteg szörnyszülött kannibálként mutassák be.
Szerintem egyébként csak azért ezeket a karaktereket mutatták be elsőként, mert még csak ezekre tudtak látszólag reális magyarázatot kitalálni.
Az már más kérdés, hogy a vak scorpion pofájába miért tolnak fényképeket, mert ha reális a film, akkor ő ezekkel a szemekkel, nem sokat láthat a világból, szóval a realitás már itt elbukik. ;)

Egyéb, a pepo által említett probléma nálam is fennáll. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 10. - 17:12:12
Valamit csak lát, ha úgy meglepődve nézi SubZé képeit.  :hehe:

Amúgy igen szélén állnak a hihető storinak. Azért is írtam, hogy lényegébben, csak  hihetőbb storit akartak benyomni az egész hátamögé, ami kijátszána a sok feltett kérdést az eredetekről. Szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 10. - 17:27:47
A pepo által feltett probléma mindenkinek fennáll, akinek nincs szerkesztési jogosultsága a Zsák főoldalán. Most már be tudtok lépni a karaktergalériába, de leírások addig nem lesznek ott, amíg le nem ment az Armageddon története. Az utolsó két fejezettől mindenki agya el fog szállni, aki addig végigolvasta, ám azok már benne lesznek az összes érintett karakter leírásában (ami... gyakorlatilag a fél gárdát jelenti), és nagyon nem akarom előre lelőni. Ahhoz meg lusta volta, hogy csak egy pontig írjam meg mindenkiét, és utána egészítsem ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 10. - 18:36:18
Áhám értem. De akkor csak azt kérdezném, hogy korábban miért volt elérhető mégis ez a részleges karakterleírásso doksi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 10. - 18:48:50
Mert az MK-részleg megnyitásakor elfelejtettem átállítani nyilvánosra, ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 10. - 18:59:58
Szóval ez a Reptile gyerek, mármint az igazi akiről a videó készült már felnőtt? Akkor jó régi felvétel lehet. Mi volt a baja? Én nem hallottam róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 10. - 20:55:59
Thor forgatási videó
https://www.youtube.com/watch?v=zX4KtF0Xnc0
Benne Odin és Heimdall.
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/odinhopking.jpg)

(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/heim.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 10. - 20:58:27
Juppí, király, csak így tovább  :D
Kösz Ben!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 10. - 21:04:33
Bazki mekkora ez a csávó? 210 cm? Tényleg fasza thor lesz belőle. Én azt hittem normális 180cm körül van :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 10. - 21:08:16
192 cm. 6 láb 3 inch.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 10. - 21:12:20
192 cm. 6 láb 3 inch.

Cipőméret ?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 10. - 21:17:06
8 és 1/2. Ami nálunk a 43-asnak felel meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 10. - 21:18:24
Jóh oké elég! Több infót kérlek neh!  :D  :P
 :thor:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 10. - 21:25:08
Korrekt fickónak tünik. Jó Thor lehet belőle.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 10. - 21:35:18
8 és 1/2. Ami nálunk a 43-asnak felel meg.

A durva az hogy az európai cipőméretet akartam elsütni  :hehe: Kész vagy Ben  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 11. - 00:42:08
ilyen magassághoz még talán kicsi is a 43. Én 182 vagyok, 42-es lábbal. Bájdövéj jó ez  a vidi. Jó mély hangja van Thornak.
Ájjáj szegény Sir Hopkins bácsit megint bohócnak öltöztették. Azért nem szaroznak és a legnagyob neveket szerzik meg a friendchisenak. Robert Downey, Gweneth, Johanson, Ed Norton, Tim Roth, Hopkins, Nat Portman,  és most nézem hogy Ray "warzone" Stevenson is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 11. - 01:19:08
184, 44-es lábbal. 83 kiló, sportos testlakat, barna haj, acélkék szem. Ki akar ismizni? ;D

Idézet
Az már más kérdés, hogy a vak scorpion pofájába miért tolnak fényképeket, mert ha reális a film, akkor ő ezekkel a szemekkel, nem sokat láthat a világból, szóval a realitás már itt elbukik.
ugyan már, a realitás nem totál realitást jelent. Ha már ennyire szőrözünk, akkor Reptile mi az isten, meg hogy az istenbe épített be baraka magának pengéket?

Ez a realitás dolog csupán annyit fog tenni, hogy gondolom nem lesz tele istenekkel, mágusokkal varázslókkal, meg ilyesmikkel, illetve a karaktereket mind kinézetben, mind történetben és képességeik eredetében megpróbálják egy kicsit realizálni. Bár ezt gondolom nem kell neked magyarázni, csak nem értettem, miért csak scorpion szemeit emelted ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Június 11. - 07:40:46
Én meg 195 centi 47-es lábbal.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 11. - 08:22:36
Pepo, azért csak őt emeltem ki, mert az, hogy Reptaile mi azt neked azért illene tudni, mivel mint már páran megjegyeztük, nemhogy csak egy ismert betegség megjelenését mintázták le vele, de egyenesen több helyen valós felvételeket használtak nála, szóval ő full reális (azt leszámítva, hogy nincs ember, aki ilyen könyeddséggel tép le egy fejet).
Azért erre nem rájönni azonnal, elég gáz. :nezze:
http://en.wikipedia.org/wiki/Harlequin_ichthyosis
Amúgy meg amilyen extrém műtétek vannak a világban (szintén te értesz hozzá jobban), szerintem ilyen trehány módon betenni két egyébként reális méretü karmot valakinek az alkarjába gyerekjáték, úgyhogy véleményem szerint Baraka is stimmel. Ha megnézed, a karmok a bőre alatt vannak egy tokban, nem beépítve a húsában, a csontjai közé (ellentétben egy ismert marvel karakterrel).

talgaby:
Az is meg fog lepődni, aki azon kevés emberek közé tartozik, akik végigvitték a játékot? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 11. - 08:36:06
Amúgy meg amilyen extrém műtétek vannak a világban (szintén te értesz hozzá jobban), szerintem ilyen trehány módon betenni két egyébként reális méretü karmot valakinek az alkarjába gyerekjáték, úgyhogy véleményem szerint Baraka is stimmel. Ha megnézed, a karmok a bőre alatt vannak egy tokban, nem beépítve a húsában, a csontjai közé (ellentétben egy ismert marvel karakterrel).
igen persze, a bőre alá, egy tokban, gondolati parancsra kiugró pengék, öngyógyító képesség nélkül... még Rozsomák sztorija is reálisabb, mint ez. :) Inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy alternatív változat, nem mágikus eredettel. Mondjuk ez is sántít, mert még simán lehet benne varázslat Shangnak is kéne tudnia valamit, hogy ő legyen a legnagyobb arc.
talgaby:
Az is meg fog lepődni, aki azon kevés emberek közé tartozik, akik végigvitték a játékot? ;D
Én már az intro-nál meglepődtem, hogy akkor most mi is van? Az ikrek története nem rossz, annak ellenére, hogy az egész MK világ lényegében csak háttérnek szolgál az ő kis történetükhöz, ami nem lenne rossz, csak abszolút nem passzol bele az eddigi sztoriba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 11. - 08:50:21
Jól láthatóüan van kivezetése a pengéknek, akkor miért kéne öngyógyitó képesség? Mert felvágták az alkarját, és betettek valamit a bőre alá, annyi erővel egy mellplasztikához is öngyógyitó képesség kell?
És ki mondta, hogy gondolatra pattannak ki, akár gombnyomásra is kipattanhatnak.

Összevont üzenet ideje: 2010. Június 11. - 08:53:35
Én már az intro-nál meglepődtem, hogy akkor most mi is van? Az ikrek története nem rossz, annak ellenére, hogy az egész MK világ lényegében csak háttérnek szolgál az ő kis történetükhöz, ami nem lenne rossz, csak abszolút nem passzol bele az eddigi sztoriba.
Az ilyen előkerítenek két tök új karaktert, aztán kitalálják, hogy ők a legfontosabb figurák az egész földön (miközben a játékosok pont 100% őket sz*rja le a leginkább) jellegü történetekért én se vagyok oda.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 11. - 09:01:22
Jól láthatóüan van kivezetése a pengéknek, akkor miért kéne öngyógyitó képesség? Mert felvágták az alkarját, és betettek valamit a bőre alá, annyi erővel egy mellplasztikához is öngyógyitó képesség kell?
És ki mondta, hogy gondolatra pattannak ki, akár gombnyomásra is kipattanhatnak.
A mellplasztikánál jobb esetben nincs kivezető nyílás. Itt is akkor lényegében van egy nyilt seb folyamatosan a bőrén? Ez nem túl életbarát a hordozóra nézve. És a kisfilmben nekem nem úgy tűnt, hogy gombot nyomogatott volna, amikor előugrottak a pengék.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 11. - 09:09:02
De mondjuk csontok meghosszabbításánál, vagy durvább csonttöréseknél, ahol fémkeretbe teszik van. Miért, ezek a karakterek neked olyan fene módon életbarátnak tünnek? :lol:
Én nem azt mondtam, hogy egészséges amit csinál, csak azt hogy lehetséges. A gomb meg akár lehet a tenyerében is.
Persze én is tudom, hogy ez már erősen belemagyarázás, de pont ennyiből áll a film készítőinek is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Június 11. - 09:17:55
Nem is ezt mondom, csak ne dobálózzatok annyira a reális jelzővel. Mert ez nem az. :) És az általad említett műtéteknél szintúgy nincs egy lyuk a külvilágba. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 11. - 09:20:44
Az is meg fog lepődni, aki azon kevés emberek közé tartozik, akik végigvitték a játékot? ;D
Ha nem figyelt oda nagyon alaposan a történetre, igen. Az igazság a Konquestben csak sejtetve van, és három karakter végtörténetéből lehet kikövetkeztetni, hogy mit írt valójában Vogel. (Igen, annak ellenére, hogy a hatvankét karaktert végsztorijából összesen egy az, ami tényleg meg is történt.) Az a vicces, hogy a nagy leleplezés teljesen más szemszögbe helyezi a testvérek komplett történetét.
A piramisnál amúgy szerintem mindenki meglepődött, máig nem teljesen világos, hogy kerültek némelyek oda (most az eleve halott karakterekkel nem foglalkozunk), és ami még viccesebb, a játék utalásai alapján az intróban látott csata csak az egyik résztvevő képzeletében zajlott le, tehát még az se igazi. Ezért tartott nekem is jó ideig, míg sikerült végre kibogozni, hogy mi a fene az Armageddon története.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 11. - 11:26:57
Idézet
Pepo, azért csak őt emeltem ki, mert az, hogy Reptaile mi azt neked azért illene tudni, mivel mint már páran megjegyeztük, nemhogy csak egy ismert betegség megjelenését mintázták le vele, de egyenesen több helyen valós felvételeket használtak nála, szóval ő full reális (azt leszámítva, hogy nincs ember, aki ilyen könyeddséggel tép le egy fejet).
Azért erre nem rájönni azonnal, elég gáz.
Hát kabbe, asszed minden orvos ismer minden betegséget? :D Ez a cucc olyan ritka, hogy a bőrgyógyászokon, szülészeken kívül nem sokan ismerik. Én pl. még sosem hallottam róla.
Amúgy kimaradt a Reptile-os eszmecserétek, szóval ezúton bocsánat. Viszont valós betegség ide-vagy oda, ez akkor sem stimmel. Ahogy a wikipedia-s oldalon is írva vagyon, a betegség eddigi legidősebb túlélője 26 éves. most van valami újfajta kezelés, azzal még nincsenek pontos adatok, hogy meddig húzzák ezek a szerencsétlenek. Viszont egy dolog biztos: Ha nekiállnak tornákon bunyózni, nem lesz valami hosszú életük. Szóval nem áll össze: Reptile, ha meg is élte a felnőttkort, az csak úgy volt lehetséges, hogy nem nagyon verekedett soha, hanem mindig is baromira kellett ügyelnie arra, hogy ez a bőr nehogy megsérüljön. Ezek a betegek nem nagyon császkálnak a külvilágban. Ha meg tapasztalat nélkül megy el mondjuk egy Viadalra, azon túl, hogy az első menetben kiütik, az állapota miatt beszedett sérülések, és az ezzel járó milliárdnyi baktérium olyan septicus shockot csinál benne 2 órán belül, hogy nincs az a szteroid kezelés, amivel meg lehetne menteni.

Idézet
Amúgy meg amilyen extrém műtétek vannak a világban (szintén te értesz hozzá jobban), szerintem ilyen trehány módon betenni két egyébként reális méretü karmot valakinek az alkarjába gyerekjáték, úgyhogy véleményem szerint Baraka is stimmel. Ha megnézed, a karmok a bőre alatt vannak egy tokban, nem beépítve a húsában, a csontjai közé (ellentétben egy ismert marvel karakterrel).
Ismét csak részlegesen gondolkozol. Nem az a gond, hogy nem lehet beültetni. Be lehet. A kérdés, hogy mi rántja elő a pengéket? Anatómiailag nincsenek rá izmai, hogy elő tudja csalni az alkarjából a pengéket. Olyan műtét meg nincs, ami az alkarizmokat valahogy lefaricskolná, meg isten tudja, hogy rákötné a pengékre, hogy előugorjanak. Arról nem is beszélve, hogy a műtéttel járó hegesedés simán megakadályozná, hogy a pengék előugorhassanak. Szóval beültethették azt anélkül, hogy ne lökje ki a szervezete, mint idegen testet, de hogy azok nem fognak neki előjönni onnan, az hétszentség.
Idézet
De mondjuk csontok meghosszabbításánál, vagy durvább csonttöréseknél, ahol fémkeretbe teszik van.
Igen, de csak néhány hétig, hónapig. Amúgy lényegtelen, a penge előugrása és visszarántása a képtelenség. Ezt csak úgy tudja megoldani, hogy egy teljesen mechanikus szerkezetet épített be az alkarjába, ami gmbnyomásra működik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 11. - 11:36:47
Igen, de csak néhány hétig, hónapig. Amúgy lényegtelen, a penge előugrása és visszarántása a képtelenség. Ezt csak úgy tudja megoldani, hogy egy teljesen mechanikus szerkezetet épített be az alkarjába, ami gmbnyomásra működik.
Én nem ugyanezt mondtam. Fegyeltétek ti, hogy mekkora cumó van neki a bőre alatt? Simán van akkora, hogy egy egyszerűbb rógas szerkezet ott legyen benne.
Az a gond, de miért is lepődök meg ezen, hogy előugró penge kerül szóba, mindenki rögtön Rozsomákba gondolkozik.  :lol:
Egyébként szerintem ha a műtét után nyitott pengékkel gyógyul fel a csóka szerintem úgy forr össze a seb, hogy a kivezetés megmarad (mivel mögötte nem a puszta húsa van, hanem a pengék tokja). Egyébként isaz esetek legtöbb részében a szerkezetnek nyitva kell lennie, máskülönben mindig előfeszítve van, és hamar tönkremegy.
De asszem már kezdünk olyan szinten belefolyni, amennyire még a készítők sem.
Reptailenak egy viadalon én se jósolnék hosszú életet, de egyébként az étkezési szókásai is kellően sajátságosak ahhoz, hogy elég rossz állapotban legyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 11. - 11:41:02
Én gondoltam a mechanikus szerkezetre, de mivel Baraka-ról van szó, így első körben mindenki abban gondolkozik, hogy az alkarjának szerves része az a penge. Főleg, hogy tán valami sebész, vagy mi az isten volt az ürge.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 11. - 14:48:43
http://www.sg.hu/cikkek/74990/visszater_2d_be_a_mortal_kombat_9
  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 11. - 14:53:44
Idézet
Fatality mellett visszatér a Babality, Friendship és Animality is.
(http://forum.glastowatch.co.uk/images/smilies/facepalm.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 11. - 14:56:13
Én mondjuk azt nem értem, hogy a brutalitás visszatérése miért igéret. Volt, hogy nem volt?
Az Armageddonban is szét lehetett tépni mindenkit apró kicsi darabokra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 11. - 14:56:27
Idézet
Fatality mellett visszatér a Babality, Friendship és Animality is.
Ben, facepalm-smiley-t. Most. A :facepalm:-kódra. Ez nem elég ide: :omg:

(http://forum.glastowatch.co.uk/images/smilies/facepalm.gif) (http://www.texanstalk.com/forums/images/smilies/Facepalm.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 11. - 15:01:38
Én mondjuk azt nem értem, hogy a brutalitás visszatérése miért igéret. Volt, hogy nem volt?
Az... inkább paródia volt.
Amikor kijött a vs. DC, mindenki azt mondta, hogy ez nem Mortal, mert ráhajtottak az alacsonyabb korhatárra. Ekkor Boon azt mondta, hogy ha M-besorolású Mortalt akarnak, hát ő ad olyan M besorolást, hogy a szemük keresztbeáll.
Babalityvel. És Friendshippel.
Elmegy Boon a <a következő sorokat az emberiség szellemi épségének érdekében cenzúráztuk>

Ja, és: kösz, Ben! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 11. - 15:07:34
Hát nem is lehetett őket komolyan venni, az tuti. ;D
De jószerivel nem is tudom, mikor érte már el azt a szintet a Mortal, hogy annyira eltúlozták a kivégzéseket, hogy az ember már csak röhögni tud rajtuk. De szerintem ez már igen régen bekövetkezett, és azzal, hogy ismét az utóbbi évekből szemezgetnek, jól látható, hogy most sem akarják magasabbra tenni a mércét.
Mindenesetre ha haverokkal játszunk mindig kívánságműsor van, hogy milyét tépjem ki a szerencsés delikvensnek.
A máját!
Nem a gerincét!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 11. - 15:09:32
Jézusom ez tényleg gáz. (http://www.youtube.com/watch?v=SjmN_GdVt4w)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 11. - 15:14:19
Pedig még a sima MK3 friendshipjei voltak a legjobbak (Sub-Zeróét mai napig imádom). Az MK2-ben, UMK3-ban és Trilogyban sokkal gázabbak voltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 11. - 15:23:40
Az animalityket szerettem azért. Meghát mért ne raknák bele? Sokkal több munka nincs vele. Akár még jó poénokat is kitalálhatnak. Scorpionnál volt h pingvinként egy robbanó tojást rakott asszem ;D a lényeg h a warner is rábólintott a filmre :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Június 11. - 17:00:39
MK filmhez infó.
http://www.collider.com/2010/06/09/kevin-tancharoen-interview-mortal-kombat-rebirth-feature-film/
Szóval azért nem akarják száműzni teljesen a miszikumot, Michael Jay White lenne Jax, Scorpion rossz fiú volt és rossz fiú marad, a harcjelenetet 4 órájuk volt leforgatni, szóval azért mindenki gondolkodjon el rajta hogy ez csak egy magánakció volt és a film nem pont ugyanilyen lenne, de nagyjából ezt a hangulatot próbálná követni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 11. - 17:07:24
Lényeg, hogy legyen egy nézhető film az MK2 után. A mérce nincs annyira magasan, tehát én pozitivan állok hozzá egyelőre.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Június 11. - 17:11:35
Én is de azért gondoljatok bele, a srác hardcore MK fan, szeretné bevinni a misztikumot de az egész filmet 7500 dollárból és szívességekből csinálta, mondja is hogy nem tudott volna az effektekre ráfeküdni, ezért nincs misztikum, ez a megoldás itt, persze előbb csinálja meg a filmet aztán meglátjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 11. - 17:35:51
Amen.

Az ilyen elkötelezett munka mindig kifizetődő. Reméljük itt is az lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 12. - 14:42:30
Úgy néz ki Sokkoló lesz az új rossz-robot a Transformresben. Klikkenzie! (http://movies.yahoo.com/feature/movie-talk-transformers-fans-to-receive-a-shock.html)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Június 12. - 19:08:06
Kiváncsi leszek rá, hogy mennyire fogják elrontani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 12. - 19:22:50
Hát én már bele se merek gondolni... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 12. - 19:35:31
A 2 után sem ?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Június 12. - 20:06:49
Miért utálja mindenki a Transformesrs filmeket?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 12. - 20:15:59
Mert kaki?
Köze nincs a Transformerekhez? És ez még csak az egy, a kettő már szót se érdemel... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 12. - 20:22:26
Szerintem élvezhető volt önálló filmként. Annyira nem vagyok nagy transformers szakértő, hogy tudjak minden bakit és a dolgokat, amelyek lényegesen eltérnek a képregénytől, de, mint önálló film, nekem bejövős volt mindkét része.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 12. - 20:35:07
A harmadikra azt ígérik, hogy nem tolják el a sok blődséggel, mint a 2-t...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 12. - 20:37:05
Az első önálló filmként már már élvezhető agyatlan látványfilmnek is nevezhető lenne. A 2 ellenben ha csak önmagában nézzük, akkor is egy hatalmas kalap trágya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 12. - 22:19:31
Az első még elment. Bár már ott is fájt a gagyihumor, az idióta LöBöff, meg a naplementében, lobogó zászló mellett elmormolt erkölcsi példabeszédek, de élvezhető volt. A második kritikán aluli. Háromszor ennyi kínosan bárgyú gagyihumor, értelmetlen, érthetetlen karakterek (a Fallen is szerepelt 5 percet, anyám, akkor se csinált semmi) és egy olyan szinte kaki forgatókönyv, amire nincsenek jó szavak. Olyan szinten tele van hülyeségekkel, következetlenségekkel, hogy azt a hatást kelti, mintha 2 részeg ovis írta volna. Mert kb azon a szinten áll értelmileg. És pedig erre már úgy ültem be, hogy számítottam rá, mi lesz..és még így is kiverte a biztosítékot. A tf2 nézhetetlen volt ebben a formában.

Ha úgy akarták volna eladni, hogy ez nem film, hanem minimálisan értékelhető történet, vagy karakterek nélküli technikai bemutató,  akkor szerintem senkinek nem lett volna baja vele. De egyáltalán filmnek nevezni ezt, szégyent hoz a szakmára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 13. - 07:05:20
Bay most az írósztrájkra fogta, hogy olyan béna lett a kettő...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 13. - 10:30:17
Én sem vagyok, nagy transformersz szakértő, nekem valahogy nem jött be a képregény és abahagytam az olvasást. Nem számítottam másra, csak jó látványra és kíváncsi voltam, milyenek lesznek a robotok. Nekem nagyon bejöttek, jók  a hangok, a kockás sztori is viccesen bárgyú, de szerintem minden a helyén volt élvezhető mozi. Nagyon jó képek és zenék is voltak benne, lásd, amikor a roaptorok (vagy disznók?) felszállnak stb. Nekem Leböffel sincs bajom. ja és az is jó megoldás volt, hogy  robotok scannelik az autókat :D
De amásodik? Az fizikai fájdalmat okozott. Most viccen kívül, az valami lidércnyomás volt. Amikor megjelent az Álca csaj akkor már, nem is tudtam, milyen filmet nézek. Egy momentum tetszett, bumblebee belépője, de azok a kis megvadult háztartási robotok übergagyik (Az már az első részben sem tetszett, hogy életre kelnek a masinák)
Na most én is leírtam uazt ;D ...bocs
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Június 13. - 10:37:07
Az életrekelt masinákkal csak annyi volt a gond, hogy érdekes módon alapból mindegyik gonosz volt (ebből következik, hogy akkor az Autobotok hogyan lettek jók, hiszen elvileg őket is a kocka keltette életre), valamint mindegyiknek olyan fegyverzete volt alapból, hogy ihaj. Pl a Nokia telefonnak rakétavetői, stb. Mert azt még elfogadná az ember, hogy életrekel egy gép, de ne legyen az, hogy máris tökig fegyverben van, és a személyiségétől függően legyen jó vagy gonosz. Logikusan amúgy is azt feltételezné az ember, hogy jó, életrekelt valamilyen gép, majd amikor kitört a háború, akkor felfegyverezték őket. De így meg azt lehet látni, hogy már alapból csúcstechnikás fegyverrel kelnek életre.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 13. - 10:43:35
Az életrekelt masinákkal csak annyi volt a gond, hogy érdekes módon alapból mindegyik gonosz volt (ebből következik, hogy akkor az Autobotok hogyan lettek jók, hiszen elvileg őket is a kocka keltette életre), valamint mindegyiknek olyan fegyverzete volt alapból, hogy ihaj. Pl a Nokia telefonnak rakétavetői, stb. Mert azt még elfogadná az ember, hogy életrekel egy gép, de ne legyen az, hogy máris tökig fegyverben van, és a személyiségétől függően legyen jó vagy gonosz. Logikusan amúgy is azt feltételezné az ember, hogy jó, életrekelt valamilyen gép, majd amikor kitört a háború, akkor felfegyverezték őket. De így meg azt lehet látni, hogy már alapból csúcstechnikás fegyverrel kelnek életre.  :stupid:

Hát ezaz! Miért lett Álca alapból a Montain Dew automata(mondjuk az csak üdítőt lőtt ;D)??? Én mondjuk úgy tudnám elképzelni, hogy vannak a robotok és a gonosz főálca magaköré szőtte, a bukásra hajlamos lelkületűeket, mint Sidius Anakint, és kitört egy háború de ha alapból rakétáik vannak akkor ezek menthetetlenül harcra lettek teremtve. Akkor a kocka a rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 13. - 11:33:42
The Cube is eeeeeeevil!  :piramis:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Június 13. - 11:46:34
Idézet
Az életrekelt masinákkal csak annyi volt a gond, hogy érdekes módon alapból mindegyik gonosz volt (ebből következik, hogy akkor az Autobotok hogyan lettek jók, hiszen elvileg őket is a kocka keltette életre), valamint mindegyiknek olyan fegyverzete volt alapból, hogy ihaj. Pl a Nokia telefonnak rakétavetői, stb. Mert azt még elfogadná az ember, hogy életrekel egy gép, de ne legyen az, hogy máris tökig fegyverben van, és a személyiségétől függően legyen jó vagy gonosz. Logikusan amúgy is azt feltételezné az ember, hogy jó, életrekelt valamilyen gép, majd amikor kitört a háború, akkor felfegyverezték őket. De így meg azt lehet látni, hogy már alapból csúcstechnikás fegyverrel kelnek életre.
Ó, hát ezek csak az apró kis hülyeségek voltak. Cseppek a tengerben. Az a durva, hogy legalább illyen szintű baromságokkal volt tele az egész fő cselekményszál is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 13. - 12:56:22
Én akkor is szeretem. Az olyan jelenetekért, mint Backout bázisra repülése és átalakulása, Barricade amikor a srác arcába üvölt :)
érdekesség:
https://www.youtube.com/watch?v=aJKGAZO4beI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 13. - 13:02:47
Azért, máshogy is meg lehetett volna csinálni ezt az egészet.
https://www.youtube.com/watch?v=AM74D1mFjN0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 13. - 14:16:44
Senki nem mondta, hogy nincsenek benne jó jelenetek.
Sőt, az egy tele van jó jelenetekkel, az általad említettek, plusz az Autobot megérkezése  (mai napig felál a szőr a hátamon miatt, nagyon eltalált, a zenével együtt), az első nyitó jelenet, a bázis megtámadása és még jó pár.
A baj, az említett baromságok, a tini vigjátékba való átcsapás,gagyi poénok, a kicsit gány sztori, meg kicsit furi, hogy nem is ők a főszereplők, holott az a címe, szval az egész mint a Godzilla, csak most robotokkal. De én is csak karcolgatom a  tf univerzumot, az igazi fanok ezt az oldalt valszeg tele tudnák írni, hogy milyen bajok is vannak még ezzel ;D

Amúgy a kocka tényleg érdekes, anno én se értettem,hogy miért lesz minden kis robi gonosz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 16. - 17:46:57
Az első hivatalos kép a Hupikék törpördögökről
(http://media2.slashfilm.com/slashfilm/images/ZZ11C5B581.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Június 16. - 18:34:37
Ó, de jó, ezeket is beviszik a nagyvárosba?  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 16. - 19:35:17
Megint egy eredeti ötlet! A törpök nyú jorkban... juhé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Június 16. - 23:03:34
Egyszer összeszedhetnénk, mik azok a híresebb nyolcvanas évek rajzfilmfigurái, akik még nem jártak New Yorkban/nagyobb amerikai városban valamilyen feldolgozásban/különszámban/akármiben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 17. - 12:05:19
Ez így nagyon gáz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Június 17. - 12:21:30
de legalább a kinézetük rendben van. :D
Csak sajnos szegény törpapát ki fogja nálunk megszólaltatni...:(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 17. - 18:44:47
https://www.youtube.com/watch?v=kVq9GG251zE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2010. Június 17. - 18:54:44
Finish him!  :violent: :pyramid1:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Június 17. - 18:59:23
És ide kell most képzelni egy szimpatikus mozdulatot abból a videóbol, amit a videójátékok topicba linkeltem legutóbb. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 17. - 19:14:11
Kiv leszek, hogy hogyan kerülnek newyorkba. de elég ha elmeséli valaki, ezért nem nézem meg. Majd ha az rtl-en megy :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Június 17. - 19:55:48
Eddig nem voltam benne biztos hogy valaha is lett volna agyam, de mostmár tudom, mert olvad. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 17. - 20:07:49
Nagy kihívás lehetett ebből:
 (http://thefilmstage.com/wp-content/uploads/2009/07/Smurfs3.jpg)
ezt létrehozni :
(http://media2.slashfilm.com/slashfilm/images/ZZ11C5B581.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 17. - 22:40:24
Sorra tönkrevágnak minden jó rajzfilmtémát. Szinte látom, ahogy az ülésen beszélték a filmet és egyszerre egyik okos megszólal "Tudom! Játszodjon a történet New Yorkban!"
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 18. - 01:05:47
Fogadok bárkivel, hogy az lesz a sztori, hogy Hókuszpók egyik félresikerült varázslata folytán a jövőbe kerülnek. És teljesen következetlenül térben is ugranak egyet Amerikába :hehe: A hupikék törpikék a középkorban játszódik. Vagyis Európában!  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 18. - 12:27:14
Szerintem ez még mindíg últra gáz... ezen a videon, még Barney sem segített az elején...
Amúgy tényleg nagyon rossz, hogy mindent leamortizálnak, hát én multkor szegény marmaduke animációs pószterét láttam a városba... azt hittem sírógyörcsöt kapok...
(http://www.iwatchstuff.com/2009/03/06/marmaduke.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 19. - 07:12:19
ahogy említettem... sorra mindent tönkrevágnak. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2010. Június 19. - 15:15:02
Csak egy maradhat. Vajon Kázmér és Huba vagy Snoopy éli túl?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Június 19. - 15:26:50
Nem akarlak elkeseríteni, de egyik se.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 19. - 15:27:33
Neeee csak Kázmért nee!!!
Ezek csak stripben jók. Nekem már a Garfield egyperces rajzfilmek sem tetszenek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 19. - 19:20:24
Nekem azok még bejöttek, de az animációs film... nomeg a 2. része uh az egyenesen írtó gáz volt...
Remélem azért észnél lesznek az adaptációknál!!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Június 19. - 21:54:46
A Garfield filmek nekem se jöttek be, kár volt erőltetniük a készítőknek...
Ez a Hupikék Törpikék meg elég gáz, ha már ennyire vissza akarják őket hozni, csináljanak új részeket a rajzfilmből. Ráadásul: 3D. Jee! :-\ A Barney-t alakító színész a videó elején viszont még mindig jó fej. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 19. - 21:59:15
Oh nekünk annyi kis törpe figuránk van,még az eredeti márkás törpökből :)
Meg hát annyi törp cucc van, nem tudom minek kell még egy ilyen hülyeséget bedobni ami szerintem vissza se foglya hozni a pénzt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Június 20. - 14:39:24
Nekem valahol megvannak a Sparos törpök amiket gyüjtögetni lehetett, barátnőm anyukája óvoda igazgató és nekik összegyüjtötték. Tök boldog voltam. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Június 20. - 22:53:58
Az a kollekció nekünk is megvan, nem hiszem, hogy ér valamit, de mi lázasan összegyűjtöttük :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 21. - 00:16:20
most majd lesznek filmes törpfigurák. de mi lesz a különbség?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 21. - 09:27:15
Elvileg a Kinder tojásokban is azok vannak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Június 21. - 10:05:49
Nem, a kinderekben most Shrek van. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 25. - 00:32:29
https://www.youtube.com/watch?v=Yo3eI-03OtU
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Június 25. - 09:26:21
Jeeee. Nagyon látványos kis bemutató.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 25. - 10:48:34
Hááát. Nekem nagyon nem jött be ez a sok idétlenkedés. Na jó amikor a trafipaxot kilötték az tetszett.  :hehe: Amugy nemigazán csigázott fel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 25. - 10:53:36
Az eredeti is nagyon gagyi volt, csak Bruce Lee miatt volt érdemes belenézni. Ez tuti kihagyós lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 25. - 11:09:57
Hát az sicher...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 25. - 11:24:04
Olyan tipikus akciófilm íze van így elsőre. Egy esélyt azért adok neki, 1x csak végig nézem.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Június 25. - 12:40:34
De moziba nem mész el rá  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 25. - 12:42:50
Hát nem.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Június 25. - 12:47:15
Ha már green akkor lantern :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Június 25. - 13:08:20
Míg nem látom nem ítélkezem. Megnézem , majd utána véleményezem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 25. - 13:11:02
Mi is csak a trailert kritizáljuk.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Június 25. - 18:12:06
Ha már Green, akkor Rachel.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Június 25. - 19:19:20
Jó hát ne várjatok már tőle egetrengető élményt, egyszerű limonádé. Annak jó. :)
Nem mintha az utóbbi 10 év mozis élményeibő személy szerint találnék olyan filmet amire érdemes emlékeznem. Na jó nagyon minimálisan egy kettő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 25. - 19:40:53
Hűű elsőre el sem hittem, hogy Seth Rogan játsza a főhőst! Az eredetiben is ilyen vicces karakter? Mert ez a színész nem épp a drámai szerepeiről híres :D :Fanboys, Ananászexpressz, Felkoppintva, 40 éves szűz
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 25. - 19:50:48
Egyetlen egy "drámaibb" hangvételü filmben láttam (az Observe and Report) és ott sem tünt valami kiválónak egy komoly szerepben.
Amúgy amit a trailerből láttam, hogy egy fiatal, felelőtlen, nemtörődöm srácot játszik, aki a bünőzés ellen is nonkonformista módon lép fel, egyelőre talál rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Június 25. - 19:57:36
Egyetlen egy "drámaibb" hangvételü filmben láttam (az Observe and Report) és ott sem tünt valami kiválónak.
Amúgy amit a trailerből láttam, hogy egy fiatal, felelőtlen, nemtörődöm srácot játszik, aki a bünőzés ellen is nonkonformista módon lép fel, egyelőre talál rá.
Csak meglepő volt, hogy nem egy olyn szokásos szélesállkapcsú csávós embert kerítettek, hanem egy ilyen kissé pufi arcú tagot aki amúgy elég elhanyagoltnak tűnt fent felsorolt filmjeiben(és nagyon is jó volt azokhoz a szerepekhez). Ehez talán kissé összeszedte magát. Mindenesetre kellemes meglepetés volt őt látni, pont a berögzültségek miatt.
Tipikus arc: http://www.3dtotal.com/team/interviews/Richard_diamat/images/hero_render.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Június 29. - 13:14:56
Tommy Lee Jones kap helyet Col.Phillipsként (http://marvel.com/news/all.12985.captain_america_movie~colon~_col~dot~_phillips_cast) az Am.Kap filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 10. - 15:28:19
Na bazz... a filmdroid értesülései szerint a Bosszú Angyalaiban nem Edward Norton lesz Bruce Banner...
Elvben a marvel fejesei a Comicconon (mikor lesz az már megint?) fogják bejelenteni, hogy ki fog benne szerepelni...
http://filmdroid.blog.hu/2010/07/10/gyulnek_a_szereplok_az_x_men_first_classba
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 10. - 15:51:51
Várható volt, miután Norton és a Marvel jól hajbakaptak a Hulk  értelmiségén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 10. - 17:22:06
Hát fene tudja, Norton is nyilatkozott a Ba film körül, hogy benne lenne, meg vmi Marvel fejes is, hogy tárgyalnak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 10. - 20:58:09
Erről is beszéltünk már korábban. Ha Hulk át sem alakul a filmben, akkor úgyis mindegy ki játssza, amíg Lou Ferrigno adja a hangját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 10. - 21:06:24
Az azért egy brutális költségvetésű film lenne, ha végig Hulk maradna...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 10. - 21:13:47
Elég sok karakter fog forogni benne így is, jó ha Hulk 10-15 percig látható lesz, vagy még kevesebb ideig. És a CGI nemcsak nála, de Thornál és Vasembernél is rendesen befigyel, és még nem tudjuk ki mindenki szerepel a filmben. A gyártási költség szerintem simán lesz 400 milla. Az Avatar is talán 300 volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 10. - 21:15:37
Ja eléggé összebalhéztak akkor, de emlékszem olvastam valahol, hogy azt mondta Norton, hogy akivel a legnagyobb összetűzése volt már nem is dolgozik a marvelnél vagy valami ilyensmi... Nagyon reméltem azért, hogy valahogy csak megegyeznek. Ez így rossz hír számomra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 10. - 21:17:59
Na azért várjuk ki a végét, mert "Addig nincs vége az előadásnak amíg az öreg hölgy énekel".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 10. - 21:41:06
Hátha hátha.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 10. - 21:57:33
Ja, mert így már batman effekt lesz, minden filmben más lesz Bruce Banner.
Mondjuk úgyis felfogható, hogy menekülésben van és mindig átműtteti az arcát. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 10. - 22:55:39
Tök jó magyarázat!  ;D Bár szerintem a kés látványára átváltozna, és akkor már nincs az az orvos, aki átmetszené a képét.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 10. - 23:06:14
nem is baj, hogy nem tér vissza. Nortont én alapvetően jó színésznek tartom, de ez a semmilyen Banner nem volt méltó hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 11. - 10:39:29
Azért az mekkora lenne, ha visszahoznák Bána Eriket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 11. - 11:25:40
Isten ments!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 11. - 11:27:18
Miért? Nem Bana hibája volt, hogy olyan lett a 2003-as Hulk amilyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 11. - 11:27:44
Nekem ő tetszett. Mármint, a feje, nekem tök Banneres volt, sokkal jobban, mint Nortoné.

És Ben, ismét egy rugó, tegnap nekem is megfordult ez a fejemben. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 11. - 11:29:44
De az ő hibája, hogy olyan bénán játszotta Bannert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 11. - 11:30:50
És Ben, ismét egy rugó, tegnap nekem is megfordult ez a fejemben. :D

Ha sok időt töltenek együtt az emberek előbb utóbb ez megesik. Nálunk előbb. :) Pár hét és egy időben is fog megjönni.  :brow: ;D

De az ő hibája, hogy olyan bénán játszotta Bannert.

Nem bénán, "puhányul". Puhány Banner.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 11. - 12:05:46
Számomra nem volt hihető. Magas, jóképü tudós akit mindenki elnyom?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 11. - 12:18:53
Javaslom olvass pár Hulk képregényt a Peter David érából.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 11. - 12:32:17
Jó, így a koncepció kivitelezhető jól, de nekem, ahogy Bana adta elő, nem volt hihető.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 11. - 13:03:51
Lehet, de még így is sokkalta több élet volt benne, mint Norton semmilyen Banner-ében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Halloween - 2010. Július 11. - 16:56:02
Sziasztok!

Tud valaki arról, hogy a magyar mozik játszák-e majd a Jonah Hex filmet? Én nagyon kíváncsi lennék rá. :)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 11. - 17:25:33
Nálunk szeptemberben vetítik, a forgalmazó Intercom legalábbis ezt a hónapot lőtte be. De ennél pontosabb dátum még nincs fixálva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Halloween - 2010. Július 11. - 17:51:27
Köszi, akkor várok türelemmel... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 11. - 18:29:42
Túl sok reményt ne fűzz hozzá, mert iszonyat nagy baromság lett, és cseppet sem képregényhű. Tegnap néztem végig, de az első 5 perc után már szenvedtem.Ha ismered a képregény karaktert, rengeteget fogsz szentségelni, ha nem, akkor is csak egy lapos steampunk western jön majd át. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 11. - 18:50:11
Én is szeptemberről tudok, de engem is érdekel, biztos megnézem majd.
Különben üdv itt, Helloween.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Halloween - 2010. Július 11. - 20:17:42
Én is szeptemberről tudok, de engem is érdekel, biztos megnézem majd.
Különben üdv itt, Helloween.  :)

Köszi szépen Kaine, örülök, hogy itt lehetek!  :kingpin:

Én csak a modern, jelenleg is futó Jonah Hex sorozatot ismerem, bár eddig csak néhány részt olvastam, de az nagyon bejött. Hallottam már gynege kritikákat a filmről, de azért a kíváncsiság engem is el fog hajtani a moziba...  :brow: Tetszik, hogy a képregény alapú filmkínálat ilyen témákkal is színesedik, még ha ez a konkrét film nem is kapott nagy kritikát.

DC-éknél hallottam elég jó projektekről, amik úgy tűnik nem valaósulnak meg, pl. Green Arrow (aka Super Max), Suicide Squad, így örülök, hogy a Hex legalább elkészült...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 11. - 20:33:51
Hát igen, egy Zöld Íjászt én is nagyon szívesen megnéznék.  :)
Én éppen a régi Jonah Hex sorozatot kedveltem meg, az újak már annyira nem is jók ahhoz képest. Próbáld meg elolvasni az első részeket, azok extrém jók.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 11. - 21:22:00
Nekem ez "nem-mozis" kategória lesz.   ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 12. - 09:32:43
Sose találjátok ki, kit keresett meg a Marvel Banner doki (http://chud.com/articles/articles/24388/1/WILL-THE-NEW-HULK-RISE-LIKE-A-PHOENIX/Page1.html) szerepével.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 12. - 09:46:54
Az angyalokhoz vagy az új Hulk filmhez ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 12. - 10:11:21
Az új HULK filmnek mi lenne a címe? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 12. - 10:22:19
Az új HULK filmnek mi lenne a címe? :)
Valószínűleg Hulk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 12. - 10:38:07
Ennyi?  :nemtudom: És a jelző?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 12. - 10:54:15
Sose találjátok ki, kit keresett meg a Marvel Banner doki (http://chud.com/articles/articles/24388/1/WILL-THE-NEW-HULK-RISE-LIKE-A-PHOENIX/Page1.html) szerepével.

Heh, nem is lenne olyan rossz. Eltudom képzelni őt Bannerként.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 12. - 11:09:26
Ez most Joaquin Phoenix?
Nem ez az ipse kattant be a múltkor?
Leglábbis a tv-s szerepléseiben úgy járatta magát le, ahogy csak lehet, vmi olyasmi volt odakint, mint nálunk Benkő vagy Kiszel.
Meg elvben feladta a színészkedést, és Country énekes lett vagy mi... :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 12. - 11:12:10
Írja is a cikk, hogy nem akarnak épp olyan sokat fizetni neki, ha Bannert fogja játszani. Gondolom nem véletlen akkor.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 12. - 12:14:16
Az új HULK filmnek mi lenne a címe? :)

A Szomszéd nője mindig zöldöklőbb.
Az angyalokhoz vagy az új Hulk filmhez ?

Egyikhez se, a Bosszúállókhoz. Szoktassuk magunkat az új megnevezéshez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 12. - 12:31:28
Egyikhez se, a Bosszúállókhoz. Szoktassuk magunkat az új megnevezéshez.

NNNNEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!  :scared:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 12. - 12:37:22
Na ja, én már az Ultiamate Avengerst is annak akarnám fordítani. :shifty:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 12. - 12:49:30
Ezért fogunk téged csak beírásra, és nem fordításra. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 12. - 12:53:23
Annyi bajom van csupán a Bosszúállók névvel, hogy mindig a régi TV sorozatot juttatja eszembe, aminek szintén ez volt a magyar címe, az eredeti meg minő meglepetés, Avengers, Tudjátok az volt az a sorozat, amelyben (hogy Al Bundy szavait idézzem) "Emma Peel olyan nagyon magasra rúg".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 12. - 12:55:58
Nekem ez csak még egy ok, hogy ne legyen a "Bosszúállók" a cím az 'angyalok helyett.

Szerk.: BÁR! Tény, hogy zavarna, annyira nem bántana, úgyis angolul látnám a moziban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 12. - 14:46:28
A Szomszéd nője mindig zöldöklőbb.
Vagy Hulk Ha/ver.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Halloween - 2010. Július 12. - 21:22:01
Hát igen, egy Zöld Íjászt én is nagyon szívesen megnéznék.  :)
Én éppen a régi Jonah Hex sorozatot kedveltem meg, az újak már annyira nem is jók ahhoz képest. Próbáld meg elolvasni az első részeket, azok extrém jók.

Szerepel azon a bizonyos képzeletbeli listámon, sok egyéb mellett... :)

Annak a tervezett Zöld Íjásznak a sztorija amúgy nagyon ígéretesnek tűnt, valami olyasmiről volt szó, hogy koholt bizonyítékok alapján dutyiba juttatják, így azokhoz a (szuper)bűnözőkhöz kerül be, akiket ő juttatott oda, a film pedig a szökéséről és az őt bemártók felkutatásáról szólt volna. Egy ügyes rendező jó kis mozit kerekíthetett volna belőle.

De hogy a Marvel filmek témánál is maradjunk, nem olyan rég valahol azt olvastam, hogy az Avengers (Megbosszulók ?  :lol:) utáni kövi projekt a Dr. Strange lesz (akinek már volt elvileg egy a Lou Ferringo féle Hulk korabeli filmfeldogozása is: http://www.superheroeslives.com/marvel/dr._strange_%281978%29.htm  :o).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 12. - 21:44:49
Hát, ennél én azért többen várnék egy Zöld Íjász filmtől. Kicsit Stallona-utánérzésem van. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 12. - 22:15:07
Az lehetséges, hogy jövőre elkészül az X-men: first class film? Csak imdb-s az értesülésem.
Alice Eve ...  Emma Frost
James McAvoy ...  Professor Charles Xavier
Amber Heard ...  Mystique (rumored)
Michael Fassbender ...  Erik Lehnsherr / Magneto      <---szimpatikus
Aaron Johnson ...  Scott Summers / Cyclops (rumored)   <--őa Kick/Ass címszereplője
Nicholas Hoult ...  Dr. Henry 'Hank' McCoy / Beast
Caleb Landry Jones ...  Sean Cassidy / Banshee
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 12. - 22:28:08
És Storm meg Jean... :roll:

Stormnak jó lenne az a kiscsaj, aki a Star Trekben Uhura volt. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 13. - 00:16:50
És Storm meg Jean... :roll:

Stormnak jó lenne az a kiscsaj, aki a Star Trekben Uhura volt. :brow:
Ő tényleg jó lenne! http://asiapacificuniverse.com/asian-pacific-pop/uploaded_images/Uhura_CharacterPoster_72DPI-730501.jpg
Mindenképpen valaki egzotikusabb kellene. Szerintem halle berry  nem volt jó. Olyan kéne aki afrikai néger, és nem afroamerikai. halle berry  kicsit közönséges volt. nincs meg az az egzotikum benne és nincs vágott macska szeme.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 13. - 07:31:52
De egyéb testi adottságai simán megvoltak Stormhoz. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 13. - 10:22:27
Kíváncsi vagyok, hogy a taréjt beválalják-e?:)
(http://gallery.xcave.net/images/comics/marvel/rolo/UncannyAnnual11_KISS.jpg)
(jól látom, hogy a kis képet jelző gombon Mona Lisa van?:))

Amúgy ezt sosem tudtam eldönteni: Storm ruhája, mi ezen a képen is van fekete bőr, fekete lakk, vagy ezüst színű?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 13. - 10:30:48
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 13. - 11:53:18
Értem.
És rájöttem mi az a floodolás azthiszem. De a régebbi verzió automatikusan csaolta az előző hsz-hez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 13. - 12:14:19
Az a régi verzió volt. Sajnos az újhoz még nem csinálták meg a szükséges kiegészítést.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Halloween - 2010. Július 13. - 18:59:00
Hát, ennél én azért többen várnék egy Zöld Íjász filmtől. Kicsit Stallona-utánérzésem van. :)

Hát igen, ez azért még csak egy váz...

Storm taréját sztem tutira nem vállalják be, a mai képregény olvasók nagy része szerintem nemigen olvasta azokat a történeteket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 13. - 21:09:18
és nincs vágott macska szeme.
Dehogynem. A Macskanőben.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 13. - 21:18:28
H. Berry monnyon le!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 14. - 16:38:15
Thor, Odin és Loki. (http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/thorodinloki.jpg)

Klikk. (http://latimesblogs.latimes.com/herocomplex/2010/07/thor-3d-captain-america-3d-comiccon-marvel-studios.html)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 14. - 16:48:47
Ez elég... műanyag.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 14. - 16:50:15
Újrahasznosított asgardi műanyagflakonokból készült.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 14. - 16:53:30
Ez elég... műanyag.

Azért a Vas páncélon (http://www.iwatchstuff.com/2009/05/07/iron-man-donut.jpg) is sokat segített a cgi, de persze ez még nem mentség erre a plexi jelmezre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 14. - 17:01:30
Ez elég... műanyag.
Ugyanez volt nekem is az első benyomásom. Amúgy megfigyeltétek már, hogy ha egy filmben hosszú hajú szereplőre van szükség, akkor az szinte soha sem "normálisan" hosszú hajú, hanem csak hosszú hatást keltően elrendezett, de csak vállig (se) érő hajú?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 14. - 17:09:28
Ööö... akkor ez valami olyan elv, minthogy nincs kopasz fej csak seggig érő homlok?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 14. - 18:12:20
Ez érdekes meglátás , és tényleg igaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 14. - 18:21:34
Fura ez a páncél. Biztos nem akartak fém hatást elérni, mert akkor azt tették volna. Gondolom a koncepció szerint ez valami isteni vértezet, földöntúli anyagból. és ezért olyan pengén szabályos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 14. - 18:39:55
Vagy csak az, hogy az asgardiak imádják a plexi jelmezeket.   :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Július 14. - 18:48:02
Ööö... akkor ez valami olyan elv, minthogy nincs kopasz fej csak seggig érő homlok?

Ez így van  :hehe: Én is jó példa lennék rá  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 14. - 19:48:36
Most tényleg ő lesz Odin?  :o Plusz Loki is ultragáz. Egyedül Thor olyan, amivel ki tudok békülni. Odinra nem lenne pedig nagy igényem, csak valaki olyan alakítsa, akinek legalább részben nemesebb feje van, ne pedig vademberi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Július 14. - 20:29:24
A szerelésük meg tényleg olyan mintha újrahasznosított műanyagból készültek volna...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 15. - 06:19:59
Én nem ismerem nagyon a Thor képregényeket, de Loki még így is nagyon fos. A műanyag hatás engem nem zavar, matt a fém festése oszt kész. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 15. - 09:31:59
Ha jól játssza majd a szerepét, nem fog zavarni a külseje (bár most se zavar).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 15. - 11:47:19
"Mark Ruffalo is in talks to play Hulk, the green giant, in the upcoming Marvel’s big screen spectacle The Avengers.

No big surprise, since we already know Edward Norton will not be the part of this project (you should check out our previous report about that), and that guys from Marvel mentioned they are “looking to announce a name actor who is passionate about the iconic role in the coming weeks.” Ruffalo could be the perfect choice indeed…

Joss Whedon (best known for creating Buffy the Vampire Slayer) will direct Marvel Studios The Avengers, movie that already stars Robert Downey Jr. as Tony Stark/Iron Man, Chris Evans as Steve Rogers/Captain America, Chris Hemsworth as Thor, Don Cheadle as James Rhodes/War Machine, Scarlett Johansson as Natasha Romanoff/Black Widow and Samuel L. Jackson as Nick Fury.

So, if Ruffalo does accept this offer, he will likely be “committing to a multiple-film deal, including at least two Avengers sequels, and possibly a new series of Hulk movies.”

The original deal for Norton’s Hulk included a three-picture commitment for the majority of the cast involved."
- filmofilia.com (http://www.filmofilia.com/2010/07/15/mark-ruffalo-as-hulk-in-the-avengers/)

 :drying:

Itt meg Norton hozzászólása a szituhoz (http://www.filmofilia.com/2010/07/15/edward-norton-confirms-he-will-not-play-hulk-in-the-avengers/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 15. - 16:11:46
Az első hivatalos kép a Lámpás kinézetéről:
(http://img2.timeinc.net/ew/dynamic/imgs/100714/EW-1112-cover-comiccon_308.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 15. - 16:36:16
Furi, a Dc hősöknek mindegyiknek páncél szerű ruhája kell, hogy legyen? :D
Amúgy nem rossz, ha jól látom, elhagyták a röhejes fehér kesztyűket, lett helyette zöld.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 15. - 16:38:59
Olyan hatású mint valami organikus külső izomszerkezet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 15. - 16:54:09
Nem rossz.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 15. - 17:45:08
Nekem az eredeti ruci jobban tetszene:  :roll: :uhoh:
(http://dimpost.files.wordpress.com/2009/12/thegreenlantern.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 15. - 17:47:15
Na ez ám a pizsama. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 15. - 18:08:27
organikus-varázs exoszkeleton lehet élő energiából  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 15. - 20:21:25
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/reynoldslivelyGL.jpg
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/reynoldshal.jpg
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/hammondsGL.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 15. - 20:49:46
Jöhet még ha lesz :) Köszi Ben  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 15. - 21:26:20
trailer mikorra várható?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 15. - 21:52:45
Talán jövőre. Ha van egy kis szerencsénk, decemberre kapunk egy teasert. Magát a filmet egy év múlva, nyáron mutatják be, úgyhogy lehet, hogy jó ideig, képeken kívül nem lesz más infó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Július 15. - 22:27:03
Nekem tetszik ez az isteni szerelés. :-[ Kicsit olyan földönkívüli, de mindenképpen jó, hogy hasonlóak. Külön tetszik, hogy Thor sokkal jobban hasonlít Odinra,  (el is tudnám képzelni, hogy tényleg vérrokonok) mint Loki, aki mint egy rossz, elhanyagolt öcsike jelenik meg. Bejön, hogy Odinon inkább az arany dominál, Thoron pedig az ezüstös színvilág, Lokin meg talán a bronz. Odin mellvértje meg mintha egy bagolyt formázna meg.
Viszont ez a kép alapján nekem nem nagyon tetszik GL :(, sokkal jobb volt szerintem az a régi ruha, ami talán concept, vagy fankép volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 16. - 08:01:45
Nézzük meg kicsit közelebbről. (http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/alex_nexs/Green-Lantern-costume-Ryan-Reynolds.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 16. - 08:10:40
Hát, nem tudom. Eléggé... borostás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 16. - 08:18:54
Viszont ha a nyaki részét megnézitek, látszik, hogy egyáltalán nem ruha hatást akartak elérni, hanem egy második "bőr/izomszövet" hatását. Amíg nem jön egy jobb kép, vagy nem látjuk akció közben a cuccot, én még nem írom le, de érdekes megoldás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Július 16. - 08:28:49
Szerintem jó ez a GL szerelés. Főleg hogy világít a "varrások" mentén is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 16. - 08:38:29
Biztos csernobilból hozták a cérnát.  :hehe:
A szeme így közelebbről még bénább. Nagyon béna ez a maszk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 16. - 08:52:08
De ha megnézed, igazából a maszk sem maszk, csak elzöldült az arcának azon része.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 16. - 08:53:25
Pont ezért béna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Július 16. - 09:47:37
Szokni kell de nem béna.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 16. - 10:35:17
Nekem így olyan a cucc, mintha Venom ruhája lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 16. - 10:36:27
azta! Ez nem is ruha hanem a saját bőre módosul.. vagy mi. Nekem bejön. Elég brutál, főleg a szemgödre környékén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 16. - 11:04:48
Szerintem gagyi hatású , ruha jobban tetszene.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 16. - 11:16:40
Szerintem gagyi hatású , ruha jobban tetszene.
konkrét textilre gondolsz? vagy olyan organikous ruhára mint a venomszimbionta?
Mivel a ruhát a gyűrő varázsolja fel és az egy zöld energiával operál, logikusnak tőnik ez a megoldás. El is hagyták a kontúrt a nyakánál és a maszknál a hatás kedvéért.
Annak külön örülök, ha nem lesz a maszk alatt kifestve a szeme körül. mint a batmannek. Ezt a Kickassvan ki is figurázzák. (A Batman visszatérben pedig pengeélen táncolt a dolog)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 16. - 12:05:19
Nem is tudom , de ez nekem nem jön be .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 16. - 12:37:29
Pedig ha jobban belegondolunk van benne logika. Hal Jordan és a többi Lámpás is mind egy magasan fejlett földönkívüli technológiát használnak, amitől azért többre telik a spandexnél.  :) A képregényben többször is előfordult, hogy valamelyik Lámpás, ha nem is ilyen, de ehhez hasonló öltözéket használt, vagy energiapáncélt teremtett maga köré. Sőt igazából a Lámpások nagytöbbsége nem is textil vagy egyéb szövet alapú ruhát hord, hanem ilyen szerves-organikus energiaszerű dolgot. Nekem elhihetitek, elég sok Lámpás leírását készítettem el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 16. - 12:47:08
Már a csak a link hiányzik. ;D

Amúgy ja, ezen indok miatt nekem is jobban tetszik ez a megoldás, mint a gagyi spandex, amit Kanaszta linkelt be.
Viszont kérdés, ha ezt maga varázsolja maga köré, akkor ha kiütik megszűnik a koncentráció is, akkor el kellene tűnnie nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 16. - 13:21:33
Azt ne felejtsd el, hogy a gyűrűknek saját akaratuk van. Képesek Frodót választani maguknak, a gazdájuk halála esetén átvándorolnak egy új hordozóhoz, és számos biztonsági funkcióval is rendelkeznek, mint pl, hogy a hordozó eszméletvesztése esetén, vagy Oa-ra vagy az energiaforrásukhoz viszik a magatehetetlen gazdát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 16. - 13:59:02
Vagyis Rian nem marad meztelen, csajokat otthon lehet hagyni  :hehe: De eddigi filmjeit látva, valszeg itt sem hagyják majd ki hogy megmutassák híres felsőtestét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 16. - 16:55:50
Egyébként kiváncsi leszek, hogy a laikus nézők mennyire fogják egy gagyi gyűrűk ura másolatnak tartani a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 16. - 17:15:34
Hát Frodó csak szívott a gyűrűvel mint a torkos borz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 16. - 18:33:27
Nekem így közelebbről még jobban NEM tetszik!  :drying:
A maszk olyan mint amit ezeken a rendezvényeken szoktak festeni a gyerekek arcára, a kontaklencse is ratyi, és a ruha... arról már leírtam a véleményem  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 16. - 18:34:37
Vagyis Rian nem marad meztelen, csajokat otthon lehet hagyni  :hehe: De eddigi filmjeit látva, valszeg itt sem hagyják majd ki hogy megmutassák híres felsőtestét.
Már ezen a képen is igazából olyan, mint egy zöld Dr. Manhattan. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 16. - 21:01:22
http://www.sg.hu/cikkek/75724/megvan_az_uj_hulk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 16. - 21:05:31
Legalább Bana-ra hasonlít egy kicsit.
De ezt nem értem, ez lett volna az a nagy meglepetés, amit majd a Comicconon fognak bejelenteni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 16. - 21:47:27
Idézet
A maszk olyan mint amit ezeken a rendezvényeken szoktak festeni a gyerekek arcára, a kontaklencse is ratyi, és a ruha... arról már leírtam a véleményem  :uhoh:
Az azért is jó, mert nincs is rajta kontaktlencse (Itt hívnám fel a figyelmet a szó helyes leírására, csak azért, mert számos amúgy jó helyesírású embernél látom mai napig, hogy kontaklencse, röngen, egyenlőre egyelőre helyett egy olyan mondatban, aminek köze nincs a a matekhozstb.)

A ruha maga nekem sem tetszik, nagyon szokatlan, bár mostanra már megbarátkoztam vele. A koncepció viszont nagyon jó. Ez a ruha így hiteles. Aki Pókembernél kifogásolta a hiteles ruha hiányát, az a koncepción most sem volna szabad, hogy fennakadjon (Ben pl. konzekvens volt, és itt is kiemelte a hitelességet).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 17. - 08:32:26
Höhöhö
"Pletykálták, hogy Wolverine is benne lesz a Bosszú Angyalaiban, Hugh Jackman azonban azt mondta, hogy nem keresték még meg ezzel kapcsolatban."
He, ez mekkora lenne. :D

"Szintén pletyka, hogy Taylor Lautner fogja játszani a figurát az X-Men: First Classban. "
Na ez meg hülyeség, meg tuti kamu, mert mégis mikor játszódna ez a First Class? 1900-as évek elején, amikor még tini?

Ez meg már tény:
"Jennifer Lawrence lesz Mistique az X-Men: First Classban."
Na ezt se értem, miért nem tudták erre a szerepre visszahívni Rebecát?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 17. - 12:38:21
Ez meg már tény:
"Jennifer Lawrence lesz Mistique az X-Men: First Classban."
Na ezt se értem, miért nem tudták erre a szerepre visszahívni Rebecát?
Mert fiatalabbak kell lennie. Amúgy elég torzulék feje van szegénynek. Típusra olyan mint a Heros-ból a Regenerálós csaj, csak ő szép.

A ruha maga nekem sem tetszik, nagyon szokatlan, bár mostanra már megbarátkoztam vele. A koncepció viszont nagyon jó. Ez a ruha így hiteles. Aki Pókembernél kifogásolta a hiteles ruha hiányát, az a koncepción most sem volna szabad, hogy fennakadjon (Ben pl. konzekvens volt, és itt is kiemelte a hitelességet).
Mi a baj a pókember ruhával? Mire gondolsz? Ez a vastag talpú csizma esete?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 17. - 12:47:09
Idézet
Mi a baj a pókember ruhával? Mire gondolsz? Ez a vastag talpú csizma esete?
Á mindegy. Ha nem tudod mire céloztam, akkor inkább ne kezdjük el megint. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 17. - 12:53:01
Nem kelle elkezdeni megint, csak mond el.... csak nekem :brow: vagy linkeld be, hogy hol volt téma. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 17. - 12:54:23
Ez meg már tény:
"Jennifer Lawrence lesz Mistique az X-Men: First Classban."
Na ezt se értem, miért nem tudták erre a szerepre visszahívni Rebecát?
Mert fiatalabbak kell lennie. Amúgy elég torzulék feje van szegénynek. Típusra olyan mint a Heros-ból a Regenerálós csaj, csak ő szép.

Náh, ő olyan mint Logan, félig, vmelyik cuccban volt, hogy Loggal már az 1930 körül taliztak, így Rejtély is van már vagy 100 éves, csak ugye mindig változtatja az alakját... korát, stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 17. - 13:12:08
Úgy kell felfogni, hogy most Rebecca Romjin helyett, Jennifer Lawrence alakját veszi fel.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 17. - 13:18:26
Rejtély is van már vagy 100 éves
Több, bár Carey egy X-Menben tévesen nyolcvan évesnek mondta. De már felnőtt nőként ismerte meg Irene Adlert az 1890-es évek végén, ráadásul akkoriban már volt egy bizonyos elismertsége nyomozóként, szóval nem is húsz éves volt valószínűleg. Bizonyos infók alapján valamikor a Kiegyezés utáni Osztrák-Magyar Monarchiában született.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 17. - 13:21:02
Úgy kell felfogni, hogy most Rebecca Romjin helyett, Jennifer Lawrence alakját veszi fel.  :)

Ennyi.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 17. - 13:21:41
De ha a kiegyezés utáni monarchiában született, akkor 1890-ben igencsak a huszas éveiben járt.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 17. - 13:23:41
A tökéletes Thor :hehe:
(http://scrapetv.com/News/News%20Pages/Business/images-4/techno-viking.jpg)Kegyetlen...
http://www.youtube.com/watch?v=VIwLWNEZtbc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 17. - 13:25:40
Juhuj, ezt a fickót láttam már valahol, besz*rás egy alak.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 19. - 08:08:48
Na, elvben megkérdezték Singer és Megan Good-ot szeretné megnyerni Ciklonnak.
(http://freakymartin.com/nitro/funtasticus/4818b669b46b2megan001.jpg)
Nem rossz. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 19. - 10:15:56
Szerintem közönséges.
(http://gossiboocrew.files.wordpress.com/2009/03/megan-good-at-thomas-jones-birthday-party.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 19. - 10:25:09
Először azt hittem Megan Fox az csak odakozmált a napon.

Kis Asgardi csoportkép (http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/13790L.jpg)
És egy rosszabb minőségű fotó, de fontos abból a szempontból, hogy hiányoltuk Loki sisakját. (http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/13789L.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 19. - 10:53:10
király a sisak!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 19. - 11:25:14
Először azt hittem Megan Fox az csak odakozmált a napon.

Kis Asgardi csoportkép (http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/13790L.jpg)
És egy rosszabb minőségű fotó, de fontos abból a szempontból, hogy hiányoltuk Loki sisakját. (http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/13789L.jpg)

Zsírság!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 19. - 11:31:05
Hmhm, most nekem kezd olyan érzésem lenni, hogy az Asgardiak vmi olyasmik lesznek, mint az Assassin Creedben Isten?
Tehát fejlettebb emberek, sok-sok érdekes nagy hatalmú kütyüvel.


Szerk:
Mondjuk írhattam volna a Goauldokat is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 19. - 11:35:24
Mondjuk írhattál volna Earth X-et is, ha már Marvel.
De csak nekem van olyan érzésem, hogy az a borzalom helyett, amit enmrég vetítettek a mozikban, ez lesz a Clash of the Titans igazi remake-je? A díszlet egy az egyben ugyanaz. Ugyanolyan fullminimál. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 19. - 11:38:39
Tehát fejlettebb emberek, sok-sok érdekes nagy hatalmú kütyüvel.

Miért, a képregényben nem azok voltak? Igazából Istennek egyikük sem tekinthető, csupán olyan lények, akik mind jelentős hatalmakat birtokolnak. Még a források sem isteni lényként hivatkoznak rájuk, hanem mint egy magasan fejlett külön fajra, de ennek nemcsak az asgardiak a tagjai, hanem az Istenek Tanácsának (http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20081017070659/marveldatabase/images/b/b6/God-council.jpg) minden képviselője.
"The Gods of Earth are an extra-dimensional race of beings". Gaea a földanya Atlantisz elsüllyedése előtt választotta ki őket magasabb célok érdekében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 08:03:34
CapAm (http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/content/13309storystory_full-9660360..jpg)
Thor vs Loki (http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/content/13309storystory_full-9660358..jpg)
Thor (http://i.usatoday.net/life/_photos/2010/07/21/thorx-large.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 21. - 10:26:46
Miért olyan nehéz Thornak kiszednie azt a kalapácsot?
Remélem, az AmKap film nem ilyen lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 21. - 10:28:58
Mert itt még nem Thor?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 10:32:51
Pontosan. Ha láttátok a Vas2 stáblista utáni jelenetét, akkor tudjátok, hogy a mjolnir a pusztába csapódott be. Mivel senki sem volt kpes megmozdítani, megemelni vagy a munkások daruval kiszedni (ez most Kenneth Baranagh magyarázata), felhúztak köré egy vizsgálati állomást ahová a filmben Thor betör a fegyverért. Ez pedig éppen az a pillanat, amikor a pöröly és tulajdonosa nagy szerelemben újra egymáséi lesznek.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 21. - 10:34:16
Ha úgy érted, hogy itt még a civil énje játszik, neki se kéne erőlködnie, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 10:35:58
Nem, de attól még jól mutat a feszülő izompoló a vásznon.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 21. - 10:38:21
Plusz ez így utalás az Artúr-mondavilágra (a kőből kihúzott kard).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 10:41:49
Ott a pont. De azért arra kíváncsi leszek, hogy a mjolnir megtalálásáig Thor tudja-e magáról, hogy ő a viharisten, vagy megjátsszák a Donald Blake vonalat?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 21. - 10:59:18
Plusz ez így utalás az Artúr-mondavilágra (a kőből kihúzott kard).
Sajnos pont ez az, amiért nekem nem tetszik.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 21. - 15:36:05
Jók a képek!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 15:47:43
Hivatalosan ma kezdődik a Comic Con, szóval remélhetőleg most pár napig több képet, teasert és hírt kapunk a filmekről is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 21. - 16:15:02
Ez a klasszikus molnár nekem nem tetszik.  túl kicsi. Az ultimétes ádázabb. Vagy lehetne legalább nagyobb.
Amúgy tök jók a képek és Loki sisakja is nagyon elvetemült! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 21. - 20:43:25
Plusz ez így utalás az Artúr-mondavilágra (a kőből kihúzott kard).
Sajnos pont ez az, amiért nekem nem tetszik.  :drying:
Pedig a két mondakör nem áll annyira távol egymástól.
A Tomb Raider Legend, és Underworld két játékon keresztül boncolgatja ezt a témát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 21. - 20:49:42
Csak ilyenkor úgy érzem, hogy nem képesek önmagában nézni a skandináv mitológiát, muszáj egy "ismerősre" hivatkozni. Pedig annyira ég és föld a kettő, méghozzá szó szerint. Így pont az jön majd le belőle megint, hogy "na tessék, megint egy Arthur-lopás", mint az F4 és a Hihetetlen család párhuzamnál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 21. - 21:25:38
Igen, ebben mondjuk van igazság.

De szerintem kollektív mondavilágokra épül a világ összes mitológiája.
Rohadt sok az átfedés. De ez már nagyon más téma.
Egy ilyen adaptációnál valóban önmagába kéne nézni a dolgokat, ahogyan mondjuk egy görög mitológiájú filmbe is hiába bukkanna fel az özönvíz motívuma, nem hiányoznának bele Noéval kapcsolatos utalások.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 21:47:38
Csak ilyenkor úgy érzem, hogy nem képesek önmagában nézni a skandináv mitológiát, muszáj egy "ismerősre" hivatkozni. Pedig annyira ég és föld a kettő, méghozzá szó szerint.

Szerintem nem kell aggódni. Az átlag magyar mozinézőnek lövése sincs az Arthur mondakörről és a skandináv mitológiáról. Könyörgöm, olyan országban élünk, ahol ha kimondod Thor nevét, még csak nem is a viking istenség, hanem a Csillagkapu szürke bőrű 100 cm magas gülüszemű  földönkívülije jut a megkérdezettek eszébe. Nem vicc tapasztalat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 21. - 21:54:35
Hát az átlag emberek pont annyira ismerik a skandináv mitológiát, hogy még az se tünt fel nekik (már 30 éve sem), hogy a Kraken mi a fenét keres egy görög mitológiájú filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 22:00:16
Na ugye. Az emberek ostobák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 21. - 22:06:15
Na ugye. Az emberek ostobák.
Ha valaki tájékozatlan az nem egyenlő az ostobasággal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 21. - 22:09:39
Bocs, aki Thor hallatán egy földönkívülre asszociál, vagy a Tenkes kapitányánál visszakérdez, hogy melyik focicsapatnál csapatkapitány, netalán Colombusról annyi a véleménye, hogy frankó a ballonja az az én olvasatomban ostoba, hovatovább szőröstalpú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 21. - 22:36:44
Miért, Thor nem földönkívüli? :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 21. - 22:45:55
Amúgy hülye kérdés: mennyi esély van egy rövid kis Thor trailerre, a mostani comicconon? Forgatják már olyan régen, hogy össze állítsanak vmi fél perces kis kedvcsinálót?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 22. - 08:15:29
Nincs. Akkor már lenne valami utalás a két film hivatalos oldalán.
http://thor.marvel.com/
http://captainamerica.marvel.com/

A Lámpást is reklámozzák a Conon, de Abin Sur közszemlére tett hullája nekem már kicsit erős: http://www.comicbookmovie.com/fansites/TheDogPound/news/?a=20356

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 22. - 08:38:24
Bazz, de durva. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 22. - 09:44:19
BAszki, ez zseniális ötlet! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 22. - 10:08:33
Szerintem ez azért durva , de biztosan látogató csalogató .
Cím: Robotzsaru
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 23. - 17:10:09
Most olyasmivel szeretnék kedveskedni nektek, amelytől reményeim szerint páran maguk alá hugyoznak. Tavaly is beszéltünk már arról, hogy tervbe vették a Robotszaru film rebootját. Az első két film és a TV sorozat nagy népszerűségnek örvendett, ám a 3. mozifilm, és utána a pocsék kanadai folytatások és Hallmarkos filmek tönkre vágták a karakterrel kapcsolatos terveket. Egészen tavalyig, amikor Darren Aronofsky be nem jelentette, hogy elkészíti a Robotzsaru rebootját. A jogokat birtokló MGM aztán jégre tette a projektet, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne kézzel fogható bizonyítéka a tervezés fázisainak. Természetesen conceptek formájában, amivel Aronofsky a stúdiót és a producereket győzködte. A film végleges elkaszálásáról nincs szó amennyire tudni lehet. A látványtervekkel régóta adós vagyok, csak az a fránya cavinton. Minden további helyett:
KLIKK (http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Robocop_Reboot/Concept)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 23. - 17:12:35
Köszi, marha jól néznek ki.
Cím: Re:Robotzsaru
Írta: talgaby - 2010. Július 23. - 18:26:10
Robotszaru
Az a Skynet lábujjkörme? ;D
Amúgy ezek a conceptek elég fantáziátlanok. Tronnal vegyített Metal Gear, semmi saját ötlet, mindent ismertebb animékből vettek át, még azt a lézerkardos (jesszusom, RoboCop lézerkarddal :omg:) beállást is. Ezt nem is csodálom, ha még Hollywoodban is elkaszálják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 23. - 18:39:46
Leszámítva a lézerkardost (itt jegyezném meg, hogy az előző kommentemet még akkor írtam, amikor azt nem láttam), amitől az én gyomrom is kifordúlt, szerintem a többi rajz nem rossz.
Szerintem egyediséget nem nagyon lehet várni egy reboottol.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 23. - 18:42:47
Bazz, most robotzsaru mániám lesz? ;D
Nekem tetszik, főleg, hogy sokkal letisztultabb a kinézete mint a réginek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: robogirl - 2010. Július 23. - 19:44:27
ED-309 és az új RoboCain nagyon jó. Mikor Robotzsarut megláttam először, kicsit lefagytam. Még valamelyik nap mondtam is Zozinak az egyik beharangozó plakátot látva, hogy "jaj, csak ne szúrják el! Robotzsarunak ez az utolsó esélye a filmek terén." Pár képet megnézve (leszámítva azt a bizonyos lézerkardot -> honnan az istenből jött ez az ötlet???) már egész beleéltem magam ebbe az új stílusba. Persze várható volt, hogy nagy újítások lesznek, hisz ilyen "hollywoodi ellenfelekkel" mint Vasember... Jaj, én már nagyon várom...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 23. - 20:07:48
Ezek szerint egy elvakult Robo fant tisztelhetünk benned? (http://i450.photobucket.com/albums/qq230/marco456_007/robocop.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 23. - 20:18:49
Egyébként szerintem az nem lézerkard, hanem inkább valamilyen elektromos gumibot. Elvégre egy gumibot egy zsaru elkerülhetetlen kelléke. Ha jobban megnézitek, akkor láthatjátok, hogy a bot alapból szürke, feltehetőleg fémből van az is, és csak egy csíkban piros. Ami egyrészt gondolom azért ilyen, mert jobban mutat, mint egy szimpla ezüstszínű valami. Lehetséges, hogy valamifajta világítás rajta a vörös szín, mert a mozgás próbálják vele érzékeltetni a képen.
Engem inkább a beállás az ami kicsit zavar azon a képen, mert az is egyértelmű nyúlás a Vasember képekről. De azon kívül semmi baj nincs azzal a képpel.

Ezek szerint egy elvakult Robo fant tisztelhetünk benned?
Erre nem jöttél még rá az avatarból és a névből?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 23. - 20:33:52
Még akkor is, ha az egy "lézerbot" vagymi, ha egy ilyen nagy mangafájter robocopot terveznek, akkor már előre kerülöm a témát.  :) Nem is vagyok nagy robocop fan, de a gyerekkori emlékek miatt szívesen néznék egy jó rebootot.

-

Itt vannak a fejesek! Csekitáut
(http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/content/resized/07de0d7e63c7f23b3b60089233e1389f.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 23. - 20:52:46
Ezek szerint egy elvakult Robo fant tisztelhetünk benned?
Erre nem jöttél még rá az avatarból és a névből?

Tényleg!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: robogirl - 2010. Július 23. - 21:04:13
Ezek szerint egy elvakult Robo fant tisztelhetünk benned?
Erre nem jöttél még rá az avatarból és a névből?

Tényleg!

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Július 23. - 21:50:46
Nekem is tetszenek a conceptek.  :D Igaz, eléggé mangás (meg Vasemberes ;D ), de tetszik, hogy modernizálják a figurát, az új Robotzsaru sokkal mozgékonyabb lesz, mint a régi. :) Bár a fénykard az szerintem se kéne... akkor inkább a kezéből jöjjön ki egy penge, mint ahogy a réginél is volt az a tüske. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 23. - 22:44:35
Nekem tetszenek a robotos tervek , szerintem már nagyon nehéz olyan  új dolgot kitalálni ami még nem lelhető fel valamelyik filmbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 23. - 22:55:25
Nekem most nem elérhető a galéria. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Július 24. - 00:09:49
Az a lézerbotos kép nekem azt sugalja, hogy ez egy ugrabugrálós mozgékony robocop lesz a régi, nehézkes, tankszerűhöz képest (hogy ez jó vagy nem jó az majd kiderül)
De  szerintem ne fikázzátok, azt ha a tervező egy mozdulatot valahonnan máshonnan vesz. Ez alap. Nem kell tudnod fejből egy mozdulatot lerajzolni. Felcsapsz egy könyvet, magazint vagy guglit és kimásolod. Itt nem ez a lényeg mint egy képregénynél, itt a terv és a ruha számít.
Én csak azt remélem nagyon, hogy nem lesz piros a szeme. Ez nagyon gagyi. A régi fekete a tuti. Viszont az vicces lenne, ha a mellkasán az a két piros csík kék és piros lenne és villogna mint a rendőrautók tetején:) Mert így akét piros csíknak semmi értelme.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: robogirl - 2010. Július 24. - 10:57:12
Azért nem kell "aggódni", ezek (tudtommal) nem a hivatalos conceptek. Legalábbis, ha valaki tud bármi hivatalosról, akkor adjon nekem egy bizonyító linket!   :) Jason Hazelroth munkái és a blogján tette őket közzé. Az egyik rzs-s fórumon pedig találtam egy képet, ami rávilágít a lézer(gumi)bot rejtélyére. Ez egy... (dobpergés...) KARD! RoboNinja(???)  ;D ;D ;D
http://img4.imageshack.us/f/thumbsfd6.jpg/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 24. - 11:12:24
Hát az MGS anime házasságnál talgaby nem járt messze az igazságtól, az tuti. :lol:
Pedig én már Raident is túlzásnak éreztem az MGS 4-ben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 25. - 01:30:00
Thor ellenfél (?)
(http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/content/resized/46d8313b7b4c07a999a997c94325aefc.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 25. - 01:53:42
Ez a Destroyer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 25. - 08:50:48
(http://i210.photobucket.com/albums/bb223/daft2punk/DSC03951-1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 25. - 08:53:45
Na bazz, hát ez meg honnan?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 25. - 08:55:45
Nézz fel Doki oldalára, bővebben ott. Ja és jövő hónapban jön a trailer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 25. - 14:15:33
Ez a díszlet megint nagyon mű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 25. - 15:16:46
Avengers végső felállás:
Robert Downey Jr. (Tony Stark/Iron Man)
Clark Gregg (Agent Phil Coulson)
Samuel L. Jackson (Nick Fury)
Scarlett Johansson (The Black Widow)
Chris Hemsworth (Thor)
Chris Evans (Captain America)
Mark Ruffalo (Bruce Banner/The Incredible Hulk)  -  :drying:
Jeremy Renner (Hawkeye)

Képek itt (http://marvel.com/images/789361.The_Avengers_Assemble_at_San_Diego_Comic_Con_2010_/from/content.story.13396)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 25. - 16:03:36
Gondolom Darázs meg Óriás ezután lesz kiválasztva, vagy nem lesznek benne? Kevés csaj szereplő van eddig ;D
És ha már Whedon rendezi, remélem a kis üdvöskéjét (Eliza Dushkut :brow:), valahogy belecsempészi a filmbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 25. - 16:07:15
Ő lehetne a Scarlet Bitch.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 25. - 16:44:38
És csak szigorúan Wanda klaszik ruhájában. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 25. - 20:50:43
Szerintem Gyönyörű!
(http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/content/resized/7ab57cb43d8d9f240fc50d89b93b1263.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Július 25. - 21:35:58
Nocsak, kiszedték a részecskegyorsító alól?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 25. - 22:08:38
Szerintem Gyönyörű!

(http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/12-12.jpg)
(http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/11-16.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 25. - 22:15:03
Á, elbújhat Reb Brown szupermodern pajzsa mellett.
(Jelentkezzen, aki Benen kívül ezt értette! :))
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 25. - 22:17:31
 :lol: Annak a bukósisaknak a mai napig a nyomorékja vagyok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 25. - 22:19:30
Jó, jó, de te felülnél arra a csúcs rakétamotorra anélkül?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 25. - 22:20:34
Ő játszotta a régebbi filmváltozatban AmKapot és a pajzs egy műanyag müzlitál volt.
(http://www.myextralife.com/wp-content/uploads/2007/03/captain-america.jpg)

Amúgy a mostani pajzs elképesztően jól néz ki. :egypt:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 25. - 22:22:13
Jó, jó, de te felülnél arra a csúcs rakétamotorra anélkül?

Nem is beszélve amikor sárkányrepülőzött.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 26. - 10:27:01
The Infinity Gauntlet (http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/content/resized/a42b495f957d0f30452599945b846be2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 26. - 12:50:36
Ezek a Thor és Amkapi cuccok nagyon beütnek  :D
A szereplőgárda is tetszik ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 12:53:34
Az viszont kicsit gáz, hogy a Comic Conon elhangzottak alapján a Hangya és a Darázs ebből most kimaradnak, ellenben mivel a Marvel visszakapta a jogokat, újraindítják a Megtorlót.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 26. - 13:01:47
Jahm szegény Darázs... pedig már úgy készültem volna Eva Longoria-ra  :'( :'(
(http://moviesmedia.ign.com/movies/image/article/910/910238/longoriawasp_1221510238.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 26. - 13:05:02
Az viszont kicsit gáz, hogy a Comic Conon elhangzottak alapján a Hangya és a Darázs ebből most kimaradnak, ellenben mivel a Marvel visszakapta a jogokat, újraindítják a Megtorlót.

Remélem valami Ray Stevensonos lesz újra.  8) Sőt, maga a színész is azt mondta, ha jól tudom, hogy szívesen játszaná ezt a szerepet egy új filmben. Lényeg, hogy ne egy ilyen beachboy-délutáni-szépfiús-bosszú filmet készítsenek megint.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 26. - 18:47:40
ellenben mivel a Marvel visszakapta a jogokat, újraindítják a Megtorlót.
Elkészítenék a 4. első megtorló filmet. De basszus a legutóbbit már a Marvel Studio-val közösen gyártották. :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 26. - 18:55:33
Ja, el kellene fogadni, hoyg ez a hős nem annyira népszerű, hogy elvigyen a hátán egy mozifilmet...
Nem tom mit erőltetik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Július 26. - 19:02:30
Elkészítenék a 4. első megtorló filmet. De basszus a legutóbbit már a Marvel Studio-val közösen gyártották. :stupid:
Hát ez tényleg :stupid: Minek folyton rebootolgatni, ráadásul pont ezt a témát? Úgyse nagyon tudnak többet kihozni belőle, mint az eddigi filmekből. :roll: Amúgy nálam eddig a Thomas Jane féle verzió vezet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 26. - 19:06:23
Nekem az új verzió is tetszett, de már tényleg mindent megcsináltak vele, amit csak lehetett.
Volt már tipikus Lundgren féle B film, szokványos bosszúállós történet, meg véres belezős darabolás.
Egyik sem vált be. Mi a fenét tudnának most nyujtani.
Bevonnák a Marvel filmes univerzumba, és vadászna Pókemberre, ehhez meg marhára nem szükséges a reeboot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 19:12:48
Akárhányszor látom mindig beleborzongok:
https://www.youtube.com/watch?v=ci5F7M_0gek
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 26. - 19:14:38
Na vééégre már, felkerült valami "hivatalosabb" video is.
Eddig mindig 3 darabbra vágva tudtam csak megnézni.
Na Ben ugye mondtam, hogy van egy bizonyos hangulata. :D És erre a rajongók csak rátesznek még egy lapáttal. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 19:22:43
Bárkit megöltem volna azért cserébe hogy én is ott lehessek.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 26. - 19:24:22
Na majd egyszer kimegy az egész fórum közösség együtt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 26. - 19:24:48
Nem rossz.

(Süket vagyok, vagy tényleg nem volt "Avengers, assemble!" ?)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 19:25:38
Még nem dölt el, hogy a filmben ki lesz a csapatvezető, és az Assemble-t csak ő mondhatja ki.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 26. - 19:29:06
Jaja, én is azt hittem , hogy majd valaki elmondja.
Sőt, én Whedontól vártam, vmi utolsó szó jogán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 26. - 19:53:44
Kérdés. A kapitány pajzsát hogy lehet hátra is felvenni ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 26. - 19:55:43
Úgy, hogy csinálnak belőle egy hátra vehető verziót, és az olyan jelenetekben az van rajta. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 19:58:27
Kérdés. A kapitány pajzsát hogy lehet hátra is felvenni ?

A képregényben simán beledugja a karjait a szíjjakba és a vállára veszi, de ha megnézed a filmes pajzsot, láthatod, hogy úgy van megoldva, hogy a szíjakat lehet engedni, oldani.
(http://www.batcomicsandgames.com/images/Statue-CaptainAmerica_BustW-Shield.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 26. - 20:02:37
Az tudtam , hogy fel lehet venni , de még a megoldásra nem jöttem rá egy pajzs megoldásánál. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 20:06:21
Egyáltalán nem újkeletű a dolog. A lovagok is a nagyobb, nehezebb pajzsokat a hátukra szíjazva cipelték amikor éppen nem csatáztak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Július 26. - 20:49:06
Nem lesz párduc? :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 20:50:27
Róla a Loeb vezette TV-s részleg fog készíteni egy rövidfilmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 26. - 20:53:57
Az viszont kicsit gáz, hogy a Comic Conon elhangzottak alapján a Hangya és a Darázs ebből most kimaradnak,
Van isten. :) Nem tetszett volna egy Született Darázs.  :D

Az Infinity Gautlet tök király, hogy megcsinálták, de marhára nem illik hozzá az arany páncél. Az csak egy sima kesztyű gyémántokkal, minek ezt is lovagosítani?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Július 26. - 20:56:25
El nem tudom amúgy képzelni h ez a kölyök képű evans h fog egy hiteles kapitányt mutatni. A megtorló helyett meg rebootolhatnák a fenegyereket. Lehet többre mennének vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 26. - 20:57:32
Nem tudom, szerintem azt sem kéne. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 26. - 21:07:31
Szerintem az nagyon jó lenne, illetve sokkal inkább egy folytatás.
Ezen a videón Thor is elég meggyőző volt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 26. - 21:09:11
Szerintem az nagyon jó lenne, illetve sokkal inkább egy folytatás.
Folytatással nekem se lenne gondom, akár még új csapattal sem. De rohadtul nem értem, miért kell tök új filmeket rebootolni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Július 26. - 21:09:58
Most lebuktál Kaine, úgyis tudjuk h fenegyerek is lesz a marvel extrában :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 26. - 21:11:27
Eddig is tudtuk, hogy a Fenegyerek film nagyon tetszett neki, nem véletlenül néztük meg egy klubbon a rendezői változatot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Július 26. - 21:15:19
Az nekem is. Valószínűleg az egyetlen film, amiben Ben Affleck színészkedik. Tudom, hihetetlen, én se hittem, amíg nem láttam, de tényleg így van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 26. - 21:42:32
Milyen Marvel Extrában?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Július 26. - 21:59:36
El nem tudom amúgy képzelni h ez a kölyök képű evans h fog egy hiteles kapitányt mutatni.
A Napfényben nekem nem tűnt kölyökképűnek.

Az nekem is. Valószínűleg az egyetlen film, amiben Ben Affleck színészkedik. Tudom, hihetetlen, én se hittem, amíg nem láttam, de tényleg így van.
És a Képtelen képregény?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Július 26. - 22:17:43
Na meg a good will hunting :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Július 26. - 22:17:49
El nem tudom amúgy képzelni h ez a kölyök képű evans h fog egy hiteles kapitányt mutatni.
A Napfényben nekem nem tűnt kölyökképűnek.

Majd elválik, de így egyelőre nagyon nem tudom kiverni a fejemből Johnny Stormot, mikor ránézek. Kapi ugyebár nem egy komolytalan fiatal srác, még a szuperkatonaprojekt elött sem. Felelőségteljes, és egyféleképpen az emberi integritás jelképe.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 26. - 23:12:37
Maszkban majd nem látszik.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Július 26. - 23:18:55
Affleck szerintem csak Kevin Smith filmjeiben szokott színészkedni.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 26. - 23:53:33
Lantern poszterek. (http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Green_Lantern_%282011%29/Poster)

+

(http://www4.pictures.zimbio.com/gi/Tom+Hiddleston+Comic+Con+2010+Day+3+9WDC6LF0_8rl.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Július 27. - 09:55:33
Marvel Studios Panel
Thor szegmens
https://www.youtube.com/watch?v=xj3dxO6aOOE
4 részes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 27. - 12:41:17
Hm, Sinestro kicsit furi, nem?

Jó fej ez a Reynolds. :D
https://www.youtube.com/watch?v=7WwfRU3hU_k
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 27. - 21:14:18
Előtte is szimpi volt, de a Deadpool óta imádom RR-t.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Július 27. - 21:38:31
Jó arc.  ;D Volt vmi fősulis filmje amin behaltam mikor láttam a TV-ben  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 27. - 21:41:14
Az a Randiszerviz volt. Én is ott láttam először, tényleg vicces volt.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 27. - 21:48:58
Na ez egy jobb felvétel, meg hosszabb, itt jobban lehe térteni, hogy egy GL bookot dedikál a kis srácnak. :D
https://www.youtube.com/watch?v=8RFOObTwZ3k
A csajt is érdemes a vidi elején figyelni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Július 27. - 22:18:01
Reynolds nagyon jó arc. :D A srácnak pedig egy élmény fog maradni.


(http://www4.pictures.zimbio.com/gi/Tom+Hiddleston+Comic+Con+2010+Day+3+9WDC6LF0_8rl.jpg)

Hammer time!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 28. - 07:38:05
Ezt se ússzuk meg:
(http://media.kino-govno.com/movies/y/yogibear/posters/yogibear_1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Július 28. - 08:18:36
A rajzfilmet nagyon szerettem kissráckoromban. Ezt a filmet is megfogom nézni, bár sokat nem várok tőle. Szerintem olyasmi lesz majd, mint az Alvin és a mókusok, de ne legyen igazam, és legyen jobb annál. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Július 29. - 00:36:19
Rhodey-t játszó színész miért nincs a közös képen? Hadigép mégse lesz bosszúangyal? Vagy megint más fogja majd játszani?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 29. - 08:22:22
Ahogy Hangya és Darázs, ő sem lesz szereplője az Avengersnek.
Ja és hoztam egy kis apróságot, de lehet, hogy nem is fog titeket érdekelni.
http://www.megavideo.com/?v=SUJOOE5H
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 29. - 08:53:21
Hú, bazz... :o

De a második gondolatom már nem ilyen jó... az eleje tetszett, de aztán a közepe fele, kicsit elgondolkodtam, hogy mi a francért csináltak közel 5 perces trailert, amibe majdnem mindent beleraknak... talán mert a stúdió se bízik benne? Láttunk már ehhez hasonlót... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 29. - 08:55:08
Ezt a trailert nem a mozinézőknek készítették, hanem a Conra a sajtósoknak és pár kiválasztottnak. Ezzel nem a nézőket akarták meggyőzni, arra majd a későbbi előzetesek szolgálnak, ezzel a sajtót akarták meggyőzni, hogy érdemes promótálni a filmet a médiában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Július 29. - 09:12:06
A Vasember 2 is ilyen 5 perces trailerrel nyitott tavaly. Amúgy én nem rajongok túlzottan Thorért, de ez a trailer ütős lett, a filmet is tuti meg fogom nézni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Július 29. - 10:43:54
Hát nem tom, akkor csak egyedül vagyok ezzel az érzéssel. ;D
Amúgy mindig ilyen hosszú előzeteseket mutatnak a sajtónak?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Július 29. - 11:49:24
Nekem is bejött, bár az Avengers filben biztos jobban fog tetszeni.
Viszont a Stark-os poén a vége felé nagyon ütött!  ;D ;D
 :thor:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Július 29. - 11:51:46
Szerintem bődület jó lett. Mindenki tisztára mintha a képregényből jött volna. Ha a kapitány is ilyen látványos lesz egy rossz szavunk nem lehet. 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 29. - 17:00:31
Az előzetes tényleg jó , nagyon látványos , de én is azt érzem mintha az egész filmet elmesélték volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Július 29. - 19:14:15
Én sajnos már nem tudtam megnézni, mert leszedték a videót. Mi volt az? Thor trailer?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Július 29. - 19:41:15
Én sajnos már nem tudtam megnézni, mert leszedték a videót. Mi volt az? Thor trailer?

Igen, egy 5 perces Thor trailer volt, itt még egyelőre nézhető:
http://www.comicvine.com/news/thor-trailer/141754/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 29. - 19:54:20
Köszi, én is csak most tudtam megnézni.
Klassznak tűnik első látásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Július 29. - 20:02:45
Köszi Genzo! ;) Baromi jó lett!! :o Várom már.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Július 29. - 20:08:40
Mivel nagy előszeretettel törlik ezt a trailert a netről, inkább töltsétek le:
http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=7913&url=http://media.kino-govno.com/movies/t/thor/trailers/thor_trailer_480.flv
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 29. - 20:11:44
Köszi , a lányomat is biztosan érdekli majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Július 29. - 20:16:10
Szerintem okés lesz! ;)
Mintha láttam volna valami lila arcú fazont is, remélem Thanos lesz az! :)
Ja, és itt az első trailerje a Kék Bogár sorozatnak is:

http://www.youtube.com/watch?v=JCdHopuxXqU&feature=player_embedded
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 29. - 20:24:02
Ben már feltette !!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Július 29. - 21:00:34
Tehát egyedül nekem nem jön be. :) Odin szeme még mindig műanyag, a díszletek miatt olyan érzésem van, mintha egy 70-es évekbeli sci-fit néznék, és a szakállas Thor nekem mindig Thunderstrike volt... bár határozott kinézete nincs Asgardnak, de így biztosan nem képzeltem volna el soha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Július 29. - 21:04:35
Ha a  film pörgős és látványos lesz , akkor fel sem fognak tűnni ezek az apróságok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Július 30. - 14:14:45
Kiváncsi vagyok, hogy a Skandináv New Metal-on nevelkedett rétegek valyon mennyire fogják magukénak tekinteni a filmet.
Poén lehet, amikor egy csapat tajrockker, meg egy másik csapat képregénygeek megtölti a mozit. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 01. - 20:36:52
Erre én is gondoltam már.
Tuti a legfőbb "gondot" és konfúziót az fogja okozni, hogy a fele a mozinak olyanokkal lesz tele, aki egy ilyen Trója-szerü filmet képzel maga elé és nem egy szuperhős filmet. Lakótársam is azóta könnyel teli szemmel nevet, mikor felhozom, hogy a Marvel univerzumban Thor szuperhős.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 03. - 13:52:38
Fake mindegyik kép, de azért szerintem nem rosszak!

http://fanartexhibit.files.wordpress.com/2008/09/batman_poster_cat.jpg

http://fanartexhibit.files.wordpress.com/2010/02/catwoman2a.jpg

http://fanartexhibit.files.wordpress.com/2009/02/cat_bat_02.jpg

http://fanartexhibit.files.wordpress.com/2008/09/wonder_woman_new.jpg

http://fanartexhibit.files.wordpress.com/2010/07/wonder_woman_movie_still_new_021.jpg

 ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 03. - 14:26:03
Nagyon tetszetős ez a WW megközelítés.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 03. - 14:39:29
Viszont az a Macskanő egy férfi. Ennyire hím csontozata nőnek biológiailag lehetetlen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 03. - 15:08:08
Akkor te még nem láttál női olimpikonokat. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 03. - 15:20:09
Igen, Wonder Woman határozottan nekem is tetszik! :D
Lehet tudni egyébb konkrét dolgot a többi DC képregényfigura megfilmesítéséről a Green Lanteren kívül?
Azt tudom hogy Nolan neve felmerült egy esetleges Superman újragondolás kapcsán, de amúgy nagy a csend, és elégé lassan haladnak a filmadaptációk terén! Pedig jó lenne ha belehúznának, mert ugyebár hamarosan lejárnak a Superman jogai!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 03. - 15:40:39
Azt tudom hogy Nolan neve felmerült egy esetleges Superman újragondolás kapcsán, de amúgy nagy a csend, és elégé lassan haladnak a filmadaptációk terén!

Nemrég volt ugye a Megan Hex, és a Superman film is készülget. Nolan szerepe csak annyi a dologban, hogy őt kérték fel szakértőnek a filmhez. Gondolták ha a Batmant újra tudta kezdeni, akkor a Supermant is a kezébe adják. Ő lesz a producer/gyártásvezető, részt vesz a forgatókönyv megírásában, de névlegesen a testvére, Jonathan Nolan lesz a direktor. Ami persze azt jelenti, hogy úgyis Chris fogja levezényelni az egészet, de mégis úgy tesznek, mintha csak háttérmunkás lenne. A Wonder Womant tologatták ide-oda, végül felfüggesztették, amikor a szerepre felkért színésznő kiszállt, mert elege lett a tötymörgésből. A Flash-t elkészítik, 2012-ben vagy legkésőbb 13-ban szeretnék is bemutatni, de se forgatókönyv, se stáb. Sokan már petíciót gyűjtöttek a Comic Conon, hogy Reynolds ne lehessen Flash is. A JLA filmet elkaszálták. Más meg nincs tervben, csak a Vertigo és a Wildstorm részéről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 03. - 15:43:41
Sokan már petíciót gyűjtöttek a Comic Conon, hogy Reynolds ne lehessen Flash is.

Pf! Ez jó!  :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 03. - 15:52:07
A Superman-film kapcsán az a baj, hogy az összes eddigi infó alapján miután kijön, sírva fogunk visszaemlékezni, milyen jó volt az a Superman IV... és milyen marha ügyes volt a Return castingja. Egyszerűen látszik, hogy a stúdió a nyakát töri, hogy a joglejárat előtt kipasszírozzanak valamit, dobálóznak Nolan nevével - aki a Batman alapján mondjuk a világ egyik legalkalmatlanabb embere egy Superman-filmre, annyira különböző zsáner - és mondogatják, hogy hű, de jó lesz, meg ilyen jó lesz - ja, meg bocs, Millar mégse fog részt venni benne, mert rájöttünk, hogy amit beküldött forgatókönyv, abban annyi innovatív ötlet van, hogy a végén még egy mikronnyit is eltérne egy tök átlagos, családi mozitól, amit tervezünk -, csak éppenséggel van egy évük castingolni, forgatókönyvre, leforgatni, megcsinálni az utómunkálatokat, ÉS moziba tolni.
'90-es F4-utóérzések, valaki? Csak azzal a különbséggel, hogy ezt valószínűleg moziba is fogják küldeni?

És ez nem csak a szokásos morgolódásom, gyakorlatilag a rajongók is le se tojják, hogy mit görcsöl ezzel a Warner, és ők is érzik, hogy elég nagy az érdektelenség. Puffogtatnak néha valamit, hogy hátha lesz reakció, de a Returns... bocs, a 2 Fast 2 Superman után akkora passzivitás van, hogy néha rossz nézni.
Amit egyébként azért nem értek, mert az egész joglejárat most annyit jelentene, hogy rá kellene még költeni pár tíz millió,t de annyi idejük lenne, mint a tenger. És ahhoz képest, hogy a Dark Knight mennyibe volt a stúdiónak, nem értem, mit sírnak egy ekkora többletköltségért. Meg kell venni innentől a jogokat, na bumm. Mintha ez lenne az első eset a bolygón, hogy egy stúdió megveszi egy képregény fogait a filmjéhez. Ráadásul most nem is az egész képregényét, cask egy karakterét a sok közül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 03. - 15:52:31
Na ja mindent vele szeretnének eladni ,vagy mi ??
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 03. - 15:57:10
és milyen marha ügyes volt a Return castingja.

Azzal nem is volt baj, csak az elcseszett forgatókönyvvel. Ráadásul a Returns könyvét képregényrajongók írták, akiket utána évekig követett a lincselő tömeg. Néha nagyon a visszájára sülhet el, ha olyan rendezi a képregényfilmet, vagy írja a forgatókönyvet, aki maga is geek, mert képtelen a szubjektivitásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 03. - 16:06:17
Hát azért Loisnak jobb nőt is eltudtam volna képzelni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 03. - 17:19:08
Én meg jobban el tudtam volna hinni, hogy a szereplők a filmnek megfelelő korúak (értsd: 40 körüliek), ha... nem is tudom... mondjuk már olyan korban vannak, hogy valamilyen testszőrzetüket már kelljen borotválniuk. A Dawson és a haverokban esküszöm, magasabb volt a színészek átlagéletkora.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 03. - 18:25:55
Lois korán szűlt, van ilyen! :D
Ami engem zavart nagyon a returnsben, az a gyenge effektek, komolyan mondom egy Shrek filmben életszerűbek a figurák mint annak a filmnek a vége pl. amikor száll Superman fel az űrbe, merthogy kell tisztelegni a Reeve filmek előtt! :)
A 94-es F4 szerintem hangulatos kis szöszenet volt, pláne hogy a semmiből varázsoltak hozzá pénzt, és annak legalább a castingja jobb volt szerintem, pláne Sue! Szó se róla, mikor megláttam a Vakondembert, elröhögtem magam! :D

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 03. - 18:30:09
a vakondról van kép?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 03. - 18:36:33
Hogyne lenne. (http://www.pestcontrolrx.com/photos/uncategorized/2008/06/29/mole.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 03. - 18:37:06
Hogyne lenne. (http://www.pestcontrolrx.com/photos/uncategorized/2008/06/29/mole.jpg)
cuki
---------------

A Superman returnsban Superman honnan szerválta az űrhajót? A kristálypalotában növeszette egyett?
https://www.youtube.com/watch?v=sfxw0G7ndXE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 03. - 18:42:34
A Superman returnsban Superman honnan szerválta az űrhajót? A kristálypalotában növeszette egyett?

Vette a Praktikerben. Svéd Ikea lapraszerelhető kristályhajó, kizárólag párjanincsiummal üzemel.

A Vakondot meg az 5. perc környékétől láthatod:
http://www.youtube.com/watch?v=bDY5QeDxObo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 03. - 18:52:57
Hogyne lenne. (http://www.pestcontrolrx.com/photos/uncategorized/2008/06/29/mole.jpg)
Marha. :lol: De akkor már azt hittem, inkább valami ilyesmit (http://www.cword.hu/kids/images/stories/kisvakond.jpg) fogsz berakni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 03. - 18:55:33
Vette a Praktikerben. Svéd Ikea lapraszerelhető kristályhajó, kizárólag párjanincsiummal üzemel.

 :lol: Ez kész  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 03. - 18:59:42
Hogyne lenne. (http://www.pestcontrolrx.com/photos/uncategorized/2008/06/29/mole.jpg)
Marha. :lol: De akkor már azt hittem, inkább valami ilyesmit (http://www.cword.hu/kids/images/stories/kisvakond.jpg) fogsz berakni. :D

Vagy őt (http://www.bbc.co.uk/comedymap/img/ep7/adrian_mole_cap_512.jpg) nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 03. - 19:40:35
Az még egyáltalán nincs megerősítve hivatalosan, hogy Nolan tesója rendzé a filmet, úgyhogy ennek megfelelően kéretik kezelni.
Mellesleg a Superman és a Batman filmek is ugyanabban a zsánerben mennek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 04. - 21:37:30
Gyáh!
"Matthew Vaughn, director of the upcoming X-Men:First Class is going to have to edit parts of the film because some of the elements are too similar with Christopher Nolan’s Inception."

Itt KLIKK (http://www.filmofilia.com/2010/08/03/matthew-vaughn-edits-x-menfirst-class/) a teljes cikkért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 05. - 15:51:44
Fake, de nekem nagyon bejövős  ;)
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/8037/spider-man%204.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 05. - 16:02:00
Bírom, hogy mindenüt Pókember 4-ként emlegetik ;D
Hát nem tudják,hogy reboot lesz? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 05. - 16:12:23
Honnan a rákból tudnák?
A legtöbb ember csak annyit tud, hogy készül az újabb Pókember film.
Hidd el, itt marha nagy koppanások lesznek a moziban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 05. - 16:34:30
Hát a legtöbb mozis oldal írja, hogy reboot. Aki meg cikket ír róla nem ártana, kicsit kutakodni... asszem a legutóbb a tvr-hétben olvastam, hogy a Garfield gyerek vette át Tobey-tól a szerepet és ő lesz a 4. részben Póki. Szóval, lusta volt tovább olvasni valszeg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 05. - 16:52:32
Az egész reeboot egy baromság, az emberek képtelenek arra, hogy egy tök új filmet az elözőekől függetlenül kezeljenek.
A nézők 90 %-a azt se volt képes megérteni, hogy a Batman Begins nem a régi filmek előzménye, pedig ott eltelt 20 év.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 05. - 16:59:51
Jaja, volt nekem is erről egy elég cifra élményem, amire már nem nagyon emlékszem, de tudom, hogy fogtam a fejem rendesen. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 05. - 18:27:55
Az egész reeboot egy baromság, az emberek képtelenek arra, hogy egy tök új filmet az elözőekől függetlenül kezeljenek.
A nézők 90 %-a azt se volt képes megérteni, hogy a Batman Begins nem a régi filmek előzménye, pedig ott eltelt 20 év.
Nem az előzménye? Végülis a Batman kezdeteit meséli el. A régi filmek meg már in medias rest kezdődnek. Persze tök más világ és koncepció, de ezt most hogy érted?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 05. - 18:31:16
Az egész reeboot egy baromság, az emberek képtelenek arra, hogy egy tök új filmet az elözőekől függetlenül kezeljenek.
A nézők 90 %-a azt se volt képes megérteni, hogy a Batman Begins nem a régi filmek előzménye, pedig ott eltelt 20 év.
Nem az előzménye? Végülis a Batman kezdeteit meséli el. A régi filmek meg már in medias rest kezdődnek. Persze tök más világ és koncepció, de ezt most hogy érted?

Úgy hogy a Batman Begins és a The Dark Knight reboot filmek. Bölcsen tesznek az előttük készült Batman filmekre. vagyis nem előzmény filmek hanem újrakezdettek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 05. - 18:41:39
Igazság szerint az eddigi hat modern Batman-filmből nem volt még olyan, aminek egynél több folytatása lett volna, mert a Schumacher-féle borzalmak annyira eltérnek a Burton-félétől, hogy gyakorlatilag külön univerzum. Ha az ember megnézi, a két Gothamnek köze sincs kinézetre egymáshoz benne. Nolan meg nem tökölt, átrakta az egészet Chicagóba, nem kellenek ide fiktív városok. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 05. - 19:39:42
Hááát ebben tényleg sok igazságod van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 05. - 22:37:36
Viszont hivatalosan a Schumacher féle filmek folytatások, a Nolan félék viszont nem, különálló szériát képeznek, ahogy ezt előttem írták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 06. - 08:13:13
A nézők 90 %-a azt se volt képes megérteni, hogy a Batman Begins nem a régi filmek előzménye, pedig ott eltelt 20 év.
Nem az előzménye? Végülis a Batman kezdeteit meséli el. A régi filmek meg már in medias rest kezdődnek. Persze tök más világ és koncepció, de ezt most hogy érted?
Ennyi erővel az Ultimate Spider-man első része lehet egy mai Amazing Spider-man képregény előzménye? Vagy akár fordítva.
Szerintem nem, mert ott is két tök más világról beszélünk.
De egyébként több ponton is ellentmondásban van a Begins, és a 89-es Batman, pont emiatt háborogtak annó jópáran jogtalanúl/tudatlanul.
A leggyakoribb sláger a Joker ölte meg a szüleit volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 06. - 12:28:35
Ja, és hogy hol a savfürdő! :)
Amúgy ez az ultra reális Joker kicsit kiábrándító volt, Nolan egy picit túlzásba esett a nagy realizáláasban, még Batbarlang se lett, és míg a kezdőgikben láthattuk az ó várost, ami egy picit képregényes hatást kölcsönzött a filmnek, itt már nem volt! Sok olyan ellem egyszerűen nem volt látható a filmben, amitől úgy éreztem volna hogy ez tényleg Batman! :(
Nolannek amúgy most nagyon megyen hollywood, nagy a befolyása, figyelnek rá! Lásd fentebb, még meg is vágják a rendezők a filmjeiket, nehogy hasonlítson, vagy bezavarjon néhány jelenet!
James Mcavoy lesz X Prof. okés, akkor a hallgatóik kik lesznek? Gyerekek???
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 06. - 12:52:05
Akárhogy nézzük, a First Class is reboot lesz. Angyal is szerepet kapott benne mint Xavier első tanítványainak egyike, miközben őt csak a 3. filmben hozták be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 06. - 13:31:45
Idézet
Amúgy ez az ultra reális Joker kicsit kiábrándító volt, Nolan egy picit túlzásba esett a nagy realizáláasban, még Batbarlang se lett, és míg a kezdőgikben láthattuk az ó várost, ami egy picit képregényes hatást kölcsönzött a filmnek, itt már nem volt! Sok olyan ellem egyszerűen nem volt látható a filmben, amitől úgy éreztem volna hogy ez tényleg Batman!
Mert nem tudsz kilépni a képregényből. Mellesleg a Batbarlang azért nem volt benne A sötét lovagban, mert a Begins-ben ugyebár lerombolták a kastélyt, úgyhogy amíg az fel nem épül, a barlangba sem mentek vissza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 13:32:52
A nézők 90 %-a azt se volt képes megérteni, hogy a Batman Begins nem a régi filmek előzménye, pedig ott eltelt 20 év.
Nem az előzménye? Végülis a Batman kezdeteit meséli el. A régi filmek meg már in medias rest kezdődnek. Persze tök más világ és koncepció, de ezt most hogy érted?
Ennyi erővel az Ultimate Spider-man első része lehet egy mai Amazing Spider-man képregény előzménye? Vagy akár fordítva.
Szerintem nem, mert ott is két tök más világról beszélünk.
De egyébként több ponton is ellentmondásban van a Begins, és a 89-es Batman, pont emiatt háborogtak annó jópáran jogtalanúl/tudatlanul.
A leggyakoribb sláger a Joker ölte meg a szüleit volt.

Ja-ja íg y már tiszta a kép.
De szerintem, a joker ölte meg s a szüleit dolgon nem akkor kell háborogni, amikor Nolan nem így rendezte a beginsben, hanem amikor Tim Burton ezt kiagyalta. Mert ez már ott gáz volt. Épp az a lényeg szerintem a sztoriban, hogy Batman nem tud bosszút állni egy konkrét főgonoszon a sérelemért. Az ő szüleit Gotham City ölte meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 13:34:53
Idézet
Amúgy ez az ultra reális Joker kicsit kiábrándító volt, Nolan egy picit túlzásba esett a nagy realizáláasban, még Batbarlang se lett, és míg a kezdőgikben láthattuk az ó várost, ami egy picit képregényes hatást kölcsönzött a filmnek, itt már nem volt! Sok olyan ellem egyszerűen nem volt látható a filmben, amitől úgy éreztem volna hogy ez tényleg Batman!
Mert nem tudsz kilépni a képregényből. Mellesleg a Batbarlang azért nem volt benne A sötét lovagban, mert a Begins-ben ugyebár lerombolták a kastélyt, úgyhogy amíg az fel nem épül, a barlangba sem mentek vissza.
Végülis követtek egy koncepciót: Reális Város (nem gótikus dark), reális Joker (nincs sav), reális Kétarc.
De nincs ezzel baj, ha nem tetszik valakinek. Van még négy batfilm amiből lehet válogatni :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 06. - 13:37:15
Szerintem senki sem háborgott azon, hogy Nolan nem így rendezte, mivel tudtuk, hogy ennek semmi köze nincs a Burton féle Batmanhez. :)
Idézet
Végülis követtek egy koncepciót: Reális Város (nem gótikus dark), reális Joker (nincs sav), reális Kétarc.
Hát, Kétarc arcának kivitelezése nem volt reális, de igen, a koncepció végig a nem gótikus meseszerűség volt, hanem a realizmus. Sajnos azóta, amióta Nolan ezzel a koncepcióval befutott, minden szuperhőst darkosabb, realistább formában akarják reboot-olni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 06. - 13:42:56
Sajnos azóta, amióta Nolan ezzel a koncepcióval befutott, minden szuperhőst darkosabb, realistább formában akarják reboot-olni.
Hát nem tudom, azért nem minden, én például egy komolyabb felnőttesebb Pókember filmnek nagyon örülnék, de sajnos úgy tűnik, ott nem ez lesz a követendő példa.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 13:45:06
ezt Richard Donner elkezdte a Supermanal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 06. - 13:55:32
Idézet
ezt Richard Donner elkezdte a Supermanal.
Mit? A realizálást?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 06. - 14:01:10
Idézet
ezt Richard Donner elkezdte a Supermanal.
Mit? A realizálást?  :headscratch:

Persze, hiszen Jor-Elen is rolex volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 14:48:30
Idézet
ezt Richard Donner elkezdte a Supermanal.
Mit? A realizálást?  :headscratch:

Persze, hiszen Jor-Elen is rolex volt.
Komolyan???!!!! Mert Törökön surranóról már hallottam (és láttam is) :D
Idézet
ezt Richard Donner elkezdte a Supermanal.
Mit? A realizálást?  :headscratch:

Naná. Nézd meg előtte milyen supermanek voltak. Rajzfilm, gyerekmatiné, Kellog's reklám. Aztán jött valaki talán a producer, nem tudom, és azt mondta, hogy csináljunk egy igazi nagyköltségvetésű komoly filmet. Eddig ilyen nem volt, csak az előbb említettek. Abszolút a gyerekek voltak a célcsoport. Felkérték Mario Puzo-t a keresztapa íróját a projektere. Akkor Volt a Kersztapa (72) óriási siker Ráadásul Marlon Brando volt a legnagyobb sztár. És Puzo meglátta a sztoriban a görög tragédiát.
(Nézzétek meg a Suerman Csodálatos élete dok filmet, én is csak onnan tudom)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 06. - 17:44:43
Donner Supermanje tényleg nem gyerekfilm, a második rész sem. Annyi, hogy nincs korhatár, és vannak elemek, amivel családbaráttá tették, mint a második rész végén, amikor a kriptoniakról kiderül, mégse haltak meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 18:19:07
Donner Supermanje tényleg nem gyerekfilm, a második rész sem. Annyi, hogy nincs korhatár, és vannak elemek, amivel családbaráttá tették, mint a második rész végén, amikor a kriptoniakról kiderül, mégse haltak meg.
Pff. Meg Bruce wayne szülei sem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 06. - 18:20:58
Ezt nem egészen értem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 06. - 20:04:17
Donner Supermanje tényleg nem gyerekfilm, a második rész sem. Annyi, hogy nincs korhatár, és vannak elemek, amivel családbaráttá tették, mint a második rész végén, amikor a kriptoniakról kiderül, mégse haltak meg.

Kiderült? Hol? Vhogy ez nekem lemaradt, mondjuk jó rég láttam... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 20:05:40
erre én sem emlékszem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 06. - 20:16:29
Richard Donner cut. A rendezői változatot érdemes megnézni, és igen, ezt is Richard Donner rendezte, csak amikor a stúdió utólag átnyeste a filmet, megmondta, hogy ő nem engedi, kirúgták, és egy másik alakot írtak a rendező nevének, d az egészet Donner forgatta le, még egyben az első résszel. Érdemes felkutatni a rendezői változatot, mert talán a valaha készített legjobb képregényfilm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 06. - 20:21:31
Basszus, erről pedig hallottam, mármint erről az egész mizériáról, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire más lenne a kettő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 20:22:00
Börzén szerinted be lehet szerezni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 20:23:31
tényleg! egyben forgatták le a két filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 06. - 20:34:59
https://www.youtube.com/watch?v=GvL4iJy2PPw

 :o :oh: :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 06. - 20:41:49
 OH Máj Gás!!!!! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 06. - 20:45:43
Na, ehhez a teaserhez sem kellett sok munka. Ennyit kár volt kihozni a studióból.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 06. - 20:47:12
Wow, egy logó! Hívjátok a mozis oldalakat! Van. Egy. Logóóóónk!
Ki a ß@&t érdekel?
De nem ez zavar, egy teasertől nem tudom, mit várok, amikor valószínűleg még forgatókönyv sincs. De mi az, hogy Samuel L. Jackson felmond egy fél perces szöveget, és nem, hogy a hangját nem emeli fel, de egyetlen "motherfuckin'" sincs benne?
Úgy érzem, átvertek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 20:47:16
(http://www.selion.hu/wp-content/uploads/2008/05/440px-newavengers442.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 06. - 20:49:26
és nem, hogy a hangját nem emeli fel, de egyetlen "motherfuckin'" sincs benne?
:hehe: Na ja, legalább a superhero szó elé beszúrhatott volna egy mf-et.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 06. - 20:52:46
Sztem meg egy teasernek tökéletesen megfelel, ott a szép logo, az Avengers kezdő duma felmondva. Majd kapunk rendes trailereket is tuti, de így még van 2 év a filmig és minden ilyen bíztató morzsa jól jön a fanoknak.  :)
Beleértve engem is. 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 06. - 21:09:16
Csak szerintem nem vagyunk rászorulva ennyire a morzsákra. Majd akkor mutogassanak valamit, ha már van mit mutogatni. Addig meg ne mutogassák a logót, a képregényrajongók úgyis milliószor látták már a logót.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 06. - 21:10:56
De mi az, hogy Samuel L. Jackson felmond egy fél perces szöveget, és nem, hogy a hangját nem emeli fel, de egyetlen "motherfuckin'" sincs benne?

(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/images.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 06. - 21:11:54
És ez a kép most hogy jön ehhez a mondathoz?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 06. - 21:12:31
Nem láttad a Snakes on the plane-t igaz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 06. - 21:13:55
Ja, hogy van egy olyan film is? Hálistennek még nem láttam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 06. - 22:56:38
Ez undorító szemkiszúrás. Ettől egy becsületes teaser azért több mindent szokott tartalmazni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 22:56:53
Csak szerintem nem vagyunk rászorulva ennyire a morzsákra. Majd akkor mutogassanak valamit, ha már van mit mutogatni. Addig meg ne mutogassák a logót, a képregényrajongók úgyis milliószor látták már a logót.

ez csak idegesíti őket  :smvsnowball:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 06. - 23:08:56
És a kölyöknek most igaza van. Ez így sokaknak valószínűleg csak egy idegesítő parasztvakítás lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 06. - 23:14:31
Srááácok, van még két év a premierig, nem fognak most előrukkolni egy teaser miatt semmi különlegessel. Főleg, hogy a logók pont ilyenért vannak, hogy mikor megvillannak akkor az ember tudjon fantáziálni már a kedvenc csapatáról és, hogy azt hogyan fogják megvalósítani mozivásznon. Szerintem ez pont jó volt éppen, nem kell több, mert még a közelében sem vagyunk és, ha épp kevesebbet kapunk, vagy netalántán semmit, akkor meg az lesz a baj, hogy "már mindjárt a full cast megvan és még sehol egy teaser?". Szerintem tök zsír, kedvcsináló, semmi más, tudod, hogy jön, ott a logójuk, lesz csapat, lesz film róluk, ennyi, ennél egyelőre nem kell több.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:15:52
de legalább egy jelenet lett volna akkor lenne csúcsszuper
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 06. - 23:16:37
Dehát még egy másodpercet sem forgattak belöle, akkor hogy akarsz Te jelenetet? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:21:07
mondjuk ez igaz
de valami előzetest nem is tudnának még csinálni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 06. - 23:23:39
Elözetest a film kb legjobb részeiből szoktak csinálni, vagy legnagyobb poénokat szokták belerakni, hogy azthihesse az ember, hogy az egész film ilyen csudiszupi lesz  :P
De ebből még semmi sincs meg, mondom ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 06. - 23:24:28
Idézet
Srááácok, van még két év a premierig, nem fognak most előrukkolni egy teaser miatt semmi különlegessel. Főleg, hogy a logók pont ilyenért vannak, hogy mikor megvillannak akkor az ember tudjon fantáziálni már a kedvenc csapatáról és, hogy azt hogyan fogják megvalósítani mozivásznon.
Ez mind szép és jó, de ha még forgatókönyv sincs, ha még egy kula jelenet sincs leforgatva, akkor nem töltöm fel a büdös nagy semmit minden filmes hírportálra böszme nagy betűkkel, hogy The Avengers teaser trailer...ez pofátlanság a javából. Kb az az érzésem van, mintha akkora geek hülyegyereknek néznének minket, hogy egy logótól, meg egy szépen elszavalt klasszikus szövegtől mindenki örömtáncot lejt, vagy ha közönség előtt vetítik, akkor kitör a tapsvihar és az újjongó éljenezés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:25:48
dehogynem  :ugralhehe:
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10959/Japper_91.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 06. - 23:26:58
 :hehe: Jahm ezt már régen láttam. Elég nagy 'In your Face!'
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:29:04
de ez télleg igazi 8)


(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/14229/the-avengers-movie.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 06. - 23:29:08
Elözetest a film kb legjobb részeiből szoktak csinálni, vagy legnagyobb poénokat szokták belerakni, hogy azthihesse az ember, hogy az egész film ilyen csudiszupi lesz  :P


Amúgy ja, ez mostanában kib*szottúl frekvens szokássá vált a trailereknél. Millióegy rossz filmélményem ilyen trailerek miatt van. Pl mikor egy filmben két stílus találkozik, mittudomén tipikus amcsi komédia majd átmegy a végére drámába meg ilyenek, erre a trailer fullba egy jóízű komédiának mutatja be. Erre meg besétálok a moziba, vagy éppen mikor bátyám vizitbe van, bepakolok egy dvd-t, hogy röhögjünk egy jót, azt' meg alig várom, hogy járjon már le kínomban.
Ilyen pl. a Hancock, megnéztem pár trailert, gondoltam na, egy könnyen emészhető délutáni kacaj film, erre méééértéktelen baromság bejön a végére.

Idézet
Srááácok, van még két év a premierig, nem fognak most előrukkolni egy teaser miatt semmi különlegessel. Főleg, hogy a logók pont ilyenért vannak, hogy mikor megvillannak akkor az ember tudjon fantáziálni már a kedvenc csapatáról és, hogy azt hogyan fogják megvalósítani mozivásznon.
Ez mind szép és jó, de ha még forgatókönyv sincs, ha még egy kula jelenet sincs leforgatva, akkor nem töltöm fel a büdös nagy semmit minden filmes hírportálra böszme nagy betűkkel, hogy The Avengers teaser trailer...ez pofátlanság a javából. Kb az az érzésem van, mintha akkora geek hülyegyereknek néznének minket, hogy egy logótól, meg egy szépen elszavalt klasszikus szövegtől mindenki örömtáncot lejt, vagy ha közönség előtt vetítik, akkor kitör a tapsvihar és az újjongó éljenezés.


Hát nekem személyszerint ez jól esett, böngészem a filmportált és rátalálok ilyenre és szívesen néztem meg és fel is dobta a hangulatom. Főleg, ahogy te is említetted, nincs még forgatás és senki sem számítana még semmire, főleg, hogy most volt a nagy tamtam comicconon a szereplők bejelentésével meg minden, erre itt egy kis kedvcsináló gesztusként a kedvencs szuperhős csapatunk logója villan meg és bejelenti, hogy igenis készülünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:30:31
mondjuk eléggé elcseszett egy szuperhős
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 23:35:37
mondjuk eléggé elcseszett egy szuperhős
ki?

de ez télleg igazi 8)


(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/14229/the-avengers-movie.jpg)

mi? ez a kép? ez a kép tényleg tök igazi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:36:54
Hancock-ra gondolta
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 06. - 23:39:18
Mi az, hogy igazi kép?  :nemtudom:
Amúgy jól néz ki  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:40:14
nem úgy értettem hogy ez a valóság hanem a film
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 06. - 23:44:55
Nahm én ezt már nem nagyon értem, lehet mert korán kelem és mostmár késő is van...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:46:08
na figyelj úgy értettem hogy ez télleg a filmben van!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 23:48:40
Mi az, hogy igazi kép?  :nemtudom:
Amúgy jól néz ki  :D
Na figyi. Én így értettem: Gondoltam, hogy Eddy azt hiszi a képről, hogy az egy filmes concept és gúnyosan mondtam mivel nem "igazi" a kép, hogy ez egy igazi.. kép :D

na figyelj úgy értettem hogy ez télleg a filmben van!
még nincs is film.

(ezt most össze lehet vonni? a világért sem akarok flúdolni - Össze. Van a hsz-eknél egy "módosítás" szöveg, arra kattintva te is ki tudod egészíteni utólag. Zozi)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 06. - 23:51:20
De VTomi ez a FILMBŐL VAN!  :brow:
 :lol:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 06. - 23:51:54
De mi az, hogy Samuel L. Jackson felmond egy fél perces szöveget, és nem, hogy a hangját nem emeli fel, de egyetlen "motherfuckin'" sincs benne?

(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/images.jpg)

https://www.youtube.com/watch?v=z4t6zNZ-b0A
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 06. - 23:51:58
Nézdd eddy:
http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Avengers_(2012)/Fan&spgmPic=0&spgmFilters=#pic

De VTomi ez a FILMBŐL VAN!  :brow:
 :lol:

Nahm jó OFF!
köszi Eddy - Te kis hsz-vadász  ;D

ne szivass! hogy érted? milyen filmről beszélünk?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Eddy - 2010. Augusztus 06. - 23:54:08
The Avangers
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Augusztus 07. - 00:08:34
Offtopik és chatjellegű hozzászólások törölve. Nem szeretnék még egyszer takarítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 07. - 00:20:51
Offtopik és chatjellegű hozzászólások törölve. Nem szeretnék még egyszer takarítani.
Hol itt az off?
És mi volt chat jellegű? Ezt tényleg nem tudom milyen. csak hogy tudjam és ne legyen ilyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 07. - 01:48:18
Chat jellegű volt azért, mert szinte percenként jöttek az olyan pár szavas hozzászólások, amelyekben fölösleges köröket futottak a résztvevők, mert egy-egy normális hosszúságú és megfogalmazású  hozzászólásban is le lehetett volna tudni az egészet.

off jellegű meg azért, mert az "álmos vagyok, megyek aludni, jóéjt, én is félig alszom" kommentek meg baromira nem ide tartoznak, ráadásul még tovább erősítik a chat érzést. Pedig ez nem cset emberek, ez fórum.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 07. - 10:14:47
Jó én mindenkitől elnézést kérek akinek megsértettem az érzelmeit, többször nem fog ez előfordulni (az irányomból), sajnálom, remélem mostmár mindenki megnyugodott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 07. - 12:01:52
Jó én mindenkitől elnézést kérek akinek megsértettem az érzelmeit, többször nem fog ez előfordulni (az irányomból), sajnálom, remélem mostmár mindenki megnyugodott.

engem nem sértettél, és te voltál a renitens chatelő:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 12:41:01
Mindjárt kitör itt a fajháború (http://www.youtube.com/watch?v=kOmFLF51qRg&feature=related) köztetek.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 07. - 13:05:09
Kanaszta: A fórum alapvető jellemzőit hagytad figyelmen kívül, nem a mi érzelmeinket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 17:06:31
Na, hogy témánál maradjunk: ;D
Volt már?

Superman és Batman nélkül készül el az Igazság Ligája film?
A Comicbookmovie oldal tudomása szerint a Warner úgy döntött, hogy ismét itt az ideje annak, hogy az Igazság Ligája (Justice League) háza táján történjen valami. Az elképzelés szerint Zöld Lámpás, Villám, Csodanő, Aquaman és a Marsi Fejvadász biztosan benne lenne a produkcióban, Batman és Superman azonban egyelőre kimaradna a filmből, ugyanakkor lehetséges, hogy a Sötét lovag és az Acélember egy napon feltűnne a ligában. A képregényszériában is volt olyan történet, ahol ez a két karakter nem szerepelt és mégis nagyon jó volt a történet, állítólag ilyen volt a The Brace and the Bold sztori is.

Pár éve George Miller szerette volna megrendezni az igazság Ligáját, a díszletek már nagyjából álltak és a szereposztás is megvolt (pl. Megan Gale - Csodanő, Adam Brody - Villám), aztán a Warner hirtelen lefújta az egészet, állítólag a költségvetés körül adódtak gondok, de arról is hallani lehetett, hogy a forgatókönyvvel  volt némi variálás, az utolsó verzióban Batman és Superman már nem volt benne (Gotham védelmezője kilépett a csapatból, Krypton szülöttét pedig megölte Doomsday.).

Ha már a DC-ről van szó, megemlítem a Zöld Lámpás film körül keringő pletykát, ami szerint a Warner annyira biztos abban, hogy a produkció hatalmas bevételt fog termelni, hogy máris két továbbra részt tervezett be, a folytatás forgatásához még az első rész bemutatója előtt látnának hozzá.  Még az is megeshet, hogy a második és harmadik felvonást együtt forgatják le. De vajon ehhez Ryan Reynolds mit szól? Vannak ezen kívül más kötelezettségei is, pl. a Deadpool és egyáltalán nem biztos, hogy egy év múlva rá fog érni újra felhúzni a gyűrűt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 07. - 17:09:08
Hát nem tudom, én a JLA filmtől minimum azt várnám, hogy benne legyen Superman és Batman. Szerintem ezzel nem csak én vagyok így. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 07. - 17:12:07
Bale már kijelentette párszor hogy nem vállalná el a JL-ben a szereplést.

Az meg hogy most más játsza Batmant... Hát nem hiszem hogy nyerő ötlet de ki tudja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 07. - 17:16:47
Ha megszeretnék csinálni a JLA - t akkor szerintem lesz az a pénz amiért Bale is szerepet fog vállalni benne. Amúgy szerintem is nagyon hiányolnák a rajongók a két fő karaktert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 17:23:56
Batman és Superman nélkül nincs JLA, hiszen ők az alapítói.  :nemtudom: Vagy remakelik az 1997-es JLA filmet?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 17:28:56
Ja, nekem is az ugrott be, az meg a pilot után meg is halt... :roll:

És nem feltétlen kell Bale, nagy bumm, nem veszi le a maszkot és szevasz, ki van küszöbölve.
Viszont Megan Gale igen jó lenne Csodanőnek... :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 17:30:35
Abból se lesz már semmi, mert visszamondta a szerepet, amikor kiderült, hogy idén sem kezdik a forgatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 17:31:48
Ja azt tudom, sajnáltam is.
De hátha meg gondolja magát, ha beindul, mert nem hiszem hogy olyan sok szerepben dúskálna. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 17:34:29
Szerintem 10 éven belül nem lesz JLA film. A Marvel ebből a szempontból kiválóan csinálta a dolgokat. Gondot fordított arra, hogy a főbb szereplők saját filmet kapjanak. A DC meg mit tud felmutatni? Egy Batmant, akit nem tudnak beilleszteni a DC Univerzumba, egy defektes Superman filmet, és egy Zöld Lámpást, amiből még akármi is lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 17:38:09
Eh, ez is hülyeség, miért ne lehetne beleileszteni Batset sehova?
Realisztikus, realisztikus... a többit is így kell akkor megcsinálni, és mindjárt oda illik.
És amúgy is, Gotham mindig vmi külön város volt, ahova más nem igen ment, csak Bats. Zöld Lámpi városa az ország másik végében van. Ahogy Central és Keystone is.
Szóval simán beleférne a többi cucc is. Max annyi, hogy Batman jelent meg előbb és a többi hős később került nyilvánosság elé.
Ráadásul a Supi visszatérben Gotham benne volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 17:40:14
Eh, ez is hülyeség, miért ne lehetne beleileszteni Batset sehova?

Jó akkor úgy mondom, hogy Nolan nem akarja a DC Univerzum részévé tenni. Márpedig amíg szállítja a stúdiónak a dollár százmilliókat, addig nem tesznek neki keresztbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 17:53:49
Jó, ezt akkor se vágom, sztem simán részese lehetne... sokat nem veszít/ront vele.
Na, de ez van akkor.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 07. - 17:56:30
Van egy torta amit megcsináltál a saját ízlésedre a kedvenc haboddal és eper körítéssel.

Meg kínálnál belőle minden jött ment s*ggfejet ?

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 18:02:21
He, jó hasonlat. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 07. - 18:05:29
Köszönöm.  ;D

Épp emiatt nem is lesz Robin. Megjegyzem kell a francnak.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 18:13:14
Na ja, azt tom, meg is értem. :D
Bár attól lehetne más sikeresebb "Batman utánzat" is Gotham utcáin. Azrael, vagy inkább Huntress.

De most amúgy ha belegondoltok, ha Nolan ennyire ellenzi, hogy Bats nem része a Dc Univerzumnak, akkor mi lesz a 3. rész után? Márha a Jla filmet végül csak megakarják csinálni, és minden fan ragaszkodna Batsihez benne.
Igen, mind mondjátok egyszerre, égbe emelt kezekkel. Reboot!! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 07. - 18:23:32
Bale már kijelentette párszor hogy nem vállalná el a JL-ben a szereplést.
Halle f*ing lujja.
Igen, voltak nagyon jó JLA-történetek a két, sőt a három nagy nélkül.
Csak épen abban az időszakban, amikor az amerikaiak majdnem minden szart megvettek, amit a Marvel és DC kiadott, továbbá Keith Giffen és DeMatteis írta/rajzolta, és zseniálisan használt B-kategóriás karaktereket. Csak miután elmentek a címről, az be is halt, de elég gyorsan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 07. - 18:28:52
Nolan távozása után mindenképpen Batman reboot lesz, mert tuti nem fog átmenni a gárda más rendezőhöz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 07. - 18:43:23
Ó, azért egy pár évig nem hiszem, hogy bántani fogják Batmant, miután Nolan befejezte.

Mellesleg őt én mindig kakukktojásnak éreztem a csapatban...aki csak azért van ott, mert zászlóshajó, de amúgy semmi helye nincs a superman, green latern kaliberű hősök mellett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 18:46:47
Mellesleg őt én mindig kakukktojásnak éreztem a csapatban...

Nemcsak te érzed így, de Ő is, és ennek számtalanszor hangot adott már, akár a JLA ülésein, akár négyszemközti dialógokban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 07. - 18:47:49
Ez jó, a többiek meg válaszolnak, hogy Batsy ez van, a rajongóid, meg a főszerkesztő azt akarja, hogy része légy a csapatnak.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 07. - 19:12:01
Igazából ő azért a legnagyobb ész a csapatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 07. - 19:20:31
https://www.youtube.com/watch?v=yavK0mnE3wI

Erről a vitáról ez a párbeszéd jut eszembe.  :D
1:23-tól.

"- I'm Batman.
- I know you are...
- ...that's what i do...
- I know... you say that aaalot...
- I carry things on my belt... 'cause I'm Batman...
- Dude, it's cool..."

Ááá, marhajó akárhányadszorra nézném is.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 07. - 20:03:00
Egyenlőre nem lesz JLA, vagy legalábis nem most, előbb készül a harmadik Batman mozi Nolan dirigálásával! Addig lesz Zöld Lámpás mozi, Flash, Superman reboot, Wonder Woman és Captain Marvel, utóbbi helyettesítheti Superman is, és Batman tényleg nem lesz JLA tag, ha Nolan azt bólintja! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 07. - 20:50:53
A Superman returns-t nem kellett volna leforgatni...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 07. - 20:53:30
Jöhetnek a kövek:

Nekem tetszett a 'Returns.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 07. - 20:55:31
Nincsenek kövek.

Úgy nekem is tetszett, főleg mikor elkapja a röpcsit.

De inkább bootolni kellett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 07. - 21:05:16
Jó volt végr Supermant igazi akció közben látni, hála a mai technikának. Jó volt hogy átvették a Smallvilből a hőlátás effektet. (Így már mindenkinek világos lehetett, hogy az nem lézer :D) És érdekes volt ahogy ötvözték a mát és a 80 évek világát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 21:09:02
Ja, nekem is a repcsis rész tetszett, az ott nagyon eltalált volt, főleg amikor a tömeg ünnepli.

De aztán jött Luthor ismét zseniális terve... meg a Supi kölök... :roll:
Főleg, hogy csomó teória született, hogy Kal-el-nek nem nagyon lehetne kölke emberi nőtől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 07. - 21:20:03
...Főleg, hogy csomó teória született, hogy Kal-el-nek nem nagyon lehetne kölke emberi nőtől.
A Képtelen képregényben, vagy ShopShow-ban elmélkedett a Supersex következményeiről valki?  ;D
Szerintem a film egyik nem kicsit gyenge pontja, a basic sztorin túl még a Loist alakító színész. Köze nem volt annak a babaarcú csajnak a karakterhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 21:27:37
Jaja, elég gáz Lois volt.
A legjobb Lois szerintem a World's Finetsben van.  Nekem ő zsenális :D
Bennek biztos van linkje, majd hátha belinkeli. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 21:31:39
https://www.youtube.com/watch?v=rsmqc4RhSQY
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 21:31:56
Háá, köszi! ;D
Na ez a Lois sztem eddig a legjobb, aztán Hatcher.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 21:35:50
Háá, köszi! ;D

Kérj és megadatik vala.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 07. - 21:44:09
Nem is tudtam, hogy létezik ilyen film. :D Legalábbis nálunk tuti nem adták a mozik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 21:47:16
Meg is lepődtem volna ha leadják, mert irgalmatlan hosszú film. Reklámmal együtt is megvan vagy 4 perc. Loist egy Nina Kaczorowski nevű lány alakítja benne, aki lengyel apától, és minő meglepetés, magyar anyától született New Jerseyben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 07. - 21:59:32
Kérj és megadatik vala.
Kérek egy lottó ötöst! Köszi , Ben.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 22:07:06
Bazz, pont ezt akartam írni. ;D

Amúgy a csaj színésznő? Vagy vmi modell?
Mert Megan Gale is inkább model, szval nem is értem, hogy találták meg Csodanő szerepével...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 07. - 22:10:00
http://www.imdb.com/name/nm0434243/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 07. - 22:17:50
Meg is lepődtem volna ha leadják, mert irgalmatlan hosszú film. Reklámmal együtt is megvan vagy 4 perc.
Akkor értem, csak egy sima fan videó. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 07. - 22:34:57
Ez... ha leszámítom Batman streccsruháját... egész jó. Marha jó. A vágó szinte tuti szakmabeli, mert kegyetlen jól szerkesztett videó, ügyesebben, mint pár valódi előzetes. Jó a zeneválasztás (hol hallottam már ezt..? és nem a Superman-főcímre gondolok), Reeve óta a leghitelesebben kinéző Superman...
Vágjanak hozzájuk 100 millát és csináljanak ebből filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 07. - 22:49:12
Ezt is Sany Corola (?) csinálta, ha jól emlékszem a Predator sikere után. Kár hogy nem folytatta ezt a kis szórakozását.
Azt hittem gaby ismered ezeket. :D

Hem kösz Ben, ennek a csajnak azért van pár szerepe...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 07. - 22:58:37
Nem szoktam a youtube-ot böngészni. Nem szoktam trailereket nézni. Fake trailereket meg pláne nem.
Kivéve a Titanic 2-t. Azzal időről időre meg tudom még mindig szívatni az ismerősöket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 08. - 09:46:08
HA már Titanic 2, akkor szivasd azzal, ami tényleg el fog készülni. Asylum studió által. :stupid:

https://www.youtube.com/watch?v=Re-VLwVLEAM

Ha valakinek nem ismerős az Asylum studió neve, akkor annyit mondok, hogy Megacápa vs Óriáspolip (vagy mi )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 08. - 09:58:54
Az Asylumot azért lehet szeretni, mert ők az egyetlenek talán a filmtörténelemben, akik az amúgy Zs kategóriás, régen még videóra sem kiadható minőségű filmjeiket képesek mozifilmnek eladni.
Annak ellenére, hogy Tommy Wiseau nagyobb átéléssel tud színészkedni, mint ebben a trailerben bárki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 08. - 11:10:41
Azért elég vicces ahogy Superman néha elkapja azt a Jeepet csak úgy :D
És szerintem nem hiteles, Superman, csak egy kigyúrt bikaállú buta fickó. Vagyis pont úgy néz ki mint a képregényben. Ilyen szempontból valóban hiteles. D eezt nem lehet egy az egyben átrakni a vászonra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 08. - 12:18:12
Vajon itthon is fogják adni a mozik? Kíváncsi leszek hogy mit fog kiváltani az emberekből a Titanic II. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 08. - 12:20:41
Rosszullétet.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 08. - 12:44:35
Szerintem only dvd lesz belőle, ha már Titanic, akkor a Cameron verziója 3Dbe konvertálva, és újra moziba küldve, ami szintén úgy néz ki, hogy megvalósul, és pont annyi értelme van, mint ennek az Asylum filmnek. De egy kicsit átmentünk offba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 08. - 15:25:30
Nos úgy látszik Brandon Routh marad a képregény filmeknél:

http://filmbuzi.hu/archives/2010/08/04/reszlet-a-dylan-dog-dead-of-night-feldolgozasabol/

És Tony Scott is bepróbálkozna egy képregény film rendezésével állítólag, méghozzá Mark Millar figurájából, ami egy Megtorló/Batman keverék.

http://www.comicvine.com/millar-mcnivens-nemesis/49-32161/

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 08. - 16:07:06
A második füzet jelent meg eddig a nyolcból. Hova a francba akarnak filmet rendezni belőle, amikor még meg sincs írva? Mi ez, a Hellsing?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 08. - 16:07:33
Ez a Nemesis ismerős, már olvastam róla Genzo blogján. De viszont túl korai lenne róla filmet készíteni úgy, hogy még a 3. szám sem jelent meg. :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 08. - 16:11:47
A második füzet jelent meg eddig a nyolcból. Hova a francba akarnak filmet rendezni belőle, amikor még meg sincs írva? Mi ez, a Hellsing?

A Kick Ass se volt még befejezve de a filmet már rég forgatták. Ez is divat most.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 08. - 16:26:16
De, az be volt, csak direkt elkezdtek szórakozni a megjelenésével. (Azért legyünk realisták... Millar már az első szám előtt lenyilatkozta, hogy egyben adta le a szkripteket Romitának, szóval már akkor ksz volt, és Romita Romita marad, tehát elég hihetetlen lenne, hogy nem készült el marha gyorsan vele.) A Nemesis viszont tényleg még futó sorozat, pláne, hogy McNiven már az elején mondta, hogy akkor rajzolja, amikor éppen van rá kis fölös ideje. (Mondjuk olyan is.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 08. - 21:04:01
Idézet
Sokan már petíciót gyűjtöttek a Comic Conon, hogy Reynolds ne lehessen Flash is.
:lol: Simán ő tartja a rekordot eddig a képregényfigurák alakításával.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 08. - 21:12:56
Hát, eddig háromnál tart emlékeim szerint, szóval a GL-lel csak beéri majd Buster Crabbe-et.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 08. - 21:14:15
Azt a képzelt szuperhős figurát nem számoljuk bele? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Augusztus 09. - 08:42:20
Hát, eddig háromnál tart emlékeim szerint, szóval a GL-lel csak beéri majd Buster Crabbe-et.
Nem négynél? Hannibal King, Deadpool, Zöld Lámpás, Flash. Bár én még simán el tudnám képzelni, Booster Goldnak, Kék Bogárnak, Csillagtörőnek, Plazmának... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 09. - 08:51:07
Azért ha minden fontosabb szuperhőst ő alakítana az több szempontból is előnyös lenne. A stáb gázsiját alapból radikálisan csökkentené, hiszen csak egy színész kellene fizetni, a rajongóknak sem kellene sorba állni minden színésznél, csak csinálnának Reynoldsról egy csoportképet. Bár még nem találtam rá bizonyítékot, de erős a gyanúm, hogy a Star Wars 2-3-ban ő játszotta a klón katonákat. Az összeset.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 09. - 11:46:58
Tényleg, Hannibal King. A Penge szereplőinek annyira nem volt közük a képregényes megfelelőikhez, hogy teljesen el is felejtettem. Akkor viszont már tényleg rekorder.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 09. - 12:02:31
T, Buster nem csak Flash és Buck Rogers volt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 09. - 13:10:15
Alig várom hogy kész legyen!

http://www.dhentertainment.com/news/7.goon/

 :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 09. - 13:28:53
Ben: Tarzan is.
És mielőtt közbeveted, Tarzam már 1930. előtt létezett képregényben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Augusztus 09. - 13:37:56
Attól nem lesz képregényfigura. A képregény nem első, és nem is elsődleges médiuma.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 09. - 13:39:00
Akkor sok más figurára is el lehetne mondani ezt, akik évtizedeket töltöttek képregények oldalain.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 09. - 13:53:02
És mielőtt közbeveted, Tarzam már 1930. előtt létezett képregényben.

Tudom, ez az alapműveltség része.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 09. - 14:02:37
Most, hogy RR GL lesz, nem biztos, hogy megmarad Flash is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 09. - 14:03:42
Ha a Robotzsarut, az Alient, Predatort, Terminátort rendre képregényfilmnek tekintitek, akkor ennyi erővel nem értem, a Tarzan miért nem lesz az. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 09. - 14:06:15
Most, hogy RR GL lesz, nem biztos, hogy megmarad Flash is.

Ezt gondolták Deadpool után is aztán tessék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 09. - 14:17:14
Áh, ha a Warner tényleg gondolkodik egy Jla filmben, akkor csak úgy tervezik már, hogy ne 1 ember játszon már 2-3 hőst. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Augusztus 09. - 14:18:58
Ha a Robotzsarut, az Alient, Predatort, Terminátort rendre képregényfilmnek tekintitek, akkor ennyi erővel nem értem, a Tarzan miért nem lesz az. :headscratch:
Azokat sem tekintem képregényfilmnek. Mikor írtam én ilyet?

Akkor sok más figurára is el lehetne mondani ezt, akik évtizedeket töltöttek képregények oldalain.
Tehát azt mondod, hogy olyan figurákról készült filmekre, akik több évtizedig szerepeltek képregényben, de az első felbukkanásuk sem képregényes, és még csak nem is a képregények a legfontosabb közvetítő médiumuk (hanem mint például Tarzan esetében, könyvek), el lehet mondani, hogy nem képregényfilmek? Igen, el. Miért ne lehetne?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 09. - 14:26:39
Alig várom hogy kész legyen!

http://www.dhentertainment.com/news/7.goon/

 :brow:

Ezdejól néz ki! Simán 18+ -os film :D Nem ismerem a képregényt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 09. - 14:36:49
Nos, reméljük meg ismerjük majd képregényen is, elégé bejövős nekem is ez a trailer, Fincher remélem komolyan veszi majd! :)
Egyébként csak pár oldal alapján ismerem a The Goon-t, amolyan horror-komédia-akció, és Eric Powell is érdekes rajzoló!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 09. - 14:43:55
Ha a Robotzsarut, az Alient, Predatort, Terminátort rendre képregényfilmnek tekintitek, akkor ennyi erővel nem értem, a Tarzan miért nem lesz az. :headscratch:
Azokat sem tekintem képregényfilmnek. Mikor írtam én ilyet?
Valószinüleg sose, de nézd csak meg, hogy ezen filmek hírei melyik topicocba kerülnek, gyakorlatilag állandóan.
Egy ideig én is hadakoztam a dolog ellen, de már rég feladtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 09. - 17:22:12
Robotzsarut én mondjuk inkább tekinteném már képregényfilmnek, ismerve a karakter utóéletét, meg hogy Millernek is volt elvileg sok köze e megalkotásához (mondjuk a filmben szereplő elég latymatag politikai szatíra eléggé hordozza magán az ő stílusjegyeit).
Zozi: Jó, de mit mondunk fő közvetítő médiumnak? A Shadow-ról készült film most regényfeldolgozás vagy rádiójáték filmvásznon? Mert egy ponyvában bukkant fel, mégis mindenki a rádiójátékból ismeri. Doc Savage képregényfigura vagy sem? Buck Rogers? Novellában jelent meg először, mégis azóta kizárólag képregényben és filmen szerepelt, és ember nincs, aki ne képregényfigurának nevezné.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Augusztus 09. - 17:52:15
Idézet
Robotzsarut én mondjuk inkább tekinteném már képregényfilmnek, ismerve a karakter utóéletét, meg hogy Millernek is volt elvileg sok köze e megalkotásához (mondjuk a filmben szereplő elég latymatag politikai szatíra eléggé hordozza magán az ő stílusjegyeit).
Robotzsaru megalkotásához nem volt köze, csak a második és harmadik film történetéhez járult hozzá (ő találta ki a történet és írta meg a forgatókönyvet, de később jelentősen átírták). Igen, ebből nagyon kiképeztek. :)
Amúgy a második filmben volt egy cameo jelenete. És az első gondolatom az volt... mit keres talgaby a Robotzsaru 2-ben? :) Nagyon hasonlít rád.

Idézet
Zozi: Jó, de mit mondunk fő közvetítő médiumnak? A Shadow-ról készült film most regényfeldolgozás vagy rádiójáték filmvásznon? Mert egy ponyvában bukkant fel, mégis mindenki a rádiójátékból ismeri. Doc Savage képregényfigura vagy sem? Buck Rogers? Novellában jelent meg először, mégis azóta kizárólag képregényben és filmen szerepelt, és ember nincs, aki ne képregényfigurának nevezné.
A fő közvetítő médiumot nem tudom definiálni, de (súlyozottan) szerepel benne az, hogy mennyire jelentősek az oda tartozó művek, és hogy mennyien ismerték meg onnan a karaktert.
A felsorolt esetekre nem tudok válaszolni. Én annyit mondok, hogy ha Tarzan regényben jelent meg először, és a regényekből ismeri szinte mindenki (egyébként mind a sok tucatot olvastam), akkor a róla készült filmek nem nevezhetők képregényfilmnek. Azt is tudom, hogy ha egy karakter nem egy adott médiumban tűnt fel, és az oda tartozó művek jelentéktelenek vagy gagyik, akkor nem lehet ráhúzni egy későbbi, más feldolgozására, hogy innen jött. A példáid a maradék két esetre vonatkoznak, amiknél nem egyértelmű a helyzet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 09. - 18:10:17
Akkor pláne mit mondanál Conanre? Howard novellái óriási jelentőségűek a karakter szempontjából, mégis az egészet feldolgozták képregényben, sőt, azóta a karakter utóélete csakis és kizárólag képregényes formában jelent meg, és ami még főbb, a hivatalos kontinuitása részének tekintik. Akkor most képregényfigura vagy sem? (Vörös Sonja szerencsére egyszerűbb, ő eleve képregényben debütált és jelent meg azt az egy filmet leszámítva azóta.)

Én? Millerre? Már akkor is csodálkoztam, amikor az MKSZ titkára Gyurcsányhoz hasonlított (és eddig ő egyedül), de Millernél már ötletem sincs, honnan jött ez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 09. - 18:12:53
MKSZ titkára Gyurcsányhoz hasonlított (és eddig ő egyedül)

Pedig nagy a hasonlóság, csak nem akartalak megbántani. Vagy ha fordítva nézzük, Gyurcsány hasonlít Talgaby-ra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 09. - 19:19:27
Érdekes, már engem is hasonlítottak Gyurcsányhoz, akkor most alapítunk egy Gyúrcsány look-a-like klubbot?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Augusztus 10. - 03:28:59
Kérem monnyanak le! Szóval akkor ezért kerestem én hiába anno a world's finest filmet :headscratch: micsoda szemétség, összevágtak egy ilyen fasza trailert aztán nuku. Fel is tűnt h batman ugyanaz a muki benne aki a dead end-ben volt. Tarzan mellett meg lesz ka-zar film is ha minden igaz, na az már tuti képregény film 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 10. - 08:56:52
Egy Ka-zar filmnek aztán már tényleg totál semmi értelme. A Tarzan sztorit (csak a Tarzant) már így is több tucatszor feldolgozták, nem beszélve a hasonló történetet feldolgozó, de a Tarzan nevet okosan kerülő hasonmásfilmekről. Kizárt, hogy egy Ka-Zar filmre legyen igény.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 10. - 10:14:40
Pedig van benne potenciál, mert Tarzannal ellentétben, aki a mi világunkban él, Ka-Zar a Vadföldön kóricál dinoszauruszokkal körülvéve. Tehát látványelemben nem lenne hiba, pláne ha a Marvel Univerzum többi szereplője is feltünne (pl Fury vagy Magneto). Csak így ezt inkább egy King Kong nyúlásnak vennék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 10. - 10:38:29
Magneto nem hiszem, a jogok miatt. Ha a Marvel Studios csinálja, akkor is szerintem csak a Jeph Loeb féle TV-s szektornak kellene legyártania, ezt moziba küldeni nagy égés lenne. Dinoszauruszok? Bah. A Jurassic Park új részét is leállították miután kész lett a forgatókönyv, mert a dinós idők elmúltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Augusztus 10. - 11:52:45
http://www.sg.hu/cikkek/73928/ujabb_marvel_szuperh_337_sokr_337_l_keszul_mozifilm
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 10. - 12:15:50
Öregem, ha elkészülne egy Dazzler-mozifilm, az önmagában akkora irónia lenne, mi még Gregory House agyát is kisütné.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 10. - 20:33:57
Hát ezt nem sikerült eltalálni...
Kilowog. (gondoltam nem írom le a nevét, ki jön majd rá, de rájöttem nehéz lett volna.  ;D )
(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/peter/greenlantern/kilowog.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 10. - 20:36:05
Ez érdekes értelmezése a karakternek. :D A fejének nagyobbnak kéne lennie, és a teste lehetne kicsit rendezettebb. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 10. - 20:37:01
Ez nem a Gyűrük urából a Troll???  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 10. - 20:48:47
Miért, ha nem számítom a testfelépítést, a nyakat, a fejet, akkor kiköpött Kilowog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 10. - 21:03:03
Néha imádom a szarkazmusát. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Augusztus 10. - 21:11:37
Szerintem tök jól néz ki, igaz nem nagyon hasonlít a képregényesre de jól néz ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 10. - 21:25:20
Nem nagyon? ;D
Először azt hittem vmi emberszabású bulldog. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 10. - 23:32:35
Szerintem meg írtóra eltalálták a karaktert....  :hehe: :lol:
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/8194/kilowog.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 11. - 06:33:58
Hát ez gáz , nagyon összecsapott munkának tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 11. - 10:41:50
Hoztam nektek egy Avangers Trailert. :lol:
https://www.youtube.com/watch?v=-fCTokuOU_E
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 11. - 10:54:19
 :surp: !

 :lol: :lol: :lol:

Ez el is készült anno? Vagy csak trailerig jutottak? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Augusztus 11. - 11:15:07
Nekem Ironman jött be a legjobban ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 11. - 11:55:02
Már bocsi, de a legtöbb Marvel figurát nem a 60-as évek lején találták ki?
Csupán Amerika Kapitány, Bucky, Namor, és egy android Fáklyáról tudok az 50-es évekből!  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 11. - 12:00:44
Captain America 1941
Iron Man 1963
Black Widow (Claire Voyant) 1940
The Wasp 1963
Hawkeye 1964
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 11. - 12:08:47
Érdekes, akkor hogy kerülhetne egy 1952-es trailerbe a többi figura, mikor még ki sem találta Stan Lee! :)
Amúgy szerintem okésan nézz Kilowog! ;)
Itt is látszik, hogy energiából lesz a szerelés!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 11. - 12:23:21
Érdekes, akkor hogy kerülhetne egy 1952-es trailerbe a többi figura, mikor még ki sem találta Stan Lee! :)

Man and the Moon, Flash Gordon (Deadline at Noon), The Phantom Planet, Rocketship X-M, Star Trek (The Cage), Buck Rogers in the 25th Century, The Flying Saucer, Earth vs. the Flying Saucers, The 27th Day, Superboy, The Wasp Woman, Outer Limits (Demon with the Glass Hand, The Monsters are Due on Maple Street, The Invisibles, Chameleon, Zzzzzz), Anastasia, Underworld USA, The Amazing Colossal Man, War of the Worlds, The Avengers, Captain America, It Came From Outer Space, Invasion USA, King of the Rocketmen, Zombies of the Stratosphere, Radar Men from the Moon, Die Nibelungen (Siegfried, Kriemhild's Revenge), The Man with Nine Lives, The Thing from Another World, Dr. Cyclops, The Marvel Superheroes (Hulk), Der grüne Bogenschütze, William Tell, Batman (Shoot a Crooked Arrow), The Eagle, The War of the Colossal Beast, The Gnome Mobile, Thunderball, The Dirty Dozen, Captain Scarlet, Fantastic Four (The Phantom of Film City), Our Man Higgins, Attack of the Puppet People, Land of the Giants (The Clones), Yilmayan Seytan, Tales of Frankenstein, Love Finds Andy Hardy, Das Rheingold, Fireball XL5, Stingray, Airport, Demetrius and the Gladiators)

Ezekből a filmekből van összeállítva, amúgy zseniálisan ez a trailer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Augusztus 11. - 12:36:39

Man and the Moon, Flash Gordon (Deadline at Noon), The Phantom Planet, Rocketship X-M, Star Trek (The Cage), Buck Rogers in the 25th Century, The Flying Saucer, Earth vs. the Flying Saucers, The 27th Day, Superboy, The Wasp Woman, Outer Limits (Demon with the Glass Hand, The Monsters are Due on Maple Street, The Invisibles, Chameleon, Zzzzzz), Anastasia, Underworld USA, The Amazing Colossal Man, War of the Worlds, The Avengers, Captain America, It Came From Outer Space, Invasion USA, King of the Rocketmen, Zombies of the Stratosphere, Radar Men from the Moon, Die Nibelungen (Siegfried, Kriemhild's Revenge), The Man with Nine Lives, The Thing from Another World, Dr. Cyclops, The Marvel Superheroes (Hulk), Der grüne Bogenschütze, William Tell, Batman (Shoot a Crooked Arrow), The Eagle, The War of the Colossal Beast, The Gnome Mobile, Thunderball, The Dirty Dozen, Captain Scarlet, Fantastic Four (The Phantom of Film City), Our Man Higgins, Attack of the Puppet People, Land of the Giants (The Clones), Yilmayan Seytan, Tales of Frankenstein, Love Finds Andy Hardy, Das Rheingold, Fireball XL5, Stingray, Airport, Demetrius and the Gladiators)

Ezekből a filmekből van összeállítva, amúgy zseniálisan ez a trailer.
És ezt te mind láttad ? :shocking:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 11. - 12:43:38
Szerintem ő csak eljutott odáig, hogy el is olvasta, mi van a Youtube-os videó alá írva.
Ne szégyen ám használni az internet. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 11. - 13:00:04
A google jó barátom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Augusztus 11. - 13:58:36
A google jó barátom.
Inkább újits be egy barátnöt  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 11. - 20:31:39
És látuk mi lett a google barátod használatának a vége (off topic) ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 11. - 22:52:53
Ez annyira gonosz megjegyzés volt, hogy muszáj őszintén gratulálnom hozzá és kifejezésre juttatnom, mennyire elnyerte tetszésemet. :bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 12. - 00:29:38
Michael Goldenberg Writing Green Lantern 2  (http://www.filmofilia.com/2010/08/10/michael-goldenberg-writing-green-lantern-2/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 12. - 12:26:45
Talán itt jó:

Dokumentumfilm a DC képregénykiadóról
A Warner november 9-től teszi elérhetővé a boltokban a Secret Origin: The Story of Dc Comics dokumentumfilmet, amely a DC képregénykiadó történetéről/történelméről szól és a vállalat 76 évéről esik szó benne. A narrátor Ryan Reynolds lesz*, aki a Zöld Lámpás (Green Lantern) produkcióban játssza a főszerepet. A DC képregényekben olyan hősök kalandjairól olvashattunk eddig, mint pl. Superman, Batman, Csodanő, Villám. A Warner szeretné, ha a legismertebb karaktereket a mozikban is láthatnánk, de míg a Marvelnél már gőzerővel gyártják a filmeket és a jövőbeli produkciókon agyalnak, addig a DC-nél leginkább csak tervezgetnek.

*B&@%rok ettől a gyerektől, mi mindent csinál ez. ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 12. - 12:27:22
Mondom én hogy ő lesz még Wonder Woman és Black Canary is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 12. - 12:33:58
Hát... annak azért nem örülnék... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 12. - 13:27:47
Úgy látszik Ryan a DC kedvence lett. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 12. - 13:33:16
Nagyon benyalta magát, nem hiszem el. :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 12. - 13:46:42
Official DC kabala lesz lassan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 12. - 21:17:33
Nem is baj, nagyon jó srác. De egy Deadpool-filmet még kérek tőle.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 12. - 21:20:24
Jó srác ...oké , de azért minden filmbe ne legyen szereplő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 12. - 21:22:23
Ha ő játszaná Pókembert egy Klón Sztoris filmadaptációban? Ott lenne buli!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 12. - 21:57:08
Lehet, hogy ő fogja játszani majd a többi Zöld Lámpást is, és akkor a készítők jelentős összegeket megspórolnak. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 12. - 22:08:57
Interjú-részletek Kevin Feige-vel:
"- Szerintem amit Ed Brubaker és Matt Fraction művelt az "Iron Fist" sorozattal, az nagyon izgalmas. Úgy hiszem Fekete Párduc- és Wakandában is elképesztően nagy lehetőség rejlik, ami a mozivásznat illeti.

 - Strange dokiban is, ahogy említetted korábban. Van pár kevésbé ismert cím is, amin gondolkodtunk, mint példáúl a ‘Guardians of the Galaxy'. Ha jól tudom nagyon vicces kis átalakulások történtek a közel múltban ennél a sorozatnál.
 
 - Igen, a S.H.I.E.L.D is esélyes, hogy saját filmet kapjon. Őszintén szólva A Bosszú Angyalai filmben a történet inkább SHIELD szempontból lesz elmondva, a szervezet nagyobb szerepet kapva, mint az eddigi filmekben, így minden bizonnyal jobban fogjuk érteni, hogy a SHIELD hogyan is működik igazából."

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 12. - 22:12:25
She-Hulk képregényben találnak egy Dr. Strange-t, akiről meg vannak győződve, hogy nem az igazi. Érv: "Egyetlen rímet sem tud mondani a Cyttorakra!"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 12. - 22:16:53
Nem is baj, nagyon jó srác. De egy Deadpool-filmet még kérek tőle.  :D

kaine, sajnos rossz hírem van
http://filmdroid.blog.hu/2010/08/12/elkepzelheto_hogy_nem_reynolds_lesz_deadpool

én is Reynoldsal szeretném a Deadpool filmet, az X Men origins egyik értékelhető része volt az ő 3 perces szerepe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 12. - 22:19:36
She-Hulk képregényben találnak egy Dr. Strange-t, akiről meg vannak győződve, hogy nem az igazi. Érv: "Egyetlen rímet sem tud mondani a Cyttorakra!"  ;D
Alliterációt, nem? Strange sose rímelt, viszont Stan Lee imádott hozzá dialógust írni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 12. - 23:08:49
http://filmdroid.blog.hu/2010/08/12/elkepzelheto_hogy_nem_reynolds_lesz_deadpool

én is Reynoldsal szeretném a Deadpool filmet, az X Men origins egyik értékelhető része volt az ő 3 perces szerepe.
Ez abszolút igaz, és tényleg nagyon rossz hír.  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 13. - 06:11:00
én is Reynoldsal szeretném a Deadpool filmet, az X Men origins egyik értékelhető része volt az ő 3 perces szerepe.
Számomra pedig a film mélypontja volt a bevarrt szájú barakka-utánzat.
Hála az égnek, hogy nem eröltetik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 13. - 06:13:14
Engem az lep meg , hogy tényleg annyira bíznak a lámpás sikerébe, nem mintha nem várnám .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 13. - 08:02:34
A Lámpás rendkívül népszerű, és komoly olvasótábora van. Én is az utóbbi egy évben kezdem felfedezni az Alakulatot magamnak, és tényleg érdekes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 13. - 08:26:09
Számomra pedig a film mélypontja volt a bevarrt szájú barakka-utánzat.
Hála az égnek, hogy nem eröltetik.

Nem a bevarrt szájú részekre gondoltam, hanem a film elején, amikor szövegelnek a repülőn, Wade meg szórja a poénokat, illetve nem sokkal utána a zúzás amit leművel a két karddal. A bevarrt szájjal elvették Wade legszerethetőbb tulajdonságát, a humoros beszólások dobálását. Őszintén remélem, hogy a Deadpool filmben nem lesz bevarrva a szája.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 13. - 08:35:56
Jó, de az elején az csak Wade volt, míg a végén lévő Deadpool.
És akkor van két lehetőségünk, vagy kapunk egy Wade Wilson filmet, ami lehet pörgős, meg jópofa, csak nem Deadpool, vagy kapunk egy filmet a bevarrt szájú fförmedvényből hogyan próbálunk meg DP-t csinálni címmel.
Nekem egyik ötlet se jön be annyira.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 13. - 08:45:49
Ezek  közül nekem se igazán. A legjobb lenne egy olyan Deadpool film, amiben nincs bevarrva szája, vagy sokat kérek?   :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 13. - 09:22:06
Azzal nem lenne baj, első dolga lenne hogy kimetszi a varratokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Augusztus 13. - 10:33:47
Jó, de az elején az csak Wade volt, míg a végén lévő Deadpool.
És akkor van két lehetőségünk, vagy kapunk egy Wade Wilson filmet, ami lehet pörgős, meg jópofa, csak nem Deadpool, vagy kapunk egy filmet a bevarrt szájú fförmedvényből hogyan próbálunk meg DP-t csinálni címmel.
Nekem egyik ötlet se jön be annyira.
Tudtommal egyik terv se volt szóban, egy normális Deadpool volt a terv, normális, értsd nem normális, független a Rozsi filmtől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 13. - 12:27:44
Én meg csak annyit kérnék a stúdióktól, hogy ha már megtartják a jogokat, akkor legalább egy okés képregény adaptációval áljanak elő, a nagy reebot-olásban! Lásd: Remélem Jean Grey tényleg Főnix képességekkel fog rendelkeznia későbbiekben, nem pedig pchihopata zombiként! Tudom hogy itt még csak csodalány lesz, de akkor is remélem hogy közelebb fog álni a karaktere a képregénybelihez! Egyébként lehet már tudni ki fogja játszani a kis vörös csajszit? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 13. - 16:06:50
én is Reynoldsal szeretném a Deadpool filmet, az X Men origins egyik értékelhető része volt az ő 3 perces szerepe.
Számomra pedig a film mélypontja volt a bevarrt szájú barakka-utánzat.
Hála az égnek, hogy nem eröltetik.

Szerintem meg az egész film egy nagy mélypont volt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 13. - 16:16:22
Na ezzel egyetértek én is . Nagyon vártam , nagyon - nagy csalódás volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 13. - 18:47:59
Rébusz concept. (http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/riddler.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 13. - 18:49:58
Nem erre nem számítottam, mikor rákattintottam. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 13. - 19:32:16
És akkor van két lehetőségünk, vagy kapunk egy Wade Wilson filmet, ami lehet pörgős, meg jópofa, csak nem Deadpool, vagy kapunk egy filmet a bevarrt szájú fförmedvényből hogyan próbálunk meg DP-t csinálni címmel.
Már miért lenne csak ez a két lehetőség? A Wade-féle az maga Deadpool, csak még nincs beöltözve. Adnal rá egy ruhát és ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 13. - 19:52:08
Rébusz concept. (http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/riddler.jpg)
Ez nem Tom Green? Tisztára olyan feje van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 13. - 19:53:25
Basszus én megijedtem. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 13. - 21:37:42
Én is!! :D
Ben, egyébb infó, ami esetleg valóságon is alapszik? ;)
Remélem Rodriguez gatyába rázza a Deadpool-t, és egy látványos kis akció filmet hoz kis belőle!
Bár a Red Sonjával se nagyon haladt! :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 13. - 21:52:09
Akkor pár infó a Batsy 3-ról, ha balogh44 már ilyen szépen kérte (és mellesleg már "látom" az ip címét)  :)

Először is a Batman 3 csak a címében lesz 3, de nem lesz 3D-s
A Batman 3 nem fog beállni a 3D-s filmek sorába, Wally Pfister, az előző két rész operatőre erről számolt be a Cinematicalnek (http://www.cinematical.com/2010/04/20/wally-pfister-talks-about-shooting-batman-3-in-3-d/) adott interjújában:
„Chrisszel valami klassz és érdekes dolgot szeretnénk összehozni. Brad Bird azt mondta, hogy IMAX technológiával kell forgatnunk a filmet, amiről egyébként beszéltünk is.”
Pfister azt is elmondta, hogy A sötét lovag egyes jeleneteit felvették IMAX technológiával is, de nagyon kellemetlen volt így forgatni. Ráadásul Wally a „minden csoda három napig tart” elvét vallja, ugyanis szerinte, mire hozzákezdenek a forgatáshoz, már le is fog csengeni ez a nagy 3D mánia.
Végül pedig egyértelműen kijelentette, hogy semmiképp sem fognak 3D-s kamerával forgatni, hanem hagyományos filmtekercsekre veszik fel az alkotást.

Sir Michael Caine az Bale Alfrédja az Eredet premierjén mondott pár szót a 3. rész forgatásáról:
https://www.youtube.com/watch?v=MT-Khw_guT8

A Comic Book Movie cikke szerint, hogy a Warner Bros. szeretné kihasználni a New Orleans nyújtotta adókedvezményeket, ugyanis, ha Christopher Nolan ott forgatná a Batman 3-at, sokkal kedvezőbben jönnének ki pénzügyileg.

„Úgy néz ki, a stúdió jó viszonyban van a New Orleans-i Forgatási Irodával, és a Green Lantern forgatása hamarosan véget ér, majd Los Angelesben folytatódnak az utómunkálatok, így a két film egyáltalán nem ütközne. A Batman 3 forgatásához már elkezdték keresni a helyszíneket Chicagóban, Illinois államban, ahol az előző két film is állomásozott. Ha az új megállapodás megszületik, akkor a forgatás közel fele a Louisiana állambeli New Orleansban zajlana. Ez a megállapodás pedig nagyban költséghatékonyabbá tenné, hogy jobban ki tudják használni a $200 milliós gyártási büdzsét.”

A Batman 3 forgatási munkálatai előreláthatólag 2011. március és április között fognak zajlani, és 2012. július 20-án mutatják be a mozik világszerte.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/Poniverse/news/?a=21254

Sokan találgatták, hogy A sötét lovag (The Dark Knight) után vajon a harmadik részben is láthatjuk-e majd Jokert, a rendező azonban ezt most egyértelműen cáfolta, és hozzátette, hogy –érthető okokból- nem is szívesen beszél erről, Heath Ledger halálára utalva ezzel.
http://www.obsessedwithfilm.com/movie-news/batman-3-the-joker-will-not-feature-says-chris-nolan.php

Eddig ez ami tuti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 13. - 22:05:15
Köszi. Csak okosabbak lettünk picit!
Érthető ha nem akarják Jokert vissza hozni!
Kérdés, hogy New Orleans mennyire lesz képes vissza adni Gotham City-it! És persze ki tudja hol tartanak a forgató könyvben, vajon képesek leszenk-e túltenni a Dark Knight sikerén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 14. - 07:06:18
Jokert minek hoznák vissza , annyi jó figurát lehetne szerepeltetni ( nem talányra gondolok ) .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 14. - 09:00:44
Hát ha azt nézzük,h ogy Nolan az Eredettel is robbant, akkor van esél yrá, hogy vagy ugyanolyan jót, vagy jobbat fog kreálni. :D
(Amúgy most nézem az Eredetet, és menyni ismerős színész van benne a Batsből, Ken watanabe, Michael Caine ;D vele ez már asszem a 4. közös filmje.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 14. - 09:20:28
A tökéletes trükk-nél jutott ez eszembe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 14. - 09:40:35
Hát valahol megértem, jól bevált "recepten/színészen" ne változtass. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 14. - 10:09:41
Nem olyan furcsa ez, nagyon sok rendező ragaszkodik egy-egy színészhez, ha lehet. Legendás a Johnny Depp - Tim Burton páros, Martin Scorsese - Robert DeNiro és Leo DiCaprio, David Fincher  - Brad Pitt, Nolan pedig szinte minden nagyobb költségvetésű filmjébe belecsempészi Michael Caine-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 14. - 10:11:32
Cameronnak is rengeteg olyan színésze volt, akivel szeretett együtt dolgozni. Pl Michael Biehn, és Bill Paxton is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 15. - 15:11:10
újabb Zöld lámpás kép. BZZD!

(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/nyuszisz/bzzd.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 15. - 15:23:50
újabb Zöld lámpás kép. BZZD!
http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/nyuszisz/bzzd.jpg

Kedvelem a karit. Egy egyszerű házilégy de tökös kis Lámpás. Persze van nála furcsább és bizarrabb GL is, de ő különösen aranyos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 15. - 20:25:44
Róla még nem is hallottam. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 15. - 20:36:13
Persze, mert két éve lecsaptam, amikor berepült a szobámba. RIP.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 15. - 20:37:26
De gonosz vagy. ;D Kilowog még nem kopogtatott nálad? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 15. - 20:46:36
Persze, mert két éve lecsaptam, amikor berepült a szobámba. RIP.

Amúgy tényleg meghalt már. Feláldozta magát a társaiért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 15. - 21:15:26
Ja, sok légy kimenekült utána a szobából.  ;D Most már legalább értem, hogy miért.

Kilowog még nem kopogtatott nálad? :hehe:
Nem, de kaptam egy köszönő táviratot, hogy végre megszabadítottam tőle.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Augusztus 15. - 23:42:47
Komolyan egy légy az egyik lámpás? :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 15. - 23:43:44
Valahol logikus. A legyek mennek a lámpára.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Augusztus 15. - 23:48:23
Tényleg, mekkora lenne a filmben, ha egy éjszakai jelenetben megjelenik Hal Jordan, zölden ragyogva... és körülötte egy rovarfelhő! :lol: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 16. - 06:26:03
Döglegyek. Vigyáz mindig köpnek.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 16. - 14:15:36
ez egy darázs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 17. - 11:08:26
Karl Urban lesz az új Dredd Bíró?

http://www.comicvine.com/news/karl-urban-is-the-new-judge-dredd/141878/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 17. - 11:20:28
SZóval maradnak Dredd régi kalandjainál. Kíváncsi lennék, milyen lenne, ha az aktuális sztorik alapján kellene filmet csinálni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 17. - 11:32:36
Idézet
Karl Urban lesz az új Dredd Bíró?
Nincs a mondat végén kérdő jel. Urban lesz az új Dredd bíró.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 17. - 11:34:12
Azért remélem komoly besorolást kap a film, és nem családi mozi lesz belőle!  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 17. - 12:17:36
A producerek R-t ígérnek. A bíró nem fogja levenni a sisakját sem. A képregények szerzője elvileg olvasta a forgatókönyvet és nagyon elégedett volt vele. HOgy most ebben menniy a reklám, azt nem tudom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 17. - 12:20:20
Valószínűleg elég sok. Amikor slasherfilmes sorozatokat nyirbálnak le PG-13-ra, bármilyen alkalom, amikor R besorolást ígérnek, a szememben automatikusan a bullshit oszlopba kerül, minden egyéb plusz infóval együtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 17. - 12:22:02
Azért ez elég nagy butaság. Nem egyszer volt már rá precedens, hogy R-t ígértek, és láss csodát, R is lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 17. - 12:42:25
Pl. Megtorló 2. ? :)
Ami így is véres volt, de állítólag kaptak ki belőle még durvább jeleneteket is! ;)
Szóval nem veszi le a sisakját? Az jó, mert amennyire ismerem az eredeti verziót, ott is a fejére van nőve! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 17. - 13:13:47
Urban kemény volt a Doomban is. Kiváló színész, a Trekben McCoy dokiként valami zseniális volt. Nekem azonban már a Szilveszteri Szalonnás Dredd is tetszett, jól elkészített akciómozi volt. Az ABC-t meg nagyon bírtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 17. - 13:16:10
A Szalonnás Dredd szerintem is jó volt.
A DooM-ot inkább úgy mondanám, hogy nem miatta bukott. Annak a filmnek az utolsó nagyjából 10-15 perce baromira ott van, de ami elötte van, az siralmas.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 17. - 13:24:34
Az FPS jelenttől még most is borsódzik a hátam olyan jó volt.
https://www.youtube.com/watch?v=cpb13mDBP1I
Rock-ot meg kedvelem. Csak ő is kezd átmenni Arnie-ba, úgy értve, hogy minden szart elvállal, akciófilmet, gyerekfilmet stb. A Fogtündér akkora hülyeség, hogy nem lehet nem szeretni benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 17. - 13:31:29
Szerintem a végén a Rock elleni bunyó is abszolút kiválló jelenet.
Ha az egész filmben tartották volna ezt a dinamikát, és tökösséget, mint azokban, rohadt jó film lett volna.
Akkor még azt is lesz*rnám, hogy nem nagyon eröltetik a játék történetét, és figuráit.
Viszont a nemhivatalos DooM könyv az kibeb*szott jó lett, azt ajánlom mindenkinek, aki csak minimális nosztalgiát is érez az eredeti produktum iránt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 17. - 13:35:38
A fogtündér tök jó film, én szétröhögtem rajta magam.  :D
Én nem hibáztatom Rockot, hogy átnyergelt a családi filmekre. Nemigazán készül olyan akciófilm, ami az ő kigyúrt karakterére lenne írva. Az izompacsirták kora már rég lejárt (sajnos), most már a LöBöff féle ratyi srácok vannak az akciófilmekben, hogy azonosulhasson vele a sokmillió tini néző, így sok választása nem volt Rocknak. Vagy megy a B és C kategóriás filmekbe játszani, vagy átmegy az A kategóriás családi mozikba. Ő igazából rosszkor került bele a hollywoodi körforgásba. A kilencvenes években hülyére kereshette volna magát az akciófilmekkel, de most már csak mellékszereplőnek vagy rosszfiúnak lenne jó egy akciófilmbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 17. - 13:38:48
Ha idejében elkészült volna Rock projektje 2000 előtt, a Spy Hunter, akkor Isten lehetne az akciósztárok között, és az akciófilmekre még most is lenne kereslet, nemcsak az Alkonyat féle gay-vámpírkodásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 17. - 13:39:16
Pedig annó az Amazonas kincse baromi jó volt, akkor tényleg azt hittem, hogy elindul valami, de sajnos nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 17. - 13:51:17
Reméltem, hogy Conan-t is ő fogja majd alakítani, de tévedtem!

http://screenrant.com/conan-image-jason-momoa-action-benk-67088/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 17. - 13:53:40
Momoa közelebb áll ahhoz a Conanhez amit Howard papírra vetett, mint Arnie. Csak Momoa pályája eddig elég egyhangú. Stargate és Baywatch.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 17. - 14:22:56
Ismeretlen magyarul, meglátjuk, de kinézetileg, legalábbis Arnie-hoz képest, valóban jobban megközelíti az eredeti elképzelést.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 17. - 14:34:57
Jó hogy egy viszonylag ismeretlen színész lesz Conan. Rockal lehet hogy meg sem nézném. Szeretem az új arcokat. Ezért gáz hpgy a Tőzsdecápák2 -ben is Löböff van. Nem is értettem a trailert látva, hogy mit keres ott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 17. - 15:04:29
Pénzt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 17. - 15:47:13
Idézet
Rock-ot meg kedvelem. Csak ő is kezd átmenni Arnie-ba, úgy értve, hogy minden szart elvállal, akciófilmet, gyerekfilmet stb. A Fogtündér akkora hülyeség, hogy nem lehet nem szeretni benne.
AZért ez így nem teljesen igaz.
Arnoldt matinéi közül szerintem egyedül a Junior, ami rossz. A Hull a pelyhes a maga stílusában elég jó film, az Ikrek-et mindig szívesen megnézem, az Ovizsaru-t meg imádom, a hihetetlen beszólások miatt.

"Nem, nem nem tumor!!!" ;D hatalmas. Ráadásul remek metaforája Arnoldnak és a színészetnek. Pontosan olyan kirívó, és  ügyefogyott lenne Arnie egy komoly drámai szerepben, mint amilyen ügyefogyott egy hatalmas akciósztár izomkolosszus egy oviban.

A Szalonnás Dredd bírót én is bírom, mint akciófilmet, mivel annyira pocsék a képregényhez képest, hogy nem is tekintem már igazán Dredd bíró adaptációnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 17. - 18:11:30
A Fogtündér szerintem írtó egy nagy baromság. Rockkot ahol eltudom egy kicsit is tűrni az a "The Other Guys" trailerébe és annyi.  :D Szerintem ő is k*rvára beleesik a WWE wrestlerek nem tudnak jól alakítani kategóriába.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 17. - 22:36:48
nemcsak az Alkonyat féle gay-vámpírkodásra.
Hát, most van nálam egy Twilight-film, de azt nem nevezném gaynek. Eléggé az ellenkezője... ;D Bár a Vivid-féle Adam West Batman... "feldolgozást" még ez sem übereli.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 19. - 22:46:34
Jason Flemyng, mint Azazel (http://www.filmofilia.com/2010/08/18/jason-flemyng-as-azazel-in-x-men-first-class/), Oliver Platt, mint "The Man in Black" (??) (http://www.filmofilia.com/2010/08/19/oliver-platt-as-the-man-in-black-in-x-men-first-class/) és egy esetleges Moira MacTaggert (http://www.filmofilia.com/2010/08/19/rose-byrne-as-moira-mactaggert-in-x-men-first-class/) az X-men: First Classben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 19. - 22:50:22
És pár hét és kezdődik a forgatás, és semmi hír Viharról meg Jeanről... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 20. - 08:55:21
http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Green_Lantern_%282011%29/GL
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 20. - 09:37:30
De aranyosak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 20. - 11:24:09
Ja!
De January Jones-is, hogy egyébb jó tulajdonságait ne is említsük! :D

http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20100819-january-jones-zoe-kravitz-nicholas-hoult-kevin-bacon-es-rose.html

Gyerekek, ez most komoly? Nem lesz benne Jean Grey és Küklopsz sem? Angyalból meg feka kiscsajszi lesz???!!  :uhoh:
Tele lesz paoklva felesleges ismeretlen figurával, a helyett hogy összeraknák a régi Jack Kirby képregények alapján a sztorit!
A FOX ismét csak remekel ahogy látom, a Wolverine után újabb elcseszett feldolgozás készül!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 20. - 11:36:37
Igazság szerint az eredeti X-ek teljes egészében Stan Lee kreálmányai, ebben kivételesen nem téved az öreg. De alég kispályás sorozat volt hosszú évekig, és hogy őszinte legyek, korához képest is legfeljebb csak közepesek a sztorik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 20. - 12:45:16
Sajnos Brian Singer x-menjei után csak zuhan a színvonal. Ő csinált valami nagyon jót és erre rávetették magukat.
Zoe Kravitz (Angyal) Ez most az az anygyal??? Warren Worthington?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 20. - 15:44:26
Nem, szerencsére nem!

itt jobban részletezik:

http://www.comicbookmovie.com/x-men_movies/x-men_first_class/news/?a=21625

Egy, számomra tök ismeretlen figurát fog alakítani, valami Angel Salvadore nevezetűt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 20. - 16:38:43
Angel(ica), Morrison New X-Menjeiből. Elég érdekes karakter volt, bár furamód Morrison után sokkal jobban sikerült kihasználni őt, és egyike azon keveseknek, akiknek jót tett a New Warriors v4-es szereplés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 20. - 16:53:38
Én csak azt nem értem meg, miért nem lehet a főbb szereplőkre koncentrálni?
Telepakolják trendi tinikkel, oszt kész, Rathner tipusú rendezés mellett!
Ne legyen igazam!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 20. - 18:24:41
Áh, amíg ki nem jön egy sztori ismertető meg trailer én temetem ezt a sz@rt... X prof azt mondta az egyben, hogy Jean, Küki, meg Ciklon cica volt az első tanítványa, erre tessék tele van egy csomó baromsággal máris a szereposztás...
100, hogy pár hónap és bejelentik ez nem előzmény lesz, hanem reboot... :drying:
Nem létezik, hogy ebből vmi előzmény film fog kisülni ami passzol az első 4 részhez (adja az ég, hogy tévedjek hiszen Singer ott van a produkció mellett...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 20. - 18:27:07
100, hogy pár hónap és bejelentik ez nem előzmény lesz, hanem reboot... :drying:

Ezt már a Comic Conon megmondták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 20. - 18:32:43
Na, ez nekem új, ezt most hallom először... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 20. - 20:25:08
Teljesen abban a hitben voltam én is , hogy ez előzmény lesz. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 20. - 20:52:15
Tigris srác és Láva lány mintára, szuper lesz! :D
Még egy film amit nem nézek!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 21. - 07:26:29
Az Cápasrác volt.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 21. - 10:42:11
Én nem várok semmi nagyot ettől, így megvan az esélye, hogy esetleg kellemesen csalódjak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 21. - 10:48:24
Én X-eket várok a filmbe, de arra kicsi az esély, maradnak a Hősökből megszökött mutánsok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 21. - 11:03:35
Áh, amíg ki nem jön egy sztori ismertető meg trailer én temetem ezt a sz@rt... X prof azt mondta az egyben, hogy Jean, Küki, meg Ciklon cica volt az első tanítványa, erre tessék tele van egy csomó baromsággal máris a szereposztás...

Obi-van meg azt monta, hogy Yoda volt a mestere, aztán kiderült, hogy Qui-gon volt az :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 21. - 11:20:49
Hugh Jackman és a Rozsomák 2! (http://www.filmofilia.com/2010/08/19/hugh-jackman-out-of-avon-man-in-for-wolverine-2/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 21. - 11:33:44
De hogyha az X-Men film reboot lesz, akkor a Rozsomák eredetét bemutató film nem lesz beilleszthető a történetvonalba, hisz az az X-trilógiához volt direkt igazítva, ergó semmi értelme, azt is rebootolhatják. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 21. - 12:12:52
De hogyha az X-Men film reboot lesz, akkor a Rozsomák eredetét bemutató film nem lesz beilleszthető a történetvonalba, hisz az az X-trilógiához volt direkt igazítva, ergó semmi értelme, azt is rebootolhatják. :drying:

Én ezt a hsz-t nem értem, onnantól, hogy ergó. Mire vonatkozik az "azt"? Mit rebootolhatnak?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 21. - 12:33:16
A Rozsomák filmet, mert az X-Men reeboot-tól az nem lesz beilleszthető a történetvonalba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 21. - 12:47:02
Ja értem. Valószínűleg ezt két külön univerzumnak kell tekinteni. Van ugye az X1.,2.,3., Origins, Origins2  és a másik a First class amolyan ultimateX-men lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2010. Augusztus 21. - 13:04:18
Az átlagnéző tuti össze fog zavarodni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 21. - 13:23:15
Az új Star Trek-nél jól megcsinálták ezt, mondjuk spec. el is mondták, hogy az egy másik dimenzióban játszódik.
Fogjuk fel úgy, hogy a First Class is egy másik világban játszódik, aminek nem sok köze lesz az eddigi X filmekhez! Rozsomák japánban lesz? Akkor remélhetőleg Frank Miller, itthon is megjelent Rozsomák képregényét is beleszövik a sztoriba!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 21. - 17:35:07
Az átlagnéző tuti össze fog zavarodni. :)
Vagy észre sem veszi. Emlékszik majd rá valaki, hogy az 1.-ben mit mondtak ki volt az első néhány X?
Az új Star Trek-nél jól megcsinálták ezt, mondjuk spec. el is mondták, hogy az egy másik dimenzióban játszódik.
Fogjuk fel úgy, hogy a First Class is egy másik világban játszódik, aminek nem sok köze lesz az eddigi X filmekhez! Rozsomák japánban lesz? Akkor remélhetőleg Frank Miller, itthon is megjelent Rozsomák képregényét is beleszövik a sztoriba!
Az új star trek úgy fejeződött be, hogy végül is semmit nem változtatott az eseményeken. Táhat ez egy alternatív előzmény amire akár épülhetett is az egész eddigi trek világ.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 21. - 23:24:40
Na, tudtam, hogy lehet bízni Singerben:
Filmdroid:

Bryan Singer az első két X-Men film rendezője az aintitcool oldalnak árult el néhány részletet az X-Men: First Classról. A történet a 60-as években fog játszódni és John Fitzgerald Kennedy is fel fog tűnni benne. Annak ellenére, hogy sokan számítottak rá, Küklopszot nem fogjuk látni a produkcióban, pedig eleinte a Wolverine-ben a figurát játszó Tim Pocock még nagyon mondogatta, hogy ő fogja alakítani a mutánst, aztán Aaron Johnson jött szóba a szereppel kapcsolatban. Küklopsz testvére, Plazma azonban jelen lesz, őt Lucas Till játssza.  Tanúi lehetünk, hogy Xavier és Erik Lehnserr hogyan találkoztak és miképp álmodoztak arról, hogy az emberiség és a mutánsok békében fognak egymás mellett élni. James McAvoy formálja meg a profot, aki ekkor még minden gond nélkül járt-kélt  (a harmadik X-Men film elején is a két lábán sétálgatott), de be fogják mutatni, hogy miképp sérült meg úgy, hogy végül tolószékbe kényszerült. Oh és Xaviernek lesz haja is.  Singer elárulta, hogy a mutánsok kosztümjei sokkal inkább hasonlítani fognak a képregényben látottakra, mint eddig bármikor.

A Pokoltűz Klubbot is bemutatják, itt lesz jó pár mutáns, Kevin Bacon Sebastian Shaw-t testesíti meg, míg Emma Frostot January Jones játssza, korábban még Alice Eve-et emlegették a szereppel kapcsolatban. Singer megemlített még néhány karaktert, akiket még biztosan látni fogunk a First Classban: Darwin, Mistique, Bestia, Azazel, Vészmadár és a női Angyal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 21. - 23:28:51
Ez így egy hatalmas nagy katyvasz, aminek a képregények szemszögéből nézve semmi értelme. Több éra, csoport, karakterfajta és meghatározó korszak keveredik úgy, hogy némelyik teljesen ellentmond hangulatában a másiknak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 21. - 23:32:01
Singer elárulta, hogy a mutánsok kosztümjei sokkal inkább hasonlítani fognak a képregényben látottakra, mint eddig bármikor.
Hát ez nem lehet nehéz. Csak tenni kell egy bármilyen színes 2 centis csíkot a ruha bármelyik pontjára, és máris jobban hasonlít majd, mint eddig.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 22. - 06:43:26
Ez így egy hatalmas nagy katyvasz, aminek a képregények szemszögéből nézve semmi értelme. Több éra, csoport, karakterfajta és meghatározó korszak keveredik úgy, hogy némelyik teljesen ellentmond hangulatában a másiknak.
Na mert mintha az első három filmben nem lettek volna ilyen keveredések. Pl, hogy Jégember tiniként volt az X-Mennél, Vadóccal együtt, egy időben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 08:05:37
Még egy pár Lámpás
http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Green_Lantern_%282011%29/GL
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 22. - 09:01:18
Még egy pár Lámpás
http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Green_Lantern_%282011%29/GL

A nézők majd ezektől mennek falnak.

X-Men filmmel kapcsolatban , nekem a Transformers 2. része jut eszembe , sok karakter akikről semmit sem tudunk meg.Egy átlagos néző elveszik majd a szereplők között.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 09:15:26
Még egy pár Lámpás
http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Green_Lantern_%282011%29/GL

A nézők majd ezektől mennek falnak.

Hogy érted?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 22. - 09:27:10
Nézd , ne képregényes szemel. Meglátsz egy - két ilyen amorf alakot mint védelmező ...szerinted aki nem ismeri a képregényeket , hogyan reagál majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 09:31:17
Nem értelek. Michael Jacksont se kergették vasvillával pedig ő úgy nézett ki mintha most szökött volna a Qwardból. Amúgy meg magasról teszek arra hogyan reagálnak az átlag nézők. Akit érdekel és jegyet vált rá az szórakozni akar egy olyan filmen amiben változatos űrlények kapnak szerepet. Akik meg fanyalognak rajta azok úgy se mennek el megnézni.

szerinted aki nem ismeri a képregényeket

Akkor ideje felzárkózniuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Augusztus 22. - 11:49:56
Nekem tetszenek. Mozgásban leszek még kíváncsi rájuk. Bár még annyira nem vagyok járatos a GL képregényekben, de dolgozom rajta. Mire kijön a film, már lesy egy kis tudásom.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 22. - 11:59:55
Ben: ugyan már.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 22. - 12:02:46
Amúgy kár ezen vitatkozni, sztem a legtöbb szereplő úgyis csak a háttérben fog rohangálni, majd ilyen értekezleten, vagy mint a rajzfilmben az eskütételen megjelennek és ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 12:12:43
Ben: ugyan már.  :)

Megártott a tegnapi nap.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Augusztus 22. - 12:14:46
Nézd , ne képregényes szemel. Meglátsz egy - két ilyen amorf alakot mint védelmező ...szerinted aki nem ismeri a képregényeket , hogyan reagál majd.
Három szó: Men In Black.
Nem fogja őket zavarni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 22. - 12:20:42
Amúgy én abszolút nem fogok nekifogni Lámpás képregényeket olvasgatni, azért mert jön a film. Egyszerüen annyira nem vonz, hogy most tanulmányt folytassak; ha kijön a film, megnézem, ismerem a karaktert a JL rajzfilmekből, de mélyebbre nem akarok "ásni". Ha pedig innen sem ismerném, valószínűleg meg sem nézném, max pár év múlva, ha előlerülne dvd-n, nagyon nem vonz ez a lámpás dolog, védd meg az univerzumot egy gyűrűvel és így tovább...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 12:29:17
Amúgy én abszolút nem fogok nekifogni Lámpás képregényeket olvasgatni, azért mert jön a film.

Nem is kell. A GL-nek sem lesz több köze a képregényhez mint az eddigi adaptációknak, akárhogy is igyekezzenek.

ismerem a karaktert a JL rajzfilmekből

Na abból aztán ismerheted. A rajzfilmekben még a felszínét se karcolgatták.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 22. - 12:34:31
Nem úgy értettem, hogy ott ismertem meg teljes igazából, hanem, hogy onnan tudok róla egyáltalán.  ;D

Amúgy igen, szűklátórkörü Marvel rajongó vagyok.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 12:36:31
A Zöld Lámpás az DC.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 22. - 12:46:39
És pont azért írtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 12:51:22
Hidd el öregem nálam szűk látókörűbb Marveles nincs. A Zsákon Doki rám is aggatta az Ős-Marvel buzi titulust.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 22. - 15:13:21
És aztán hogy megfordult a világ veled. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 15:44:52
Én lepődtem meg rajta a legjobban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 22. - 16:34:29
Nekem tetszenek. Mozgásban leszek még kíváncsi rájuk. Bár még annyira nem vagyok járatos a GL képregényekben, de dolgozom rajta. Mire kijön a film, már lesy egy kis tudásom.  :)
Jó ötlet, mert én konkrétan annyit tudok, amennyit a JLA rajzfilmben láttam. Semmit.

Tényleg fura, hogy elég sok a nem humanoid figura, főleg az a tök-medúza a fura, de legalább nem lesz olyan mint a Startrek "változatos" fajokat felsorakoztató világa. Ahol az különbözteti meg a fajokat, hogy egyiknek fülén, másiknak azorrán van pikkelysömöre.
Nem értelek. Michael Jacksont se kergették vasvillával pedig ő úgy nézett ki mintha most szökött volna a Qwardból. Amúgy meg magasról teszek arra hogyan reagálnak az átlag nézők. Akit érdekel és jegyet vált rá az szórakozni akar egy olyan filmen amiben változatos űrlények kapnak szerepet. Akik meg fanyalognak rajta azok úgy se mennek el megnézni.

szerinted aki nem ismeri a képregényeket

Akkor ideje felzárkózniuk.
Tetszik ez a fasiszta hozáállás  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 22. - 16:36:25
Nekem tetszenek. Mozgásban leszek még kíváncsi rájuk. Bár még annyira nem vagyok járatos a GL képregényekben, de dolgozom rajta. Mire kijön a film, már lesy egy kis tudásom.  :)
Jó ötlet, mert én konkrétan annyit tudok, amennyit a JLA rajzfilmben láttam. Semmit.

Na akkor ez itt a reklám helye. (http://netsurfclub.hu/users/newgen/index.php?spgmGal=DC_kepregenyek/Dc%20Karakterek/Hosok/DC%20Univerzum-ZL%20Alakulat&spgmFilters=)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 22. - 17:58:52
Hát ez nagyon érdekes, köszi! Ezeknek némelyikéhez képest a filmben szereplő lámpások teljesen emészthető figurák a tökmedúzát is beleértve. Mintha csak azon agyaltak volna a képregényírók, hogy hogy találhatnának ki elvontabbnál elvontabb karaktereket. És akkor csináltak mókusokat, csirkéket és olyan lényeket, akikre nemhogy egy gyűrűt problémás ráadni, de még ruhát is. És akkor elképzelem ahogy kitalálták Dkrtzy Rrr-t aki már nem is élőlény, hanem egy matematikai képlet  :shocking:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 22. - 19:09:19
És ez miért olyan fura? Kérdezd csak zozit, számos legjobb barátja is az. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 23. - 08:21:59
Zoe Kravitz, mint Angel; January Jones, mint Emma Frost és Morgan Lily meg Bill Milner a fiatal Mystique és Magneto. (http://www.filmofilia.com/2010/08/22/x-men-first-class-cast-news/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 23. - 09:13:53
Fiatal Rejtély? Miért, mikor játszódik ez, 1880-ban?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 23. - 10:23:03
A 60-as években.
Ez kb olyan változtatás ismét, mint, hogy nincs neki kölke (ugye Árnyék) meg a Cain Xavier testvérség is el lett hagyva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 23. - 12:53:45
Zoe Kravitz, mint Angel; January Jones, mint Emma Frost és Morgan Lily meg Bill Milner a fiatal Mystique és Magneto. (http://www.filmofilia.com/2010/08/22/x-men-first-class-cast-news/)

A kis rejtélynek jó ijesztő maszkot csináltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 23. - 20:44:44
Bazz, az első képek:
(http://lh3.ggpht.com/_G8H6IpH0Q7U/THKuiaLHH7I/AAAAAAAAMG8/87_vlkbKSk8/Captain%20America%20000%5B5%5D.jpg?imgmax=800)

http://www.filmnews.hu/2010/08/komoly-amerika-kapitany-kepek.html#more

Kicsit furi, ennyit a szőke Kapitányról, ami nem gond, legalább nem lesz náci kinézete.
De kicsit furi,hogy Chris már a második szőke karaktert játsza, és nem festették be a haját. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Augusztus 23. - 20:52:05
Pedig szerintem pont lényeges lenne, hogy úgy nézzen ki, mint a képzeletbeli náci Übermensch.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 23. - 21:20:04
Eredetileg az nem volt szándékos, de ja, később komoly történeti elem lett ebből a tényből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 23. - 22:22:09
Már bocsi, de hol látjátok ti ezeken a képeken Evans-t?? :headscratch:
Én csak statisztákat látok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 23. - 23:54:08
Az szerintem sem Evans.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Augusztus 24. - 07:01:59
Főleg hogy egyetlen képen sincs rajta. A jelenet szerint a háború végét ünnepli a tömeg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 28. - 11:19:28
X-man first class

http://www.sfportal.hu/6-info-az-x-men-first-class-filmrol-6193.scifi
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 28. - 11:33:10
Nagyon kíváncsi leszek , hogy mit hoznak ki ebből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Augusztus 28. - 12:45:53
Köszi a linket.

Kíváncsi leszek azokra a képregényesebb jelmezekre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 28. - 13:44:46
Csak akkor azt nem értem, hogy miért First Class a címe...
Inkább ennek kellene Originsnek lennie, és a kövinek a First Classnak... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Augusztus 28. - 17:11:56
Én eddig nem csalódtam az X-men filmekben, úgyhogy ettől is jó dolgokat várok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 28. - 19:23:56
Azért a Wolvi elég gáz volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 28. - 19:57:15
Az aztán tényleg kilóg a sorozatból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Augusztus 28. - 20:25:52
Nekem az is tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 28. - 20:40:57
Meg a 3 is rezgett már.
Bár ha azokat a tök feleslegesen kivágott jeleneteket nem szedték volna ki, még elég élvezhető lett volna. ja nem, eszembe jutott a Rozsomák nyálas beszéde a hangárban.... :drying: az is elég gáz volt már... sokkal jobb volt az eredeti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 28. - 20:45:21
Én nagyon vártam azt a filmet , de egy megnézés után nem érzek késztetést újbóli megnézésre. Minden képregényfilmet próbálok beszerezni műsoroson ,de ezen nagyon gondolkodom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 28. - 21:18:19
Hát nem tom, bármekkora csalódás volt a 3, azért a Profos halál jelenet benne van a top3-as X-men film kedvenc momentumomban. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Augusztus 28. - 21:41:02
Egyetértek. z X-3nak egy nagy baja van, hogy nagyon rövid. Amúgy nagyon emlékezetes momentumok vannak benne, több, mint a korábbi két filmben összesen. Ha nem csapják így össze, nem rohannak ennyire, simán a legjobb X film lehetett volna. Én még így is szívesen megnézem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 28. - 22:04:57
Nekem is a legkevésbé tetszett a 3 közül. Bár érdekes, hogy a Pókember 3-at pedig éppen az ilyen emlékezetes pillanatok miatt szeretem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Augusztus 29. - 08:20:37
Hát arrol aztán nem mondhatod el, hogy túl rövidre szabták volna.
Egyébként a hangáros beszédből fényévekkel Rozsósabb volt az eredeti.
De szerintem teljesen jó volt az X3.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 29. - 10:54:45
Minden bizalmam Singerben. Remélem jó lesz. A 60-as évekbeli környezettől és a szovjetuniós részektől valami olyan piszkos borongós hangulatot várok mint az X1 lengyelországi nyitójelenetétől. Attól mindíg borsódzik a hátam, ha nézem. Az ilyen pillanatok hiányoznka nekem az X3 ból és az Originsből. A másik kedvenc jelenetem az X2 ből az a jelenet amikor Magneto maga mellé állítja Pirot és az még nem is tudja.
"-Mi a neved?
-Jhon
-Mi az igazi neved?....
....-Isten vagy a rovarok között. Ne hagyd, hogy bárki mást állítson" ÁÁÁÁ óriási. És a legjobb, hogy elveszi az öngyújtóját a mágneses erejével és a tenyeréből adja vissza. Hatalmas!
Ennyit az X3-ról és 4ről
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 29. - 11:06:36
Lehet hogy már volt, mostanában nem tudom nézni a fórumot.
THOR (jóhosszú) trailer
http://www.indavideo.hu/video/A_kalapacsos_urge
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Augusztus 29. - 11:27:26
Lengyelországi nyitójelenet? Az X1 nem a Fehér házban kezdődik? :headscratch:

És amúgy az Isten vagy a rovarok között féle párbeszéd nekem is nagy kedvencem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Augusztus 29. - 11:37:22
Magneto gyerekként feltűnik a filmben egy táborban vagy épp Varsóban, majdnem kiszab egy kerítést a helyéről miközben elviszik a szüleit majd leütik. Tényleg feelinges jelenet.

Csak mivel x-man film lesz ez is korhatár mentes gagyi gyerekhangulatra számítok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Augusztus 29. - 11:38:19
Jajajaj, tényleg, már emlékszem. Hogy is nem jutott eszembe. Köszi, Silver.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Augusztus 29. - 12:29:21
Az ilyen pillanatok hiányoznka nekem az X3 ból és az Originsből.
Az Originsben ott van,a mikor Logan visszamegy Kanadába favágónak. Az egy teljesen hétköznapi szituáció.

A Thor trailer nem volt túl meggyőző sajnos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Augusztus 29. - 13:22:31
Én még ide írtam múltkor, hogy a Thor filmmel kibírom, hogy semmit se nézek meg róla a premier előtt, de most nagyon vívódok. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 29. - 13:27:35
Ne nézd meg , várja a mozibemutatóig. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Augusztus 29. - 13:41:00
Loki nagyon penge.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 29. - 13:44:26
Az a baj ezzel a bemutatóval ( ahogy már írtam ) , hogy öt percbe szerintem majdnem minden jelentősebb momentumot megmutattak , ezzel elmesélve a történetet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Augusztus 29. - 14:20:27
Ja, nem kicsit.
Erre mondtam a múltkor, hogy a studió is biztos bízik nagyon benne, ha ennyi sok poént lelőnek előre, sajtós trailer ide, vagy oda...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Augusztus 30. - 05:04:24
Nekem minden nézés után jobban bejön ez a Loki figura. Mikor mondják, hogy ő örökli a trónt, bevág egy ilyen hátborzongató nézést, sztem nagyon durván találó.
Ez as Asgard viszont nem jön be, olyan mű, mint a Hulk énekhangja.

Hozzászólva az X témához is, nekem pont, hogy a 3. film tetszett a legjobban, a komolyságával és a Prof. halál jelenetével durván beelőzték az első kettőt nálam. A Wolvie film meg egy nagy ratyi. Mikor megláttam Will.I.Am arcát a mozivásznon, tudtam, hogy ez itt bukó. Ajelenet ami még tetszik, az mikor megérkezik Deadpool a kapuban aztán következik az überatom fight.  :D A többi undorítóan közhely.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Augusztus 30. - 08:08:32
Az a baj ezzel a bemutatóval ( ahogy már írtam ) , hogy öt percbe szerintem majdnem minden jelentősebb momentumot megmutattak , ezzel elmesélve a történetet.
Egy Marvel-féle Thor-filmmel milyen sztorit lehet előre ellőni úgy, hogy ne tudjunk már nézetlenül is róla? Loki gonosz, machinál Thor ellen, benne lesz egy erős ellenség, a végén Thor leveri, Lokit megbünteti Odin. Avagy rosszfiú kavar, jófiú a végén győz, és szerelmi szálként megkapja Szifet vagy emberként Jane Fostert. Fogalmam sincs, mire gondoltok, milyen meglepetés lehet az egész filmben, maximum az, ha Odint már itt megölik, hogy Thor átvehesse a helyét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Augusztus 30. - 08:30:59
Nékem az vala legnagyobb gondom, hogy szereplők nem beszélék vala asgardi nyelvet. S Odin nagy bánatára Thor bő nadrágot hord vala.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Augusztus 30. - 10:57:54
Majd a magyar szinkron vala asgardi nyelv.  :brow: Eredeti Frédi és Béni sem beszél rímekben, az magyar specialitás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Augusztus 30. - 13:07:13
A Thor szerintem nézhető kis film lesz, és a jelenteken még bőven csiszolhatnak, láttunk már erre példát, pont a harmadik X-Men filmben, mikor Jean a képességével kilöki az ajtót, na az a jelenet a bemutatóban teljesen másképpen nézett ki! ;)
Amúgy ha már X3, számomra hatalmas csalódás volt Főnix bemutatása, nagyon hiányoltam a "tűzmadarat", pedig Singer a második rész végé, halványan sjtelmesen elővázolta nekünk!! És a Rathner féle Buldózer-től is röhögnöm kellett!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 02. - 16:28:05
Romokban Chicago - Transformers 3 forgatási képek:

Michel Bay és stábja Chicago utcáin forgatnak, és díszletként egy halom törmeléket, meg kiégett kocsikat hordtak oda, amiből kapásból ki lehet következtetni, hogy nagy harcok lesznek itt. Továbbá a régi alakváltók (nyilván autóformában) mellett láthatunk egy-két újat is, sőt Optimus Prime kamionja is kapott egy pótkocsit.
(http://farm5.static.flickr.com/4119/4789166921_cdb2a217f5_b.jpg) ,
(http://farm5.static.flickr.com/4137/4789795634_2f7b1efc53_b.jpg),
(http://farm5.static.flickr.com/4102/4789166323_cb691ffe24_b.jpg),
(http://farm5.static.flickr.com/4094/4789795560_38d1d47fbe_b.jpg)
(http://farm5.static.flickr.com/4097/4789795374_bd2d525586_b.jpg),
(http://farm5.static.flickr.com/4081/4789795472_be553ddf14_b.jpg)
Remélem ezek a képek még nem voltak.


Tron 2 Magyar plakátja.
(http://img8.indafoto.hu/5/7/24927_de9cf7fc237bf2217c1c576e4f026fee/9111931_8f47ff14c7f70b525263bf05a9567032_xl.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 02. - 17:06:06
Na végre már egy színes Alakváltó (gondolok itt a piros "akármilyen" kocsira). Ezt nem értettem,h ogy a kettőben Csatár mi fenéért volt szürke, tisztára olyan volt, mint Jazz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Szeptember 02. - 21:39:54
Remélem az az impala nem Nagyágyú (Hot Rod) lesz. :-\  Viszont  a kék kamionra \ teherautóra Ultramagnus lenne a tippem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Szeptember 02. - 22:19:11
ÚÚ, nagyon jók a Transformers képek! Optimus így "kiegészítve" tök jó.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 03. - 06:37:47
A Transformers 3 főgonosza:

A forgatás elkezdődött, és az USA Today-nek ezen alkalomból lehetősége nyílt arra, hogy a rendezővel, Michael Bay-jel beszeljen. A legfontosabb az, hogy az új fő gonosz kiléte is kiderült, akit a képregény és a rajzfilmsorozatban Shockwave néven lehet ismerni (magyarul Sokkoló). Ő a Cybertron - az Alakváltók bolygóján diktátorként működik, miután az Autobotok és az Álcák elhagyták a planétájukat. Benne az az érdekesség, hogy ő egyfajta küklopsz a robotok közt, mert egy szemmel rendelkezik, és ezért ügyetlenebb is. A filmben nem tudni, hogy milyen formában fog szerepelni, mivel az alkotók eddig is nagyon szerettek sokat változtatni a történeten és a karaktereken.

(http://i49.tinypic.com/16kug02.jpg)

Továbbá kiderült, hogy a harmadik rész 3D-ben kerül bemutatásra (pedig Bay a technika ellen van, mert az ő filmezési módszerei egy már nagyon bejáratott sémán megy, és a 3D-vel csak bonyolítanák az egészet). A harmadik részt a trilógiát lezáró filmként tervezik, amiben fontos szerepet kapna a volt szovjet-USA űrverseny is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 03. - 08:40:58
A borzalmas 2. rész után én valahogy nem várom ezt a filmet...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 03. - 10:36:35
Majd csalódni fogsz. Nekem a 2. rész is tetszett , igaz voltak benne rossz karakterek , színészek , de amúgy nekem tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Szeptember 03. - 11:58:42
A legfontosabb az, hogy az új fő gonosz kiléte is kiderült, akit a képregény és a rajzfilmsorozatban Shockwave néven lehet ismerni (magyarul Sokkoló).

Ezt már hónapokkal ezelött lehetett tudni, még írtam is a fórumra.   ;)

Majd csalódni fogsz. Nekem a 2. rész is tetszett , igaz voltak benne rossz karakterek , színészek , de amúgy nekem tetszett.

Én is így vagyok vele és nagyon várom a 3. részt is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 03. - 12:08:08
A 2. be szerintem a karaktereket szúrták el. Nem is kicsit. Löböff nem is nagyon kellett volna a filmbe, meg kevesebb Optinyuszi és adni kis teret a többi botnak is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 03. - 15:44:26
Átírások minden mennyiségben!
lebüff karakterét úgy gyúrták össze, a képregényben Busternak hívják és szőke! Aztán a robotokra se lehet ráismerni, de ezt a trendet tartja a Hasbro és a Paramount, lásd: G.I JOE mozi. :(
Nem tudom mit csinálnak majd Sokkolóból, már ha ez lesz a magyar neve!
Lezárás, akkor már legalább Unikorn-t kellett volna gonosznak betenni, és ellene szövetkeztek volna a megmaradt Autobotok és Álcák! Látványosabb lett volna!
Mindegy! Majd lesz egy reboot!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 03. - 20:31:48
Idézet
Majd lesz egy reboot!
Vagy robot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 03. - 20:56:54
Robot reboot! :D
Amúgy a  Sandman-ből TV sorozat lesz állítólag!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Szeptember 04. - 23:17:49
A vertigosból?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 05. - 11:22:45
Sandman cikk

Az Odaát alkotója, Eric Kripke készítheti a Sandman című képregénysorozat tévés változatát.

A Warner Bros. és a DC Entertainment arról tárgyal, hogy tévésorozatot készít Neil Gaiman Sandman című képregénysorozatából, amely 1988 és 1996 között jelent meg az Egyesült Államokban, és a mai napig az egyetlen képregény, amely megkapta a World Fantasy-díjat. A sorozat első kötete 2009-ben jelent meg magyarul, Sandman, az Álmok Fejedelme - Prelűdök és noktürnök címmel.  ű

(http://www.origo.hu/i/1009/20100902sandmanke.jpg)

Az álmokat irányító Sandman klasszikus alakja a nyugati folklórnak, elég csak E.T.A. Hoffmann A homokember című novellájára gondolni. A Csillagpor-t vagy a Coraline és a titkos ajtó-t is jegyző Gaiman vízióját valószínűleg Eric Kripke fogja átdolgozni tévére, akinek az Odaát című sorozatot is köszönhetjük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Szeptember 05. - 12:38:28
Tényleg a homokember című filmet láttátok? Valamikor a 80-as években készülhetett és egész jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 05. - 13:24:05
A kilnecvenes években készült valami ilyesmi, horror volt és ha jól tudom Stephen King nevéhez köthető, de a nyolcvanas évekből én nem tudok ilyesmiről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 05. - 15:27:50
1995-ös horror

Egy álmatlanságban szenvedő kisgyerek szüleit megöli a titokzatos Homokember. Évekkel később, az egykori gyilkos kivégzése után újra kezdődnek a borzalmak.

Szerintem erre gondoltatok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Szeptember 05. - 19:13:11
És a Franklyn-t látta valaki?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 05. - 19:22:50
Még nem, pedig érdekesnek tünt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 05. - 19:34:41
Elolvastam róla egy-két véleményt , elégé ellentmondásosak , úgy döntöttem egy nézést megér.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Szeptember 05. - 21:14:32
Hmmm, Runaways. (http://www.filmofilia.com/2010/09/03/runaways-to-begin-filming-in-march-2011/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 05. - 21:18:26
Az eddig bejelentett stáb - vagyis az a három fő - ígéretesnek tűnik. Csak aztán nehogy átmenjen egy tini akciófilmbe...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 05. - 21:37:49
Előbb , utóbb sorra kerül minden képregény.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 06. - 09:52:46
Az Odaát alkotója, Eric Kripke készítheti a Sandman című képregénysorozat tévés változatát.
És akkor ez most azt jelenti, hogy nem lesz az Odaátnak folytatása?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Szeptember 06. - 10:02:57
Az Odaát alkotója, Eric Kripke készítheti a Sandman című képregénysorozat tévés változatát.
És akkor ez most azt jelenti, hogy nem lesz az Odaátnak folytatása?
Tudtomal  :headscratch: az Odaát manga rajzfilm sorozat lett,úgyhogy nem olyan nagy baj,ha esetleg nem lesz folytatása :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 06. - 11:35:00
A Supernatural így is a +2. évadát futja, mert eredetileg öt évesre tervezték.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 06. - 12:28:34
Kár , hogy nálunk nem adják , na azt a sorozatot szerettem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Szeptember 06. - 13:30:52
A Viasaton megy..........
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 06. - 13:40:56
Hatodjára ismételve....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 06. - 14:06:06
Az első 3 évad , de a többi ??
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 07. - 22:07:25
A 3. évadot a tv még le se nyomta... az első kettőt nyomta le a Viasat, és most azt ismétli a tv6... Kivi leszek vajon ennek a folytatását is megszerzik e.

Más:
elvben elkezdték forgatni a First Classt. (legyen inkább Origins...)
A legutóbbi hírek azt mondták láthatjuk Xaviert járni, és haja is lesz, plusz a végén megtudjuk hogy kerül a tolószékbe.
Na akkor most hogy? AZ utsó 10 percre visszahívják Stewartot? Mert ugye, az X3 elején láttuk, kopaszon sétafikálni...
Jaj, vagy még mindig nem szoktam meg hogy ez reboot lesz... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Szeptember 07. - 23:02:54
lehetne fiatalon is kopasz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kinglade - 2010. Szeptember 08. - 12:47:34
Az Odaát alkotója, Eric Kripke készítheti a Sandman című képregénysorozat tévés változatát.
És akkor ez most azt jelenti, hogy nem lesz az Odaátnak folytatása?
Tudtomal  :headscratch: az Odaát manga rajzfilm sorozat lett,úgyhogy nem olyan nagy baj,ha esetleg nem lesz folytatása :hehe:

A Supernatural 6. évada nemsokára jön, de már nem Kripke csinálja, csak tanácsadó lesz.

Az a manga cucc meg valamikor az első-második évadkörnyékén játszódik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 08. - 13:05:00
A 3. évadot a tv még le se nyomta... az első kettőt nyomta le a Viasat, és most azt ismétli a tv6... Kivi leszek vajon ennek a folytatását is megszerzik e.
Tévedsz , a 3. évadot is leadta a tv . 4, 5. évad van csak feliratosan nekem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 08. - 13:08:43
Szerintem nem, én anno néztem az Rtl-en, és nem volt, csak a második csonka évad. A 3. csak felkerült a netre szinrkonosan, havernak is onnan van meg. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 08. - 15:17:16
És a szinkron hogyan került rá, valahol csak leadták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Szeptember 08. - 15:30:05
Lehet, hogy csak DVD-re szinkronizálták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 08. - 15:41:49
Ez talán igaz is lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 08. - 16:08:17
Igen, ezt meg másik havertol tom, hogy Dvd-n kijött, csak vmiért az Rtl nem adta le....
És így hamarabb kerül t Dvd-re, nem újdonság, volt már ilyen. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 09. - 07:07:55
Hát ez elég deszka.... :hehe:
(http://www.sg.hu/kep/2010_09/xx01.jpg)
Ja, amúgy a hóember, Emma Frost lenne, tehát elkezdenek szállingózni a képek a First Classből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 09. - 07:17:06
Full 60-as évek.
-------------

CapAm (http://sepi.halozsak.hu/galeria/index.php?spgmGal=Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Captain_America_%282011%29/Set)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 09. - 07:19:44
Jaja, az jó lesz, főleg a Gwen Stacy csizma miatt. ;D

Hú, bazz, épp láttam a Cap am képeket... hát nem tom, azok a fekete motorosok elég ratyik :uhoh:
Meg ez a ruha, olyan furi hasa van, nem? :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 09. - 07:27:08
Ez a kaszkadőr könnyített jelmeze, amit az akciójelenetek felvételénél használnak, és jobban tud benne mozogni a viselője. Kapnak 2 jelmeze lesz végül a filmben, ez, amiről korábban már láthattuk a koncepció képeket is, és ennek a továbbfejlesztése.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 09. - 07:28:27
Akkor is olyan oldalról, mint aki ép megevett egy lovat.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 09. - 08:25:51
Hát ez elég deszka.... :hehe:
Hát ja, hol van ez a Marvel univerzum 2. legjobb melléhez képest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 09. - 08:30:26
Csak eredeti. Emma a műtétje előtt azért elég deszka volt. Na meg barna, nem szőke.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 09. - 08:30:58
És akkor még Bélának hívták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 09. - 08:55:12
Hát ez elég deszka.... :hehe:
Hát ja, hol van ez a Marvel univerzum 2. legjobb melléhez képest.
Miért, ki az első? ;D Mj, Felicia, Vadóc?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 09. - 08:58:19
May néni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 09. - 09:45:16
May néni.  ;D ;D ;D Szerintem Emma nincs is benne az első háromban sem.
1. Elektra,
2. Psziché,
3. Sue Storm, Vihar és Vadóc holtverseny. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 09. - 09:58:43
Vadócot bírom, de sztem nincs ott harmadik helyen, se Sue, inkább Felicia. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 09. - 10:02:20
De csak azért mert Feliciának direkt push up-os harci öltözéke van. És persze kell egy hely, ahol tarthatja a tolvaj kütyüket a kis feszes macskajelmezben. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 09. - 10:17:50
Hát ez elég deszka.... :hehe:
Hát ja, hol van ez a Marvel univerzum 2. legjobb melléhez képest.
Miért, ki az első? ;D Mj, Felicia, Vadóc?
Szerintem Felicia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 09. - 10:41:38
Felicia csak Terry Dodson óta.  :)
Sharon Carter. Már, ha azt nevezzük jónak, ha nagy, ami szerintem nem igaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 09. - 12:12:35
Vadócnak még a nagy kilencvenes évek-beli felfújások után is teljesen emberi méretű mellei lettek, előtte meg kifejezetten átlagos vagy az alatti volt. Bár mostanában megint elkezdték felfújni, aminek marhára nem örülök, pont ez volt többek között nagyon jó a karakterben, hogy nem szupermodell-alkattal próbálták meg eladni, hanem valami természetes szépségfélével (persze mára ebből nem sok maradt). Sue Stormot se szokták kifejezetten bögyösnek ábrázolni, Elektrát is csak legfeljebb borítókon, mert valahol a rajzolók is sejtik, hogy máskülönben már rég bottal járna, úgy fájna a háta a sok hátraszaltótól. Pszichét meg igazából sose értettem, ázsiai nőnek plasztikázás nélkül nem lehetnek ilyen méretei.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 09. - 12:50:34
ázsiai nőnek plasztikázás nélkül nem lehetnek ilyen méretei.
Ez mekkora rasszista duma :o már, hogy ne lehetnének. Akkor ezek szerint minden magyar törpe méretű és csámpás U lábú? Egyébként Betsy brit, ha jól emlékszem, bár tényleg mintha kettő lenne belőle vagy mi... :headscratch:

A jó nem feltétlenül NAGY. Ezt nem is tudom melyikőtök kezdte el, de nem erről volt szó eredetileg... ;) Egyébként Vadóc pont, hogy kisportolt modell alkat, mint ahogy majdnem minden képregényes csaj... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 09. - 12:56:38
Pszichét meg igazából sose értettem, ázsiai nőnek plasztikázás nélkül nem lehetnek ilyen méretei.
Hehe, menj fel X kategóriás oldalakra és találsz igen-nagy mérettel rendelkező Ázsiai csajokat, nem plasztikázott idomokkal. ;D :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 09. - 13:17:18
Hidd el, azoknak a csajoknak is van műanyag a mellükben. Ha valaha olvasott valaki mangát, az is tudja, hogy az egyik visszatérő helyi sztereotípiájuk, hogy az ázsiai nők mindig szégyellik, milyen kicsi a mellük. És BuB, többek között pont azért van akkora ázsiai részleg az olyan oldalakon, mert sokan már eléggé unják az amerikai színésznők szétplasztikázott dinnyéit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 09. - 16:01:32
Attól ez még csak általánosítás. Nem jellemző rájuk, ez igaz, de semmiféle kizáró ok nincs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Szeptember 09. - 19:41:09
Ez a kaszkadőr könnyített jelmeze, amit az akciójelenetek felvételénél használnak, és jobban tud benne mozogni a viselője. Kapnak 2 jelmeze lesz végül a filmben, ez, amiről korábban már láthattuk a koncepció képeket is, és ennek a továbbfejlesztése.
Ez nagyon jó hír, mert így elég béna, de sajnos ott vannak azok a fránya szárnyak a fején, igaz, hogy csak festve. Kíváncsi leszek a modern ruhára, nekem, már a conceptek is elég modernek tűntek.

Amúgy szerintem Emma se rossz, de Küklopszot akkor is hiányolom. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 09. - 23:47:52
Sokaknak hiányoznak majd a megszokott karakterek a filmből ez biztos.
Emma jó, tényleg 60-as évek feelingje van!
AmCap fején, a szárnyak nagyon jók, tetszik, nem tudom hogy a modern ruha szerepet kap-e, hiszen a film a II. világháború alatt fog játszódni, és majd csak az Avengers moziban lesz az új szerkó, vagy nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 10. - 06:48:00
Nekem nem igazán jön be ez a régi stílus , de filmben ,úgy egészében biztosan jó lesz.Kíváncsi leszek mennyire fog ez a régi kor bejönni a nézőknek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 10. - 08:35:10
Mivel a retró akciófilm eszméletlen nagy divat, valószinüleg be fog jönni nekik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 10. - 08:44:23
Mióta nagy divat? Csak a Spirit meg a Lódarázs (vagy mi) ilyen retros ráadásul a Lódarázs modernizált lesz a Spirit meg akkorát bukott, mint amekkorát Frank Miller megérdemelt. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 10. - 10:18:33
Abszolút igaz. A retró csak legfeljebb öltözködésben divat, filmekben sosem.

Amerika Kapitány képek:
http://www.sg.hu/cikkek/76890/kiszivarogtak_az_elso_kepek_az_amerika_kapitany_forgatasarol
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Szeptember 10. - 10:54:16
Igen, ezeket a képeket rakta fel Ben egy-két napja a galériájába. ;) Neki az sg.hu nem ellenfél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 10. - 11:23:58
A Stomra mindig gyorsabban kikerülnek az ilyesmik, mint bárhol máshol.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 10. - 11:43:01
Mióta nagy divat? Csak a Spirit meg a Lódarázs (vagy mi) ilyen retros ráadásul a Lódarázs modernizált lesz a Spirit meg akkorát bukott, mint amekkorát Frank Miller megérdemelt. ;)
Na jó, de ott volt azért a Sin City, meg a... na jó nem volt több, lehet hogy egy kicsit túloztam.
De mentségemre szóljon, hogy filmek terén én 20-30 éves távlatokban gondolkozom, és nekem az az új film, ami fiatalabb nálam, itt meg a tavalyi blockbusterek már mennek a régi filmek topicba.

Abszolút igaz. A retró csak legfeljebb öltözködésben divat, filmekben sosem.
Azért amikor 10-ből 9 film remake, vagy olyan sokadik folytatás, hogy már nem merik számozni, akkor azért szerintem ez a kijelentés sem helyes. ;)
Abban igazatok van, hogy azért ennyire sokat nagyon ritkán ugranak vissza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 10. - 12:37:22
Azért amikor 10-ből 9 film remake, vagy olyan sokadik folytatás, hogy már nem merik számozni, akkor azért szerintem ez a kijelentés sem helyes. ;)
Azért itt inkább a stúdiók töketlensége és mindennemű kockázatvállalás hiánya (amivel szerintem egyébként pont az ellenkező hatást érik el, de mindegy) játszik közre, minthogy ez divat legyen. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 10. - 15:15:57
Meg hát ezt akkor lehetne retró számlára írni, ha nem újítanák fel őket, hanem megint változatlanul kerülnének a mozikba ezek a filmek. Hisz a lényegük épp a felújítás, a modernizálás, ami a retrónak épp az ellentéte.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 10. - 15:51:33
Szerintem akkor is gáz lesz , előtte leadják majd az Amerika Kapitányos mozit új rucival , majd ezt.......hát érdekes lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Szeptember 10. - 17:16:18
http://www.sg.hu/cikkek/76889/pap_gyilkolja_a_vampirokat_a_priest_elozeteseben
Ezt ismeritek? Szerintem állati jó! Annak idején mikor hallottam a constantine a démonvadász filmről valami ilyesmit képzeltem el(persze mert nem ismertem a képregényt). De ez ugye nem a prédikátor képregény filmadaptációja, abban ha jól tudom nincs vámpír.
Szerk: na most nézem ez vmi tokyopop-os cucc, szóval manga alapján van :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 10. - 18:05:03
Meg hát ezt akkor lehetne retró számlára írni, ha nem újítanák fel őket, hanem megint változatlanul kerülnének a mozikba ezek a filmek. Hisz a lényegük épp a felújítás, a modernizálás, ami a retrónak épp az ellentéte.  ;)
A Terminator 4, a Predators, az Expandibles, és még jópár film másról nem is szól, csak a múltba való visszarévedésről.
De ez ugye nem a prédikátor képregény filmadaptációja, abban ha jól tudom nincs vámpír.
Momentán abban is van vámpír, de ez valóban nem az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 10. - 18:50:45
Nekem bejövős . Nagyon jó az előzetes. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 10. - 19:03:21
Az előzetes szerintem sem volt rossz, de amint rájöttem, hogy ki a rendező, erősen elbizonytalanodtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2010. Szeptember 10. - 19:16:13
De azok a motorok az előzetesben odavágnak, jó öreg 250-es kaucsuk hátsó kerék :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Szeptember 11. - 00:43:26
Ez a Priest komoly arccal előadott, sekélyes nagymonológokat, agyatlan sztorit, meg odabaszós látványt ígér az előzetesei alapján.

Addig reménykedtem, hogy a kategóriájában jó film lesz, amíg ki nem derült, hogy van női karakter, ráadásul még romantikus szálak is fűzik hozzá a főhőst. Különben lehetett volna egy tesztoszteronos, véres vámpírtrancsír, mindenféle ál filozófiák mögé bújtatva. Azt viszont sajnálom, hogy ez a Bettany gyerek ilyesmikre pazarolja a tehetségét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 11. - 08:48:31
Ha csak simán egy akcióorgia, akkor simán lehet jó. Évek óta várok egy normálisan kivitelezett ilyen filmre... talán a Die Hard 4.0 állt még a legközelebb ezen imám meghallgattatásához.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 11. - 09:43:19
Hú hogy az a 4.0 mekkora borzadály...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Szeptember 11. - 09:44:28
Pedig az tök jó film volt. Jól illett a Die Hard filmek sorába.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 11. - 09:49:39
Willis-től nézzétek meg a Két Koppert (Cop Out). Orbitálisan nagy marhaság. Nagyon jó. Az utóbbi évek legjobb zsaru-páros filmje.
https://www.youtube.com/watch?v=Q6xm63s8JKI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 11. - 09:49:50
Ne már. Az az efekt parádé ?  :o Az 1-3-at én nagyon szeretem de az a rész amikor a 4.0-ban repülőre ugrálnak az autópálya felett...  :roll: Nem véletlen hogy csak egyszer láttam a 4.0-át és azóta sem kaptam ingerenciát rá hogy megnézzem. Az eleje jó, az a lakásban lövöldözős rész nagyon király de nem jó ha az elején vége. Nekem műanyag volt az egész film.

Ahogy pl az Indy 4 is. Ott is szerintem az Indy hangulatot a CGI ölte meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Szeptember 11. - 10:03:07
Én is a vadászgépes részt tartom a leggyengébb résznek a filmben. Főleg, hogy melyik az a hülye vadászpilóta, aki miután szétlőtte a felüljárót, berepül a roskadozó romok alá.  :stupid: Viszont ezt az egy jelenetet leszámítva nagyon ott van a film. McLane rulez.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 11. - 10:53:58
Az hülyeség volt, de a többi simán hozta a várt szintet. Nekem még az is tetszett, amikor egy szél furgonban menekültek meg a gázrobbanásból. Az ellenség elég új volt, a terve nagyszabású, a sztereotíp figurák egészséges ingerküszöb alatt voltak, úgyhogy egész jó volt.
Az Indy 4 meg akkor se volt szerintem olyan rosz, nekem akkor is jobban tetszett a Végzet templománál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 11. - 10:56:20
Szerintem is a Végzet temploma a leggyengébb rész, ahogyan Die Hardból is 2 a legkevésbé jól sikerült.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 11. - 11:02:39
Félreértés ne essék, nekem tetszett az Indy 4 is, de az a sok zöld CGI a dzsungelben... Meg a szokásos ősi romok se voltak az igaziak. De én elbírnék viselni egy ötödik részt mielőtt Ford nagyon beöregszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 11. - 11:17:09
Nem értem, mi bajotok van a Végzet templomával. Szerintem jobb volt, mint a 3-4. rész együttvéve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Szeptember 11. - 11:23:23
Szerintem is az a rész volt a leggyengébb. A kínai kis srác nagyon idegesítő volt benne, ahogy a szőke tyúk is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 11. - 11:38:10
Nem értem, mi bajotok van a Végzet templomával. Szerintem jobb volt, mint a 3-4. rész együttvéve.
Igazából semmi bajom nincs vele, még így is jobb filmnek tartom a mai felhozatal 99,99%-ánál, és bármikór képes vagyok újra megnézni, egész egyszerűen a többi jobban tetszett.
Ezért is rossz kifejezés talán a leggyengébb, mert ez úgy hangzik, mintha az egy rossz film lenne, pedig marhára nem az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 11. - 11:57:34
Amíg Indy egyedül van benne a liba és a kiskölyök nélkül, tényleg az. Amint azok felbukkannak, a film élvezeti értékes elég drasztikusat zuhan... Az a kölyök egyszerűen irritáló, eredetiben és szinkronosan is. Bár eredetiben még jobban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 11. - 12:05:30
Meg a sztori is kicsit gáz, nem? Értem én, hogy elég borús, darkos, a többi azért jóval "mókásabb" főleg a harmadik, Sean Connery val való örökös civódás sokat dobott rajta. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 11. - 12:13:45
Szerintem ponthogy az első rész a legkevésbé mókás, és pont ezért a kedvencem. Megvan benne a humor, de nem viszik túlzásba, a többi-ben viszont megy a folyamatos komédiázás, ami mint sokan mondták pont a második rész leggyengébb pontja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Szeptember 11. - 12:49:47
A Cop Out nekem inkább fárasztó é kifulladt volt, mint vices. Egyedül Sean William Scott volt jó benne. Tracy Morgant legszívesebben kiütöttem volna, annyira idegesítő volt. :)

A Die Hard 4-gyel 2 nagy gond van. Egyrészt nem Die Hard film. Nem cigiznek benne, nem káromkodnak benne, Bruce Willis már csak kiégett, de nem másnapos. Másrészt annyira elszálltak már az akciókkal, hogy számomra több helyen már nevetségessé vált.

Ha értelmetlen akcióorgiaként tekintek rá, ahogy gaby, akkor valóban király, de azért a Die Hard filmek nekem többek voltak ennél...eddig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 11. - 13:39:33
De ha meg minden Die Hard rész egy sémára menne, akkor meg azért lenne unalmas. Nekem a 4-ből egyik sem volt kedvenc, de a 4 tényleg nagyon nulla volt. Utána a 2 az, ami a legkevésbé tetszett. Talán a 3 volt még a legjobb.
De nem hinném, hogy a cigi tenne egy DH filmet azzá, ami. Bár egyszer olvastam egy olyat valakitől, hogy "ha McLean olajos atlétában elszív egy cigit, én már elégedett leszek a folytatással", szóval ki tudja...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Szeptember 11. - 16:50:42
Stephen King: Dark Tower Film és Sorozat? (http://www.filmofilia.com/2010/09/09/stephen-kings-the-dark-tower-as-film-trilogy-and-tv-series/)
Judge Dredd áttekintés. (http://www.filmofilia.com/2010/09/09/judge-dredd-synopsis/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 11. - 17:07:32
Ép az járt valamely nap az eszemben , hogy egy csomó régi filmet kiadnak dvd-n , de a Dredd Bírót nem . Én szerettem azt a filmet , áldoznék egy - két ezrest rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 11. - 19:51:47
Stephen King: Dark Tower Film és Sorozat? (http://www.filmofilia.com/2010/09/09/stephen-kings-the-dark-tower-as-film-trilogy-and-tv-series/)

Addig meg ne csinálják mán amíg nem végzek a könyvekkel  :o  :hehe:

A 7 könyvet meg bezsúfolni 3-ba ???  :o Hát nagyon nem tudom... A számtalan kapcsolódó könyvet kilehet lőni de így összesüríteni vagy épp megcsonkolni...

A prequel-t megcsinálni soroztaként nagyon jó ötlet, a comicok anyagából bőven lenne mit összehozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Szeptember 11. - 20:35:04
Idézet
De nem hinném, hogy a cigi tenne egy DH filmet azzá, ami.
Nem persze, de hozzá tartozik a karakteréhez. Indiana Jones- is milyen lenne már a klasszik szerkó nélkül?

A Die Hard-ot McClane karakterén kívül a jó beszólások, akciófilmhez képes pofás történet, és a nagy robbantások, akciósok, a látvány tették naggyá. A 4. részre ezekből csak az utóbbi jutott, azt viszont erősen felcsavarták, már annyira, hogy baromira túlzásba estek vele, a még látszólagos hitelesség hiányáról nem is beszélve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 11. - 21:21:48
Nem persze, de hozzá tartozik a karakteréhez. Indiana Jones- is milyen lenne már a klasszik szerkó nélkül?
Így már értem, köszi. Annyira sosem voltam benne a DH-okban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 12. - 17:49:46
Stephen King: Dark Tower Film és Sorozat? (http://www.filmofilia.com/2010/09/09/stephen-kings-the-dark-tower-as-film-trilogy-and-tv-series/)

Addig meg ne csinálják mán amíg nem végzek a könyvekkel  :o  :hehe:

A 7 könyvet meg bezsúfolni 3-ba ???  :o Hát nagyon nem tudom... A számtalan kapcsolódó könyvet kilehet lőni de így összesüríteni vagy épp megcsonkolni...

A prequel-t megcsinálni soroztaként nagyon jó ötlet, a comicok anyagából bőven lenne mit összehozni.

Azért jobban belegondolva így nem kell mit csonkolni pl az 5. könyv úgy ahogy van mehetne egy TV-s évadba, az nem állná meg a helyét filmként de sorozatnak nagyon jó alapanyag...

http://index.hu/kultur/media/2010/09/09/mediatortenelmet_irhat_a_sotet_torony/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 16. - 17:13:01
Én, azt mondom, hogy hála a jó Istennek!

Filmdorid:
A Marvel képregényekben Sólyomszem folyton kékes-lilás ruházatban szaladgált, a karaktert Jeremy Renner fogja megformálni a Bosszú Angyalai mozifilmben és az MTV-nek elmondta, hogy senki ne számítson arra, hogy úgy fog kinézni a figura, mint rajzolt formájában. Tehát nem lesz maszkja és sokkal inkább valósághű cuccot fog viselni. (Vajon Ultimate világbeli kinézete lesz?) Feltették azt a kérdést is, hogy Fekete Özveggyel össze fog-e jönni, a válasz az volt, hogy elképzelhető, de előbb még csak csapattársként kezdik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 16. - 18:57:05
Akkor hasonló lesz a Wolverine film Deadpooljához.
Az se úgy nézett ki mint a rajzolt verió!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 16. - 22:32:02
Miért? a filmekben ki nézett ki úgy, mint a rajzolt verzió?
Mindenki más kinézetet kapott, mint a képregényben, és ez az X-mennél és a Batmannél a javukra is vált. (volna, ha a comicsban is használták volna ezeket az "újításokat". ;D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 17. - 07:34:36
Miért? a filmekben ki nézett ki úgy, mint a rajzolt verzió?
Superman. Flash. Wonder Woman. Supergirl. Pókember. Vasember. Hulk. Asterix. Obelix. Barb Wire. Blade. Hellboy. F4. Vörös Sonja. Mystery Men. *sóhaj* Spirit. Ami most egyelőre eszembe jut.
A Vampirella meg pont nem. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 17. - 07:48:01
He, a régiekben talán, de az újakban mindegyiknek lett változtatás a kosztumjén, nem? Supinak is más ruhája lett, sötétebb szín, az öv más, a köpeny hátáról lekerült az S jel, kisebb gatyó és sztem a csizma is változott. Póki egyértelmű milyen változásokon esett át, Barb Wirer nem ismerem, az F4-nek is más szerkója volt, tehát nem a comicsból emelték át, Vasnak is annyi cucca van,hogy sztem vegyítették, de gondolom az újat vették alapul.
Blade-et meg nem a film után kezdték megreformálni a comicsban is?
Hulk igaz, rajta sokat nem változtattak, Asterixek megint más, mert azok nem hálivúdban készültek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 17. - 08:07:34
Fantom kimaradt (talán a kosztüm az egyetlen értékelhető pontja a Billy Zane filmnek) és Steel (bár ott lehet valamennyi látszódik Shaquille O'Neal arcából a maszkban). ;)
Egyébként ezzel nem értem mi bajotok van, ami képregényben jól néz ki, az filmen nem biztos, hogy jól mutat (sőt szuperhősök esetében nagyon nem :) ). ;)
Blade elég durva (talán az eddigiekben a legdurvább) átalakítást kapott a filmben, és valóban a képregény kezdte el másolni a filmet. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 17. - 11:10:54
Én erre céloztam, hogy még jó, hogy sokszor nem a csomicsot vezsik alapul (leszámítva a Póki ruháját, ebben Bennek adok igazat a multkori vitában, egy szegény diák, egy ilyen csili vili vackot hogy tud csinálni... és hogy tudja azt felvenni? :hehe: )
Vagy amit mondtam az előbb, hogy az Xeket és Batmant is az előnyükre változtatták meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 17. - 11:21:42
leszámítva a Póki ruháját, ebben Bennek adok igazat a multkori vitában, egy szegény diák, egy ilyen csili vili vackot hogy tud csinálni... és hogy tudja azt felvenni? :hehe:
Már hogyne tudná megcsinálni? Miért azon mi volt olyan hihetetlen? Egyik szomszédunk (varrónő volt, de ma már nyugdíjas) egyszerű otthoni varrógéppel 5000 Ft-ből csinált az unokájának farsangra egy tök ugyanilyen ruhát. Egyedül a szemrészével voltak gondban, azt szabadon hagyták, de a többit mind megoldották házilag.
Ebbe a póki ruhába csak ti vetítitek bele azt, hogy tudjátok, hogy a dizájnerek a filmben milyen anyagokból csinálták a ruhát (ahogy ismerlek titeket biztos kapásból vágjátok ;D) de én egyszerű halandó, aki csak megnéztem a filmet nem mondok olyat, hogy PP (aki zseni, a képregényben saját vegyületet állít elő, ami szerintem sokkal durvább hülyeség, mint a filmben a ruha;)) ne tudna megvarrni egy ruhát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 17. - 11:53:25
Zseninek zseni, de fizikából.  :D Attól még varrni nem fog jobban tudni. Még akkor se, ha titokban lenyúlta volna May néni varrógépét. :) May néni: "Peter, nem tudod, hova lett az a sok piros, meg kék cérnám?"

Eszembe jutott az a Sliders rész, amikor Remy terhes lett  ;D és szólt a professzornak, hogy "Ön doktor, segítsen levezetni a szülést!" Mire a Professzor: "Én elméleti matematikus vagyok!"  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 17. - 12:05:01
Szerintem egyátalán nem kéne a filmbe  Sólyomszem, Darázsnak és a Hangyának jobban örültem volna! Úgy is sok a férfi a csapatban, és csak a Fekete Özvegy az egyetlen nő! A képregényben is jóval később került be a csapatba Sólyomszem, aki szerintem nem fog kapni semmilyen jelmezt, és egy egyszerű farmer-póló megoldással el fogják intézni!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 17. - 12:24:44
Darázs és hangya akkor nem lesz az Avengersben ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 17. - 12:26:19
Zseninek zseni, de fizikából.  :D Attól még varrni nem fog jobban tudni. Még akkor se, ha titokban lenyúlta volna May néni varrógépét. :)
Kémiából is ott van, meg úgy nagyjából az összes többi tudományból is (legalábbis már mindenféle tanársegédi meg asszisztensi munkát ellátott különböző profilú cégeknél). Mindenesetre egy ilyen IQ bomba kölök megkaparint egy varrógépet meg egy varrókisokost szerintem minden további nélkül összedobja a ruhát (persze ettől még nem lesz profi szabó ez tény, de egy ilyen kis ruhaátalakítást miért ne tudna megcsinálni). Érdekes egyébként, hogy ezen, hogy fennakadt mindenki, bezzeg, amikor a batman 2-ben Michelle P. gondol egyet és nekiáll megvarrni a Macskanő ruhát, az senkit nem zavart...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 17. - 12:27:56
amikor a batman 2-ben Michelle P. gondol egyet és nekiáll megvarrni a Macskanő ruhát, az senkit nem zavart...

Ja, főleg egy olyan latex esőkabátból, amit eleve úgy szétszabdalt, hogy egy szadomazo álarcra is kevés ép anyag maradt belőle, nemhogy egy egész testet befedő ruhára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 17. - 12:45:59
Michelle Pfeiffer az varrónő.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 17. - 12:50:28
És még mondja valaki, hogy nincs diszkrimináció.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 17. - 20:23:46
Hát ez... hát ez.... ez... húú bazz... :o
Ez pofán ütött rendesen...

https://www.youtube.com/watch?v=WFUD7thPctQ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 17. - 21:40:12
:D :D :D
Prosti jó, miért nem mindjárt egy hatvan éves pasassal játszatják el a főszerepet!!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 17. - 22:55:20
Ghost Rider: Spirit of Vengeance
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/gr.jpg)
A Columbia Pictures 2012. február 17-ére tűzte ki a Ghost Rider: Spirit of Vengeance (A Szellemlovas 2: A Bosszú Szelleme) című folytatásfilm premierjének dátumát. Nicolas Cage jelenleg Bukarestben, Romániában forgatja a folytatásfilmet. Ha esetleg Genzo van erről valami infód, arra nagyon kíváncsi lennék.
A folytatásfilm, vagyis a Ghost Rider: Spirit of Vengeance 3D-ben és 2D-ben debütál majd a vásznakon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 18. - 05:52:44
Ennek nagyon örülünk , főleg a lányom van oda érte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Szeptember 18. - 08:56:19
Ha esetleg Genzo van erről valami infód, arra nagyon kíváncsi lennék.

Sajnos ennyit tudok én is, hogy Cage az országban van és forgat, viszont nem Bukarestről tudok, hanem a környékén valami városról, ahol van egy Drakula kastély. Most ez lehet azt jelenti, hogy az öreg Vlad Tepes is tiszteletét teszi majd a filmben valamilyen formában, de ez csak tippelgetés. Szóval sokkal többet nem tudok, mint ti, csak folyton gondolkozok, hogy kéne egy kicsit kiránduljak Bukarest környékére. ;D

Majd megkérdezem haveromat, hogy mit tud még pluszba, ő nagy Cage/Ghost Rider fan, követi a híreket, hátha tud olyat, amit én/mi nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 18. - 09:15:24
Zseninek zseni, de fizikából.  :D Attól még varrni nem fog jobban tudni. Még akkor se, ha titokban lenyúlta volna May néni varrógépét. :) May néni: "Peter, nem tudod, hova lett az a sok piros, meg kék cérnám?"
De ez a baki ugyanígy igaz a képregényre is, vagy nem?
Mert én sose láttam Pókember ruháján foltokat, varrásnyomokat, cérnaszállakat, eltérő illesztéseket, annak ellenére, hogy Pete kábé minden második szám egy jelenetében tűvel cérnával bénázott, miután szétverték, és próbálta elhitetni az olvasóval, hogy mennyire utál varrni, és ez mennyire nem megy neki, aztán olyan profi munkát végzett, hogy a legjobb burda asszony is megirigyelhetné.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 18. - 12:08:48
Természetesen igaz a képregényekre is. :)
Ghost Rider 3D? Na ez olyan valami, amit kifejezetten nagyon szeretnék 3D-ben látni. Végre egy film, aminek lesz értelme úgy csinálni. A két lángoló szellem 2D-ben is fantasztikus látvány volt, alig várom, hogy milyen lesz 3-ban.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 18. - 12:23:53
Szerintem is marha jó lenne 3D-ben egy Ghost Rider, csak kéne valami tökös ellenfél, akit nem fél perc alatt aláz le.
Ha meg Drakula, akkor már mért nem Pécsre jöttek forgatni. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 18. - 12:32:00
Nagyon remélem, hogy nem megint Drakula lesz (a csapból is ő folyik). Valami komolyabb ellenfél kéne, ja. Bár a saját sorozatában sem voltak túl erősek, illetve mind démon volt szinte.
Mehetne Venom ellen.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 18. - 12:38:49
Venomos bunyó az a képregényben is combos volt, de a Pók 3 után már nem szívesen látnék Venomot a vésznon.
Amúgy szinte mindig a főhöshöz leginkább hasonlító, amolyan ellenpólus-szerű főbossok a legjobbak, ilyen alapon szerintem Vengeance lenne a legjobb választás.
Milyen űber-brutális 3-D-s motorpárbaj lehetne. Befosnék a moziban a gyönyörtől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 18. - 12:50:55
Hát amekkora vámpír láz van most, lehet vámpírok ellen fog nyomulni... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 18. - 12:59:59
Cage még annyit nyilatkozott, hogy egy jelenetet vesznek fel a törcsvári vár  (http://penzcentrum.hu/images/content/201003/11-ll10.jpg)kapuja előtt és a a vajdahunyadi vasművek ipartelepénél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Szeptember 18. - 13:10:39
Arra a várra értettem én is, csak nem tudtam a nevét ( persze a haver tudta). Még azt mondta a srác, hogy ő úgy olvasta valami itteni újságban, hogy Cage október elején jön csak ide, felvenni egy jelenetet ennél a kastélynál. Akkor lehet, hogy nem is itt nálunk fog játszódni, csak lesz egy pár jelenet, és annyi erejéig nem hinném hogy Drakulát beletennék. Bár a vámpírőrület miatt minden elképzelhető.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Szeptember 19. - 17:07:30
Na végre hallunk valamit a Szellemlovas folytatásáról. Már vártam. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2010. Szeptember 24. - 16:55:56
Sólyomszemes infókhoz szolnék hozzá. Pont ettől féltem amúgy, hogy ilyen f*sza-fiút fognak csinálni belőle, semmi jelmez meg lobogó, rendetlen szőke haj, wá, hogy utálom! Most miért nem lehetne kezdeni valamit, lila is egy jó szín, lehetne valami olyan jelmezt összedobni, ami passzol a mostani divathoz, de utal a klasszikus Sólyomszemre is.  :drying: Az Ultimates féle "jelmeze" abszolute nem tetszik, esetleg az újabbakban, mikor az arca teljesen takarva van, de már ott is a haja kint van. Ilyen formában minden katona a különleges osztagokból lehet szuperhős, mert már lassan a filmekben nem is lesznek jelmezek, csak felszerelések... Ez így gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 24. - 17:21:43
Steve Rogers
http://www.infdaily.com/2010/09/chris-evans-wears-prosthetic-feet-on-captain-america-set.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Szeptember 24. - 17:30:15
Hú, bazz, jól kigyúrta magát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 24. - 17:31:56
Igen és hála a guadalupei szűznek még a haja is stimmel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Szeptember 24. - 17:41:15
Jó lesz ez a Kapi film! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 24. - 17:45:24
Csak azt tudnám mi a f*sz van a lábán. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 24. - 17:48:59
Szintetikus lábvédő. Mezítláb kell futnia egy jelenetben a kavicsos utcában, és ez olyan mint valami vékony "csizma". A távoli felvételeken bőr hatást kelt, és olyan mintha Evans kemény csávó lenne aki nem fél mezítláb szaladni. Sima kellék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 24. - 17:58:31
Nyugi, távolról lesz filmezve nem lesz feltünő! :D
Nameg, van CGI.
Kellet, gondolom a filmben mezítlább fog megszökni valahonnan majd! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Szeptember 24. - 18:01:37
Én is valami ilyesmire gondoltam, de közlről kábé olyan, mintha magán hagyta volna a Silent Hill egyik monsztájának sminkjét.
http://1.bp.blogspot.com/_yr30ClP_Wx4/SXpDjCSgDnI/AAAAAAAAAGI/I4G10h26S0s/s320/GrayChildren-1.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 24. - 18:02:17
Csak azt tudnám mi a f*sz van a lábán. :headscratch:

https://www.youtube.com/watch?v=Gatx2RLVyj0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Szeptember 24. - 20:03:52
Evans azért alapjáraton sem volt sokkal kevésbé izmos. Olyan sokat nem kellett gyúrnia, mint mondjuk Nortonnak az Amerika História X-re, vagy Bale-nek a Gépész után bruce Wayne szerepére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 24. - 20:48:15
Nem is az a jó szó, hogy izmosabb lett, hanem inkább... vastagabb. Masszívabb ha úgy tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 24. - 22:07:48
Meg hát azt nem is állította senki, hogy senki se gyúrt annyit még, mint ő. :) De tényleg nagyon... masszív.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Szeptember 25. - 00:24:57
Persze, csak valaki írta elismerően, hogy jól kigyúrta magát a szerepre. Én erre reflektáltam azzal, hogy túl sokat nem kellett gyúrnia azért a szerepre, mert "alapból" is elég izmos volt eddig az összes filmjében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Szeptember 25. - 06:44:12
Nem semmi . Mivel tömhetik őket , hogy ezt a hatást elérjék ? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Szeptember 25. - 12:20:11
Anabolikus szteroid, és sok-sok minőségi fehérje. Ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 25. - 13:46:59
Meg a Kabbala víz  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 25. - 14:36:47
Nos remélem nem igazak azok a pletykák, miszerint a következő Batman filmben, Riddler-t Eminem fogja alakítani! :S
Nem értem miért kell követni a régi filmek sémáját, és harmadiknak a Rébuszt vállasztani! Nolan világába sokkal jobban passzolna Hugo Strange!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 25. - 16:50:44
Nos remélem nem igazak azok a pletykák

Semennyire. Tegnap már Ed Nortont mondták. Közben még mindig nincs fixálva semmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 25. - 18:48:42
Na ennek örülök, bár Riddler továbbra se nagyon jön be, régen se, egyszerűen nem illik ebbe a világba!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 25. - 18:58:05
Épp hogy ő illik bele, mert nincs szuperképessége, csak egy talányos és intelligens fickó. A Nolenverzum Batmanében az olyan karakterek, mint Killer Croc nem fognak szerepelni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Szeptember 25. - 18:59:42
Na ennek örülök, bár Riddler továbbra se nagyon jön be, régen se, egyszerűen nem illik ebbe a világba!
neme? mért? Mondjuk a képregényből, vagy épp a  Schumacherféle batmanből ismert Rébusz nyilván nem illik a Nolan féle világba. De hát melyik karakter igen? Aztán nézzük meg hogy kitalálták őket újar (Joker, Kétarc) Ugyan ez létrejöhet Rébuszal is nem? Az elmés rejtvények meg igen jók lennének a folytatásba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Szeptember 25. - 19:44:01
Ha képesek lesznek egy kicsit realizálni, és nem bújtatják feszes, csilivili hacukába a figurát, és nem fog grimaszolni, akkor lehet hogy működne.
Amúgy már kiváncsi lennék, a tovább fejlesztett denevérbarlangra! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Szeptember 25. - 20:00:01
Az egész Batman-univerzumból Rébusz az egyik legjobban modernizálható és a Nolan-féle Chicagóba illő karakter. Egy intelligens alak, aki szeret talányos módszerekkel dolgozni, csak nem tudom, hogy mennyire lehetne erre építeni egy harmadik részt, amikor a Joker is olyan három-négy-sokszintű, százezer lépéses, fifikás terveket csinált a második részben, amiket amúgy még Rébusszal is ritkán tudnak összehozni az írók, pedig ezek tipikusan az ő felségterülete.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Szeptember 25. - 20:56:41
Ha képesek lesznek egy kicsit realizálni, és nem bújtatják feszes, csilivili hacukába a figurát, és nem fog grimaszolni, akkor lehet hogy működne.
Amúgy már kiváncsi lennék, a tovább fejlesztett denevérbarlangra! ;)

Képesek lennének rá. Mondom: nézd meg jokert és kétarcot. Neked nem is rébusz, hanem jim carrey él a fejedben élénken :D

Amúgy a denevérbarlang tényleg nagy durranás kell legyen. Hiszen batman denevérbarlang nélkül olyan mint Magnum bajusz nélkül. És az elsőben még nem volt kiépítve a dolog, a másodikban meg nem is volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 29. - 21:14:05
Egy kis X-Men. (http://www.bleedingcool.com/2010/09/29/xavier-moira-and-mystique-bleeding-cools-first-shots-from-x-men-first-class)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Szeptember 30. - 08:07:39
Hát ezek a képek szétspoilerezik a filmet... :lol:  Ilyeneket minek közölnek egyáltalán, tényleg ennyire kockák lennének a rajongók?  :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Szeptember 30. - 11:01:24
Engem ez a gyerekverziós X-Men nemigen hoz lázba egyelőre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Szeptember 30. - 14:40:45
Van elég pedofil a világon akit igen. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Szeptember 30. - 14:46:18
 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 01. - 11:54:39
De ez most nem gyerekverziós lesz vagy igen? Az óvodától kapcsolódunk be Magnus és Xavier barátságába vagy mi lesz itt?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 01. - 15:07:29
Gondolom ők lesznek olyan 30 körül, a többiek meg 15-16?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 01. - 16:56:17
Gyerekverzió lesz, legalábbis a besorolása tuti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 02. - 14:21:27
Hmhm, érdekes, nem rossz elgondolás, de sztem kár a vége miatt...

Filmdroid:
Matthew Vaughn már javában forgatja az X-Men: First Classt, a történet abban az időben fog játszódni, mikor még Eric Lensherr (Michael Fassbender) és Charles Xavier (James McAvoy)  jó barátok voltak. A BleedingCool információja szerint a filmben benne lesz az a jelenet is, amely az első X-Men elején volt látható. Ebben azt láthattuk, amint a fiatal Eriknek előtör  képessége a náci haláltáborban egy erős érzelmi hatás következtében, kicsit meghajlítja az erős vaskaput.

Az oldal azt írja, hogy Vaughn egy az egyben újra leforgatja ezt a jelenetet, de némi változtatást azért eszközölt. A gyereket ezúttal Bill Milner fogja játszani a gyereket. Bryan Singer verziójában a srácot végül puskatussal leüti egy német katona, az új változatban azonban más lesz a vége, de hogy mi azt nem árulta el a honlap.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Október 02. - 14:57:30
Bryan Singer verziójában a srácot végül puskatussal leüti egy német katona, az új változatban azonban más lesz a vége, de hogy mi azt nem árulta el a honlap. [/i]

Megkínálják egy marék patkómágnessel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Október 02. - 15:09:35
Bryan Singer verziójában a srácot végül puskatussal leüti egy német katona, az új változatban azonban más lesz a vége, de hogy mi azt nem árulta el a honlap. [/i]

Megkínálják egy marék patkómágnessel.

Vagy a levegőbe leadott figyelmeztető lövés visszakanyarodik és eltalálja. A fémet befogadja a teste és így képes lesz repülni. Elrepül a táborból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 02. - 15:16:40
Vagyis itt is kb annyira tesznek az előbb elkészültre mint a Wolverine-ben... Nagyon kedves...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Október 02. - 15:27:20
a kedvenc jelenetem...   :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 02. - 17:03:15
Közben kiszivárgott hogy abban a bizonyos jelenetben Magnetot a Schindler listája digitálisan újra kevert DTS hangzású tripla dvd-jével üti le a német katonam mert a puskatus nagyon kirekesztő és dújva...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 02. - 18:59:40
Itt pusztuljak meg, de azt a dvd-t még meg is venném. Spielberg utolsó értelmezhető filmje, de az tényleg egy kötelező remekmű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Október 03. - 00:43:03
Itt pusztuljak meg, de azt a dvd-t még meg is venném. Spielberg utolsó értelmezhető filmje, de az tényleg egy kötelező remekmű.

Spilberg annyira kiérdemli a  "Mr Hollywood" címet, hogy ő az az ember aki képes volt csak azért fekete fehérben forgatni egy filmet a holokausztról,  hogy igazibbnak hasson. És aztán még bele is rakta azt a piros ruhás kislányt ami meg aztán annyira giccses...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 03. - 12:04:38
Lehet szidni a Schindlert, hogy szentimentális, túlontúl hollywood-i, de most szvsz butaságokat beszélsz. Attól egyáltalán nem lett igazibb, mert fekete-fehérben lett forgatva, az a piros ruhás lány meg alig van jelen a vásznon, konkrétan egy statiszta, amit Spielberg kiemelt, hogy szimbolizáljon valamit. Ennyi. Nem értem, mi abban a giccs, hogy egy pár secundumos snittben vonul a tömeggel, majd jóval később már holtan fekszik. Vagy azért, mert piros? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Október 03. - 12:15:39
Vagy mert korábban látta a Sin City-t amiben ezt fullba nyomták a kretének.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Október 03. - 12:26:03
Vagy mert korábban látta a Sin City-t amiben ezt fullba nyomták a kretének.
fullba bizony;D
Lehet szidni a Schindlert, hogy szentimentális, túlontúl hollywood-i, de most szvsz butaságokat beszélsz. Attól egyáltalán nem lett igazibb, mert fekete-fehérben lett forgatva, az a piros ruhás lány meg alig van jelen a vásznon, konkrétan egy statiszta, amit Spielberg kiemelt, hogy szimbolizáljon valamit. Ennyi. Nem értem, mi abban a giccs, hogy egy pár secundumos snittben vonul a tömeggel, majd jóval később már holtan fekszik. Vagy azért, mert piros? :D
Először is nem akarom szidni, nem emelem érzelmi szintre, úgyhogy az se tegye, aki mondjuk nagyon szereti a filmet(és érvényes ez más estre is más filmeknél)
A piros lány estéről: Szerintem nem elhanyagolható csak azért amit mondtál, hogy egy statiszta csupán, és hogy rövid ideig látszik. Nem elhanyagolható, mert egy fekete fehér filmben, vagy akár csak összahatásában nem túl színes képen (legyen az színpadi kép, vagy film, vagy festmény) egy piros folt AKKORA JEL hogy az központi kérdéssé válik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Október 03. - 12:33:01
Spielberg ezt mondta róla:

"A film talán legszívbemarkolóbb motívuma hordozza ezt az elemet: a piros kabátos kislány. A krakkói gettó kiürítését Schindler lóhátról nézi végig egy dombtetőről, ahonnan egyes embereket nem is lehet tisztán kivenni, de az világosan látszik, mi történik. Mondhatjuk, itt érti meg a szituációt. A piros kabát kiemeli a kislányt a tömegből, megmutatja az egyén szenvedését a tömegben. Schindler látja a piros kabátot. De éppen a nézőt kell rádöbbentenie az elbeszélésnek az individuális szenvedéstörténetre, arra, ami még felfogható a felfoghatatlanból. Megint nem titokról van szó. Nem hatmillió ember elpusztításáról, hanem arról, hogy e hatmillió között volt egy kislány, akinek talán piros volt a kabátja, aki talán megpróbált elbújni, akinek ez nem sikerült, és aki talán elpusztult. Csak ennyit kell megértenünk, csak ennyit kell átélnünk, s ebben a piros kabátban ott van a hatmillió. Schindler olyan ember, aki lát, és a film megmutatja, mit jelent ebben az esetben "látni""
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Október 03. - 12:38:25
Ez mondjuk értehető volt. Én alapvetően a holokauszt filmeket nem szeretem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 03. - 13:11:49
Ebből a szövegből csak annyi az Epic fail hogy az a kislány úgy sétálgatott a kivégzések és lincselések között mintha az emberek nem is látnák... A végén hál isten valami Predator elkapta de ahogy előtte sétálgatott, hááát...

Amúgy jó film szvsz a Schindler's List, a színészek nagyot alakítanak benne, és a rendezés is nagyon ott van. De persze érdemes kissé empatikusabbnak lenni és ráévilágítani hogy milyen érdekes hogy "minden német egy érzelmek nélküli szörnyeteg tömeggyilkos volt" ááá nem elfogult a történet, kicsit sem...

Ebből a szempontból jobb a Zongorista, ott nem voltak feketék a német katonák annyira mint a fekete fehér Listában. Azért vegyük már észre ha manipulálnak, annak ellenére hogy tényleg nem egy nyári weekend volt a II. világháború.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 03. - 13:53:41
Én empatikus vagyok, de ezt a képességemet inkább meghagyom a vágóhídra hajtott emberek millióinak. Az SS őrök személyiségének, és dicső tetteik által generált belső vívódásainak elemzése pedig maradjon a Rudolf Hess sírjánál őrlángot tartó szakembereknek.

Egyébként nem hinném, hogy a Zongoristába árnyaltabbak lettek volna a katonák jellemei. Ha már árnyalatok, akkor inkább a Felolvasó.

A manipulációt én is érzem. Lassan eljutunk oda, hogy a zsidók saját magukat zárták koncentrációs táborokba és a német társadalom ezt nem is akarta, de hát ezek az emberek csak ott érezték jól magukat, így hagyták, had csinálják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Október 03. - 14:05:42
milyen érdekes hogy "minden német egy érzelmek nélküli szörnyeteg tömeggyilkos volt" ááá nem elfogult a történet, kicsit sem...
Nem tudom, hogy észrevetted-e a filmben az Oskar Schindler nevű szereplőt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Október 03. - 14:07:02
Aki Cseh születésű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Október 03. - 14:08:43
És német nemzetiségű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Október 03. - 14:11:24
Hát mivel mongol nem lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 03. - 16:04:22
Hát igen Schindler is annyira echte német mint amennyire a ma török szülőktől született "németek".

A manipulációt én is érzem. Lassan eljutunk oda, hogy a zsidók saját magukat zárták koncentrációs táborokba és a német társadalom ezt nem is akarta, de hát ezek az emberek csak ott érezték jól magukat, így hagyták, had csinálják.

Az a baj hogy már ott tartunk hogy ez a Te meg az Én hibám volt. Úgy látom elég sokaknak van elege már ebből a holokausztiparágból. Mert már régóta iparág.

De a jelenleg is zajló palesztin holokausztról miért nincsenek filmek !?  :nemtudom: :nemtudom: :nemtudom: Tuti nyerhetnének pár díjat vele...

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 03. - 16:37:17
Figyelmedbe ajánlanám a Mennyország most, Libanoni keringő című műveket. De azt hiszem a Syriana-t is nyugodtan ide lehetne sorolni. Nem hinném, hogy az a cél, hogy engem vagy Téged tegyenek meg bűnbaknak, inkább az, hogy Te vagy én ne engedjük még egyszer megtörténni. Itt nem csak a zsidókról, hanem akár palesztinokról, örményekről, kurdokról...bárkiről lehet szó.

Mivel megtörtént, ezért bármikor újra megtörténhet. Hiába hisszük azt, hogy mi vagyunk olyan kulturáltak, hogy nem tennénk ilyet. Lásd még: Hullám
(hogy maradjon a filmes topic)  :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 03. - 19:15:33
A Syriana azért messze van ettől a témától (szerintem nagyon jó kis film  8) )

A többit amit említettél nem láttam, de a HáliWúd által über CGI-al készített filmekre gondoltam (nem tudom azok nyugati filmek-e amiket említettél) milyen jól mutatnának pár millás effekttel megdobva a foszforbombázott lakosok...

De maradjon a filmes topic.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 03. - 20:05:16
Idézet
agy akár csak összahatásában nem túl színes képen (legyen az színpadi kép, vagy film, vagy festmény) egy piros folt AKKORA JEL hogy az központi kérdéssé válik.
Attól, hogy AKKORA JEL, még nem lesz giccs! Mellesleg a kislány nem volt közpinti kérdés. Csak a szürke tömegben az ártatlan individuumra hívta fel a figyelmet. Arra, hogy a fekete-fehér képeken nem vonuló tömegeket látunk, hanem tömeget alkotó egyéneket, akiknek egyenként, mindenkinek megvan a saját élete, személyisége, érzései, és tragédiája.
Idézet
Vagy mert korábban látta a Sin City-t amiben ezt fullba nyomták a kretének.
Kár, hogy a Schindler volt előbb.

A Syriana-t én is nagyon szeretem. Clooney nagyon jó szakállal, meg pocakkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 03. - 20:55:26
A Syriana azért messze van ettől a témától (szerintem nagyon jó kis film  8) )

Miért? Szerintem a közel-keleti térség problémáit nem lehet vonalzóval meghúzni, hogy innentől még palesztin, onnan meg már - teszem azt - a kurdok problémája. A film központi üzenete számomra az egzisztenciálisan ellehetetlenülő kisember vallási fundamentalizmus általi bedarálása. Az, hogy a megélhetést jelentő olajfa liget helyére olajfúró torony lép, és a az otthont ledózeroló  úthenger helyére egy multinacionális pénzügyi machináció, az abszolút lényegtelen.

A Mennyország most egy palesztin rendező filmje ami a Warner indie részlegén készült (akkor még volt ilyen :'( ) A  Libanoni keringő pedig egy izraeli rajzfilm, ami az első libanoni háborúban - az izraeli csapatok által!! - elkövetett háborús bűnökről szól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 04. - 10:16:55
Számomra inkább az a szomorú, hogy nagyon komoly dolgokat csak filmekből idézgettek. És sajnos ez általános tény, hogy ameddig nem csinálnak belőle egy nagyon szomorú zenéjű filmet, addig az embereknek fogalmuk sincs, hogy egyes helyeken mi is történik. A hírekben is inkább ezeket kellene kiemelni és figyelemmel követni, nem pedig azt, hogy éppen kik vonulnak be a Big Brother villába, meg melyik megasztáros volt beteg kiskorában.

Ja egyébként szerintem is szánalmasan erőltetett volt a piros kabátos jelenet, semmivel nem lett volna rosszabb, ha nincs ennyire kiemelve, csak ugye így az embernek az az érzése, hogy az alkotók azt gondolták: Na itt van hülyegyerek, tessék még be is kereteztük neked, nehogy ne tudd kit is kell sajnálni éppen. Szerintem pont a komolyságát veszti el az egész ettől az effekttől. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 04. - 10:46:31
Számomra inkább az a szomorú, hogy nagyon komoly dolgokat csak filmekből idézgettek.
Gondolom ez azért van, mert egyikünk sem él Libanonban, vagy palesztínában. ;) Ha így lenne, akkor idéznénk valódi élményeket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 04. - 10:52:37
Nem igazán ez volt a hsz-m tartalma, de ha ennyi jött le, hát ennyi jött le.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 04. - 11:00:11
Szerintem a lehetőség mindenkinek adott rá, hogy értesüljön ezekről az eseményekről. Azért több tucat dokumentumfilm készül ilyen helyeken, és azért a CNN sem Big Brotherrel van tele. Mondjuk ezek ugyanúgy manipuláltak, mint a filmek, meg a legtöb híradás nem az egyénnel foglalkozik, így lehetetlen azonosulni vele.
Csak az átlagembert mindez rohadtúl nem érdekli, akkor meg miért nyomatnák ezt a kereskedelmi csatornák.
Ahogy kövezzetek meg nyugodtan, de igazán engem se, mondjuk ez nálam igaz a kereskedelmi csatornák felhozatalára is, meg a jajj de szomorú díjjazni való filmekre is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 04. - 11:07:19
Most mégegyszer végigolvastam a hsz-met, hogy valamit esetleg rosszul írtam-e, de nem. :) Egyébként nem is a TV műsorokat "fikáztam" egy kereskedelmi TV persze, hogy mindenféle szeméttel tölti meg a műsoridőt, én pont azt mondtam, hogy az emberek értékrendje milyen. :nezze: Magasról lesz@rják a világ dolgait, aztán jön egy film szomorú zenével és megható képsorokkal és mindenki sír, hogy áááá ilyen is van.
Még egy dokumentumfilmnek is az a feladata, hogy manipulatív legyen, gondolatokat ébresszen, különben nem érné el a célját. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 04. - 12:03:53
Ebben maximálisan igazad van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 04. - 14:44:45
Számomra a Schindler listájában nem a piros kabátos jelenet volt giccses és szánalmas, hanem a vége, amikor S. tépi magát és sír, hogy az órájáért megmenthetett volna még valakit. Az nagyon nem kellett volna bele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 04. - 15:17:11
Jaja. Furcsa nekem is, hogy ha a piros kabáttól kiakadtok, mint a taxióra, a végső, sziruppal túlöntött jelenetet miért nem kifogásolta senki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: mikka - 2010. Október 04. - 15:28:07
"Dunst"-om sincs, ki ez az Emma Stone, de határozottan jobban fog hasonlítani MJ-re, mint elődje...nyamm-nyamm! ;)
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2010/10/04/idejonacim/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 04. - 16:39:31
Számomra inkább az a szomorú, hogy nagyon komoly dolgokat csak filmekből idézgettek. És sajnos ez általános tény, hogy ameddig nem csinálnak belőle egy nagyon szomorú zenéjű filmet, addig az embereknek fogalmuk sincs, hogy egyes helyeken mi is történik. A hírekben is inkább ezeket kellene kiemelni és figyelemmel követni, nem pedig azt, hogy éppen kik vonulnak be a Big Brother villába, meg melyik megasztáros volt beteg kiskorában.

Ez azért elég lesajnáló, elitista elképzelés az átlagemberről. :drying:Miből gondolod, hogy én csak "szomorú zenéjű" filmekből szerzem az információmat a világ dolgairól. A fentebb említett filmek befogadása talán nem is történhet meg, ha nincs valami ismereted a témáról. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a filmeket nem fogják a képedbe tolni az Arénában, ergo, akkor fogsz velük csak találkozni, ha a téma iránt érdeklődsz.

Az meg, hogy valakit épp a Big Világ kapcsol ki, nem pedig az öngyilkos merénylők előélete és motivációi, az nem von le semmit egy ember értékéből.
Szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Október 04. - 16:41:35
Hát készüljetek föl, hogy Emma Stone, úgy fogja elb@szni a filmet, ahogy csak lehet. Ha valaki nem hiszi, nézze meg A házinyuszit. Bár nem ajánlom még az ellenségeimnek sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 04. - 16:54:03
Miért?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: mikka - 2010. Október 04. - 16:56:18
Hát készüljetek föl, hogy Emma Stone, úgy fogja elb@szni a filmet, ahogy csak lehet. Ha valaki nem hiszi, nézze meg A házinyuszit. Bár nem ajánlom még az ellenségeimnek sem.

Hááát, én csak a look&feel-ről beszéltem, mint írtam, nem ismerem a hölgy munkásságát
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Október 04. - 16:57:48
Miért?
Mert kaki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 04. - 17:33:49
Oké, de ezt meg is tod magyarázni? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 04. - 17:42:49
Valószinüleg az, hogy a házinyuszi miért sz*r film nem szorúl komolyabb magyarázatra.
Úgyhogy Holdi, könyörgöm ne válaszólj erre a kérdésre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 04. - 18:17:14
Ő a csajt, mondta hogy kaki, így az lesz MJ-ként is...
Ezért vagyok kivi hogy miben nyílvánul meg az hogy kaki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 04. - 21:15:13
Semmiben. Holdi szerint azért, mert játszott egy pocsékul írt, rendezett, játszott filmben, már minden filmjében egy nagy kaki lesz.

Al Pacino is játszott a Gigliben, nézhetetlen az a film, Pacino is ritka xar színész, az biztos. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 04. - 21:58:56
Azért tegyük hozzá, hogy a Zombielandben sem alakított valami nagyot...
De Mary Jane szerepe annyira azért nem nagy kihívás, hogy valami különlegesen jó színésznő kelljen hozzá.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 04. - 22:14:07
Ja, főleg ha "mellékcsaj szereplő" lesz, mivel elvben Gwen lesz most a nagy szerelem, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 05. - 00:02:49
Idézet
Azért tegyük hozzá, hogy a Zombielandben sem alakított valami nagyot...
Egy semmilyen szerepben nehéz is kitűnni, még a legnagyobbaknak sem mindig sikerül...

Én nem védeni akarom, szerintem sem valami jó színésznő egyébként, én azon akadok ki, hogy valaki EGY rossz filmre alapozza a véleményét egy színész kvalitásairól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 05. - 08:39:09
Én pedig nem vagyok ellene, csak éppen mellette sem.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 05. - 10:34:46

Ez azért elég lesajnáló, elitista elképzelés az átlagemberről. :drying:Miből gondolod, hogy én csak "szomorú zenéjű" filmekből szerzem az információmat a világ dolgairól. A fentebb említett filmek befogadása talán nem is történhet meg, ha nincs valami ismereted a témáról. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a filmeket nem fogják a képedbe tolni az Arénában, ergo, akkor fogsz velük csak találkozni, ha a téma iránt érdeklődsz.

Az meg, hogy valakit épp a Big Világ kapcsol ki, nem pedig az öngyilkos merénylők előélete és motivációi, az nem von le semmit egy ember értékéből.
Szerintem.
Az, hogy most ennyire magadra vetted a kijelentésemet, nem indokolja, hogy ennyire elkanyarodj a témától. Szó sincs arról, hogy nekem bajom lenne azzal, hogy valaki a Megasztárt, a Gigasztárt, a Big Brá... :drying: Brothert, a Való Villát, vagy akármit néz kikapcsolódásként. De az tagadhatatlan tény, hogy a legtöbben magasról tesznek a világra, és (és itt jön az amit én kiemeltem és leírtam) aztán meg könnyes szemekkel csodálkoznak rá, hogy mik vannak (általában pont egy megható, szomorú zenéjű filmen - ami ellen megint csak nincs kifogásom, mert legalább arra a kis időre képbe kerülnek és talán 1% valóban utánanéz a dolgoknak és megvilágosodik, csak attól megyek a falnak, amikor azt nyilatkozzák a készítők, hogy jajj minket ezeknek a szegény embereknek a sorsa érdekel és sanyarú és igazságtalanság, holott rajtuk ez a film aztán rohadtul nem segít...
Én nem védeni akarom, szerintem sem valami jó színésznő egyébként, én azon akadok ki, hogy valaki EGY rossz filmre alapozza a véleményét egy színész kvalitásairól.
Üdv Hollyvoodoo-ban. :) Mindenesetre itt három film is elhangzott, amiben nem volt túl jó. :) Talán a Meztelen dobosban még elfogadható volt, de a karaktere ott is csak amolyan dekoráció volt és nem igazán vitte előre a cselekményt. :) És szerintem semmivel sem "bombanőbb" az előző MJ-nél (ha jól emlékszem ez volt vele a legnagyobb gondotok :) ) nem igazán látok előrelépést ez ügyben. Bár a Pókember franchise mostmár sokkal inkább a SW-hez hasonló unszimpátiát váltja ki az emberekből...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 05. - 17:51:42
Na tessék.

Filmnews.hu:
Tegnap a Heat Vision Blog lehozta a hírt, miszerint a Warner Bros. bejelentette, hogy Zack Snyder rendezi a Superman Rebootot, a Man of Steelt.

Mára napvilágot látott néhány részlet ezzel kapcsolatban, ugyanis a Deadline New Yorknak esélye nyílt beszélni a rendezővel, aki elárulta, hogy elkezd dolgozni a filmen, miután végeztek a Sucker Punch utómunkálataival.

„Régóta vagyok nagy rajongója Supermannek, egyértelműen az összes szuperhős közül ő a legnagyobb, az egyetlen. Ez korai még, de David és Christopher Nolan beavatatott a történetbe, és határozottan tetszik a modernizált változat. Mindig is úgy éreztem, hogy nagyszerű az egész, és miután végeztünk a Sucker Punch-csal, ennek fogok nekilátni.”

David S. Goyer írta a forgatókönyvet, ami alapján Zack Snydernek jut a megtiszteltetés, hogy helyet foglaljon a rendezői székben, és egyes pletykák szerint General Zod lesz a képregény-mozi fő gonosza.


Csak tudnám, mi az anyja kínjukért nem a Smallvillet veszik alapul... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 05. - 18:20:56
De Mary Jane szerepe annyira azért nem nagy kihívás, hogy valami különlegesen jó színésznő kelljen hozzá.  ;)
Egyetértek. Igazából az egész Pókember filmbe egyik szerep se igényelt nagy színészi kíhivást, úgyhgy a készítők helyében inkább a fizikai alkalmaságra koncentráltam volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 05. - 19:23:56
Na tessék.

Filmnews.hu:
Tegnap a Heat Vision Blog lehozta a hírt, miszerint a Warner Bros. bejelentette, hogy Zack Snyder rendezi a Superman Rebootot, a Man of Steelt.

Mára napvilágot látott néhány részlet ezzel kapcsolatban, ugyanis a Deadline New Yorknak esélye nyílt beszélni a rendezővel, aki elárulta, hogy elkezd dolgozni a filmen, miután végeztek a Sucker Punch utómunkálataival.

„Régóta vagyok nagy rajongója Supermannek, egyértelműen az összes szuperhős közül ő a legnagyobb, az egyetlen. Ez korai még, de David és Christopher Nolan beavatatott a történetbe, és határozottan tetszik a modernizált változat. Mindig is úgy éreztem, hogy nagyszerű az egész, és miután végeztünk a Sucker Punch-csal, ennek fogok nekilátni.”

David S. Goyer írta a forgatókönyvet, ami alapján Zack Snydernek jut a megtiszteltetés, hogy helyet foglaljon a rendezői székben, és egyes pletykák szerint General Zod lesz a képregény-mozi fő gonosza.


Csak tudnám, mi az anyja kínjukért nem a Smallvillet veszik alapul... :roll:

Ha a Smallville-t vennék alapul, akkor sokaknak nem tetszene szerintem! Sokan a megszokott külsővel szeretnék viszontlátni Supermant!!
Zod már uncsi, nem értem miért nem lehet elvonatkoztatni a Donner féle verziótól! De talán sikerül jól vissza hozni a figurát a vászonra!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Október 05. - 20:02:30
Idézet
Azért tegyük hozzá, hogy a Zombielandben sem alakított valami nagyot...
Egy semmilyen szerepben nehéz is kitűnni, még a legnagyobbaknak sem mindig sikerül...

Én nem védeni akarom, szerintem sem valami jó színésznő egyébként, én azon akadok ki, hogy valaki EGY rossz filmre alapozza a véleményét egy színész kvalitásairól.
A Zombieland nem volt rossz film. Kiemelkedő sem, de jót lehet rajta szórakozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 05. - 20:19:14
Ettöl függetlenül az tény, hogy egyik csaj sem nyújtott benne különösebben kiemelkedő, vagy szórakoztató alakítást. Lényegében ők csak voltak (persze ez nem az ő hibájuk, ilyenre volt írva a szerep).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Október 05. - 21:24:03
Én ott tartok, hogy Zodon és Luthoron kívül bármelyik gonoszt szívesebben látnám ellenségként az új Szupi filmben. Ők már voltak, most jöjjön valami új. Ezért zavart egy kicsit , hogy az első 3 X filmben is Magneto volt. ( jó lett volna  Sinister és a Martalócok vagy Apokalipszis, esetleg Pokoltűz klub vagy egy igazi Főnix)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 05. - 21:31:47
Valahogy sose azt kapjuk a filmek terén amit szeretnénk!
De talán Snyder bácsi közelebb lesz a jó megoldáshoz! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Október 05. - 21:43:03
Ha egy az egyben adaptál megint valami jó történetet nekem szerintem tetszeni fog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 05. - 21:45:56
Szerintem egy ilyen hosszú soroztnál nem feltétlenül jó megoldás ez, de kiváncsi leszek, hogy hogyan oldja meg.
Az eddigi filmjei mind jók voltak, az tuti (és ő kábé az egyetlen olyan rendező, akinek bármilyen történetet a kezébe mernék adni).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 05. - 22:40:13
Egyetértek. Igazából az egész Pókember filmbe egyik szerep se igényelt nagy színészi kíhivást, úgyhgy a készítők helyében inkább a fizikai alkalmaságra koncentráltam volna.
Szerintem Harry szerepe azért elég jó szinten árnyalt volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 06. - 11:25:47
Ez igaz.
De azért ezt a produkciót, amit mondjuk Topher, vagy a Gwen-t játszó p*csa hozott, nyugodtan tudta volna nyújtani egy 30-as évei végét taposó testépítő, meg egy szupermodell.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 06. - 13:27:00
Ráadásul jobbak is lettek volna.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 07. - 09:35:00
 ;D ;D ;D Persze. Testépítő meg egy (pláza)cicababa. De ha így is lett volna akkor az lenne a bajotok, hogy Eddie csak a kirúgása után kezd el gyúrni. Persze itt mindjárt be is ugrik egy jelenet, ahogy Pete sikeres karrierje közben látjuk brutálisan gyúrni, mondjuk az Eye of the tiger zenére az Eddie figurát. :) Még jó, hogy Gwen szerepét meg nem egy szőke pornószínésznőre akartátok volna osztani... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Október 07. - 10:53:24
A Syriana azért messze van ettől a témától (szerintem nagyon jó kis film  8) )

A többit amit említettél nem láttam, de a HáliWúd által über CGI-al készített filmekre gondoltam (nem tudom azok nyugati filmek-e amiket említettél) milyen jól mutatnának pár millás effekttel megdobva a foszforbombázott lakosok...

De maradjon a filmes topic.

A cgi gyakra elvesz a valóságosságból. Pl nézd meg az Indy4-et, vagy a Szupercsapat filmet. Nem valósághű. És nézd meg az Ember gyermekét milyen valóságos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 07. - 11:24:19
Ezzel abszolúte egyetértek. Én is szinte mindig az Indy 4-et hozom fel példának, ott nagyon kirívó az előtte lévő hármohoz képest a CGI parádé. Persze az előtte lévő filmekben is voltak trükkfelvételek (mekkora oldschool kifejezés  ;D  ) de az Indy4-nek a szaga is műanyag volt...  :roll:

Pedig volt róla szó pár cikkben hogy törekdenek esetleg a valós kaszkadőr mutatványokra oszt nem lett beőle semmi, mer' így ócsóbb vót...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 07. - 12:20:41
Viszont 2012-ben lesz Ford 70 éves, és azt szeretné, ha addigra lenne Indy 5. :)
Még jó, hogy Gwen szerepét meg nem egy szőke pornószínésznőre akartátok volna osztani... :)
Miért, nem az volt eddig is?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 07. - 12:53:12
Hát igen, azért azt is figyelembe vehetnék hogy Ford nem 30 éves már...  :roll: Ketyeg az óra...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 07. - 13:05:31
Ja, egy sima füves mezőn szaladáskor is kitörheti a bokáját. Persze majd átírják a szkriptet és Löbáff befejezi helyette.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 07. - 13:48:38
Idézet
Még jó, hogy Gwen szerepét meg nem egy szőke pornószínésznőre akartátok volna osztani... :)
Nekem egyből eszembe jutott a szerepre Brigitta Bulgari. ;D
http://www.blikk.hu/data/cikk/2/1/96/92/cikk_2019692/brigittabulgari.jpg (http://www.blikk.hu/data/cikk/2/1/96/92/cikk_2019692/brigittabulgari.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. Október 07. - 13:57:01
Nem rossz :oh:,de azért elég lett volna egy linket adni,nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 07. - 14:17:58
Szép cica  ;D Elég sok filmben szerepelt már így van tapasztalata  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Október 07. - 16:24:59
Nem rossz :oh:,de azért elég lett volna egy linket adni,nem? :headscratch:

Szerintem is, jobb lett volna csak linkelni  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 07. - 16:32:59
Jó ez így  :P Fejlődjetek  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 07. - 17:55:43
Még jó, hogy Gwen szerepét meg nem egy szőke pornószínésznőre akartátok volna osztani... :)
Nem, azt a Fekete Macskára gondoltuk. ;D
Basszus, ha ilyen a képregény, miért szégyen, vagy ciki, hogy ezt várjuk a filmtől is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 07. - 18:23:26
Kell ilyen kép is, feldobja még jobban a fórumot. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 07. - 20:45:16
Van 10 év alatti köztünk? Naugye..akkor meg bőven betehetem a képet, senkinek nem zavarja össze a lelkivilágát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2010. Október 07. - 21:04:14
De ő tényleg elmenne Gwennek. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 07. - 21:59:38
Ezt tényleg képként tetted be először?  ;D Kár, hogy már nem láttam úgy. :)
Szerintem Gwennek nem lenne jó, talán túl erős az arca. Fekete Macskának viszont kiváló lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 08. - 07:54:09
Fekete Macskának viszont kiváló lenne.
Kezd nagyon összehangolódni a véleményünk. Amikor a multkor linkeltük, akkor még simán azt mondtad, hogy nem elég szép az arca Macskának. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 08. - 07:57:09
Vagy csak már nem emlékezett rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 08. - 07:57:52
Én is ezt tartom valószínübbnek. ;D :cavinton:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 08. - 08:47:18
Franc, zozi szerkesztette a hozzászólásomat. Örihari! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 08. - 08:57:00
Ha pornószinésznőt tartotok ideális Gwen-nek akkor az már tényleg Hollywood halála. Vagy csak ti vagytok...hmm... :headscratch: ... túl műveltek a témában. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 08. - 14:15:05
Azért ne hidd, hogy abban az ágazatban senki se tud színészkedni.
Jó, mondjuk Bulgari speciel nem az a nő lesz, aki eloszlatja a szőkés viccek jogosságát, mert nem egy észkombájn, és ez még egy finom kifejezés volt, de talán nem is egy idegen nyelven nem beszélő magyar lányt kéne egy hollywoodi szerepre rakatni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. Október 08. - 19:55:15
A dzsungelben száguldós jeepen ugrálós rész egyenesen nevetséges volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 08. - 21:15:33
Tényleg elfelejtettem. :) De biztos beérem kevesebbel is, mióta láttam a lehetséges jelölteket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 08. - 21:41:35
Idézet
Ha pornószinésznőt tartotok ideális Gwen-nek akkor az már tényleg Hollywood halála.
Dehogy, Hollywood akkor volna csak elemében. Nyilván ebben az elképzelésben nem volt sok realitás, Gwen-t sosem egy pornőszínésznő méreteivel képzeltem el a vásznon, neki az arcának kell kifogástalannak, ízléstől független szépségnek lenni.
Idézet
Jó, mondjuk Bulgari speciel nem az a nő lesz, aki eloszlatja a szőkés viccek jogosságát, mert nem egy észkombájn, és ez még egy finom kifejezés volt
Általában a pornószínésznők többsége nem egy észlény. Gondolom, nem véletlenül kerülnek ebbe a szakmába: Ha már az eszükből, és az ésszel párosuló vonzerejükből nem tudnak megélni, előbbi hiánya miatt, akkor utóbbira kell támaszkodniuk. Innentől már csak részletkérdés, hogy hivatásos kurvák lesznek-e avagy sem: Leállnak pornózni, luxuskurvának mennek, avagy gazdag fasziról gazdag faszira járnak, nem hivatalos kurvaként.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2010. Október 08. - 21:56:37
Hát mivel tinifilmet akarnak csinálni Pókiból, így tényleg nem nagyon rakhatnak be ilyen Bulgari-féle pornószínésznőket. ;D Ő max Peter egyik tanárnője lehetne. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 09. - 08:37:33
Én felvenném egy tanár szerepre, tarthatna felvilágosítást  :hehe: mondjuk a pókok szaporodásáról  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 13. - 15:47:02
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20101013-darren-aronofsky-rendezi-a-wolverine-2-t-hugh-jackmannel-a.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 13. - 15:53:42
Ez most jó hír?
Én nem láttam még filmjét, itt viszont azt írják, hogy jó filmeket csinál, igaz ez? Mert valljuk be, a kritikusok mindig máshogy látják a dolgokat, mint a közönség. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Október 13. - 17:06:54
Akkor már végleges a hír? Én még csak azt olvastam, hogy erősen tárgyalnak. Amúgy azt hiszem ez most jó hír. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Október 13. - 20:14:56
Ez most jó hír?
Én nem láttam még filmjét, itt viszont azt írják, hogy jó filmeket csinál, igaz ez?
Igen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 14. - 07:33:10
Sajnos még én sem láttam egy filmjét sem, de van egy pár alkotás a munkásságában, amit szeretnék pótolni (pl. Requiem egy álomért).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 14. - 07:56:52
Nagy valószínűséggel zozi is arra gondolt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 15. - 16:17:37
Vannak jó filmjei? CSAK jó filmjei vannak.
A Pí nekem kicsit zavaros művészi volt, viszont egy gyönyörű stílustanulmány a maga nemében.
A Rekviem egy álomért zseniális, úgy ahogy van. A sztori, a dramaturgia, az unási idézett filmzene, a képi megoldások, és az ÜZENET. Asszem, aki megnézi, ha korábban volt is rá érdeklődése, a büdös életben nem nyúl drogokhoz.
A forrás a legérdekesebb filmek közé tartozik, amit valaha láttam, mind vizuálisan, mind koncepcióját tekintve. Sokak nem kedvelik annyira, számomra az is zseniális.
A Pankrátor meg az utolsó pár percet leszámítva szintén egy nagyon jó, csendes, érzelemgazdag, mégis kimért alkotás.

Ja és állítólag a Black Swan is oda fog b@szni keményen. Az utóbbi 15 évben befutott rendezők közül gyakorlatilag 3 ember van, akiről úgy tűnik, nem tud hibázni: Aronofsky, Fincher és Nolan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Október 15. - 18:16:15
Asszem, aki megnézi, ha korábban volt is rá érdeklődése, a büdös életben nem nyúl drogokhoz.
Nagyon rosszul hiszed.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 15. - 18:17:13
Szóval rád nem hatott a film zozi... Most már tudjuk hogy beszívva miért ordibálod mindig hogy te vagy Sentry  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 15. - 19:14:36
 ;D
Ez magas labda volt zozi, Silver le is csapta keményen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 15. - 20:47:45
Vannak jó filmjei? CSAK jó filmjei vannak.
Így igaz. Amióta Lynch kiszállt, azóta ő a kedvenc rendezőm.
A Pankrátor meg az utolsó pár percet leszámítva szintén egy nagyon jó, csendes, érzelemgazdag, mégis kimért alkotás.
Szerintem az utolsó pár perc is megfelel a fentebb említett leírásnak.
Az utóbbi 15 évben befutott rendezők közül gyakorlatilag 3 ember van, akiről úgy tűnik, nem tud hibázni: Aronofsky, Fincher és Nolan.
Fincher hiba: Benjamin Button
Nolan hiba: Nekem az Eredetből hiányzott a spirit
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 16. - 11:03:02
Idézet
Amióta Lynch kiszállt, azóta ő a kedvenc rendezőm.
Huhh, azért Lynch, meg Aronofsky teljesen más stílusú rendezők. :D Lynch jó lenne már tényleg, ha visszatérne valami jóval, baromira hiányoznak a szürreális absztrakciói a mai filmvilágból.

Idézet
Szerintem az utolsó pár perc is megfelel a fentebb említett leírásnak.
Hát, én egyszerűen nem tudtam felérni ésszel, hogy abban a helyzetben, hogy választhatja mégis a ringet, és ezzel a biztos halált, a csajjal szemben. Nekem a befejezés, bár nagyon szép meg minden, abszolút irreális volt, ami kissé zavaró egy végig kőkeményen realista műben.

Finchernél ha már mindenképpen gyengébb munkát kellene mondani, akkor az számomra a Pánikszoba. Az sem rossz film egyáltalán persze, de nem is olyan nagy durranás. Ha azt látom tőle egyedül, akkor nem mondom meg, hogy ez a fickó nagyon tehetséges, inkább csak tisztes iparos.
Sokan a Zodiákust nem szeretik még tőle annyira, viszont sokan elfelejtik, hogy az a film nemcsak a cselekmény idejét tekintve 70-es évek, hanem stílusát tekintve is. Abszolút retro hangulatú és stílusú film, ez érződik a vágásán, a tempóján, mindenén. Fincher zsenije ott mutatkozik meg, hogy a részletes, és hiteles kortablón túl képes volt teletömni a filmet kreatív apróságokkal, amik talán csak második nézésre mutatkoznak meg. A paranoid hangulat meg csak úgy sugárzik belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 16. - 19:58:21
Édes Mózes...

Filmdroid:

A Warnernek záros határidőn belül össze kell hoznia a következő Superman filmet, ugyanis ha 2012-ben nem kerülne a mozikba az alkotás, akkor a stúdió elesne a jogoktól. A rendezői teendőket Zack Snyderre bízták, aki állítólag olyan forgatókönyv mellett vállalta el a rendezést, ami közel sem nevezhető jónak. A stúdiónak azonban olyan emberre volt szüksége, aki nem bíbelődik hónapokat a szkript átírásával és Snyderre esett a választásuk. Eddig nem lehetett túl sokat tudni az új részről, azt már leszögezték, hogy Zod tábornok nem szerepel a szereplők között, Snyder a Filmsactunak mondott még néhány részletet a projekttel kapcsolatban.

"A film Superman fiatalkoráról fog szólni, nem fog kapcsolódni az eddigi részekhez és nem is remake lesz. Nem mondhatok semmit arról, hogy mit tartalmaz a forgatókönyv, de annyit elárulhatok, hogy ez az új Superman egyik képregényen sem fog alapulni. "

Tehát ahogy Singer említette se a Richard Donner, se a Bryan Singer alkotásokhoz sem fog kötődni a film. A főszerepre még nem szerződtettek senkit, annyi bizonyos, hogy Brandon Routh nem fogja újra magára ölteni Superman kosztümét,  hiába is szeretné újra eljátszani az Acélembert. A Smallville sorozat rajongói nagyon szeretnék, ha Tom Welling és Erica Durance játszhatnák a főbb szerepeket.



  Nem fog kapcsolódni az eddigi részekhez, és nem is remake, fiatalkoráról szól, de egyik képregény eredeten se fog alapulni (hány volt? Tgaby, volt már vagy 5, nem?), akkor mi a hétszengségről fog ez szólni???
Még a végén lehet tényleg a Smallvillelt folytatják a nagyvásznon, mondjuk nem bánnám legalább meglenne a háttérsztori, plusz egy csomó fant is kapnának nézőnek, ezt szemmel tarthatná a stúdió...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 16. - 20:10:53
Szóval sz*rnak mindenre és nem is lesz remake a film. Nos ez igazán ígéretesen hangzik !  :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 16. - 20:54:57
Akkor már legyen a film címe Superboy oszt kész!
Nem köthető egyik képregény verzióhoz sem?
Akkor gondolom tök ismeretlen lesz az ellenfél is.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 16. - 21:33:00
egyik képregény eredeten se fog alapulni (hány volt? Tgaby, volt már vagy 5, nem?),
Hát... első aranykori, második aranykori (de ez az első "teljes" és megmaradt), Superboy-kiegészítés (ezüstkor), Julius Schwartz módosított bronzkorija (máig a legjobb, totál rajongója lettem)... Első Byrne-változat (Man of Steel v1), második Byrne-korszakos (kb. 1988 környéke), Zero Hour utáni (gyakorlatilag ugyanaz, mint a módosított Byrne)... ez utóbbi három az For All Seasonsszel együtt legelterjedtebb nézet szerint egy, az idők folyamán rugalmasan módosult eredetet tartalmaz (gyakorlatilag a Marvel-módszert alkalmazták, nagy vonalakban az alapok ugyanazok, csak mindig kicsit alakult a korhoz). Aztán Birtright, majd most a Secret Origin, ami a módosított aranykori, bronzkori és Birthright előtti változat keveréke.
És akkor még az All Starról nem is volt szó, ami egy továbbfejlesztett ezüstkori (érdekes, hogy nem aranykori, bár kétségtelen tény, hogy az ezüstkori eredet sokkal összetettebb és a maga szövevényes módján kidolgozottabb), némi Byrne-félével keverve. És ezek csak a legelterjedtebbek, mert lehetne hozni a--
Ööö...
Khm.
Nos. Szóval kicsit sok volt. Bocs, de mióta kezd egyre jobban érdekelni a karakter, különösen a saját fénykora (hatvanas és hetvenes évek), és rájöttem, tényleg ő a legfontosabb figura a mai napig az amerikai képregény-történelemben (sőt, talán az amerikai irodalomban), hajlamos vagyok elkalandozni, ha ilyen részletekről esik szó...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 16. - 21:45:34
Idézet
A Smallville sorozat rajongói nagyon szeretnék, ha Tom Welling és Erica Durance játszhatnák a főbb szerepeket.
Jaja, Tom Wellinget nagyon szeretnénk, de Erica Durance maradjon otthon. Kristin Kreukot a népnek! :)
Idézet
A Warnernek záros határidőn belül össze kell hoznia a következő Superman filmet, ugyanis ha 2012-ben nem kerülne a mozikba az alkotás, akkor a stúdió elesne a jogoktól.
Bár Tal-wikipédia-gaby biztosan kijavít, de a Warner nem a jogtulajdonos? Övék a teljes DC Comics. És mellesleg ők nem terjesztők inkább? Valami alstúdióról lehet szó inkább, akit megbízott a Warner...?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 16. - 22:09:07
Nem, mert az amerikai (szerk: bocs, hülye vagyok, az másik per), szóval a kaliforniai állami feljebbviteli bíróság még a század elején megítélte Superman karakterének szerzői jogait az alkotópárosnak, Jerry Siegelnek és Joe Shusternek. Bár egyikük se él, de egy jó időben érkezett törvénymódosításnak hála nem csak a közvetlen leszármazottak, de a hagyaték kezelői is megörökölhetik a szerzői jogokat a köztulajdonná válás előtt. Így a harmadik szerzői jogi törvénymódosítás után (28-ról 56, majd 75, jelenleg 95 évre tolták ki a szerzői jogokat) mindkét hagyaték perre vitte az ügyet és megnyerték, sőt, a Siegel-család megkapta az eredeti Superboy teljes szerzői jogait.
Így most az a helyzet, hogy 2012-től 2032-ig Superman karakterének jogai fele-fele arányban a Siegel-családnál és a Shuster-hagyatéknál lesznek, és a jelek szerint megnyerték a filmes változatok jogait is. A merchandising és a külföldön bejegyzett szerzői jogok és a védjegy ettől még természetesen az AOL-é (vagyis a Time Warneré, azon belül is a DC Comicsé) marad, ám minden amerikai képregény és mozgókép után, amiben szerepelni fog Superman, licencdíjat kell majd fizetni a két hagyaték kezelőinek a korábban bíróság által megállapított éves díj (20e, majd 75e dollár/év és a kötelező "Alkotta:" szöveg) mellett.
Mondjuk szerintem ez az összeg maximum nyolc számjegy lehet, ami egy mai AAA-s film költségvetésében nevetséges összeg, de a Warner akkora ramazurit csap belőle, mintha leglaábbis a komplett elnökség éves fizetéséről kellene lemondani egy Superman-licenc miatt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 16. - 22:55:30
Idézet
tényleg ő a legfontosabb figura a mai napig az amerikai képregény-történelemben (sőt, talán az amerikai irodalomban), hajlamos vagyok elkalandozni, ha ilyen részletekről esik szó...
Nocsak. Az rendben, hogy ikonikus, és a popkultúrába szervesen bevonult figura, de hogy ennyire fontos volna, az nekem kissé túlzás. Nem mint szkeptikus, inkább csak kíváncsi kérdezném, hogy ezekre miből jöttől rá?
Idézet
75e dollár/év és a kötelező "Alkotta:" szöveg) mellett.
És 75000 dollárból hogy is következik a 8 számjegyű összeg? Gondolom utóbbit is dollárban értetted...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 17. - 09:01:22
Úgy, hogy a 75.000 dollár egy éves tiszteletdíj volt, amiért használták a karaktert, de az első 75 év licencjogai hivatalosan a DC kezében voltak, vagyis egy vasat se kellett volna fizetniük és nem is fizettek, amíg el nem ismerték Siegel és Shuster érveinek jogosságát. (Zárójelben, de ezt is médianyomásra tették, mert alig egy év volt a már akkor promotált Superman-film bemutatójáig, és a két alkotónak sikerült komoly médiavihart kavarni a kisemmizésükből.)

Superman alakja pedig... gyakorlatilag a mai modern hősmítosz teljes egészében rá épített. Superman felbukkanása annyira megváltoztatta az amerikai tömegkultúrát, hogy nélküle nem lennének szuperhősök, akik nélkül nem léteznének azok a modern hőstípusok sem, akik ezekből fejlődtek ki. Superman alakja az akkori ponyvafiguráktól is gyökeresen eltért és elindított egy olyan folyamatot, ami az akkor már sok évtizede létező halandó héraklészi archetípusból (Conan, Doc Savage, Tarzan stb.) a félisten héraklészi archetípust hozta létre (közte volt a Lupin-féle rejtelmes hőskorszak is, aminek időről időre megvan a maga reneszánsza, de azóta érdekes módon mindig megmaradt rétegkiadványnak). A Superman születése által létrejött hősök bizonyítottan segítettek az USA-nak átvészelni a II. világháborút, még kaine is fordított olyan cikket, amiben azt fejtegetik, hogy a szintén ebből a korszakból és bizonyíthatóan supermani gyökerekből táplálkozó Amerika Kapitány jobban segített a morál fenntartásában a bakák közt, mint a legtöbb propagandaüzenet.
Sőt, ha belegondolunk, a modern hőstípus a képregényeken kívül is mindenhol felbukkan, még a filmvásznon is. Az egyes évtizedeknek megvolt ugyan a maga hőstípusa kezdve a hatvanas évek flúgos rendőreitől a hetvenes évek hiperlaza, de ugyanakkor kőkemény (feka) verőemberein át a nyolcvanas évek golyóálló hősein keresztül a kilencvenes évek alkoholista főhőssel operáló akciótengereiig, mégis, a Superman által képviselt hérosz, ami az ókori emberfeletti mitológiahősök modern feltámasztása, újra és újra bizonyította, a legelső ismert hőstípus ennyi ezer év után is a legkiemeltebb helyet foglalja el az emberiség kollektív tudatában. A fentebbi évtizedek majdnem mindegyikében találunk egy Superman nevével fémjelzett sorozatot, legyen az animációs vagy élőszereplős, ami újra és újra töretlen népszerűségnek örvendett, és bár manapság kevesen olvasnak konkrét képregényeket tőle, mégis, akárkinek megmutatod Amerikában a Superman-logót, pontosan tudni fogja, mi az és mit képvisel. Sőt, talán ezt a nyugati társadalom nagyjára ki lehet vetíteni. És ez az, amit még Batman se tudott elérni, mert a Bat-logót ismeri mindenki ugyan, de tíz emberből legalább háromféle választ kapsz arra, mit jelent az. Lesz, aki szerint bohókás rajzfilmharcokat harisnyában, lesz, aki szerint az éjszaka eltökélt igazságosztóját, lesz, aki szerint egy köpenyes elmebeteget... Superman esetében viszont az elmúlt háromnegyedszáz évben mindig, mindenki egyértelműen tudta, hogy ő az a hős, aki a történeteiben mindig megment minket. És nem azért, mert sajnál vagy lenéz minket, vagy mert szereti az embereket... hanem egyszerűen azért, mert ő Superman, és ennél több magyarázat nem kell. Márpedig ezt egyetlen létező kitalált figuráról se lehet elmondani az elmúlt számos évszázadból. Hogy ennyire bele lehet sűríteni egy egész kor, egy egész eszme minden mondanivalóját pusztán a nevébe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 17. - 11:16:55
Idézet
És ez az, amit még Batman se tudott elérni, mert a Bat-logót ismeri mindenki ugyan, de tíz emberből legalább háromféle választ kapsz arra, mit jelent az. Lesz, aki szerint bohókás rajzfilmharcokat harisnyában, lesz, aki szerint az éjszaka eltökélt igazságosztóját, lesz, aki szerint egy köpenyes elmebeteget...
A kérdés ilyen irányú megközelítésére még sohasem gondoltam, érdekes.

Valahogy én mégis úgy éreztem, hogy hiába minden évtizedben újra- és újra visszakerült SUperman a képernyőkre, képregény eladási listák élére vagy ilyesmi, a születése után 2 évtizeddel már elavultnak számított ez a félisteni, szeplőtlen, nagybetűs HŐSfigura. Nem véletlenül váltották fel az általad is felsorolt hőstípusok, amelyek pontosan úgy, ahogy Superman, nem ma élik fénykorukat, de mégis ugyanúgy rendszeresen megjelennek ilyen-olyan médiumokban, akárcsak Superman.

Az viszont tagadhatatlan, hoyg ő a legismertebb hős a világon, az S emblémát mindenki ismeri, és talán tényleg ő az egyetlen, akiről mindenki tudja nagyjából, hogy mit is képvisel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 17. - 13:11:20
Bár merész feltételezés 70 évnyi sztorik után, de akkor az ő karaktere végig egysíkú volt? Vagyis sosem volt meghasadt, meghasonlott, netán gonosz, rossz, bármi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 17. - 13:31:19
Ó, volt ő már minden. Effektíve gonosz nem, de megoldották ilyen-olyan trükkökkel (ikertestvér - igen, volt neki, nem csak Bruce Wayne-nek volt régen bátyja - másik dimenzióbéli hasonmás, vörös kriptonit - bár akkor inkább csak csínyeket tett - tükörsugár... volt itt minden), házas, elvált, özvegy (Lois is), skizofrén, halott, esendő, halandó, zavarodott, flúgos, talán még amnéziás is... el se hinné az ember, az első negyven évben miket ki nem találtak vele.
De ha a lényegére gondolsz, hogy milyen alapelvek és eszmék körül forgott a karaktere... akkor nem, sohasem változott és nem is fog. Miközben Pókember megjárta már a bohóctól a lúzeren át az emóság legmélyéig mindent, volt már az eredete szerint diáktól misztikus totemig minden, addig Szupi mindig ugyanaz marad, sőt, egy szakmailag elismert és híres füzet foglalkozott vele néhány éve az Action Comicsban (What's So Bad About Truth, Justice and the American Way?), hogy miért lenne szentségtörés és eleve halott ötlet, amikor a DC szerkesztői kitalálták, hogy Authority-féle komor, erkölcstelen szuperhős-figurát Supermanre erőltetni. Mert azt akarták, de belátták, teljesen értelmetlen lenne, mert a figura nem arra való.

pepo: Nem arról van szó, hogy elavult-e vagy sem. Ez a típus már több ezer éves. Pont az a lényege, hogy kortalan. Akármikor elő lehet venni, és a tettei, a történetei képesek reményt adni a mese ereje által. Ebben nem különbözik akármelyik görög hérosztól sem. Pont azért van, hogy messze fölénk magasodjon és felnézzünk rá. És ezért sem volt soha hosszabb ideig utálat tárgya még a saját világában sem. Az emberek egy része fél tőle mert hatalmas, a népesség mégis szinte isteneként imádja, és tudja, hogy bármi történjen, Superman ott van nekik. És ez bizonyos szempontból az olvasókra is igaz lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 17. - 13:35:33
Jó, csak ha ez így van, akkor Pókemberről is mindenki tudja, hogy úgyis meg fogja védeni őt. Legalábbis aki nem olvas Hírharsonát.  :D De akkor Thorról, Amerika Kapitányról és még sorolhatnám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 17. - 14:54:59
Kapi amúgy nagyon hasonló eszméket képvisel a Marvelnél, de ő kicsit más, mert ő még mindig azt az amerikai ideált képviseli, amire két évszázadon keresztül azt az országot próbálták volna építeni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 17. - 15:25:14
Ebben nem különbözik akármelyik görög hérosztól sem.
De a görög héroszok túlnyomó többsége ponthogy égbekiáltóan nagy erkölcsi hiányosságokkal küszködik.
Herkules példul egy hatalmas nagy öntelt tapló volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Október 17. - 16:57:21
Herkules példul egy hatalmas nagy öntelt tapló volt.
[forrás?]
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 17. - 17:04:32
Hát biztos nem a Kevin Sorbos filmek. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 17. - 17:50:01
Hát ott max csak a névben volt hasonlóság, de a maga módján jó sorozat volt az, annó nagyon csíptem.
Herkules példul egy hatalmas nagy öntelt tapló volt.
[forrás?]
Felcsaptál pepo 2-nek? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Október 17. - 18:10:09
Felcsaptál pepo 2-nek? :headscratch:
Nem, csak érdekel, honnan szedted. A "Todd azt mondta" alapján nem hiszem el, bocs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 17. - 18:55:13
Nyáron olvastam ki unalmamban egy görög mítoszokat tartalmazó könyvet, és Herkules sztorijai másról se szólnak, csak arról hogy Herkules elindul valami haverjával, aki aztán Herkules bődületes hülyesége miatt meghal (vagy maga Herkules öli meg tévedésből), aztán Herkules bosszúból mindenkit lemészárol a környéken.
Az meg ugye alap, hogy aki netán be mer szólni neki, azt rögtön kinyírja.
Lényegében minden görög hös legalább egy eszméletlen ocsmányságot elkövetett élete során pl. Odusszeusz árulással megvádolja és kivégezteti egyik harcostársát csak azért, mert az korábban megsértette őt, vagy Thézeusz kiteszi egy lakatlan szigeten az életét megmentő (és érte mindent feláldozó) királynőt, azért, mert ő mégse tervezett megnősülni, és sok ehhez hasonló.
Valahogy számomra ezek a figurák távol állnak a feddhetetlen hösöktől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 17. - 20:47:29
Herkules példul egy hatalmas nagy öntelt tapló volt.
[forrás?]
Marvel Comics: The Avengers.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 17. - 21:54:00
Mégis a héroszok többségét a legnagyobb városok megalapítóinak tartják a legendák, akik elhozták a felvirágzást valahova.
Bár az kétségtelen, hogy közben lemészárolták a fél Égei-térséget. ;D
Héraklésznél amúgy lehagytad, hogy állandóan vedelt, mint a gödény, bár ez azért a görögöknél annyira nem volt ritka, hisz egy egész ünnepet neveztek ki erre egy évben. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 18. - 07:34:06
Mégis a héroszok többségét a legnagyobb városok megalapítóinak tartják a legendák, akik elhozták a felvirágzást valahova.
Ez is igaz, lényegében marha jó dolgokat csináltak ők, csak nem volt érdemes a közvetlen közelükben tartózkodni.
Ja és mindegyiknek olyan abszurd halála volt, hogy simán nevezhettek volna a Darwin díjra. ;D
Marvel Comics: The Avengers.  :hehe:
Hát végülis ő elég telitalálat volt ilyen szempontból, mert rá is igazak a fentebb leírtak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 18. - 09:00:14
Nos érdekes azt látni, hogy ha valaki sokat beszél, akkor mindjárt igazat adtok neki. Tgaby bocs, de az okfejtésed sokszor hibás, és túlzó, nem értem miért kell 200 mondatban válaszolni egy egyszerű kérdésre, ez most nem felsőoktatási vizsgahelyzet, itt nem kell 15 percig folyamatosan beszélni. :)

zozi:
Pedig Toddnak igaza van, a legtöbb ókori "hős" (és a legtöbb Isten is) hatalmas jellemhibákkal küszködik, pontosan ez adja történeteik lényegét és mondanivalóját (Herkules például valóban gőgös - ennek legjobb példája, hogy haragjában megöli tanítóját is, ezt ugyan megbánja, de viselkedése nem változik jelentősen később sem, sok hőstette nem igazán nevezhető hősiesnek ;)).

A Kevin Sorbo-s sorozat kb. annyira hiteles a forrásokhoz, mint a Xena az ókori történelemhez. ;)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 18. - 15:14:08
Az utókor mindig megszépíti és felnagyítja a szerepüket. Még Julius Caesar is mekkora hadvezér és a kultúra hírnöke, a barbárság megszüntetője, de a kortársai - akik nem rómaiak voltak - csak annyit láttak, hogy kinyírta a családjukat is azoknak, akik nem hódoltak be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 18. - 15:22:30
Lehet, de a szenátusban szúr-koltak is neki érte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. Október 18. - 15:28:23
Érdekesen fest a Lámpás lámpása
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/bateria-energetica.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 18. - 15:52:33
Szerintem ez a hi-fije, vagy diszkó lámpa
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 18. - 16:17:01
Ez pocsék.
Idézet
Nos érdekes azt látni, hogy ha valaki sokat beszél, akkor mindjárt igazat adtok neki.
Téves, attól, hogy valaki sokat beszél, még nem lesz jobban igaza. Akkor hajlamos az ember elhinni valamit, ha sokszor hallja ugyanazt. Nagyon sokszor.
Idézet
pepo: Nem arról van szó, hogy elavult-e vagy sem. Ez a típus már több ezer éves. Pont az a lényege, hogy kortalan.
Igen, de azért ezelőtt 500-400-300-200 évvel ezek a kortalan hősök domináltak alapból, míg most ha felvillantasz egy Superman féle patyolat figurát, a legtöbb felnőtt hiteltelennek és közhelyesnek tartja, ezt inkább már csak a gyerekeknek lehet eladni. Ők még hisznek a Tiszta hősökben.
Idézet
Jó, csak ha ez így van, akkor Pókemberről is mindenki tudja, hogy úgyis meg fogja védeni őt.
Pont ezért válik egyre unalmasabbá, kiszámíthatóbbá a karakter, ahogy egyre több sztorit olvasol. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 18. - 16:25:11
Érdekesen fest a Lámpás lámpása
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/bateria-energetica.jpg)

Szerintem reálisabb, mint ha pl. egy egyszerű viharlámpával repdesne! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Október 18. - 18:01:07
Nekem a képregényes valahogy jobban bejön!  :roll:
(http://3.bp.blogspot.com/_Vdltw3lS9BA/Se-DhHFtbtI/AAAAAAAAAuU/kfhMi0rYI-s/s400/green_lantern.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 18. - 19:09:06
Pont ezért válik egyre unalmasabbá, kiszámíthatóbbá a karakter, ahogy egyre több sztorit olvasol. :D
Höhö, pedig ő pont hogy nem ennyire kiszámítható.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Október 18. - 20:43:21
Na ez a lámpás igazán gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 19. - 10:29:20
Érdekesen fest a Lámpás lámpása
Ez nagyon fake-nek tűnik így első látásra. Mondjuk a képregényben még kimagyarázzák azzal, hogy véletlenül hasonlít az energiaforrás egy lámpásra (persze a név már más kérdés :D) egy filmen nem biztos, hogy jól venné ki magát ugyanez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. Október 19. - 11:39:43
Érdekesen fest a Lámpás lámpása
Erre én is csak azt tudom mondani, hogy érdekes. Majd meglátjuk mozgóképen. A Thor promóképek sem voltak meggyőzőek, de a trailer aztán lecsitította a vihart. Mert lecsitította, nem? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 21. - 18:50:10
Na ez azért durva lenne:

http://www.comicvine.com/news/will-mark-wahlberg-play-the-crow/142383/

 :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 21. - 19:36:26
Felesleges. Még jó hogy a Brandon Lee féle Holló után nem erőltették a filmeket.

És még egyszer elmondom, nem csináltak több Hollót az első óta... EGYET SE !

Olyan mint a Kegyetlen játékoknál. Annak sincs folytatása...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 21. - 19:43:30
A Holló 2. még nézhető volt, de ami utána jött....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 22. - 08:30:15
Én nem is néztem többet belőle.
A Kegyetlen játékokból a 2-t még megnéztem, de nyomába se ért az 1-nek - amiben nem mellesleg (akkor még ismeretlen) nagyszerű színészek voltak. Talán csak Buffy volt ismert, de se Reese Witherspoon, se a harmadik csaj (a Hellboyból), se a srác.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 22. - 09:56:35
Én nem is néztem többet belőle.
Én se.
Emellett én nem feltétlenül tartom hülyeségnek a film újraforgatását, de ezt csak azóta érzem, mióta olvastam a képregényt.
Kiváncsi lennék egy olyan feldolgozásra, ami gyakorlatilag 1:1-ben követi azt.
De elnézve a mostani elejtett infó morzsákat, marhára nem ezt akarják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 22. - 11:27:25
A Holló 2. még nézhető volt, de ami utána jött....

Milyen Holló 2 ?  :hehe: Nem a Varjú 2-re gonolsz ? Amiben kárognak a gyilkosok gyilkolás közben ?  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 22. - 17:37:33
Igen, valójában "Varjú", de a magyar fordítóknak a Holló jobban bejött! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 22. - 18:54:22
Mert jobban is hangzik.

De szerencsére nincs Holló 2...  :hehe: Milyen szerencse !  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 22. - 19:44:05
Angyalok városa viszont igen! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 23. - 00:53:36
A legszebb az egészben az, hogy realisztikus, dokumentarista stílusú lesz! A Holló, ez a gótikus tragikus, bosszúmese!
(http://1.bp.blogspot.com/_AYB6K3Zp5kE/S7X8WuzzNiI/AAAAAAAABT0/cA1XL2RAzIo/s1600/facepalm+%281%29.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 23. - 08:09:05
A legszebb az egészben az, hogy realisztikus, dokumentarista stílusú lesz!
Akkor mégiscsak van remény, hogy normálisan csinálják meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 23. - 13:07:36
Ezt nem gondolod komolyan. Mi köze A hollónak a realizmushos, meg a doksi stílushoz? Messzebb nem is állhatna a kettő...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 23. - 15:59:28
A gótikus film baromi jó volt, de szerintem pont azért lettek rosszak a (nem létező) folytatások, mert azt akarták leutánozni.
Épp ezért lenne érdekes próbálkozás, ha visszanyúlva a gyökerekhez egészen más irányt venne az új film.
A képregény inkább volt realisztikus, semmint gótikus. Hétköznepi gyilkosok voltak benne, nem különbféle eltúlzott ikonikus alakok (alig lehet megkülönböztetni őket), a város tökéletesen átlagos volt. Dokumentarista, néhány esetben kifejezetten szemtanuk beszámolóit lehet olvasni benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. Október 23. - 16:52:16
Ebből akkor lenne jó remake ha Christopher Nolan rendezné :)

Nála jobbat el sem tudnék képzelni így hirtelen!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 23. - 21:38:26
Idézet
A képregény inkább volt realisztikus, semmint gótikus. Hétköznepi gyilkosok voltak benne, nem különbféle eltúlzott ikonikus alakok (alig lehet megkülönböztetni őket), a város tökéletesen átlagos volt. Dokumentarista, néhány esetben kifejezetten szemtanuk beszámolóit lehet olvasni benne.
Mér a filmben a főgenyát leszámítva kit lehetett megkülönböztetni a többitől? Arról nem is beszélve, hogy a film nem adta vissza teljesen a képregény lírai, sötét, néhol víziószerű világát. A dokumentaristaság abban merült ki, amit említettél, de ilyen környezetben eszembe nem jutna asszociálni rá. Szerintem baromi messze áll a képregény is ezektől a kulcsszavaktól, amivel a rendező dobálózik.

Idézet
Ebből akkor lenne jó remake ha Christopher Nolan rendezné
Hát persze, lassan már mindent neki kéne rendezni nem? Szerintem ő pont nem lenne alkalmas rá, a minden apróságra kiterjedő precizitása, spontaneitás nélküli munkafilozófiája miatt. Egy igazán jó filmet szerintem inkább olyasmi rendező tudna készíteni, mint egy szürrealitásban visszafogott David Lynch.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 23. - 21:46:37
A filmben (szinte) minden főgenya kapott valami emblematikus dolgot, ott volt a késdobáló, a piromán, a drogos (a mókás mondjuk a képregényben is tök ugyanilyen volt), meg Top Dollar, aki teljesen a főhős ellenpólusa volt. És persze mindenkit ezzel is ölt meg (kivéve a patkányt, ő valóban tök átlagos figura volt).
A képregényben nem voltak ilyenek. Csak egy csapat egyforma gyilkos.
Az áldokumentum stílus tényleg abszurd lenne, ez igaz, de a képregény jóval reálisabb volt.
Az álom jelenetekhez (amiket az előző filmből full kihagytak), tényleg nem ártana egy Lynch kaliberü figura, de ő mostanság minden, csak nem visszafogott.
Nolannal én se értek feltétlen egyet, talán azért, mert mostanság rohadt nagy divat lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 24. - 00:36:29
A Lost highway még tetszett, és a Mulholland Drive első fele is bejött, de az Inland empire már kivágta nálam a biztosítékot. Ha Lynch ezzel a hozzáállással csinálná meg a Hollót, akkor a film megtekintése után egy egész kritikai szakbizottság se lenne elég a megértéséhez. Mi hülye rajongók meg agyalhatnánk, hogy mi a tökömet jelentett az átlőtt varjúcsőr, ami egy vagina alakú gitárt kergetett. :nemtudom: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 24. - 11:32:59
Konkrétan a Mulholland drive-os állapotára gondoltam, hogy pont jó lenne. AZ még teljesen érthető volt. A LH-ban már voltak kérdések, de még tetszett nekem is, az IE viszont már szerintem is nagyon elszállt, azt már nem toleráltam, pedig én nagyon bírom Lynchet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 24. - 13:03:01
LH, MD, IE. Asszem ez volt a készítési sorrend. Nekem kb. a feléig volt követhető a dolog, de utána elvesztettem a fonalat. Úgy tudom, hogy ez egy sorozat pilot epizódja lett volna, csak a forgalmazó visszatáncolt, így a mester megcsinálta az egész estés filmet, úgy ahogy neki tetszett. Szerintem itt már nagyon öncélú volt. Inkább hatott vizuális önkielégítésként, mint a közönségnek szánt szellemi termékként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 24. - 18:30:23
Russell Mulcahy is rendezhetné a Holló újráját, persze csak ha megtanulja nem össze vissza vagdalni a filmjeit!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. Október 25. - 09:07:21
A holló egy nekem nagyon bejött , de a többivel még próbát sem tettem. Nagyon sok rossz kritikát olvastam és nem akartam elrontani az első rész által nyújtott élményt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 25. - 09:11:11
A holló egy nekem nagyon bejött , de a többivel még próbát sem tettem.
Én is így voltam vele, habár én a holló 1-et is viszonylag későn láttam először, kábé 3-4 éve.
Nemrég néztem meg a rendező másik filmjét, a Dark Cityt, na ahhoz képest a Holló még egy kifejezetten visszafogott realisztikus alkotás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 25. - 09:25:18
A Holló film korszakalkotó mindenképp, lényegében tekinthetjük a Mátrix előfutárának is. ;) A képregényt nem olvastam el és nem is szeretném, számomra a film az igazi. Zeneileg, hangulatilag tökéletes, és pont az a jó, hogy mindenkinek próbáltak adni egy kis személyiséget és nem mindenki az a "köznapi" figura. A folytatásokat is megnéztem, amikkel igazából semmi gond nem volt, leginkább az, hogy semmi újat nem hoznak, csak valakit megölnek és aztán ugyanaz, mint az első rész. Négyszer azért elég gáz megnézni ugyanazt, bár az "összeesküvéses" rész az jó volt.
A sorozatot egyikőtök sem említi meg, nem tudom, hogy látta-e valaki, én csak a vége felé láttam egy részt (valamelyik TV adón belefutottam) és ott egy laborban már nagyban tanulmányozták a visszatérőket és történelmi feljegyzések meg mindenféle. Azt hiszem Lázároknak nevezték őket. Valaki tud erről valamit? Miről is szólt ez?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 25. - 10:33:14
A holló egy nekem nagyon bejött , de a többivel még próbát sem tettem. Nagyon sok rossz kritikát olvastam és nem akartam elrontani az első rész által nyújtott élményt.

Én szintúgy, de nekem volt szerencsém a 2-hőz. A főszereplő figurájában volt azért dráma de maga a film nem jött be. Attól mert az egész filmet zöldes fényben veszik fel nem lesz hollós.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 25. - 14:10:34
A Holló film korszakalkotó mindenképp, lényegében tekinthetjük a Mátrix előfutárának is. ;)
Én nemes egyszerüséggel a komlett 21. századi akciófilm-trendek megalkotójának tartom. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 25. - 20:14:23
Idézet
A Holló film korszakalkotó mindenképp, lényegében tekinthetjük a Mátrix előfutárának is.
Izé, itt én nem látom az összefüggést. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. Október 25. - 20:45:07
Mind a kettő film. Nem elég összefüggés ez neked?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 25. - 21:28:56
Én nagy Bruce Lee-fan voltam, és nagyon szerettem Brandon Lee-t is. Úgyhogy számomra az a film nem állítom, hogy közepes lett volna, de biztosan nem nagyon jó, ha nincs benne a szomorú mellékzönge. Maga Brandon pedig azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, végre ez az első igazán jó filmje (addig ugye csak bunyós filmekben játszott).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 25. - 21:34:05
A legnagyobb filmje volt.  :(

De nemrég találtam rá a Mint a tűzre amiről szintén kellemes emlékeim vannak a régi szép CGI mentes időkből  :hehe: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 25. - 21:41:56
Nekem az a filmje tetszett a legjobban. De jó volt a Leszámolás Kis-Tokióban is, Dolph L-nel. :) Csak a Lézermisszió volt nézhetetlen. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 25. - 21:47:09
Hehe. A lézermissziót még moziba láttam.   ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 25. - 21:49:41
Én videón szereztem meg, de csak pörgetve tudtam végignézni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 25. - 21:58:19
A Leszámolás is jó film de ott Brandon elég harmadhegedűs amin a szerepe is csak rontott, főleg amikor a Big Nyugati ember magyarázza mi is a gyékény.  :hehe:

De így visszagondolva a legnagyobb párbeszéd poén (ami a filmben pont marhára nem vicces) az a rész amikor az a gonosz ferdeszemű kínozza őket árammal:

FŐBOSS: Kiszedi a legféltettebb titkaitok is
BRANDON: De hisz nincsenek is titkaink
LUNDGREN: Akkor is megkínoznak

Zseniális  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 26. - 08:49:02
Én nemes egyszerüséggel a komlett 21. századi akciófilm-trendek megalkotójának tartom. ;)
Az sokkal inkább John Woo...
Idézet
A Holló film korszakalkotó mindenképp, lényegében tekinthetjük a Mátrix előfutárának is.
Izé, itt én nem látom az összefüggést. :headscratch:
Akkor ezek szerint te vagy az egyetlen. :) Hangulatilag, vagy esetleg egész részeket sem véltél felfedezni? Sötét város, eső, kabát, háztetőkön ugrálás, duplapisztolyos lövöldözés, lassítás (jó persze nem olyan szintű, de azért csak csak :) )...
A Leszámolás is jó film de ott Brandon elég harmadhegedűs amin a szerepe is csak rontott, főleg amikor a Big Nyugati ember magyarázza mi is a gyékény.  :hehe:
Most miért? Pont az volt a két karakter lényege, hogy megcserélték őket. A nyugati a keleti kultúra megszállottja, a keleti meg a nyugati kultúráé. Pont ettől volt zseniális a két karakter. A párbeszédek meg ütősek voltak, főleg, a korra jellemző keménykedős beszólások, vagy amikor egymás karatetudását fikázzák...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 26. - 09:54:09
Hangulatilag, vagy esetleg egész részeket sem véltél felfedezni? Sötét város, eső, kabát, háztetőkön ugrálás, duplapisztolyos lövöldözés, lassítás
Ebből az első három már 1940-ben általános volt a filmeken, ilyen erővel akkor lehetne a Casablanca is a Mátrix előfutára. Sőt, a lövöldözésben is. Akárcsak a Máltai sólyomban.
Ha már Mátrix-elődöt akarsz keresni, inkább a Holló előtt 12 évvel készült Blade Runner környékén érdemes elkezdeni kutakodni. De ha már itt tartunk, a Holló hangulatára akár azt is rá lehetne fogni (és meg is tették), hogy igen sokat vett át Burton Batmanjeiből, amik szintén előtte jöttek ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 26. - 10:03:01
Az, hogy a Holló előfutára mi volt azt nem tudom. :) Nem vagyok filmesztéta. De a filmesek sem gyakran a 30-40 évvel ezelőtti filmeket másolják. :) Mindenesetre W-brothers is erre a filmre esküszik (többek között) forrásként így nem igazán lehet vitába szállni velük. :) A hasonlóság azért észrevehető.
A két pisztolyos lövöldözés, pedig persze már a hőskorban is volt a western filmekben, de azért tagadhatatlan, hogy John Woo hozta vissza a köztudatba...
Noir oké, esik az eső, de azért a gótikus (vagy a fene tudja milyen) bőrkabátot ne mossuk már össze a 40-es évek divatjával. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 26. - 10:18:53
De a filmesek sem gyakran a 30-40 évvel ezelőtti filmeket másolják. :)

Khöm...Tarantino? :linux:

Mindenesetre W-brothers is erre a filmre esküszik (többek között) forrásként így nem igazán lehet vitába szállni velük. :)

Cameron meg saját kútfőről beszél, pedig az Avatar egy az egyben Pocahontas-Farkasokkal táncoló(kékben)
Ezért szerintem az alkotók esküdözése nem mindig szentírás. Ha mindenképp Mátrix előfutárokat keresünk akkor szerintem Proyas másik munkájában kéne kutakodni (Dark City) .
A Mátrix annak a tökéletes lenyúlása. Mondjuk ez nem von le semmit az értékéből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 26. - 10:25:40
Cameront inkább hagyjuk.  :drying: A W-k természetesen még vagy 100 filmet, rajzfilmet, képregényt megemlítenek (pl. Ghost in the Shell) tehát ebbe a vitába kár is belemenni...

Tarantino nem másol hanem tiszteleg.  :brow: Ez még talán Rodriguez-re is igaz lehetne, mielőtt átment gagyiba. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 26. - 10:33:27
Tarantino nem másol hanem tiszteleg.  :brow:

Na persze. :roll: Így szeretjük. 8)

Ez még talán Rodriguez-re is igaz lehetne, mielőtt átment gagyiba. :lol:

Mire gondolsz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. Október 26. - 11:42:48
Ha mindenképp Mátrix előfutárokat keresünk akkor szerintem Proyas másik munkájában kéne kutakodni (Dark City) .
Épp nemrég láttam azt a filmet. Azért az Inception is nem kicsit merített belőle, mondjuk ezt nem is tagadták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. Október 26. - 14:04:18
Idézet
Ebből az első három már 1940-ben általános volt a filmeken, ilyen erővel akkor lehetne a Casablanca is a Mátrix előfutára. Sőt, a lövöldözésben is. Akárcsak a Máltai sólyomban.
Pont ez az. :) A stilizáltsága szempontjából már A holló is jó sok filmből eredeztethető, úgyhogy csak emiatt a Mátrix előfutárának tartani hétméteres túlzás.
Gótikus bőrkabát? Ugyan már, azok sima bőrkabátok voltak, régen is voltak olyasmik, max nem ilyen modern szabással.

Ha már a Mátrix elődöket keresnénk, akkor gondolatiság és koncepció szempontjából egy másik Proyas filmet, a Dark City-t kellene említeni, ahogy előttem is említették.

Idézet
Tarantino nem másol hanem tiszteleg
Na ja, mondják azok, akik szeretik pl én. Akik nem szeretik, azok szemében csak egy másoló mixer, akiben semmi eredeti nincs.

Én úgy vagyok vele, hogy amíg ilyen jól másol és rakja újra össze a darabokat, nyugodtan tegye. A jó másolatokkal sosem volt gondom. Akkor van gáz, ha másol is az alkotó, és az ráadásul még kaki is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 27. - 08:13:02
A Tarantino-s dolgot nem kevés gúnnyal és szarkazmussal mondtam, de lehet nem jött át a fórumon. :)
Mielőtt felesleges vitába bonyolódnánk ajánlom mindenkinek az Akciófilmek története (azt hiszem ez a magyar címe) című doksifilmet, ott szinte a kezdetektől fogva le van vezetve, hogy mi merre, ki kire, mi és hogyan hatott a másikra. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 27. - 19:36:12
Hopp-hopp, ihaj-csuhaj.
Filmdorid:
Christopher Nolan a Hero Complexnek adott interjúban elárulta, hogy a harmadik Denevérember film címe The Dark Knight Rises lesz. Ki lesz Gotham lovagjának nagy ellenfele? Egy biztos, Rébusz biztosan nem fog feltűnni, ezt Nolan erősítette meg és még annyit mondott, hogy sok régi ismerős fog visszatérni és néhány új karaktert is be fognak mutatni. A rendező ezen kívül még annyit közölt, hogy 2012 július 20-án bemutatásra kerülő  film nem lesz 3D-s.

A régi ismerősök között minden bizonnyal az eddigi két részben játszó szereplőgárdát értette.  Christian Bale újra magára öltheti a Batman gúnyát, Michael Caine és Morgan Freeman is bizonyosan vissza fog térni, akárcsak Gary Oldman. Tom Hardy is leszerződött, bár egyelőre még nem tudjuk, hogy kit fog játszani. Az is biztos, hogy lesz női főszereplő is, de róla sem árultak el semmit, így lehet, hogy a Macskanő kosztümét húzhatha fel, de előfordulhat, hogy Bruce Wayne új szerelmét fogja megformálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 27. - 20:34:34
Remélem a Hasbeszélő lesz a főgonosz. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 27. - 21:45:18
Én Jokert is visszahoznám új színésszel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 27. - 21:47:25
Hááát...Azt szerintem nem venné be a rajongók gyomra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 27. - 22:25:04
Ha az a srác játszaná, aki az Eredetben is, fel se tűnne a különbség, ő hasonlít Heathre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. Október 27. - 22:28:50
A hangja nem, és Joker karakteréhez az is nagyon erősen hozzátartozik a Sötét Lovagban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 27. - 22:40:58
Tom Hardy, hátha Hugo Strange lesz! ;)
A kobakja mindenesetre megvan hozzá! : :lol:

http://www.filmofilia.com/wp-content/uploads/2009/03/bronson1.jpg

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 27. - 22:44:34
Lehetne Ágyúgolyó a Bűnös Cirkuszból, ha DC/Marvel crossover lenne. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 28. - 09:21:47
Na megint egy jó cím. Szerintem Hollywoodban van valaki, aki jogdíjat kap (és ennek okán erősen lobbizik is érte) a rise szócska után. Nem igaz, hogy ennyire kreatívnak kell lenni... :hehe:
Batman ellenség(ek) pedig remélem megint olyanok lesznek, akiket még sohasem láttunk filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 28. - 10:29:36
Hát eddig is csupa olyan volt. ;D
De sokan szeretnék a Hasbeszélőt, egyre több helyről hallom. Jó kis bandaháború Pingvinnel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. Október 28. - 10:32:54
Beginsben olyanok voltak és jó is volt. Persze Batman nincs Joker nélkül így evidens, hogy kellett. De a harmadikban ne legyen Pingvin meg a többi nyomorult, akiket már láttunk egyszer az előző sorozatban.  Annyi jó Batman ellenség van még, akik el tudnák vinni a filmet, nem igaz, hogy olyan nehéz kettőt (hármat) kiválasztani. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 28. - 12:41:04
Felőlem Ra's is visszatérhetne. Elvégre ő immortal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2010. Október 28. - 12:54:24
Remélem a Hasbeszélő lesz a főgonosz. :hehe:

Egyébként ez nem is lenne rossz ötlet, Jigsaw analógiájára egy tudathasadásos gyilkos aki egy bábuval hagy videóüzeneteket és a film végéig nem tudnánk ki az.

De ha azt vesszük hogy most Gotham üldözi Batmant, nekem az is eszembe jutott hogy a szegény negyedekben illegális fogadásos bunyókkal nevet szerez magának egy maszkos állat aki felbújtja a csőcseléket és a város ellen fordul aminek elvileg nincs már védelmezője. És ez lehetne Bane.

De még akár azt is el tudom képzelni, hogy behozzák Azraelt, végülis most Batman a csúnya rossz Denevér,  valaki meg vállalná hogy levadássza. Szóval én legszívesebben Banet és Azraelt látnám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. Október 28. - 13:52:20
Legyen Killer Croc, hogy össze tudjuk majd hasonlítani a Pókember Lizardjával (direkt írtam angolul a nevét).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 28. - 14:43:04
És miért írtad angolul? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 28. - 19:05:06
Na, én erre nem is gondoltam:

http://www.comicvine.com/news/tom-hardy-as-detective-harvey-bullock-in-the-dark-knight-rises/142433/

Ez pedig az első uniformisos kép:

http://www.comicvine.com/news/the-first-official-photo-of-chris-evans-as-captain-america/142434/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 28. - 20:37:31
Hát erre sztem senki nem gondolt. :D De ahogy elnézem csak pletyka, és sztem túl fiatal Bullokhoz.
Mondjuk én azt hittem, hogy Bullock azaz ipse volt, aki megakarta verni Jokert, de ugye aztán Joker elkapta.

Húú, na Chris nem is lett rossz. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. Október 28. - 21:14:36
Csak nekem tűnik úgy, hogy az a "fotó" teljes egészében Corelben készült?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Október 28. - 21:42:19
Idézet
Mondjuk én azt hittem, hogy Bullock azaz ipse volt, aki megakarta verni Jokert, de ugye aztán Joker elkapta.
Én is azt hittem először, de aztán meghallgattam a nevét és nem Bullock volt, de határozottan rá hajazott.

Az Am. Kap. képet valaki be tudja linkelni? ( magának a képnek a linkjét, mert az oldalon nekem nem jelenik meg.)

Szerk.: közben megoldódott. Királyul néz ki, eléggé megöregítették Evanst. Ez ugye a 2. VH-s cucc lesz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 28. - 22:11:18
Én is azt hittem először, de aztán meghallgattam a nevét és nem Bullock volt, de határozottan rá hajazott.
Mondják a nevét? ;D Nem tom hányszor láttam már, de nem hallottam még... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Október 28. - 22:14:28
Igen, valahol mondják, direkt figyeltem. ;) De meg nem tudom mondani, hogy hívják. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 29. - 07:36:12
Hopp-hopp, nem tom, fog e látszódni...
(http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/triangleshield.jpg)

(http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/redskull.jpg)

Sztem rohadt jó a pajzs.
És a Koponya vállán, az a Hidra jel?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. Október 29. - 11:55:01
Nah tök jó, hogy ez is beindult. 8) Örülök, hogy Kap. kap (hehe) korhűbb 2. vh-s ruhát és, hogy a pajzs a régi, de egy kicsit virít az a kék sisak. :o Jó lenne látni elölről is. Lehet, hogy a Hidra a náciknak egy csoportja lesz? Amúgy Zémó benn lesz a filmben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. Október 29. - 12:28:13
Ez jól néz ki! A koponya szerintem Hidra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. Október 29. - 13:12:08
Jó kis képek, és az a koponya a hidra logo beza:
(http://farm4.static.flickr.com/3086/3204166328_3fdaf759ee_o.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. Október 29. - 13:29:25
Azért remélem a Koponyának lesz piros halálfejes sisakja is! ;)
Ez a barna kapitány cucc nekem új!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. Október 29. - 13:38:07
Sztenderd II. vh divatos bőrszerkó. Jó lesz az :bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. Október 29. - 13:41:30
Ala Ultimates. Bár ott volt eg ykis kék árnyalata.
De még mindig jobb ez így, mint hogy a sztreccs cuccban rohangáljon a fronton.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: minuteman - 2010. Október 30. - 13:30:22
Szerintem ezek az első elfogadható képek, az eddigieken nagyon látszott hogy műanyag:S
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 02. - 11:20:39
Itt szemből is lehet látni:

http://marvel.com/images/840522.Chris_Evans_and_Hayley_Atwell_star_in_Captain_America_The_First_Avenger/from/content.story.14560
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. November 02. - 12:03:36
Hát a csávó nem kissé gyúrta ki magát
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 02. - 12:16:06
Igen, és azért remélem hozza majd a figura szellemiségét, és nem lesz "vicces fiú", mint az F4-ben!  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 05. - 17:59:46
Jók a képek , igazat megvalva én félek ettől a régi stílustól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 05. - 19:10:20
Csak a legelején lesz ilyen kezdetleges szerkóban, a film közepétől lesz a kék uniformisban!  ;)
Azért Red Skull védjegye a piros halálfejes sisak, maszk, remélem a rendező meghagyta, és nem csak így marad a színész, mert akkor miért is lenne Red Skull?! :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 05. - 19:24:13
Lehet ha mérges lesz, vörös lesz a feje. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. November 06. - 12:35:20
szerintem a II vh. rész végén arcon lövi magát a saját halálsugarával és eltorzul tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 06. - 18:28:33
Vagy majd csak a film végére, .......jöhet majd a folytatás. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 06. - 18:30:38
Ja, a külön Vörös koponya film.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. November 06. - 22:15:41
Vagy majd csak a film végére, .......jöhet majd a folytatás. ;)
Sajnos ez a valószínűbb. Nekem is ez jutott eszembe először, mint a GIJoe végén Destro.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 07. - 14:07:10
Lehet hogy úgy fog lefagyni, AmCap-al kettesben! :D
És majd Nick Fury fogja felolvasztani őket!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. November 07. - 23:28:57
Lehet hogy úgy fog lefagyni, AmCap-al kettesben! :D
És majd Nick Fury fogja felolvasztani őket!

gay bar  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 08. - 13:05:48
 :lol: Ejnye, nem kell mindjárt a rosszra gondolni!
De, azt hiszem a kilencvenes évek Pókember rajzfilmsorozatában is úgy volt, hogy csak úgy tudták felolvasztani a kapitányt, ha a Koponyát is felélesztik.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 08. - 13:23:48
Nem egészen. A Fox Kids-es Pókember rajzfilmben a Kapitányt és a Koponyát beszippantotta egy portál. Amikor a kaput újra megnyitották mindketten visszatértek. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 08. - 14:14:16
Tényleg, de szerintem most is valami ilyesmi lesz majd, mármint az Avengers filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 09. - 08:19:38
Vagy klónozzák őket. :) Vagy elrabolják a Shiárok és az űrutazás miatti időkieséssel magyarázzák a fiatalságot. Vagy Dr. Strange ad a kapitánynak (de persze koponya is fondorlatos úton megszerzi) Élet Elixirt. Vagy Ra's Al Ghul megmutatja nekik, hol vannak a vermei... ja nem, ő nem is itt van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 09. - 09:38:58
Vagy Bendis egy éjszaka beoson a stúdióba, és átírja a forgatókönyvet, hogy valójában ők is skrullok, és már hárommilliárd éve pontosan előre eltervezték ezeket az eseményeket, amik aztán egy öt évados, részenként 135 perces sorozatban fognak kiteljesedni, melyben megelevenedik a Titkos Invázió.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 09. - 09:52:00
Amúgy mi ez a találgatás, hogy-hogy kerül a Koponya a mostani világba? A Comicsban hogy volt, mert ha Kapnál át veszik az eredeti lefagyást, nem lehet, hogy a Koponyánál is ez lesz?
Vagy bejön a Burton/Batman effekt és meghal a végén... (sajna ez a valószínűbb inkább...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 09. - 12:53:30
És? Képregényfilmekben nem ritka, hogy meghal a főellenség, azokat nem 50+ részre tervezik. Magneto is kisebb csodának köszönhette, hogy túlélte az elsőt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 09. - 14:31:31
Hát meg Kükinek, aki csak vállon lőtte. :hehe:
Amúgy akkor is, ezt sztem Burton hozta be, hogy a Comics filmben az ellennek meg kell halnia, azóta nem nagyon volt olyan cucc, amit túl élt az aktuális ellenfél, egy-két kivétel akadt azért.

De én csak azt mondtam, hogy minek találgatni, hogy kerül majd ide, lehet meghal itt is a végén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. November 09. - 16:49:40
Vagy Bendis egy éjszaka beoson a stúdióba, és átírja a forgatókönyvet, hogy valójában ők is skrullok, és már hárommilliárd éve pontosan előre eltervezték ezeket az eseményeket, amik aztán egy öt évados, részenként 135 perces sorozatban fognak kiteljesedni, melyben megelevenedik a Titkos Invázió.

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 09. - 17:34:27
Amúgy akkor is, ezt sztem Burton hozta be, hogy a Comics filmben az ellennek meg kell halnia, azóta nem nagyon volt olyan cucc, amit túl élt az aktuális ellenfél, egy-két kivétel akadt azért.
Mert az átlag mozinéző azt várja, hogy patkoljon el a rhadt szemét főgenya. Az meg kifejetten ingerli sok esetben, ha a tartsunk egy keveset a folytatásra is stílust követve mindenkit életben hagynak a végén. Lásd: Daredevil.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 09. - 17:53:34
Ja, aminek aztán mégsem lesz folytatása, hanem rebootja talán, ki tudja mikor!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 10. - 07:55:04
Mert az átlag mozinéző azt várja, hogy patkoljon el a rhadt szemét főgenya. Az meg kifejetten ingerli sok esetben, ha a tartsunk egy keveset a folytatásra is stílust követve mindenkit életben hagynak a végén. Lásd: Daredevil.
De azért lássuk be, hogy a Daredevil egy szinte hibátlan alkotás és nekem pl. nagyon tetszett, hogy a Vezér a dutyiba megy és nem kinyírja Fenegyerek. A végén meg kimondottan jó volt Célpont kis végefőcím utáni akciója. :)
Ja, aminek aztán mégsem lesz folytatása, hanem rebootja talán, ki tudja mikor!
Az Elektrát vehetjük annak.  :hehe: :hehe: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 10. - 09:32:31
A Fenegyerek nekem is az egyik kedvencem volt. Az egyik leginkább képregényes képregényfilm, a rendező nagy comic-geek lehet. :)
És viccen kívül: az Elektrát gondolták DD 2-nek, vagyis, ha az nem bukott volna, akkorát, lett volna folytatása a Fenegyereknek. Bár nem biztos, hogy Ben Affleckkel, mert annak idején azt mondta, hogy a bőrruha miatt a legnehezebb forgatása volt, és nem biztos, hogy szeretné megint.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 10. - 11:00:56
Azért Jennifer csak rá tudta volna beszélni. :) Meg gondolom mivel az Elektrában is van kivágott jelenete, csak visszatért volna a szerephez (Egyébként nekem az Elektra filmmel sem volt semmi bajom, talán csak egy kicsit komolyabb "tömegnindzsabunyó" hiányzott a végéről. :roll:).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 10. - 11:26:48
Én se utálom, mint az emberek nagy része. Láttam már háromszor is, szerintem szerethető film. Jennifert különben is imádom.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 10. - 13:07:03
Érdekes egy film , de szeretem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 10. - 14:53:37
Bocsánat ha volt már:
Ghost Rider: Spirit Of Vengeance

https://www.youtube.com/watch?v=ScX3rjmreBE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 10. - 15:36:16
Motoron kívül ......nem sok semmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 10. - 19:43:23
Ja, és még jó hogy a bazi nagy vihar, le nem vitte a pepit a fejéről! :hehe:
Amúgy ezt itt vették fel, magyarországon?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 10. - 19:49:31
Romániában forgatnak, nem? Elvben ott is játszódik.
De amúgy érdekes lenne, ha itt forgatnának, ennyi világsztár egyszerre még nem volt itthon egy időben. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 12. - 09:56:42
Az első része nekem tetszett, a második is biztos jó lesz. De miért pont Drakula???  :ohmy: Hülye vámpírkorszak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 12. - 11:53:35
Zarathos-nak jobban örülnék, rá lehetne építeni egy látványos filmet!
Az előző rész ellensége is nagyon langyi volt! Olyan ellenségek kellenének, akik jól mutatnak a vásznon, mint pl. a Gyűrűk Ura Balrog-ja! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 12. - 12:08:17
Vagy egy pompomlány-válogatott a bikini-szépségversenyre menet. Ők is jól mutatnának a vásznon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 12. - 12:46:03
Arra ott volt a múltkor Eve Mendes. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 12. - 13:28:08
Nekem nagyon bejött az első rész , ez is biztosan tetszeni fog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 12. - 14:58:33
Zarathos-nak jobban örülnék, rá lehetne építeni egy látványos filmet!
Az előző rész ellensége is nagyon langyi volt! Olyan ellenségek kellenének, akik jól mutatnak a vásznon, mint pl. a Gyűrűk Ura Balrog-ja! ;)
Szerintem is jobb lenne valami kevésbé elhasznált pofa.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 14. - 14:19:07
Itt a Zöld "vicces" Lámpás trailere:

http://www.youtube.com/watch?v=RrBwKMxhtXQ&feature=player_embedded

 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 14. - 14:21:29
Jó ez a srác. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 14. - 14:34:25
Gondolom a végső simítások, vágások még hátra vannak!
kíváncsi leszek rá!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 14. - 14:36:39
Hát ez csak az elő-elő előzetes. Elvben kedden jön az igazi, 2 perc körüli (?).
Amúgy furi, lehet Vasembert akarják koppintani. Annyira nem ismerem Hal-t, de lehet ez a stílus inkább Flahsre lett volna jó.
Amúgy Ryan hozza ezt a vicces figurát, tegnap néztem meg megint a Penge 3-at, ott is rohadt jó volt Hannibal King karaktere. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 14. - 14:45:56
Én csak a rajzfilmből ismerem hal karakterét, és ott egy kisit komolyabb, férfiasabb!
De gondolom Reynoldsra ígazították a szerepet, akárcsak régen, Nickolsonra Jokert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 14. - 16:35:38
Hát, Hal Jordan egy karót nyelt, dögunalmas karakter, ha nagyon őszinték akarunk lenni, egy annyira generikus fehér fickó, hogy ha ennél is fehérebb lenne, átlátszóvá válna. Ezért is komálta a nép Kyle-t, amikor felbukkant.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 15. - 09:12:34
Hal Jordan sokkal inkább egy beképzelt, arrogáns, egoista, önmajmoló tuskó. Lényegében egyesíti a vadászpilóták minden lehetséges negatív tulajdonságát. És a képregényben ezt még azzal is tetézték, hogy természetesen ez minden csajnak bejött és Hal a "bika" a Lámpások közt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 12:57:26
Darren Aronofsky rendező a napokban árulta el az új Rozsomák film címét, melyben a címszereplőt továbbra is Hugh Jackman játssza. Az említett cím simán csak The Wolverine lett, ami nem a Gavin Hood által rendezett X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine) folytatása lesz.

Egész pontosan Aronofsky úgy nyilatkozott a HitFixnek, hogy a The Wolverine egy „egyszeri”, vagy önálló projekt lesz. A forgatókönyvvel már elkészült Christopher McQuarrie, amely szerint Logan (Rozsomák) tiltott románcba keveredik egy japán nővel, akit már odaígértek egy másik férfinak. Mivel Logan ilyen apróságokkal nem foglalkozik, inkább megküzd apjával és szamuráj-kardforgató testvéreivel.

A forgatás dátumát továbbra sem tűzték ki.

A The Image Comics Youngblood című projektje sok rendezőt cserélt már, de a nagyon várt szuperhősös adaptációt 2009 februárjában Brett Ratnernek szánták. Nem egész egy évvel később Ratner felkérte J.P. Lavint és Chad Damiani-t, hogy írjanak hozzá egy forgatókönyvet Rob Liefeld képregényéből. Azóta nem lehetett hallani semmit a projektről.

Brett Ratner beszélt az MTV-vel, és elárulta, miért kell ilyen sokat várnunk a Youngbloodra:

„Volt néhány jogi probléma. Mivel ezek független képregények, majdnem egy évig tartott, mire sikerült megszereznünk a jogokat. Rengeteg tulajdonosa van az ilyen képregényeknek, és csomóan állították, hogy ők a jogtulajdonosok. Jó sokáig tartott, de azt hiszem, végre sikerült rendeznünk a jogi kérdéseket. Rob Liefeld ajánlotta fel nekem a projektet. Azt hiszem, Bryan Singer pályázott rá, de gondolom, sok rendező szerette volna megkaparintani. Rob azt mondta nekem: „az az X-Men film a kedvencem, amelyiket te rendezted.” Mire én: „te is képregény őrült vagy?” Aztán egyszer beállított hozzám Rob és azt mondta: „szeretném, ha te rendeznéd ezt a képregény adaptációt, szerintem nagyszerű munkát végeznél vele.” Én pedig örömmel fogadtam a felajánlását.”

Még pár évig ne számítsunk rá, hogy film készül belőle, de Brett Ratner bízik benne, hogy előbb-utóbb történik valami:

„Kitartó fickó vagyok, és emellett is ki fogok tartani. Tudom, hogy ha koncentrálok rá, akkor össze fog jönni, úgyhogy ezt is fogom tenni.”

Még moziba sem került a Zöld darázs (The Green Hornet), erre máris arról beszélnek a Sonynál, hogy ha jól sikerült a kedden leadott tesztvetítés, és a korai visszhangok pozitívak, akkor a Sony komolyan fontolóra veszi a folytatást elkészítését, két hónappal az első rész premierje előtt.

A The Los Angeles Times belső emberei, akik részt vettek a tesztvetítésen, meghallották, hogy a Sony Pictures társelnöke, Amy Pascal az esetleges folytatásról beszélnek, miután látta érvényesülni a Zöld darázs-t a nagyvásznon.

Sokkal jobban sikerült a tesztvetítés, mint ahogyan azt a Sony fejesi gondolták, és a kritikusok köreiben is 93 pontot ért el, ami 93%-ot jelent, valamint ezen kívül a közönség is „kiválónak”, vagy „nagyon jónak” titulálta a filmet. A közönség 83%-a pedig „határozottan ajánlotta” a barátainak.

Májusban szóba került, hogy Michael Bay Platinum Dunes nevű cége szerezte meg a Teenage Mutant Ninja Turtles-t, majd augusztusban lehetett hallani újra a filmről, amikor a Vasember (Iron Man) írói, Art Marcum és Matt Holloway nekiestek a forgatókönyvnek. A történetről továbbra sem árultak el semmit, de az új film élőszereplős változat lesz.

Az Untitled G.I. Joe Sequel forgatókönyvével már elkészült Rhett Reese és Paul Wernick páros, és az Untitled Jack Ryan Projectről is szó esett a konferencián, mint ahogyan az is kiderült, hogy a Star Trek 2 forgatása januárban kezdődik, hogy 2012. június 29-én mozikba kerülhessen.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 15. - 13:01:30
A youngbloodos honnan van? Mert elég súlyos hülyeségek vannak benne. Egyrészt senki se várja. Senki. Az a sorozat húsz év alatt négyszer bukott meg teljesen, legutóbb annyira, hogy már be se merték fejezni a megkezdett sztorit. A második, hogy nincs semmi jogi gubanc benne, nem is lehet, amikor az egésznek Liefeld a 100%-os jogtulajdonosa.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 13:05:00
http://www.scriptflags.com/2010/11/brett-ratner-youngblood-script-is-still.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 15. - 13:20:33
Ratner munkái meg alapból nem érdekelnek engem, miután elcseszte az X3-at! >:(
Még hogy a legjobb rész?!
Ididóta ez a Lieifeld, egy egyszerű McFarlane klón! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 15. - 13:31:16
Az X3-al nem volt semmi probléma. ;) A youngblood meg akár lehet jó is, filmen (a képregénnyel ellentétben) jól működne ez a hi-tech nem annyira képregényes cucc.

Igen, mert McFarlane maga az eredetiség, igaz?  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 15. - 13:43:09
Nem-e?
OTt baszták el igazán Wolvie karakterét... azután már egyenes út vezetett az orginshez... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 15. - 13:48:54
Az X3-al nem volt semmi probléma. ;)
Szerintem se. Korrekt kis mozi volt pár hibával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 14:52:52
OTt baszták el igazán Wolvie karakterét...

Hát azért amikor Bestia le "fiam"-ozta Rozsót (juszt se Farkas), Logan meg úgy nézett rá mint egy darab szőrös kék xarra, az minden pénzt megért.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 15. - 15:19:08
Max annyit tudnék a film rovására írni, hogy Logan eredeti reakciója, amikor a végső akcióra készülődve előkerültek a X kölkök, sokkal jobban illett a karakterhez, mint az, ami a végső változatba került.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 15. - 15:44:09
Hát azért amikor Bestia le "fiam"-ozta Rozsót (juszt se Farkas), Logan meg úgy nézett rá mint egy darab szőrös kék xarra, az minden pénzt megért.  ;D
Igen, voltak jó részei benne, de összeségében itt már nagyon messze voltak az első két részbeli Rozsó karitól, az egybe még tök jó mogorva, kicsit morcos volt, itt meg már vihogott, szorta a poénokat, kétszer majdnem sírt is...

Max annyit tudnék a film rovására írni, hogy Logan eredeti reakciója, amikor a végső akcióra készülődve előkerültek a X kölkök, sokkal jobban illett a karakterhez, mint az, ami a végső változatba került.
Jaja, a moziba majdnem én is sírtam már, amikor láttam, hogy Hugh is mindjárt elbőgi magát... rohadtul fel &khm# az a jelenet, mert a trailerben még az eredeti volt, és az sokkal, de sokkal jobban illett volna hozzá.
Amúgy a filmmel sok bajom nincs, elment, igazán jó ötletek voltak benne, meg jelenetek, pölö a Prof halálát tartom a legjobb X filmes jelenetnek.
 De vhogy mégis olyan kevésnek éreztem az egészet, meg rövidnek, ha még rádobtak volna fél órát, sztem lehetett volna még rohadt jó is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 15. - 17:22:24
Ami nem tetszett nekem az X3-ban: Főnix, na az nem ilyen! Singer akarta a "tűzmadár" kiteljesülését, de Ratner bácsinak jobban izgatta a fantáziáját, a zombi feeling! :stupid:
Akkor a már említett Rozsó kiherélés is gáz volt, az a beszéd amit ott lenyomott, hogy nosza mi vagyunk az X-Men, az egyátalán nem vallt rá! 
A langyis, trapéz gatyájáról ne is beszélünk!
És végül, a végére bedobált, tök ismeretlen, (szerintem Ratner fejéből kipattanó) eggyen kaptafára sikerült, mutáns sereg is unalmas volt!
Ja és hát ugye a Juggernaut, na az is kész vicc volt! Én csalódtam a 3. részben!
Talán majd most, a First Class-ban másképpen lesz pár dolog! Amit eddig láttam az biztató, mármint Emma Frost, de itt már jó 20-as a csaj, még a Wolverine filmben szintén csak, a bibi az hogy ott kb. a 90-es évek elején játszódott, ez meg a 60-as években fog! :headscratch:
Szóval szerintem ez nem origin lesz, hanem teljes reboot!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 15. - 17:25:10
Ja, de itt anno Ben linkelt vmi szöveget a producertől, aki azt mondta, hogy soha nem mondták, hogy az Emma FROST, csakhogy Emma. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 15. - 17:28:35
:D Tiszta fehérben?
Nana! Több mint biztos hogy Emma Frost lesz az!
Vagy Frost nagymamija? :D
Majd kiderül!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 15. - 17:32:18
Mármint a Rozsó filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 15. - 18:15:16
Ott meg gyémántá változott a bőre, és szőke volt..... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 15. - 19:02:09
Jó, tom, láttam. De attól még nem mondták ki hogy Frost. :D
Mert akkor mi mással lehetne magyarázni, hogy ott van a 60-as évekbeli cuccban? Mással nagyon nem, minthogy az lány nem azaz Emma volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 19:06:34
Elfelejtitek, hogy ez az X-Men nem az az X-Men. Teljes reboot amit csak Wolverine úszott meg, de az ő sztoriját is új alapokra helyezi Aronovsky.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 15. - 19:34:38
Hát nem tom, én még nem láttam, hírbe kiírva nagy betűkkel, hogy Reboot lesz, szval addig reménykedek, hogy nem. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 19:38:21
Azóta biztos a reboot amióta Küklopsz és a többiek is szerepelnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. November 15. - 20:58:51
Szerepelnek? :o Király!  :oh:  Megjön Ben és jönnek az infók . ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 21:01:35
Mancinak megjött azóta nekem is jön egyfolytában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 15. - 21:05:37
Ki fogja játszani Kükit?
Jobb is ha előről kezdenek mindent, remélem az F4-el is ezt fogja tenni a FOX!
Reméljük Rozsi jobb rendezőt kap mint legutóbb, és hogy Miller képregényét jól dolgozzák majd fel!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 21:09:20
Nem tudom de elcsíptem pár karaktervázlatot és nagyon oldschool a stílus.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 15. - 21:11:37
Reméljük Rozsi jobb rendezőt kap mint legutóbb, és hogy Miller képregényét jól dolgozzák majd fel!
Aronovsky esetében az nem kérdés, hogy jobb rendezőt kaptunk, mint az előző.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. November 15. - 21:12:59
És ezeket a karaktervázlatokat majd meg tudod mutatni nekünk is Ben? Kíváncsi vagyok, nekem mondjuk jobban bejött ez a bőrrucis szerkó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 15. - 21:18:02
Biztos hogy a mostani, első filmbe beteszik Jeant és Scott-ot is? Nem csak egy későbbi szereplésükre tervezték meg a dolgokat?
Egyébként ha tudod, jó lenne ha belinkelnéd majd, érdekelne! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 15. - 21:22:29
Hétvégén tervezem frissíteni a galériám filmes szekcióját, akkor felteszem azokat is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 15. - 21:24:58
Ja és hát ugye a Juggernaut, na az is kész vicc volt! Én csalódtam a 3. részben!
Mystique meztelenül.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 15. - 21:45:04
Ja, jó rövid ideig, irgum-burum! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 16. - 08:38:31
De vhogy mégis olyan kevésnek éreztem az egészet, meg rövidnek, ha még rádobtak volna fél órát, sztem lehetett volna még rohadt jó is.
Sajnos ezzel a problémával teljesen egyetértek, rengeteg harci jelenetet is kivágtak a filmből és rengeteg alt. jelenet sokkal ütősebb lett, mint ami végülis belekerült. Ettől függetlenül a film jó, és Rozsi karaktere már az első részben is majdnem sírt, úgyhogy ennyit a jelleméről (ami a képregényben sem a tősgyökeres tuskó, vannak írók, akik szeretnek neki jellemet is adni :) ).
Akkor a már említett Rozsó kiherélés is gáz volt, az a beszéd amit ott lenyomott, hogy nosza mi vagyunk az X-Men, az egyátalán nem vallt rá! 
Olvass több X-ment. :)
A langyis, trapéz gatyájáról ne is beszélünk!
Megintcsak olvass több X-ment. :)
És végül, a végére bedobált, tök ismeretlen, (szerintem Ratner fejéből kipattanó) eggyen kaptafára sikerült, mutáns sereg is unalmas volt!
Olvass több mutánsos képregényt. (District X és társai)
Ja és hát ugye a Juggernaut, na az is kész vicc volt!
Igazából egyedül a sisakja volt hülyeség, főleg, hogy azt mondta vigyáz az arcára és pont az arcát nem is takarta. :) (az alt. verekedés Rozsó és Buldi & Ororo és Callisto között a Grey házban sokkal ütősebb volt, főleg, hogy előtérbe került Buldi sebezhetetlensége és megtudtuk azt is milyen jól vezeti Rozsó az áramot :) )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 16. - 09:46:17
és megtudtuk azt is milyen jól vezeti Rozsó az áramot :) )

Úgy könnyű ha saját cége (http://www.wolverineelectrical.com/) van hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2010. November 16. - 11:25:04
Úgy könnyű ha saját cége (http://www.wolverineelectrical.com/) van hozzá.

Ilyesmit is csak te tudsz találni Ben :lol: Én meg kell elégedjek a saját éttermem (http://genzorestaurant.com/)mel. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 16. - 11:42:48
Nem, mert még engem se fog nagyon akármilyen céghez kötni. Jól kell nevet választani. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 16. - 11:52:55
De vhogy mégis olyan kevésnek éreztem az egészet, meg rövidnek, ha még rádobtak volna fél órát, sztem lehetett volna még rohadt jó is.
Sajnos ezzel a problémával teljesen egyetértek, rengeteg harci jelenetet is kivágtak a filmből és rengeteg alt. jelenet sokkal ütősebb lett, mint ami végülis belekerült. Ettől függetlenül a film jó, és Rozsi karaktere már az első részben is majdnem sírt, úgyhogy ennyit a jelleméről (ami a képregényben sem a tősgyökeres tuskó, vannak írók, akik szeretnek neki jellemet is adni :) ).
Akkor a már említett Rozsó kiherélés is gáz volt, az a beszéd amit ott lenyomott, hogy nosza mi vagyunk az X-Men, az egyátalán nem vallt rá! 
Olvass több X-ment. :)
A langyis, trapéz gatyájáról ne is beszélünk!
Megintcsak olvass több X-ment. :)
És végül, a végére bedobált, tök ismeretlen, (szerintem Ratner fejéből kipattanó) eggyen kaptafára sikerült, mutáns sereg is unalmas volt!
Olvass több mutánsos képregényt. (District X és társai)
Ja és hát ugye a Juggernaut, na az is kész vicc volt!
Igazából egyedül a sisakja volt hülyeség, főleg, hogy azt mondta vigyáz az arcára és pont az arcát nem is takarta. :) (az alt. verekedés Rozsó és Buldi & Ororo és Callisto között a Grey házban sokkal ütősebb volt, főleg, hogy előtérbe került Buldi sebezhetetlensége és megtudtuk azt is milyen jól vezeti Rozsó az áramot :) )

Olvastam, de ezek szerint kimaradtak volna azok a X-Menek amikben Rozsi patrióta, és a sárga vagy barna jelmezére még felhúz egy trapéz gatyeszt is?! :D
Aztán, nekem hiányoztak a klasszikus mutánsok, a félig állat beütésűek pl., Ratner filmjében mind egyforma volt, nagyokat ugrabugráltak oszt kész, mind trendi farmet meg kapusznyit viselt, na hagyjuk már....
Callisto-ra se jöttem volna rá hogy ő az, teljesen kiforgatták a figurát, legalább lett volna félszeme, lett volna benne pár olyan morlock, aki ismertebb!
Egyszóval nem hiszem hogy sűrűn fogom betenni a DVD lejátszómba, de persze megvan a film, mert gyűjtök minden képregény vonatkozású alkotást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 16. - 12:04:06
Olvastam, de ezek szerint kimaradtak volna azok a X-Menek amikben Rozsi patrióta, és a sárga vagy barna jelmezére még felhúz egy trapéz gatyeszt is?! :D
Ezek szerint igen. :)
lett volna benne pár olyan morlock, aki ismertebb!
Mondj öt ismertebb Morlockot (Callisto, Velő és Pióca kivételével) akik ismertebbek szerinted és nem ölték meg őket a CC era alatt a Martalócok. :) (Én kapásból hármat tudok mondani, de azt nem tudom élnek-e még, vagy szerepeltek-e azóta bármilyen történetben...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 16. - 12:25:23
Na ne már!
Mutass csak egy linket róla, hadd nevessek egy jót! :D
Már bocsi, de egy képregényfilmet nem érint, hogy a képregényben azóta ki halálozott el vagy sem!
Nos, én olyan morlockokat szerettem volna látni mint Kalibán, Fanyűvő, A Kuruzsló, vagy éppen Pióca! ;)
Más: Azt hallottátok már, hogy lehet hogy ez lesz Nolan utolsó Batman-je, ami majd most jön? És hogy utána, szeretnék TV-re írni sorozatként? Állítólag, sokan Karl Urbant tudnák elképzelni a szerepben, hát nem tudom..... :roll:

http://www.comicvine.com/news/will-there-be-a-live-action-batman-series-after-the-3rd-film/142541/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 16. - 13:02:42
Már bocsi, de egy képregényfilmet nem érint, hogy a képregényben azóta ki halálozott el vagy sem!
Nos, én olyan morlockokat szerettem volna látni mint Kalibán, Fanyűvő, A Kuruzsló, vagy éppen Pióca! ;)
Nem, én itt pont azt mondom, hogy ezek a figurák mennyire ismertek, közkedveltek. Egy kb. húsz (harminc) éve halott karaktert, akit azóta fel sem támasztottak (ami azért nagy szó Marvel és a képregényvilágán belül) hiányolni filmben azért érdekes dolog. Az általam említett három karakter (Callisto, Velő és Pióca) pedig benne volt a filmben, bár sokan Tüskének (hellyel közzel elmegy Velőnek is :) ) gondolják azt a mutánst, de hát egye fene, ezen már nem vitázunk.
Rozsi pedig sokkal gázabb ruhákban is parádézott folyamatosan, mint ez a farmer...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 16. - 15:39:08
Bocsi ha félre érthető voltam, nem a farmerra gondoltam, hanem a rőnacira, hordták az a elő két részben is, de legalább csizmájuk volt, és ezért jelmezesebb beütést kelltett, a harmadikban meg sima trapézos naci! ;)
Callisto figuráját nagyon átírták, és az nekem nagyon nem tetszett, ami kicsit javít a helyzeten, hogy Viharral összementek, ilyet valóban láthattunk már képregényben is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 17. - 09:52:08
https://www.youtube.com/watch?v=PfD81V2gecM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 17. - 10:10:29
Hát engem valahogy nem győzött meg... mondjuk valszeg azért mert nem is ismerem a karit, meg annyira nem is hoz lázba... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 17. - 10:13:14
Nekem tetszeni fog. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 17. - 10:14:11
Hát engem valahogy nem győzött meg... mondjuk valszeg azért mert nem is ismerem a karit, meg annyira nem is hoz lázba... :uhoh:

Oké hová dugtad el azt a BuB-ot akit én ismerek és akivel együtt csinálom a Zöld Lámpások leírásait?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 17. - 10:30:42
Kicsit nagyon műnek néznek ki a lények és a Lámpás ruha is, nem?  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2010. November 17. - 10:35:03
Ben bátyó, és hol marad a letölthető verzió?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 17. - 10:36:50
Hát engem valahogy nem győzött meg... mondjuk valszeg azért mert nem is ismerem a karit, meg annyira nem is hoz lázba... :uhoh:

Oké hová dugtad el azt a BuB-ot akit én ismerek és akivel együtt csinálom a Zöld Lámpások leírásait?
Hát az egy dolog, attól még nem fogom megszeretni őket. ;D

Ja, a ruha nekem se jött be annyira, elég mű, de ez ugye úgyse a végleges változat, láttunk már ilyet, a filmre biztos javítanak még rajta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 17. - 10:40:39
Ben bátyó, és hol marad a letölthető verzió?

http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=8663&url=http://media.kino-govno.com/movies/g/greenlatern/trailers/greenlantern_trailer_640.mov

és HD
http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=8663&url=http://media.kino-govno.com/movies/g/greenlatern/trailers/greenlantern_trailer_1920.mov
http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=8663&url=http://media.kino-govno.com/movies/g/greenlatern/trailers/greenlantern_trailer_1280.mov

http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/alex_nexs/GL_Movie_BG.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 17. - 10:56:23
No és a 3D?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. November 17. - 13:44:06
Fene a válogatós fajtátokat!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 17. - 13:44:36
Na, itt már aránylag egész jó, legalábbis nekem itt jobban bejön.
(http://www.comingsoon.net/nextraimages/greenlanternart.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 17. - 14:53:31
Nem rossz előzetes én kíváncsi lettem a filmre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. November 17. - 15:30:16
No és a 3D?

No és hol a Panda version ?  :nemtudom:  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. November 17. - 21:49:37
És a John  Connor edition?

Kellemes limonádénak ígérkezik, Jordant szerintem remekül eltalálták. A CGI viszont eléggé mű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 17. - 22:24:09
És a John  Connor edition?

Minden megoldható. (http://www.lost-man.com/wp-content/uploads/2010/11/cyborg-supes.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 18. - 07:45:14
Ugyan Ben, hogy lehet kihagyni egy ilyen remek alkalmat arra, hogy berakd a valódi link (http://www.youtube.com/watch?v=dQw4w9WgXcQ)et?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 18. - 08:00:54
Akármikor meglátom ezt a vörhenyest kiráz a hideg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 19. - 16:24:16
Szerintem Jon Hamm, vagy  Arnie Hammer!  ;)

http://www.comicvine.com/news/the-casting-race-for-the-new-superman-movie-begins/142577/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. November 19. - 17:02:21
Szerintem Zámbó Árpi lenne a legjobb!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 19. - 17:14:35
Múltkor nem az volt, hogy 40-es karaktert keres a rendező?
Vagy már elkezdődött a ködösítés megint...

Szerintem Joe Manganiello lenne jó Supinak.

Én majd inkább Loisra leszek kíváncsi. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 19. - 20:33:20
Ez gyorsan ment!
http://filmdroid.blog.hu/2010/11/19/zold_lampas_szinkronos_elozetes
Lámpás Szinkronos előzetes.
Holloo, lehet be kellene nekik küldeni a versikét, mert azt "elbaszták" ;D

Ryan hangja amúgy furi, nem ez szokott lenni, azt hiszem, ez a srác szinkronizálta Slyert a Hősökben. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 19. - 20:56:25
Ez se lesz rossz! ;) :

http://geekz.blog.hu/2010/11/19/az_elso_kep_az_uj_dredd_birorol
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 21. - 13:55:16
Jó a szinkron.
Dreddet meg remélem látványosra csinálják, jó történettel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 22. - 10:41:59
Jaj, édes Istenem, ne már... :roll:

Filmdroid:
Zack Snyder hozzálátott, hogy megtalálja a megfelelő színészt a Superman főszerepére. A MovieNewz.com oldal úgy tudja, hogy Snyder azt szeretné elérni, ha Matthew Goode-t tudná leszerződtetni. Ezen kívül úgy tűnik, hogy a színészt alaposan meg fogják pakolni CGI-vel, mikor átvedlik Supermanné. Goode (vagy bárki más, akit leszerződtetnek) egy úgynevezett motion capture ruházatban fog járni-kelni a forgatáson, majd később erre számítógép segítségével varázsolják rá az Acélember öltözékét. A Warner felettébb elégedett lehet a Zöld Lámpással, ha így döntött, ugyanis Ryan Reynoldst is hasonlóképpen alakították át.

Goode már dolgozott együtt Snyderrel a Watchmen képregényfilmben, ott Ozymandiast formálta meg. Az angol aktort többek között láthattuk még a Szökőhévben (Leap Year), a Match Pointban és A kulcsfigurában (The Lookout).


Hát én a színészt se tom elképzelni, de hogy a ruhát most miért pakolják erre is rá Cgi-al, nem tudom... most ez lesz a divat? Még a végén Pókinál is ezt alkalmazzák... :drying:
Nagyon remélem, hogy ez csak pletyka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. November 22. - 12:58:51
A trailer alapján nekem nem jön be annyira eddig Reynold  GL szerkója...

Olyan totál műanyag.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 22. - 13:55:33
Nameg, ma már minden szuperhős film (is) 3D-ben pompázik, és s digitális technika erre rájátszik!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. November 22. - 14:28:44
Háttt öööö...az a pali nem SUpermannek való.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 22. - 17:40:05
Ki tudja? Lehet hogy Snyder víziójában Supi végre összejön Lex-szel. Ha így lesz ez a srác tökéletes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 22. - 19:33:52
 :hehe:
Azért hátha itt férfiasabb lesz! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 22. - 19:34:43
Mi van, a filmdroidon nem sikerült lefordítani az actor szót?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 22. - 20:49:27
Teljesen felesleges Goode miatt aggódni mert a sminkesek+fodrászok úgyis f*szán kipofozzák ráadásul még ki is lesz gyúrva szóval a Supi rajongóknak megfelelő lesz!
Egyébként most legalább egy olyan embert akarnak szerződtetni aki legalább alkalmas a szerepre nem úgy mint Brandon "nyikhaj" Routh  :hehe:
Synder neve meg számomra egyet jelent a minőséggel! A Watchmen-nel bebizonyította hogy van tehetsége a szuperhősös filmekhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 22. - 20:50:49
Egyébként most legalább egy olyan embert akarnak szerződtetni aki legalább alkalmas a szerepre nem úgy mint Brandon "nyikhaj" Routh 

Routh tökéletes volt a szerepre. Csak a forgatókönyv volt egy kalap...
Számomra viszont az a legdühítőbb, hogy a Smallville-lel 10 éven át vezették fel Clark hőssé válását, és erre most megint kezdődik minden előröl.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 22. - 20:53:18
Ja, sztem is jó volt Brandon. Nekem is inkább a sztorival volt a bajom. Megint Luthor, megint vmi rohadt földszerzés... ugyanmár... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 22. - 22:06:51
Routh finoman szólva sem egy Superman alkat lássuk be! Christopher Reeve után pedig egyenesen röhejesen nézett ki ahogy ott bénázott az Acélember jelmezben 70 kilósan  :-\
Ráadásul túl fiatal volt ehhez a szerephez véleményem szerint.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 22. - 22:14:04
Hát azért Reeve se volt az a hú de Superman alkat. ;D Magas volt széles váll ozt szevasz, minden másban olyan volt mint Brandon. Egyik se sportolta ki magát a szerepre, mint pölö  Tobey, vagy Bale.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 23. - 07:44:41
Mégis eddig simán Reeve volt a legjobb az összes színész közül Supermanként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 23. - 08:46:47
Ja, sztem is jó volt Brandon. Nekem is inkább a sztorival volt a bajom. Megint Luthor, megint vmi rohadt földszerzés... ugyanmár... :roll:
Ezzel egyet kell értenem, szerintem sem volt semmi baj Superman figurájával, de a történet... most komolyan, melyik csökött agyú idióta tud ilyen hülyeséget kitalálni. Legyen megint Lex, ezzel semmi baj, de egy épkézláb tervet összehozhatna már, mert a régi Superman filmekben még mosolygott rajta az ember, hogy "jóvan régi butácska" de az "újkorban", amikor szinte bármit megcsinálhatnak egy ennyire elbaccott forgatókönyvre filmet építeni?  :nemtudom:
Synder neve meg számomra egyet jelent a minőséggel! A Watchmen-nel bebizonyította hogy van tehetsége a szuperhősös filmekhez.
Jajj, csak ezt ne mondtad volna...  :shocking: :omg:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 23. - 08:59:48
Mégis eddig simán Reeve volt a legjobb az összes színész közül Supermanként.
Ez egyáltalán nem biztos, csak mint "első", mint "legnagyobb" már legenda lett. Nekem például sokkal jobban tetszett Dean Cain. Az elején nehéz volt megszokni, de aztán kinőtte magát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 23. - 09:38:55
Jó most lehet azzal jönni hogy azért Reeve-et emlegetem mert ő volt az első pedig egyáltalán nem ezért. Szerintem az összes Superman-t alakító színész közül ő tudott a legjobban ráérezni a karakterre! Brandon Routh meg ugyan jól alakított,de őt esetleg egy Superboy filmben tudtam volna elképzelni annak tökéletes lenne,de az Acélember szerephez úgy vélem nem elég érett  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 23. - 09:44:15
Mondjuk erről eszembe jutott, vajon hányan tudják, hogy Reeve csak a kb. tizedik/vásznon harmadik színész volt, aki eljátszotta őt...
Lehet, hogy a legendásság is benne van, elvégre a két Donner által rendezett film a képregény-adaptációk iskolapéldája. De valahogy Reeve-nek sikerült egy tökéletes Clark Kentet adni (igen, Clark tényleg ennyire szerencsétlen, bár rengetegszer, és tényleg rengetegszer próbálkoztak azzal, hogy egy kicsit összeszedettebbre vegyék a figurát) és a jelmez se nézett ki rajta nevetségesen. Egyszerűen hiteles volt mindkét alteregójában, ami egy ilyen figura esetében nem kicsi színészi kihívás is. Cainnel az volt a baj, ami Reevesszel is, Supermannek hiteles volt még, de Clarknak annyira nem (az 1950-es sorozatban játszó színészen meg roppan vicces volt a kis sörpocakon feszülő streccsruha).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 23. - 09:48:11
Én tudok a korábbi Superman-t alakító színészekről is,de ők nem a semmiért maradtak ismeretlenek a nagyközönség számára!
Még ennyi idő elteltével is Christopher Reeve nevét emlegetik ha Superman filmekről van szó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 23. - 09:57:43
Igen, sajnos pont ugyanaz a helyzet, mint a régi Batman sorozattal. Az első kettőt lenullázza az utolsó kettő. :)

Reeve nevét annyira már nem emlegetik azért, a két újgenerációs sorozatszuperhőst jobban ismerik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 23. - 11:45:58
És nem utolsósorban azért, mert a többiek előtte tv-sorozatban játszották Supermant, Reeve pedig világszerte terjesztett mozifilmekben. Szerintem sokkal jobb Clark volt Dead Cain karaktere. A képregényben sem annyira esetlen, béna, mint Reeve Clarkja volt. A filmben kicsit rájátszottak, mint a Pókember 2-ben Tobey Peterére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 23. - 11:57:49
Sorozatban. Csak sorozatban. Legalábbis Alyn. Akkoriban tv-sorozat nehéz is lett volna, mert tv se létezett. Reeves pedig két mozifilmben játszotta.
Idézet
A képregényben sem annyira esetlen, béna, mint Reeve Clarkja volt.
De. Az. Egész történetek épültek e köré.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 23. - 14:02:04
Kaine valószínűleg a John Byrne féle újragondolásra gondolt! ;)
Ott valóban nem igazán esetlen, és később Roger Stern is ezt vitte tovább!
Reeve neve összfort Supermannel, és ez így is marad! Igazából ami számít, az a színész kisugárzása, közvetlensége, és hogy mennyire veszi komolyan a figurát! Reeve nem egyszer benne maradt a figurában, még a forgatási szünetekben is, ezt Margot Kidder néha furcsálotta is! :)
A többi színész nem, Routh-nak pl. szinte alig volt valami arcjátéka, érzelmeit is alig lehetett leolvasni! (Mentőkörülmény, hogy első iagzi nagy filmje volt, és kicsit furcsa lehetett számára a hirtelen váltás, hírnév, és forgatás, és a felelőség, amit a figura megformálása követelt.)
Egyébként minden filmbéli megoldás, jól mutatja, az adott korszak hős, "erős" ember kinézetét, ami a 40-es, 50-es években még kicsit furcsa volt, legalábbis mai szemmel nézve! :)
Hogy milyen lesz az új? Meglátjuk, akcióban mindenesetre talán most nem lesz hiány! :)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 23. - 14:17:07
Remélem a Következő Superman filmben már elhagyják a piros alsógatyát és azt az idétlen sárga kis övet ami  fecskét tartja  :hehe:
Na meg nem ártana valami modern felfogású filmet készíteni ami mondjuk nem a 30-as évekből táplálkozik mert az az óságos frizura ami hősünknek van hát az egy vicc...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 23. - 14:24:02
Millar ötlete tipikusan olyan volt, és a modernsége miatt vetette el a jogtulaj. Most meg kézzel-lábbal kapadoznak, hogy a nulláról összekaparjanak egy filmet 2012-ig. És ez a cég jelenleg a vezető filmgyártó az USA-ban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 23. - 14:42:27
Nekem például sokkal jobban tetszett Dean Cain. Az elején nehéz volt megszokni, de aztán kinőtte magát.

Benne az volt a fantasztikus, hogy amikor átlényegült Supermanné, akkor mégcsak nem is hasonlított (külsőleg sem) Clark Kentre, mintha még az arcvonásai is változtak volna a jelmezzel. Ha egymás mellett álltak volna két teljesen eltérő embert láthatott volna a szemlélő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 23. - 14:43:47
Miért félnek a változástól? Elvégre nem az egész karaktert kéne újragondolni hanem a ruházatán némileg módosítani hogy a mai moziba járó közönség ne röhögje el magát rögtön az első 10 percben.
Ha egy olyan filmet csinálnának ami a múltban játszódik mondjuk úgy 1939-ben akkor megértem ezt a konzervatív hozzáállást,de könyörgöm a film több mint valószínű hogy a jelenben fog játszódni  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. November 23. - 16:32:27
Idézet
Ezzel egyet kell értenem, szerintem sem volt semmi baj Superman figurájával, de a történet... most komolyan, melyik csökött agyú idióta tud ilyen hülyeséget kitalálni. Legyen megint Lex, ezzel semmi baj, de egy épkézláb tervet összehozhatna már, mert a régi Superman filmekben még mosolygott rajta az ember, hogy "jóvan régi butácska" de az "újkorban", amikor szinte bármit megcsinálhatnak egy ennyire elbaccott forgatókönyvre filmet építeni?
Egyetértek. Szegény Kevin Spacey élete legrosszabb döntése volt, erre a ripacskodásra leszerződött. Mellesleg szerintem is az újkori SUp film egyetlen értékelhető pontja nem más volt, mint Brandon Routh.
Idézet
Jajj, csak ezt ne mondtad volna...
Bizony. Snyder és a minőség? Hahó! Van ott valaki?
Snyder eddig mit csinált? Egy korrekt zombi filmet, egy esztelen, cool, megyünk kemények vagyunk szandálos filmet, meg egy korrekt Watchmen adaptációt csinált eddig. Ez az utóbbi a legnagyobb érdeme, úgy, hogy sokan ezzel sem voltak elégedettek. Ja meg most egy együgyű baglyos mesét tett le az asztalra.

AZ eddigi munkássága alapján Snyder egy felkapott filmes, de minőségileg csak egy tisztes iparos. A neve egy dologgal jelent egyet: AZ agyonlassított-gyorsított akciókkal, klippes vágásokkal, semmi mással.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 23. - 16:46:21
Pepo te hallottál valamit arról, hogy tényleg a Prey sztoriját dolgozzák fel a Dark Knight Rises-ban?
Aki nem ismerné a Prey-t:  :spoiler:
Dr. Hugo Strange a polgármesterre tett hatását kihasználva létre hozat egy különleges egységet, akiknek a legfőbb és egyetlen feladata kézre keríteni Batman-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 23. - 17:53:21
Idézet
Ezzel egyet kell értenem, szerintem sem volt semmi baj Superman figurájával, de a történet... most komolyan, melyik csökött agyú idióta tud ilyen hülyeséget kitalálni. Legyen megint Lex, ezzel semmi baj, de egy épkézláb tervet összehozhatna már, mert a régi Superman filmekben még mosolygott rajta az ember, hogy "jóvan régi butácska" de az "újkorban", amikor szinte bármit megcsinálhatnak egy ennyire elbaccott forgatókönyvre filmet építeni?
Egyetértek. Szegény Kevin Spacey élete legrosszabb döntése volt, erre a ripacskodásra leszerződött. Mellesleg szerintem is az újkori SUp film egyetlen értékelhető pontja nem más volt, mint Brandon Routh.
Idézet
Jajj, csak ezt ne mondtad volna...
Bizony. Snyder és a minőség? Hahó! Van ott valaki?
Snyder eddig mit csinált? Egy korrekt zombi filmet, egy esztelen, cool, megyünk kemények vagyunk szandálos filmet, meg egy korrekt Watchmen adaptációt csinált eddig. Ez az utóbbi a legnagyobb érdeme, úgy, hogy sokan ezzel sem voltak elégedettek. Ja meg most egy együgyű baglyos mesét tett le az asztalra.

AZ eddigi munkássága alapján Snyder egy felkapott filmes, de minőségileg csak egy tisztes iparos. A neve egy dologgal jelent egyet: AZ agyonlassított-gyorsított akciókkal, klippes vágásokkal, semmi mással.


Syndertől csak a Watchmen-t láttam eddig és az alapján ítélkeztem felette! A többi alkotása nem érdekel főleg mert ebben az esetben a képregény adaptációkról volt szó...
Ha az új Superman is hasonló lesz mint a Watchmen akkor nálam szerez még egy jó pontot a srác  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 23. - 20:17:18
AZ eddigi munkássága alapján Snyder egy felkapott filmes, de minőségileg csak egy tisztes iparos.
A második része a mondatodnak meg is adta a választ arra, hogy miért felkapott filmes.
Én alapvetően csípem azt, hogy ő csak egy jó vizualitással megáldott (de azért a látnoki erejűtól mérföldekre áll), CGI mániás, tisztes iparos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 23. - 21:30:26
Csak éppenséggel most a legismertebb amerikai ikonról szóló filmről van szó. Oda nem igazán egy "tisztes iparos" kellene. Egy olyan jó egy Flash-filmre, de akár Zöld Lámpásra, Tűzviharra, akárkire a nagy hármason (meg esetleg a Marsbéli Vadászon, oda egy eléggé gótikus jellemű rendező kell) kívül bárkire. De a legismertebb és legfőbb modern mitikus alaknál ez... kb. olyan, mintha mindenki elismerően hümmögne, ha egy tisztes iparosra bíznák DeMille Tízparancsolatának remake-jét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 23. - 22:33:39
Sorozatban. Csak sorozatban. Legalábbis Alyn. Akkoriban tv-sorozat nehéz is lett volna, mert tv se létezett.
És most kiragadtál egyetlen egyet a húszból, és ezzel igazad lett? A többiek közül többen voltak tv-sorozatban, például George Reeve is.
Idézet
Reeves pedig két mozifilmben játszotta.
És ki mondott mást? Megint félrebeszélsz...

Idézet
A képregényben sem annyira esetlen, béna, mint Reeve Clarkja volt.
Idézet
De. Az. Egész történetek épültek e köré.
Valóban az újkori (magyarul jól ismert) Supermanre gondoltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 24. - 08:01:59
És nem utolsósorban azért, mert a többiek előtte tv-sorozatban játszották Supermant, Reeve pedig világszerte terjesztett mozifilmekben.
Reeves pedig két mozifilmben játszotta.
És ki mondott mást? Megint félrebeszélsz...
És most egy újabb epizód arról, hogy házigazdánk annyira feledékeny, hogy a saját hozzászólásaira rosszul emlékszik. Vagy nem tudja a különbséget George Reeves és Christopher Reeve között, és engem néz hülyének miatta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. November 24. - 10:53:01
Méghozzá teljesen jogosan, mert te állandóan szándékosan írsz úgy, hogy megkérdőjelezzék, mire lecsaphatod, hogy neked volt igazad.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. November 24. - 10:55:19
Ez most marhára menedzseres volt tőled.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2010. November 24. - 11:51:17
Syndertől csak a Watchmen-t láttam eddig és az alapján ítélkeztem felette! A többi alkotása nem érdekel főleg mert ebben az esetben a képregény adaptációkról volt szó...
A 300 is az, bár ott a képregény is hasonló kvalitású, mint a film... ;D A Watchmen filmmel egy nagyon nagy baj van (és több apró :)). Moore elzárkózott tőle és ettől az alkotástól teljesen jogosan (és itt sajnos egyet is értek vele akármennyire "dilinyós" is). Csak a fő történetet mutatja be, fontos részeket kihagyva, átírva, a szereplők jellemével nemigen törődve, csak a látványra és bunyóra koncentrálva tulajdonképpen kiheréli a történetet. A mondanivaló, a többértelműség (ami a lényege az egésznek teljesen eltűnik, helyette kapunk egy kis "darkos akciófilmet").
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 24. - 14:35:58
Szerintem a Watchment ettől jobban nem lehetett volna megfilmesíteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 24. - 14:56:12
Valóban sok mindent kihagytak a Watchmenből,de még így is azt mondom hogy ez az egyik legjobb képregény film ami az elmúlt 10 évben készült! Na meg a leghitelesebb  8)
Azt meg egyik rendezőtől sem lehet elvárni hogy a teljes sztorit belepakolja a filmbe mert akkor a játékidő nem 2 hanem 4 órás lenne....
Ha pedig a Superman-t is hasonlóan csinálja meg Synder mint a Watchment akkor nekem egy szavam sem lesz  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. November 24. - 16:12:34
Idézet
Szerintem a Watchment ettől jobban nem lehetett volna megfilmesíteni.
Azért kisebb dolgokat csiszolhattak volna még rajta, de nagyjából egyetértek. Legalábbis a mozifilm formában nem lehetett volna sokkal jobban csinálni.
Idézet
Na meg a leghitelesebb
Ühüm. A leghitelesebb...persze...
Idézet
Syndertől csak a Watchmen-t láttam eddig és az alapján ítélkeztem felette!
Ehhez a felfogáshoz csak gratulálni tudok. Egy film alapján megítélni valakit, magasztalni a kvalitásait...derék! :roll:
Idézet
A többi alkotása nem érdekel főleg mert ebben az esetben a képregény adaptációkról volt szó...
És? Minden film adaptáció, ha úgy vesszük, hisz a forgatókönyvet adaptálja. Ha pedig van hozzá storyboard, akkor egyfajta képregényadaptáció is.

Attól, hogy valaki csinált egy jó képregényfilmet, még közel sem biztos, hogy különleges érzéke van a képregényfilmek csinálásához...
Idézet
Pepo te hallottál valamit arról, hogy tényleg a Prey sztoriját dolgozzák fel a Dark Knight Rises-ban?
Ma még nem pásztáztam le a filmes híreket, úgyhogy semmit. Ha korábbi hír, akkor elsiklottam feletette.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 24. - 17:06:55
Kiragadni néhány sort a hozzászólásomból majd azokat félreértelmezni nem érdemes mert még jobban félreértjük egymást!

Khm, tehát nem istenítettem Syndert mindössze annyit írtam hogy a Watchmen-t jól eltálta semmi többet.
Egyáltalán nem állítottam hogy ő a képregény adaptációk atyaúristene viszont neki is sikerülhet egyszer nem?
És igen a Watchmen az összes apró kis hibájával együtt még mindig összeszedettebb alkotás volt mint a Pókember trilógia vagy az összes többi egyszer nézhető Marvel film  :hehe:

De ezeken felesleges is vitatkozni mert mindenki máshogy vélekedik! A filmek meg elsősorban nem nekünk képregény fanoknak szól hanem az átlag moziba járó embereknek. Éppen ezért lett olyan a Watchmen amilyen! Megjegyzem még így is élvezhető volt (legalábbis számomra).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 24. - 17:39:23
Ott cseszte el, mikor kivágott pár fontos részt a filmből! Akkor lett volna számomra igazán élvezhető a film, ha meghagyja azokat a jeleneteket!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 24. - 17:47:41
Ahogy fentebb is írtam nem lehet a komplett sztorit kockáról-kockára beletuszkolni egy filmbe. Ezeket a hibákat leszámítva nem volt vele semmi komolyabb probléma!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 24. - 17:57:01
Ott cseszte el, mikor kivágott pár fontos részt a filmből!
Szerintem effektéve lényegtelen jeleneteket vágott ki a filmből, azokat meg amúgy is megnézheted a rendezői, vagy az Ultimate cut-ban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 24. - 17:57:12
Hollis Mason halálát azért benne hagyhatta volna! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 24. - 17:59:31
Miért, szerinted az átlag mozinéző hiányolta azt?
De a legtöbben ezzel pedáloznak, hogy azt miért kellett kivágni, szerintem csak azért mert a történet szempontjábol semmi jelentősége sincs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 24. - 18:51:46
Nagyon sok olyan emberrel találkoztam aki a képregényt nem ismerte és azt mondta , hogy nagyon jó film volt. Volt olyan aki beszélgetésünk után vette meg a képregényt vagy kölcsönkérte.
Szerintem is az eddig legjobb képregényes film és semmi nem hiányzott belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. November 24. - 20:29:46
Idézet
Khm, tehát nem istenítettem Syndert mindössze annyit írtam hogy a Watchmen-t jól eltálta semmi többet.
Egyáltalán nem állítottam hogy ő a képregény adaptációk atyaúristene viszont neki is sikerülhet egyszer nem?

Idézet
Synder neve meg számomra egyet jelent a minőséggel! A Watchmen-nel bebizonyította hogy van tehetsége a szuperhősös filmekhez.

Ezek szerint nem nemhogy félreértelmezem, hanem mondatot sem tudok értelmezni! Én kérek elnézést.

Idézet
szerintem csak azért mert a történet szempontjábol semmi jelentősége sincs.
Valóban. Akik nem olvasták a képregényt, azok számára egy totálisan közömbös karakter Hollis, Dan érzelmei meg teátrálisan felnagyoltak. Az viszont igaz, hogy az egész Watchmen egyik legjobban sikerült jelenetsora lett Hollis haláltusája.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. November 24. - 20:37:05
Ezt hívják szőrszálhasogatásnak. Utoljára mondom: Igen dicsértem Synder-t,de nem isteni magasságokba emeltem  :drying:
Amúgy meg kezd ez a téma unalmassá válni ráadásul jókora off is az egész!

Cső Babi néni ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. November 25. - 00:16:29
Sehol nem írtam, hogy isteni magasságokba emeled... :roll:

Mellesleg filmes topicban vagyunk, és ebben nincs semmi off. Különben meg finom volt a bauxit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 26. - 15:53:59
https://www.youtube.com/watch?v=Ebb2MLasFSo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 26. - 16:09:21
Ha Megatron vagy Sokkoló kitépné Slejm Löböff gerincét a fitymáján keresztül, ez lenne minden idők legjobb bevételt eredményező filmje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 26. - 16:15:18
Na igen, de szerintem nem lesz egyik sem!
Jó lenne reboot-olni már, ezt is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 26. - 16:16:05
Hát ez a csaj nem jön be... az arc formája olyasmi mint Bőrpofa egyik maszkja, vagy vmelyik idióta horrorfilm maszkos gonoszára emlékeztet de most meg nem mondom melyikre...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. November 26. - 16:17:25
Na igen, de szerintem nem lesz egyik sem!
Jó lenne reboot-olni már, ezt is!

Nem kellene reboot, csak a humán karaktereket ki kellene venni belőle, és akkor talán láthatnánk némi értelmes párbeszédet a robik között. Eddig a két részben összesen egyszer volt ilyen, amikor az obszervatóriumnál tanakodtak Űrdongó megmentésén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. November 26. - 16:19:16
Erről egyből ez jutott eszembe:
https://www.youtube.com/watch?v=EeSUuj98Rx0
Megint mindent felrobbantanak. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 26. - 16:26:05
Nem kellene reboot, csak a humán karaktereket ki kellene venni belőle, és akkor talán láthatnánk némi értelmes párbeszédet a robik között. Eddig a két részben összesen egyszer volt ilyen, amikor az obszervatóriumnál tanakodtak Űrdongó megmentésén.
Jaja, az volt az egyedüli rész, amikor tudtam, éreztem,hogy na egy Tf filmen ülök... és ez tartott 1 percig? ;D
na jó, még az Autobotok megérkezése is nagyon jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. November 26. - 17:08:21
http://www.youtube.com/watch?v=_3iDHvrLgoI&feature=player_embedded

 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. November 27. - 18:38:05
https://www.youtube.com/watch?v=9wj66AFNEB4
Hát ezt nem tudtam beágyazni, (videáról nem lehet?) csak egy szóra hívnám fel mindenki figyelmét.
Exzekútíve producer :lol:


Szerk: megtaláltam Youn.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. November 28. - 13:16:01
tuti nézős!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. November 28. - 13:51:40
Tisztára vadnyugati Outlander. Persze az ilyesmi mindig jöhet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. November 28. - 17:45:42
Érdekes ...egy próbát megér.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 01. - 10:01:26
Elvben Nolan nyilatkozta:
FIlmbuzi:
Christopher Nolan azt nyilatkozta, hogy az Inception sikere miatt sokkal szabadabbnak érzi magát a Batman 3 kapcsán.

Hajhaj, csak nehogy Sam Raimi váljon belőle... ő is a harmadik részre "hülyült meg"... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 01. - 10:08:22
Ez kétesélyes, akár jól is elsülhet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 01. - 10:44:52
Remélem a harmadik is hozni fogja azt a szokásos minőséget mint az eddigiek. Sam Raimi pedig véleményem szerint mind a 3 Pók filmet sikeresen elcseszte,de ez leginkább az utolsó résznél tetőzött.:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 01. - 10:45:18
Akkor megvan a harmadik főellenfél: Dr. Destiny.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 01. - 11:41:39
Hehe, nem is lenne rossz. És akkor az  alcíme Inception 2 lesz. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 01. - 11:54:06
The Dark Knight's Inception, avagy félmilliárdan megveszik a jegyet a film címére. Mondjuk Bale amúgy is olyan révetegen bámul mindig a semmibe, teljesen hitelesen adná az álomban kómázottat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 01. - 13:33:11
Remélem a harmadik is hozni fogja azt a szokásos minőséget mint az eddigiek. Sam Raimi pedig véleményem szerint mind a 3 Pók filmet sikeresen elcseszte,de ez leginkább az utolsó résznél tetőzött.:
Miért? Az első abszolúte hiteles lett, senki se tudta volna karakterhűbbre csinálni. Szerinted mit rontott el benne?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 01. - 14:03:07
Nem nekem szólt, de én egyetlen dolgot hiányoltam, a poénokat. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a karaktert kiherélték volna egy "kicsit..." mert azért Pókira nagyon jellemző a poénok elsütése, az ellenfelek "felhergelése".
De amúgy az első kettőt én is nagyon bírtam, a kettő azért jobban bejött, bár Okit nem annyira bírom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 01. - 14:18:33
Tényleg kevés poén volt, de a film az első sztoriktól indult, ott még nem volt annyira heccelődős Pókemberünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 01. - 14:23:23
Remélem a harmadik is hozni fogja azt a szokásos minőséget mint az eddigiek. Sam Raimi pedig véleményem szerint mind a 3 Pók filmet sikeresen elcseszte,de ez leginkább az utolsó résznél tetőzött.:
Miért? Az első abszolúte hiteles lett, senki se tudta volna karakterhűbbre csinálni. Szerinted mit rontott el benne?


Konkrétan? Mindent  :hehe:  Viccet félretéve nekem magával a látványvilággal volt a legnagyobb gondom mert én ezt filmben teljesen máshogy képzeltem el!
Aztán ehhez jött még a két főszereplő akiknél rosszabbat még nem láttam és bár Tobey még elment hiszen többször volt maszkban mint anélkül,de MJ...na az förtelem volt a javából  :drying:
Egyetlenegy pozitívuma volt ennek a filmnek mégpedig az organikus vagy milyen hálóvető mert ha valakit megcsíp egy génkezelt pók az a minimum hogy saját hálót termeljen a szervezete.
Poénokból tényleg nem volt sok vagy ha mégis azt totál elcseszték úgy mint a 3ik részben a zongorás jelenetet és így tovább -.-
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 01. - 14:53:48
Az első részt egyedül a kevés akcióért szidták annak idején, de persze nem volt rá pénz. A hálóhinta szerintem baromi jól sikerült, már a rajzfilmekből is azt szerettem a legjobban. A többi cgi nekem sem tetszett igazán. MJ viszont az első részben nagyon szép volt szerintem. A másodikban kicsit sem.
De a legfontosabb, hogy az egyik legelső amerikai nagyszabású film volt akkoriban, aminek nem hepiend, összeborulás, vagy ilyesmi volt a vége, hanem be merték vállalni, hogy tragikus szereplő, legyen negatív vége.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 01. - 15:00:06
A hálóhinta tényleg pazar volt ezt nem vitatom!  Sőt még Norman felszerelései is jól el lettek találva viszont lehet velem van a baj valamiért még így is ürességet éreztem kissé. Pedig annak idején többször is megnéztem VHS-en  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. December 01. - 15:02:07
Norman felszerelései jók is voltak... a ruháját leszámítva. Az számomra túl Power Rangerses lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 01. - 15:03:09
40 évnyi Pók történelmet nehéz is lett volna három filmbe sűríteni vagy értelmesen feldolgozni, de akkor célszerű lett volna egy időszakra koncentrálnia Raime-nek és a forgatókönyvírónak. Ehelyett innen is onnan is kiragadtak dolgokat és a vége összecsapott lett. Ugyanakkor Favreau zsenialitása tükrözi, hogy ő pazar módon megoldotta ugyanezt a problematikát a Vasemberrel. 

Norman felszerelései jók is voltak... a ruháját leszámítva. Az számomra túl Power Rangerses lett.

Ha megnézitek a filmes conceptjeim között, azért voltak sokkal képregényszerűbb Manó ruha variánsok is, és ezt tényleg nem tudom megérteni, hogy Norman végül miért lett a Zöld Power Ranger.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 01. - 15:10:14
Láttam azokat a concepteket és ha választanom kéne akkor a Power Rangers féle páncélra tenném a voksomat mert a többi verzió még annál is idétlenebb volt XD
A Vasember filmekről viszont szinte csak jót tudok mondani az nagyon el lett találva ami esetleg zavar benne az a túl sok vicces jelenet na meg Tony testében lévő mini reaktor amit túlzásnak tartok  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 01. - 15:18:47
A reboot meg lehet hogy olyan se lesz!
A Zöld Manó maszkja, lehetett volna természetesebb, hogy látszódjon a szája beszéd közben, ilyesmik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 01. - 15:23:07
Ja hát a maszk eléggé sisakszerű volt kb ennyi negatívumot tudnék róla elmondani,de legalább nem volt neki tarisznyája amiből a tök formájú bombákat szórta  ;D
Inkább Pókember jelmeze volt túlságosan mű legalábbis ahhoz képest hogy eredetileg a ruhát Peter saját kezűleg varrta az otthon talált göncökből...

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 01. - 15:25:21
Ajajaj, ebbe ne menjünk bele, már százszor ki lett ez tárgyalva, hogy miért olyan amilyen, miért nem volt a fekete pókruha képregényesebb, stb...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 01. - 15:27:17
Ugyanakkor Favreau zsenialitása tükrözi, hogy ő pazar módon megoldotta ugyanezt a problematikát a Vasemberrel.
Ő csak rendezte, nem? Nem írta. Vagy mire gondolsz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 01. - 15:40:53
Nemcsak rendezte, de forgatókönyvíróként is tevékenyen részt vett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 01. - 16:18:57
A vicces az, hogy a Power Rangersben annál vagy sokkal jobb, vagy szándékosan sokkal gagyibb jelmezek voltak már akkor is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 02. - 08:58:34
Sajnos én csak az utóbbira láttam példát, nem is igazán értettem meg, hogy mit komáltak ezen annyian.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 02. - 14:10:13
A koeográfiákat meg még a Xeana, meg a Hercules is átvette annak idelyén, rüheltem azokat is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 02. - 15:12:20
Igazság szerint többnyire a karaktereket. Egész komoly drámázások tudnak menni az egyes évadokban és többnyire legalábbis forgatókönyv szintjén a karakterek összetettek és meglehetősen egyediek. Semmiben sem különbözik amúgy egy szuperhőssorozattól, csak kisebb költségvetésből hozzák össze. Plusz azért ne feledjük, kifejezetten azért van, hogy a 8-12 éveseknek is legyen mit nézni az élőszereplős műsorok közül. De ha egyszer az ember amúgy túljut a külcsínen, pofás kis akciósorozat, ami szórakoztat, és nem is akar többet (a szokványos környezettudatosságra nevelés mellett, de ez már szinte alap és ennyi még belefér. Ráadásul ez szerintem még mindig kevésbé pofátlanul próbál új játékokat eladni, mint a jobb-rosszabb TransFormers-sorozatok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Parrosbajusz - 2010. December 02. - 15:46:52
Én is nagyon szerettem/szeretem a régi Power Rangers részeket. Teljesen egyetértek talgabyval, a sorozatnak a karakterek voltak az erősségei, ezért marha bénák az új részek, mert ott a látványvilágra szeretnének rámenni, kb 30 évvel ezelőtti technikával. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 02. - 16:09:09
Has figyelmesek vagytok, amikor civilben vannak a szereplők olyenakor tiszább a képe is a sorozatnak, amikor vannak akciók, olyankor régebbinek tűnik az egész, talán mert azokat japánban forgatták, és úgy vágták össze a sorozatokat!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Parrosbajusz - 2010. December 02. - 16:14:35
Az akciójeleneteknek csak egy részét vágták ki a japán -eredeti- sorozatból, ezek a rendszeresen visszatérő jelenetek, ami a legnagyobb gáz, hogy ott a sárga férfi volt! :ohmy:
De ezt 8 évesen nem vettem még észre :D
A legrosszabb akkor is az volt, amikor a régi pirost, feketét és sárgát kirúgták (mármint a színészeket) és lement még kb 7 rész úgy, hogy főszereplői voltak ők még a sorozatnak, de régebbi részekből vágták be őket. Általában csak annyi szövegük volt, hogy igen/nem. Új jeleneteknél, hátulról mutattak olyanokat, akik még csak nem is hasonlítottak rájuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 02. - 16:16:09
A PR-ben én csak azt utálom, hogy míg régen, majd 3-4 évadot voltak a szereplők, ruhák Zodok (vagy mik) most már egy jó ideje, ezek évente változnak... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Parrosbajusz - 2010. December 02. - 16:21:00
Az első évad 60 részes volt, a másodikban már új zordok voltak.
Jut eszembe; nem tudja valaki honnan tudnám megszerezni az első évadot magyarul?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 02. - 16:39:28
Jut eszembe; nem tudja valaki honnan tudnám megszerezni az első évadot magyarul?

Sehonnan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 02. - 16:55:00
Abban ugyan azok voltak a szereplők, mint az első mozi filmben, nem? :headscratch:
Abban voltak, azok a madár emberek is, vagy mik!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 02. - 16:57:53
Abban ugyan azok voltak a szereplők, mint az első mozi filmben, nem? :headscratch:

Nem. A néger srác és az eredeti piros ranger helyett már mások voltak. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 02. - 17:07:36
A PR-ben én csak azt utálom, hogy míg régen, majd 3-4 évadot voltak a szereplők, ruhák Zodok (vagy mik) most már egy jó ideje, ezek évente változnak... :-\
Igazság szerint évadonként változnak az eleje óta. Csak marha hosszú volt minden évad, pláne az első tizenegykét évben (40-60 epizód).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 07. - 08:35:20
Az io9 a napokban beszélt Djimon Hounsou-val, aki elkotyogta, hogy a Marvel érdeklődik iránta Black Panther szerepére. Pontosabban az alábbiakat mondta:

â€žŐ egy király, a nép gyermeke és nagyon erős. Nagyon ritka, hogy egy király bejárja az egész királyságát, hogy felmérje, ki a legerősebb. Nagyon klassz karakter. Afrikából származik, ami már önmagában nagyon szuper, és igazi őserő lakozik benne. Csak idő kérdése, hogy megvalósuljon a dolog.”

Nem ez lenne az első alkalom, hogy ő játszaná T’Challát, ugyanis a Black Panther című animációs sorozatban ő kölcsönözte a karakter hangját. Hozzátette, hogy az animációs sorozat azért készült el, hogy felkeltse az emberek érdeklődését a film iránt.

„Az volt a terv, hogy ezzel vezessük fel a filmet.”

Még tavaly került szóba, hogy Adewale Akinnuoye-Agbaje-val tárgyalnak a Black Panther szerepére, de vele nem sikerült a megegyezés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 07. - 09:05:09
Hounsou mondjuk sokkal hitelesebb lenne szvsz arra a szerepre. Belőle inkább kinézem a büszke harcos afrikai királyt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 09. - 06:02:04
https://www.youtube.com/watch?v=shRk4e88gKs

http://www.kino-govno.com/kgfix.php?num=8787&url=http://cdn.springboard.gorillanation.com/storage/comingsoon.net/conversion/228027.mp4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 09. - 08:02:16
Hát khm... egy nagy semmi? ;D
Amúgy hangulatos, kb olyan mint a legelső Teaser az első résznél.
Bár sztem ezt a sztorit inkább a második részben kellett volna elsütni. Eltelt 2 év (vagy mennyi) és most derül ki, hogy találtak TF-eket a holdon is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 09. - 08:13:23
Sokkoló már a spájzban van. Nekem tetszett, de ezt inkább az első részbe kellett volna. Minimális emberi szereplővel a robotokra koncentrálva. Ha arra gondolok, hogy Löböff megint elvesz a filmből vagy másfél órát a rosszullét kerülget.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 09. - 08:22:00
És ezúttal ne lesz ott Megan, hogy okozzon némi a látványt is. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Parrosbajusz - 2010. December 09. - 08:44:16
A második résszel az volt a baj, hogy majdnem ugyanaz volt mint az első. Úgy látszik a harmadik is nagyon hasonló lesz. Kiderül a Transformerek már régebben is  keserítették az embereket==>bunyó.
Ha nem vesszük figyelembe az előzőeket, akár még jó is lehet ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 09. - 09:24:04
Szerintem is ideje lenne tovább vinni a fonalat , nem mindig vissza-vissza tekinteni egy újabb konfliktusért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 09. - 09:33:18
Jött pár kép az X-First Classról. Semmi extrém, csak a Blackbird romokban.
http://www.dailyblam.com/news/2010/12/08/x-men-first-class-set-pictures-reveals-the-x-jet-on-jekyll-island
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 09. - 09:35:25
Hogy a francba van nekik Blackbirdjuk amikor még iskola sincs... jézus, mi a franc lesz ez...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 09. - 09:40:43
Blackbirdjuk kicsit szét van esve, lehet , hogy az egész film ilyen lesz  ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 09. - 15:48:18
Ez a Transformer ki lenne? Unikorn? Vagy ki? Merthogy Sokkolóra nem hajaz, az tuti! :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. December 09. - 16:01:56
Én Rodimusra tippelnék. Őt is újabban öregebbnek állítják be, mint Optimust. De az egész nekem a Bárkára hajaz. Jó lenne ha végre feltűnnének a dínóbotok is. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 09. - 16:09:49
A holdon ?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 09. - 16:10:04
Bajsza van, az inkább Alpha Trion lenne
Besz&@ok, ha télleg Rodi lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 09. - 16:46:38
Akár Thunderwing is lehet!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 09. - 21:39:49
Azta a k@&#a, ez rohadt gyors volt... :o
Még csak reggel került fel, de már van szinkronos előzetese a TF3-nak...
https://www.youtube.com/watch?v=QK6qQCBbHTw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 09. - 22:48:38
Bajsza van, az inkább Alpha Trion lenne


Stimmel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 09. - 23:16:35
Az a kemény amúgy, hogy amikor Optimusék megérkeztek, senkinek, még a legfelsőbb katonai vezetőknek sem jutott eszébe, hogy az 1960-as években találtak a Holdon egy full idegen űrhajót, idegen robotokkal, miegymással. :roll:

Biztos elfelejtették....

Bay és a banda azt ígérte, hogy a harmadik résznek LESZ forgatókönyve. Úgy tűnik, már megint hazudtak. :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 09. - 23:18:52
Biztos nem felejtették el csak a Holdra szállásos akciót a SectorSix felügyelte akik nem tudtak a SectorSevenről  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 09. - 23:25:56
Az lesz a poén, hogy kb. ennyire értelmes magyarázat fognak adni a filmbe is, ha adnak majd egyáltalán valamit. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 10. - 09:50:37
Hát nem is tudom...Amennyire bírtam gyerekként a hazai TF képregényeket most annyira érdektelen számomra ez a film! Az elsőt úgy ahogy végignéztem,de már akkor eldöntöttem hogy ebből nem kérek  :drying:

Ami pedig ezt az újat illeti szépnek szép,de nem tudtak volna más helyszínt találni mint a Holdat? Ez annyira hatásvadász  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 10. - 11:03:35
Az 1 kifejezetten jó volt. A 2 kifejezetten gyenge. Főleg a nyelves robottal, bööáááá...  :drying: Meg az egyéb elqrásokkal és a csak optinyuszi képes bármilyen álcát is legyőzni.

Meg azt sose bocsátom meg hogy nem az lett a 2. rész vége hogy levágják Optinyuszi fejét  :drying: Annyira nyilvánvaló volt hogy lesz 3. Így meg kicsit vicces a 2. rész alcíme: a bukottak bosszúja ? És kin álltak bosszút ? Magukon hogy jól megverették magukat Optinyuszival ?
Komolyan mondom a 3. részben nagyon szorítok hogy végleg múljon már ki  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10. - 12:04:36
Thor poszter (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Thor_(2011)/Poster/thor_2011.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 10. - 12:16:18
Hm egész pofás lett  8) Kár hogy a filmről már ez nem lesz elmondható ...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10. - 12:17:29
Miből gondolod?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 10. - 12:18:14
Komolyan ez alapján én inkább hinném azt, hogy ez egy animációs film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 10. - 12:22:37
Miből gondolod?


Hidd el van miből kiindulnom  ;D A Rozsomák film is egy ganaj volt akkor ez miért lenne hitelesebb és minőségibb alkotás?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 10. - 12:33:48
Esetleg a totál más stáb, gyártó, forgalmazó miatt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10. - 12:34:34
A kettő között alapvető különbség, hogy a Thort a Marvel saját stúdiója készíti kemény felügyelet alatt. Csak a rendező és a forgatókönyv kiválasztása 10 évig tartott. Valamint, míg a Wolverine film az X-től elszakadva önálló alkotás (hú de nagy szavak) addig a Thor egy nagy egész részét képezi. Lehet, hogy ha csak a Thort nézed nem fogod élvezni, de ha majd kijött a Cap Am és az Avengers és a készítők által felállított időrendi sorban nézed végig őket újra, akkor már letaglóz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 10. - 12:39:25
Komolyan ez alapján én inkább hinném azt, hogy ez egy animációs film.
És a legjobb, hogy alapvetően nem is tévedsz. ;D

Egyébként szerintem jópofa volt ez a Transformers bemutató, csak félek, hogy ahelyett, hogy csak erre a szállra koncentrálnának, és tök előzményfilmet csinálnának (én leszarom, hogy mennyire kapcolódik a régiekhez, ilyen jellegű igényeimet sajnos már rég kénytelen voltam leadni), gondolom kaponk egy löböffős jelenkori töketlenkedést is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 10. - 12:45:59
Thor poszter (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Thor_(2011)/Poster/thor_2011.jpg)

Jól néz ki. Én szeretem az ilyen minimál posztereket, mint  Vasembernél amikor csak a sisak van rajta, de sajnos sztem a Thornál is inkább egy olyan legyen rajta mindenki a poszteren a háttérben villámmal meg robbanásokkal, meg jelenetekkel a filmből, mint az a Vasember esetében volt.
jó: http://www.firstshowing.net/img/iron-man-poster2-big.jpg
nem jó: http://www.lashorasperdidas.com/wp-content/uploads/2008/03/final-ironman-poster2-big.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 10. - 12:49:44
A kettő között alapvető különbség, hogy a Thort a Marvel saját stúdiója készíti kemény felügyelet alatt. Csak a rendező és a forgatókönyv kiválasztása 10 évig tartott. Valamint, míg a Wolverine film az X-től elszakadva önálló alkotás (hú de nagy szavak) addig a Thor egy nagy egész részét képezi. Lehet, hogy ha csak a Thort nézed nem fogod élvezni, de ha majd kijött a Cap Am és az Avengers és a készítők által felállított időrendi sorban nézed végig őket újra, akkor már letaglóz.

Ez mind szép és jó,de nekem pl a Vasember filmek se nyerték el a tetszésemet és ugye azok is a Marvel saját filmgyárában fogantak  ;)
Nekem valahogy ezek a képregény filmek túl sterilnek és műanyagnak tűnnek  :-\ És erre a CGI meg a mittomén milyen technológia is rátesz egy jókora lapáttal.
Ja a lényeget nem is mondtam hogy annyira kiszámítható és klisészerű mindegyik hogy az valami fájdalmas  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 10. - 12:51:22
Ja a lényeget nem is mondtam hogy annyira kiszámítható és klisészerű mindegyik hogy az valami fájdalmas  :drying:

Közel ötven évnyi képregényes szereplés után te még mindig egyediséget vársz egy karaktertől vagy egy sztoritól? Simpsonék már mindent megcsináltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 10. - 12:54:12
Jól néz ki. Én szeretem az ilyen minimál posztereket, mint  Vasembernél amikor csak a sisak van rajta, de sajnos sztem a Thornál is inkább egy olyan legyen rajta mindenki a poszteren a háttérben villámmal meg robbanásokkal, meg jelenetekkel a filmből, mint az a Vasember esetében volt.
Egyszer valakitől hallottam, hogy a mai poszterek mindig olyanok, hogy ott van rajta egy stilizált lóf*sz, és felírva, hogy Lóf*sz Coming Soon, aztán mindenki találgathat, hogy miféle film lesz ez. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 10. - 12:55:54
Tudom én hogy nem lehet minden tökéletes nem is azt mondtam,de legalább ne lennének ilyen k*rva könnyen emészthetőek ezek a filmek! Ez persze nem azt jelenti hogy lógjanak a belek csak vihetnének bele egy kis komolyságot hogy érezzem tétje van a dolgoknak ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 10. - 14:40:09
Amúgy Ben, azt kifelejtetted, hogy Branagh Shakespeare rendező főleg... és én pont ettől tartok, hogy majd ő is a saját pofájára fogja megcsinálni a karaktert, mint anno Ang Lee Hulkot... az is milyen egyedi volt, és Branagh már nyilatkozott olyat, hogy az egész Thor mizéra olyan mint egy Shakespeare mű, szóval én tartok tőle, de majd látjuk, biztosat úgyis csak a bemutató után tudunk. (de ettől függetlenül sztem hasalni fog, Hulk is hasalt, Iron sztem csak Robert miatt nem, de Pókin és az Xeken kívül nem hiszem, hogy sok Hős képes lesz egymaga kasszát robbantani)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 10. - 16:34:35
Hidd el van miből kiindulnom  ;D A Rozsomák film is egy ganaj volt akkor ez miért lenne hitelesebb és minőségibb alkotás?

Ezek azért térdhajlító érvek.  :o Az ellenszegülés lehetetlen. :D

Tudom én hogy nem lehet minden tökéletes nem is azt mondtam,de legalább ne lennének ilyen k*rva könnyen emészthetőek ezek a filmek! Ez persze nem azt jelenti hogy lógjanak a belek csak vihetnének bele egy kis komolyságot hogy érezzem tétje van a dolgoknak ;)

Bizony akkor fel kell hagynod a képregényfilmekkel. Ajánlanám Trier bátyó Antikrisztusát. Azt emésztgetheted egy darabig. :twisted:

de Pókin és az Xeken kívül nem hiszem, hogy sok Hős képes lesz egymaga kasszát robbantani)
 
Batman azért talán...
 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 10. - 16:57:29
killingjoke: Nem feltétlenül kell lemondanom erről a műfajról hiszen a Nolan féle Batman pl tetszett az legalább komolyabb és összeszedettebb alkotás volt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 10. - 17:19:32
Az első rész tényleg az volt, de a második már igencsak belecsapott a pocornba. Ha nem Heath Ledger játsza Jokert, akkor szerintem nem lett volna akkora siker. Jó kis blockbuster. Se több, se kevesebb. Ami nem feltétlenül baj, de ezzel szembeállítani a Vasembert mint kliséhalmazt, nem igazságos. Mert a  DK se emelkedik művészi magasságokba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 10. - 17:30:52
Szerintem pedig pont orditva van, az első Nolan féle Batman sokkal popcornosabb, mint a második, ami szerintem jóval komolyabb film, mint az első.
Az, meg hogy Heath hozzájátszott a sikerhez, egy percig sem kérdés, de elsősorban nem a játékával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 10. - 17:54:16
ami szerintem jóval komolyabb film, mint az első.

Miért volt komolyabb?

de elsősorban nem a játékával.

Tény, hogy a marketingesek elég szépen meglovagolták ezt a tragikus eseményt, de ha teszem azt egy Van Damme féle mimikai repertoárt használó színészzel történik ugyanez, akkor az nem vonzott volna be ennyi embert. Ledger félelmetesen játszott (tudom, Van Damme is  :hehe:).
Jogosan kapta meg az Oscart, és az Ő teljesítménye vitte el a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 10. - 18:16:45
Fenéket, Eckhart simán lemosta minden jelenetben. Sőt, mindenki mást is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 10. - 18:37:58
Tényleg világbajnok volt, de mindenki Jokerre emlékszik. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 10. - 19:19:24
sak a rendező és a forgatókönyv kiválasztása 10 évig tartott.
Még hiszel a mesékben? 10 éve még elképzelésük sem volt róla, hogy egyszer megvalósul egy Thor film, nemhogy azt tudták volna, hogy melyik stúdió és mikor csinálja meg.

Szerintem az első Batman tök klisés marhaság volt. A másodikat már jobban összeszedték.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 10. - 19:40:31
Először Hulk, most meg Batman... :roll:
Filmekről nem vitatkozok veled, ez menthetetlen.  :D :cavinton:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2010. December 10. - 20:35:32
Kiadják Thort és Amerika Kapitányt filmen,aztán jön majd a Bosszú Angyalai? Most,hogy Hulk is volt már és Vasember is? Esetleg Pókember is lesz benne?(bár,azt nem hinném...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 10. - 20:36:23
KJ: Azért pár szóban. :) A film első fele olyan volt, mint 100 hongkongi Kung-Fu filmből 97. Katie Holmes nagyon nem illett bele. A Bat-tank nevetséges volt. A végén levő akciójelenet klisés de főként erőltetett volt. Egyáltalán nem illett bele az előtte levő másfél órába, csak "muszáj valami ilyet bele, mégis képregényfilm".
Egyedül a Madárijesztő volt állat jó benne, számomra az mentette meg a filmet a csúfos bukástól.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. December 10. - 20:40:42
Hm egész pofás lett  8) Kár hogy a filmről már ez nem lesz elmondható ...
Ó, nem is tudtam, hogy egyeseknek már levetítették.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 10. - 20:41:46
Nekem főként az egész filmben a felvezetés tetszett ahogy bemutatták Batman születését! És ezt szerintem részletesen jól kidolgozottan oldották meg nem pedig úgy mint a régi Batsy filmeknél amiben már rögtön denevér jelmezben flangált a főhős!
Egy negatívum volt amit csak azért vettem észre mert az egyik fórumon kiemelték az nem más mint a vízelpárologtató berendezés aminek ugye az emberi szervezetből is ki kellett volna szednie a folyadékot de nem tette  :lol:

zozi56: Ez egyelőre csak tippelgetés,de nagy valószínűséggel egy uncsi egyszer nézhető filmet fognak csinálni ahogy ez szokás manapság
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 10. - 20:54:33
KJ: Azért pár szóban. :) A film első fele olyan volt, mint 100 hongkongi Kung-Fu filmből 97. Katie Holmes nagyon nem illett bele. A Bat-tank nevetséges volt. A végén levő akciójelenet klisés de főként erőltetett volt. Egyáltalán nem illett bele az előtte levő másfél órába, csak "muszáj valami ilyet bele, mégis képregényfilm".
Egyedül a Madárijesztő volt állat jó benne, számomra az mentette meg a filmet a csúfos bukástól.  ;)
Na jó, de Bats alap sztorija is ilyen, járja a világot és tanul, mit lehet ebből kihozni? :D
És azért bats alapját itt adták vissza a legjobban, hogy hozza  a frászt a bűnözőkre. A mólós jelenetet akárhányszor megtom nézni, iszonyat jó.
Az első résznek sztem inkább negatívuma a verekedés közötti kamera mozgás, na az lett igazán gáz... :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 10. - 21:45:08
Amit sajnos a második részbe is átvittek! Néhány mozdulatot nem lehetett követni, kapkodot a kamera, jó hogy ettől reality, meg mit tudom én, de a korábbi filmekben ,pont az tetszett, hogy jól látható, szépen megkoreografált akció jelenetek voltak.
Kíváncsi leszek, erre az utolsó, lezáró részre!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 10. - 21:56:34
Hát a kettőben már klasszisokkal jobb a verekedés rész. :D De tény, hogy még mindig kapkodtak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 11. - 07:15:59
Mondanám hogy új Thor trailer, de csak a vége felé van benne pár új rész
https://www.youtube.com/watch?v=a0_FIK6h7t8
http://downloads.paramount.com/mp/Thor/Thor_Trl1_480.mov
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 11. - 07:43:40
Hát ezt vhogy meg se akarom nézni... egyszerűen nem érdekel... fura. ;D

Hmhm, pozitívan csalódtam, elég hangulatos kis trailer, mondjuk sztem sokat dobott nálam a zene, jó volt hozzá.
Bár ettől még nem hiszem, hogy rohanok első héten a moziba. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 09:03:38
KJ: Azért pár szóban. :) A film első fele olyan volt, mint 100 hongkongi Kung-Fu filmből 97. Katie Holmes nagyon nem illett bele. A Bat-tank nevetséges volt. A végén levő akciójelenet klisés de főként erőltetett volt. Egyáltalán nem illett bele az előtte levő másfél órába, csak "muszáj valami ilyet bele, mégis képregényfilm".
Egyedül a Madárijesztő volt állat jó benne, számomra az mentette meg a filmet a csúfos bukástól.  ;)

Na jó. Utoljára felveszem a kesztyűt. :deadpool: ;). A Tank olyan, mint egy modern PSZH (szerintem voltál soros, de ha nem akkor Páncélozott Szállító Harcjármű). Alapvetően városi harcra tervezett, a gyalogságot támogató eszköz. Király!
Katie Holmes tényleg gáz.A Gyllenhall lány is az, de ő lagalább színésznő. Nolan valahogy képtelen megtalálni a vágy titokzatos tárgyát vagy csak nincs ízlése. :nemtudom:
A harcművészetet valahogy meg kellett tanulnia, azt meg egy mestertől lehet, egy hegyen.  :nezze: Főleg az ilyen ninjaterrorista-füstdobálósat. Hülyén nézett volna ki, ahogy a Teleki téren gyakorol. :paradicsom:
A vége nem klisés...Batmanes. Szerintem nagyon jó, ahogy a gótikus szennyben úszó Gotham alámerül az őrület poklába. Madárijesztő is jó, bár nekem pont az volt a bajom, hogy a nagyon gonoszt úgy iktatják ki, hogy pofán lövik sokkolóval.
Egy jól felépített történet, ami igyekszik hű maradni Miller klasszikusához, és ezzel együtt megpróbálja kielégíteni a nem képregény fanok igényeit. Sokkal összeszedettebb, mint a DK, és kevesebb benne a logikai bukfenc.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 11. - 11:34:37
Mi volt az a sok logikai bukfenc a TDK-ban, ha már itt tartunk?

Idézet
A film első fele olyan volt, mint 100 hongkongi Kung-Fu filmből 97.
Melyik kung-fu film kezdődik úgy, hogy egy milliárdos csemetének lelövik  szüleit, majd az bosszút esküszik, aztán merényletet kísérel meg, felsül, és csúnyán megalázzák, majd a dühtől, önmarcangolástól hajtva feladja kényelmes, nyugalmas életét és alászáll a mocsokba? Az utcán él, lop, és az erőszak lesz a testvérpajtása?

Ami Ra's belépése után történik, a visszaérkezésig valóban olyan, mint egy kung-fu film, de kérdem én, mégis milyen legyen egy harcművész felkészülésének bemutatása, ha nem olyan, mint egy kung-fu film?

Katie Holmes valóban gáz volt, a többivel kevesen értenek egyet. A Bat-tank életszerűbb, mint az eddigi összes Batmobil (nem a fizikai képességeire értem, hanem az eredetére, funkciójára stb).

A végén lévő akciójelenetben mi volt az oly hatalma kliséhalmaz?

Mellesleg a legtöbb képregényfilm kliséhalmaz volt eddig. A különbség a jók, rosszak között, hogy előbbieket az alkotók komolyan vették, értelmesen, és körültekintően mutattak be egy (klisés) karaktert és fejlődését, viszonyrendszerét a környezetével, motivációit. Többnyire mértéktartásra törekedtek, és a film szereplőivel foglalkoztak, nem pedig azzal, hogy minél több, képtelen, és ráadásul ordítóan mű CGI csihi-puhival tömjék tele az egészet. Ja és, persze igyekeztek kikerülni a fájdalmas logikai baromságokat a forgatókönyvben.

A jókra teszem azt kiváló példa a Batman Begins, a rosszra pedig az I. Hulk.

A TDK meg nem is igazán képregényfilm, a szó egy elvonatkoztatott értelmében. A TDK inkább egy fordulatos, komplex bűnügyi krimi-thriller, csak képregényes szereplőkkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 12:24:48
Na még egyszer. :-[
A teljesség igénye nélkül:
1. Ha beállok egy díszőrségbe lepuffantani egy polgármester, bármilyen hihetetlen, de fel fog tűnni, hogy össze van szabdalva pofám. Mivel az ilyen parádékra komoly felkészítés van. Így észreveszik ám, ha egy "rossz arcú" álldogál ott. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen attak után, legyek bármilyen Joker, a SWAT-osok belekennek a betonba.

2. Hogy a fenébe jutott ki az őrsről, amikor robbantotta a gyomorfont? Lenyomta az összes zsarut vagy mindenki mással ellentétben rá nem hatnak a repeszek és a légnyomás egészségkárosító hatásai.

Ha most előttem lenne a film, akkor szerintem még negyven dolgot ki tudnék jegyzetelni, amitől a falat kapartam. De most csak ennyi.

Ja...És a Hulk 1 jó! A legjobb. :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 11. - 12:32:21
1. Ha beállok egy díszőrségbe lepuffantani egy polgármester, bármilyen hihetetlen, de fel fog tűnni, hogy össze van szabdalva pofám. Mivel az ilyen parádékra komoly felkészítés van. Így észreveszik ám, ha egy "rossz arcú" álldogál ott. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen attak után, legyek bármilyen Joker, a SWAT-osok belekennek a betonba.

Egy olyan városban, ahol összesen egy maréknyi tisztességes rendőr van, akár egy szál pöcsben pávatollal a fejeden is beállhattál volna a díszőrségbe és még ki is tüntetnek a remek helytállásodért. A filmben többször is utalnak arra, hogy az egész város és a hatóság is korrupt.
Joker meg még nem is volt feltűnő.
(http://i38.tinypic.com/4jp7yu.jpg)

2. Hogy a fenébe jutott ki az őrsről, amikor robbantotta a gyomorfont? Lenyomta az összes zsarut vagy mindenki mással ellentétben rá nem hatnak a repeszek és a légnyomás egészségkárosító hatásai.

A robbanás egy fogdában volt, Joker meg a kihallgatószobában. A kettő között nagy távolság. Joker direkt felcukkolta az őrzésével megbízott rendőrt, akit simán lenyomott és a riadalmat kihasználva egyszerűen kisétált.

Ha most előttem lenne a film, akkor szerintem még negyven dolgot ki tudnék jegyzetelni, amitől a falat kapartam.

Akkor szépen jegyzetelj, és együtt átbeszéljük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 12:55:34
Nem húzom hosszúra, mert már tényleg tanulnom kéne,de még egy apróság...
Ha odaállsz pávatollal, és egy szál pöcsbe, és ne adj isten ez teljesen szokványos lenne egy hierarchikus szervezet által lebonyolított rendezvényen, akkor is feltűnik, hogy összevissza balfaszkodsz. Különösen akkor, ha számítanak egy merényletre.

Tudod miért? Mert nem ismered a díszelgést. Szóval egy rakás arkhami idiótával nem lehet eljátszani egy díszőrséget. Láttad már vonulni a Magyar Gárdát?
Úgy vonulnak, mint az ökörhugyozás. Pedig biztos sok nácis-katonás filmet láttak, mégsem megy nekik. Ezt nem lehet két perc alatt megtanulni. Így lenne egy nem korrupt zsaru, akinek feltűnne, aki szólna a maroknyi nem korrupt csapatának, és annyi lenne a shownak.

Ezek a logikai bukfencek szerintem. Amivel egy játékelméleti zseninek beállított bűnözőnek számolnia kéne.

Ha majd lesz időm lecsekkolom újra filmet, és egyeztethetünk.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 11. - 13:00:32
Idézet
1. Ha beállok egy díszőrségbe lepuffantani egy polgármester, bármilyen hihetetlen, de fel fog tűnni, hogy össze van szabdalva pofám. Mivel az ilyen parádékra komoly felkészítés van. Így észreveszik ám, ha egy "rossz arcú" álldogál ott. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen attak után, legyek bármilyen Joker, a SWAT-osok belekennek a betonba.
Ha a SWAT ilyen kőkemény és pontos lenne, egy fontos amerikai ember merénylője sem tudott volna elmenekülni. Pedig pár embernek már sikerült. Ráadásul abban a zavarosban, hiába látták, ki lőtt, olyan hamar el lehetett tűnni, az ugyanolyan egyenruhás rendőrök között, mint annak a rendje.

Ne feledd, hogy Jokerék az utolsó pillanatban álltak be kamurendőrnek, úgyhogy a "felkészítés" alatt nem is lehetett volna kiszűrni őket. A menetelés alatt biztosan feltűnt díszrendőrök közül pár embernek, hogy fura ez a heges fickó, eddig még nem volt ilyen, de mégis miért kellett volna bármit is tenniük? Egyrészt, nem az ő dolguk a polgármester biztonsága, másrészt biztosan az is ezsükbe jutott, hogy hamisan riasztanak, akkor rajtuk verik le a port. És hidd el, Gothamben inkább az önös érdekek jutottak előtérbe, mintsem a nemes, önzetlen szándék.

Vagy akár azt is vehetjük magyarázatnak, amit Ben mondott.

Én is javaslom, hogy ha már ennyire túlzó kijelentést tettél, akkor támaszd is alá azt. Nem mondom, hogy a TDK-ben nincs logikai bukfenc, de egy mainstream popcorn filmhez képest meglepően kevés van, és annyira nem ordító egyik sem. Ha van valami, ami miatt esetleg egyeseknek neces lehet a forgatókönyv az az, hogy Joker hogy a francba látott mindig mindent előre. De ez maradjon az ő titka. :)

Idézet
Tudod miért? Mert nem ismered a díszelgést. Szóval egy rakás arkhami idiótával nem lehet eljátszani egy díszőrséget.
Ebben mondjuk igazad van, de én ezt csak irreálisnak mondanám, nem logikai hibának. A filmet elsősorban mindig a saját világán belül kell értékelni, és egy képregényfilmben ez szerintem a legkevésbé meredek dolog, amit eddig láthattunk. Szóval mindez a Batman világában azért nem elképzelhetetlen.

A való életben persze rögtön kitűnnének a nem odavalók.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 13:23:55
 :bravo:
Igazad van. Ha haza keveredek valamikor, és elhozom a filmet, akkor betonbiztos bizonyítékokkal támasztom alá az érveimet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 11. - 13:27:46
Még ebben sem lennék olyan biztos.
Amikor én katona voltam a században volt egy srác aki esküt tett , majd a gyakorló pályán vették észre , hogy furcsán tartja a kezét. Nem tud lőni a fegyverrel mivel a korábbi válltörése miatt ( rosszul forrtak össze a csontjai )ez lehetetlen volt. Igazából tisztelegni sem tudott , de az nem tűnt fel a Soproni laktanyában.

Mondjuk ez Magyarország.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 13:36:58
Azért a Petőfibe kiszúrták volna... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 11. - 13:42:07
Gondolod ? A sorozó bizottságon  sem  bukott ki,akkor miről beszélünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. December 11. - 13:44:07
Igazából tisztelegni sem tudott , de az nem tűnt fel a Soproni laktanyában.
Sopron-ban voltál katona? :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 11. - 13:54:14
Ott is. Én kemény legény voltam és több helyen is megfordultam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 11. - 14:07:39
Filmdroid:

A Hero Complex oldal on-line chatelést szervezett Kevint Feigével, a Marvel fejesével. Az olvasók kérdéseket tehettek fel az úriembernek, aki sok konkrét információval nem szolgált, de azért néhány érdekes dolgot megosztott.

- A Bosszú Angyalaiban (The Avengers) Vasember új páncélzatban fog tündökölni. Ennél többet nem árult el Feige, mivel Joss Whedon, a film rendezője nem örülne, ha ennél  többet megosztana világgal.
- A következő három évben leginkább a Vasember 3-ra, a Runawaysre, a Hangyára és a Bosszú Angyalaira koncentrálnak. Edgar Wright dolgozik a Hangyán, ő fogja rendezni. Feige elmondta, hogy Wright néhány napja volt nála és most a forgatókönyv következő vázlatán dolgozik.
- A Thorban hivatkozni fognak Don Blake-re, a címszereplő földi alteregójára. Hozzátette, hogy Natalie Portman és Christ Hemsworth között nagyszerűen működött a kémia.
- Dolgoznak a Megtorlón, a jogokat visszaszerezték, előbb-utóbb ebből is lesz valami, több tervük is van a figurával kapcsolatban.
- Az Amerika Kapitány előzetese jövő héten várható.
- Női szuperhősöket is szeretne a mozikban látni. Feige leginkább Miss Marvelt szeretné megvalósítani.
- A Vasököl forgatókönyvön dolgozik egy tehetséges író, de azt nem árulta el, hogy ki. (Megjegyzem, hogy szerintem tuti változtatni fognak itthon a nevén, mert jövőre jön egy produkció, aminek pont ez a címe.) A szkirpt Brian Michael Bendis és Matt Fraction képregénysorozatán alapszik.
- Nyitottan áll hozzá egy R kategóriás Marvel filmhez.
- Elárulta, hogy egy-két filmjük stáblistája után lehetséges, hogy lesznek rövid jelenetek, amelyek egy másik produkciónak ágyaznak meg.
- Pletyka szinten felmerült, hogy 10 perces rövidfilmeket készítenek egyes szuperhősökről és ezeket pl. a Thor vagy az Amerika Kapitány előtt adják el. Feige megcáfolta ezeket a híreszteléseket. Jelenleg nincs semmiféle ilyen terük.
- Deadpool jogait nem tudták visszaszerezni, a filmen a Fox dolgozik.
- Nick Fury marad a jelenben, nem fog feltűnni a múltban (pl. Amerika Kapitány mellett).
- Az Amerika Kapitány filmben nem lesz benne az Invaders csapat, de a Howling Commando szerepet kap.
- Feige úgy véli, hogy a Holdlovag elég nagy kihívás számukra, igazán érdekes karakter és többször is szóba került az elmúlt évek alatt a filmverzió.
- Szintén szeretnék összehozni a Fekete Párduc filmet.


Na, bazz, kellett nekem poénkodni tegnap a Vasököllel és erre tessék... :D
Szinte alig lesz/van olyan cucc moziban, aminek eltalálták volna a magyar neveit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 14:17:59
Gondolod ? A sorozó bizottságon  sem  bukott ki,akkor miről beszélünk.

A sorozó bizottságon háromfejű emberek is átcsusszanhattak, de a Díszezredből kipattintották volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 14:19:10
Egy Hangya film? Hááát....  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 11. - 14:30:30
Na jó, de Bats alap sztorija is ilyen, járja a világot és tanul, mit lehet ebből kihozni? :D
Semmit. Elintézhették volna egy félperces visszapillantással, pont ez a lényege.  ;) :D
A Tank olyan, mint egy modern PSZH (szerintem voltál soros, de ha nem akkor Páncélozott Szállító Harcjármű). Alapvetően városi harcra tervezett, a gyalogságot támogató eszköz. Király!
Hát ja, nekem nem illett bele a képregényes képbe.
Idézet
A vége nem klisés...Batmanes. Szerintem nagyon jó, ahogy a gótikus szennyben úszó Gotham alámerül az őrület poklába.
Azzal nincs is baj. De amíg az előtte levő másfél órában azt csinálja, ami tényleg batmanes (raktárakban rajtaüt bűnözőkön, segít a rendőrségnek, felveszi a harcot Madárijesztő őrülete ellen, stb), a végére hirtelen szuperhős lesz, aki egy repülő metrón kiment mindenkit, megmenti a napot és semmi baja sem lesz közben... ez egy Pókember-film jelenete volt éppen.  ;)

Pepoval megígértem, hogy nem állok le többet vitázni filmekről, így csak sorokban:
1/ Mindegyik.  :P
2/ Ha valami leront egy filmet, az ki szokták hagyni, vagy vágni, ennyi.  ;)


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. December 11. - 15:00:04
megmenti a napot
Az másik film volt, a Napfény. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 11. - 16:01:20
Melyik kung-fu film kezdődik úgy, hogy egy milliárdos csemetének lelövik  szüleit, majd az bosszút esküszik, aztán merényletet kísérel meg, felsül, és csúnyán megalázzák, majd a dühtől, önmarcangolástól hajtva feladja kényelmes, nyugalmas életét és alászáll a mocsokba? Az utcán él, lop, és az erőszak lesz a testvérpajtása?
Húzd ki a milliárdost, és akkor a válasz: 98%-uk.
Idézetet írta: Manci
Akkor szépen jegyzetelj, és együtt átbeszéljük.
Engem az izgat, hogy tudott észrevétlenül felcsempészni több hordó robbanóanyagot két kompra is, köztük egy szövetségi rabszállítóra? És honnan tudta, mikor fog a két komp pont egymás mellett elindulni? Meg ami még érdekelne, hogy ha egyszer köztudott volt az alvilágban - miután ő maga jelentette be - hogy egy szociopata anarchista, hogy a fenében tudott mindig ennyi embert összeszedni, akik óramű pontossággal végrehajtották a milliméterre kiszámított terveit... köztük azt is, hogyan fog egy pontosan előre meghatározott pillanatban kijönni egy rendőrőrsről. Az meg, hogy miként sikerült kb. fél tonna ipari vagy negyed tonna katonai robbanószert bevinnie egy kórházba úgy, hogy a teljes komplexumban napokig fel se tűnt senkinek a bazinagy C4-töltet a plafonon, megint érdekes téma.
Idézet
A szkirpt Brian Michael Bendis és Matt Fraction képregénysorozatán alapszik.
Mármint Ed Brubaker és Matt Fraction, nem?
Idézet
- Nick Fury marad a jelenben, nem fog feltűnni a múltban (pl. Amerika Kapitány mellett).
- Az Amerika Kapitány filmben nem lesz benne az Invaders csapat, de a Howling Commando szerepet kap.
Vagyis Nick Fury nem lesz ott a Nick Fury's Howling Commandóban. Király logika.
Idézet
Feige úgy véli, hogy a Holdlovag elég nagy kihívás számukra
Mi jelent kihívást egy fehérbe öltözött Batmanen?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 11. - 17:03:44
A filmet elsősorban mindig a saját világán belül kell értékelni, és egy képregényfilmben ez szerintem a legkevésbé meredek dolog, amit eddig láthattunk. Szóval mindez a Batman világában azért nem elképzelhetetlen.

Igazad lenne, ha az alap koncepció nem egy trilógiára épülne, ahol az első rész egy többé-kevésbé realisztikus történetet és karaktert teremtett meg. Amennyire lehetett lerántotta a földre. Erre a folytatásban egy két lábon járó tervező-mérnöki rendszer (aki amúgy anarchista és soha nem tervez előre), folyamatosan öt milliárd lehetséges végkimenetellel bíró cselekvési mátrixokban gondolkodik, és minden bejön neki. Kivéve a 200 kilós feka sorozatgyilkost, aki hirtelen félredobva minden valószínűségszámítást, rogersi módon kézbe veszi önnön sorsának irányítását és nem robbantja fel a hajót, holott - elvileg - az életében minden esemény erre determinálná. Ha Nolan csak Kétarcra koncentrál vagy Joker kevésbé szuper agy, akkor jó lett volna.

Így se rossz, de a második nézéskor már marha zavaróak a fentebb leírt dolgok. És ebben az összehasonlításban az első rész klasszisokkal jobban sikerült.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 11. - 19:22:50
Idézet
Engem az izgat, hogy tudott észrevétlenül felcsempészni több hordó robbanóanyagot két kompra is, köztük egy szövetségi rabszállítóra? És honnan tudta, mikor fog a két komp pont egymás mellett elindulni? Meg ami még érdekelne, hogy ha egyszer köztudott volt az alvilágban - miután ő maga jelentette be - hogy egy szociopata anarchista, hogy a fenében tudott mindig ennyi embert összeszedni, akik óramű pontossággal végrehajtották a milliméterre kiszámított terveit... köztük azt is, hogyan fog egy pontosan előre meghatározott pillanatban kijönni egy rendőrőrsről. Az meg, hogy miként sikerült kb. fél tonna ipari vagy negyed tonna katonai robbanószert bevinnie egy kórházba úgy, hogy a teljes komplexumban napokig fel se tűnt senkinek a bazinagy C4-töltet a plafonon, megint érdekes téma.
Az, hogy hogy szedte össze az embereket, és hogy irányította őket, szerintem nem érdekes kérdés. Nem ő lenne az első a filmekben, aki enniy embert óramű pontossággal irányít.

Az, hogy mit mond magáról, az megint csak egy dolog. Olyan szempontból valóban egy kaotikus anarchista volt, hogy terveinek és összeesküvéseinek nem volt semmi célja. Maximum a szórakozás.  Az egésszel semmi mást nem akart elérni, mintsem gyökerestül felfordítani a várost, rettegésbe dönteni a váratlan lépéseivel, leszámolni az anyagi haszonra törő klasszikus gengszterekkel, káoszt szítani. A káosz ügynöke volt, ahogy ő is mondja...viszont az ironikus benne az, hogy céljait elérje, ő maga nem volt tetteiben kaotikus, sőt, pont az ellenkezője. Mindent szisztematikusan megtervezett és aszerint cselekedett, a spontaneitás csak a látszat volt. Azt se gondolhatja senki, hogy ha Két-arc a másik oldalára dobja  pénzérmét, hagyja, hogy simán lelője...

A sokkal nagyobb kérdés  az, hogy miután elégette a sok pénzt, hogy a francba talált maga mellé még embereket? Okés, hogy félelmetes, okés, hogy iszonyatos karizmája van, de azért az emberei nagy része akkor is piti bűnöző, akit nem hajt más, mintsem az anyagi haszonszerzés.

Az meg a másik, amire én is utaltam, hogy ha már bele akarunk kötni a forgatókönyvbem Joker húzásainak kivitelezésénél tehetjük meg azt, elég sokszor. Ezek nem logikai buktatók, csak olyan dolgok, amiket a film a jótékony homályban hagy, nagyvonalúan kezel, mivel a valóságban baromi nehéz, vagy lehetetlen lett volna meghúzni őket.

Idézet
Igazad lenne, ha az alap koncepció nem egy trilógiára épülne, ahol az első rész egy többé-kevésbé realisztikus történetet és karaktert teremtett meg. Amennyire lehetett lerántotta a földre. Erre a folytatásban egy két lábon járó tervező-mérnöki rendszer
Az első rész semmivel sem volt realisztikusabb. Kezdve a rémisztő csodagáztól, "az izzó cuccost pont a puskaporos zsákba hajítom" mozdulaton át, a vízelpárologtató gépig legalább annyi hihetetlen elem volt benne, mint a TDK-ban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 12. - 17:24:47
Feige barátunknak igaza van, nem szabad Holdlovag filmet csinálni, mert megbomlik a téridőkontinuum!  :stupid:  :hehe:
Remélem az X-Ment okésan fogják rebootolni!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 14. - 08:12:50
Na, a szinkron stúdiók rákapcsoltak, most a THor szinkronos előzetesét dobták ki.
https://www.youtube.com/watch?v=ba43sn5zAHA
az ügynök srác hangja megmaradt, az tetszett, Natalie is megkapta a szokásos hangot, Thornak is elmegy, most nem ugrik be ki is lehet, de Anthony hangjában csalódtam Tordy Géza lett Sinkó László helyett... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 14. - 16:20:06
Thor helyett ha jól hallotam Nagy Ervin beszél, de nem biztos! ;)
Szerintem ha ez marad a szinkron azzal alégedettek kehetünk!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. December 14. - 18:52:10
Ez a 3D elég jól hangzik, viszont a filmet annyira nem várom, mint pl az eddigi MARVEL filmeket.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 14. - 19:25:04
Engem is eléggé hidegen hagy... még Kapi is... bár ez a Thor trailert kezd meggyőzni, hogy majd megnézem moziba.
3D-ből nekem meg már herótom van... igaz még egyet se láttam, de kezd elmenni a kedvem tőle... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 14. - 20:21:52
Azért megnyugtatott, hogy 2D-ben is meg lehet nézni.

(Az "öreg vén bolond"-dal mi volt a baj? "Vén csont" lett helyette. :nemtudom:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 14. - 20:41:09
A 3D-től én se mászok plafonra. Eddig csak a Kaptáron dobott valamit, de azon nagyot.
Várom ezt a Thor srácot...Hátha jó lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 14. - 20:58:54
Mi ez a gyászhuszár hangulat ? Szerintem nem lesz ez rossz.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 14. - 21:17:38
Ha nem lenne ez a szánalmasan műanyag Vallhalla, talán nem is lenne rossz. Nem tetszett még a nagyon macsóra hajtó "ne már, ez a Föld?", mert Thor sosem volt ilyen, csak ez a mai filmek divathőse. Ellenben a cím utáni legvégső üvöltés állat volt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 14. - 21:19:42
Akkor valsz azért vagyok befogadóbb mert nem nagyon olvastam Thort.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 14. - 21:22:33
Ha nem lenne ez a szánalmasan műanyag Vallhalla, talán nem is lenne rossz. Nem tetszett még a nagyon macsóra hajtó "ne már, ez a Föld?", mert Thor sosem volt ilyen, csak ez a mai filmek divathőse. Ellenben a cím utáni legvégső üvöltés állat volt. :)


Jaja, a borosta is azért kell! :)
Azért pár látványos jelenet lesz benne!


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 14. - 21:36:40
Ha nem lenne ez a szánalmasan műanyag Vallhalla, talán nem is lenne rossz. Nem tetszett még a nagyon macsóra hajtó "ne már, ez a Föld?", mert Thor sosem volt ilyen, csak ez a mai filmek divathőse. Ellenben a cím utáni legvégső üvöltés állat volt. :)
Pedig én azon a mondaton röhögtem a legnagyobbat. ;D És tetszett, hogy magyarban is sikerült szinte visszaadni a hangnak, mint ahogy az eredetiben van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 14. - 22:15:13
csak ez a mai filmek divathőse.

Akkor lesz csak igazán divatos, ha Hulk majd feldugja a kalapácsát a.... :censored:  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 14. - 22:26:55
Idézet
Ha nem lenne ez a szánalmasan műanyag Vallhalla, talán nem is lenne rossz. Nem tetszett még a nagyon macsóra hajtó "ne már, ez a Föld?", mert Thor sosem volt ilyen, csak ez a mai filmek divathőse.
Jaja. Plusz Odin nevetséges rucija, a kötelező szerelmi szál stb-stb.

Nem hiszem, hogy én erre moziba vonulnék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 15. - 07:45:19
Na bazz... :-\
Filmbuzi:
Jon Favreau twitteren jelentette be, hogy az Iron Man 3 helyett inkább a Magic Kingdomot fogja rendezni. "Jó volt a Marvellel dolgozni, és a legjobbakat kívánom nekik."

Az egyik oka az lehet, hogy egyre többet kérne a munkáért. A másik pedig, hogy kicsit ráunt, mást akar csinálni. Most épp ezt a Disney projektet, amiben, ha jól veszem ki, a valóságban fognak életre kelni Disney karakterek. Amolyan Éjszaka a múzeumban.


Miért mindig a 3. részre "hülyülnek" meg a rendezők? :roll: :hehe:
Kezdek félni a TDKR-től
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 15. - 08:07:05
Talán nem is olyan nagy baj. A 2. részben már így is túlzottan előtérbe helyezte a saját személyét. Már attól tartottam, hogy legközelebb ő lesz Tony helyett a vasruhában.
Adják oda Woody Allen-nek, majd ő összehozza a tutit.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 15. - 08:51:17
Szerintem se kár favreau-ért. Jobb lett volna ha 2-t se ő rendezi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 15. - 11:13:04
Szerintem se kár favreau-ért. Jobb lett volna ha 2-t se ő rendezi.

Nem kár érte?! Majd nézzük meg milyen lesz a 3. és kiderül (ez rám is vonatkozik) De az X-men példáját nézve majd meglátjuk milyen amikor a scriptdoctorok mint valami klónozók feltérképezik az első két rész személyiségjegyeit és leutánozzák egy harmadik részben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 15. - 11:32:03
Látod ez igaz. Ezért lett volna jó már a második részben a vérfrissítés. De azért olyan hú de nagy személyiségjegyek nincsenek a Vasember filmekben, azért nem egy komplex pszichodrámáról beszélünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 15. - 11:55:11
A Vasember filmekkel az volt a legnagyobb baj hogy túlságosan emészthetőre sikeredtek ráadásul Tony Stark karakterét viccesre vették! Pedig Tony-nak kemény alkohol problémái vannak a képregényben amit nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni,de a filmben ezt is megoldották poénosan mindenféle rizikó nélkül  :drying:
Ennyire azért nem kellett volna lebutítani ezt a karaktert mert oké hogy milliárdos playboy aki csajozik és piál,de a sötét oldalát is meg kéne mutatni a nézőknek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 15. - 11:59:40
Látod ez igaz. Ezért lett volna jó már a második részben a vérfrissítés. De azért olyan hú de nagy személyiségjegyek nincsenek a Vasember filmekben, azért nem egy komplex pszichodrámáról beszélünk.

A személyiségjegyeket átvitt értelemben értettem. Nem a karakterekre, hanem az egész film egészére. Rosszul fogalmaztam. Az egész filmnek van egy jó lazasága, adódhat ez abból, hogy sokat imprózhattak és abból, hogy Downey tud is, mert jó színész. Meg az apró poénok amik néha csak egy gesztusból, vagy pillantásból jönnek stb. Szóvale szerintem ez a két film nagyon más mint a többi és ez a rendezőnek köszönhető. De lőbb utóbb minden jó filmenk ez a sorsa. Lásd X-men, Fűrész, Terminator, Transformers, Indie
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 15. - 12:38:04
Szerintem azért sántítanak ezek a példák, főleg, hogy egy jó részükben maradt az eredeti rendező.
A Transformers meg szerintm mindig is távol állt a jó filmtől.
A 2 hibái úgyanúgy ott voltak már az egyben is, csak némiképp kisebb mennyiségben, és így még tudták ellensúlyozni, hogy egy pont nézhető (akár szórakoztató) szintre belőjék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 15. - 12:41:54
Fura, hogy amíg a poénos megközelítés ült a Vasember esetében, addig az F4-nél elhasalt. Az is fura, hogy az F4 után meg merték kockáztatni ugyanezt a fajta megközelítést.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 15. - 13:35:46
A Vasember filmekkel az volt a legnagyobb baj hogy túlságosan emészthetőre sikeredtek ráadásul Tony Stark karakterét viccesre vették!

Igen, eben nagyon is igazad van. Stark = vicces milliomos playboy, Paltrow = Tony plátó szerelme és anyukája (egyben! scary... ;D ) Fekete fegyerhordozó = fekete fegyverhordozó&friend

Whiplash papírmasé figurájáról meg inkább nem is érdemes mit mondani tipikus valakithibáztatnomkellésaznemapapitlesz figura.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 15. - 13:38:19
Ha tippelnem kellene, három szóban összefoglalható a nagy különbség a kettő megközelítési forma között: Robert Downey Jr.
Lehet, hogy nem a képregényes Starkot hozza, mert az alapvetően egy karót nyelt irányításfüggő futurista technokrata, de a szerep jól állt a színésznek és ki tudta hozni belőle, amit kell. Mellé egy megfelelő körítés, lehetőleg végig a popcornmozi jelleget szem előtt tartva, és kész is egy sikeres, könnyed, mégis újranézhető film.
De lehet, végső soron az volt a fő, hogy nem akartak mindenáron viccesek lenni, még akkor sem, amikor nem kell. Az ilyen erőltetés csak visszaüthet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 15. - 14:20:08
Ez is igaz, Downey ugyanaz az Ironmanben ami Depp a Karib tengeren.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 15. - 15:19:40
Ja, de Downey minden filmjében ugyanazt a figurát nyomja, sőt valószínüleg az életben is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 15. - 16:05:33
Vicces figura lehet  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 15. - 16:11:26
Vicces figura lehet  :hehe:

fullba nyomja...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 15. - 16:14:19
Hát, azért az a drogelvonó biztos nem viccből volt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 15. - 16:49:25
http://www.hbo.hu/article/paltrownak-nincs-hely-a-bosszu-angyalaiban_8591
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 15. - 16:56:25
Neee!!! Gwyneeeth!! :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 15. - 17:41:03
Vicces figura lehet  :hehe:

fullba nyomja...

Na de legalább nem a kretént  ;D

http://www.hbo.hu/article/paltrownak-nincs-hely-a-bosszu-angyalaiban_8591

 :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 15. - 18:07:22
Paltrow-ot sajnálom . Nem lesz női hős ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 15. - 18:09:57
Gondolom csak az Özvegy, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 15. - 18:10:55
Fekete özvegy, plusz egy új Betty Ross! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 15. - 18:33:27
Downey mióta nyomja mindenhol a laza csávót? Mostanában lehet hogy ezek a szerepei domináltak, de korábban igencsak jól, játszott ő azért bőven mást is.

A rendezőváltást kicsit sajnálom is, meg nem is. Van egy olyan érzésem, hogy a harmadik rosszabb lett volna, mint a Vas 2. de ki tudja, aki a helyére jön, hogy fog szuperálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 15. - 18:42:09
Downey mióta nyomja mindenhol a laza csávót?
Nagyjából az utóbbi 5-10 évben.
Egyébként én is sajnálom egy kicsit, mert még mindig lenne potenciál a csávóban más irányokba is.
De most nagyon be lett skatulyázva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 15. - 18:46:53
Ja. Úgy nagyjából korrekt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 15. - 20:13:47
Na, bonyolódik... :roll:
Filmnews:
Marvel jelenleg minden erejét bevetve keresi Tony Stark harmadik kalandjának rendezőjét. Biztosan sokatokban felvetődött a kérdés: Vajon Robert Downey Jr. visszatér a címszerepben? Elvileg igen, gyakorlatilag úgy szól a szerződés, hogy amennyiben Downey Jr.-nak nem tetszik az új rendező kiléte, és nem azt a rendezőt szeretné a stúdió, mint ő, akkor nem köteles visszatérni szerepében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 15. - 20:22:33
Még legalább másfél két év van az Avengers-ig és a Vas 3-ig ennek meg nagyon olyan szaga van, hogy így akarják fenntartani az érdeklődést.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 15. - 20:23:26
Majd Louis Leterrier átveszi a rendezését! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 15. - 21:22:50
Attól mentsem meg minket az isten. Az a fickó a 21. század egyik legnagyobb tudományos talánya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 15. - 21:26:37
Mivel a karakterek többsége szuperhősi mivoltában lesz jelen a filmben, nem csoda, ha a mellékszereplők nem lesznek benne (főleg a drágábbak :) ).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 19. - 20:32:28
Filmtrailer.hu:
Állítólag kiszivárgott a világhálóra Christopher Nolan The Dark Knight Rises forgatókönyvének egy másolata, aminek hitelességét azzal próbálják igazolni, hogy villámgyorsan leszedette a stúdió minden elérhető forrástól. A Comic Book Movie oldal azonban összegyűjtött néhány információt a sztoriról, ami a jelek alapján négy gonoszt is tartalmazni fog (képregényfanok előnyben).
A nő főszereplő Talia al Ghul lesz aki bosszút akar állni Bruce Wayne-en az őt ért sérelmekért. A film főgonosza Dr. Hugo Strange lesz, de felbukkan a színen Black Mask is, aki átveszi Gotham City alvilágának a vezetését, és felbérli Killer Croc-ot, egy hüllőszerűen elváltozott pszichopata gyilkost Batman levadászására. Killer Croc extrém erejű és ügyességű mutáns, aki nem mellesleg a test-test elleni harc mestere, így nehéz pillanatokat fog okozni a denevérembernek.
A fenti információk egyelőre csak feltételezések, de elég sok egyezés van a korábban kiszívárgott információkkal – amíg a stúdió nem szolgál megerősített hiteles információkkal, kénytelenek leszünk beérni az ehhez hasonló hírekkel.
A The Dark Knight Rises 2012. július 20-án, Christopher Nolan rendezésében érkezik a mozikba. Az eddig megerősített szereplők Christian Bale, Morgan Freeman, Michael Caine, Gary Oldman és Tom Hardy.


He, érdekes, itt ott klapolna ez az álhyír (?) az eddigi filmekhez, Talia, Maszk hatalomátvétele, még Hugo behozása is beleillene, nekem egyedül Krokk, ami sántít.
Sztem ő nagyon kilógna, plusz rohadt nagy lenne "tömeg" már a filmben...
És az is pozitívum, hogy csupa olyan emberke van benne, akik eddig nem szerepeltek a filmvásznon.
Hát kiderül...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 19. - 20:39:22
Nincs az az Isten, hogy Krokot belevenné Nolan. Ez az ő Batman világába nem férne bele.
Killer Croc extrém erejű és ügyességű mutáns, aki nem mellesleg a test-test elleni harc mestere
Krok egy ösztönlény. Tudatos logikus cselekedetei nincsenek.

-----------------

A Heat Vision Blog értesülései szerint a DreamWorks Animation megszerezte az Oni Press képregénye, a Maintenance megfilmesítési jogait.

Jim Massey fejéből pattant ki a képregény ötlete, melyet Robbi Rodriguez illusztrált, és két portást mutat be, akik a TerroMaxben, egy gonosz tudósnak dolgoznak. A napi feladatok közé tartozik, hogy időgépeket javítanak, feltakarítanak a szörnyek után, és közben őrült tudósokkal, ősemberekkel, idegenekkel és egy vonzó recepcióssal is kapcsolatba kerülnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 19. - 20:40:29
Krok egy ösztönlény. Tudatos logikus cselekedetei nincsenek.
A Hushban nem elvenni akart valamit Batmantől?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 19. - 20:43:40
http://netsurfclub.hu/users/newgen/gal/DC_kepregenyek/Dc%20Karakterek/Gonoszok/Dc%20Univerzum-Gonoszok%2001/B-KILLER%20CROC.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 19. - 20:59:48
Egy bőrbeteg birkózó sztem simán beleférne még. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 19. - 21:45:59
Mert az Azarellónál is annyira jól működött...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 19. - 21:59:54
Egy bőrbeteg mutáns? Nolan verziójában elég érdekesen festene kb úgy mint a készülő MK Rebirth-ben lévő Reptile. Igaz annak Harlequin szindrómája van szóval némiképp meg lett magyarázva a dolog! Szerintem jobban járnánk ha Croc helyett valami ütősebb figurával állnának elő az olyanokkal mint mondjuk Bane, Riddler,Poison Ivy estébé.:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 19. - 22:04:26
Én csípem azt a probálkozást, hogy olyan karaktereket akarnak filmre vinni, akik még egyálltalán nem szerepeltek a vásznon.
De egyébként az említett karakterek közül bármelyikre kiváncsi lennék Nolan értelmezésében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 19. - 22:14:07
Különben meg nem olyan elképzelhetetlen Croc egy Nolan filmbe. nyilván nem egy óriásgyíkként jelenne meg a vásznon, hanem sokkal emberibb alakban.

Ne feledjük, hogy a Croc karakterét ihlető betegség tényleg létezik, még ma is (az már más kérdés, hogy a valóságban az ilyen gyerekek nem élnek 5 éves korig se). És ha Nolan bevállalt egy olyan Kétarcot, amit láthattunk (ami jócskán elkerülte a realitásnak még a hátszelét is), akkor miért ne tehetne be egy ronda, pikkelyszerű bőrrel rendelkező, de alapvetően emberi küllemű bérgyilkost?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. December 21. - 22:01:16
Elsősorban Bentől kérdezném ( de aki tud valami infót az is válaszolhat :) ), hogy tervben van-e még a Hellboy 3. része? Az első 2 film nagyon tetszett nekem ( kedvenc képregényfilmjeim között vannak) , és jól lenne ha folytatnák, habár tudom, hogy egyik film sem volt olyan nagy siker.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 21. - 22:29:10
http://www.sg.hu/cikkek/76482/egyelore_nem_lesz_hellboy_3

Nem mai cikk, de szerintem Mignola nem nagyon változtatott álláspontot.
Apropó Mignola...Tudtátok, hogy ő rajzolta a régi pókember különszám álmos történetét? Eddig fel se tűnt... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 21. - 22:34:21
Nekem se. Érdekes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 21. - 22:36:09
 :stupid:

http://filmdroid.blog.hu/2010/12/21/keszul_az_asylum_fele_thor

Pöröly különösen tetszik ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. December 21. - 23:44:17
Köszi killingjoke! ;) Sajnálom, de azért megértem miért nem lesz.
Asylum: ez már szánalmas. :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 21. - 23:52:58
Nekem is ez a szó jutott először eszembe. Kérjük vissza Uwe Bollt!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 22. - 08:21:28
Gagyi,gagyi,gagyi....és kész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 22. - 08:30:10
Nekem is ez a szó jutott először eszembe. Kérjük vissza Uwe Bollt!  :D
Oké, majd bevállalja a Silent Hill 2-t, és a Resi 5-öt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 22. - 09:00:33
Uwe Boll filmjei legalább olyanok, hogy azokat szét lehet offolni és valahol vicces, annyira bénák. Az Asylummal viszint az a marha nagy baj, hogy a filmek nem csak mocskosul sz*rok, de iszonyatosan unalmasak is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 22. - 11:33:40
Uwe Boll filmjei legalább olyanok, hogy azokat szét lehet offolni és valahol vicces, annyira bénák. Az Asylummal viszint az a marha nagy baj, hogy a filmek nem csak mocskosul sz*rok, de iszonyatosan unalmasak is.
Már csak az a kérdés merül fel, hogy a készítők: írók, tervezők ezt jónak érzik és a maximumot nyújtják vagy szándékosan terveznek gagyit, (akkor viszont nagyon jók). A stúdió nyilván direkt fekszik rá a gagyi gyártására, de lehet hogy szándékosan rossz képességű gárdát alkalmaz a kívánt végeredmény elérésére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 22. - 11:55:20
Ha bárki is jónak érezte volna azt amit Uwe Boll csinált, akkor nem esett volna ki teljesen a filmes pikszisből, és nem alacsony költségvetésű gerillafilmeket forgatna, a saját stúdiójával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 22. - 11:58:05
Szándékosan csinálják rosszra, mert erre épül az egész PR-juk. Próbálnak egy egész stúdiónyi Ed Wood lenni, csak az ő filmjei is szórakoztatóak voltak. Ezek nem azok. nem lehet szándékosan, akarattal rosszat csinálni, ahhoz tényleg komoly antitálentum kell arra nem lehet tehetség(telenség)kutatókkal keresni embereket.
Viszont amíg néhány tízezer dollárból leforgatják ezeket és sikerül visszahozni azt a kölcsönzött dvd-k forgalmából, valószínűleg maradnak egy darabig. Elég sok ilyen amerikai vállalat volt régen is, csak ők most komoly marketingtevékenységet folytatnak mellé.
Todd: Nem arról van szó, hogy Uew Boll filmjei jók, mert nagyon nem azok. De szórakozni lehet rajtuk, mert úgy rosszak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 22. - 11:59:59
Ha bárki is jónak érezte volna azt amit Uwe Boll csinált, akkor nem esett volna ki teljesen a filmes pikszisből, és nem alacsony költségvetésű gerillafilmeket forgatna, a saját stúdiójával.

De a kérdés az ő esetében is az, hogy Ő MAGA mit gondol a filmjeiről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 22. - 12:07:41
Ő kábé minden idők letehetségesebb rendezőjének tartja magát, eszméletlen nagy öntelt f*szfej. Vagy csak ez volt a felvett imidzse.
Asszem az igazságot már sosem tudjuk meg.
Mindegy, mióta nem kapott egyetlen ismert jogot sem, (házalt a Metal Gear Solid, a Silent Hill 2, a Legacy of Kain, és a WoW jogaiért is) azóta szerencsére kiszállt a kommersz műfajból, és most felvette a meg nem értett művész pofát, és ehhez passzoló filmeket forgat.
Csak ezek már szimplán sz*rok, és kicsit sem szórakoztatóak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2010. December 22. - 12:41:34
De így is csoda, hogy még tud pénzt szerválni a filmjeire.
Boll amúgy azt hiszi magáról, hogy ő ért a filmekhez.

AZ Asylumnál viszont tisztában vannak vele, hogy szemetet csinálnak. És igen, van igény rá. Én ismerek kapásból 2 embert, akik falják az ilyen nézhetetlenül kaki filmeket (is). MOndjuk az viszont más kérdés, hogy ki az aki fizet is érte?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 22. - 13:48:26
Ó, istenem, akarta a Silent Hill 2-t?  :o :surp: Na azért meglincseltem volna, ha megszerzi.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 23. - 10:46:27
http://collider.com/wp-content/uploads/The-Smurfs-movie-image-11.jpg
Ügyifogyi, Dulifuli, Sinkovits Imre, Törppilla, Duncan McLoad, Talgaby
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. December 23. - 12:22:21
http://collider.com/wp-content/uploads/The-Smurfs-movie-image-11.jpg
Ügyifogyi, Dulifuli, Sinkovits Imre, Törppilla, Duncan McLoad, Talgaby
És tényleg ;D A legutolsó kiköpött tg :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 23. - 13:15:45
Valami varázslat folytán kerülhetnek előre az időben (és a térben pedig newyorkba belgiumból  :headscratch:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 23. - 13:44:19
Talgaby
;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 25. - 07:56:47
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/20594L.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. December 25. - 09:45:03
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/20594L.jpg)
"Szállj velem, még nem repültem senkivel.
Szállj Velem, elviszlek, merre mész.
Szállj Velem, Szállj Velem
Fentről hidd el minden szép!"

Napoleon Boulevard(TM)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. December 25. - 12:58:17
 :lol: Mero, nekem is pont ugyan ez jutott eszembe  ;D
Szerintem jól mutat, bár ez inkább concept mint filmplakát, jól gondolom?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 25. - 13:03:38
:lol: Mero, nekem is pont ugyan ez jutott eszembe  ;D
Szerintem jól mutat, bár ez inkább concept mint filmplakát, jól gondolom?

Vagy filmképregény. Jaj mennyire gázok a filmképregények. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 25. - 13:39:55
Hát azért a régi Batman filmképregények oda tették magukat...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 25. - 13:54:05
Hát azért a régi Batman filmképregények oda tették magukat...
Nekem is az az egy kivétel jutott eszembe, még a végére akartam írni, hogy az azért király.
(http://files.blogter.hu/user_files/34014/Batman_film1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 25. - 14:35:58
Nekem mind  a 3 tetszett, mind nagyon szépen ki voltak dolgozva.
A 4. már elég gány volt, de még ott is a sztori aránylag visszadták 70%ban, csak a grafika volt gány...
Aztán a Marvel cuccai tényleg összecsapottak voltak, nem is értettem, hogy miért csapták az egészet 24 oldalba... bár az X-men a kedvencem mind közül és rohadtul örültem, hogy itthon megjelent.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 25. - 14:44:30
Én a Batman vissztatér képregényt ne is láttam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 25. - 14:59:39
Húúúú, de régen volt. Az első 3 rész tényleg jól sikerült képregény  lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 26. - 17:38:31
Superman 2012
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Superman_(2012)/Concept/nolansnyder1.png)
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Superman_(2012)/Concept/nolansnyder2.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. December 26. - 17:41:57
Nem tetszik ez a logó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 26. - 17:45:23
De legalább nincs kívül az alsógatya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 26. - 18:10:15
Valami sárga szíjszerűséget hagyhattak volna, így nagyon üres az egész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 26. - 18:16:21
mi ez? film concept. vagy rajzfilm?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 26. - 18:33:25
Filmben nem volna rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 26. - 19:16:40
Ez eredetileg a JLA mozifilmhez készült látványterv. A film nem valósul meg, de Superman megjelenését átvették Nolanék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 26. - 19:22:50
Nem tetszik ez a logó.

Nekem sem, a szerelés ellenben ígéretes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 26. - 19:26:59
Huuu, de rohadt jó. :oh:
Követelem a Dc-t hogy újítsák már meg ők is végre Supit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 26. - 19:52:57
Morrison és Straczynski ötletét is visszavágták, szóval sok esély van rá... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. December 26. - 19:56:24
Nagyon jól néz ki a rajz, szeretem az ilyeneket. Viszont a ruha annyira nem tetszik, nagyon modern.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 26. - 20:09:56
Ez eredetileg a JLA mozifilmhez készült látványterv.

Ugyanebből WW
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/dirtyc-ww2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 26. - 20:17:15
de ez klasszik ruha nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 26. - 20:38:22
Nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2010. December 26. - 20:41:33
ja látom full karvértje van és a fejpántot is fordítva rakta fel amiről hiányzik amúgy a kommunista jelkép :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 26. - 20:49:30
Nekem személy szerint sokkal jobban tetszik a Straczynski féle Wonder Woman szerkó! Az legalább menő és modern is egyszerre 8)
Ez a Superman koncept is horzsol csak félek hogy ez túl modern lesz a DC-nek és újra a hagyományos kosztümöt fogják ráerőltetni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 26. - 21:07:07
Ja, nekem is az új ruci jobban bejön mint ez az amcsi zászlós sztriptíz ruci... :roll:
Bár, ahogy elnéztem a kövi rész borítóit, érvényesül a rajongók akarata és nemsoká visszatér a régi ruci... nem értem mit szeretnek annyira azon a ruhán, egy "görög hős", aki amcsi zászlóba öltözik, frenetikus...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 26. - 21:29:07
Miért, egy másik görög hős pedig az orosz vörösben virít.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2010. December 26. - 22:04:17
A WW szerkóhoz:

ezt is tovább kéne modernizálni és az amcsi zászló bugyit amcsi zászló tangára cserélni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 27. - 07:47:48
Az a más jellegű képregényekben van. ;D

Amúgy a legjobb cucca a Strazinckyz (jézus, milyen név ez...)  féle, nem igazán értem, hogy miért nem bírják a rajongók.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 27. - 11:40:42
http://www.hbo.hu/article/christina-hendricks-orommel-bujna-wonder-woman-borebe_9939
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 27. - 14:16:00
Hm, én totál nem ismerem a csajt... de a google képek alapján, "mellesleg igen tehetséges" a csaj ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 27. - 15:32:55
Na ba**za meg én úgy tudtam ezt előre:

Az amerikai rasszisták támadják a Thor-filmet

A Thor című szuperprodukció bojkottjára szólít fel egy amerikai szervezet, amely a fehérek felsőbbrendűségét hirdeti. A Council of Conservative Citizens (Konzervatív Polgárok Tanácsa) azt nehezményezi, hogy a képregényből készült filmben az egyik istent egy fekete bőrű angol színész játssza, márpedig szerintük a norvég mitológiában ilyesmi nem fordulhat elő.

A szerzői jogokat birtokló Marvel Comics nem szállt vitába a szervezettel, inkább ügyesen megkerülte a kérdést. A kiadó szerint a Thorban szereplő istenszerű asgardiak nem konkrétan a Valhalla istenei, inkább idegen lények, akik valaha a Földön is jártak, és hatással voltak az emberi civilizáció fejlődésére, így a vikingekére is. Heimdall istent tehát nyugodtan játszhatja az afrikai ősökkel bíró Idris Elba.
Klikk (http://allieiswired.com/archives/2010/12/racist-group-boycott-thor-because-of-black-deity/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. December 27. - 15:35:28
Remélem, a faji korrektség nevében lesz benne távol-keleti szereplő is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 27. - 15:38:10
Ami azt illeti van, mert Hogunt Tadanobu Asano alakítja.
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/14267/03Joshua%20Dallas%20-%20Fandral,%20Tadanobu%20Asano%20-%20Hogun.jpg)
http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/14267/03Joshua%20Dallas%20-%20Fandral,%20Tadanobu%20Asano%20-%20Hogun.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. December 27. - 15:44:22
Most így nézek ki:
(http://demotivatorsblog.com/wp-content/uploads/2010/05/jesus-facepalm-facepalm-jesus-epic-demotivational-poster-1218659828.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 27. - 15:54:11
Ó én azóta így vagyok amióta Clark Duncan lett a Kingpin. De a nem rasszista embertársaink most azzal támadtak vissza, hogy Thor pörölye a rasszizmus melegágya, mert a horogkereszt szvasztikája jelölte az ősi északi írásban a kalapácsot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 27. - 16:22:09
http://www.hbo.hu/article/christina-hendricks-orommel-bujna-wonder-woman-borebe_9939

Itt jobban érvényesülnek a szerepre alkalmassá tevő tulajnonságai:

http://coverawards.com/wp-content/uploads/2010/04/500x_custom_1271538926144_hendrickswomen.jpg

;)

Thor: Volstagg nem lesz a filmben?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 27. - 16:25:32
Zozi, ez egy amerikai törvény: ha ázsiai szereplő van egy filmben, kell benne lennie egy négernek is. Sosem értettem.
Idézet
Itt jobban érvényesülnek a szerepre alkalmassá tevő tulajnonságai:
Engem meggyőzött.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 27. - 17:00:28
http://filmdroid.blog.hu/2010/12/26/vasemberek_a_skrullok_es_a_kreek_haborujaba_is_belekeverednek#comments
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 27. - 17:09:02
Jó lesz az tán, ha ügyesen hozzák össze, és a Skrullok felismerhetőek lesznek, és nem esnek bele a Transformers hibájába, ahol nem minden figura azonosítható be!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 27. - 17:14:04
Hát én nem biztos, hogy kellő hitelt adnék egy mucsalycsörögei lap egyhasábos cikkének
(http://ramascreen.com/wp-content/uploads/2010/12/AvengersNewspaper2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2010. December 27. - 18:34:35
A szerzői jogokat birtokló Marvel Comics nem szállt vitába a szervezettel, inkább ügyesen megkerülte a kérdést. A kiadó szerint a Thorban szereplő istenszerű asgardiak nem konkrétan a Valhalla istenei, inkább idegen lények, akik valaha a Földön is jártak, és hatással voltak az emberi civilizáció fejlődésére, így a vikingekére is.
Legalább Alex Ross megkapta ezért a nyilatkozatért a jogdíját? Ha már fél tucat évig mindent megtettek, hogy cáfolják ezt a magyarázatot, amit ő talált ki. A kiadó kérésére.
Egyre unszimpatikusabb nekem ez a cég...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 27. - 18:37:54
Amikor megláttam hogy ki fogja játszani Heimdall-t kissé felment bennem a pumpa mert eleve baromság az hogy egy északi isten fekete legyen erre most látom a másikat meg egy ázsiai fogja alakítani...
Nem mintha zavarna az ha minden fajtából válogatnak egy filmbe,de ez a sztori eleve megköveteli a sápadt fehér embereket. Elvégre egy norvég isten még az átlag európainál is fehérebb kell hogy legyen  ;D

Jól néznénk ki ha Rozsomákot egy indiai vagy egy török fickó játszaná  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 27. - 21:05:48
Ez sajnos egy érthetetlen baromság, valóban. Oké, hogy kell a néger a filmekbe, na de könyörgöm, ha egy fehér embert kell eljátszani, azt hadd játssza már el fehér. Nem hinném, hogy mondjuk ha készülne film Martin Luther Kingről, azt fehér ember játszaná. Vagy bármelyik fehér ember fellázadna, hogy miért nem fehér játssza.  :drying:
És én csípem a négereket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 27. - 21:17:40
Hát én nem biztos, hogy kellő hitelt adnék egy mucsalycsörögei lap egyhasábos cikkének

Na tudtam én hogy igazam van
http://www.comicbookmovie.com/fansites/joshw24/news/?a=27028
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. December 28. - 00:27:19
Jól néz ki ez a Szupi jelmez. ;) Nekem még az is tetszik, amit BuB szokott rajzolni neki.
Ben: az új X-ekről nincsenek véletlenül conceptjeid?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 28. - 09:35:39
Vannak. Annyit mondhatok, hogy az eredetihez hasonló sárga-kék egyenruhájuk lesz. De mivel elég kevés és a minőségük se jó egyelőre várok amíg nem találok jobbat.
http://cache.gawkerassets.com/assets/images/8/2010/12/65738_1495328379700_1128806570_31128488_1339240_n.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. December 28. - 12:55:35
Nekem, mondjuk jobban bejött a fekete bőrszerkó, ami 2. meg a 3. filmben volt. Sárga-kék cucc is akár lehet jó, csak jól kell kivitelezni. Remélem azért jól fog mutatni, és inkább sötétebb tónusú lesz a ruha nem ilyen rikító. Amit belinkeltél, azon Lavina van?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 28. - 13:08:42
Nem. Xavier vs Magneto.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2010. December 28. - 13:44:00
Hát én nem biztos, hogy kellő hitelt adnék egy mucsalycsörögei lap egyhasábos cikkének

Na tudtam én hogy igazam van
http://www.comicbookmovie.com/fansites/joshw24/news/?a=27028

Akkor ezek szerint az lesz amit a Hulk/Thor rajzfilmben láttunk, miszerint Loki fogja manipulálni Hulk agyát, és az Angyaloknak, elnézést, a  Bosszúálók-nak kell majd megállítani?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 28. - 13:45:16
Valami olyasmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 28. - 19:05:22
No:
Filmnews:
Ismét a Comic Book Movie ejtett el néhány részletet az X-Men: First Class történetéről. A forrás elárulta az oldalnak, hogy a történet az 1960-as években, a Kubai rakétaválság idején fog játszódni:

„A First Classben viselt ruhák élénk kékek és sárgák lesznek, mint az újak. Azt hiszem, Bestiának lesz hátizsákja is, de lehet, hogy csak a színész hátizsákját láttam, amit magával vitt valamiért. A szőre szintén világoskék, néhány sötétebb résszel, és az arca egyáltalán nem hasonlít Kelsey Grammeréhez. Nagyjából minden ruha ugyanúgy néz ki, nagyon kevés árnyalattal teszik őket személyessé, ami igazán jó. Rejtély (Mystique) most még jobban néz ki, mint valaha.

A hónapban csak egyszer láttam Kevin Bacont a forgatáson, és nem volt jelmeze, de láttam egy Bacon/Shaw feliratú lakókocsit.

Azazel azt akarja, hogy Rejtély szüljön neki gyereket. És egy jelenetben azt kiáltja: „Te fogod megszülni a gyerekemet!” [Lehetséges, hogy Nightcrawlerre gondol?]

Az egyik mutáns [Raptide] lila jelmezt visel. Nem tudom, ki ő, de minden nap láttam őt és két kaszkadőrt.

Annyit elmondhatok, hogy valami történik a parton az x-jettel és a tengeralattjáróval, és ez a jelenet a Kubai rakétaválság idején játszódik. A harcjelenetet csak részben láttam, és ez nem is annyira feltűnő "harc", de jól nézett ki. Láttam még komoly vezetékköteget. Bestia és Rejtély határozottan használta a vezetéket, és Azazel ezzel siklik át a tengeralattjáróra.

Abszolút az én személyes véleményem, hogy a forgatás alatt azt éreztem, hogy az egész film rohan, és minden last minute. Soha nem tudtam, mi folyik itt, és milyen menetrend szerint dolgoznak. Folyton rohantak, hogy le tudjanak állni karácsony előtt. Úgy érzem, hogy ez lehet, hogy a végeredményen is meglátszik majd, de bízzunk benne, hogy ezek a srácok tudják, hogy mit csinálnak. Majd meglátjuk.”

A történetről is érkezett némi újdonság, köztük megtudhatunk többet Plazma (Havoc) és Azazel karakteréről:

„A Plazmát játszó színész egy kis ember, akinek jelmezén van egy kis fémes. De nem tudom, mi az. Azt hiszem, egy harcban fog történni valami, és a mellkasán leszakad a ruha, mert így járkált a forgatáson, ezzel a hatalmas lyukkal.

Biztosan tudom, hogy Bestia, Mystique és Plazma része lesz az X-Men csapatnak. Lesznek még többen is, de nem vagyok annyira képben a mutánsoknál, hogy meg tudjam mondani a nevüket. Azazel vörös lesz, és egy sebhely van az arcán, a haja lazán lelóg, és hegyes csizmát visel, valamint a farkát CGI-al valósítják meg.”
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2010. December 28. - 19:10:07
 :ohmy: :( Azért még reménykedem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 28. - 20:50:40
Idézet
Rejtély (Mystique) most még jobban néz ki, mint valaha.
Ezt nehéz elhinni, Rebecca után.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2010. December 28. - 21:30:06
Idézet
Rejtély (Mystique) most még jobban néz ki, mint valaha.
Ezt nehéz elhinni, Rebecca után.
Ámen.
(http://www.wallpapergate.com/data/media/395/Rebecca_Romijn_Stamos_001.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 28. - 21:56:55
Azért megnézném azt az új Rejtély-t mert kötve hiszem hogy Rebeccát lehetne überelni! Nem igazán csíptem az eddigi X filmeket,de ez a csaj tökéletes választás volt erre a szerepre  8)
Kár hogy még ő sem tudta megmenteni a harmadik részt az elkurvulástól...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2010. December 28. - 22:39:02
Igazából az első részben ő és Varangy voltak messze a legjobbak. Az a harci stílus, ahogy Mystique bunyózott, elképesztő volt.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2010. December 29. - 06:46:58
Na ja , az tényleg jó volt .  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 29. - 11:25:43
Jó kis bunyókat lenyomtak csak az a baj hogy ez a fajta hüllős mozgás amit Rejtély lenyomott nem igazán az ő védjegye hanem Stacy X-é. Sőt az egész külseje is rá hajazott még a a frizurája és a bőre is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2010. December 29. - 11:29:24
Az első X-Men-film 2000-es, Stacy X pedig 2001 novemberében tűnt fel először képregényben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 29. - 11:37:55
Mystique kinézetét már a film előtt (1998) meghatározták a filmkészítők:
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/X-Men/01_X-Men_(2000)/Concept/xmen599298047.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2010. December 29. - 12:00:46
Wow ezen a vázlaton Mystique kb olyan mint egy emberszabású kobra  :surp:
Azt nem tudtam hogy Stacy később született mint Raven,de az sem kizárt hogy előbb megvolt csak így alakultak a dolgok!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 29. - 12:54:39
Áh, ezeket a ruhákat imádtam, sokáig ezt is használtam/lom saját cuccoknál. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2010. December 29. - 14:33:45
Áh, ezeket a ruhákat imádtam, sokáig ezt is használtam/lom saját cuccoknál. :D
Mutass már párat BuB  :D ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2010. December 30. - 16:26:32
Egy Titkos háború film nagyon ütne.  :brow:

http://filmdroid.blog.hu/2010/12/30/solyomszem_felbukkan_a_thorban
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 30. - 16:30:00
A Titkos Háborúból max egy Alliance szerű játék lesz, ezt már a San Diego-ban tartott Conon is mondták. Film az szerintem sose lesz belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 30. - 16:43:40
Bazz, nem hiszem el, vmi telepátia lehet köztem és a marvel közöt..... :o
Minap kaptam meg a Ulti Alliance 2-őt és ezzel a sok hősös kavalkáddal azon gondolkoztam, hogy mi a francért nem a Secret Wart (az egyet, mert a kettő most zajlik ebben épp) csinálják meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 30. - 19:15:32
Én meg pont úgy hallottam, hogy az Aliance 2-ben benne van a secret war, ezekszerint nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 30. - 19:17:00
A kettő, az igen. De nem az egy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 30. - 19:24:54
Én meg pont úgy hallottam, hogy az Aliance 2-ben benne van a secret war, ezekszerint nem?

Pont hogy Bardas az egyik főboss
(http://cghub.com/files/Image/043001-044000/43234/111_large.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2010. December 30. - 19:25:56
A kettő, az igen. De nem az egy.
Ja, kár, az egy érdekesebb lett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 30. - 19:27:03
Vagyis a Secret, mert a második TH az megint más.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2010. December 30. - 19:47:13
Ja, hát akkor mondjuk, hogy a Nick Fury háborúja., inkább az a neve. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2010. December 31. - 19:11:53
For Silver

Ron Howard egy korábbi interjújában kijelentette, hogy Viggo Mortensen érdeklődik a Stephen King regénye alapján készülő A setét torony (The Dark Tower) főszerepe iránt, melyet két film és TV sorozat követ majd siker esetén. Most Javier Bardem szeretné vászonra vinni a főszereplőt, Roland Deschaint, ebben az epikus nyugati thrillerben.

Bár Mortensen még mindig a második helyen áll a versenyzők közt, ám a szerepre még senki nem írt alá hivatalosan. A színész, aki végül úgy dönt, ő játssza Deschaint, el kell köteleznie magát mindhárom mozifilmre, és egy több évados TV sorozatra. Bárki vállalja el a szerepet, nagyon sok munkával jár majd a következő néhány éve.

Először kapunk egy mozifilmet, amit aztán egy TV sorozat követ, majd újabb mozifilm, amit követ egy TV sorozat, és végül a végső felvonás ismét mozikban zajlana le. A New York Post cikkéből ismét kiderült, hogy 2013. május 17-e a cél az első film bemutatóját illetően.

https://www.youtube.com/watch?v=7C9-qH5M2fM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 01. - 12:20:48
Viggo Mortensen már vagy egy éve pusmogott személy a szerepre és lehet nem is lenne rossz válaszatás. Anno amugy King bevallottan Eastwoodról formázta meg ROlandot.

Mozifilm majd sorozat ? Hát erre kiváncsi leszek hogy oldják meg, megcsonkolják az első könyvet ? A második egyértelműen jó alapanyag végülis egy sorozatnak. A fejezetek 90%-a felért egy cliffhangerrel. De hogy filmen ezek hogy működnének...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 01. - 12:53:51
Csak Mortensen nehogy beskatulyázza magát ebbe a magányos road movie szerepbe ( GYűrűk Ura, Road). Annak ellenére, hogy a bosszú filmek mellett ez a kedvenc zsánerem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 01. - 13:08:07
Max azok számára kerül bele a skatulyába, akik a legismertebb filmjeit látták. Bár a Road nem éppen sorolható ezek közé. Ha a Road ismertségi szintjén kéne felsorolni, mi minden volt már ő: Akkor lebénult spiclitől kezdve, a családot alapító bérgyilkoson, westernhősön át, a maffia sofőrjéig minden.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 01. - 13:49:55
De a beskatulyázás éppen a legnagyobb filmek alapján jön létre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 01. - 14:42:12
De a beskatulyázás éppen a legnagyobb filmek alapján jön létre.

Pontosan.

a családot alapító bérgyilkoson, a maffia sofőrjéig minden.

Cronenberg, szeretem.  :brow: Pont ezért félek a skatulyától. Ilyen filmekbe szeretném látni minél többször. Mondjuk Bardem-et is, úgyhogy vigye csak Craig a főszerepet, ez pont neki való.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 01. - 15:09:53
Jó volt abban a zombis filmben is. A címe:  :cavinton:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. Január 01. - 15:20:45
A címe:  :cavinton:
Ezzel a film cimmel én is rengeteg filmet láttam már :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 01. - 15:37:36
Höhö. :)
http://www.imdb.com/title/tt0898367/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 01. - 15:49:30
Ez a zombis? Csak mert ebbe nincsenek zombik.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 01. - 16:16:05
Csak kannibálok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 01. - 18:07:49
zombis=világvége hangulat.  ;D

----

Különben meg igenis voltak benne, csak nem mertek előjönni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 01. - 18:57:09
Akkor ők osonkodtak a sötétben. Én meg már azt hittem, hogy a mozigépész megint elqúrt valamit.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 01. - 19:17:19
Csak kannibálok.
A megveszett kannibál, a fertőző járvány áldozata, vagy a tudományos kísérlet végterméke, esetleg a démoni megszállott, magyarúl minden ami tébolyúlt, és embereket eszik, mind csak ürügy, hogy ne mondjuk ki ami. Zombi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 01. - 19:26:11
De ezek az emberek csak szimplán éhesek voltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 01. - 21:21:14
Mint az Eli könyvében a kedves idős házaspár.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 02. - 11:37:27
Idézet
De a beskatulyázás éppen a legnagyobb filmek alapján jön létre.
Inkább a legismertebb nem?

De különben meg, ha Pistike, meg Karcsika beskatulyázza, aki életében nem látott mást a GYU-án, a Harry Potteren, meg a Transformersen kívül, az a francot érdekli.

Idézet
Cronenberg, szeretem.
Én is. Két kedvencem is van tőle: A légy és a Videodrome. Bár a Gyilkos ígéretek is nagyon jó, az ExistenZ meg már akkor az álmokban álmodott álmokkal foglalkozott intenzíven (bár kissé irritálóan), amikor Chrid Nolan-t max a Following kapcsán ismerte néhány ember.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 02. - 14:25:26
Idézet
De a beskatulyázás éppen a legnagyobb filmek alapján jön létre.
Inkább a legismertebb nem?

De különben meg, ha Pistike, meg Karcsika beskatulyázza, aki életében nem látott mást a GYU-án, a Harry Potteren, meg a Transformersen kívül, az a francot érdekli.
Nagyjából egyről beszélünk. Általában a legnagyobbak a legismertebbek, a legismertebbet pedig nem csak Karcsika és Pistike látta. :)

Tényleg, 2010-ben 100 évesen meghalt az az idős hölgy, aki a Titanic főszereplője volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 03. - 19:58:35
Hm stácok, én most olvasgattam a Vox jövőbe látó mozis kitenkintését, amikor elékeztem az X-menhez felötlött bennem, hogy basszus, erre az évre ígérik? És ezt tuti tartják? Alig van már hátra fél év, és még egy rohadt trailer, trailer teasert, se hivatalos képet se láttunk még... :roll: bazz kezd az az érzésem lenni, hogy ezt rohadtul összefogják csapni, lásd X3, mondjuk ott azért premier előtti évben volt egy Teaser legalább, most meg semmi... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 03. - 20:33:49
A felvételeket még be sem fejezték addig meg a cgi munkákhoz sem tudnak nagyon hozzákezdeni. Szűk fél év lesz az biztos. De a First Class-tól hiba is lett volna nagyot várni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 03. - 20:58:36
Igaz, hova is gondoltam, nincs benne Rozsó, tuti gány lesz. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 05. - 01:53:52
For Silver

Ron Howard egy korábbi interjújában kijelentette, hogy Viggo Mortensen érdeklődik a Stephen King regénye alapján készülő A setét torony (The Dark Tower) főszerepe iránt, melyet két film és TV sorozat követ majd siker esetén. Most Javier Bardem szeretné vászonra vinni a főszereplőt, Roland Deschaint, ebben az epikus nyugati thrillerben.

Bár Mortensen még mindig a második helyen áll a versenyzők közt, ám a szerepre még senki nem írt alá hivatalosan. A színész, aki végül úgy dönt, ő játssza Deschaint, el kell köteleznie magát mindhárom mozifilmre, és egy több évados TV sorozatra. Bárki vállalja el a szerepet, nagyon sok munkával jár majd a következő néhány éve.

Először kapunk egy mozifilmet, amit aztán egy TV sorozat követ, majd újabb mozifilm, amit követ egy TV sorozat, és végül a végső felvonás ismét mozikban zajlana le. A New York Post cikkéből ismét kiderült, hogy 2013. május 17-e a cél az első film bemutatóját illetően.


For Me

Javier Bardem lehet a Setét torony főszereplője
2011.01.03. 09:30 - sixx
A Ron Howard-Brian Glazer duó szeptemberben jelentette be, hogy három mozifilmben és az azokat összekötő két tévés évadban kívánják elmesélni Stephen King közel négyezer oldalas, posztapokaliptikus pszeudowesternjét. A formabontó adaptáció megértéséhez ráadásul mindent meg kell nézni, azaz a két tévés évadot is (1. film - 1. évad - 2. film - 2. évad - 3. film ütemben forog majd a projekt), egyébként nem lesz teljes az élmény.

A szereplőválogatás éppen a fentiek miatt nem egyszerű feladat, hiszen aki bevállalja a filmet, a tévésorozatban is helyet kap, azaz folyamatosan dolgoznia kell legalább öt éven át, az meg iszonyú kimerítő lehet. Roland szerepére egyelőre Javier Bardem (Nem vénnek való vidék) tűnik a legesélyesebbnek, de Howardnál bejelentkezett Viggo Mortensen ügynöke is (mi Bardemnek drukkolunk). Amint van valami újabb hírünk, szólunk.


http://comment.blog.hu/2011/01/03/javier_bardem_lehet_a_setet_torony_foszereploje
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 05. - 19:51:54
Ihaj-csuhaj. Spoiler is lehet benne.
Filmnews:
Rick Heinrichs látványtervező nemrégiben nyilvánosságra hozott néhány szaftos részletet az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) című augusztusban hozzánk is érkező szuperhősös moziról. Nézzük pontokba szedve. SPOILER-veszély áll fenn, amennyiben tovább olvasol:

    *
      Az Amerika Kapitány cselekménye főleg 1939 és 1945 között zajlik, bár a kezdő és zárójelenet napjainkban játszódik.
    *
      Az első jelenetben egy csapat felfedez az Északi-sarkon egy eltemetett harci gépet. Ez után flashbacken keresztül mutatják be egy norvég falu megtámadását, ahol Vörös Koponya (Red Skull) keres valamit.
    *
      Chris Evans karakteréről, Steve Rogersről azt mondják, hogy egy „aprócska” ember Brooklynban, akit folyamatosan csesztetnek az utcai gengszterek.
    *
      Tony Stark apja, Howard Stark megjelenik egy New York-i kiállításon, ahol Steve Rogers és barátja, Bucky Barnes is jelen vannak. Később Howard Stark alkotja meg Amerika Kapitány pajzsát.
    *
      Amennyiben készül folytatás Az első bosszúállóhoz, szintén hasonlóan fog tartalmazni jeleneteket a múltból és a jövőből is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 06. - 15:20:00
Egész pofásak lettek.
http://filmdroid.blog.hu/2011/01/06/rajongoi_poszterek_uncharted_bosszu_angyalai_batman_3#more2563793
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 06. - 15:23:12
Tényleg nem rosz plakát, hawk eye ruhája különösen tetszik, elég képregényhű  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 06. - 15:36:34
Igen, de filmen nem lesz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 06. - 16:04:39
Úgy emlékszem azt írták Solyómszemre, hogy az Ultimate-beli (Ultimates v1-v2 ruha valemelyike) cucc lesz rajta, aminek én nagyon örülök.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 06. - 16:15:54
Azért még ne rüljünk előre, hol van még az a film! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 06. - 16:31:02
Úgy emlékszem azt írták Solyómszemre, hogy az Ultimate-beli (Ultimates v1-v2 ruha valemelyike) cucc lesz rajta, aminek én nagyon örülök.  :)
Uh én azokat a ruháit utáltam, ha hawkeye akkor legyen az a lilla kék ruha :hawkeye:
Ne pedig ez a G.I. joe ninja style:
(http://i.annihil.us/u/prod/marvel//universe3zx/images/thumb/e/e5/Ult_Hawkeye.jpg/406px-Ult_Hawkeye.jpg)

hol van még az a film! :)
Jó, ez is igaz, még akármit válltoztathatnak  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 06. - 16:42:31
Az "eredeti " ruha nekem is jobban tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 06. - 16:50:23
Nekem Sólyomszem sehogy se tetszik. :yucky: Amikor az Ultimates-ben kiszabadul a fogságból azzal a halálos technikával... :o
Akkor utáltam meg végleg Millar-t. Számomra érthetetlen, hogy miért kell minden jól induló ötletét valami megalomán f...sággal elcsesznie.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 06. - 17:03:17
Úgy emlékszem azt írták Solyómszemre, hogy az Ultimate-beli (Ultimates v1-v2 ruha valemelyike) cucc lesz rajta, aminek én nagyon örülök.  :)
Uh én azokat a ruháit utáltam, ha hawkeye akkor legyen az a lilla kék ruha :hawkeye:
Ne pedig ez a G.I. joe ninja style:
(http://i.annihil.us/u/prod/marvel//universe3zx/images/thumb/e/e5/Ult_Hawkeye.jpg/406px-Ult_Hawkeye.jpg)

hol van még az a film! :)
Jó, ez is igaz, még akármit válltoztathatnak  ;)
Ez nem a vol1 és vol2 ruha... ez a vol3... ez Loeb agymenése, ne keverjük már Hitch remek ruha terveivel kérem szépen...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 06. - 17:12:13
Hitch  rohadt jól újraformálta Sólyom külsejét amiért én nem győzök neki hálálkodni  ;D Nem értelek titeket hogy mégis mit esztek azon az ódivatú középkori jelmezen? Ideje volna modernizálódni mert ez a gönc már 10-15 éve is röhejesen hatott hát még most  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 06. - 18:39:25
Szerintem ilyesmire kell számítani:

http://media.comicvine.com/uploads/4/43469/859567-hawkeye__ultimate__003_super.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 06. - 18:52:55
Ja, én is ebben bízom, de lehet a második ruhája esélyesebb, az nem annyira Neo-s.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 06. - 18:53:05
Na ez már döfi  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 06. - 19:00:47
Fan, de nem rossz:

http://img9.imageshack.us/i/hawkeyemovieposter.jpg/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 06. - 19:06:08
Kb így képzelném el Clint-et a vásznon ezzel a profi íjjal és fekete ruciban  ;D De úgyse ez lesz mert a Marvelnél még mindig a heroic age uralkodik  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 06. - 19:59:40
Tapasztalat azt mutatja, hogy lehet hogy még ilyen se lesz!
Lehet hogy mindvégig civil ruhában fog rohangálni!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 06. - 20:41:37
Akkor is a régi lilla rucira szavaznék ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. Január 06. - 23:43:40
Sólyomszem az gyik kedvenc karakterem én remélem hogy az Ultimates v2-es ruhája lesz a filmben. A v1 túl laza a 616os pedig nem illik filmbe szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 07. - 01:39:28
Valahogy nekem Snake Plissken ugrott be erről a fan képről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 07. - 07:53:33
Hmhm, elvben a logo...
(http://lh3.ggpht.com/_G8H6IpH0Q7U/TSZDkxAJKOI/AAAAAAAARyQ/Zn2XhXf63_4/X-Men%20First%20Class%20logo%5B2%5D.jpg?imgmax=800)
Sztem jó színes lett, az eddigiekkel ellentétben :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 07. - 10:02:52
Kissé gagyinak tűnik és olyan mintha valami fan csinálta volna otthon  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 07. - 17:38:22
http://img16.imageshack.us/img16/4331/hawkeyep.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 07. - 18:07:53
Hogy néz már ki az utolsó képen azzal a béna maszkkal a fején  :hehe: Mondjuk a srác feje sem valami Clint Barton kompatibilis...
Na meg az a hángedli a lába közt tiszta vicc! És minek neki két nyíltartó táska?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 18:28:58
Továbbra is azt mondom nem lesz cucc rajta, civliben fogja nyomatni!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 07. - 18:30:11
Nyakkendőben aktatáskával a kezében ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 18:33:31
Miért, te úgy vagy civilben?  :o
:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 07. - 18:35:41
Dehogy ballonkabátban és fecskében  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 19:04:08
Szerintem egyszerű poló, farmer, bakancs, nyiltrató a háton meg talán egy egyszerű golyóálló mellény!
Én legalábbis nem számítok semmi képregényesre a külsejében! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. Január 07. - 20:09:24
A haját azért levághatnák...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 20:22:17
Kíváncsi lennék, hogy vajon hagyják hogy a színészek beleszóljanak a külsejükbe, vagy meghatározott concept-hez kell tartaniuk magukat?
 :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2011. Január 07. - 20:52:34
Nem jellemző, hogy beleszólhatnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 07. - 21:19:02
És minek neki két nyíltartó táska?

Talán, hogy legyen elég muníció. Hülyén nézne ki a vásznon egy folyamatosan újratöltő automata íj.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 07. - 22:13:53
Kíváncsi lennék, hogy vajon hagyják hogy a színészek beleszóljanak a külsejükbe, vagy meghatározott concept-hez kell tartaniuk magukat?
 :headscratch:

Azt a rendező és a jelmeztervező mondja meg, a színész meg kussol... aztán hisztizik, hogy kényelmetlen, de végül kussol. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 07. - 22:14:42
Szerintem egyszerű poló, farmer, bakancs, nyiltrató a háton meg talán egy egyszerű golyóálló mellény!
Én legalábbis nem számítok semmi képregényesre a külsejében! ;)

vagyis pont olyan semmitmondó lesz mint Deadpool volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 22:16:29
Sajnos attól félek én is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 07. - 22:17:24
És minek neki két nyíltartó táska?

Talán, hogy legyen elég muníció. Hülyén nézne ki a vásznon egy folyamatosan újratöltő automata íj.
Vagy ha mindig a kilőtt nyílvessző után kéne szaladnia, hogy visszahozza.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 07. - 22:18:00
Ezen csodálkozok mert amennyi pénzből ezek dolgoznak abból olyan fasza jelmezeket lehetne gyártani hogy ihajj,de nekik még ez is nehézséget okoz  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 07. - 22:22:12
Sajnos attól félek én is!
Akkó má' inkább a Dzsíájdzsó :(
Nekem mondjuk nem jön be ez a napszecsó maszk gyanánt tender. A Smallvilletől is hülyét kapok amikor meglátom az Íjászt és Villámot kapucniban és napszemüvegben. Ráadásul teljesen diszfunkcionális.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 07. - 22:26:01
Főleg, amikor éjszaka flangál benne... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 22:26:29
Hmhm, elvben a logo...
(http://lh3.ggpht.com/_G8H6IpH0Q7U/TSZDkxAJKOI/AAAAAAAARyQ/Zn2XhXf63_4/X-Men%20First%20Class%20logo%5B2%5D.jpg?imgmax=800)
Sztem jó színes lett, az eddigiekkel ellentétben :-\

És? Szerintem kell a változatosság, még jó is sülhet ki belőle! ;)

Sajnos attól félek én is!
Akkó má' inkább a Dzsíájdzsó :(
Nekem mondjuk nem jön be ez a napszecsó maszk gyanánt tender. A Smallvilletől is hülyét kapok amikor meglátom az Íjászt és Villámot kapucniban és napszemüvegben. Ráadásul teljesen diszfunkcionális.

Kíváncsi leszek rá, de ha már Nick Fury is Ultimatesítve lett, akkor lehet hogy Sólyomszem is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 07. - 22:29:08
Vagy ha mindig a kilőtt nyílvessző után kéne szaladnia, hogy visszahozza.  :D
Válság van, nem szabad pazarolni a nyílvesszőt, jó az használtasan is. ;D Amúgy erről valamelyik pc-s fps játék jutott eszembe, ahol a kilőtt nyílvesszőket újra fel lehetett venni (ha olyan helyen csapódtak be/értek földet, ahol el tudtad érni őket), és szükség is volt rá, hogy felszedd őket, mert korlátozott volt a muníció. ;D

Ezen csodálkozok mert amennyi pénzből ezek dolgoznak abból olyan fasza jelmezeket lehetne gyártani hogy ihajj,de nekik még ez is nehézséget okoz  :drying:
Ilyen nagyköltségvetésű filmeknél nem a pénzen múlik, hogy mennyire gagyik a jelmezek, amiket gyártanak, hanem azon, hogy a készítők szerint a közönség milyen jelmezeket fogadna be, illetve mennyire merik bevállalni a képregényhűbb jelmezeket a készítők. Meg nyilván azon hogy mennyire fantáziadús a jelmeztervező... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 22:45:12
Ez azért érdekes lenne:

http://2.bp.blogspot.com/_t-Dy2G2jvCI/TKy_YkhVMsI/AAAAAAAABCY/-LenGuO8GBE/s1600/superman-movie-costume-concept-jon-vincent.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 07. - 22:58:44
Ez a Szupi jelmez határozottan tetszik! ;) Ha még a nyakánál is piros lenne tökéletes volna. ( a köpeny elhagyásáról nem álmodom, azt úgyse merik bevállalni :roll: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 07. - 23:01:10
De ez jó régi, én is innen, meg a Jla-s rajzfilmből vettem az ötletet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 07. - 23:04:18
Érdekes megoldás, hogy a köpeny egyben a jel is a melkason!

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 07. - 23:14:31
Nekem pont az tetszik a legjobban. ;) De a kriptoni írásos "öv" is nagyon jó ötlet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 08. - 10:29:10
Ráadásul teljesen diszfunkcionális.

Nem feltétlenül. Tűző napon alapból nem xar, ha van. Éjjel meg lehet, hogy átvált valami infra üzemmódra, amit egy spéci SHIELD cucctól el is vár az ember. A stabil rögzítéssel lehetnek gondok, de ezt már Penge is megoldotta valahogy.  :uhoh: Persze Sólyomszem feleannyira sem cool, mint a Fénybenjáró. Remélem ő lesz a feláldozható karakter.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 08. - 10:45:44
És minek neki két nyíltartó táska?

Az egyik tegez rész a sima, fémhegyű nyilaknak van, a másik a trükkös vagy speciális nyilaknak. Ez utóbbiban a nyilak elrendezése is különlegesen van megoldva, hogy Sólyomszem mindig azt a nyílvesszőt találhassa meg amelynek a funkciójára szüksége van.
(http://media.comicvine.com/uploads/1/11352/1219570-hawkeye_squiver_super.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 08. - 11:19:06
Akkor sem kéne két batyu neki elég lenne egy ami középen el van választva és az egyik oldalon a hagyományos nyilak a másikon pedig a spéci cuccok kapnának helyet  8)

A Superman jelmez frankó és végre egy olyan concept art-ot látok ahol magas nyakú a kosztüm!!! És a kriptoni írásos öve pedig pazarul el van találva  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 08. - 14:29:23
Én Sólyomnál még mindíg kitartok a képregényes ruci mellett. Sokkal jobban tetszik. Giarrusso megszeretette velem a stílusával és sajnos nem tudok elvonatkoztatni már.

Szupi concept-je eléggé bejön, bár az öve nállam nem nyerő!

Az X-men logo-nál tetszik a piros körben lévő 'X', olyan képregényes hatása van ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 08. - 17:54:25
Johann és a Kozmikus Kocka
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/img0098ow.jpg
és a közös pont a Thor filmmel
http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/Thorpic41.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 10. - 18:30:46
Íme a Vörös Koponya conceptje
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Captain_America_(2011)/Character_concept/redskull_26-11-10.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 10. - 18:46:27
A bal oldali kép nagyon vészjósló amolyan modern Waffen SS jellegű  ;D És nagyon remélem hogy nem maszk lesz a fején hanem hasonlóan oldják meg mint az Ultimate verziónál!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 10. - 18:49:33
Hát én pedig ponthogy remélem, hogy még tévedésből se az ulti verziót veszik alapúl.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 10. - 19:15:38
Nem teljesen kell átvenni az Ultimate változatot csak egy apró kis darabot belőle jelen esetben az arcát! Remélem valami genetikai eltorzulás lesz vagy baleset mert a hagyományos koponya maszk szerintem vér ciki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 10. - 19:17:57
De az ultimateben szimplán megnyúzta az arcát, mert neki éppen az esett jól.
Ettől legalább ugyanolyan távol áll, mind a genetikai torzulás, mind a kísérletezés közbeni baleset, mint az eredeti verziótol.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 10. - 19:19:43
Azt próbálom magyarázni hogy ne a hagyományos álarcban feszítsen hanem valami újítás nem ártana! És itt jött az Ultimate változat képbe mint egy alternatíva  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 10. - 19:21:03
Mondjuk amikor aktiválni akarja a kockát annak az ereje letépi az arcát, viszont annyi erőt átad neki ami életben tartja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 10. - 19:21:58
Kezdetnek nem is rossz bár ennél nekem valami kreatívabb és váratlanabb megoldás kéne  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 10. - 19:22:44
Váratlanul tépi le az arcát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 10. - 19:23:37
ÁÁ ez kaki mondj valami sci-fi szerűbb megoldást  :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 10. - 19:24:43
A kocka váratlanul letépi az arcát egy klingon meg hátulról seggbekukorékolja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 10. - 19:26:29
Bármiről szó lehet csak könyörgöm a Star Treket hagyd ki a dologból  :violent:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 10. - 19:29:11
Ez csak concept, még az is lehet hogy nem lesz piros feje :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 10. - 19:30:07
Bármiről szó lehet csak könyörgöm a Star Treket hagyd ki a dologból  :violent:

Doktorom gyere mán! Eretneket fogtam.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 10. - 19:37:02
A kocka váratlanul letépi az arcát egy klingon meg hátulról seggbekukorékolja.
Na ez emlékezetes lenne. :lol:
Csak hogy fér be a PG 13-ba? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 10. - 19:47:06
Kezdetnek nem is rossz bár ennél nekem valami kreatívabb és váratlanabb megoldás kéne  :D

Miközben nagymonológot mond, Uhrin Benedek besétál és elkezd énekelni, amitől lerohad a képe, Kapi kómába esik, és egy lokális jégkorszak mindannyiukat megfagyasztja. (Odin. Isteni beavatkozás)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 10. - 22:33:11
LátsziK?
Koponya:
(http://lh5.ggpht.com/_G8H6IpH0Q7U/TStku3KG2BI/AAAAAAAAR98/PdtbsvZCqrE/%C3%8Dgy%20n%C3%A9z%20majd%20ki%20Red%20Skull%20az%20Amerika%20Kapit%C3%A1nyban1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 11. - 10:09:15
Nagyon vad. Jó fog mutatni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom87 - 2011. Január 11. - 10:40:38
Elég ütős  :D !!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 11. - 12:12:09
Nagyon vad.

Héjj, lopod a szövegem?  ;D

A concept nekem is tetszik, bár semmi különbséget nem vélek felfedezni a képregényes koponyához képest. Szóval nem strapálták agyon magukat.
Az arcára én is kíváncsi leszek, ha maszban lesz a színész, remélem valami profi maszk lesz rajta, de mondjuk jobban el tudnám képzelni, mint ahogy a the dark knight-ban volt Kétarcú megoldva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 11. - 12:18:29
Túl sok strapálnivaló mondjuk nem is volt. ;)
Egy náci muksó vörös koponyával.
Ha mondjuk ilyen lesz, mint ezen a képen (vannak ajkai, meg orrnyerge, még a fül kezdeményei is látszódnak), akkor simán megcsinálhatják maszkkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 11. - 15:54:22
Jól néz ki ez a concept, tetszik, jó a szerkója is. Ez a kozmikus kocka amúgy micsoda? :-[ Mármint, gondolom, hogy nagy csodafegyver lehet, de mire képes? Isteni erőt ad a használójának?

A kocka váratlanul letépi az arcát egy klingon meg hátulról seggbekukorékolja.
Na ez emlékezetes lenne. :lol:
Csak hogy fér be a PG 13-ba? :headscratch:
:lol: Simán belefér, csak ügyesen kell megvágni a filmet. ;D A kocka a csávó arcába villan, hirtelen megjelenik mögötte a klingon, aztán snitt, következő jelenet. ;D A film végén meg a Vörös Koponya ül a börtönben, és tépkedi egy virág szirmait "Szeret... Nem szeret..." ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 11. - 15:57:17
A kocka mindenre jó, de leginkább arra, ha egy író abszolút nem tud mit kitalálni, akkor ezt veti be mint szuper eszközt.
Lásd Transformers, DooM 3, Hellraiser.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 11. - 16:06:26
Ez a kozmikus kocka amúgy micsoda? :-[ Mármint, gondolom, hogy nagy csodafegyver lehet, de mire képes? Isteni erőt ad a használójának?

"Az első Kozmikus Kockát az A.I.M. vezető tudósa, M.O.D.O.K. hozta létre, amikor az úgynevezett „x-elem” kifejlesztésén dolgozott. Ám számításaiba hiba csúszott, és ahogy a nagy találmányok jelentős része, úgy a Kocka is a véletlennek köszönheti létét. A Kozmikus Kocka félelmetes energiája az őrületbe kergette M.O.D.O.K.-ot, majd megkezdődött az immár négy évtizede folyó harc a birtoklásáért. A Kocka az A.I.M. tudósai szerint képes átjárót nyitni más dimenziókba, és elszívni azok energiát, saját erejét növelve vele. A Kocka egy alternatív verziójából fejlődött ki a Kubik néven ismert entitás."

A kozmikus kockát több földönkívüli faj is elkészítette. Pl. a Skrullok vagy a Túlontúli, de Mephisto is birtokol egyet. Ő arra használja, hogy olyanok lelkét gyűjti be vele akik hajlnadóak feláldozni magukat azért, hogy egy kívánságuk teljesüljön.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 11. - 16:10:52
Akkor szegény Marlo majdnem ott végezte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 11. - 16:17:21
http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Thor_(2011)/Poster/thor_2.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 11. - 16:18:14
Akkor nem is tévedtem a kockával kapcsolatban, mert még a képességei is ugyanazok, mint az említett többi produktumban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 11. - 16:20:53
Az ereje megegyezik a Végtelen Kesztyűével. Nagyjából.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 11. - 19:16:35
Köszi a válszokat!:)

Idézet
de Mephisto is birtokol egyet. Ő arra használja, hogy olyanok lelkét gyűjti be vele akik hajlnadóak feláldozni magukat azért, hogy egy kívánságuk teljesüljön.
Hehe, akkor ez majdnem olyan, mint a Wishmaster c. horror, amiben a dzsinn az emberek lelkét vette el a kívánságok teljesítéséért cserébe. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 11. - 19:17:57
Nem. Ez olyan mint amikor szexért könyörögsz az asszonypajtásnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 12. - 09:35:16
Jó ez a szerkó. Olyan mintha Thorál a viking jelmezeket és itt a náci ruhákat ugyanabba a gépbe dobták volna be. Hasonlít a két koncepció.

Túl sok strapálnivaló mondjuk nem is volt. ;)
Egy náci muksó vörös koponyával.
Ezt hogy érted? Ezen a ruhán nem volt strapálnivaló? Úgy néz ez ki mint egy korhű náci egyenruha?
Amaszkot is meg kell tervezni gondosan. Egy kis sebhelyet is pontosan ki kell találni, hogy a legmegfelelőbb legyen. PL: Joker, Komédiás, vagy akár John Mclain.


Ha mondjuk ilyen lesz, mint ezen a képen (vannak ajkai, meg orrnyerge, még a fül kezdeményei is látszódnak), akkor simán megcsinálhatják maszkkal.

Vagy megcsinálhatják maszkkal és számítógéppel mint Voldemortnál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 12. - 10:45:59
Kanaszta Hsz-ére reagáltam.
A concept nekem is tetszik, bár semmi különbséget nem vélek felfedezni a képregényes koponyához képest. Szóval nem strapálták agyon magukat.
Túl sok strapálnivaló mondjuk nem is volt. ;)
Egy náci muksó vörös koponyával.
Gyk: A képregényes koncepció helyből nem enged túl nagy perspektívát (vagy ha nagyon eltérnek tőle, akkor sírnak a rajongók), így nem meglepő, hogy nem sokban különbözik attól.
Nem kell kiragadni egy mondatot a környezetéből, és rögtön úgy tenni, mintha leszólnám szegény jelmeztervezőket. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 12. - 12:09:25
Nem kell kiragadni egy mondatot a környezetéből, és rögtön úgy tenni, mintha leszólnám szegény jelmeztervezőket. ;)
Pláne, hogy az hivatalosan az én dolgom volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 12. - 12:13:57
 :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 12. - 13:51:45
Nem szándékos kiragadás volt. Bocs.
:hehe:
Sorry my Lord :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 12. - 13:59:56
Semmi gond. Én is túlreagéáltam egy kicsit a dolgot, úgyhogy bocs, a részemről is.
Pláne, hogy az hivatalosan az én dolgom volna.
Lassan már te leszel a leszólás kizárólagos magyarországi forgalmazója. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 12. - 17:40:30
A TF: Dark side of the Moon előzetesében a Holdon látott űrhajó Omega Supreme aki maga lesz a Bárka
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/tf3arkrender1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 12. - 17:52:33
Ez pont úgy néz ki, mint valami profilkép egy náthás retrovírusról. Akkor ezek szerint a 3. részben sem lehet majd megkülönböztetni a fejüket a farkuktól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 12. - 18:11:27
A TF: Dark side of the Moon előzetesében a Holdon látott űrhajó Omega Supreme aki maga lesz a Bárka
Ööö... oké. :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 12. - 18:15:35
Nekem ez most nem sokat mutat. Elég értelmezhetetlen robot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 12. - 18:16:53
Nekem is beletelt vagy fél percbe mire megtaláltam a fejét...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 12. - 18:20:26
Akkor te előbbre vagy nálam. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 12. - 18:23:32
Naomi Watts :sweetheart:

http://filmdroid.blog.hu/2011/01/12/batman_pletykak_1
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 12. - 18:26:18
Nekem is beletelt vagy fél percbe mire megtaláltam a fejét...
Én a két kezét, és a két lábát már megtaláltam, de a fejét pont nem, pedig az esetek nagy többségében eme négy testrész már elég támpontot szokott nyújtani ehhez. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 12. - 18:46:51
Megjött a segítség.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 12. - 18:51:11
Azt hittem a Buksi az a Gyöző kutyája.
(http://www.habostorta.hu/OLD/uploads/kep/0015/0015738_2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 12. - 18:52:11
 :D :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom87 - 2011. Január 12. - 18:55:17
 :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: !!!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 12. - 19:23:41
ez a kép olyan mintha az eddigi robotdizájn koncepción feltekerték volna a volumét. generált robot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 12. - 19:25:00
A TF: Dark side of the Moon előzetesében a Holdon látott űrhajó Omega Supreme aki maga lesz a Bárka
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/tf3arkrender1.jpg)

http://home.comcast.net/~mathewignash/images/csomegasupreme3.jpg

Hát van különbség, de ezt már megszokhattuk a Transformers filmektől!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 12. - 19:26:39
A TF: Dark side of the Moon előzetesében a Holdon látott űrhajó Omega Supreme aki maga lesz a Bárka
Naaa, wow... Bayék megnézték a TF rajzfilmet? Abban volt egy ilyen mozzanat.
Ez tök jó ötlet, végre vmi jót is lehet hallani a Tf háza tájáról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 12. - 19:30:04
Én a 2 filmben akkorát csalódtam, hogy ettől a résztől már nem várok túl sokat  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Január 12. - 19:38:45
Naomi Watts :sweetheart:
http://filmdroid.blog.hu/2011/01/12/batman_pletykak_1
Igen ebben az a szép, hogy 10 különböző helyen, 20 színésznőt neveznek meg, aki tuti benne lesz a filmben...  ;D

Én a 2 filmben akkorát csalódtam, hogy ettől a résztől már nem várok túl sokat  :drying:
Jajjj, jönnek a robotok és lövik egymást. Közben meg az emberek rohangásznak körülöttük. Ebben, hogy lehet csalódni? Vagy milyen elvárásaid voltak? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 12. - 19:55:36
Látszik, hogy nem sok mérnök(palánta) van itt, semmi térlátásotok. :)
És az első design a TF-filmekből, ami végre tetszik is nekem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 12. - 20:10:50
Jajjj, jönnek a robotok és lövik egymást. Közben meg az emberek rohangásznak körülöttük. Ebben, hogy lehet csalódni? Vagy milyen elvárásaid voltak? :hehe:

Igen az első rész erről szólt és az tetszett. Viszont a másodikat már elcsépeltnek tartottam, tele volt olyan fölösleges dolgokkal mint példáúl, azok a nyomorék robot testvérek, a robotcsaj, meg azok a szánalmas poénok... stb  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 12. - 20:13:31
Hiányoltam eleve Bustert, a rózsaszín kis polójában! :D
De amúgy tényleg nagyon össze lett dobva a második rész, sőt az első is, jó hogy most benne lesz a bárka, csak szerintem ezt már hamarébb kellett volna!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Január 12. - 20:16:48
Szerintem a második rész semmivel nem volt rosszabb az elsőnél. A testvérek jók voltak, engem jobban zavart az, hogy visszahozták Megatront de hát ez van. A színlelő csaj is jó volt, a képregényben 100x nagyobb hülyeség az egész színlelő brigád. Röptűz volt egy kicsit buta, a "szenilis robot"  ;D, de azt azért el kell fogadni, hogy gyerek franchise gyerekeknek. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 12. - 20:49:44
A második nyomába sem léphet az elsőnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 13. - 08:03:58
Látszik, hogy nem sok mérnök(palánta) van itt, semmi térlátásotok. :)
Na bazzmeg, most aztán jól le lettem szólva. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 13. - 09:14:16
Na ja. ;D Amúgy neked tényleg kellene akkor térbeli feladatokat csinálni, mert ebből azért tényleg ki lehet nézni a végtagokat, a vállat, és onnan interpolálni a fejet, ami ráadásul el is üt a test maradékától.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 13. - 09:20:20
Fél évig tanultunk Műszaki dokumentációt amit úgy meg tudtam röhögve csinálni ötösre, hogy igazából semennyit sem készültem rá, és a fél osztálynak én rajzoltam jó pénzért a feladatokat. ;)
Szóval nem volt túlzottan magas a szinvonal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 13. - 11:13:07
Hát akkor ez no komment... :D

Ismét egy pocsék ötlet, ismét...

Miért rosszabba Tf2 az elsőnél?
Az elsőnek  volt forgatókönyve. Ha kaki is, de volt. A másodiknak olyan nincs, csak random módon egymásra hányt-vetett pirotechnikai bemutató, meg esztelen, követhetetlen pixelháború.
A másodikban még jobban erőltették az emberi karaktereket, ami már a másodikban is erősen a film rovására ment.
Az elsőben még volt 1-2 értékelhető poén a kínosak mellett. A másodikban nem volt ilyen, csak még az elsőtől is jóval több, és jóval szánlmasabb, facepalmosan kínos bárgyú kaki volt.

Hát, röviden ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Január 13. - 11:20:48
Hát röviden ez a te véleményed.  ;)

Aki az első film láttán valami komoly, mélyenszántó, nem az akcióra építő és a látványos robotcsatákra affektáló filmet várt, annak bizony azt kell mondjam, hogy komoly gondjai vannak a... az elvárásaival.  ;D

A másik, hogy bár itt váltig állítjátok és nem vagytok hajlandóak elismerni, de a TF univerzum, képregények, játékok, rajzfilmek és társaik is pont ezen a szinten mozognak, csak akkori gyermeki szemetekkel még teljesen máshogy viszonyultatok hozzá, pont mint most az új generáció, akiknek ez a film készült. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 13. - 11:26:10
 
Idézet
Aki az első film láttán valami komoly, mélyenszántó, nem az akcióra építő és a látványos robotcsatákra affektáló filmet várt, annak bizony azt kell mondjam, hogy komoly gondjai vannak a... az elvárásaival.
És ki mondta, hogy ilyen elvárása volt valakinek az első rész után? Nekem biztosan nem. Miután láttam az elsőt, belenyugodtam, hogy Bay-nél úgysem lesz értelmes Tf film, csak egy effektparádé. Mindössze anniy volt az elvárásom, hogy az első rész még fogyasztható színvonalát hozza a második. Nos, ezt a nem nehéz feladatot sikerült jelentősen alulmúlni. Konkrétan értékelhetetlen filmként az a vacak.

Idézet
A másik, hogy bár itt váltig állítjátok és nem vagytok hajlandóak elismerni, de a TF univerzum, képregények, játékok, rajzfilmek és társaik is pont ezen a szinten mozognak, csak akkori gyermeki szemetekkel még teljesen máshogy viszonyultatok hozzá
AZért nem ismerjük el, mert nem igaz. MOndjuk olvass el egy Beast Wars-t, aztán azok után mondj olyanokat, hogy ilyen gyermeteg, dedós szinten áll a Tf univerzum, úgy általánosságban. Nem mondom, hogy egy Watchmen, de mondjuk nem sokkal gyermetegebb, mint mondjuk egy Pókember univerzum.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Január 13. - 11:32:13
Olvastam elég sokat, azért is mondom. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 13. - 11:41:33
Akkor rosszakat olvastál. ;D :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 13. - 11:44:29
A másik, hogy bár itt váltig állítjátok és nem vagytok hajlandóak elismerni, de a TF univerzum, képregények, játékok, rajzfilmek és társaik is pont ezen a szinten mozognak, csak akkori gyermeki szemetekkel még teljesen máshogy viszonyultatok hozzá, pont mint most az új generáció, akiknek ez a film készült. ;)
Höh, ez az én érvem az új Star Wars filmekkel kapcsolatban.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Január 13. - 11:45:34
Na persze. A "nyolcvan" sorozatból tudsz mondani egyet, ami nem gyerekmese (bár komolynak sem lehet nevezni semmilyen szempontból) és már mindjárt komoly, felnőttes az egész franchise. :) Ez már majdnem olyan, mintha a G.I.Joe-t háborús drámának tartanánk.  ;D
Höh, ez az én érvem az új Star Wars filmekkel kapcsolatban.  :D
A bölcs gondolatokat mindig átemelik, kivetítik, felhasználják.... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 13. - 11:46:20
Hát akkor ez no komment... :D

Ismét egy pocsék ötlet, ismét...

Miért rosszabba Tf2 az elsőnél?
Az elsőnek  volt forgatókönyve. Ha kaki is, de volt. A másodiknak olyan nincs, csak random módon egymásra hányt-vetett pirotechnikai bemutató, meg esztelen, követhetetlen pixelháború.
A másodikban még jobban erőltették az emberi karaktereket, ami már a másodikban is erősen a film rovására ment.
Az elsőben még volt 1-2 értékelhető poén a kínosak mellett. A másodikban nem volt ilyen, csak még az elsőtől is jóval több, és jóval szánlmasabb, facepalmosan kínos bárgyú kaki volt.

Hát, röviden ennyi.

Végre valamiben egyetértünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 13. - 12:10:23
Aki az első film láttán valami komoly, mélyenszántó, nem az akcióra építő és a látványos robotcsatákra affektáló filmet várt, annak bizony azt kell mondjam, hogy komoly gondjai vannak a... az elvárásaival.  ;D
Én akcióra és látványos robotcsatákra affektáló filmet vártam helyette kaptam egy iszonyat bárgyú széánalmasan vicceskedni próbáló amerikai pite utánzatot. Betépett anyuval, meg ejtőernyőt fingó robottal.
Valahogy én ezeket nem érzem elengedhetetlennek az agyatlan efektparádés robotcsatához.
Pont a film azon részét nagyították fel a második részhez, amit én már az elsőben is feleslegesnek éreztem.
Na persze. A "nyolcvan" sorozatból tudsz mondani egyet, ami nem gyerekmese (bár komolynak sem lehet nevezni semmilyen szempontból) és már mindjárt komoly, felnőttes az egész franchise. :) Ez már majdnem olyan, mintha a G.I.Joe-t háborús drámának tartanánk.  ;D
Érdekes, én azt olvastam pepótól, hogy nem sokkal gyermetegebb, mint a Pókember, ebből leszűrni azt, hogy ő felnőttes univerzumnak tartja elég erőteljes ferdítés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 13. - 12:15:17
Idézet
Na persze. A "nyolcvan" sorozatból tudsz mondani egyet, ami nem gyerekmese (bár komolynak sem lehet nevezni semmilyen szempontból) és már mindjárt komoly, felnőttes az egész franchise.
Azért több komolyabb sztori van szerintem.

Idézet
Höh, ez az én érvem az új Star Wars filmekkel kapcsolatban.
Az epI-et leszámítva nagyjából lehet is ezzel érvelni.
Idézet
ebből leszűrni azt, hogy ő felnőttes univerzumnak tartja elég erőteljes ferdítés.
Yeah. Mint mondtam, nem felnőtt, de azért a filmes szinttől jóval komolyabb sztorik is vannak, nem is egy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 13. - 13:18:38
A másik, hogy bár itt váltig állítjátok és nem vagytok hajlandóak elismerni, de a TF univerzum, képregények, játékok, rajzfilmek és társaik is pont ezen a szinten mozognak, csak akkori gyermeki szemetekkel még teljesen máshogy viszonyultatok hozzá, pont mint most az új generáció, akiknek ez a film készült. ;)
Ööö... egy kizsákmányolt bányász fellázad a munkaadója ellen, társakat toboroz maga mellé, majd egy illegális gladiátor-hálózat kiépítésével pénzügyi és politikai befolyást szerez magának, mielőtt a helyi rendfenntartó erők parancsnokának vezetésével polgárháborút robbant ki. A küzdelem átterjed az egész bolygóra, miközben a kormányszervek maradéka kétségbeesetten küzd a káosz elterjedése ellen. A dolgukat nehezíti, hogy a bolygójuk érthetetlen természeti csapások alatt szenved, melynek hátterében a fajukat teremtő őserő küzdelme áll a világot elnyelni akaró gonosszal, ami elküldi a saját,természetfeletti képességekkel bíró ügynökét, hogy a kialakult zűrzavar kihasználásával gyengítse meg, vagy ha minden jól megy, állítsa maga mellé a teljes lakosságot... miközben számos bolygón kívüli gazdasági érdekcsoport titkos szövetséget köt a különböző frakciókra szakadt küzdő felekkel, mellyel a bolygó műszaki titkaira és természeti erőforrásaira fáj a foguk.
Ez Simon Furman TransFomers-képregénye. Pontosan hol köszön vissza ebből bármi a filmeken? :headscratch: És ez mitől gyerekes?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 13. - 21:24:51
Filmnews:

Az a pletyka ütötte fel fejét, hogy az X-Men: First Class bemutatóját leadják pénteken a Zöld Darázs (The Green Hornet) előtt, viszont a 20th Century Fox közölte, hogy ez nem igaz, ráadásul fogalmuk sincs, mikor tudnak bemutatóval szolgálni.


Eh, bazz... sztem a végén még eltolják a bemutatót... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 13. - 21:26:27
Inkább tolják el , minthogy megint összekapják az egészet!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 13. - 22:54:52
És, ha már Pókiról kikerült az első kép, akkor jöjjön Kapi is, bár ez még mindig csak egy lesifotós, de ez már Chris, és a jól ismert ruha. Ezek szerint a Concept szinte teljesen valóra vált + kapott egy kis szárnyat. (sztem azt kár volt...)

(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/peter/amerikakapitany/evanskapitany.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 13. - 22:58:02
Köszi Bub!!! Nagyon kira, de a szárnyakat én is teljesen feleslegesnek tartom, és nem is néz ki jól. Még a pajzs tartója fura nekem ezzel a válltartóval vagy mivel... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 13. - 23:09:14
Jó ez a kép. És a szárny is jó szerintem. Akkor lett volna gáz ha valami odaragasztott valami fityegett volna ott. Így ok-s, :bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 13. - 23:12:41
Nekem is tetszik, elég ütős lett, és a szárny-fülei is tetszenek, mert csak jelzés értékűek, de mégis ott vannak. Persze én szárny párty vagyok, de ezzel elégedett vagyok ;)
 :cap:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2011. Január 13. - 23:24:07
Nekem is nagyon bejön ez a jelmez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 13. - 23:41:35
Ez király!!!   :oh: Már csak egy jó film kell hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 14. - 00:23:00
Jó hogy nem bumfordi és nagy a sisak hanem sikerült megcsinálni úgy hogy ne legyen vízfeje pedig nem maszk.
A szány meg jó lett olyn mint a csillag megy egyéb felfestések a katonáknál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 14. - 07:38:28
Kisebb kép, de jobb a minőség.
(http://filmbuzi.hu/files/2011/Captain-Americapron.jpg)

És itt látható, hogy lesz fegyvere :oh:, ez nagyon bejön, az Ultiban is az tetszett, hogy használt elég keményen fegyvereket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 14. - 08:18:45
Szerintem is jó kép, fegyver meg még jó hogy van, durva lett volna, ha puszta kézzel (pajzzsal) indul neki a 2. világháborúnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 14. - 08:25:28
Hát a régi comicsokban nem használt fegyvereket, nem? Én legalábbis csak olyan képeket láttam, amin csak a pajzsal hadonászott... :headscratch: (mondjuk tény, hogy nem olvastam hú de sok Amcsi Kap képregényt, szval nyomhatta a klaszikban is fegyverrel)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 14. - 08:38:14
A klasszikus Am-kap valóban nem használt fegyvert, de szerintem így talán reálisabb, meg a mai akciófilmeken szocializálódott közönség gyomra is jobban beveszi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 14. - 08:51:04
Nem rajongok ezért a karakterért túlzottan,de ez a jelmez egész korrekt lett! Csak a színárnyalattal van bajom mert az túlságosan is világos és nem ártott volna kicsivel sötétebb tónusúra venni.
Örülök hogy a szárnyak csak festve vannak mert így nem kap el a röhögőgörcs ha meglátom a film elején  :lol: A pajzsot ellenzem mert azért az elég gáz hogy mindig azzal hadonászik főleg egy képzett katonáról van szó aki ért mindenféle spéci fegyverhez...
Az meg külön plusz pont hogy az Ultimate jelmezt vették alapul így legalább nem lesz neki kalózcsizmája és elálló szárny sem a maszkján ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 14. - 10:47:59
Hát a csizmáját még pont nem látjuk. ;D :hehe:

Amúgy egyetlen dolog zavar, azok a dudorok a hasán, olyan, mintha a kitömött szivacsot nem tudták volna rendesen eltüntetni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 14. - 10:50:36
Ó pedig az alig észrevehető  :D Mindenesetre én azért jobban örültem volna ha terveznek egy totál új CapAm göncöt amihez hozzáteszik még a Super Soldier jelmezt amit Rogers mostanában visel!
Az azért sokkal komolyabb egyenruha mint ez a csillagsávos pizsama...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 14. - 10:57:05
Kicsit méla feje van.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 14. - 11:07:46
Jó kép és nagyon szép jelmez. Egyáltalán nem rossz a kis szárny , nagyon ötletes megoldás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 14. - 14:35:25
A háttér a legérdekesebb rész a képen. Azok vajon mik? És ugye, ez már jelen időben van? A 2 világháborúban elég neccesek lennének ezek a robotszerű izék...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 14. - 16:17:05
Nyugi, a 2. világháború tele lesz ilyen robotszerű izékkel, meg High-tech náci cuccokkal.
(http://cdn.gamerant.com/wp-content/uploads/Act-1-Enemy-Example.jpg)
(http://www.marvelmovienews.co.uk/wp-content/uploads/2010/10/cap_concept_2.jpg)
A film készítőinek a Wolfesistein 3D lehetett a kedvenc játéka.
(http://starsmedia.ign.com/stars/image/article/105/1059412/big-boss-of-the-day-wolfenstein-3-ds-mecha-hitler-20100108090106653_640w.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 14. - 16:20:10
 ;D Kicsit elborúlt, olyan Iron Sky-os  :D
Tetszik az az old school Amkapi a háttérben  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 14. - 16:22:06
Egyébként ezek a játékprogram verzió concept artjai, de gondolom ha abban így van beállítva a 2. VH technikai szintje, akkor a filmben sem lesz különb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 14. - 17:07:15
Puff. Akkor kb.eddig érdekelt az AmKap film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 14. - 22:36:51
Fura, engem meg pont most kezdett el tőle egy halványan érdekelni is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 15. - 12:30:38
Én is csípen az ilyen hogy is mondjam retro sci-fiket, és ez erősen közrejátszott abban, hogy érdekel az amkap film.
Lévén hogy ez a műfaj mostanság nem éppen gyakori a filmek körében (habár idén jön a Sucker Punch is).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 15. - 13:15:05
Én is csípen az ilyen hogy is mondjam retro sci-fiket,és ez erősen közrejátszott abban, hogy érdekel az amkap film.
Lévén hogy ez a műfaj mostanság nem éppen gyakori a filmek körében (habár idén jön a Sucker Punch is).
Diesel punk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 15. - 13:39:22
Köszi. érdekes, egyébként hogy a játékprogramok terén most nagyon visszatértek ezek (Bioshock, Resistance, Wolfestein, Metal Gear Solid-ból a Big Boss-os széria).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 15. - 13:54:27
a steampunk a 19. századi viktoriánus stílust és technológiát keveri a modernnel a dízelpunk pedig a II. világháborút keveri.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 15. - 14:02:40
És akkor a Cowboys VS. Aliens, az micsoda?
https://www.youtube.com/watch?v=oXHhnT1tHNM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 15. - 14:10:56
Semmi jönnek az álienek a vadnyugatra (mint az Outlander)
Akkormár inkább a Vadiúj vadnyugatot hoznám példának. Az is steampunk, annak egy ága amikor a westernt kutyulják. Végül is az is a gőzkorszak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 15. - 14:29:59
Semmi jönnek az álienek a vadnyugatra (mint az Outlander)
Nekem is egyből az a film ugrott be.
Akkormár inkább a Vadiúj vadnyugatot hoznám példának. Az is steampunk, annak egy ága amikor a westernt kutyulják. Végül is az is a gőzkorszak.
Kössz, így már világos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 15. - 14:46:50
Én is csak innen okosodok:
http://zongora.it.med.unideb.hu/public%20life/a%20het%20mesterlovesze/

Van még a clockpunk. ez a steampunk egyik nyúlványa. azok csinálják a kik az óraszerkezetre mint motívumra gyógyultak rá és inkább vizuális. Pl darkcity.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 15. - 15:21:35
Az tuti, hogy abban az óra központi motívum volt.
Egyébként nagyon frankó kis, csak képtelenség azonosulni vele, annyira idegennek tűnik a világ, a hangulat, a karakterek.
Ahogy az egyik ismerősöm mondta, inkább értékelni lehet, nem szeretni.
És még Nolan filmjeire mondják, hogy "nincsen benne spirit".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 15. - 15:30:12
Nos, azért remélem nem lesz nagyon gyerek központú az AmCap film, de hát nem is vártuk hogy egy következő "Ryan közelgény megnetése" típusú film legyen!  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 15. - 15:36:29
Az tuti, hogy abban az óra központi motívum volt.
Egyébként nagyon frankó kis, csak képtelenség azonosulni vele, annyira idegennek tűnik a világ, a hangulat, a karakterek.
Ahogy az egyik ismerősöm mondta, inkább értékelni lehet, nem szeretni.
És még Nolan filmjeire mondják, hogy "nincsen benne spirit".

Érdekes én szeretem. Talán azért mert ebbe van spirit.  ;)

Clockpunk, steampunk, dieselpunk...Anyám mennyi marhaság. Kéne potatopunk is, ami az ír burgonyaválságot vegyítené high-tech elemekkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 15. - 15:39:30
Nos, azért remélem nem lesz nagyon gyerek központú az AmCap film, de hát nem is vártuk hogy egy következő "Ryan közelgény megnetése" típusú film legyen!  :roll:

Én meg pont attól félek, hogy olyan típusú lesz. A Ryan k. m. egy háborús propaganda film, Amerika Kapitány meg egy amerikai náci. Szóval elég közel állnak egymáshoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 15. - 16:08:36
Én meg pont attól félek, hogy olyan típusú lesz. A Ryan k. m. egy háborús propaganda film, Amerika Kapitány meg egy amerikai náci. Szóval elég közel állnak egymáshoz.

A 616-os AmKap nem náci, hanem régivágású patrióta. Az ulti meg egy soviniszta paraszt, de talán azért ő sem  náci, bár közel áll hozzá.
A Ryan lehet, hogy propaganda, de jóféle. Ha az AmKap megütné azt a minőséget, akkor összetehetnénk a kezünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 15. - 16:22:39
Viszont annyi meg igaz, hogy az eredeti AmKap egy az egyben az übermensch tökéletes megszemélyesítője, ami valahol egy igen durva irónia volt Simon részéről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 15. - 16:56:10
Nekem is tetszik az AmKap jelmez, jól néz ki. :D

Todd: az a Wolfensteines cyber-Hitler nagyon kész. :lol:

Meg a "clockpunk"-on is jót nevettem. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 15. - 17:28:11
Erre is nagyon kíváncsi leszek:

http://www.youtube.com/watch?v=9bJA9Oobi0E&feature=related

 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 16. - 01:51:19
Egyetlen igazi "punk" van a  cyberpunk! ;D

Idézet
A Ryan lehet, hogy propaganda, de jóféle.
Azzal a filmmel a legnagyobb probléma, hogy túltedd magad az alapsztorin. Ha ez megvan, utána egy baromi jó film. Főleg a partraszállás. Na, én még soha, egyetlen háborús filmben sem éreztem olyan közel az elsuhanó golyókat, mint ott. Szinte úgy érzed, hogy te is ott vagy a csatatéren.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 16. - 09:50:00
Hát majd még amikor Spielberg elkészül a 3D-s digitális felújítással. Bár nem tudni, menynire lesz átütő az élmény úgy, hogy az összes golyószórót a filmben walkie-talkie-ra cserélik le... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 16. - 11:23:09
Kövezzetek, de szerintem a Ryan közlegény abszolút nulla volt. Az alapsztori röhejes tényleg, az arányok (vesszen egy szakasz 1 lehetséges emberért) marhaság, a mindenki által ajnározott partraszállás nem "jó" volt, hanem hatásvadász, a többi meg egy sima háborús film. Egyetlen egy jelenet volt benne, ami állat volt, ami nagyon megmaradt, annyira szörnyű volt: amikor a srác a német katonával verekszik késsel. Az tényleg nagyon durva volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 16. - 11:30:59
Mennek a kövek. De mindegy is, neked a Batman begins se tetszett. :D

A Ryan azért is "különleges", mert Vin Diesel egyetlen olyan szerepe ebben van, amikor színészkedik is a srác.
Csak tudnám mi volt a partraszálláson hatásvadász....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 16. - 11:38:35
Kövezzetek, de szerintem a Ryan közlegény abszolút nulla volt.

OMG!  :shocking:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 16. - 11:52:22
Mennek a kövek. De mindegy is, neked a Batman begins se tetszett. :D
Nem bizony. Abban egyedül a Madárijesztő volt jó (oké, ő zseniális volt).
Idézet
A Ryan azért is "különleges", mert Vin Diesel egyetlen olyan szerepe ebben van, amikor színészkedik is a srác.
heh, ez tényleg egy jó pont. Őt utálom, mint a... minta után.
Idézet
Csak tudnám mi volt a partraszálláson hatásvadász....
Elmondom: egy olyan jelenet, aminek nagyjából 5 percig kellett volna tartania (max 10), majdnem fél órás volt, ha jól emlékszem, csak azért, hogy minél több testközelből felvett sérülést mutathassanak be premier plánban. Abszolút csak az volt a célja, hogy közelről lássunk golyó általi halálos sebeket (amiből 3-5 darab normális lett volna esetleg). Semmiben nem különbözik számomra attól, amit annyira keményen bírálnak sokan, és amit ma úgy neveznek, hogy CGI.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 16. - 12:08:07
De ez nem hatásvadászat, hanem a háború brutalitásának bemutatása addig soha nem látott hitelességgel. Végleg leszámolt a John Wayne-i toposzokkal, ahol a katonát maximum egy vállövés érhette, ami után persze gond nélkül újratöltött vagy egy hősies szívlövés vitte a halálba. Nem szenvedett, nem könyörgött az anyjáért, csak eltávozott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 16. - 12:20:18
Szerintem is jó a Ryan. Erősen realista de egy nagy kaliberű golyó inkább ilyen durván roncsol minthogy csak pukkanjon kicsit és elessenek a katonák. Csak ugye a nyitó jelenete olyan erős hogy a vége mindenképp gyengus emiatt kissé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 16. - 12:36:31
Értem én, de azért van átmenet a western-filmek és e között is. És ismétlem, nem lett volna vele semmi baj, ha bemutatnak 5-6 ilyet, de annyi ideig tartott, hogy az már szerintem igenis hatásvadászat volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 16. - 13:36:30
Trailer (előzetes) időpontok:

    01.14.11 with The Green Hornet

    •Battle: Los Angeles Trailer
    •Priest Trailer 2

    01.21.11 with No Strings Attached

    •Red Riding Hood Trailer (aka “Trailer 2”)
    •Scream 4 Trailer (aka “Trailer” 2)

    02.06.11 with Super Bowl XLV

    •Captain America: The First Avenger TV Spot
    •Cowboys & Aliens TV Spot
    •X-Men: First Class TV Spot

    02.11.11 with Just Go With It

    •Bad Teacher Trailer
    •Zookeeper Teaser Trailer

    02.18.11 with I Am Number Four

    •Transformers: Dark of the Moon Teaser Trailer 2

    02.25.11 with Hall Pass

    •Arthur Trailer
    •The Hangover Part II Teaser Trailer

    03.11.11 with Battle: Los Angeles and Red Riding Hood

    •Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 Trailer
    •Super 8 Trailer (aka “Trailer 2”)

    03.25.11 with Sucker Punch

    •Green Lantern Trailer (aka “Trailer 2”)
    •Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 Trailer
    •Super 8 Trailer (aka “Trailer 2”)

    04.01.11 with Source Code

    •The Darkest Hour Teaser Trailer

    04.29.11 with Fast Five

    •Cowboys & Aliens Trailer (aka “Trailer 2”)

    05.05.11 with Thor

    •Captain America: The First Avenger Trailer
    •Transformers: Dark of the Moon Trailer (aka “Trailer 3”)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 16. - 15:37:43
Leni Riefenstahl megnyalná a tíz ujját a Ryan láttán  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 16. - 18:18:49
Kétlem hogy a II. világháború szenvedéseiből kapnánk ízelítőt az AmCap-ban, Johnston inkább a hősködésre és az akcióra koncentrál majd, ezáltal egy csomó lehetőség a minimális realizmusra kiaknázatlan marad, nem úgy mint pl. az első X-men film eleje, na az jó volt! Ott tényleg elhitted hogy nácik vannak a vásznon!
Meglátjuk!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 16. - 20:41:45
(http://www.latimes.com/media/photo/2011-01/58730530.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 16. - 20:56:18
Sajnos még mindig nem az igazi :roll: A felsőtesténél lévő szivacsok hülyén mutatnak meg egy szál pajzsban nekem ne hősködjenek a 21.században (sem pedig a múltban!)
A csizma okés bár lehetettvolna fekete vagy valami komolyabb surranó nem pedig ilyen hétvégi túracipő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 16. - 21:12:32
Furák ezek a váltömések ;D

De ez surranó, nem, vagy vmi bakancs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 16. - 21:15:18
A csizma okés bár lehetettvolna fekete vagy valami komolyabb surranó nem pedig ilyen hétvégi túracipő.

Az a csizma nem csizma, hanem a II. Vh.-ban a légideszantos katonák számára rendszeresített 1943 mintájú ejtőernyős bakancs.  :drying:
http://airbornehistory.mindenkilapja.hu/html/18228423/render/footlocker
Csendben jegyzem meg, hogy a magyar "surranó" ugyanezt a bakancsot másolta, és ha csak egyszer is betörtél volna egy ilyet, akkor biztos nem mondanád, hogy "hétvégi túracipó", hanem örülnél, ha a nap végén a zoknival együtt nem húznád le a bőrt is a talpadról.

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110116/surran__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110116/surran__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 16. - 21:18:26
Olyan mint ha a ruhaválfa benn maradt volna! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 16. - 21:19:33
Nekem így képen egyenlőre bejön. A barna szín meg külön jó a vh miatt. Ott inkább az SS nyomult feketében.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 16. - 21:24:42
Kétlem hogy a II. világháború szenvedéseiből kapnánk ízelítőt az AmCap-ban
Én megmondom őszintén, nem is akarnám ezt látni. Én egy Amerika Kapitány filmet szeretnék látni (a szuperhős témával a központban), és nem egy újabb filmet a II. VH borzalmairól. Arra ott van egy rakás háborús film, amik arról szólnak.

Egyébként nekem tetszik az új kép is, jó ez a Kapi szerkó. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2011. Január 16. - 21:37:01
A csizma okés bár lehetettvolna fekete vagy valami komolyabb surranó nem pedig ilyen hétvégi túracipő.
Jaj...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 16. - 22:57:34
A válltömései nekem se tetszenek, és sajnálom hogy a csimmája nem vörös  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 17. - 09:34:48
A csizma okés bár lehetettvolna fekete vagy valami komolyabb surranó nem pedig ilyen hétvégi túracipő.

Az a csizma nem csizma, hanem a II. Vh.-ban a légideszantos katonák számára rendszeresített 1943 mintájú ejtőernyős bakancs.  :drying:
http://airbornehistory.mindenkilapja.hu/html/18228423/render/footlocker
Csendben jegyzem meg, hogy a magyar "surranó" ugyanezt a bakancsot másolta, és ha csak egyszer is betörtél volna egy ilyet, akkor biztos nem mondanád, hogy "hétvégi túracipó", hanem örülnél, ha a nap végén a zoknival együtt nem húznád le a bőrt is a talpadról.

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110116/surran__www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110116/surran__www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)


Ilyen bakancsom még ugyan nem volt,de pl az acélbetkósomat alig egy hét leforgása alatt törtem be szóval ezt talán még hamarabb is magamévá tenném  ;D
Egyébként nem vagyok ennyire otthon a II.világháborús holmikat illetően ezért mondtam hogy surranó viszont felőlem akárhogy hívhatod attól még szerintem nem fest benne valami jól AmKap!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 17. - 09:52:21
egy szál pajzsban nekem ne hősködjenek a 21.században (sem pedig a múltban!)
Lehetséges, hogy ezért fityeg az oldalán egy pisztoly. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 17. - 11:59:30
szerintem

Ezzel nem lehet vitatkozni, ha így érzed, akkor így is van.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Január 19. - 16:45:08
X-Men: First Class ruhák:

http://www.comicvine.com/news/first-look-at-x-men-first-classs-line-up/142738/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2011. Január 19. - 16:46:41
Már volt (http://pokember.hu/forum/index.php/topic,19.msg124835.html#msg124835).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 19. - 16:53:25
Ez aztán az érdekes evolúció. A First class ruháit a NewX-menről mintázták, amit viszont az 1. X-men film fekete szerkói ihlettek:)
A jövő művészettőrténet tanárai zabálni fogják. Lesz egy ilyen szigorlati tétel: Vezzese le az X-men kosztümöket Stan Lee-től Matthew Vaughn-ig ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 19. - 20:28:45
Hoppá-hoppáá, véégre erről is vannak infók, nem is akármilyenek.
Filmnews:
 Warner Bros. Pictures ma hivatalosan bejelentette, hogy Anne Hathaway leszerződött a The Dark Knight Rises stábjába, és Selina Kyle (Macskanő) szerepét ölti magára. Így Christian Bale oldalán mutatkozhat, aki természetesen visszatér Bruce Wayne, vagyis Batman szerepében.

Christopher Nolan kijelentette, „Izgalmasan várom a lehetőséget, hogy Anne Hathawayjel dolgozzak együtt, aki fantasztikus amellett, hogy vele teljessé válhat a sztori.”

Ezen kívül immáron a Warner szájából is hallhatjuk, hogy Tom Hardy Bane bőrébe bújhat, akiről az alábbiakat mondta Nolan: „Örömömre szolgál, hogy újra együtt melózhatok Tom Hardyval és izgatottan nézem majd végig Batman legfélelmetesebb ellenségeinek újfajta életre keltését.”

Christopher Nolan rendezi a képregény-filmet, melynek forgatókönyvét Jonathan Nolannal írta saját és David S. Goyer története alapján. David S. Goyer producerként lesz jelen régi partnereivel, Emma Thomasszal és Charles Rovennel.

A The Dark Knight Rises 2012. július 20-án nyit az USA-ban, melyet világszerte a Warner Bros. Pictures és a Warner Bros. Entertainment Company hoz forgalomba.

Hát Annek az "adottságai" megvannak egy Macskanő szerepre, az arcát már kevésbé tudom elképzelni Selinának, de majd látjuk...
Viszont a gyerek, mint Bane... fura, elég vékonyka a szentem... és ezzel megdölni látszik egy találgatás, miszerint a múltkor azért volt kopasz, mert Hugo Strange lesz.
+ akkor úgy néz ki Talia Ghul kimarad, pedig azzal tényleg lezártak volna ezt a korszakot, ha visszanyúlnak az első részhez. (bár mintha Ras azt mondta volna a tűz mellett, hogy a családja már nem él, így talán jobb is így)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 19. - 20:32:39
Lehet, hogy digitális izmokat, vagy valami rucit kap majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 19. - 20:36:24
Warner Bros. Pictures ma hivatalosan bejelentette, hogy Anne Hathaway leszerződött a The Dark Knight Rises stábjába, és Selina Kyle (Macskanő) szerepét ölti magára.
Nos, ennél rosszabb választást nehezen találtak volna.  :drying: Azt a nőt úgy reklámozzák, mint a mai Audrey Hepburnt, pedig az arcát csak a 6 centi vastag festék tartja össze. Sose értettem, mitől kapták fel annyira.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 19. - 20:40:26
Anne Hathaway ?

Nemár... a neveletlen hercegnő ?

Ráadásul tuti nem is emberi lény, ezzel a fejjel...  :roll: Inkább menjen az MIB3-ba...  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Január 19. - 20:48:57
A filmben biztos vagyok benne hogy az összes bénának titulált színészt ki fogják pofozni és passzolni fognak az általuk játszott karakterekhez! És nagyon remélem hogy Nolan nem kúrja el a harmadik filmet  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 19. - 20:50:13
Na de mint Macskanő ?  :drying:

Inkább őt kellett volna felrobbantani a TDK-ban...  :drying: Hangosan pogóztam volna a széksoromban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Január 19. - 21:00:31
A karakterek kiválasztása (Bane, Macskanő) jó, a színészek kiválasztása viszont kevésbé tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 19. - 21:03:23
Ugyan, srácok, csak egy esélyt adjatok nekik. Emlékezetek anno mindenki hogy szapulta a Heathet, mint az akkori tini nyálbálvány lesz Joker, és erre tessék, mit rakott le az asztalra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 19. - 21:25:34
Ráadásul tuti nem is emberi lény, ezzel a fejjel...  :roll: Inkább menjen az MIB3-ba...  :drying:
:lol: Kis cuki bociszemű macskanő lesz. ;D Mint a csizmás kandúr a Shrekben. Batman nem tud majd neki ellenállni. ;D
Különben tényleg fura választás, de sokan akkor is kételkedtek, amikor anno kiderült, hogy Ledger lesz Joker, és lám, megkaptuk a képregényadaptációk történetének egyik legzseniálisabban összerakott és vászonra vitt gonosztevőjét. ;) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a macskanő karakterétől is hasonló csodát várnék, csak bízom Nolan színészválasztásában. Szerintem ő még a neveletlen hercegnővel is csodát tud művelni. :D
Kiváncsi vagyok, Bane hogyan lesz megvalósítva ebben a filmben.:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 19. - 21:58:55
Hát emésztenem kell még ezt a hírt  :roll:

Akkor már miért nem mondjuk Charlize Theron ?  :brow: Az egy Istennő.  :twisted: Vagy akkor már inkább Cher, annak is UFo feje van  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 19. - 22:18:08
Hathaway nem olyan rossz színésznő. Az Ördög Pradat visel-ben tök jó volt. Nolan színészválogató képessége sajnos a női karakterekre nem terjed ki. Az eddigi Batman filmekben egyszer sem sikerült eltalálnia a "vágy titokzatos tárgyát". Reméljük most jobb lesz.

Ez nem Tom Hardy kép Bane-né gyúrva?  :nemtudom:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110119/bane_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110119/bane_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 19. - 22:24:45
Hathaway nem olyan rossz színésznő. Az Ördög Pradat visel-ben tök jó volt. Nolan színészválogató képessége sajnos a női karakterekre nem terjed ki. Az eddigi Batman filmekben egyszer sem sikerült eltalálnia a "vágy titokzatos tárgyát". Reméljük most jobb lesz.

Ez nem Tom Hardy kép Bane-né gyúrva?  :nemtudom:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/110119/bane_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/110119/bane_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
nem, ez valami más
(http://www.toplessrobot.com/Tom-Hardy-as-Bronson-001.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 19. - 22:27:21
Azért szerintem nem lesz itt gond az izommal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 19. - 23:01:30
Ráadásul tuti nem is emberi lény, ezzel a fejjel...  :roll: Inkább menjen az MIB3-ba...  :drying:
:lol:
Ugyan, srácok, csak egy esélyt adjatok nekik. Emlékezetek anno mindenki hogy szapulta a Heathet, mint az akkori tini nyálbálvány lesz Joker, és erre tessék, mit rakott le az asztalra.
Jó' van, de Ledger a beskatulyázás ellenére jó színész volt. Csak addig ritkán bizonyíthatta.
Akkor már kérem vissza Katie Holmes-ot. Ráadásul Macskanőnek? Ezzel a fejjel? Istenem, megérjük még, hogy visszasírjuk Halle Berryt!  :twisted: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 19. - 23:44:52
Jó' van, de Ledger a beskatulyázás ellenére jó színész volt. Csak addig ritkán bizonyíthatta.

Hathaway is az. Úgyhogy eddig egy-egy.  ;)
Holmes maximum egy budin üldögélő lányt tudna hitelesen eljátszani, de azt is csak akkor, ha kandi kamerával veszik fel.
Szerintem a Gyllenhall (vagy hogy írják) se volt valami nagy szépség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2011. Január 20. - 00:30:39
Idézem magamat tavaly októberről.
De ha azt vesszük hogy most Gotham üldözi Batmant, nekem az is eszembe jutott hogy a szegény negyedekben illegális fogadásos bunyókkal nevet szerez magának egy maszkos állat aki felbújtja a csőcseléket és a város ellen fordul aminek elvileg nincs már védelmezője. És ez lehetne Bane.

Nem önfényezésből, hanem mert most így a híreket hallva öröm töltött el, hogy van remény rá, hogy ebbe az irányba haladjunk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 20. - 08:33:56
Ilyen lógó tőgyekkel mint háztetőkön szaltózó akrobata? Három sarok után gerincsérvet kapna. :D
Istenem, megérjük még, hogy visszasírjuk Halle Berryt!  :twisted: :hehe:
Én visszasírom minden Hathaway-casting nélkül is. Halle Berry amint egy szál macskaruciban dorombol... mmm... :sweetheart: :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 20. - 09:46:47
(http://www.ontopmag.com/images/ArticleImages/tom_hardy_inception.jpg)
Hát nekem most esik le honnan volt ismerős ez a Tom Hardy. Az Eredetben sokkal dagibb volt és a feje is valahogy ... durváb. mintha idősebb lenne. De nekem már ott is szimpatikus volt és azt mondam, szívesen látnám még valami filmben és tesség, pont az új batmanban lesz....maszkban :lol: Namindegy
Nekem Nolan az Inceptionnal és a Batmanakkel csak bizonyított a remek és érdekes színészválasztássa,l Katie Holmes leszámítva (lehet hogy kellett az egyházi támogatás a filmhez :hehe:)
És ebben megin más a véleményem, de Anne Hathaway már kinőtte a Neveletlen hercegnőt. Erről pedig csak ennyit mondok:
(http://unrealitymag.com/wp-content/uploads/2010/05/anne-hathaway-havoc-splash.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 20. - 09:51:34
Na jó ha holnap mikor hazaérek így vár az ágyon akkor hagyom hogy ő legyen a mcskanő  :hehe:

De akkor is szoknom kell...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 20. - 09:55:03
Hát, azért mert vannak mellei és domborít, attól még vakolatarcú marad...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 20. - 10:00:26
Hát, azért mert vannak mellei és domborít, attól még vakolatarcú marad...

Mellei ? Hol ?

Röhej de a gúgli alapból kidobja hogy "Anne Hathaway mellei"  :lol: :lol: :lol:

http://velvet.hu/celeb/2010/03/01/anne_hathaway_csak_a_filmjeiben_mutatja_meg_csupasz_mellet/

Az a bajom talán hogy még mindig tininek néz ki.

Vagyis: UFO feje van, nem öregszik. Ergó vagy vámpír vagy UFO. Ez már 100%
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Január 20. - 10:42:34
Istenem, megérjük még, hogy visszasírjuk Halle Berryt!  :twisted: :hehe:
Az a "film" az emberiség és a művészetek elleni egyik legnagyobb bűn. :drying: :nezze: Az se javított volna egy joktányit se, ha H.B. teljesen meztelen.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 20. - 10:43:44
Ha Macskanő akkor legyen minimum nyolc melle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 20. - 10:49:17
Minden képregényfilmes megzakkant?

A Pókember film egyre rosszabbnak tűnik, az X-Men simán csak ócó gagyinak, erre Nolan(!!) betesz egy olyan karaktert a filmjébe, aminek a legkevésbé lenne a helye az ő univerzumában.  :headscratch:

Ráadásul akkor már találhatott volna egy jó nőt. De nem. Hanem ezt a tök átlagos csajt. Hihetetlen.

Idézet
Azért szerintem nem lesz itt gond az izommal.
A Bronsonból való ez a kép. Nézd meg a filmet, szerintem jó. Bár elsősorban maga Hardy teszi azzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 20. - 10:57:10
Istenem, megérjük még, hogy visszasírjuk Halle Berryt!  :twisted: :hehe:
Az a "film" az emberiség és a művészetek elleni egyik legnagyobb bűn. :drying: :nezze: Az se javított volna egy joktányit se, ha H.B. teljesen meztelen.  :roll:

Az a film egy borzalom de meg kell védeni HB-t. Az egész filmet majdnem megmentette az a feszülős kis bőrruci a posiján. De hát csodát nem lehet tenni, ahogy szarból se várat.  :hehe:

Ha Macskanő akkor legyen minimum nyolc melle.

 :lol:

Minden képregényfilmes megzakkant?

A Pókember film egyre rosszabbnak tűnik, az X-Men simán csak ócó gagyinak, erre Nolan(!!) betesz egy olyan karaktert a filmjébe, aminek a legkevésbé lenne a helye az ő univerzumában.  :headscratch:

Ráadásul akkor már találhatott volna egy jó nőt. De nem. Hanem ezt a tök átlagos csajt. Hihetetlen.

Hát ez sajna sokan így látjuk  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 20. - 10:58:53
De hát csodát nem lehet tenni, ahogy szarból se várat.  :hehe:

De meg lehet próbálni. (http://rebelyogi.com/wp-content/uploads/2010/07/pile-of-shit-sand-castle.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 20. - 11:00:46
Komolyan aggódom érted Ben  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Január 20. - 13:05:08
És ilyenkor mit ír be a keresőbe?  :headscratch: :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 20. - 13:09:20
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://bsstudio.virtus.hu/user_gfx/20090308/tn_aid2753_20090308115644_547.jpeg&imgrefurl=http://bsstudio.virtus.hu/index.php%3Fid%3Ddetailed_article%26aid%3D65368&usg=__h-_1kHD5Nc4WlltkvqLEu_9NVOQ=&h=400&w=300&sz=19&hl=hu&start=31&zoom=1&tbnid=IRpezds2Os2fLM:&tbnh=114&tbnw=98&ei=tiU4TcrlG5WQ4QbS26nmCg&prev=/images%3Fq%3Dszarb%25C3%25B3l%2Bv%25C3%25A1r%26hl%3Dhu%26biw%3D1024%26bih%3D544%26gbv%3D2%26tbs%3Disch:10%2C912&itbs=1&iact=hc&vpx=448&vpy=159&dur=674&hovh=259&hovw=194&tx=123&ty=137&oei=giU4Tf62JMKV8QOnlJmpCA&esq=2&page=3&ndsp=19&ved=1t:429,r:9,s:31&biw=1024&bih=544

"A természetben lehet szarból várat építeni".  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 20. - 22:52:14
Nem szívesen, de...
http://www.hbo.hu/article/anne-hathaway-lesz-az-uj-macskano_11282
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 21. - 14:12:50
Erről a hírről a híres reklám ugrott be...

Az elsó 3mp-t ne nézzétek csak ami utána jön. 

https://www.youtube.com/watch?v=1OYRtrgBcOo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 21. - 20:13:39
Nekmem bejön a csaj ;D úgyhogy részemről ez jó hír. Csak aztán alakítson is olyat mint Michelle különben csatlakozom az előttem szólóhoz ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 21. - 20:42:21
Nem szívesen, de...
http://www.hbo.hu/article/anne-hathaway-lesz-az-uj-macskano_11282

Hát de most nézzétek meg azt a képet ! Monszteeer !  :roll:

Persze kicsípik majd, lesz dolga a sminkeseknek de akkor is.

Na mindegy. Meglátjuk majd hogy domborít a vásznon. Biztos jól fog mutatni. Remélem.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 22. - 12:42:27
Az új Dredd film is szépen csendben alakulgat.
(http://starkindustries.ru/_ph/784/545110757.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 22. - 12:54:36
Hát. Ez sem túl bizalomgerjesztő. MI az a nagy félkoporosó a motor elején?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 22. - 13:08:26
Szerintem páncél. Nem tűnik olyan rossznak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 22. - 13:15:16
Szerintem se olyan rossz, a ruci is tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 22. - 13:54:12
És mi az a negyedkoporsó a pali fején?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 22. - 14:48:08
Egy közös ismerősünk egy egész fürdőkádat hord a fején, bezzeg az nem zavar.phead
Erröl jut eszembe, ha lenne Piramisfejnek motorja, tuti így nézne ki. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 22. - 15:01:00
Hát ennek a képnek inkább Mad Max-es hangulata van, mint Dredd bírós. :D
Egy közös ismerősünk egy egész fürdőkádat hord a fején, bezzeg az nem zavar.phead
:lol:
Idézet
Erröl jut eszembe, ha lenne Piramisfejnek motorja, tuti így nézne ki. :lol:
Ja, aztán lenéz a műszerfalra, és máris összekaristolja a moci elejét a sisakjával. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 22. - 15:09:38
Vagy fennakadna az alagutakban. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 22. - 19:28:15
Érdekes , hogy még a régit nem adták ki DVD-n :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 22. - 20:33:26
Egy közös ismerősünk egy egész fürdőkádat hord a fején, bezzeg az nem zavar.phead
Nála ez natural.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 23. - 01:12:19
Viszont legalább arányos lehetne a moci. Az eleje böszmenagy, a hátsó része meg egy kis semmiség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 23. - 11:18:55
Viszont legalább arányos lehetne a moci. Az eleje böszmenagy, a hátsó része meg egy kis semmiség.

Én ismerek egy pont ilyen csajt ;D (kettőt is)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Január 23. - 12:12:41
Érdekes, én pont olyanokat ismertem, ahol ez fordítva volt. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 23. - 12:22:47
 ;D :stupid: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 23. - 12:23:28
Nem igazán jön be ez a motor , nekem az első rész motorjai jobban tetszettek.
Én is ismerek olyan szépen formált hölgyeket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Január 23. - 12:25:32
Már tudom miért ilyen a motor
(http://www.treehugger.com/Kangaroo-Plus-5-Cargo-Bikes.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Január 23. - 13:04:55
Viszont legalább arányos lehetne a moci. Az eleje böszmenagy, a hátsó része meg egy kis semmiség.

Valahova be kell zsuppolni a gyanúsítottakat  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Január 23. - 14:21:25
VTomi:  :lol:  :lol:  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 26. - 12:57:01
Ez jó. :D

Amikor a gyerkőcök rosszalkodnak, és anyuci rendre inti őket, vagy kérdik, hogy anyuci miért nem vesz meg nekik valamit, érkezik a válasz: Because I AM THE LAW! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 27. - 20:18:07
Egy dologban biztosak lehetünk, az elkövetkezendő években nem lesz hiány a képregény adaptációk terén, ugyanis több fronton is készülnek kedvenc hőseink izgalmasabbnál izgalmasabb filmjei.

Marvel Studios

A Marvel háza táján nincs hiány munkában, hisz csak a nyilvánosságra hozott projektek száma is tetemes. Készülőben a The Avangers, avagy a Bosszú angyalai, a Thor, Amerika kapitány és persze a Vasember harmadik része is. Nagy meglepetés, hogy az Iron Man második részében látott James Rhodes valójában a képregényekből ismert Hadigép (War-Machine), aki Iron man hűséges segítőtársa. Szerepe nem véletlen a filmben, hisz Don Cheedle elmondása szerint már elkezdték a karakter spin-off-jának fejlesztéseit. A hírek alapján már meg is van a forgatókönyvíró, aki elkezdte írni a magányos farkas – Hadigép kalandjait. Cheedle azt nyilatkozta, hogy War-Machine nem fog megjelenni a Bosszú angyalaiban, helyette Iron man-hez hasonló képességeivel fogja fenntartani a rendet világunkban.
(http://mocsokmacsok.hu/images/stories/filmek/kepregenylaz_hollywood/warmachine.jpg)

Érdekes, hogy hiába a női szuperhősök folyamatos citromdíja, a Marvel mégis azt gondolja, hogy Scarlett Johansson képes lenne egymaga sikerre vinni egy akciófilmet. A Fekete özvegy szintén az Iron Man 2-ben bukkant fel és bár alig láttunk belőle valamit, a kisasszony mégis nagyon meggyőző volt. A stúdió szerint nagy esély van rá, hogy az Avangers után saját filmet is indítanak a Black Widow-nak.

A legújabb bombahír mégis a Black Panther (Fekete Párduc) bejelentése, mely már a forgatókönyv stádiumnál tart, így a stúdió Mark Bailey-vel leszerződve bele is kezdett a munkálatokba. A nem túl ismert karakter még a 60-as években bukkant fel a Fantasztikus négyes pár számában és amellett, hogy a név csak képregényőrülteknek mond valamit, már többször is próbálkoztak a megfilmesítéssel.
A Fekete Párduc a szuperhősök első színes bőrű tagja, aki egyébként egy afrikai törzs vezetője. T’Challa az afrikai királyság, Wakanda trónját apjától, T’Chaka királytól örökölte, aki maga is viselte a Fekete Párduc álarcát. Királyként T’Challa az Egyesült Államokba ment tanulni, hogy az ott szerzett tapasztalatokkal később országát gazdagíthassa. Hogy saját magának bizonyíthassa rátermettségét, mint népe védelmezője, megtámadta és egyenként le is győzte a Fantasztikus Négyes tagjait. Később T’Challa megbecsült tagja lett a Bosszú Angyalainak, majd később magának a Fantasztikus Négyesnek is.
(http://mocsokmacsok.hu/images/stories/filmek/kepregenylaz_hollywood/black-panther.jpg)

DC Comics

A Marvel Studios-szal jelenleg nehéz felvenni a versenyt, de a DC Comics sem tétlenkedik, hisz Christopher Nolan épp a Superman remake-jén szorgoskodik és hamarosan indul a Nolan-féle Batman trilógia záró részének forgatása. Amit biztosan tudunk, hogy sem Joker, sem pedig Kétarc nem fog szerepelni az utolsó részben – helyettük a drogokkal pumpált börtöntöltelék: Bane (Tom Hardy) lesz a denevér ellensége.
(http://mocsokmacsok.hu/images/stories/filmek/kepregenylaz_hollywood/bane-batman.jpg)

A múlthéten történt hivatalos bejelentés szerint Anne Hathaway is csatlakozik a szereplőgárdához, mint Selina Kyle, azaz Macskanő és reméljük Batman oldalán fog küzdeni. A főgonosz karaktere ismerős lehet az 1997-es Batman és Robin filmből, ahol Méregcsók felpumpált gyilkológépét alakította. A hiteles történet szerint Bane egy felettébb intelligens rab, akin különböző drog és gyógyszerkísérleteket végeznek, melynek hatására emberfeletti ereje lesz. A képregény szerint Bane képes volt egyszer eltörni Batman gerincét, így mindenképp komoly ellenfélnek ígérkezik.

Bár a Dark Knight Rises a trilógia utolsó része, Christian Bale előzetesen kijelentette, hogy egy újabb Batman vonulat alkalmával szívesen magára öltené a jelmezt akár többször is. Nolan valószínűleg van annyira profi, hogy csak úgy nem csinál még egy részt, viszont az is kizárt, hogy ez lenne a filmtörténelem utolsó Batman mozija. A Marvel féle The Avangers-re válaszul valószínű, hogy végre elkészül majd a Justice League (Az igazság ligája) mozifilm is, ahol a csapat két oszlopos tagja Superman és persze Batman.  A film perspektíváit példázza, hogy a liga olyan híres tagokat tudhat még magáénak, mint a Villám, és persze a Zöld Lámpás, kinek történetét hamarosan láthatjuk a mozikban.

A két szuperhős-gyár most nagyon rágyúrt a filmek készítésére, ami nem is csoda, hisz rájöttek, hogy jó üzlet és rengeteg pénz van benne. Nekünk, mint közönségnek pedig jó dolgunk lesz, mivel azért fognak versengeni, hogy minél jobban szórakozzunk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 27. - 20:30:24
Az tényleg jó lenne, ha összejönne egy JLA film. Eléggé hátrányban van a DC a filmek terén, és valamivel illene válaszolni az Avengers-re. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Január 27. - 20:37:52
Remélem Fekete Özvegy film nem lesz, utálom azt a karaktert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 27. - 21:04:07
Én nem nagyon ismerem a karakterét, de legalább jó csaj. :hehe: De hogy önálló filmben mennyire lesz sikeres... :nemtudom:

Viszont Bane-ről én mindig is azt hittem, hogy egy ostoba tuskó izomagy, meglepett, hogy egy kifejezetten intelligens paliról van szó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Január 27. - 21:11:37
Én nem nagyon ismerem a karakterét, de legalább jó csaj. :hehe:
Lényegében ő a Marvel Univerzum ku... hmmm... szabad erkölcsű női szereplője. :)

Batman reboot nemsokára... De szép is lesz, amikor már nemcsak a Pókember filmek, hanem a Batman filmek is a hülye adó részei lesznek...  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 27. - 21:47:06
Idézet
A képregény szerint Bane képes volt egyszer eltörni Batman gerincét,
Pepo, orvosi vélemény? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Január 27. - 21:50:04
Gondolom, megrepedtek a csigolyák, de nem sérült a gerincvelő... :hehe: Pepo elmondja majd latinul is. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 27. - 23:14:59
Mihez is kell orvosi vélemény?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 28. - 08:05:14
Lényegében ő a Marvel Univerzum ku... hmmm... szabad erkölcsű női szereplője. :)
:o Mióta? Pláne, hogy inkább Amazon szokott kétnaponta más pasival bedőlni az ágyba a Marvelnél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 28. - 08:19:04
Idézet
A képregény szerint Bane képes volt egyszer eltörni Batman gerincét,
Pepo, orvosi vélemény? :)

Biztosan nem sérült a gerincvelő ,de ha igen akkor is megoldják valahogy. Halálból visszahoznak szereplőket , egy gerinctörés meg sem kottyan .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 28. - 10:11:38
Mihez is kell orvosi vélemény?  :headscratch:
Hát, hogy egy gerinctörés után tud-e járni valaki, főleg szaltózni és háztetőkön ugrálni. :)
Pláne, hogy inkább Amazon szokott kétnaponta más pasival bedőlni az ágyba a Marvelnél.
Á, ez nem igaz. Volt egy ilyen időszaka, de csak rövid ideig, aztán bekötötte a fejét egy Vérfarkas. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Január 28. - 12:13:55
Hát ha nem sérül a gerincvelő, akkor persze, hogy tud. Bár megjegyzem, egy olyan jellegű mozdulatnál, amivel Bane eltörte Bruce gerincét, eléggé nagy lenen az életben a valószínűsége, hogy szakad a gerincvelő is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 28. - 12:35:55
Á, ez nem igaz. Volt egy ilyen időszaka, de csak rövid ideig, aztán bekötötte a fejét egy Vérfarkas. :)
Akitől egy hónap múlva elvált és gyakorlatilag számonként szedett össze új pasit magának, ja. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. Január 28. - 13:15:26
Szerintem meg Darázs is egy k...  ;D És akkor még az Ultimate karakterekről nemis beszéltünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Január 28. - 13:43:56
:o Mióta? Pláne, hogy inkább Amazon szokott kétnaponta más pasival bedőlni az ágyba a Marvelnél.
Mióta megalkották. Ő a Marvel Mata Hari és szinte mindenkivel összejött már akitől akart valamit. Amazon (és Darázs) egyszerűen csak fehérmájú... :)
Szerintem meg Darázs is egy k...  ;D És akkor még az Ultimate karakterekről nemis beszéltünk.
Hát, az ultimate karaktereket, alteregókat jobb, ha elő se vesszük, mert azok közismerten jellemtelenek és minden erkölcsi normát nélkülöző, a mai "tahó világon" és egyéb kulturálisan sokszínű és igényes műsoron szocializálódott "ifjabb" generációnak szól, ezekkel valószínűleg könnyen azonosulni tudnak.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 28. - 15:40:05
Akitől egy hónap múlva elvált és gyakorlatilag számonként szedett össze új pasit magának, ja. :)
Felsorolnád nekem? Kezdem én: Stark, meg az a Shield tag (talán Clayderman volt?).
Hát, az ultimate karaktereket, alteregókat jobb, ha elő se vesszük, mert azok közismerten jellemtelenek és minden erkölcsi normát nélkülöző, a mai "tahó világon" és egyéb kulturálisan sokszínű és igényes műsoron szocializálódott "ifjabb" generációnak szól, ezekkel valószínűleg könnyen azonosulni tudnak.  :uhoh:
Ebben nem kevés igazság van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Január 28. - 16:44:42
Aki kapásból eszembe jut, az Herkules. Közvetlen azután, hogy Jen megfogadja, mostantól nem dől be mindenki ágyába. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 28. - 18:50:22
Hát ez nem sok. :)
Buldózert meg kimagyarázta.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Január 31. - 01:47:11
Henry Cavill fogja játszani Supermant a következő filmben:
(http://www.teenidols4you.com/blink/Actors/henry_cavill/henry_cavill_1221310140.jpg)
(http://farm4.static.flickr.com/3027/2345850564_dda077a604.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 31. - 07:55:13
He, hasonlit Brandonra, ennyi erővel lehetett volna ő is. :D
Amúgy ki ez? Ez is olyan sorozat színész, mint az előző?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 31. - 16:19:13
(http://www.empireonline.com/images/magazine/cover.jpg)
(http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/capcover2b.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Január 31. - 16:22:54
uuhhh :o
 borító odabasz. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 31. - 16:24:02
Jó a borító ,de az arca nekem olyan furcsa, lehet hogy a retus ? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Január 31. - 16:24:50
Nem csak próbálnak neki 40-es évekbeli macsós sármot adni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Január 31. - 16:26:53
Akkor az, de furi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Január 31. - 22:41:41
Sose ismerném fel, hogy ő volt a Fáklya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 01. - 08:39:22
Ja egészen megemberesedett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Február 01. - 10:18:16
Elég nagy megtiszteltetés lehet, hogy két ekkora Marvel karaktert is ő játszik.
Klassz a cover.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Február 01. - 14:23:24
Főleg, ha legalább az egyik hozna egy kis anyagi/szakmai elismerést.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Február 01. - 14:51:20
Lehet, ő jobban örülne neki, ha el tudná érni azt, amit Christopher Reeve Supermannel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 01. - 14:58:37
Már az is nagy szó, hogy van végre egy film amiben nem olyan mint egy idióta hülye gyerek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2011. Február 01. - 15:00:14
Szóval nem láttad a Napfényt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 01. - 15:06:18
Háromszor láttam. De Murphy játéka lemosta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 01. - 15:07:40
Már az is nagy szó, hogy van végre egy film amiben nem olyan mint egy idióta hülye gyerek.
Várjuk ki a végét, még a lehet olyan stílusra viszik a Kapi filmet, mint a Vasember volt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 01. - 15:10:21
Mero a Marvel digicomics-os előfizetésed megvan még? Mert a superbowl-lal egy időben jön ki digital comics-ként a Captain America: First Vengeance.
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/digitalca.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Február 01. - 15:15:19
De Murphy játéka lemosta.
Ez igaz. De attól még ez is:
Idézet
hogy van végre egy film amiben nem olyan mint egy idióta hülye gyerek.
:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 01. - 15:21:50
Hová sikerült eljutnia a Már megint egy dilis amcsi filmtől.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 01. - 18:59:55
Szerintem nem rossz választás:

http://www.comicvine.com/news/henry-cavill-cast-as-superman/142771/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 01. - 19:09:43
ezek szerint nem brandon routh lesz a folytatásban? Jó az új ürge teljesen Superman feje van. És ez a ruha is tetszik, mert nagy a nyakkivágása. A Returnsban kicsi volt és abba volt begyűre a köpeny.   
(http://alonsorincon.files.wordpress.com/2006/12/superman-returns.jpg)
és az nem frankó
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. Február 01. - 19:17:23
Mero a Marvel digicomics-os előfizetésed megvan még?
Még meg,kösz a tippet :worship:
Te el akarod olvasni ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 01. - 19:21:00
Igen, jó lenne ha nagy, "300-béli" piros szélben lobogó köpenye lenne!
De szerintem Cavill-nak Kentesebb feje is van, mint Routh-nak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 01. - 19:27:09
Ruothnak viszont Reeve-es feje volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Február 01. - 19:43:19
Cavill viszont jobban hasonlít a régi Superman-ábrázolásra (habár mostanában az Alex Ross által megálmodott szokott inkább szerepelni). És a Tudors alapján nem is rossz színész, plusz a cikk alatti illusztráció alapján nagyon is illene hozzá a szerep.
Most már csak azt kell sajnálni, hogy egy elkapkodott filmben kell alakítania. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 01. - 19:48:18
nekem is szimpatikus. remélem ő is olyan jól hozza majd a Clarkos bénázást mint Reeve. Az öltönyét meg elfogadnám:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 01. - 19:55:44
Ő meg jó Lois Lane lenne szerintem:

http://www.derok.net/derok/images/entertainment/rachel%20mcadams.JPG
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 01. - 19:58:44
Mero a Marvel digicomics-os előfizetésed megvan még?
Még meg,kösz a tippet :worship:
Te el akarod olvasni ?

Szerinted miért mondtam?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. Február 01. - 20:11:43
Átküldöm a kódot ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 01. - 20:25:28
Ő meg jó Lois Lane lenne szerintem:

http://www.derok.net/derok/images/entertainment/rachel%20mcadams.JPG
Rachel Macadams jó csaj, én is bírom, de szem nem Loisos. Szerintem eddig a Lois és Clark-ban találták el a legjobban.
Esetleg michelle monaghan ?
http://cdn.yusrablog.com/wp-content/uploads/2010/11/Michelle-Monaghan-Mission-Impossible-4.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 01. - 20:30:53
Na, ő se rossz! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 02. - 13:59:14
No fene...
Filmdroid:
A Deadline megerősítette, hogy Joseph Gordon-Levitt benne lehet a Batman harmadik részében, a The Dark Knight Rises-ban. A színész egyelőre még nem írta alá a szerződést, de a vele való egyeztetések jó irányban haladnak, így az Eredet (Inception) után Tom Hardy mellett JGL-lel is újra együtt dolgozhat Chrstiopher Nolan.  A szerepéről nem esett szó, de egyes pletykák szerint Hugo Strange-et kelheti életre, bár találgatásokból hallhattunk már épp eleget.

Az új Batmanban Christian Bale húzhatja fel ismét a Denevérember jelmezét, Anne Hathaway játssza Selina Kyle-t, míg Hardy Bane-t formálhatja meg.



Ha nem hülyék, akkor Joker szerepét kellene oda adni neki, mert eléggé hasonlít Ledgerre.
(http://agrandearte.files.wordpress.com/2009/12/heath-ledger-joseph-gordon-levitt.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Február 02. - 14:02:24
Én remélem, Macskanő lesz, Ann H. helyett.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Február 02. - 14:08:46
Ha nem hülyék, akkor Joker szerepét kellene oda adni neki, mert eléggé hasonlít Ledgerre.
Csak az a baj, hogy Ledger nem kinézetre volt jó Joker, (én nem is szerettem azt a Jokert, sokkal jobban szeretem a régi filmes, képregényes hegyes állú Jokert) hanem színészi játékra. Borzasztó jól életre keltette a karaktert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 02. - 14:31:01
Sose lesz már Joker ebben a Batmanszériában Leger nélkül.
Örülök Joseph Gordon-Levittnek. Hardyhoz hasonlóan az Inception óta őt is várom már újra látni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 02. - 14:39:18
Szerintem is jó színész, pl. játszhatná az "Y az utolsó férfit" is!
Bane-nel kapcsolatban, egyeseknek már el is indult a fantáziája:

http://fc01.deviantart.net/fs70/i/2011/021/8/d/tom_hardy_as_bane_with_mask_by_salvation_series-d37prfu.jpg

http://fc05.deviantart.net/fs71/i/2011/020/5/9/tom_hardy_as_bane_by_salvation_series-d37o0d1.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 02. - 17:30:16
Jaj...
Filmdroid:
Hugh Jackman úgy nyilatkozott, hogy a The Wolverine lesz az eddigi legjobb X-Men mozi. Rengeteg izmot szed magára, így sokkal izmosabb lesz, mint az első felvonásban.

Emlékeim szerint az első résznél is ezt nyilatkozta... és az is elég lightosra sikerült...
Akkor tudnák igazán jóra csinálni,ha valóban használná a karmait, nem pedig csak ilyen agyonvágott jeleneteknél lehetne "látni"... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Február 02. - 19:15:24
Remélem a mester szabadon engedi a elméjét, és látunk valami igazi véres body movie-t.  :twisted: Bár úgyse...De azért hátha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Február 02. - 19:24:54
Attól még, hogy sokkal izmosabb lesz nem lesz jobb a film. :hehe: Szerintem még mindig az X-Men 1-ben játszotta legjobban Rozsomákot. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 02. - 19:39:01
Ha egy normális " képregény hű" Rozsomák filmet szeretnének csinálni , akkor az szerintem korhatáros lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Február 02. - 19:49:25
Ezt az egész Wolverine projectet rebootálni kéne úgy ahogy van és végre meneszteni HJ-t mert amit a legutóbbi filmben"alkotott" az minden volt csak nem színészi alakítás! Mostanában láttam róla egy képet amint épp a strandon jön ki a vízből és kapásból a Sebastian Shaw jutott róla eszembe a hátranyalt haj és a hosszú barkó miatt  :lol:
Igazán játszhatná a Fekete Királyt mert sokkal jobban illik hozzá az a karakter mint Szalonna Kevin úrhoz  :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 02. - 20:32:32
Másodikban is egész jó volt még, bár ott már itt-ott kezdett poénkodni, de Logan Proszefszoro nézés, az haláli volt. ;D meg volt még egy két rohadt jó megmozdulása. De igazából a 3-ban kezdett/tek már nagyon elrugaszkodni, ott már rengeteget poénkodott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Február 03. - 13:39:50
Nolan kismilliószor nyilatkozta már, hogy Joker nem fog visszatérni. Akkor nem értem, hogy vetődik fel még mindig az ilyesmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 03. - 14:04:09
Sehogy, csak meglódult a fantáziám.
Meg Nolan se véletlen hagyta annak idején életben, tuti szerepeltetni akarta volna még,és én még bízok benne, hogy feltűnik egy jelenetre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Február 03. - 14:34:49
Persze, csak Ledger halála kicsit áthúzta a számításait. De abban biztos lehetsz, hogy JGL ha benne lesz, nem egy jelenet erejéig lesz benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 03. - 14:43:22
http://fc01.deviantart.net/fs70/i/2011/021/8/d/tom_hardy_as_bane_with_mask_by_salvation_series-d37prfu.jpg
http://fc05.deviantart.net/fs71/i/2011/020/5/9/tom_hardy_as_bane_by_salvation_series-d37o0d1.jpg
Hát ezek elég gyengék, remélem, a filmes tervezők jobban eleresztik a fantáziájukat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 03. - 16:13:28
Nos nem biztos, tudván hogy a realizmus a fő irányelve Nolan-nek! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Február 03. - 16:43:04
Szerintem inkább a logika, mintsem a realizmus. Az új Batmanek szvsz sokkal kevésbé realisták, mint Donner Supermanjei voltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 03. - 16:53:27
Nolan eddig kizárta a hihetetlen dolgokat, szóval nem hiszem hogy most fog elkezdeni CGI effektparádés gonosztevőket betenni a filmbe!
Az én meglátásom, hogy keveri majd  Max Cort, és Bane karakterét, ahogy azt tette az első filmben, Henri Ducard és Ra's al Ghul-al! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 03. - 17:59:15
Nolan eddig kizárta a hihetetlen dolgokat, szóval nem hiszem hogy most fog elkezdeni CGI effektparádés gonosztevőket betenni a filmbe!
Nem, nem most fogja elkezdeni, már elkezdte Kétarc-al.
Egyébként se csak a cgi létezik, az X-3-ban már egész korrekt izom rucit tudtak rittyenteni Vinnie jones-ra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: raveon - 2011. Február 03. - 20:10:54
Nolan eddig kizárta a hihetetlen dolgokat

Azért nem egészen. Az begins-ben a tankkal keresztülmegy a tetőn, a cserép ugyan hullik, de be nem szakad. Bár lehet, hogy a cserép alatt autópálya van, hátha arra téved egy személygépkocsi vagy ilyesmi. :D Utána meg egy Kit-es ugrással átrepül az útra vagy mi.

A TDK-ban, amikor miután felborítja a kamiont, a falnál átfordul a motorral.

Vagy szintén a TDK-ban, amikor Hongkongban leugrik a tetőről és szépen berepül a köpenyével a megfelelő helyre. Így magyarázzam a hozzá nem értőnek, hogy a betmen az nem tud repülni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 03. - 20:13:51
De ott van a Beginsben a párologtató, ami érdekes módon az emberekre nem hat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: raveon - 2011. Február 03. - 20:20:29
Ja, tényleg az is ott van. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2011. Február 03. - 20:35:37
A TDK-ban, amikor miután felborítja a kamiont
Az nem trükkfelvétel volt, ott tényleg felborítottak az utcán egy valódi kamiont. Én sem hittem el elsőre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 03. - 20:40:06
https://www.youtube.com/watch?v=v1vqxNRI-0A
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 03. - 20:43:12
És állítólag elsőre sikerült is! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: raveon - 2011. Február 03. - 21:16:49
Nem a kamionos jelenetre gondoltam, hanem utána amikor a falon megfordul a motorral. :) A kamionnál látszott, hogy tényleg megcsinálták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 04. - 07:12:01
Habár ha már így szóba került a kamionos jelenet van egy olyan érzésem, hogy a valóságban csak kitépte volna az oszlopot, és megy tovább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 04. - 10:17:49
Habár ha már így szóba került a kamionos jelenet van egy olyan érzésem, hogy a valóságban csak kitépte volna az oszlopot, és megy tovább.

Örülök, hogy nem teljesen valósághűek a filmek, mert akkor eléggé unatkoznék a moziban :D 
Azért mégiscsak batman filmről van szó. Egy realista batmanfilmről. Az irreális dolgok realista ábrázolásmóddal.

Érdemes megnézni a TDK kettes lemezét. Ott van pl, hogy hogy gyakorolták az átbucskáztatást. Először csak egy kis dobozos furgonra gondoltak, d később mondták, hogy ha már lúd... Egyedül azt a kost kellett kiretusálni, ami fellökte a kamiont.
Amúgy emlékeztek a feliratra a Kamion oldalán?: "Laughter is the best medicine" valami vidámpark szlogene. elé festett egy 'S' -t Joker  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2011. Február 04. - 10:19:11
Ezt nem is vettem észre. Jó szöveg. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 04. - 10:19:34
Én se, de jó poén. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 04. - 10:20:51
Kár hogy a moziban nem értette senki.  :)
(http://i293.photobucket.com/albums/mm69/IntelligentInfection/slaughter.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 04. - 10:31:00
 ;D ;D http://www.youtube.com/watch?v=wEq6gayP-Nk  ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Február 04. - 14:01:40
Ezt nem is vettem észre. Jó szöveg. :)

Nem-e ? Én kiszúrtam és kissé fel is kacagtam miközben a moziban mindenki kussolt  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 04. - 14:08:41
Ezt nem is vettem észre. Jó szöveg. :)

Nem-e ? Én kiszúrtam és kissé fel is kacagtam miközben a moziban mindenki kussolt  :hehe:
Coming out!!! Így bukik le a geek a moziban.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 04. - 14:34:39
Így bukik le a geek a moziban.  :hehe:

Nem. Ezzel csak az dől el ki tud angolul és érti a szóviccet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Február 04. - 15:33:12
Így bukik le a geek a moziban.  :hehe:

Nem. Ezzel csak az dől el ki tud angolul és érti a szóviccet.

That's the point !  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 04. - 20:10:07
igaz-igaz. De majdnem.
Amúgy ez elég Jokeres poén, jó ötlet volt a készítőktől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 04. - 20:14:35
igaz-igaz. De majdnem.

Hogy értve?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 04. - 20:22:40
igaz-igaz. De majdnem.
Hogy értve?

Jó-jó benéztem :lol:
De pl vannak olyan részek a comic moviekban, amiket csak az avatottak értenek. Pl Spiderman1. Említik Dr. Connors és Brockot is. Megvan!!! X-men1: "jobban örülnél egy sárga strecshacukának?"
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 04. - 20:24:59
Arról nem is beszélve , hogy sok film stáblistája után van még jelenet amit csak azok láttak a moziba akik végig ülték a teljes műsort.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 06. - 22:00:48
No, amíg várunk az Első Bosszúálló trailerjére, egy kis infó a Bosszúállók nagy filmről.
FIlmdroid:
Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a Bosszú Angyalaiban Nick Fury oldalán látható lesz egy kemény női karaktert, akiről most kiderült, hogy ez Maria Hill lesz. Úgy tűnik, hogy Cobie Smulders fogja megformálni

Elvben ez az a csaj, aki az Így jártam Anyátokkal (ez mekkora kaki magyar cím...)sorozatban Robint játsza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. Február 07. - 00:06:56
Háááááát. Nem mondanám, hogy őt választottam volna...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 11. - 10:44:43
Ez a Gambit már a filmlben sem volt menő, de ebben a kis filmecskében itt kiderül, hogy mekkora műmájer. kaki a kalapja, babafeje van és nem menő, az hogy lehajtja a fejét és úgy nem látszik a szeme.
https://www.youtube.com/watch?v=YO4T8D1rt9U
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 11. - 11:39:49
Ez most új trailer, vagy a Wolvi-s?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2011. Február 11. - 12:15:31
https://www.youtube.com/watch?v=UrbHykKUfTM

Hát nem tudom, ki hogy van vele, de ez engem egyelőre nem csigázott fel :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Február 11. - 12:17:39
Neeem? Az gáz! Szerintem világbajnok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2011. Február 11. - 12:20:32
A filmet persze még mindig várom, de ennél még a Captain America 30 másodperces Super Bowl trailere is jobban bejött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 11. - 12:44:49
Ez most új trailer, vagy a Wolvi-s?
Sztem a Wolvishoz készült, a duma rész.
Dehát Gambit az egyik legmenőbb arc és egy ilyen burnyákot csinálnak belőle?
https://www.youtube.com/watch?v=UrbHykKUfTM

Hát nem tudom, ki hogy van vele, de ez engem egyelőre nem csigázott fel :(
A First class diskurzus az 'Idei képregényfilmek'-ben folyik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 12. - 22:58:28
Ezek nem igaziak, de gondoltam akkor is megmutatom, aki esetleg még nem látta volna őket:

http://www.moviesonline.ca/2011/02/dark-knight-rises-bane-poster/

http://www.moviesonline.ca/2011/02/anne-hathaway-catwoman-posters/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 14. - 19:26:05
Sok kis szösszenet:
Filmnews:
- A korábbi pletykákkal ellentétben nem Kevin Pennington alakítja a S.H.I.E.L.D. egyik ügynökét, Wendell Vaughnt a The Avengersben (A Bosszúállók).

-Szintén The Avengers hír, hogy február 16-án kezdik a szereplőválogatást.

TDkR
- A Le Figaro és a Batman News szerint elképzelhető, hogy Marion Cotillard az Eredet (Inception) után ismét együtt dolgozhat Christopher Nolan rendezővel a The Dark Kngiht Riseson. Íme, egy részlet a cikkből:
„Marion a Batman 3-ban. A várandós színésznő tavasszal fog szülni, így elég szűkös lesz számára az év. Azt mondta, egyetlen film fog beleférni az idejébe, és az a Batman 3. Ez a kasszasiker, melyet szintén a Warner Brothers forgalmaz, lehetővé teszi neki, hogy újra egyesítse erejét Christopher Nolan rendezővel, miután túlvannak a tavalyi év legsikeresebb sci-fijén, az Eredeten. Marion Coitillard nyáron csatlakozik a forgató stábhoz Los Angelesben.”
Egyelőre még nem világos, kit alakít majd Marion, amennyiben sikerül vele megegyezni. Korábban azt rebesgették, hogy Talia al Ghul is feltűnik a filmben, így elképzelhető, hogy ez a szerep jut neki a The Dark Knight Risesban.
A forgatás idén tavasszal veszi kezdetét.


Hát nem tom, a csajt én inkább Selinának jobban tudnám elképzelni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 14. - 20:04:48
https://www.youtube.com/watch?v=QtTZu9OlypU
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Február 14. - 20:36:08
https://www.youtube.com/watch?v=TP6NxbopUkc

https://www.youtube.com/watch?v=qOAC6gbLM4o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2011. Február 15. - 08:05:50
https://www.youtube.com/watch?v=AacD2jDIzag
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 15. - 14:12:42
Nekem nem nagyon jönnek be ezek az összevágott fan előzetesek ...igazából nem is tudom hogyan nevezzem.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 17. - 15:50:10
Ez nehogy már így legyen!  :o
Ez a nő egy deszka! Az arca is alig látszik!

http://www.comicvine.com/news/its-official-adrianne-palicki-is-wonder-woman/142833/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Február 17. - 16:50:56
A mellméret itt lényegtelen, csak a kilencvenes években kapott két kosárlabdát Diana. Inkább az lenne a kérdés, hogy ki tudja-e gyúrni magát valami normális alakra a szerepre? Elvégre az amazonok hercegnőjéről volna itt szó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 17. - 16:52:40
Nézzetek be a másik topicba, ott már kiderűlt. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 17. - 16:58:16
(http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/supermancavill.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 17. - 17:00:43
Ez is elég csontkollekció. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Február 17. - 17:07:34
Jessica Biel lenne jó Wonder Woman. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 17. - 20:02:20
(http://www.comicbookmovie.com/images/uploads/supermancavill.jpg)

Sokkalta szimpatikusabb mint Routh, neki legalább lesznek kifejezések is az arcán! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 17. - 20:28:57
Sokkoló a TF3-ból
(http://img189.imageshack.us/img189/9431/shockwavex.png)
by Genzo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 17. - 20:34:23
Legalább lenne lila! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 17. - 20:42:03
Nééézd mááá, Bay biztos beteg... ez még hasonlít is Sokkolóra. A feje is majdnem olyan, és az ágyú a kezén is megmaradt. (? most ki nem tom nézni, de úgy néz ki...)

He, a színeket meg ne keresd, a Bayformeresben, mint szín, az nem létezik... a robik szinte csak szürkék... pedig Csatár is lehetett volna piros, ahogy Acélfej is, helyette, mindkettő kapott egy tök gagyi színt (fekete, szürke), hogy még jobban össze lehessen keverni őket a szürke színű álcákkal...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Február 17. - 21:49:58
Sokkoló tényleg jól néz ki. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 18. - 00:12:54
De ez még ez az organik Cybertroni dizájn, ami Megatronak is. Ő mivé tud alakulni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 07:40:34
Hmhm...
Filmnews:

A Marvel Studios felkérte Shane Blacket, hogy rendezze meg a Vasember 3-at (Iron Man 3). Tony Stark legújabb kalandja 2013. május 3-án elevenedik meg a világ legtöbb nagyvásznán.

Jon Favreau, a Vasember és a Vasember 2 rendezője pedig ehelyett a Magic Kingdomot készíti el a Disney számára.

Shane Black elsősorban forgatókönyvíróként ismert, bár arról egyelőre nem világosított fel a Deadline cikke, hogy ő veszi kezébe a Vasember 3 szkriptjét is. Shane Black korábban rendezte már Robert Downey Jr.-t a Durr, durr és csókban (Kiss Kiss Bang Bang).

A forgatás dátumát még nem tűzték ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 18. - 08:05:48
Shane Black korábban rendezte már Robert Downey Jr.-t a Durr, durr és csókban (Kiss Kiss Bang Bang).
Hu bazz, az egy kurta jó film, ő jöhet nyugodtan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 11:23:39
BuB szóvá tette nekem hogy belököm a képeket és az előzeteseket de nem szólok hozzá a soron következő képregényfilmekhez. Igaza van, de nem igazán tudom mit is kellene mondanom amit ne mondtak volna már el előttem sokan.

Pókember
Reboot, remake vagy akármi is legyen szinte nem tudunk róla semmit, csak azt, hogy a ruha megosztotta a teljes képregényes világot Simagöröngyöstől Alsóbögyörősvalagpusztáig. Én személy szerint várom, mert Webb-et jó rendezőnek, a Garfield gyereket pedig a Közösségi háló tegnapi megtekintése után hiteles karakterszínésznek tartom. Az zavar csupán, hogy a főboss személye még mindig kérdéses, ez két ok miatt lehet, vagy mert gáz van a forgatókönyvel, vagy mert eleve több részesre tervezik a filmet, és lesz idő kibontani a karaktereket, még a gonoszokat is.

X-First

Na ez abszolút hidegen hagyott, az első trailerig. Ha ott nem tisztázódott volna le pl az is hogy Plazma Scott apja, Magneto személyisége stb, akkor lehet el se mentem volna megnézni. De így várós.

CapAm
Ezt azóta várom amióta először hallottam még a Vas1 kapcsán, hogy a Marvel Studios 6-9 filmre szerződteti le a színészeit, így a folytonosság biztosítva. Az egykori Fáklyát el sem tudtam volna képzelni a Kapitányként, de már az első képek meggyőztek. Várom nagyon.

Thor
Szeretem a mitológiai filmeket, Thor történeteit meg különösen, tervezem is a Zsákra egy a teljes Asgardot bemutató leírás készítését ha lesz rá igény. Abszolút várós a film is. Hemsworth meg a szívembe lopta magát amikor eljátszotta Kirk kapitány apját a legújabb Trekben.

Zöld Lámpás

Őt azóta kedvelem, hogy elkezdtük BuB-bal a Genre a Lámpás karik leírásait. Nem gondoltam hogy ennyire karizmatikus, tragikus és kedvelhető karakter mind. Csak itt az egyetlen gondot az jelentheti, hogy nem 1-2, vagy 6-8, hanem több ezer karit is mozgatniuk kell.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 18. - 11:41:55
Plazma Scott apja lesz?!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 11:43:06
Igen. És van egy olyan érzésem, hogy Emma lesz az anyja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 11:44:30
He, jól összegezted. ;D
Pók:
de neked személy szerintem mint kari lap mániás, tetszik az új szerkó?

Thor:
amiatt kedveled a palit, mert az új Trekben szerepelt 2 percet? Ne már. ;D

A Zl-be meg miből gondolod, hogy több ezer kari fog szerepelni, valszeg a legtöbbje csak elrepül a háttérben. És sztem Hal itt  (bár nem ismerem annyira őt, sőt egyáltalán nem), a trailer alapján eléggé Vasember koppincsnak tűnik, laza csávó, hatalomra tesz szert, lehet ez lesz a Dc válasza a Vaspofára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 11:55:08
Pók:
de neked személy szerintem mint kari lap mániás, tetszik az új szerkó?

Ha jól meg tudják magyarázni az anyagát és hogy csinálja Peter a hálóvetőket, akkor felőlem egy szál kukiban is lengedezhet a város felett. De igen, így elsőre jól néz ki a jelmez. Nem akartak a klasszikus vonalnál maradni, hanem minden ismertebb ruhájából átemeltek valamit. Ezzel remek pszichológiai hatást értek el, mert mindenki felfedezi a maga kedvenc ruharészét, és arra koncentrál tudat alatt, az összkép pedig így válik tetszetőssé. Nekem erősen idézi a Ben féle Pókember ruhát és a House of M-es szerkót. De ahogy azt már korábban is mondtam és mutattam, EZ a ruha szerepelt már képregényben. Szóval nem teljesen csak a filmhez készült egyedi új ruha.

Thor:
amiatt kedveled a palit, mert az új Trekben szerepelt 2 percet? Ne már. ;D

Ugyanazt tudom erre mondani amit Pike mondott az ifjú Kirknek, az apja mindössze 10 percig volt kapitány de ezalatt ezrek életét mentette meg. 2 perc alapján is sokat le lehet szűrni egy színész tehetségéből. Pl azt hogy remekül ért a drámához, hiteles abban amit csinál, jó fizikumú, és elég skandináv feje van ahhoz hogy Thor lehessen. Még a Mjölnir ulti verziója is remekül fekszik a kezébe
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/detail4.jpg)
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/detail5.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 12:00:31
Bazz, van ilyen kalapács is megcsinálva? Ádáz. :D

Amúgy szerinted megmagyarázzák a Póki rucit? Kétlem, max ha tényleg a pankrátor producere adja neki oda, bár nem tom ebben mennyire bízhatunk, de ez lenne a legreálisabb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 12:02:47
Amúgy szerinted megmagyarázzák a Póki rucit?

Muszáj lesz. A Raimi verzióban annyival letudták, hogy a pók ami megcsipta Petert az is ilyen színekben pompázott. De itt lesz hálóvető, azt meg nem lehet úgy megmagyarázni, hogy Peter MacGyver unokaöccse amikor Ben bácsié.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Február 18. - 12:29:28
Igen. És van egy olyan érzésem, hogy Emma lesz az anyja.
Ez megmagyarázná a kvarckristály szemlencsét. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Február 18. - 13:33:31
Igen. És van egy olyan érzésem, hogy Emma lesz az anyja.
Az elég érdekes lesz. A 2 szőke szülőnek barna fia születik, nem azt mondom, hogy lehetetlen, de.... talán a postás volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 13:37:14
A postás volt Scott anyja?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 18. - 13:37:58
Kár hogy a kalapácsot nem variálták meg. Lehetett volna a ultis, vagy valami nagyobb mint ez a kis nyeles tégla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 13:41:20
Igen. És van egy olyan érzésem, hogy Emma lesz az anyja.
Az elég érdekes lesz. A 2 szőke szülőnek barna fia születik, nem azt mondom, hogy lehetetlen, de.... talán a postás volt.
Oh, ez már a Smallvillnél is érdekes volt, a minap néztem vissza a multkori részt, amiben Jor-el szerepelt és ő is szőke volt, meg a múltkor Clark anyja is szerepelt, és is szőke volt... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Február 18. - 13:49:14
Biztos a Kriptonon is megmaradt valamiért a levelezés ősi formája és a postás szakma. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 13:52:16
Olybá tűnik. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2011. Február 18. - 15:10:48
"A Batman 3. részéhez Bukaresten rögzítenek néhány jelenetet, nevezetesen a Népe Házánál, Románia parlamentjénél." (forrás: World of Heroes Site)

Na, ezt se gondoltam volna, hogy dicső parlamentünket egy Nolan-féle Batman filmben látom viszont. ;D Kegyetlen lesz. :lol:
És a büszkeség is el fog tölteni, mert apám is ott dolgozott az építkezésen anno.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 15:28:09
https://www.youtube.com/watch?v=t642gZK322M
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 15:33:44
Olyan mint egy 3D-s képregény.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 15:36:22
Ez tulajdonképpen Gary Shore látványtervező munkája, és igen, erről fog szólni a W2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 15:38:30
Látványosra sikeredett. Örülnék már egy jó Wolverine filmnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 15:44:49
Húúú, jól néz ki. Kivi lettem rá, eddig tartottam tőle, de ha valami ilyesmi lesz, akkor fajin.
Mondjuk gyanús, hogy vmi fan cucc ez, mert már többször nyilatkoztak, hogy nem lesz köze az első részhez, elhatárolódnak tőle, vagy mi és a címe is csak Wolverine lesz.
A csaj amúgy ki a videóban? Yukio?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 15:47:46
Igen. A video Gary Shore látványtervező conceptjeiből készült, aki a fő tervezője a Wolverine filmnek. Ezt mutatták be a stúdiónak és a producereknek hogy összekalapozzák a filmre a pénzt és a zöld utat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 16:11:51
Akkor ezek szerint az Ezüst Szamuráj benne lesz, legalábbis úgy tűnt az ott az.
Amúgy ha jól láttam Log az X-es, szerű dzsekit viseli.
mekkora pofára esés lenne, ha ez az egész a 3. X után játszódna. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 16:13:57
Elárulok egy titkot. Az x3 után fog. Az x előtti Farkas nem jött be senkinek. Az x alatt megismert karaktert akarják csak jóval sötétebben mint eddig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Február 18. - 16:14:15
mekkora pofára esés lenne, ha ez az egész a 3. X után játszódna. ;D

Az lenne a legjobb!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 16:18:27
Elárulok egy titkot. Az x3 után fog. Az x előtti Farkas nem jött be senkinek. Az x alatt megismert karaktert akarják csak jóval sötétebben mint eddig.
És ezt honnan veszed? ;D Ott voltál az ülésen? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 16:19:46
Ott. Azt mondták másképp nem lehet eladni a karaktert mert az eredetét elcseszték az origins 2 pedig ezzel halálra is van ítélve. Az új Wolverine film ezért nem is kap más címet csak azt hogy The Wolverine.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 16:20:55
No, akkor egy újabb százalékkal nőt az esélye, hogy várom. :logan:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 16:27:20
Nem akarták Rebortolni ezért ez a választás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 16:33:35
Meg Jackmant is megszokták a rajongók. Nagyon illene rá a szerep, ha rendesen megcsinálnák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 18. - 17:01:07
0.13-nál miért Chuck Norris játsza Wolverinet?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 19:12:04
Bazz, hova rakjam, mehetne a videójátékok topicba is. Ma reggel a mokkában beszéltek a 3. Batman filmról, Demcsák igen tájékozottan beharangozta a trailerjét már, na erre agyam eldobva, bemutatták, reggel az Arkham City teljes előzetesét, magyar felirattal :D
http://tv2.hu/mokka/video/batman-visszater
És aztán beszélgettek egy filmszakértővel. (ott még jelenleg nem tartok, nem tom, miről volt szó pontosan.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 19:16:09
Én nem tudom megnézni .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Február 18. - 19:23:00
ÁÁÁÁ basszus sírjak vagy nevessek? Ez a "filmszakértő" egy idióta. A két csodás riporter meg teljesen nincs képben. Végig se nézem elég volt másfél perc is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 19:23:20
Lehet valami plug-inod hiányzik. :headscratch:
De a filmes szakértő jó lehúzta az eddigi Nolan filmeket, és elég érdekes véleménye van Dönciről magáról is. Ez a véleménye egy nem képregényrajongónak róla, tudtuk nagyon jól. ;D

De amúgy nem is értem, azt mondja ő nem látta, csak nem tom mennyi idő után a kettőt, mert kaki volt az egy meg a kettő is blablabla, oké, de nem is érdkeli a 3, nem érdekli ki lesz a gonosz a kövi részben stb. Akkor ami az anyja kínját keres ott? Minek ment el? :roll:
Tudta, hogy miről akarják kérdezni, vagy miről kellene majd beszélnie.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 19:45:15
Akkor ami az anyja kínját keres ott? Minek ment el? :roll:

Ugye nem kérdezed komolyan.  :smcents:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 19:46:53
Költői kérdés volt. :D

De látszott, hogy a fickó izgult, mint állat, na most ő jól beszól itt az egekig magasztalt filmnek. Remeget, meg a hangján is hallatszott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2011. Február 18. - 19:50:06
Hát ez kegyetlen! :o :o

Akkor hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a számítógépes játékok grafikája elérte azt a szintet, hogy megtévesztik az embereket, és filmelőzetesnek hiszik. Nem hiányzott a tisztelt műsorvezetőknek a The Dark Knight Rises felirat, vagy Christian Bale/Michael Caine stb. arca?

A vendég meg filmszakértőnek filmszakértő, de képregényből nem egy géniusz, pedig azért illene utánaolvasni, hogy miből készül manapság a legtöbb blockbuster. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Február 18. - 19:51:47
Ekkora gyökeret! :stupid: Ezen a riporton most nagyon felhúztam magam. >:( De mintha a riporterek kiröhögték volna. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 19:58:23
Na sikerült . Teljesen felhúzott , de még a páromat is . A "riporterek" szerintem nem tudtak mit kezdjenek a helyzettel. A szakértő meg egy idióta , de legalább elérte , hogy beszélni fognak róla .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 18. - 20:16:46
Én bírom Puzsér Robi műsorát, A hét mesterelövészét a Radiocaffén de amikor azt hallgatom mindíg szem előtt kell tartanom, hogy mekkora az egója és csak a saját véleményét tartja valamire. Eddig nem láttam élőben, de így az arcát figyelve teljesen pszichopata. Ez a riport pedig kereskedelmi csatornákat minősíti. nem tudnak semmit semmiről, csak kitöltik kakival az időt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 20:19:57
Ennek van műsora? :o Azta... hát nem lettem rajongója. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 18. - 20:33:21
Ennek van műsora? :o Azta... hát nem lettem rajongója. ;D
Persze. Már linkeltem is egyszer...kétszer :)
http://zongora.it.med.unideb.hu/public%20life/a%20het%20mesterlovesze/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Február 18. - 20:37:51
Ma reggel a mokkában
Ez mindent elárul. Mi mást várhatna az ember tőlük? :hehe:
Még nem néztem meg a videót, de az elmondásod alapján is világos, hogy az a filmszakértő egy irdatlan nagy balf*sz. (mármint filmkritikusként) :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 20:40:49
Felkészületlenül megpróbálni levezetni egy műsort , ez minősít.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 20:44:43
Ja, és nekem ezért furi, hogy volt pofája elmenni, pínz ide vagy oda... lejáratni magát, örökké elfele beszélt a témától. Kb mint a politikusok. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 20:49:13
Csinálj valami meglepőt, visszataszítót vagy bármit amiről majd beszélnek , az majd ismertté tesz. Szerintem nagyon örült ő ennek a felkérésnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Február 18. - 21:00:12
Kicsit tényleg idegbetegnek tűnt, de hatalmas fejlődés van a képregények megítélése terén. Néhány éve, amikor képregényeseket hívtak be az MTV2 Kultúrház műsorába, a riporterek röhögték ki a srácokat. Most viszont a riporterek röhögik ki a "szakértőt", amiért ennyire maradi, vaskalapos gondolkodásmódja van. Le a kalappal a riporterek, különösen Demcsák Zsuzsa előtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 18. - 21:06:32
Az nekem is tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 21:23:00
Kezdjük ott hogy az a reggeli műsor úgy harangozott be egy videójáték előzetest mintha az új Batman mozi előzetese lenne amit még el sem kezdtek forgatni. Ez a Puzsér vagy hogy hívják meg nem egy vaskalapos, simán balfasz.

Ja és szeretném elhatárolni magam tőle. (A weboldalán a zenék menüpont alatt a háttérben egy betépett panda van.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 18. - 21:24:42
Ja, arra é is kivi voltam, hogy vajon leadják e a végén az Arkham Logot, de azt pont elvágták. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 18. - 21:34:20
http://www.thesource.hu/hir/batman_arkham_city/napi_humorforras_batman_arkham_city_trailer_a_mokkaban/11932
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Február 18. - 22:02:25
És ezt az embert miért nem éri baleset??? :twisted:
Hülye barom, aki alapból mi a francnak is foglalkozik filmekkel, egyátalán hogy találtak rá???
Mindegy, szerencsére látszott hogy a műsorvezetők se tudták hova tenni a fickót!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Február 18. - 22:11:37
Na, azért még nem tartunk ott, hogy stabilan élőnek lehessen hinni egy ilyen grafikát. Mindenesetre tényleg szép, hogy már itt tartanak, de ezt a totál műanyag érzést még mindig nem képesek eltüntetni.
Már csak játékmenetben kéne elérni ezt a szintet. :)
Az interjú tényleg béna, de az a szép benne, hogy itt amit el lehet rontani, azt elrontották. Bár nem hittem volna, hogy a tv2 reggeli műsora tényleg lesüllyedt a Budapest TV szintjére, pedig a Mokka valamikor egész jó volt.
A felirat viszont kriminális. Remélem, nem hivatalos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Február 18. - 23:28:21
Heh, nem moderálja a fórum a balkukit? :lol:

Na megnéztem én is a videót, hát tényleg epic fail, hogy összekevernek egy játéktrailert egy (nem létező) filmelőzetessel. ;D Az meg, hogy egy ilyen manus tartja magát filmszakértőnek, sértés a szakmára nézve. Persze lehet szeretni vagy nem szeretni a képregényeket, illetve Batmant, de egy jó filmkritikus ettől elvonatkoztatva azért csak látja, hogy pl. a Dark Knight milyen jól összerakott film. Messze jobb és csavarosabb volt a forgatókönyve, mint az átlag hollywoodi agymenések.
Viszont tényleg pozitívum, hogy a műsorvezetők is kiröhögték a fickót. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 19. - 00:08:45
Srácok szerintem a műsorvezetők nem kiröhögték a fickót, hanem jópofának találták a dumáját és ezért nevettek.
Amúgy aműsor még a saját keretein (vagy inkább korlátain) belül is elbukott amikor Demcsák azt mondja, nem tudjuk ki a fő gonosz, erre a trailerben Elmondják, hogy Hugo Strange.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Február 19. - 00:20:00
Szerintem egyértelműen vételezték, hogy tökhülye az ürge.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 19. - 07:27:19
Nekem az volt a kedvencem, amikor az Adam Westes batsiket is belekeverte az idióta "hangeffektjeit" ecsetelve...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 19. - 09:21:46
A riporterek szerintem azt várták ,hogy ez a mondvacsinált állat elkezdi dicsérni majd a filmet , de miután elkezdett beszélni annyira meglepődtek , hogy nem tudtak megszólalni. Szerintem meg igen is a csávó hülyeségén nevettek és maga a helyzeten. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 19. - 11:34:23
Volt egy részlet Tom Hardy Bronson c. filmjéből is, na akkor egy pillanatra azt hittem, hogy tényleg van valamijük a Bat3-ból.
A legszomorúbb szerintem, az, hogy hülyének nézik az embert és pontosan tudja mindenki ott , hogy az egész egy kamu. Hogy nem néztek utána semminek, hogy az nem a 3. rész előzetese, hogy az arcodba hazudnak. És így tényleg egy szemetet sugároz a tv.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Február 19. - 12:27:38
A szerkesztő nem figyel az ilyesmire? Lejáratták magukat teljesen, ha már riportot készítenek, legalább nézzenek utána a témának alaposan mielőtt hülyét csinálnak magukból.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 19. - 12:53:34
Dehogy járatták. Csak mi, képregény rajongók, és max egy-két filmes rajongó, aki képben van tudja ezt. És az ilyenek (mi) úgyse nézik ezt a műsort, az átlag nézőt meg baszottul nem érdekli, és igazat ad a "szakértőnek", hogy egy harisányba öltözött emberkét a sárba döngöl.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. Február 20. - 13:50:15
Nem szabad TV2-t nézni, ilyen egyszerű. És nem járatták le, mert senki sem nézi a mokkát.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 20. - 13:54:11
A tisztességes emberek olyankor dolgoznak. Vagy az éjszakást pihenik ki.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 20. - 14:05:31
Vagy csak nem néz szemetet.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 20. - 14:15:01
A statisztikák és a magyar közízlés ismeretében sajnos de.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Február 20. - 14:33:26
Azért legalábbb egy Indexes blogon is megírták a Mokkás baromságot:

http://comment.blog.hu/2011/02/19/konnyu_a_mokkat_megvezetni

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 20. - 15:58:14
Oh, nem csak ott, jópár blog foglalkozik vele, és a két filmes is, akiket szoktam látogatni, Filmbuzi, meg filmdroid. A Filmbuzin elég szép számú hozzászólás érkezett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 20. - 16:08:37
Szerintem fog ezzel foglalkozni még a tv.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 20. - 16:19:32
Igen, mondtam. Megvagyok lassan gyöződve, ha nem is 100%osan, de sztem tuti direkt adták le így, hétvége előtt. Legyen visszhangja, hogy következő héten legfeljebb megint tudjanak vele foglalkozni... valszeg kezdenek kifogyni a témákból.
Vagy ennek a szakértőnek akartak vmi jó kis reklámot csapni, de tuti, hogy nem véletlen volt az egész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Február 20. - 22:08:09
két kreatív-poénosnak szánt beszólása is van a mit magából a filmből vett. Úgyopgy nem csak hogy nem eredeti, de még volt képe a filmből islopni.
1: B.Wayne egy extrémsportoló milliárdos. Ezt a poént Fox süti el a Beginsben.
2: Batman ugyanolyan pszichopata mint Joker. Gratulálok! Ezzel kérdéssel foglalkozik az egész TDK és még sok más képregény.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Február 23. - 13:26:52
Hardy-t alaposan megizzasztják hogy eljátszhassa Bane szerepét. Elküldték izomköteg növelésre.
https://www.youtube.com/watch?v=-5_FKIsRZk4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 23. - 15:25:41
Most így látva ezt, furi, hogy őt választották Bane szerepére...
Bár lehet az egész olyan lesz, mint a The Batman rajzfilmben, ahol Bane egy "pálcika" emberke, aztán ha bekapcsolja a Venom adagolót akkor nő meg baromira. Lehet itt is ilyen lesz, és a kigyúrt változatát vmi pankrátor fogja játszani, maszkba meg úgyse látszik a feje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 23. - 15:34:46
Szerintem annyit nem tud izomzatilag felszedni , hogy Bane-t hitelesen ábrázolja , így biztosan be fognak vetni egy-két számítógépes trükköt is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Február 23. - 15:44:55
Ha elkezdték edzeni, akkor szerintem bane nem lesz drabális.
Ha PC-vel oldanák meg, vagy pankrátor dublőrrel, akkor minek kondizna?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Február 23. - 15:55:08
Hogy az átlag kinézete is kicsit szálkásabb legyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Február 23. - 15:57:05
Ja és , hogy bírja majd a forgatást.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 01. - 09:50:08
Nekem mindíg fura, hogy ha valaki színészetből él akkor miért van tetkója. Főleg ilyen nagy. Örülhetnek neki a filmesek. Mamár ki lehet retusálni, de régen nehezebb volt. De a retusálás is meló.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 01. - 10:18:15
Általában nem retusálni szokták, hanem sminkelni, az sokkal kevesebb meló.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2011. Március 01. - 10:59:19
Sentinel Prime a Transformers 3-ból:

(http://www.sg.hu/kep/2011_02/tf302.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Március 03. - 13:48:50
Ahogy látom, Optimuszon megint változtattak!
Amúgy szerintem a Silver Surfer-nek kéne már, egy jó kis eredet mozi! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 03. - 14:34:27
Ha elkezdték edzeni, akkor szerintem bane nem lesz drabális.
Ha PC-vel oldanák meg, vagy pankrátor dublőrrel, akkor minek kondizna?
Ja és , hogy bírja majd a forgatást.  :D
Pontosan ez a helyzet, azért mindenféle edzettség nélkül nem tudná megcsinálni a harci jeleneteket,  főleg, ha még van rajta frankó jelmez. Gondolom Bane-t hasonlóan fogják megoldani, mint a Smallville-ben Doomsday-t, ruha+cgi.
Amúgy szerintem a Silver Surfer-nek kéne már, egy jó kis eredet mozi! :roll:
Lényegében volt már neki egy és frankó is volt. Egy teljes filmet szerintem nem tudna elvinni a karakter a hátán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Március 03. - 15:22:29
Dehogy nem, ha a Zöld Lámpásnak megyen...
Az F4 kettő meg minden volt, csak eredet történet nem! Remélem ha rebootolják majd azt is, kedvet kapnak egy esetleges Silver Surfer mozihoz is, jó kis sci-fi lenne belőle! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Március 03. - 15:33:32
Egy jó történettel bármelyik karakter elvinne egy filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 03. - 15:38:54
Ezüst Utazóról lévén szó, csak az emós közönséget kellene megcélozni. Az a karakter az önálló történeteinek 75%-át azzal töltötte, hogy sírt, hogy neki milyen szörnyű az élete. :) Csak mindezt nagyon ügyes írással.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Március 03. - 15:45:37
És sajna a Marvel nem digizte be őket! :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 03. - 15:51:35
Hogyne tette volna! Van Essential ÉS Masterworks kiadás is a v1-ből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 03. - 16:33:34
De a Silver Surfer a V3-tól lesz csak jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 03. - 16:35:42
Dehogy nem, ha a Zöld Lámpásnak megyen...
Ez még egyelőre a jövő zenéje... és a Lámpás kicsit fajsúlyosabb, mint az Utazó... bár a fene tudja.
Az F4 kettő meg minden volt, csak eredet történet nem! Remélem ha rebootolják majd azt is, kedvet kapnak egy esetleges Silver Surfer mozihoz is, jó kis sci-fi lenne belőle! ;)
Na nem mintha ezeknek a képregényeknek bármi közük lenne a sci-fihez ;)
Ezüst Utazóról lévén szó, csak az emós közönséget kellene megcélozni. Az a karakter az önálló történeteinek 75%-át azzal töltötte, hogy sírt, hogy neki milyen szörnyű az élete. :) Csak mindezt nagyon ügyes írással.
Inkább olyan 60%-ra tenném, de valóban minden 5-10 részben megsajnálhatjuk, ahogy elkesereg a múltján, aztán meg "gyilkolászik" tovább. :)
Egy jó történettel bármelyik karakter elvinne egy filmet.
Ez igaz, csak itt ugye az a nem mindegy, hogy ki mit tart jónak. Mert ugye elméletileg, ami filmre kerül, azt előtte sokan átnézik és véleményezik, értékelik és módosítják, mégis kijöhettek olyanok is, mint a Superman orrbavág, ami nagyon messze van szerintem a jótól. Pedig minden adott volt hozzá...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 03. - 17:31:22
https://www.youtube.com/watch?v=nq9YDASoLpE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Március 03. - 19:22:32
Dehogy nem, ha a Zöld Lámpásnak megyen...
Ez még egyelőre a jövő zenéje... és a Lámpás kicsit fajsúlyosabb, mint az Utazó... bár a fene tudja.
Az F4 kettő meg minden volt, csak eredet történet nem! Remélem ha rebootolják majd azt is, kedvet kapnak egy esetleges Silver Surfer mozihoz is, jó kis sci-fi lenne belőle! ;)
Na nem mintha ezeknek a képregényeknek bármi közük lenne a sci-fihez ;)
Ezüst Utazóról lévén szó, csak az emós közönséget kellene megcélozni. Az a karakter az önálló történeteinek 75%-át azzal töltötte, hogy sírt, hogy neki milyen szörnyű az élete. :) Csak mindezt nagyon ügyes írással.
Inkább olyan 60%-ra tenném, de valóban minden 5-10 részben megsajnálhatjuk, ahogy elkesereg a múltján, aztán meg "gyilkolászik" tovább. :)
Egy jó történettel bármelyik karakter elvinne egy filmet.
Ez igaz, csak itt ugye az a nem mindegy, hogy ki mit tart jónak. Mert ugye elméletileg, ami filmre kerül, azt előtte sokan átnézik és véleményezik, értékelik és módosítják, mégis kijöhettek olyanok is, mint a Superman orrbavág, ami nagyon messze van szerintem a jótól. Pedig minden adott volt hozzá...

Miért minek neveznéd? Komédiának? Westernnek? :D Földönkívüli fajok vannak benne, akik kinyiffannak, mi más ez ha nem sci-fi! :)
Amúgy elégé komolytanan popcorn mozik voltak az eddig F4-ek, úgyhgy én továbbra is támogatom a reboot ötletét!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 03. - 19:47:19
Azért a sci-fi több mint őrhajó meg lézerpisztoly. Pl: a StarWars is sokkal inkább fantasy mint sci-fi. Hiszen lovagok vannak benne, lovagrend, kardok és sárkányok, hercegnő, herceg, feket lovag, gonosz varázsló stb És akkor ott van a The Man from Earth , nem utaznak időben, nincs hipertér, sem fluxuskondenzátor. Egy szobában zajló beszélgetés, egy kis kamaraszínpadon el lehetne játszani az egészet, mégis ízig vérig sci-fi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 03. - 19:49:23
Földönkívüli fajok vannak benne, akik kinyiffannak, mi más ez ha nem sci-fi! :)
:o Szerintem akkor itt fejezzük is be a sci-fi vitát, de ezek szerint akkor az F4 filmek is sci-fik nem igaz? Vagy akkor most önmagadnak is ellentmondasz? :headscratch: Volt benne idegen faj, voltak az űrben, sőt, még mindenféle sugár is volt benne, hogy tényleg mindenkiben tudatosuljon, hogy ez bizony SCI-FI... :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Március 03. - 20:03:26
Igen, végül is az F4 is az valahol, a Star Wars valóban sci-fi/fantasy keverék, de a Star Trek, na az már tiszta sci-fi! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 03. - 20:06:38
Nagyjábol a vasembert is Sci-finek sorolják be, úgyhogy szerintem az F4 simán az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Március 03. - 21:54:28
A Star Wars nem sci-fi. :)

Amúgy szerintem is belefér a F4, meg Vas is a sci-fi kategóriába, bár kétségtelen, hogy egyik sem az a klasszikus fajta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 03. - 23:14:31
A Star Wars már akkor is sci-fi volt, amikor a fantasy, mint műfaj még tök ismeretlen volt itthon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 06. - 17:34:13
Na, ha már a múltkor szóba került a Fenegyerek 2-3. része, mondhatni egy hozzá tartozó (rém/rossz)hír.
Filmdroid:
2003-ban került a mozikba a Fenegyerek képregényfilm, amiben Ben Affleck játszhatta a címszereplőt. Korrekt eredményt ért el az alkotás, közel 180 millió dollárt termelt és a második rész s is szóba jött. Mark Steven Johnson a Born Again történettel folytatta volna és Mr. Fear lett volna a főgonosz. Némi idő elteltével azonban Affleck már nem nagyon szerette volna magára ölteni a kosztümöt, de 2008-ban Jason Statham jelezte, hogy nyugodtan bízzák rá a főszerepet, adjanak neki egy esélyt.  Még Frank Miller is támogatta a színészt. Ám a Fox bejelentette, hogy nem lesz folytatás, újrakezdik az egészet.

Egyelőre még nem szerződtettek le senkit a képregényhős megformálására és még rendező sincs, de Xavier Gens, a Hitman rendezője elárulta, hogy ő bevállalná a filmet. "Ha lehetőségem lenne megcsinálni a Fenegyerek filmet, akkor az teljesen másmilyen lenne, mint az első. Sokkal inkább drámaibb irányba vinném el a karaktert. Számomra nagyon fontos, hogy bemutassam, hogy miként válik hőssé. Mint például Richard Donner-féle Superman.  Láthatjuk, hogy nem lesz belőle azonnal szuperhős, szerintem felettébb fontos, hogy ne kapkodjuk el és maradjunk a realitás talaján. Szintén nagyon fontosnak érzem, hogy a rendező úgy alkossa meg a karaktert, ahogy azt jónak látja, a stúdió ne szóljon bele. A sötét lovag is úgy készült, ahogy Nolan akarta. " - mondta Gens, hozzátéve, hogy Sam Worthington nagyszerű lenne Fenegyerekként. Nincs konkrét elképzelése, hogy ki lenne a gonosz, Gens szerint ez a történettől függ.

Remek, akkor őket is elérte a reboot láz, körítve egy Batman: Kezdet szósszal... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2011. Március 06. - 18:07:04
Ez nem feltétlenül rossz hír, így legalább tuti nem lesz benne Jennifer Garner.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 06. - 18:14:55
Stathemat Dare Devilnek!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 06. - 19:01:00
Ez kérem szépen egy k*rvajó hír a javából!!! Számomra az egyetlen normális Marvel képregény adaptáció az a DD volt és esetleg még az X-Men 1-2. Sajnáltam hogy nem készült folytatás,de így hogy reboot lesz még jobban örülök  ;D
Az pedig hogy hasonlóan akarják a kezdeteket bemutatni mint anno Nolan az első Batmannél már jónak számít főleg ha még ehhez jön a drámaibb vonal  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Március 06. - 19:05:43
Én is örülnék egy újabb DD filmnek , nekem az elsővel sem volt bajom így fojtatásnak is örültem volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 06. - 19:13:54
Remek, akkor őket is elérte a reboot láz, körítve egy Batman: Kezdet szósszal... :roll:
Abban a tekintetben nem gáz, hogy folytatásra úgyse volt esély, a reboot is több, mint a semmi.
Ez nem feltétlenül rossz hír, így legalább tuti nem lesz benne Jennifer Garner.
Ez a mondat felér számodra egy halálos ítélettel.  :twisted:
Ez kérem szépen egy k*rvajó hír a javából!!! Számomra az egyetlen normális Marvel képregény adaptáció az a DD volt
Éppen ezért fura, hogy örülsz annak, hogy totálisan más megközelítésből akarják az újrát.

Mostanában - nyilván a Batman miatt - mindenki a drámaibb vonalat erőlteti, csak éppen ez a legtöbb szuperhősnek nem is áll jól - másfél-két órában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 06. - 19:26:04
Ez nem feltétlenül rossz hír, így legalább tuti nem lesz benne Jennifer Garner.
Ez a mondat felér számodra egy halálos ítélettel.  :twisted:
Támogatom a javaslatot.  ;D

Egyébként én is pont ezt akartam írni, hogy azért nem olyan túl jó hír ez. Statham szerintem pont nem lenne jó DD-nek, akármennyire is bunyós "fenegyerek" Worthingtont meg nem kedvelem annyira. :)

Az eredetsztori meg DD esetében valóban nem tudna kitölteni egy egész filmet (ha csak nem lesz hatalmas unalom és giccsparádé), az a 10 perc pontosan elég volt rá, a képregényben is szinte pont ennyit foglalkoznak vele...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 06. - 19:35:00
Én még a megjelent film egyetlen igazán gyenge pontjának pont az eredetét mondanám. Amennyire jó volt a legtöbb filmben (X-Men, Pókember), annyira gáz volt az a 12 éves kölyök, ahogy egy pálcával megver nagyobbakat, meg szaltózik, miközben majdnem a kötél is látszik, annyira megakad félúton. A pálcával ráütött egy srác lábára, az meg szaltóval esett hátra, holott legrosszabb esetben is csak egy piros csík lett volna a lábán, és odakap, mert CSÍP.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Március 06. - 19:51:38
Kell egy komolyabb reboot neki!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 06. - 20:03:43
Ez kérem szépen egy k*rvajó hír a javából!!! Számomra az egyetlen normális Marvel képregény adaptáció az a DD volt
Éppen ezért fura, hogy örülsz annak, hogy totálisan más megközelítésből akarják az újrát.

Mostanában - nyilván a Batman miatt - mindenki a drámaibb vonalat erőlteti, csak éppen ez a legtöbb szuperhősnek nem is áll jól - másfél-két órában.
[/quote]

Félreértesz nekem a régi DD is bejött viszont egy újfajta adaptációt is megnéznék jelen esetben ezt a drámaibb vonalat. Sőt az lenne a legf*szább ha úgy csinálnák meg mint a Sin City-t legalábbis ami az ábrázolást illeti  8)
Egyébként senki ne higgye hogy egy az egyben úgy fogják elkészíteni a rebootot mint Nolan a Batman Begins-t...
Lehet hasonló lesz,de nem ugyanolyan!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 06. - 20:09:23
Én semmilyen viszonylatban nem tudom megérteni, hogy mi a fészkes fenének akarnak tök új filmeket rebootolni.
legalább várnák már meg, hogy egyáltalán mennyire jön ez be (pl. a Pókemberrel).
mert mindenki a batmanre hivatkozik, hogy az jajj de sikeres lett, csak mintha pár dolgot elfelejtenének. Egyfelől marha sok idő telt el az utolsó batman film, és a reboot között, másodszor (és ez a fontosabb) olyasmit mutatott be, amit egyetlen korábbi film sem.
Mrhára nem fogja az átlag nézöt (szerintem) másodszorra is egy fél (vagy egész) érdekelni az, hogy hogyan lett szuperhős Pókember, Dardevil stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 06. - 20:20:10
Ja, és itt van megint Supi eredete is...
Ezt mondtam anno, amikor először jött hír a Póki rebootból, meg a Supiról...
MInek? Minden kölök, és lassan már sztem mamám is tudja, hogy jött Supi a földre, mi a francnak megint erről filmet készíteni... főleg, hogy most itt volt a (közepes, nagyon, franc tudja) sikeres Smallville is... lehet inkább arra kellene építeniük az új filmet, de neeem, okosabbak annál, inkább egy újabb rókabőr...
Póki meg... eh... szinte neki van a legtöbb rajzfilm sorozata, mind az elejétől szinte és most egy újabb mozifilm is... hurrááá, úgy örülök neki, hogy megint egy óra azzal fog telni, hogy marcangolja magát, próbálgatja a képességeit... mi újat tudnának ebből mutatni... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 06. - 21:03:46
Én még a megjelent film egyetlen igazán gyenge pontjának pont az eredetét mondanám. Amennyire jó volt a legtöbb filmben (X-Men, Pókember), annyira gáz volt az a 12 éves kölyök, ahogy egy pálcával megver nagyobbakat, meg szaltózik, miközben majdnem a kötél is látszik, annyira megakad félúton. A pálcával ráütött egy srác lábára, az meg szaltóval esett hátra, holott legrosszabb esetben is csak egy piros csík lett volna a lábán, és odakap, mert CSÍP.
Jó, de itt most konkrétan a harci jelenettel volt bajod, nem azzal, hogy 10 perc alatt mesélik el a dolgot. Azért a filmes bunyók ilyenek, minél látványosabb legyen, persze, hogy nem tud senki akkorát rúgni vagy ütni a másikba, hogy szaltózzon vagy elrepüljön...
mert mindenki a batmanre hivatkozik, hogy az jajj de sikeres lett, csak mintha pár dolgot elfelejtenének. Egyfelől marha sok idő telt el az utolsó batman film, és a reboot között, másodszor (és ez a fontosabb) olyasmit mutatott be, amit egyetlen korábbi film sem.
Mrhára nem fogja az átlag nézöt (szerintem) másodszorra is egy fél (vagy egész) érdekelni az, hogy hogyan lett szuperhős Pókember, Dardevil stb.
Igen ez igaz, és szerintem ebbe is fognak belebukni, de hát ez hollywood nem az eszükért szeretjük őket...
hurrááá, úgy örülök neki, hogy megint egy óra azzal fog telni, hogy marcangolja magát, próbálgatja a képességeit... mi újat tudnának ebből mutatni... :roll:
Logikát ebben ne keress, az ember (beleértve a mozinézőt és a rajongó meg különösen) gondolkodásra képtelen, ostoba és tudatlan zombi (legalábbis hollywoodban így tekintenek rájuk :)) és minden sz@rt bekajálnak. És ahogy észrevettem itt a fórum olvasóinak 70%-a már attól elcsöppent és már csak azért is megnézi a filmet, mert új ruhája lesz benne, úgyhogy ez lehet nem is alaptalan gondolkodásmód... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 07. - 08:14:12
A DD-film egyik nagy előnye az volt, hogy nem eredetsztori, hanem a főhős már egy bűnüldözőként bukkant fel benne, a karrier kezdetét csak azzal szemléltették, hogy nem volt közismert. A Beginsnél szerintem a leggyengébb az egész filmben az a hat óra (vagy annyinak érződő) felvezetés volt, amíg eljutottunk a Bőregérig. Burton olyan remekül közeledett hozzá, ott már rég egy városszerte suttogott alak volt, nem kellett tökölni azzal, hogyan képezte ki magát, van és kész. A szuperhősfilmek egyik legnagyobb rákfenéje a hosszas eredettörténetezés, ahelyett, hogy letudnák 10-30 percben, és utána foglalkozhatnánk a szuperhőssel is, akiért beült az ember a moziba. Lassan tényleg ott tartunk, mint a hetvenes évek Amerika Kapitány-filmjénél, ahol a főhős a film 85%-ig képernyőre se került.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Holdlovag - 2011. Március 07. - 09:08:29
Nekem amúgy a Begins jobban tetszik mint a TDK. Szerintem nem baj, hogy részletesen bemutatták az eredetet. Végül is ezért volt a címe Begins.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 07. - 09:47:23
Részben egyetértek azokkal is akik hosszúnak és értelmetlennek találták a felvezetést,de gondoljunk már bele hogy ez manapság miért is olyan fontos?

Néhány szuperhős még mindig ismeretlen a nagyközönség számára mint pl DD így érthető hogy a hős születése mellett érvelnek mert anélkül különben honnan tudnák az emberek hogy miként vált azzá ami! És azt se felejtsük el hogy az átlag moziba járó nem fog lázasan kutakodni a neten a régi Daredevil film után mert valószínű nem is tud annak létezéséről.
Az olyan hősök esetében mint Pókember,Batman,Superman tényleg nem fontos az eredet viszont ez sem annyira igaz mert ahogy telnek múlnak az évek úgy haladunk a korral és éppen ezért néhány eredettörténet mondjuk elavulttá válik. Ilyenkor van szükség rebootra csak sajnos Hollywood-ban a fejesek másképp gondolják ami elég nagy kavarodást tud okozni  :roll:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 07. - 10:42:35
Nem biztos. Régen se volt fontos, hogyan lett valaki hős, a lényeg, hogy az volt. Batman eredetére anno is vagy egy évet ha nem többet kellett várni, addig képregényben is egyszerűen volt, és az egész le volt tudva azzal a panellel, hogy a bűnözők gyáva és babonás banda, ezért denevérköpenyben riogatjuk őket. De rengeteg aranykori hős indult úgy, hogy semmi eredet, csak a képességek bemutatása, aztán hajrá.
Vagy ha már nagyon kellett, akkor tömören, érthetően. Mint Morrison Superman eredetét az AS-ben. Egy oldalban letudta az egészet, mert nem kellett több.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 07. - 12:00:25
Miért baj, hogy hosszan volt felvezetve a Beginsben az eredetsztori, amikor már négy film óta nézhetjük a kifejlett denevért munkálkodni?
Szintem nagyon érdekes volt és nem bántam hogy nem láthatom denevérruhában, mert érdekes volt. Olyan dolgokat alapozott meg amiken már nem is gondolkozunk. Miért hord maszkot, miért kell a kettős identitás, a félelmetes külső stb stb stb. Jó volt hogy ezeket tüzetesen végigvizsgáltuk.Tetszett ahogy kezd kialakulni, a batbarlang egy satupadból a kövek alatt és ahogy kialakul a ruha (először még símaszk van rajta és egy gyalogsági védőöltözetből lesz a batruha) De ne hallgassatok rám mert én szeretem a lassú ám érdekes filmeket, mint pl a Sebezhetetlen a kedvenc mozim.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 07. - 12:20:04
És azt se felejtsük el hogy az átlag moziba járó nem fog lázasan kutakodni a neten a régi Daredevil film után mert valószínű nem is tud annak létezéséről.
Az átlag moziba járó ahogy mások is írták a szuperhős miatt megy a moziba, neki bőven elég az az öt perces montázs az eredetéről. Főleg hogy azért nem egy underground film volt a DD, hogy öt év után senki se emlékezzen rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 07. - 12:57:28
Osztom VTomi véleményét ugyanis Batman esetében szükségszerű volt a hosszadalmas felvezetés pont az olyan apróságok miatt mint a barlang,batmobil,ruha és persze azt is megmagyarázták hogy miért képes egyik pillanatról a másikra eltűnni olyan gyorsan mint a kámfor  8)
A legfontosabb rész meg az edzés volt ami Batsynél nem elhanyagolható tényező hiszen nincs szuper képessége ami megkönnyítené a helyzetét harc közben!
Lehet más filmben ez elcsépelt lesz és monoton,de a Beginsnél nagyon bejött akárki akármit mond.

Todd: A Fenegyerek nem volt valami nagy wasistdas itthon szóval aki nem ilyen geek mint mi és nem utazik szuperhősös filmekben az bizony könnyedén elsiklik felette. Plusz ehhez jön még az is hogy egy majdnem 10 éves filmről beszélünk. Ráadásul nem egy Pókemberhez hasonló népszerű figuráról van szó akit még öreganyám is ismer nagyjából  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 07. - 13:10:11
Ja, és itt van megint Supi eredete is...
Az előző filmnek épp ez volt a koncepciója, hogy nem kell eredet, legyen folytatás. Aztán nagyot bukott (nyilván nem azért), de akkor most máshonnan akarnak nekimenni.
Jó, de itt most konkrétan a harci jelenettel volt bajod, nem azzal, hogy 10 perc alatt mesélik el a dolgot. Azért a filmes bunyók ilyenek, minél látványosabb legyen, persze, hogy nem tud senki akkorát rúgni vagy ütni a másikba, hogy szaltózzon vagy elrepüljön...
Nem, nem csak azzal. Az egész kölyök szerintem ultragáz volt, nagyon rosszul alakította a szerepét.
Idézet
A szuperhősfilmek egyik legnagyobb rákfenéje a hosszas eredettörténetezés, ahelyett, hogy letudnák 10-30 percben, és utána foglalkozhatnánk a szuperhőssel is, akiért beült az ember a moziba.
Ezzel abszolút nem értek egyet. Pont, hogy a legérdekesebb részek az eredetek - ha nem bénázzák el őket. A szuperhős-rész inkább a látvány.
Idézet
Batman eredetére anno is vagy egy évet ha nem többet kellett várni, addig képregényben is egyszerűen volt,
Sose keverd a képregény közönségét a mozinézőkkel. A képregényt gyerekeknek írták, kb. 20 oldal volt havonta, vagyis egy év nagyjából annyit tett ki, mintha a moziban nem a címlista után történne a leleplezés, hanem 20 perc után.
Képregényben persze hogy nem kellenek már eredetek. Az ottani közönség teljesen képben van.

Jaja, Fenegyerek odakinn is csak valami 80 milláig jutott, vagyis túl sokan ott se látták, nemhogy itt.



Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 07. - 15:44:26
Na, ha már a múltkor szóba került a Fenegyerek 2-3. része, mondhatni egy hozzá tartozó (rém/rossz)hír.
Filmdroid:
2003-ban került a mozikba a Fenegyerek képregényfilm, amiben Ben Affleck játszhatta a címszereplőt. Korrekt eredményt ért el az alkotás, közel 180 millió dollárt termelt és a második rész s is szóba jött.
Jaja, Fenegyerek odakinn is csak valami 80 milláig jutott, vagyis túl sokan ott se látták, nemhogy itt.
Most akkor valahogy ez itt egy kicsit képzavar.  ;D  :nezze: Most sikeres volt vagy nem? Ezt legalább döntsétek el. ;D  Egyébként elég sokan látták itthon is a DD filmet, ne a mozi eladásai alapján ítéljetek, idehaza különösen ne...
A Fenegyerek nem volt valami nagy wasistdas itthon szóval aki nem ilyen geek mint mi és nem utazik szuperhősös filmekben az bizony könnyedén elsiklik felette. Plusz ehhez jön még az is hogy egy majdnem 10 éves filmről beszélünk. Ráadásul nem egy Pókemberhez hasonló népszerű figuráról van szó akit még öreganyám is ismer nagyjából  ;D
Aha, itthon melyik film volt nagy "wasistdas"? Szerintem minden képregényfilm "egykutya" egy nem képregényrajongónak, érdekes módon az én ismerőseim között, akiket teljesen hidegen hagy ez a téma, a DD sokkal (el)ismertebb pontosan a film miatt, mint a Pókember. ;) És bár a Vasember kapott nagyon nagy hype-ot, mégis szinte mindenki azt tartja közülük a legrosszabb képregényfilmnek...

És azért egy 7 éves filmet ne kezeljünk már ősréginek, meg, hogy arra nem emlékszik senki meg hasonló butaságok... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 07. - 16:29:10
Te, nagy filmfan, nem találod ki?  :D 80 milla Amerikában, 180 világszerte.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 07. - 17:42:45
Te, nagy filmfan, nem találod ki?  :D 80 milla Amerikában, 180 világszerte.  :)
Persze, gondoltam, hogy ez a helyzet, csak a hsz-edből úgy jött le, hogy ott se nézte meg senki, itt se nézte meg senki, és akkor elgondolkodtam, hogy akkor meg, hogy a fenébe jött össze az a 180 milla... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 07. - 17:46:46
hollo: Kérlek szépen ami elég sikeres volt nálunk az a The Dark Knight amit még azok is istenítettek akiket totál hidegen hagynak a képregény adaptációk! Aztán még ott van a Kick-Ass ami szintén elég jó fogadtatást kapott  ;)

A Daredevil pedig tényleg nem ősrégi,de azoknak akik a mai filmeket bújják már porosnak számít. Ráadásul mint mondtam itthon annyira sem ismert ez a karakter mint az ikszek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 07. - 18:02:52
Kérlek szépen ami elég sikeres volt nálunk az a The Dark Knight amit még azok is istenítettek akiket totál hidegen hagynak a képregény adaptációk! ;)
Kérlek szépen, én pedig a dark knight-ról is hallottam sok rosszat, tehát vannak azért legalább annyian, akik nem szeretik.  :nezze: (és most az IMDB-s dologba nem menjük bele megint, már néhányszor kitárgyaltuk mennyire "megbízható") az Meg sokan úgy vannak vele, mint pl. én is, hogy oké nem volt rossz, de azért rengeteg baromság is van benne, az első (begins) részhez képest... ;)

A Daredevil pedig tényleg nem ősrégi,de azoknak akik a mai filmeket bújják már porosnak számít. Ráadásul mint mondtam itthon annyira sem ismert ez a karakter mint az ikszek...
Most ugye megint csak az, hogy mi számít újnak? A példámból is azért látszik, hogy DD-t ismerik, az X-eket meg még többen, tehát azért nem annyira ismeretlen figurák ezek... ;)

A DD egyszerűen csak nagyon az elején jött a képregényes filmadaptáció korszaknak és nem kapott akkora hype-ot, mint a mostaniak (Nem szabad elfelejteni, hogy mostanában már a kritikán aluli filmek is mekkora reklámot kapnak pl. Légió ;) ). Ettől függetlenül nem kell azt hinni, hogy senki sem nézte meg és senki sem emlékszik rá...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 07. - 18:11:13
Nem arról van szó hogy az IMDB szerint mi a helyzet sokkal inkább a hazai népszerűségről mert ez a film azért megfogta az embereket a komolysága miatt!  A DD pedig valamennyire ismert,de ahogy te is mondtad még az elsők között volt így ma már igencsak hátrakerült a képregény adaptációk listájában. Ismerik persze,de arra próbálok rávilágítani hogy nem éppen egy emlékezetes film főleg az átlag mozis közönség számára.:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 07. - 18:38:23
Azt mondjuk nem értem, miért az itteni népszerüségét nyomjátok, amikor ez alighanem igen keveset számít abban, hogy milyen irányba viszik el az új filmet.
De abban egyetértek hollooval, hogy egy 7 éves nagy költségvetésű hollywoody filmet úgy kezelni, mintha valami ösrégi pror elfeledett dolog lenne, az nagyon meredek.
hülyének nézik a nézőket, és ezt pont az átlagos nem képregényfan nézök fogyják igazán pofátlannak venni, mert azok nem fognak annak örülni, hogy hú most mennyivel képregényesebb Pókember, vagy DD eredete, ők csak azt fogják mondani, hogy most meg mi a retkes lópéniszért nézze meg ugyanazt a filmet, amit egyszer már látott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Március 07. - 20:33:33
Xavier Gens, a Hitman rendezője elárulta, hogy ő bevállalná a filmet.
A Hitman-ből elég középszerű filmet hozott ki, úgyhogy nem igazán örülnék, ha ő rendezné ezt is... :uhoh: Ráadásul a Hitman-nél pont a főszereplő kiválasztását cseszték el a legjobban. :roll:

Idézet
Sokkal inkább drámaibb irányba vinném el a karaktert.
Most nem azért, de az előző DD film se volt éppen tündérmese. Jó, persze, nem volt egy B. Begins, vagy Dark Knight szint, de azért volt benne drámaiság bőven. 

Amúgy szerintem nem volt annyira gáz a DD eredettörténete, bár abban egyetértek, hogy a 12 éves kölyök bunyója tényleg elég gáz volt, de mondjuk ha már itt tartunk, az akcióknál elég sokszor látszott, hogy kötéllel ugrándoztak a szereplők, szal nem ez az erőssége a filmnek. Statham egy szempontból jó lenne a szerepre, ő legalább tényleg tud bunyózni. ;D Viszont Affleck tök jó volt Matt Murdocknak, Stathamhoz nem annyira passzolna külsőleg a szerep.

Az eredettörténet szerintem azért kell a filmbe, mert ezáltal közelebb hozza a karaktert a nézőkhöz, emberibbé teszi. Bár Tim Burton Batmanje is zseniális, mégis egész más az, hogy hirtelen ott van egy szuperhős, mindenféle előismeret nélkül, hiperszuper kütyükkel, ezzel szemben a Beginsben végigköveted a karaktert a kezdettől, hogy hogyan jut el a szuperhős szintre, honnan lesznek a cuccai stb. Nem véletlen, hogy a Burton féle filmben Bruce Wayne nem volt nagy szám, Batmanen volt a hangsúly, míg Nolannek sikerült Wayne-t a központba emelnie, és szerintem ebben nagy szerepe volt a kidolgozott eredettörténetnek is, meg természetesen Bale nagyszerű alakításának is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 08. - 13:59:46
Inhumans film
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/fi/e/e7/Inhumans.png)
A Marvel jövőre hozza el Bosszú Angyalai szuperhős csapatát a vásznakra, nagy kedvvel dolgoznának az X-Men filmeken is, de azokat a jogokat meggondolatlanul évekkel ezelőtt eladták. Így egy másik gárdát adaptálnak, betervezték az Embertelenek (Inhumans) mozifilmet. A csapat egyes tagjai egy kísérlet által "jöttek létre", e mögött a Kree nevű idegen faj állt. A terv az volt, hogy a Földön várják a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjanak az emberekre, de a Kreek egy idő után lefújták az akciókat. De az Embertelenek nem mentek haza, inkább továbbra is itt éldegélnek tovább,  Fekete Villám vezetésével megalakították saját titkos közösségüket. A főbb tagok: Fekete Villám, Medúza, Triton, Karnak, Gorgó, Nahrees, Kristály. Többször harcoltak a földi szuperhősök ellen és előfordult, mikor az oldalukon szálltak csatába.  A Marvel egyelőre forgatókönyvírót keres, néhány héten belül valószínű, hogy megtalálják a megfelelő személyt vagy személyeket.
Forrás: filmdroid.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Március 08. - 14:05:47
Annyira nem ismerem ezt a képregényt , de kíváncsi leszek mit hoznak ki belőle majd. Van egy két honosított rész , majd utána olvasok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 08. - 15:07:53
Idézet
Így egy másik gárdát adaptálnak, betervezték az Embertelenek (Inhumans) mozifilmet.
Ha intercomos film lesz, lerendezem végre egyszer és mindenkorra ezt a marhaságot! Nemberek lesz a nevük!  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 08. - 15:46:52
És itthon minden moziplakátra felkerül egy ékezet, hogy jönnek a Némberek, mi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 08. - 17:38:57
Erről az az X-Akták epizód jut az eszembe aminek a Nemet váltók címet adták és a műsorújság de még a bemondó is úgy vezette fel hogy Német váltók.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 08. - 17:42:21
ők csak azt fogják mondani, hogy most meg mi a retkes lópéniszért nézze meg ugyanazt a filmet, amit egyszer már látott.
Én, képregényrajongó létemre is ezt mondom. :)
Idézet
Így egy másik gárdát adaptálnak, betervezték az Embertelenek (Inhumans) mozifilmet.
Ha intercomos film lesz, lerendezem végre egyszer és mindenkorra ezt a marhaságot! Nemberek lesz a nevük!  :hehe:
Először néztem, hogy mi van, de aztán megvilágosodtam, hogy tényleg a zsákon embertelenül így nevezik őket. :) Egyébként mi is ennek az oka? Valaki kifejtené?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 08. - 18:40:21
Gondolom az, hogy a Nemberek iszonyat gázul hangzik. ;)
Kétlem, hogy Intercom ide-vagy oda, be mernék vállalni ezt a címet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 08. - 19:06:18
Az oké, de a hivatalos nevük a Nememberek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 08. - 22:21:48
Még az is jobb, mint az embertelenek, ami egy totálisan gáz félrefordítás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 08. - 23:19:25
Még az is jobb, mint az embertelenek, ami egy totálisan gáz félrefordítás.
Ja, mert ne az Inhumans nem azt jelenti, hogy embertelenek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 09. - 08:33:01
Egyébként mi is ennek az oka? Valaki kifejtené?
Igen. Az eredeti fordítóval ellentétben én olvastam is velük történeteket. Köztük a felbukkanásukét is, amiben különösen jól jött a "this is inhuman! /yes, we are inhumans"-re. Kicsit hlyén veszi ki magát, amikor arra, hogy embertelenség, az a válasz, hogy persze, elvégre nemberek vagyunk.
De kaine azóta is ragaszkodik ahhoz, hogy az inhuman szó nem azt jelenti, hogy embertelen, hanem hogy nemember.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 11:25:08
Tévedés. Te ragaszkodsz ahhoz, hogy az "inhuman" szó jelentése azonos a magyar "embertelen" szó JELENTÉSÉVEL. Egy angol szójátékot lefordítottál szó szerint magyarra, ami szerinted így helyes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 09. - 12:12:52
Szerintem meg te téveszted össze a jelentést és fordítottad le úgy, mintha az eredeti unhuman lett volna, aminél még lenne is értelme a nemembernek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Március 09. - 16:17:13
Az igazság szerintem az, hogy maga a szó mindkettőt jelentheti, de a képregényfigurák esetében inkább "nem emberi" akarna lenni, viszont néha eljátsszák az "embertelen" szójátékot. Magyarul nincs igazán meg ez a kettősség egyik verzióban sem. Bár a "this is inhuman!" fordítható úgy, hogy "ez nem emberi!", amire reagálnak, hogy "nememberek" vagyunk.
Viszont minden logika és félrefordítás ellenére az "embertelenek" sokkal jobban hangzik és szívesebben is hallanám. De a "nememberek" is elviselhető, csak meg kell szokni. A "nemberek" viszont olyan szinten gáz, hogy az embertelen. :D
Amúgy külön filmet nem hinném, hogy kapnának egyelőre. Inkább csak pletyka szintjén merült fel, hogy felbukkannak az Avengers filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 16:41:44
A lényeg, hogy a szójátékokat szokás magyar szójátékkal helyettesíteni a fordításban, úgyhogy embertelenek biztosan nem lesznek (szerintem szörnyen gázul hangzik egy népre kivetítve, akik ráadásul tök emberségesek).  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 09. - 16:46:58
Rég olvashattál velük történetet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Március 09. - 17:00:46
Szerintem is az Embertelenek hangzik a legjobban, utána a Nememberek, de már ez sem tetszik annyira, mondhatni gáz. A Nemberek meg hihetetlenül gagyi hangzású.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 17:11:01
A nálunk megjelent könyvben is Nememberek voltak.
Rég olvashattál velük történetet.
Ez igaz. Sosem érdekeltek különösebben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Március 09. - 17:15:35
A nálunk megjelent könyvben is Nememberek voltak.
Tudom, már ott is néztem nagyokat! :) A régi füzetekben viszont Embertelenek voltak, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2011. Március 09. - 17:35:13
+1 az Embertelenekre
Neke ma nememberek úgy hangzik mint a kúltévés videóklip lefordítások.
"Comin to the spot lookin' extra fly" - "Lejöttem a pacába, különösen légyszerű nézéssel." ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Március 09. - 17:46:00
Ez már szavazás lett? :D Szerintem is az Embertelenek a jobb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 09. - 18:25:47
Szerintem a Nememberek frankó és frappáns. Az embertelenek meg magyarban már teljesen mást jelöl, ami rájuk nem jellemző...
Rég olvashattál velük történetet.
Én viszont igen, és az embertelenséghez továbbra sincs semmi közük. :)
Tudom, már ott is néztem nagyokat! :) A régi füzetekben viszont Embertelenek voltak, nem?
Maradjunk annyiban, hogy, ahol megjelentek ott nem igazán volt a helyzet magaslatán a fordítás. ;) (Düh ezredes és a többi  :nezze: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 18:48:47
Nem kerül szavazásra. Bár sokat számít, hogy hogy hangzik, ez nem írhatja felül azt, hogy mit jelent.  ;)
De mellesleg felesleges dologról beszélünk, úgyse adok ki soha Inhumanst.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Március 09. - 19:06:28
úgyse adok ki soha Inhumanst.  :)

Helyette inkább némi Pókembert. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 19:11:48
Ja, annak legalább nincs gond a nevével.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 09. - 19:29:41
De mellesleg felesleges dologról beszélünk, úgyse adok ki soha Inhumanst.  :)
De azért mellékszereplőként előfordulhatnak, mint, ahogy elő is fordultak.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 20:56:33
Mostantól, ha megjelennek valahol, ollóval kivágom őket, hogy ne legyen gond.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2011. Március 09. - 21:19:42
Nem kerül szavazásra. Bár sokat számít, hogy hogy hangzik, ez nem írhatja felül azt, hogy mit jelent.  ;)
Azért egy olyan nem létező szó esetében mint a nememberek, ez eléggé kérdéses.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 21:41:43
Ha nem létező szó, akkor miért kéne egy létezőre fordítani?  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2011. Március 09. - 21:58:29
Mért ne? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 09. - 22:33:39
Ha nem létező szó, akkor miért kéne egy létezőre fordítani?  ;)
Nem. Létező. Szó.
És amikor csendben megjegyzem, hogy remélem, valaki átnézi a szövegeidet, én vagyok a bunkó mindenki szemében, mert amatőrként osztom a kiadót.
Egy félezer éve létező (http://www.merriam-webster.com/dictionary/inhuman) szó. Még a kisalakú szótárban is listázzák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 09. - 23:18:51
Inkább azért szoktunk osztani, mert nem olvasol figyelmesen, és a saját hülyeséged miatt írsz még nagyobbakat?.  :roll:
Pádi írta, hogy nem létező szó, én erre írtam egy "alapelvet". Meg kéne tanulni olvasni.  ;)
És mellesleg át szoktam nézetni a szövegeimet. Szerintem MINDENKINEK át kéne.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2011. Március 09. - 23:38:51
Személy szerint magyarul értettem, hogy a nemember magyar nyelvben nem létezik, nem az angol inhumant.

Egyébként meg tényleg tökmindegy, kaine-nek nem tetszik az embertelenek mert más a jelentése, nekem meg pont ezért tetszik, mert számomra így többjelentésűnek hat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 10. - 11:49:11
Legyen Nembertelenek... :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 10. - 12:39:48
 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 10. - 13:51:21
Egye fene.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Március 11. - 18:45:14
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2011/03/11/ray_stevenson_ujra_megtorlo_lesz/ nem tudom mennyire igaz ez a hír, de ha igen, akkor immár 4. reboot is lesz a Megtorlóból. :lol:

Bár a 2008-as A Megtorló - Háborús övezet [1] megbukott, és a folytatása nem készült el, a Marvel most rebootot készít a legutóbbi adaptáció főszereplőjével Ray Stevensonnal [2]. A Marvel megvette a megfilmesítési jogokat a Lionsgate-től, az imdb 2014-re ígéri a filmet. A színész egyébként a rendezést is bevállalná az új feldolgozásban, pedig csak 10 millió dollár jött vissza a legutóbbi változat 35 milliós büdzséjéből.

Marvel [3] ismert képregényhőséről [4] húsz év alatt három mozi is készült: 1989-ben a barnára festett Dolph Lundgren volt Frank Castle (The Punisher [5]), 2004-ben Thomas Jane öltötte fel a halálfejes ruházatot (A megtorló, kritika itt [6]) [7], és 2008-ban Ray Stevenson.

Ismét visszatérnek a kezdetekhez: Frank Castle családját bűnözők ölték meg, ezt követően válik az alvilág legveszedelmesebb, leghalálosabb ellenfelévé. A férfi nem ismer kegyelmet és nem ejt foglyokat, a bűnözőkkel kíméletlenül leszámol, a rendőrség képtelen elkapni.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 11. - 18:48:11
Ez már tényleg a vicc kategória. :lol:
Megtartják Ray-t, de azért a boztonság kedvéért reboot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Március 11. - 19:02:19
Ráadásul rendező is lesz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 11. - 19:56:53
Miért ragaszkodnak ennyire ehhez a sztorihoz? Sima akciófilm, 12 egy tucat. Csak koponya van a hasán. Ami Dolphnak ne is volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Március 12. - 06:41:38
Szánalmas , ahogy próbálnak egy halott dologba életet lehelgetni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Március 12. - 13:30:32
A Megtorlónak szerintem a TV-ben lenne a helye ha jól tudom Jeph Loeb-et bízták meg ezzel a biznisszel!

http://comment.blog.hu/2010/07/16/a_marvel_vegre_betor_a_tevezesbe_jeph_loeb_interju

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 12. - 15:34:45
Loeb keresztbe szalmát nem csinál a posztján. Csak azért tették oda hogy addig se írjon hülyeségeket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Március 13. - 00:35:48
Nem baj az, alacsonyabbra nem süllyedhet Hollywood ilyen szempontból már.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 16. - 12:10:34
He, ha már szóba került az utóbbi időben egy párszor a Daredevil film, kis infók:
Filmdroid:

David Slade két vámpíros filmet is elkészíthetett. A 30 nap éjszaka (30 Days of Night) egy véresebb, keményebb horror volt, az Alkonyat - Napfogyatkozás (Eclipse) viszont már egy romantikus darab volt. Ezt követően esélyes volt, hogy megcsinálja a Büszkeség és balítélet meg a zombik (Pride and Prejudice and Zombies) adaptációt és a The Last Voyage of Demeter tervezet kapcsán is felmerült a neve. Egyikre se sikerült leszerződnie, ám nem kell attól félnie, hogy meló nélkül marad, ugyanis beleülhetett a Fenegyerek (DareDevil) remake/reboot rendezői székébe.


A Fox már régóta eltervezte, hogy nem folytatja a képregényhős kalandjait, hanem egy más rendezővel, más főszereplővel újraindítja a franchise-t. A forgatókönyvet David Scarpa, Az utolsó erőd (The Last Castle) írója vetette papírra. Egyelőre még nem került szóba egy színész sem a főszereppel kapcsolatosan és még az sem ismeretes, hogy ki lesz az ellenfél.  2009-ben úgy hírlett, hogy Katee Sackhoff fogja játszani Tífusz Mary-t, akivel a Fenegyerek összeakasztja a bajszát.


Ezek szerint már kész a forgatókönyv is? Wow, nem sokat tököltek. :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Március 16. - 12:31:14
Jöhet a film. Kapkodja a fejét az ember a sok képregényes film hír hallatán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 17. - 17:02:03
Kösz BuB hogy a falra festetted a fakó képű vámpírt.  :drying:

Idézet a filmdroidról:
Tegnap derült ki, hogy David Slade lesz a Fenegyerek (DareDevil) reboot rendezője, az új változat teljesen figyelmen kívül hagyja a 2003-as verzióban történt eseményeket. Ben Affleck biztosan nem tér vissza, Slade-nek viszont van egy jelöltje a főszerepre: Robert Pattinson. A rendező és a színész az Alkonyat (Twilight) harmadik részén, a Napfogyatkozáson (Eclipse) dolgozott együtt és Slade minden bizonnyal teljesen meg volt elégedve Pattinsonnal. Ez még nem jelenti azt, hogy ő lesz a vak igazságosztó, a stúdiónak is biztosan megvannak a saját jelöltjei.

A filmről is kiderült némi részlet. E szerint a főgonosz rá fog jönni, hogy ki rejtőzik Fenegyerek maszkja mögött. Természetesen megpróbálja kicsinálni, de nem a szokványos módszerekkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 17. - 17:04:54
Na, ha ez igaz, akkor ezt tuti meg kell nézni majd Marvel Klubon. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 17. - 19:57:50
Darren Aronofsky kiszállt a The Wolverine rendezői székéből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Március 17. - 20:17:28
Robert Pattinson.
Ne b***z. :ohmy: Slade-del semmi bajom, de... NEMÁR! Na, asszem meg van a témám egy csoporttársammal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Március 17. - 21:55:10
Ez már túl sok rossz hír mára.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 17. - 22:23:49
lehetne rosszabb is: http://www.gossipbeast.com/wp-content/uploads/2010/10/justin-bieber-.jpg    :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. Március 17. - 23:02:06
Ő tökéletes Jubilee lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 18. - 08:27:49
Darren Aronofsky kiszállt a The Wolverine rendezői székéből.
Éreztem én, hogy ő már túl nagy rendező ahhoz, hogy egy olyan filmben vegyen rézt, ami már egy széria 6. része lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Március 18. - 23:50:33
Darren Aronofsky kiszállt a The Wolverine rendezői székéből.

Ez nagy kár, egy ilyen felkapott rendező biztos ütős filmet hozott volna össze. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 19. - 07:46:52
Pedig milyen jó lett volna Rozsomákot egy szürrealista melodrámában látni... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 27. - 21:24:52
Amy Adams kapta Lois Lane szerepét Snyder Superman mozijában.  :oh: A Kapj el ha tudsz óta imádom a csajt. Csak Snyderrel nem vagyok még mindig kibékülve. A Sucker Punch is egy kalap... lett. Az első előzetesben le is lőtték a film összes kulcsjelenetét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 27. - 22:16:20
Az első előzetesben le is lőtték a film összes kulcsjelenetét.
Miért, van neki?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 27. - 22:19:46
Amy Adams kapta Lois Lane szerepét Snyder Superman mozijában.  :oh: A Kapj el ha tudsz óta imádom a csajt. Csak Snyderrel nem vagyok még mindig kibékülve. A Sucker Punch is egy kalap... lett. Az első előzetesben le is lőtték a film összes kulcsjelenetét.
Bazz, megint egy világos hajú csajt tudtak választani egy sötét hajú csaj szerepére... :omg:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 27. - 22:34:09
Be is festhetik a haját. Sőt nagyon valószínű mert nem csak világos, hanem vörös.
Így első ránézésre (google) nem loisos nekem, de még az is lehet, hogy jól eljátsza és a festett hajjal jó is lesz.
Amúgy nagyon szép lány!  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Március 28. - 00:09:09
Nem olyan rossz választás, bár Lanaként inkább el tudnám képzelni, meg szerintem a legjobb Lois szerepére Zooey Deschanel lett volna.
Snydert én se kedvelem, de Superman pont az a figura, akinél működhetnek a módszerei: A lassított jelenetek Szupi gyorsasága miatt, agyatlan zúzás szürreális fényviszonyok mellett, stb. Ráadásul itt nincs annyira megkötve a történet, mint amikor a 300-at meg a Watchment adaptálta, több helyről is lehet válogatni. Ha egy korrekt forgatókönyvet sikerül valahogyan összetákolniuk, akkor ez kivételesen működhet. De egyelőre azért még vannak kétségeim...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Március 28. - 10:43:41
Barna hajjal szinte ugyanúgy néznek mki mindketten.
Egyébként Amy Adams 37-éves! Nem néztem volna ki.  Most nézem, Zooey Deschanel pedig 31.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Március 28. - 11:56:32
Megnéztem, ki ez a csaj, nem rossz. De Erica Durance-nek jobban örültem volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Március 28. - 12:02:08
Amy Adamset én egy kicsit idősnek látom, így a első blikkre. Inkább Martha Kentnek képzeltem a képek alapján, főleg, ha egy újabb eredet sztori lesz. Persze a filmben úgyis úgy alakítanak rajta, hogy a kora semmit nem fog meglátszani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 29. - 07:43:32
Forrás: filmnews
Készül az X-Men 4 és 5, a Deadpool pedig R-es vígjáték lesz

Nemrég posztoltam az Empire Magazine címlapját az X-Men - Az elsőket (X-Men: First Class) népszerűsítve, erre Lauren Shuler Donner producer interjújában beszélt az X-Men 4 és X-Men 5 filmekről, amiken már dolgoznak, illetve a Deadpool R-es besorolású vígjáték lesz.

Úgy tűnik, az Elsőkkel egyelőre nem foglalkoznak, hanem az eredeti X-Men franchise-t építgetik tovább, mivel az X-Men 4 egyenes folytatása lesz a 2006-os X-Men - Az ellenállás végének (X-Men: The Last Stand), amit majd az X-Men 5-tel folytatnak.

Továbbá megtudhattuk a producertől, hogy jelenleg egy R-es korhatár besorolású forgatókönyvük van a Deadpoolhoz. Valamint az sem mellékes, hogy teljes reboottal állunk szemben, figyelmen kívül hagyva a karakter X-Men Kezdetek: Farkasbeli (X-Men Origins: Wolverine) felbukkanását, akit akkor is, és most is Ryan Reynolds formál meg.

„Teljes reboot, nyugodtan vehető úgy, hogy Deadpool Farkasbeli jelenléte meg sem történt. Őrület, ez határozottan vígjáték, de R-es besorolású, tehát erőszak bőven akad majd benne. Máris kiléptünk az X-Men világából. Reynolds együtt dolgozik a forgatókönyvírókkal, mert a projekt legalább annyira az övé, mint a miénk. Én mondom, ez hű a képregényhez. Majd meglátjátok. Majd meglátod Wade Wilsont, akit a jóképű Ryan Reynolds visz vászonra, aki Deadpool jelmezében sebhelyes arcával mutatkozik. Most épp rendezőt keresünk a filmhez.”

Lauren Shuler Donner szállított ezen kívül egy kis The Wolverine infót is:

„Nagyon mély tartalma van és elég drámai is, ugyanakkor több akció van benne, mint bármelyik eddigi filmben. Ez egy nagyon jó forgatókönyv. Christopher McQuarrie dolgozik rajta és nagyon hű a japán képregényekhez. Ez maga Logan…”
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 29. - 10:20:56
Hát arra kivi lennék, hogy arra a 4-5-re ki térne vissza az eredeti brancsból.
Halle, meg Hugh-ot nagyon kétlem, és lehet Mckallen se, amilyen vén csont már... bár lehet nem is lenne baj egy új főgonosz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 29. - 10:34:16
Nem mintha nem lenne olyan 100-150 főbb X-karakter, akiket lehetne használni. :) Plusz ha a bőregeret lehetett cserélgetni minden második filmben, miért ne lehetne itt is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 29. - 10:36:29
Hugh-ot nagyon kétlem,
Miért ne térne vissza, az újabb wolvik ellen se tiltakozott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 29. - 10:56:32
Jobban örültem volna ha elölről kezdik az egészet,de fogjuk rá hogy így is érdekel a dolog. Azt viszont csak remélni merem hogy nem megint Magneto-t húzzák elő a kalapból hanem mernek behozni valami új ellenséget mert lehetne válogatni bőven elég széles a paletta gonoszok terén!
Jöhetne az egyik nagy kedvencem Sinister vagy Apokalipszis például ő elég látványos fő gonosz lenne némi csillagkapus beütéssel  ;D
De a régi szereplőgárdából már kezd elegem lenni és főleg Rozsi állandó sztárolásából is. Remélem a harmadiknál jobb lesz mert az számomra a mélypont volt :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 29. - 11:12:09
Náh, azt mondták, hogy folytatása lesz a 3-nak, akkor valszeg megy tovább a Prof visszatérése, meg láthattuk Magnus "feltámadását" is, lehet vmi következménye lesz a szérumnak, szépen lassan visszatérnek a képességek mindenkinél blablabla, és lehetne ezzel beleszőnni Sinistert, akár a klónozással Profot lemásolja stb.
Hugh meg sztem előbb utóbb megunja, úgy hallottam hogy Farkas filmen kívül már csak egyet vállalna, vagyis az lenne a Wolv 2, ha meg az is megbukik búcsút int a karinak valszeg.
A rebootot komolyan mondtátok? Ne már... már minden filmet rebootolnak, nem kellene ezt is... :roll:
Apokalipszet én meg kétlem, túl elborult kari az, ehhez a "reális" X-men világhoz képest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. Március 29. - 11:32:57
Szerintem simán be lehetne hozni Apokalipszist némi átalakítással hogy passzoljon a filmbe. Nincs olyan amit a filmstúdiók ne tudnának megoldani  ;)
Tuti valami keverék lenne mint Callisto Higanyszál képességeivel  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 29. - 12:33:15
Ejh, caramba...
Filmdroid:
Jeff Robinov, a Warner elnöke megerősítette, hogy a következő Batman film és a Superman reboot 2012-ben kerül a mozikba. Az Álomháborút ért rengeteg negatív kritika és vélemény ellenére továbbra is kitart Zack Snyder mellett, aki biztos, hogy meg fogja rendezni a Superman produkciót. A stúdió célja az, hogy 2013-ra összehozzák a DC néhány szuperhősét, azaz megalakulna az Igazság Ligája.

Érdekes, mivel a Warner 2008-ban azért intett be George Millernek hetekkel az Igazság Ligája forgatása előtt, mert először egy-egy külön filmet akartak készíttetni a DC fő hőseiről. Adam Brody játszotta volna Villámot, Megan Gale lett volna Csodanő, Armie Hammer pedig a denevérkosztümöt húzhatta volna fel. Olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy Millernek ki kellett írnia Supermant és Batman a Ligából, előbbi távolmaradását azzal indokolták volna, hogy megölte Doomsday, utóbbi pedig kilépett a csapatból. Mindenesetre Robinov optimista, kizárt, hogy 2013-ra megvalósuljon a produkció.


Háááát, ha a mostani Zl filmben, meg a Supi rebootban nem tesznek erre utalást, akkor vmi jónagy katyvasz lesz belőle az tuti... :roll:
De amúgy így a nyaknóunkon 3 (Csodanő Tv sorozatával 4) dc hős film premierjével és közeledve az Avengers felé, várható volt már egy ilyen hír...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 29. - 16:17:05
Jobban örültem volna ha elölről kezdik az egészet,de fogjuk rá hogy így is érdekel a dolog.
Én meg pont, hogy nem. Szerintem pont ebbe a nagy rebootba fognak belebukni, mert lassan már tényleg az van, hogy valami nem működött elsőre akkor reboot, még akkor is ha három éve volt. Nem akarom ezt mondani képregényrajongó létemre, de a t*köm kíváncsi minden harmadik évben arra, hogy hogyan lett Pókember, meg hogy alakult meg az X-men stb... ;)
„Teljes reboot, nyugodtan vehető úgy, hogy Deadpool Farkasbeli jelenléte meg sem történt.
Na, ottvan, gyönyörű... ;D
Apokalipszet én meg kétlem, túl elborult kari az, ehhez a "reális" X-men világhoz képest.
Ha Koponya moziba megy, akkor őt is simán képernyőre lehet vinni, persze a szokásos változtatásokkal...
Jeff Robinov, a Warner elnöke megerősítette, hogy a következő Batman film és a Superman reboot 2012-ben kerül a mozikba. Az Álomháborút ért rengeteg negatív kritika és vélemény ellenére továbbra is kitart Zack Snyder mellett, aki biztos, hogy meg fogja rendezni a Superman produkciót.
Sajnos ez nem jó hír. Zack Snyderben (akit egyébként eddig se tartottam túl nagyra :) ) annyi kreativitás sincs, mint egy tökben, vagy egy Racoon City zombiban. Ezt az Álomháború bizonyította is, aminek a legjobb momentuma a magyar címe.  :nezze: Komolyan mondom az a film az elmúlt 10-15 év filmes/animés/játékátvezető jeleneteit másolta le egy az egyben. Nem vagyok egy nagy szakértő, de 5-6-ot én is kapásból felismertem, de, aki jobban benne van az biztos sokkal többet is megtalál majd. Mindenesetre a film egy akkora agymenés... mondjuk én jól szórakoztam, nem is a filmen, hanem a haverok reakcióin, akik elrángattak erre a filmre mondva, hogy mekkora sirályság, aztán a 15 percben meg már ment a Mi a fa...m?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Március 29. - 16:33:25
Snyder mögött ott van Nolan. Nem lesz gond.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 29. - 16:41:46
Akkor Nolanről már inkább le sem írom a véleményem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Március 29. - 19:48:30
Valahogy engem is inkább aggaszt ez a tény, mintsem megnyugtat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 29. - 21:07:35
Snyder mögött ott van Nolan. Nem lesz gond.
Melyik? Mert nem mindegy.
Az utóbbi években Nolan tesóját rendszeresen dobják be sz*r filmek mögé (pl. termiator 4), csak azért, mert népszerű a neve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 30. - 08:09:59
Jaj, ecsém, ne máááár... :roll: :drying:
Filmdroid:
Joel Schumacher a Batman és Robinnal gyakorlatilag kivégezte a Denevérember franchise-t, de aztán jött Christopher Nolan és feltámasztotta a sötét lovagot. A harmadik rész 2012 július 20-án kerül a mozikba, a forgatókönyvet pedig Nolan úgy őrzi, hogy a színészek csak a személyes felügyelete alatt lapozhatták át és a vége állítólag le sincs írva, nehogy véletlenül kikerüljön a világhálóra.

Jeff Robinov a Warner egyik fejese azt mondta, hogy a The Dark Knight Rises címre hallgató rész után az egész franchise-t újrakezdik (BuB:  :yucky: :violent: :angered:) és Nolan producerként a fedélzeten marad. Jelenleg azon tanakodnak, hogy miként is hozzák ezt össze, mi legyen a következő lépés. Esetleg még kamunak is vélhetnénk, így első olvasatra, azonban a Los Angeles Times filmes blogjának egyik munkatársa ült le Robinovval diskurálni, a hír igaz.

Robinov hozzátette, hogy a Csodanő mozifilmet is tervezgetik. Ha Smallville mellett létrejöhetett a Superman visszatér (Superman Returns), akkor a hamarosan megérkező sorozat mellett is elkészülhet a film.


Bazz, tiszta hülyék ezek odakint... lehet vmi peticiót kellene írni basszus, hogy fejezzék már be ezeket a 2 éventi rebootokat...
Amúgy valszeg, ha ez igaz (:roll:) akkor lehet köze van a minap felekrült Liga hírhez is, vagy a franc tudja...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 30. - 12:37:29
Bazz, tiszta hülyék ezek odakint... lehet vmi peticiót kellene írni basszus, hogy fejezzék már be ezeket a 2 éventi rebootokat...
:smsarcasm: Arra aztán biztos felkapnák a fejüket és síró szemmel, sűrűn bocsánatot kérve megváltoztatnának mindent... ;D :smsarcasm:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 30. - 14:39:44
Tény, de még lehet akkor is jobb, mint hogy most itt ülünk némán és magunkban puffogunk. De mondjuk a fanok így-úgyis megnézik, bármit toljanak eléjük ;D, bár már így is tok pár embert akik tuti nem nézik meg az új Pókember rebootot moziban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Március 30. - 15:07:34
Csak a fanokra nem lehet alapozni, mert az egy sokkal kisebb réteg, mint az átlag mozibajáró, aki még inkább nem érti, hogy mi a f*sz értelme van rebootolni pl. a Pókembert, mint a fan.
Váltsanak gárdát, színészeket, stb. és vigyenek vászonra egy újabb történetet, azt kész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 30. - 16:13:06
Ja. Mert fan egy darabig tűr, de egy átlag mozi néző valszeg hamarabb mondja, hogy ezt már láttam minek nézem meg megint. :D Bár még ez a pár ember nélkül is vígan fognak egy daraig kaszát robbantani, csak valszeg egyre kisebbeket, aztán meg az lesz lassan, mint a 90-es években, sokáig azért hanyagolták a comics filmeket, mert szarok, vagy őrült drágának tűntek, most meg ezzel a reboot lázzal fogják szépen lassan kinyírni valszeg...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Március 30. - 20:18:28
Ja. Mert fan egy darabig tűr,
Hol és mit? :) Mást se csinálnak, csak nyavalyognak meg fikáznak mindent. Ejj, ezek a rajongók... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Március 31. - 12:01:06
Ejh, ez a Dc tényleg megzakkant... vagy nem tom.
Filmdorid:
Egyre inkább az az érzésem, hogy a Warner azt se tudja mihez kezdjen a DC szuperhőseivel. Talán megzavarodott attól, hogy a Marvel filmrészlege gőzerővel pörög és jövőre már érkezik a Bosszú Angyalai produkció. Ezzel szemben mit tudnak felmutatni  Christopher Nolan újraindította a Batman-franchise-t, ám a rendező leszögezte, hogy ő olyan világot mutat be, ahol nincs helye szuperhősöknek. Talán ezért gondolkodott el azon a stúdió, hogy megint újrakezdik az egészet. Nemrég bejelentették, hogy 2013-ban fut be az Igazság Ligája, amihez eredetileg azt tervezték, hogy a csapat tagjairól készítenek egy külön filmet. De egyelőre még sehol nem tartanak a Villám vagy a Csodanő tervezettel, Zöld Lámpás viszont nyáron be fog mutatkozni.

Felmerült a kérdés, hogy az Igazság Ligájában benne lesz-e Batman vagy Superman? És ha igen, akkor ki játssza? Snyder elmondta, hogy Nolan Sötét lovagjának és az éppen formálódó Superman projektnek nem lesz semmi köze a DC szuperhős csapatához. Azaz más fogja felhúzni az S-es ruhát és más fogja alakítani a Bőregeret.

https://www.youtube.com/watch?v=2uEgIONT2vo

Lassan kezd olyan katyvasz lenni, mint a rajzfilmjeiknél, azokat se nagyon lehet normálisan egymás után rakni és van már belőlük vagy 10-15, és most ezt a filmekbe is eljátszák...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: mutkacsaba - 2011. Március 31. - 13:14:44
Igaz, hogy lesz Luke Cage film is? Lehet tudni róla valamit?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Március 31. - 13:51:26
Régóta tervezik de teljes mozifilm nem lesz. A tv-s részleg, aminek Loeb a vezetője 10-15 perces minisorozatokat fog készíteni ami a kevésbé ismert, vagy népszerű karakterek bemutatására koncentrál, mint Cage, Namor stb. Ami biztosnak tűnik, hogy Strange és Iron Fist kaphat teljes mozifilmet, de még ez is a jövő zenéje Minden a Thor, Cap Am és az Avengers fogadtatásán múlik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 02. - 20:34:06
Egek...
Filmdroid:
Ryan Reynolds elmondta, hogy őt senki nem kereste meg az Igazság Ligájával kapcsolatban. Mivel más fogja játszani Batmant és Supermant is, elképzelhető, hogy Zöld Lámpást is más színész fogja megformálni. Blake Lively pedig elképzelhető, hogy a Zöld Lámpás folytatásában gonosz lesz, azaz Star Sapphire-ét alakíthatja,

Ezek tényleg lejáratják magukat? Most komolyan, csinálnak minden hősről egy filmet, aztán jön egy csapat film, aminek semmi köze nem lesz az előtte készült filmekhez, és még a színészek se ugyanazok... így kel meghülyíteni a nézőket? :D
Van egy olyan érzésem, hogy ez az egész Liga bulit pár héten belől lelövik, most felkavarták az állóvizet az Angyalok előtt, vaaagy, lesz Liga film, csak a nem ismert/megjelent hősökkel, hanem Booster, Marsi és a többi, kb az Európai tagozattal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 02. - 20:41:59
Ez a reboot mánia kezd nagyon kínos lenni. :drying: A totál bukta, vagy nagyon régi filmeknél még érthető lenne, nade viszonylag új és sikeres filmeket rebootolni... :stupid: A nyakam tenném rá, hogy a The Dark Knight Rises is kasszasiker lesz, nem rebootolni kéne, hanem max a gárdát lecserélni és készíteni egy FOLYTATÁST amiben Batman összeakad Szupival és felvezetnék benne az Igazságliga mozifilmet. Nem szeretnék egy újabb Batman eredettörténetet látni, amiben egy sokadik ellenfél lövi le Bruce szüleit...

Bub: tényleg jó nagy katyvasz...
Idézet
vaaagy, lesz Liga film, csak a nem ismert/megjelent hősökkel, hanem Booster, Marsi és a többi, kb az Európai tagozattal.
Na az lenne a nagy bukta. :D Szupit és Batmant nem lehet kihagyni egy Liga filmből, ők lennének a legerősebb húzónevek benne... (Erről jut eszembe, láttam egy filmet a tv-ben pár hete, Az ötödik hős volt a címe, de valójában Liga film volt, eléggé zs kategóriás, a jelmezek olyanok voltak, mintha rajongók profi cosplay ruhát készítettek volna egy Comic Con-ra... :D Természetesen a Bőregér és Szupi nem volt benne, viszont Marsbéli Vadász igen, de irtó röhejesen nézett ki, és elég pocakos volt... :D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 02. - 20:47:51
Jaja, az pár hónapja debütált a film+-on, és már ott is otthon volt a fordító benne, jla-ből lett Ötödik Hős :roll:, téma is volt asszem anno a Tv műsorokban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: raveon - 2011. április 03. - 07:16:33
Ez a JLA maximum akkor lett volna érdekes a nézőknek, ha a BA film előtt jön ki. A Batman lezárást meg a Superman filmet várom, de ez a Green Lantern nem tűnik érdekesnek (ennek ellenére megnézem), a WW sem sejtet túl sok jót.

Szerintem a DC nem lesz képes összeségében versenyezni a Marvel filmekkel, mégha van/ lesz egy-két nagyobb sikerük is. Lehet, hogy inkább klassz rajzfilmeket kéne csinálniuk.

Apropó, mintha olyan pletykát olvastam volna valahol, hogy a Snyder-féle Superman 1938-ban játszódik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 03. - 08:39:49
Háát, ha a nagy öregekk benne lennének (WW, Supi, Bats) tuti nagyobb sikere lenne, mint a Ba-nak, mégis sokkal régebb óta vannak mozi vásznon, több emberhez juthattak el.
Viszont ami itt zavaró ezekkel a tervekkel, hogy az eddig megjelent filmeknek nem lenne közük a JLa-hez, nem is azok a színészek játszanák, stb, ez az igazán zavaró.

1938? Na, az vicces lenne :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 03. - 10:39:34
Apropó, mintha olyan pletykát olvastam volna valahol, hogy a Snyder-féle Superman 1938-ban játszódik majd.

Hát Snyderből ezt ki is nézem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2011. április 03. - 10:48:03
Akkor ez tiszta váccsmen fíling lesz  :lol: Nekem az is bejött mármint a látványvilága úgyhogy a Supival se lesz gond szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 03. - 14:52:31
Apropó, mintha olyan pletykát olvastam volna valahol, hogy a Snyder-féle Superman 1938-ban játszódik majd.
Na ne! Pont az lenne a lényege a Szupi rebootnak, hogy szakítson a Donner-féle retrohangulattal. Elvégre is a Returnsban sem jött be, hogy Donnert utánozták, nem? Modern Superman kell, modern Metropolissal. :D Méghogy 1938... Nevetséges.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. április 03. - 20:03:14
Valami olyasmi lesz akkor, mint a Sky Kapitány film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. április 03. - 20:33:14
Basszus... hogy ezek mit kavarnak... :roll: Ennek így sok értelme nem lesz. :uhoh: Meg mi az, hogy "ő olyan világot mutat be, ahol nincs helye szuperhősöknek"? Könyörgöm, max addig nem voltak. Pl eddig csak Batsy volt, most pedig már lesz ZL is, csak a Rises-ban nem említik meg. Na jó, mindegy...

Supit meg nehogy már tényleg 1938-ba tegyék... Modernizációról volt szó, nem? :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 03. - 20:37:20
Batman talán nem szuperhős? Persze nincs emberfeletti képessége, de attól még annak tekinthető. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. április 03. - 20:40:06
De, Batman szuperhősnek számít. A modern megvalósulásában pont ez az egyik motívum, ami engem is megfogott, hogy egyszerre nyomozó, igazságosztó és szuperhős, és más-más történetekben ezek egyikét vonják előtérbe, de a legjobbakban legalább kettőt vegyítenek ebből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. április 03. - 20:56:48
Épp ezért nem értem a dolgot. :roll: Szerintem ezekben a filmekben is látszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 04. - 08:13:43
Én alapvetően csípnék egy 38-as szupi filmet, csak ha már éppen ők is egy komplex világot akarnának kialakítani, akkor marhára nem az ilyen alternatív dolgokat kéne eröltetni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 04. - 14:20:09
Én alapvetően csípnék egy 38-as szupi filmet, csak ha már éppen ők is egy komplex világot akarnának kialakítani, akkor marhára nem az ilyen alternatív dolgokat kéne eröltetni.
Mivel kijelentették, hogy ezeknek még semmi köze nem lesz egymáshoz, így bármi lehet. Majd a rebootok (Batman, Superman, ZL, Flash stb) fognak egységes világot alkotni...talán. Bár addigra szerintem annyira lefut majd ez a szuperhősfilm láz, főleg a hülye rebootok miatt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 04. - 14:35:38
Szegénnx DC pánikol, hogy a Marvel milyen frankón felépíti az utat az Avangershez, aztán most kapnak észbe. Szerintem nekik ki kéne találni valami mást és ne akarják megcsinálni most így a JLA-t mer csak egy kókány tákolmány lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 05. - 20:20:23
Szerintem a DC esetében az lenne a legésszerűbb, ha megvárnák, míg Nolan a 3. Batman film után feláll a rendezői székből, és a következő Batman filmben már utalnának a későbbi JLA filmre, ugyanígy az új Szupi filmben is, és mind Superman, mind Batman szerepére olyan színészeket leszerződtetni, akik már a JLA filmben is szerepelnének. Ja és sürgősen megkeresni Ryan Reynoldsot, hogy ő legyen Zöld Lámpás a JLA-ben. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 05. - 20:50:48
De állítólag őt nem keresték meg ezzel... Batsit meg újra akarják kezdeni Nolan után... nagyon remélem, hogy ezek most csak a Conok miatt hangoztak el, azután pár hét múlva visszamondják az egészet, hogy nem is így lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 07. - 12:15:29
Animációs kedvcsináló a rajzfilmmágus Genndy Tartakovsky-tól a Priest filmhez. Aki nem vágná miről is van szó annak alább a film előzetese is elérhető:
https://www.youtube.com/watch?v=Rw0tnGQNpbI

https://www.youtube.com/watch?v=Ifw5jNZmceo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. április 07. - 13:19:24
Ez a rajzfilm sokkal jobban meggyőzött , mint az előzetes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 07. - 14:56:06
Én a filmet is várom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. április 07. - 19:01:05
A rajzfilm baromi jó volt, a film meg egyszerűen hidegen hagy... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 07. - 19:08:39
Nekem erről a keresztény téma + Paul Bettany -ról a League c. film jut eszembe és csak remélem , hogy ez jó lesz. Már nagyon várok egy jó filmet ettől a színésztől, mert a kedvencem.
Amúgy az a Priest valami képregény volt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. április 07. - 19:48:30
Az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 09. - 20:13:04
Megvan a Deadpool film rendezője, név szerint Tim Miller. Nem ismerős a neve? Hát nem is csodálom mert ez lesz az ürge első rendezése. Viszont, dolgozott az X1-2-n mint látványtervező. Ó és megvan a film hivatalos címe dobpergést kérnék
X-Men Origins: Deadpool nehéz szülés lehetett a kreatív stábtól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 09. - 20:45:08
Már az is valami, hogy készül. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 09. - 21:02:37
Első filmje a rendezőnek...hát ez buktát jósol. Bár Reynolds miatt biztos lesz nézettség, és a látvány is alighanem jó lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 09. - 21:05:23
Első filmje a rendezőnek...hát ez buktát jósol.
Valamikor el kell kezdeni. ;D
Amúgy is, azért az a műfaj, amit ezek a filmek képviselnek nem igényel túlzottan magas kvalitást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 09. - 21:06:52
Bár Reynolds miatt biztos lesz nézettség, és a látvány is alighanem jó lesz.

Reynolds nem fogja tudni vállalni. Már így is hat részesre tervezik a GL-t, annak a srácnak jó ideig levegőt venni sem lesz ideje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 09. - 21:17:36
6 részesre??? :o Hagyjuk máár ;D még az is lehet hogy írtó nagy bukta lesz, bár nem tom, párszor megnéztem már a 4 perces vidit (főleg a zene miatt) és végülis tetszik, szinte annyira, hogy ezt várom a legjobban idén, aztán a Thort, meg a Tf 3-at (az már csak jó lehet, egyszerűen nem létezik, hogy rosszabb legyen, mint a kettő)(amúgy tudja valaki miről szól, mert én még nem hallottam semmit a sztoriról), a Cap Amet meg a trailer alapján vhogy a lista legaljára került, de majd látjuk. Na szal, jó volt az a 4 perces trailer, de még simán lehet bukta is, nem hiszem hogy a stúdió ennyire előre tervezne, főleg a rengeteg negatív cgi-t lehúzó vélemény miatt. Amúgy a Thortól se várok nagy kasszarobbanást, sztem valahol az Iron man alatt fog teljesíteni, olyan 150-180 milla körül, talán, de ne legyen igazam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 09. - 21:18:37
Hat rész GL? :o Merész terv, mikor még az első sem jött ki. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 09. - 21:21:17
A tervek ingyen vannak. :) Terveznek játékot, figurákat, mindent. Úgy el akarják terjeszteni a Lámpást, ahogy Supermant. Ennek ellenére kizárt, hogy ne lenne ideje Reynoldsnak 2 Lámpás film között mást forgatni, 4 havonta csak nem jönnek elő egy új résszel.  :D
Tippeljünk amcsi bevételt?
Amerika Kapitány: 110 milla
Thor: 120 milla
Zöld Lámpás: 130
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 09. - 21:24:27
amúgy tudja valaki miről szól, mert én még nem hallottam semmit a sztoriról
Én tudom miről szól.
Egy csapat rosszarcú robot ismét megtámadja a földet, de Optinyusziék agyonverik őket, közben LöBöff baromkodik, és a végén összejön az új kötelező jónővel. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 09. - 21:27:17
Nem ismerem ezt a karaktert, de biztos nem olyan ismert és népszerű egy laikusnak, mint pl. Pókember. Nehéz lesz mániát csinálni belőle, főleg, hogy a film  láthatóan agyon van nyomva CGI-vel, azt meg nem nagyon szeretik a népek. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 09. - 21:32:17
főleg, hogy a film  láthatóan agyon van nyomva CGI-vel, azt meg nem nagyon szeretik a népek. :)
Ezt ügye iróniával mondtad? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 09. - 21:36:38
Nem, csak nekem nem tetszik, hogy mostanában minden filmben a számitógépes alakok, meg a 3D a nyerő. Pontosabban az a gond, hogy nagyon látszik "mű" az egész. De lehet ezzel csak én vagyok így? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 09. - 21:38:55
Sokan vanak ezzel így ( én is jobban kedvelem a hagyományos technikákat), de ez az átlag mozinézők nagy többségéhez képest (a devergyódzsekis csőcselék, és egyéb birkák) még mindig elenyésző kisebbség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. április 09. - 21:45:26
Nem volna gondom a sok cgi-vel, ha nem azt venném észre, hogy egyre több filmnél a történet rovására van csak, vagyis annak hiányosságainak, ötlettelenségeinek elfedésére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 09. - 22:33:00
...Pontosabban az a gond, hogy nagyon látszik "mű" az egész. De lehet ezzel csak én vagyok így? :headscratch:

Ellenpélda erre a District 9. Ott olyan élethűek voltak lények, hogy csak pislogtam. Simán szervült a valós környezettel élő színészek mellett, természetes fénynél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 10. - 08:39:31
Az nekem is tetszett. Nagyon nagy fenntartásokkal kezdtem el nézni , de kellemeset csalódtam benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. április 10. - 12:20:34
A District 9-ban azért csaltak egy picit, de nagyon okosan. nagyon sok CGI-t igénylő felvételt a TV képernyőn keresztül mutattak, és hát az adás minősége nem volt egy HD, így a CGI-nak sem kellett überfaszának lennie, így tudtak spórolni a többi, nem TV-s felvételre.

Reynolds meg lehet, hogy elvileg be van táblázva 6 filmre, de abból nem lesz kettő sem, ha az első rész megbukik. ÉS nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy meg fog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. április 10. - 20:26:00
Bár Reynolds miatt biztos lesz nézettség, és a látvány is alighanem jó lesz.
Nem hiszem, hogy ekkora nézőcsalogató lenne... Vagy tévedek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. április 10. - 22:33:02
Ja. Transformers 2, Clash of the Titans. Ezekben semmi értékelhető nincs a látványon kívül, mégis hatalmas siker volt mindkettő. Szóval ha a téma érdekli a népet, és látványos a film, lehet akármilyen katasztrofálisan kaki is, sikeres lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 10. - 22:39:23
A TF alighanem a gyerekek miatt lett sikeres. Szerethető robotos film.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. április 11. - 00:02:24
A Clash meg szerethető (legalábbis nekik) kardozós film, dzsinnekkel, gigantikus skorpiókkal, meg a többivel.

GL ugyanez lesz ilyen alapon, szerethető szuperhősös film, nagy és színes bunyókkal, vicces zöld alakokkal meg a többivel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. április 11. - 12:35:02
És ebben a filmben a képregényben megszokott ruhájában láthatjuk majd Deadpoolt, vagy olyan lesz mint a ... huh de nehéz leírnom... farkas filmben? :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 11. - 12:39:03
A mostani trendekhez igazodva reboot lesz. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. április 11. - 12:41:10
kíváncsi leszek hogyan oldják meg, hogyan varjálják addig a rucit amíg egyáltalán nem fog hasonlítani az eredetire ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. április 12. - 13:45:41
Nos, úgy néz ki, megvan az ellensége is Supermannek! :)

http://www.comicvine.com/news/zack-snyder-gets-a-villain-for-his-superman-movie/142974/

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 12. - 16:14:19
kíváncsi leszek hogyan oldják meg, hogyan varjálják addig a rucit amíg egyáltalán nem fog hasonlítani az eredetire ;D
A Wolvieban jó ruhája volt, az maradhatna is (Most itt persze a film elejéről beszélek :nezze:).

Engem inkább az zavar, hogy teljesen különálló rész lesz, de mégis cím alapján az Origins szériába fog tartozni. Na, most akkor vagy tök hülyék, vagy itt valaki kamuzik... vagy mindkettő... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 12. - 16:22:04
Aki nem tudná a Pókember musical "hatalmas sikerén" felbuzdulva készül egy Batman on stage darab is amelynek Londonban lesz a premierje de körbeturnézza majd az egész világot. Várhatóan nagy siker lesz mert inkább színdarab kalandelemekkel és interaktív közönségbevonós dolgokkal, mintsem vernyákolós musical. A főbb karakterekről jött ki ma ez a 3 kép:
(http://i.thisislondon.co.uk/i/pix/2011/04/Batman_415.jpg)

(http://i.thisislondon.co.uk/i/pix/2011/04/BatmanLive_415.jpg)

(http://i.thisislondon.co.uk/i/pix/gen/2011/04/batman-baddies-415-10166.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 12. - 16:38:37
Várhatóan nagy siker lesz mert inkább színdarab kalandelemekkel és interaktív közönségbevonós dolgokkal, mintsem vernyákolós musical.
Ettől még lehet nagyon elcseszett sz@rság, főleg, ha valami elborult hipermodern, zsenitojás kezébe kerül a rendezés, a vernyákolós musicalt meg eddig úgy tudtam elég sokan szeretik... :headscratch: Batman ruhája mindenesetre jó lett, a többieké már kevésbé...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 12. - 16:42:32
A musical műfajának nagy a rajongó tábora, van nem is egy amit én is szeretek, de a Pókos pl akkora bukás volt, hogy a műfaj szégyenfoltjává vált, pedig hivatalosan be sem mutatták, csak a premier és pár teszt előadás futott le belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 12. - 16:45:38
Ja értem, akkor ezért volt idézőjelben... :-[ Nem tudtam, mondjuk nem is különösebben ért váratlanul, már itt is osztottam egy kicsit, ha jól emlékszem, amikor téma volt... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 12. - 16:50:52
A rendező kilépett. Vagyis pontosan úgy kirúgták hogy a lába se érte a földet. A producerek Bono-t és bandáját is a földbe döngölték pedig ők csak a zenei részt vitték ami nem volt rossz. Annyi pénzt öltek bele, hogy sokan be is csavarodtak tőle. 65 millió dollárt költöttek rá. Öt év alatt akarták ezt az előadásokból visszanyerni és csak az utána befolyt összegek jelentették volna a nyereséget. Az eddigi legdrágább musical a Wicked valami 11-15 millió dollár volt és az egy év alatt térült meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. április 12. - 17:05:42
Joker, Pingvin és Rébusz alapján... hellóóóó, hatvanas évek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 12. - 17:07:06
Muszáj. Így az a nemzedék is jegyet vált rá amely gyermekkorában az Adam West-es sorozatra tapadt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 12. - 17:51:01
Nekem ez nevetségesen hat. Biztos nem nézném meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 12. - 17:55:24
Én izgatottan várom. A TMNT musical például rohadt nagy siker volt anno.
https://www.youtube.com/watch?v=-S6mOBRi-Zk
Bár ez inkább amolyan koncert volt mintsem valódi előadás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. április 12. - 20:03:16
kíváncsi leszek hogyan oldják meg, hogyan varjálják addig a rucit amíg egyáltalán nem fog hasonlítani az eredetire ;D
A Wolvieban jó ruhája volt, az maradhatna is (Most itt persze a film elejéről beszélek :nezze:).

Hát nekem ott se tetszett annyira. Szívesen látnám olyan ruhába mint amilyenbe a képregényben van, legjobban a maszkjára vagyok kíváncsi ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 12. - 21:00:48
Csak ha alapvetően egy Wade Wilson filmet csinálnak, az engem marhára nem fog érdekelni.
Számomra a film eleji rész sem volt deadpool. Jópofa volt, de egy önálló filmben is max ennyit néznék ebből. Egy DP filmhez hozzátartozik az, hogy a főhős legyen olyan, mint egy szétrágott tehénlepény.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 12. - 21:18:27
https://www.youtube.com/watch?v=nf9mfAPPyhA
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. április 12. - 22:13:03
Y0!
Bár kicsit eröltetettnek érzem, mint mikor a lelkes rajongók beöltöznek a külföldi rendezvényeken :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. április 13. - 03:57:15
Macskanő nem a '60-as évek béli öltözékét kapta. Barátnőm biztos elrángatna rá kíváncsiságból.  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 13. - 06:34:34
Nem igazán tudnák egy ilyen előadást röhögés nélkül végignézni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 13. - 13:08:48
Hát nekem ott se tetszett annyira. Szívesen látnám olyan ruhába mint amilyenbe a képregényben van, legjobban a maszkjára vagyok kíváncsi ;)
Erre azért elég kicsi az esély, a képregényben is lényegében egy "zokni" van a fején, filmben azért az érdekesen mutatna. :) Ha a filmbeli kardos ruháját kiegészítik még lőfegyverekkel, akkor már frankó is lenne. Mondjuk egy két maszkos poén beleférne a filmbe... :)
Egy DP filmhez hozzátartozik az, hogy a főhős legyen olyan, mint egy szétrágott tehénlepény.
Ebben az esetben minek kellene hozzá RR? :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 13. - 13:43:07
Ebben az esetben minek kellene hozzá RR? :nemtudom:
Miért, ha eltorzítjuk a főszereplő arcát, akkor már tök mindegy ki játsza?
Azért ez elég erős tulzás.
Szerintem RR egyébként alkalmas a szerepre, de el tudnám képzelni nélküle is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 13. - 13:49:57
(http://filmtrailer.hu/wp-content/uploads/conan_a_barbar_poszter.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 13. - 15:10:11
Macskanő nem a '60-as évek béli öltözékét kapta. Barátnőm biztos elrángatna rá kíváncsiságból.  :-[
A macskanú az új szemüveges változat, a többi gonosz a régi, Batman viszont a Joel Schumacher design.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 13. - 16:08:06
Miért, ha eltorzítjuk a főszereplő arcát, akkor már tök mindegy ki játsza?
Azért ez elég erős tulzás.
Szerintem RR egyébként alkalmas a szerepre, de el tudnám képzelni nélküle is.
Deadpool esetében szerintem igen, a Rozsiban sem RR játszotta a végén...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 13. - 16:39:02
A rozsi film végén a förmedvényhez valóban nem kell semmi ilyen, de azt már rég megmondták, hogy attól független lesz a DP film.
Szerintem egy szófosásos karaktert, aki a történeteit 90 %-ban a dumájával viszi el, nem feltélen tud eljátszani akárki, függetlenül attól, hogy maszk van-e rajta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 13. - 16:54:32
A rozsi film végén a förmedvényhez valóban nem kell semmi ilyen, de azt már rég megmondták, hogy attól független lesz a DP film.
Szerintem egy szófosásos karaktert, aki a történeteit 90 %-ban a dumájával viszi el, nem feltélen tud eljátszani akárki, függetlenül attól, hogy maszk van-e rajta.
Szerintem ne vegyünk mérget arra, hogy mit mondanak, mert ez elég gyakran változik és kissé... hazudósak is. :)

Miért ne tudna? Egy színésznek az a dolga, hogy bármilyen karaktert el tudjon játszani. És most, ha még Hollywoodokat is vesszük, nem ő az egyetlen még köztük sem, aki el tudna adni egy szófosó karaktert...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 13. - 17:10:18
Mindenesetre jól állt neki, úgyhogy jó lenne, ha maradna. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 13. - 17:11:25
És most, ha még Hollywoodokat is vesszük, nem ő az egyetlen még köztük sem, aki el tudna adni egy szófosó karaktert...
Miért, mondtam én ilyet, hogy ő az egyetlen? ;)
 :nezze:
Szerintem RR egyébként alkalmas a szerepre, de el tudnám képzelni nélküle is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 13. - 18:36:05
Nekem az originsben nem jött le, hogy ő egy túlságosan szófosó, poénkodó karakter lenne. Sokkal többet mondták, már eröltetteten,  mint mutatta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 14. - 12:03:43
És most, ha még Hollywoodokat is vesszük, nem ő az egyetlen még köztük sem, aki el tudna adni egy szófosó karaktert...
Miért, mondtam én ilyet, hogy ő az egyetlen? ;)
 :nezze:
Szerintem RR egyébként alkalmas a szerepre, de el tudnám képzelni nélküle is.
Igaz, született politikus vagy. :)
Nekem az originsben nem jött le, hogy ő egy túlságosan szófosó, poénkodó karakter lenne. Sokkal többet mondták, már eröltetteten,  mint mutatta.
Igen nem sok teret kapott, mint, ahogy a többi X-fegyver tag sem. Bár a legtöbbjüket elég erősen átalakították, úgyhogy lehet nem is olyan nagy gond ez...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 14. - 23:39:50
A dagi az Haspók volt ugye?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 15. - 17:09:11
Egy kis infó a Supi filmről:
Filmdroid:
Supermannek Zod tábornokkal fog meggyűlni a baja a rebbotban, előbbit Henry Cavill, utóbbit Michael Shannon játszhatja el. A Latinoreview egy megbízható forrásra hivatkozva azt írja, hogy Zod oldalán nem Ursa fog küzdeni, hanem Faora.
Faora a Krypton bolygón született és közismert sorozatgyilkosként tevékenykedett, de valamiért csak férfiakat ölt, ezen kívül más kriptoniakat rabszolgaként tartott egy táborban. A hatóságok elkapták és 300 évre ítélték, amelyet a Phantom Zone-ban kellett letöltenie, így megúszta Krypton megsemmisülését. A hölgy egyébként elsajátította a  Horo Kanu harcművészetet,  tudja, hogy  hova kell ütni, ismeri a kryptoniak leggyengébb pontját. Így bizony Superman nem tudja egykönnyen legyűrni.


Az is kiderült, hogy Jor-El és felesége, Lara is látható lesz a produkcióban. Kyptont pedig nem úgy kell elképzelni, mint a korábbi filmben, azaz nem egy kristálybolygó lesz, hanem sokkal inkább egy futurisztikus helyre fog emlékeztetni.

És a végére a rosszabb hír:
Filmnews:
Úgy tűnik, a Man of Steel szereplőválogatása közben megtudhatunk némi infót a történetről is, amit Diane Lane, vagyis Martha Kent megformálója árult el. A forgatókönyv szerint Clark Kent születésétől egészen a felnőttkoráig helyet kap minden a történetben.

A francot se érdekli, hogy-hogy kerül erre a terves bolygóra, meg hogy baromkodik amikor felfedezi a képességeit... láttuk már annyiszor, egy 10 évados sorozat is ezen alapult, meg egy rakás rajzfilm, film, és másik sorozat...  Mindenki ismeri már a történetét, minek kell lenyomni megint a torkunkon...:roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. április 15. - 17:45:28
A dagi az Haspók volt ugye?
Igen.
A francot se érdekli, hogy-hogy kerül erre a terves bolygóra, meg hogy baromkodik amikor felfedezi a képességeit... l
Talán 10 percben összefoglalják. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 15. - 18:09:26
Vagy akár flashback-ekben is bemutathatnák. :D Mondjuk nem lep meg, hogy benne lesz az eredetsztori, elvégre is a Pók rebootban is benne lesz, pedig a Póki filmek nem olyan régiek. :hehe: Egyébként itt tényleg az a gond, hogy 10 évad Smallville után mindenkinek a tökén jön ki Clark eredettörténete, úgyhogy reméljük, hogy vagy rövid lesz az eredetsztori, vagy sikerül olyan új szemszögből bemutatni, hogy mindenkinek érdekes legyen.

Idézet
Kyptont pedig nem úgy kell elképzelni, mint a korábbi filmben, azaz nem egy kristálybolygó lesz, hanem sokkal inkább egy futurisztikus helyre fog emlékeztetni.
Ennek viszont örülök. A Donner-féle Krypton eléggé... egyhangú volt. :)

Most megint az izgat, hogy milyen lesz a szuperhős ruci a filmben, mennyit változtatnak a híres Szupi-szerkón. Mondjuk a Póki rebootnál is a ruha kinézetét vártam nagyon, aztán jól pofára is estünk... :hehe: Remélem, itt nem szúrják el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 15. - 18:32:00
Majd jönnek a felháborodott Smallville-fanok, hogy "ez nem is úgy volt!".  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 15. - 18:52:56
 :lol: Á, ilyen alapon le is lehetne lőni a Szupi rebootot, mert a Smallville-ben minden ellenségét legyőzte már. ;D Mondjuk eddig a legjobb Lex Luthort a Smallville-ben láttam, ott M. Rosenbaum zseniális volt, nagyon poén lenne, ha egy Szupi mozifilmbe is őt választanák Lex szerepére. ;D Csak ahhoz talán túl fiatal.

Zod tábornok nekem a Donner-féle változatban se jött be annyira, úgyhogy egyelőre nem vagyok elájulva attól, hogy a rebootban is ő lesz a főgenya. Bár tény, hogy ha nem sajnálják a lóvét a filmre, akkor nagy bunyókat láthatunk majd a rebootban. (Hmm, most Smith és Neo harca jutott eszembe a Mátrix 3-ból. ;D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 15. - 18:56:35
Szerintem tök jó lenne Lex abban az erőnövelő zöld páncélban ellenségként.
Amúgy a Supi visszatérben volt egy óriási baki.  Hogy szemüvegesnek ábrázolták gyerekkorában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 15. - 18:58:57
M. Rosenbaum zseniális volt, nagyon poén lenne, ha egy Szupi mozifilmbe is őt választanák Lex szerepére. ;D Csak ahhoz talán túl fiatal.
A többiek is ugyanolyan fiatalok lesznek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 15. - 21:32:38
Ha M. Roseenbaum nem is, de Tom Wellinget akarják egy cameora leszerződtetni.
Bár poénosabb lenne, ha ő lenne a fiatal Clark a filmben, mondjuk akkor meg sok Smallvillefan összeköti a kettőt és elkezdik cáfolni, hogy ez se úgy volt, az se úgy volt... :-\
És itt jönne be, hogy mi az anyjuk pi&@#ért nem a Smallvillet folytatták... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. április 15. - 22:03:56
Miért? Lehet hogy Jor-el-t fogja játszani Welling! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 16. - 00:11:51
Az poénnak jó lenne, csak éppen nem túl hihető. Azért Jor-el szerepére egy kicsit idősebb színészt képzelnék el. Még akkor is, ha bele lehetne magyarázni, hogy a Kriptoniak lassabban öregszenek.
Szerintem egy legalább 30-40 évesnek kinéző színésznek állna jól a szerep.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 16. - 14:18:22
Sentinel Prime
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Transformers_3/Character/Sentinel_Prime.jpg) (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Transformers_3/Character/Sentinel_Prime.jpg)
Katt a képre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. április 16. - 14:59:29
Hát ez bazz... inkább mintha Racsni lenne... :roll: Haj... idióta Bayformers... :drying:

És, hogy ez a napunk se múljon el anélkül, hogy kedvenc szavunkat újra ne kántálnánk, így egy kis infó a 3-ról, plusz egy kis jövőbelátás a TF kapcsán, ha már Ben e film kapcsán osztott meg velünk egy képet.
A forrás ezúttal Sg.hu:

Michael Bay jóformán bocsánatot kért a rajongóktól az elszúrt második Transformers-mozifilm miatt, s ígéri, hogy a harmadik résszel mindent helyre hozott. Célja, a sötétebb és felnőttesebb történet, megvalósult.


A Transformers: Dark of The Moon egyik sajtórendezvényén Michael Bay, a Transformers-sorozat rendezője a mondandóját azzal kezdte, amit már pár hete sem titkolt, azaz, hogy a második epizód bár hihetetlen sikeres lett, valóban nem lett tökéletes - még rendezésileg sem. Ennek a gigantikus nyomás, a szorító határidők voltak az okai, valamint az is, hogy a forgatókönyv megírásába az írósztrájk is bekavart. A nagyon gyorsan megírt szkripttel rendelkező Transformers 2-vel ellentétben a harmadik filmen Bay már két éve dolgozik, s feltett célja, hogy jóváteszi az előző részben elkövetett hibákat, hogy a méltóképpen búcsúzhasson a franchise-tól.

Ezúttal 8 hónapig készült a forgatókönyv, melynek munkálataiban az az Ehren Krueger is beszállt, aki a Sikoly 4 szkriptjét is kipofozta a stúdiója kérésének megfelelően. Bay elmondása szerint a Dark of The Moon jóval érettebb, felnőttesebb történettel fog rendelkezni, egyértelműen sötétebb tónusú lesz, mint a második rész, s a vége felé jóval érzelmesebb is. Ráadásul a nézők azt fogják érezni, hogy a tét is magasabb, hiszen a történet nem az egyiptomi piramisok között fog játszódni, hanem amerikai nagyvárosokban.

Bay megerősítette azt is, hogy a történet egyfajta lezárást tartalmazni fog, azonban hiszi, hogy rengeteg lehetőség adott marad ahhoz, hogy rebootolják a szériát. "Csak nem Shiával", tette hozzá mosolyogva, "Szegény ahogy öregszik, úgy lesz egyre zsémbesebb. Ha még egyszer valaki drótokon lógatja őt, akkor gonosz szörnyeteggé válik."

A sajtónak megmutatott 20 perces részlet alapján az újságírók egyetértettek abban, hogy Bay szintet lépett a Dark of The Moon-nal, mely elég könyörtelen lett.


Mondjuk ez hülyeség, mert ha rebootolni akarnák, kétlem, hogy eleve Shiába gondolkodtak volna... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. április 16. - 15:22:11
Szerintem egy legalább 30-40 évesnek kinéző színésznek állna jól a szerep.
De miért? Ifjú apuka volt Kripton felrobbanásakor. Pont, hogy Brando volt már túl öreg, mintha a felnőtt Superman apja lett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 16. - 16:07:39
Brando tényleg túl öreg volt, de azért egy elismert, köztiszteletben és előkelő társadalmi pozícióban álló kriptoni tudós szerepére nem hiszem, hogy egy 20 éves nyálasképű kölyök lenne a legjobb választás. :D Ha túl fiatal a színész, akkor nehezebben hihető hogy egy tapasztalt karakterről van szó. Meghát gyereket vállalni lehet 30 felett is, sőt, még logikusnak is tűnik, hogy a sok munkája miatt Jor-elnek is később volt ideje bébit generálni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. április 16. - 17:12:42
Welling 34 éves, úgyhogy korban pont passzolna. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. április 16. - 19:56:42
Welling 34 éves
:o Miva'? Pedig azt hittem Szupi lassabban öregszik az átlagnál. :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 16. - 22:03:20
Lassabban is. Különben már 80 lenne. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 19. - 22:04:52
Welling 34 éves, úgyhogy korban pont passzolna. :)
De nem az számít, hogy hány éves a színész, hanem hogy hány évesnek néz ki. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. április 20. - 16:58:23
Miért, szerinted itt mennyinek nézz ki?:

http://1.bp.blogspot.com/_QmdIZf1GO54/Sh042EAdUoI/AAAAAAAAAVw/SRd46_QpFS8/s400/tom-welling-beard.jpg

 :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 20. - 17:11:37
Olyan ezen a képen mint egy szétcsúszott alkesz :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. április 21. - 21:00:30
Hát Christian Bale is szakasztott csövesnek néz ki, ha éppen nincs munkája és van ideje megnöveszteni a haját+ szakállát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 22. - 07:51:32
Ő csak a való élet Kirk Lazarusa. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 22. - 18:43:21
Olyan ezen a képen mint egy szétcsúszott alkesz :D
Miért? Mert szakálla van?  :o Jó persze tudom, hogy a filmeknek (sorozatoknak) van egyfajta valóságromboló hatása, mert ott még a nagy leszámolás közepette is mindenkinek tuti a sminkje meg frankón be van lőve a haja, de azért vonatkoztassunk már el egy kicsit ettől...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 22. - 19:02:12
Elsőre az ugrott be a kép láttán. :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 22. - 19:13:03
Olyan ezen a képen mint egy szétcsúszott alkesz :D
Miért? Mert szakálla van?  :o Jó persze tudom, hogy a filmeknek (sorozatoknak) van egyfajta valóságromboló hatása, mert ott még a nagy leszámolás közepette is mindenkinek tuti a sminkje meg frankón be van lőve a haja, de azért vonatkoztassunk már el egy kicsit ettől...
Nem tényleg ápolatlan. Nő a haj meg a szakálla mint a dudva. Ez nem a stílusa, hanem igénytelenség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 22. - 19:13:39
Ő is csak ember.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. április 22. - 22:41:07
És pont ezért illúzióromboló. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. április 23. - 10:58:54
Nem tényleg ápolatlan. Nő a haj meg a szakálla mint a dudva. Ez nem a stílusa, hanem igénytelenség.
A képen nem látom, hogy ápolatlan lenne, vagy erről a fogalomról gondolunk mást...  :)
És pont ezért illúzióromboló. :D
Na ugye.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 23. - 22:34:08
A fizimiskája ápolatlan. Nem koszra gondolok, ha te arra gondoltál volna. Na de nem akarok többet Tom Welling szőréről beszélgetni  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 26. - 11:03:33
(http://img3.indafoto.hu/10/5/73385_79789a9b92ace6f12275ca09d7a77e0c/11321851_1a5ef14c6aee413d1c8388ff1ac10e70_xl.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 26. - 11:56:19
Újabb kiváló bizonyíték arra hogy a rajongók sokkal jobb posztereket tudnak csinálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 26. - 14:37:25
Egyszerű , de eltalált.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 26. - 14:44:37
Nekem nagyon tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 26. - 15:43:21
Nekem is egyből bejött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 26. - 16:02:41
Ma hivatalosan is elkezdődött az Avengers forgatása
(http://media.comicbookmovie.com/images/uploads/avene2.jpg)

de hogy a két másik alapító szerepet kap-e még mindig nem tisztázott
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10959/AVENGERSANTMAN.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. április 26. - 16:33:57
 :lol: :lol: Ez mekkora poén!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 26. - 16:37:30
Először nem értettem , de leesett. Nagyon "nagy".  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. április 26. - 22:31:29
A háttérben az ott a SHIELD madara? Így nézett ki az Iron man-ban is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. április 26. - 22:42:34
Hát ez hatalmas poén. :lol: :lol: Viszont Hulk széke elég kicsi. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 27. - 12:30:41
Na ez viszont durvább. Valaki megfújta a forgatásról Smauel Jackson forgatókönyv példányát és most a neten árulja a másolatokat.
http://www.obsessedwithfilm.com/movie-news/how-much-would-you-pay-for-the-avengers-script.php
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 27. - 13:24:46
Na bakker ez gáz :D Big Sam figyelhetett volna jobban is. Most írhatják át az egészet. :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 27. - 13:29:33
Szerintem direkt hagyta őrizetlenül hogy leforgathassák ezt
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/snakes.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. április 27. - 13:33:37
Ez ütött ;D Látom te is belepillantottál abba a bizonyos óriás kígyós filmjébe :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 27. - 13:36:28
Hajjaj.  ;D
De csak azért mert én már a 2. részt várom
(http://i.treehugger.com/images/2007-3-21/panda-airplane-001.jpg)

(http://kikikane.files.wordpress.com/2009/02/panda_wtc.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. április 27. - 15:56:43
Hát ezen besírtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. április 27. - 16:41:00
Ben , nem vagy.....Tetszenek. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2011. április 27. - 17:02:50
Valaki megint sziporkázik.  :lol: 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. április 27. - 19:05:40
Igyekszem időnként feldobni a fórumot.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. április 28. - 00:12:03
Ma hivatalosan is elkezdődött az Avengers forgatása
:bravo: Ennek örülök!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 01. - 18:45:24
Na, micsoda remek hír... :-\
Filmdroid:
A héten kiszivárgott a Bosszú Angyalai forgatókönyvének egy része, konkrétan a Nick Fury jeleneteit tartalmazó oldalak kerültek fel a netre. A készítők ezért úgy határoztak, hogy a forgatást egy időre berekesztik, legalábbis addig, amíg az ellopott oldalakat átírják. A világhálóra kikerült oldalak között van az a jelenet is, amely azt részletezi, ahogy Bruce Banner Fekete Özvegy előtt változik át Hulkká, e közben pedig Vasember és Amerika Kapitány egy nagy kazánházban bolyonganak. Állítólag a szkriptet akkor lopták el, mikor még Samuel L. Jackson Burbankben volt. Arról nem tudni, hogy mikor folytatódnak a munkálatok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Május 01. - 19:49:45
A lopást biztos DC párti emberkék végezték el, hogy ezzel is keresztbe tegyenek! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Május 01. - 19:54:24
Szerintem ez semmilyen szinten nem tesz keresztbe nekik.
Ezeket a filmeket nem a forgatókönyve teszi szórakoztatóvá, mivel csak tök kiszámítható klisséhalmok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 01. - 21:06:00
Lehet, hogy késésben voltak, és direkt feltetetették valakivel egy részét a netre, hogy legyen mire fogni a késést. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 07. - 20:32:52
Látszik?
(http://www.sg.hu/kep/2011_05/pit01.jpg)
Az Sg.hu-n volt fent ez a kép, elkezdődött a TDkr forgatása, és elvben ez az első kép.
Sokan már tippelnek, hogy ez a Lázár-verem(vagy mi volt, sztem jobb a kút) lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Május 07. - 22:15:54
És mi az a Lázár-verem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 07. - 22:20:20
És mi az a Lázár-verem?
Ra's Lázár-verme. visszaadja az életet a haldoklóknak. Vagy akár a nemrég meghaltaknak is. Ha régóta halott valaki akkor kicsit ekcémásan jönnek ki, mondhatjuk oszló zombiként és rövid időn belül újra megmurdálnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Május 07. - 22:29:22
jaaa, értem. Így már rémlik valami, az egyik Batsy rajzfilmből. Csak nem tudtam, hogy így hívják azt a helyet. De akkor lehet, hogy Ra's feltámad és visszatér a 3. részben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 07. - 22:34:03
Én is csak az Superman - batman Abszolút hatalomban olvastam róla először. onnan idéztem  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 08. - 10:30:08
Batman Hust-ot olvasd el , ott többször is szerepel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 10. - 23:02:32
Avenger cast
http://marvel.com/videos/watch/1466/marvels_the_avengers_the_intros
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 11. - 13:31:18
Ezt már láttuk .  ;) Nem új.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 11. - 18:50:57
http://www.vox.hu/newvox/?p=3393

A Lámpás eskü.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 11. - 18:55:33
Na ennyit BuB levelezéséről. A szinkron meg iszonyú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 11. - 18:56:57
A honosított eskü hosszú volt, nem fért bele a szöveg helyére.
A szinkron nem végleges az előzetesek esetében. Sokszor az szinkronizálja, aki épp a stúdióban van valamiért, ha sürgős.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 11. - 18:58:10
A honosított eskü hosszú volt, nem fért bele a szöveg helyére.

Ezt értem, de a honosítók körében kering legalább öt-hat különféle verziója az eskünek amelyek mind jobbak ennél és valamelyikre kijött volna a szótagszám vagy a szájmozgás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Május 11. - 19:07:39
Abin Sur magyarhangja szerintem Reviczky Gábor lesz, legalábbis az első trailerben mintha ő beszélt volna helyette, itt Epres Attila nyomja, meglátjuk melyik lesz a végleges! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 11. - 19:28:27
Az mi , hogy a gyűrű egy embert választott ellenfélül ?  :headscratch:
Nem értem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 11. - 19:35:52
Az mi , hogy a gyűrű egy embert választott ellenfélül ?  :headscratch:

Szarul van tagolva a mondat.
Sinestro mondja, hogy egy új veszéllyel állnak szemben és a gyűrű egy embert választott ellenfeléül (vagyis a veszedelem ellen).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 11. - 19:36:35
Na ennyit BuB levelezéséről.
Miért, mit vártál? Már amikor említette az ötletet, akkor is mondtam neki...

A honosított eskü hosszú volt, nem fért bele a szöveg helyére.

Ezt értem, de a honosítók körében kering legalább öt-hat különféle verziója az eskünek amelyek mind jobbak ennél és valamelyikre kijött volna a szótagszám vagy a szájmozgás.

Én kettőről tudok, de egyik sem hosszabb, mint az eredeti. Úgyhogy ez még kifogásnak is gyenge. Egyébként itt a legelfogadottabb, ha minden igaz, BuB is ezt küldte el.  Azért "nehogymá" ne lehetett volna összehozni. :) Csak megint kreatívak voltak, amivel nem is lenne semmi baj, ha nem ilyen gázos dolgokat hoznának össze.

    In brightest day, in blackest night,
    No evil shall escape my sight
    Let those who worship evil's might,
    Beware my power...Green Lantern's light!

    Világos nappal, vagy sötét éjszaka,
    Nem menekülhet előlünk a gonoszok hada
    És kik követik gonosz lényét
    Félhetik hatalmunk... a Zöld Lámpások fényét!

Abin Sur magyarhangja szerintem Reviczky Gábor lesz, legalábbis az első trailerben mintha ő beszélt volna helyette, itt Epres Attila nyomja, meglátjuk melyik lesz a végleges! ;)
Amennyit szerepelni fog, nem hiszem, hogy probléma lenne belőle...
Az mi , hogy a gyűrű egy embert választott ellenfélül ?  :headscratch:
Nem értem.
Gondolom Parallax ellenfelének választotta a gyűrű... (kicsit béna a fordítás)
Szerk: Ben a Villám :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Május 11. - 19:54:17
Ami azt illeti, ez a verzió hosszabb, mint az angol.

    In brightest day, in blackest night, 8 szótag
    No evil shall escape my sight 8 szótag
    Let those who worship evil's might, 8 szótag
    Beware my power...Green Lantern's light! 9 szótag

    Világos nappal, vagy sötét éjszaka, 11 szótag
    Nem menekülhet előlünk a gonoszok hada 14 szótag
    És kik követik gonosz lényét 9 szótag
    Félhetik hatalmunk... a Zöld Lámpások fényét! 13 szótag

Ezzel szemben a szinkronos:

Fényes nappal, sötét éjben 8 szótag
Gonosz nem bújhat előlem 8 szótag
Sötét erő csatlós népe 8 szótag
Reszkess, jő a lámpás fénye 8 szótag

Szerintem látszik a különbség.  ;) És kövezettek meg, de nekem jobban tetszik az utóbbi verzió. >.<
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 11. - 19:57:53
Miért, mit vártál? Már amikor említette az ötletet, akkor is mondtam neki...

Úgyhogy ez még kifogásnak is gyenge.
Elsősorban én küldtem el. Másodsorban azért, mert sok filmet néztek, még nem tudtok mindent a filmkészítésről.  ;)
Harmadsorban igenis hosszabb...
Ezt értem, de a honosítók körében kering legalább öt-hat különféle verziója az eskünek amelyek mind jobbak ennél
Én egyet kaptam, egyet küldtem el. Ha már a honosításokban van 6 különböző eskü, akkor meg úgyis tökmindegy.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 11. - 20:00:27
mert sok filmet néztek, még nem tudtok mindent a filmkészítésről.  ;)

Ezt értsem úgy hogy hiába láttam 200-szor a Vissza a Jövőbe trilógiát nem fogok tudni időgépet csinálni egy moszkvicsból?  :ohmy: Kárba veszett a fiatalságom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 11. - 20:01:41
Szerintem látszik a különbség.  ;) És kövezettek meg, de nekem jobban tetszik az utóbbi verzió. >.<
Meg vagy kövezve... ;D
Harmadsorban igenis hosszabb...
Ha az I'm Batman-re le tudták nyomni  A Denevérember vagyok... ;)

Ha már a honosításokban van 6 különböző eskü, akkor meg úgyis tökmindegy.  ;)

Nekem is mindegy nem azért (egyébként nincs hat), csak kifogásnak ez gyenge volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 11. - 20:50:33
Szerintem is jó ez az eskü szöveg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 11. - 20:54:10
Jaja, sztem is egész jó lett. Kevert lett, ahogy nézem, Tóniék szövegéből is vettek át, meg talán a mienkből is.
És tudtommal nincs 6, egyet fordított adrián anno, azt vette át Zajrus szerint az Ac, és azt ti meg vittétek a Blatecora. Máshol nem nagyon van ZL comics.
Most már van hivatalos Tóniékké, meg akkor van a film, ami kevert lett, és van még egy, ami a rajzfilmhez készült, de azt sztem meg se kell említeni... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Május 11. - 20:56:21
Szomorú hogy 2 hónapot kell rá várnunk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Május 11. - 21:16:15
Annyira nem rossz ez az eskü, egyedül az zavar, hogy a "sötét" szó kétszer szerepel benne, de az eredetiben meg ott "evil" ismétlődése. Sőt, asszem a legelső GL esküben is kétszer volt "dark".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 11. - 21:39:39
Ha az I'm Batman-re le tudták nyomni  A Denevérember vagyok... ;)
Nem mindegy, hogy szemben áll-e a beszélő, vagy oldalt, esetleg háttal - netán nem is látszik a képen. Ha sötét van, ha maszk van rajta, stb. Ezer dologtól függhet, hogy mennyire hosszú szöveg fér el az eredeti helyett.
Jaja, sztem is egész jó lett. Kevert lett, ahogy nézem, Tóniék szövegéből is vettek át, meg talán a mienkből is.
Tóniékéből nem vehettek át, mert a trailer előbb elkészült, mint ahogy az megjelent, vagy tudtak róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 11. - 21:52:14
Igen? Azt hittem, hamarabb elküldték nekik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 12. - 07:28:53
"...amit egy beteg, lila ufótól kaptam"  :lol:
Nem gondoltam volna, hogy Sinestro jól tud kinézni élőszereplős filmeben, a nagy lila fejével és a kis bajuszkájával, de most jelenleg ő a kedvencem. Nagyon komoly tekintete van, jó színészválasztás.
 gyűrűvel lángot is tud fújni??? Mert ha egy puskával zöld energiagolyókat lő azt értem, de a láng az már nem zöld energiából van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 12. - 08:35:23
Azon gondolkodom , érdemes lenne ezt is 3D-ben megnéznem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 12. - 08:58:49
Igen? Azt hittem, hamarabb elküldték nekik.
Ők nincsenek kapcsolatban az Intercommal. Én vagyok csak a kontaktjuk. Én elküldtem nekik, amikor megjelent, de addigra már kész volt a szinkron.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 12. - 12:25:37
Hulk "létrehozásánál" ugyebár tudvalevő, hogy azt a technológiát alkalmazzák mint az Avatar filmnél. Az első concept alapján a változás stádiumai ilyenek lesznek
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/hulk-ruff.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 12. - 13:24:21
Milyen barlangiember feje van...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 12. - 13:26:48
Szerintem a második fázisnál (2. fej) tovább nem is kellett volna variálniuk a dolgot. Az egyszerre sugároz valami emberfelettiséget és erőt, de még hihető is, nem úgy mint az a Shrek utánzat 4. fázis.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 12. - 14:49:56
Nem mindegy, hogy szemben áll-e a beszélő, vagy oldalt, esetleg háttal - netán nem is látszik a képen. Ha sötét van, ha maszk van rajta, stb. Ezer dologtól függhet, hogy mennyire hosszú szöveg fér el az eredeti helyett.
Meg persze az akarattól is... :D
Szerintem a második fázisnál (2. fej) tovább nem is kellett volna variálniuk a dolgot. Az egyszerre sugároz valami emberfelettiséget és erőt, de még hihető is, nem úgy mint az a Shrek utánzat 4. fázis.
De ha az használnák a filmben akkor meg az lenne a bajod, hogy Hulk nem elég "autentikusan" zöld...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 12. - 15:47:49
Szerintem a második fázisnál (2. fej) tovább nem is kellett volna variálniuk a dolgot. Az egyszerre sugároz valami emberfelettiséget és erőt, de még hihető is, nem úgy mint az a Shrek utánzat 4. fázis.
De ha az használnák a filmben akkor meg az lenne a bajod, hogy Hulk nem elég "autentikusan" zöld...  ;D

Ez lenne a legutolsó bajom. Max elmenne szürkének. Mr Fixit rulez.  :) De a Thor után picit megijedtem. Nekem bejöttek az előzetesek, de a teljes filmet látva elég lapos a dolog. Az Amerika Kapitány előzetesei is egy über filmet sejtetnek aztán most már a franc tudja mi lesz belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 12. - 15:49:51
Meg persze az akarattól is... :D
Mármint, hogy direkt nem akarják jóra csinálni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2011. Május 12. - 17:04:34
Simán jó lenne a második kép szerintem is, maximum kicsit még bezöldítenék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 12. - 17:26:29
Szerintem meg lesz ez még durvább is .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 12. - 18:41:00
tök jó, hogy hasonlít a Bannerre a Hulk arca.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 12. - 19:55:42
Igen? Azt hittem, hamarabb elküldték nekik.
Ők nincsenek kapcsolatban az Intercommal. Én vagyok csak a kontaktjuk. Én elküldtem nekik, amikor megjelent, de addigra már kész volt a szinkron.
Ja látom már, most visszaolvastam Tóni blogján, amit Knet fórumára linkelt be az eskü miatt, ott írta, hogy az illetékesnek elküldte, úgy emlékeztem az Intercomnak nyomták el egyből. :roll:
És kész a szinkron? Mármint az előzetesé. De az még nem végleges, annyi minden változik ott még augusztusig, valszeg a hangok is, meg általában itt se a végleges fordítást szokták megalkotni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 12. - 21:46:42
Ryan hangja maradhatna, sztem jó. De én angolul nézem majd "in brightest day, in blackest night..."   ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 12. - 22:10:47
Az előzetes semmiben sem kell, hogy azonos legyen a filmmel. Változhat a fordítás, a szinkronszínészek és a zene is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Május 13. - 17:10:46
Most néztem a új Pókember filmről egy forgatási képet. Ben bácsit egy utcán fogják lelőni. Megint. Nem értem miért olyan nehéz fellapozni a képregényt és megnézni, hogy a házában lőtték le? A végén még ugyanazt leforgatják mint 2002-ben. Csalódás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 13. - 17:15:42
(http://www.onlocationvacations.com/wp-content/uploads/2011/05/Spidey3.jpg)

Még mindig jobb ez a megoldás, mintha May néni ölné meg egy zárlatos dildóval. De egyébként ez hihetőbb is. Képzeld el: betör valaki egy idős pár házába. Kirámolás közben tetten érik, és lelövi Ben-t. May-t meg életben hagyja? A szemtanút? Logikusan akkor őt is le kellene lőnie. Így jobb. Az utcán, magányosan, durr.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Május 13. - 17:31:58
Személy szerint én jobban örülnék ha a mostani filmek nem lennének olyan epizódikusak mint a Raimi trilógia. Nagyon jó lenne ha lenne egy átívelő szál. Mondjuk a Goblin. Meg annak is tudnék örülni ha nem nyírnák ki az összes ellenséget akivel Pókember szembekerül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 13. - 17:35:01
Nagyon jó lenne ha lenne egy átívelő szál. Mondjuk a Goblin.

Raiminél is volt. Harry személyében. Sokszor mondtam már de az ő karakterfejlődése volt az egész trilógia legértékelhetőbb mozzanata.

Meg annak is tudnék örülni ha nem nyírnák ki az összes ellenséget akivel Pókember szembekerül.

Ez valami rossz beidegződés a filmeseknél, hogy a főgonosznak pusztulnia kell.  :nemtudom: Már a Pók 2 bemutatása előtt tudtam, hogy Okit úgy is kinyírják és be is jött a sejtésem. Az egész Pók trilógiát csak a Homokember élte túl.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Május 13. - 17:40:15
Remélhetőleg Connors életben marad.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 13. - 17:55:21
Meg Venom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 13. - 18:12:28
Képzeld el: betör valaki egy idős pár házába. Kirámolás közben tetten érik, és lelövi Ben-t. May-t meg életben hagyja? A szemtanút? Logikusan akkor őt is le kellene lőnie. Így jobb. Az utcán, magányosan, durr.
Mirt kötelező Maynek otthon lennie? Csak azért mert nyugdíjas? Ez rosszindulatú általánosítás! Lehet, hogy a körzeti orvosnál van épp akkor  :hehe:
Egyébként nem is biztos, hogy az ott a képen Ben. Lehet, hogy épp kirabol egy csövest mert pénzt gyűjt. Később kezd csak pankrátorkodni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 13. - 18:15:33
Hát az egész gonosz meghal Burton kezdte el a Batmanben., aztán azóta szinte minden képregényfilmben meghal a főenemy... és most Nolan megszakította a kört, bíztam benne, hogy átveszik és tartalékolják egy esetleges visszatérésre őket...

Amúgy sztem is gáz, hogy megint az utcán hal meg. Így télleg nem sok értelme van a rebootnak, ha ugyanazok lesznek a főrészek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Május 13. - 18:22:51
Na Venom-ról meg ne is beszéljünk. Ahogy kezelték az egész szimbióta dolgot az szégyen. Tudom, hogy Raimi nem bírja Venomot. De nem az a lényeg, hogy ő mit szeret vagy mit nem. Hanem az, hogy kiszolgálják a közönséget. Nem véletlen, hogy a 3. résznek nagyon vegyesek voltak a kritikái a nézők között is. A nézők hozzák a pénzt, ők számítanak nem a kritikusok és ha egy néző csalódik akkor már nem ül be a következő filmre. Én nem csodálom, hogy a 3. rész után nem folytatták hanem újrakezdték. Elvileg a szimbióta lett volna a fő sztori ehhez képest azt cseszték el a legjobban. A másik meg ami nagyon zavart, hogy hülyeségekkel adtak plusz movivációt Peternek. Pl Flint Marko ölte meg Ben bácsit.

Most láttam videót a forgatásról amikor Peter megtalálja Ben bácsit a sikátorban. Igaz, hogy messziről és hátulról lett felvéve de sztem Andrew Garfield zseniális. Látszik a játékán, hogy Peter teljesen összetört.

Nemrég olvastam egy interjút Kevin Feige-el. Azt mondta, hogy kb 80 napig forgatnak egy ilyen filmet. Ehhez képest a Pókembert már 5 hónapja forgatják. Nem lesz egy rövid film sztem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 13. - 18:24:34
Most láttam videót a forgatásról amikor Peter megtalálja Ben bácsit a sikátorban. Igaz, hogy messziről és hátulról lett felvéve de sztem Andrew Garfield zseniális. Látszik a játékán, hogy Peter teljesen összetört.

https://www.youtube.com/watch?v=T7ufmve1V_k

Az öreg szája még mozog, szóval kapunk egy szép érzelmes búcsújelenetet is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 13. - 18:29:39
...és egy ég felé kiáltást, fölfelé távolodó kamerával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 13. - 18:33:10
Hát az eddig nem volt. :D
De itt tényleg összetört, és nem rohant el egyből a "betörő" után... eddig. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 13. - 18:34:08
Nagyon beleélte magát. A jelenet végén látszik ahogy letörli a könnyeit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Május 13. - 18:35:26
Jó kis nyitójelenet lehetne ez. A szinész elmondta párszor, hogy gyerekkora óta erre várt. Sztem mindent belead. Olvastam egy interjút a kaszkadőr rendezővel. Azt mondta, hogy a lengés jelenetek 70%-át Garfield csinálta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 13. - 18:37:33
Már nem érhető el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 13. - 18:41:16
Kirámolás közben tetten érik, és lelövi Ben-t. May-t meg életben hagyja? A szemtanút? Logikusan akkor őt is le kellene lőnie.
May néni nem volt szemtanú. Nem volt jelen, amikor lelőtték Ben bácsit. Ben egyedül ment le.
A filmekben nem kell attól tartani, hogy kifogynak a szuperbűnözőkből és vissza kell hozni egyet, ezért bátran kinyírhatják mindet. Úgy drámaibb, vagy mi. Főleg, ha minden harmadik után reboot lesz.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Május 13. - 18:43:49
Arra leszek kiváncsi, hogy Gwen halála a 2. vagy a 3. részben lesz-e?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 13. - 18:49:02
Azt mondta, hogy a lengés jelenetek 70%-át Garfield csinálta.

Hát persze, én meg kötél nélkül bungee jumpingolok. Ez már a hype része. Szinte minden akciófilmnél előhozakodnak azzal, hogy a színész ragaszkodott hozzá hogy maga csináljon mindent, meg olyan kemény mint Chuck Norris bronzba öntve. Közben meg ugye jól tudjuk, hogy még aszfalton is csak hobbitlábbal mernek szaladni (CapAm). 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 13. - 18:56:11
Már nem érhető el.

Még jó hogy Ben bácsi sejtette hogy leveszik és letöltötte nektek. Ben bácsi Pictures presents - The Death of Uncle Ben
http://www.mediafire.com/?u5cc8w20vter75c
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 13. - 19:00:39
lehet, hogy oylan kényelmesre csinálták azt a hobbitcipőt, mint egy futócipő  és gy tényleg tiszta erejéből nekiiramodhatott, nem kellett félnie a kavicsoktól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 13. - 20:40:14
Ja, miért lett volna jó, ha megvágja a lábát, lehetett volna halasztgatni a forgatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 14. - 19:50:58
Silvernek van egy rossz hírem. A Setét Torony film forgatásának kezdetét idén nyárról 2012 februárjára tették át így leghamarabb csak 2013-ban mutatják be a filmet, akkor meg már úgy is mindegy. A stúdió átíratja a forgatókönyvet és új pénzügyi forrásokat is keresnie kell. Emiatt viszont a férfi főszerepre kiválasztott Javier Bardem nagy valószínűséggel kiszáll a projectből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Május 14. - 22:13:03
Hát az egész gonosz meghal Burton kezdte el a Batmanben., aztán azóta szinte minden képregényfilmben meghal a főenemy... és most Nolan megszakította a kört, bíztam benne, hogy átveszik és tartalékolják egy esetleges visszatérésre őket...
Fenegyerekben sem halt meg sem Célpont, sem Fisk. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Május 14. - 22:50:47
Charlie Sheen játszhatná a gyilkosát Ben bácsinak, hmm, az életben is félő hogy ő fogja a sírba vinni! :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Május 15. - 09:12:12
Silvernek van egy rossz hírem. A Setét Torony film forgatásának kezdetét idén nyárról 2012 februárjára tették át így leghamarabb csak 2013-ban mutatják be a filmet, akkor meg már úgy is mindegy. A stúdió átíratja a forgatókönyvet és új pénzügyi forrásokat is keresnie kell. Emiatt viszont a férfi főszerepre kiválasztott Javier Bardem nagy valószínűséggel kiszáll a projectből.

Jaja, értesültem.

http://asetettorony.wordpress.com/2011/05/14/fellelegezhetunk-egy-kicsit/

Bardem kiszállásáról még nem hallottam. Hát nem tudom... nem kell száz milliókat költeni egy filmre hogy jó legyen, őszintén szólva jobban örülnék ha minimális CGI-al oldanák meg a filmet de ez mostanság max szép álom...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 15. - 09:52:24
He, a Filmdroid szerint:
-250 millió dollárba fog kerülni a Batman harmadik része.

Kicsit elbízták magukat a Tdk sikere után, lesz pofára esés, amikor annak csak, jó szerencsével, a felét hozza be. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 15. - 12:57:20
Van rá reális esély, szerintem sem fogja megközelíteni a második bevételét. Heath Ledger játéka - és halála - nagyon sokat vitt előre a bevételekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 15. - 13:22:47
(http://d3uwin5q170wpc.cloudfront.net/photo/120507_700b.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Május 15. - 13:40:17
Legalább Vasember, legutóbbi páncélját montírozták volna oda! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 15. - 15:10:28
Na ja , amúgy nem lett nagyon rossz munka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 16. - 12:45:52
Új kép a The Dark Knight Rises (http://d3uwin5q170wpc.cloudfront.net/photo/121605_700b_v1.jpg)-ból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. Május 16. - 17:02:01
Új kép a The Dark Knight Rises (http://d3uwin5q170wpc.cloudfront.net/photo/121605_700b_v1.jpg)-ból.
Hüjje. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 16. - 17:24:00
Jó kép csak nagyon spoileres.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Május 16. - 17:49:41
 :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 16. - 17:51:04
A szemfülesebbek észrevehették a képen, hogy hősünk a Macskanővel töltötte az éjszakát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 16. - 17:55:26
Meg persze az akarattól is... :D
Mármint, hogy direkt nem akarják jóra csinálni?
Mivel mostanában belefutottam egy két újraszinkronizálásba (DVD formájában), így azt kell mondom, hogy igen. Oly mértékű félrefordítások, ill. hozzá nem értés jellemzi ezeket a munkákat, hogy azt már büntetni kéne. Azzal persze nincs gondom (nem is lehetne), hogy a fordító esetleg nem ért az adott szubkultúrához, amit a film bemutat, ez érthető (nem az ő világa, nem érdekli stb), az viszont nem, hogy utána sem néz. Húsz évvel ezelőtt profin meg tudták csinálni a filmeket, ma meg az internet korában, amikor szinte azonnal utána lehet(ne) nézni bárminek...  Ezeknél a filmeknél is már kínomban kapcsolgattam angol nyelvre (mert tényleg tök értelmetlen és oda nem illő volt a párbeszédeknél), hogy most a forgatókönyvíró volt hülye, én emlékszem rosszul a filmre vagy a fordítónak nem volt fogalma sem, hogy miről beszélnek. Persze, hogy az utóbbi...
Ezek persze gondolom "kisebb" szinkronstúdiók, de a nagyoknál is rendszeresen "bakik" vannak. Példa a TF 2, ahol egy helyen angolul maradt az egyik robi neve stb...

Úgyhogy összességében igen, úgy gondolom, hogy nem nagyon (ill. egyre kevésbé) igyekeznek jóra megcsinálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Május 16. - 18:00:22
A szemfülesebbek észrevehették a képen, hogy hősünk a Macskanővel töltötte az éjszakát.
Milyen sz@r lehetett abban a páncélozott batman szerkóban hancúrozni aludni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 16. - 18:09:42
 ;D
Viszont tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy Anne Hathaway hogy fogja hozni a Macskanőt. Félek hogy túl sok szálon akarják mozgatni a történetet és nem lesz idő mindenki kibontására. De ez a fanart azért nem rossz:
(http://funnyquotesandcomics.com/wp-content/uploads/2011/02/catwoman-anne-hathaway-batman.jpg)(http://static2.r23.de/2011/01/catwoman-hathaway.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 16. - 19:26:08
Mivel mostanában belefutottam egy két újraszinkronizálásba (DVD formájában), így azt kell mondom, hogy igen.
Azért, ha értesz hozzá, azt tudnod kéne, hogy a DVD szinkronokat nem lehet egy napon emlegetni a mozifilmesekkel. Ég és föld kategória a kettő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 16. - 19:46:34
Azért, ha értesz hozzá, azt tudnod kéne, hogy a DVD szinkronokat nem lehet egy napon emlegetni a mozifilmesekkel. Ég és föld kategória a kettő.
Ezek persze gondolom "kisebb" szinkronstúdiók, de a nagyoknál is rendszeresen "bakik" vannak. Példa a TF 2, ahol egy helyen angolul maradt az egyik robi neve stb...
:nezze:
Egyébként ez nem "csak DVD-n" megjelenő film kategória volt (olyanokat nem szoktam venni, egy-egy kivételtől eltekintve, de ugye, az már megint a hazai moziviszonyok  kérdése), csak régebbi "mozisiker" film DVD kiadása. Az, hogy nálunk esetlegesen 5 évvel többet (vagy annál is többet :) ) kellett várni rá az már megint egy másik történet. Csak eddig sosem figyeltem a szinkronokat, mert összességében jók voltak (a DVD-sek is ;)), de úgy tűnik ez is változik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 16. - 19:55:54
Ha régi filmet adnak ki DVD-n most, az ugyanúgy egy kisebb stúdió munkája, akik minimális ráfordítással akarnak terméket a piacra dobni.
Értettem én, hogy írtál egy mozifilmes példát is, de ez attól függetlenül még nem indokolja, hogy azt hidd: direkt csinálják rosszra.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 16. - 19:58:05
Jó akkor visszakérdezek: Akkor ennyire bénák? :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 16. - 20:05:57
Ahogy te is írtad: nem szakértői a témának, ez simán elképzelhető. Csak az Intercom volt annyira jó fej, hogy a képregényfilmekhez szakértőt kértek, a többi filmes cég azt hiszi, hogy egy fordító mindenhez ért. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Május 16. - 20:44:26
Jó akkor visszakérdezek: Akkor ennyire bénák? :nemtudom:

Ha csak a Macskaszem c. film újraszinkronizálására gondolunk, akkor tutira, pl. a kis Drew helyett egy 20-on valahány éves nő beszélt, és ismétlődött a négy, ismétlem, négy szinkronszínész hangja a különböző három sztoriban  :omg:, gáz, de nagyon, ilyenkor örül az ember, hogy így-úgy, de megvan a régi klasszikus is ez embernek! Szóval nehéz téma ez a szinkronizálósdi, igen, mint manapság minden ez is pénz kérdése, hm, azért gondoljunk bele, vannak országok, ahol még mindig úgy jön ki egy DVD, hogy rábeszélős a hangsáv!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 16. - 21:52:14
Mozifilmekről beszéltünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 17. - 13:33:25
ahol még mindig úgy jön ki egy DVD, hogy rábeszélős a hangsáv!!
Régi szép idők. :) De ott legalább nem volt probléma, hogy kinek ki a szinkronhangja. :) Mondjuk figyelni is kellett, hogy ki is beszél éppen...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Május 17. - 13:38:51
Szerintem sem olyan szörnyű a helyzet.
Az újraszinkronizálástól én is hülyét kapok, de a mozis, és nagyobb dvd/TV stúdiók szinkronjai egyáltalán nem rosszak (nem tökéletesek, de simán élvezhetőek).
Az emberek nagy többségét a szinkron hiánya még mindig jobban zavarja, mint az, ha nem jó a szinkron.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Május 17. - 14:37:00
(...) a többi filmes cég azt hiszi, hogy egy fordító mindenhez ért. :)
Mondjuk halkan jegyzem meg, egy prózai műfordítónak illene is, már ami a tartalmi jelleget illeti, pláne a XXI. században. De már rég megtanultam, hogy nem csak a hobbifordítókra jellemző a lustaság és hogy nincs kedve se utánajárni valaminek, ami 30 mp-nél hosszabb kutatást igényelne...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 17. - 15:45:27
Hidd el nekem, hogy a wikipédián sincs fenn minden.  ;) Semmilyen műfordító nem fog tudni utánanézni, hogy mondjuk magyarul szerepelt-e már képregényben Annex, és ha igen, mi volt a magyar neve, illetve tegezte-e, vagy magázta Pókembert, Xaviert, vagy éppen JJ Jamesont. Nem véletlenül vannak szakértők különböző témákban.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Május 17. - 15:48:15
Azért az rossz lenne, ha a wikipedia lenne az egyetlen információforrás. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 17. - 15:49:16
Hát az csak példa volt. Egy ilyet honnan próbálnál megtudni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 17. - 15:51:53
Egy ilyet honnan próbálnál megtudni?

A következő szavak megadására a google a 2. helyen dobta ki ezt a linket: marvel annex magyarul
http://www.pokember.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=88&catid=14&Itemid=5
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 17. - 15:57:14
Mondhatnám, hogy épp erről beszélek. Bár ebből nem derül ki az, amire a kérdés irányult, viszont egy egyszerű kereséssel annyira tévútra lehet menni - esetünkben például honosított nevet hozhatna ki a kereső egy hivatalosan megjelent név helyett. De a nevek egyszerűbbek, a megjelenések, megszólítások, egymás közti viszonyok azok, amikre nem tudsz rákeresni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 17. - 16:05:01
Én ezért mondtam már, hogy kellene vmi szótár féleség, anno a Marvel adattár volt ilyen, és a linket ellehetne küldeni a stúdióknak az intercomon keresztül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 17. - 16:48:23
Az Intercom egészen biztosan nem foglalkozna más stúdiókkal miattunk.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 17. - 17:24:05
Hát akkor utánanézek kiknek és hova kellene küldeni ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Május 17. - 20:59:42
Hát az csak példa volt. Egy ilyet honnan próbálnál megtudni?
Google/Bing páros. :) Aztán adattar.kepregeny.net.
A megszólításokra meg eleve tudom, hogy felesleges utánanézni ilyen utakon, mert semmilyen elképzelhető sorozatban nem volt még ebben konzekvencia, ahol volt fordítóváltás. Jó példa a House nekem, ahol a feliratban az egész csapat tegeződik a főnökkel is, szinkronban meg mindenki magázódik. Itt csak az segít, ha konkrétan ismered az adott művet magyarul, amúgy meg a környezet és a megszólítások alapján teszel egy tippet (bár szvsz néhány főnök-beosztott viszonyon túl az ilyet eléggé akkurátusan be lehet lőni).
Marvelen belül JJJ-t láttam már tegeződni és magázódni Peterrel. Amúgy képregényben meg alapvetően abból indulunk ki, hogy a hősök és az ellenfelek tegeződnek, mert nem tisztelik egymást, ez alól nálam szinte csak a Fátum-Reed páros a kivétel, akik szigorúan csak magázódnak, mert ahányszor meglátom őket tegeződni máshol, feláll a hátamon a szőr, annyira érződik a karakteridegenség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 18. - 07:31:49
Látod, máris személyes benyomások alapján készülne el a fordításod.  :D Reed és Victor évekig jó barátok voltak, simán tegezhetnék egymást attól, hogy az egyikből uralkodó lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Május 18. - 08:00:58
Elhidegültek egymástól eléggé látványosan, és Fátum egyedül Reeddel bánik valamilyen szintű tisztelettel, ám mégis láthatóan távolságtartón.
De ugyanakkor mondhatok másik példát is, kedvenc Kálmán Juditunktól, akinél a mese egyenlő azzal, hogy mindenki tegeződik, és Dagobert bácsit úgy kereste fel a könyvelője, hogy szevasz, gondban vagy. Pedig ott is csak egy kis ész kellett volna, hogy átgondolja az ember a szituációt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 18. - 14:02:59
Höh, én eddig minden könyvelőmmel tegeződtem. Hidd el, hogy jobb a viszonya az embernek a könyvelőjével, mint mondjuk az ügyvédjével.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 18. - 21:27:31
(http://30.media.tumblr.com/tumblr_llbazzFe9u1qb4u7no1_500.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 18. - 21:31:04
Ez elég nyilvánvalóvá vált abból, hogy megszerezte a kozmikus kockát. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Május 18. - 21:35:09
Az tuti.
Kiváncsi vagyok, még kik lesznek benne, tuti behoznak egy-két új rosszarcút is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 18. - 21:36:58
Nagyon sok szereplő sem lesz jó a filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 18. - 21:37:51
A Hangya szereplését a héten erősítették meg de még nem mondták ki játssza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Május 18. - 21:45:13
Miért pont Hangya? Béna név, béna karakter. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Május 18. - 21:46:44
Jelentősen eltér a többi filmen bemutatott Marvel karaktertől, és pont mivel béna, így megfelelő másodhegedűs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 18. - 21:49:29
Miért pont Hangya? Béna név, béna karakter. :-\

Az egyik legkirályabb és legösszetettebb Marvel karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 18. - 21:50:49
Miért pont Hangya? Béna név, béna karakter. :-\
Azt nem tudom mi az eredeti neve? Ant-man? De lehet, hogy csak a civil nevét használják majd. És amúgy sztem tök jó karakter. Jó a sisakja, jól néznek majd ki a hangyák és ad egy kis feladatot is az íróknak, hogy kreatívan használják a képességét. Pl egy nagy hangyafelhő, vagy be tud menni helyekre ahova más nem. nem csak tör zúz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Május 18. - 21:58:53
[Az egyik legkirályabb és legösszetettebb Marvel karakter.

Nem sok Hangya történetet olvastam, egyszerűen csak nem tetszik. Lehetett volna más helyette mondjuk Cage, vagy egy dögös streccruhás hősnő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 18. - 22:00:48
Cage hozzá képest egy dögunalmas nímand pofozógép. Hangyával kapcsolatban csak egy szó: Ultron.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 18. - 22:03:36
Ja, csajból, amúgy is kevés van most az angyaloknál, jöhetett volna Darázs. Bár, ha Hank lesz, akkor valszeg jön vele Janet is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Május 19. - 16:18:52
Cage hozzá képest egy dögunalmas nímand pofozógép.
Ilyen erővel, Hangya meg egy részeges, jellemtelen, "minden héten átmegyek gonoszba, aztán persze jól elvernek és visszaváltozom jóvá és mindenki megbocsát és kezdem elölről" nímand.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 20. - 19:02:54
No... sajna várható volt... :-\
Filnews:
 A bosszúállók címet kapta a The Avengers, és május 3-án, egy nappal a tengerentúliak előtt kerül a hazai mozikba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 20. - 19:13:13
Az első kép Baneről
(http://tdkr.truu.comlu.com/official/bane01.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Május 20. - 19:29:43
Mi a fene van a fején?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 20. - 19:30:24
Szájkosár.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 20. - 20:23:04
Igazán nem mond semmit ez a kép.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Május 20. - 20:41:16
Miért nem lehet a normális, egyszerű maszkja?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 20. - 21:02:43
A bosszúállók címet kapta a The Avengers, és május 3-án, egy nappal a tengerentúliak előtt kerül a hazai mozikba.
Forgalmazót nem írtak?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 20. - 21:09:36
Nem, azt nem. Gyanítom azok, akik a Vasat.
Az Intercomos kapcsod nem tud infót adni róla?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 20. - 21:25:06
Megkérdeztem, utánanéz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 24. - 20:36:29
Hm, TDKR stábja.
(http://lh3.ggpht.com/_G8H6IpH0Q7U/TdvP_XvGp4I/AAAAAAAAWZQ/sjoNOc9hrzQ/%C3%8Dgy%20fest%20a%20The%20Dark%20Knight%20Rises%20st%C3%A1bja%5B3%5D.jpg?imgmax=800)

Ööö mi is az a szó... tumultus egy pöttyet. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Május 25. - 00:12:06
Eredetből minden havert belerámol Nolan? Joseph Gordon-Levitt-nek örülök. Kíváncsi vagyok kit játszik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Május 25. - 11:36:33
Az eredetbe meg mindenkit bepakolt a Batmanből. Nolan már csak ilyen, 90%-ban mindig azonos gárdával dolgozik, de én nem bánom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Május 26. - 00:24:32
Tumultus? Szerinted ezen arcok fele összesen hány percet fog szerepelni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 26. - 08:19:42
Hát valszeg az első két sor a legtöbbet. ;D

Amúgy a csávó a Lostból, az utolsó sor, utolsó előtti képen, ő volt a 2-ben az egyik hajós Kapitány. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 27. - 07:45:51
Thanos is benne lesz az Avengersben. Kezd már kicsit túl sűrű lenni a dolog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Május 27. - 08:14:25
Most egy öt-hat fős hüscsapat mellé nyilván kell minimum ugyanennyi főboss.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 27. - 08:17:50
Ehhez a csapathoz Thanos túl erős.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 27. - 09:37:40
Hát ez rossz hír. Szerintem őt nem lehetséges jól megcsinálni filmre. Kéne hozzá egy külön film legalább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Május 28. - 13:43:57
Thanos? :o Az kemény. :surp: ;D

Kaine: én el tudom képzelni hogy egy csöppet gyengítenek Thanoson a film kedvéért, hogy ne legyenek annyira egyenlőtlenek az erőviszonyok. Vagy a másik verzió, hogy Thanos jól elkeni a szájukat, de aztán valami roppant agyafúrt ravasz trükkel sikerül a hősöknek legyőzniük őt. :D
Ugye, ha reálisan nézzük, a Pók 2-ben se lehettek volna ilyen nagy bunyók Póki és Oki doki között, mert igazából egyetlen pofontól kifeküdt volna Oki.

Kár, hogy nincs minden filmes jog a Marvel filmstúdiójánál, röhögtem volna, ha az Ezüst Utazó is vendégszerepelne a filmben egy kis bunyó erejéig Thanossal. ;D
Apropó, az F4 rebootról van valami új infó? Készülget szép csendben, vagy még kotlanak rajta?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 28. - 14:10:01
Leálltak vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Május 28. - 14:14:31
Nem is baj, Jessica Albát úgyse tudták volna felül múlni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 28. - 14:37:54
Nem nagyon . Inkább folytatni kellene.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 28. - 14:41:28
http://www.luima.com/timelapsemodeling/canontest.mov

(http://www.luima.com/timelapsemodeling/ironfull02.jpg)

(http://www.luima.com/timelapsemodeling/ironnew02.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. Május 28. - 14:51:54
Ez melyik páncél?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Május 28. - 16:27:36
Hát lehet hogy ezzel egyedül vagyok, de nekem J. Alba az F4-ben tetszett legkevésbé. A Sin City-ben sokkal szebb volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Május 28. - 16:38:12
Alba pont nem volt jó arra a szerepre. Annyi természetes szőke színésznő van, biztos akadt volna valaki, aki komolyabbnak és értelmesebbnek is tűnik.

Thanos meg lehet, hogy csak felbukkan és nem lesz főellenség, nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy lenyomják az első Avengers film végén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Május 28. - 16:48:30
Nagyon ütős páncél. Mi az a fegyver ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Május 28. - 17:40:02
Nem is baj, Jessica Albát úgyse tudták volna felül múlni. ;D
Sokáig én is ezt mondtam volna, de a Tenger vadjai 2 után azt mondom, Laura Vandervoort simán ütötte.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Május 31. - 14:25:43
Isaiah Mustafa nagyon be akarja magát lopni a Marvel kegyeibe és azért kampányol, hogy ő játszhassa el Luke Cage karakterét akár egy Avengers filmben akár egy önálló moziban. Én bevallom nem nagyon ismerem a fickót, de valami Old Spice reklámban is szerepelt már.  :headscratch:
(http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/MOVIE_news/IsaiahMustafaOldSpicecommercial.jpg)


https://www.youtube.com/watch?v=3XbfrJaZSM8
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Június 08. - 11:36:11
Hm...
Filmdroid:
A Fox ismét tett egy lépést előre a Fenegyerek reboot kapcsán. Brad Caleb Kane-t szerződtették le a forgatókönyv megírására, ő a Rejtély (Fringe) pár epizódját jegyzi. A szokásos dumát lőtték el, azaz Kane Fenegyerek nagy rajongója, hatalmas energiája és szenvedélye miatt kiváló munkát fog végezni az alapanyaggal. Sokszor hallottuk már ezt?

Az új film Frank Miller és David Mazzucchelli sztoriján, a Born Againen fog alapulni. A 80-as évek végén futott a történet, a 227-es számban vette kezdetét és a 233-ban ért véget. Matt Murdock barátnője drog hatása alatt kikotyogja, hogy ki rejtőzik Fenegyerek maszkja alatt, az info pedig eljut a Vezérhez. Az alvilág ura nem kürtöli világgá, inkább kiélvezi a helyzetet, szép lassan teszi tönkre Murdock életét, míg végül az őrület szélére sodorja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Június 08. - 11:55:21
Íróknál, rendezőknél nem biztos, hogy süket duma (ellentétben a színészekkel), mert a képregényfilmeket a rajongók "tartják el", illetve nem elhanyagolható, hogy azok, amelyek nem voltak elég jók nekik, sorra megbuktak. Singer megszerette az X-Ment, jól csinálta, Raimi is azért kapta meg a Pókembert, mert bizonyította a hozzáértését és sikerre is vitte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Június 08. - 13:13:50
ez a képregény megér 1500-at?
Mert épp annyiért láttam a vaterán tpb-ben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Június 08. - 15:42:39
Melyik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Június 08. - 17:57:24
A Daredevil Born Again.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Június 09. - 07:28:02
Igen, megér annyit.
Jó, szerintem Miller majdnem összes műve egy vasat sem ér, sem fizikailag, sem eszmeileg, de az én vagyok.
Meg bárki, aki szerint a női nem nem csak kurvákból és a férfiakat kiszolgálni való egyedekből áll, de mindegy.
Mindenesetre másfélezer forint azért a kötetért jó ár. A reális ár minimum harmada, ha a tavalyi reprint, negyede, ha a néhány évvel ezelőtti, és ötöde/hatoda, ha eredeti kiadás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Június 09. - 09:12:21
Oké, akkor nem kötöttem rossz üzletet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Június 09. - 17:12:17

Jó, szerintem Miller majdnem összes műve egy vasat sem ér, sem fizikailag, sem eszmeileg,

Ez azért erős túlzás.  Pl. az Elektra Lives Again kifejezetten jó tőle. Persze csak szerintem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Június 09. - 17:38:24
Meg a Batman Year One.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Június 14. - 07:48:07
Hoppá:
Filmnewson találtam: az expon ezzel reklámozták a Bosszúállókat.
(https://lh5.googleusercontent.com/-hVwMqQY7JB4/TfboRwxX6II/AAAAAAAAWxs/Tc8VTadbvgE/Bossz%2525C3%2525BA%2525C3%2525A1ll%2525C3%2525B3k%252520az%252520expo-n.jpg)
Remélem látszik. Ezzel nagyjából látható milyen lesz Kapi új ruhája, és Sólyomszemé. Ahogy nézem az Ulti szerű göncöt kapta meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Június 14. - 09:22:16
Jó plakát, örülnék ha már a mozikban lenne.
Mindenki kapott egy kosztüm ápdétet, ha jól látom. Mondjuk Vasembernél ez nem meglepő, bár a mellreaktora kör alakú. :roll:
Én még mindíg sajnálom, hogy Sólyomszem nem a képregényes ruhájában lesz. Erre az új HULK-ra meg nagyon kíváncsi leszek.
De a lényeg akkor is Scarlett Johansson! <3
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Június 14. - 11:21:55
Kapinak már maszkja lesz sisak helyett ha jól látom, viszont Thort kötik a hagyományok és marad a népviselet. Szegény biztos szomorú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Június 14. - 11:35:47
Jó poszter , nagyon várós a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Június 14. - 14:43:01
Egész jó, de ez alapján Kapi II.Vh-s ruhája sokkal jobban tetszik. Sólyomszem, meg király, hogy nem a lila göncöt kapta. Kár, hogy Hangya és Darázs hiányzik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Június 14. - 15:22:04
Én is hiányolom őket. Lehet, hogy ott vannak az egyik sarokban. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Június 14. - 20:29:17
Kapi és Vasember okés, még Hulk is, de Thor ahogy látom itt se fogja viselni a szárnyas sisakját! :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Június 14. - 20:42:48
(http://www.blogcdn.com/www.comicsalliance.com/media/2011/06/comicvinehiresavengers.jpg)
Tudom hogy már vót, én is láttam, csak ez kicsit jobb minőség és több látszik. Na.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Június 14. - 21:15:13
Hulk tök meztelen lesz??!! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Június 14. - 21:18:06
És Kapinak van 'fülszárnya' :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Június 14. - 21:25:35
És Thornak áttetsző a kalapácsa. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Június 14. - 21:27:41
Elvagyunk látva ma...
Filmnews:
(http://lh6.ggpht.com/-yVZPhh1VjGg/TfetlHg-CmI/AAAAAAAAWzM/CQWf4GDa95w/The%252520Dark%252520Knight%252520Rises%252520licensing%252520expo%252520poster%25255B3%25255D.jpg?imgmax=800)

Úgy nézem most is változik a ruci, talán nem annyira nyitott mint a tdk-ban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Június 14. - 21:45:25
Túlságosan is belemélyedtem már szerintem a képregények hátterébe... arról az Avengers-plakátról is az volt az első gondolatom, hogy ha megmutatnák a rajzsuliban, sírna fakadnának az arányoktól a tanárok. Hulk legalább négy méter magas, ha nem több, Clint viszont nincs 130 centi se.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Június 14. - 21:52:49
Miért nem tudják Batman köpenyét szépen becikcakkozni, mint a Burton féle filmekbe? Így olyan mint egy egyszerű rongy, amit a nyakába akaszt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Június 14. - 22:13:23
Kicsit világos ez a Batman ruha, nem? Amúgy jobban tetszik,mint a TDK-ban, de a legjobban még mindig a Begins-es ruha jön be. ;)
Azért még remélem változik Kapi ruhája. Visszakaphatná a sisakot ( habár lehet, hogy itt is az), a szárnyat gyorsan szedjék le, a fehér-piros csíkok helyett jó lenne a heveder, a kesztyű és a csizma itt is lehetne inkább barna, mint piros, és a táskák az övön inkább barnák legyenek, mint kékek.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Június 14. - 22:31:35
Nem annyira világos, hordott már világosszürkét korábban is.
De ez most már tényleg valami modern páncélnak tűnik innen, nem annak a lovagi kevlártömbnek, mint az előző filmben (bár az se volt rossz, tényleg reális volt, csak az a nyakrész...). De ez erősnek tűnik, mégis mozgékonynak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Június 14. - 23:28:36
Hulk tök meztelen lesz??!! :D
Úgy tűnik
És Kapinak van 'fülszárnya' :D
Szerintem nincs csak a csillanás miatt tűnik úgy
És Thornak áttetsző a kalapácsa. :)
Csak világít neki.
Kicsit világos ez a Batman ruha, nem? Amúgy jobban tetszik,mint a TDK-ban, de a legjobban még mindig a Begins-es ruha jön be. ;)
Ez nem a TDK ruha?
Azért még remélem változik Kapi ruhája. Visszakaphatná a sisakot ( habár lehet, hogy itt is az), a szárnyat gyorsan szedjék le, a fehér-piros csíkok helyett jó lenne a heveder, a kesztyű és a csizma itt is lehetne inkább barna, mint piros, és a táskák az övön inkább barnák legyenek, mint kékek.  :)
De jó megfigyelők vagytok bakker. én csak a sapkát vettem észre
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Június 23. - 00:45:16
Nem a TDK ruha.

A filmben valószínű sötétebb lesz. Figurákon, számítógépes modelleken sokszor a korábbi ruhák is világosabbak voltak, mit a végleges filmes verzió.

Hulk meg ha minden igaz, tényleg meztelen lesz. Mark Ruffalo tweetelte ki ezt az információt a plakát megjelenése előtt, vagy közvetlen utána.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Június 23. - 11:06:48
A filmben a batman páncél nyilván sötétebb lesz, mert az ilyen képeken mindig olyan, mintha full világosban lenne vele, ami meg elég ritkán fog előfordulni.

Hulknak végre elhagyják az idióta lila gatyát?
Akkor vajon töketlen lesz (az de ciki lenne), vagy a kamera beállítással, és az árnyékokkal fognak trükközni (mint mondjuk a T4-ben)?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Június 23. - 11:46:35
Háát, elég hihetetlennek tartom, hogy tényleg meztelen legyen... egy 12-es karikás filmben... max ha tényleg olyan lesz, mint ahogy Todd mondja, és Hulk is akkor egy jelenetben szerepel, ami kb 2 perces...  de hogy nagy jelenetei legyenek meztelenül, ilyen trükkökkel... elég gázosnak hangzik...
Amúgy lehet olyan lesz mint Förtelem, ő is gatya nélkül rohangált, nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Június 23. - 11:49:50
Vagy majd lerángatja a nadrágot egy nagyon kövér emberről...  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Június 23. - 12:21:04
Hulknak végre elhagyják az idióta lila gatyát?

Egyáltalán nem is lehet rajta gatya, hiszen amikor átváltozik szét kellene szakadnia, nem pedig úgy kitágulni. A másik, hogy mindíg lila színű. Ez is hogy lehet? Banner mindíg valami spéci színváltós ruhát hord? :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Június 23. - 13:31:03
Valszeg Richards csinált neki egy lila nadrágot. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Június 23. - 13:47:42
Én is kíváncsi leszek, hogy szorítják bele a korhatárba.

Az milyen szánalmas volt már, hogy az összes olyan Watchmen kritika, aki fel sem fogta, mi történik a filmben, megemlítette Dr. Manhatan tökét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Június 23. - 14:07:20
Én is kíváncsi leszek, hogy szorítják bele a korhatárba.

Az milyen szánalmas volt már, hogy az összes olyan Watchmen kritika, aki fel sem fogta, mi történik a filmben, megemlítette Dr. Manhatan tökét.
gondolom lesz valami tök sötét jelenet, mint mondjuk az első Hulkos az incredible-ben, és ott nem lesz rajta gatya, aztán kap egy szuper nyúlos gyatyát.
Watchmennel egyetértek, elég szánalmas volt, ratyibb lett volna, ha kiherélik (szó szerint) Manhattant.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Június 23. - 17:04:23
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem nem zavar, hogy a HULK hord gatyát...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Június 23. - 17:30:42
Ezzel én is így vagyok. Nem elég a Hulk-os pornó?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Június 23. - 17:41:21
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/AvengersHulk_MK1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Június 23. - 18:33:47
nesztek ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Június 23. - 19:36:07
És a panda megint megcsinálta.
Amúgy ez a nadrág mizéria tényleg érdekes, miért csak néhol szakad , illetve mennyit bír tágulni ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Június 23. - 20:05:46
Valszeg Richards csinált neki egy lila nadrágot. ;D

Arra nem is gondoltok hogy maga Richards a naci ? ...  :hehe: Ő is jól nyúlik  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Június 23. - 21:53:48
Amúgy ez a nadrág mizéria tényleg érdekes, miért csak néhol szakad , illetve mennyit bír tágulni ?
Ez elég képregényes sajátosság (vagy hulkos), mert Amazoné meg pont ugyanígy szakad, csak neki még a melleit is kitakarja valamiért. :)
Arra nem is gondoltok hogy maga Richards a naci ? ...  :hehe: Ő is jól nyúlik  :hehe:
:lol: :lol: Mekkora írói húzás lenne!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Június 25. - 22:04:13
Tök jó az Avengers poszter. ;D Amúgy a második Hulk filmben mutatták hogy Banner jó bő nadrágokat vesz, aztán madzaggal húzza meg, hogy ne csússzon le róla. Gondolom kibír annyi tágulást, amennyit az átváltozás igényel. Más kérdés, hogy bunyó közben viszont tényleg le kéne szakadnia... Dehát ez csak film/képregény. :)


Arra nem is gondoltok hogy maga Richards a naci ? ...  :hehe: Ő is jól nyúlik  :hehe:
:lol: :lol: Mekkora írói húzás lenne!  ;D
Szerintem meg nagyon perverz lenne. :hehe: És onnantól Richards a büdös életbe' nem mosná le magáról, hogy meleg. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Június 25. - 22:22:33
Ezzel én is így vagyok. Nem elég a Hulk-os pornó?  :hehe:

Ha csak ez kell.  :D

Egyik videó sem tartalmaz korhatáros jeleneteket!

https://www.youtube.com/watch?v=JMQdpOa3mAo

És Pókemberből is jön a felnőtt változat elég igényes teaserrel:

https://www.youtube.com/watch?v=g8AxNNQtzRs

És a slusszpoén:

http://www.shooshtime.com/photos/19023_hulk-boobies/#

 :hehe:

Hát a Supergirl-ös se semmi. Egy az egyben a Superman returns-ből lopták a jelenetet.  ;D

https://www.youtube.com/watch?v=Xf8HvWsI6Vs
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Június 25. - 22:33:20
 :lol: :lol:

Én a hupikék törpikés pornó után már nem lepődök meg semmin. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Június 25. - 22:41:14
Valaki az Alien vs Predator verziót várja már nagyon. Egyelőre nincs infó róla, hogy készülne.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Június 25. - 22:48:23
Van/lesz ott Superman XXX is, aztán a Superman vs. Spider-Man XXX. A Batman sikere után a Vivid bejelentett vagy féltucat címet rögtön. A konkurencia meg kidobott egy Wonder Woman XXX-et, de az... ööö... hát, az olasz Batman-pornónál (ahol a Batmobil egy bicikli) legalább egy fokkal jobb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Június 25. - 23:00:08
Van bőven utánpótlás. Már nem is merem kirakni.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Június 25. - 23:12:12
Valaki az Alien vs Predator verziót várja már nagyon. Egyelőre nincs infó róla, hogy készülne.  :hehe:
Azt tuti a japcsik fogják készíteni. Az ő mániájuk a szörny-pornó. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Június 25. - 23:38:39
Bakker, a Pókemberesben jobb a szereplőválogatás, mint bármelyik filmben.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Június 25. - 23:57:23
Már ebben a műfajban is egyre többet költenek a filmekre.

A legnagyobb gárdával (hatvan szereplőjével) az újabb Batmanes rendelkezik, de kinézetre, eléggé a musical képeire emlékeztet.

(http://pornolover.freeblog.hu/files/10110266.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Június 26. - 00:14:01
Nevetséges szemét az összes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Június 26. - 02:40:07
Hahó. Pornó! Egyikben sem a filmművészet a lényeg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Június 26. - 09:18:35
ja, hát a Macskanő az tényleg úgy néz ki, mintha egy ilyen filmből érkezett volna.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Június 26. - 09:50:55
Nagyom kemények . A pornó minden témát meglovagol.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Június 26. - 10:23:14
Szó szerint. Csak azt remélem ilyen nem lesz benne:
(http://www.toplessrobot.com/SpectacularSpider-Man263p21.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Június 26. - 22:17:27
Bakker, a Pókemberesben jobb a szereplőválogatás, mint bármelyik filmben.  ;D
:lol: Hát a női felhozatal tuti jobb, mint Raimi filmjeiben. :lol: Bár ebben a verzióban nem hiszem hogy sokat látnánk a férfi szereplők arcát. És nem feltétlenül azért, mert maszk van rajtuk. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Július 09. - 09:54:42
Állítólag az új Harry Potter film előtt fogják vetíteni a The Dark Knight Rises első teaserét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 09. - 10:02:18
Ja, a filmnewson már felkerült egy kamerás izé, de eléggé óvatosan kezelik, nem nagyin hiszik, hogy az az lenne...
Valszeg ez is csak vmi olyasmi lesz, mint az első Tdk teaser, nagy feketeés, és alakul a Bat jel, közbe Bruce meg Alfred beszél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 09. - 11:35:56
Azt mondod, itt is Alfred fog beszélni? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 09. - 12:37:43
Ki tudja, ki mással oszthatná meg a gondolatit Bruce.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Július 12. - 00:14:57
Ki tudja, ki mással oszthatná meg a gondolatit Bruce.
Robinnal.  :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 12. - 05:16:44
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/26320/TheDarkKnightRises_TeaserPoster.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 12. - 06:15:03
Ez , mi ez ??
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 12. - 07:13:07
batman poszternek tűnik.
Érdekes, a múltkor tűzből rajzolódott ki,  most meg a romokból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 12. - 09:35:41
Ezt valamikor leforgatták és elfelejtettek szólni róla a népnek? Vagy kamu a poszter és a dátum rajta? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 12. - 10:24:35
Ennyire nem vagy képben, tg? Nem vall rád ;D
Most forgatják, elvben a Hp utsó része előtt jön egy teaser a filmnek, szval vhol ideje volt egy tease poszternek. Nekem elég profi melónak tűnik, nem hiszem hogy fan... :uhoh:
És a dátum is stimmel. Jövőre lesz. Összecsapnak Supermannel. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 12. - 13:18:47
Nem igazán figyelem a filmes híreket.
Ha most forgatják, kissé szűknek tűnik nekem ez az egy év. Manapság az utómunkák többet szoktak elvinni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 12. - 14:01:19
Náh, kb fél év alatt lezavarják a forgatást, aztán fél év az utómunka.
Az Rozsomáknál, na ott aztán tényleg szűk lesz... elvben ősszel kezdik forgatni és az is jövőre jön...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 12. - 14:09:27
A poszter abszolút hiteles, ha a rajta lévő weboldal címét beütitek bejön a hivatalos oldal. Szerintem nagyon szép, minimalista de mégis erőteljes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 12. - 14:47:21
No, mi lett, végre hozzá is szóltál, és nem csak a képet raktad be, de mondjuk ahhoz is kellett pár óra. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 12. - 14:59:58
Lassan véget ér amúgy a forgatás, nem tegnap kezdték azért.

Nekem is nagyon bejön.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Július 12. - 15:20:56
Klasz a kép. Sztem akármilyen jó storyt hoztak össze Heath Ledger hiánya érződni fog. Nagyon várom a filmet. Sajnáom hogy Nolan nem folytatja. Azért a jövő év elég húzós lesz. Jön az Avengers, a Pókember, Superman, Wolwerine, és mind jónak igérkezik.
Amit nagyon sajnálok, hogy a Zöld Lámpás gyenge lett. Nagyon vártam azt a filmet. Kár érte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Július 12. - 17:34:42
Ki tudja, volt már rá csoda, hogy ami kint amerikában bukta lett, azt itthon jobban szerették! Szóval lehet még sikeres itthon, bár ez édes kevés ahhoz, hogy legyen Zöld Lámpás kettő is belőle! :(
A Wolverine-től visza táncolt már a rendező, most újatt kapott?  :headscratch:
Nolan után, állítólag megint reboot-olják majd füles barátunkat! :)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 12. - 18:56:04
Érdekes, a múltkor tűzből rajzolódott ki,  most meg a romokból.
Észre se vettem, amíg nem írtad ide. :)
Idézet
Jövőre lesz. Összecsapnak Supermannel.
Hehe.  ;D Most kiderül, melyik az erősebb. :)
Sajnáom hogy Nolan nem folytatja. Azért a jövő év elég húzós lesz. Jön az Avengers, a Pókember, Superman, Wolwerine
Lehet, hogy ezért nem folytatja. Túl erős a mezőny. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Július 12. - 19:52:50
Vagy már túl nagyok az elvárások. Én a Pókembert várom legjobban a jövő évi felhozatalból. A számomra elég gyenge 3. rész után már nagyon várom, hogy az új stáb mit hozott össze.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 12. - 20:03:29
Én a Wolvire ais kivi leszek. Kb azzal is úgy vagyok most, mint a Tf3-al, nem létezik, hogy szarabb legyen, mint az első ;D

A supitól meg tartok... francnak kell megint egy eredet sztori... :roll:
Batstől meg mindenki vmi nagy dolgot vár, remélem nem lesz csalódás...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Július 12. - 20:11:05
Azért a Wolverine nem olyan rossz film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 12. - 20:13:54
Juj. Nem vagy lázas? A kapcsolódó videójáték tízszer izgalmasabb és akciódúsabb (na meg karakter közelibb volt) mint a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Július 12. - 20:15:46
Egyetértek Ben-nel
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 12. - 20:26:07
Biza.
Ha a wolverine film nem volt rossz, akkor nem tom mi lehetett rossz...
És télleg, nagyon riktán (vagyis én még soha nem hallottam olyat senkitől, főleg nem game tesztelőktől és olyanoktól se, akik játszottak/játszanak ilyen típusú mozi adaptációs gamekkel), hogy a videójáték adaptáció kenterbe veri a filmet...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Július 12. - 20:38:41
Nem toltam a játékot, szóval nincs összehasonlítási alapom.  Túl sok Wolverine képregényt sem olvastam, így nem tudom, hogy karakteridegen volt-e, vagy sem. Nekem összességében tetszett a film, jobb mint mondjuk az F4 filmek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 12. - 21:36:19
Nahát, a Szupi is jövőre jön? Kiváncsi leszek rá.
Azért komoly eresztés lesz a következő évben is képregényfilmekből, nem semmi. ;D

Én a Wolvire ais kivi leszek. Kb azzal is úgy vagyok most, mint a Tf3-al, nem létezik, hogy szarabb legyen, mint az első ;D
:lol: Én a japános sztori miatt várom.

Idézet
A supitól meg tartok... francnak kell megint egy eredet sztori... :roll:
Ha kellően modernizálják a sztorit, akkor akár még jó is lehet. Én kiváncsi lennék egy high-tech csili-vili Kryptonra. :D

A Pókival megy úgy vagyok hogy majd meglátjuk milyenek lesznek a trailerek. Az eddigi infók+képek nem voltak túl bíztatóak.

Ha a wolverine film nem volt rossz, akkor nem tom mi lehetett rossz...
Attól függ, milyen szemmel nézed a filmet. Én nem rajongóként néztem, nem voltak nagy elvárásaim (hallottam, hogy sok kritikát kapott), így összességében egy szórakoztató popcornmozinak tartom, tetszett. Persze tény, hogy szemet kellett hunyni a sok logikai baki fölött, ami a filmben volt. Egyébként a végén a felturbózott Deadpool nagyon állat volt. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 12. - 21:46:23
Nekem se volt semmi bajom a Farkassal. Rozsomáknak talán kevés lett volna... :)
Egy új Superman eredet tényleg unalmas lesz, szerintem is, de félő, hogy az új Pókember eredet is.
Batstől meg mindenki vmi nagy dolgot vár, remélem nem lesz csalódás...
Á, vele nem lehet mellélőni. Több horrort tesznek bele, hogy durvább legyen, több sziluettes monológot, és már nem bukhat meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 12. - 21:58:21
Én úgy vagyok vele, hogy a Raimi féle eredettörténet teljesen korrekt volt, sőt, az egész film nagyon jó lett, szóval ezek után eredettörténetre semmi szükség nem lenne. Ráadásul elég magasan lesz a léc az új film számára.

A Donner-féle Szupi eredettörténetben meg a Krypton elég unalmas volt, abból sokkal többet ki lehet hozni az új filmben. A lényeg, hogy határolódjanak el a Smallville-től.
Tényleg, a jelenlegi felállás szerint ki(k) lesz(nek) Szupi ellenfele(i)?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Július 12. - 23:05:51
Zod bácsi lesz ha minden igaz!
Bár az imdb nem a legmegfelelőbb adatbázis ezen a téren! :)

http://www.imdb.com/title/tt0770828/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 13. - 09:55:11
A Donner-féle Szupi eredettörténetben meg a Krypton elég unalmas volt, abból sokkal többet ki lehet hozni az új filmben.
Nem tudom... a rideg, nem e világi, szinte már nyomasztóan emberségtől mentes, teljesen földöntúli sé ezáltal kiválóan megkülönböztethető és érezhetően más világ helyett lesz valószínűleg egy csilivili, totál számítógépes, premier plánokkal teletűzdelt, TF-esen agyonbonyolított épületekkel és kütyükkel teli videojáték-világ. Már a képregényekben is az utóbbi időben eléggé gyengének tűnt számomra, hogy Kripton gyakorlatilag egyenlő volt azzal, hogy futurisztikus környezet + mindenki olyan, mint a Földön, csak egy idegesítő elitista sznob. Donnernél pont az emberiesség érezhető hiánya vagy csökkentett mivolta miatt hittem el jobban, hogy ez nem egy újabb olyan idegen bolygó, ami valójában a Föld, csak valami díszletet kicseréltünk. (Egyébként ebből a szempontból a DC általánosságban elég gyatrán szerepel.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Július 13. - 10:51:12
Sztem is jobb lett volna az eredettörténetet gyorsan letudni a Pókembernél. Én úgy tudom hogy 3 részben gondolkodnak ha egy egész film elmegy az eredettöténetre akkor a következő két részben -ha lesz-alig marad idő valamire. Én minimum 6 részben gondolkodnék az ilyen filmeknél mert 3 részben nem lehet jobban kibontani a karaktereket, a konfliktusokat, plusz minden részben vannak új szereplők és rájuk is kell időt fordítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 13. - 10:57:27
Inkább csak az lesz a furi, hogy vajon mi lesz az alap megint?
Az első részben kapunk egy kezdő Hőst, aki próbálgatja az erejét blablabla... a második részben besokkal és megint leakarja tenni a ruhát... nagyon remélem, hogy nem ezt akarják megint eljátszani... (max itt a 3. részre csinálják meg, hogy leteszi a lantot/hálóvetőt.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Július 13. - 11:07:57
Én nem hiszem hogy ugyanazt fogják még egyszer lenyomni az emberek torkán. Nem lenne semmi értelme. Én úgy tudom hogy minél jobban el akarnak térni a régi részektől. Összességében úgy gondolom, hogy a Raimi trilógia jó volt de azt mindenkinek el kell ismernie sztem hogy voltak benne orbitális baromságok is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 13. - 12:14:30
Eltérni?
Ahhoz képest a Ben által linkelt videón nagyon úgy látszik, hogy Ben bá ismét ugyanúgy hal meg...
Ha annyira elakartak volna térni, akkor a comicsot veszik alapul...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Július 13. - 12:26:25
Új ruhát terveztek, hálóvetők, Mary Jane helyett Gwen, a rendőrség üldözi majd Pókembert, az emberek kezdetbe félni fognak tőle, behozták a Gyíkot akit Raimi-ék két részen keresztül lógva hagytak, Peter inteligenciája jobban ki lesz emelve. Ben bá halálát sztem is elszúrták.

Azt nem tudom, hogy a régi filmeknél ki találta ki azt a baromságot hogy Peter szemének a színe megváltozik a pókcsípés után.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 13. - 14:03:27
Peter szeme megváltozott a pókcsípés után? :o He, ez nekem nem tűnt fel... ;D


Ezek az infók honnan vannak? A rendőrségi üldözés az télleg a comicsra hajaz, az tetszik, az eddigi filmekben kicsit zavart, hogy mindenki imádta Pókit, csak Jameson nem, kicsit így télleg hülyének volt beállítva. ;D De ha ennyire üldözik, kellene aki uszítja őket, elvben Jj benne se lesz, legalábbis én még nem láttam hírt arról, hogy ki alakítaná... bár a Bugle benne lesz, mert volt vmi lesifotó az egyik furgonukról.
Inteligenciája ki lesz emelve? Cool, és a humoros oldala? AZ jobban izgatna ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 13. - 14:39:12
https://www.youtube.com/watch?v=lArptIW3dOM
Hmmm
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 13. - 14:59:20
Ez nem létezik, hogy az...
Az egész régi jelenetekkel van tele... mire volt akkor az a nagy hypolás, hogy 90 másodperces teaser lesz a HP utsó része előtt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 13. - 15:02:40
Pedig ez volt az. Nem ez az első eset, hogy egy több részes film új részét a régi jelenetekkel vezetik fel, ráadásul ez még csak teaser.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 13. - 17:25:40
2. menet
http://www.dailymotion.com/video/xjw984_the-dark-knight-rises-teaser-bootleg-2011_shortfilms
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. Július 13. - 18:09:59
Az lenne,csak már leszedték. >:(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 13. - 18:24:19
Velem nem ba**nak ki
http://rutube.ru/tracks/4627455.html?v=fb0a62719232821a5f24078872e48f54
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 13. - 18:34:02
 :lol:
Csak nekem nagyon unalmas az összes trilógia előzetesben a "hős utazása végére ér" szöveg? A harmadik részeket mindig úgy próbálják eladni, hogy "erre ment ki az összes eddigi, mindezidáig minden csak felvezetés volt"...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 13. - 18:36:55
Ez egy nagyon jó eszköz arra, hogy megfogják a nézőt, hogy úgy érezze, valami igazi kalandnak lehetett a részese, hogy ő is ott bandukolt Bruce mellett a bivalybasznádi hegyekben és nindzsák seggét rugdosta a simagöröngyösi dojoban. Tudat alatt ráveszik arra, hogyha eddig részt vettél az "utazásban" akkor ne ugorjl le a vonatról menet közben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Július 13. - 18:57:15
Az a kornyadt fickó az ágyon, Bane volt? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 13. - 19:01:08
Inkább Gordon.

---------------------------

Garth Ennis - Stitched
https://www.youtube.com/watch?v=WRCBmdYc_zs
A film premierje a San Diego-i Comic Conon lesz, aztán DVd-re jön ki az azonos című képregénnyel egy időben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Július 13. - 19:05:03
Mondjuk úgy hogy ez még nem győzött meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 13. - 22:33:45
Engem sem, de ő is rendezte? Mióta tud ilyet? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fairlight - 2011. Július 14. - 05:52:37
Ki tudja, volt már rá csoda, hogy ami kint amerikában bukta lett, azt itthon jobban szerették! Szóval lehet még sikeres itthon, bár ez édes kevés ahhoz, hogy legyen Zöld Lámpás kettő is belőle! :(

Szinte biztos, hogy lesz Zöld Lámpás 2 2013-ban :spidey:  http://www.sg.hu/cikkek/82967/johet_a_zold_lampas_2

(mondjuk ez eltoltja a Deadpoolt, legalább 1.5 évvel a világvége utánra...és egyébként is ki emlékszik addigra már a karakterre ? Értsd A rajongói magon kívűl,és ki tudja majd hozzákötni Ryan Rynoldsot( aki addigra egybeforr a GL brandel) a furabőrű, jelmezes bohóchoz? Szerintem itt csűnyán benézték, hogy nem ütötték tovább a projectet, amikor még friss volt a Wolverine, és vártak RR-re, amikor szerintem nem akkora nagy szinész, biztos találtak volna valakit, aki eljátsza a szerepet...
 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Július 14. - 12:46:01
Minek csinálni másodikat, mikor az első orbitális bukta? :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 14. - 15:03:02
Mert egy gyengén teljesítő franchise-t is fel lehet hozni, ha megfelelő módon erőltetik és próbálják lenyomni az emberek torkán. Lásd Dan Brown vagy az Alkonyat-könyvek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 14. - 16:56:42
Csakhogy az Alkonyatnál vol teg yigen nagy közönség, a kis tini lányok képében, nem? Nem ők vannak annyira oda érte...? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Július 14. - 17:05:02
Én Kristen Stewart-ért vagyok oda :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 14. - 20:31:30
Egy képregényfilm akkor is nagy bevétel, ha a moziban nem hozza vissza az árát. Videójáték, DVD, eladott reklámok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 15. - 22:40:43
Csakhogy az Alkonyatnál vol teg yigen nagy közönség, a kis tini lányok képében, nem? Nem ők vannak annyira oda érte...? :headscratch:
De, ők vannak oda érte, ám ez nem így volt az elejétől fogva. A harmadik regény környékén jött ez az egész mizéria, ha jól emlékszem, amikor elkezdték promózni, de nagyon keményen. Addig csak egy közepesen/bénácskán megint tucat vámpíros sztori volt egy nagyívű cselekményszállal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Július 16. - 11:52:37
Addig csak egy közepesen/bénácskán megint tucat vámpíros sztori volt egy nagyívű cselekményszállal.
Most is az. :) Csak, mint írtad a marketing felkarolta és ne felejtsük el, hogy idő kell annak is, hogy beszippantsa a "fogyasztókat" pl. Való Világ is ugyanezzel a sémával dolgozott/dolgozik...

És gondolom ugyanez a tervük a Zöld Lámpással is, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az első mozis bukta még nem jelent teljes csődöt a filmvilágban sem (pl. Austin Powers trilógia).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 18. - 07:20:45
Szeretem az ilyen trailereket amiket a rajongók előtt mutatnak be, jó hallani a reakciójukat. :D
Avengers trailer. (sajna rohadt gáz a minőség.)
http://www.comicscontinuum.com/stories/1107/17/avengers.htm
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Július 18. - 09:24:44
Hogy sikongatnak ;D
Nagyon vad, jó lenne ha már láthatnánk is  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 18. - 10:10:37
Amennyire kitudtam venni, Thor is megkapta az Ultimate ruhát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Július 18. - 11:05:56
Ez véletlenül nem az AmCap bónusz jelenete?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 18. - 11:51:45
Szerintem az eleje, tuti az... :-\
Imádom, hogy előre lelövik ezeket a bónusz jeleneteket... akkor minek görcsőlnek annyit, hogy a credits után berakják... :omg:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Július 18. - 16:11:11
Én most nem nézem meg. addig láttam, hogy jön Fury. A szokásos:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 18. - 17:43:35
Ja, hát az a rész az annyi, aztán jön már a Bosszúállókból pár kocka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Július 18. - 18:40:11
öegnéztem. Hát eből nem láttam semmit  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 18. - 20:40:08
Mondtam hogy gáz... remélem ebből is jön nemsokár aegy jobb kópia.
Viszont, Ben hol vagy, fent van a Dark Kngiht hd trailerje... :o
https://www.youtube.com/watch?v=ZsLljlHfDDs
Öveket becsatólni, kezdődik a visszaszámlálás.

Nagyon remélem, hogy nemsokára jön egy magyar bemutató, mert Gordon szövegéből/motyogásából alig értek vmit...
De amit most bele képzelek, lehet vmi olyasmi lesz ez, mint a Knightfall, Bane leveri, aztán eltűnik bats és újra elkezd edzeni, vagy ilyesmi  :headscratch: (amúgy sztem akivel Gordon beszél az Bruce, legalábbis a hangja engem Bale-re emlékeztet)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 18. - 23:37:41
Érthető az. Hatalmas gonoszság tör elő a sötétség rejtekéből, Batmannek vissza kell térnie, mert szükség van rá, még ha el is tűnt, kell nekünk, a városnak, bla bla bla klisés sablonduma, jóleszazatrailerbefeszültségkeltésnek.
De a poszter mozgás közben egész pofás volt. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Július 19. - 17:31:52
Már nincs fenn T_T
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 19. - 18:21:56
Dehogynem...
Csak a Youn lehet megnézni, az eddig is így volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 19. - 19:00:55
Képregényfilm, nem képregényfilm? Fene tudja, mozgassátok át, ha nincs itt jó helyen.
Emlékszik még erre valaki?
https://www.youtube.com/watch?v=vpXM9bj-WPU
https://www.youtube.com/watch?v=Vo0D6bzxLLw
De imádtam ennek a zenéjét. ;D

Ehhez kapcsolódóan:
Filmdroid:
A 90-es években futott a Bolygó Kapitánya (Captain Planet) rajzfilmsorozat, amely 113 részt élt meg. A fő célja a nevelés volt, a környezetszennyezésre és a társadalmi problémákra hívta fel a fiatalok figyelmét, e mellett azért a szokásos kaland és akció is megvolt. Don Murphy producer a Cartoon Networkkel karöltve közzétette, hogy  Bolygó Kapitánynak el fog készülni a moziverziója, méghozzá nem animációs produkcióra, hanem élőszereplős filmre van kilátás.

A rajzfilmsorozatban Gaia, a Föld lelke szomorúan látja, hogy az emberek nem törődnek a bolygóval, ezáltal sajnos az ő ereje is gyengül. A Tűz, a Víz, a Föld, a Szél és a Szív gyűrűjét adja 5 fiatalnak, akikre ettől kezdve az a feladat hárul, hogy megakadályozzák a további szennyezést és a ujjukon lévő "drágaságban"  rejlő erővel tegyék tisztábbá a Földet. Ha túl nagy a baj, akkor a gyűrűk egyesített erejével megidézik a Bolygó Kapitányát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2011. Július 19. - 19:43:14
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2011/07/19/osszedolt_a_setet_torony/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 19. - 23:27:45
Várható volt. A terv költségei lenyomták volna a Gyűrűk ura + Hobbit + Avatar összesített büdzséjét is, ráadásul vakon beleugrani egy ekkora ciklusba azok után, hogy King mozgófilmes adaptációi inkább csak buknak, mintsem bármit hozzanak... Szép terv lett volna, ha sikerül egy unatkozó milliárdost találni rá (némi eséllyel, hogy az elmúlt évtizedek legbrutálisabb franchise-a váljon belőle), de kevés valóságalappal. És ha már a buktáknál tartunk...
Don Murphy producer a Cartoon Networkkel karöltve közzétette, hogy  Bolygó Kapitánynak el fog készülni a moziverziója, méghozzá nem animációs produkcióra, hanem élőszereplős filmre van kilátás.
Bár annak az esélye, hogy ebből bármi legyen, a nulla alatt van, ha mégis megcsinálják, azt hiszem, máris meglesz az évtized legnagyobb filmes bukása. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 20. - 09:48:17
Nem biztos. Nyilván nem egy vérkomoly filmet készítenek, hanem egy könnyed családi mozit, korhatár besorolás nélkül. Arra meg beülhet papa és mama a gyerekekkel. :D Nameg a témából adódóan tele lehet tömni látványeffektekkel, végső esetben meg bevetik a 3D-t. :D Ezek simán elvihetik a hátukon a filmet.
Amúgy anno én is néztem a rajzfilmsorozatot, bírtam. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Július 20. - 11:16:06
Én tuti megnézem! Kaptin pleenet fíl dö hííróó! Most is csak a halandzsa verziót tudom. (ahogy a transformersből is)  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 20. - 11:25:12
Én is majdnem biztosra veszem, hogy semmi nem lesz belőle.

A Setét tornyos hír-t sem hittem el sokáig, amikor bejelentették, annyira elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen projectre rábólintottak a fejesek. Úgy tűnik egy idő után már számukra is az volt, így visszavonták az egészet. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 21. - 19:16:06
(http://x.annihil.us/u/prod/marvel/i/mg/6/c0/4e284d163c98b/detail.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Július 22. - 01:00:53
Hát jobb, mint amire az első képe alapján számítottam, de még mindig sokkal gyengébb, mint a háttérben lévő 2. VH-s cucc. Az nyugodtan elmehetett volna modern ruhának, nagyon eltalálták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 22. - 08:00:55
Ajh, állítólag a Superman bemutatóját eltolták 2013. június 14.-re... majd fél évvel később.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 22. - 17:25:43
Ez már az a ruha ami az Avengersbe kerül
(http://www.blogcdn.com/www.comicsalliance.com/media/2011/07/capphoto1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Július 22. - 18:46:41
Na, ez így király  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 22. - 21:23:10
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/sfuhsdio.jpg)

(http://img98.imageshack.us/img98/8692/detailt.jpg)

Még kettő jön
(http://img36.imageshack.us/img36/9549/4e29b41ddd102.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 22. - 21:41:01
Ezek most egy kép darabjai ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 22. - 22:03:57
Lehet ilyen nagy poszter lesz a végén.

Sólyom bácsi megkapta az Ulti cuccot, mondjuk valahol Kapi is. Remek, jó választás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 22. - 22:23:34
Nekem Sólyomszem nem jön be maszk nélkül. Így olyan, mint egy bármilyen íjász.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 23. - 07:27:50
Igazából én sem értem miért hagyták le , semmivel sem lenne gázosabb mint bármely más karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 23. - 10:35:50
A Fekete özvegy talán olyannyira jellegzetes, hogy 1000 méterről is felismerné az ember? Egyáltalán nem.

Én örülök az elhagyásnak. Elég hülyén mutatna az a maszk, még modernizálva is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Július 23. - 14:54:08
Valami sisakszerűséget kaphatott volna...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Július 23. - 15:08:44
http://geekz.blog.hu/2011/07/23/a_walking_dead_masodik_szezonjanak_elozetese#more3090734

Bár még az elsőt se láttam, de biztos jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 23. - 16:29:07
Igen jó , de már előtted is betették .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 23. - 17:26:22
Lehet hogy mozgóképen majd jobban fog festeni Sólyomszem, nem tudom, de egyelőre én is azt mondom, hogy (egy modernizált) maszkkal jobb lenne. Szerintem jól mutatna. Így nem annyira "Sólyomszemes".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 23. - 18:00:25
Szerintem meg tök jó ez így, nem hiányzik rá a maszk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 23. - 21:07:51
The Dark Knight Rises feliratos előzetes
https://www.youtube.com/watch?v=biZ-YC1B1i4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 24. - 07:21:36
(http://img27.imageshack.us/img27/2578/detailuj.jpg)

(http://img834.imageshack.us/img834/6717/detail1x.jpg)

(http://img818.imageshack.us/img818/6118/61ibz.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 24. - 10:45:52
Arra a kis helyre be fog férni Hulk? :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 24. - 11:00:27
Én nem vagyok biztos abban, hogy oda Hulk kerül. Azért mert a könyöke belelóg még nem tuti. Az már a háttér része és oda más jellegű karakterek, témák kerültek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Július 24. - 11:14:43
Igen jó , de már előtted is betették .

Vazz...Sorry.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 24. - 19:44:42
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/23681/hulk.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 24. - 19:59:08
Ez a darabokból összeálló óriásposzter nagyon állat. :oh: Királyul ki lehetne dekorálni ezzel a falat. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 24. - 21:04:43
No, csak Hulk lett ott? :D

Na, srácok, akkor keresgessük Hangyát és Darázst, vajon rajta vannak? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 24. - 21:08:53
Bebújtak Hulk orrlyukaiba. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 24. - 21:22:24
Vazze, ez a Hulk úgy néz ki, mint 55 éves lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 24. - 21:50:43
Ráadásul minden eddigi filmes Hulknál jobban hasonlít egy Frankenstein-szörnyre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 24. - 23:13:11
Jah. Ettől még a 2003-as Hulk is jobb volt. A Nortonos meg sokkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Július 25. - 00:43:13
Pedig a Hulknak nagyjából így kellene kinéznie. Eleve Frankenstein szörnyéről lett mintázva a külseje. Persze azóta változott néha, de sokkal közelebb van ez a kép a képregényes ábrázoláshoz, mint az eddigi bármelyik élőszereplős Hulk.
Ráadásul ez nagyon valószínű, hogy csak concept art alapján készült, nem hinném, hogy kész van már a CGI. Tehát a filmen valószínűleg nem pont így fog kinézni, ha nektek nem tetszik, még van remény.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 25. - 05:24:12
(http://media.kino-govno.com/movies/a/avengers/posters/avengers_10.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 25. - 07:36:48
Tényleg nagyon jól néz ki ez a kép.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 25. - 11:13:54
A korábbi festett/rajzolt poszteren lévő Hulk hasonlított Ruffalora, szerinte az az ábrázolás közelebb lesz a filmes verzióhoz. AMúgy Hulk mögött az kicsoda? Nekem nem hasonlít ez az arc Markra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2011. Július 25. - 11:33:58
Tetszik ez a poszter!Csak jöjjön már a film...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 25. - 13:36:03
Pedig a Hulknak nagyjából így kellene kinéznie. Eleve Frankenstein szörnyéről lett mintázva a külseje. Persze azóta változott néha, de sokkal közelebb van ez a kép a képregényes ábrázoláshoz, mint az eddigi bármelyik élőszereplős Hulk.
Abszolút nincs igazad. Az igaz, hogy F-ről lett mintázva - de nem a külseje! Az előző filmben volt a legképregényesebb a kinézete, abszolút.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 25. - 14:43:50
De, a külseje Frankenstein szörnye, a személyisége pedig egy az egyben Jekyll és Hyde. (Lee is nyilatkozott ilyet, de ezt nem nevezném igazából erős érvnek, mert Stan Lee az elmúlt félszáz évben mindenről nyilatkozott mindent és az ellenkezőjét is, pláne ha az volt a vége, hogy az ő zsenijének köszönhetünk valamit. ;D) Az első részekben még a lapos fejtető és a szokatlanul széles állkapocs is stimmelt a klasszikus Frankenstein-illusztrációkhoz és -filmekhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2011. Július 25. - 15:52:12
Az előző filmben volt a legképregényesebb a kinézete, abszolút.

Na ebben egyetértünk.  :D Meg még talán abban, hogy celluloid szalagon pörgött a mozikban... :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 25. - 18:19:31
klikk (http://starkindustries.ru/_ph/753/879517800.png)
klikk (http://starkindustries.ru/_ph/753/433930607.jpg)
klikk (http://starkindustries.ru/_ph/753/102470180.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 25. - 19:37:50
Az Amcap film beli ruci szerintem sokkal jobb lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 25. - 19:45:51
Az első részekben még a lapos fejtető és a szokatlanul széles állkapocs is stimmelt a klasszikus Frankenstein-illusztrációkhoz és -filmekhez.
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kizárólag az első részekben. Csakhogy azóta eltelt olyan 50 év... és olyan 2000 történet, ahol már nem úgy jelent meg.  ;) Ilyen elven akkor Fenegyereknek is a sárga ruhájában kellett volna lennie. A filmeket azért próbálják úgy csinálni, hogy amikor a fanokat veszik figyelembe, a legnépszerűbb időszak essen bele a filmbe.
Na ebben egyetértünk. 
:D
Hö, Hihetetlen!  ;D

Ben: nem tennéd kisebbre a képeket? Állati nagyok!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Július 25. - 20:28:30
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kizárólag az első részekben. Csakhogy azóta eltelt olyan 50 év... és olyan 2000 történet, ahol már nem úgy jelent meg.

Időnként ábrázolták még úgy, ha az adott rajzoló a "Kirby-Hulkhoz" akart visszanyúlni, de igen, én is említettem, hogy azóta már sokszor változott. Azért néha fel lehet fedezni rajta bizonyos jegyeket, pl. a haja gyakran olyan, mintha egy lapított szőrpamacsot tettek volna a fejére és le se ér a füléig. Mondjuk ahány rajzoló, annyiféle ábrázolás. Én pl. a "jóképű" Hulkokat nem kedvelem.

De szerintem is értelmesebb lenne, ha a filmben jobban hasonlítana Mark Ruffalora. A 2008-asban az zavart, hogy Norton és a CGI Hulk arca között szinte minimális hasonlóságot se lehetett találni. A 2003-asban hasonlított a színészre, de ott meg túl bamba volt és nem igazán képregényes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 25. - 20:36:13
No, első képek, Dredd:
(http://collider.com/wp-content/uploads/dredd-empire-magazine-cover-01.jpg)
(http://collider.com/wp-content/uploads/dredd-movie-image-magazine-scan-costumes-01.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Július 25. - 20:45:52
Nekem a Stallone féle ruha sokkal jobban bejött, bár ez sem rossz, ez amolyan "magyar" változat, ordít róla, hogy alulfizetettek a bírák. :) Egyébként azt sosem értettem ebben a jelvényben, hogy akinek hosszú neve van (értsd. nem 3-4 betű), annak hogy játsszák rá a jelvényére...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 25. - 20:53:04
Olyat be se soroznak. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 25. - 20:54:15
Én pl. a "jóképű" Hulkokat nem kedvelem.
Én mindig a "jóképű" Hulkot szerettem jobban, sokkal változatosabb személyisége volt akkoriban. Gúnyos mosolytól kezdve minden, míg a buta Hulknak volt két arca: a dühös és a fáradt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 25. - 21:19:15
Nekem is jobban tetszett a Stallone féle ruci, sőt az egész film tök jó volt szerintem (mondom ezt úgy, hogy nem ismerem a Judge Dredd képregényeket). :D

Egyébként azt sosem értettem ebben a jelvényben, hogy akinek hosszú neve van (értsd. nem 3-4 betű), annak hogy játsszák rá a jelvényére...
A jövőben mindenkinek rövid neve van. ;D :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 25. - 21:38:28
Rövidítik, gondolom.
Idézet
Nekem a Stallone féle ruha sokkal jobban bejött, bár ez sem rossz, ez amolyan "magyar" változat, ordít róla, hogy alulfizetettek a bírák.
Inkább reálisabb. A Stallone féle hacuka egy giccsparádé. Kvázi egy feszülős izomruci, csak rádobtak egy kesztyűt, egy tökvédőt, meg a vállára azokat az izéket (nem jut eszembe a neve).
(http://www.internationalhero.co.uk/d/dreddss.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Július 25. - 23:23:22
Vállvért! ;)
Kíváncsi leszek az új Dredd filmre, mennyire lesz másabb!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 25. - 23:38:14
Az-az! :D
Persze a képregényben is van, de a képregény erősen túlzó és groteszk képvilággal apellál. Ha komoly Dredd filmet akarnak, pont ezt nem szabad átvenni. (a full képregényhű film, mind karakter, mind képi világ tekintetében szerintem tuti bukta lenne, szerintem egy sötét, fullkomoly és realistább filmet csinálnak, ami tiszteletben tartja a képregényt is. Amúgy a Dredd kiváló alapanyag egy jó kis társadalomkritikával, morális kérdésekkel megfűszerezett akció/sci-fihez, csak ügyesen kell belőle kihalászni az elemeket)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 26. - 06:36:38
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/20773/ghost1.JPG)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 26. - 07:45:13
Nekem a Stallone féle ruha sokkal jobban bejött, bár ez sem rossz, ez amolyan "magyar" változat, ordít róla, hogy alulfizetettek a bírák. :) Egyébként azt sosem értettem ebben a jelvényben, hogy akinek hosszú neve van (értsd. nem 3-4 betű), annak hogy játsszák rá a jelvényére...
Tessék egy hosszabb nevű. :D
(http://filmbuzi.hu/files/2011/empire-dredd-09.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 26. - 07:59:39
A régi sisak sokkal jobb volt, a páncél valóban reálisabb így.
Még mindig úgy néz ki a csávó, mintha egy a fejénél két számmal nagyobb sapkát húztak volna rá+ a fizimiskája se elég Dreddes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 26. - 10:26:41
Ez a Rider gyengébbnek néz ki, mint a korábbi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Július 26. - 10:42:24
A Stallone féle Dredd ruha jobban bejött, főleg a sisak. Az a két lelógó piros izé olyan, mintha pont a szemükbe lógna.
Ez a Rider gyengébbnek néz ki, mint a korábbi.
Ja, mint egy műanyag játék vagy mi. :S
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 26. - 10:59:32
Az a két lelógó piros izé olyan, mintha pont a szemükbe lógna.
Ugye? első gondolatom az volt, hogy ezen hogy a fenébe látnak ki a színészek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 26. - 11:53:52
Felvételi kritérium , név max 5 karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 26. - 14:29:46
A Szellemlovas lángja misztikus. Sosem volt füstje. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 26. - 14:42:53
Ez a Rider gyengébbnek néz ki, mint a korábbi.
Ja, mint egy műanyag játék vagy mi. :S
Én se igazán értem, hogy jön ide egy fel Ps-ezett játékfigura képe, de talán Ben felhomályosít minket. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 26. - 14:53:46
Ez az Empire magazinból való és sajnos így fog kinézni. A motor, a jelmezek stb minden egy kalap fos lett.
(http://screenrant.com/wp-content/uploads/Ghost-Rider-2-Set-Image-Nic-Cage-4.jpg)
(http://www.oimag.com/iwave/images/36/o-early-sales-synopsis-ghost-rider-spirit-of-vengeance.jpg)
A film eredeti gyártási költségeit visszanyesték a felére, ezért is helyezték át a forgatást Európába. That's all folks.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 26. - 14:57:18
Mint egy Mad Max... vagy egy motor, ami szénné égett előtte.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 26. - 14:59:22
Eleve azzal indult, hogy a chopperes cég amely az első film motorját készítette bedzsihádolt. Meg az sem jött jl a projektnek, hogy Cage-et kétszer is sittre vágták a forgatás alatt, és ezért sokan kihátráltak és megvonták a pénzügyi támogatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 26. - 15:03:45
Én nagyon szerettem az első részt , és nagyon vártam ( om ) a folytatást , de most egy kicsit leszomorítottatok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 26. - 15:10:21
Hát ettől még az is jobb lett volna, ha végig a Peter Fonda féle choppert használja a filmben.
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/dd/ZweiRadMuseumNSU_EasyRider2.JPG
Ez így rohadt gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 26. - 15:11:41
Az. Nem is csoda hogy nem mertek kiadni még egy teasert se.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 26. - 15:22:37
Most komolyan a motor alapján írjátok le előre? ;D
kit érdekel, hogy milyen motorja van... vagy ez annyira számít?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 26. - 15:33:44
Nem, nem számítana annyit, de ez egy darab sz*r.
Ha házilag csinálnék a haverokkal ghost rider filmet, jobb motorunk lenne ettől.
Úgy értem, itt nem arról van szó, hogy dizájnosabb volt-e az előző rész Batmobilja, vagy ilyesmi.
Ez olyan szintű visszaesés, mintha a következő filmben Bruce ilyennel közlekedne.
(http://m.blog.hu/ka/karvolt/image/2009maj/batman/1.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Július 26. - 16:22:20
De se egy szegecs a válon, se lánc rajta?  :headscratch:  :stupid:
egyátalán ki lsz az ellenség? Azt hallottam hogy Drakula lesz, ez igaz? :O Mi köze Drakulához a Szellemlovasnak?!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 26. - 16:34:17
Nem Drakula lesz a főgenya, hanem Blackout. Ő sima orgyilkos volt, de miután túlélte a Szellemlovas pokoltüzét átváltozott és félig ember-félig démon lett.
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/B/Blackout_II/3.jpg)
Bár ő igazából Dan Ketch nemezise.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2011. Július 26. - 17:16:53
Jaja,ő a volume 2-ben szerepel,az első sorozatban nem.
Vicces,én a film miatt szerettem meg a Szellemlovast,utána vettem meg képregényben is pár számot,de ma már nagyon gagyinak tűnik a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 26. - 22:51:30
Csoda, hogy még megy a Ghost Rider forgatása, annyira nagy csend volt róla. Amúgy akartam poénkodni, hogy a motor csak realisztikus, azért néz ki így ( :hehe: ), de miután Ben leírta, hogy mekkora zűrök vannak a projekttel... Eljut ez egyáltalán mozikba? Vagy legalább DVD-re? azon se csodálkoznék, ha lelőnék a projektet.
Ja, és akkor ez most folytatás lenne, vagy reboot? :hehe: Mert egy folytatás esetén elég gáz lenne, hogy az új moci egy kalap sz@r a régihez képest. Mondjuk reboot esetén se könnyű magyarázkodni, de ott lökhetik a dumát, hogy csak realisztikus. ;D De szerintem az első GR filmet az emberek 90%-a az állat jó moci miatt nézte meg. ;D
Amúgy amikor megláttam az első belinkelt képet az új Szellemlovasról, az első benyomásom az volt, hogy ez olyan, mintha a mocin ülő Schwarzit egy Terminator 2 promóciós rendezvényen leöntötték volna benzinnel és felgyújtották volna. :hehe: 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 27. - 00:46:07
Heeh. Tényleg, tiszta Arnold! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 27. - 05:24:47
Ja, és akkor ez most folytatás lenne, vagy reboot?

Folytatás.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Július 27. - 12:14:38
Elvileg 3D-s, úgyhogy nem mehet egyből videóra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Július 27. - 12:20:47
Videóra nem is, mert olyat már rég nem adnak ki. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 28. - 17:00:35
(http://media.comicbookmovie.com/images/uploads/53424.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Július 28. - 17:51:15
Ezt a legfrissebb Photoshoppal csinálták? Mert nem látszik...
+ az a lámpa is elég gagyi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 29. - 07:26:07
https://www.youtube.com/watch?v=h94VzisSOBU

(http://img89.imageshack.us/img89/636/avengerteaser0005layer1.png)
(http://img607.imageshack.us/img607/3271/avengerteaser0004layer1.png)

Imádom Downey-t.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 29. - 07:55:11
Nagyon jó adja a karaktert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Július 29. - 09:18:07
És Thor megvető tekintete :D
Bár akkoris a Fekete özvegy a legszebb :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 29. - 11:08:16
Ő ha látszik két tized másodpercre. ;D
Annyit láttam belőle, mintha rövid haja lenne...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 29. - 11:25:15
(http://img600.imageshack.us/img600/2025/avengerteaser0012layer3.png)

(http://img4.imageshack.us/img4/8500/avengerteaser0011layer4.png)

(http://img820.imageshack.us/img820/8198/avengerteaser0009layer6.png)

(http://img832.imageshack.us/img832/1729/avengerteaser0007layer8.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 29. - 11:47:02
Hoppá, Banner is ott lesz? Na őt totál nem láttam.
AKkor lehet nem is az lesz az egész Angyal film sztorija, hogy Hulk ellen indulnak.

Kapi ruhája, csak sztem furi (gázt egyelőre nm írok, várok még egy két képet róla), mintha valami pizsama lenne... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 29. - 12:01:17
A régi változat nekem is jbban bejtt am cap-ból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 29. - 14:10:13
Avengers spoileres concept 1 (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Avengers_(2012)/Concept/ultron1.jpg)
Avengers spoileres concept 2 (http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Avengers_(2012)/Concept/ultron2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Parrosbajusz - 2011. Július 29. - 14:47:30
Tetszik! A kép és az, hogy olyan Vasemberes. Gondolom nem véletlenül volt a Vasember 2 végén, hogy Vasembert akarják az angyalok közé, de Stark "nem ajánlott".
Egyébként ha úgy van ahogy gondolom, hatalmas SPOILER, de lehet, hogy ez is csak olyan, mint a Transformers 3 Szuper Omegája volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 29. - 15:18:54
Arra is gondoltam, hogy Jarvis letöltődik egy páncélba amelyet Loki és a Koponya vezérel és az lesz Ultron.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Július 29. - 15:52:43
Imádom Downey-t.  ;D

A pólója is poén:
(http://img195.imageshack.us/img195/6513/avengerteaser0013layer2.png)

"Áj em Ájron Men..." :ironman: :stark: :gobjam:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 29. - 19:02:18
Jó látni, hogy így alakul az Avengers mozi. :D Már most látszik, hogy Tony és Thor szolgáltatnak majd mókás pillanatokat. ;D
A spoileres concepteket nem tudom, meg merjem-e nézni...:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Július 29. - 19:11:21
Szeretem, amikor előre "lefikázzátok" a filmeket egy kép alapján. Azért ránézésre sem kaki ez az új chopper, max. tényleg nem olyan "gibbon" fajta, és minden további nélkül ki lehet magyarázni a filmben is, hogy miért más. Egyébként a képregényben is több fajta motorja volt már ugyanannak a Szellemlovasnak is.

Ha egymás mellé rakjuk a Szellemlovas és az Avangers képeket semmi különbség nincs köztük, mind a kettő baromi gagyinak tűnik elsőre, a ruhák az avangersben főleg... majd meglátjuk milyenek lesznek a kész filmek, az X-men:Elsők c. alkotást is mennyire "lefikáztátok" az első képek alapján...

Downey szerintem borzalmasan túljátssza Stark karakterét, ezért nem is igazán  tetszik/tetszettek a filmek, látom itt sem fog változni a dolog... :-\

Arra is gondoltam, hogy Jarvis letöltődik egy páncélba amelyet Loki és a Koponya vezérel és az lesz Ultron.
És reméljük nem olyan másfél perces főellenség lesz, mint az előző kettő robot főboss.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 29. - 19:38:21
Azért ránézésre sem kaki ez az új chopper, max. tényleg nem olyan "gibbon" fajta
Ne viccelj, az előző Ghost Rider film mocijhoz képest ez egy kalap lócitrom. Az tényleg egy démoni, félelmetes, ugyanakkor cool design volt, ez meg csak simán egy szénné égett moci. Inkább Mad Max feeling jut róla eszembe, mint GR... És ugyebár az új filmet is az előzőhöz fogják hasonlítani a nézők...:) De nem akarok egy hasonló vitába belemenni, mint a Pókember topicban. :D
Idézet
és minden további nélkül ki lehet magyarázni a filmben is, hogy miért más.
Mégis, hogyan? Túl sokat fogyasztott az előző moci, ezért kért az ördögtől egy gagyibbat? ;D
Egy módon lehetne magyarázni: ha azt mondanák, hogy ez a film reboot. De Ben is megerősítette, hogy folytatás lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 29. - 19:41:51
És ha felrobbant? Elpusztult? Az nem lehet magyarázat? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Július 29. - 19:44:43
Mégis, hogyan? Túl sokat fogyasztott az előző moci, ezért kért az ördögtől egy gagyibbat? ;D
Egy módon lehetne magyarázni: ha azt mondanák, hogy ez a film reboot. De Ben is megerősítette, hogy folytatás lesz.
Mivel az első film végén függetlenítette magát, így mindjárt ott a magyarázat a chopperre (ami akkor sem rossz :) ). Egyébként a képregényben sem emlékszem, hogy annyira (túl)magyarázták volna a váltást, egyszerűen csak más mocija volt. És, mint mondtam várjuk meg a végeredmény, mielőtt felesleges vitába bonyolódnánk.  ;D
És ha felrobbant? Elpusztult? Az nem lehet magyarázat? :D
Vagy odaadta a csajnak emlékbe. Vagy eladta, mert megszorult anyagilag. Vagy az OCC átalakította neki... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 30. - 09:22:14
Nem az a probléma, hogy nem ugyanazt a motort használja, hanem hogy ennyire más a stílusa.
Vagyis Ghost rider ugyanaz, akkor egy átlagos motort a pokol tüze egy bestiális "heavy metal shit" gép helyett most miért egy szénné égett darab sz*rrá alakít át.
Persze ezt is meg lehet magyarázni, de attól még gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 30. - 13:37:41
Idézet
Ha egymás mellé rakjuk a Szellemlovas és az Avangers képeket semmi különbség nincs köztük, mind a kettő baromi gagyinak tűnik elsőre, a ruhák az avangersben főleg... majd meglátjuk milyenek lesznek a kész filmek, az X-men:Elsők c. alkotást is mennyire "lefikáztátok" az első képek alapján...
Az Avengersben mi a gagyi, most őszintén? A Szellemlovas moci tényleg olyan, mintha egy szétégett rozzant járgány lenne, ami épp, hogy szét nem esik Cage alatt.

Az X-Men: Elsők meg pont olyan rossz lett, mint amennyire a képek sejtették. ;) (persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy kép alapján tényleg le lehetne húzni már előre valamit, csak a példádban kivételesen szerintem nem tévedett az, aki ezt tette )

Tony Black Sabbathos pólója haláli! Imádom az ilyen kis rejtett poénokat, ez mutatja kicsit, hogy a készítők szeretik is azt, amit éppen forgatnak. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Július 30. - 19:44:25
Idézet
Egyébként a képregényben sem emlékszem, hogy annyira (túl)magyarázták volna a váltást, egyszerűen csak más mocija volt.
Lehet hogy ez képregényben működik, de a filmben elég gáz ha egy ilyen radikális váltást nem magyaráznak meg. Bár azt hiszem, mindegy is, hogy megmagyarázzák-e, mert az új moci akkor is sz@r a régihez képest. :hehe: Azért Cage tényleg nagy GR fan lehet, hogy ennyi probléma mellett se száll ki a projektből. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Július 30. - 21:13:30
Mi olyan nagy poén a Black sabbathos pólóbaá?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 30. - 21:16:19
Ők csinálták az Iron man főcímdalát. (vagy csak egyedül Ozzy, ezt most pontosan nem tom... :headscratch:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 30. - 21:19:10
Az Iron man még Black  Sabbat szám volt, meg ozzy szolókarrierje előtt készült.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 31. - 07:42:40
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/gallerypictures/32400L.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/gallerypictures/32402L.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/gallerypictures/32401L.jpg)

https://www.youtube.com/watch?v=I4SotJA1nQo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 31. - 08:09:43
Ööö... háát ez elég egy idióta maszk...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 31. - 09:44:21
Úgy látom, a "van feketében" poénre építve kitalálták, hogy több Thumbler volt.
Bane tényleg elég fura, és nem is tűnik olyan drabálisnak, maglátjuk, mi lesz ebből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Július 31. - 12:51:23
Majd a felturbózott végeredmény lesz szerintem érdekes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 31. - 12:52:42
Nyilván akkora embert várni, mint amilyen a képregényben volt eléggé abszurd lenne. May ha Michael Clarke Duncan játszaná, mint a Vezért. ;D
Tom Hardy alapból sem volt egy nyúlbéla, de elég komolyan kigyúrta magát a szerepre.

A maszkot én sem tudom hova tenni. Ha nem lesz semmilyen funkciója, vagy értelmes eredete, eléggé gáz lesz. olyan, mintha valami gépalkatrészből összebarkácsolt szájkosár lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 31. - 13:07:38
Azért azt ne felejtsétek el, hogy Bane nem az a drabális állat aki csak bunyózni tud és rombolni, vagy olyan agyatlan pofozógép mint aminek a Batman és Robinban bemutatták. Ő Batman egyik legintelligensebb ellenfele, és lehet hogy inkább az eszét hozzák előtérbe a Risesban, persze az ereje mellett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Július 31. - 13:59:24
Valahogy én is örülnék ennek. Úgy képzelném el, hogy az estek többségében csellel, manipulációval, mások irányításával támadja Batmant, de amikor arra kerül a sor, puszta kézzel is lezúzza, ha kell.
(http://aeonflux.freeblog.hu/files/2011/07/the_dark_knight_rises_harveydent.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Július 31. - 14:52:36
http://www.filmnews.hu/2011/07/ujabb-tdkr-forgatasi-kepek-es-videok.html

He, kis videók bámészkodóktól.

3 Thumbler is van benne... :o nem tom, hogy ezek most tartalékok, vagy a filmbe lesznek ennyien.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Július 31. - 15:48:14
Hát elég gyászos lett ez a sz**ó álarc...
Bane amúgy nem egy nyeszlett srác, akit csak az a szer felturbóz? Alaphelyzetbe még ennél is vékonykább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Július 31. - 15:52:16
Nem hiszem, hogy Nolan is ezt a koncepciót fogja követni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Július 31. - 15:57:05
Bane amúgy nem egy nyeszlett srác, akit csak az a szer felturbóz? Alaphelyzetbe még ennél is vékonykább.
Nem, az a B&R volt csak. Bane egy hihetetlenül intelligens és elég komoly morális kódexszel bíró exfegyenc, aki alapból is komoly erővel bír. A drogot azért szedte, mert szupererőt kapott tőle és mert függő volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Július 31. - 21:24:41
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/CTllu.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/DUMwQ.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/CGzHb.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/ck6Px.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/duDw5.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/batpod.jpg)

https://www.youtube.com/watch?v=F19iuk9LgqQ

https://www.youtube.com/watch?v=O_OGNbQ9we0

https://www.youtube.com/watch?v=O2ku8EIWntc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: barghest - 2011. Augusztus 01. - 01:04:00
Szerintem király a szellemlovas új motorja. Yamaha V-max: 1700 ccm, csak a Triumph Rocket III nyomatékosabb nála. Bár ha most forgatnák valószínű a Ducati Diavel-t választanák a filmhez. Ezek a "drag-bike"-ok kb. egy pislantás alatt úgy otthagyják bármelyik choppert vagy sport motort gyorsulásban,  hogy lehet az előző Harley motorral még csak a sebességet keresgélné Cage, addig ezzel átszakítana egy fél megyén. Az meg hogy nem csicsázták agyon mindenféle koponyákkal meg krómmal nem feltétlenül gagyiság, csak más stílus. Tény, hogy puritánabb stílus. Végülis a szellemlovas is egy szénné égett ember, akkor a motor is lehet szénné égett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 01. - 17:26:48
Henry Cavill a Man of Steel forgatásán.

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/29803/exitcc%20(2).jpeg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/29803/exitcc%20(1).jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 01. - 18:52:48
Ezt a vackot már forgatják?? :o
Akkor mi a jó francért tolták el majd fél évvel a premiert... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 01. - 20:27:46
Nekem kissé tömzsinek tűnik. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 02. - 19:36:16
Ezt a vackot már forgatják?? :o

Tudtommal már forgatják, de ezek a képek még csak a Comic-Conon készültek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 02. - 20:57:11
A frizurája már szupermenes.:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 03. - 07:33:31
Azt a teliberakott...
Laurence "Morpheus" Fishbourne lett Perry White.
http://insidemovies.ew.com/2011/08/02/laurence-fishburne-perry-white-man-of-steel-exclusive/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 03. - 08:29:35
... :-\
A kötelező néger karakter...

Szerintem a Supi Visszatérben is tök jó volt Perry... meg a minap néztem meg a Green Hornetet, benne volt Edward James Olmos (William Adama Admirális), mint Főszerkesztő (vagy mi) és tök jó volt, egyből Perry White ugrott be róla (és nem mellékesen, a magyar hangja is rohadt jó volt.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 03. - 22:06:50
Ne máár... Kötelező fekának nem lehetett volna berakni azt a riportert, aki még a magyar számokban is volt...? :S Asszem Ronald Troupe-nak hívták. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 03. - 22:12:39
Neeeem, dehogy, hova gondolsz... :roll: egy lótifuti karakter legyen a kötelező néger?
Nem, dehogy, azt majd egy fehér játsza. (vagy arab, vagy kínai :hehe:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 04. - 00:42:01
Azt a teliberakott...
Laurence "Morpheus" Fishbourne lett Perry White.
http://insidemovies.ew.com/2011/08/02/laurence-fishburne-perry-white-man-of-steel-exclusive/
Na bammeg... :o Ha így haladunk, a pók reboot folytatásában Eddie Murphy fogja játszani Jamesont. ;D
Szerintem már anno Nick Fury-t is fölösleges volt bebarnítani... Szerintem már eléggé beilleszkedtek a négerek az amcsi társadalomba, nem tudom miért erőltetik ezt a polkorrektséget... Az elnökük is fekete, mit vannak úgy oda?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 04. - 16:08:56
Az első kép a Man of Steel alcímű Superman filmből

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/manofsteelsupermanbig.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 04. - 16:40:22
Hm, innen nem látszik, hogy van a bugyongója... :-\
De azt biztos kizárhatjuk, hogy az újra tervezet Jim Lee supi ruhát fogják itt is használni, ugye pletykáltak ilyesmiről.
Elősre, nem rossz, úgy nézem a sötétebb színek megmaradtak, mint a Returnsnél. És megkapta a mostanában oly divatos "páncéling" beütéses mintázatot.
A jel, csak nekem furi? Mintha csak oda lenne ragasztva középen és oldalt mintha "lebegne" én csináltam olyasmiket kölyök koromban, amikor Supermaneset játszottam. ;D
A köpeny meg jó nagy lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 04. - 20:21:21
Szerintem nem is rossz. :)
Nem biztos, hogy jól látom, de szerintem van alsógatyája. Engem nem zavar. Nekem az a kis pikkelyes redőzés fura a ruhán. De lehet, hogy nem olyan, hanem mint a Póki ruhánál, kosárlabdás. :S A jellel nekem semmi bajom. :)

A köpeny meg jó nagy lett.
Legalább lesz mivel felmosni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 04. - 21:00:55
Leszenek majd benne szuper kis lassítások, meg nagy köpenylobogások! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 05. - 06:18:01
Ekkora köpenyt elrejteni egy paszent ing alatt ......hát. Amúgy tényleg nem rossz a ruha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 05. - 11:10:48
Az új Catwoman elég minimalista lett.
(http://img40.imageshack.us/img40/6048/selinakyleh.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 05. - 11:16:10
Ez érdekes, de tökre tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 05. - 11:20:19
Szerintem ez tényleg minimálisra sikeredett, egy kicsit jobban visszaadhatták volna Catwomant.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 05. - 11:23:43
Hát ez gáz...  :-\
Anno egy fan összedobott egy rajzot a leendő Batgirlről és Macsaknőről...
Annak a gyereknek több kreativitása van, mint aki most dolgozik a TDK-n-... először Bane-t "basszák el", most meg Selinát...
(http://kepregeny.netsurfclub.hu/uploads/egyeb/BATGIRL_AND_CATWOMAN_by_josephcaesarsd.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Augusztus 05. - 12:15:19
Ez nem Catwoman, ez egy csaj egy Batpod-on  :yucky:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 05. - 12:21:35
Ja, ebbe semmi Macskanős nincs... :roll:
Akkor miért ez a neve? Lehetne csak simán nő, hosszú hajjal...
Mitől lesz ez macskanő...
Legalább lenne olyan maszkja, mint a régiben, vagy az újfajta Jim lee-s...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 05. - 13:48:39
Ekkora köpenyt elrejteni egy paszent ing alatt
Nem hiába Superman a neve. Szuper dolgokra képes. :hehe:

Macskanő így tényleg elég gáz. Legalább egy álarc lehetne rajta... Mondjuk lehet, hogy csak valamiért nincs rajta...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 05. - 13:55:58
A minap láttam milyen maszkja lesz...
 régi 50-es évekbeli maszkja van...
Pill és keresem...

(http://c181321.r21.cf0.rackcdn.com/PHnxnJ7Rcx0vqs_1_m.jpg)
Bár nagyon nem vagyok meggyöződve arról, hogy ez a csaj Anne, de tegnap került ki több más Annes forgatásos képekkel, lehet a kiscsaj kaszkadőr, de a lényeg, a kezében a maszk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 05. - 14:27:07
Hát, még mindig jobb, mintha nem lenne semmi... De ez szerintem sem Anne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Augusztus 05. - 15:00:34
De ez csak egy farsangi/karneváli álarc  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2011. Augusztus 05. - 15:45:07
Istenem, ne írjátok már le a filmet egy kép alapján. Egyébként azt olvasom, hogy a Batpodos képen Selinaként ül, nem pedig Macskanőként- és a filmben is inkább erre a részre mennek rá.
Btw, Bane-en az égvilágon semmi nincs elbaszva. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 05. - 17:05:59
Megette a fene, szerintem jobb is, ha reboot-olják előről az egészet ezután! Ez nem Macskanő!  :uhoh:
Valahogy az az érzésem mégkevésbé lesz ez Batman-es film, mint az előzőek! :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 05. - 17:21:52
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/08/hathaway-catwoman/anne-hathaway-as-dark-knight-rises-catwoman-first-look-02.JPG)
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/08/hathaway-catwoman/anne-hathaway-as-dark-knight-rises-catwoman-first-look-04.JPG)
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/08/hathaway-catwoman/anne-hathaway-as-dark-knight-rises-catwoman-first-look-05.JPG)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 05. - 18:04:36
Naaaa... itt már Macskanősebb a ruha... a csizma, meg a kesztyű stimmel... most már csak egy maszkot kellene találniuk. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2011. Augusztus 05. - 18:37:58
Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, de mintha azt a szemüveget a maszkra tette volna rá. Előfordulhat, hogy a gép irányításához kell neki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 05. - 19:13:45
Lárifári, szerintem nyugodtan lehetett volna ilyen:

http://www.gothampublicworks.com/images/gallery/catwoman-blk-wht-1.jpg

De talán majd egy másik Batman univerzumban!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 06. - 00:31:05
Ekkora köpenyt elrejteni egy paszent ing alatt ......hát.
Biztos összehajtogatja, mint egy ejtőernyőt. :hehe:

Nekem tetszenek az eddigi képek az új Batman filmből. Tetszik, hogy Batman kénytelen nappal is előbújni. :D Egyedül Bane maszkja fura kicsit. Meg én azért hiányolnám, ha legalább a film végére nem nyomna be magának egy kis izomnövelő koktélt. :) A képregényes figurában pont ez volt a poén. Mindenesetre bízom Nolanben, ő egy zseni. :D Ha van folytatás, amire fogadnék, hogy nem lesz sz@r, akkor ez a film az.

A Macskanőnél meg könnyen lehet, hogy ez még nem a végleges szerkó, és a maszk csak később kerül fel rá. Simán lehet, hogy ezeken a képeken még tolvaj, és mondjuk épp elcsaklizza Batman mociját és meglóg vele. :hehe: ;D

Amúgy én nem tudtam, hogy Bane ilyen hiperintelligens ellenfél. Képregényből nem ismertem, a rajzfilmek alapján meg azt hittem, hogy egy sima pofozógép. De így már értem, miért rá esett Nolan választása.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 06. - 16:25:40
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/anne-hathaway-second-catwoman-look-01.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 06. - 16:27:36
Hát ez szívás...
A """maszk""" (tripla idézőjel, bazz... :roll:) írtó gáz...
ebbe így tényleg semmi Macskanős nincs... mi a francért ez a neve?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 06. - 16:32:34
Nyugi, ez 100% nem igazi. Emlékszem az eredeti képre, egy Tomb Raider cosplayes csaj volt rajta, csak ráfotosopolták Anne fejét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 06. - 16:34:30
Nyugi, ez 100% nem igazi.

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/33124/lara_croft_07_by_lena_lara-d31iaap.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Augusztus 06. - 19:17:21
Vagy csak gyors át photoshoppoltad  :hehe:
Ha ez lenne az igazi, akkor lehetne a neve Bitch in Black  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 06. - 19:23:10
(http://images.barnesandnoble.com/images/39120000/39126317.JPG)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2011. Augusztus 06. - 19:36:07
Ben, te már csak képekkel kommunikálsz? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Augusztus 06. - 19:38:09
Ja, már le van védetve  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 06. - 19:38:34
Ben, te már csak képekkel kommunikálsz? :D

(http://nagya.net/2008/01/01/igen.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Augusztus 06. - 19:52:50
Neked mindenre van képed?
Nehogy mégegyszer beilleszd az igenest  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 06. - 19:59:42
A Google szponzorál
(http://seo-hacker.com/wp-content/uploads/2011/03/Google-Panda-Algorithm-Update.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 06. - 20:05:34
Mondjuk megjegyezném, hogy a Fekete Macska se macskásabb egy cseppet sem, mégse hallottam még, hogy bárki panaszkodott volna rá, hogy miért nem bitch in blacknak hívják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 06. - 20:08:52
cat-burglar - besurranó tolvaj
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 06. - 20:16:38
Gondolom ez a csaj is az. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Augusztus 06. - 20:28:23
Megleshetné a képregénygyűjteményemet  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 06. - 23:39:20
El is lopná. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 10. - 19:25:47
Egy "kis" baleset a forgatáson:
https://www.youtube.com/watch?v=WidV5ypIcd8
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 10. - 19:39:26
Az drága baleset volt :) Vajon kaszkadőr vezetett? Vicces ahogy rögtön becsomagolják a színészt, hogy nem fotózhassák. Ez a szemüveg gáz. ezek szerint mégsem volt teljesen alaptalan  ez a kép:
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/anne-hathaway-second-catwoman-look-01.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 10. - 20:23:57
Elméletben a dublőr volt, ja. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Augusztus 11. - 10:22:11
Én is mindig ezen gondolkodtam, hogy mi értelme van ennek az otromba "motornak", de akkor ezek szerint a valóságban sem túl jó vezetni... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Predash - 2011. Augusztus 11. - 10:27:57
Hát ha a TDK-t megnéztétek volna, akkor egyértelmű lenne, hogy miért ilyen a motor.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 11. - 10:31:19
Az ütős jelenet volt.

https://www.youtube.com/watch?v=FPaTv98wUsE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Augusztus 11. - 11:40:48
Hát ha a TDK-t megnéztétek volna, akkor egyértelmű lenne, hogy miért ilyen a motor.  ;D
Persze, tudom én is, hogy miből lett a cserebogár, és meg is lehetett ott magyarázni, hogy az amolyan kényszermegoldás volt. De nem igaz, hogy Bruce nem tudott azóta beszerezni magának valami normálisabb és hátkímélőbb járgányt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 11. - 15:55:35
Pedig nagyon praktikus...  :lol:

(http://www.lilformers.com/comics/2008-06-30.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 11. - 22:40:55
Hát ha a TDK-t megnéztétek volna, akkor egyértelmű lenne, hogy miért ilyen a motor.  ;D
Persze, tudom én is, hogy miből lett a cserebogár, és meg is lehetett ott magyarázni, hogy az amolyan kényszermegoldás volt. De nem igaz, hogy Bruce nem tudott azóta beszerezni magának valami normálisabb és hátkímélőbb járgányt. :)
egyet értek. Ha tönkre megy a bolha akkor oké hogy ezt használja, de a harmadik részre csak rendbe hozza, vagy ha motorozni akar akkor egy igazi motorral tegye. Remélem csak ellopták és nem ezen jár Batman.
Remélem a barlang is elkészül, mert Nolan féle Batbarlangot még nem láttunk.

Pedig nagyon praktikus...  :lol:

(http://www.lilformers.com/comics/2008-06-30.jpg)
Az extrák közt volt, hogy a készítők is féltek a köpeny becsípődéstől. Ezért terveztek egy hátizsákot, amit végül a base jump jelenetnél hasznosítottak, mivel a motornál nem kellett, mert annyira jól lobogott a kerék fölött, hogy nem volt veszély, plusz, még jól is nézett ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 13. - 11:54:43
Batwing
https://www.youtube.com/watch?v=5rWw9Ls6vZg

https://www.youtube.com/watch?v=pg4xDYJh8Os

Nem hiszem, hogy egy új jármű, sokkal inkább azt gondolom, hogy az előző rész mintájára a Thumbler újabb transzformáción megy át.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 13. - 12:08:28
Furi, hogy nem figyeltek arra, hogy ne nagyon lássák meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 13. - 13:12:19
Nem hiszem, hogy egy új jármű, sokkal inkább azt gondolom, hogy az előző rész mintájára a Thumbler újabb transzformáción megy át.

Vagy ahogy egy Youtube kommentelő írta: Ha felrobban a Batpod, ez jön ki belőle.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Augusztus 13. - 13:32:34
Elég bután néz ki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 13. - 18:59:53
Szerintem is nagyon brutálisra sikeredett, a többi valahogy áramvonalasabb volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 14. - 20:50:58
Én nem hiányolnám a Batwinget egy ilyen realisztikusabb koncepcióból mint a Nolan féle sorozat.
Elég brutál szerkezetet építettek, azért. Hogy lesz ebből a mozgásból hihető repülés? Vágásokkal? Hogy jutott eszükbe, hogy cgi helyett inkább építsenek egy ilyen masinát?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 14. - 23:54:45
Nolan inkább a valódiságra törekszik, mint a cgi-re. Sötét lovagban se voltak cgi járgányok.  :headscratch:
Filmen biztos jobban fog kinézni.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 15. - 11:07:17
Nolan inkább a valódiságra törekszik, mint a cgi-re. Sötét lovagban se voltak cgi járgányok.  :headscratch:
Filmen biztos jobban fog kinézni.  :)
azért volt egy két  kép a Batmobilról ahol megesküdtem volna, hogy cgi, mert úgy csillogtak a fekete lapok a járgányon. Egyedül a lezuhanó helikopter volt az, de miután földet ért, már egy igazi roncsot húztak végig a földön.
Az aluljárós üldözésnél amikor a bolha a plafonnak préseli  szemetes autót, azt kicsinyített távirányítós makettekkel csinálták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 15. - 11:47:31
He... megkellene már nézni az extra lemezt a Tdk-ból.. :-\

Amúgy ez a Batwing engem nagyon emlékeztet a Bolha kinézetére, kivi leszek a történetére, ez is vmi befuccsolt Wayne project lesz, vagy csak Mr. Fox szorgoskodott. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 15. - 13:06:38
The Avengers forgatási kép:
(http://i11.photobucket.com/albums/a176/Omegasupreme/Grand_Central.jpg)

The Ultimates képregény egyik képkockája:
(http://i11.photobucket.com/albums/a176/Omegasupreme/Grand_Central_Ultimates.jpg)

De a fotón elég sok ember van (biztos sok közülük statiszta), szóval nem valószínű, hogy ugyanaz a jelenet lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 15. - 13:46:28
Ez a központi pályaudvar, nem? Mert akkor eléggé elrugaszkodott párhuzam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 15. - 13:53:27
Igen, meg azt az X-Men egyben már úgy is napfénytetősre csinálták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 15. - 14:24:14
Vagy ahogy egy Youtube kommentelő írta: Ha felrobban a Batpod, ez jön ki belőle.  :lol:
:lol: ;D
Tényleg elég robusztus lett, szerintem úgy néz ki, mint valami űrhajó egy sci-fiben. :D

Igen, meg azt az X-Men egyben már úgy is napfénytetősre csinálták.
Hát pont azért megy oda az Avengers, hogy befoltozzák azt a lyukat... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 15. - 15:17:27
Hulk ráül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 15. - 16:24:41
Attól, hogy tele van emberrel , még becsapódhat oda akármi, úgy hogy senkinek ne legyen baja. Vagy lesz baja. Akkor sincs semmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 15. - 16:37:53
Ez a központi pályaudvar, nem? Mert akkor eléggé elrugaszkodott párhuzam.
De az. Persze, sok más filmben is előkerült már, de azért  érdekes volt az épületet pont ugyanabból a szögből látni forgatási képen, mint az egyik (részben) azt ihlető képregény oldalán.

Attól, hogy tele van emberrel , még becsapódhat oda akármi, úgy hogy senkinek ne legyen baja. Vagy lesz baja. Akkor sincs semmi.
Igen, de a képregényben már kiürítették előtte. Azért ha itt is Vasember és Hulk csapódnak be, akkor az már elég egyértelmű utalás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 15. - 21:54:15
A videók többsége már be lett linkelve, de érdemes beleolvasni a kommentekbe, hogy fog szerintük kinézni a nagy monstrum végeredményként

http://filmbuzi.hu/archives/2011/08/15/tdkr-forgatasa-a-mult-heten/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 15. - 23:58:38
A videók többsége már be lett linkelve, de érdemes beleolvasni a kommentekbe, hogy fog szerintük kinézni a nagy monstrum végeredményként

http://filmbuzi.hu/archives/2011/08/15/tdkr-forgatasa-a-mult-heten/

De ee egyértelmű volt idáig is nem? Hogy kiretusálják alóla a tartó kocsit. Csak az lesz fura, hogy egy magasságban repül végig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 16. - 01:29:02
A videókon ennyit láthatunk a batwing-ről, nem jelenti, hogy nem fog a város fölött is repülni vagy más közegben, csak arról nem derült ki egyelőre semmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 16. - 18:45:55
(http://img593.imageshack.us/img593/4764/chrisevansadd0816114.jpg)

(http://img14.imageshack.us/img14/1142/chrisevansadd0816112.jpg)

(http://img194.imageshack.us/img194/1787/chrisevansadd0816113.jpg)

(http://img5.imageshack.us/img5/1442/chrisevansadd0816111.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 16. - 18:56:40
Nem gáz ez a ruha?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 16. - 19:00:59
De, szerintem az.
Az Am kap film beli sokkal jobban tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Augusztus 16. - 19:14:43
Mintha ki lenne párnázva. Nagyon tré.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 16. - 19:31:20
Mintha ki lenne párnázva. Nagyon tré.
A párnázás még nem tré. ezeket az éleket nyilván így oldják meg. Meg hogy izmosabb legyen. Az F4-ben is vannak izomtömések, pedig az full testhezálló cucc. Az Am kap féle filmben sikerült a giccses ruhát realizálni és tök jó lett, erre most visszatérnek pont ahoz amit elvileg el akartak kerülni. Legalábbis azt hittem, hogy el akarják.
Ennek a Kapitánynak miért iylen a ruhája?
(http://www.bamkapow.com/ul/4334-new_steve_rogers_design_2010_02.jpg)
Mert ez jobban nézne ki, az Avengersbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 16. - 19:38:14
He, működik a telepátia... :D
Épp most láttam ezeket a képeket a comicbookmovien, gondoltam linkelem, de aztán úgy voltam vele, hátha Ben is megcsinálja. :D

Nekem nagyon nem tetszik... a rucival kb nincs bajom, nekem valahogy az anyaga( :headscratch:) rohadt furi, olyan az egész, mintha vmi pizsama lenne...
Viszont Steve újította  frizkóját? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 17. - 09:12:51
Ennek a Kapitánynak miért iylen a ruhája?
Mert itt Steve nem Amerika Kapitány volt (Bucky vette át a címet), hanem Super Soldier néven vezetett egy csapatot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Augusztus 17. - 09:33:24
Nekem most így első benyomásra bejön a ruha. Kicsit képregényesebb hatású, és modernebb mint a filmben volt, szóval nem az a világháborús dizájnú.
Az a króm váll pánt viszont nem kéne oda.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 17. - 10:31:25
Na bazz...
Világosbarna hajú Lois...
(http://lh5.ggpht.com/-_Y2V2wI3YsE/TktJ8nt_HRI/AAAAAAAAYoQ/TZETlG_i9HI/MoS%252520set%25252001%25255B2%25255D.jpg?imgmax=800)
Nem volt pénzük hajfestékre?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 17. - 10:35:10
Ha jól játszik akkor tőlem lehet vörhenyes is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 17. - 11:35:14
Na bazz...
Világosbarna hajú Lois...
(http://lh5.ggpht.com/-_Y2V2wI3YsE/TktJ8nt_HRI/AAAAAAAAYoQ/TZETlG_i9HI/MoS%252520set%25252001%25255B2%25255D.jpg?imgmax=800)
Nem volt pénzük hajfestékre?

A feka Perry White után, én már nem lepődök meg semmin!

http://www.pcpult.hu/film/friss-hir/laurence-fishburne-lesz-a-daily-planet-foszerkesztoje-jon-a-masodik-green-lantern-film-es-flash-is-tovabbi-friss-hirek.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 17. - 11:50:50
(http://img694.imageshack.us/img694/4346/29329924613247208804115.jpg)

(http://img840.imageshack.us/img840/1001/29972924613260208802815.jpg)

(http://img651.imageshack.us/img651/1808/2776780.jpg)

(http://img692.imageshack.us/img692/2193/2776779.jpg)

(http://img851.imageshack.us/img851/8792/2776755.jpg)

(http://img585.imageshack.us/img585/7995/chrisevansfilmstheaveng.jpg)

(http://img545.imageshack.us/img545/7995/chrisevansfilmstheaveng.jpg)

(http://img853.imageshack.us/img853/7995/chrisevansfilmstheaveng.jpg)

(http://img708.imageshack.us/img708/7493/0816chrisevanscaptainam.jpg)

https://www.youtube.com/watch?v=wKJRq7epFDI

https://www.youtube.com/watch?v=C49MALV_5PQ

https://www.youtube.com/watch?v=PDlOhSWABl4

https://www.youtube.com/watch?v=zU0oAe-icuI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 17. - 15:42:21
Távolról még nem tűnik olyan vészesnek a ruha, de közelről. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 17. - 19:54:18
Nekem tetszik közelről és távolról is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 17. - 21:18:15
Vajon milyen lények lesznek azokból a mocap ruhás emberekből?
Kicsit off még a TDKR-hoz. Remélem benne lesz az Arkham. Nolan stílusban állati ijesztő lehet :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 17. - 21:51:38
Már volt az első részben, és nem, nem volt ijesztő!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 17. - 22:14:09
Már volt az első részben, és nem, nem volt ijesztő!
Neee! Az az Arkham volt??? Ahol a mérget az ivóvízbe öntötték?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 17. - 22:16:06
Ja, és ahonnan kiszökött a sok beteg!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Augusztus 17. - 23:16:33
Neee! Az az Arkham volt??? Ahol a mérget az ivóvízbe öntötték?

Én nem vagyok nagyon jártas Batman téren, de az még nekem is egyértelmű volt, hogy az Arkham szerepel a filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 17. - 23:32:01
Csk nem mondták ki, és nem írták ki. Vagy csak elkerülte a figyelmem, olyan gagyi volt Arkhamnak
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 18. - 17:10:36
Hát, nem volt villámlás, meg dörgés, félelmetes vízköpők meg tornyok, meg boltíves bejárati kapu ott, az biztos! :D Csak egy egyszerű kocka épület, átlagos pszichopatákkal tele!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 19. - 10:37:13
De, egyszer biztosan kimondta valaki, hogy az Arkhamról van szó. De szerintem többször is, nem rég néztem meg a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 19. - 11:29:28
Először Crane mondja, Zsasz tárgyalásán, hogy át kell vinni Arkhambe, aztán Falcone kapcsán, majd még kétszer. Plusz ha ez nem elég, még az épületre is ki volt írva:
(http://www.reelcomix.com/wp-content/uploads/2011/02/arkham_asylum_batman_begins.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 19. - 13:34:00
Úgy néz ki, mint egy 10 emeletes betontömbház.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 19. - 16:32:06
Thor és Kap
https://www.youtube.com/watch?v=VOOFJBHcm3k
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 19. - 17:02:26
Jó lesz!! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Augusztus 19. - 17:24:14
Az összes forgatási cuccon amit eddig láttam, akciójelenetet forgattak. Remélem hogy jó látványos és akciódús film lesz. Jó lenne már valami Pókemberes hír is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 19. - 17:26:51
Arról most év végéig nem lesz semmi. A forgatást befejezték, jelenleg az utómunkák zajlanak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 19. - 17:33:03
Akkor valszeg december fele kapunk egy "ütősebb" trailert is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 19. - 18:49:25
És eljő a bosszú élő szelleme
https://www.youtube.com/watch?v=ebCawfEnSWU
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 19. - 18:59:21
Nagyon ütős előzetes.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2011. Augusztus 19. - 19:06:03
Azért az elsőnél jobbnak tűnik...remélem jó lesz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 19. - 19:08:26
Szerintem meg borzalmas. Az egész olyan mint egy zs kategóriás ukrán szappanopera. Ezzel mozog nálam egy szinten
https://www.youtube.com/watch?v=JsECaOxYT_M
-----------------------------
Christopher Lambertet meg honnan a rákból húzták elő ehhez?

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/20773/GHOST%20RIDER-%20SPIRIT%20OF%20VEN71305068.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 19. - 19:32:57
Nem tom, így elsőre nekem is tetszett a trailer. :D

Christopher Lambertet meg honnan a rákból húzták elő ehhez?
Szóval akkor jól sejtettem hogy ő az. :D Biztos megtetszett a készítőknek az ásványvizes reklámban. ;D "Á gyözelem forásá" :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 19. - 19:35:15
Amúgy egész kívánatos lenne, ha a CGI nem lenne ennyire gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 19. - 19:44:15
Szerintem meg borzalmas. Az egész olyan mint egy zs kategóriás ukrán szappanopera. Ezzel mozog nálam egy szinten
 
Ezt most nem mondod komolyan.
Nekem nagyon tetszik, szerintem lehet , hogy jobb is lesz mint az előző.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 19. - 19:54:01
Baromi jónak tűnik nekem is. Az elején az első láncos földre csapás önmagában is kívánatos. :)
Most komolyan, miről szóljon egy Szellemlovas film? Kicsit durvábbnak tűnik, mint az első, ennyi már épp elég.   :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 19. - 20:07:25
Kezdjük azzal, hogy a Lovas hogy mozoghat a napfényben? Amikor az első részben világosan el lett mondva, hogy naplementekor változik át és a nap első sugaraitól visszatér emberi alakjába.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 19. - 21:27:43
Most olvastam végig a teljes Ghost Rider v2-t és csak abban a sorozatban is többször változik, hogy mikor és mitől változik át oda-vissza.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Augusztus 19. - 22:29:48
Nagyon király ez az új Szellemlovas előzetes. Habár nekem tetszett az első rész is, de szerintem még így az előzetes alapján is azt mondom, sokkal jobban néz ki. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 20. - 05:12:59
Az előzetes jobban bejön, mint az első film. Szóval nagyon várós.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2011. Augusztus 20. - 11:21:08
Most olvastam végig a teljes Ghost Rider v2-t és csak abban a sorozatban is többször változik, hogy mikor és mitől változik át oda-vissza.  ;)
A vol.1 számomra kifejezetten unalmas néhol,bár úgy a felénél járok most benne.A vol.2 sokkal jobb szerintem,mondjuk abból még kevesebbet olvastam el eddig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 20. - 17:32:45
A 94 részből nagyjából 80-at eladok 200/darabjáért, ha érdekel. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 20. - 18:37:21
Valóban egész brutál módon néz ki.
Nekem a Punisher war Zone jutott róla eszembe, ez is ilyen agyatlan hent parádénak tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. Augusztus 20. - 20:29:12
Szerintem is egész jónak tűnik (az utolsó jelenettől eltekintve) a Marvel Knights logó is sokatmondó, csak a Crank rendezői aggasztanak egy kicsit, remélem nem viszik el olyan agyatlanság szintre, mint az a két film...

Kezdjük azzal, hogy a Lovas hogy mozoghat a napfényben? Amikor az első részben világosan el lett mondva, hogy naplementekor változik át és a nap első sugaraitól visszatér emberi alakjába.

Ahogy kaine is mondta, ez rengetegszer változik a képregényben is (gondolom itt az lesz a magyarázat, hogy sokkal erősebb lett a függetlenedés manővertől) volt olyan is, hogy egyáltalán nem változott vissza emberré, mert az emberi fele épp haldoklott és így próbálta megmenteni, úgyhogy a napfény elmélet ott is megdőlt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Augusztus 20. - 21:20:42
Egész jónak tűnik, rosszabbra számítottam. A nap-dolog nekem is feltűnt, de csak megmagyarázzák majd valahogy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 23. - 15:40:11
Szinkronos
https://www.youtube.com/watch?v=n9cgJmMHfbE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Augusztus 23. - 16:05:07
Remélem nem lesz szinkronos a moziba. A Sötét Lovag szinkronja is borzalmas.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 23. - 16:12:47
Nem volt az aannyira rossz. Stohl a végére, de főleg a Gambleres részre egész szépen belejött.
Viszont itt Bruce hangja gáz... gondolom nem ért rá Fekete Tibor...
Csak kicsit furi, hogy az elején Ras szövegét is ugyanaz a fickó mondja, mint Bruce szövegét. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Augusztus 23. - 17:44:33
Az eredeti hangnak a közelébe se volt Stohl.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 23. - 17:46:53
Ellenben magyarúl beszélt. Ez a hazai lakosság 90%-ának többet jelent bármilyen színészi tehetségnél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Augusztus 23. - 17:48:44
Igen ez sajnos így van. Azt nem értem, hogy aki látta eredetiben az, hogy képes szinkronnal nézni? Van ilyen ismerősöm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 23. - 17:59:23
Én is szinkronnal néztem mióta  megvan dvd-n, mondjuk előtte a camos változatott vagy 20-szor láttam. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: mekmek0 - 2011. Augusztus 23. - 18:00:09
Tényleg jobb az eredeti,egyszer néztem szinkronnal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 23. - 18:01:46
peti: Az emberek nagy többsége nem tud jól angolul, így kényelmesebb nekik szinkronnal filmet nézni, ez nem szégyen, meg nem suttyóság.
Aki jobb szeret eredeti nyelven filmet nézni, nézze úgy, aki nem, az nézze szinkronnal.
Sose értetem meg, hogy ez miért jelent problémát, ellentétet, vitatémát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 23. - 18:13:45
Egyet értek Toddal. Aki nem tud angolul az örül ha magyarul nézheti a filmeket és biztos nem azon agyal, hogy ezt vagy azt miként fordítottak. Aki meg van olyan sznob, hogy csak az eredeti verziót élvezi az kenje a hajára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 23. - 18:35:17
Még szinkronosan nem láttam a Sötét lovagot. Szinkronosan meg általában azt nézem, aminél már kijött, mielőtt láttam volna eredetiben. A szinkronoknál gyakran találkozok olyanokkal mostanság, hogy idősebb színésznek 10-20 évvel fiatalabb a  magyar szinkronhangja és elronthatja az egész filmet, ha fontosabb szereplőnek kölcsönzi. Olyan mintha Hevér Gábor hangján szólalna meg Anthony Hopkins.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: mekmek0 - 2011. Augusztus 23. - 18:37:38
Sokan úgy vannak vele hogy ahogy megszokták úgy nézik.Én  pl. angolul mert  angolul van meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 23. - 18:40:49
Hát igen. De akkor az igazi a szinkron, ha a hangok hasonlítanak az eredetire, inkább az a sorozatokra jellemző. Filmeknél ritkább, ahogy észtre vettem.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 23. - 18:50:41
Néha meg sokkal jobb. A teljes Páran Párban sorozatnak jobb a magyar szinkronja, mint az eredeti. De már a Jóbarátokban is jobb volt Ross magyar hangja és Rachelhez is jobban illett a magyar nyávogó hang, mint az eredeti mélyebb (bár aki csak angolul látta, az nem ért egyet).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 23. - 19:07:48
Ja, néha sokkal jobb a szinkron. Sőt, bizonyos színészekhez jobban passzol a magyar hangjuk, mint az eredeti, pl Bruce Willis.

De Úristen! Nehogy már sznobság legyen az, ha valaki olyan nyelven nézi a produktumot, amilyen nyelven alkották. Így sem rosszabb, sem jobb nem lesz a szinkrontól, így lehet a legjobban megítélni a minőségét.

Idézet
Az emberek nagy többsége nem tud jól angolul, így kényelmesebb nekik szinkronnal filmet nézni, ez nem szégyen, meg nem suttyóság.
Miért kell beszélni a film nyelvét ahhoz, hogy felirattal is lehessen élvezni a filmet? Aki tényleg egy dekát sem beszél a film eredeti nyelvén, az miért agyalna azon egy percig is, hogy ez most jól, vagy rosszul fordították?

Nem értek egyet veletek. Az emberek többsége nem azért nem szereti a feliratos filmeket, mert nem tud angolul, vagy bármi is legyen a film nyelve. Én sem tudok spanyolul, franciául, mégis sok ilyen filmet láttam már eredeti nyelven, és egy percig sem volt kisebb élmény, mint egy angol film. Vagy beszélhetnénk az olasz filmekről, a japán, hongkongi, dél-koreai filmekről. Vagy Tarkovszkij munkásságáról is. Sokat eredeti nyelven, pedig egyik nyelvét sem beszélem. Élvezhető az úgyis ugyanúgy, csak tudni kell olvasni.

Én úgy látom, hogy a felirat ellenesség oka az, hogy nagyon sok ember nem tud egyszerre olvasni is, meg a filmre is figyelni. Képtelenek gyorsan olvasni úgy, hogy értelmezik is amit írtak, plusz még a képet is nézik hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 23. - 19:36:07
Miért kell beszélni a film nyelvét ahhoz, hogy felirattal is lehessen élvezni a filmet?

Ha valaki a feliratokat olvassa lemarad a fél cselekményről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Augusztus 23. - 19:39:33
Idézet
De Úristen! Nehogy már sznobság legyen az, ha valaki olyan nyelven nézi a produktumot, amilyen nyelven alkották.
Ez nem is sznobság. Az a sznobság, amikor az emberek igénytelennek tartanak és lenéznek másokat, amiért szinkronnal néznek meg valamit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 23. - 20:13:50
Nekem az angol nyelvű filmeknél majdnem mindegy, hogy felirattal, vagy szinkronnal nézem. Viszont van két nyelv, amit nem vagyok hajlandó eredetiben nézni, a francia és az orosz. Minden mást elviselek. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 23. - 20:25:50
Én csak a japánt utálom. De azt nagyon. Viszont küzdök ellene néha. :)
A franciát én sem szeretem, de megnézem a filmet ettől függetlenül. Ez még nem visszatartó tényező. Az orosz meg szerintem nagyon királyul hangzó nyelv. Tarkovszkijt csak eredetiben láttam eddig.

Idézet
Ez nem is sznobság. Az a sznobság, amikor az emberek igénytelennek tartanak és lenéznek másokat, amiért szinkronnal néznek meg valamit.
Az valóban az. De az is sznobság, amikor az emberek igénytelennek tartanak és lenéznek másokat,  amiért azok CSAK szinkronnal hajlandóak megnézni valamit?

Idézet
Ha valaki a feliratokat olvassa lemarad a fél cselekményről.
A magad nevében beszélj. :nezze: Velem szerencsére nagyon ritkán fordul elő, hogy egy feliratos filmnél kiesik valami...nyilván ott van rá esély, ahol gyorsan pörögnek az események és a mondatok, esetleg még technikai/tudományos,/bonyolultabb jellegű is a szöveg. De ilyen azért ritkán van együtt. De meg merem kockáztatni, hogy random módon kiválasztva, 10 filmből 8-nál semmivel sem látok kevesebbet belőle érdemben, mintha szinkronnal nézném.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 23. - 20:26:41
Ja, a franciát én is rühellem. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Augusztus 23. - 21:18:26
Idézet
Ez nem is sznobság. Az a sznobság, amikor az emberek igénytelennek tartanak és lenéznek másokat, amiért szinkronnal néznek meg valamit.
Az valóban az. De az is sznobság, amikor az emberek igénytelennek tartanak és lenéznek másokat,  amiért azok CSAK szinkronnal hajlandóak megnézni valamit?
Őszintén megmondom neked, fogalmam sincs. Igazából nem hinném, hogy bárkit is le lehetne nézni amiatt, mert nem úgy nézi a filmeket, ahogy nekünk tetszik. Sose értettem, hogy miért fáj az valakinek, ha más szereti a szinkronos dolgokat. Az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy igénytelen. Az meg, hogy valaki csak szinkronosan néz meg valamit, hát egészségére, csak magát fosztja meg egy új élménytől, de ez az ő döntése, tartsa mindenki tiszteletben. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik azt mondják, hogy a magyar szinkron kizárólag sz@r lehet, bár ők annyival rosszabbak, hogy közben mások munkáját pocskondiázzák úgy, hogy nem látnak bele a szinkrongyártás folyamatába.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 23. - 21:20:51
Idézet
Igazából nem hinném, hogy bárkit is le lehetne nézni amiatt, mert nem úgy nézi a filmeket, ahogy nekünk tetszik. Sose értettem, hogy miért fáj az valakinek, ha más szereti a szinkronos dolgokat.
Persze, önmagában engem sem zavar egy, pöttyet sem. Ha a szinkron/eredeti nyelv a dilije, akkor hát az. A kettőnk gondolatmenete közötti különbség az, hogy én a "CSAK szinkron" emberek többsége mögött feltételezek egy nem túl hízelgő dolgot, és abból indulok ki a kérdés megítélésekor.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 23. - 21:26:41
Minden szélsőséges viselkedés hibás.
Az én csak szinkronnal vagyok hajlandó, ugyanúgy, mint az aki veri a mellkasát, és fenen hirdeti, hogy ő csak eredeti nyelven néz filmet, és aki szinkront néz az igénytelen.
Nem egyszer láttam már, ahogy a két tábor anyázva szidta egymást egy filmes honlapon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 23. - 21:30:09
Én csak a japánt utálom. De azt nagyon.
Én csak a szamuráj-filmeknél, amikor tipikusan még a 140 centi, 25 kilós japán ürge is olyan mély hangon hadar, mintha 250 kilós szumó harcos lenne. :) De vannak produktumok, amiknél kifejezetten jó a japán nyelv, mert a magyar szinkron a legnehezebben a keleti karaktereket adja vissza, szerintem. Mindegyik nyávogó lesz, vagy béna. Nagyon sokáig Jackie Chan magyar hangját sem voltam képes megszokni, de azt már sikerült. Bruce Lee-t viszont csak eredeti nyelven vagyok hajlandó nézni (mármint angolul).
Viszont van néhány dolog, amit a nézhetetlenségig el tud rontani a magyar szinkron. Ilyen például a Powerpuff Girls (és gyanítom a South Park is).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 23. - 21:50:19
A SP-nak kimondottan jó a szinkronja. SZvsz sokszor jobb, mint az eredeti, a cifra és kretaív káromkodások miatt.
Idézet
mert a magyar szinkron a legnehezebben a keleti karaktereket adja vissza, szerintem. Mindegyik nyávogó lesz, vagy béna.
Fura, nekem pont az ellenkező a tapasztalatom. Legalábbis anime terén. SOk olyan anime van, aminek az eredeti hangjai olyan furcsák, heréltek, a férfi majdnem olyan, mint a nő, a nő majdnem olyan, mint a férfi a hangok tekintetében, az angol szinkron viszont (még ha minőségében nem is mindig olyan jó) legalább a szereplők hangválasztása alapján köröket ver az eredetire.
Hozhatnám példának a Dragon Ball-t, a Neon Geneis Evangeliont, a GitS-t. Legalábbis én így éreztem, nem vagyok egy nagy szakértő azért ebben a témában.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Augusztus 23. - 22:12:51
pepo05: ez annyira nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a japánoknál rengeteg férfi karaktert nő szinkronizál. Pl. a Dragon Ballban az egész Son családnak ugyanaz az egy nő a hangja a japán verzióban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 23. - 22:13:54
Hö... azt tudtam, hogy Goku hangja nő, de hogy a családon belül mindenkinek... ez új... :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 23. - 22:17:23
Azt tudtam, hogy Goku-t nő játssza, de hogy a többieket is! és ráadásul ugyan az a valaki! :o
Ezt a hülyeséget.... Ebbe most mi a jó, a költséghatékonyságon túl?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Augusztus 23. - 22:20:02
Passz. Mondjuk jó, a magyar verzióban meg Pogány Judit volt kis Gohan és kis Goten is, csak ő a japán kolleginájához képest még badass is volt. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 23. - 22:22:37
Amikor az HBO elkezdte adni a SP-ot, figyelmeztettek, hogy a feliratos verziót nézzem, mert a magyar nagyon nem jó, de mégis a szinkronosat választottam valamiért. Azóta se szeretem a SP-ot. A PPG-t pedig a magyar szinkron ledegradálja kisgyerek rajzfilmmé. Eredetiben a hangokat 25-35 éves nők adják, a magyar szinkronban kislányokat vettek fel rá. Eredetiben már a hangokból kitűnik, hogy paródia, a magyarban meg mintha komolyan venné magát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 23. - 22:24:44
Én szeretem magyarul is és angolul is a SP-ot, de szerintem a magyar egy kicsivel jobb.


Gohan hangja egy kínzás volt magyarban azt tegyük hozzá azért. Annyira idegesít most (de még gyerekként sem szerettem a hülye hangja miatt soha), hogy legszívesebben legyilkoltatnám Piccoloval. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 23. - 23:03:29
Szerintem a legtöbb ember simán kényelemből szereti magyar szinkronnal nézni a filmeket, ilyen egyszerű. De vannak filmek, ahol az eredeti szinkronok sokkal jobbak, így angolul érdemes nézni. Pl a Dark Knight-ot csak eredeti szinkronnal van értelme nézni Joker miatt (egyszer megnéztem magyarul is kiváncsiságból. de Joker pocsék lett magyar hanggal, nem tudta visszaadni az egyediséget, amit Ledger vitt a bele.). Az Utolsó szamuráj is sokkal jobb eredeti szinkronnal (a magyarban nem tudták visszaadni Ken Watanabe tört angol beszédstílusát), de pl. nekem a Pókember filmek is jobbak eredeti nyelven. De hogy pozitív példát is mondjak: az Eredetet pl. csak magyarul láttam, és a magyar szinkon tökéletesen jó volt, egy percig sem éreztem azt, hogy ezt angolul is meg kéne néznem. De a Mátrix magyar szinkronja is nagyon jó volt.

A SP magyar szinkronja nekem is tetszik.:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 24. - 08:52:54
Azt tudtam, hogy Goku-t nő játssza, de hogy a többieket is! és ráadásul ugyan az a valaki! :o
Ezt a hülyeséget.... Ebbe most mi a jó, a költséghatékonyságon túl?
Itt inkább az játszik szerepet, hogy ki a megfelelő a szerepre. Makónak eléggé férfias hangja van, plusz Goku harci sikoltásait is legalább ki tudja hozni, amire egy férfi nem biztos, hogy képes volna. Plusz ahogy eddig elnéztem (hallgattam) a japán női szeidzsuk hangskálája és szinkronszínészi tehetsége nagyobb, mint a férfi kollégáiké.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Augusztus 24. - 09:20:52
Idézet
a japán női szeidzsuk hangskálája és szinkronszínészi tehetsége nagyobb, mint a férfi kollégáiké.
Azért a férfi szeijúkat sem kell félteni ilyen téren. Az ember nem is gondolná, hogy egy animében az alap hangjukhoz képest mennyire más hangon szólalnak meg. ;D

Csak egy példa: http://www.youtube.com/watch?v=Ti7TFKbYCH4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 24. - 09:29:09
Igaz, de náluk általában a cifrázás kimerül a japános mély hangú dörgedelmekben. Vagy rosszabb esetben az éneklésben. ;D Jó, nőknél se mindenki egy Hajasibara Megumi, de van pár híres szinkronszínésznő, akik olyan szerepeket tudnak felsorakoztatni az önéletrajtaikban, amivel szerinteme gy férfi munkatársuk se tudna büszkélkedni. Meg a férfiak nem nagyon tudnak eljátszani női szerepeket, fordítva meg elég gyakori a felállás (mondjuk tényleg meglepő, egyes japán nők milyen mély hangot képesek kiadni magukból egész felvételeken át... sokszor jóval utólag tudom csak meg, hogy a férfi főszereplőt nő szinkronizálta, mint most is a Full Metal Alchemistnél).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Augusztus 24. - 09:49:42
Persze, egyértelmű, hogy a nők ilyen téren jobbak, bár szerintem amikor nő szinkronizál férfit, nagyon mellé tudnak nyúlni néha a választással. Engem például Ed szeijúja baromira irritál Edként (meg úgy egyáltalán a férfi szerepekben), amióta hallottam női szerepekben (ráadásul azokban is szinte teljesen ugyanolyan hangszínnel beszélt, mint Ed esetében).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 24. - 09:56:24

Supermannek nem lesz kisgatyája
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/25134/315920_238064076238802_221774371201106_773742_960700_n.jpg)
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/25134/313270_238064056238804_221774371201106_773741_2476846_n.jpg)
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/20773/superman!2.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 24. - 10:51:51
ÉLJEN, ÉLJEN, ÉLJEN...  :ugral: ;D

Hö, amúgy az a Concept art jut róla az eszembe, amit pár hónapja linkeltél...
Akkor az csak hivatalos volt...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 24. - 10:56:10
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/Superman_(2012)/Concept/nolansnyder2.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 24. - 11:11:24
Na tessék. Morrison, Quitely és Lee után megint látni lehet, hogy igenis meg lehet újítani a legikonikusabb szuperhősjelmezt úgy, hogy modern legyen, mégis hű a lassan háromnegyed évszázados gyökerekhez. Bár én még mindig reménykedem, hogy Lee távozása után a JLA-ről Morrison át tudja verni a főszerkesztőn a ruhatervét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 24. - 11:19:46
(http://i1087.photobucket.com/albums/j474/HankTheTurtle/MOS-Sups-7.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 24. - 11:29:24
Ja, azaz, az a Concept jobb, mint ez az utóbbi kép.


Tg: mi az hogy Lee távozik? még csak most kezdte... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 24. - 12:02:11
Nagyon jó lett ez a ruha(terv), jobban tetszik mint az eredeti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 24. - 12:05:34
Tg: mi az hogy Lee távozik? még csak most kezdte... :headscratch:
az első történet után otthagyja Johnsszal együtt a JLA-t, ez már biztos. A fél szerkesztőség azon drukkol szerintem, hogy ezt a hat füzetet is ki tudják adni egy év alatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 24. - 12:25:11
Na bazz... :shocking: én meg gondolkodtam azon, hogy előfizetek rá... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 24. - 12:30:57
Most olvastam a Herocomplexen, hogy a JLA 1 részére 200 ezer felett van az előrendelések száma, de a többi relunch szám is súrolja felülről a 100 ezret.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 24. - 12:46:40
Valahol asszem ez várható volt... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 24. - 13:08:31
Ahogy a második számoknál egy legalább 60%-os esés is, igen... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 24. - 13:45:48
Hát az tuti, főleg az olyan másodhegedűs Hősöknél tuti, mint mondjuk Mr. Terrific...
A Jla meg bats és a másik kettő nagy hős cuccainál talán azért kicsit tovább tart a hiszti... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 24. - 15:57:38
Nem biztos. JLA v4 #1: 212e. JLA v4 #2: 142e. Nem hatvan százalék, de a harmados vesztés lazán megvan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 24. - 15:58:13
Supermannek nem lesz kisgatyája
Számomra ez már a korábbi fotók alapján is egyértelműnek tűnt.
Egyébként úgy tűnik egyedül vagyok ezzel, de nekem nem jön be (a köpenyt leszámítva). Filmen lehet, hogy jobban néz majd ki, de hiányzik középről az a piros "elválasztó rész" és túl fantáziátlanok voltak, hogy helyettesítsék. Én se akarom, hogy kisgatyája legyen, de elhagyni és egy teljesen kék uniformist adni már ötlettelenség. Bár mintha lenne rajta ezüst is, ami szintén elég gáz, főleg, hogy a sárgának (aranynak) kellene lennie a harmadik színének. Másrészt ez a sötét és fakó kék nekem annyira nem jön be. Egy ideje Batmant akarnak csinálni Szupiból, mert nem elég "dark", hogy az emberek megkedveljék. De neki pont nem ezt az oldalát kellene erőltetni. Sose szerettem az olyan történeteket, ahol Supermant agymossák és Batman legyőzi valamilyen (köhm, kriptonit) módszerrel - kivéve a Red Son, de ott egészen más a szituáció. Pont, hogy Batman a makacs és önfejű, a bosszúálló típus. Superman az egyik legkorrektebb és leghiggadtabb szuperhős kellene, hogy legyen. Szinte semmi se árthat neki, így áradnia kellene belőle a nyugalomnak. Az ereje miatt kb. azt hord és olyan élénk piros-kék jelmezt visel, amilyet akar. Batman ezt nem tehetné meg, Superman igen. Ráadásul mentálisan is sokkal érettebb a többi szuperhősnél. Batman mennyit nyafog a szülei miatt felnőttként is? Superman elveszítette a valódi szüleit, az egész valódi hazáját, a legtöbb verzióban a nevelőapját is, mégis képes volt felülemelkedni ezeken és bár nagyon gyakran előkerülnek az előbb említett dolgok, de általában teljesen egészséges módon áll hozzájuk. A "For the Man Who Has Everything" az egyik legjobb példa rá, hogy az igazságérzete és az akarata mennyire erős. Persze, legyen badass, amikor kell, de az már röhej, amikor néha Batman kell, hogy "lefogja" vagy jó útra térítse.
Superman egy nagyon jó karakter lehetne, de a legtöbb író nem érti őt és így az olvasók se tudnak azonosulni vele. Batmannel igen, így hozzá próbálják hasonlóvá tenni, de így mindig csak egy másodhegedűs lesz.

Na tessék. Morrison, Quitely és Lee után megint látni lehet, hogy igenis meg lehet újítani a legikonikusabb szuperhősjelmezt úgy, hogy modern legyen, mégis hű a lassan háromnegyed évszázados gyökerekhez.

Egészen pontosan mit tettek a felsoroltak a jelmezzel? Quitely lényegében a hagyományos verziót rajzolta az Earth 2-ben és az All-Starban is. Külsőre talán annyit újított rajta, hogy megpróbálta különbözővé tenni Supermant és Clark Kentet (testtartás, stb.) A rövidebb köpeny Morrison ötlete volt, a régebbi történetek mintájára, ahol még nem lobogott úgy, mint a mostani történeteken. Egyébként ő már az All-Starnál is el akarta hagyni a kívül hordott alsónadrágot, de aztán valamiért nem lett belőle semmi. (Ellenben Batman új ruháján már sikerült elérnie.) Lee szintén a jól bevált ruhát rajzolta, csak most kapott egy lehetőséget az újratervezésre és ez az ötlettelen "páncél" volt a legjobb, amit a tehetségéből ki tudott hozni. Kb. ő is csak elhagyta a kisgatyát és a korábban sárga övet színezte vörösre. (Legalább a csat közepét meghagyhatta volna sárgán, sokkal jobban nézne ki.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 24. - 16:09:10
Morrisonnál a Superman Squadra gondoltam, érdemes megnézni, milyen evolúciót tervezett a ruhának, amíg a jel is eljut a végén egy roppant leegyszerűsödött, mégis disztinktív formáig. Quitely az All Starban mindezt meg is valósította, ott a smallville-es epizódban látszik jól.
Lee-nél nekem pont az tetszik, hogy páncélszerű. A modernebb feldolgozásokban a ruha alapját a kriptoni eredete képezi, nem Kent mami varrta. Ennek megfelelően valahol éreztetni illene, hogy ez a ruha nem egy közönséges sztreccsdarab, ami a bioelektromos védőmezeje miatt sérthetetlen a köpenyen kívül, hanem egy hiperfejlett földönkívüli civilizáció viselete a földi kultúrához igazítva. És ez a páncélszerű, modulokból állónak tűnő kiadás ennek megfelel.
Abban amúgy, amit sugalltál, hogy Lee nem jó jelmeztervező, egyetértek. Vannak azonban jó pillanatai, amikor klisékből képes egy jó eredményt kihozni, és a JLA pár tagjának esetében most sikerült.
Idézet
Superman az egyik legkorrektebb és leghiggadtabb szuperhős kellene, hogy legyen. Szinte semmi se árthat neki, így áradnia kellene belőle a nyugalomnak.
Pontosan! Hiába gyengítették már annyit és annyiszor, annyian feledkeznek meg arról, mi a karakter lényege, vagyis hogy kicsoda ő valójában. Egy isten az emberek között egy középnyugati cserkészfiú világnézeteivel. Ő az, aki bármit képes megtenni, aki előtt nem létezhet akadály, hisz ő pont azért Superman, hogy bármi jöjjön, tudja, képes lesz megbirkózni vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 24. - 16:46:32
Morrisonnál a Superman Squadra gondoltam, érdemes megnézni, milyen evolúciót tervezett a ruhának, amíg a jel is eljut a végén egy roppant leegyszerűsödött, mégis disztinktív formáig. Quitely az All Starban mindezt meg is valósította, ott a smallville-es epizódban látszik jól.

Oké, így már értem. Bár közülük épp Kal Kent jelmeze tetszett legjobban, az ő ruháját meg pont nem Quitely tervezte.

Lee-nél nekem pont az tetszik, hogy páncélszerű. A modernebb feldolgozásokban a ruha alapját a kriptoni eredete képezi, nem Kent mami varrta. Ennek megfelelően valahol éreztetni illene, hogy ez a ruha nem egy közönséges sztreccsdarab, ami a bioelektromos védőmezeje miatt sérthetetlen a köpenyen kívül, hanem egy hiperfejlett földönkívüli civilizáció viselete a földi kultúrához igazítva. És ez a páncélszerű, modulokból állónak tűnő kiadás ennek megfelel.

Elfogadom az érvelésed, bár nekem mint dizájn, attól még nem tetszik. De még lehet, hogy idővel hozzászokok, ha marad egy ideig.
Egyébként ez a "kriptoni hagyományőrzés" egy nagyon jó kifogás arra, hogy egy normális földi ember szemével miért öltözködik úgy, mint egy idióta. ;D Ráadásul tök jó retcon alap is lehetne: Vicces fordulat volna, ha kiderülne, hogy ez a ruha a saját világának "hippi vonalát" követte és ott is furának számított a kisnadrág a civil öltözetekhez képest, aztán amikor Superman rájön erre, ezen oknál fogva modernizálja a jelmezét.  :lol: Na mindegy, már késő...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 24. - 18:46:44
Supi páncélszerű rucija nekem is nagyon bejött. Gaby érvelése meg még magyarázat is rá. SZóval számomra most ez az etalon. :)
Idézet
Superman az egyik legkorrektebb és leghiggadtabb szuperhős kellene, hogy legyen. Szinte semmi se árthat neki, így áradnia kellene belőle a nyugalomnak. Az ereje miatt kb. azt hord és olyan élénk piros-kék jelmezt visel, amilyet akar. Batman ezt nem tehetné meg, Superman igen. Ráadásul mentálisan is sokkal érettebb a többi szuperhősnél. Batman mennyit nyafog a szülei miatt felnőttként is? Superman elveszítette a valódi szüleit, az egész valódi hazáját, a legtöbb verzióban a nevelőapját is, mégis képes volt felülemelkedni ezeken és bár nagyon gyakran előkerülnek az előbb említett dolgok, de általában teljesen egészséges módon áll hozzájuk.
Szerintem kicsit rosszul közelíted meg Batman karakterét. Batman nem normális, teljesen megszállott, a szülei meggyilkolása örökké lelki nyomorékká tette szegényt. Legalábbis ha elfogadjuk, hogy egy ilyen milliárdos playboy csinálja azt, amit Batman, akkor máshogy nem tudjuk értelmezni, miért nem képes felemelkedni a múltján, és egyszerűen élvezni a milliárdosok gondtalan életét. EZért zseniális Morgan Freeman azon szövege, amit a Wayne vállalatot a Trumbler terveivel fenyegetni igyekező könyvelőnek mond: "Let me get this straight: You think that your client, one of the wealthiest, most powerful men in the world, is secretly a vigilante who spends his nights beating criminals to a pulp with his bare hands. And your plan is to blackmail this person? Good luck."

Vagyis annyira hihetetlen ez az egész, hogy ha mégis igaz, biztosan nem normális az ipse. Így megfenyegetni  sem lehet egy ilyen megszállottat.
Nem véletlenül lettek nagyon híresek azon sztorik (Killing Joke például), amikor Joker őrületét párhuzamba állítják Batman személyiségével. Ő is őrült a maga módján. Így nincs értelme arról beszélni, hogy mennyire kezeli helyénvalóan a szülei halálát, vagy bármilyen olyan hétköznapi dolgot, ami másoknak is nagy fájdalmat okoz.

Supermant bár nem igazán ismerem, számomra mindig is azok a sztorik voltak a legérdekesebbek, amikor megpróbálják árnyalni, emberibbé tenni, megvillantani a sötét oldalát is. Bemutatni, hogy ő sem tökéletesen jó, ő is megbotlik, az ő hite sem sziklaszilárd, neki is vannak nagyon kemény morális dilemmái, ő is elbizonytalanodik..és bizony ő is letér néha a helyes útról. Persze az már nem jó, ha ezen sztorik végére batmant faragnak belőle jellemben és az is marad. Egy ilyen sztorinak úgy kell végződnie, hogy valamiben mégis megtalálja a régi önmagát, a régi hitét, és marad olyan Superman, akit mindenki ismer, de mégis megtett egy utat odáig, hogy az maradt, aki volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 24. - 18:53:55
Tényleg érdekes párhuzamba állítani ezt a kettőt. Superman sokkal többet veszített, hisz kirekesztett lett egy idegen bolygón, esélye sincs rá, hogy egyáltalán egyetlen olyan valakivel találkozzon, aki legalább azonos naprendszerből származik. Ezzel ellentétben Batman csak a szüleit veszítette el.
De nyilván más a gyerek fekvése, ha látjuk, hogy Clarkot nem érte gyerekkori trauma, ami erősen meghatározó tud lenni, illetve őt szerető szülők nevelték fel, míg Batman teljesen egyedül maradt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 24. - 19:06:34
Alfred azért ott volt neki. Bár nyilván egy szülőt sem tud teljesen helyettesíteni, nemhogy kettőt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 24. - 19:10:11
Alfred azért ott volt neki.

Max ha a szünetekben látta az öreget. Bentlakásos iskolában tanult, utána meg a világot járta. Felnőttként több időt töltött Alfreddal mint gyerekként. Jóformán egyedül nőtt fel.

---------------------

http://literarysketches.com/wp-content/uploads/2011/08/ManOfSteelCostumeSmall.png
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 24. - 19:13:28
Ja, igazad van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 24. - 19:19:53
De nyilván más a gyerek fekvése, ha látjuk, hogy Clarkot nem érte gyerekkori trauma, ami erősen meghatározó tud lenni, illetve őt szerető szülők nevelték fel, míg Batman teljesen egyedül maradt.
Pont ezt akartam mondani, Szupi gyakorlatilag csecsemőkorában (vagy legalábbis pici gyerekként) került a Földre, nincsenek saját emlékei sem a szülőbolygójáról, sem a szüleiről. Szerető családi légkörben nőtt fel, így sosem érezte úgy, hogy bármit is elvesztett volna. Bruce ezzel szemben már elég nagy és értelmes gyerek volt ahhoz, hogy komoly traumaként élje meg a szülei meggyilkolását (főleg, hogy az egész a szeme láttára történt). Ha teszem azt, ő is csecsemőkorában veszítette volna el a szüleit, amikor még igazából nem sok mindent érzékelt volna a tragédiából, valószínűleg nem lett volna belőle Batman.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 24. - 20:01:17
Szerintem kicsit rosszul közelíted meg Batman karakterét. Batman nem normális, teljesen megszállott, a szülei meggyilkolása örökké lelki nyomorékká tette szegényt.

Teljesen egyetértek az általad leírtakkal, én csupán azt próbáltam megmutatni, hogy Supermantől is rengeteget elvett az élet, mégse ezek a dolgok ösztönözték arra, hogy jót cselekedjen. Mint személyiség, stabilabbnak kellene hogy legyen, mint Batman, aki mint te is írtad, valójában nem normális. Képregényekben mégis gyakrabban fordul elő, hogy Batman fékezi meg a tévútra tért Supermant. Ennek legfőképpen három oka van: Az egyik, a Dávid vs Góliát elv. Ha Superman leüti Batmant, az visszaélés az erejével, fordítva már nagy hőstett, de ehhez okot kell adni Batman számára, hogy legyőzhesse  szuperembert. Ez viszont azzal jár, hogy Supermant valamilyen formában leamortizálják, pl. agymossák, stb. A másik, hogy Batman népszerűbb karakter, így az emberek azt akarják látni, hogy ő mindenki felett áll. A harmadik, hogy Superman alapvetően jóhiszeműbb, kicsit naívabb, Batman bizalmatlan, így neki kell "megmentenie" vagy helyes útra terelnie a nagy fickót. Lényegében ezek mind Supermanen gyengítenek kicsit és ellenszenvesebbé teszik a figurát. Ahhoz, hogy Batman a nála jóval erősebb Superman mellett is erős (népszerű karakter) maradhasson, el kell vennie egy kicsit Superman népszerűségéből, így aki Batmanért rajong - és valljuk be, rengeteg ilyen ember van - az előbb-utóbb ellenérzéseket fog táplálni Supermannel szemben.
Lényegében Batman rossz hatással van Supermanre. Ennél fogva, ha Supermant is "darkosítani" akarják, akkor csak az alárendelt szerepet hagyják meg neki, mert soha nem fog annyira sötét és rejtélyes lenni, mint Batman.

Egyébként a "szuperhőssé válás" kiváltó okait elég érdekes összehasonlítani egyes figuráknál, sokat elmond a jellemükről.
Pókember: Elvesztette az eredeti szüleit, aztán még Ben bácsit is, ráadásul nem volt túl népszerű a suliban és kezdetben a csajok körében sem. Ez rengeteg lelki teher és bár igen, a figura nagyon sokat filózik ezeken a dolgokon, én alapvetően normálisnak tartom őt, mint (kitalált) embert. Van benne egy erőteljes depressziós hajlam, de mégis mindig viccelődik a legkilátástalanabb helyzetekben is. Hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy megtaláld a humort egy olyan helyzetben, ami kilátástalannak tűnik, vagy éppen veszélyben vagy és pánikolsz - mert Pókember nem sérthetetlen, így sokkal több oka van félni egy szuperbűnözőtől, mint a lényegében megállíthatatlan Supermannek.
Batman: Neki is hatalmas akaraterő kell ahhoz, hogy eljusson különleges erő nélkül (bár ezzel vitatkoznék, mert ennyi lóvé manapság szupererőnek számít) arra a szintre, amit képvisel. Ugyanakkor lelkileg valamilyen szinten mégis gyenge, mert teljesen felemészti az életét az évekkel korábbi trauma. Ha Bruce Wayne a valóságban létezne, akkor felnőttként valószínűleg rengeteget adományozna a bűn üldözése ellen és az árvák megsegítésére, de emellett feltehetően élné a saját életét. Persze árnyaltabb a helyzet, mert a képregény szerint Gotham "felsegítésére" ennél jóval többre volt szükség, ezért kellett saját magának cselekednie. Batman tehát csak egy ilyen eltorzult világban létezhet. Még egy borzasztóan fontos tényező, hogy neki nem violtak igazi nevelőszülei. De szerintem eleve túl "idős" lett volna ahhoz, hogy el tudja fogadni őket.
Superman számára pedig önmagában elég volt a nevelése arra, hogy jót cselekedjen. Ben bácsi és May néni is nagyon jó és szerető nevelői voltak Peternek, de neki kellett hozzá a bácsikája halála, hogy belássa: nagy erőt birtokol és önmagában "bűn" az, ha ezt nem használja jóra. Superman esetében nem volt semmi hasonló motiváció. Hozzá kell tenni: Őt így nevelték, azért kezdte el, mert megtehette és nem volt mit veszítenie. Sebezhetetlenként a nevelőszülei is támogatták, nem kellett félteniük. Peterrel ezt nem tudták volna megtenni Ben bácsiék, mert lényegében már érett volt, amikor az erejét kapta, így hirtelen kellett megtanulnia a leckét - ráadásul egyedül, mert nem osztotta meg mással a titkát (mivel terhet tett volna mások vállára).
Szóval Peterben van a három közül a legnagyobb lelki erő, Superman viszont a legstabilabb. Batman... Batman megszállott. 8)

Supermant bár nem igazán ismerem, számomra mindig is azok a sztorik voltak a legérdekesebbek, amikor megpróbálják árnyalni, emberibbé tenni, megvillantani a sötét oldalát is. Bemutatni, hogy ő sem tökéletesen jó, ő is megbotlik, az ő hite sem sziklaszilárd, neki is vannak nagyon kemény morális dilemmái, ő is elbizonytalanodik..és bizony ő is letér néha a helyes útról.

Szerintem pont ezek nem válnak be. Batman miért működik? Mert emberi? Nem érzem annak. Pókember az erejével együtt is emberibb. Batman sokkal inkább olyan, akivel szeretnénk azonosulni, mert borzasztóan menő. A kiskapu nála az, hogy nincs szuperképessége, ezt megragadva az ő bőrébe tudjuk képzelni magunkat és átérezzük a "hatalmát".
Szerintem ezt kellene alkalmazni Superman esetében is, de nem a baklövésein keresztül, mert éppen azoktól már nem lesz "menő". Olyannak kell lennie, amilyennek az olvasó is lenni akar. Hihetetlen hatalmú szuperlény, megfékezhetetlen és a többiek felett álló. Nála a legfőbb kiskapu Clark Kent, aki Bruce Wayne-nél jóval emberibb. Az egyik kedvenc történetem az All-Star Supermanből, amikor meglátogatja Lex Luthort a börtönben, hogy Clarkként interjút készítsen vele. Superman formában szinte fel se tűnik, mégis zseniális.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 24. - 21:11:23
Érdekes gondolatok, és ráció is van bennük, mégis vitatkoznék néhánnyal.
Idézet
Teljesen egyetértek az általad leírtakkal, én csupán azt próbáltam megmutatni, hogy Supermantől is rengeteget elvett az élet, mégse ezek a dolgok ösztönözték arra, hogy jót cselekedjen.
Őt az ereje+ a nevelése ösztönözte, ahogy írtad is. Ha a Földön született volna, és nem lettek meg volna ezek a veszteségei, ilyen erővel és nevelés mellett ugyanoda jutott volna, mint kryptoniként. Szerintem ennek vajmi kevés köze van a jellemük stabilitásához. Ilyenformán Batman jelleme nem is lehetne stabilabb, mert rendíthetetlenül üldözi a bűnt Gothamban, történjék bármi is.
A stabilitás és az abnormalitás nem zárja ki egymást egy jellem esetében, ezt ne feledd. A skizofréneknél is az a baj, hogy annyira ragaszkodnak a téveszméikhez, hogy semmivel sem tudod eltántorítani őket tőlük. Szóval ha úgy vesszük, a rögeszméikhez nagyon stabilan ragaszkodnak. Ilyen Batman is, neki Gotham kipucolása és védelmezése a rögeszméje.

Idézet
Képregényekben mégis gyakrabban fordul elő, hogy Batman fékezi meg a tévútra tért Supermant.
Ezzel szerintem nem az a baj, hogy Supermant meg kell fékeznie valakinek, hanem az, hogy pont Batman teszi.
Idézet
A harmadik, hogy Superman alapvetően jóhiszeműbb, kicsit naívabb, Batman bizalmatlan, így neki kell "megmentenie" vagy helyes útra terelnie a nagy fickót. Lényegében ezek mind Supermanen gyengítenek kicsit és ellenszenvesebbé teszik a figurát.
Én nem érzem úgy, hogy ezzel elvennének Superman népszerűségéből. Mivel teljesen másfajta világnézetű a két karakter, aki Batman-nal szimpatizál, abban mindig is visszásságot keltettek Superman naiv gondolatai, tisztasága meg a többi, és röhög a markába, hogy megint a körmére kellett koppintani a nagy S-nek. Aki viszont Superman világával szimpatizál, annál az ilyen manőverektől miért lenne kevesebb, népszerűtlenebb Clark? Eleve tudja, hogy ilyen, és tudja, hogy milyen következménye lehetnek a jellemének, felfogásának. Szóval csak annak a következményei ezek, amit megszerettek benne, akkor meg miért lenne ettől népszerűtlenebb?

Akik közömbösek mindkettőjük iránt, azok szerintem azok is maradnak. Akik kissé ide, vagy oda húznak, hát ott már nehezebb megmondani, de nem hiszem, hogy az ilyenek miatt olyan nagy változás állna be a szóban forgó karakterek megítélésében, a hozzájuk fűződő szimpátia mértékében.

Idézet
Hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy megtaláld a humort egy olyan helyzetben, ami kilátástalannak tűnik, vagy éppen veszélyben vagy és pánikolsz -
Ehhez neki nem kell lelkierő. Pókember így palástolja a félelmeit alapból. Akkor lenne igazad ebben, ha alapból nem ilyen lenne, hanem valaki, vagy a külvilág miatt kényszerítené magát poénkodásra a legszarabb helyzetekben is.
Idézet
Ugyanakkor lelkileg valamilyen szinten mégis gyenge, mert teljesen felemészti az életét az évekkel korábbi trauma.
Ez nem lelki gyengeség, a psziché nem attól lesz gyenge, mert nem tud feldolgozni egy traumát. Bruce-t akkor nevezhetnéd gyengének lelkileg, ha a gyerekkori élményei miatt még felnőttként is félne kimenni az utcára, vagy ilyesmi. Őt pont, hogy megerősítette ez a tragédia. Adott neki egy célt, amihez megszállottként ragaszkodik, amiért bárkivel képes szembe szállni valamilyen módon, legyen az bármennyivel is erősebb/ jobb nála.  Már csak az, hogy Batmanné vált, és képes volt feláldozni egy olyan életet amiről az emberek 99%-a csak álmodik egy rögeszme, egy fogadalom miatt hatalmas lelki erőre, szilárdságra vall.
Idézet
Szerintem pont ezek nem válnak be. Batman miért működik? Mert emberi? Nem érzem annak. Pókember az erejével együtt is emberibb. Batman sokkal inkább olyan, akivel szeretnénk azonosulni, mert borzasztóan menő. A kiskapu nála az, hogy nincs szuperképessége, ezt megragadva az ő bőrébe tudjuk képzelni magunkat és átérezzük a "hatalmát".
Pontosan. Sehol sem írtam, hogy Batman emberi, és ezért népszerű. Supermannel kapcsolatban sem azt írtam, hogy az olyan sztroik a legjobbak, ahol batmanesíteni akarják. Amikor emberibbé próbálják írni, még véletlenül sem arra gondolok, hogy Batmanhez próbálják hasonlóvá írni jellemben.

Idézet
Olyannak kell lennie, amilyennek az olvasó is lenni akar. Hihetetlen hatalmú szuperlény, megfékezhetetlen és a többiek felett álló.
Attól, hogy az olvasó ilyen akar lenni, még nem biztos, hogy ettől tud is azonosulni vele. Superman a képességei+jelleme kombinácójában olyan messze van a gyarló kis emberektől, mint ide Japán. Pont ez a nagy rákfenéje a karakternek, és pont ezért gyengítették már többször, pont ezért próbálták emberibbre szabni legalább jellemben, mert se az írók, se az olvasók nem tudnak sokszor mit kezdeni vele. Olyan erős, hogy nem lehet ellenfelet találni neki szinte, és annyira távol áll egy hátköznapi embertől jellemben (legalábbis az általános Superman képre gondolok itt),  hogy egyszerűen az olvasó már csak ezért is képtelennek, hihetetlennek és főleg, hiteltelennek tartja. Vagy legalábbis úgy gondolkozik, hogy ennyire egyenes, tiszta és eredendően jó karakter csak a gyermekmesékben van, úgy érzi, hogy ez sem több, mint egy tündérmese. Pont ezért tartom azokat a sztorikat a legjobbaknak, amiket írtam: Superman jelleme alapvetően nem változik, hisz a történet elején is ugyanaz, mint a végén, csak közben bejár a karakter egy olyan utat,  hogy magától az úttól sokkal átérezhetőbbé, sokkal emberibbé válik az olvasó számára, hisz az úton olyan problémákkal, dilemmákkal szembesül, amelyek az olvasót is nap, mint nap foglalkoztatják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 24. - 22:56:20
Többségében elfogadom, amiket írtál, bár szerintem lehet jó Superman történeteket írni, ahol a főhősnek nem kell bejárnia utat, csak egyszerűen adnia önmagát. Szerintem magában a karakterben is akad elég potenciál, úgy ahogy van, csak nehezen tudják ezt jól megragadni az írók. Persze, kissé hihetetlen, hogy valaki, akinek ekkora ereje van, nem él vissza vele. Nem is a nagy erő, vagy a túlzott becsületesség, ami fura lehet az olvasóknak, hanem a kettő együtt. El lehet érni, hogy nagy erővel rendelkező figurával azonosuljon az ember (a Watchmen 4. része jut most eszembe), a becsületesség is befogadható, ha a figura nem rendelkezik túlzott erővel (Pókember). A kettő együtt... Mint egy becsületes politikus... (David Palmer a 24-ből ;D)
De úgy vélem, hogy csak egy jó író kell hozzá.
Persze, Batman néha közepes íróktól is érdekes, mert az alapkoncepció és alapból a figura is nagyon könnyen befogadható. (Legalábbis ha nem lépi át a túlzottan antiszociális "istenverte macsóparasztbatman" határt.)

Batman akarata valóban erős, talán nem is erre kellett volna terelnem a figyelmet, inkább arra, hogy belőle előbb kinézném, hogy tévútra vezeti a megszállottsága. Bár néha előfordul, hogy ez meg is történik és Superman az, aki megpróbálja "terelni" őt, de abszolút nem látványos, így borzasztóan ritka. Ellenben fordítva nem is tudom hány történet szólt arról, hogy Batman megállított egy "kisiklott Supermant".
Persze ez egy jól bevált formula, Captain Marvel és Superman találkozásainál is csomószor az egyikük valamilyen befolyásoltság alatt áll vagy félre van vezetve és a másiknak meg kell állítania, hogy legyen bunyó... (Talán pont ezen harc hiánya miatt tetszett a "Superman/Shazam!: First Thunder" című képregény.)

Egyébként a Black Mercy nevű növényt érdekes lenne ráereszteni külön-külön az egyes karakterekre. Superman volt az egyetlen, akinek sikerült lényegében segítség nélkül megszabadulnia tőle, de a többieknél nem lehet eldönteni, hogy vajon elbírtak volna-e vele: Batmanről leszedték, Green Lantern és Green Arrow esete pedig kicsit komplikáltabb.


Idézet
Hatalmas lelkierő kell ahhoz, hogy megtaláld a humort egy olyan helyzetben, ami kilátástalannak tűnik, vagy éppen veszélyben vagy és pánikolsz -
Ehhez neki nem kell lelkierő. Pókember így palástolja a félelmeit alapból. Akkor lenne igazad ebben, ha alapból nem ilyen lenne, hanem valaki, vagy a külvilág miatt kényszerítené magát poénkodásra a legszarabb helyzetekben is.

Azért szerintem ebben megmutatkozik az "ereje" is. Igen, a félelmét palástolja, de szerintem ez egy nagyon pozitív dolog, aki meg tudja tartani a humorát, az könnyebben átvészel sok rossz helyzetet. Az ilyen emberekre inkább bíznám az életemet, mint azokra, akik egyből sírni kezdenek vagy pánikba esnek. Peter humora egyfajta belső harc az izgalom, félelem leküzdése ellen. Azon túl, hogy ő Pókember, ha szimpla, egyszerű srácként tekintünk rá, ez máris egy olyan dolog, amit nem feltétlenül találunk meg mindenkiben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 24. - 23:24:03
Idézet
bár szerintem lehet jó Superman történeteket írni, ahol a főhősnek nem kell bejárnia utat, csak egyszerűen adnia önmagát.
Ennek ellenkezőjét nem is mondtam. Én csak azt mondom, azok a LEGJOBB sztorik róla, ahol ezt az utat járja be. Persze, lehet jó sztorit írni róla akkor is, ha a jelleme nem változik, és nem is rendül meg a sztori során, hanem végig állandó marad. Csak ezt jóval nehezebb, ahogy arra te is utaltál.
Idézet
hanem a kettő együtt. El lehet érni, hogy nagy erővel rendelkező figurával azonosuljon az ember (a Watchmen 4. része jut most eszembe), a becsületesség is befogadható, ha a figura nem rendelkezik túlzott erővel (Pókember). A kettő együtt... Mint egy becsületes politikus...
Hát már ez a nagy becsületesség is párját ritkítja azért, de ilyen erővel párosítva meg tényleg jóformán elképzelhetetlen a számunkra. Ahogy írod, pontosan.

MOndjuk Dr. Manhattannel mindent lehetett szerintem, csak azonosulni nem. Imádtam a karaktert, de egy percig sem éreztem sehol, hogy nekem bármi közöm is lenne ehhez a rideg, szuperhatalmú kékséghez.

Idézet
Batman akarata valóban erős, talán nem is erre kellett volna terelnem a figyelmet, inkább arra, hogy belőle előbb kinézném, hogy tévútra vezeti a megszállottsága.
Lehetséges, de ez szerintem elsősorban a körülményektől függ.

Idézet
Igen, a félelmét palástolja, de szerintem ez egy nagyon pozitív dolog, aki meg tudja tartani a humorát, az könnyebben átvészel sok rossz helyzetet. Az ilyen emberekre inkább bíznám az életemet, mint azokra, akik egyből sírni kezdenek vagy pánikba esnek.
Van aki bepisil, van aki sír, van aki dadog, van aki viccet csinál belőle. Önmagában nézve egyik reakció sem állhat a másik fölött, mindegyik ösztönös. Az már a mi értékrendünk szülötte, hogy a viccelődés pozitívabb. Egy olyan társadalomban, ahol mondjuk a dadogás lenne a menő, akkor azt tartanád "lelkileg erősebbnek" aki dadog, ha fél. Pedig egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak más. Én legalábbis így látom.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Augusztus 25. - 00:02:47
MOndjuk Dr. Manhattannel mindent lehetett szerintem, csak azonosulni nem. Imádtam a karaktert, de egy percig sem éreztem sehol, hogy nekem bármi közöm is lenne ehhez a rideg, szuperhatalmú kékséghez.

OK, lehet, hogy rossz példa volt. Főleg, hogy a visszatekintések kb. feléig még normál ember.
Egyébként különös módon Dr. Manhattannel tudtam leginkább azonosulni az egész történetből. A legtöbb ember kedvence Rorschach és a "kedvenc szereplő" szavazásokon mindig sokkal jobban áll a kékséghez képest. A látszólagos igazságérzete valamilyen szinten szimpatikus lenne számomra is, de a legtöbb ember figyelmen kívül hagyja, hogy a karakter lényegében elbukta önmaga próbáját. A 6. rész végén a dokumentációk közt ezt írja az apjáról írt levélben:
"Én is szeretem Truman elnököt, ahogy a papám akarta volna tőlem hogy szeressem. Ő dobta le az atombombát Japánra és ezzel sokmillió életet mentett meg mert ha nem dobta volna le akkor sokkal több háború let volna és még több ember meghalt volna. Azt hiszem jó dolog volt ledobni az atombombát Japánra." (Bárány Ferenc fordítása.)

Van aki bepisil, van aki sír, van aki dadog, van aki viccet csinál belőle. Önmagában nézve egyik reakció sem állhat a másik fölött, mindegyik ösztönös. Az már a mi értékrendünk szülötte, hogy a viccelődés pozitívabb. Egy olyan társadalomban, ahol mondjuk a dadogás lenne a menő, akkor azt tartanád "lelkileg erősebbnek" aki dadog, ha fél. Pedig egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak más. Én legalábbis így látom.

A bepisilés, sírás, dadogás mind olyan dolog, ami csak ront a helyzeteden és még kényelmetlenebb helyzetbe hoz ilyenkor. Ezekkel pedig mindenki tisztában van, így nem szeretné, ha megtörténne, csak a legtöbbjük egyszerűen nem tud ellene tenni semmit. A legtöbb ember hasonló esetben valószínűleg hasonlóan viselkedne és hagyná, hogy eluralkodjon rajta a pánik. Önmagában ahhoz, hogy ezeket a dolgokat, amikről legbelül tudod, hogy csak rontanának a helyzeteden, képes legyél visszatartani, egyfajta akaraterő kell, megtalálni benned azt a dolgot, ami segít leküzdeni ezeket, eltereli a figyelmedet. Peternél ezek a viccek. Valószínűleg megnyugtatják belül és ennek köszönheti, hogy racionálisan tud gondolkodni veszélyhelyzetben is. Ahhoz, hogy elbőgd magad, lényegében nem kell tenni semmit, csak hagyod, hogy megtörténjen, beletörődsz a rosszba és elengeded a könnyeidet. Az, hogy ezt visszatartod, már egy fél siker. Az, hogy nem hagyod, hogy a félelem eluralkodjon rajtad és lenyugtatod magad, szerintem igenis érdem. Bepisilni, dadogni, stb. ösztönös. Megnyugtatni magadat és egy viccet előkotorni az elmédből, félresöpörve a veszély okozta gondolatokat és ennek köszönhetően racionális döntéseket hozni szerintem érdem, de legalábbis pozitív képesség, egyfajta kisebb "szupererő": legyőzni a félelmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 25. - 00:36:30
Az, amit leírsz mind szép és jó. Egy a baj, hogy amennyire tudom, Pókembernél ez a viccelődés is úgy van kezelve, mint ösztönös reakció, ami olyan, mint a pisilés/sírás/dadogás.

HA ez nála mégsem ösztönös, hanem valóban akaraterő eredménye, akkor természetesen igazad van teljesen.

Majd jön Tomi, és elregéli, hogy ez hogy is van akkor. Vagy más, aki tudja. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 25. - 12:53:32
A Pókember történetek elején Pókember csakis azért viccelődött, hogy azzal rejtse el a félelmét a harc közben.
Ma már nyilván nincs így, de eredetileg azzal magyarázták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 25. - 13:48:10
(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/BeniMan/H%C3%ADrek/Bane.jpg)
(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/BeniMan/H%C3%ADrek/Bane2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 25. - 13:58:02
Mi van?  :o Bane koncertet ad?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 25. - 15:06:30
Mi van?  :o Bane koncertet ad?  ;D
Ahogy nézem tombolát sorsol. Van egy szám a kezében
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Augusztus 25. - 15:44:50
És a nyertes szám: 19
A gazdája átveheti Batman fejét az asztalnál  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 25. - 15:53:26
Vagy a gerincét. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 25. - 19:25:43
(http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/BeniMan/H%C3%ADrek/Bane3.jpg)

Egy középiskolai futball jelenetet forgattak a Heinz Field stadionban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 25. - 19:59:03
Ha Bane benyomja a szteroidot, labdába se rúghatnak mellette.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 26. - 11:17:51
Valami nagy Che Guevaránka tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 27. - 07:52:21
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/avengers.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 27. - 10:59:55
Ihaj-csuhaj :D
Hö, Tonynak kifogyott a festék patronja? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 27. - 11:55:04
Hö, Tonynak kifogyott a festék patronja? ;D
:D :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Augusztus 27. - 12:20:38
Jó kép ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 27. - 20:06:58
FANtasztikus ez a kép.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Augusztus 28. - 03:07:16
Csak megerősíteni tudom.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Augusztus 28. - 23:04:58
Szerintem meg pontatlan, Thor nem egészen így fog kinézni, Hulk is nagyobb lesz, és Capnak nem lesz kint a füle! Amúgy nemrossz! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 29. - 13:37:59
Szerintem meg pontatlan, Thor nem egészen így fog kinézni, Hulk is nagyobb lesz, és Capnak nem lesz kint a füle! Amúgy nemrossz! ;)
Hlk nagyobb? Honnan tudod? Lehet tudni mekkora lesz?
Más részről, meg ez egy összevágott kompozíció, hogy mindenki jól látszódjon, meg békaperspektívából is van. Ha ezt vesszük alapul, akkor ezen a képen Nick Fury is 250cm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 29. - 14:00:44
Kicsit jobb minőségben:
(http://i.imgur.com/bSSNE.jpg)

(http://i.imgur.com/lu14A.jpg)

(http://starkindustries.ru/_ph/808/2/838450022.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 29. - 14:12:30
Ez az Avengers kép így nagyban már sokkal tutibb. :D


Azt amúgy hallottátok, hogy szeptemberben Hugh Jackman állítólag Budapestre jön pár napra?
Lehetne vadászni autogram után. :D
Kár, hogy nem októberben jön, ellehetett volna hívni a börzére ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 29. - 14:22:08
Kár, hogy nem októberben jön, ellehetett volna hívni a börzére ;D
:ohmy: :oh:
Akkor már Fesztiválra, vagy Holdfényconra, vagy Hungarocomixra, valami nagyobbszabásúra, mert szegény körülnéz a zöld általános iskolában és azt hiszi ez a max ami Magyarországon történni szokott. :D Félreértés ne essék, nem szólom le a börzét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Augusztus 29. - 14:32:16
Tényleg irto vad ez az angyalos kép :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 29. - 15:04:12
Sólyomszem nem illik oda. Mintha egy verőlegény lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 29. - 15:09:52
Azt amúgy hallottátok, hogy szeptemberben Hugh Jackman állítólag Budapestre jön pár napra?
Lehetne vadászni autogram után. :D
Kár, hogy nem októberben jön, ellehetett volna hívni a börzére ;D

Biztos csak azért jön, hogy előadja a köcsis lipton táncát a Margit-Híd alatt vagy a Vörösmarty-n.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 29. - 15:20:31
Sólyomszem nem illik oda. Mintha egy verőlegény lenne.
Szegény még a kompozícióból is kilóg. mintha csak az utolsó pillanatban szaladt volna be a képbe  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: mekmek0 - 2011. Augusztus 29. - 15:22:20
(http://a6.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/249721_10150266552309804_364544669803_9035723_6249555_n.jpg)

Régebben láttam ezt a képet de szerintem kukába dobták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Augusztus 29. - 15:24:41
Azt amúgy hallottátok, hogy szeptemberben Hugh Jackman állítólag Budapestre jön pár napra?
Lehetne vadászni autogram után. :D
Kár, hogy nem októberben jön, ellehetett volna hívni a börzére ;D

Biztos csak azért jön, hogy előadja a köcsis lipton táncát a Margit-Híd alatt vagy a Vörösmarty-n.
Jaja, asszem azt fogják forgatni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 29. - 15:30:17
Ez egy akciófigura? Amúgy ha már Amerika Kapitánynak van maszkja, Sólyminak is meghagyhatták volna  képregényes maszkját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: mekmek0 - 2011. Augusztus 29. - 16:09:13
Akciófigura. De ez az akciófigura jobb mint ami a plakáton van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Augusztus 29. - 16:34:38
Nem, nem akciófigura, azok kábé 4-6 inche-esek, és nem öltöztethetőek.
Ez egy másik kategória.
Nyugi csak hülyülök.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Augusztus 29. - 17:48:59
Régebben láttam ezt a képet de szerintem kukába dobták.
Pedig mennyivel jobb mint ami a filmben lesz. :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 30. - 16:57:09
Én azért sajnálom, hogy a következő Batman film hatalmas bukta lesz.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Augusztus 30. - 17:10:07
Ugyan miért lenne az?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 30. - 17:12:21
A tények azok tények.
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/BatmanDarkKnightRisesChart.jpg)
Bazinga.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 30. - 22:31:11
Én tudom, mi kerül a kérdőjel helyére: Batman of the Future. ;D

Amúgy meg a statisztika szerint minden 6. ember kínai, szóval a börzén számolgatni foglak titeket. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 31. - 07:45:32
Ez igaz lehet, mert én Kínából származom.

--------------------------------------

(http://img683.imageshack.us/img683/4753/superman9.jpg)

(http://img823.imageshack.us/img823/6958/superman1m.jpg)

(http://img832.imageshack.us/img832/3211/386028411.jpg)

(http://img593.imageshack.us/img593/7987/cavill1.jpg)

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/22122/29964210150276215858882.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 31. - 08:42:27
Cipzáras lesz Superman ruhája?  :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 31. - 09:14:11
Valahogy csak fel kell venni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 31. - 09:22:22
Supermannek, vagy a színésznek? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 31. - 09:27:42
Is,is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 31. - 09:53:14
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Avengers_(2012)/Promo/avengers.jpg)

(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Filmes_Conceptek/The_Avengers_(2012)/Promo/loki.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 31. - 10:01:26
Ez klassz kép! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 31. - 10:23:23
Nagyon jók !!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 31. - 11:42:17
Aztahét meg a százát! Dejó szupiruha! Azok igaz izmok? Vagy részben tömés? Talán festve is vannak kicsit az árnyékok. Miért kell a jelet mindíg átvariálni? Ez most folytatás lesz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 31. - 11:44:13
Tömés. De lényegtelen, mert ránézel, és legalább elhiszed, hogy ez a fickó tényleg Superman. Reeve óta ezt valahogy nem sikerült maradéktalanul elérni senkinek sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Augusztus 31. - 12:31:36
Ja, én is néztem, hogy mikor gyúrta ki magát ez a Henry gyerek ennyire? Civilben fele ilyen izmos sem volt. De tényleg mindegy, ez a Superman végre eléggé izmos. AZ előző ilyen szempontból elég cingár volt.

AMúgy ha az előző Avengers képen Sólyomszem kilógott, akkor most ezen nézzétek meg Fekete özvegyet. Ő mégis milyen pozíciót vesz fel?
Annyira érződik, hogy nem sok helye van a csapatban, csak azért tették bele, mert Johansson kisasszony igazán jó eyecandy lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 31. - 12:39:09
Már csak a piros kesztyű hiányzik róla és kiköpött Ultraman.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Augusztus 31. - 13:14:58
Ööö... Ultramannek szürke a kesztyűje. Sőt, az egész jelmeze vörös és ezüst.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Augusztus 31. - 14:22:38
Lehet, hogy Darázs ugrott és kellett bele egy női szuperhős is. FÖ meg már adta magát. Mégse lehetett Pepper. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 31. - 14:40:25
Nekem is Szupi bicepsze szúrt szemet.:D De ez végre tényleg képregényesen kigyúrt Superman. :D Mondjuk azt nem tudom, hogy mi lesz azokban a jelenetekben, amikor Szupi félmeztelen (már ha lesznek ilyen jelenetek, persze)? Ott majd CGI bicepszet raknak Henryre? :hehe:
Amúgy nem rossz ez a Szupi ruha, tényleg elég modern a dizájnja. Talán kicsit túl fakó a ruci, de nem rossz.

Annyira érződik, hogy nem sok helye van a csapatban, csak azért tették bele, mert Johansson kisasszony igazán jó eyecandy lesz.
Ja, lényegében ezen a képen is a fenekét villantja meg. :hehe:

Hulk kapcsán meg az jutott eszembe, hogy ugye a Hihetetlen Hulk film úgy ért véget, hogy azt sugallta, hogy Bruce képes lesz irányítani az átváltozást. Lehet, hogy az Avengers moziban már egy félig-meddig intelligens Hulkot láthatunk majd? :D 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 31. - 14:51:52
Ööö... Ultramannek szürke a kesztyűje. Sőt, az egész jelmeze vörös és ezüst.

Ez van akkor amikor egy szegény védtelen kisfiú elméjét elsötétíti a japán szarság. Ultraman, DC
(http://images4.wikia.nocookie.net/__cb20071125114253/marvel_dc/images/8/83/Ultraman_young_e3_new.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Augusztus 31. - 17:17:37
Ezért tartunk , hogy felvilágosítsd az elménk.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 31. - 17:43:51
Azt hittem, hogy az izmos felsőtestemért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Augusztus 31. - 17:48:46
Ja, mindig is tudtuk, hogy rólad mintázták Szupi felsőtestét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Augusztus 31. - 17:50:56
Inkább a Lényét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Augusztus 31. - 18:02:08
Tömés. De lényegtelen, mert ránézel, és legalább elhiszed, hogy ez a fickó tényleg Superman. Reeve óta ezt valahogy nem sikerült maradéktalanul elérni senkinek sem.
Nem gáz szerintem sem a tömés. Volt már ilyen egy pár filmben. sztem jól néz ki. De Reeve sem az izomzata miatt volt hihető Superman, hanem a kisugárzása miatt.
(http://2.bp.blogspot.com/_3mb2WlO2-v0/TQ7gmQysQtI/AAAAAAAAGdA/29h71uBlOCM/s1600/superman-christopher-reeve-1.jpg)
Ja, én is néztem, hogy mikor gyúrta ki magát ez a Henry gyerek ennyire? Civilben fele ilyen izmos sem volt. De tényleg mindegy, ez a Superman végre eléggé izmos. AZ előző ilyen szempontból elég cingár volt.
Most komolyan, ez egy élőszereplős film, nem képregény vagy rajzfilm
(http://2.bp.blogspot.com/_fldYYAdTrCI/S-OxgjBu0JI/AAAAAAAAA48/PTBdvB9R6kk/s1600/595~Superman-DC-Comic-Posters.jpg)
(http://i2.listal.com/image/2372113/500full.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Szeptember 01. - 12:50:58
Akkora muszklikat mi sem várunk el, ez így most pontosan ideális.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 01. - 15:30:47
Hmhm, beindul a gépezet? :D
http://filmdroid.blog.hu/2011/09/01/marvel_rovidfilm_the_consultant#comments
Amúgy lehet nem ártana  majd a moziknak/stúdiónak leadni ezt a sok kis rövidfilmet olyan összegzésféleképpen a Bosszúállók (szokjuk csak a nevet :hehe:) előtt. A sok néző valszeg szájtátva értesülne róla, hogy voltak kis filmek a marvel filmek után. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 03. - 11:58:23
Katt (http://starkindustries.ru/_ph/808/46358263.jpg)
Katt (http://starkindustries.ru/_ph/808/701287673.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2011. Szeptember 03. - 12:01:28
Loki mekkora boss.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Szeptember 03. - 12:07:17
Király fotók!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 03. - 12:37:53
Ja, és szép nagy felbontás, ez nem lesifotó az tuti. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Szeptember 03. - 14:03:19
Szép képek .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Szeptember 03. - 15:06:50
Klassz fotók! Jó látni, hogy haladnak a dolgok.:D A Marvel stúdió prosti nagyot robbanthat az Avengers filmmel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 03. - 15:32:51
Vagy rohadt nagyot bukik. :hehe: :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 03. - 16:09:04
Ezzel nem fog. Több okból is:

 - Akik nem képregényesek de látták az eddigi filmeket azok biztos elmennek megnézni hogy mit kalapálták össze főfilmként.
 - Wheadon nagyon jó abban, hogy több karaktert is egyszerre mozgasson, kifejtse őket és ez ne menjen se a történet rovására.
 - Scarlet Johanson
 - Elég jó csapatot sikerül összeszedni, egyedül talán a Thornál éreztem hogy rezeg picit a léc, de ez nem Hemsworth hibája volt. Loki és Thor is jó karakterek voltak, szépen hozták a tőlük várhatót, Loki pedig elég brutál lesz az Avengersben
 - Scarlet Johanson
 - A képregényrajongók biztos elmennek rá, ezt nem hinném hogy bárki kihagyná.
 - nem tudom mondtam-e már Scarlet Johansont?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 03. - 16:21:44
Engem a legkevésbé Scarlett Johanson érdekel a filmből. Ki nem állhatom az ilyen "mindenkit szétverek, hú de kemény csaj vagyok" szereplőket.  Egyébként miért van mindenki úgy hasra esve attól a nőtől? Nem is olyan szép, és még gebe is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Szeptember 03. - 16:26:54
Gyakorlatilag a leghíresebb Marvel karakterek együtt lesznek a filmben, nem hinném, hogy ezt bárki kihagyná. :D Már csak kb. Pókit és Rozsit kéne benyomni egy cameora, és minden rajongó elcsöppenne. :lol: ;D

Mondjuk Scarlett Johansontól én sem vagyok elájulva, vannak szebb színésznők is szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 03. - 16:47:29
Mellesleg nem gyenge a csaj :D Plusz neki is van akkora ajka mint Jolienak, valaki azt is tök sexinek tartja.

Whedont meg tom, hogy jól mozgat csapatot, d e vhogy én akkor is tartok tőle, hogy mindenki mekkora robbantást vár, nehogy pofára esés legyen a vége... :uhoh: valahpgy az idei év mérsékelt sikere engem kicsit aggaszt, ha lehet így mondani, csökkenhet a comics filmek varázsa, lehet kezd elege lenni az embereknek belőle...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Szeptember 03. - 18:25:27
Miért, a Thor, Amkap és a First Class sikeres lett, nem? Eddig csak a Zöld Lámpás lett nagy bukta. De az állítólag azért, mert olyan is...

Én az Avengerstől a robbantást olyan értelemben várom, hogy tuti minden fan már csak azért is meg fogja nézni, mert Avengers. Lehet hogy nem lesz csúcsszuper a film, de ettől függetlenül tuti mindenki kiváncsi lesz rá.

Viszont az alapanyag jó, a rendező is jó, szóval simán lehet tökjó film belőle.

Ja, nekem Jolie jön be nagyon (leszámítva a túlzásba vitt gyerekmániáját :hehe: ), szerintem Johanson sehol sincs hozzá képest. :D Egyébként Jolie-t nem csak a szépsége miatt bírom, hanem mert nagyon jó színésznő is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Szeptember 03. - 18:44:08
Scarlett szerintem is erősen túlértékelt, nekem, se tetszik igazán, de hogy gebe? Szerintem jó húsban van. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 03. - 19:10:56
Miért, a Thor, Amkap és a First Class sikeres lett, nem? Eddig csak a Zöld Lámpás lett nagy bukta. De az állítólag azért, mert olyan is...
Hát a first Class annyiból csalódás lett tuti, mert a kritika is dícsérte és a nézők is, ehhez képest még az első rész amcsi bevételét se érte el. Thor meg Amkap még a 200 millát se érték el odakint, hiába mondják, hogy a stúdió elégedett meg blabla sztem csalódottak, hogy két elég kemény/öreg kari és még 200 millát se tudtak összeszedni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Szeptember 03. - 20:05:59
Idézet
Egyébként miért van mindenki úgy hasra esve attól a nőtől? Nem is olyan szép, és még gebe is.
jelen!

Morbius, te maradj akkor csak a vámpírcsajoknál. :D

Idézet
Wheadon nagyon jó abban, hogy több karaktert is egyszerre mozgasson, kifejtse őket és ez ne menjen se a történet rovására.
Egen. És ezt hányszor bizonyította max. 2 órás keretek között? Egyszer sem. Pont itt a bökkenő: Whedon tehetségét, hozzáértését senki nem vitatja, én is nagyra értékelem a fickót, de filmet még nem igazán készített. És biza egy sok részes képregényben, vagy sorozatban könnyebb egyszerre sok karaktert összetartani, mint egy 2 órás filmben. Ide hatalmas bravúr kell még  Whedontól is, hogy ez a film igazán működjön.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 03. - 20:08:12
Simán menni fog neki, és jó ha egy óra lesz az a tartalom amit a csapat tagjaival tölthetünk, a többi cutscene meg second unit felvétel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Szeptember 03. - 20:08:39
Nagyon remélem kihozzák a maximumot ebből a filmből és legalább egy 3 órás alkotást összehoznak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 03. - 20:23:37
Hát én egy két és fél órát tuti várok, ennyi karakter, ennyi gonosz mellett, az nagyon kellene... :uhoh:
Hacsak nem olyan lesz, mint az Xmen, kb két-3 karaktert fog jobban előtérbe helyezni a többiek meg csa a "háttérben mozognak" (vas, kapi és Thorra tippelek, thor mert az ellenfél az ő rokona, Vas, az érthető okok miatt eddig a legsikeresebb plusz Robert jól hozza, meg Kapi aki a vezér és látnunk kellene hogy fog tudni beilleszkedni a jövőbe)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 03. - 21:01:13
Lehet hálálkodni
(http://img849.imageshack.us/img849/4100/wegwegweg.png)
(http://img11.imageshack.us/img11/2928/wegwegeg.png)
(http://img153.imageshack.us/img153/3667/wefwegwegweg.png)
(http://img41.imageshack.us/img41/1334/chrisevans090320111.jpg)
(http://img13.imageshack.us/img13/6421/scarlettjohansson090320.jpg)
(http://img191.imageshack.us/img191/6421/scarlettjohansson090320.jpg)
(http://img683.imageshack.us/img683/6421/scarlettjohansson090320.jpg)
(http://img831.imageshack.us/img831/9605/chrisevans090320112.jpg)
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/09/evans-park/scarlett-johansson-chris-evans-jeremy-renner-avengers-park-ave-02.jpg)
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/09/evans-park/scarlett-johansson-chris-evans-jeremy-renner-avengers-park-ave-13.jpg)
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/09/evans-park/scarlett-johansson-chris-evans-jeremy-renner-avengers-park-ave-14.jpg)
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/09/evans-park/scarlett-johansson-chris-evans-jeremy-renner-avengers-park-ave-16.jpg)
(http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2011/09/evans-park/scarlett-johansson-chris-evans-jeremy-renner-avengers-park-ave-04.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Szeptember 03. - 21:16:28
1. A képek nagyon f*szák.

2. Sólyomszem gáz. :uhoh: Mármint a feje. Nagyon kellett volna az a maszk. :uhoh: (Bár lehet, hogy mozgóképen jobb lesz, meglátjuk...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 03. - 21:17:29
Na jó, a gebét visszavonom, nem olyan rossz, de akkor se ő a világ közepe. Ha már pepo emlegette a vámpírcsajokat, Kristen Stewart jöhetne, engedném, hogy kiszívja a vérem. Vagy amit akar ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 03. - 21:24:29
Bocsáss meg, nem tudtam, hogy ízlés nélkül születtél. Stewart olyan mint egy down kóros csontváz. A véred is csak azért szívná, hogy szét ne essen.

(http://www.chicagonow.com/lists-that-actually-matter/files/2011/06/kristen-stewart-dog-daycare.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 03. - 21:33:08
Naná, hogy a legelőnytelenebb fotót sikerült megtalálni. Johanson kisasszony se néz ki különbül egy szürke hétköznapon. Én akkor is elnézném az ágyamban :D
Itt egy jobb kép:
(http://image.hotdog.hu/_data/members0/048/556048/images/KristenStewart11.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 03. - 21:38:43
Olyan drogos tekintete van hogy tűért kiállt.  ;D Na jó nem húzlak, ízlések és pofonok...  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 03. - 21:41:43
Olyan drogos tekintete van hogy tűért kiállt. 

Senki sem tökéletes :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Szeptember 03. - 22:08:05
Itt egy jobb kép:
Micsoda meglepi, ezen is nyitva a szája! :lol: Viccet félretéve, csinos, de még nem igazán láttam róla képet, amin be lenne csukva a szája.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Szeptember 03. - 23:06:10
Biztos várja a jutalomfalatot.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Szeptember 03. - 23:59:29
Ben nagyon köszönöm, Scarlett Johansson mostis a csúcson van  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Szeptember 04. - 06:49:41
Én is azt mondom , hogy Sólyomszem igazán megkaphatta volna a álarcát , nem lógott volna ki a társaságból .
Sokkal jobban nézett volna ki a csapat , szerintem ez már hibapont.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 04. - 07:51:24
 ;D
(http://img189.imageshack.us/img189/6712/avengerssep3eyeprime582.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Szeptember 04. - 09:36:41
Csak elgondolkodott ....... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 04. - 09:57:08
Volt egy másik kép is ahol Thor, meg asszem Loki bámulta a hátsóját. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. Szeptember 04. - 10:43:02
Hiába az Istenek is emberek. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Szeptember 04. - 12:27:32
Hiába az Istenek is emberek. ;)
Vagy csak Scarlett-nek isteni a popija :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 04. - 12:43:39
Vagy csak Scarlett-nek isteni a popija :D

Paskolni való ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Szeptember 04. - 13:13:39
A mitológiai istenek általában amúgyis a halandó földi tyúkokba habarodtak bele. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 04. - 14:05:00
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/123698896.jpg)
(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/123698806.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 04. - 14:07:38
Az öreg mindenhol ott van. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Szeptember 04. - 14:28:52
Vagy csak Scarlett-nek isteni a popija :D

Paskolni való ;)
Nagyon tenyérbemászó segge van, az biztos. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Szeptember 04. - 19:59:54
Hiába az Istenek is emberek. ;)
Ez így még emberibb, hisz a politikusok, sztárok is a titkárnőket, szobalányokat zaklatják gyakran.

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/uploads/10300/123698896.jpg)
Ez még biztos az eleje, a filmnek, régi frizurával, később levágják tüsire és... barnára
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Szeptember 06. - 17:12:44
4 forgatási kép a DKR-ről:
http://justjared.buzznet.com/2011/09/04/anne-hathaway-the-dark-knight-rises-stunt-fight/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 22. - 09:50:16
(http://media.comicvine.com/uploads/9/99507/2014798-avengerbluray0012layer1.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Szeptember 22. - 14:47:54
Nagyszerű kép. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. Szeptember 22. - 15:18:25
Epikus és életlen  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Szeptember 22. - 15:26:57
De nem véletlen.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Szeptember 23. - 12:32:30
Epikus és életlen  ;D
Inkáb élettelen.
Totál nincs dinamikája, olyan, mintha mindenki csak beállna egy festmény erejéig, tipikus giccses propagandakép.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Szeptember 23. - 12:41:46
Körbevették őket ellenségek, harci készültségben állnak. Nem tudják, honnan jön a támadás, de figyelnek minden felé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 23. - 13:01:04
Télleg Kaine, hallottad, hogy az itthoni  stúdió(nem tom melyik) a felé hajlik, hogy az Amazing Spider-man, megint csak simán Pókember legyen?
A filmnewson olvastam a minap.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. Szeptember 23. - 13:10:59
Hát az elég fos lenne. Pedig ezt a címet könnyű fordítani. Ráadásul sztem ez a cím tisztelgés a képregénynek. Rá kell venni őket, hogy pontos legyen a cím.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 23. - 13:21:31
Hát anno az első trió körül hallottam olyanokat, hogy előbb ott is amazing lett volna az első rész, a második Spectacular és így tovább... aztán vmiért maradt a sima Spider-man...
Ennyiből ez az új cím jobb lenne, télleg szakítanának mindennel, ami eddig volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Szeptember 23. - 13:42:51
Nem, nem hallottam. Azt se tudom, ki lesz a forgalmazója. Azt megértem, hogy "csodálatost" nem akarnak, mert magyarul ezt a szót nemigen használjuk emberre. Persze, ha simán Pókember marad, az meg keveredést okozhatna. Á, jelenleg épp elég bajom van a Bosszúállókkal.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 23. - 14:06:19
Nem engednek belőle?
marvelnél próbálkoztál? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Szeptember 23. - 14:12:42
Írtam párszor a Panininek, de nem reagáltak rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 23. - 14:14:06
Monjduk mi mást is vártunk volna tőlük. ;D Képregényekre se nagyon szoktak reagálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Szeptember 23. - 20:39:35
Ja, már vagy 3 hónapja labdázok velük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Szeptember 23. - 22:48:49
 Bosszuállók szó szerinti fordítás és a szinkronnak is könnyű. Nehéz lenne az Anvegers helyett a Bosszú Angyalait a szájukba gyömöszölni. Gondolom ez az oka.
De az Amerika kapitány előzetesében nagyon jól hangzott, hogy "ismerd meg" "a bosszú" "első angyalát" Na az hidegrázós volt :D
Az IMDB-n azt írják, hogy a Hulk hangja Lou Ferrigno lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Szeptember 24. - 08:16:27
Már az előzőben is ő volt... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Szeptember 25. - 12:01:54
(http://www.blogcdn.com/www.comicsalliance.com/media/2011/09/darkknightrisescatwomancostume1.jpg)

(http://www.blogcdn.com/www.comicsalliance.com/media/2011/09/darkknightrisescatwomancostume2.jpg)

Úgy tűnik javarészt a Julie Newmar féle jelmezt használták alapnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Szeptember 25. - 12:39:03
szóval ha felhajtja az éjjellátóját a fejére, akkor lesz belőle egy sima farsangi macskafül. Jó nagy fostalicska egy jelmez. Ha már realista és funkcionális az egész koncepciója a filmnek, akkor alapból kilövöm a magas sarkot és a Micsoda nő csizmát. És ez a maszk, szintén farsangi jelmez.
Az új szemüveges macskanő pártoltam volna.
(http://4.bp.blogspot.com/_XdP6Lp2ceqY/S-odY3zE9lI/AAAAAAAARAw/8gSlVvGeaT8/s1600/Art_Of_Detail_by_AdamHughes.jpg)
(http://2.bp.blogspot.com/_rBCzVoBBOyc/TRjzAGuP0II/AAAAAAAAAYY/-gafjhPlRbU/s1600/Audrey_Hepburn_12784a1.jpeg)
:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Szeptember 25. - 13:58:55
Szerintem EPIC FAIL ez a jelmez, ahogy eddig minden, amit a filmből láttam, de a Nolan rajongók úgyis megvédik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Szeptember 25. - 14:05:47
Szerintem EPIC FAIL ez a jelmez, ahogy eddig minden, amit a filmből láttam, de a Nolan rajongók úgyis megvédik majd.
Melyik film? a 3. rész? vagy az első kettő sem tetszett?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Szeptember 25. - 14:16:03
Most kifejezetten a harmadikra gondoltam, de egyébként nekem az első kettő se tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Szeptember 26. - 08:42:06
A második azért kifejezetten jó volt. Az első szvsz halál unalom, az első órát úgy kéne kihagyni, ahogy van, de a második a hype ellenére is csakugyan kifejezetten jó film lett. Nem hibátlan, nem tökéletes, de tényleg az egyik legjobb képregényfilm eddig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Szeptember 26. - 10:12:20
Nekem tetszett az első rész "unalmas" bevezetője. Én szeretem a hosszú felvezetéseket. PL Amerika Kapitánynál is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Szeptember 26. - 18:06:00
Szerintem is jó volt mindkét rész. És pont Nolan miatt bízok ebben is, függetlenül attól, hogy sok dolog nekem sem tetszik (szinte minden).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Szeptember 26. - 20:06:06
A Begins első órájával nem igazán az unalom volt a bajom, hanem, hogy "realisztikus" akart lenni, miközben röhejes lett az ázsiai / nindzsás / kiképzés rész. Régi gagyi karatés filmeket idézett nálam... Ra's al Ghult vagy nem ebben a formában kellett volna tálalni, vagy kihagyni belőle. Sokan szidják Burton Batmanjét, hogy ott a Joker ölte meg a szüleit és "minden mögött ő állt", de itt meg Ra's volt az, aki "mindenért felelős volt". A "Joker ölte meg Bruce szüleit" ötletben legalább megvan az, amit a képregényből mindig hiányoltam: Miért pont Joker Batman főellensége? Azon túl, hogy ő a legnépszerűbb és személyiségben ellentétesek, meg kinyírta egy Robinját és kivonta a forgalomból Batgirlt... Bane meg eltörte a gerincét, miért nem ő? Mi a kapcsolat közöttük, amitől ő lesz a no.1 ellenség? Tudom, eléggé magányos vagyok ezzel a véleménnyel, de nekem tetszett az ötlet, hogy a filmben kölcsönösen teremtették egymást. Sőt, a képregényben Batman felelős Joker születéséért, a film ez alól feloldozza, mert a másik fél teremtette őt előbb. Ellenben a Begins esetében Ra's kiképezte Bruce-t, aztán kiszúrta pont az ő városát... Erőltetett, de különösebb cél nélkül. Ráadásul Ra's sokkal jobban működött volna misztikus karakterként. Bár az utolsó filmben ezt még orvosolhatják.
Aztán a ruha... Nekem nem tetszett már a Beginsben sem. OK, volt némi fejlődés, pl. mozgatható nyak, stb. Ezeket díjazom, de a maszk kialakítása nem emlékeztet Batmanre, inkább mintha ördögszarvai lennének, befelé állnak a "fülek". Hasonlóképp nem túl szerencsés az orr rész kialakítása se, kissé csőrszerű. Aztán a TDK-nál már az a panelekből összeálló jelmez... Nem vagyok benne biztos, hogy van bármi értelme, de nem tetszik.
Aztán Gotham. Túl... "lapos". Nem várom, hogy olyan legyen, mint Burton extra-gótikus városa (bár az borzasztóan tetszett), de bennem inkább "Metropolis éjszaka" érzést kelt.
Tumbler: Először nagyon nem jött be. Ma se szeretem igazán, de már elfogadtam. Azért azt megnézném, hogyan parkol meg közlekedik vele feltűnés nélkül. OK, van lopakodó mód, de azért mégis...
Joker: Mindenki odáig van érte, szóval biztosan zseniális, de engem inkább emlékeztetett a Joker egyik bandatagjára, mint Jokerre magára. Amúgy röhej, hogy a sitten se mosták le róla a festéket, de azért panaszkodtak, hogy "nem lehet beazonosítani".
Mind közül a leggázabb a kompos jelenet volt. A fogolydilemmát akarta szemléltetni, de ekkora nyáltengert ennyi klisével előadva nem túl gyakran láttam filmen.
Batman csaja: Hogy is hívták egyáltalán? Nem is érdekel. Legalább adtak volna neki a képregényből a nevet. Még a '97-es Batman & Robinban is Julie Madison szerepelt. Egyébként pont ez lett volna a legmegfelelőbb név ennek a Récsöl akárkinek.
Kétarc: Rövid volt, kevés volt, realisztikus se volt, meg még a haja színét se bírták volna eltalálni. (Tudom, az fontosabb, hogy a színész jól hozza a karaktert, de a figura eleve laposra sikerült.)
Történet: Az első filmét nagyjából jellemeztem Ra's-nál, a másodiké számomra csapongó volt, kb. össze-vissza, rengeteg déjá vu elemmel, pl. Joker a maffiózók tárgyalásán a ceruzatrükkel (Burton Batman, kézfogós trükk, valamint a "toll erősebb, mint a kard" jelenet), Joker zuhan az épületről a film végén (Burton Batman vége - ami 1000-szer "epicebb" volt amúgy), "Come on, I want you to do it, I want you to do it. Come on, hit me. Hit me!" (Burton Batman - Batwing jelenet), "kit mentesz meg, a nődet vagy a barátodat?" (Mindörökké Batman, Chase és Robin egyszerre zuhan). OK, persze, sokkal több volt benne. Néhány dolog tetszett benne, néhány nem. Pl. a kompos rész meg a kínai kiruccanás nem.
Amúgy alapvetően végig tudom nézni mindkét filmet és jobbak, mint Schumacher giccsparádéi, de nekem inkább csak tucat akciófilmként maradtak meg.
Egyébként meg igen, valószínűleg szempont nálam, hogy elfogult vagyok Burton Batmanjeivel szemben is. A nosztalgia faktoron túl, mai szemmel, nekem sokkal nagyobb élményt jelentenek, még ha nem is annyira követik a képregényeket és technikailag már nincsenek annyira a topon. Illetve, ez nem teljesen igaz. Egyrészt, a Burton-féle első film idején még kimondottan újnak számítottak, vagy még meg se jelentek azok a képregények, amik legfőképpen Nolan filmjeit ihlették, másrészt a legjobban úgy lehet jellemezni, hogy Burton az arany, Schumacher az ezüst, Nolan pedig a modern kori képregények hangulatát adaptálta. Kinek mi jön be leginkább...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Szeptember 26. - 21:54:31
Én is bízom Nolanben. A TDK előtt mindenki ledöbbent, húzta a száját, hogy Ledger lesz Joker. Aztán a filmmel megkaptuk a képregényfilm-történelem egyik legjobb főgonoszát, Ledger zseniális színészi játékával.

de itt meg Ra's volt az, aki "mindenért felelős volt".
Nem egészen. Tény, hogy Ra's is szerepet játszott Bruce Batmanné válásában, de alapvetően a gyermekkori tragédia indította el Bruce-t a bűnüldözővé válás útján.
Burton filmjében egyfelől poén volt, hogy Joker állt minden mögött, másfelől viszont nem volt túl reális. Miért csak a film végén jön rá Bruce, hogy ki volt a szülei gyilkosa? Miért nem akart már jóval előbb bosszút állni rajta, mielőtt Napier Jokerré vált volna?
Viszont azt aláírom, hogy Bruce szülei meggyilkolásának jelenete sokkal hatásosabb volt Burton filmjében, mint a B. Beginsben.

Idézet
meg kinyírta egy Robinját és kivonta a forgalomból Batgirlt... Bane meg eltörte a gerincét, miért nem ő? Mi a kapcsolat közöttük, amitől ő lesz a no.1 ellenség?
A kérdésedben benne is van a válasz. :) Egyrészt Joker ténykedése időrendileg is jóval előbb volt, másrészt az, hogy valaki megöli a társadat (és egyben jóbarátodat), plusz egy másik barátod lányát tolószékbe küldi, nem kis trauma lehet. ;) Ha így nézzük, Joker cseszett ki a legjobban Batmannel.

Idézet
Ellenben a Begins esetében Ra's kiképezte Bruce-t, aztán kiszúrta pont az ő városát... Erőltetett, de különösebb cél nélkül.
Ra's egyáltalán nem véletlenül szúrta ki magának Bruce-t. Nagyon is megvoltak a céljai vele. Gotham elpusztítása már jóideje a terveiben szerepelt, Bruce pedig egy nagyon erős szövetséges lehetett volna neki, aki befolyásos milliárdos lévén, belülről bomlaszthatta volna a várost. 

A kritikád többi részéből én úgy gondolom, hogy valóban elfogult vagy a Burton-féle Batmannel. :) Persze ez nem baj, a filmek megítélése szubjektív, mindenkinek megvan a saját véleménye. Mindenesetre én a TDK-t egyáltalán nem tartom tucat akciófilmnek, sokkal több és mélyebb annál.
Szerintem Burton és Nolan Batman-jét igazából nem nagyon érdemes hasonlítgatni, mert nagyon eltérő stílusúak, máshogyan közelítik meg a témát. Mindkét oldalnak megvannak a pozitívumai.
Mondjuk nálam a Nolan - Burton párharcot 2:1-re Nolan nyerte, mert Nolantól mindkét film tetszett, Burtontól a Batman Visszatér viszont nem. :)


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 26. - 21:56:59
Nekem bejönnek Nolan filmjei de a kedvenc a Burton féle két rész. A jelmez, a Batmobil is jobban néz ki, Keaton meg a legjobb Batman. A hangulat csúcs, Danny Elfman zenéje meg zseniális, mindíg a fülemben cseng.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Szeptember 26. - 22:05:55
Hmm, akkor Bale meg a legjobb Bruce Wayne?:)

A Batmobilból viszont tényleg a Burton verzió a legjobb (az összes filmet tekintve). Csak a második részben ne lett volna az a jelenet, amikor a Batmobil túrórudi alakúvá transzformálódott, hogy elférjen a két épület közötti szűk résben... :wacko:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Szeptember 26. - 22:14:10
Hmm, akkor Bale meg a legjobb Bruce Wayne?:)

Az biztos, hogy jól hozza a nagymenő milliomos playboy-t. Meg nagyobb darab is mint a többiek, ami nem hátrány. Keaton néha kifejezetten törpének tűnt. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Szeptember 27. - 00:14:29
Igazság szerint az elfogultságomon túl ott van az is, hogy már a Burton filmek se voltak igazán képregényhűek és valamiért én ezt vártam volna még anno Nolantól, de nem kaptam meg. Heath Jokere jó-jó, de nem a képregénybeli Joker. Macskanő, Bane szintén. Ellenben a Madárijesztő megoldása nekem nagyon tetszett. De pl. az Arkham Elmegyógyintézet szintén elég semmilyen lett...

Egyébként én egyik Batman színésszel se voltam teljesen elégedett. Keaton szerintem nagyon jó volt, titokzatos Batman, Bruce Wayne "szerepében" pedig látszott, hogy a karaktere az emberek közt nem találja a helyét, mintha máshol járna az esze, hogy számára az a felvett álca és színészkednie kell hozzá, nincs szociális érzéke, mintha autista beütése lenne, titkon mániákus. Valószínűleg Batman reálisan tényleg így viselkedne civilként. A maga módján zseniálisnak találtam a játékát, de nem igazán emlékeztetett a képregénybeli figurára.
Sajnos Bale sem. Szerintem annyira nem hasonlít a képregénybeli ábrázolásra azon túl, hogy viszonylag magas és izmosabb. Főként a fejére gondolok. Ráadásul kicsit ellenszenves a színész is. Mondjuk ez már tényleg nagyon szubjektív, nem tudnám megmondani, pontosan miért. Egyébként szőrszálhasogatás, de nekem pl. fontos, hogy Bruce Wayne haja sötét, a szeme pedig kék legyen, Joker arca pedig inkább nyúlánk és vékony.  Nicholson vigyora jó volt, de nekem ő mindig inkább a tökéletes Rozsomákot testesítette meg. Ledger pedig egyszerűen nem hasonlított a képregényes Jokerre, akármilyen jól is játszott. A legközelebbi az én elképzelésemhez Robert Knepper karaktere lett volna (T-Bag) a Prison Break című sorozatból. Még Ledgerhez hasonló "nyelvjátékkal" is rendelkezett. Csak némi eszement röhögés meg smink hiányzott volna neki a tökéletes Jokerséghez...

Aki viszont tökéletes: Gary Oldman, mint a "fiatal" James Gordon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 01. - 21:30:51
Olálá... :oh:
Filmnews:

Jelenleg Los Angelesben forog a The Dark Knight Rises (A sötét lovag - Felemelkedés), és máris szárnyra kapott néhány pletyka, azonban annak az ügynek a végére már pontot tehetünk, hogy Cillian Murphy valóban visszatér Jonathan Crane, vagyis a Madárijesztő szerepében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 01. - 21:53:25
Ennek nagyon örülök én is. Ő volt a legjobb.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2011. Október 01. - 22:10:20
Lehet, hogy itt is csak annyit fog játszani, mint a 2. részben.

Keaton Bruce wayne még annyiban is zseniális volt (habár ez inkább burton húzása volt), hogy csak késleltetve jelent meg, nem őt ismertük meg elsőként, így ahogy a többi szereplő is, mi is kiváncsiak lettünk rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 01. - 22:29:36
Még a végén kiderül, hogy Crane mozgatja a szálakat a háttérben. :D
Bár valszeg csak Talia fogja felhasználni az apja miatt, legalábbis erre tippelek.

Bár kezd kicsit olyan érzésem lenni, hogy kezd kicsit túlzsúfolt lenni a film... túl nagyot akarnak markolni,aztán keveset fognak majd fogni... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 01. - 23:08:53
Cillian Murphy valóban visszatér Jonathan Crane, vagyis a Madárijesztő szerepében.
Tök jó. :D

Bár kezd kicsit olyan érzésem lenni, hogy kezd kicsit túlzsúfolt lenni a film... túl nagyot akarnak markolni,aztán keveset fognak majd fogni... :uhoh:
Ahogy Todd is mondta, lehet hogy csak rövid szerepe lesz a Madárijesztőnek, nem tudjuk. De ha azt nézzük, a 2. részbe két igen fajsúlyos Batman-ellenfelet tett be egymás mellé, mégis teljesen megoldották a sztoriban, hogy mindkettő érvényesüljön. Szerintem Nolan tudja, mit csinál. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Október 05. - 16:40:17
Bosszú Angyalai képek:
http://marvel.com/news/story/16742/get_your_first_look_at_marvels_the_avengers_in_ew?utm_source=Newsletter&utm_medium=Pulse314&utm_term=Link1&utm_content=PhotosFromTheAvengers&utm_campaign=Pulse314Newsletter10042011
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Október 05. - 19:29:02
Jók a képek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. Október 06. - 23:53:34
Man of Steel

Lois

(http://filmbuzi.hu/files/2011/lois-lane-01.jpeg)

Clarck

(http://filmbuzi.hu/files/2011/henry-cavill-shoots-man-of-steel-in-vancouver2.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 07. - 11:04:56
Két képet találkhattok ezen a filmdroid linken:
http://filmdroid.blog.hu/2011/10/07/ket_kep_a_bosszuallokbol

Plusz ha olvassátok a szöveget is, megtudhatjuk, hogy jövőhéten érkezik az első előzetes... ez eléggé meglepett... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Október 07. - 12:09:33
lois képregényben is vörös vagy csak nekem tűnt eddig barnának? Mert ez így nekem nagyon fura...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 07. - 12:29:24
Ja, inkább tűnik ez Lana Langnek, mint Loisnak... elvben a comicsban sötét barna, vagy fekete volt Lois...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 07. - 19:48:23
Vagy keverték Jimmyvel.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 07. - 21:23:31
Vagy keverték Jimmyvel.  :hehe:
Akkor Clark igencsak meg fog lepődni, ha majd Lois altestét pásztázza a röntgenlátással.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 09. - 11:18:48
Jor-El volt már?

(http://starkindustries.ru/_ph/832/688223636.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Október 09. - 11:57:12
 :omg:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 09. - 12:11:05
Nebazz... :o Russel Crowe lesz Jor-El? :o :surp: Amúgy a gönce nem is olyan rossz. :D Kissé fantasy hangulatú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 09. - 13:02:08
Huh, ha ez nem vicc, akkor máris pár százalékot ugrott a lejtőn ez a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 09. - 13:17:16
Jó reggelt Vietnám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Október 09. - 13:28:06
Szerintem Russel Crowe jó arc. Lehet megkövezni :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 09. - 13:30:44
Crowe kiváló színész. Az hogy a magánéletben olyan mint egy fatuskó nem érdekel. Jor-Elként szerintem remek lesz, végre elszakadunk a Brandó féle steril alakítástól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 09. - 13:47:05
Én is bírom Crowe-t (mint színészt), nem bánom, hogy ő lesz Jor-El. Csak eddig valahogy kimaradt nekem ez az infó.
végre elszakadunk a Brandó féle steril alakítástól.
Jaja, végre nem egy nagypapit kapunk. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 09. - 14:55:43
És a magyar szinkronban ismét Vass Gábor lehet Jor El hangja, oly hosszú időn át. :hehe:

Amúgy nekem a rucija bejön, hasonlít nagyon Supi későbbi ruhájára, legalább ez is egy kis utalás, honnan merít a ruhájához.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 11. - 16:07:23
Bosszúállók előzetes

https://www.youtube.com/watch?v=E9cuGZJ9DP0

http://trailers.apple.com/trailers/marvel/avengers/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 11. - 16:18:56
Nagyon várós. remélem, nem lesz túl hatásvadász. Elég sok beállítás van benne.
Arra leszek még kíváncsi, hogy mivel magyarázzák majd Lokit. Mert ugye a BA azért alakultak meg, mert "ha egy veszély nagyobb, mint amivel külön-külön szembe tudnának nézni"... csakhogy Thor már legyőzte külön Lokit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 11. - 16:24:48
Valszeg a Skrull fenyegetés miatt kezdte el őket toborozni? (mondom ezt úgy, hogy még csak most nézem meg a trailert. ;D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 11. - 16:25:29
csakhogy Thor már legyőzte külön Lokit.

Nem győzte le. Ha Odin nem lép közbe a végén megdöglend vala.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 11. - 16:26:29
Nos, lehet, de KÖZBEN bármikor legyőzte volna.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 11. - 16:32:29
Huuu, ez télleg jóóónak ígérkezik... Tony adja a figurát megint ;D és balhéznak is egyet Kapival, kira. Fury is elég kemény volt a rpg-vel, de ami a legjobban tetszett, hogy Kapi is nyomatta a gépfegyverrel, kicsit Ultimates lett így. :D
Na szal... eddig a Batman Arkham 2-őt vártam rohadtul, most már lassanlehet átállni a jövő évre, Avengers, Póki, Bats3...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 11. - 16:48:59
Ööö... azt a leborult szivarvégét...
Szinkronos:
https://www.youtube.com/watch?v=BcVeUiduZFE

Jó gyors volt. :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Október 11. - 17:11:00
Nagyon tetszik , kedvenc lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. Október 11. - 18:22:26
Ígéretesnek tűnik. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 11. - 18:50:05
Nekem is tetszik, ütős cucc lesz. Jó látni együtt a "nagyfiúkat".:D

-A páncélja ütős, de anélkül mit ér?
-Zseni vagyok, milliárdos playboy és emberbarát.

:lol: Tony rulez. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Október 11. - 19:11:35
Jónak tűnik.
Remélem lesznek benne nagy szörnyek  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 11. - 19:21:54
Arra leszek még kíváncsi, hogy mivel magyarázzák majd Lokit. Mert ugye a BA azért alakultak meg, mert "ha egy veszély nagyobb, mint amivel külön-külön szembe tudnának nézni"... csakhogy Thor már legyőzte külön Lokit.
Biztos, hogy nem csak Loki miatt fog megalakulni a csapat. Valószínűleg jóval nagyobb fenyegetésről lesz szó a filmben. Ugye a pletykák szerint Thanos is benne lesz a múviban, simán lehet, hogy földönkívüli támadás ellen kell majd megvédeni a Földet. De azt is el tudom képzelni, hogy összejön egy szuperbűnöző csapat Lokival és Thanossal az élen. Bár Loki valószínűleg a háttérben fogja kavarni a szálakat.
A Thor stáblista végi jelenetében egyébként elég jól felvezették Loki szereplését az Avengers filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 11. - 19:44:10
Hát az egyik csatajelenetnél egy lilla lézer sugár csapódik Kapi s Thor mellett, szval tuti, vmi földönkívüli faj lesz, és mondták a Skrullokat, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2011. Október 11. - 19:59:12
Nagyon király lesz. ;D
Engem nem igazán zavar a Bosszúállók cím.Bár a Bosszú Angyalai azért jobb lett volna,már csak a képregényhűség miatt is.De ez legyen a legnagyobb probléma. :)
Viszont Fekete Özvegy teljesen nem illik bele a csapatba.Nem tudom miért kellett őt beletenni. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Október 11. - 20:52:39
Hát igen. Bámulatos formái ellenére én akkor is jobban örültem volna Hangyának és Darázsnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2011. Október 11. - 20:59:39
Azokról a robbanásokról nekem egyből a Transformers ugrott be.
Ettől függetlenül nagyon várós a film ;).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 11. - 22:36:59
Fekete Özvegy tényleg kicsit kakukktojás, de gondolom, kellett egy jó csaj is a srácok mellé.
Hulk jobban néz ki, mint a saját filmjeiben. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Október 11. - 23:02:15
Én is jobban szerettem volna, ha Hangya és Darázs is szerepel ,de ez van. Ha már ellenségekről és fenyegetésről van szó ott van még Vörös Koponya és a Kocka. Amúgy tényleg valami földönkívüli fenyegetésnek tűnik az előzetes alapján. De megnéznék egy Triskeliont is a filmben. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 11. - 23:25:48
Engem nem igazán zavar a Bosszúállók cím.
Igazából csak annyiból zavaró, hogy annak idején készült egy elég gyenge film teljesen ugyanezzel a cimmel, engem mindig arra emlékeztet.
Egyébként érthető a címválasztás, a laikus moziközönség számára jobban hangzik a Bosszúállók, mint a Bosszú Angyalai.

gondolom, kellett egy jó csaj is a srácok mellé.
Akkor inkább betehették volna Amazont. ;D :sweetheart:

Arra leszek kiváncsi, hogy a filmben Hulk mennyire lesz intelligens, illetve mennyire lesz kezelhető, mint csapattag.:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Október 12. - 13:56:26
szerintem, jó hogy van két SHIELD ügynök is a csapatban (özvegy és sólyom) amolyan irányító-felügyelőnek
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. Október 12. - 18:53:27
Marha jól néz ki, várós! :oh:
A BA elnevezést meg sajnálom nagyon, jobban örültem volna annak. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Október 13. - 22:27:03
Thor igazán hordhatná a sisakját. Az legjobb az egész jelmezében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Október 14. - 06:20:06
Nekem is furcsán hat nélküle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2011. Október 14. - 06:45:12
2013. 11. 15-én kerül a mozikba a Thor 2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Október 14. - 23:14:14
Akkor csak szerintem rémunalmas ez az előzetes. 12 egy tucat. Annyi a különbség, hogy jól bejáratott arcok vannka ismeretlenek helyett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 14. - 23:36:02
Na jó, de ez még csak teaser, a csapattagok megvillantásán, néhány akciójelenet-bevágáson és egy jó poénon kívül nem láttunk mást. Majd a rendes trailer után okosabbak leszünk, de kedvcsinálónak ez a teaser is jó volt. De mindenesetre a robbanássorozat szerintem jól nézett ki. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Október 15. - 00:24:25
Persze ez igaz, de láttunk már nem egy kreatív teaser trailert a múltban. És van egy olyan érzésem, hogy a rendes előzetes sem lesz túl izgalmasabb. Csak több robbantás, meg több tökös duma...

Engem ezek az egykaptafára épülő, semmitmondó, fantáziátlan előzetesek teljesen hidegen hagynak. Max akkor érdekelne egy ilyen előzetes után, ha már egy bizonyított első rész folytatása lenne...

Amúgy fura, hogy ezt nem tettétek még be  :):
http://filmdroid.blog.hu/2011/10/14/superman_gatyaja_megviselt

Úgy tűnik, Superman izmai mégsem tömések lesznek. Ez a Cavill gyerek tényleg ilyen durván kigyúrta magát a szerepre. Nem semmi! Le a kalappal előtte, mit mondjak, irigylem az állapotáért. Én még csak most kezdtem el járni az utat, ami ide vezet. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2011. Október 15. - 13:56:09
Jútúb sub-boxomban nagy meglepetésemre jelent meg az Avengers teaser trailer és sajnos nagyon nem éreztem át. Picit hagy maga után ez a robbanások az utcán, emberek, rendőrök menekülnek feeling, meg még a hatásvadász zene sem hatott pozitívan. Remélem a film sokkal jobb lesz ennél. Persze, ezek mellett ami a legjobban zavart, hogy a maszkok/sisakok szinte teljesen hiányoznak, pár mp. bunyó után már mindenkiről leszakad/leesik és az nagy kár, hisz nálam nagyon hozzájárulna a hősi kép/ikonhoz. Meh. Bár tudom, ezért kár panaszkodni, hisz a face time megkell legyen. Nagy kár eddig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. Október 17. - 13:10:32
Kiv vagyok lesz SHIELD helibázis.
Ja jól kigyúrta magát a supi szerepre. Ezek színészek pár hónap latt felkapnak 10 kiló izmot. Gondolom nyomják is a tömegnövelőt rendesen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 17. - 13:27:37
Batcave

(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/BATMAN01.jpg)

(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/BATMAN.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 17. - 13:36:54
Szinte ugyanaz, mint a Tdk-ban az a földalatti izé, csak itt, itt-ott van egy szikla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Október 17. - 14:32:12
Azért számoljátok, hogy csak a harmadik filmben jutottunk el a denevérbarlangig? Meglepő, őszintén szólva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 17. - 15:17:52
Hát, ha Bruce egyedül építette az egészet, akkor érthető.  :D Ha meg segítenek neki, utána meg kéne ölnie minden munkást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 17. - 15:21:10
Lehet van az az összeg... ;D
Amúgy sztem a comicsban is tuti segítséggel  csinálták meg, akkor Computereket lecipelni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 17. - 21:10:21
Azért számoljátok, hogy csak a harmadik filmben jutottunk el a denevérbarlangig? Meglepő, őszintén szólva.
Azért ez nem teljesen igaz. az első részben is szerepelt a barlang, csak ott még kissé kezdetlegesen volt berendezve. :) Az meg elég logikus, hogy mivel az első részben leégett a Wayne-ház, az újjáépítés idejére átmenetileg másik helyen kellett berendezkedni a denevérholmikkal.

Amúgy nekem sokkal joban tetszik ez a realisztikus bemutatás, mint a Burton-féle Batman filmek. Mármint hangulatilag nagyon jó volt Burton verziója is, csak ott semmi nem derült ki, mit honnan hogyan szerzett be Batman. Egyszerűen csak van batmobil, repülő, szuperszámítógép meg 6 millió kütyü, de hogy honnan...? Ráadásul ott Batman egy személyben kitűnő vegyész, gépész, autószerelő stb. (Ugye a Returnsban saját maga bütykölte a Batmobilt). ehhez képest szerintem sokkal jobb ez a realisztikus hozzáállás, amit Nolan csinál. Pl. nekem tökre tetszett, hogy mindkét részben sokat segít Fox Batmannek, tőle kapja a kütyüket, új ruhát is készít neki stb.

Lehet van az az összeg... ;D
Simán lehet amúgy, hogy Batmannek - Foxon keresztül - van pár fix embere, akik titoktartási szerződés melett busás életjáradékot kapnak, cserébe felépítenek/összeszerelnek/elcipelnek bármit bárhova, és nem kérdeznek semmit, nem láttak és nem hallottak semmit.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 17. - 21:19:28
Jaja, nekem is ezek miatt sokkal jobban bejön Nolan féle Bats.

ÉS amúgy ez a munkásos izében is lehet valami. Emlékeztek még a régi rajzfilmben, ott is volt, hogy a Batmobilt egy szerelőhöz vitte, az építette, stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. Október 17. - 22:48:22
Az nem pont Fox volt? Amúgy a képregényben is ott volt neki az a Qusimodo utánzat emberke.
Batbarlang: arra nem gondoltok, hogy igazából a cuccokat, amiből rá lehet jönni, hogy Batmané a barlang csak később viszi oda személyesen? Mert amúgy csak egy különc milliárdos "pincéjét" teszik rendbe a munkások.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Október 17. - 22:53:40
Nyilván, de akár úgy is írhatták volna a BB forgatókönyvét, hogy nem ég le végül a Wayne major, vagy fel sem gyujták, így aztán már a TDK-ban is szerepelhetett volna. SZóval rohadtul a készítőktől függött a dolog. Ezért írtam, hogy furcsa, már lement 2 rész, de még nem tették/nem akarték beletenni. Persze az elsőben megjelent, de az csak egy sima barlang volt, még nem a batcave. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 18. - 07:13:24
Nem a gyűjtői cuccokról van szó, hanem a Computereklről és "csillárokról", azokat ketten elég nehezen cipelhették le, meg ha darabokban is viszik le, azért se Bruceból, se Alfrédból nem nagyon tom elképzelni, hogy hétvégén neki ülnek és össze állítgatják azokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 18. - 09:08:06
Miközben odakinn tombol a bűn!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. Október 18. - 09:49:42
Supi segített neki.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 18. - 10:04:09
Tényleg, erre nem is gondoltunk. Úgy megvolt 3 másodperc alatt a teljes berendezkedés. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 18. - 10:26:48
Tény, de akkor még nem ismerték egymást :D
Batsy már űzte az ipart, amikor először taliztak Supival.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 18. - 10:56:24
Nem biztos. Lehet, hogy Batman tudomása nélkül csinálta Superman. Van olyan gyors, hogy Bruce ne vegye észre. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 18. - 11:31:43
 ;D (erre mást nem tok írni :D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 18. - 12:06:52
A képregényben Bruce egy Harold Allnut nevű púpos, süketnéma fickó segítségével javította fel a Batmobilt és a Barlangot. Haroldot a magyarul is megjelent képregényben Batman húzta ki a pácból és magához vette. Később, amikor Bane derékba törte Batman karrierjét, az új Sötét Lovag, Jean-Paul Valley kidobta Haroldot az utcára. Bruce persze visszavette a jelmezével együtt. Haroldot Hush ölte meg, bár előtte megoperálta és visszaadta a hangját és a hallását.

A Denevérbarlang belső építészeti részeit előre gyártott eleekből rakták össze, ugyanúgy, mint a Beginsben az első jelmezt, amelynek minden alkotóelemét máshonnan szerezték be. Az elemeket aztán mint a legót összepakolták, de évek munkájával alakult ki az a múzeumszerű beltér ahogy ma látjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 18. - 12:39:55
De Harold is később jött, akkor már javába be volt rendezve.
Ez az elemes elképzehető, csak fentebb írtam,h ogy egyikből se tom kinézni, hogy leültek és rakosgadták össze a Pc-ket. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 18. - 12:41:06
Ja. "Alfred, nem tudna kicsit gyorsabban lejönni a lépcsőn azzal a táblával? Mire leér, megint megölnek négy embert az utcákon!".  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 18. - 12:47:34
Valamit elfelejtettetek. A barlangot nem Bruce fedezte fel, csak újra felfedezte. A dédszülei azon át csempésztek rabszolgákat a szabadságba, vagyis már évtizedekkel Bruce előtt a barlang belső részei készen voltak. Pár számítógépet meg stb-t már ketten Alfréddal ők is le tudtak vinni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 18. - 13:25:13
És betonutat építeni a batmobilnak? Leszállópályát a batplane-nek? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 18. - 13:25:40
ha jó kondoiba van az öreg. ;D
Amúgy ez a comicsban is így volt, azt hittem csak a film szövege volt ez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Október 18. - 13:26:06
Nolan univerzumában nem hinném, hogy létezik Superman. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 18. - 16:39:21
És betonutat építeni a batmobilnak? Leszállópályát a batplane-nek? :)

A betonnal való építkezés 1756 óta ismert technológia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 18. - 16:48:06
Nem is az a baj, hanem hogy Bruce önmagam elvégezte a teljes útépítést a barlangtól a kivezető útig?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 18. - 16:50:09
De honnan veszitek, hogy az nem volt már készen? Az ősei simán megcsinálhatták. És ha megnézitek a Beginst, ott is döngölt út van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 18. - 16:58:15
Nolan univerzumában nem hinném, hogy létezik Superman. ;)
Csakhogy az új Szupi film egyik producere Nolan, szóval ez egyáltalán nem biztos... :D

Amúgy azon filóztam, hogy ha a Justice League filmre nincs is sok esély (már csak a Lámpás bukása miatt is), azért egy Szupi-Batman közös filmet össze lehetne hozni szerintem. :) Ugye a Dark Knight Rises után Nolan állítólag kiszáll a rendezői székből, szóval ha az új Szupi sikeres lesz, akkor össze lehetne ereszteni a két hőst. :) (Legalábbis remélem, hogy Nolan után nem fogják rebootolni a Batmant, mert ha igen, akkor tökön lövöm magam...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. Október 18. - 18:31:45
A lámpás bukása nem jelenti azt szerintem hogy ne lenne majd JL film. Főleg hogyha a DC meglátja mennyire sikeres lesz a BA film. Márpedig az lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. Október 18. - 20:12:12
De honnan veszitek, hogy az nem volt már készen? Az ősei simán megcsinálhatták.
Mármint, hogy lebetonozták a szökevényeknek a menekülő útvonalat?  :D Nagyon szép gesztus lett volna, de a Top Secret jut eszembe róla. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. Október 18. - 20:36:36
Ez egy örök rejtély marad, Ben, hiába is erőlködsz. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. Október 18. - 20:45:05
Idézet
Csakhogy az új Szupi film egyik producere Nolan
...aki többször is lenyilatkozta már, hogy szerinte teljesen más világ a két karakter, és baromira nem lenne szerencsés a vásznon őket együtt szerepeltetni. És Nolan azon kevés álomgyári emberek egyike, akinek még adok a szavára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 19. - 09:06:49
Moziban felvett promo
https://www.youtube.com/watch?v=-3t1Dl33fpY
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. Október 19. - 15:02:06
Nem is olyan rossz  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 22. - 09:24:01
(http://starkindustries.ru/_ph/753/569018243.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Október 23. - 23:19:00
Azért figyelhetnének az alkotók a részletekre is, pl. Vasember páncélján, elöl, az energia cella háromszög alakú!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. Október 24. - 01:22:18
Ki tudja, a Vas 2 óta akár módosíthatott is a páncélon. :D Nekem tetszik ez a Vasember kép. :) Gondolom ez is olyan több poszterből összetevődő csoportkép lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Október 24. - 07:50:16
Adi Granovnak TransFormerst kellene készítenie.
Bár más kérdés, hogy az IDW sose fizetné meg őt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Október 24. - 09:45:41
Adi Granovnak TransFormerst kellene készítenie.
Bár más kérdés, hogy az IDW sose fizetné meg őt.

Viszont a Dreamwave kiadónak dolgozott valamin, amikor még náluk voltak a Transformers jogai. Ráadásul akkoriban a Transformers képregény eladás tekintetében levert kb. mindenkit. Meg aztán őket nem nagyon érdekelte, hogy nem tudnak kifizetni valakit, inkább "becsődöltek". ;D
Mondjuk akkoriban a rajzai nagyon elütöttek volna a Dreamwave Transformers stílustól... Gondolom, Pat Lee nem akarta, hogy bealázzák, eleve mindenkinek az ő stílusát kellett majmolnia, na meg Adi Granov ugye nem túl gyors, legfeljebb borítókat készíthetett volna.

De azért én is megnézném, mit alkotna Transformersben... Csak nem a Bayformers verziókkal.
Az ember figurái nekem néha túl "fényesek", mintha a bőrük is fémből volna, de TF-hez ez pont tökéletes lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. Október 24. - 10:07:43
Igen, én is azért mondom. Az emberalakjai robotszerűek, robotokat viszont tervezni is egész jól tud. Csak hát igen... lassú és nagyon drága.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. Október 24. - 10:16:00
Ezt nem Granov készítette, hanem Ryan Meinerding, de a fővonalon nem változtat az, hogy Granov rendkívül jó robi rajzoló lenne.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. Október 24. - 11:30:09
...hanem Ryan Meinerding...

Tudom, hogy az első promo képről van, de szerintem más csinálta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. Október 24. - 21:23:04
Ki tudja, a Vas 2 óta akár módosíthatott is a páncélon. :D Nekem tetszik ez a Vasember kép. :) Gondolom ez is olyan több poszterből összetevődő csoportkép lesz.

A trailer-ben is három szög alakú!! ;) Bár mikor ez készült nyilván nem volt még előzetes! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. November 08. - 21:05:13
https://www.youtube.com/watch?v=TpLRqazFQzw
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2011/11/article-2058289-0EB0E93900000578-555_634x725.jpg)
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2011/11/article-0-0EAF36EE00000578-16_634x770.jpg)
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2011/11/7gEeF.png)
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2011/11/Tngo6.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 09. - 18:21:08
Hát, ha erre a Bane cuccra nem lesz valami értelmes, és helytálló magyarázat, ez így elég gáz lesz. Plusz nappali világosságban lesz a nagy bunyó?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 10. - 16:35:36
Gondolom, pont az lesz a poén, hogy Bane nappal is előcsalogatja a Denevért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 10. - 17:20:44
Vagy azt a technikát alkalmazzák mint sok más filmnél is, hogy a nappali fénynél felvett jelenetet éjszakaira digitalizálják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 10. - 18:51:43
Azért az eléggé meg szokott látszani. Ráadásul Nolan nem elkötelezett híve a CGI-nak, ahol nem muszáj, ott nem használja. Gondolod, nappal vette volna fel, hogy később módosítsák, amikor ugyanezt felvehette volna éjszaka is?  Nem hiszem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 10. - 18:55:59
Én is erre gondoltam, hogy akkor már egyszerűbb lett volna éjszaka leforgatni. :D Na meg a stadionos képeken, ahol nagy tömeg van, csak nem éjszakai jelenet lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 10. - 19:22:27
Gondolod, nappal vette volna fel, hogy később módosítsák, amikor ugyanezt felvehette volna éjszaka is?

Nappali fényben könnyebb egy tömegverekedést koordinálni. Sötétben, a rosszabb látási viszonyok miatt előfordulhatnak balesetek. Ahogy látom a bunyóban nem egy tucat ember csépeli egymást, hanem sokkal több. De majd meglátjuk ha kész a film.

Na meg a stadionos képeken, ahol nagy tömeg van, csak nem éjszakai jelenet lesz.

Nem biztos, hogy az egy mérkőzés félbeszakítós jelenet lesz, talán Bane akkor toboroz sereget Batman ellen a csőcselékből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 10. - 19:42:10
Idézet
Nappali fényben könnyebb egy tömegverekedést koordinálni. Sötétben, a rosszabb látási viszonyok miatt előfordulhatnak balesetek.
Na persze, az lesz majd a fő szempont, hogy "nehogy megsérüljön valaki". Az éjszakai tömegjelenetek koordinálása pedig 60 éve megoldott feladat, nem hiszem, hogy ez érv lenne az utólagos "éjszakásítás" mellett.

De legyen igazad egyébként, én nem szeretném, ha nappal játszódnának ezek a jelenetek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. November 10. - 20:36:27
A day for night felvételek régen is rémesek voltak, manapság is azok. Plusz tudtommal Hollywood már vagy tizenöt éve teljesen kiirtotta, hiszen elég egyszerűen meg tudják már oldani a normális megvilágítást éjszaka is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. November 10. - 21:04:08
Ben ,a tömeg az adott.
https://www.youtube.com/watch?v=fKhB2ooH7nA
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 10. - 22:05:32
Szerintem is éjszakásítani fogják. A tömegverekedésben a rengeteg szögből felvett jeleneteket mind külön kellene világítani, nagyon megkönnyíti a munkát, ha világos van hozzá. Persze lehet, hogy annyira sokáig tartott felvenni, hogy ment éjjel-nappal.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 11. - 16:13:11
(http://www.slashfilm.com/wp/wp-content/images/Portrait-Art-Damir-Martin-Hulk-Closer-Look.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. November 11. - 16:15:14
Hát ez nagyon mű... sztem rosszabb, mint az első kétfilmbeli kinézete...

Amúgy most havonta kapunk egy képet belőlük? Mert ugye a múltkor Vaspofa repkedett itt. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 11. - 20:56:29
Ezen remélhetőleg még javítanak, mert a videójátékos verzió élethűbb ennél. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 12. - 08:02:14
Ez nem a filmből vett jelenet, csak egy sculpt (szoborszerűség) amit a desginer használ.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. November 12. - 15:35:43
Attól még mű :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. November 13. - 13:43:21
Attól még mű :D

Persze, hogy mű, mert ZBrush. :)

A filmhez pedig semmi köze, csak egy "amatőr" munka, kissé megtévesztő ebben a topikban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. November 13. - 14:15:44
Jaa, amatőrhöz képest viszont jó ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 13. - 21:48:44
Egyszerűen nem értem ezeket a filmeseket....Miért kell jövőre újra kiadni egy olyan Pókember filmet,amit egyszer már kiadtak--sőt,csak alig telt el pár év azóta :( Inkább jobb lenne,ha újabb történeteket filmesítenének meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. November 13. - 23:20:41
Nagyon sokan bántják a filmet a külföldi fórumokon is. Nagyon furcsállom ezt mert még alig láttunk valamit a filmből. Nagyon sokan mondják azt, hogy Raimi az isten. Ne értsetek félre korrekt filmeket csinált a régi stáb. De voltak orbitális baromságok is benne. Szerves háló, depresszió miatt eltünő képességek, stb. Sokan úgy gondolják, hogy az új nem múlthatja felül a régit. De például a Batmannél sikerült. Én csak azt mondom, hogy várjuk ki a végét és ne olyan indokokkal szidjuk a filmet mer, hogy Andrew Garfield rossz színész stb. A film pedig azért készül el mert a Sony csődközeli helyzetben van és így akarnak kijönni a gödörből, de ez miatt nem a film a hibás. Még annyit, hogy már egy csomószor elmondták az új filmmel kapcsolatban, hogy a történeten lesz a hangsúly és nem a látvánnyal akarják eladni. Mint a Pókember 3-at.

Csak ennyit akartam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. November 13. - 23:37:48
Sokan úgy gondolják, hogy az új nem múlthatja felül a régit. De például a Batmannél sikerült.
Ezzel mondjuk lehetne vitatkozni, mert az újnak is megvoltak a maga gondjai. De a kijelentés mögött meghúzódó gondolat magvával nehéz vitába szállni. Nolan második filmjét lehet egy lapon emlegetni Burton elsőjével, és onnantól már preferencia kérdése, kinek melyik tetszik jobban.
Az új Póknál szvsz a léte ténye az, ami zavarja a rajongókat, és ebben meg tudom érteni őket. A remake ugyan nem egy jó dolog, de lehet időnként létjogosultsága (elvégre kb. minden évtizedben van egy új Robin Hood és egy új Három testőr). Egy olyan film esetében viszont, ami a 10 éves kora ellenére se mondható elfeledettnek vagy lecsengettnek, ez már nem állja meg a helyét. A Hulknál még elment úgy-ahogy, mert végső soron Lee változata nem is igazán volt "hulkos", plusz bukott is, de ez a mostani Pók simán úgy járhat, mint a két Ördögűző-előzményfilm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. November 14. - 00:05:55
Nekem például Raimi filmjei nem tetszettek, a színészek, szerves háló, stb. Rengeteg bajom volt vele. Úgyhogy én drukkolok ennek az új verziónak. A ruhát leszámítva nekem egyelőre sokkal szimpatikusabbnak tűnik, de még nem döntöttem felőle.
Egyébként az említett Batman, Hulk, Spider-Man esetében érdekes, hogy mindnél Danny Elfman volt az "elsó" változat zeneszerzője. Kár, hogy őt egyiknél se tartották meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. November 14. - 12:45:25
hogy Andrew Garfield rossz színész

Garfield egyáltalán nem rossz színész. A baj ezzel a filmmel inkább a puszta léte, illetve a reboot koncepció. Persze attól még akár jó is lehet, de az előjelek nem túl kecsegtetők.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 14. - 15:13:47
Ebből egyik sem magyarázza meg, hogy miért nem 4. rész jön, miért remake?
A szerves hálót nem a filmhez találták ki, jóval előbb is létezett már.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. November 14. - 15:33:21
Mert a harmadik rész akkora brutális ellenérzést váltott ki, hogy egy negyedik garantáltan kisebb siker lenne, mintha újrakezdik az egészet. Tanultak az Ördögűzőből, ahol egy egész korrekt harmadik rész azért hasalt el szinte legendásan a mozikban, mert ott volt előtte a második.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 14. - 21:12:53
Nem vagyok biztos benne, hogy egy ilyen korai remake sokkal kevesebb ellenérzést generálna, mint egy olyan 4. rész, ahol a teljes készítői gárdát látványosan lecserélik.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 15. - 10:41:48
Az átlagpopulációnak szerintem is jobban fekszik egy új, mint egy elcseszett harmadik folytatása.

Idézet
hogy Andrew Garfield rossz színész

Láttál te egyáltalán filmet vele? Igazán érdekelne, hogy ezt miből vontad le... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. November 15. - 14:47:46
Ezt nem én mondom hanem nagyon sokan mások. Sztem remek színész és nagyot fog alakítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. November 15. - 16:54:57
A szerves hálót nem a filmhez találták ki, jóval előbb is létezett már.

Mire gondolsz?
Tudtommal James Cameron ötlete volt.
De lényegtelen, hogy honnan jött, attól még rossz ötlet.
Két fő bajom van vele: Az egyik, hogy Pókember csomószor használ HÁLÓT. Ha saját maga termeli az anyagot, akkor csak fonalat használhat, mert a pókok is csak szövik a hálót, nem tudják egyből kilőni. Ha egy mechanikus szerkezetről beszélünk, akkor arról el tudom hinni, hogy szándékosan ezt a formát állítja elő.
A másik, hogy a szimbióta egy nagy előnye volt, hogy neki nem kellett a mechanikus hálóval szórakoznia és nála szintén el tudom hinni, hogy saját maga képes előállítani.
Nekem az a megoldás tetszett volna leginkább, ha valamilyen formában a képességei által szerzi meg a titkot a saját hálójának összetevőihez, hogy rászolgáljon a PÓKember névre (a többi képessége alapján akár más ízeltlábú is lehetne), pl. a pókcsípés helyén először elkezdett volna gennyesedni a seb, az anyagot laborban vizsgálva pedig rájön, hogy mire használható és hogyan lehet előállítani. Aztán a gennyesedés el is múlna a csípés helyénél, csak addig lenne rá szükség, amíg ki nem fejleszti a pókfonalat.
Vagy akár termelheti ő is, de ne rögtön lője ki, hanem az anyagból készítse el a fonalat / hálót, amit később majd használ a hálóvetőhöz. Ez lenne talán a legjobb megoldás, mert így lényegében szerzi a képességet, de kell hozzá a "fiatal tudós" énje is. Volt egy What If történet, amiben azt vizsgálták, mi lett volna, ha Flash Thompsont, John Jamesont, vagy Betty Brantet csípi meg a pók és belőlük lesz Pókember / Póklány. Nekem kimondottan tetszett, hogy Peter a tudása által jobban ki tudta használni a pókcsípés okozta lehetőségeket. Az egyik ilyen lehetne az, hogy termel egy látszólag haszontalan fehér anyagot, amiből ő a tudása segítségével hálóvetőt tud készíteni. Így félig szerzett, félig a saját tudásából eredő képességről beszélhetnénk. Maga a szerkezet pedig valamilyen saját, sulihoz szánt tudományos projekthez készülő munkájának átalakított változata lehetne, módosítva a pókfonál kilövéséhez. Kellő magyarázattal el tudnám hinni.
Szóval nem az a problémám, hogy nem igazodtak a képregényhez, hanem az, hogy a szerves háló Pókembernél hülyeség.

Andrew Garfield pedig szerintem is jó színész. Számomra szimpatikusabb is, mint az a lükefejű Tobey Maguire:
(http://www.zuguide.com/image/Tobey-Maguire-Fear-and-Loathing-in-Las-Vegas.1.jpg)

Ezektől függetlenül persze az új film is lehet rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 15. - 17:46:03
Idézetet írta: Krizli
Az egyik ilyen lehetne az, hogy termel egy látszólag haszontalan fehér anyagot, amiből ő a tudása segítségével hálóvetőt tud készíteni.
Nem tudom, szerintem ez túl komplikált lenne a mozinézőknek, plusz hülyén nézne ki, hogy ilyen félmegoldást örökölt a pókcsípésből. Ha már a szervezete tud termelni pókhálót, akkor legyen képes használni is. Vagy ne termeljen, de akkor legyen mesterséges hálófolyadék hálóvetővel. Egyébként azon lehet vitázni, hogy a mesterséges vagy a szerves háló megoldás jobb-e, nyilván mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is, de magyarázhatóság szempontjából a szerves háló az egyszerűbb megoldás. (Ez még a képregényre is igaz, ugyebár a karakter egyik fontos jellemzője volt, hogy folyton anyagi problémákkal küszködött, ehhez képest vicces, hogy arra volt pénze, hogy a valószínűleg méregdrága alapanyagokat rendszeresen beszerezze, illetve a kotyvasztáshoz szükséges eszközökre meg a hálóvető alapanyagaira is volt lóvéja.)

Idézet
(a többi képessége alapján akár más ízeltlábú is lehetne)
Na jó, de ha megkérdezed az embereket, hogy mondjanak egy ízeltlábút, amely képes falra mászni, tuti hogy mindenkinek kapásból a pók jut eszébe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 15. - 18:27:07
Csakhogy, még mindig úgy tűnik nekem, hogy nem teszel különbséget a HÁLÓ és a FONAL között. Mert abban igaza van Krizlinek, hogy akárcsak a pók, így Pókember is csak a fonalat, a háló anyagát termelheti, az lehetetlen, hogy egyből kilőjön egy komplett fonalstruktúrát, vagyis hálót...még a film, vagy képregény világában is.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 15. - 19:57:19
Értem, mire gondoltok, én is különbséget teszek, csak én azzal a magyarázattal hidalom át ezt a problémát, hogy szerintem Peternél speciális, fejlett szövőszemölcsök alakultak ki, amik jóval fejlettebbek, mint egy sima pók szövőszemölcsei, így képes bonyolultabb alakzatokat létrehozni vele. De ha megfigyelitek, a bonyolultabb, nagyobb hálóalakzatokat a filmben is "megszövi", ilyenkor egyszerre több vékony fonalat lő ki a csuklóiból. Meg nyilván figyelembe kell venni, hogy képregényről, filmről van szó. Ha nagyon reálisan akarnánk nézni, akkor gyakorlatilag mindenbe bele lehetne kötni: miért pont a csuklóin alakultak ki a szövőszemölcsök, miért pont a jól ismert kézmozdulattal tudja kilőni a hálófonalat, Hogyan képes kesztyűben és csizmában, sőt, sportcipőben ( ;D ) megtapadni a falon, egyáltalán hogyan örökölhetett pók-képességeket amikor a pók megmarta (hiszen csak méreg került a vérébe, örökítőanyagot nem adott át), akár bele is halhatott volna a csípésbe, stb. De ugyanígy a mesterséges háló/hálóvető verzióba is bele lehetne kötni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. November 15. - 20:24:45
miért pont a csuklóin alakultak ki a szövőszemölcsök, miért pont a jól ismert kézmozdulattal tudja kilőni a hálófonalat

Na, ezeket pl. megmagyarázza a hálóvető. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 15. - 22:03:58
A szerves hálót nem a filmhez találták ki, jóval előbb is létezett már.

Mire gondolsz?
Tudtommal James Cameron ötlete volt.
Nem, több képregényben is volt már, hogy csak egy példát mondjak, a kiválóan megírt Pókember 2099-es sorozatban is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. November 16. - 00:09:31
hogy csak egy példát mondjak, a kiválóan megírt Pókember 2099-es sorozatban is.

Az '92-es (30. évforduló), Cameron meg - elvileg - '91-ben írta a saját Pókember sztoriját. Bár mintha egyszer azt olvastam volna, hogy a szerves fonal ötlete már korábbi filmes terveknél is előfordult. Mondjuk nem csoda, mert egyszerűsít a sztorin, nem kell kitérni a hálóvetőre, ugyanakkor nekem nem sikerült megbékélnem vele. De mindegy, ez pont egy olyan dolog, ami kissé megosztja a rajongókat (vagy a többséget igazából nem érdekli).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 16. - 18:35:11
Szerintem egy remake helyett sokkal ütősebb lehetett volna egy olyan szálon folytatni inkább a történetet,mint egy Morlun-Ezékiel-Pók-sztori.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 16. - 23:23:50
Na csak attól mentsen meg minket az Úristen!

A OMD szerű borzalmaktól csak egy foggal jobb az egész misztikus, értelmetlen hókuszpókusz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 17. - 17:55:34
(http://img23.imageshack.us/img23/3970/329713261197959.jpg)
(http://l.yimg.com/i/i/uk/mov/58bn.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 17. - 17:58:30
Na csak attól mentsen meg minket az Úristen!

A OMD szerű borzalmaktól csak egy foggal jobb az egész misztikus, értelmetlen hókuszpókusz.

Nos,ízlések és pofonok. Nekem tetszett az ebbe az irányba forduló történet is. De bármi jobb lenne,csak folytatódjon a sztori,mintsem egy újrakezdés. Mindenesetre azért megnézem természetesen ezt a filmet is,sőt később biztosan megveszem a kiadott DVD-t is,mint az eddigieket is. Csak morgolódtam egy kicsit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 17. - 18:38:33
Banner nem is hasonlít Mark Ruffalo-ra. Nagyon gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 17. - 18:46:10
Na csak attól mentsen meg minket az Úristen!

A OMD szerű borzalmaktól csak egy foggal jobb az egész misztikus, értelmetlen hókuszpókusz.

Nos,ízlések és pofonok. Nekem tetszett az ebbe az irányba forduló történet is. De bármi jobb lenne,csak folytatódjon a sztori,mintsem egy újrakezdés.

Olvastad az ASM legutóbbi részét. Peter beszél Strange dokival, és mint kiderül a Mephisto-s dolgot is visszacsinálják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 17. - 22:26:50
Fura lesz megint egy új színészt látni Bannerként... Edward Norton túl drága lett volna? Vagy nem vállalta?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 17. - 23:23:21
Mivel nagyon csúnyán összerúgta a port a Marvellel, így egyértelmű volt, hogy nem tér vissza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. November 18. - 12:23:23
Peter beszél Strange dokival, és mint kiderül a Mephisto-s dolgot is visszacsinálják.

Úgy bírom az ilyet, akkor mégis mi értelme volt az egésznek? :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 18. - 12:53:35
Még nem biztos, hogy visszacsinálják. Különben az értelme az volt, hogy több, mint egy éven át eladhattak havi 3 Amazinget.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 18. - 23:19:01
Szerintem egy remake helyett sokkal ütősebb lehetett volna egy olyan szálon folytatni inkább a történetet,mint egy Morlun-Ezékiel-Pók-sztori.
Jáááj, már látom is lelki szemeim előtt a twájlájtos Pókembert, cukipofa tini Morlunnal. :lol:

Mivel nagyon csúnyán összerúgta a port a Marvellel, így egyértelmű volt, hogy nem tér vissza.
Ja, tényleg... Kár érte. (Nemrég volt alkalmam megnézni az Amerikai história X-et, tényleg kemény volt Norton alakítása benne.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 19. - 18:24:17
Még mindig jobb lenne egy ÚJ filmnek a leadása Pókembernél,legyen akár Morlun-Ezékiel-es történet vagy valami más,mintsem egy újrakezdés,amit már mindenki ismer.
Most gondoljunk bele,kinek kell egy hisztérikus szőke p*csa(Gwen Stacy) ismételten,aki egyébként nem is illik Peter Parker/Pókember mellé. Ezerszer jobb sztori egy Mary Jane-es film. Sőt,a képregényben is MJ van benne a sztorikban. De,sajnos visszalépünk,nem pedig előre. :( :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. November 19. - 18:44:41
Most gondoljunk bele,kinek kell egy hisztérikus szőke p*csa(Gwen Stacy) ismételten,aki egyébként nem is illik Peter Parker/Pókember mellé.

Mit fogsz ezért Kaine-től kapni :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 19. - 19:03:17
Ez a véleményem. Csak megérti...
Egy kis nyalás: I love  :kingpin:
 ;) ;) ;)
Aztán pedig, az összes általa kiadott képregényét megvettem.
Ennyi vélemény nyilvánítás jár nekem.:))))
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 19. - 21:40:08
Javaslom kzoli kitiltását  a fórumról. Vádak:

-Súlyos téveszme, vagy fogalomzavar:
Idézet
kinek kell egy hisztérikus szőke p*csa(Gwen Stacy) ismételten
Hisztérikus???

-A jó ízlást erősen sértő megnyilvánulás:
Idézet
aki egyébként nem is illik Peter Parker/Pókember mellé.

-Tartalmi tévedés:
Idézet
Sőt,a képregényben is MJ van benne a sztorikban

A vádolom ezen felül  az esküdtszék érzelmi befolyásolásával, az objektív ítélethozatal ellehetetlenítésével
Idézet
Egy kis nyalás...Aztán pedig, az összes általa kiadott képregényét megvettem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 20. - 07:48:10
Tisztelt Bíróság!
Demokráciában élünk még (egy darabig,de ez egy más tészta).
Engedtessék meg a szabad véleménynyilvánítás!
Ha nekem ez a véleményem,akkor tartsd tiszteletben,cserébe ugyanazt kapod vissza.
 :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. November 20. - 12:29:04
Gondolom minden történetet olvastál Gwen-nel és nyílván az új filmet is már láttad háromszor, hogy előre tudod, milyen jellemmel fogják felruházni. Ha csak egy ki szeletét ragadjuk ki a dolgoknak akkor ennyi erővel kinek kell egy hisztérikus láncdohányos tehetségtelen Mary Jane?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 20. - 20:03:46
Gwen soha, egyszer sem volt hisztérikus. Akármilyen p*csa meg végképp nem. Elfogadom a véleményed, csak indokold meg, támaszd alá valamivel. Hisztérikus éppenséggel Mary Jane volt, közvetlenül a házasságuk után egy ideig.  ;) Gwent azért szeretjük - akik olvasták a 60-as évek Pókembereit -, mert azon túl, hogy mennyire szerették egymást Peterrel, a legjobb barátok is voltak. Senki nem volt annyira egy hullámhosszon Peterrel, mint ő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. November 20. - 20:07:23
Hisztérikus nem, de hisztizni azért hisztizett. Volt, amikor George Stacy átölelte Petert, és elmagyarázta neki,hogy a nők eléggé érzelmi alapú lények, szóval nagyon ne szontyolodjon el, hogy a lánya épp most toporzékolt és hagyta faképnél Pete-et.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 20. - 20:15:23
Neked elgurult a gyógyszered. :) Egy ilyen volt, amikor Gwent baleset érte, és kórházba került, Peter meg meg se látogatta (persze elkapta a tetteseket közben, azért). Gwent persze, hogy bántotta, hogy a barátjának mennyi fontosabb dolga van, mint megnézni, hogy vajon jól van-e.
De még ezt is csendesen mondta, zéró hisztivel.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. November 20. - 20:36:00
Áh, egyszerűen csak összekaptak, köze nem volt a kórházas részhez. Utána meg volt, amikor Peter azt hitte, Gwen csalja, annak is a végén Gwen párszor elküldte a fenébe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 20. - 21:56:25
Pontosítok: nem hitte, hogy Gwen csalja, csak azt hitte, szakított vele Flash miatt. Nem ugyanaz.  ;)
Aminek a végén Gwen nem küldte el a fenébe, hanem meggyőzte, hogy soha nem hagyná el senkiért sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 21. - 18:00:21
Elolvastam az Empire magazin cikkét, Nolan nyilatkozott benne a Risungról és azt hittem agyfaszt kapok, amikor az mondta, hogy a Dark Knight és a harmadik rész története között 8 év telik el. 8 év! A film első tíz percében foglalják össze, mi történt az ominózus időszakban.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/CoastToCoastStation/news/?a=50116
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. November 21. - 18:34:00
Ez a film egyre jobb úton halad afelé, hogy vagy tényleg kétséget kizárva a legjobb Batman-film legyen és tényleg lenyomja Burtonét... vagy elérje, hogy valaki gigantikusabb szerencsétlenséget rendezzen Schumachernél. Br eddig minden kiszivárgott infó igazából utóbbi felé viszi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 21. - 20:09:39
Igen. Pont azt nem mutatja be, amire mindenki felizgult a TDK végén. Ez egy nagyon idegesítő, olcsó húzás, és valahogy süt róla, hogy egyszerűen az üldöztetési időszakot inkább meg sem próbálták bemutatni, hanem nagylelkűen átugrották. Hát köszi. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. November 22. - 11:25:43
Szerintem ez nagyon nem jó hír . Elég lényeges dolgokat kellett volna felvonultatni , most meg csak majd megemlítik......nem is tudom. Annyira nagyon jó filmet szeretnének , de félek , hogy visszafelé fog elsülni az igyekezet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 22. - 11:42:58
Ugyanez ölte meg a Superman visszatértet is. Csináltak egy öt éves lyukat benne, és máig nem sikerült senkinek megmagyarázni, hogy ennek mi értelme volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. November 22. - 11:47:08
Szerintem annál nem is volt olyan zavaró , vagyis engem annyira az nem is érdekelt. Ennél a filmnél azért elvárnám , hogy egy - két szálat tovább vigyenek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 22. - 14:59:57
Csináltak egy öt éves lyukat benne, és máig nem sikerült senkinek megmagyarázni, hogy ennek mi értelme volt.
Hát az, hogy legyen honnan visszatérnie. Visszatért az űrből. ;D Na meg így magyarázták, hogy Luthort miért helyezték szabadlábra. :D Viccen kívül, nem is az 5 éves luk volt a hiba, hanem eleve az a koncepció, hogy a Reeve-filmeket folytatta. Teljesen rebootolni kellett volna mindent a nulláról, hogy egy mai, modern filmet kapjunk. Ehelyett Singer csinált egy C.R.-emlékfilmet. Egyébként nekem személy szerint tetszett a film, erős közepes, nézhető kategória. Az a néhány akciójelenet, ami volt benne, az k**** jó volt. De igazából én is inkább egy modern felfogású rebootot vártam volna, ami teljesen elszakad a Donner-filmek hangulatától.

Az új Batsy filmről meg... Én bízom Nolan-ben, ezt egyelőre tartom. De tény, hogy a TDK-al nagyon magasra tették a lécet, borzasztó nehéz lesz újra megugrani, nem biztos, hogy sikerülni fog. Majd meglátjuk. Mindenesetre a 8 év ugrást marha soknak tartom, már csak azért is, mert Batman is öregszik. A TDK idején már lehetett olyan 30 körül a sztori szerint, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. November 22. - 15:50:37
Nem is fogják megugrani.
Szerintem ezzel tisztában vannak.
Az a baj, hogy most a Tdk miatt, mindenki valami bődületes, kemény filmet vár, és tuti, hogy  nézők 70-80%-a csalódni fog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2011. November 22. - 18:08:50
Én azt olvastam, hogy a film első 10 perce összefoglalja az eltelt 8 évet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 22. - 20:16:32
A Supi Visszatérnek az volt a legkisebb baja, hogy volt benne egy 5 éves luk. A nagy baja az volt, hogy annyira nagyon pocsékul volt írva a forgatókönyve, tele hibával, baromsággal, olyasmivel ami a film által lefektetett szabályokat is szembeköpi magasról. A koncepció, miszerint Supermant megpróbálták emberibbé tenni, kétségekkel gyötörni remek volt, de a drámázás végül erőtlen és sekélyes, vontatott és túlnyújtott lett, Kevin Spacey nevetséges volt, plusz a korábban említett dolgok teljesen taccsravágták az egészet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 24. - 20:42:53
Gwen soha, egyszer sem volt hisztérikus. Akármilyen p*csa meg végképp nem. Elfogadom a véleményed, csak indokold meg, támaszd alá valamivel. Hisztérikus éppenséggel Mary Jane volt, közvetlenül a házasságuk után egy ideig.  ;) Gwent azért szeretjük - akik olvasták a 60-as évek Pókembereit -, mert azon túl, hogy mennyire szerették egymást Peterrel, a legjobb barátok is voltak. Senki nem volt annyira egy hullámhosszon Peterrel, mint ő.
Nem tudom megindokolni,mert valószínűleg elhamarkodottan döntöttem. Pontosabban a látott film alapján,ahol (talán a magyar szinkron miatt) olyan "hisztis" hangja volt,vagy nem is tudom,nekem ilyennek tűnt. A másik jelzőt is visszavonom,picit elszálltam aznap,mert eléggé nehéz napom volt. De nem akarok mentegetőzni. A régebbi Pókember-képregényegeket nem ismerem. Én '89-ben (ha még jól emlékszem,akkor jelent meg Magyarországon az első szám) olvastam először Pókembert. Azóta nem sok Gwen Stacys sztori volt. Tényleg keveset tudok a '89 előtti Pókember kiadványokról. Tudatlanságom abból ered,hogy gyerekkoromban nekem nem volt pénzem külföldi képregények vásárlására. Szóval,sajnálom. Ettől többet nem tudok és nem is akarok írni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 24. - 21:12:46
Pontosabban a látott film alapján,ahol (talán a magyar szinkron miatt) olyan "hisztis" hangja volt,vagy nem is tudom,nekem ilyennek tűnt.
A filmbeli Gwennek köze nem volt a képregényeshez, ráadásul tök fölöslegesen rakták bele a filmbe...

Idézet
Én '89-ben (ha még jól emlékszem,akkor jelent meg Magyarországon az első szám) olvastam először Pókembert. Azóta nem sok Gwen Stacys sztori volt. Tényleg keveset tudok a '89 előtti Pókember kiadványokról. Tudatlanságom abból ered,hogy gyerekkoromban nekem nem volt pénzem külföldi képregények vásárlására. Szóval,sajnálom.
Szerintem emiatt nem kell mentegetőznöd, sokan vagyunk így. :) Én is annyira megszoktam M.J.-t, hogy ha Pókember barátnőjét emlegetik, mindig őrá asszociálok. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 24. - 23:15:36
ha Pókember barátnőjét emlegetik, mindig őrá asszociálok. :)
Így még nem hallottam mondani.   ;D :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 25. - 18:14:29
Valamiről ismeretek nélkül véleményt alkotni, majd még védeni is azt igazán derék dolog. Fogadd gratulációmat kzoli!
És ha már a kínos hülyeségedre mentséget keresel, valami értelmessel hozakodnál elő. De nem, inkább emeled a tétet:
Idézet
Én '89-ben (ha még jól emlékszem,akkor jelent meg Magyarországon az első szám) olvastam először Pókembert. Azóta nem sok Gwen Stacys sztori volt. Tényleg keveset tudok a '89 előtti Pókember kiadványokról. Tudatlanságom abból ered,hogy gyerekkoromban nekem nem volt pénzem külföldi képregények vásárlására. Szóval,sajnálom
Én meg 89-ben születtem. Mégis olvastam az összes Gwen Stacy-s sztorit, nulla forint/dollár ráfordítással. Hála Tominak, meg az internetnek. Na erre varjál gombot!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 25. - 20:12:37
Valamiről ismeretek nélkül véleményt alkotni, majd még védeni is azt igazán derék dolog. Fogadd gratulációmat kzoli!
És ha már a kínos hülyeségedre mentséget keresel, valami értelmessel hozakodnál elő. De nem, inkább emeled a tétet:
Idézet
Én '89-ben (ha még jól emlékszem,akkor jelent meg Magyarországon az első szám) olvastam először Pókembert. Azóta nem sok Gwen Stacys sztori volt. Tényleg keveset tudok a '89 előtti Pókember kiadványokról. Tudatlanságom abból ered,hogy gyerekkoromban nekem nem volt pénzem külföldi képregények vásárlására. Szóval,sajnálom
Én meg 89-ben születtem. Mégis olvastam az összes Gwen Stacy-s sztorit, nulla forint/dollár ráfordítással. Hála Tominak, meg az internetnek. Na erre varjál gombot!
Ha nem tudtad értelmezni az előző hozzászólásomat,az a Te nyomorod! Nem tartozom Neked magyarázattal,főleg az után,hogy hülyének neveztél. Te pedig fogadd gratulációmat a sikeres helyesírásodért:"Na erre varjál gombot!" Ezzel le is zárom ezt a vitát a részemről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. November 25. - 20:16:51
Ne civódjatok már. Mindenkinek lehet saját véleménye.  :gwen:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. November 25. - 20:31:32
ha Pókember barátnőjét emlegetik, mindig őrá asszociálok. :)
Így még nem hallottam mondani.   ;D :hehe:
:lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 25. - 20:39:02
Idézet
Te pedig fogadd gratulációmat a sikeres helyesírásodért:"Na erre varjál gombot!"
No igen, te még biztosan nem írtál sehol egy mássalhangzóval kevesebbet figyelmetlenségből. Mélységesen szégyellem magam. :lol:

Egyébként mit kellett volna értelmezni? Mondtál pár kapitális baromságot. Ragaszkodtál hozzájuk. Aztán most visszavontad a véleményed, mert hát kiderült, hogy elmondásod szerint is, fingod sincs a témáról. És a végére sikerült valami szükségtelen, helytállónak még véletlenül sem nevezhető mentséget találnod magadnak arra, hogy miért vagy tájékozatlan. Hát bocsássa már meg nekem a világ, ha nem mentem el szó nélkül emellett!
 
Idézet
Nem tartozom Neked magyarázattal,főleg az után,hogy hülyének neveztél.
Meh? Nekem sem, és másnak sem tartozol magyarázattal. Mégis magyarázkodtál itt sorokon keresztül.  ;D Ezek után a "nem tartozom magyarázattal" szöveg eléggé furán néz ki nem? És egyébként is, mihelyst megsérti valaki a kis önérzetedet, máris "nem tartozom neked magyarázattal" üzemmódba kapcsolsz, még ha az illetőnek esetleg igaza van, akkor is? Ez eléggé infantilis védelmi reakció nem gondolod?

De zárd le a "vitát" nyugodtan. Okos enged, szamár szenved. Vagy mégsem?

Idézet
Mindenkinek lehet saját véleménye.
Persze.
"A Kingpin kiadó a legkapzsibb, legaljasabb, legszemetebb képregénykiadó a hazai piacon, csapnivaló sztorikat nyomat ki felháborítóan kaki minőségben, méregdrágán, arcátlanul kiszipolyozza a sokszor gyanútlan képregényrajongókat."

Lehetne valakinek ilyen véleménye is. Aztán menjél el mellette szó nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 25. - 20:40:59
Higgadj le!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 25. - 20:43:03
Én nyugodt vagyok, mint a kotló. :) A pulzusom 68/perc, a vérnyomásom 124/73 Hgmm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 25. - 20:44:20
Helyes. Akkor lépjünk tovább.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. November 25. - 20:44:40
Oké,részemről ennyi. :smoff:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 25. - 20:45:30
Így még nem hallottam mondani.   ;D :hehe:
Mármint, izé... M.J.-re asszociálok. :nezze: :hehe:

Pepo, ne húzd fel magad ennyire, szerintem kicsit túlreagáltátok ezt a témát, nem érdemes emiatt összeveszni. Peace. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. November 25. - 21:28:52

"A Kingpin kiadó a legkapzsibb, legaljasabb, legszemetebb képregénykiadó a hazai piacon, csapnivaló sztorikat nyomat ki felháborítóan kaki minőségben, méregdrágán, arcátlanul kiszipolyozza a sokszor gyanútlan képregényrajongókat."

Na végre valaki kimondta. Azt hittem már egyedül vagyok ezzel a véleménnyel.   ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. November 25. - 22:18:36
Ugye. ;D :kingpin:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 26. - 15:32:23
Ja, srácok, peace.
Ráadásul régóta off.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. November 29. - 21:45:08
A Wolverine film forgatását határozatlan időre leállították, mert gondok adódtak a Japán helyszíneken. Emiatt akár az egész projektet lefújhatják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2011. November 29. - 22:56:05
Ez egy nagyon rossz hír.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. November 29. - 22:56:21
Mintha nem lehetne stúdióban befejezni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. November 30. - 00:32:59
Mintha nem lehetne stúdióban befejezni...

Gondolom külső helyszínek, vagy akár konkrét japán helyek.
Feltételezem, ha nem lenne szükséges Japánban forgatni, akkor nem tennék és megtarthatták volna Aronofskyt is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. November 30. - 05:25:06
Lehet az egész ebben a herce-hurcában, az X-men "reboot" is közre játszik... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. November 30. - 20:54:17
X-men "reboot"
Ez alatt a first classt érted?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 01. - 07:14:13
Hát elég sokan már annak hívják... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2011. December 03. - 18:47:08
Elég rég nem voltam erre, nem tudom, hogy ez a kép volt-e már, de ha nem, akkor:
(http://s3.amazonaws.com/data.tumblr.com/tumblr_lvc638xxX91qzrsm4o1_1280.jpg?AWSAccessKeyId=AKIAJ6IHWSU3BX3X7X3Q&Expires=1323020587&Signature=Fdyg0lu02fv1saPSNIH39xzi2DA%3D)

Állítólag ő lenne Batwo...izé... Catwoman.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 03. - 20:02:28
Hát ez nagyon fan made :D főleg a fején/haján látszódik. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Genzo - 2011. December 03. - 20:23:16
1. megnyugodtam, mert ez nem macska még csak véletlenül se
2. kicsit azért megvezetett, nem voltam benne biztos, hogy hivatalos, azért volt ott az "állítólag" :D

akkor marad, mint fan-art kategória :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. December 03. - 20:42:37
Mellesleg jó kép. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 03. - 20:47:11
Ja, csak nincsenek rajta mellbimbók. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 03. - 22:28:15
No, nála nem lenne gond, az tuti. :D
Amúgy Batgirlön volt, nem :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. December 03. - 22:48:57
Amúgy Batgirlön volt, nem :headscratch:

Mellbimbó? Batgirlön volt, valóban.
A jelmezén nem. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. December 04. - 18:56:47
Amúgy Batgirlön volt, nem :headscratch:

Csak egy kicsi:
(http://comicbookhotties.com/images/pictures/1533L.jpg)
 :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. December 04. - 19:15:21
Ki volt az az elmebeteg, aki kitalálta ezt a mellbimbós dizájnt? Tuti nem volt komplett   :stupid: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 04. - 19:30:09
Nanananananananana Batcsöööcs
(http://www.simondunn.me.uk/wp-content/uploads/2011/10/tumblr_llkw3gMCC51qb3wjs.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. December 04. - 20:07:15
Ki volt az az elmebeteg, aki kitalálta ezt a mellbimbós dizájnt?

Schumacher?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. December 04. - 20:41:03
Ő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. December 11. - 00:44:28
Új TDKR plakát:
http://www.imdb.com/media/rm238138112/tt1345836
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. December 11. - 01:35:50
Sejtelmes kép...talán Batman meg fog halni? :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. December 11. - 10:53:48
Lóf@szt. ;)
Gondolom a kép valamilyen szinte arra az eseményre utal amikor Bane a képregényben eltörte a gerincét Batman-nek.
Különben jó plakát. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 11. - 13:05:31
Csak nekem tűnnek így másodjára túlságosan is egykaptafának?
(http://img.photobucket.com/albums/v335/sterpazook/Default%20Album%202/amazing-spiderman-teaposter.jpg)(http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/slife_news/TheLegendEnds.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. December 11. - 13:10:13
Ja, mindkettő fekete-fehér. De egy különbség tuti van: a pókis nagyon béna...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. December 11. - 13:51:34
Lóf@szt. ;)
Gondolom a kép valamilyen szinte arra az eseményre utal amikor Bane a képregényben eltörte a gerincét Batman-nek.

Lehet, vagy Nolan ezzel az utolsó filmmel valami igazán nagyot akar dobni, hisz a második rész után az egekben vannak az elvárások. Az azért tényleg merész húzás lenne, ha kinyírná, a nézettségre nem lenne panasz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 11. - 16:58:38
Csak nekem tűnnek így másodjára túlságosan is egykaptafának?
Mindkettő darkos. Ez Batman-hez tökéletesen illik, de Pókihoz nem annyira. A Batsy poszter egyébként jó.:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 11. - 20:05:23
(http://i42.tinypic.com/2n7gvat.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 11. - 21:14:25
Ez gyors volt. :)
Nekem fantáziátlan a Batman borító, hisz tök ugyanaz, mint a legendás Pókember 50.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 11. - 22:58:02
Nekem fantáziátlan a Batman borító, hisz tök ugyanaz, mint a legendás Pókember 50.
Ez eddig eszembe se jutott. :D Mondjuk ettől még nem érzem nyúlásnak, mert ha a beállítás hasonlít is, azért elég más jelentése van.
Kíváncsi vagyok, Nolan mit fog kihozni Bane karakteréből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. December 12. - 09:18:14
Moziplakátok és a fantázia !!
(http://cdn.uproxx.com/wp-content/uploads/2011/11/movie-poster-cliches-Christophe-Courtois-02.jpg)
(http://cdn.uproxx.com/wp-content/uploads/2011/11/movie-poster-cliches-Christophe-Courtois-06.jpg)
(http://cdn.uproxx.com/wp-content/uploads/2011/11/movie-poster-cliches-Christophe-Courtois-04.jp)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 12. - 14:34:04
Háháhá, rohadt kivi vagyok rá ;D
https://www.youtube.com/watch?v=IyaFEBI_L24
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 12. - 17:22:05
Moziplakátok és a fantázia !!
Ez jó volt. ;D
Háháhá, rohadt kivi vagyok rá ;D
Nem tűnik rossznak, de azért én óvatos vagyok. Amilyen király film volt az első rész, akkorát csalódtam a másodikban. Remélem ez jobb lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2011. December 12. - 17:37:27
Háháhá, rohadt kivi vagyok rá ;D
https://www.youtube.com/watch?v=IyaFEBI_L24
Ja én is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 13. - 10:29:29
G.I. Joe: Retaliation
https://www.youtube.com/watch?v=bSX2oxLdcWA
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 13. - 10:49:25

Hohooo, ez rohadt jónak tűnik  :o
Bár Rock mintha túl sokat szerepelne, úgy értem eléggé nyomták, lehet most ő lesz a központi karakter, mint az egynél Duke volt?
A Wonder womanes csaj, meg ádáz, sokkal jobban áll neki ez a fekete haj, mint a szöke. :brow:
Jól láttam, hogy Snake Eyesnak elhagyták a száját? Micsoda lépés, egyáltalán minek volt neki az egyben? Nem is beszél...
És ami a legjobb, az elején az a Cobra Parancsnok volt? Prosti jóóóóóól nézett ki azzal a Maszkkal, mintha a rajzfilmből lépett volna ki.


Btw: tegnap felkerült a Mib3 szinkronos előzetese tegnap, de ma reggelre törölték is... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2011. December 13. - 11:54:13
Will Smith nem akar öregedni. :D Egész jó filmnek tűnik, főleg a második után.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. December 13. - 12:13:27
Nagyon jónak ígérkezik a G.I. Joe 2 , látványban megint nem lesz hiány.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. December 13. - 12:42:15
Húúú!  :surp: MIB 3 és G. I. Joe 2!  8) :brow: Nagyon várom már mind a kettőt. Will Smith tényleg nem öregszik. :lol: Tommy Lee Jones meg nem vállalta a teljes szerepet, azért e az időugrálós-fiatalítós történet? A Sötét zsaruk első két részét imádtam, szintúgy a G. I. Joe első részét. Rock melyik karakter testesíti meg? Azt a kiképző tábornokot? ( nem jut eszembe a neve, de nagyon bírtam) A Kobra Parancsnok királyul néz ki, a végén Willis meg atom kemény. A piros szemkötős csajszi az nem Joe volt a rajzfilmben? Vagy keverem valaki mással?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 13. - 13:59:22
http://img831.imageshack.us/img831/866/ghostrider2.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. December 13. - 14:40:35
Ez is várós ám.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. December 13. - 16:01:37
Rock Roadblockot játsz az IMDB szerint.
 (http://www.parrygamepreserve.com/images/giJoe/25th/wave4/giJoe25thRoadblockF_M.jpg)
Na végre, hogy észbe kaptak és tükörmaszkja lesz ahejett a rondaság miatt ami ez 1-ben volt a cobravezérnek.

A sziklán kardozós rész nagyon jó és végre lesznek egyenkobrák is. Újak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 13. - 16:32:40
Eddig jobban bejön a második rész előzetese, mint az első film kampányostul együtt.  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. December 13. - 17:29:16
Köszi VTomi! Valamiért azt hittem az első részben szerepelt Roadblock, de látom, hogy ő Heavy Duty volt. :o Jól láttam, hogy Duke meghal? :uhoh: Hova tűnt Destro, meg a többi Joe az első részből?

Más: ez egy frankó kis fan made kép a JL-ról.
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2011/11/jla_fan_made.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. December 13. - 17:36:49
és a kedvenc számom remixe a bemutatóban. White stripes- seven nation army
https://www.youtube.com/watch?v=2e4pVDAK_P4
Meghal duke? hol?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 13. - 21:38:59
Jól láttam, hogy Duke meghal? :uhoh:
Egy csomóan azt mondják, hogy meghal Duke... de ezt mégis miből szűrhetitek le? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 13. - 22:30:02
G.I. Joe 2 trailerre után itt egy jó kis fanfilm levezetésnek.  ;)

https://www.youtube.com/watch?v=rAujkfxhxes
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. December 13. - 22:31:02
2 dolog: 1. a sivatagos jelenetnél, amikor rajtatámadnak a Joe-kon, utána a túlélők között nem látszik, hogy ott lenne. 2. elfogva sem látjuk, mint Kígyószemet.
De remélem nem lesz igazam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 13. - 22:52:20
Az első GI Joe film elég gagyi volt, a folytatástól se várok sokat, de az legalább pozitívum, hogy Rock benne lesz. Felőlem Channing Tatum el is patkolhat a filmben, nem a kedvencem. Vegye át Rock a stafétabotot. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 14. - 00:01:52
Az első G.I. Joe filmnek a számlájára lehet írni, hogy a filmes játékfigurák nem igazán fogytak Európában, így a 2012-ben már nem is jön be a kontinensre a 25. évfordulóra készült kollekció. Én a jubileum alkalmából annak örülnék igazán, ha idehaza összeszednék a rajzfilmsorozat fél tucat szinkronszínészét és végig leszinkronizálnák magyarra a 140 részt elejétől a végéig+az összekötő movie is mehetne újra az ő hangjukon. De ez csak álom marad.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2011. December 14. - 05:36:41
Hah :shocking: sikerült egy olyan hozzászólást írnod, amiben tulajdonképpen semmi sem stimmel. Az első film (akármilyen is és akármilyen kritikákat kapott - nem mintha a többi blockbuster nem kapna :D) anyagilag szépen teljesített, és újra visszahozta a köztudatba a figurákat. Való igaz, hogy a rise of cobra volt az utolsó figuraszéria, ami kikerült a boltokba, de nem a film és a figurák bevétele miatt nem jön/jött a többi a játékboltokba, hanem mert (hasonlóan a képregényekhez) egyre inkább a ("korosodó") gyűjtők vásárolják a figurákat és nem a gyerekek. Így inkább internetes és spéci boltos vásárlás jellemző Amerikában is. ;) A 25. évforduló pedig 5 évvel ezelőtt volt, gondolom te a 30. évfordulóra gondoltál. ;) A figurák Európában már a film előtt is a Hasbro szerint gyengén (értsd szerintük nem akkora a piac, hogy érdemes legyen vele foglalkozni és aki meg akarja venni, az úgyis megveszi magának neten :) ) teljesítettek. Ezért is nem várható errefelé, de mondjuk még Magyarországon is minden gond nélkül beszerezhetők a legújabb figurák is. ;) A rajzfilmsorozatnak meg nem volt 140 része (feltéve, hogy ha az eredeti 3 évados rajzfilmsorozatra gondoltál)... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 14. - 07:22:20
2 dolog: 1. a sivatagos jelenetnél, amikor rajtatámadnak a Joe-kon, utána a túlélők között nem látszik, hogy ott lenne. 2. elfogva sem látjuk, mint Kígyószemet.
De remélem nem lesz igazam.
Nem Tatum szedi le a dögcédulát és mondja, hogy They're all dead a sivatagos cucc után? Nekem úgy tűnt ő az... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 14. - 08:31:21
Megnéztem a TDKR 6 perces prológját és igazából a nagy büdös semmiről szó.
Bane verekszik egy repülőgépen, titkos projekt, még több duma, aztán a vége felé vágóképek, néhány snitt Batmanről és Baneről meg a Macskanőről, de semmivel se több konkrétum mint amit az eddigi képek alapján tudni lehetett már
Feltöltsem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 14. - 14:23:57
Hah :shocking: sikerült egy olyan hozzászólást írnod, amiben tulajdonképpen semmi sem stimmel. Az első film (akármilyen is és akármilyen kritikákat kapott - nem mintha a többi blockbuster nem kapna :D) anyagilag szépen teljesített, és újra visszahozta a köztudatba a figurákat. Való igaz, hogy a rise of cobra volt az utolsó figuraszéria, ami kikerült a boltokba, de nem a film és a figurák bevétele miatt nem jön/jött a többi a játékboltokba, hanem mert (hasonlóan a képregényekhez) egyre inkább a ("korosodó") gyűjtők vásárolják a figurákat és nem a gyerekek. Így inkább internetes és spéci boltos vásárlás jellemző Amerikában is. ;) A 25. évforduló pedig 5 évvel ezelőtt volt, gondolom te a 30. évfordulóra gondoltál. ;) A figurák Európában már a film előtt is a Hasbro szerint gyengén (értsd szerintük nem akkora a piac, hogy érdemes legyen vele foglalkozni és aki meg akarja venni, az úgyis megveszi magának neten :) ) teljesítettek. Ezért is nem várható errefelé, de mondjuk még Magyarországon is minden gond nélkül beszerezhetők a legújabb figurák is. ;) A rajzfilmsorozatnak meg nem volt 140 része (feltéve, hogy ha az eredeti 3 évados rajzfilmsorozatra gondoltál)... ;)

Félre vezetett az oldal, ahol találtam az infót.  ;D Nem jártam utána alaposabban.  :cavinton: :)

Hogy a G.I. Joe - A Real American Hero 140 részes lett, az igaz, mert nekem megvannak a részek angolul végig és egyik se kétszer. Egyedül még az újraélesztett 26 részes G.I. Joe: Renegades-et nem láttam egyelőre, a G.I. Joe Resolution csak egyestés rajzfilm lett végül. Nem tudom, hogy mennyi van köze a kettőnek egymáshoz.

http://cartoonheroes.blog.hu/2009/10/15/g_i_joe_a_real_american_hero
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 15. - 09:49:16
TDK Rises Trailer 2
https://www.youtube.com/watch?v=r_dbYdoPa9o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 15. - 10:49:54
No, én már nem láttam...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. December 15. - 10:53:29
Nem értem. Közzéteszik, majd leveszik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 15. - 11:01:43
Mert kamerás, &khm# gané minőség...
a comicbookmovien még fent van, egy német oldalon keresztül lehet elérni...

&khm# jónak tűnik. Főleg a stadionos rész... az bazz, epic.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2011. December 15. - 15:42:18
Ben , ezt nem mentetted le ??
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 15. - 16:16:22
holnap úgyis jön jó minőségbe, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 15. - 20:34:10
GR2
https://www.youtube.com/watch?v=1Jh4rqVc_wI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 15. - 20:39:56
Nem lesz ez rossz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 17. - 13:30:19
https://www.youtube.com/watch?v=Jv46RdLpO-c
meg biztos ami ziher:
http://www.mediafire.com/?az9vof9jhhsf1mw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. December 17. - 17:37:03
Semmi Batman-est nem fedeztem fel benne! Le lett nyúzva nagyon a karakter! Engem nem hozott lázba a trailer!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 17. - 18:26:21
Nolan filmjeinél nem lehet sokat levonni a trailerekből. :) Anno a TDK trailerétől se voltam elájulva, a film mégis odab*szós lett. Az Inception trailerétől se mentem le hídba, aztán kiderült, hogy az év legjobb filmje lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 17. - 19:11:59
Úgy néz ki, mint egy musical. :) Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a csaj lesz a Macskanő. Bármelyik eddigi jobb lenne helyette, még HB is. Pedig nem is vagyok Macskanő-fan, és mégis nehéz őt elfogadni ebben a szerepben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 17. - 21:52:22
Bármelyik eddigi jobb lenne helyette, még HB is. Pedig nem is vagyok Macskanő-fan, és mégis nehéz őt elfogadni ebben a szerepben.
Én ezzel úgy vagyok, hogy megvárom, milyen lesz a filmben. Bane is fura kicsit nekem, de ugye annak idején mindenki furcsállta azt is, hogy Ledger lesz Joker... Aztán a filmben iszonyat nagyot alakított. Szóval nem írom le őket előre.
Amúgy összehasonlítva Katie Holmes-szal és Maggie Gylenhaal-lal, ő lesz a legszebb női főszereplő szerintem. :)
Halle Berryt pedig az egyik legszebb színésznőnek tartom Hollywoodban, de Macskanőnek neeeee....! :hehe: Egy film épp elég volt vele.:)

A trailerben a stadionban futó játékos mögött leszakadó pálya poén. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 18. - 14:14:53
Heh, Katie Holmes sokkal szebb.  ;D Ezt a csajt csak a festék tartja össze. Az is alig.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 18. - 15:38:59
Heh, Katie Holmes sokkal szebb.  ;D

Volt... valamikor, most úgy néz ki szerencsétlen mint egy anorexiás drogos lotyó két belövés között.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 18. - 15:51:15
Anne Hathaway-jel nincs semmi bajom. Szerintem megbirkózik a szereppel.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 18. - 16:43:41
De vajon a szerep megbirkózik-e vele?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 18. - 20:27:21

Volt... valamikor, most úgy néz ki szerencsétlen mint egy anorexiás drogos lotyó két belövés között.
Rég láttál róla képet. Azóta összeszedte magát. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 18. - 20:35:05
De vajon a szerep megbirkózik-e vele?

Nem akarom lelőni.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 18. - 20:38:53
Amúgy nekem az a fura, hogy ha a TDK közepén úgyis megölték a női főszereplőt, akkor miért kellett lecserélni a színésznőt. Nem tök mindegy hogy Katie vagy Maggie robban fel?  :hehe: Ha Nolan hosszabb távra tervezett volna Rachel karakterével, akkor megértem a cserét, de így, fél film erejéig simán maradhatott volna Katie a szerepben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. December 18. - 20:47:04
Elvileg a kritikusok szerint a Begins gyenge pontja Katie volt, valószínűleg ezért cserélték le. A probléma csak az, hogy a TDK gyenge pontja Maggie lett, de ő még rondább is.
Amúgy szerintem nem Katie Holmes hibája volt, a karaktere volt inkább unalmasra megírva. A női karakterek nem Nolan erősségei.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 18. - 20:51:03
Most sikerült megrendíteni a bizalmamat a Macskanőben.  :-X
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 18. - 20:58:16
A probléma csak az, hogy a TDK gyenge pontja Maggie lett, de ő még rondább is.
Na igen. ;D Neki is csak két izgalmas jelenete volt a TDK-ban: amikor Joker kidobta az ablakon, meg amikor felrobbant. :hehe:

Most sikerült megrendíteni a bizalmamat a Macskanőben.  :-X
A Macskanő azért nívósabb karakter, mint Rachel volt, szerintem rá jobban fog ügyelni Nolan. :D Meg neki lesz akciójelenete is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. December 18. - 21:39:46
Rachel-nek is volt a Begins-ben. :) Csak nem sok. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 19. - 16:23:26
Német Avengers előzetes új jelenetekkel
https://www.youtube.com/watch?v=4EFvDM9xTrc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 19. - 20:19:07
The Dark Knight Rises Official Movie Trailer Christian Bale, Batman Movie (2012) HD
https://www.youtube.com/watch?v=GokKUqLcvD8
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 19. - 20:43:31
HGát azért... picit jobb, mint a kamerás :D
A 6 percről nincs infó mikor jön?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 19. - 20:51:19
Nem jön max dvd-n.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 19. - 20:57:45
Eh...
Bezzeg a TDk-t még a Smallville előtt is lenyomták... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 19. - 21:06:37
Eh, mindjárt sírok, kivi voltam mikor lesz szinkronosan elérhető, de ez durva volt, hogy ilyen gyorsan meglelhető...
http://videa.hu/videok/film-animacio/a-sotet-lovag-felemelkedes-anne-hathaway-christian-bale-HHoitiMdDF5fiFxo

Jó, hogy még erre a 2 percre is elérték a szokásos hangokat, Selina hangja kicsit furi elsőre, nem ő szokta Anne-t szinkronizálni, de pindurit később már bejött  ez a karcos hang neki.
Azon meg meglepődtem, hogy Bruce-al nem Alfred (a magyar hang alapján legalábbis) van a börtönben(? :headscratch:), én legalábbis nagyon Michael Cainnek néztem , mégha homályos is, meg az angol hangból úgy szürtem le... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. December 19. - 21:09:52
Azért nem sok Batman van benne ahhoz képest, hogy egy Batma... izé... sötét lovag film.
Bár gondolom, nem akarták lelőni a jobb részeket.
Amúgy ki cammog az elején bottal? Mégis meglépnék a hátroppantós dolgot filmen? Vagy ha azt nem is, de nem lehetetlen, hogy Bruce valahogy lesérül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 19. - 21:13:00
Azért nem sok Batman van benne ahhoz képest, hogy egy Batma... izé... sötét lovag film.
Bár gondolom, nem akarták lelőni a jobb részeket.
Ja, ezen én is épp filóztam a magyar nézése közben, hogy kivi vagyok vajon Fekete Ernő lesz e a hangja, aztán be is villant, hogy bazz, meg se hallom, mivel szinte nem is beszél Bruce a trailerben... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. December 19. - 22:25:23
És? A TDK első előzetesében gyakorlatilag Michael Caine szövegelt csak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. December 19. - 22:38:50
Jók az előzetesek.
1perc 18 nál miért megy neki Thor Kapinak?
A másikban pedig 1perc 43 körül az a rövidhajú srác Heath(Joker) akar lenni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. December 20. - 11:43:51
A bottal cammogós a báli jelenetbe cammog be, ami a film első 1/3-ában kell, hogy legye. Szóval ha az Bruce Wayne, akkor már Bane előtt lesérült valami miatt. Nagyon ügyesen megkavarják ezzel a népet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2011. December 20. - 20:31:07
Jól néz ki a trailer, várom már nagyon. A focipályás jelenet meg szerintem vicces. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. December 20. - 20:58:47
Jók az előzetesek.
A másikban pedig 1perc 43 körül az a rövidhajú srác Heath(Joker) akar lenni?
Az Joseph Gordon-Levitt, Nolan egyik kedvenc színésze. Heath meghalt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2011. December 21. - 11:11:40
Jók az előzetesek.
A másikban pedig 1perc 43 körül az a rövidhajú srác Heath(Joker) akar lenni?
Az Joseph Gordon-Levitt, Nolan egyik kedvenc színésze. Heath meghalt.
Tényleg? :o
Na neee ;D
Tudom ezért írtam, hogy ő akar-e lenni?
Az alatt a fél másodperc alatt azthittem, hogy Heath-t akarják szimulálni vele, annyira hasonlított rá ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2011. December 21. - 12:55:01
Nekem valamiért Robin ugrott be arról a srácról, de ha őt is behoznák, már kicsit zsúfolt lenne a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 21. - 13:04:43
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/tdkr-robin-logo.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 21. - 14:26:11
Ja ezt láttama trailerben, tetszett is :D aztán a minap a comicbookmovien is megejtették,h ogy Nolan belecsempészte ezt a kis easter egget.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. December 21. - 15:10:05
Ja ezt láttama trailerben, tetszett is :D aztán a minap a comicbookmovien is megejtették,h ogy Nolan belecsempészte ezt a kis easter egget.

Biztosan nem Nolan volt, csak egy statiszta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 21. - 17:27:34
Tegnap még Nolanre hivatkoztak, ma már valami ilyesmi statisztás találgatás ment.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 24. - 20:35:48
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/Ghost_Rider_01.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2011. December 24. - 21:06:45
Tegnap még Nolanre hivatkoztak, ma már valami ilyesmi statisztás találgatás ment.

Elég sok forgatáson voltam és tapasztalataim szerint az ilyesmihez a rendezőknek szinte soha nincs köze. Statiszta vagy kellékes lehetett csak, de inkább statiszta.
Ellenben a cicafüles jelmez Selinának már biztosan Nolan ötlete volt.

A Ghost Rider kép jó, de ez első filmes, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2011. December 25. - 02:44:47
Alan Taylor, a Trónok harca rendezője rendezheti a Thor második részét. ( hogy ez jó hír-e vagy rossz, nem tudom, nem igazán ismerem a sorozatot )
http://www.imdb.com/news/ni20044925/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 25. - 22:59:15
Hát, Kenneth Branagh-hoz képest visszalépésnek tűnik. Miért cserélték le a rendezőt? Szerintem tök jó volt a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2011. December 26. - 17:49:17
Branagh nem vállalta már! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 29. - 14:49:19
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/249588560.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. December 29. - 15:57:57
EMOHulk?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2011. December 29. - 16:53:46
Melyik fodrász merné levágni Hulk haját? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2011. December 29. - 18:25:59
Nagy a lábfeje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2011. December 30. - 09:36:27
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/943062210.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2011. December 30. - 14:01:57
Ennek tényleg kétszer nagyobb a lábfeje, mint a feje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 30. - 16:26:20
Legalább stabil lábakon áll.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 30. - 18:54:18
Mindene kétszer nagyobb, mint a feje!  :D Persze érthető, hisz az izmai nőnek meg, ott meg kevesebb nőhető izom van. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. December 30. - 21:59:26
Idézet
Persze érthető, hisz az izmai nőnek meg, ott meg kevesebb nőhető izom van.
Öööööö... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 30. - 22:01:24
Úgy értettem, hogy például egy rágóizom nem fog a hatszorosára nőni az átváltozáskor.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. December 30. - 22:08:18
Miért nem? Inkább az a fura, hogy nem arányosan nő az izomzata.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2011. December 30. - 22:08:50
Egy rajongói kép Bane-ről.
Sztem állati lett...
(http://1.bp.blogspot.com/-ZpuhyQ5087c/Tv1fWSeZQiI/AAAAAAAACmE/qlAjuzGh1bE/s1600/bane_dark_knight_rises_concept_revision_by_alvincapalad-d4jxvxr.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2011. December 30. - 22:26:24
Baró, mert hajaz az eredetire, de még mindig Darth Vader.
Nem értem az eredeti miért nem jó.  :stupid:
(http://media.comicvine.com/uploads/6/64507/1768115-bane.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2011. December 30. - 22:45:52
Miért nem? Inkább az a fura, hogy nem arányosan nő az izomzata.
Hát mert bután nézne ki. :) De mindegy is, mert a fejcsont akkor sem nőne, ha az arcizom igen. Gondolom úgy találták ki, hogy a szükséges izmok nőjenek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2011. December 30. - 23:08:36
Még nagyobb rágóizmai lennének az már túlzás lenne, így is valakit megharapna, eljárná az illető falmászó táncot.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2011. December 30. - 23:31:25
Idézet
De mindegy is, mert a fejcsont akkor sem nőne, ha az arcizom igen.
That's the point. ;) Ezért teljesen értelmetlen ezzel foglalkozni, mivel önkényesen rajzolják, kinek hogy tetszik jobban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Január 06. - 13:29:22
Quinjet
(http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/MOVIE_news/Quinjet2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Január 06. - 13:33:13
Jól néz ki.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Január 06. - 14:18:13
Sirály. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Január 06. - 15:16:09
A fülke egy kicsit olyan mintha Hulk már egy kicsit játszott volna benne. (puklis)  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2012. Január 06. - 15:48:14
Sirály.
Nem sirály.Quinjet. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. Január 14. - 10:49:06
3 új képe a Bosszú angyalaiból. Am. Kap. ruhája szerintem még mindig bénább, mint a II. vh.-s ruhája. :-\

http://marvel.com/news/story/17917/3_new_photos_from_marvels_the_avengers?utm_source=Newsletter&utm_medium=Pulse328&utm_term=Link1&utm_content=NewPhotosAvengersMovie&utm_campaign=Pulse328Newsletter01102012
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Január 14. - 12:04:07
3 új képe a Bosszú angyalaiból. Am. Kap. ruhája szerintem még mindig bénább, mint a II. vh.-s ruhája. :-\
Legalább ha az övén a táskák nem kékek lennének, hanem barna bőr lenne...
Thor sem nézne ki úgy mint egy akciófugura, ha a fém tárcsái fémhatásúak lennének.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. Január 14. - 12:48:39
Nekem is az volt az első ötletem, hogy a táskák lehetnének barnák... :) Nem értem, hogy minek kellett lecserélni azt a frankó öltözetet erre. Remélem a 2. részben már más ruhája lesz. ( Thor és Vasemeber ruhájára is ráfér egy aprónyi vérfrissítés)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Január 14. - 14:45:31
Nem értem, hogy minek kellett lecserélni azt a frankó öltözetet erre.
Én értem. Az a  II WH-s ruhája volt és a 21. században a Shield és az Avengers tagjaként kellett egy új modern szerkó. (az már más kérdés, hogy az Ultimatesben az új ruhája az, ami a filmben a régi) Csakhogy én nagyon örültem neki, hogy ezzel a jó ruhával sikerült elkerülni az klasszik Amerika Kapitány bénaságait (Mármint a vásznon lett volna béna), mint a sávos has rész (amit hevederekkel oldottak meg, zseniális), a szárnyacskák, kalózcsizma, élénk színek stb. Ehhez képest az új Avengers ruhája pont hogy ide tér vissza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. Január 14. - 14:54:47
Azt értem én is miért tették meg, csak azt nem, miért erre és, hogy ez mitől modernebb. Lehet, hogy az Ultimates miatt, nem tudom, de nekem a II. vh.-s ruha is elég modernnek tűnt, nem éppen egy majd 60 éves "katonai" szerkónak.Ez az új meg ahhoz képest gagyi, túl élénk. Nagyon sajnálom én is, hogy az egyik legjobb ötletet, a piros hevedert lecserélték a sávokra. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2012. Január 15. - 12:31:33
Kapi miért harcol maszk nélkül? Mikor a CW alatt ő van leginkább a regisztráció ellen.
Itt meg mutogatja magát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Január 15. - 12:59:01
Mi köze ennek a filmnek a CW-hez? :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Január 15. - 14:27:52
Mi köze van bárminek bármihez?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Január 15. - 14:39:31
És Thor miért harcol sisak nélkül?
Amúgy meg a Kapitány személyazonossága köztudott nem? Minek neki egyáltalán maszk a képregényben? A filmben legalább sisakja van, annak van védelmi funkciója.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Január 15. - 16:14:08
Mi köze van bárminek bármihez?

És  ki vagyok én? És te ki vagy? Lehet nem is létezem? :oh: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Január 23. - 20:43:54
(http://filmbuzi.hu/files/2012/new-empire-avengers-kep1.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2012. Január 23. - 21:03:35
Ez most a legeslegujabb páncél a Tony-n feszít ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Január 23. - 21:25:29
Ez most a legeslegujabb páncél a Tony-n feszít ?
Nekem ezek olyan egyformák. Olyan mint a régi ami a háromszöges előtt volt nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Január 23. - 22:33:07
Nem lett ez egy kicsit hevenyészve fotóboltolva?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Január 24. - 08:31:21
 A Marvel hősei több címlapot kaptak az Empire magazinná.
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2012/01/thor_cover.jpg)
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2012/01/ironman_cover.jpg)
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2012/01/captain_cover.jpg)
(http://kepregenyfilmek.freeblog.hu/files/2012/01/blackwidow_cover.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2012. Január 24. - 23:17:32
Idézet
Nem lett ez egy kicsit hevenyészve fotóboltolva?
De, iszonyat gány munka. Pedig én laikus vagyok, de egyből kiszúrtam, mennyire igénytelenül csinálták meg. Egy Empire-től azért sokkal többet várna az ember...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Január 31. - 16:40:23
(http://starkindustries.ru/_ph/753/2/902021065.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Január 31. - 17:11:25
Na, a rohadt kötelező 3D... :roll:

És most már akkor lemerem fogadni,h ogy a rohadt Szegedi pláza megint csak 3D-ben fogja leadni a filmet... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Január 31. - 17:19:34
Na, a rohadt kötelező 3D... :roll:

És most már akkor lemerem fogadni,h ogy a rohadt Szegedi pláza megint csak 3D-ben fogja leadni a filmet... :roll:

Én is ott szeretném majd megnézni.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Január 31. - 19:09:03
Na, a rohadt kötelező 3D... :roll:

És most már akkor lemerem fogadni,h ogy a rohadt Szegedi pláza megint csak 3D-ben fogja leadni a filmet... :roll:
Azért mert te nem tudod értékelni a 3D filmművészetet, még sok ember kifinomult értője a műfajnak:
http://pozolj.puruttya.hu/posts/2010/01/26/pozolj/3D.jpg  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. Január 31. - 21:09:53
Az Avengers Super Bowlos trailerének teasere. :D
https://www.youtube.com/watch?v=fZsu3sbWnAU
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2012. Január 31. - 21:11:42
Hulkot megcsípték a robotszúnyogok, vagy mi?  ;D  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Január 31. - 21:35:34
Na, tessék, olyan sokan hiányolták Hulkot, most lesz majd benne.
Mikor lesz ez fullos trailer?
Kár, hogy most Nolanék nem készültek batman előzetessel...
Nem tom vajon Póki kap e majd...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. Január 31. - 22:29:40
Elvileg február 5-én lesz a Super Bowl.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. Február 01. - 00:37:28
Van remény!  :oh:
http://filmdroid.blog.hu/2012/01/30/van_rendezoje_az_x_men_first_class_folytatasanak
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Február 01. - 01:37:50
Hát, nem tudom, én jobban örültem volna, ha az X4-et jelentik be... Nem mintha rossz film lett volna a First Class, de a csapat béna benne.
Érdekes amúgy, a saját hazájában megbukik a film, de világszerte sikeres lesz, így zöld utat kap a folytatás... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2012. Február 01. - 01:42:50
Ha már a Class-t folytatják, remélem most is lesz pár cameo. Rozsomák is belefuthatna Megnetoba egy röpke időre, hogy jobban megalapozza a köztük dúló ellentéteket. Vagy tú előre szaladtam? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 01. - 07:12:07
Rebesgettek valami olyasmit, hogy Rozsó többet fog szerepelni a kettőben.
Remélem így lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Február 01. - 10:30:57
Nekem tetszett a First Class, jobban örülök a folytatásnak, mintha X4 lenne. A 3 már eléggé elszállt volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Február 01. - 12:29:16
Nekem tetszettek az eredeti X-Men filmek , de én sem szeretném ha azt folytatnák.A First Class-ból lehetne trilógia , annak örülnék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Február 01. - 13:53:32
Egy x4-nek csak akkor örülnék, ha Bryan Singer rendezné. De a Second Classt is rendezhetné ő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Február 01. - 14:56:59
Valahogy úgy. Az első két X-film jó volt (sőt, az X2 minden idők talán legjobb képregényfilmje számomra).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Február 01. - 16:14:13
Remélem feltűnik a folytatásban, a fiatal Vihar, bocsi, "Ciklon", és ellenségnek én is el tudnék képzelni egy Vadföldi népséget pl. ! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 01. - 16:32:46
Állítólag valami nagy erejű mutkó ellenfelet akarnak adni magnetónak...
Én gyanítok egy Apokalipszist...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Február 01. - 18:32:01
Az igaz, hogy az X3 elszállt kicsit, de az X2 volt a legjobb az összes eddigi X-Men film közül.
Én azért örültem volna az X4-nek mert 1. abba bele lehet rakni a legnépszerűbb karaktereket 2. lehetne folytatni a történetet Apokalipszissel vagy az őr-robotos témával. Persze egy X4 is Singer dirigálásával lenne a legjobb, valszeg.

Én gyanítok egy Apokalipszist...

Tudom, hogy tök hülyeség ilyet kérdezni egy mozifilmnél, de ez nem ütné a comics continuum-ot?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. Február 06. - 04:06:31
Én gyanítok egy Apokalipszist...

Tudom, hogy tök hülyeség ilyet kérdezni egy mozifilmnél, de ez nem ütné a comics continuum-ot?

Szerintem az összes X film üti a "comics continuum"-ot. A First Class különösen. Tetszés szerint keverik a karaktereket és a sztorikat, szóval a következő filmbe is bármit és bárkit betehetnek, ha úgy látják jónak.

----------------------------------

Avengers Super Bowl TV Spot:

TV-ben leadott (fél perces) változat:
https://www.youtube.com/watch?v=z9RBALOraws

Hosszabb (1 perces) változat:
https://www.youtube.com/watch?v=bGt-saFvkNk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2012. Február 06. - 07:30:38
Csak három szó. Látni akarom most!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 06. - 09:33:46
Oh... :shocking:
Hát ez... ez... aú... asszem ezt csak Szegeden kell megnézni...
A végén Scarlett kicsit hülyén néz ki azzal az egy szál kis pisztollya, a többi nagy erejű emberke mellett...

De a végén Tony dumája, überel mindent. "Nekünk meg van egy Hulkunk." ;D

Okosok, kit fedeztetetk fel azon az "űrhajós" részeken? Kik lesznek ezek? Skrullok?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 06. - 09:59:11
Durván odabasz!

--------------------------

https://www.youtube.com/watch?v=lYeRskC57rI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Február 06. - 10:29:32
Nagyon durván odacsapott ez a spot.  :oh:
Sajnos az Özvegy nagyon kilóg a sorból. Talán még Solyómszem is.
Remélem Hulk fog beszélni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. Február 06. - 12:13:14
Jól néz ki nagyon! :oh:

Remélem Hulk fog beszélni.
Csak nehogy azt mondja, hogy "Hulk zöldököl". :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Február 06. - 12:52:29
a SHIELD bázisa egy anyahajó lesz? Vagy repülni is fog?

Én csak egy dolgot szeretnék. 2d-ben feliratosan, moziban megnézni az Avengers-t. Ez már három :D
Az Amerika kapitányt sem láttam még csak  raccsolós magyar szinkronnal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Február 06. - 13:40:55
Avengers nagyon durva lesz! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2012. Február 07. - 11:20:24
Csak nehogy azt mondja, hogy "Hulk zöldököl". :roll:

Nem fogja azt mondani, megnyugtatlak, ugyanis Lou Ferrigno lesz a szinkronja, aminek én egyelőre nagyon örülök. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 07. - 11:26:19
Hát az egy dolog, hogy odakint ki lesz a hangja, attól még itthon mondhatja megint ezt az öklös hülyeséget... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2012. Február 07. - 11:38:03
hát akkor nem nézzük meg szinkronosan, bojkottáljuk :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 07. - 11:44:25
Én nem, engem mindig érdekelnek, hogy kik lesznek a hangjai a hősöknek magyarul, régen mindig foglalkoztatott, mennyire felel meg az általam elképzeltnek.
Bár itt 90%-ban ugyanazok lesznek mint az eddigi filmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 07. - 16:18:50
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/avprompng.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Február 07. - 19:12:54
Előbb az a magazin, most meg ez... mint egy nyolcvanas évekből itt felejtett játékfigura-sorozat hirdetése.
Egyszerűen nem értem. A mozgóképes reklámok a maguk egyszerű módján figyelemfelkeltőek és az akciódússág, izgalom érzetét keltik. A nyomtatott anyag pedig, ami a kiadó erőssége már háromnegyed százada, a médium, amiből élnek, egyszerűen hiper amatőrnek tűnik. Vagy ez a stílus egy szándékos kampány része? Mert akkor eléggé ellentmondanak a trailereknek, tévés reklámoknak hangulatilag.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2012. Február 07. - 20:13:01
Bár az a Fox felelőssége, érdekes, hogy az új X-Men film képes kampánya is valami hihetetlen amatőrre sikeredett. 2011 legrosszabb poszterei között rendre ott volt valami X-es cucc.

Ez az Avengers sem sokkal jobb.

Amúgy a Fekete özvegyet még mindig nem tudom hova tenni. Eyecandy persze, de nagyon nincs helye a csapatban. Most komolyan, sima emberi ereje van, ráadásul még annyira sem kemény, mint egy masszív férfi kém...semmi mást nem tud. Bárkivel helyettesíthető lenne, azokban a csatákban amit az előzetesekben mutogattak, normális esetben 2 perc alatt fasírt lenne a cuki pofijából. Nagyon erőltetetten nyomták be a csapatba.

Sólyomszem is döcög (ez a szemüveg meg nagyon rossz), de ő legalább tud szépeket robbanó nyilakat lődözni, Az özvegy még ezt sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Február 07. - 21:03:28
Kell egy jó nő akire lehet nyálat csorgatni. Semmi más funkciója nincs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2012. Február 07. - 21:25:57
Nekem ez pont elég.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2012. Február 07. - 21:54:25
Idézet
Kell egy jó nő akire lehet nyálat csorgatni.
Most elismételted amit én is írtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Február 07. - 21:55:19
Egy Ms. Marvel sokkal jobb döntés lett volna. Vagy Darázs, akinek úgyis alapítótagnak kellene lennie.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2012. Február 07. - 22:38:48
Hát igen, de a hangya és darázs film sajna nem készült el, és lehet hogy nem is fog. Viszont Pepó barátunk abban nagyon téved, hogy fekete özvegy bárkivel helyettesíthető lenne, mert a Vasember kettőben láttuk, hogy túl van a normális emberi képességeken az amit csinált. + neki is van egy különleges karkötője. Szóval nem egy Thor, de nem is hozzá kell hasonlítani, ő másban lesz hasznos. Ennyi erővel amerika kapitány se ér semmit thorhoz képest, mer csak egy pajzsa van. És ott lesz még Fury is, akinek szintén nincs több képessége, mint az előbb említett kettőnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Február 07. - 22:48:39
Natasa amúgy vezette huzamosabb ideig az Angyalokat, és egész hatásos volt alatta a csapat.
(Amiben csak az a vicces, hogy később a figura jellemét teljesen átírták olyanra, hogy csapatban kifejezetten rosszul működik, magányosan viszont a bolygó egyik legjobb szabadúszó ügynökének tartják.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2012. Február 07. - 23:17:19
Idézet
Viszont Pepó barátunk abban nagyon téved, hogy fekete özvegy bárkivel helyettesíthető lenne, mert a Vasember kettőben láttuk, hogy túl van a normális emberi képességeken az amit csinált.
Jó, a Vasember 2-ben minden harmadik szereplő olyat csinált, ami túl van az emberi képességeken. :D Szerintem az a film aligha vehető kiindulási alapnak. Érdemben nem sokat tudtunk meg róla (nem mondják, de ha emlékszem, még csak nem is utalnak rá, hogy több lenne, mint egy ember...de cáfoljatok meg, csak egyszer láttam a filmet), amiket meg csinál, nem durvábbak, mint egy klasszikus legyakhatatlan akciósztár produkciója, akik elvileg szintén sima emberek voltak a filmjeik többségében.
Idézet
Szóval nem egy Thor, de nem is hozzá kell hasonlítani, ő másban lesz hasznos. Ennyi erővel amerika kapitány se ér semmit thorhoz képest, mer csak egy pajzsa van.
Sehol sem hasonlítottam Thorhoz, annak nyilván nulla értelme lenne. Nem véletlenül említettem Sólyomszemet, nem véletlen hasonlítottam össze embert, emberrel. AmKap a pajzsán túl az emberi határokat képviseli, vagyis mintha vennéd a bolygó leggyorsabb élő ember gyorsaságát, reflexeit, legerősebb ember erejét stb. és egy emberbe gyúrnád. De ezt mind tudjuk. Ez szerintem azért több, mint amit reálisan(amennyire lehet nyilván) Natasha, vagy akár Sólyomszem tud fizikailag.

Idézet
És ott lesz még Fury is, akinek szintén nincs több képessége, mint az előbb említett kettőnek.
Fury szerintem a közelharcokban nem nagyon fog részt venni. A trailerek nem ezt hangsúlyozzák. Amúgy még le is nyelném Romanoff kisasszony jelenlétét, lehetne találni valami olyan szerepet neki, amivel hasznossá tudja tenni magát a csapatban hátrányai ellenére...csak ne tolnák úgy a képembe minden előzetesben, kb. mintha akkora ász lenne, mint a nagyágyúk. Johansson egy nagyon szép nő, sőt, még nem is tehetségtelen, de ahogy itt mutogatják egy Hulk, Vasember mellett mint akciózó keménycsajt, az számomra egyenesen kínos. Sőt, nevetséges.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Február 08. - 22:13:58
Ez az Avengers spot nagyon ütős! :oh: ;D  Várós!
Az Özvegy tényleg kilóg kicsit a sorból, de remélhetőleg többnyire lopakodós-kémkedős szerepköre lesz majd (azon kívül, hogy eyecandy). :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Február 08. - 22:18:49
Vasembernek nem fura a hátirakéta? Úgy néz ki mint Rocketeer. Benne pont az a pláne, hogy a tenyeréből és a talpából jön a tolósugár.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: pepo05 - 2012. Február 09. - 16:24:52
Tuningoltak még egy kicsit rajta. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 14. - 07:16:50
Jaj, neeeeeee....  :'( :'( :roll:

A Paramount kitűzte az időpontot: 2014. június 29.

Bay pedig megerősítette, hogy két filmet csinál nekik, az egyik a kisebb projektje, de utána nekiugrik a TF4-nek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. Február 14. - 10:25:09
Bay pedig megerősítette, hogy két filmet csinál nekik, az egyik a kisebb projektje, de utána nekiugrik a TF4-nek.

(http://2.bp.blogspot.com/_d-pOLiSIXqY/THfIIxVJ2pI/AAAAAAAAAOg/O-2WAZnO3pk/s400/nooooooooooooooo.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 14. - 10:40:32
De azt is olvastad BuB, hogy reboot lesz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 14. - 10:53:01
Nem, vagyis, de, de ez csak az ember szereplőkre értették, azok elvben nem térnek vissza... (de Shiatól halottuk már,h ogy ha Bay visszajön akkor ő is)
És attól, hogy reboot, új emberek... akoncepció valszeg ugyanaz marad... a robotok valszeg ugyanúgy néznek ki, tehát mindenki az a szürke robi, az álcák meg az egy kapta fára készült rovarok maradnak...
És mivel a rendező ugyanaz, a sztori vmi gány lesz ismét, robbantgatnak itt-ott...
Gondolom... :headscratch:

Nem sok reményt fűzök hozzá.

Bár, ha azt nézük,h ogy a Pók4 is így indult... Raimi először beadta a derekát, aztán meg csak teljesen új cucc kerekedett ki belőle...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Február 14. - 11:17:26
De azt is olvastad BuB, hogy reboot lesz?
Reebot robot.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Február 14. - 16:16:03
Most egy TF-en mit lehet rebootolni? :hehe: Vagy ezúttal majd értelmes történetet is kapunk? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 14. - 16:19:32
Úgy tudom a 4. részben már Löböffnek is lesz melle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Február 14. - 16:20:51
És hozzá fog menni Optimus fővezérhez feleségül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Február 14. - 16:23:51
Szép gyerekük lesz az ziher
(http://www.blogcdn.com/blog.moviefone.com/media/2008/07/conemain1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Peter P - 2012. Február 14. - 16:45:13
Rosszul látod Ben. A képen a prequel szereplőgárdája látható. A kiscsávó Shia LaBeouf helyett játssza Sam Witwicky-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Február 14. - 16:50:15
Reboot ugyan azzal a rendezővel? mennyire tud elrugaszkodni a saját koncepciójától? vagy még nagyobb agymenést szül?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 14. - 17:02:17
Ja, sokan épp emiatt is kiakadtak, ugyanaz a rendező és reboololja a "saját gyermekét" ;D
Azárt mondom, ohgy lehet pár hónap múlva lehet kiderül, hogy új rendezője lesz az egésznek...

(csak ne teljes reboot legyen már, er ez olyan gáz, hogy elkészül 3 rész valamibőlés totál újra kezdik... :roll:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Február 14. - 17:51:31
Batmannél valahogy nem hallottalak sopánkodni emiatt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Február 14. - 21:16:58
Hát valahogy Shumacher után nagyon nem ártott az új Bat, vagy ezzel egyedül vagyok? ;D

Mondjuk annál se értek nagyon egyet,mármint hallottunk már ezt, hogy a Nolan 3 rész után újat akarnak, és akkor elvben kezdenék felvezetni a ligát, legalábbis ilyesmi hírek terjengtek... amilyen reboot mániás hálívúd mostanában, tuti lesz is belőle valami...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Február 14. - 22:58:21
Most miért? Az Otelló is mindig rebootolják  :D  Lassan olyan lesz a mozi mint a színház. Vagy rosszabb a helyzet és már nem tudnak mihez nyúlni így ugyan azokat a filmeket járatják rongyosra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2012. Február 14. - 23:16:06
Addig jó, amíg a sorozatok mindegyikére nem erőltetik rá. Ott inkább az egykaptafa telítettség jellemző egyre inkább.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Március 09. - 14:16:51
http://latimesblogs.latimes.com/movies/2012/03/chronicle-josh-trank-spider-man-venom-topher-grace-marvel.html (http://latimesblogs.latimes.com/movies/2012/03/chronicle-josh-trank-spider-man-venom-topher-grace-marvel.html)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Március 09. - 14:57:28
4 szó...
Ó, te jó ég... :roll:

Tegnap előtt olvastam már, hogy akarnak Venom filmet... kérdem én, minek? A Pók reboot mellé pont jó lesz... ugyanmár, ez csak kacsa, a Pók film reklám kampánya sztem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Március 09. - 15:35:16
Bármit csak ezt ne. Egyszer már megalázták Venomot. Még egyszer nem kéne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Március 09. - 21:29:56
Szerintem is hülyeség lenne, főleg annak tükrében, hogy az új Pók film teljesen elhatárolódik a Raimi-érától.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Március 21. - 13:23:03
(http://cdn.screenrant.com/wp-content/uploads/wolverine-movie-poster.jpg)
2013 július 26. a premier dátuma az USA-ban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Március 21. - 13:26:43
Ötletes kép. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Március 21. - 13:28:27
Az. Csak nehogy arra a sorsra jusson mint a GR2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Március 21. - 13:55:38
e végre plakátszerű. wolvinál megtehetik, most már az átlag moinéző is ismeri őt és ahárom karmát.
Jó hogy nem ezek valamelyikét lövik el:
http://mozibabe.blog.hu/2011/11/13/filmplakat_klisek
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Március 21. - 14:36:04
Pár helyen még kételkednek benne, hogy ez hivatalos lenne...
Nekem is egy kicsit sántít, főleg a karma szélei...
Amúgy ha hivatalos, ha nem, sztem is nagyon pofás lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Március 21. - 14:46:00
Hát igen, ha nem hivatalos, akkor példát vehetnek róla. Nekem ez a szétvágott nap, valahogy egy japán papírlegyező hatását kelti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Március 23. - 14:06:35
Tudtommal nincs rendezője a filmnek, belekezdtek, aztán abba maradt! Szóval kétséges a dolog, csak nehogy a Szellemlovas 2. sorsára jusson ez is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Március 23. - 14:15:14
De van, azóta lett neki... csak a fene se tudja a nevét...

Ha meg annyira gáz lenne, Jackmann nem hiszem, hogy belemenne... elég pofára esés volt neki az első rész...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Március 23. - 17:24:44
Szerintem el kéne, hogy teljen egy jóóóó pár év, hogy más játszhassa Rozsit, mint Jackman. Hogy kicsit elfelejtsük és izgalmas legyen a vérfrissítés, ne felhördülést váltson ki. Vagy megvárni, hogy kiöregedjen a szerepből. Csakhogy a tendencia nem azt mutatja, hogy olyan egyszerű kiöregedni egy szerepből: Die hard, Indie, Rambo, Rocky, és Expendables.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. április 27. - 23:13:03
A filmdroidon van egy jó kis cikk a kövi szuperhős filmek terveiről:
http://filmdroid.blog.hu/2012/04/27/szuperhos_hirek_1

Plusza  végéről egy mondat:
Kevin Feige, a Marvel fejese pedig arról beszélt, ha esetleg Robert Downey Jr. úgy döntene, hogy nem akar több Vasember filmben szerepelni, akkor nem kezdik újra az egészet, hanem egy más színész bújhat a karakter bőrébe. Példának James Bondot hozta fel, hiszen a 007-est sem egy ember keltette életre. Feige egyébként is ellene van az "újrakezdésnek, úgy véli, hogy a Star Wars után mindenki megutálta az előzményfilm fogalmát és ugyanez vonatkozik a rebootra is.  A közönség nem hülye és azonnal arról kezdenek beszélni, hogy a stúdió kifogyott az ötletekből.

Na, ez jó hír (bár meglátjuk pár év múlva is így lesz e... :roll:), mer épp az Angyalok film, meg az összes többi hozzá kapcsolódó film miatt én is gondolkodtam, hogy mi lesz, ha valamelyik színész kilép a szerepből... vajon jönne a reboot? De mégis hogy tennék, mer akkor az egész új filmes Univerzumot újra kell építeniük ismét...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. április 27. - 23:30:22
Na, ez jó hír (bár meglátjuk pár év múlva is így lesz e... :roll:), mer épp az Angyalok film, meg az összes többi hozzá kapcsolódó film miatt én is gondolkodtam, hogy mi lesz, ha valamelyik színész kilép a szerepből... vajon jönne a reboot? De mégis hogy tennék, mer akkor az egész új filmes Univerzumot újra kell építeniük ismét...

Szerintem csak szimplán lecserélik majd őket, mint Bruce Banner, vagy James Rhodes esetében, vagy ahogy korábban a Schumacher-féle Batman filmeknél is történt. De addig még van egy kis idő.
A lényeg, hogy a Marvel stúdiójánál egy darabig biztosan nem lesz reboot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. április 27. - 23:57:17
Mindig a James Bonddal jönnek.  :roll: Pedig ég és föld a különbség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. április 28. - 08:37:27
Jöjjenek Batmannal?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. április 28. - 14:46:37
Nem tud valaki adni egy linket, ahol ott a hivatalos közlemény, hogy ki hány filmre szerződött?
Chris Evans pölö úgy emlékszem, hogy jó sokra, erre most az Amerika Kapitány 2 az utolsó, amire kötelezve van, legalábbis most elolvasni.
És Scalett Johansson is folyton azt mondogatja, hogy azért vállalta a Boszúállókat, mert bla-bla-bla, de közben gondolom ő is kötelezve lett volna rá, az Iron Man 2-be nem csak úgy érdekesség képpen dobták be.

Valaki?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. április 28. - 14:53:10
http://www.superrobotmayhem.com/comic-book-movies/thor/loki-5-movie-marvel-deal/
http://blog.moviefone.com/2009/02/25/samuel-l-jackson-signs-with-marvel-until-the-end-of-time/
http://www.comicbookmovie.com/fansites/joshw24/news/?a=29250
http://geektyrant.com/news/2012/4/27/marvel-will-eventually-replace-robert-downey-jr-as-iron-man.html
http://splashpage.mtv.com/2011/09/27/avengers-star-cobie-smulders-signed-for-multiple-marvel-movies/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. április 28. - 15:16:38
Jöjjenek Batmannal?
Azzal nem tudnak, mert az a szereplőcserénél látványosan elhasalt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. április 28. - 15:24:23
Jöjjenek Batmannal?
Azzal nem tudnak, mert az a szereplőcserénél látványosan elhasalt.
ez nem igaz. mindkét schumaher film szépen tejelt
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. április 28. - 15:31:23
ez nem igaz. mindkét schumaher film szépen tejelt

Valóban, de képregényrajongóknak talán tényleg nem lenne a legszerencsésebb hasonlat. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. április 28. - 15:33:54
Akkor mondhatták volna a Jack Ryan filmeket is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. április 28. - 15:39:31
Bond egy kicsit ismertebb.

De amúgy a lényeget így is lehetett érteni szerintem, képregényeknél is kb. ilyen, amikor lecserélik a rajzolót és ugyanaz a figura egy kissé másképp néz ki. Bár azért egy színészen nagyobb felelősség van, mint egy rajzolt figurán, mivel sokkal többet ad a karakterhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. április 28. - 15:52:06
ez nem igaz. mindkét schumaher film szépen tejelt
Egy szóval sem mondtam, hogy a pénztáraknál...  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. április 28. - 20:13:30
A Batman Forever általános megítélése igazából magasabb, mint a Batman Returnsé. Az igazán nagy gond(halmaz) a Batman & Robinnál volt.
Attól még persze mindkettő iszonyat gagyi, de a Forever még a maga bűnös módján élvezhető gagyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. április 28. - 20:17:09
A Returns lejjebb van, mint  a Forever?  :surp: Miért, mik az indokok? Amúgy nekem a Batman Returns a mai napig a legjobb a Batman filmek közül.. :)

Attól még persze mindkettő iszonyat gagyi, de a Forever még a maga bűnös módján élvezhető gagyi.

Ezzel egyetértek. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. április 28. - 20:35:31
A Returns túl sötét. Az egész egy neogótikus horror-lidércnyomás, ami néha még egy felnőttnek is sok (főleg DeVito jeleneteinél), hát még egy gyereknek. Ráadásul Burton kissé messzire is ment ezzel, mert már inkább a stílus dominál, mintsem a történet. (Amire meg a cirkusz a jó példa, az egészet ki lehetne venni anélkül, hogy a cselekmény bármiben változna.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. április 28. - 20:41:37
A Batman Forever általános megítélése igazából magasabb, mint a Batman Returnsé.

Ezt honnan vetted? Biztos vagyok benne, hogy nem így van. Batmant pont, hogy "sötéten" szeretik még a gyerekek is. A szülők voltak, akiknek nem jött be ez az irány, az "általános megítélés" a Returns-nek kedvez.
Amúgy már csak Robin behozatala miatt se kedvelik annyian a Forever-t. De a B&R-hoz képest természetesen sokkal jobb.

Amúgy nekem a Batman Returns a mai napig a legjobb a Batman filmek közül.. :)

Hasonlóképpen. Nolan filmjeit is beleértve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. április 28. - 20:42:06
Sok egy felnőttnek? :) Ugyanmár, nekem gyerekként is tetszett. Pont az jön be igazán rajta, hogy itt érződik legjobban a groteszkség. ( hála Burtonnek)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. április 28. - 22:32:38
Ezt honnan vetted?
Onnan, hogy a Warner a visszajelzések után még azt is vállalta, hogy kifizette a trilógia harmadik részére szerződéssel bíróknak a pénzük egy részét, és inkább egy totál új stábbal esett neki a harmadik résznek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. április 28. - 23:11:20
Ezt honnan vetted?
Onnan, hogy a Warner a visszajelzések után még azt is vállalta, hogy kifizette a trilógia harmadik részére szerződéssel bíróknak a pénzük egy részét, és inkább egy totál új stábbal esett neki a harmadik résznek.

Mint írtam fentebb, a szülők tiltakoztak a túl sötét stílus ellen. Meg ugye ez nem is volt alkalmas a játékok eladásához a kisebbeknek. Így Burton távozott, Schumacher pedig új embereket választott (valószínűleg) a saját elképzelései szerint, egyedül Alfred maradt meg.
Ettől függetlenül a Forever megítélése rosszabb, mint a Returnsé. Megítélés alatt pedig nem a stúdió véleményét vagy a bevételt értem, hanem azt, hogy a célközönség miként fogadta, vagy miként él azóta a köztudatban. Egyedül a gyerekekkel volt gond, hogy több játékot lehessen eladni nekik és a szülők ne háborodjanak fel (magyarul elvigyék a kölköket másodszorra is a filmre), light-osítani kellett.
Bármelyik oldalt nézed meg neten, a Returns értékelése jobb. (Pl. Rotten Tomatoes, IMDb, stb.) Alapvetően a véleményekkel is ezt tapasztaltam. Még én is sok embert ismerek, akiknek a Returns a kedvenc Batman filmje, a Foreverről ezt még egyszer se hallottam.
Egyébként a Forevernek is voltak jó pillanatai, szerintem a Batman & Robin utólag rontott is a róla alkotott véleményen.

Szerk.:
A legfőbb bizonyíték pedig:
Returns:
159,320 like
Forever:
70,734 like
A Facebook sose hazudik.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. április 29. - 21:40:33
http://www.superrobotmayhem.com/comic-book-movies/thor/loki-5-movie-marvel-deal/
http://blog.moviefone.com/2009/02/25/samuel-l-jackson-signs-with-marvel-until-the-end-of-time/
http://www.comicbookmovie.com/fansites/joshw24/news/?a=29250
http://geektyrant.com/news/2012/4/27/marvel-will-eventually-replace-robert-downey-jr-as-iron-man.html
http://splashpage.mtv.com/2011/09/27/avengers-star-cobie-smulders-signed-for-multiple-marvel-movies/
Köszi.  Scarlettrol és solyomszemrol nincs info?  És azt megvalaszolja végre valaki, hogy az avengerhez mi köze van a paramounthoz? Nem a Disney a forgalmazó?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. április 29. - 21:42:16
A Marvel még azelőtt kötött egy forgalmazói szerződést a Paramounttal (talán) tíz filmre, mielőtt elkezdődtek volna az egyesítési tárgyalások a Disney-vel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. április 29. - 22:50:55
Na oké, de akkor most a disney mivel veszi ki a részét produkciokbol? Sőt, én úgy emlékszem a szerződés mar több mint 2eve kottettett, akkor a tavalyi filmeknek  miért nincs meg közük a disneyhez?               Ráadásul eddig az uip dunafilm volt a hazai forgalmazó,de a bosszuallokat mar  a fórum hungary forgalmazza.szál hogy van ez?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. Május 01. - 14:59:22
Olvasom a reebotos terveket, kezd elég nagy lenni a káosz.
A Batmanek ugye kifulladtak a 90-es években, Nolan új alapokra helyezte, és csinált egy kasszasiker trilógiát, de nem fog több filmet csinálni sem ő, sem a színészek. Mi lesz a folytatás? Hát jön egy 3. féle Batman, amit talán már igyekeznek Igazság Ligája kompatilissé tenni.

Superman a 80-as években fulladt ki, erre Brian Singer előállt egy tisztelet-filmmel, ami az első két rész után játszódik, ettől függetlenül a 3-4-nek sem mond ellent, bár azok elég nehezen komolyan vehető filmek. Mindegy, nagy érvágás volt A Returns közepes teljesítménye, mert nyitva hagyott egy csomó szálat. Superman gyereke, Louis férje, stb. Fura hibrid volt ez a film, egyszerre remake és folytatás. Most már mindegy, mert teljesen rebootolni fogják a filmet. Valszeg Brandon Routh lesz az egyetlen Superman, aki csak 1 mozifilmben húzhatott csizmát.

Pókember: mivel Superman ruciját már nagyon ódivatúnak tartották, lecserélték egy újra, ami csak a filmben látható. Nincs ezzel másként a Pókember széria sem, a klasszikus ruhát egy filmes váltja majd. A Pók trilógia is kifulladt a kétezres években, már ami az alkotóit illeti. A rebootnak mindenesetre van értelme, mert nem kevés dolog változik meg Peter eredettörténetében, a kérdés inkább a folytatásokkal kapcsolatban nagy. Lesz majd Gwen Stacy halála meg Mary Jane és Zöld Manó? A trailerek egyébként nem bejövősek, nem áll jól neki ez a Sötét Lovagos darkosság.

Hulk: teljesen rendben volt a dolog. A 2. részhez oda biggyesztettek egy Incredible-t, és kész, nem folytatás, de nem is reboot. Azt egyébként tudja valaki, hogy hogy lehetett Norton helyett Ruffalo a Hulk? Logikus lenne, hogy Nortont ugyanúgy több filmre szerződtessék, mint a franchise többi színészét.

X-Men: lezárták a trilógiát, de közben vagy 3-4 szálon nyitva hagyták: Magneto megmozgatja a sakkfigurát, kvázi hatástalan a szérum, Xavier beleköltözik valami ápoltba, Küklopsszról nem derül ki, hogy meghalt-e, stb. Jöttek a spin-offok, előzménytörténetek, mind a Wolverine, mind a Firs Class számíthat egy saját trilógiára. Ezt a franchiset valszeg nem veszélyezteti a reboot veszélye, mert túl sok karaktert mozgat. A kérdés az, hogy a klasszikus-trilógia folytatódik-e valaha, és ha igen, kikkel? Az egyetlen szereplő, akit mindig váltogattak, az Kitty Pride volt, a többiek viszont állandó visszatérők voltak.

Daredevil: ha már nagyon folytatni kell, akkor a Hulkhoz hasonló módon járjanak el. Biztos sokan örülnének, ha az elmúlt évek DD képregényeinek a komolyságát ütné, de ez esetben nem egy blockbusterre kéne számítani, hanem egy még a Sötét Lovagnál is komolyabb hangvételű valamire.

Vasember: Jó hír, hogy a Marvel helyettesíthetőnek tartja a színészeket, úgyhogy szerintem a Bosszú Angyalainak világát sem fenyegeti reboot még 1-2 évtizedig. Lesz élet Robert Downey Jr. után is, hiába tűnik tökéletesnek.

Akik elszalasztották: szerintem Catherina Zeta-Jones jó Wonder Woman lett volna, és kíváncsi lettem volna még Matthew McConaughey Amerika kapitányára, de Cris Evans is tökéletes.

Transformers: ez a franchise már a 2. résszel kifulladt, de azért a 4-et is Bay fogja rendezni. Mivel a főhősök robotok, nem kell rebootolni, a színészek viszont nem jönnek vissza a 4. részben. Talán majd az 5-ben, úgy mint Sam Neill, aki kihagyta a Jurrrasic Park 2-t, de a 3-ra visszatért.

F4: Olyan mint a Daredevil és a Hulk, nem biztos, hogy szükség van rá. De ha már igen, akkor mégis milyen színészekkel? Az előző gárda telitalálat volt. Én annak örülnék, ha egy Ezüst utazó filmmel kerekedne trilógiává, és aztán kész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Május 01. - 19:09:40
Norton összeveszett a készítő gárdával. Sok helyen így is kipofozta a forgatókönyvet, amit engedtek neki, mert máskor is csinált már ilyet, és jól. De valamiért mégis összekaptak, így megváltak tőle.

Az X-Menben Jubilee is változott, illetve Piro is. Bár csak cameo megjelenésekből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Május 01. - 19:19:00
Nem értettem, az Incredible Hulkban, mi az a szék amiben ül az elején? Banner sugározzák be éppen? Nem egy baleset során éri a sugárzás?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Május 11. - 15:56:37
Majd egyszer!
(http://i891.photobucket.com/albums/ac113/benreillyweb/marvel_civil_war__the_movie.png)
(http://www.hdwallpapersdesktop.com/Comics/Marvel-Comics/Civil-War/images/Civil%20War%20Wallpaper%206.jpg)
https://www.youtube.com/watch?v=kQOC_GZIN6I
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Május 11. - 16:07:18
A poszter rohadt jó, a "trailer" már kevésbé. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Május 11. - 20:46:55
A vége jó volt annak is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Május 12. - 08:01:36
Azt már nem láttam. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Május 13. - 11:36:57
Én ezt sosem értettem , miért kell ilyen összeollózott trailereket csinálni, szánalmasak .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. Május 13. - 12:12:49
Én ezt sosem értettem , miért kell ilyen összeollózott trailereket csinálni, szánalmasak .
Szánalmasak? Mert?
Ez a kijelentés kb. pont olyan volt, mint amikor valaki 5 éveseknek szóló szemétnek degradálja a mi szeretett képregényeinket. Szűk látókörű, és megalapozatlan, de leginkább sértő és durva.

Egyébiránt én sem vagyok oda nagyon ezekért a kamu-trailerekért, de néha nagyon jó és ötletes dolgok születnek belőle.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Május 13. - 12:40:30
Lényeg, pont a kamuban van . Ezért érzem én .......na mindegy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. Május 13. - 13:36:13
Úgy kell őket felfogni, mint rajongói alkotásokat, fan-fictionöket. Nem feltétlenül a megtévesztés a céljuk. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Május 16. - 09:15:04
Ajh... Filmnews:

Az ABC tegnap nyilvánosságra hozta a 2012-2013-as felhozatalát, és a 2013-2014-es listán szerepel A hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk) TV sorozat, amely 2010 novembere óta áll tervezés alatt.

Guillermo del Toro producerként felügyeli a drámasorozatot, szóval enyhén fogalmazok, ha annyit írok, hogy remek kezekben van a projekt. A harmadik különálló Hulk film sorsa egyelőre kérdéses, de korai lenne még bármit is gondolni róla, viszont igen kevéssé valószínű, hogy a TV képernyőkön is Mark Ruffalo alakítaná Bruce Bannert.
   
 (balf@$zok, szóval akkor lesz még egy 4. Hulk/Bannerünk is... :roll:)

Kevin Feige tegnap két hamarosan bejelentésre kerülő Marveles szuperhős filmet emlegetett. Nem is kellett olyan sokat várni, és ha hihetünk magának Edgar Wrightnak, akkor az egyik az Ant-Man különálló film.

Nyilatkozatában kijelentette, hogy szépen haladnak előre a projekt dolgai, és véleménye szerint évvége felé ideális lenne, hogy kamerának essenek. Szóval nem csak a The World's Enddel akar elkészülni még idén, hanem az Ant-Man filmmel is. Sajnos mondjuk Steven Spielberg előző évét emlegette, aki ugye prezentált két nem annyira jó filmet, a Tintin kalandjait és a Hadak útján-t.
[/i]

Kivi vagyok, hogy az Ant-Manben benne lesz-e Darázs, meghogy feltűnik-e a valamelyik Bosszúálló a filmben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Május 16. - 09:42:03
Szerintem nem hagyják ki a ziccert. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron - 2012. Május 16. - 12:17:41
Hát, majd ha el is kezdik forgatni...

Egyébként Spielbergnek sokkal nagyobb baklövései voltak az elmúlt két évben, mint a Tintin vagy a Hadak útján (főleg hogy Tintin nem is rossz): Transformers 3 és Cowboyok és Űrlények. Hiába csak producer, benne van vastagon. Igaz, a Super8-ban és a Vasökölben is, és azok jobbak is lettek. A következő nagy (kritikai) kudarcnak a MIB3 ígérkezik, bár én még reménykedem, hátha valami csoda folytán mégis egyben marad az 1000szer átírt forgatókönyv.

Mindegy, az én szememben nagyot esett az ázsiója, mióta egy interjúban elárulta, hogy az Indy 4-et igazából nem is akarta megrendezni, az egész Spielberg ötlete volt, Spielberg találta ki az ufókat is, és ő csak levezényelte, nem ő tehet róla, hogy sokaknak nem tetszik. Ezzel szerintem jól arcon köpte saját magát: Az Indy 4 a néhol idegenül ható CGI-től eltekintve az egyik legjobb filmje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. Május 16. - 20:30:58
Nem értem, miért erőltetik annyira ezt a Hangyát. :roll:
A Hulkban meg reménykedem, hogy nem csak sorozatként folytatódik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Május 19. - 10:39:22
A Vasember 3-ban jön Mandarin. Kínában fog játszódni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Június 12. - 21:25:32
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/hr_Licensing_Expo_2012_7.jpg
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/Licensing_Expo_2012_6.jpg
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/Licensing_Expo_2012_5.jpg
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/Licensing_Expo_2012_47.jpg
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/Licensing_Expo_2012_44.jpg
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/Licensing_Expo_2012_43.jpg
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/Licensing_Expo_2012_42.jpg
http://www.comingsoon.net/gallery/91422/Licensing_Expo_2012_2.jpg

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. Június 12. - 21:35:10
Nálam egy kép sem jelenik meg egyik böngészővel se.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Június 12. - 22:31:53
Én sem látom már  :headscratch: Akkor maradjon csak a link.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Június 13. - 11:32:37
Most ez komoly, a ligát meg akarják filmesíteni ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Június 13. - 13:37:07
Már legalább 5 éve meg akarják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Június 13. - 14:36:12
Van az 20 is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Június 13. - 16:08:03
Az angyaloknál legalább voltak előzmény filmek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: D-TOX - 2012. Június 13. - 19:06:28
Hugh Laurie szembeszáll a robotzsaruval:
http://www.delmagyar.hu/ezmilyen/hugh_laurie_szembeszall_a_robotzsaruval/2284345/ (http://www.delmagyar.hu/ezmilyen/hugh_laurie_szembeszall_a_robotzsaruval/2284345/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Június 13. - 23:38:00
Na én meg pont az előbb írtam a másik topicban, hogy semmi hír a projektről... :lol:


Ami az Igazság Liga filmet illeti, az Avengers sikerét látva biztos elgondolkoznak megint a témán a DC-nél... Elő kéne rukkolniuk valamivel, mert a Marvel nagy fölényben van a képregényadaptációk terén.
Ha okosak, akkor a Szupi filmmel megpróbálhatnak megágyazni a témának, Nolan meg úgyis kiszáll a Batman projektből a TDKR után.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Július 08. - 11:07:44
Elindult a Robotzsaru kampánya
http://www.omnicorp.com/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Július 08. - 11:20:33
Sztem túl modern.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2012. Július 08. - 12:04:27
Milyen legyen ?  :headscratch: Antik ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Július 08. - 12:19:21
Inkább nagyon... fantáziátlan. Most játszom a Deus Ex 3. részével, és tök ugyanilyen designja van a futurisztikus elemeknek. Sőt, már a '99-es első részben is ilyen volt. Szinte sablon robotok, az első rész látványtervében azért jóval karakteresebbek voltak a jövőbeli elemek.
Mondjuk a reklámfilm viszont illik a franchise-ba, és a weboldal is egész pofás és hihető lenne, ha nem egy statikus kép volna egy Flash videóval benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 08. - 13:31:38
Mindenképpen muszáj modernizálni őket, lássuk be, mai szemmel az első robotzsaru elég "elavult technológia" mondjuk a Vasember filmek páncéljához, vagy a Transformers filmek robotjaihoz képest. Ma már mások az elképzeléseink a közeljövő csúcstechnológiáiról, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt.

Arra leszek kiváncsi, hogy bevállalnak egy kemény, R-kategóriás filmet, vagy inkább egy korhatárbarát, könnyed sci-fi akciót csinálnak belőle? Van egy sanda gyanúm, hogy az utóbbit fogják választani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Július 08. - 15:31:13
Az eddigiek alapján a kettő közé akarják belőni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Július 12. - 16:07:04
Állítólag ez az új Robotzsaru... állítólag
(http://i.imgur.com/Hpvqs.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Július 12. - 16:08:51
A test nem rossz (bár egy kicsit Vasemberes...) a sisak viszont nekem annyira nem jön be... jobb lett volna ha az jobban tükrözi a régit...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Július 12. - 16:12:58
Atyaisten. Ne most kaszáltam a filmet. Ennyi elég volt kösz szépen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 12. - 18:51:25
A sisakon lehetne még kicsit alakítani, de amúgy valóban nem rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: D-TOX - 2012. Július 12. - 23:41:38
Új képregényes-filmek:
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20120712-uj-daredevil-es-fantasztikus-negyes-film-keszul-a-20th-century.html (http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20120712-uj-daredevil-es-fantasztikus-negyes-film-keszul-a-20th-century.html)

És egy Batmenes-hír:
http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20120712-elozetes-reszlet-es-werkvideo-a-sotet-lovag-felemelkedes-hez.html (http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20120712-elozetes-reszlet-es-werkvideo-a-sotet-lovag-felemelkedes-hez.html)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 13. - 00:13:46
Vicces, mert pont ma néztem meg Az erő krónikáját, ami jó film, viszont, ha jól tudom, a rendezőnek ez  volt az első filmje. Nem tudom, nem lett volna jobb egy tapasztaltabb rendezőre bízni az F4-et? Persze lehet, hogy nagyot fog alkotni, majd meglássuk. Tim Storynál csak jobb lehet. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. Július 13. - 05:04:08
Kíváncsi vagyok, hogy tényleg lesz-e belőlük valami, mert állandóan hallani róluk amúgy is... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Július 13. - 18:29:17
Én örülnék egy hiperszuper cgi Thingnek. A Hulkokkal már elég sokat fejlődött a technika.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Július 13. - 20:00:03
Én egy Fenegyereket inkább megnéznék. Az F4 jó volt úgy, ahogy volt, nem hinném, hogy egy ilyen gyors szereplőgárda cserével bármi jó sülne ki belőle. Ráadásul Johnny és Reed telitalálat volt, legalábbis a Fáklya helyére nem fognak jobbat találni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Július 13. - 21:10:45
Én egy Fenegyereket inkább megnéznék. Az F4 jó volt úgy, ahogy volt, nem hinném, hogy egy ilyen gyors szereplőgárda cserével bármi jó sülne ki belőle. Ráadásul Johnny és Reed telitalálat volt, legalábbis a Fáklya helyére nem fognak jobbat találni.
Úgy értem már ha mindenképpen újat csinálnak. Nekem igazából mindegy, nem az én pénzemmel játszanak, és kíváncsi vagyok minden új verzióra.
De valóban egy új DD  film faja lenne. Főleg mert már az első is elég darkosnak számított. Ha elhagyják a gyerekes sutaságokat és hejére realisztikus koncepciót választanak, egy elég jó film lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 14. - 00:20:01
Én mindenképpen kiváncsi lennék az F4 rebootra is, de egy új Fenegyereket is szívesen megnéznék. Bár jó volt az első DD film is (Ben Affleck tök jó volt a szerepben), de azért azon érződött, hogy féligmeddig popcornmozi. Érdekes lenne, ha a rebootot elvinnék egy mélyebb, keményebb irányba, mint ahogy azt Nolan tette a Batmannel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. Július 14. - 03:05:51
A Fenegyerek az egyetlen képregényfilm, amiből nemcsak, hogy feleslegesnek tartom a rebootot, de el se tudom képzelni, hogy oldanák meg jobban. Számomra úgy volt jó az a film, ahogy volt, nem változtatnék rajta. Habár az F4 nekem tetszett , mindkét része, nagyon is, de abból még el tudnék képzelni más koncepciót.
Különben fura, hogy a 2 F4 film teljesen egy délutáni családi mozi volt némi sci-fivel fűszerezve (amit az F4-nél simán helyének valónak találok, mégiscsak egy családról szól ), ugyanolyanok, mint a Marvel Studios legutóbbi filmjeit ( a Megtorló 2-t és talán a Vasember 1-et és a Hihetetlen Hulkot  leszámítva ), amik népszerűek, nagyon is ( habár szvsz itt már túlzottan átestek a Disney családi filmek kategóriába, így kicsit jogtalannak érzem ezt a túlzott népszerűséget ), az F4 meg bukta... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Július 15. - 10:57:13
(http://spinoff.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2012/07/marvel-capt2.png)
(http://spinoff.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2012/07/marvel-iron-man3.jpg)
(http://spinoff.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2012/07/marvel-thor2.jpg)
(http://spinoff.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2012/07/marvel-ant-man.jpg)
(http://spinoff.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2012/07/marvel-guardians-logo.jpg)
(http://spinoff.comicbookresources.com/wp-content/uploads/2012/07/marvel-guardians.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Július 15. - 11:31:38
Azta, a Cap Am cím durva... megjátszák Bucky visszatérést? Merész...

és ez a Glaxis izé is elég merész húzás, főleg a gépfegyveres Mosómedve... érdekes lesz, ha a közönség gyomra is beveszi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Július 15. - 11:37:22
A Marvel nagyon durván tolja. Az Avengers sikere meghozta az áttörést. Most már bármi lehetséges. A Guardians of the Galaxy tényleg bátor húzás. Remélem bejön nekik. A DC mostmár bármit csinál csak kulloghat a Marvel után. Az új Superman-t azért várom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Július 15. - 11:46:41
A Guardians of the Galaxy nem azok az űrkalózok akiknek Scott és Alex Summers apja is a tagja?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Július 15. - 11:47:13
Nem, az Starjammers.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 15. - 11:53:36
Höh, keményen nyomja a Marvel. :D Az Ant-Man filmet fölöslegesnek tartom, de a többi jöhet. Guardians of galaxy? :oh: Végre megismerhetem a fegyveres mosómacit. :lol: Mondjuk ez a kép nagyon ütős róluk. :D

A Fenegyerek az egyetlen képregényfilm, amiből nemcsak, hogy feleslegesnek tartom a rebootot, de el se tudom képzelni, hogy oldanák meg jobban. Számomra úgy volt jó az a film, ahogy volt, nem változtatnék rajta.
Valóban jó hangulatú film volt, és a főszereplők nagyon eltaláltak (a főgonoszok is), de azért a sztori elég egyszerű volt. Ki lehetne hozni a témából egy komplexebb, mélyebb, árnyaltabb filmet is.
Az F4 számomra sok sebből vérzett, de ebbe nem megyek bele, sokszor kiveséztük már. Abból mindenképpen várom a rebootot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Július 16. - 12:00:27
He, ez volt már?
https://www.youtube.com/watch?v=bWpK0wsnitc
A Comicconon adták le, Thomas Jane ismét Megtorló szerepében...
nem tom, ez valami film előkészítését jelenti?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Július 16. - 12:26:02
Ez csak egy fan film amihez megnyerték őt és Ron Pearlmant.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Július 16. - 13:41:38
Jó volt, bár elegánsabb lett volna, ha az öngyújtót nem veszi fel a nő, hanem csak feldönti a lábával...
A TDK zenéje megy alatta. :D
Ray Stevenson szvsz sokkal hitelesebb Punisher. Neki már a megjelenése is olyan, hogy vigyázzba áll az emberben a kaki. Tom Janeből még kinézed, hogy jófiú, hogy törékeny a lelke.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Július 16. - 14:10:32
Én őt sokkal karakteresebb Megtorlónak láttam, a másik csak durvább volt. De ez a film állati jó lett, jobb, mint a két mozifilm együttvéve. Itt jól látszik, hogy TJ mennyire jó lehetne, ha rendes forgatókönyvet írnának neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 16. - 14:28:55
Nekem is az volt az érzésem, hogy Jane szívesen eljátszaná a figurát újra, ha jó rendezővel és forgatókönyviróval akarnának folytatást készíteni. Jane Megtorlója nekem is jobban tetszett, ő élettel tudja megtölteni a karaktert, a Stevenson féle viszont csak egy terminátor volt, azt kb. bárki el tudja játszani.
Viszont Pearlman és Jane nagy arcok, hogy még egy ilyen fanfilmbe is szívesen beszállnak. ;D
Ja és a slusszpoén: néha még azt a híres pólót is ki kell mosni. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Július 17. - 12:33:57
Filmdorid:

A hétvégén közzétették az Amerika Kapitány folytatásának a címet, ami után több már nem volt kérdés, hogy milyen veszéllyel kell szembenéznie a főhősnek. A Captain America: Winter Soldier elhangzása után csakis egy dologra lehetett gondolni: Bucky visszatér. A képregényben az oroszok találtak rá jégbe fagyott testére, agymosást hajtottak végre, majd egy elit-gyilkológépet faragtak belőle. Ma megerősítették, hogy Sebastian Stan szintén játszani fog a filmben, szóval semmi kétség, hogy az amerikai és az orosz szuperkatona fog egymásnak feszülni.

A fejesek Anthony Mackie-vel ültek tárgyalóasztalhoz, őt szeretnék megnyerni Sólyom szerepére. A karakter itthon Pókember oldalán bunyózhatott, de leginkább a Kapitánnyal szállt szembe a bűnözök ellen. Különleges képessége nincs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Július 17. - 12:51:23
Nem sántít ez kicsit? A jég nem hibernál. Kapinál még meg lehetett magyarázni, hogy a szuperkatona szérumtól maradt életben, de Buckynél?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Július 17. - 19:21:27
Buckyra nem sokkal a tengerbe zuhanása után találtak rá az oroszok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Július 17. - 19:50:15
Nem sokkal a tengerbe zuhanása után már jégbe fagyott? Nem fulladt meg?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Július 17. - 20:35:24
Emberek ti most komolyan egy szuperhős filmben kerestek logikát?  :lol: Tapasztalt geekek vagytok szóval nem értem hogy jön ide a logikus gondolkodás  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Július 17. - 20:43:08
Emberek ti most komolyan egy szuperhős filmben kerestek logikát?  :lol: Tapasztalt geekek vagytok szóval nem értem hogy jön ide a logikus gondolkodás  ;D

Ez a legfőbb gond, a logika és a realitás teljes hiánya. Emiatt tartja az emberek nagy része a képregényfilmeket óvodásoknak szóló agyatlan popcornmozinak, ami egy látványos viccnek jó, másnak nem nagyon. Jó nagyrészt igaz is :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Július 17. - 20:47:43
Ezért kell erősen megválogatni mit is olvasson el az ember fia  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Július 17. - 22:00:25
Nem sokkal a tengerbe zuhanása után már jégbe fagyott? Nem fulladt meg?
Nem mélykómában volt a fizikai sokkhatástól. Nem is volt egyszerű életben tartani.
Áh, olvasd el a CapAm v5-öt. Amúgy is el kéne, Marvelből kötelező olvasmánnyá nőtte ki magát elég régóta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Július 17. - 22:10:51
Sajna nincs meg, csak a 25-ös rész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Július 17. - 23:42:45
Ez a Megtorló film nagyon ütött :surp: Ennyi nyílt csonttörést még egy filmbe se láttam ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Július 18. - 09:27:45
Van egy, Tony Jaa (Ong Bak) egy másik filmjében. Körülveszi vagy 30 ember, és nem szarozik egyikkel sem, hogy leüti, hisz az ő erőnléte is véges, úgyhogy mindegyiknek eltöri valamijét egyetlen ütéssel, vagy rúgással, hogy ne álljanak lábra többet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Július 19. - 23:16:51
Ez a Megtorló film nagyon ütött :surp: Ennyi nyílt csonttörést még egy filmbe se láttam ;D
Ez csak 3 volt, nem is olyan sok. :)

Gondolom Tom, meg Ron már mindent elvállal, annyira lecsúsztak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Július 20. - 00:38:51
Gondolom Tom, meg Ron már mindent elvállal, annyira lecsúsztak.

Szerintem ezért egy fillért se kaptak, Jane azt nyilatkozta mókáért és a karakter szeretete miatt vállalta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Július 20. - 14:04:28
Bocs a minőségért
https://www.youtube.com/watch?v=qAmNLMqCvcE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Július 20. - 14:33:00
Jónak tűnik, tetszik, ez az elvonultság, jó a halászos téma és hogy először nem is lehet tudni mi ez a film. Ez most reboot, vagy minek lehet nevezni? Érdekelne miért vonult el és miért stoppol, ha repülhet is. Megint egy "Superman visszatér sok év után, amikor szükség van rá" stori?
Hogy a fenébe húz kondenzcsíkot maga után? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Július 20. - 14:35:08
Köszi, Ben, hogy felvetted a Comic Conon.  :hehe:
Számomra nem valami meggyőző. Az ott Krypto?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 20. - 15:44:34
Na, csak alakulgat a film. :D Ahogy látom, itt is földhözragadtabb megközelítéssel próbálkoznak. (Nem véletlen Nolan a producer. ;D )

VTomi: ez reboot lesz, egyértelműen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Július 20. - 15:50:17
Az... kb. olyan szinten értelmes, mint a Pók film rebootja... ezt se kellene annyira erőltetni... :roll:
és ahogy elnézem ezt is úgy fogják, ha nem jobban, húzni, mint a Pókét... halászgat, meg stoppolgat... fasza... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Július 20. - 16:41:24
Ennek a rebootnak van értelme, mert a C. Reeve-féle retró hangulatú Szupi filmek idejétmúltak - a Superman Returns-nek is az lett a veszte, hogy a Donner-féle hangulatot próbálta utánozni. Viszont a Returns azt is megmutatta, hogy mai technikával baromi látványos mozit lehet csinálni a témából, csak modernizálni kell a sztorit a mai elvárásoknak megfelelően. Ha szakítanak a retró hangulattal - márpedig minden jel erre mutat - akkor egy baromi jó film is kisülhet a dologból. Zack Snyderben pedig a Watchmen óta megbízom. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Július 20. - 16:49:47
Hát nem tom, hogy van e értelme... majd 10 évig húzták a Smallville-t mint "eredetet" egész szép nézettséggel, felnőtt egy újabb réteg Supi eredetén, még ha nem is volt annyira pontos, mint az igazi... sztem akit valamilyen szinte érdekel is a film tudja, az alapszitut, hogy honnan is jött a piros kék cserkész, nem kell ezt is ragozni újra...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Július 20. - 18:36:44
(http://starkindustries.ru/_ph/881/2/551623943.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. Július 24. - 10:28:39
Na, ez már egy fokkal jobban tetszik.

https://www.youtube.com/watch?v=mlbzhYmH4as
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Július 24. - 15:37:46
Ez a comiconon a legelső vetítése, vagy miért tapsolnak?
Nagyon jó lesz, én már várom!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Augusztus 07. - 10:20:48
Olvastátok milyen szerződést kötött a Marvel és a Fox? Az F4, Galactus és az Utazó jogai a Foxnál maradhatnak, de a Daredevilt visszaadták a Marvelnek, így a következő Fenegyerek film már Marvel Studios lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Augusztus 07. - 10:45:27
A Fox visszautasította az ajánlatot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Augusztus 07. - 10:47:06
Ha ez a hír tényleg igaz akkor azt kell mondjam qurva sz*r üzletet kötöttek mert a F4-ban jóval több lehetőség van mint egy DD-ben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 07. - 10:49:11
Nem feltétlen. Lehet, az Avengersbe akarják vagy valamelyik másik filmbe, elvégre Murdock gyakorlatilag a Marvel-univerzum egyetlen ügyvédje. A Fantastic Fourból meg még nem létezett olyan televíziós vagy mozis változat, ami sikeresnek minősült.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Augusztus 07. - 11:40:35
Meg hát nem hinném, hogy túl sok ütőkártya volt a Marvel kezében, örültek, hogy valamit visszakaptak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Augusztus 07. - 12:06:27
elvégre Murdock gyakorlatilag a Marvel-univerzum egyetlen ügyvédje.

És She-Hulk?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Augusztus 07. - 12:15:10
Amíg végleg nem fog vissza kerülni, minden előzőleg kiadott Marvel film tulajdon, addig nem fog sikeredni egy produkció sem, nem véletlenül bukta azóta mindegyik ilyen film, kivéve az X-men 1.-2. részeit talán! Azóta viszont lefelé mutat a tendencia!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Augusztus 07. - 12:40:18
Szerintem ez nem áll összefüggésben azzal, hogy melyik film kinek a tulajdonában áll, ahogy nem is feltétlen tartanám jó ötletnek a teljes film univerzum kialakítását sem. Pl. nekem nem hiányzik pókember az Avangersbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 07. - 13:19:39
Meg hát nem hinném, hogy túl sok ütőkártya volt a Marvel kezében
Csak a bolygó legnagyobb médiabirodalma anyacégként. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Augusztus 07. - 13:40:50
Az is kevés ahhoz, hogy eladott jogokat visszakapjanak.
És She-Hulk?
Jaja, tényleg. Megnéznék egy Avengers filmet vele is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. Augusztus 07. - 13:47:11
Olvastátok milyen szerződést kötött a Marvel és a Fox? Az F4, Galactus és az Utazó jogai a Foxnál maradhatnak, de a Daredevilt visszaadták a Marvelnek, így a következő Fenegyerek film már Marvel Studios lesz.

Én egészen pontosan úgy olvastam, hogy a Marvel Galactust és Silver Surfert szerette volna csak megkapni, cserébe adtak volna még időt a Daredevil elkészítésére, de a Fox ebbe nem ment bele, így marad náluk az összes F4 karakter, ám valószínűleg Daredevil átkerül a Marvelhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Augusztus 07. - 16:00:38
Én is ehhez hasonlót hallottam... de akkor is még találgatásoknak tűnt ez az egész...
Mer példának hozták fel, ezt az új filmet (Galaxy akármi...), hogy abba belekerülhetett volna Surfer... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Augusztus 07. - 16:12:52
Na, már meg is cáfolták az egészet.h
http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=40306
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Augusztus 07. - 18:06:18
http://filmtrailer.hu/filmhirek/batman-reboot-rogton-az-acelember-utan/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/batman-reboot-rogton-az-acelember-utan/)

Baromsááág! Szerintem legyen Adrien Brody az új Betmen ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: D-TOX - 2012. Augusztus 12. - 02:30:11
Megvan az új X-Men film címe:
http://starity.hu/magazin/30465-megvan-az-uj-x-men-film-cime/ (http://starity.hu/magazin/30465-megvan-az-uj-x-men-film-cime/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: hudekira - 2012. Augusztus 15. - 18:01:39
http://cinestar.hu/cikk/vasember-3-trailer-leiras
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Augusztus 15. - 19:30:47
Akkor mégsem az Extremist veszik alapul?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Augusztus 16. - 11:59:51
Technika alapú Mandarin? Na akkor megint kapunk egy Vasmángort mint az első két részben! :( Pedig azt hittem a Bosszúállókkal megtört a jég, de úgy látszik mégsem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 16. - 12:00:43
Technika alapú Mandarin?
Ami miért is meglepő...?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Augusztus 16. - 12:04:08
A képregényben meg a rajzfilmben egy Doc. Strange szerű alak gyűrűkkel a kezén, amiknek hatalmuk van. Itt meg, ha hinni lehet az írásnak, egy páncélos, sisakos Vasember utánzat lesz, ez már nekem kicsit uncsi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Augusztus 16. - 12:58:37
Képregényben és rajzfilmben sose volt az. A Mandarin egy technokrata, minden hatalma a technológiájából ered. A gyűrűinek halvány közük sincs a mágiához.
Sose értettem, honnan vettétek ezt a Mandarin egy mágus hülyeséget, egyetlen olyan felbukkanásával nem találkoztam rajzolt vagy animált változatban, amiben a gyűrűk ne aprócska Bond-ellenekre hajazó szuperkütyük lettek volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Augusztus 16. - 19:35:35
The Wolverine  synopsis:
Based on the celebrated comic book arc, THE WOLVERINE finds Logan, the eternal warrior and outsider, in Japan. There, samurai steel will clash with adamantium claw as Logan confronts a mysterious figure from his past in an epic battle that will leave him forever changed.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Augusztus 17. - 15:14:05
Jaja, TG-nek igaza van, a Mandarin erejének forrása egy évszázadokkal korábban a Földre zuhant idegen faj űrhajójának darabja, akik megjelenésükben a sárkányokra hasonlítanak, ezért mikor talajt fogtak, a keleti emberek levadászták őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Augusztus 17. - 15:41:25
Én kis pisis voltam, amikor láttam a mesét a tv-ben. Azt hittem sima varázsgyűrűk, mivel Mandarin is mágusnak néz ki valamennyire.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Augusztus 17. - 16:33:27
Na ugye!  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2012. Augusztus 17. - 18:15:43
A rajzfilmben menekült mint valami katonaszerűség és leesett valami ősi sírhelybe ahol megtalálta a varázs gyűrűit és  megjelentek a sárkányok is. Ebből nekem nem jött le hogy tudós, sztorit pedig vele nem olvastam de hiszek nektek. :DD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Augusztus 17. - 18:42:27
A modern történetekben ezt a keleti misztikus megjelenését már lecserélték
(http://images2.wikia.nocookie.net/__cb20111229200256/marveldatabase/images/thumb/3/38/Modern_Mandarin.JPG/250px-Modern_Mandarin.JPG)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Augusztus 17. - 20:49:48
Én kis pisis voltam, amikor láttam a mesét a tv-ben. Azt hittem sima varázsgyűrűk, mivel Mandarin is mágusnak néz ki valamennyire.  :hehe:
Detto. A külseje is varázslós :D
A modern történetekben ezt a keleti misztikus megjelenését már lecserélték
(http://images2.wikia.nocookie.net/__cb20111229200256/marveldatabase/images/thumb/3/38/Modern_Mandarin.JPG/250px-Modern_Mandarin.JPG)
Úgy néz ki mint Tony.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Augusztus 29. - 19:19:39
No, én pont így képzeltem volna el.
Filmnews:

Eddig nem kívántam hírelni róla, mert pletykaszagú volt minden, most viszont a Batman on Film talán meghozta az első figyelemreméltó híreket. Nos, köztudott, hogy a Christopher Nolan-féle Batman sorozat végső nyugovóra tért a The Dark Knight Risesszal, de a Warner Bros. és a DC Comics természetesen rebootolni szeretné a franchise-t az elkövetkezendő években.

Bennfentesek állítása szerint az új, egyelőre címnélküli Batman rebootot (Untitled Batman Reboot) a készülőfélben lévő Igazság Ligája (Justice League of America) film fogja felvezetni. Csupán a remény maradt, hogy Bruce Wayne következő mozifilmes inkarnációját sikerül jól felvezetniük az Igazság Ligájával.

Az Igazság Ligája film a Warner Bros. és a DC következő nagy képregényadaptációja lesz Az acélembert (Man of Steel) követően, és Henry Cavill Superman-je vezeti majd a csapatot.

A Batman on Film megnyugtatásul közölte végül, hogy az előbb olvasottak megbízható forrásból származnak. Ti hogyan látjátok ezt az egész helyzetet? Megéri újraindítani a franchise-t? Van még benne annyi kraft, hogy működőképes lehessen?

Leghamarabb 2015-ben kerülhet képernyőre az új Batman-film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Augusztus 29. - 19:23:27
Vagyis előbb lesz JLA film, mint új Batman ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. Augusztus 29. - 19:26:47
Én fordítva képzeltem volna mint az Amerika kapitánya , majd a Bosszúállók.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Augusztus 29. - 19:45:22
Én nem bánnám, ha lennének új Batman filmek, találni kell egy alkalmas színészt, meg persze jó rendezőt, anyagiakban nem lesz hiány, alapanyag is van a képregényből bőven, nem lesz az rossz, nem is lehet igazán elszúrni. Jó, Schumacher kivétel :D, de ha nem csinálnak valami nagy baromságot, úgyis kasszasiker lesz. Érdekes lenne látni, a Nolan filmekhez képest milyen irányba vinnék a dolgot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Augusztus 29. - 19:50:43
Az fura számomra is hogy előbb lesz JLA mint egy önálló Batman reboot amiben gyorsan bemutatják a karaktert ezzel biztosítva neki az egyenes utat az Igazság ligájába. Számomra várós egy új denevér film és nagyon bízok abban hogy olyasmi látványvilága lesz neki mint a Batman: Arkham City videójátéké  :oh:
Nolan megközelítése is nagy durranás volt nekem annak idején,de mára már a hagyományos vízköpős,gótikus bőregérre fáj a fogam  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Augusztus 29. - 20:16:39
Én fordítva képzeltem volna mint az Amerika kapitánya , majd a Bosszúállók.
Csak Amerika Kapitány. Bár hallottam már úgy is, hogy Amerikai Kapitány. Az a kedvencem  ;D
Én is így képzeltem, mert így logikus, de én sem fárasztanám a helyükben a népet még egy Batmannal, már a könyökömön jön ki. Csak egy sima batmankaland lenne, mint bármelyik az első négy közül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Augusztus 29. - 20:18:13
A JLA filmben fog bemutatkozni az új Batman?  :o Hát ezt nem gondoltam volna. Tény, hogy egy teljes reboot film is értelmetlen lenne, mert Nolan elég alaposan elmesélte az eredetsztorit, kívülről fújja mindenki, de azért az is fura lesz, ha a JLA-ban tűnik fel először. Szerintem az lenne a legjobb, ha a Nolan-féle Batmant vinnék át a Ligába valahogy (még azt sem bánnám, ha Blake lenne Batman, bár ezzel lehet, hogy egyedül vagyok). Vagy ha reboot film, akkor sem kell eredettörténet bele.
De ha a Liga filmbe csak úgy bedobnak egy tök új Batmant, mindenféle magyarázat nélkül, azt nem biztos, hogy jól fogja fogadni a közönség (Kb. "Ki a tököm ez? Hiszen az előző részben Batman visszavonult." reakciókra számítok).

Idézetet írta: BuB
Ti hogyan látjátok ezt az egész helyzetet? Megéri újraindítani a franchise-t? Van még benne annyi kraft, hogy működőképes lehessen?
Szerintem igen, van még pár főgonosz, akiket be lehetne mutatni (én pl. szívesen megnéztem volna Nolan verzióban Mr. Freeze-t, Riddlert, vagy Clayface-t).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Augusztus 29. - 20:32:22
Hát sztem ez a lépés logikus, sokkal jobban működne, mint hogy most egyből egy gyors rebootot hoznának a tető alá (gondolom látták mi lett Pókival..).

Sztem meg pont, hogy sokan gondolnék úgy, hogy ennek van köze Nolan filmjéhez.(vannak olyanok, akik nem lesznek napra készek, hogy ez egy új Bats). És sztem nem kell neki új eredet. valszeg  csak formálódk a csapat, és Batsi is odakeveredik... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Augusztus 30. - 07:02:19
A "új" Batmannak szerintem is a JLA után volna értelme filmet készíteni , de a többi "ismeretlen" karakterrel mi lesz ? Az Avengers előtt azért minden főhőst bemutattak valahogy. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Augusztus 30. - 07:08:26
Hát valszeg ők is a Jla után kapnának külön filmet. Nem töltik vele az időt, mer akkor még 2020-ba se kezdenének bele a Liga filmbe, azzal most meg gondolom nem akarják húzni az időt vele... (amúgy, csak Csodanő, Villámnak kellene film, elvben Lámpásnak van, lehet őt belelehetne építeni a filmbe)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Augusztus 30. - 08:06:48
Érdekes lesz így a JLA film mert Superman kap előtte saját filmet,de Flash vagy WW már nem ahogy a Marsbéli fejvadász is kimarad gondolom én.
Reménykedem benne hogy azt a rossz emlékű Zöld lámpás filmet nem fonják össze a Liga filmmel mert abszolút nem illene bele főleg hogy a Superman komolyabb hangvételű lesz!
Felőlem Nolan Batmanjét nyugodtan beletehetnék a JLA-ba csak ne Bale játssza megint hanem valami Bruce Wayne-esebb fószer  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Augusztus 30. - 08:48:58
Én nem ismerem a JLA film karakter terveit , de Flash és Wonder W. kívűl van még egy-két karakter aki feltűnhetne a JLA tagokból , akikről a átlagos mozinéző nem is tud semmit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Augusztus 30. - 08:54:18
Nem hiszem, hogy 5-6 tagnál többre terveznék... akkor túl nagy lenne a tömeg...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Augusztus 30. - 11:02:36
A DC már elég rendese elúszott a JLA filmmel, most kapkodhatja a fejét és lesz valami fércmű.
Én azért megnéznék egy tisztességes Flash filmet, akár lesz köze a JLA-hoz, akár nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Szeptember 01. - 17:42:54
Ez érdekes:

http://www.youtube.com/watch?v=8u1mphJfTgk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. Szeptember 01. - 19:58:37
Ez érdekes:

http://www.youtube.com/watch?v=8u1mphJfTgk

Már rég nyomják a Robocop promokat. Gyerekkorom egyik kedvenc filmja volt. Az első két rész nagyon tetszett. A képregényeket is vásároltam. De a 3. résztől már nem volt az igazi a film, se a tv sorozat...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 01. - 20:02:59
Vannak még ilyen viral cuccok ezen kívül is? Én nem ismertem fel, hogy mi van a képen, kéz vagy láb vagy mi? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. Szeptember 01. - 20:06:03
http://www.omnicorp.com/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 01. - 20:24:27
Itt csak ezt az előbbi videót lehet megnézni.
Azért remélem nem fog pirosan világítani a szeme, mint ahogy azt egy terven láttam. Sose értettem, hogy egy világító szemű robot hogy lát, ha objektív helyett fényszóró van a szeme helyén. Ezt egyedül a terminátornak nézem el:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Szeptember 09. - 17:26:32
Hu... filmdorid:

Viggo Mortensen pletykált a Thor: The Dark World kapcsán. Elmondása szerint lehetséges, hogy Dr. Strange feltűnik az asgardi istenre fókuszáló második felvonásban.

Hát nem lenne elképzelhetetlen, a Marvel elvileg akarja bevezetni a Mágiát a filmekbe, meg elvben Odin kincses kamrájában lehet látni vmi Strange doki kütyüt... :headscratch:
Amúgy a cucc nekem nem tiszta, most Viggo lenne majd Strange, vagy csak simán szerepel vhogy a Thor kettőben, nekem ez kimaradt... (mondjuk elképzelve a Gyűrűk urás kinézetét tök jó Strange lenne belőle. :D (csak a borostás bajszos fizimiskára gondolok itt.))
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Szeptember 09. - 20:52:07
És akkor az Avengers 2-ben a Legolas-poén után lehet egy Aragorn-poén is.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Szeptember 09. - 20:58:41
 ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Szeptember 15. - 12:12:08
http://www.shockya.com/news/2012/09/15/new-thor-the-dark-world-set-photos-featuring-chris-hemsworth/ (http://www.shockya.com/news/2012/09/15/new-thor-the-dark-world-set-photos-featuring-chris-hemsworth/)

Új képek a Thor: The Dark World forgatásáról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Szeptember 15. - 21:47:50
Hopp-hopp...
Az új Robocop:
(http://m.cdn.blog.hu/fi/filmdroid/image/peter/robotzsaru/robocopforgatas1.jpg)

Ha jól emlékszem anno Ben már linkelt egy igazi conceptet is erről a ruciról, ezek szerint csak az lett, mint ami anno 1 (?) éve kikerült a netre.
Érdekes, bár nekem elsőre egy Vasember páncél ugrott be róla (leszámítva a sisakot), a sisak viszont nem annyira jön be... meghagyhatták volna az eredetit... annyira jellegzetes volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 15. - 22:33:13
Hiányzik a egyik kesztyűje. Nekem egyedül a sisak idézi a régit. A piros szem továbbra is gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 15. - 22:36:07
Lehet, hogy itt nem Alex, hanem Kit Murphy a valódi neve, azért van az ott. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 15. - 22:56:46
Az kéne még. futófény. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. Szeptember 15. - 23:35:52
Az eredeti film hangulatát úgyse fogja tudni visszaadni, de a folytatásokhoz képest remélhetőleg jobb lesz.
Habár nekem az egyik kedvenc jelenetem a RoboCop 3-ban volt, amikor a végén megjelenik repülve, hátán a rakétával. 8) Ellenben a Prime Directives sorozat nem tetszett.

Amúgy engem erre emlékeztet:
(http://talkingcomicbooks.com/wp-content/uploads/2012/07/4604643-uncanny-x-men-15.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. Szeptember 16. - 09:47:06
Jó lesz ez, úgy is jön még rá pár mázsa cgi meg fx, agyba főbe renderelés és jól meg lesz oldva. Nekem tetszik.

(http://i.imgur.com/RTydZ.jpg)

(http://i.imgur.com/J9x1A.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Szeptember 16. - 17:34:32
Tegnap Néztem újra az első két részt. Még mindig zseniálisak. A 2 sztem ugyanolyan jó mint az 1. Ez a remake, borzalmas és teljesen felesleges. Csak azt sajnálom, hogy ilyen tehetséges emberek ilyenre vesztegetik az idejüket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 16. - 17:44:21
Rájöttem mi a baj ezzel a  ruhával (a formátlan mellkason kívül) a régihez képest. Ez nem robot, hanem egy páncél.
És miért fekete?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Szeptember 17. - 15:07:42
Igen, engem is zavar a színe, és hogy semmi robot hatása nincs! De majd a trailer után okosabbak leszünk! A kocsiba se kellett volna fehér szín, legalább az emlékeztetné a nézőt Robóra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Szeptember 17. - 15:18:49
Olyan filmet fikáztok már rögtön az elején amiből eddig 2-3 kép látott napvilágot és azok is ilyen lesifotók kb! Tuti nem ilyen gyenge lesz a végeredmény mint most a képeken. Jön még rá egy raklap effekt háromdé mert az köll és mindenki kajálni fogja ahogy az lenni szokott. A páncél teljesen elüt a régi verziótól,de ettől függetlenül lehet még cool ez is  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 17. - 15:30:17
Nem, olyan filmet fikáznak, ami egy olyannak a remake-je, amit mai napig néznek folyamatosan és egyáltalán nem számít öregnek vagy elavultnak, hiába forgatták több évtizede. A Dreddnél egy ilyen érthető volt, mert a Stallone-féle már csak egy sima harmadrangú kábelcsatornás délutáni mozi, de a Robotzsaru még mindig lehet vasárnap esti. Pont annyi értelme van, mintha Prometheus helyett egy Alien remake-et készítettek volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Szeptember 17. - 15:35:46
A régit természetesen aligha tudják überelni én pusztán arra akartam rávilágítani, hogy a remake is lehet emészthető sőt nagyonis nézhető! Kár is ezen a reboot dolgon vitázni mert egyértelmű hogy az eredetit soha senki nem tudja majd lepipálni :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 17. - 15:51:09
Lepipálni le lehet, léteznek jobb remake-ek, mint az eredeti (Ben Hur, Rémségek kicsiny boltja, Légy, True Grit, Hét mesterlövész - aminél az a durva, hogy az eredetije egy Kuroszava -, és még biztos vannak, hiszen vagy a negyvenes évek óta tolja ki Hollywood a remake-eket).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Szeptember 17. - 16:03:41
Most egy akciófilmről van szó, azt még le lehetne csak hálivúd ahogy én látom manapság nem a forgatókönyvre gyúr hanem a látványvilágra. A hét mesterlövészen csodálkozok az tényleg egy kult film és abból a fajtából amit nagyon nehéz másodszor is sikeresen megcsinálni!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 17. - 17:32:53
Nekme az autó tetszik, hogy nem olyan puritán mnt a régi. Az a plusz sárhányó az első keréken nagyon jó ötlet.  Remélem majd itt is alap lesz a közrendőröknél a golyóállómellény, jelezve ezzel a rossz közbiztonságot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Szeptember 17. - 18:07:07
Tényleg, meg a bukósisakok is! :D
A régi filmet, Verhoeven véres látványvilága tette emlékezetessé, leszakadó karokkal és szétrobbanó mellkasokkal, hihető környezettel! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Szeptember 17. - 19:07:28
Nekem is tetszenek az első képek, jól néz ki. :)
Tény, hogy Verhoeven filmje klasszikus, de attól még ráfér Mikrobira a modernizálás, mert a régi karakter eléggé elavult technológia. :D (Vasember röhögve sz@rrá verné, lássuk be. :hehe: )
Arra leszek kiváncsi, mennyire lesz durva a film. Nem kell, hogy olyan véres legyen, mint a régi (a 2. rész már igencsak rugdosta az ingerküszöbömet, amikor gyerekfejjel először láttam), de azért családi mozit se csináljanak belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Szeptember 17. - 19:23:52
Lesz egy ilyen Adventures of Robocop in New York, mint a Hupikéktörpikék film.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Szeptember 17. - 19:29:50
a 2. rész már igencsak rugdosta az ingerküszöbömet, amikor gyerekfejjel először láttam
Ezzel én is így voltam. Ráadásul érdekes módon a TV3-on egy átlag péntek délután (!) adták le, amikor először láttam. Úgy tűnik, akkor még nem voltak annyira szigorúak a TV-s törvények. Mondjuk a TV3-at be is szüntették...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 17. - 21:22:10
Lepipálni le lehet, léteznek jobb remake-ek, mint az eredeti (Ben Hur, Rémségek kicsiny boltja, Légy, True Grit, Hét mesterlövész - aminél az a durva, hogy az eredetije egy Kuroszava -, és még biztos vannak, hiszen vagy a negyvenes évek óta tolja ki Hollywood a remake-eket).

ÓÓÓ, azért az nem biztos hogy a Hét szamurájt lepipálja a Hét mesterlövész. Sőt!
A két műfajt nagyon összehasonlítani sem lehet. Mindkettőt szeretem, de biztos hogy nem jobb a remake. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok az ázsiai filmek elkötelezett híve...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 17. - 21:40:56
Ezt már embere válogatja, van, aki a True Gritből is Wayne-ét favorizálja a modern helyett. Sőt, olvastam olyat is, hogy valakinek jobban tetszett a réges-régi Ben Hur, mint az ismertebb nagyeposz. Bár a Légynél vagy a Rémségek kicsiny boltjánál ez már nem nagyon állt fenn. :) (Másrészt meg a modern Olasz melót is favorizálják sokan az eredeti helyett, ami szvsz hülyeség, mert a modern önmagában is egy közepes film, eredetivel összemérve meg semmi. Majdnem olyan, mintha Steve Martin katasztrofális Rózsaszín Párduc-imitációját preferálná valaki az eredeti helyett.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 17. - 22:37:46
Ezt már embere válogatja, van, aki a True Gritből is Wayne-ét favorizálja a modern helyett. Sőt, olvastam olyat is, hogy valakinek jobban tetszett a réges-régi Ben Hur, mint az ismertebb nagyeposz. Bár a Légynél vagy a Rémségek kicsiny boltjánál ez már nem nagyon állt fenn. :) (Másrészt meg a modern Olasz melót is favorizálják sokan az eredeti helyett, ami szvsz hülyeség, mert a modern önmagában is egy közepes film, eredetivel összemérve meg semmi. Majdnem olyan, mintha Steve Martin katasztrofális Rózsaszín Párduc-imitációját preferálná valaki az eredeti helyett.)

Ben Hurból valóban a remake a jobb. Bár szeretem a némafilmeket, és azért az is látványos, de az "új" jobb. Ahogy a True grit-ből is. Érdekes, hogy bár Wayne-t nem nagyon szeretem ( nem bírom a vasalt inges cowboyokat, a Western az a spagetti Western!  :) ), mégis Bridges játékán baromira dob, hogy utánozza. A Légy, bár Price egyik nagy kedvencem, abból mégis Cronenberg filmje a jobb Goldblummal. A Little shop, pedig szintén az eredeti, valószínű Corman miatt. Ki ne látta volna a Death race 2000-et Stallonéval és Carradine-al?  ;)  Ami szintén Corman produkció és remake-et is kapott, de miért??? :twisted:
Olasz meló egyértelmű az eredeti, de Caine filmjeiből csak azok. ( Alfie, Get Carter, Sleuth bár utóbbiakban a remakeben is szerepel, csak már az idősebb karaktereket játsza. )
De a kedvenc remake-em az Élőhalottak éjszakája. Szerintem jobb az eredetinél, pedig nagyon szeretem Romero mester munkáit ( kivéve a Diary of the dead, no és a gyevi bíró  :D ) de amilyen alázattal Savini nyúlt a témához, az önmagában is becsülendő. Szuper rendezés, szuper színészek.
Rózsaszín párducból a remake-et nem láttam, de az eredeti sorozat részei sem a szívem csücskei. A remake sok esetben ront a film ázsióján, de előfordul az is, hogy túlszárnyalja azt.
Viszont a Hét Szamuráj - Hét Mesterlövész talán annyira nem is remake ( mint már írtam ) hanem inkább átemelés egy másik kultúrába. Rengeteg nagyon jó európai film esett ennek áldozatául ( Nikita, Marhakonzerv akció, Jöttünk, láttunk...., Nyisd ki a szemed! Nightwatch csak hogy a leghíresebbeket említsem ) nevezetesen annak, hogy az amerikai szemlélet  ( Csak az amerikai jó ) vágóhídján elvérezzenek.
Az talán kicsit enyhít ha ugyanaz a rendező, mert annyira nem sérül a koncepció. Bár lehet, hogy ezt én sem hiszem el magamnak, csak szeretném....


Bocs közbe látom rendesen beoffoltam. A témánál maradva, Robo tényleg csak egy van és az pedig Peter Weller! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Szeptember 17. - 23:19:24
Akkor ezt a kritériumot már a 3. film sem teljesítette. Mondjuk szerintem is az már elég gyengus volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 18. - 23:05:47
Megnéztem a első Robotzsarut. Tényleg megállja helyét még mindig. a forgató is jó. a végén ahogy kijátssza a történet a 4-es direktívát csúcs poén.
Nem hiszem, hogy megnézem mind a 7 részt. Végül is miért nem került sorozatgyártásra ez a kiborgrendőr? mert ez volt a cél eredetileg és ha jól tudom maradt ez az egy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 19. - 06:36:45
Ott van a második részben a válasz. Ott próbálkoznak újabb egységek létrehozásával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2012. Szeptember 19. - 09:19:33
Az a vicc, hogy a 7 szamuráj meg john ford filjeiből merít sokat, így a kör valamelyest körbeér :)

A Ben Hur szerintem közelebb áll a könyvadaptáció titulusához, mint a remakehez. Többször is megfilmesítették.

A félszemű meg csak kettőnél tart, de az is inkább adaptáció, mint remake.

Van olyan, h remake remakje?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Szeptember 19. - 10:33:27
Nem hiszem, hogy megnézem mind a 7 részt.
Mivel nincs is, csak 3 része van+ egy 4 részes TV-s mini sorozat, ami nagyon sz*r.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2012. Szeptember 19. - 11:39:31
Az talán kicsit enyhít ha ugyanaz a rendező, mert annyira nem sérül a koncepció.
Erre a legjobb ellenpélda az Amerikai Taxi. Mert Besson végig ott volt a produkció átmentésekor, producerként fel is van tüntetve, mégis egy nagy nulla az eredetihez képest.

Idézet
Viszont a Hét Szamuráj - Hét Mesterlövész talán annyira nem is remake ( mint már írtam ) hanem inkább átemelés egy másik kultúrába.
Ezzel én is egyetértek. Viszont némelyik feldolgozás jobb lett, mint az eredeti volt. Én így vagyok a Hét mesterlövésszel is, bár ez, ahogy tg is mondta, szubjektív. De pl az Oscar, és a True Lies is jobb lett szerintem, mint amilyen az eredeti volt.
A Rózsaszín Párduc remake, ha eltekintünk az eredetitől, egész szórakoztató film. Nem olyan, mint az eredeti, de jó poénok vannak benne.

Idézet
Van olyan, h remake remakje?
Előbb-utóbb biztos lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 19. - 11:47:58
Ott van a második részben a válasz. Ott próbálkoznak újabb egységek létrehozásával.
Akkor azt talán még megnézem.
Nem hiszem, hogy megnézem mind a 7 részt.
Mivel nincs is, csak 3 része van+ egy 4 részes TV-s mini sorozat, ami nagyon sz*r.
Akkor mégis csak 7 film van összesen. Köszi! Azt hittem, hogy egy hosszabb tv sorozat készült, nem  pedig egy mini.

Érdekes, hogy a régi filmben a városban tesztelik rendfenntartóként a robotokat és így akarnak a hadseregtől megrendelést szerezni. Az új filmről meg azt írták, ha megbízható a írás, hogy már bizonyított a hadszíntéren, ezért alkalmazzák a városokban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 19. - 13:28:32
Készült tv-sorozat, az idehaza kiadott Robotzsaru 4. annak a pilotja. A tv-s minisorozat egy másik világ, az első filmet folytatja, míg a sorozat ment tovább a harmadik után.
Van olyan, h remake remakje?
Persze. Kapásból a Thing. Carpenteré már eleve remake volt, a tavalyi meg annak a remake-je. De a legismertebb az Invasion of the Body Snatchers (Testrablók támadása, ha jól emlékszem), aminek talán a remake remake-jének remake-jének remake-jénél tartottunk a kétezres évek végén. Vagy a King Kong, amiból a htvenes években is volt remake Jacksoné előtt.
Ugyanakkor nem csodálkoznék, ha a legalján, a hatvanas-nyolcvanas évek kis költségvetésű filmjei között több ilyet is találnánk, pár ilyet beemeltek már az évek során A kategóriába is (pl. Howling). A totál legalja, a szinte magánprojectek között meg garantált, hogy akad feldolgozott feldolgozás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Szeptember 19. - 14:35:18
Hehe, akkor magyarországon két Robotzsaru 4 is van, mert a minisorozat epizodjait is 4-5-6-7 szamozassal adták le. Habár ez más szeriakkal is megesett már. De szerintem csak az első két mozifilm jelentős, azt még nézd meg Tomi, a többitől nyugodtan eltekinthetsz. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 19. - 15:30:51
Megnéztem az 2-t is. van egy jó poén benne, amikor az OCP a sajtónak bemutatja az új Detroit makettjét és a Robocop II.-t, akkor egy óriási előadóteremben vannak, négy oldalról lelátó és csak lent az alján ül pár tucat riporter. Amikor fent bejön egy szereplő, látszik egy tolószékes riporter, diktafonnal a kezében. Szegény ott kuksol hátul, mert nincs akadálymentesítve a terem. Ez is az OCP-t minősíti hogy mennyire gonosz :D Na meg a biztonsági őrök náci egyenruhája, az náci lobogó (piros alapon fehér kör, benne fekete logó), és a sas az aranyrúdjaikon ;D. Ez a tolószékes poén el van rejtve épphogy csak észrevehető szerintem és az ilyen finom utalásokat nagyon tudom értékelni.
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120919/robocop2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120919/robocop2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Szeptember 19. - 15:43:20
Hopp, a múltkor tippeltem erre, lehet be is jön.

Filmdroid:

-Nem rég láttunk egy Amerika kapitány jelenetet, ami nem fért bele a Bosszúállók mozis verziójába. Chris Evans szerint ez be fog kerülni a második Amerika kapitány filmbe, mert sokkal inkább a kapitány személyes történetéről szóltak, mint a csapatról. Evans azt is megemlíti, hogy szívesen beugrana ey cameora a Thor második részébe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 19. - 16:01:06
Az a vicc, hogy a 7 szamuráj meg john ford filjeiből merít sokat, így a kör valamelyest körbeér :)

A Ben Hur szerintem közelebb áll a könyvadaptáció titulusához, mint a remakehez. Többször is megfilmesítették.

A félszemű meg csak kettőnél tart, de az is inkább adaptáció, mint remake.

Van olyan, h remake remakje?

Na erre kíváncsi vagyok. Mit merít Ford filmjeiből?

Ben Hur: ebben sem lennék annyira biztos, mivel eyges beéllítások a megszólalásig ugyanazok mint a Heston féle későbbi verzióban. Szerintem egyértelmű remake.


Rosszul tudod, a félszeműnek volt egy tv filmes feldolgozása is, amiben Warren Oates játszotta Cogburn-t. Amúgy a Cogburn a békebíró is ( Szintén Wayne film. ) Rooster Cogburnről szól, bár az nem remake. Viszont mivel Bridges egy az egybe Wayne-t utánozza, hajlok arra hogy ez remake. No meg hiszek a hivatalos bejelentésnek is.  ;D

Remake remake-je:
Elsőre nekem is a King Kong ugrott be, de szerintem ott a Bridges-es ( Mindenben ő játszik???   ;D ) nem a 33-as remakeje. Mármint a hivatalos értelemben. Viszont a 2005-ös azé. Vagyis ha a 76-os is remake, akkor is csak egy eredeti van. Persze a 76-osnak volt folytatása is, nőstény és kis Konggal együtt. Végülis nem is volt annyira rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 19. - 16:04:34
Az talán kicsit enyhít ha ugyanaz a rendező, mert annyira nem sérül a koncepció.
Erre a legjobb ellenpélda az Amerikai Taxi. Mert Besson végig ott volt a produkció átmentésekor, producerként fel is van tüntetve, mégis egy nagy nulla az eredetihez képest.


Bár nem tudom ki rendezte őket ( Mert nem Besson az tuti. ), de Besson olyan pocsék filmekhez adja a nevét, hogy az valami félelmetes. Iszonyat jó rendező, de a hogy minden kaksit, az ő nevével akarnak eladni....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 19. - 16:07:45
Hehe, akkor magyarországon két Robotzsaru 4 is van, mert a minisorozat epizodjait is 4-5-6-7 szamozassal adták le. Habár ez más szeriakkal is megesett már. De szerintem csak az első két mozifilm jelentős, azt még nézd meg Tomi, a többitől nyugodtan eltekinthetsz. ;)

Hát azt nem tudom, hogy volt-e kettő, de a minisorozat a Prime directives volt, ami valóban 4-5-6-7 néven futott. Hivatalosan 3 Robo film van, eddig, + Prime directives + a sorozat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Szeptember 19. - 17:52:28
A prime directives sorozat borzalmas! Mexikói zene megyen a film alatt!!!  :stupid: Az első két robo kötelező, a harmadik el megyen szódával, plusz bele lehet nézni a tv sorozat pilotjába, de ennyi! Ja, és aki teheti nézze meg a régi robo rajzfilm sorozatot is, na az király!

http://www.youtube.com/watch?v=0NyAfgcoeYw

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 19. - 18:24:41
Tényleg, abból rajzfilm is volt!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Szeptember 24. - 17:45:16
Uhhh... alakulunk. Az első kép. (Hugh megint jól kigyúrta magát... reméljük a forgatókönyvbe ezúttal nem szól bele..)
(http://m.cdn.blog.hu/fi/filmdroid/image/BeniMan/Napok/H%C3%A9tf%C5%91/0924/The%20Wolverine.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Szeptember 24. - 18:14:44
Mert a múltkoriba beleszólt?  :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 24. - 18:39:26
Ő intézte a PG 13 korhatárt. Azért is voltak benne olyan vicces Leslie Nielsen szerű buta jelenetek, mint a fürdőszobai is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Szeptember 24. - 18:42:00
Meg elvben miatta nem volt vér se benne... nem akart túl durva filmet...
(de az Iron Fist bemutatónál nyilatkozta, hogy tanultak a hibákból és most minden rendben lesz... vette a lapot ezek szerint. ;D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Szeptember 24. - 18:46:42
Szerintem akkor is csak azt a marketing dumát nyomta, amit kellett, és most is csak azt nyomja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 24. - 19:15:22
Meg elvben miatta nem volt vér se benne... nem akart túl durva filmet...
(de az Iron Fist bemutatónál nyilatkozta, hogy tanultak a hibákból és most minden rendben lesz... vette a lapot ezek szerint. ;D)

Hát igen. Azért nem volt vér benne, hogy beleférjen a PG 13-ba.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Szeptember 24. - 20:01:44
Jó rövid lett a haja!  :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Szeptember 24. - 21:15:08
Elvileg ugyanezen már átestek az X1 és 2 között is, hogy nem volt túlságosan durva, pedig azt várták volna tőle. Ezért lett az X2-ben sokkal erőszakosabb, támadóbb.
Véleményem szerint az pontosan elég volt, nem a vér látványától lesz durvább egy film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 24. - 21:38:27
Véleményem szerint az pontosan elég volt, nem a vér látványától lesz durvább egy film.
Jaja! az x1-2 úgy jó ahogy van. Sztem is pl Jason figurája épp elég durva. A nyakbacseppentésről nem is beszélve. Vagy ahogy a börtönben terrorizálják Magnetót. Vagy az 1-ben, amikor Magneto széfeszegeti Rozsó karmait?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Szeptember 24. - 21:41:33
Épp ezért furi, mert az X1-2 (inkább a kettőben) van elég sok karmos "durvicsek" jelenete, és az is Pg13-as volt, erre meg a saját filmjében lett egy nyámnyila, mert féltek, hogy nem fér bele a korhatárba... eh...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Szeptember 24. - 22:38:27
Ő intézte a PG 13 korhatárt. Azért is voltak benne olyan vicces Leslie Nielsen szerű buta jelenetek, mint a fürdőszobai is...

Szörnyű, ha egy vérben fürdő hentelős karaktert ilyen keretbe kell szorítani, a minél nagyobb közönség reményében. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Szeptember 25. - 21:08:32
Ő intézte a PG 13 korhatárt. Azért is voltak benne olyan vicces Leslie Nielsen szerű buta jelenetek, mint a fürdőszobai is...

Szörnyű, ha egy vérben fürdő hentelős karaktert ilyen keretbe kell szorítani, a minél nagyobb közönség reményében. :(

Pontosan. A szerelmi szál is elég gáz volt. Rozsi Kapcsolata Marikoval még belefért, de ez a favágó vagyok a hegyen és boldogan élek, annyira nem hozzá való. Még akkor sem, ha irányították.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Szeptember 25. - 21:22:54
Azért ilyenkor kicsit elgondolkozok, hogy összességében hány rozsomákos képregénytörténettel kerülhettetek kapcsolatba...?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Szeptember 25. - 23:13:07
Ő intézte a PG 13 korhatárt. Azért is voltak benne olyan vicces Leslie Nielsen szerű buta jelenetek, mint a fürdőszobai is...

Szörnyű, ha egy vérben fürdő hentelős karaktert ilyen keretbe kell szorítani, a minél nagyobb közönség reményében. :(

Pontosan. A szerelmi szál is elég gáz volt. Rozsi Kapcsolata Marikoval még belefért, de ez a favágó vagyok a hegyen és boldogan élek, annyira nem hozzá való. Még akkor sem, ha irányították.
Rozsomáknak is kell a szeretet.  :sweetheart:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Szeptember 26. - 10:37:48
Rozsi Kapcsolata Marikoval még belefért, de ez a favágó vagyok a hegyen és boldogan élek, annyira nem hozzá való. Még akkor sem, ha irányították.

Nekem az rendben volt. Elege lett a sok öldöklésből, így kiszállt és átlagemberként éldegélt az asszonykával. Csak ugye beleköptek a levesbe. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Szeptember 29. - 16:09:13
Ez jó hír, vagy nem, mit gondoltok, egy olyan ember akinek van/volt köze képregényekhez talán jól jön majd a Marvel filmeknél?

http://www.comicvine.com/news/mark-millar-to-consult-on-foxs-marvel-movies/145265/

+ The Lone Ranger Tariler: http://www.youtube.com/watch?v=33W6CTL8Qw0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 05. - 15:08:58
Thor-The Dark World: http://www.youtube.com/watch?v=7fNZRlbkLO8&feature=relmfu

Kicsit mintha sötétebb lenne a ruhája, nem?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. Október 05. - 19:00:00
A hobbit traileréből ez nem derül ki. :)
Szerintem ezt akartad: http://www.youtube.com/watch?v=pRnDKupYCuI&feature=relmfu
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Október 06. - 13:14:58
Kicsit mintha sötétebb lenne a ruhája, nem?  :headscratch:
Azt nem tudom, de kapott egy ágyék takarót, amitől legalább egy kicsit autentikusabb lett az öltözék. A nadrág nekem mindig kicsit "kilógott" az összképből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 06. - 15:57:01
A hobbit traileréből ez nem derül ki. :)
Szerintem ezt akartad: http://www.youtube.com/watch?v=pRnDKupYCuI&feature=relmfu

:D Igen, köszi!

Remélem nem cseszik el a folytatást!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 06. - 16:16:13
Elméletileg jövő nyáron érkezik az új Mortal Kombat film aminek eddig semmi jele nincs,de vajon miért? Eddig csak egy hírt osztottak meg erről az se volt túl bőbeszédű aztán közben felkerült IMDB-re a szereplőgárda és kész vége ennyi  :drying:
Egy fia teaser posztert nem láttunk eddig, holott a Vasember 3 korai előzetese már október végén debütál! Mi lehet ennek az oka?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Október 06. - 16:57:50
Ha tippelnem kellene, az, hogy nem forgatják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 06. - 17:14:56
Ha tippelnem kellene, az, hogy nem forgatják.


De bakker még a film főszereplőjéről is nyilatkoztak (igaz elég bőbeszédűen) hogy miként jut el a tornára. Ráadásul Kevin Tancharoen hamarosan folytatja a MK websorozatát szóval ha valamikor hát most igazán felpöröghetne a franchise. Meg elvileg új videojáték is készülne a film alapján  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Október 06. - 17:53:25
Állítólag. Ahogy elvileg a Legacy is a reboot előzménye volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 06. - 18:09:24
Idézetet írta: Mr.Sinister
Meg elvileg új videojáték is készülne a film alapján  :roll:
Na az b*szna be de rendesen. Van egy nagyon frankó, de kicsit nyitott végű MK játék, folytassák csak azt. Amellett annyi filmet websorozatot egyebet csinálnak amennyit jól esik, de ilyen játék alapján készült film alapján készült játék poént ne csináljanak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 06. - 18:17:04
Még mindig jobb lenne egy film alapján készült játék mint az Armageddon,Deception és hasonló borzadályok  :hehe:
A legutóbbi MK játék folytatására sem kell sokat várni mert jövő nyárra ígérik azt is! Személy szerint én a filmnek jobban örülnék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Október 06. - 18:18:58
de ilyen játék alapján készült film alapján készült játék poént ne csináljanak.
Capcom amúgy is elsütötte már. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 07. - 10:26:58
Már párszor elsütötték páran, nem mondtam, hogy ez lenne az első alkalom.
Még mindig jobb lenne egy film alapján készült játék mint az Armageddon,Deception és hasonló borzadályok  :hehe:
Hát ha épp ezeknél tartana a sorozat, akkor nem is érdekelne, hogy milyen kapcsolt termékhez kötik a rebootot. Mert igen, már ott tartunk, hogy a film a kapcsolt termék, nem fordítva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 09. - 15:43:20
Keaton is benne lesz??  :o

http://www.comicvine.com/news/get-a-closer-look-at-the-robocop-costume/145323/

Hát nem tudom, úgy látszik itt ebben a verzióban Robó-nak megmarad a fél keze! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 09. - 16:14:43
Eddig is elhatárolódtam a páncélt fikázók körétől,de most hogy minden kis apró részlet látszik belőle engem megvettek kilóra! Mindezt úgy hogy csak forgatási képek jelentek meg a filmről se egy normális teaser vagy egyéb  :)
Azért remélem ez nem jut a Wanted sorsára mert akkor igen szomorú lennék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 09. - 16:50:28
Az alkalmat biztos kihasználják majd a képregényesek, és indítanak egy új sorozatot vele. Most a Dynamit-nál vannak a jogok ha jól tudom. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 09. - 17:13:50
Nem úgy értettem mikor a wanted-hoz hasonlítottam, sokkal inkább a filmadaptációról beszéltem mert az is egy hatalmas facepalm lett és nem szeretném ha a Robizsaru is egy ilyen silány fércmunka lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. Október 09. - 19:18:14
Nekem már most egy nagy facepalm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 09. - 21:17:11
Én a Wantedot, a képregényt nem ismerve egészen élveztem. Agyatlan volt, a realitással (és tudtommal a képregénnyel) persze köszönőviszonyban sincs, de látványos, és tökös.
Egyébként a Robotzsaru cucc szerintem is egyre kellemesebben fest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. Október 09. - 22:04:14
A Wanted egynek elmegy, de a képregény ezerszer királyabb, tökösebb, keményebb volt tele (ismert) szupergonoszokkal. Amolyan paródia volt, vagy egy alter univerzum, amiben a gonoszok nyernek a hősök felett. Amúgy el se tudom képzelni hogyan tudták volna azt megvalósítani.

A Robotzsaru kinézete egyelőre nekem is bejön, kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Október 09. - 23:44:15
Keaton is benne lesz??  :o

http://www.comicvine.com/news/get-a-closer-look-at-the-robocop-costume/145323/

Hát nem tudom, úgy látszik itt ebben a verzióban Robó-nak megmarad a fél keze! :)
Sőt!
http://www.imdb.com/title/tt1234721/
Samuel L. Jackson és Gary Oldman is.
Ez még mindig csak egy pácél, szemben a régivel, ahol annak ellenére, hogy a színészen egy jelmez volt, olyan zseniálisan meg volt  oldva '87! -ben, hogy teljesen robot szerű volt minden csuklópont. A nyakára és a derekára gondolok elsősorban.
Az már más kérdés, hogy a horpadt mellkasa és a kötelezően pirosan világító szem nem tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Október 10. - 07:17:41
Nem tudom, ez akkor sem egy robot, hanem egy közönséges testpáncél. ExoskeletonCop. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 10. - 09:49:04
A Wanted egynek elmegy, de a képregény ezerszer királyabb, tökösebb, keményebb volt tele (ismert) szupergonoszokkal. Amolyan paródia volt, vagy egy alter univerzum, amiben a gonoszok nyernek a hősök felett. Amúgy el se tudom képzelni hogyan tudták volna azt megvalósítani.

A Robotzsaru kinézete egyelőre nekem is bejön, kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle. ;)


Pedig nem lett volna nehéz megfilmesíteni az eredeti Wanted sztorit! Kb úgy nézett volna ki mint a Watchmen csak annak a modernebb és erőszakosabb változata lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Október 10. - 10:25:22
Ebben semmi robotikus nincs, a hapsi felhúzott egy páncélt, mint Batman, oszt cső. A tüntetőkön jót nevettem "god hates robots"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Október 10. - 12:38:39
Ebben semmi robotikus nincs, a hapsi felhúzott egy páncélt, mint Batman, oszt cső. A tüntetőkön jót nevettem "god hates robots"  ;D
Nem tudom, ez akkor sem egy robot, hanem egy közönséges testpáncél. ExoskeletonCop. :)
https://www.youtube.com/watch?v=7UbbFoEAE1I  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 10. - 13:43:47
Ja, és ahogy látom Lewis-ből, feka férfi lett az új verzióban! :D
Ami tetszik a kinézetben az a fejrész, és a hát, de a karok egyáltalán nem idéznek robotot!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 11. - 16:19:53
The Man of Steel Comic Con:

http://www.youtube.com/watch?v=TvUia0o4Wjk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 11. - 19:56:55
Ebben semmi robotikus nincs, a hapsi felhúzott egy páncélt, mint Batman, oszt cső. A tüntetőkön jót nevettem "god hates robots"  ;D

Isten nem utálhatja a robotokat. Hisz isten teremtette az embert, az ember a robotokat, így tehát végül a robotok is istentől valók.  " Porch monkey for life! "   ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 11. - 20:07:09
Isten elött lehetnek az emberek bizonyos tettei utálatosak, függetlenül attól, hogy Ő teremtette az embert. pont azért, mert az ember önálló akarattal rendelkező teremtmény, agy maga felel a sorsáért. De ha tényleg kedved van ehhez a teológia vitához, költözzünk át vele másik topicba.  ;)
Erről egyébként a Jurassic parkból Malcolm ugrik be.
Isten megteremti a dinószauruszt. Isten elpusztítja a dínoszauruszt. Isten megteremti az embert. Az ember elpusztítja Istent. Az ember megtetremti a dínoszauruszt.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 11. - 21:50:23
Isten elött lehetnek az emberek bizonyos tettei utálatosak, függetlenül attól, hogy Ő teremtette az embert. pont azért, mert az ember önálló akarattal rendelkező teremtmény, agy maga felel a sorsáért. De ha tényleg kedved van ehhez a teológia vitához, költözzünk át vele másik topicba.  ;)
Erről egyébként a Jurassic parkból Malcolm ugrik be.
Isten megteremti a dinószauruszt. Isten elpusztítja a dínoszauruszt. Isten megteremti az embert. Az ember elpusztítja Istent. Az ember megtetremti a dínoszauruszt.  ;D

Isten mentsen mindenféle teológiai vitától. Én a Clerks 2-re utaltam. Ott van egy elborult hívő srác aki nagy TF rajongó. Persze, ő Párnanaci-ban is hisz.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 11. - 22:18:59
Valahogy azért sejtettem, hogy ez nem a te életfilozófiád, de a Clerkst nem ismerem. :)
Ez a figura már halmozottan hátrányos helyzetűnek tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 11. - 22:46:38
Még mindig jobb lenne egy film alapján készült játék mint az Armageddon,Deception és hasonló borzadályok  :hehe:
Miért, szerintem tök jó gamék, nem értem, mi bajotok van velük.
Annak idején az MK sorozat + Tekken + Soul Calibur miatt adtam PS2 vásárlásra a fejem. Még gondolkoztam is, hogy megéri-e pár játék miatt... Persze később rájöttem, hogy nagyon is megérte, mert nagyon sok jó játék van PS2-re. 8)

Hát nem tudom, úgy látszik itt ebben a verzióban Robó-nak megmarad a fél keze! :)
Továbbra is tetszik a mikrobi páncél, de pont azon gondolkoztam, miért fedetlen a színész keze... Remélem, hogy csak a forgatási szünet miatt nem volt rajta kesztyű... Szerintem gáz lenne, ha meghagynák az eredeti kezét. :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 12. - 07:37:28
Egyébként Robo hol tartja a tölténytárakat a fegyveréhez? Tegnap jöttem rá, hogy egyik filmbe se láttuk újratölteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Október 12. - 08:25:44
Talán a hosszabbik sorozatban volt, hogy a másik lábában is van egy rekesz, ott tartja a tárakat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Október 12. - 13:43:05
Persze, ő Párnanaci-ban is hisz.  ;D

Ja, az a hülye Párnanaci, miatta nem jutok közel a csajokhoz én sem ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 12. - 15:57:02
Talán a hosszabbik sorozatban volt, hogy a másik lábában is van egy rekesz, ott tartja a tárakat.
Én is erre gondoltam. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 12. - 16:31:38
Persze, ő Párnanaci-ban is hisz.  ;D

Ja, az a hülye Párnanaci, miatta nem jutok közel a csajokhoz én sem ;D

No és Vadállat uraságról nem is beszélve....  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 12. - 16:35:06
Valahogy azért sejtettem, hogy ez nem a te életfilozófiád, de a Clerkst nem ismerem. :)
Ez a figura már halmozottan hátrányos helyzetűnek tűnik.

A Shop- stop ( Clerks ) jó film. Ha szereted Kevin Smith filmjeit érdemes megnézni. Ha már láttál tőle valamit és nem tetszett ( Kivéve az Apja lánya / Mert az egy fostalicska / no és persze a gyevi bíró!  ;D ), hagyd a csudába, mert ez sem fog tetszeni.

Valóban az. Agyilag teljesen le van szanálva a srác. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. Október 12. - 17:11:28
Nálam valahogy az ő filmjei kimaradtak. Szerintem csak a Dogmát láttam tőle, de az tetszett. Valamikor tartok egy Kevin Smith maratont.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 12. - 19:01:43
Ha a Dogma tetszett, tuti bejön a többi is. Nekem mind a 6 Jay és Silent Bob ( utálom a néma megszólítást, a Clerks első részében még Csöndes Bob volt ) film bejött. A Zack és Miri tuti kis film lett. " Keverd a kávét! "  :hehe: Az Apja lányá-t és a Két koppert inkább hagyjuk...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. Október 12. - 20:19:51
Én láttam mindet tőle , de nekem nem nagyon jönnek be a trágár beszédes filmek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Október 12. - 21:08:48
De nála nem is az a lényeg, csak nincs finomítva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 12. - 22:30:29
Pontosan így van! A Chasing Amy-ben micsoda mindennapi emberi problémák merülnek fel! A Clerks 2 pedig szintén az élet eltékozlásáról szól ( amit azért sokan csinálunk... ). Kiváncsi lennék, hogy a Bárányokból átemelt jelenetet utánozó fiatalok tudják-e hogy azt Ted Levine csinálta és Jason Mewes csak őt utánozza? Egyáltalán ismerik még minden idők egyik legjobb thrillerét, a Bárányok hallgatnak-ot az emberek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 13. - 19:43:47
Filnmnews:

Thor sztorija:

A Walt Disney Pictures és a Marvel Studios ma reggelre közzétette a Thor: The Dark World (Thor 2) hivatalos sztoriját, mellyel beigazolják a pár nappal ezelőtti feltételezéseket.

"A Thor: The Dark Worldben folytatódik Thor, a Pörölyös Bosszúálló története, aki felveszi a harcot, hogy megmentse a Földet és a többi kilenc világot egy sötét ellenségtől, aki idősebb, mint az egész világegyetem. A Bosszúállók történetének utóhatása, hogy Thor harcba indul, hogy helyreállítsa a rendet az egész kozmoszban… azonban visszatér egy ősi faj, akiket a bosszúszomjas Malekith vezet, kinek feltett szándéka, hogy sötétségbe taszítsa az egész világmindenséget. Azzal az ellenséggel kell szembenéznie, aki ellen egész Asgard és maga Odin is kevésnek bizonyult, így Thor kénytelen nekivágni élete legveszélyesebb utazásának, amely ugyan újra útjába sodorja Jane Fostert, de ezúttal mindent fel kell áldoznia, hogy megmenthesse az embereket."

A folytatást Alan Taylor rendezi, a főszerepben pedig Chris Hemsworth oldalán Natalie Portman, Tom Hiddleston, Stellan SkarsgÃ¥rd, Idris Elba, Christopher Eccleston, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Kat Dennings, Ray Stevenson, Zachary Levi, Tadanobu Asano, Jaimie Alexander, Rene Russo és Anthony Hopkins. A premier napja 2013. november 8-án esedékes a tengerentúliaknál.



Hö, nekem nagyon furi,h ogy télre rakják... eddig mindig nyári blockbusterek voltak a comics filmek... most vagy tolni fogják 14 nyarára, vagy le$@rják, hogy lehet hogy bukta lesz? (bár tény, hogy nem feltétlen kell nyáron lennie egy sikeres bemutatónak, de akkor is furi...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Október 13. - 20:04:38
Érdekes. Lehet, hogy ez inkább ilyen fantasy, háborús kaland film lesz, mintsem szuperhősös?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Október 13. - 20:49:07
A nyarat lefoglalták a jóval népszerűbb Vasemberrel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. Október 13. - 23:37:37
Á, a jó öreg világmegmentős sztori. Nagyon kreatív.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 16. - 13:11:30
Robónak robogója lesz!! :D

http://www.comicvine.com/news/update-robocop-release-date-pushed-back-motorbike-revealed-in-latest-set-photos/145376/

Csak engem emlékeztet kicsit a Sötét Lovag mocijára? Ahogy ráfekszik tök olyan!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 19. - 23:57:56
Hát ez érdekes. :D Amúgy praktikus ötlet, csak nekem a moci orra tök fura... olyan, mintha egy UFO fej lenne. :D Illetve az egész motor design valami alien technológiára hajaz... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 21. - 14:48:47
Fan film, de ha Michael Bay is ilyesmit tudna kihozni az nagyon faja lenne! :)

https://www.youtube.com/watch?v=Z-KhoSo9Xh0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. Október 21. - 19:00:53
Kedden jön a rendes előzetes.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=askHCPHNRsM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Október 21. - 19:18:33
Kedden jön a rendes előzetes.
https://www.youtube.com/watch?v=askHCPHNRsM

Most akartam én is linkelni.  :)

Úgy néz ki, most Pepper veszi fel a "raboljatok el" köntöst.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 25. - 19:16:36
Nocsak, valahogy kinyerik majd Rozsiból az adamantiumot, vagy ez megint csak az X-Men előtti időszakban zajlik?  :headscratch:

http://movies.cosmicbooknews.com/content/wolverine-2013-bone-claws-revealed-image
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 26. - 07:07:09
Ejh van ám kavar...

Filmbuzi:
A friss képen. Közben James Mangold rendező azt is nyilatkozta, hogy az X-men filmek után játszódik (bár a csontkarmok..) az új Wolverine, Jane Gray eltűnt, a csapat feloszlott, szóval Rozsomák eléggé magányos farkas lesz.


Éééés elvben Vaughn csak lelépett az Xmen first class folytatásától... most keresik a rendezőt, amikor alig van 2 hónap a forgatás kezdetéig....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 26. - 10:22:29
Mikor az ember már kezdene örülni rögtön jön egy lelombozó hírmorzsa! Sose kedveltem a csontkarmokat,nálam egy Rozsomák vagy adamantium pengékkel szabdal vagy sehogy. Aztán nem elég hogy a sztori a rémes X trilógia után játszódik,de még Vaughn is otthagyja a First Class sorozatot  :drying:
Nagyon bizalomgerjesztő eddig,de tényleg...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. Október 26. - 10:44:48
Akkor 2013-ban megint képregényfilm áradat lesz? The Wolverine, Man of Steel, Iron Man 3, Thor: The Drak World, G.I. Joe: Retaliation... Van még valami?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 26. - 11:23:30
Szerintem nem baj, hogy a 3 rész után játszódik a Farkas, így legalább jobban jelzik, hogy próbálnak szakítani az első szörnyű filmmel.
A csontkarmok valszeg csak visszaemlékezésben lesznek, mint az a 2. vh-s tábor is, így valszeg Normandia után elátogatott a Japán fontra is annak idején. Vajon Victor vele tart? (bár sejthetjük, hogy nem, mivel a Liev nem szerepel benne...). Amúgy én kicsit sajnálom, hogy nem az első részt "folytatják", jobban örültem volna annak, hogyha tovább viszik a Kardfog vonalat, mi lett vele, stb...

És egy kis érdekesség:
http://filmdroid.blog.hu/2012/10/26/kerdezz_wolverine-tol#comment-form
Hétfőn lehet chatelni a rendezőval és Hugh bácsival.


Az Xmen sztem rosszabb hír, mert most kutyafuttában kell keresni rendezőt, emlékeim szerint a 3. résznél is eljátszották ezt, és gyors megkaptuk Rettnert vele...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 26. - 14:48:08
Lett is egy pocsék X3-unk! :drying:
Szerintem logikus, hogy ott folytatódjon a japán szál, miután Jean Grey meghalt! A képregényben is így volt. Szerintem sikeresebb lesz mint az előző Rozsi film!

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Október 26. - 17:07:07
Szerintem sikeresebb lesz mint az előző Rozsi film!

Amit nem igazán nehéz felülmúlni.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 30. - 14:52:05
:)

(http://media.comicvine.com/uploads/1/18863/2674073-robocop3_super.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 30. - 17:04:22
A csudába! Ez a Robo nem is annyira gáz!  ;D
De még mindig tűnik inkább páncélnak, mint robotnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 30. - 22:43:28
De még mindig tűnik inkább páncélnak, mint robotnak.
Szerintem ez logikus, hiszen egy harci (rendőr)robotra kell páncélborítás. :D Tulajdonképpen a régi Robin is volt páncél. :)

Továbbra is tartom, hogy jól néz ki az új Robocop. Csak kiváncsi leszek, mennyire lesz realisztikus a film. (Mármint a saját keretein belül.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 30. - 22:45:28
Csak annyira, mint amennyire az új Total Recall a régihez képest szerintem. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 30. - 22:54:34
Az új Total Recallt még nem láttam, de hallottam, hogy nagyon gáz lett... :uhoh: Azért majd meg fogom nézni, ha másért nem, a látvány miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. Október 31. - 08:37:07
De még mindig tűnik inkább páncélnak, mint robotnak.
Szerintem ez logikus, hiszen egy harci (rendőr)robotra kell páncélborítás. :D Tulajdonképpen a régi Robin is volt páncél. :)

Továbbra is tartom, hogy jól néz ki az új Robocop. Csak kiváncsi leszek, mennyire lesz realisztikus a film. (Mármint a saját keretein belül.)

ŐŐ.. Akkor átfogalmazom. Mintha egy emberen lenne páncél ( testpáncél ), nem mintha egy roboton. Nem tűnik robotnak. A régi Robo egyértelműen robot volt.  ;)

Az új Total Recallt még nem láttam, de hallottam, hogy nagyon gáz lett... :uhoh: Azért majd meg fogom nézni, ha másért nem, a látvány miatt.

Nem lett az, csak el kell vonatkoztatni a régitől. Mindenki ahhoz hasonlítja. Szerintem a K. Dickre jellemző atmoszféra az újban sokkal jobban átjön, mint a régiben. Ezáltal ebben az új jobb is mint a régi.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Október 31. - 09:57:48
Bryan Singer rendezi majd az új X-Men sequelt.

Cikk. (http://www.hollywoodreporter.com/heat-vision/x-men-days-future-past-384526)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 31. - 10:12:00
Ez jó hír.
Csak jó sok Rozsomá... öhm, Farkast bele, mert nélküle bukik a film, láthattuk már. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 31. - 10:49:09
Ez egy isteni hír gyerekek  ;D Bár nem várok sokat ezektől a mai adaptációktól,de attól még érzékenyen érint ha egy rossz rendező kezébe kerül a projekt (lásd X3).
Singer úr pedig tartsa meg ezt a jó szokását és dirigálja végig az összes X-Men filmet  :xmen:


Update: Erről hallottatok már?

http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2012/10/30/a_disney_megvette_a_lucasfilmet/

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 31. - 11:42:40
Na ez is érdkees lesz, most mindenki azt találgatja, hogy vajon az új filmek a 6. részt viszik-e tovább...
Én azért kicsit örülök, mert valljuk be, látva a játékok animációs videót, szinte mindenki láthatja, hogy más emberek kezében milyen fantázia van és, hogy milyen elsöprő erő is az erő, hogy lehet azt kamatozatni harc közben. :hehe: Lucas filmjeiben ilyen csatákat nem nagyon láthattunk, kivi vagyok fognak e ilyen rohadt jó harcokat prezentálni nekünk az új filmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Október 31. - 11:58:45
Szerintem is szerencsés, mert Lucas elméjéből az 1-3. részek nagyon gyengének tűntek. Mindenesetre végigolvasva a cikket, nem semmi, hova fejlődött ez a cég. Pixar, Marvel, Lucasfilm... tudják, mikor mit kell megvenni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Október 31. - 11:59:43
Igaz, 4 milliárd dollárért vásárolta meg a Disney a Lucasfilmet és George Lucas meg feladta az elnöki posztot. Ugyanennyiért vették meg a Marvelt is anno amúgy.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Október 31. - 12:02:09
Úgy látszik, a Disney egységáron vásárol, mondhatni nagybani áron.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Október 31. - 12:03:43
Szerintem is szerencsés, mert Lucas elméjéből az 1-3. részek nagyon gyengének tűntek. Mindenesetre végigolvasva a cikket, nem semmi, hova fejlődött ez a cég. Pixar, Marvel, Lucasfilm... tudják, mikor mit kell megvenni. :)

Még csak a Kingpint kell megvegyék.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. Október 31. - 12:08:21
Tudod, mit? 4 milliárd dollárért átadnám nekik, de persze ne legyek nagyképű... legyen forint.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 31. - 13:57:19
Ebből a felvásárlásból nekem csak az tetszik hogy náluk van az industrial light & magic így a jövőben a vizuális effektek terén jobb minőséget tudnak nyújtani mint eddig.
Az hogy a SW-t megkapták számomra nem hírértékű mivel soha nem voltam nagy rajongója a franchise-nak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 31. - 14:47:59
Szerintem most, hogy pénzes kezekben vannak a jogok, végre használják is a projektet. Lehet hogy így lőttek az élőszereplős sorozatnak, de valamit valamiért ugyebár.
Az X-men jogok meg szálljanak csak vissza a Marvel-re.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Október 31. - 14:57:31
Ez is érdekes. Sokan hurrogják a Disney-t, de ebben lehet valami:
http://www.sfportal.hu/velemeny-a-lucasfilm-eladasa-melle-13994.scifi
Most tényleg ki az a Josh Weedon, hogy így fel van dobva a geek réteg ha meghallja a nevét? Csak a Bosszúállók miatt van ez a nagy hipe? Az imd-n nézegettem, hogy volt köze pár dologhoz (nem tudom, hogy íróként-e vagy hogy) de kinek nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. Október 31. - 15:00:59
Két szó: Buffy és Firefly.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Október 31. - 15:30:39
Két szó: Buffy és Firefly.
ezeket ő írta? Értem. akkor biztos a Bosszúállókkal került most rivaldába igazán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. Október 31. - 15:44:13
A firefly-t nem ismerem így arról nem nyilatkozok,de a Buffy-t igen! És utóbbit egyáltalán nem nevezném kuriózumnak sem kiemelkedőnek. Tény hogy az Avengers jól sikerült bár én mint vájtszemű képregény fan abba is bele tudnék kötni  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. Október 31. - 15:49:34
Szerintem most, hogy pénzes kezekben vannak a jogok, végre használják is a projektet. Lehet hogy így lőttek az élőszereplős sorozatnak, de valamit valamiért ugyebár.
Épp ellenkezőleg. A Disneynek van tévécsatornája (ABC), így most már lenne is hova gyártani a sorozatot. Meg valószínűleg gyártanak egy új rajzfilmsorozatot is a Disney XD-re.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 31. - 15:57:26
Csak jó sok Rozsomá... öhm, Farkast bele, mert nélküle bukik a film, láthattuk már. ;D
Hát, a hírek szerint az új film a First Class folytatása lesz, és ha Singer is ezt az irányvonalat fogja tartani a filmben, akkor ne nagyon várj bele Rozsit...

Szerintem a régi trilógiát kéne folytatni, de ha jól sejtem, a stúdiónak az lehet a szándéka, hogy a 2. Rozsi film lesz majd az összekötő kapocs a régi trilógia, és egy esetleges későbbi új X-men film között.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. Október 31. - 16:17:04
Csak jó sok Rozsomá... öhm, Farkast bele, mert nélküle bukik a film, láthattuk már. ;D
Hát, a hírek szerint az új film a First Class folytatása lesz, és ha Singer is ezt az irányvonalat fogja tartani a filmben, akkor ne nagyon várj bele Rozsit...

Szerintem a régi trilógiát kéne folytatni, de ha jól sejtem, a stúdiónak az lehet a szándéka, hogy a 2. Rozsi film lesz majd az összekötő kapocs a régi trilógia, és egy esetleges későbbi új X-men film között.
Bub!Miért? A XFirstCalss bukta volt? Az Origins: Wolverine sztem nagyobb bukta, pedig abban volt Rozsi. Bevétel szempontjából érted? Azt én nem tudom, de minőségileg az Origins sztem nézhetetlen, a XFirstCalss pedig hidegrázósan jó. Persze nem tetszik maradéktalanul, de Magneto nagyon el lett találva zenéstül, színészestül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 31. - 16:28:35
A first class kritikailag és visszhangilag is faszintos volt, de anyagilag elég bukta volt, odakint kevesebbet hozott mint az első rész (vagy éppen csak akörüli számokat, 150 milla körül), nyomába se ért a Wolvie, X2-3-nak...
A wolvie meg kaki volt így is, úgy is, de Log külön kalandjai amúgy se mindig a, hú de nagyon jó kategóriába tartozik, ő csapatban igazán (számomra legalábbis, bár egy-két embernél hallottam már ilyesmit, meg ha a népszerűségét nézzük, a csapatos cuccban lett ő igazán népszerű kari, és csak jóval azután kapott saját sorozatot) jó, ott a személyisége miatt tök jól beleillik,  a zsörtölődése, a hozzáállása a dolgokhoz. amikor egyedül van, ez a "varázsa elveszik". :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 31. - 16:31:29
Az a vicc, hogy ha eltekintek a töménytelen hibától és logikai bakitól ami a Wolverine filmben van, akkor amúgy én tök jól szórakoztam rajta. ;D Nulla elvárással ültem be rá, ehhez képest pozitívan csalódtam, mert nem volt nézhetetlenül kaki. Persze ettől még nem jó film, az említett hibák miatt.


A First Classal meg úgy vagyok, hogy önmagában filmként, illetve mint rendezői munka, tökéletes. Viszont X-Men filmként meg nem igazán tetszett. A legtöbb karaktert bénának tartom benne (vagy legalábbis nem szimpik). A Singer-féle csapatfelállás sokkal jobb volt.

Idézetet írta: BuB
ő csapatban igazán (számomra legalábbis, bár egy-két embernél hallottam már ilyesmit, meg ha a népszerűségét nézzük akkor úgyis érthető, hogy lett ő olyan faja karakter, azután is kapott saját sorozatot) jó, ott a személyisége miatt tök jól beleillik,  a zsörtölődése, a hozzáállása a dolgokhoz.
Érdekes, én Vasemberrel kapcsolatban érzem ugyanezt. Valahogy jobban tetszik az Avengers csapat egyik húzótagjaként (ahol összevissza szivat mindenkit  :hehe: ), mint az önálló filmjeiben, amik csak róla szólnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 31. - 16:33:59
Pedig a Wolvie ba még nem is volt annyi logikai baki... :headscratch: (fejlövés, meg a hülye személyiségét leszámítva, mi volt még? ), az XFC sokkalta több volt (mondjuk a wolviban is volt esemény változtatás,de talán nem annyi, mint az Fc-ben, most hirtelen csak az operáció ugrik be)...
Bár most van egy olyan érzésem, hogy lehet ezzel az időutazásos izével akarják köszörülni a csorbát... :headscratch: (csak az már úgy lehet még nagyobb katyvasz lesz...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 31. - 16:46:31
Már nem emlékszem én sem, de annak idején ki lett vesézve, hogy mennyi hülyeség van a Wolvie filmben.
Viszont azzal egyetértek, hogy a filmet nagyon feldobták a "sztárvendégek" (Haspók, Gambit, Deadpool stb.), nálam ez sokat nyomott a latban. Ha a Wolvie 2. készítőinek van egy kis eszük, akkor Rozsi következő kalandjába szintén becsempésznek jópár ismert karaktert (Vihar, Kolosszus, Árnyék, stb.).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 31. - 16:51:51
Hát eddig csak Jeanről tudunk. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 31. - 17:01:55
 ??? Jean a Wolvie 2-ben? Dehát ő meghalt az X3-ban. :headscratch:
Hacsak nem flashback-ekben fog szerepelni....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 31. - 17:45:28
Egen, mindenki találgatja, hogy is lesz benne. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. Október 31. - 17:58:09
??? Jean a Wolvie 2-ben? Dehát ő meghalt az X3-ban. :headscratch:
Ez a Főnixnek mikor volt probléma? Meg úgy igazából a Marvel univerzumnak. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 31. - 18:24:49
Jó, ez a képregények szintjén rendben is van, de a filmeket nem csak a hardcore fanok nézik, szóval ezt a feltámasztósdit nem árt óvatosan kezelni. Ráadásul a Főnix már így is "meghalt" egyszer, az X2 végén. Ha egy új filmben újra visszahoznák, az már a második feltámadása lenne, ami rosszul is elsülhet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. Október 31. - 18:51:43
Én inkább arra leszek kíváncsi, hogy mégis hogy oszlott fel a csapat, amikor mindenki hú, de happy volt a 3. végén, plusz ugye a Prof is visszatérőben volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. Október 31. - 21:54:09
Nem hoz annyira az X-Men lázba. Már a First Class vetítésre is úgy ültem be, hogy zéró elvárás és, így sem hatott meg. Pedig James MacAvoy és Michael Fassbender *szívjel*. Egy über-light-light,zéró zsír verziójú Watchmen hatását keltette.  :hehe:

Az 'Origins: Wolverine meg rémes volt. Rémes.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. Október 31. - 22:49:07
Days of Future Past, ez lesz ugye bár cím. Nézzük kik ennek a történetnek eredetileg a szereplői:

Jövőbeli: Kitty Pryde; Rachel Summers; Rozsomák; Kolosszus; Vihar; Franklin Richards; Magneto
Jelenen idő: Vihar; Rozsomák; Kitty Pryde; Kolosszus; Árnyék; X-prof.

A First Class-ban ezek közül én csak Xavier-t, Magneto-t láttam, és egy pill. elejéig Rozsit. Szóval nekem nem nagyon logikus, hogy ezt a sztorit választották folytatásnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. Október 31. - 23:08:29
Hát ez csak akkor lesz logikus, ha kiderül, hogy az új film időrendben a régi X trilógia filmjei között, vagy után játszódik. Feltéve, ha a cím tényleg tükrözni fogja a történetválasztást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 02. - 18:22:50
Ha mégsem, az a képregény sztori megcsúfolása lesz!

Miért nem tudnak egy ehhez fogható Megtorló filmet csinálni:

https://www.youtube.com/watch?v=BHtX1sMfVrg

+ az eddigi legjobb Batman fan film, feltétlen nézzétek meg:

https://www.youtube.com/watch?v=iisSWr1Pf0c
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 03. - 19:02:08
Nah, Végre kijött! :) Captain America 2  :oh:

https://www.youtube.com/watch?v=SPKeRIyWMOc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. November 03. - 19:54:41
Bárcsak mindez igaz volna.  :roll:
https://www.youtube.com/watch?v=lL5UU32kQnM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 03. - 21:26:53
Nah, Végre kijött! :) Captain America 2  :oh:
Elmész te a fenébe! Ennek a funnyban lenne a helye. Bekészültünk székkel, fotellal a haverokkal, rádugtuk a nagy hangcuccot, hogy megnézzük, mert azt hittem, hogy valóban az Amerika Kapitány2 előzetese.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 03. - 21:42:27
Bekészültünk székkel, fotellal a haverokkal, rádugtuk a nagy hangcuccot, hogy megnézzük, mert azt hittem, hogy valóban az Amerika Kapitány2 előzetese.
:lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 04. - 17:44:43

Elmész te a fenébe! Ennek a funnyban lenne a helye. Bekészültünk székkel, fotellal a haverokkal, rádugtuk a nagy hangcuccot, hogy megnézzük, mert azt hittem, hogy valóban az Amerika Kapitány2 előzetese.
[/quote]

Elnézést kérek mindenkitől, hogy nem írtam oda hogy ez csak funny video, de majd most átírom a címét a youtubeon, mert ezt amúgy én csináltam az öcsémmel. SORRY  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. November 04. - 18:20:12
Nem jutott eszedbe, hogy a Marvel perelni fog ;D
Várj az nem egy almafa  :roll: az Apple is jelentkezni fog ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 04. - 18:22:38

Elmész te a fenébe! Ennek a funnyban lenne a helye. Bekészültünk székkel, fotellal a haverokkal, rádugtuk a nagy hangcuccot, hogy megnézzük, mert azt hittem, hogy valóban az Amerika Kapitány2 előzetese.

Elnézést kérek mindenkitől, hogy nem írtam oda hogy ez csak funny video, de majd most átírom a címét a youtubeon, mert ezt amúgy én csináltam az öcsémmel. SORRY  :'(
[/quote]

Te csináltad? Akkor megnézem már mi ez. Nem tudom amúgy mikorra várhatóak a különböző filmek trailerei különben nem ugrottam volna be.
---
Nem rossz kis videó, ügyes ;D Ki az a hosszú hajú lány 0.18-nál? úgy néz ki mint Herrer Sári.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 04. - 18:27:19
Nem jutott eszedbe, hogy a Marvel perelni fog ;D
Várj az nem egy almafa  :roll: az Apple is jelentkezni fog ;D
:DD Haggyuk má rengeteg kamutrailer van mindenféle filmből :) De szted jó?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. November 04. - 18:29:41
Szerintem  jó lett ;D Nem gondolkodtok a Babyngers forgatásán :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 04. - 18:31:18

Elmész te a fenébe! Ennek a funnyban lenne a helye. Bekészültünk székkel, fotellal a haverokkal, rádugtuk a nagy hangcuccot, hogy megnézzük, mert azt hittem, hogy valóban az Amerika Kapitány2 előzetese.



Te csináltad? Akkor megnézem már mi ez. Nem tudom amúgy mikorra várhatóak a különböző filmek trailerei különben nem ugrottam volna be.
---
Nem rossz kis videó, ügyes ;D Ki az a hosszú hajú lány 0.18-nál? úgy néz ki mint Herrer Sári.

Köszi :D Ő a húgom. A másik kettő meg a kisöcsém és a kishúúúgom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. November 04. - 18:34:40
Tök jó!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 04. - 18:37:07
Tök jó!  ;D
Köszi
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 05. - 16:28:43
A képregényfilmek.net-en találtam, lehet csemegézni.

-A Captain America: The Winter Soldier egyik fő ellenfele egy bizonyos Baron lesz (talán Baron Zemo?!).
 -Crossbones a Tél katonával fog versengeni, hogy bizonyíthassa: ő mindenkinél jobb.
- A Kapitány egy kis csapat élén fog állni, amiben Falcon és Fekete Özvegy is benne lesz.
- Fekete Özvegy múltja végre kezd majd kibújni a homájból és flashback-ek formájában kicsit többet is megtudhatunk a karakterről. Nem mellesleg a Tél katonával is egymáshoz melegednek.
 -Annak ellenére, hogy Malekith lesz a fő ellenfél a Thor: The Dark World-ben, Surtur jelenléte is érezhető lesz.
 -Esett róla szó, hogy Dr Strange valahol a Thor: The Dark World során feltűnik egy cameo szerep erejéig. (Ez azért fura, mivel előzőleg már volt róla szó, hogy nagyobb rész jut neki a filmből…)
- A Chitauri faj (akik a Bosszúállók-ban törtek-zúztak) fel fog tűnni a Guardians of the Galaxy-ban is.
 -A következő színészek biztosan benne lesznek a készülő S.H.I.E.L.D. sorozatban: Cobbie Smulders (Maria Hill), Maximiliano Hernández (Sitwell ügynök), Titus Welliver (az ügynök az Item 47 című rövidfilmből).
 -Állítólag Clarck Gregg Coulson ügynök szerepében látható lesz a Vasember 3-ban és a Thor: TDW-ben egyaránt.
- A Marvel már birtokában van egy fullos Black Panther forgatókönyvnek, de még nem tudják biztosan, hogy nekiálljanak-e a munkálatoknak.
 -Thanos lesz a Marvel Második Fázis (Phase 2) filmek közös, nagy ellensége.



Az hogy az Özvegy szerepel a Kapiban egész jó hír, talán Johanson "lázadozott", hogy ezt elérte?

Vas 3 és Coulson meg igen érdekes... vajon Flashbackekben fogjuk viszont látni, vagy a Marvel már itt is elkezdi feltámasztani a hőseit? ;D

Maria Hill meg szerepel a Shield sorozatban, hülyék lettek volna, ha ezt nem lépik meg, a csaj eleve "sorozatszínész."
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. November 05. - 17:58:11
Coulson halála volt az egyetlen kimagasló kifogásom az Angyalok filmben. Szimpatikus szereplő volt, de inkább az a mindenhol ott van, enyhén bosszantó de mégis szerethető karaktert. Nem hiszem, hogy akármelyik hőssel is volt olyan kapcsolatban, hogy őket igazán személyes szinten is megviselje a halála és adja azt a löketet, amit a filmben ezzel magyaráztak.

Ez meg pont ezt támasztja alá, hogy a folytatásokban megemlítik. Helye lenne, színesebbé tenné a filmeket Coulson karaktere. Így, hogy meghalt kapunk egy flashbacket vagy egy előre felvett hologram prep-talkot. Meh.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 05. - 20:23:14
Coulson halála volt az egyetlen kimagasló kifogásom az Angyalok filmben. Szimpatikus szereplő volt, de inkább az a mindenhol ott van, enyhén bosszantó de mégis szerethető karaktert. Nem hiszem, hogy akármelyik hőssel is volt olyan kapcsolatban, hogy őket igazán személyes szinten is megviselje a halála és adja azt a löketet, amit a filmben ezzel magyaráztak.

Ez meg pont ezt támasztja alá, hogy a folytatásokban megemlítik. Helye lenne, színesebbé tenné a filmeket Coulson karaktere. Így, hogy meghalt kapunk egy flashbacket vagy egy előre felvett hologram prep-talkot. Meh.

Én inkább úgy érzem, az ő halála mást mondott. Azt, hogy egy képesség nélküli ember is ellenáll a zsarnokságnak és tenni akart valamit. Aki képességekkel rendelkezik, kötelessége, hogy harcoljon. Ezt a filmben kissé elfelejtették a hősök. Vagy sok Pókembert olvasok?  ;D
Amúgy Tonyval jóban volt, hisz említés szintjén a csellistához is el akarta repíteni, Kapiért rajongott és felnézett rá... A háttérben mentek az események, amik csak utalás szinten voltak a filmben, mert elvitték volna a cselekményt, hosszú lett volna a játékidő, ha erre is alaposan kitérnek, na meg szerintem nem sok embert érdekelne az ügynök jellemfejlődése és a többiekkel való kapcsolata. Meg hát azért mégis csak mellékszereplő volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 20:39:51
Ja, és hát valakinek mindig meg kell halnia egy filmben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. November 05. - 20:43:11
Elég lett volna, ha Fury kamuzik vagy bevetnek egy LMD-t. (Life Model Decoy=robot)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 20:52:25
Én nem várom jobban se az avengers 2t sem az Amcsi Kapcsi 2t a Pókember folytatásánál... Ti hogy vagytok ezzel?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. November 05. - 21:06:50
Én jobban várom a többit mint a Pókot, pedig nekem a Pók is tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 21:14:47
Az kapi filmnek nagyon jónak kell lennie ahhoz hogy felpontozzam az Imdb-n mert az első kicsit gyengusz lett. Viszont volt egy jo hangulata. Remélem az akciójeleneteket meg fogják kétszerezni. ( és jobbak lesznek mint a baby captain america videómban :D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 05. - 21:42:21
Én is a Pókot várom a legjobban. Számomra képregényrajongóként óriási élmény volt a film. Most persze az Avengers-nek van a legnagyobb hypeja. Nagyon jó volt egyébként. Csak ne próbálják überelni mert abból jó nem sülhet ki. A Man of Steel lesz még nagyon jó sztem. Amerika Kapitány nem hoz lázba, majd dvd-n. Ellenben a Thor 2 nagyon is. A Trónok Harca c. sorozat egyik rendezője dirigálja és sokkal több valódi díszlet lesz a filmben mint az elsőben. Ez nekem plusz pont. A Hangya és a Galaxis Őrzői is nagyon érdekel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 05. - 21:46:50
Ahogy írod Peti40! Én is ezeket várom a legjobban, bár a The Men of Steel megint csak megosztó lesz, akárcsak Nolan Batman-je! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 05. - 21:49:49
Bocs a dupla kommentért, de a Vasember 3-at kihogytam. Az előzetese baromira bejött. Ben Kingsley óriási lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 05. - 22:10:18
Nálam toronymagasan az új X-Men (Days of future past- A jövendő múlt napjai ) film vezet a "várós" listán. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 22:16:33
Nem tudom, én egy Hangya filmen csak kacagni tudnék. Kèpregényben elmegy, de filmben.. Még ha ő fontos része is a bosszúállóknak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 05. - 22:19:43
Kiváncsi vagyok Singer tudja e tartani a színvonalat amit a korábbi 2 résszel felállított. Az időutazás érdekes téma. Majd az első előzetes után eldöntöm mennyire várós. Pedig lesz Hangya film. Már be van jelemtve. Sőt Stan Lee nyilatkozta, hogy Dr Strange és Black Panther is tervezési fázisban van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. November 05. - 22:21:00
X-Men, Pókember, Avengers, Thor. Ezeket várom a legjobban. Vasember majd attól függ, mit hoz ki az új rendező belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 05. - 22:23:37
Én hatalmas Shane Black fan vagyok. Ő írta az első 3 Halálos Fegyvert és Az Utolsó Cserkészt is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 05. - 22:32:59
X-Men, Pókember, Avengers, Thor. Ezeket várom a legjobban. Vasember majd attól függ, mit hoz ki az új rendező belőle.
Csatlakozom. De azért Vasembert is várom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 22:40:01
Egy Deadpool-ra kiváncsi lennék!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 05. - 23:04:32
És az új Wolverine senkit nem érdekel? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 23:08:12
Dehogynem! Én a szereplők és a képek alapján ugy ítélem meg hogy meg lesz az igazi rozsomák stílus, hangulat. Az ezüst szamuráj ra kiváncsi leszek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 05. - 23:13:09
Hát az Origins után nem fűzök nagy reményeket a Rozsomákhoz. Nyilatkozhatnak amit akarnak, hogy tanultak a hibákból stb, stb. Hiszem ha látom. De egyelőre nem érzem, hogy ezt nekem feltétlenül moziban kell majd megnéznem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 23:15:14
Nekem a kedvenceim közé tartozik, sztem muszáj lesz megnéznem. Úgyis a jo oldalát fogom nézni! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 05. - 23:15:22
Jackman biztos jó lesz, ő tökéletes a szerepben, de a többiek,hát..., ha meg alacsony lesz a korhatár, akkor nem sok jóra lehet számítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 23:18:13
16-os elég!!!! :D
A csuda mikor váltok már át grizzlyről??
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 05. - 23:20:38
Ha olyan lesz mint az X2 én már boldog leszek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 05. - 23:22:25
Én az x-men filmeket nem szeretem. Csakis Rozsi
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 05. - 23:23:29
Úgy értem, ahogy abban Logan aprított.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 06. - 00:12:27
Én toronymagasan az Avengers 2-t várom legjobban, utána Thor, Man of Steel, Vasember, Póki. Érdekel a Wolvie és a Guardian of the galaxy is. Az X-Men meg attól függ, milyen karakterek lesznek benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 06. - 06:59:31
16-os elég!!!! :D
A csuda mikor váltok már át grizzlyről??
Csak a "rang" miatt kommentelsz?  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 06. - 07:41:30
Vicces, hogy így amit felsoroltatok, egyedül a Thor 2 az, amire tényleg azt mondom, várom. Meg talán az AmKap 2 és a Vas 3, de utóbbi csak az ellenfél miatt. A Man of Steele-t lenne még jó várni, de az első teaser egy életre elvette a kedvem tőle... meg a GoG-ot, de azt kizárt, hogy jól csinálják meg. A többi... maximumegyszernézőspopcornmozi kategória. Abból meg lehet, egy időre kinőttem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 06. - 12:13:44
Vicces, hogy így amit felsoroltatok, egyedül a Thor 2 az, amire tényleg azt mondom, várom. Meg talán az AmKap 2 és a Vas 3, de utóbbi csak az ellenfél miatt. A Man of Steele-t lenne még jó várni, de az első teaser egy életre elvette a kedvem tőle... meg a GoG-ot, de azt kizárt, hogy jól csinálják meg. A többi... maximumegyszernézőspopcornmozi kategória. Abból meg lehet, egy időre kinőttem. :)
A MAn of Steelt én is nagyon várom. Kíváncsi vagyok mennyire tudják jól megoldani a történetet, főleg, ogy totál az elejétől kezdik. A látvánnyal szerintem nem lesz gond, csak egy dolgot nem értek. Mikor repül, akkor mi a francért húz kondenz csíkot????
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 06. - 13:36:42
TG: nem tetszettek az X-MEn filmek se? Még a legutóbbi se? Igaz, ízlés kérdése az egész. Én például annyira nem várom a Disney családi filmeket. ( Thor2, Am. Kap. 2, Vas 3, Avengers 2, GoG, Ant-man ) :)
Nálam a sorrend :
1. X-Men ( egyértelműen a First Class miatt várom ennyire )
2. CsodaPók 2. ( az első része engem teljesen meggyőzött eddig 6-szor láttam )
3. Man of Steel ( hiányzott már egy új megközelítés, habár nagyon tetszettek a régi filmek is, de most már inkább olyan kis bugyutának tartom őket)
4. G.I. Joe 2. , Kick-Ass 2. és Red 2. ( az első részek nagyon tetszettek )
5. Rozsomák ( az első rész nem volt rossz, de annyira jó se és sose bírtam túlzottan a rozsis-japános témát ) és a Disney-filmek
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 06. - 13:53:04
Az X-Men filmek addig tetszettek, amíg összesen olvastam egy tucat képregényt onnan. A legelső egy jó csapatfelépítés volt, de már a második nekem már nagyon görcsölt, mert sokat akart, és a végén örültek, hogy nem esett totálisan szét az egész (ami a harmadikban már megtörtént). A First Classt még nem láttam, arról nem tudok nyilatkozni. CsodaPóknál meg nekem már a trailer elég volt, hogy lássam, megközelítőleg kétszer idősebb vagyok a megcélzott korosztálytartomány felső határánál. :)
Hogy őszinte legyek, ha a Donner/Burton filmekhez mérem, akkor a 2000. óta készített képregényfilmek közül egyik se igazán érte el ugyanazt a szintet, egyedül talán Nolan második Batmanje. Van soknak pozitív oldala, a Thornak például nagyon sok... de alapvetően ezek mindegyike inkább popcornmozi (vagy Nolan... sajátságos "művészi" víziójának rávetítése egy franchise-ra), mintsem az az alapvetően "filmnek" szánt valami, amiknek azok készültek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 06. - 14:34:56
Nem tudom, én is olvastam rengeteg X-Men képregényt, de a filmek rettentően tetszettek. ( nah jó a 3. és a Rozsi gyengébb volt, de még elviselhető szinten, meg még az első filmnél nagyon zavart, hogy nem a klasszikus alapfelállást rakták bele, de túltettem magam rajta :) ) Szerintem tegyél egy próbát a First Class-szal valamikor egy szabadabb 2,5 órádban.

CsodaPóknál meg nekem már a trailer elég volt, hogy lássam, megközelítőleg kétszer idősebb vagyok a megcélzott korosztálytartomány felső határánál. :)

Attól még tetszhet egy film, hogy nem tartozol a célkorosztályba, nem? :)   Szereted  Donald kacsás képregényeket is, nem? :)


Burton filmjeit máig zseniálisnak tartom ( és Nolan filmjeit sem tartom jobbnak náluk ), de Donner, mint mondtam nekem már kicsit bugyuta ( hozzátéve, hogy azokat a filmeket is szeretem). :) Supermanre ráfért a vérfrissítés, majd kiderül, hogy sikerült. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. November 06. - 14:46:15
Egyetértek tg-val már ami a popcornmozit illeti! Nekem ami tényleg rendes filmnek tűnt a sok műanyag agyonhypeolt vacak közül az az X-Men első része és talán még a második is, bár ott tényleg rezgett már a léc.
Aztán volt egy Daredevil is ami nem lett kasszasiker mégis hű adaptációnak éreztem. Az újabbak közül pedig a V for vendetta és a Watchmen az ami említésre méltó (sokaknak nem jött be a Watchmen és megértem,de még így is fain volt pont úgy mint a Vendetta).
Most viszont kutya világ van képregényfilmek terén  :drying: Csak úgy ontják magukból mindenféle meggondolás nélkül és bizony az utóbbi 7-8 év filmjein ez látszik is! Az olyan alkotások mint az AmkAp,Thor,Vasember,Avengers pedig tényleg csak arra jók hogy az ember kikapcsolódjon...
A soron következő X-Men filmben Singer miatt még képes vagyok bízni,de pont egy olyan korszakát éli a filmipar mikor nem igazán születnek maradandó alkotások  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 06. - 15:10:09
Attól még tetszhet egy film, hogy nem tartozol a célkorosztályba, nem? :)   Szereted  Donald kacsás képregényeket is, nem? :)
Disneyből se mindet. Majd jövőre látható lesz a Zsákon, hogy amiket én annyira szeretek, az többnyire az All Ages besorolás, ami nem véletlen minden korosztály. A tinifilmek viszont teljesen más hangvételűek, és azok tényleg nem nekem szólnak. Tudom, hogy sok felnőtt(nek mondott egyén) kedveli például a Végső állomás, Sikoly, stb. jellegű tinihorrorokat is, de nekem azok is félelmetesen bugyuták és lesül a szememben, hogy ez egy 13 évesnek lett kitalálva, hiába van ott hivatalosan a 16-os karika (tengerentúli megfelelője, ami 17 éves kortól enged be).
Idézet
de Donner, mint mondtam nekem már kicsit bugyuta
Nézd újra az első kettőt úgy, hogy a másodikból a rendezőit. A technika bugyuta mai szemmel, de amúgy tudatosan egy hőseposz. Egyedül Hackman az, aki miatt nevetséges sokszor, nagyon elripacskodta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 06. - 15:20:39
Furi, most hallom először, hogy az X2-őt gyengének tartják... eddig szinte mindenki azt mondta, hogy az X2 volt a legjobb X film. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. November 06. - 15:24:26
tg, a hypster.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 06. - 15:29:28
A tinivígjátékok és tinihorrorok jelentős többségét én sem kedvelem.  De attól még, hogy nem én vagyok a célközönség megnézem a filmet és utána döntöm el, hogy tetszik-e vagy sem.

A technika pont, hogy valamilyen szinten mégiscsak lenyűgözött, főleg ahhoz képest, hogy ( úgy emlékszem ) '78-as a film. Az a baj, hogy az egész túl steril,túl optimista, és valószínűleg velem van a baj, hogy az ilyeneket már nem értékelem annyira. ( vagy már túl sok ilyet láttam, vagy szimplán kinőttem belőle ) Abban igazad van, hogy a rendezői változatot még nem láttam, Lex tényleg " túljátszott " volt és viszonylag régen is láttam már ezeket a filmeket. Ha kicsit több szabad időm lesz megnézem újra őket.

Furi, most hallom először, hogy az X2-őt gyengének tartják... eddig szinte mindenki azt mondta, hogy az X2 volt a legjobb X film. :D

Akik még nem látták a First Class-t. ;) :) Amúgy nekem is jobban tetszett az első része, mint a 2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 06. - 17:59:04
Fúú A Guardians of the galaxy nem lenne kicsit bugyuta filmben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 06. - 19:27:52
Fúú A Guardians of the galaxy nem lenne kicsit bugyuta filmben?
Nem hiszem. Csak azért mert egy mosómaci nagypapával? Szerintem el lehet készíteni látványosra, főleg ha jó történetet írnak hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 06. - 19:28:37
Meg senki se mondta, hogy a mostani csapattal lesz az a film. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 06. - 19:29:13
Szerintem az a legjobb, hogy egyáltalán készítenek szuperhősös filmeket, így igazából én mindet nagyon várom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 06. - 22:14:21
Igaz, legyünk hálásak! :) Flashből komolyan csinálnak filmet? Ugy hallottam lesz JLA movie is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 06. - 22:38:32
Igaz, legyünk hálásak! :) Flashből komolyan csinálnak filmet? Ugy hallottam lesz JLA movie is...
A JLA-ról én is olvastam. Flash talán csak terv... Nekem bevallom tetszett ebből is a tv-sorozat. (meg is van az összes része)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 06. - 22:40:33
Én vmiér nem tudok sokáig nézni egy sorozatot.. Elkezdem, akármilyen jo 9-10nél abbahagyom. Egyedül a family guy volt aminek majdnem az összes részét megnéztem :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 06. - 22:45:06
Tavaly egy barátommal leültünk, és egy hét alatt végignéztük a Jóbarátokat. Komoly volt (főleg az elfogyasztott pia és kaja mennyiség)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 06. - 22:46:57
Nem mindig szeretem ha egy sorozatot telenyomnak műnevetéssel.. :O
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 06. - 22:47:47
Én a Rém Rendes Családot nyomtam le egyszerre. Életembe nem röhögtem annyit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 06. - 22:49:09
Az is király volt! Bár nem folyamatában láttam, sőt tuti nem láttm minden részt, de az is egy maraton lehetett.
Nah, elmentem szunyálni, valakinek dolgoznia is kell holnap. Jó éjt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 06. - 22:50:47
Nekem a disneys tinisorozatokkal van tele a gatyám! Hova süllyedt a Disney? Nincs már semmi őtlete ezért felvásárol mindent, marvelt, lucasartsot s most csinált egy tök gyenge pók mesesorozatot.. BAH!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 06. - 22:53:32
Az azért gyenge mert ultimate.  :D Ezért kapok a pofámra.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 06. - 22:55:45
:DD Nem csak azért! Gyengék a poénok..
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 06. - 23:18:18
Meg senki se mondta, hogy a mostani csapattal lesz az a film. :)
De én mosómacit akarok gépágyúval! ;D ;D Halál komolyan, annyira elborult ötlet, hogy az már csak jó lehet. :lol: Már csak emiatt is kiváncsi leszek a filmre.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 07. - 06:37:28
Nekem a disneys tinisorozatokkal van tele a gatyám! Hova süllyedt a Disney?
Nagyon mélyre, de annak már lassan 15 éve. Igazából a Disney lassan kezd megint a legstabilabb amerikai filmvállalattá nőni. Erősen valószínű, hogy a lucasartsos felvásárlás is a legjobb, ami azzal a céggel történhetett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: hudekira - 2012. November 07. - 12:54:26
:DD Nem csak azért! Gyengék a poénok..

nekem pont bejönnek ezek a fa viccek vagy kretén poénok :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 07. - 16:18:49
Meg senki se mondta, hogy a mostani csapattal lesz az a film. :)
De én mosómacit akarok gépágyúval! ;D ;D Halál komolyan, annyira elborult ötlet, hogy az már csak jó lehet. :lol: Már csak emiatt is kiváncsi leszek a filmre.  :D

Na erre csak annyit mondanék: Yoda.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. November 07. - 16:43:32
Meg senki se mondta, hogy a mostani csapattal lesz az a film. :)

Ugye ezt nem mondod komolyan?  :uhoh: Elég gáz lenne az eredeti csapat.
(http://media.comicvine.com/uploads/0/4/29547-4398-32838-1-guardians-of-the-gal_super.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 07. - 21:27:07
Nekem a disneys tinisorozatokkal van tele a gatyám! Hova süllyedt a Disney? Nincs már semmi őtlete ezért felvásárol mindent, marvelt, lucasartsot s most csinált egy tök gyenge pók mesesorozatot.. BAH!

Ahogy mondod, pedig milyen jó kis sorozatokat gyártott régen, lásd: vasárnapi Disney blokk, és a szombati "Családi mozidélután a Disney-vel"-t, ahol egész estés filmek voltak.

https://www.youtube.com/watch?v=wrSzQzu5Ras
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 07. - 21:36:20
A Családi mozidélutánt vasárnaponként nagyon vártuk. 4*től 8-ig volt, ha jól emlékszem. Az egyik kedvencem a "Nehéz napok egy Föld nevű bolygón" sorozat volt. Sajnos soha nem láttam a végét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 07. - 21:39:55
Az Disney blokk volt vasárnap délutánonként, a Családi mozidélután pedig szombat délutánonként ment, és ahogy a nevéből is kicseng egész estés filmeket adott, mint pl. a Kicsi Kocsi kalandjai, Kalóz Jack szelleme, vagy a Fekete lyuk c. klasszikus sci-fi. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 07. - 21:47:50
Az Disney blokk volt vasárnap délutánonként, a Családi mozidélután pedig szombat délutánonként ment, és ahogy a nevéből is kicseng egész estés filmeket adott, mint pl. a Kicsi Kocsi kalandjai, Kalóz Jack szelleme, vagy a Fekete lyuk c. klasszikus sci-fi. ;)
Valóban. Kalóz Jack szelleme, de régi. De nem Kalóz Jack 100 élete volt a címe? Nekem még (igaz nem Disney filmek voltak), de a "A hegy gyomrában" és a "A jövőből jött lány" is tetszett. Voltam vagy 8-10 éves akkoriban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 07. - 21:49:20
Az Disney blokk volt vasárnap délutánonként, a Családi mozidélután pedig szombat délutánonként ment, és ahogy a nevéből is kicseng egész estés filmeket adott, mint pl. a Kicsi Kocsi kalandjai, Kalóz Jack szelleme, vagy a Fekete lyuk c. klasszikus sci-fi. ;)

A Kalóz Jack szelleme nem az a sorozat volt a morgoncokkal?  ;D
Amúgy, ha jól emlékszem a vasárnapi Disney blokk csak 1,5 órás volt, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 07. - 21:52:26
Az Disney blokk volt vasárnap délutánonként, a Családi mozidélután pedig szombat délutánonként ment, és ahogy a nevéből is kicseng egész estés filmeket adott, mint pl. a Kicsi Kocsi kalandjai, Kalóz Jack szelleme, vagy a Fekete lyuk c. klasszikus sci-fi. ;)
Valóban. Kalóz Jack szelleme, de régi. De nem Kalóz Jack 100 élete volt a címe? Nekem még (igaz nem Disney filmek voltak), de a "A hegy gyomrában" és a "A jövőből jött lány" is tetszett. Voltam vagy 8-10 éves akkoriban.

Mennyire paráztatós sorozatok voltak azok!  :brow:
A hegy gyomrában-ban volt a varázsló, ugye?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 07. - 21:56:07
Igen a Kalóz Jackben voltak a morgoncok. A hegy gyomrában meg giliszta alakú űrlény szörnyek voltak, és egy ikerpár harcolt ellenük, mert volt valami kék meg piros kövük, és együtt volt valami képességük. Bocs lehet nem mindent pontosan írtam le. Rég volt, nagyon rég.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 07. - 22:02:53
Igen a Kalóz Jackben voltak a morgoncok. A hegy gyomrában meg giliszta alakú űrlény szörnyek voltak, és egy ikerpár harcolt ellenük, mert volt valami kék meg piros kövük, és együtt volt valami képességük. Bocs lehet nem mindent pontosan írtam le. Rég volt, nagyon rég.

Tényleg!
De volt még egy sorozat, amiben a gyerekek megfogták egymás kezét és a varázsló nevét skandálták. Mire ő megjelent. ( Legalábbis valami ilyesmi maradt meg, de lehet hogy ez ugyanaz a sorozat. ) Hú, meg az Örvény! Az is de jó volt. Bár az kicsit sem volt ifjúsági sorozat!  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 08. - 17:53:24
Tegnap megtaláltam a "Nehéz napok egy Föld nevű bolygón" első részét yton, magyarul. Wazzzeee
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2012. November 08. - 19:01:37
Imádtam azt a sorozatot.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 08. - 19:12:43
Itt nem is mondom hogy eltértünk a témától, mert az miattam volt :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 09. - 20:11:49
Hát ja, de megbocsátható! ;)

Keveretem Fekete szakállal, ő volt a mozidélután egészestés filmjében:

(http://ia.media-imdb.com/images/M/MV5BMTI5NDcwMTk4Ml5BMl5BanBnXkFtZTcwNDQ0NjAwMQ@@._V1._SY317_CR4,0,214,317_.jpg)

A vasárnapi, disney blokkban pedig Kalóz Jack 100 élete c. sorozat ment, a Nehéz napok a föld nevű bolygón, stb..:

(http://epguides.com/100LivesofBlackJackSavage/cast.jpg)

(http://25.media.tumblr.com/tumblr_m8gvc2sUNK1qgczcwo1_400.png)

Na de most már tényleg ne off-oljunk! :D


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 10. - 10:46:18
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20121109-mark-wahlberg-lesz-michael-bay-transformers-4-enek-a-foszereploje.html

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/121110/20121109-transformers-4_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. November 10. - 10:48:04
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20121109-mark-wahlberg-lesz-michael-bay-transformers-4-enek-a-foszereploje.html

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/121110/20121109-transformers-4_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/121110/20121109-transformers-4_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Iiiiiiiiiiiiiistenem.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 10. - 10:53:17
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20121109-michael-arndt-irta-a-star-wars-episode-7-forgatokonyvvazlatat-han.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 10. - 13:46:47
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20121109-michael-arndt-irta-a-star-wars-episode-7-forgatokonyvvazlatat-han.html

Áááá ez nagy melléfogásnak tűnik, Toy Story 3? Család kicsi kincse? Spielberg gondolom visszautasította nagy kár, ő tisztességes filmet csinált volna. "A hetedik rész esetében egy 40-50 oldalas vázlatról van szó, amellyel kapcsolatban tudni vélik, hogy az idős Luke Skywalker, Han Solo és Leia hercegnő is visszatér benne." Ez viszont remek, ha megvalósul, imádnám a régi szereplőket látni. :)
Úgy hírlik Matthew Vaughn a rendezői poszt kiszemeltje, állítólag ezért lépett vissza az új X-men rendezésétől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 10. - 15:57:14
Igen, mert Spielberg az elmúlt tíz évben arról ismert, hogy milyen remek dolgokat tesz le az asztalra. Mint a Világok harca. Vagy a Terra Nova. Jobb, ha ő a közelébe se kerül Lucasszal együtt, így van esély egy nézhető Star Warsra cirka három évtized kihagyással.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. November 10. - 16:38:32
Áááá ez nagy melléfogásnak tűnik, Toy Story 3? Család kicsi kincse?S

Nem azért, de láttad ezek közül bármelyiket, vagy csak cím alapján mondod, hogy melléfogás? Amúgy ha valaki ír mondjuk egy jó forgatókönyvet egy animációs filmhez, nem jelenti azt, hogy nem tud jó forgatókönyvet írni a Star Wars következő részéhez.

Spielberg gondolom visszautasította nagy kár, ő tisztességes filmet csinált volna.

Szerintem Lucas után ő lett volna a második legrosszabb választás. Már nem olyan, mint régen. Egyre felejthetőbb filmeket csinál.

Úgy hírlik Matthew Vaughn a rendezői poszt kiszemeltje, állítólag ezért lépett vissza az új X-men rendezésétől.

Azóta változott a pletyka, nagy valószínűséggel nem ő lesz a rendező.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 10. - 17:30:26
Lehet, hogy Arndt tud jó könyvet írni(remélem fog is) de talán egy ekkora franchise újraélesztését tapasztaltabb emberre kellene bízni, olyanra aki nem csak 6 filmet írt eddigi munkássága során.
Spielberg tényleg nem a régi, de akkor is az egyik legnagyobb rendező, már a neve miatt is kasszasiker lenne a film.
Most azt olvastam, hogy Jon Favreau bejelentkezett rendezni, az érdekes lenne. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 10. - 18:08:45
Spielberg sajna most azzal bőgött le (szakértők szemében :DDD) hogy megrendezte a super 8-at! Az de gatya film!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 10. - 19:05:24
A Super 8-at J.J. Abrams rendezte nem Spielberg. Spielberg a Hadak Útjánnal bőgött le, idén pedig a Lincolnnal fog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. November 10. - 19:09:56
Hát srácok egyikőtöknek sincs igaza a rendező Mr. Bay lesz ne lepődjön meg senki ha Luke X-szárnyúja gigarobottá alakul :hehe: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. November 10. - 19:16:43
Ne szórakozz! Ez most komoly? Legnagyobb állatság lenne!!
Igazad van Peti, ő cs producer volt ;) mind1
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. November 10. - 19:53:32
Ne szórakozz! Ez most komoly? Legnagyobb állatság lenne!!
Igazad van Peti, ő cs producer volt ;) mind1

Dehogy figyeld a smilet " :hehe: "
De tényleg TIEcák vs X- :hehe:obotok
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 10. - 23:13:27
Most azt olvastam, hogy Jon Favreau bejelentkezett rendezni, az érdekes lenne. :)
Erre én is kíváncsi lennék. :D (Bár állítólag a Cowboyok és űrlények c. filmje gyengusz lett. Igaz, nagyon kevés rendező van, akinek ne lett volna mellényúlása a karrierje során. ;D)


Én egyébként örülnék egy felnőttes és keményebb hangvételű SW filmnek, persze nem tudom, mennyi esély van erre a Disneytől. De a Phantom Menace-féle gyerekmese szintet azért kerülni kéne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 11. - 09:13:41
Én egyébként örülnék egy felnőttes és keményebb hangvételű SW filmnek, persze nem tudom, mennyi esély van erre a Disneytől. De a Phantom Menace-féle gyerekmese szintet azért kerülni kéne.
Ugyanannyi az esélye, mint bármi másnak. A disneyt a gyerekprogramokkal azonosítani nagy szűklátókörüség, mivel minden műfajban ad ki filmeket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 11. - 17:55:04
Ugyanannyi az esélye, mint bármi másnak. A disneyt a gyerekprogramokkal azonosítani nagy szűklátókörüség, mivel minden műfajban ad ki filmeket.
Ez megnyugtató, akkor lehet reménykedni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. November 11. - 18:02:16
Én a Thrawn trilógiát várom nagyon az a könyv ;D
Keressetek rá ha nem ismeritek az első könyv:A birodalom örökösei ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 11. - 18:28:12
Én a Thrawn trilógiát várom nagyon az a könyv ;D
Keressetek rá ha nem ismeritek az első könyv:A birodalom örökösei ;)

Olvastam, szeretem megvan benne a Star Wars hangulat. Luke és Mara Jade kapcsolata külön megér egy misét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. November 11. - 18:58:28
Jaja szerintem is jó ;)
Ha megfilmesítenék annak örülnék ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 11. - 22:24:51
Azt már mondták, hogy mindenféle cuccot sztornóznak, és az új filmeknek totál nem lesz köze az eddig megjelent folytatásokhoz, könyv, képregény, játék stb...  (nem tom ebből végül mi lesz...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2012. November 12. - 21:46:39
A fene, kár érte :drying:
Pedig a könyvet nagyon jól meg lehetett volna csinálni ;)
Igazi Star Wars film lehetne belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 13. - 11:23:41
No, ez is mai, vagy tegnapi hír, hogy  Singer az XMDOTFP rendező úra leszerződtette az X1-2 és a Supi Returns costume dizájnerjét.
Na, kb. a fanok vérszemet kaptak, hogy megint fekete cuccban fognak rohangálni a mutkók... komolyan egynémelyik szívesen látná a nagyvásznon Rozsomákot abban a hülye banán ruhában... :drying:
(mondjuk ezen meg se kellene lepődnöm, amikor a Dc-nél csak elérték, hogy Csodanő csak úgy nézzen ki ismét, mint egy Sztriptízes... :roll:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=69984
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 13. - 13:39:25
Semmi gond nem volt a fekete bőrszerkóval. A szuperhősökről az átlagembernek amúgy is a nevetséges jelmeze ugrik be elsőre, nem kéne a filmekben erőltetni a képregénybeli ruháikat. Egy-két kivételtől persze.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 13. - 14:44:41
Az X2-ös jelmezek baromi jól néztek ki. Remélem maradnak hasonlóak és nem lesznek csiricsárék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 13. - 19:01:23
Én egyébként örülnék egy felnőttes és keményebb hangvételű SW filmnek, persze nem tudom, mennyi esély van erre a Disneytől. De a Phantom Menace-féle gyerekmese szintet azért kerülni kéne.
Ugyanannyi az esélye, mint bármi másnak. A disneyt a gyerekprogramokkal azonosítani nagy szűklátókörüség, mivel minden műfajban ad ki filmeket.

Javarészt családi filmeket adnak ki. Hirtelen egy Disney horror sem jut eszembe, hacsak Burton filmjeiből annak nem tekintünk párat. Családi, életrajzi, de szerintem semmi 18 feletti, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 13. - 20:13:35
Nem csak azok a filmek tartoznak a Disney alá, amiken ott virít a Walt Disney felirat, állati sok alvállalata van.
A Silver Creek Pictures pl. kifejezetten a thriller-horror irányba gyárt filmeket.
De arra igen kevés esélyt látok, hogy azt várná el bárki, hogy a kövi Star warsnak 18+ kell lennie.  ;)
Szerintem bármelyik eddigi SW film simán beleférne a Disney féle fő vonulatba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 13. - 20:37:48
Ah, értem. Nos én egyértelműen a Disney-s logóra gondoltam. Hisz, ha úgy nézzük akkor a Disney ad ki horror képregényeket is mivel már az övé a Marvel. ;)
Egyébként, ha jól emlékszem nálunk pont korhatáros volt a SW annak idején.  ;D Az már más kérdés, hogy ma már a Texasi láncfűrészes mészárlás is berakható a gyereknek esti mese gyanánt...  :roll:
Szerintem a Disney logo még mindig a 18-as karika alatti filmekre igaz. Persze itt nem a felvásárolt cégekre gondolok. Egyébként meg ha a Disney így folytatja, úgy jár mint a Pizza Hut a Pusztító című Stallone filmben....   :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 13. - 21:01:51
Ah, értem. Nos én egyértelműen a Disney-s logóra gondoltam.
Pedig attól még, hogy a Disney megvette, még marhára nem biztos, hogy ő lesz a kiadó (lásd Avangers, az is már masszívan a Disney birtokában volt).
Amúgy a Karib tenger kalózai is korhatáros. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 14. - 21:13:24
Ah, értem. Nos én egyértelműen a Disney-s logóra gondoltam.
Pedig attól még, hogy a Disney megvette, még marhára nem biztos, hogy ő lesz a kiadó (lásd Avangers, az is már masszívan a Disney birtokában volt).
Amúgy a Karib tenger kalózai is korhatáros. ;)

Hát ott jogi herce-hurca van szerintem. Szana meg széjjel vannak a Marvel filmek jogai és amíg ott a megfilmesítés joga, addig nagyon nem lehet mit tenni. Talán a Hulk is azért lett más, mert oda jogok kötötték Nortont. Fura is volt, hogy a filmek különböző filmes cégeknél vannak azt mégis összejött a Bosszú angyalai. Bár azt hiszem csak a Hulk az ami Universal, a többi ha jól emlékszem Paramount. Az is igaz, hogy a pénzt mindenki szereti, a jogokat pedig ki lehet vásárolni...
Igen, persze a 12 is korhatár.  ;)
A SW az 18 feletti volt. Persze a régi trilógia, nem ez az új izé... Na hallod az sem ma volt.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 14. - 23:45:10
komolyan egynémelyik szívesen látná a nagyvásznon Rozsomákot abban a hülye banán ruhában... :drying:
:lol:
A kék-sárga ruháját én is gáznak tartom, de a barna jelmeze a képregényben tetszett. Mondjuk én már az X-eknél megszoktam, hogy a mozivásznon bőrszerkóban feszítenek, nem zavar.

A SW az 18 feletti volt. Persze a régi trilógia
Heh, 18-as? Hát ez jó. :D Mai szemmel simán beférnének a Disney mainstream vonulatba, ahogy Todd is írta. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 14. - 23:51:40
Ma már csak a bimbó és a bél a durva, a hangulat nem. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. November 15. - 01:22:39
No, ez is mai, vagy tegnapi hír, hogy  Singer az XMDOTFP rendező úra leszerződtette az X1-2 és a Supi Returns costume dizájnerjét.
Na, kb. a fanok vérszemet kaptak, hogy megint fekete cuccban fognak rohangálni a mutkók... komolyan egynémelyik szívesen látná a nagyvásznon Rozsomákot abban a hülye banán ruhában... :drying:

Én például utálom az X filmek jelmezeit. Nem azt mondom, hogy pontosan másolják le a cuccokat a képregényből, de legalább valami hasonlóságot elvártam volna, vagy ha nem megy, akkor legalább normális civil öltözetet. Amúgy igen, Rozsomáknál is nagyon hiányoltam a maszkot legalább utalás szintjén. Ha csak addig viselte volna, amíg az első film elején a ringben volt, mert mondjuk nem akarta mutatni hozzá az arcát, már azt is elfogadtam volna. De mondom, nem pontosan képregényhű jelmezről beszélek, csak felismerhetőre. Némi fantáziával meg lehetne oldani. Az ugyanúgy gáz volt, hogy a haját jól láthatóan direkt állították be arra a formára, mintha reggelente szándékosan úgy fésülné meg zselézné, miközben éppen a vadságát, állatiasságát, szóval igénytelenségét és kócosságát kellene szimbolizálnia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. November 15. - 09:50:56
A SW az 18 feletti volt. Persze a régi trilógia, nem ez az új izé... Na hallod az sem ma volt.  :(
Nem korhatárra gondolsz, ugye? Legalábbis a régi trilógia korhatár nélküli volt anno.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 15. - 11:24:31
No, ez is mai, vagy tegnapi hír, hogy  Singer az XMDOTFP rendező úra leszerződtette az X1-2 és a Supi Returns costume dizájnerjét.
Na, kb. a fanok vérszemet kaptak, hogy megint fekete cuccban fognak rohangálni a mutkók... komolyan egynémelyik szívesen látná a nagyvásznon Rozsomákot abban a hülye banán ruhában... :drying:

Én például utálom az X filmek jelmezeit. Nem azt mondom, hogy pontosan másolják le a cuccokat a képregényből, de legalább valami hasonlóságot elvártam volna, vagy ha nem megy, akkor legalább normális civil öltözetet. Amúgy igen, Rozsomáknál is nagyon hiányoltam a maszkot legalább utalás szintjén. Ha csak addig viselte volna, amíg az első film elején a ringben volt, mert mondjuk nem akarta mutatni hozzá az arcát, már azt is elfogadtam volna. De mondom, nem pontosan képregényhű jelmezről beszélek, csak felismerhetőre. Némi fantáziával meg lehetne oldani. Az ugyanúgy gáz volt, hogy a haját jól láthatóan direkt állították be arra a formára, mintha reggelente szándékosan úgy fésülné meg zselézné, miközben éppen a vadságát, állatiasságát, szóval igénytelenségét és kócosságát kellene szimbolizálnia.
Pedig ahhoz a hangulathoz az a "jelmez" illet. Realisztikus, darkos, nácis kezdett után sztem nagyon sokat rontott volna, ha most ott megjelennek a sárga feszülős göncökben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. November 15. - 11:53:22
Akárki akármit mond a színes feszülős cuccok 2012-ben röhejesen hatnak főleg egy filmben! Az X-Men első részében ráadásul Scott el is sütött egy képregényre utaló poént mikor Logan-nek mondta hogy "jobb lenne egy sárga sztreccshacuka?"  ;D
Ezidáig a Watchmen-ben néztem el a színes jelmezeket,de ott azért mert az egy tipikus oldschool szuperhős univerzum ami nem mellesleg a DC egyik al-univerzuma.
Mondjuk ha egyszer csinálnának egy Watchmen-hez hasonló Marvel filmet ami pont az adott képregény megjelenésének az időpontjába játszódna (pl a Pókember,X-Men stb a hatvanas években) akkor szinte rajonganék magáért az ötletért! Máskülönben kapják össze magukat elvégre ez a 21.század.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. November 15. - 12:21:34
De pont azt mondom, hogy nem sárga feszülős cuccokat várok el, használjátok kicsit a fantáziátokat és ne egy az egyben a képregényes öltözéket képzeljétek el filmen. Egyszerűen csak utalás szintjén fel lehessen ismerni a jelmezt. A kezeslábas motorosruha se volt szerintem túl életszerű, meg értelmét se láttam.
Na mindegy, az X filmekkel úgyis csomó problémám van, ez az a franchise, aminél leginkább drukkolok egy képregényhűbb rebootnak, erre pont ez tart ki a legtovább. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. November 15. - 12:38:41
De pont azt mondom, hogy nem sárga feszülős cuccokat várok el, használjátok kicsit a fantáziátokat és ne egy az egyben a képregényes öltözéket képzeljétek el filmen. Egyszerűen csak utalás szintjén fel lehessen ismerni a jelmezt. A kezeslábas motorosruha se volt szerintem túl életszerű, meg értelmét se láttam.
Na mindegy, az X filmekkel úgyis csomó problémám van, ez az a franchise, aminél leginkább drukkolok egy képregényhűbb rebootnak, erre pont ez tart ki a legtovább. :roll:


Értettem elsőre is miként szeretnéd ezt filmben viszontlátni, és ezt az ötletet még díjazom is! Olyasmi mint az új Pókember filmben mikor Peter alatt beszakad a tető és egy üres edzőteremben vagy csarnokban találja magát, ahol kint virít a falon egy luchadores maszk :spidey:
Igaz egy Pók filmben nem fogják kihagyni a jelmezt,de magát a hasonlatot remélem érted  ;) Ezeket részemről én easter egg-nek nevezném vagy ilyesminek! Mindenesetre jó ötlet továbbra is :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 15. - 13:26:58
Idézetet írta: Kit Walker
A SW az 18 feletti volt. Persze a régi trilógia, nem ez az új izé... Na hallod az sem ma volt.  :(
Úristen!! D:
Ugye ezt te most elírtad, vagy poén volt. Ezt a mondatot én értelmezni se tudom?
Akkoriban is már sci-fi környezetbe oltott MESE volt. Mindig is ennek készült!
Úgy tűnik, nagyon nem kezeled ezt a filmet a helyén.
Korhatár alatt azt hittem az EP 3-rá gondolsz, ami PG 13-as volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 15. - 13:56:34
A SW az 18 feletti volt. Persze a régi trilógia, nem ez az új izé... Na hallod az sem ma volt.  :(

Miért lett volna 18 feletti? Nem volt benne premier plánban mutatott kibelezés, se meztelen jelenet. Ezt a mese meghatározást el kéne már hagyni, a mese az a Hófehérke és a hét törpe, a SW egy Sci-fi/kalandfilm, vagyis "Epic space opera", a nem vérengzős fajtából, (Alien, Pedator)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. November 15. - 14:41:50
Így igaz, legalábbis az 1-2 (4-5). A Jedi visszatér már kezdett mese (is) lenni a sok édibédi ewok mackóval.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 15. - 14:50:15
Na mindegy, az X filmekkel úgyis csomó problémám van, ez az a franchise, aminél leginkább drukkolok egy képregényhűbb rebootnak, erre pont ez tart ki a legtovább. :roll:

Sajnálom, hogy így vélekedsz. :'( Én örülök neki, hogy még az eredeti alapötlet megy nagyjából, szerintem a legjobb képregényfilmek az X-menek közül jöttek ki. Remélem sokáig kitartanak. A jövendő múlt napjai pedig nagyon várós. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. November 15. - 14:55:51
Idézet
Na mindegy, az X filmekkel úgyis csomó problémám van, ez az a franchise, aminél leginkább drukkolok egy képregényhűbb rebootnak, erre pont ez tart ki a legtovább.
Valamennyire az előzményfilm felfogható kicsit rebootnak is. Különben meg egyedül a Pókembernél volt eddig reboot, nem?
Jut eszembe, láttam a MM-ban az Elektrát BR-en, 2500 ft-ért. Vicces, mert az a film aztán DVD-n sem fogyott sehogy se, nem tudom, hogy jutott eszükbe BR-en kiadni. Mindenesetre, ha valakinek tetszett az a film, annyiért nagyon megéri.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 15. - 15:57:06
Különben meg egyedül a Pókembernél volt eddig reboot, nem?
Meg a Hulknál és Batmannél. Meg kis híján volt a Wonder Womanen és lesz a Flashen és Supermanen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 15. - 18:00:10
A Star Wars egy sci-fi/fantasy film, mindig is az volt, és az is marad a továbbiakban is, remélem! A "mese" az a Hófehérke és társai.
X-Men: Az első két részt még élveztem, és nagy reményekkel űltem be a 3. részre is, sajnos pénzkidobás volt a részemről, Ratner úgy cseszte el ahogy csak lehet! >:(
Nekem tetszett a First Class, és az ott megoldott sárga jelmezek, öltözetek egész jól passzoltak is a filmhez, remélem a folytatásban is hasznosítani fogja Singer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 15. - 18:05:03
A SW az 18 feletti volt. Persze a régi trilógia, nem ez az új izé... Na hallod az sem ma volt.  :(
Nem korhatárra gondolsz, ugye? Legalábbis a régi trilógia korhatár nélküli volt anno.

De, arra gondolok. Nálunk biztos, hogy nem korhatár nélküli volt. Sőt, feliratos volt. Szülővel meglehetett nézni, de egyedül nem engedett be a mozis. Ma már nem lenne ilyen sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. November 15. - 18:07:59
Idézetet írta: Kit Walker
A SW az 18 feletti volt. Persze a régi trilógia, nem ez az új izé... Na hallod az sem ma volt.  :(
Úristen!! D:
Ugye ezt te most elírtad, vagy poén volt. Ezt a mondatot én értelmezni se tudom?
Akkoriban is már sci-fi környezetbe oltott MESE volt. Mindig is ennek készült!
Úgy tűnik, nagyon nem kezeled ezt a filmet a helyén.
Korhatár alatt azt hittem az EP 3-rá gondolsz, ami PG 13-as volt.

Jól van, ilyen érvekkel nem tudok vitába szállni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 15. - 18:58:13
Ezt a mese meghatározást el kéne már hagyni, a mese az a Hófehérke és a hét törpe, a SW egy Sci-fi/kalandfilm, vagyis "Epic space opera", a nem vérengzős fajtából, (Alien, Pedator)
Alapvetően a mesékből átvett arche típusokra épít az egész film, a dramaturgiát is megtartotta, és a célközönséget is. Anno sok kritikát kapott is emiatt, mivel az akkori sci-fi sémába abszolút nem illett ez bele. Pont emiatt lett ilyen sikeres (és ennyire jó  :D), de alapvetően a gyerek közönséget célozta meg (beleértve a kapcsolt termékeket is).
Azóta persze az egész filmműfaj teljesen átalakult, a sci-fi megszünt létezni, max sci-fi környezetbe helyezett más tematikájú filmek vannak (pl. akciófilm). A mese meg valamiért degradáló jelző lett (ezt egyébként nem értem, miért vált ki ilyen heves reakciót mindenkiből), így vannak fantasyk, meg animációs filmek stb.
Érdekes, hogy a könyveknél még nem szégyellik ezt a szót, és azzal is tisztáéban vannak, hogy egy mese nem csak gyerekeknek szólhat.
Ahogyan a Star Wars-t is mind a mai napig élvezem. Amúgy a régi trilógia gyerekkorom abszólút kedvenc, és legmeghatározóbb filmje.
De, arra gondolok. Nálunk biztos, hogy nem korhatár nélküli volt. Sőt, feliratos volt. Szülővel meglehetett nézni, de egyedül nem engedett be a mozis. Ma már nem lenne ilyen sem.
És abból, hogy szigorú volt a pénztáros nálatok, az következik, hogy a Star Wars egy 18+os film. Igazad van, ez tényleg sokkal megdönthetetlenebb érv.  :D
Egyébként maximálisan egyetértek vele, kisgyerekeket egyedül én se engednék be a moziba (meg amúgy sehova, egy bizonyos kor alatt kell még a felnőtt felügyelet).
Ma már csak a bimbó és a bél a durva, a hangulat nem. :D
Én is kicsit furán néztem erre a meghatározásra.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 15. - 20:00:36
Különben meg egyedül a Pókembernél volt eddig reboot, nem?
Rebootolták a Megtorlót is. :D
Idézet
Jut eszembe, láttam a MM-ban az Elektrát BR-en, 2500 ft-ért. Vicces, mert az a film aztán DVD-n sem fogyott sehogy se, nem tudom, hogy jutott eszükbe BR-en kiadni. Mindenesetre, ha valakinek tetszett az a film, annyiért nagyon megéri.
Azért kiváncsi lennék, hogy mi volt az oka a film sikertelenségének. Maga a film volt rossz, vagy egyszerűen a mellékszereplőkre épített spin-off műfaj ennyire nem működik? Túl jelentéktelen ahhoz a karakter, hogy önállóan működjön filmben? (Rozsit most ne vegyük ide, mert ő egy elég meghatározó karakter, akár csapatban van, akár egyedül.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. November 15. - 20:15:23
Valamennyire az előzményfilm felfogható kicsit rebootnak is.
A hansúly az elsö szón akart lenni:
Idézet
képregényhűbb rebootnak
Mondjuk a First Class nekem tetszett, csak az is annyira megkavarta a képregényhez képest az idövonalat... Èn pl. szeretném látni filmen az Emma-Cyclops párosítást. Persze még megoldhatják úgy, hogy mondjuk kitalálják, a Phoenix nem megölte Scottot, csak "idöben visszadobta" ès a múltban jön össze Emmával... Nem hiszem, hogy konkrétan ez meg fog történni, de valamennyi reményem még van ebben az idöutazós dologban, hátha kihoznak belöle valami értékelhetöt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. November 15. - 21:03:42
Alapvetően a mesékből átvett arche típusokra épít az egész film, a dramaturgiát is megtartotta, és a célközönséget is. Anno sok kritikát kapott is emiatt, mivel az akkori sci-fi sémába abszolút nem illett ez bele. Pont emiatt lett ilyen sikeres (és ennyire jó  :D), de alapvetően a gyerek közönséget célozta meg (beleértve a kapcsolt termékeket is).
Azóta persze az egész filmműfaj teljesen átalakult, a sci-fi megszünt létezni, max sci-fi környezetbe helyezett más tematikájú filmek vannak (pl. akciófilm). A mese meg valamiért degradáló jelző lett (ezt egyébként nem értem, miért vált ki ilyen heves reakciót mindenkiből), így vannak fantasyk, meg animációs filmek stb.
Érdekes, hogy a könyveknél még nem szégyellik ezt a szót, és azzal is tisztáéban vannak, hogy egy mese nem csak gyerekeknek szólhat.
Ahogyan a Star Wars-t is mind a mai napig élvezem. Amúgy a régi trilógia gyerekkorom abszólút kedvenc, és legmeghatározóbb filmje.

Amikor mesére gondolok, akkor a Grimm fivérek és Andersen ugrik be elsőre, nem pedig űrcsaták és fénykard párbaj:D  Vannak benne meseszerű elemek, de a körítés nem az. Azért is zavar a mese jelző, mert ez nekem olyan lekicsinylőnek tűnik, olyan műre gondolok a hallatán ami a 10 év alatti korosztálynak szól, annak megfelelő mondanivalóval. Persze tudom vannak felnőtteknek szóló mesék(de még milyenek :D)
A célközönség az SW-nál, nagyon széles skálán mozog szerintem, nem kizárólag a fiatalokra összpontosít, legalábbis a régi filmek, épp ez az egyik fő erénye. Az új filmeket meg inkább hagyjuk, a hódítsuk meg gyerekeket kampánnyal, Jar-Jar Binks a rémálmaimban ne jöjjön elő. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 15. - 21:27:02
Amikor mesére gondolok, akkor a Grimm fivérek és Andersen ugrik be elsőre, nem pedig űrcsaták és fénykard párbaj:D  Vannak benne meseszerű elemek, de a körítés nem az. Azért is zavar a mese jelző, mert ez nekem olyan lekicsinylőnek tűnik, olyan műre gondolok a hallatán ami a 10 év alatti korosztálynak szól, annak megfelelő mondanivalóval. Persze tudom vannak felnőtteknek szóló mesék(de még milyenek :D)
Ha Grimm tesók meséit ma úgy filmesítenék meg, ahogy annó ők megírták, csupa Del Tor-s faun Labirintusa szerű sötét filmet kapnánk.  ;)
Idézet
A mese egy epikai műfaj, melynek eredete a mítoszok, mondák és legendákon keresztül az írásbeliség előtti időkre nyúlik vissza. Fenomenológiai szempontból a mitológia és az elbeszélő irodalom között középen helyezkedik el.
Nekem alapvetően ez ugrik be a meséről, nem attól lesz nekem valami mese, mert cuki lények vannak benne, és szerintem ez abszolút igaz a star wars-ra. Ezért mondtam rá, hogy sci-fi környezetbe helyezett mese.
És igen, én is 10 éves korom elött lettem a rajongója, tehát mondanivalójában megérti egy kisgyerek. De abban egyetértek, hogy a célközönség széles skálán mozog, ahogy szintén írtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. November 15. - 21:37:34
Meg a Hulknál és Batmannél.
A Hulk totál folytatás volt, nem reboot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. November 15. - 21:54:30
Az Incredible Hulk reboot volt, a film elején mutatták egby montázsban az új eredetét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. November 15. - 22:00:15
Hmm, akkor az agyam törölte a szörnyű első részt.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 15. - 22:44:30
:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. November 16. - 20:55:53
Az Incredible Hulk reboot volt, a film elején mutatták egby montázsban az új eredetét.

Igen, reboot, de totál nem akarták újra az eredetét elmesélni, így nem is kavart nagyon össze senkit. A kezdő képekben bevillantották a balesetet Nortonnal és utána fejest ugrott az új történetbe. Sokaknak simán elmegy egy folytatásnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. November 16. - 21:50:25
(http://i.imgur.com/GmSaQ.png)

(http://i.imgur.com/fPZPv.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. November 16. - 22:04:00
Most ez hivatalos vagy valaki unatkozott?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2012. November 16. - 22:34:15
Ott van a rajzon hogy concept.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 16. - 22:50:56
a felső jól néz ki, felidézi a régit. de miért csupasz a jobb keze? ez így menő, vagy mi? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. November 17. - 09:20:02
a felső jól néz ki, felidézi a régit. de miért csupasz a jobb keze? ez így menő, vagy mi? :headscratch:
Nekem van rá egy ötletem, de remélem nem ez lesz a magyarázat: lehet, hogy így akarják kiemelni azt, hogy Murphy valamikor ember volt (és az egyik kezét sikerült megmenteni)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. November 17. - 09:57:59
Pedig ez lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 17. - 10:00:52
a felső jól néz ki, felidézi a régit. de miért csupasz a jobb keze? ez így menő, vagy mi? :headscratch:
Nekem van rá egy ötletem, de remélem nem ez lesz a magyarázat: lehet, hogy így akarják kiemelni azt, hogy Murphy valamikor ember volt (és az egyik kezét sikerült megmenteni)
De ezt akkor is tudjuk, ha csak elmondják. amúgy meg az eredetiben pont az volt, hogy megmenthették volna a kezét, de a projektfelelős azt monda, hogy nem kell az, vágják le a fenébe. ott épp ezt a kegyetlen hozzáállást emelték ki, hogy ő már csak egy termék, a teste, az agya, meg csupán a hardver.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 17. - 12:50:24
a felső jól néz ki, felidézi a régit. de miért csupasz a jobb keze? ez így menő, vagy mi? :headscratch:
Nekem van rá egy ötletem, de remélem nem ez lesz a magyarázat: lehet, hogy így akarják kiemelni azt, hogy Murphy valamikor ember volt (és az egyik kezét sikerült megmenteni)
De ezt akkor is tudjuk, ha csak elmondják. amúgy meg az eredetiben pont az volt, hogy megmenthették volna a kezét, de a projektfelelős azt monda, hogy nem kell az, vágják le a fenébe. ott épp ezt a kegyetlen hozzáállást emelték ki, hogy ő már csak egy termék, a teste, az agya, meg csupán a hardver.

Pontosan, ebből látszik ez egy lightos verzió lesz! >:(
Ami a concepteket illeti, a felső jó, az alsó túl sötét, és műanyag, de megszokhattuk már hollywood-tól, hogy a pocsék ötletek győznek a célvonalban.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 17. - 12:55:04
A felső fémes sztem szép továbbgondolása a réginek (pl az a 3-3 kis merevítőlapka a melle alatt a régin is volt) és elég robotszerű is mint a régi volt(hidraulika a lengőbordáknál, nagyon fáintos)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 17. - 22:33:01
Jók a conceptek, de ha megtartják Robi eredeti karját, az nekem sem fog tetszeni. :roll:

amúgy meg az eredetiben pont az volt, hogy megmenthették volna a kezét, de a projektfelelős azt monda, hogy nem kell az, vágják le a fenébe. ott épp ezt a kegyetlen hozzáállást emelték ki, hogy ő már csak egy termék, a teste, az agya, meg csupán a hardver.
Nem akarok kegyetlennek tűnni, de ha a projektfelelős szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor igaza volt. A fő szempont az, hogy minél tökéletesebb harci robotot hozzanak létre, így a gyenge pontok számát a minimumra kell redukálni. A megmaradt emberi végtag pedig elég jelentős gyenge pontja lehet az új Robotzsarunak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 18. - 10:38:29
amúgy meg az eredetiben pont az volt, hogy megmenthették volna a kezét, de a projektfelelős azt monda, hogy nem kell az, vágják le a fenébe. ott épp ezt a kegyetlen hozzáállást emelték ki, hogy ő már csak egy termék, a teste, az agya, meg csupán a hardver.
Nem akarok kegyetlennek tűnni, de ha a projektfelelős szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor igaza volt. A fő szempont az, hogy minél tökéletesebb harci robotot hozzanak létre, így a gyenge pontok számát a minimumra kell redukálni. A megmaradt emberi végtag pedig elég jelentős gyenge pontja lehet az új Robotzsarunak.
De latt volna rajta páncél, meg exoskeleton. így mondjuk így könnyeben javítható.
Nekik amúhgy is csak az agy kellett, mint izé...na. Hárdver? vagy operációs rendszer?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 20. - 16:35:06
Ha megcsinálnák a Batman of the Future-t filmen, valahogy így nézhetne ki:

(http://4.bp.blogspot.com/-WITrbBaYzBU/TtandH0IyaI/AAAAAAAACew/yibj7eDcZWU/s1600/Saiful+Haque+Batman+Beyond+cosplay+3d+render+costume+movie+batman+dark+knight+rises+future+futuristic+dc+comics+new+52+concept+design.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. November 20. - 16:41:24
(http://geektyrant.com/storage/2011-post-images/batmanbeyond2132012.jpg?__SQUARESPACE_CACHEVERSION=1329161149791)
(http://www.geekscape.net/_wp_/wp-content/uploads/2012/07/batman-beyond-3d-rendering.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 20. - 16:44:05
Hát reméljük nem ;D

Benné már jobb egy fokkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 20. - 16:53:28
És a szárnyak honnan ugranának elő?
Amúgy tényleg látványos! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 21. - 21:34:00
Na ez viszont szánalmas! Így, mozgás közben látva egyátalán nincs benne semmi robotos! :uhoh:

https://www.youtube.com/watch?v=QAdHAQbswf4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 21. - 21:46:17
Na ez viszont szánalmas! Így, mozgás közben látva egyátalán nincs benne semmi robotos! :uhoh:
Mozgás? ara gondolsz, ahogy motorozik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 21. - 22:11:32
Eleve nincsenek csuklópontok, olyan mint egy gönc, egy páncél öltözet!
Ráadásul megmarad a fél karja is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 21. - 22:11:40
Hát engem meg a keze zavar egyre jobban...
Végig gondolták ezt egyáltalán? A régi Robo hány ilyen kemény tűzharcba került... és ha itt meg szétlövik a kezét egy olyan közepén, akkor mi van... akkor meg majd pótolják robotkézzel? De miért nem tették ezt meg már az elején...? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 21. - 22:13:18
Ha valakinek megmarad a keze, akkor az egész karja is megmarad gondolom. Ez nem is robot, hanem egy Vasember utánzat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. November 22. - 12:33:10
Tulajdonképpen kiborg. Én is gáznak tartom, hogy megmarad a keze, de majd a filmben meglátjuk, mit hoznak ki ebből.

Nekik amúhgy is csak az agy kellett, mint izé...na. Hárdver? vagy operációs rendszer?
Kábé igen. Így "egyszerűbb" volt, mint egy rohadt bonyolult mesterséges intelligenciát írni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 22. - 13:39:10
Tulajdonképpen kiborg. Én is gáznak tartom, hogy megmarad a keze, de majd a filmben meglátjuk, mit hoznak ki ebből.

Valszeg semmi, mer az első komolyabb tűzpárbajnál szarrá lövik a kezét. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 22. - 15:28:33
Még arra leszek kíváncsi, mi vár ránk a sisakja alatt! ;)

Más: Thor eddigi ruhái:

(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/s720x720/404024_469765353057504_1971164608_n.jpg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. November 22. - 16:10:48
Szexi férfi exemplár ez a csávó.  :lol:

Amúgy TDW-s a legjobb eddig, nálam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 22. - 16:34:16
Nekem kicsit túl sötét, (a kalapács is befeketedett) és remélem nem lesz unalmas, és feleslegesen szövegelő részek benne! A Trónok Harca rendezője csinálja, és lehet, hogy ez erősen meg is fog látszódni a produkción! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 22. - 20:31:32
remélem nem lesz unalmas, és feleslegesen szövegelő részek benne! A Trónok Harca rendezője csinálja, és lehet, hogy ez erősen meg is fog látszódni a produkción! :roll:
Az jó lenne ha meglátszana és szövegelés is lenne benne. Persze nem feleslegesre gondolok. Pl.: Sztem a Becstelen brigantykban nem a harcjelenetek a legizgalmasabbak, hanem amikor ülnek egy asztalnál a szemben álló felek, az amcsik náci álcában és ha elindul egy izzadságcsepp a homlokán lebuktak és robban a "puskaporos hordó"
Nekem kicsit túl sötét, (a kalapács is befeketedett)
Vedd figyelembe, hogy a Dark worldos kép egy forgatási  fotó, míg a másik kettő plakátról vett. Agyoneffektelve, műfényekkel. talán nem is fotó hanem egy rajz, vagy koncepciós rajz a jelmez bemutatására.

Összességében (leszámítva az ágyéktakaróját) mindhárom ugyan az . Nagyon apró változtatásokat tesznek, mintha a végleges ruhaterv egymillió apró változatából megcsináltak volna hármat. A Vasember páncéloknál ugyan ez. egyedül a háromszög mellpanelesnél és  a 3. rész erősen sárga páncéljánál lehet látni feltűnő különbséget (meg persze a táskapáncélnál.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. November 22. - 21:15:46
remélem nem lesz unalmas, és feleslegesen szövegelő részek benne!
Én meg nagyon remélem, hogy de. Az első részt magasan kiemelte a Marvel-filmek sorából (készítse azokat akármelyik stúdió), hogy nem egy ócska akciófilmet, hanem egy angol drámát próbáltak faragni az alapanyagból éppen csak annyi akcióval, hogy a(z amerikai) tömegízlést kielégítse. Én meg pont attól félek, hogy az Avengers-béli szereplése alapján egy primitív kalapácsos Conan-utánzat lesz belőle a folytatásban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. November 23. - 18:07:47
További Thor érdekesség, Malekith képregényben, és a filmen:

(http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/mg/b/d0/4dd30ec27c1b6/detail.jpg)

(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2012/11/thorset2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. November 28. - 01:02:37
http://marvel.com/news/story/19754/mckellen_stewart_return_in_x-men_days_of_future_past Na, most már érdekel a film. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 28. - 07:51:47
Én is nagyon örülök neki. Jó ötlet összemosni a két univerzumot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 28. - 09:02:29
Örülök nagyon Patrickéknek, őket mondjuk én már vártam volna egy nyúlfarknyi feltünésre az első részre is.
Azért remélem Farkas koma nem marad ki... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. November 28. - 09:32:14
Azért remélem Farkas koma nem marad ki... :uhoh:

Ö még egyik filmböl se maradt ki. Mondjuk az lehet, hogy a japán szál épp eközben játszódik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 28. - 10:46:42
Hát elvben Hugh Bryan miatt tűnt fel az FC-ben, legalábbis elvben sok köze volt hozzá, szval nagyon bízok benne, hogy emiatt itt is eléri hogy benne legyen... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. November 28. - 13:36:16
Így még jobban érdekel a film... :ugral:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 29. - 08:59:29
Hahahahah, vírul a fejem. ;D :oh:
Filmnews:
A The Hollywood Reporter ma reggelre hozta a hírt, miszerint Hugh Jackmannel zajlanak a tárgyalások, hogy térjen vissza Rozsomák szerepében az X-Men: Days of Future Past című folytatásfilmben, melyről tegnap olvashattatok bővebben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. November 29. - 09:18:04
Klassz!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. November 29. - 11:30:45
Zsír!!!!! Ha pedig már szerepel a filmben akkor igazán  ráadhatnák a prémes bőrdzsekit amit a DOFP-ban viselt  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 29. - 11:47:56
Én viszont kételkedek abban, hogy ez annyira a jövőben játszódna... még pedig Patcik jelenléte miatt... :headscratch:
Sztem ez vmikor az első két film körül kellene elhelyezkednie...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 29. - 14:20:54
Szerintem is az első trilógia idejében lesz a "jövő" ( ami ugy e a nem túl távoli jövőben játszódik   :hehe: ). Kivéve , ha figyelembe veszi a 3. részt Singer és a jövőben a prof. valamilyen úton-módon feltámad.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. November 29. - 15:07:37
Kivéve , ha figyelembe veszi a 3. részt Singer és a jövőben a prof. valamilyen úton-módon feltámad.
Mennyire jó lenne, ha "elfelejtené" figyelembe venni... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 29. - 15:10:08
Szerintem nem lenne jó, ha nem venné figyelembe. de könnyen lehet, hogy pont ezzel az időutazós szállal írnák át a 3 eseményeit, és ezzel hozzák vissza a profot.
Mókás, hogy eddig nem mertek a régi filmekhez nyúlni, most meg rögtön két X filmmel is ezt teszik egyszerre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. November 29. - 15:51:58
Szerintem nem lenne jó, ha nem venné figyelembe. de könnyen lehet, hogy pont ezzel az időutazós szállal írnák át a 3 eseményeit, és ezzel hozzák vissza a profot.

Ez az ötlet mondjuk tetszene, ha jól oldanák meg.

Amúgy poén lenne, ha csak szimplán cameoznának egyet, miközben meg mindenki várja, hogy mi sül ki a dologból.
Bár nem hiszem, hogy egyetlen jelenet miatt szednék össze szinte az összes régi színészt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 29. - 15:59:35
Meg remélem, hogy okkal csapnak ekkora hírverést neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. November 29. - 16:02:08
Én Küklopsz faltűnésében reménykedek. Amúgy vicces lenne, ha Singer így törölné történetileg a 3. filmet ( és talán az első Rozsi filmet is).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 29. - 16:06:00
És lehet ez mozgatja őket ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 29. - 16:09:54
A First Class forgatókönyvével lényegében csak a 3. résszel ütköztek Bryanék, úgyhogy lehet, hogy gyorsan átírják, hogy az ő filmjük legyen a helyes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. November 29. - 16:28:49
Háááát, volt ott még gond az elsővel is... :headscratch: A Cerebroba, meg az első találkozásba is bele lehetett kötni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. November 30. - 16:57:34
Meg Bestia is benne volt a 2-ben, szőrme nélkül. Igaz, rá lehet mondani, hogy az egy másik dr. Henry McCoy...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 30. - 17:25:17
Én az ilyen rejtett poénokat nem sorolom feltétlen az ellentmondások közé, ezeket úgyis csak a rajongók tudják.
A két független Emma Frost szerepeltetése, meg a 3 nyitójelenete mellett viszont egy átlag néző se tud elmenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. November 30. - 17:31:13
Hol volt még Emma a First Classon kívül? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 30. - 17:37:49
A Wolverineben, és bármennyire fájdalmas a tény, az is egy X-men film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 30. - 18:17:44
Sőt, még Pietro is benne volt. Na őt még megnézném egy X filmben :)
https://www.youtube.com/watch?v=S6m_qW40t6s
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. November 30. - 20:43:08
A Farkasban sem mondták ki emlékeim szerint, hogy ő Emma Frost, szóval ezt is lehet rejtett poénnak venni. Legalábbis a képregényrajongókon kívül nem feltétlenül tudja az ember, hogy a kettő ugyanaz - max ugyanaz a képessége.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. November 30. - 20:49:38
legalább 2x hívják Emmának, szóval egy gyémántbőrű Emma nevü mutáns már elég erős hasonlóság ahhoz, hogy ezt bárki észrevegye.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. November 30. - 21:11:42
Nem csak egy felbukkanó mutáns a sokból, hanem ő Logan csajának a húga, akivel zsarolták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 01. - 07:14:58
Valaki anno mondta, hogy lehet az az Emma, majd valamelyik Kakukk lesz... elgondolásnak nem rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. December 01. - 08:51:19
Valaki anno mondta, hogy lehet az az Emma, majd valamelyik Kakukk lesz... elgondolásnak nem rossz.

De nem is túl jó. A gyémánt képesség akkor se kellene neki és maradjon inkább Esme, ha Kakukk, bár a SPICE így is kijönne. De szerintem ez így nagyon eröltetett...
Ja, meg az se túl szerencsés ilyen szempontból, hogy elvileg Silverfox húga volt a filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 01. - 12:23:54
Jaj hát, Emma-Kakkukot kitették a fészekből, Fox szülei meg örökbe fogadták, ilyeneken ne akadjunk fent. ;D
(amúgy is, egy Indián csajnak fehér, szőke tesója, nem túl valószínű)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. December 02. - 19:27:24
legalább 2x hívják Emmának, szóval egy gyémántbőrű Emma nevü mutáns már elég erős hasonlóság ahhoz, hogy ezt bárki észrevegye.
Ha az nem tűnt fel senkinek, hogy Logant az X2-ben a Sós-tónál, Farkasban meg valami erdős-vízeséses helyen a Kent-farm mellett alakították át, akkor ez sem nagyon feltűnő. Sőt, még senkitől sem hallottam, hogy a két Emma feltűnt volna.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. December 02. - 20:26:24
a Sós-tónál,
Ezen nyíregyháziként azóta is röhögök. Sőt, az egész mozi röhögött, amikor bemondták. XD És nekem pl. feltűnt a két Emma. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 02. - 20:59:29
Mike. Ki mondta, hogy az nem tünt fel senkinek? A képregényeket fullra nem ismerő haverom, aki megnézte kb. egyidőben a filmeket mondta, hogy egetrengetően nagy ellentmondások tátognak a részek között. Szóval ez nemcsak rajongói szemmel van így. Egy figyelmesebb mozinéző simán kiszúrja, hogy a Wolverine filmben, és a First Classban is több helyen kilóg a lóláb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. December 03. - 09:37:40
Én ezt nem is mondtam, de nem mindenki - s az uccsó szón van a lényeg. A figyelmeseknek feltűnik az X2-ben lévő McCoy és a FC-ben lévő közti különbség (szőr), s a Wolverine-ben s az FC-ben lévő Emma - ellentmondás mindkettő, de az egyik jobban észrevehető, mint a másik. Én csak ezt taglaltam eddig, míg Te azt mondtad, McCoy annyira nem baki, szerintem meg mindkettő az. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 03. - 11:33:53
A senki és a nem mindenki között azért tág a határ. ;)
Amúgy mindent összevetve egyetértek veled, csak más irányból közelítettem meg a problémát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 03. - 20:05:17
Hoppá:

(http://sphotos-d.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/21901_10151316544100808_13978044_n.jpg)

 :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 03. - 20:39:32
Elképesztően nem érdekel a hatszázadik újrázása ennek a karakternek filmen. Az első mozifilmek királyak voltak, a Lois és Clark zseniális volt, a Smallville-t imádtam, de már az utolsó film is necces volt, de még nézhető, de most 2 évvel később megint egy új... csak én vagyok, akit tök hidegen hagy? Hogy semmi ötletük nincs - mi is lehetne, amikor mindent elmeséltek már az eddigiekben -, csak a felkapott képregényfilmek miatt készül megint egy új.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 03. - 20:45:17
Nem, csak én már minden ilyen állatira újramelegített dologgal így vagyok, és igyekszem keresni az újszerűt, és azt amit eddig nem láttam. A sok Reboot, meg számozott rész, beleértve a Marvel filmeket is nem nagyon hoz lázba. Egy részük még legjobb esetben valamennyire érdekel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 03. - 21:16:45
Csak nehogy ez is olyan legyen mint Nolan Batmanje.  :shocking: A kép eléggé azt a hatást kelti.  :(
Az eredetit úgysem tudják felülmúlni, sem történetben, sem színészi játékban. Nekem még a 4 is tetszett.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 03. - 21:18:56
Már a próbálkozás is nevetséges: Superman bilincsben?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 03. - 21:33:22
Mivel törvénytisztelő, nem szabadulna ki és szökne el.  ;)
Az utolsó filmhez én nagy reményeket fűztem, de csalódtam. Ettől már inkább nem várok semmit, hátha jó lesz. A Lois és Clark nekem is tetszett, de a Smallvilleből a3. vagy 4. évad tájékán kiszálltam, mert már marhára idegesített, hogy minden ellenfele a Kryptonit sugárzástól lett erős. Ez egyszer- kétszer még elmegy, de folyamatosan...  :asit:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. December 03. - 21:34:19
Már a próbálkozás is nevetséges: Superman bilincsben?  :roll:

Biztos valami spéci ötvözetből van, amit nem tud elszakítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 03. - 21:36:18
Inkább csak azt sugallja, hogy Supi aláveti magát a törvénynek és nem akar az emberiség ellensége lenni... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 03. - 21:37:53
Inkább csak azt sugallja, hogy Supi aláveti magát a törvénynek és nem akar az emberiség ellensége lenni... :headscratch:

Pontosan erre gondoltam én is. A bilincs pedig csak a kisember biztonságérzetét fokozó eszköz minden esetben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. December 03. - 22:21:03
Lehet, hogy ezzel kisebbségben leszek, de én várom az új Szupi filmet. A Richard Donner-féle filmek sztorija ugyan jó - bár én annyira azért nem istenítem a filmeket, Gene Hackman Lex Luthora pl kifejezetten nem tetszett -, de technikailag már igencsak elavultak, erre mutattott rá a Superman Returns, vagy épp a Mátrix 3 (a levegőben repkedve bunyózós jelenetekkel). A mai CGI technikával nagyon látványos Szupi filmet lehetne csinálni. A Superman Returnsnak csak egy hibája volt: mind hangulatában, mint a sztorit tekintve kötődött a Donner-filmek retro hangulatához. Pedig én már a Returnstól is azt vártam volna, hogy egy modernizált, a retro hangulattal szakító film legyen. Ezzel szemben a Smallville már ízig-vérig modern, a mai kor szellemében játszódó sorozat, csak egy baja van: nem igazi Superman-sorozat. Egy alternatív univerzumban játszódó sztori a fiatal Clark Kentről. A maga nemében amúgy jó lenne, csak én nem ezt vártam a soritól. Miután pár évad elteltével rájöttem, hogy itt a büdös életben nem lesz Clark Kentből Superman, illetve rohadtul kezdett zavarni, hogy minden főbb ellenségét leveri fiatalon, holott a képregényben csak Supermanként kerül szembe velük, kiábrándultam a sorozatból és nem néztem tovább.
Szóval, ha a Póki rebootra azt mondjuk, hogy korai volt, akkor a Superman reboot szerintem nagyon is időszerű, mert a Donner-filmek régiek, a Returns pedig megbukott (nem anyagilag). Én egy modern, látványos Szupi filmet várok, remélem, hogy ezt nyújtja majd az új film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 03. - 23:18:15
Mivel törvénytisztelő, nem szabadulna ki és szökne el.  ;)
Ez tökre így van, ezért néz ki butaságnak a bilincs.  ;) Ő vagy a szabad akaratából jön, vagy sehogy. hacsak nem kriptonitból van a bilincs...
A Smallville éppen azért tetszik nagyon, mert jók a szereplők, és mert egy alterverzumos Superman van benne. Nem kell hasonlítgatni a másikhoz, ennyi az egész. Realisztikusabb világban játszódik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 03. - 23:38:17
hacsak nem kriptonitból van a bilincs...
Igazából már annyi minden van kriptonitból, és annyi alaknak van belőle, hogy nekem úgy tűnt, úgy osztogatják, mint a rágót. Vagy feltalálták a szintetikus kriptonitot. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 03. - 23:48:11
Mivel törvénytisztelő, nem szabadulna ki és szökne el.  ;)
Ez tökre így van, ezért néz ki butaságnak a bilincs.  ;) Ő vagy a szabad akaratából jön, vagy sehogy. hacsak nem kriptonitból van a bilincs...
A Smallville éppen azért tetszik nagyon, mert jók a szereplők, és mert egy alterverzumos Superman van benne. Nem kell hasonlítgatni a másikhoz, ennyi az egész. Realisztikusabb világban játszódik.

Mondom: biztonságérzet.  ;)
Hamis biztonságérzet, de akkor is szüksége van rá az embereknek. Mikor Csernobilban dolgoztatták a cselovék masinákat, azok is csak egy vegyvédelmi ruhát kaptak. Megnyugodva dolgoztak, pedig semmit nem ért a sugárzás ellen.
Vagy egy köznapibb példa: szavazás. Azzal is jó sokat eldöntünk...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 04. - 06:34:02
Vagy feltalálták a szintetikus kriptonitot. :lol:
Hát... ami azt illeti, olyan is volt már...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 04. - 10:32:24
Vagy feltalálták a szintetikus kriptonitot. :lol:
Hát... ami azt illeti, olyan is volt már...
Igazából sejthettem volna.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 04. - 10:40:47
A Superman 3-ban. Pryor kátrányt rakott az ismeretlen összetevő helyébe.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 04. - 10:58:25
És ilyen film, amiben a meg nem értett szuperhős önként aláveti magát az igazságszolgáltatásnak, hogy ezzel bizonyítsa, hogy bízik az emberekben, és azok érezzék, hogy szükség van rá, miközben ő bármikor kirepülhetett volna, ugye ilyen film nem is volt...
Ja, hogy a Hancock szó szerint erről szólt pár éve. Nagyon ötletes...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 04. - 11:39:17
Nos, mivel Nolan a producer....... :roll:
És igen, ezt a figurát is Nolanizálják, ami azért is tűnik számomra logikátlannak, mivel már most szórja az infókat a Warner, hogy a kövi nagy dobásuk a JLA mozifilm lesz, amiben Darkseid lesz a főgonosz! Ami gyebár, nem meglepő a Marvel Thanos kombija után-előtt! ;)
A gond az, hogy sem Nolan Batmanje,  és ahogy látom ez a Supi se fog illeszkedni abba a világba! Szóval kíváncsi leszek, bár megjátszhatnák hogy kihagyják mindkét figurát, de ez túl nagy kockázat lenne nekik szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 04. - 11:55:20
A két Donner féle Superman zseniális. A Lois és Clark nekem megmosolyogtató. A Returns egy kaki. Ez az új nem tűnik rossznak de még elég keveset láttunk belőle. A New 52-ban van egy olyan történet, hogy Superman bilincsben vagy valami hasonló.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 04. - 12:48:53
Csak azért, mert most nézted meg, szerintem. A maga idejében fantasztikusan jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2012. December 04. - 14:01:03
Nah beszállok én is. Nekem a "régi" Superman-ből az első kettő tetszett. A 3. és 4.-el kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. Pedig én se tegnap láttam őket. A Returns, hmmm, nem tudom. Számomra egyszer nézhetős film volt. Látványilag többet vártam, a történettől meg még többet. Igazából, nem is nagyon volt története. A Supergirl meg végképp, az valami tragédia volt számomra. A Lois&Clark nagyon tetszett. Jó volt sorozatban látni, bár szerintem a végére kicsit elfáradt. Én még a Superboy sorozatot is néztem (Sky Channel). Az is tetszett, de lehet csak azért mert 10 éves voltam akkoriban. (ha jól emlékszem meg is van mind a 4 évad). A Smallville viszont rendkívül tetszett. Főleg az 5-6 évadtól, amikor már bejöttek más hősök, és gonoszok. Illetve azok már nem a kriptonittól szereztek képességeket. Nagyon kíváncsian váram az új Superman filmet. Remélem jó történetet kap, és látványos lesz. Én szavazok neki egy esélyt, legfeljebb egyszer nézem csak meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 04. - 17:20:13
Én régen se tartottam nagy számnak mikor az HBO-n ment.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2012. December 04. - 19:59:59
A senki és a nem mindenki között azért tág a határ. ;)
Amúgy mindent összevetve egyetértek veled, csak más irányból közelítettem meg a problémát.
Oké. :)
A mindenki szót csak azért használtam egyébként, mert Te a bárkit használtad, ami nálam már a mindenki szinonímája. :) Aztán lehet, én értelmezem félre. :D

Engem érdekel ez az új Supi - még ha a könyökönöm is jön ki az, hogy hogy pottyant a Földre. Bár azért annyira nem gázos még a részemről ez a szám, eddig csak 5 féle képpen láttam mozgóképen (régi film, Lois és Clark, rajzfilmsori, Smallville, Returns). :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 04. - 21:04:25
Kívételesen én is kíváncsi vagyok a Supi filmre, illetve inkább csak arra, hogy milyen lenne egy reálisabb, sötétebb Supi. Pont ezért szeretem a Supreme Powert. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 04. - 21:15:55
Nos, mivel Nolan a producer....... :roll:
És igen, ezt a figurát is Nolanizálják, ami azért is tűnik számomra logikátlannak, mivel már most szórja az infókat a Warner, hogy a kövi nagy dobásuk a JLA mozifilm lesz, amiben Darkseid lesz a főgonosz! Ami gyebár, nem meglepő a Marvel Thanos kombija után-előtt! ;)
A gond az, hogy sem Nolan Batmanje,  és ahogy látom ez a Supi se fog illeszkedni abba a világba! Szóval kíváncsi leszek, bár megjátszhatnák hogy kihagyják mindkét figurát, de ez túl nagy kockázat lenne nekik szerintem.

Majd azt is Nolan rendezi és Darkseid egy volt MI 6-es ügynök lesz, aki pakisztáni ( innen a dark név, mivel sötétebb a bőre ) és természetesen el akarja pusztítani Gothamet. De majd jön a Marsbéli vadász, aki majd át lesz keresztelve Londonbéli vadásznak, mert nem a Marsról jött, Flash, aki egy olimpikon futó lesz és Wonder Woman aki azért lesz Wonder mert Won der Shultz náci báró lánya volt. De már gyerekkorában imádta John Wayne filmjeit, innen a lasszó. A Zöld Lámpás egy lámpakereskedő lesz aki természetvédő, Superman pedig csak egy kiugrott rendőr, aki golyóálló mellényben parádézik. Repülni persze nem tud, viszont van egy légitársasága, azért is a mondat :         " Nézd fent az égen! "
Batman történetét már ismerjük.  :hehe:

Nos valahogy így tudnám elképzelni Nolan JLA filmjét.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. December 04. - 21:45:46
Majd azt is Nolan rendezi és Darkseid egy volt MI 6-es ügynök lesz, aki pakisztáni ( innen a dark név, mivel sötétebb a bőre ) és természetesen el akarja pusztítani Gothamet. De majd jön a Marsbéli vadász, aki majd át lesz keresztelve Londonbéli vadásznak, mert nem a Marsról jött, Flash, aki egy olimpikon futó lesz és Wonder Woman aki azért lesz Wonder mert Won der Shultz náci báró lánya volt. De már gyerekkorában imádta John Wayne filmjeit, innen a lasszó. A Zöld Lámpás egy lámpakereskedő lesz aki természetvédő, Superman pedig csak egy kiugrott rendőr, aki golyóálló mellényben parádézik. Repülni persze nem tud, viszont van egy légitársasága, azért is a mondat :         " Nézd fent az égen! "
Batman történetét már ismerjük.  :hehe:

Nos valahogy így tudnám elképzelni Nolan JLA filmjét.  :twisted:

 ;D ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 04. - 21:52:11
Ihaj-csuhaj, most már hivatalos. (most már télleg csak azon parázok, hogy éljük túl dec 21-et, mert ezt most már nagyon látni akarom ;D)
Filmnews:
Alig, hogy véget ért a The Wolverine forgatása, a rajongók máris a jövőn rágódnak, ami pedig az X-Men: Days of Future Past, amelyben már biztosan feltűnik a Hugh Jackman által alakított Rozsomák. A hírt maga Jackman jelentett be, amelyről videó is készült.
http://link.brightcove.com/services/player/bcpid1490276379001?bckey=AQ~~,AAABAY6g5IE~,g0_gr83Y4h2gsONEuiYgmhMw_6Z52KwP&bctid=2006405968001
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 04. - 22:31:34
Valahogy sejtettem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2012. December 05. - 10:23:55
Jackman neve teljesen összeforrt Farkaséval, akarom mondani izé...Rozsomákéval :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 05. - 14:35:31
Igen, nem is ezzel van gondom, hanem azzal, hogy mindenki azt hiszi, hogy csak akkor lehet jó egy x-men film ha benne van rozsomák. unom már.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 05. - 14:46:21
Pedig ez nagyon is igaz. Én is untam az FC-t ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 05. - 14:48:59
Én pont ellenkezőleg és zavart, hogy csak azért rakták be, hogy ott legyen és semmiféle szerepe nem volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 05. - 18:48:18
Én közötte: nekem tetszett nélküle is, de az a jelenet óriási poén volt.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 05. - 21:11:07
Nekem magától is a tavalyi év legjobb filmje volt. :) Jackman cameoja meg annyira poén volt, hogy csak külön hozzáadott. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. December 05. - 21:59:59
Csak egyet érteni tudok! ;) Még  jó, hogy Vaughn megírta az új film forgatókönyvét mielőtt lelépett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. December 07. - 19:20:39
Vasember 3 japán trailer. Nyugi, a hang angol, csak van hozzá (egy érdekes :Đ) japán felirat.
https://www.youtube.com/watch?v=6LoSkepjWNw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 07. - 19:33:07
van hozzá (egy érdekes :Đ) japán felirat.
Wow, szabadfordítás. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. December 07. - 23:02:06
van hozzá (egy érdekes :Đ) japán felirat.
Wow, szabadfordítás. ;D
Végül is valamilyen szinten fedi az elhangzottakat... :D Viszont fel tudom majd használni a masteres szakdogámnál... ha még emlékezni fogok rá. XD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 07. - 23:07:44
Végül is valamilyen szinten fedi az elhangzottakat... :D

Így van... :D

Idézet
Viszont fel tudom majd használni a masteres szakdogámnál... ha még emlékezni fogok rá. XD
Tényleg, te az ELTE-re, vagy a Károlira jártál BA-ra? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. December 08. - 01:33:32
Károli. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 08. - 01:58:59
Akkor nem voltál évfolyamtársa a legjobb barátnőmnek. :) Ő elte-s volt. :)
A Károliról viszont csak jobbat hallottam, mint az elte-ről. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 08. - 20:16:09
Hopp, most olvastam a filmnewson:

A 20th Century Fox 2015. március 6-ára tűzte ki a Fantasztikus négyes (Fantastic Four) reboot premierjének napját, melyet a Chronicle direktora, Josh Trank fog rendezni.

Michael Green és Jeremy Slater már elkészültek az új film forgatókönyvével, de a szereplőgárda bejelentése még várat magára.

2005-ben került mozikba a Fantasztikus négyes (Fantastic Four), melyet 2007-ben követett a folytatása, A fantasztikus négyes és az ezüst utazó (4: Rise of the Silver Surfer). Mindkét filmet Tim Story rendezte, a főszerepben pedig Ioan Gruffudd, Jessica Alba, Chris Evans és Michael Chiklis tűntek fel.



És hálivúd nem bír magával, ez is még a hír végén volt...

Ezen felül akad itt egy fekete hír is: a Fox megerősítette, hogy a The Wolverine (Farkas), az X-Men: Days of Future Past, a Dawn of the Planet of the Apes és a Percy Jackson: Sea of Monsters is 3D-ben kerül mozikba.


Hát nem tom, nem akarják megunni ezt a rohadt 3D-t...? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 08. - 20:35:17
Én annyira nem bánom a 3D-t. BA filmnél kimondottan élvezetes volt, ASM-nél sem rontott a látványból. Szóval /vállvonás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 09. - 00:36:50
Ezeknél jók, de pont egy Rozsomáknál nem sok értelme lesz. Nagyon kivi leszek az F4 szereplőire. Fáklyát biztosan nem találnak jobbat, Reedet sem, a Lény ugyanolyan lesz, de remélem, nem esnek abba a hibába, mint a Pók rebootnál, hogy "csináljunk tök mást, mint az előző, hogy ne legyen kérdéses az ok".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 09. - 01:16:12
A forgatókönyíró azt nyilatkozta, hogy olyan lesz a film mint amit a rajongók megérdemelnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 09. - 01:34:01
A forgatókönyíró azt nyilatkozta, hogy olyan lesz a film mint amit a rajongók megérdemelnek.
"Ez nem az a film, amire a rajongóknak szüksége van. Ez az a film, amit a rajongók megérdemelnek." (http://melosprogbazaar.com/Smileys/default/smellie_batman.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. December 09. - 01:41:01
A forgatókönyíró azt nyilatkozta, hogy olyan lesz a film mint amit a rajongók megérdemelnek.
Nem tudom eldönteni, hogy ez a kijelentés most pozitív volt vagy negatív. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 09. - 02:19:08
Nem tudom eldönteni, hogy ez a kijelentés most pozitív volt vagy negatív. :roll:
Hát ja... én is erre akartam célozni. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. December 09. - 13:01:26
Sejtettem, csak már túl kora volt. :-[ :) Azon gondolkoztam, hogy ez milyen zseniális húzás volt a forgatókönyvírótól hiszen ő előre megmondta milyen lesz és ebbe még csak belekötni se lehet, mindegy rossz vagy jó filmet kapunk. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 09. - 13:12:35
Mekkora PR-duma.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 09. - 13:29:13
Ezeknél jók, de pont egy Rozsomáknál nem sok értelme lesz. Nagyon kivi leszek az F4 szereplőire. Fáklyát biztosan nem találnak jobbat, Reedet sem, a Lény ugyanolyan lesz, de remélem, nem esnek abba a hibába, mint a Pók rebootnál, hogy "csináljunk tök mást, mint az előző, hogy ne legyen kérdéses az ok".
Remélem jó nagy darab lesz a lény. A régiben nem tetszett. Remélem egy nagyon szép CGI-t csinálnak. A Hulk eszméletlen volt az Avengersben, úgyog én reménykedem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 09. - 14:01:26
Én is, biztos jól megtudják majd csinálni motion capture-ral! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 09. - 14:07:38
Én is, biztos jól megtudják majd csinálni motion capture-ral! ;)
Nem a mozgástól félek, hogy elszúrják, hanem a kinézettől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 09. - 14:17:44
Nos, született már egypár elborult ötlet:

(http://2.bp.blogspot.com/-DdmSWhISsXQ/UFjPlgOw73I/AAAAAAAA070/beyxCyhhz7o/s1600/Ransom_Getty-e1347556455760.jpg)

 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. December 09. - 14:49:19
Nekem tetszik. 8) Remélem a mostani fehér ruhájuk lesz majd az alap és nem a kék, valahogy szerintem jobban illik hozzájuk a fehér ruha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 09. - 14:59:52
Ja, több a baki lehetőség a kosz miatt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. December 09. - 15:04:06
Dehogyis! ;D Reed tuti olyan ruhát fejleszt ki, ami nem koszolódik.  :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: SD. EJC. - 2012. December 09. - 15:04:30
Nekem nem jön be, nem a kék a klasszikus ruhájuk?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. December 09. - 15:05:19
Ja, több a baki lehetőség a kosz miatt. ;D


Milyen kosz? Úgy tudom az ő ruháik nem Perwollal hanem instabil molekulákkal vannak ellátva  ;D


Szerk: Psycho megelőzött xD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2012. December 09. - 15:12:20
Nekem tetszik ez a concept, ki rajzolta? nincs meg nagyobban?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2012. December 09. - 15:19:37
Nekem nem jön be, nem a kék a klasszikus ruhájuk?
De a kék az. Viszont véleményem szerint a mostani fehér jobban illik hozzájuk. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 09. - 15:20:36
Nekem tetszik ez a concept, ki rajzolta? nincs meg nagyobban?
Gugli a barátod, első helyen dobja ki ezt: http://www.tencentticker.com/projectrooftop/wp-content/uploads/2012/09/Ransom_Getty.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 09. - 15:27:50
Mint rajz tetszik. Mint F4... mi ez egyáltalán?
Reednek fura az arca, mintha egy élő személy karikatúrája lenne.
Suenak nagy a feneke. ez valami realista koncept?
Johnnyban semmi extra. Hacsak a szemöldökpiercinget és a nonfiguratív tetkót nem a  vagánysága kihangsúlyozásának szánták, bár elég szánlmas próbálkozás lenne, mert ezek már inkább cikinek számítanak a való életben is. Inkább valami retro korrajz lehetne.
A lénynek meg semmi köze az eredetihez, és nagyon kilóg a sorból. Akkkor a többit is durván el kellett volna vinni.
Na most tényleg...mi ez? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 09. - 18:55:32
Elég kizárt, hogy a filmben ne a klasszikus ruha verziója legyen. Fehérrel azonnali bukta lenne. A jelenlegi olvasókon kívül senki sem értené, miért van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. December 09. - 19:36:19
Fáklyát biztosan nem találnak jobbat, Reedet sem, a Lény ugyanolyan lesz...

Fáklya azért annyira nem hasonlított a képregényes verzióra, a jelleme meg nem olyan bonyolult, szerintem rajta lehetne mit javítani.
Reed rendben volt, talán vele akadt a legkevesebb bajom, de azért tökéletesnek se nevezném.
A Lény szerintem borzalmas lett, a cuccon folyton éreztem, hogy nem kő, hanem "gumiruha", túl alacsony volt és az arca is túl emberi volt a képregényhez képest.
Jessica Alba meg szépen feszített abban a cuccban, de azért inkább eleve szőke hajú és kék szemű színésznők közt kellene keresgélni, van sok tehetséges köztük.
A Doom-ot játszó színész maga szerintem jó volt, csak a sajnos a karakterén volna mit csiszolni "egy keveset".

A fentiekhez azért hozzátenném, hogy nálam fontos szempont az is, hogy mennyire hasonlítanak a karakterek a képregénybeli megfelelőikre, szóval Chris Evanst például kedvelem, de nekem fejre és még talán alkatra se volt igazán Johnny Storm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 09. - 20:06:29
Ez meg túl Prometheus-os lenne:

(http://cghub.com/files/Image/095001-096000/95151/643_stream.jpg)

De tény, hogy Alba nem az a típus!

Na mindegy, közbem a COMIC Con-on bemutatták a Supi ruhákat:

(http://4.bp.blogspot.com/-KtPrBi4Jmsg/T9uMc4P_M5I/AAAAAAAAREc/Qtb7y_YO-4c/s1600/superman%2Bman%2Bof%2Bsteel%2Bcostume%2B3.jpg)

(http://4.bp.blogspot.com/-e9Q9xLSz3_k/T9uMckZs0OI/AAAAAAAAREU/3DPgtYulahU/s1600/superman%2Bman%2Bof%2Bsteel%2Bcostume%2B1.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 09. - 20:32:26
Hopp, comiccon van odakint? Wow, remlem lesznek vmi trailerek, film, rajzfilm, esetleg vmi game... :headscratch:

Ez a SUpi ruha meg baromi jó. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 09. - 20:38:39
Szerintem ez nem Superman ruha. Jól nézne ki egy hősön, de nem Supermanen.
Amúgy jól látom, hogy sötétkék és fekete van benne vegyítve? Hol az öv? Pókira övet akartak rakni, Supermanről pedig leszedik? Ez a ruha egyébként valami új képregénybeli vonalban szerepel, vagy teljesen új megközelítés?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 09. - 21:10:15
Sejtettem, csak már túl kora volt. :-[ :)
Sejtettem. :D Már nekem is korán volt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 09. - 21:10:46
Ok, de minek kellene Supinak öv? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 09. - 21:14:41
Ok, de minek kellene Supinak öv? :headscratch:
Jó kérdés. :) Viszont végre leszedték róla a fürdőnacit... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 09. - 21:19:15
Ez a ruha egyébként valami új képregénybeli vonalban szerepel, vagy teljesen új megközelítés?
Többé-kevésbé. A figura két komoly vizuális újratervezésen esett át (Earth One és DCnU), ebből a nagyobb nyilvánosságot kapott jelmez már inkább egyfajta kriptoni moduláris páncél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 09. - 21:45:00
Ez a ruha egyébként valami új képregénybeli vonalban szerepel, vagy teljesen új megközelítés?
Többé-kevésbé. A figura két komoly vizuális újratervezésen esett át (Earth One és DCnU), ebből a nagyobb nyilvánosságot kapott jelmez már inkább egyfajta kriptoni moduláris páncél.

De ahogy látom, az általad említett ruhák megőrizték a főbb jellemvonásait az eredeti ruhának. Gondolom az utóbbi a páncél, legalábbis ránézésre.


Ok, de minek kellene Supinak öv? :headscratch:

Ha jól emlékszem a képregényben szerepelt, hogy pénzt és egyéb dolgokat tart ott, mert nincs zseb a ruháján.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 09. - 22:19:35
A köpenyén is vannak zsebek. Meg mióta az írók is megértették, hogy fénysebességgel mozog, azóta nem igazán gond, hogy most akkor hova teszi a civil gönceit, mert mikroszekundumok alatt visszamehet érte.
Idézet
De ahogy látom, az általad említett ruhák megőrizték a főbb jellemvonásait az eredeti ruhának. Gondolom az utóbbi a páncél, legalábbis ránézésre.
Többé-kevésbé meg. A lenti filmes a két modern egyvelege. Elhagyta a családcímeren kívül a többi részt, és inkább páncélszerű.
Amúgy az új jelmezek felfedésekor sokan kritizálták azt, amit te is mondasz, hogy elmaradt a kisgatya és öv, ezzel két színből áll már az egész a korábbi három helyett. Másrészt igazából élesben a fogyasztók kifejezetten szeretik ezt a modern külsőt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 09. - 22:34:28
A köpenyén is vannak zsebek. Meg mióta az írók is megértették, hogy fénysebességgel mozog, azóta nem igazán gond, hogy most akkor hova teszi a civil gönceit, mert mikroszekundumok alatt visszamehet érte.
Idézet
De ahogy látom, az általad említett ruhák megőrizték a főbb jellemvonásait az eredeti ruhának. Gondolom az utóbbi a páncél, legalábbis ránézésre.
Többé-kevésbé meg. A lenti filmes a két modern egyvelege. Elhagyta a családcímeren kívül a többi részt, és inkább páncélszerű.
Amúgy az új jelmezek felfedésekor sokan kritizálták azt, amit te is mondasz, hogy elmaradt a kisgatya és öv, ezzel két színből áll már az egész a korábbi három helyett. Másrészt igazából élesben a fogyasztók kifejezetten szeretik ezt a modern külsőt.

Engem igazából a klasszikus színek elhagyása zavar, és az öv. A kis piros gatya hiányát meg lehetne szokni. Bár az is kicsit bontotta az egységet, ez a mostani gönc olyan mint egy búvárruha. Értem én, hogy az új közönség felé nyitni kell, de mikor Byrne modernizálta Supermant, nem volt ilyen bátor. De ha ez kell nekik, legyen...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. December 09. - 22:45:55
Nem rossz a filmes ruha, a Returns-osnál jobbnak tűnik.

Viszont nekem nem igazán tetszett a páncélruha-koncepció. Nem olvastam a képregényt, ott biztos megmagyarázzák az értelmét, de minek páncélt adni valakire, aki alapból sebezhetetlen?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. December 09. - 23:21:00
Engem igazából a klasszikus színek elhagyása zavar, és az öv. A kis piros gatya hiányát meg lehetne szokni. Bár az is kicsit bontotta az egységet, ez a mostani gönc olyan mint egy búvárruha.

Engem így egy felcserélt színű Supergoof-ra emlékeztet:
(http://www.internationalhero.co.uk/s/supergof.jpg)

Kellene valami középre, ami megtöri a kezeslábas érzetet. A baj leginkább az, hogy a kisgatyával együtt az övet is elhagyták.

Nem olvastam a képregényt, ott biztos megmagyarázzák az értelmét, de minek páncélt adni valakire, aki alapból sebezhetetlen?

Többek között azért, hogy ne minden ruhaszaggató robbanás után pucéran röpködjön. (Dr. Manhattan bezzeg ebből nem csinált ügyet. ;D ) Ettől függetlenül nekem se jön be a páncél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. December 09. - 23:51:09
Többek között azért, hogy ne minden ruhaszaggató robbanás után pucéran röpködjön.
De az erőtér, ami sebezhetetlenné teszi, kiterjed a ruhájára is... :headscratch: Csak a köpenye sérülékeny elvileg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. December 10. - 00:27:11
Többek között azért, hogy ne minden ruhaszaggató robbanás után pucéran röpködjön.
De az erőtér, ami sebezhetetlenné teszi, kiterjed a ruhájára is... :headscratch: Csak a köpenye sérülékeny elvileg.

Ez a szabály a reboot után szerintem már nem érvényes, eléggé szét volt szakadva az eredeti ruhája, mielőtt felvette a páncélt, ami viszont elvileg elpusztíthatatlan.
Meg azért ez logikusabb, mint az erőtér dolog, azt én mindig kissé erőltetettnek éreztem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 10. - 06:34:14
Logikusabbnak tűnik, de az erőtér is már egy ideje teljesen hihető, mert a saját bioelektromos tere volt az, ami ennyire sebezhetetlenné tette a ruháját. A mostani páncél inkább egyfajta hibrid megoldás, elvégre érthető, hogy a szülőbolygójáról nem egy szál takaróban küldték el a szülei egy vadidegen világba, másrészt így tényleg nem kell magyarázni esetleges új olvasók előtt, miért nem szakad szét a ruhája, miután ráejtettek egy kisbolygót.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 10. - 12:40:28
Pontosan ezt nem Martha Kent varrta neki, hanem a szülőbolygójáról van, valami spéci anyagból. Mindennek lesz funkciója, elvégre Nolan a producer, ő pedig szereti megmagyarázni a legapróbb dolgot is egy figurán. ;)
Érdekes a jele a mellkasán, ha fény vetül rá akkor halvány sárgás, ha árnyékban van szürkés:

(http://sphotos-c.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/65065_10151321156195808_1149734048_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 10. - 13:10:05
Azért ez még mindig nem egy Nolan film, könnyen lehet, hogy semmit se tett hozzá, csak jól cseng a neve, és neki sem volt kifogása a + pénz ellen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 10. - 13:22:04
Túl nagy reménykedés lenne, hogy csak díszből van ott a neve…
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 10. - 14:35:11
Basszus, ennek de nyalóka feje van ezen a képen. Elég meleg....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 10. - 14:46:28
Basszus, ennek de nyalóka feje van ezen a képen. Elég meleg....

Ne légy homofób. Kezdjük azzal, hogy akár Superman is lehet meleg, hisz, ha bárkinek el "kéne" nézni, az ő lenne.
Másodszor meg, Supinak tökéletes ez az arc, ne felejtsük, hogy ő a szuprém, kifogástalan hősök hőse. Valahogy őt még mindig teljesen emberfelettinek tartom, olyszinten, hogy az arca meg fizikuma is teljesen a tökéletesség határát kell, hogy surolja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 10. - 15:02:17
Ezért nem lehet meleg. Mert az csöppet sem tökéletes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 10. - 15:09:37
Ezért nem lehet meleg. Mert az csöppet sem tökéletes.

Lehet Lois helyett Louie lesz a romantikus szál.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 10. - 15:19:05
Vagy az Olsen gyerekre startol rá.  :lol:
De viccet félre, ez azért mégiscsak Superman.  :nezze:  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 10. - 15:20:45
Mostanában minden ápolt férfi buzis?
Oké a nyeszlett kisfiús kócosfejű sápadtarcú csávók buzisok, de most egy széles állú kigyúrt adonisz is buzis?
Superman szerintem mindig ilyen volt. Egy görög isten alakja egy modell arcával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 10. - 15:23:06
Nem az ápoltságával van baj. Nézd már meg azt a nézést.
De ne haragudj, nem akartam felkavarni az érzéseid.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 10. - 15:44:23
Mostanában minden ápolt férfi buzis?
Oké a nyeszlett kisfiús kócosfejű sápadtarcú csávók buzisok, de most egy széles állú kigyúrt adonisz is buzis?
Superman szerintem mindig ilyen volt. Egy görög isten alakja egy modell arcával.

Teljes mértékben egyetértek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. December 10. - 16:15:24
Mindig örömmel tölt el, amikor látom, hogy az X-Men (meg oly sok minden más) üzenete a másság elfogadásáról nem éri el a kívánt hatást. :\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 10. - 20:09:00
Nem az ápoltságával van baj. Nézd már meg azt a nézést.
De ne haragudj, nem akartam felkavarni az érzéseid.
Különösebben nem tiporsz a lelkembe, csak furának érzem, amikor egy fotó alapján formálunk véleményt (ue volt a multkor Kaine Harry-s megnyilvánulása). Nem hiszem, hogy igazából létezne meleg nézés sablon, meg ilyenek.
Amúgy van egy meleg haverom, és abszólút nincs semmi belőle a filmekben, tv műsorokban, és egyéb médiában meglévő buzis megnyilvánulásokból (persze tudja rólam, hogy nagyon nem vagyok kiváncsi a magánélete részleteire, de nem is hivalkodik ezzel).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 10. - 20:18:56
Mostanában minden ápolt férfi buzis?
Oké a nyeszlett kisfiús kócosfejű sápadtarcú csávók buzisok, de most egy széles állú kigyúrt adonisz is buzis?
Superman szerintem mindig ilyen volt. Egy görög isten alakja egy modell arcával.

Teljes mértékben egyetértek.

Így van, bár hiányolom az S betűs hajtincset a homlokáról!  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 10. - 20:37:12
Nem az ápoltságával van baj. Nézd már meg azt a nézést.
De ne haragudj, nem akartam felkavarni az érzéseid.
Különösebben nem tiporsz a lelkembe, csak furának érzem, amikor egy fotó alapján formálunk véleményt (ue volt a multkor Kaine Harry-s megnyilvánulása). Nem hiszem, hogy igazából létezne buzis nézés sablon, meg ilyenek.
Amúgy van egy meleg haverom, és abszólút nincs semmi belőle a filmekben, tv műsorokban, és egyéb médiában meglévő buzis megnyilvánulásokból (persze tudja rólam, hogy nagyon nem vagyok kiváncsi a magánélete részleteire, de nem is hivalkodik ezzel).

 :o Fotó alapján véleményt?
Voltál te már munkahelyi interjún? Miért van fényképes önéletrajz?
Ne vicceljünk már. Az első benyomás fontos. Lecsekkolnak, nem vagy szimpi be sem hívnak meghallgatásra. Ez ellen lehet elméleteket gyártani, de sajnos akkor is így van.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 10. - 20:50:23
Pont erről beszélgettünk is az Offban, hogy jelenleg az interjúztatás, és egyéb rendszer mennyire tré. :)
Így van, bár hiányolom az S betűs hajtincset a homlokáról!  :hehe:
Hát pedig arra könnyen lehet, hogy én is hasonlóan reagálnék, mint Kit. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 10. - 20:54:49
Nem az ápoltságával van baj. Nézd már meg azt a nézést.
De ne haragudj, nem akartam felkavarni az érzéseid.
Különösebben nem tiporsz a lelkembe, csak furának érzem, amikor egy fotó alapján formálunk véleményt (ue volt a multkor Kaine Harry-s megnyilvánulása). Nem hiszem, hogy igazából létezne buzis nézés sablon, meg ilyenek.
Amúgy van egy meleg haverom, és abszólút nincs semmi belőle a filmekben, tv műsorokban, és egyéb médiában meglévő buzis megnyilvánulásokból (persze tudja rólam, hogy nagyon nem vagyok kiváncsi a magánélete részleteire, de nem is hivalkodik ezzel).

 :o Fotó alapján véleményt?
Voltál te már munkahelyi interjún? Miért van fényképes önéletrajz?
Ne vicceljünk már. Az első benyomás fontos. Lecsekkolnak, nem vagy szimpi be sem hívnak meghallgatásra. Ez ellen lehet elméleteket gyártani, de sajnos akkor is így van.  ;)

Ne keverjük a munkahelyi felületes interjút (amely, ha úgy jellemezhető, hogy be se hívna valakit, mert egy homofób barom azt gondolja egy fotó alapján, hogy az interjú alany meleg, máris egy alapjában véve bűntetendő cselekmény)a mindennapi, emberségességre (legalábbis még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne állítaná azt, hogy legalább próbál  erre adni valamit is) törekedő életünkkel.

Attól, hogy az interjún meg kell felelj egy adott standarnak, hisz egy stabil alkalmazottat keres mindenki általában, nem jelenti azt, hogy meg kell hazudtold önmagad, ilyensmit senki sem kér. És, ha igen, rossz helyen vagy.

Rossz dolog előítéletes lenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 10. - 21:30:22

Ne keverjük a munkahelyi felületes interjút a mindennapi, emberségességre (legalábbis még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne állítaná azt, hogy legalább próbál  erre adni valamit is) törekedő életünkkel.

Na én ilyen emberrel még nem találkoztam. Mindennapi emberségesség. Ezek gyönyörű szavak ( És nem ebbe a topicba valók.  :off: ), de sajnos csak szavak. Ne ítélj a látszat alapján, de ha valakinek nem huszonezres a mobilja akkor közröhej tárgya. ( Ez csak egy bagatell példa. ) A csöves mellett naponta több tízezren elmennek, félrefordítva a fejüket. ( Igen, én sokat ismerek. Regényt lehetne írni az életükről és a mindennapi emberségesség feléjük való irányulásáról.) Ha a mindennapi emberségességre törekednének az emberek, nem lennének hajléktalanok, munkanélküliek, de még gyermekotthonok sem. Nem lenne hálapénz és nem lenne fenntartható ez a rendszer sem. Ahol valaki jobb helyet és elbírálást akar, mert teszem azt van egy papírja.
Tudom hogy sok embernek ez még nem mond semmit, sokan még a " majd én megmutatom a világnak " korszakukat élik. De pár év múlva ez majd szépen lekristályosodik és az ember más szemmel kezdi látni a világot. Nem, nem pesszimista, nem homofób, nem megkeseredett és egyéb kedves jelzőkkel ellátott szemszögből, hanem egyszerűen más dolgok veszik át a fontossági sorrendet és változik a világ. Persze nem mindenkinél, hisz azoknak a legjobb, akik minél később kerülnek ki a nagybetűs életbe.

Rossz dolog előítéletes lenni.

Ebben viszont egyetértünk.   ;)


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 10. - 21:55:19
Tényleg a hajtincset is lehagyták! Na azt nem is bánom. Szerintm nagyon jól néz, ki, hogy a nadrág elhagyásával, egy nagyon nyúlánk egybe test lesz, mivel nem töri meg semmi középen. Fura, viszont, hogy a tojásszerű övcsat megmaradt. De jópofa, ahogy Jor-el kryptoni páncéljából átemelnek egy-két elemet: karvért és a derekán azok a kis páncélnyúlványok.
Nekme ami nagyon nem tetszett a Returnsban, az az ahogy a köpeny kapcsolódik a ruhához. Mintha egy sima kereknyakú pólóba petűrték volna. Sokkal jobban néz ki amikor nagy nyitott a nyakrész
Gáz nyak:
(http://babbleon5.files.wordpress.com/2010/10/superman-returns-nw04.jpg)
Jó nyak:
(http://metalarcade.net/wp-content/uploads/2011/09/Henry-Cavill-Man-of-Steel-Superman-Suit-On-Set-2.jpg)
(ez az öv hol piros, hol sárga...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 10. - 23:11:20
Mindig örömmel tölt el, amikor látom, hogy az X-Men (meg oly sok minden más) üzenete a másság elfogadásáról nem éri el a kívánt hatást. :\
Iiiiiigen, ennek én is örülni szoktam...  :roll: A véleményem többi részét szerintem már ismeritek. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 11. - 00:01:32


Na én ilyen emberrel még nem találkoztam. Mindennapi emberségesség. Ezek gyönyörű szavak ( És nem ebbe a topicba valók.  :off: ), de sajnos csak szavak. Ne ítélj a látszat alapján, de ha valakinek nem huszonezres a mobilja akkor közröhej tárgya. ( Ez csak egy bagatell példa. ) A csöves mellett naponta több tízezren elmennek, félrefordítva a fejüket. ( Igen, én sokat ismerek. Regényt lehetne írni az életükről és a mindennapi emberségesség feléjük való irányulásáról.) Ha a mindennapi emberségességre törekednének az emberek, nem lennének hajléktalanok, munkanélküliek, de még gyermekotthonok sem. Nem lenne hálapénz és nem lenne fenntartható ez a rendszer sem. Ahol valaki jobb helyet és elbírálást akar, mert teszem azt van egy papírja.
Tudom hogy sok embernek ez még nem mond semmit, sokan még a " majd én megmutatom a világnak " korszakukat élik. De pár év múlva ez majd szépen lekristályosodik és az ember más szemmel kezdi látni a világot. Nem, nem pesszimista, nem homofób, nem megkeseredett és egyéb kedves jelzőkkel ellátott szemszögből, hanem egyszerűen más dolgok veszik át a fontossági sorrendet és változik a világ. Persze nem mindenkinél, hisz azoknak a legjobb, akik minél később kerülnek ki a nagybetűs életbe.

Ezt úgy nevezik, hogy megalkuvás. Le is zárom az offot. Az élet az, amivé tesszük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 11. - 06:44:45
Vagy az Olsen gyerekre startol rá.  :lol:
Volt olyan. (http://26.media.tumblr.com/tumblr_lkdv3lglNh1qge3pmo1_500.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. December 11. - 08:32:28
A híres rózsaszín kriptonit.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 11. - 14:15:07
Tényleg a hajtincset is lehagyták! Na azt nem is bánom. Szerintm nagyon jól néz, ki, hogy a nadrág elhagyásával, egy nagyon nyúlánk egybe test lesz, mivel nem töri meg semmi középen. Fura, viszont, hogy a tojásszerű övcsat megmaradt. De jópofa, ahogy Jor-el kryptoni páncéljából átemelnek egy-két elemet: karvért és a derekán azok a kis páncélnyúlványok.
Nekme ami nagyon nem tetszett a Returnsban, az az ahogy a köpeny kapcsolódik a ruhához. Mintha egy sima kereknyakú pólóba petűrték volna. Sokkal jobban néz ki amikor nagy nyitott a nyakrész
Gáz nyak:
(http://babbleon5.files.wordpress.com/2010/10/superman-returns-nw04.jpg)
Jó nyak:
(http://metalarcade.net/wp-content/uploads/2011/09/Henry-Cavill-Man-of-Steel-Superman-Suit-On-Set-2.jpg)
(ez az öv hol piros, hol sárga...)

Hála a Fan-oknak akik mindig próbálják erőltetni a netre a vágyaikat! :D
Singer Supermanje érzelmi, művészi oldalról közelítette meg a figurát, Snyder képregényesen, kicsit a valóságba helyezve!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2012. December 11. - 15:11:47
Singer Supermanje érzelmi, művészi oldalról közelítette meg a figurát

A rendezés rossz volt, a forgatókönyvet a rajongók de még az egyszerű mozinézők is nyílvánosan elégették Comic Conokon, a színészi játék zéró. Egy érzelmet biztos jól bemutatott Singer, hogy kell valamit alaposan megutáltatni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 11. - 15:26:00
Annyira tisztelegni akartak Donner filmje előtt, hogy leforgatták ugyanazt modern környezetben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 11. - 16:30:23
Ezt úgy nevezik, hogy megalkuvás.

Ha pedig erre képtelen valaki, semmi keresnivalója a társadalomban, aminek az egymáshoz való alkalmazkodás lenne az alapja. Vagy legalábbis ne hivatkozzon másokkal szemben emberségességre, ha ő maga semmibe veszi azt.  ;)

Vagy az Olsen gyerekre startol rá.  :lol:
Volt olyan. (http://26.media.tumblr.com/tumblr_lkdv3lglNh1qge3pmo1_500.jpg)

Na, ezt annyira tudtam....  ;D

Így van, bár hiányolom az S betűs hajtincset a homlokáról!  :hehe:
Hát pedig arra könnyen lehet, hogy én is hasonlóan reagálnék, mint Kit. ;D

Ejnye! Nem szép dolog az előítéletesség!  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 11. - 17:35:00
Ezt úgy nevezik, hogy megalkuvás.

Ha pedig erre képtelen valaki, semmi keresnivalója a társadalomban
*Megijed, elkezd pakolni és indul a legközelebbi remetelyuk felé*
Maradjunk annyiban, hogy világnézetben az életben nem fogunk egyetérteni és ezzel semmi baj. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 11. - 19:30:51
Hogy az életben valamit elérj, kompromisszumokat kell kötni. Ha ezt valaki megalkuvásnak ( nem én hoztam be ezt a kifejezést a társalgásba, csak alkalmazkodtam hozzá ) nevezi lelke rajta, illetve a megalkuvás nem is annyira negatív jelentéstartalommal bíró szó, mint itt ki lett élezve. Ha nem kötsz kompromisszumokat, átgázolsz embereken, hogy mindig a te akaratod érvényesüljön, az nem túl emberséges.   :roll:  Persze, lehet hogy másképp is lehet nézni, nekem nem fér bele. Az emberségesség nehéz dolog, és sok esetben azok sem tudnak róla semmit, akik tanítják. ( Direkt nem írok példát, nehogy belekössetek.  ;) )
Viszont a topicot elég jól sikerült szétoffolnunk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 11. - 19:38:05
No, Ben nem linkelte még?
Vhogy kikerült a netre már az új előzetes...

https://www.youtube.com/watch?v=KVu3gS7iJu4
nem vagyok egy nagy Supi fan, de van egy olyan érzésem, hogy ennek az eleje valami írtózatosan unalmas és vontatott lesz...  :uhoh:
Rohadtul nem győzött meg a trailer, hogy nekem ott kell csápolnom első nap a moziban... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 11. - 19:54:56
Azért itt lesznek nagy nevek.  :o  A trailer tényleg nem mutat sokat. Dr. Hamilton is szerepel benne.  :surp: Kíváncsi vagyok lesz-e a végén kis plusz, hogy jön Batman rántsák össze a JLA-t?  ;D Vagy esetleg Amanda Waller?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 11. - 20:04:11
Mintha az S háttere fekete lenne :headscratch: Mindegy.
Én szeretem a lassú érdekes felvezetőket. Valaki ezt nevezi unalmasnak és vontatottnak. PL a Batman Begins is ilyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 11. - 20:08:21
Én ott valahogy ezt nem éreztem... :headscratch: mondjuk valszeg ott a sztori vezetés is feldobta, meg nem utolsó sorban, hogy a hegyesfülút jobban bírom, mint a cserkészt. ;D
De akkor is, ezt a tépelődést, drámázást, már 10 évadon "végig izgulhattuk " egy frenetikus sorozatban... vhogy ez engem már nem hat meg, hogy megint elölről mindent...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 11. - 20:20:49
Szerintem jó lesz, végre tényleg egyszintű ellenfeleket kap Supi! :)

Lone Ranger trailer:

https://www.youtube.com/watch?v=ZHaxv6alLeI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 11. - 20:36:14
Szerintem jó lesz, végre tényleg egyszintű ellenfeleket kap Supi! :)
Zod már volt neki ellenfele az első Supi filmben.
Lone Ranger trailer:
Ez is képregényadaptáció?! nem is tudtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 11. - 20:49:23
Az első száma 1948-ban jelent meg:

(http://media.comicvine.com/uploads/0/229/223200-1172-116602-1-lone-ranger-the_super.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 11. - 20:55:55
De retró! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 11. - 21:08:21
Az, ekkor még menők voltak a western cuccok, nem tudom van e értelme feltámasztani.
Most amúgy  így néz ki, és a Dynamite Entertainment adja ki:

(http://media.comicvine.com/uploads/3/38780/1348060-lone_ranger_23_super.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 11. - 21:38:06
Szerintem jó lesz, végre tényleg egyszintű ellenfeleket kap Supi! :)
Zod már volt neki ellenfele az első Supi filmben.

A másodikban.  ;) Az elsőben csak bezárták Ursával és Nonnal a negatív zónába, ahonnan a másodikban szabadulnak ki. Nagyon bírtam az első két részt. Donner verziója egész más megvilágításba helyezi a második részt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 11. - 21:40:12
Szerintem jó lesz, végre tényleg egyszintű ellenfeleket kap Supi! :)
Zod már volt neki ellenfele az első Supi filmben.

A másodikban.  ;) Az elsőben csak bezárták Ursával és Nonnal a negatív zónába, ahonnan a másodikban szabadulnak ki. Nagyon bírtam az első két részt. Donner verziója egész más megvilágításba helyezi a második részt.
Ja tényleg!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 11. - 21:47:31
Donner verziója egész más megvilágításba helyezi a második részt.
Donner verziója az egyik legjobb valaha leforgatott képregényfilmmé teszi a második részt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 11. - 21:58:20
Ezzel azt hiszem tökéletesen egyetértek. De már az első rész is hihetetlenül ütős. Sokan állítják, hogy megkopott már, de én ezt nem így látom. A mai napig megállja a helyét. ( NÁLAM. )  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 11. - 22:13:33
Engem meg lázba hozott ez a trailer. Különösen nem figyeltem fel a MoS-ra, viszont ez igencsak meggyőzött, hogy mozinézős kategória lesz.
Tetszik, hogy látszólag többet kapunk az identitását kereső Supiból, bár lehet csak azért, mert sosem néztem Smallvillet.
Színészek kapnak egy "hüvelykujj-fel"t tőlem és látom van új képessége is (1:59nél a fiatal Chuck Norrisszá változik).
Jó lesz ez.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 12. - 00:05:16
Fantasztikus ez a Superman trailer. Már vagy 20-szor megnéztem. Ez nem lesz olyan impotens mint a Returns. Engem egyáltalán nem zavar az eredettörtnet. Több mint 30 éve volt eredettörténet, a Smallville-t azért nem sorolom ide mert alternatív univerzum. Superman végre valóban harcolni fog. Donner Superman 2-je is zseniális, de ott még nem állt készen a technika a harcjelenetekhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 12. - 09:35:43
A harcok és akciók biztosan páratlanok lesznek, de ez a síró kisgyerek, aki felfedezi magát, csak a Batman sikere miatt került bele, és nagyon elsülhet visszafelé is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 12. - 16:58:51
Nekem így az előzetesből az jön le, hogy nem csak agyatlan akció lesz, hanem foglalkoznak majd a karakterekkel is. Ami sztem nem feltétlenül baj, nem biztos, hogy mindenki nézte a Smallvilet, illetve 1978 nem ma volt. A lápregényrajongók nyilván ismerik az eredettörténet, viszont az átlagnézőt is figyelembe kell venni és Donner filmje óta felnőtt egy-két generáció.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 12. - 18:47:47
És szted ők nem ismerik az eredetsztoriját? ;D
Azért volt neki pár rajzfilmje, plusz a Smallville, kölökként tuti látták eleget már...(gondolom legalábbis, hogy odakint orrba szájba ismétlik a több száz rajzfilm adó valamelyikén...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 12. - 19:38:44
Nagyon sok olyan embert ismerek akik azt se tudják kicsoda Superman. Viszont ha az előzetes hatására mégis megnézik a filmet, akkor sztem tudniuk kell ezeket a dolgokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 12. - 19:41:22
Ez azért durva hogy nem tudják ki Superman! :)
Szóval biztos van ilyen, akinek ha megmutatsz egy képet róla és nem tudja megnevezni, de szerencsére én még ilyennel nem találkoztam! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2012. December 12. - 20:00:48
Miért ne lehetne? Én ismerek olyan 50-60 éves embert, aki nem tudja. Pedig már élt mikor hozzánk bejött a Reeve féle film.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 12. - 20:09:07
Jó, de őket meg lehet érteni, másképp szocializálódtak, nekik kimaradt a nyugati képregény! ;)
Az a gáz szerintem, ha 40 alatt nem ismeri fel senki, piros köpönyeges barátunkat! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 12. - 21:45:05
Jó, de nem is magyarokkal kellene példálozni ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. December 12. - 22:02:36
Azért a célközönség legalább 99%-a szerintem ismeri a figurát, aki meg nem, az szerintem egyébként se jár moziba.

A Donner-féle filmben egyébként nekem pont az eredettörténete tetszett legjobban. A normálban nem tudom pontosan, de a rendezői változatban ha jól emlékszem, az első egy órában még fel se veszi a jelmezét. Érdekes módon a Batman Begins esetében ugyanez irritált, míg az embereknek inkább annak az elnyújtott felvezetése tetszik. Nekem Tim Burton fordított megközelítése jött be jobban, vagyis az exhibicionista karakter, Joker eredete teljesen ismert, míg a magába zárkózó, sötétbe burkolózó, legendaként megjelenő főhős kilétét és motivációját csak szépen lassan ismerjük meg, a pontos történetét, forrásait pedig továbbra is titok övezi. "Where does he get those wonderful toys?" ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 12. - 22:49:37
Ha mutatsz egy képet Supernmanről, mindenki tudja, hogy "ő Superman", de aztán kiderül, hogy kb ennyit is tud róla összesen, vagyis a nevét. Az eredettörténetét, meg hogy ő nem is ember, azt már nem mindenki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2012. December 12. - 22:52:01
Meg a "Mi az ott az égen?" jelenetet, helyzetet is mindenki ismeri szerintem. Superman a szuperhősök univerzális szimbóluma, nagymértékben legalábbis. Nálunk a nagyiék Pókit is csak úgy ismerik, hogy á, ez a Pókos Szuperman.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. December 12. - 23:08:54
Nekem tetszett az új előzetes, egyelőre tetszik a darkos, Nolan-es megközelítés, a látványra meg tuti nem lesz panasz. De ha Nolannek a forgatókönyhöz is köze lesz (legalább egy kicsit), akkor a történettel se lesz gond. :D Ha jó a forgatókönyv, akkor Zack Snyder remek filmet hozhat össze. A 300 és a Watchmen bizonyítja, hogy mind agyatlan szórakoztatásban, mind komoly, összetett film terén nagyot tud alkotni.

Egyébként külsőleg nézve, testalkatilag eddig ez a legjobb Superman karakter. Kellően kigyúrt (mint a képregényben) és arcra is passzol. Persze majd a filmben kiderül, milyen lesz a színészi alakítás, de megelőlegezem, hogy Henry Cavill jó választás a szerepre.


Idézetet írta: kaine
de ez a síró kisgyerek, aki felfedezi magát, csak a Batman sikere miatt került bele, és nagyon elsülhet visszafelé is.
Valóban benne van a pakliban, mindazonáltal én bízom benne, hogy a Batmanhez hasonlóan itt is fokozatosan építik majd fel a karaktert, és egy kimondottan jó eredettörténetet kapunk. (Persze ezzel a Donner-verzióban sem volt gond.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 13. - 09:03:37
Aú... :surp:

(http://lh5.ggpht.com/-dSYVjeHCXZg/UMl4nHCzDJI/AAAAAAAA2VY/3FYicIBBDKk/hr_The_Wolverine_3%25255B4%25255D.jpg?imgmax=800)

(éljük tól dec 21-et, éljük tól dec 21-et, éljük tól dec 21-et, éljük tól dec 21-et, éljük tól dec 21-et :uhoh:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2012. December 13. - 09:04:21
Elképesztően hatásos kép, baromi jó. De persze minek neki kard.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 13. - 09:06:50
Képregényben is volt neki amikor itt járt... (mondjuk asszem akkor még nem volt ez a karmos ügye neki... se csontkarmok... :headscratch:) Amúgy engem itt most zavar a rövid kis haj, ezen a képen sokkal jobban kijött volna a jellegzetes hajával...
Amúgy itt még nagyobban, és van egy mozgó poster is:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=71245
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2012. December 13. - 10:19:27
Nagyon vad a mozgó poszter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 13. - 12:41:04
Oké, srácok, világvége lefújva. Ebben annyi az elemi awesome, hogy egyben tartja az univerzumot. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 13. - 13:42:30
Pedig nem szerepel benne sem Christopher Walken, se Christopher Lee, sem Chuck Norris. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ju - 2012. December 13. - 13:55:33
Hugh Jackman Wolverine-je majdnem annyira awesome, mint Christopher Lee hangja... Az örök gyengém marad. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 13. - 13:58:33
Remélem az Ezüst Szamuráj-t nem rontják el!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2012. December 13. - 14:47:17
Klassz poszter. :D A japános sztori miatt dupla annyira érdekel ez a film, mint egyébként. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2012. December 13. - 18:06:20
Nocsak készül az esőember remake? Hinnye,de kipofozták ezt a Dustin Hoffman-t  :hehe: Viccet félretéve ennél jobb superhero posztert készíteni se tudnának jelen pillanatban! Kibaszott vagány ráadásul jó látni bakancsban  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2012. December 13. - 20:17:30
Ez is egy képregényfeldolgozás, bár nem ismerem. http://m.imdb.com/title/tt1483013/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2012. December 13. - 20:45:30
Mivela Foy készíti a Wolwerine-t, és ők szeretnek elcseszni dolgokat, nem vagyok bizakodó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 17. - 21:53:35
A Warner 2015-re szeretné bemutatni a JLA mozifilmet, amiben a fő ellenség állítólag Darkseid lenne!
A JLA vol. 1. 183-185. történetein alapulna!
Mit mondjak merész vállalkozás lenne!

http://www.comicvine.com/news/crisis-on-new-genesis-is-this-the-justice-league-movie-plot/145686/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2012. December 17. - 22:14:43
Ebből már sehogy se jönnek ki jól. Kapunk egy összecsapott filmet egy "Thanos-koppinccsal". Vagyis az egyszeri filmes fanoknak ez fog lejönni. Lehet az Avengers 2-t akarják ezzel szabotálni?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2012. December 18. - 10:07:35
A hangsúly az akarják-on van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 18. - 13:34:09
A Warner sok mindent akarna képregényes fronton, de nem bírja a farka! ;) Lásd Wonder Woman tervezetet, pl. amit a CW nem is engedett sugárzásba.
Szóval ha nem kapja össze magát a stúdió, le fog maradni a Marvel/Paramount/Disney combo mögött!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 22. - 14:09:27
Na, milyen jó, hogy elmaradt a világvége, most már ezerrel várom a Rozsó filmet és az új Xment, amiben Hugh is többet szerepel:
FIlmdroid:

Javában zajlanak az X-Men: Az elsők folytatásának előkészületei, amiben Wolverine is szerepet fog kapni. Az adamantiumkarmú mutáns felbukkanását hivatalosan is megerősítették és Hugh Jackman twitterén közzétette, hogy ezúttal nagyobb szerepe lesz.

“Ezúttal nem csak 4 órát fog igénybe venni a munka a stábbal.” – írta. Az előző részbe Xavier és Lensherr mutánsokat keresnek csapatukba, Wolverine egy kocsmában üldögél szivarozgat és iszogat, mikor a két férfi köszön neki, de ő egyszerűen elküldi őket a fenébe, majd kér még egy italt.


He, mekkora, az az egy kis jelenetet 4 órán át csinálták? :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2012. December 22. - 14:14:25
Gondolom smink, jelmez, fodrász, mindennel együtt volt 4 óra, de az is lehet, hogy kompletten 4 órát volt ott a forgatáson.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2012. December 22. - 14:17:39
Ha utóbbi, az egészen normális volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2012. December 22. - 14:32:29
Voltam már pár filmforgatáson és a 4 óra mindennel együtt szerintem még egészen reális. Csinálnak vagy három próbát, aztán felveszik megint kétszer vagy háromszor, aztán átrendezkednek és ugyanígy készül egy közeli is Jackman arcáról. A próbák meg felvételek között tanácskozás, jópofizás, sminkelés, csinosítgatás, az elején meg jelmezbe bújás, stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 24. - 20:04:27
Hmhm, egy-két hang érdekes lett... Acélember szinkronosan.
https://www.youtube.com/watch?v=9I9T__qRLSk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 24. - 22:23:10
Szerintem jól el lettek találva a hangok! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 24. - 22:40:11
Costnernek kicsit furcsáltam Kőszegi Ákost, de aztán villant be, hogy nagyon nem is volt filmje Szakácsi halála óta, (vagy én nem láttam...) és így nem tudtam, hogy ki lett neki az új hangja... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2012. December 25. - 10:53:55
Clarké nem tetszik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2012. December 25. - 12:15:22
Miért, Rátóti Zoltánnak, vagy Markovics Tamásnak jobban örültél volna? :P
Az egyik túl idős a másik meg túl fiatal hangilag Cavill-hoz, szerintem jól jártunk ezzel a verzióval! ;)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 25. - 13:36:54
Nagyon ismerős ez a hang, először azt hittem, hogy  Zámbory Soma, de már totál nem vagyok benne biztos...
Viszont úgy rémlik a Halhatatlanokban egész jó hangja volt... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2012. December 25. - 14:48:33
A felnőtt Clark Dolmány Attila.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2012. December 25. - 15:15:01
Bazz... téééényleg... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mike - 2013. Január 02. - 11:35:23
Kicsit furcsa lesz Clarkot/Supermant a Family Guy Stewie-jaként hallgatni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Január 03. - 10:09:34
https://www.youtube.com/watch?v=KR1LZ1jG43E

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 03. - 15:59:00
Eddig csak egy valamilyen Superman-jük van, meg egy Arrow-juk a Tv-nek, nem tudom hogy lesz ebből Darkseid-os JLA mozi..... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 03. - 18:58:48
Meg van egy Zöld Lámpás is ;D amúgy arra lehetne még sokat kötni, mégiscsak Oán szokott dekkolni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Január 03. - 21:26:31
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a Superman trailert az eredeti szinkronnal már rongyosra néztem, annyira tetszik. ;D Totál rá vagyok izgulva erre a filmre, részemről nagyon várós. :D
Amúgy a magyar szinkron se rossz, gondolom ezek még nem a végleges szinkronhangok, változhatnak még. Persze az eredeti szinkron jobb.

Ami a JLA mozit illeti: arra is kiváncsi lennék, de a DC ilyen szempontból nagyon le van maradva a Marvelhez képest, és most megy a nagy kapkodás, úgy tűnik. Félek, hogy nehogy pont ezzel a kapkodással rontsák ela dolgokat. A Marvel nagyon jól csinálta a dolgokat, lépésről lépésre felépítették a projektet, a karakterek saját filmjeivel előkészítették az Avengerst (és itt fontos, hogy a karakterek saját filmjei is mind jól sikerültek!) és az egész folyamat az Avengersben érett be igazán, nagyon profi volt minden.

Ehhez képest a DC-nek van egy zseniális, ámde lezárt Batmanje, egy nyáron debütáló - jónak ígérkező - Supermanje, és egy nagyon elcseszett Zöld Lámpása. Ezekkel az alapokkal, ha nagy kapkodásban összecsapnak egy JLA-t, csak azért, hogy a Marvellel versenyezhessenek, abból nem biztos, hogy jó fog kisülni. Egy előnye van a DC-nek, hogy Szupi és Batman annyira erős és népszerű karakterek, hogy akár egyedül is képesek elvinni a hátukon egy JLA filmet, még ha a többi szereplő magában a filmben is mutatkozik csak be. Csakhogy most az a gond, hogy a semmiből kéne előrángatni egy tök új Batmant a filmhez, vagyis a két alappillérből az egyik egyelőre elég ingatag... Szerintem a DC-nek bele kéne törődnie, hogy ezt a versenyt elvesztették a Marvellel, és okosan, a saját tempójukban kéne felépíteni a JLA projektet, úgy, ahogy a Marvel is csinálta az Avengerssel. Így több lenne rá az esély, hogy egy jó és sikeres JLA filmet kapunk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Január 03. - 21:42:58
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a Superman trailert az eredeti szinkronnal már rongyosra néztem, annyira tetszik.

Nem szinkronosan, de én is rohadt sokszor néztem újra a trailert. Várós film lett hirtelen a MoS tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 03. - 21:44:34
Na én is pont így vagyok ezekkel a hírekkel, kíváncsi vagyok tényleg mit tud kihozni ebből a DC/Warner/Legendary Pictures.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Drake - 2013. Január 08. - 10:36:45
A MoS trailert én is megnéztem már rengetegszer, ebben az évben ezt a filmet várom a legjobban.
Costnernek kicsit furcsáltam Kőszegi Ákost, de aztán villant be, hogy nagyon nem is volt filmje Szakácsi halála óta, (vagy én nem láttam...) és így nem tudtam, hogy ki lett neki az új hangja... :headscratch:
Most néztem, már a Mr. Brooks-ban is Kőszegi Ákos volt a hangja. Kőszeginek nagyon karakteres a hangja, és régebben kedveltem, csak mostanra kezd nagyon tucathang lenni, lassan már minden korabeli férfinak ő a hangja :(.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 08. - 10:46:16
Jaja, pont így vagyok vele én is, bírom meg minden, de tééényleg nagyon sokat szerepel az utóbbi időben... remélem Hugh-nak nem ő lesz az állandó hangja... sajna a vasökölben Vitay helyett ő lett... pedig az előzetesben még Vitay volt, meg is örültem neki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Január 08. - 11:56:36
(http://kepfeltoltes.hu/130108/poster_robocop_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 12. - 14:44:06
Anthony Mackie lesz Sólyom az Amerika Kapitány folytatásában, és örömmel nyugtázta, hogy nem kell majd színes piros-fehér cuccban ugrabugrálnia, hanem majd kap, valami olyasmit amit az Ultimate változatban láthatunk.

(http://www.blacksuperherofan.com/wp-content/uploads/2012/01/Ultimate-Falcon.jpg)

 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 12. - 15:31:33
Helyes!! :bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Január 13. - 10:09:42
Ezek a szárnyak mechanikusak?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Január 14. - 13:59:22
http://www.sg.hu/cikkek/94605/rendezot_kapott_a_fold_utolso_elo_ferfijarol_szolo_film
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 14. - 22:33:40
Csak a főszereplőt ne rontsák el! ;)
Újabb képecske, a készülő Rozsomák, azaz "Farkas" filmből:

(http://media.comicvine.com/uploads/0/40/2809920-thewolverinehiresphoto.jpeg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Január 15. - 17:52:50
Új karom dizájn?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 15. - 18:53:20
Gondolom a lapos fejrész a karmokon, védekezésre kell majd a dobócsillagok véget! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Január 15. - 19:23:35
Új karom dizájn?
Igen, nekem is feltűnt. Vékonyabbak,karcsúbbak  és rövidebbek lettek a karmok.

B44: ha ugyanarra gondolok, akkor az az eddigieknél is megvolt.

A barnát simán elnézném a mozivásznon is:
(http://www.dailydesigninspiration.com/diverse/di/marconelor/wolverine-fan-art.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 15. - 21:36:22
Esetleg ha kikerülnek a jogok a Fox-tól, akkor talán egyszer lesz egy reboot, de addig maszk nélkül marad Rozsi! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Január 16. - 00:12:13
Félreértesz, nekem semmi bajom maszk nélküli Rozsóval, és az X-filmek nagy kedvenceim. Jobban örülök, hogy a X-ek nem rohangálnak a filmvásznon mindenféle csiricsáré ruhában, csupán azt mondom, ha esetleg Rozsi egyszer maszkot, színes jelmezt kapna egy ilyet még simán el tudnék viselni. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Január 16. - 14:55:36
Erre kíváncsi leszek, hogy hogyan lesz csont karma. Megint. Mert elvileg az X3 után játszódik.
(http://www.filmuniverzum.com/wp-content/uploads/2012/10/the-wolverine-hugh-jackman-bone-claws.jpg)
Én nem szeretm ezt a csontkarom retcont. Szerintem eredetibb az eredeti eredet ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 16. - 15:10:05
Ez egyszerű, mivel tele lesz Flashbackekkel...
A 2. vh alatt járt japoknál is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Január 16. - 16:34:56
Érdekes, én azt olvastam, hogy teljesen különálló film lesz, és egyik eddig X-Men filmhez sem lesz köze. :\ Most akkor melyik? :D Persze jobban örülnék, ha a régiek folytatása lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 16. - 17:36:17
A régiek folytatása lesz, de elvben az előző wolvie filmtől elhatárolódik, vagy mi... gondolom egy fia utalás nem lesz rá... :headscratch: (ami kicsit kár, Kardfog miatt... én arra a szálra kíváncsi lettem volna...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 26. - 14:44:49
Lehet hogy Matthew Vaughn fogja rendezni a JLA mozifilmet!

http://www.comicvine.com/news/rumor-matthew-vaughn-wanted-for-justice-league-movie/145893/

Nem tudom, valahogy olyan elképzelhetetlen számomra ez a projekt!  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Január 26. - 15:52:42
Ez nagyon jó lenne, bírom a rendezőt ( belenyúl rendesen a forgatókönyvbe, de eddig mindig pozitívan jött ki a dolog).  Kár, hogy az X-mentől lelépett... ( de valőszínűleg Singer még mindig elég valami különleges megalkotására  ;) )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: hudekira - 2013. Január 27. - 11:45:01
http://cinestar.web4.hu/cikk/xmen-days-of-the-future-past-a-regi-szineszekkel
Nem tudom nekem valamiért Vadóc meg Kitty sem jön be, mármint az őket alakító színészek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 27. - 11:52:17
Hoha, Ellen Pagenek örülök, meg egy Kolosszusnak örülnék még, de valszeg abból nem lesz semmi... :-\
Halle Berry-t sztem kihúzhatjuk, és Kükit is, mivel ő elvben halott... Emmát azért sajnálom bazz... így tök értelmetlen lett az első rész vége... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Január 27. - 13:03:56
Heh, kezdem azt hinni, hogy Singer megcsinálja a maga kis X4-ét. Vagy legalábbis egy összekötő filmet a későbbi X4-hez. A kis sunyi. ;D

Ellen Page-nek én is nagyon örülök. :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Január 27. - 13:35:09
Inkább a saját X3-át csinálja meg.  :roll: Valahol olvastam, hogy Kolosszus is benne lesz. Már csak Scott-ot kéne valahogy visszahozni. Nagyon várom már legalább az első képeket. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 27. - 14:29:04
Scott és Vadóc nem szerepel az eredeti "Jövendő Múlt napjai" c. sztoriban, csak Árnymacska, Vihar, Árnyék, Rozsomák, Kolosszus, egy jövőbéli Magneto, Rachel Summers, Franklin Richards, plusz a Gonosz Testvériség: Rejtély, Haspók, Piro, Lavina, Sors.
Na ezek közül csak Rozsomák és Árnymacska jön????!!!!  :o
Kösz, ismét csak elcsesz FOX, egy nagyszerű alapanyagot!  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Január 27. - 14:34:10
Mióta mérvadó egy képregény filmnél az eredeti sztori eredeti szereplői? Az Avengers  is müködött Darázsék nélkül. Itt sem lesz baj ha kimarad pár mellékszereplő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Január 27. - 14:49:49
Örültem mikor kiderült Singer lesz a rendező,de annak már kevésbé,hogy hozza magával a régi sleppet :roll: Remélem ennyi karaktert képes lesz legalább olyan ötletesen kezelni mint pl Whedon tette az Avengers-ben. Nekem csak két bajom van a
szereposztással: Shawn "Cuteboy" Ashmore és Anna "Őzike szemű" Paquin... :drying:

Vadóc jelleme és külseje egyaránt a határozottságot sugallja és csak úgy mellékesen k*b*szott dögös nő! Na ez a kislány meg pont ennek a szöges ellentéte.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Január 27. - 14:54:31
Vadóc nekem is mindig nagy negatívum volt a filmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 27. - 14:58:20
Most komolyan azt hittétek, vagy volt olyan,a ki azt hitte, hogy egy az egyben leforgatja azt a comicsot, ha az a címe, ha nem? ;D
Amúgy is, az Xmen az ami totál mostohán bánik a comics alapanyaggal... (karakterek tekintetében :drying:), az én fejemben meg se fordult, hogy uyganaz a brancs lesz  benne a filmben, mint a képregényben, logikusabb, hogy az eddigi filmek szereplőit láthatjuk viszont... csak most az a kérdés, hogy ez az egész, hogy fog kapcsolódni a Wolvihoz? Én kezdek attól tartani, hogy rohadt nagy katyvasz lesz ebből... legalábbis eddig nem volt semmi infó arról, hogy a két film vhogy kapcsolódna, csak arról van, hogy a Wolvie az X3 után játszódik...
Ha meg egy Alter jövő lesz, miért az eddigi filmek szereplői vonulnak fel? Akkor kellene igazán eltérni és más csapatot felvonultatni... :headscratch: a jó életbe, totál belezavarodok ha próbálom végig gondolni, mi mi után lenne... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 27. - 15:00:06
Én Vihar és Kolosszus figuráját nem nevezném mellékszereplőnek! Viszont Vadóc és Jégember... hát... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Január 27. - 15:11:27
A filmekben kolosszus totális mellékszereplő, Vihar pedig csak villámokat szór + néha siránkozik és a harmadik filmbe átveszi a sulit. Főszereplő nálam A prof, Magneto, Rozsó, Jean, Vadóc, Jégember (2-3. részben)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 27. - 15:21:49
Jap, meg Vihart próbálták feltornázni a 3.-ban, mert Oscar kisasszonynak elkezdett járni a szája... (na sztem ezért nem fog visszajönni... csoda, hogy a Rejtélyt alakító kiscsaj bevállalja ezt az új részt.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Január 27. - 15:25:53
Köti a szerződése gondolom több filmre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 27. - 15:28:54
Hoppá, a filmdroidon is hozták a hírt, és kicsit kiegészítve közölték le:
Egy kis enyhe csipkelődés Singertől Rattner felé:
Bryan Singer rendező nemrég a twitterén azt írta, hogy Ellen Page, Anna Paquin és Shawn Ashmore is leszerződött a folytatásra, azaz Kitty Pryde, Vadóc és Jégember is ott lesz a mutánsok között. Singer megköszönte Brett Ratnernek, hogy életben hagyta őket az X-Men 3-ban.

és akkor itt dől meg minden, ez is a 3. rész után játszódik... tehát akkor az eddigi történések megtörténtek és ez lesz az 'Alter Jövő", na most már csak az érdekel, hogy a Wolvie film, hogy kapcsolódik mindehez... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Január 27. - 16:03:44
Olyan szinten szét van b*szva a filmes X  univerzum hogy azt egyszerű halandó ember képtelen összetákolni valami egységesebb világgá. Nem szívesen lennék most Singer helyében  :lol: Btw ez a DOFP alapanyag pont kapóra jönne most a rendező bácsinak és lazán eltörölhetné az eddigi kontinuitási bakikat kreálva ezzel egy új tájmlájnt ami az Age of Apocalypse lenne  ;D :oh: Na abban biztos vagyok hogy azt sose látom tisztességesen egy filmstúdió gondozásában sem...
Bár egyszerű ember lévén én már annak is örülnék ha lecserélnék az eddigi X trilógia ÖSSZES szereplőjét! Jah még Jackman-t is mert nekem még mindig nem túl meggyőző Rozsiként :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 27. - 19:23:50
A filmekben kolosszus totális mellékszereplő, Vihar pedig csak villámokat szór + néha siránkozik és a harmadik filmbe átveszi a sulit. Főszereplő nálam A prof, Magneto, Rozsó, Jean, Vadóc, Jégember (2-3. részben)

És ki mondta, hogy én a filmes karakterekről beszélek? Én konkrétan a képregényre utaltam, amiből állítólag készülne ez az eposz! És az ott szereplő központi figurákról, pl. Kolosszus-ról, aki az Őrök brutalitása végett, szintén nagy, belső változásokon megyen keresztül, a jámbor, orosz fiú itt már a múlté! ;)
 Amúgy érdekel, hogyan akarják az őrrobotokat behozni, a filmes világba! A 3. rész elején ugyan látthatunk egy nagy robotfejet, de az csak egy szimuláció volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Január 27. - 19:42:50
És ki mondta, hogy én a filmes karakterekről beszélek? Én konkrétan a képregényre utaltam, amiből állítólag készülne ez az eposz! És az ott szereplő központi figurákról, pl. Kolosszus-ról, aki az Őrök brutalitása végett, szintén nagy, belső változásokon megyen keresztül, a jámbor, orosz fiú itt már a múlté! ;)

Oké, de milyen megfontolásból várod, hogy a képregényt fogják megfilmesíteni? Az Xmen filmekre totál nem jellemző, hogy annyira ragaszkodnak az alapanyaghoz. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Január 27. - 21:45:58
Nos én alapnak vettem hogy a filmes topicban a filmekre gondolsz. sorry.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 27. - 22:11:09
Semmi baj, lehet csak én vagyok úgy vele, hogy ha már "Jövendő múlt napjai" lesz a film címe, elvárom, hogy legyen is köze az ugyan erre a címre keresztelt képregény történethez!  ;)
Singer remélem gatyába rázza az X sorozatot, mert alaposan szétbarmolták, amit ő felépített két részen keresztül!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Január 27. - 22:48:38
Én nagyon örülök ennek a hírnek. Az eredeti brancsból épp őket bírtam a legjobban, meg Pirót - persze Wolvie és Jean Grey mellett.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Január 28. - 12:02:29
(http://cdn1.screenrant.com/wp-content/uploads/X-Men-Days-of-Future-Past-Fan-Poster.jpg)

+

(http://www.cinemablend.com/images/news/35359/_1359410507.jpg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 15. - 21:50:46
Filmnews X hírek:

Bryan Singer elkotyogta, hogy Peter Dinklage (Trónok harca) csatlakozott az X-Men: Days of Future Past szereplőgárdájához. A rajongók szerint Puckot, a törpét formálhatja meg, aki a kanadai szuperhősök, az Alpha Fight egyik tagja, bár ezek egyelőre tényleg csak spekulációk.
És ezzel még nincs vége az X-Men: Days of Future Past híráradatnak, ugyanis Hugh Jackman beszélt a THR-nek, hogy ebben a folytatásfilmben már hatodszor tűnik fel Wolverine bőrében, viszont ez lesz az utolsó alkalom részéről. Ezután pedig hazamegy, hogy több időt tölthessen a családjával, mert úgy érzi, neki erre szüksége van. A forgatás áprilisban kezdődik Montrealban.


A Puckos pletykát azóta cáfolták... valszeg Singer is elkezd saját mutkókat gyártani, mint anno Ratner...

Hugh meg sajnálatos hír... de hát ez asszem már várható volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Február 15. - 21:56:49
Régebben azt mondta, hogy imádja a szerepet, és amíg kérik, mindig jön. Persze most ezt mondja Downey Jr. is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: hudekira - 2013. Február 15. - 22:01:13
Régebben azt mondta, hogy imádja a szerepet, és amíg kérik, mindig jön. Persze most ezt mondja Downey Jr. is.

de Downey Jr. valami eszméletlen sok pénzt kér meg részesedést a bevételből úgy tudom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 15. - 22:11:43
És Robertnek nem kell minden alkalommal felszednie izmokat :D lehet Hugh megunta, plusz valszeg érzi az idő vasfogát is, mégiscsak megterheli a testet... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 15. - 23:55:30
Ez a Supijelmez ki van tömve ugye? meg az árnyékok festve vannak az izmokra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 16. - 00:53:39
Szerintem nem (vagy legalábbis nem nagyon), Cavill elég jól kigyúrta magát a szerepre. Testalkatilag eddig ő a legjobb Superman szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 16. - 11:46:46
A hasánál tuti van valami, mert ott elég szögletesek a kockák, nem izomszerűek, inkább páncélszerű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 16. - 12:06:04
Ez milyen jó duma már,hogy visszavonul mert a család az első ;D Vagyis innentől semmilyen szerepet nem vállal vagy csak Rozsomák karakterét nem hajlandó tovább játszani? Eléggé félreértelmezhető lett a nyilatkozata és én részemről még nem venném készpénznek. De ha tényleg így lesz akkor szóljanak Russel Crowe-nak  :hehe:
Új mutánsok gyártása? Hmm ebből még akár jó is kisülhet feltéve ha nem olyan ötletek születnek mint az X3-as Quentin Quire  :drying: Henry Cavill meg pazarul fest minden magazin címlapján! Remélem a filmben is odateszi magát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 16. - 12:14:56
Minek újakat kitalálni?
-----
(http://comicbook.com/wp-content/uploads/2013/02/josh-brolin-sin-city-a-dame-to-kill-for.jpg)

(http://comicbook.com/wp-content/uploads/2013/02/JoshBrolinSinCityADameToKillFor.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Február 16. - 12:16:39
Hát egy ilyen forgatáson sokat kellhet a fantáziára hagyatkozni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 16. - 12:31:25
Igen. Még a szélvédő sem valódi  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 16. - 13:19:00
Ajh, anyám... kezdődik a kavarás... :-\
FIlmdroid:

A héten Bryan Singer elhúzott még egy mézesmadzagot az X-Men Days of Future Pastra várók sorai előtt, twitterén írta, hogy Peter Dinklage, a Trónok harca (Game of Thrones) sorozat aduásza is leszerződött a filmre. Akkor sokan úgy vélték, hogy a színész Puck-ot, az Alfa különítmény kanadai mutánscsapat egyik tagját fogja megformálni.

Az MTV információja szerint Dinklage nem őt, hanem Bolivar Trask-et alakíthatja. Trask a képregényben egy feltaláló volt, akinek erősen szúrta a szemét, hogy a mutánsok száma egyre csak nő és nőt, ezért megalkotta az Őrrobotokat, hogy ezekkel védje az embereket és levadássza a mutánsokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 16. - 13:40:24
Ez miért rossz hír?  Az unalomig csépelt Kelly szenátor után végre kapunk egy sokkal profibb emberjogi harcost  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 16. - 13:41:23
Hm, mivel a 3-ban Bolivar egy néger ipse volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 16. - 13:50:05
Hopp és tényleg! Nézd el nekik hiszen a First Class is hemzsegett az ilyesféle bakiktól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 16. - 14:32:05
Jó, csak ez már tényleg elég nagy, a többit vhogy kilehetne magyarázni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 16. - 15:05:56
Ajh, anyám... kezdődik a kavarás... :-\
FIlmdroid:
Az MTV információja szerint Dinklage nem őt, hanem Bolivar Trask-et alakíthatja.

Dehát ő törpe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Február 16. - 17:44:45
Engem speciel ez pont nem zavar, mert k. jó színész. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 16. - 21:46:43
Én is szeretem a Trónok harcában. csak fura, hogy egy csomó karakternek megváltoztatják a rasszát, nemét... méretét
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Február 16. - 23:23:11
Kinek változtatták meg a méretét? Sőt, bármelyiket ezek közül? Monjuk a második évadot nem láttam még, de az elsőben semmi ilyesmi nem tűnt fel. Csak a néhány névcsere, meg hogy mindenkin öregítettek három évet. Meg ugyebár Renly és Loras.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Február 17. - 00:11:52
Az X men filmekre értette nem a GoT-ra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Február 17. - 01:14:57
Jaaa, így már értem. Bocsi. Nemet is váltottak? Kinél? o.o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 17. - 10:12:31
PL most állítólag a Supermanben Jimmy Olsen nő lesz. De nem biztos. De már az sem lenne meglepő. Legközelebb Lois Lane egy macska lesz. Krypto meg egy ázsiai kisfiú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 17. - 12:32:20
Az Ultimate kiadványokban meg Nick Fury-t színezték be mégse lett belőle botrány tudtommal ;) Bár hozzátartozik az igazsághoz,hogy ez több mint tíz éve volt és mindössze egy alterverzumos képregénysorozatról volt szó nem pedig filmről. Mindenesetre a Bosszúállókban mégis ezt a változatot részesítették előnyben. Ami érdekes mert az egész Marvel filmes univerzum szinte egy az egyben a 616-ot veszi alapul (kivéve Hawkeye szerkója)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 17. - 12:35:50
Na meg ez a változtatás a képregényben történt és nem a filmkészítők agya szállt el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 17. - 17:26:03
Az Ultimate kiadványokban meg Nick Fury-t színezték be mégse lett belőle botrány tudtommal ;) Bár hozzátartozik az igazsághoz,hogy ez több mint tíz éve volt és mindössze egy alterverzumos képregénysorozatról volt szó nem pedig filmről. Mindenesetre a Bosszúállókban mégis ezt a változatot részesítették előnyben. Ami érdekes mert az egész Marvel filmes univerzum szinte egy az egyben a 616-ot veszi alapul (kivéve Hawkeye szerkója)
Hát azt gondolom tod, hogy Miller Smauelről mintázta az Ultiban Nicket, és ez tetszett is neki, nem véletlen, hogy a film elkészítésénél is egyből az került szóba, hogy Samuel lesz Nick. (amúgy lehet az is benne volt a részükről, hogy így próbálták totálisan elfeledtetni a nézőkkel a szörnyű Hasselhoffos filmet)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Február 17. - 17:32:29
Mi volt a szörnyű abban? (http://www.page-online.nl/po/img/emoticons/emoticon_huh.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 17. - 18:16:41
Bub: Igen képben vagyok a korai terveket illetően. De nem hiszem,hogy a Hasselhoff miatt lett Fury karaktere feka a filmeken. Egyszerűen már 2000-ben azt akarták,hogy ha egyszer lesz Ultimates vagy Avengers film akkor ott elsüthessék ezt az újítást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 17. - 18:25:57
Már várom, mikor jön a törpe Pókember. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Február 17. - 19:01:26
Milyen törpe? Berepül Póksonka az ablakon.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 17. - 22:41:30
Az Ultimate kiadványokban meg Nick Fury-t színezték be mégse lett belőle botrány tudtommal ;)

Az Ultimate univerzum mivel egy másik világ, így tele volt még változtatásokkal. Egyébként az Ultimates vol 1-2 úgy lett megírva, mintha két film lenne, nem véletlenül hasonlítanak a szereplők színészekre. Millar Nick Fury kapcsán szerintem pont, hogy zseniálisan ráérzett erre a "minden filmbe erőltessünk valamilyen kisebbséget" dologra, Janet is ázsiai lett benne, csak talán az kevésbé tűnt fel a rajzokon. Ott volt ennek egy cinikus töltete (mint ahogy sok más dolognak is abban a képregényben), a filmekben viszont "komolyan gondolják" a nem és bőrszín változtatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Február 18. - 07:26:32
Az Ultimate kiadványokban meg Nick Fury-t színezték be mégse lett belőle botrány tudtommal ;)
Itt a fórumon voltak anyázások abból is, ahogy minden képregénybeli változtatásból. ;)
Statisztikai alapon gyanítom, hogy máshol is.
Amúgy az szerintem azért volt hülyeség mert csak bőrszín váltás volt, de a sztori nem igazodott ehhez. Elvégre mind tudjuk, hogy a világháborúban egy feka max szakács lehetett volna.

De azt, hogy egy huszadrangú karaktert ki játszik egy x filmben, főleg pletyka szintjén, pont lesz*rom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 18. - 09:25:12
Krizli: Az a bizonyos cinikus töltet miben nyilvánult meg? Olvastam az összes Ultimates-t,de ez nem dereng.

Todd: Nick Fury-ra is volt magyarázat a későbbiekben az Ultimate Origins-ben ahol kiderült ő egy rab volt akin kipróbálták a szuper katona szérumot majd miután az nem ölte meg hanem erősebbé tette, fogta és kiszabadult. Igazából az egész egy alternatív Luke Cage eredettörténet volt ;D De nekem tetszett!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 20. - 20:12:22
Beindult az X-Men: Day's of Future Past forgatása, előkészületei! Singer ezt a képet osztotta meg:

(http://media.comicvine.com/uploads/1/18863/2880475-professorxwheelchairs_super.jpg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 24. - 15:19:51
Bay pedig Megan Fox-ot akarja April O'Neil szerepére a teknőcök rebootjába!  :roll:

(http://media.comicvine.com/uploads/3/38862/2886504-april_super.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 24. - 15:25:17
Újra lesz élőszereplős Tini Ninja Teknőc film? :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 24. - 15:27:23
Igen és a Transformeres Michael Bay fogja dirigálni! :drying:
Először földönkívülieknek akarta beállítani őket, de most már átírta a forgatókönyvben őket X-dimenzió béli lényeknek!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 24. - 15:36:00
 :o Oké, értem én, hogy a radioaktív lötyis eredetsztori ma már finoman szólva is vicces, dehát ez akkor is csak egy mese... Ebbe beleférne. :) De ha komolyan akarják veni, akkor legyen inkább valami ember-állat fajkeresztezéses sztori, és akkor még a Pókember filmben is vendégszerepelhetnek. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 24. - 15:44:20
Már miért lenne a régi eredetük archaikus? Manapság pont ugyanúgy megállja a helyét mint 1985-ben. Kíváncsi leszek az új megközelítésre is, bár a régi mégiscsak izgalmasabb volt pont a genetika miatt! A radioaktív pókcsípés na az valóban elavult ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 24. - 15:53:18
A radioaktiv lötyis baleset pont olyan elavult, mint a radioaktív pókcsípés, de egy teki filmbe belefér. :) Nekem inkább a ketrecben karatéjozó kispatkány volt nagyobb WTF. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 24. - 15:53:54
Én csak abban reménykedem, hogy nem fogja úgy elrontani mint a Transformers-t! Bár tuti ebben is lesz autós üldözés, és a katonaságot most is meghívja! :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 24. - 15:55:40
Na ha egy hazafias military bemutatót csinál belőle, az nekem se fog tetszeni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 24. - 16:30:26
Sztem csak annyit kéne módosítani, hogy nem a teknősből mega patkányból lesznek,hanem eredetileg emberek mutálódnak hibriddé.
Mondjuk az elég erős lenne, hogy négy tinédzser átalakul és ezután a csatornában élnek :)))
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Február 24. - 18:33:52
Szerintem meg csak annyit kéne módosítani, hogy lecserélik a direktort.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 24. - 20:03:29
Hát a katonaság benne lesz, mivel elvben Shredder (Reszelő/Zúzó) valami ezredes lesz, aki vadászik a Tini Űrlény Teknőcökre... legalábbis az első változat ez volt, és nem tom, hogy téééényleg változtattak e azon a bizonyos kiszivárgott scripten...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 24. - 20:37:02
AZ iksz dimenziós vonal nekem még be is jön viszont a kozmikus teknőcök már kevésbé. Lehet mire odajutunk nagykanállal fogom habzsolni,de abban azért bízok,hogy Shredder karakterét nem fogják összeolvasztani Krang-gel :stupid: Ha már mindenáron újítani akarnak akkor bármit csak ne ezt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Február 24. - 20:45:16
Sztem az tök jó kis csavar volt a rajzfilmben, és jól összevonták a két ősenemy egybe :D
(az viszont most tök furi, hogy ebbe a "régi" rajzfilmben Krang faja jó volt, új Nickelodeonos cuccban meg mind gonosz... :headscratch:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Február 24. - 20:52:40
Az új háromdés agymenéseket nem követem figyelemmel mert hányok ettől a megközelítéstől ;D Az összevonás nem volt rossz ötlet csak miután kiderült kissé csalódott voltam,hogy egy kis csóka van a nagy csóka fejében úgymond :lol: Természetesen az original Reszelő a legjobb még mindig 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Február 24. - 22:10:47
Számomra a legfurább, hogy Bay Foxot akarja. Miért? Bukta volt a Trans3?  :hehe: Hisz úgy összekaptak, hogy lazán kirúgta őt a sorozatból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 24. - 23:37:54
AZ iksz dimenziós vonal nekem még be is jön viszont a kozmikus teknőcök már kevésbé.
Mi a különbség,a között, hogy egy másik dimenzióból vagy, hogy egy másik bolygóról jönnek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Február 24. - 23:39:31
A másik dimenzió lehet egy párhuzamos Föld is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Február 24. - 23:52:23
Reménykedtem benne, hogy Bayt sikerül elpaterolni a rendezői (író?) székről. Az első két film a mai napig nagy kedvencem, nem szoktam ilyet mondani látatlanba egy filmre, de ebben nem nagyon bízok, hogy jó lesz. :nemtudom: Viszont tuti IMAX3D-ben nézem majd meg, kikapcsolt aggyal. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 25. - 00:00:59
Hát a katonaság benne lesz, mivel elvben Shredder (Reszelő/Zúzó) valami ezredes lesz, aki vadászik a Tini Űrlény Teknőcökre...
Ha így lesz, az nekem se fog tetszeni...


Számomra a legfurább, hogy Bay Foxot akarja. Miért? Bukta volt a Trans3?  :hehe: Hisz úgy összekaptak, hogy lazán kirúgta őt a sorozatból.
Ja, ez nekem is furcsa. :D Lehet, hogy lelkifúrója van, és így akarja kiengesztelni. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 25. - 23:07:36
Számomra a legfurább, hogy Bay Foxot akarja. Miért? Bukta volt a Trans3?  :hehe: Hisz úgy összekaptak, hogy lazán kirúgta őt a sorozatból.

Ebből is kitűnik, mekkora egy álszent világ is ez a Hollywood! ;)
Piszkosul szkeptikus vagyok ezzel a projekttel kapcsolatban, de a készülő Star Wars folytatásokkal is így vagyok! :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Február 25. - 23:58:09
Ebből is kitűnik, mekkora egy álszent világ is ez a Hollywood! ;)
Hát ez közismert tény.
Ja, ez nekem is furcsa. :D Lehet, hogy lelkifúrója van, és így akarja kiengesztelni. :hehe:
Aszondod? Miután Megan kisasszony lenácizta őt?  ;D Na, ő egyedül az, aki nem álszent.  :) Nem tetszett neki valami, megmondta.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Február 26. - 00:11:11
Bay miért náci?  :hehe: :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Február 26. - 06:29:50
Amerikai szlengben a náci egy általános kifejezés a zsarnokoskodó viselkedésre. (Más kérdés, hogy itthon se tudja ezt jó pár újságíró és egy az egyben SS-egyenruhában masírozó, Dávid-csillag égető tévképzeteket társítanak egy ilyen kijelentéshez.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Február 26. - 09:42:56
Nyilván a kiképzőtáboros fílingre célzott vele, hogy hajtotta őket, mint az állat. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 26. - 12:49:14
Sztem magyarban is használják a "náci"t a zsarnokoskodóra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Február 26. - 13:20:08
Én inkább csak politikai értelemben találkoztam vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 26. - 14:02:07
Legalábbis volt ilyen tanárom  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 26. - 14:08:56
Neked is? :o :hehe:
Amúgy érdekes megfigyelni hogy mennyire nincs fantáziája a mai Hollywood-nak, sorra utánozzák a már bevált filmek kliséit, legyen szó látványvilágról, vagy zenéről stb. Nem tudnak egyediek lenni, vagy ha meg is próbálják leugatja őket a studió főnöksége, önkényesen megváltoztathatják a film díszleteit stb.. :roll: Singer jó úton kezdte az X filmeket, aztán miután kikerült a kezéből a projekt fokozatosan elcseszték azt, most aztán gondolkodhat hogy hogyan gyúrja újra egészé a kis univerzumát, amit ő elgondolt eredetileg a vásznon!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Február 26. - 14:41:11
A vicc az, hogy ezt lassan 100 éve mondják Hollywoodra, amióta Rudolf Valentino elkezdett ugyanazokkal az alap szerepekkel sorra kasszasikereket elérni. Ráadásul sok azok közül regények feldolgozása volt, ami megint erősítette a "már nincs új ötlet" sóhajt; sőt, ő készítette az első folytatást is, ami ugyanarra a receptre épített. Igazából az amerikai filmgyártás majdnem minden évtizedére elmondják ugyanazokat, beleértve a speciális effektet folyamatos térnyerését. A Logan's Run manapság már elismert, művészi értékkel bíró klasszikus, a megjelenésekor csak egy csili-vili effektparádénak tekintették, mint nemrég például az Avatart. De ilyen volt a King Kong is az addigra eléggé felfejlődött, nagyzolónak tűnő stop-motionjével, mégis igazi filmművészeti mérföldkőnek tekintjük azóta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 26. - 17:24:45
Krizli: Az a bizonyos cinikus töltet miben nyilvánult meg? Olvastam az összes Ultimates-t,de ez nem dereng.

Ha a bőrszíncserére gondolsz, az szerintem nem volt sehol kijelentve, de Millar igyekezett "modernizálni" mindent, ebbe pedig beletartozott a mostani, kissé liberális felfogás, pl. Jarvis is meleg lett, az Avengers tagjai pedig nem mind fehérek. Nem mondom 100%-ra, hogy ez tényleg cinizmus volt, inkább csak a mostani "divat" fényében csinálta ezeket, meg szerintem benne mindig volt egy kis polgárpukkasztási hajlam, ami mondjuk néha erőltetettre sikerült, de az Ultimates esetében szerintem még visszafogta magát.
Ha meg nem csak a bőrszíncserére gondoltál, az egész képregény tele volt cinikus utalásokkal a szuperhősöket illetően, elég csak az ultimate Defenders csapatra gondolni.

Egyébként az Ultimates kapcsán pont most néztem, mit írt Millar a skrullokról a hardcover "kommentárjánál":
(http://i11.photobucket.com/albums/a176/Omegasupreme/skrulls.jpg)

Nick Fury egyébként azért lett Samuel L. Jackson a filmekben, mert az Ultimates-hez abban az esetben adta az arcát, ha filmen is majd ő játszhatja a karaktert. Azt hiszem, még szerződés is volt róla. A Marvel meg gondolom, nem sokat gondolkodott rajta, azért mégiscsak egy ismert név és jobban is jártak vele, mint Hasselhoff-fal.

---------------

Igen és a Transformeres Michael Bay fogja dirigálni! :drying:

Nem, Bay már a kezdetektől fogva csak producer, a rendező Jonathan Liebesman (A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet, A Föld inváziója - Csata: Los Angeles, A titánok haragja). Utóbbi egyébként nyugodtan castingolhatná Megan Fox-ot annak ellenére, hogy Bay és közte nincs minden rendben, mert kettejüknek nem kell együtt dolgozniuk. Ettől függetlenül, valószínűbb, hogy kibékültek.

Bay miért náci?  :hehe: :stupid:

A Transformers forgatásán például eléggé ismert volt, mennyire megdolgoztatta Shia-ékat. Azért a robbanások előtt ugrálásoknál, stb-nél gyakran nem kaszkadőrt használtak és bár felügyelve volt minden, de azért ezek nem veszélytelen dolgok. Bay meg mindenre ráfogta, hogy "á, nem lesz bajod, csináld csak!", közben meg ott röhögött magában.

:o Oké, értem én, hogy a radioaktív lötyis eredetsztori ma már finoman szólva is vicces
A radioaktiv lötyis baleset pont olyan elavult, mint a radioaktív pókcsípés

A lötty nem volt radioaktív. Legalábbis nem volt kimondva, hogy az lenne. A pókcsípésnél viszont igen. A lötty belepte a négy teknőst és a patkányt, jutott a szervezetükbe és évek alatt mutálódtak. Nem mondom, hogy ez egy borzasztó reális dolog, de szerintem sci-fiként fogyasztható. Csak gondolom, össze akarják mosni az X-dimenziós dolgokkal, mert forgatókönyv szempontjából ez két eltérő szál, amiknek az elvarrása/kifejtése plusz idő. Gondoljatok bele, a löttyről is kell valamit tudni, honnan jött, miért csinálta ezt a teknősökkel, továbbá az X-dimenziót is be kell vezetni, ha onnan akarják hozni az ellenségeket. Két összefüggéstelen sci-fi elem. Mintha Homokembert és Venomot akarnák egyetlen filmbe zsúfolni. ;D Persze meg lehetne oldani, hogy a lötty X-dimeniós eredetű legyen. :roll:

Nekem inkább a ketrecben karatéjozó kispatkány volt nagyobb WTF. :)

Az a jelenet a képregényben is benne volt. Igazság szerint az első élőszereplős film mérföldekkel hűbb volt a képregényhez, mint a rajzfilmsorozat.

Sztem az tök jó kis csavar volt a rajzfilmben, és jól összevonták a két ősenemy egybe :D

Nekem is nagyon tetszett. Manapság ritka, hogy filmbéli csavar meg tud lepni, de ez számomra váratlan volt.

Sztem csak annyit kéne módosítani, hogy nem a teknősből mega patkányból lesznek,hanem eredetileg emberek mutálódnak hibriddé.

Szerintem ez borzalmas ötlet. A nem emberi karaktereket sokkal könnyebb népszerűvé tenni. Pl. Superman feje emberé, míg Batman maszkban már levetkőzi emberi mivoltát, mintha valamilyen más lénnyé válna. Vagy Ben Grimm  Fantastic Four-ban. Spider-Man az őt teljesen lefedő maszkban. Ha egy figuránál sikerül elvonatkoztatni az emberi vonásaitól, annál univerzálisabbá válik, egyrészt kitűnik a külső adottságaival, másrészt univerzálisabb lesz, mert bárki a helyébe tudja képzelni magát. Szóval az emberből lett teknős-lények kevésbé lenne népszerű, mint a teknősből lett mutánsok. Fontos részük, hogy ők teknősök és mindig is azok voltak.
A másik probléma az lenne, hogy a teknős alapvetően fejlődik azzal, hogy emberszerűvé válik. Ha emberből lesz teknős-mutáns, akkor fordítva. A Teknőcök alapvetően pozitív és nem tragikus karakterek. Nem lenne jó, ha azon agyalnának és szomorkodnának, hogy "normális életet is élhettek volna". Nem, ők állatok, akiknek megadatott, hogy többet kezdjenek az életükkel, mint amire eredetileg képesek lettek volna. Az ő problémájuk "csak" annyi, hogy egyediségük miatt kevésbé találják helyüket a világban. Az X-dimenziós vagy más bolygóról származás szintén eltörölné ezt. Továbbá kevésbé éreznék magukat embernek, mert végső soron a mi fajunk az, amit a sajátjukhoz legközelebbinek éreznek, a külső jegyeik ellenére.
Szóval az eredetük igenis fontos tényező, meghatározza a világhoz való hozzáállásukat.

Egyébként a rajzfilmben se tetszett soha, hogy Splinter emberből vált mutáns patkánnyá, míg a képregényben a teknősökhöz hasonlóan állatból lett emberszerű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 26. - 17:39:07

Sztem csak annyit kéne módosítani, hogy nem a teknősből mega patkányból lesznek,hanem eredetileg emberek mutálódnak hibriddé.

Szerintem ez borzalmas ötlet. A nem emberi karaktereket sokkal könnyebb népszerűvé tenni. Pl. Superman feje emberé, míg Batman maszkban már levetkőzi emberi mivoltát, mintha valamilyen más lénnyé válna. Vagy Ben Grimm  Fantastic Four-ban. Spider-Man az őt teljesen lefedő maszkban. Ha egy figuránál sikerül elvonatkoztatni az emberi vonásaitól, annál univerzálisabbá válik, egyrészt kitűnik a külső adottságaival, másrészt univerzálisabb lesz, mert bárki a helyébe tudja képzelni magát. Szóval az emberből lett teknős-lények kevésbé lenne népszerű, mint a teknősből lett mutánsok. Fontos részük, hogy ők teknősök és mindig is azok voltak.
A másik probléma az lenne, hogy a teknős alapvetően fejlődik azzal, hogy emberszerűvé válik. Ha emberből lesz teknős-mutáns, akkor fordítva. A Teknőcök alapvetően pozitív és nem tragikus karakterek. Nem lenne jó, ha azon agyalnának és szomorkodnának, hogy "normális életet is élhettek volna". Nem, ők állatok, akiknek megadatott, hogy többet kezdjenek az életükkel, mint amire eredetileg képesek lettek volna. Az ő problémájuk "csak" annyi, hogy egyediségük miatt kevésbé találják helyüket a világban. Az X-dimenziós vagy más bolygóról származás szintén eltörölné ezt. Továbbá kevésbé éreznék magukat embernek, mert végső soron a mi fajunk az, amit a sajátjukhoz legközelebbinek éreznek, a külső jegyeik ellenére.
Szóval az eredetük igenis fontos tényező, meghatározza a világhoz való hozzáállásukat.

Egyébként a rajzfilmben se tetszett soha, hogy Splinter emberből vált mutáns patkánnyá, míg a képregényben a teknősökhöz hasonlóan állatból lett emberszerű.
:worship: ez nagyon jó meglátás, igazad van!
És tényleg a rajzfilmben ember volt Splinter eredetileg. ez zavart össze. Ott logikus volt az emberi intelligencia, viszont nem értettem, hogy miért működik fordítva is a teknősöknél. Viszont az, hogy a filmben -és ezek szerint a képregényben is- Szecska mester a ketrcben karatéjozott állat létére az nem tetszik.
Sztem jobb a rajzfilmes verzió.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 26. - 17:44:49
Mindannyiunkban él egy kép a teknőcökről:
De nem ilyenek:

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Raphael1.jpeg)

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Michelangelo.jpeg)

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Leonardo1.jpeg)

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Donatello1.jpeg)

 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Február 26. - 17:46:44
Ó, ezek tök klasszak.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 26. - 17:49:46
Hehe! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 26. - 17:53:56
Őszintén remélem messzire elkerülik ezt a látásmódot, ahhoz túlságosan is sok emberben van nosztalgia, legalábbis remélem Hollywood-ban is, akik nem akarják a szép emlékeket elpusztítani, vagy ez lenne a cél?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 26. - 18:01:48
Mindannyiunkban él egy kép a teknőcökről:
De nem ilyenek:

A testalkatuk túl zömök. Viszont a fejük jobban hasonlít teknősére, az mindig túl rajzfilmszerű volt, képregényben és az élőszereplős filmeken is. Szóval egy kicsit talán elmehetnének ebbe az irányba, csak nem kell túlzásba vinni. Meg a maszkot itt hiányolom róluk, bár látom, hogy a csíkjaikkal akarta azt helyettesíteni az alkotó. A rendes "szobateknősökön" tényleg van ilyen csík, de az szerintem mindig vörös. Nem véletlenül vörösfülű ékszerteknős a neve. (Egyébként a képregényben valóban ebből a fajból mutálódtak.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Február 26. - 18:06:10
Köztes állapotnak kb. a pár éve megjelent digitális képregényt tudom elképzelni.
(http://fc03.deviantart.net/fs45/f/2009/124/c/7/teenage_mutant_ninja_turtles_by_nebezial.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 26. - 18:10:16
Szeretem ezt a képet, csak egyedül Leonardo maszkja nem tetszik a Batman-orral, Michelangeloé sokkal jobb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 26. - 18:10:44
Ismerve Bay bácsi egyedi látásmódját, tuti nem fognak hasonlítani egyik eddigi változatra se!
További elgondolások:

(http://fc05.deviantart.net/fs70/i/2010/159/0/a/Ninja_Turtle_Concept_by_Aioras.jpg)

(http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQA3KgYSpobzsbWi6Fy6m2bNvxPyqpVvhPTaviqFY_5lPrdTZLA)

 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Február 26. - 18:12:24
A felső kegyetlen rossz, az alsón meg egy csapat szociopata van, de az dizájnra tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 26. - 18:14:08
Még régen láttam deviantarton valaki galériáját, akinél rengeteg TMNT kép volt és emlékeim szerint nagyon tetszettek, de azóta se találtam meg. Most nekiállok keresgélni, de nem hiszem, hogy rátalálok. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 26. - 18:34:15
Idézetet írta: Balogh44
Mindannyiunkban él egy kép a teknőcökről:
De nem ilyenek:
Na ne! :D Követeljük vissza a képregényes ducifejet nekik! :D

Idézetet írta: Tgaby
A lötty nem volt radioaktív. Legalábbis nem volt kimondva, hogy az lenne.
Arra már nem emlékszem, hogy ki volt-e mondva, de nekem úgy rémlett, mintha egy sugárzásveszélyt jelző matrica lett volna a hengeren, amiből kifolyt. Meg zölden világított a folyadék. :D

Idézet
A lötty belepte a négy teknőst és a patkányt, jutott a szervezetükbe és évek alatt mutálódtak. Nem mondom, hogy ez egy borzasztó reális dolog, de szerintem sci-fiként fogyasztható.
Ha a képregényben így volt, az oké, de a filmben 5 másodperc alatt átmutálódott mindenki. Mondjuk én a filmet sem vettem komolyan, úgyhogy ez nem zavart. :)


Idézet
Csak gondolom, össze akarják mosni az X-dimenziós dolgokkal, mert forgatókönyv szempontjából ez két eltérő szál, amiknek az elvarrása/kifejtése plusz idő.
Csakhogy, ha jól értettem az eddigi hozzászólásokból, az új filmben nem is szerepelne a lötyi. :-\ A tekik egyszerűen másik bolygóról/dimenzióból származó faj lennének. Pedig én lötyipárti vagyok. ;D

Idézet
Persze meg lehetne oldani, hogy a lötty X-dimeniós eredetű legyen.
Ez nem is rossz ötlet. :D Bár kissé District 9 feeling... ;D

Idézet
Egyébként a rajzfilmben se tetszett soha, hogy Splinter emberből vált mutáns patkánnyá
Pedig az kivételesen reálisabb így, mint fordítva. Sokkal hihetőbb, hogy egy harcművész emberből lesz egy harcművész patkány aki képben van az emberek világáról, minthogy egy egyszerű kis hétköznapi patkány megtanul harcművészkedni...

Idézetet írta: VTomi
Sztem csak annyit kéne módosítani, hogy nem a teknősből mega patkányból lesznek,hanem eredetileg emberek mutálódnak hibriddé.
Én ezt inkább úgy képzelném el, hogy nem kifejlett emberek alakulnának át, hanem ember és teknős keresztezett DNS-ével létrehozott embriókból fejlődnének ki a hibridek.

Amúgy szerintem a tini titán teknőc univerzumnak pont az a lényege, hogy nem szabad túl komolyan venni. Az élőszereplős teknőc mozifilm is pont azért volt tök jó, mert csak annyira vette magát komolyan, amennyire kellett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 26. - 19:52:44
Arra már nem emlékszem, hogy ki volt-e mondva, de nekem úgy rémlett, mintha egy sugárzásveszélyt jelző matrica lett volna a hengeren, amiből kifolyt. Meg zölden világított a folyadék. :D

Igazad van, a filmben tényleg radioaktív:
http://www.youtube.com/watch?v=KEJz9UMn30w
A képregényben csak egy T.C.R.I. felirat volt rajta. Viszont az anyag már ott is világított.
Egyébként volt rá némi utalás, hogy ugyanaz az anyag, ami Daredevilt megvakította, mielőtt "az üveg elindult rövid, de annál esemény teljesebb útjára". :lol: (Bónusz pont annak, aki tudja, honnan idéztem.) De ez inkább csak poén akart lenni.

Ha a képregényben így volt, az oké, de a filmben 5 másodperc alatt átmutálódott mindenki. Mondjuk én a filmet sem vettem komolyan, úgyhogy ez nem zavart. :)

A teknősök kb. 1 év alatt nőttek meg végleges méretükre, de csak később lettek értelmesebbek. Splinter meg előbb lett intelligens. Viszont már másnap kétszer akkorák lettek, ugyanúgy mint a filmen. De ott is már 15 éve a csatornában élnek, szerintem nem 5 mp alatt változtak át, csak Splinter nem teszi hozzá, hogy mennyi idő alatt történt. Egyébként ezt leszámítva a jelenet elég jól adja vissza a képregényes eredetet, de már azt se kellett igazán komolyan venni. :)

Csakhogy, ha jól értettem az eddigi hozzászólásokból, az új filmben nem is szerepelne a lötyi. :-\ A tekik egyszerűen másik bolygóról/dimenzióból származó faj lennének. Pedig én lötyipárti vagyok. ;D
Igen, a lötty hiánya a probléma. :(

Idézet
Persze meg lehetne oldani, hogy a lötty X-dimeniós eredetű legyen.
Ez nem is rossz ötlet. :D Bár kissé District 9 feeling... ;D
Igazság szerint a lötty a képregényben utrom eredetű, szóval lényegében földönkívüli.

Idézet
Egyébként a rajzfilmben se tetszett soha, hogy Splinter emberből vált mutáns patkánnyá
Pedig az kivételesen reálisabb így, mint fordítva. Sokkal hihetőbb, hogy egy harcművész emberből lesz egy harcművész patkány aki képben van az emberek világáról, minthogy egy egyszerű kis hétköznapi patkány megtanul harcművészkedni...
Persze, reálisabb és a Shredderrel való viszonyát is érdekesebbé teszi, de annyira aranyos volt, ahogy patkányként begyűjtötte a kis teknősöket, emberként számomra kevésbé szimpatikus a karakter.

Én ezt inkább úgy képzelném el, hogy nem kifejlett emberek alakulnának át, hanem ember és teknős keresztezett DNS-ével létrehozott embriókból fejlődnének ki a hibridek.
Valóban ez lenne a legreálisabb megközelítés, de ha a földönkívülieket/más dimenzióból származó lényeket is be akarják hozni, akkor tuti össze akarják majd vonni velük az eredetüket.

Amúgy szerintem a tini titán teknőc univerzumnak pont az a lényege, hogy nem szabad túl komolyan venni. Az élőszereplős teknőc mozifilm is pont azért volt tök jó, mert csak annyira vette magát komolyan, amennyire kellett.
Sose szánták teljesen komolynak, a filmnél szerintem pont megfelelő volt a humor-komolyság aránya. Mondjuk a Bayformers-ben is volt humor, csak azt inkább nem minősíteném. :roll: De nem ő a rendező és a forgatókönyvíró, szóval szerintem nem kell feltétlenül Bay filmjeiből kiindulni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Február 26. - 20:02:33
Mindannyiunkban él egy kép a teknőcökről:
De nem ilyenek:

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Raphael1.jpeg)

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Michelangelo.jpeg)

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Leonardo1.jpeg)

(http://www.giantfreakinrobot.com/wp-content/uploads/2012/09/Donatello1.jpeg)

 :uhoh:

Pedig szerintem nem is rosszak ezek a conceptek, sokkal teknősösöbbek (Ttényleg, mi a helyes: Teknősök vagy Teknőcök? ), reálisabb kinézetűek, viszont így eléggé kérdésessé válik a 3 dimenziós látásuk.

Eredetükre meg tényleg jó megoldás lenne vagy az X- dimenziós lötyi Földre kerülése, vagy az emberi-állati hibridek laboratóriumi kitenyésztése. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 26. - 20:26:21
tényleg, mi a helyes: Teknősök vagy Teknőcök?

Tini Nindzsa Teknőcök, szóval az esetükben teknőc szót használják gyakrabban, de szerintem mindkét szó helyes.

Egyébként Splinter tekintetében én mindenképpen maradnék annál, hogy patkányból mutálódott, de el tudnám képzelni, mint kísérleti állatot, akin először kipróbálják a szer hatását, mennyire tudják fejleszteni az intelligenciáját és egyéb készségeit. Például logikai játékokkal kezdik és egyre bonyolultabbak felé haladnak, valahogy úgy, mint az új Majmok Bolygója filmben. Továbbá tanítanak neki egyre bonyolultabb mozdulatsorokat is, hogy meglássák, mennyire emberivé mutálódik, szóval ezért kellene tanulnia ninjutsu-t. Megmagyarázná, hogy miért jóval intelligensebb és bölcsebb a tekikhez képest és maradhatna patkány.

Amúgy ha a filmen földönkívüliek lesznek a teknősök, vagy más dimenzióból származnak, akkor Splintert kihagyják? Mert elég erőltetett, hogy négy "nem teknős, hanem idegen lény, ami teknősnek néz ki" mellett egy "nem patkány, hanem idegen lény, ami patkánynak néz ki" figurát is szerepeltetnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Február 26. - 21:56:12
Sose szánták teljesen komolynak, a filmnél szerintem pont megfelelő volt a humor-komolyság aránya.
Hát, azért az eredeti képregény nem éppen egy gyerekcucc. Az akkori grim & gritty szuperhősök kifigurázásának indult, ez tény, de enyhén kifejezve is nem kissé durva volt. Ha emlékeim nem csalnak, különösebben sose fogták vissza magukat, ha egy alapos kis végtagcsapkodós/belezős tömegmészárlást kellett végezni a jó ügy érdekében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 26. - 21:59:26
Csak az a baj, hogy ezeknek egyszerűen teknős fejük van, semmi emberi vonás nem keveredik bele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 26. - 22:04:08
Pedig szerintem nem is rosszak ezek a conceptek, sokkal teknősösöbbek (Ttényleg, mi a helyes: Teknősök vagy Teknőcök? ), reálisabb kinézetűek.
Reálisabb kinézetűek, de közben meg olyan ijesztő ronda fejük van, hogy nem csak April, de a mozibajáró kisgyerekek is hanyattvágódnának tőlük. :D Erre mondom, hogy ez az a filmes téma, amit nem szabad túl komolyan venni, a teknőcöknek legyen szimpatikus fejük, még akkor is ha az nem reális. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 26. - 22:08:43
Mint Connors doki, csak kedvesebb. Cgi vagy maszk?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Február 27. - 07:25:06
Talgaby, ez a kettő mióta zárja ki egymást. Vagyis a humor, és a brutalitás. ;)

Amúgy szerintem a szereplőkkel való azonosulásnak abszolút nem előfeltétele semmilyen emberi megjelenés. Lásd állatos filmek, rajzfilmek, animék több százai. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Február 27. - 09:22:52
Szóval se mondtam, hogy ki kell. Imádom Giffen Lobóit is. :) Én a gyerekbarát mivoltát vonom kétségbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 27. - 10:45:13
Talgaby, ez a kettő mióta zárja ki egymást. Vagyis a humor, és a brutalitás. ;)
De nem a titinindzsáknál. zért egy morbid humornak nincs ott a helye. PL a Delicatessen is morbid, már-már horror és vicces is, de nem gyerekfilm, mert ők komolyan veszik. Én pl kiskoromban az Űrgolyhóktól féltem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Február 28. - 00:59:51
Én a gyerekbarát mivoltát vonom kétségbe.

Azt nem állítottam soha, hogy gyerekbarát. Csak, hogy nem épp a legkomolyabb, már az alapötlet miatt eleve.

Talgaby, ez a kettő mióta zárja ki egymást. Vagyis a humor, és a brutalitás. ;)
De nem a titinindzsáknál. zért egy morbid humornak nincs ott a helye.

Pedig eredetileg pont ezt a stílust képviselték. A "szombat reggeli" rajzfilm tompította le gyerekbaráttá a dolgot, ott hadonásztak az éles fegyvereikkel, de soha nem vágtak bele senkibe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Február 28. - 02:07:42
A "szombat reggeli" rajzfilm tompította le gyerekbaráttá a dolgot, ott hadonásztak az éles fegyvereikkel, de soha nem vágtak bele senkibe.

Erről ez a videó jutott eszembe:
http://www.collegehumor.com/video/5982175/the-teenage-mutant-ninja-turtles-use-their-weapons  ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Február 28. - 12:17:03
És most már mindenki a szombat reggeli rajfilmet ismeri és azt is filmesítik meg. Mindenkinek AZ a tinininja. Azért mondod ezt mert azt gondolod, olyan brutális lesz, mint egyszer valamikor régen volt, amire senki nem emlékszik és ezzel igazolva is van a dolog? Itt Happymeal és cornflakes dobozokat kell megtölteni műanyag játékkal. Mondjuk ez a TDK-nak és TDKR-nek sem volt kadáj pedig azok sem gyerekfilmek :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Február 28. - 12:24:13
Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a rajzfilmet, ami előveszi az eddigi összes teknőc verziót:

https://www.youtube.com/watch?v=YixMJJzOCoA

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Március 01. - 13:29:32
Egy rövidke hír:
http://film4fans.blog.hu/2013/02/26/ne_csak_mindig_marvel_karakterekrol_irjunk_mar
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 01. - 13:32:34
Hehe, vhol várható volt... pedig hogy esküdöztek anno, hogy lesz folytatás... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Március 01. - 21:12:32
Mindenkinek AZ a tinininja.

Nem teljesen. Szerintem a mostani gyerek generációnak az utóbbi 10 év animációs sorozatai jelentik majd a "tinininját". Azóta már több rajzfilmsorozat is volt velük, valamelyik többet merített a képregényből, valamelyik kevesebbet. De képregényes verzióból is volt több.

Azért mondod ezt mert azt gondolod, olyan brutális lesz, mint egyszer valamikor régen volt, amire senki nem emlékszik és ezzel igazolva is van a dolog?

Nem, szerintem félreértettél. Egyáltalán nem hiszem, hogy brutális lesz, semmi értelme nem volna a gyerekeket elüldözni, mivel mint mondtad, jön velük a pénz. Én csak arra reagáltam, hogy a morbid humornak ne lenne náluk helye. Elvégre az egész azon alapult. A morbid humort is lehet amúgy visszafogottan csinálni, szóval nem kell rögtön trancsírozásra gondolni. De a szombat reggeli rajzfilmbe ha mostani fejjel belenézel, rájössz, mennyire le lett butítva néhány elemében. A mai gyerekeknek nagyobb a toleranciaküszöbe, egy kicsit többet is befogadnak. A korábbi élőszereplős filmek se voltak annyira gyerekbarátak, mint a régi rajzfilmsorozat, én egy újabb adaptációt is hasonló szinten képzelnék el. Szóval kb. 12-es karikás / PG-13 besorolással.
De a rajzfilmsorozat érdemeit se tagadom, sőt, nagyon is szerettem. Nélküle nem lett volna Shredder főgonosz, vagy a teknősök se kaptak volna különböző színű maszkot, meg Bebop és Rocksteady is kimaradt volna az életünkből.
Ha választanom kellene, azt mondanám, alapuljon a film a rajzfilmsorozaton, de legyen egy kicsit komolyabb és átgondoltabb, de azért őrizze meg a humorát is.

Hehe, vhol várható volt... pedig hogy esküdöztek anno, hogy lesz folytatás... :hehe:

Már hónapokkal ezelőtt is cáfolták, hogy lesz folytatás, meg elég egyértelmű volt egy ideje. A kérdés inkább az, hogy ha lesz egyáltalán Justice League film, akkor Reynolds térne-e vissza, vagy valaki más játszaná a szerepet, már amennyiben szerepelne benne a Zöld Lámpás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 01. - 22:06:12
Pedig jó a srác, mégis megbukik minden képregényfilmje.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 01. - 22:09:15
Már hónapokkal ezelőtt is cáfolták, hogy lesz folytatás, meg elég egyértelmű volt egy ideje. A kérdés inkább az, hogy ha lesz egyáltalán Justice League film, akkor Reynolds térne-e vissza, vagy valaki más játszaná a szerepet, már amennyiben szerepelne benne a Zöld Lámpás.
Egyértelmű volt már a film buktája után is... de a stúdió kötötte az ebet és folyamatosa n ment a nyilatkozat, hogy lesz folytatás...
Amúgy meg ja, a JLA tervezett filmben Reynoldsot akarták volna ZL-nek, vagyis ugyanazt a karaktert... de hogy most mivan a JLA filmmel az egy nagy kérdőjel... vagyis a SUpi filmtől teszik függővé... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Március 01. - 22:29:57
vagyis a SUpi filmtől teszik függővé... :headscratch:

Múltkor olvastam valahol, hogy valaki már látta és az év filmjének nevezte... februárban. :roll: Ez így nem hangzik túl megbízható forrásnak, de legalább nem egyből negatív kritika terjeng róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 02. - 00:18:27

Azért mondod ezt mert azt gondolod, olyan brutális lesz, mint egyszer valamikor régen volt, amire senki nem emlékszik és ezzel igazolva is van a dolog?

Nem, szerintem félreértettél. Egyáltalán nem hiszem, hogy brutális lesz, semmi értelme nem volna a gyerekeket elüldözni, mivel mint mondtad, jön velük a pénz. Én csak arra reagáltam, hogy a morbid humornak ne lenne náluk helye. Elvégre az egész azon alapult. A morbid humort is lehet amúgy visszafogottan csinálni, szóval nem kell rögtön trancsírozásra gondolni. De a szombat reggeli rajzfilmbe ha mostani fejjel belenézel, rájössz, mennyire le lett butítva néhány elemében. A mai gyerekeknek nagyobb a toleranciaküszöbe, egy kicsit többet is befogadnak. A korábbi élőszereplős filmek se voltak annyira gyerekbarátak, mint a régi rajzfilmsorozat, én egy újabb adaptációt is hasonló szinten képzelnék el. Szóval kb. 12-es karikás / PG-13 besorolással.
De a rajzfilmsorozat érdemeit se tagadom, sőt, nagyon is szerettem. Nélküle nem lett volna Shredder főgonosz, vagy a teknősök se kaptak volna különböző színű maszkot, meg Bebop és Rocksteady is kimaradt volna az életünkből.
Ha választanom kellene, azt mondanám, alapuljon a film a rajzfilmsorozaton, de legyen egy kicsit komolyabb és átgondoltabb, de azért őrizze meg a humorát is.
Ja így már értem bocsi! De a régi óta csak egy újabb sorozat van nem? A régi amúgy mai szemmel kb nézhetetlen. sajnos. Ma megnézet a régi Vasember sorozat első részét. elég in medias rest belecsap a lecsóba. hacsak nem volt rosszul sorba rakva...
De a lényeg, hogy na az nézhetetlenül pocsék. a búrám leszkadt tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 02. - 12:49:21
Most őszintén, kinek van még ezek után kétsége hogy lesz JL mozifilm, mert szerintem eddig is nehezen elképzelhető volt az egész! A DC szarul gondolkodik, vagy is inkább a Warner, ő a főmufti, ott ülnek az öltönyös krapekok, akik eldöntik mi legyen!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Március 02. - 13:18:02
A DC-nek is kéne saját stúdiót alapítania mint a Marvelnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 02. - 13:46:44
Ott a Warner, meg a Legendary Pictures, nem az anyagiakkal van ott gond szerintem, hanem azzal, hogy nincsenek megfelelő emberkék foglalkoztatva náluk, akik össze tudnának dobni egy valamire való forgatókönyvet. Továbbá nem képesek megfelelően, előrelátóan alkalmazni a karaktereket se.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 02. - 13:48:24
A DC-nek is kéne saját stúdiót alapítania mint a Marvelnek.

Már van. Warner Brothers-nek hívják :D Ami rájuk nézve ciki mert ezzel az aduásszal a kezükben már rég megcsinálhatták volna azt amit a Marvel tett miután lett saját filmgyára.

Szerk: balogh44 megelőzött és van alapja annak amit írt! A DC-nél hozzá nem értő tagok vannak akik nincsenek a helyzet magaslatán és hihetetlen,de nem képesek összedobni egy valamirevaló forgatókönyvet vagy legalább egy elképzelést arról,hogy mit is szeretnének.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 02. - 14:21:45
Az nem a DC sara. Ők csak képregényeket készítenek a figurákkal, de maguk a figurák sem igazából az ő tulajdonuk. (Hivatalosan persze az övék, elvégre a DC Comics alatt van bejegyezve minden névjegy.) Ugyanígy nem igazán a Marvel érdemes vagy szégyene az, hogy milyen filmek készülnek a Marvel Studiosban. A név azonos, meg a tulaj, de más nem igazán.
Persze attól még mindkét cégnél dolgoznak a más médiumokba szánt termékeken képregényes arcok, csak nem feltétlen vezető beosztásban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 02. - 14:41:54
Akárhogy is van szerintem nem nagy kunszt összedobni egy átlagos forgatókönyvet. Most ha a Vasember első részéből indulok ki vagy a Thor,AmKap-ból akkor mindössze arról van szó,hogy adott a karakter eredete amit kicsit átdolgoznak a mai trendeknek megfelelően majd kiválasztanak neves színészeket a szerepre és hadd szóljon. Ezen mi olyan kik*rt nehéz? Sokan fikázták a Zöld Lámpást,de az se sokban tér a Vasember féle forgatókönyvtől! Csináltak egy laza vicces szuperhős filmet nagy robbantásokkal,effektekkel meg ami kell és kész. Csodálom,hogy hivatalosan is bukta lett a film mert ezek a cuccok általában vannak annyira nézettek,hogy megállják a helyüket a filmvásznon. Szóval ha a DC-nek még ez se megy akkor tényleg kerüljenek minél messzebbre az adaptációk világától :roll: Ami megint nem igaz mert az idei Superman elsőre nagyon pengének néz ki tehát értetlenül állok eme jelenség előtt újfent :headscratch: A GL-t miért nem tudták legalább ennyire kipofozni mint a Sup franchise-t? Ááh kész kavarodás az egész...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 02. - 14:52:16
Arról van szó, hogy nincs felsőbb odafigyelés, összefogás, mint a Marvel filmek esetében, ahol is azért ott van Kevin Feige, Mark Millar valamint Jeph Loeb személye, sőt nemrég ugye megnyerték maguknak Joss Whedont is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 02. - 15:16:38
Ezt meg elég nehezen tudom elhinni egy ilyen hatalmas vállalatról aminek több millió dolláros bevétele van. Nem kell megszakadni az erőlködéstől csak amit az előző hozzászólásomban is írtam szépen lemásolják a Marvel filmek módszerét és felépítését majd megcsinálják azt saját néven kiadva! Szokták mondani,hogy nincs új a nap alatt és ez nagyon is igaz a mai filmiparra. Tehát nem lenne nehéz dolguk csak előállni néhány baromi kiszámítható,klisés forgatókönyvvel aztán kész! A JLA-t meg valami filmes nagyágyúra bíznák mint a Marvel is tette azt Joss Whedon esetében. Onnantól kezdve pörögni kéne az eseményeknek mert adva van minden...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 02. - 15:23:56
Wonder Womanből láttuk mit tudtak volna kihozni, pocsék casting, stb... :roll:
Most lesz az Amazon elnevezésű újabb próbálkozásuk, civillé avanzsált figurával, azt talán beveszi  CW csatorna gyomra! A Zöld Íjász azonban szerintem jóra sikeredett, szóval csak megfelelő kezekbe kéne adni a projekteket, de ha már olyasmiket nyilatkozik egy olyan nagy stúdió mint a Warner, hogy majd ennek meg ennek a függvénye lehet egy esetleges másik film...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 02. - 15:56:28
Ha annyira egyszerű lenne, nem fizetnének százezreket/milliókat egy forgatókönyv megírásáért, és nem buknának el sorra a nagynevű kinti írók, amikor egymaguk esnek neki. Millar egy csomó saját gyártású történetét forgatókönyvnek írja és gyakorlatilag a rajzoló a sztoribordot dolgozza ki értelmesebben – mégis a valós filmeknél külön forgatókönyvet kell íratni az alapanyagból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 02. - 16:12:39
Az a vicc az egészben,hogy pénz az van elég,de ötlet egy se :lol: Miből állna összedobni egy script-et? Ha az idei Superman-nek sikerült akkor a többinek is olajozottan kéne mennie! Bár engem csöppet sem érdekel a DC filmes univerzuma csak a nagy S :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 02. - 20:49:54
A DC-nek is kéne saját stúdiót alapítania mint a Marvelnek.

Már van. Warner Brothers-nek hívják
A Warner a tulajdonosa a DC Comicsnak, illetve az egy nagy terjesztő. Ahogy a Marvelnek most a Disney. De a Marvel filmek azért lettek jobbak, mert a Marvel Studios megalakult, és 100 %-os beleszólásuk van a forgatókönyvbe. Ez kéne a DC-nek is.
Persze túlzás lehúzni őket, hogy nem jók, meg bénák, amikor a Batman úgy hasított 3 részen át, mint semmi.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 02. - 21:44:58
Hasított bizony,de miért is? Mert a rendező bácsi gyökeresen átváltoztatta a karaktert és áthelyezte egy realistább világba. Nolan neve pedig sokaknak egyet jelent a garanciával tehát adva volt itt minden :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 02. - 22:00:27
Igen, de nem találnak minden filmjükre egy Nolant. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 03. - 09:13:43
Nem muszáj folyton neves rendezőket leszerződtetni szerintem egy középszintű direktor is végezhet jó munkát. Mint pl Jon Favreau tette azt a Vasemberrel! Egyáltalán nem vitte túlzásba sem a sztorit sem a karaktereket mégis zabálta mindenki. Vagy említhetném Joss Whedon-t is aki összehozta a középszintű Avengers-t :hehe: Az se volt valami nagy durranás mivel a film a gigászi csatákról és a CGI-ról szólt (ja meg Tony Starkról  :lol:).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Március 03. - 09:21:32
Amikor kijött a Batman Bigins, 10 emberből 9 nem tudta, ki az a Nolan, szóval abszolút nem az ő státusza miatt lettek sikeresek a filmek.
A 2. részt mégis mindenki úgy várta, mint a messiást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 03. - 11:59:42
Nem muszáj folyton neves rendezőket leszerződtetni szerintem egy középszintű direktor is végezhet jó munkát. Mint pl Jon Favreau tette azt a Vasemberrel! Egyáltalán nem vitte túlzásba sem a sztorit sem a karaktereket mégis zabálta mindenki. Vagy említhetném Joss Whedon-t is aki összehozta a középszintű Avengers-t :hehe: Az se volt valami nagy durranás mivel a film a gigászi csatákról és a CGI-ról szólt (ja meg Tony Starkról  :lol:).
De a Vasemberben zseniális párbeszédek voltak. Amúgy miért mondod, hogy nem vitte túlzásba karaktereket? nem voltak jól meghrva vagy hogy?
A rendezőkről meg lehet, hogy tényleg csak ennyit lehet mondani:
 :hehe:
https://www.youtube.com/watch?v=n4VTquhDyJk
 Bocs ha már linkeltem valahol.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 03. - 13:18:04
Zseniális? Hát én nem éreztem annak, hamarabb jutott eszembe, hogy ezek csak rögtönöznek, aztán miután napvilágot látott a hír, vagy pletyka, franc se tudja melyik az igaz, hogy a script se volt kész és a forgatáson találták ki sokszor a beszélgetést rájöttem, hogy ja, lehet benne vmi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 03. - 13:34:58
A Zöld Lámpás film ott bukott, hogy Ryan Reynolds kapta a szerepet, a fickó már a megjelenésével is egy humorforrás, szóval a casting volt a hibás! Nem is beszélve a gagyi effektekről, amik még egy PC játékban is jobbak! És a már említett rövidség is rájátszott a dologra, elvesztette a karakter a súlyát, hogy mégis mekkora dolog az, ha egy embert elrabol egy idegen hatalom!
Nolan: A fickó túlrealizálta Batman világát, aminek következtében nem lehet már beilleszteni a többi "esetleges" filmekbe, és igen most az Igazság Ligájára gondolok, vagy egy Superman-Batman filmre! Most gondolkodhatnak egy újabb reboot-on, aminek ki tudja mi lesz a végeredménye, mindenesetre ha Ryan Closing lesz valóban a kiszemelt színész, köszönöm én nem kérek belőle!
Ahhoz, hogy működjön egy Justice League film, kéne minden szereplőről egy egész estés film, amik úgymond felvezetik az adott karaktert! A most készülő Men Of Steel talán egy megfelelő kezdete lehet ennek! És ha már Men Of Steel akkor íme Lana Lang:

(http://www.exposay.com/celebrity-photos/jadin-gould-polkadotsmoonbeamsthe-dream-1SRSWw.jpg)

Igen, egy tini kiscsaj lesz, gondolom vissza emlékezésben fog mutatkozni.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 03. - 14:27:46
Tgabynak igaza van abban, hogy nem egyszerű forgatókönyvet írni. Hogy mennyire nem egyszerű, az jól mutatja, hogy nem egy filmben olyan kínos logikai bukfenceket követnek el az írók, hogy csak na.
Az sem mindegy, hogy mennyire  "szakértő" írja a forgatókönyvet, erre a legjobb példa az előző Pók trilógia: Pókember 1-2 hivatalos íróval vs Pók 3 Raimiék házibarkács munkájával. 

A Justice League filmet tekintve a Warner szerintem egyszerre van könnyű és nehéz helyzetben. Könnyű a helyzet abból a szempontból, hogy van két akkora adu ászuk, akik a népszerűségüknél fogva simán elvinnének a hátukon egy JL mozit: Superman és Batman. Velük akkor is működne a film, ha a többi karaktert csak a film közben ismernénk meg. Vagyis csak két alappillért kell(ene) felépíteniük. Viszont nehéz a helyzetük, mert a két alappillérből egyelőre csak az egyik épül (Szupi), a másikat Nolan nem ehhez a projekthez építette - ezzel jól ki is tolt a Warnerrel ilyen szempontból. (Ebből a szempontból hiba volt, hogy a Warner ennyire szabad kezet adott Nolannek.)
Másrészt az építezéssel már így is jócskán el vannak maradva a Marvelhez képest (a Marvel nagyon okosan csinálta a dolgokat, le a kalappal előttük). Ráadásul az építkezés egyik láncszemének szánt Zöld Lámpás csúnyán elhasalt (megjegyzem, jogosan). Ja, és a Marvel ellőtte az ufóinváziós puskaport is, pedig a JL rajzfilmsorozatban, ha jól emlékszem, szintén ufóinvázió volt a Liga megalakulásának az oka. Szóval a Warnernek vagy más alapsztorit kéne kitalálni, vagy sokkal jobb ufós sztorit kéne kreálni.
Úgyhogy az én véleményem az, hogy a Warnernek be kéne látnia, hogy a Marvel győzött a versenyben, és nem velük kéne foglalkozniuk, hanem saját magukkal, szépen elkezdeni (folytatni) az építkezést kapkodás nélkül. A Superman film ígéretes, tényleg nagy durranás lehet belőle. Viszont kéne egy új Batman reboot-remake-tökömtudjami, mert sajnos elég valószínű, hogy Bale-t nem tudnák visszacsábítani a bőregér szerepre egy JL filmhez. Inkább készítsék elő megfelelően a terepet, hogy egy jó JL filmet kaphassunk, minthogy elkezdjenek kapkodni, és a nagy akarásnak sírás legyen a vége.

Idézet
A Zöld Lámpás film ott bukott, hogy Ryan Reynolds kapta a szerepet
Nem, szerintem semmi baj nem volt Reynolds-szal, határozottan a forgatókönyv volt kaki. Unalmas és gyenge volt a sztori, valamint hatalmas ziccert hagytak ki azzal, hogy a történet nagy része a Földön játszódott, így pont abból kaptuk a legkevesebbet, ami a film legizgalmasabb része lehetett volna: a Földön kívüli helyszínekből és az űrlénykarakterekből. Helyette volt sok unalmas szenvedés és romantikázás a Földön. Jobb forgatókönyvíró és jobb rendező kellett volna ehhez a filmhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 03. - 14:53:53
A DC nem tudom mit van úgy oda mivel hivatalosan is elb*szták és innen már nincs visszaút! Most majd a nagy kapkodásba fognak belebukni mindezt úgy,hogy nekik mindvégig ott volt a kezükben egy saját filmgyár :drying:
Ryan Reynolds-szal meg abszolút semmi gikszer nem volt csak igen a script volt ergya. RR alakításába semmi kivetnivaló nem volt mert a konkurenciánál sem jobb a helyzet (csak forgatókönyvben és marketing szempontból kiválóbbak) ilyen téren.
Gondolom ha lesz JLA film biztos nem egy ufó inváziót fognak ők is beletenni hanem akármi mást. Mert alapanyag az van csak figyelmesen kell válogatni ;) Jöhetne ellenfélnek az összes Ligás hős nagyobb nemezise pl: Joker,Luthor,Sinestro vagy megjátszhatnák az Earth 2-t is!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 03. - 16:14:12
Csak az a baj, hogy a tapasztalat mást mutat, ugyanis a hírek szerint, "földönkívüli" fenyegetés jön, Darkseid és paradémonjai személyében! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 03. - 16:22:19
Ha sikerül 2015 előtt összehozni egy JLA filmet (amit kétlek) akkor ott bedobhatnák a Darkseid-os storyboard-ot. De ha az Avengers 2-ben már színre lép Thanos és a DC csak utánuk fog elkészülni a filmmel akkor megint szívnak egy hatalmasat :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 03. - 18:01:10
Lehet nem is Darkkal kellene nekik egyből kezdeni... lehetne vmi olyasmi mint anno a JLA rajzfilm pilotja volt... az most a Marsra utazás miatt amúgy is írtó jól illene. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 03. - 18:08:23
Neem arról nekem valahogy a világok harca ugrik be :) Ha viszont jobban belegondolunk ma egyik filmben sincsenek saját ötletek szóval akár erről is szólhatna az első rész. Csak kezdenék már el végre  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 03. - 19:53:16
Amikor kijött a Batman Bigins, 10 emberből 9 nem tudta, ki az a Nolan, szóval abszolút nem az ő státusza miatt lettek sikeresek a filmek.
1: Ezt senki nem is állította, hogy a státusza miatt. Azért, mert intelligens pali, ennyi.  ;)
2: Az első Batman (és a harmadik is) szerintem rém gyenge volt, abszolút. A második tényleg baromi jó, de az is elsősorban Ledgernek köszönhetően, amiért olyan sajátságosan adta elő Jokert, mint kollégája Jack Sparrow kapitányt...

Idézet
És ha már Men Of Steel akkor íme Lana Lang:
Ez régi kép? Mert van van 12 éves.
Idézet
valamint hatalmas ziccert hagytak ki azzal, hogy a történet nagy része a Földön játszódott, így pont abból kaptuk a legkevesebbet, ami a film legizgalmasabb része lehetett volna: a Földön kívüli helyszínekből és az űrlénykarakterekből.
Nem tudom. A Thor épp a Földön játszódó részek miatt volt jó, és az asgárdi jelenetek voltak benne jó bénák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 03. - 20:25:01
A Thor és a Zöld Lámpás két külön dolog. Amúgy képregényben is a Thor két dologban tudott eddig erős lenni: az asgardi jelentekben akkor, amikor full fantasy fokozatba kapcsoltak (a Hóhér halála mai napig egyik legjobb Thor-sztori) vagy amikor teljesen az emberbőrbe zárt istenre mentek rá.
A Zöld Lámpás viszont egy űrben játszódó zsarusorozat. Nem is krimi, hanem tipikus zsarusorozat. Amikor Johns újraindította, a hatszor szétdicsért GL v5-jét – amit végig a Földre erőltetett akkor is, amikor marhára nem kellett volna – úgy lemosta három szám alatt a színről a végig az űrben játszódó GL Corps v2, hogy csak na. Ezerszer jobb a GL az űrben.
Idézet
Ja, és a Marvel ellőtte az ufóinváziós puskaport is, pedig a JL rajzfilmsorozatban, ha jól emlékszem, szintén ufóinvázió volt a Liga megalakulásának az oka.
A képregényben is. Starro inváziója miatt jött össze a csapat.
Idézet
A DC nem tudom mit van úgy oda mivel hivatalosan is elb*szták és innen már nincs visszaút! Most majd a nagy kapkodásba fognak belebukni mindezt úgy,hogy nekik mindvégig ott volt a kezükben egy saját filmgyár
Meglátás kérdése. A Marvel felépített egy saját filmes világot, a DC meg húsz éve zsebeli be a lóvét a tévéből. És nagyon szép a milliárdos mozibevétel egy filmre, csak két dolog a gond vele: tízszer annyiba kerül, mint egy sorozatévad, és utóbbit öt-tíz éven keresztül újra és újra eladják folyamatosan, míg a filmet csak kétszer: a mozikban és lemezeken. Ráadásul akármilyen nagyot szólnak a Marvel-filmek, a DC a folyamatos sorozatokkal sokkal jobban beleégeti magát az emberekbe. A Marvel az elmúlt évtizedben a Pókember-animációssorozatokat tudja csak felmutatni a tévében, a DC-nek meg csak animációsból mindig van legalább két prémium címe, nem beszélve a 12-18 havonta érkező animációs nagyfilmjeiről.
Szóval én nem félteném a Warnert. A Disney-Marvel megnyert eddig egy csatamezőt a mozgóképeknél, a Warner-DC meg az összes létező többit. És nem igazán tenném a tétem arra, hogy a Disney mozibevételei verik a Warner tévéből befolyóját.
Az viszont tény, hogy a mozis vereség mint presztízsveszteség láthatóan zavarja a Warner fejeseit és nagyon kapálóznak emiatt. Ebből tényleg komoly nyögések lehetnek, és attól félek, a Man of Steel csak egy újabb lesz ebben a sorban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 03. - 20:34:31
Amikor kijött a Batman Bigins, 10 emberből 9 nem tudta, ki az a Nolan, szóval abszolút nem az ő státusza miatt lettek sikeresek a filmek.
1: Ezt senki nem is állította, hogy a státusza miatt. Azért, mert intelligens pali, ennyi.  ;)
2: Az első Batman (és a harmadik is) szerintem rém gyenge volt, abszolút. A második tényleg baromi jó, de az is elsősorban Ledgernek köszönhetően, amiért olyan sajátságosan adta elő Jokert, mint kollégája Jack Sparrow kapitányt...

Idézet
És ha már Men Of Steel akkor íme Lana Lang:
Ez régi kép? Mert van van 12 éves.
Idézet
valamint hatalmas ziccert hagytak ki azzal, hogy a történet nagy része a Földön játszódott, így pont abból kaptuk a legkevesebbet, ami a film legizgalmasabb része lehetett volna: a Földön kívüli helyszínekből és az űrlénykarakterekből.
Nem tudom. A Thor épp a Földön játszódó részek miatt volt jó, és az asgárdi jelenetek voltak benne jó bénák.

Nem nem régi, Lana Lang ebben a filmben gyerek lesz, amin meg sem lepődök a néger Perry White és a női Jimmy Olsen után!  :uhoh:
Talgaby, ez így van ahogy mondod, az Ultimate pókember sorozata pl. baromira bénára sikeredett a Marvelnek, viszont a DC/Warner is elkövetett nemrég egy baromi nagy hibát, nevezetesen hogy leállította a Zöld Lámpás és a Young Justice sorozatokat, és helyette a fiatalabb, CN rajzfilmekkel kompatibilis cuccokat hagyta meg!  :drying:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Március 04. - 15:17:17
tg: Egy Avengers film nem éri meg jobban a Dvd, játékok, ruhák egyéb termékek miatt? Plusz sokkal ismertebbé tette a karaktereket szóval gondolom hatással volt kicsit a képregényes eladásokra is. Igaz hogy sokkal nagyobb rizikó és a költsége de ha bejön ezerszer nagyobbat üt mint egy sorozat. A Man of Steel szerintem az év bukása lesz de ne legyen igazam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Március 04. - 15:37:09
http://filmtrailer.hu/filmhirek/christopher-nolan-es-christian-bale-az-igazsag-ligajaban/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/christopher-nolan-es-christian-bale-az-igazsag-ligajaban/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 04. - 15:38:06
A dvd közel sem akkora bevétel egy olyan egymilliárdhoz képest. Ott inkább nyolc számjegyű tételekről szokás beszélni. Az egyéb kapcsolódó termékek meg annyira nem függenek a filmtől, sőt, talán egy tévésorozattól sem. A Disney gyakorlatilag ezek miatt (figurák, bögrék, pólók, kulcstartók, akármi) adott négymilliárdot a Marvelért. A képregénykiadó része ezt az összeget profitban 200 év alatt termelné csak ki a mostani tempó mellett. A merchandising évi több száz milliós üzlet, de a mellé a film inkább csak tudatban tartásnak jó. Nem minden franchise olyan, hogy kell neki mozifilm a sikerhez, a Gi Joe és a TransFormers is nagyon szépen elvoltak a filmek/animációs filmek nélkül. Pókemberes/supermanes pizsiben meg milliószámra járkálnak olyan kölkök, akik soha egy percet nem láttak, pláne olvastak Pókembert vagy Acélembert. A termék, a brand maga már rég túlhaladt az ilyeneken.

kieg.: Kétlem, hogy ez igaz lenne, de ha mégis, akkor máris nem kell aggódnom azon, hogy meg akarjam-e nézni a JLA-filmet, pláne moziban. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 04. - 15:46:29
Idézet
http://filmtrailer.hu/filmhirek/christopher-nolan-es-christian-bale-az-igazsag-ligajaban/
Erre szokták mondani, hogy van az a pénz. ;D
Most ha ez télleg igaz, csak az érdekel a legjobban, hogy fogják belevezetni a TDk filmeket ebbe a Liga összevonásba...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Március 04. - 15:55:55
Erre szokták mondani, hogy van az a pénz. ;D
Most ha ez télleg igaz, csak az érdekel a legjobban, hogy fogják belevezetni a TDk filmeket ebbe a Liga összevonásba...

Muszáj valami nagyot durrantani, ha a Bosszúállókkal akarnak versenyezni. Reynolds, Cavill nem fog 1,5 milliárdot termelni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Március 04. - 16:03:41
Véleményem szerint amíg élek addig nem lesz JLA film.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 04. - 21:29:40
A Man of Steel szerintem az év bukása lesz de ne legyen igazam.
Most olvastam a Filmvilágban a cikket róla. Ezek alapján egyetértek veled. Nem kéne erőltetni annyira (bár azt írták, 2011-ben lejártak volna a jogok, ha nem kezdik el - nem értettem, miféle jogok? Kötelező eladni őket, vagy mi?), simán várhatnának vele egy bő 10 évet megint. Abból ritkán lesz jó film, amit azért készítenek el, mert muszáj.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Március 04. - 22:22:45
Hopp: Singer Twitteren bejelentett, hogy Halle Berry  szerepel a következő X filmben. Zsíír, Logan mellett ő volt a kedvencem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 04. - 22:38:17
A Man of Steel szerintem az év bukása lesz de ne legyen igazam.
Most olvastam a Filmvilágban a cikket róla. Ezek alapján egyetértek veled. Nem kéne erőltetni annyira
Miért gondoljátok ezt? Dióhéjban mit írtak a Filmvilágban, ami erre utalna? Részemről a Man of Steel trailere nagyon ígéretes lett, talán még sosem vártam annyira Superman filmet, mint most.

Idézetet írta: Tgaby
És nagyon szép a milliárdos mozibevétel egy filmre, csak két dolog a gond vele: tízszer annyiba kerül, mint egy sorozatévad, és utóbbit öt-tíz éven keresztül újra és újra eladják folyamatosan, míg a filmet csak kétszer: a mozikban és lemezeken.
Ez biztosan igaz, de ez csak az anyagi oldal. Presztizs illetve reklám szempontjából sokkal fontosabb a mozi, illetve elég komoly minőségi különbség is van egy mozifilm és egy tv-sorozat között. ;) Egy blockbusternek van 200 milliója arra, hogy olyan látványeffekteket csináljanak amitől leesik az állad, illetve a legjobb szinészeket szerződtessék, stb. Anyagilag biztos jobban jár a Warner és a DC, ezt elhiszem, de az újságcímlapokra sosem az fog bekerülni, hogy az x-edik DC-s rajzfilmsorozat nemtomhanyadik ismétlésével mi van, hanem az, hogy a Bosszúállók tarolt a moziban, illetve egymilliárdot zsebelt be. A mozis sikerek sokkal jobban bekerülnek a köztudatba, mint a tv-sek, szvsz.
Mellesleg azért százmilliókat (vagy egymilliárdot) keresni sem lehet olyan rossz üzlet, nem véletlen próbálkoznak a mozifilmekkel a stúdiók. :) Illetve lehet, hogy egy filmet csak kétszer lehet eladni (pontosabban 3-szor, mert a tv-jogokat is megveszik a csatornák, nem?), na de erre találták ki a folytatásokat. :) Ha egy film vagy franchise sikeres, akkor jöhetnek az újabb részek (+kapcsolt termékek) unásig. Ilyen szempontból picit hasonlít a tv sorozatokra, csak sokkal nagyobb tétekkel dolgozik. :)

http://filmtrailer.hu/filmhirek/christopher-nolan-es-christian-bale-az-igazsag-ligajaban/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/christopher-nolan-es-christian-bale-az-igazsag-ligajaban/)
Hú, így reflexből elsőre azt mondanám, hogy ez tuti kacsa... ;D (Illetve tárgyalni tulajdonképpen bármiről lehet. :hehe: Az lesz a szenzáció, ha majd a szerződést is aláírják.) De jobban belegondolva, ha gyorsan össze akarnak rántani egy JL mozit, akkor tényleg vissza kellene hozni Bale-t. (Végülis nem lenne idegen neki egy sci-fis mozifilm, elvégre játszott már sci-fikben - igaz, hogy mindkettő megbukott. :hehe: Pedig az Equilibrium zseniális film amúgy.)

Muszáj valami nagyot durrantani, ha a Bosszúállókkal akarnak versenyezni.
Én pont azt mondom, hogy nem kéne versenyezniük... Ebben a versenyben már győzött a Marvel, be kéne látniuk. Csakhát a presztizsveszteség, ugye... Az csípi a fejesek szemét. Illetve vérszemet kaptak az Avengers milliárdos bevételétől.
Egyébként engem is érdekelne egy JL mozi, félreértés ne essék. Csak nem kéne elkapkodni, hogy aztán egy elcseszett film kerüljön ki a kezeik közül...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 05. - 07:16:23
(bár azt írták, 2011-ben lejártak volna a jogok, ha nem kezdik el - nem értettem, miféle jogok? Kötelező eladni őket, vagy mi?)
Nem. Már nem a DC/Warner Superman figurájának tulaja.
kieg.: Vagyis egészen tavaly novemberig így tudta mindenki, ők is, de sikerült megvédeni a bíróságon Siegelék szerződését, így mégis maradt náluk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 05. - 09:30:41
Miért gondoljátok ezt? Dióhéjban mit írtak a Filmvilágban, ami erre utalna?
Valami olyasmit, hogy kevesebb akció, több dráma lesz benne. Arról fog szólni, hogy hogyan képes feldolgozni azt Superman, hogy neki két apja van (WTF?). Ráadásul a szereposztás döbbenetesen rossz. Jor-El lesz Russel Crow. Clark apja minden verzióban valami klasszis volt, Crow pedig inkább utcai harcos-jellegű figura. Kent papa Kevin Costner, aki inkább klasszis karakter, és farmernek fura lesz. Persze színészek, bármit eljátszanak, Costnerről még el is tudom majd hinni, de Crow-ról a sok kocsmai bunyója után nehéz lesz.
Nem. Már nem a DC/Warner Superman figurájának tulaja.
kieg.: Vagyis egészen tavaly novemberig így tudta mindenki, ők is, de sikerült megvédeni a bíróságon Siegelék szerződését, így mégis maradt náluk.
És ki jelentkezett, hogy az övék?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 05. - 09:58:05
Miért gondoljátok ezt? Dióhéjban mit írtak a Filmvilágban, ami erre utalna?
Valami olyasmit, hogy kevesebb akció, több dráma lesz benne. Arról fog szólni, hogy hogyan képes feldolgozni azt Superman, hogy neki két apja van (WTF?)
Én végig ettől tartottam, és már a trailer is erről árulkodott... ebből a rohadt moralizálásból már elég volt, a rohadt Smallville is erről szólt 10 éven keresztül, most meg ez is... :roll:
De semmi gond, ha bukik a film,jól jár a Warner, nem kell bajlódniuk a JLa filmmel... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 05. - 10:23:39
Én is arra gondoltam, hogy a Smallville 10 éve alatt szerintem MINDEN ilyen típusú témát kiveséztek már, aligha tudnak újat mutatni. Ez a két apa-trauma pedig szánalmasan hangzik, erre nem lehetne egy filmet felépíteni. Ha a mai trendeknek megfelelően, realisztikusan akarnák megoldani, az nagyjából így nézne ki: "Két apám van! De jó, másoknak csak egy, hehe!". Ennyi.  :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Március 05. - 10:28:37
Kent papa Kevin Costner, aki inkább klasszis karakter, és farmernek fura lesz.
Neked igen, de az amerikaiaknak nem az, mert Costner a Waterworld után eléggé hanyagolta a színészetet (max csak pár filmben szerepelt azóta) és vett valami farmot valahol ahol elkezdett farmerkodni, tehát az életét cowboyként élni. Így az amerikai átlagemberek már hozzászoktak, hogy Costner papa = farmer.

így nézne ki: "Két apám van! De jó, másoknak csak egy, hehe!". Ennyi.  :nemtudom:
:lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 05. - 12:02:29
És ki jelentkezett, hogy az övék?
Az alkotók hagyatékkezelője illetve rokonai.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Március 05. - 14:05:07
Nem fognak még egy Superman visszatért csinálni. Nem véletlenül Snydert választották. Az eddigi filmjei alapján biztos hogy sok akció lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Március 05. - 14:11:30
Amit Batmannel betudtak játszani azt nem lehet itt is. Ennek ellenére minden hipster idióta oda lesz érte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 05. - 14:32:15
No, valaki már látta is a MoS-t a comicbookmoiven.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/nailbiter111/news/?a=75176
Egész jókat ír, bár kevés akció, de azk ütnek és azt mondja, hogy igazán pofás a kinézetük. Mondjuk Snydertől ez várható volt.:D
Azt viszont sajnálom, hogy elvben semmi utalás nincs a közelgő JLA-re... így télleg megkérdőjelezhető ez a Liga film összerakás... már itt elkellett volna kezdeniük építeni...:S
Az a lassúság amit leszürtem az aggaszt... ha unni fogják az emberek, gyorsan elpártolhatnak tőle és bukik...:S
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Március 05. - 14:57:40
4 nagy akciójelenetet és több kisebbet ír. Nem lehet az egész filmet akcióval lerendezni. Nincs az a pénz ami elég lenne rá. A külföldi fórumokon Pókember témában is mindig azt írják, hogy elegük van a magánéleti szálból és legyen csak akció. Viszont az olyan filmek mint a Transformers meg az Álomháború bűn rosszak. Kell egy kis történet is. A decemberi előzetes meg rohadt jól nézett ki. Nem is baj, hogy nem lőtték el a látványt az előzetesben legalább marad a filmre. Én inkább a Vasember miatt aggódok kicsit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 05. - 15:13:13
A Sucker Punch nem a folyamatos akció miatt volt rossz, hanem mert emberiség elleni bűn volt az, amit azon "rendezésnek" neveztek. És ami vicc, hogy ez sem volt elég ahhoz, hogy a 300-on és a Watchmenen elélvező közönség rájöjjön, hogy Zack Snyder nem jó rendező. Nem rendező.
(Affene, de sok Snyder van mostanság a DC dolgai körül…)
Mondjuk a slusszpoén az, hogy én szeretem a Sucker Punchot… ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 05. - 15:24:37
Bírom ezeket a netes kis szakértőket akik még nem is látták a filmet,de már elemezgetik és minden zokszó nélkül kijelentik,hogy az bizony egy kupac sz*r :roll:
Én annak a véleményére sem adnék aki bennfentes létére már megnézte a filmet. Ami neki kevés akció az nálam lehet pl túlzás is vagy épp megfelelő mennyiségű! Nem szeretek trailer alapján nyilatkozni egy közelgő filmről,de a Supi engem megvett kilóra!!! Ami elég durva ha azt nézzük mert az idei hősdömpingből tényleg csak ez az egy alkotás vonz leginkább míg a többire kb sóhajtozva fogok beülni. Russel Crowe meg biztos nem azt a formáját fogja hozni mint abban a régi South Park-os részben :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 05. - 21:06:52
Filmnews:

Mától hivatalos a hír, hogy Halle Berry is jelen lesz a gigantikusnak ígérkező X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) című szuperhősös folytatásfilmben. Természetesen Ciklon szerepében tér vissza a színésznő, és mint látjátok, meglett a hivatalos magyar cím is, a premierre pedig jövő nyáron kerül sor hazánkban (is)


Itt inkább a címre hívnám fel a figyelmet, mert asszem Berry kisasszonyt már kitárgyaltuk: :D
Végülis oks, lehetett volna rosszabb is..
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Március 05. - 21:26:28
Ez az eredeti magyar fordítása is, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Március 05. - 21:41:54
Nem egészen. A magyar fordítás "A jövendő múlt napjai" volt. De szerintem nem zavaró ez a kis változtatás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 05. - 21:44:15
Farkas után már ez a kicsi "el" senkit nem lep meg és nem is zavar. ;D (de azért utánanézhettek volna, asszem már a wikin is a comicsos cím szerepel...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Március 05. - 21:59:13
Van egy sanda tippem, hogy utánanéztek, azért lett ez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 05. - 22:20:16
Szerintem totál korrekt a magyar cím.


Valami olyasmit, hogy kevesebb akció, több dráma lesz benne. Arról fog szólni, hogy hogyan képes feldolgozni azt Superman, hogy neki két apja van (WTF?). Ráadásul a szereposztás döbbenetesen rossz. Jor-El lesz Russel Crow. Clark apja minden verzióban valami klasszis volt, Crow pedig inkább utcai harcos-jellegű figura. Kent papa Kevin Costner, aki inkább klasszis karakter, és farmernek fura lesz. Persze színészek, bármit eljátszanak, Costnerről még el is tudom majd hinni, de Crow-ról a sok kocsmai bunyója után nehéz lesz.
A kevesebb akció - több dráma felállás nem feltétlenül rossz, abszolút működhet, ha jó a forgatókönyv. Ugyanígy vagyok a két apa konfliktussal is, meglátjuk mennyire mennek bele, illetve mit hoznak ki belőle. A forgatókönyvön nagyon sok fog múlni, de én bizakodó vagyok, már csak azért is, mert Nolan a film producere. De különben
Idézetet írta: peti40
4 nagy akciójelenetet és több kisebbet ír.
ez korrekt aránynak tűnik. Azt úgyse tudnák megcsinálni, hogy az egész film csak akcióorgia legyen, ráadásul az nem is lenne jó szerintem. Ha belegondolok, az új Pók filmben is hasonló lehetett az akciók aránya.

Ami a szereposztást illeti, vicces, hogy ellentétesen látjuk a helyzetet: szerintem telitalálat a szereposztás, Costnerre teljesen passzol az egyszerű farmer szerepe, és külön örülök hogy végre nem valami őszhajú papi lesz Jor-El. Crowe jó színész, a Gladiátorban is nagyot alakított, alig várom, hogy láthassam az általa megformált Jor-Elt. Egyedül a Loist játszó színésznőt nem tudom hova tenni, a többiek okésak. 

Idézetet írta: Tgaby
És ami vicc, hogy ez sem volt elég ahhoz, hogy a 300-on és a Watchmenen elélvező közönség rájöjjön, hogy Zack Snyder nem jó rendező. Nem rendező.
Nem értem, mi a bajod vele. A 300 a maga műfajában ütős látványmozi volt, a Watchmen pedig zseniális film. (Az őrzők legendáját még nem láttam, de azt is agyondícsérték a kritikusok állítólag.)

Idézet
Mondjuk a slusszpoén az, hogy én szeretem a Sucker Punchot… ;D
Khmm... most akkor hogy is van ez? :nezze: :D


Azt viszont sajnálom, hogy elvben semmi utalás nincs a közelgő JLA-re... így télleg megkérdőjelezhető ez a Liga film összerakás... már itt elkellett volna kezdeniük építeni...:S
Szerintem most fontosabb, hogy a Szupi Returns felemás fogadtatása után egy erős, széles körben elfogadott Superman filmet tegyenek le az asztalra, amire a későbbiekben lehet építeni. Semmi értelme előre utalgatni a Ligára, amikor még hótt képlékeny, hogy egyáltalán lesz-e Liga film... Megjegyzem, ha Singer nem rontja el a Returnst, akkor most jóval előrébb tartana a Warner, mert azóta már készültek volna Szupi folytatások, és a Batman sikereivel párhuzamosan mostanra egy sokkal erősebb alapja lenne a JL mozinak.

Idézet
ebből a rohadt moralizálásból már elég volt, a rohadt Smallville is erről szólt 10 éven keresztül, most meg ez is...
Én a Smallville-t nem tekintem Superman filmnek, úgyhogy engem ez nem zavar. A Smallville egy alterverzumos valami, amiben pont átestek a ló túloldalára, és túlságosan is elbonyolították és elhúzták a Jor-El szálat és a moralizálást. Már röhejes, hogy még a tizedik évadban is ott tart Clark, hogy azon tipródik, hogy helyes-e szuperhősködni. Attól meg külön dobtam egy hátast, hogy ebben az utolsó évadban jut eszébe az erődnek, hogy megmutassa Clarknak az igazi szülei búcsúüzenetét. WTF? :stupid: Olyan szinten szappanopera lett az egész, hogy... :yucky: Bőven elég lett volna 5 évad a moralizálásra, meg az eredettörténetre, a másik 5 évadban meg vígan repkedhetett volna SUPERMANként, az lett volna a jó.
A Man of Steel mozifilmet teljesen új Supermanként kezelem, új időszámítással. És gyanítom, hogy a készítők is igyekeznek majd olyan szemszögből bemutatni az eredetsztorit, hogy a régi filmeken, illetve Smallville-en edződött rajongóknak is érdekes legyen. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 05. - 22:38:53
Van egy sanda tippem, hogy utánanéztek, azért lett ez.
:D Ott a pont.  :)
Idézet
Én a Smallville-t nem tekintem Superman filmnek, úgyhogy engem ez nem zavar. A Smallville egy alterverzumos valami,
Szigorúan nézve az összes Superman-film alterverzumos valami.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 05. - 23:02:31
Szigorúan nézve az összes Superman-film alterverzumos valami.  ;)
Így is lehet nézni, csak azért nem mindegy, hogy az egyes alterverzumok mennyire hűek az alapműhöz. Számomra a Smallville sokkal inkább alterverzum, mint bármelyik másik Superman film. Egyszerűen azért, mert anyira kifacsarja az eredeti alapanyagot, és annyira eltávolodik tőle, hogy már nem tudom komolyan venni.
Az eddigi Pókember filmek is alterverzumok, ha így nézzük, de azokat mégis el tudom fogadni, mert kellően hűek a képregényhez, még akkor is, ha ezt-azt megváltoztatnak a sztoriban (ami amúgy természetes is, hiszen kell is a kompromisszum, egyrészt a laikus nézők miatt, másrészt lehetetlen lenne 50 évnyi képregénytörténetet egy az egyben filmre vinni), de ez mindaddig nem gond, amíg el tudom hinni, hogy igen, ez a jó öreg (illetve lefiatalított :hehe: ) 616-os Pókember, még ha kicsit meg is van változtatva.

Különben azért bántó számomra, amit a Smallville-el műveltek, mert az első néhány évadot még imádtam, tűkön ülve vártam a folytatásokat... De aztán a rétestészta effektus, meg az egyre nagyobb hülyeségek behozása miatt mostanra már ellenszenvessé vált a sorozat számomra. :( Most a tizedik évadnál belenéztem pár részbe a tv-ben, de már hetek óta nem nézem, mert jobb esetben középszerűek az új részek, rossz esetben gyengék, idegesítő hülyeségekkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Március 06. - 10:51:16
Filmnews:

Mától hivatalos a hír, hogy Halle Berry is jelen lesz a
Késtél, tegnap már közhírré tettem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 06. - 20:32:40
Végre megkapta a Cobra parancsnok a klasszik kinézetét:

(http://media.comicvine.com/uploads/0/40/2911465-741a4d92_02aa_4d50_9415_fbe376d98651_super.png)

 ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Március 07. - 11:39:09
Érdekes:

http://www.sg.hu/cikkek/95750/christian_bale_ujra_batman_lehet
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 07. - 14:23:43
Mivel alaposan átírta a film végét Nolan, nem tudom hogy hogyan lenne lehetséges, legalábbis mivel tudtommal meghalt Bruce Wayne.
De kívánom nekik sikerüljön, amúgy ha nem sikerül az Acélember, sztornózzák a JL filmet is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 07. - 14:28:54
Öhm... ezek szerint nem nézted végig a filmet. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Március 07. - 15:55:01
Öhm... ezek szerint nem nézted végig a filmet. :headscratch:

Szerintem végignézte, csak arra gondolt, hogy Bruce hivatalosan halott. Aminek különben semmi értelme nem volt, de mindegy. (Bocs, hogy nem használok spoilert, de az előző két komment után már úgyis mindegy.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Március 07. - 16:01:09
Az is lehet, hogy a JLA és az új Batman film is ha lesz abban a 8 éves periódusban fog játszódni, ami Dent halála és a 3. rész közti időintervallumba esik. Elvégre 8 év azért nagyon sok idő és rengeteg kihasználatlan lehetőség remek történetek filmre vitelére és elmondatlan történetek mesélésére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Március 07. - 16:05:17
Azért elég sokszor hangoztatva volt a harmadik filmben, hogy Batman eltűnt nem tudott tovább lépni és a múltban ragadt, béke idők vannak és Bruce Wayne is remetemódba kapcsolt. Az meg azért feltűnt volna ha Ligázik közben Batman valami UFO invázióval harcolva. Kivéve ha jöttek a sötét zsaruk és törölték mindenkinek az emlékeit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Március 07. - 16:06:46
Szerintem jobb volna kihagyni belőle Bale-t és Nolan-t, egyszerűen nem illik hozzájuk a liga. Helyettük tiszta lappal kellene indítani. De egyébként se fűzök nagy reményeket a JL filmhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 07. - 16:10:11
Ja, plusz azért ilyen krízis helyzetnél elég elképzelhetetlen lett volna, hogy Supi meg a bandája ne jelenjen meg Gothamben. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Március 07. - 16:14:19
BuB, No Mans Land. A Liga hol volt amikor Gotham elpusztult?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 07. - 16:16:42
Ennnye, Ben bácsi, bedurcizok, nem olvastad nálunk?  :'( Supi kétszer is megjelent. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Március 07. - 16:19:16
Megjelenni megjelent de nem sok vizet zavart.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 07. - 16:21:40
Ja, és annak is megvolt az oka.
De itt már volt a helyezett, Bats eltűnt, egy "őrült" tartotta a kezében a bombát, tuti megjelent volna a Liga.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Március 07. - 17:21:32
Azért szerintem ahhoz, hogy Batman visszatérjen a 3. film után, nem kell különösebb írói bravúr.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 07. - 17:39:06
Csak ezzel egy remek trilógiát fognak szétb*szni :-\ Pont az tetszett benne a legjobban,hogy Bruce végleg felhagyott a bűnüldözéssel és átadta a stafétát egy fiatal hasonlóan erős jellemvonású tagnak a köpenyt! Ha utólag megmagyarázzák,hogy "ja sorry mégse ez történt" akkor elég sokan anyázni fognak a drasztikus változtatások miatt köztük jómagam is. Úgy van csak értelme ennek a Nolan féle filmnek ha nem pofátlankodnak bele utólag a kontinuitásába...
Ha lesz is JLA Bale-lel karöltve én biztosan a két filmet külön univerzumként fogom kezelni :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 07. - 17:44:36
Hát az is simán elképzelhető lenne,hogy Lewitt lesz Bats, Bruce meg a nagy vészhelyzet miatt csak visszatér, Lewitt meg az első csatában, mint amatőr elhalálozik és B visszaveszi a köpenyt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 07. - 17:52:13
Áh ebből sehogy se jönnének ki jól. Eleve az volt klassz az utolsó részben,hogy rámutattak arra a lehetőségre,hogy akárki lehet Batman mert nem pénz és emberfeletti erő kell hozzá hanem csupán kurázsi és kitartás. Ez mind megvolt az ifjú Blake gyerekben aki a film végére jelentős jellemfejlődésen ment át! Szóval ha a DC fejesei fogják és kinyírják őt az első pillanatban akkor szintén értelmét vesztette a harmadik Bats film és annak mondandója...
Bruce-t még csak csak vissza lehet hívni valami aprócska indokkal,de akkor mi lesz Gothammel? Két alak fog rá vigyázni? Ami mondjuk nem lenne rossz,de tekintve Nolan gondolkodását (aki nyíltan ellenezte a társat Batmannek) ez aligha lenne hihető próbálkozás  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 07. - 19:53:51
Öhm... ezek szerint nem nézted végig a filmet. :headscratch:

Szerintem végignézte, csak arra gondolt, hogy Bruce hivatalosan halott. Aminek különben semmi értelme nem volt, de mindegy. (Bocs, hogy nem használok spoilert, de az előző két komment után már úgyis mindegy.)

Pontosan! ;)
A végén nem konkrét dolog Bruce Wayne, lehet hogy az csak Alfred játéka a képzelettel, mint a régi Total Recall vége, amiről nem tudni hogy most valóság, vagy álom! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 07. - 19:59:46
Sok volt a kevert már Alfinak  :hehe:
vagy: Valaki photoshoppoljon egy pörgettyűt Alfred asztalára, mint az eredetben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 07. - 20:05:57
:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 07. - 20:29:25
"Bale visszatérése nem lenne akkora meglepetés, hiszen egy korábbi nyilatkozatában már kijelentette, hogy ha Nolan leszállítana neki egy jó szkriptet, akkor szívesen magára húzná ismét Batman jelmezét."Erről nem is tudtam, számomra ez az érdekes. :D Ha Nolan és Bale tényleg visszatérne, akkor könnyebb lenne gyorsan összehozni a JL filmet. Különben én nem értek egyet azzal, hogy a Nolan-féle Batman világ nem egyeztethető össze a JL világával. Attól még, hogy JL, nem feltétlenül csak egy SW szintű színes szagos mesét lehetne kihozni belőle. Egy ufó inváziót is be lehet mutatni úgy, hogy komoly hangvételű és drámai  legyen. És Nolan zseniális forgatókönyvet írna a filmhez, abban biztos vagyok. Ha pedig sikeres lesz a Man of Steel, akkor akár Snyder is dirigálhatná a JL-t, valóban.

Azért szerintem ahhoz, hogy Batman visszatérjen a 3. film után, nem kell különösebb írói bravúr.
Egyetértek, simán meg lehetne oldani. Főleg, ha egy ufós invázióval indítanának. Mondjuk a TDKR után pár évvel játszódna a sztori, amikor Bruce és Selina a nyugdíjas szuperhősök gondtalan életét éli, Gothamre pedig Blake vigyáz, mint Nightwing. De amikor az ufó invázió részeként Gothamre is ufóbombák kezdenek potyogni, Bruce leporolja a köpenyt, hogy megmentse a népet. De persze hamar kiderül, hogy egyedül nem megy semmire, de közben véletlenül összefut Szupival, Zöld Lámpással meg mondjuk a Marsbéli Vadásszal, akik beinvitálják a csapatba. Amíg Batman Ligázik, addig Nightwing vigyázhat Gothamre. (Egy merészebb forgatókönyvben azt is el tudnám képzelni, hogy Selina az egyik ufótámadás áldozatául esik, ez szolgáltatja a motivációt, hogy Batman belépjen a Ligába és szét akarja rúgni a kis zöld seggeket. :D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 07. - 21:23:01
Vaaagy akár Selina is csatlakozhatna a Ligához :oh: Köze nincs hozzá annyi biztos,de ez ugye film és itt bármit megléphetnek! Nekem tetszene egy ilyen váratlan fordulat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 07. - 21:39:20
Ja, majd mutogathatja a fenekét, mint az Özvegy az Avengersben.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Március 07. - 21:54:05
Abban már úgyis van gyakorlata. :brow:
(http://api.ning.com/files/TjyfX2hrC-huOB8K1k9kTp*hTZpR7JxeHEvngtpGgHcmatHGWkrWq4gDXGNyPmRKyMw7hroI-okfY3MeSDGAxw__/darkknightrises16480x372.jpg?width=480&height=372)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 07. - 21:55:59
Höhö. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 07. - 22:12:28
Özvegy pótlónak jó lenne főleg a formás kis segge miatt :hehe: Na meg lenne egy profi kém is a tesztoszteron bunkók közt ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Március 07. - 22:20:05
Anne Hathaway amúgy is egy tök jó látvány. Nem bánnám az tuti, nómeg most kapott Oscart is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Március 07. - 22:30:32
  Attól még, hogy JL, nem feltétlenül csak egy SW szintű színes szagos mesét lehetne kihozni belőle
HéHÓ óvatosan az ilyen kijelentésekkel. SW-ról jót, vagy semmit, különben megharaplak :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Március 07. - 22:31:39
különben megharaplak :D

 :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 07. - 22:58:57
Komolyan tetszik nektek Anne H?  :surp: Régebben is úgy gondoltam, hogy elképesztő ronda feje lehet, mert látszik rajta, hogy vastagon áll a smink az arcán, és még így sem néz ki igazán jól! Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet anélkül, de nemrég láttam, és uhh.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Március 07. - 23:13:00
Nálam egyik kedvenc.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 07. - 23:18:42
Én a fenekére mondtam, hogy tetszik. ;D

HéHÓ óvatosan az ilyen kijelentésekkel. SW-ról jót, vagy semmit, különben megharaplak :D
Mondtam én egy szóval is hogy rossz? :D Attól még, hogy űrmese, én is szeretem. :) (Na jó, a Baljós árnyak tényleg rossz. :hehe: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Március 08. - 01:46:28
A Nolan-féle Bruce a végén már járni se tudott rendesen, a barlangját odaadta a kölöknek, nagyon feltűnően halottként nem is járkálhat a környékén, elvileg vissza is vonult, nője van, stb. Tényleg egy ilyen kivénhedt, vén, elfáradt Batmant akartok látni a Liga megalakulásakor? Élje inkább boldogan az életét, happy end.
Meg az egész sztori viszonylag földhözragadt volt, nem illenek bele a földönkívüliek és mindenféle szuperképességű lények, akármilyen a tálalás. Az Indiana Jones filmeknél is, elfogadtuk a mitológiát, mint lehetséges dolgot három filmen át, de a negyedikre berakták a földönkívülis szálat és nem működött. Ha most előjönnek itt is ilyesmivel, akkor eddig minek kellett ennyire a realitás talaján maradni, ennyi erővel szerepelhetett volna a Lazarus Pit, Bane "mérge", stb.
A Justice League filmnél én azt lépném meg, hogy egy új Batmant mutatnék be, felvezetés nélkül, akinek a többiek se ismerik a kilétét, a film elején mi is csak maszkban látnánk, szóval a Liga tagjai szemszögéből ismernénk meg, mint misztikus, titokzatos karaktert, az eddigiektől lehetőleg valamennyire eltérő jelmezben és másabb hanggal, hogy az emberek ne Bale-t lássák benne. Aztán Superman ismerné meg elsőként a titkát és ekkor látnánk mi is először álarc nélkül az őt játszó új színészt. Ekkor ledarálnák gyorsan visszaemlékezésekkel az eredetét, hogy ne kelljen megint végignézni a Batman Begins-t.
Azért a Justice League-nek is volt több felállása, de mégiscsak a Bruce Wayne-féle Batman-nel az igazi, aki Gotham városában tevékenykedik és éldegél még nem halottá nyilvánítva, nem pedig Selina Kyle-lal békésen italozgatva Európában, miközben a házában árvaházat üzemeltetnek és a pincében John Blake nyomja az Assassin's Creed legújabb verzuóját a Batcomputeren.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 08. - 09:35:20
Na, bazz...
 Jason Flemyng nem fog visszatérni az XMDOFP-ba... :-\ pedig úgy bíztam benne, hogy végre megmagyarázzák Árnyék-Azrael- Misztik szálat... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 08. - 09:46:03
Na, bazz...
 Jason Flemyng nem fog visszatérni az XMDOFP-ba... :-\ pedig úgy bíztam benne, hogy végre megmagyarázzák Árnyék-Azrael- Misztik szálat... :roll:


Khm, úgy érted Azazel? :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 08. - 09:52:24
Ja, vagy az :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Március 08. - 14:34:49
Lehet, hogy már sok volt nekik két teleportáló a filmbe... :roll:

Azazel és Rejtély? Ugyanmár! ;D
(http://24.media.tumblr.com/tumblr_m1w278JA531rt302po1_1280.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 08. - 19:13:42
Nekem az Indiana Jones 4-ben tetszett az ufós végkifejlet. :)

A Nolan-féle Bruce a végén már járni se tudott rendesen, a barlangját odaadta a kölöknek, nagyon feltűnően halottként nem is járkálhat a környékén, elvileg vissza is vonult, nője van, stb. Tényleg egy ilyen kivénhedt, vén, elfáradt Batmant akartok látni a Liga megalakulásakor? Élje inkább boldogan az életét, happy end.
Ahogy korábban elmondtam, én is a lassú építkezés híve vagyok, vagyis kéne egy Batman reboot a JL előtt, amiben felépítik az új karaktert. De ha a stúdió fejével gondolkozunk - és láthatóan nekik az a céljuk, hogy minél előbb válaszoljanak az Avengersre, vagyis a lassú építkezés felejtősnek tűnik - akkor úgy tudnak a leggyorsabban összerántani egy JL filmet, ha visszahozzák Bale-t.
Egyébként Gotham számára hivatalosan csak Batman halott, Wayne-t csak szűk körben temették el jelképesen, és az emberek nem tudják, ki volt Batman. Szóval nem lenne olyan nehéz visszahozni. ;) Ráadásul, mivel a barlangot Blake-re hagyta, így lenne ürügy, hogy beköltözzön a Liga őrtornyába. Ami meg az egészségét illeti, egy sci-fi kalandfilmben marha könnyű megoldani az ilyesmit. :D A Marsbéli Vadász bead neki egy kis földöntúli gyógykoktélt, ami visszaregenerálja. :)

Idézet
A Justice League filmnél én azt lépném meg, hogy egy új Batmant mutatnék be, felvezetés nélkül, akinek a többiek se ismerik a kilétét, a film elején mi is csak maszkban látnánk, szóval a Liga tagjai szemszögéből ismernénk meg, mint misztikus, titokzatos karaktert, az eddigiektől lehetőleg valamennyire eltérő jelmezben és másabb hanggal, hogy az emberek ne Bale-t lássák benne. Aztán Superman ismerné meg elsőként a titkát és ekkor látnánk mi is először álarc nélkül az őt játszó új színészt. Ekkor ledarálnák gyorsan visszaemlékezésekkel az eredetét, hogy ne kelljen megint végignézni a Batman Begins-t.
Szerintem ez nagyon rossz ötlet lenne. Nem véletlenül tárgyal a stúdió Bale-el, tudják ők is, hogy hogy a közönség nagy része számára Batman alakja összeforrt Bale-el, ezt nem lehet csak úgy kitörölni az emberekből. Ráadásul Szupi mellett Batman lenne a film másik húzókaraktere, őt nem lehet csak úgy előkészítés nélkül lecserélni egy vadidegenre, nagyon nagy kockázat lenne szerintem. Lehet, hogy az Avengersben Hulk karakterével ezt meg lehetett csinálni, mert ő nem központi figura, de képzeld el mit szóltak volna a rajongók, ha 2 Vasember film után az Avengersben egy vadidegen színészt raktak volna be Downey helyére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Március 08. - 19:41:54
Szerintem ez nagyon rossz ötlet lenne. Nem véletlenül tárgyal a stúdió Bale-el, tudják ők is, hogy hogy a közönség nagy része számára Batman alakja összeforrt Bale-el, ezt nem lehet csak úgy kitörölni az emberekből. Ráadásul Szupi mellett Batman lenne a film másik húzókaraktere, őt nem lehet csak úgy előkészítés nélkül lecserélni egy vadidegenre, nagyon nagy kockázat lenne szerintem.

Én egészen másként látom, de úgyis a stúdión múlik az egész, nem rajtunk. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 12. - 21:50:48
Állítólag Alan Cumming is visszatér Árnyék szerepében! :)

http://www.comicvine.com/news/bryan-singer-to-bring-sci-fi-elements-to-x-men-days-of-future-past-film/146206/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 13. - 02:21:36
Lol! :lol: Ez már nagyon X4 szagú. :hehe: Mondjuk annyiból nem bánom, hogy nekem a First Class nem jött be annyira. Ez talán jobban fog tetszeni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 13. - 10:22:03
Ezek szerint Singer tényleg leforgatja az elátkozott sorsú X4-et ;D Amit én se bánok tekintve,hogy a First Class nekem túl low budget kategóriának tűnt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 13. - 11:29:08
Azért furi, hogy a Gonosz Mutánsok Testvérigése ismét két tagból fog állni :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 16. - 08:14:34
Hooo, cool.
Filmnews:
Bryan Singer posztolta az alábbi képet az X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) kapcsán, és egyben megerősítette, hogy az eredeti trilógia Kolosszusa, azaz Daniel Cudmore visszatér Bingbing Fannel és BooBoo Stewarttal együtt. Viszont egy másik hírben az áll, hogy Jason Flemyng (Azazel) bizony nem fog szerepelni ebben a várva várt szuperhősös folytatásfilmben, amelyre 2014. július 18-ig kell még várnunk.

Koloszusnak örülök, a másik kettőről fogalmam nincs, hogy kik azok... :headscratch:
Ellen Page-et amúgy visszahívták már?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 16. - 09:18:39
Pont egyik nap gondoltam rá mi lenne ha Cudmore-t is visszahívnák erre tessék :D Nagyon remélem,hogy ezúttal nem 3 percet fog szerepelni úgy mint az X2-ben :drying:
A másik két szereplőre rágugliztam és Bingbing állítólag Blink-et alakítaná, Stewart-ról viszont még nincs infóm egyelőre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 16. - 11:26:47
Örülök Colossusnak. remélem valami nagyon atom cgi páncélt kap. Mondjuk valami kevéspé csillogó, karcosabbat.
Az x3-ban valami maszk volt rajta, a teste meg cgi nem?
Az eddigi X-ek:
http://filmek.kepregeny.net/2013/03/15/ime-az-eddigi-x-ek/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 16. - 14:08:42
Pont egyik nap gondoltam rá mi lenne ha Cudmore-t is visszahívnák erre tessék :D Nagyon remélem,hogy ezúttal nem 3 percet fog szerepelni úgy mint az X2-ben :drying:
A másik két szereplőre rágugliztam és Bingbing állítólag Blink-et alakítaná, Stewart-ról viszont még nincs infóm egyelőre.
Hö, sztem ennyi szereplő mellett, örülhetünk, hogy a kis mutkóknak egyenként lesz egy-két mondata... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 16. - 15:36:59
Ismerve Singer eddigi munkásságát most is lesz egy központi figura aki elviszi a show-t majd a hátán :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 16. - 15:48:36
Remélem, hogy az a figura majd az lesz, akire gondolok. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Március 16. - 15:49:23
Vagy a fiatal prof vagy Rozsó szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Március 16. - 15:50:44
Ismerve Singer eddigi munkásságát most is lesz egy központi figura aki elviszi a show-t majd a hátán :hehe:
Farkas. :hehe: (Persze csak viccelek, de ki tudja... :D )

Csak nehogy úgy járjunk, mint az X3-al, hogy beüt a "sokat markol, keveset fog" effekt. :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 16. - 15:52:27
Remélem, hogy az a figura majd az lesz, akire gondolok. ;D
Remélem nem Rozsomák, ah rá gondoltál :)
Egyáltalán nem hagyna hiányérzetet ennyi főszerep, önálló film, cameo és egy rahedli X-men film után, ha valaki másra fókuszálna a film és másból faragnának egy jó karakteres figurát. ahogy a First class csinálta az új Magnetoval.

Esetleg az Avengershez hasonlóan egy X-es filmes univerzum. Több önálló filmmel, ami  különböző mutánsokról szólna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 16. - 18:50:58
MIt tippelsz kire gondoltam? ;D :wolvie2:
Hát ha most Singer egy kicsit is alapul veszi a comicsot akkor Ellen Pagen kellene lennie a hangsúlynak...
Viiiszont... nekem kicsit gyanús, hogy a FC stábból alig vannak emberek... lehet több idő lesz a "jövőben", mint a múltban? :headscratch: Remélem...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 16. - 23:29:36
Én bírom Ellen Pagen-et, de a mint Árnymacskát nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Március 20. - 10:11:45
Ant-Man teszt! Ezt nézzétek meg!
http://bythepowercosmic.tumblr.com/post/45815568891
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 20. - 10:17:30
Ant-Man teszt! Ezt nézzétek meg!
http://bythepowercosmic.tumblr.com/post/45815568891


Ez nagyon zsír! :oh: Nem is értem miért nem tudták betuszkolni az Avengers-be. Jobb látvány lett volna mint Clint és Natasha :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 20. - 10:26:08
Fú, ez tényleg nagyon állat!  :D :D :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 20. - 18:40:37
Megelőztek. Van benne lehetőség ezzel az oda vissza változással, meg úgy egyáltalán, nagyon hasznos képesség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 20. - 20:36:06
Nem rossz, hát még mikor Óriásá változik majd! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Március 20. - 20:54:37
Ez az Ant-Man nagyon nagy pörgés! Tényleg helye lenne a BA csapatban, ha már Clintet meg Natashát elvitték ügynök-éghajlatokra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Március 20. - 21:08:54
Olyan a bunyó, mint Árnyéké volt az X2 elején.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Március 20. - 21:44:58
Csak én találom viccesnek, ahogy a pisztolyon fut? Mármint tök látványos, az egész, meg minden, de nekem valahogy ott nem tűnik természetesnek a lábmozgása. Tisztára olyan, mint ha valamelyik Power Rangers sorozatból vágták volna ki. ^^"
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Március 20. - 21:59:06
He, nem vagy egyedül, nekem is az a bajom vele :D az az egy rész ott nagyon furi... de a többi klafa. (talán még a sisakja túl nagy, bár olyan rövid ideig látható, hogy inkább ezt nem is mondtam. :headscratch:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 20. - 22:14:04
tényleg! kikapar a lába  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Március 20. - 22:18:16
He, nem vagy egyedül, nekem is az a bajom vele :D az az egy rész ott nagyon furi... de a többi klafa. (talán még a sisakja túl nagy, bár olyan rövid ideig látható, hogy inkább ezt nem is mondtam. :headscratch:)

Az arcát is takarja valami. Teljes fejet befedő sisak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Március 20. - 22:29:18
Itt egy kicsit jobban látszik:
http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/03/20/kiszivargott_a_hangyaember-film_elozetese/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Március 31. - 13:42:58
(http://fc03.deviantart.net/fs71/i/2012/168/3/9/doctor_strange_theatrical_poster_by_mesmeretics-d53sjxs.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 31. - 13:49:27
Ez hivatalos plakát?
Elég nevetséges az az arc. A gallérja szintén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Március 31. - 15:38:47
Jaja, szerintem is, ne legyen köpenye se, ja és legyen inkább néger rapper, Hangyaember is legyen feka! Az trendi, még a végén tök képregényes lesz, nehogy már! :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Március 31. - 16:16:26
Ez hivatalos plakát?
Elég nevetséges az az arc. A gallérja szintén.
Nem,fan art.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Március 31. - 19:32:17
Jaja, szerintem is, ne legyen köpenye se, ja és legyen inkább néger rapper, Hangyaember is legyen feka! Az trendi, még a végén tök képregényes lesz, nehogy már! :drying:
Épp ellenkezőleg! sztem nem elég képregényes a köpenye. Jellegtelen formája van, míg a képregényben ez ki van találva
http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/17016/doctor-strange-03.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Március 31. - 20:51:57
Szerintem meg úgy felesleges ez a karakter ahogy van. Ha mindenáron kell egy mágus a Marvel univerzumba akkor válasszák Dr.Voodoo-t ő telitalálat lenne mert néger és ugye ma az kell a népnek :hehe: Ráadásul még az is ellene szól részemről,hogy szabadkőműves szimbólumokkal nyomul továbbá tagja az Illuminatinak. Ezt a fajta agymosást nekem nem veszi be a gyomrom :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Március 31. - 22:36:25
A filmgyártás 90 %-a tele van pakolva illuminátus jelképekkel. Kezdve az eredeti Óz-tól a Harcosok klubjáig. Meglepődnél mennyi mindent vesz be a gyomrod.
A Lady Gaga csak egy kirakatember ( ő vállalja leginkább magára ) , bár tagadhatatlan az agymosás rajta keresztül is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 01. - 08:43:16
A filmgyártás 90 %-a tele van pakolva illuminátus jelképekkel. Kezdve az eredeti Óz-tól a Harcosok klubjáig. Meglepődnél mennyi mindent vesz be a gyomrod.
A Lady Gaga csak egy kirakatember ( ő vállalja leginkább magára ) , bár tagadhatatlan az agymosás rajta keresztül is.


Azért én sem ma jöttem le a falvédőről :) Tudom,hogy nem ez az egyetlen ami tele van ilyen szimbólumokkal,de mint Marvel rajongó személy szerint ez az utolsó olyan műfaj számomra ahol pont nem óhajtom látni ezeket az okkult jeleket. Lady G-t meg ne is említsd az egy Monarch bábú :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 01. - 17:53:50
(http://cdn.popfocal.com/wp-content/uploads/2013/01/doctor_strange_teaser_poster_by_mesmeretics-d53sio6.png.jpg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. április 02. - 13:19:14
http://www.geekzenith.com/2013/04/02/exclusive-marvel-phase-2-pre-production-artwork-uncovered/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 02. - 21:59:04
Ez érdekes hír:

http://www.comicvine.com/articles/guillermo-del-toro-reveals-more-info-on-justice-le/1100-146339/

 :roll:

+ fan art, de nem rossz:

(http://random490.com/extra/JusticeLeagueAvengers.jpg)

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. április 03. - 09:38:44
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/39313_481740228542135_1621890493_n.jpg)
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/156802_481740198542138_1125833607_n.jpg)
(https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/72960_481740211875470_2057271524_n.jpg)

(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/485221_481740251875466_658246281_n.jpg)
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/64170_481740241875467_921487456_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 03. - 11:19:54
B44: király kép. Érdekes mennyivel jobban illik Am. Kap. ruhája Batmanhez. ;) Olyan , mintha a ruha alatt lenne a páncél és nem szem előtt, mint a TDK-s verzióban. Remélem Kapi majd új ruhát kap, ami jobban hasonlít a 2. VH-s ruhához, vagy a mostani képregényeshez.

Fantomex: Sólyom irtó jó, örülök, hogy az ulti verziót vették alapul. A 2. képen ki van, talán egy GoG szereplő? :headscratch: Sajnos a Kapis kép nem ad okot a bizakodásra a ruha terén. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. április 03. - 11:27:23
A második képen gondolom Winter Soldier van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 03. - 11:30:49
Tényleg, róla meg is feledkeztem. Köszi. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 03. - 11:50:36
Falcon és Bucky valami badass-re sikeredett!!! Remélem nem fognak rajtuk változtatni még útközben mert a kardomba dőlnék kb :uhoh: Azt nem értem ha a Sólymot képesek voltak ultisra faragni akkor AmKapot és Thor-t miért nem? Sokkal dizájnosabb lenne az összkép mint most jelenleg.
Rocket Raccoon sose tartozott a kedvenceim közé,de ezen a képen olyan komoly kisugárzása van és egész elfogadható a külseje ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 03. - 15:00:11
Marvel Phase 2-ról egy kis összeállítás, kb. azok a conceptek vannak benne, amik az elmúlt napokban netre kerültek, plusz Thorról lehet látni  mozgóképeket (legalábbis nekem ezek újak voltak), plusz az Antman test cuccából pár jelenet, sokkal jobb minőségben.
http://filmdroid.hu/2013/04/marvel-2-fazis-elozetes/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 03. - 15:24:01
Ez a Sólyom olyan, mint az újabb Keselyű.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 03. - 15:42:09
Ez a  Winter Soldier (mi a magyar megfelelő?) meg mint Harry Osborn.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 03. - 16:07:04
Ez a  Winter Soldier (mi amagyar megfelelő?) meg mint Harry Osborn.

Tél Katona. És ja tényleg tiszta ifjabbik Osborn :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 03. - 16:23:42
Tél Katona a képregénybeli fordítás? Húha, akkor minimum JÉGZSOLDOS!!! lesz vagy valami... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 03. - 16:25:24
Lóf*szt! Majd Mr.Freeze vagy Sub-Zero lesz :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. április 03. - 16:36:55
Hát, ha a fordító utánajár, akkor nem nagyon lesz más választása, mint a Tél Katona (vagy Télkatona, de az előbbi a helyes).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 03. - 16:37:18
Tundrakapitány, Fagyharcos, Hóbaka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. április 03. - 17:51:10
Dér Elvtárs.  :hehe: Nem tudom, hogy lehetne belecsempészni azt, hogy egy komcsi szuperkatona.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 03. - 19:45:34
Szerintem Téli Katona lesz, mint a Téli Palota. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. április 05. - 11:06:25
http://collider.com/?tag=guardians-of-the-galaxy
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 05. - 11:56:35
Képek a Thor 2. részének forgatásáról:

(http://collider.com/wp-content/uploads/thor-the-dark-world-chris-hemsworth.png)

(http://collider.com/wp-content/uploads/thor-2-the-dark-world-chris-hemsworth-natalie-portman.png)

(http://collider.com/wp-content/uploads/chris-hemsworth-thor-the-dark-world.png)

(http://collider.com/wp-content/uploads/thor-2-the-dark-world-chris-hemsworth.png)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 05. - 12:09:21
Thor smash. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. április 05. - 13:31:35
Natalie. <3
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 05. - 13:38:38
A londoni csapás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 05. - 21:19:48
Hhmhm, máris elkezdték volna forgatni a cuccot?
Filmdroid:
(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2013/04/koimbra/bestia.jpg?da97ed)

Azért itt most sokkal jobb mint a múltkor, sőt sztem ez most sokkal képregényesebb is, mint az eddigi két variáns, legalábbis engem emlékeztett a Jim Lee-s időszakokra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 05. - 22:44:44
Úgy emlékeztem májusban kezdik csak a forgatást.  :headscratch: Király, végre jönnek az érdemi infók, képek! ;) Jóra sikerült Bestia, de nekem az eddigiekkel sem volt semmi bajom. Ahogy látom megmaradt a sárga-kék ruha a First Class-ból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 08. - 18:58:27
Hopp hopp

Filmdroid:
Elkezdődött az Amerika Kapitány folytatásának forgatása

A Marvel sajtóközleményben tudatta a világgal, hogy hozzáláttak a Captain America: The Winter Soldier forgatásához és máris közzétettek egy képet. A történet a Bosszúállók vége után pár nappal veszi kezdetét. Steve Rogers továbbra is próbálja megszokni a számára modern világot, de feladata is akad. A S.H.I.E.L.D. Fekete Özveggyel együtt Washingtonba küldi, ahol le kell számolniuk egy rejtélyes gyilkossal. Hamarosan kiderül, hogy ez az alak nem más, mint Rogers egykori jó barátja, aki anno szintén lehibernálódott a jeges vidéken, az oroszok agymosást hajtottak végre és profi bérgyilkost faragtak belőle.

(http://bitcast-a-sm.bitgravity.com/slashfilm/wp/wp-content/images/Captain-America-The-Winter-Soldier.jpg)

Igaz, a képen nem látszik milyen ruci van rajta, de ha pár nappal a z Angyalok után játszódik lehet nem kap új ruhát. :headscratch: És jó látni, hogy Scarlett ilyen nagy szerepet kap :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. április 08. - 20:33:38
Fagyharcos
Ez egész jól hangzik. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 09. - 18:34:09
Igaz, a képen nem látszik milyen ruci van rajta, de ha pár nappal a z Angyalok után játszódik lehet nem kap új ruhát. :headscratch:
Ruhát a film közben is cserélhet, ahogy szoktak is pl Batman filmekben. Ez a kép a film bármelyik pillanatát ábrázolhatja, lehet, hogy a bosszúállós, lehet hogy egy új ruha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. április 10. - 18:33:50
Vagy az is lehet, hogy éppen azon gondolkozik, hogy milyen jó lenne Tini Ninja Teknőcnek lenni.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 11. - 19:35:27
Captain America 2
(http://media.comicbookmovie.com/images/uploads/new-cap-suit.jpg)
http://www.comicbookmovie.com/captain_america/news/?a=77403
Super soldier ruha ?:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 11. - 19:41:42
Annyiban lesz másabb filmen, hogy az itteni concept képtől eltérően, nem fog kilátszódni a füle, ezt eljátszották már egyszer az első rész, és az Avengers esetében is. Plusz szerintem nem túl előnyös ez az ujjatlan kesztyű feeling, és zavar hogy leszedték a szárnyakat a sisakról!  :drying: Ja és az egész testén kék lesz a ruha, sehol egy piros-fehér sáv?! :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 11. - 20:06:30
Jó ez a kép/ruha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 11. - 20:50:19
Hu, ez télleg tök jó lett, nekem is nagyon tetszik, hogy a comicsos rucit kapja meg. :D
Így legalább azokat a zavaró piros-fehér csíkokat is sikerült eltűntetni, nem lesz annyira amcsi zászló beütése. ;D

Hm, és ha megnézitek, valszeg ez lehet az élőszereplős képen is, mer ott a kesztyű nagyon hasonló ehhez. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 11. - 22:53:42
Ja és az egész testén kék lesz a ruha, sehol egy piros-fehér sáv?! :o
A lábán van egy kis piros.
Hu, ez télleg tök jó lett, nekem is nagyon tetszik, hogy a comicsos rucit kapja meg. :D
Így legalább azokat a zavaró piros-fehér csíkokat is sikerült eltűntetni, nem lesz annyira amcsi zászló beütése. ;D

Hm, és ha megnézitek, valszeg ez lehet az élőszereplős képen is, mer ott a kesztyű nagyon hasonló ehhez. :headscratch:
Szerintem is tényleg tök jó  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 11. - 23:01:11
De remélem a füle ezúttal tényleg kint lesz! :)
The Man Of Steele képek:

(http://i.imgur.com/GgCl6uD.jpg)

(http://i.imgur.com/AuUn3Ll.jpg)

(http://i.imgur.com/BFm7XcJ.jpg)

(http://i.imgur.com/KkqRMGs.jpg)

(http://i.imgur.com/OBo2qT5.jpg)

(http://i.imgur.com/51Rgl4m.jpg)

(http://i.imgur.com/qv8XxUD.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 12. - 00:38:53
Am. Kap. új ruhája: habár még nem érte el a 2. VH-s ruha színvonalát, de határozottan, sokkal jobb ez a Super Soldier ruha, mint a Bosszú Angyalaibeli plüsshacuka. 8) Sajnos valószínűleg visszakapja, majd a kis szárnyacskákat,de inkább ne legyen így.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 12. - 09:14:05
Ez az új AmKap ruha hol található? Itt a a topicban ráklikkeltem a linkre,de az csak a képregénybeli vázlatot hozza be. A Superman-t szinte jobban várom mint az idei összes Marvel filmet  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 12. - 09:58:05
Fura, hogy az "S" logo fekete körvonalat kapott, mintha rajzolva lenne. Kicsit sok ez a láncing hatás mindenhol a testén. Zodnak cgi a teste? Mintha oda lenne vágva a feje. Perry tényleg feka és Jimmy nő? Vagy Lana az a vörös csaj?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 12. - 09:59:09
Superman viszont számomra rosszabb, mint eddig. A képek nem győztek meg eddig arról, hogy jók a kiválasztott színészek hozzá, sőt.  :uhoh: A villain majdnem nevetséges (Superman ellenfélként), a szülőket nem tudom hova tenni, kicsit sem Kent papa és mama, Jor-El nagyon nem, ha az a szőke ott Lois, akkor tök jellegtelen... vicces módon egyedül Perry White az, aki nem gáz. És ez elmond valamit a többiekről, mert alapból neki kéne a leginkább (vagy egyedülien) annak lennie.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. április 12. - 14:24:16
Most nézem, hogy az AmKap2-ben Batrocot a mostani UFC welterweight bajnok, George St.Pierre játssza.  :oh:
Hátezéééérdekes.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 12. - 15:22:34
Most nézem, hogy az AmKap2-ben Batrocot a mostani UFC welterweight bajnok, George St.Pierre játssza.  :oh:
Hátezéééérdekes.  :)
Remélem nem változtatnak a ruháján ;D
(http://www.marveldirectory.com/pictures/individuals/b_3d/batroc.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 12. - 16:12:11
Szerited? :D
Civilben lesz mindenki a film 60%-ában, egyedül talán AmCap lesz néha-néha maszkban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 12. - 16:56:48
Ez az új AmKap ruha hol található?
Itt van:
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2013/04/new-cap-suit.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 12. - 17:07:17
Sose hittem volna,hogy mernek változtatni a zászló uniformisú ruhán,de végre megtették és ezért nagy respect nekik! Igaz én ennyi pénzből jobb göncöt hoztam volna össze,de annyi baj legyen. A sisakot is elhagyhatták volna igazán.

Az Age of X-ben viselt ruci lett volna a megfelelő és ahogy nézem át is vettek belőle ezt azt amit utána összegyúrtak a Super Soldier kosztümmel.

(http://www.toyark.com/attachments/6049d1306207430-captain-america-age-x-01.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 12. - 23:08:32
Javítson ki egy hozzáértő, ha tévedek, de ez nem egy merőben átdizájnolt AmKap ruha, hanem a Super Soldier ruha a képregényből, csak Amerika Kapitány sisakkal ötvözve.
(http://comicmastersonline.com/shop/images/SR%20SUPER%20SOLDIER%20I%20SEC%20PTG.jpg)
(http://i112.photobucket.com/albums/n174/smahmed/NickFuryJR.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 12. - 23:12:22
Így van, de ezt már beszéltük előtte is. Olvass vissza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 13. - 00:00:52
Így van, de ezt már beszéltük előtte is. Olvass vissza.
Hol?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 13. - 00:04:29
Pon te említetted egy oldallal ez előtt, vagyis inkbb kérdezted. :)
+
Am. Kap. új ruhája: habár még nem érte el a 2. VH-s ruha színvonalát, de határozottan, sokkal jobb ez a Super Soldier ruha, mint a Bosszú Angyalaibeli plüsshacuka. 8) Sajnos valószínűleg visszakapja, majd a kis szárnyacskákat,de inkább ne legyen így.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 13. - 00:17:51
Pon te említetted egy oldallal ez előtt, vagyis inkbb kérdezted. :)
+
Am. Kap. új ruhája: habár még nem érte el a 2. VH-s ruha színvonalát, de határozottan, sokkal jobb ez a Super Soldier ruha, mint a Bosszú Angyalaibeli plüsshacuka. 8) Sajnos valószínűleg visszakapja, majd a kis szárnyacskákat,de inkább ne legyen így.
Ja hát azt, hogy én már én mondtam, azt tudom de nem magammal próbálok beszélgetni. Így csak szájtépésnek számít:)
Psycho hsz-e meg elkerülte a figyelmem ;D

Igazából azt hittem, hogy a Super Soldier ruha felbukkanása jelent valamit és majd a szakavatottak mondanak valamit. Hogy talán egy bizonyos történethez köthető. Én nem tudom, hogy mi ez a ruha és miért hordhatják többen. olyan ez mint Robin, hogy nem egy hős hanem egy titulus.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. április 13. - 00:27:45
Steve 'halott' volt és Bucky lett az új Kapi. És mivel nem akartak két kapitányt, így Steve felvette a Super Soldier nevet és a Secret Avengersszel nyomta az ipart.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 15. - 17:32:05
thx!
fellelhető még az ant-man tesztvideó jó minőségben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 17. - 08:59:38
Jégember:
Filmnews:
(http://lh5.ggpht.com/-vYuWaAXeAkY/UW4w8WLlWrI/AAAAAAABEuo/caPqD5ycCZc/Iceman%252520Revealed%252520in%252520X-Men%252520Days%252520of%252520Future%252520Past%252520Set%252520Photo%25255B2%25255D.jpg?imgmax=800)

Lehet a jövőbeli Xeknek nem lesz "jelmeze"? A múltkori képen Profi is vmi ilyesmi kabátban "flangált"
Egyre kíváncsibb vagyok, hogy ez a cucc, hogy fog kapcsolódni az első 3hoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 17. - 09:03:35
Neki örülök, az X2-ben nagyon csíptem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 17. - 11:26:44
Király! Szerintem csak az első 2 X filmhez és a FC-hoz lesz köze.  :roll: De nagyon látványos volt az átváltozása az X3-ban, és ahogy látom itt sem spórolták ki.  ;)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 17. - 11:39:30
Hm, amúgy először azt hittem, hogy azok a sárga pöttyök a jég alak speckójához kell ez, de most ahogy nézem csak a fél arcán van, lehet vmi sebhelye lesz? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. április 17. - 14:16:42
Ez a szakáll nem kéne. Pyro is jöhetne, ha már Jégember van őt jobban csipázom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 17. - 17:57:51
Hm, amúgy először azt hittem, hogy azok a sárga pöttyök a jég alak speckójához kell ez, de most ahogy nézem csak a fél arcán van, lehet vmi sebhelye lesz? :headscratch:

Nézd meg jobban, az arca jobb felén is ott vannak a sárga pöttyök. Csak a fény miatt nem látszanak annyira. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 17. - 18:21:52
X-Prof. a 3. részben meghalt, szóval nem értem hogy flangálhat majd, gondolom vissza emlékezésben lesz szerepe!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 17. - 18:56:07
Vagy egy alternatív jövőben még él. ;) Amúgy még mindig nem gondolom úgy, hogy az X3-at és X-Men origins bármilyen formában számításba vennék az új filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. április 17. - 21:01:20
X-Prof. a 3. részben meghalt, szóval nem értem hogy flangálhat majd, gondolom vissza emlékezésben lesz szerepe!

Nem halt meg. Ha megnézed a stáblista utáni jelenetet, tudnád, hogy a fizikai halála előtt a tudatát átmentette egy kómás beteg testébe, akit Moira kezelt.
https://www.youtube.com/watch?v=ZSkn3KYwmtc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 17. - 21:26:19
Tényleg! :oh: Ráadásul, ha jól tudom ezt az embert is Patrick Stewart játszotta, szóval nem lesz feltűnő a váltás. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. április 17. - 21:30:50
Milyen szerencse, hogy épp volt egy bekómált hasonmása. És hogy Moira nem öregszik. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. április 17. - 22:41:34
Vazzeg, nem is tudtam, hogy van X3 stáblista utáni jelenet :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. április 18. - 03:29:27
Egy Marvel filmnél ez alapkövetelmény lassan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 18. - 07:08:27
Oh...
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2013/04/cap-forog-heroic-age-1.jpg)
És télleg az a jellmez lesz neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 18. - 09:23:23
Mi ezen olyan meglepő? Nyilván nem azért gyártottak neki új ruhát,hogy aztán továbbra is a régiben tolja az ipart ;D Arra viszont már most kíváncsi vagyok,hogy az Avengers 2-ben milyen dizájnt kap a jelmeze. Ha van egy kis eszük akkor meghagyják ezt a realista military beütésű göncöt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 18. - 11:10:27
Há! Végre kilóg a füle! :oh: Határozottan jobbnak tűnik ez a szerkó a Bosszú Angyalai-belinél. Remélem az A2-ben a mostani képregényes szerkót veszik alapul, nálam most az a csúcs Am. Kap. ruhák terén. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 22. - 21:12:01
Jahj...
Na az első X-es jellmezes kép...
(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2013/04/koimbra/ciklonberry.jpg?da97ed)
Háát ez nem tetszik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 22. - 21:20:20
A frizura rövidsége gondolom utalás, a régi, taraj frizkóra, mikor váltott Ororo!

(http://www.nerdlocker.com/wp-content/uploads/2012/08/Storm-mohawk.jpeg)

Na ha a többinél nem is, nála maradhatott volna a bőr szerkó! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 22. - 21:34:31
BuB: Ha jól sejtem ez a ruhát majd a jövőben viseli mert lerí róla a poszt-apokaliptikus dizájn. Nekem bejön,hogy végre nem olyan göncben nyomják ami inkább divatbemutatóra mintsem csatatérre való (lásd Rozsomák trapézgatyáját az X3-ból) ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 22. - 21:36:20
Én bírtam az eddigi X rucikat... azt vágom,h ogy poszt-apokaliptikus, de lehetett volna ugyanaz a gönc, csak szakadtabb, lásd Logan cuccát a Videójátékban, az rohadt jó kis gönc volt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. április 22. - 22:21:29
A frizura rövidsége gondolom utalás, a régi, taraj frizkóra, mikor váltott Ororo!

(http://www.nerdlocker.com/wp-content/uploads/2012/08/Storm-mohawk.jpeg)

Na ha a többinél nem is, nála maradhatott volna a bőr szerkó! :roll:
Na ezt mondja meg nekem valaki, hogy ez egy fekete bőrruha, ami csillog, vagy egy ezüst ruha?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 22. - 23:16:49
Ezen már én is elgondolkodtam. Szerintem ilyen fénylő, fekete, latex cucc lehet.
Amúgy király az új ruci dizájn, illik a poszt-apokaliptikus hangulathoz, de hiányolom az X jelet!  A First Class-ban még érthető volt miért nincs, de a jövőben lehetne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. április 23. - 07:40:03
Igazából az tényleg egy bőrszerkó volt a punk Ororón. Valamiért csak így tudták színezni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 23. - 13:22:42
Ezen már én is elgondolkodtam. Szerintem ilyen fénylő, fekete, latex cucc lehet.
Amúgy király az új ruci dizájn, illik a poszt-apokaliptikus hangulathoz, de hiányolom az X jelet!  A First Class-ban még érthető volt miért nincs, de a jövőben lehetne.


Ha beleolvasnál most egy Ultimate Comics X-Men sztoriba meglepődnél azt hiszem. Nemhogy X embléma,de még fekete bőrszerkójuk sincs és mégis vagány mindegyik ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 23. - 13:30:07
Kittynél azért ott is van a fehér szerkóján, nem? De nekem így is hiányzik. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 23. - 13:51:29
Így egy kicsit a klaszikra hajznak, nem? MIndenkinek más rucija van... bár ha már a ruhán nincs a nagy X embléma mint eddig, azért olyasmi kis X motívum lehetett volna rajtuk mint a klasszik cuccoknál:
(http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://fc03.deviantart.net/fs71/i/2010/020/8/c/X_Men_Classic_Wallpaper_by_SpazChicken.jpg&imgrefurl=http://spazchicken.deviantart.com/art/X-Men-Classic-Wallpaper-151108452&h=640&w=1024&sz=120&tbnid=pxgKj4X7K7oC1M:&tbnh=90&tbnw=144&zoom=1&usg=__shbrea9_Hdx7Twd-A1UrJrzgP8k=&docid=eyp2Nyvu3rD5QM&sa=X&ei=w3V2UbLXPIGxtAae0ICgBw&ved=0CGAQ9QEwCA&dur=830)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 23. - 17:29:39
Psycho: Egy ideig volt neki,de most pl totál fehér ruhában nyomul mindenféle díszítés nélkül. Az Ultiban most amúgy se osztagként hanem mint közösség működnek. Idővel gondolom ez majd változik és előkerül az X logó.

BuB: Shawn Ashmore-t elnézve nekem inkább úgy tűnik,hogy a ruhájuk anyaga,színe,stílusa megegyezik Ororoéval csak mindezt X jel nélkül. Mondjuk Viharnak nem tudom miért kell erőltetni ezt a hülye lepelt a vállán aminek eddig se sok hasznát vette most meg hülyébben is mutat ebben a poszt-apokaliptikus környezetben. A nyolcvanas évekbeli punk szerkós stílusa pont passzolna ehhez az érához!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 24. - 09:52:01
A kapitányt is gőzerővel forgatják, már Scarlett és Samuel is feltűnt a forgatáson. Tök jó,h ogy ilyen sok filmbe megjelennek.
(http://cdn04.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2013/04/johannson-red/scarlett-johannson-red-hair-on-captain-america-the-winter-soldier-set-05.jpg)
Fury kicsit sportosra vette a figurát. :hehe:
(http://cdn02.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2013/04/johannson-red/scarlett-johannson-red-hair-on-captain-america-the-winter-soldier-set-18.jpg)
Scarlettnek meg eltűntek a mellei... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. április 24. - 10:54:18
Úgy tűnik, majd azok is CGI-k lesznek. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. április 24. - 11:23:47
Viszont van rózsaszín flamingója meg kerti törpéje! :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. április 24. - 11:33:57
A forgatásra majd felfújják őket.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. április 24. - 11:40:18
Jó ez a kép Scarlettről. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. április 24. - 12:41:55
Jó ez a kép Scarlettről. :D

Alátámasztom.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. április 24. - 12:45:05
Én nem örülök Scarlet feltűnésének, nagyon irritáló. A Fekete Özvegy egyébként sem tartozik a kedvenceim közé, ezzel a színésznővel meg pláne ki nem állhatom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 24. - 12:58:37
Mintha Joss Whedon említett volna egy olyat,hogy néhányan a Bosszúállók közül fűbe harapnak. Csak nem Clint és Natasha lenne az? Az ő haláluk mellesleg szerintem helyretenné némiképp a franchise-t :hehe: Utánuk pedig már jöhetnének is az olyan látványos és nagyágyú karakterek mint Wonder Man,Darázs,Hangya/Óriás,Vízió,Quake,Fekete Párduc etc,etc...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. április 24. - 14:11:12
Mintha Joss Whedon említett volna egy olyat,hogy néhányan a Bosszúállók közül fűbe harapnak. Csak nem Clint és Natasha lenne az? Az ő haláluk mellesleg szerintem helyretenné némiképp a franchise-t :hehe: Utánuk pedig már jöhetnének is az olyan látványos és nagyágyú karakterek mint Wonder Man,Darázs,Hangya/Óriás,Vízió,Quake,Fekete Párduc etc,etc...

Félek, hogy nem az Özvegyet tüntetik el, mivel ő az egyetlen nő a csapatban. Habár...ha ő megy és jönne egy Darázs...meglenne oldva.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 24. - 14:35:13
Ha 3 filmre van szerződése, lehet, hogy így írják ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. április 24. - 18:17:54
Ohoh...
Filmdroid:

Bishop és Viharmadár is felbukkan az X-Men folytatásban

Na, most lett hivatalosan is túlzsúfolt az X-Men: Jövendő múlt napjai. A franchise-ban látott és megismert összes mutáns visszatér, néhány kivételtől eltekintve és még új karaktereket is felvonultatnak. A nagy nyüzsgés pedig nem tesz jót egy filmnek, mivel egyes kedvenc figurák csak a háttérben fognak téblábolni. Ennek ellenére továbbra is bízzunk Bryan Singerben, aki közzétett két képet is, amiből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy Bishop (ide kattintva többet is megtudhatsz róla) és Viharmadár (bővebb infó róla itt) is akcióba lendülhet a filmben.


(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2013/04/koimbra/warpath.jpg?da97ed)
(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2013/04/koimbra/bishop.jpg?da97ed)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. április 26. - 10:45:45
Állítólag, ha a MoS jól teljesít, Snyder rendezné a Justice League filmet is.
forrás (http://www.youtube.com/watch?v=12BkOkvkUqI)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 26. - 11:31:58
Az nem volna rossz ötlet! Nekem a Watchmen is bejött szóval hajrá Snyder bácsi :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. április 26. - 12:24:24
A JLA olyan szinten előkészítési stádiumban van még, hogy mire kijön, legalább féltucat rendezőt fognak még kapcsolatba hozni vele, és Snyder is rendez még addigra legalább két filmet.

Snyder jó iparos, jó forgatókönyből nem rendez rossz filmet.

Ha 3 filmre van szerződése, lehet, hogy így írják ki.
Szerintem többre van szerződése. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. április 26. - 14:20:34
Állítólag Downey-é is most járt le. Nagyon fura lenne, ha nem hosszabbítanák persze meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. április 26. - 15:37:27
Jó hírek következnek :oh:

http://filmdroid.hu/2013/04/szuperhos-testverpar-a-bosszuallok-2-ben/

Ha ez tényleg komolyan így lesz akkor végre elmondhatom magamról,hogy érdekel egy Avengers film!!! Bár sajnos a jogok miatt nem lesz az igazi,de ezt is meg lehetne oldani prímán. Pl. megemlítenék a születési helyüket (Wundagore) és azt is,hogy nem emlékeznek a gyerekkorukra. Éppen ezért Magneto-t se említenék meg :D Vagy csinálhatnának nekik teljesen új eredetet amiben egy baleset során kapnak képességeket. Hank és Janet pedig kerüljön parkolópályára és jöjjenek a testvérek :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. április 26. - 17:19:22
Nocsak, a Vas 3 beszélgetésben Drenkovics Balázs egy női Marvel szuperhőst emlegetett...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. április 26. - 22:36:06
Azóta sem tudom, hogy kire gondolt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. április 27. - 09:14:33
Én sem, de ez elég érdekesen hangzik, ezekszerint lesznek új karaktereket elindító filmek is a 2. fázisban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. április 27. - 11:06:14
Azóta sem tudom, hogy kire gondolt. :)
pepper?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. április 27. - 12:11:07
pepper?
Nem hiszem, mert a Vas 3 végén Tony kigyógyította Peppert az extremisből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. április 27. - 16:58:45
Tom: szerintem nem.
Ron: mármint hogy ő kapna önálló filmet???!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. április 28. - 19:27:59
Nem, hanem belole lehetne valami szuperhos (aminek nem orulnek) az eddig megismert szereplok kozul.
Deha a balázs egy önálló filmről beszélt, akkor tippem sincs, mire gondolhatott. Nem lehetett visszakérdezni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. április 29. - 19:31:08
Nem véletlenül nem mondott többet, és ez egyértelmű volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 01. - 08:43:46
A filmbuzi hatásos bejegyzés címet adott emme új X képnek: ;D

Na ki érkezett meg az új X-Men forgatására?
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2013/05/X-Men-DoFP-560x746.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 01. - 09:21:38
Elvis bőrkabátban?  :hehe: Egyébként tényleg hatásos belépőnek tűnik!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 01. - 12:07:46
Végre ismét Rozsis a frizkója, nem úgy mint az önálló filmjében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 01. - 15:06:56
Hát ebből azért ne lehet ezt megmondani ;D de az tény,h ogy nagyobb, mitn a sima WOlvie fogatásán... és nekem úgy tűnik, mintha a pofaszakáll is sokkal nagyobb lenne... :headscratch:  amúgy a dzseki színe stimmel a comicshz, ott is barna volt, ez ttök jó kikacsintás (márha ezt viseli a filmben is és ez nem csak a siam kabátja... :headscratch:)

És Kapi 2 még forog:
(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2013/05/koimbra/amkap2forgatas2.jpg?da97ed)
Kapi modernebb frizkót kapott, sztem tök jó, itt már Ultisabb is. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 01. - 15:13:13
Ezen a képen az Özvegy egész jól néz ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 01. - 15:45:38
Ezen a képen az Özvegy egész jól néz ki.

Talán az új frizu miatt, de sokkal jobban bejön nálam is, mint a BA filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Május 01. - 16:00:33
A filmbuzi hatásos bejegyzés címet adott emme új X képnek: ;D
Na ki érkezett meg az új X-Men forgatására?
Hölgyeim és uraim a Farkas megérkezett! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 01. - 21:56:00
De jól néz ki Scarlett.
Evans: sztem az avengerses retro haj jobban illik a karakterhez.
és nekem úgy tűnik, mintha a pofaszakáll is sokkal nagyobb lenne... :headscratch:
Az csak valakinek a lába a háttérben :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Május 02. - 09:26:07
Szárnyal a Sólyom
http://www.laineygossip.com/Anthony-Mackie-as-the-Falcon-on-the-set-of-Captain-America-The-Winter-Soldier/26702
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2013. Május 02. - 09:31:17
Most olvastam a Mozimániában róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 02. - 10:01:46
Tök jó, tiszta Ulti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 02. - 11:47:03
Valami kis pirosság itt-ott elfért volna, plusz ha áll majd, akkor minek nem tettek rá szárnyakat? Azt hittem csak repülés közben lesz CGI a szárnya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 02. - 11:54:26
Van benne piros, legalábbis a szemcsije mintha piros lenne. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 02. - 12:01:12
Az eredeti kinézetnek, vagy valami ahhoz közelinek jobban örültem volna. Az ultis kinézet nem jön be, csak egy szimpla kommandós szerkó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 02. - 15:54:31
Valami kis pirosság itt-ott elfért volna, plusz ha áll majd, akkor minek nem tettek rá szárnyakat? Azt hittem csak repülés közben lesz CGI a szárnya.
De hát itt éppen repül/repülni fog. Ott vannak a drótok. Lő és hátra vetődik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 02. - 21:04:27
Egyelőre csak pletyka, de állítólag Michael B. Jordan esélyes Fáklya szerepére a Fantasztikus Négyes rebootban:

(http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/screencrush.com/files/2013/05/fantastic-four-human-torch-michael-b-jordan.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 02. - 21:08:25
Erős fenntartásokkal kezelem, de újabb díszfeka? Elektrót én még lenyeltem, mert marhára mindegynek tünt a figura szempontjából, de Johnny???
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Május 02. - 21:10:33
(http://www.crisisoninfinitemidlives.com/wp-content/uploads/2012/12/stan_lee_finger.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sullkrisz - 2013. Május 02. - 21:11:42
Egyelőre csak pletyka, de állítólag Michael B. Jordan esélyes Fáklya szerepére a Fantasztikus Négyes rebootban:

(http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/screencrush.com/files/2013/05/fantastic-four-human-torch-michael-b-jordan.jpg)
Èn lennék az utolsó aki ellenezné a nègereket egy szuperhős filmben, de ez már túlzás! Bízom benne hogy vmi alaptalan pletyka!  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 02. - 21:14:05
Ha Johnny átmegy fekába akkor ugye Sue-nak is muszáj lesz mert az édestestvére :roll: Oké tehát akkor van 2 afro tag, 1 zsidó (Ben) és Reed mondjuk legyen japán ilyen alapon ugye! Azt már csak remegve merem leírni,hogy Fátum meg elvileg cigány származású :hehe:
Ne is fantasztikus hanem rezes négyes legyen a film címe úgy sokkal találóbb lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 02. - 21:22:52
Ez már tényleg a karakterek meggyalázása lenne. Johnny Storm olyannyira karakteres személy, annyira ikon, a saját karakterének mintapéldánya, hogy szentségtelenség lenne ennyire megváltoztatni.
Persze nézzük a jó oldalát: ezek után mind igazat adtok majd nekem, hogy mégis tök jó volt a korábbi F4 film.  :twisted: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 02. - 21:58:00
Jó is volt az :D
Ezek után én is voiszsasírom a régit... :-\  (mondjuk vhol meg is értem, hogy fekát akarnak belőle csinálni, így totál el tudnak vonatkoztatni az első két résztől...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Május 02. - 22:00:40
Sinister, külön öröm számomra amikor valaki poénkodik valamivel amiröl göze sincs. Ben Grimm a Lény ugyanis tényleg zsidó vallású.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 02. - 22:06:47
Sinister, külön öröm számomra amikor valaki poénkodik valamivel amiröl göze sincs. Ben Grimm a Lény ugyanis tényleg zsidó vallású.


A baj viszont ott kezdődik,hogy én ezzel már régóta tisztában vagyok ;D És csak azért említettem meg a származását mert most nagyon aktuális!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Május 02. - 22:07:47
Nem poénkodott, tudta. (Nem csak vallású, tényleg zsidó családból származik, a figura élettörténete úgy 18 éves koráig megegyezik a mintájáéval – vagy alkotójáéval, ha igaz –, Kirbyével, egészen a családi háttérig.) Azért tette hozzá, hogy már csak Reed hiányozna akkor. Maximum ott Fátumnál lehet belekötni a "származásúba", mert nem származású, hanem konkrétan az. :)

kieg.: Hm, lassan gépelek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 02. - 22:46:46
Ha a 60-as években, fekákra írták volna a szerepeket eredetileg az F4-ben, nem is lenne egy rossz szavam se, de így.... :uhoh:
Ja, és állítólag Lena Dunham esélyes lehet a Lény szerepére!!! :stupid:

(https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT6C_m-OTaP1iFAOF1a7XNnTzkcaI0lQfSXT2fHSDj1Lw-o0VNg)
Remélem jön hamarosan egy másik pletyka, ami megcáfolja!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Május 03. - 00:01:53
Ezek teljesen elmebetegek? De komolyan, mi bajuk van ezeknek? :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 03. - 00:25:03
Ja, és állítólag Lena Dunham esélyes lehet a Lény szerepére!!! :stupid:

OK, ez tényleg hülyeség. Onnan ered, hogy tegnap felmerült Allison Williams neve, mint lehetséges Sue Storm. Ő és Lena Dunham pedig egy sorozatban játszanak. Szóval gondolom, csak poén.

Allison Williams, egyébként:
(http://fabmagazineonline.com/wp-content/uploads/2013/01/Allison-Williams-683x915.jpg)

Vele amúgy nem volna bajom, szőkére festve egész korrekt Sue volna. Bár azt nem tudom, hogy mint színész, megfelelő-e.

Michael B. Jordan pedig már forgatott egy filmet a rendezővel, a Chronicle-t. Elképzelhető, hogy innen eredhet a pletyka, bár ehhez tényleg volt egy forrás is. Azt amúgy el tudnám képzelni, hogy az ismeretség miatt szerepet kapjon a filmben, ahogy az szokás, ha egy rendező megkedvel egy színészt, de nem mint Johnny. Legalábbis remélem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Május 03. - 00:32:40
Ez már tényleg a karakterek meggyalázása lenne. Johnny Storm olyannyira karakteres személy, annyira ikon, a saját karakterének mintapéldánya, hogy szentségtelenség lenne ennyire megváltoztatni.
Persze nézzük a jó oldalát: ezek után mind igazat adtok majd nekem, hogy mégis tök jó volt a korábbi F4 film.  :twisted: :hehe:

Khmmm... Mert Kingpin nem volt az?  ;)
Én mindig is azt tartottam, hogy jók az F4 filmek. Nem is értem miért fikázza mindenki őket. Ja, de értem, mert ez is divat, mint a Raimi-s Pókembernél... :hehe:
Amúgy azt tudtátok, hogy a Muppet show címe eredetileg NB lett volna?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 03. - 09:38:32
Kingpinnél elfogadtam, mert nála nem a kaukázusi mivolta a domináns tulajdonsága, hanem a termete. Duncannél megfelelőbbet nem találtak volna a színészek között. Rosszabb lett volna egy fehér, de simán kigyúrt valaki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 03. - 09:50:12
John Goodman is elég nagy darab ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 03. - 10:11:45
Na jó, de nem úúúgy.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 03. - 10:53:36
Hát én Fisket mindig hájasnak láttam, nem izomsonak, akkor ez a rajzolók hibája. ;D Goodmannek meg van akkora hasa, mint neki :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 03. - 11:31:33
Ja, és állítólag Lena Dunham esélyes lehet a Lény szerepére!!! :stupid:

OK, ez tényleg hülyeség. Onnan ered, hogy tegnap felmerült Allison Williams neve, mint lehetséges Sue Storm. Ő és Lena Dunham pedig egy sorozatban játszanak. Szóval gondolom, csak poén.

Allison Williams, egyébként:
(http://fabmagazineonline.com/wp-content/uploads/2013/01/Allison-Williams-683x915.jpg)

Vele amúgy nem volna bajom, szőkére festve egész korrekt Sue volna. Bár azt nem tudom, hogy mint színész, megfelelő-e.

Michael B. Jordan pedig már forgatott egy filmet a rendezővel, a Chronicle-t. Elképzelhető, hogy innen eredhet a pletyka, bár ehhez tényleg volt egy forrás is. Azt amúgy el tudnám képzelni, hogy az ismeretség miatt szerepet kapjon a filmben, ahogy az szokás, ha egy rendező megkedvel egy színészt, de nem mint Johnny. Legalábbis remélem.

Hát furcsa is lenne, ha a fekte Fáklyának ő lenne a tesója! Bár gondolom bele magyaráznák hogy csak örökbe fogadták. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Május 03. - 11:57:12
A Daredevil után a Penge, a Megtorló és a Szellemlovas jogait is visszakapta a Marvel. Simán el tudom képzelni, hogy lehetne velük egy közös film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 03. - 12:32:53
A Daredevil után a Penge, a Megtorló és a Szellemlovas jogait is visszakapta a Marvel. Simán el tudom képzelni, hogy lehetne velük egy közös film.


Avengers: Dark edition?  :D Pont tegnap néztem meg a Ghost Rider végét és nagyban fogtam a fejem,hogy micsoda egy középszerű sz*r film volt és főleg Cage miatt. A második részét már nem is akartam megnézni mert a trailer elég volt :hehe:
De másvalakivel el tudnék képzelni egy Szellemlovas filmet!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 03. - 12:42:02
Már a legutóbbi Megtorló is Marvel Studio film volt, csak nem kapcsolódott a többihez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 03. - 12:59:05
Kivi vagyok, hogy ezekből mikor akarnak egy rebúútot összehozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 03. - 22:57:47
Persze nézzük a jó oldalát: ezek után mind igazat adtok majd nekem, hogy mégis tök jó volt a korábbi F4 film.  :twisted: :hehe:
Hááát, én azért megvárnám, hogy milyen lesz a történet, meg a többi karakter. :hehe: Ha jó a sztori, lehet, hogy a néger Fáklyát is elviselem. ;D Na jó, azért nekem sem tetszik a tendencia, hogy a polkorrektség jegyében már a főszereplőket is csokiba mártjuk... (Feltéve, ha nem csak pletyka a hír.)

Kingpinnél elfogadtam, mert nála nem a kaukázusi mivolta a domináns tulajdonsága, hanem a termete. Duncannél megfelelőbbet nem találtak volna a színészek között. Rosszabb lett volna egy fehér, de simán kigyúrt valaki.
Pedig amilyen profi smink- és maszkmesteri technikák vannak, simán meg tudták volna csinálni a fehér Vezért is, ha nagyon akarják (Eddie Murphy-ből is tudtak dagadt hájpacnit csinálni... :hehe: ). De így olcsóbb és egyszerűbb volt, na meg persze a színészi tudás is nyomós érv volt Duncan mellett. :)

A Daredevil után a Penge, a Megtorló és a Szellemlovas jogait is visszakapta a Marvel. Simán el tudom képzelni, hogy lehetne velük egy közös film.
Mind a négyen egy filmben, vagy Penge+Szellemlovas és Fenegyerek+Megtorló? :D

Amúgy én egy Fenegyerek filmet simán el tudnék képzelni Nolan rendezésében (feltéve, hogy kap egy jó akciókoreográfust :hehe: ). :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 03. - 23:13:33
Ha jó a sztori, lehet, hogy a néger Fáklyát is elviselem.
Tuti azért csinálják, hogy a Lény poénkodhasson vele, hogy mi van, odaégtél?

Idézet
Amúgy én egy Fenegyerek filmet simán el tudnék képzelni Nolan rendezésében (feltéve, hogy kap egy jó akciókoreográfust :hehe: ). :D
Az **** be! Hogy belőle is egy sötét lovagot csináljon!  :paradicsom: :box:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 04. - 00:16:54
Tuti azért csinálják, hogy a Lény poénkodhasson vele, hogy mi van, odaégtél?
Tényleg! ;D
Idézet
Az **** be! Hogy belőle is egy sötét lovagot csináljon!  :paradicsom: :box:
Igen, de nézd a jó oldalát: kapnánk egy minőségi, csavaros forgatókönyvet, igazi darkos hangulatot, és ravasz, agyafúrt főgenyákat. :D Pont ezeket hiányoltam anno a Fenegyerek filmből. (Oké, Célpont telitalálat ( :hehe: ) lett, rajta nem változtatnék, de a Vezér karaktere annyira középszerűre lett írva, hogy csak Duncan játéka mentette meg.)

Különben szerintem elég sok a hasonlóság a két karakter között, ezért is lehetne hasonló stílusú a DD film, mint a Batman.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 04. - 08:12:37
Urak, Kitty Pryde is befutott.

(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2013/05/prydepast.jpg)
Furi rucijuk lesz, sötét jövő ide vagy oda ;D  (hmmmm, átvették a gonosz Mutánsok stílusát, azok öltöztek így az elmúlt filmekben :hehe: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 04. - 09:03:50
Egy DD, Megtorló közös sztori valóban nagyon adná magát. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 04. - 13:03:46
Kitty Pryde is befutott.
:sweetheart:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 04. - 18:27:10
Igen, de nézd a jó oldalát: kapnánk egy minőségi, csavaros forgatókönyvet, igazi darkos hangulatot, és ravasz, agyafúrt főgenyákat.
A darkos hangulattal egyetértek. A Batmaneknek minőségi, csavaros sztorija volt? Melyiknek? A második tök jó volt, de az is Ledger előadásmódja miatt elsősorban. Ravasz, agyafúrt főgenya? Melyik, Jokeren kívül? Bane? Fenegyerek ennél fényévekkel jobb, nagyon nem szeretném, ha ilyen lenne. Mindenekelőtt nem egysíkúan dark, mint Batman. Ha olyanná tennék, csak a lényegét vennék el tőle.  ;)
Urak, Kitty Pryde is befutott.
Ha ő is benne lesz, már nem lehet rossz film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Május 05. - 12:29:30
Kitty Pryde is befutott.
:sweetheart:

Nekem érdektelen...olyan semmilyen ez a csaj. nem oszt nem szoroz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 05. - 12:32:21
Jaja, eszembe juttatja a 3. rész, pedig igyekszek elfelejteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 05. - 18:19:15
A Batmaneknek minőségi, csavaros sztorija volt? Melyiknek?
Elsősorban a második részre gondolok, kétségtelenül az a trilógia legjobb darabja. De a DD filmet sztoriban nálam mindhárom Batman simán veri (meg más szempontból is, egyértelműen jobb filmek szerintem).

Idézet
A második tök jó volt, de az is Ledger előadásmódja miatt elsősorban.
Tény, hogy Ledger rendkívülit alakított - talán élete szerepe volt ez. De igazságtalan lenne azt mondani, hogy ő vitte el a hátán a filmet. ;) A TDK egy nagyon jól összerakott, komplex forgatókönyvet kapott, emellett az összes szereplő kiválóan alakított. Például Aaron Eckhart is zseniálisan formálta meg Dentet, csak ez nem tűnik fel annyira, mert Ledger ellopta a showt. Számomra a TDK minden szempontból tökéletes film volt, és ez legalább annyira Nolan érdeme, mint Ledgeré.

Idézet
Ravasz, agyafúrt főgenya? Melyik, Jokeren kívül? Bane?
Nem, a harmadik részben Talia volt az a bizonyos agyafúrt főgonosz. :) Csak ő a film nagy részében a háttérben ügyködött. Bane tulajdonképpen csak Talia jobbkeze volt, a terv végrehajtója. Nekem különben tetszett, hogy nem akartak belőle egy második Jokert faragni, szimplán csak az Árnyak Ligájának tagja volt.
Az viszont igaz, hogy Bane figurája középszerű volt, de számomra két dolog dobta fel a karakterét: Tom Hardy alakítása, amelyből remekül átjött a figura brutalitása és átütő, nyers ereje; illetve Bane eredettörténete, amely drámaibbá tette a karakterét.
Viszont el tudom képzelni, hogy ki tudtak volna hozni többet is a karakterből, ha a képregényesebb megvalósítást választják.

Idézet
Fenegyerek ennél fényévekkel jobb, nagyon nem szeretném, ha ilyen lenne. Mindenekelőtt nem egysíkúan dark, mint Batman. Ha olyanná tennék, csak a lényegét vennék el tőle.  ;)
Nem is azt mondom, hogy Batman-klónt csináljanak belőle... Természetesen tartsák meg a karakter saját stílusjegyeit, és úgy próbáljanak meg jó filmet csinálni vele, hogy közben megragadják a karakter lényegét. De mindezt megvalósíthatnák egy hasonlóan mély és komplex filmben is, mint amilyen a TDK volt. Magyarán tegyenek egy erős forgatókönyvet a figura feneke alá.

Egyébként nem tagadom, hogy a DD filmnek is van egyfajta hangulata, amit lehet szeretni, vannak benne erős jelenetek amik tetszettek, illetve a színészek is jók voltak, de azért mégis felemás érzésekkel jöttem ki a moziból annak idején. Egyszerűen gyenge és túl egyszerű volt a sztorija, sötétebb, mélyebb, komorabb filmet vártam volna, amihez pl a drámai lezárás is sokkal jobban illett volna, mint a "happy end". Túl könnyed film volt, tipikus nyári popcorn mozi, ami nálam a Szellemlovassal van egy szinten. Vagyis nem rossz, illetve kikapcsolódásnak jó, de az ember többet várt volna tőle. Erre mondtam, hogy nálam Nolan filmjei magasabb minőségi kategóriát képviselnek, mint a DD.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 05. - 22:07:09
Totál ellenvéleményen vagyok. A Fenegyerek szereplői nagyon szerethetőek. Matt, Elektra, még Célpont is. A Batman filmekben egyedül talán a Madárijesztő volt ilyen. Kétségtelen, hogy a 2. Batman nagyon jó lett, de az 1. és a 3. szerintem gyenge közepes. Az első erőltetettnek tűnt számomra, a harmadik pedig izzadtságszagú, hogy a 2. után csináljunk egy még durvábbat - ami erősen visszafelé sült el, és feleslegesen lett elnyújtva. Míg a Fenegyerek filmet megnéztem már vagy hatszor, addig a Batmaneket nem tudnám még egyszer megnézni (kivéve a 2-est, persze). Túl könnyed volt neked? Még a moziverzió sem volt az, de a rendezői változat még sokkal jobb volt. Egyetlen jól érzékelhető különbség Bruce Wayne és Matt Murdock között a filmekben (mivel tudjuk, hogy egyiknek sincsenek szuperképességeik, vagy öngyógyításuk): Bruce-nak vagy háromszor eltörik a gerince 3 hét alatt, és közben felüléseket csinál, míg Matt minden egyes éjszakai kaland után percekig áll a forró zuhany alatt a falnak támaszkodva, és fájdalomcsillapítókat szed.  ;)
Önmagában Elektra sztorija - de különösen az ELŐADÁSMÓDJA - a Fenegyerek filmben erősebb számomra a Batman filmek bármelyik történeténél. Az a jelenet, amikor Célpont megöli az apját, ahogy Fenegyerek ugrik a megmentésére, de a hang miatt elvéti, és látja, ahogy a szeme fölött elrepül a bot - ahogy Elektra kisírt szemmel lő utána még akkor is, amikor már rég nincs golyó a tárban, de ezt fel se fogja - egyik kedvenc jelenetem. Ahogy az is, amikor Célpont elvágja a torkát a kártyával, majd az egyik kezét lefogja, és készül átdöfni a vívóvillával, Elektra pedig próbálja még utolsó erejével eltolni a kezét - majd utána, ahogy Célpont félredobja a testét (és ahogy Jennifer Garner előadja, amikor átszúrják), nagyon ott van. Ahogy a temetői jelenet is, a zenével, Elektra edzése a zsákokon, vagy a tetős jelenet, amikor Matt és Elektra fenn vannak, majd elered az eső, és így Matt látja az arcát.
Én az egyik legjobb, legképregényesebb képregényfilmnek tartom azt a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. Május 05. - 22:59:23
Ezzel a véleménnyel viszont azért nagyon egyedül vagy :) (nem mintha ez baj lenne!)

Ez már tényleg a karakterek meggyalázása lenne. Johnny Storm olyannyira karakteres személy, annyira ikon, a saját karakterének mintapéldánya, hogy szentségtelenség lenne ennyire megváltoztatni.
Persze nézzük a jó oldalát: ezek után mind igazat adtok majd nekem, hogy mégis tök jó volt a korábbi F4 film.  :twisted: :hehe:
Khmmm... Mert Kingpin nem volt az?  ;)
Én mindig is azt tartottam, hogy jók az F4 filmek. Nem is értem miért fikázza mindenki őket. Ja, de értem, mert ez is divat, mint a Raimi-s Pókembernél... :hehe:
Amúgy azt tudtátok, hogy a Muppet show címe eredetileg NB lett volna?  :hehe:
szerintem az F4 mozik alapvetően más hangot ütnek meg, mint a sikeres adaptációk. Talán mintha gyerekesebbek lennének, én viszont azt mondom, hogy ez nagyon jól áll nekik!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 05. - 23:10:37
Tudom, hogy a Batman filmeknek nagyobb a tábora, de mondjuk nem is vagyunk egy korosztály.  ;)
De állítsd csak szembe mondjuk a mellékszereplőket a két filmben. Elektra százszor üti Bruce bármelyik nőjét, például. A DD film zenéje is legendás lett, az előadójuk ismert, de emlékszik valaki a Batman zenéjére? Nézzük a koreográfiát: a DD harci jelentei hibátlanok voltak (kivéve a gyerek MM-ot, de az más téma), Batman bunyói pedig amolyan... semmilyenek. A DD nem akart többnek látszani, mint ami: egy egyszerű ember segíteni próbál, akin tud - szemben Batmannel, ahol "kellett" egy repülő metrószerelvényben mindenkit megmentő Denevér... egy szörnyen hatásvadász, de semmire sem jó tankkal - majd motorral.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. Május 05. - 23:42:29
Hát ez elég szubjektív, de nekem fogalmam sincs a DD filmzenéjéről, ellenben a Begins filmzenéje az egyik kedvencem. :)
Nem hinném, hogy Batmannel kapcsolatban panaszkodni lehetne a mellékszereplők kidolgozottságára, Alfred, Fox és Gordon is egyaránt működnek, de ami (számomra) a meglepőbb, hogy az utolsó részben behozott szereplők is a helyükön vannak - az kisebbfajta bravúr, hogy a hőst erőlködés nélkül sikerül összehozni egy új nővel.
Ami a hölgyeket illeti, hát bunyóban Elektra biztos lever mindenkit, máskülönben viszont csak ugyanazt tudom mondani. Az való igaz, hogy a Batman kevésbé funkcionál szerelmes sztoriként, mint a DD - de ezt nem is bánom nagyon.

A koreográfia az egy dolog, és egy másik, hogy hogyan vesszük fel. Az első részben még ez a "berántjuk a nézőt a harcba" dolog nekem sem jött be annyira, nem láttam ki hova üt, de maga ez a könyökölős harctechnika nekem abszolút bejött. A 3. részre ebből egy brutális ökölharc maradt, de pont ez a nyerseség állt neki jól. Összességében viszont azt tudom mondani, hogy a Batman akciójelenetei nem a látvánnyal, hanem a feszültséggel kötnek le.

Azért hogy ne legyek teljesen kuka, újranéztem pl ezt a jelenetet: http://www.youtube.com/watch?v=au3EtZEla5Y
Most komoly, hogy a motorján álldogál? Olyan komolyan vehetetlen, miközben a szitu egyáltalán nem komolytalan. És van amikor DD összevissza ugrál a sikátorban, ami egyébként tényleg tökre jól meg van koreografálva, de egyszerűen olyan bénán van felvéve, és körülötte minden szikrázik a semmitől. Nem mondanám, hogy a DD harcjelenetei különösebb nyomot hagytak bennem.

A tank, már hogyne lett volna jó? Mivel kellett volna menekülnie, egy Lamborghinivel?

És a végére egy nagy vallomás: ha rangsorolni kell a 3 Batmant, nálam a középső darab kerül leghátulra, mert Joker ide vagy oda, mint film, szerintem ez a leggyengébb. Nincs normális vége, csak hirtelen el van vágva, Batman kb egy háttérszereplő és a filmvégi dilemma a két hajón is egy vicc szerintem, hogy Harvey pálfordulásáról ne is szóljak.


Az viszont érdekel, hogy a Batman mivel akar többnek tűnni, mint ami?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 06. - 00:14:50
Nem hinném, hogy Batmannel kapcsolatban panaszkodni lehetne a mellékszereplők kidolgozottságára, Alfred, Fox és Gordon is egyaránt működnek,
3x3 óra alatt?
Idézet
Ami a hölgyeket illeti, hát bunyóban Elektra biztos lever mindenkit, máskülönben viszont csak ugyanazt tudom mondani.
Tényleg? Tehát Katie Holmes szerinted parádés volt?

Idézet
Az első részben még ez a "berántjuk a nézőt a harcba" dolog nekem sem jött be annyira, nem láttam ki hova üt, de maga ez a könyökölős harctechnika nekem abszolút bejött.
Jobb, ha tőlem tudod: totál életszerűtlen.
Idézet
A 3. részre ebből egy brutális ökölharc maradt, de pont ez a nyerseség állt neki jól.
Ugyanazt néztük? :) Jól állt neki? Hogy a Batman 1 a film totál feléig arról szólt, milyen kiképzést kapott kitartásból, harcművészetek fajtáiból, több, mint egy évtizeden át, majd a 3-ban a leglassabb, legbénább ütést is bekapta és úgy ütött vissza, mint egy részeg kocsmai bunyós?  :roll:

Idézet
Most komoly, hogy a motorján álldogál? Olyan komolyan vehetetlen, miközben a szitu egyáltalán nem komolytalan.
Ez Célpont karaktere. Totál őrült, nagyon is jól adta elő Colin Farrell.
Idézet
A tank, már hogyne lett volna jó? Mivel kellett volna menekülnie, egy Lamborghinivel?
BÁRMIVEL, mint egy tankkal...
Idézet
Az viszont érdekel, hogy a Batman mivel akar többnek tűnni, mint ami?
Hát leírtam, méghozzá ugyanabban a mondatban.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. Május 06. - 00:35:58
Ezek már csak szőrszálhasogatások.

De nem írtad le. Azt írtad le, hogy "egy egyszerű ember segíteni próbál azon, akin tud". Túl azon, hogy szerintem nem csak erről szól, nem látom át, hogy ha szerinted erről szól, akkor ezzel szemben mi az a több, aminek tűnni próbál - és ami szerinted nem is?

Ha már így témában vagyunk, szerintetek elképzelhető, hogy ebből valaha is legyen valami: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=92cVd9HalHs ??
Mert az egy közhely, hogy disney, és akkor nem lehet pg-13-as.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 06. - 01:32:06
Az ellenvélemény nem baj, sőt. :) Amúgy is szubjektív, hogy kinek mi tetszik.
A Fenegyerek szereplői nagyon szerethetőek. Matt, Elektra, még Célpont is.
Ebben igazad van. És így már azt hiszem értem is, hogy miért tetszik neked ennyire a DD, illetve a Batman miért nem. Szerintem az fogott meg benne téged, ami a Pókemberben is: a szereplők közti kapcsolatok, magánéleti (úgy értve, hogy "civil") szálak. Különben ezek a részek tetszettek nekem is, ahogy az általad felsorolt jelenetek is, ha ezeket is elrontották volna, akkor nézhetetlen lenne a film. Ezekre a részekre gondoltam, mikor azt írtam, hogy van egyfajta szerethető hangulata a filmnek - de nekem az volt a bajom hogy ennyiben ki is merült a film (a rendezői változat egy fokkal legalább jobb volt, de olyan nagyon sokat az sem dobott a filmen). Annyira a főszereplők közti kapcsolatra és románcra koncentrált a film, hogy a sztori többi része elsikkadt, vagy nagyon vázlatos maradt. Ron nagyon jól rátapintott a lényegre: máson van a hangsúly a Batman filmekben, mint a DD-ben. A Batman filmekben kevés a romantika, de sokkal jobban bemutatja a film a főszereplő alvilág elleni harcát. A DD viszont - lehet hogy furán hangzik - de egy romantikus akciófilm, ahol a két főszereplő románca tök jó, viszont ezt csak úgy mellékesen kíséri a bűnüldözés, amolyan körítésként. Ez ott ütközik ki legjobban, hogy a Vezér legalább olyan középszerű figura lett, mint például Bane, sőt, talán még gyengébb. Egyszerűen elrontották a karakterét, és ez volt a legnagyobb szívfájdalmam. Mert ha megnézed, mindenki Célpontról áradozik a film kapcsán és ő volt az igazán emlékezetes ellenség, nem pedig a Vezér, aki egyébként Fenegyerek legnagyobb ellensége és a keleti parti alvilág ura. (Egyáltalán nem éreztem nála azt, amit a Póki képregényekben, hogy ez a figura tényleg bárkit rettegésben tud tartani, és mindig öt lépéssel előtted jár a sakktáblán.) Ha Célpont jó volt, akkor a Vezérnek még jobbnak kellett volna lennie. ;) Célpontot tényleg jól eltalálták és Colin zseniálisan játszott, de ezzel együtt a karakterét kicsit humoros irányba tolták el, ami tök jó volt, de így azért nem is lett olyan félelmetes, mint pl Joker. Persze ezzel nem lett volna gond, ha egy igazán félelmetes és komoly ellenfelet kreáltak volna a Vezérből.
 
Idézet
Kétségtelen, hogy a 2. Batman nagyon jó lett, de az 1. és a 3. szerintem gyenge közepes.
Azt valóban elismerem, hogy míg a TDK számomra tökéletes film lett, addig az első és harmadik rész nem az, vannak hibáik is az erényeik mellett.
Idézet
Túl könnyed volt neked?
Igen, a Batman filmeket fajsúlyosabb alkotásnak érzem. Valószínűleg azért, mert kevesebb a romantika bennük és jobban rákoncentrálnak az alvilág, illetve a gonoszok elleni harcra. Persze dráma itt is, ott is van, de azért a DD szerelmi tragédiájából levon egy kicsit, hogy Elektra igazából nem is hal meg. :) Rachel és Harvey tragédiája sokkal erősebb volt.

Idézet
Egyetlen jól érzékelhető különbség Bruce Wayne és Matt Murdock között a filmekben (mivel tudjuk, hogy egyiknek sincsenek szuperképességeik, vagy öngyógyításuk): Bruce-nak vagy háromszor eltörik a gerince 3 hét alatt, és közben felüléseket csinál, míg Matt minden egyes éjszakai kaland után percekig áll a forró zuhany alatt a falnak támaszkodva, és fájdalomcsillapítókat szed.  ;)
Hát, ezen viszont sokat lehetne vitázni, hogy ilyen szempontból melyik figura lett realisztikusabb. ;) Nagyon tetszett nekem is az elején, amikor bemutatták Matt egy napját, és kiszedi a fogát meg fájdalomcsillapítót rág, de az viszont már nem, hogy Fenegyerek helyenként akkorát ugrott (kötél nélkül), mint Pókember. Kissé eltúlozták DD fizikumát és atlétikai képességeit. Arról nem is beszélve, hogy egyébként ennyi ugrálástól és bunyótól DD is rövid időn belül nyomorék lenne, csakúgy, mint Batman. De batman legalább páncélozott ruhát hordott, míg DD csak egy sima bőrszerkót. És ami igen nagy WTF volt Fenegyerek eredetsztorijában: a gyerek Matt Murdock egy háztetőn tökegyedül tökéletes harművésszé képezi magát? Hogyan? Ráadásul VAKON? Még egy Bruce Lee filmet sem tud megnézni, hogy technikákat tanuljon el. Ehhez képest még Batman sablonos ninjaiskolás kiképzése is hihetőbb volt. Nagyon hiányzott nekem egy rövid jelenet, amiben Matt ellóg a kínai negyedbe kung-fut tanulni egy bolti árustól, vagy legalább találkozik Stick-kel, mint a képregényben, vagy valami... Fenegyerek harcművész tudásának az alapját rohadtul nem magyarázták meg a filmben. Illetve az Elektra - Matt játszótéri bunyó sem tetszett, erőltetett volt, és nagyon látszott rajta, hogy betanított (helyenként drótköteles) koreográfia.
Viszont a többi bunyó általában jobb volt a DD-ben, mint a Batmanben, ez sajnos igaz. Ahogy az is, hogy Jen kenterbe veri a Batman összes női szereplőjét. Úgy látszik Nolannek ez a két gyenge pontja van. :D

Nem hinném, hogy Batmannel kapcsolatban panaszkodni lehetne a mellékszereplők kidolgozottságára, Alfred, Fox és Gordon is egyaránt működnek, de ami (számomra) a meglepőbb, hogy az utolsó részben behozott szereplők is a helyükön vannak - az kisebbfajta bravúr, hogy a hőst erőlködés nélkül sikerül összehozni egy új nővel.
Ezzel én is egyetértek, a mellékszereplők teljesen a helyükön vannak a trilógiában. Tényleg csak Rachel volt mellényúlás, bár ő mindkét esetben. :hehe:


Idézet
A koreográfia az egy dolog, és egy másik, hogy hogyan vesszük fel. Az első részben még ez a "berántjuk a nézőt a harcba" dolog nekem sem jött be annyira, nem láttam ki hova üt, de maga ez a könyökölős harctechnika nekem abszolút bejött. A 3. részre ebből egy brutális ökölharc maradt, de pont ez a nyerseség állt neki jól. Összességében viszont azt tudom mondani, hogy a Batman akciójelenetei nem a látvánnyal, hanem a feszültséggel kötnek le.
Szerintem ebben azért látjuk máshogyan a dolgokat, mert Kaine és én kicsit harcművész szemmel nézzük a bunyókat. Nekünk jobban feltűnik, ha a bunyó nem realisztikus. Bár a TDKR-ben Bane és Batman első bunyója nekem is tetszett, mert az elég hangulatos volt, de technikailag már ott is kilógott a lóláb. Batman olyan lassan és kiszámíthatóan ütött, hogy csak néztem. A film végén a második küzdelmüknél meg nem is értettem, hogy Batman miért erőből akarta legyűrni Bane-t, amikor a fizikai fölény egyértelműen Bane oldalán van. Batmannek inkább a gyorsaságát és az ügyességét kellett volna kihasználnia (meg az eszét), ahelyett, hogy leáll egy sima adok-kapok bunyóba. Kábé mázlija volt, hogy felsértette Bane maszkját, különben az életben nem győzte volna le.

Idézet
És a végére egy nagy vallomás: ha rangsorolni kell a 3 Batmant, nálam a középső darab kerül leghátulra, mert Joker ide vagy oda, mint film, szerintem ez a leggyengébb. Nincs normális vége, csak hirtelen el van vágva, Batman kb egy háttérszereplő és a filmvégi dilemma a két hajón is egy vicc szerintem, hogy Harvey pálfordulásáról ne is szóljak.
Na tessék, az említett szubjektivitás. :D

A Batmobilról meg csak annyit, hogy még mindig a Tim Burton-féle változat a legkirályabb. 8) Azt még egy Batman filmben sem pipálták le eddig. :)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 06. - 10:36:58
Ezek már csak szőrszálhasogatások.
Szerintem a részletekben rejlik a lényeg...

Idézet
De nem írtad le. Azt írtad le, hogy "egy egyszerű ember segíteni próbál azon, akin tud". Túl azon, hogy szerintem nem csak erről szól, nem látom át, hogy ha szerinted erről szól, akkor ezzel szemben mi az a több, aminek tűnni próbál - és ami szerinted nem is?
Leírtam, de részletesebben: mivel az 1. film fele nem Batmanről szólt, hanem Bruce-ról, Nolan úgy érezte, hogy a szuperhősfilm-dömping közepette "elvárás", hogy látványos akciójelenet is legyen egy képregényfilmben, ezért beletett egy totál oda nem illő és tök WTF repülő metrós jelenetet. A DD arról szól, ami: Matt próbál rendet rakni az alvilágban, a saját környezetében, és ezt végig is viszi. Batman - mint sima ember - hol tudna már bármit, bárkit megmenteni egy ilyen helyzetben? Még saját magát sem biztos...
Mert ha megnézed, mindenki Célpontról áradozik a film kapcsán és ő volt az igazán emlékezetes ellenség, nem pedig a Vezér, aki egyébként Fenegyerek legnagyobb ellensége és a keleti parti alvilág ura.
Mivel a modernebb sztorik felé tolódnak a képregényfilmek, Célpont nagyobb ellensége Fenegyereknek, mint a Vezér. Ugyanúgy, mint Pókembernél. Neki is Dr. Octopus volt a legnagyobb, amíg a Zöld Manó meg nem ölte a barátnőjét.  ;)
Idézet
Túl könnyed volt neked?
Idézet
Igen, a Batman filmeket fajsúlyosabb alkotásnak érzem.
Attól, mert a Batman fajsúlyosabb, a DD evidensen könnyed lesz?
Idézet
De batman legalább páncélozott ruhát hordott, míg DD csak egy sima bőrszerkót.
Mert az annyival hihetőbb, hogy Batman páncélban ugrik akkorákat, és abban olyan gyors?  :)

Idézet
Most komoly, hogy a motorján álldogál? Olyan komolyan vehetetlen,
(http://kepfeltoltes.hu/130506/motor_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Május 06. - 10:39:28
Én nagyon szeretem a DD filmet és sajnálom hogy nem készült folytatása. A karakterek, a színészek és a harc valóban nagyon ellettek találva, nekem pont a Vezér benne a kedvencem :D
A batman sokkal monumentálisabb, egy mainstream sötét de mégis menő batman trilógia, ami rengeteg reklámot és hypet kapott részenként. Ennek ellenére szerintem egyik része sem rossz de ugyanez a stílus szerintem nem fog jól állni sem Supermannek sem másnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. Május 06. - 11:21:21
A szőrszálhasogatás nem egyenlő a részletekkel. Nyilván ízekre tudnám szedni az összes szuperhős filmet, annyi valótlanság, átgondolatlanság, ellentmondás van bennük, de a saját kereteik között jól működnek.

Idézet
Mert az annyival hihetőbb, hogy Batman páncélban ugrik akkorákat, és abban olyan gyors? 
Idézet
nem, de ez már csak védekezés.lásd amit fentebb írtam.

Ezek már csak szőrszálhasogatások.
Szerintem a részletekben rejlik a lényeg...

Idézet
De nem írtad le. Azt írtad le, hogy "egy egyszerű ember segíteni próbál azon, akin tud". Túl azon, hogy szerintem nem csak erről szól, nem látom át, hogy ha szerinted erről szól, akkor ezzel szemben mi az a több, aminek tűnni próbál - és ami szerinted nem is?
Leírtam, de részletesebben: mivel az 1. film fele nem Batmanről szólt, hanem Bruce-ról, Nolan úgy érezte, hogy a szuperhősfilm-dömping közepette "elvárás", hogy látványos akciójelenet is legyen egy képregényfilmben, ezért beletett egy totál oda nem illő és tök WTF repülő metrós jelenetet. A DD arról szól, ami: Matt próbál rendet rakni az alvilágban, a saját környezetében, és ezt végig is viszi. Batman - mint sima ember - hol tudna már bármit, bárkit megmenteni egy ilyen helyzetben? Még saját magát sem biztos...
szerintem ez hulyeseg, batman=bruce. Egyebkent egyikuk sem atlagember, DD-nek vannak szuperkepessegei, Brucenak pedig pénze. Ő is a saját környezetében igyekszik rendet rakni, Gothamben. A terület meghatározásával szerintem egyik moziban sincs gond, Bruce arisztokrata, nyilván nem a birtok körül fog rendet rakni, hanem az gothami alvilágban, ami elvette tőle a gyermekkorát.

Azt viszont még mindig nem látom át, hogy amikor arról beszélünk, hogy többnek próbál tűnni, mint ami, akkor miről beszélünk. Mindig úgy érzem, hogy ezek a viták valójában nem filmek, hanem a körülöttük kialakuló hype ellen szól.

fura h ezt hozod fel, soha senkit nem hallottam panaszkodni a metrós jelenet miatt. Miért lenne nem oda illő? A metró a város szerves része, már a film legelején megjelenik. A versenyfutas az idovel csak fokozza az izgalmakat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 06. - 11:53:37
Idézet
Mert az annyival hihetőbb, hogy Batman páncélban ugrik akkorákat, és abban olyan gyors? 
Idézet
nem, de ez már csak védekezés.lásd amit fentebb írtam.
Nem védekezés. Ha már a Batman A NAGY életszerű képregényfilm, akkor abban hatalmas baki.

Idézet
szerintem ez hulyeseg, batman=bruce.
Tényleg nem érted.
 
Idézet
Egyebkent egyikuk sem atlagember, DD-nek vannak szuperkepessegei,

Nincsenek. Rendkívül élesek az érzékszervei, illetve a radarösztöne, amely konkrétan a látást
helyettesíti. Egyik sem olyan képesség, amitől jobb lenne az utcai harcokban.
Idézet
Azt viszont még mindig nem látom át, hogy amikor arról beszélünk, hogy többnek próbál tűnni, mint ami, akkor miről beszélünk.
Ennél részletesebben már nem tudom elmagyarázni.
Idézet
fura h ezt hozod fel, soha senkit nem hallottam panaszkodni a metrós jelenet miatt. Miért lenne nem oda illő? A metró a város szerves része, már a film legelején megjelenik.
Te nem láttad a filmet?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Május 06. - 17:23:07
Az való igaz, hogy a Batman kevésbé funkcionál szerelmes sztoriként, mint a DD - de ezt nem is bánom nagyon.


 :o Végig azon rinyál Bruce, hogy szeretem, nem szeretem, lemondok róla nem mondok le róla. A második rész tiszta Melrose place volt. Szerintem tök gáz volt az amikor Alfrednek mondta, hogy már összejöttünk volna a nővel de meghalt brühü. Pedig szeretett, meg mittomén. Alfred pedig nyelt nagyokat, hogy mennyire felültették a fickót. Egy szánalmas lúzernek tűnt ahogy a kapcsolatait kezelte. Egy kisfiú, aki nem tudja elviselni, hogy visszautasították.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Május 06. - 19:21:49
Na és? Ő nem egy Shakespeare hős, hanem verőember, nem kell ide semmi szerelmi kínlódás. Csak a bumm a fejbe! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 06. - 19:32:40
Szerintem tök gáz volt az amikor Alfrednek mondta, hogy már összejöttünk volna a nővel de meghalt brühü. Pedig szeretett, meg mittomén. Alfred pedig nyelt nagyokat, hogy mennyire felültették a fickót. Egy szánalmas lúzernek tűnt ahogy a kapcsolatait kezelte. Egy kisfiú, aki nem tudja elviselni, hogy visszautasították.
Ez feltétlen a film "hibája". Mert szerintem tudatosan ilyen, és maga a karakter is ilyen.
Batman legnagyobb tragédiája szerintem nem az, hogy elvesztette a családját, hanem az, hogy rég talált magának új családot, és körbe van véve emberekkel, akik szeretik, de ő mégis folyamatossan azzal van elfoglalva, amit elveszített, és nyomja a nagy búskomorságot, meg az érinthetetlent. ;)
És ez szerintem nem (csak) írói hiba, hanem mára a karakter egyik szerves része.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 06. - 19:57:00
Körbe van véve emberekkel, akik szeretik? Alfred... talán Robin, bár némelyikük ki nem állhatja. Szerintem ez nem igaz. Kőgazdag, az ilyeneket nem veszik körbe szeretettel, csak irigységgel, és jéghideg üzleti érdekkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 06. - 20:03:34
Elsősorban a képregényre gondoltam, ahol egy egész Batman család van már. Alfred, Gordon, Barbara, Dick, Tim. Szerintem ők nem a pénze miatt támogatják. És pont az bizonyítja, hogy szeretik, hogy a kiállhatatalanúl bunkó természete ellenére is vele vannak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Május 06. - 20:09:56
Szerintem tök gáz volt az amikor Alfrednek mondta, hogy már összejöttünk volna a nővel de meghalt brühü. Pedig szeretett, meg mittomén. Alfred pedig nyelt nagyokat, hogy mennyire felültették a fickót. Egy szánalmas lúzernek tűnt ahogy a kapcsolatait kezelte. Egy kisfiú, aki nem tudja elviselni, hogy visszautasították.
Ez feltétlen a film "hibája". Mert szerintem tudatosan ilyen, és maga a karakter is ilyen.
Batman legnagyobb tragédiája szerintem nem az, hogy elvesztette a családját, hanem az, hogy rég talált magának új családot, és körbe van véve emberekkel, akik szeretik, de ő mégis folyamatossan azzal van elfoglalva, amit elveszített, és nyomja a nagy búskomorságot, meg az érinthetetlent. ;)
És ez szerintem nem (csak) írói hiba, hanem mára a karakter egyik szerves része.

Nem tudom, lehet, hogy igazad van, de a képregényben nem tűnik ilyennek. A Burton filmben nem ilyen. Ott inkább védeni akarja a szeretteit, nem ilyen tesze-tosza módon maszatol. Melyik nőnek tetszik ez? Persze, hogy elhagyják.
Abszolút nem tudok kibékülni ezzel a "Batmannel". Én csalódtam benne, és nem értem a Hype-ot. Szerintem pont azt vették el, ami Batmanné teszi. Egy magabiztos bűnüldöző, mérhetetlen sok lelki defektussal. Nolan Batmanje egy gyenge szenvedő kis fickó, aki nem uralja a saját életét sem. Akkor hogy tudna bárkit megmenteni?  Egy ilyen súly alatt valaki vagy összeroppan, vagy kőkemény lesz. Ha összeroppan ( mint a legtöbb ember ) akkor nem lesz Batman belőle, de ha meg kőkemény lesz, nem fogja játszani a hisztis kislányt, hanem továbblép, tovább él. Hisz már akkora trauma érte, ami ennek az ezerszerese.
Értem a traumát és az ebből fakadó súlyos lelki sérülést, amit a jók védelmére akar felhasználni. De ahogy a Gyilkos tréfa, és később az Arkham Asylum is rámutat, ő sem különb azoknál akiket üldöz. Ő is gonosztevővé vált. Azonosult mert nagyon kevés választja el a hőst a gonosztevőtől.
Itt meg jön egy ilyen utáljon mindenki engem, ( csak azért, hogy Dent hírnevén ne essen folt, mert kell egy hős / ebbe, ha megzeberedek akkor sem látok mély tartalmi mondanivalót, sőt inkább a népmesékre és kisgyerek dajkamesékre emlékeztet, nem sötét mélységekre.) akkor szépen összefognak az emberek és szép lesz a világ aktus, amit aztán tényleg nem lehet sehova tenni. Igen, Batman törvényen kívüli, de tudják róla, hogy a jó oldalon áll. Szerintem azok akik eddig bíztak benne, nem fordulnának ellene, csak azért mert azt mondja a rendőrség. Ha meg igen, akkor meg pláne sekélyes ez az egész. Az a baj ezekkel a filmekkel, hogy mindenki meg van győződve arról, hogy meglátott mindent, pedig semmit sem mutatnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 06. - 20:42:18
Teljesen egyetértek.  :bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 07. - 16:14:29
Mivel a modernebb sztorik felé tolódnak a képregényfilmek, Célpont nagyobb ellensége Fenegyereknek, mint a Vezér. Ugyanúgy, mint Pókembernél. Neki is Dr. Octopus volt a legnagyobb, amíg a Zöld Manó meg nem ölte a barátnőjét.  ;)
Na jó, de a képregényeknél ez érthető, hiszen ott hosszú történetek mennek le több száz részen keresztül, a főbb ellenfeleknek megvan a saját maguk nagy korszaka. Gondolom a DD képregényekben is volt olyan időszak, amikor a Vezér volt a legnagyobb ellensége. Természetes, hogy a képregényben időnként háttérbe szorítanak egyes karaktereket, hogy mások előjöhessenek, hisz marha uncsi lenne ha hosszútávon is mindig csak ugyanazzal az egy ellenféllel szivatnák egymást.
Viszont a film más, mert ott nagyon rövid idő alatt csak nagyon kis részt tudsz bemutatni a képregényes történetekből, nagyon besűrítve. Úgyhogy érdemes kihozni a karakterekből a maximumot, hisz nincs több száz epizód arra, hogy szép lassan felfuttassák. Célpontból kihozták a maximumot, de a Vezérből szerintem nem.

Idézet
Attól, mert a Batman fajsúlyosabb, a DD evidensen könnyed lesz?
Nem, én relatíve értettem. Azaz a Batmanhez (elsősorban a TDK-ra gondolok) képest a DD könnyedebb. Természetesen vannak más filmek, amikkel összehasonlítva a DD a fajsúlyos.
Idézet
Mert az annyival hihetőbb, hogy Batman páncélban ugrik akkorákat, és abban olyan gyors?  :)
Nem, de az hihetőbb, hogy ha páncélban verekszel, akkor kisebb eséllyel törik el a bordádat. :) Meg amúgy is, ez egy hi-tech ultrakönnyű páncél, amin a második részben még könnyítettek is... ;D

Idézet
Leírtam, de részletesebben: mivel az 1. film fele nem Batmanről szólt, hanem Bruce-ról, Nolan úgy érezte, hogy a szuperhősfilm-dömping közepette "elvárás", hogy látványos akciójelenet is legyen egy képregényfilmben, ezért beletett egy totál oda nem illő és tök WTF repülő metrós jelenetet.
Értem, hogy mire gondolsz, de nem vagyok benne biztos, hogy ez feltétlenül Nolan hibája. Az első résznél tuti meg volt kötve a keze, valószínűnek tartom, hogy a stúdió nyomására rakta bele a metrós jelenetet, mert ki volt adva az ukáz, hogy kell egy látványos "Batman saves the day" finálé. A második rész viszont már jóval kevésbé lett képregényfilm, azon jobban kijött Nolan stílusa. Különben nekem a metrós jelenet is tetszett, csak tudományos szempontból volt marhanagy hülyeség.

Idézet
A DD arról szól, ami: Matt próbál rendet rakni az alvilágban, a saját környezetében, és ezt végig is viszi. Batman - mint sima ember - hol tudna már bármit, bárkit megmenteni egy ilyen helyzetben? Még saját magát sem biztos...
A szuperképességek nélküli hősök is pont attól válnak hőssé, hogy saját magukhoz képest emberfeletti tetteket hajtanak végre. Ezeknek a történeteknek mind a filmben, mint a képregényben ez a lényege. Ha Batman csak a sarki zöldségest tudná megvédeni, meg elüldözni pár autótolvajt, akkor marhára nem lenne legenda belőle...
Egyébként, ha már életszerűségről beszélünk, akkor a DD fináléját is lehetne ekézni rendesen. Elektra átszúrja egy Sai-villával DD-t, aki ezután elkínlódja magát egy templomba, ahol majdnem beájul a vérveszteségtől... Ekkor megjelenik Célpont és DD felszívja magát, bunyóznak egy nagyot... Majd ezután egyenesen elrohan az ereje teljében levő Vezérhez, és még sérülten is leveri őt? Elhiszem, hogy a bosszú erőt ad, na de ennyire... Sokkal életszerűbb lett volna, ha legalább a Célponttal való bunyó után hazahúzott volna Matt, hogy ellássa magát és felépüljön. ;) De mivel a DD és a Batman is egyaránt képregényadaptáció, így elhisszük, hogy a hős életszerűtlen, ámde nagy tettet hajt végre. :)

Idézet
Nincsenek. Rendkívül élesek az érzékszervei, illetve a radarösztöne, amely konkrétan a látást
helyettesíti. Egyik sem olyan képesség, amitől jobb lenne az utcai harcokban.
Ez speciel nem igaz, mert az érzékszervei magasan az emberfeletti tartományban vannak, amit már nevezhetünk szuperképességnek, és ezek egyértelműen előnyt jelentenek neki a veszélyes szitukban egy átlagos érzékekkel rendelkező harcművészhez képest. A radarösztönével gyakorlatilag 360°-ban lát, ami majdnem akkora előny, mint a pókösztön, észrevesz bármilyen szögből érkező támadást. Képes kiszámítani a lövedék röppályáját és félreütni a botjával. A szuperérzékeny hallásával és szaglásával meg tudja állapítani, hogy pl a szomszéd szobában hány rosszfiú tartózkodik és van-e náluk fegyver; észreveszi az orvlövészt egy távoli háztetőn, stb. Arról nem is beszélve, hogy teljes vaksötétségben is baromi jól "lát" és tájékozódik, míg az ellenfelei tehetetlenek ilyen körülmények közt. Ezekre a dolgokra Batman nem képes, vagy legfeljebb csak néhány kütyüvel képes hasonlóra.
De Fenegyerek képességeiben az a jó, hogy elsősorban taktikai előnyt jelentenek, nem fizikálisat, így a figura ugyanúgy megmarad egy sebezhető, esendő embernek, mint Batman.

:o Végig azon rinyál Bruce, hogy szeretem, nem szeretem, lemondok róla nem mondok le róla. A második rész tiszta Melrose place volt. Szerintem tök gáz volt az amikor Alfrednek mondta, hogy már összejöttünk volna a nővel de meghalt brühü. Pedig szeretett, meg mittomén. Alfred pedig nyelt nagyokat, hogy mennyire felültették a fickót. Egy szánalmas lúzernek tűnt ahogy a kapcsolatait kezelte. Egy kisfiú, aki nem tudja elviselni, hogy visszautasították.
Ez szerintem nem igaz, és nem is értem, mi bajotok ezzel a történetszállal. Az első rész végén egyértelműen azért szakít Rachellel, mert meg akarja védeni. A második részben meg azért akar újra összejönni vele, mert felcsillan a remény, hogy szögre akaszthatja a köpenyt és normális életet élhet, hisz a "Fehér lovag" Dent átveheti a helyét a hős szerepben. Rachel halála meg persze hogy kiakasztja, hiszen szerelmes volt belé. Pont ez mutatta meg, hogy Batman is csak ember, és nem egy lelketlen terminátor. Talán csak a harmadik részbeli depizése volt túlzás, hogy 8 év alatt sem tudta feldolgozni Rachel halálát, de az első két részben attól még rendben volt a love story és abszolút nem volt nyálas szvsz. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 07. - 16:58:50
Célpontból kihozták a maximumot, de a Vezérből szerintem nem.
Hát egy rész alatt nem is lehet kettőből.  ;) Pont az a jó, hogy nem fele-fele arányban osztották el, hanem az egyikből kihoztak mindent, a másikat bemutatták.
Idézet
Természetesen vannak más filmek, amikkel összehasonlítva a DD a fajsúlyos.
Nem tartom fajsúlyos filmnek a DD-t, de könnyednek sem.

Idézet
Értem, hogy mire gondolsz, de nem vagyok benne biztos, hogy ez feltétlenül Nolan hibája.
Ó, hát egy percig sem szeretném rá kenni. Most arról megy a vs. hogy melyik film hol jó és rossz, nem a rendezőről. Nolan jó rendező, kétségtelen. A Tökéletes trükk hibátlan film volt.

Idézet
A szuperképességek nélküli hősök is pont attól válnak hőssé, hogy saját magukhoz képest emberfeletti tetteket hajtanak végre.
Szerintem meg az önfeláldozásuk révén. Hogy mások - különösen idegenek - érdekeit a maguk elé helyezik.
Idézet
Ha Batman csak a sarki zöldségest tudná megvédeni, meg elüldözni pár autótolvajt, akkor marhára nem lenne legenda belőle...
Pedig Fenegyerekből így lett...
Idézet
Egyébként, ha már életszerűségről beszélünk, akkor a DD fináléját is lehetne ekézni rendesen.
Kétségtelen. Tényleg sok volt a sérülése.  ;)

Idézet
A radarösztönével gyakorlatilag 360°-ban lát, ami majdnem akkora előny, mint a pókösztön, észrevesz bármilyen szögből érkező támadást. Képes kiszámítani a lövedék röppályáját és félreütni a botjával. A szuperérzékeny hallásával és szaglásával meg tudja állapítani, hogy pl a szomszéd szobában hány rosszfiú tartózkodik és van-e náluk fegyver; észreveszi az orvlövészt egy távoli háztetőn, stb.
Ezek mind olyan képességek, amikkel egy mentalista is rendelkezhet, mégsem nevezzük szuperképességeknek. A golyó félreütése a harcművészetének része, nem a radarjának.


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. Május 07. - 23:47:44
Idézet
Egy magabiztos bűnüldöző, mérhetetlen sok lelki defektussal. Nolan Batmanje egy gyenge szenvedő kis fickó, aki nem uralja a saját életét sem.
?? A két sarkított mondat közé tehetünk egy egyenlőségjelet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2013. Május 08. - 08:09:40
Ettől a nagy vitától kedvet kaptam, és újra megnézte a Fenegyereket. Nem láttam a premier óta, és akkor rohadtul nem tetszett, de nem is volt ez olyan rossz. A trükkök elég rosszul öregedtek, de a poénok, az érzelmi szál meg úgy majdnem minden működött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 08. - 09:25:21
Azon a rendezőn látszik, hogy ő képregényfan, nem csak úgy mondja. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: killingjoke - 2013. Május 08. - 11:00:54
Jaja, amikor az ellenfeleket a bokszmeccsen a legmenőbb Fenegyerek írók után nevezi el, az uccsó meg Romita, na azon feküdtem!  ;D Jon Favreu meg brillírozik. Itt még egyáltalán nem olyan erőltetett, mint a Vasban a bohóckodása.
Tényleg nem állna jól a karakternek egy Batman megközelítés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Május 08. - 17:10:34
Idézet
Egy magabiztos bűnüldöző, mérhetetlen sok lelki defektussal. Nolan Batmanje egy gyenge szenvedő kis fickó, aki nem uralja a saját életét sem.
?? A két sarkított mondat közé tehetünk egy egyenlőségjelet.

Mármint a magabiztos bűnüldöző = gyenge szenvedő kis fickó ? Azon a környéken ahol én élek ott ez nem így van.  :lol:

Magabiztos bűnüldöző = egy olyan krapek, aki bízik magában és uralja az életét.

Szenvedő kis fickó = gyenge, tutyimutyi alak, aki csak csapódik, de nem uralja a saját életét sem.

Mérhetetlen sok lelki defektus = szülei meggyilkolása miatt érzett fájdalom, erőszakra, dühre hajlamos ( de nem veszti el a fejét, tud uralkodni magán = magabiztos ), képtelen a normális kapcsolatra, kettős élete miatt ( nem azért mert balf*sz, mint Nolan Batmanje ) és a rettegéstől, hogy baja esik annak akit szeret. Ezt Burton nagyon jól megfogta az első Batman filmben. Tudom, hogy a mostani emós gyerekek ezzel a karakterrel tudnak jobban azonosulni, valószínű ezért is lett ilyen.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 08. - 21:38:40
Pont az a jó, hogy nem fele-fele arányban osztották el, hanem az egyikből kihoztak mindent, a másikat bemutatták.
Ebben van valami, lehet, hogy a Vezért egy esetleges folytatásban mutatták volna be jobban.
Viszont most, hogy visszaszálltak a jogok a Marvelhez, nagyon kiváncsi leszek, hogy ha készítenek új filmet, akkor abban hogyan oldják meg a Vezért, illetve benne lesz-e egyáltalán.

Idézet
Ó, hát egy percig sem szeretném rá kenni. Most arról megy a vs. hogy melyik film hol jó és rossz, nem a rendezőről. Nolan jó rendező, kétségtelen. A Tökéletes trükk hibátlan film volt.
Ja, oké, azt hittem, nem csíped őt. :)

Idézet
Idézet
A szuperképességek nélküli hősök is pont attól válnak hőssé, hogy saját magukhoz képest emberfeletti tetteket hajtanak végre.
Szerintem meg az önfeláldozásuk révén. Hogy mások - különösen idegenek - érdekeit a maguk elé helyezik.
Szerintem az előbbi magába foglalja az utóbbit. Mindegy, hogy kis vagy nagy hőstettet hajtasz végre, mindegyik az önfeláldozásból és önzetlenségből fakad. Persze a való világban olyan dolgok is hőstettnek számítanak, amik a képregényekben a világmegmentés mellett "elsikkadnak". Ha félrerántasz az autó elől egy útra kiszaladó gyereket; elijesztesz egy rablót, aki ki akar rabolni egy járókelőt; vagy épp a tűzoltók kimentenek az égő házból egy embert - ezek mind egyfomán hőstettek. Elméletileg a képregénytörténetekben is dolgoznak a zsaruk/tűzoltók/mentősök, csak épp ez ki a francot érdekel, amikor Superman vagy épp a Bosszú Angyalai megmentenek egy várost, vagy akár az egész Földet. Szerintem néha, tudat alatt hajlamosak vagyunk más mércével mérni a képregényekben/filmekben bemutatott hőstetteket.

Idézet
Idézet
Ha Batman csak a sarki zöldségest tudná megvédeni, meg elüldözni pár autótolvajt, akkor marhára nem lenne legenda belőle...
Pedig Fenegyerekből így lett...
Azért szerintem igencsak sokat dobott a bűnüldözői karrierjén, hogy a piti tolvajok mellett olyan nagy halakat is lekapcsolt, mint mondjuk a Vezér.

Idézet
Ezek mind olyan képességek, amikkel egy mentalista is rendelkezhet, mégsem nevezzük szuperképességeknek.
Hát, őszintén szólva én nem hiszek a mentalistákban. Jóindulattal bűvészeknek tartom őket, de ha rosszindulatú akarok lenni, akkor csalók. Magát a kifejezést sem szeretem, hívják magukat simán bűvészeknek, az tisztességesebb szerintem.

Amúgy persze vannak emberek, akiknek valamely érzékszervük valamivel élesebb, mint az átlag, ez sima genetika. De olyan emberről még nem hallottam, aki olyan éles hallással/szaglással rendelkezne, mint DD. Egy doksifilmben láttam egy vak srácot, aki a tárgyakról visszaverődő hanghullámokat érzékelve is tudott tájékozódni, de ez a képesség jóval kezdetlegesebb volt és sokkal kevésbé volt hatékony, mint DD radarja.

Mondjuk szerintem tisztázni kellene, hogy mit értünk szuperképesség alatt (képregényes értelemben): szerintem ezek olyan tulajdonságok, amelyek messze az általunk ismert emberi korlátok felett vannak és amelyeket egy átlagos ember  semmilyen edzéssel és gyakorlással nem tudna kifejleszteni. DD szuperérzékei is ilyenek, a radioaktív lötyinek köszönheti őket. Ha csak úgy simán megvakult volna valamilyen betegség, vagy fizikai sérülés következtében, akkor az életben nem lett volna belőle szuperhős.

Idézet
A golyó félreütése a harcművészetének része, nem a radarjának.
Én mindig úgy értelmeztem, hogy a radarja miatt képes rá. Természetesen a harcművész tudás is kell hozzá, ami révén nagyon precízen és pontosan tudja forgatni a botokat, de szerintem a radarösztön teszi lehetővé, hogy érzékelje és kiszámítsa a golyó röppályáját. Mondjuk a golyó félreütős trükköt a képregényben is neccesnek tartottam, mert igazából Pókember-szintű gyorsaság és reflexek kellenének hozzá. De az tuti, hogy a valóságban még a legképzettebb harcművész sem tudna egy puskából kilőtt golyót félreütni egy bottal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 09. - 00:38:15
Ettől a nagy vitától kedvet kaptam, és újra megnézte a Fenegyereket. Nem láttam a premier óta, és akkor rohadtul nem tetszett, de nem is volt ez olyan rossz. A trükkök elég rosszul öregedtek, de a poénok, az érzelmi szál meg úgy majdnem minden működött.

Én is rávettem magam, hogy megnézzem újra. Mindjárt indul.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 09. - 09:05:48
Oh... oh...
April O'neil a forgatáson.

(http://lh5.ggpht.com/-TtByjqzh6is/UYsldjajW-I/AAAAAAABFs4/wsk93v0JCtQ/Megan%252520Fox%252520April%252520O%252527Neil%252520s%2525C3%2525A1rga%252520dzsekij%2525C3%2525A9ben%25252000%25255B2%25255D.jpg?imgmax=800)

(http://lh4.ggpht.com/-VzUZEyyNh6o/UYslZRXPFbI/AAAAAAABFsU/5TwlkRNsOA0/Megan%252520Fox%25252004%25255B2%25255D.jpg?imgmax=800)

(http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2013/05/07/article-2320828-19A9F4BD000005DC-355_634x874.jpg)

Hogy lehet, hogy nincs ennek a csajnak még egy kiszivárgott videója sem ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 09. - 10:11:08
Ki ez a csaj? Olyan ismerősnek tűnik.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 09. - 10:35:39
A 3. képen tiszta Megan Fox. Melyik filmről van szó?
Ki ez a csaj? Olyan ismerősnek tűnik.  :headscratch:
Mert minden negyedik filmjének címében ott a "lesbian" szó, lehet, onnan ismered.  :hehe:
Ebben van valami, lehet, hogy a Vezért egy esetleges folytatásban mutatták volna be jobban.
Mindent előkészítettek hozzá, hiszen megtudta Matt titkát, jöhetett volna a folytatásban a klasszikus nagy DD sztori.
Idézet
Elméletileg a képregénytörténetekben is dolgoznak a zsaruk/tűzoltók/mentősök, csak épp ez ki a francot érdekel, amikor Superman vagy épp a Bosszú Angyalai megmentenek egy várost, vagy akár az egész Földet. Szerintem néha, tudat alatt hajlamosak vagyunk más mércével mérni a képregényekben/filmekben bemutatott hőstetteket.
Alighanem ez különbözteti meg a hőst a szuperhőstől.
Idézet
Azért szerintem igencsak sokat dobott a bűnüldözői karrierjén, hogy a piti tolvajok mellett olyan nagy halakat is lekapcsolt, mint mondjuk a Vezér.
Oké, kétségtelen. Persze a Vezérrel nemigen találkozott az első 10-20 évében.
Idézet
Hát, őszintén szólva én nem hiszek a mentalistákban.
Miért, Supermanben hiszel? :) Most képregényekről beszélünk.
Idézet
Én mindig úgy értelmeztem, hogy a radarja miatt képes rá. Természetesen a harcművész tudás is kell hozzá, ami révén nagyon precízen és pontosan tudja forgatni a botokat, de szerintem a radarösztön teszi lehetővé, hogy érzékelje és kiszámítsa a golyó röppályáját.
Lehet, hogy igazad van, de a radarösztöne valójában a látását helyettesíti, vagyis a "kiszámítom a röppályáját" pontosan ugyanazt jelenti akkor is, ha látna. Amikor dobnak feléd egy labdát, simán elkapod, pedig - nem tudatosan - te is kiszámítod a röppályáját, mert tudod, hogy milyen magasra kell nyúlnod, hogy pont a kezedben landoljon. DD is ezt teszi, csak nagyban. :) Ő nem "sima" harcművész, hisz a legutolsó sötét/titkos/elfeledett/stb (válassz) nindzsa technikáknak is mestere, mindent tud.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 09. - 11:08:34
Ki ez a csaj? Olyan ismerősnek tűnik.  :headscratch:
Megan Fox. És ha az April O'neil-ből nem jöttetek rá, ez a Bay féle Turtles.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 09. - 11:29:09
Tom: Discoveryn láttam már olyen műsort, amiben a karddal golyó kettévágos jelenetet próbálták rekonstruálni, és bármily hihetetlen, tudtak olyan harcművészt szerezni, aki nyugalmi állapotból, vagyis kardot hüvelyben tartva, és a lövés pillanata előtt kirántva, el tudta találni a golyót.
Nem vágta ketté, de a lassított felvételen látszott, hogy hozzáér, és a golyón is látszott a kard nyoma.
Szóval azóta elhiszem, hogy akár még fejlettebb érzékekkel, az is lehetséges.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 09. - 12:07:12
Azt a műsort én is láttam, habár lehet, hogy trükkfelvétel volt, de annak elég hihető. Különben 2. próbálkozásra ketté is vágta, csak elsőre nem sikerült neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 09. - 13:04:23
Ki ez a csaj? Olyan ismerősnek tűnik.  :headscratch:
Megan Fox. És ha az April O'neil-ből nem jöttetek rá, ez a Bay féle Turtles.
Akkor ezért volt olyan ismerős. Elsőre őrá tippeltem volna, de nem voltam benne biztos. Az April-ből leesett, hogy az új Tini ninja film (nagy rajongójuk voltam gyerekként  :D), de azt nem tudtam, hogy Megan is játszik benne.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 09. - 13:09:28
Oh, pedig ment a hiszti miatta rendesen. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 09. - 13:13:18
Nem követem már naprakészen a filmes hisztiket.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 09. - 13:38:55
Ejnye! Nem ismertétek fel Megan-t? ;D
Amúgy tök cuki a képeken, engem már most meggyőzött, hogy jó lesz April szerepére. :D

Idézet
Hogy lehet, hogy nincs ennek a csajnak még egy kiszivárgott videója sem ;D
Úgy látszik, nagyon óvatos a kicsike. ;D De ki tudja, majd ha megzuhan a karrierje, talán jönnek a villantások, vagy elvállal "művészibb" szerepeket. :hehe: Xénáról sem hittem volna, hogy bevállal egy olyan sorozatot amiben szinte mindent megmutat... :D

Mindent előkészítettek hozzá, hiszen megtudta Matt titkát, jöhetett volna a folytatásban a klasszikus nagy DD sztori.
Igen, én is kiváncsi lettem volna a folytatásra, ezért sajnáltam, hogy elkaszálták anno. Most már mindenképpen rebootot fogunk majd kapni, gondolom.

Idézet
Miért, Supermanben hiszel? :) Most képregényekről beszélünk.
Várj, én azt hittem, a valódi mentalistákra gondolsz, úgy mint Uri Geller, Danny Blue és társai. A képregényekben is vannak mentalisták? ;D Például kik? Szerintem nem ugyanarról beszéltünk. :)

Idézet
Lehet, hogy igazad van, de a radarösztöne valójában a látását helyettesíti, vagyis a "kiszámítom a röppályáját" pontosan ugyanazt jelenti akkor is, ha látna.
Igen, csak szerintem a radarösztön sokkal hatékonyabb ilyen téren, mint a látás, úgy értem, olyan dolgokat is érzékel vele, amit mások a szemükkel nem. Pl az olyan gyors mozgásokat, mint a kilőtt golyó.

Idézet
Amikor dobnak feléd egy labdát, simán elkapod, pedig - nem tudatosan - te is kiszámítod a röppályáját, mert tudod, hogy milyen magasra kell nyúlnod, hogy pont a kezedben landoljon.
Ez igaz, csak a különbség a sebességben van. Egy normál sebességel eldobott teniszlabdát simán elkapok, hisz végig látom a labdát a levegőben, mert elég lassú, és elég nagy is, könnyű kiszámítani a pályáját, ráadásul a lassú sebesség miatt böven van annyi reakcióideje az agynak, hogy megtehesse ezt. De ha izomból vágják hozzám a labdát, akkor már sokkal nehezebb elkapni, olyankor inkább reflexből próbálja félreütni az ember, vagy megpróbál elhajolni előle.
Viszont egy puskagolyó olyan gyors, hogy nem is látod a levegőben - legfeljebb a rád irányuló puskacső szögéből, geometriai alapon próbálod megsaccolni a golyó röppályáját. Ez is baromi nehéz, de ezen felül még időben észre is kell venned az elsütés pillanatát, és ahhoz képest villámgyorsan reagálni. Szerintem az agynak túl lassú ehhez a reakcióideje. (Ezért tartom neccesnek DD trükkjét is hihetőségi szempontból, hacsak nem feltételezzük, hogy a felfokozott érzékeléshez felfokozott agyműködés is társul és így majdnem olyan gyors a reakcióideje, mint mondjuk Pókembernek.)
Ráadásul ne feledd, hogy DD még a trükk "nehezített" változatát is megcsinálta, amikor nem is őrá céloztak, ráadásul igen nagy távolságból egy orvlövész lőtt egy háztetőről (így mentette meg Pókember életét a képregényben), itt aztán nem nagyon lehet saccolgatni. Ezért is gondolom azt, hogy DD igazából magának a lövedéknek a (szemmel láthatatlan) mozgását képes érzékelni és lekövetni a radarösztönével. Vagyis tartom, hogy DD a radarösztön nélkül nem lenne képes megcsinálni ezt a trükköt, még akkor sem, ha nem lenne vak.

Tom: Discoveryn láttam már olyen műsort, amiben a karddal golyó kettévágos jelenetet próbálták rekonstruálni, és bármily hihetetlen, tudtak olyan harcművészt szerezni, aki nyugalmi állapotból, vagyis kardot hüvelyben tartva, és a lövés pillanata előtt kirántva, el tudta találni a golyót.
Nem vágta ketté, de a lassított felvételen látszott, hogy hozzáér, és a golyón is látszott a kard nyoma.
Szóval azóta elhiszem, hogy akár még fejlettebb érzékekkel, az is lehetséges.
Ezt a műsort nem láttam, de feltételezem, hogy egy előre stabil helyzetben rögzitett fegyberből adták le a lövést valamilyen elsütő automatikával, és gondolom a harcművész mellé céloztak, aki vízszintes vágással próbálta meg kettévágni a golyót, nem? Mert az életét nyilván nem kockáztatták. Nagyon érdekesek és látványosak ezek a kisérletek, de az a baj velük, hogy nem szimulálják tökéletesen a valóságot. Ráadásul ha egy ilyen beállított és kontrollált kisérletben is csak másodszorra járt sikerrel, az necces, hiszen éles helyzetben nem lenne második esélye. Legfeljebb azt bizonyíthatja a kisérlet, hogy lehetséges, hogy az agy ilyen gyors reakcióidővel rendelkezzen, de ez még kontrollált környezetben sem jött be 100%-osan, vagyis valódi szituban simán lepuffantaná bárki a harcművészt. Persze ezzel nem a harcművész úr képességeit akarom lebecsülni, azok elismerésre méltóak. Csak épp ez is nagyon távol van a képregényes-filmes fantáziáktól.

Én egyébként egy olyan kísérletet láttam a Mythbustersben, ahol azt próbálták ki, hogy a Zs-kategóriás nindzsafilmekből látott "tenyérrel félreütöm a golyót magam elől" trükköt meg lehet-e csinálni. Ehhez építettek egy robotkezet, aminek a kézfeje ballisztikai zseléből volt, és egy ugyancsak ballisztikai zseléből álló felsőtest elé illesztették. Aztán adott távolságból egy stabilan rögzített pisztolyból mellkasra célzott lövést adtak le egy elsütő automatikával, és ugyanez az automatika az elsütéskor jelet küldött a robotkéznek, amely egy felülről lefelé irányuló tenyércsapással próbálta félreütni a golyót. Az automatika jelét lehetett késleltetni, így lehetett szabályozni az időt, hogy mikor lendüljön a kar. A lényeg, hogy addig játszadoztak a késleltetési idővel, míg sikerült elérni, hogy az egyik lövésnél a tenyér hozzáérjen a golyóhoz, ami felhorzsolta ugyan a tenyeret, de aztán szépen a mellkasba fúródott. Vagyis a lényeg, hogy félreütni nem tudták a golyót, a ninja mindenképpen meghalt. :D

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 09. - 16:27:54
Rögzített fegyverből volt a lövés, de nem éles lőszerrel, hanem műanyaggal. Egyenesen a szamurájra céloztak, aki úgy vágta ketté egyetlen mozdulattal, hogy közben húzta ki a hüvelyből a kardot. Elsőre is sikerült neki eltéríteni a golyót, de csak 2.-ra vágta ketté. Persze éles helyzetben én sem hinném, hogy sikerülne neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 10. - 11:31:42
Oh... oh... oh...

Filmtrailers.
A NewsWeek újságírója Montrealba repült, majd arról adott hírt, hogy a járaton Halle Berryt és James Marsdent látta. Montrealban zajlik az X-Men: Az eljövendő múlt napjai forgatása Bryan Singer vezénylete alatt. Halle Berry ismét eljátszhatja Ciklont, viszont eddig arról nem esett szó, hogy James Marsden visszatér-e Küklopszként. A színész által játszott karakter elvileg meghalt az X-Men: Az ellenállás vége filmben. A képregényekben gyakran nyírnak ki hősöket, hogy aztán pár hét vagy hónap után feltámasszák. Singer nemrég twitterén megköszönte Brett Ratnernek, hogy életben hagyta a szereplők nagy részét, de azt is hozzátette, hogy néhány dolgot korrigálni fognak. Arra remélhetőleg választ kapunk, hogy mi történt a Professzorral.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 10. - 13:00:28
Ezek a korrigálások jól hangzanak, bármit is változtatnak a 3. részhez képest az csak jó lehet! Én titkon remélem, hogy kiderülnek majd olyan dolgok, hogy pl. valójában csak lemásolta a Rathner féle Főnix saját testét és Küklopszét, vagy biztonságba helyezte őket a sóstó tengerben. Végre másmilyen Főnixet kapnánk, szép tűzmadár effekttel stb...;)

Ééééés, íme a teknőcök:

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3034765-tmnt1.png)

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3034766-tmnt2.png)

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3034767-tmnt3.png)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 10. - 13:20:10
Jó ég... és azok a fekete kommandósok lennének a Foot Clan (mi a franc volt a magyar nevük...? :headscratch: ) tagjai? Télleg igaz lesz, hogy Shredder egy ezredes lesz és hajtóvadászatot indít a Teknőcök ellen... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 10. - 13:32:02
Csak legalább külsőleg hagyják meg, a klasszikus jegyeit! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 10. - 14:22:16
Így tényleg Földönkívülinek néznek ki.  :hehe:

a Foot Clan (mi a franc volt a magyar nevük...? :headscratch: )
Fürgeláb.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 10. - 14:30:07
Nem tudom, annyira sok elképzelés volt már róluk:

(http://images4.wikia.nocookie.net/__cb20121023125325/tmnt/images/b/bf/4080188308_ef48b2c943_o.png)

(http://www.angryzenmaster.com/wp-content/uploads/2009/07/footclan.jpg)

(http://i379.photobucket.com/albums/oo231/bensdaddy/TMNT/TV%20Series/Back%20to%20the%20sewer/4kids%20Blog/TMNTbttsFootsoldier.png)

(http://static.comicvine.com/uploads/original/6/67602/2766140-foot_ninja.jpg)

(http://static.comicvine.com/uploads/square_small/1/17523/385971-71030-foot-clan.jpg)

Jobban aggódok a tekik miatt, remélem nem lesznek túlanimálva!  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 10. - 14:43:52
a Foot Clan (mi a franc volt a magyar nevük...? :headscratch: )
Fürgeláb.  ;)
[/quote]

Áh télleg... valamiért a Lárvaarcúak jött be folyton... :roll:

Hehe, ez meg jó kis poén  ;D
http://www.collegehumor.com/video/6888578/ninja-turtles-theme-the-michael-bay-version
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 10. - 19:53:38
Sima kommandós cucc, réz maszkkal, aminek ősi hatása van, mint pl a 300 ban az immortals és kezükön bandázs. az is tökre elüt. és sárga puskák...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 10. - 22:48:16
Nagyon remélem, hogy benne lesz Küklopsz az új X filmben, már épp hiányoltam. :)

TMNT: miért hagyják Bay-nek ezt is? :( Egyelőre nem vagyok bizakodó vele szemben, de megvárom a végeredményt. Jövőre jön ki a film?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 14. - 07:14:21
Azta... :o
Rozsó akkor szerepel mindkét idővonalon?
(https://pbs.twimg.com/media/BKLW0B2CcAAkkOz.jpg:large)
A Bestia kölök meg visszaváltozott... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 14. - 08:04:06
Mi ebben a meglepő, már az első részben is benne volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: drbob - 2013. Május 14. - 08:57:39
Mi ebben a meglepő, már az első részben is benne volt.

azért az egy jelenetért érdemes volt megnéznem az egész filmet :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 14. - 09:15:18
Mi ebben a meglepő, már az első részben is benne volt.
Mármint most melyikre gondolsz?  :D
Bestia tom, hogy szerepelt az előzőben, csak furi, hogy visszaváltozott...
És tom, hogy Rozsó is benne volt, csak meglepődtem, hogy a múltban is szerepelni fog, azt hittem csak a jövőbeli részekben lesz látható.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 14. - 12:38:36
Lehet, hogy Rozsit küldik vissza a múltba ( ne így legyen ), vagy valami egész más kavar lesz. Csak legyen kimagyarázva a többi X filmmel szinkronba valahogy. :headscratch: A képregényben is többször változott vissza Bestia, mi ebben a meglepő? Okos gyerek ez a Hank, megoldja. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 14. - 12:44:47
Pont ez az, mivel újraírhatják a multat, ponthogy most tehetnek meg bármit úgy, hogy nem kell felelniük érte.
Ezért Rózsó úgy keveredhet bele a múlt beli cselekménybe, hogy nem tartoznak érte magyarázattal, hogy miért nem emlékszik erre az X-1-ben.  ;)
Azért mert az egy másik idősík volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 14. - 12:49:24
Én is erre gondoltam, csak legyen benne elmondva, hogy több idősík, alternatív jövő jött létre egy múltbeli cselekedet miatt ( ami ugye itt valószínűleg JFK megölése lesz, Kelly szenátor helyett). Én egyedül attól félek, hogy Singer megint Rozsi emeli a középpontba, mint az első 2 filmben. Ha nem láttam volna a zseniális FC-t, akkor még el is fogadnám, azonban kiderült, hogy Rozsi főszereplése nélkül is remeken működnek az X-ek. Sőt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 14. - 12:55:21
Az nem is lenne baj, hogy Logan lesz a középpontban, legyen csak úgy ;D

Amúgy meg elfelejtitek,h ogy Kelly megölését nem tudják még az emberek... az egész kialakulhtatott sötét jövő, gyilkos robotok áradata kialakulhatott az X3 Mutáns harca miatt, plusz kiderül,h ogy Kelly is meghalt elindíthat egy ilyen folyamatot...

Log meg nem is emlékezhet arra, hogy taliztak, mivel ez 1973-ban van, 90% hogy itt még csont karmok lesznek, mer a Rozs film kb a 80-as években játszódik, akkor kapja az Adamantiumot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 23. - 21:48:10
Ohohoh.... :o na, sztem erre aztán senki nem számított...

Filmdroid:
Higanyszál az X-Men: A jövendő múlt napjaiban

Érdekes hírt osztott meg Bryan Singer twitterén: “Mielőtt Bosszúálló lett ő csak egy igazán gyors kölyök volt. Örömmel jelentem be, hogy Evan Peters csatlakozott az X-Men filmünkhöz, ő játssza Higanyszálat”.

Az X-Men folytatás már így is tömve van mutánsokkal, de még Magneto fiát is beleteszik. Mindazonáltal olyan szaga van a dolognak, mintha be akarnának mutatni a Marvelnek, ahol Joss Whedon a Bosszúállók folytatásán dolgozik és megerősítette, hogy a forgatókönyvben Higanyszál is helyet kapott. Két külön film, ahol más fogja játszani a karaktert.

Peters a  Never Back Down 2: The Beatdown, a Ha/Ver filmekben és  American Horror Story sorozatban volt látható, e mellett temérdek filmes projektben, szériában játszott.


Hát ez fasza... :-\ most így elkezdnek egymásnak betartani a stúdiók, vagy mi a franc... :roll:   mer gondolom arra van aztán a legkevesebb esély, hogy vmilyen megállapodás jött létre, így ez vmi kapocs lenne majd az Angyalok és az X filmek között...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 23. - 22:04:37
Na mondhatom számomra ez egy sokkoló hír volt így a nap végére :uhoh: Valamiért érzékeny vagyok arra ha Pietro-t akarják megfilmesíteni mert egyrészt az egyik favoritom másrészt emiatt el is várom,hogy hajszálpontosan úgy nézzen ki a színész akit választanak mint az eredeti karakter. És most frankón elk*rták  :censored: :censored: :censored: :censored: :censored: :censored:
Ez a gyerek max bestiának lenne jó vagy bármi másnak csak ne Quicksilver-nek :roll: Amúgy igen, azért csinálták mert Whedon is őt akarja behozni új szereplőként! Ez annyira szánalmas most a Fox részéről :drying: Az Avengersbeli verziótól is tartanék így látatlanban,de talán Joss Whedon-nak több érzéke lenne a castinghoz mint Singer úrnak!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Május 23. - 22:13:54
Ha nem lenne már benne negyvenhatezerhatszázötvenegyésfél mutáns a filmben azt mondanám várjunk az ítélkezéssel, de így. Nem értem minek ennyi híres karaktert belegyömöszölni és mit lehet ebből kihozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 23. - 22:15:59
Ez remek...valaki adjon már egy taslit a Foxnak meg az egész X-men produkciós csapatnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 23. - 22:21:07
Hát ez fasza... :-\ most így elkezdnek egymásnak betartani a stúdiók, vagy mi a franc... :roll:
Ez a hír nekem sem tetszik. :roll: Egymással csesznek ki, ha betartanak egymásnak... :roll: Hacsak tényleg nem állapodtak meg, hogy közös kari lesz, de ezt én sem hiszem...

Ha nem lenne már benne negyvenhatezerhatszázötvenegyésfél mutáns a filmben azt mondanám várjunk az ítélkezéssel, de így. Nem értem minek ennyi híres karaktert belegyömöszölni és mit lehet ebből kihozni.
Ez meg a másik, nehogy úgy járjunk ezzel a filmmel is, mint az X3-mal, a rendező sokat akar markolni, de keveset fog...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 23. - 22:27:45
Szerintem nem lesz gond, ha okosan csinálják.
Az X-Men-ben bemutathatnák a fiatalkorát, még az Avengers folytatásában, már egy felnőtt karaktert kapnánk.
Kár, hogy még sokat kell várni a trailer-re.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 23. - 22:34:05
Az X-Men-ben bemutathatnák a fiatalkorát, még az Avengers folytatásában, már egy felnőtt karaktert kapnánk.
Csakhogy pont ez a félő, hogy a stúdiók rohadtul nem fognak egyeztetni egymással, sem a szerepről, sem a választott színészről...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Május 23. - 22:48:34
Ebben így valami nem kerek. Egy figura vagy licencelve van, vagy nem. Ha a Fox megvette a mutáns pakkban, akkor Whedon eleve nem is gondolkozhat vele Avengersben. Ha meg nem vették meg az X-Men jogaival, akkor meg a Fox nem használhatja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 23. - 22:50:55
Szerintem ez a sok mutáns csak annyira lesz benne, mint az X2-ben Kolosszus vagy Jubilee. Nagyon remélem, hogy itt nem megint Rozsomákra fektetik majd a hangsúlyt! Várom már mikor jelentik be, hogy Wanda is szerepelni fog. Amúgy ha nagyon akarná, akkor a Marvel simán kipengethetné 3 karakterre a jogot ( Pietro, Wanda és Magneto, de ő csak említés szintjén) , hiszen valószínűleg az Avengers 2-vel is hatalmasat fog kaszálni. Ez már csak aprópénz lenne, amúgy is. Vagy akár egy közös szerződést írathatna alá a Fox-szal, ami mindkét stúdiónak előnyös lenne. A Columbia Pictures-szel is valami megosztás van a Pókember jogait illetően, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 23. - 22:53:11
Szerintem nem lesz gond, ha okosan csinálják.

Dehát tuti nem fogják, ez itt a gond. Ha annyira tiszta lenne a lepedőjük, akkor senkinek sem jelentene problémát, de tény, hogy annyi karaktert elcsesztek már az X filmek alatt, hogy szerintem alig van olyan, aki teljes bizalommal tekint a stúdióra ilyen ügyben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 23. - 22:56:58
Ebben így valami nem kerek. Egy figura vagy licencelve van, vagy nem. Ha a Fox megvette a mutáns pakkban, akkor Whedon eleve nem is gondolkozhat vele Avengersben. Ha meg nem vették meg az X-Men jogaival, akkor meg a Fox nem használhatja.
Ez lehet a válasz:
"Na, ez érdekes lesz: Joss Whedon nemrég megerősítette, hogy Quicksilver (testvérével, a Scarlet Witch-csel együtt, akit ha minden jól megy, Saoirse Ronan alakít majd) benne lesz a BOSSZÚÁLLÓK 2-ben (a Marvelnél). Most Bryan Singer azt mondta, Quicksilver benne lesz az X-MEN: DAYS OF FUTURE PASTban is (a Foxnál), sőt, már a színész is megvan, aki eljátssza: a képen látható Evan Peters. A helyzet a következő: mind a Marvelnek, mind a Foxnak joga van használni a karaktert (ami kb. egyedülálló), de mindkettőnek csak a saját franchise-ához kapcsolódóan. Vagyis az X-Menben szóba se kerülhetnek a Bosszúállók (ez még no problemo), a Bosszúállókban pedig kussolni kell az X-Menről, el kell felejteni, hogy a karakter mutáns, és még csak nem is gondolhatnak arra, hogy Magneto fia. És ez persze azt jelenti, hogy két külön franchise-ban két külön Quicksilverünk lesz, két külön színész alakításában." (Geekz)

Mivel Pietro egyszerre mutáns és Bosszú Angyal is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 23. - 23:42:01
Szerintem nem lesz gond, ha okosan csinálják.

Szerintem meg már most jobb, ha elkezdünk reménykedni abban, hogy Magneto fiaként fog szerepelni, mert én gyanítom, hogy közük se lesz egymáshoz. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Május 23. - 23:54:38
Ez elég genya egy húzás az biztos. Amúgy volt az a csaj az X3-ban, aki Caliban és Pietro erejét birtokolta. Persze leütötték fél perc alatt. Amúgy már hány mutáns van bejelentve?  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 24. - 00:15:30
Amúgy már hány mutáns van bejelentve?  :drying:

Már nem számolom, de remélem, mindnek olyan mély karaktert ad Singer, mint Kittynek, Colossusnak vagy Jubileenek az általa rendezett korábbi filmekben. :smsarcasm:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 24. - 07:52:32
Egyébként jobban átgondolva a helyzetet felesleges az aggodalmam mert lehet,hogy Singer kiheréli a karaktert vagy azt csinálja amit Callisto-val is tett az X3-ban :hehe:
Ez a Quicksilver nagyon valószínű,hogy nem az lesz mint akit mi ismerünk a képregényből! Ha viszont bejön a számításom akkor nem fanyalgok tovább mert eleve egy costum karakter lesz és nem pedig az eredeti Pietro.
Az Avengers verzióra is kíváncsi vagyok (már ha lesz belőle valami ezek után).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 24. - 08:43:43
Nem értem, mi ez a Singer-ellenesség hirtelen. Az X-Men 2 az egyik - ha nem A! - legjobb képregényfilm, ami eddig készült. A szereplőválogatástól a karaktereken át az akcióig minden hibátlan volt benne. Most miért hiszitek, hogy Higanyszál béna lesz, nem lesz karakteres, stb? Singer már bizonyította, hogy ért a mutánsokhoz. Sokkal inkább lesz gáz az Avengersben, mert ha ott nem lesz mutáns, akkor 1: mitől lesz gyors, új eredetet kap? 2: akkor mi értelme beletenni? Szerintem sokkal jobb lesz az X-Menben, mint az Avengersben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 24. - 09:17:41
Biza, mer épphogy az Avengersben fogják totál kiherélni a karaktert, mivel ott nem lehet említeni,h ogy Magnus fia, meg hogy mutko...

Sinister: Singernek semmi köze az X3-hoz... az Rettner elbaszása... Singer a legjobb X filmet hozta el a 2. résszel.

Amúgy engem ez a betartás zavar... mer tuti,h ogy benne van a stúdió keze, nem véletlen, hogy 2 hete jött elő Whedon ezzel, erre egyből a Fox is beleakarja tettetni, hogy csak azért is náluk legyen előbb... :roll: akkor lesz igazán kavarás, ha a neveket meghagyják (civil, hős név egyaránt megmarad és említik is majd a  filmekben... :drying:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 24. - 09:49:33
Nem értem, mi ez a Singer-ellenesség hirtelen. Az X-Men 2 az egyik - ha nem A! - legjobb képregényfilm, ami eddig készült. A szereplőválogatástól a karaktereken át az akcióig minden hibátlan volt benne.

Én mindig is utáltam, részben az említett pontok miatt. ;D Na jó, az akcióval nem volt bajom, de kb. Minden mással igen.

Sokkal inkább lesz gáz az Avengersben, mert ha ott nem lesz mutáns, akkor 1: mitől lesz gyors, új eredetet kap? 2: akkor mi értelme beletenni? Szerintem sokkal jobb lesz az X-Menben, mint az Avengersben.
Biza, mer épphogy az Avengersben fogják totál kiherélni a karaktert, mivel ott nem lehet említeni,h ogy Magnus fia, meg hogy mutko...

Elméletben ìgy van, de a Fox és főleg Singer teljesen figyelmen kívül szokta hagyni időnként a képregényes karakterizációt és családi viszonyokat. Ti abból indultok ki, hogy az X-Men filmben jól lesz megcsinálva, mert ott lehet Magneto fia. De a választott színész McKellen fiának túl idős, Fassbender fiának túl fiatal. Esetleg lehetne egy alterverzumos poronty, de nem hiszem. Szerintem csak egy random futkározó mutáns lesz. De ha kivételesen nem is tolják el ennyire, akkor is egy utólag beleírt adalékfigura, akit forgatás közben tettek bele, miután hallották, hogy Whedon is igényt tart rá.
Közös idővonal pedig tuti nem lesz, az X-Men film a 70-es években és a "nem túl távoli jövőben" játszódik, ha a Marvel is használja a karaktert, az tuti másképp néz majd ki, kb. mint az X-Men Origins: Wolverine-es "Emma" és a First Class-os Emma Frost.
Az Avengersben nem muszáj kitalálni új eredetet. Azt mondják pl., hogy egy terrorista gyerekei és el van intézve, nem is hazudtak. Vagy szimplán nem tudják (még), ki az apjuk és honnan jöttek a képességeik, csak úgy előjött nekik tizenévesen. Szintén nem hazugság, ugyanúgy képregényhű.
Különben is, Whedon sokkal jobb, mint Singer. A kérdés az, hogy lemond-e Wandáról és Pietroról egy X-Men filmes Quicksilver "cameo" miatt? Mert mondták, hogy csak a forgatókönyv jelenlegi verziójában szerepelnek és könnyen átírhatják még azt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 24. - 10:02:00
Idézet
De a választott színész McKellen fiának túl idős, Fassbender fiának túl fiatal.

Túl idős lenne egy nyolcvanéves ember fiának? Szerintem még épp, hogy túl fiatal hozzá is képest, de simán el tudják maszkírozni idősebbnek. Remélem az ősz\ ezüstös haját nem hagyják le. Ja, és Wandát is nagyon várom bele! ;D

Én is erre a terroristás megoldásra gondoltam. Még mindig jobb véleményem szerint ez a megoldás. Amúgy Whedon egyáltalán nem jobb, mint Singer. Az FC előtt az első két X film volt a kedvencem, Whedon színes-szagos, látványos ugyanakkor bugyuta történettel rendelkező Bosszú Angyalai számomra a "szódával még elmegy" kategória.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 24. - 10:20:04
Idézet
De a választott színész McKellen fiának túl idős, Fassbender fiának túl fiatal.

Túl idős lenne egy nyolcvanéves ember fiának?

Korán van még, felcseréltem. ;D

Amúgy Whedon egyáltalán nem jobb, mint Singer.

Oké, ez tényleg szubjektív. Singertől én semmit se szerettem, Whedontól viszont legalább a kliséket is szórakoztatónak találtam. Bár ő se 100%-os, azt elismerem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 24. - 12:32:18
Nem tudom ki emlékszik rá,de a legelső 2009-es Rozsi filmben már volt egy Quicksilver cameo (szerepelt kb 5 mp-ig). Mint ismeretes Singer szeret átírni ezt-azt szóval ja itt nem biztos,hogy Magneto lesz az apja Wanda pedig a nővére. Én ennek a verziónak örülnék legjobban mert ezt a karaktert nagyon nem szeretném ha ilyen csúf módon mutatnák be a laikus mozis közönségnek. Másrészt valószínű,hogy csak ebben az egy részben fog szerepelni mert a direktor urat ismerve elég nagy átjáróház a Fox féle X-Men világa ;D

BuB: Tudom ki rendezte az X3-at és annyi hozzáfűznivalóm lenne ehhez,hogy amint észrevettem ez nem rendezőfüggő dolog. Mármint egy karakter megváltoztatása! Vegyük a Reynolds féle Deadpool-t vagy az egyedi tartozékokkal rendelkező Halálcsapást. És akkor még Agymestert nem is említettem ;)

Ez a Pietro amúgy simán lehetne feka,de nem? Sőt, akkor már hívják Stanley Stewart-nak a kódneve pedig legyen Fekete Villám :hehe: Igazság szerint ennek a karakternek köze nincs az ikszekhez,de mivel itt a filmes univerzumról beszélünk ezért bármi megtörténhet.

(http://worldofblackheroes.files.wordpress.com/2011/01/blur1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 24. - 14:05:57
Lehet, az történt, hogy a jogokat csapatra vették. Így lehetett, hogy Pietro mindkettőnek része, erre nem gondolt senki. Nem hinném, hogy betartásból lenne benne az X-filmben (miért is?), egyszerűen benne volt, de most, hogy Whedonék bejelentették, Singerék is kénytelenek voltak, hiszen ők is vele dolgoznak, sőt, egészen biztosan előrébb járnak a filmmel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 24. - 14:38:09
Hát, ha a DoFP-ba tényleg csak egy jelenet tették be, ahogyan azt egy forrás állítja, akkor simán elképzelhető, hogy valóban csak utólag írták bele, amikor felmerült a pletyka, hogy a Marvel is használni akarja a karaktert. (Múlt héten erősítették meg Whedonék, de már előtte is lehetett sejteni.) Ha viszont rendesen meg lesz csinálva a karaktere, akkor persze valószínű, hogy szerencsétlen véletlenről van szó és pont azért jelentették be, hogy a Marvel tudjon hozzájuk igazodni.

Egyébként van még egy kiskapu a Marvel részéről: A SHIELD sorozatra tudtommal nem vonatkoznak a filmes szabályok, ott említhetik a mutáns szót, vagy akár még Magnetot is. Szóval mondjuk az Avengers 2-ben nem esne szó Pietroék eredetéről, de a sorozatban Coulson megemlítené, hogy bekerült a csapatba két mutáns is. Persze ez nem jutna el akkora közönséghez, de akik csak a mozifilmet nézik, azoknak úgyis mindegy volna, a fanok meg biztosan kíváncsiak a sorozatra, ők ezzel szerintem meg is nyugodnának. Vagy az Avengersben valaki elkezdhetné mondani, hogy "de hát ők mut...", aztán rászólnának, hogy ne legyen "rasszista". :hehe:

Lehet, az történt, hogy a jogokat csapatra vették.

Igen, valószínűleg így történt. Szóval a Fox nem kimondottan a mutánsokat birtokolja, hanem az X-Ment és mindent, ami vele kapcsolatos, ebbe beleértve a mutánsok fogalmát is. De Wanda és Pietro pont jelentős Avengers csapattagok is egyben, sőt, történet szempontjából inkább hozzájuk köthetők. Ettől függetlenül szerintem jogilag a Foxnál kellene lenniük a rokoni szál miatt Magnetoval.
De van még másik olyan mutáns is, aki a Marvel birtokában van: Namor. Őt külön adták el régebben az Universalnak, de azóta visszaszállt a jog hozzájuk. Szintén használhatnák, csak nem említhetnék, hogy mutáns.

Egyébként azt hallottam, hogy a Fox a Scarlet Witch és Quicksilver kódneveket, a Marvel pedig a Wanda és Pietrot használhatná. Kicsit fura, valamiért fordítva képzeltem. Bár annyi forrás kering neten, már egyikben se bízok, hogy teljesen megbízható volna, csak ha valamelyik filmes nyilatkozik.

Szerk.:
Nem hinném, hogy betartásból lenne benne az X-filmben (miért is?)
Azért, mert aki előbb használja a karaktert, annak a verzióját ismerik meg a nézők. Kb. mint, hogy ki szállt előbb a Holdra, az oroszok vagy az amcsik. Más kérdés, hogy Pietro már szerepelt korábbi X-Men filmben, de ott még csak cameo volt. Itt is kaphat rövid jelenetet, de mindenképp jellegzetes kell, hogy legyen, hogy megjegyezzék. Szóval a Foxnak most volt egy készülőben lévő X-Men filmje, míg az Avengers 2 még csak kezdeti stádiumban van, de kiderül, hogy használni akarják a közös karaktereket. A Fox erre lép egyet és szólnak Singernek, hogy írják bele a sztoriba a figurát. Most még elég valami kisebb szerep is, de ezzel le van foglalva, aztán ha akarják, a folytatásokban majd kezdenek is vele valamit. Ráadásul ez nekik reklám, hogy náluk van egy karakter, akire a jóval többet kereső Avengers készítőinek is fáj a foga.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 24. - 16:15:46
Vagy az Avengersben valaki elkezdhetné mondani, hogy "de hát ők mut...", aztán rászólnának, hogy ne legyen "rasszista". :hehe:

Ez mekkora lenne! :oh: :lol:

Idézetet írta: Mr.Sinister
Tudom ki rendezte az X3-at és annyi hozzáfűznivalóm lenne ehhez,hogy amint észrevettem ez nem rendezőfüggő dolog. Mármint egy karakter megváltoztatása! Vegyük a Reynolds féle Deadpool-t vagy az egyedi tartozékokkal rendelkező Halálcsapást. És akkor még Agymestert nem is említettem

Agymesterre egyáltalán nem emlékszem. Melyikben volt? Habár ha tippelnem kellene, akkor vagy a Rozsi film vagy az X3. Azokban voltak olyan utalások mutánsokra, akik igazából nem lettek megnevezve, még a stáblistában se.Szóval igazából én nem veszem úgy, hogy Higanyszál már szerepelt volna.

Vaughn írta a scriptet a DoFP-hoz szóval én még bízom benne nagyon frankó kis X film lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Május 24. - 16:29:03
Vagy az Avengersben valaki elkezdhetné mondani, hogy "de hát ők mut...", aztán rászólnának, hogy ne legyen "rasszista". :hehe:

Ez mekkora lenne! :oh: :lol:

Idézetet írta: Mr.Sinister
Tudom ki rendezte az X3-at és annyi hozzáfűznivalóm lenne ehhez,hogy amint észrevettem ez nem rendezőfüggő dolog. Mármint egy karakter megváltoztatása! Vegyük a Reynolds féle Deadpool-t vagy az egyedi tartozékokkal rendelkező Halálcsapást. És akkor még Agymestert nem is említettem

Agymesterre egyáltalán nem emlékszem. Melyikben volt? Habár ha tippelnem kellene, akkor vagy a Rozsi film vagy az X3. Azokban voltak olyan utalások mutánsokra, akik igazából nem lettek megnevezve, még a stáblistában se.Szóval igazából én nem veszem úgy, hogy Higanyszál már szerepelt volna.

Vaughn írta a scriptet a DoFP-hoz szóval én még bízom benne nagyon frankó kis X film lesz.

Agymester a 2. részben szerepelt, ő volt William Stryker fia, a tolókocsiban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 24. - 16:58:31
Azért, mert aki előbb használja a karaktert, annak a verzióját ismerik meg a nézők.
Na és ez mennyire fontos, szerinted? Az, hogy a film jó-e, vagy sem nemigen befolyásolja, hogy láttál benne Higanyszálat, vagy sem. Persze, az övékét ismerik meg előbb, na és?
Idézet
A Fox erre lép egyet és szólnak Singernek, hogy írják bele a sztoriba a figurát.
Még a forgatókönyvírásnál tartunk? Nem kezdték még el forgatni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 24. - 17:11:52
Idézet
Agymester a 2. részben szerepelt, ő volt William Stryker fia, a tolókocsiban.

Tényleg! Mellette szól, hogy Jason-nek hívják és a képessége. Ellene viszont, hogy más mutánsnak is lehet ilyen képessége ( telepátia ), és szintén nem volt sehol feltüntetve a Mastermind név. Én mindig is csak egy random telepataként gondoltam rá. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 24. - 17:36:52
Azért, mert aki előbb használja a karaktert, annak a verzióját ismerik meg a nézők.
Na és ez mennyire fontos, szerinted? Az, hogy a film jó-e, vagy sem nemigen befolyásolja, hogy láttál benne Higanyszálat, vagy sem. Persze, az övékét ismerik meg előbb, na és?

A Marvel korábban már kölcsön akarta kérni Wolverine-t, a Fox nem engedte. Most is, a birtokukban van egy figura, amivel egyelőre nem kezdtek semmit, de a JOGOT meg akarják tartani rá, hogy ők használhassák, ha akarják. Esetleg egy későbbi Magneto filmnél, vagy bárminél. A lényeg, hogy ha a Marvel használná előbb a testvérpárt, akkor az ő verziójukhoz kellene idomulniuk, ha később behozzák őket. Így a Marvel kell, hogy idomuljon hozzájuk. (Mint az X-Men Origins: Wolverine az X1-hez: nem használhatták benne például a Sabretooth nevet, csak a Victor Creed-et, pedig az a saját stúdiójuk barmolása volt.) Sőt, szerintem vissza akarják léptetni őket a karakterek használatától, amíg még van rá esély. Nem arról van szó, hogy Quicksilver szereplésével több bevételre tesznek szert, vagy jobb lesz a film, hanem a kreatív szabadságról, hogy ha akarják használni, akkor a maguk kedve szerint tehessék. Másrészt riválisok a Marvel stúdiójával, egy ideje elég jól láthatóan ott tesznek be nekik, ahol tudnak, egyáltalán nem akarnak egyezkedni. Egyedül Millar nyilatkozott tőlük úgy, hogy szeretne egy nagy közös Marvel univerzumot, de azóta se egyértelmű, hogy neki mennyi beleszólása van ott bármibe.
Persze mint mondtam, nem lehetetlen, hogy neked van igazad és tök véletlen az egész, de okuk határozottan lenne rá, hogy kitoljanak a konkurenciával. Főleg, hogy két "aki kapja, marja" karakterről van szó. Egy stúdió így gondolkozik: Ha van rá lehetőségük, hogy megtartsák őket különösebb plusz befektetés nélkül, miért ne tennék? Daredevilt átengedték, mert hozzá forgatni kellett volna egy új filmet, az csomó pénzkidobás, ha elbukják. De itt csak bele kell tenni egy karaktert a már készülőben lévő filmjükbe. Abszolút logikus lépés volna, nem? Nem az a kérdés, miért teszik, hanem hogy miért ne tennék? Szóval szerintem igenis, fontos.

Idézet
A Fox erre lép egyet és szólnak Singernek, hogy írják bele a sztoriba a figurát.
Még a forgatókönyvírásnál tartunk? Nem kezdték még el forgatni?

De, már egy ideje forog. Viszont filmeknél gyakran írják át forgatás közben a sztorit. Éppen ez a gyanús, hogy még csak most osztották ki Quicksilver szerepét, vagyis az eddig felvett jelenetekben tuti nem szerepelt. Egyelőre elég valószínű, hogy nemrég írhatták bele. De a filmből ez úgyis ki fog derülni, attól függ, mekkora és milyen szerepe lesz. Pl. az X1-be ha azt mondanák, hogy Wolverine-t az utolsó pillanatban tették be, azt nem hinném el, de Jubilee esetében simán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Május 24. - 18:56:20
Idézet
Agymester a 2. részben szerepelt, ő volt William Stryker fia, a tolókocsiban.

Tényleg! Mellette szól, hogy Jason-nek hívják és a képessége. Ellene viszont, hogy más mutánsnak is lehet ilyen képessége ( telepátia ), és szintén nem volt sehol feltüntetve a Mastermind név. Én mindig is csak egy random telepataként gondoltam rá. :headscratch:

Nekem pont a Jasonből és a képességéből esett le. Az viszont nem tetszett, hogy Stryker fia lett. De annyi minden meg lett kavarva a filmekben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 24. - 18:58:27
Na, ja, simán lehetett volna vmi idegen, vmi katona az osztagából, de így ütősebb lett a sztori, és Stryker indoka is érthetőbb.

De azt aláírom, hogy télleg zavaró, hogy ennyire nem veszik alapul sok helyen a comicsot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 24. - 22:23:25
A Marvel korábban már kölcsön akarta kérni Wolverine-t, a Fox nem engedte.
Jó, de egy Wolverine-t még szép, hogy le akarnak foglalni, hiszen az egyik legnépszerűbb Marvel-karakter, akiből sok pénzt lehet kisajtolni. Egy Higanyszálból nemigen. Persze ha onnan nézzük, hogy miért ne legyen a miénk, ha lehet, akkor érthető a dolog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 24. - 22:48:46
Na, azt én se hiszem, hogy Quicksilver akkora húzónév lenne. Bár nagyon gyorsan tud elhúzni. :lol:

Tényleg, a filmes akciófigurák jogai hol vannak? :headscratch: Mert pl. a Sony-féle Pókember filmek játékaival tele voltak a polcok, de az X-Men: First Class-hoz én semmit se láttam, pedig az ilyen csatolt termékekből is rengeteg pénz szokott befolyni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 25. - 08:57:15
Nem tudom, hogy van, mert mindet a Marvel adja ki, ellenben korábban simán voltak Foxhoz kapcsolódó filmes figurák is a Marvel figurasorozataiban, és lesznek most is (pl. Wolvi filmhez). De a First Classhoz valóban nem volt semmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 25. - 08:58:38
Nem hiszem, hogy lett volna FC-nek akkora húzóereje, hogy tele legyenek a boltok kapcsolódó figurákkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 25. - 09:02:19
Szerintem pedig semmivel sem kisebb a húzóereje, mint bármelyik másik X-filmnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 25. - 10:31:05
Amilyen semmitmondó volt a FC nem is csodálkozok,hogy nem készült belőlük játék. Remélem a DoFP-ban majd azt is retconálják mint az összes többi X-Men filmet :P

A Higanyszál hírhez meg csak annyit fűznék hozzá,hogy látszik mennyire görcsösen erőlködnek azért,hogy a karaktert kisajátítsák maguknak. Ezzel önmagába véve nem is lenne akkora baj,de azzal már igen,hogy az időhiány miatt elkapkodták a castingot :drying:
Én személy szerint Ryan Gosling-ot vagy Ian Somerhalder-t tudnám elképzelni Pietro-nak. De ez a pufi gyerek egyáltalán nem hiteles...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 25. - 11:52:56
Szerintem pedig semmivel sem kisebb a húzóereje, mint bármelyik másik X-filmnek.

Azért ez nem igaz, főleg játékfigurák szempontjából. A karakterek népszerűsége lényegesen különbözik, nem volt Küklopsz, nem volt Rozsi, nem volt Jean, Nightcrawler, Kolosszus, ill. Xavier tolókocsiban ismert inkább és Magneto meg a jellemző lila-vörös jelmezével és nem sárga-fekete uniformissal. Jobban belegondolva Emma Froston meg Mystique-en kívül senki olyan nem volt, akit igazából azonnal fellehet ismerni egy polcon vagy kirakatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 25. - 12:05:27
Jobban belegondolva Emma Froston meg Mystique-en kívül senki olyan nem volt, akit igazából azonnal fellehet ismerni egy polcon vagy kirakatban.

A kislányok imádtak volna egy szőrös, ölelgetni való Bestia plüssfigurát. :)
Vagy látom is magam előtt, ahogy a mélyen hívő katolikus nagymamák Azazel akciófigurát vesznek az unokáiknak. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Május 25. - 12:15:12
Korábban sem volt elvárás az akciófiguráknál a tényleges kötődés a filmhez, nézd csak meg, mi mindent dobtak ki a Wolvinál annó. Klasszikus Deadpoolt, wolvit, sabretoothot stb. mindezt az Origins égisze alatt.
Amúgy meg Emma, Azazel, Magneto film végi 2 másodperces rucija, Beast, Mistique, mind simán bejátszható lett volna, de igazándiból mindenki más is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Május 25. - 12:53:55
Magneto film végi 2 másodperces rucija

Hmm... A "Cherik shipper" fangirlök is biztos jól elszórakoztak volna egy pár Charles és Erik öltöztethető figurával... :uhoh:
Az ő kedvükért ez a ruha is biztos benne lett volna Magneto kollekciójában:
(http://geektyrant.com/storage/post-images-2011/xmendeletedscene2.jpg?__SQUARESPACE_CACHEVERSION=1314159678270)

De talán most inkább ne evezzünk ilyen vizekre. ;D :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 28. - 20:46:29
http://comicbook.com/blog/2013/05/28/hugh-jackman-wants-an-avengers-vs-x-men-movie/ (http://comicbook.com/blog/2013/05/28/hugh-jackman-wants-an-avengers-vs-x-men-movie/)

A napokban említett Higanyszál használati konfliktusról is említést tesz, de arról is, hogy Skarlát Boszorkányt is szeretné mindkét studió használni, amiről eddig nem tudtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 28. - 22:13:36
Peter Dinklage lesz Bolivar Trask. Aki először fekete volt, most meg liliputi...
http://collider.com/x-men-days-of-future-past-trask-industries-peter-dinklage/
(http://collider.com/wp-content/uploads/x-men-days-of-future-past-trask-industries-450x600.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Május 28. - 22:18:21
Azért ez a pornóbajusz kegyetlen. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 28. - 22:22:38
Azért ez a pornóbajusz kegyetlen. :D

 :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 29. - 00:45:33
 :lol: :lol: :lol:
Nagyon korhűek akarnak lenni. Vagy csak nem volt bajusz gyerekméretben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Május 29. - 09:12:15
Haa, jól megkavarták azt a bizonyost... Állítólag Logan utazik vissza a múltba és nagy szerepe lesz :D  én ennek kifejezetten örülnék, de azt is megértem, hogy most ezen jóóóóó sokan kifognak akadni :hehe:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=80410
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 29. - 09:56:16
Én megjegyzem örülök neki! Azt úgy se várhatjuk el,hogy teljesen hűek maradjanak a képregényhez és Kitty-t küldjék vissza. Egyébként ez a hír is arra utal,hogy megint Logan lesz a főszereplő míg a többiek csak háttérképnek lesznek ott :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 29. - 09:58:51
Mekkora poén lenne, ha kiderülne, hogy az új Rozsomák filmet összekötik az X-Men filmmel, és annak a végén lenne az, hogy eltelt X év, és onnan küldik vissza az időben Logant.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 29. - 10:19:58
Ha már a Bosszúállók esetében megcsinálták ezt a filmtörténeti univerzumépítést, akkor csak az X-eken belül nyugodtan megtehetnék, hogy legalább következetesek a mutánsfilmek, azt a lehetőséget meg hogy egy kisebb filmes univerzum legyen bűn nem megjátszani. De nem fogják. De ne legyen igazam :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 29. - 10:36:56
Ha már a Bosszúállók esetében megcsinálták ezt a filmtörténeti univerzumépítést, akkor csak az X-eken belül nyugodtan megtehetnék, hogy legalább következetesek a mutánsfilmek, azt a lehetőséget meg hogy egy kisebb filmes univerzum legyen bűn nem megjátszani. De nem fogják. De ne legyen igazam :)


Pedig volt róla szó,hogy szeretnének összerakni egy X univerzumot. Gondolom előbb utóbb ennek lesz is látszata.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 29. - 11:04:19
Milyen meglepő. Újabb X film, ahol a főszereplő Rozsi. Amúgy simán kinézem, hogy ez a studiótól indult, nem  akarnak igazán kockáztatni, inkább maradnak a jól bevált Jackman kártyánál.
Összefoglalva: meh.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 29. - 11:09:39
Ebből kiindulva igazán átnevezhetnék a film címét Wolverine & the X-Men: Days of Future Past-ra ;D Lehetne belőle tanár és egyben igazgató is pont mint a mostani képregénysorozatban :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 29. - 12:05:31
Viszont utoljára nem azt nyilatkozta Jackman, hogy többet már nem akarja játszani "Farkas" karakterét? Mintha rémlene valami ilyesmi, hogy azt mondta, hogy a mostani X-Men film és a Farkas második része lesz neki az utolsó.  :headscratch: Vagy csak színész-szokás szerint így akarta feljebb vinni a gázsiját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Május 29. - 12:51:43
Nem, tényleg volt vmi ilyesmi. Aztán majd kiderül, hogy van-e az a pénz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Május 29. - 16:07:11
Milyen meglepő. Újabb X film, ahol a főszereplő Rozsi.
Ki más lenne? Pont ugyanaz a helyzet mint Vasember+Downey JR esetében, vele lehet a legjobban eladni. Jackman pózol üvöltve a posztereken, akkor a nép jobban bemegy a moziba,  mintha Stewart csücsülne a tolószékében. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 29. - 17:56:26
Jackman pózol üvöltve a posztereken, akkor a nép jobban bemegy a moziba,  mintha Stewart csücsülne a tolószékében. :hehe:
:lol:
Azért remélem most már Fassbendör miatt is bemennek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 29. - 21:56:30
Ez is érdekes:

http://cinestar.hu/cikk/hugh-jackman-egy-filmben-szeretne-lenni-vasemberrel
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 29. - 22:33:22
Az eredeti sztoriban milyen módon meg vissza az időben? Deloriennel vagy gömbbel, mint a Terminátor?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 29. - 22:34:24
Csak a tudata utazott vissza Kittynek a múltbéli testébe Rachel Summers segítségével.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 29. - 22:38:17
Csak a tudata utazott vissza Kittynek a múltbéli testébe Rachel Summers segítségével.
Ja rémlik! Ez jó, mert így nincs két Kitty egy helyen. És nem lesz két Rozsomák egy helyen. Pedig az lenne csak mindennek a teteje. Azt élvezné igazán Jackman.
Ez is érdekes:

http://cinestar.hu/cikk/hugh-jackman-egy-filmben-szeretne-lenni-vasemberrel
Nem is  a Vasemberrel akar egy filmben szerepelni, hanem saját magával, csak még nem jutott eszébe. Nagyon beleélte magát a szerepbe.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Május 30. - 15:45:35
Jackman meg Downey 2002 óta amúgy is országos cimborák
(http://24.media.tumblr.com/tumblr_kx5xd1iPd31qadoyko1_500.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 30. - 17:08:35
Ez egy 2002-es kép? És az ott Sting? Mi volt '02-ben amiért cimbik?
----------
A Télkatona
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2013/05/captainamericaday10ee0e.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Május 30. - 21:52:43
Nekem valamiért a New Goblin ugrott be róla. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 30. - 22:01:20
Legalább ne lenne ilyen zöldes.... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 30. - 22:06:17
Egy az egyben ugyanolyan. :lol:

Kiváncsi vagyok, hogy ebben a "2. Fázisban" készülő Marvel filmeknél is fenn tudják-e tartani a folytatólagosságot az Avengers 2 felé. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 30. - 23:38:46
Kiváncsi vagyok, hogy ebben a "2. Fázisban" készülő Marvel filmeknél is fenn tudják-e tartani a folytatólagosságot az Avengers 2 felé. :)
Én nagyon bízom benne, főleg mert a Vas 3-ban semmi felvezetés nem volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 30. - 23:43:50
De eddig sem voltak AKKORA felvezetések, inkább itt-ott elvétve teaserek. Jó, a Tesseract talán, de az is inkább az AmKapban kapott nagyobb jelentőséget. A lényeg itt szerintem, hogy valahogy éreztessék, hogy egy univerzum, másképp a világ elég nagy, nem kell folyton együtt lógni.  :)

Bár egy Angyalok kúriát megnéznék.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 30. - 23:48:36
Bár egy Angyalok kúriát megnéznék.  :)
Hát az a Stark torony lesz.
(http://25.media.tumblr.com/tumblr_m9h7rntmre1rvufhzo1_500.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 30. - 23:52:07
Bár egy Angyalok kúriát megnéznék.  :)
Hát az a Stark torony lesz.

Direkt kerültem a torony kifejezést.  :lol:
Jó az a torony, de sosem lesz az igazi az Őrtorony nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Május 30. - 23:56:24
Bár egy Angyalok kúriát megnéznék.  :)
Hát az a Stark torony lesz.
Ez volt az egyik dolog amit vártam a Vasember 3-ban, hogy ott már elkezdi helyreállítani a tornyot és azt már eleve az Angyaloknak készíteni. Nem kellett volna, hogy szerves része legyen a történetnek, de említhették volna, hogy már elkezdték a helyreállítást, várnák a terveket, stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Május 31. - 01:33:02
Ez volt az egyik dolog amit vártam a Vasember 3-ban, hogy ott már elkezdi helyreállítani a tornyot és azt már eleve az Angyaloknak készíteni. Nem kellett volna, hogy szerves része legyen a történetnek, de említhették volna, hogy már elkezdték a helyreállítást, várnák a terveket, stb.
Tulajdonképpen az Avengers zárójelenetében ez mind benne volt, már ment a tatarozás ha jól emlékszem, és Pepperrel a terveket nézegették. Persze a Vas 3-ban is utalhatott volna egy félmondattal rá, de nekem nem hiányzott annyira. Meg elég logikus volt számomra, hogy most azért lakott a tengerparti vityilóban, mert még zajlott a Stark-torony átépítése. Számomra nagyon jó összekötés volt az Avengerssel a pánikrohamos téma.

Jó az a torony, de sosem lesz az igazi az Őrtorony nélkül.
Akkor most lehet, hogy nem leszek népszerű, de szerintem már a képregényben is hülyén nézett ki az Őrtorony a Stark-torony tetején. :uhoh: Sentryt meg igencsak kétlem, hogy beletennék valamelyik Avengers filmbe. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Május 31. - 10:14:52
Az ügyvédek örülnének, ha beletennék. Öt évig vitatkozna hat tucat belőlük a bíróságon, hogy akkor most sérti Superman jogait vagy sem. Aztán a Shazam-precedens miatt a Warner bezsebelne pár száz milliót, a Disney meg kirúgná a film producerét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 31. - 10:55:56
Azért ma már nem biztos, hogy ez megtörténne. Ha minden sérti Superman jogait, ami repül, és legyőzhetetlen, akkor már perelték volna Fenegyereket is Batman miatt, mindenki mást pedig szintén Superman miatt, hisz a szuperhősöket mind valahol ő ihlette (ami persze nem igaz).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Május 31. - 12:04:15
Az Őrtorony az az Aku szerű izé. Nincs meg minden Kingpin kötet. Benne van valamelyikben hogy Sentry hogy kerül a tetejére?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Május 31. - 13:23:54
Azért ma már nem biztos, hogy ez megtörténne. Ha minden sérti Superman jogait, ami repül, és legyőzhetetlen, akkor már perelték volna Fenegyereket is Batman miatt, mindenki mást pedig szintén Superman miatt, hisz a szuperhősöket mind valahol ő ihlette (ami persze nem igaz).
A Fawcett Captain Marvelje ellen nyertek, elismerték, hogy Superman-másolat, pedig bennük is rengeteg különbség van. Úgyhogy de, igazából megcsinálhatnák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Május 31. - 13:28:54
Azért ma már nem biztos, hogy ez megtörténne. Ha minden sérti Superman jogait, ami repül, és legyőzhetetlen, akkor már perelték volna Fenegyereket is Batman miatt, mindenki mást pedig szintén Superman miatt, hisz a szuperhősöket mind valahol ő ihlette (ami persze nem igaz).
A Fawcett Captain Marvelje ellen nyertek, elismerték, hogy Superman-másolat, pedig bennük is rengeteg különbség van. Úgyhogy de, igazából megcsinálhatnák.

K*cs*gsék lenne tőlük, bár szerintem ez a legkisebb oka annak, hogy nem fogunk egyhamar Őrszemet látni a mozivásznon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Május 31. - 13:39:13
A Fawcett Captain Marvelje ellen nyertek, elismerték, hogy Superman-másolat, pedig bennük is rengeteg különbség van. Úgyhogy de, igazából megcsinálhatnák.
Na de ez mikor volt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 31. - 13:54:40
Ennyi erővel akár Hyperion-t és Captain Britain-t is perbe foghatnák elvégre Superman archetípus mind a kettő. De leginkább Hüpi  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Május 31. - 14:14:00
Na de ez mikor volt?
Precedens alapú, nem elévülő jogrendszerük van, szóval ha 1510-ben volt, akkor is hivatkozhatnak rá és nyerhetnek vele.
Hüperion amúgy nem archetípus, hanem ő: eredetileg is Supermannek készült egy nemhivatalos crossoverbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Május 31. - 14:29:32
Az nem úgy volt,hogy a két kiadó akart egy crossovert a 2 nagy csapat hőseivel,de végül nem lett belőle semmi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Május 31. - 14:39:33
Az az első volt. Egy évre rá megcsinálták nemhivatalosan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Május 31. - 23:49:39
Most hogy szünetel a Thor forgatása, én nem nagyon bízok bármilyen folytonosság fentartásában. Amúgy bírom, először Tony tornyát rombolták le majd a házát. Hol fog lakni ezentúl?
:)
Jó lenne látni a Bosszú Angyalai kúriát, de szerintem nem lépik meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 01. - 00:28:13
Nem hinném, hogy gondja lenne a lakásokkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Június 01. - 03:31:23
Eccleston után egy újabb Doctor Who színész kapott szerepet Marvel filmben. :oh: Karen Gillan a Guardians of the Galaxy egyik ellenfelét alakítja majd - még nem tudni, hogy kit, de szerintem ő az első női negatív karakter a Marvel filmes univerzumában.
(http://1.bp.blogspot.com/-nPyOGm7hqek/UHn1DZ8rAaI/AAAAAAAAEtY/bkHexrUlvgc/s1600/Karen-Gillan.jpg)

Na jó, ezen a képen túl bájos ( :sweetheart: ), ha már negatív szereplő, gondolom, inkább ilyen arckifejezése lesz:

(http://i92.photobucket.com/albums/l18/leetphoto01/Karen_Gillan31.jpg)
 :lol:

Hmm... Erről most az jutott eszembe, hogy David Tennant zseniális Hank Pym lenne. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. Június 01. - 07:28:41
Akadt azér már próbálkozás :)
(http://24.media.tumblr.com/tumblr_md8lfkuzkF1rbkbl3o1_r1_500.jpg)
(http://images3.wikia.nocookie.net/__cb20070129150440/marveldatabase/images/0/06/Raven_Darkholme_%28Earth-10005%29_008.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Június 01. - 13:16:06
A Marvel Cinematic Universe-re értettem, tehát az első Iron Man óta felépített világra. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 01. - 13:39:33
Basszus, ez a csaj totál máshogy néz ki minden képen. :o Kapásból azt hittem volna, hogy három különböző csaj van a képen. De ettől függetlenül nagyon szép. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 01. - 16:25:22
A kép, ahol rendőr szerkóban van, tök jó!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 01. - 20:16:28
Basszus, ez a csaj totál máshogy néz ki minden képen. :o Kapásból azt hittem volna, hogy három különböző csaj van a képen. De ettől függetlenül nagyon szép. :D
Hogy érted, hogy 3? Az utolsó kép Méregcsók az Elektrából.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 01. - 22:37:54
Ja, tényleg, azt benéztem. :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 04. - 12:20:30
Hm, mit szólnátok ha ő lenne Thanos?:

http://www.comicvine.com/articles/benicio-del-toro-joins-guardians-of-the-galaxy/1100-146651/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 04. - 12:32:11
Újabb nagy sztár, akit a Marvel aztán kifog teljesen akasztani... nekem ez volt az első gondolatom...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. Június 04. - 12:34:52
szerintem nincs sok jelentősége. Olyan mint darth vader karaktere, mindegy ki játsza, úgyse fogunk ráismerni a maszk alatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Június 04. - 12:46:45
Maszk? Cgi. Ő adja  majd a hangját. Mint a Green lanternben a lények. Amúgy már láttuk az Avengers végén
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 04. - 18:34:22
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/983681_550775838313760_328118583_n.jpg)

Facebookról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 04. - 22:24:00
Akció közben:

http://collider.com/captain-america-winter-soldier-set-images-video/


:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Június 04. - 22:27:40
 :headscratch: :nemtudom:
Valamit rosszul csináltál.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 04. - 22:31:17
Egyik kép sem látszik. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 04. - 22:36:47
Javítva. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Június 04. - 23:46:47
Ó és lesz neki fémkarja! Végre megcsinálják filmen ezt a jellegzetes képregényes fémgyűrűs végtagot, ami nekem mindig is értelmezhetetlen volt, hogy mit jelent :headscratch: Meg hogy hogy mozog?
(https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS4xGOYJErpefEMCbW9mend6wDVjP54TVdNPOHXI9DWNV5SIHbE)
(http://i.annihil.us/u/prod/marvel//universe3zx/images/thumb/7/7b/Cable_head.jpg/406px-Cable_head.jpg)
(http://m.cdn.blog.hu/fi/filmdroid/image/Forgeron/Winter%20Soldier%2001.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Június 05. - 08:16:07
Ez csak egy hagyományos ábrázolás. Mivel a szürkét sokáig nehezen tudták kikeverni, és mert egészen a kilencvenes évek közepéig inkább négyszínnyomásban gondolkodtak, így nem lehetett ábrázolni azt, hogy az egész fémből van, mégis rugalmas testként viselkedik. Ezzel a csíkozással viszont még ff-ben is fémnek gondolod, ha ránézel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rebellis - 2013. Június 05. - 10:26:35
Erre kíváncsi leszek: Fabulák a moziban!
http://filmbuzi.hu/archives/2013/06/05/a-fables-kepregenybol-vegul-mozifilm-lesz/#comments
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 05. - 11:04:40
Érdekes. Ha élőszereplős lesz, nem jönnek majd át a mesefigurák, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 05. - 13:29:07
Hm, mit szólnátok ha ő lenne Thanos?:

http://www.comicvine.com/articles/benicio-del-toro-joins-guardians-of-the-galaxy/1100-146651/

Én azt olvastam, hogy Rocket Raccoon hangja lesz. Tényleg most fedeztem fel, hogy honnan is kapta a nevét a maci :) :
https://www.youtube.com/watch?v=wbq-8FYpYPo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Június 05. - 13:51:15
Érdekes. Ha élőszereplős lesz, nem jönnek majd át a mesefigurák, nem?
Szerintem a mai technikával ez már nem okozhat gondot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. Június 05. - 14:16:14
Majd Yu megcsinálja.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 05. - 15:52:06
Megvettem a mozimánia legújabb számát.

(http://www.lapker.hu/katalogus/files/katalogus/pics/nagy_010431570020130006.jpg)

Benne poszter és cikk, a június 20.-án startoló Superman filmről, és kikacsintás a tervezett Justice League filmhez.
Szerinte Joseph Gordon-Levitt lehet esélyes Batman szerepére, mivel Bale köszöni nem kér több Batmant.  Ez szerintem vicc, de ha valóban ennyire ragaszkodnak Nolan világához, ami szerintem felesleges, (hiszen megmondta, hogy nem fogja a nevét adni még csak produceri minősítésben sem, a JL tervezetthez) ostoba lépés a Warner részéről.
A JL filmhez eddig egy állítólag minősíthetetlenül pocsék forgatókönyv került ki Will Beall kezei közzül, amiből köszöni de nem kér a Warner. Ha bukik Snyder Supija a kasszáknál, meg pláne nem lesz belőle semmi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Június 05. - 18:59:45
Ez csak egy hagyományos ábrázolás. Mivel a szürkét sokáig nehezen tudták kikeverni, és mert egészen a kilencvenes évek közepéig inkább négyszínnyomásban gondolkodtak, így nem lehetett ábrázolni azt, hogy az egész fémből van, mégis rugalmas testként viselkedik. Ezzel a csíkozással viszont még ff-ben is fémnek gondolod, ha ránézel.
Nem értesz. Úgy értem, hogy ha ez egy páncélt, vagy robotkart ábrázol, akkor hogyan mozog csuklópontok nélkül?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 05. - 19:01:16
Szerintem a mai technikával ez már nem okozhat gondot.
De nem lehet a teljes film CGI.
Idézet
Ha bukik Snyder Supija a kasszáknál, meg pláne nem lesz belőle semmi.
Ezt most már minden DC filmnél elmondják. Kicsit olyan, mintha ezzel akarnák a fanokat rávenni, hogy többször nézzék meg a filmet moziban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Június 05. - 19:10:14
június 20.-án startoló Superman filmről
Tényleg,Én 6 nappal korábban látom.  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Június 05. - 23:09:59
(http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/a6wreDN_700b.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 05. - 23:11:32
K*rv*jó!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Június 05. - 23:27:50
június 20.-án startoló Superman filmről
Tényleg,Én 6 nappal korábban látom.  :oh:

Azt meg hogy? :headscratch:

Magneto! (háttérben szerintem az X-kúria)

(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/943369_603342593029534_1797033406_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Június 06. - 09:10:50
június 20.-án startoló Superman filmről
Tényleg,Én 6 nappal korábban látom.  :oh:

Azt meg hogy? :headscratch:


Londonban leszek 13-16 -ig,és még múlt hónapban jegyet foglaltam rá a BFI Imax (http://en.wikipedia.org/wiki/London_IMAX) -be. A UK premier tizennegyedikén van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Június 06. - 10:00:21
Szerintem a mai technikával ez már nem okozhat gondot.
De nem lehet a teljes film CGI.
Miért nem? Élő szereplők kombózva cgi figurákkal (akár úgy, hogy az utóbbiak vannak többségben), azért ez már minimum 10 éve megy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 06. - 12:30:20
De felnőtteknek szóló filmeknél nem gyakori.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Június 06. - 12:57:55
Kaine, szerintem nem baj, ha valaki olyan filmet csinál, ami nem gyakori.  ;)
Újdonság már egyébként sem lenne, az már megvolt 2004-ben az Immortel esetében. De a District 9 sem volt gyerekfilm (hajaj, de még mennyire, hogy nem).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Június 06. - 13:04:39
Hát… szerintem meg igen. Attól, hogy odatettek pár beles részt, még nem lett „felnőtt”, csak hatásvadász.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 06. - 13:08:37
Nincs bajom azzal, ha olyat csinálnak, ami nem gyakori, félre ne érts.  ;) Csak a gyerekfilmek 3-400 milla körül szoktak megállni, vagyis azokba bátrabban nyomnak pénzt a készítésnél. Más filmnél mindig necces a végeredmény, ott nem lesznek ilyen bátrak, szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 06. - 13:21:48
Pár képregényfilm hír:
https://www.youtube.com/watch?v=A0FHOuyWWKE

 - Robert Downey Jr. fontossága az Avengers 2-ben
 - Benicio Del Toro a Guardians of the Galaxyben
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 06. - 16:44:57
Elégé hülye Downey Jr. ha nem vállalja! Úgy látszik túl sok pénze lett.  :smcents:
De miatta nem állhat meg a világ, ha más lesz Vasember én nem fogok szomorkodni, lehetne Johnny Depp is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 06. - 21:18:45
Van annyi pénze, szerintem, hogy ne kelljen rászorulnia. Gondolom, ha igent mond, azzal együtt jár újabb 3-6 rész aláírása, vagyis hosszú időre elkötelezné magát megint. Kérdés inkább, hogy mennyire tetszik neki a szerep.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Június 06. - 21:30:48
A szerep, amiben önmagát alakítja? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 06. - 22:06:08
Á, nem arra gondoltam, hogy nehéz megformálnia. Csak az ember a 100. millió dollárral a zsebében szerintem szeretne pár hónapig a Bahamákon pihenni, ha viszont egyik év Vasember, másik év Avengers, akkor be kell osztania az idejét.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 06. - 22:13:00
Csomó kép a Thor:The Dark World forgatásáról. (http://insidemovies.ew.com/2013/06/05/thor-the-dark-world-photos/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Június 06. - 22:45:34
Állítólag a Thornál gondok vannak. A stúdió és a rendező nem ért egyet. A rendező két és fél órás filmet akar, a stúdió meg csak két órásat. A zeneszerzőt is kirúgták, de már van új.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 07. - 09:01:51
NA, itt sztem most jobban néz ki Bestia, mint az elsőben...

(http://fan-girl.org/wp-content/gallery/060613-nicholas-hoult-dressed-as-beast-for-the-filming-of-x-men/022.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. Június 07. - 09:12:10
Határozottan. A bosszú angyalos korszakára emlékeztet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 07. - 10:44:06
Hopp, és a múltkor olvastam egy nyilatkozatott Stewart bácsitól, reméltem,h ogy jól értem, de nem osztottam meg, most viszont, a Filmdroidon is megjelent ezek szerint:

A Professzor az X-Men 3-ban elhunyt ugyan, de a film végén mégis úgy tűnt, hogy valamiképpen életben van. Magyarázatot eddig nem kaptunk rá, de Patrick Stewart mindenkit megnyugtatott ebben a filmre választ kapunk rá.

Ennek kifejezetten örülök, és rohadt kíváncsi vagyok, hogy oldják meg. Asszem ezzel vége annak a találgatásnak, hogy az FC vmi rebút lenne, bár tény, hogy ez a megkavart idővonal jó kiindulási alap lenne egy új sorozatnak, de ismerek olyat, aki 100%ig megvan győződve arról,hogy ez egy rebúút, és semmi köze az eddigi filmekhez... :roll:

És a linken még több kép:
http://filmdroid.hu/2013/06/bestia-vs-magneto/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Június 07. - 14:37:04
Hát nem tudom, nekem egyelőre az előző részben jobban tetszett Bestia. Ott jól vegyítették a régi kutyámajmot  :) a 2. mutációs nagymacskás kinézettel. Itt inkább egy kék farkasember, semmi majmos nincs benne. Az X3-ban is jobban nézett ki, itt túl világos, élénk a színe. De megvárom még a filmet, nyilván majd jobban fog kinézni az utómunkálatok után.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 07. - 18:02:28
Viszont ahogy látom, megint benne lesz Mystic is.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 07. - 23:23:40
Viszont ahogy látom, megint benne lesz Mystic is.  :brow:
Ja, csak nem Romijn játssza :( Egyébként a külseje hogy készül? Festik a bőrét, vagy ráhúznak valami ruhát? és ha festik, akkor teljesen pucér? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 08. - 03:27:53
A harc folytatódik:
Marvel Courts Aaron Taylor-Johnson For Quicksilver Role In ‘Avengers 2′ (http://www.imdb.com/news/ni55453808/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. Június 08. - 07:32:00
Viszont ahogy látom, megint benne lesz Mystic is.  :brow:
Ja, csak nem Romijn játssza :( Egyébként a külseje hogy készül? Festik a bőrét, vagy ráhúznak valami ruhát? és ha festik, akkor teljesen pucér? ;D

Elég komoly festés is, meg jelmez darabok is. több órás munka rárakni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Június 08. - 09:40:02
Festik a bőrét, vagy ráhúznak valami ruhát? és ha festik, akkor teljesen pucér? ;D
Egy riportban olvastam vele, hogy átlag 6 óra teljesen rápakolni a cuccot, és igen, pucér mielött rápakolják a cuccot, úgyhogy sokan irigylik a sminkesét.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Június 08. - 10:34:26
Egy bugyi miért ne lehetne rajta?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Június 08. - 11:51:14
jajj, ne legyél már ilyen illúzió-romboló.  ;D
Esetleg egy pici tanga.
http://www.youtube.com/watch?v=SZMzh8uDJEc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 08. - 12:57:32
Van rajta bugyi, úgy indul. Rebeccának még 7-8 óra volt a smink az X1 idejében, de az X3-nál már 3-4 óra alatt megcsinálták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 08. - 20:49:59
http://www.ign.com/articles/2013/01/03/smallvilles-michael-rosenbaum-up-for-guardians-of-the-galaxy (http://www.ign.com/articles/2013/01/03/smallvilles-michael-rosenbaum-up-for-guardians-of-the-galaxy)
Nocsak a jó öreg Lex :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Június 10. - 21:50:01
(http://media.comicbookmovie.com/images/uploads/Screen%20Shot%202013-06-09%20at%203.11.27%20PM.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Június 10. - 22:09:08
Elmegy, bár nekem nem tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Június 11. - 00:04:36
Kira, még jobb mint amire számítottam. 8) Sokkal jobb, mint az Bosszú angyalai ruhája.  ( de az első részbelit még nem éri el  :roll: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 11. - 06:59:06
Nekem bejön. Tetszik, hogy annyira nem az amcsi zászlót tükrözi, mint az eddigiek,
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Június 11. - 07:56:12
Szerintem is jobb, hogy nem olyan zászlós. Akár az A betűt a homlokáról is elhagyhatták volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 11. - 15:22:41
Meg a pajzsot is, ja és fekete köpenyt is rakhattak volna rá, és szólhattak volna Nolan-nek, hogy rendezze már meg!  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 11. - 15:33:29
Szerintem is jobb, hogy nem olyan zászlós. Akár az A betűt a homlokáról is elhagyhatták volna.

https://www.youtube.com/watch?v=5VAUSkFcM3s

00:30! *Cliché alert*
deakkoris  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 18. - 23:33:51
(http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/screencrush.com/files/2013/06/Cap2_Costume1.jpg)

(http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/screencrush.com/files/2013/06/Cap2_Costume2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 18. - 23:38:12
Tök jó ez a szerelés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Június 19. - 23:24:55
Milyen leharcolt a pajzsa.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Június 20. - 21:25:53
RDJ aláírt az Avengers 2-re és 3-ra. Vagyis valszeg nem lesz több különálló Vasember film, legalábbis nem vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 20. - 22:47:06
RDJ aláírt az Avengers 2-re és 3-ra. Vagyis valszeg nem lesz több különálló Vasember film, legalábbis nem vele.

Cikk (http://marvel.com/news/story/20786/robert_downey_jr_to_return_as_marvels_iron_man)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 21. - 00:12:28
RDJ aláírt az Avengers 2-re és 3-ra. Vagyis valszeg nem lesz több különálló Vasember film, legalábbis nem vele.
Szerintem ez nem is baj, vágülis ő legalább annyira húzónév az Avengersben, mint Jackman az X-Menben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. Június 21. - 03:35:40
másik cikk :)
http://collider.com/avengers-2-avengers-3-robert-downey-jr/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Június 21. - 07:39:42
Valamelyik külföldi honlapon olvastam egy hírt, amiben Kevin Fiege nyilatkozta még valakivel egyetemben, hogy tárgyalnak a Vasember folytatásáról is, hiszen nincs okuk miért abbahagyni, az üzlet jól megy. Abban a cikkben James Bondhoz hasonlították Vasembert, és nem zárták ki benne, hogy még több Vasember film is készüljön. Itt inkább az a kérdés, hogy Downey mennyiért vállalja el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 21. - 09:57:35
Mindig mindent James Bondhoz hasonlítanak, amikor eljutnak egy lehetséges 4. részhez.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 21. - 11:34:07
És aztán mégis jön a reboot. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 21. - 15:49:22
 ;D Tényleg!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 21. - 19:43:08
Szerencsére ettől nem kell tartanunk, mert az Avengers 2-3 előtt és alatt nem rebootolhatják egyik kapcsolódó karaktert sem. ;D Úgyhogy már csak emiatt is jó, hogy a Marvel évekre előre tervez az Avengers projekttel. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 21. - 22:06:25
Hát én abban bízom, hogy egyálalán nem fogják egyiket se rebúúútolni most már... mer azér gáz lenne 10 évente egy Avengers gyűlekezést megnézni... :roll:  Szal sztem a főnök erre gondolta a Bond effekt kapcsán, vkinek lejár a szerződése más veszi át a helyét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 21. - 22:12:28
Avengers biztosabb talajon van, mint Pókember (pl.), mivel egyöntetű sikersztori. Nem lesz egyhamar reboot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Június 22. - 02:48:08
William Fichtner lesz Shredder / Zúzó / Reszelő az új TMNT filmben. Kedvelem a pasast, de azért nem éppen olyan feje van, mint aki az Oroku Saki névre hallgat. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Június 22. - 08:32:30
Nem vágom miért nem tudtak erre egy ázsiai színészt keríteni. Carry Hiroyuki Tagawa pl tökéletes lett volna a szerepre :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Június 22. - 09:46:32
Shang Tsung és Heihachi mint Zúzó? Sok lenne az már egyszerre. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Június 22. - 09:52:01
Ugyan már  fel se tűnne senkinek! Heihachi-ként alig lehetett ráismerni, a MK 1 pedig annyira régi már hogy a mai generáció nem is tud a létezéséről :lol:
Abszolút illene rá a szerep mert a tekintete elég gonosz na meg 180 cm magas ami szerintem egy főbossnál számít!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Június 22. - 11:14:42
Most néztük meg pont a Tekkent, én nem ismertem fel.  :hehe: Amúgy a legtöbbször úgy is el van takarva Zúzó arca, max amikor az eredetét mesélik akkor nincs rajta maszk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Június 22. - 12:18:53
Ugyan már  fel se tűnne senkinek! Heihachi-ként alig lehetett ráismerni, a MK 1 pedig annyira régi már hogy a mai generáció nem is tud a létezéséről :lol:
No de nem csak a '95ös filmben játssza Tsungot, hanem a Legacy második évadában is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 22. - 12:20:56
Carry Hiroyuki Tagawa pl tökéletes lett volna a szerepre :D
Az a baj, hogy már túl öreg hozzá. ;) Idén lesz 63 éves. Amúgy bírom őt nagyon, jól alakította a főgenyákat, de azért a Tekkenben marhára nem így kellett volna megcsinálni Heihachit. Mondjuk amúgyis kaki volt az a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Június 22. - 12:33:15
tg: Ja,de az csak egy websorozat ami mindössze 10 részből áll ha jól tudom.

Tom Fireheart: A kor nem számít főleg nem egy ázsiai fazonnál :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 22. - 12:42:24
De egy olyan szerepnél, ahol kimondottan bunyózni kell, sőt, nem is akárhogy, mert ugye harcművészekről van szó - ott igenis számít. ;) Hacsak meg nem oldják dublőrrel. Nem szeretnék olyan teknőc filmet látni, amiben Zúzó nem verekszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 22. - 13:13:57
Márpedig ez olyan lesz, nem a már ismert megszokott karakter lesz! Csak egy katonai tiszt, aki a "Zúzó" becenévre hallgat... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Június 22. - 13:17:00
Nem kell dublőr mert a CGI majd megoldja :P Arról nem is beszélve hogy az idei Wolverine filmben lévő ezüst szamuráj sem az a hagyományos harcos lesz mint a képregényben hanem egy két lábon járó robot monstrum! Ebből kiindulva pedig akár Reszelő is lehet valami exoskeletonba csomagolt ipse (vagy mint az új TMNT rajzfilmbe ahol egy intergalaktikus bűnöző csiga volt :hehe:) Manapság már bármi lehetséges mert a filmesek nem túlzottan szeretik betartani azokat a bizonyos szabályokat amiket figyelembe kellene venniük az adaptálásnál.

Szerk: Itt is meglépik azt amit a Vas 3-ban Mandarinnal ;D Kiderül majd a végén hogy nem is ő a Shredder csak egy bábú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 22. - 13:20:19
vagy mint az új TMNT rajzfilmbe ahol egy intergalaktikus bűnöző csiga volt :hehe:)

Mi van?  :lol: Ez kegyetlenül szólt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Június 22. - 13:27:37
vagy mint az új TMNT rajzfilmbe ahol egy intergalaktikus bűnöző csiga volt :hehe:)

Mi van?  :lol: Ez kegyetlenül szólt.

Tessék ;D

(http://static.comicvine.com/uploads/original/5/53715/1241860-tmntch_rell.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 22. - 14:04:12
Neeeeeeeeeeee...! Ezt nem akarom tudni. ;D

Márpedig ez olyan lesz, nem a már ismert megszokott karakter lesz! Csak egy katonai tiszt, aki a "Zúzó" becenévre hallgat... :roll:
Hát, tudván, hogy Bay ül a rendezői székben, joggal lehetünk szkeptikusak. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 22. - 18:14:07
Istenem.  :roll:
Ilyen erővel lehetne teljesen új nemeziseket kitalálni inkább, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Június 22. - 18:21:15
Lehetne, és pont emiatt nem is értem miért nem ezt a módszert választják az úgynevezett "modernizálás" helyett. A mozinézők többségének általában totál mindegy ki az ellenség csak látványos legyen és grandiózus!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Június 22. - 19:09:59
Neeeeeeeeeeee...! Ezt nem akarom tudni. ;D

Pedig az a rajzfilmsorozat nagyon jó ( legalábbis a magyarul megjelent részei, azokat láttam csak). Hatalmas ötlet volt szerintem összemosni Zúzó és Krang karakterét. Mindenesetre Bay miatt egyelőre én sem bízom, hogy bármi jó kisülne a dologból, de ne legyen igazam. Meglátjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Június 22. - 21:10:56
Nem Bay rendezi. Ő a producer. Tudom, attól még nagy a befolyása, ha nem nagyobb. Jonathan Liebesman a rendező.

Írók:
Kevin Eastman       (characters) &
Peter Laird       (characters)
Ők a teknőcök eredeti kitalálói.

Josh Appelbaum       (screenplay) &
André Nemec       (screenplay)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Június 22. - 21:22:38
Tehát Bay helyett a Titánok harca remake, a Föld inváziója és a Texasi láncfűrészes istentelenül *** előzményének rendezője dirigálja. Ezzel lehet, nem igazán nyugtattál most meg itt senkit. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 23. - 11:37:28
Nekem a  láncfűrészes tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Június 23. - 12:03:46
Tehát Bay helyett a Titánok harca remake, a Föld inváziója és a Texasi láncfűrészes istentelenül *** előzményének rendezője dirigálja. Ezzel lehet, nem igazán nyugtattál most meg itt senkit. :)
Ott a pont. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Június 23. - 14:52:40
csak mondom...:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 28. - 10:53:52
wat
https://www.youtube.com/watch?v=G1dPcnggpyk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 28. - 13:04:53
Jaja, a fészbúkján írta, hogy a Marvel meghívta egy kis beszélgetésre. Én bírom őt, de nem tudnám elképzelni képregény szereplőként. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Június 28. - 13:06:48
Én simán. Izmos szereplőkből a Marvel képregényekben nincs éppen hiány.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Június 28. - 13:29:32
Tuti nem lesz valami jelentős szuperhős, mert már nincs éppen csúcsformában. Jók a találgatások a videó alatt, tuti valami mellékszereplő lesz vagy a hangját kölcsönzi majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Június 28. - 14:02:21
Számomra ő az egyik legellenszenvesebb színész, remélem ellenség lesz, és jól elverik!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 28. - 15:03:54
Én Thanosra tippelnék... :headscratch:
Ki máshoz illene ő? :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 28. - 16:24:28
Talán Luke Cage lehetne, Thanos szerintem cgi segítségével lesz megoldva másképp nem lehetne hitelesen életre kelteni. Diesel nagydarab, de azért annyira mégse :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 28. - 19:23:21
Hát gondoltam róla mintázzák, motion Capturrel, vagy mivel...
Párduchoz meg pindurit világos színű, nemde? Na meg ezen aztán a fekete társadalom tuti felhördülne... egy néger karaktert, egy fehér ember (tom, tom, elvben Diesel néger, de valahogy én nem látom rajta... :headscratch:) játszon, tuti ez fordítva botrány lenne... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 28. - 20:20:29
Á, a Vezér meg fekete volt, ilyen semmiségeken nem kell fennakadni :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Június 28. - 21:00:45
Azért mégis csak az első fekete szuperhősről van szó...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 28. - 22:58:14
Lehetne Szivacsember, vagy bármely Roncsbrigád tag! ;)
De ha már jó fiú lesz, akkor talán mint Vízió.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Június 28. - 23:37:55
Á, a Vezér meg fekete volt, ilyen semmiségeken nem kell fennakadni :D
persze, de ez a fordítottja lenne, egy fekete hősből lenne "fehér"... tuti nagyobb visszhangja lenne neki... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 28. - 23:43:38
Tudom már: legyen Rakéta Robi! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Június 29. - 21:56:26
(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3135660-vdv.png)

 :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Június 30. - 09:47:09
Luke Cage-nek én Dwayne Johnsont tudnám elképzelni.  :D
Számomra ő az egyik legellenszenvesebb színész, remélem ellenség lesz, és jól elverik!  ;D
:lol: Dettó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Június 30. - 10:36:23
Luke Cage-nek én Dwayne Johnsont tudnám elképzelni.  :D
Számomra ő az egyik legellenszenvesebb színész, remélem ellenség lesz, és jól elverik!  ;D
:lol: Dettó.

Én sem szeretem. De  Solomon Grundy ( tudom, hogy az DC ) karaktere illene rá. Az sem túl okos.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Június 30. - 10:49:29
Na ez az, ki nézné ki Dieselből, hogy ő egy okos android, aki tud sírni?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Június 30. - 13:40:31
Én sem szeretem. De  Solomon Grundy ( tudom, hogy az DC ) karaktere illene rá. Az sem túl okos.  :hehe:

Honnan veszed, hogy Diesel nem túl okos?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Június 30. - 13:48:08
Én sem szeretem. De  Solomon Grundy ( tudom, hogy az DC ) karaktere illene rá. Az sem túl okos.  :hehe:

Honnan veszed, hogy Diesel nem túl okos?

A kinézetére céloztam, és a szerepeire. Nem hiszem, hogy eszes karaktert eljátszatnának vele, csak ezek az akció szerepek állnak neki jól. Igazából nem is nagyon van más szerepe.... Hamletet nem hinném, hogy eljátszik valaha is.
Egy Brainiac-et, vagy egy Luthort soha nem játszatnék el vele, hiteltelen lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 03. - 14:04:55
Nem lesz Bale többet Batman:
https://www.youtube.com/watch?v=8ESQhELUWhk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 03. - 14:07:06
Ez már biztos? Mert pár napja felröppent egy ilyen pletyka,de akkor még nem lehetett tudni mennyi a valóságalapja ennek a hírnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 03. - 15:00:27
Egy interjúban mondja, hogy szép volt és jó volt, de ennyi volt és át kell adni a fáklyát. A videóban is említik, hogy régebben azt nyilatkozta, hogy, ha jó a forgatókönyv és Nolan is benne van, akkor lehet szó róla, de azóta Nolan mással van/lesz elfoglalva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 03. - 16:05:03
De amúgy ez tökre várható is volt... mondták eleve, hogy egy más Batman lenne a közös filmben.
Engem annyira nem hat meg... inkább az érdekel, hogy milyen irányba fognak elmenni.. egy Arkham féle világ nagyon fajin lehetne és még eléggé megvalosíthatónak is tűnne...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 03. - 22:08:16
Jó lenne.... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Július 03. - 22:28:25
egy Arkham féle világ nagyon fajin lehetne és még eléggé megvalosíthatónak is tűnne...
Szerintem nem. Videojátéknak jó, esetleg egy animációs filmnek, de filmként három képkocka után megmondaná az emberek nagyja, hogy ez egy videojáték inkább. Teljesen más a felépítse, a rendezése, a dramaturgiája, az egész logikája. Ha csak a sztorin száguldasz végig, akkor mindkét játék inkább egy izgalmasabb kétrészes a rajzfilmből, mintsem egy kidolgozott film – a pályakidolgozás és még inkább az irányítás, a játékmenet (meg bizonyos fokig a hatmilliárd elemes gyűjtögetősdi, amit igazából kezdek mocskosul unni a játékokban) sokkal jobban megfog bennük, mint maga a történetvezetés.
Tudom, hogy sokan hiszik még most is, hogy egy jó videojáték jól feldolgozható filmnek, különösen, mióta az EA-nek hála háborús interaktív, sínen vezetett akciófilmek hoznak milliárdokat a játékiparban, de valójában a kettő nem véletlenül külön ágazat (és lassan talán hivatalosan is külön műfaj), egyszerűen túl sok különbség van közöttük ahhoz, hogy működjön. (Szerintem egy kezünkön össze tudnánk számolni azokat a videojátékból készült (nyugati!) filmeket, amik nem jók, hanem inkább már legalább élvezhetőek.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 04. - 07:09:53
Én nem itt konkrétan a sztorira gondoltam, hanem felépítésre, a kevert univerzum féleségre, kellően komor, van Nolanből egy kicsi, de építkezik a képregény világára is, de nem annyira keményen, hogy röhejes legyen. A díszletek, a ruhák is stimmelhetnének. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 09. - 20:57:53
Meg ez:
(https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/1016314_566929866698357_1609940135_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Július 09. - 21:26:56
Én nem itt konkrétan a sztorira gondoltam, hanem felépítésre, a kevert univerzum féleségre, kellően komor, van Nolanből egy kicsi, de építkezik a képregény világára is, de nem annyira keményen, hogy röhejes legyen. A díszletek, a ruhák is stimmelhetnének. :headscratch:
Azért nem tudom, hogy az Arkham city Tesla Punk világát mennyire bírná elviselni egy film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 10. - 22:46:59
(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/0/40/3164466-1000847_10151804835863313_1146119410_n.jpg)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Július 10. - 22:48:18
Á, még a végén kiderül , hogy gyerekkora óta nagy képregény rajongó :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 10. - 22:54:10
De hát ki nem? Nem beszélve arról, hogy államokbeli ő is, szerintem ritka az olyan, aki nem olvasott gyerekkorában képregényt ott kint.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Július 10. - 22:56:36
Ja, csak nem szeretem, mikor egy színész kap egy szerepet, aztán jön a jópofáskodás, hogy ő mekkora rajongó, ami lehet igaz is, de szerintem a többség csak pr.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Július 10. - 22:57:30
De,hát ki nem?
Hááááááááát… ez a hetvenes-nyolcvanas évek óta igazából szubkultúra ott is. A lakosság alig 1-2%-a olvas ott képregényeket elég régóta. AMi levetítve a fiatalokra is azt mutatja, hogy valószínűleg eléggé sokak életéből kimaradt az teljesen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Július 11. - 15:07:32
Igazából nem tudtam eldönteni, hogy ide vagy az érdekességek topicba rakjam-e:
http://offline.hu/kikapcs/2013/07/pokember-mindenkit-lealaz-a-kosarpalyan-video

Az első videón egy profi kosaras van Pókinak öltözve, a 2. pedig Andrew Garfield, aki az ASM 2 forgatási szünetében jlemezben játszik egyet a helyi kölykökkel. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 13. - 07:21:37
Azta-paszta: :o
http://www.sg.hu/cikkek/98581/ujabb_x_men_filmet_terveznek_jon_az_x_force
Ezt a minap már láttam a comicbookmovien, ott is vmi nagy bejelentést várnak a Comicconon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 08:19:57
Pár napja én is olvastam és bízok benne hogy igaz a hír mert imádom az X-Force-ot, tán jobban mint a sima X-Men-t :D Remélem jó filmet csinálnak majd belőle és nem jut az X3 sorsára!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 13. - 09:13:47
Hehe... bennem meg épp az merült fel, hogy hogy elfogják baszarintani.. mivel azért valljuk be, aX filmek is épp csak közük van itt -ott a comicshoz, de totál karaktereket írnak át... szal az se biztos hogy az a csapat lesz benne, amire oly sokan vágynak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 13. - 09:31:15
Hehe... bennem meg épp az merült fel, hogy hogy elfogják baszarintani.. mivel azért valljuk be, aX filmek is épp csak közük van itt -ott a comicshoz, de totál karaktereket írnak át... szal az se biztos hogy az a csapat lesz benne, amire oly sokan vágynak...

Ott a pont Bubnál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Július 13. - 09:37:51
Remélem Rob Liefeld tervezi a jelmezeket.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 10:35:18
Remélem Rob Liefeld tervezi a jelmezeket.  ;D


Ilyet még viccből se!!! Egyébként mintha azt olvastam volna hogy némi köze lesz neki a filmhez :uhoh:

BuB: Tudom mi a módi az X-Men filmek terén, szóval biztos nem fogom magam abba a hamis illúzióba ringatni hogy minden karakterhez hűek maradnak ;D Egyébként változtassanak nyugodtan, csak mindezt tegyék úgy hogy a végeredmény lehetőleg még az eredeti koncepciót is túlszárnyalja (mondjuk eddig nem sok ilyen volt sajnos...)
Aztán hogy kiket raknak be a csapatba az már mellékes hiszen mióta létezik ez a cím azóta kb egy átjáróház az egész kóceráj! Én személy szerint a Rick Remender éra felállását látnám viszont a vásznon :oh: DeadPool, Rozsomák,Fantomex és Psylocke bőven elég lenne egy csapatba mert ha jól vannak megírva szerintem több tagra nem is lenne szükségük. Ez lenne ám a fantasztikus négyes a javából ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 13. - 10:38:28
Abból is lenne egy Rozsó főszereplős, mindenki más csak drámaian áll és néz X film.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 11:07:35
Jó akkor Rozsi helyett legyen Kábel (és az olyanok akik eddig még nem szerepeltek egy X-Men filmben sem)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 13. - 12:33:28
Eh, reggel kapkodáson voltam, de úgy láttam a comicbookmovien, hogy Kábel és Deadpool tuti.
Rozsó meg kötelező, nélküle nem sikeresek az X filmek. :hehe:
Amúgy Pszichére leszek kivi, vajon ki fogja játszani (csak ne Lucy Liu, csak ne ő...  :uhoh:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Július 13. - 12:35:50
Idézet
Egyébként változtassanak nyugodtan, csak mindezt tegyék úgy hogy a végeredmény lehetőleg még az eredeti koncepciót is túlszárnyalja (mondjuk eddig nem sok ilyen volt sajnos...)
Azért az X2 nagyon ott volt a szeren. Talán a legjobb képregényfilm.
Eh, reggel kapkodáson voltam, de úgy láttam a comicbookmovien, hogy Kábel és Deadpool tuti.
Lehet, hogy elsőre tényleg nem merik külön filmbe tenni, de így működhetne.
Idézet
Amúgy Pszichére leszek kivi, vajon ki fogja játszani (csak ne Lucy Liu, csak ne ő...  :uhoh:)
Azzal totál hazavágnák az egészet. Psziché=szép. Lucy Liu=ronda. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 12:53:18
Honnan veszitek hogy Psylocke egyáltalán ázsiai lesz? Ébresztő gyerekek ez a film is része az X univerzumnak, ahol nagyon intenzíven szeretnek megváltoztatni bizonyos karaktereket! Ugye emlékeztek még Kid Omegára és Pszichére az X3-ból? Szóval bármi lehetséges... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 13. - 13:07:37
Hát, az új Farkas Rozsi filmbe is sikerült ronda csajokat választani Yukio és Mariko szerepére... :uhoh: Pedig annyi szép ázsiai lány van a világon. De legalább Vipera jó bőr lesz. :D

Lehet, hogy elsőre tényleg nem merik külön filmbe tenni, de így működhetne.
Szerintem is. Folyton felb***ná a csapattársai agyát. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 13:55:55
Az új Wolverine film az ékes példája annak hogy mennyire arrogánsan alakítanak át karaktereket, a saját kényük kedve szerint. Vessetek egy pillantást Viperára és rögtön tudni fogjátok miről van szó ;D Pedig őt nem alapjaiban változtatták meg,hanem csak a hajszínével babráltak egy sort (jah közbe láttam az új trailert és még haja se lesz -Hayashima- xD)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 13. - 13:59:48
Idézet
Amúgy Pszichére leszek kivi, vajon ki fogja játszani (csak ne Lucy Liu, csak ne ő...  :uhoh:)
Azzal totál hazavágnák az egészet. Psziché=szép. Lucy Liu=ronda. :)
Na, örülök, hogy valaki egyet ért ebben velem ;D

kelly Hu tökéletes lenne, csak sajna ő már kezd kiöregedni, plusz ugye ő volt Deathstike...


Vipera Mutkó lett az új filmben, holott csak egy ember volna, nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 17:21:00
Úgy rémlik nem volt semmi képessége leszámítva a taktikázást és mások tőrbecsalását ;) Kelly Hu tényleg jó választás lenne,de szerintem még sok olyan ázsiai van akik közül bátran lehetne válogatni!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 13. - 17:45:13
Nekem most egy se jutt eszembe Lucy Liun kívül. (húzó névekre gondolnék perpillanat... :headscratch:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 18:15:44
Ne húzónevekre gondolj mert akkor Lucy Liu-n kívül más tényleg nem ugrik be :hehe: Viszont hol van az megírva hogy az ő karakterét egy híres színésznek kell eljátszania? Az ideo Rozsi filmben szereplő japán csajok sem ismertek holott lehet a színészi alakításuk megfelelő lesz! Még mindig fenntartom azt a verziót hogy inkább legyen átlagos fehér csaj mert úgy könnyebb lesz a casting ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Július 13. - 20:04:19
Kíváncsi leszek, mennyire lesz véres a film. Mert ugye az nem "menő" ebben a stílusban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Július 13. - 21:39:25
Nekem most egy se jutt eszembe Lucy Liun kívül. (húzó névekre gondolnék perpillanat... :headscratch:)
Kristin Kreuk**khmm.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 13. - 21:49:30
Nekem most egy se jutt eszembe Lucy Liun kívül. (húzó névekre gondolnék perpillanat... :headscratch:)
Kristin Kreuk**khmm.  ;D

ÁÁÁ ő túl cuki ehhez a szerephez ;D Ide egy olyan nő kell akinek lerí a külsejéről hogy abszolút tekintély parancsoló és badass akivel nem ajánlott b*szakodni 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 13. - 21:50:11
Ő annyira szép.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Július 13. - 22:23:56
Ide egy olyan nő kell akinek lerí a külsejéről hogy abszolút tekintély parancsoló és badass akivel nem ajánlott b*szakodni 8)
http://kepfeltoltes.hu/130713/3948_miaamberdavis_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 13. - 22:24:36
Én bízok Singerben, remélem vissza rántja a projektet az X2. szintjére! Az utána jövő X produkciók remélhetőleg követni fogják példáját! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 14. - 08:42:26
Ide egy olyan nő kell akinek lerí a külsejéről hogy abszolút tekintély parancsoló és badass akivel nem ajánlott b*szakodni 8)
http://kepfeltoltes.hu/130713/3948_miaamberdavis_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 ;D

Nem pont ilyenre gondoltam,de majdnem! ;D Azért Psziché legyen inkább filigrán alkatú asszonyság mint a képen szereplő She-Hulk :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 14. - 19:54:24
(http://img241.imageshack.us/img241/1127/stormpsylockesk6.jpg)

 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Július 14. - 20:35:34
Ennek photoshop  szaga van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 14. - 20:54:47
Photoshop ide vagy oda, ritka sz*rul sikerült azt meg kell hagyni :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Július 18. - 12:37:54
http://filmtrailer.hu/filmhirek/batman-hirek/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/batman-hirek/)

Tinédzser Batman? NOOOOOOO!!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 18. - 13:05:22
Istenkém... jobb kéz nem tudja mit csinál a bal, vagy mi fene? Alig pár hete még egy cameo tündökölt MoS-ban a Wayne ent részéről, most meg inkább egy jövőbeli Bats filmet akarnak vászonra vinni? Jó ég... komolyan, a Warnerrnél ennyi töketlen ötlettelen barmot ritkán látni... :S
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 18. - 13:42:55
Én csak azon döbbentem le, hogy hogy a p*csába akarják összehozni a future batmant a jelenlegi idősíkban megjelent Supermannel és egy vélhetően a jelenben - vagy közeljövőben - játszódó Igazságliga filmbe rakni őket? :o Terry visszautazik a jövőből, vagy mi? Netán az igazságliga film fog a jövőben játszódni? :roll: Nem tudom, ebből hogy fog kimászni a stúdió, totál ki fogják facsarni a képregény kontinuumot, ha ebbe így belevágnak. Önmagában egy future batman film nem lenne rossz, de akkor annak teljesen különállónak kéne lennie.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 18. - 16:38:47
Most egy pillanatra tekintsünk el a Nolan trilógiától és gondoljunk bele hogy ebből még akár jó dolgok is kisülhetnek. Egy új és fiatalabb Batman-t szívesen látnék már végre a filmvásznon, persze itt ne rögtön Joseph Gordonra gondoljon senki, mert ha a stúdió úgy dönt lehet valaki mást fog szerződtetni a szerepre. Mindenesetre az ötlet jó, csak ne a távoli jövőben játszódjon és főleg azért ne mert ennek a filmnek már mindenképpen illeszkednie kéne a DC Movie Universe-hez. Nekem egyébként anno teljesen bejött a Batman Beyond zenéstül karakterestül mindenhogy :) Viszont ebben az esetben tényleg muszáj lenne megváltoztatni bizonyos dolgokat és a jelenbe helyezni az egész történetet! Megmondom őszintén a hagyományos Batsy-t már kezdem unni, mert ezidáig filmen csak az eredeti koncepcióval találkoztunk ami végül is frankó,de egy vérfrissítés tán nem ártana már ;)
Aztán hogy ez az ötlet mennyire lesz időtálló és népszerű az majd nyilván kiderül ha már elkészült a film.:

Ha más nem is, akkor egy ilyen high tech páncélzatú denevérnek is tudnék már örülni:

(http://www.darkknightnews.com/wp-content/uploads/2013/03/1364228772.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 18. - 16:39:34
Ez a Beyond hír már vagy 10 éve kering. Mindig előkerül hogy megcsinálják, sőt 5 éve már bele is kezdtek aztán mégse. Amikor a rajzfilmsorozat után elindult a film ötletének megvalósítása, akkor még Paul Newmant akarták az öreg Wayne szerepére és azt hiszem Keanu Reevs-t Terry-nek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 18. - 19:10:00
Jó, de most ez egyáltalán nem illik bele a jelenlegi terveikbe... vagy a franc se tudja már akkor, hogy mit is akarnak... és én kezdem úgy látni, hogy ők sem tudják eldönteni, hogy mit akarnak... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 18. - 19:15:47
Az ilyenen felesleges bosszankodni, mert mi így is úgy is jól járunk valamelyest. Ha csinálnak egy Batman of the Future-t, ám legyen! Én biztosan örülni fogok neki mert mint mondtam ehhez hasonlót Batmanből még nem láttunk megfilmesítve! A Ligának tutira bekavarna, főleg ha úgy utazna vissza jövőből mint Kábel vagy Bishop. De szerintem azt is meg lehet oldani frappánsan szóval részemről várós a dolog 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Július 18. - 22:48:08
"Messze" van még a következő Batman film, addig még 100x megváltozhat. Viszont szerintem is mindegy mi jön, a lényeg, hogy jönnek a filmek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 18. - 22:49:47
Aztaaa, beindult a comiccon jönnek a képek, máris egy pormó kép az XMDOFP-hez.
(http://img543.imageshack.us/img543/5738/czs2.png)
Remélem Kolosszus többet fog ezúttal szerepelni/beszélni :D
Bishop fajin lett, a kihagyhatatlan piros kendőt is megkapta. ;D

És páár őr dizájn, modell, plakát.

http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=83532

Jó látni, hogy azért valamennyire hasonlít a 3. részbeli őrre. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 18. - 22:55:50
Hmm, kíváncsi leszek erre a filmre! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 19. - 08:12:35
Hát ez valami kib*szottul jól néz ki :oh: Azt hittem Bishop majd kopasz lesz és elhagyják a szemén lévő "M" jelet,de szerencsére most észnél voltak a készítők!!!!!!! Minden egyes X tagot pontosan olyan precizitással kéne a vászonra vinni mint Bishop-ot és akkor nem lenne fanyalgás a rajongók részéről. A jövőbeli ruhák szintén vagányul festenek, és csak sajnálni tudom hogy az első 3 X-Men filmben a ruhákat nem ebben a stílusban tervezték meg. Kolosszus meg tényleg kiléphetne már az árnyékből és kaphatna 3 tőmondatnál többet, mert 2 film után már igazán megérdemelné ;D
Az őrdizájn viszont nem nagyon nyerte el a tetszésemet! Remélem azért a CGI javít a külsejükön valamelyest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 19. - 08:44:55
Hát nem tom, nekem a rucik furák... vhogy ez a műanyag védőfelszerelésről egyből az SW klónosztaga jutott eszembe... :headscratch:

és a kép kibővítve:
(http://img19.imageshack.us/img19/9862/k6ac.png)
Logannek őszül a haja :D, klafa, hogy erre is figyeltek. plusz akkor ki lehet zárni, hogy ő megy vissza a múltba. Lehet reménykedni még mindg, hogy Ellen Page nagyobb szerepet kap majd . ;D
(basszus, de gáz, kezdem sokkal jobban várni ezt a filmet, mitn a Pók 2-őt... :uhoh: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 19. - 08:51:13
Hugh Jackmannek alapból őszül a haja, elvégre ő se mai csirke már ;) Az pedig egyáltalán nem gáz hogy az X-Men-t jobban várod az ASM 2-nél. Már most megmondom neked hogy az X-Men lazán köröket ver majd a Pók2-re! :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Július 19. - 10:03:48
Azért várjuk meg a filmeket, csalódtam én már nagyot Singerben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 19. - 10:15:35
A varrógép sem tökéletes ahogy egyik rendező sem, viszont a Sony-nál dolgozó "szakembereket" nem lesz nehéz lepipálniuk nekik :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Július 19. - 13:37:46
Húú, mennyire várom már az X-eket! :oh: Figyeltétek milyen kék-sárga strecchacuka van az öreg Rozsin? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Július 19. - 13:58:16
Én érzem azt, hogy ez lesz a második legjobb X-Men film. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Július 19. - 14:06:55
Hát igen Vaughnt és a First Class-t nehéz túlszárnyalni.  ;D ( tudom neked az X2-t )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 19. - 14:23:36
A First Class-t én gyengének és elég banálisnak találtam,de majd ez a második rész cserébe kárpótol engem az utóbbi 7 évért :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 19. - 14:40:02
Én már régóta mondom, hogy ez lényegében az X4 lesz... ;D Ravasz ez a Singer. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 19. - 22:12:39
Hát nem tom, nekem a rucik furák... vhogy ez a műanyag védőfelszerelésről egyből az SW klónosztaga jutott eszembe... :headscratch:

és a kép kibővítve:
(http://img19.imageshack.us/img19/9862/k6ac.png)
Logannek őszül a haja :D, klafa, hogy erre is figyeltek. plusz akkor ki lehet zárni, hogy ő megy vissza a múltba. Lehet reménykedni még mindg, hogy Ellen Page nagyobb szerepet kap majd . ;D
(basszus, de gáz, kezdem sokkal jobban várni ezt a filmet, mitn a Pók 2-őt... :uhoh: )
De jól néz ki az őszülő Logan! De miért is lehet kizárni, hogy ő utazik?
Azta és Omar Sy lesz Bishop, az Életrevalókból!  :oh:
Csak egy baj van vele, hogy úgy néz ki, mint az Alkonyatból ez a vámpír:
(http://api.ning.com/files/-7V1Ag2RSkSd1yLLi0qu4niwSJWHgpcc9L0vZQujubl0aZWJgOfnNQJTjwTvubxJAlKjVSqHz5Pm8P2LdkrTvodub9KSSPgA/1.jpg)
Idrish Elbának jobban örültem volna  :drying:
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/8558/.IDRIS-ELBA-BISHOP-X-MEN-CABLE-X-FORCE-FOX-THOR-THE-LOSERS-SUPERHERO-X-MAN-LUTHOR-LEGACY-UNBORN-ROCKNROLLA-28-WEEKS-MICHAEL-JAI-WHITE-SPAWN-CASTING-LEEE777.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 19. - 22:24:04
Azta és Omar Sy lesz Bishop, az Életrevalókból!  :oh:
Fel sem ismertem.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 19. - 22:27:57
Azta és Omar Sy lesz Bishop, az Életrevalókból!  :oh:
Fel sem ismertem.  :lol:
Én is csak ki-IMDB-ztem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Július 19. - 22:53:43
És az újabb kérdés; akkor melyikük lesz a sorozat végén Oliver felesége?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 20. - 13:52:16
1.23 és 1.42 nél sentinel.
https://www.youtube.com/watch?v=BwiVCVt3bdk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 20. - 14:57:51
Szerintem nem kell Idris Elba minden markáns fekete szerepre. Már kezd sablonos lenni. Jobban örvendek ennek a megvalósításnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 20. - 21:28:27
Hoo, klafa ez az új Kapitány ruci.
(http://img801.imageshack.us/img801/5738/ur5y.jpg)
Éééés, lehet a pajzs se lesz piros fehérre festve? Mivan, lehet rájöttek, hogy nem kellene egy amcsi zászlóba öltöztetett hőst a világ képébe nyomni? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Július 20. - 21:50:27
Mert mennyivel jobb, hogy amerikai hadsereg jelképe van a mellkasán?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 20. - 21:57:51
Csak azt nem értem, mit keresnek a háttérben a II. világháborús veterán cuccok.... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Július 20. - 22:12:08
Mondták, hogy valamilyen formában előkerül a Howling Commando. Valószínűleg flashbackkel. Az első film nagy előnye, hogy akkora lyukat hagytak a világháborús részben, hogy arra komplett sorozatot lehetne építeni. Plusz mivel Bucky lesz az egyik központi szereplő, így amúgy is sejthető, hogy lesznek dögivel visszaemlékezések.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 20. - 22:18:41
Akkor remélem, lesz egy-két jelenet kapi régi ruhájával is.... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Július 20. - 23:41:06
A Comic Conon bejelentették a Man of Steel 2-t, és Batman is szerepelni fog benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Július 20. - 23:46:05
Batman is szerepelni fog benne.
Az süti :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Július 21. - 01:52:17
Csak az aggaszt, hogy Snyder is írni fogja. A logóból amit bemutattak én inkább egy World's Finest filmre gondolok nem az Acélember 2-re. De lehet, hogy tévedek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 04:30:09
(http://media.bestlittlesites.com/images/users/uploads/10300/1076957_572169486174395_797496507_o.jpg)

 :o  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Július 21. - 07:52:45
(http://media.bestlittlesites.com/images/users/uploads/10300/1076957_572169486174395_797496507_o.jpg)

 :o  8)

Hú, ez nem lenne rossz...   :oh: :violent:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Július 21. - 09:14:06
Hát, nem biztos, hogy Man of Steel 2 lesz a címe, de annak a folytatása lesz. :D

Én egy kicsit csalódott vagyok, hogy az Avengers 2 az Age of Ultron lesz. Tök olyan, mintha az utolsó pillanatban megváltoztatták volna a sztorit, hogy passzoljon a legutóbbi nagy eventhöz. Így akkor Thanos tolódik az Avengers 3-ra? Vagy ő csak a GotG-ban lesz? És mi lesz Hankkel? Összedobnak neki egy filmet, amit jövőre, vagy 2015 első felében bemutatnak, hogy felvezessék az Age of Ultront? Mert ha az Avengers 2-ben hozzák be őt is, meg Higanyszálékat is, akkor félő, hogy három elég egysíkú karaktert kapunk. :\

A Days of Future Pastban meg Rozsomák fog visszautazni a múltba, ami megint felvet egy csomó kérdést. Például azt, hogy ha már Xavier találkozott vele a '70-es években, akkor miért nem emlékezett rá az X1-ben? Remélem, erre is kitérnek majd valahogy.

2016-ban pedig jön a Flash film, a JL pedig 2017-re van betervezve. Remélem, ez azért nem azt jelenti, hogy 2017-ig kell várni a Timm féle JL rajzfilmsorozatra. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 21. - 10:22:28
áh, soká lesz a Liga film... nekem csak ez a bajom vele... és akkor 17-ig nem is lesz másik Supi film... kicsit furi... :headscratch:

Logan utazik vissza? Eh.. akkor lesz egy öreg, meg egy fiatal Logan a múltban? Mer a képek alapján lesz egy fiatal Logan is az X birtokon... :headscratch:  Xavier meg emlékszik Loganre, a második részben Magnetóval beszélgettek ilyesmiről.
Plusz páran tippeltek, hogy ez az egész időutazós esemény megkavar még jobban mindent és így jön majd a reboot. :roll: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Július 21. - 10:41:36
Hmm, akkor újranézem az X-Men filmeket, mert nekem ez nem rémlik. És nem teljes fizikai valójában utazik vissza, hanem csak a tudata.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Július 21. - 11:08:52
Most nem azért, de tudtommal az Avengers 2 jövőre jön, így a 2015-ös dátum azt sugallja, hogy a harmadik Avengers film lesz az Ultronos.  ;) És azért, mert azonos a címe a mostani eventtel, még közel sem biztos, hogy ugyanazt a történetet fogja egy az egyben átvenni. Pláne, hogy eddig egyik Marvel film sem tette ezt, biztos nem most fogják elkezdeni, pláne, hogy a kulcsszereplők egy része per pillanat nincs a Marvel studios birtokában (pl: Rozsomák). Úgyhogy biztos nem időutazós lesz (azt a poént most majd ellövi az X-Men), hanem kapunk majd egy Ultronos-világmeghódítós-óriásrobotos sztorit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Július 21. - 11:56:17
Én úgy tudom 2015-ben lesz az Avengers 2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Július 21. - 11:58:30
Jövőre még csak az AmKap 2 meg a Guardians of the Galaxy jön, nem? Szerintem az nagyon nem reális, hogy 2014-ben meg 2015-ben is kapunk egy Avengers filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 21. - 11:59:05
Ez nem egy önálló, animációs film logója? :headscratch:
Csak mert lehet, hogy valami anime lesz.
Filmnek amúgyis, valami olyasmi lenne a címe, hogy Avengers 2. Szóval nem tudom, mennyire konkrét hírek ezek.
Az x-men meg ha megváltozik, több ponton, az időutazás miatt csak pozítív változások lehetnek., legalábbis a 3. rész béli sorozat megcsúfolás után.
Ja, és:

(http://www.cinemablend.com/images/news/38622/_1374352275.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 21. - 12:08:16
Nekem úgy rémlik, hogy az Avengers 2 jön 2015-ben. Kissé sűrű lenne, ha egymást követő két évben kihoznának egy-egy Avengers filmet, szerintem még az idő is rövid ehhez. Másrészt meg mi értelme lenne egy majdani 3. részt reklámozni, amikor még a második rész készítése is csak kezdeti fázisban van?

áh, soká lesz a Liga film... nekem csak ez a bajom vele... és akkor 17-ig nem is lesz másik Supi film... kicsit furi... :headscratch:
Ha '17-ben jön a JL, akkor bőven befér még elé a Szupi 2, amiben állítólag Batman is felbukkan, igy elég logikus lenne. Inkább jöjjön később a JL, minthogy elkapkodják és valami szart dobjanak ki sietve. Így sem áll túl jól a projekt, mert jelenleg van egy sikeres Szupi, meg egy sikeres, ámde lezárt Batman... Valahogy vissza kell hozniuk a játékba a hegyesfülűt, ha jól fel akarják építeni a ligát. Akár még egy Green Lantern 2-vel is bepróbálkozhatnának, a JL rajzfilmből ismert négerrel a főszerepben (simán megoldható lenne a karakterváltás és ez félig-meddig rebootot is jelentene, úgy, hogy az első rész alapjaira tudnak építkezni - a karakterváltással talán tudnák feledtetni az első rész zakózását, csak ezúttal jó rendező és nagyon jó forgatókönyv kéne).

Arra leszek kiváncsi, hogy a Szupi 2-ben Batman csak cameozni fog, vagy komolyabb szerepe is lesz a sztoriban?

Plusz páran tippeltek, hogy ez az egész időutazós esemény megkavar még jobban mindent és így jön majd a reboot. :roll: ;D
Igen, tulajdonképpen az időutazással alternatív idősíkba tudják rakni az egész hóbelebancot, szóval akár teljesen újraírhatnak mindent. ;D Úgy, mint a Star Treknél, ami elvileg a régi filmek folytatása, de az időutazás miatt már egy alternatív idősíkban zajlik, így kb. azt csinál a forgatókönyvíró, amit akar. :D
Ettől függetlenül a régi x-filmeket szerintem nem kéne felülírni, simán átugorhatnák azt az időszakaszt a későbbi folytatásoknál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 21. - 12:24:00
Ez lesz az Avengers 2.
Hivatalos Facebook oldalukról:
You heard it at the Hall H panel tonight, Marvelites! The much anticipated sequel to Marvel’s The Avengers is Avengers: Age of Ultron!

Amúgy nagyon jó! Sikerült felkelteni az érdeklődésem újra!  :oh:
Nem mondhatom, hogy mekkora Age of Ultron rajongó vagyok, de tetszik az ötlet, hogy egy friss eventet filmesítenek meg. Eddig kaptunk eredettörténeteket dögivel és már jól ismert storik filmesített verzióját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Július 21. - 12:44:36
Szerintem 99% hogy semmi köze nem lesz (hál istennek) az eventhez, max annyiban hogy Ultron lesz a főgonosz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Július 21. - 12:46:24
Arra leszek kiváncsi, hogy a Szupi 2-ben Batman csak cameozni fog, vagy komolyabb szerepe is lesz a sztoriban?
Egymásnak fogják ereszteni őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Július 21. - 14:02:22
Ultron az nem valami droid, ami elkezdi gyilkolászni a jónépet? Kissé Terminátor utánérzése van. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 14:06:56
Ultron az nem valami droid, ami elkezdi gyilkolászni a jónépet? Kissé Terminátor utánérzése van. :headscratch:


De igen az. Egy mesterséges intelligencia amit Hanky Pym alkotott meg! Nem értem miért pont ezt kell nekik megfilmesíteniük, mikor annyi jó Avengers sztori létezik még amiből szemezgetni tudnának :roll: Ott van Kang aki szintén egy nagyszabású ellenség és vele már lehetne mit kezdeni bőven! Most ez a robotos sztori tényleg egy lerágott csont már a Terminátor franchise óta :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Július 21. - 14:13:01
Mert a Kang féle időutazós nem az. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 14:15:54
Ott legalább nem valami fostos robot ellen harcolnak hanem egy nagy hatalmú futurisztikus hódítóval :) Lényeges különbség van a kettő közt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 14:37:13
Nem tudom, miért hiszi mindenki, hogy az event lesz megfilmesítve. Egyértelműen nem. Csak annyit jelent, hogy Ultronnak jelentős szerepe lesz.
Sőt, a film címét már egy ideje biztos tudták a bennfentesek, Bendis talán éppen ezért választotta az eseménynek, nem pedig fordítva. Meg biztos mondták is a képregényes részlegnek, hogy "Most Ultront nyomassátok ezerrel, mert az Avengers 2 címe Age of Ultron lesz, a cím bejelentéséig fel kell hypeolni a népet. Addig csináljatok vele egy nagy eventet, vagy valamit." Nekem ez kimondottan logikusnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg a képregényeket nem kis mértékben a filmek reklámozásához használják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 14:44:20
Nekem tök mindegy melyik Ultron sztorit fogják feldolgozni, ha egyik se tetszett soha beleértve magát a karaktert is :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Július 21. - 14:46:57
Nekem úgy rémlik, hogy az Avengers 2 jön 2015-ben.
Közben másik fórumon kitárgyaltuk, hogy valóban én emlékeztem rosszul az időpontokkal kapcsolatban.

Idézet
Kissé sűrű lenne, ha egymást követő két évben kihoznának egy-egy Avengers filmet, szerintem még az idő is rövid ehhez
Ó, nehogy azt hidd. Már senki nem emlékszik a Mátrix 2-3-ra? Ott fél éven belül mutatták be a két részt. Nem lehetetlen, ha már kész a történet, akkor egyben le lehet forgatni két filmet.

Nem tudom, miért hiszi mindenki, hogy az event lesz megfilmesítve. Egyértelműen nem. Csak annyit jelent, hogy Ultronnak jelentős szerepe lesz.
Szerintem is. Tuti, hogy nem az eventet filmesítik meg. Már csak azért is, mert a benne szereplő X-ek filmes jogai a Foxnál vannak, tehát eleve esélytelen a Rozsomákos szál véghezvitele. Pláne, hogy valami hasonló lesz a mostani X-filmben. Ennyire meg nem hülyék.

Most ez a robotos sztori tényleg egy lerágott csont már a Terminátor franchise óta :stupid:
Meg lehet azt is csinálni normálisan, ha jó a történet hozzá. Plusz ne felejtsük el a látvány-faktort sem, mert a szuperhősöknek zúzniuk kell, és egy rakás Ultron robot ellen lehet zúzni rendesen.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 15:04:28
Na meg Ultron és Skarlát Boszorkány mellé logikus volna, hogy megkapjuk majd Víziót is. Legalábbis elég nagy lehetőséget szalasztanának el, ha nem most hoznák be a karaktert.
Illetve Sepinek is igaza van, robotokat ezerrel lehet zúzni PG-13 besorolásban. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 15:24:00
Víziót másképp is megoldhatnák ha akarnák. Lehetne ember aki valami kísérlet folytán szuper erőre tesz szert! Nekem ez tetszene, mert a síró androidtól mindig is csak a hajamat téptem ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 21. - 15:30:59
Nem lehetetlen, ha már kész a történet, akkor egyben le lehet forgatni két filmet.
Nekem is megfordult a fejemben ez a lehetőség, de valamiért nem hiszem, hogy meglépik. Már csak azért sem, mert két Avengers között ki lehet hozni önálló filmeket a karaktereknek (rókabőr). :D

Nem tudom, miért hiszi mindenki, hogy az event lesz megfilmesítve. Egyértelműen nem. Csak annyit jelent, hogy Ultronnak jelentős szerepe lesz.
Szerintem is. És Thanos sem maradhat ki, mivel az első rész végén belengették, így minden rajongó őt várja.

Én amúgy Ultront minimálisan ismerem, igazából a képregényben is az volt a bajom vele, hogy nagyon idiótán néz ki. :lol: De bízom benne, hogy a filmben valami korszerű, tetszetős dizájnt kap.

Idézetet írta: Mr.Sinister
Ott van Kang aki szintén egy nagyszabású ellenség és vele már lehetne mit kezdeni bőven!
Ennyi erővel inkább szerezzék vissza az F4 jogait, és legyen Fátum az egyik főgenya. :P

Gyerekek, tudjátok mi lenne az igazi álomfilm? Ha minden karakter megfilmesítési joga visszaszállna a Marvelre, és kihoznának egy F4 vs. Avengers vs. X-Men filmet. ;D Vagy egy Titkos Háborút. :oh: Irgalmatlan drága lenne, de hogy azzal is kaszálnának legalább egymilliárdot, az hészentség. ;D

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Július 21. - 15:52:33
Sőt, a film címét már egy ideje biztos tudták a bennfentesek, Bendis talán éppen ezért választotta az eseménynek, nem pedig fordítva. Meg biztos mondták is a képregényes részlegnek, hogy "Most Ultront nyomassátok ezerrel, mert az Avengers 2 címe Age of Ultron lesz, a cím bejelentéséig fel kell hypeolni a népet. Addig csináljatok vele egy nagy eventet, vagy valamit." Nekem ez kimondottan logikusnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg a képregényeket nem kis mértékben a filmek reklámozásához használják.
Nekem pont az ellenkezője jön le. "Adjuk ezt a címet a következő Avengers filmnek, és növeljük a kötetes eladásokat!" Mondjuk ebben közrejátszik a Thanosos jelenet a stáblista végén. Mindenki őt várta a folytatásra, és most ez az Ultronos lépés elég furán jött ki, szerintem. Pláne úgy, hogy az Ant-Man film elvileg 2015 novemberében fog kijönni, az Avengers 2 után. De persze lehet, hogy az Avengers 2-ben csak civilben fog szerepelni Hank, és majd csak a saját filmjében fog hősködni. De az végül is tény, hogy senki sem mondta, hogy Thanos az Avengers 2-ben lesz. :D

Idézet
Kissé sűrű lenne, ha egymást követő két évben kihoznának egy-egy Avengers filmet, szerintem még az idő is rövid ehhez
Ó, nehogy azt hidd. Már senki nem emlékszik a Mátrix 2-3-ra? Ott fél éven belül mutatták be a két részt. Nem lehetetlen, ha már kész a történet, akkor egyben le lehet forgatni két filmet.
Azt a két filmet mindenki igyekszik elfelejteni. :D De a Mátrix esetében nem voltak tie-in filmek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 21. - 16:05:09
Lehet úgy kerül Pym be a képbe, hogy az A2ben ő szabadítja véletlen folytán a világra Ultront és majd utána lesz hős és ezt az idővonalat követi majd a saját filmje is. Amúgy Víziót úgy tudom elképzelni a filmben, mint egy titkos Ultron "fegyver", amire rátalál a csapat és sikerül újraprogramálni/liberálni és így győzedelmeskedhet a csapat. Vagy talán end credits után jelenik meg. Másképp nem lenne értelme.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 16:20:54
Nekem pont az ellenkezője jön le. "Adjuk ezt a címet a következő Avengers filmnek, és növeljük a kötetes eladásokat!"

Oda-vissza működik a reklám, de biztos vagyok benne, hogy a filmes részlegnek nagyobb szabadsága van, mint a képregényeseknek és ők vetették fel először Ultron szerepeltetését. Biztosan nem véletlenül használták a képregényben nemrég Ultront, szerintem ők már rég tudtak arról, hogy ő lesz a következő filmben.
De abban igazad van, hogy a kötetet is most jó sokan be akarják majd szerezni. :D
Viszont szerintem tudják mit csinálnak, nekem nem tűnik utolsó pillanatos változtatásnak.

Víziót én úgy képzelném el, hogy a film vége felé jelenik csak meg.

Pym meg feltűnhet az Avengers2-ben is először. Sőt, még azt is megtehetik, hogy az Ant-Man kronológiailag előbb játszódik, bár ezt valamiért nem hiszem. De lehet, hogy tényleg csak civilben szerepel majd először, az A2-höz nem kell feltétlenül szuperhősnek lennie, aztán a vége felé volna benne egy utalás, hogy egy "hangyás sisakon" dolgozik. :)
Vagy az Ant-Man film idején már szuperhősként tevékenykedik és elcsórják tőle a szerelést, így egy újabb Ant-Man karakter megszületéséről fog szólni az a film, Pym pedig keres magának egy új szuperhős identitást.
Sokféleképpen meg lehet oldani.

Különben Karen Gillan kopaszra borotválta a fejét Nebula szerepéért a Guardians of the Galaxy filmhez és hát nem hiszem, hogy ezt több filmhez is vállalta volna, szóval egyszer használatos karakternek tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 16:22:04
Idézet
Ennyi erővel inkább szerezzék vissza az F4 jogait, és legyen Fátum az egyik főgenya.

Ez már alapból viccesen hangzik ugyanis Kang, Fátum archetípusa. Vagy fordítva ;) De ha választanom kéne biztosan Kang-re voksolnék mert ő valahogy tekintélyt parancsolóbb mint Doom.

Idézet
Gyerekek, tudjátok mi lenne az igazi álomfilm? Ha minden karakter megfilmesítési joga visszaszállna a Marvelre, és kihoznának egy F4 vs. Avengers vs. X-Men filmet. ;D Vagy egy Titkos Háborút. :oh: Irgalmatlan drága lenne, de hogy azzal is kaszálnának legalább egymilliárdot, az hészentség. ;D

Az X-Men kivételével, felőlem nyugodtan visszaszállhat az összes ;D A mutánsokhoz inkább ne nyúljanak mert bele sem merek gondolni milyen lapos és klisés filmek születnének a Disney égisze alatt :uhoh: Kb mint az Avengers...

Arra egyébként nem gondoltatok hogy tök felesleges Pym-et belesuvasztani egy Avengers filmbe? A képességei azok amik látványosak,de a robotjait (beleértve Víziót) akár Tony is megcsinálhatná hisz neki ugyanaz a szakterülete!


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 16:35:44
Arra egyébként nem gondoltatok hogy tök felesleges Pym-et belesuvasztani egy Avengers filmbe? A képességei azok amik látványosak,de a robotjait (beleértve Víziót) akár Tony is megcsinálhatná hisz neki ugyanaz a szakterülete!

Mivel "rögtön utána" jön az Ant-Man film, így nem biztos, hogy szerencsés volna a dolog. Pym története összekapcsolódik Ultronnal, ne Tonyt terhelje érte a felelősség.

Én egy kicsit csalódott vagyok, hogy az Avengers 2 az Age of Ultron lesz. Tök olyan, mintha az utolsó pillanatban megváltoztatták volna a sztorit, hogy passzoljon a legutóbbi nagy eventhöz. Így akkor Thanos tolódik az Avengers 3-ra? Vagy ő csak a GotG-ban lesz?

Az előbb néztem egy Kevin Feige interjút, amiben arról beszél, hogy Thanos feltűnik a GotG-ban, de ő egy a "többiek felett álló" karakter, aki inkább csak mozgatja a szálakat és fentről irányít, hosszútávú terveik vannak vele. Szóval az Avengers2 esetében is ilyesmiről lehet szó. Még talán az se lehetetlen, hogy Ultront is földönkívüli eredetű technológiaként próbálják majd filmre vinni.
Thanos stáblistás jelenete inkább a következő fázisnak szólt és nem feltétlenül az Avengers2-t jelezte előre. Valószínűleg Avengers3-as főellenség lesz.

Azt viszont továbbra is úgy vélem, hogy nem a képregényes Age of Ultron esemény volt hatással a filmre, hanem fordítva. De érdekes lenne feltenni ezt a kérdést Bendisnek vagy Whedonnak. Mármint, hogy ki vette át kitől a címet és honnan jött Ultron szerepeltetésének ötlete. De a film esetében logikus lépés Ultron, Ant-Man, Vízió és Skarlát Boszorkány miatt is, a képregényben nem volt különösebb oka előszedni a figurát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 16:43:43
Egyáltalán nem biztos hogy a Skarlát Boszi itt is Vízió felesége lesz! És nagyon remélem hogy a készítők Wandának más szeretőt választanak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 16:54:49
Azt én se hiszem, hogy konkrétan a felesége lesz, de nagy valószínűséggel lesz köztük kapcsolat, mert így már teljesen érhető, miért erőltette Whedon a boszit a Fox-os jogi mizéria ellenére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 21. - 17:58:05
Ez már alapból viccesen hangzik ugyanis Kang, Fátum archetípusa. Vagy fordítva ;)
Pont ezért írtam. :D Ha már uralkodó/hódító achetípust akarsz a filmbe, inkább Fátum legyen az.

Idézet
De ha választanom kéne biztosan Kang-re voksolnék mert ő valahogy tekintélyt parancsolóbb mint Doom.
Tényleg? Szerintem meg tök gáz. Én a Titkos Háborúban láttam őt, de tök béna volt, Fátum ki is nyírta. :hehe: Fátum ezerszer jobb - és népszerűbb - mint Kang.

Idézet
A mutánsokhoz inkább ne nyúljanak mert bele sem merek gondolni milyen lapos és klisés filmek születnének a Disney égisze alatt :uhoh: Kb mint az Avengers...
Szerintem meg a producerek tapsikolnának örömükben, ha bármelyik X-Men film akkorát kaszálna világszerte, mint az Avengers. ;) Lehet hogy klisés volt (de ezt rengeteg filmre rá lehetne húzni), viszont ezzel együtt is jól felépített, hangulatos, látványos és főleg szórakoztató volt. És ennek a filmnek - a Transformers szériával ellentétben - nem csak a látványfaktor volt az egyetlen értéke. ;)

Idézet
Arra egyébként nem gondoltatok hogy tök felesleges Pym-et belesuvasztani egy Avengers filmbe?
Szerintem egy Avengers filmbe gond nélkül elfér mellékszereplőnek, én inkább az önálló filmjét tartom fölöslegesnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Július 21. - 18:08:16
(http://www.cinemablend.com/images/news/38622/_1374352275.jpg)
http://www.life.hu/szorakozz/20130721-egy-filmben-szerepel-majd-superman-es-batman-jelentette-be-zack.html

http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20130720-superman-batmannel-egyutt-terhet-vissza-a-mozivaszonra.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 18:13:07
Idézet
Tényleg? Szerintem meg tök gáz. Én a Titkos Háborúban láttam őt, de tök béna volt, Fátum ki is nyírta. :hehe: Fátum ezerszer jobb - és népszerűbb - mint Kang.

Erre csak annyit tudnék mondani hogy kezd el olvasgatni az Uncanny Avengers-t és mindjárt rájössz miről beszélek!

Idézet
Szerintem meg a producerek tapsikolnának örömükben, ha bármelyik X-Men film akkorát kaszálna világszerte, mint az Avengers. ;) Lehet hogy klisés volt (de ezt rengeteg filmre rá lehetne húzni), viszont ezzel együtt is jól felépített, hangulatos, látványos és főleg szórakoztató volt. És ennek a filmnek - a Transformers szériával ellentétben - nem csak a látványfaktor volt az egyetlen értéke. ;)

A producerek örülnének,de sajnos nem nekik készül a film (jobban mondva nekik is a bevétel miatt,de az megint más dolog). Ha legyártanának egy Avengers szerű tipikus nyári blockbuster-t, hát nem biztos hogy el lennék ragadtatva. Engem pont nem érdekel a bevételi rekord ha a film szerintem unalmas és sablonos. Számomra az X1-2 sokkal nagyobb élmény volt mint az Angyalok! Pedig a mutánsok nem robbantottak kasszát és nem csináltak rekordot ;)

Idézet
Szerintem egy Avengers filmbe gond nélkül elfér mellékszereplőnek, én inkább az önálló filmjét tartom fölöslegesnek.

Mellékszereplőnek vagy inkább töltelék karakternek tökéletes volna,de a saját filmet én is túlzásnak tartom. Elvégre Natasha & Clint se kapott külön spinoff-ot
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 21. - 18:24:11
Engem pont nem érdekel a bevételi rekord ha a film szerintem unalmas és sablonos.
Az egy dolog, hogy neked nem tetszett, de ha valóban unalmas és lapos lett volna, mint ahogy állítod, akkor korántsem váltott volna jegyet rá ennyi ember és nem hozott volna ekkora bevételeket a film. ;) Nem mellesleg a nézők sem imádták volna ennyire, és nem övezné ekkora várakozás a folytatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Július 21. - 18:27:19
http://www.youtube.com/watch?v=w4x76OO8W_k
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 21. - 18:27:34
Oh-oh, én elsikoltottam afölött, hogy már be is jelentették,h ogy Logan fog visszautazni az időben... :o
http://www.comicbookmovie.com/fansites/TheDailySuperHero/news/?a=83781

Ez... hát nem tom... Logan fan vagyok, de vhogy ebben most kicsit csalódtam...túúúlságosan kezdik nyomni Logant, mintha most vele akarnák eladni a cuccot, nem tom, vajon az X Forceban is benne lesz, mert ezek után már elvárom, hogy ott is megjelenjen ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 21. - 18:33:44
Engem pont nem érdekel a bevételi rekord ha a film szerintem unalmas és sablonos.
Az egy dolog, hogy neked nem tetszett, de ha valóban unalmas és lapos lett volna, mint ahogy állítod, akkor korántsem váltott volna jegyet rá ennyi ember és nem hozott volna ekkora bevételeket a film. ;) Nem mellesleg a nézők sem imádták volna ennyire, és nem övezné ekkora várakozás a folytatást.

Mondom szerintem ;) A nézők többségét meg frankón be lehet csábítani a moziba egy jó ízes CGI látványorgiával amit megspékelnek némi humorral. De számomra ettől még nem lesz egy film jó.

BuB: Nincs mit csodálkozni ezen hisz régóta ez a status quo a Foxnál ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 19:30:34
vajon az X Forceban is benne lesz, mert ezek után már elvárom, hogy ott is megjelenjen ;D

Az a poén, hogy abba viszont tényleg kellene, legalábbis ha a 2000 utáni csapatfelállásokból indulnak ki, viszont van egy rossz érzésem, pont épp az X-Force-ból hagyják majd ki. Remélem, nem. Amúgy tök jó volna, ha az X-Force csapatban tényleg tag lenne és ahhoz viselne maszkot.
Na mindegy, ez még úgyis messze van, szinte semmit se tudunk róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Július 21. - 19:31:30
túúúlságosan kezdik nyomni Logant, mintha most vele akarnák eladni a cuccot
Miért, eddig nem ezt csinálták? ;D Az összes eddigi X-filmben ő volt a húzókarakter, csak egyetlen kivétel volt, a First Class. De abba se véletlenül tették bele a cameoját, jót tett a film hírverésének. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 21. - 19:33:45
vajon az X Forceban is benne lesz, mert ezek után már elvárom, hogy ott is megjelenjen ;D

Az a poén, hogy abba viszont tényleg kellene, legalábbis ha a 2000 utáni csapatfelállásokból indulnak ki, viszont van egy rossz érzésem, pont épp az X-Force-ból hagyják majd ki. Remélem, nem. Amúgy tök jó volna, ha az X-Force csapatban tényleg tag lenne és ahhoz viselne maszkot.
Na mindegy, ez még úgyis messze van, szinte semmit se tudunk róla.

Az Xforce miatt azért lenne poén, mer ott meg ott van Deadpool, arra is rálehetne kötni egy szálat, ha már ennyire rahaszkodnak ahhoz, hogy az ott Deadpool volt és abból lesz majd vmikor 2050 ( :roll:) környékén egy önálló film...
túúúlságosan kezdik nyomni Logant, mintha most vele akarnák eladni a cuccot
Miért, eddig nem ezt csinálták? ;D Az összes eddigi X-filmben ő volt a húzókarakter, csak egyetlen kivétel volt, a First Class. De abba se véletlenül tették bele a cameoját, jót tett a film hírverésének. ;D
Jóóó, persze vágom én, hogy ő a legnépszerűbb, meg minden, de vhogy nekem itt most nagyon kilóg a lóláb, hogy ő is utazik vissza... bőven elég lett volna ha csak a múltban lesz ott, vagy mindkét helyen, de hogy egyszerre legyen egy idősíkban... vmi diplomatikusabb karaktert simán jobb lett volna visszaküldeni...
Plusz akkor így meg tönkrevágják az egyik legkeményebb jelenetet a comicsból... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 21. - 19:35:11
http://www.youtube.com/watch?v=w4x76OO8W_k
A csaj azt mondja, hogy talán az egyik kapszulában Kara Zor-el van, Supi kuzinja? A hajó több millió éves. Jó, lehet benne Kara, csak akkor itt nem az uncsitesója, hanem egy sima kriptoni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 21. - 20:18:52
Arra egyébként nem gondoltatok hogy tök felesleges Pym-et belesuvasztani egy Avengers filmbe? A képességei azok amik látványosak,de a robotjait (beleértve Víziót) akár Tony is megcsinálhatná hisz neki ugyanaz a szakterülete!

Lehet, hogy igazad lesz, mert Whedon megerősítette, hogy Pym nem szerepel az Avengers: Age of Ultron-ban. :(

Jóóó, persze vágom én, hogy ő a legnépszerűbb, meg minden, de vhogy nekem itt most nagyon kilóg a lóláb, hogy ő is utazik vissza... bőven elég lett volna ha csak a múltban lesz ott, vagy mindkét helyen, de hogy egyszerre legyen egy idősíkban... vmi diplomatikusabb karaktert simán jobb lett volna visszaküldeni...
Plusz akkor így meg tönkrevágják az egyik legkeményebb jelenetet a comicsból... :headscratch:

Más karakterrel nem működött volna, mert a tudata utazik az időben és nem ő maga, rajta kívül pedig csak Mystique az egyetlen karakter, aki lassabban öregszik. Illetve még a Prof és Magneto lett volna potenciális jelölt, akiknek megfelelő lett volna a fizikumuk, hogy a 70-es években is tevékenykedhessenek, de valószínűleg ők kellenek ahhoz, hogy Wolverine tudata visszakerüljön, ezért kellett egy harmadik személy. Kitty nem élt még akkor, őt nem tudnák visszaküldeni.
A képregényt pedig felejtsd el, néhány motívumot biztosan megtartanak belőle, de nem fogja pontosan követni, az biztos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 21. - 20:35:36
Persze a comics elvan felejtve, de a tudat utazást totál el is felejtettem... vmiért azt hittem hogy maga terminátor koppincs lesz és ember utazik vissza ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Július 21. - 20:47:06
Pedig az előző oldalon írtam, hogy csak a tudata megy vissza. :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Július 21. - 21:15:14
Elég marhaság lenne egy rakás robot ellenségnek. A Vasember 3-ban már láthattunk egy rakás high-tech robotot együtt, annyira nem tehetik alacsonyra a mércét az A2-nél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 21. - 22:20:05
Csak én úgy tudtam, hogy Pym tervezte meg Ultront.... :roll:
Úgy látszik, csak megint valami "idegen" téma lesz benne. De akkor meg legyen a teremtője Thanos!  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Július 22. - 22:05:06
 :oh:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=83842#9g7Epd5xjcR0L2vd.01
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 23. - 08:33:22
(http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/Dent_News/FeUovJIOA6A.jpg~original)(http://img.photobucket.com/albums/v497/spidermedia/Dent_News/KqG1kfOvAlY.jpg~original)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 23. - 08:46:42
Na ezt nevezem promóciónak! Baromi jól eltalálták a szereplőket, mert mind Magneto mind pedig a Professzor hasonlít a jelen és  jövőbeli énjére :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 23. - 09:49:46
A profnak milyen hosszú lett a haja!:). Fassbander zseniális Magneto!
Az Őrszemek nem hiszem, hogy olyan nagyok lesznek mint a képregényben ami jobb is, mert egyáltalán nem praktikusak és a film sem bírná el. Talán 2,5 - 3 méteres robotok lennének ideálisak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 23. - 10:02:48
Az Őröket elnézve nekem mondjuk elég durva kételyeim támadtak, mert ezek még annyira se lesznek fenyegetőek mint a képregénybeli ház nagyságú ócskavasak. Azokat is mindig lezúzták mert kb semmi extrát nem tudtak csak repülni és lőni. Ide a Nimród széria kellene ami nem 10 méter nagyságú,de képes megjavítani magát és tanulni a hibáiból! Talán majd a következő részben már őket is behozzák :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 23. - 10:32:35
(http://comicbook.com/wp-content/uploads/2013/07/x-men-days-of-future-past-sentinels.jpg)
Azt sosem értettem, hogy miért világít a szeme egy robotnak. Ott ahol objektívlencsének kéne lennie, ott izzó van. :) Ez az elementális rémkép, talán még az ősi időkből való, ahol a gonoszt a sötétben villanó szemű vadakkal azonosították? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Július 23. - 10:38:14
Annyira pedig nem elrugaszkodott a dolog, mivel az ifra-tartományban látó szemcsik a valóságban is világítanak.
http://www.tuvie.com/eyeclops-night-vision-goggles-review/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Július 23. - 10:40:08
Vagy ha a robot nem lát sötétben, kell neki lámpa, amelynek tökéletes helyet találtak, mert így ahova néz, oda világít.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 23. - 10:56:47
Pedig olyan büszke voltam a filozófiai eszmefuttatásomra...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Július 23. - 11:11:16
Hát amúgy mindkettő ugyanazon az elven működik.
Vagy ha a robot nem lát sötétben, kell neki lámpa, amelynek tökéletes helyet találtak, mert így ahova néz, oda világít.
Nagyon leegyszerűsítve erről szól a Active illumination technológia.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 23. - 12:59:34
Pedig olyan büszke voltam a filozófiai eszmefuttatásomra...

Nyugi, nem vagy egyedül:
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/GlowingMechanicalEyes (http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/GlowingMechanicalEyes)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 23. - 14:01:54
Köszi!  ;D
---
Ja, és:

(http://www.cinemablend.com/images/news/38622/_1374352275.jpg)
Lehetne a címe:
The dark knight and the man of steel. TdkaMos
Vagy The watchfull protector and the big blue  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 23. - 19:34:22
Lehetne a címe:
The dark knight and the man of steel. TdkaMos
Vagy The watchfull protector and the big blue  ;D

Az a durva, hogy Goyert kérdezték és azt mondta, még nem tudja mi lesz a címe, talán Batman vs Superman vagy Superman vs Batman.
Zseniális, a saját filmjeik címében nem is szerepel a nevük, aminek meg a World's Finest címet kellene adni, abba viszont direkt bele akarják erőltetni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Július 23. - 19:55:00
Remélem hanyagolják ezt a vs dolgot mert baromi b filmes megoldás. Sztem is World's Finest kéne legyen a cím.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 23. - 21:48:19
Miért vs? Egymás ellen harcolnak talán?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Július 23. - 21:50:33
Egészen biztosan.
Minden crossover íratlan (vagy írott?) szabálya, hogy meg kell hogy küzdjön egymással a két főhős, még akkor is, ha végül ugyanazon az oldalon harcolnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 24. - 01:42:50
A Bosszúállókban is ez volt. Ez nem azért van, mert az emberek kíváncsiak, hogy egymás ellen hogyan harcolnának? Vagy csak férfias erőpróba? Péniszösszeméregetés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Július 24. - 04:01:56
Azt viszont továbbra is úgy vélem, hogy nem a képregényes Age of Ultron esemény volt hatással a filmre, hanem fordítva. De érdekes lenne feltenni ezt a kérdést Bendisnek vagy Whedonnak. Mármint, hogy ki vette át kitől a címet és honnan jött Ultron szerepeltetésének ötlete. De a film esetében logikus lépés Ultron, Ant-Man, Vízió és Skarlát Boszorkány miatt is, a képregényben nem volt különösebb oka előszedni a figurát.

"As has already been revealed...not much. my story was based on the concept that Ultron had been a threat to us for many many years while Joss’ story is the birth of Ultron as it relates to the Marvel cinematic universe. Joss’ has a fantastic take on the character. big surprise :-)" Age of Ultron was originally called Ultron War and some are speculating that Marvel's comics division may have changed the title after learning what the sequel would be called. That certainly makes more sense than Whedon basing it off the comic book and was a clever marketing strategy as the collected edition of the event shot up the sales chart on Amazon following the announcement.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=84043 (http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=84043)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Július 24. - 07:57:08
A Bosszúállókban is ez volt. Ez nem azért van, mert az emberek kíváncsiak, hogy egymás ellen hogyan harcolnának? Vagy csak férfias erőpróba? Péniszösszeméregetés.
Kérdésed magában rejti már a választ is.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 24. - 11:23:02
Age of Ultron was originally called Ultron War and some are speculating that Marvel's comics division may have changed the title after learning what the sequel would be called. That certainly makes more sense than Whedon basing it off the comic book and was a clever marketing strategy as the collected edition of the event shot up the sales chart on Amazon following the announcement.[/i]

https://www.youtube.com/watch?v=TO5wryDdEI0

---------------------------------------------------------------------------------------------

Eh, eh, eh:
https://www.youtube.com/watch?v=Pc3Av6MU05s
Új Batman, új Joker és új Lex.

Amúgy most nézem, hogy a színész, akiről mondják, hogy Batmant játszaná, a Road to Perdition (http://www.imdb.com/title/tt0257044/)-ben játszott gyerekként, az meg az egyik kedvenc filmem. Hmm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 25. - 16:36:28
Újabban, Sullivan Stapleton neve merült fel, mint lehetséges Batman jelölt! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 26. - 14:45:22
(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/18386_633702983321100_849566633_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 26. - 17:30:03
Vicces, hogy pont az ellenkezőjét mutatják a képességeiknek. A prof.-ék szokták a homlokukat taperolni, Magnetóék meg mutogatnak. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Július 26. - 19:50:00
Köszönjük Mr. Monk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 26. - 21:18:28
Vicces, hogy pont az ellenkezőjét mutatják a képességeiknek. A prof.-ék szokták a homlokukat taperolni, Magnetóék meg mutogatnak. :D
Ez igaz! Biztos szándékos poén. csak geekeknek :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 27. - 10:34:13
Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy ez az új X-Men film nem lesz más mint az új Star Trek. Legalábbis az alapkoncepciója. Adott egy karakter aki visszautazik az időben, hogy megváltoztassa a múltat ezzel létrehozva egy teljesen új idővonalat és minden ami ezután történik vagy történi fog már erre az új idővonalra hat, vagyis létrejön egy alternatív realitás. Végső soron ez az X-Men film lesz a reboot. Pont ma olvastam azt is, hogy a Marvel és a Sony és a Fox megállapodott. Szóval Rozsó és Pókunk az Avengers 2-ben eséllyel szerepel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 27. - 10:37:19
Stem ez tökjó! Amíg Singer dirigál én bízok. Nameg itt nem évtizednyi sorozatot  újráznak, a hanem öt filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Július 27. - 10:40:10
13 év azért elég sok egy ember életében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 27. - 10:44:21
De durva tényleg, milyen rég volt az első film! :D Rosszuél mondtam, mert egy sorozatot nem lehet egy film szériához időben hasonlítani nyílvaán. Nézzük inkább darabszámra. Öt X-men film és sok száz Trek epizód.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 27. - 13:01:02
Én is attól tartok, hogy ez lesz a reboot alapja... meg amitől a legjobban félek, hogy most mindenki oda-meg vissza van attól, hogy a régi filmek szereplői visszatértek, de vhogy olyan érzésem van, hogy szerepelnek vagy 10 percet az elején, aztán az egész a múltban fog játszódni... :roll: pedig engem basszus sokkal jobban érdekelne az előző részek szereplői, mint a First Classes bagázs... :'(

Btw: sajna én pont lemaradtam a MoS-ról így még nem láttam, de belebotlottam egy kis infóba, miszerint ez a Supi nem alergiás a Kriptonit kőre :surp: azé ez klafa, szegény Batmannek így mi a franc esélye lesz a kövi filmben ellene? :headscratch: Azé ezt nem nagyon gondolták át, amikor ezt kitalálták... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Július 27. - 13:48:22
A képek alapján, három idősík is keveredni fog az X-Men-ben, és ráadásul mindegyikben ott lesz Rozso is.  :headscratch: kíváncsian várom a végeredményt, de ha már rebootolják a szériát, akkor elvárom, hogy kicsit több köze legyen majd ezentúl a képregényhez!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Július 27. - 15:02:39
Az eleve a szinopszisnál elbukott. Amúgy is kétlem, hogy egy húszmilliós nézősereget megcélzó terméknél az a legnagyobb bajuk, hogy egy kétszázezres kemény magnak éppen mi a kívánsága. A képregényfilmek igazából marha sikeresek akkor is, ha egy szem képregényolvasó nem nézi meg őket. Maximum 400 helyett csak 395 milliót termelnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: SD. EJC. - 2013. Július 28. - 12:55:27
Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy ez az új X-Men film nem lesz más mint az új Star Trek. Legalábbis az alapkoncepciója. Adott egy karakter aki visszautazik az időben, hogy megváltoztassa a múltat ezzel létrehozva egy teljesen új idővonalat és minden ami ezután történik vagy történi fog már erre az új idővonalra hat, vagyis létrejön egy alternatív realitás. Végső soron ez az X-Men film lesz a reboot. Pont ma olvastam azt is, hogy a Marvel és a Sony és a Fox megállapodott. Szóval Rozsó és Pókunk az Avengers 2-ben eséllyel szerepel.
Azért ha így lesz, és rebootolják ezt is, meg kell hagyni, nagyon szépen lesz átvezetve a történet. A megállapodásnak örülök, tuti, hogy nagy dobás lesz az A2 is. Az elsőbe is beletették magukat, csak nem bénázzák el a folytatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Július 28. - 13:04:27
Hol olvastál a megállapodásról? Én csak annyit találtam, hogy felvetették a lehetőségét, de sok bonyodalommal járna. Webb és Whedon nyilatkozott róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 28. - 13:44:49
Ja, én is csak ezt olvastam róla... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Július 30. - 21:57:43
https://www.youtube.com/watch?v=92YBR9gEyYI

 :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Július 30. - 22:00:05
Ez nagyon jó!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 30. - 23:01:02
Deszeretem  a viral akmőányokat. a G.I.Joe join the Cobra videója is jó volt, kár, hoyg a film meg kaki. Prometheus detto.
Ebből a videóból nem derül ki, mekkorák lesznek a robik. Hasak a plexin hagyott ujjlenyomatokból nem lehet következtetni  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Július 31. - 02:28:16
...és egy újabb részlet!
https://www.youtube.com/watch?v=95iFQBtfUIc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 31. - 07:18:08
Valamilyen szinten kiderült:

(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2013/07/trask-prom3-560x551.jpg)
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2013/07/trask-prom1-560x377.jpg)
(http://i303.photobucket.com/albums/nn144/superdupermoo/yoo_zps8566d779.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Július 31. - 22:20:15
Pont jó méret.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Július 31. - 22:36:33
Ez tényleg ideális lesz! Aki meg a méret miatt sír annak elárulom hogy ebben a műfajban nem az számít :lol: A Nimród őrök kb két és fél méteresek lehettek, mégis az egyik legveszélyesebb robotok voltak hála az önjavító programjuknak. Egyébként ha lesz folytatás vagy ilyesmi abban majd úgy is előkerülnek gondolom a nagyobb gépek mint ahogy az a képregényben is történt. Jöhetne Master Mold és annak a kis segédei.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 31. - 22:40:23
Hát ettől függetlenül lehetnek majd nagyobb méretűek, lásd a játékot, mert azért picit hihetetlen,hogy ekkora gépek kiírtsák a mutkókat. (de megjegyzem,hogy nekem meg ezek a robik méretek a hihetőbbek, mint azok a nagy drabár darabok...)

Ééés, hivatalosan megkezdtem az aggódást a Sup/Bat film miatt... :uhoh:
Filmdroid:
Zack Snyder és Frank Miller összedugja a fejét, hogy megvitassák a Superman/Batman filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Július 31. - 22:43:53
Uh.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Július 31. - 22:49:06
Millert még odaengedik a filmekhez a Spirit után? Érdekes. :roll:

Nekem úgy tűnik, hogy ezeket az Őrrobotokat inkább az X-men: evolution rajzfilm robotjairól mintázták, mintsem a képregényből.

(http://i66.photobucket.com/albums/h245/DRCEQ2/Cartoons%20and%20comics/30-25.jpg)

(http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20120828060349/xmenevo/images/8/83/The_Sentinel.png)

Kíváncsi leszek, hogy ez az egy típus lesz vagy esetleg több is, netalántán egy Nimród, vagy Cerberus is feltűnik-e?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Július 31. - 22:55:48
He... nem is tom erre most mi szükség van... gondolom, hogy a hardcore fanok megnyugodjanak... :roll:


Ja, én is azt nézegettem, hogy ez a dizájn az Xevora hajaz :oh: nekem az a kedvenc Őr  modellem. Azok télleg robotok voltak, és nem valami óriás ember kinézetűek. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 08:34:47
Az X-Men Evo-ban használt robot tényleg elég korrektre sikerült, pedig maga a sorozat néha nem volt mindig a topon! Ennek a mérete szerintem pont megfelelő volt ahhoz hogy egy félelmetes, kellően felfegyverzett robot benyomását keltse. Ezek a filmbéli őrök viszont kicsit műanyagnak tűnnek amiket lazán szét tud szedni egy közepes erejű mutáns is! Kellene néhány óriás változat is hogy legyen valami tétje a dolognak. Mint pl ez:

(http://comicattack.net/wp-content/uploads/2011/11/Sentinel_01.jpg)

Úgy látom az Ultimate-ben használt verziót fogják a vászonra vinni.

(http://images.comicbookresources.com/solicits/marvelcomics/200708/UltXMen85.jpg)

Ez meg egyszerűen zseniális ;D

(http://i.imgur.com/l6ymnoD.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 01. - 12:14:05
Nem tudtam, hogy Loganból Clint Eastwood lesz öregkorára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 01. - 12:25:58
Ez egy fan kép, pedig szerintem működne, mint ahogy Rozsomák ruhája is... Amúgy Trasknak tuti lesz valami nagy robotja is amit talán ő vezet a pornóbajszával.  :hehe:
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/q71/s720x720/1011550_10152120316986632_2104238903_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 12:38:02
Clint nagyon jó és hiteles Rozsomák lehetne :) Én csak azt sajnálom hogy a 70-es években nem készült X-Men film mert abban tuti rá osztották volna Rozsi szerepét! Jobban is állna neki mint Hugh Jackman-nek.

(http://1.bp.blogspot.com/-NPvlqjV_FC4/TfU4X_Q-3yI/AAAAAAAAC9c/XywRMBKpysc/s320/128804784911477001.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 01. - 12:59:35
Szerintem Jackman a tökéletes Wolverine. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. Augusztus 01. - 13:51:54
A Farkas megindított kicsit, és írtam egyet a franchiseról is: http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=6520
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Augusztus 01. - 14:24:55
Szerintem Jackman a tökéletes Wolverine. ;)

Sose tudom felfogni, miért mondják ezt folyton a rajongók is. Talán mert nem volt még alternatívánk. Na jó, a nőket még megértem. ;D
De azon kívül, hogy túl magas a szerepre, én sose láttam benne azt az igazi vadállatot. Néha olyan bociszemekkel tud nézni, hogy képtelen vagyok nem látni, valójában ő egy musicalszínész, aki sokkal inkább kedves úriember, nem pedig részeges agresszív disznó. A haja is mindig be van állítva, pedig a képregényben az sokkal inkább ápolatlanságot, kócosságot jelképezne. Itt egy régebbi kép róla: bociszem, ártatlan tekintet, beállított haj:
(http://1.bp.blogspot.com/-Djgtzrxebnw/T_vyt6Np87I/AAAAAAAAIzk/d7IOo0WY0Ts/s1600/logan.jpg)
Mint amikor egy kedves ember megpróbál dühöt színlelni... :roll:
Mostanra jobban belejött a szerepbe és szimpatikus a pasas, de még mindig nem az a vadállat, akit én elvárnék. Ezt nem lehet eljátszani, ehhez olyannak kell lenni. Clint már majdnem jó, de ő meg számomra túl higgadt és megfontolt. Az én választásom mindig is a fiatal Jack Nicholson lett volna:
(http://mohitvalecha.files.wordpress.com/2009/12/one_flew_over_the_cuckoos_nest-2.jpg)(http://www.starstills.com/product_images/v/ss3338829_-_photograph_of_jack_nicholson_as_randle_patrick_mcmurphy_from_one_flew_over_the_cuckoos_nest_available_in_4_sizes_framed_or_unframed_buy_now_at_starstills__96676.jpg)
(http://25.media.tumblr.com/tumblr_lfubueH3Nv1qapycto1_500.jpg)
Benne ott van az elemi vadállat, ránézel és látod, ahogy piál és bagózik (a valóságban is!), beszól valamilyen sértő megjegyzést, de ha nem tetszik a válasz, egyből begurul és kitör belőle a düh.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 01. - 15:25:30
Szerintem meg Jackman pont kellően agresszív kinézetre, amikor kell pedig tud bociszemeket is mereszteni. Mégse tombolhat egyfolytában.
Nicholsont nagyon bírom, de nekem nem jönne be erre a szerepre, ő ránézésre egy pszichopata tömeggyilkos a gumiszobából :D A Ragyogáshoz hasonló szerepek nagyon fekszenek neki, de valahogy nem tudnám Rozsomákként elképzelni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 15:26:42
Pontosan!!! Nicholson a második személy akire rábíznám Rozsomák karakterét :oh: Jackman sajnos tényleg túl daliás vitéz ahhoz hogy egy vagány balhés fickót hitelesen előadjon. Viszont mostanra már megtanult eggyé válni Rozsi karakterével, vagyis sikerült felnőnie a szerephez. Fogadjunk mire arra kerülne a sor hogy kapnánk egy tisztességes Wolvie filmet valami tehetséges rendezőtől addigra Hugh visszavonulót fújna :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 01. - 15:30:31
Ja és:https://www.youtube.com/watch?v=LFGmC8m0kIo
 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 01. - 15:42:12
Ez volt a legjobb szerepe.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 01. - 16:08:16
Clintet majd, akkor amikor lesz egy Old Man Logan film .  :nezze: :D  Szerintem a mostani filmre végül sikerült végre igazi vadállatiasra megformálnia Hugh-nak a karaktert.
Jó kis cikkek Ron, egyetlen apróság: az új Rozsi filmben is volt egy apró utalás az első Rozsi filmre. ( persze a csontkarmok kinézetén kívül, mert ugye Xavier az X1-ben még beültetett karmokról beszélt  ;) )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 01. - 16:27:30
A Farkas megindított kicsit, és írtam egyet a franchiseról is: http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=6520

A Szellemlovas Columbia/Sony! ;)
De a többivel egyetértek, a 3. X film, nekem óriási csalódás volt anno a moziban. Főleg Küklopsz és Jean Grey azaz "Főnix" kapcsolata, és történetük megvalósítása.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 01. - 16:43:56
Főleg Küklopsz és Jean Grey azaz "Főnix" kapcsolata, és történetük megvalósítása.
He, erről eszembe jutott, hogy havernak volt egy rohadt jó beszólás a Rozsi film alatt...  :D amikor Jean a végén mondja, hogy olyan egyedül vagyok, Haver megszólal: "miért, Scott nincs ott?" ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 17:03:29
Jean olyan szinten túl volt erőltetve hogy a nosztalgikus csöpögésben senkinek sem tűnt fel hogy lényegében ugyanazt a szöveget elmondta vagy 5-6 alkalommal is, csak kissé más megfogalmazásban. Kb annyira kellett ebbe a filmbe mint Rozsinak egy csípőprotézis :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 01. - 17:07:56
A mellei legalább formában vannak :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 17:21:43
Lehet,de számomra még a keblei sem nyújtottak vigaszt annyira felesleges húzás volt őt beletuszkolni ebbe a filmbe. Mikor megtudtam hogy a jövőre érkező DoFP-ban visszatérnek a régi X filmek szereplői akkor is kb hasonlóan éreztem mint most Jean-nel kapcsolatban. Ideje volna már hogy ez a franchise is átessen egy jó kis vérfrissítésen, legalábbis ami a szereplőválogatást illeti. Mondjuk azt se bánnám ha mostantól máshogy közelítenék meg az X-Men világát!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 01. - 17:34:46
Már megvolt a vérfrissítés a First Class-ben az, hogy összehozzák a két szereplőgárdát nagy húzás. Mondjuk nekem nincs bajom egy régi szereplővel sem, na jó Scott kipurcanásának örültem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 01. - 17:51:13
A mellei legalább formában vannak :brow:

Bizony.  :hehe:
Amúgy szerintem tök jó, hogy behozták. Lényegében "ő csak Logan bűntudata volt", semmi más és ezzel legalább odakötötték a filmet az X franchisehoz. Jó húzás volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 18:13:39
Bűntudatnak jó volt,de kb elég lett volna egyszer elsütni majd többet nem próbálkozni vele. Mert ugyanazt a dumát elmondani többször, szerintem több mint nevetséges. Ez olyan mintha Ben bácsi vagy 10x kötné Peter orrára azt a bizonyos mondatát :)
A FC-t vérfrissítésnek nevezni kicsit túlzás mert akkor már inkább a régi szereplők mint ők. Kivéve Fassbender,McAvoy és Hoult!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 01. - 18:24:37
Kivéve Fassbender,McAvoy és Hoult!
Ők voltak a főszereplői a filmnek, akkor hol volt itt a probléma?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 01. - 18:26:33
Kivéve Fassbender,McAvoy és Hoult!
Ők voltak a főszereplői a filmnek, akkor hol volt itt a probléma?

Ott, hogy ha már van egy csapat, akkor legyen kidolgozott. Hiába nagyon szép és finom a cseresznye a tortán, ha a torta egy sz*r.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 01. - 18:34:40
Ha egy film áll nagyjából 6-7 szereplőből, és ebből számomra a gárda kábé fele érdekes (számomra Jennifer Lawrence is ilyen volt), a többi pedig eléggé érdektelen, akkor az szerintem már nem a tortán a cseresznye, hanem a torta egy igen jelentős szelete.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 19:33:17
Magukkal a színészekkel nem is volt baj,de sajnos minden mással igen! Ebbe beletartozik az összecsapott forgatókönyv és a karakterek kidolgozatlansága. January Jones abszolút nem volt hiteles Emma Frost mert nem volt meg benne a kellő temperamentum hozzá (na meg a kisugárzása sem volt túl ravasz) A Viperát játszó színésznő ebből a szempontból tökéletes Ms.Frost lehetett volna mert az alakítása magáért beszélt 8) Továbbá Plazma képességének a felesleges megvariálása, szintén dilettáns munkára vall. Na meg a kezdő jelenet mikor Xavier találkozik Ravennel és utána ő tölti be a fogadott báty szerepét (mivaaaan? :o) Vajon ezek az ötletek kinek a fejéből pattanhattak ki?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 01. - 20:11:00
Ádáz
(https://pbs.twimg.com/media/BQmc-9fCIAA6yMf.jpg:large)
Megse gondoltam,h ogy építenek is egy modellt.
Azért remélem nem fehér lesz, így olyan happynek tűnnek ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2013. Augusztus 01. - 20:15:17
Ja mint a HONDA robotjai ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 20:18:48
Alakul a molekula :D Bár a hasi részen azok a szellőzőnyílások furcsán hatnak,de tulajdonképpen első próbálkozásnak tökéletes!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 01. - 20:33:14
Lényegében passzol ez a szín kombó a reklámban is látott családbarát kampánnyal. Ha a termékedet és szolgáltatásodat elakarod adni és akarod, hogy bízzanak is benne, logikus, hogy nem fognak valami rettenetes és félelmetes dizájnt használni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 01. - 20:39:25
Persze, nekem is ez ugrott be erről, de akkor most felötlik bennem, hogy az a csúnya jövő télleg olyan csúnya jövő lesz-e, mint a csomicsban is láthattuk, mert ez a szín már nem illene oda... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2013. Augusztus 01. - 20:49:29
Fú, ezt a szellemlovast tényleg benéztem. :/
Szólok hogy húzzák ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 20:57:04
Persze, nekem is ez ugrott be erről, de akkor most felötlik bennem, hogy az a csúnya jövő télleg olyan csúnya jövő lesz-e, mint a csomicsban is láthattuk, mert ez a szín már nem illene oda... :headscratch:


Majd útközben biztosan rátapad némi kosz és akkor már hitelesebb lesz :hehe: A csúnya jövőre én is kíváncsi vagyok, mert eddig nem sokat mutattak belőle. Talán csak a Rozsomák promóképen látszik valami lángoló ház,robot a háttérben. Majd idővel arról is fognak képeket posztolgatni a twitter-re ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 01. - 22:06:21
Nekem úgy tűnik, hogy ez a csúnya jövő inkább csak a mutánsok számára csúnya, de lehet, hogy majd itt is átveszik a robotok  az irányítást az emberektől. Ez már egy továbbfejlesztett változata az őrrobotoknak, rá is van írva, hogy "SNTL2". Az első más színű lesz. De frankón néz ki. 8)

Idézet
Továbbá Plazma képességének a felesleges megvariálása, szintén dilettáns munkára vall.

Mit variáltak meg rajta, olyan radikálisan? Plazma eredetileg sem tudta eleinte kontrollálni az erejét, a mellkasán az a kör eredetileg energiaszintmérő volt, ergo segítette Plazma energiakivetülését, a filmben meg szintén az utóbbi funkciót látta el, ha nem is mérő volt .

Idézet
Na meg a kezdő jelenet mikor Xavier találkozik Ravennel és utána ő tölti be a fogadott báty szerepét
Xavier egy mutáns kisgyerek , aki magányos, gazdag és elhanyagolnak a szülei,  találkozik még gyermekkorában egy szintén mutánssal, aki árva és ételt lop. Gyakorlatilag Xaviernek ő volt a családja.

Kicsit részrehajló vagyok, mert a FC a kedvenc képregényfilmem, közel 100-szor láttam már. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 01. - 22:39:14
Idézet
Mit variáltak meg rajta, olyan radikálisan? Plazma eredetileg sem tudta eleinte kontrollálni az erejét, a mellkasán az a kör eredetileg energiaszintmérő volt, ergo segítette Plazma energiakivetülését, a filmben meg szintén az utóbbi funkciót látta el, ha nem is mérő volt . 

Ó hát csak a lényeget végül is! Plazma helyett ugyanolyan lézert lőtt ki mint Küklopsz, ráadásul a hasából :stupid: A mellkasán lévő szabályzó vagy mi a tosz egyébként nem zavart,de ez hogy onnét jön a csapás már igen :drying:
Ja és a színész elég nagy nyálgép szerintem...

Idézet
Xavier egy mutáns kisgyerek , aki magányos, gazdag és elhanyagolnak a szülei,  találkozik még gyermekkorában egy szintén mutánssal, aki árva és ételt lop. Gyakorlatilag Xaviernek ő volt a családja.

Kicsit részrehajló vagyok, mert a FC a kedvenc képregényfilmem, közel 100-szor láttam már. :D


Ha az a bizonyos mutáns akivel találkozik képes irányítani a fémet akkor egy k*rva szót nem szólok,de az a valaki ne a kölök Rejtély legyen  :uhoh: Nem bánom ha az eredeti verzió helyett valami újjal rukkolnak elő, viszont eddig sose tudták ezt normálisan ledirigálni. Nem tartottam elég hitelesnek ezt a párost. Főleg miután az X1-ben Raven csúnyán elbánt szegény Károly bácsival ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 01. - 22:52:28
Azt, hogy hogyan ábrázolják a plazmát, az már csak dizájn kérdése. Én is jobban örültem volna másnak, de semmi bajom nem volt a vörös színnel. ( még ha ennyire hasonlított is Scott optisugarára, végülis rokonok vagy mi ) Meg az X: evo miatt már megszoktam, ott is vörös volt.  Nekem nem tűnt nyálgépnek a filmben, nagyon is hasonlított az Infernóbeli Alexra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 02. - 01:37:49
Szerintem is jól hozták vele Plazmát. Sinister, te túlságosan a képregényt várod a filmtől, szinte minden hsz-odban ezt írod. Nem lesz ugyanolyan sosem. Onnantól, hogy valamit változtatnak, részedre vége a filmnek, és ötlettelen, béna minden egyéb. Azért lehet ötletes, mert más. Értem, hogy csalódott vagy, amiért nem azt várod, de mint mindig, nézd alter univerzumként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 08:33:09
Szerintem is jól hozták vele Plazmát. Sinister, te túlságosan a képregényt várod a filmtől, szinte minden hsz-odban ezt írod. Nem lesz ugyanolyan sosem. Onnantól, hogy valamit változtatnak, részedre vége a filmnek, és ötlettelen, béna minden egyéb. Azért lehet ötletes, mert más. Értem, hogy csalódott vagy, amiért nem azt várod, de mint mindig, nézd alter univerzumként.


Részben igazat kell hogy adjak neked, mivel ha akarnám se tudnám letagadni a roppant szigorú elvárásaimat egy ilyen filmnél. Viszont vannak esetek mikor képes vagyok magamat ezen túltenni és alterverzumként kezelni a képregény adaptációkat! Pl sok olyan változtatás van ami jobban fest mint az eredeti alapanyag lásd Rejtély bőrét ill. külsejét. Halálcsapás,Kardfog,Agymester stb szintén klasszisokkal jobbak mint a képregényes változat ;) Már régóta nem várok teljes hasonlóságot film és képregény között mert ez eddig csak tán a Watchmen-nek sikerült :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 02. - 09:01:37
Az X-mennél meg nem is kell/lehet... mert ott aztán csak apró nyomokban lehet felfedezni hasonlóságot a comiccsal... ennek néha nem nagyon tudok örülni... pölö Tüske, Madrox, Psziché gonosszá tételével, még Halálcsapás elment, a kiborg sok lett volna, de most meg kapunk nagy robotokat, lehet még is működhetett volna... plusz ezek a kurta nagy időkavarások... Plazmával is most akkor mi lesz? Télleg ő lesz Scott apja, vagy mi fene...
Agymester a filmben jobban tetszett? Hát nem tom, azért jól kiherélték a karaktert a filmre... :headscratch:   jobban örülnék, ha az Xeknél azért az alapokat megtartották volna... pölö a csapatok normális felállását. Az összes többi comics filmnél azért nincsenek ekkora változtatások...
Soha nem fogom megérteni, hogy az Xmennél erre miért is volt szükség...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 09:11:13
Az X-mennél meg nem is kell/lehet... mert ott aztán csak apró nyomokban lehet felfedezni hasonlóságot a comiccsal... ennek néha nem nagyon tudok örülni... pölö Tüske, Madrox, Psziché gonosszá tételével, még Halálcsapás elment, a kiborg sok lett volna, de most meg kapunk nagy robotokat, lehet még is működhetett volna... plusz ezek a kurta nagy időkavarások... Plazmával is most akkor mi lesz? Télleg ő lesz Scott apja, vagy mi fene...
Agymester a filmben jobban tetszett? Hát nem tom, azért jól kiherélték a karaktert a filmre... :headscratch:   jobban örülnék, ha az Xeknél azért az alapokat megtartották volna... pölö a csapatok normális felállását. Az összes többi comics filmnél azért nincsenek ekkora változtatások...
Soha nem fogom megérteni, hogy az Xmennél erre miért is volt szükség...


A csapatfelállás nálam meg pont másodlagos mert attól hogy nem az eredeti X-ek vannak benne még igenis lehet jó a film. Agymester szerintem nem volt valami jelentős karakter akit egy az egyben eredeti formájában kellett volna átültetni a filmvászonra. A képregényben is csak a gagyi illúziói mögé tudott bújni, ráadásul a valódi külseje még hasonlított is a filmbeli változatra! Na meg az eredeti Pokoltűz Klubnak a nevetséges  18.századi öltözéke is hagyott némi kívánnivalót maga után :uhoh:
Plazmát sajnos még mindig nem magyarázták meg hogy akkor most mi is lesz a szerepe a jövőt tekintve. Kinézem a Foxból hogy semmi köze nem lesz Scott-hoz hanem csak egy random mutáns lesz és ennyi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 02. - 10:24:54
Rohadt sok Avengers infó!
https://www.youtube.com/watch?v=hOkuvHm_PMU

- Tony Stark építi meg Ultront
- Lesz Quicksilver és Scarlet Witch
- Még mindig erőltetik Hawkeye és Black Widow szerepének fontosságát
- Aaron Taylor-Johnson (Kick-Ass) fogja játszani Quicksilvert
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 10:34:25
Idézet
- Tony Stark építi meg Ultront
- Lesz Quicksilver és Scarlet Witch
- Még mindig erőltetik Hawkeye és Black Widow szerepének fontosságát
- Aaron Taylor-Johnson (Kick-Ass) fogja játszani Quicksilvert


Ez hol újdonság? ;D Szinte mindent lehetett tudni, amit meg nem az kiderült a Comic Con-on. Örülök hogy Tony építi meg az Ultron-t :oh: Innentől kezdve pedig nem lehet megbélyegezni hogy én foggal-körömmel ragaszkodok az eredeti sztorikhoz :lol:
Aaron-t ahogy elnéztem sokkal Quicksilver-esebb búrája van mint a Fox által felkért színésznek! Remélem nem cseszik el a karakterét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 02. - 10:45:47
Ultronról én eddig csak annyit tudtam, amit Whedon nagyúr említett: hogy nem Pym fogja létrehozni. Higanyszál meg Skarlát Boszit sem tudtam, hogy már megerősítették.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 10:55:58
Mikor kijelentették a Con-on hogy nem lesz Hank Pym, kapásból Tony-ra tippeltem lévén ő a nagy technokrata és nem mellesleg a filmes Avengers egyetlen kulcsfontosságú karaktere ;D Csodálkoztam is volna ha valaki más építené meg Ultron-t :D Magneto gyerekeire már korábban is voltak egyértelmű utalások utána rá nem sokkal pedig Aaron nevét kezdték el emlegetni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 02. - 10:58:56
Pedig annyira reméltem, hogy valahogy megemlítik Hanket, ami aztán utat ad a saját filmének.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 11:05:45
Jönni fog mindenképpen, csak ne a klasszikus karaktert várd mert több mint valószínű hogy ebben a változatban nem tudós hanem simán szuperhős lesz. Amivel nekem egyébként semmi bajom nincs mivel már így is túlzsúfolt a Marvel U a temérdek tudóspalántával :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 02. - 11:34:59
Furi, akkor most Tonyból fognak csinálni egy roncsot, mer megépítette ezt a gyilkos robotot? Hááát, nem tom, jobb lett volna ha maradnak Hanknél, főleg, hogy külön filmje is lesz nemsokára... :-\ (mer ha nem lenne külön filmje, oké, megértem, hogy akkor nem vele hozznák be Ultoront, de így... :roll: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 02. - 11:47:16
Szerintem is kicsit erőltetett, hogy Tonyn keresztül akarnak mindent behozni valahogy (Vas2-ben vibranium, első BA-ban Stark torony, arch reaktor, most ez).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 12:55:13
BuB: Honnan veszed hogy ugyanolyan roncs lesz belőle mint Pym-ből? Láthattuk a Vas 3-ban is milyen az mikor egy szuperhős depressziós. Vagyis van 1-2 olyan jelenet ahol magába néz, majd utána feláll és ott folytatja ahol abbahagyta :lol: Sajnos azt tudomásul kell vennünk hogy ő itt a központi figura aki sok pénzt termel, így amit lehet azt hozzákapcsolják. Remélem ha visszaszállnak az X-ek jogai nem Tony lesz az aki feltalálja a Sentinel robotokat (heh Tony Trask :hehe:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 02. - 13:08:29
Remélem ha visszaszállnak az X-ek jogai nem Tony lesz az aki feltalálja a Sentinel robotokat (heh Tony Trask :hehe:)

Vicces, mert a Rozsó film utolsó jelentében, mikor megy a reptéri tévén a Trask reklám, bátyám egyből rám tekintett és suttogta, hogy Stark.  :lol: 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 13:15:03
Mondom nem lepődnék meg ha kiderülne hogy Bolivar Trask valójában Tony eltitkolt testvére akinek természetesen ugyanaz a szakterülete mint Mr.Starknak ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 02. - 13:16:08
BuB: Honnan veszed hogy ugyanolyan roncs lesz belőle mint Pym-ből? Láthattuk a Vas 3-ban is milyen az mikor egy szuperhős depressziós. Vagyis van 1-2 olyan jelenet ahol magába néz, majd utána feláll és ott folytatja ahol abbahagyta :lol: Sajnos azt tudomásul kell vennünk hogy ő itt a központi figura aki sok pénzt termel, így amit lehet azt hozzákapcsolják. Remélem ha visszaszállnak az X-ek jogai nem Tony lesz az aki feltalálja a Sentinel robotokat (heh Tony Trask :hehe:)
Öhm, azt nem tom, a Vas3at én már csak dvd-n fogom látni, szal nem tom milyen depressziósként :D  és oks, hogy Tonyval akarják eladni, bár nem nagyon vágom, hogy miért, amikor Robert már kezd kifelé húzni a projectből nem sokáig lesz húzónév.
De mint mondtam, engem csak emiatt idegesít a cucc, hogy közel az AntMan film és ezt játszák meg...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 02. - 13:21:57
Bevallom férfiasan én se láttam a Vas3-at csak a trailer-ek megtévesztően búskomor hangulatát emeltem ki hogy mennyire ügyesen lett összevágva az előzetes, holott egyáltalán nem is viselkedett búvalb*szottan a főhős :D Kíváncsian várom a BA2-t mert utána már van egy olyan érzésem hogy tisztábban látjuk majd a helyzetet. Addig csak a szokásos találgatások mennek ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 02. - 13:25:48
Vas3ban nem depressziós, hanem Poszttraumatikus stressz szindrómában (http://hu.wikipedia.org/wiki/Poszttraumatikus_stressz_szindr%C3%B3ma) szenved az Avengersben lezajlott invázió miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 02. - 15:26:17
Az X filmes Őrszem tuti transformer lesz mert kizárt hogy ne Dyson féle porszopóvá alakuljon át.
(http://www.vacuumreviewer.com/wp-content/uploads/2009/03/dyson-dc07-animal.jpg) (http://comicbook.com/wp-content/uploads/2013/08/bryan-singer-sentinel.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 02. - 15:30:54
Az X filmes Őrszem tuti transformer lesz mert kizárt hogy ne Dyson féle porszopóvá alakuljon át.


Erről jut eszembe:
https://www.youtube.com/watch?v=vWNJZrdn7i4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 02. - 16:29:40
Így viszont, totál érdektelen lesz szerintem Pym karaktere...... :roll:
Nem is értem, miért nem őt hozták be a folytatásba, Darázs-al egyetemben. Ehelyett, megint csak az özvegy lesz az egyedüli női szereplője a csapatnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Augusztus 02. - 16:44:44
Ehelyett, megint csak az özvegy lesz az egyedüli női szereplője a csapatnak.
Mert a Boszi mi, ha nem nő? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 02. - 17:01:15
Gondolom kis tini csajszi, de tényleg, ő is nőből lesz! ;)
Ez meg egy régebbi Fan kép, de pofás:

(http://media.comicbookmovie.com/images/users/gallerypictures/54025L.jpg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 02. - 17:02:59
Furi, akkor most Tonyból fognak csinálni egy roncsot, mer megépítette ezt a gyilkos robotot?
Egyelőre csak az derült ki, hogy Tony csak megépíteni fogja. Elég valószínűnek tartom, hogy majd a rosszfiúk mahinálnak valamit, hogy Ultron átálljon a sötét oldalra, szóval közvetlenül nem Tony lesz a felelős. Biztos fogja marcangolni magát kicsit, de gondolom utána helyrekerül a lelkivilága.
Amúgy Pym karakterét sosem tartottam sokra (tény hogy nem is ismerem különösebben), így engem nem zavar, hogy Tony építi Ultront.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 02. - 17:13:08
B44: ezt a képet már én is lementettem régebben , amikor rátaláltam. Tényleg királyul néz ki. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 02. - 19:34:48
Ugye? ;D Bár én, Bobby fejét be jegesítettem még volna kicsit, plusz szerintem, a FC Bestia kinézet sokkalta ütősebb! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 02. - 20:44:37
Furi, akkor most Tonyból fognak csinálni egy roncsot, mer megépítette ezt a gyilkos robotot?
Egyelőre csak az derült ki, hogy Tony csak megépíteni fogja. Elég valószínűnek tartom, hogy majd a rosszfiúk mahinálnak valamit, hogy Ultron átálljon a sötét oldalra, szóval közvetlenül nem Tony lesz a felelős. Biztos fogja marcangolni magát kicsit, de gondolom utána helyrekerül a lelkivilága.
Amúgy Pym karakterét sosem tartottam sokra (tény hogy nem is ismerem különösebben), így engem nem zavar, hogy Tony építi Ultront.
Vili, de vajon ki? Loki elvben nem lesz benne, és tőle ez kitelne ;D
Pymmel teljesen egyet értek, számomra csak annyi maradt meg belőle, amit leírtam, ezért tartom furi választásnak, hogy azt a kis fogóckodót elveszik a karakteréből ;D (mondjuk írhatnám még az Ultis Darázs/feleség verő Hanket, de azt 1000% hogy nem fogják megjátszani :hehe:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 03. - 10:15:22
Pymben az volt sokáig nagyon a jó, hogy egy átlagember. Nagyon jól meg lehetett mutatni vele (már amikor nem egy unalmas mellékalak volt), hogy milyen érzés lehet egy hétköznapi alaknak, ha egyszer csak belecsöppen egy kalandor életformába. Bizonyos módon életszerűbb volt, mint az ebből a szempontból sokat emlegetett Pókember (aki igazából inkább egy szappanopera főszereplője, mintsem egy átlagember).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 06. - 01:08:38
Nem tudja valaki, hogy mikor jön az első hivatalos trailer, vagy treaser az új X-Men filmhez? Vagy nincs még kitűzött dátum, vagy film, ami előtt vetítik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 06. - 08:02:42
Inkább a jó minőségű karakterposzterek vagy jelenetekből kivágott képek jöjjenek dögivel :D A trailer lehet túl sok információt fog tartalmazni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 06. - 09:41:59
Thorból holnap jön az új.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 06. - 09:45:20
Azzal csak az a problémám hogy abszolút hidegen hagy :) Viszont a TMNT,ASM 2, X-Men DoFP promóképeire már nagyon rá vagyok izgulva!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 06. - 09:48:26
Szegény Thor. Lenyomják a teknőcök.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 06. - 10:20:54
Ez van. Sprite! :hehe: Az én véleményem ebben az esetben roppant elfogult, ugyanis gyerekkorom nagy kedvencei voltak a teknőcök így érthető hogy előrébb vannak a listámon mint a szakállas, isteni komplexussal megáldott norvég hippi ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 06. - 10:52:37
Azért gáz, hogy egy Bay teknőcöket előnybe részesítesz egy Thor helyett ;D :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 06. - 11:08:53
Ennek semmi köze Bayhez ;) Pusztán kíváncsi vagyok mit hoznak ki magából az alapanyagból! Ha már valamit előnyben részesítek az az X-Men következő része inkább :oh: Na pl az ellen egy ilyen popcorn Thor nem veheti fel a versenyt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 06. - 11:13:56
Én is TMNT fan vagyok, volt matricás albumom, sőt még Nintendo játékom is :D Emlékszem, ha csökkent az élet pizzaszelettel lehetett regenerálni. 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2013. Augusztus 06. - 16:10:47
Valamiről lemaradtam, a teknőcöket Bay rendezi :uhoh: :meleg:
Biztos hogy nem óriás robot nindzsáról szól akik majd teknősbékák alakját  fogják felvenni? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 06. - 22:13:54
Én pedig várom a Thor 2 második trailerét. Sőt, a filmet is annál inkább. Nem is kérdés, hogy mozinézős lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Augusztus 07. - 15:02:59
Thor: The Dark World Official Trailer HD (http://www.youtube.com/watch?v=npvJ9FTgZbM#at=27)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 07. - 15:08:20
Látványos mozinak nézünk elébe, annyi szent. Asgard még mindig lélegzetelállítóan gyönyörű. 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 07. - 22:36:43
Látványos mozinak nézünk elébe, annyi szent. Asgard még mindig lélegzetelállítóan gyönyörű. 8)

Az biztos! Továbbra is csodálatos. Amúgy látom nagyon megLokizták a trailert az első után. Remélem nem csak jó vágásoknak vagyok az áldozata, de nekem úgy tűnik, hogy nem sokat lesznek a Földön. Ennek nagyon örvendenék! Kezd picit unalmassá válni, hogy a pici bolygónk mindig valami galaktikus űrkonfliktus kellős közepévé válik valahogy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 08. - 22:00:29
Mutáns erő blokkoló nyakörv.
(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/1098326_633624440001349_909718930_n.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2013. Augusztus 09. - 01:49:36
ezt adják most a hepimilhez?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 09. - 06:09:24
ezt adják most a hepimilhez?


Nem, ez most a set top box-ok mellé jár grátisznak :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 10. - 15:51:50
https://www.youtube.com/watch?v=KzQLw7pYFEk
https://www.youtube.com/watch?v=X0ZCCiPTwuQ
https://www.youtube.com/watch?v=YDr2I9sqkNo

Ilyesmi volt az X-Men 1.5 DVD is, nagyon bírtam. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 10. - 16:07:56
He, bírom, hogy most a fanok kivannak akadva, hogy Küklopszot nem hozzák vissza a folytatásra. :D
érthetetlennek tartják Singer ama kijelentését, hogy azt a karaktert, akit nem is láttunk meghalni nehezebb esetnek tartják megoldani, mint a Prof visszahozását, akit meg premier plánban láttunk megpurdélni. ;D és az a röhej, hogy ebben van vmi. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 10. - 16:12:13
Küklopszot én is sajnálom. Ő a kedvenc X karakterem. Mondjuk volt valami pletyka, hogy mégis behívták James Mardsent  a frogatásra, de azóta is hallgatnak róla. :headscratch: Mondjuk, ha ezután jön a reboot, akkor simán benne lehet még. Amúgy gyanítom, hogy a reboot címe Uncanny X-men lesz.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 10. - 17:15:02
Jó volt Küklopsz, de Plazma nekem jobban tetszett, ő meg benne lesz. Két sugaras pedig biztosan nem fér el egy filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 10. - 17:17:23
 ;D Bocsi, de ha 2 Magneto, 2 Xavier, 2 Rozsomák stb. elfér benne, akkor 2 Summers is.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 10. - 17:21:56
Na de ők nem lesznek egyszerre. Vagy Küklopsz lehetne a másik idősíkban? De akkor hogy lenne a tesója Plazma?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 10. - 17:24:59
Ez már képtelenség lenne, ugyanis Plazma az öccse eredetileg. Itt a leglogikusabb az lenne, ha a Küklopsz apja lenne Plazma. De igen, különböző idősíkokra gondoltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 10. - 21:37:09
Itt a leglogikusabb az lenne, ha a Küklopsz apja lenne Plazma.

Ne már.  :roll: Igazából ezektől ment el az X filmek iránti kedvem. Annyira kavarnak, kevernek, hogy simán elhiszem, hogy ezt is meglépnék.  Most egy picit az új Rozsó filmtől megjött a kedvem, nem beszélve a credits utáni jelenettől, de az könnyen elúszhat, ha megint kapunk egy salátát a DotFP-vel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Augusztus 10. - 22:09:00
Nekem evidens volt eddig is az idővonal miatt hogy Plazma a filmekben Küki apja. Nem értem miért olyan nagy tragédia hogy ezt átírták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 10. - 22:14:00
Nekem evidens volt eddig is az idővonal miatt hogy Plazma a filmekben Küki apja. Nem értem miért olyan nagy tragédia hogy ezt átírták.


Azért mert nem kicsit ismert és nem egy mindennapi testvérpár. Meg eleve testvérből apát csinálni bizarr számomra picit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Augusztus 10. - 22:26:49
Nekem, nem tetszett, ahogy Plazma képességét ábrázolták (mint az x-men evolutionban, piros lhézel) és hogy nem is magyarázták a természetét (kozmikus sugárzás, plazmasugár). Aztán az a mellpanel...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Augusztus 10. - 22:50:27
Igen a képregényolvasóknak ismert, más azt sem tudja hogy ki Plazma. :) Sőt szerintem még Küklopsz igazi nevét se tudná a többség megmondani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 12. - 17:07:21
Az durva, ha ilyen embereknek készít filmet egy stúdió!
Amúgy alig várom, hogy elkerüljön a jog a FOX-tól, vissza a Marvel hez, és teljesen előről indítsák a sorozatot!
Kükit simán vissza hozhatnák, Jean Greay-el egyetemben, mondván a "Főnix" egy lérfentartógubóba zárta őket, és csak lemásolta Jean testét a céljai érdekében. Mivel azonban nem az eredeti testben volt az entitás, nem tudta használni kellőképpen a főnixmadár képpességet, stb.... ;)
De nem nagyon akarnak beleköpni Ratner filmjébe, mert az "tökéletes" volt nekik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 12. - 18:30:35
Azért ne köpjenek bele, mert elkészült. Ne tegyünk már úgy, hogy ami nem tetszik, vagy nem jól sült el, azt figyelmen kívül hagyjuk, meg retconoljuk. Ezt a mentalitást a képregényekben is utálom.
Az durva, ha ilyen embereknek készít filmet egy stúdió!
Nem lehet jogosítványt kérni filmekhez, egy film mindenkinek közérthető kell, hogy legyen, függetlenűl attól, hogy ismeri-e az alapművet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 12. - 18:31:48
OMG!
-They call themselves the Guardians of the Galaxy.
-What a bunch of A-holes.

https://www.youtube.com/watch?v=fFZkywxq8ww
ez egy másik részlet, csak nem tudom belinkelni:
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Elnp_Pnqars
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 12. - 18:45:58
Szerintem az X-Men maradjon csak a Foxnál. Képzeld el, ha most átkerült volna, a jövő évi X-Men film 1: retcon lenne 2: MINDENKI más lenne benne, kezdve Rozsomákkal, befejezve Xavierrel, de Jean Grey, Vadóc, Jégember, Piró, hogy csak a legjobbakat említsem. És mind kis 16 éves lenne az ulti miatt. Nekem picit sem hiányzik.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 12. - 19:16:35
Dettó így vagyok vele. Plussz számomra a Marvel produkciói közül eddig a Vasember 1 és a Megtorló: Háborús övezet volt olyan, ami kiemelkedik az átlagfilmek közül. A többi túlságosan áldozatul esett a Disney hatásának. :roll:  A Fox X-filmjei pedig szerintem az alap kliséken túl többet tudott hozni, mint egy átlag (képregény)film. Mindegy, hogy mennyit változtattak az alap ugyanaz maradt. Apró változtatások ezek, amiket simán le lehet nyelni. ;)

Kíváncsivá tett ez a trailer a GoG iránt! Annyi leszűrhető belőle, hogy látványos kis sci-fi lesz.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Augusztus 12. - 19:29:12
Eh,már le is szedték.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 12. - 19:52:26
Ja, már nem elérhető.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 12. - 20:02:26
fészeseknek:
https://www.facebook.com/photo.php?v=700291566654085
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 12. - 20:11:24
Ez kb olyan mint a szegény ember sztárvársza :hehe: Micsoda véletlen hogy ezt is a Disney dirigálja ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 12. - 21:18:58
Hát  nem tom, nekem így elsőre valami nagyon B kategóriás cuccnak tűnt ;D nem nagyon lepődnék meg, ha meg is lenen a jövő évi nagy bukta első jelöltje :hehe:
Amúgy, hogy-hogy ennyi elkészült cucc van máris? Azt hittem, még csak most kezdték forgatni...
bezzeg az Xmenről semmi nincs, az már van 2-3 hónapja forog... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2013. Augusztus 12. - 21:27:29
Srácok, egy ideje már gtondolkodom rajta...a Polgárháborúból miért nem csinálnak filmet?

Az addig oké, hogy az olyan filmeknél melyekben egyszerre több hős szerepel előbb mindig egyenként bemutatják őket, és ezt ugyebár a CW-nél nem tudják megtenni a sok szereplő miatt.

A másik meg ebből fakad, hogy nehéz lenne az eddig bemutatott hősöket játszó szinészekkel eljátszatni a karaktereket ami megint bajos.

DE AKKOR IS állati filmet lehetne belőle csinálni.2-t is
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 12. - 21:30:40
Én már régóta gondolkozom rajta, hogy k*rva tökös húzás lenne egy Polgárháború filmet csinálni. Downey Jr. mint főgonosz, szerintem marha jól működne, de valószínűleg nem fog sose megtörténni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 12. - 21:35:56
Még csak most értünk stabil talajra úgy, ahogy. Eddig rebootok rebootok hátán meg X. eredettörténet, ezért nem lehetett még álmodni sem egy Polgárháború kaliberű történet megfilmesítéséről. Most, hogy az Avengers és az Iron Man után már kezd összejönni elég ízletesen a Marvel filmes univerzum, nem kizárt, hogy még pár sikeres blockbuster után kapunk egy ilyen mega event feldolgozást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 12. - 21:41:34
A 4. Avengers-film lehetne ez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Augusztus 12. - 22:01:30
Downey Jr. mint főgonosz, szerintem marha jól működne, de valószínűleg nem fog sose megtörténni.
Azért az erős túlzás, hogy a Polgárháborúban Tony volt a főgonosz, nem? :D Bár lehet, velem van a baj, mert én nagyrészt egyetértettem a regisztrációval. ^^"
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 12. - 22:04:53
Szerintem a képregény azért elég egyoldalúan a regisztrációs oldalt tüntette fel negatívként.
A regisztrációval valamilyen szinten egyetértek én is, de a módszerek amikkel Tonyék élnek, bőven túlmennek azon, hogy bármilyen szinten is lehessen őket pozitív karakternek tekinteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2013. Augusztus 12. - 22:11:32
Szerintem a képregény azért elég egyoldalúan a regisztrációs oldalt tüntette fel negatívként.
A regisztrációval valamilyen szinten egyetértek én is, de a módszerek amikkel Tonyék élnek, bőven túlmennek azon, hogy bármilyen szinten is lehessen őket pozitív karakternek tekinteni.
:nezze:
" A hétrészes Polgárháború és a kapcsolódó történetek írói maguk sem maradtak pártatlanok. Mark Millar, a fő történet írója Tony Stark oldalát próbálta kedvezőbb fényben feltüntetni, míg véleménye szerint a kapcsolódó történetek írói éppen a másik oldalra, Amerika Kapitány mellé álltak."
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Augusztus 12. - 23:21:05
Hát szerintem pont fordítva. A Vasemberes részekben láttuk hogy Tony is szenved bőven, a Pókibna meg hogy azért gondoskodott Peterékről. A többiben nem nagyon van kulcsszerepe. A Főminiben meg felbérel egy csapat gilkost, csinál egy Thor másolatot, levadássza az összes tinédzsrehőst és persze félholtra veret vagy éppen megöl mindenkit.

Amúgy egyértelműen nincs elég szereplő egy ph filmhez, legalábbis zéró pókember, zéró x men stb. a marvel kezében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 13. - 00:04:51
X-Men nem is volt benne, pont jó. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Augusztus 13. - 00:12:14
Ahogy Hulk, (igazi) Thor, Özvegy, Sólyomszem sem. Szóval marad Kapi és Vasember ahogy szkanderoznak. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 06:09:39
Ohohohoh... kellett nekem megszólalni... :o
http://filmbuzi.hu/archives/2013/08/12/kameras-x-men-days-of-future-past-elozetes/

Igaz kamerás, de huuuu.... :o :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 13. - 09:26:55
Hát szerintem pont fordítva. A Vasemberes részekben láttuk hogy Tony is szenved bőven, a Pókibna meg hogy azért gondoskodott Peterékről. A többiben nem nagyon van kulcsszerepe. A Főminiben meg felbérel egy csapat gilkost, csinál egy Thor másolatot, levadássza az összes tinédzsrehőst és persze félholtra veret vagy éppen megöl mindenkit.

Amúgy egyértelműen nincs elég szereplő egy ph filmhez, legalábbis zéró pókember, zéró x men stb. a marvel kezében.

Addig lesz Higanyszál, Skarlát Boszi, Hank Pym, Falcon és még valószínűleg sokan mások. Sőt, addig még Thort el is tudják tenni láb alól valamelyik filmben.  :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 13. - 10:16:40
Ohohohoh... kellett nekem megszólalni... :o
http://filmbuzi.hu/archives/2013/08/12/kameras-x-men-days-of-future-past-elozetes/

Igaz kamerás, de huuuu.... :o :o


Valóban csapnivaló a minőség,de mikor néztem ilyen gondolatok eszembe sem jutottak hanem inkább az hogy "Vazze legyen már jövő május :oh:"
Amúgy a hozzászólásokban sokan említik hogy a trailer aláfestő zenéjét az Inception-ből csórták. Nekem ez fel sem tűnt, meg amúgy sem zavar mert volt már erre példa korábban is (Terminátor zenéjét megkapta a Robizsaru :D). A 2014-es felhozatalból ezt várom a legjobban!!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 13. - 10:22:36
Nem kispályáznak a stúdiók:
http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/08/13/jackman_100_milliot_kaphat_a_farkasert/

Bale-nek 50 milliót ajánlottak az újabb Bőregér szerepért, Jackman 100 milliót kapna, ha még 4-szer eljátszaná Rozsit... ;D Na most kiderül, hogy tényleg van-e az a pénz... :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 11:57:00
Ezek szerintem kamu hírek... csak arra valók, hogy fent tartsák az érdeklődést...
Balenek amúgy se lenne semmi értelme basszus... totál nem lehet akkor elvonatkoztatni akkor a Nolan filmektől, ha ő marad Bats... az egyszerű néző totál meglesz zavarodva (mondjuk valszeg amúgy is...)...
farkasnk örülnék... és sztem abban a 4 filmben az X erő is benne van. :headscratch: (bár ezt se tartom igaz hírnek...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 13. - 12:40:37
Simán igazak lehetnek ezek a hírek. Rozsó 100 millát 4 filmért az még normális ár sztárpower téren. Tudtommal Robert Downey Jr. is rohadt sokat kapott az Avengersért (tudtommal súrolja az 50 millát), az Angyaltársai fizetéséhez képest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 13. - 12:50:58
Ahogy Hulk, (igazi) Thor, Özvegy, Sólyomszem sem. Szóval marad Kapi és Vasember ahogy szkanderoznak. :D
Az, hogy egy képregény történetben ki volt, és ki nem, mióta szempont, és egyáltalán kéne, hogy az legyen?
Balenek amúgy se lenne semmi értelme basszus... totál nem lehet akkor elvonatkoztatni akkor a Nolan filmektől, ha ő marad Bats... az egyszerű néző totál meglesz zavarodva (mondjuk valszeg amúgy is...)...
De miért kellene elvonatkoztatni a Nolan filmektől? Ha Bale lesz a Batman, őt tuti azoknak a filmeknek a Batmnaje lesz továbbra is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 17:44:06
Persze, de a stúdió már többször nyilatkozta, hogy SUpinem abban az Uniban játszódik, tehát ez nem a NolanUniverzum... akkor most mi van? :headscratch:


Amúgy a Rozsó hír még annyiból gáz sztem, mivel enyhén szólva is bukik a film... vagy legalábbis eszméleten módon alul teljesít... így nem lehet Hughra és Rozsóra akkor nagy kereslet, legalábbis én nem kezdenék pont most ragaszkodni a karakterhez, amikor ilyen "nullán" szerepel a cucc...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 13. - 17:50:05
Király! X-Men! Végre! :oh:  Ez az jelenti, hogy nemsokára jön egy teljesebb, jó minőségű előzetes. Nem tudom, hogy fogom kibírni még májusig. 0:30-tól ki az a 4 (feltételezhetően ) mutáns? Az első tuti Bishop, a harmadik talán Hadösvény, de a másik kettőről fogalmam sincs ki lehet.  :nemtudom: Ötletek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 17:58:59
Ezen én is filóztam, de most, hogy újra megnéztem sztem a csaj Blink lehet. :headscratch:
Amiatt viszont szomorú vagyok, ha így van, hogy nem kapta meg a lilla bőrt... :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 13. - 18:09:16
Tényleg Blink! Ezen a felvételen nem látszik milyen színű lesz a bőre, mert pirosan van megvilágítva. Amúgy ennyi erővel Bishopnak is kékes-lilás kinézete van.  ;D Van egy sejtésem, hogy ők 4-en a Trask vállalat mutáns fejvadászai lesznek és majd a történet folyamán csatlakoznak Xavierékhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 18:37:32
Oh, sajnos én ilyen magvas jövő sztorit nem remélek... :uhoh: örülni fogok, ha kb. 10 percet járunk a jövőben :-\
(vhol mintha viszont azt olvastam volna, hogy a film 30%-a a jövőben játszódik, 70 meg a múltban... :roll:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 13. - 18:49:40
amikor ilyen "nullán" szerepel a cucc...

Azért 300 milla után nem hiszem, hogy nullán szerepelt volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 19:15:37
Na jó, de az worldwide... az amcsiknál enyhén szólva is langyos... még a 150 millát se fogja elérni... ami jelenleg a legrosszabb X filmként szerepel odakint...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 13. - 19:56:41
Amúgy a Rozsó hír még annyiból gáz sztem, mivel enyhén szólva is bukik a film... vagy legalábbis eszméleten módon alul teljesít...
Nem rosszabb, mint az előző. Az 150-ből készült, hozott 179-et, ez meg 120-ból és 112-nél jár a 4. héten. A 120-130 még meglesz neki is.

Idézet
így nem lehet Hughra és Rozsóra akkor nagy kereslet, legalábbis én nem kezdenék pont most ragaszkodni a karakterhez, amikor ilyen "nullán" szerepel a cucc...
Ne feledd a rengeteg mellékest, mint hogy a DVD-ből bejön még 50-100 milla, a franchise-okból (játékok, videogame) még 50... nem olyan gyenge ez az egész.
Különben ha meg az lenne, akkor sem engednék el, mert az X-Men film nélküle jóval gyengébb, legfeljebb nem lenne több saját filmje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 20:52:30
Szerintem nem is kell neki saját... egyedül Logan vhogy nem működik (számomra legalábbis, nem olyan "szórakoztató" a krakter külön, mint mondjuk amikor az Xekkel van ;D), plusz egy R-s filmet, ami illene a karihoz úgyse mernek bevállalni...

Hát ha azt nézzük, akkor még az első rész eredményét se éri el ;D ami annyiból gáz, mivel ez a rész azért sokkal jobban sikerült... :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 13. - 21:20:41
Szerintem nem is kell neki saját... egyedül Logan vhogy nem működik (számomra legalábbis, nem olyan "szórakoztató" a krakter külön, mint mondjuk amikor az Xekkel van ;D), plusz egy R-s filmet, ami illene a karihoz úgyse mernek bevállalni...

Hát ha azt nézzük, akkor még az első rész eredményét se éri el ;D ami annyiból gáz, mivel ez a rész azért sokkal jobban sikerült... :'(

Az első részre bizalommal ültek be az emberek, mert egy népszerű, közkedvelt és sokaknak kedvenc hőséről készült film volt, aminek az utat már kitaposta az X-Men filmek sikeres sorozata. Ezt a bizalmat kijátszotta az Origins és pont ezért szenved a mostani Rozsó film, még, akkor is, ha egyértelműen jobb és még a kritikusok is nagyjából pozitív fénybe helyezték. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 13. - 21:34:47
Oh, sajnos én ilyen magvas jövő sztorit nem remélek... :uhoh: örülni fogok, ha kb. 10 percet járunk a jövőben :-\
(vhol mintha viszont azt olvastam volna, hogy a film 30%-a a jövőben játszódik, 70 meg a múltban... :roll:)

Én is úgy gondolom, hogy a múltban lesz a nagy része, amit annyira nem is bánok. Ám attól még lehetséges, hogy egy kisebb történetet azért kapunk a jövőben is. Csak én nem látom sehol Plazmát ill. a Skarlát Boszit megemlítve? ( szerintem sajnos ők nem lesznek ) Arra gondoltam közben , hogy az a 2. mutáns meg valószínűleg, hogy Napfolt lesz.

Rozsomákot én is sajnálom, szerintem sokkal jobban sikerült, mint idén a Vas 3, vagy a Superman film. ( megkockáztatom, hogy jobban fog tetszeni a Thor 2-nél is ). A dvd eladásokon még kaszálhat annyit, hogy bőven megérje a készítőknek. Amúgy a First Class se volt olyan eget-rengető a kasszáknál, a kritikusok szintén agyon dicsérték, és a dvd-knél hozott még annyit, hogy megérjen egy folytatást. Sajnos 2 kevésbé jól sikerült X film után várható volt, hogy a közönséget újra meg kell nyernie magának a franchise-nak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 13. - 21:46:40
Hát ha aztnézem, hogy az utsó 3 X film elég gyeszerán szerepel a kaszáknál :D
A First Class jól fogyott Dvd-n? Hu, ezt nem is tudtam...

Plazma benne lesz, rőla már twitelt képet SInger, viszont Boszi nem lesz benne az Xekben, csak majd a Bosszúállókban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 13. - 21:50:02
Szerintem nem is kell neki saját... egyedül Logan vhogy nem működik (számomra legalábbis, nem olyan "szórakoztató" a krakter külön, mint mondjuk amikor az Xekkel van ;D), plusz egy R-s filmet, ami illene a karihoz úgyse mernek bevállalni...
Igazából nem is kéne. Az meg azért lenne rossz, mert az agyatlan öldöklésen lenne a hangsúly. Ebben rengeteget ölt meg, csak épp a vér nem spriccelt (ami szerintem annyit nem ad hozzá, hogy arra építsenek fel egy filmet).
Amit az elején írtál, azzal totál egyetértek. Szerintem képregényben is ezért nem olyan népszerű. Ő egy rosszfiú, aki tök jól ellensúlyozza a sok angyali hőst az X-Menben, oda nagyon is passzol. Önmagában viszont csak egy rosszfiú, aki csak azoknak érdekes igazán, akik rajongói a karakternek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 13. - 22:22:49
Rozsi szerintem is inkább csapatban frankó, de a legutóbbi filmje nagyon bejött.
Bub: Arra a képre gondolsz, amikor katonai ruhában van Alex? Ha benne is lesz szerintem csak egy rövid snittben lesz, hogy megy valami háborúba, esetleg megölik.

Robotanatómia:  :)
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/993686_635792239784569_1752403888_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 13. - 22:44:36
(http://31.media.tumblr.com/8b7bed0769a2b70685368a02e350d3fe/tumblr_mrhglotick1rw6hzpo1_500.gif)

Pofgif.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 13. - 22:49:16
Ez valami vígjáték lesz?:

http://indavideo.hu/video/Guardians_of_the_Galaxy_-_kameras_trailer

 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 13. - 22:52:48
Inkább paródia, különben is hogy lehetne komolyan venni egy filmet, amiben egy lövöldöző plüssállat a főszereplő? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Augusztus 14. - 06:32:09
Ez valami vígjáték lesz?:

http://indavideo.hu/video/Guardians_of_the_Galaxy_-_kameras_trailer

 :uhoh:
Ez most komoly vagy vicceltél ? Remélem vicceltél.
OMG!
-They call themselves the Guardians of the Galaxy.
-What a bunch of A-holes.

https://www.youtube.com/watch?v=fFZkywxq8ww
ez egy másik részlet, csak nem tudom belinkelni:
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Elnp_Pnqars
2 napja már volt róla szó
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 14. - 11:42:30
Inkább paródia, különben is hogy lehetne komolyan venni egy filmet, amiben egy lövöldöző plüssállat a főszereplő? :D
Az a plüssállat amúgy valószínűleg ki tudná taktikázni Batmant egy csatatéren. Az egész banda talán legveszélyesebb tagja. Legalábbis a képregényben. Bendis előtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 14. - 12:23:14
Gépágyúval lövöldöző mosómaci! :oh: Már csak ezért megéri megnézni a filmet. ;D

hogy lehetne komolyan venni egy filmet, amiben egy lövöldöző plüssállat a főszereplő? :D
Javaslom, nézz utána, hogy a Zöld Lámpás alakulatnak milyen tagjai vannak/voltak. Ahhoz képest nem is fog olyan furának tűnni a mosómaci. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rebellis - 2013. Augusztus 14. - 12:57:19
Nekem tetszett ez a pár jelenet, még annyiban reménykedem, hogy Cosmo is benne lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 14. - 13:09:26
Lehet hazavágná Batmant, de nekem akkor is röhejes :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 14. - 17:16:08
Persze, de a stúdió már többször nyilatkozta, hogy SUpinem abban az Uniban játszódik, tehát ez nem a NolanUniverzum... akkor most mi van? :headscratch:
Szerintem tényállás elött meg tiszta hülyeség volt ilyeneket nyilatkoznia. Mivel mind dramaturgiában, mind stílusban szerintem baromira hasonlított a Batmna Beginsre, végig azt éreztem, hogy ez egy Superman Begins, és Nolan nevének pofánkba tolása is ezt erősítette.
Utána rögtön az első gondolatom ez volt, nem olyan baromi jó ez a film, de simán el tudnám képzelni, hogy ez a suoerman találkozzon a Sötét Lovaggal.
És egyelőre nagyon úgy áll a helyzet, hogy a studióban is erőteljesen felmerült.
A nyilatkozatokat amúgy mindenki leszarja (én is).
Lehet hazavágná Batmant, de nekem akkor is röhejes :nemtudom:
Hát talgaby nem is mondott semmit, ami az állításodat megcáfolná, rá igen jellemző, hogy nem arra válaszol, ami a kérdés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 14. - 18:54:07
Ez valami vígjáték lesz?:

http://indavideo.hu/video/Guardians_of_the_Galaxy_-_kameras_trailer

 :uhoh:

Majd lesz a csapatról rövidesen (remélem) egy öhm valami egy oldalon aminek a nevét nem írhatom le olyan formátumban amiről nem beszélhetek, de olyan lesz mit az a két másik amit nem hozhatok szóba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Augusztus 14. - 19:06:43
Ez valami vígjáték lesz?:

http://indavideo.hu/video/Guardians_of_the_Galaxy_-_kameras_trailer

 :uhoh:

Majd lesz a csapatról rövidesen (remélem) egy öhm valami egy oldalon aminek a nevét nem írhatom le olyan formátumban amiről nem beszélhetek, de olyan lesz mit az a két másik amit nem hozhatok szóba.
Tiszta sor.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 14. - 20:08:15
Mivel mind dramaturgiában, mind stílusban szerintem baromira hasonlított a Batmna Beginsre, végig azt éreztem, hogy ez egy Superman Begins, és Nolan nevének pofánkba tolása is ezt erősítette. Utána rögtön az első gondolatom ez volt, nem olyan baromi jó ez a film, de simán el tudnám képzelni, hogy ez a superman találkozzon a Sötét Lovaggal.
Így van, szerintem is hasonlított annyira a film hangvétele a Batmanekhez, hogy simán hihető legyen, hogy egy univerzumból vannak.
Idézet
És egyelőre nagyon úgy áll a helyzet, hogy a studióban is erőteljesen felmerült.
Ez nem is kérdés, szerintem már nagyon régóta terítéken van ez a variáció. És ha biztosra akarnak menni (márpedig melyik stúdió ne akarna?), akkor ez lenne a legjobb megoldás. Legalábbis ha gyorsan el akarnak jutni a JL filmig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 14. - 20:14:15
Szerintem meg úgy lesz, hogy Bruce Wayne egy tipikus, átlagos tínédzser, aki gimi után egy gyorsétkezdében dolgozik és hobbija a képregényolvasás. Egyik nap, mikor az iskolából hazajövet, a népszerű fiúk bandája újra célba veszi egy kis olcsó mulatságért, mikor ellenkezik, hasba vágják, ezért elszalad és követői elől elbújik egy sikátorba. Mikor már majdnem rálelnének a bandatagok, egy régi, szakadt képregényre véletlenül ráteszi a jobb kezét és hirtelen beszippantódik egy mágikus világba, ahol ő lesz az erős és milliomos Batman és a híres szuperhőscsapatukkal meg kell mentsék az univerzumot.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 14. - 21:22:59
Vagy egy rádióaktív denevért megharap Talgaby.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 14. - 22:08:29
Fúj. Tudod te, mennyi bacilus van azokon a dögökön? Harapdálja a jó nyavalya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 14. - 22:13:50
A radioaktívak sterilebbek, nem?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 14. - 22:26:40
Ha megfelelő mennyiségű röntgensugarat kapott, akkor esetleg. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 14. - 22:55:21
Majd lesz a csapatról rövidesen (remélem) egy öhm valami egy oldalon aminek a nevét nem írhatom le olyan formátumban amiről nem beszélhetek, de olyan lesz mit az a két másik amit nem hozhatok szóba.
Oooooookééééé :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2013. Augusztus 15. - 07:38:33
Fél szavakból is értünk Ben !!
 ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 16. - 16:34:41
Nocsak, megvan a Hangyaember?  :o

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3243870-simon.png)

Már csak az a kérdés, hogy Hank Pym lesz vagy Scott Lang?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 16. - 16:39:55
Hank Pym. imdb-n a plot alatt már a neve áll.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 16. - 17:13:31
Haaa, nem is lenen rossz a srác :D Nekem olyan Hank Pymes feje van.
(csak aztán nehogy koppanjunk megint, mint anno a tökéletes MJ kinézetű Emma Watsonnál :hehe:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 16. - 17:36:46
Nem ő lesz Pym mert miután kiposztolták a képet rá pár perccel később már cáfolták is az egészet. Aztán lehet szórakoznak a rajongók fantáziájával és próbára teszik őket :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 16. - 17:57:59
(csak aztán nehogy koppanjunk megint, mint anno a tökéletes MJ kinézetű Emma Watsonnál :hehe:)
Hermione, mint Mary Jane?  :D Nem is lenne rossz - legalábbis Ultimate-nek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 16. - 17:59:31
Emma Watson tökéletes lenne. Sőt, a film is tökéletes lenne a két Emmával.  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 16. - 18:10:24
Mekkora lenne: mindösszesen két nagy film(sorozat)ban játszott volna, mindkettőben egy szemüveges geek barátnője lenne. :D Már csak a Gyűrűk Ura folytatásába kéne akkor bejutnia.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 16. - 21:44:20
(csak aztán nehogy koppanjunk megint, mint anno a tökéletes MJ kinézetű Emma Watsonnál :hehe:)
Hermione, mint Mary Jane?  :D Nem is lenne rossz - legalábbis Ultimate-nek.
Bazz... ;D Emma Stone akart lenni. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 17. - 12:57:03
Nem baj, Watson is jó lenne...khm... Watsonnak.  :D :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 17. - 23:09:11
(http://i.perezhilton.com/wp-content/uploads/2013/08/guardians-of-the-galaxy-leaked-footage-rocket-raccoon.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 18. - 21:54:32
Állj! Vagy lő a mosómaci :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 20. - 10:47:14
April, és az egyik teknőc, "álruhában"! :D

(http://wpc.556e.edgecastcdn.net/80556E/img.site/PHzg0UzfEqLjCH_1_m.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 20. - 11:08:12
Megan Fox mint April?  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 20. - 11:13:23
Miért? Kettőjük közül ő néz ki jobban.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 20. - 11:20:45
Én Aprilt nem egy üresfejű cicababának képzelem el, de ez egyéni szocprobléma.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 20. - 12:26:23
Igazából honnan tudod, hogy Megan Fox az? Nem csak előítélet? Nem ismered.  ;) Főleg, hogy ő minden, csak nem cicababa. Az Jessica Alba, mondjuk. De még ő sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 20. - 12:36:30
Én örülök Megannek, mert April legyen dögös, ez a lényeg. :D Mivel Bayról van szó, jobban aggódom a sztori és a teknőcök miatt. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 20. - 12:38:07
Egy Teknőcök filmben szerintem nem túl erényes dolog rázoomolni az olyan dolgokra mint pl a karakterek kidolgozottsága, vagy ehhez hasonló dolgokra mivel ez egy istenverte mese ami inkább a kisebb korosztályt célozza meg és nem pedig minket vén f*szokat ;D
Úgyhogy itt nyugodtan lehet mindenki egydimenziós figura mert ebben a franchise-ban ez nem számít. Sőt az is meg van engedve hogy April-t folyton elrabolják és ő töltse be az elrabolandó nő szerepét a filmben ;) Tele van klisével,de anno pont ezért szerettük!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 20. - 17:52:55
Mivel Bayról van szó, jobban aggódom a sztori és a teknőcök miatt. :hehe:

A sztori dióhéjban: robbantások, lövöldözés, autósüldözések,  bunyó, béna poénok, két mondatos dialógusok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Augusztus 20. - 18:01:42
April, és az egyik teknőc, "álruhában"! :D

(http://wpc.556e.edgecastcdn.net/80556E/img.site/PHzg0UzfEqLjCH_1_m.jpg)
99% hogy Rafael van álruhában.
Más is rájön hogy miért ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 20. - 18:03:30
April csizmájában iker sai-jai.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 20. - 18:05:50
Teknősök mikor nőttek meg ekkorára? Eh, Bay... :-\

Mero: azon kívül, hogy pirosnak látszik a kalap alatt, gondolom April csizmájában lévő tőrökre gondolsz. ;)

Idézet
A sztori dióhéjban: robbantások, lövöldözés, autósüldözések,  bunyó, béna poénok, két mondatos dialógusok.

Kihagytad az amerikai hadsereget, vagy legalább a rendőrséget. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Augusztus 20. - 18:08:10

Mero: azon kívül, hogy pirosnak látszik a kalap alatt, gondolom April csizmájában lévő tőrökre gondolsz. ;)


April csizmájában iker sai-jai.  8)
:bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Augusztus 21. - 18:32:28
Engem nem zavar, hogy nem törpék. Amúgy Fox 163cm és itt magassarkú van rajta, szóval tényleg elég magas Ráfájel, legalább 190cm nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Augusztus 21. - 18:53:43
Kb.
Viszont nézd meg mekkora még hozzá a páncélja! Így szegény Raffaello nehezen tuszkolja majd bele magát a csatornába. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 21. - 19:02:45
És az nem lehet hogy valójában két teknőc van egy álruhába bújva?  Rafael alul, Miki meg felül helyezkedik el azért ilyen groteszk az egész ;D  A kétméteres teknősök valóban nem túl "realisztikusak",de ki tudja itt talán sokkal durvábban mutálódnak majd a trutyitól mint az eddigi filmekben!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 21. - 19:18:46
Ebben a filmben nem mutánsok, hanem űrlények. Szóval akkorák, amekkorának éppen akarják őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 21. - 19:21:26
Azon gondolkodtam, hogy fogják az űrlény szinopszist megmagyarázni a Teenage Mutant Ninja Turtles névvel?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 21. - 19:23:22
Átveszik a magyar fordítást: Tini nindzsa harci teknőc. Gond megoldva. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 21. - 19:48:34
Én úgy tudom ezt az űrlényes koncepciót azóta kukázták és Bay olyasmit hadovált hogy ilyenről szó sincs meg hogy ebben a változatban is mutáns teknősök lesznek. Remélem azóta nem csinált segget a szájából újfent :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 21. - 21:28:29
Igazából az X dimenzióból érkező "idegenek" lesznek! De miből gondoljátok, hogy számítógéppel nem fogják megváltoztatni a méretüket? Mint pl. Gandalf esetében, mikor a Hobbitokkal van! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 22. - 08:40:28
http://www.bleedingcool.com/2013/08/20/scarlet-witch-casting-moved-on-to-elizabeth-olsen-after-saoirse-ronan-passed-on-avengers-2/ (http://www.bleedingcool.com/2013/08/20/scarlet-witch-casting-moved-on-to-elizabeth-olsen-after-saoirse-ronan-passed-on-avengers-2/)

Skarlát boszi casting hírek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 22. - 12:27:31
Ja, tipikusan az a női típus! >:(  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 22. - 12:42:35
Mi a baj vele?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 22. - 12:46:10
Gondolom csak a szokásos. Nem egy szupermodell alkatú, lufimellű színésznő játssza.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 22. - 12:48:39
A filmbe még tehetnek rá. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 22. - 12:49:20
CGI melleket!  :oh:

 :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 22. - 12:50:56
Miért, szerintem a fekete özvegyen csak saját cici volt? Amúgy sokkal egyszerűbb és olcsóbb módszerek is léteznek a cickók optikai nagyítására.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 22. - 12:55:40
Scarlet Johanssonnak eleve nagy mellei vannak, már bocs.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 22. - 12:57:39
Ja, vannak leakelt képi bizonyítékok erre, irány a google, Todd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 22. - 13:02:28
Scarlet Johanssonnak eleve nagy mellei vannak, már bocs.
Na jó, megbocsájtok.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 22. - 14:12:39
Javítsatok ki ha tévednék,de a boszinak igazán sose voltak nagy dudái (kivéve mikor Cho rajzolja :drying:) Meg különben is nehogy már mindegyik Marvel szuperhősnőnek ugyanolyan egyformára felfújt szilikon csöcse legyen mint Pamela Anderson-nak :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 22. - 19:08:44
De, Wanda egy tipikus balkáni cigánylány, ezért eleve nem egy kis tüdejű nő. :) Úgyhogy most tanúi lehetünk a fordított etnikai váltásnak egy filmen, mert egy színesből csinálnak egy fehér szőkét, ha tényleg igaz a hír.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 22. - 19:16:33
Jajj ezek régi hülye eredettörténetek néha enyhe túlzásokba esnek ;D Szerintem aki nem ennyire jártas a Marvel világában, az Wandáról esetleg annyit tud hogy zsidó származású és manipulálja a dolgok valószínűségét. Na meg varázsol is közben :D De ez a gypsy eredet nagyon gyér és örülnék ha végleg kikopna a 616-ból. A másik kedvencem mikor Fátumot is cigányként ábrázolják,de közben fehér bőrű és az okkult tanokon kívül még a robotikához valamint a genetikához is konyít (ja és egy csillagkaput is összetákol az ebédszünet alatt xD)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 22. - 19:33:31
Én semmi kifogásolhatót látok a cigány eredetsztorikban. Más dolog, hogy sok esetben az írók nem tudják, hogy ez mit jelent, de attól még elképzelhetőnek tartom, hogy valaki aki nehéz körülmények közül származik, kemény munkával szert tegyen ilyen tudásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 22. - 19:47:17
Basszus ezekről a dolgokról még sose hallottam, elég meredek. Cigány Fátum doktor...omg :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 22. - 19:51:01
Basszus ezekről a dolgokról még sose hallottam, elég meredek. Cigány Fátum doktor...omg :D

Pedig a Titkos háborúkban is benne van.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 22. - 19:52:35
Valaki photoshoppolja össze a majálisos Ginót (http://www.youtube.com/watch?v=mlNjSdyTpTU) Fátummal légyszíves.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 22. - 19:55:01
Pedig a Titkos háborúkban is benne van.  ;)
Nem olvastam :-\
Ez a videó büntet :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 22. - 20:26:48
...
(http://product-images.highwire.com/2199854/3286092.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 22. - 20:42:04
Én semmi kifogásolhatót látok a cigány eredetsztorikban. Más dolog, hogy sok esetben az írók nem tudják, hogy ez mit jelent, de attól még elképzelhetőnek tartom, hogy valaki aki nehéz körülmények közül származik, kemény munkával szert tegyen ilyen tudásra.


Igen elképzelhető hogy egy szegény sorsú fiatal felküzdje magát a saját tehetségének köszönhetően,de ez az egész Marvel által megálmodott Balkáni térség valahogy számomra mindig a régi rémmeséket és horror történeteket juttatja eszembe (és gondolom az amcsi íróknak is ez ugrott be először hogy "aha Frankenstein meg Lugosi Béla" :hehe:) Ezáltal a karakterek is ilyen jellemvonásokat kapnak ami nem feltétlenül korszerű főleg ha azt vesszük hogy azóta sok víz lefolyt a Mississippi-n és több retcon-t is megélt az X-Univerzum. Az volna a legésszerűbb ha egy az egyben kukáznák ezt a kelet Európai szálat és simán megmaradnának átlagos fehér embereknek nem pedig ilyen túlmisztifikált hátterű "hú de rejtélyes vagyok mert Wundagore-ról származok" című történetekkel traktálnának minket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 22. - 20:49:30
Szerintem akkor nem kukázni kéne a származást, hanem reálisabb képet festeni a térségről. Amire egy filmes feldolgozás esetén jobb esélyeket látok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 22. - 20:52:56
Ha már mindenáron az eredeti szálat akarnánk modernizálni, azt szerintem képregényben is tökéletesen el lehet mesélni! Nem kell hozzá más csak egy jó író és kész :) De ameddig a jelenlegi 616-os világ nem hajlandó változni, sajnos be kell érnünk az Evolúció Mesterének az emberszabású egyedeivel amik a Maximoff testvérpárt felnevelték :lol: Meg az ehhez hasonló trash origins-ok tömkelegével.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 22. - 20:55:22
"Ember szabású egyedek" alatt a cigányokat érted?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 22. - 20:58:09
"Ember szabású egyedek" alatt a cigányokat érted?


Na ezen most jót nyerítettem hallod-e :lol: Viccet félretéve nem a cigányokról beszéltem hanem a két lábon járó és beszélő emberszabású állatokról. Akiket a High Evolutionary alkotott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 22. - 20:58:48
Ha már mindenáron az eredeti szálat akarnánk modernizálni, azt szerintem képregényben is tökéletesen el lehet mesélni! Nem kell hozzá más csak egy jó író és kész :)
Igen, egyetértek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 22. - 21:01:29
Basszus ezekről a dolgokról még sose hallottam, elég meredek. Cigány Fátum doktor...omg :D
Pedig ez nem is retcon. Már a hatvanas évek közepétől fogva egy balkáni vándorcigány törzsből származik, a balesete előtt általában egy jóképű cigánylegénynek ábrázolták.
Szerintem aki nem ennyire jártas a Marvel világában, az Wandáról esetleg annyit tud hogy zsidó származású és manipulálja a dolgok valószínűségét.
Wandával kapcsolatban sose hallottam, hogy zsidónak hinnék. Egy cigány nő és egy német zsidó lánya, ez tény, de sokkal inkább az anyja vonásait (http://perez.comicbookseries.info/_/rsrc/1296346563313/art/scarlet-witch--art/scarlet-witch-2008-art-by-george-perez-from-perez-fan/Scarlet%20Witch%202.JPG) örökölte.
Idézet
Fátumot is cigányként ábrázolják,de közben fehér bőrű és az okkult tanokon kívül még a robotikához valamint a genetikához is konyít (ja és egy csillagkaput is összetákol az ebédszünet alatt xD)
És ez miért kizáró tényező? Cigányok között is vannak okosak. Sőt, igazából, ha az ember belegondol, hogy milyen ügyesen verik át máig a komplett kontinenst, a maguk módján eszesebbek a fehéreknél. Fátum is a sztorija szerint kisstílű csalóként kezdte, csak az összeszedett pénzből elment és kitaníttatta magát.
Idézet
ez az egész Marvel által megálmodott Balkáni térség valahogy számomra mindig a régi rémmeséket és horror történeteket juttatja eszembe
Mert a Marvelnél az is. Ne feledd, hogy ott Drakula létezik. És igen, sokáig Erdélyben volt a kastélya, ahol elnyomta és a középkorban tartotta a népeket, a kormányzat meg sokat nem tudott tenni ellene. A Marvelnél ez a térség, ahol mi vagyunk, beismerten nem alapszik a valóságra, még a térkép is teljesen más olyan fiktív országokkal mellettünk, mint Sykamria vagy Latvéria.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 22. - 21:05:56
"Ember szabású egyedek" alatt a cigányokat érted?


Na ezen most jót nyerítettem hallod-e :lol: Viccet félretéve nem a cigányokról beszéltem hanem a két lábon járó és beszélő emberszabású állatokról. Akiket a High Evolutionary alkotott.

Szomorú, ha ezen nevetsz de nem akarok faji vitákba keveredni! Tény, hogy sok a különböző származású Marvel karakter, vannak kreolok, sárgák, feketék, sőt, még kékek is! Nem ez a lényeg, hanem az, hogy pont ettől érdekesek, sokszínűbb, és minden nemzetből származó olvasó számára szimpatikus egy ilyen képregény. Amúgy Árnyék is cigány valahol, nem értem miért kell kiakadni ilyeneken! És igen, szerintem is hihető Doom esetében is, hogy egy elnyomott fiatalember képzi magát, és elér szinteket.
Szerintem ezek jó dolgok, nem pedig rosszak, érdekes megfigyelni, hogy a DC-nél mennyire kevesebben vannak a más nemzetiségű figurák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 22. - 21:08:28
Szerintem aki nem ennyire jártas a Marvel világában, az Wandáról esetleg annyit tud hogy zsidó származású és manipulálja a dolgok valószínűségét.
Wandával kapcsolatban sose hallottam, hogy zsidónak hinnék. Egy cigány nő és egy német zsidó lánya, ez tény, de sokkal inkább az anyja vonásait (http://perez.comicbookseries.info/_/rsrc/1296346563313/art/scarlet-witch--art/scarlet-witch-2008-art-by-george-perez-from-perez-fan/Scarlet%20Witch%202.JPG) örökölte.

Akkor Magneto összebútorozott egy cigánylánnyal? Mert Wanda és Pietro az ő gyereke, nem? Illetve ők édestestvérek? Mert ez most már baromi zavaros nekem....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 22. - 21:13:09

Amúgy Árnyék is cigány valahol, nem értem miért kell kiakadni ilyeneken!

Ezt abból gondolod. hogy cirkuszos volt? Árnyék szerintem nem cigány. Még ha a hontalan cigányéletet is élte egy ideig.

És igen, szerintem is hihető Doom esetében is, hogy egy elnyomott fiatalember képzi magát, és elér szinteket.
Szerintem ezek jó dolgok, nem pedig rosszak,

Úristen, hogy mondhatsz ilyet? Doom egy diktátor! Semmiben sem különbözik Hitlertől! Jó dolog, hogy elér szinteket?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 22. - 21:15:07
Szvsz egy "elnyomott" cigány fiatalember ne érjen el szinteket, de ne menjünk bele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 22. - 21:22:19
Árnyék? Egy osztrák (vagy német… nem tiszta, hol is született) nő és egy démon fia, akit Németországban élő vegyes nemzetiségű vándorcirkuszosok neveltek fel.
Amúgy a sokszínűség igaz, egy időben az X-Menben gyakorlatilag alig akadt amerikai, volt helyette orosz, német, kanadai, kenyai, brazil, mexikói, ír, angol és másik dimenzióból érkezett. :)
Akkor Magneto összebútorozott egy cigánylánnyal? Mert Wanda és Pietro az ő gyereke, nem? Illetve ők édestestvérek? Mert ez most már baromi zavaros nekem....
Igen, az első felesége egy lengyel cigánynő volt, akivel Wundagore-ban telepedtek le. Wanda és Pietro kétpetéjű ikrek. Wanda inkább az anyjára ütött, Pietro meg az apjára. (Jobb rajzolók manapság már kiköpött fiatal Magnetónak ábrázolják).
Úristen, hogy mondhatsz ilyet? Doom egy diktátor! Semmiben sem különbözik Hitlertől!
De, sok mindenben. Alapvetően nem tömeggyilkos, sőt, Latvéria esetében elég komoly önfeláldozásra is hajlandó volt a népéért. Inkább egy keményebb kezű autokrata, aki nagyon rossz útra tévedt. Alternatív valóságokban bemutatták már, hogy ha nem ütközött volna ellenállásba, egy kemény irányított, ám alapvetően hihetetlenül békés és meglepően minimális elnyomással bíró utópiát alkotott volna a bolygón. Nemhiába sokak kedvenc gonosza, mert alapjában véve nem gonosz (csak nagyon hiú és csökönyös), de a körülmények eléggé erre az útra terelték. Képzeld el egy nem nyálas és folyton vinnyogó, hanem tényleg tökös Anakinként. (Amúgy is róla mintázták Vadert, szóval nem is rossz hasonlat.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 22. - 21:27:04
Szvsz egy "elnyomott" cigány fiatalember ne érjen el szinteket, de ne menjünk bele.

Értem, és ha nem "elnyomott" cigány fiatal akar szintet lépni, fejleszteni önmagát?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 22. - 21:29:01
Idézet
Wandával kapcsolatban sose hallottam, hogy zsidónak hinnék. Egy cigány nő és egy német zsidó lánya, ez tény, de sokkal inkább az anyja vonásait örökölte.

Érdekes dolgok ezek és főleg Magneto felesége (vagy egy éjszakás kalandja?) Magda akiről eddig nem sokat tudtunk meg csak tán annyit hogy Európai és gondolom a Marvelnál tudatosan választották neki pont ezt a keresztnevet. Viszont ha Magnus felesége fehér akkor így evidens hogy Wanda csak a zsidó származást örökli!

Idézet
És ez miért kizáró tényező? Cigányok között is vannak okosak. Sőt, igazából, ha az ember belegondol, hogy milyen ügyesen verik át máig a komplett kontinenst, a maguk módján eszesebbek a fehéreknél. Fátum is a sztorija szerint kisstílű csalóként kezdte, csak az összeszedett pénzből elment és kitaníttatta magát.

Fátummal sosem az volt a baj hogy hiteltelen az eredete mert egy isten háta mögötti országból származik hanem mert TÚLKÉPEZTE MAGÁT!!! Vagy más szóval élve a Marvel szerkesztősége felruházta kb korlátlan hatalommal :stupid: Na és itt kezd el sántítani a történet :roll: De azt eddig is tudtuk hogy anno a hatvanas-hetvenes években csak úgy ontották magukból a valóságtól elrugaszkodott sztorikat és karaktereket (még hogy náluk vannak a legrealisztikusabb, emberközelibb hősök :hehe:)

Idézet
Mert a Marvelnél az is. Ne feledd, hogy ott Drakula létezik. És igen, sokáig Erdélyben volt a kastélya, ahol elnyomta és a középkorban tartotta a népeket, a kormányzat meg sokat nem tudott tenni ellene. A Marvelnél ez a térség, ahol mi vagyunk, beismerten nem alapszik a valóságra, még a térkép is teljesen más olyan fiktív országokkal mellettünk, mint Sykamria vagy Latvéria.

Ja, erről mind tudok,de azért egy Marveltől én ezt nem vártam volna. Inkább feküdjenek rá a sci-fi vonalra mint erre az okkult és népmesék egyvelegére mert ebből akkora logikai bukfencek születnek hogy azt nézni is fájdalmas. Ráadásul az írók többsége abszolút nincs tisztában ezekkel az ősi okkult tanokkal és mítoszokkal, szóval már csak ezért sem engedném őket egy képregény közelébe mert teletömik hülyeségekkel! Jobb szeretem ha előtte szorgos kutatómunkát végeznek és aztán ülnek le írni ;) Mondjuk költeni biztos egyszerűbb volt.

Idézet
Szomorú, ha ezen nevetsz de nem akarok faji vitákba keveredni! Tény, hogy sok a különböző származású Marvel karakter, vannak kreolok, sárgák, feketék, sőt, még kékek is! Nem ez a lényeg, hanem az, hogy pont ettől érdekesek, sokszínűbb, és minden nemzetből származó olvasó számára szimpatikus egy ilyen képregény. Amúgy Árnyék is cigány valahol, nem értem miért kell kiakadni ilyeneken! És igen, szerintem is hihető Doom esetében is, hogy egy elnyomott fiatalember képzi magát, és elér szinteket.
Szerintem ezek jó dolgok, nem pedig rosszak, érdekes megfigyelni, hogy a DC-nél mennyire kevesebben vannak a más nemzetiségű figurák.

A sokszínűséget én is szeretem és ez nálam az X-Menben nyilvánul meg amiben elég sok rassz megtalálható ;) Meg ezzel alapjába véve nincs is baj,de ahogy ezt anno tálalták azzal már igen. Persze az ostoba Amerikainak úgy is mindegy viszont a hozzám hasonló precíz geek lordoknak már nem :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 22. - 21:33:52
Ja, így már értem, csak Morbius hozzáállása kicsit mellbe vágott, elégé rasszista kijelentés volt a részéről, de mindegy. Szó se róla, gonosz szándékkal persze hogy senki ne érjen már el szinteket, na de könyörgöm származás miatt..... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 22. - 21:37:20
Elnézést, kicsit keményen fogalmaztam, csak van némi előítéletem, és rossz tapasztalataim.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 22. - 21:39:46
Akkor Magneto összebútorozott egy cigánylánnyal? Mert Wanda és Pietro az ő gyereke, nem? Illetve ők édestestvérek? Mert ez most már baromi zavaros nekem....
Igen, az első felesége egy lengyel cigánynő volt, akivel Wundagore-ban telepedtek le. Wanda és Pietro kétpetéjű ikrek. Wanda inkább az anyjára ütött, Pietro meg az apjára. (Jobb rajzolók manapság már kiköpött fiatal Magnetónak ábrázolják).

Na, akkor ez is tisztázódott. Azt én is tudtam, hogy Magneto gyerekei, de az anyai vonalról nem volt tudomásom.

Úristen, hogy mondhatsz ilyet? Doom egy diktátor! Semmiben sem különbözik Hitlertől!
De, sok mindenben. Alapvetően nem tömeggyilkos, sőt, Latvéria esetében elég komoly önfeláldozásra is hajlandó volt a népéért. Inkább egy keményebb kezű autokrata, aki nagyon rossz útra tévedt. Alternatív valóságokban bemutatták már, hogy ha nem ütközött volna ellenállásba, egy kemény irányított, ám alapvetően hihetetlenül békés és meglepően minimális elnyomással bíró utópiát alkotott volna a bolygón. Nemhiába sokak kedvenc gonosza, mert alapjában véve nem gonosz (csak nagyon hiú és csökönyös), de a körülmények eléggé erre az útra terelték. Képzeld el egy nem nyálas és folyton vinnyogó, hanem tényleg tökös Anakinként. (Amúgy is róla mintázták Vadert, szóval nem is rossz hasonlat.)

Bár bírom Fátumot, de amiket olvastam eddig vele kapcsolatban ( magyar kiadások + pár honosított cucc ) soha nem ez jött le. A Titkos Háborúkban is elég aljas volt.
A Vader vonalat tudtam és baromira tetszik is, hogy ilyen hatással volt egy másik hatalmas univerzum kialakulására.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 22. - 21:41:06
Én semmi kifogásolhatót látok a cigány eredetsztorikban. Más dolog, hogy sok esetben az írók nem tudják, hogy ez mit jelent
De tudják, de Amerikában ez a szó nem ugyanazt jelenti, mint itt. Inkább a mi általunk ismert vándorcirklusz lenne a megfelelője.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 22. - 21:42:24
Elnézést, kicsit keményen fogalmaztam, csak van némi előítéletem, és rossz tapasztalataim.

Hidd el, ők is épp olyan emberek mint te, köztük is akadtak idióták, de ez minden rasszra jellemző! Viszont sok a rendes, művelt is, aki akar tenni valamit, hogy ne aggassanak rá jelzőket, és skatulyázzák be őket! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 22. - 21:44:45
Idézet
De, sok mindenben. Alapvetően nem tömeggyilkos, sőt, Latvéria esetében elég komoly önfeláldozásra is hajlandó volt a népéért. Inkább egy keményebb kezű autokrata, aki nagyon rossz útra tévedt. Alternatív valóságokban bemutatták már, hogy ha nem ütközött volna ellenállásba, egy kemény irányított, ám alapvetően hihetetlenül békés és meglepően minimális elnyomással bíró utópiát alkotott volna a bolygón. Nemhiába sokak kedvenc gonosza, mert alapjában véve nem gonosz (csak nagyon hiú és csökönyös), de a körülmények eléggé erre az útra terelték. Képzeld el egy nem nyálas és folyton vinnyogó, hanem tényleg tökös Anakinként. (Amúgy is róla mintázták Vadert, szóval nem is rossz hasonlat.)

Ez annyira jól lett megfogalmazva hogy egy Fátum dokumentációban volna a helye!!! Jó karakter ő csak sokszor áldozatul esik az esztelen íróknak :drying: A Millar-Hitch érában volt neki egy nagyon jó beszólása mikor Latvéria népe őt ünnepelte és kiadta ukázba az egyik emberének hogy még 1 óráig kötelező tapsolni, aki előbb abbahagyja azt különítsék el majd lőjék le :hehe:
Nekem a hiú és csökönyös jellemvonása sosem tetszett főleg azóta nem viselem el mióta legyőzte a tanítómesterét és olyan szintre lépett amit egy átlag halandó soha nem überelhet. De mint mondtam az írók nem tudnak vele sokszor mit kezdeni! Pedig szívesen olvasnék vele olyan történetet ahol mint vasmarkú,szigorú ám jó szándékú vezérnek állítanák be. Így még a rigolyáit is el tudnám viselni, sőt még passzolna is hozzá :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 22. - 21:49:26
Hidd el, ők is épp olyan emberek mint te, köztük is akadtak idióták, de ez minden rasszra jellemző! Viszont sok a rendes, művelt is, aki akar tenni valamit, hogy ne aggassanak rá jelzőket, és skatulyázzák be őket! ;)
Igazad van, csak az ember olyan híreket hall néha, hogy a haja az égnek áll. Így érthető, ha sokan ellenségesek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 22. - 21:51:49
Hidd el, ők is épp olyan emberek mint te, köztük is akadtak idióták, de ez minden rasszra jellemző! Viszont sok a rendes, művelt is, aki akar tenni valamit, hogy ne aggassanak rá jelzőket, és skatulyázzák be őket! ;)
Igazad van, csak az ember olyan híreket hall néha, hogy a haja az égnek áll. Így érthető, ha sokan ellenségesek.

Srácok, nem akarok beleszólni, de ennek nem itt van a helye. Ha előjön ez a téma, annak mindig, mindenhol anyázás a vége. Hanyagoljuk ezt a témát ok? Köszönöm!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 22. - 21:52:55
Hidd el, ők is épp olyan emberek mint te, köztük is akadtak idióták, de ez minden rasszra jellemző! Viszont sok a rendes, művelt is, aki akar tenni valamit, hogy ne aggassanak rá jelzőket, és skatulyázzák be őket! ;)
Igazad van, csak az ember olyan híreket hall néha, hogy a haja az égnek áll. Így érthető, ha sokan ellenségesek.
Mert bizonyos embereknek ez érdekében áll, politika sajnos keményen! :(
De hagyjuk, tényleg ne bontsuk meg a fórumot, ilyen hülyeségekkel! Amúgy, bemondásra én se szoktam leírni egy képregényfilmet se, csak mert egyeseknek nem tetszik, és szerintük nézhetetlen. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 22. - 22:24:47
Fátummal sosem az volt a baj hogy hiteltelen az eredete mert egy isten háta mögötti országból származik hanem mert TÚLKÉPEZTE MAGÁT!!! Vagy más szóval élve a Marvel szerkesztősége felruházta kb korlátlan hatalommal :stupid:
Eh, még Marvel-szinten sem annyira elrugaszkodott. A hatvanas évek vége felé minden kisstílű gonosz tudós minimum csillagkapukat épített az alagsorban a munkanélküli segélyből. Még az olyan nevetséges dolgok is teljesen elfogadottak ott, mint a Pókember-füzetekből a Sakál, aki számos, többhektárnyi földalatti szupertitkos klónozó komplexumot alkotott alig egy év alatt tanári fizetésből és képzéssel. Ehhez képest az, hogy egy balkáni srác, aki 19 évesen került igazi oktatási intézmény közelébe, és tíz év alatt a robotika, elméleti fizika, matematika és az okkult tudományok mestere lett, annyira nem is elrugaszkodott. Tony Stark három év alatt szerzett négy diplomát hasonló tárgyakból, és ő IQ-ra von Doom alatt van.
Idézet
Ja, erről mind tudok,de azért egy Marveltől én ezt nem vártam volna. Inkább feküdjenek rá a sci-fi vonalra mint erre az okkult és népmesék egyvelegére mert ebből akkora logikai bukfencek születnek hogy azt nézni is fájdalmas.
Ó, pedig volt elég hosszú időszak, amikor ezek az okkult/horror sztorik képezték a palettájuk nagyobbik felét. Mára sokan elfeledték, de a Marvel egy nagyon jól kidolgozott és részletesen dokumentált természetfeletti/mágikus világgal bír, ahol sokkal nagyobb szabású események zajlottak le, mint az abszolút sci-finek minősülő űrrészlegen.
Idézet
Ráadásul az írók többsége abszolút nincs tisztában ezekkel az ősi okkult tanokkal és mítoszokkal, szóval már csak ezért sem engedném őket egy képregény közelébe mert teletömik hülyeségekkel!
Ez majdnem minden aspektusra igaz. AZ általad említett Millar-Hitch érát is bármennyire kedvelem, Millar látványosan nulla előismerettel vágott bele, és ez sok helyen kissé fájdalmasan látszik is.
Idézet
érdekes megfigyelni, hogy a DC-nél mennyire kevesebben vannak a más nemzetiségű figurák.
A fenéket, ott sokkal extrémebb a helyzet, mert szinte minden második vagy földönkívüli, vagy egy idegen létsíkból létezett, esetleg időutazó vagy a „nem emberi lény” másmilyen kategóriáját meríti ki. Tény, hogy nagyon szeretik előtérbe tolni a fehér középosztálybeli amerikai férfi szereplőket (akik jellemzően a legunalmasabb figuráik közé tartoznak), de az ő etnikai palettájuk talán a Marvelnél is vegyesebb – csak ott mindenki amerikai állampolgár, míg a Marvel szereti kicsit keverni a nemzetiségeket.
De mint mondtam az írók nem tudnak vele sokszor mit kezdeni! Pedig szívesen olvasnék vele olyan történetet ahol mint vasmarkú,szigorú ám jó szándékú vezérnek állítanák be. Így még a rigolyáit is el tudnám viselni, sőt még passzolna is hozzá :D
Van ilyen, a What If Secret Wars. Amúgy meg persze, hogy nem bírnak vele mit kezdeni, elvégre annyira összetett, hogy nehéz igazából megfogni. mintha arra kérnének, hogy írj száz regényt Norman Batesszel vagy az akárhogy is hívják a Nem vénnek való vidék gonoszával a főszerepben. Még Darth Vaderről is nehezen tudnak jó sztorikat írni az EU-be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 22. - 22:53:37
A Sakál eladta a klónozó technikát az oroszoknak, több milliárd dollárt kapott érte, onnan tudta felépíteni a laborját. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 22. - 23:02:20
Vagy sok túlórát vállalt, esetleg magánórákat is adott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 23. - 00:00:56
A Titkos Háborúkban is elég aljas volt.
Azért ez nem teljesen igaz. Abban a sztoriban neki jutott először eszébe, hogy nem kéne harcolni egymással, le is akart beszélni mindenkit, de miután nem hittek neki + meg akarták ölni, így inkább beszállt a játékba. Amúgy az tény, hogy a hatalom megszerzése az elsődleges célja, illetve a "cél szentesíti az eszközt" elveket vallja, de nem öl ok nélkül, és nem mindenkit. A TH-ban is, amint elérte a célját, a teljhatalmat, már nem foglalkoztatta többé a bosszú, sem az ellenségei, sőt a hősök kívánságait is teljesítette volna. Itt is jól látszott, hogy alapvetően nem gonosz, nem egy vadállat. Tény, hogy gyarló istenné vált, aki uralkodóként gondolkodik, és nem tűri az ellenszegülést. De ha a Kapiék nem forraltak volna puccsot ellene, akkor nem bántotta volna őket. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 23. - 01:56:13
A Titkos Háborúkban is elég aljas volt.
Azért ez nem teljesen igaz. Abban a sztoriban neki jutott először eszébe, hogy nem kéne harcolni egymással, le is akart beszélni mindenkit, de miután nem hittek neki + meg akarták ölni, így inkább beszállt a játékba. Amúgy az tény, hogy a hatalom megszerzése az elsődleges célja, illetve a "cél szentesíti az eszközt" elveket vallja, de nem öl ok nélkül, és nem mindenkit. A TH-ban is, amint elérte a célját, a teljhatalmat, már nem foglalkoztatta többé a bosszú, sem az ellenségei, sőt a hősök kívánságait is teljesítette volna. Itt is jól látszott, hogy alapvetően nem gonosz, nem egy vadállat. Tény, hogy gyarló istenné vált, aki uralkodóként gondolkodik, és nem tűri az ellenszegülést. De ha a Kapiék nem forraltak volna puccsot ellene, akkor nem bántotta volna őket.

Mert félt. Nem akart meghalni, és magához akarta kaparintani a hatalmat. Többször mondja is, hogy "ne legyünk bolhák.... " ezt is azért, mert nem bírja elviselni a nála nagyobb hatalmat. Ne legyen felette senki. Biztos nem azért mert aggódott az emberiségért. Az meg hogy a hősök így reagáltak, hát istenem, biztos volt rá okuk. Nem hiszem, hogy bárkinek nekiestek volna csak úgy...  ;)
Nem bántotta volna őket, ha behódolnak és tűrik az uralmát. De hisz minden diktátor ezt akarja.   ;)
Senki sem ölet meg mindenkit, mert akkor nem lenne kin uralkodni. Kivéve talán Doomsday-t.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. Augusztus 23. - 03:43:27
Ben Affleck lesz Batman:
https://www.facebook.com/notes/warner-bros-pictures/ben-affleck-revealed-as-batman/656526234358932 (https://www.facebook.com/notes/warner-bros-pictures/ben-affleck-revealed-as-batman/656526234358932)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 23. - 07:54:21
Erről annak idején már volt szó, mikor meglebben a Superman és Batman filmhíre. Örök cimborája lett volna Superman. Aztán nem lett belőle semmi. Hogy promótálta pedig a projektet a Warner, még a Legenda vagyok egy jelenetébe is "elrejtette" a plakátot.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 23. - 08:05:36
Szerintem remek választás. És érdekesség, hogy Affleck már Superman is volt egyszer. A Hollywoodlandban amikor a tragikus sorsú George Reeves bőrébe bújt.
(http://collider.com/wp-content/uploads/ben-affleck-hollywoodland.jpg)
https://www.youtube.com/watch?v=46mpBL5tkpE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Augusztus 23. - 08:18:48
Szerintem remek választás. És érdekesség, hogy Affleck már Superman is volt egyszer. A Hollywoodlandban amikor a tragikus sorsú George Reeves bőrébe bújt.
Ez melyik filmből van?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 23. - 08:19:59
Szerintem remek választás. És érdekesség, hogy Affleck már Superman is volt egyszer. A Hollywoodlandban amikor a tragikus sorsú George Reeves bőrébe bújt.
Ez melyik filmből van?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Augusztus 23. - 08:44:42
Öregszem, na. A látásom se a régi.  :hawkeye:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 23. - 08:56:09
Huuu, de furcsa választás... :headscratch:
Bajom nincs Affleckkel, de nem tom... túl nagy sztárnak gondolom... hogy fog ő gond nélkül 3-4 filmben is Batman lenni... tuti lesznek ebből ilyen sztár kavarások...
Ő amúgy nem túl öreg? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 23. - 09:12:39
41 éves. Robert Downey meg 48 és mégis pörög.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 23. - 09:19:57
Hát, amire végeznek a filmekkel, túl lesz az 50-en... lehet megint keresni új Batset. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 23. - 09:42:15
Brolin-nak jobban örültem volna mert ő első ránézésre is olyan mint a képregénybeli Bruce Wayne. Sármos,vagány és odab*sz ahogy kell ;D
Ha Affleck-ről van szó nekem róla mindig a Jay és Néma Bob-ból ismert Holden McNeil ugrik be meg az összes Kevin Smith filmbeli feltűnése :hehe: Úgyhogy remélem ez a hír csak valami hirtelen felkapott pletyka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 23. - 10:01:52
Stúdió hivatalosan bejelentette, szóval nem hinném, hogy ez már csak pletyka volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 23. - 10:16:56
Azért reménykedni még lehet! Ha pedig olyasmi alakítást nyújt mint a DD-ben akkor túlteszem magam ezen az egészen :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 23. - 11:36:08
Milyen fura. Annak idején azért húzódozott a Fenegyerek folytatásától, mert túl megerőltető volt a sok drótos jelenet. Most, 10 évvel később már menni fog? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 23. - 11:59:28
Azóta rájött, hogy feltalálták a dublőr és a kaszkadőr fogalmát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 23. - 12:04:45
Most mondta be a híradó is a Ben Affleck-es hírt. Szóval már hivatalos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 23. - 12:24:11
Brolin-nak jobban örültem volna

 :bravo:
Szuper lenne! Az éjjeliőr a hullaházban remakejében kedveltem meg egy életre.  :D

Milyen fura. Annak idején azért húzódozott a Fenegyerek folytatásától, mert túl megerőltető volt a sok drótos jelenet. Most, 10 évvel később már menni fog? :)

Vékonyabb lett a buksza.  :twisted: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 23. - 12:29:08
Ben Affleck? Hoppá...ööö nem is tudom, ez elég meglepő.  Bale jobb lett volna, na majd meglátjuk. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 23. - 12:30:19
Fúj. Reméltem DD után nem kell lássam más szuperhősfilmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 23. - 12:31:52
Vajon hozza magával A feleségét is? Az nem lenne rossz :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 23. - 12:41:41
Az biztos. Bár egyszer már nem vált be. A Gengszterrománcban.  :hehe:
Idézet
Vékonyabb lett a buksza.
Ez annyira nem is hülyeség, mert színészként nem sok szerepe volt mostanában (oké, Afrikában van egy ideje), inkább rendezőként tűnik sikeresebbnek.

Valaki írta, hogy akkor Matt Demon lehetne Robin.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 23. - 12:44:47
Azért elég fura nekem ez a hirtelen jött választás a stúdió részéről. Mármint 2-3 hete még Bale-lel egyezkedtek és mellette jó pár színészt megkörnyékeztek, erre most rögtön Affleck-re tették a voksukat? Kissé logikátlan és elhamarkodott lépés volt ez tőlük :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 23. - 12:49:16
Valaki írta, hogy akkor Matt Demon lehetne Robin.  ;D

Kevin Smith meg mondjuk Pingvin :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 23. - 12:59:51
Valaki írta, hogy akkor Matt Demon lehetne Robin.  ;D

Kevin Smith meg mondjuk Pingvin :D

 :lol: :lol:

Azért elég fura nekem ez a hirtelen jött választás a stúdió részéről. Mármint 2-3 hete még Bale-lel egyezkedtek és mellette jó pár színészt megkörnyékeztek, erre most rögtön Affleck-re tették a voksukat? Kissé logikátlan és elhamarkodott lépés volt ez tőlük :headscratch:

Bale nem akarta a szerepet. Többször is nyilatkozta, hogy nem kívánja újból eljátszani Waynet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 23. - 13:09:42
Azok csal pletykák voltak, semmi több...
Mondjuk én azt hittem vmi nagyon csíny datával fogják ezt bejelenteni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 23. - 13:19:48
Na ez meg a másik hogy semmi ünnepi bejelentés csak egy szimpla cikk a CBR-on és ennyi. Azt hittem ha végre megtalálják az emberüket akkor sz*rrá promózzák majd a fél internetet ;D Remélem Affleck beválik mert ugyan nem szokásom színészeket lehúzni jóval a kész film előtt,de BF-től azért kissé tartok. Hülye ez a Warner, hát Josh Brolin-nal mi volt a problémájuk?

(http://aggressivecomix.com/wp-content/uploads/2013/08/josh_brolin_as_batman_by_poumap-d60nl1w.jpg)  :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 23. - 13:21:02
Wow. Ilyen homlokcsonttal inkább Bane-nek mehetne el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 23. - 13:22:41
Annak se lenne utolsó! De szívesen megnézném az ő által életre keltett badass Bruce Wayne-t 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 23. - 13:24:32
Hát, megnéztem pár fényképet… én valahogy nem nézem ki belőle a sármos playboyt. Még a Bale-módszerrel sem (révedünk a nagy semmibe).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 23. - 13:26:02
És Bent? A mamlasz, unott nézésével a semmibe?  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 23. - 13:27:52
Ez csak smink és frizura kérdése, a többi már megy magától. Bale-hez ne hasonlítsuk mert ő is egy teljesen más Bats-et személyesített meg így Brolin sem lenne az a tipikus standard Batman!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 23. - 13:44:34
(http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/aoz20Oe_460s.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 23. - 13:59:01
Na ez meg a másik hogy semmi ünnepi bejelentés csak egy szimpla cikk a CBR-on és ennyi. Azt hittem ha végre megtalálják az emberüket akkor sz*rrá promózzák majd a fél internetet ;D Remélem Affleck beválik mert ugyan nem szokásom színészeket lehúzni jóval a kész film előtt,de BF-től azért kissé tartok. Hülye ez a Warner, hát Josh Brolin-nal mi volt a problémájuk?

(http://aggressivecomix.com/wp-content/uploads/2013/08/josh_brolin_as_batman_by_poumap-d60nl1w.jpg)  :nezze:

Még Zod is lehetne. De simán el tudnám képzelni Fantomnak is.
Amúgy B***ott jó színész!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 23. - 15:41:50
Én is kicsit furcsának tartom ezt a választást, de még mindig jobb Batman lesz, mint Pataki Attila.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 23. - 15:42:14
Ben Affleck? Na erre aztán nem számítottam. :D Végülis a DD-ben jó volt, remélem itt is beválik (kicsit hasonló szerep, van referenciája legalább :lol: ). Mondjuk én is öregnek tartottam volna őt (és Brolint is) a szerephez, azt hittem, fiatalabb Batmant akar a stúdió. Viszont a stúdió részéről nem rossz a döntés, mert Ben elég híres színész (és képregényes körökben is elég ismert), jó húzónév lesz, és valószínűleg jóval kevesebbe került megszerezni, mint Bale-t. Ráadásul így lesz egy magyar származású Batman-ünk, ezt kapjátok ki. :lol:

Valaki írta, hogy akkor Matt Demon lehetne Robin.  ;D
:lol:

Idézetet írta: Bub
Mondjuk én azt hittem vmi nagyon csíny datával fogják ezt bejelenteni...
Engem nem lepett meg, hogy nem csináltak csinnadrattát, mert még így is nagyon kérdéses, hogy hogyan fog elsülni a dolog. Sokan úgy vannak Bale-el, mint mi Robert Downey Jr.-al, hogy csak ő lehet Vasember, illetve Bale az igazi Batman. Kérdés, hogy hogyan fogják fogadni a rajongók a váltást, illetve a legfontosabb, hogy a filmben milyenre sikerül Affleck Batmanje.

Idézetet írta: Kit Walker
Mert félt. Nem akart meghalni, és magához akarta kaparintani a hatalmat. Többször mondja is, hogy "ne legyünk bolhák.... " ezt is azért, mert nem bírja elviselni a nála nagyobb hatalmat. Ne legyen felette senki. Biztos nem azért mert aggódott az emberiségért. Az meg hogy a hősök így reagáltak, hát istenem, biztos volt rá okuk. Nem hiszem, hogy bárkinek nekiestek volna csak úgy...  ;)
Nem, Fátum nem félt, az biztos. Aki egymaga szembe mer szállni a Túlontúlival, az rohadtul nem gyáva. ;D A hatalommániája inkább a nagyravágyásával, illetve bizonyos lelki sérülésekkel magyarázható. Egyébként persze, hogy nem az emberiségért csinálta, hanem önző célokból, saját magáért. Abban egyet is értünk, hogy Fátum nem "jó" ember (hisz akkor nem is lenne szuperbűnöző :D ), gátlástalan, öntelt, és önző, de attól még van egyfajta torz erkölcsi- és értékrendje, és nem velejéig romlott. Ha igazán gonosz lenne, akkor abban a pillanatban végzett volna minden ellenségével - nem csak a hősökkel, de a Főldön és szerte a galaxisban minden vélt vagy valós ellenséggel - amint magához ragadta a Túlontúli hatalmát.
Ahogy Gaby is utalt rá, Fátum lényegében egy idealizált diktátor, aki bár elnyomás alatt tartja a népét, de mégsem élnek rosszul az alattvalói, sőt, felvirágoztatja az országát. Illetve, én más megközelítésben úgy is szoktam fogalmazni, hogy ő egy "negatív Odüsszeusz", akinek nincsenek szuperképességei, de ezt a hátrányát az intelligenciájával és a tudásával képes ellensúlyozni a szuperhősökkel szemben, és képes volt a legnagyobb ellenfelükké válni. Ezért is utáltam az F4 filmben, hogy szuperképességeket kapott, mert így számomra ez a lényeges vonása veszett el a karakternek. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 23. - 16:26:50
Ráadásul így lesz egy magyar származású Batman-ünk, ezt kapjátok ki. :lol:

Nincs magyar származása, apjának volt egy magyar barátja és onnan a Géza név.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 23. - 16:35:43
Remélem ez a Batman több kütyüt fog használni, és nem lesz olyan realista az ábrázolása mint a Nolan filmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 23. - 16:55:26


Nem, Fátum nem félt, az biztos. Aki egymaga szembe mer szállni a Túlontúlival, az rohadtul nem gyáva. ;D A hatalommániája inkább a nagyravágyásával, illetve bizonyos lelki sérülésekkel magyarázható. Egyébként persze, hogy nem az emberiségért csinálta, hanem önző célokból, saját magáért. Abban egyet is értünk, hogy Fátum nem "jó" ember (hisz akkor nem is lenne szuperbűnöző :D ), gátlástalan, öntelt, és önző, de attól még van egyfajta torz erkölcsi- és értékrendje, és nem velejéig romlott. Ha igazán gonosz lenne, akkor abban a pillanatban végzett volna minden ellenségével - nem csak a hősökkel, de a Főldön és szerte a galaxisban minden vélt vagy valós ellenséggel - amint magához ragadta a Túlontúli hatalmát.
Ahogy Gaby is utalt rá, Fátum lényegében egy idealizált diktátor, aki bár elnyomás alatt tartja a népét, de mégsem élnek rosszul az alattvalói, sőt, felvirágoztatja az országát. Illetve, én más megközelítésben úgy is szoktam fogalmazni, hogy ő egy "negatív Odüsszeusz", akinek nincsenek szuperképességei, de ezt a hátrányát az intelligenciájával és a tudásával képes ellensúlyozni a szuperhősökkel szemben, és képes volt a legnagyobb ellenfelükké válni. Ezért is utáltam az F4 filmben, hogy szuperképességeket kapott, mert így számomra ez a lényeges vonása veszett el a karakternek.

Azért nem egymaga szállt vele szembe.  ;)
Megvárta míg Galactus megtámadja és alattomban belopódzott. Persze, értem mit mondtok tg-vel, talán valamilyen szinten egyet is értenék vele, de Fátum akkor is diktátor. Olyan nincs, hogy jó diktátor vagy rossz diktátor. A diktátor az rossz. Minden esetben fölérendeli magát a többieknek. Ezért nem is értettem, hogy lehet felnézni rá, hogy honnan jött és mit ért el.  :uhoh: :roll:
Persze ez egy kitalált figura, de ha az értékeit nézzük akkor is negatív.

Remélem ez a Batman több kütyüt fog használni, és nem lesz olyan realista az ábrázolása mint a Nolan filmekben.

Ezt én is őszintén remélem, és hogy ki lehet törölni a Nolanbatman emlékét is.... :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 23. - 17:16:36
Idézet
Ahogy Gaby is utalt rá, Fátum lényegében egy idealizált diktátor, aki bár elnyomás alatt tartja a népét, de mégsem élnek rosszul az alattvalói, sőt, felvirágoztatja az országát.
Nem tudom... az országa olyan, mint a balkán. Vagy mint az 1800-as években. Van egy kastély, és vannak a parasztok kordékkal. Hol itt a felvirágoztatás?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 23. - 17:33:52
Azért nem egymaga szállt vele szembe.  ;) Megvárta míg Galactus megtámadja és alattomban belopódzott.
Nem, Galactus addigra már "le volt győzve". Fátum Galactus hajójának energiáját szívta magába, így kozmikus hatalmú, kvázi félisten lett. Ezután támadta meg a Túlontúlit, egyedül. De még így is a Túlontúli volt erőfölényben, Fátum ésszel győzte le.

Idézet
Olyan nincs, hogy jó diktátor vagy rossz diktátor. A diktátor az rossz.
Ezzel sem értek teljesen egyet. Az igaz, hogy úgy általánosságban a diktatúra rossz, viszont a diktátorok között is van különbség, vannak jobbak és rosszabbak is. Például az Észak-Koreaiak simán lecserélnék a mostani rezsimjüket Fátumra. ;) Sőt, szerintem sok afrikai diktatúrában élő nép is.
(Egyébként nem vagyok biztos benne hogy a diktatúra minden esetben rossz lenne. Ha létezne egy idealizált vezető - kvázi tökéletes lény - aki minden esetben helyesen dönt, és a nép érdekeit is mindig szem előtt tartaná, az akár lehetne jó is. De mivel az ember gyarló, így ilyen ideális helyzet nincs.)

Idézet
Ezért nem is értettem, hogy lehet felnézni rá, hogy honnan jött és mit ért el.  :uhoh: :roll:
Persze ez egy kitalált figura, de ha az értékeit nézzük akkor is negatív.
Várj, szerintem két külön témáról beszélünk. Az egy dolog, hogy Fátum önmagában jó vagy rossz ember, de az már más téma, hogy az emberek (néző/olvasóközönség) miért szeretik a negatív karaktereket. :) Darth Vader diktátor, gyilkos. Riddick is egy mocskos gyilkos. Dexter egy sorozatgyilkos. Célpont megölt egy nagyanyót pár szem mogyoróval. :hehe: Az emberek mégis szeretik ezeket a karaktereket. Csak a különbség az, hogy ezek kitalált figurák, kitalált történetekkel, amit el lehet választani a valóságtól. Egy Hitlert vagy Sztállint én is mélyen megvetek, de attól még Fátumot nagyon is kedvelem, és az egyik kedvenc szuperbűnözőm. :)
Ilyen alapon ne nézz akciófilmeket, mert azokban sok embert lelőnek, és mint tudjuk, a gyilkolás rossz. :D

Nem tudom... az országa olyan, mint a balkán. Vagy mint az 1800-as években. Van egy kastély, és vannak a parasztok kordékkal. Hol itt a felvirágoztatás?
Hát Gaby mintha úgy mondta volna, hogy a történetekben a népe elégedett volt vele. :D De én nem vagyok annyira tájékozott F4-ben, szóval lehet, hogy tévedek. Majd Gaby megerősít, vagy megcáfol. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 23. - 17:40:28
miért szeretik a negatív karaktereket. :) Darth Vader diktátor, gyilkos. Riddick is egy mocskos gyilkos.
Őt nem is szeretjük.  :hehe:
Idézet
Hát Gaby mintha úgy mondta volna, hogy a történetekben a népe elégedett volt vele.
Az Észak-Koreaiak is elégedettek a jelenlegi vezetőjükkel. Fátum emberei sem mernek mást mondani - vagy pedig annyira meg vannak hülyítve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 23. - 17:53:54
Én Riddicket is bírom. ;D Nagyon badass. :D

Az Észak-Koreaiak is elégedettek a jelenlegi vezetőjükkel.
Ezt aláírom, de ők tényleg nagyon agymosottak. Ettől még a népük nagy része éhezik, és hihetetlen durva állapotok vannak abban az országban. Hogy úgy mondjam, Latveria népe - még ha elmaradott is - valószínűleg fényévekkel jobban él, mint az Észak-Koreaiak.
De hogy közelebbi példát is mondjak a jó - rossz diktatúrára: itt a mi országunk. Én még nagyon kicsi voltam, amíg tartott a kommunizmus, így valódi tapasztalatom nincs róla, de az alapján, amit szüleimtől/ismerőseimtől hallottam, illetve amit a suliban tanultunk róla, hát az itteni kommunista diktatúra igencsak jó és laza volt Észak-Koreához képest. Ezért mondom, hogy a diktatúrák, diktátorok között is van különbség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 23. - 18:07:15
Nem tudom... az országa olyan, mint a balkán. Vagy mint az 1800-as években. Van egy kastély, és vannak a parasztok kordékkal. Hol itt a felvirágoztatás?
Fátum előtt az élet úgy nézett ki Latvériában, hogy azt etted, amit sikerült kiverned a szomszédodból. Fátum alatt nincs éhezés, nincs szegénység, nincs bűnözés, mindenkinek van munkája, mindenki részesül egész jó oktatásban, senki sem szűkölködik, mert minden alapvető szükséglet kvázi ingyen van. Persze a túloldalán feltétlen engedelmességet kérnek, elég erős az agymosás, illetve jelentősebb magántulajdonnal senki sem rendelkezhet. Fátum a jól működő paternalista diktatúrát valósította meg, és ahányszor elmozdították a hatalomból, az ország marha gyorsan visszasüllyedt a szegénységbe és a káoszba, ráadásul általában tipikus balkáni diktátorokat kaptak a nyakukba.
Persze ez egy kitalált figura, de ha az értékeit nézzük akkor is negatív.
Az, de a valós történelem egyik legnagyobb alakjának tartott Napóleon is az. Sőt, igazából reálisan nézve a hazánkban körülrajongott Mátyás király is, mert ő aztán tényleg teljesen kiszipolyozta a népét csak azért, hogy háborúzhasson egy csillogó császári koronáért, ami aztán nem jött össze neki, plusz amint megszűnt a felügyelet a sokat magasztalt serege felett, azok végigdúlták a fél országot.
Nem, Galactus addigra már "le volt győzve". Fátum Galactus hajójának energiáját szívta magába, így kozmikus hatalmú, kvázi félisten lett.
Nem kvázi és nem fél. A Túlontúliak azok, amik túlmutatnak még a bibliai Isten fogalmán is.
Idézet
Az Észak-Koreaiak is elégedettek a jelenlegi vezetőjükkel.
Ha azok lennének, nem kéne úgy őrizni a határt, mint egy börtön és egy erőd keverékét és nem hallani folyton arról, hányan próbáltak átszökni délre. A képregénybéli Latvériában az a kevés határőrség, ami van, mind kifelé irányul, okkal. jobb hasonlat lenne Kuba, de onnan meg a mélyszegénység miatt szökdösnek évtizedek óta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 23. - 18:31:42


Idézet
Olyan nincs, hogy jó diktátor vagy rossz diktátor. A diktátor az rossz.
Ezzel sem értek teljesen egyet. Az igaz, hogy úgy általánosságban a diktatúra rossz, viszont a diktátorok között is van különbség, vannak jobbak és rosszabbak is. Például az Észak-Koreaiak simán lecserélnék a mostani rezsimjüket Fátumra. ;) Sőt, szerintem sok afrikai diktatúrában élő nép is.
(Egyébként nem vagyok biztos benne hogy a diktatúra minden esetben rossz lenne. Ha létezne egy idealizált vezető - kvázi tökéletes lény - aki minden esetben helyesen dönt, és a nép érdekeit is mindig szem előtt tartaná, az akár lehetne jó is. De mivel az ember gyarló, így ilyen ideális helyzet nincs.)

Igen, de az már nem diktatúra lenne.  ;)
Akkor a te megfogalmazásod szerint az angol királynő is diktátor.  ;)

Idézet
Ezért nem is értettem, hogy lehet felnézni rá, hogy honnan jött és mit ért el.  :uhoh: :roll:
Persze ez egy kitalált figura, de ha az értékeit nézzük akkor is negatív.
Várj, szerintem két külön témáról beszélünk. Az egy dolog, hogy Fátum önmagában jó vagy rossz ember, de az már más téma, hogy az emberek (néző/olvasóközönség) miért szeretik a negatív karaktereket. :) Darth Vader diktátor, gyilkos. Riddick is egy mocskos gyilkos. Dexter egy sorozatgyilkos. Célpont megölt egy nagyanyót pár szem mogyoróval. :hehe: Az emberek mégis szeretik ezeket a karaktereket. Csak a különbség az, hogy ezek kitalált figurák, kitalált történetekkel, amit el lehet választani a valóságtól. Egy Hitlert vagy Sztállint én is mélyen megvetek, de attól még Fátumot nagyon is kedvelem, és az egyik kedvenc szuperbűnözőm. :)
Ilyen alapon ne nézz akciófilmeket, mert azokban sok embert lelőnek, és mint tudjuk, a gyilkolás rossz. :D

Ezért is írtam, hogy tudom, hogy kitalált, hogy ebbe ne kössön bele senki. Nem jött össze.  ;D
Egyáltalán nincs igazad, vagyis kevered a szezont a fazonnal,  ;D mert felnézni valakire ( elismerni érdemeit ) és megnézni egy akciófilmet nem ugyanaz a kategória. Akkor lenne ugyanaz, ha én azt mondtam volna mennyire királyak az akciófilmek, mert mindenkit leölnek benne és ez nekem tetszik. Szeretem a horror filmeket is, de még egyszer sem mondtam, hogy ledarálom a szomszéd nénit, mert az menő. Remélem így már érthető.  ;)

Én Riddicket is bírom. ;D Nagyon badass. :D

Az Észak-Koreaiak is elégedettek a jelenlegi vezetőjükkel.
Ezt aláírom, de ők tényleg nagyon agymosottak. Ettől még a népük nagy része éhezik, és hihetetlen durva állapotok vannak abban az országban. Hogy úgy mondjam, Latveria népe - még ha elmaradott is - valószínűleg fényévekkel jobban él, mint az Észak-Koreaiak.
De hogy közelebbi példát is mondjak a jó - rossz diktatúrára: itt a mi országunk. Én még nagyon kicsi voltam, amíg tartott a kommunizmus, így valódi tapasztalatom nincs róla, de az alapján, amit szüleimtől/ismerőseimtől hallottam, illetve amit a suliban tanultunk róla, hát az itteni kommunista diktatúra igencsak jó és laza volt Észak-Koreához képest. Ezért mondom, hogy a diktatúrák, diktátorok között is van különbség.

Igen van köztük különbség, de az egyik olyan mint egy orrtörés, a másik mint egy tökön rúgás. Nos, valljuk be egyik sem túl kellemes. Csak két rossz közül lehet választani.
Nem feltétlenül agy mosottak, csak egyszerűen elnyomottak és félnek. Nem biztos, hogy nekik az jó.
Igazából Magyarországon nem volt kommunizmus. Itt szocializmus volt. Kommunizmus a világon sehol nem volt még és valószínű nem is lesz, mert az egy ideális állapot lenne. Mindenki egyenlő, szabad stb...
Eszmének nem lenne rossz, de ahogy megvalósítani próbálják, az az amit mindenki utál. Kommunizmust kapitalista eszközökkel ( erősebb kutya ) lenyomni az emberek torkán az a durva. No, meg az hogy ennek ( és minden politikai vonalnak, kivétel nélkül ) vannak követői....

Persze ez egy kitalált figura, de ha az értékeit nézzük akkor is negatív.
Az, de a valós történelem egyik legnagyobb alakjának tartott Napóleon is az. Sőt, igazából reálisan nézve a hazánkban körülrajongott Mátyás király is, mert ő aztán tényleg teljesen kiszipolyozta a népét csak azért, hogy háborúzhasson egy csillogó császári koronáért, ami aztán nem jött össze neki, plusz amint megszűnt a felügyelet a sokat magasztalt serege felett, azok végigdúlták a fél országot.

Igen, Istvánról nem is beszélve. És szentté avatták.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 23. - 20:39:49
Igen, de az már nem diktatúra lenne.  ;)
Dehogynem, ha egy személy dönt önkényesen, a nép beleszólása nélkül. Csak egy idealizált, tökéletes diktátor mindig helyes döntéseket hozna.

Idézet
Akkor a te megfogalmazásod szerint az angol királynő is diktátor.  ;)
Nem, mert az angol királyi családnak nincs tényleges (telj)hatalma. Ők inkább csak celebek. ;D

Idézet
mert felnézni valakire ( elismerni érdemeit ) és megnézni egy akciófilmet nem ugyanaz a kategória.
Csakhogy én nem azért nézek fel Fátumra, mert milyen jól terrorizálja a népét. Hanem azért, mert nagyon szórakoztató sztorik születnek abból, ahogy elkenik egymás száját a hősökkel. ;D Ettől még a gaztetteivel nyilván nem értek egyet, és a hősöknek szurkolok a végén. Igazából az sem jó megfogalmazás, hogy felnézek rá. Inkább csak szeretem, kedvelem a karakterét. Ő csak egy kitalált képregénykarakter, semmi több, ekként is kezelem. A páncélját és a technológiáját persze elfogadnám, de a valóságban nem szeretnék diktátor lenni.
Idézet
Szeretem a horror filmeket is, de még egyszer sem mondtam, hogy ledarálom a szomszéd nénit, mert az menő.
Szeretem Fátum dokit, de soha nem szeretnék valódi diktatúrában élni, mert az nem menő. :D Ugyanazt tesszük: elválasztjuk a képzeletet a valóságtól. A képregények és a filmek esetében is. Nyilván egy valódi diktátorról egész más a véleményem, mint egy kitalált képregényfiguráról. ;)

Idézet
Igen van köztük különbség, de az egyik olyan mint egy orrtörés, a másik mint egy tökön rúgás. Nos, valljuk be egyik sem túl kellemes. Csak két rossz közül lehet választani.
Ne mondd már, hogy nem tudsz különbséget tenni kisebb és nagyobb rossz között! Ha választanod kéne, hogy levágják a karod, vagy betörik az orrodat, mégis melyiket választanád? Egyik sem túl kellemes, mégis nagy különbség van köztük. ;) (Hogy világos legyen a hasonlat: Észak-Koreai diktatúra= karlevágás; magyar szocializmus=orrbavágás. VAN különbség.)

Idézet
Nem feltétlenül agymosottak, csak egyszerűen elnyomottak és félnek. Nem biztos, hogy nekik az jó.
De, sajnos nagyon agymosottak. Teljesen úgy vannak nevelve, hogy ami az országhatáron belül van, az jó, a határon túl meg csupa rossz és gonosz ember él. Hihetetlen mértékű cenzúra van, gyakorlatilag szinte semmit nem tud külföldről a jónép. Egyébként nem az a legnagyobb baj, hogy elnyomottak, és ez rossz, hanem konkrétan éhínség van, mert teljesen el van cseszve az ország gazdasága. Minden a hadiiparnak van alárendelve, a politikai vezetőség dőzsöl, miközben a nép nagy része éhezik, élelmiszer- és gyógyszerhiány van (altatás nélkül végeznek műtéteket!). Persze, rossz az elnyomás és a félelem, de nem mindegy milyen méreteket ölt, és milyen egyéb körülmények társulnak hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 23. - 21:35:03
Idézet
mert felnézni valakire ( elismerni érdemeit ) és megnézni egy akciófilmet nem ugyanaz a kategória.
Csakhogy én nem azért nézek fel Fátumra, mert milyen jól terrorizálja a népét. Hanem azért, mert nagyon szórakoztató sztorik születnek abból, ahogy elkenik egymás száját a hősökkel. ;D Ettől még a gaztetteivel nyilván nem értek egyet, és a hősöknek szurkolok a végén. Igazából az sem jó megfogalmazás, hogy felnézek rá. Inkább csak szeretem, kedvelem a karakterét. Ő csak egy kitalált képregénykarakter, semmi több, ekként is kezelem. A páncélját és a technológiáját persze elfogadnám, de a valóságban nem szeretnék diktátor lenni.

Nem te ismerted el Fátumot.Nem neked szántam, csak beszélgettünk.  ;)
Nem is azzal van a baj, hogy szereted, én is szeretem és érdekes módon a doktor ellenfeleit szeretem legjobban Pókinak is ( Oki doki, Gyík, Fátum ) Fátum nekem is nagy kedvencem, de ahogy te is írtad, azért mert érdekes karakter és nem azért mert követendő példa.


Idézet
Igen van köztük különbség, de az egyik olyan mint egy orrtörés, a másik mint egy tökön rúgás. Nos, valljuk be egyik sem túl kellemes. Csak két rossz közül lehet választani.
Ne mondd már, hogy nem tudsz különbséget tenni kisebb és nagyobb rossz között! Ha választanod kéne, hogy levágják a karod, vagy betörik az orrodat, mégis melyiket választanád? Egyik sem túl kellemes, mégis nagy különbség van köztük. ;) (Hogy világos legyen a hasonlat: Észak-Koreai diktatúra= karlevágás; magyar szocializmus=orrbavágás. VAN különbség.)
Naná, hogy van különbség, ezt mondom én is. De egy jó ember nem vág orrba, hanem segít. Ergo jó diktatúra nincs, csak jobb, de az is rossz. Hisz a karlevágás és az orrbavágás is rossz, szerintem. A jó diktatúra az lenne, ha segít rajtad, a rossz hogy orrbavág.  Oké, mondhatjuk, hogy Fátum népe nem éhezik, viszont cserébe alá kell vetniük magukat az uralmának, eldobva a szabadságukat. Ha jól emlékszem az F4 az X-men ellenben volt erre egy nagyon jó példa. Mármint Fátum jellemére. Na, ott szerintem kicsit sem szerethető. De Fátumot ezért szeretjük, mert nem lehet szeretni.  ;D Mint Jockey-t a Dallasból.  :hehe:
Szóval csak azt akarom mondani, hogy maga a diktatúra szó is óriási negatív töltettel bír, nincs benne semmi jó. Üres halmaz.  :hehe:
Amúgy valóban voltak nálunk is nagyon csúnya dolgok, de ezt igazán megítélni a történelemkönyvek mögül nem lehet. Hisz mint tudjuk, Winston folyamatosan átírja Nagy Testvér parancsára.   :nezze: Az sem lehet véletlen, hogy az "egyszerű" ( értsd: akik nem ültek közel a tűzhöz ) emberek annyira szidják azt a rendszert. De 20 év múlva mi is szidunk majd valamit...  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 23. - 22:15:29
Szóval csak azt akarom mondani, hogy maga a diktatúra szó is óriási negatív töltettel bír, nincs benne semmi jó. Üres halmaz.  :hehe:
Ez csak egy modern járulékos valami. Háromszáz éve még nem egy rossz dolog volt, hanem az egyetlen működőképes modern államforma. Eredetileg az athéniak meg ugye pont azért találták ki, hogy a békeidőben úgy-ahogy működő demokráciát nagy szósz esetén gyorsan lecseréljék erre, mert ez működött. A történelem talán leginkább működőképes állami berendezése egy féldemokratikusan megválasztott diktátort használt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 24. - 10:44:20
(http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/aoz20Oe_460s.jpg)

Ben Affleck lesz Batman reakció tweetek! A Val Kilmeres a kedvenc.
http://www.youtube.com/watch?v=JPj7b4Y97Ro
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 24. - 12:46:00
Idézet
Ergo jó diktatúra nincs, csak jobb, de az is rossz. Hisz a karlevágás és az orrbavágás is rossz, szerintem. A jó diktatúra az lenne, ha segít rajtad, a rossz hogy orrbavág.
Persze, morálisan minden rosszat el lehet ítélni, ebben egyetértünk. De ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy két rossz közül kell választanod, akkor nyilván mérlegelsz, és a kisebbik rosszat választod.

Amúgy abban is van valami, amit Gaby mond, hogy a demokrácia csak az utolsó párszáz év vívmánya. Persze jobb, mint a diktatúra, mert nagyobb szabadságot ad. De egy diktatúra is segíthet az embereknek, ha jó gazdaságpolitikát és szociálpolitikát csinál, nem? (Tudom, hogy ez legtöbbször nem jellemző...) Például, ha eleve gazdag az ország, mint az Egyesült Arab Emírségekben, ahol - utánanéztem - abszolút monarchia van. Az olaj miatt nagyon magas az életszínvonal, a legismertebb példa Dubai, amely ennek az Emírségnek az egyik állama.

Ben Affleck lesz Batman reakció tweetek! A Val Kilmeres a kedvenc.
Némelyik tényleg nagyon jó. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 24. - 12:48:35
http://filmtrailer.hu/filmhirek/hogyan-lett-ben-affleck-batman/

Ehh, basszus, azért Bennel télleg jól jártunk... rohadt kivi lennék, hogy a jelenleg fanyalgó nagy közönség ugyan mit szólt volna ha télleg, az örökké bús és kölyök képű Roslinghoz... :roll: tehetséges a srác meg minden, elismerem... na de ő aztán totálilsan mellé lövés lett volna, rohadtul nem illett volna hozzá kinézetre... Legalább Gézának az alkata megvan, meg van egy kis kocka állkapcsa. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 24. - 12:55:31
Ben Affleck lesz Batman reakció tweetek! A Val Kilmeres a kedvenc.
http://www.youtube.com/watch?v=JPj7b4Y97Ro
Ben verziójában a szülei öngyilkosok lettek volna.  :lol:

Az, hogy visszautasította a Fenegyerek-folytatást, megbocsáthatatlan.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 24. - 13:01:36
(http://kepfeltoltes.hu/130824/536965_10200896636473000_635230269_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Jester - 2013. Augusztus 24. - 13:30:47
Valaki írta, hogy akkor Matt Demon lehetne Robin.  ;D

Na, ok pont ossze is illenenek. Egyiket se csipem. Kvazi total elvettek a kedvemet a filmtol.
Nincs meg azon az undor szinten mint a Vin Diesel, de kozel. Dieselnek soha egyetlen filmjet sem lattam, annyira tudatosan kerulom :)
 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 24. - 13:51:49
Én láttam azt a bolygósat, azóta nem bírom. És csak a Halálos Iramban 1-et láttam még tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Jester - 2013. Augusztus 24. - 13:54:19
A ryan kozlegenyben is volt elvileg, azt szinte mindenki latta.
De anno ha jol emlekszem az a filme nagyjabol egy idoben jott ki a Thin red line-nal, es az valahogy erdekesebbnek tunt. Inkabb azt neztem anno, ugyhogy meg a Ryan is kimaradt :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Augusztus 24. - 13:58:14
Miért nem keresnek egy ismeretlenebb színészt, mint Cavill?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 24. - 14:01:59
A ryan kozlegenyben is volt elvileg, azt szinte mindenki latta.
De anno ha jol emlekszem az a filme nagyjabol egy idoben jott ki a Thin red line-nal, es az valahogy erdekesebbnek tunt. Inkabb azt neztem anno, ugyhogy meg a Ryan is kimaradt :)

A TRL tényleg piszok jó film.
Én sem bírom Dieselt, de Rock-ot sem nagyon... Igaz, ő a Káosz birodalmában jó volt. De sok értékelhető filmjét még neki sem láttam...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 24. - 14:04:50
A ryan kozlegenyben is volt elvileg, azt szinte mindenki latta.
De anno ha jol emlekszem az a filme nagyjabol egy idoben jott ki a Thin red line-nal, es az valahogy erdekesebbnek tunt. Inkabb azt neztem anno, ugyhogy meg a Ryan is kimaradt :)

Mondjuk a Saving Private Ryan sem miatta jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 24. - 14:08:26
Miért nem keresnek egy ismeretlenebb színészt, mint Cavill?

Pl?
Amúgy szerintem jobban jártunk Afleck-el, nem lesz rossz az! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 24. - 14:20:20
Miért nem keresnek egy ismeretlenebb színészt, mint Cavill?

Pl?
Amúgy szerintem jobban jártunk Afleck-el, nem lesz rossz az! ;)


Pl Hugh Jackman? ;D Bár ő aztán pont hogy nem ismeretlen! Sőt, most hogy a második Rozsó film is kis híján leszerepelt, ezért a karrierjének megőrzése végett igazán átrepülhetne a Warnerhez bőregeret játszani :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Augusztus 24. - 14:51:14
Hogy mondhatnék példát, ha ismeretlen?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 24. - 15:25:12
 ;D

Én sem bírom Dieselt, de Rock-ot sem nagyon... Igaz, ő a Káosz birodalmában jó volt. De sok értékelhető filmjét még neki sem láttam...

Én őt csipázom. Stiflerrel a filmje marha jó volt. De Travoltával is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Augusztus 24. - 15:30:37
Hogy mondhatnék példát, ha ismeretlen?

 :lol: :lol: :lol: Ez mekkora igazság!  :lol:

;D

Én sem bírom Dieselt, de Rock-ot sem nagyon... Igaz, ő a Káosz birodalmában jó volt. De sok értékelhető filmjét még neki sem láttam...

Én őt csipázom. Stiflerrel a filmje marha jó volt. De Travoltával is.

Ahol homárt játszott? Az tényleg jó volt.  :hehe:
Nem tudom ki Stifler, az melyik filmje?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 24. - 16:43:57
Az Amazonas Kincse. Az egy &khm# jó kis film.
Bár, amikor a fegyverrel biztosítja ki a másik fegyvert, az már kicsit sok volt, de amúgy télleg egy jó kis film  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 24. - 19:11:48
Hogy mondhatnék példát, ha ismeretlen?

Azért az ismeretlenebb, és a tök ismeretlen között van némi különbség! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Augusztus 24. - 19:52:38


Hogy mondhatnék példát, ha ismeretlen?

Azért az ismeretlenebb, és a tök ismeretlen között van némi különbség! ;)
Nekem nincs jelöltem, csak az lenne jó, ha nem azt látnám, hogy Ben Afflek a Batman, hanem hogy Bruce Wayne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 26. - 11:49:24
http://filmtrailer.hu/filmhirek/gyulnek-a-peticiok-batman-affleck-ellen/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/gyulnek-a-peticiok-batman-affleck-ellen/)

Aláírjuk? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 26. - 11:54:33
Aláírjuk? :D
Á, ne csesszünk ki szegény DC-vel, így is szarban vannak a mozifilmek terén. :hehe:

Idézet
Valaki még a Fehér Ház weboldalán is elindított egy petíciót, magát Obama elnököt kérte rá, hogy tegye törvénytelenné Affleck Batmanként való szerepeltetését – hogy a kezdeményezés meddig jutott, sajnos nem derül ki, ugyanis időközben törölve lett.
Ez súlyos. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 26. - 12:15:39
Atyaúristen.... :o vannak ennyire nyomi rajongók? :roll:  (amúgy hírverésnek kiváló, csak ezzel a fanokat rohadtul lejáratják... :-\ )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 26. - 12:20:49
Hát, emlékeztek, anno hogy kiakadtak azon is, hogy Ledger lett Joker... Aztán a TDK után mindenki imádta. :) Affleck is bizonyíthat. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Augusztus 26. - 12:39:35
Az Özvegy és a Kapitány összejönnek?
http://www.youtube.com/watch?v=kPApqnQF35E
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 26. - 12:41:03
Én simán adok Bennek egy esélyt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 26. - 12:45:28
Ezzel én is így vagyok. Meg aztán Val Kilmernél csak jobb lehet nem? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 26. - 12:57:34
Csk azt nem értem hogy min vannak úgy kiakadva a fanok? Ben kinézetre is elmenne Brucenak... aztán meg a maszkba meg tök mindegy hogy ki van alatta...
Színészi játéknak se vmi nagy kihívás Bruce... Batmanről nem is beszélve... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Augusztus 26. - 13:13:25
http://filmtrailer.hu/filmhirek/gyulnek-a-peticiok-batman-affleck-ellen/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/gyulnek-a-peticiok-batman-affleck-ellen/)
"nem méltó a szerepre." - hát ja, nem lehet akárkiből Batman, azt ki kell érdemelni. Te jó ég...  :roll: És... most komolyan, volt aki szerint Christian Bale félelmetes Batman volt? :'D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 26. - 14:02:27
Szerintem Bale jó Batman volt, karakteres egy alak tud lenni és hozta, amit kell. Keaton után talán ő nálam a második. Bennek is jár az esély, azért, csak ugye még igazán jó színészi játékot nem láttam tőle. Lényegében talán nem is ezzel van baja a rajongói tábornak, hanem a megjelenéssel és a fejével, nem tudják beleképzelni a denevérdetektív szerepébe.

Az Özvegy és a Kapitány összejönnek?
http://www.youtube.com/watch?v=kPApqnQF35E

Lényegében nem lehet olyan hollywoodi film, ahol nincs meg a love interest. Most Natashára eshet a szerep, de engem az a kapcsolat igen hidegen hagyna. Amúgy lehet, hogy ilyen "Jön valaki! Csókolj meg!" jelenet ám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 26. - 14:08:10
Bale jó Batman volt, de semmi extra. Nem érzem őt nehezen helyettesíthetőnek. A személye, illetve színészi teljesítménye nem adott annyi pluszt a szerephez, mint pl Robert Downey Jr. Vasemberénél, vagy Ledger Jokerénél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Augusztus 26. - 16:18:43
És... most komolyan, volt aki szerint Christian Bale félelmetes Batman volt? :'D
Szerintem az volt. Csak nem jó értelemben véve. :)
Bennek is jár az esély, azért, csak ugye még igazán jó színészi játékot nem láttam tőle. Lényegében talán nem is ezzel van baja a rajongói tábornak, hanem a megjelenéssel és a fejével, nem tudják beleképzelni a denevérdetektív szerepébe.
De, inkább ezzel van a bajuk. Életében egyszer próbált színészkedni, a Daredevilben, és azért kapta a legtöbb savazást. Val Kilmer vagy akár Clooney is jóval szépfiúsabb, Kilmer ráadásul még talán nyálasabb is, de végül őket is elviselték Bőregérként. Igaz, másfelől a Bat-bimbókat sokan nem fogjuk tudni kikaparni az emlékezetünkből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 26. - 16:29:01
Bat-segg löketet sem.  :uhoh:
(http://www.iconsoffright.com/BATMAN_AND_ROBIN/BATMAN_AND_ROBIN00.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 26. - 17:51:35
Kezdenek felpörögni a dolgok, megvan Lex Luthor is:

http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/08/26/bryan_cranston_lesz_lex_luthor/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 26. - 18:11:52
Én azt hittem, hogy ez csak valami kamu, de úgy látszik nem. Ez nagyon király!
"I am the one who knocks... with kryptonite!"   :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 26. - 19:07:54
(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/545209_560732070629666_1556882901_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 26. - 19:35:39
Ejnye, nem gondolsz a fórum női látogatóira? Lehagytad a lokis posztert.  :hehe: :nezze:
(http://i.annihil.us/u/prod/marvel/i/mg/9/30/521ade67c416e/detail.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 26. - 19:43:19
Istenem, hogy nem vettem őt észre?  :shocking:

Hát:  :oh: ez a Lokis poszter!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Augusztus 26. - 20:48:48
Ejnye, nem gondolsz a fórum női látogatóira? Lehagytad a lokis posztert.  :hehe: :nezze:

Én úgy tudtam Thor az álompasi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 26. - 21:00:29
Én meg azt nem hogy Loki mitől lett ennyire népszerű? Főleg a nők körében :nemtudom: Ugye azt már kifejtettem hogy számomra a Thor egy rém unalmas egyszer nézős film volt, na de ezt a Loki mániát aztán végképp furcsállom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 26. - 21:10:21
Nekem van olyan ismerősöm aki megőröl érte, bár nem csak Lokiért, hanem Tom Hiddlestonért. És nem tini, hanem egy felnőtt nő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 26. - 21:18:47
Én nem vagyok nő, bár hosszú a hajam és azt tudom felcsapni mosás után  ( ;D), de én is megörülök ezért a pasasért. Egy értelmes, velőig szerethető és szerény emberként jön le az interjúk alapján és, a Thorban, amit hozott, az fenomenális. Eddig egyik Marvel filmben sem volt ilyen erős színészi játék, szerintem. Hihető elejétől végig a tragikuma, életre hozta az érzelmeket, a szenvedést és a karaktert. Azóta nagy fan vagyok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 27. - 08:26:15
Szerintem is Loki az egész Marvel hóbelebancban az egyetlen igazán érdekes karakter. Főleg a Thorban, úgyhogy még én is nem Thor, Hanem Loki 2-t várok igazából.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 09:02:13
Azta... már valaki halál fenyegetéssel is dobálózott Bennek a facebookon, vagy mi fene... :roll:
tényleg kórházi eset egy pár fan... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 10:01:50
Nem hogy inkább örülnének annak hogy lassan,de biztosan kezd összeállni a DC filmes univerzuma :roll: Én se vagyok valami elégedett, viszont ha jobban belegondolok akkor arra jutok hogy a DD-ben lévő alakítása se volt rossz, úgyhogy ez bőven elegendő lesz egy Batman filmbe!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 10:24:50
A DD se Ben miatt lett közepes film, hanem valszeg a rendező miatt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 27. - 10:39:24
Nem is volt közepes, tök jó film volt. :)  :daredevil: :daredev: :dd2: :dd: :dd3:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 10:42:14
Ebben amúgy van valami. Ben elég jól hozta a figurát és mindezt 2003-ban!!! Szerintem azóta még többet fejlődött a színészi játéka szóval én áldásomat adom a filmre ;)

Szerk: A közepes jelző eléggé nézőpont kérdése valóban! Nekem mindmáig azon Marvel filmek közé tartozik amik hordoztak magukban értéket és még annál is több potenciált. Pedig abszolút nem vagyok rajongója ennek a karakternek mert egész egyszerűen logikátlan baromságnak tartom a képességét ;D És mégis odavoltam a filmért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 27. - 10:46:24
Utoljára mikor feljött a DD film itt a fórumon, betettem, hogy nézzem meg, de csak a játszótéri istentelen jelenetig jutottam, azt még Garner sem tudta megmenteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 11:00:42
Bajom nem volt naaaagyon sokáig a DD-vel... csak az utóbbi időben, amióta a tv-ben annyiszor adták még többet láttam...
igazából ami mindig is zavart, az a Vezér... eléggé megkúrtították Duncan szerepét... szerepelhetett volna sokkal többet... Garnerrel sincs bajom úgy általában, de vhogy a görög Elektraként nekem nem igazán volt elfogadható (lehet ha befestik feketére a haját már jobban tetszett volna, de így végig csak az Aliasból a csajt a láttam.).
De ami a legjobban zavart az utóbbi pár nézésnél...az a rengeteg pózólos jelenet... elsőre rohadtul tetszettek, meg a comicsfanok álma vákhatott valóra, hogy nagyvásznon "megelevenedtek" ezek a képregényes beállított képek... de azután már rohadtul kezdtek zavarni... azok a semmit mondó állós képek... ezek rohadt jól mutatnak a comicsban, de vhogy itt nagyon nem működött...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 11:13:32
A játszótéri jelenet már anno 10 éve is zavarba hozott, pedig akkor még csak 15 voltam :lol: A pózolással sem lett volna semmi baj ha a Vezérből többet kapunk és koncentráltabb formában! De az összes hibájával együtt is kijelenthetem hogy végeredményben egész jól sikerült a többi képregény adaptációhoz képest. Garner hajszínén totál értelmetlen leragadni, mert őt előbb nézem görögnek mint a képregényes változatot aminek néha 1-2 árnyalattal barnább a bőre és korom fekete a haja :roll: Az eredeti Electra simán elmehetne arabnak is. Vagy gondolj ilyenkor Val Kilmer-re és Bale-re hisz egyikük sem volt valami James Bond alkat mint amilyen Bruce a képregényben ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 27. - 11:31:13
Vagy gondolj ilyenkor Val Kilmer-re és Bale-re hisz egyikük sem volt valami James Bond alkat mint amilyen Bruce a képregényben ;)

Nem tudom, hogy ezt már valaki megcsinálta-e vagy sem, de amiről írtál jutott eszembe, hogy ilyennek kell léteznie.
(http://i41.tinypic.com/25ku2ki.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 11:35:55
A játszótéri jelenet már anno 10 éve is zavarba hozott, pedig akkor még csak 15 voltam :lol: A pózolással sem lett volna semmi baj ha a Vezérből többet kapunk és koncentráltabb formában! De az összes hibájával együtt is kijelenthetem hogy végeredményben egész jól sikerült a többi képregény adaptációhoz képest. Garner hajszínén totál értelmetlen leragadni, mert őt előbb nézem görögnek mint a képregényes változatot aminek néha 1-2 árnyalattal barnább a bőre és korom fekete a haja :roll: Az eredeti Electra simán elmehetne arabnak is. Vagy gondolj ilyenkor Val Kilmer-re és Bale-re hisz egyikük sem volt valami James Bond alkat mint amilyen Bruce a képregényben ;)
Nem is a hajszínén ragadtam le... csak nekem nem volt olyan egzoitkus szépség... csak egy szimpla amcsi jócsaj, semmi több. Azért írtam, hogy ha befestették volna esetleg a haját, lehet hamarabb tudtam volna elfogadni őt, de így nekem csak simán Sidney Bristow volt, aki most nem pisztollyal, hanem Saival hadonászik. :D
Sztem egy Penelopé Cruz szintű csajjal már boldog lettem volna ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 11:58:24
Szilánkmentes: Úristen, mint egy jóllakott óvodás :uhoh:

BuB: Penelopé? Hmm, most gyors elképzeltem és tényleg nem lett volna rossz választás :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 27. - 12:00:07
Elektra sem igazán szép. Garner sokkal szebb nála.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 12:05:19
És neki bajusza se volt. ;D

De Michelle Rodrigez milyen lett volna... huu... :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 12:11:56
Ha Rodriguez játssza az egyfajta poén lett volna, tekintve hogy Kingpin szerepét is egy fekára osztották :lol: Továbbá Michelle arcszerkezete nem igazán mondható finomnak és kecsesnek ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 27. - 12:16:39
Nadine Howell-t simán el tudnám képzelni Elektraként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 12:40:01
Na ja, Michellenek télleg olyan baba arca van... de tud ő durcis is lenni ;D

Oha... ha valaki nem találná Ben Mire gondolt:

(http://4.bp.blogspot.com/-DpchWuXDhSA/TWUig4rBY5I/AAAAAAAAEuU/XWX7K47wSWM/s1600/Nadine%2BRamos%2BElektra%2BCosplay.jpg)

Szééép, de ő csak modell, nem?
Enyni erővel Jessica Nigrit Supergirlnek a MoS 2-be:
(http://stuffpoint.com/supergirl/image/212808-supergirl-supergirl-by-jessica-nigri.jpg)
Tökéletes lenne :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 12:41:59
A ruházat príma,de a csajnak túl őzike szemei és ártatlan diáklány arca van ;D Valami dögösebb bige kell ide! A Supergirl meg olyan mint egy műp*csa :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ragatskynet - 2013. Augusztus 27. - 14:04:14
brékingbed apuka Lex Luthorként?  :o :o :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 14:13:04
Ja :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 15:06:50
Nem ő van a Már megint Malcolm borzadályban?
Na, ő miatta én jobban kilennék akadva... ott elég ripacsnak tűnik...  meg ő aztán télleg jó öreg...
Asszem, ideje felkeresnem Obamát... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 15:26:13
Ne kezd már te is :hehe: A Malcolm sorozatban egy átlag amerikai fatert alakított,de ez miért zárja ki hogy nem lesz jó Lex? Láttam róla kopasz fényképeket amin vörös körszakállat viselt és detto olyan volt mint a képregényben lévő Luthor!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 15:38:35
Tom, meg asszem most kapott vmi Emmy díjat is.
Kivi vagyok Jokert belerakják e... de sztem nem merik Ledger miatt... pedig Tbag de jó lenne. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 15:44:47
Joker-t már sokallom mivel ő az a figura akit jó alaposan fel kell vezetni, nem pedig csak bedobni hogy "hé gyerekek ez Mark Hamill"  :hehe: T-Bag nem csak Jokernek,de még Vérontónak is tökéletes választás lenne!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 27. - 15:55:06
Azt a karaktert inkább ne erőltessük :hehe: plusz sztem moziban ő soha a büdös életben nem fog kerülni. Drága is, és véres is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 27. - 16:13:12
Még kerülhet,de a CGI orgián és a PG13-as kaszaboláson kívül mást nem nagyon fog csinálni. Halálcsapás is szerepelt az X2-ben pedig ő sem a visszafogottságáról híres :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Augusztus 27. - 17:46:26
Enyni erővel Jessica Nigrit Supergirlnek a MoS 2-be:
(http://stuffpoint.com/supergirl/image/212808-supergirl-supergirl-by-jessica-nigri.jpg)
Tökéletes lenne :oh:
Rédei Anna (gyk: Enji Night) szerintem szebb Supergirl. Szerintem sokkal természetesebb.
(http://img.pandawhale.com/30700-Enji-Night-Supergirl-Cosplay-bNlU.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 28. - 09:44:54
https://www.youtube.com/watch?v=2LTABkeSYbc

Dinóbotok!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 28. - 12:14:05
Jajaj... nem tom, hogy ez jó hír-e... Bayformers Dinóbotok? :roll: Lehet kapunk újabb ikreket... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Augusztus 28. - 14:21:33
http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/08/28/odaver_a_batman_vs._superman_kamu_trailere/ Na máris megjelent az első kamutrailer a Szupi-Batman filmről. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Augusztus 29. - 17:11:56
James Spader (http://www.imdb.com/name/nm0000652/) lesz Ultron.

Source. (http://marvel.com/news/story/21099/exclusive_avengers_age_of_ultron_casts_james_spader_as_the_films_legendary_villain)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 29. - 17:26:55
Jól meghízott a Csillagkapu óta és remélem mire elkezdik forgatni lead pár kilót mert anélkül olyan lesz mint Dr.Robotnik. Mellesleg én azt hittem Ultron teljes egészében CGI lesz :roll: Vagy ezt is úgy oldják meg mint a gyűrűk urában Gollum-ot?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 29. - 19:10:34
CGI lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Augusztus 29. - 19:15:10
James Spader szerepelt a Csillagkap... Szent ég, ő volt Daniel a filmben? :DD Én csak a Boston Legalból ismerem, ott már jócskán volt rajta felesleg... és meg se fordult volna a fejemben, hogy ő volt Daniel Jackson. :D Erre kíváncsi leszek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 29. - 19:20:51
Valahogy így kellene kinéznie:

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/0/40/3276548-ultron-wallpaper.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Augusztus 29. - 19:43:08
Remélem ezt a nevetséges dizájnt ejtik és valami Ultimate szerűséget fognak összehozni. Vagy akár keverhetik Tony páncéljának formatervével is :) Mindenesetre az nem tetszene ha emberi tulajdonságokat kapna!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Augusztus 29. - 20:14:17
Ez rohadt jó kép, remélem, ilyen lesz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Augusztus 29. - 20:20:12
Ho, furi, azt hittem vmi nagyobb nevet akarnak leszerződtetni rá. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Augusztus 29. - 22:03:51
Én is, de végül is a hangja a lényeg. Bár ha belegondolok az se, mert biztos torzítják majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Augusztus 30. - 19:14:01
Kezdenek születni a photoshop-ok:

(http://media.bestlittlesites.com/images/users/uploads/22122/affleck%20batman%20final%20colorfinal.jpeg)

(https://pbs.twimg.com/media/BSl1JTsCYAAj_gs.jpg:large)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Augusztus 31. - 06:05:04
http://mattiasfahlberg.wix.com/mattiasfahlberg#!Ultron-Concept/zoom/c1t44/imagetxs
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Szeptember 04. - 09:34:28
(http://media.bestlittlesites.com/images/users/uploads/37972/affleck-batman-art.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 04. - 09:41:38
Ez valami rajongó által készített vázlat? Mert a testpáncél és az öv (az emblémáról ne is beszéljünk) tisztára a Nolan Batman-t idézik. Remélem attól teljes mértékben elhatárolják magukat, végre kapunk egy Arkham Asylum-ra hajazó Denevért!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Szeptember 04. - 09:44:06
"Ben wants no bat nipples" :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Szeptember 04. - 10:02:31
http://filmek.kepregeny.net/2013/09/03/bosszuallok-vs-igazsag-ligaja/

Ez valami brutál jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 04. - 10:21:28
Az a rajzoló csinálta, aki Nolannel együtt hozta össze a batman képregényt.
Én is remélem, hogy ebből nem lesz semmi.. . vagyis a péncéllal nincs bajom, de az a sárga jel.... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 04. - 11:10:39
"No bat nipples"  :hehe:

Amúgy azzal a frizurával... Ben "Boyband" Batman kb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Szeptember 04. - 12:10:35
Nekem tetszik, az embléma lehetne a klasszikus sárga alapon fekete, és már mehetne is a moziba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 04. - 15:20:30
(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1238737_10151834920738570_58749655_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2013. Szeptember 04. - 15:28:59
nem tudták volna ennél mélyebbre elásni magukat?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Szeptember 04. - 16:29:26
 :lol: :lol: :hehe:

Kani! Ez az év beszólása. :D
( Ugyanakkor számomra érthetetlen okok miatt hatalmas rajongó tábora van a Bayformersnek. Egy kitűnő alapanyagból ennyire elcseszni valamit... :drying: )

Király lenne ez a Bat-jelmez, ha az embléma fekete lenne és a maszkkal is csinálnának valamit, mert az így elég gyengécske. És kétszer kihangsúlyozva: " No Bat nipples!!!"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2013. Szeptember 04. - 18:38:33
miért nem használnak inkább valami ilyesmit? : http://comicsalliance.com/batman-arkham-city-cosplay/ (http://comicsalliance.com/batman-arkham-city-cosplay/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 04. - 19:06:34
Hát bebaszna ha kék szürke lenne... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Szeptember 04. - 19:08:27
Igaz, legyen a rózsaszínű jelmeze. Az úgyis sokkal jobban illik a karakterhez, és akkor használhatná a rózsaszínű kriptonitot.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 04. - 19:16:38
Miért ne? Volt már rózsaszín Batman. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. Szeptember 04. - 19:39:53
Zebra Batmant (http://m.cdn.blog.hu/sf/sf/image/0000000/zebrabatman.jpg) a népnek!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Szeptember 04. - 20:09:27
 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Szeptember 04. - 21:34:05
Miért ne? Volt már rózsaszín Batman. :)
Tudom, azért mondtam.  ;)

Zebra Batmant (http://m.cdn.blog.hu/sf/sf/image/0000000/zebrabatman.jpg) a népnek!
B verziónak jó lesz ez is.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 04. - 21:47:01
miért nem használnak inkább valami ilyesmit? : http://comicsalliance.com/batman-arkham-city-cosplay/ (http://comicsalliance.com/batman-arkham-city-cosplay/)

Ha kék helyett fekete lenne, simán jöhetne szerintem is!
De szerintem nem mernek nagyon vissza nyúlni, a klasszik megjelenéshez, sőt, azt is el tudom képzelni, hogy egy az egyben a Nolan féle jelmezt fogják felhasználni sajna!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Szeptember 04. - 22:48:14
Plusz, épp sikerült megszabadítani a filmes Szupit is a kívülhordott alsógatyától. Kizárt, hogy ezek után Batmanre ráadnák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 05. - 21:35:05
ööhm..
(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1238155_646361932060933_1865355771_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 05. - 21:43:22
Ezt a plakátot se fogják bemutatni Kínában…
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 05. - 22:02:24
Vicces, hogy a Bat in the Sun jobb Bruce Wayne/Batman-t talált, mint Hollywood!

(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/998650_10152208380321632_1050845183_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 05. - 22:11:05
Ez a tag tényleg kiköpött BW :oh: Hollywood meg eláshatja magát!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 05. - 22:12:38
Jó, csak kinézet mellé még kell tudni játszani is (nem mintha Bennél ez menne, vagy valami, csak mondom). ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 05. - 22:13:12
Már üzent is Ben-nek:

https://www.youtube.com/watch?v=8YcOle0dahM

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 05. - 22:16:30
Az eddigi színészeket akik magukra öltötték a denevér gúnyát finoman szólva sem ütötték meg a kívánt szintet, mégis többnyire azért meg voltak elégedve velük az emberek. Játszani úgy igazán akkor kell mikor rajt van a maskara és el kell hitetni velünk hogy ő legalább olyan kemény mint a Flashpoint-ban lévő Batman. De civilként simán viselkedhet egy gazdag playboy-ként (mint Bale)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 05. - 23:01:45
Ezt a plakátot se fogják bemutatni Kínában…

Bemutatni nem, de lehet a vezetőséget fogja inspirálni és létrehoznak egy saját crowd control robotot ilyen esetekre.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 06. - 09:08:34
prosti jó ez a maszk.
Tudtam hogy az Arkham cucc jól nézne ki nagyvásznon. :D (csak a kis gatyát kellene kihagyni belőle... :-\)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Szeptember 06. - 18:33:32
Nagyon gatya-ellenes vagy.  :D Remélem, azért te még hordasz.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 06. - 22:02:55
Igen, de nem kívül ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Szeptember 08. - 10:58:18
Láttátok a Robotzsaru bemutatóját? http://m.youtube.com/watch?v=INmtQXUXez8
0:28-nál a régi Robocop terve :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Szeptember 08. - 12:19:41
Bár ne láttam volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 08. - 12:59:56
Hm, azért azt megkell hagyni, hogy itt legalább már most normálisan fog mozogni Robika. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Szeptember 08. - 13:47:28
Hm, azért azt megkell hagyni, hogy itt legalább már most normálisan fog mozogni Robika. :D
Remélem valami szép utólagos effekttel oldják meg, hogy robotos legyen a mozgás és nem úgy mint a régiben, hogy a színész mozog úgy.
Rorschach is benne lesz  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Szeptember 08. - 16:00:03
Hm, azért azt megkell hagyni, hogy itt legalább már most normálisan fog mozogni Robika. :D
Remélem valami szép utólagos effekttel oldják meg, hogy robotos legyen a mozgás és nem úgy mint a régiben, hogy a színész mozog úgy.
Szerintem pedig marha jó volt az a mozgás, sokat tett hozzá a karakterhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2013. Szeptember 08. - 16:17:03
Szerintem is. A régi filmnél tényleg elhitte az ember, hogy egy robot mozog ott. Király volt. Viszont ennél az újnál egyáltalán nem érzi az ember, hogy egy robot van ott, hanem egy páncélban van egy mozgássérült zsaru, pedig pont a roboton lenne a hangsúly.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 08. - 17:15:36
Egen, ez mind szép és jó, meg igaz is, de utána olvasgattam a comicsot amíg megnem szűnt, és totál nem fért össze nekem, hogy ott hogy mozog, meg miket csinál, meg hogy mozog a filmben ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Szeptember 08. - 17:28:49
És ez miért a film "hibája" ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 08. - 17:30:35
Ez nagyon egyszerű pedig. Az oldschool Robotzsaru filmben még nem volt CGI, és mindezek mellett gondolom a rendező úr ragaszkodott a gépies meneteléshez. Ma viszont már rendelkezésre áll a technológia hogy olyannak ábrázolják amilyennek egyébként lennie kell egy cyborg rendőrnek. Kár hogy a forgatókönyv és a mai felfogás hollywood-ban már nem ugyanaz mint régen! Tehát én azt mondom hogy csakis akkor van értelme egy ilyen high tech zsarut alkalmazni ha az egymaga lezúz egy egész gerilla hadsereget, mielőtt még azok észbe kapnak és fegyverhez nyúlnak. Ezzel szemben a régi Robo olyan lomha és merev volt hogy csodálom nem bontották szét már az első pillanatban a vandálok és vitték be a méh telepre :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Szeptember 08. - 17:43:04
Huh, látom átjött a film üzenete nagyon... Viszont így jó eséllyel tetszeni fog neked a remake.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 08. - 17:53:56
Az effektek plusz a tech része biztosan, viszont a forgatókönyv és a PG13-as besorolásra már nem vennék mérget!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Szeptember 08. - 18:59:51
Az eredetiben azért mozgott úgy mert baromi nehéz volt a jelmez és a szinész alakította ki ezt a mozgást, mert gyakorlatilag egész nap a páncélban volt, rengeteget fogyott is naponta. Ez az új film egyszerűen felesleges, a réginél soha nem lesz jobb, felőlem bármilyen effektet rakhatnak a filmbe akkor se fog a régi nyomába érni. Murphy balesete, ebben az új filmben röhejes, bele sem hal, az emlékei is megmaradnak és a családjával is tartja a kapcsolatot. Páran biztos emlékeztek rá, milyen brutálisan ölték meg az eredetiben. Hol van ez ahhoz képest? Most le merem fogadni, hogy az lesz a vége, hogy a családjánál marad. Az alacsony korhatárbesorolás röhejes, nagyon unom, hogy a mostani filmekben egy csepp vér sincs, hogy a 10 éves kölkök is élvezkedhessenek rajta, csak az a helyzet, hogy nem minden filmnek áll jól az alacsony korhatár. Ez pont olyan mintha az Elemi Ösztön-t alacsony korhatárba tennék, kb az egész lényegét elvesztené a film. A régi film brutalitása pont azért volt jó, mert bemutatta, hogy abban a jövőképben kb semmit sem ér az élet.

Sajnos tisztában vagyok vele, hogy a mostani fiataloknak az a film már gáz és a páncél is, nekem viszont az új páncél gáz, semmi egyedi ötlet nincs benne csak ahogy már korábban írtam összemixelték Batman és Vasember ruháit. A színészek és a rendező biztos mindent beleadtak, csak sajnos egy teljesen felesleges filmbe ölték a tehetségüket. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Szeptember 08. - 19:05:51
Ha a film tetszeni fog az új generációnak, akkor épp annyira nem felesleges, mint ahogy mondjuk a 70-es évekbeli Ben Húr sem volt az. Pedig lehet, hogy az első film belőle jobb volt.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 19:19:51
Ha a film tetszeni fog az új generációnak, akkor épp annyira nem felesleges, mint ahogy mondjuk a 70-es évekbeli Ben Húr sem volt az. Pedig lehet, hogy az első film belőle jobb volt.  ;)

Szerintem te az 59-es Ben Hurra gondolsz, Hestonnal  nem? Amúgy abból az első is nagyon jó volt, de akkor az volt a trend, hogy jön a hangosfilm és azért csinálták ezeket a régi nagy alkotásokat ( mert a néma Ben Hur az volt!!! ) újra. ( Az Ének az esőben és az új keletű Némafilmes című film is arról szól, ezt hogy élték meg a színészek. ) Viszont ezeknek a remakeknek csak egyetlen oka van: Hollywood ötlettelensége. No meg az, hogy a mostani gyerekek, fiatalabb korosztály ( tisztelet a kivételnek ! ) már nem nézi meg jóformán a 80-as években készült filmeket sem. A régebbieket pedig egyenesen zsigerből elutasítják, mert fekete-fehér.
Biztos, hogy lesz rajongótábora az új Robo filmnek, és lehet, hogy nekem is tetszeni fog ( a Dredd-et imádtam, bár ott nem történt olyan gyökeres változás, változtatás ) de ez nem Robo film számomra. Ugyanaz a bajom vele, mint a nolanbatmannel. Ha nem akarnak szuperhős ( képregényfilmet ) filmet csinálni, ne rakják bele a hős, illetve képregénykaraktereket.....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 08. - 19:54:52
Idézet
Az alacsony korhatárbesorolás röhejes, nagyon unom, hogy a mostani filmekben egy csepp vér sincs, hogy a 10 éves kölkök is élvezkedhessenek rajta, csak az a helyzet, hogy nem minden filmnek áll jól az alacsony korhatár. Ez pont olyan mintha az Elemi Ösztön-t alacsony korhatárba tennék, kb az egész lényegét elvesztené a film. A régi film brutalitása pont azért volt jó, mert bemutatta, hogy abban a jövőképben kb semmit sem ér az élet. 

Annak nem sok értelme lenne ha a régi Robo-t egy az egyben lemásolnák és minden úgy történne ahogy anno volt az első filmben! Némi változtatás kell, elvégre ez egy remake és muszáj újat mutatniuk. Itt inkább az a baj hogy átesnek a paci túloldalára és az egész karaktert és magát a szinopszist felhígítják hogy minél több ember üljön be rá a moziba. Ezt a korhatáros dolgot viszont végképp nem értem :headscratch: A 80-as években miért nem törődött ezzel senki? Akkor is voltak gyerekek és ők is látták hiszen akkor most nem menne itt a vita arról hogy melyik verzió a jobb ;D Egyébként az arany középút ennél a filmnél szerintem működne ami azt jelenti hogy tartalmazna brutális jeleneteket,de csak lightosan nem pedig töményen mint Verhoeven filmje! Azért az elemi ösztönnel kár volna összehasonlítani mert az egy teljesen más kategóriájú alkotás és való igaz hogy annál nem működne ez a PG13 besorolás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Szeptember 08. - 20:18:38
No meg az, hogy a mostani gyerekek, fiatalabb korosztály ( tisztelet a kivételnek ! ) már nem nézi meg jóformán a 80-as években készült filmeket sem. A régebbieket pedig egyenesen zsigerből elutasítják, mert fekete-fehér.
Valahol megértem őket. Kevés kivétellel minden régi film bugyutának tűnik. Ha a sztori jó, akkor a jelmezek, vagy a szlengek. Ahogy én se bírok végignézni egy 80-as években sztár horrort (ha még nem láttam régebben); ahogy sokan nem tudnak játszani Psx-es játékokkal, csak a grafikájuk miatt, úgy szerintem ezekkel is hasonló problémájuk van a mai fiataloknak. Ahogy mi sem szívesen néztünk némafilmeket (legfeljebb a Stan és Pant).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Szeptember 08. - 20:18:48
Egyetértek Kaine-el, ez a film már az új generációnak készül, ami nem feltétlenül baj.

Amúgy nem rossz a trailer, bár látszik, hogy feleannyira se lesz durva, mint a régi filmek, de ez nem is lep meg, illetve nem is baj. Az is biztos, hogy elég látványos lesz, csak ez nehogy a sztori rovására menjen (mint az új Emlékmásban). Engem csak két dolog zavar így első blikkre: hogy meghagyták Murphy egyik kezét élőnek, illetve hogy feketére festették a páncélját. Pedig a trailer egy részében a krómozott páncélban szaladgál és tök jól néz ki.

+ Keatonnak én is örülök. :bravo:

Szerintem is. A régi filmnél tényleg elhitte az ember, hogy egy robot mozog ott. Király volt. Viszont ennél az újnál egyáltalán nem érzi az ember, hogy egy robot van ott, hanem egy páncélban van egy mozgássérült zsaru, pedig pont a roboton lenne a hangsúly.
Azért ne felejtsétek el, hogy 20-30 évvel ezelőtt, amikor a régi film is készült, még más volt az emberek elképzelése a robotokról és a jövőbeli technológiákról, mint ma. Manapság, amikor minden sci-fiben az emberi mozgást tökéletesen leutánzó, ruganyosan ugrabugráló robotokat látunk, elég ciki lenne a régi robotzsarus szaggatott mozgás és a futás képességének hiánya. ;)

Valahol megértem őket. Kevés kivétellel minden régi film bugyutának tűnik. Ha a sztori jó, akkor a jelmezek, vagy a szlengek.
Én is megértem őket. Pl. a régi Robotzsaru sztorija hiába jó, és hiába brutálisan durva a film, ha amúgy a robot mai szemmel már gagyinak hat. Főleg, ha összehasonlítják pl. a Vasember filmekkel. ;) Úgy gondolom, hogy nálunk azért a nosztalgiafaktor is erősen belejátszik, hogy ennyire védjük a régi filmeket, elfogultak vagyunk. Még akkor is, ha - CGI híján - sok akkori filmben igazi bravúr volt a sminkmesterek munkája.

Szerintem nincs semmi baj a rebootolással, ha jól csinálják, és ha már ilyen szuper CGI technológia van manapság, akkor miért ne lehetne kihasználni? Sok régi film van, ami ma már kicsit gagyinak hat, sokkal látványosabbá tudják tenni CGI-vel.

Nem a CGI használatával van a baj, hanem azzal, hogy sokszor a stúdiók elkényelmesednek, vagy nem mernek kockáztatni, és a sztorival nem sokat fáradoznak, mert a látvány majd úgyis eladja a filmet.
 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 20:27:13
No meg az, hogy a mostani gyerekek, fiatalabb korosztály ( tisztelet a kivételnek ! ) már nem nézi meg jóformán a 80-as években készült filmeket sem. A régebbieket pedig egyenesen zsigerből elutasítják, mert fekete-fehér.
Valahol megértem őket. Kevés kivétellel minden régi film bugyutának tűnik. Ha a sztori jó, akkor a jelmezek, vagy a szlengek. Ahogy én se bírok végignézni egy 80-as években sztár horrort (ha még nem láttam régebben); ahogy sokan nem tudnak játszani Psx-es játékokkal, csak a grafikájuk miatt, úgy szerintem ezekkel is hasonló problémájuk van a mai fiataloknak. Ahogy mi sem szívesen néztünk némafilmeket (legfeljebb a Stan és Pant).

Minden film a saját közegében, korosztályában értékelhető, élvezhető a legjobban ez tény. De a többiben nem teljesen értek egyet, mert én például a Lopott idő című filmet tartottam olyan bugyutának, hogy az leírhatatlan.  :hehe: Pedig az új film. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a tesózás, zsírozás, vágodozás szintén baromi bugyuta lesz 10 de lehet hogy 5 éven belül.
Én a filmeket ezek szerint máshogy szemlélem ( amúgy ez biztos!  ;) ), mert a mai napig nagyon jól szórakozom egy némafilmen is.  ;) De a régi musicaleket sem tudom megunni, ahogy pl. a Repo is nagy kedvencem, ami szintén ( viszonylag ) új film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Szeptember 08. - 20:31:49
Az előzetes elnézve már vártam mikor kérdezi meg Keaton, hogy: ' Does it come in black?"  :hehe:
Más film lesz, mint a régi. Ez tény, de ez nem feltétlenül jelent majd rosszat. Amúgy elég sok itt az utalása régi filmre, már az előzetesben is. ( még a régi robotest is ott van, mint lehetséges kinézet a monitoron )

A némafilmes témához: nézzétek meg a Nosferatu című filmet. A '22-est, aztán a '70-es évekbelit. A némafilmet klasszisokkal jobb lett. Persze alapból kicsit szokni kell ezt a régi " némafilmes" stílust.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Szeptember 08. - 20:35:21
Én nem vitatom el a régi filmek érdemeit, csak azt nézd, hogy akkor is készült 2 millió, amiből szeretjük a "klasszikusokat", vagyis ezret. Ami nekünk a 80-as évek filmgyártása, amikkel felnőttünk, rengeteg gagyi van köztük, amiken azért jól szórakoztunk annak idején - vagy azért, mert jobb volt, mint a műfajában a többi, vagy csak új volt valamilyen szinten -, de mégsem örök életűek. Gondoljunk csak a sok Funes, vagy Delon filmre, amelyek a csúcsfilm kategóriába tartoztak annak idején, de ma már csak vagy nagyon ráhangolódva, vagy nosztalgiával lehet végignézni őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 08. - 20:37:41
Nálam sem szokott akadály lenni ha egy film idősebb mint a szüleim ;) Pl lehettem olyan 15-16 éves mikor a TCM csatorna este leadta az Időgép című filmet,de nem a Guy Pearce változatot hanem a régit. Mit mondjak tetszett az alkotás, pedig akkori szemmel is röhejesnek hatott az a technológia amit anno alkalmaztak. Utána jóval később megnéztem a modern feldolgozást, ami hozta a szintet,de a régi atmoszféráját valahogy nem tudta visszaadni. Egyébként tervbe van véve,hogy megnézem a The shape of things to come című filmet és a Logan futását (amiből szintén reboot-ot akarnak készíteni Ryan Gosling főszereplésével...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Szeptember 08. - 20:45:43
a mai napig nagyon jól szórakozom egy némafilmen is.  ;)
Látod, én például a fekete-fehér filmeket és a némafilmeket meg sem nézem (1-2 kivétel, ha akadt), az ilyen nagyon régi filmek egyszerűen nem érdekelnek. Pedig én már nem is vagyok annyira fiatal. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 20:52:26
A némafilmes témához: nézzétek meg a Nosferatu című filmet. A '22-est, aztán a '70-es évekbelit. A némafilmet klasszisokkal jobb lett. Persze alapból kicsit szokni kell ezt a régi " némafilmes" stílust.

A 79-es verzió Herzog filmje. Herzog eléggé művészi filmeket rendezett, ez nehezíti a befogadást, Kinski játéka, pedig sok helyen tűnik ripacskodónak. Egyértelműen jobb a némafilm, de szerintem nem igazán lehet összehasonlítani. Murnau  Nosferatuja szerintem még a 92-es Coppola Drakulánál is jobb.

Én nem vitatom el a régi filmek érdemeit, csak azt nézd, hogy akkor is készült 2 millió, amiből szeretjük a "klasszikusokat", vagyis ezret. Ami nekünk a 80-as évek filmgyártása, amikkel felnőttünk, rengeteg gagyi van köztük, amiken azért jól szórakoztunk annak idején - vagy azért, mert jobb volt, mint a műfajában a többi, vagy csak új volt valamilyen szinten -, de mégsem örök életűek. Gondoljunk csak a sok Funes, vagy Delon filmre, amelyek a csúcsfilm kategóriába tartoztak annak idején, de ma már csak vagy nagyon ráhangolódva, vagy nosztalgiával lehet végignézni őket.

Ez így igaz. A 80-as évek egyébként is a giccsről szólt...  :hehe:
Funes filmjeit meg sem bírom nézni. Igaz soha nem is bírtam...
Delonnak pedig van vagy 3 olyan filmje, ami nem arról szól, hogy ő a szépfiú és valami története is van.  :hehe:  Nagy kedvenc tőle az Ég veled, barátom! és a Vörös nap amiben mindkettőben Bronson a partnere. De a Vörös kör és a Kalandorok is tetszik tőle...

Nálam sem szokott akadály lenni ha egy film idősebb mint a szüleim ;) Pl lehettem olyan 15-16 éves mikor a TCM csatorna este leadta az Időgép című filmet,de nem a Guy Pearce változatot hanem a régit. Mit mondjak tetszett az alkotás, pedig akkori szemmel is röhejesnek hatott az a technológia amit anno alkalmaztak. Utána jóval később megnéztem a modern feldolgozást, ami hozta a szintet,de a régi atmoszféráját valahogy nem tudta visszaadni. Egyébként tervbe van véve,hogy megnézem a The shape of things to come című filmet és a Logan futását (amiből szintén reboot-ot akarnak készíteni Ryan Gosling főszereplésével...)

George Pal Időgépe az egyik legzseniálisabb időutazós film. A BBT-ban is azt a gépet veszik meg Sheldonék. A remake gyenge lett, de nem vészes. Nekem igazából csak Guy nem kéne bele...  :roll:
Logan futása és a Things to come szintén nagy filmek, Wells műveit szépen feldolgozták annak idején...
De Hestonnal az Omega ember ( ami a Last man on earth remakeje és később ezeknek a remakeje lesz a Legenda vagyok ), Zöld szója ( ami kissé az Alphavillere emlékeztet Godardtól ) és a nagy klasszis a Majmok bolygója is benne van a kedvencek közt.  ;D

a mai napig nagyon jól szórakozom egy némafilmen is.  ;)
Látod, én például a fekete-fehér filmeket és a némafilmeket meg sem nézem (1-2 kivétel, ha akadt), az ilyen nagyon régi filmek egyszerűen nem érdekelnek. Pedig én már nem is vagyok annyira fiatal. :hehe:

Nem vagyunk egyformák.  ;D Amúgy tényleg kevés olyan film van, amit nem nézek meg és nem találok benne valami értéket. Jó néha ez nehéz...  :hehe: De nem a néma és fekete fehér filmek közt szokott ez előfordulni.  ;)
Lang Metropoliszát lenyűgözőnek tartom a mai napig. Pedig néma.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 08. - 21:08:17
Uh… '22-es Nosferatu nem kicsit fosatós film… lassan száz éves, de még mindig olyan félelmetes, mint egy jól összerakott japán horror.
Ahogy mi sem szívesen néztünk némafilmeket (legfeljebb a Stan és Pant).
Meg Chaplint, meg úgy nagy átlagban burleszket. Még a kilencvenes években is adtak le ilyet az egyesen, és tök jó volt. Bár nekem egyik kedvenc kalandfilmem a Sejk fia, már csak azért is, mert Valentino végre nem csak a csábító tekintetét vetette be mint teljes színészi palettáját, hanem tényleg játszik is valami szerepet. (Igazából rögtön két szerepet is.)
Egyébként tervbe van véve,hogy megnézem a The shape of things to come című filmet és a Logan futását
Csak utóbbit láttam, de ahhoz tényleg kell manapság némi nyers kitartás. Nem rossz, de a hangulat eléggé nyomasztó, néha kifejezetten depresszív. Ja, és szinkronosan sose nézd meg. A régi se volt sajna annyira erős, pedig a film eredeti hangja alapvetően eléggé gyengécske. De az új, retekklubos… te jesszus…
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 08. - 21:12:34
Ó tényleg a Metropolis-t is említhettem volna, bár ahhoz még nem volt szerencsém. De ami késik nem múlik! A majmok bolygója is tartalmaz egyfajta atmoszférát, ami a Wahlberg változatból kissé hiányzik! Pedig nem lett rossz feldolgozás :)

tg: Isten óvjon engem a szinkrontól ;D Ezeket mindenképp feliratosan akarom megnézni mert úgy az igazi 8) Amúgy a shape of things-hez lehet feliratot vadászni az interneten? Annyira még nem vagyok precíz angolból hogy végigdaráljam felirat nélkül (igaz belenéztem és nem is olyan bonyolult a szövege)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 21:22:13
Ó tényleg a Metropolis-t is említhettem volna, bár ahhoz még nem volt szerencsém. De ami késik nem múlik! A majmok bolygója is tartalmaz egyfajta atmoszférát, ami a Wahlberg változatból kissé hiányzik! Pedig nem lett rossz feldolgozás :)

tg: Isten óvjon engem a szinkrontól ;D Ezeket mindenképp feliratosan akarom megnézni mert úgy az igazi 8) Amúgy a shape of things-hez lehet feliratot vadászni az interneten? Annyira még nem vagyok precíz angolból hogy végigdaráljam felirat nélkül (igaz belenéztem és nem is olyan bonyolult a szövege)

Érdemes a Cabinet of Dr. Caligari és a Golem című alkotásokat is megnézni. De személy szerint az Operaház fantomja némafilmes feldolgozását is szeretem. A Nevető ember Weidttel szintén elég komoly.
A Caligari durva. ( Ebben is Weidt az egyik főszereplő ) Mind a történet, mind a látvány...
Valóban nem rossz a Burton féle Majmok bolygója, de messze elmarad a másiktól. Viszont a regényhez kissé közelebb áll, talán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 08. - 21:34:07
Funes-t ne nagyon soroljuk a 80-as évekbe, mivel ő a 70-es években volt aktív! ;) És azért a 80-as években is születtek olyan alkotások, amiket máig alig várja az ember, hogy végre kerüljön DVD kiadásra!
Lásd: Star Wars, Star Trek, E.T., Indiana Jones, Űrrandevú, Willow, és még sorolhatnám. Sok olyan film is született, ami elég kemény képi világgal rendelkezett, pedig gyerek volt a főszereplője, pl. "Támadók a marsról". Nálam máig kult film!! :D
Akkor bezzeg nem volt téma a besorolások.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 21:45:06
Funes-t ne nagyon soroljuk a 80-as évekbe, mivel ő a 70-es években volt aktív! ;) És azért a 80-as években is születtek olyan alkotások, amiket máig alig várja az ember, hogy végre kerüljön DVD kiadásra!
Lásd: Star Wars, Star Trek, E.T., Indiana Jones, Űrrandevú, Willow, és még sorolhatnám. Sok olyan film is született, ami elég kemény képi világgal rendelkezett, pedig gyerek volt a főszereplője, pl. "Támadók a marsról". Nálam máig kult film!! :D
Akkor bezzeg nem volt téma a besorolások.


Senki nem sorolta a 80-as évekhez.  :roll:
Amúgy nem tudom te hol élsz, de a felsoroltak közül a SW, az Indy, az E.T. már BD-n is megjelent.   :lol:
A SW DVD kiadása már megért pár verziót, ahogy a Trek is megjelent már DVD-n. Az új már BD-n is.   :nezze::uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 08. - 22:16:06
Tudom, hogy megjelentek, csak példák voltak, mert hogy ma is van kereslet rájuk! De a java meg is van az említetteknek, bár sajna a Star Trek-ek szinkron nélkül jöttek ki, pedig nagyon jó szinkronok készültek hozzá, ja és már nem is beszerezhetőek, hivatalosan! ;)
De hogy ne érje szó a ház elejét, akkor pontosítok pár olyan alkotással, mi jó lenne ha megjelenne a 80-as évek filmjei közzül, végre magyar szinkronnal is: Űrrandevú, Howard a kacsa, Willow, Szörnyecskék 2., Sárkányölő, Utolsó Csillagharcos, Kincsvadászok.....
Amúgy a te írásodból következtettem arra, hogy oda sorolod, mondván "giccs" az a korszak, és nem is tudod megnézni Funes filmjeit, ki holott inkább, a 60-70-es években játszott! :roll:
Amúgy, hogy vissza kanyarodjunk a szóban fogó Robotzsaru-ra, pont hogy nem a giccs világát mutatta meg, hanem a 80-as évek egy lehetséges jövőképét, teszem hozzá reálisan! És amikor a mostani Vasemberhez hasonlítgatjuk, csak jókat nevetek, hiszen két különböző világ, különböző kor, és nem utolsó sorbanban, az egyik egy páncélba bújt ember lenne, a másik pedig félig robot! :nezze:
Namost, a mostani film, pont hogy giccs kategória a számomra, tényleg nem értem Hollywood-ot, pedig a Evil Dead-nél sikerült a komolyabb rebootolás!

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 22:20:28
Csavaros egy észjárásod van az már egyszer bizonyos!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 08. - 22:25:03
mi jó lenne ha megjelenne: (…) Howard a kacsa
:o
A védelem visszavonul. Messzire.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Szeptember 08. - 22:25:15
A Howard a kacsa nem kolosszális bukta volt?

Idézet
Delonnak pedig van vagy 3 olyan filmje, ami nem arról szól, hogy ő a szépfiú és valami története is van.  :hehe:  Nagy kedvenc tőle az Ég veled, barátom! és a Vörös nap amiben mindkettőben Bronson a partnere. De a Vörös kör és a Kalandorok is tetszik tőle...
A Vörös nap tényleg nagyon jó. Én a Vörös kört Füles-képregényben olvastam először, nagyon tetszett. Aztán megvettem könyvben is, azóta lett kedvenc író Edgar Wallace (a Zöld Íjász, hmm?) :)
Delontól azok a filmek voltak jók, ahol gengsztert alakított, nem zsarut (Borsalino - bár az főleg Belmondo miatt -, Jaguár, ilyesmik. Volt egy, amiben megölt egy milliomost egy hajón, és a helyébe lépett, az nagyon jó volt), de az Egy zsaru bőréért is nagyon tetszett.
Én csíptem a Funes-filmeket nagyon annak idején.
A Logan futása volt az első angol feliratos film, amit láttam, magyar szöveg nélkül, még a Filmmúzeum helyén a TCM-en talán. Nekem bejött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 08. - 22:28:59
Csavaros egy észjárásod van az már egyszer bizonyos!  :lol:

Ki tudja, hátha figyel egy illetékes, a hazai DVD/BD kiadásokért is! :D
Amúgy a Howard a kacsa nekem nosztalgia faktor erősen, és nagyon jól hozza a 80-as évek közepének a hangulatát, vannak jó pillanatai, kár, hogy nem akkor készült egy Pókember film! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 08. - 22:30:27
Neeeem. Kolosszális bukta volt a Waterworld. A Spirits Within. A 13. harcos. A Kincses bolygó. De ezek alapvetően csak rossz sorsú filmek, mert minden okuk megvolt arra, hogy elég pénzt hozzanak.
A Howard a kacsa olyan, mint a Manos. A Battlefield Earth. A Cápa 4. A Batman & Robin. A Gigli. A Battlefield Earth. (Tudom, hogy volt, de az… az… te jóságos atya úr isten, az a film…!) Nem hogy Lucas pályafutásának egy szégyene (az amúgy is egy végtelenhez konvergáló halmaz), de ha ez alapján ítélkezne egy földönkívüli faj felettünk, az emberiség teljes mértékben méltó lenne a teljes kiirtásra. Az idővonalból. Minden síkon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 08. - 22:37:36
Az Űrrandevú majdnem pont erről szól! :D
Amúgy Puzsér Róbert hangja ugrott be, ahogy most olvastam a hozzá szólásod, nem tudom miért!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 08. - 22:42:55
Hogy az az Explorers! Oké. Azt az életben nem láttam magyarul. Az egy jó film. Kegyetlen furán hatott a közepétől kezdve, amikor… sikerül a tervük, de az tényleg egy nagyon nosztalgikus hangulatú film. Bár nem lepne meg, ha az elmúlt húsz évben legfeljebb valami háromszáz fős nézettségű csatornán bukkant volna maximum fel, annyira elveszett az időben. (Az USA-ban is.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 22:44:20
A Howard a kacsa nem kolosszális bukta volt?

Idézet
Delonnak pedig van vagy 3 olyan filmje, ami nem arról szól, hogy ő a szépfiú és valami története is van.  :hehe:  Nagy kedvenc tőle az Ég veled, barátom! és a Vörös nap amiben mindkettőben Bronson a partnere. De a Vörös kör és a Kalandorok is tetszik tőle...
A Vörös nap tényleg nagyon jó. Én a Vörös kört Füles-képregényben olvastam először, nagyon tetszett. Aztán megvettem könyvben is, azóta lett kedvenc író Edgar Wallace (a Zöld Íjász, hmm?) :)
Delontól azok a filmek voltak jók, ahol gengsztert alakított, nem zsarut (Borsalino - bár az főleg Belmondo miatt -, Jaguár, ilyesmik. Volt egy, amiben megölt egy milliomost egy hajón, és a helyébe lépett, az nagyon jó volt), de az Egy zsaru bőréért is nagyon tetszett.
Én csíptem a Funes-filmeket nagyon annak idején.
A Logan futása volt az első angol feliratos film, amit láttam, magyar szöveg nélkül, még a Filmmúzeum helyén a TCM-en talán. Nekem bejött.

Igen, az a Delon film a Ragyogó napfény. Tom Ripley-t játssza benne, akit később Damon alakít a Tehetséges Mr. Ripleyben. Az tényleg jó film. A Borsalinot most vettem meg, de már messze nem azt nyújtja mint régen. A nosztalgia faktor működik, no és Belmondo, akinek hozzáteszem még nem láttam rossz filmjét.  ;)
Az Egy ember és kutyája csodaszép szívbe markoló filmje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 08. - 22:45:53
Neeeem. Kolosszális bukta volt a Waterworld. A Spirits Within. A 13. harcos. A Kincses bolygó. De ezek alapvetően csak rossz sorsú filmek, mert minden okuk megvolt arra, hogy elég pénzt hozzanak.
A Howard a kacsa olyan, mint a Manos. A Battlefield Earth. A Cápa 4. A Batman & Robin. A Gigli. A Battlefield Earth. (Tudom, hogy volt, de az… az… te jóságos atya úr isten, az a film…!) Nem hogy Lucas pályafutásának egy szégyene (az amúgy is egy végtelenhez konvergáló halmaz), de ha ez alapján ítélkezne egy földönkívüli faj felettünk, az emberiség teljes mértékben méltó lenne a teljes kiirtásra. Az idővonalból. Minden síkon.

 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Szeptember 08. - 23:14:39
Amúgy, hogy vissza kanyarodjunk a szóban fogó Robotzsaru-ra, pont hogy nem a giccs világát mutatta meg, hanem a 80-as évek egy lehetséges jövőképét, teszem hozzá reálisan! És amikor a mostani Vasemberhez hasonlítgatjuk, csak jókat nevetek, hiszen két különböző világ, különböző kor, és nem utolsó sorbanban, az egyik egy páncélba bújt ember lenne, a másik pedig félig robot! :nezze:
Akkor jól félreértetted, amit írtam. A Vasembert csak egy példának hoztam fel, de bármelyik mai robotos sci-fit említhettem volna. A lényeg, hogy a mai fiatalok számára a régi klasszikus Robotzsaru (nem a film, hanem maga a robotfigura) nevetségesen hat a mostani sci-fik robotjaihoz képest, szóval nem hülyeség, hogy rebootolják a filmet. Az új generációnak biztos tetszeni fog. Sőt, ki tudja - lehet, hogy még nekünk is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Szeptember 08. - 23:23:46
Tényleg a Ragyogó napfény! Belmondo tényleg mindenhol jó, de CSAK magyar szinkronnal. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Szeptember 08. - 23:34:30
Én nem vagyok hajlandó megnézni az új Robotzsarut. Nekem elég sokk volt már a trailer is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Szeptember 09. - 00:02:50
Ugyan már, legyél kicsit nyitottabb. :hehe: Hátha ellövik a megmaradt kezét is a film végén, akkor olyan lesz, mint a régi. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 09. - 09:16:40
Igazából ezt az épen maradt jobb kezet (ami amúgy eléggé képtelenség, ha egyszer mellette robbant fel a kocsija) valahol egy hatalmas kiáltásként is lehet felfogni, miszerint: „látjátok, totál nem olyan, mint az előző film, de tényleg nem, ezzel aztán húúúúúúúú, de megmutatjuk, hogy mennyire de nagyon eltértünk mert totál nem csak egy olcsó remake-et csinálunk de tényleg nem, légyszilégyszi valaki nézze meg, hogy ne bukjon, mint a Conan, légyszi.” Hisz az első film egyik ikonikus jelenetében pont, hogy egy sörétessel letépik a jobb karját, az az egyetlen része, amit tényleg a halálakor veszít el és nem úgy vágnak le később róla. Most meg juszt is csak az marad meg neki. Mert ez totál nem olyan lesz.
Ami valahol akár egy gyenge forgatókönyvíró/producer ostoba, gyerekes lázadozásaképp is felfogható.
Csak hogy azért nézzünk rá egy kicsit másképpen is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Szeptember 09. - 14:40:59
Én általában nyitott vagyok, de ez a ritka kivétel, nekem egyszerűen semmi nem stimmel ezzel a filmmel kapcsolatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 09. - 14:45:12
Ennyire azért nem szörnyű a trailer hogy így ítélkezzetek felette! Nyilván az eredeti közelébe se fog érni, viszont ha ettől eltekintünk szerintem egy látványos és nézhető filmet kapunk! Olyan meg sose lesz már mint anno, tehát ezen kár is búslakodni ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Szeptember 09. - 16:48:52
Kiváncsi leszek, hogy mennyi lesz benne a a társadalomkritika a régihez képest. Ugye alap szitu volt, hogy az OCP megveszi a rendőrséget. Meg emlékeztek a naptej reklámra? Vagy arra az apró részletre a második részből, amikor bemutatják az új város makettjét és az új robotzsarut aminek az agya a drogos fickóé és van egy tolószékes újságíró, aki nem tud lemenni a lépcsőn, mert az Omnicorp előadóterme nincs akadálymentesítve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 09. - 17:09:06
A trailer-be mintha a szabad akarat illúziójáról motyogtak volna valamit, úgyhogy esélyes a társadalomkritika,de azt már ne várjátok hogy olyan durván demonstrálják mint a régi filmben. Gondolom néha szóba hozzák és nem több! Itt inkább az akcióra és a high-tech részre fognak rágyúrni (na meg az érzelmi szálra :roll:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Szeptember 09. - 18:05:04
De milyen érzelmi szálat akartok? Murphy már semmit nem tud nyújtani a családjának, semmi értelme, hogy kapcsolatban maradjanak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Szeptember 09. - 18:18:12
Érzelmi szál alatt én például azt értem az eredetiben, mikor rájön ki ő. Na annál durvább érzelemkirohanást nem látni sehol sem. Szerintem az a rész megható és sokkoló is, a zenei aláfestéssel pedig maximálisan csúcsra emelik Weller amúgy is kitűnő játékát.
Érdekes módon, míg az eredeti valóban robot ( persze tudjuk, hogy nem ) volt, mármint kinézetre, ez az új sokkal inkább a kiborg változatra fekteti a hangsúlyt. Ahogy ugye a képregények is tele voltak a beépített fém állkapocs, fémkéz egyebek bemutatásával és maga Flac ezredes az utolsó számokban. Hú, kedvem is támadt elővenni ezeket a képregényeket!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Szeptember 09. - 19:23:04
Igen az eredetiben az tényleg egy nagyon erős jelenet. Én most az újra gondolok, ahol a fiával beszél meg találkozik a feleségével, de hogy miért arról fogalmam sincs. Tiszta ökörség az egész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Szeptember 09. - 20:13:55
Tartok tőle, hogy itt az hogy kiborg lett, csak annyit jelent, mintha megcsípte volna egy radioaktív pók. Szuper képessége lett. De ne legyen igazam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Szeptember 09. - 21:35:05
Tartok tőle, hogy itt az hogy kiborg lett, csak annyit jelent, mintha megcsípte volna egy radioaktív pók.
Vagy épp radioaktív robot.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 09. - 21:40:14
(http://4.bp.blogspot.com/-wd5kaTWrQMc/UKr5UZeS47I/AAAAAAAAAZo/jsDATqutJ4c/s1600/robocop%2Bversu%2Brobocop%2Bmauro%2Bbalcazar.jpg)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 20. - 22:47:01
Így fog kinézni a teknőcök otthona:

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3322523-tmnt1.jpg)

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3322524-tmnt2.jpg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 21. - 08:35:46
Wow tiszta oldschool hatású a kérójuk ;D Az meg külön poén,hogy tele van a kanapéjuk Pizza Hut-os dobozokkal :lol: Most már a teknőcökről is jöhetne valami concept art vagy ilyesmi!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 21. - 12:24:51
Ja, meg a gördeszka szék is tök ötletes! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. Szeptember 21. - 14:53:52
(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/3/39001/3322524-tmnt2.jpg)

Most már tudjuk, kik rabolták ki a Media Marktot. :hehe: Amúgy honnan van pénzük a tekiknek pizzára meg műszaki cikkekre? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 21. - 15:39:38
Gondolom onnan,hogy kint Amerikában a nekünk csúcstechnológiának számító FullHD monitorokat szórják ki, lomtalanítás alkalmával :hehe: Így könnyű összehozni egy denevér vagy akár teknőcbarlangot :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Szeptember 21. - 15:45:20
Ha a pizza meg a Papa Joe-tól lenne, az is kitalálható: bemész oda egy "Obama menjen vissza gyapotot szedni" táblával, és garantáltan kapsz egy ingyenpizzát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Szeptember 21. - 15:49:58
Az a kanapé pizzásdobozokból van. Ez mondjuk gáz.
Biztos visszaviszik a műanyagpalackokat meg az üvegeket, meg gyűjtenek fémhulladékot és eladják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 21. - 22:57:18
Csöves tekik!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Szeptember 22. - 13:42:28
Érdekes a kontraszt a bazi nagy monitorok és a szemétdomb között.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 22. - 13:47:43
Az Animációs filmben Donatello telefonos probléma megoldó volt, Miki meg gyerek zsúrokra járt, megoldották a pénzt ezzel sztem. :D De ezek Űrteknőcök lesznek, lehet hoznak magukkal replikált usa dollárt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Szeptember 22. - 14:45:11
Érdekes a kontraszt a bazi nagy monitorok és a szemétdomb között.
Nézz körül bármilyen fejlesztői irodában? Pont ugyanilyen.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 22. - 14:48:11
Ezek a képek eddig a legjobb dolgok a TMNT forgatásáról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Szeptember 26. - 13:27:01
Age of Ultron teaser HD
https://www.youtube.com/watch?v=yk-Q3uR1W1k
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 26. - 14:32:01
Ez hivatalos?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Szeptember 26. - 14:44:41
Igen az! Comic Conos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 26. - 15:41:59
Ejhaaaaaaa!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Szeptember 26. - 16:00:27
A nyári comicconos? Ezt jól eltitkolták eddig...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 26. - 16:04:55
Hatásos kis teaser meg kell hagyni. Még coolabb is lehetne, ha Ultron fején némileg módosítottak volna! Elvégre a képregénykarakterek többsége vásznon nem igazán hat úgy mint a füzetek lapjain :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 26. - 19:57:46
Nála pont hogy jó lett az, hogy nem nagyon változtattak! ;) Bár a teste egy az egyben Vasember féle lesz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Szeptember 26. - 20:41:59
Muszáj hajaznia a Tony által viselt páncélokra, elvégre ő is csak egy kütyü a Stark boszorkánykonyhából ;D Viszont mondhattok bármit a feje akkor is csúnyán el lett toszva. Főleg azok az antennák kétoldalt a fején :hehe: Ezt inkább hagyják meg Flash-nek csak ne Ultron bohóckodjon ilyenekkel. Amúgy engem mindig is valami rovarszerű képződményre emlékeztetett a feje, olyasmire mint amilyen az F4 ellenségnek Annihilus-nak is van!

(http://comicbooked.comicbookedllc.netdna-cdn.com/wp-content/uploads/2012/05/annihilus.jpg)  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Szeptember 26. - 21:14:34
Nekem kifejezetten tetszik az Ultron fej.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2013. Szeptember 27. - 08:19:59
Videót már törölték...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2013. Szeptember 29. - 11:34:27
meglehet még valahol nézni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Szeptember 29. - 12:33:09
Itt vagy a facebook oldalamon
https://www.youtube.com/watch?v=CFGg3fhYJHQ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2013. Szeptember 29. - 13:02:29
köszi Ben! hatásvadászra sikerült az fix
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Szeptember 30. - 19:22:53
Na, valami ilyesminek kellene lennie:

https://www.youtube.com/watch?v=XATiV3gmy-Q

 :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. Október 04. - 11:56:37
Samuel L. Jackson megerősítette, hogy Elizabeth Olsen alakítja majd Scarlet Witchet a Bosszúállók második részében (The Avengers: Age of Ultron).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 04. - 14:14:58
Az meg ki? :headscratch: Remélem dögös.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 04. - 15:06:10
Gúgölöld le. Amúgy igen, eléggé mutatós.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. Október 04. - 15:48:45
Az meg ki? :headscratch: Remélem dögös.
http://lmgtfy.com/?q=Elizabeth+Olsen  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Október 04. - 19:05:55
Ha befestik barnára, jó lesz. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 04. - 19:57:53
http://lmgtfy.com/?q=Elizabeth+Olsen  :)
[/quote]
hehe ez jó ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Október 04. - 22:22:02
Miiii? Ez az egyik Olsen iker!!!  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Október 04. - 23:04:13
Nem, az Mary-Kate és Ashley. Ő a nővérük talán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Október 04. - 23:32:42
Wandának tökéletes lesz :) Vizuális típus lévén, rögtön előttem volt ahogy a klasszikus Boszi kosztümben feszít! Csak azt sajnálom,hogy a Bosszúállókban kap helyet, ahol minden figyelem és esemény Stark ööö akarom mondani Rob Downey-ra van kihegyezve :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 05. - 01:04:10
Nem, az Mary-Kate és Ashley. Ő a nővérük talán.

Az ikrek az idősebbek. :)
Sajnos nem szól róla a fáma, de szívesen néznék egy másik Boszit az X-Men: DOFP-ban is. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 22. - 18:50:33
Na, alakul ez, az első poszter a Cap Am2-ból:
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2013/10/1385498_657400780957499_1058786110_n.jpg)
Meglehet nyugodni, csak beszínezték a pajzsot.
Remélem lesz olyan jó a cucc, mint az első  :D és állítólag nemsokára jön egy Teaser, és volt a minap egy olyan pletyka is, hogy a Thor 2 előtt jön a Pók2 első előzetese. :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 22. - 18:54:50
Woo! Tuti majd fogunk látni a Thor végén egy kis AmKap ízelítőt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Október 23. - 18:39:28
  :cap:
https://www.youtube.com/watch?v=HaynOP_Hhmo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 23. - 18:51:42
Özvegy vasalt hajjal.  :)

--------------------------------

(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/1385800_532837450125503_23791963_n.png)

Mellé ez jött: "Oscorp’s no stranger to mysterious characters."

Induljanak a találgatások.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 23. - 18:53:04
Bizony, Natasha... nyami :oh:
Ééés, akkor télleg lesz múltban játszódó rész, rohadt kivi vagyok rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Október 23. - 19:42:15
Szépen megcsinálták a képregényes karpáncélt, de vajon lesz álarca is a Tél Katonának?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Október 23. - 20:36:02
Özvegy vasalt hajjal.  :)

--------------------------------

(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/1385800_532837450125503_23791963_n.png)

Mellé ez jött: "Oscorp’s no stranger to mysterious characters."

Induljanak a találgatások.

Osborn titkára.  :P
Ez meg gondolom visszaemlékezős jelenet lesz:

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/0/40/3397333-5.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Október 23. - 21:48:48
Özvegy vasalt hajjal.  :)

--------------------------------

(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/1385800_532837450125503_23791963_n.png)

Mellé ez jött: "Oscorp’s no stranger to mysterious characters."

Induljanak a találgatások.

Zachary Quinto van a photoshop mögött?  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 23. - 22:17:16
Tényleg mintha hasonlítana. Ki lesz ebből vajon? Venom, Keselyű? Ezzel most felcsigázták az érdeklődésem, mert tuti valami ellenség lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. Október 23. - 22:21:34
"Oscorp’s no stranger to mysterious characters." Esetleg Mysterio?   :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 23. - 22:35:02
"Oscorp’s no stranger to mysterious characters." Esetleg Mysterio?   :hehe:

Bakkerrrrrrrrrr. /mindblown
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 23. - 22:55:08
Ha ezt az egészet rendesen ki tudják dolgozni az nem lesz akármi, csak el ne csesszék. A Cap teaser jól néz ki. A Thornak meg lőttek állítólag. Egy csomó plothole van a filmben. Valószínű igaz volt az a hír, hogy a Marvel és Alan Taylor összekülönböztek. Sztem a Marvel rendesen megvágta a filmet. Mindenképpen meg fogom nézni, de már erősen csökkentett elvárásokkal, sajnálom a dolgot mert nagyon szurkoltam Taylor-nak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Október 23. - 23:06:52
Igazad lehet, bár a Thor-t szerintem a látvány fogja elvinni, meglátjuk!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 24. - 00:05:19
Valószínű, de ha ismered a Trónok Harcát amihez rendezett Taylor epizódot, akkor a Thorból is sokkal többet ki lehetett volna hozni. Azt is mondják, hogy a főgonosz teljesen súlytalan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 24. - 00:16:21
Úgy tűnik Kapi régi jelmeze kapott egy középső piros csíkot a hasára. Hogy mi szükség volt erre? :roll: Az Özvegy meg baromi jól néz ki ezzel az új frizurával. Azért megnéztem volna egy repülős képet Sólyomról is.  :nezze: Nah, majd holnap talán kapunk egy hosszabb treasert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Október 24. - 04:14:08
 :brow:
https://www.youtube.com/watch?v=5lUyn_NktGY
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 24. - 12:20:23
Robert Redford!  :oh:  Mennyire jó a s.h.i.e.l.d.es jelmeze Kapinak. Még jobban várom most.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Október 24. - 14:44:52
Kíváncsian várom a HD trailert belőle. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Október 24. - 17:08:24
Jobb minőségben:
http://www.youtube.com/watch?v=56ojxpbnfhw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 24. - 17:38:24
Eddig bíztató, talán Cap és Widow picsi-pacsizni is fognak? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. Október 24. - 17:40:57
Nincs is plusz piros csík kapi hasán, legalábbis én nem látom hogy lenne....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Október 24. - 18:08:17
Jobb minőségben:
http://www.youtube.com/watch?v=56ojxpbnfhw

 :o  :oh: Ez jó lesz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 24. - 18:08:59
És a full trailer!
https://www.youtube.com/watch?v=NLWsK1ZFunA
Basszus, ez burtál jó lesz... :o

Írtó erős jövő évnek nézünk elébe, Pók2 is ígéretesnek tűnik, az Xekről nem is mondok semmit, mert az egyelőre látatlanba is nagyon erős lehet, most ez is dobbantott egy igen impozáns előzetessel
A ruha mocsok jónak tűnik basszus.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Október 24. - 18:36:00
Nagyon jól néz ki!
Sztem amikor a régi ruha van rajta, az nem a múltban játszódik, csak valamiért felvette...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 24. - 19:05:10
Nincs is plusz piros csík kapi hasán, legalábbis én nem látom hogy lenne....

A régi (II. vh.-s) ruhán, nem az újon. Ott van az, mert ugye az első filmben csak az a két heveder volt piros. Most van egy a 2 között, meg 2 oldalt is plussz 2.

Idézet
Sztem amikor a régi ruha van rajta, az nem a múltban játszódik, csak valamiért felvette...

Nekem is úgy tűnik. ;)

Úgy tűnik az avengerses plüss-ruha meg egyből ment a kukába, amit nem is bánok. :hehe: Remélem lesz már valami felvezetés benne Ultronra. Samet  meg alig látni a szárnyakkal. :( Na, majd a következőben! ;)
 Jöhetne már egy X-előzetes is! :nezze:

Szerk.: Csak panaszkodnom kellett kicsit ;D :

https://www.youtube.com/watch?v=PI23E9nBHmo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 24. - 19:08:53
Klasszul néz ki, várós!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 24. - 19:23:37
Ohohoh, csodás egy nap ez a mai  :oh: :oh: szval akkor az X trailer is a nyakunkon van? Meg elvben a Pók is, holnap meg jön Batman, haaa csudijó  :oh:

most gonosz leszek félek, hogy ilyen nyúlfarknyi lesz a jövőbeli rész is a filmben  :hehe:
amúgy az Xeknek meg nagyon furi rucijuk lesz...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 24. - 19:26:53
Holnap Batman? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 24. - 19:45:07
Arkham.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 24. - 21:40:04
most gonosz leszek félek, hogy ilyen nyúlfarknyi lesz a jövőbeli rész is a filmben  :hehe:
amúgy az Xeknek meg nagyon furi rucijuk lesz...  :headscratch:

Szerintem a jövőben már nem X-ek vannak, ezért ez a Mad Maxes bőrruci mindenkin. Inkább a múltbeli jelmezekre leszek kíváncsi. ( már ha lesznek... :roll: ) Az interjúkból nekem az jött le, hogy a jövőbeli rész tényleg rövid lesz. A képregényben sem volt túl hosszú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 25. - 16:01:21
No pár új kép az x filmből.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=89074

Ez meg haláli cucc. ;D
(http://i.imgur.com/EaWp5FJ.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 25. - 16:20:29
Ú, mekkora az AmKap trailer! Jól értem, hogy Nick Fury ellen fog fordulni Kapi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 25. - 19:20:00
Úgy látom Logan alaposan az üveg fenekére nézett 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 25. - 19:59:42
Hm, ja  :D viszont az a furi, hogy nem gyúgyultak még be a lövései...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 25. - 21:43:25
Jajh... hát ez még gázabb, mint eddig... :-\
http://www.comicbookmovie.com/fansites/nailbiter111/news/?a=89091
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Október 25. - 21:48:00
Jajh... hát ez még gázabb, mint eddig... :-\
http://www.comicbookmovie.com/fansites/nailbiter111/news/?a=89091

Igazából azt soha nem értettem, hogy hogy lettek a Dinobotok. Az első részben leírják, hogy azért autókká alakulnak, mert a szonda, ami a Bárkáról jött, nem ismerte fel a szén alapú életet ( vagy valami ilyesmi ), csak a gépeket látta. De annak idején a dinoszauruszok nem gépek voltak, akkor hogy-hogy mégis felismerte a szonda őket? Van erre valami magyarázat, csak én siklottam el felette? Vagy ez egy baki?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. Október 26. - 08:52:39
Mármint a marveles képregényben? Kettő is akad. Az egyik, hogy az első szonda normálisan működött. (Kiegészítője, hogy az embereket azért nem ismerte fel '84-ben, mert túl kicsik voltak, de ez ugye aligha magyarázná a kazettás magnót.) A másik, hogy kívülről belepiszkáltak a Bárka számítógépébe, hogy egy kísérlet részeként megalkossa őket. A későbbi univerzumokban nagyrészt ezt az utat követték amúgy (a legutóbbi játékban Sokkoló genetikai kísérleteinek eredményeként jöttek létre).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. Október 26. - 09:37:14
Köszi!
Igen így igaz, a kazettás magnó, vagy ugye Megatron esetében a pisztoly.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Október 26. - 10:59:29
Ez meg haláli cucc. ;D
(http://i.imgur.com/EaWp5FJ.jpg)
És egészen picit sem emlékeztet erre:
(http://www.gamechannel.hu/pictures/hirblock/deusex_revolution_gameplay_1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 26. - 11:03:52
Jajh... hát ez még gázabb, mint eddig... :-\
http://www.comicbookmovie.com/fansites/nailbiter111/news/?a=89091

Úgy tűnik Bay visszatéret a japán gyökerekhez. Optimus tiszta szamuráj... :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. Október 26. - 13:11:04
 ;D ;D ;D
https://www.youtube.com/watch?v=B4qkPjzBRNI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 26. - 14:12:35
 :lol: :lol: :lol:
Besírtam!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 26. - 16:10:18
Ez akkor lett volna vicces, ha most játszanák el először, de ezt anno megcsinálták az első résznél... :headscratch:

Hu, Todd, ez kurta jó ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 29. - 10:49:16
Tudjátok ma X trailer :D
 ééés:

The future's about 25, 30 percent of the movie. The past is most of it," X-Men: Days of Future Past director Bryan Singer told Empire Magazine when asked how exactly the past and future scenes are split up in the movie which serves as both a follow-up to X-Men: The Last Stand AND X-Men: First Class.
Read more at http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=89215#4yv5AWIZeIx3oE40.99


Hát egen, ettől tartottam... de ez még mindig több, mitn amire számítottam, én kb. 10 percet sacoltam. ;D valszeg ez a kevéske annyi idő lesz, hogy feltűnnek a régi szereplők, aztán elhúznak, abba is kételkedek, hogy lesz 1 mondatnál több szerepük... Koloszus tuti nem szólal meg Ellenek meg Bobbynak valszeg 1-1 mondata lesz, majd Halle és Magneto Prof párosnak lesz a legtöbb szerepe... de ez édes kevés... :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Október 29. - 10:59:42
Valójában ez a First Class folytatása, úgyhogy még ez is nagyszerű, hogy ennyit kapunk belőlük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 29. - 11:18:36
Tény, de ahhoz képest, hogy a kaszáknál milyen gyeszerán szerepelt az FC csodálkozom, hogy mégis azokat erőltetik... :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Október 29. - 12:16:59
Gondolom majd a harmadik nekifutásra már minden klappolni fog, mivel addigra az időutazás miatt egy teljesen új idővonalban fog elhelyezkedni a sorozat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 29. - 12:54:52
Én a régi szereplők közül csak Ciklont szeretem igazán, Bobby túl nyálas, Kolosszus lényegtelen, Vadóc elmegy, de nem nagyon fog érdekelni ha csak egy jelenetet kap. Nekem az új Mystique se jön be, ebbe a filmbe visszahozhatták volna a már beváltat :D :smlove: Jackman kapjon minél több időt, és akkor rendben vagyunk. :wolverine:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. Október 29. - 14:00:11
https://www.youtube.com/watch?v=pK2zYHWDZKo
:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 29. - 14:24:22
Van már szinkronosan is!  :oh:
https://www.youtube.com/watch?v=CiGnyoZUdIc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 29. - 14:26:50
Azta ez vmi rekord, már szinkronosan?  :o
Nagyon jó, bár sok minden még nem derült ki  ;D (de jó, mindenki a régi hangján van, még erre a 2 percre is.)

Először azt hittem basszus, hogy Apokalipszis piramisába mennek, a helyszín a romok, azt hittem ott lesz vmi időgépszerű cucc, bár ez tök valószínűtlen...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 29. - 14:49:50
Annyira nem jön be.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 29. - 14:54:01
Először azt hittem basszus, hogy Apokalipszis piramisába mennek, a helyszín a romok, azt hittem ott lesz vmi időgépszerű cucc, bár ez tök valószínűtlen...  :hehe:

Én is azt néztem. Szerintem nem annyira elképzelhetetlen, pláne , hogy ezután akarnak kiépíteni egy sokkal nagyobb X-es univerzumot, így valószínűleg újrakezdik a sorozatot, így Apokalipszis simán belefér. Legalább értelmes magyarázatot adnak a rebootra. Kicsit sajnáltam, hogy az Őrrobotok nem kaptak szerepet az előzetesben. Ellenben nagyon ügyesen nem mutattak semmit. Lesznek itt még meglepetések! :oh: :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 29. - 15:02:27
Hát ez olyan teaser trailer volt. Lesz még itt ennél nagyobb előzetes is.

Amúgy azt próbáltam volna nézegetni, hogy időben tuti 70-es években járunk... Logan elvben a 80-as években kapta a karmokat és ahogy nézem mintha már itt adamantium karmai lettek volna... (amúgy durvábban hadonászik itt mint az eddigi filmjeiben, végre, SInger télleg tud bánni Logannel ;D ) szval akkor már eleve egy megkavart múltba fog visszatérni? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Október 29. - 15:29:17
Mivel a First Class már eleve egy megkavart múlt, mert nincs összhangban a trilógiával.  ;)
De amúgy semmi semmivel sincs, szóval bármilyen időrendet, meg mi mikor történtet felállítani tök fölösleges, mert már az alkotók se tudnak, és szerintem ha most meg akarnák ezt magyarázni, csak még nagyobb katyvasz lesz belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 29. - 15:46:36
Nekem nagyon bejön, végre Singer kikaparja magát a gödörből amibe a Supermannel dobta magát. Nem kell mindent az első előzetesben ellőni, akkor miért mennénk moziba, ez tökéletes volt, hogy felkeltse az érdeklődést. Rozsomák eddig csak Singer filmjeiben volt rendesen ábrázolva, a jelleme, a brutalitása mind jól volt bemutatva. A legjobb sztem a 2. részben az a rovid jelenet mikor először meglátja a karmait, az baromi jó. Nagyon várom már a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 29. - 15:59:26
. A legjobb sztem a 2. részben az a rovid jelenet mikor először meglátja a karmait, az baromi jó. Nagyon várom már a filmet.
Haaa, bezony, az a kép volt sokáig a Házimozim háttere.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 29. - 16:15:04
Haaa, bezony, az a kép volt sokáig a Házimozim háttere.  :D
Tudnád linkelni? Nyúzom az agyam, de nem akar beugrani. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 29. - 16:17:49
Hát nem nagyon...
Amikor visszaemlékszik a végén a kiszabadulására fut végig a folyosón félmeztelenül /meztelenül (?) teste csupa vér, és ránéz a karmaira amik szintén csupa véresek.
És ezzel szemben hej de hitvány volt a Kezdetek szabadulása... :roll: :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. Október 29. - 16:37:22
Megnézem mindjárt a filmet, aztán megvilágosodok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 29. - 17:20:18
Az egész Origins baromi gyenge volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 29. - 18:45:34
Ez az a kép:
(https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQVhJ15bGClEiiIqVAc46ZCTylMe8fQdld-1yAOfcAMtSBEq4PB)


Amúgy azt próbáltam volna nézegetni, hogy időben tuti 70-es években járunk... Logan elvben a 80-as években kapta a karmokat és ahogy nézem mintha már itt adamantium karmai lettek volna... (amúgy durvábban hadonászik itt mint az eddigi filmjeiben, végre, SInger télleg tud bánni Logannel ;D ) szval akkor már eleve egy megkavart múltba fog visszatérni? :headscratch:

Igen, egyértelműen azt nyilatkozták most, hogy a 70-es években játszódik a múlt. Régebben pedig Magneto JFK meggyilkolásáról szólt a fáma (Jó a filmben akár a 70-es években is lehetne ). Az első trilógia ( tertalógia\pentalógia? ) szerint pedig Rozsi kb. '85-ben kaphatta az adamantiumot. És én is úgy kockáztam ki az előzetes: valóban fémkarmoknak tűnnek abban a jelenetben. ( más érdekességek: Kolosszus átváltozásának kezdetét is lehet látni, valamint Jégember körül a fagyos levegőt, James McAvoy kopaszon ) Toddnak viszont igaza van, bármi megeshet.
Amúgy nekem úgy tűnik, hogy nem 2 különboző ( X3\ The Wolverine után és a FC ) idősík lesz, hanem minimum 3, de inkább 4. A jövőben, meg úgy tűnik, mintha éppen változna az idősík és azt próbálják helyrehozni talán. És mi ez a szöveg, hogy Magneto látta múltat? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 29. - 18:54:10
Valszeg félrefordítás, pölö Rozsó is azt mondja a magyarban, hogy az új testében ébred, az eredetiben meg az van, hogy a fiatalab testében :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 30. - 09:39:23
Hopp, Singer megerősítette, hogy Logannek csontkarmai lesznek, mer mások is arra gondoltak, hgy fém, mert eléggé úgy tűnik azon az egy képen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Október 30. - 09:51:17
Az oké,hogy csontkarmok lesznek,de a kérdés melyik idővonalban? A múltban és jövőben is egyszerre? Mert ha a múltban akkor ezek szerint még a Weapon X kísérlet előtt történnek az események bőven. Mert az elméletileg a nyolcvanas évek közepén volt! Mondjuk ez így érdekes lesz, már csak azért is mert így Wolverine karakterét kiherélik és nem az a tipikus több poklot megjárt hős lesz hanem egy szimpla örök életű mutáns karmokkal.:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 30. - 09:52:16
Akkor rögtön nem lesz olyan látványos mint az adamantium, kár, de ezzel betartják azt, amit korábban írt valaki arról, hogy Logan mikor vesz részt a kísérletben. Nem keverik meg még jobban a dolgokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Október 30. - 10:02:39
De így kérdéses az is,hogy egyáltalán részt vesz-e! Ezzel a húzással akár a Rozsi origins-t újrakezdhetnék és akkor mi fanok örülnénk mint állat ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 30. - 10:08:02
Egy ilyen körkérdésként feltenném, hogy mit vártok a Thor-tól és szerintetek milyen lesz? Én aggódok mert valószínűleg igazak voltak azok a korábbi hírek, hogy a Marvel és Alan Taylor összekülönböztek és a Marvel rendesen megvágta a filmet, néhány kritikus szerint van pár olyan történetszél, ami nem fut ki sehová.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Október 30. - 11:02:56
Mondjuk ez így érdekes lesz, már csak azért is mert így Wolverine karakterét kiherélik és nem az a tipikus több poklot megjárt hős lesz hanem egy szimpla örök életű mutáns karmokkal.:
Ne feledd, hogy ez az öreg Wolvi tudata lesz a fiatal testében, szóval marad a "tipikus több poklot megjárt hős".  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 30. - 11:11:26
Így van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Október 30. - 11:22:45
Elméletileg az lesz, gyakorlatilag meg abszolút nem :D Pontosan az történik majd vele is mint Flash-sel a Flashpoint után!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 30. - 11:50:43
És az is lehet, hogy a film végén meghal... nekem van egy ilyen sanda gyanúm...  :headscratch:
ha meg nem, akkor eljátszhatják még mindig azt, amit a comicsban is, a tudata a végén visszakerül a régi testébe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. Október 30. - 12:15:00
És az is lehet, hogy a film végén meghal... nekem van egy ilyen sanda gyanúm...  :headscratch:
Mármint az aranytojást tojó tyúkot kinyírnák... WHY??  :headscratch:
ha meg nem, akkor eljátszhatják még mindig azt, amit a comicsban is, a tudata a végén visszakerül a régi testébe.
Ez inkább valószínűbb.
Elméletileg az lesz, gyakorlatilag meg abszolút nem :D Pontosan az történik majd vele is mint Flash-sel a Flashpoint után!
Miért vele mi történt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 30. - 14:24:13
És az is lehet, hogy a film végén meghal... nekem van egy ilyen sanda gyanúm...  :headscratch:
Mármint az aranytojást tojó tyúkot kinyírnák... WHY??  :headscratch:
Azért ztem erős túlzás, hogy az aranytojás tojó tyúk... Farkas önállóan már kétszer "lebőgött" mind film élményileg mind bevételileg... plusz Jackman is többször emlegette, hogy nem biztos, hogy többször eljátszaná már a karaktert, csak kezd kiöregedni, nem tom hova fog fejlődni az Xmen filmek ezután, de ha ennyire nyomják a múltas részt, akkor valszeg nélküle tervezgetik a jövőt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. Október 30. - 14:52:38
Nekem nagyon bejött a trailer. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. Október 30. - 15:02:04
Fura, hogy mennyi nyavalygó van... mindenki csupa harcot meg Őröket akart látni.... nem tom, télleg azt hitték egyesek, hogy majd most mindent ellőnek az első előzetesben? :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. Október 30. - 15:34:27
Lassan már moziba se akarnak majd menni hanem elvárják, hogy rögtön feltegyék az egész filmet a netre. Pókember trailer sajnos csak decemberben lesz a Hobbit előtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 30. - 19:46:07
Az, hogy tetszik a trailer vagy sem nem bír olyan nagy jelentőséggel azért. Annyiban igen, hogy generálhat egy jó adag hypot, de független a film minőségétől. Pl. az Avengers trailer nem akasztotta ki nálam a "Wáá" faktort, de a film annál inkább. Ez így igaz fordítva is tucatnyi filmre is. Ez a trailer most nem jött be, attól még lehet belőle egy tetszetős film.

Egy ilyen körkérdésként feltenném, hogy mit vártok a Thor-tól és szerintetek milyen lesz? Én aggódok mert valószínűleg igazak voltak azok a korábbi hírek, hogy a Marvel és Alan Taylor összekülönböztek és a Marvel rendesen megvágta a filmet, néhány kritikus szerint van pár olyan történetszél, ami nem fut ki sehová.

Én személy szerint nagyon várom. Igaz, hogy nem vagyok jártas a hírekben miszerint a rendező meg a Marvel romlott kapcsolata rontott a filmen vagy sem, de ez ki fog derülni, nagyon remélem, hogy kapunk egy szolid Thor filmet, mert az, hogy én a moziban leszek első héten az tuti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 30. - 19:56:49
... mindenki csupa harcot meg Őröket akart látni.... nem tom, télleg azt hitték egyesek, hogy majd most mindent ellőnek az első előzetesben? :stupid:

Igazából az Őröket szerintem azért várta sok ember ( velem együtt ),  mert mégis csak egy ( szó szerint ) hatalmas újdonság a filmben ( ne vegyük ide az X3-as rövid "semmitsemutatok" jelenetet ), az X történetek ( főleg a TDoFP )  lényeges szereplői, nameg a robikról jöttek az első promó képek és vírusvideók. Ugyanakkor megértem, hogy a többi előzetesre is kell tartogatni valamit. Rengeteg ember várja ezt a filmet, csak elég azt megnézni, hogy a pár nappal előtte kijövő Am. Kap. 2 film előzetese már nagyjából senkit nem érdekel, mert akkora ( szakmai és közönség ) sikernek ígérkezik az  új X film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 30. - 20:27:29
Rengeteg ember várja ezt a filmet, csak elég azt megnézni, hogy a pár nappal előtte kijövő Am. Kap. 2 film előzetese már nagyjából senkit nem érdekel, mert akkora ( szakmai és közönség ) sikernek ígérkezik az  új X film.

Hát azért az enyhe túlzás, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. Október 30. - 20:40:13
Nézz csak körül a külföldi ( és hazai ) nagyobb mozis hírportálokon, közösségi oldalakon. Baromi nagyot fognak robbantani ezzel a filmmel, ha továbbra is okosan/kreatívan reklámozzák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. Október 30. - 20:49:01
Todd: Vele az történt,hogy alapjaiban változtatta meg a jelent, mindezt úgy,hogy ő mindenre emlékezett beleértve a sose volt alternatív idővonalat is. A képregényes változat vége most hirtelen nem rémlik,de az animációs filmben így ért véget.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. Október 30. - 21:04:42
"Cap sheds his new SHIELD issued uniform and puts on his old 1940′s uniform. Cap is obviously making it clear that he is Captain AMERICA, he is Captain Steve Rogers U.S. Army; not Captain SHIELD and not Captain international surveillance state. All surveillance state’s become states ran by fear, just as we are seeing in our own government here in the real world."

Ezt az új AmKap trailer alján olvastam a top hsz. szekcióban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. Október 31. - 22:59:24
Ez a Napfény zenéje az X-men DoFP előzetesében?
Rosszul fordították: "Új test"-et mond "fiatal test" helyett... Néha össze vissza fordítanak, mert csupán a trailer alapján nem értik miről van szó.
Sentinelekről szó sincs az előzetesben. majd  akövetketzőben  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. November 01. - 16:23:48
(http://i.imgur.com/OChfsU4.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 01. - 20:00:31
Ez a film szerintem itthon tuti bukta lesz, kb. mint a John Carter.....
Itthon ismeretlenek.
Az új X-men film előzetese, nem nagyon hozott lázba.
Hol voltak ebben a fontos szereplők?:
Kitty Pryde, Kolosszus, Őrrobotok?
Helyette behozták a tök felesleges Jégembert, meg Anna Paquint, aki egy cseppet se Vadócos. A 60-as évek idősíkja is tök felesleges, és zavaró szerintem, a képregény sztoriban nem is volt. Persze megszokhattuk, hogy úgy vágja tacsra Hollywood a képregények világát mint a sicc.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 01. - 20:11:31
Tényleg az a bajod, hogy nem 100%-ban adaptálják a sztorit? :ohmy: A képregényfilmeknél szerintem az a lényeg, hogy az alapjául szolgáló képregény szellemiségét, hangulatát visszaadja. Az alapsztori az X-nél valószínűleg ugyanaz lesz, nem véletlen a cím választás. ;)
Ja, és Kitty és Kolosszus is látható az első (!) előzetesben.  :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 01. - 20:21:38
Akik nagyjából annyit is fognak csak szerepelni az egész filmben.
Amúgy a Vas 3 is visszaadta az Extremis szellemiségét, hangulatát?
Na majd meglátjuk, ha láttam a filmet majd, lehet hogy pozitívan csalódok! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 01. - 20:36:50
Már közelítesz a helyes hozzáállás felé. ;D ( a Vas3 nekem annyira nem is tetszett  ;) ) Singer nyilatkozatából lehet tudni, hogy a jövő a film 25-30%-ban fog játszódni (persze ez függ a film hosszától), szóval valóban nem fognak valami sokat szerepelni, de a képregényben sincs sok rész a jövőben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 01. - 22:31:43
Egen, lehet, de ha azt nézzük a nézők többet láttak a "jövőbeli" xekből és sikeresebbek is voltak azok a filmek, mint az FC... kicsit nekem még mindig furi, hogy most mégis inkább arra fektetik a hangsúlyt. :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 02. - 09:52:05
Még szép,hogy az újoncokra koncentrálnak, hisz őket saját kényük kedvük szerint alakíthatják, mivel még nagyon az elején vannak az eseményeknek! Ráadásul a készítők egyáltalán nem titkolják,hogy ebből a múlt megváltoztatós sztorival mi is pontosan a céljuk ;)
Ne felejtsétek el azt sem,hogy egy idő után már nem First Class néven fognak nyomulni, főleg ha azt nézzük,hogy az első rész a hatvanas években, ez a második meg már 1 évtizeddel később történik. Ha továbbra is követik ezt az ösvényt, akkor a harmadik rész már a 80-as években fog játszódni, és evidens,hogy a karaktereket is minden egyes évtized múlásával öregítik valamelyest! Tehát nemsokára ez a First Class lesz a mainstream X-Men cinematic universe, míg a korábbi trilógia szépen megy a süllyesztőbe :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 02. - 10:43:54

Ja, ... és Kolosszus is látható az első (!) előzetesben.  :nezze:
Hol? abban a 7 mp-es teaser-ben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 02. - 10:49:50
Az csak egy elő-előzetes volt. Erről van most szó:
http://www.youtube.com/watch?v=CiGnyoZUdIc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 02. - 18:14:10
Amúgy a X-Men kezdetek-Farkas végén, a prof. a saját lábán jön ki a helikopterből? Na csak mert a First Class-ban már eltalálta egy golyó, ami székhez köti. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 02. - 18:19:19
És mit nem értesz? A FC egy külön realitás, pont az ilyen "ellentmondások" miatt lesz az új film. Illetve az fogja megmagyarázni a rebootot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 02. - 18:22:44
Akkor ez amolyan altervilág lesz, mint a Star Trek esetében?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 02. - 18:28:09
Mivel nem láttam egy Star Trek filmet sem, ezért 100%-osan nem tudom, de ahogy olvastam a 2 új, újrakezdett történettel rendelkező, filmet is valami múlt megváltoztatásával  magyarázták. Így lesz elvileg az X-eknél is. Gyakorlatilag, ha csak az eddigieket nézzük a FC a 2 Singer filmre alapozott csak, arra sem teljesen. A " The Wolverine"-ben pedig általában a trilógiára voltak utalások, és egy volt az Originsre is.  Az Origins meg szintén csak körülbelül volt előzménye a trilógiának.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 02. - 18:32:13
Rettenetes a filmes X univerzum. Látszik, hogy nem nagyon foglalkoztak a jövővel, mikor egy-egy filmet rendeztek. Marvel újdonsült sikere után most ők is kapkodnak, hogy legyen egy összefüggő univerzumuk. Szerintem picit későn.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 02. - 18:32:58
Mivel nem láttam egy Star Trek filmet sem,

Nos, ebben én is osztom a malmec-i Alf véleményét.  :hehe:


Rettenetes a filmes X univerzum. Látszik, hogy nem nagyon foglalkoztak a jövővel, mikor egy-egy filmet rendeztek. Marvel újdonsült sikere után most ők is kapkodnak, hogy legyen egy összefüggő univerzumuk. Szerintem picit későn.

Igen, először rebootnak indult a FC, nem is értem miért próbálják ilyen nyakatekert módon összehozni a filmeket egy sorozattá. Pontosabban, dehogynem értem...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 02. - 18:35:54
Idézet
Nos, ebben én is osztom a malmec-i Alf véleményét.  :hehe:
Mégpedig? :headscratch:
Sosem kötöttek le az Űrszekerek. :roll:

Nekem baromira tetszik, hogy megmagyarázzák az új rebootot, ami remélhetőleg most már egységes X-univerzumot fog alkotni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 02. - 18:36:44
Aha, így már világos, a Star Trek esetében jól sült el a dolog, mert sokan még ma is szeretik a régi filmek karaktereit, bár sajna sokan nem élnek már közülük, így a reboot volt a helyes döntés, és azért a régi Spock is feltűnt, a mostani "Sötétségben" c. részben is, még ha csak egy aprócska jelenetig is! :)
Az X-Men esetében, nem tudom mi a FOX szándéka ezzel az egésszel, de gondolom így akarják kijavítani a sok baromságot, amit a különböző rendezők csináltak a két film után.
Ez a film amúgy hány részes lesz? Mert hallottam valami olyasmit, hogy Singer két részre akarja osztani a filmet. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 02. - 18:37:20
Mégpedig? :headscratch:

Sosem kötöttek le az Űrszekerek. :roll:

A Startrek azon milliók kedvence, akik nem élik az életüket.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 02. - 18:38:31
Na kapsz majd Ben-től ezért! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 02. - 18:43:32

Igen, először rebootnak indult a FC, nem is értem miért próbálják ilyen nyakatekert módon összehozni a filmeket egy sorozattá. Pontosabban, dehogynem értem...  :roll:

(http://media.tumblr.com/dcd930c5c87b7eed429626531daa506f/tumblr_inline_mncw88qrhB1qz4rgp.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 02. - 18:44:51

Igen, először rebootnak indult a FC, nem is értem miért próbálják ilyen nyakatekert módon összehozni a filmeket egy sorozattá. Pontosabban, dehogynem értem...  :roll:

(http://media.tumblr.com/dcd930c5c87b7eed429626531daa506f/tumblr_inline_mncw88qrhB1qz4rgp.gif)

Pontosan így van...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 02. - 18:45:26
Na kapsz majd Ben-től ezért! :D

Miért is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 02. - 18:49:33
A Startrek azon milliók kedvence, akik nem élik az életüket.  ;D

 :hehe:

Idézet
Az X-Men esetében, nem tudom mi a FOX szándéka ezzel az egésszel, de gondolom így akarják kijavítani a sok baromságot, amit a különböző rendezők csináltak a két film után.

Kb. A FOX megirigyelte az Avengers sikerét, és rájött, hogy ő is legalább egy ugyanakkorra univerzum jogain uralkodik. A TDoFP után akarják kiépíteni ezt az univerzumot: egyelőre új X-Men filmekről, spin-offokról és egy X-Force filmről volt szó.

Idézet
Ez a film amúgy hány részes lesz? Mert hallottam valami olyasmit, hogy Singer két részre akarja osztani a filmet. :headscratch:

Ezt hol olvastad?  :headscratch: Én sehol se láttam ilyet. :nemtudom: Tudomásom szerint egy filmbe sűrítik bele a reboot magyarázatát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 02. - 19:06:37
Ben szereti a Trekket! ;)
Én is éppen ma néztem meg egy újabb részt, a régi TV sorozatból. :D
Még régebben olvastam egy hírben egy oldalon, de ha ez nem igaz, akkor nem tudom hogy ez most jó vagy rossz dolog, remélem nem lesz összecsapva. Lényegében akkor kaphatnánk egy teljesen más Küklopszot és Jean Grey-t is így a későbbiekben...

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 02. - 19:21:38
Küklopszot már én is nagyon hiányolom. :) Én csak attól tartok, hogy elérkezik az X-eknél is a színes-szagos jelmezek kora. :uhoh:

Most, hogy mondod, nagyon-nagyon régen tényleg mintha 2 részről szólt volna a fáma, de azt nagyon gyorsan megcáfolták. Szerintem a TDoFP nem egy olyan sztori, amit ne lehetne 1 (normális hosszúságú) filmben megvalósítani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 02. - 19:23:43
Szagos? :D
Ha jól van megcsinálva, szerintem működne még az is? ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 02. - 19:30:39
Ne akarjanak színekben pompázó rucikat csinálni mert az már nem X-Men lenne hanem JLA vagy Avengers. Tudom,hogy a képregényben képtelenek elszakadni a sztreccstől és az idétlen kezeslábasoktól,de ha kérhetném akkor valami minimal design legyen, olyasmi mint Kitty-nek az UXM sorozatban:

(http://x.annihil.us/u/prod/marvel/i/mg/3/20/51422f04c1e79/background.jpg)

A reboot biztosan jót fog tenni nekik, csak sajnos én már nem tudok bízni a Fox-ban a 2 szörnyű Rozsi és a FC+X3 páros után. Pedig nagyon f*sza lenne ha tényleg összegyúrnák egy nagy univerzummá és jönnének a spin-offok stb-k :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 02. - 19:38:30
Továbbra is állítom, hogy a 2. Rozsi egy tök jó, hangulatos film lett.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 02. - 19:42:32
Egyetértek Szilánkmentes! ;) Számomra az idei év legjobb képregényfilmje lett. Az FC meg a kedvenc filmjeim között van. Ha a színvonalának legalább a 70%-át tudják hozni én bőven elégedett leszek. Sokaknál kihúzom a bicskát, de szerintem sokat sztárolt (0 történetű) Avengers meg sem közelíti az X-filmek szintjét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 02. - 19:46:23
Ha már ruha, ezt simán el tudnám képzelni Ben Afleck-en:

(http://th06.deviantart.net/fs71/PRE/f/2013/201/d/e/batman_costume_in_superman_batman_movie_by_timetravel6000v2-d6edtar.jpg)

Bár szerintem tuti ragaszkodni fognak a Nola féle rucihoz.

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/6/69852/2778590-batman_reboot_costume.jpg)

Mondjuk, ez se lenne rossz!

Egy ilyen Jim Lee-s esetleg?:

(http://wpc.556e.edgecastcdn.net/80556E/img.site/PHPw1rmotojdSS_1_m.jpg)
 :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 02. - 19:52:36
Az FC szerintem is nagyon jó lett. A zenéje pedig tuti lett. Egyedül ezt a Xaviert nehéz megszokni, van valami a gyerekben, ami nem jön be. Mint SL a TF-ből. A 2. Rozsi film sem olyan rossz, mint ahogy beállítják néhányan. Na, jó az első tényleg gagyi lett. Való igaz, hogy az X filmek jobbak mint a BA film, de viszont nekem nem annyira jött be a fekete uniformis. A FC ruhái már sokkal jobbak voltak. Végre nem valami szadomazo brancsnak néztek ki.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 02. - 19:53:39

Bár szerintem tuti ragaszkodni fognak a Nola féle rucihoz.


Amúgy épp, hogy el akarnak rugaszkodni a Nolan-féle rucitól. Én úgy hallottam, hogy a Batman: Noël féle maszkot szeretnék alkalmazni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 02. - 22:13:41
A Star Trek egyetlen dolog miatt jó és az Seven o nine  :sweetheart:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 03. - 12:01:11
Az csak egy elő-előzetes volt. Erről van most szó:
http://www.youtube.com/watch?v=CiGnyoZUdIc
Köszi!
Ezt vágtam, láttam már. 1:26-nál lenne az ott Kolosszus?
Nem értem miről beszél Magneto az elején :headscratch: Vethetett egy pillantást a múltra?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 03. - 12:35:39
B44: az első 2 ruci majdhogynem egy az egyben a Nolan-féle ruha. ( az első érdekes ötvözése a nolani és a burtoni jelmeznek )
VTomi: 1:26-nál Rozsomák van, 1:18-nál látható kb. 2 másodpercre Kolosszus. Azt a Magnetos részt én sem értem. :headscratch: Mindenesetre kíváncsivá tesz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 03. - 18:11:46
Batman: Noël? Akkor valami ilyesmi lesz?

(http://i2.minus.com/iRXz7dv4YLDx1.jpg)

Jó lenne egy képregényesebb Gotham-et is látni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 03. - 18:30:46
VTomi: 1:26-nál Rozsomák van, 1:18-nál látható kb. 2 másodpercre Kolosszus.
Én is arra gondoltam. Biztos elgépeletem
Az öreg Magnetonak viszont elég béna a rövid frizurája az előzőekhez képest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 03. - 19:46:34
Jó Wonder Woman lenne:

(http://cinestar.hu/thumbnail.php?f=/blogimages/c/cinestar/gallery_2045/18_original.jpg&x=600&y=600)

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 03. - 20:02:56
Nem. Ahhoz egy tekintélyt parancsolóbb kisugárzású nőre lenne szükség. Van egyáltalán ilyen most holivadban? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 03. - 20:30:37
Nem. Ahhoz egy tekintélyt parancsolóbb kisugárzású nőre lenne szükség. Van egyáltalán ilyen most holivadban? :hehe:
Kristen Stewart, két csík után :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 03. - 20:47:25
Ő sajnos nem megfelelő, mert nehezére esik csukva tartani a száját :hehe: De Kate Beckinsale talán jól mutatna WW-ként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 03. - 21:34:39
Magneto új rucija. Szerintem királyul néz ki! :oh:
(http://cdn.bleedingcool.net/wp-content/uploads/2013/11/magneto001.jpg?f6a06b)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 03. - 21:37:15
Egyetértek! Tetszik ez a letisztult, egyszerű dizájn 8) Már a First Class-ban is hasonló sisakot kellett volna ráadni, mint sem azt a csicsás bödönt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 03. - 21:42:17
Egyetértek! Tetszik ez a letisztult, egyszerű dizájn 8) Már a First Class-ban is hasonló sisakot kellett volna ráadni, mint sem azt a csicsás bödönt!
Hát a FC-ban már az első szürke is elég meredek volt, hogy egy az egyben átvették a képregényből, de a végén amikor a kis szavakat is rátették és lilára színezték... :uhoh: Főleg az X1-2-3 dizájnos sisakjához képest volt gáz, ami nagyon királyul értelmezte újra élőszereplős mozira a sisakot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 03. - 21:46:08
Nem értem miért kell neki testpáncél?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 03. - 21:46:38
Az FC végi sisak szerintem is gáz volt, de csak a rikító színek miatt, különben nem volt vele semmi gond.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 03. - 21:58:35
Én pont fordítva gondolom: A FC elején lévő sisak volt gázos, míg a film utolsó 1-2 percében viselt piros bödön meg egyenesen királyság :oh: A színek tényleg nagyon rikítóra sikeredtek,de mivel az a hatvanas években játszódott így simán elfogadtam a dolgot! Na meg ez amolyan rejtett utalás volt a fanoknak :D
De tény,hogy az X1-ben lévő sisak volt a tökéletes a maga minimális stílusával!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 03. - 21:59:06
Nem értem miért kell neki testpáncél?  :roll:
Azzal repül. Nekem az volt fura, hogy az x-men 123-ban hogyan repül? Bele van szőve a fémszál a ruhájába? Amúgy nem hiányoltam, mert nagyon jól nézett ki. Igazi mestermunka, letisztult, elegáns, kifinomult :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 03. - 22:07:14
Nem értem miért kell neki testpáncél?  :roll:
Azzal repül. Nekem az volt fura, hogy az x-men 123-ban hogyan repül? Bele van szőve a fémszál a ruhájába? Amúgy nem hiányoltam, mert nagyon jól nézett ki. Igazi mestermunka, letisztult, elegáns, kifinomult :D

Azt hittem a föld mágneses erejét használva repül. Talán még valamelyik képregénybe le is volt írva.
Bár igaz, az egyik X filmben ilyen tuttis kis légdeszkája volt, amihez a vasat az őrből vette ki.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 03. - 22:10:24
Nem értem miért kell neki testpáncél?  :roll:
Azzal repül. Nekem az volt fura, hogy az x-men 123-ban hogyan repül? Bele van szőve a fémszál a ruhájába? Amúgy nem hiányoltam, mert nagyon jól nézett ki. Igazi mestermunka, letisztult, elegáns, kifinomult :D

Azt hittem a föld mágneses erejét használva repül. Talán még valamelyik képregénybe le is volt írva.
Bár igaz, az egyik X filmben ilyen tuttis kis légdeszkája volt, amihez a vasat az őrből vette ki.  :hehe:
Igazed lehet. Én nem tudom mi volt  a képregényben, csak logikáztam. De az is lehet, amit te mondasz, hogy a földben lévő fémet taszítja el magától és így emelkedik fel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 03. - 22:24:58
Nem értem miért kell neki testpáncél?  :roll:
Azzal repül. Nekem az volt fura, hogy az x-men 123-ban hogyan repül? Bele van szőve a fémszál a ruhájába? Amúgy nem hiányoltam, mert nagyon jól nézett ki. Igazi mestermunka, letisztult, elegáns, kifinomult :D

Azt hittem a föld mágneses erejét használva repül. Talán még valamelyik képregénybe le is volt írva.
Bár igaz, az egyik X filmben ilyen tuttis kis légdeszkája volt, amihez a vasat az őrből vette ki.  :hehe:
Igazed lehet. Én nem tudom mi volt  a képregényben, csak logikáztam. De az is lehet, amit te mondasz, hogy a földben lévő fémet taszítja el magától és így emelkedik fel.

Nem, nem arra gondoltam, hogy a földben lévő fémet taszítja el, hanem a föld mágneses erejére. Gyakorlatilag a gravitációs mezőt " lovagolja " meg.  :D De szerintem tg lesz a titok nyitja.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 03. - 22:26:44
...de mivel az a hatvanas években játszódott így simán elfogadtam a dolgot!

Én is ezzel próbáltam nyugtatni magam, de nem sikerült elfogadnom. :)
Ilyen színekkel pl. tök jó lett volna:
http://images6.fanpop.com/image/photos/33300000/Magneto-x-men-first-class-33328537-330-220.jpg

Kit: valami hasonló, csak nem a gravitációs mezőt, hanem a mágneses mezőt használja a repüléshez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 03. - 22:35:46
...de mivel az a hatvanas években játszódott így simán elfogadtam a dolgot!

Én is ezzel próbáltam nyugtatni magam, de nem sikerült elfogadnom. :)
Ilyen színekkel pl. tök jó lett volna:
http://images6.fanpop.com/image/photos/33300000/Magneto-x-men-first-class-33328537-330-220.jpg

Kit: valami hasonló, csak nem a gravitációs mezőt, hanem a mágneses mezőt használja a repüléshez.

ŐŐŐ... Igen, így van. Klaviatúra botlás volt. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 03. - 23:47:37
Sejtettem. ;)  Mondjuk, az egyesített kölcsönhatások elmélete szerint talán nem is mondtál hülyeséget.  ;D (Ami viszont felveti a kérdést alapvetően vajon mi is Magneto erejének természete?  :) )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 04. - 08:21:08
Én is ezzel próbáltam nyugtatni magam, de nem sikerült elfogadnom. :)
Ilyen színekkel pl. tök jó lett volna:
http://images6.fanpop.com/image/photos/33300000/Magneto-x-men-first-class-33328537-330-220.jpg
Szerintem ez majdnem ugyanolyan gáz, mint ami a filmben volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. November 04. - 10:21:00
Most így másodszor megnézve az x-men új előzetesét, több dolog is eszembe ötlött. Először is az, amikor az elején látjuk, hogy Xavier, mintha magához térne. Lehet hogy valami ilyesmivel fogják magyarázni a visszatérését. A tudata a múltba került, vagy a jövőbe, és valójában nem volt halott(?). A másik meg Blink-el kapcsolatban jutott eszembe, lehet hogy az Exiles is fel fog tűnni benne, mint csapat.(?)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2013. November 04. - 11:54:47
Idézet
Nos, ebben én is osztom a malmec-i Alf véleményét.  :hehe:
Sosem kötöttek le az Űrszekerek. :roll:

P'tah Jol Ginquol! Katah!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 04. - 15:48:04
Ez valami klingon csatakiáltás? :D

GG: nem hiszem, hogy az Exiles benne lenne. Majd talán egy külön filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 04. - 15:51:30
Mikor lesz már a Google Fordítónak klingon opciója?  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. November 04. - 16:03:57
GG: nem hiszem, hogy az Exiles benne lenne. Majd talán egy külön filmben.

Csak találgatok, de pont egy időutazós rész lesz. És ahogy a trailerben Blink után mutatják Bishopot, meg a többieket, felmerült bennem, hogy mivan ha nem véletlenül mutatnak ott 5-6 fura egyént vele együtt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 04. - 16:28:56
GG: nem hiszem, hogy az Exiles benne lenne. Majd talán egy külön filmben.

Csak találgatok, de pont egy időutazós rész lesz. És ahogy a trailerben Blink után mutatják Bishopot, meg a többieket, felmerült bennem, hogy mivan ha nem véletlenül mutatnak ott 5-6 fura egyént vele együtt?

Ez filmek esetében nem így működik. Míg a képregényben szeretik túlbonyolítani a dolgokat, addig a filmekben ezt jóval egyszerűbben csinálják, lévén a közönség értse hisz közülük 10% az aki tényleg fanatikus ;)
Arról nem is beszélve,hogy most az a nagy céljuk,hogy mindent egységessé tesznek és elvarrják a szálakat! Most,hogy nézne az ki ha még az Exiles csapatot is behoznák a képbe? Totális káosz lenne abból, és a multiverzum szerkezete ripityára menne :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 04. - 17:46:00
Sejtettem. ;)  Mondjuk, az egyesített kölcsönhatások elmélete szerint talán nem is mondtál hülyeséget.  ;D (Ami viszont felveti a kérdést alapvetően vajon mi is Magneto erejének természete?  :) )

Olvastam a wikin, ( ezért egyáltalán nem biztos, hogy helytálló is ) hogy más energiákat is használ.

"..... Magneto ereje elsősorban a mágnesesség, mindamellett úgy tűnik kisebb mértékben bármilyen energia gerjesztésére és irányítására képes, amelynek természetes rokon a mágnesességgel. A hő, illetve az infravörös sugárzás egyaránt az elektromágneses spektrum részei, akárcsak a látható fény, a rádióhullámok, az ibolyántúli fény, a röntgensugarak- és Magneto valamennyit képes használni......."

Tegnap ezen kissé elgondolkodtam, miután VTomival belebonyolódtunk és utána néztem.

Idézet
Nos, ebben én is osztom a malmec-i Alf véleményét.  :hehe:
Sosem kötöttek le az Űrszekerek. :roll:

P'tah Jol Ginquol! Katah!

Klaatu barada nikto!
Én nyertem!   ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 04. - 21:57:52
Nem, nem arra gondoltam, hogy a földben lévő fémet taszítja el, hanem a föld mágneses erejére. Gyakorlatilag a gravitációs mezőt " lovagolja " meg.  :D De szerintem tg lesz a titok nyitja.  ;D
Szerintem a kettő ugyan az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 04. - 22:05:55
Sejtettem. ;)  Mondjuk, az egyesített kölcsönhatások elmélete szerint talán nem is mondtál hülyeséget.  ;D (Ami viszont felveti a kérdést alapvetően vajon mi is Magneto erejének természete?  :) )

Olvastam a wikin, ( ezért egyáltalán nem biztos, hogy helytálló is ) hogy más energiákat is használ.

"..... Magneto ereje elsősorban a mágnesesség, mindamellett úgy tűnik kisebb mértékben bármilyen energia gerjesztésére és irányítására képes, amelynek természetes rokon a mágnesességgel. A hő, illetve az infravörös sugárzás egyaránt az elektromágneses spektrum részei, akárcsak a látható fény, a rádióhullámok, az ibolyántúli fény, a röntgensugarak- és Magneto valamennyit képes használni......."

Tegnap ezen kissé elgondolkodtam, miután VTomival belebonyolódtunk és utána néztem.


Ez mind az elektromágneses kölcsönhatás, nem különféle erők. Csak sajnos nem igazán használják ki ezt az írók.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 04. - 22:58:04
Érdekes, hogy a fém tárgyak mozgatásából, a mágnesesség körüljárásával meddig lemennek az rók és kiterjesztik a karakterek képességeit. Egyik x-men-ben láttam, hogy még gyógyítani is tudott Magneto.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. November 04. - 23:53:49
Érdekes, hogy a fém tárgyak mozgatásából, a mágnesesség körüljárásával meddig lemennek az rók és kiterjesztik a karakterek képességeit. Egyik x-men-ben láttam, hogy még gyógyítani is tudott Magneto.

Ezeket én is szeretem, csak az a baj, hogy ezeket általában egyszer lehet ellőni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 05. - 08:22:23
Érdekes, hogy a fém tárgyak mozgatásából, a mágnesesség körüljárásával meddig lemennek az rók és kiterjesztik a karakterek képességeit. Egyik x-men-ben láttam, hogy még gyógyítani is tudott Magneto.

Ezeket én is szeretem, csak az a baj, hogy ezeket általában egyszer lehet ellőni.
Miért? Később nem tarják meg? Nem veszi fel a  többi író a képességek listájára?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 05. - 13:26:11
https://www.youtube.com/watch?v=U5i-r9axh2I

Jamie Alexander Wonder Womanként.

Hát nem is tom... nem túl csonti ő Csodanőnek... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 05. - 17:55:25
A Thor Dark World prömierje.
(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1005838_564315133617977_906926242_n.jpg)
Hát ő Jaimie Alexander rucija nemhogy nem sokat bíz a fantáziára, de igazából semmit. Konkrétan mindene kilátszik belőle...  :o
(http://bmmoejackson2.files.wordpress.com/2013/11/jaimie-alexander-see-thru-dress-at-thor-the-dark-world-premiere-in-los-angeles-1.jpg?w=600)
további képek (http://moejackson.com/2013/11/05/red-carpet-wardrobe-malfunction-trifecta-jaimie-alexander-at-thor-the-dark-world-premiere/thor-the-dark-world-premiere-4/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 05. - 19:08:13
Egy ilyen Batmobile-al kibékülnék:

(http://2.bp.blogspot.com/-XBmQWCyNBkQ/ThvGJ4wCnJI/AAAAAAAAAxc/MwPvx9xjodU/s1600/Lamborghini_Ankonian_Concept_Side_4933.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 05. - 19:27:10
A Thor Dark World prömierje.

Hát ő Jaimie Alexander rucija nemhogy nem sokat bíz a fantáziára, de igazából semmit. Konkrétan mindene kilátszik belőle...  :o
Valahogy ki kell tűnnie a stábból, ha már a szerepével nem sikerült  :hehe:
Ez a ruci eléggé nagy fail a tervezőjének. Itt van cenzúra nélkül, hogy miért --> http://moejackson.com/2013/11/05/red-carpet-wardrobe-malfunction-trifecta-jaimie-alexander-at-thor-the-dark-world-premiere/jaimie-alexander-see-thru-dress-at-thor-the-dark-world-premiere-in-los-angeles-2/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 05. - 19:32:37
Sejtettem. ;)  Mondjuk, az egyesített kölcsönhatások elmélete szerint talán nem is mondtál hülyeséget.  ;D (Ami viszont felveti a kérdést alapvetően vajon mi is Magneto erejének természete?  :) )

Olvastam a wikin, ( ezért egyáltalán nem biztos, hogy helytálló is ) hogy más energiákat is használ.

"..... Magneto ereje elsősorban a mágnesesség, mindamellett úgy tűnik kisebb mértékben bármilyen energia gerjesztésére és irányítására képes, amelynek természetes rokon a mágnesességgel. A hő, illetve az infravörös sugárzás egyaránt az elektromágneses spektrum részei, akárcsak a látható fény, a rádióhullámok, az ibolyántúli fény, a röntgensugarak- és Magneto valamennyit képes használni......."

Tegnap ezen kissé elgondolkodtam, miután VTomival belebonyolódtunk és utána néztem.


Ez mind az elektromágneses kölcsönhatás, nem különféle erők. Csak sajnos nem igazán használják ki ezt az írók.

Látod, ezért írtam, hogy nem helytálló a wiki.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 05. - 19:45:01
Valahogy ki kell tűnnie a stábból, ha már a szerepével nem sikerült  :hehe:
Ez a ruci eléggé nagy fail a tervezőjének.
Nem hiszem, hogy fail, pontosan ez volt szerintem a cél. Tudta ő ezt akkor amikor felvette ezt a rucit, és tudta a tervező is.
És tudták azt is, hogy róla fog csámcsogni mindenki.
Az ilyen ruhák max képregényekben működnek, hogy pont mindig mindent eltakar.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 05. - 22:57:53
Gondolta, hogyha már képregényfilm, szerencsét próbál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 06. - 10:21:49
Ez a ruci eléggé nagy fail a tervezőjének.
Végül tényleg nagy Fail lett a dologból, most állítólag megy a pereskedés, hogy töröljék a netről az összes puncis képet.
Most akkor valaki qrvára nem tudta, hogy mit csinál. Vagy azt hitték, hogy a jámbor fotósok úgyse fognak olyan szögből fotózni, vagy ha látják, majd azokat a képeket nem töltik fel, vagy, hogy most bármi törölhető a netről?
Ez azért elég nagy naivitás...
Azt hittem, ez így volt eltervezve, hogy "Igen, közszemlére tettem a pinámat, mert én egy ennyire bevállalós csaj vagyok, tessék nézzétek!".
De ami a legvalószínűbb, hogy ez is a terv része, hogy tovább maradjon fenn a téma (és lám bejött, mert megint erről dumálunk).

Amúgy ilyen szempontból tök előnyös lehet nőnek lenni, mert ha férfi vagy és pucc buliba mész, csak a zakó marad, akkor is, ha 40 fok meleg van, és rád rohad egész nap, míg nőként lényegében tök pucéran is lehetsz elegáns.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 06. - 11:03:07
Eh, mit vannak kiakadva, nem is látszik semmi rendesen ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 06. - 17:16:35
Valahogy ki kell tűnnie a stábból, ha már a szerepével nem sikerült  :hehe:
Ez a ruci eléggé nagy fail a tervezőjének.
Nem hiszem, hogy fail, pontosan ez volt szerintem a cél. Tudta ő ezt akkor amikor felvette ezt a rucit, és tudta a tervező is.
És tudták azt is, hogy róla fog csámcsogni mindenki.
Az ilyen ruhák max képregényekben működnek, hogy pont mindig mindent eltakar.  :hehe:
Igaz. Mindig bedőlök, hogy a nők nem tudják hogy mindenük kilátszik és biztos égő lenne a helyzet ha tudnák. Pedig de. Pontosan tudják, amikor otthon megnézik magukat a tükörben, hogy milyen ha leülnek, ha lehajolnak stb. Szóval direkt villan mindig, nem kell aggódni. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. November 06. - 17:29:41
http://filmbuzi.hu/archives/2013/11/05/kozepesen-sikeres-lett-a-wolverine-japan-johet-a-folytatas/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 06. - 17:36:15
Kerestem nagy felbontású verziót ezekből a villantós képekből, de sajna nem találtam. Valaki kisegítene? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 06. - 18:10:15
http://filmbuzi.hu/archives/2013/11/05/kozepesen-sikeres-lett-a-wolverine-japan-johet-a-folytatas/

Jó hír. Kár lett volna, ha abbahagyják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 06. - 18:12:30
Nem tudom hogy lesz a folytatás, milyen világban, milyen szereplőkkel, hiszen a Days of Future Past-ban megkavarnak pár dolgot! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. November 06. - 18:32:25
Fura, mert a kettő között nem sok eltérés van bevételben. Legalábbis az amcsi bevételben. Sőt, abban az Origins még jobb is egy hajszállal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 06. - 18:48:49
Fura, mert a kettő között nem sok eltérés van bevételben. Legalábbis az amcsi bevételben. Sőt, abban az Origins még jobb is egy hajszállal.

Szerintem meg egyáltalán nem, mert az Origins univerzálisan rettenetesen van elkönyvelve, míg az új inkább pozitív, de nagyjából megosztó utóhatással rendelkezik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. November 06. - 19:13:54
Ez oké, de a számok magukért beszélnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 06. - 19:57:34
Most fog megjelenni különböző formákban, DVD/BD-n! Utálom mikor bővített verzióznak, miért nem tudják egybe bemutatni a filmet?
Én még nem láttam, csak az előzeteseket, azok alapján nem számítok nagy durranásra, de majd meglátjuk.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. November 07. - 09:25:22
Nekem bejött a film. Tegnap néztem meg feliratosan. Szerintem nem éri meg várni a szinkronosra, mert két nyelven beszélnek a filmbe, és a japán részeket valószínűleg úgyse fogják leszinkronizálni.
Amúgy tetszett a film. szerintem marha jó volt a sztorija is, és rozsomák is hiteles volt a számomra, az apróbb változtatások meg, mint pl. az hogy Rozsó nem tudott japánul, egyáltalán nem rontották el a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 07. - 10:15:12
Kerestem nagy felbontású verziót ezekből a villantós képekből, de sajna nem találtam. Valaki kisegítene? ;D
A gugli még mindig a barátod. ;)
http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-2487550/Jaimie-Alexander-attends-Thor-The-Dark-World-premiere-extremely-revealing-dress.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 07. - 11:23:26
Hoo, örök hála  ;D

X:
Hát nem tom, kicsit furi ez a ruci... ezt a jövőben hamarabb eltudtam volna fogadni, mint itt a 70-es években...
(http://img27.imageshack.us/img27/9806/y03m.jpg)
És akkor ezután az überhacuka után átvált majd arra az egyszerű öltönyös fazonra? Ja nem, mer most úgyis megkavarják az idősíkot...  :roll:


JL:
ééés, most pletykálják, hogy Olga Kurylenko esélyes Csodanő szerepére...

(http://max-pix.com/data/media/4031/Olga_Kurylenko_01_06.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. November 07. - 11:31:51
bármilyen szerepre esélyes :) Ilyen portfolioval. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. November 07. - 12:32:10
http://filmbuzi.hu/archives/2013/11/05/kozepesen-sikeres-lett-a-wolverine-japan-johet-a-folytatas/
Hát a következő Wolvie filmet csak akkor fogom moziban nézni, ha valami nagyon szuper és elismert rendezőt és forgatókönyvírót találnak rá, de ha marad a mostani rendező (úgy tűnik a cikkből, hogy marad...), akkor bojkottálok. Nekem az idei film csalódás volt, még az első rész is majdhogynem érdekesebb volt a sok mutáns cameoval.

És akkor ezután az überhacuka után átvált majd arra az egyszerű öltönyös fazonra?
Na de az öltöny az öreguras viselete volt már. ;D Nyilván fiatalon játszotta az action mant, de hetvenévesen már inkább a sáncok mögött hadvezérkedett. :)

Idézet
most pletykálják, hogy Olga Kurylenko esélyes Csodanő szerepére...
Hááát, nem tudom... Olga szép nő, de nem tudom, mennyire passzol a WW szerephez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. November 07. - 12:42:43
Nekem bejött a film. Tegnap néztem meg feliratosan. Szerintem nem éri meg várni a szinkronosra, mert két nyelven beszélnek a filmbe, és a japán részeket valószínűleg úgyse fogják leszinkronizálni.
De, leszinkronizálták, és ettől csak még wtf-ebb lett az egész film...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. November 07. - 13:27:42
Olga arca túl durva ahhoz, hogy istennőt játsszon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 13:29:28
Magneto retro páncélja nem rossz,de az a feszülős harisnya effekt a karján, hááát kissé homi beütése van neki ;D Plusz, erre még rátesz egy lapáttal a lilás színösszetétel is. Attól,hogy új idősíkot hoznak létre nem hiszem,hogy emiatt az öreg Magnus új rucit kapna. Persze simán megléphetik,de olyan sok mindent nem igazán lehet variálni az ő egyenruháján (esetleg a sisakot kiveszik az egyenletből, na meg a köpenyt).

WW: Nekem édes mindegy,hogy Jaimie "punettivillantós" Alexander vagy Olga lesz a Csodanő :) Mindkettő dögös és jó kiállású, szóval hajrá!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 07. - 13:52:29
Todd köszi a linket,  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. November 07. - 14:06:25
Olga arca túl durva ahhoz, hogy istennőt játsszon.
Mindenesetre a Hitman prostijának szerepe jobban állt neki. :hehe:

Néztem képeket Jaimie-ről (nemrég esett le nekem, hogy ő Sif úrnő a Thorból :D ), egyértelműen jobb választás lenne Olgánál. Sőt, kezdem úgy vélni, hogy talán ő lehet a legjobb választás. :oh:

Ezen a képen pl totál (a rajzfilmbeli) WW amazonos korszakát idézi a megjelenése, pedig ez valami díjátadón készült gondolom:

(http://www.geekyourself.it/wp-content/uploads/2013/11/JAIMIE-ALEXANDER.jpg)

Ráadásul a Thorban is istennőt játszik, szóval van referenciája. ;D (Ha már itt tartunk: ha megkapná a szerepet, Ryan Reynolds után ő lenne a második aki Marvel és DC karaktert is alakított. ;D )


A puncivillantós képekhez meg annyit, hogy ha már valaki bevállal egy ilyen merész ruhát, akkor fölösleges utólag hisztizni meg perrel fenyegetőzni. Egyébként szerintem is csak egy jó PR fogás az egész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 07. - 14:15:28
A puncivillantós képekhez meg annyit, hogy ha már valaki bevállal egy ilyen merész ruhát, akkor fölösleges utólag hisztizni meg perrel fenyegetőzni. Egyébként szerintem is csak egy jó PR fogás az egész.
Ami meg annak tükrében fura, hogy egy szegről végről Disney filmről van szó, de ha nem így vesszük, akkor is a gyerekek az egyik (igen nagy) célközönség. Ergó villanó muffal tartanak egy gyerekfilmet a köztudatban?
Ez eléggé ellentmondásos pl. ezzel:
https://www.youtube.com/watch?v=NRSuK_kR5iM
Mondjuk tény, hogy az apukák így szívesebben viszik el a kisgyereket, aztán csalódnak, hogy ebben Jaimie ruhában van.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 07. - 14:26:00
Olga arca túl durva ahhoz, hogy istennőt játsszon.
Mindenesetre a Hitman prostijának szerepe jobban állt neki. :hehe:

Néztem képeket Jaimie-ről (nemrég esett le nekem, hogy ő Sif úrnő a Thorból :D ), egyértelműen jobb választás lenne Olgánál. Sőt, kezdem úgy vélni, hogy talán ő lehet a legjobb választás. :oh:

Ezen a képen pl totál (a rajzfilmbeli) WW amazonos korszakát idézi a megjelenése, pedig ez valami díjátadón készült gondolom:

Nekem még akkor is csonti a szerephez, pár kilót fel kellene szednie  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 14:35:47
Miért,hogy nézzen ki szerintetek? Mint egy NDK-s úszónő? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 07. - 14:40:02
Kábé mint egy fitnessmodell. Azért a képregényben ő egy kifejezetten a már-már túl férfias határát súrolóan izmos csaj.
(http://www.geekcrusade.com/wp-content/uploads/2013/06/wonder-woman.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 07. - 14:44:19
Öhm, jap. Hihetőbb, hogy egy szigeten csupa Amazon (top modell) van és harcolnak egésznap, vagy mi a fenét is csinálnak ott.
Tehát ez a csontika nem nagyon tudna meggyőzni arról, hogy ő egész életében a harcra készült. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 15:29:42
Nyilván ha felkérik a szerepre valamelyiküket, akkor tuti eljárnak majd keményen edzeni,de azt azért ne felejtsük el,hogy rajzfilm/képregény és valóság közt van némi különbség! Vagyis egyik hölgyemény sem fog úgy kinézni mint a Kick-Ass 2-ben szereplő Mother Russia ;D Ha netán mégis sikerrel járnak, akkor meg Ti fogtok anyázni az hét szentség :hehe:
Számomra nagyon groteszk az ilyen idomokkal megáldott nő:

(http://images5.fanpop.com/image/photos/25600000/Kitana-the-ladies-of-mortal-kombat-25628940-640-360.jpg)

Mondhatni k*rva realisztikus és nőies mind a kettő :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. November 07. - 15:34:55
Na, ez odacsap.

"Led by a series focused on "Daredevil," followed by "Jessica Jones," "Iron Fist" and "Luke Cage," the epic will unfold over multiple years of original programming, taking Netflix members deep into the gritty world of heroes and villains of Hell's Kitchen, New York.  Netflix has committed to a minimum of four, thirteen episodes series and a culminating Marvel's "The Defenders" mini-series event that reimagines a dream team of self-sacrificing, heroic characters."


http://marvel.com/news/story/21476/disneys_marvel_and_netflix_join_forces_to_develop_historic_four_series_epic_plus_a_mini-series_event
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 07. - 15:41:58
harcolnak egésznap, vagy mi a fenét is csinálnak ott.
Sex és New York epizódokat néznek és jégkrémet esznek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 07. - 15:46:34
Oh, van kábel Themüszkirán?  ;D


H
Nyilván ha felkérik a szerepre valamelyiküket, akkor tuti eljárnak majd keményen edzeni,de azt azért ne felejtsük el,hogy rajzfilm/képregény és valóság közt van némi különbség! Vagyis egyik hölgyemény sem fog úgy kinézni mint a Kick-Ass 2-ben szereplő Mother Russia ;D Ha netán mégis sikerrel járnak, akkor meg Ti fogtok anyázni az hét szentség :hehe:
Számomra nagyon groteszk az ilyen idomokkal megáldott nő:

Nekem is, és nem is azt mondtam, hogy olyan vastag legyen mint egy fa, csak némi izmot, idomot növeszthetne  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 07. - 15:49:11
Fitness modellt írtam, nem ukrán szétszteroidozott súlyemelőt.  ;)
Nem muszáj mindig szélsőségesen gondolkozni.

Nyilván ha felkérik a szerepre valamelyiküket, akkor tuti eljárnak majd keményen edzeni,
Jé, BuB nem pont ugyanezt írta?  :nezze:
Nekem még akkor is csonti a szerephez, pár kilót fel kellene szednie  :headscratch:
Van egy modellkedő harcművész ismerősöm, na ha harcos csajról van szó, nekem mindig ő jut az eszembe.
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash2/s720x720/398178_511243832232902_512215651_n.jpg)
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash2/s720x720/480890_546345748722710_1627552975_n.jpg
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/q71/s720x720/480344_588292504528034_7593952_n.jpg
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/s720x720/549561_464794693544483_1338984896_n.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 07. - 16:34:13
Kábé mint egy fitnessmodell. Azért a képregényben ő egy kifejezetten a már-már túl férfias határát súrolóan izmos csaj.

Ruby Réka jó is lenne a szerepre. Bár a feje alapján játszhatná Beta Ray Bill-t is.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 07. - 16:34:57
Hu, harcművészről jut eszembe, sokáig Gina Caranot is emlegették.
Na, nála tuti hihető lenne a harcjelenetek, csak ő nála meg a színészkedést húzzák le. (megkéne már néznem a filmjét az prosti jónak tűnt az előzetes alapján, meg hogy mennyi sztár volt benne... ihaj.)

(http://cdn01.dailycaller.com/wp-content/uploads/2012/01/Gina-Carano-4-774x1024.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. November 07. - 16:46:39
Ryan Reynolds után ő lenne a második aki Marvel és DC karaktert is alakított. ;D )

James Marsden, Natalie Portmen, Mark Strong, Ben Affleck, Tommy Lee Jones, Halle Berry, Fassbender. Ennyi jutott eszembe. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 16:54:57
Hu, harcművészről jut eszembe, sokáig Gina Caranot is emlegették.
Na, nála tuti hihető lenne a harcjelenetek, csak ő nála meg a színészkedést húzzák le. (megkéne már néznem a filmjét az prosti jónak tűnt az előzetes alapján, meg hogy mennyi sztár volt benne... ihaj.)

(http://cdn01.dailycaller.com/wp-content/uploads/2012/01/Gina-Carano-4-774x1024.jpg)

Alkatilag megfelelő lenne,de én akkor már inkább az előbb említett 2 színésznőt gyúrnám formásra, akik legalább játszani is tudnak és nem csak monoton kaszabolásból állna a szerepük. Mert ennél a csajnál ahogy Te is írtad valszeg fennállna ez a veszély. És egy második Wolverine-re úgy gondolom nincs szükségem ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 07. - 17:04:22
Csodanő karddal, be is baszna, ha nem kaszabolna.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rebellis - 2013. November 07. - 17:15:30
Ez a hír megvolt?
http://www.sorozatjunkie.hu/2013/11/07/5-uj-eloszereplos-marvel-sorozat-erkezik/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 17:21:54
Csodanő karddal, be is baszna, ha nem kaszabolna.  ;D

Oké félreértettél ;D Arra akartam célozni,hogy ne csak kaszabolásból álljon a karaktere hanem legyen benne valami egyedi vonás is ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 07. - 17:37:16
Alkatilag megfelelő lenne,de én akkor már inkább az előbb említett 2 színésznőt gyúrnám formásra, akik legalább játszani is tudnak és nem csak monoton kaszabolásból állna a szerepük.
Venomnál is mindig az volt az érv, hogy egy gyúrós tuti nem tudna olyan jól színészkedni, aztán milyen jó Eddie Brockot kaptunk. :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 17:43:21
Alkatilag megfelelő lenne,de én akkor már inkább az előbb említett 2 színésznőt gyúrnám formásra, akik legalább játszani is tudnak és nem csak monoton kaszabolásból állna a szerepük.
Venomnál is mindig az volt az érv, hogy egy gyúrós tuti nem tudna olyan jól színészkedni, aztán milyen jó Eddie Brockot kaptunk. :twisted:

Azért nem mindegy,hogy milyen karakterről beszélünk :D Eddie-nél pl simán jöhetett volna egy kigyúrt forma, mert Venom karakteréhez nem szükséges túl sok színészi tehetség! Na,de WW azért más.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 07. - 18:05:31
https://www.youtube.com/watch?v=vZyXPPlLjbI

Nekem adja ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 18:30:11
Látványosnak ígérkezik az biztos. Remélem a forgatókönyv sem lesz annyira gyenge és klisés!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 07. - 18:37:23
Elég ütős a trailer a zenével meg mindennel és jó a végén a mondat: "thank you for your collaborítion"  :lol:
Várom a szinkronosat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 07. - 18:48:23
Ez a hír megvolt?
http://www.sorozatjunkie.hu/2013/11/07/5-uj-eloszereplos-marvel-sorozat-erkezik/

Mi a fene az a VOD-sugárzási modell?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. November 07. - 20:06:35


Mi a fene az a VOD-sugárzási modell?  :headscratch:
VOD =Video On Demmand. Magyarul, online videotéka. Meghatározott időre fix összegért nézheted a filmet/sorozatot/koncertet,stb. Itthon a T-Home éa UPC kinál ilyen szolgáltatásokat. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 07. - 20:16:13
Ez a Robotzsaru még mindig nagyon kaki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. November 07. - 20:37:02
Ez a robottzsarú szerintem semmit nem fog megőrizni az eredeti szürreális hangulatából, hanem csak egy nagy akciómozi-látványorgia lesz. De azért Sam Jackson, Gery Oldman, Michael Keaton egy filmben nem hangzik rosszul. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 20:51:44
Ehhez a filmhez is pontosan úgy fogok hozzáállni mint a Vasember szériához: Megnézem a kíváncsiság kedvéért, na meg a sok high-tech kütyü miatt többnyire :D Viszont a Robotzsaru mellett szól még az az érv,hogy a trailerből nekem egy közepesen durva (szigorúan a pg13-as keretek közt működő) akcióorgia jött le, amit már tudnék díjazni! Nyilván nem Dredd szintű vérengzést kapunk,de a Vasembernél még így is jóval merészebb lesz valszeg :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 07. - 20:56:41
Nekem se lenne bajom vele, ha nem lenne az eredeti. Ahhoz képest egy nulla. Eleve már az alacsony korhatár röhejes. Meg ugrál, fut, röpdös össze vissza. Sztem ez inkább röhejes mint jó. Nagyon sajnálom, hogy ilyen irányba megy a filmszakma. Mindent teletömnek CGI-al, a történet meg nulla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 07. - 21:03:10
És egy cseppet se látszik robotnak benne, csak egy fekete gumiruhás ürge, na meg ahogy ott bohóckodott a többi zsaruval az asztalnál... :stupid:
Szerintem csak kíváncsiságból fogom megnézni, ahogy tettem a Total Recall reboot esetében is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 07. - 21:05:39
Nekem ez a trailer elég volt. Ezerszer inkább az eredeti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 21:10:50
Nem értem az olyanokat akik azon vannak kiakadva egy Robotzsaru filmben,hogy idézem "Meg ugrál, fut, röpdös össze vissza. Sztem ez inkább röhejes mint jó". OMG mégis mit kéne csinálnia? :uhoh: A régi változat már csak azért sem volt komolyan vehető, mert elég lett volna kigáncsolni és máris földre kerül! Ezzel szemben ez az új modell már nem csak egy ormótlan tank, hanem gyilkológép a javából ami szépen veszi az akadályokat, legyen szó bármilyen terepről. Szerintem egy milliárd dolláros katonai fejlesztéstől elvárná az ember,hogy olyan tetteket vigyen véghez mint amit a trailer-ben is látni lehetett. Az oldschool edition-t meg felejtsétek el, mert ha leszámítjuk a forgatókönyvet és a színészek játékát, akkor kapunk egy idétlen,lassú reakcióidővel megáldott bádogembert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. November 07. - 21:20:39
Nem ez a gond. Hanem hogy ez a trailer futhatna Call of DutyCop címen is, mert az EA halál klisés, nulla ötletű de milliárdokat termelő sorozata pontosan ugyanezt nyújtja. Ez egy roppant biztonságos, faék egyszerűségű akciófilm: csúnya vállalat pénzt akar, csúnyaságot művel, főhős fellázad és diadalmaskodik.
Ezt a filmet hamarabb el fogják felejteni, mint a Conan- vagy a Dredd-remake-et. A címén kívül semmiben sem különbözik akármelyik nagyobb költségvetésű akciómozitól. Ha a high-tech kütyüket kivesszük, egy az egyben lehetne egy Die Hard-előzetes.
Szinte hihetetlen, hogy ezt írom, de Milleré sokkal jobb volt, mert egy határozott alapra építkezett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 07. - 21:24:34
Ez sztem generációkülönbség. Nekem röhejes. A régi bármenniyre is ormótlan volt, akkor is volt tekintélye. Azt azért mond már meg, hogy gáncsolsz el egy több tonnás robotot? Nekem sokkal jobban tetszik és sokkal jobban tudom értékelni a régi filmeket, mert sokkal több krativitást igényeltek és sokkal jobb történeteket írtak, mert nem tudták kizárólag a látvánnyal eladni a filmeket. A mostani generációnak már a Terminátor 2-őt se tudja értékelni mert "gagyi". Ez sztem nagyon szomorú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 21:34:26
Ez sztem generációkülönbség. Nekem röhejes. A régi bármenniyre is ormótlan volt, akkor is volt tekintélye. Azt azért mond már meg, hogy gáncsolsz el egy több tonnás robotot? Nekem sokkal jobban tetszik és sokkal jobban tudom értékelni a régi filmeket, mert sokkal több krativitást igényeltek és sokkal jobb történeteket írtak, mert nem tudták kizárólag a látvánnyal eladni a filmeket. A mostani generációnak már a Terminátor 2-őt se tudja értékelni mert "gagyi". Ez sztem nagyon szomorú.

Itt nem beszélhetünk generációkülönbségről, mivel 25 múltam és mint sokan közületek, én is a régi klasszikusokon nőttem fel pl: Alien,Terminátor etc. Tekintélye az volt neki,de ha manapság ránézek tényleg elkap a röhögés azt kell mondjam! Mert anno elhittük,hogy ez egy csúcstechnológiával felszerelt cyber zsaru,de a mai technikai tudás lévén ezt már igencsak ósdinak találja jó néhány ember, köztük jómagam is. Kigáncsolni sem nehéz, csupán kell egy damil amit boka magasságban kikötsz elé az utcán, és hopp már ott hever a földön a 2 tonnás szuper zsaru :lol:
Ja meg emlékszem ahogy a régi változat a fejét mozgatta. Kb azalatt az idő alatt bárki mögé lopózik és ráerősít egy bombát a hátára :roll: Ezeket nem azért mondom mert nem tisztelem a régi alkotásokat, csak 2013-ban ennek egyszerűen nem lenne helye, mármint a low tech Robotzsarunak!

tg: Tudod,hogy van a mondás. Minden mindennek a másolata :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 07. - 21:37:03
Ez így van, generációs bibi, de ha tetszik valakinek szíve joga.
A régiről elhitte legalább az ember, hogy robot, és az a környezet egy valós, gonoszsággal teli szutykos jövőkép volt, nem ez a csili-vili világ! Egy ilyen szép világban minek robotrendőr?
Damillal? :D Biztos hogy egy Robotzsaru-ról beszélünk? :)
Amúgy a régi robinak, volt egy hátsó beépített optikai egysége is a fején, így simán láthatja mit művelnek mögötte! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 07. - 21:44:34
Nekem tetszik még most is a mozgása, egyedivé teszi. Amúgy azért mozgott így mert rohadt nehéz volt a páncél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 07. - 22:06:45
Az atmoszférája tény,hogy fényévekkel hitelesebb és jobb volt,de ott meg a főhős volt túl korszerűtlen ahhoz az egészhez ;D Optikai egység ide vagy oda, még azzal együtt is túl lassú a mozgása. Viszont ezen ne kezdjünk el vitatkozni mert sose fogunk egyet érteni ebben. Ami nem baj mert nem vagyunk egyformák ;)
Végeredményben én azért örülök ennek a rebootnak még ha az eredeti film hangulatával köszönő viszonyban sincs. Hála a korszerű effekteknek, most már van lehetőségük bemutatni olyannak a Robotzsarut amilyennek valójában megálmodták! Ez persze csak a karakterre vonatkozik és nem az egész film látványvilágára,szereplőire stb. Az olyan apróságokon mint a páncél színe, meg tényleg nem ragadok le mert az már elenyésző ahhoz képest amit az egész karakterrel művelnek ebben az új változatban.

peti40: "Amúgy azért mozgott így mert rohadt nehéz volt a páncél." - Meg azért, mert az akkori technológia kb ennyit engedett meg a készítőknek :) Ha tehették volna biztosan egy ilyen high tech zsoldost csinálnak belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. November 07. - 22:15:52
Nem, a mozgás szándékos volt. Akkoriban is nyugodtan megcsinálhatták volna emberszerűre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 07. - 22:30:06
Így múlnak el a dolgok. Az idő vasfoga szépen megeszi őket. A magam részéről egyértelműen a régi a nyerő ( a trailer alapján ). De nem csak Weller zseniális játéka, a még jelenlévő színhelyek ( nem kék, zöld, meg a tököm tudja milyen színű hátterek ), a jó történet ( dráma, Sci-fi, thriller, akció keveréke ) és a szereposztás ( Miguel Ferrer, Kurtwood Smith, Leland Palmer  ;D vagyis Ray Wise ) hanem a zene is felejthetetlenné tette számomra a filmet. Igaz én is jobban szeretem a régi vágású filmeket, de pl. a Dredd megvett kilóra. Ha negyedannyira lesz jó ez a film, mint a Dredd, már megéri megnézni. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az eredeti már 26 éves, ( idősebb, mint itt sokan ) én még alámondásos VHS-en láttam először  ;D . Mint ahogy azt sem, hogy az azért mégiscsak egy mérföldkő volt, mint ahogy a már említett Terminátor, vagy esetleg az Alien, Predator filmek is. Ma már ez egy érdekesség, olyan mint nekünk volt a Lugosi féle Drakula, vagy a Karloff féle Frankenstein. Amitől akkoriban az emberek rendesen becsokiztak, azon mi már nem is szörnyülködünk. ( Jó, a Freaks a mai napig durva film, tehát kivételek vannak... )  De azt sem szabad elfelejteni, hogy amiről mi beszélünk, nevezzük generációs különbségnek, az utol fogja érni a mostani " fiatalokat " is, ( csak azért az idézőjel, mert mi sem vagyunk öregek...  ;D ) és meg fogják érteni a mi álláspontunkat is. De azt már elképzelni sem tudom, az milyen hatást váltana ki belőlünk.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 07. - 22:36:36
A mostani generációnak már a Terminátor 2-őt se tudja értékelni mert "gagyi". Ez sztem nagyon szomorú.
A T2 technikai megoldásai szerintem ma is megállják a helyüket, főleg a  T-1000 megvalósítása.  Szerintem hihetetlen, hogy 20 évvel ezelőtt milyen profin meg tudták oldani. Még nem nagyon hallottam, hogy ezt a filmet gagyizták volna, a fiatalabbak is elismerik, hogy kultfilm.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 07. - 22:38:54
A mostani generációnak már a Terminátor 2-őt se tudja értékelni mert "gagyi". Ez sztem nagyon szomorú.
A T2 technikai megoldásai szerintem ma is megállják a helyüket, főleg a  T-1000 megvalósítása.  Szerintem hihetetlen, hogy 20 évvel ezelőtt milyen profin meg tudták oldani. Még nem nagyon hallottam, hogy ezt a filmet gagyizták volna, a fiatalabbak is elismerik, hogy kultfilm.

Akkori csúcstechnikával készült, 3D-ben is vetítették kint. Amúgy azt én sem hallottam még, hogy gagyizták volna. Ahogy mondod, ma is megállja a helyét. De szerintem az első rész is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 07. - 22:40:39
Ja és a Terminátor2 miatt lettem Guns N Roses rajongó. A You could be mine-t ronggyá hallgattam ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. November 07. - 22:51:23
Akkori csúcstechnikával készült, 3D-ben is vetítették kint.
Nem egészen. Készítettek évekkel később egy 30 perces 3D filmet, ami némileg a T2 történetére épült, de amúgy a sztorinak nagyon sok köze nincs az eredeti filmhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 08. - 00:41:01
Zseniális a T2. A másik meg a Blade Runner. Attól a filmtől leseggeltem komolyan mondom, nagy kár, hogy mostanában kevesebb emlékezetes film van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 08. - 08:01:31
Végeredményben én azért örülök ennek a rebootnak még ha az eredeti film hangulatával köszönő viszonyban sincs. Hála a korszerű effekteknek, most már van lehetőségük bemutatni olyannak a Robotzsarut amilyennek valójában megálmodták!
Szerintem nagyon nincsen erről szó, hogy régen semmit sem tudtak úgy megcsinálni, ahogyan megálmodták, és akkor végre látjuk a valódi verziót.
Az Alient igenis nem egy inakkal izmokkal ellátott lénnyé álmodták meg, hanem azzá a biomechanikus lassú mozgású hátborzongató figurává, aki volt, és egészen biztos vagyok benne, hogy Verhoevenben sem merült fel, hogy kár, hogy a Robotzsaru nem tud sprintelni, meg milyen jó lenne, ha helyből 10 métereseket ugrana...
Hidd el, ha ez lett volna a cél, megcsinálták volna ilyenre.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 08. - 08:57:48
Az Alien más tészta, mivel annak tökéletesen állt az a fajta kecses lassúnak tűnő mozgás! De egy Robotzsarunál én ezt k*rva nehezen tudom lenyelni. Akinek minden végtagját kicserélik cyber implantátumokra az ne úgy közlekedjen mint egy mozgássérült. Nem feltétlenül kell nagyokat ugrania mint Supermannek,de a terepen igenis legyen fürge és hatékony, ahogy azt egy katonai robottól elvárja az ember.
Arról nem is beszélve,hogy nem a robotos mozgásával volt a baj, hanem a lomhaságával! A T2-ben lévő folyékony fém pl képes volt olyan gyors futásra amivel könnyen le tudott hagyni egy robogót ;) Ezt a bádog zsarunak is tudnia kellett volna, főleg mert mindkettő a 80-as években készült, tehát még csak azt sem lehet mondani,hogy erre képtelenek lettek volna anno :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 08. - 09:10:17
A T2 91-ben készült, és technikailag mérföldkő volt. A Robotzsarunak nem kellett gyorsnak lennie, mivel a célzórendszerével előre be tudott mérni mindenkit és gyakorlatilag oda se kellett néznie a likvidáláshoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 08. - 09:18:05
A T2-ben lévő folyékony fém pl képes volt olyan gyors futásra amivel könnyen le tudott hagyni egy robogót ;) Ezt a bádog zsarunak is tudnia kellett volna, főleg mert mindkettő a 80-as években készült, tehát még csak azt sem lehet mondani,hogy erre képtelenek lettek volna anno :D
Örülök, hogy végre igazat adsz nekem.  ;)  :nezze:
Hidd el, ha ez lett volna a cél, megcsinálták volna ilyenre.  ;)
Amúgy már biztosan amlítettem azt is, hogy a filmben a Robotzsaru célja nagyon nem a rend fenntartása volt, vagy az, hogy ez egy elpusztíthatatlan harctéri egység legyen. Egy termék volt, amit eladtak, és aminek a célja annyi volt, hogy betömje a sztrájkoló rendőrök pofáját. Nem tetszik a munkád, tessék, lecserélhető vagy, most pedig nyomás vissza melózni.
Ennyi, semmi több, nem akarták, hogy ő rendet tegyen a városban, mert mindenki elégedett volt a kialakult helyzettel, mert jót kaszált belőle. És lám, mint egy mosógép ami rögtön tönkremegy a garanciaidő lejárta után, miután betöltötte a feladatát (ami ennyi volt), őt is ki akarták dobni a kukába. Ez a könyörtelenül bürokrata hozzáállás a film igazi hajtómotorja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 08. - 10:39:24
Idézet
Amúgy már biztosan amlítettem azt is, hogy a filmben a Robotzsaru célja nagyon nem a rend fenntartása volt, vagy az, hogy ez egy elpusztíthatatlan harctéri egység legyen. Egy termék volt, amit eladtak, és aminek a célja annyi volt, hogy betömje a sztrájkoló rendőrök pofáját. 

Jajj hát miért nem ezzel kezdtétek? ;D Ennek fényében már teljesen másképp viszonyulnék a karakterhez! Ettől eltekintve, nekem az új modell mégiscsak jobban tetszik már ami a felszereltségét illeti.

Idézet
Ennyi, semmi több, nem akarták, hogy ő rendet tegyen a városban, mert mindenki elégedett volt a kialakult helyzettel, mert jót kaszált belőle. És lám, mint egy mosógép ami rögtön tönkremegy a garanciaidő lejárta után, miután betöltötte a feladatát (ami ennyi volt), őt is ki akarták dobni a kukába. Ez a könyörtelenül bürokrata hozzáállás a film igazi hajtómotorja.

Pontosan ez az atmoszféra volt a legnagyobb telitalálat az egész oldschool robocop filmben! Kár,hogy az újban ezt nem fogják kihasználni teljesen, a pg13-as besorolás miatt. Pedig,hogy megnéznék egy Robocop 2013 vs High Tech villains összecsapást :oh:
Amúgy nekem a robophobic környezet maximálisan bejön, főleg mostanság mikor a lehallgatási botránytól hangos a sajtó! Ez egy nagyon jó húzás a rendező úrtól, viszont a kérdés már csak az,hogy ezt mennyire fogják kihangsúlyozni a filmben? Na meg a "szabad akarat=illúzió" témát többek közt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 08. - 10:46:10
Jajj hát miért nem ezzel kezdtétek? ;D Ennek fényében már teljesen másképp viszonyulnék a karakterhez!
Igazából szerintem ez kiderül a filmből is.
De mérnökként én nagyon érzem ezt a hozzáállást nap, mint nap. Utálnak is a főnökök miatta rendesen, mert ha kimegyünk valahová beszerelni egy több százezres terméket, és tőlem megkérdezik, hogy szerintem milyen, én gond nélkül vágom rá, hogy egy kalap sz@r, amit úgy terveztünk meg, hogy minnél olcsóbb legyen.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 08. - 10:50:12
Jajj hát miért nem ezzel kezdtétek? ;D Ennek fényében már teljesen másképp viszonyulnék a karakterhez!
Igazából szerintem ez kiderül a filmből is.
De mérnökként én nagyon érzem ezt a hozzáállást nap, mint nap. Utálnak is a főnökök miatta rendesen, mert ha kimegyünk valahová beszerelni egy több százezres terméket, és tőlem megkérdezik, hogy szerintem milyen, én gond nélkül vágom rá, hogy egy kalap sz@r, amit úgy terveztünk meg, hogy minnél olcsóbb legyen.  ;D

Szegény Robo, Ő is a tervezett elavulás áldozata lett :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. November 08. - 13:48:59
Na, ez odacsap.

"Led by a series focused on "Daredevil," followed by "Jessica Jones," "Iron Fist" and "Luke Cage," the epic will unfold over multiple years of original programming, taking Netflix members deep into the gritty world of heroes and villains of Hell's Kitchen, New York.  Netflix has committed to a minimum of four, thirteen episodes series and a culminating Marvel's "The Defenders" mini-series event that reimagines a dream team of self-sacrificing, heroic characters."


http://marvel.com/news/story/21476/disneys_marvel_and_netflix_join_forces_to_develop_historic_four_series_epic_plus_a_mini-series_event

Valóban odacsap, de úgy látszik, nem ezen a fórumon. ;) Na mindegy, én kíváncsi leszek rájuk, de Luke, Iron Fist és Daredevil jobban örültem volna, ha mozifilmben tűnnek fel. Mondjuk az Arrow után már el tudok képzelni egy Daredevil sorozatot is. (Bár ezt inkább a TV-s topikban kéne megtárgyalni, ahogy Raisu is tette.)

A "Wonder Woman színésznők" kapcsán szerintem felesleges találgatni, mert nem hiszem, hogy az ő castingjáról lenne szó. Valószínűleg még csak Dianaként cameozik és ez a főszereplő nő inkább Batmannel lehet kapcsolatos. Pl. Catwoman, Batgirl, Batwoman, Talia, vagy egy random barátnő. Olga szerintem egész jó Catwoman lenne. De akár lehet Luthor testőre is, Mercy Graves. Az, hogy WW szerepére castingolnak, csak félreértelmezett mondatokból jött, semmi ilyesmit nem mondtak, szerintem el is lehet felejteni. Pl. Jaimie Alexander tényleg hasonlít Dianára, kb. annyira mint Emma Stone MJ-re. ;) Amúgy a hasonlóság ellenére én nem örülnék neki, ha Sif után ezt a szerepet is eljátszaná. Olyan, mintha a Marvel és a DC sötétebb hangulatú karaktereit ugyanarra a színészre osztanák... Mondjuk Daredevilt és Batmant is Ben Affleck játszaná el. ;D De még az is jobb, mert ott eltelt 10 év a kettő között. Itt meg két nagyon hasonló szerep ugyanazzal a színésznővel a két képregényfilmes univerzumban... Azért van még kiből válogatni. Legyen Ryan Reynolds Wonder Woman!

Szerintem Robotzsarut, ha most csinálnák meg a valóságban, feltehetően inkább a régire hasonlítana mozgásban. Nem olyan könnyű a robotoknál megoldani, hogy egyensúlyban maradjanak két lábon való közlekedésnél. (Azért egy szál damillal nem valószínű, hogy el lehetne gáncsolni. :roll: ) Ellenben a kar- és egyéb mozdulatai már az eredetinek is gyorsak voltak. Hiába szaladt volna el az ellenfele, egy pillanat alatt és pontosan célzott, ezzel kompenzálta a sebességét. Neki nem is kellett gondolkodnia a jogszerű fegyverhasználaton, abban a világban azt puffantott le, akit akart. Persze a filmek a jövőben játszódnak és fejlődhet még a technológia, szóval nem mondom, hogy soha nem kap majd a jövő Jackie Chan-je robot kaszkadőrt. Na meg főleg a hadiipar az, ami ilyen téren mindig elöl jár.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 08. - 14:01:47

A "Wonder Woman színésznők" kapcsán szerintem felesleges találgatni, mert nem hiszem, hogy az ő castingjáról lenne szó. Valószínűleg még csak Dianaként cameozik és ez a főszereplő nő inkább Batmannel lehet kapcsolatos. Pl. Catwoman, Batgirl, Batwoman, Talia, vagy egy random barátnő. Olga szerintem egész jó Catwoman lenne. De akár lehet Luthor testőre is, Mercy Graves. Az, hogy WW szerepére castingolnak, csak félreértelmezett mondatokból jött, semmi ilyesmit nem mondtak, szerintem el is lehet felejteni.
Hell Yeah, hogy ez milyen igaz... anno már mintha a rendező is mesélt volna arról,h ogy Luthor mellett a testőrét is beakarná hozni, kapásból amikor az első hírek megjelentek a női toborzásról egyből Mercy ugrott be nekem, csak aztán az átcsapott vmiért arra, hogy az a nő bizony Diana lehet... így kezdődnek a pletykák. Meg ha már benne lesz Diana... miért nem lesz Trinity a címe a cuccnak  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 08. - 14:19:58
http://filmbuzi.hu/archives/2013/11/08/wonder-woman/ (http://filmbuzi.hu/archives/2013/11/08/wonder-woman/)
Egyik rosszabb, mint a másik. Bár annyira nem érdekel a DC filmes univerzuma, így felőlem Anettka is lehet WW. Csókolom-csókolom ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2013. November 08. - 15:21:32
A régiben a Robotzsarut nem hadi környezetbe szánták, hanem városi rendfenntartásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 08. - 15:36:19
A régiben a Robotzsarut nem hadi környezetbe szánták, hanem városi rendfenntartásra.

Egy olyan városba, ahol a piti bűnözők is rakétavetővel mászkálnak, nem hinném,hogy sok esélye lenne! De ahogy Todd írta ő csak egy prototípus volt akit a kirakatba szántak. Szóval nincs több kérdésem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 08. - 15:55:12
Akkori csúcstechnikával készült, 3D-ben is vetítették kint.
Nem egészen. Készítettek évekkel később egy 30 perces 3D filmet, ami némileg a T2 történetére épült, de amúgy a sztorinak nagyon sok köze nincs az eredeti filmhez.

Hmmm.... Érdekes, valahol azt olvastam, hogy 3D-ben is ment kint.  :-[

Zseniális a T2. A másik meg a Blade Runner. Attól a filmtől leseggeltem komolyan mondom, nagy kár, hogy mostanában kevesebb emlékezetes film van.

Való igaz, de azért akad. A Kamera által homályosan ( szintén K. Dick ), a Hold, a District 9 és nekem a sokat szidott Emlékmás is tetszett, sokkal inkább volt K. Dickes, mint a Swarzi féle, ami szintén jó film volt. Persze nem kell beszűkülni kizárólag Amerikára, mert az európai termés is remek. Spanyol és francia filmek
párszor már vágtak oda, oké inkább csak történetben és játékban, nem látványban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 08. - 15:59:34
Hú, a kamera által homályosant régóta szeretném megnézni. És ige, a Total Recoll inkább illeszkedett a Verhooven féle szatírikus sci-fi vonalba (pont a Robocophoz, meg a későbbi Starship Troopers-hez hasonlóan, ami szintén nem sokat foglalkozott az azonos című könyvvel), semminthogy valódi adaptáció legyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 08. - 16:06:04
Neki nem is kellett gondolkodnia a jogszerű fegyverhasználaton, abban a világban azt puffantott le, akit akart.

Ez nem teljesen igaz, elég csak a direktíváira gondolni. Mivel maga a törvény irányította, ezért meg kellett felelnie annak. Egy hidegvérű robot, aki nem mérlegel, csak parancsot teljesít. Ez nagyon szépen vissza volt adva a képregényben, ahol úgy tiltakozott a gépfele ellen, hogy nem húzta fel a sisakját, és gyakorlatilag bojkottálta a gépet. Lewis majdnem rá is ment.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. November 08. - 16:46:54
Na meg főleg a hadiipar az, ami ilyen téren mindig elöl jár.
A régiben a Robotzsarut nem hadi környezetbe szánták, hanem városi rendfenntartásra.

Ahogy látom, az újban is így van, szóval rendőr és nem katona, ami alapvetően kisebb büdzsével jár, de a filmek világában annyira züllöttnek és erősnek tűnt a belső (városi) zavar, hogy kénytelenek voltak itt bevetni, szóval engem valamilyen szinten inkább a katonai fejlesztésekre emlékeztet.

Neki nem is kellett gondolkodnia a jogszerű fegyverhasználaton, abban a világban azt puffantott le, akit akart.

Ez nem teljesen igaz, elég csak a direktíváira gondolni. Mivel maga a törvény irányította, ezért meg kellett felelnie annak. Egy hidegvérű robot, aki nem mérlegel, csak parancsot teljesít. Ez nagyon szépen vissza volt adva a képregényben, ahol úgy tiltakozott a gépfele ellen, hogy nem húzta fel a sisakját, és gyakorlatilag bojkottálta a gépet. Lewis majdnem rá is ment.  :D

Oké, kissé túloztam, de azért a filmen nem sokat cécóztak a zsaruk a hivatalos protokollal, mert a bűnözők is bekeményítettek. Pont ezért volt vicces, amikor a Robotzsaru kissé régimódi stílusban mondogatta a monoton hangján a hivatalos letartóztatási és egyéb szövegeket (mint a "Thank you for your cooperation"), közben meg mindenhol fröcsögött a vér. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. November 08. - 18:21:06
Farkas séró belőve :)
(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/1391944_612271458834830_114397553_n.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2013. November 08. - 22:19:08
Hú, a kamera által homályosant régóta szeretném megnézni. És ige, a Total Recoll inkább illeszkedett a Verhooven féle szatírikus sci-fi vonalba (pont a Robocophoz, meg a későbbi Starship Troopers-hez hasonlóan, ami szintén nem sokat foglalkozott az azonos című könyvvel), semminthogy valódi adaptáció legyen.

Pótold! Zseniális film. Letaglóz annyira, mint Hollywood-i film nem képes.
Ugye? Szerintem ebben a tekintetben az új adaptáció sokkal jobb.

(mint a "Thank you for your cooperation"),

Na ez szállóige lett a haveri körben.
Az Arany ökörben....  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. November 09. - 10:09:25
Ennyi, semmi több, nem akarták, hogy ő rendet tegyen a városban, mert mindenki elégedett volt a kialakult helyzettel, mert jót kaszált belőle. És lám, mint egy mosógép ami rögtön tönkremegy a garanciaidő lejárta után, miután betöltötte a feladatát (ami ennyi volt), őt is ki akarták dobni a kukába. Ez a könyörtelenül bürokrata hozzáállás a film igazi hajtómotorja.

Csak korrigálnék felületes robotzsaru ismereteim alapján. Nem mindenki volt elégedett, hanem inkább senki sem volt elégedett a kialakult helyzettel. Leginkább egyedül az OCP volt elégedett vele.
A Másik meg csak hogy kötözködjek ( :P ) Ez nem bürokrácia, tudtommal ez mást jelent. A multinacionális vállalt, vagyis a pénzes emberek elnyomásáról szól sokkal inkább, mint hivatali bürokráciáról. Arról, hogy a rendőrséget is kézbe vette a nagyvállalat, megvette őket kilóra, úgymond, és azt kell csinálniuk, amit az OCP mond.
Legyünk pontosak. Ha már...  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 09. - 10:32:22
Köszönöm a szemléletkiigazítást, asszimiláltam.
Legyünk pontosak. Ha már...  ;)
Ilyen mérhetetlenül komoly vitáról van szó.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 12. - 14:45:40
Édes Mózes...
Filmbuzi:
Kevin Smith elalélt a Superman vs. Batman kosztümétől...
Vagyis Affleckről látott egy képet, amin már az új Batman cuccban feszít. Elvileg el fog térni az eddigi filmektől ” You have not seen this costume in a movie on film before”, és neki képregényrajongóként nagyon tetszett.


Odakint az elvetemült hardcore fanok már a szürke kék ruhát várják...  :roll: a még a végén ezt is kiharcolják, mint ahogy anno a Dc is visszacsinálta Csodanő bugyiját a nadrág helyett...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 12. - 15:05:30
Igazság szerint a Nolan filmekben hordott páncél lenne a legjobb választás,de azt ugye nem lehet mert sajnos nem része az újonnan kiépített univerzumuknak :roll: Kár, mert az ellen semmi kifogásom nem volt! A soron következő kosztümöt, szerintem alapjaiban kéne megváltoztatni és valami olyasmit kellene csinálniuk mint a Batman Beyond vagy a most futó Batwing sorozatokban hordott high tech szerkót!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. November 13. - 13:15:03
Újonnan kiépített? Ha a mozifilmes univerzumra gondolsz, azt még csak most kezdték építeni. :lol: Az új Szupi filmmel rakták le az alapkövet. Mondanám, hogy a Green Lanternnel is, de az ugye csúnyán bebukott. Bár az a film arra jó volt, hogy az eredetsztoriját elmesélje, úgyhogy ha esetleg Ryan Reynolds elvállalná a szerepet a JL moziban, akkor nem néznének hülyén az emberek, hogy ki az a Zöld Lámpás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 13. - 14:00:34
Tök mindegy,hogy az idei Supi filmmel tudták csak elkezdeni az építkezést, lényeg,hogy végre valahára összejött nekik :D Green Lantern-t a továbbiakban úgy tudnám elképzelni mint a mostani Earth 2-ben lévő Alan Scott-ot, mágikus eredetű gyűrűvel az ujján! Nekem a kozmikus változat annyira nem adja, sem pedig az Oa nevű bolygó,vének tanácsa stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 22. - 08:24:53
Úgy látom, a jövőben majdnem mindenki idióta sminkeket visel.  :D
(http://24.media.tumblr.com/5b7bfc441a3cbedab9308e466687a2db/tumblr_mvvhfq0qBb1swdsh3o1_500.gif)
(http://31.media.tumblr.com/c90d44bb2d70e283f980bb2439226c1a/tumblr_mvvhfq0qBb1swdsh3o2_500.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 22. - 09:05:05
Ez a mutkó divat  ;D csöves hacuka és hülye smink  :hehe:
Bár sztem Blinken az egy tetkó. :headscratch:

Hopp... és Jackmannél bőr rákot diagnosztizáltak...
http://www.comicbookmovie.com/fansites/WeaponX93/news/?a=90384

Aaaaaand, Mangold állítólag visszatér rendezni... már ki is nézték hogy melyik sztorit veszik alapul a Farkas ( :hehe:) 3-ra...
Jó lenne ha a Kardfog szálat vennék alapul...  de a legnagyobb kérdés, hogy az időben vajon hol fog elhelyezkedni  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. November 22. - 11:35:28
alattuk pedig  Roberto da Costa / Sunspot és  James Proudstar / Warpath
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 22. - 19:17:51
Lehet, hogy valami ilyesmi lesz az új Batman ruha.

(http://geek-prime.com/wp-content/uploads/2013/11/New-Batman-Uniform-Batman-vs-Superman-set-photo.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. November 22. - 19:26:24
Bishopnak van valami M formájú tetkója, vagy mije
(http://img2.mlstatic.com/-bishop-marvel-legends-completo-serie-apocalypse-raro-_MLB-O-3759837756_022013.jpg)
Blinknek is van valami kelés az arcán a mutációja miatt, csa a filmben tükrözték  :hehe:
Kár, hogy nem rózsaszínű a filmben.
(http://theboomtube.com/wp-content/uploads/2013/10/x-men-blink.jpg)
Warpathnak a maszkját akarták sminkkel elmismásolni, a'la Arrow
(http://static.comicvine.com/uploads/original/3/37573/1460107-warpath_bigcostume3.jpg)
Sunspotnak meg sztem csak égési sérülései vannak  :hehe:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 22. - 19:41:54
Lehet, hogy valami ilyesmi lesz az új Batman ruha.

(http://geek-prime.com/wp-content/uploads/2013/11/New-Batman-Uniform-Batman-vs-Superman-set-photo.png)


Ez az eddigi legütősebb dizájn amivel eddig találkoztam Batman páncél fronton!!! Minden stimmel rajta, és kellőképpen futurisztikus,de amilyen birkák dolgoznak a WB-nál szerintem 100% hogy a saját fejük után mennek és valami egészen mással fognak kirukkolni :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 22. - 20:45:19
Nekem is tetszik, annyi különbséggel, hogy a mellkas részen, a denevér motívum lehetne fekete, és a csizma része lehetne külön. ;)
Igen, félek a végeredménytől én is, de megszokhattuk már, hogy a képregények film adaptációiban, soha sem úgy néz ki a karakter, karakterek amilyennek lenniük kéne!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 22. - 20:53:54
Azért ezt az Iron-Batman imidzset már picit túlzásnak tartanám.
Akkor már lehetne rögtön ez.  ;D
(http://i.imgur.com/Pwo6q.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 22. - 21:56:15
Ez még bőven messze van szerintem az exoskeleton megközelítéstől :D Ha egy korhű Batman-t akarnak alkotni, akkor ne sima kevlárba csomagolják hanem valami spéci technológiát felvonultató, könnyű páncélzatba! A legjobb megoldás az lenne ha egyből a Batman beyond-ot vennék alapul, és nem ezt az ősrégi maskarát amiben kilátszik az arca valamint hagyományos köpenyt használ.

b44: Úristen még,hogy különálló csizma? :lol: Azt nem nevezném újításnak, hanem megrekedésnek a régi alapoknál! Pont úgy mint Rozsomák és Pókember esetében (többek közt). Nekik is szükséges lenne egy kosztüm csere. Szerencsére a jelenlegi Pókfej erről is gondoskodott :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 22. - 22:13:37
Na, csak azt felejtitek el, hogy Kevin azt mondta, ilyet még mozivásznon nem láttunk... és mivel már 7 filmben volt fekete páncél... én aggódok, hogy most nem olyan lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 23. - 09:10:02
Na, csak azt felejtitek el, hogy Kevin azt mondta, ilyet még mozivásznon nem láttunk... és mivel már 7 filmben volt fekete páncél... én aggódok, hogy most nem olyan lesz...


Pontosan emiatt aggódok én is. Mondjuk a balogh44 által linkelt képen szintén egy szürkés árnyalatú Batman páncélt látunk, szóval azért még van némi remény talán! Ha ilyen f*szán megoldják mint a fenti képen, akkor nekem egy szavam sem lesz. Meg szerintem a rajongóknak sem :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. November 23. - 16:04:33
A fentebbi képnél még tetszik, a nagy fül is a maszkon, elvégre a félelem keltés is a célja volt vele. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 23. - 16:27:40
Nem tudtam, hogy a nagy fül félelemkeltő.  :lol:
(http://www.theolivebranchblog.com/wp-content/uploads/2013/11/big_ears.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. November 23. - 16:38:13
Csak ha vékony,hegyes és fekete ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 25. - 17:45:26
Most már hivatalos.
http://marvel.com/news/story/21563/official_elizabeth_olsen_aaron_taylor-johnson_join_avengers_age_of_ultron
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. November 26. - 05:41:25
Nocsak! Bonyolódnak a dolgok.

https://www.youtube.com/watch?v=ByCY2UYLHG8

http://www.thebentbullet.com/#!/home
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 28. - 17:15:36
(https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1475775_549490618460186_1756306847_n.jpg)

 :pokember3: :egypt:


Kéne egy trailer a trailernek!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. November 28. - 17:17:35
Azt már a Prometheusnál eljátszották. Az volt az a pont, ahol már az amcsik is azt mondták, hogy ez hülyeség. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. November 28. - 17:50:20
Úgyis lesz, Angyaloknál is volt, Xmennél is volt, most ez a divat. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. November 28. - 17:59:04
Úgy kéne azt, hogy sajtókonferencia: bejelentik a trailer megjelenésének időpontját -> a végén trailer róla!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. November 29. - 08:48:29
De a sajtókonferenciáról is legyen trailer.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ragatskynet - 2013. November 29. - 11:11:58
Én ezt nem értem amúgy. Ezeket a kiskölyköknek csinálják? :D Csak mert úgy emlékszem én is imádtam az ilyen semmitmondó 5 mp-es teasereket, de már valahogy nem annyira.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 01. - 20:19:44
NA, ezért nincs Rozsónak a filmben maszkja: ;D
kicsit furin nézne ki a kilógó oldalszakállal. :hehe:
(http://picsee.net/upload/2013-09-17/f4ec51ecadc3.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 01. - 20:31:05
Igen, ezen a poszteren a kilógó oldalszakáll a feltűnő.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. December 01. - 20:50:58
Na jó, egy pornótól mégis milyen színvonalú jelmezeket vártok?  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 01. - 21:43:36
Tény, de a csávó nagyra van magával, hogy ő a filmjeiben hiteles comics ruhákat rak a szinészeire, nem úgy mint a nagy hálivúdi filmesek...
De a konkrét baj Jacmannél ugyanez lenne a maszkkal, kilógna neki is a szakálla, túl hosszú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. December 01. - 21:55:03
Miért, hasonlóságra nézve magasan a Spider-Man XXX-ben volt a legjobb MJ és Gwen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 02. - 07:13:17
Ezt aláírom. ők télleg babák voltak.

amúgy nem tom, a Marvel nem szívatja őket a jogok miatt? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. December 02. - 08:48:42
Nem, mert a címükben is benne van, hogy paródia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 02. - 09:19:15
Komoly? Ennyivel elintézik?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. December 02. - 10:45:00
Aha. Mondom, hogy sokakban valami hatalmas téveszme él a jogvédett tartalmakat illetően.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 04. - 08:41:14
DC filmhírek.
https://www.youtube.com/watch?v=4ca9OJ4nW0M
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 04. - 12:05:05
Valahogy ez a rengeteg mozi és Tv terv baromság miatt, kezdem úgy érezni, hogy azt se tudják mit csináljanak/csinálnak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 04. - 18:24:09
Wonder Woman, Aquaman, Flash???
Inkább ezekre kéne koncentrálniuk!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. December 04. - 19:37:23
Wonder Woman

Őt épp most jelentették be, hogy szerepelni fog a Man of Steel folytatásában és Gal Gadot fogja játszani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 04. - 20:26:24
Komoly?
Basszus, ennél vékonyabb színésznőt már gondolom nem találtak...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 04. - 20:28:23
Külsőleg jó(l néz ki).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 04. - 20:34:21
Hát nem tom... nem rossz, de kinéz vagy 10 évesnek... meg egy szörf deszka is vastagabb nála... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 04. - 22:05:55
Ha rágyúr, és be tesznek neki egy kék kontaktlencsét akkor tűrhető lesz!
Bár szerintem Jaimie Alexander jobb választás lett volna.
(http://theblemish.com/images/2013/11/jaimie-alexander-wonder-woman-640x435.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. December 04. - 22:58:36
Ez a Gal Gadot képek alapján eléggé keszeg. Pláne egy kigyúrt amazonnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. December 05. - 08:13:07
 :o
Valaki adjon neki egy szendvicset...
(http://ilarge.listal.com/image/2524029/936full-gal-gadot.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 05. - 09:28:50
Komolyan legalább 2 hónapig hízó kúrára kellene járatni... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ragatskynet - 2013. December 05. - 09:34:31
Ugye? :-S
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2013. December 05. - 11:18:28
Biztos ő volt a leghitelesebb amazon a szereplőválogatáson.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. December 05. - 11:46:12
Jaimie sokkal jobb lett volna. :uhoh:

Biztos ő volt a leghitelesebb amazon a szereplőválogatáson.
Lehet, hogy a történet szerint WW még hisztis tinédzser lesz, a vén Batman meg pedomaci módjára rácuppan. :lol:
Amúgy azt sem értem miért akarnak egy öreg kiégett Batmant, főleg, ha hosszútávra terveznek... Nem tudom, hány részt vállalna (vagy vállalt el) Affleck. Oké, persze, legyen tapasztalt meg lehet fásult is, de ehhez nem kell ötvenévesnek lennie. Egy 30-as éveiben járó Batman is elég tapasztaltnak számítana szvsz.
Mondjuk az is igaz, hogy általában 3-4 résznél töbet nem nagyon szeretnek elvállalni a színészek egy franchise-ből. Lehet, hogy a készítők úgy vannak vele, hogy Affleckkel kihúznak 3 filmet, aztán úgyis csere lesz (hacsak rá nem un a jónép a köpenyes igazságosztóra).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. December 05. - 11:52:07
Biztos ő volt a leghitelesebb amazon a szereplőválogatáson.
Hát lehet az ő önérvényesítő képességei sokkal meggyőzőbbek voltak.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 05. - 11:59:08
Már nekem is ez ugrott be... tuti egyéb képességeit bevetve cuppant rá ennyire Snyder...

Amúgy a droidon valaki linkelte őt... na ő még egész jó lett volna...Michelle Ryan sötét hajú, kék szemű, vékony, de nem gebe vékony...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 05. - 12:41:36
A kép alapján jobban passzolna rá Mary Jane unokahúgának szerepe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 05. - 14:21:10
A kép alapján jobban passzolna rá Mary Jane unokahúgának szerepe.

Öööööööööööööööööööööööööööööööööööööööööööhm, ki? Google nem akar segíteni.  Kép, story, link esetleg?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. December 05. - 14:24:17
Hadd segítsek.  ;)
Őt épp most jelentették be, hogy szerepelni fog a Man of Steel folytatásában és Gal Gadot fogja játszani.
http://lmgtfy.com/?q=Gal+Gadot

Amúgy meg:
:o
Valaki adjon neki egy szendvicset...
(http://ilarge.listal.com/image/2524029/936full-gal-gadot.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 05. - 14:27:37
Szerintem félreértettél valamit. Nem Gadot kisasszony a keresés tárgy hanem MJ unokahúga. Mert nem tudtam, hogy Mj-nek van unokahúga. És akarom tudni. És google nem adott kis semmit. Nó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. December 05. - 14:54:51
Ne niece-ként keresd, hanem cousinként. A magyar nyelv egyik nagy fogyatékossága, hogy az unokahúg jelentheti mindkettőt... Unokaöcsnél szintén.

http://marvel.wikia.com/Kristine_Watson_%28Earth-616%29
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 05. - 15:02:44
Hát a bulimiás Kristy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 05. - 15:06:00
Tényleg, Kristy, teljesen megfeletkeztem róla. Azt hiszem, az Olvasztáros CSP-ban találkoztam vele utoljára.

Ne niece-ként keresd, hanem cousinként.

Itt volt a gond.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. December 05. - 15:23:46
Nekem Giselle (Gal Gadot) volt a kedvenc karakterem (Han mellett) a Halálos Iramban filmekben, szóval én örülök a választásnak, a rajongók meg nem érdekelnek. :P

Egyébként tényleg nagyon vékony és inkább alkatilag, szóval túl sok izmot nem fognak tudni pakolni rá. Na meg a szeme se kék. (Mintha erre Batmannél figyeltek volna a filmeknél...) De attól függ, mit akarnak kihozni a karakterből. Egyrészt izraeli és az akcentusa meg a külseje is alapvetően stimmel, mint "külföldi, mediterrán csaj", elvégre Diana is az volna.
A nagy mellek vagy azok hiánya különösebben nem érdekel, az sokkal inkább esztétikai kérdés a képregényekben, de nem túl praktikus a harcnál. (Meg ugye a legenda szerint az amazonok fél mellüket el is távolították.)
Másrészt Gal benne van az "akcióban" (és itt most nem kell "rosszra" gondolni), ami hasznos lehet a szerepnél. Itt is nagyon lelkesnek tűnik:
http://www.youtube.com/watch?v=ohGDzCykkaU
Szóval jó a hozzáállása, talán ez is szempont volt a castingnál.
A Furious 6-ban volt közös jelenete Gina Caranoval, akit sokan szerettek volna WW-ként látni, de ő meg számomra túl zömöknek tűnt. Nekem WW nem annyira verőleány, elvégre hercegnő, ha nem is Disney-fajta. Gal sovány, de van egyfajta "felsőbbrendű tartása", ami szerintem passzol a karakterhez.
http://www.youtube.com/watch?v=ru0_2La8Pvg
De ja, egy kicsit tényleg edzenie kellene. Illetve a színészi képességeiben se vagyok annyira biztos, de még belejöhet és az akcentus kicsit ezt is palástolja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 05. - 15:32:36
Az akcentus, meg a mediterrán beütés, és a pofi is elég jó, de az alkat... ennek a csajnak kellene megszorongatnia erőben Supit... hát nem tom... :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ragatskynet - 2013. December 05. - 15:41:46
Csípem én is ezt a csajt, de nem tudom hogy fog festeni WW ruhájában. Persze az is kérdéses, hogy milyen lesz, de azért a képregényekben van némi "betét" abban a ruhában.  :D Egyébként nekem bejön a leányzó annak ellenére hogy olyan vékony mint egy A4-es lap, de lehet inkább a F&F-beli flegma szerep dobott még rá. :-)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 05. - 20:05:23
Hogy fogja elbírni a kitömött ruhát?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2013. December 06. - 00:42:15
Hivatalos: 2016. május 27-én jön az X-Men: Apocalypse.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. December 06. - 09:07:39
Nocsak, talán akkor mégis Apokalipszis egyik templomában küldik vissza Rozsi tudatát a múltba a TDoFP-ban.  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 06. - 09:19:13
Na, akkor télleg jól láttam, hogy olyasmi az a díszlet, mintha Apokalipszis temploma lenne...
De én nagyon remélem, hogy azt már a régi csapattal képzelik és nem ezzel a First Classes baromsággal... új kezdet ide, vagy oda, furi hogy már fiatalon ilyen nagy dolgok történnek... lassan Magneto első megjelenése a Szabadság szobornál felér egy délutáni lightos sztorival...


Na, és egy újabb MoS hír/pletyka, keresik Luthor megformálóját.... aki valszeg fekete lesz...  :roll:
Idris Elbat és Denzelt emlegetik, meg azt a fickót, aki az Arrow-ban Oliver segítője.

Komolyan, legyen akkor már Kiborg fehér bőrű...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 06. - 13:21:09
Mondjuk Denzel szerintem profi lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 06. - 13:27:43
Furi mód jópár hozzászólás isteníti a Denzel ötletet... csodálkoztam, azt hittem megint kiakadnak a bőrcserén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 06. - 14:31:18
Denzellel az a különbség szerintem, hogy ő ténylegesen elismert a színészi munkái alapján, szóval őt joggal lehet akármilyen szerepre felbérelni, ellenben az olyanokkal, akik tényleg csak azért kapnak szerepet, mert sötétebb a bőrük színe és hollywood így akarja a politikai korrektséget szimulálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 06. - 14:35:53
De akkor miért nem játszatják el vele Kiborgot, vagy Véres Kézt, vagy mit tom én még ki a néger gonosz a DC-nél... ezt nem fogom soha megérteni, miért kell egy fehér karaktert négerré tenni...
ezért vagyok kivi mi lesz az F4-el... elég nagy a kuss körülötte...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: DarthKrayt - 2013. December 06. - 15:13:30
Komolyan mondom ez egyre jobb Luthor fekete. Ez már tényleg röhej mi ez a tendencia nem értem ? Nagy Star Wars rajongó ként már előre félek ott milyen újítással áll elő valami nagy eszű még egy asoka vagy Hannak és Leianak néger gyereke lesz
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. December 06. - 16:02:45
Ennek mondjuk én se örülök. Luthor az én szememben tipikus fehér karakter. Van egy nagyon burkolt felsőbbrendű "rasszizmus" a jellemében, csak nála ez nem rasszok közötti különbségekre, hanem a teljes emberi faj mindenek felett állására vonatkozik, részben ezért is utálja Supermant.

De ha mindenképpen fekete színészt akarnak Lex szerepére, akkor tényleg inkább Denzel legyen. :roll:

Közben nézem a magyarázatot:
"The concept we’ve heard plays Superman represents the world as a whole (Being an immigrant of Earth he speaks for everyone), Batman would represent the United States with the American Affleck in the cape-and-cowl with the Flash possibly portrayed by an Hispanic or Laitno actor and as we saw announced yesterday an Wonder Woman played by an Israeli."


"Flash possibly portrayed by an Hispanic or Latino actor" :uhoh:

Reménykednék benne, hogy ez csak pletyka, de a legnagyobb baromságok mindig igaznak bizonyulnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 06. - 16:20:12
Bazz, ez komoly a kék szemű szőke hajú Barryből latino lesz? Komoly  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2013. December 06. - 16:21:02

"Flash possibly portrayed by an Hispanic or Latino actor" :uhoh:


Most ez mi?Barry Allen már szerepelt az Arrowban,akkor ezt hogy akarják?Mégsem egy univerzum az Arrow meg a Man Of Steel?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. December 06. - 16:22:54
Most ez mi?Barry Allen már szerepelt az Arrowban,akkor ezt hogy akarják?Mégsem egy univerzum az Arrow meg a Man Of Steel?  :headscratch:

Néha ezt mondják, néha azt. Utoljára azzal a verzióval találkoztam, hogy nem egy univerzum a kettő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 06. - 16:51:32
Ha már ennyire 'politikai korrekt', akkor legyen már egy román valutaárus bevándorló New Yorkból a Flash és egy, másoktól elzárkózó, fiatal, kínai egyetemista, aki csak a saját, kínai klikkjével ül be órára a hátsó padsorban a Zöld Lámpás. Úgy utálom ezt az amerikai koncepciót, hogy á, legyen ez néger, legyen az latinó és megvan oldva a széles világnézet. Lehet, hogy meg kéne próbálni ténylegesen a Földre gondolni ilyenkor és nem csupán Los Angelesre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Krizli - 2013. December 06. - 17:05:14
Az inuitokról nem is beszélve. :D

Kicsit olyan ez a koncepció, mint a Bolygó Kapitánya...

Amúgy már tudom is, ki lenne jó Flash:
(http://tshirtless.me/assets/tshirts/shirtpunch3-fae9d7f92f80587c039078493ed65afb.jpg)
"¡Arriba! ¡Arriba! ¡Ándale! ¡Ándale!"

Különben tele van minden Batman vs Superman pletykákkal, már nehéz kiigazodni, mi igaz és mi nem. Két napja még egy Callan Mulvey nevű fazont emlegették, mint egyik potenciális ellenfelet - de nem feltétlenül Lex. Bár ezen a képen egészen hasonlít rá:
(http://gagacool.free.fr/acteurs/galerie%20callan%20mulvey/callan34gde.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 06. - 18:07:19
Basszus, azért ez egy vegyes társaság lesz ám...  :D
Kapunk egy nyugdíjas Batmant, egy középkorú SUperman, egy tini Wonder Womant, egy Latino Flash ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 06. - 21:24:33
Meg egy néger Lex Luthort, ezek után tuti hogy Japán Zöld lámpás lesz és indiai Aquaman. Vagy Aqualady?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2013. December 06. - 22:46:03
De akkor miért nem játszatják el vele Kiborgot, vagy Véres Kézt, vagy mit tom én még ki a néger gonosz a DC-nél... ezt nem fogom soha megérteni, miért kell egy fehér karaktert négerré tenni...
ezért vagyok kivi mi lesz az F4-el... elég nagy a kuss körülötte...

Ki az a Véres Kéz?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2013. December 06. - 23:35:45
Meg egy néger Lex Luthort, ezek után tuti hogy Japán Zöld lámpás lesz és indiai Aquaman. Vagy Aqualady?

Legyen Raj Koothrappali Aquaman?  Ő inkább Wonder Woman szeretett volna lenni, ha Penny csak szőkén vállalja.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. December 06. - 23:50:59
Ki az a Véres Kéz?  :headscratch:
Asszem tárgyakat tudott a kezébe teleportálni, egyébként egy átlagos rosszfiú. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2013. December 07. - 06:05:40
Valamilyen Japán karakternek kell benne lenni ahhoz , hogy esélye legyen kikerülni arra a piacra is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 07. - 20:47:44
Hopp

(http://media.bestlittlesites.com/images/uploads/xbannernew.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. December 07. - 22:55:03
Talán Bestia most  pofásabb lesz, de ez a műizom akkor sem működik jól. Bár Juggernautnál jó volt.
-----------
ez a haj! X)
(http://www.screenslam.com/blog/wp-content/uploads/2013/10/hr_XMen_Days_of_Future_Past_Photos_8-banner.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 08. - 17:59:55
Látom sehogy se akarnak egy kis sárgát, vagy barnát belecsempészni Rozsomák jelmezébe! :(
Plusz, a fiatal Xavier is gáz ezzel a rock frizurával.
Van egy olyan érzésem, hogy az égvilágon semmi köze nem lesz a képregény sztorihoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. December 08. - 18:03:49
Azt ajánlom kössétek fel a gatyátokat mert Apokalipszis sem az a karakter lesz akit mi megismertünk a képregényben! Állítólag valami kisülés következtében összeolvad Magneto-val a DoFP végén :stupid: Ez meg ugye elég Onslaught szagú. Mindenesetre már előre félek ettől a megközelítéstől :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 08. - 18:06:21
Tudtam, bár a Pokoltűz Klub után, már amúgy se nagyon volt reményem, normális X ellenség ábrázolás terén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. December 08. - 18:13:55
Kezdtem örülni mikor kiderült a DoFP sztori mögötti szándék,de ezzel megint csak kiherélnek egy nagyon profi és sokoldalú nemezist. Pedig már régóta várok egy olyan X-Men filmre amiben az unalomig csépelt Magneto helyett végre Apokalipszisre koncentrálnának! Tulajdonképpen most meg is kapjuk ezt, igaz csak félig-meddig, mert a mágnesesség urát képtelenek nyugdíjba küldeni :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. December 08. - 20:26:21
Látom sehogy se akarnak egy kis sárgát, vagy barnát belecsempészni Rozsomák jelmezébe! :(
De van benne.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 08. - 20:45:25
Bishop megjelenítése után várható volt, hogy egy nagy A-t is csak hasonlóképp tudnak megoldani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2013. December 09. - 08:33:41
Látom sehogy se akarnak egy kis sárgát, vagy barnát belecsempészni Rozsomák jelmezébe! :(
De van benne.  :D
Hát ez az, barna bőrkabát, de a jelmezt az Originsben is nagyon diszkréten és szépen oldották meg (minden más kaki volt).
(http://blogs.coventrytelegraph.net/thegeekfiles/Wolverine%20new%20pic.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. December 09. - 18:07:37
Hopp

(http://media.bestlittlesites.com/images/uploads/xbannernew.jpg)
Én erre a jelmezre gondoltam, hogy van benne sárga.  A vállán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2013. December 09. - 19:44:33
Yes, Bryan Singer Will Direct X-Men: Apocalypse (http://www.imdb.com/news/ni56520050/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. December 09. - 20:02:02
Azért várjuk ki a végét. Először úgy volt, hogy ő rendezi az X3-at is... :roll: (személy szerint én, egyelőre még így a DoFP előtt jobban örülnék annak, ha Vaughn térne vissza a rendezői székbe)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 10. - 07:00:26
Azért várjuk ki a végét. Először úgy volt, hogy ő rendezi az X3-at is... :roll:
Biza... messze van még az a 2016... eljátszhatja, azt amit a Supival...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 11. - 12:32:55
MoS 2 hírek.
https://www.youtube.com/watch?v=-IOupKUIGQ0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. December 11. - 12:54:24
Mekkora lenne már Lobo a filmvásznon! :oh: Persze ehhez erőteljesen korhatárosnak is kéne lennie a filmnek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. December 11. - 13:27:21
A mostani Lobo mellett még a PG-13-at sem érné el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. December 11. - 18:38:39
Metallo? Nem is volt kriptonit a MoS-ben. És amúgy miért nem? Kiírták teljesen?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 17. - 08:34:14
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/8073/x-men-days-of-future-past-couverture-studio-cine-live.jpg)
Hát furi ez az új X ruci. :headscratch:

És akkor úgy néz ki csak tököltek azzal, hogy Magneto vissza adja Lognak az adamantium karmot... bár lehet szót se fognak ejteni róla...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2013. December 17. - 15:36:00
Van egy olyan rossz előérzetem, hogy nem lesz megmagyarázva miért vannak újra adamantium karmai Rozsinak vagy , hoy ez egy teljesen új alternatív jövő lesz, nem folytatása semminek.  :uhoh:

Mi a baj a ruhával? :headscratch: Az oka az, hogy sokan fikázták a régi bőrrucikat mondván nagyon szado-mazo cuccnak néztek ki, ezért Singer bejelentette, hogy semmi bőrruci nem lesz.

A mostani Lobo mellett még a PG-13-at sem érné el.

Csak nem erőltetnék az új "Lobot". :roll:
http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/12/120997/3281624-3242295067-old_l.jpg
Egyébként Danny Trejot simán el tudnám képzelni Lobonak!  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. December 17. - 17:58:00
http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/12/17/film_keszul_a_the_sandman_kepregenybol/ (http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/12/17/film_keszul_a_the_sandman_kepregenybol/)

Hűha!! :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. December 19. - 13:58:13
http://filmtrailer.hu/filmhirek/paul-rudd-lesz-hangyaember/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/paul-rudd-lesz-hangyaember/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 19. - 14:17:48
Őt még csak komikus szerepben láttam, de abban mindig jó volt. Ő volt Phoebe végső barátja a Jóbarátokban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. December 19. - 15:51:40
NOOOOOO!
https://www.youtube.com/watch?v=N493CQgQ_Hk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 19. - 16:02:46
NOOOOOO!


+1   >:(


Nem színészileg kifogásolom, csupán rettentően unszimpatikus számomra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 19. - 17:21:26
Tényleg? Miért? Nekem mindig is nagyon szimpi volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2013. December 19. - 18:14:24
Jóbarátok...Imádtam azt a sorozatot!  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2013. December 19. - 21:00:14
Nem csak a Jóbarártokban volt, azóta rengeteg vígjátékban szerepelt, sokban főszereplő volt. Épp ezért túl ismerős nekem, plusz nem valami szuperhős fazon. De én nem ismerem a karaktert. Lehet, hogy egy komikus tudós karakter.
Amúgy meg én azt támogatom, ha ismeretlen arcokat keresnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 19. - 23:03:06
Tényleg? Miért? Nekem mindig is nagyon szimpi volt.

Nem tudom pontosan megfogalmazni, de szerintem a szerepek miatt, amelyeket rá akartak szabni, mindig erőltetik a semleges, szerethető karaktert rá a megjelenése miatt. Legalábbis eddig a filmekben, ahol láttam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 20. - 10:09:07
Ez igaz, itt meg épp kicsit ellenszenves kell, hogy legyen, talán új oldaláról is megismerhetjük. Különben én is jobban szeretem, ha ismeretlen arcok vannak, de a Hangyát sosem kedveltem annyira, hogy nála számítson.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 20. - 11:56:21
Ja, télleg kicsit furi a romantikus-vígjáték múltja miatt... na de majd látjuk.
Kicsit amúgy a feje emlékeztet az Ultimateses Hank-re :D viszont az alakja jó kicsi lesz, sztem kisebb mint Tobey. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. December 21. - 23:01:16
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/q77/s720x720/1531808_10152191949068313_2119721159_n.jpg)
???
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 22. - 07:36:08
Ő adja a hangját, meg úgy készül, mitn a HUlk is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 22. - 12:15:33
Oh... ez gáz... az Xmenből végül kivágták Vadócot... és mivel az az egyetlen jelenete lett volna, így a filmben sem fog szerepelni Anna... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 22. - 12:37:21
Meh. A filmes Vadóc amúgy se valami nagy szám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. December 22. - 13:36:17
Szerintem se kár érte. Ráadásul azt a pár percet amit a filmben szerepelt, most megkaphatják az új mutánsok akiknek egyébként több is járna mint 5 perc :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. December 22. - 14:05:19
Engem csak az érdekel, hogy Ellen Page legyen benne, és akkor Vadóc meg van bocsájtva. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2013. December 22. - 14:06:27
Vadócot nem szeretem, nem tört le a hír. Inkább Jean Grey szerepelhetne valahogy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2013. December 22. - 14:22:13
Vadócot nem szeretem
Ezért nem járhatna valami retorzió? Ötszörös Kingpin-árak, ilyesmi? Egyes országokban ez a kijelentés Batman & Robin nézése általi halálbüntetést vonna maga után. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 22. - 18:33:32
Nem Vadóccal van baj, hanem a filmen való bemutatásával, ami köszönő viszonyban sincs a képregényfigurával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. December 22. - 20:53:12
Egyes országokban ez a kijelentés Batman & Robin nézése általi halálbüntetést vonna maga után. :)
Azt Kaine túlélné.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2013. December 22. - 22:24:49
Én nagyon sajnálom, hogy kimarad. Nekem az egyik legszimpibb alak volt az X-Men 2-ben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2013. December 22. - 22:33:19
Szimpatikusnak szimpatikus volt. De nem volt Vadóc. Emóc volt.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 23. - 14:28:31
Ja ja! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2013. December 23. - 18:29:20
Nekem is szimpi volt Vadóc (még ha más is volt, mint a képregényben), de ha választani kell, akkor Ellen szimpibb. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2013. December 27. - 20:33:57
Az új Amcsi Kap
(http://cs322420.vk.me/v322420721/626f/cdy0zzn9a54.jpg)
Furi ez az új nélküli kesztyű... amúgy fajin lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2013. December 28. - 10:37:01
Végre nem úgy néz ki mint egy fröccsöntött Hasbro játék a kilencvenes évekből ;D Viszont azt a szörnyű sisakot igazán elhagyhatnák már.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2013. December 28. - 13:57:10
Szerintem pajzs se kéne, és lehetne James Bond a neve inkább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2013. December 31. - 19:06:35
http://filmbuzi.hu/archives/2013/12/30/fantastic-four-vs-x-men/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 01. - 15:11:34
Már vártam mikor jelentik be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 01. - 15:18:04
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2014/01/guardiansofthegalaxy-firstlook-lineup-xlarge.jpg)

A mackó még mindig sírva röhögős, a jobb oldalon az pedig egy Ent???
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2014. Január 01. - 15:26:09
Nem, egy nemesi növénykolosszus az X bolygóról.

Mármint komolyan. Tényleg az. Ezért is imádom a képregényeket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 01. - 16:23:11
Franc, valami történt a képpel, nem látszik. >:(
Szóval egy nemesi szobanövény...értem. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 01. - 16:46:07
Ha még a bőséges szókincsét is ismernéd. :hehe:  :smsarcasm:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 01. - 16:53:44
A fenti link nem működik nekem.

http://www.hollywoodreporter.com/heat-vision/report-fox-planning-fantastic-four-667894 (http://www.hollywoodreporter.com/heat-vision/report-fox-planning-fantastic-four-667894)

Amúgy a hírről: meh.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 02. - 14:44:03
Nekem úgy tűnik, hogy a Fox csak erőlködik a képregényfilmekkel.
Más, íme a teknőcfurgon:

(http://www.joblo.com/newsimages1/tmnt-image-1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2014. Január 02. - 14:46:21
Más, íme a teknőcfurgon:
Hmm. Érdekes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 02. - 14:59:17
Olyan, mint egy játék a 90es évekből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 02. - 15:00:35
Olyan, mint egy játék a 90es évekből.
Nem pont ez a cél?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 02. - 17:22:37
Bay-t ismerve, tuti személyes kérése volt, hogy olyan jármű legyen ami képes látványos autós, robbantós jelenetekre. Bár tuti CGI lesz, és ez csak az álló jelenetekhez kell, ahol is a színészek is lesznek, érdekes, hogy nem lehet kilátni az autóból majd, gondolom monitorokon keresztül fognak vezetni a tekik, mint Batman, Nolan filmjeiben. :)

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSsZw7ARFnxvb9UFoC50UUYoxlW3ccUaTSrisbLTaadb1eMe--j)

(http://www.motorworldhype.com/wp-content/uploads/2013/07/TMNT_Van_MichaelBay_Movie.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 02. - 17:31:03
...érdekes, hogy nem lehet kilátni az autóból majd, gondolom monitorokon keresztül fognak vezetni a tekik, mint Batman, Nolan filmjeiben. :)
Szerintem kilátni. Belátni nem lehet. ;)
(http://m.cdn.blog.hu/le/lenyeg/image/buszreklam/20.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 02. - 17:37:28
Az lehet. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 02. - 18:13:14
Ami praktikus, ha az ember.. nem ember, hanem mutáns. És tök jó ötlet. Jobb mint ha csak sötétített üveg lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 02. - 19:00:14
És ahogy látom, a napenergiát is használni fogja! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 03. - 21:18:03
Oh... a minap még arról szóltak a "hírek", hogy Denzel-t nem is Luthornak akarják, hanem John Stewartnak, vagyis a 2. Zöld Lámpásnak (akkor ezzel télleg kitörölnék az első filmet :headscratch: ), most viszont változott minden, a múltkor még a Sziklát Lobonak gondolták, most viszont:
Filmnews:
Lobo vagy nem Lobo? Ez volt a kérdés még néhány nappal ezelőtt, most viszont változott a kép, ugyanis a spekulációk szerint Dwayne Johnson alakíthatja a Zöld Lámpást, azonban arról nincs hír, hogy a Batman Vs. Supermanben, vagy a készülőfélben lévő Igazság Ligája filmben (Justice League).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Január 03. - 21:30:32
Vizuális típus vagyok és ezt most elképzeltem. Azt tudom mondani így látatlanban,hogy Reynolds-nál csak jobb lehet ;D És bízok benne,hogy azt a b*zis álarcot ő már nem kapja meg :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 03. - 21:33:00
(http://ia.media-imdb.com/images/M/MV5BMjIxNzMyMTI3OF5BMl5BanBnXkFtZTgwNjkzNjc4MDE@._V1__SX640_SY720_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 03. - 21:33:10
Már az első filmet is John Stewart féle lámpással kellett volna kezdeni. Úgy talán elkerülhető lett volna a baleset.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Január 03. - 21:45:26
Nem túl nagydarab ő egy kicsit a szerephez?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Január 03. - 21:55:14
Raisu: Miért, hol van az előírva,hogy egy Zöld Lámpásnak nem lehetnek az átlagnál nagyobb izmai ? :) Még ha John Stewart-ot is fogja alakítani, szerintem annak tökéletes lesz (De lehet itt is egy alternatív karaktert csinálnak mint Reynolds esetében, azaz Hal Jordan-nek hívták,de Kyle Rayner-ként viselkedett)

(http://comicbook.com/wp-content/uploads/2012/06/GL_Cv0_PREVIEWS_final2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 03. - 22:10:00
Ja, jól összegyúrták a két karaktert...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Január 07. - 21:43:54


(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSsZw7ARFnxvb9UFoC50UUYoxlW3ccUaTSrisbLTaadb1eMe--j)



Minek azok a nagy kerekek, mármint elvileg nem egy normál furgonjuk volt ami kívűlröl teljesen átlagos volt, és csak belűlről volt felturbózva?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 07. - 22:23:12
De igen, de mint tudjuk ezek nem azonosak azokkal a tekikkel akiket eddig ismertünk. Ezek más dimenzióból érkezett lények lesznek, szóval szvsz felesleges lesz bármi párhuzamot is vonni.
Amúgy CGI-ben gondolom, teleszkopikusan képes lesz trükkökre a furgon. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 08. - 07:10:45
http://www.mtv.com/news/articles/1720001/x-men-days-of-future-past-evan-jonigkeit.jhtml?utm=share_twitter

Nem hittem volna, hogy még jelentenek be új karaktereket. Varangy is szerepelni fog a TDoFP-ban. Lehet, hogy még van esély Küklopszra is?  :oh:

 
   
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 09. - 19:47:53
Én is hoztam egy új képet, Higanyszálról:

(http://static.comicvine.com/uploads/original/3/39001/3561360-xmen.png)

Hát nem tudom, ez az ezüstös ruha elégé fura, és a frizurája is nőies.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 09. - 20:17:28
Ez Aaron Taylor-Johnson lenne?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 09. - 20:43:41
Hö... mit is vártunk, mert sztem csoda, hogy meghagyták a fehér hajat ;D

De a prof ádáz...  :o és jár bazzeg...  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 09. - 20:52:48
De a prof ádáz...  :o és jár bazzeg...  :o

 :lol: Ez fel sem tűnt!  ;D Ez már a 2. ilyen a jövő-Rozsi adamantium karmai mellett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 09. - 21:23:48
Nem, Rozsinak nem adamantiumja lesz, ezt Singer nyilatkozta, csak a trailerben $#@r a bevágás róla és nem lehet normálisan látni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 09. - 21:36:37
Nem is az előzetesről beszélek, ott a múltbéli Rozsi látszik. Láttam én is azt a nyilatkozatot Singertől. A kiadott banneren, meg plakáton látható hogy a jövőbeli Rozsinak adamantium karmai vannak.

(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2013/12/x-men-days-of-future-past-couverture-studio-cine-live.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 09. - 22:18:38
Ez Aaron Taylor-Johnson lenne?

Ő a BA filmben lesz Higanyszál.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 09. - 22:21:21
Ez a Higanyszál, sport cipőt hord a 60-as években? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 10. - 08:03:26
Futáshoz mi mást hordana. És nem 60-as évek. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 10. - 10:16:40
Azt tudtam, hogy nem fog kapni jelmezt ő se, de a prof és Magneto semmit nem öregedett ahogy látom az előző rész óta, ami a  60-as évek volt, ez pedig a 80-as évek elején játszódik? :headscratch: Csak mert a sportcipő tudtommal valamikor 79 körül jött be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 10. - 10:39:39
Azt tudtam, hogy nem fog kapni jelmezt ő se, de a prof és Magneto semmit nem öregedett ahogy látom az előző rész óta, ami a  60-as évek volt, ez pedig a 80-as évek elején játszódik? :headscratch:
Nem mintha amúgy a legtöbb férfi színész sokat öregedne úgy 30 és 45 (néha akár 55) között.
Csak mert a sportcipő tudtommal valamikor 79 körül jött be.
Ja, a 60-as években az Adidas még csak kb. 40 éve gyártott sportcipőt.  ;)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Adidas
De még ha nem is volt gyakori dolog kereskedelmi forgalomba, hát elbujdosnék szégyenembe, ha én volnék a világ leggyorsabb embere, de nem tudok szerezni magamnak futócipőt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 10. - 11:06:47
Nézegettem a korai sport cipőket, de egy se úgy néz ki, mint a képen ami van a lábán. ;)
Vagy, olyan gyors lesz Higanyszál, hogy képes lesz az időben előre hátra menni! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 10. - 11:12:20
Jó neked. Én ezen a képen nagyon nem látom mi van a lábán.  :D
Remélem ez a "korai" nem az első világháború körül kiadott cipőket takarja, annyira nem játszódik régen a film.  ;D

De elárulok egy titkot, mutánsölő óriásrobotok egészen biztosan nem voltak 70-es 80-as években.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 10. - 11:27:49
3 idősíkban fog játszódni, így feltételezem a robotok a jövőben lesznek, nem a 60/70-as években. ;)
Annyira azért ismerem a sztorit, amiből állítólag készült a film, bár sajna szerintem csak a címe hajaz rá, más nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 10. - 11:36:32
feltételezem a robotok a jövőben lesznek, nem a 60/70-as években. ;)
Vagy mégis...
(http://2.bp.blogspot.com/-YQo_0NeVP4Y/UfkJ3-nKbcI/AAAAAAAAAJU/UUhR4AiebJc/s1600/sentinels-x-men-days-of-future-past-movie%2B(5).jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 10. - 12:16:41
Sejtettem, hogy kifacsarják teljesen az alap sztorit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 10. - 19:14:50
feltételezem a robotok a jövőben lesznek, nem a 60/70-as években. ;)
Vagy mégis...
(http://2.bp.blogspot.com/-YQo_0NeVP4Y/UfkJ3-nKbcI/AAAAAAAAAJU/UUhR4AiebJc/s1600/sentinels-x-men-days-of-future-past-movie%2B(5).jpg)
Ez a kép a 60/70-es évekből van? Nem tudom kik ezek.
Ez Aaron Taylor-Johnson lenne?

Ő a BA filmben lesz Higanyszál.  :)
Óóó és végül az x-be is bekerül ahogy rebesgették! Ééérdekes, jogi szempontból.
De a prof ádáz...  :o és jár bazzeg...  :o

 :lol: Ez fel sem tűnt!  ;D Ez már a 2. ilyen a jövő-Rozsi adamantium karmai mellett.
Biztos, kitalálják, hogy valójában nem is akkor bénult le teljesen az X-men elsők végén (agyonvágva ajelenet drámaiságát), mert felépül és majd most bénul le de tééényleg. Így máris folytatólagosságba kerülhet az Origins végével és az X3 elejével, ahol járt a Prof. (így sem stimmell)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Január 12. - 15:35:18
Én azt nem értem, hogy miért erőltetik a csontkarmokat... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 12. - 17:31:26
Nem erőltetik, csakhát időrendben az kell, hogy legyen Logan bácsinak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Január 12. - 20:08:10
Azt én értem, de eleve miért úgy írták meg a forgatókönyvet, hogy megint csontkarmai legyenek? :finger: Annyira fölösleges...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 12. - 20:24:46
Hát gondolom máshova nem tudták helyezni a történetet, mer ebbe az időbe még beleillenek jobban a fiatal Xprofék. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Január 12. - 20:37:19
Mondjuk ha a Weapon-X program előtt játszódnak a múltbeli jelenetek, akkor úgy logikus... :headscratch: 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 12. - 20:39:58
Hát mivel az kb. a 80-as évek közepe-vége fele lehetett, így ja, bele kellene hogy illeszkedjen. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 13. - 17:43:04
Én úgy úútálom a csonkarmokat...  >:(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Január 13. - 18:40:48
Én úgy úútálom a csonkarmokat...  >:(

Nem vagy vele egyedül! Sokkal hitelesebb és jobb karakter volt Logan, míg nem derült fény a múltja minden aspektusára. Maga az alapkoncepció,hogy egy regeneráló képességű mutáns ilyen spéci beépített fegyvert kap, már megállja a helyét önmagában. Ezek a csontkarmok sajnos a 90-es évek termése, ahogy az adamantium kitépés is többek közt :roll:  Gondolom a fejesek szerint ez azért kell mert amúgy,hogy nézne már ki ha egy Rozsomáknak nem lennének saját karmai...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 13. - 21:26:51
Hivatalos Hangya infó:
http://marvel.com/news/movies/2014/1/13/21746/michael_douglas_to_star_as_hank_pym_in_marvels_ant-man
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 13. - 22:14:19
Hivatalos Hangya infó:
http://marvel.com/news/movies/2014/1/13/21746/michael_douglas_to_star_as_hank_pym_in_marvels_ant-man

Na így, valami biztató hír is a filmről. Imádom Michael Douglast! Most, akkor az lesz, hogy Scott Lang történetét mesélik el és Hank csak mellékszereplő?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 14. - 07:04:58
Ööööö... nem túúúl öreg ő ehhez a szerephez? :o :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 15. - 20:43:26
Hivatalos Hangya infó:
http://marvel.com/news/movies/2014/1/13/21746/michael_douglas_to_star_as_hank_pym_in_marvels_ant-man

Na így, valami biztató hír is a filmről. Imádom Michael Douglast! Most, akkor az lesz, hogy Scott Lang történetét mesélik el és Hank csak mellékszereplő?

Szerintem ja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 16. - 08:33:47
Ööööö... nem túúúl öreg ő ehhez a szerephez? :o :headscratch:
Vedd figyelembe, hogy lényegében az 2. VH óta fut az Avengers sztori, főleg, hogy itt a két idősíkon futó X-film, nem kizárt, hogy megint visszanyúlnak az időben jelentősen.
Ha ő mondjuk az idősebb Starkkal kezdte, simán lehet ennyi idős.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 16. - 09:20:37
Na igen, és valszeg az is lesz, de hirtelen úgy képzeltem, hogy majd abban a piros kezeslábasban hogy fog rohangálni az öreg bácsi ;D
de igazából sztem az zavar, hogy megint ilyen nagy nevet húztak elő... ilyenkor egyből az ugrik be, hogy fogják összerúgni a port a stúdióval. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 16. - 11:47:54
ilyenkor egyből az ugrik be, hogy fogják összerúgni a port a stúdióval. :hehe:

Na igen, van benne igazság. Bár úgy képzelem, hogy Douglas nem a tipikus hollywoodi ego, szóval remélem nem lesznek ilyen gondok és kb. olyan kaliberű mellékszerepet kap, mint Sir Hopkins a Thorban.

Amúgy sajnálom ezeket a nézeteltéréseket, tegnap rábukkantam jutubon a Hihetetlen Hulkra (http://www.youtube.com/watch?v=StxXyynaC24) egészen jó minőségben és újra végignéztem. Még mindig teljesen élvezhető és pl. eddig nem tudtam, hogy Bettynek a pasija Sámson doki akart volna lenni.
Plusz Tim Roth Blonksyként zseniális, ahogyan Tim Blake Nelson is rettenetesen jól játszik. Sajnálom, hogy nem kapunk több Hulkot a sok változat miatt egy ideig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 19. - 00:03:07
http://http://filmbuzi.hu/archives/2014/01/18/calm-your-tits-batman-vs-superman-eltolva-egy-evvel/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 24. - 09:33:13
Atyaúristen, hát tényleg megcsinálták?
Kék batman ruha lesz...?  :roll:  :yucky:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/notyetamovie/news/?a=93336
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 24. - 10:58:01
Szinte minden filmben kettő volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 24. - 11:02:46
Úgy emlékszem, hogy a Beginsben, és a Risingban is csak egy volt. Plusz a régi Batmanben, meg a Returnsben.
Úgyhogy a Batman filmek több mint 50 %-ában csak egy rucija van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 24. - 11:08:04
Ja, csak a Foreverben meg a B&R-ben volt két rucija, vmiért akkor az volt a menő, hogy kettő legyen...
De én a rohadt színen jobban leakadtam... remélem csak kamu...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 24. - 11:09:52
Ja, csak a Foreverben meg a B&R-ben volt két rucija, vmiért akkor az volt a menő, hogy kettő legyen...
Meg a Dark Knight-ban.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 24. - 11:15:24
Azt nem számolom bele, ott ha 2 percig volt rajta a régi cucc. A többiben direkt arra mentek, hogy legyen mégegy gönc, hogy lehessen mégtobb játékot eladni :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 24. - 12:18:55
Úgy emlékszem, hogy a Beginsben, és a Risingban is csak egy volt. Plusz a régi Batmanben, meg a Returnsben.
Úgyhogy a Batman filmek több mint 50 %-ában csak egy rucija van.
Szóval majdnem 50%-ban meg két ruha volt ;). Tehát ez még mindig nem indokolja ezt a nagy meglepetést.  :nemtudom:
Batman:1
Return:1
Forever:2
B&R:2
Begins:1
TDK:2
TDKR:1
Beginsben is volt kettő, ha beleszámoljuk a símaszkosat, amikor először elmegy Gordonhoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 24. - 12:22:37
A szinte minden, és a nagyjából 50% igen távoli fogalmak szerintem.
ÉS mint BuB írta is a meglepetést nem a két, hanem a KÉK okozta neki.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 24. - 12:23:41
Nem meglepetés ez, hanem undor  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 24. - 13:20:22
Ok elfogadom. Dén nem számoltam utána.
Ja hogy a kék!!! Bocs.
Végül is Batman Ruhája nem fekete, hanem fekete szürke, vagy Kék szürke. A feketét szokták kékesen ábrázolni. Nesze nekünk képregényhű film:) Szerintem pl fordított esetben a képregényben  fekete ruha, mint a Bagley féle Pókember és Batman-ben nem tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 24. - 14:38:01
Na igen, végre képregényhű... de basszus, pont akkor akarnak visszatérni a képregényhűségre és erre a gagyi kék színre (sose értettem, hogy Batman, egy sötét színű állat után, hogy a fenébe lesz kék és világos szürke színű rucija?  :headscratch: ), amikor végre a comicsokban is ráálltak erre a sötét tónusra?  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 24. - 17:39:38
Én a kék-szürke szerelést nagyon szeretem, a képregényben jól néz ki, de a filmvásznon már nem biztos, hogy jól mutatna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 24. - 20:44:46
Majd ha látok róla egy képet elmondom a véleményem, addig meg felesleges izgulni, szerintem az lenne a tuti, ha úgy nézne ki mint a legújabb játékban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 10:27:34
Ahogy Singer írta, hétfő X nap lesz, máris két kép került elő:
(http://i.imgur.com/qBJgQUT.jpg)
(http://i.imgur.com/wQWwhjO.jpg)
(http://img855.imageshack.us/img855/227/s6gd.jpg)
(http://img14.imageshack.us/img14/3255/u51g.jpg)
(http://img138.imageshack.us/img138/4151/1uao.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 27. - 11:08:51
A concept artok jók, a borítok picit olyan hátő, nehéz ezt szavakba önteni.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 11:20:22
Én azon lepődtem meg, hogy csak lesznek Őrök a 70-es években...  :headscratch: ez jóóól megkavarja akkor tényleg az egészet... kivi vagyok hogy milyen esemény miatt változott meg a múlt ennyire...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 27. - 11:38:30
Pedig ezt már elég régóta tudni lehetett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 11:52:06
Oh... én nem tudtam... végig úgy "tudtam", hogy csak a jövőben lesznek az őrök, Logan meg vmi merénylet miatt küldik vissza, hogy akadályozza meg... szal kicsit furi, hogy merénylet még sehol, de az Őröket már elkezdték a múltban is csinálni...

Szerk:
Újabb borítók: Stryker és Varangy (WTF)...
(http://i.imgur.com/ZDYmSVE.jpg)
(http://i.imgur.com/OafTTd4.jpg)
Plusz egy kis leírás a továbbiakróL: (jó ég hány borítóval fog ez megjelenni?  :o ;D )

Cover 1: Sentinel (Past)
Cover 2: Havok (Past)
Cover 3: Toad (Past)
Cover 4: Stryker (Past)
Cover 5: Trask (Past)
Cover 6: Mystique (Past)
Cover 7: Beast (Past)
Cover 8: Quicksilver (Past)
Cover 9: Magneto (Past)
Cover 10: Prof X (Past)
Cover 11: Wolverine (Past)
Cover 12: Bryan Singer (middle)
Cover 13: Wolverine (Future)
Cover 14: Professor X (Future)
Cover 15: Magneto (Future)
Cover 16: Storm (Future)
Cover 17: Rogue (Future)
Cover 18: Warpath (Future)
Cover 19: Kitty Pride (Future)
Cover 20: Sunspot (Future)
Cover 21: Blink (Future)
Cover 22: Iceman (Future)
Cover 23: Bishop (Future)
Cover 24: Colossus (Future)
Cover 25: Sentinel (Future)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Január 27. - 13:17:24
jó ég hány borítóval fog ez megjelenni?
Na vajon ?  ;D
http://prntscr.com/2n0ew5
http://prntscr.com/2n0ffo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 27. - 14:17:28
http://www.empireonline.com/xmen/

Itt megnézhetitek (majd) az összes borítót!  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 14:17:41
Költői kérdés volt... ;D
Csak csodálkoztam, hogy az Empirenál is divat az ilyen sok alter borító...  :headscratch:

SzerK:
He, Misztiken nem is látszik ez a testhezálló ruha, jól utánamelóztak neki...  :hehe:
(http://i.imgur.com/t9KFrPz.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 27. - 14:30:24
 :o Hú, ne egy kicsit túldolgozták, mit műveltek szegény Jennifer Lawrenceel??
Kétszer akkora lett a felsőteste, mint az alsó?? Totál eltűntek a combjai, a vállai meg a mellkasa meg olyan, mintha valami testépítő lenne...
Miért hiszik folyton azt, hogy egy nő ettől szexibb lesz??
(http://cdn.smosh.com/sites/default/files/ftpuploads/bloguploads/jennifer-lawrence-before-after-photoshop.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 27. - 14:43:27
Igen, azt én is észrevettem, hogy bizony Rejtály kisasszony nagyon "aránytalan" lett hirtelen. :uhoh:
Trask viszont igazi pornó-törpe  :hehe:  :twisted: :
(https://pbs.twimg.com/media/Be_BSYkCQAE6lk5.jpg:large)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 15:09:41
Valszeg a ruha miatt nyúltak bele jobban...
Ééés, most úgy néz ki, hogy óránként kapunk egy borítót, kurta jó  :D
(http://www.empireonline.com/xmen/beastlarge.jpg)

most nézem, hogy Vadóc is kapott, de ha végül benne se lesz a filmben, akkor meg minek?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 27. - 15:12:32
Bestia az egyetlen a filmben, akinek a kinézete üti a mércét. A katona ruha-bakancs meg szerintem gáz varangynál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 27. - 15:16:40
A katonai cucc valószínűleg azért van mind Varangyon , mind Plazmán, mert bevonultak a seregbe. ;)
Nekem Bestia túl farkasemberes, az előző verzió jobban bejött.  :roll:

Közben befutott Higanyszál is:
(https://pbs.twimg.com/media/Be_q3qlCIAAWkVM.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 16:29:17
He, cool, meghagyták az Őszes hajat  :D de mivel Eriknek sincs őszes haja, kicsit furi hatása van így  :D  A Batman övet egyelőre nem tom mire vélni  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 27. - 16:42:56
Mint valami :censored: hipster.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 27. - 18:21:42
Nagyon gáz ez a Higanyszál megvalósítás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 18:36:51
Hát érdekes... kivi leszek Whedonéra...

Erik bácsi...
(http://www.empireonline.com/xmen/magnetolarge.jpg)

És Charles bácsi, aki két lábon áll, ismétlem, két lábon áll  ;D
(http://www.empireonline.com/xmen/professorxlarge.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Január 27. - 18:50:22
Örülök,hogy a prof újra képes lesz járni és remélem ez így is marad, mert a képregényben folyton a hajamat téptem mikor egyszer meggyógyult aztán lebénult és így tovább! Meg hát ez egy új idővonal lesz amiben nem törvényszerű,hogy Professor X= kerekesszék :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 27. - 19:08:26
Tuti a végén elveszti a járóképességét, újra. Tuti!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Január 27. - 19:30:42
Ja, mondjuk ismerve a filmesek szándékait...De az elég tréül festene azok után,hogy ezt egyszer már eljátszották a FC végén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 20:02:30
Oooh, és Rozsomák bácsi, csontkarmokkal, és természetesen ismét félmeztelen...  :roll: miért akarják mindig így eladni a karaktert...  :-\

(http://www.empireonline.com/xmen/wolverinelarge.jpg)
(fuj Jackmannek de ronad a karja...  :uhoh: )

És a rendező úr is kapott egy borítót, valszeg ebből a fajtából egy darab se fog elkelni  :hehe:
(http://www.empireonline.com/xmen/bryansingerlarge.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 27. - 20:08:51
és természetesen ismét félmeztelen...  :roll: miért akarják mindig így eladni a karaktert...  :-\
Beszélgettél már csajokkal X-men filmekről?  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 27. - 20:16:24
A Borzomák visszatér! Nem tudom amúgy mennyire fogják a csontkarmok az átlagnézőt összezavarni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 27. - 20:27:37
szerintem egyáltalán nem. hidd el, a nézők kollektív tudatából, bármennyire szeretnék is a FOX-nál, nagyon nem törlődött ki az Origins.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 27. - 21:07:05
Legalább  jövő-Rozsit felöltöztették. :) (adamantium karmokkal!)

(https://pbs.twimg.com/media/BfAvLzoCQAANM83.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 27. - 21:37:50
He, igaz, már azt vártam,h ogy a Jövő Rozsó is félmeztelen lesz  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Január 27. - 21:57:59
És a rendező úr is kapott egy borítót
Neki vajon mi a szuperképessége? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 27. - 22:16:21
Van egy pár:
http://comicbook.com/blog/2014/01/27/x-men-days-of-future-past-to-be-featured-on-25-empire-magazine-covers-revealed-today/
Cover 1: Sentinel (Past)
Cover 2: Havok (Past)
Cover 3: Toad (Past)
Cover 4: Stryker (Past)
Cover 5: Trask (Past)
Cover 6: Mystique (Past)
Cover 7: Beast (Past)
Cover 8: Quicksilver (Past)
Cover 9: Magneto (Past)
Cover 10: Prof X (Past)
Cover 11: Wolverine (Past)
Cover 12: Bryan Singer (middle)
Cover 13: Wolverine (Future)
Cover 14: Professor X (Future)
Cover 15: Magneto (Future)
Cover 16: Storm (Future)
Cover 17: Rogue (Future)
Cover 18: Warpath (Future)
Cover 19: Kitty Pride (Future)
Cover 20: Sunspot (Future)
Cover 21: Blink (Future)
Cover 22: Iceman (Future)
Cover 23: Bishop (Future)
Cover 24: Colossus (Future)
Cover 25: Sentinel (Future)Cover 1: Sentinel (Past)
Cover 2: Havok (Past)
Cover 3: Toad (Past)
Cover 4: Stryker (Past)
Cover 5: Trask (Past)
Cover 6: Mystique (Past)
Cover 7: Beast (Past)
Cover 8: Quicksilver (Past)
Cover 9: Magneto (Past)
Cover 10: Prof X (Past)
Cover 11: Wolverine (Past)
Cover 12: Bryan Singer (middle)
Cover 13: Wolverine (Future)
Cover 14: Professor X (Future)
Cover 15: Magneto (Future)
Cover 16: Storm (Future)
Cover 17: Rogue (Future)
Cover 18: Warpath (Future)
Cover 19: Kitty Pride (Future)
Cover 20: Sunspot (Future)
Cover 21: Blink (Future)
Cover 22: Iceman (Future)
Cover 23: Bishop (Future)
Cover 24: Colossus (Future)
Cover 25: Sentinel (Future)
Ez azért vicces:
(http://media.comicbook.com/wp-content/uploads/2014/01/blink-new-x-men-days-of-future-past.jpg)
Ezki?:
(http://media.comicbook.com/wp-content/uploads/2014/01/empire-dofp-2-e1390824961145.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 27. - 22:33:14
Nocsak! A hivatalos oldalra még nem, de máshova kikerült Blink? :headscratch:
Az az ifjú Stryker.

 Közben megjött az öreg X professzor is:
(https://pbs.twimg.com/media/BfA8uhaCQAAuq2m.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 27. - 22:41:48
Blink az első, akinek tetszik a megvalósítása eddig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 28. - 00:08:29
Itt vannak az eddigiek.
http://www.empireonline.com/xmen/default.asp
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 28. - 09:43:36
Hát rohadjak meg, nem értem Vadócot miért is rakták fel ide...  :headscratch:

Ho, és az utsó kettő is kikerült:
Kolosszus ádáz (bár ő is a 2 másodperces feltűnésével ő is kiérdemelt egy borítót, kár hogy ennyire hanyagolják a médiában a megjelenését a ruszkinak...)
(https://pbs.twimg.com/media/BfDGsuFCMAAdLri.jpg:large)

és láthatjuk az első (?) képet a jövőbeli Sentinelről...
(http://i.imgur.com/dBECmVq.jpg)
Ez meg a mi a tosz?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Január 28. - 09:58:55
A jövőbeli sentinel szerintem kurta jó. Abszolút sikerült elhatárolniuk a múlt belitől és valami olyasmit alkotni, amitől simán összefosnám magam a mutkók helyében, pont azért mert elképzelni se tudom, hogy ez mit is tud.
De azért vannak sejtéseim egy kib*szott nagy T1000-es!.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 28. - 10:12:46
Páran arra tippelnek, hogy ez Nimród lehet, de sztem Cerberus hamarabb, nem? Vmi ilyen teste volt pont a magyarban megjelent részekben. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 28. - 10:50:25
Kolosszus elég vékony lett. A sentinel meg biztos össze tudja majd rakni magát, esetleg alkalmazkodni az ellenséges mutánsokhoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 28. - 11:56:49
Na, evezzünk más vízekre, amíg várjuk a lehetséges előzetest :P
Ben Affleck Batmanről a playboyban
FIlmtrailer:
http://filmtrailer.hu/filmhirek/ben-affleck-es-batman-playboy-interju/
Furi, hogy a minap másodjára röppent fel az a hír, hogy kiszállt a projectből...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 28. - 12:44:05
Miért fikázza mindenki a Daredevilt? :( Szerintem tök jó kis mozi volt, az egyik kedvenc képregényfilmem.

Más:
Nah, így elnézve a 25 karaktert egészen meg vagyok elégedve. Pár apró dologban nem vagyok kibékülve teljesen:
1. fiatal prof. jár és az öreg Rozsinak adamantium karmai vannak (ezeket még talán meg lehet magyarázni, de így feleslegesnek érzem az átkötés a Rozsomák filmmel, és az ottani karomlevágást is)
2. Higanyszál kinézete. Ugyanakkor teljesen korhű ruha, ami logikus, de mást várt az ember.
3. Csak az öreg Rozsin van X-jel. :'(

A jövőbeli őrrobot szerintem Nimród lesz, nagyon ádázul néz ki!  :oh: Még reménykedem benne, hogy csak átverés volt, hogy Vadóc nem fog szerepelni, ez a fehér ruha tök jól illik hozzá.  :nezze:

Itt egy új concept (?) Napfoltról:
(http://img.moviepilot.com/assets/tarantulaV2/article_images/YDJGZzq-1386928318_1388661677.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 28. - 13:02:54
Hol van x az öreg Rózsin?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 28. - 13:08:16
Az övén. A címlapon nem látszik teljesen, mert előrehajol.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 28. - 13:23:17
Na, evezzünk más vízekre, amíg várjuk a lehetséges előzetest :P
Ben Affleck Batmanről a playboyban
FIlmtrailer:
http://filmtrailer.hu/filmhirek/ben-affleck-es-batman-playboy-interju/
Furi, hogy a minap másodjára röppent fel az a hír, hogy kiszállt a projectből...

Tök szimpatikusan beszél.  :) Lehet lesz ebből egy esélyt adás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 28. - 13:53:30
A Daredevil tényleg nagyon gagyi lett, szimpatikus, hogy maga a főszereplő is elismeri. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 28. - 14:06:41
Az én kedvenc karakterem persze nem lesz benne a DoFP-ban:
(http://images3.wikia.nocookie.net/__cb20110102075123/marveldatabase/images/f/f1/Mitchell_Laurio_%28Earth-10005%29.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 28. - 15:14:50
Neki hol a borítója? Vagy az X-Men Origins filmje?!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 28. - 15:42:45
Neki hol a borítója? Vagy az X-Men Origins filmje?!
Hát ez az! :D
De poén lenne ha felbukkanna valahol. Vagy Jason Striker.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 28. - 17:11:00
Neki hol a borítója? Vagy az X-Men Origins filmje?!
;D ;D A borítón egy nagy véres paca szerepelne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 28. - 17:30:04
Egy poszter kimaradt. :D
(https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1486626_501875126600038_2104262478_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 28. - 21:35:35
Az egyetlen, aki számít!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 29. - 12:51:43
A linken meg lehet nézni, hogy hogy fognak kinézni a tini nindzsák az új filmben, igaz elég kicsi a kép és a figurákat mutatja. http://static.comicvine.com/uploads/original/3/39001/3605444-tmntfilm.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 29. - 13:06:59
Splinter jól megtömhette a reggeli pizzájukat tesztoszteronnal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: SD. EJC. - 2014. Január 29. - 14:02:38
Megjelent a Mozimánia februári száma.

(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1/1538691_713331558685117_1958987928_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 29. - 14:18:37
Egész pofásak ezek a teknősök.  ;) Sokkal rosszabbra számítottam a Transformerek után.  :hehe: Kár, hogy a kedvencemet, Leonardot, pont nem látni.  :roll:

Szerk.: csak előkerült a többi is. :) Zúzónál egy kicsit hagyományosabb szerkót vártam volna, de elég brutál lett, és sajnos Leonardon elég hülyén áll az a "mellvért", vagy mi.  :headscratch:

(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2014/01/cmbleo.jpg)
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2014/01/donnynew.jpg)
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2014/01/shreddernew.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 29. - 15:38:35
Öhm, Zúzó akkor most nem egy amcsi ezredes lesz, aki vadászik a földönkívüli űrlény-teknőcökre? Mert ha igen, akkor mi a lópikuláért van egy katonának egy ilyen felszerelése? :o :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 29. - 15:51:57
Eddig tetszik a látvány a tekik terén.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 29. - 16:11:09
Elég jók a tekik összeeszkábált japán szerkója. Megtartották tök hagyományosra az arcukat, azt hittem jobban elrugaszkodnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Január 29. - 16:22:14
Eddig csillagos ötös, már ami a karakter dizájnt illeti :oh: Reszelő páncélja,de főleg a maszkja az ami nagyon ádáz!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 29. - 16:26:02
Mire használhatják azokat a bábukat a forgatáson?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 30. - 03:21:09
(http://lizkatz.com/wp-content/uploads/2014/01/12111_10151919775022285_290443675_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 30. - 12:26:37
Uh. Az a szemüveg tényleg muszáj?  :stupid: Ettől eltekintve királyok a tekik!  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 30. - 17:16:07
Donatellon?Biztos nem lesz rajta mindig a szemcsi. Rafin az vállvért? És  feje teteje miért kendőszínű? Ez a napszemcsó Rafin és alánc Michelangelon elég ganxtás...
És ezek az emberi ajkak bizarrak.
De amúgy tetszik! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 30. - 18:10:30
 :brow:
(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1781941_418204114949351_1959667964_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 30. - 18:22:38
Nem vagyok nagy Fekete Özvegy rajongó. Amúgy a tekik tök jól néznek ki, de ahogy látom Bay hozni fogja rendesen a cliché táskáját, mert lefogadom mindegyik valamilyen sztereotípiát fog megtestesíteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Január 30. - 18:41:11
(Bevallom) én még szinte sose láttam tini nindzsa teknőcöket de ránézésre meglehet szinte mondani ki-ki csoda (legalább is szerintem) fentről lefelé: a feltaláló az ész, a vicces gyerek, az állandóan zúzni akaró kemény legény,
és az okos ügyes bölcs csapatvezető, (kérlek javítsatok ki ha valamit félrenéztem  ;D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Január 30. - 18:45:03
Na mi van, most nem az Özvegy fenekével promózzák a filmet? :hehe:

A tekik meg tényleg jól néznek ki. :) De megjegyzem, Bay eddigi filmjeinél sem a dizájnnal volt a baj... ;) A transformerek pl nagyon ádázul néztek ki külsőleg, mégsem sikerültek jól a folytatások.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 30. - 19:01:03
És nem is tinik, csak ninják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 30. - 19:50:45
Uuuh, csak sztem rohadt dögös Scarlet ezzel a frizurával?  :oh:
Oh, és a többi kari plakát lemaradt?
Sztem nagyon ádázak (főleg az első kapis kép)
(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/01/captain_america_the_winter_soldier_ver3.jpg)
(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/01/captain_america_the_winter_soldier_ver6.jpg)
(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/01/captain_america_the_winter_soldier_ver4.jpg)

Kezd olyan érzésem lenni amúgy, hogy ez a film nagyon esélyes az idei év egyik legnagyobb meglepetésére...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 30. - 19:54:47
(Bevallom) én még szinte sose láttam tini nindzsa teknőcöket de ránézésre meglehet szinte mondani ki-ki csoda (legalább is szerintem) fentről lefelé: a feltaláló az ész, a vicces gyerek, az állandóan zúzni akaró kemény legény,
és az okos ügyes bölcs csapatvezető, (kérlek javítsatok ki ha valamit félrenéztem  ;D)

Na ennyi.  :D

Kapi plakátok

Nagyon tetszik a maszkos plakát Kapival! Az a baj, hogy mindeddig tök jó dolgok jöttek ki róla és akaratlanul is nagy reményeket kezdek fűzni ehhez a filmhez, az meg sosem jó. Továbbra is nagyon várós, viszont. Ennek a plakátnak meg a falamon a helye!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2014. Január 30. - 19:55:12
Izgatottan várom már az Amerikai Popó 2: A Téli Dudák című új Marvel mesterművet Scarlettel. :) Viccen kívül, elkezdtem dolgozni egy Amerika Kapitány enciklopédián és ahogy jobban belemerülök a történeteibe, annál inkább tetszik Kapi. A Rebornos hülyeséget leszámítva amikor kitalálták, hogy voltaképp már jóval régebben megtalálták Rogerst, csak sztázisban tartották, és pl a vietnámi háború alatt is bevetették, nagyon olvasmányosak a kalandjai.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 30. - 19:57:32
Egyik kedvenc karakterem talán, nem a piros-fehér-és-kék miatt, hanem az értékek meg a moralitás, amit elviekben képvisel. A mostani ongoingját is olvasnám, ha nem JRJR rajzolná.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Január 30. - 20:40:15
Már hónapok óta nem JRJR rajzolja. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 30. - 20:50:45
Jó, de belekezdeni nem-az-első számtól meg nem csábító. #problémák
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Január 30. - 21:11:45
Uuuh, csak sztem rohadt dögös Scarlet ezzel a frizurával?  :oh:
Nekem is jobban tetszik ezzel a frizurával. :) Jók a Kapis poszterek is.

Egyik kedvenc karakterem talán, nem a piros-fehér-és-kék miatt, hanem az értékek meg a moralitás, amit elviekben képvisel.
Én inkább csak a magyar megjelenésekből ismertem meg a kapit, de én pl. azért bírom, mert bár szuperhős léptékkel mérve ő "csak" ember, mégis kivívta még a legnagyobb erejű hősök tiszteletét is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Január 31. - 00:52:57
És nem is tinik, csak ninják.

Sajnos a mutánst is lehagyták... :roll:

Idézetet írta: Bub
Uuuh, csak sztem rohadt dögös Scarlet ezzel a frizurával?  :oh:

Nagyon jót tett neki az új frizkó! Bevallom eddig nem igazán tetszett, de most egész szép.  ;)

Kapinak, ha nem is ez a legjobb gönce (nem tudok dönteni a II. vh-s és e között), de mindenképpen a legkirályabb sisak-maszkja! :oh: Végre az a szárnyacska sem annyira erőteljes, és kellően sematikus.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 31. - 10:37:04
https://www.youtube.com/watch?v=Qqp9kHSaXL4

 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 31. - 11:56:45
Épp azon gondolkodtam, hogy hagyhatják parlagon ezt a népszerű karaktert, főleg az X-men Origins: Wolverine nevű gyalázatos film béli gyalázatos szereplése és rossz színész után. Miért nincs benne valamelyik folytatásban, First class, vagy DoFP, normális kivitelben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 31. - 15:53:36
Izgatottan várom már az Amerikai Popó 2: A Téli Dudák című új Marvel mesterművet Scarlettel. :)
A popó és a dudák jók, tetszik érteni? :P :sweetheart: :worship:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 31. - 16:03:49
Épp azon gondolkodtam, hogy hagyhatják parlagon ezt a népszerű karaktert, főleg az X-men Origins: Wolverine nevű gyalázatos film béli gyalázatos szereplése és rossz színész után. Miért nincs benne valamelyik folytatásban, First class, vagy DoFP, normális kivitelben.

Szerintem meg pont azért nem mernek hozzányúlni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Január 31. - 16:48:15
Miért nem? Quicksilverrel is volt elég gond az Avengers vagy X-men mizéria miatt. Emma is szerepelt az Originsben és mégis főszerepet kapott a First Classban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 31. - 17:24:15
Mert nem elég, hogy az Origins nagymértékben negatív kritikákat kapott, a Gambit megvalósítás fogadtatása még a filmnél is rosszabb volt. Félnek hozzányúlni, de ahogy látom ez lassan feledésbe merül és a hozzáállás változni fog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Január 31. - 19:04:23
Na, ez érdekes ...
http://www.imdb.com/news/ni56743135/?ref_=hm_nw_tp_t1
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Január 31. - 19:09:52
Kíváncsi vagyok a kölyökre kopaszon  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Január 31. - 19:18:51
JÉZUSATYAÚRISTEN.... :o
milyen kibaszott korosztály fog itt szerepelni?  :o Van egy középkorú Supink, egy ötvenes Batman, egy 20 éves Csodanő, most meg egy tini Lex Luthor?  :headscratch:
(basszus, soha a büdös életben nem fogunk kapni egy dörzsőlt iparmágnás Luthort...) Enyhén Smallville beütése van ennek így...

Jeremy Irons nem is rossz, ilyen nagy színészként remélhetőleg Alfred karaktere ismét nem fog elsikkadni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Január 31. - 19:22:03
Bocs de én nem!  :o
Luthor, egy 40 közeli pacák, aki már letett sok mindent az asztalra Metropolisban. Olyasmi gondolkodásmóddal mint a Marvelnél a Vezér.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Január 31. - 20:22:33
Heh.  :D Sosem lesz semmi a DC  film univerzumból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Január 31. - 20:37:35
Ez csak vicc lehet. Ez a hapsi közepesen vicces limonádé szerepekre való, és még azokban sem túl jó. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Január 31. - 20:57:58
Márpedig a CBR-on is ezt írják szóval sanszos,hogy övé a szerep. Amit rendkívül sajnálok, mert ez így finoman szólva is tré lesz :roll: Pedig kőkeményen drukkoltam a DC-nek,hogy elkenje a nagy M száját ezekben a szuperhősös filmekben :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Január 31. - 21:16:48
Hadd legyek kicsit naív, hogy hátha csak flasbackekben fog szerepelni, mint a fiatal Lex, és igazából lesz egy felnőtt Luthor is... :roll: Vagy ha mindenképp tini titán Luthort akarnak, akkor szerződtessék Michael Rosenbaumot! Ő klassz volt az aprajafalvában is.
Nem hiszem el, hogy nem tudnak igazán ütős és kemény Luthort kreálni a nagyjátékfilmekben... :drying: Eddig 3 Lex Luthor tetszett igazán nekem, és egyik sem mozifilmes: John Shea, Michael Rosenbaum és - szánalom, de igen - a Superman TAS illetve Justice League rajzfilmek animált Lex Luthora. (Egyébként Kevin Spacey is jó lett volna, ha nem csinálnak belőle Hackman-klónt... :drying: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Január 31. - 23:24:57
John Shea tényleg tök jó volt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Február 01. - 12:24:35
Eisenberg nem tini. 31 éves. És sztem jó színész, kíváncsi vagyok rá milyen gonosz szerepben. Persze jobb lenne, egy a rajzfilmesre hajazó érett 40-es színész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 01. - 13:39:09
31 éves az a gyerek???  :o :o :o
Azta  büdös...
nem baj, akkor is tininek néz ki... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 01. - 13:42:56
Remélem csak a fiatalkori Lex-et fogja alakítani és nem pedig a felnőtt verziót. Ennél még Bryan Cranston is jobb lett volna!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Február 01. - 14:25:21
Remélem csak a fiatalkori Lex-et fogja alakítani és nem pedig a felnőtt verziót. Ennél még Bryan Cranston is jobb lett volna!
:censored:
És tényleg !
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Február 01. - 14:37:06
Szerintem tuti nem a fiatalabb Luthor alakítja, hanem végig ő lesz, és nem lesz olyan szörnyű, mint azt sokan gondolják.  ;)
Elgondolkodtam ki lenne a legmegfelelőbb számomra Lex szerepére és nálam Mark Strong lenne a befutó!  :nezze: (abban a fasziban van valami betegesen gonosz)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 01. - 15:18:24
Én személy szerint 4 embert tudnék elképzelni Lex Luthorként.

1.Willem DaFoe
2.Michael Fassbender
3.Mark Strong

Ééés Hugo Weaving ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 01. - 15:45:42
Jaj, nehogy már mindig Dafoet húzzuk elő a kalapból ;D
Amúgy Phoeinx se lett volna rossz, benne is van egy ilyen elborult ipse dolog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 01. - 15:54:56
Fassbender jó lenne szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Február 02. - 13:30:24
Mark Strongot kizárnám. Igaz, hogy tényleg tipikus gonosz, de Luthornak azért van gógyija is. Szerintem Strong nem hozná jól az intelligens gonosz karakterét. Ez a fészbúkos gyerek szerintem sem telitalálat, majd meglátjuk mi sül ki belőle...
De annak azért örülhetünk, hogy nem lett néger.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Február 02. - 13:53:37
Eisenberg nem tini. 31 éves.
Nem az számít, hogy a színész maga hány éves, hanem hogy mennyinek látszik a vásznon. ;) Tobey Maguire sem 17 évesen játszotta a gimis PP-t. Ahogy a többiek is mondták, itt az a gond, hogy Luthornak egy dörzsölt 40-es iparmágnásnak kéne kinéznie a vásznon, és nem egy fiatal ficsúrnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 03. - 13:54:45
Eisenberg nem tini. 31 éves.

Lehet Luthornak is ez lesz az egyik fo oka, ami maitt gonsosz lesz, hisz Supi es mindenki mas tininek nezi.  ;D Mar latom magam elott a jelenetet, ahol Eisenberg hisztizve ugral es orditja, hogy "DE EN 31 EVES VAGYOK!"  :lol:.

*bocsi az ekezetlensegert, de valamitol megbolondult a billentyuzet beallitas es nem reagal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Február 07. - 11:01:41
Paul Bettany (Jarvis) lesz Vízió az Avengers 2-ben, és lehet, hogy Ms. Marvel is szerepelni fog. Az utóbbiról azt rebesgetik, hogy Katee Sakchoff (BSG - Starbuck) a legesélyesebb a szerepre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 07. - 11:15:10
Oh...
Kezd egy kicsit sok szereplő lenni már...  :uhoh:

Hát nem tom... Katee nekem annyira nem lenne szimpi Carolnak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 07. - 11:18:45
Paul Bettany kib*szott jó választás, mert az a pali 1 arckifejezést használ minden szerepében :hehe: Mondjuk így jobban belegondolva még itt sem állja majd meg a helyét, hiszen Vízió egy érző android aki olykor sírni is szokott ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 07. - 11:21:54
Ezek pletykák vagy megerősítették már? Esetleg egy link a hírről?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Február 07. - 12:03:01
http://www.comicbookmovie.com/fansites/notyetamovie/news/?a=94150
http://www.comicbookmovie.com/fansites/notyetamovie/news/?a=94159
Paul Bettany biztos, Ms. Marvel még nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 07. - 12:36:36
Köszi. Komoly lenne, ha benne lennének mindketten.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Február 07. - 14:54:02
Hát nem tom... Katee nekem annyira nem lenne szimpi Carolnak...
A színésznőt nem ismerem, de ez alapján tökéletes lenne. Ms. Marvel a legidegesítőbb agyatlan díszk*rva akit valaha láttam Marvel képregényekben. Így ha a csaj nem szimpi, hát akkor egy közös vonása van már Carollal.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 07. - 14:58:14
Kinézetre gondoltam :D Carol nekem a tipikus szőke bombanőnek tűnik, Katee meg elég messze esik tőle, főleg azzal a nagy szájával ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Február 07. - 15:01:08
Felmegyek a facebook-ra vagy ki a sarokra és bárhol találok olyan kacsacsőrű emlőst, aki el tudna játszani a "karakterét".  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Február 07. - 15:49:35
Számomra Starbuck volt az egyik legidegesítőbb karakter az egész BSG-ben, úgyhogy... ja, tökéletes Carol lesz. :Đ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Február 19. - 12:49:30
Részben Dél-Koreában forgatják a két éve bemutatott, Bosszúállók című képregényfilm folytatását. A Marvel stúdió keddi bejelentése szerint az Avengers: Age of Ultron számos jelenetét veszik fel Szöulban, de forgatnak majd Johannesburgban és Londonban is.

"Dél-Korea remek helyszín a felvételekhez, mivel rendelkezésre áll a legmodernebb technológia, gyönyörűek a tájak és látványos az építészet." Ezt Kevin Feige, a Marvel stúdió elnöke, egyben a film producere mondta.

A Bosszúállókat 2012-ben több mint hétmillióan nézték meg Dél-Koreában. A Joss Whedon rendezésében készülő folytatásban ismét szerepel majd Robert Downey jr. (Vasember), Chris Hemsworth (Thor), Chris Evans (Amerika kapitány) és Scarlett Johansson (Fekete özvegy) is. A Bosszúállók második része 2015 májusában kerül mozikba, Dél-Koreában viszont csak egy hónappal később mutatják be.


http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/19/del-koreaban_forgatjak_a_bosszuallok_folytatasat/



Illetve nem tudom, ez a hír volt-e már:

Maga a Marvel Studios atyaúristene, Kevin Feige jelentette be, hogy 2018-ban akár önálló mozifilmben is visszatérhet a képregényrajongók kedvenc női karaktere, Fekete Özvegy, írja a Movieweb. A S.H.I.E.L.D. nevű terrorelhárító szuperhőscsapat ügynöknőjét, akit a Bosszúállókban és a Vasember 2-ben is Scarlett Johansson alakított, legközelebb az áprilisban mozikba kerülő Amerika Kapitány: A tél katonája című blockbusterben csodálhatják meg a geekek.

Kevin Fiege azt is megerősítette, hogy a Bosszúállók 2: Ultron kora című, 2015-ben bemutatásra kerülő szuperhősfilmben sokkal nagyobb szerepet kap a Fekete Özvegy, mint eddig korábban, és mindenféle érdekes dolgok fognak kiderülni a múltjáról. A Marvel-főnök nagyon jó ötletnek tartja a karakter későbbi önálló mozifilmjét, és már be is rendelt néhány sztorivázlatot a stúdió házi forgatókönyvíróitól (Kevin Feige-dzsel egyébként mi is interjúztunk korábban, itt mesélt a terveiről és hogy hogyan lett egy dollármilliárdokat kaszáló stúdió feje).

A Scarlett Johansson-rajongók egyébként pár hete azon háborodtak fel, hogy kellemesen bögyös-faros kedvencükből egy szénné retusált, darázsderekú szexbabát faragtak az Amerika kapitány reklámkampányában. A sirámhoz azonnal csatlakoztak a szexizmust kiáltó, hímsovinizmus-ellenes feminista harcosok is, akik tűrhetetlennek tartják, hogy az Esquire magazinban 2013 Legdögösebb Csajának megválasztott színésznő csak spandexbe bújt biodíszlet legyen az év legjobban várt blockbusterében.

A hőbörgőknek a Fekete Özvegy-plakát láttán ezekkel volt bajuk:



http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/13/sajat_filmet_kap_a_dogos_fekete_ozvegy/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Február 19. - 14:31:48
"hímsovinizmus-ellenes feminista harcosok "
Én meg nősovinizmus ellenes hímsoviniszta harcos vagyok :D :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 20. - 09:22:58
Anyám.... én most vagyok úgy, hogy ezt inkább ne csinálják meg...  :roll:
Filmnews hozta le a hírt:

Vége a várakozásnak, a The Wrap még friss-meleg hírében írja, hogy megvannak a Fantasztikus négyes (Fantastic Four) újragondolás főszereplői. Nézzük őket szépen sorjában: Miles Teller lesz Reed Richards, Michael B. Jordan pedig Johnny Storm.

(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/02/ff-cast.jpg)
Ami pedig a második felét illeti a főszereplőknek, Kate Mara fogja alakítani Sue Stormot, Jamie Bell pedig Ben Grimmet.

Ez kabaré... :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Február 20. - 09:27:32
A hőbörgőknek a Fekete Özvegy-plakát láttán ezekkel volt bajuk:[/i]
http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/13/sajat_filmet_kap_a_dogos_fekete_ozvegy/
Amúgy teljes mértékben igazuk van. Én sem értem teljesen miért kell ilyen szinten belenyúlni egy színésznő alkatába.
Jó dolog a retusálás, meg kell is sok helyzetben, apróbb hibákat, előnytelen ráncokat stb. eltüntetni, én is sokszor használom, de nem teljesen átszabni valakit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 20. - 11:19:15
Anyám.... én most vagyok úgy, hogy ezt inkább ne csinálják meg...  :roll:
Filmnews hozta le a hírt:

Vége a várakozásnak, a The Wrap még friss-meleg hírében írja, hogy megvannak a Fantasztikus négyes (Fantastic Four) újragondolás főszereplői. Nézzük őket szépen sorjában: Miles Teller lesz Reed Richards, Michael B. Jordan pedig Johnny Storm.

(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/02/ff-cast.jpg)
Ami pedig a második felét illeti a főszereplőknek, Kate Mara fogja alakítani Sue Stormot, Jamie Bell pedig Ben Grimmet.

Ez kabaré... :-\

Még nem is lenne annyira gáz, ha Fáklyát nem egy feka színész alakítaná. De mivel ezt meglépték, ezért innentől kezdve bármilyen szörnyűségre képesek lesznek a továbbiakban! Mondjuk a huszadik századik rókától többet nem is várnék, hisz elég csak megnézni mit műveltek az X részleggel még pár évvel korábban :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 20. - 11:23:10
Fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúj! Itt a feka Fáklya (heh) a legkevesebb baj, hisz mind a négy úgy néz ki, mintha egy MTV tiniszappanopera sorozatból szöktek volna ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 20. - 11:40:16
Gondolom azért fiatalokat választottak, mert az Ultimate sorozat van most épp napirenden a stúdiónál. Amivel még nem is lenne baj,de már az előkészületeknél érezni lehetett,hogy itt bizony valami nincs rendben ;D Pedig az Ultimate FF-t szerettem és kár,hogy ennyire elkanyarodtak az eredeti alapanyagtól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Február 20. - 11:49:14
Anyám.... én most vagyok úgy, hogy ezt inkább ne csinálják meg...  :roll:
Kezdem én is így érezni... :drying: Persze a sztoriból még akármi lehet, de nem jók az előjelek. :drying: Szerintem csak akkor fogunk jó F4 mozit kapni, ha a Marvel kezében lesz a projekt...

Kár, hogy az előző két F4 limonádé után nem vásárolta vissza a jogokat a Marvel. Azóta már rég csinálhattak volna egy fasza filmet belőle amit belefűzhettek volna a filmes univerzumukba...

A vicc az, hogy Jamie Bell még hasonlítana is Fáklyára... Ha már mindenképpen feketét akartak, inkább Ben Grimmet kellett volna azzá tenni. Főleg, hogy Sue és Johnny tesók...

De a csaj legalább tetszik.

mind a négy úgy néz ki, mintha egy MTV tiniszappanopera sorozatból szöktek volna ki.
Az meg a másik. :drying: De a Twilight óta ez a trend, kénytelenek vagyunk elfogadni. :uhoh: Basszus, külön öröm lesz végre egy idős Batmant látni a Supi/Bat múviban. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Február 20. - 12:50:41
Basszus, külön öröm lesz végre egy idős Batmant látni a Supi/Bat múviban. :lol:
Akkor forgassák le a Dark Knight Returns-t Client Eastwooddal.  ;D
(http://fc09.deviantart.net/fs71/i/2012/092/b/6/darkest_knight___clint_eastwood_as_batman_by_johnnyfilmmaker-d4ur5i3.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Február 20. - 13:09:10
A Batman of the future-t el is tudnám képzelni vele. Csak kicsit sovány.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 20. - 13:16:43
A Batman of the future-t el is tudnám képzelni vele. Csak kicsit sovány.

Ugyanerre gondoltam én is.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Február 20. - 13:21:22
Clint Eastwodd az Old Man Logan főszerepére lenne tökéletes.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Február 20. - 14:52:31
Ez az F4 egy vicc.  :stupid: Amennyire tök jó szereplőket találtak az előzőhöz, ezt épp annyira rontották el. A leírtak alapján nem tudom megállapítani, hogy melyikük lesz Reed és melyikük Grimm. A szélső tejfelesképű Reednek túl gyerek, Bennek túl vézna. A fekete Fáklya röhej - különösen, hogy a tesója fehér. Ezt a filmet nem lehet jól megcsinálni. Örülök, hogy nem adok ki F4-et.  :pokcrap: Remélem, nem nézi meg senki, kolosszális bukta lesz, és a jogokat visszaadják a Marvelnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 20. - 14:58:05
Én is úgy érzem, hogy rettenetes pofáraesés lesz, de az meg azért nem jó, mert egy jó ideig tuti nem fognak majd újat forgatni a rossz utóhatás miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Február 20. - 15:08:38
Hát, ha ilyet csinálnának, akkor ne is. De viszont hamarabb mondanak majd le a jogokról a Marvel javára.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 20. - 15:14:38
Amennyiben tényleg hatalmas bukta lesz a film, akkor csak azt tudom mondani,hogy hajrá csinálják meg így legalább van esélye visszakerülni a Marvel-hez :D Aztán az már másodlagos dolog ha pár évig nem kezdenek semmit a csapattal emiatt a film miatt. Elvégre sorozat még lehet belőle!

Szerk: Ja egyébként most olvastam az egyik filmes portálon,hogy főellenségnek Fátumot akarják...aki ezúttal nő lesz :stupid: Na tehát ezek után a feka Johnny már abszolút elviselhető ;D
Csak tudnám miért Dr.Doom-ot kell megint fő genyának választani, mikor annyi jó nemezise van a Fantasztikusoknak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 20. - 15:31:02
Röhögném, ha a fanok még a forgatás előtt megbuktatnák a filmet, a feka fáklya miatt... mer ezt lenyelni és megemészteni nem semmi lehet a fanoknak :D

Amúgy ha bukik is a cucc és visszakerül  a jog a Marvelhez, sztem 4 évig tuti nem lenne F4 film...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 20. - 15:47:15
Hát, ha ilyet csinálnának, akkor ne is. De viszont hamarabb mondanak majd le a jogokról a Marvel javára.

Amúgy ha bukik is a cucc és visszakerül  a jog a Marvelhez, sztem 4 évig tuti nem lenne F4 film...

Igen, én is úgy gondoltam, hogy a Marvelhez való visszakerülés után. Isten őrizz attól, hogy ennek legyen folytatása a Foxnál, de ha megbukik és visszakapja a Marvel, félek, hogy jegelés lesz belőle, mint a Hulkkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Február 20. - 16:29:52
Ja egyébként most olvastam az egyik filmes portálon,hogy főellenségnek Fátumot akarják...aki ezúttal nő lesz :stupid:
WTF??? Amikor már azt hinnénk, hogy nem lehet jobban elrontani? Mindig van lejjebb, igaz a mondás.
Innentől miért Fantasztikus Négyes lesz a címe? Lehetne Hihetetlen család 2 is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 20. - 16:33:15
Ja egyébként most olvastam az egyik filmes portálon,hogy főellenségnek Fátumot akarják...aki ezúttal nő lesz :stupid:
WTF??? Amikor már azt hinnénk, hogy nem lehet jobban elrontani? Mindig van lejjebb, igaz a mondás.
Innentől miért Fantasztikus Négyes lesz a címe? Lehetne Hihetetlen család 2 is.

A hihetetlen jelző nem lenne valami találó erre a filmre! De a Rémes Négyes már annál inkább :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Február 20. - 16:53:14
 :lol: Tényleg, lehet, hogy jól átvertek, és ezek az ellenségek lesznek!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 20. - 16:53:52
 He, ez jó  ;D


Én rohadtul a Fáklya Sue viszonyra leszek kíváncsi...  :-\

Amúgy a Fátum női pletykát, mintha a rendező megcáfolta volna...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Február 20. - 17:37:01
Méghogy Fátum NŐ? :omg: :omg: :omg: Remélem, ez tényleg csak pletyka, mert ennél nagyobb ökörséget elképzelni se tudok. Banyek, tudom, hogy nem mindenki utálja annyira a régi F4 filmeket, mint én, de azt hittem, Tim Storynál nincs lejjebb... Nehogy már odajussunk, hogy visszasírjuk őt... :surp:

Nem értem, hogy a frászkarikában nem tudnak mit kezdeni az F4-gyel? Mitől ennyire nehéz megfilmesíteni? Oké, a főgonoszok terén nem válogathatnak annyira, mint Pókember esetében, de Fátum van annyira univerzális főgonosz és jó húzónév, mint pl. Lex Luthor. Most már a technika sem lehet akadály, orrba-szájba nyomatják a CGI-t mindenhol (oké, drága, főleg, ha CGI lényt csinálnának, de ha jó a film, akkor bőségesen megtérül).

Ráadásul az F4-ben lenne egy olyan potenciál is, hogy össze lehetne hozni egy F4 vs X-Men, vagy F4 vs. Avengers filmet.

Röhögném, ha a fanok még a forgatás előtt megbuktatnák a filmet, a feka fáklya miatt... mer ezt lenyelni és megemészteni nem semmi lehet a fanoknak :D
Hát, szerintem annyira hangosan nem tudnának tiltakozni a fanok... Amúgy van egy rossz előérzetem, hogy csak a jogok megtartása miatt gyorsan összecsapnak egy mozifilmet, és tesznek rá, hogy a rajongóknak mi tetszik, mi nem, vagy hogy bukik-e a film. :roll: De annyira csak nem hülyék, hogy ennyi pénzt kockáztassanak emiatt...

Idézet
Amúgy ha bukik is a cucc és visszakerül a jog a Marvelhez, sztem 4 évig tuti nem lenne F4 film...
Vagy akár még tovább is jegelhetik, ettől félek én is. :uhoh: Lásd a Superman Returns után is mennyit kellett várni a rebootra, pedig az még nem is bukott asszem, "csak" nem lett elég sikeres... Mondjuk a Marvel azért aránylag tökös, lehet hogy hamarabb bele mernének vágni a rebootba, mint gondolnánk. De asszem azt már így is cseszhetjük, hogy belátható időn belül cameozzanak valamelyik Avengers filmben. Pedig mekkora lenne, ha az F4 és az Angyalok együtt vonulnának harcba Thanos ellen! :D

Idézetet írta: Kaine
Lehetne Hihetetlen család 2 is.
:lol:

:lol: Tényleg, lehet, hogy jól átvertek, és ezek az ellenségek lesznek!  ;D
És kivel fognak harcolni? A Tim Story-féle szereplőgárdával? :hehe:


Én rohadtul a Fáklya Sue viszonyra leszek kíváncsi...  :-\
Még azt tudom elképzelni, hogy esetleg mostohatesók lesznek... De azzal is eléggé megerőszakolnák a képregényt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 20. - 17:56:54
Férj és feleséget csinálnak belőlük.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Február 20. - 18:34:34
Akik egyben névrokonok is? :lol: Amúgy az b***na be. :lol: Sue a néger Johnny-val kavarna, és később megszületne a kis csoki Franklin. :hehe:

Ha már ennyire odavan Hollywood a fekete színészek szerepeltetéséért, miért nem forgatnak egy olyan filmet, amiben egy rejtélyes vírustól a világ összes fehér embere négerré változik? :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 20. - 18:58:01
Ha már ennyire odavan Hollywood a fekete színészek szerepeltetéséért, miért nem forgatnak egy olyan filmet, amiben egy rejtélyes vírustól a világ összes fehér embere négerré változik? :lol:

A film címe pedig nem lenne más mint: Legenda vagyok :lol: Egyébként ha tényleg minden mai filmnek a polkorrektség jegyében kell készülnie, akkor miért nem tudnak egy afro F4-t összehozni? És akkor nem anyáznánk itt hevesen,hogy csak az egyik karakter lett csoki ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Február 20. - 18:59:36
Ja, akkor azért anyáznánk, hogy mindegyik csoki lett. :lol: Fátum páncélját meg feketére festik á la robocop... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Február 20. - 19:07:36
Lényeg a lényeg, mindenhogyan sz*r lesz a végeredmény ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 20. - 19:45:49
Pókiba is azért kellett most néger kari, mer az elsőben nem volt...
erre meg úgy elmaszkírozták, hogy tök fölösleges volt emiatt néger színészt alkalmazni... így lehet nem akarták ezt eljátszani a Lénnyel sem... :-\

Amúgy lehet, hogy Fátum nő lesz, és fekete lesz, és aztán kiderül, hogy ő az igazi Sue Storm, az a fehér hamis Sue Stormot meg az igazi Fátum csinálta, hogy keresztbe tehessen Nyílnak  :hehe:

Amúgy a Fox az F4-et komolyan veszi (persze, látjuk az eredményt...  :roll:), mivel rebesgették, hogy összeakarják őket ereszteni az Xmennel...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Február 20. - 19:49:32
Kár lenne az X-eket elrontani ezzel az F4-gyel.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Február 20. - 21:48:00
Ha meglépik az X-es összeeresztést, tuti vége az X moziknak.  :drying:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Február 20. - 21:49:51
Pedig volt erről hír. A DotFP-ben meg gondolom kicsinálják teljesen az öregeket és, akkor jöhet a tini dráma X vs FF az mtv-n.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Február 20. - 21:56:58
Egyébként ha tényleg minden mai filmnek a polkorrektség jegyében kell készülnie, akkor miért nem tudnak egy afro F4-t összehozni?
Egyszerű lenne: csinálhattak volna egy olyat, amiben a film felénél megtörténik a tagváltás, és bejön Vihar a Fekete Párduccal. Vihar náluk van, lenne két feketéjük is, senki sem anyázna.
Kár lenne az X-eket elrontani ezzel az F4-gyel.  :hehe:
Ha a közös bunyóban ezek közül bármelyik legyőzi bármelyik X-Ment, akkor többet X-filmet se kell nézni.  :hehe: :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Február 20. - 21:58:03
Pedig volt erről hír. A DotFP-ben meg gondolom kicsinálják teljesen az öregeket és, akkor jöhet a tini dráma X vs FF az mtv-n.
A First Class szerintem nagyon jól működött, a kedvenc X filmem. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Február 21. - 09:27:45
Hm... de akkor vajon melyik X csapattal akarják őket összeereszteni... az FC castja a 70-es években játszódik, a jövő meg kitudja mikor... ott inkább a szereplő brigáddal lenne gond, kitudja, hogy összetudják e őket trombitálni ismét... (mármint az örgebbeket, Hugh, Patrick, Halle stb.), csupa tinikkel meg gáz lenne...

Báááár, ha az Ulti F4-et veszik alapul, lehet az F4 visszamegy és talizik az FC casttal... de akkor megint időutazás... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Február 21. - 10:47:30
Pedig volt erről hír. A DotFP-ben meg gondolom kicsinálják teljesen az öregeket és, akkor jöhet a tini dráma X vs FF az mtv-n.
A First Class szerintem nagyon jól működött, a kedvenc X filmem. ;)
Nekem azért nem a kedvencem, de az útóbbi pár filmnél jobb volt. Az x1-2 után a 3. legjobbnak tartom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Február 25. - 19:45:44
Gyerekek! Asszem lenne egy tippem a DC-nek, hogy a Supi/Batman mozifilm franchise-ban ki lehetne az új Joker. ;D

(http://wohoo.hu/image_700/24556.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Február 25. - 19:57:50
Hát ő kellőképpen pszichopata lenne az tuti.
A Vámpír árnyékát láttad? Abban is zseniális, fogadjunk, hogy itt vették észre, hogy manó is lehetne, a füleivel, aztán a Pókemberben nem is lett manós...
(http://i26.tinypic.com/jtugs3.jpg)

Ezelött 10-15 évvel mondjuk ő is tökéletes lett volna a szerepben:
(http://25.media.tumblr.com/c0839afcf164ec759ec23de746bcba49/tumblr_mjhfqcNDN01r5xpxto1_1280.jpg)
Többszőr kifejezetten róla mintázták Jokert.
Idézet
In Grant Morrison’s run on Batman and Robin, he admitted that Bowie inspired his particular take on both The Joker’s unique look and specific brand of madness. In an interview with IGN, Morrison is quoted as saying that his inspiration for the Joker was “that sort of Euro kind of creepiness, that kind of heroine addict, David Bowie in Berlin seventies vibe and really stick to that sort of shifting persona to the Joker. He’s got that kind of cabaret feel – slightly sleazy and decadent. And I think all these influences make him a lot creepier.” Beyond this, one of the chapters during Morrison’s run was called “The Thin White Duke of Death,” a reference to one of Bowie’s personas.

Frank Miller also admitted to have been inspired by Bowie when writing his take on The Joker in The Dark Knight returns, an event which prompted Sandman and fellow David Bowie inspired writer Neil Gaiman to say that Miller’s comic would only be doable as a film with David Bowie playing the role.
Habár egy Dark Knight Returnsben még most is lehetne.
Neki elég belenézni a szemeibe, és rögtön látjuk, hogy valami nem stimmel.
(http://cdn.antiquiet.com/wp-content/uploads/2013/07/Valentines-Day-Bowie.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Február 25. - 22:00:03
Ő számomra a Labirintus Jared-je marad már!  :)
Na ő szerintem, tök jó Donald Pierce (Kiborg) lenne egy X-Men filmben! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 05. - 11:59:18
https://www.youtube.com/watch?v=qiepjr2VVEU

Ha Evans tényleg lelép egy darabig, csak rebootot ne adjon az ég.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Március 05. - 12:08:53
Mivel a képregényekben is elég nagy a mozgás és van annyi karakter még mint a pelyva, én el tudom képzelni, hogy szépen kivezetnek egy karaktert, esetleg visszatér később cameozni és lassan új jó karik és színészek lépnek e az univerzumba, akik viszik tovább a Bosszúállók filmeket. Itt van rögtön pl Falcon.
Vagy akár színészcsere. Szerintem az sem akkora tragédia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 05. - 12:31:33
A színészcserét támogatom, és elsősorban Scarlett kisasszonyt kéne villámgyorsan leváltani ;D Számomra ő a leggyengébb láncszem az Avengers-ben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Március 05. - 12:38:56
A színészcserét támogatom, és elsősorban Scarlett kisasszonyt kéne villámgyorsan leváltani ;D Számomra ő a leggyengébb láncszem az Avengers-ben.
(http://memberfiles.freewebs.com/51/95/36799551/photos/Memes/blasphemy.png)  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 05. - 12:54:11
Igen, számítottam az ellentábor heves tiltakozására :lol: De ez a csaj velem nem tudja elhitetni,hogy ő egy magasan kvalifikált titkos ügynök/kém ameddig ilyen promo képek készülnek róla:

(http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/screencrush.com/files/2014/01/black-widow-poster.jpg)

Ennél is olyan érzésem van mint Gal Gadot-nál, aki nagyon bizonyítani akar,hogy jó WW lesz közben meg baromira alkalmatlan egy ilyen szerepre.

Viszont ez már döfi (és 100%-os orosz ;D)

(http://www.thehollywoodnews.com/wp-content/uploads/resident_evil_retribution_ver6.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 05. - 12:57:18
Hát Milla kisugárzásra, sokkal erőteljesebb karakter, az tuti. Attól még ez a széria kegyetlen kaki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 05. - 13:03:03
Hát Milla kisugárzásra, sokkal erőteljesebb karakter, az tuti. Attól még ez a széria kegyetlen kaki...

Mármint a Resi? Mert ahhoz nem tudok hozzászólni, lévén csak az első részt láttam és azt is rég. Mindenesetre a kisugárzáson van a hangsúly és ha a két csaj képét egymás mellé teszem logikus,hogy Milla kapná a több szavazatot (most hagyjuk a Scarlett fanokat :lol:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 05. - 13:05:56
Nekem az első rész és az utolsó kettő eléggé bejött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 05. - 13:08:34
Evans csak a szerződés után lép le, az meg valszeg még magába foglalhat 2 filmet sztem tuti. ( 3. Kap és 3. AV). Utána lehet eljátszák, hogy Bucky lesz Kapitány.  :D
Özvegy kilépése meg nem nagy tragédia, úgyis hozzák be MRs. marvelt, inkább a gond az,hogy 4 hónapis terhes, és a forgatást meg most kezdik el éppen...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 05. - 16:07:17
Evans csak a szerződés után lép le, az meg valszeg még magába foglalhat 2 filmet sztem tuti. ( 3. Kap és 3. AV). Utána lehet eljátszák, hogy Bucky lesz Kapitány.  :D
Özvegy kilépése meg nem nagy tragédia, úgyis hozzák be MRs. marvelt, inkább a gond az,hogy 4 hónapis terhes, és a forgatást meg most kezdik el éppen...

Mondják a videóban, hogy Avengers 2 után lejár a szerződése és ezzel egy időben akar visszalépni a színészvilágból egy ideig. Én csak azért siratnám, mert mire végleg szolid alapot kapnánk, jön a gárdacsere. Telt el annyi idő már, hogy kelljen nekünk új Iron Man meg új Kapi?

Özvegy meg hidegen hagy, mert amúgy sem őt tartom a legmegfelelőbb női hősnek, akit érdemes megfilmesíteni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 05. - 16:22:03
Szerintem simán elmegy az Avengers nélküle is. Talán ez a klassz ebben a filmben, hogy reboot nélkül is bátran lehet színészgárdát váltani, a film folytatódhat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Március 05. - 18:10:04
Sztem is.
---
https://www.youtube.com/watch?v=pK2zYHWDZKo
Arra leszek kíváncsi, hogy Bestia mitől változik vissza és hogy Magneto hogyan tudja a meztelen Rejtélyt a földön húzni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Március 05. - 21:32:09
Annyira zavaró ez a nagy haj a fiatal X Prof.-on.
Nem tudom, engem még mindig nem győzött meg, és még mindig sehol egy robot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 05. - 21:45:31
Arra leszek kíváncsi, hogy Bestia mitől változik vissza és hogy Magneto hogyan tudja a meztelen Rejtélyt a földön húzni.
Hát, ahogy az őrt az X2-ben: a testében lévő vassal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Március 05. - 21:55:40
Hmm, ígéretesnek tűnik a trailer alapján.

Hát, ahogy az őrt az X2-ben: a testében lévő vassal.

Csakhogy ott az őrre azért hatott az ereje, mert előzőleg Mystique belepumpált egy jókora adag vaskoktélt. ;) Egy átlagos szervezetre nem tud hatni Magneto. De a filmben biztos kiderül majd, hogy Mystique-t miért tudja vonszolni.

Nem tudom, engem még mindig nem győzött meg, és még mindig sehol egy robot.
A későbbi trailerekben majd biztos lesznek, gondolom nem akartak előre ellőni minden puskaport.

Nekem inkább az tűnt fel, hogy Anna Paquin is benne van a trailerben. Nem úgy volt, hogy ő kimarad a filmből?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 05. - 21:58:43
Ez a legelső trailer, kb 2 hónapos, Vadóc kihagyása csak azután látott napvilágot.

Amúgy a minap volt egy 5 mp-es teaser, az új trailernek...abból végül nem lett semmi...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Március 06. - 03:40:37
Arra leszek kíváncsi, hogy Bestia mitől változik vissza és hogy Magneto hogyan tudja a meztelen Rejtélyt a földön húzni.
Nicholas Hoult egy interjúban (http://www.comicbookmovie.com/fansites/notyetamovie/news/?a=94865) elmondta, hogy Bestia kikevert valami szérumot, amitől visszanyeri az eredeti alakját, és csak akkor fáltozik át, ha felizgatja magát, eluralkodnak rajta az állati ösztönök and stuff. A Rejtélyes résznél meg én azt hittem, hogy bilincs van rajta, és azért tudja magához húzni, de jobban megnézve, lehet, hogy nincs. Majd kiderül. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 06. - 09:40:42
Bestiát ezzel kissé elrontják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 06. - 09:42:33
Szerintem meg pont,hogy újítanak egy ilyen lépéssel. Nagyon untam már a képregényben is,hogy egy 200-as IQ-val megáldott tudós, mi az istenért nem tudja megoldani az oda-vissza változás lehetőségét? :roll: Ráadásul a Marvel univerzumról beszélünk ahol kb minden lehetséges.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 06. - 10:01:53
Nagyon untam már a képregényben is,hogy egy 200-as IQ-val megáldott tudós, mi az istenért nem tudja megoldani az oda-vissza változás lehetőségét?
Viccelsz, ugye? Mintha a mutáció olyan egyszerűen változtatható lenne bármilyen irányba - főleg gondolati parancsra.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Március 06. - 10:05:34
Akkor bárki más mutációjának ki-be kapcsolását is megoldhatná Hank. Rögtön pl Vadócét, meg Ben Grimmét és kukába lehetne dobni egy csomó jó lélektani témát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 06. - 10:09:47
Reed Richards sokkal nagyobb koponya, és azt se tudta megoldani, hogy a Lény egyszer visszaváltozzon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 06. - 10:11:21
A kék szőrmók már egy utólagos, mesterséges változás volt. Gondolom csak ezt próbálta visszafogno ( mellesleg a képregényben is megtette párszor), nem az alapvető mutációját.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 06. - 10:19:14
A lélektani téma úgy kb az első 50-100 füzetben érdekes, utána már rém erőltetett és kínos. Vadóc képességét is játszi könnyedséggel meg lehetne javítani,de ugyanez a helyzet Ben-nel és a Hulk-kal is. És mint mondtam ez a Marvel univerzum ami nem a földhözragadt szabályairól híres :P A 3 felsorolt karakter pedig nagyon irritáló tud lenni, mivel lassan 50 éve ebben a konstans állapotban tipródnak (kivéve Vadóc, mert ő csak 31 éve xD)

kaine: Épp ez a bajom Reed-del. Az írók úgy ábrázolják mint legokosabb koponyát a 616-os világban,aki alternatív dimenziókba tesz látogatást,speciális fegyvereket tervez és olyan isteneket győz le akikhez egy átlag halandó abszolút nem ér fel. Ezzel szemben a haverjának nem képes építeni egy gépet ami visszaváltoztatja emberré, vagy legalábbis esélyt ad arra,hogy ki-be kapcsolhassa az erejét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 06. - 10:34:50
Öhm... Vadóc nem gyógyult meg végül? (mármint a Comicsban, az Xmen Legacy utsó részében?)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 06. - 10:51:52
Miközben a gonoszok lépten nyomon olyan szerekkel pumpálják őket, meg olyan tárgyakat aggatnak rájuk, amiktől időlegesen elveszítik a mutáns képességeiket.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 06. - 22:31:03
A lélektani téma úgy kb az első 50-100 füzetben érdekes, utána már rém erőltetett és kínos.
Lehet, úgy gondolják, hogy 100 részenként úgyis kicserélődik az olvasógárda.  :D
Idézet
Vadóc képességét is játszi könnyedséggel meg lehetne javítani,de ugyanez a helyzet Ben-nel és a Hulk-kal is.
Nem tudom. Ha azért nem vesszük alapnak, hogy ez a MU, itt minden lehetséges, akkor reálisan közelítve a dolgot, tök lehetetlen lenne megtenni. Ahhoz, hogy Ben kővé változzon, kellett a saját sejtfelépítése és a kozmikus sugarak. A kettő egymásra hatása. Ilyet visszafordítani, hát nem tudom. Egy mutációt pedig talán még nehezebb, hiszen ott természetes evolúcióról van szó. Ráadásul ott a mutánsok nagy része nem is akarja elveszíteni a képességét.
Idézet
Épp ez a bajom Reed-del. Az írók úgy ábrázolják mint legokosabb koponyát a 616-os világban,aki alternatív dimenziókba tesz látogatást,speciális fegyvereket tervez és olyan isteneket győz le akikhez egy átlag halandó abszolút nem ér fel. Ezzel szemben a haverjának nem képes építeni egy gépet ami visszaváltoztatja emberré, vagy legalábbis esélyt ad arra,hogy ki-be kapcsolhassa az erejét.
Kérdés, hogy mi Reed szakterülete. Mert a dimenziók valami metafizikai tudást feltételeznek, a fegyverek műszakit, de az emberek szervezetének megváltoztatásához biológiai kellene. Nem tudom, hogy abban mennyire jó Reed. De ha jó is, épp a felsoroltak miatt nem tette meg. Mert állandóan építenie kell valamit a Föld védelmében. :)
Miközben a gonoszok lépten nyomon olyan szerekkel pumpálják őket, meg olyan tárgyakat aggatnak rájuk, amiktől időlegesen elveszítik a mutáns képességeiket.  ;)
Hát ja, ők ráérnek ezekkel foglalkozni, nem kell megmenteniük senkit.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 06. - 22:41:07
Újabb 4 perc az Amerika Kapitányból. Nagyon meggyőző az Özvegy is most!  :spidey:

https://www.youtube.com/watch?v=yNAmjl-pClw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2014. Március 06. - 22:44:00
Reed Richards sokkal nagyobb koponya, és azt se tudta megoldani, hogy a Lény egyszer visszaváltozzon.
De, többször is. Permanensen is. Még Fátum is megcsinálta egyszer.
Öhm... Vadóc nem gyógyult meg végül? (mármint a Comicsban, az Xmen Legacy utsó részében?)
Mit értesz meggyógyulás alatt? A Legacyban Xavier feloldotta a mentális gátját és onnan már tökéletesen uralta a képességét egészen azon a szinten, hogy specifikus emlékeket is ki tudott kutatni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 06. - 23:03:05
Végül is Leech is kvázi "ki-be kapcsolja" a mutánsok képességeit, nem?
Akkor akár ezt megtehetné bármelyikük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 06. - 23:18:21
De, többször is. Permanensen is. Még Fátum is megcsinálta egyszer.
Ha többször is, akkor egyszer sem. :) Fátumról tudok.
Végül is Leech is kvázi "ki-be kapcsolja" a mutánsok képességeit, nem?
Akkor akár ezt megtehetné bármelyikük.
Na de ez is csak egy újabb mutáns képesség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2014. Március 06. - 23:25:40
De, többször is. Mindig Ben változtatta vissza magát végül. Sőt, igazából ő volt az, aki eleve nem is akart visszaváltozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 07. - 07:25:46
Miközben a gonoszok lépten nyomon olyan szerekkel pumpálják őket, meg olyan tárgyakat aggatnak rájuk, amiktől időlegesen elveszítik a mutáns képességeiket.  ;)
Hát ja, ők ráérnek ezekkel foglalkozni, nem kell megmenteniük senkit.  :D
De akkor én Vadóc helyében rég félretettem volna ebből egy dózist ínséges időkre.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 07. - 09:16:56
Újabb 4 perc az Amerika Kapitányból. Nagyon meggyőző az Özvegy is most!  :spidey:

Már alig várom ezt a filmet. Nagyon jól fest Kapi ebben a shieldes göncben. Nameg az a pillanat, mikor Winter Soldier lerúgja Falcont a heliről, nagyon ütős.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 10. - 20:44:01
Uhhhh....  :o

(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/03/Ilyen-lesz-Affleck-a-Batman-vs.-Supermanben.jpg)
Filmnews:
Újabb kép került elő az internet egy meg nem nevezett bugyrából, ami még akár a Batman Vs. Superman egyik címszereplőjét, Batmant játszó Ben Afflecket is ábrázolhatja. Nos, hogy ez valódi, vagy csak egy újabb rajongói munka, egyelőre nem világos.


Maga a maszk nekem rohadtul bejön, bár annyira nem vagyok híve az apró füleknek, de basszus, ezzel nagyon elégedett lennék... :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Március 10. - 20:57:46
Uhhhh....  :o

(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/03/Ilyen-lesz-Affleck-a-Batman-vs.-Supermanben.jpg)
Filmnews:
Újabb kép került elő az internet egy meg nem nevezett bugyrából, ami még akár a Batman Vs. Superman egyik címszereplőjét, Batmant játszó Ben Afflecket is ábrázolhatja. Nos, hogy ez valódi, vagy csak egy újabb rajongói munka, egyelőre nem világos.


Maga a maszk nekem rohadtul bejön, bár annyira nem vagyok híve az apró füleknek, de basszus, ezzel nagyon elégedett lennék... :oh:

Nekem sincs semmi bajom vele, a karakter lényegi minőségét a filmvásznon  úgysem a fülhosszúság dönti el ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Március 10. - 21:55:22
Túl rövidek a fülei. A kép minősége meg olyan, mintha egy  40 éves fényképezővel lőtték volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 10. - 22:24:36
Hmm, ez a kép egyfajta New 52 és Adam West keveréknek tűnik :D Amúgy nem rossz, bár én 2014-ben már nem ezt a vonalat erőltetném hanem inkább az Arkham Knight játékban szereplő Batsy-nek a futurisztikus páncélját (elvégre mégiscsak egy lovagról van szó)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Március 11. - 22:17:23
Te hol látod ebben Adam West féle göncöt? :o

(http://prettycleverfilms.com/files/2013/08/batman-robin-1966-tv-adam-west-wallpaper.jpg)

Nekem inkább Jim Lee-Greg Capullo féle Batmannek tűnik, de az is lehet, hogy csak egy új játékfigura képét látjuk. :P :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 12. - 09:06:56
A legömbölyített fej, valamint a kihangsúlyozott szemöldök miatt van kicsit retro érzete a dolognak!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Március 12. - 19:55:28
Ja, Adam West-nek meg olyan se volt, csak meg volt festve neki. :D
Annyira nagyon nem tér el a Nolan félétől, csak itt szerencsére képregényesebben van vágva a száji része.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 13. - 23:55:59
Az Amerika Kapitány 3. 2016. május 6-án fgo debütálni, egy napon a Superman-Batman filmmel. :surp: Szerintem egyiket, vagy másikat tuti arrébb rakják majd. Ki fogja előbb beadni a derekát?  :headscratch: Azért kíváncsi lennék melyik nyerné meg a nézettségi versenyt, személy szerint inkább a DC film felé hajlanék.

http://www.imdb.com/news/ni56926403/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 14. - 08:18:11
Szerintem addigra már minden rajongó tűkön ülve fogja várni a Superman/Batman filmet, így elképzelhető,hogy a Marvel üdvöskéjét teszik más időpontba. Elvégre az már a harmadik AmKap film lesz, ugyanakkor a DC-nek még nem volt olyan próbálkozása ahol két hős is szerepelt volna egy filmben (az utóbbi 10 évben biztosan nem) Na meg a két nagyágyún kívül még számítani lehet Wonder Woman cameojára is, ami aztán tényleg lesöpri szegény Kapit a pályáról :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 14. - 08:57:19
Ja, és még 2 év van addig, de már rohadt nagy a hype, mi lesz addig basszus  ;D
Amúgy mintha lett volna már egy hír, hogy a Dc Áprilisra tolta a filmet... de még konkrétan nem néztem utána...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 14. - 09:47:21
Nehogy már a DC-nek kelljen csúsztatnia b*sszameg ;D AmKap-ból már van kettő,de Superman/Batman-ből még konkrétan egy sincs! A Man of Steel pedig nem számít bele, mert az a kiscserkész önálló filmje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 14. - 10:11:53
Igen, ez elég merész húzás lenne a Marvel részéről. Maximum egy BA film rúghatna labdába a Supi-Bat mellett (persze nem minőségileg, hanem "csupán" bevétel szempontjából), de szerintem úgy is  a DC nyerne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Március 14. - 13:36:34
Feige már elmondta egy interjúban, hogy nem érdekli őket a Batman/Superman film, ők nem pakolják arrébb az AmKap 3-at. Szóval a dolgok jelenlegi állása szerint vagy a DC pakol megint (mert ugyebár egyszer már eltolták a filmet), vagy egyszerre kapjuk a két filmet. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: DarthKrayt - 2014. Március 14. - 13:44:58
Hát én szerintem korai lenne már elkönyvelni hogy milyen nagy film lesz. Már csak abból kifolyólag hogy az eddigi Superman filmek nagyon gyengék kivéve az újat ami meg esetleg erős közepes és közelében sincs mondjuk jó pár Marvel filmnek. Ezzel az együttes filmmel meg lehet csak a Batman színvonalát húzzák le amit eddig a saját filméiben felépítettek. Plusz számomra ez a párosítás mindig kicsit nevetséges volt olyan mintha a papír sárkány mellet reptetnék egy vadász gépet és azt állítanák hogy micsoda remek párost alkotnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Március 14. - 14:27:19
Hát én szerintem korai lenne már elkönyvelni hogy milyen nagy film lesz. Már csak abból kifolyólag hogy az eddigi Superman filmek nagyon gyengék kivéve az újat ami meg esetleg erős közepes és közelében sincs mondjuk jó pár Marvel filmnek. Ezzel az együttes filmmel meg lehet csak a Batman színvonalát húzzák le amit eddig a saját filméiben felépítettek. Plusz számomra ez a párosítás mindig kicsit nevetséges volt olyan mintha a papír sárkány mellet reptetnék egy vadász gépet és azt állítanák hogy micsoda remek párost alkotnak.

Teljes mértékben egyetértek, azt a sokak által (köztük én is) szeretett Nolan féle Batmant rombolják le akit 3 filmen keresztül építettek csak azért, hogy legyen közös filmje az új Supi-nak Batman-nel :roll:
Inkább valami értelmesebb dolgon is törhetnék a fejüket ott a DC-nél és csinálhatnának egy Flash vagy WW filmet, hogy végre lehessen egy JLA filmet forgatni :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 14. - 14:31:51
Öhm... azt ugye tudjátok, hogy ennek a Batmannek semmi köze nem lesz Nolanjéherz... teljesen más "univerzum".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 14. - 14:53:02
Mi igen, de szerinted az átlag nézők, akik még mindig értetlenkedve állnak a rebootok előtt, tudni fogják ezt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 14. - 15:09:42
Feige már elmondta egy interjúban, hogy nem érdekli őket a Batman/Superman film, ők nem pakolják arrébb az AmKap 3-at.
Ezt nem kell komolyan venni, amolyan farkasszem-effektus. Kidobolom, hogy a DC megijedjen, és ők hátráljanak meg. A Kapinak szerintem esélye sincs Batmannel szemben. Szerintem még az X-Mennek sem lenne. Pókember talán, az Avengers meg biztosan lemosná a színről, de a Kapi elég kizárt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 14. - 15:26:06
Mi igen, de szerinted az átlag nézők, akik még mindig értetlenkedve állnak a rebootok előtt, tudni fogják ezt?
Persze, de ha azt nézem azért  MoS se volt annyira über comics film, közelebb eset Nolan filmek realitásához, így talán az átlag néző meglesz győződve, hogy  ugyanaz a karakter  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Március 14. - 19:11:09
Öhm... azt ugye tudjátok, hogy ennek a Batmannek semmi köze nem lesz Nolanjéherz... teljesen más "univerzum".

Hát ez az, minek annyi univerzumot csinálni, Nolan Batmane és ahogy te is írtad a MoS nyugodtan említhetőek egy lapon.Csináljanak egy jó kis Flash filmet, aztán egy WW és lassan összedobálhatják a JLA filmet.Nem kell ide új Batman Supi mellé.
Igaz hogy ezzel a Supi vs Bats filmmel 3 legyet ütnek egy csapásra, de ha inkább egy az egyben megtennék azt mint a Marvel akkor már kaptunk volna egy JLA filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 15. - 09:15:53
Mi igen, de szerinted az átlag nézők, akik még mindig értetlenkedve állnak a rebootok előtt, tudni fogják ezt?
Persze, de ha azt nézem azért  MoS se volt annyira über comics film, közelebb eset Nolan filmek realitásához, így talán az átlag néző meglesz győződve, hogy  ugyanaz a karakter  ;D
Ez a fő gondom nekem is a MOS alatt végig az az érzésem volt, hogy ezt a karaktert direkt Nolan Batmanjéhez írták.
Ugyanaz a dramaturgia, képi világ stb. persze minden ügyetlenebbül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 15. - 10:36:17
Remélemis, hogy végre elszakadunk a NolanBatmantől. Kínszenvedés volt azt a három részt végig várni. Most már jöhetne egy Batman film is. Remélem ez végre az lesz.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Március 15. - 12:19:04
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2014/03/01.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: DarthKrayt - 2014. Március 15. - 13:51:03
Ennek supi vs bat filmnek szerintem legfőbb célja hogy az eddig filmes szempontból elég harmatos Supermant Batman segítségével próbálják magasabb szintre emelni mivel valószínűleg nagyon böki a csőrüket hogy nekik filmes szempontból eddig egy igazán sikeres karakterük van addig a Marvelnél lassan megszámolni se lehet őket
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 15. - 15:06:12
Beszarááás  :oh: :oh: :oh:
Urak, ujjakat keresztbe...  :oh:

Filmnews.
Fantasztikus négyes kirúgva a rendező és az egész stáb

Sokkoló, meg nem erősített információk láttak napvilágot a Bleeding Cool oldalán, miszerint a 20th Century Fox lapátra tette Josh Tranket, a Fantasztikus négyes (Fantastic Four) reboot rendezőjét, és Simon Kinberg forgatókönyvírót is.



Az oldal híre szerint a stúdió lázasan keresi az új forgatókönyvírót és rendezőt, de a szereplőkkel sincsenek megelégedve, akik a következők: Michael B. Jordan (Johnny Storm), Miles Teller (Reed Richards), Kate Mara (Sue Storm) és Jamie Bell (Ben Grimm). Hogy az ő sorsuk mi lesz, nagy kérdés, de nem csodálkoznék, ha ők is lapátra kerülnének.

Nem világos, hogy ezek a problémák már azután buktak ki, hogy a színészek aláírták szerződésüket, vagy még előtte, esetleg a többi szereplő válogatása közben lett elege a stúdiónak. Ráadásul ugye a hét elején olvashattuk, hogy kik a kiszemeltek Dr. Doom szerepére.

Most tehát nem tehetünk mást, mint várjuk, hogy a stúdió hivatalosan is reagáljon az imént elhangzottakra. Mindenesetre a forgatást hamarosan kezdték volna, hiszen az idő is sürgeti őket, ha el akarnak készülni a filmmel a 2015. június 19-ére bejelentett dátumra.


Ha ez igaz, lehet lesz némi esély, hogy visszakerüljenek a jogok a marvelhez. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 15. - 15:21:26
Jó lenne, ha feladnák és elengednék a jogokat, bár a mostani szuperhősfilmesaranybánya korszakban, lehet, hogy nem igen esélyes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 15. - 15:47:40
Hu, én bele se merek gondolni, hogy a marvelhez visszakerül és egyszer majd vmikor megjelenne az F4 brigád az Angyalokkal egy filmben. :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 15. - 16:12:44
Akkor valószínűleg kapnánk egy Tim Story stílusú F4 filmet :hehe: Ugyanis a Marvel csak ezt a szintet tudja hozni (kivéve az AmKap 2,de még azt se emelném piedesztálra így a trailerekből ítélve)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 15. - 20:15:03
Ha a színészeket is lecserélik, akkor nagy baj már nem lehet. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Március 15. - 20:16:23
Remélemis, hogy végre elszakadunk a NolanBatmantől. Kínszenvedés volt azt a három részt végig várni. Most már jöhetne egy Batman film is. Remélem ez végre az lesz.  ;D

Ne mond már hogy nem tetszett a Nolan trilógia :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 15. - 20:23:49
Remélemis, hogy végre elszakadunk a NolanBatmantől. Kínszenvedés volt azt a három részt végig várni. Most már jöhetne egy Batman film is. Remélem ez végre az lesz.  ;D

Ne mond már hogy nem tetszett a Nolan trilógia :o

De mondom. De szerintem ezt már veled is megbeszéltük. Ne menjünk újra bele...  8)
Neked bejön mert te vagy a célközönsége. Nekem nem, mert nem én vagyok a célközönsége. Ennyi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Március 15. - 20:28:23
Remélemis, hogy végre elszakadunk a NolanBatmantől. Kínszenvedés volt azt a három részt végig várni. Most már jöhetne egy Batman film is. Remélem ez végre az lesz.  ;D

Ne mond már hogy nem tetszett a Nolan trilógia :o

De mondom. De szerintem ezt már veled is megbeszéltük. Ne menjünk újra bele...  8)
Neked bejön mert te vagy a célközönsége. Nekem nem, mert nem én vagyok a célközönsége. Ennyi.

Gondolom te a Burton féle Batman rajongója vagy, ami mitagadás nekem is tetszett, de engem Nolan filmei mindig magával ragadnak, zseniális az az ember ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 15. - 21:01:36
Az első és harmadik nekem sem tetszett. A második nagyon jó volt, de csak az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 15. - 21:02:58
Az első és harmadik nekem sem tetszett. A második nagyon jó volt, de csak az.

Az első volt a legunalmasabb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Március 15. - 21:04:11
Az első és harmadik nekem sem tetszett. A második nagyon jó volt, de csak az.

Az első tényleg nem volt olyan jó mint a második, de nem értem mi volt a gondod a harmadik filmmel, szerintem jól össze volt rakva és a film minden történésének hatása volt a végkifejletre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 15. - 21:16:53
Az első nekem jobban tetszett, mint a harmadik. Az első fele klisés volt (nekem, mivel ugyanaz volt benne, mint 200 hongkongi filmben már a 70-es évek óta), viszont a Madárijesztő nagyon király volt - civilben és maszkban egyaránt. A harmadikból nem tudok jó mozzanatokat mondani, csak elképesztő nagy marhaságokat (a barlangból kijutás, Batman bunyós képessége, a többszörös gerinctörése utáni teljesítményei, és még sorolhatnám). Ellenben borzalmasan el volt húzva, izzadságszagúan hosszú volt, hogy valahogy többet tudjon mutatni, mint a nagy sikerű 2. rész. Utoljára a Hulk filmen néztem az órámat, de azon csak egyszer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 15. - 21:39:02
Nekem az első a kedvencem, meg a második, a harmadik meg télleg túlhúzott látszott, hogy csak egy naaaagyon monumentális véget akarnak... ott inkább csak jó jelenetek vannak, pölö Bane és bats harca nagyon hatásos úgy zene nélkül, vagy a végén még Alfred reakciója nagyon tetszett a sírnál, Madárijesztő visszahozása (bár még mindig tartom, hogy az a szerep ott jobb lett volna Kétarcnak :D is rohadt pofás, és Macseknő is egész fajin lett.
Én az elsőben nagyon bírtam a felkészülést, ruha és eszközök megszerzése, majd a város  feltérképezése.

Plusz nálam hiába klasszik a Burton cucc, nagyon mostohán bánt a mellék karikkal, mer kb Alfred és Gordonnak milyen szerepe volt nála? "Igen, uram, nem uram, megyek uram, hívom Batmnant bekapcsolom a jelet, kikapcsolom a jelet..."  :roll:
Nolannél százszor jobban voltak mozgatva a karakterek és Alfred és Gordon is olyan volt, mint a comicsban, volt szerepük és nem papír masék voltak a háttérben...
Burtonnél mai szemmel egyedül a látvány ami még mindig odabasz, rohadt jól van bemutatva az a nyomasztó környezet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2014. Március 15. - 21:40:49
Plusz nálam hiába klasszik a Burton cucc, nagyon mostohán bánt a mellék karikkal
Khm. Bob. Önmagában jobb volt, mint a Nolan-trilógia teljes gárdája. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 15. - 22:45:05
Plusz nálam hiába klasszik a Burton cucc, nagyon mostohán bánt a mellék karikkal
Khm. Bob. Önmagában jobb volt, mint a Nolan-trilógia teljes gárdája. :)

Pontosan. Vagy Max Shreck.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Március 16. - 14:26:34
Crane doki a legnagyobb arc :D "halálra ítlélem..séta által"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 19. - 08:13:35
https://www.youtube.com/watch?v=gKRVXRXnYa0

Captain (Ms.) Marvel film lehetséges! Iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiigen!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 19. - 10:50:37
Érdekes és SPOILERES infók a Superman\Batman filmmel kapcsolatban:
 :spoiler:
http://cinestar.hu/cikk/superman-vs-batman-kicsoda-bruce-wayne
http://www.comicbookmovie.com/fansites/Enphlieuwince/news/?a=96303

Kapinak és a Marvelnek véleményem szerint esélye sem lesz! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Március 19. - 11:45:29
Lehet, velem van a baj, de én nagyon remélem, hogy ez mind csak kacsa. Ez kb. egy rossz fanfic szintjén mozog. :\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Március 19. - 11:54:37
Szerintem ez kizárt, hogy igaz. Már így is nagyon sok új karakter van bejelentve az új filmhez, kizárt, hogy ehhez hozzácsapnak méh ötöt. kb 4 órásnak kéne lenni a filmnek, hogy ez működjön.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 19. - 11:55:47
Nekem meg tetszene egy Batman Squad ami folyamatosan őrjáratozik Gotham-ben :D Természetesen ezt nem kell készpénznek venni,de ha mégis bekövetkezne akkor tényleg esélye sem lesz a Marvel karaktereknek! Kivéve ugye az agyonsztárolt Avengers-t...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 19. - 12:00:42
Hát nem tom, ez nekem nagyon fake szagú... mi a fenééért akarnák hozzá kötni a Nolan vilgához, de mégis egy csomó mindent máshogy állítanénak be... ezzel így télleg csak megzavarják az egyszerű nézőt...
Ez télleg olyan, mitn egy fanfic...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 19. - 12:02:22
de ha mégis bekövetkezne akkor tényleg esélye sem lesz a Marvel karaktereknek!
Hogy érted azt, hogy esélyük sem lesz? Ez nem verseny. :) Attól azok még ugyanúgy behozzák a maguk 3-500 millás bevételeit.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 19. - 12:05:38
de ha mégis bekövetkezne akkor tényleg esélye sem lesz a Marvel karaktereknek!
Hogy érted azt, hogy esélyük sem lesz? Ez nem verseny. :) Attól azok még ugyanúgy behozzák a maguk 3-500 millás bevételeit.  ;)


Persze,hogy behozzák mivel ezeknek a filmeknek is megvan a maga masszív rajongótábora. Én úgy értettem,hogy egy ilyen szintű Batman sztori simán ellopja a show-t bármelyik Marvel nagyágyútól (pl AmKap,Vasember stb) Hasonlóan úgy mint mikor a TDKR és az ASM volt a mozikban. Ott is egyértelmű volt,hogy a kettő közül melyik lesz a nagyobb durranás :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 19. - 13:41:08
Hát nem tom, ez nekem nagyon fake szagú... mi a fenééért akarnák hozzá kötni a Nolan vilgához, de mégis egy csomó mindent máshogy állítanénak be... ezzel így télleg csak megzavarják az egyszerű nézőt...
Ez télleg olyan, mitn egy fanfic...

Ja főleg ezzel a 'Bane meg Talia halálát nem vesszük figyelembe' Nolan univerzummal tényleg kérdéses az egész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 19. - 14:09:13
Én úgy értettem,hogy egy ilyen szintű Batman sztori simán ellopja a show-t bármelyik Marvel nagyágyútól (pl AmKap,Vasember stb)
Ez igaz. Mozifilmekben a Batman az Avengersszel van egy súlycsoportban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 21. - 09:23:42
Oh.... oh...

Filmenws:
A 20th Century Fox berágott a Marvelre? Az éjjel folyamán a stúdió bejelentette a The Wolverine 2 premierdátumát, ami 2017. március 3-án kerül mozikba. Valamint a Fantasztikus négyes 2 (The Fantastic Four 2) is jön, méghozzá 2017. július 14-én. Szóval ezek szerint mindegy, hogy mit produkál a jövőre érkező első rész. Ezen felül részükről is akad egy misztikus címnélküli Marvel projekt, amit 2018. július 18-án küldenek mozikba.

Jön a Fantasztikus négyes 2 és a Wolverine 2

Továbbá rossz hír, hogy a stúdió elhalasztotta a Matthew Vaughn rendezésében készülő képregényen alapuló projekt, a The Secret Service premierjét 2015. március 6-áról 2015. október 24-ére.

Ha már Rozsomák, akkor a Movieweb összeszedett hat színészt, akik helyettesíthetik Hugh Jackmant, amennyiben ő nem kér a szerepből. Írom is a neveket sorban egy-egy képpel illusztrálva.
Joel Edgerton
Tom Hardy
Liam Hemsworth
Dwayne Johnson
Jack Huston
Xavier Samuel



Szóval ennyit arról, hogy az F4-et kidobták a kukába...  :roll: kár...

És megy a terelés, gondoltam, hogy az X film előtt elkezdik a kövi Wolverine film hírt csöpögtetni, így nagyobb lesz a meglepi ha Logan meghal a mostani filmben;D
A szereplők meg elég érdekesek, igaz hogy fan, de mégis ki volt az az elvetemült, aki Dwaynet akarná a szerepben... viiiiszont, basszus,TOm Hardy milyen fajin választás lenne, ő neki még a magassága is stimmelne  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 21. - 09:41:51
Felőlem jöhet a F4,de csakis azzal a feltétellel,ha Fáklyát nem egy afro színész fogja játszani! Más egyéb bajom nem volt ezzel a legutóbb felállással. Amit még elvárok egy Fantasztikus Négyes filmtől, az az,hogy legyen végre komoly hangvételű. Tehát közelítse meg az X-Men filmek stílusát (ami szintén nem egy Watchmen,de a Tim Story verziónál nagyságrendekkel komolyabb)

Rozsomák szerepére pedig személy szerint én Karl Urban-t javasolnám :D Megvan hozzá a mogorva és állatias arckifejezése! De ilyen Tom Hardy-kat látni sem akarok a szerepben :uhoh: Ráadásul az aktuális színész magassága nem ártana ha elérné legalább a 180 cm-t, mert a törpe verziót sose tudtam megemészteni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 21. - 11:26:08
Valamint a Fantasztikus négyes 2 (The Fantastic Four 2) is jön, méghozzá 2017. július 14-én. Szóval ezek szerint mindegy, hogy mit produkál a jövőre érkező első rész.
Hát, visszavonni nem nehéz, ha mégis bukik.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 21. - 11:41:40
Ezek a filmek fogják felgyorsítani a képregényfilmek háttérbeszorítását, amiről korábban beszéltünk valamelyik topicban. Mert ezeket gyorsan, csak a jogok mohó megtartása miatt készítik el, kevés passióval, mert rohanva választják ki, nyomást gyakorolnak a rendezőre és a csapatra és annak aztán el is megy a kedve az egésztől, ami meg is fog látszani a végeredményen.

Ha a végeredmény meg kétes, a közönség a következőnek kevesebb érdeklődést szentel és így hanyatlik szépen a képregényfilm csillaga.  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Március 21. - 12:24:52
Mike Vogel jó Rozsomák lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 21. - 12:35:29
Ebben sok igazság van, Szilánk, de szerintem a nem képregényes néző nem bontja műfajra a képregényfilmeket. Vagyis azért, mert az F4 és mondjuk a GoG rossz lesz, a következő Vasembert, Pókembert, Batmant még ugyanúgy várni fogja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Március 21. - 13:03:38
Én még várnék azzal a kijelentéssel, hogy a Guardians rossz lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Március 21. - 14:18:50
Könyörgöm, vegye már át a jogokat a Marvel/Disney a FOX-tól!!
Mert ez a stúdió, tényleg csak a kárt csinálja már.
Ha már Wolverine, szerintem Jon Brenthal jó lenne a szerepre! ;)

(http://i667.photobucket.com/albums/vv39/zoozone/5A-WOLVERINE-BERNTHALX2R-5A.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 21. - 14:35:34
Én még várnék azzal a kijelentéssel, hogy a Guardians rossz lesz.
Senki se mondott ilyet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 24. - 22:02:34
Oh...
Higanyszál a Bosszúállókban...
(http://cdn02.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2014/03/olsen-setpics2/elizabeth-olsen-aaron-taylor-johnson-avengers-2-set-photos-05.jpg)

Lehet véleményezni, melyik a jobb, az Xes, vagy ez?
Nekem a haja meg a rucija jobban bejön itt... csak a szakáll furi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 24. - 22:09:13
Ez sem egy nagy was ist das, viszont sokkal Pietro-sabb mint a Singer által megálmodott verzió! Csak azt sajnálom,hogy ez meg a Marvel bagatellizálása végett fog szép lassan elkallódni :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Március 24. - 22:19:02
Hát ez a srác jobb, mint az X-es transzvesztita.

Azért kiváncsi vagyok, a laikusokat mennyire fogja megkavarni, hogy két Higanyszál is van. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Március 24. - 22:58:57
Azt hittem ez a dublőr.  :uhoh: Mondjuk én már azon fel vagyok háborodva, hogy Pietro meg Wanda szerepel a filmben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 25. - 00:30:32
Kövezzetek meg, de nekem sokkal jobban tetszik az X-es. :-[ :) Ott korhoz illő kinézete van, itt meg modernek kéne lennie, de csupán ultra gagyi lett a rucija.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 25. - 09:12:02
Hát képregényes, nekem annyiból tetszik, hogy próbáltak átemelni a comicsból dolgokat bele.  :D
Viszont ami zavar a szakálban, furi, hogy barna közbe meg a haja szőke/ősz (?)... vagy akkor festi a haját a szakáll meg maradt eredeti szín.. furi az ilyen...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 25. - 11:09:31
Nekem is jobban tetszik az X-beli. Komolyabbnak tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 25. - 15:00:56
Állítólag így fog kinézni Ultron:
(https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/t1.0-9/q71/s720x720/10003362_840933412599752_1961465490_n.jpg)

Persze erre még jön a CGI, de nekem egyelőre ez sem jön be igazán.  :(

Legalább a Skarlát boszi nagyon frankó és dögös lett.  ;)

(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2014/03/Image00001.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 25. - 15:30:52
A filmes Ultron már most jobban néz ki mint a képregénybeli változata ;D Egyébként első ránézésre olyan műanyag hatást kelt, mint egy Power Rangers főgonosz kb... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 25. - 15:40:22
Hm, faja, engem az egyik Dr Who beli gonosz alien fajra emlékeztett a fej szerkezete  ;D

Wanda meg... azta...  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 25. - 15:43:27
Skarlát boszi tényleg jó lesz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Március 25. - 15:50:23
Szerintem meg röhejes ezekkel a rokker surranókkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 25. - 15:51:57
Nem szereted a bakancsos rokker csajokat?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 25. - 16:32:03
Wanda öltözéke ahhoz képest,hogy totál átlagos hipster outfit, mégis tartalmaz bizonyos elemeket több szubkultúrából is :D A bakancsnak meg egyáltalán nincs köze a rockhoz sem pedig a metálhoz! Nekem elsőre a new wave és a goth jut róla eszembe, 1 csipetnyi grunge-os vonással megtoldva 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 25. - 16:59:08
new wave, goth, grunge
Amiknek ugye köztudottan semmi köze sincs a rockhoz.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Március 25. - 17:09:20
Nem szereted a bakancsos rokker csajokat?

Nem ismerek egyet se, de talán szeretném őket, ha közelebbi kapcsolatba kerülnénk.
Ahogy ez a csaj kinéz, nem tudom valahogy nem jó az összkép.

"A bakancsnak meg egyáltalán nincs köze a rockhoz sem pedig a metálhoz! " Hm, ez tuti? A Tankcsapda vagy Metallica feliratú fekete pólóban mászkáló hosszú hajú arcokon bakancsot szoktam látni, valami fémbetéttel vagy mivel, mert az kemény :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 25. - 17:31:51
Úgy tűnik nagyon menő most alapnak az X-Men: Evolutiont venni a karakterek kinézetében: először az őrrobotok, most meg Wanda. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 25. - 17:35:13
Idézet
Amiknek ugye köztudottan semmi köze sincs a rockhoz.  ;)

Ami azt illeti azért mégis. Grunge-nak hívták anno az olyan zenekarokat mint az Alice In Chains,Nirvana,Mudhoney,Stone Temple Pilots stb ;) A goth szubkultúra meg jóval nagyobb és szerteágazóbb mint azt hinnéd. A new wave bandák is használtak gitárt szép számban és nem csak a szintit nyomták szüntelen :D

Idézet
"A bakancsnak meg egyáltalán nincs köze a rockhoz sem pedig a metálhoz! " Hm, ez tuti? A Tankcsapda vagy Metallica feliratú fekete pólóban mászkáló hosszú hajú arcokon bakancsot szoktam látni, valami fémbetéttel vagy mivel, mert az kemény :D

De az Olsen lányon nem épp Martens vagy Shelly's bakancs feszít hanem egy sima utcai példány ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 25. - 18:09:41
Idézet
Amiknek ugye köztudottan semmi köze sincs a rockhoz.  ;)
Ami azt illeti azért mégis.
Na ugye.   :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 25. - 19:37:25
Idézet
Amiknek ugye köztudottan semmi köze sincs a rockhoz.  ;)

Ami azt illeti azért mégis. Grunge-nak hívták anno az olyan zenekarokat mint az Alice In Chains,Nirvana,Mudhoney,Stone Temple Pilots stb ;)

Meg még annak a r**anc Courtney Love zenekarát is a Hole-t. Amúgy a Grunge nem is olyan rossz!  8) ;D  Bírod a műfajt drúg?

De az Olsen lányon nem épp Martens vagy Shelly's bakancs feszít hanem egy sima utcai példány ;D

Az Shelleys.  ;D Nekem egy Rangerem volt belőle, most pedig egy Red Roosterem van. Majdhogynem elnyűhetetlenek, megfelelő karbantartás mellett.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 25. - 19:45:04
Idézet
Meg még annak a r**anc Courtney Love zenekarát is a Hole-t. Amúgy a Grunge nem is olyan rossz!  8) ;D  Bírod a műfajt drúg?

Courtney Love-ot azért nem említettem, mert az a lotyó szabályszerűen Kurt f*szán mászott fel a csúcsra >:( Így abszolút semmi keresnivalója az olyan nagy ikonok közt mint a Nirvana, STP vagy az Alice In Chains! És amúgy igen, kedvelem a műfajt elég rendesen :D

Idézet
Az Shelleys.  ;D Nekem egy Rangerem volt belőle, most pedig egy Red Roosterem van. Majdhogynem elnyűhetetlenek, megfelelő karbantartás mellett.  8)

Nocsak akkor ezt most csúnyán benéztem ;D Nekem eddig csak Shelly's volt és tényleg minőségi lábbelik ezek mind! Nem csoda ha egy Avenger is ezt viseli valami gigantikus csata közben :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 25. - 19:50:24
Idézet
Meg még annak a r**anc Courtney Love zenekarát is a Hole-t. Amúgy a Grunge nem is olyan rossz!  8) ;D  Bírod a műfajt drúg?

Courtney Love-ot azért nem említettem, mert az a lotyó szabályszerűen Kurt f*szán mászott fel a csúcsra >:( Így abszolút semmi keresnivalója az olyan nagy ikonok közt mint a Nirvana, STP vagy az Alice In Chains! És amúgy igen, kedvelem a műfajt elég rendesen :D

Ha még nem láttad a Kurt és Courtney a helyi nirvána című doksit, érdemes megsasolni.  :D
Rendesen egy féreg az a nő...



Idézet
Az Shelleys.  ;D Nekem egy Rangerem volt belőle, most pedig egy Red Roosterem van. Majdhogynem elnyűhetetlenek, megfelelő karbantartás mellett.  8)

Nocsak akkor ezt most csúnyán benéztem ;D Nekem eddig csak Shelly's volt és tényleg minőségi lábbelik ezek mind!

Hehh... És nem is te nézted be.  ;D

(http://kepfeltoltes.hu/140325/14ishellysblk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Nemrég újrakezdtem a Frankensteint... Biztos azért.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 25. - 19:51:26
Még 105 nap, és élőben is hallani fogom az Alice In Chainst.
Én amúgy egy Steelt nyüvök most, de azt nem ajánlom senkinek, 1,5 éve alatt bő 6-8 mm-t kopott a sarka, ráadásul féloldalt.
Legközelebb én is inkább Shelly's-t veszek. Mondjuk 12 ezerért egy olyan cipő, amit 1,5 évig hordok napi szinten nem olyan rossz vétel, szóval azért nem bánom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 25. - 20:03:49
Még 105 nap, és élőben is hallani fogom az Alice In Chainst.
Én amúgy egy Steelt nyüvök most, de azt nem ajánlom senkinek, 1,5 éve alatt bő 6-8 mm-t kopott a sarka, ráadásul féloldalt.
Legközelebb én is inkább Shelly's-t veszek. Mondjuk 12 ezerért egy olyan cipő, amit 1,5 évig hordok napi szinten nem olyan rossz vétel, szóval azért nem bánom.

Az én Rangerem talpa is kopott rendesen, de az viszont cserélhető, úgyhogy nagy gond nincs, én nagyon sokáig hordtam, teljesen jó márka a Shelly's.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 25. - 20:10:40
Akkor lehet utána kéne néznem, hogy lehet-e rá külön talpat venni, mert amúgy meg olyan az egész még mindig, mintha új lenne.
Hű de szétoffoltuk ezt a topicot.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 25. - 20:35:32
Azért egy ilyen bakancsnak az élettartama eléggé függ ám a viselője járásától! Én pl évekig képes vagyok elhordani bizonyos jó minőségű cipőket, csak mert nem otromba a menésem :lol: De ismerek olyat is akinél egy ilyen bakancs fél évig sem húzza, mert lejön a talpa, megreped stb variációk. Nem vagyunk egyformák na :D Viszont a Shelly's-t azt tényleg csak ajánlani tudom ha az ember hosszabb távra tervezne mint 1 év!

Ja és ha már szétoffoltuk a topicot az emberek járási szokásairól,lábbelikről, akkor itt egy videó ami most szorosan kapcsolódik ehhez a témához :hehe:

https://www.youtube.com/watch?v=QlK-SBSput4  (https://www.youtube.com/watch?v=QlK-SBSput4)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 25. - 20:43:17
Enyhén csámpás vagyok, ezért kopik fél oldalasan a talpa ez, számomra nem újdonság (de támogatást azért még nem kérhetnék rá  :lol:). De amúgy nálam nincs olyan, hogy egy szezonos cipő.jobb esetben 5-8 évig is hordok egy tartósabb darabot.

ON:
Dwayne "The Rock" Johnson felmerült a DC háza táján.
Idézet
„Mint mindenki ebben a szobában, én is rajongok a szuperhősökért, és korábban évekig tárgyaltam a DC-vel a megfelelő karakterről. Mi lehetne az? Nagyrészt erről szóltak a beszélgetések, mert ki kell választanunk a megfelelőt. Nem mondom el, ki az, de három jellemzőt, ami alapján keresgéltünk elárulhatom, hogy találgathassatok.

Az első jellemző az volt, hogy olyan karakternek kell lennie, aki elég összetett, és bonyolult, és mind nekem, mind a stúdiónak lesz rá módja, hogy kiaknázhassuk a benne rejlő lehetőségeket. A második lényeges szempont az volt, hogy olyan karakternek kell lennie, akit még nem filmesítettek meg soha. Ez szintén adna egy kis szabadságot nekem, mint színésznek, amellett hogy saját magamból is beleadok egy kicsit, hű legyen az alapanyaghoz. A harmadik dolog, a legfontosabb, hogy egy kib***ott kemény valakinek kell lennie, olyan Superman keménységűről beszélünk.

Ez alapján a három jellemző alapján végre megtaláltuk a helyes karaktert számomra, jelenleg is több író dolgozik az anyaggal.”
http://cinestar.hu/cikk/melyik-dc-szuperhos-lesz-dwayne-johnson
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 25. - 20:46:15

Ja és ha már szétoffoltuk a topicot az emberek járási szokásairól,lábbelikről, akkor itt egy videó ami most szorosan kapcsolódik ehhez a témához :hehe:

https://www.youtube.com/watch?v=QlK-SBSput4  (https://www.youtube.com/watch?v=QlK-SBSput4)

A Python-t is bírod? Senki sem számít a spanyol inkvizícióra!  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 25. - 20:52:35
Idézet
A Python-t is bírod? Senki sem számít a spanyol inkvizícióra!  :hehe:

Mindent szeretek Én ami az elvont és igényes alkotások kategóriájába tartozik ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 25. - 23:04:30
Jól van, lányok, a divattal menjetek a másik topikba.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 26. - 09:47:39
Jól van, lányok, a divattal menjetek a másik topikba.  :hehe:

 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2014. Március 26. - 15:19:07
Két rövid hír:

http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/03/26/a_lost_bombanoje_lesz_hangyaember_csaja/

http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/03/26/eliza_dushku_macskano-cuccban_dorombol/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Március 26. - 19:27:46
A DC hír jó, a Marvel kevésbé. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 26. - 19:52:12
Heh, a Marvel jó, a DC kevésbé.  :) Duhsku Macskanőnek? Úgy 10 éve még oké.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 27. - 15:42:01
Jó isten, 2 méteres E.T fejűek lettek a Teknőcök...  :o
https://www.youtube.com/watch?v=hIC6NFFksyc
És úgy néz ki télleg Fitchner lesz Reszelő...  :roll:
F&@k it Bay, just F&{k it...  :roll:

És akkor most végül mégis mutánsok lesznek? Ejh... kihátráltak az űrlényes ötletből...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 27. - 16:05:15
Na végre valami hivatalos anyag :D Pont a hetekben gondoltam rá,hogy míg Pókemberből és a többi idei szuperhős filmből szinte naponta jönnek az előzetesek, addig ebből csak most érkezett egy,de még csak nem is HD felbontásban :lol: Ellenben a TF új részének a trailere már UHD-ban is megtekinthető volt! Fura dolgok ezek :headscratch:

A teknőcök feje pedig iszonyat jóra sikeredett!!! :oh: Én is csak a Reszelőt játszó színészt nézem rossz szemmel,de azt nagyon :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 27. - 16:17:54

A teknőcök feje pedig iszonyat jóra sikeredett!!! :oh:
Komoly? Nekem kapásból ET ugrott be róluk  ;D
Meg a magasságuk rohadt furi... minden eddigi cuccban alacsonyak, max ember magasságúak voltak... itt meg tök magasak... lehet hogy Megannak könnyebb dolga legyen a csodálkozással... a TF-ben is csak felfele kellett néznie nyitott szájjal, akkor itt is. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 27. - 16:25:55
No, ez gyors volt.

https://www.youtube.com/watch?v=nCjsWpM9zFU

Ez amúgy nem idén lesz?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Március 27. - 16:31:04
Hogy fognak 2 méteresen a csatornákban bújkálni? Splintert teljesen kihagyják a dologból?   :headscratch: De a végén a poénon,  hangosan felröhögtem. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 27. - 16:32:44
Hogy fognak 2 méteresen a csatornákban bújkálni? Splintert teljesen kihagyják a dologból?   :headscratch:
Baynek ez nem okoz gondot, fognak és kész ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 27. - 16:41:43
Én is csak a Reszelőt játszó színészt nézem rossz szemmel,de azt nagyon :drying:

Miért, drúg? Szerintem nagyon jó színész. Az Albínó aligátorban zseniális volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 27. - 16:44:31
Persze, hogy jó színész, de megint a karaktert herélték ki teljesen a színész választással, nem? Egy japó nindzsá vezérből lett egy amcsi elit katona-tudós?  :headscratch: :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Március 27. - 16:45:38
Oké, ez mondjuk teljesen igaz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 27. - 17:12:24
Bizony, bármennyire is jól néz ki ez a TMNT reboot azért a legnagyobb (és tán egyetlen?) ellenségüket nem egy B kategóriás színésznek kéne játszania :roll: És azért B filmes, mert az utóbbi időben nem láttam 1 épkézláb produkcióban sem.

BuB: E.T. azért más tészta nagyon :D Meg eleve akárhány rajzfilmet,játékot stb láttam abban mindenhol nyomott arcuk volt. De egy teknősnél ez csak nem gond? ;D A magasságuk sem izgat, mert egy fiktív történetben ahol két lábon járó teknőcök masíroznak szerintem nem a csatornahálózat elrendezése lesz a furcsa :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Március 27. - 20:16:26
Ez a  magasság, tényleg üt...
A címben végül is benne van a "tini". Vagyis ezek tinédzserek. És két méteresek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 27. - 20:30:05
A Tini teknősöknél ez megszokott.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Március 27. - 21:32:17
Hogy fognak 2 méteresen a csatornákban bújkálni? Splintert teljesen kihagyják a dologból?   :headscratch:
Baynek ez nem okoz gondot, fognak és kész ;D

Ja max majd valami felrobban :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Március 28. - 13:45:41
Ez  valami siralmas, Bay most már tényleg Uwe Boll magasságában jár. Megan Fox színésztudománya meg továbbra is abból áll, hogy tátott szájjal mereszti a szemeit. Ja, és dögös is. Hányadék produkció :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Március 28. - 17:34:41
Mégis, mekkora színészi teljesítményt vársz egy mutáns óriásteknősös filmtől?  :) Tökéletesen passzol oda egy ilyen jó nő, mint Megan. Nem hinném, hogy túl bonyolult karaktereket kellene valakinek is eljátszania ebben a filmben, akkor meg nem kell Megan helyett mondjuk Meryl Streep hozzá.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 28. - 18:14:43
Mégis, mekkora színészi teljesítményt vársz egy mutáns óriásteknősös filmtől?  :) Tökéletesen passzol oda egy ilyen jó nő, mint Megan. Nem hinném, hogy túl bonyolult karaktereket kellene valakinek is eljátszania ebben a filmben, akkor meg nem kell Megan helyett mondjuk Meryl Streep hozzá.  ;)

Pontosan erről van itt szó nagyban! Ez egy mese, amit nem szabad komolyan venni ;) Úgyhogy ez egyszer Bay szabadon kiélheti a hülye fétiseit ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Március 28. - 19:07:54
Tegnap kicsit filóztam még ezen a 2 méteres teknős baromságon...
Reszelő ( :hehe:) karakterét már így is szépen kiherélték, erre most még azt azt is elveszik tőle, hogy a teknősök fölé magasodjon.... ő mindig arról volt híres, hogy mondhatni fél kézzel elbánt kis teknőcökkel... erre most kapunk egy amcsi vézna Zúzót, aki majomkodhat a 2 méteres teknősökkel... hogy lesz ebből olyan félelmetes ellenfél számukra?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 28. - 19:30:44
Tegnap kicsit filóztam még ezen a 2 méteres teknős baromságon...
Reszelő ( :hehe:) karakterét már így is szépen kiherélték, erre most még azt azt is elveszik tőle, hogy a teknősök fölé magasodjon.... ő mindig arról volt híres, hogy mondhatni fél kézzel elbánt kis teknőcökkel... erre most kapunk egy amcsi vézna Zúzót, aki majomkodhat a 2 méteres teknősökkel... hogy lesz ebből olyan félelmetes ellenfél számukra?  :headscratch:

Exoskeleton-ról nem hallottál még? ;D Vagy a másik lehetőség az lesz,hogy belövi magát a trutymóval és valami rémséggé válik, mint a régi filmek egyikében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Március 28. - 20:28:16
Hát, nem tudom hogy ez forgatási fotó-e, de.... :roll:

(http://filmjunkee.com/wp-content/uploads/2014/03/Image-454985.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Március 28. - 20:34:57
Jé, :hehe: George Clooney
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Március 28. - 20:40:08
Na, a google tényleg a barátunk, nem nem Clooney, haeeemm:

(http://i1.ytimg.com/vi/KuNElg6hRuc/0.jpg)

 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Március 29. - 12:44:00
Mégis, mekkora színészi teljesítményt vársz egy mutáns óriásteknősös filmtől?  :) Tökéletesen passzol oda egy ilyen jó nő, mint Megan. Nem hinném, hogy túl bonyolult karaktereket kellene valakinek is eljátszania ebben a filmben, akkor meg nem kell Megan helyett mondjuk Meryl Streep hozzá.  ;)
Tökéletesen egyetértek. Ez az egész akciófilmes műfaj nem igényel nagy színészi kvalitásokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Március 31. - 19:24:01
Bakker ezekről, hogy nem beszéltünk még? Vagy már volt linkelve, csak lemaradtam volna róla?

(http://static.comicvine.com/uploads/scale_super/0/6063/3705970-1395192276_antman1.jpg)
Többi:
http://www.comicvine.com/articles/marvel-s-assembling-a-universe-gives-fans-a-look-at-ant-man-and-more/1100-148343/ (http://www.comicvine.com/articles/marvel-s-assembling-a-universe-gives-fans-a-look-at-ant-man-and-more/1100-148343/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 01. - 20:14:13
Heh:
http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/04/01/tini_nindzsa_teknoc_olelgeti_megan_foxot/
Állítólag ezek voltak a Tini Nindzsa-film fő hibái:
- a rajongók mindenhol őrjöngeni kezdtek amiatt, hogy a négy nindzsateknőcöt, Leonardót, Donatellót, Michelangelót és Raffaellót valójában April O'Neill apja és a főgonosz, Zúzó (más fordításban: Reszelő) tenyésztette ki az undorító zöld trutyi segítségével, hogy legyen végre a városnak néhány saját szuperhőse
    -Jonathan Liebesman rendező csapnivaló munkát végzett, ezért Michael Bay személyesen fogja levezényelni a megismételt forgatást :roll:
    -a digitális utómunkát elkapkodták, mert mindenki Bay másik projektjével, a Transformers 4-gyel volt elfoglalva
    -és az újra meg újra átírt forgatókönyv is több sebből vérzik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 01. - 20:16:43
Heh:
http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/04/01/tini_nindzsa_teknoc_olelgeti_megan_foxot/
Állítólag ezek voltak a Tini Nindzsa-film fő hibái:
- a rajongók mindenhol őrjöngeni kezdtek amiatt, hogy a négy nindzsateknőcöt, Leonardót, Donatellót, Michelangelót és Raffaellót valójában April O'Neill apja és a főgonosz, Zúzó (más fordításban: Reszelő) tenyésztette ki az undorító zöld trutyi segítségével, hogy legyen végre a városnak néhány saját szuperhőse
    -Jonathan Liebesman rendező csapnivaló munkát végzett, ezért Michael Bay személyesen fogja levezényelni a megismételt forgatást :roll:
    -a digitális utómunkát elkapkodták, mert mindenki Bay másik projektjével, a Transformers 4-gyel volt elfoglalva
    -és az újra meg újra átírt forgatókönyv is több sebből vérzik.

Lool, újraforgatják? Húha!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. április 01. - 20:27:48
Khm...április elseje :P Egyébként nem csodálkoznék ha tényleg megtennék. Egyébként nekem semmivel nem volt bajom, a kaukázusi Reszelőn kívül :stupid: Az meg roppant nevetséges,hogy egy ilyen faék egyszerű sztorihoz nem tudnak normális forgatókönyvet írni...Mintha olyan marha nagy karakterábrázolásokat és rendkívül precíz színészi felkészültséget igényelne ez a történet :roll: Van egy alapsztori és azt nem szabad módosítani (vagy ha mégis akkor finoman és ötletesen,hogy a végeredmény frankó legyen) mert nagy eséllyel bukta lesz belőle, ahogy most is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. április 01. - 20:58:39
  kaukázusi Reszelőn kívül :stupid:

Sajtreszelő  :hehe:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 01. - 21:10:03
Legalább a nickelodeonos mese nem egy rakás :censored:, mindig várom az új részeket.  :oh:

Mennyivel jobb lenne a klasszikus fejük.  :drying:
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1.0-9/1625760_756623007715490_1842422182_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. április 02. - 12:53:29
Hááát szerintem a tekik arca itt pont,hogy jól sikerült. A klasszikussal az a bajom,hogy az már túl meseszerű :D Itt viszont jól eltalálták az arányt, és teljesen hihető búrát varázsoltak nekik! Ezzel a filmmel még mindig nem a teknőcök kinézete a baj, hanem a szőke-kék szemű Shredder és Repesz mester hiánya :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 02. - 16:04:32
Az orr még érthető és reálisabbá teszi őket, de ez a húsos száj olyan perverz :)
És különben is mi értelme annak, hogy " hogy legyen végre a városnak néhány saját szuperhőse" ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2014. április 02. - 22:25:14
mennyivel jobbak a fanmade képek :(

én is nézem a nickelodeonos rajzfilmet, nagyon jók, tetszik, a régi hangulata van mégis újszerű. most volt egy dupla 42 perces rész, nem tudod fantomex mikor jön a következő?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 02. - 22:32:33
Csak április végén.  :-\  A legutóbbi két rész tetszett, jók voltak ezek a Szecska mesteres részek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: csorbi - 2014. április 02. - 22:35:19
Nagyon nagy kár, hogy csak tréfa  :-\

http://nerdreactor.com/2014/04/01/fox-finally-releases-their-marvel-franchises-for-1-8-billion-plus-royalties-back-to-marvel-studios/ (http://nerdreactor.com/2014/04/01/fox-finally-releases-their-marvel-franchises-for-1-8-billion-plus-royalties-back-to-marvel-studios/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2014. április 02. - 22:43:40
Csak április végén.  :-\  A legutóbbi két rész tetszett, jók voltak ezek a Szecska mesteres részek.

igen azok nagyon jók voltak. de április vége? miért csinálják ezeket a kihagyásokat? nem fogom kibírni....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. április 03. - 21:18:22
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2014/04/1VU7GbV.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 04. - 08:57:44
 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 04. - 09:03:35
Ó, de gáz... Chris visszakapja a piros sávos ruciját a Bosszúállók 2-ben...  :(

(http://img22.imageshack.us/img22/1674/6z9i.jpg)

De legalább vegyítették a mostani rucival rendesen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. április 04. - 09:40:22
Várható volt,hogy egy ekkora volumenű filmben mint a Bosszúállók ezt a fajta változást nem merik meglépni. Mert ugye a laikusok akik látták az első részt, majd egy dizájnváltás miatt nem fogják felismerni Kapit :lol: Amúgy nem is olyan rossz ez a vegyes gönc!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 04. - 14:22:45
Szerintem is jól néz ki, és végre kint a füle! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 05. - 09:38:58
Várható volt,hogy egy ekkora volumenű filmben mint a Bosszúállók ezt a fajta változást nem merik meglépni. Mert ugye a laikusok akik látták az első részt, majd egy dizájnváltás miatt nem fogják felismerni Kapit :lol: Amúgy nem is olyan rossz ez a vegyes gönc!
Szerintem a laikusok észre sem veszik a dizájnváltást.
"A" betű van a vállán  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 05. - 19:59:14
Vasember új páncéljára is kíváncsi leszek! :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 06. - 16:59:57
Ez poén. :D
Don Cheadle "War Machine" -t faggatták az Avengers 2-ről és majdnem elmondott egy nagy titkot, de végül...
https://www.youtube.com/watch?v=0ENTyo37yCA
 ;D


Őh... és Natasha visszakapja a kis kócos hajkoronáját is...  ez annyira nem jó :-\
(http://img811.imageshack.us/img811/6715/vjjw.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. április 07. - 13:23:19
Bírom ezt az Arsenio Hallt, már a Harc törvényében is nagyon vicces volt.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 07. - 17:23:49
A teknőcös filmben feltűnik egy ismerős alak, a legó készletek igazolják.
http://news.toyark.com/2014/04/07/lego-teenage-mutant-ninja-turtles-movie-sets-122907
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 07. - 18:40:26
Kire gondolsz?
Ez nekem fura, hogy van rajzfilmes lego tinininja és filmes is.
(http://3.bp.blogspot.com/-_W0W3SMr6Wc/UHbL92wyZoI/AAAAAAAARSI/BxWqCd9AXJM/s1600/TMNT+Lego+1.jpg)
(http://news.toyark.com/wp-content/uploads/sites/4/2014/04/LEGO-Teenage-Mutant-Ninja-Turtles-Turtle-Van-Takedown-007.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 07. - 18:45:57
Ez nekem fura, hogy van rajzfilmes lego tinininja és filmes is.
Pedig most minden filmes joga így fut. A Star Wars, a Marvel a DC, meg még mittomén mi van náluk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 07. - 19:13:50
Kire gondolsz?
Ez nekem fura, hogy van rajzfilmes lego tinininja és filmes is.
(http://3.bp.blogspot.com/-_W0W3SMr6Wc/UHbL92wyZoI/AAAAAAAARSI/BxWqCd9AXJM/s1600/TMNT+Lego+1.jpg)
(http://news.toyark.com/wp-content/uploads/sites/4/2014/04/LEGO-Teenage-Mutant-Ninja-Turtles-Turtle-Van-Takedown-007.jpg)

A jó öreg Splinter-re! ;)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2014. április 07. - 19:29:46
Más kint vannak, hogy milyen készletek lesznek? érdekes. nekem a rajzfilmes lego teknőcök jobban tetszenek. meg is vannak : ) igazából a filmes verziók még legóban sem tetszenek nagyon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 07. - 19:39:14
Azért túl sokat ne várjatok tőlük, mert nem ez lenne az első alkalom, hogy a lego készleteknek nem lenne semmi köze a végleges filmhez.  ;)
Komolyan, mintha a Vasember 3-nál is csak a Trailert látták volna a készletek kitalálói, csupa olyan jelenettel, ami a filmben sose volt.
(http://www.alegoaday.com/wp-content/uploads/2013/02/Lego-Iron-Man-Vs-The-Mandarin-76008.jpeg)
(http://www.alegoaday.com/wp-content/uploads/2013/02/Lego-Iron-Man-Extremis-Sea-Port-Battle-76006.jpeg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 07. - 20:20:34
(http://haveageekasm.com/wp-content/uploads/2014/03/Avengers2.jpg)

(http://movies.cosmicbooknews.com/sites/default/files/imagecache/600_wide/wysiwyg_imageupload/1/chris-evans-avengers-2-3.jpg)

(http://www.actucine.com/wp-content/uploads/2014/04/Avengers-2-140404-21-700x511.jpg)

(http://agentsofgeek.com/wp-content/uploads/2014/03/avengers-2-set-photo-ultron.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 07. - 20:39:15
Csak szerintem rontja el az élményt ezek az amatőr képek?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 07. - 20:42:23
Picit sz*r, hogy minden pici újdonságot egyből elénk tesznek, de azért annyira nem rontja az összképet. Amúgy kapi ebben a göncben picit olyan felfújtnak tűnik, picit halloweeny kosztüm beütés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 07. - 20:51:49
Higanyszál sokkal szimpatikusabb itt, mint az X filmben.
Tetszik a kapitány sisakja is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 07. - 20:56:34
A csizmája viszont fura. minha csak egy kamásli lenne egy futócipőn.
Mi a rettenet ez?
(http://agentsofgeek.com/wp-content/uploads/2014/03/avengers-2-set-photo-ultron.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 07. - 20:59:13
Ultron, ha igaz, majd CGI-al pótolják a filmben. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 07. - 21:19:24
ja és ezt nézik a színészek. értem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. április 07. - 22:35:10
Higanyszál és Ulron ultra gyagyi! Az utóbbin még segíthet a cgi. Viszont Wanda és Kapi telitalálat! :oh: Imádom ezt az új kapi ruhát is, úgy tűnik csak az első BA filmben sikerült gáz göncöt kitalálni neki. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 08. - 20:14:36
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/40/3748902-tumblr_n3pza5ncyb1txab8uo1_1280.jpg)

(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/40/3748901-tumblr_n3pz65pc3o1txab8uo1_1280.jpg)

(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/40/3748900-tumblr_n3pz8rhpzo1txab8uo1_1280.jpg)

(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/40/3748899-tumblr_n3pz7a2lzt1txab8uo1_1280.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 08. - 20:21:37
Ú, na ezek tök jó poszterek. Donatello rulz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2014. április 08. - 20:32:10
ameddig nem a fejük látszódik... :)
amúgy ezek tényleg jó beállítások, meg akartam keresni, a NECA-s figurák doboza oldalán vannak ugyan ezek a képek csak még az eredeti rajzokkal. hatásosak :) mondjuk ott Mikey sokkal jobban fogja a fegyverét!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 08. - 20:39:33
Nekem mindig is Raphael volt a kedvencem, de itt Leo karja a legjobb szerintem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 08. - 20:41:53
Kicsi ez a nuncsaku...  :headscratch: Nekem Leonardo a kedvencem.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. április 08. - 22:27:56
ameddig nem a fejük látszódik... :)


The truth has been spoken ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 09. - 14:59:55
Azért az elég durva, hogy Higanyszál egy, hm, hogy is mondjam... 'paródia' filmben néz ki a legnormálisabban.
(http://i.imgur.com/qis8ajY.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 09. - 15:13:31
Ez elég jellemző amúgy.
Mindig mondom én, hogy alapvetően a szuperhősképregény a pornó műfajához áll a legközelebb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. április 09. - 16:04:38
Vagy inkább arról van szó, hogy a pornó más műfaj, más célokra van kitalálva, úgyhogy ott nyugodtan bevállalhatnak full képregényes rucikat, mert nem ez a hangsúlyos, ráadásul úgyis hamar lekerülnek a szerkók... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 09. - 16:17:37
ráadásul úgyis hamar lekerülnek a szerkók... :hehe:
Azért meglepő módon nem, kis cipzárakkal megoldják  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. április 09. - 16:21:39
Na igen, ez is igaz. ;D Sőt, Amazon esetében a testfestésen is spórolnak a ruha fennhagyásával. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 09. - 16:49:00
Na, ahhoz még nem volt szerencsém  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 11. - 20:32:11
A sisakmániásoknak.  :D
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1.0-9/10171291_10152301590752488_3582224919167064324_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 11. - 20:34:14
Szééép!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 11. - 20:40:49
Reméljük nem csak egy snitt erejéig lesz látható! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. április 11. - 21:04:49
Szerintem a Guardians of the Galaxy baromi nagy meglepetés lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 11. - 21:35:29
Rocket is edz a filmre.  :hehe:
(http://s3-ec.buzzfed.com/static/2014-04/enhanced/webdr05/10/12/anigif_enhanced-buzz-7728-1397148685-30.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. április 11. - 21:54:36
Rocket is edz a filmre.  :hehe:
(http://s3-ec.buzzfed.com/static/2014-04/enhanced/webdr05/10/12/anigif_enhanced-buzz-7728-1397148685-30.gif)
Már a mosómedve miatt  érdemes lesz megnézni ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 11. - 22:17:46
looool  :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. április 11. - 22:21:09
Rocket hatalmas lesz sztem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. április 11. - 23:01:01
LOOOOOL kiégtem ;D ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 14. - 10:27:33
Egy perc akció az X-menből.
https://www.youtube.com/watch?v=cA-T-HLdv7g
És bakker, így közvetlenül a Beyond végigpörgetőse után esküszöm nekem fura úgy látni Ellen Page-et, hogy nem irányítom vezérlővel.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 14. - 10:59:36
Na jó, sztem én ezt má meg se nézem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. április 14. - 19:25:39
TMNT spot:
http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=52136
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 14. - 20:27:03
Hopp, Repesz mester....
Hát nem tom... nagyon nem tetszik még mindig, hogy ilyen óriások lettek...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. április 14. - 20:35:58
Ó b*szki most már lépjetek túl az óriás teknőcökön, amikor nem velük van a baj hanem az angolszász Shredder-rel! Magát a filmet pedig úgy kell felfogni mint egy alternatív alkotást, ami részben eltér az alapanyagtól ;) Repesz mester jónak tűnik abból a pár képkockából.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 14. - 21:49:23
Egy perc akció az X-menből.
https://www.youtube.com/watch?v=cA-T-HLdv7g
És bakker, így közvetlenül a Beyond végigpörgetőse után esküszöm nekem fura úgy látni Ellen Page-et, hogy nem irányítom vezérlővel.  :lol:
Én sem nézem meg. De az előzetesben nem Árnymacska az, aki visszaküldi Logant?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 14. - 21:54:31
De az előzetesben nem Árnymacska az, aki visszaküldi Logant?
Most ez honnan jutott eszedbe? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 15. - 06:14:52
De az előzetesben nem Árnymacska az, aki visszaküldi Logant?
Most ez honnan jutott eszedbe? :headscratch:
Csak mert Kittyről volt szó és eszembe jutott, mintha őt láttam volna annál a jelenetnél, ahol Logant lobotomizálja valaki. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 15. - 08:02:49
Nem tudom, jó eséllyel Xavier lesz az, gondolom, ki más buzerálná mások agyát.  ;D
Csak ezzel a "De" kezdéssel úgy tűnt, mintha valaki vagy valami ellentmondásba került volna ezzel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. április 16. - 05:12:00
Az utolsó előzetes!  :oh:
https://www.youtube.com/watch?v=gsjtg7m1MMM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. április 16. - 05:28:50
Szóval Charles mégsem bénult le az első rész végén, és... Pietro nem Erik fia. Lelki szemeim előtt már látom a habzó szájú rajongókat. :D Viszont baromi látványos lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. április 16. - 06:03:53
ÉS Rozsomáknak fémkarmai vannak a jövőben, Xavier él stb. Szerintem még várjuk ki a végét. :) Különben úgy rémlik Magneto az elején a képregényben sem tudta, hogy vannak gyerekei (ráadásul 3), az anyjuk elszökött és belehalt a szülésbe, majd egyből adoptálták őket.
Úgy tűnik Singer rá akar licitálni Ratnerre és az X3 hidas jelenetére.  :hehe:

Más: a TF4-ben állítólag 5 dinobot lesz, és csak Mogorva illetve Salak lesz az eredeti dinobotok közül. Benne lesz még  Galvatron is és elég idiótán néz ki.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 16. - 08:05:19
A lebénulós jelenet kellett az első film végére, anélkül totál érdektelen lenne, mint mondjuk a T4 végére is kellett volna a visszautazós jelenet.
Viszont most így rendbe tudják rakni, hogy miért tud mégis járni az X3 elején.
Ja és Xavier hogy a p*csába ne élne a jövőben...
Farkas filmeket, hát azok nekem meg kitörlődtek az agyamból, az nem érdekel, ha azokkal bármi ellentmondás van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. április 16. - 08:12:46
Nem tudom, jó eséllyel Xavier lesz az, gondolom, ki más buzerálná mások agyát.  ;D
Csak ezzel a "De" kezdéssel úgy tűnt, mintha valaki vagy valami ellentmondásba került volna ezzel.
0.49-nél : https://www.youtube.com/watch?v=6acRHWnfZAE
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/140416/x-men_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/140416/x-men_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.  (http://www.kepfeltoltes.hu)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 16. - 09:09:42
Azt írta Singer, hogy logikus lépés, hogy Logan megy vissza a múltba mivel ő él egyedül akkor, de a comicsból merítenek és az időutazáshoz Kitty is kelleni fog... gondolom, hogy miért, majd a filmből kiderül, ahogy az is, hogy Chuck, hogy-hogy él az itteni jövőben.


Trailer... na ezt most rohadtul meg bántam, hogy megnéztem... ez már nagyon sokat mutat a filmből...  ;D

És egen, habzó szájú rajongók, ki lesznek akadva Pietron, hogy nem Magnus fia (? ami egyelőre még nem bizti...), mer így akkor a karit herélték ki, nem? Így sok értelme nem volt belerakni... csak azért kellett,  mer az Angyalokban is benne lesz, és így ők hamarabb eltudják lőnni ezt a poént...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. április 16. - 14:33:35
Bitang lesz ez a film 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. április 16. - 17:59:51
NAGYON jónak tűnik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 17. - 19:29:01
Egyszer majd, ha a Marvelhez kerül a filmes jog, talán lesz egy ilyesmi Wolverine is:

(http://www.therpf.com/attachments/f78/my-wolverine-80s-brown-orange-suit-emerald-city-comicon-14-image_5.png-305428d1396314441)

(http://www.therpf.com/attachments/f78/my-wolverine-80s-brown-orange-suit-emerald-city-comicon-14-image.png-305429d1396314481)

Plusz, egy szerintem képregényesebb Vihar:

(http://uproxx.files.wordpress.com/2013/07/cosplay-xmen-storm-08.jpg)

:)


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 17. - 19:52:23
Igazából ezek szerintem max egy Kick Ass típusú filmben mennének el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. április 17. - 19:55:25
K*rva jól néz ki mindkettő,de erről sajnos lecsúsztunk ;) Manapság már a Marvel Studios sem jelmezes hősökben gondolkodik (kivéve AmKap,de ő egy jelkép ugye) hála az égnek. Viszont ha náluk lenne Pókember, akkor az szintén a klasszikus jelmezében flangálna hasonlóan a F4-hoz! Az ikszek meg szerintem sose voltak azok a hagyományos értelemben vett hősök, akik színes rucikban mutatkoztak. Ők is kaptak egyedi stílusú maskarákat és kosztümöket,de nekik sokkal jobban áll az,ha egyenruhájuk van :) Vagányabbá teszi őket és persze hitelesebb mint egy piros-kék sztreccshacuka :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. április 18. - 00:20:38
(http://www.therpf.com/attachments/f78/my-wolverine-80s-brown-orange-suit-emerald-city-comicon-14-image.png-305429d1396314481)
Heh, ez király. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 18. - 18:27:49
Télleg nem rossz ez a Rozsó szerkó, de a sárga szín engem még mindig zavar benne  ;D
viszont Vihar ezzel a fürdőruha szereléssel mindig is röhejes volt ;D ki venne már fel ilyet harcolni... (ezér vagyok sokszor kiakadva Diana sztriptíz göncén is... és a hülye rajongól csak kiharcolták, hogy 60 év után se legyen megváltoztatva se sorozatban, se az új Dc újraindulásban...  :roll:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 18. - 21:00:29
Hát ez majdnem minden női szuperhősre igez. Habár azért a piros kék szteccshacuka se nyújt bármi védelmet bármi elöl, akár sérülések, akár hideg, szóval ennyi erővel nyugodtan lehetnek fürdőruhában is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 18. - 22:05:25
Szerintem bénák....Vihar olyan,mint egy vak cigó! :headscratch: :ohmy: :oops: :smsorry:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 18. - 22:30:33
Jesszus atya úr isten....most  találtam CSAK...Ben Affleck lesz a Batman ????

 :yucky: :yucky: :yucky: :shocking: :shocking: :shocking:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. április 18. - 22:42:56
Jó reggelt! :D Ez már múltszázadi hír, és igen, elég fura, de várjuk ki a végét, akár jó is lehet. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 18. - 22:48:22
Tudom,hogy már 100 éves dolog...(új filmeket kb a trailereknél kezdem el megismerni:))
d eez sokkoló...rendesen sokkoló
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 18. - 23:06:52
Tudom,hogy már 100 éves dolog...(új filmeket kb a trailereknél kezdem el megismerni:))
d eez sokkoló...rendesen sokkoló

Csak nem internet nélkül éltél eddig?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 19. - 09:05:11
Nem!  :D
csak valahogy nem hoz lázba az Acélember....a Batman és Superman film meg azt hittem csak iylen majd lesz stádiumban van...nem,hogy már megvannak a színészek is!? :roll:


Ezek a Tini Ninják is.....olyan bénán néznek ki,hogy nem értem ,hogy lehet egyáltalán elindítani a projektet!?
A régi legelső!!!Az a TNT MOVIE !!! ovis voltam.....szénné néztem a videó kazettát!  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: SwitcX - 2014. április 19. - 17:14:33
Más: a TF4-ben állítólag 5 dinobot lesz, és csak Mogorva illetve Salak lesz az eredeti dinobotok közül. Benne lesz még  Galvatron is és elég idiótán néz ki.  :-\

Galvatronról tudsz képet linkelni? Lassan minden nagy álcavezér kap egy gagyi jelenetet a filmekben.  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. április 19. - 17:31:11
Elvileg ez Galvatron:

(http://s1.cdn.autoevolution.com/images/news/gallery/transformers-4-trailer-chevrolets-and-dinobots-video_1.png?1391435838)

Itt találhatsz képeket az új robikról:
http://screenrant.com/transformers-age-of-extinction-character-images-michael-bay-interview/

Ja, és elvileg a ezüst kamion, kék neonnal\LEDfénnyel, amit Ultra Magnusnak hittek, az Galvatron alternatív alakja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 19. - 17:44:03
Elég tetszetősek! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 19. - 18:16:52
Pfff... eh... Fuck off bay...  :roll:
Bazz, Pocakos  Vadászeb? Ne má...  :roll:
Meg most komolyan tök új dinobotokat gyártottak? Miért...?  :roll: (ok, költői kérdés, tom, hogy még több játékot tudjanak legyártani, de baszus, attól még tudnák használni az eredeti tagokat a dinobotokat átdolgozva...  :drying: )
Egek... adják már másnak ezt a rohadt Franchiset....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. április 19. - 18:23:31
Egek... adják már másnak ezt a rohadt Franchiset....

Sajnos nem fog megvalósulni. :( Rendkívül sikeresek ezek a filmek. Pedig sokkal több potenciál van a Transformerekben (a képregégnyek alapján), (jó)pár robbantásnál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: SwitcX - 2014. április 19. - 18:29:08
Ez lett volna az első TF, amit moziban nézek. Rühellem az összes részt, mégis erre majdnem befizettem. Mert nagy fan vagyok. Köszi a képeket, meggyőztek hogy megint csak egy hulladék filmet kapunk. A dinók egyenesen szánalmasak, harc közben megint csak tippelni lehet ki-kicsoda ezzel a szerves fémkülsővel. Galvatron meg... hát  :roll:
Bárcsak egyszer csinálnának egy újabb változatot az 1986-os 'filmhez. Már az IDW "újragondolása" is remek volt. Mai technikákkal príma lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 19. - 19:19:48
Mondjuk az igaz,hogy a 3-ban totál fogalmam nem volt,hogy ki-kicsoda a csata-jelenetekben. :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 19. - 21:20:56
Már a kettőben se lehetett tudni... meg az a rengeteg rovar álca... mind egy kaptafára készült...  :roll:

én még filózok, hogy moziban nézzem... de valahogy már az előzetes se győzött meg, ugyanaz a séma mint az eddigieknél... hihetetlen, hogy azt hiszik, hogy majd most beveszi a nép, hogy ez hozza majd esetleg azt a hatást, amit az sugall...

Az a röhej, hogy ez az Optimus lovagol Mogorván a fanok között egy jókora fénykép arzenált indított el, és egy csomóan csináltak ilyen képeket, a saját gyűjteményükból minden Opti és MOgorva játékukkal ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 19. - 21:25:37
Én megnézném moziban, ha nem lenne ennyire telepakolva képregényfilmekkel ez az év. Most AmKap, mindjárt itt a Póki, aztán később a Guardians...  :uhoh: Majd elválik még.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 23. - 16:20:51
Szépen gyűlnek a szereplők!  :P

http://www.imdb.com/title/tt3216414/

ha már volt akkor töröljétek!  :roll: :-[


Kéne egy sorozatok topik....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. április 23. - 16:26:10
Van. "TV Műsorok" a neve, plusz van egy "Képregényrajzfilmek" topic is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. április 23. - 20:51:47


Kéne egy sorozatok topik....
Hasonló van (http://www.pokember.hu/forum/index.php/topic,7.0.html).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. április 24. - 15:09:10
Á, ez Smallville mintára készülő tini Batman sorozat? Bruce a puccos elit gimiben fog bénázni a csajokkal? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 24. - 16:24:02
Hát...őőő....nem tudom...őőő....emélem nem. :roll: :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. április 28. - 20:57:03
Hallottatok a Justice League mozi bejelentéséről? Snyder fogja rendezni. Költséghatékonyságból lehet, hogy egyszerre forgatják majd a Batman/Supermannel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. április 28. - 21:18:26
Hallottatok a Justice League mozi bejelentéséről? Snyder fogja rendezni. Költséghatékonyságból lehet, hogy egyszerre forgatják majd a Batman/Supermannel.

Olvastam és örülök neki. A Watchmen & Superman látványvilága bejött, szóval nálam bizonyított a bácsi :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 28. - 21:22:09
Ha beveszik mellé megint Solid Snake-t (gyk: David Hayter) forgatókönyv írónak, akkor jó lesz ez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. április 28. - 21:24:35
Állítólag Goyer fogja írni a forgatókönyvet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. április 28. - 21:35:51
Hogy a p-csába tudott ez az ember olyan forgatókönyvek mellett, mint a Dark Knight, vagy a Dark City 8de sok dark) olyanokon is dolgozni, mint a Hipervándor, vagy a Szellemlovas 2?  :lol:
De bakker, ismét kicsi a világ, ő fogja elvileg írni a Metal Gear Solid forgatókönyvét, kellett nekem emlegetnem Snake-et.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 28. - 21:47:33
Miért, a Hipervándor gáz volt?  :headscratch:
Szerintem egynek simán elment.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. április 29. - 01:17:44
Pár forgatási kép a BA 2-ből.

A Hulkbuster páncél keze:
(https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSwBiADryNPYW2VqIlO8yCR69A744QxcWCLXciSbQ4aLcgy1szhlA)

..és az "új" Vas páncél:
(http://i718.photobucket.com/albums/ww182/universomarvel616/616GE/Veu11.jpg)

Komolyan, ezeknek semmi kreativitásuk nincsen? Ez ugyanaz, mint a Vas 3-beli páncél, csak felcserélték a színeket... :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 29. - 13:25:19
http://filmek.kepregeny.net/2014/04/28/hivatalos-zack-snyder-rendezi-az-igazsag-ligaja-mozit/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. április 29. - 14:17:57
Hogy a p-csába tudott ez az ember olyan forgatókönyvek mellett, mint a Dark Knight,

A DK inkább a Nolan bratyókon múlott, ha Goyer egymaga kontárkodja össze csőd lett volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 29. - 14:23:18
He, kemény meló után jól esik az ebéd.  ;D
(https://pbs.twimg.com/media/BmQN7O0CUAAiJLh.jpg:large)
Downey mostanában nagyon rákapott a twitterre.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. április 29. - 15:01:50
Ebből megtudtuk, hogy a Fekete Özvegy és a Hulk is szemüvegesek. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. április 29. - 15:37:10
Hallottatok a Justice League mozi bejelentéséről? Snyder fogja rendezni. Költséghatékonyságból lehet, hogy egyszerre forgatják majd a Batman/Supermannel.

Ja én is olvastam, (ma reggel a Metropolban) de ott a szereposztásról annyit írtak, hogy megvan Supi,Batman,WW és Cyborg na de mi van ZL-el és Flashsel?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. április 29. - 15:46:12
Van még 3 év...  :roll: :drying: ráérnek a bejelentésekkel ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 29. - 20:01:52
Nincs Flash? :o :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: talgaby - 2014. április 29. - 20:53:25
Dehogy nincs. Szerintem a te gépeden is fent van, hacsak nem iOS-t használ.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. április 29. - 21:03:56
Dehogy nincs. Szerintem a te gépeden is fent van, hacsak nem iOS-t használ.

talgaby pls ne cisnáld eszt vleem  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 29. - 21:36:37
ááááh... :muahaha: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 29. - 21:52:42
Alig várom már, hogy ez a web sorozat elkészüljön:

(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/t1.0-9/282809_504394479583659_908402132_n.jpg)

(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1.0-9/314118_474657275890713_432229723_n.jpg)

(https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-ash3/t1.0-9/60705_473051132717994_235224149_n.jpg)

(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/t1.0-9/10264858_729284053761366_5132173290721724511_n.jpg)

(https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/t1.0-9/10151376_727058063983965_1717706150843707067_n.jpg)

https://www.youtube.com/watch?v=cLEuXWSH30g
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. április 29. - 22:27:32
He, kemény meló után jól esik az ebéd.  ;D
[img width=450 height=600]https://pbs.twimg.com/media/BmQN7O0CUAAiJLh.jpg:large[/im
Downey mostanában nagyon rákapott a twitterre.  :hehe:

Uh, legendás társaság.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. április 30. - 08:49:39
Ez tenyleg tetszetos!(kronikak)
...es amugy mi ez pontosan? :roll: :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. április 30. - 19:37:54
Egy saját kezdeményezésű, fan film, de nagyon profi! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 04. - 16:05:05
Bazzeg, a minap csakúgy megnéztem a Percy jackson fantasztikus művet és úgy kb. koppantam közben, amikor ez a gyöngyszem leányszó megjelent benne, harcos görög mondhatni amazon gyermek, vagy m fene volt...
Komolyan, rohadtul elgondolkoztam rajta, hogy az idióta producerek miért is nem őt tudták beválasztani Csodanő szerepére...  :o :roll: :drying:
(http://img003.lazygirls.info/people/alexandra_daddario/alexandra_daddario_annabeth_chase1_YLvyISr.sized.jpg)
(http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQaC82QKyA-xO8sUg32dJ7gKSyB20BgP4UciR_qsSR_AxTm9uuz)
(http://fc06.deviantart.net/fs51/f/2009/291/6/0/Annabeth_Chase_Poster_by_Pjato333096.jpg)
fekete/sötét haj kék szemek, formás alak, színészi játék elmegy, mondjuk nem mintha Gal Gadotnak hú de nagy lehetne...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Május 05. - 08:31:15
Szerintem egyetlen ilyen típusú film sem igényel olyan színészi tehetséget, amit ne tudna bármelyik tipikus akciósztár nyujtani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Május 12. - 21:11:16
Ha minden igaz, ez lesz a Batmobile:

(http://static.comicvine.com/uploads/original/3/39001/3816907-mobile.png)

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 13. - 18:25:02
Uuuuuuhhhhh  :oh: :oh: :oh:
(http://i.imgur.com/3hRU6px.jpg)
Nekem nagyon bejön, tetszik, hogy most nem annyira páncél szerű :oh:

Szerk: cseréltem nagyobbra, remélem sikerült...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Május 13. - 18:35:13
Frank Miller Batman + Adam West maszk FTW!  ;D Mellesleg kérném vissza a Nolan dizájnt vagy az Arkham Knight-ban használt páncélt! Mert ez totál 90's feeling...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Május 13. - 18:41:09
A 90's feeling az a ragyogó kemény műanyag páncél volt.
Ilyen tipusú ruci még egy filmben sem volt.
A maszk meg ugyanúgy Dark Knight Returns. ;)
Nekem ez jutott róla rögtön eszembe, tök jó amúgy.
(http://img4.wikia.nocookie.net/__cb20130530100837/injusticegodsamongus/images/b/bb/Batman_arkham_city_skin_dark_knight.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2014. Május 13. - 18:41:35
Frankón néz ki :D mondjuk a logo még mindig nem a szívem csücske, de a ruha jó! Az batmobile meg még jobb lesz, ha látjuk az egészet egyben :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2014. Május 13. - 18:45:21
Nekem is jobban tetszik, ez már végleges, vagy még concept bőven? amúgy örülök, hogy nem a páncélt folytatták, nekem az is tetszett, mert abba a világba jó volt, meg hát hihetőbb is. de jó, hogy ilyen képregényesebb, meg hogy kicsi a füle!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Május 13. - 18:45:31
Elég retro, tetszik, nem erőltetik tovább a katonai kevlár túlélő páncél dizájnzt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Május 13. - 19:00:45
Na végre, baromi jól néz ki! :bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 13. - 19:53:37
Hát sztem simán rámondják erre is, hogy katonai kevlár, mer a comicsban is elvben vmi olyasmi lenne, és az se kimondottan Nolan páncél féleség. :headscratch:
Titkon bíztam benne, hogy majd kapunk fehér szemeket, és attól volt igazán elájúlva Kevin, bár, még kaphatunk, sztem akkor fog minden hardcore fan maga alá csinálni  :D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Május 13. - 20:23:49
Jajj...A fehér szem Batmannél pont olyan mint Pókinál a nagy fehér lencse a mostani filmben :lol: Úgyhogy kösz,de inkább maradjon a sminkelős nyitott szemű maszk! Azt a denevér logót sem ártana soványabbra vágni,mert így elég banálissá teszi az összképet. Még titkon reménykedek benne,hogy ez csak egy amolyan korai verziós ruci és később még csiszolnak rajta ezt-azt ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Május 13. - 20:28:17
Sminkelés+fehér kontakt lencse? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 13. - 21:15:59
Jajhaj, alakul ez...
Filmnewson volt egy kicsit világosabb verzió, ami elvben szintén hivatalos cumó.

(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/05/batmanbatmobilelight_1600.jpg)

Még a végén télleg világos szürke és sötét szürke (remélem nem kék...) variáns lesz...  :uhoh: :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Május 13. - 21:20:56
Affleck viszont ennyire nem izmos, ki van tömve? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Május 13. - 21:31:57
Ez történet szerint sem egy feszülős szövet ruha, hanem egy páncél. Szóval alap, hogy ki van tömve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 13. - 21:52:57
Hát a "páncél ruhától" ez messz van, inkább nekem olyan hatása van, mint a régi Flash sorozat rucijának.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Május 13. - 22:06:19
Hát érdekes, kicsit retró. :D Nekem egyből az jutott eszembe, hogy azért lett ilyen duci a denevér logó, hogy majd beleférjen az S-betű. :lol: A duci denevérlogót leszámítva amúgy tetszik. Talán még az öv lehetne kicsit modernebb, illetve a fülek lehetnének hosszabbak és keskenyebbek. De színesben biztos jobban fog mutatni az összkép.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 13. - 22:22:04
Majd változtatnak a logon meg a többin a második részre,  ;D

Na, a hülye fanok már dolgoztak...  :roll:
(https://pbs.twimg.com/media/Bnid4wcIQAA4TJl.jpg:large)
Miéé, ragaszkodnak ennyire ehhez a hülye kék színhez...  :roll:
Amúgy a CBM-en jó kis hozzászólás rekord lehet, alig pár óra alatt majd 1500 hozzászólás :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Május 13. - 23:30:12
Akárhogyan is nézem ez a ruha egy nagy visszalépés az eddigi ruhákhoz képest. Olyan, mintha valami fancucc lenne, abból sem a legötletesebb. Legalább a kisgatyát nem tették rá.  :twisted: :( A legjobban nekem a begins-es tetszett. Simán meghagyhattak volna valami hasonlót, vagy amilyen, most az Arkham Knightban lesz, az is király. Legalább a Batmobil tetszetős (eddig Batmobilok közül a Nolan-féle a favoritom). Olyan, mint a burtoni és a nolani kocsi keveréke lenne.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 14. - 10:40:22
Hm, most azt nézem , hogy lehet télleg ilyen világosabb szürke lesz a ruci legtöbb része, de furi mód, a jel se sötétebb tónusú... egy színű lesz a többi világosabb szürkével? Furi lenne...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Május 14. - 12:33:10
Nagyon durvára sikerült, nekem teljesen bejön. Nem volt bajom a Nolannéval, de jó látni egy más ízben is a ruhát, ez a szürke,fekete kombináció meg gyilkosan jó. Na meg, hogy ilyen szolid lesz a Bats, az is egy plusz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Május 14. - 19:17:18
Nekem is nagyon bejön! :o :oh:

Bár már megint a fülek...a vesszőparipám.... :nemtudom:

Az a Batmobil is durci!!! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Május 21. - 20:03:13
(https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/t1.0-9/10344809_243854022481852_4383854758247798440_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Május 21. - 20:52:28
(https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-prn2/t1.0-9/10344809_243854022481852_4383854758247798440_n.jpg)
Nekem egyből az jutott eszembe, hogy azért lett ilyen duci a denevér logó, hogy majd beleférjen az S-betű. :lol:
:taps:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Május 21. - 21:21:47
Ez most hivatalos?

SZerk: nem szóltam, látom, hogy a CBM-en is fent van és hivatos címszó alatt...

aztán lejjebb mentem és láttam egy szavazást, hogy az utóbbi időben melyik szereplőválasztás nyerte el a fanok tetszését, ezen meg megakadt a szemem...

Zac Efron - Dr. Strange

WTF: :o

http://www.comicbookmovie.com/fansites/SuperHeroStuff/news/?a=100530
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Május 21. - 22:37:59
Amerika, isten ments, hogy az ottani fanokra bármely filmkészítő is hallgasson! :uhoh:
Strange doki egy érett, tiszteletet sugárzó valaki.
Goran Visnjic talán jobb lenne mint Efron.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Május 21. - 22:51:46
Kapunk egy fiatal dokit. ;)
(http://37.media.tumblr.com/92771ecc4def09ba29d6ecc403d2dbf9/tumblr_n5l23aSIAD1s7seuvo1_400.jpg)
Nem olyan rossz ez, habár én inkább Johnny Deppet látnám szívesebben Strange doki szerepében. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Május 22. - 00:19:39
WTF?  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Május 22. - 00:39:13
Ez a fickó inkább menjen vissza valamelyik gimibe táncikálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Május 22. - 05:47:27
Most pont rosszkor indítanak ilyen szavazást, mert most van kifogás szeretni Efront a Neighbors film után. Meg amúgy is a highschool musical fűtötte generáció az utóbbi években csak divatból nem szerette Efront, ez most megint vissza fog állni támogatásba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Június 01. - 20:48:54
He, írtó furi lépés  ;D

Filmdroid:

A Marvel azt tervezi, hogy az összes Fantasztikus négyes képregényt parkolópályára teszi, mivel nem szeretnék erősíteni a Foxnál készülő filmet. A csapat ettől függetlenül más füzetekben felbukkanna, csak éppen a különálló kalandjaik szünetelnek egy kicsit.

Nem nagyon tom mire vélni, csak arra tok gondolni, hogy a Fox-al összerúghatták a  port, amiért azok most septibe készítenek egy minden valószínűséggel kaki filmet, csak hogy náluk maradjanak a jogok...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Június 01. - 20:52:13
Ez tényleg nagyon furcsa. Főleg, hogy nem is a képregénynek kéne erősítenie a filmet, hanem fordítva. Persze ha tényleg ennyire elrugaszkodott lesz, akkor nem csoda, hogy nem akarnak párhuzamot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Június 01. - 21:02:52
Az hagyján,de most emiatt lehet az Ultimate FF is parkolópályára kerül :drying: Pedig a jelenlegi Újvilág sorozatokból az a legjobb eresztés!

Egyébként ha a F4-t emiatt szüneteltetni óhajtják akkor vajon az X-Men-t és a Pókembert miért nem? Mivel ez a kettő se a Marvelhoz tartozik :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Június 01. - 21:35:49
Talán mert azok nézhetőek, de az F4, az eddigi infók alapján.... :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Június 01. - 22:01:38
Ja, én a septében összerakott film miatt gondolom, gondolom a Fox nem akarta elveszteni a jogot, mint a DD-t és a többit, így inkább "kibaszott" a marvellel, ő nekik meg nem igazán tetszett... valszeg...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Június 01. - 22:17:27
Remélem csak annyi köze lesz a Marvel-nek hozzá, mint a Szellemlovas 2-höz volt, és tuti bukás lesz!
Pedig olyan jó filmet lehetne rittyenteni belőle....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Június 02. - 09:13:39
Hö...
A Marvel bekeményít?  :D
Most azt tervezik az Xmennel is, mint az F4-el

http://www.comicbookmovie.com/x-men_movies/x-men_days_of_future_past/news/?a=101096
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Június 02. - 11:05:57
Hö...
A Marvel bekeményít?  :D
Most azt tervezik az Xmennel is, mint az F4-el

http://www.comicbookmovie.com/x-men_movies/x-men_days_of_future_past/news/?a=101096

Az F4 abszolút hidegen hagy,de egy X-Men-t megszüntetni már nem csak hatalmas ostobaság,de egyenesen mítoszrombolás :drying: Ez a Marvel részéről nem más mint széllel szemben pisálás és nem több! Ezzel nem nagyon fognak kib*szni a Fox-szal, max saját magukkal...
Ráadásul az X részleg túl nagy ahhoz,hogy csak úgy kaszálják. Mi lesz a Rozsomák sorozattal és más egyéb címekkel amiben az ikszek szerepelnek? Ha ezt meglépik akkor tényleg nem normálisak :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Június 02. - 11:19:31
Elvileg nem a képregényeket állítanák le, hanem nem lennének játékok az új filmhez... ami azért érdekes, mert szerintem az eddigiekhez sem voltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Június 02. - 11:48:59
De az F4-nél az volt, hogy egy darabig szünetelteik a kiadást is, nem?  :headscratch:
Az xeknél meg amúgy is jön a nagy változás, mivel Logan bá meghal, így egy rakás cím amúgy is ugrani fog... meg valszeg egy csomó minden átalakul...
Valljuk be, lehet nem is ártana... már akkora katyvasz van ott is címek terén, meg újra indítás, nem indítás, ilyen csapat, olyan csapat... nyomon se nagyon lehet követni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Június 02. - 20:16:05
Elvileg nem a képregényeket állítanák le, hanem nem lennének játékok az új filmhez...

Mi csak jobban járnánk ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Június 18. - 18:10:52
hm...
http://moviepilot.com/posts/2014/06/18/marvel-dc-predicting-the-next-32-future-superhero-movies-1520500?lt_source=external,manual,manual#!0wXaW
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Június 18. - 19:09:11
A Warner/DC, ha ezeket meg tudja majd csinálni isten királyok lesznek!  :oh:
Marvel-ből meg szerintem, az X-Men kivételével mind bukta lesz, ami nem Marvel Studios-os.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Június 18. - 21:02:18
Mindkét lista idejétmúlt, mióta a Sony áttette 2017-re a Pók3-at. Az F4 kettő is merész terv, mivel az egy akkorát fog dőlni, mint egy ház.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Június 18. - 21:06:36
Mindkét lista idejétmúlt, mióta a Sony áttette 2017-re a Pók3-at. Az F4 kettő is merész terv, mivel az egy akkorát fog dőlni, mint egy ház.

Örülnék ha a F4 zakózna,de ebben most még nem lehetünk 100%-ig biztosak. Max 93,5%-ban :hehe: Viccen kívül lehet még sikeres, ha pl kap egy normális forgatókönyvet úgy mint az X-Men DoFP!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Június 18. - 21:25:48
Legyen igazad, de a szereplők annyira gázok, hogy szerintem nincs olyan sztori, ami megmenthetné.
Én épp a múlt héten néztem újra az első részt, és teljesen jó volt. Reed és a Fáklya telitalálat benne.
Amikor a Lény  utálja magát, amiért nem tud enni rendesen, mindent összetör, mert behemót, és mindenki fél tőle, menekülnek, majd amikor a letargiáját számon kéri Sue, hogy "Mit vagy úgy oda, mind egy cipőben járunk!" és a válasz: "Neked fogalmad sincs, mit nem adnék azért, hogy láthatatlan legyek".
A film gyöngyszemei.  :f4:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Június 18. - 22:17:19
Legyen igazad, de a szereplők annyira gázok, hogy szerintem nincs olyan sztori, ami megmenthetné.
Én épp a múlt héten néztem újra az első részt, és teljesen jó volt. Reed és a Fáklya telitalálat benne.
Amikor a Lény  utálja magát, amiért nem tud enni rendesen, mindent összetör, mert behemót, és mindenki fél tőle, menekülnek, majd amikor a letargiáját számon kéri Sue, hogy "Mit vagy úgy oda, mind egy cipőben járunk!" és a válasz: "Neked fogalmad sincs, mit nem adnék azért, hogy láthatatlan legyek".
A film gyöngyszemei.  :f4:

Ezzel nagyon egyetértek, mármint a korábbi F4 filmek létjogosultságával :) Sokan lehúzzák ezt a 2 részt,mert könnyed hangvételűre sikeredett, pedig roppant mód igazodott az eredeti képregényhez!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Június 19. - 09:49:27
Főleg ahogy Galactust kezelték a filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Június 19. - 10:15:53
Az Ulti verzióban épp ilyen. Megjegyzem, "életszerűbb", mint a 616-os verzió, mert egy természeti erő miért nézne ki embernek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Június 19. - 10:29:51
Ja, hogy itt is az Ultimate dominál. Akkor nem szóltam és már értem is. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Június 19. - 10:35:52
Azért a filmben lehetett ám látni,hogy emberszabású, csak direkt homályosan mutatták,hogy ez ne legyen annyira egyértelmű mint pl a képregényben. Ami nekem tetszett, mert így jóval titokzatosabb és fenyegetőbb jellege volt mint a 616-os bilifejű verziójának :hehe: Egyébként ha már Galactus, akkor mindenképp az Ulti verziót erőltessék,mivel az a megvalósítás sokkal közelebb áll ehhez a lényhez mint az emberi ábrázolás!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Június 19. - 12:31:39
Az Ulti megvalósítások zöme amúgy is sokkal "reálisabbra" lettek megoldva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Június 19. - 12:37:22
Az Ulti verzióban épp ilyen.
Én úgy tudom, hogy az Ulti Galactus egy óriási rovarszerű űrhajóflotta, nem? :headscratch:


Idézet
Megjegyzem, "életszerűbb", mint a 616-os verzió, mert egy természeti erő miért nézne ki embernek?
Na de ezen logika mentén haladva egy természeti erőnek miért van tudata, miért tud gondolkozni, miért vannak érzelmei, stb? Miért csinál magának hirnököt, ha igazából nincs is rá szüksége? Ha a filmben nincs az Utazó, akkor Galactus lazán elpusztíthatta volna a Földet. Nekem a 616-os verzió épp azért volt életszerű, mert egy félisten szerű lénynek ábrázolták, akiről hihető, hogy van tudata, saját akarata, kiemelkedő intelligenciája és nem utolsó sorban érzelmei, lelki vívódása, ami érdekesebbé tette a karaktert. Ugyanakkor, mivel humanoid óriás, ezért bár nagy hatalmú, de vannak gyenge pontjai, lehet püfölni, meg tud sérülni, nem legyőzhetetlen (így van benne ráció, hogy hírnököt teremtett magának). A maga módján egy szerethető figura akivel lehet azonosulni valamennyire. De egy bazinagy űrfelhőt hogy akarsz püfölni vagy szétlőni?
És manapság, amikor a népek zabálják a Godzillákat, meg a Pacific Rim óriásszörnyeit és robotjait, vagy épp a Transformerst, ne mondja nekem senki, hogy nem lehetne jól megvalósítani a 616-os Galactust egy képregényfilmben. ;) Sokkal érdekesebb lenne, mint egy túlméretezett dínó.

Egyébként az Ezüst Utazó megvalósítása tök jó volt a filmben, de számomra totálisan nevetségessé tette a film végét az, hogy az Utazó egymaga simán kinyírta Galactust. Ha képes rá, miért nem tette meg korábban? Vagy ha nem is tudta, hogy sikerülhet, akkor is, miért nem próbálta meg korábban? Így gyakorlatilag több milliárd lény halála száradt a lelkén fölöslegesen.

Azért a filmben lehetett ám látni,hogy emberszabású, csak direkt homályosan mutatták,hogy ez ne legyen annyira egyértelmű mint pl a képregényben.
Ja, annyira homályosan mutatták, hogy a képregényrajongókon kívül senki más nem vette észre. :lol: Egy bazi nagy űrfelhő volt, ennyi. Csak a rajongók kedvéért rajzolták bele a kontúrját lángokból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Július 03. - 14:22:31
Batman után megjött Superman is.
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2014/07/henrycavillsupermanbatman1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 03. - 14:44:36
Odab*sz!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Július 03. - 15:00:51
Jól eltalálták :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 03. - 21:01:26
Gotham itt jobban fog kinézni, mint Nolan steril városa. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 03. - 22:09:48
Kicsit nagyobban:
(http://i.imgur.com/fJsXFiA.jpg)
Ahpgy nézzem oda a szürke izé szín, minden kék lesz, és az öv is övszerűbb.
Mondjuk a frizurája és a Clark frizurája között nem sok különbség van, oda az álca  ;D de ahogy néztem felvették a Lois és Clark sorozat stílusát, ott volt, hogy Clarknak volt bozontos haja, míg Supinak a lenyalt frizkója.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 04. - 11:00:19
 :hehe:
(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/10492271_745050222219856_809700749076118813_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Július 04. - 13:34:25
Van egy idevágó Torrente idézet... ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Július 04. - 13:52:40
Csak elütik az időt  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Július 04. - 15:37:06
 :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Július 05. - 08:36:08
Kicsit nagyobban:
(http://i.imgur.com/fJsXFiA.jpg)
Ahpgy nézzem oda a szürke izé szín, minden kék lesz, és az öv is övszerűbb.
Mondjuk a frizurája és a Clark frizurája között nem sok különbség van, oda az álca  ;D de ahogy néztem felvették a Lois és Clark sorozat stílusát, ott volt, hogy Clarknak volt bozontos haja, míg Supinak a lenyalt frizkója.

Hány részre írt alá ez a gyerek? Sokáig lesz ő a Superman?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Július 05. - 12:33:47
Hány részre írt alá ez a gyerek? Sokáig lesz ő a Superman?
Nem tudom de bármikor lecserélhető MAtt Bomerre. Csak neki is kell egy kis tesztoszteronkúra X)
(http://ia.media-imdb.com/images/M/MV5BMjA5NTE4NTE5NV5BMl5BanBnXkFtZTcwMTcyOTY5Mw@@._V1_SY317_CR20,0,214,317_AL_.jpg)
http://www.imdb.com/name/nm0093589/mediaindex?ref_=nm_phs_md_sm
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 07. - 16:52:22
Talál Cavill szerintem. A romantikus kép meg odaver.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Július 07. - 17:54:11
Mi bajotok Cavillel? Lehet, hogy nem olyan színészóriás, mint Reeve volt, de alkatilag a legjobb Superman szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 07. - 21:19:21
Szerintem még fejre is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Július 08. - 10:28:40
Szerintem is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Július 08. - 11:09:29
Főleg lábra. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 11. - 11:32:46
Mi bajotok Cavillel? Lehet, hogy nem olyan színészóriás, mint Reeve volt, de alkatilag a legjobb Superman szerintem.
Szerintem se volt rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 16. - 18:14:41
 :oh:

(https://scontent-b-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/t1.0-9/10489972_10152570471014701_5045644827383339611_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 16. - 19:42:44
Hoppá, hoppá  :D Badass!
Ultron elég fenyegetően néz ki és ezek szerint több is lesz belőle.

Hopp, hopp, és mégtöbb hivatalos kép:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=103721
Már hiányoltam Thort a címlapról (lehet oda csak az igazán nagy kasszasikerű csapattagok kerülhetnek? (Vas és Kapi)  ;D )
(http://img2-3.timeinc.net/ew/i/2014/07/14/Captain-America-Thor_612x380.jpg)

Ez meg jópofa:
(http://i.imgur.com/NM5t3He.jpg)

Szerk:

Basszus, ez meg csak most tűnik fel...  :o
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2014/07/avengers2-ewfirstlook1-full.jpg)
Ott van Rhody is, kemééény  :D na most befoghatják az okosok, hogy hol lesz az akciók során  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Július 17. - 08:46:07
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2014/07/10524356_516139561819190_1840802346003429393_n-150x200.jpg)

Ez már most rosszul kezdődik. Feltünően márkás a cipője  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 17. - 19:57:45
Nova??!!:

(http://www.themarysue.com/wp-content/uploads/2014/07/gotg-bus-shelter-nova-prime-v1-lg-3c7d7.jpg)

(http://static.comicvine.com/uploads/original/11115/111157701/3854032-8556425997-nova_.jpg)

 :uhoh:  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 17. - 20:08:00
The Nova Corps was originally a space militia and exploration group for the planet Xandar. It consisted of 500 soldiers ranging in rank from Corpsman up to Centurion and its leader Centurion Nova Prime

A Föld Novája (http://en.wikipedia.org/wiki/Nova_(Sam_Alexander)) az egy Nova Corps tag. Nem Nova Prime.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 17. - 20:25:19
Ok, akkor megnyugodtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Július 17. - 21:40:48
The Nova Corps was originally a space militia and exploration group for the planet Xandar. It consisted of 500 soldiers ranging in rank from Corpsman up to Centurion and its leader Centurion Nova Prime

A Föld Novája (http://en.wikipedia.org/wiki/Nova_(Sam_Alexander)) az egy Nova Corps tag. Nem Nova Prime.

Miért van nekem Green Lantern Corps feelingem ezzel kapcsolatban? :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2014. Július 18. - 20:51:13
(http://images.moviefanatic.com/iu/t_full/v1405618387/guardians-of-the-galaxy-ronan-the-accuser-poster.jpg)

Badass!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 18. - 23:24:12
Jó az a kalapács.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Július 19. - 18:54:12
The Nova Corps was originally a space militia and exploration group for the planet Xandar. It consisted of 500 soldiers ranging in rank from Corpsman up to Centurion and its leader Centurion Nova Prime

A Föld Novája (http://en.wikipedia.org/wiki/Nova_(Sam_Alexander)) az egy Nova Corps tag. Nem Nova Prime.

Miért van nekem Green Lantern Corps feelingem ezzel kapcsolatban? :roll:
Mert a Nova Corps a Marvel univerzum Green lantern corpsa.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Július 19. - 21:59:19
The Nova Corps was originally a space militia and exploration group for the planet Xandar. It consisted of 500 soldiers ranging in rank from Corpsman up to Centurion and its leader Centurion Nova Prime

A Föld Novája (http://en.wikipedia.org/wiki/Nova_(Sam_Alexander)) az egy Nova Corps tag. Nem Nova Prime.

Miért van nekem Green Lantern Corps feelingem ezzel kapcsolatban? :roll:
Mert a Nova Corps a Marvel univerzum Green lantern corpsa.

Köszönjük Emese ;D

De viccen kívül, miért jó hogy a kiadók egymástól lopják a karaktereket?
Minek válasszak a két óriás közül, ha a legtöbb "típuskaraktert" mindkettőnél megtalálom...
Így a kiadók arculata is egysíkú semmi különleges, vagy más.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 19. - 22:02:26
Versenyhelyzet, ennyi.
Amúgy a Zöld Lámpás világában és magában a karakterben több fantázia van szerintem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 21. - 15:43:39
Oh, bakker... a hülye marhák... csak képesek voltak elbarmolni...  :roll:

Képregényfilmek.net:

Míg a DC cseszekedik és dátumokat csúsztat, nem mellesleg Geoff Johns mindenki füle hallatára lenyilatkozza, hogy a kiadó filmes és a TV-s univerzuma nem fog kapcsolódni egymáshoz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Július 21. - 16:04:59
Ezen nincs mit meglepődni, eddig is elég nyilvánvaló volt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 21. - 17:22:01
Hát azért annyira nem  :headscratch: a filmes hírekben egymás után jöttek a nagyobb hősök megjelenéséről a tények, de Íjászról semmi hír, jó ő eleve se alapító tag, de Villámról se volt eddig semmi hír...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2014. Július 21. - 18:11:57
Ja,eddig lehetett reménykedni.Szerintem nagyon rossz döntést hoztak,de ők tudják.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 21. - 18:32:31
Vagy ők se... fázis késében vannak... nézzük csak meg a Csapatösszevonási dolgukat... majd 8 évvel később kapcsoltak a Marvel után... valszeg a Tv-t is később fogják meglovagolni, alá marvel...  :roll: de hogy így mennyi kavarás lesz így, nem igaz, hogy nem látják... (gondolok itt Villám karakterére, mert őt tuti nem fogják kihagyni a Ligából és kapunk egy újat karaktert... mennek majd a találgatások a laikusoknál, hogy ez a karakter hogy kapcsolódik a tv-shez...  :hehe: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 21. - 20:06:59
Állítólag japán Flash lesz, és Jason Momoa meg Aquaman-t fogja játszani.
Szóval tuti, hogy semmi köze sem lesz a TV-nek a mozivászonhoz! ;)

(http://nukethefridge.com/wp-content/uploads/2014/06/jesse_eisenberg_as_lex_luthor_by_petersatera-d764w5y.jpg)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Július 22. - 09:52:20
Ez most komoly???Japan Flash...
Ne szorakozz mar....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 22. - 09:56:16
Az szerintem pletyka, ahogy a latino is az volt... mert előtte még latino volt.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2014. Július 23. - 18:25:49
http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/07/23/csim-bum_cirkusz_vilagszam/

ebben a pár percben is van pár kitekintés (pl: 0:20-nál látható Thanos, Nebula..stb)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 23. - 23:54:26
Még 3 hét a filmig, nagyon várom.  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 24. - 09:11:46
Ez inkább az ide képregényfilmekhez tartozna sztem, srácok.  :headscratch:

Más:
 a mocskok, egyelőre csak a köpenyt hozták el a comiconra, de az is vmi  ;D
(http://i.imgur.com/QhyM1Ba.jpg)

(http://i.imgur.com/ygOg0kQ.jpg)

https://mtc.cdn.vine.co/r/videos/99EB8532A31103910124973936641_25fea4df957.1.2.8557654679814379093.mp4?versionId=5fjt1Mvfo6r1neOeJnZQrKzlv8zA.t7w

Megnyugodtam, nem kék lesz, szuuuupiiiiiii  :oh:  (és most omlott össze odakint egy csomó hardcore fan, akik már a kék szín várták... a sok hülye  :hehe: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 24. - 09:24:12
Én meg akkor lennék végre igazán elégedett, ha túllépnének ezen a Burton stílusú Batman maszkon és úgy ábrázolnák ahogy pl. az Arkham Knight-ban, azaz high-tech páncélban lehetőleg Bat-szemöldök nélkül :hehe: Elvégre 2014-et írunk!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 24. - 11:12:43
Áááh, érzem nagyon kis faxa comiccon elé nézzünk:
Hölgyek, urak: A Hangyaember!
(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2014/07/hangya.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 24. - 12:27:10
Ha ez a film nem bukik meg akkor semmi.  :-\ Pedig nagyon vártam ám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Július 24. - 13:49:24
Az Arkham Knightos páncél tényleg tuti lenne, a Burton féle is király volt. Az eddigi kedvenc filmes ruci a Beginsben volt számomra. Ez viszont egyelőre nem magyon tetszik. Főleg, hogy az ívelt szemöldöke a '66-os Batman parádét idézi. Nem is beszélve azokról a mű szarkalábakról... :roll:
Nagy visszalépés ez szerintem az előzőhöz képest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 24. - 13:51:19
Szerintem is nagyon rossz ez a maszk, ezek a mű ráncok, meg szemöldök stb. miért kell, jönnek majd a Bat bimbók is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 24. - 13:58:27
Ha ez a film nem bukik meg akkor semmi.  :-\
:lol: Én arra leszek kíváncsi, hogy mivel magyarázzák majd a "kommunikálni akarok a hangyákkal, ezért készítek egy sisakot" alapszitut. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 24. - 14:02:50
Áááh, érzem nagyon kis faxa comiccon elé nézzünk:
Hölgyek, urak: A Hangyaember!


Úúúú, nagyon várós. Bár Paul Ruddal remélem nem egy Zöld Darázs hangulatot hoznak majd.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 24. - 14:54:03
Ant-Man tipikusan az a karakter akinek soha semmilyen körülmények közt nem lenne szabad saját filmet adni ;D Egyszerűen nincs benne annyi szufla amivel képes lenne megtölteni egy egész estés filmet. Erre még a neve is rátesz egy lapáttal ami szintén gáz véleményem szerint :lol: Úgy kéne bánni vele mint Özveggyel és Sólyomszemmel, akik remekül elvoltak csapatban és pont! Talán akkor kéne neki saját filmet adni ha netán a Bosszúállókban való szereplésével nagy közönség kedvencé válna. Bár erre nem sok esélyt látok így elsőre.:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 24. - 15:36:18
Már látom előre, hogy megkeresnek a filmesek, hogy mi volt a magyar neve (Hangya), majd elküldenek melegebb éghajlatra.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 24. - 15:57:24
Akkor add meg nekik amire vágynak és hangya helyett legyen imádkozó sáska vagy Colorado bogár ember :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 24. - 16:14:06
Tuti Hangyember lesz belőle, nem? Vagy angol címen hagynák?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 24. - 16:28:52
Még arra sem mernék fogadni, hogy angolul Ant-Man lesz. Csak tesznek elé valami Avengers-szöveget...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 24. - 16:42:17
Jajj ne, már tudom is mi lesz: A Bosszúállók tagja Ant-Man a Hangyaember ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 24. - 18:29:24
Olá...
minden nap egy kis adag poszter, jó kis art lett, nagyon tetszik...
(http://i.imgur.com/sFPBPZV.jpg)

ééééés, a félelmem.... :uhoh:
Csak nekem ugrik be erről a nagy összecsapásról az első részbeli tucathadsereggel való összecsapás??  :headscratch: :uhoh: nehogy már ugyanazt lenyomják a torkunkon, mint ott...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 24. - 19:28:02
Mi mást vártál? Sajnos nem harcolhatnak egy Ultron ellen, mert az elég uncsi lenne... Gondolom Thanosnál talán majd meglépik, hogy együtt püfölik... bár ennek a filmnek is az lesz a vége, hogy a fő Ultront lenyomják, talán vibrániummal.  :hehe:
Amúgy én annak örültem volna ha minden filmben eljön egy gonosz (vagy a főgonosz vagy egy rejtőzködő rosszarc - Zemo, Titanium Man, Enchantress stb) és az Avengers 2-ben meg összeállnak Masters of Evillé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 24. - 20:11:50
Az sem lenne rossz, ha a megoldás előtt megjelenne a Fekete Párduc.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Július 24. - 20:21:09
Ez  az Ant-Man poszter, ahogy lovagol a hangyán...tiszta lövöldöző mosómedve feelingje van ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Július 24. - 21:00:11
Ha a Guardians-t működőképesre tudták csinálni akkor semmi sem lehetetlen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 24. - 22:14:19
összeállnak Masters of Evillé.
Ilyen lesz, csak Sinister Six lesz a nevük...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 25. - 08:21:03
Amúgy én annak örültem volna ha minden filmben eljön egy gonosz (vagy a főgonosz vagy egy rejtőzködő rosszarc - Zemo, Titanium Man, Enchantress stb) és az Avengers 2-ben meg összeállnak Masters of Evillé.
Hát ez idáig teljesül is, mert minden filmben van főgonosz, szóval simán azok is összefoghatnak valamikor.  ;)
A legtöbbjük vagy meg se halt, vagy csak olyan nagyon mondvacsinált módon (rejtélyes erő átvitte őket másik univerzumba, meg ilyenek).
http://whatculture.com/film/ranking-10-main-villains-marvel-cinematic-universe.php
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 25. - 09:49:08
Ááááhhh.... még két év basszus... 2 év...  :roll: :uhoh:
 
Nagyon Jim Lee-s :oh:

(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2014/07/batmanaffleck.jpg)


Mi mást vártál?
Én valahogy totál nem ezt vártam... most ugyanúgy tucat hadsereg ellen megy bunyó...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 25. - 10:01:34
Ez a kép már sokkal biztatóbb mint az eddigiek ;) Viszont a fröccsöntött maszktól még mindig nem tudnak elszakadni sajnos! Viszont ezen a képen pont úgy fest Batman mint a Year One-ban ^^ Remélem azért a jelmeze nem lesz túlságosan nosztalgikus (If you know what I mean... :lol:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 25. - 18:51:45
Hoppá, hoppá. alakul ez.
AZ első "meglepetés" karakter (legalábbis eddig nem láttunk róla képet :D ), kíváncsi  vagyok lesz e még ott valaki.
(http://i.imgur.com/beOLRqr.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 25. - 18:58:31
Szóval Jarvis testet kap. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 25. - 19:07:46
Ez a kép már sokkal biztatóbb mint az eddigiek ;) Viszont a fröccsöntött maszktól még mindig nem tudnak elszakadni sajnos! Viszont ezen a képen pont úgy fest Batman mint a Year One-ban ^^ Remélem azért a jelmeze nem lesz túlságosan nosztalgikus (If you know what I mean... :lol:)

Hát, endoskeleton, vagy műanyag maszk mégse lehet! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Július 26. - 09:44:42
Hoppá, hoppá. alakul ez.
AZ első "meglepetés" karakter (legalábbis eddig nem láttunk róla képet :D ), kíváncsi  vagyok lesz e még ott valaki.
(http://i.imgur.com/beOLRqr.jpg)

Az ott a háttérben Vízió az első képen?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 10:11:10
Igen ő az ;) Igaz részemről kissé csalódás,mert azt hittem majd jelentősen újradizájnolják a külsejét,de a promo képet elnézve meghagyták a köpenyét ami ráadásul még pluszba rikító sárga :roll:

Lehetett volna akár ilyen is, mint a West Coast Ultimates-ben:

(http://kepfeltoltes.hu/140726/3034111-3935998018-ultim_www.kepfeltoltes.hu_.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Július 26. - 10:39:21
Köszi! :D
Hugyom eláll, nem is tudtam, hogy ő is benne lesz.  :surp:
Teljesen elkerülnek ezek a hírek a bűn rossz Csodálatos Pókember 2 óta.  :roll:
Amúgy én csippantom a Vízió kinézetét, nekem a régebbi dolgok tetszenek jobban, de ezt már tudod. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 10:52:03
Köszi! :D
Hugyom eláll, nem is tudtam, hogy ő is benne lesz.  :surp:
Teljesen elkerülnek ezek a hírek a bűn rossz Csodálatos Pókember 2 óta.  :roll:
Amúgy én csippantom a Vízió kinézetét, nekem a régebbi dolgok tetszenek jobban, de ezt már tudod. :D

Pedig már jóval a forgatás előtt elhintettek pár infómorzsát, miszerint Jarvis evolválódik Vízióvá :D A régebbi kinézettel még nem is lenne akkora gond,de az a köpeny tényleg ódivatú. Batman-nek lehet köpenye,de még Magneto-nak is, viszont rajtuk kívül 2014-ben akárki máson eléggé hülyén fest ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 26. - 17:13:10
Supermannek nem? :)

Lehetett volna akár ilyen is, mint a West Coast Ultimates-ben:
Ez azért kiverte volna a biztosítékot sokaknál. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 26. - 17:27:28
(https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/t1.0-9/12202_913041778722286_7254531043872028895_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 26. - 17:35:44
Hm, és akkor Vízióval elvan intézve, hogy a nagy Ultron tucat sereget ismét egy "gomb nyomással" fogják deaktiválni, pont mint az első részben...  :roll: :uhoh:  (remélem azért nem fogják ugyanazt megjátszani...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 26. - 17:38:14
Jobb lett volna Marvint hozni, az lenyomta volna őket egy pillanat alatt.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 18:09:09
Supermannek nem? :)

Lehetett volna akár ilyen is, mint a West Coast Ultimates-ben:
Ez azért kiverte volna a biztosítékot sokaknál. :)

Supinak már számtalanszor viselt olyan gúnyát ami nélkülözte a köpenyt, és mégis jól állt neki. Abszolút nem veszített az értékéből mint klasszikus szuperhős ikon! Sőt, 2011 óta már alsógatyát sem hord pedig korábban ez is elképzelhetetlen lett volna az ő esetében ;)

Az Ultimate Vízió amúgy semmivel sem durvább megvalósítás mint az,hogy Tony alkotja meg Ultron-t, vagy Jarvis-ból lesz a synthezoid :) Persze elsőre fura lenne,de ha jobban belegondolsz az is váratlan volt,hogy a filmes univerzumban Hank Pym egy vén fószer aki átadja a stafétát Scott Lang-nek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 26. - 18:14:59
Vízió szellemszerű képességgel rendelkezik, kell neki a köpeny szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 18:29:54
Kitty Pryde-nak sincs ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 26. - 19:26:56
Szerintem nem gond, ha karakter hű egy szereplő a filmben! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 26. - 19:44:07
Az első hivatalos kép Wonder Womanről, nem valami szép nő ezen a képen...
(http://www.comicbookresources.com/imgsrv/imglib/0/0/1/ww-full-3eebb.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 19:49:10
Hááááát... Nem kegyetlenül k*rva rossz hanem aránylag sz*r ;D Viccet félretéve a lábai jók,de a teste túl vézna. Az arcával nem lesz gond, mivel alaposan kisminkelik majd a szakemberek! Amúgy ez az ókori páncélos viselet szerintem baromi uncsi már :roll: A Straczynski érában viselt öltözete pl egész kellemesre sikeredett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 26. - 20:02:23
Nuku piros/kék kombináció??? :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 26. - 20:04:41
Az első hivatalos kép Wonder Womanről, nem valami szép nő ezen a képen...
Valahogy rá pont úgy tekintettem mindig, hogy nála elsősorban nem a szépség a lényeg, ahogy pl. She Hulk esetében sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 26. - 20:18:38
Miért? Hisz ő egy istennő. Ez az arc túl durva hozzá, szerintem is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 26. - 20:28:52
Szerintem nagyon jóóó a "ruci"  :oh:
Benne van a képregényes stílus, de szerencsére elhagyták az amcsi zászló lobogót.
Örülhetnek a hardcore fanok, mert meghagyták a kis bugyi szerű valamit, fajina  csizma, vmi ilyesmit rajzolt anno Jim Lee is neki, a mellvért is tiszta képregényes. Sztem, ez ha nem is 10, de 9 pontos nálam.
(azért nem 10, mert a Straczynski érás ruci még jobb lett volna  :D )

Szerk:
Nincs vmi video a panelről? ROhadt kivi vagyok a reakciókra (az Avengers bejelentéstől azóta is borsódzik a hátam, az nagyon ott volt :D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 26. - 20:30:19
Nekem az Amazon szóról nem a szépség ugrik be, hanem egy olyan nő, aki az egész életét harccal töltötte, nem szépségszalonban. Szóval ja, szerintem legyen durva, egy női Leonidas.  :twisted: De ez a csaj nyeszlett még mindig az tuti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 20:33:05
Nuku piros/kék kombináció??? :uhoh:

Úristen, most mi lesz velünk emberek? Így nem lehet élni ;D

kaine: Egyébként olyan tökéletes nőt, mint amik a képregényben vannak lehetetlen találni, mivel ott jócskán elvetik a sulykot ábrázolás terén ;) Szóval ha urambocsá az arca nem olyan mint egy fiktív amazonnak azt még könnyedén fel tudjuk dolgozni  ;D

Todd: Erről van szó kérem szépen! Helyes meglátás 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 26. - 20:36:44
Nuku piros/kék kombináció??? :uhoh:

Úristen, most mi lesz velünk emberek? Így nem lehet élni ;D

kaine: Egyébként olyan tökéletes nőt, mint amik a képregényben vannak lehetetlen találni, mivel ott jócskán elvetik a sulykot ábrázolás terén ;) Szóval ha urambocsá az arca nem olyan mint egy fiktív amazonnak azt még könnyedén fel tudjuk dolgozni  ;D

Todd: Erről van szó kérem szépen! Helyes meglátás 8)

Nekem így színtelen a karakter, így akár egy bármilyen, gladiátoros egyéb ruhája is lehetne.
Bár tudom te endoskeletont adnál rá is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 26. - 20:40:04
Én meg annak örülök, hogy elhagyták az amcsi lobogós stílust... ha Bay rendezné, tuti tele lenne vele  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 26. - 20:41:06
Na, így mindjárt másabb:
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/1/18154/3988260-9863467552-GalGa.jpg)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 20:41:46
Nuku piros/kék kombináció??? :uhoh:

Úristen, most mi lesz velünk emberek? Így nem lehet élni ;D

kaine: Egyébként olyan tökéletes nőt, mint amik a képregényben vannak lehetetlen találni, mivel ott jócskán elvetik a sulykot ábrázolás terén ;) Szóval ha urambocsá az arca nem olyan mint egy fiktív amazonnak azt még könnyedén fel tudjuk dolgozni  ;D

Todd: Erről van szó kérem szépen! Helyes meglátás 8)

Nekem így színtelen a karakter, így akár egy bármilyen, gladiátoros egyéb ruhája is lehetne.
Bár tudom te endoskeletont adnál rá is.

Endo-t azt most kivételesen nem,de egy ilyet már igen :D

(http://kepfeltoltes.hu/140726/9572809_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Szerk: BuB: Ha Bay rendezné még a csöcsei is robbannánk minden másodpercben xD...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 26. - 20:46:14
Bár tudom te endoskeletont adnál rá is.
Az endoskeltont nem rá adják az emberekre, hanem bele, az Rozsomáknak, meg a Terminatornak van. :nezze:
Amire te gondolsz az exoskeleton. Nem először tűnik már fel, az első egy két alkalommal még megálltam, hogy ne kössek bele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 26. - 20:46:19

Szerk: BuB: Ha Bay rendezné még a csöcsei is robbannánk minden másodpercben xD...

Jaja,  ;D
Amúgy kicsit nagyobban.
(http://i.imgur.com/ByNA86a.jpg)
A fejdísz kicsit furi... először azt hittem hogy Szupi logoja van ott  :D
Na, de jó ez a páncél, WW-nek ez kell, egy Amazon...


Amúgy van egy ilyen kép is:
(https://pbs.twimg.com/media/BtfHyHnIgAAj1SP.jpg)
Így összeállt a poszer, mind 3 más milyen stílusban, környezetben, színvilágban van.
A Batmanes elvben a második Bats ruha, ami egy páncél lesz, csak arról még nincs kép...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 26. - 20:47:53
Egyébként olyan tökéletes nőt, mint amik a képregényben vannak lehetetlen találni, mivel ott jócskán elvetik a sulykot ábrázolás terén ;)
Úgy rémlik, hogy a múltkori verziónál ezt jól eltalálták. Különben cosplayerben láttam már tökéleteset. Lehet, hogy meg is van még valahol...

Na, itt van:

(http://kepfeltoltes.hu/140726/wonder-woman_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 26. - 20:51:31
Arra meg azt szokták mondani, hogy hát de az meg biztosan nem tud színészkedni, mert ugye ezért nem lehetett MJ sem szupermodell alkat, vagy Venom testépítő. Ami amúgy szerintem netto baromság, mert ezek azért nem túl bonyolult szerepek,amiket egy minimális szinészi vénával megáldott fitness modell ne tudna eljátszani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 26. - 20:58:44
kaine: Ez a csaj akit mutatsz, sem épp tökéletes,mert ugye mindenbe bele lehet kötni és ahány ember annyi vélemény! Szép dús haja van a lánynak és az alkata sem rossz, bár ez utóbbi nem nagyon látszik a dzseki és a testtartás végett. Egyébként nem bánom ha nem 100%-ig egyezik a kiválasztott színész és a képregénykarakter. Ha minden klappolna az számomra pl túl műanyag érzést keltene (főleg a női karaktereknél, amelyek közt mindegyik topmodell és olyan messze vannak a valódi nőtől mint Makó Jeruzsálemtől xD)
Vagyis ez a csaj szerintem pont jó a szerepre és ennyi! Mint mondtam olyan nincs ami egyszerre tetszik mindenkinek. Lásd Cavill aki hiába detto Superman, még így is akad fikázója,mert szerencsétlen pali nem Christopher Reeve :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 26. - 22:09:27
Hát video még mindig nincs, valszeg már ma nemis lesz, de van egy Trinity kép  ;D
(http://i.imgur.com/vSvTZYT.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 26. - 22:31:53
Nem rossz, nekem is bejön az arc meg a megvalósítás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Július 26. - 23:31:30
Szép dús haja van a lánynak és az alkata sem rossz, bár ez utóbbi nem nagyon látszik a dzseki és a testtartás végett.
Persze, de ez esetben a szép arca az, amitől istennői kinézete lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2014. Július 27. - 11:53:22
Úgy néz ki, mint Xena....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 27. - 12:24:00
Mivel Amazon, nem árt neki egy páncél, jobb, mintha a sztírptízes göncében flangált volna...  :D


Éééés... most seggre ültök...  :roll:
Filmnews:
Ant-Man hírek a női főszereplőkről...
A Marvel a Comic-Conon erősítette meg, hogy Corey Stoll és Evangeline Lilly kiket fognak alakítani az Ant-Man adaptációjukban. Persze ez még közel sem minden.
Corey Stoll bújik Darren Cross, vagy ismertebb nevén, Fullánk bőrébe, míg Evangeline Lilly lesz a film főszereplője, Hope Van Dyne, aki nem más, mint Scott Lang (Paul Rudd) szerelme, és Hanky Pym (Michael Douglas) lánya. Ezek alapján viszont a korábbi spekulációk is célba találtak. A film mögött álló szakemberek már készítettek tesztfelvételeket, amelyről a MovieWeb oldalán olvashattok bővebben, illetve akad még itt két videó interjú is.


Bakker, Janet Hank lánya lesz.... ez nem semmi változtatás... megzakkantak a Marvelnél??? Eddig aránylag képregényhűek voltak, most meg...  :stupid: :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 27. - 12:27:24
Szép dús haja van a lánynak és az alkata sem rossz, bár ez utóbbi nem nagyon látszik a dzseki és a testtartás végett.
Persze, de ez esetben a szép arca az, amitől istennői kinézete lehet.

Úgy veszem észre az "Istennő" elnevezés egy roppant tág fogalom,mert számomra pl teljesen mást jelent ez a jelző. Valami olyasmit, ami abszolút nem nevezhető hétköznapinak,de még igazán földi eredetűnek sem ;) Viszont az általad kitett képen pusztán egy random szép csaj domborít WW jelmezben. Ha tényleg erre törekednének a filmesek,hogy istennőként ábrázolják Diana-t, akkor valami egzotikusabb vonásokkal rendelkező nem tucat-alkatú színésznőt választottak volna! Most egy ilyen sem jut eszembe,de érted mire gondolok :)

BuB: Nem! Én a CBR-on olvastam a hírt és ott azt írták,hogy Hank és Janet lánya lesz Lilly kisasszony. Egyébként még így is lehet belőle Darázs, csak nem a hagyományos mainstream módon :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Július 27. - 12:54:54
http://www.youtube.com/watch?v=5P8gxUrvRTE

Batman v Superman teaser.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Július 27. - 14:39:01
Batsy kissé beöltözött a találkozóra  ;)
képek:
http://filmek.kepregeny.net/2014/07/27/sdcc-14-szpesol-7/
Mit jelent a "v" a Superman v Batman -ben?
Batman a Batsignállal hívja Supit?  :headscratch:
Ütőd kis teaser. Remélem benne lesz ez így a filmben is.
Cavill és Afflec között van egy laza tíz év korkülönbség :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Július 27. - 14:44:41
Na ez a ruci, ez már igen, ez már abszolút Dark Knight Returns!  :D Van remény!
http://www.followingthenerd.com/site/wp-content/uploads/BatmanVsSupermanTDKR.jpg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Július 27. - 22:23:36
Batsy kissé beöltözött a találkozóra  ;)
képek:
http://filmek.kepregeny.net/2014/07/27/sdcc-14-szpesol-7/
Mit jelent a "v" a Superman v Batman -ben?
Batman a Batsignállal hívja Supit?  :headscratch:
Ütőd kis teaser. Remélem benne lesz ez így a filmben is.
Cavill és Afflec között van egy laza tíz év korkülönbség :)

Versus. És már nem is látható a teaser.  :'(

_______
Neeee!
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/10501630_753736871350988_4547902693474788850_n.jpg?oh=d331ed3206f639fbb63eac0b4a0028bf&oe=5455D650&__gda__=1414840890_11209a3c51f8aef6ad5f3e9242f6a17b)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 27. - 22:48:15
Egy törött pajzs? Csak annyit mondok úgy se merik ;D Vagy majd ezzel is azt csinálják mint Vasemberrel a Bosszúállók végén,hogy halottnak hiszik,de Hulk ráüvölt és rögtön feléled :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 27. - 23:01:46
Na emberek, jön a feka Amerika Kapitány majd filmen is! :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Július 27. - 23:38:34
Én inkább abban reménykedem, hogy valaki megszereli... Aki nézte az Avengers: Earth's Mightiest Heroest az tudja miről beszélek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Július 28. - 01:15:29
Chris Evansnak még három filmre van szerződése, úgyhogy valszeg az Avengers 3-ig nem történik semmi a Kapitánnyal. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Július 28. - 08:01:15
Én inkább abban reménykedem, hogy valaki megszereli... Aki nézte az Avengers: Earth's Mightiest Heroest az tudja miről beszélek.
   az a bizonyos valaki ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 28. - 09:03:58
Hopp, azt modják ez a Deadpool film tesztje.  :o
Elég fajin lett.  :D
http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=104630

Addig nézzétek amíg tudjátok, mert a youtubost már törölték...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2014. Július 28. - 12:20:01
nekem tetszik, viszont ebből a minőségből nem látom ki, ez full számítógép vagy van benne ember is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Július 28. - 12:35:49
Eléggé számítógépesnek tűnik, először azt hittem a játékból van  ;D de azt mondják a kintiek hogy ez Reynolds hangja.

És egy kis Avengers panel.
Poénos bevonulás  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=pPihX5UxeAo
Bár azért az első csapat összetrombitálást nem múlja felül, se a múltkori Loki magánszámot,  :D

He, és Josh Brolin is befutott a végére:  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=Q4k_PtQY1uQ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Július 28. - 12:40:19
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/10501630_753736871350988_4547902693474788850_n.jpg?oh=d331ed3206f639fbb63eac0b4a0028bf&oe=5455D650&__gda__=1414840890_11209a3c51f8aef6ad5f3e9242f6a17b)
Secret Wars? :hehe: ;D Kár, hogy csak álom... :D


A Deadpoolos videó jóóóóóó! ;D :lol:

Viszont a Batsy előzetesről lemaradtam. :-\

WW-ről meg annyit, hogy szerintem még mindig Jaimie Alexander lett volna a legjobb a szerepre...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 30. - 21:01:44
Mondom én hogy az lesz:

http://moviepilot.com/posts/2014/07/29/marvel-studios-says-female-thor-black-captain-america-could-come-to-the-movies-2148982?lt_source=external,manual#!braA7t

 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 30. - 21:18:28
Mondom én hogy az lesz:

http://moviepilot.com/posts/2014/07/29/marvel-studios-says-female-thor-black-captain-america-could-come-to-the-movies-2148982?lt_source=external,manual#!braA7t

 :uhoh:

Abszolút nem rajongok a Marvel stúdió filmes univerzumáért,de ez a húzásuk most kivételesen tetszik. Legalább felkavarják kicsit az állóvizet,mert kövezzetek meg,de én Thor-t és Amkap-ot nem igazán csíptem. Mondjuk a legutóbbi Kapi filmet nem láttam ott lehet csiszoltak kicsit a személyiségén...
Evans még csak-csak, viszont Hemsworth aligha fog hiányozni! Bár ezeket az extrém tagcseréket először inkább a nem túl népszerű szereplőkkel kéne kezdeni mint pl Black Widow és Hawkeye :roll: Mindenesetre a női Thor-ra kíváncsi leszek filmen :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Július 30. - 22:01:46
Mondom én hogy az lesz:

http://moviepilot.com/posts/2014/07/29/marvel-studios-says-female-thor-black-captain-america-could-come-to-the-movies-2148982?lt_source=external,manual#!braA7t

 :uhoh:

Abszolút nem rajongok a Marvel stúdió filmes univerzumáért,de ez a húzásuk most kivételesen tetszik. Legalább felkavarják kicsit az állóvizet,mert kövezzetek meg,de én Thor-t és Amkap-ot nem igazán csíptem. Mondjuk a legutóbbi Kapi filmet nem láttam ott lehet csiszoltak kicsit a személyiségén...

OFF:Mindig is érdekesnek találtam a szemléletedet az egész képregényes univerzumokról, emlékszem amikor meghallottuk, hogy kínyírja Slott Petert, te voltál az első aki azt mondta: "Hm nem is rossz"
Nekem az jön be hogy van egy ilyen nézőpont is hiszen már annyi ideje nyűzzák a címeket, hogy kevesen lelkesednek a nagyon drasztikus újításokért egyből

ON: *kődobás*  ;D

Én nem szívesen látnék női Thort a vásznon. (képregényben se nagyon, de végül is Thor meg én eddig még nem ismerkedtünk, szóval tökmindegy...) A Thor filmeket nem is láttam, de nem érzem úgy hogy lemaradtam volna valamiről, ámde az AmKap filmek tetszettek, főleg a második rész amit tényleg nagyon eltaláltak.Ajánlom hogy nézd meg, szerintem nem fogsz csalódni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 30. - 22:20:29
Igen, csak hát ami működik képregényen.... :roll:
Ez mégis csak egy filmes univerzum, már megkedveltük a szereplőket. De én úgy érzem, ez az egész már csak arról szól, hogy minél több példányt el tudjanak adni a képregényekből, és ez az egész jó hajtószél lenne nekik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Július 30. - 22:24:15
Ó azért nem voltam én annyira egyedül a véleménnyel ha jól emlékszem ;D A feltételezésed pedig helyes, ugyanis nem a semmiért szoktam kiakadni és fikázni dolgokat a mai képregény iparban! Egyszerűen vannak karakterek akikkel nem tudnak és nem is akarnak mit kezdeni, mert ha mégis megtennék akkor jelentős bevételtől esnének el. Na én pont emiatt lettem ilyen lázadó alkat, mivel kb már vagy 20 éve olvasok képregényeket és annál jobban nem dühít fel semmi mint mikor valami gagyi ötletet próbálnak lenyomni a torkomon sokadjára. Ennyi idő után én már valami forradalmi változást szeretnék látni amire eddig még nem volt példa! De ez sose fog teljesülni,mert pénz beszél kutya ugat :drying:
Az első Kapi filmet láttam,de nem tetszett, viszont ezt a második részt sokan sztárolják, úgyhogy ha felkerül netre a dvd verzió akkor azonnal megnézem 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Július 31. - 19:22:15
Megértelek, a kiadókat a pénz hajtja (miért is hajtaná más) így kevés az olyan író aki elég tökös ahoz, hogy ha csinál valami rendhagyó dolgot akkor azt úgy is hagyja, és ne csak 2-3 hónapig. Valljuk be nekünk olvasóknak soha semmi se jó  ;D ha valami "forradalmit" csináltak az a gond, ha nem az a gond.
Egy 50 éves karakternél meg amúgy is elég hálátlan feladat lehet írónak lenni, a nagy elődök már minde sz*rt megcsináltattak a kérdéses karakterrel, így az aktuális szerzők jobbára csak sablon sztorikat gyárthatnak. Bár ahogy én látom mostanában a képregényeket, egy örrökké ismétlődő ciklus van jelen:
-Alkotnak valami érdekes és újító dolgot, ami megosztja a közönséget.
-(És/vagy csinálnak valami nagy hülyeséget)
-Egy jó ideig bontogatják a következményeket, amivel dől a pénz, meg megy az idő
-Majd ha szorul a hurok az egészet visszacsinálják mintha mi sem történt volna  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Július 31. - 19:32:20
Ezért is vagyok kíváncsi, meddig marad ez az új Supi, Romita Jr.-el az élen, ott is teljesen új most minden benne. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 01. - 19:52:19
Íme Thanos:
(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/10526082_819931331352641_5902858164674469177_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2014. Augusztus 01. - 19:56:45
Régi képregényfilmek topicban már mozgásban is.

I'll bathe the starways in their blood.

 :pyramid1:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 06. - 23:18:28
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/t1.0-9/10513447_821946057817835_1569802028281984978_n.jpg)

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 07. - 09:37:34
Ho... véget ért az Avengers 2 forgatása, Whedon posztolta a képet.  ;D
(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2014/08/avengers.jpg)

Plusz egy csomó film forgatása véget ért, Terminátor, F4... jó suttyomban befejződtek.... pölö az F4-ről ki se került forgatási kép, a Terminátórból is asszem csak egyszer lehetett látni vmit...


Hopp, és nézzenek oda, Batmanék beijedtek...  :D
kihátráltak a Kapitány 3 mellől... annyi a jó benne, hogy már márciusban (2016. március 25)  jöhet a film.... (mondjuk ha idén véget ér a forgatás... mi a fészkes fenét fognak csinálni egy évig? reklám hadjárat? Az akkor meg jóóóó magas ára lesz...  :roll:)
És egy csomó premier dátum cím nélkül.

Filmnews:

    Untitled DC Film - 08/05/16 ( Shazam!?)
    Untitled DC Film - 06/23/17 (Justice League?)
    Untitled DC Film - 11/17/17 (Sandman?)
    Untitled DC Film - 03/23/18 (The Flash and Green Lantern?)
    Untitled DC Film - 07/27/18 (Wonder Woman?)
    Untitled WB Event Film - 11/16/18 (Fantastic Beasts and Where to Find Them Part 2?)
    Untitled DC Film - 04/05/19 (Man Of Steel 2?)
    Untitled DC Film - 06/14/19 (Untitled Batman Reboot)?
    Untitled DC Film - 04/03/20 (Lobo?)
    Untitled DC Film - 06/19/20 (Justice League 2?)
    Untitled WB Event Film - 11/20/20 (Fantastic Beasts and Where to Find Them Part 3?)

A lehetséges címek, csak találgatások, de a Villám (csakazértis :hehe:) és Zöld Lámpás film érdekesnek hangzik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2014. Augusztus 07. - 11:39:18
http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/08/07/rohadtul_unjuk_mar_a_szuperhosoket/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 07. - 12:13:58
F4... jó suttyomban befejződtek.... pölö az F4-ről ki se került forgatási kép
Ezt nem csodálom, már a szereplőké is totál kiverte a biztosítékot minden fannál. Elképzelni sem tudom, hogy akarják ezt helyrehozni, de jó döntés volt, hogy nem tettek ki újabb képeket, addig is csend van...
Idézet
mondjuk ha idén véget ér a forgatás... mi a fészkes fenét fognak csinálni egy évig?
Általános a szuperhősfilmeknél, hogy 1 év utómunkálat.

slider: merész bejelentés az F4 2 már most...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 07. - 12:18:08
Ja, az F4 2-őn nekem is megakadt a szemem...  :-\

Általános a szuperhősfilmeknél, hogy 1 év utómunkálat.

Náh... vagyis az idő igaz, csak másnál is van, hogy véget ér a forgatás augusztusban, és jövő májusban jön a bemutató, pölö most az Avengers is ilyen, tehát ha most véget ér a forgatásuk októberben, simán kész lehettek volna jövő júniusig...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2014. Augusztus 07. - 12:39:23
slider: merész bejelentés az F4 2 már most...

Én csak betettem a linket. Az én kedvenceim, amikor azt írják nincs címe, nincs dátuma DC film..
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Augusztus 07. - 18:15:41
Ja, az F4 2-őn nekem is megakadt a szemem...  :-\
Dettó... Főleg, hogy ennyire sunnyognak az első résszel is... ;D I have a bad feeling about this. :hehe:

Viszont az tök jó, hogy a Galaxis Őrzőinek lesz folytatása. :oh: Fú, de nagyon nagy a felhajtás a mostani film körül, meg nagyon jókat hallottam róla... Remélem tényleg olyan jó lesz mint mondják, és nem fogunk pofára esni vele... Nagyon kiváncsi vagyok rá.

Idézet
dátum nélküli: női főszereplős Pókember-spinoff
Ez mi lesz? Fekete Macska? Az tűnik a leglogikusabbnak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Augusztus 07. - 19:56:32
Mi a manó ? Reboot F4 -ben  Fáklya afroamerikai ?   :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 07. - 20:18:12
Kezitcsókolom, jó reggelt (vietnám, hogy kicsit legyünk aktuálisak is...  :'() !
Hol  voltál eddig Mero? Tavaly óta ezen höbörög minden fan, még itt is... hogy a fenébe nem tudtál beleftuni ebbe a hírbe?  :o :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Augusztus 07. - 20:32:38
Ó, azóta sok víz lefolyt a Dunán. ;D Különben is :  :cavinton:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 07. - 21:18:34
Ok, de ez olyan infó, amit nem lehet egykönnyen elfelejteni, még Kaine is emlékezett rá  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 07. - 22:57:10
Most nem tudom, röhögjek-e, vagy  :box:
 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 08. - 09:48:17
Akkor inkább bocsánatot kérek  :uhoh: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 08. - 10:50:35
Ne tedd, jó poén volt.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 08. - 11:11:31
Hát még jó hogy így állsz hozzá  ;D

éééés:
Hohooho...
Egy lesifotó a Batman v Superman forgatásáról-
Állítólag Jeffrey Dean Morgan is feltűnik a filmben, tudjátok, ő volt a Komédiás, és ezt a képet posztoltál nem sokkal ezelőtt.
(https://pbs.twimg.com/media/BuZNUO8IQAAuihE.jpg:large)
Lehet ő játsza Wayne papát?  :o És nézenek oda, végre bajsza lesz  :D tök képregényhű eddig a cucc, nem tom volt e ennyire képregényhű vmi  ennyire (Sin City és társait nem sorolom ide)
Kíváncsi vagyok, vajon Alfred megkapja e a szokásos fél kopaszságot és a kis bajszot.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Augusztus 08. - 14:30:27
JDM király színész, az Odaátban ő volt Winchesterék faterja, a legmenőbb vadász 8) (sajna gyorsan kinyírták) :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2014. Augusztus 09. - 15:42:16
Szia, kaine!
Több filmnél is hallottam, hogy "szakértő: Harza Tamás"
Azt szeretném kérdezni, mennyire van beleszólásod a magyarra fordított nevekben egy filmnél?
Mostanában a Fórumon többször volt téma egy esetleges magyarra fordítás egy névnél.
Rozsomák hogyan lehetett Farkas, Vihar: Ciklon stb... (Itt nem tudom, kikérték-e a véleményed).
Szóval, miből áll egy "szakértés"?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 09. - 16:22:27
90%-ban van beleszólásom. Az első X-Men filmnél még nem voltam a csapat tagja. Ha van magyar név, általában azt használják, kivéve, ha szörnyen béna, de ez ritka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Augusztus 09. - 20:47:47
Az első X-Men filmnél még nem voltam a csapat tagja.

Pedig hány téves Farkast lehetett volna elejteni... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 09. - 20:51:53
Most láttam, hogy a Wolverine a franciáknál Szervál lett (a képregényben).  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tazi - 2014. Augusztus 09. - 20:57:59
A rozsomák kicsi, vad, karmai vannak és fura neve van, még angolul is. A karakter is pont ilyen, de úgy látszik ezt nem minden fordítónak sikerül megértenie, amikor a natív nevét kiválasztják.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Augusztus 09. - 22:03:46
A rozsomák kicsi, vad, karmai vannak és fura neve van, még angolul is. A karakter is pont ilyen, de úgy látszik ezt nem minden fordítónak sikerül megértenie, amikor a natív nevét kiválasztják.  :headscratch:

Már nem azért,de a Wolverine jóval tekintélyt parancsolóbb és egyedibb mint a snassz Farkas (vagy a kedvencem Pézsmapatkány :hehe:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tazi - 2014. Augusztus 09. - 22:07:51
Ebben egyetértek, szóval én a Rozsomák fordítást támogatom, csak azt mondom kicsit furán hangzik, de ez nem baj, mert amúgy az angol szó (Wolverine) is.


Meg alapvetően nem farkasra jellemző tulajdonságai vannak. Bár a regeneráció az nem köthető semmihez ugye.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Augusztus 10. - 08:08:16
Tulajdonképpen csak halkan merem kimondani,de inkább hajaz egy farkasra Logan mint a rozsomákokra! Már csak a pajesza miatt is :hehe: Viszont a farkas elég tucat név ráadásul ezt már egy másik mutáns birtokolja, szóval az ő esetében a Wolverine simán telitalálat  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Augusztus 10. - 08:36:15
A rozsomák kicsi, vad, karmai vannak és fura neve van, még angolul is. A karakter is pont ilyen, de úgy látszik ezt nem minden fordítónak sikerül megértenie, amikor a natív nevét kiválasztják.  :headscratch:
A filmes karakter pont nem ilyen.  ;)
Amúgy Logan a képregényben is (és egyszer a filmben is) farkasokkal flangál. Szóval szerintem ez az alkotóknak sem tiszta,hhogy mit akarnak vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Augusztus 19. - 14:50:43
Erre nagyon kíváncsi leszek ;D

http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=54941  (http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=54941)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 19. - 21:45:33
Ha minden igaz, íme Scott Lang:

(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/40/4042122-5d1_2437_r.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 20. - 07:35:21
Egen, az első kép, az első napi forgatásról...
Furi, hogy má bukásnak könyvelik el páran...

Viszont hallottam olyasmit, hogy rengeteg visszatérő szereplő lesz a Cap Am filmekből... valszeg a Michael Dougles korabeli dolgok miatt...?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 20. - 22:49:00
A szemöldökében, most komolyan piercing-ek lesznek?? :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Augusztus 20. - 23:05:44
Sebtapasz. A hangyák kitépték a piercingjeit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 21. - 08:54:17
Gondolom mivel tolvaj, így belekeveredett pár balhéba...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 21. - 19:44:33
Azta, ez akkor hír, hogy külön posztot érdemel  ;D

Filmdroid:
Evangeline Lilly haja az Ant-Man-ben:

(http://filmdroid.hu/wp-content/uploads/2014/08/1el2.jpg)
Ez nagyon Janetes forma lett, legalábbis nekem rémlik ilyen haj stílus nála.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Augusztus 21. - 20:31:45
Itt egyszerűen csak az történt,hogy két különböző karaktert egybegyúrtak. Szóval Janet az eredeti formájában nem jelenik meg a filmben,de amúgy mégis :lol:
Egyébként jól áll Lilly-nek ez a retro haj!

Érdekes,hogy egy frizura ekkora hír tud lenni,de az,hogy Dwayne Johnson lesz Shazam az senkit nem izgat ;D

http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=54941  (http://www.comicbookresources.com/?page=article&id=54941)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 21. - 22:00:55
Gondolom, mert a Shazam jóformán ismeretlen képregény Mo-on.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 21. - 22:04:14
Csak addig amíg ki nem adsz róla vmit  ;D

Amúgy én még úgy hallottam, hogy Rock még mindig nem tudta eldönteni, hogy most Fekete Adamet, vagy Marvel Kapitányt játsza el...  :headscratch:  valszeg mert nem igazán játszik gonoszt... asszem egy filmben volt gonosz, a Doomban.
Mondjuk fejre nekem inkább Adam lenne...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Augusztus 21. - 22:14:03
Csak addig amíg ki nem adsz róla vmit  ;D

Amúgy én még úgy hallottam, hogy Rock még mindig nem tudta eldönteni, hogy most Fekete Adamet, vagy Marvel Kapitányt játsza el...  :headscratch:  valszeg mert nem igazán játszik gonoszt... asszem egy filmben volt gonosz, a Doomban.
Mondjuk fejre nekem inkább Adam lenne...  :uhoh:

Nekem meg Lobo ;D De szerintem Shazam-nek sem lenne éppenséggel sz*r. Csak más lenne mint az alapanyag :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 21. - 23:03:27
Heh, Lobónak tényleg jó lenne.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 26. - 20:49:13
Hehe, azért elpoénkodnak forgatás közben a srácok  ;D

Most terjeng vmi új őrület facebookon, ice bucket challange, én ezzel még csak most találkoztam, de már a MoS forgatását is elérte.
Poén hogy Henry mennyit kapott  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=cOLCi1HezHs

Szerk: jaaa ls itt még jobban szemügyre lehet venni az új ruhát.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Augusztus 26. - 21:32:17
Nekem már személyes ismerőseim is megcsinálták  :P

de ezek az én kedvenceim:
https://www.youtube.com/watch?v=tWpXrwqa6Rw
https://www.youtube.com/watch?v=5HBWkYLGIGw  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 26. - 21:39:09
Stan nem bírta volna ki! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Augusztus 26. - 21:51:10
Stan nem bírta volna ki! :)

Hát igen, ezért csinálta úgy ahogy, még jó, úgy szeretem őt ahogy van élő legendaként :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2014. Augusztus 26. - 22:09:08
Poén hogy Henry mennyit kapott  ;D

Supermannek szuper adag jár,nem igaz? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Augusztus 26. - 22:20:38
Most terjeng vmi új őrület facebookon, ice bucket challange, én ezzel még csak most találkoztam, de már a MoS forgatását is elérte.
Megérett a világ a pusztulásra.

Hiperventillált is rendesen Cavill.
A jelmezes meg ujjonghatott örömében  :hehe:
Cím: Re: funny
Írta: VTomi - 2014. Augusztus 26. - 22:20:59
Na itt most jól meghackeltem a fórumot valahogy :)
Hehe, azért elpoénkodnak forgatás közben a srácok  ;D

Most terjeng vmi új őrület facebookon, ice bucket challange, én ezzel még csak most találkoztam, de már a MoS forgatását is elérte.
Poén hogy Henry mennyit kapott  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=cOLCi1HezHs

Szerk: jaaa ls itt még jobban szemügyre lehet venni az új ruhát.  :D
Nekem ez a  kedvencem:
Érdemes elolvasni a cikkeket is
"Mintha David Lynch rendezte volna meg Falus Ferenc jeges vödrös kiállását"
"Tarlós István összellenzéki kihívója is beszállt a jótékonysági őrületbe, egy szinte már a dadaizmus határáig effektezett videóval."
"Dadaizmus"! ezen sírok  :lol: :lol: :lol:
http://444.hu/2014/08/25/mintha-david-lynch-rendezte-volna-meg-falus-ferenc-jeges-vodros-kiallasat/
http://mandiner.hu/cikk/20140825_siras_lett_a_vege_falus_ferenc_vodros_akcioja
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 27. - 00:01:53
Nekem ez a kedvencem. :)
https://www.youtube.com/watch?v=1xWx5y1H6C4
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Augusztus 27. - 02:12:04
Szerintem Patrick Stewartot nem übereli senki. Nagy arc az öreg.  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=wkO4NIqAMss
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 27. - 09:54:39
He  ;D

Amúgy nekem csak youn jött be a videó és ott néztem a listát mellette, hogy menniyen vannak már Vin Deaseltől kezdve  Lady Gagán át egy csomóan "neveztek", honnan a fenéből indult ez, hogy ilyen gyorsan ekkora mánia lett?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Augusztus 27. - 17:19:39
He  ;D

Amúgy nekem csak youn jött be a videó és ott néztem a listát mellette, hogy menniyen vannak már Vin Deaseltől kezdve  Lady Gagán át egy csomóan "neveztek", honnan a fenéből indult ez, hogy ilyen gyorsan ekkora mánia lett?  :headscratch:

via instyle.hu

"Az alap gondolat viszont igazán nemes, az ALS, vagy más néven Lou Gehrig-betegségben szenvedő betegeknek gyűjtenek adományt. Az amiotrófiás laterálszklerózis végzetes bénulással járó betegség, ami az izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejteket pusztítja. Az Ice Bucket Challenge az adományozásra buzdítás mellett magára a betegségre is felhívja a figyelmet.

Hogyan működik a kihívás? Ha valakit jelölnek a kihívásra, 24 órája van teljesíteni, vagyis egy vödör jeges vízzel kell nyakon öntenie magát. Minderről videós bizonyítékot kell készítenie, és meg kell jelölnie 3 személyt, akit kihív. Persze nem csak arról szól az egész, hogy leöntik magukat, hanem adakoznak is az asla.org oldalon. Van egy olyan szabály is, hogy ha teljesíted, 10 dollárt, ha nem teljesíted 100 dollárt “kell” adakoznod. Persze bármilyen összeget lehet, a celebeknél nyilván magasabb összegekről van szó. Ki mennyit tud, akár 5 dollárt is lehet adományozni, tehát ez nem csak a pénzes emberek kiváltsága!

A mai nappal, augusztus 25-én eddig közel 80 millió dollárnál tart az adomány mértéke. Bár sokan kritizálják ezt a megmozdulást, úgy látszik nem csak a jeges vödrök borulnak, de a pénztárcák is kinyílnak!" ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Augusztus 27. - 22:57:02
Születtek már hozzá elég érdekes képek  :hehe:

(https://pbs.twimg.com/media/Bv_cJR8IUAAjtn4.jpg:large) (https://ci4.googleusercontent.com/proxy/v78PH6DwqGODePRU-0WMpudYzkXSLVIdLtFUOxAieWUA2ZuhlqHC1obj-AFC3GGQP7TOUnYxvlnE5ifW4Ub2H9LcqXjOnCvTGApHj74TA2M_MBRQ0NjASoC2MGORnhqfZ4Aw1xTe1ihrJna6joWd78EgrO1b3fez81gkpII=s0-d-e1-ft#https://gallery.mailchimp.com/381c81cac27d612738a0b2649/images/d12513c1-d8cf-46d1-861e-09ec516f9d39.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 27. - 23:07:47
Sólyomszem új ruhája:

(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/t1.0-9/10592936_770232199701455_445458118093048317_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Augusztus 28. - 08:22:03
Ő az ott.,hátul? XD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Augusztus 28. - 08:33:15
Tini nindzsák 2 !!! ,amcsi premier;2016.június 3.
Zold ut a folytatasnak!
Elso hetvegen 65 milliot hozott be,minden idok 4. legjobb augusztusi premiere!
Szineszeknek 3 filmre van szerzodese.Baynek is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Augusztus 28. - 11:06:48
Sólyomszem új ruhája:
Ez inkább Jancsi a boszorkányvadász ruhája.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Augusztus 28. - 13:09:06
Fantasztikusan jó film lesz, tuti  ;D
(http://www.geek-pride.co.uk/wp-content/uploads/2014/08/photo_1.jpg)
Dr Doom...
Most meglepődtem, múltkor még az volt, hogy nő lesz  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Augusztus 28. - 13:20:59
Nem, azóta már fiú, de valami kölyök... mint egy monarchia uralkodója (hacsak nem Kristoff lesz a neve).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Augusztus 28. - 15:32:39
Ez nem Yoghurt az Űrgolyhókból?:P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Augusztus 28. - 15:54:24
Idézet
Dr Doom...
Hát ööö... Erre nehéz szavakat találni... Most akkor ez a full jelmeze, vagy fog rendes páncélt is kapni? Mert így kb úgy néz ki, mint egy koldus. És miért nem tudnak rendes csuklyát készíteni neki? Koppintsák le az Assassin's Creedből, vagy valami...
A pöttyös nadrágos pasi meg a Lény (aki CGI lesz), ugye?

Nem, azóta már fiú, de valami kölyök... mint egy monarchia uralkodója (hacsak nem Kristoff lesz a neve).
Jajj... Kezd elegem lenni ebből a tinimániából...

Mondjuk az F4-ből két csalódás nekem elég volt, ettől a készülő filmtől semmi jót nem várok. Max akkor fogom moziban megnézni, ha agyondícsérik a kritikusok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 28. - 19:13:34
A Lény meg valahogy így fog kinézni:

(http://images.franchiseherald.com/data/images/full/4421/fantastic-four-reboot.jpg?w=570)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 29. - 19:54:44
Nekem ez a kedvencem. :)
https://www.youtube.com/watch?v=1xWx5y1H6C4

Nekem ez is tetszik:

https://www.youtube.com/watch?v=qat9gR5nrpM

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Augusztus 29. - 21:53:08
http://filmbuzi.hu/archives/2014/08/26/majdnem-igy-neztek-ki-a-tini-nidzsak/#com...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Augusztus 29. - 21:55:47


https://www.youtube.com/watch?v=Iego6O3fdZo

:P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Augusztus 30. - 11:28:35
A Lény meg valahogy így fog kinézni:

(http://images.franchiseherald.com/data/images/full/4421/fantastic-four-reboot.jpg?w=570)
Ez viszont tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Augusztus 30. - 11:56:41
Szerintem sem rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Augusztus 30. - 20:10:59
Ha a néger srác lenne a Lény, és a szőke a Fáklya mindjárt más szájízzel néznék a produkcióra.
De hát ez van.... :drying:
Újabb kép az Age of Ultron-ból:
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/6063/4060840-av3.jpg)
Csak a háttér miatt kérdezném, hogy pár jelenet Oroszországban fog játszódni, vagy csak egy orosz negyedben? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Augusztus 30. - 22:46:06
Vicces, hogy ezek ketten a Godzillában férj és feleség voltak :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Szeptember 03. - 18:24:34
Rock lesz Black Adam a Shazam filmben, mást el se bírtam volna képzelni erre a szerepre.
http://www.newsarama.com/22027-the-rock-apparently-confirms-black-adam-future-role.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 03. - 19:49:23
Na, akkor végre csak döntött, és nagyon jól, ráöntötték a szerepet.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Szeptember 06. - 19:16:14
Nocsak, Vízió?
(http://i.imgur.com/2hcQC6P.jpg)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Szeptember 06. - 19:38:29
Ezek a minőségi kiszivárgott képek...honnan a fenéből szeded le ezeket? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Szeptember 06. - 20:15:07
Áttúrom a netet utána. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Szeptember 07. - 12:38:55
Melyik a jobb logó ?
(http://i.ytimg.com/vi/1tGXEATdxIc/maxresdefault.jpg) (http://cdn-static.denofgeek.com/sites/denofgeek/files/styles/insert_main_wide_image/public/batman_vs_superman_logo.jpg?itok=FqFO44e6)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Carnor - 2014. Szeptember 07. - 13:19:56
Az I'm Legend-es nekem jobban tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Szeptember 07. - 18:35:03
A fentin olyan Batman és Robin beütése van az egésznek, a mostani jobb! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Szeptember 07. - 20:48:16
Jobb ha semmi sem emlékeztet arra a filmre. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Szeptember 07. - 21:06:07
döntetlen!:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Szeptember 07. - 21:14:41
Melyik a jobb logó ?

Mindkettő béna ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Szeptember 08. - 15:27:18
Az I'm Legend-es nekem jobban tetszik.
Szintúgy.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Szeptember 09. - 17:09:13
Melyik a jobb logó ?

Mindkettő béna ;D
Na,mondom én! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Szeptember 09. - 19:49:55
http://moviepilot.com/posts/2014/09/08/the-avengers-was-originally-rated-r-thanks-to-one-scene-2257318?lt_source=external,manual#!bR6cDB

 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 09. - 20:37:35
No, Vízió.
(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/09/Bossz%C3%BA%C3%A1ll%C3%B3k-Ultron-kora-koncepci%C3%B3k%C3%A9p-V%C3%ADzi%C3%B3r%C3%B3l.jpg)

Elvben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Szeptember 09. - 21:04:57
Ez allat jo! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 10. - 08:51:35
Még egyelőre nem venném 100%-osra... mivel olyan, mintha ruhája lenne... mia  fenének egy Robinak ruha? Azt hittem olyan robot teste lesz, mint Ultronnak, csak zöld és piros színben...  :headscratch:


Éééés, nanananana, batmaaaan, vagyis batmobil, az első kép.

(http://i.imgur.com/1ZK2ZsJ.jpg)
(http://i.imgur.com/Fmo9bnh.jpg)
(http://i.imgur.com/5sIBdYm.jpg)

Szerintem nagyon klafa, ötvözve van a Bolha és a Burtonmobil... bár a színe furi...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Szeptember 10. - 09:51:11
Hú! Nagyon frankó az új Batmobil. Tényleg tök jól ötvözték a két legnépszerűbbet. A színével mi a baj? :headscratch: Én úgy látom,  hogy fekete csak rohadt sáros, piszkos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 10. - 09:59:05
 ;D hát én ezt sehogy se látom feketének  :D
Én olyan világos, drap szürkének látom  :headscratch: és emlékeim szerint az első hivatalos képen is elég világos árnyalatú volt...
így meg nem igazán tud elveszni az éjszakában.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Szeptember 10. - 11:13:50
Lehet, hogy poros.  ;D

Amúgy nekem is tetszik, sokkal jobb, mint a Nolan-féle tank.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Szeptember 10. - 13:25:57
Idézet
így meg nem igazán tud elveszni az éjszakában.  :uhoh:

Nahát ezen jót röhögtem az imént! ;D Szerintem egyik Batmobillal sem lehet kaméleon üzemmódba kapcsolni, sem a tankkal sem pedig az országúti vasaló edition-nel. Esetleg egy ultra modern batrepelülővel ami a levegőben közlekedik és nem a Gotham-i csúcsforgalomba, ahol még az is kiszúrja aki félszemű :hehe: Sose értettem minek a bőregérnek autó :nemtudom: Kb annyi értelme van neki mint Pókembernek a pókmobil :D Legyen neki high-tech páncélja amivel tud repülni és ennyi! Páncélozott tankra akkor van szüksége mikor az ellenségei elfoglalják a várost, úgy mint az Arkham Knight-ban. Bár oda is inkább a Nolan stílusú repülő kéne neki amivel bombázhatná a terroristákat agyba főbe ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 10. - 14:44:21
Engem az Arkhim Knight-os mobilra emlékeztet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Szeptember 10. - 15:14:37
Hát, valahogy be kell jutnia a belvárosba a barlangból. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Szeptember 10. - 15:16:42
Hát, valahogy be kell jutnia a belvárosba a barlangból. :)

A Batman Beyond által használt cuccal simán beérne másodpercek leforgása alatt :D Vagy egy lopakodó repcsivel ami a város felett ledobná. De az autó az nem igazán az ő stílusa szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Szeptember 10. - 15:37:43
És hova tenné a repcsit minden éjjel? Mellesleg, azt elég könnyű lenne lenyomozni, hogy merre megy (haza).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 10. - 15:47:30
Azért alapesetben a városi közlekedésnek az autó még mindig egy praktikusabb formája, mint a repülő.
Persze tudom, itt egy olyan repülőből indulunk ki, ami a valóságban nincs, mert kicsi, könnyen manőverezik akár a házak között is, nem függ az időjárástól, halk, nem látják a radarok és bárhol lehet vele landolni.
Amúgy gyanítom, itt igazából a 89-es film, majd a későbbi rajzfilm a fő oka a Batmobile kultusznak, amik után az auto szerepeltetése már alapelvárás.
Amúgy a Dark Knight Rises is jól elvolt a kocsi nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Szeptember 10. - 15:59:10
És hova tenné a repcsit minden éjjel? Mellesleg, azt elég könnyű lenne lenyomozni, hogy merre megy (haza).

Ennyi erővel akkor a batmobilt is könnyedén fel lehetne törni és követni a Wayne kastélyig. Amúgy ne úgy képzeljétek el a repülőt mint egy Black Bird-öt az X-Menből vagy ilyesmit, hanem valami egyszemélyes futurisztikus prototípust ami könnyen elfér egy tetőn vagy sikátorban. Ha pedig mindez macerás, akkor legyen high-tech páncélja amivel képes repülni ;) Problem solved ^^

Todd: Erről a Nolan trilógia első filmje jutott eszembe, mikor azzal a kib*szott nagy dömperrel zúzott a háztetőkön(!!!) és az autópályán ;D Inkább hagyatkozzon egy tökéletesen felszerelt páncélra (pl Tony Stark) mint holmi járművekre amik megnehezítik a menekülését egy adott szituációból. Elvégre ő Batman és mint olyan tudjon már repkedni önállóan!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Szeptember 10. - 16:43:28
És hova tenné a repcsit minden éjjel? Mellesleg, azt elég könnyű lenne lenyomozni, hogy merre megy (haza).
Black Bird-öt hanem valami egyszemélyes futurisztikus prototípust

Am a Black Bird 2 személyes, az elődjét az 51-es körzetben tesztelték, egyszer egy olyan le is zuhant Jutahban tesztrepülés során ;) http://hu.wikipedia.org/wiki/SR%E2%80%9371_Blackbird

Vissza a filmhez, szerintem kell egy Batmobil, mert lehet hogy pl az Arkham Cityben is el lengedezett, de egy Gotham méretű Metropolisban ez már nem valami releváns megoldás. A másik meg hogy Batman nem fog csak úgy Sólyom módra repkedni, tehát jó neki a Batmobile, nem egy tank, de nem is egy Burton féle luxus cikk amit egy tisztességes üldözéskor simán leszorítanak az első adandó alkalommal.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 10. - 16:48:03
Sinister, igen, ezt aláírom, azután a Batmobil után bárminemű praktikumról beszélni valóban meddő dolog. 
Milyen lehet már egy olyannal parkolóhelyet keresni? :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Szeptember 10. - 19:42:00
A helikopter, mivel volt olyan is Batman-nek, egyszemélyes volt, és éppen a lenyomozhatóság miatt hanyagolták a képregény készítők a 80-as évektől, a repülő szintén. Plusz a technikai fejlődés Jim Lee előtt nem nagyon, vagyis alig volt a képregénysorozatokban, próbálták megőrizni a karakter hihetőségét, amit az 50-60 as évek amúgy is elégé megtépázott! Batman-nek fontos hogy félelmet keltsen az ellenfeleiben, különben nem lenne jobb egy Tűzbogár szerű karakternél. A batkötél alkalmazása, mindamellett hogy csendes közlekedést biztosít számára, optikai csalódást is okoz az ellenfeleiben, kik lentről csak egy óriás denevért látnak az éjszakában. A batmobil pedig páncélozott gépjármű, ami egy autós üldözéskor elég hasznos tud lenni.
Az új batmobil amúgy tetszik, bár ez a koszos beütés nem nagyon jön be, kíváncsi leszek a hangjára! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Szeptember 10. - 19:50:00
Biztos nem porolta le. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Szeptember 10. - 20:03:32
Batmobil!SZÉP!!JÓL néz kiT :D :D
A színe nekem inkább iylen tengerzöld...ergya...eeh. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Szeptember 10. - 20:06:07
Valószínűleg a világosítás miatt, mivel alatta az aszfalt is zöldeskés. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Szeptember 10. - 21:09:23
Milyen lehet már egy olyannal parkolóhelyet keresni? :lol:
Viccelsz? Oda állsz vele, ahova akarsz. ;D

Batmanhez meg azért illik a batmobil, mert neki amúgyis van egy csomó kütyüje, meg valóban, valahogy be kell jutnia a városba. De egy vasember-szerű páncél azért nem illene hozzá, mert az már a karakter lényegét változtatná meg. Ha szuperpáncélt hord, akkor minek a harcművésztudás, meg a többi skill? Ennyi erővel lőhetne bénítósugarakat a kezéből, meg áttörhetné a betonfalat, meg satöbbi.
Batmanben pont az a poén, hogy nincsenek szuperképességei, lényegében egy modern ninja, aki a képességeit az emberi tűrőképesség határáig fejlesztette. Kicsit olyan, mint Amerika Kapitány - a tetteivel szuperképességek nélkül is kivívta a tiszteletet a valódi szuperhősök között.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 10. - 21:14:39
Egyetértek. Nekem valamilyen szinten pont ezért annyira nem tetszik a Arkham Knigt-os high-tech páncél.
Egy olyan cuccban már-már mindegy ki van benne, komolyan az ellenfeleit sajnálom, ők egy szál szmokingban mennek hétköznapi verdákkal egy alakváltó tankkal közeledő Iron-man páncélos faszi ellen.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Szeptember 10. - 21:37:35
Legyen neki high-tech páncélja amivel tud repülni és ennyi!
http://prntscr.com/4ll0m9
Amúgy ne úgy képzeljétek el a repülőt mint egy Black Bird-öt az X-Menből vagy ilyesmit, hanem valami egyszemélyes futurisztikus prototípust ami könnyen elfér egy tetőn vagy sikátorban.
http://prntscr.com/4lkzee
http://prntscr.com/4ll030
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Szeptember 10. - 21:44:44
Legyen neki high-tech páncélja amivel tud repülni és ennyi!
http://prntscr.com/4ll0m9
Amúgy ne úgy képzeljétek el a repülőt mint egy Black Bird-öt az X-Menből vagy ilyesmit, hanem valami egyszemélyes futurisztikus prototípust ami könnyen elfér egy tetőn vagy sikátorban.
http://prntscr.com/4lkzee
http://prntscr.com/4ll030

Green Goblin is that you? ;D :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Szeptember 10. - 22:35:07
lényegében egy modern ninja
Most olvastam: mi van, ha minden országnak vannak ninjái, a japánokéról csak azért tudunk, mert ők a legbénábbak?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Szeptember 11. - 00:06:12
Idézet
Most olvastam: mi van, ha minden országnak vannak ninjái, a japánokéról csak azért tudunk, mert ők a legbénábbak?  :hehe:
:lol: Erről eszembe jut, amit régen meséltél: fekete ruha, színes öv... ;D Nem túl előnyös a rejtőzködéshez. :hehe:

Amúgy ha belegondolunk, tényleg minden országnak vannak ninjái, csak nem így hívjuk őket, hanem kémeknek, titkosügynököknek. :D Lehet, hogy itt a fórumon, köztünk is vannak ninják.  :shifty:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 11. - 08:56:56
Huuuhuuu, a stúdió nem várt, és a kaki képek után gyorsan (?) posztoltak is egy hivatalos képet a kicsikéről!  :D
(http://filmnews.hu/wp-content/uploads/2014/09/BVS-batmobile-new3-large.jpg)

Naaagyon baba... és télleg fekete, csak Bats trehány és Alfred valszeg az ebéddel van elfoglalva ezért nem mossák le...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2014. Szeptember 11. - 09:17:24
Basszus BuB,pedig már el akartam sütni hogy "Van feketében is?" :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 11. - 09:30:44
Na igen, lehetett volna az is  :D

Amúgy a löveg kicsit zavar... most ugye nem játszák el, hogy Batman is gyilkolni fog, mint Supi?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Szeptember 11. - 09:37:37
Ez szinte egy az egyben megegyezik az Arkham Knight-ban használt járgánnyal :) Ott ugye teljesen indokolt a használata, mivel az egész várost csatatérré alakítják,de az új filmben biztosan más sztori lesz majd (vagyis merem remélni...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Szeptember 11. - 11:23:33
A löveget lehet használni falak vagy más dolgok lerombolására is. Superman gyilkossága meg teljesen érthető volt. Csak a képregényes álomvilágban létezik, hogy mindenkit meg lehet menteni. Több milliárd ember élete múlott rajta és a helyes döntést hozta. Ha teljesen a képregényes Supermant követték volna akkor baromi unalmas lett volna mert lett volna karakterfejlődés. Egyébként az animációs filmekben is amikor lerombolják fél Metropolist ott is halnak meg emberek. Amúgy nagyon klassz a járgány.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 11. - 11:43:55
Meg azt felejtik el a gyöngyszem nyáladzó rajongók, akik az ölés miatt voltak kiakadva, hogy az eredeti comicsban is kinyírta Zodékat, csak ott kriptonittal...
A város/épületek lerombolása meg minden részes volt anno a Timmes rajzfilmekben is, Snyder valszeg rajtuk nőtt fel.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Szeptember 12. - 05:42:20
Mi a rosseb ez?Tank? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tazi - 2014. Szeptember 12. - 22:15:16
Meg azt felejtik el a gyöngyszem nyáladzó rajongók, akik az ölés miatt voltak kiakadva, hogy az eredeti comicsban is kinyírta Zodékat, csak ott kriptonittal...
A város/épületek lerombolása meg minden részes volt anno a Timmes rajzfilmekben is, Snyder valszeg rajtuk nőtt fel.  ;D

Annak a filmnek egyébként mi volt a képregény eredete? Mert eléggé hasonlít a Superman: Earth One-ra, csak ott a Tyrell nevű ellenfél van, aki kb. olyan mintha a Brainiac lenne, de a filmben meg Zod van ugyabban a szerepben.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Szeptember 12. - 22:23:57
Mi a rosseb ez?Tank? :headscratch:

Ha neked ez tank, akkor a Nolan félét minek hívod?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Szeptember 13. - 11:38:46
Azt harckocsinak. :roll: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Szeptember 13. - 21:20:04
 ;D Tényleg tank.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Szeptember 13. - 21:29:24
;D Tényleg tank.

Nolan féléhez képest max egy felderítő könnyű harckocsi ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 14. - 15:57:51
Azért azon nem volt lövegtorony. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Szeptember 15. - 18:34:47
Azért azon nem volt lövegtorony. :D
Nekem úgy rémlik beépített ágyúja volt a tetején :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 18. - 09:35:54
Uh, még jobb képek a kocsiról.
(http://i.imgur.com/Gc0lUuC.jpg)
(http://i.imgur.com/C3ZhN94.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Szeptember 18. - 09:41:02
Nagyon bejövős,de a tumbler vonatkozást le sem tagadhatnák ;D Reméljük ezzel nem fog Batsy a cserepes háztetőkön driftelni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 19. - 09:07:43
Oh... Oh OHH  :o
http://filmbuzi.hu/archives/2014/09/19/a-het-hire-a-fox-berendelte-a-deadpool-filmet/

A hét híre: a FOX berendelte a Deadpool filmet!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: szati - 2014. Szeptember 19. - 09:52:23
A Teaser Test Footage alapján nem is lesz rossz.

http://moviepilot.com/posts/2014/09/19/it-s-official-everyone-a-deadpool-movie-is-a-go-2280552

It better be rated R! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Szeptember 19. - 11:30:30
Most még örülünk mint majom a farkának,de amint bejelentik a PG-13-at rögtön lefagy a mosoly az arcunkról! Legalábbis sanszos,hogy nem merik bevállalni az R vagy épp az X Rated besorolást :roll: Pedig egy klasszikus DP nagyot tarolna, erőszakos jelenetek ide vagy oda ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Szeptember 19. - 12:05:20
A hét híre: a FOX berendelte a Deadpool filmet!!
Ez tényleg szuper hír! :D

Viszont úgy néz ki, emiatt késni fog az AC mozifilm - legalábbis remélem, hogy nem állították le teljesen. (Meg az F4 is csúszni fog, de azt ki nem sz*rja le. :hehe: )

http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/09/19/egy_hulye_szuperhos_miatt_nem_lesz_assassin_s_creed-mozifilm/

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Szeptember 19. - 14:04:20
Király hír! Ha ilyen agyament lesz a film, mint ez a jelenet, óriási film lesz belőle. :D Legyen csak olyan, mint a videojáték, azzal ki is egyeznék. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2014. Szeptember 19. - 19:28:13
A hét híre: a FOX berendelte a Deadpool filmet!!
Ez tényleg szuper hír! :D

Viszont úgy néz ki, emiatt késni fog az AC mozifilm - legalábbis remélem, hogy nem állították le teljesen. (Meg az F4 is csúszni fog, de azt ki nem sz*rja le. :hehe: )

http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/09/19/egy_hulye_szuperhos_miatt_nem_lesz_assassin_s_creed-mozifilm/

Az F4 engem sem izgat, viszont az AC halasztás kifejezetten dühít. Az sokkal jobban érdekel Deadpoolnál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2014. Szeptember 21. - 21:21:18
AC-t mióta várom?! :headscratch: :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 22. - 17:32:50
Deadpool: PG-13  ;D nesze neked
http://filmbuzi.hu/archives/2014/09/22/the-dream-is-dead-deadpool-pg-13/

Az egyik komment fajin:

Idézet
Bő nyállal! Persze nem lesz kiherélve a karakter:DDD
  :hehe: ;D

Várható volt amúgy, de engem is rohadt kíváncsivá tettek, hogy lesznek hűek a karakterhez, ha nem merik bevállalni a durvább változatot?  :nemtudom: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tazi - 2014. Szeptember 22. - 17:41:39
Deadpg13ool
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Szeptember 22. - 17:58:21
Milyen igazam lett!!! ;D Aztán még ebből is kihozhatnak valami fain alkotást, ha úgy csinálják meg mint a tavalyi videójátékot! Azzal kiegyeznék,de egy Origins-hez hasonló förmedvénnyel már tutira nem :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 22. - 18:42:47
Ilyenkor nekem mindig az AVP 2 vagy a DooM jut eszembe, mindkét filmről nagyon nyomták a dumát, hogy csak azért lett sz*r, mert meg kellett vágni, amúgy híjj de milyen brutál és kemény alkotások.
Meg is néztem mindkettőből az "ami nem fért be a moziba" verziót, úgyis sz*rok voltak.
A The Dark Knight meg tök jól bizonyította nekem, hogy egy PG13 alkotás is lehet sötét és durva, abszolút reálisnak tartottam, hogy itthon 16-os film lett. De ezek szerint ki lehet azt a PG 13-at feszegetni annyira, hogy ne ezen múljon a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tazi - 2014. Szeptember 22. - 18:52:07
Azért a Deadpool sosem ment akkora extremitásokba... Nem egy Punisher, vagy Judge Dredd, vagy Robocop, vagy.... szal értitek.  :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Szeptember 22. - 20:51:42
Aztán még ebből is kihozhatnak valami fain alkotást, ha úgy csinálják meg mint a tavalyi videójátékot! Azzal kiegyeznék
A játék nem 18-as karikás volt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Szeptember 22. - 22:27:59
The Dark Knight meg tök jól bizonyította nekem, hogy egy PG13 alkotás is lehet sötét és durva
Az PG 13-as volt? :surp: Oké, tény, hogy nem volt véres, de attól még a témája erősen 18-as, szerintem.

A játék nem 18-as karikás volt?
De, szerintem az volt. Elég véres volt.

Legyen csak olyan, mint a videojáték, azzal ki is egyeznék. :)
Én is, az már király lenne. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tazi - 2014. Szeptember 22. - 22:36:27
Játék az M (Mature) értékelésű, szal 18+-os jaja.

A képregényből kiindulva szerintem csak a látható erőszakból kell visszavenni, tehát a vérből, hogy meglegyen a PG-13. Káromkodni meg tud filmen is kicenzúrázva.

De elég zavaró trend valóban, hogy a filmeket, amiket eddig felnőtt korosztálynak szántak, most az egész családnak akarják értékesíteni PG-13 címkével, és kissé megcsonkolva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 22. - 22:51:53
The Dark Knight meg tök jól bizonyította nekem, hogy egy PG13 alkotás is lehet sötét és durva
Az PG 13-as volt? :surp: Oké, tény, hogy nem volt véres, de attól még a témája erősen 18-as, szerintem.
[/quote]
Igen, PG 13.
http://www.imdb.com/title/tt0468569/parentalguide
Zseniálisan tudatosan van megoldva, hogy semmi sem látszik, aminek nem szabad, de mégis mindenki tudja, mi történik.
Szerintem a 18 azért erős túlzás, nem annyira durva az a film, de a PG 13 sem volt korrekt, nem is csoda, hogy volt felháborodás belőle.
Ugyanebből a filmből egy nagyon brutális filmet lehetne vágni csak azzal, hogy látjuk mi történik,emberek száját vágják fel késsel, bomba robban egy ember gyomrába varrva, egy ceruzát feldugnak valakinek a koponyájába a szemüregén stb.
Szóval a PG 13 azért egészen megengedő tud lenni.
(amúgy marha vicces ez a Parental Guide leíró oldal :D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 23. - 09:03:55
Lehet a káromkodás lesz benne, és minden alkalommal kisípolják, Deadpool meg kinéz a kamerába és mond vmit a korhatár besorolásról, ezzel még ki is lennék békülve  ;D a véres akciók kihagyása meg kb olyan kamera rángatást fog eredményezni, amiből semmit se lehet majd kinézni...  :-\  tudjuk, hogy durva, de nem látunk semmit  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Szeptember 23. - 11:42:04
Zseniálisan tudatosan van megoldva, hogy semmi sem látszik, aminek nem szabad, de mégis mindenki tudja, mi történik.
Én nem csak arra gondolok, ami fizikailag történik, hanem a film szellemi tartalmára is. Pontosabban Joker filozófiájára és világlátására, illetve a szövegeire. Szerintem ez a film lelki oldalról nézve majdnem pszichotriller. Az átlag képregényfilmekhez képest Joker iszonyat kemény pszichopata.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 23. - 11:56:57
Te megnézted azt a listát, amit küldtem?
Szerinted az alapján a besorolást végző bizottság értelmezte is a filmet, vagy csak pontokra bontotta, hogy ez és ez történik benne?  :lol:
Épp ezért röhögtem rajta, mintha egy gép írná, úgy, hogy a cselekményről/üzenetről halvány lila fingja sincs.

Pl. pont most néztem meg nemrég a Krisztus utolsó megkísértését, amin mindenki marhára felháborodott, hogy micsoda istentelen film, mert hú szeretkezik benne a Jézus, meg meztelen (amolyan what if amúgy, mi lett volna, ha Jézus nem vállalja a kereszthalált). De amúgy meg üzenetét tekintve szerintem egy nagyon is a hagyományos keresztény üzenetet képviselő film, csak ott is a bigott emberek leragadtak a formanyelvnél.
Ugyanez igaz a Dirk Knightra, forma megfelel a PG 13-nak, akkor mehet, és csak aztán derült ki, hogy hopp, azért ez egy jóval komolyabb film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Szeptember 23. - 12:40:25
Most nyilatkozta az író, hogy a PG13 még nem végleges, simán változhat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 23. - 13:38:21
Ja, csak megijedtek a reakciók láttán, muszáj nyugtatni a rajongókat, lásd a tavalyi TMNT esetet  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Szeptember 24. - 12:13:42
The Dark Knight meg tök jól bizonyította nekem, hogy egy PG13 alkotás is lehet sötét és durva
Az PG 13-as volt? :surp: Oké, tény, hogy nem volt véres, de attól még a témája erősen 18-as, szerintem.
Nem a vértől durva valami. PL a Fűrészben nincs egy csepp vér sem. Mégis egy tök durva krimi-thriller.
Igen, PG 13.
http://www.imdb.com/title/tt0468569/parentalguide
Zseniálisan tudatosan van megoldva, hogy semmi sem látszik, aminek nem szabad, de mégis mindenki tudja, mi történik.
Szerintem a 18 azért erős túlzás, nem annyira durva az a film, de a PG 13 sem volt korrekt, nem is csoda, hogy volt felháborodás belőle.
Ugyanebből a filmből egy nagyon brutális filmet lehetne vágni csak azzal, hogy látjuk mi történik,emberek száját vágják fel késsel, bomba robban egy ember gyomrába varrva, egy ceruzát feldugnak valakinek a koponyájába a szemüregén stb.
Szóval a PG 13 azért egészen megengedő tud lenni.
(amúgy marha vicces ez a Parental Guide leíró oldal :D)
Épp ebből látszik, hogy a durvaság direktbe mutatása már csak öncélú gesztus lenne.
PL a Hetedikben számomra az egyik gyilkosság elmesélve is durva volt, pedig annak nem is mutatták az áldozatát. Csak a megőrült fickó mesélte, akivel elkövettették.
Azt hiszem abban a filmben a színhelyeket láttuk és nem flashbackaket, mint a Fűrészben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 24. - 12:23:27
Szerintem azért van a Fűrészben vér bőségesen, és most én is az elsőre gondolok, nem a rá épült katyvaszra, de amikor a medvecsapdás lány turkál a cellatársa beleiben, vagy amikor a doki levágja a lábát, ezek mind egy az egyben kerülnek bemutatásra.
De igen, a Hetedik sokkal intelligensebb abban a műfajban, és ott többször is el van sütve az, hogy nem mutatják, csak érzékeltetik, elmesélik az eseményeket (pl. a végén a csomag tartalmát sem mutatják egyszer sem).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Szeptember 24. - 12:29:19
Az  elején a kulcsvadászatra  :hehe: nem emlékszem, de a láblevágást tuti nem mutatják.
Itt van-e! 5:10-től. https://www.youtube.com/watch?v=An4EryDZ3Hc  Jó tényleg van vér, nem igaz, hogy "egy csepp sem volt". Folyik a vér a színész lábára a fűrészből, de művégtagot nem is kellett használni. És mégis brutál.  De nem azzal érik ezt el, hogy látok levágni egy tökéletes művégtagot, hanem azért, mert az már a film vége, ahol a feszültság a tetőfokán van, ismerem a karaktereket, mert van sztori, háttértörténet, stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Szeptember 24. - 12:43:41
Off ez már, költözzünk el vele, mert amúgy a téma érdekes.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2014. Szeptember 25. - 03:32:25
2 év múlva jön a következő X-Men film. Singer fogja rendezni az X-Men: Apocalypse filmet. Hugh Jackman, James McAvoy és Nicholas Hoult is szerepelni fog benne. A sztori tíz évvel Az eljövendő múlt napjai-nak története után és néhány évvel az eredeti X-Men előtt játszódik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 25. - 09:29:50
Néhány? Az enyhe túlzás  ;D

Amúgy újra catingolják Kükit, Vihart és Jeant, fiatalabbakra.. gondolom ezek is tini lesznek... és állítólag James ezúttal már kopasz lesz...
Amúgy Hugh tuti benne lesz? Én semmi jelét nem láttam annak, hogy benne lenne...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Szeptember 25. - 11:51:51
Küklopszékat csak akkor osztják újra, ha benne lesznek a filmben, ami még egyáltalán nem biztos. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Szeptember 25. - 13:01:02
Rozsomák elsorolta a repülőn a Profnak, hogy kik azok az ikszek, akiket össze kell szednie a jövőben. Na meg a végén találkozott is velük. Ha ebből indulunk ki akkor benne lesznek. ha meg az eddigi katyvaszból, akkor bármi lehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Szeptember 25. - 13:22:37
Hát tegnap a Deadline írta, hogy ezt a 3 mutkó szerepet újra castingolják mert fiatalbb (tini?) szereplők lesznek, koruk miatt vhol érthető is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Szeptember 25. - 19:24:46
http://io9.com/x-men-producer-confirms-cyclops-storm-and-jean-grey-wi-1638050216

Ez alapján az idézet alapján azért még egy elég nagy "Ha..." az egész. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Szeptember 25. - 20:29:56
Hős6os
Elég laza:)
http://filmek.kepregeny.net/2014/09/25/hos6os-ujabb-elozetes/#comment-1750
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 07. - 23:11:43
http://filmbuzi.hu/archives/2014/10/07/a-sony-es-a-marvel-beszelget/#comments (http://filmbuzi.hu/archives/2014/10/07/a-sony-es-a-marvel-beszelget/#comments)

Remélem összehozzák, már nagyon unom a "miért nem volt Pókember a Bosszúállókban?" kérdéseket...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 08. - 00:03:56
Nem olyan biztos, hogy jó ötlet lenne. Ő van akkora szereplő, hogy elég sok időt elvenne a többiektől, akik úgy kevéssé lennének érdekesek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 08. - 09:15:54
Ez sztem ugyanolyan reklámfogás, mint az első résznél... pont annál is a bemutató körül volt erről egy felröppenő hír, hogy a Sony gondolkozik ezen, Garfield örülne a lehetőségnek, blablabla... csak amiatt kellett, hogy minél többen menjenek el a moziba... most ez az egész meg valszeg a Blu ray kiadás miatt van...  :roll: átlátszó...  :drying:

Ettől függetlenül rohadtul örülnék neki  :D  de nem sok esélyt adok ennek... bár a Sony tuti megijedt a gyengén szereplés miatt, ezért is tolták a 3. részt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2014. Október 08. - 10:05:44
:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 08. - 10:08:10
Nem olyan biztos, hogy jó ötlet lenne. Ő van akkora szereplő, hogy elég sok időt elvenne a többiektől, akik úgy kevéssé lennének érdekesek.
De ugyanez igaz mondjuk Tony-ra is, mégis jól müködtek mellette a többiek is, főleg Hulk, pedig ő az önálló filmekben elég gyengusz volt. Szóval én ilyen szempontból semmi akadályát nem látom.
Inkább a jogi hercehurca.
De meglepő módon már bejelentették a Vasember 4-et is, nem is gondoltam volna, hogy erre is sor fog kerülni.   :smsarcasm:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 08. - 10:31:36
Amit már meg is cáfoltak... igazából csak Downey nem tudja mit beszél... ő mondogatja, hogy szeretné, jó lenne stb... meg hogy Gibsont szeretné rendezőnek  :D ezek az interjúk is arra jók, hogy ne felejtsék el  ;D

Amúgy Póki fronton most annyi változás van, hogy a Sony nem is gondolkozik ilyesmiken... sőt, rebúúúúútot akarnak... új szereplőt akarnak a Sinister Sixbe Pókinak...  ;D :hehe: hát ezek hülyék...  :stupid: :stupid:  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 08. - 11:00:08
Igen, olvastam, vicces.  :lol:
Egyébként nem szólt a mostani filmrendezőknek valaki, hogy mielött beindult a reboot mánia, a sorozatok marha jól megvoltak egyszerűen a színészek cserélgetésével, és mindenki leszarta.
A James Bondokban sem csináltak minden színész cserénél újabb eredetsztorit.
Egyébként meg semmi gond ezzel a sráccal, legyen ő nyugodtan a pókember, ha valami miatt bukott is a 2. rész, az tuti nem ő volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 08. - 16:24:40
De ugyanez igaz mondjuk Tony-ra is, mégis jól müködtek mellette a többiek is,
Hát igen, de ha mindketten benne lesznek, akkor kettejükről fog szólni a film.
mielött beindult a reboot mánia, a sorozatok marha jól megvoltak egyszerűen a színészek cserélgetésével, és mindenki leszarta.
A James Bondokban sem csináltak minden színész cserénél újabb eredetsztorit.
Szerintem ez csak azoknál a filmeknél működik, ami előbb volt film, vagy könyv alapján készült - azaz nincs képi megjelenítése a főszereplőnek. A képregényfilmeknél ez épp azért nem fog működni sosem, mert a nézőknek határozott elvárásaik vannak.
Idézet
Egyébként meg semmi gond ezzel a sráccal, legyen ő nyugodtan a pókember, ha valami miatt bukott is a 2. rész, az tuti nem ő volt.
Ezzel egyetértek, ha még őt is lecserélik, akkor szerintem el is áshatják az egészet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 08. - 16:48:36
A képregényfilmeknél ez épp azért nem fog működni sosem, mert a nézőknek határozott elvárásaik vannak.
De szerintem ez a határozott elvárás nem egy konkrét színészre irányul, hanem magára a szereplőre, jelen esetben Peter Parkerre, akit alapvetően több színész is el tud játszani.
Szerintem olyan karaktereknél nem lehet színész cserét csinálni, ahol a szerep és a színész teljesen egybeforrt, a kettő nem létezik egymás nélkül, vagyis ahol maga a színész tette a karaktert kultikussá pl. Hannibal Lecter. De Pókembert nem sorolnám ebbe a kategóriába.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 08. - 17:11:08
Miért nem? Tobey vitte 10 évig, utána Garfieldet már nehezebben fogadták be. Reeve Supermanje máig meghatározó, ahogy Rozsomák is.
El tudná őket játszani más is, de ha már elkezdte valaki, valahol elvárás, hogy ő folytassa. Ha már elhitették a nézőkkel, hogy Jackman a Rozsomák, akkor nehéz újra elhitetni, hogy Mel Gibson az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 08. - 17:47:57
Azért én erre a Tobey vs Andrew témára nem így emlékszek. Szegény Tóbiást nagyon utálta mindenki, csak azért "szerették" meg a rajongók mert akkoriban még nem volt divat ez a reboot mánia és mindenki beletörődött,hogy az egyszemélyes mémgyár játssza PP karakterét :hehe: Mellesleg egy olyan egyedi vonásokkal rendelkező figurát mint Rozsomák semmiképpen sem lehet Peter Parkerhez hasonlítani, mert Peter pont az a karakter aki totál átlagos és a kiválasztott színésznek csak néhány jelentéktelen tulajdonságban kell pusztán megfelelnie! Vagyis ha Tobey lehetett Pókember, akkor én még annál is inkább lehetnék :) Az alkatom megvan hozzá és Parker frizurát is tudok növeszteni. Na bumm ennyiből áll Peternek lenni! A magasságom nem stimmelne, mert 198 cm vagyok,de ezen kívül nincs akadálya a dolognak (de szerintem a testmagasság sem probléma manapság)
De egy Rozsinál k*rvára nem mindegy,hogy a színész milyen arc és hajszerkezettel rendelkezik. Pl John Travolta soha a büdös életben nem lehetne normális Wolverine, hiába jó színész ^^

Itt egy példa miről beszélek :hehe:

(http://nasimali.files.wordpress.com/2014/05/mel-gibson-wolverine.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 08. - 18:24:54
Voltaképpen pont rossz példát mondtál, mert épp Rozsomák lehetne bárki, ha Hugh Jackman lehetett a kb. 180 centijével. Rozsi-frizurát bárkinek csinálhatnak, és ha a legjellegzetesebb vonását, a magasságát megváltoztatták gond nélkül, akkor tényleg bárki lehetett volna ő a filmen. Viszont Hugh után már nem lehetne senki, és épp ez az, amiről beszéltem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. Október 08. - 18:57:34
Hááát....Famke Janssen a maga 48 évével,mint Jean Grey nem biztos hogy megállná a helyét.
Az első részben azért még csak 14 évvel fiatalabb volt.  :P
Jackman lassan eléri azt a kort és megjelenést, ahogy Rozsomáknak kell kinéznie.Az utolsó két filmben nagyon ott volt.
Ráadásul egyre szálkásabb lesz!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 08. - 18:57:56
Voltaképpen pont rossz példát mondtál, mert épp Rozsomák lehetne bárki, ha Hugh Jackman lehetett a kb. 180 centijével. Rozsi-frizurát bárkinek csinálhatnak, és ha a legjellegzetesebb vonását, a magasságát megváltoztatták gond nélkül, akkor tényleg bárki lehetett volna ő a filmen. Viszont Hugh után már nem lehetne senki, és épp ez az, amiről beszéltem.

Szerintem nem egészen értetted meg amiről beszéltem :) Parker fizimiskájú embereket összeszedni még mindig könnyebb, mint egy rosszarcú Clint Eastwood-ot karmokkal és pajesszal ;D Ha most valaki azt mondaná,hogy válasszak egy potenciális Rozsomák jelöltet,de kizárólag olyat aki megszólalásig hasonlít a karakterre, nos Jackman-en kívül már csak 2 versenyző jöhetne szóba: Jack Nicholson és Clint Eastwood! Ez a két úriember simán lemosná Hugh-t a színről, ugyanis sokak szerint ő a tökéletes Rozsomák csak az a baj ezzel,hogy akik ezt mondják még nem láttak ebben a szerepben olyan vagány arcokat mint Nicholson és Eastwood 8) Nekik mindössze annyi a bűnük,hogy megöregedtek ;D
PP-nek való embert annyit tudnék felsorolni mint égen a csillag. Pl James McAvoy, Nicholas Hoult, Jake Gyllenhaal, Miles Teller, Aaron Jonhson, Ryan Gosling és még lehetne folytatni bőven.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 08. - 19:05:19
Dougray Scott lett volna eredetileg Logan. Ő is jó lett volna. Sokkal karakteresebb, mint Hugh volt 14 évvel ezelőtt. Csak smink kérdése, szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 08. - 19:20:49
kb. 180 centijével.
188, a kukacoskodás kedvéért :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 08. - 20:25:59
Kíváncsi vagyok, hogy az X-Men filmek hogyan fognak, és mely színészekkel folytatódni!
Amúgy ha már Peter Parker= Ben Barnes. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Október 08. - 21:15:27
Amúgy ha már Peter Parker= Ben Barnes. ;)

Ha már PP akkor Andrew Garfield, amennyire nem jött be elsőre mostanra annyira megtetszett a játéka ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 08. - 21:30:20
Lehet, hogy a szinkron miatt nem szimpi nekem? :headscratch:
Picivel mélyebb hang jobb lett volna neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 08. - 22:31:30
Ha már PP akkor Andrew Garfield,
Ben Browder lenne a legjobb. Vagyis lett volna kb. 20 éve :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Október 09. - 21:28:11
Colin Firth mint titkos ügynök, Samuel L. Jackson mint :censored: badass, mindez Matthew Vaugn rendezésében(X-Men : First Class). Kell ennél (https://www.youtube.com/watch?v=kl8F-8tR8to) több ? :oh:
(http://www.filmuniverzum.hu/wp-content/uploads/2014/05/kingsman-.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Október 09. - 21:33:13
Számomra Matthew Vaughn garancia a minőségi szórakozásra! Tuti megnézem a moziban. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 09. - 22:47:45
A trailer eléggé olyan volt, mint az a régi Connery-Uma Bosszúállók...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Október 10. - 06:54:55
Nekem nem tűnik copycat-nak.
Csak azért mert angol titkos-titkos ügynökös, még nem tartozik ugyanabba a zsánerbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 10. - 09:26:50
Ééés megint egy hajmeresztő pletyka a Sony boszorkánykonyhájából :lol:

"A pletykák szerint jön az újabb Pókember reboot. A Sinister Six-ben már más bújhat a Pókkosztümbe és egy Piszkos tizenkettőhöz hasonló sztori lesz, ahol a szupergonoszok a Falmászóval szövetkezve kénytelen egy hatalmas veszélyt elhárítani."

Maga az ötlet tetszik, mármint,hogy Pókember szövetkezik a hatossal és egy nagyobb ellenséget győznek le,de ehhez miért kell rebootolni az egész kócerájt? :roll:
Ráadásul Garfield-dal se volt semmi probléma eddig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 10. - 09:34:42
Legutóbb azt olvastam, hogy csak "soft reboot" (mija f*szom  :lol:) lesz, ami igazából annyit takar, hogy lecserélik a színészt.
Ezek szerint Mark Rufallo egy "soft reboot"-olt Hulkot alakított. Ezek a Hollywoodi nyelvújítóktól megőrülök, most miért kell mindenhol reboot-ot emlegetni...
És akkor most Sinister Six-ben, a hatokat is más színészek játszák majd? Vagy mindenki jó volt, csak Pókember nem, ami amúgy tök baromság,mert én pont fordítva érzékeltem, a fő gonoszok voltak egytől egyik motiváció nélküli klissé halmok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 10. - 09:39:14
A Hulk1 és 2között volt soft reboot sztem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 10. - 09:39:31
Katyvasz van ezerrel... én ugyanennél a hírnél azt is olvastam, hogy már Garfiled se igazán akar lenni többet Póki...  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 10. - 10:10:17
Na jó ez nekem már túl sok ;D Addig fognak tökölni míg vissza nem kerülnek a jogok! Amivel természetesen nekem semmi problémám nincs, mert a Sony-ról most már nyugodtan ki lehet jelenteni,hogy csapnivaló "szakembereket" foglalkoztat...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 10. - 11:41:02
Oké... visszakerülnek a jogok... és akkor?  :roll: Újra végig kell szenvednünk egy rebúúútot a Disneynél?  :drying:
Totál lejáratnák a karaktert már azzal...   :roll:

Rebúúút nélkül pedig elég nehéz lenne elképzelni, hogy belemenjen valahogy a Marvel filmekhez... vagy az lesz, mint a DD-nél, eltelik 8 év mire hozzányúlnak, csak kérdés, hogy ezt megmeri e játszani a Disney, miután visszakapná a jogokat... 8 évig pihentetni...   :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 10. - 11:52:53
De miért ne lehetne reboot nélkül beletenni pókembert a Disney filmekbe? Miért létfontosságú a reboot?
Egész egyszerűen ott van és kész, ha egy csöpp esze lenne a Disney-nek, és jogilag is megoldható, még Andrew játszhatná is a Pókembert, vagy csak csinálnak egy Pókember filmet egy másik gárdával, ami nagy vonalakban folytatja a Sony félét (lásd Hulk, vagy Megtorló), és azt a Pókembert nyomják bele a filmjeikbe.
Meghülyülök, ha harmadszorra is moziba küldenek egy pókember eredetsztorit, már mindenkinek a könyökén jön ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 10. - 11:56:29
Hát, én nem tom elképzelni, hogy rebút nélkül csinálná meg a Disney  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 10. - 11:57:13
Pedig a Hulknál is megtették.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 10. - 12:04:03
Én is a reboot mentes folytatás mellett döntenék, mert kezdenek túlmenni egy bizonyos határon! Ha úgy alakulna,hogy a Sony elveszti Pókembert és az visszakerül a Marvelhez, simán beleilleszthetnék abba az univerzumba mindenféle felesleges magyarázkodás nélkül. Viszont ezzel meg valószínű az lesz a probléma,hogy Andrew-t leváltják és egy másik színész játszaná Pókit :roll: Mert ha teszem azt ez nem történne meg, úgy simán integrálni lehet Pókembert a Marvel filmes univerzumába Garfield-dal együtt! A 8 év meg baromi sok idő ebben a szakmában és addigra lehet már nem lesz ekkora kereslet a szuperhős filmekre. Ráadásul szegény hálószövő barátunkra már most a jelenben sem akkora az igény nem,hogy 8-10 év múlva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 10. - 12:16:43
Hát azért Hulknál megvolt a reboot... oké, hogy tök jól és okosan az openingben letudták az eredetet, de az teljesen más volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 10. - 12:25:12
és szerinted ebből az átlag néző mennyit érzékelt, hogy hú ez most reboot. Elárulom, semennyit.  ;)
Úgy ért véget az első film, hogy Banner minden féle isten háta mögötti helyeken rejtőzködik, és úgy indult a következő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 10. - 12:46:39
Persze, ezért volt ez sof tebút  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Október 14. - 07:44:55
Végre megvalósul az álmom...Civil War a moziban?! :oh:
http://comicbook.com/2014/10/14/robert-downey-jr-joins-captain-america-3/ (http://comicbook.com/2014/10/14/robert-downey-jr-joins-captain-america-3/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 14. - 09:04:06
Hááát nem tom... szerintem a jelenlegi filmes gárdával b@$$#ott szegényes lenne ez...   :-\  Van 10-14 hős, azoknak a 80%át meg ismeri is a nép a New Yorki csata miatt...  miért hadakoznának a regisztráció ellen? Főleg, hogy legtöbbjük eleve Shield tag...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Október 14. - 09:18:32
Gondolom Ultron majd valami nagy gebaszt művel. A Shield már nem létezik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 14. - 10:45:32
Na jó, igen, de úgymond kormány cucc volt, egynémelyik fejes gondolom ismeri a tagok listáját  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Október 14. - 12:35:38
Az Amerika Kapitány csak a kiinduló pont lesz sztem. A bosszúállók 3-ra fog kifutni a Polgárháború. Aztán jön Thanos.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 15. - 19:51:02
A DC/Warner bejelentette/megerősített egy rakás szuperhősfilmjének bemutatóit (önálló Batman és Superman-filmek is tervbe vannak véve)

2016
Március 25: Batman V Superman: Dawn of Justice (Zack Snyder)
Augusztus 5: Suicide Squad (David Ayer)  :nemtudom:

2017
Június 23: Wonder Woman
November 17: Justice League (Zack Snyder, egyelőre Ben Affleck, Henry Cavill és Amy Adams szereplése biztos)

2018
Március 23: The Flash (Ezra Millerrel a főszerepben)  :stupid:
Július 27: Aquaman (Jason Momoával a főszerepben)  :uhoh:

2019
Április 5: Shazam (Dwayne Johnsonnal, mint Black Adam)
Június 14: Justice League 2 (Zack Snyder)

2020
Április 3: Cyborg (Ray Fisherrel a főszerepben)
Június 19: Green Lantern (reboot)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Október 15. - 20:50:21
Na a Zöld Lámpást kell Snydernek csinálnia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 16. - 09:45:09
Hmhm, ééérdekes... engem egy sima Aquman meg egy sima Kiborg film totál hidehen hagy...  :-\

Nekem sokkal jobban bejött volna az az elképzelés amit a Latino film izé mondogatott pár hónapja, Flash and Green Lantern, Aquman meg a kutya tudja, őt kivel akarták volna egy filmben szerepeltetni... valahogy ez a Team Upos felállás sokkal üdébb színfolt lett volna, mint hogy most megint szoló mozikban izgulhatjuk végig a hős megszületését...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 16. - 19:14:52
Így van, na de Ezra Miller.... :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 18. - 16:27:00
Őt totál nem ismerem... én inkább csak azért csaptam a fejemre, mer a Dc csak elkövette a bakit, és a Tv-s univerzumot csak külön kezeli... egyrészt, százszor jobban kibonthatnák az univerzumukat így, másrészt jól megkavarják az egyszeri nézőt, aki nem biztos, hogy majd eltud vonatkoztatni a tv-s hőstől és egy &khm# nagy kérdőjel lesz benne, hogy most mivan... (nem mindenki tájékozódik filmes blogokon és a többi helyen...), harmadrészt, azért jól arcon csapják saját magukat is, mivel lehet nem nézik ki ezekből a sorozatokból, hogy életképesek lennének, lehet úgy vannak vele 3 év múlva már a levesben lesznek...  :-\
Nem tom, nekem őrült nagybaklövésnek tűnik ez... megint későn kapcsolnak... míg a Marvel vígan elvan ezzel, a Dc nem mer kockáztatni, aztán majd szívnak...
komolyan kíváncsi lennék, mi a magyarázatuk erre...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 18. - 20:04:22
Pedig már most megmondom, hogy a Flash és a Constantine nagyobbat fognak szólni mint egy film! És ha sikeres lesz, lelövik majd őket egy film kedvéért a műsorról?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 18. - 22:33:52
jól arcon csapják saját magukat is, mivel lehet nem nézik ki ezekből a sorozatokból, hogy életképesek lennének, lehet úgy vannak vele 3 év múlva már a levesben lesznek... 
Az a poén, hogy lehet, hogy fordítva van. Merthogy a sorozataik mind nagy sikerek, míg a filmjeik sorra megbuknak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 19. - 09:52:40
Jah, lehet, hogy így lesz... de ha egymásra építegtenek lehetett volna sikeresebb dolgot is kihozni... az Arrowban már milyen szépen felépítgetttek egy csomó mindent, amit aztán átvittek a Flashre is, ki lehetett volna ahúzni ezt a mozikra is...  :-\

Amúgy most megint megnéztem a CapAm 2-őt, hát ez még mindig rohadt jó kis film, tényleg kezdem úgy érezni, hogy ez jobb volt az Avengersnél is  :D
Viszont most jókora kérdőjel is motoszkál bennem a vége miatt... ott totál úgy néz ki, hogy a 3. részben Bucky utáni hajszát akartál volna folytatni, erre meg most a hírek alapján behozzák Starkot és vele lesz konfliktusa?  :headscratch:  Kár, sokkal jobban érdekelt volna Bucky sorsa, mert ahhoz képest, hogy a Tél Katonája volt az alcím, nem sok mindent lehetett róla megtudni  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 19. - 18:59:24
Bucky-ról még biztosan fogunk hallani, elvégre az őt alakító színész valami 9(!!!) filmre írt alá. Azt is rebesgették még nyáron,hogy idővel ő lesz majd az új kapitány! Bár ez még azelőtt volt,hogy a Marvel Sam Wilson-ból csinált AmKap-ot. Állítólag most inkább Falcon lenne Steve utódja és nem Bucky. Mindenesetre ha a következő Captain America is ilyen f*sza lesz, akkor engem már most megvettek kilóra ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 19. - 20:29:33
Persze, csak ahogy vége lett, totál azt az érzést keltik a nézőben, hogy na ez a sztori fog folytatódni, erre fel meg úgy néz ki tök más irányba fogunk menni... mondjuk lehet az Ultron izé belefog kavarni...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 20. - 15:33:12
Vazze női Robin lesz a Bats vs supi filmben :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 20. - 15:45:55
Mi ezzel a gond? Legalább ebben is hűek a képregényhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 20. - 15:45:55
Valahol nekem is liftezik tőle  a gyomrom... de a csaj tök helyes, így legalább lesz értelme, hogy abban a nevetséges gagyi Robin ruhában fog flangálni  ;D  :brow:

Btw, ezzel a lépéssel meg tiszta képregényhű lesz, mivel ott is női Robin volt akkor. Most már tényleg csak Alfredra leszek kíváncsi, vajon ezúttal képregényhű lesz, vagy marad a normális kinézetű ember fejű komornyik  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 20. - 15:55:04
Mi ezzel a gond? Legalább ebben is hűek a képregényhez.
Csak annyi a gondom, hogy Robin az Dick Grayson, vagy Tim Drake nekem legalábbis, de mndegy girl power! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 20. - 15:59:01
Persze, csak ahogy vége lett, totál azt az érzést keltik a nézőben, hogy na ez a sztori fog folytatódni, erre fel meg úgy néz ki tök más irányba fogunk menni... mondjuk lehet az Ultron izé belefog kavarni...  :headscratch:
De semmit nem tudunk még az új filmről, miért ne lehetne a kettő vonalat egyszerre folytatni? Amúgy is a Civil War után vette át Bucky Steve helyét, szóval a két történet elég szorosan összefügg. Szóval azért tök másnak nem nevezném az irányt.
Csak annyi a gondom, hogy Robin az Dick Grayson, vagy Tim Drake nekem legalábbis, de mndegy girl power! :D
Hát a film fő ihletforrásaként szolgáló Dark Knight Returnsben Robin az Carrie Kelley.
(http://imageserver.moviepilot.com/jena-malone-is-in-batman-v-superman-as-robin-carrie-kelley-in-the-dark-knight-returns.jpeg?width=600&height=800)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 20. - 16:00:28
Sok női Robin volt már, szóval nem para ez a változtatás. A The Dark Knight Retnurns-ben is csaj volt Robin, mégis az egyik legjobb történet ami Batman-nel készült! ;) Különben is a Schumacher filmekben láttunk elég csöcsbimbós Dick Grayson-t :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. Október 20. - 16:16:10
Moribus!

Hollywood-al kapcsolatban te még meglepődsz? :D
Női Robin,feka Kingpin stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 20. - 16:22:42
A feka Kingpin telitalálat volt! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 20. - 16:26:49
Az eddigi Batman filmekben, tévésorozatokban végig srác volt Robin. A képregényeseket talán nem lepi meg annyira a női, de a többieket meg fogja. :) Ahogy az is meglepte, hogy akkor most Pókembernek Gwen, vagy Mary Jane volt a nagy szerelme/első barátnője.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 20. - 16:28:03
De talán ez alapvetően nem is gond, ha egy film meglep.  ;)
itt nem arról van szó, hogy átírnak egy karaktert (női Doom), egész egyszerűen a többféle megközelítés közül, ami volt a képregényekben, egy másikat vesznek elő. Ami jó, mivel az előzőt már egy csomószor láttuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tazi - 2014. Október 20. - 17:36:19
Én sem támogatom feltétlen, hogy legyen minden politikailag korrekt, meg demográfiailag kiegyensúlyozott, de basszus a Dark Knight Returns egy majdnem 30 éves (és az egyik legjobb) Batman történet, ráadásul egy olyan írótól aki egy náci nem feltétlen híres a pc-stílusáról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 20. - 18:57:43
De talán ez alapvetően nem is gond, ha egy film meglep.  ;)
Na azért nem mindegy, hogy meglep, vagy húzzák a szájukat. :) A mozinézők - ahogy kivettem - nem látják át, hogy több megközelítés, több univerzum, stb, hanem ugyanúgy történelemnek veszik, amit látnak, mint egy bármilyen másik filmes karakternél. James Bond is fura lenne, ha a kövi részben japán titkos ügynök lenne, aki mindig utálta a whiskyt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 20. - 19:17:46
De ez nem alterverzumos karakter (tudtommal, de a DC-nél sose lehet tudni). Egész egyszerűen sok Robin volt és ő az egyik. Így a James Bondos hasonlat is masszívan sántít. Amúgy a James Bond arra jó példa, hogy a radikálisan új megközelítések is működhetnek. ;)
Ez az MJ Gwen esethez áll közelebb. Pókembernek volt több barátnője, most másikat vettek elő, Batmannek is több társa volt. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 20. - 20:02:42
Hát de, ez egy alter univerzum, d emajd jön tg és pontosít.
Ezt Miller írta vmikor a 80-as évek végén, de már akkor is egy mellékszáll volt, mi lett volna ha Bruce besokkal Jason halála után és nem veszi fel többet a gúnyát (legalábbis nekem ez rémlik, hogy ezért vonult vissza  :headscratch:), és mint tudjuk az igazi sorozatban nem vonult vissza.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 20. - 20:15:10
Uhhh, ez elég badass... egy fan csinálta.
(http://i.imgur.com/iucOFKy.jpg)
(http://i.imgur.com/aMIfHJe.jpg)
Elég merész elképzelés, mondjuk valahol én is gondoltam rá, hogy lehet Logan Apo lovasa lesz (volt már rá példa) és így kapja meg az adamantiumot. Hát nem tom... meglássuk  ;D
Jha, és a srác Rockot használta fel a dizájnra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Október 20. - 20:37:37
Vááá!  :oh: Írtó királyul néz ki!  :nezze: Mégis van egy olyan sejtésem, hogy valami egészen más lesz, mint amire mindenki számítana, amit szokni kell majd, de az is jó lesz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 20. - 21:04:11
De ez nem alterverzumos karakter (tudtommal, de a DC-nél sose lehet tudni). Egész egyszerűen sok Robin volt és ő az egyik.
Épp erről beszélek. Hogy ez nem köztudott. Különben meg BuBnak igaza van, a DKR alter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 20. - 21:04:45
Ezen a képen Mistique nagyon szexi.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. Október 21. - 16:22:49
Misztik mikor nem szexi?Állandóan csupaszon van. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 21. - 18:19:31
Misztik mikor nem szexi?Állandóan csupaszon van. :D
Le kéne csukni szeméremsértésért :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. Október 21. - 19:22:45
Amerikában jogai vannak ám az embereknek.Pláne egy hátrányos helyzetűnek (jelen esetben mutáns). Biztos nem csuknák le. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 23. - 09:15:04
Azta-paszta, ennyit a világpremierről, nem tudják felhúzni vele a Shield nézettségét, kiszivárgott a Bosszúállók 2 előzetese:
https://www.youtube.com/watch?v=tmeOjFno6Do

A Marvel gyorsan ki is nyomta HD-ben...

Furi, az első pár másodperc olyan volt, mintha csak az első rész tömegjeleneteit látnám  ;D vhogy sejtettem, hogy ugyanazt kapjuk, viszont a Hulk csatára elég nagy hangsúlyt fektettek, de ami tök furi, Ultronnak szája lett  ;D Ultron is (főleg a szeme), meg a Hulkbuster is eléggé Transformeres lett... de mindezeken túllépve elég komor hangulata lett a trailernek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2014. Október 23. - 09:38:57
Van hangulata rendesen. Viszont pár kérdést felvetett bennem. A SHIELD vonalat vajon úgy csinálják meg, hogy a sok alkalmi rajongó akik nem nézték meg a Winter Soldiert (vagy az Agents of Shieldet) is érteni fogják? Illetve, hogy a sokat pletykált Civil Wart már itt felvezetik-e, vagy ez a sok egymásnak feszülés csak hasonló lesz, mint az első részben... :headscratch: mert ha igen, lehet kicsit az lesz, amit Bub írt, hogy kiköpött első rész más körítéssel. De mindezek ellenére nagyon várós!  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 23. - 09:45:23
Hát, furi lenne egy olyan filmre beülni, aminek nem nézzük meg az előzményeit (főleg Cap Amre gondolok, a Shieldet sztem sokan kihagyták, emg az annyira nem is szerves része, hogy feltétlen kelljen hozzá), az egymásnak feszülés meg sztem Skarlát Bosiznak lesz hozzá köze... nekem legalábbis van olyan érzésem...  :headscratch:

Ja, és Andy Serkins is benne van, kivi vagyok ki lesz... annak idején jól elhintették, hogy csak Spadernek meg Ruffalonak ad motion capture tanácsokat, amikor kiszúrták a színfalak mögött  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2014. Október 23. - 10:05:43
Félre ne érts én örülnék, ha rendesen építenének a Cap 2-re. Csak arra értettem, hogy például sok helyre azt hallom vissza, hogy a Kapitámy unalmas karakter (meg az anyjuk :D ) és ha ez nagy általánosságban is elmondható, akkor lehet, hogy ledarálják a film első pár percében, mondjuk egy párbeszéd keretein belül, hogy mi a szitu. De azért remélem nem :)

Ja tényleg a Boszi... akkor ez viszont elég erősen hajazna Loki húzására. :D

Igazából mindegy is, eddig egy 2 perces előzetest láttunk, csak megy a találgatás. Jó lesz ez :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 23. - 10:22:32
Már az első Avengers filmnél is mindenki lef*sta a bokáját örömében,hogy ez mekkora film lett, viszont az igazság szerintem nagyon nem ez. Annak a trailere is némileg megtévesztette a népet,de főleg a Vasember 3-é ami totál eltért attól amit az előzetesben láttunk ;D
Úgyhogy ezek után nem bízok a megújulásba és a fejlődésbe. Mindjárt az elején ott van Hulk aki megint balhézni fog a társaival, majd belső konfliktusok adódnak és nahát, egy mágikus erővel rendelkező személy lesz az egyik ellenség... :roll: Boooooooring! Egyedül Ultron evolúciójára és születésére leszek kíváncsi, és persze arra,hogy lesz Jarvis-ból Vízió. Ja, meg a 2 testvérpárra. A többiek sajnos még mindig unszimpatikusak számomra (kivéve Cap-et)!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. Október 23. - 10:43:37
Egyetértek Mr. Sinisterrel, ez detto ugyanaz lesz, mint az első film: egy látványos kliséhalmaz kb. 0 történettel. Egyedül tényleg csak Vízió és Ultron születése érdekes, na meg, hogy végre nem plüssjelmezben van Kapi. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. Október 23. - 10:46:25
Egy teaser trailernek nem az a dolga, hogy a történeti elemeket bemutassa. Én arra leszek kíváncsi, az ikrek miért állnak át Tonyékhoz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 23. - 10:59:39
Valószínű azért állnak át, mert csak bele vannak kényszerítve a bűnözői szerepkörbe és a film közepén majd rájönnek,hogy amit csinálnak az rossz. Faék egyszerű a szinopszis mondanom sem kell ;D AmKap új ruhájának örülök, bár amit a Winter Soldier-ben viselt az jobban illett hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2014. Október 23. - 11:39:39
Geoff Johns szerint nem kizárt a DC filmek és TV-sorozatok közötti crossover.Jó ezt hallani,bár a latinó Flash-t attól még azért szívesen elfelejteném... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 23. - 12:40:34
Lesz egy pár változata Ultronnak, mire a teaser végit megkapjuk. Sztem a Hulkbuster túl nagy. Arra leszek kiváncsi, hogy Ultron Tudata, JArvis és Vízónak mi közük lesz egymáshoz. A kis utronoknak lesz faarca és a nagynak arcmimikája. Szerintem elég parás főgonosz! :o A Transformersben nem tudták megoldani a hiteles arcmimikát, itt működik.
Amúgy engem megvett, nagyon állat!!!  :oh:
Ja és az ikrek mutánsok lesznek???
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 23. - 13:26:46
Nem, Marvel filmekben nem lehetnek "mutánsok", csak különleges képességekkel született emberek, akiket nem hívnak mutánsoknak, de mindenki tudja, hogy azok.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 23. - 13:34:50
Nem, Marvel filmekben nem lehetnek "mutánsok", csak különleges képességekkel született emberek, akiket nem hívnak mutánsoknak, de mindenki tudja, hogy azok.  ;D

Nos, a helyzet még ennél is egyszerűbb! Itt nem mutánsok, hanem a Tesseract-tól kapták az erejüket. Problem solved ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 23. - 13:48:15
Az előzetesben a tüntetésen ég normálisnak néznek ki. Később kaphatják meg a képességeiket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 23. - 13:52:49
Jó volt a trailer, de nekem ennyi elég is volt, hogy megállapítsam jó kis film lesz. A további előzeteseket nem fogom nézni, mert mire eljön a bemutató és össze fűzzük az összes trailert, megkapjuk a kész filmet, azt meg nem nagyon csipázom. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Október 23. - 14:37:15
Ultron meglepően jól néz ki. :D Ha tényleg egy pusztulásra ítélt Vasember-páncélból fog megszületni, az ütős lesz. :) Az első rész szuper volt, persze benne volt az is, hogy az újdonság erejével hatott, de bízom a rendezőben, hogy jó lesz a folytatás. A teaserből úgysem lehet sokat megtudni a történetből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 23. - 15:22:47
Nem feltétlenül kell, hogy maga a történet nagy újdonság legyen, hiszen melyik film az? Jól összerakott sztori kell, tartsák fenn a feszültséget, legyen karakter fejlődés, a szereplők maguk már jók. Nekem tetszett, király lesz. Egyedül Higanyszállal lesz bajom, mert az X-es eddig sokkal jobban bejött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2014. Október 23. - 15:24:44
Egyedül Higanyszállal lesz bajom, mert az X-es eddig sokkal jobban bejött.
Azzal tényleg elég magasra tették a lécet. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 23. - 15:24:55
Már az első Avengers filmnél is mindenki lef*sta a bokáját örömében,hogy ez mekkora film lett, viszont az igazság szerintem nagyon nem ez. Annak a trailere is némileg megtévesztette a népet,de főleg a Vasember 3-é ami totál eltért attól amit az előzetesben láttunk ;D
Úgyhogy ezek után nem bízok a megújulásba és a fejlődésbe. Mindjárt az elején ott van Hulk aki megint balhézni fog a társaival, majd belső konfliktusok adódnak és nahát, egy mágikus erővel rendelkező személy lesz az egyik ellenség... :roll: Boooooooring! Egyedül Ultron evolúciójára és születésére leszek kíváncsi, és persze arra,hogy lesz Jarvis-ból Vízió. Ja, meg a 2 testvérpárra. A többiek sajnos még mindig unszimpatikusak számomra (kivéve Cap-et)!
Ha emlékeztek az első teaser poszternél én is azt állapítottam meg a tucat hadseregnél, hogy ugyanaz lesz, mint az első filmnél, majd a végén Vízió egy vírussal semlegesíti az egészet egyszerre, pont mint az egynél...
ide a rozsdás bökőt, hogy rohadt nagy visszhangja lesz, hogy ugyanazt kapjuk mint az elsőnél, aztán majd a harmadikra nagy visszaesés lesz  ;D vhogy én most a Másnapos szindrómát vizionálom az egésznek...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 23. - 16:04:21
Én nem értem,hogy az Avengersben mitől múltak ki az idegenek. Forgatókönyvileg meg miért? Tök klisés és különben is, a Nemzeti Gárda elvileg úton volt. Fél perces összevágásban lelődözhették volna őket és akkor a katonák is kapnak egy tiszteletkört a filmben.  Mert ha a robiknak a tudata igazából egy tudat, Ultroné és ő kap egy vírust azt értem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 23. - 16:23:08
Na igen, meg hova lett a rengeteg tetem? Lehetett volna arra is némi magyarázat akár a shieldben is...

És akár ezt is lehetett volna magyarázni a Galaxyben, a Gyűjtő adhatott volna némi magyarázatot a fajra, amikor ott voltak a teremben és lehetett látni a Chiturit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Október 23. - 16:43:20
Szerintem ezt nem kell különösebben magyarázni, elég egyértelmű, hogy a készítők a Függetlenség Napja-féle megoldást nyúlták le, mert nem akartak sokat vesződni a befejezéssel. :D

Amúgy beszarás, a teaser zenéjében a pinokkió rajzfilm egyik dala volt, észrevettétek?  ;D

http://www.youtube.com/watch?v=v_UlphMDLrA
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 23. - 16:51:31
Az komoly  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. Október 23. - 17:26:04
Az előzetesben a tüntetésen ég normálisnak néznek ki. Később kaphatják meg a képességeiket.
Ezekszerint nem láttad az Am. Kap. 2 stáblista utáni jelenetét.

A két higanyszál a kick-assből
(http://iwatchstuff.com/2013/06/10/quicksilvers.jpg)
Amennyire hypolja mindenki az amúgy tényleg kúl x-menes quicksilvert, szerintem annyira nem lesz azért nehéz űberelni, oké hogy volt kb egy fél perc nagyon laza jelenete, de csak egy mellékszereplő, nincs kibontva a karaktere.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 23. - 17:41:45
Az előzetesben a tüntetésen ég normálisnak néznek ki. Később kaphatják meg a képességeiket.
Ezekszerint nem láttad az Am. Kap. 2 stáblista utáni jelenetét.
De láttam. Ezek szerint te nem láttad a teaserben a tüntetéses jelenetet :D
Simán lehet egy visszaemlékezés az Amkap2 előtti időre, vagy átfedés van a két sztori között.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 23. - 17:59:11
Nem feltétlenül kell, hogy maga a történet nagy újdonság legyen, hiszen melyik film az? Jól összerakott sztori kell, tartsák fenn a feszültséget, legyen karakter fejlődés, a szereplők maguk már jók. Nekem tetszett, király lesz. Egyedül Higanyszállal lesz bajom, mert az X-es eddig sokkal jobban bejött.

Ma már tényleg nincs új a nap alatt,de ha össze kéne hasonlítanom egy másik szuperhős filmmel ami legyen pl az X-Men DoFP, akkor véleményem szerint jelentősen alulmarad. Itt még annyi karakterfejlődés sincs mint a többi szuperhős franchise-ban, ami valljuk be azért gáz! A szereplők üresek és nem tudnak igazán eggyé válni azzal a karakterrel akit játszanak. Ez alól kivétel Chris Evans, mert ő a legutóbbi Kapitány filmmel azért odatette magát 8) De a többiek rettentő kínosak olyannyira,hogy már én érzem magam sz*rul ha végig kell hallgatnom valamelyikük párbeszédét...
Feszültség biztosan lesz, mivel nyilván ebben is menetrendszerűen szétcsapják majd NY-ot. Ami látványos és klassz,de sajnos túl Michael Bay-es,hogy bevegye a gyomrom :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Október 23. - 18:06:22
Bazz, nem ismertem fel a KickAss srácot Higanyszálként! :D Hát ez kész. :D

Amúgy szerintem a két karakter teljesen más lesz. Az X-Menben humoros lazafiú volt, itt meg komoly figura lesz, valószínűleg.

Idézet
nyilván ebben is menetrendszerűen szétcsapják majd NY-ot. Ami látványos és klassz,de sajnos túl Michael Bay-es,hogy bevegye a gyomrom

A rombolással nincs baj addig, amíg az arányok nem Bay-esek. :D Az Avengersben csak az utolsó fél órában romboltak, a TF4-ben meg 2 órán át. ;D A napokban láttam a TF4-et amúgy, hát jó nagy kaki volt.  :yucky:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 23. - 18:07:39
Az előzetesben a tüntetésen ég normálisnak néznek ki. Később kaphatják meg a képességeiket.
Ezekszerint nem láttad az Am. Kap. 2 stáblista utáni jelenetét.
De láttam. Ezek szerint te nem láttad a teaserben a tüntetéses jelenetet :D
Simán lehet egy visszaemlékezés az Amkap2 előtti időre, vagy átfedés van a két sztori között.
Valszeg az egész film tele lesz visszaemlékezéssel, az a balerinás jelenet, gondolom Widowhoz tartozna, régen ő volt balerina, nem?  :headscratch: plusz a Comicbook2movien elemezték a trailert és ott egy CapAmes múltbéli jelenetet is véltek volna felfedezni Peggyvel... he, lehet a végén kapunk egy GIjoe-s sémára épített második részt? Ott volt minden karinak egy-egy múltbéli jelenete... mondjuk itt ahhoz meg rohadt sok karakter van...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 23. - 18:57:59
Itt még annyi karakterfejlődés sincs mint a többi szuperhős franchise-ban, ami valljuk be azért gáz!
Szerintem ez az egyetlen film az, ahol ez nem gáz. A kf-t kifejtik a saját filmjeikben, a lényeg az, hogy az ne vesszen el mostanra, vagyis egy kicsit más beállítottságúak legyenek, mint az 1-ben. Itt van 5-6 kialakult személyiség, és nem az a lényeg, hogy hova fejlődnek, hanem az, hogy hogyan dolgoznak össze a különbözőségük ellenére.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 23. - 19:18:24
Én Bannerre leszek kiváncsi. Valami itt elpattan benne és nem tudja irányítani a Hulkot, ha Hulkbuster kell. Ruffallot mint Banner öröm nézni minden pillanatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. Október 23. - 20:35:00
Srácok!
Azt azért ne felejtsétek el,hogy másfél-két percbe nagyon ügyesen össze lehet ollózni a legjobb jeleneteket,aztán a film meg egy rakás lócitrom!
Ultronon kívül sajnos én se látok semmi és senki jót a filmben.A hülye Hihetetlen Halk ráadásul sose volt a kedvencem.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 23. - 21:47:28
Valójában én épp Ultront látom a gyenge pontnak. Jön egy robot, buhuu. Vasember elleni csaták is ilyesmik voltak. Mindenkire kíváncsi vagyok, de a Hulkra a legjobban. Aztán Thor, Skarlát Boszi. Legkevésbé Sólyomszemre, őt kihagyhatták volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Október 23. - 22:16:38
Én is Hulkot várom a legjobban. Aztán talán Kapit, a második filmje tényleg nagyon jó volt. Bár igazából az elsővel sem volt semmi bajom. Ultron valahogy nekem olyan jellegtelen karakter volt, igaz nem is ismerem túlságosan ahhoz, hogy véleményt mondhassak róla. Ő nem érdekel különösebben. Valaki másnak jobban örültem volna. Ha már Pókemberben jön a Sinister six, itt jöhetne egy Wrecking crew, vagy esetleg egy olyasmi bűnözőfelállás, ami annak idején a Marvel extrában volt, az Ostromban. Az azért odavágna. A bűnözők karaktereit úgysem kell annyira kibontani, mindenki kapna egy bugyuta, egyszerű célt, hogy miért utálja a BA-it, azt mehetne az akció.
Sólyomszem pedig valóban olyan erőtlen, hogy kimaradhatna. Pedig régen én szerettem, ha szerepelt a képregényekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. Október 23. - 22:19:43
Régen volt,hogy is volt....  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 23. - 23:13:53
Uh, reggel óta ezt a youtubos trailert majd 15 millióan nézték meg  :o  :o :oh:

most rebesgetik, hogy a WB hamaraosan kidobja az első Bat v Sup trailert, na annak az eredményére leszek kíváncsi  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. Október 24. - 02:54:23
Valójában én épp Ultront látom a gyenge pontnak. Jön egy robot, buhuu. Vasember elleni csaták is ilyesmik voltak. Mindenkire kíváncsi vagyok, de a Hulkra a legjobban. Aztán Thor, Skarlát Boszi. Legkevésbé Sólyomszemre, őt kihagyhatták volna.
Tény hogy a genyókat tetűmód laposra és sablonosra szokták csinálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 24. - 11:16:31
Valójában én épp Ultront látom a gyenge pontnak. Jön egy robot, buhuu. Vasember elleni csaták is ilyesmik voltak. Mindenkire kíváncsi vagyok, de a Hulkra a legjobban. Aztán Thor, Skarlát Boszi. Legkevésbé Sólyomszemre, őt kihagyhatták volna.
Tény hogy a genyókat tetűmód laposra és sablonosra szokták csinálni.
Kivéve Lokit, aki nagyon betalált. Én abban bízom, hogy Ultronnal kapcsolatban itt Tony és a hősök felelősségére helyezik a hangsúlyt. Hogy nagyon elszúrtak valamit és ők a hibásak a gonosz robot miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 24. - 11:26:09
De ha sikerülne egy csapat ikonikus főgonoszt összehozni, akkor egy Masterminds tipusú felállás sokkal jobban működne, mint egy Roncsbrigád.
Pl. Red Skullt ha vissza hoznák, ő egészen érdekes lenne, de bízom benne, hogy Ultron is felér erre a szintre.
Thanos hát ő teljesen más szint lesz.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. Október 24. - 12:33:59
a genyókat tetűmód laposra és sablonosra szokták csinálni
Kivéve Lokit, aki nagyon betalált. Én abban bízom, hogy Ultronnal kapcsolatban itt Tony és a hősök felelősségére helyezik a hangsúlyt. Hogy nagyon elszúrtak valamit és ők a hibásak a gonosz robot miatt.
Mondjuk kíváncsi leszek ebből hogy fog következni a szuperhős regisztráció program.
Igen, Loki jól meglett csinálva.

Peti: Nem tudom, engem eddig Thanos nem győzött meg, a mostani Cosmic marveleket még nem olvastam, de számomra rohadt egy unalmas és fárasztó karakter volt a Végtelen Hatalomban, mindenható erő ide vagy oda.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 24. - 12:43:10
Hát Tony a Vasember 3-ban már komoly előrelépéseket tett az irányításmánia felé. Lényegében össze*rta magát ettól, hogy más világokban olyan lények élnek, akik bármikor megsemmisíthetnék a földet, most ehhez még hozzájön az, hogy megjelennek a "miracle"-ök. hát, szerintem az be fog tenni neki.
Steve meg pont az ellentéte, amint megtudta, hogy a kormány micsoda diktatórikus módokon akarja irányítás alá vonni az országot, ott hagyott mindenkint. Most komolyan Tony a Helicarrieres projectre ott szerintem gondolkozás nélkül rábólintott volna.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. Október 24. - 12:49:21
Na ha az Am. Kap. 3-ban tényleg a Civil Wart fogják építeni, és Tony lesz a genya, akkor az egy érdekes gonosz karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 24. - 12:55:21
Egyetértek, de ha ügyesen megcsinálnák, egyikük sem lenne genyó karakter, csak egymással szemben álló eltérő, de lényegében bizonyos szempontból jogos vélemények.
Ezt mondjuk a képregényben nem sikerült megvalósítani, ott igen is jó és rossz oldal volt, hiába volt, a "tekinek az oldalán állsz" kampány, egyáltalán nem lehetett Tony módszereivel azonosulni, míg a lázadókat végig makulátlannak ábrázolták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 24. - 16:30:19
Á, az egyetlen értelmes ember a Lény volt közöttük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 24. - 16:45:28
Igen, ezzel tökéletesen egyetértek.  ;) De Pókember volt mindenképpen a leghülyébb...

Ez pediglen itt kérem szépen Ultron. :)
(https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/10712923_715254921857330_5871507924798650712_n.jpg?oh=7760bf38d95087086e5aae6ab4f02dc1&oe=54A9EB3F)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Október 27. - 19:55:53
Megvan a Dr. Strange-ünk Benedict Cumberbatch személyében. Részben örülök, mert BC rulz, részben meg szomorú vagyok, mert így még kevesebb ideje lesz Sherlockozni. :\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. Október 27. - 21:10:07
Ühüm, ez még ÍGY nincs megerősítve.  :roll:
Az IMDB azt írta hogy a tárgyalások utolsó fázisában vannak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 27. - 21:19:29
He, hát már az összes Comicbook mozis oldal lehozta a hírt, hogy a Marvel őt választotta  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Október 27. - 21:21:42
Mero: Igazad van, csak az io9-on írták biztosra. Mindegy, akkor várunk tovább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 28. - 17:32:58
No, kicsit ugyan megkésve (nem ehhez vagyunk szokva, de gondolom a 4 napos hétvége bezavart  ;D ) megjött a Bosszúállók szinkronos előzetese, egyelőre csak így tom linkelni...
http://videa.hu/videok/film-animacio/bosszuallok-ultron-kora-szinkronos-elozetes-rMXeaB9OGMHaQNLa?start=0.08

Csodák csodájára, maradt a cím, tom, sok variáns nem lehetett volna, de tudnak a film fordítók költeni ha akarnak, így kicsit tartottam, hogy mi lesz a magyar címe, de sztem korrekt lett.  :hehe:
A hangok öhm... hát Tony maradt a szokásos, Özvegy új hangot kapott (arra a két szóra), remélem azért a filmre marad a szokásos hangja... Ultron meg.... nem tom... mivel tom, hogy néz ki Spader, hallottam az eredeti hangját, ez nagyon mellé nyúlásnak tűnik... amúgy a srác nagyon nem lenne rossz, jól hozza az érces hangjával a gonoszt, de az eredetihez képest nagyon fitalaosnak tűnik akkor is... de gondolom nem végleges lesz a választás... ano az első X előzetesnél is még tök más hangok voltak pár karakternél, mint végül kik bekerültek a filmbe...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 28. - 19:10:33
Ultron magyar hangja, kéretik legyen Viczián Ottó!! ;)
Továbbá a Marvel Studios bejelentette a következő filmeket:/Frissítve!/

(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/3/39001/4185234-docstr.png)
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/10425104_10152760988707488_8303788438234715416_n.jpg?oh=393aebccbe3b75c0603e760d4a1d4ce3&oe=54EA3E59&__gda__=1424141372_72f0fcafd79694e3a5cc366457212a0f)
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/3/39001/4185249-bp.jpg)
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/3/39001/4185250-cm.jpg)
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/3/39001/4185251-inhumans.jpg)
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/3/39001/4185259-aviw.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Október 28. - 19:45:19
Akkor mielőtt jön a Végtelen háború, kapunk egy kis Kree-Skrull inváziót is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 28. - 19:53:57
Meg egy kis Amerika Kapitányt is Polgárháborústól! ;)
(https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/1939843_10152760997337488_3005809452187592272_n.jpg?oh=15b2b30993de6a9aafa566cdf73e9dff&oe=54AB67AD&__gda__=1420448509_f136d64d22f591d3b5b0f7f56ff0f5b5)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2014. Október 28. - 19:55:18
Karácsony van? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 28. - 19:56:37
Hooo, akkor erre volt hívva ma a sajtótájékoztató.  :oh:

Odanézenek és akkor csak meglépik az Avengers 3 két részbeli leadását  :o komoooly.

Marvel Kapival meg kicsit lemaradtak, mint tudjuk előtte való évben jön a WW, ugye, mint az első női szuperhős, vajon a Dc feladja a leckét, vagy lejáratja  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Október 28. - 20:03:43
Black Panther concept art... elég menő.  :o
(http://www.comicbookresources.com/imgsrv/imglib/0/0/1/black-panther-concept-8a438.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 28. - 20:18:08
Bakker, ehhez még conceptet is dobnak ki? MI a fene, majd 3 év múlva lesz...  :o

A többiekről nem ?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Október 28. - 20:20:52
Elvileg már a Kapi 3-ban is szerepel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 28. - 20:58:39
Feka Párducnak rettenetesen örülök, no meg az Emberteleneknek is! :oh: Muszáj lesz már bővíteni a csapatot jó pár extrémebb taggal, ha már ekkora háborúba küldik őket mint a Kree-Skrull War vagy a Thanos elleni csata. Remélem addigra szépen illedelmesen kiírják Özvegyet és Sólyomszemet, mert őszintén szólva ez a két karakter k*rva unalmas és még csak szuper képességeik sincsenek! Természetesen egy Amkap filmben megállnák a helyüket,de az Avengers-ben már kevésbé. Captain Marvel pedig akár lehet férfi is, ez még nincs kőbe vésve :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 28. - 21:19:54
Nos, Carol Danvers neve állítólag elhangzott a tájékoztatón. :headscratch:
A Hangyának is örülök, hogy lesz, tényleg kell már bővíteni a csapatot! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 28. - 22:01:25
Hát CArolt már naaagyon régóta rebesgetik, sőt a legújabb pletyka szerint már a második Bosszúállókban is szerepelni fog...  :headscratch:

Az Emberteleneket én egy kicsit már soknak érzem... nagyon kezdenek terjeszkedni, sztem túlságosan szerteágazó kezd lenni, lehet ezzel már kezdenek nézőt veszíteni, nem nyerni?  :headscratch:

Btw, még mindig Bosszúáállók előzetes, csak nekem hasonlít a zene a Terminátor zenéjéhez, vajon véletlen?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 28. - 22:59:08
Végtelen Háború???  :oh: Mekkora ötlet!!! Az tényleg méltó folytatása lehet egy Polgárháborúnak is!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 28. - 23:02:29
Az Emberteleneket én egy kicsit már soknak érzem... nagyon kezdenek terjeszkedni, sztem túlságosan szerteágazó kezd lenni, lehet ezzel már kezdenek nézőt veszíteni, nem nyerni?  :headscratch:
Nem hiszem, hogy így lenne, a Guardians is bejött, pedig az sem kötődik szorosan az eddigi vonalhoz.
Végtelen Háború???  :oh: Mekkora ötlet!!! Az tényleg méltó folytatása lehet egy Polgárháborúnak is!
Ezt már évek óta tudni lehetett, hogy erre megy ki a játék, de ja, örömteli hír.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 28. - 23:08:02
Nem is, eddig a Végtelen Hatalom volt az irányvonal. Hisz a Kesztyűt mutogatták, a köveket szedegették hozzá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2014. Október 28. - 23:12:35
Volt videó is ahol mutatták a kesztyűt a kövekkel és Thanossal. Szvsz a cím másodlagos a Hatalom lesz az alapsztori. Sólyomszemet és Özvegyet meg ne írják ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 28. - 23:25:34
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2014/10/B1DeI11CEAAn1Rq-560x420.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Október 28. - 23:27:53
Sólyomszemet és Özvegyet meg ne írják ki.

Mondja a srác a Sólyomszemes avatarral. ;D

Komolyra fordítva szerintem is kezd túl bonyolodni ez a filmes univerzum, ami az előzmények túlzott ismeretének ígénye által könnyen megkavarhatja az egyszeri nézőt.
Amúgy meg az Avengers stáblista utáni jelenetében Thanos volt, nekem ekvivalens lett volna hogy hamarabb kezdenek vele operálni, na de ahoz meg népesebb csapat kell szóval...ja. :roll: A sok eredetfilm már kezd unalmassá válni.

De más, ki a fr*nc az a Marval Kapitány?
Nálam Marvel Kapitány az Shazam és kész. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 28. - 23:30:04
Sólyomszemet és Özvegyet meg ne írják ki.

Sólyom mehet a levesbe özvegy viszont összejöhetne kapival, már úgyis smároltak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. Október 28. - 23:57:16
Ms. Marvel lesz Captain Marvel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 29. - 01:09:10
Azta mennyi film lesz!  :oh:
Nekem fel sem tűnt, hogy Sólyomszem nem volt benne az Amerika Kapitány 2-ben... :o
Black Panter: Ügyesen belevitték a karmos nyakláncot a technikai öltözet dizájnjába :)

A Végtelen Háború a Végtelen hatalom köveire utal?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2014. Október 29. - 01:22:18
Ahogy az Age of Ultron is Ultronra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 29. - 09:13:33
No, tegnap nem egy újabb trailer volt, hanem egy két perces jelenet a Shiel körül:
Íme:

https://www.youtube.com/watch?v=aTN1DQQXNN4

Kicsit korán kezdik megmutatni a filmet, ezt általában a bemutató előtt 1 hónappal szokták, minden létező mozgoképet láthatunk, lassan összelehet rakni a kész filmet, itt most már elkezdték idén, messze még a május, mi jöhet még vajon?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 29. - 09:41:35
Sólyomot és Özvegyet már csak azért is el kéne felejteni, mert közönséges emberek és egy Thanos elleni csatában nem sok hasznára lennének a bandának. Natasha már az első részben is nevetségesen festett a két kicsi pisztolyával egy egész hordányi chitauri ellen :lol: Hawkeye pedig szintén elvérezne egy közelharcban, mert mire felhúzza az íjat addigra százszor elégetik valami lézerpuskával. Ide már a nehéztüzérség kell az olyanok mint Quicksilver, Vision, Scarlet Witch és egyszer talán Wonder Man 8)

Ha már mindenáron erőltetni kell a hétköznapi tagokat, akkor Clint helyette rögtön jöhetne Panter, Natasha helyett pedig Wasp ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2014. Október 29. - 11:36:48
Thanos ellen a jelenlegi csapatból talán Hulk bírná fél percnél tovább.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 29. - 12:03:10
Azt nem értem, ha Thanos ennyire combos, akkor mégis mit lehet kezdeni vele? 1 perc alatt lemészárolja a komplett csapatot aztán jóccakát? Vagy az utolsó pillanatban a két agytröszt kitalál valami tervet ellene, átküldik egy dimenziókapun, vagy mittudomén :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 29. - 12:08:23
Valszeg a GOTG 2-ben ezért fogják felvezetni Adam Warlockot, és  vmi olyasmi lesz a vége, mint kaine különszám képregényében is láthattuk...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 29. - 12:17:22
Ahogy az Age of Ultron is Ultronra.
:o :o :o Nemááááár!!!
Annyiféle War van. Secret war, New Secret war. Csak az zavart össze, hogy Kain azt írta:
Végtelen Háború???  :oh: Mekkora ötlet!!! Az tényleg méltó folytatása lehet egy Polgárháborúnak is!
Mi köze a Polgárháborúnak a Végtelen Kövekhez? Biztos van, nem tagadásból mondom, hanem tájékozatlanságból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 29. - 12:23:13
Huuuha, az Infinity War is kaptt előzetest, egy fan kamerázta, addig nézzétek míg tudjátok!!!
https://www.youtube.com/watch?v=Uv2NRpG76Pg

Rohadt jól összeköti az eddigi filmeket, én ezzel reklámoznám egy jó darabig ezt a részt...  :oh:

Van egy hangulata amúgy, de jobbára a fanok reakciója miatt, mindig élmény ilyeneket nézni  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 29. - 12:48:03
Demenő! :oh:
A Teseract és Loki jogara két külön kő?
Így akkor Teseract, jogar, Éter, Lila kő a GotGból. Még kettőnek fel kell bukkannia.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 29. - 13:03:39
Annyiféle War van. Secret war, New Secret war. Csak az zavart össze, hogy Kain azt írta:
Végtelen Háború???  :oh: Mekkora ötlet!!! Az tényleg méltó folytatása lehet egy Polgárháborúnak is!
Mi köze a Polgárháborúnak a Végtelen Kövekhez?
Nincs köze hozzá, úgy értettem, hogy a Polgárháború az egyik legnagyobb esemény a Marvel Univerzumban, és ha azt ellövik az Amerika Kapitány 3-ban, akkor hogy tudják majd fokozni? De a Végtelen Háborúval tudják!
Huuuha, az Infinity War is kaptt előzetest

Rohadt jól összeköti az eddigi filmeket, én ezzel reklámoznám egy jó darabig ezt a részt...  :oh:

Van egy hangulata amúgy, de jobbára a fanok reakciója miatt, mindig élmény ilyeneket nézni  ;D
Óriási volt!!!  :oh: Basszus, csak ilyen hangulatban is készítsék!
Bár ez még mindig a Gauntlet, nem a War... viszont a jó hír azoknak, akik lemaradtak a M+ első különszámáról, hogy alighanem lesz újranyomása 2018-ban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 29. - 13:31:36
A Marvel+ Végteken Hatalmat olvastam. Ezt a "Gauntlet" sztori? Miről szól, a Végtelen Háború?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2014. Október 29. - 13:32:41
Úgy értettem hogy felesleges a címeken lovagolni. Az age of Ultronnak is csak a címszereplő lesz az alapja a képregényhez. Tökmindegy hogy War vagy Gauntlet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 29. - 13:53:49
A Marvel+ Végteken Hatalmat olvastam. Ezt a "Gauntlet" sztori? Miről szól, a Végtelen Háború?
A Hatalom a Gauntlet. A Wart fogom kiadni jövő év elején. Főleg doppelgangerekről szól.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Október 29. - 14:04:36
Bár ez még mindig a Gauntlet, nem a War... viszont a jó hír azoknak, akik lemaradtak a M+ első különszámáról, hogy alighanem lesz újranyomása 2018-ban...
Akkor már most előre szólok, hogy tegyél félre belőle nekem egy példányt! :) De messze van még 2018... :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Október 29. - 14:29:20
Aztaku***...! :D Nagyon belehúzott a Marvel. :D Tíz éve szerintem nem gondoltuk volna, hogy nemhogy egy, de több Avengers filmet kapunk majd, illetve hogy ilyen nagy eseményeket vászonra visznek, mint a Polgárháború, vagy a Gauntlet. A hab a tortán az lenne, ha minden karakter jogai visszaszállnának a Marvelhez, és megcsinálnák a Secret Warst. ;D

Amúgy most kezdem úgy érezni, hogy rosszul jártunk, hogy a Pókember jogai a Sony-nál maradtak. Nem csak az Avengerses szereplés miatt, hanem elsősorban azért, mert most már simán el tudom képzelni, hogy a Marvel faszán megcsinálta volna a legjobb Pókember történeteket a vásznon - akár még az Utolsó Vadászatot is.

viszont a jó hír azoknak, akik lemaradtak a M+ első különszámáról, hogy alighanem lesz újranyomása 2018-ban...
Hehe. ;D Lehet, hogy még a Polgárháborút is újranyomhatod. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 29. - 14:40:27
Hu, azért egy dolgon elsikolttunk a dátumokon... sehol egy Vasember 4... szóval úgy néz ki Robertnek lassan télleg búcsút intenek... ("lassan", lesz még a cap és az Avengers 3 valszeg akkor, lehet a part 1-ben kinyírják?)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. Október 29. - 14:46:18
Szerintem újabb különálló Vasember filmre nincs szükség, bőven elég, hogy az Avengersben ő az egyik húzónév.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 29. - 14:49:18
Meg mondjuk amennyire megosztotta az embereket a 3. rész, lehet bukdácsolna a 4.... lehet nem is baj, hogy pihentetik egy kicsit.

De sehol egy Hulk, pedig mennyien szerettek volna Ruffalóval látni egyet... valszeg azzal se meri megégetni magát a marvel... ismét...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 29. - 15:18:03
Igen én simán a végtelen hatalomra gondoltam, nem a háborúra. De szerintem az is jóval nagyobb szabásúbb történet, mint a Polgárháború.
A Polgárháború egy totál földhöz ragadt konfliktus, ez meg az egész univerzumot érinti.
Marvel filmes részre lefordítva: Polgáháború=Avengers sztori, Infinity War= Avengers+Guardians+minden mellékuniverzum, amit még addig kitalálnak egyesül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 29. - 15:29:34
Abszolút nem bánom ha nem készítenek egy újabb Vasember vagy akár Hulk filmet. Inkább adjanak lehetőséget az olyan érdekes és látványos karaktereknek mint Párduc vagy épp Csoda Kapitány :) A Marvel pedig teljesen jól teszi,hogy inkább új hősöket mutat be, mert ezzel mindenki egyformán jól jár. Az Infitinity War-ba amúgy is elkél a nehéztüzérség ha Thanos úr megszerzi az összes követ ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 29. - 15:34:42
Én se feltétlenül vágyom egy sokadik Vasember/Hulk filmre, de ha belegondoltok, már most is az Amerika Kapitány igazából nem egy Amerika Kapitány film lesz, hanem még egy csoport film, amiben gondolom azért Steve-nek komolyabb szerepe lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. Október 29. - 15:57:06
Én se feltétlenül vágyom egy sokadik Vasember/Hulk filmre, de ha belegondoltok, már most is az Amerika Kapitány igazából nem egy Amerika Kapitány film lesz, hanem még egy csoport film, amiben gondolom azért Steve-nek komolyabb szerepe lesz.

Érdekes módon Kapit nem vetem meg ilyen szempontból. Ez lehet,hogy a Winter Soldier miatt van így, mert előtte róla is hasonlóan vélekedtem mint a Clint-Natasha párosról! Mellesleg egyáltalán nem bánom,hogy rajta kívül még szerepelni fog 1-2 Avengers tag. Az olyan lesz mint egy Bosszúállók film, csak lájtosabb kivitelben és lehetőleg kevesebb Tony Stark-kal fűszerezve ;D Máris megérte xDD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Október 29. - 16:11:46
Vasember nekem se kéne, de egy WW Hulkot azért lecsekkolnék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 29. - 16:16:16
Az olyan lesz mint egy Bosszúállók film, csak lájtosabb kivitelben és lehetőleg kevesebb Tony Stark-kal fűszerezve ;D Máris megérte xDD
Mármint a Civil War-ban kevesebb Tony Stark? Ő és Steve a két legfontosabb karakter benne.
Peter parker pedig a legszerencsétlenebb balek, aki két szék között a földre esik.  :lol:
Mármint a képregényben, a filmben nem lesz benne, vagy ha igen, az marha nagy csoda lenne, de ennek most semmi jele, csak pletykálnak meg álmodoznak róla.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 29. - 16:54:23
A Civil War nem lesz sztem olyan nagy volumenű sztori, mint amilyenekre az Avengers filmeket tervezik. Mivel az az CapAm3. Ahogy a 2. rész egy kémsztori volt, ez is sztem egy kisebb volumenű történet, földhöz ragadtabb, ahogy Todd is írta, és egy filmre szóló történet. De előrelépés olyan szempontból, hogy bár önálló film, talán többet szereplenek benne a "többiek", ami eddig hiányérzetet okozott az önálló karakterfilmeknél bennem.
Legalábbis nekem így tetszene.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. Október 29. - 17:00:17
Szerintem a Civil War eredetileg sem akkora történet, hogy az egy filmnél több elmondást igényelne.
A történetvezetése pofon egyszerű.
Nyilván addig egy pár hőst meg kell próbálniuk bevonni még a filmekbe, akiket ott szerepeltethetnek a háttérben, de nem hiszem, hogy mindenki ott lenne a fő csapatból.
Thornak pl. semmi köze az egészhez, elvan addig Asgardban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 29. - 19:34:58
Ohhoo, mint jeleztem, a Marvel módszere, hogy szép lassan a bemutatóig bemutatják majdnem a teljes filmet, na most tegnapról még egy kis Avengers jelenet  :D

http://filmbuzi.hu/archives/2014/10/29/meg-egy-kis-avengers-ultron-bocs/

Végülis semmi extra, csak Tony meg Steve beszélget favágás (!) közben. Aztán Kapi egy szép kis favágó trükköt mutat be.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 29. - 22:22:59
Ismét összezördültek, az 1. részben se csípték egymást,  a civil warban már gyilkolni fogják egymást. 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 30. - 10:17:54
Dr. Strange főszereplőjét végül bejelentették? Vagy akkor most hónapokig bekell érni ezzel a 99% os biztossággal?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. Október 30. - 12:14:29
Nem jelentették be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. Október 30. - 12:38:30
Nagyon rebesgetik, hogy Sherlock lesz az. Pff.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Október 30. - 17:04:21
A Wart fogom kiadni jövő év elején. Főleg doppelgangerekről szól.

 :oh: Erről volt már szó, csak elfelejtettem (azt tudtam, hogy ki akarod adni, csak arra nem emlékeztem hogy év elején)? 3 részben ezt is, vagy ez csak különszámban lesz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 30. - 17:36:35
Ugyanúgy, mint az előzőt. 3 részben. Ez is 240 oldal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. Október 30. - 18:16:14
Köszi! Na ennek most nagyon örülök!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. Október 30. - 18:22:44
Hát ez az Infinity War teaser egyszerűen fantasztikus!!! Nem tudom elégszer megnézni, hihetetlen hangulata van! Nem lehetne, hogy átugorjuk az Avengers 2-t, és egyből ezzel nyissunk? Nem fogom tudni kivárni!
Ja, itt a teljes bemutató, ha valaki még nem látta volna.
https://www.youtube.com/watch?v=X8lUCbRi6QQ

Érdekes, hogy itt még Serpent Society volt a CapAm3 alcíme...

Óriási volt!!!  :oh: Basszus, csak ilyen hangulatban is készítsék!
Bár ez még mindig a Gauntlet, nem a War... viszont a jó hír azoknak, akik lemaradtak a M+ első különszámáról, hogy alighanem lesz újranyomása 2018-ban...
Kötet, Tomi, kötet!! Bár én a helyedben 2018 májusában a Gauntletet, 2019 májusában pedig a Wart adnám ki újra kötetben, filmes borítóval. Tuti, hogy a Marvel csinálni fog pár borító alapján készült posztert (pl. "Come and get me!"). Ezeket fel lehetne használni, a Marvel film rajongók zabálnák.

A kövek:
A Tesseract szerintem nem kő, az inkább valamiféle Kozmikus kocka, nem? De mindegy is, mert Loki jogarában lévő kő a kék, talán a Mind Gem, de tudom, hogy a filmes és a képregényes kövek színe nem egyezik, szóval nem biztos.
Viszont Thanos páncélöklében egy kék kő van, úgyhogy az a Loki jogarából van.
Van az Éter, a vörös, az elvileg az erő. A lila a Guardiansből az a Space Gem elvileg.
Itt egy kép a kövekről, ezek a képregényes színek, szóval nem biztos, hogy pont illenek a filmbéli színekhez, de legalább lehet találgatni, hogy most melyik mi lehet.  :)
(http://img3.wikia.nocookie.net/__cb20051203192132/marveldatabase/images/1/18/Infinity_Gems.jpg)

Szóval hiányzik még 3 kő az én olvasatomban. Ha a Marvelnek van esze, -éspedig van, ezt most megmutatták- akkor az egyiket a Doctor Strange-ben hozzák be, talán Agamotto szeme lenne az egyszerűen. Vagy annak egy darabja, része, magja... ami logikusan a Reality Gem kéne, hogy legyen, a sárga. Az a legnagyobb Thanos kesztyűjében.
Én a Guardians 2-be raknám a Time Gem-et, a Párducba meg a Soul Gem-et, ott nekik úgyis spirituálisan kell felkészülniük a párduc szerepre. De ha fordítva lenne az se baj, mivel hallom, hogy Adam Warlockot lehet, hogy behozzák a GotG2-ben, a Lélek Kő pedig hozzá tartozik gyakorlatilag. Csak akkor hova raknák a Time-ot?  :headscratch: Azt lehet, hogy már megoldják az Infinity War elején, legalább be tudják mutatni az újaknak, hogy mik ezek a kövek.

Asszem most a Marvel kinyilvánította a szándékát, hogy nem sz*rral gurigázik. 2 célja volt ennek az erőfitogtatásnak: a rajongók felcsigázása a végletekig, és a konkurencia számára nyilvánvalóvá tenni, hogy ki az úr a mozikban. A rajongók nevében mondhatom: sikerült, kielégítették minden vágyunkat, fehér lett a vászon.  :hehe:
Ha a konkurencia (Warner-DC, Sony, Fox) gondolatait kellene tolmácsolnom: "Most nagyon, nagyon be vagyok fosva!"
:D
De komolyan, mit gondolhatnak most; kb. egy hangyák az elefánt ellen. A DC tényleg fel akarja venni ezzel a kesztyűt (értetitek :D)? Mire nagynehezen, nyögvenyelősen összehoznak egy JLA-t (a karakterek külön bemutatása nélkül), addig a Marvel már megvalósítja a rajongók álmát, és egy össznépi atomlátványos, bizonyított sztorit fog felvinni a vászonra, epikus kb. 5(!!!) órás filmben. Szerintem erre nehéz lesz mit lépni. Esetleg kezdhetik visszaadni nekik a jogokat, mielőtt még jobban lealázza őket a Marvel.
Ja, és azt kihagytam, hogyha a sorozatokat is tényleg összefűzik a filmekkel valamelyest pl. Daredevil-Luke Cage-Iron Fist-Jessica Jones-Defenders a Civil War-ba fog torkollni, akkor azzal még a sorozatszinten is súlytani fognak a konkurenciára. Nem csodálom, hogy már a DC azt se tudja mit csináljon, a régi "nem függ össze a filmes univerzum a TV-sel"-ből mára már "lehet, hogy mégiscsak, nincs kizárva" lett. Má' bocs a DC rajongóktól, de ez szánalmas.

Mindenesetre, hogy egy rajongót idézzek az Infinity Warral kapcsolatban: "Már csak 1290-et kell aludni addig!"  :lol: Na megyek, megnézem mégegyszer!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. Október 30. - 20:19:22
Kihagytad a felsorolásból az Agents of the S.H.I.E.L.D.-et és az Agent Carter sorozatait a Marvel-nek, melyek szintén kapcsolódnak a filmekhez! ;)
A Warner/DC most próbálja menteni a menthetőt, ha van egy kis esze, akkor behozza a filmek világába a sorozatait, különben nagyon gáz lesz szerintem. Amúgy most tervezik a Kripton c. sorozatot, mely Jor-El életét mutatja majd be.
 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. Október 30. - 21:04:42
Kihagytad a felsorolásból az Agents of the S.H.I.E.L.D.-et és az Agent Carter sorozatait a Marvel-nek, melyek szintén kapcsolódnak a filmekhez! ;)
A Warner/DC most próbálja menteni a menthetőt, ha van egy kis esze, akkor behozza a filmek világába a sorozatait, különben nagyon gáz lesz szerintem. Amúgy most tervezik a Kripton c. sorozatot, mely Jor-El életét mutatja majd be.
A Shield és AC sorozatok szerintem abszolút nem fognak hozzátenni a Marvel filmes Univerzum alakulásához, csak kiegészítő címek, reagálnak a már megtörtént eseményekre, azért nem említettem őket. De ha jól csinálják, akkor a Defenders valamilyen mértékben hozzá fog járulni a Civil War-hoz. Az előbbi 2 sorozat, meg kizárt.
Az a baj a DC-vel, hogy most is egy múltbéli "origin" sztorit akar nyomatni, ahelyett, hogy saját karaktereket mutatna be, akiket utána már egyből bele lehet illeszteni egy JLA-be. Őszintén, én tök ismeretlen karakterekért nemigen fogok izgulni a moziban, azaz ha kinyírják, akkor vállat rándítok, mert nem ismerem. A Marvelnél ez volt a plusz, hogy addigra mire az Avengersbe összejöttek, már majd' mindet ismerhetted, tudtál értük izgulni, volt kedvenced köztük (filmes szempontból persze, a képregényekből már évek óta ismertük őket).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. Október 30. - 21:59:06
Ezzel a bemutatóval úgy mosták le a DC-t a színről, ahogy a PS4 az X-Box One-t nemrég.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. Október 31. - 08:57:40
Na várjuk meg azért azt a Batman v Superman trailert még az is felrobbanthatja a netet  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. Október 31. - 13:18:37
Na várjuk meg azért azt a Batman v Superman trailert még az is felrobbanthatja a netet  ;D

Or not :roll:

Ezt az ütés sorozatot amit a DC bekapott egy jó ideig nem heveri ki. Pedig sajnálom én a DC-t és átkozom amiért az önálló ZL film csak 2020 körül jön. :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 31. - 19:07:06
Petshop!  A színek sztem nem stimmlnek a filmes színekkel. Az éter, bár piros volt a filmben, tulajdonsága szerint a tér kövének kell lennie. Loki Jogara, meg az elme, mivel embereket irányított vele. Itt stimmel a kék szín.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. Október 31. - 19:39:40
Petshop!  A színek sztem nem stimmlnek a filmes színekkel. Az éter, bár piros volt a filmben, tulajdonsága szerint a tér kövének kell lennie. Loki Jogara, meg az elme, mivel embereket irányított vele. Itt stimmel a kék szín.
Igen, írtam is. A Guardians-ben lévő lila kőre illene a Space, mint név, de a tulajdonságait nézve az meg az Erő Köve volt szerintem. Egy masszív burokba volt elzárva, amit csak valamilyen bonyolult módszerrel lehetett kinyitni; amikor hozzáértek akkor elemésztette őket valami erő, amit nem tudtak kezelni, és Ronan azzal akarta elpusztítani a Novák bolygóját, annyival, hogy a talajhoz érinti. Ezek alapján szinte egyértelmű, hogy az az Erő Köve volt.

Jé, tényleg a Thor 2-ben össze-vissza ugráltak a térben a végén, de ott azt se tudtam, hogy miért van, olyan sz*rul volt megírva a forgatókönyv. Tőlem ott akár azoktól a kihelyezett rudakon lévő szerkezetektől is lehetett, esküszöm, hogy nem jöttem rá. Nagy katyvasz volt az a film, maga se tudta, hogy mit is akar.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. Október 31. - 19:45:42
Akkor van erő, tér(ha az Éter összesűrűsödne egy kővé), elme. És ha a Kozmikus kockára ráhúznák, hogy az is egy kő(mondjuk benne van egy kisebb ovális kő, vagy összemegy) akkor az mi lenne? Az is csak az erő lehetne, ha ki nem derül, hogy jó valami másra?
De most jelentettek be nyolc olyan filmet, amiben lazán felbukkanhat még három kő.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. Október 31. - 20:32:23
Ha megnézitek a filmes kesztyűt,nincs benne hat kő, csak öt, ha a nagyot is számoljuk, így egy kimarad.

Az amkap végén amikor a Vörös koponya fogja a kockát akkor az űr látszik. Szóval a kocka a space. Szerintem az a nagy, lehet nem is változtat formát csak benyomják úgy a résen egy foglalatba és akkor felizzik és a fény miatt már nem látjuk csak az ovális izzást.
A GotG-ban a lila mindent elpusztított, az akkor gondolom a power
Loki jogarában a kő akkor a mind
a thor 2 köve pedig valami olyat tudott hogy fekete anyagot csinált mindenből és paraztaként rákapcsolódott egy gazdatestre, és elszívta az életerejét, ezalapján én azt mondanám hogy egybegyúrták a realityt és a soult.
Gondolom nem is fogják akkor így megnevezni ezeket a köveket hanem akkor marad Aether meg Tessaract meg hasonló.

A Civil War címet még ott felfedték csak közvetlen azután hogy megmutatták az avengersből azt a jelenetet ahol Tony és Steve összezördülnek a nézeteikkel kapcsolatban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. Október 31. - 20:58:58
Ha megnézitek a filmes kesztyűt,nincs benne hat kő, csak öt, ha a nagyot is számoljuk, így egy kimarad.
De hat van, csak a kamerás felvételen pont kitakarja a csóka feje a hüvelykujjon lévőt. De a promo képen látszik, ott a narancssárga van.

A Tesseractnál én is a Tér Kőre tippeltem az AmKap miatt, meg mert az Avengersben azzal nyitják meg az átjárót a Chitaurik-nak. De az szerintem elég gáz lenne, ha egy bazi nagy kockát kéne beleerőltetni a kesztyűbe. Azt meg kifejezetten rühellném, ha egy kék, nagy kockából, egy más színű kő lenne. Szerintem az megmarad Kozmikus Kocka.

Belepörgettem a Thor 2-be, Odin azt mondja, hogy: "Amíg a legtöbb ereklye kőből van, addig az Éter folyékony, és folyton változik."
De amekkora zagyvaság volt az a film, az Éter az egyetlen, amire nem tudnám megmondani, hogy mi akarna lenni. Olyat is mondott Odin, hogy Malekith a sötétséget sűrítette össze, és elnevezte Éternek, de így se lehet ráhúzni gyakorlatilag egyik kőre sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. Október 31. - 21:21:34
A linkelt videón amikor az Infinity war teasert mutogatják és a kesztyűnél megutatják az eddig látott köveket akkor ott van a tessaract is, nekem ez eléggé indikálja hogy akkor az lesz a nagy kő, lehet persze szebben is megoldani, pl eleve van egy kő, a kesztyűben és csak a fényesség megy át és a kocka csak egy tároló pl.

Igen igaz tényleg hat, megnéztem jobban.

Igazából ha kizárjuk az értelmezhetőeket akkor marad a soul, a reality és a time, logikus az lenne a a Strangeben mutatnák a soult.
Az éter szerintem marad a valóság.  Vajon lesz-e köze az aetherne skarlát boszihoz.

A görög mitológiában az éter az ami a földön túli síkot kitölti, az alapján spacet mondanék vagy soult. De előbbi elég egyértelműen a kocka.  szóval marad a valóság vagy a lélek. Vagy sötétségnek fogják hívni és más lesz a neve.

Végtelen Háború???  :oh: Mekkora ötlet!!! Az tényleg méltó folytatása lehet egy Polgárháborúnak is!
Nem hiszem hogy egy az egyben adaptálják ahogy az Age of Ultron sem ugyanaz mint a képregény csak benne van ultron, szerintem inkább lesz ez az Infinity Gauntlet sztori.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. November 02. - 12:49:03
Mondjuk igaz, hogy akkor miért rakták volna bele a trailerbe a Kockát? Ettől függetlenül nem tartom jó ötletnek, bár plusz egy kő, amivel már nem kell külön törődniük, hogy behozzák.

A Strange-ben a Reality-nek kéne, hogy legyen. Először én is a Lélek Kőre gondoltam, de aztán rájöttem, hogy az Adam Warlock attribútuma, hozzá tartozik. Ő a Lélekvilág legjobb ismerője, és a Lélek Kő is a homlokán foglal(t) helyet sokáig.
Illetve ha megnézed a videót, ott Feige a Strange-nél a különböző alternativ univerzumokról, realitásokról, létsíkokról beszél (pl. asztrál sík), amik között képezhetné az átjárást a Reality Gem. De mondom, ha egyszerűen akarják megoldani, akkor az Agamotto szeme (vagy annak a fő része, a szem) lenne a kristály.

Szerintem nem lesz Boszinak köze hozzá, ha megnézed az Av2 trailert, ott a boszinak vörös, Higanyszálnak meg kék, de ugyanolyan effektel létrehozott "energiamezeje", vagy milye van. Őket szerintem a Hidra kísérletezte ki. Itt nem lehetnek mutánsok.

Egyébként az még érdekes lehet, hogy behoznak-e képregényben megnevezett kristályokat, pl. Cyttorak rubin köve, M'Krann Kristály...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 02. - 19:02:59
Még mindig jelentős visszalépésnek tartom ezt a ruhát  :(
(http://filmek.kepregeny.net/wp-content/uploads/2014/11/1526105_1585851348304896_4096282955076865074_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 02. - 19:05:31
Szerintem zsír! Ki nem állhattam a nyomi katonai szuperpáncélt, ez a mostani sokkal képregényesebb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 02. - 19:10:22
Hm, igaz, hogy vmi ilyesmi lesz, de ez csak egy fan cucc. Legalábbis nagyon olyannak tűnik...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 02. - 19:48:33
Bízzunk benne,hogy csak fanmade, mert ha tényleg ez lesz a ruhája, akkor a DC már most nekiállhat eladni a részvényeit :lol: Amúgy jelentős visszalépés lenne az előzmények fényében! Tisztára olyan mintha egy 90-es években készült rajzfilmből lépett volna ki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 02. - 20:31:45
Lehet, hogy csak fancucc, de a hivatalosan kiadott képeken is valami ilyesmi a ruha. Szerintem nem sokban fog különbözni. Sajnos. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 02. - 20:53:04
De akkor is jobb,mint az a szóban forgó katonai páncél!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 02. - 21:16:39
Páncélnak páncél volt,de nem annyira military jellegű! Márpedig egy hús-vér embernek muszáj ilyet viselnie, ha nem akar az első körben elpatkolni ;D A legideálisabb outfit amiben nyomulhatna, az az Arkham Knight armor. Vaaagy az Origins-es cucc. Ennél a retro göncnél még az Arkham Asylum-ban hordott klasszikus kevlárral felturbózott jelmeze is jobb volna :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 02. - 21:18:07
Annak is megvan a realitása, egyegyszerű ember mégis miben flangálna, egy sima ruciban? Kétséges, nekem mindig is tetszett a páncél ötlete, mondjuk az Arkham Knightba meg már át estek a ló túloldalára, ott már olyan, mint Vasember. Bár sztori szempontjából valszeg érthető, hogy miért is kellett neki ilyen páncél.

Amúgy ez tuti fan, a válla részén "nagyon" látszik, és a gyűrődések is furik.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 02. - 21:29:24
Supermannél még simán elfogadható, hogy szimpla ruhát hord  hiszen kvázi áthatolhatatlan erőmező veszi körül. De könyörgöm Batman akkor is egy hús-vér ember! Legyen már annyi realitás benne, hogy valamilyen szinten védi magát a támadóktól. Batmannek meg jelenleg a New52 óta is már páncélszerű ruhája van.  ;) Az AK-s ruha tök jól nézne ki a vásznon, főleg a maszk része. :nezze: Eddig nekem a beginses ruha jött be a legjobban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 02. - 21:40:20
Akkor azt a sok régi képregényt le lehet húzni a WC-n.Mert abban aztán kurvára nem páncélban volt,bármennyire is halandó a mi denevérünk.Igaz,a mostani kiadásokban sem.....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 02. - 21:41:48
Most a filmbeli jelmezekről van szó. Az ember egy ilyen élőszereplős dolognál elvárhat némi realitást. Már Burton filmjeiben is páncélt viselt és elhagyták a kisgatyát is egyből. Haladj a korral! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 02. - 22:21:23
Plusz, a régiekben is igaz, hogy ruci szerű volt, de mondták benne, hogy vmi új féle vékony kevlár az egész. Hogy könnyű legyen és tudjon ugra-bugrálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 02. - 22:33:17
De most ez miert ne lehetne páncél? Ez nem egy testhez álló ruha, hanem 3 centi vastag szivacs, ami közé simán tehet kevlárt vagy akármit. ;)
A képregényes rucija totál ilyen. Olyan mintha maga a teste lenne, pedig nem az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. November 02. - 22:58:38
Nekem ez a ruha teljesen rendben van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 02. - 23:18:40
Nem azt mondom, hogy húzzon tornadresszt és kész, legyen benne némi páncél a golyók ellen, de az a full militarista öltözet ami a Nolan filmekben volt nem jön be.  A 89-es jelmeze volt a legjobb, elegáns, letisztult és még páncél is, de mégse a kevlár cucc, ami olyan, mintha a sarki támaszpontból lopta volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. November 03. - 12:21:53
Szerinetem azért tértek vissza ehhez a formához, mert ebben a filmben fel fog venni majd egy nehézpáncélt Superman miatt és a két ruhát viszonyba kell állítani egymással. HOgy egyértelmő legyen, hogy van egy könnyű és egy nehéz bevetésre szánt ruci. Fura lenne, ha egy páncélra, mint pl a játékok béli, vagy a TDK-osra, ráhúzna egy másik páncélt. Na meg valószínűleg tényleg rá fogja venni, nem egy másik ruha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 03. - 12:28:44
Hmm. ez valóban igaz.
(http://i.imgur.com/tyAOCLW.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. November 03. - 16:19:58
Nee! Szánalmas ez a böhöm nagy denevér embléma, nem érdekel hogy rá kell férnie az S-nek de ez már vállalhatatlan.  >:(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 03. - 17:43:06
Nekem is csak a duci denevérlogóval van bajom, a ruha többi része tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 03. - 20:24:07
Valamivel muszáj emlékeztetni a népet, ha már úgy reklámozzák, hogy a film a TDKR-en is alapul. A képregényben még a böhöm Batmanhez simán illik ez a böhöm denevérjel (még, ha kissé röhejesen is néz ki élőben). Tisztára, mintha Marv lenne Batman ruciban. :hehe: Már Burton is a militarista vonal felé tendált a Batman visszatérben, szerintem nem kéne erőltetni ezt a visszalépést a  régi képregényes kinézet felé. Mi lesz a következő? Batmanre is visszakerül a kisgyatya?  :twisted: A Batmobilt sikerült eltalálniuk, legalábbis (állítólag) az egyiket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 03. - 21:32:16
Nekem amúgy az Arkham 1-2-es ruci tetszik a legjobban a mostani göncök közül. Egyszerre klasszikus és modern.
(http://img1.wikia.nocookie.net/__cb20111102222105/batman/images/7/7e/AA_ACWhite.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. November 03. - 21:37:40
Csak az :censored: kis gatya ...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 03. - 21:40:56
Jaja,  ;D és az a gáz, hogy a játékban még ennél is kisebb volt  ;D :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 03. - 21:46:39
Ezt elismerem. Ilyen szempontból jobb az Oringins-es/Knight-os ruci.  :lol:
De amúgy nekem az Origins beli ruha baromi nagy batárnak tűnik. Nem mintha mondjuk ez a filmes ne lenne az...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 03. - 22:03:22
Ez a szerkó a tuti!
Mit vagytok meglepődve?Supermantől kezdve, az összes szuperhős alsógatyátban űzi az ipart.Egy-két kivételtől eltekintve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 03. - 22:23:21
Senki sincs meglepődve. ;) Egyszerűen már gáz a színes alsógatya nadrágon kívül hordása, bőven eljárt felettük az idő. :) Szerencsére ezt már a Marvel és a DC is észrevette. alig lehet már olyan szuperhőst találni , akik kisgatyát húz kívülre. (már egy ideje Supi és Batsy se hordja :nezze: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 04. - 19:26:18
Doctor Strange koncepciós rajz:
(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/10408047_719585944757561_4489086887349057294_n.jpg?oh=e82c5ca53929fdcb8b07e1045bc18c58&oe=54E15DFC&__gda__=1425207840_124abc6665962989eefbdb446c2a1a10)

Ha filmen is ez a klasszikus, képregényes ruhája lesz, az tuti lesz nagyon!!! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. November 04. - 19:28:20
Ez csak egy oldal egy képregényből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 04. - 19:33:39
Nos, a  rendező twitter-elte, szóval valami ilyesmire szeretné állítólag! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 04. - 20:14:08
Ha filmen is ez a klasszikus, képregényes ruhája lesz, az tuti lesz nagyon!!! :oh:
Remélem nem!  :roll: Nagyon király lenne, ha kapna egy merőben új, csak kicsit a képregényesre hajazó, modern dizájnt. ;) Strange doki ruhája már a képregényben sem tetszett, tök ósdi.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 04. - 20:16:59
A varázsköpenye nagyon ikonikus, pláne a gallér rész. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 04. - 20:21:15
Ezt én nem vitatom, de örülnék egy, a mai kornak megfelelő kinézetnek. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 04. - 20:29:33
Ha filmen is ez a klasszikus, képregényes ruhája lesz, az tuti lesz nagyon!!! :oh:
Remélem nem!  :roll: Nagyon király lenne, ha kapna egy merőben új, csak kicsit a képregényesre hajazó, modern dizájnt. ;) Strange doki ruhája már a képregényben sem tetszett, tök ósdi.  ;D
Pedig az a narancssárga gumi kesztyű milyen f@$#@n mutatna a nagyvásznon.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. November 04. - 20:31:51
A köpenyt biztos nagyon menőre meg lehetne csinálni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. November 04. - 21:02:01
De ő varázsló. Jobban elbírja a szerepe a klasszikus dizájnt. Nem kaphat varázslóként fekete páncélt.
Nekem ez tetszik:
Gabriel dell'Otto:
(http://41.media.tumblr.com/tumblr_l714ksI17u1qbg23ko1_500.jpg)
(http://www.nerdist.com/wp-content/uploads/2014/06/Doctor-Strange-feat.jpg)


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. November 04. - 21:22:43
Igen, ősi tudományok doktoraként passzol hozzá a régies ruha.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 04. - 22:34:41
Nem is a régies ruhával van baj, hanem annak a színösszeállításával. Mostanában láttam valamelyik borítón,hogy fekete jelmezt visel és szerintem az sokkal jobban illett hozzá mint ez a rikító karneváli cucc :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. November 05. - 07:36:06
Ez a kék-piros-fehér, mint a képen szerintem elég jó. Amúgy Loki is elég karneváli volt.
(http://atomicanxiety.files.wordpress.com/2012/05/loki-in-stuttgart.jpg)



Nem ismerem a Dr. történeteit, de azt el tudom képzelni, hogy valamilyen mentális síkon ilyen ruhában jeleníti meg magát, míg az anyagin, egy hétköznapiban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2014. November 05. - 09:23:21
Van asszem egy öt vagy hat részes minije amit még régen a versirós barátokkal honosítottunk amíg élt az az oldal.
Akkor találkoztam először Dr. Strange-dzsel saját sztorijában. Elég jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2014. November 06. - 15:25:43
(http://i.imgur.com/L29HDKl.png)

(http://i.imgur.com/D4MMF9Z.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 06. - 15:42:03
Jéééé, Ben visszatért  :oh: ;D

Éééés ezek fan cuccok, vagy ez most vmi bejelentés volt?  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 06. - 15:47:41
A szignózott nem túl profi (kb. egy 2007-es videojáték szintjéln mozgó) 3D artok alapján fan.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2014. November 06. - 15:51:42
Csak fan munka, de kétlem hogy egy az egyben a régebbi képregényes megjelenését látnánk viszont. Szerintem egy szolíd vörös kabát a legtöbb amiben emlékeztetni fog Strangre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 06. - 16:36:16
Meg még a gallér rész, ami télleg jellegzetes nála, sztem azt még bevállalják.  :headscratch:


A szignózott nem túl profi (kb. egy 2007-es videojáték szintjéln mozgó) 3D artok alapján fan.
Hát örülnék, ha így tudnék 3D grafikát készíteni  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 06. - 17:51:16
Jéééé, Ben visszatért  :oh: ;D

Rossz pénz nem vész el... :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 06. - 19:35:23
Örülünk Ben-nek! :)

(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/40/4203521-opajkd2.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 07. - 12:38:53
Komolyan, kezdek kételkedni abban, hogy a DC/Warnernél normális emberek dolgoznak...  :roll: :-\
 Pár hete nagy dirreldurral bemutatták milyen filmek lesznek majd tőlük, köztük volt ugye Shazam is, Rockkal a főszerepben, az a Shazam, aki ugye vmi jogi herce hurca miatt kerütl a Dc-hez, itt-ott használták, aztán a nagy rebuuttatal mindent elkövettek, hogy bemutassák, hogy ő a nagy Liga alap tagja is lesz/van/volt még a hülye rajzfilmükbe is lecserélték az egyik alaptagot, hogy őt rakják oda... szaaal, sztem mindenki joggal várhatta, hogy majd a Liga filmben is megjelenik és hallhatjuk a Shazam varázsszót...
erre ma, vagy tegnap bejelentették, hogy a Shazam film egy tök különálló cucc lesz, nem lesz köze a többi Dc filmhez  ;D :hehe:  :roll: komolyan ezek hülyék....

Most minden épképzláb stúdió azon van, hogy a Marvel mintájára, vmilyen Univerzumos filmet összehozanak, látjuk milyen herce-hurca van a Foxnál az Xekkel, meg elvben az F4-el, ami valszeg akkorát fog bukni mint egy ólajtó és mindjárt kiesik a dolgokból, de az Xeket most nagyon nyomatni akarják, Deadpool, az emlegetett X Force, a Sony is próbálja kitágítani a Pók  univerzumot, az Universál is most próbálja tető aláhozni a 4-5 szörnyet... erre a Warner/DC mit csinál... kapkod levegő után, bejelentenek dolgokat, majd az egészet összevissza kutyulják, van egy/kettő/három  sikeres tv sorozatuk, nemhogy arra építkeznének, neeem,dehogy, nem majmoljuk a Marvelt, majd ha bukunk, akkor elkezdünk megint kapkodni...  :roll: most még a saját filmes Univerzumukat is szétforgácsolják...  :stupid:

Nem értem, akkor mi szükség volt arra, hogy együtt hozzák nyivánoságra a többi filmmel, amiknek nyilvánvalóan lesz közük egymáshoz...  :headscratch:  ez az egy meg kllóg az egészből... akkor jelentették volna be egy héttel később vagy vmi...  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 07. - 12:58:16
Nagy kár a DC-ért, ugyanis ha nem lennének ekkora lúzerek simán odacsaphatnának a Marvel stúdiónak! De ehhez ugye normális szakemberekre volna szükségük és nem ilyen dilettáns idiótákra :drying:
Már így is jelentős előnyt tudhat magáénak a Marvel, hát még ha befuccsol a DC gépezete. Azért remélem a Superman vs Batman-t még láthatjuk mielőtt lehúznák végleg a rolót... :hehe: Az az érzésem az a film köröket fog verni minden eddigi Marvel filmre (ja, még az agyonsztárolt Avengerse is! ^^)

SHAZAM nem rossz karakter, csak a ligába nem illik bele sehogy se. Gyakorlatilag ő egy Superman másolat aki tudomány helyett a mágiából nyeri az erejét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. November 07. - 18:51:58
Rock Black Adamet játssza majd, Shazam ellenségét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2014. November 08. - 08:11:19
(http://fc08.deviantart.net/fs71/f/2014/311/c/9/dawn_of_justice_by_jprart-d85mie6.jpg)

Jéééé, Ben visszatért  :oh: ;D

Rossz pénz nem vész el... :)

Sosem tűntem el igazán csak az utóbbi hónapokban a munkabeosztásom kaotikus volt. Most változott így igyekszem többet jelen lenni mindenhol. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. November 08. - 08:31:15
Nem is rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 08. - 09:14:23
Na ez már profi szint. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 08. - 09:30:25
Ha, vmi ilyesmit akartam én is  ;D

Viszont ezt a szokásos Trinity-s beállás szerű igazi filmes posztert várnék tőlük, de valszeg erre nem sok esély van...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ben Reilly - 2014. November 08. - 11:56:21
Én ezt az új Supi filmet inkább JLA felvezetésnek érzem vagyis inkább amolyan csapatverbuválós 0. epizódnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 08. - 12:04:06
Szóval ők most tartanak ott, mint a Vasember 1. Legalább olyan gyors reagálásúak, mint a TEK.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 08. - 12:23:48
 :lol: Hát, ha nagyon szigorúan nézzük, akkor a Man of Steel volt a DC Vasember 1-e. :D

A DC ott cseszte el, hogy már a 2006-os Supi Returns helyett kellett volna a Man of Steelt megcsinálni, és onnan folyamatosan építkezniük kellett volna. Valószínűleg Nolan-nek sem kellett volna ennyire szabad kezet adniuk a Batman franchise kapcsán. Meg persze az sem tett jót a terveknek, hogy a Zöld Lámpás film befuccsolt. Marhára le van maradva a DC, de ezt szerintem nem is fogják tudni behozni már. Én már régóta azt mondom, hogy nem kéne versengeniük a Marvellel, az a hajó úgyis elúszott. Inkább a saját filmjeikre koncentráljanak, és próbáljanak minőségi filmeket alkotni, ahelyett, hogy elkapkodnák.

Amúgy a linkelt rajz jó, de én ezzel a tinicsajos Wonder Woman-nel nem vagyok kibékülve.  :-\ Szerintem a filmben gáz lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 08. - 12:52:48
De Nolan batmenjével amúgy nincs semmi gond, azt leszámítva, hogy a gárda nem ment végül bele a közösködésbe. Simán illeszthető lenne a Man of Steel világába, mivel szerintem az a film végig a Nolan Batmanhez készült, mert nagyon azt a vonalat követi.
A Nolan Batmanben amúgy is van egy csomó élő fő gonosz. A nagy többségét vagy ki sem nyírták, vagy csak olyan tessék lássék módon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 08. - 14:33:48
http://filmbuzi.hu/archives/2014/11/08/jared-leto-lehet-joker-a-suicide-squadban/#comments (http://filmbuzi.hu/archives/2014/11/08/jared-leto-lehet-joker-a-suicide-squadban/#comments)

Én eddig azt se tudtam, hogy lesz Suicide Squad film  :o Le vagyok maradva, de már annyi képregényfilm van, mint a szemét, ami nem gond, csak nehéz lépést tartani. Vajon mikor fullad ki?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 09. - 12:11:01
Na, egy ilyen ruhával kiegyeznék a filmben (persze a világító bigyók nélkül) :nezze: :
(http://www.bestwallpapersfan.com/wp-content/uploads/2014/06/bat-man.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 09. - 12:12:00
Na, egy ilyen ruhával kiegyeznék a filmben (persze a világító bigyók nélkül) :nezze: :
(http://www.bestwallpapersfan.com/wp-content/uploads/2014/06/bat-man.png)

Must have!!! :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 09. - 19:41:26
Nekem csak a fej része tetszik, a nagy fülekkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. November 09. - 20:15:19
Na ILYEN tuti nem lesz. Túl kicsi a Batman jel. Nem fér a Supi embléma.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. November 09. - 20:26:11
Majd Supijéba rakják Batmanét. ;) Vagy ez is olyan presztízs-kérdés, mint, hogy kinek mekkora az övcsatja?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: szabocsab2 - 2014. November 11. - 10:14:08
Hát eszem f@szom megáll: "A jövőre érkező FANTASZTIKUS NÉGYES rebootban Victor Von Doomot Victor Domashevnek hívják majd, és egy antiszociális programozó lesz, aki a blogokon "Doom" néven nyomul (az infó magát a karaktert játszó Toby Kebbelltől származik)" Egyre felejtősebb ez az F4 nekem.  :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 11. - 11:14:34
Hát eszem f@szom megáll: "A jövőre érkező FANTASZTIKUS NÉGYES rebootban Victor Von Doomot Victor Domashevnek hívják majd, és egy antiszociális programozó lesz, aki a blogokon "Doom" néven nyomul (az infó magát a karaktert játszó Toby Kebbelltől származik)" Egyre felejtősebb ez az F4 nekem.  :(

Mondjuk ez így még teljesen elfogadható lenne,de a feka Fáklya abszolút nem ;D A névváltoztatással semmi bajom sincs, hisz az Ultimate-ben sem Doom volt a vezetékneve. Egyébként is,hogy lehet egy embernek ilyen családneve? :lol: Szóval ez a fajta változtatás nálam még nem veri ki a biztosítékot és az sem ha valami antiszociális programozó lesz! Bár utóbbi helyett jobb volna, ha inkább olyan tudóspalánta lenne mint az Ultimate Victor,de majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 11. - 11:43:33
Miért van olyan érzésem, hogy ez a reboot akkorát fog bukni mint az ólajtó?  ;D  :hehe:
És vajon,ha télleg bukik...a stúdió visszaadja a jogokat? Miért tennék? Lehet abban bíznak majd, hogy a 2. rész jobb lesz  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: szabocsab2 - 2014. November 11. - 11:46:58
A név változtatás még oké,de a programozó nekem nem megy le a torkomon. Egyébként akkor gondolom a Fáklya és a Láthatatlan nem is lesznek testvérek.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 11. - 12:21:32
Na ez az ami engem leginkább zavar ebben a reboot-ban! Johnny befestése feketére egyszerűen felesleges és idióta húzás a készítőktől, mert emiatt Sue eredetén is változtatni kell :drying: Lehetett volna Ben akit fekásítanak, ráadásul neki még jól is állt volna valamelyest.

Bízok benne,hogy zakózni fog a film,de utána roppant kérdéses,hogy ha vissza is kerül a Marvelhez vajon mihez kezdenek a franchise-zal? Talán Future Foundation-t csinálnak belőlük?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 11. - 12:48:01
AZ a baj, hogy ha visszakerül a Marvelhez, HA, mi lesz? csinálnak egy újabb rebútot? Muszáj lesz nekik, 2 rebút pár éven belül  ;D pont ugyanezt játszhatják majd el a Pókkal is, bár arra kevés esély van.
Amúgy én nagyon úgy vagyok vele, hogy ez volt az egyetlen sorozat aminek nem kellett volna rebút... simán beletudták volna költeni az előző filmeket a Marvel mozis uniba...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. November 11. - 13:03:26
Tessék, sokaknak nem vette be a gyomra, hogy az eddigi F4 filmekben Fátum milyen volt, hát most nézhetnek! Kezd olyan érzésem lenni, hogy ez a film dobozban marad, és csak azért készül, hogy 1: a jogok maradjanak 2: megmutassák, hogy mégis tök király filmek voltak az eddigi F4-ek!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 11. - 13:39:34
Hát bazz, én nézek is. :surp: Nem akarom elhinni, de van rá esély, hogy vissza fogjuk sírni Tim Storyt. :uhoh: :lol:
De nem is értem, miért nem merik bevállalni az eredeti koncepciót? A Marvelnek is milyen jól bejött, hogy ami a képregényben is jól működött, azt meghagyták a filmjeikben. Bár visszaszállnának a jogok a Marvelre, addig szerintem nem fogunk látni igazán jó F4 filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. November 11. - 15:38:35
Na ez az ami engem leginkább zavar ebben a reboot-ban! Johnny befestése feketére egyszerűen felesleges és idióta húzás a készítőktől, mert emiatt Sue eredetén is változtatni kell :drying: Lehetett volna Ben akit fekásítanak, ráadásul neki még jól is állt volna valamelyest.

Á, Ben nem lehet néger, mert ő zsidó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 11. - 16:23:10
Feka fáklya.... ;D  Úgy látszik,mindig van lejjebb.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 11. - 16:31:56
Na ez az ami engem leginkább zavar ebben a reboot-ban! Johnny befestése feketére egyszerűen felesleges és idióta húzás a készítőktől, mert emiatt Sue eredetén is változtatni kell :drying: Lehetett volna Ben akit fekásítanak, ráadásul neki még jól is állt volna valamelyest.

Á, Ben nem lehet néger, mert ő zsidó.

De ez nála nincs annyira kihangsúlyozva mint pl. Magnetonál. Az előző filmben sem volt erre semmi utalás, pedig a Hollywood-i filmekben ezt folyton az ember orra alá dörgölik. Vagyis lehetne nyugodtan feka, mert ahogy elnézem manapság a négereket többre tartják mint a kósert faló barátainkat... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kit Walker - 2014. November 11. - 16:47:45
Na ez az ami engem leginkább zavar ebben a reboot-ban! Johnny befestése feketére egyszerűen felesleges és idióta húzás a készítőktől, mert emiatt Sue eredetén is változtatni kell :drying: Lehetett volna Ben akit fekásítanak, ráadásul neki még jól is állt volna valamelyest.

Á, Ben nem lehet néger, mert ő zsidó.

De ez nála nincs annyira kihangsúlyozva mint pl. Magnetonál. Az előző filmben sem volt erre semmi utalás, pedig a Hollywood-i filmekben ezt folyton az ember orra alá dörgölik. Vagyis lehetne nyugodtan feka, mert ahogy elnézem manapság a négereket többre tartják mint a kósert faló barátainkat... :hehe:

Erre azért ne fogadj nagy tétben!  ;D
Kiknek is van a kezében Hollywood?  :hehe:
Amúgy az teljesen igaz, hogy a filmben ez nem volt annyira kihangsúlyozva. De a képregényben sem kerül elő túl sokszor ( legalábbis, amit én olvastam ) szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 11. - 17:28:25
Tisztában vagyok vele,hogy kik futtatják holivadot, ehhez nem fér kétség :lol: De valahogy a mostani filmekben inkább a fekákat erőltetik mint tömegvonzó titkos fegyvert. Kell mindig egy vicces nigger aki oldja a feszültséget :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 11. - 17:33:14
Szerintem ennek nem az az oka, hogy kit csípnek, vagy nem. Ugye az, hogy ki zsidó, az nem egy annyira egyértelmű dolog, mint hogy ki fekete. Így ha egyáltalán kiderül egy karakterről, már az tolakodónak tűnhet sokaknak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 11. - 20:01:55
Programozó, aki blogokon terrorizál? :uhoh: :headscratch: :stupid:
Reed Richards-nak mi lesz a neve? Ő meg gondolom laptop szerelő lesz.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 11. - 20:09:03
Nem is, mert valójában harisnyakészítő vállalkozása lesz és feltalálja a végtelenségig nyúló harisnyát :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 11. - 20:17:33
Most hogy írod..... :o :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 11. - 20:23:55
Antiszociális programozó...ezen konkrétan besírtam.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 11. - 20:25:35
Miért, van másmilyen is?  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 11. - 21:23:27
(http://nyultam.com/wp-content/uploads/2012/10/kocka.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 11. - 21:31:10
Az antiszociális számítógép zseni a Fox olvasatában valszeg azt jelentheti,hogy az Ultimate-hez hasonló rendkívül magas IQ szinttel rendelkező, ám mogorva géniuszt akarják megvalósítani. Ha ügyesek akkor még akár jól is elsülhet a dolog,de tekintve,hogy a Fox nem erről híres én inkább nem várok csodákat ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 11. - 21:31:37
És egy megbolondult ukrán zászló(k) a háttérben.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 11. - 21:35:16
Reed Richards-nak mi lesz a neve? Ő meg gondolom laptop szerelő lesz.  :drying:
Ő egy JÓSZÁNDÉKÚ antiszoc programozó lesz, aki a Microsoftnál dolgozik és hibajavításokat meg frissítéseket készít a Windowshoz. ;D Ben Grimm meg repülőgépszimulátorokat fog tesztelni. Kozmikus sugárzás helyett megcsapja őket a 220. :hehe: Sőt, lehet hogy igazából senkinek nem lesz szuperképessége, hanem a World of Warcraftban fognak harcolni Fátummal. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 11. - 21:40:02
Viccet félretéve, én még az űrutazós részt is kizárom ezek után.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 11. - 21:40:51
Én meg az egész F4-et.  :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 11. - 21:42:33
Mivan, átmentél Marvelba? Ők is így állnak most a FOX-hoz.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 11. - 21:45:41
A szomszédba mentem át.Sajnos itthon elfogyott a bak.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 11. - 22:05:00
Amúgy engem Fáklya bőrszínénél sokkal jobban izgat, hogy már megint átírják Doom karakterét, és várhatóan sokkal jobban el fogják cseszni, mint az eddigi filmekben. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 12. - 09:31:01
Az előző adaptációban lévő Fátum azért hasonlított a képregényes önmagára, csak sajnos túl könnyed hangvételűre vették az egész filmet. Ha kicsivel több komolyságot tesznek bele és kevesebb ciki párbeszédet akkor talán működhetett volna az a Fátum is! Ebben az új feldolgozásban én már csak arra leszek kíváncsi,hogy miképp jutnak szuper képességekhez?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 12. - 12:56:43
Az előző adaptációban lévő Fátum azért hasonlított a képregényes önmagára, csak sajnos túl könnyed hangvételűre vették az egész filmet.
Igen, sőt, Julian McMahon zseniális választás volt a szerepre, ezért is idegesített, hogy elkönnyelműsködték a filmeket. Vicces volt, hogy mindkét filmben maszk nélkül játszott szinte végig, holott a képregényben mindig maszkot viselt.

Megnéztem az új színészt is, hát, nem fűzök hozzá sok reményt. :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 12. - 13:19:09
Miért az eddigiek alapján fűztél?  :hehe:  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 12. - 13:26:17
Az új Fátum egyébként szakasztott Ultimate Victor,de mint tudjuk ez nem befolyásolja a végeredményt, mert tuti elsz*rják az egész filmet :lol:

(http://img4.wikia.nocookie.net/__cb20120313221232/marveldatabase/images/b/bf/Ultimate_Fantastic_Four_Vol_1_27_page_5_Victor_van_Damme_(Earth-1610).jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 12. - 13:27:11
Valamelyik producer már megint sok kokót szívott:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/nailbiter111/news/?a=110873 (http://www.comicbookmovie.com/fansites/nailbiter111/news/?a=110873)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 12. - 13:27:50
Miért az eddigiek alapján fűztél?  :hehe:  ;D
Hát eddig sem, de most már pláne nem. ;D
Amúgy nem értem, megéri a stúdiónak a jogok megtartásáért egy buktagyanús filmet készítenie? Vagy tényleg azt hiszik a Foxnál, hogy ez a film jó lesz?

Az új Fátum egyébként szakasztott Ultimate Victor,de mint tudjuk ez nem befolyásolja a végeredményt, mert tuti elsz*rják az egész filmet :lol:
Hát, abból amúgy sem szokott sok jó kisülni, ha az Ultimate vonalat erőltetik. :hehe:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 12. - 13:45:11
Idézet
Hát, abból amúgy sem szokott sok jó kisülni, ha az Ultimate vonalat erőltetik. :hehe:

Ez azért nem mindig van így. Pölö az X2-ben nagyon sok jelent onnét lett átemelve, és mégis egy jó film volt az! De mondhatnám a Robert Downey Jr. által alakított Vasembert is, akinek a jelleme szakasztott Ultimate Tony Stark ;) Ez a F4 reboot sem azért lesz f*s, mert az Ultiból építkeznek hanem a Fox arroganciája és büszkesége végett :roll: Ők tényleg úgy gondolják,hogy amit csinálnak az király és ez kell a népnek. Kb kezet foghatnának a Ubisoft-tal...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 12. - 14:57:31
Nem, sztem ez azért van, amit Kaine is mondott, meg elég sokan sejteni vélik, valszeg ezért is pipult be a Marvel ennyire a Foxra....
Ezt csak septibe legyártották hogy náluk maradjanak a jogok...  :roll:  még a végén olyan lesz mint a 94-es, be se mutatják... de hogy leforgatni egy vacak filmet, amit már most mindenki temet... mi értelme... csakhogy megtartsák a jogokat? De azt is minek?  :headscratch: :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 12. - 15:08:23
Én azon a véleményen vagyok adják csak ki a filmet és bukjon hatalmasat :twisted: Ha nem küldik moziba, akkor sose fogjuk tudni kijelenteni,hogy a régi F4 filmek ennek tekintetében már nem is olyan sz*rok :lol: Kell az összehasonlítási alap végett! Na meg amiatt,hogy a Fox belássa nincs mit tenni erről is le kell mondaniuk mint a DD-ről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 12. - 16:36:47
Csak így meg majd a Marvel kerül kellemetlen helyezetbe, hogy ebből is kell zárós határidőn belül egy reboot  ;D
Bááár, 2020ig tudjuk a menetrendet, 6 év meg elég kell hogy legyen hogy egy újabb feldogozást küldjenek a moziba.  Addig meg a közönség is felejt  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. November 12. - 16:51:48
Az a fura, hogy azért az első F4 film is hozott 230 millát pluszban, a második meg 160-at. Plusz a reklámok, DVD, stb, vagyis bátran állítom, hogy a kettő együtt hozott a Foxnak 800 millió nyereséget. Ez kevés ahhoz, hogy csináljanak egy újabb normális filmet? Csak a jogok megtartásáért buknak pár tízmilliót, hogy később aranyáron adják el a Marvelnek? Ennyit úgysem kapnának érte, nem érné meg egy jó filmet összehozni?
A másik, amit nem értek (ha az előzőben tévedek) a Fáklya néger = buktunk úgy 50 milliót, mert mondjuk ennyien nem nézik meg (többször) a filmet. Fátum programozó = buktunk újabb 70 milliót ugyanazért. Mennyire lett volna nehéz ezeket a hülyeségeket kihagyni, és a film alapból egy százassal jobban végezne, plusz nem lenne annyi negatív kritikája már a bemutató előtt (ami = újabb x millió veszteség). Mondhatja bárki, hogy a Fáklyának mindegy, hogy milyen a bőrszíne, de ha eddig fehér volt, akkor sokak szerint ne változzon meg (főleg feleslegesen), James Bond, Dr. Justice sem lesz soha néger, vagy Rahan sem.  ÉS most már azt sem mondhatják, hogy "háde a képregényesek kevesen vannak a mozisok mellett", hisz már két filmben mindenki láthatta, hogy Johnny egy tejfölfejű kamasz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 12. - 17:40:14
Csak a jogok megtartásáért buknak pár tízmilliót, hogy később aranyáron adják el a Marvelnek? Ennyit úgysem kapnának érte, nem érné meg egy jó filmet összehozni?
Az a gáz ezzel, hogy lejáratják az F4 franchise-t. Ha bukik a film, ígyse-úgyse fogják tudni eladni aranyáron. Plusz, a Marvel nincs is annyira rászorulva, mert így is megvannak a hosszútávú terveik, és van elég karakterük is hozzá. Persze a Marvelnél valamennyire biztos szívják a fogukat, nem csak azért, mert egy jó reboottal nagyot kaszálhatnának, hanem mert Fátum doki elég nagyágyú lett volna ahhoz, hogy akár egy Avengers moziba is betegyék.

 
Idézet
A másik, amit nem értek (ha az előzőben tévedek) a Fáklya néger = buktunk úgy 50 milliót, mert mondjuk ennyien nem nézik meg (többször) a filmet. Fátum programozó = buktunk újabb 70 milliót ugyanazért. Mennyire lett volna nehéz ezeket a hülyeségeket kihagyni, és a film alapból egy százassal jobban végezne, plusz nem lenne annyi negatív kritikája már a bemutató előtt (ami = újabb x millió veszteség).
Ez az a pont, amikor kezdek arra gondolni, hogy egyszerűen nem értenek hozzá. Nincs egy ízig-vérig képregényes szakemberük, aki nem csak megmondaná a frankót, de erős beleszólási joga is lenne (mint mondjuk a Marvelnél Kevin Feige). Láttátok, hogy összekavarták az X-Men univerzumot is, a hulladék Wolvie filmekről ne is beszéljünk. És hát a Sony is küszködik a Pókemberrel, az új részek eléggé megosztóak lettek. Kínjukban Sinister Six, meg Venom filmet forgatnak...

Idézet
Mondhatja bárki, hogy a Fáklyának mindegy, hogy milyen a bőrszíne, de ha eddig fehér volt, akkor sokak szerint ne változzon meg (főleg feleslegesen), James Bond, Dr. Justice sem lesz soha néger, vagy Rahan sem.
Ezt aláírom, én csak a személyes véleményemet mondtam el, miszerint engem jobban zavarna egy elrontott Doom, mint Fáklya bőrszíne (ha egyébként a karaktere jó marad). De egyébként nem csoda, hogy sokaknál kiverte a biztosítékot a dolog.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 12. - 17:45:47
Az a durva, hogy ha belegondoltok, az igazán ütős címek vannak külső stúdióknál, és a Marvelnél maradt az, ami senkinek sem kellett.
vagyis a legnépszerűbb hősökből nem tudnak jó filmeket gyártani, miközben a Marvel a "legaljából" csinált aranybányát. Mit csinálna egy X-mennel, vagy Pókemberrel, belegondolni sem merek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. November 12. - 17:54:46
Azt sem könnyen veszi be a gyomrom, hogy nincs egy szakemberük. Milliárdos üzletről van szó, nem érné meg kifizetni egy hozzáértő embernek filmenként 5 milliót, mondjuk? Annyiért meg talán bármelyik képregényalkotó elvállalná, aki ért is hozzá, például Bendis.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 12. - 18:08:12
Az a durva, hogy ha belegondoltok, az igazán ütős címek vannak külső stúdióknál, és a Marvelnél maradt az, ami senkinek sem kellett.
vagyis a legnépszerűbb hősökből nem tudnak jó filmeket gyártani, miközben a Marvel a "legaljából" csinált aranybányát. Mit csinálna egy X-mennel, vagy Pókemberrel, belegondolni sem merek.
Hát ez az.
Egyébként azt nem mondanám, hogy pl. egy Avengers senkinek sem kellett volna. :) Csak szerintem a többi stúdió nem gondolta, hogy ezt ilyen formában össze lehet hozni, ahogy a Marvel megcsinálta. Vannak azért jó karakterek a Marvel kezében, de megvan a szakértelmük is hozzá, hogy ezekből a figurákból kihozzák a maximumot. Őszintén szólva, annak idején nem gondoltam volna, hogy a Thor filmek a kedvenceim között lesznek.

Azt sem könnyen veszi be a gyomrom, hogy nincs egy szakemberük. Milliárdos üzletről van szó, nem érné meg kifizetni egy hozzáértő embernek filmenként 5 milliót, mondjuk? Annyiért meg talán bármelyik képregényalkotó elvállalná, aki ért is hozzá, például Bendis.
Hát, pedig látod... A Sony is lecserélte Raimit, hiába készített 3 sikeres Pók-filmet, azóta meg szopóágra kerültek a franchise-val. Jó, persze nem buktak meg az új filmek, de mégsem muzsikáltak úgy, ahogy kellett volna. Lehet szeretni vagy utálni Raimit, de rajta látszott, hogy tényleg rajongó, és aszerint is nyúlt hozzá az alapanyaghoz, kvázi ő volt egyben a Pókszakértő is. 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 12. - 18:40:28

Idézet
Mondhatja bárki, hogy a Fáklyának mindegy, hogy milyen a bőrszíne, de ha eddig fehér volt, akkor sokak szerint ne változzon meg (főleg feleslegesen), James Bond, Dr. Justice sem lesz soha néger, vagy Rahan sem.
Ezt aláírom, én csak a személyes véleményemet mondtam el, miszerint engem jobban zavarna egy elrontott Doom, mint Fáklya bőrszíne (ha egyébként a karaktere jó marad). De egyébként nem csoda, hogy sokaknál kiverte a biztosítékot a dolog.
[/quote]

Azért ne essünk már át a ló túl oldalára!Annyira nagy divat lett négerré válni,hogy az már nem egészséges.Először feka Kojak bajusszal,majd feka Kingpin,most meg feka Fáklya és így tovább...
Én azért annyira nem osztom ezt az egyre divatosabb, álszent liberális baromságot.Ami egyszer bevált,azt könyörgöm ne b@sszuk már el,csak hogy megfeleljünk bizonyos köröknek!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. November 12. - 19:24:37
Akkor Suenak is fekának kell lennie. Vagy csak fél testvérek lesznek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 12. - 19:26:58
Akkor Suenak is fekának kell lennie. Vagy csak fél testvérek lesznek?

Majd fáking Mörika felvilágosít,ha netán kétségeid lennének.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. November 12. - 19:32:24

Idézet
Mondhatja bárki, hogy a Fáklyának mindegy, hogy milyen a bőrszíne, de ha eddig fehér volt, akkor sokak szerint ne változzon meg (főleg feleslegesen), James Bond, Dr. Justice sem lesz soha néger, vagy Rahan sem.
Ezt aláírom, én csak a személyes véleményemet mondtam el, miszerint engem jobban zavarna egy elrontott Doom, mint Fáklya bőrszíne (ha egyébként a karaktere jó marad). De egyébként nem csoda, hogy sokaknál kiverte a biztosítékot a dolog.

Azért ne essünk már át a ló túl oldalára!Annyira nagy divat lett négerré válni,hogy az már nem egészséges.Először feka Kojak bajusszal,majd feka Kingpin,most meg feka Fáklya és így tovább...
Én azért annyira nem osztom ezt az egyre divatosabb, álszent liberális baromságot.Ami egyszer bevált,azt könyörgöm ne b@sszuk már el,csak hogy megfeleljünk bizonyos köröknek!
[/quote]

Részben én is egyetértek, aki eddig rasszista volt az attól még az marad, hogy a kedvenc karakterét befestették, legfeljebb a készítőket meggyűlöli. Ámde ez az egész főleg azokat a "normális" embereket irritálja (mint pl engem) akiknek semmi bajuk a feketékkel, de azért az arcukba nyomják a létező összes mediumon keresztül az egyenlőségről szóló tanokat, pl azzal, hogy a kedvenc szereplőiket latinová, feketévé változtatják és a legszebb az egészben, hogy ezzel egyik fajta embernél sem érnek el semmi hatást.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 12. - 19:42:09
Erről beszélek, tesó!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. November 12. - 19:42:16
Korunk vörös farka a tolerancia. :)
https://www.youtube.com/watch?v=rTiBdlIiUKQ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. November 12. - 19:51:58
A stílusa miatt nem igazán szerettem  Puzsért.De ebben a videóban, minden egyes szavával egyet értek, és ez igazándiból is így van.Aki ezt nem ismeri el,vagy veszi észre,az a világ legnagyobb demagógja!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. November 12. - 20:05:55
Ha már kell bele egy kötelező feka, akkor legyen az a Lény, ahogy azt korábban is említette itt valaki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 13. - 09:10:28
Basszus, nem hiszem el  :o :o
(https://scontent-a-ord.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/63980_757676640948390_4093871624237536952_n.jpg?oh=2ecea470fa29399ee0fd926bb931c1d7&oe=551F42D9)

Véééégre, a kis Bruce a Zorro filmet fogja megnézni a szüleivel... el se hiszem...  :oh:
Bazz, kezd olyan érzésem lenni, hogy ez l esz eddig a Warner legképregényhűbb alkotása, ha még Alfred/Irons is úgy fog kinézni mint a comicsban, komolyan mondom lemegyek hídba...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 13. - 11:27:35
Mi van, megint ellövik az eredettörténetet? :D Remélem, csak flashbackek lesznek. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 13. - 12:03:15
Tuti, én most kb úgy képzelem el, mint ahogy Burtonnél és Shumachernél volt, egy álom szerű visszaemlékezés.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 13. - 14:20:47
Ne már, annyira elcsépeltek ezek az eredettörténetek, Pókemberbe is elsütötték már ötvenszer, mindenki fújja kívülről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2014. November 13. - 15:52:50
Nagyon kíváncsi vagyok Snyder, hogy veszi majd fel, Burton és Nolan nagyon jól megcsinálta ezt a jelenetet. A Gotham sorozat már kevésbé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 13. - 16:12:44
Nálam meg Nolan jelenete nem tetszett... dirr-durr, ozt feküdtek, de Bruce papa még kitudott magából annyit sajtolni, hogy ne fél, majd elment aludni...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2014. November 13. - 20:16:32
Az új Szupi filmben ezt a kérdést nagyon jól megoldották, szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2014. November 17. - 19:54:29
Ha volt már, elnézést, de én most meglepődtem, mikor megláttam  :o

http://www.dailymotion.com/video/xycdbs_ant-man-2012-edgar-wright-concept-teaser_shortfilms (http://www.dailymotion.com/video/xycdbs_ant-man-2012-edgar-wright-concept-teaser_shortfilms)

(Bár nem ide tartozik, de videót ilyen patent módon csak youtube-ról lehet beszúrni, más megosztóról nem?)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 20. - 11:37:00
Közben szép csendben közszemlére tették a F4 reboot komplett sztoriját. Az a durva az egészben,hogy sokkal rosszabbra számítottam! Viszont a forgatókönyvvel első ránézésre nincs gond, bár a feka Fáklya még mindig irritáló számomra :uhoh:

http://spinoff.comicbookresources.com/2014/11/18/is-this-the-plot-of-the-fantastic-four-reboot/  (http://spinoff.comicbookresources.com/2014/11/18/is-this-the-plot-of-the-fantastic-four-reboot/)

Szerk: Hopp, most nézem csak,hogy sajnos ez a forgatókönyv 100% bullshit. Furcsa is volt,hogy a Foxnál ennyire tisztességes munkát végeztek :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 20. - 13:09:10
Tisztességes munkát?  :lol: Ez a forgatókönyv nem nagy szám, ráadásul a klasszikus F4-hez is vajmi kevés köze van. Inkább Ulti kavarás ez is. Meg különben is, Fátum egy antiszociális programozó... Áhh, úgyis kaki lesz az egész. :finger: :lol:

Amúgy vicces lett volna, ha ilyen korán kikerült volna a netre a teljes forgatókönyv. :D Hacsak nem tényleg ez lesz a forgatókönyv, és szondázzák a rajongókat. ;D

Mondjuk képeket, meg egy teasert csepegtethetnének már a filmből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 20. - 14:16:52
Szerintem jobb ha nem csepegtetnek semmit sem  ;D
Bőőőven elég volt egy életre, amit eddig csepegtettek  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. November 20. - 14:26:17
 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 20. - 15:06:12
Gyerekek a Foxtól már ez is emberfeletti teljesítmény,hogy CSAK egy átlagos forgatókönyvet dobtak össze :hehe: Tőlük nem várhat az ember logikát ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. November 20. - 15:42:45
Jobban járnának, ha összehoznának pár neves képregényírót, ők ennél a szemétnél csak jobbat tudnának alkotni. Nem is kérnének valami sokat szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. November 20. - 16:18:55
Jobban járnának, ha összehoznának pár neves képregényírót, ők ennél a szemétnél csak jobbat tudnának alkotni. Nem is kérnének valami sokat szerintem.

De hogy ez miért nem jut többször a filmesek eszébe...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. November 24. - 21:51:17
No, Oscar Isaac lesz Apokalipszis az új Xmen filmben.

Hát a srácot én csak a Sucker Puncban láttam, ott egy elég tenyérbemászó fickót alakított, kis vékony "kölök" furi ennek a robosztusos kinézetű mutánsnak elképzelni... bár amennyire az X filmek kiforgatják a karaktereket, lehet egy tök más Apokalpiszist kapunk, mint akit "ismerünk"...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. November 24. - 22:02:30
Biztosan más lesz mint a képregényben, főleg a Fox-ot ismerve. Azért remélem elmaszkírozzák alaposan és nem átlagos emberi külsővel fog nyomulni! Mondjuk a DoFP végén a srác is ki volt pingálva,de nekem az olyan kevésnek és összecsapottnak tűnt :roll: Nézzen már ki flottul, elvégre Apokalipszis az egyik kedvenc X nemezisem ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. November 29. - 07:34:25
Új Kingsman trailer (https://www.youtube.com/watch?annotation_id=annotation_756913549&feature=iv&src_vid=Cbh4tOEbir8&v=Xg98Xmh1BpA).  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2014. November 29. - 08:36:10
Ez tetszik.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. November 29. - 10:57:33
Nekem is. Angol humor, a Kick Ass rendezője, remélem, a film alatt is David Bowie fog szólni és akkor már megvettek kilóra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. December 03. - 09:46:02
Ejh, bakker....

(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2014/12/The-Squad-560x424.jpg)
Az Öngyilkos Osztag film...
Komolyan, ismét befeketítettek egy karaktert... és pont Deadshotot... eddig ő minden élőszereplős Dc cuccban megjelent, végig fehér volt, most a nagyfilmre, fekete lesz... de legalább a bajsza most már tuti megmarad, Willt ritkán lehet bajusz nélkül látni, ez kicsit pozitív.  :D
Jared Leton meg nagy lesz a nyomás...

Amúgy nem tudom mennyire hivatalos ez, mert tegnap még azt olvastam hogy az a Jai kölök lesz Deadshot, Will meg végül benne se lett volna...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2014. December 03. - 10:16:31
Én Will Smithnek és Jared Letonak nagyon örülök. De mondjuk én nem tudom objektíven néznj a Deadshot kérdést, mert a Fresh Prince nagyon régóta a kedvenc színészem :D

Am, sztem hivatalos, mert kint volt a WB twitterjén is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. December 03. - 10:25:42
Will Smith mint Deadshot... még mindig remélem, hogy vicc, mivel Deadshot az egyik kedvenc rosszarcom és imádom a Suicide Squad koncepcióját... Azt se értem Harley Quinn meg Joker minek kell bele... persze valamivel el kell adni a filmet.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. December 03. - 12:43:10
Ez a Suicide Squad gárda egészen illusztris társaság.
mondjuk Smith-t marha régen láttam igazán jó filmben, oké a Boldogság nyomában tetszett, de az nehezen összehasonlítható ezekkel a fajta dolgokkal, az utóbbi időben készült látványfilmjei nem igazán tetszettek. Az meg amiben negatív szerepet játszott, a Téli mese kifejezetten ripacskodás volt, és nem a jó fajtából (igen mert van olyan is). Így kissé érdekes választásnak tartom.
Jared Letot viszont bármikor szívesen nézem, a vézna pszicopata szerepkőr kifejezetten illik hozzá.
És végre lesz filmes Harley Quinn ennek egészen örülök.
Tom Hardy meg ennyire bejött a Warnernek, hogy már a második DC gonosztevőt játssza el.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2014. December 03. - 13:26:33
http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/12/03/ujraforgatjak_az_bosszuallok_2-t/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. December 03. - 13:32:44
Tanulhatnának Bay-től és ha túl kevés az akciójelenet, csak össze kell ollózniuk párat a korábbi filmekből, és elfedni a csalást pár robbanással, meg robottal.  :hehe:
https://www.youtube.com/watch?v=H7kcqB3thJM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2014. December 03. - 20:32:40
Alpari amerikaizas, negerezes befejezve. A kapcsolodo hozzaszolasokat valogatas nelkul toroltem. Meg egyszer ne forduljon elo.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 03. - 20:45:48
A magyar alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra.”

A véleménynyilvánítás szabadsága legegyszerűbben azt a morális jogot jelenti, hogy mindenki azt mondjon, amit akar.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2014. December 03. - 20:46:27
(http://imgs.xkcd.com/comics/free_speech.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. December 03. - 20:51:28
:hevesenbologat:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2014. December 03. - 20:55:32
Csak egyet tudok érteni, teljesen jogos volt a moderálás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. December 03. - 21:53:52
Az enyém is? Én mi sértőt írtam?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. December 03. - 22:03:25
A kapcsolodo hozzaszolasokat valogatas nelkul toroltem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. December 03. - 22:13:59
Oh... hát jó.

Hogy témánál maradjunk... vagyis a szereplő válogatás témájánál  ;D nekem még Enchantress betoborzása volt kicsit furi választás... úgy tudtam, hogy ő hős...  :headscratch:

Btw:
T5 trailer trailer...   :hehe:
https://www.youtube.com/watch?v=t_77GeNEzFQ
Van olyan ember, aki várja ezt a filmet?  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 03. - 22:21:07
Meglátjuk, jónak ígérkezik.
Amúgy már én is kitettem a "Nem képregény filmek" topic-ban. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. December 03. - 22:55:19
Az én hozzászólásom is törölve lett? Nem emlékszem, hogy bármi sértőt írtam volna? Vagy írtam én ma ide egyáltalán? :headscratch: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. December 04. - 11:49:53
Kijött a hivatalos szinopszis az F4-hez:

A Fantasztikus négyes, egy kortárs újrafeldolgozása a Marvel eredeti és leghosszabb ideje futó szuperhős-történetének négy fiatal kívülállóról szól, akik egy alternatív és veszélyes univerzumba teleportálnak, ami meghökkentően megváltoztatja a fizikumukat. A csapat élete visszavonhatatlanul megváltozik, meg kell tanulniuk használni az ijesztő képességeiket, és együtt kell működniük, hogy megmentsék a Földet egy barátból lett ellenségtől.

http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/12/04/hivatalosan_errol_fog_szolni_az_uj_fantasztikus_negyes/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. December 04. - 11:58:00
Maga az elképzelés nagyon is frankó,de már régóta tudjuk,hogy ez kevés ahhoz,hogy a filmet kirángassa abból a fekáliazuhatagból amibe a producerek száműzték a kezdetektől fogva :hehe:
Én csak azt sajnálom,hogy most erre a trágya filmre elpazarolják az Ultimate F4 eredetét, majd amikor visszakerül a Marvelhoz nyilván nem süthetik el ugyanezt, így kénytelenek lesznek valami teljesen mást kitalálni :drying: Pedig az N-zónába való teleportálás rohadt jó koncepció, sokkal királyabb mint a hagyományos kozmikus baleset!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. December 04. - 12:13:22
Nekem az a gyanúm, hogy ebből egy üres látványfilm lesz, amit jól el lehet adni a 3D-vel, de a képregényhez vajmi kevés köze lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. December 04. - 12:35:19
Az még a jobbik eset ha csak azért szentségelnénk, mert ez nem lesz több egy látványorgiánál. Tulajdonképpen a F4 sosem moralizált és különösebb erkölcsi témákat sem feszegetett (legalábbis most nem rémlik ilyesmi). Az én szemszögemből mindig is a látványos kalandokról,bunyóról és kozmikus utazásokról szólt nem pedig a mögöttes tartalomról! Esetleg Fátum dokit lehetne elemezgetni,hogy amit a népével művel az most jó-e avagy rossz,de más mélyenszántó gondolat aligha lelhető fel egy Fantasztikus Négyes történetben.
Engem az elb*szott szereposztás az ami feldühített, na meg Doom karakterének a kiherélése! Bár még ezt is lenyelném,de a feka Johnny-t semmiképp sem :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. December 05. - 10:18:36
Na, most már hivatalos, hogy Benedict Cumberbatch lesz Dr. Strange.
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=111966
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 05. - 18:14:31
https://www.youtube.com/watch?v=t_77GeNEzFQ
Van olyan ember, aki várja ezt a filmet?  :uhoh:
Engeme gy kicsit igen, mert látni akarom végre azt az időgépet!!!:D
És íme!Jahhaj! ;D
https://www.youtube.com/watch?v=62E4FJTwSuc
Lesz benne valami érdekes, azoknak is, akik látták az első két részt, mert újra lesznek forgatva jelenetek, újra írják az eseményeket, érdekes lesz. Bár már a Sarah Connor krónikákhoz hasonlóan agyon lesz írva a sztori.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. December 05. - 18:56:26
Az ég szerelmére, minden topic-ba belerakjuk ezt a sza.... izé..... trailert ?  :o
És mióta képregényfilm ?   :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 05. - 19:25:08
Sokakat megtéveszt gondolom, hogy kapható belőle képregény is, mármint Terminator néven, csak azt felejtik el, hogy a Robotzsaru-hoz hasonlóan, előbb volt film, és csak aztán képregény. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 05. - 21:44:02
Én csak itt válaszoltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 05. - 21:58:30
(https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/10171815_10152838693182488_4549986676274181138_n.jpg?oh=d0a7e6b6106f0d7828d8e1ddcb7285f3&oe=551E2A19)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 05. - 22:17:43
Az ott te vagy a képem Johansson kisasszonnyal?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 05. - 22:24:43
Az Benedict Cumberbatch. ;D
Ő lesz Doctor Strange, és már készülget rá. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2014. December 05. - 22:28:03
Az Benedict Cumberbatch. ;D
Ő lesz Doctor Strange, és már készülget rá. ;)

Ha már jobbat nem találtak...a misztikus tudományok szakértőjét játsza és csak süt az értelem az arcáról :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 05. - 22:30:06
De legalább a csomagját megkapta időben.Biztos nem a Magyar Posta kézbesítette.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2014. December 05. - 22:31:18
Biztos Strange képregények vannak benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 05. - 22:50:50
Vagy Kingpin kiadványok.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 05. - 22:57:40
A sztoriban, állítólag, autóbalesetet fog szenvedni, és akkor jönnek elő nála a paranormális cuccok.
Ez lenne neki az első, nagy önálló főszerep, nagy lökést adna neki a mozivászon felé. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 05. - 23:42:57
Töröm itt a fejem,hogy vajon melyik nagy Marvel karakterről nem készült még film?   :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 05. - 23:47:55
Adam Warlock, Iron Fist, Póknő, A Csillagjárók, Carnage, Keselyű, Kraven, Mysterio stb.... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 05. - 23:58:13
Carnage,Kraven és a Póknő érdekelne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. December 06. - 01:30:15
Ez lenne neki az első, nagy önálló főszerep, nagy lökést adna neki a mozivászon felé. ;)
Öh, nem igazán. Ő volt a Kahn a Star Trek második részében, és kb. a nézők egy jelentős hányada csak miatta nézte meg azt a filmet (én is pl.). A The Imitation Game-ért most az Oscar-jelöltek között van, ő adja Smaug hangját A hobbit filmekben (és feleannyi torzítást sem kell rátenni arra, amit produkál, mint mondjuk nálunk), illetve ő játszotta benne a boszorkánymestert arra a pár másodpercre, és akkor ott van még a War Horse, a Tinker, Taylor, Soldier, Spy, meg az egyéb filmjei. Szóval, Mr. Cumberbatch-et nem kell félteni, az ő karrierje szépen haladna egy Marvel film nélkül is. Sőt, én inkább attól tartok, hogy beskatulyázzák őt is, pedig zseniális színész. Hiába, na, brit...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 06. - 11:51:52
Ez lenne neki az első, nagy önálló főszerep, nagy lökést adna neki a mozivászon felé. ;)
.... illetve ő játszotta benne a boszorkánymestert arra a pár másodpercre...
Az melyik is? Mutatják is vagy csak a nagy árnyékot?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. December 06. - 12:10:28
Ha jól emlékszem, akkor csak egy nagy árnyék volt, úgyhogy annyira nem számít. Az kb. ilyen ráadás volt neki Smaug szerepe mellé. Ami nem csak annyiból állt, hogy beállt egy mikrofon mögé, és felmondta a szöveget. :)

https://www.youtube.com/watch?v=dB-LtISVmTU
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 06. - 14:20:46
Ja ezt tudtam, de nem értem, miért nem volt elég csak az arcát felvenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. December 06. - 16:58:18
Gondolom mert a lény is mozog, és így egy fokkal hitelesebb, mintha csak leprogramoznák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 06. - 19:03:27
De ezek mind nem főszerepek, mint pl. Downey jr.-nek Vasember, eddig max a Sherlock TV sorozatban lehetett övé teljesen a rivalda fény.
Szerintem nem skatulyázzák be, hanem több mozi főszerep nyílik meg előtte! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zozi56 - 2014. December 06. - 19:08:14
Az Imitation Game-ben pont, hogy foszereplo.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 06. - 19:12:59
De az nem egy mai, tipikus, széles köröket megmozgató, 3D effekt kavalkád, amire mindenki felkapja a buksiját! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. December 06. - 20:14:06
Miért gondolod hogy csak a
3D effekt kavalkád
  a tömegfilm ?
Kapásból 3 film amiben egy csepp 3D sincs
American Hustle, The Grand Budapest Hotel,  Captain Phillips.
Nem mindegyik robbantott kaszát az emberek mégis szép számmal felkapták a fejüket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 06. - 20:17:28
De minden generáció, szerintem. ;)
Amúgy jelzem, én sem vagyok a 3D ellen! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 06. - 20:29:50
De az nem egy mai, tipikus, széles köröket megmozgató, 3D effekt kavalkád, amire mindenki felkapja a buksiját! ;)
Csak az a keveseket érdeklő rétegfilm, amiben úgy színészkedni szoktak. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 06. - 21:26:34
Pedig milyen jó az is. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 06. - 22:00:30
.....amikor nem csak látványt kap az ember.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. December 08. - 23:26:46
A cumberbatches kép 2 éves, csak mondom... szerintem akkor még erről fogalma se volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 09. - 19:33:08
Ugyan, én a Marvel-es srácokból kinézem, hogy már akkor megkörnyékezték valamilyen szereppel! ;)
Ez meg jó kis kép:
(http://fc05.deviantart.net/fs71/i/2014/301/f/d/dr_strange_movie_poster_benedict_cumberbatch_by_cjrocky-d84frjv.jpg)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 09. - 19:51:17
http://www.origo.hu/teve/20141209-uj-es-egeszen-fiatal-superman-kozeleg.html

Ez annyira készülő képregényfilm kategória,hogy még csak ötlet szintjén áll.  ;D
Egyébként ti mit gondoltok erről?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 09. - 20:42:33
Gondolom előbányásszák a Man of Steele pár páncél jelmezét, és azokban fog parádézni pár színész a zöld háttér előtt. Mondjuk ha Goyer nem rontja el, még egész jó kis sci-fi sorozat is lehetne belőle! Kérdés, vajon fenn tudja-e majd tartani az érdeklődést, hiszen ebben még csak említés szintjén se lesz Superman, de még csak Kal-El se.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: a_mano - 2014. December 13. - 14:04:58
"Újraírják" Quicksilver és Scarlet Witch elősztoriját, h szerepelhessenek az Age of Ultronban...
http://www.bleedingcool.com/2014/12/todays-axis-7-will-retcon-scarlet-witch-quicksilver-forever-spoilers-obviously/ (http://www.bleedingcool.com/2014/12/todays-axis-7-will-retcon-scarlet-witch-quicksilver-forever-spoilers-obviously/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. December 13. - 15:17:53
Az Axis 7-ben lezajlott retcon nekem igazából bejön. Bár sokkal jobban szerettem a hagyományos eredetüket, továbbra sem zárkózok el a reboot ezen formájától! Kíváncsi vagyok milyen háttérsztorit találnak ki nekik, na meg szegény Polaris-nak mi lesz ezentúl a sorsa ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2014. December 13. - 19:39:31
Engem nagyon :censored: a dolog... most azért a 100 emberért, aki talán venne képregényeket a film megnézése után... szánalmas.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. December 13. - 19:49:04
Na igen... vhogy én is így érzek... aztán meg ha véletlen vhogy visszajutnak a jogok a marvelhez visszacsinálják  ;D

Amúgy így legalább lesz vmi magyarázat Magneto korára  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2014. December 13. - 21:11:49
Azt ugye tudjátok,hogy anno még mielőtt az általunk ismert status quo bejött volna a képbe valójában Whizzer volt az apja mindkettejüknek? Ez konkrétan ki is derül a Giant Size Avengers 1-ben! Szóval már mi is egy retcon-on nőttünk fel, mégse zavar minket a tény,hogy ez nem az eredeti. ;D

http://goodcomics.comicbookresources.com/2011/12/11/the-abandoned-an-forsaked-your-dads-the-whizzer/  (http://goodcomics.comicbookresources.com/2011/12/11/the-abandoned-an-forsaked-your-dads-the-whizzer/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: a_mano - 2014. December 14. - 07:46:14
Na ezt mondjuk nem vágtam.

Őszintén, engem nem is a sztori miatt zavar igazán (ilyen szempontból láttam már rosszabbat is) hanem azért, mert ez is azt bizonyítja, h ha vmi a jobban eladhatóvá teszi a filmeket, azt bizony gond nélkül újraírják, megváltoztatják, kánonná teszik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. December 14. - 12:13:46
Azt elfelejtitek, hogy a Marvel ezután nyugodt szívvel küldhet a Fox-nak egy levelet, annyival, hogy: "Olvastátok az Axis 7-et, srácok? Az író azzal jött ki, hogy a Wanda és Pietro nem is mutánsok, hanem Inhuman-ek. Hát bocsi srácok, többet nem használhatjátok akkor a karaktereket. Tényleg, őszintén sajnáljuk!"  :hehe:
Bár nem tudom, hogy ezek a szerződések hogy vannak megkötve, minden egyes karakter folsorolásra kerül, vagy csak úgy, hogy pl. az X-ek, mutánsok, és 'vonzásközetük', de az ikrek mostmár hivatalosan sem tartoznak oda. Szerintem ez egy okos húzás volt a Marveltől, így egyszerűen a saját filmes univerzumuk felé billentették a mérleget, és részükről pont került a "vita" végére.

Így gondolom viszik az ikreket az Inhumans filmjükbe is tovább...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: a_mano - 2014. December 14. - 13:30:48
Azt elfelejtitek, hogy a Marvel ezután nyugodt szívvel küldhet a Fox-nak egy levelet, annyival, hogy: "Olvastátok az Axis 7-et, srácok? Az író azzal jött ki, hogy a Wanda és Pietro nem is mutánsok, hanem Inhuman-ek. Hát bocsi srácok, többet nem használhatjátok akkor a karaktereket. Tényleg, őszintén sajnáljuk!"  :hehe:
Bár nem tudom, hogy ezek a szerződések hogy vannak megkötve, minden egyes karakter folsorolásra kerül, vagy csak úgy, hogy pl. az X-ek, mutánsok, és 'vonzásközetük', de az ikrek mostmár hivatalosan sem tartoznak oda. Szerintem ez egy okos húzás volt a Marveltől, így egyszerűen a saját filmes univerzumuk felé billentették a mérleget, és részükről pont került a "vita" végére.

Így gondolom viszik az ikreket az Inhumans filmjükbe is tovább...

Nem felejtjük(felejtem) el, épp ez a lényeg, 99%, h ezért csinálták, gyakorlatilag el(/vissza)loptak két karaktert az X-Men univerzumból az Avengers univerzumba. Ez akaszt ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. December 14. - 14:07:34
Bocs, Fantomex válaszára írtam igazából, hogy köze nincs a film után esetleg képregényt vásárlókhoz ennek, ez a játszma már sokkal inkább a jogokról, a helyezkedésről, pozíciókról (azaz végső soron sok-sok leendő millió dollárról) szól.
Azaz, hogy a Marvel okos, rájött, hogy hogy irányíthat mégis úgy, hogy nincsenek nála a filmes jogok. Megszünteti az F4 képregényt, mert idegesíti, hogy a Fox most direktbe nem képregényhű feldolgozást csinál hozzá, vagy átírja Wanda és Pietro eredetét (illetve ahogy olvasom, akkor nem is átírás, mert a régi status quo sem volt már az eredeti).

Azt viszont beláthatod, hogy ez a helyzet sem volt jó, hogy egy ugyanazon karaktereket, egy időben két stúdió másképp dolgoz fel. Persze, hogy zavarta ez a Marvelt, hiszen a rajongókat is idegesíti, másrészt a filmeket kedvelőket is összezavarja rendesen, és ahogy nézem, a Marvel nagyon ad arra, hogy a filmjei "rendezettek" legyenek. Tehát ne olyanok, mint a Fox X-menje (amiben már a saját világukat is elég rendesen összekutyulták 6 és fél film alatt); vagy a Sony Pókembere, aminek a trilógiája jó volt szvsz., de ez a ribúút...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: a_mano - 2014. December 14. - 14:36:49
Persze, h nem jó ez a helyzet, de ez az 'újra (meg újra, meg újra) írjuk a karakter elősztoriját, h megváltozzon kihez is tartoznak a jogai' stratégia sem épp szimpi.

Az ideális eset az én szememben az lenne, ha visszakerülne minden jog a Marvel/Disneyhez, de erre kb nulla az esély. A Sonyval még talán meg tudnának egyezni, de a Fox nem fogja eladni nekik a fejőstehenet mostanában, pedig a nézők valószínűleg jobban járnának vele...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. December 14. - 15:36:21
Tudtommal most fordul elő első ízben ez az átírás dolog, én nem emlékszem másra. A Pókembernél volt, hogy a filmmel egyidőben tért vissza Peter Parker. Másról nem tudok.

Őszintén szólva az X-Men nekem mindig is egy kívülálló csoport volt, megvolt a Marvelen belül is a saját világuk (mutánsok). A nagy eseményekben is csak ímmel-ámmal vettek részt, vagy csak egy-két tagjuk, szóval azzal semmi bajom nem lenne, ha ők ott maradnának a Foxnál. Az F4 annál inkább zavar, ők egy nagyon jó sci-fi irányt tudnának behozni a MCU-be. Hangsúly a SCI-n.  ;) És nem az űrkalandokra gondolok, hanem a tudományos részre, párhuzamos valóság, alternatív univerzumok, időutazás, időcsúszás, időhurok, szóval a legjobb sci-fi témák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: a_mano - 2014. December 14. - 16:02:43
Első eset, ja csak ne csináljanak belőle precedenst...

Az én Marveles pályafutásom anno a Titkos Háborúval kezdődött, szóval én nehezen tudom külön kezelni ezeket a köröket, belém ivódott, h egy világ... De igazából nem ezért örülnék, ha átkerülnének a jogok a Marvel/Disneyhez, hanem mert ők most jobb képregény filmeket készítenek szerintem, mint a Fox.
(meg azért valahol szomorú, h jelen állás szerint könnyebben láthatnánk egy vásznon Yodát és Vasembert, mint Vasembert és Rozsomákot)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2014. December 14. - 16:17:30
Wowowo, ha most ez a kiírás mükszik és így ráteszik a kezüket erre a két karira, de akkor mi a fene van Magnetóval?
Most ő is Inhuman lett? Ha igen, őt is kitudják húzni a Fox kezei közül? Bazz, az mekkora pofáncsapás lenne a Foxnak  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. December 14. - 16:42:16
a_mano: most belegondolva Rozsó tényleg hiányozna kicsit, ő is elég központi karakter lett a Marvel képregényekben. De ettől függetlenül az X-eket akkor is kicsit outsider csapatnak tartom, nem nagyon tudná kapcsolni a Marvel sem a sztorijaiba őket, kevés olyan képregény van, amiben ők is teljes létszámban képviseltetik magukat. Mondjuk ott egy Avengers vs. X-Men.  ;D Azt tuti összehozná a Marvel.
A zárójeles megjegyzésedről egy dolog ugrott be: nem értettem már régebben sem, hogy a Star Wars - Batman s*ggnyalás az most miért van? Ugye a SW kezdte, hogy a Millenium Falconon ott van a Batmobil kicsinyített mása, mint szerkezeti elem, aztán a Batmanesek a forgatáson játszottak egy olyat, hogy rohamosztagosokat tartóztatnak le a zsaruk. Nem szólt a Disney, vagy a Warner nekik, hogy: "Hé öreg, nem kéne a konkurencia s*ggét fényesre nyalni, ha csak egy mód van rá!"

Bub: Nem, szerintem ez nem működik. Azért is írtam, hogy nem tudom milyen lehet a szerződés, de pl. Tomi mondta, hogy egy egyszerű képregényes szerződés is amcsikkal vagy 50 oldal, minden szir-sz*rra kitérnek benne, szóval agyon esélyes, hogy egy filmesnél karakterekre lebontva megvan, hogy ki szerepelhet, és ki nem.
De ha van egy ilyen záradék, hogy a képregényes változásokat figyelembe veszik, akkor lehetne. De szerintem erre kb. nulla az esély. Azaz Wanda és Pietro is fog még ott szerepelni szerintem, bár ki tudja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2014. December 14. - 17:25:10
De miért, Magneto továbbra is mutáns, nem? Az volt az Axis lényege, hogy Magnetót átverte valaki, és valójában az ikrek nem a gyerekei -> nem mutánsok, ő viszont továbbra is az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2014. December 14. - 18:36:39
Raisu: Igen, ezt én is így tudom.
De a Marvel szerintem csak ezt a Wanda-Pietro "vitás kérdést" akarta lerendezni a Fox és maga között, és erre talált egy fajin módszert. Ha Magnetot is kiírták volna, az már a kib*szás kategóriába esne, és szerintem a képregényesek is feldühödnének, mert Magnus mindig is a mutánsok egyik fő-fő szereplője volt, Xavierrel együtt, ők ketten az alapok, a kályha.

Viszont, ha ezek után megkérdeznék a rajongókat, hogy hol látnák szívesen az ikreket a filmekben, szerintem inkább a Marvelt mondanák. Annak ellenére, hogy a kezdeti hitetlenségem ellenére kiválóan megcsinálták Pietro-t a DoFP-ben, és eddig nem tűnik jobbnak a Marvel-féle változat. De majd a filmben meglátjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 29. - 15:41:54
Ant-Man promó kép:

(https://scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/t31.0-8/s2048x2048/10631156_745950502121105_4565430381453072101_o.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 29. - 17:46:07
Zsír!
Ki az a jobb oldalon?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 29. - 17:57:09
Ő Darázs (Yellow Jacket)
(http://img2.wikia.nocookie.net/__cb20121213173630/mugen/images/b/bf/Yellow_Jacket.jpg)

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 29. - 18:29:31
Azt hittem, hogy ez a figura Giant-man.
(http://www.greatwhitesnark.com/wp-content/uploads/2007/03/giantman.jpg)
 De a hangya körül elég nagy  a katyvasz. legalábbis az én fejemben :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2014. December 29. - 19:20:41
ÉS a jobb alsó sarokban ? Avengers Intiative. Hmm. Polgárháború előszelét érzem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 29. - 19:38:11
Bocsi elírtam, ő nem Darázs hanem Fullánk lenne.
Pym egy időben, egyszerre két tulajdonsággal és névvel is rendelkezett! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2014. December 29. - 23:38:31
Igen az Fullánk a rajzokon ( és valószínűleg a plakáton is). Bár volt egy ilyen nevű bűnöző is ( és ugye Góliát is :) ), csak ő nő volt. Darázs Pym felesége volt (elvileg a filmben a lánya lesz), Janet van Dyne. Pym volt már Hangya, Óriás, Góliát és Fullánk is.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2014. December 29. - 23:38:50
Pym volt már Hangya, Óriás, Fullánk és Darázs is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 30. - 14:11:08
Jáj more!  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 30. - 15:23:59
Igen az Fullánk a rajzokon ( és valószínűleg a plakáton is). Bár volt egy ilyen nevű bűnöző is ( és ugye Góliát is :) ), csak ő nő volt. Darázs Pym felesége volt (elvileg a filmben a lánya lesz), Janet van Dyne. Pym volt már Hangya, Óriás, Góliát és Fullánk is.  :)
A filmben nem Janet lesz a neve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2014. December 30. - 20:10:44
https://www.youtube.com/watch?v=t4Col6Q55D0

Nagyon jó! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2014. December 30. - 20:16:10
Azt  a  pihent mindenit!  :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2014. December 30. - 21:47:38
Ultron és Vízió képek és infók.
(https://i.imgur.com/JTUXLhb.jpg)
(https://i.imgur.com/9fJ9aOA.png)
(https://i.imgur.com/h3gBiD7.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 31. - 09:02:21
Hú de jól néz ki Vízió! És van köpeny! És hasonlít az őt játszó színészre. Kíváncsi vagyok, hogy oldják meg. Cgi, vagy nem. Vagy mindkettő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2014. December 31. - 13:49:36
Szerintem is-is, a falátmenős részek, valamint a repülés tuti CGI lesz, a többi maszk, kosztüm.
Egy újabb képecske az Ant-Man filmből:
(https://pbs.twimg.com/media/B1smSUxIQAASW64.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2014. December 31. - 14:08:51
Érdekes, ez scsápos dizájn.
Vízió remélem akkor Jarvis tudatát kapja. És vele humorát :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Január 01. - 11:55:09
Vízió remélem akkor Jarvis tudatát kapja. És vele humorát :)
Akkor ki lesz Stark op rendszere ? Siri ?  :hehe:
Egyébkén ez így is fura nekem. A Víziót játszó színész (Paul Bettany (http://www.imdb.com/name/nm0079273/?ref_=nv_sr_2)) eddig Jarvis hangja volt. Most meg 2 szerepet játszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Január 01. - 12:49:14
Vízió remélem akkor Jarvis tudatát kapja. És vele humorát :)
Akkor ki lesz Stark op rendszere ? Siri ?  :hehe:
Egyébkén ez így is fura nekem. A Víziót játszó színész (Paul Bettany (http://www.imdb.com/name/nm0079273/?ref_=nv_sr_2)) eddig Jarvis hangja volt. Most meg 2 szerepet játszik.
Ezért mondom, hogy remélem, ez nem véletlen, mert akkor kissé összeférhetetlen, főleg eredeti hangnál egyértelmű az azonosság. Bár nem ritka, hogy egy színész két szerepet is játsszon egy filmben, szerintem izgalmas lenne, ha a Jarvis nevű oprendszer irányítaná Víziót is. Vagy abból lenne továbbfejlesztve és aztán öntudata ébredve. Vagy valami.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Január 01. - 14:56:23
Hát nekem az rémlik, hogy t9bbször nyilatkozták, hogy Jarvisból lesz Vízió...
de nekem nagyon furi a ruhája... mármint pont az, hogy miért van egy robotnak ruhája...??  :-\ :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Január 01. - 15:06:47
Gondolom ez nem ruha. Ez a teste.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Január 01. - 15:35:17
Vagy tényleg van egy szövet bevonat, ami viszont védi a portól, víztől az ízesüléseket, meg a felületetét a karcoktól, tűzálló, álcázó stb. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Január 02. - 16:42:41
Akkor ki lesz Stark op rendszere ? Siri ?  :hehe:

Win95.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Január 03. - 15:01:50
Ime az Ant-Man sneak peek-je, bocsi a minőségért. Azért ilyen, mert fel lett nagyítva, mivel a Marvel vicces akart lenni és először egy mini, kicsinyített változatot tett közzé. :)
https://www.youtube.com/watch?v=evAiGDVoSJA
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2015. Január 03. - 18:49:34
Itt egy jobb minőségű.
https://www.youtube.com/watch?v=Ul2cR4N-M6U
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: venom75 - 2015. Január 04. - 19:38:55
Ez számomra annyira semmitmondó , felesleges előzetes volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Január 04. - 21:07:55
Kb. 10 mp. mozgóanyag ? Nem is csodálom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Január 05. - 10:17:32
Ez csak az elő előzetes...  :D megszokhattuk már ezt a Marveltől...

Amúgy sztem rohadt poén, hogy ilyen kicsibe toltál fel először.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Január 05. - 13:30:07
Ez számomra annyira semmitmondó , felesleges előzetes volt.
Venommal értek egyet. 10 mp-be is bele lehetne sűríteni olyan képeket, amiben van akció, látszik a ruha, egy összezsugorodás, valami.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Január 05. - 16:11:38
Fake, de amúgy jó.  :D
(https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/10891681_754018308024385_2765188416602689363_n.png?oh=3a9f4c8d6ee231a8cb79715f92f884e0&oe=553D6205)
Venommal értek egyet. 10 mp-be is bele lehetne sűríteni olyan képeket, amiben van akció, látszik a ruha, egy összezsugorodás, valami.
Mint pl. a fejeseknek egy két éve bemutatott pénz-kunyeráló teaser, az jobb volt.  ;)
(http://d1fgn7wex1bhjn.cloudfront.net/assets/tarantulaV2/embedded_images/1365583406_antman.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Január 06. - 16:55:51
Ja például.
Ma jön ki az előzetes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Január 10. - 14:52:57
http://www.ign.com/articles/2015/01/10/is-batman-v-superman-being-split-into-2-movies (http://www.ign.com/articles/2015/01/10/is-batman-v-superman-being-split-into-2-movies)

Az új divat:szedjünk kétfelé minden filmet, ha kell ha nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Január 10. - 16:01:09
Ha, ez igaz (márpedig elég kamu szaga van...  :'( ), nekem ez lenne az év híre  ;D  áldás lenne, hogy nem kellene majd még másfél évet várni a cuccra.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Január 15. - 22:15:52
Jól indul  ;D
Állítólag Tom Hardy dobbantott az Öngyilkos Osztag éléről...
Jobban örültem volna, ha Will Smith megy el... na mindegy, de legalább Margaret Robbie maradt... a  minap láttam a Wall Street Farkasát... hú, ez a csaj, nagyon ott van a szeren  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Január 17. - 21:55:30
Hmhm, forog a Szemfényvesztők 2, tom-tom, ez nem képregényfilm, de ezt a képet linkelték pár perce, csak amiatt osztom meg, mert feltűnt, hogy  Jesse Eisenbergnek, ugye ő lesz majd Lex Luthor jövőre, és itt szembetűnően elég rövid haja van, eltúnt a nagy lobonc, szal, végül mégis kopasz lesz majd Luthorként a Batman v Supi filmben? Ugye azon a pár lesi fotós képen még megvolt a hajkornoája, de akkor lehet mégis megkapjuk a klasszikus Luthor kinézetet?
(https://scontent-b-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/p480x480/10933999_1110490312313957_6545050568675135704_n.jpg?oh=0a5453d64ced1fd42839cb5b3c068635&oe=5568CB1F)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Január 23. - 15:47:15
Azt megvan, hogy az új x filmből kivágták a régi szereplőket? Küklopsz, Jean, Ciklon...ment a levesbe :'( Kár, bírtam őket.
Vagyis szerepelni fognak, csak fiatal verzióban, új színészekkel. :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Január 23. - 15:58:06
 :brow:
(http://1.bp.blogspot.com/-jiO0EwWWdh0/TVpVvLxUsmI/AAAAAAAAIBk/rCUVwoeHrxg/s400/ororo%2Bpunk%2B1.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Január 23. - 16:05:31
Az új trilógia inkább a régi időkre és fiatal,"új" arcokra összpontosít.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Január 23. - 16:05:51
Azt megvan, hogy az új x filmből kivágták a régi szereplőket? Küklopsz, Jean, Ciklon...ment a levesbe :'( Kár, bírtam őket.
Vagyis szerepelni fognak, csak fiatal verzióban, új színészekkel. :drying:
Persze, ez eddig is egyértelmű/köztudott volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Január 23. - 16:28:55
Ja, oké nekem még csak most tűnt fel, szokás szerint le vagyok maradva. :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Január 23. - 16:45:55
Emlékeim szerint már a DOTFP elött is ezt nyilatkozták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Január 23. - 20:57:36
Íme az új X-Men tagok:
(https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfa1/v/t1.0-9/1907554_757730374276451_7913983919907789990_n.jpg?oh=1a92a46d27a308185bb7f0ee2388fd5c&oe=5558C0E6&__gda__=1428416694_49727d76a00270eb35971a55048c8e9d)
Sophie Turner=Jean Grey, Alexandra Shipp= Vihar/Ciklon, Tye Sheridan (Mud, Joe)=Küklopsz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Január 23. - 22:19:00
Azért titkon reménykedtem, hogy berakják most az eredeti  X csapatot. De végre újra lesz Küklopsz! :oh: A színészválasztások se rosszak, legalábbis kinézetre. Jó lenne valami hasonló egyenruha, mint a fenti képen van Kükin. (A legnagyobb vágyam, hogy valamiért Vaughn  mégis visszahívják rendezőnek. :nezze:) De messze van még 2016. májusa... :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Január 23. - 22:33:35
További karakterek, akik tuti benne lesznek: Xavier prof., Magneto, Bestia, Plazma, és állítólag talán Polaris is. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Január 23. - 22:44:14
Xavier prof., Magneto, Bestia
Nagyon meglepődtem volna, ha ők kimaradnak belőle.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Január 23. - 22:58:15
Na és Rozsomák?Rozsomák nélkül nem lehet ikszmen!  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Január 23. - 23:01:53
Szerintem őt is besuvasztják, ha csak egy cameo erejéig ( a mai napig a FC-os cameoja volt a legkirályabb cameo a képregényfilmek között  :lol: ). Polaris? Ezt hol olvastad? A többiekről tudtam, de ez új infó.  :headscratch: Nagyon bírnám, ha ő is benne lenne ( esetleg visszatérhetnének a tesókái is ;) ). :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Január 23. - 23:30:45
Valamelyik filmes fórumon valahol, de csak pletyka szinten, szóval ez egyenlő a nullával.
Egyenlőre a három fiatalított figura a biztos.
Rozsomák szerintem nem lesz benne, max. tényleg csak cameo szinten. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Január 24. - 00:26:39
Én meg egyelőre azt akarom, hogy Viharnak punk haja legyen! És hívják Viharnak  ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Február 03. - 20:03:17
Most azt pletykálják, hogy Káprázat is benne lesz a következő X-Men filmben, mint egy 80-as évek béli kis diszkópatkány. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Február 10. - 07:54:01
Na megszületett a Marvel (Disney) - Sony egyezség Pókemberről   8)


Marvel weboldala (http://marvel.com/news/movies/24062/sony_pictures_entertainment_brings_marvel_studios_into_the_amazing_world_of_spider-man)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2015. Február 10. - 09:19:28
http://index.hu/kultur/cinematrix/2015/02/10/hivatalosan_is_a_marvel-birodalom_resze_lett_a_pokember/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 10. - 09:23:05
Áh, kúl, mindjárt elolvasom a magyar hírt is, mert az angol blablából sokat nem értek  ;D
De rohadt jóóóó hííírrr  :spidey:

Amúgy a kis poén érdekesség: a CBM egyik kommentjében ez a gif volt:
(http://s1.totalprosports.com/wp-content/uploads/2013/01/yTG0R.gif)
http://s1.totalprosports.com/wp-content/uploads/2013/01/yTG0R.gif
Nme tom, hogy magyar e a srác, de ha nem akkor poén, hogy ez a magyar cucc utat talált odakint is magának  :hehe: ;D


Szerk:
Hát ez nekem sánítt....

Idézet
Sony fogja kimondani a végső döntést minden kreatív ügyben
Akkor most mi a fene változott? Ugyanúgy ők fognak diktátlni... tehet bármit a Marvel, ezeknek lehet nem tetszik és kötözködni fognak... miért lett ez jó így akkor nekünk? Most lesz egy befejezetlen trilógiánk nem  mellesleg...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Február 10. - 10:46:33
Azért lett jó nekünk, mert Pókember szerepelhet az Avengers filmekben, meg úgy bármiben, amit a Marvel csinál. És kétlem, hogy a Sony olyan sokat kötözködne, ha elég nagy lesz belőle a bevételük, akkor szerintem felőlük azt csinálhat a karakterrel a Marvel, amit csak akar. Csak tejeljen. Azt mondjuk bánom, hogy megint rebootolják az egészet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 10. - 10:54:29
Elmondom mi változott ezzel a bejelentéssel! A Sony kölcsönadja néhányszor a saját készítésű Pókjukat a Disney-nek,hogy feltűnhessen 1-2 cameo erejéig. Na most én ezt valahogy k*rvára nem tudom győzelemnek tekinteni, mivel ahogy BuB is leírta a Sony-nál van a gyeplő és ha nekik valami nem tetszik akkor a Marvel sem nagyon tud ugrálni...
A Disney helyében én hagytam volna kivéreztetni a Sony-t, majd mikor végleg padlóra kerülnek akkor lesújtani rájuk és visszaszerezni a jogokat! Most viszont ez már a múlté és az egész szituációt alapjaiban kavarta meg :roll: Szóval kapunk egy MCU-s Pókit,de közben mégse. Vagyis adtak a sz*rnak egy orbitális pofont! Arról nem is beszélve,hogy emiatt az egy karakter miatt csúszik az általam nagyon várt Marvel hősök önálló filmjei pl Black Panther,Inhumans, Captain Marvel :drying: De hurrá kaptunk egy silány minőségű Pókembert akit már 5x láttunk a vásznon és hála a szerződésnek most a végtelenségig is ez fog a csapból folyni.:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 10. - 11:21:19
Vagy: bízunk benne, hogy a Sony látja, hogy az ő Pókjuk kaki volt eddig, a Marvel filmek meg zsírkirályak és hagyják, had csináljanak jó filmet a karijukkal, ha már ők nem tudták hogyan kell.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 10. - 11:49:46
Ez így sehogy se lesz jó. Tudniillik közös lónak túrós a háta! A Disney felügyelete alatt kapunk majd egy korrekt Pókot,de amint a Sony saját filmet csinál vele ott bukik el az egész...
Ők egyszerűen képtelenek normálisan hozzányúlni a karakterhez, elég csak megnézni mit művelnek vele évek óta :roll: Abban bízok én is,hogy a Sony szabad kezet ad a Disney-nek és 1-2 éven belül az összes jog visszaszáll rájuk!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Február 10. - 12:13:43
Ne vicceljetek már, ez óriási változás! Gyakorlatilag a Sony a Marvelre bízta a Pók-franchise feltámasztását. (Kvázi kölcsönadták a karaktert a volt tulajnak, ez mekkora már. :lol: ) Póki ezentúl bármely Marvel filmben feltűnhet majd, mekkora királyság lenne, ha pl. az Avengers Infinity War-ban Kapiék oldalán harcolna Thanos ellen! De a Civil War-os Amkap 3-ban is kulcsfigura lehetne. A lényeg, hogy ezzel új időszámítás kezdődik, a Sony lényegében elismerte a Webb-filmek kudarcát, ha Garfield nem tér vissza, akkor tuti, hogy Webb is megy a levesbe.
Na most én ezt valahogy k*rvára nem tudom győzelemnek tekinteni, mivel ahogy BuB is leírta a Sony-nál van a gyeplő és ha nekik valami nem tetszik akkor a Marvel sem nagyon tud ugrálni...
Nem látod a lényeget. Lehet, hogy a végső döntés a Sony-é (hozzáteszem, jogosan, mert ők adják a lóvét), de ezentúl a Marvel tervezeteiből fognak szemezgetni, ez a baromira nem mindegy! ;) Egyébként nem hiszem, hogy kötözködni fognak, nekik a pénz a fontos, és látva, hogy a Marvel mekkorát kaszál a filmjein, szerintem behunyt szemmel is aláírnak majd bármit. Plusz, a másik kulcs: a kövi önálló pók filmnek Kevin Feige lesz a producere! Minden eddiginél képregényesebb Pók-történeteket kaphatunk majd.

Idézet
A Disney helyében én hagytam volna kivéreztetni a Sony-t, majd mikor végleg padlóra kerülnek akkor lesújtani rájuk és visszaszerezni a jogokat!
És mit kezdjenek egy kivéreztetett franchise-zal? Várjanak húsz évet, míg újra vászonra lehet vinni?
Most volt időszerű a váltás, mert még könnyen fel lehet éleszteni Pókit egy kis friss vérrel.

Őszintén szólva, tőlem kap egy kis riszpektet a Sony, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen kompromisszum valaha is megszülethet. Ez okos lépés volt tőlük.

Most lesz egy befejezetlen trilógiánk nem  mellesleg...  :roll:
Én nem bánom, mert nekem ennyi pont elég volt Webb agymenéséből. ;D

Most már csak annak drukkolok, hogy az új F4 is megbukjon, és a Fox is hasonló kompromisszumra kényszerüljön. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 10. - 12:31:26
Tom: Az mindenképpen jó hír,hogy a Marvel ötleteiből fognak építkezni csak tartsák is meg ezt a jó szokásukat. Tudom,hogy a Sony elismerte a hibáit,de én attól félek,hogy pár év múlva mikor Pókember újra népszerű lesz a mozinézők köreiben akkor fogja magát a nagy S és felbontja a szerződést, mondván most már képesek saját lábon állni így nem szorulnak a Disney segítségére. Kevés esélyt látok egy ilyesfajta végkifejletre,de filmes berkekben sose lehet tudni miként alakulnak a dolgok! Remélem a legjobbakat és kívánom a Fox-nak,hogy minél előbb lépjen a Sony által választott ösvényre :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 10. - 12:48:58
Komolyan nem értem mi bajotok volt a másodikkal... volt minden benne ami Pók... humor (a maga módján, de legalább már beszélt Póki, és nem ilyen néma huszár volt, mint Raiminél), a legjobb Pókos akciók, dráma, tudomány, és az apja háttere is elég érdekesen alakult....

Most viszont bárhogy nézem... hogyan tovább? Ebből 100 hogy rebúúút lesz... de basszus, akkor most megint néznünk kell egy hős születést?  :roll: Akárhogy nézem, emellett nem tudunk elmenni... mert ha most Póki feltűnik a Kapinál, ami egyelőre kérdéses, már azt sugallná, hogy egy ideje a szakmában van, de akkor hol volt a New Yorki támadásnál, vagy most Ultronnál (márha az new yorkban fog zajlani ismét...)... sántít ez nagyon... tuti egy újabb eredet sztori lesz tolva a képünkbe...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 10. - 13:16:43
Ha a könnyebb utat választják akkor az eredetet flashback-ekben fogják a tudtunkra adni és lehetőleg azt is 1-2 percbe sűrítve, mert sok időt nem igényel ez a téma. Különben már az is kívülről fújja Póki eredetét aki soha életében egy Pókember filmet nem nézett meg! A Marvel fejesei pedig biztos találnak valami magyarázatot arra,hogy miért nem volt jelen a Skrull-ok és az Ultron elleni csatában (pl akkor még nem csípte meg a pók hanem kicsivel később stb.:)

Ami pedig az ASM 2-t illeti, szerintem egy nagy katyvasz az egész amiben a rendező túl sok szálon kezdte el a történetet,de úgy igazán egyiket sem tudta kellőképpen befejezni. Electro-ról nem beszélve aki számomra pont olyan volt mintha egy Schumacher által dirigált Batman adaptációból lépett volna ki :uhoh: Továbbá ott volt az erőltetett Manó sztori ami speciel engem így a trilógia után k*rvára hidegen hagy és valaki mást szeretnék látni a fő boss szerepében! Teszem azt Smythe-t vagy Morlun-t,de a Goblin-tól már csömöröm van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Február 10. - 13:33:12
Az mindenképpen jó hír,hogy a Marvel ötleteiből fognak építkezni csak tartsák is meg ezt a jó szokásukat. Tudom,hogy a Sony elismerte a hibáit,de én attól félek,hogy pár év múlva mikor Pókember újra népszerű lesz a mozinézők köreiben akkor fogja magát a nagy S és felbontja a szerződést, mondván most már képesek saját lábon állni így nem szorulnak a Disney segítségére.
Ettől nem kell még félni, ez még odébb lesz. De a Marvel sem hülye, biztos, hogy mindenféle biztosítékot építettek a szerződésbe, ami védi őket. Az idő majd eldönti, hogy mennyire tudnak egyöttműködni, de amíg a filmek sok pénzt hoznak, addig a Sonynak sem lesz érdeke kiugrani a buliból. Egyértelmű, hogy egyedül nem tudták volna megugrani a lécet, rá vannak szorulva a Marvelre. Úgyhogy annyira azért ők sem ugrálhatnak. Egyébként nem ismerjük a szerződést, ki tudja, simán lehet hogy van benne olyan opció, hogy a Marvel is kölcsönadhat karaktert a Póki filmhez, pl valamelyik Avengers-tagot. Sőt, mivel az MCU-ba lesz bevonva Póki, ez szerintem simán esélyes is. Ebben sok potenciál van, mert Póki ezentúl nem csak egy elszigetelt karakter lesz, hanem egy nagy univerzum szerves része, tehát a filmeket is bele lehet szőni a többi Marvel film történetfolyamába, illetve bármikor össze lehet hozni egy Team Upot Pókival. Úgyhogy a Sonynak sem lenne egyszerű kiszállni a buliból, mert innentől kezdve igazodniuk kell a Marvelhez is.

BuB: szerintem nem lesz eredettörténet. Ha a Marvel okos -márpedig az - akkor egy kész Pókembert fogunk kapni. Eredetsztori max flashback-ben lesz röviden, de lehet, hogy még úgy sem. Dehát 5 Pókember film után nincs is rá szükség. :lol:

ha most Póki feltűnik a Kapinál, ami egyelőre kérdéses, már azt sugallná, hogy egy ideje a szakmában van, de akkor hol volt a New Yorki támadásnál, vagy most Ultronnál (márha az new yorkban fog zajlani ismét...)
A temetőben ácsorgott Gwen sírjánál. :lol:

Idézet
Komolyan nem értem mi bajotok volt a másodikkal...
Most kezdjem el sorolni? :hehe: Volt benne minden, csak épp vagy harmatgyengén, vagy túlerőltetetten, vagy összecsapottan. Sima iparosmunka jellegű filmek. A sztori már zavaró mértékben eltért a klasszikustól, nem tetszett; a fater szálat túlhangsúlyozták, tök feleslegesen. Egyébként nekem a legnagyobb bajom a pók-ellenségekkel volt, erős jóindulattal is csak gyenge közepesnek nevezném őket. Sokkal többet ki lehetett volna hozni belőlük.

Raimi filmjei sem hibátlanok, de az ő filmjeit nézve tényleg elhiszem, hogy egy Pók-fan rendezte, van lelke, erős hangulata a filmjeinek. Ő sokkal jobban meg tudta fogni a karakterek lényegét, mint Webb.

Viszont ami abszolút tetszett nekem, az a legutóbbi pókruha dizájn, azt igazán átmenthetnék a Marvel filmjeibe is. Egyébként mivel ezentúl Marvel-Sony koprodukció lesz, akár még az is lehet, hogy bár új Pókembert kapunk, de apró utalásokkal összekötik a Webb filmek Pókemberével. Például kilátogat Gwen sírjához, ilyesmi.


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Február 10. - 13:53:41
Majdnem mindennel egyetértek, amit írtál, Tom (kivéve, hogy az új 2. rész nekem nagyon tetszett), de ez mindent visz!  ;D
A temetőben ácsorgott Gwen sírjánál. :lol:
Mármint, ha tényleg ezt használnák kifogásként rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Február 10. - 13:54:38
Szuper hír, Póki az Avengersben, előre hallom a poénos beszólásokat :lol: Nekem a Webb-Garfield kombó összességében trágya volt, noha voltak jó pillanatai. Remélem összekaparnak végre egy normális színészt a szerepre :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 10. - 14:15:58
Szerintem a szálak nyitvahagyásával eleve nincs olyan nagy baj, próbáltak egy "univerzumot" felépíteni, ez a képrényekre is igaz volt, több szál nyitott, plusz mégiscsak egy 3 részes (?) filmet terveztek, meg ahogy hallottuk egy rakás spin-ofot, a gonoszok bénaságát aláírom, azt jobban eltalálta Raimi, de azok is elég sablonosok voltak, Electróra meg nagyon ráfért egy ráncfelvarás, mert ha csak egy sima bankrabló (mert úgy kezdte a pályafutását, nem? )lett volna, na az lett volna sablonos, itt legalább lett egy kis célja, mégha Schumaheres is lett, plusz ki tudja, lehet a gonoszok igazán a Sinister filmben bontakozhattak volna ki... érdekes lett volna  :headscratch:

A temetőben ácsorgott Gwen sírjánál. :lol:
Hm, röhejes, de ez m ég meg is játszható lett volna, a temető kint van Queensben, a csete paté meg Manhatten másik végén volt, nem? na most amire Póki onnan behálóhintázik, tuti eltart egy ideig, a roham meg kb. fél óra volt, amire oda ért vége lett  ;D

Amúgy röhögném, hogyha a Marvel visszahívná Raimit  :hehe: jajh... csak Tóbit ne hozza magával...  :-\ sőt, ami rosszabba, Kirstent  :o :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Február 10. - 14:22:11
Ez a temetőben ácsorgós jelenet volt a Family Guy egyik részében parodizálva ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Február 10. - 14:39:40
Mármint, ha tényleg ezt használnák kifogásként rá.
Hát én röhögnék rajta. ;D Amúgy szerintem nem lesz semmi magyarázat. Nem volt ott, mert más dolga volt/másik univerzumhoz tartozott, kész. Ez kb. ugyanaz, minthogy hol volt a többi bosszúangyal a Thor 2 vagy az Amkap 2 sztorija alatt? Hol volt a Shield a Thor 2 idején? Hol volt a többi szuperhős a Vas 3 alatt? Nyilván ezek olyan dolgok, amiknek praktikus okai vannak. Az önálló filmekben kell a terep a főszereplőnek. Elég vicces lenne, ha egy Póki filmben Oki azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja a várost, aztán egyszer csak rátör az Avengers, és 5 másodperc alatt leverik, Pókinak meg nincs semmi dolga. ;D

Amúgy röhögném, hogyha a Marvel visszahívná Raimit  :hehe:
Haha, az kemény lenne! ;D Mondjuk egy dolog miatt örülnék neki igazán, Jameson miatt. :brow: Mondjuk én a Marvel helyében mindenképp megpróbálnám visszahozni J.K. Simmonst, az ő Jamesonját egyszerűen kár lenne veszni hagyni. ;D Szerintem amúgy azt még a legátalkodottabb Raimi-ellenzők is elismerik, hogy J.J. király volt. (A Webb-féle Pókokban ez is gáz volt, hogy hiányzott Jameson, na tessék, egy újabb hiba. :hehe: )


Idézet
sőt, ami rosszabba, Kirstent  :o :uhoh:
Nem mintha ragaszkodnék hozzá, de nem volt ő olyan rossz bőr. :)
Amúgy az nagyon durva lenne, ha Emma Stone játszaná M.J.-t, vörösre festett hajjal. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 10. - 14:57:54
Idézet
sőt, ami rosszabba, Kirstent  :o :uhoh:
Nem mintha ragaszkodnék hozzá, de nem volt ő olyan rossz bőr. :)
De, de az volt.  ;D :hehe:

Ja, Jameson hiányzott, de sztem tudták, hogy JK_t nem lehet überelni, így inkább kihagyták  :D


Ezek, meg hogy hol voltak? Hát istenem, oda... Tony elvolt tűnve miután lezuhant, a Shieldet hogy érte volna el? Nickben és Kapiban nem igazán bízott sztem,  és valszeg a telfonjukat se tudta volna ;D
Thor idején meg a Shiledet láttuk, hogy oda ért, csak későn, mégiscsak egy Óceán van köztük. Kapiék meg szintén bújkáltak, De tény, hogy ilyenkor egy fél mondatba kiszólhatnának az elégetlenkedő közönségnek, hogy ő nem jön, mert...  ;D (amúgy Kapiban szerepelt volna Sólyomszem, és egy rohadt jó jelentben, értelmet nyert volna az is,hogy miért szabadult meg Kapi az Shield göncétől... kár, hogy kivágták.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Február 10. - 16:05:46
Amúgy az nagyon durva lenne, ha Emma Stone játszaná M.J.-t, vörösre festett hajjal. :lol:
Nem lenne olyan durva. Ő eredetileg vörös, és az első kép róla, ha emlékszel, mindent vitt.
(http://kepfeltoltes.hu/150210/mj_emma_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2015. Február 10. - 17:45:29
Amúgy az nagyon durva lenne, ha Emma Stone játszaná M.J.-t, vörösre festett hajjal. :lol:
Nem lenne olyan durva. Ő eredetileg vörös, és az első kép róla, ha emlékszel, mindent vitt.
(http://kepfeltoltes.hu/150210/mj_emma_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Igen! Ezt a képet láttam a minap, és elgondolkodtam mennyire jó MJ lett volna belőle. Kár, nagy kár, hogy nem ő volt az, aki MJ szerepébe bújt volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Február 10. - 20:51:17
Legyen Dylan O'Brien Pókember/Peter Parker!!!! :D
De addig is:
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/10600364_570737393062691_8662473469249551761_n.jpg?oh=dc0347cfe40fa6e27afbfc388c34f007&oe=558E707B&__gda__=1431887090_55560041825803b2e24a47378b25c708)

 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Február 10. - 20:53:30
Nem lenne olyan durva. Ő eredetileg vörös, és az első kép róla, ha emlékszel, mindent vitt.
Igen, de úgy értettem, hogy az lenne durva, hogy ugyanaz a színész játszana két különböző karaktert. Egyébként tényleg jó lenne, bár Gwen szerepe után picit fura lenne. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Február 10. - 21:02:23
A lényeg, hogy végre van remény egy képregényes Pókemberre!!!  :oh:
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/12/123796/4383493-7393638249-12915.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2015. Február 10. - 22:25:41
 :D
(http://i.imgur.com/4EWyX6Z.jpg)

Amúgy ÓRIÁSI hír és jó lépés a Sonytól! Leírhatatlan, hogy mennyire várom az első filmes megjelenését.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Február 11. - 00:50:36
(https://pbs.twimg.com/media/B9dafoUCUAAybJl.jpg:large)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 11. - 12:59:29
Ez hivatalos? A pókhálós képet a Marvel adta ki?
:D
(http://i.imgur.com/4EWyX6Z.jpg)

Amúgy ÓRIÁSI hír és jó lépés a Sonytól! Leírhatatlan, hogy mennyire várom az első filmes megjelenését.
Ez jó! Meg a többi gif is  ;D


Itt egy indexes cikk a Pókiról: http://index.hu/kultur/cinematrix/2015/02/11/uj_korszakot_hozhat_a_disney_es_a_sony_megallapodasa_pokemberrol/
Azt írja, Póki megint gimis lehet és két név merült fel:
Dylan O'Brien (Maze Runner)
(http://www.ryanseacrest.com/wp-content/uploads/2014/06/Dylan-OBrien-900-600.jpg)
és Logan lerman (Percy Jackson)
(http://oceanup.com/wp-content/uploads/2014/10/fury-dc-7-753x1024.jpg)
Bakker én eddig azt hittem, hogy ez a két srác ugyan az a a színész, miután láttam mindkét filmet  :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kzoli - 2015. Február 11. - 13:25:29
Mindenesetre remélem, nem lesz egy újabb eredettörténet, csak egy-egy rövidebb visszaemlékezés a legújabb Pókember-filmben, mert már picit sok lenne. Ha pedig Amerika kapitány 3. részében fog legközelebb szerepelni, ott úgyse lesz sok idő az eredetre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 11. - 13:39:39
Arra számítsatok,hogy ez a Pókember 100%-ban megegyezik majd az Ultimate verzióval. Szóval ha Garfield-ot pocséknak tartottátok és nyápicnak, akkor ezt egyenesen rühellni fogjátok :hehe: Ennél még Miles Morales is jobb döntés volna, kivéve ha Jaden Smith játssza, mert akkor storno ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Február 11. - 14:17:24
Ó, a francba én meg már azt hittem, hogy egy felnőtt pókot kapunk, nem az undorító tini nyáladzást :'( Nem is értem a...Bosszúállók mind harmincasok, akkor miért akarnak egy középiskolás kölyköt közéjük, ja, hogy ultimate az alap? :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 11. - 14:32:59
Én is azon agyaltam, hogy melyik lenne jobb, egy fiatal, vagy már egy idősebb tapasztalt Pókember. Izgalmas lenne, végre egy ősz halántékú veterán Pókembert látni, aki mondjuk értelmesebb lenne Civil War szempontjából, mert leveszi a maszkáját és úgy lenne jelentősége is. Egy friss Pókembernél az emberek többsége azt sem tudná, ki a pókom ez a kölök. Viszont csapatösszetétel szempontjából érdekes lehet, ha van agy másik korú egyén is, nem csupa, 30-40 közötti férfi +1 N.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Február 11. - 14:58:12
Ha ezentúl valaki azt mondja nekem, hogy pesszimista vagyok, esküszöm, megmutatom neki Mr. Sinister néhány hozzászólását. :D Emberek, ezek mind csak találgatások, meg infók "egy bennfentes ismerőstől", még akármi lehet. Ne legyünk már ennyire magyarok, és ne károgjunk már két évre előre... Eddig az volt a baj, hogy nem szerepelhetett az MCU-ban, most az a baj, hogy nem úgy fog szerepelni, ahogy elképzeltük? Én se örülnék a tinipóknak, de a Marvel eddig remekül castingolt mindenkit, úgyhogy én megszavazom nekik a bizalmat. Meg egyébként is, csak azt írták, hogy Garfieldnál fiatalabb színészt akarnak, az nem feltétlenül jelent középiskolást. Lehet, hogy fiatal egyetemista lesz, az már valamivel jobban illene a csapatba (ami egyébként egyes híresztelések szerint az Inifity Warra/alatt jórészt átalakul, mert lejár a mostaniak szerződése, szóval akármilyen új csapat lehet...). A Marvel és Feige már bizonyította párszor, hogy tudja, mi kell a népnek. Kétlem, hogy majd pont Pókembernél bénázzák el a dolgokat, főleg azután, hogy ennyit vergődtek azért, hogy megszerezzék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 11. - 15:20:09
Raisu: Elismerem,hogy tényleg javarészt csak károgni tudok,de ilyen hírek hallatán valahogy nem jut eszembe semmi pozitívum amit ki tudnék emelni mint fejlődés. Annak örülök,hogy immár a Marvel gondjaira van bízva,de a tinipók ötlete sajnos már kevésbé. És hát minden jel arra mutat,hogy a fejesek bizony egy totál gimis Pókit akarnak összehozni :roll: Ha mondjuk egyetemista lenne PP az tetszene, mert ugye addig még sose jutott el filmben mindig csak a középsulis volt. Plusz ha egyetemre járna akkor már alap,hogy nem 17 lenne, szóval ezzel a verzióval már teljesen ki tudnék egyezni! Hidd el a pisis Pók hír hallatán az amcsiknak sem rögtön az öröm és boldogság jutott az eszükbe hanem a "Oh No, Not again!"  kifejezés ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Február 11. - 15:34:13
Tobey egyetemre járt nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Február 11. - 16:32:03
A tini Pókemberből már én sem kérnék.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Február 11. - 17:25:57
De őt a Sony keresi meg, nem a Marvel... nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 11. - 17:31:32
Vagy a színészek ügynökei lobbiznak, kis pénzzel a stúdiónál, hogy mehessen az ügyfelük meghallgatásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Február 11. - 17:38:21
Szerinted ez mehet így a nagy filmstúdióknál? Nem tudnának annyit fizetni, szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 11. - 17:42:30
Én mindent el tudok képzelni. :)
Miért mire valók az ügynökök? Ott ahol ennyi pénz forog, nem bíznak semmit a véletlenre, vagy nem ülnek otthon remélve, hogy kopognak. Nyomulni kell. És gondolom ott is az ismerősök számítanak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Február 11. - 18:00:31
Az ügynökök arra vannak, hogy keressék a szerepeket, és értesítsék róla a színészeiket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Február 11. - 18:16:25
Szerintem azért a Marvelnek is lesz valamennyi beleszólása.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2015. Február 11. - 18:28:45
O'brien-t ne.Nem akarok tinilányokat akik arról nyáladoznak hogy mennyire cuki és csak miatta megnézik a filmet.Hozzáteszem hogy egyébként megnőne az érdeklődés a film iránt azokban a körökben így a Marvel ezzel jól járna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Február 11. - 19:21:23
No, emésztgettem magamban a hírt egy napot, mielőtt hozzászólok. Szerintem ez egy nagyon jó hír, gondolom ez lehetett a maximum, amit a Marvel elérhetett. Persze mindenki arra várt, hogy majd a Sony visszaadja a jogokat, de reálisan belegondolva erre gyakorlatilag semmi esély nem volt. Gondolom a Marvelnek a jogok visszavásárlásáért százmilliókat kellett volna letennie, az meg akárhogy is nézzük elég lehetetlen lett volna. Hiszen a Sonynak azért így is csengetett volna egy-egy film legalább egy 100-as hasznot.
Bár az, hogy a kreatív végszó a Sonyé maradt, nem a legjobb, de azért mégiscsak benne van a Marvel, bennük meg bízok annyira, hogy ez jó lesz. Én nem ítélkezek, nem temetem előre, bízom a legjobbakban.
A rebootolt szériánál csak jobb lehet, azt aztán nem lesz nehéz felűlmúlni, főleg azt a botrányos rossz első részt. Abban minden el volt rontva nekem, ami csak lehetett. Gyakorlatilag Pókember 50 éves jubileuma alkalmából való meggyalázásának tartom. Szégyenfoltnak.

Egy dolog zavar viszont: színészcsere? Bár valószínűleg találnának jobb színészt Peter Parker eljátszására Garfield-nél (hiszen rogyásig van Hollywood az ilyen szerepért ölni képes színészekkel), de így akkor mi lesz a folytonossággal, az összeköthetőséggel? Ha hoznak egy új színészt, új ruhában, akkor az egyszeri mozinéző joggal gondolhatja, hogy: "Na, kellett még egy Pókember is nekik, ezért beletettek egyet a többi Bosszúálló közé, az "eredetihez" meg semmi köze." Hiszen nincs hova kötnie, nincs egy ismerős arc, így azt fogják gondolni, hogy nincs is köze a szériához, csak úgy beletették, hogy még nagyobb legyen a bevétel. Persze majd 2017-ben a Pókember filmnél rájönnének, hogy nem, de az úgy kicsit béna.
Ráadásul a 2. részben Garfield fizimiskája is Peteresebb, jobb volt nekem (igazából rájöttem, hogy ő Bagley Peterjét -a 90-es évekbelit, nem az Ultimate-et- juttatja az eszembe), és ő már tapasztaltabb, van múltja, nem kéne elölről kezdeni eredettörténettel, ráadásul már huszonéves, és tökre el tudom képzelni az angyalok között, velük beszélgetve. Egy fiatal tejfelesszájú színészgyereket meg nem, vagy legalábbis nem szívesen.
Illetve úgy mi értelme lenne a nagy leleplezésnek, hogyha akkor kezdené Pókember a pályafutását? Így nem áll össze az egész nekem. Ráadásul, ha egy fiatal gyerek játszaná, akkor el tudom képzelni a nagy bejelentést: "Peter Parkernek hívnak és én vagyok Pókember 15 éves korom óta." Háttérbe meg pár megjegyzés: Tehát... fél éve?  :D Vagy: Ja, én azt hittem hogy 10 éves, legalább már tudom, hogy legalább 15.
Szóval, ha leleplezést akarnak, akkor ahhoz egy ismert arc illene, ami pedig logikusan Garfield-é kellene, hogy legyen. Nem?

A Marvel helyében én amúgy már az Avengers 2 kreditjébe is beletenném Pókit, egy poénos jelentben.
Pl.: A végső harc után látnánk a füstölgő romokat, a nap már lenyugvófélben lenne, síri csend, amikor egy hősies zene kíséretében Pókember beugrana a képbe, valami olyan szöveggel, hogy:
- Jövök srácok, zúzzuk le őket!
Majd kicsit megtorpanna, szétnézne, vakargatná a feje búbját, ugyanaz a teljes csend, sehol senki amíg a szem ellát, csak egy-két terepzaj hallatszana.
- Hmm, úgy látszik lekéstem a bulit. Megint. Mindig mindent lekések...
Zavarában még odébb rugdosna egy-két törmeléket.
- Hát, majd legközelebb!
Majd elhálóhintázna.
Aztán bejönne egy szöveg: Spider-Man will join to the Marvel Cinematic Universe in Captain America - Civil War, 06.05.2016.
Ezzel felkészítve a jónépet arra, ami történni fog, hogy ne legyen meglepetés senkinek.
Bár tudom, hogy csak pár hónap van rá, hogy kitlálják, megalkossák a ruha designt, meg felvegyék, animálják a jelentet, de én egy ilyet bejátszanék a helyükben.

Egyébként, ha mindenképp fiatalt akarnának, akkor Logan Lerman-ra szavaznék, nekem ő jutott eszembe, amikor arra gondoltam, hogy ki játszhatná el a fiatal PP-t. Volt már egy-két jobb filmben pl. Fogságban HA-HA! Megnéztem, nem is ő játszott benne, akkor itt egy újabb jelölt, tökre hasonlít rá, de egy kicsit idősebb: Dylan Minnette  ;D

Ez hivatalos? A pókhálós képet a Marvel adta ki?
Nem tudom, de egy csomó helyen láttam, én egy ilyenből tudtam meg a hírt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 11. - 19:24:44
Az ügynökök arra vannak, hogy keressék a szerepeket, és értesítsék róla a színészeiket.
Ezt nem vitatom. Na és a szereposztó dívány?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Február 11. - 20:47:19
Arról Sharon Stone-t kérdezd!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 11. - 21:09:32
Arról Sharon Stone-t kérdezd!  :D
Nem ismerem a sztorit :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Február 11. - 21:50:05
Az szerintem nem ügynököknél van, hanem közvetlenül a színésznő és a rendező/producer között.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 12. - 10:27:46
Az szerintem nem ügynököknél van, hanem közvetlenül a színésznő és a rendező/producer között.  :D
;D Ki tudja  :lol: sodoma és gomora  :D
Persze én is úgy gondoltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2015. Február 12. - 15:39:33
Nem olyan rég voltam moziban barátaimmal és miután kijöttünk a filmről megemlítettem, hogy majd menjünk el az Age of Ultronra tavasszal. Erre olyat mondtak, amit már én is megfogalmaztam magamban:
-Túl sok van már a szuperhős filmekből kezd elegük lenni belőle. És teljesen igazuk is van, mint a futószalagról úgy jönnek le, főleg látva ezeket a már több évre szóló filmeket, helyenként meg azt se tudni mi, de jön. Valamint a sok értelmetlen rebootot (gondolok most főleg a Pókra) amiből már mindenkinek nagyon elege van és az átlag mozizót nagyon könnyen az őrületbe kergeti. Nem értem minek ezt így nyomni, főleg a rebootokat, na de ezt a másik topicban majd kifejtem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Február 12. - 16:27:17
Arról Sharon Stone-t kérdezd!  :D
Nem ismerem a sztorit :headscratch:

Az Elemi ösztön főszerepét úgy kapta meg anno, hogy Joe Eszterhas-al felavattak egy ilyen szereposztó díványt.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Február 12. - 23:10:06
(https://pbs.twimg.com/media/B9pqctXIUAA3Jko.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 13. - 09:13:54
Hu, a maszk rohadt jó  :D vajon ilyen szeme lesz neki?  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Február 13. - 09:33:07
Jo lenne ha ezt a minimal stilust nyomnak a rucival.
Deadpoolhoz illene ha olyan anyagbol lenne a ruhaja mint egy harisnya. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Február 13. - 16:47:12
Ne is olyan legyen,mint az X-Mennek!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 13. - 17:35:34
Jo lenne ha ezt a minimal stilust nyomnak a rucival.
Deadpoolhoz illene ha olyan anyagbol lenne a ruhaja mint egy harisnya. :D
Miért illene hozzá?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Február 13. - 18:46:06
Mert sokszor a képregényben is olyan, mintha egy zokni lenne a fejére húzva.
Plusz mert az ő esetében nincsen védelmi funkciója a ruhának, mivel bármit túlél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Február 14. - 02:13:59
Értem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2015. Február 14. - 18:06:16
http://www.mmafighting.com/2015/2/14/8038065/former-mma-star-gina-carano-lands-role-in-deadpool-alongside-ryan (http://www.mmafighting.com/2015/2/14/8038065/former-mma-star-gina-carano-lands-role-in-deadpool-alongside-ryan)

Gina Carano Angel Dustként a DP filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 14. - 18:43:05
Ajh, bakker, ez a nő, de jó lett volna Csodanőnek...  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Február 18. - 20:35:55
Újabb név, Árnyék, az X-Men: Apokalipszisba:
(https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/10432094_524627754347044_7364628637177718263_n.jpg?oh=e28f4319666aab3fec995051af9a307f&oe=55503DF5&__gda__=1435957628_d9fe5ea4316856bafeb0cb7642414b23)
Kodi Smit-McPhee
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Szilánkmentes - 2015. Február 18. - 22:04:49
Menne!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 20. - 09:19:58
Aztaaaa, na ez tuti nem a röhejes karakter lesz, mint akivel szórakoznak az Agymenőkben is pölö---
Behold the King!

(https://pbs.twimg.com/media/B-RAWTjCcAAF81b.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 20. - 09:39:42
Mikor bejelentették,hogy Momoa lesz Aquaman már akkor tudtam,hogy nem sz*rral gurigáznak ;D Így kell megfelelően újradizájnolni egy régi és ódivatú karaktert! Továbbá piros pont jár nekik,hogy nem erőltették a szőke hajat és szakállt :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 20. - 10:45:02
Hmhm... én jobban örültem volna neki... mer jelenleg minden Liga tag eddig fekete hajú.... még a Zöld Íjász is Sötét barna...
De az tetszik,h ogy a szőke tincsekkel utalnak rá... csak nem tom, hogy a vízalatt kifoglalkozik odalent melirozással?  :hehe:  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 20. - 12:02:59
Hmhm... én jobban örültem volna neki... mer jelenleg minden Liga tag eddig fekete hajú.... még a Zöld Íjász is Sötét barna...
De az tetszik,h ogy a szőke tincsekkel utalnak rá... csak nem tom, hogy a vízalatt kifoglalkozik odalent melirozással?  :hehe:  ;D

Spongyabob :hehe: Egyébként nekem nem minden karakternél vannak ilyen elvárásaim,hogy pl igenis legyen fekete a haja úgy mint a képregényben stb. Az olyan karaktereknél mint Quicksilver,Polaris,Jean Grey fontos,hogy stimmeljen a hajszín,de mikor Chris Evans-t választották Kapi szerepére nem szentségeltem,hogy "fúú nem igazi szőke csak szőkés barna" és egyéb szőrszálhasogatások :D Christian Bale sem az a kimondott Bruce Wayne alkat (Affleck-ről nem is beszélve),de számomra meggyőzően tudta alakítani a karaktert és ez a legfontosabb szerintem!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Február 20. - 14:14:16
Ennek a csávónak csak ez az egy arca van? Mindig ez a hű de kemény vagyok tekintet, nagyon irritáló, és pocsék színész. Vissza kéne mennie a bévaccsba, az való neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Február 20. - 14:45:59
Szerintem pedig nagyon frankó lett! Odab*sz rendesen. Nem jó ennyire szőrszálhasogatónak lenni, mert sosem lesz semmi/senki tökéletes. Eléggé várom már ezt a filmet  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Február 20. - 16:48:51
Hmhm... én jobban örültem volna neki... mer jelenleg minden Liga tag eddig fekete hajú.... még a Zöld Íjász is Sötét barna...
De az tetszik,h ogy a szőke tincsekkel utalnak rá... csak nem tom, hogy a vízalatt kifoglalkozik odalent melirozással?  :hehe:  ;D

Spongyabob :hehe: Egyébként nekem nem minden karakternél vannak ilyen elvárásaim,hogy pl igenis legyen fekete a haja úgy mint a képregényben stb. Az olyan karaktereknél mint Quicksilver,Polaris,Jean Grey fontos,hogy stimmeljen a hajszín,de mikor Chris Evans-t választották Kapi szerepére nem szentségeltem,hogy "fúú nem igazi szőke csak szőkés barna" és egyéb szőrszálhasogatások :D Christian Bale sem az a kimondott Bruce Wayne alkat (Affleck-ről nem is beszélve),de számomra meggyőzően tudta alakítani a karaktert és ez a legfontosabb szerintem!

Clooney hozta legjobban Wayne karakterét.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Február 20. - 16:53:00
Milyen jó lenne, ha tényleg Keaton lenne az új Alfred. :) Még jobb, ha csinálnának egy olyan filmet, amelyben már öregek, mint a Kingdom Come, és Keaton/Dean Cain lennének benne. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 20. - 17:02:16
Milyen jó lenne, ha tényleg Keaton lenne az új Alfred. :) Még jobb, ha csinálnának egy olyan filmet, amelyben már öregek, mint a Kingdom Come, és Keaton/Dean Cain lennének benne. :)

A Kingdom Come-ot támogatom,de ha lehetséges akkor inkább más szereplőkkel :D Bár az előző hozzászólásomban pont arról beszéltem,hogy nem fontos a kiválasztott színésznek teljes mértékben hasonlítania a képregénykarakterre,de azt azért elvárom,hogy Bruce Wayne ne fél kopasz hajjal futkározzon :lol: Dean Cain már jobb esélyekkel indul, csak a forgatás előtt rázárnám a konditerem ajtaját és addig nem engedném ki míg Superman formájú nem lesz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Február 20. - 19:55:56
Szerintem pedig nagyon frankó lett! Odab*sz rendesen. Nem jó ennyire szőrszálhasogatónak lenni, mert sosem lesz semmi/senki tökéletes. Eléggé várom már ezt a filmet  :oh:

Ezt ugye te nem komolyan írtad? Csak mert ennél minden jobb! :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Február 20. - 20:21:07
Szerintem pedig nagyon frankó lett! Odab*sz rendesen. Nem jó ennyire szőrszálhasogatónak lenni, mert sosem lesz semmi/senki tökéletes. Eléggé várom már ezt a filmet  :oh:

Ezt ugye te nem komolyan írtad? Csak mert ennél minden jobb! :uhoh:

De, ezt teljesen komolyan írtam. Nekem tetszik
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 20. - 20:34:25
Most őszintén mi a baj Aquaman ezen verziójával? Hogy nem szőke herceg aki díszhalakat küldd a nemi erőszakosok ellen? :twisted:

https://www.youtube.com/watch?v=RQ3HU03u7Ls  (https://www.youtube.com/watch?v=RQ3HU03u7Ls)

Jó lesz ez, csak most még korán van és ilyenkor szoktak ébredezni a trollok ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 20. - 21:14:01
Jaja, kemény dizájn.

Amúgy nagyon kíváncsi leszek, vajon a Dc-Warner Nolan-szürke-komor-reaális beállítotságú világa felveszi e a versenyt a Marvel könnyedebb filmjeivel...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Február 20. - 21:29:46
Attól, hogy nem tetszik még nem troll az illető :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Február 20. - 21:34:18
A Family Guy meg amúgy sem mérvadó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Február 20. - 21:39:36
Attól, hogy nem tetszik még nem troll az illető :uhoh:

Lehet erősebben fogalmaztam a kelleténél,de ezt nem akkora sértésnek szántam mint ahogy azt egyébként szokták más közösségi portálokon :) Egyébként azért használtam ezt a jelzőt, mert a rajongóknak ősi szokása,hogy egy teaser kép alapján leírják az egész filmet. Ráadásul ez az Aquaman teaser pont nem azok közé tartozik amik láttán az embert elkapja a masszív hányinger (pl F4 reboot Johnny Storm)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Február 20. - 21:46:54
Ez valóban kemény design lett. Jó ideje az első alkalom, hogy azt mondom: a DC feladta a leckét a Marvelnek. Ezek után össze kell kapniuk magukat, ha egy jobb mozis Namort szeretnének ennél az Aquaman változatnál.
Egyébként nem is tudtam, hogy benne lesz a filmben. No, akkor a Marvelnek nem is kell a filmes Namorral foglalkozni, úgyis csak másolatnak tartanák a moziba járók.  :D

Egyébként tényleg durva design lett, kicsit színeiben emlékeztethetne a képregényes karakterre, persze nem zöld gatyókára, meg narancs dresszre gondolok.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Február 20. - 22:07:05
Lényegében, akár hagyhatták volna már így is hogy kinézzen:
(http://img2.wikia.nocookie.net/__cb20110425023255/gameofthrones/images/9/92/Drogo_1x01.jpg)
(https://thepeoplesmovies.files.wordpress.com/2011/05/conan3.jpg)
 :drying:
Ilyesmikkel jobban meg tudtam volna barátkozni:
(http://i.imgur.com/sJ8vn9V.gif)
(http://imageserver.moviepilot.com/tumblr_n75mcy0n181s7w90wo2_r1_1280-guardians-of-the-galaxy-2-jason-momoa-to-be-drax-or-aquaman.png?width=1265&height=720)
(http://fc05.deviantart.net/fs71/f/2014/168/b/0/aquaman_king_of_the_seven_seas_by_kyomusha-d7mppn4.png?w=600)
Lehet fanyalogni, de nekem inkább ilyesmi tetszett volna!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Február 20. - 22:25:49
Baromi jól néz ki Aquaman!  :oh: Valami ilyesmire is számítottam. ;)
Pedig nagyon is képregényes, ilyen dizájnja is volt már Aquamannek:
(http://www.comicbookmovie.com/images/users/uploads/8558/@JLAEarth2-COMIC.jpg)

Ha a személyisége olyan lesz, mint a JL rajzfilmsorozatban, az igazi uralkodó típus, akkor nagyon meg leszek elégedve. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Február 28. - 21:16:52
Hehe, lassan kezdődik az Öngyilkos Osztag forgatása, így meg is jött az első teaser kép a rendezőtől :
(https://pbs.twimg.com/media/B-8VRsMU0AAhI0v.jpg)
Sokat mondó, mi?  ;D  :hehe:
Ja meg kérdezték Jared Leto Jokerréől, amiről csak annyit mondott: Majestic... na majd látjuk.

Amúgy ebbe most belegondolva, Leto nem vitte még túlzásba a készülődést, az Oscaron még mindig a "Jézus"kinézettel jelent meg  ;D (hosszú haj, nagy szakáll), mondjuk gondolom, ha már normális frizkóval jelent volna meg mindenki azon csámcsogott volna, hogy készül a szerepre  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 01. - 00:11:34
Kíváncsi vagyok hogy festett lesz a bőre, vagy fehér lesz mint a képregényben és mint Jack Nicolsonnál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 05. - 16:24:05
No, május 13.án megremeg majd az internet, a Filmdroid értesülése szerint a Mad Max bemutatója előtt jön az első Batman v Superman trailer (vagyis valszeg teasser inkább...)  2 hónap, bakker... 2 hónap ki kellene bírni addig...  :hehe:  (márha nem felültetés ez is, mint a Hobbit, majd a Jupiteres film előttiek...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 05. - 17:47:57
No, május 13.án megremeg majd az internet, a Filmdroid értesülése szerint a Mad Max bemutatója előtt jön az első Batman v Superman trailer (vagyis valszeg teasser inkább...)  2 hónap, bakker... 2 hónap ki kellene bírni addig...  :hehe:  (márha nem felültetés ez is, mint a Hobbit, majd a Jupiteres film előttiek...)

Az imént csekkoltam le a Filmdroid-ot,de én semmi ilyesmit nem találtam. Ettől függetlenül baromira örülnék már valami kézzelfogható konkrétumnak, mert eddig nem sok anyagot közöltek a filmmel kapcsolatban. Ja, és remélem odapörköl a Marvel-nek úgy istenesen ;D Rájuk férne már,de nagyon!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 05. - 18:29:13
Hát az tuti, hogy két tök ellentétes stílus... a Dc a reális komolykodós, a Marvel a kicsit földhöz ragadt de könnyed poénkodós. Nagyon kívi vagyok melyik jön be majd jobban a népnek.

Ja, és a facebook oldalukon volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Március 05. - 18:32:48
Ez már rég eldőlt a Marvel javára. Azért szurkolok a Bat vs. szupi filmnek, bár nagyon meg van lővel a pocsék főszereplőkkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 05. - 19:06:43
Ez már rég eldőlt a Marvel javára. Azért szurkolok a Bat vs. szupi filmnek, bár nagyon meg van lővel a pocsék főszereplőkkel.

Egyáltalán nem pocsék színészek alkotják a gárdát, csak eddig más szerepekben láttuk őket. Ben Affleck szerintem nagyon sokat fejlődött a 90-es évek óta, és Bale-nél nem lesz nehéz jobbnak lennie :lol: Ben sokkal Batmanesebb mint Bale. Egyedül a Luthor-t alakító Jesse Eisenberg miatt aggódok,de lehet vele is úgy járunk mint Heath Ledger Jokerével!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Március 05. - 19:18:11
Rosszul fogalmaztam Ben Affleck egész jó, bírom a filmjeit, de Batman az nem az ő profilja. A többiekről nincs jó véleményem, Jesse Eisenberg engem kifejezetten idegesít, kb. mint az Alkonyat gárdája :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Március 05. - 19:24:14
Amúgy ebbe most belegondolva, Leto nem vitte még túlzásba a készülődést, az Oscaron még mindig a "Jézus"kinézettel jelent meg  ;D (hosszú haj, nagy szakáll), mondjuk gondolom, ha már normális frizkóval jelent volna meg mindenki azon csámcsogott volna, hogy készül a szerepre  :D
Azért egy hajvágás borotválkozás nem olyan sok idő, azt elég akár közvetlenük a forgatás előtt is elég megejteni.
És lám, No more Jesus dude.
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/p720x720/11045342_774107439305411_3690471387982441817_n.jpg?oh=b8a6479fb31db49686a65898283719ca&oe=558445FC)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 05. - 19:46:18
Persze, tom, hogy nem sok idő, csak én azt hittem, hogy már készül a szerepre, ezért lepődtem meg, hogy még semmi nyoma nem volt ennek... de aztán hétfőn már repült is torontoba, sőt, azóta minden nap twittelnek egy képet, hétfőn a hajvágás, kedden egy vmi utalás szerű belemagyarázós kép a "Jokerről", ma meg a festést láthattuk...

Hmhm, valaki, a hiper-szuper-meg hír a Marveltől? Én még nem láttam semmit se... Robert mára ígérte... vagy ez a tegnapi Avengers trailer lett volna?  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 05. - 23:18:26
Közvetlenül forgatás előtt hajvágás? azért azt nem hiszem. A hajat is meg kell tervezni, ki kell próbálni, lefotózzák jelmezben sminkben stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 06. - 09:00:09
Hát, láthatod, hogy most készülnek, még van egy pár hét a forgatás megkezdéséig. Szval, valszeg most csinálják a tervezgetést.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2015. Március 09. - 19:03:49
Bocs a tudatlan kérdésért, rég jártam erre, de... Deadpool film akkor mikorra is várható?
Láttam egy promó videót (https://www.youtube.com/watch?v=LoXGsv9nsNs), ami szerintem nagyon ütősre sikeredett, ha ilyen lenne az egész film, az nagyon király lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Március 09. - 21:06:30
Ez egy pénztarháló videó volt, de bejött. Annyit tudni hogy folyamatban vannak az előkészületek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: benya11 - 2015. Március 11. - 16:30:14
Az király, köszi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 11:43:31
Édes Mózes, én most láttam egy hírben, hogy elvben Vmi Ezra Miller nevű gyerek fogja játszani Flash-t a filmekben...

Ez ő...
(http://imageserver.moviepilot.com/-eba4d933-45a3-4c0e-afb2-fdd11268971b.jpeg?width=364&height=550)
(http://i2.listal.com/image/3425354/600full-ezra-miller.jpg)



Baaaakker....   :o :roll: :uhoh:
most nem tom eldönteni, hogy ennél rosszabb castingot láttam e már...  majdnem olyan gáznak tartom, mint Will Deadshotként, de sztem ez még mindig rohadt gázabb...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 17. - 12:14:51
Ezt már jó ideje tudni lehet,hogy Ezra lesz Flash,de ettől függetlenül még mindig nem tudtam megbarátkozni magával a gondolattal. Végül is ha a dolgok jó oldalát nézzük akkor legalább nem néger csak fél ázsiai! :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Március 17. - 12:36:51
A srác egyébként szvsz jó színész, csak hát nem ő lenne az első, akire Flash szerepét osztanám. Sem a második. Vagy a harmadik... De hátha kellemesen csalódunk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 12:53:59
Oh... szal, akkor már tuti, hogy ő lesz? Azt hittem vmi kósza pletyka, amit még nem erősítettek meg...  :uhoh:

És hogy lehet ebben kellemeset csalódni?  :uhoh:  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 17. - 13:15:57
Oh... szal, akkor már tuti, hogy ő lesz? Azt hittem vmi kósza pletyka, amit még nem erősítettek meg...  :uhoh:

És hogy lehet ebben kellemeset csalódni?  :uhoh:  :hehe:

Úgy ahogy anno Heath Ledger-ben ;) Egyébként legyünk hálásak,hogy nem afro színészt választottak hanem "csak" egy ázsiait ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 13:41:11
Ugyan... milyen extra alakítást kellene nyújtani ahhoz? Csak futkározni kell körbe-körbe... még nem is olyan bolond az ipse, mint mondjuk Batman...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Március 17. - 14:34:37
Ugyan... milyen extra alakítást kellene nyújtani ahhoz? Csak futkározni kell körbe-körbe...
Akkor meg nem tök mindegy, hogy ki játssza? A jelmezben úgyse látszik.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 14:39:28
Tény, de a fizimiskája miatt vhogy nekem totál nem Flash ugrik be róla  ;D
Egy szőke átlagos nyomozó gyerek... ehelyett kapunk egy 30 kg-os kínai gyereket...  ez szinte olyan, mint az indiai Amazon...
elég felemás castingok vannak a Dc-nél vannak tök jól eltalátlak, SUpi, Bats, Harley, Joker és van egy kettő, ami egy rohadt nagy WTF...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 17. - 14:40:06
Ennyi erővel akkor egy fekete színész is játszhatja és akkor Flash olyan lenne mint Atlanta Blur, vagyis egy fekete folt és kész ;D De ez még mindig nem a Supreme Power hanem a JLA ott pedig elvárom,hogy ne variáljanak a rasszokkal ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 15:01:19
He, de hát már variáltak  ;D Kínai Flash, Idniai Görög Amazon.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 17. - 15:12:57
Ha van eszük a DC-nél akkor ezt a Flash-t nem Barry-nek hanem Jay Garrick-nek fogják hívni, és akkor talán nem lesz akkora felháborodás a rasszváltásból. Vagy mondjuk ő lehetne Bart Allen,de módosítanák az eredetét és az anyja pl ázsiai lenne, hasonlóan az új F4 reboot-ban a Storm ikrek. Tudom,hogy nem túl kreatív megoldás,de ha már ilyen tohonyák voltak,hogy nem bírtak fehér bőrű színészt választani, akkor vállalják a következményeket ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Március 17. - 15:40:02
Egyébként hol írják, hogy félig kínai/ázsiai? Csak mert a wiki szerint anyai ágon német és holland felmenői vannak, az apjáról meg csak annyit tudni, hogy zsidó, és nem azért, de szerintem fehér bőrű. Már-már túlságosan is. :D Max. valamelyik nagyszülője lehetne ázsiai. Szóval, mikortól számít valaki félig ázsiainak? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Március 17. - 15:44:27
Őő, oké, akkor nem én vagyok a hülye, mert én is csak lestem, hogy hol látnak itt fél vagy teljes kínait.
Nekem max annyi tűnt fel, hogy elég fiatal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 15:45:40
Én a szeme miatt gondoltam, hogy ázsiai, nem olvastam utána, hogy ki ez, mi ez, ez az én bűnöm  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 17. - 16:03:25
Hát, nem egy kaukázusi típus! :D
De számomra Flash mindig is a barna Barry Allen marad, Wally West vörös volt, aztán a New52-ben Barry-t beszőkítették, gondolom, most faji korrektség végett lesz mongoloid beütésű.  :roll:
De Aquaman se lesz 100% fehér.....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 17. - 16:09:26
Én is a szeme alapján tippeltem az ázsiai származást :D Egyébként totál nem érdekel,hogy Holland,Német stb felmenőkkel rendelkezik, számomra a külső fontos az ilyen szereposztásoknál. És hát a srác nem egy tipikus Barry Allen alkatú tag! Nem tudom mennyire fog ez működni vele, mert pl Jason Momoa Aquaman-je azonnal bejött a népnek, holott eddig csak 1 képet láttunk róla mint Aquaman ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 16:57:49
Barry Allaen tudtommal világ életében szőke volt...  :headscratch: a még a new52 előtt is...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 17. - 17:34:55
Amióta az eszemet tudom Barry-t mindig egy jóképű szőke hajú férfiként ábrázolták, erre most jönnek ezzel a sráccal akiben semmi Barry-s vonás nincsen :roll: Ennyi erővel Peter Parker-nek is beválogathatnák, bár az a szerep egész jól állna neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 17. - 18:17:30
Én sajnálom, hogy ennyire nem veszik alapul a karakterek ismertető jegyeit... pölö most láttam az Arrowban is Bumeráng kapitányt, kapott egy csili vili fekete Mátrixos kabátot, mert hogy az hú de mennyire menő...eltűntették a vörös haját, sőt még úgymond a védjegyévé vált fehér sálat is...
 Ligába is csupa fekete hajú emberke rohangál.. persze, a színészt nézték... csak mégis, Nem értem, ha már csinálok egy adaptációt, miért nem veszem alapul az adott karakter ismertető jegyeit... lehessen már megkülönböztetni őket jelmez nélkül is...

na, ennyit a hardcore fanos kiakadásomból  ;D

Momoa közben "beintett a Marvelnek" egy szignózott poszterrel.  :hehe:
(https://pbs.twimg.com/media/CAKhCriUsAE_RWd.jpg:large)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 17. - 21:33:21
... lehessen már megkülönböztetni őket jelmez nélkül is...
(https://pbs.twimg.com/media/CAKhCriUsAE_RWd.jpg:large)
Példáué az arcuk alapján meg lehet őket különböztetni. A képregényekben gyakran egyforma az arcokat rajzolnak, meg különböző rajzolók követik egymást, ezért jönnek jól az olyan attribútumok, mint a hajszín, vagy szakáll.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Március 17. - 22:09:27
Kíváncsi volnék, hogy ha mondjuk a Marvelnél kapott volna valamilyen szerepet, akkor mondjuk a DC-vel írta volna-e ugyanezt? :Đ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 18. - 16:52:09
Jaja, kíváncsi leszek, leereszkedik-e majd valamelyik Marvel filmes színész és reagál erre, hasonlóan. ;D
Amúgy azért írtam barna Barry Allen-t, mert nekem valahogy egybe fonódott, a 90-es évek TV sorozatával.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 18. - 18:17:38
Ez kicsit béna. Ez a abeszólás. De lehet, hoyg csake gy hirtelen szélütés volt, azóta már megfeddték a managerek.

Az új Flash-nek a sorozatban iszonyat képregényes arca van. De is barna hajú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 25. - 16:00:31
No, pont egy év múlva jön a SUp v Bat film, most megint kaptunk egy töredék karakter képet, vlaszeg minden hónapban posztolnak egy ilyet  :hehe:

(http://i.imgur.com/KFJg7rl.jpg)

A hardcore fanok szívéről legördült egy szikla, úgy néz ki Eseinberg csak kopasz lesz... Mondjuk a múlt hónapban debütáló Szemfényvesztők 2 trailer láttán, ahol látható volt hogy elég rövid haja van a srácnak, várható volt...

Amúgy eléggé hasonlít Rosenbaumra, nem?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 25. - 16:09:53
Nem, ez határozottan Lex Luthor-ra hasonlít :oh: Nem tudtam elképzelni őt kopaszon,de ez a kép abszolút meggyőzött 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Március 25. - 16:44:53
Nagyon hasonlít ez a név a Hesienberg-re.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 25. - 19:36:19
Hopp-hopp, updatelték:
(http://i.imgur.com/I3zfZeR.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 25. - 21:55:06
Lana Condor fogja játszani Jubilee-t, az X-Men Apokalipszis-ben!
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xat1/v/t1.0-9/11076160_977812942249162_868662949653886923_n.jpg?oh=74c081074a71b4ec3ee47bd0e1bbf715&oe=55B5E19C&__gda__=1434243432_6325f6a5f1cc9004f9128a102d870392)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Március 26. - 16:45:37
Jubileet bírtam a képregényben.Szimpatikus karakter.Jó kis páros voltak,Rozsival ketten.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 26. - 20:15:47
Ehhez képest Rozsomák meg csak Cameozni fog...  :o  :roll:
WTF... azért amennyire nyitva hagyták a történetét én rohadtul nem ezt vártam...  :drying:
asszem eddig érdekelt ez az új X film, Rozsi nélkül elég gány amúgy is a csapat  :hehe: még a végén olyan gagyiul fog teljesíteni a pénztáraknál, mint az Elsők, abba "se volt benne" pofára is estek vele ;D

Bár állítólag Halle Berry is Cameozni fog... meg elvben Gambit... ami furi, mert múltkor még úgy mondták, hogy teljes szerepe lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Március 26. - 20:25:00
És hány éves lesz Jubilee, 5-6? Mert mintha a második részben szerepelt volna, és ott diák volt, és Vihar még a nevén is nevezte...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 26. - 20:36:59
És hány éves lesz Jubilee, 5-6? Mert mintha a második részben szerepelt volna, és ott diák volt, és Vihar még a nevén is nevezte...
(http://www.quickmeme.com/img/89/89363d1cf440591b12aec7e2eee546942f7acd9d4d9a4d55dd72a34eee08c7e5.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 26. - 21:03:26
Furi, azt hinné az ember, hogy Singer figyel erre.... hát ennyit erről, most már mindent a megváltozott múltra fognak fogni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 26. - 21:12:49
most már mindent a megváltozott múltra fognak fogni...
Még úgy sem stimmel, pedig azt hittük, majd azzal megmagyarázzák.
Szerintem nekik ez a véleményük az X-men kontinuitásról:
(http://i0.kym-cdn.com/photos/images/original/000/325/428/264.jpg)
 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 26. - 21:14:32
Photoshop, de nem rossz:
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/v/t1.0-9/11081494_1023594134335330_3925838278767196657_n.png?oh=24e8b914d11ab1993fb4e729abfd639a&oe=55B91F81&__gda__=1433448683_a0f785383b0f443746185e7ef274b36b)
(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfa1/v/t1.0-9/1797570_1023594234335320_3494378080568348016_n.jpg?oh=6a3451b45ae343b2b09c991da0e93cc5&oe=5578D97F&__gda__=1438119497_806981f38edcb552997bdbf210cdb8dd)

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 26. - 21:45:52
most már mindent a megváltozott múltra fognak fogni...
Még úgy sem stimmel, pedig azt hittük, majd azzal megmagyarázzák.
Szerintem nekik ez a véleményük az X-men kontinuitásról:
(http://i0.kym-cdn.com/photos/images/original/000/325/428/264.jpg)
 ;D
Ja, kezd nagyon ez az érzésem lenni...

Vagy ha már ennyire kell egy kínai karakter is a filmkebe, kérdem én, miért, miért, ó ugyan mi a ló pikuláért nem Pszichét hozták be vele...  :roll: :roll:
(meg megint nagyon figyelnek a képregényre...Jubi örökké Logan $#gg#ben volt... most meg benne se lesz... ehh... de hát Xmen film.. mit is várunk...  :-\ csoda, hogy a cím stimmel...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Március 26. - 22:58:02
Ez megint hasonló lesz, mint az első Rozsomák aka Farkas filmben volt. A jelenben ott tinilány Emma Frost hirtelen felnőtt nő lett a hatvanas években.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Március 26. - 23:16:43
De ott legalább takarózhatnak azzal, hogy az csak egy Emma nevű lány volt, aki gyémánttá tudta változtatni a bőrét, nem Emma Frost, aki telepata is! :'D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Március 27. - 06:25:54
Rozsi nélkül nem lesz az igazi a film.Felvetődik a gondolat,hogy egyáltalán érdekel-e ez még engem?(mármint a film,nem Rozsomák hiánya)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 27. - 09:07:01
De ott legalább takarózhatnak azzal, hogy az csak egy Emma nevű lány volt, aki gyémánttá tudta változtatni a bőrét, nem Emma Frost, aki telepata is! :'D
ja, arra van némi magyarázat, meg ugye akkor most teljesen semmisé tették az Origins filmet... de komolyan nem értem, hogy nem tudják összefogni ezt a 6 filmet... nem olyan egetrengető dolog lenne összefogni... plusz annyi mutáns van még, nem igaz, hogy nem tudnak mást kiválasztani...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Március 27. - 10:13:07
Nem ő az egyetlen karakter, de nem is a második aki már többször szerepelt (Trusk is benne volt az X 3-ban, normál magasságú fekete férfiként), magasról tojik rá mindenki, de komolyan nem értem, miért nem tudnak egy geeket megkérdezni, ez az egész magyarázkodás, meg ja az a film semmis lett dolog szánalmas.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 27. - 10:37:26
No igen, de azt is ki lehet magyarázni, csak Trask-nak hívták, nem nevezték Bolivarnak, nem akart robotokat gyártani, hogy kiírtsa a mutánsokat, nem volt bajsza, nem volt fehér... stb. stb...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Március 27. - 10:45:25
Akkor az X-2-es Jubilee ennek a lánya volt. Valami idióta magyarázatot mindenre lehet gyártani.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 27. - 12:59:49
Háááá, bakker, hogy milyen igazad van  :o télleg... mindjá máshogy állok én is ezek után hozzá  :hehe: ;D

Ettől függetlenül Rozsi nélkül kurtára nem izgat a film  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Március 27. - 17:19:57
Íme Deadpool!  ;D
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/11091417_978827575481032_462274733736501998_n.jpg?oh=303951db7ddb11480956b603b7faa49b&oe=55A27220)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 27. - 17:33:06
Nem rossz! megvan a képregényes sztreccs és a varrott funkcionális ruha is. A maszk textil, gumi betéttel. Az a betét vajon cgi lesz és úgy mozog  a szeme majd? Először kapunk a vásznon igazi fehér szemeket mint a képregényben.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2015. Március 27. - 17:36:09
asszem eddig érdekelt ez az új X film, Rozsi nélkül elég gány amúgy is a csapat  :hehe: még a végén olyan gagyiul fog teljesíteni a pénztáraknál, mint az Elsők, abba "se volt benne" pofára is estek vele ;D

Nemzetközi szinten nem.
Szerintem egyébként a legjobb X-film eddig az összes közül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 27. - 18:16:19
Baaakker, nem vagyok Deadpool fan, de ez rooohadt jóóóó  :oh:
Ez sztem az eddigi legképregényhűbb megvalósítás minden eddigi comicsfilm közül...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 27. - 19:17:14
Tuti CGI lesz a Deadpool, ráadásul az egész teste, Reynolds nem ilyen vékony.
Remélem azért ezt nem követi a Marvel, a Pókember esetében majd, nem akarom látni azt, hogy hogy grimaszolgat póki a szemeivel. :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 28. - 15:58:06
Deadpool vagányul fest mint mindig,de mikor megláttam a képet nekem is kapásból a CGI ugrott be és nem Reynolds :) Remélem a szpesöl effekt csak az arcára korlátozódik és másra nem, mert örülnék már egy hús-vér DP-nak!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 28. - 20:07:36
Naaa, folytassuk az Xmen kavarást...

Hugh posztolta nem sokkal ezelőtt a twitterjén, a szöveg pedig...

Wolverine One Last time...
(https://igcdn-photos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/t51.2885-15/11049129_642566965843471_1600441992_n.jpg)



Na, most mi a tosz van? Most akkor csak benne lesz az Apokalipszisben? Eddig még nem volt megerősítve... ma minap meg csak Cemoként beszéltek róla...
És akkor most mi lesz a Woverine 3-al? Törlik? Vagy ez a kép most arra vonatkozik? Vagy most az Apokalispzist, meg a Wolverine 3-at esetleg együtt forgatják és így együtt letudják a forgatást?

Nekem már egy olyan variáns is megfordult a fejemben, hogy télleg Misztik Apokalipszishez viszi Logant, ő meg ugye megcsinálja az Adamantium beültetést, és ő lesz Halál az egyik lovas és ezekkel az átalakításokkal mivan ha megfog változni a külseje is, és így jön be egy új színész... mondjuk ez meg bukik az X-men Eljövendő vége miatt...  :-\

Valaki írta, hogy Tom Hardy milyen jó lenne Rozsónak, és télleg...  :D jól játszik a srác, kicsi is, izmos is, kíváncsi lennék rá, csak sztem már ő is benne van a korban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Március 28. - 20:11:06
Kampány, de amúgy semmi olyan, ami ne lenne minden film elött.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 28. - 20:16:21
Ja tényleg! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 28. - 20:38:28
Ez a kép szerintem inkább köthető a Wolverine 3-hoz mint a kövi X-Men részhez. Egyébként azon se csodálkoznék ha az utolsó pillanatban leforgatnának vele néhány jelenetet az Apocalypse-hez, mivel mint az közismert nélküle nem létezik X film :roll: Szóval esélyes,hogy annyi szerepe lesz most is mint a DoFP-ban volt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 28. - 22:06:39
Ajánlatos lenne, ha már annyira nyitva hagyták a sztoriját... én ezért állok ennyire értetlenül az egész előtt, hogy a minap csak Cameo szerepként utaltak rá, holott az egész DOFP mondhatni őrá volt építve...erre az egész most hagyják a fenébe...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Március 29. - 08:51:45
A W3-hoz posztolta a képet. Még 1x elválalja, aztán többé nem játsza ezt a karaktert. A karmok a kezén is a harmadik részre utalnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 29. - 09:42:56
AZ tök jó, de még egy év van a forgatásig... mi a fenéért posztolta már is?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 29. - 10:07:37
Abban erősen kételkedem,hogy Hugh-nak a Wolverine 3 lenne az utolsó szerepe Rozsiként ;D A múltkor még pont arról cikkeztek,hogy bár a stúdió majdnem lecserélte őt egy fiatalabb színészre,de végül meggondolták magukat a Fox-nál és nem szívesen válnának meg az aranytojást tojó tyúktól! Plusz még az X-Men Apokalipszis-ben is tuti szerepelni fog, mert egy ekkora ziccert kár lenne kihagyni még egyszer (mint anno a First Class-nál).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Március 29. - 11:39:04
http://www.thewrap.com/hugh-jackman-confirms-wolverine-sequel-will-be-his-last/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 29. - 11:55:15
http://www.thewrap.com/hugh-jackman-confirms-wolverine-sequel-will-be-his-last/

Ezt majd akkor hiszem el, ha a kövi Wolverine film után egyik X-Men felvonásban sem fog szerepelni! Meg aztán a DoFP premierje előtt is nagyon hangoztatta,hogy ez lesz neki az utolsó és lám, még mindig praktizál :D Nem számít túl hiteles forrásnak HJ mostanság...xD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 29. - 17:39:48
A Cinestar frissítetta z infókat:

Frissítés: A The Wrap legfrissebb információ szerint igaznak bizonyult a fenti elméletem, vagyis Jackman félreérthető képaláírása bizony csak a 2017-ben érkező új Farkas filmre vonatkozott. Az lesz az utolsó szóló Farkas mozi. De Jackman attól még természetesen feltűnik az X-Men: Apokalipszis-ben és egyre esélyesebb, hogy a Deadpool-ban is. Meg persze a későbbi X-Men filmekben is. Nem cserélik le, csak a karakter a harmadik után nem kap több szóló kalandot. Valószínűleg azért mert az előző kettő film se volt valami nagy durranás, továbbá más karaktereknek is nagyobb szerepet szán a FOX, például Deadpool-nak ugye, Gambit-nek és Higanyszálnak. De már egy Cable (Kábel) szóló filmről is olvashattunk korábban. Tehát Jackman marad Farkas, akinek a 2017-es lesz az utolsó szólófilmje. A The Wrap bennfentes informátora azt is elárulta, hogy a 2013-as Farkas film rendezője, James Mangold is visszatér, ő rendezi az “utolsót” is.



Éééérdekes... ha akkor ez télleg a 3. filmre vonatkozott, mi a fenéért nyomta ki most? Már kezdik a forgatást, vagy mi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Március 29. - 18:06:30
Szerintem egyébként "Farkas" egy vlégtelenül túlhasznált karakter, így igazából mindegy is, hogy szerepelni fog-e az új filmben vagy sem.
A First Class simán űberelte a 3-at meg az Originst, nélküle is. Ezt a karaktert már ezerszer láttuk, újat úgysem fognak tudni mondani/mutatni vele, kapjanak helyet a többiek, oké felőlem ott lehet a csapatban de nem kell mindig központi figurát csinálni belőle. A Days ofban szerintem messze ő volt a legunalmasabb főszereplő, hála istennek, hogy nem is igazán rá fókuszált a cselekmény, hanem a Xavier, Magneto, Mistique hármasra. Kifejezetten örültem, hogy Magneto így kiállította a fő csatában.
A befejezést se értem miért követelné ki a karakter további szerepeltetését. Milyen a befejezés? Szivárvány unikornisok ugrálnak rózsaszín égbolt előtt és mindenki happy. Ennyi, minden más csak fölösleges magyarázkodás lenne, hagyjuk a régi csapatot ennyiben is, lássuk az újakat. Főleg, Wolvi eredettörténetét harmadszorra egy harmadik féle megközelítésben megnézni, az meg már pont olyan erőltetett lenne, mint a harmadik Pókember eredetsztori.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 29. - 18:18:57
Várható volt,hogy így dönt a stúdió mert Jackman leváltásával nem igazán lennének előrébb, viszont végre eljutottunk odáig,hogy nem készül több Rozsi film ;D Ennyi ideig tartott míg rájöttek,hogy csapat nélkül képtelenek jó forgatókönyvet írni a karakterhez...
De legalább mostantól jöhetnek az érdekesebb spin-off alkotások és más karakterek önálló filmjei  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 29. - 18:31:03
De ez képregényben is így van, nagyon kevés jó sztori van vele külön... ő valahogy csapatban jó, ott van jól hangsúlyozva az ő természete a többiek mellett.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Március 29. - 19:30:01
Azért ez nem teljesen igaz! Az Old Man Logan például nagyon badass volt ;D Viccen kívül, szerintem a Weapon X jellegű történetek igencsak jól állnak Rozsinak, sőt még a Japánban játszódó kalandok is. Az meg már a Fox hibája,hogy ebből az értékes alapanyagból szinte semmit nem tudott normálisan a vászonra adaptálni, hanem ehelyett belekontárkodtak olyan dolgokba amibe nem kellett volna, és jól eltoszták az egészet :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 30. - 06:07:21
Még egyszer utoljára megnézném Jackmant Wolverineként ilyen fizimiskával:
(http://cdn.unleashthefanboy.com/wp-content/uploads/2013/07/old_man_logan.jpg?4dbf7b)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 30. - 23:07:51
Na nézzük, akik tutik: X Prof., Küklopsz, Vihar, Jean Grey, Bestia, Árnyék, Jubilee, Psziché,  cameózik talán Gambit, Rozomák, és az alábbi koncepciós rajz szerint:

http://aeonflux.blog.hu/2015/03/30/van_kepunk_hozza_x-men_apocalypse_872
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Március 30. - 23:29:47
Titkon reméltem is, ha már Apokalipszis a film címe, nem hagyják ki ezt a ziccert. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 31. - 19:23:20
Alap hogy Angyal benne lesz nem? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 31. - 19:32:31
Vajon, át is alakítják benne?  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Március 31. - 19:48:02
Vajon, át is alakítják benne?  :brow:
Úgy értettem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Március 31. - 21:01:42
Hát valahogy én nem vártam volna angyalt... ziccer ide, vagy oda... megint jól megkavarnak mindet... oké-oké, borult az időrend eleve... de kezd összeállni a legbénább X felállás... márcsak Jégember hiányzik, remélem nem arra hajtanak most, hogy összehozzák az első 5-öt itt is....
én mondhatni Rozsó sztoriját vettem volna az egyetlen biztos pontnak, ha már annyira nyitva maradt, és ő marad ki... mekkora blama...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Március 31. - 21:39:00
Ha jól vettem ki, akkor a 80-as években fog játszódni.
Öööö, más:
(http://www.wapa.pe/sites/default/files/styles/img_450x338/public/imagen/2013/09/14/Nota-3335-justin_bieber_es_robin.jpg)
 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 01. - 09:16:01
Még egy karakter aki immáron kétszer fog szerepelni egymástól függetlenül.
Már mintha direkt látványosan lesz*rnák a kontinuitást.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 01. - 09:38:00
Úgy tűnik komolyan veszik a First Class-szal indult "soft" rebootot. Szerintem ez is valamilyen időutazós sztori lesz.
B44: április elseje... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 01. - 09:47:58
És majd egy éves  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 01. - 09:50:58
Úgy tűnik komolyan veszik a First Class-szal indult "soft" rebootot. Szerintem ez is valamilyen időutazós sztori lesz.
Megjegyzem, ezzel nem is lenne problémám (túl azon, hogy egyébként a reboot számomra még mindig a fantáziátlanság, és a kreativitás teljes hiányának csúcsa).
Csak akkor ne próbálják mindenáron egybe-paszírozni se a két szériát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 01. - 11:12:42
Tényleg nem értem mi zajlik a Fox stúdió munkatársainak a fejében :nemtudom: Nagyon ingáznak a reboot és a soft reboot közt,de most már jó lenne ha eldöntenék mit akarnak, mert így sose lesz egységes univerzumuk! Angyalt sose kedveltem, kivéve mikor Apokalipszis felturbózta Arkangyallá 8) Nagyon kíváncsi vagyok erre a filmre,de azért titkon remélem,hogy Singer-t leváltják, vagy minimum visszakerülnek a jogok a Marvel-hez. Náluk talán jobb kezekben lenne mint ezeknél a kontároknál :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 01. - 11:40:19
Már olyan kifejezés is van, hogy soft reboot? :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 01. - 13:01:42
A soft porn után szabadon :hehe: Amúgy én inkább half reboot-nak hívnám az ilyesmit,de kinek mi ugye.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 01. - 13:14:52
Bezzeg a régi szép időkben nem hívták az ilyesmit sehogy, csak csinálták, senkit sem zavart ha egy film következő része igazából egy reboot (pl. Evil Dead 2).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 01. - 13:27:27
Most se kéne ügyet csinálni belőle, hanem érzékeltetni a rajongókkal,hogy "Nézzétek srácok az első három X-Men film nem a kánon része többé" stb infók. Nem hazudni mint a vízfolyás,hogy úúú ez ám a nagy reboot figyeljétek csak meg! Ja nem, mégse... :lol: A Fox majd ebbe fog belebukni a végén, na meg az újdonsült F4-be :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 01. - 19:23:17
És majd egy éves  :D
Úgy tűnik komolyan veszik a First Class-szal indult "soft" rebootot. Szerintem ez is valamilyen időutazós sztori lesz.
B44: április elseje... :roll:

Hála isten! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 02. - 09:25:05
Oks, nem lövök le semm poént, de valszeg olvastátok már, de inkább tessék megnézni a videót. Üt rendesen.  ;D
Ja, ha mégse nézitek, csak annyi...

R

https://www.youtube.com/watch?v=_xsGUGPouxc

Szerk:
Youtube linkelés eltűnt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. április 02. - 11:10:48
Írd a link elé, hogy [ youtube ], utána pedig, hogy [ /youtube ]

EDIT: (szóközök nélkül)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 02. - 12:09:49
https://www.youtube.com/watch?v=_xsGUGPouxc
Haha! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 02. - 12:15:56
Yeeeeeah!  ;D Eddig HIBÁTLAN!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 02. - 12:26:20
Írd a link elé, hogy #Invalid YouTube Link#
Köszi, de neked se látszik, csak ha rámegyek az idézetre, akkor láttam meg a kódot, de ettől függetlenül a felső ikonból eltűnt.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 02. - 12:32:35
És végre látjuk a rucit is mozgás közben és szerintem nem rossz. És azok a teóriák is alaptalanak bizonyultak, hogy full cgi lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 02. - 13:02:38
Nem is tom ez honnan jött...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 07. - 18:49:20
A jelmezre szerintem nem lesz gond. Tökéletes. :D
(http://images-cdn.moviepilot.com/images/c_fill,h_783,w_640/t_mp_quality/oc2c92ilr0nc9uydtclu/our-best-look-yet-at-deadpol-in-action-on-set-343707.webp)
További képek. (http://moviepilot.com/posts/2015/04/07/our-best-look-yet-at-deadpol-in-action-on-set-2840192?utm_source=fb-channel-superheroes&utm_medium=facebook&utm_campaign=our-best-look-yet-at-deadpol-in-action-on-set)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 07. - 22:07:48
Egyébként egy ilyen karakter megformálásában,mint Deadpool,szerintetek is szükség van egy Ryan Reynoldsra?
Csak mert itt a csini pofija nem nagyon fog érvényesülni.  ;D
Akkor már inkább játssza az a színész,aki Rorschachot a Watchmenben.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 07. - 22:19:09
Akkor már inkább játssza az a színész,aki Rorschachot a Watchmenben.  :hehe:
Valóban sokkal alkalmasabb lenne egy 180 centi fölötti karakter eljátszására egy 166 centi magas színész.  :lol:

Ezeket a karaktereket  gyakorlatilag bármelyik színész el tudná játszani, aki fizikálisan alkalmas a szerepre, így nem arról van szó, hogy szükséges-e Ryan Reynolds vagy bárki másra, hanem hogy ott van-e azok között akik alkalmasak rá. És szerintem igen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 08. - 06:41:51
Na jó,most a magasságot nem vettem figyelembe.De Deadpool nem egy szép ember.Ez a színész meg dettó. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 08. - 13:23:55
Lehet, hogy ritkán lesz maszk nélkül, akkor meg eltorzítják az arcát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 08. - 14:10:30
Mai világban nem hiszem, hogy ez különösebben nagy kihívás lenne.
Ettől sokkal olcsóbb filmekben szoktak lenni elmaszkírozott színészek.
Ez kábé pont az a szint, mint a "minek fekete színészt alkalmazni, ha úgyis maszkban van".  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 08. - 15:06:12
Nem beszélve arról, hogy már készült lesifotó Wade-ről maszk nélkül,  eltorzított arccal. Nekem leginkább a mozifilmbeli Spawnra hasonlít az arca.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 08. - 15:10:37
No azt még nem is láttam de most rákerestem.
Nem is rossz. Nem extrém zombiszerű, de jól láthatóan sérült.
(https://pbs.twimg.com/media/CB1VaLbUMAA775S.jpg:large)
De igen, anno James Woods ezt a szintet maszk nélkül is tudta hozni.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 08. - 15:43:54
Most jött ki mégegy kép a hídas jelenet újrafiorgatásáról.
Oldalról is látható DP ezúttal.
Tök jó a maszkja, még az a kis fityegő bizz-bazz is ott van  ;D

(https://i.imgur.com/ob8NjEe.jpg)

(https://i.imgur.com/RuTXu2P.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 09. - 09:09:28
Ryan megint "trollkodott".  ;D

(https://pbs.twimg.com/media/CCGZv_cUgAAWqBj.jpg:large)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 09. - 09:31:59
Tök jó a maszkja, még az a kis fityegő bizz-bazz is ott van  ;D
Igen, az-az. Az kell!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 09. - 19:34:24
Na ezt a filmet,ezt nagyon várom!  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 09. - 20:40:44
X-men:
Szóóóóóóóval, az új időrend szerint Angyal szintén egy tinédzser lesz a 80-as években, és nem is tökölünk azzal, hogy rendes szárnyai lesznek, kapásból elkapja Apo és átalakítja robot szárnyakká...  :headscratch:
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2015/04/xmenapocalypse-conceptart-archangel2-full-280x427.jpg)
Rozsomál nélkül eddig se érdekelt ez az úúj rész, de most már kezdem még jobban elveszteni a hitem...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 09. - 21:28:34
Most tekintsünk el a Fox legendás kronológiai bakijaitól és vegyünk egy pillantást az Arkangyal dizájnra! Leszámítva az X franchise hiányosságait ez a concept nagyon ott van a szeren, és remélem Apokalipszis még ennél is látványosabb külsőt kap a filmben :oh: Elvégre erre vártunk,hogy Angyalt lovasként lássuk és lám ez a kívánságunk ezennel teljesült is. Rozsi abszolút nem fog hiányozni, meg amúgy se belőle áll az X-Men szóval én ezen alapból nem akadtam fent.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 09. - 21:57:06
Íme a Lény:
(https://scontent-cdg.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/11136721_605197549616675_377416835709844992_n.jpg?oh=8184f4a470c662072a4c1ef2abd43955&oe=55B673BF)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 09. - 22:23:14
Hú! Arkangyal baromi jól néz ki! :oh:  Még a kettős szárny is megvan, mint egyes képregényekben. Nekem egyáltalán nem hiányzik Rozsi, amúgy is az lett a legjobb X film , amiben alig szerepel (mellesleg a legjobb szereplése is volt  :hehe:).
Lény ennél képregényesebb alig lehetne! Irtó király! :nezze: Remélem valami frankó történetet adnak a film alá, ha már érthetetlen módon Fáklya feka lett.  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 09. - 22:39:46
Nahát milyen nap van ma,hogy a Fox kapásból 2 jó hírrel bombázza a fanokat? Mindenesetre ez is ritka mint a fehér holló ;D Igaz,hogy a Deadpool film szintén ígéretesnek tűnik szóval hajrá huszadik századi róka (de a feka Johnny-ért még mindig haragszok).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 10. - 00:01:48
Szerintem ez nem képregényes Lény. Inkább olyan, mint a Monolit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 10. - 14:59:30
Hoztam pár újabb képet:

Fullánk:
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/11011257_548203081989511_9025478656743087888_n.jpg?oh=17ed0bb67d0fe98991ba3b099f3c53cb&oe=55AC1579&__gda__=1440814867_bbc26c5b6fd309acf30d3657fedf5477)

Joker:
(https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/11013171_548175225325630_4107244087986503149_n.jpg?oh=dd37832f4d55dd250d876fe713e06fb7&oe=55B3E769&__gda__=1436863235_959c32499a39093c302461895c077fa6)

És egy másik kép a Lényről:
(https://scontent-cdg.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/11149339_548229588653527_7687484362938298688_n.jpg?oh=d417728e2885923a7f65666108676109&oe=55A77FE2)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 10. - 15:47:39
Figyelitek Meki bácsi fészbukját? Új Spawn filmről vakerál :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 10. - 15:50:22
Fullánk high tech páncélja nagyon vad, és ugyanez elmondható a másik két úriemberről is :D Leto-nak jól áll a zöld haj! Remélem hamarosan teljes pompájában is láthatjuk majd ^^

Morbius: Ami azt illeti Spawn-ra k*rvára ráférne egy reboot, lehetőleg több résszel és R-es besorolással.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 10. - 15:58:43
Bizony ráférne! Én az elsőt csíptem, igazi trash film volt, a bohóc meg szimplán zseniális ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 10. - 16:08:48
Ez a Fullánk állat!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 10. - 16:08:57
Bizony ráférne! Én az elsőt csíptem, igazi trash film volt, a bohóc meg szimplán zseniális ;D

Több volt az mint trash film azért. Ahhoz képest,hogy '97-es film, egész korrekt munkát végeztek a készítők! ;) Nekem az a kedvenc jelenetem mikor beugrik a tetőablakon és teljesen kiengedi a köpenyét 8) Egyébként Violator ellopta a show-t és szinte végig ő volt a főszereplő,de ez engem cseppet sem zavart ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 10. - 20:09:19
A maga korában az kicsit sem számított trash filmnek. Az igaz, hogy a filmkészítés azon mostoha időszakában készült, amikor a számítógépes technika még azon a szinten állt, hogyha azt túlzásba vitték, az bizony nagyon meglátszott, ezért a film finoman szólva sem öregedett szépen.
Amúgy szerintem nem feltétlen kellene reboot (bizony itt se) simán lehetne második rész is, pár perc visszaemlékezéssel oszt kész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. április 10. - 20:39:43
Áhh, Spawn-ból reboot kell, ott pont megérteném, és támogatnám.
A történet valami borzalmas volt, nekem a kosztümök se tetszettek egyáltalán, Spawn egyik főellenségéből Jason Wynn, FBI vezetőből a végére szimpla utcai gyilkos szintet csináltak, a trükkök is igencsak megkoptak, mint említve volt. És hát a színészi játékok... te jó Isten! Pedig egy-két nagy név is volt benne...
Ékes bizonyítéka, hogy mennyire fontos, hogy egy értő rendező üljön a székbe, ne egy speciális effekt guru. Az egész olyan volt, mintha egy sorozat pilotja, vagy valamelyik része lenne.
A rajzfilmje is jobb volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: zoli1863 - 2015. április 10. - 20:50:57
Reboot,vagy folytatás nekem bármelyik jöhetne. Többszöri megnézés után is nagyszerű filmnek tartom,de én elfogult vagyok  Spawn-nal kapcsolatban. A Bohóc meg mindent visz benne, zseniális!  :rock:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 10. - 20:58:00
Mindhárom kép nagyon tetszik. A Deadpool jelmez is állat. Most kezdtem nézni a Daredevilt. Az is nagyon jó eddig. Leto pedig remek színész. Ha jól megírják akkor a Jokerrel nem lesz gond. Az arkangyal koncept rajz is tetszik. Szép jövő elé nézünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 11. - 00:05:00
Jó ez a Joker kép Letoról!
;)
(http://offtherecordglobe.areavoices.com/files/2015/04/batman-the-killing-joke-1024x768.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 11. - 00:06:02
A Spawn a maga idejében szerintem jó film volt.Legalább 20x néztem meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 11. - 11:48:03
Én nagyon untam már akkor is. Egyedül a Violátor átváltozása tetszett benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 11. - 12:59:09
Én nagyon untam már akkor is. Egyedül a Violátor átváltozása tetszett benne.

Pont az volt az egyik leggyengébb rész a filmben. Na nem maga az átváltozás, hanem Violator démoni formája :lol: Jobban jártunk volna egy Anti-Spawn szintű főgenyával mint a speciális CGI-t igénylő szörnnyel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 13. - 19:48:53
Új előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=1HpZevFifuo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. április 13. - 20:09:00
Aztaleborultszivarvégitneki .....  :o  :oh: :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 13. - 20:23:49
Még mindig beindul a nyáltermelődés a számba, mikor meglátom Yellow Jacket-et!!! :oh: Eddig kételkedve álltam ehhez a filmhez,de a trailer 100%-ig meggyőzött. Remélem Fekete Párduc és Póki önálló filmjei is ennyire látványosak lesznek mint az Ant-Man ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 13. - 20:41:54
Nagy lehetőségek vannak ebben a mikrovilágban. Várom a filmet nagyon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 14. - 06:29:18
Nagy lehetőségek vannak ebben a mikrovilágban. Várom a filmet nagyon.
Jaja sok jó ziccer és poén :)
Még mindig beindul a nyáltermelődés a számba, mikor meglátom Yellow Jacket-et!!! :oh: Eddig kételkedve álltam ehhez a filmhez,de a trailer 100%-ig meggyőzött. Remélem Fekete Párduc és Póki önálló filmjei is ennyire látványosak lesznek mint az Ant-Man ^^
A Pókember eddig is látványos volt, ahogy a Transformers is. Én ennél többet is várok.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 14. - 19:49:16
Jó lesz az!  ;)
Plusz, Olivia Munn alakítja majd Psylocke-ot.
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/v/t1.0-9/11146102_991086654242938_8751476345594484615_n.jpg?oh=c55443d11d93f3e9b613bd6146dff222&oe=55E12B5D)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 14. - 21:40:17
Ráadásul Betsy Braddockot!  :nezze: ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 14. - 21:45:34
Szerintem jó választás, örülök hogy nem az ázsiai változatát kapták elő. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 14. - 21:59:59
Húúú de szép ez a nő :smlove:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 15. - 09:21:42
Na... Rozsi nem is lezs benne, de lehet Psziché miatt érdemes lenne majd megnézni  ;D
kivéve persze, hogy ha majd ilyen papírmasé háttéralak lesz...  :roll:   vajon jó lesz, vagy gonosz? Kezdődhet a fogadás?  :hehe:



Juhuuuuu!!!

Filmbuzi:

Térjünk békésebb vizekre: a Batman v. Superman első trailere április 20-án érkezik, de a trailer kap egy 5 másodperces teasert holnap, csütörtökön. Jövő csütörtöktől pedig az Age of Ultron előtt fog menni a reklám a mozikban, haha.       :oh: :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 15. - 14:21:06
Jeeee végre mutatnak valamit! Ben Affleck Batman, még mindig nem hiszem el ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 15. - 18:53:19
De mekkora már, hogy az Avengers előtt mutatják be  ;D nem tom mit kellett ezért fizetni, hogy így legyen... gondolom tisztában voltak vele, hogy tódulni fog rá a nép... akkor ennyit a Mad Maxes infóról... mégiscsak egy R- kategóriás film  :headscratch:

Éééés remélem ez nem fake... mert ezek szerint kapásból egy 2 perces (!) trailert kapunk  :oh:
(http://i.imgur.com/YPo3BMP.png)

Bár ebből ugye összevágva fél perc a logók arzenálja, aztán gondolom lesz egy kis visszaemlékezés a MoS-ra, szal sztem 1 percnél több nem lehet... de meglátjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 15. - 22:19:47
Na a Bat v Supi trailert én is nagyon várom.

--------------------

Ez király:

http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/04/15/egy_rajongo_fogta_magat_es_szepen_animalta_az_egyik_legfaszabb_bosszuallok-posztert/

:D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 16. - 16:49:37
https://www.youtube.com/watch?v=zS6uJ65vqaQ
 :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 17. - 06:19:24
Egyelőre elég rossz a minősége, de itt a teljes előzetes és AZTA! :oh: :oh:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=118811
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 17. - 09:40:33
Nekem egy kicsit csalódás. Viszont Batman nagyon jól néz ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 17. - 12:30:26
Huhhhuu... végre végre vmi :oh:
Bár jobban ütött volna jobb minőségben, de már nem bírtam tovább várni  ;D

Tetszik a Bats gönc, nagyon bejön Batfalck hangja, hála az égnek ő is próbálgatja a torzítást. Rohadt érdekes, hogy a minidig népszerű amerikai hős Supermant most hogy rühellik az emberek és félnek tőle.
Ez egy igazi teaser volt, semmit nem tudtunk meg belőle. :D de hát még kerek egy év, hova is rohannának.


Do you bleed? You will!  Ádáz  ;D

Amúgy csak a Portugáloknál lett VS a cím? Vagy ez lett volna a nagy leleplezés és  cím átváltás?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 17. - 13:43:00
Do you bleed? You will!  Ádáz  ;D

 ;D
(http://kepfeltoltes.hu/150417/original_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 17. - 13:59:57
 :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 17. - 14:36:35
 ;D ;D Nem kellett sokáig várni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 17. - 14:46:53
Remélem Bats rendesen szétveri a piros gatyást :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. április 17. - 15:41:43
De hát már nincs is rajta piros gatya :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 17. - 19:19:05
Batman-nél meg kriptonit se! Mivel ha jól értelmezem, ebben az univerzumban olyan anyag nincs. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 17. - 19:44:59
Miért ne lehetne, csak azért mert eddig nem volt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 17. - 19:46:52
Nem tudom, akkor már ellőtték volna Supi önálló filmjében, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 17. - 20:04:05
Nem tudom, akkor már ellőtték volna Supi önálló filmjében, nem?
Mikor? ha lenne? Majd lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 17. - 20:09:37
Vagy nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 17. - 20:16:08
Elvileg mintha azt rebesgették,hogy mégiscsak beleszövik a sztoriba úgyhogy innentől kezdve bármikor lehet rá számítani. Megjegyzem én örülnék ha maradna a jelenlegi kriptonit mentes állapot, mert finoman szólva is elavult és fölösleges a létezése! Találjanak ki neki valami más logikus gyenge pontot és ne egy zöld kavicstól legyen már rosszul :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 17. - 20:25:51
De ez a Batman vs Supi harc alapja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 17. - 20:36:53
De ez a Batman vs Supi harc alapja.

Lehet,de Batman-nek máskor is sikerült ezt megoldania méghozzá kriptonit nélkül! A Superman Red Son történetben Solar lámpával világított rá, és attól teljesen elvesztette az erejét átmenetileg. Nincs szükség a zöld kavicsra, ha az írók képesek használni a fantáziájukat ;)

http://i.imgur.com/aJLy4ew.gif  (http://i.imgur.com/aJLy4ew.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 18. - 09:50:09
Itt van jó minőségben is! :brow:
https://www.youtube.com/watch?v=IwfUnkBfdZ4
Batsy nagyon pufóka. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 18. - 10:14:31
De ez a Batman vs Supi harc alapja.
Nincs szükség a zöld kavicsra, ha az írók képesek használni a fantáziájukat ;)
Mondom én hogy lesz kriptinit.  ;D

Ez az előzetes ütött.
Batsy nagyon pufóka. :roll:
Igen totál Frank Milleres, nagyon ádáz! :oh: És megint tömb nyaka van, ami nekem tetszik, ha képes benne forgatni a fejét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 18. - 10:40:57
Megérkezett  végre Plazma is!  :oh:
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/p480x480/11137187_991163904247399_1400947566294528430_n.jpg?oh=b97dfee449f6b9bb8f23ee6c61473d9d&oe=55972D56)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 18. - 10:50:37
Komoly 3 és fél millió nézés youn ennyi idő alatt :D

A ruha nagyon tetszik még mindig ;D



Plazma? WTF és ennek a gyereknek hogy lesz egy tini fia? :uhoh:  :headscratch: (mer ugye arról volt szó, hogy lehet ALex lesz az apa és Scott a fia...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 18. - 10:58:50
Én nem emlékszem rá, hogy valaha is be lett jelentve, hogy Alex fia lesz Scott, csak mi filóztunk rajta... :headscratch:
Amúgy simán idősebbre lehet maszkírozni, vagy most Alex lesz az idősebb testvér. Esetleg tiniszülő? Na, az érdekes témákat vetne fel. :)

Én még mindig visszalépésnek tartom ezt a Batman göncöt, egyszerűen röhejes, hiába másolják a TDKR-t. :roll: Az előzetes hangulata, amúgy nagyon tuti. Láttátok a Batwinget? Vagy az a drón, amiről beszéltek?  :oh: Luthort hiányoltam azért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 18. - 11:14:23
Ennél a ruhánál még az Arkham Asylum-os fecskés verzió is komolyabbnak tűnt :hehe: Engem csak az zavar,hogy képtelenek elszakadni ettől a hagyományos Batman dizájntól és rendre visszatér valamelyik adaptációban, legyen az játék vagy képregény...
Az Origins-ben használt fekete-szürke páncéllal totál kiegyeznék, plusz annak sokkal szebb a denevér emblémája! Értem én,hogy a TDKR-t szeretnék feldolgozni,de mivel ez nem 100%-os adaptáció ezért a páncélnak nem feltétlenül kell egyeznie a történetben viselttel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 18. - 11:19:34
Plazma karaktere, meg mindenki a filmben minimum 18 évet idősödött az elsők óta.
Amúgy Lucas Till 1990-ben született, és bármily nehezemre is esik ezt kimondani, ő már egy felnőtt ember, nem "tini".
A karaktere pedig kábé 10-15 évvel idősebb lesz tőle, vagyis minimum egy 35 éves férfit fog játszani.
Akkor most miért ne lehetne egy tini fia? Amúgy valójában Magneto, Quicksilver között sincs akkora korkülönbség (csak 10 év), mégis mindenki elhitte róluk hogy apa és fia.
Ezért hívják őket színészeknek.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 18. - 11:27:12
Amúgy valójában Magneto, Quicksilver között sincs akkora korkülönbség (csak 10 év), mégis mindenki elhitte róluk hogy apa és fia.
Ezért hívják őket színészeknek.  ;)
És tényleg Fassbander '77-es, Evan Peters '87!  :ohmy: Fasbandert simán 45 évesnek néztem. Még akkor sem stimmel persze, de Petersnek olyan arctípusa van, amit kölyökképűnek szoktak mondani és 30 éves koráig játszhat gimist :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 18. - 11:31:11
Todd: ezért kéne némileg elmaszkírozni, mert történetileg lehet, hogy eltelt kb. 20-25 év, de Lucas Till valójában csak 4 évet öregedett az FC óta, és hát még mindig kölyökképű. Nem a színészi képességével van gond.  :) De miért ne lehetne, mondjuk a két testvér között 10-15 év korkülönbség? Az sem kirívó eset.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 18. - 11:48:05
De azt is számold bele, hogy az FC-ben mindenki egy bő 5-6 évvel fiatalabb karaktert játszott mint valójában, 25 éves színészek játszottak tiniket. Kábé a Days Ofban már majdnem mindenki annyi idős figurát játszott amennyi igazából.
Szerintem +-10 év korkülönbséghez egyáltalán nem kell maszkírozni, elég egy ügyes smink is.
Minden nő minden reggel 5-10 évet levesz a saját korából negyed óra alatt a tükör előtt, fordítva sem sokkal nehezebb.
Főleg férfiaknál elég egy egy hetes borosta, meg egy kopaszodó fej, és meg is van a 20 év (max még egy kevés smink). :lol:
De miért ne lehetne, mondjuk a két testvér között 10-15 év korkülönbség? Az sem kirívó eset.  :)
nem, simán lehet minden, meg mindennek az ellentéte is. Attól függ mit talál ki a rendező/producer/forgalmazó. Akár az is lehet (és amúgy ez a legvalószínűbb), hogy ők még ennyit sem gondolkoznak a dolgon, mint mi, és semmi magyarázat nem lesz.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 18. - 13:28:38
Szerintem meg ez a páncél nagyon brutál, igazán félelmetes és tekintélyt parancsoló, sokkal jobban tetszik, mint a Nolan féle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 18. - 15:44:06
Plazma karaktere, meg mindenki a filmben minimum 18 évet idősödött az elsők óta.
Amúgy Lucas Till 1990-ben született, és bármily nehezemre is esik ezt kimondani, ő már egy felnőtt ember, nem "tini".
A karaktere pedig kábé 10-15 évvel idősebb lesz tőle, vagyis minimum egy 35 éves férfit fog játszani.
Akkor most miért ne lehetne egy tini fia? Amúgy valójában Magneto, Quicksilver között sincs akkora korkülönbség (csak 10 év), mégis mindenki elhitte róluk hogy apa és fia.
Ezért hívják őket színészeknek.  ;)
Tény, de ez a gyerek rohadt kölyök képű... több maszk kellene rá mint Bestiára, hogy elhitessék, hogy 40 év körüli a gyerek  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 18. - 20:11:13
Én nem emlékszem rá, hogy valaha is be lett jelentve, hogy Alex fia lesz Scott, csak mi filóztunk rajta... :headscratch:
Amúgy simán idősebbre lehet maszkírozni, vagy most Alex lesz az idősebb testvér. Esetleg tiniszülő? Na, az érdekes témákat vetne fel. :)

Én még mindig visszalépésnek tartom ezt a Batman göncöt, egyszerűen röhejes, hiába másolják a TDKR-t. :roll: Az előzetes hangulata, amúgy nagyon tuti. Láttátok a Batwinget? Vagy az a drón, amiről beszéltek?  :oh: Luthort hiányoltam azért.

Szerintem jó kis ruha ez. ;)
(http://static.comicvine.com/uploads/original/11119/111198645/4513140-get.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 19. - 09:00:31
Baaakker... felkerült a netre egy Batman v Superman forgatási kép... naaagyon Spoileres, így nem is rakom be, csak linkelem...

Ha ez télleg igaz, a Warnernél elég infantilis barmok dolgoznak...

 :spoiler:

http://i.imgur.com/Don09sV.jpg

Spoiler...

A múltkor már rebesgették, hogy Jim Gordon halott és nem fog szerepelni ebben a filmekben, és most erre ellövik, hogy Dick is halott...  :drying: baszki, ezzel kapásból két Robint is kilőnnek a kánonból, mer ugye, ha Dick a megölt Robin, akiről beszéltek anno, akkor kizárt, hogy Jason is benne legyen, így elvesztettük Piros Sisakot, de ami szomorúbb... Valszeg Éjszárnyat se fogjuk látni filmken... vajon a Titánokat nem is tervezték ezek szerint...?  :roll:

Volt egy rohadt jó hozzászólás a fanok között:
"Tisztelt Dc-Warner, egy baráti jó tanács, nem mentek semmire, hogy ha még a filmes Univerzum beindítása előtt kinyírjátok az összes karaktereteket... "

Ez rohadtul betalált...  :hehe: :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 19. - 09:43:40
Úristen :drying: Ez még elment volna a 90-es években, mert akkoriban nem volt divat az univerzum építés, csak próba szerencse alapon filmesítették meg a képregényhősöket. Maximálisan egyetértek a hozzászólóval, mert ha ezt egy Elseworlds sztoriban lépik meg akkor nem háborog senki,de így k*rvára maguk alatt vágják a fát :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 19. - 10:10:42
Már nem látható a kép. :'( Mi volt rajta?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 19. - 10:54:44
Nekem bejön.
Próbáld új lapon nyitni:
vagy  itt nézd meg.
http://cinestar.hu/batman-v-superman-dawn-of-justice-hatalmas-lehetseges-spoiler-az-uj-forgatasi-foton/


Amúúúgy, én arra kezdek tippelni, hogy beakarják hozni a filmekbe is az Földek összeboronálását, így ugye egy szép napon majd szerepelnek az Arrow széria hősei is egy filmben, amikor egyesülnek a földek és lehet így fognak majd fiatalítani a színészeken (gondolok itt most a látványosan öreg Batmanre is, meg addigra Cavill is kezd öregedni...) és egy csomó ilyen hibát korigálni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 19. - 11:45:57
Amúúúgy, én arra kezdek tippelni, hogy beakarják hozni a filmekbe is az Földek összeboronálását, így ugye egy szép napon majd szerepelnek az Arrow széria hősei is egy filmben, amikor egyesülnek a földek és lehet így fognak majd fiatalítani a színészeken (gondolok itt most a látványosan öreg Batmanre is, meg addigra Cavill is kezd öregedni...) és egy csomó ilyen hibát korigálni...

Nem rossz ötlet,de most még semmit sem lehet erről tudni így mindenki csak annyit lát az egészből,hogy a WB-nál idióták dolgoznak ;D Egy Crisis on Infitine Earths-nek pl örülnék, és ezzel frankón ki lehetne cserélni a színészeket,de mégis mi értelme volna ennyit sz*rakodni, mikor eleve kezdhetnék normálisan kiépíteni a filmes univerzumot és akkor nincs szükség krízisekre meg Convergence-re ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 19. - 12:09:02
No, igen, de DC Unihoz már látványosan hozzá tartozik a Földek összeboronálása... hanyadik alkalommal játszák már ezt meg a képregényekben? 4. ? Plusz a rajzfilmekben is sikerült már kétszer ellőnni aszsem... ez már mondhatni a védjegyük lett 5-10 évente Földek egyesülése...
Tuti a távoli jövőben ezt tervezik, így lehet majd színészcseréket betervezni...  meg mi a fenéért kerülnék annyira látványosan a TV és a filmek összekapocslását? Majd arra a nézőközönségre is lehet építeni ha oda jutnának.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 19. - 13:29:24
Ja és akkor majd ilyen szedett-vedett csapatok fognak alakulni, különböző dimenziókból származó karakterekkel. Az még hagyján, ha ezáltal 1-2 tagot átmentek valami pusztuló bolygóról,de remélem nem komplett csapatokat óhajtanak adoptálni, mert abból b*szott nagy kavarodások lesznek :roll:
Gordon felügyelő és Grayson nélkül elkezdeni egy franchise-t pedig szerintem a lehető legnagyobb ostobaság és öngyilkosság, szóval kíváncsian várom ennek az ügynek a végét. Majd a rajongók reakciója biztos beindít egy gyűlölethullámot aminek hatására kénytelenek lesznek átírni a forgatókönyvet és színészeket keresni a két karakter számára :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 19. - 15:33:41
Gordont vhol még megértem, valszeg náluk is az zajlott le a kicsiny fejükben, mint anno a Pókember rebootnál, ők se mertek/tudtak volna jobb embert találni Jamesonra... és Nolan egész jól adaptálta Gordont, lehet úgy voltak vele, hogy csak ismételnék magukat, nem tudnának attól elszakadni így ki is hagyják inkább...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 19. - 19:54:35
Új F4 előzetes!
https://www.youtube.com/watch?v=OO-vi_fdQWg
Fátum elég furcsa lett. :headscratch: ÉS úgy tűnik mégis testvérek lesznek Stormék. :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 19. - 19:55:28
Még mindig zéró...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 19. - 20:31:09
Gordont vhol még megértem, valszeg náluk is az zajlott le a kicsiny fejükben, mint anno a Pókember rebootnál, ők se mertek/tudtak volna jobb embert találni Jamesonra... és Nolan egész jól adaptálta Gordont, lehet úgy voltak vele, hogy csak ismételnék magukat, nem tudnának attól elszakadni így ki is hagyják inkább...  :headscratch:

Hallod mikor először olvastam a hírt nekem is egyből a Pókember reboot-os ötlet ugrott bebe! A megoldás pedig nem az lenne,hogy totál kihagyják, hanem esetleg nem kap akkora szerepet mint a Nolan trilógiában. Az ASM-ben is sokan hiányolták Jameson-t és senkinek nem tetszett ez a fajta újragondolás. Most se fog, hiába Batman a főszereplő...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. április 19. - 20:52:03
Ecsém, ez a F4 trailer ....  :o :wacko: :shocking: :yucky: :asit:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 19. - 20:55:20
AZ első előzetes jobb volt. Sajnos már nincs olyan jó érzésem. Láttam egy részletet a z új Bosszúállókból és egy kicsit lejjebb vittem az elvárásaimat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 19. - 21:09:49
Danny Elfman neve azért csak érdekel, a Bosszúállók stáblistáról, vajon mit csinált a filmhez? :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2015. április 19. - 23:00:05
Még mindig zéró...

Inkább mínusz 20...

Inkább adják vissza a jogokat.

És kérjenek bocsánatot  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 19. - 23:44:46
Ez a Lény rosszabb mint a jelmezes volt.
És hogy lehet egy néger apának egy fehér lánya? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. április 20. - 01:36:37
Biztos adoptálta. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. április 20. - 09:09:18
Amíg az első előzetes volt csak, titkon reménykedtem, hogy most nem Doom lesz a fő ellenség. Főleg, ha már meglépték a negatív zónát. Bőven lehetett volna válogatni az ellenfelekből, erre megint kapunk egy F4 kontra Doomot. Eddig is nagyon lentről indult nálam a film, de ez még tovább süllyesztette. Remélem óriási bukta lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 20. - 09:50:09
Tök jó, a képregényfanok azért rimánkodnak,hogy bukta legyen  ;D  :hehe:

De amúgy furi, egy csomó fan (most már nem azt írom, hogy mindenki, mert a trailerek óta meglepően sokan kezdték odakint pártolni a filmet... :-\ )azt várják, hogy megbukjon és visszakerüljön a Marvelhez...
ezt nem igazán vágom, ha megbukik, miért mondana le róla a Fox? Pár évig max jegelik és megint csinálnak egy rebútot belőle... tuti hogy most nem fogják eldobni maguktól csak úgy...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. április 20. - 11:36:53
Én az alapkoncepció miatt várom, hogy bukta legyen. A jogok úgysem fognak visszakerülni a Marvelhez, biztos van valami kitétel a régi szerződésben (amit azóta már ezerszer megbántak a Marvelnél, hogy alá írtak), ami biztosítja, hogy még csinálhatnak belőle filmet a Foxnál. De ez a hihetetlenül gyenge szereposztás, a fekete Fáklya (fck ya  :hehe: ), és persze megint egy Doom, nálam már totál kicsapta a biztosítékot. Kár érte, pedig ebből lehetett volna sokkal, de sokkal jobbat kihozni. Egy ikonikus képregényt sikerült kiherélni vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 20. - 12:59:36
Inkább adják vissza a jogokat.

És kérjenek bocsánatot  :lol:
:lol:
Amíg az első előzetes volt csak, titkon reménykedtem, hogy most nem Doom lesz a fő ellenség.
Ugye nem maradt ki a hacker-Doom? Mert még ha csak simán Doom lenne, az csak gáz, de elmegy. Ezzel a verzióval viszont nem csak a 4-est herélték ki, hanem a főellenséget is. Kérjük vissza Venomot és Elektrót!
ezt nem igazán vágom, ha megbukik, miért mondana le róla a Fox? Pár évig max jegelik és megint csinálnak egy rebútot belőle... tuti hogy most nem fogják eldobni maguktól csak úgy...
Hát, ahogy a Pókembernél volt: ha nem hozza a várt hasznot, akkor könnyebben visszavásárolható lesz. De még az is elég lenne, ha a bukta után rebootolnák más szereplőkkel, mert ha sikeres lesz, akkor ebből kapunk még minimum kettőt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 20. - 13:43:21
ezt nem igazán vágom, ha megbukik, miért mondana le róla a Fox?
Mert ez kőkemény üzlet. A Foxnak ugyanúgy, mint bármely más stúdiónak. Bármennyire is hihetetlen, nem azért ölnek 100 milliókat ezekbe a filmekbe, hogy kib@sszanak a rajongókkal. Nekik is a profitmaximalizálás a cél, az más kérdés hogy nem értenek hozzá, ezért elszúrják a filmet. Egy-két buktát biztos lenyelnek, de náluk is van egy határ, amikor már nem éri meg több pénzt beleölni, és inkább rábólintanának a jogok eladására, mert az legalább biztos pénz.
Kaine jól írta: még a nagy Pókember franchise-nál is elég volt csupán annyi, hogy "nem lett elég sikeres", és máris stratégiát váltott a Sony, még a Marvellel is lepaktált.

Ugye nem maradt ki a hacker-Doom? Mert még ha csak simán Doom lenne, az csak gáz, de elmegy. Ezzel a verzióval viszont nem csak a 4-est herélték ki, hanem a főellenséget is.
Egyetértek, engem már itt elvesztett a film. De engem az is nagyon zavar, hogy minden karakterből tinit csináltak. Komolyan, már csak azért is lesz felüdülés az Avengerst nézni, mert ott legalább nem tejfelesszájú kölykök idétlenkednek.

Ja, és annak örülök, hogy a Lény CGI, de nem hiszem el, hogy ilyen nyomi fejet bírtak csinálni neki.

Amúgy én is azt várom, hogy a film ordas nagyot bukik, de sajnos látok arra is esélyt hogy sikeres legyen. Szerintem ugyanis az a Fox taktikája, hogy egy kicsit (vagy inkább nagyon) a rajongók arcába tojik, és inkább a laikus, vagy a képregényhez lazán kötődö, twájlájton szocializálódott tinicsoportot célozza meg. Csinálnak egy komoly, néhol drámai hangvételű, átlagos vagy legalábbis vállalható sztorival bíró filmet, megbolondítják egy kis szerelmi háromszöggel meg nagyon sok CGI effektel, és a sok tini tódulni fog rá. Még az sem lesz baj, ha Amerikában gyengén teljesít, mert a kapcsolt termékekkel, esetleg videójátékkal megfejelve, illetve a világ többi részén jó fogadtatásal simán nyereséges lehet. Csak éppen a végeredménynek szinte semmi köze nem lesz ahhoz az F4-hez, amit a rajongók szeretnek.


Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 20. - 14:03:24
Én semmi logikus utat nem látok ahhoz, hogy ez a film nyereséges legyen. A fanokat mára már teljesen elidegenítették, az említett tinik viszont egy sci-fi filmre nem ülnek be tömegesen. Már csak annak kéne kiderülnie, hogy Uwe Boll rendezte, hogy teljes legyen az összkép - persze ez megmagyarázná akkor a direkt buktára játszást is.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 20. - 14:09:41
Tom: Ez már a Pókembernél is előkerült, amikor valaki azzal érvelt, hogy biztos azért ilyen-olyan, mert a Twillight közönségét célozzák meg.
A Twillight és többi ilyen típusú film közönsége sokkal kisebb, mint egy nagy szuperhősfilmé. Ergo nem anyagi haszon, erre átültetni a filmet, hanem visszalépés.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 20. - 14:27:26
Most komolyan elgondolkodtam, hogy Boll mester ezt mennyire tudná alulmúlni. :lol:

az említett tinik viszont egy sci-fi filmre nem ülnek be tömegesen.
Nem lesz ez olyan keményvonalas sci-fi. :) Sőt, igazából a sci-fi környezet önmagában nem jelent semmit, lásd Éhezők Viadala vagy a Beavatott. Ezek is sci-fik elméletileg, mégis a tinik alkotják a legnagyobb rajongótáborukat. Sőt, tulajdonképpen a Transformers is sci-fi... Igazából bármilyen műfajt le lehet butítani tini szintre. ;D

A Twillight és többi ilyen típusú film közönsége sokkal kisebb, mint egy nagy szuperhősfilmé. Ergo nem anyagi haszon, erre átültetni a filmet, hanem visszalépés.  ;)
Ezt nem tudom, mert nem láttam erről adatokat, de nem is azt mondtam, hogy kizárólag a Twilght fanokat célozná meg. Én azt mondom, hogy ugyanazt a korcsoportot célozzák meg, amit a Twilight is annak idején: a tinédzsereket. És ehhez már át is ültették egyszer a Pókembert a reboottal, csak nem nagyon jött be nekik. De ehhez képest az újabb Pók filmet is át fogják ültetni, nem véletlenül akarnak megint gimist csinálni Peterből. Persze valahol érthető a logikájuk, mert tényleg sok tinédzser van a világon, de a Batman filmek sikere is megmutatta, hogy a tiniknek sem csak azok a filmek tetszenek, amiben minden karakter egyidős velük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 20. - 14:39:48
Aki látott már Boll filmet az nem gondolhatja komolyan, hogy olyan szinten lesz ez a film. Olvasom itt a véleményeket és az jár a fejemben, hogy mikor Raimi nem egy ponton szájba hugyozta a Pókember történet alapjait az senkit nem zavart. Érdekes az élet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 20. - 14:45:11
Azért tuti nem fog akkorát bukni, és sztem 100 millán átfog haladni odakint... az valszeg már elég lesz a Foxnak... nem nagyon tom elképzelni, hogy nagyot bukjon és 100-on alúl maradjon...  :headscratch:  (remélem tévedek  ;D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 20. - 15:10:16
Olvasom itt a véleményeket és az jár a fejemben, hogy mikor Raimi nem egy ponton szájba hugyozta a Pókember történet alapjait az senkit nem zavart.
Erről szívesen elvitatkozom veled. :) Alapból nem azonos a két dolog, mert Raimi képregényfilmje még a bevezető időszakban volt, amikor még kevésbé merészen álltak neki a stúdiók a képregényes filmeknek, így egészen sok dolgot nem engedtek meg neki, amit szeretett volna. Ma már van létjogosultsága a képregényfilmeknek, sőt!
És ez a lényeg: Raimi akkor, azaz totális ellenszélben Pókemberhez hű filmet készített el. Nyilván nem egy képregényt vitt át filmre teljesen, de hogy a ruhán a szálak 3D-sek voltak, meg hasonlók, azok egyszerűen nincsenek egy kategóriában azzal, hogy a Fáklya fekete, hogy Fátum egy hacker, és hogy a világhíres zseni, Reed Richards egy buta tininek néz ki. Fátum egy hacker? A leghülyébb ember is azonnal tudná, hogy ez nem sülhet el jól, hiszen a Marvel legikonikusabb szuperbűnözőjéről van szó. Ha egyvalamit nem tudsz Raimi orra alá döngölni, az épp az, hogy az ellenségekre nagyon komolyan odafigyelt (nem, Venomra nem). A filmjei hangulatában hozták a képregényét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 20. - 15:19:12
Organikus háló, Mary Jane Gwen előtt azzal az indokkal, hogy Gwen nem érdekes karakter és nem lehet vele filmet csinálni, híd jelenet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 20. - 15:26:25
Az organikus háló már létezett előtte képregényben is Pókembernél, ellenben egyik F4 képregényben sem hacker Fátum, vagy négus a Fáklya.
Mivel Mary Jane 1500 képregényben szerepelt, Gwen pedig csak úgy 80-ban, valahol érthető volt a döntés - még ha nem is tetszett. Már a 94-es rajzfilmben sem merték bevállalni Gwent azzal az indokkal, hogy nem akarták, hogy a gyerekek egy rég halott karaktert szeressenek meg.
A hídnál mi, hogy túlélte?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 20. - 15:32:25
A hídnál Gwennek kellett volna lennie és azt nem lehet tagadni, hogy Peter életének egyik meghatározó eseménye volt Gwen halála, de mivel kicserélték a csajokat ez így kútba ment. Az rendben van, hogy volt organikus háló a képregényben, de a készítők design szempontjából a gyáva megoldást választották, mert azt senki ne mondja nekem, hogy Hollywoodban nem tudták megoldani mechanikusan. Ez ugyanaz mikor egyszerűen átfestetették a Pókruhát feketére, mert egyszerűbb volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 20. - 15:50:06
Az tagadhatatlan, hogy életének egyik legmeghatározóbb pillanata volt, de hát éppen azért, mert egy jól ismert szereplő halt meg. Ha az első filmben megölik a barátnőjét, annak elég kis súlya lett volna egy trilógiát alapul véve.
Nem a design volt az oka, csak már elfelejtetted.  ;) Ez is az áldozata volt annak, amit írtam alább: hogy a filmesek még nem voltak elég tökösek, nem tudták, hogy mit várhatnak a NAGYközönségtől. Azért nem lett hálóvetője, mert a képességeit megmagyarázták a csípéssel, de azt, hogy egy 15 éves fiú hálóvetőt készítsen magának, túl sok volt akkoriban. Nem emlékszel, az egyik legerősebb fancry épp emiatt volt, hogy ezzel Peter karakteréből vesznek el, azt, hogy mennyi esze van. De hát ez akkor volt, lásd, 10 évvel később már lehetett hálóvetője.
A feketére festés tényleg gyengébb megoldás volt, de a Titkos Háború hiányában mégis logikusabb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 20. - 16:11:08
Azért nem értem ezt a dolgot mert a nagyközönséget teljesen hidegen hagyják ezek a részletek. A nagyközönségnek mindegy csak látványos legyen. Legjobb példa erre a Transformers széria. Egy pillanatig nem kérdezi senki, hogy miért van ez vagy miért van az, szépen felzabálják. Nekünk rajongóknak viszont nagyon nagy pluszt adnak ezek a dolgok. A csodálatos pókemberben nagyon örültem például amikor a hálóvetővel kísérletezett, vagy mikor varrta a ruhát. Alapvetően nem is kellett volna a hidas eseményt az első részbe pakolni. Nekem is az a bajom amit írtál, hogy ezzel elvettek a karakterből. A msásik nagy gondom a Raimi filmekkel a "cheesy" faktor. A képregényben imádom. A filmekben is lehetett volna egy-egy jelenet ami tiszteleg ez előtt. De egy egész trilógiát erre "építeni" úgymond nagyon gáz sztem. A Peter-Flash bunyó a folyosón például. A képregény 8. számában megtörtént. Ott is furcsa volt, de jót mosolyogtam rajta. De a filmben amikor össze vissza szaltózik, Flash meg több métert repül az ütés után, na ne már. Totál hülyének nézi a film a szereplőit meg a nézőjét. Az a gond, hogy ami működik képregényben az nem biztos, hogy működik filmen. Sokszor érzem azt, hogy az emberek elfelejtik ezeket a dolgokat mert, hogy végre láthatják Pókembert a filmvásznon. Azt is tudom, hogy a stúdiók a nagyközönségre építik a filmjeiket mert a rajongóbázis a nézőknek nagyon kis százaléka, de már írtam feljebb is, hogy a nagyközönségnek tök mindegy, hogy mechanikus vagy organikus.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 20. - 18:10:59
Bocs a képminőségért, én csak így tom kilopni a képeket...
Szaal, Trinity kosztüm:

(http://kepfeltoltes.hu/150420/Trinity_www.kepfeltoltes.hu_.png)
Vmi kosaras játékost vittek egy Batman 75ös kiállításra, és ott volt az új Supi ruha, WW páncél és Bats új gönc.
Szzaal, WW, megkapta a piros mellvértet, és a kék "szoknyát". Batman pedig a mindenki által annyira várt (?) fekete-szürke ruhát.

Oh, egen, engem jobbára csak a ruhák érdekelte, de itt megnézhetitek a teljes videót, a srácnak megmutatják az új Batmobilt is. Bele akar ülni a srác, de bele se fér ;D
http://www.comicbookmovie.com/fansites/JoshWildingNewsAndReviews/news/?a=118996
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 20. - 18:13:34
Vajon az az előzetes amit ma levetítenek felkerül majd a netre?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 20. - 19:13:41
Kamerás minőségben tuti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 20. - 19:41:21
Azét ez sem semmi! :hehe:
https://www.youtube.com/watch?v=JDa1lHpsrv0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 20. - 20:53:14
Úgy néz ki az a Batruha, mint egy akciófigura, amin nem fura a nagy izomzat. De filmen, ezek egyértelműen tömések. Most izomnak, vagy izom formájú páncélnak kéne értsem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 20. - 21:27:42
Azért nem értem ezt a dolgot mert a nagyközönséget teljesen hidegen hagyják ezek a részletek. A nagyközönségnek mindegy csak látványos legyen. Legjobb példa erre a Transformers széria. Egy pillanatig nem kérdezi senki, hogy miért van ez vagy miért van az, szépen felzabálják.
Ez a kettő nem egy kategória, és nem azonos a közönsége sem. Lásd, a TF-t minden jóérzésű fan utálja. Annak a kisgyerekek a célközönsége, akiknek elég a robot repül és robban kombó. Egy Pókember-filmnél ennél több kell és kellett már akkor is - sőt, akkor főleg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 20. - 22:57:48
Közben, ha minden igaz, kiszivárgott milyen lesz Joker:
(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/10425434_552277558248730_4529788957947379160_n.jpg?oh=98c8df49aee7db28783fc6bc3c10e832&oe=55A6F32F&__gda__=1436037957_88b187574667cf4fcdd6247a3ff12d17)
 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 21. - 08:25:56
Ha Milleres a Batman nem meglepő, hogy Milleres lenne Joker is, mondjuk ebből még semmit sem látni. Mondjuk az igazi TDKR-es Jokert csakis és kizárólag David Bowie játszhatta volna el.
Erre már nyilván nem fog sor kerülni, mivel a történetfolyamot elsütik itt.
Amúgy a mostani New 52-es Joker totál olyan, mintha Jared Letoról mintázták volna, szóval meglepődnék, ha nem olyan lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 21. - 09:07:14
Szerintem ez a kép J-ről kamu... nehogy már Jared így mutogassa vkinek, holott tudja, hogy minden mozdulatát figyelik  ;D
A ruha meg nagyon béna lenne, télleg ilyen cirkuszi bohóc ruhát kapna?  :headscratch: :-\

Btw:
Az első hivatalos kép a Bats ruháról:
(http://i.imgur.com/5TKEqVj.jpg)

Az eredeti kép kicsit sötét, de az ügyesek odakint világosítottak rajta, így most azt posztolom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 21. - 16:18:32
Szerintem ez a kép J-ről kamu... nehogy már Jared így mutogassa vkinek, holott tudja, hogy minden mozdulatát figyelik  ;D
A ruha meg nagyon béna lenne, télleg ilyen cirkuszi bohóc ruhát kapna?  :headscratch: :-\
Te ebből tényleg látsz bármit is?  :lol:
Ez egy homályos paca, világos zakóban.
Jared pedig pont azért mutogatja, mert minden mozdulatát figyelik. Nagyon nyomulnak a folyamatos média-felhajtásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 21. - 18:54:47
Hát én annyit látok,h ogy az a világos zakó a vastag csíkos színes gallérral nem tetszik  ;D
olyan mint vmi porond mester  ;D (tom, hogy olyasminek kell lennie, de vhogy akkor se jön be...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2015. április 22. - 16:42:07
Mondjuk az igazi TDKR-es Jokert csakis és kizárólag David Bowie játszhatta volna el.
Huh,most hogy ezt mondod,Bowie szerintem durván hozta volna Jokert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 22. - 16:51:38
Mivel a karakter modern kori verzióját gyakorlatilag róla mintázták.  ;)
A Thin White Duke, ami Morrison történeteire már Joker egyik titulusa volt, Bowie a Berlin trilogia idején használt színpadi karakterének a neve.
http://comicbuzz.com/2011/04/david-bowie-grant-morrisons-joker/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2015. április 22. - 17:22:01
Még nem ástam bele magam Bowie-ba olyan nagyon...a Ziggy Stardust-korszakig bezárólag már ismerem a műveit,sőt szeretem is,a többi egyelőre még kimaradt.De pótolom,hihetetlen a fazon amúgy,egy igazi művész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 22. - 18:36:14
Én annak örülnék, ha a Killing Joke-ot beleszőnék picit, amire utaltak is de ha Gordon már halott, akkor még lehet?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 22. - 19:39:59
Az én tippem, ami logikus lehet:
Ez egy különálló film lesz, nem közvetlen folytatása a Man of Steel-nek. Ez a film ugyan a jelenben fog játszódni, tartalmazni fog, egy lehetséges jövőre vonatkozó képsorokat is, Dick sírköve, Gordon halála, az ütközet Supival...
Így nem cseszik el, egy lehetséges Batman folytatás lehetőségét sem. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2015. április 24. - 01:22:52
Ugyanmár ez a DC. El fogják ők rontani.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 25. - 08:25:52
Oh... öhm... öhm...

hát az új Jóker...
(https://pbs.twimg.com/media/CDZbuEiUUAAtGQb.jpg)

Hát elég merész...
de gondolom kellett ez az éles váltás Heath után...
Kicsit hajaz az All Staros Batman Jokerrére, ott volt ilyen tetkós, az új frizkó meg a mostani Jokerre emlékeztett.
Tetszenek a pót fogak, azokat vajon Batman verte ki? Mindig is furi volt, hogy régen egy csomó képen látszott hogy repülnek a fogak egy-egy pofon után, azután pár füzettel később újfent hibátlan vigyorral jelentkezett a bohóc.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 25. - 08:56:59
Egyszerűen zseniális! :oh: Már csak az tenné fel az I-re a pontot ha kétoldalt le lenne borotválva a haja. Olyan Joker még úgy se volt a gyöngyvásznon! A tetkók is marha jól néznek ki, bár egy csöppet hajaz Manson-ra ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. április 25. - 09:06:24
Nekem is rögtön Manson ugrott be, de őszintén.. egy ilyen karakternél talán nem is baj  ;D Szerintem királyul néz ki, nagyon adja!  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 25. - 10:26:42
Nem csak nektek, a CBM oldalon szinte minden 3. hozzászólás Mansonra utalt  ;D

(amúgy pár óra alatt felkúszott a hozzászólások száma ezer fölé...  ilyet se láttam mostanában, nagyon megmozgatta az ottani olvasókat  ;D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. április 25. - 11:02:39
Ez.Nagyon.Király!  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 25. - 12:14:37
Hogy stílszerű legyek azt is mondhatnám, This is the new Shit ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 25. - 12:55:17
Minden DC filmmel kapcsolatos hírnél rengeteg kommentár van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 25. - 13:19:21
He, látszik mennyire ki vannak rá éhezve a rajongók  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. április 25. - 13:54:10
Amúgy nagyon jót tenne a képregény film műfajnak ha a DC is komolyan beszállna a buliba mert a Marvelnek olyan dominanciája van ami még vissza is üthet. Ha viszont van egy konkurens aki minőségi filmeket képes gyártani akkor a Marvel is rá lenne kényszerítve a még keményebb melóra. Amúgy az Acélember sztem jobb volt sokkal mint mondjuk a Thor 2 vagy a Vasember 2 vagy akár a Hihetetlen Hulk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 25. - 15:01:14
Amúgy nagyon jót tenne a képregény film műfajnak ha a DC is komolyan beszállna a buliba mert a Marvelnek olyan dominanciája van ami még vissza is üthet. Ha viszont van egy konkurens aki minőségi filmeket képes gyártani akkor a Marvel is rá lenne kényszerítve a még keményebb melóra. Amúgy az Acélember sztem jobb volt sokkal mint mondjuk a Thor 2 vagy a Vasember 2 vagy akár a Hihetetlen Hulk.

Ezt adom! A MoS-ben csak annyi bakit véltem felfedezni, mikor Johnatan megálljt parancsolt Clark-nak holott az lazán megmenthette volna :lol: Ezzel együtt is erősebb produkció volt mint a Vasember vagy Thor. A minőségi DC filmeket egyelőre fenntartásokkal kezelem, tudniillik a Superman vs Batman-ben is találtam némi kivetnivalót! De ne legyen igazam és tényleg übereljék túl a Disney/Marvel-t 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 25. - 17:10:07
Amúgy nagyon jót tenne a képregény film műfajnak ha a DC is komolyan beszállna a buliba mert a Marvelnek olyan dominanciája van ami még vissza is üthet. Ha viszont van egy konkurens aki minőségi filmeket képes gyártani akkor a Marvel is rá lenne kényszerítve a még keményebb melóra. Amúgy az Acélember sztem jobb volt sokkal mint mondjuk a Thor 2 vagy a Vasember 2 vagy akár a Hihetetlen Hulk.

Ezeket a filmeket az Acélember nálam is hatszor agyonverte.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2015. április 25. - 17:52:34
Szerintem borzalmas ez a Joker a kép alapján. Filmben még lehet jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2015. április 25. - 18:14:10
nekem sem annyira tetszik. nem rossz, de ezek a tetoválások nagyon bénák. jó ötlet a tetkós joker de ezek olyan szintű rajzok mint amik egy joker tetkó pakkban vannak nem pedig amiket joker magára tetováltatna és badass lenne tőlük. ezektől a haha feliratoktól inkább gáz mint menő.
nekem is az a joker ugrott be amit BuB írt. szerintem itt sokkal jobban eltalálták a tetoválást
(http://cdn.screenrant.com/wp-content/uploads/Suicide-Squad-Joker-Version-Muscular-620x350.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 25. - 18:25:38
Lehet tudni mi a háttere ennek a kínai sárkánynak? Leto szerintem béna Joker lesz, meg egyébként is az. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 25. - 19:30:28
És hol a vigyor?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. április 25. - 20:10:57
És hol a vigyor?
A karján.  :nezze:
(https://pbs.twimg.com/media/CDZbuEiUUAAtGQb.jpg)
Ajvé ...
(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/11159510_10205622096490734_1588817865344219361_n.jpg?oh=19bc24f154408618a6467e0d7d9b5140&oe=55DFDCA7&__gda__=1440181234_e4511626ce2d4be890014be147501504)
 :hehe: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. április 25. - 21:05:45
Elvileg valahogy így fogja alakítani Jokert a filmben
https://www.youtube.com/watch?v=UL81kFD77Qg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 25. - 21:11:45
A bőre meg vajon csak simán sápadt lesz, nem fehér a vegyszertől?
Jók a tetkók, csak túl dekoratívak, túl jól megtervezettek. Egy őrültnek össze vissza lenne és nem is túl szépek.
Amúgy tetszik
De félek, hogy ripacskodás lesz belőle. Heath után.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 25. - 22:05:45
Ja, én is tartok, hogy nagy csalódás lesz a vége... a neten 90%-ban mindenki isteníti Letot, hogy micsoda Joker lesz, és nem kell aggódni... anno a Heathet kivétel nélkül mindenki leírta, aztán lett pofára esés...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 25. - 22:24:19
Meglátjuk. De ha nem jó az sem tragédia. Amár elkészült jó filmeket nem írja felül :)))

Ezen a Batfelckes képen még mindig szakadok  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. április 25. - 22:30:42
Tessék, itt van még egy pár: http://io9.com/jared-letos-new-joker-already-has-an-epic-set-of-memes-1700176400
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 26. - 09:38:06
A bőre meg vajon csak simán sápadt lesz, nem fehér a vegyszertől?
Jók a tetkók, csak túl dekoratívak, túl jól megtervezettek. Egy őrültnek össze vissza lenne és nem is túl szépek.
Amúgy tetszik
De félek, hogy ripacskodás lesz belőle. Heath után.

Minimum olyan tetkóinak kéne lennie,mint a Bartosnak.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 26. - 09:45:39
A bőre meg vajon csak simán sápadt lesz, nem fehér a vegyszertől?
Jók a tetkók, csak túl dekoratívak, túl jól megtervezettek. Egy őrültnek össze vissza lenne és nem is túl szépek.
Amúgy tetszik
De félek, hogy ripacskodás lesz belőle. Heath után.

Minimum olyan tetkóinak kéne lennie,mint a Bartosnak.  8)

Akkor meg azon menne a sírás,hogy egy ilyen volumenű produkcióban miért vannak ocsmány tetkói. Szóval jó ez ahogy van ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 26. - 10:21:16
Csak ha már őrülteknél tartunk...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 26. - 10:24:29
Csak ha már őrülteknél tartunk...  ;D

Azért a kettő közt igencsak nagy különbségek vannak :lol: Az egyik létezik és templomot eszik, míg a másik csak fikció ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 26. - 10:36:29
Templomot,kutyagumit,rádióvezetéket,villanykörtét,stb.
"Cigid meg piád mindig legyen!A többit megtalálod a természetben."  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 27. - 14:19:09
Király, kapunk egy Emo Árnyékot!  ;D :hehe:
(http://i.imgur.com/ueQcOhH.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 27. - 16:00:25
Ööö... Ez mitől emo? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 27. - 16:15:03
Ja,mitől?Lehet, otthon Immortalt hallgat.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 27. - 16:16:01
Ahelyett, hogy örülnétek, hogy legalább a bőrszíne megmaradt!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 27. - 16:58:05
A haja miatt gondoltam, azoknak ilyen a haja nem?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 27. - 19:27:05
A 80-as években szerencsére még nem voltak emo-k, itt egy másik kép:
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/11168030_1731287643764581_7429844279848934891_n.jpg?oh=8d2188a4714196c7dc6ec8782bc89adc&oe=55D79777&__gda__=1440506304_043c25f53f9d1e8afe8b1f111f577178)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 27. - 19:35:29
Frankó! :oh: Azért remélem lesz most már egyenruhájuk újra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 27. - 20:38:04
Kizárt, szerintem most kifejezetten arra fognak hajtani, hogy mindenkinek különböző legyen.
Továbbá, az egyik helyszín díszlete 1983-ban fog játszódni:
(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/11188283_798158743566947_4651605664095047852_n.jpg?oh=02494a9ec59a910d8a5337dfb54daaca&oe=559D4048&__gda__=1440871828_6b7b86c6454fc8627bf7e6924b5a84d3)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 27. - 21:37:02
Hát rohadjak meg, nekem ez a haj, akkor is tiszta emo  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 27. - 21:50:52
Egy kis hullámot vihettek volna bele! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. április 27. - 22:34:10
83-ban még nem voltak emók. Ennyi erővel John Connor a T2-ben is emo lenne, pedig rohadtul nem az.
(http://www.oocities.org/hollywood/set/9915/eddie30.jpg)
Továbbá, az egyik helyszín díszlete 1983-ban fog játszódni:
A többi "helyszín díszlete" is 1983-ban fog játszódni.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. április 27. - 22:55:57
Ha minden igaz, kijött az új Pókember film alcíme is: Spider-Man: The New Avenger.
De a legjobban egy fan ötlete tetszett, hogy legyen inkább: "Pókember: Ben bácsi harmadik halála".  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 28. - 16:11:10
Egy jobb kép (emo  :hehe: ) Árnyékról:

(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xta1/v/t1.0-9/10995578_1027574797270071_8719867661207386612_n.jpg?oh=4e20898ef75b0d3210c33fea417846e6&oe=55D09BB7&__gda__=1439487306_fb83b195271185cd156993ae77c906af)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 28. - 16:32:04
Árnyék elől azért hiányzik a bokor.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kanaszta - 2015. április 28. - 16:35:20
nekem jobban tetszik ez a nightcrawler mint az előző filmes verzió.
hasonlít az x-men evolution rajzfilmeshez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. április 28. - 16:44:14
Ez egy vidám Árnyék. Divatosan öltözik, korszerű a frizurája... volt ő valaha is vidám? Hisz a legtragikusanbb mutáns a világon. Az előző épp ezért volt hűbb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 28. - 17:39:43
Ez egy vidám Árnyék. Divatosan öltözik, korszerű a frizurája... volt ő valaha is vidám? Hisz a legtragikusanbb mutáns a világon. Az előző épp ezért volt hűbb.

Ezek szerint mi nem ugyanazt az X-Men-t olvastuk! :D Árnyék valóban hányattatott sorsú volt a külseje miatt,de ez csak addig tartott míg a Prof be nem invitálta a csapatba. A Claremont éra alatt gyakorlatilag egy vidám karakter lett aki mindig is a banda osztálybohóca volt :) A tragikus jelző sokkal inkább illik Magneto-ra és Rozsomákra, mint sem Kurt-ra.:

Szerk: Amúgy tényleg tisztára olyan mint az X-Evo-s Árnyék,de nem para, mert őt is csíptem anno! Ja és mivel az idővonal elég durván meg lett kavarva a DoFP miatt, így Nightcrawler lehetséges,hogy előbb kerül a csapatba ;) Kíváncsi vagyok,hogy emiatt akkor ugrik a németországi cirkuszos korszaka, vagy azt is valahogy belepréseli Singer a történetbe! Remélem azt azért nem hagyják ki 8)
Közben a twitteren már mutogatják a forgatáson készült fotókat amin Árnyék piros bőrdzsekiben feszít. Kicsit olyan mint Jacko a Thriller klipjében,de szerintem ez szándékos homage akart lenni :D

http://www.comicbookresources.com/article/cylcops-jean-grey-jubilee-nightcrawler-step-out-in-x-men-apocalypse-set-photos  (http://www.comicbookresources.com/article/cylcops-jean-grey-jubilee-nightcrawler-step-out-in-x-men-apocalypse-set-photos)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 28. - 18:36:32
Ezek a krakterfotók nagyon igénytelenek és Árnyék is gagyinak tűnik emiatt rajtuk. Ez a  haj nekem is sok.
Szerintem a vidám és  a tragikus Árnyék egyszerre megvan az X-evo rajzfilmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 28. - 23:00:27
Á! :oh: Iszonyatosan várom már ezt a filmet! :haj:
(https://scontent-lhr.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/11200595_997472123616577_1755788314641458665_n.jpg?oh=a4558536b0d5955ff2af8a95e33d2cd7&oe=5599C148)
(https://scontent-lhr.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/11205985_997472153616574_2152949683969003763_n.jpg?oh=7db2e3ff6a1f5e2fce7d6e914636cc62&oe=55DA2D40)
(https://scontent-lhr.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/v/t1.0-9/11164806_997472120283244_4898444868531260627_n.jpg?oh=c6faa8347558a2a1516547128e78de73&oe=559C08BB)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 29. - 20:10:32
Remélem a prof itt már kopasz lesz, vagy rövid hajú.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. április 29. - 22:06:59
Áhhh....tarkó tájékon látni a haját.Marad hippi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. április 30. - 09:04:48
Édes Mózes...
komolyan, ezért kellett befekeíteteni Deadshotot? Hogy egy Pimpet csináljanak belőle... anyám...  :roll:

(http://cdn04.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2015/04/smith-incostume/will-smith-spotted-in-costume-on-suicide-squad-set-01.jpg)

Már csak a p....y verda hiányzik alóla...  :drying:

Amúgy a Smallvilleben volt pont ilyen western szerű alakra véve a figura, azt hittem annál nincs lejjebb...  :uhoh:


Szerk:

Közben a múltkori Batman v Superman poszterek tiszta variánsa is kikerült:
(http://cinestar.hu/wp-content/uploads/2015/04/batman-imax-2-133919.jpg)

Színesben:
(http://cinestar.hu/wp-content/uploads/2015/04/Batman.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2015. április 30. - 09:22:07
Hát ez a ruha :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 30. - 10:10:45
Szegény Batfleck ebben a ruhában úgy néz ki mint egy összetöpörödött Batman akiről hiányzik a nyaki rész! Deadshot outfit-jét meg inkább nem is kommentálnám, mert ennél aligha van lejjebb... :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. április 30. - 19:12:28
Nem is rossz ez a Bőregér! :)  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. április 30. - 19:17:00
Jubilee és Jean Grey:
https://instagram.com/p/2GvOOQxD_w/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 30. - 19:39:28
Heh! Zsír! Jubilee tökéletes. :) Már csak az egyencuccokra és Apora vagyok kíváncsi. ;)

Szegény Batfleck ebben a ruhában úgy néz ki mint egy összetöpörödött Batman akiről hiányzik a nyaki rész!
És tényleg!  :twisted: Nagy visszalépés ez a ruha. :stupid: A maszk ráncolata kirajzolja a Batman-jelet.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. április 30. - 19:42:39
Édes Mózes...
komolyan, ezért kellett befekeíteteni Deadshotot? Hogy egy Pimpet csináljanak belőle... anyám...  :roll:

Nem biztos, hogy ez lesz a munkaruhája. :)

Idézet
Közben a múltkori Batman v Superman poszterek tiszta variánsa is kikerült:
Elég furi... Batman feje olyan duci... ;D Az egész figura olyan zömök. :D Ez sem az az atletikus, mozgékony figura lesz, mint a képregényben, vagy a rajzfilmben. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. április 30. - 19:42:57
Bakker tényleg,most ,hogy így mondjátok.....nyakatlan,kis hobbit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. április 30. - 19:43:50
Durci dugó  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. április 30. - 19:56:57
Heh! Zsír! Jubilee tökéletes. :) Már csak az egyencuccokra és Apora vagyok kíváncsi. ;)

Szegény Batfleck ebben a ruhában úgy néz ki mint egy összetöpörödött Batman akiről hiányzik a nyaki rész!
És tényleg!  :twisted: Nagy visszalépés ez a ruha. :stupid: A maszk ráncolata kirajzolja a Batman-jelet.  :hehe:

Az hagyján,de szegény Affleck úgy néz ki benne mint egy telefosott búvárruha :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. április 30. - 20:29:20
 :hehe: Valahogy el kellett tüntetni a tokát. :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. április 30. - 20:37:06
hobbit? dugó? de hát 190 magas :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. április 30. - 22:18:31
Egy nagyobb fajta hobbit. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 01. - 08:31:52
Na, kezd beindulni marketing gépezet, újabb képek a ruhákról (vagyis concept artok)
(https://pbs.twimg.com/media/CD3mwl4W0AA_leq.png)

(https://pbs.twimg.com/media/CD3it1rWoAAEivV.png)

(https://pbs.twimg.com/media/CD3isMfW0AAlfQw.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2015. Május 01. - 09:13:49
Sokkal jobb, mint Affleck a képeken.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 01. - 09:58:55
Nekem is ugyanez volt az első gondolatom a képek megtekintése után ;D A concept art-on nagyon rendben van az anatómia és a jelmez,de érdekes módon a valóságban ezt mégis elszúrták nem kicsit... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Május 01. - 12:42:13
Jóbuli remek választás.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Május 01. - 16:56:48
Továbbra se nagyon tudom min problémáztok, 100% hasonlóság nem lehet a concept art és a valóság között.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 01. - 19:08:04
Pláne, hogy a képen csak derékig ha látszik, míg a concept teljes alakos.
Továbbá, elkezdték forgatni a Teenage Mutant Ninja Turtles 2. részét, íme Casey Jones, akit Stephen Amell fog alakítani! :)
(http://static.comicvine.com/uploads/ignore_jpg_scale_super/0/6063/4538008-17328939182_7891cb346f_o.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Május 01. - 22:13:01
Jason Vorhees ismerőse? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Május 01. - 22:50:37
A jobb oldali az ki?  :headscratch:
(https://scontent-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/11188203_1104518016241289_6430501718268640053_n.jpg?oh=9ea91415ecdefc0f640fa3e42be0993a&oe=55D49EC6)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 01. - 23:15:07
Állítólag csak egy rajongó, aki jelmezben akart bejutni a forgatásra.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 01. - 23:19:45
Állítólag csak egy rajongó, aki jelmezben akart bejutni a forgatásra.  :hehe:
Az de laza lenne. Jó ötlet!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 02. - 09:02:55
Csodanő
Még mindig vékony, de a jelmez elég fajin.
(https://igcdn-photos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xat1/t51.2885-15/11192682_1049127765105392_1057093959_n.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 02. - 13:20:07
Nagyon vagány az új Jones!!! :o :ohmy: :brow: 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2015. Május 02. - 14:02:40
Ez a Deadshot meg mi a :censored: ? Jubilee meg Sansa elég jó.  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Május 02. - 20:08:14
A jobb oldali az ki?  :headscratch:
(https://scontent-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/11188203_1104518016241289_6430501718268640053_n.jpg?oh=9ea91415ecdefc0f640fa3e42be0993a&oe=55D49EC6)
És ez milyen mozi ?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 02. - 20:48:08
Suicide Squad.
És ha minden igaz, kapunk benne Géza Afleck Batman-t is:
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/11196363_556809237795562_5384188366722178919_n.jpg?oh=20cc17353d9e591ab32bfed9367aad4f&oe=55CCF441)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Május 02. - 21:22:46
Suicide Squad.
Danke szépen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 02. - 21:39:57
Lesz benne Batman?Na azért! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Május 04. - 07:12:37
Will Smith FB oldaláról ....
(https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfa1/v/t1.0-9/11188282_10155424924350161_7710584181868043637_n.jpg?oh=d6e6c98ebe7aae4dd3447dd898584c49&oe=55E607B9&__gda__=1441127764_bad64bee1716e00c80f901a85d3b4aeb)
Csak Én nem találom rajta Joker-t ?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 04. - 09:13:42
épp most nyafogtak, hogy kellene már egy csoportkép is róluk...  ;D


Katana benne lesz?  :o

Ki a jobb oldali utsó csávó?
Harley elég érdekes lett, de Krokk fajin.  :D


Na erről van szó kérem szépen!

(https://scontent-lhr.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/11188331_10155425076730161_6632703933412179985_n.jpg?oh=53ed9a06a2967fe75fc84130babc1de9&oe=55DE6BC0)
Megörülnek a maszkjáért odakint, de lefogadom,h ogy csak egyszer lesz rajta, aztán hajdon fejjel fog rohangálni Smith  ;D (nem véletlen, hogy a csoportképen is így van...  :roll:  :hehe: )


Jól ötvözték a new52-vel. bár azt mondják több rucija lesz Harley-nak:
(https://i.imgur.com/NOaqVNu.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2015. Május 04. - 10:35:54
Tetszetős ez az Arkham City-s Harley.  Margot Robbie-t meg a Wall Street farkasa óta bírom. ;D Will Smith-szel vajon ismét együtt fog kavarni a vásznon? http://static.comicvine.com/uploads/original/9/98260/3694704-harley_quinn_teasing_deadshot.jpg Kis alakuló románcot Joker nem nézi majd jó szemmel?  :headscratch: Tetkómentes lesz mégis Jared Leto.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 04. - 10:44:27
Hát, épp ezt a tetkó mentésséget akartam még leírni, de már túl sokat írtam a képekhez...  ;D

Szaaal, nem tom, én most a kikerült Harley képek után nem vennék erre mérget...  :headscratch:  Harley is tele van varrva, látszik, szval, valszeg amiatt mert Mr. J is... furi kontraszt lenne, hogy ha az egyik tele van varrva , a másik meg nem...  és ugye nagy csodálója a bohócnak a csaj...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 04. - 10:47:59
Margot Robbie-t meg a Wall Street farkasa óta bírom. ;D
Ja, fura is lesz, ebben a filmben ruhában látni.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2015. Május 04. - 19:36:41
Jennifer Lawrence-ről is azt hittük Mystic után már mindent láthatunk tőle. Mint tavaly kiderült, az ő napjai se felhőtlenek.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 05. - 10:24:08
He...
haláli ez a kabát  ;D

(https://i.imgur.com/KyjwvJp.jpg)

Amúgy Krokk szerepére ismét megérte egy fekete színészt szerződtetni...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 05. - 10:44:45
Én sem a kabátot vettem észre először, de ja jópofa.  :)
Amúgy Krokk szerepére ismét megérte egy fekete színészt szerződtetni...  :roll:
Ezt légyszi magyarázd már meg, így többedszerre bukkan fel. A fekete színészeknek valami külön pótlékot kell fizetni, ami miatt filmben csak fehéreket szabadna maszkírozni, vagy nem tapad rájuk olyan jól a smink, vagy mi a tosz? Vagy ha mindegy, hogy milyen bőrszínű ember van a maszk alatt, akkor csakis fehér lehet? :headscratch:
Jennifer Lawrence-ről is azt hittük Mystic után már mindent láthatunk tőle.
Azért a teljes nyílt meztelenség, és a 16 liter kék festék, plusz minden lényegesebb pont külön le is fedve (ráadásul a legutóbbi filmben gyakorlatilag az egy ruha) között marha nagy különbség van. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 05. - 11:22:09
Gondolom azért Adewale-t választották erre a szerepre, mert alkatilag teljesen jó alapanyag, hisz magas,izmos és az arcvonásai is elég durvák. Sokkal könnyebb egy ilyen emberből mutáns pszichopatát maszkírozni mint páldául Will Smith-ből :lol: Anno a Daredevil filmben szintén ez lehetett a helyzet, és emiatt lett Fisk néger, mert nem találtak sehol akkora fehér embert mint amekkora MCD volt. Jut eszembe ha élne milyen király Croc-ot lehetne belőle csinálni 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 05. - 11:25:43
Én sem a kabátot vettem észre először, de ja jópofa.  :)

Tom, mire gondolsz, mert nekem is más tűnt fel először, de gondoltam, inkább a kabátkát írom le, (mert az is jópofa  ;D)  ;D

Ezt légyszi magyarázd már meg, így többedszerre bukkan fel. A fekete színészeknek valami külön pótlékot kell fizetni, ami miatt filmben csak fehéreket szabadna maszkírozni, vagy nem tapad rájuk olyan jól a smink, vagy mi a tosz? Vagy ha mindegy, hogy milyen bőrszínű ember van a maszk alatt, akkor csakis fehér lehet? :headscratch:
Ez csak a szokásos... ezért kellett fekete színész, hogy aztán totál elmaszkírozzák? Szinte csak azért kellett, hogy elmondhassák hogy volt benne olyan színész is...  de akkor ha már ennyire erre hajtanak, miért nem adnak normális szerepet, ahol nem kell kitakarni a teljes fejét, arcát, bőrét...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 05. - 11:32:32
Ez csak a szokásos... ezért kellett fekete színész, hogy aztán totál elmaszkírozzák? Szinte csak azért kellett, hogy elmondhassák hogy volt benne olyan színész is...  de akkor ha már ennyire erre hajtanak, miért nem adnak normális szerepet, ahol nem kell kitakarni a teljes fejét, arcát, bőrét...  :roll:
Kár a filmbe a fekete alapanyag, ha úgyis eltakarják!  :lol: :lol:
Ha úgyis csak a PC miatt alaklmazzák őket, legalább látszódjon. Talán állami támogatás jár utánuk.  :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 05. - 11:58:20
Ez nekem csak ilyen tipikus enyhe rasszizmussal vegyített fanboykodásnak tűnik. Igen zavaró, ha egy-egy jellegzetes karakternél csinálják (Fáklya pl.), és ezt meg is tudom érteni.
De ilyen nulldimenziós zs kategóriás figuráknál, hogy fekete-e gyilkos krokk, vagy elektró, meg ilyenek, rohadtul mindegy. Őt még csak azt se mondhatod, hogy "díszfeka", mert nem is látod.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 05. - 12:08:30
Ha én fekete lennék, nem hagynám, hogy eltakarják a feketeségem, hisz az a lényeg  ;D
Sírok! :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 05. - 12:13:05
Ez nekem csak ilyen tipikus enyhe rasszizmussal vegyített fanboykodásnak tűnik. Igen zavaró, ha egy-egy jellegzetes karakternél csinálják (Fáklya pl.), és ezt meg is tudom érteni.
De ilyen nulldimenziós zs kategóriás figuráknál, hogy fekete-e gyilkos krokk, vagy elektró, meg ilyenek, rohadtul mindegy. Őt még csak azt se mondhatod, hogy "díszfeka", mert nem is látod.
Hát engem pont ez zavar... ha eltakarják, akkor minek erőltetnek oda egy fekete karaktert?

Amúgy Krok, sztem eleve fekete kari lenne... bár ebben annyira nem vagyok biztos.  :headscratch:  szval nála rohadtul nem érdekelne... annyira elektrónál se hatott meg... csak utána néztem, hogy ha ennyire elmaszkírozzák, akkor minek?  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 05. - 12:17:44
De ilyen nulldimenziós zs kategóriás figuráknál, hogy fekete-e gyilkos krokk, vagy elektró, meg ilyenek, rohadtul mindegy. Őt még csak azt se mondhatod, hogy "díszfeka", mert nem is látod.

Ott a pont! Croc egy huszadrangú thug, aki csak annyiban különbözik a fajtájától,hogy genetikailag buherált,de semmi több. Nála abszolút nem lényeges,hogy milyen rasszból származik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 05. - 12:20:19
Szóval már ott tartunk, hogy minek játszik egy fekete karaktert egy fekete színész, amikor egy fehér színész is el tudná játszani.
Ez az érvelés számomra egyre röhejesebb. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 05. - 12:38:15
De nem biztos, hogy ám fekete  ;D csak én emlékszem rosszul.

De sztem akkor is furi, hogy csináljunk egy fehér kariból négert, hogy politikailag korrektek legyünk, de ugyanakkor totálisan elmaszkírozzuk, hogy ne is látszódjon... így mi értelme?

Ebből a szempontból nekem tök érdekes, hogy az F4-ben nem a Lény lett fekete karakter...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 05. - 13:31:00
Ha én fekete lennék, nem hagynám, hogy eltakarják a feketeségem, hisz az a lényeg  ;D
Sírok! :lol:
:lol: :lol:
És Will Smith fehér maszkban fog rohangálni! :twisted: ;D

Szerintem Robert Downey jr.-nak kellett volna adni Krok szerepét. Először feketére maszkírozták volna, aztán egy második réteggel meg Kroknak. :lol:

De komolyra fordítva, egyértelmű, hogy a testalkata miatt kapta meg a színész Kroki szerepét. ;) Mint ahogy Michael Clarke Duncan is ezért kapta meg a Vezér szerepét + amellett ő jó színész is volt.
Mondjuk az más kérdés, hogy a mai filmes technikákkal, ha azt el tudták hitetni, hogy Elijah Wood kisgyerek méretű a GYU-ban, akkor valszeg egy képregényű Vezért is vászonra tudtak volna trükközni, de nyilván egyszerűbb és olcsóbb egy megfelelő testalkatú színészt felfogadni a szerepre.


Idézet
Igen zavaró, ha egy-egy jellegzetes karakternél csinálják (Fáklya pl.), és ezt meg is tudom érteni.
De ilyen nulldimenziós zs kategóriás figuráknál, hogy fekete-e gyilkos krokk, vagy elektró, meg ilyenek, rohadtul mindegy.
Igen, én is így vagyok vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 05. - 14:43:46
De sztem akkor is furi, hogy csináljunk egy fehér kariból négert, hogy politikailag korrektek legyünk, de ugyanakkor totálisan elmaszkírozzuk, hogy ne is látszódjon... így mi értelme?
Én azt hiszem, ez azért van, mert valamiért kötelező feketéket is foglalkoztatni minden munkakörben, és így akarják megúszni azt, amit a Fáklya miatt kap a Fox. Hisz a GotG-ban is Gamora színes volt a zöld alatt. Sőt, mintha ő lett volna az egyik kék navi is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2015. Május 05. - 16:34:15
Ha én fekete lennék, nem hagynám, hogy eltakarják a feketeségem, hisz az a lényeg  ;D
Sírok! :lol:

 :lol: :lol: :lol:

Mondjuk az más kérdés, hogy a mai filmes technikákkal, ha azt el tudták hitetni, hogy Elijah Wood kisgyerek méretű a GYU-ban

Én még mindig abban a hitben élek hogy ő alacsonyabb az átlagnál. ;D

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 05. - 16:39:33
Mert nem? :)

A "professzor" is jó kicsi volt benne. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Május 05. - 16:57:05
De sztem akkor is furi, hogy csináljunk egy fehér kariból négert, hogy politikailag korrektek legyünk, de ugyanakkor totálisan elmaszkírozzuk, hogy ne is látszódjon... így mi értelme?
Én azt hiszem, ez azért van, mert valamiért kötelező feketéket is foglalkoztatni minden munkakörben, és így akarják megúszni azt, amit a Fáklya miatt kap a Fox. Hisz a GotG-ban is Gamora színes volt a zöld alatt. Sőt, mintha ő lett volna az egyik kék navi is. :)
Kétlem, hogy az bárhol elő lenne írva, hogy minden filmben kötelezően lennie kell egy fekete karakternek, sőt, hogy az egyik főszereplőnek kell annak lennie (Az Avengersben, meg úgy általában a Marvel filmekben is csak Fury, Sólyom meg Hadigép van, akik meg inkább mellékszereplők, és ez azért valahol gáz egy 10+ filmből álló sorozatban...). Az meg, hogy direkt olyan szerepre választanak fekete színészt, amelyhez el kell maszkírozni az illetőt, elég durván rasszista hozzáállás. Annál már csak az durvább, amikor az emberek kiakadnak azon, hogy egy elmaszkírozott szereplőt fekete színész játszik. Azért egy színész (jobb esetben) több a bőrszínénél. Pont, hogy egy befestett karakternél kéne magasról tenni arra, hogy milyen színű színész alakítja, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 05. - 19:29:37
Főszereplőnek biztosan nem kell lennie.
Idézet
Az meg, hogy direkt olyan szerepre választanak fekete színészt, amelyhez el kell maszkírozni az illetőt, elég durván rasszista hozzáállás.
Nem feltétlenül. Ha ez egy szakszervezeti valami, akkor elég az, ha munkát adnak nekik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2015. Május 05. - 20:05:59
A Spawn jut erről eszembe. A képregényben is fekete volt, így nem meglepő, hogy a filmbe is az lett, miközben a játékidő 99%-ában maszkot viselt vagy mikor az összeéget fejét láthattuk, meg nem mondaná senki, milyen bőrszínű volt előtte.  :P Hol itt a PC?  :hehe:

Olvastam valahol, felvetették a reboot lehetőségét nem rég Hollywoodban. El kélne egy normális feldolgozás már meggyötört karakternek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 05. - 20:09:12
 Slipknot-ot is alaposan realizálták:
(http://dctvuniverse.com/wp-content/uploads/2015/04/slipknot-467x336.jpg)
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/t31.0-8/s960x960/10845646_558129257663560_5555222923451442106_o.jpg)
 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 05. - 21:37:10
Kommandós lett.
Ezt tudja: "Mastery of ropes, assassin training, use of unbreakable ropes." Kíváncsi leszek, hogy egy szakértő segítségével kidolgoznak-e olyan helyzeteket, ahol valódi spéci csomókat és kötéltechnikákat használ. Vagy nem tudom mire lehet jó a kari.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2015. Május 05. - 21:53:29
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/t31.0-8/s960x960/10845646_558129257663560_5555222923451442106_o.jpg)
 :uhoh:

A képen termékelhelyezést láthatunk. Fa-testápolót!  ;D És milyen illatút használ Harley? Vérgőzöst.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/db/7d/59/db7d590afff64b57f04e379c4993d619.jpg

(https://blogsofalek.files.wordpress.com/2013/04/abused-harley.jpg)

Na, ezt a hozzászólást még én is túlzásnak érzem a magam részéről.  :rajzolo:  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 08:35:55
Olvastam valahol, felvetették a reboot lehetőségét nem rég Hollywoodban. El kélne egy normális feldolgozás már meggyötört karakternek.
Szerintem McFarlane az utóbbi 10 évben napi szinten felveti a reboot lehetőségét.  ;D
Állítólag ez már valóban egészen közel van, de mivel még csak tőle olvastam, őt meg nem vehetjük túl biztos forrásnak, így semmit sem lehet tudni továbbra sem.
Jó lenne, az tuti.
Az meg, hogy direkt olyan szerepre választanak fekete színészt, amelyhez el kell maszkírozni az illetőt, elég durván rasszista hozzáállás. Annál már csak az durvább, amikor az emberek kiakadnak azon, hogy egy elmaszkírozott szereplőt fekete színész játszik. Azért egy színész (jobb esetben) több a bőrszínénél. Pont, hogy egy befestett karakternél kéne magasról tenni arra, hogy milyen színű színész alakítja, nem?
Nekem az a durva, hogy annyira benne van még mindig a társadalomba a rasszizmus nevelve, hogy sok embernek fel sem tűnik, mi az.
Persze van néhány fórumozó, aki nyíltan vállalja (itt nem BuB-ra gondolok), ami még durvább így a 21 században. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 06. - 10:05:23
Szerintem nem rasszizmusról van szó... már azt nekem címezted...
Engem csak szimplán zavar, hogy van egy adaptáció, aminél aztán 60-70 éve meglévő karaktert megváltoztatnak a politikailag korrektség nevében... aztán meg totál elmaszkírozzák... így akkor minek kellett változtatni? Ez álszentség... ha már ennyire néger karakterrel akar dolgoztatni, akkor vállalják fel, és ne maszkírozzák teljesen felismerhetetlenné...  és csoda, hogy ezért a kinti ilyen szervezetek még nem emeltek fel a szavukat.  :D
Mert tuti, fordított esetben teszem azt Luke Cage-ből csinálnának fehéret) már ott dübörögnének az irodák előtt...  de ha egy fehérrel csinálják ezt és a "fan" kicsit höbörög, már rasszistának van bélyegezve...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 10:23:21
Már bocs, de teljesen mellébeszélsz.
de ha egy fehérrel csinálják ezt és a "fan" kicsit höbörög, már rasszistának van bélyegezve...  :headscratch:
Csak épp nem egy fehérrel csinálták, hanem egy olyannal akiről nem is tudni, milyen a bőrszíne, de valószínűleg nem fehér (ettől pontosabb infót rövid utánaolvasás alapján nem találtam Croc rasszáról, de erősen megoszlanak róla a vélemények).
Itt van az igen komoly hiba az érvelésedben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 06. - 10:35:04
Szerintem nem rasszizmusról van szó... már azt nekem címezted...
Engem csak szimplán zavar, hogy van egy adaptáció, aminél aztán 60-70 éve meglévő karaktert megváltoztatnak a politikailag korrektség nevében... aztán meg totál elmaszkírozzák... így akkor minek kellett változtatni? Ez álszentség... ha már ennyire néger karakterrel akar dolgoztatni, akkor vállalják fel, és ne maszkírozzák teljesen felismerhetetlenné...  és csoda, hogy ezért a kinti ilyen szervezetek még nem emeltek fel a szavukat.  :D
Mert tuti, fordított esetben teszem azt Luke Cage-ből csinálnának fehéret) már ott dübörögnének az irodák előtt...  de ha egy fehérrel csinálják ezt és a "fan" kicsit höbörög, már rasszistának van bélyegezve...  :headscratch:

Ebben ne keress logikát, mert alapvetően nincs is. Az egész 21.század a reverse-racism jegyében telik amivel alapvetően nem lenne bajom, kivéve mikor ilyen agresszívan nyomulnak...
Mindig azt szoktam mondani,hogyha mindenáron rá kell erőltetni az emberekre, akkor tegyék azt kreatívabban! Alkossanak új karaktereket, vagy ha kell a csapatba egy etnikum akkor ne a fehér karit áldozzák be, hanem cseréljék ki egy néger szereplőre. Ez főként a mostani Suicide Squad-ban jelenlévő Deadshot-ra vonatkozott, mert őt igazán hagyhatták volna az eredeti formájában és mondjuk valamelyik másik fehér figura helyett teszem azt Bronze Tiger-t vagy Black Mantát teszik bele a csapatba. Ennyire egyszerű az egész, Hollywood mégis inkább az álszent taktikát választja és tovább idegeli a rajongókat :drying:

Viszont Croc esetében abszolút minden mindegy, mert az ő eredetére és emberi formájára senki sem kíváncsi :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 10:43:36
Az egész 21.század a reverse-racism jegyében telik amivel alapvetően nem lenne bajom, kivéve mikor ilyen agresszívan nyomulnak...
Mindig azt szoktam mondani,hogyha mindenáron rá kell erőltetni az emberekre, akkor tegyék azt kreatívabban! Alkossanak új karaktereket, vagy ha kell a csapatba egy etnikum akkor ne a fehér karit áldozzák be, hanem cseréljék ki egy néger szereplőre.
Egyetértek. Amúgy én úgy látom, hogy kell is agresszíven nyomulni, mert még mindig igen nagy a lemaradás. És nem csak ebben a témában, de a nők egyenjogúságában, meg a melegek elfogadásában is.
Szóval ja, mindenképpen jó, ha a tömeg média foglalkozik ezekkel. De ez csak akkor működik jól, ha van teszem azt egy jó karakter, aki amúgy nő/nem kaukázusi/meleg (megfelelő kiválasztható), és nem ez a fő jellemzője, hanem e-mellett is jó, érdekes karakter.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 06. - 10:43:41
Már bocs, de teljesen mellébeszélsz.
de ha egy fehérrel csinálják ezt és a "fan" kicsit höbörög, már rasszistának van bélyegezve...  :headscratch:
Csak épp nem egy fehérrel csinálták, hanem egy olyannal akiről nem is tudni, milyen a bőrszíne, de valószínűleg nem fehér (ettől pontosabb infót rövid utánaolvasás alapján nem találtam Croc rasszáról, de erősen megoszlanak róla a vélemények).
Itt van az igen komoly hiba az érvelésedben.

Hát nem is Krokkra gondoltam itt, hanem úgy általánosságban.

Amúgy, elvben fehér a karakter, az egyik comicsban, amit most csináltam fehér rokonai voltak, ettől függetlenül lehet félvér, ez sose derül ki valszeg. Bár gondolom a film miatt most úgyis előtérbe helyezik és lesz még neki háttérsztorija bőven addig.



 Ez főként a mostani Suicide Squad-ban jelenlévő Deadshot-ra vonatkozott, mert őt igazán hagyhatták volna az eredeti formájában és mondjuk valamelyik másik fehér figura helyett teszem azt Bronze Tiger-t vagy Black Mantát teszik bele a csapatba. Ennyire egyszerű az egész, Hollywood mégis inkább az álszent taktikát választja és tovább idegeli a rajongókat :drying:

Ja, ezzel totál egyetértek és kicsit ezért bosszant Deadshot, simán meglehett volna így oldani, főleg, hogy Bronze eleve Osztag tag...
(de elvben Manta benne lesz...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 10:51:23
Ellenben van olyan comic is, amiben szerepel félig átalakultan eléggé sötét bőrszínnel, és olyan is, amiben "white boy"-nak szólítja Robint. Ezért mondtam, hogy igazából a képregényben sem tudni, és hogy erről egymásnak ellentmondó infók vannak.
Egy ilyen csapatfilmben amúgy túl komoly háttérsztorikra nem hiszem, hogy számíthatunk.
Főszereplőnek biztosan nem kell lennie.
Idézet
Az meg, hogy direkt olyan szerepre választanak fekete színészt, amelyhez el kell maszkírozni az illetőt, elég durván rasszista hozzáállás.
Nem feltétlenül. Ha ez egy szakszervezeti valami, akkor elég az, ha munkát adnak nekik.
Viszont ha ez igaz, akkor eléggé brutális, hogyha nem lenne ez a fajta agresszív erőltetés, akkor minden nyugati filmben csak fehér karakterek lennének, meg egy kötelező jónő.
Ilyen szempontból amúgy szerintem még mindig az X-men a legjobb képregényes/filmes (főleg az 1-2) franchise, most főleg a fontos női karakterek szempontjából értem ezt.

Így utólag belegondolva Spawn már csak ezért is egy igen jó karakter, akit jobban erőltetni kellene, mert ismert népszerű figura, de nem ez az első számú attribútuma, hogy ő a "fekete".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 06. - 11:41:01
Ellenben van olyan comic is, amiben szerepel félig átalakultan eléggé sötét bőrszínnel, és olyan is, amiben "white boy"-nak szólítja Robint. Ezért mondtam, hogy igazából a képregényben sem tudni, és hogy erről egymásnak ellentmondó infók vannak.
Egy ilyen csapatfilmben amúgy túl komoly háttérsztorikra nem hiszem, hogy számíthatunk.
Jah, vmi ilyesmi fogalmazódott meg bennem, ahogy tegnap néztem ezt a csapat felállást... kicsit túl sokan vannak... télleg pszkos 12 lesz ebből, pedg az Osztag jobbára 5 körüli tagságból állt... tuti elsikkad pár emberke a filmben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 06. - 12:23:28
Az elég nagy probléma már önmagában is,hogy 12 tagot számlál a csapat. Elég lenne kb 5-6 népszerű karakter és hadd szóljon! De hát ez van ha sokat akar a szarka... :roll:

Mellesleg az agresszív anti-rasszista nyomulással nem értek egyet, mert az már lassan kimeríti a propaganda fogalmát! A világon szinte mindenütt elfogadják a feketéket, ebbe talán csak az USA déli államai nem tartoznak bele,de rajtuk kívül egész Európa tudomásul veszi az egyenlőségüket. Az megint más tészta,hogy az EU-ban rettentő gusztustalan propagandával próbálják ezt a népesség tudtára adni :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 12:36:28
Csak pár példa saját ismerőseim között.
Amikor egyszer egy fekete srác jött a repülőgép szimulátorba, egymás között a pilóta kolléga megkérdezte tőlem, hogy "Ez most egyáltalán tud magyarul?".
Most hétvégén történt meg az, hogy barátnőm keresztapjánál voltunk, és ment egy meccs a TV-ben, és látva a magyar csapatban játszó feketéket megjegyezte, hogy "Én négereket nem is engednék be az országba!". És szerintem ez a mentalitás nagy átlagban nem ritka (ismerve az átlag értelmiségi szintet talán azt is meg merném kockáztatni, hogy ez a jellemzőbb).
Szóval ja, Európában mindenhol elfogadott, fölösleges a propaganda... Szerintem azért mondtuk eddig, hogy ez Európában nem aktuális, mert eddig nem nagyon volt részünk benne.
Nyilván ez összetett probléma (és több irányú, vagyis a kisebbség is felelős benne), és szerintem sem jó megoldás, az amit most erőltetnek, de a probléma nagyon is létezik, mind a mai napig.
Jah, vmi ilyesmi fogalmazódott meg bennem, ahogy tegnap néztem ezt a csapat felállást... kicsit túl sokan vannak... télleg pszkos 12 lesz ebből, pedg az Osztag jobbára 5 körüli tagságból állt... tuti elsikkad pár emberke a filmben...
Igen ez sajnos elég gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2015. Május 06. - 12:45:18
Gyerekek, az egész vita ott borul hogy kiakadunk ha egy karaktert fekete játszik, polkorrektség vagy propaganda ide vagy oda. Tökmindegy. Ha fekete onnantól kezdve rögtön az az első hogy mér. Nem az a lényeg, hanem hogy jól játssza-e a karaktert vagy sem.  Fisk is működött feketében, pedig ment rá a fika. Hozzáteszem a mostani fisket is imádom, sőt, egyelőre a legjobb marvel gonosznak tartom.

Az egész ott borul hogy foglalkoztatja ez az embereket, nem ez a lényeg és ilyen szempontból ja rasszizmus. Engem halálosan nem izgat az se hogy fáklya feka az új filmben, propaganda? lehet, erőltetett? igen, lehet belőle jót kihozni, igen, az örökbefogadott gyermek kívülállósága/családkonfliktusa, szerintem egy F4 filmbe beleillő koncepció, a lényeg hogy fáklya bőrszine egyébként tök lényegtelen, nem befolyásolja a film minőségét ami jelenleg amúgy is a dögunalmas és a bitangpusztulatosan fostos közé lövünk be kb a trailerek alapján, az már inkább aggasztó hogy a rendezőjét kibaszták a disneynél mert egy megbízhatatlan csődtömeg. Bőrszínétől független.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 12:54:58
Tényleg azon ment háborgás, hogy Ben fekete lett a DD-ben? ;D
Amúgy egyetértek az új Kingpin nagyon jó, a DD sorozatnak a 4. része az első ami úgy ahogy van maradéktalanul nagyon tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 06. - 12:57:12
Engem csak szimplán zavar, hogy van egy adaptáció, aminél aztán 60-70 éve meglévő karaktert megváltoztatnak a politikailag korrektség nevében...
Ennek szerintem sincs semmi köze a rasszizmushoz, olyannyira, hogy teljesen egyetértek vele.
Mindig azt szoktam mondani,hogyha mindenáron rá kell erőltetni az emberekre, akkor tegyék azt kreatívabban! Alkossanak új karaktereket, vagy ha kell a csapatba egy etnikum akkor ne a fehér karit áldozzák be, hanem cseréljék ki egy néger szereplőre.
Ez például tök értelmes megoldás lenne. Ott az x-Men: First Class, ahol nem Plazma lett néger, hanem behoztak egy új szereplőt a csapatba, és nem csak, hogy teljesen rendben volt, de még kifejezetten jó is volt ott. És a világon senkit sem zavart, hogy a srác nem fehér. Szerintem itt a különbség abban, amit BuB mond és a rasszizmusban.
Amúgy én úgy látom, hogy kell is agresszíven nyomulni, mert még mindig igen nagy a lemaradás. És nem csak ebben a témában, de a nők egyenjogúságában, meg a melegek elfogadásában is.
Sokszor a kevesebb több. Lásd a melegfelvonulást. Agresszív nyomulás, de szerintem semmit sem ad hozzá a melegek elfogadásához, sőt, alighanem még el is vesz belőle. Ugyanígy van az ismert karakterek erőszakos megváltoztatásával is.
Viszont ha ez igaz, akkor eléggé brutális, hogyha nem lenne ez a fajta agresszív erőltetés, akkor minden nyugati filmben csak fehér karakterek lennének, meg egy kötelező jónő.
Csakhogy a filmek a szórakoztatásról szólnak, és a népnevelés nem céljuk, csak esetleg velejárójuk. Vagyis lényegében a közízlést szolgálják (persze a nagyobbak, a művészfilmek más tészta). Mert az, hogy adjanak munkát a feketéknek is, tök jó, tényleg, de az erőltetése már nem. Innen a következő lépés, hogy Amerikában rengeteg a túlsúlyos ember, úgyhogy minden filmbe kötelező lesz egy 200 kiló fölöttit is betenni? Rengeteg olyan film van, ahova fehér ember egyáltalán nem jó, de fordítva is. Mi van a csúnyákkal? :) Charlize Theron nagyon jó nő, mégis ő kapta azt a sorozatgyilkosos szerepet, ahol rondává maszkírozták, pedig oda tök jó lett volna egy kevésbé jó nő is. :)
Engem halálosan nem izgat az se hogy fáklya feka az új filmben
A te véleményedben többször felmerül az, hogy "téged nem izgat", tehát akkor másnak nincs igaza. Másokat viszont izgat, mert mondjuk hozzánőttek a szereplőhöz, jobban, mint te.  ;) És persze ettől még lehet a film jó, csak az ember rossz szájízzel áll neki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 06. - 13:01:44
Csak pár példa saját ismerőseim között.
Amikor egyszer egy fekete srác jött a repülőgép szimulátorba, egymás között a pilóta kolléga megkérdezte tőlem, hogy "Ez most egyáltalán tud magyarul?".
Most hétvégén történt meg az, hogy barátnőm keresztapjánál voltunk, és ment egy meccs a TV-ben, és látva a magyar csapatban játszó feketéket megjegyezte, hogy "Én négereket nem is engednék be az országba!". És szerintem ez a mentalitás nagy átlagban nem ritka (ismerve az átlag értelmiségi szintet talán azt is meg merném kockáztatni, hogy ez a jellemzőbb).
Szóval ja, Európában mindenhol elfogadott, fölösleges a propaganda... Szóval szerintem azért mondtuk eddig, hogy ez Európában nem aktuális, mert eddig nem nagyon volt részünk benne.
Nyilván ez összetett probléma (és több irányú, vagyis a kisebbség is felelős benne), és szerintem sem jó megoldás, az amit most erőltetnek, de a probléma nagyon is létezik, mind a mai napig.

Részben igazat adok azoknak akik tartják a távolságot, meg egy kicsit neked is. De akkor hadd mondjam el neked,hogy kb 1 éve élek kint Svédországban és sok "szép" sztorit tudnék neked mesélni az arab,afrikai,muzulmán népekről. Gyakorlatilag itt már nem azt az elcsépelt propagandát nyomatják,hogy mi egy nagy család vagyunk, hanem azt,hogy fogadd el a harmadik világból érkező bevándorlót még akkor is ha erőszakos bűncselekményeket követnek el  :drying:
Alapvetően nem vagyok rasszista és intelligensnek tartom magam,de azt tudomásul kell vennie minden embernek a földön,hogy a rasszokat igenis meg kell különböztetni egymástól, mert abszolút nem vagyunk egyformák és teljesen különbözik a kultúránk! Bár tudod én mostanra már abban is kételkedem,hogy egy arabnak vagy afrikainak van-e olyanja,hogy kultúra...
Egyik ismerősöm aki Angliába ment dolgozni előtte soha nem volt előítéletes,de miután elkezdett abban a közegben élni, gyökeresen megváltozott az álláspontja ezzel kapcsolatban. Sajnos a tények makacs dolgok és ha az EU-ban valaki ellenzi a bevándorlókat azt hidd el nem a bőrszíne miatt teszi hanem a tettei alapján. Kissé eltértünk a tárgytól,de ezt muszáj volt leírnom, mert a Magyarok közül még ma is sokan azt hiszik,hogy az afrikai feketék megegyeznek az afro amerikaikkal, pedig ez tévedés! Akad 1-2 itt Európában,de a többség még mindig reménytelen és képtelen a beilleszkedésre :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 13:11:59
Sokszor a kevesebb több. Lásd a melegfelvonulást. Agresszív nyomulás, de szerintem semmit sem ad hozzá a melegek elfogadásához, sőt, alighanem még el is vesz belőle. Ugyanígy van az ismert karakterek erőszakos megváltoztatásával is.
Igen, erre írtam, hogy az eszköz amivel akarják szerintem sem tökéletes (enyhe kifejezés), de amúgy kell.
Mi van a csúnyákkal? :) Charlize Theron nagyon jó nő, mégis ő kapta azt a sorozatgyilkosos szerepet, ahol rondává maszkírozták, pedig oda tök jó lett volna egy kevésbé jó nő is. :)
Ezt a kérdést inkább BuB-nak kellett volna címezned.
Ő gondolkozik úgy, hogy ha elmaszkíroznak egy feketét, akkor kár volt a fekete színész, gondolom akkor ha elmaszkíroznak egy jónőt, akkor kár volt a jónő.  ;D
Innen a következő lépés, hogy Amerikában rengeteg a túlsúlyos ember, úgyhogy minden filmbe kötelező lesz egy 200 kiló fölöttit is betenni?
Van egy lényeges különbség, azt nem te határozod meg, hogy milyen származású vagy, míg azt, hogy kövér vagy-e, a legtöbbször igen. Amúgy szerintem idáig már eljutottunk, sok a filmekben a kövér ember.  ;D
Rengeteg olyan film van, ahova fehér ember egyáltalán nem jó, de fordítva is.
Mármint legyenek külön feketéknek meg fehéreknek való filmek, meg férfiaknak, meg nőknek való filmek, meg heteróknak meg melegeknek való filmek stb-stb?
Szerintem jelenleg itt tartunk (és hülye módszerekkel próbálnak ebből kilábalni), és ez nekem marhára nem tetszik, mivel a szegregációt erőteljesen növeli.
Plusz az ember nem képes a barátnőjével megnézni egy képregényfilmet úgy, hogy ne lenne mindenkinek egyértelmű, hogy az a film lealacsonyító a női nemre nézve.
És ismét, kivétel az X-men, meg se lepődök rajta, hogy egy meleg férfi rendezte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 06. - 13:44:27
Ő gondolkozik úgy, hogy ha elmaszkíroznak egy feketét, akkor kár volt a fekete színész, gondolom akkor ha elmaszkíroznak egy jónőt, akkor kár volt a jónő.  ;D
:lol: :lol:
Idézet
Van egy lényeges különbség, azt nem te határozod meg, hogy milyen származású vagy, míg azt, hogy kövér vagy-e, a legtöbbször igen.
Hát, nem tudom. Főleg ott, ahol ez szinte neveltetés kérdése. De persze plusz a gének is.
Idézet
Mármint legyenek külön feketéknek meg fehéreknek való filmek, meg férfiaknak, meg nőknek való filmek, meg heteróknak meg melegeknek való filmek stb-stb?
Nem, dehogy. Csak vannak olyan filmek, ahova egyszerűen kell a fekete színész, és van, ahova meg nem. Plusz vannak azok - és ez a zöme -, ahova teljesen mindegy, hogy ki szerepel benne. Vagyis van egy apró szelete a filmkészítésnek, és tényleg csak egy apró, ahova nem illenek, mégis beerőszakolják őket.
Idézet
Plusz az ember nem képes a barátnőjével megnézni egy képregényfilmet úgy, hogy ne lenne mindenkinek egyértelmű, hogy az a film lealacsonyító a női nemre nézve.
Hát, ugyanez érvényes a képregényekre is, és ugye az alapján készülnek. Már amennyire érvényes, mert én kicsit sem éreztem ezt például az Elektránál, vagy éppen a Fekete (heh) Özvegynél. De hát hol láttál blockbuster filmben olyan nőket, akiknél nem hangsúlyozták ki a nőiességüket?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 14:12:06
Részben igazat adok azoknak akik tartják a távolságot, meg egy kicsit neked is. De akkor hadd mondjam el neked,hogy kb 1 éve élek kint Svédországban és sok "szép" sztorit tudnék neked mesélni az arab,afrikai,muzulmán népekről. Gyakorlatilag itt már nem azt az elcsépelt propagandát nyomatják,hogy mi egy nagy család vagyunk, hanem azt,hogy fogadd el a harmadik világból érkező bevándorlót még akkor is ha erőszakos bűncselekményeket követnek el  :drying
Pontosan erre gondoltam, amikor ezt írtam.
Idézet
Nyilván ez összetett probléma (és több irányú, vagyis a kisebbség is felelős benne)
De alapvetően nem tudok más megoldást elképzelni, mint az integráció. Mivel a szegregáció senkinek sem jó, se nekünk, se nekik. Nyilvánvaló, hogy ehhez biztosítani kell bizonyos fokú segítséget, hogyha ez nem áll rendelkezésre (vagy valaki nem akar élni vele), nem kell tolvajokat importálni, mert az van elég amúgy is.
Amúgy mindenkiben kell hogy legyen sok előítélet, de szerintem ezt nem bőrszín, nemi identitás stb. hanem inkább viselkedés alapján kell belőni.
Plusz vannak azok - és ez a zöme -, ahova teljesen mindegy, hogy ki szerepel benne. Vagyis van egy apró szelete a filmkészítésnek, és tényleg csak egy apró, ahova nem illenek, mégis beerőszakolják őket.
Az említett szerepeket, amiken megy a kiakadás én pontosan ide sorolnám, a tök mindegy-be. Ahogyan a sci-fiket, fantasyket, meséket is.
Hát, ugyanez érvényes a képregényekre is, és ugye az alapján készülnek.
Igen, ez igaz. A Marvel Studio filmek amúgy eddig kifejezetten mélyen vannak ilyen szempontból, addig max a Guardians kivétel.
De hát hol láttál blockbuster filmben olyan nőket, akiknél nem hangsúlyozták ki a nőiességüket?
Bármi, amiben Ellen Page szerepel.  ;D
Ez például tök értelmes megoldás lenne. Ott az x-Men: First Class, ahol nem Plazma lett néger, hanem behoztak egy új szereplőt a csapatba, és nem csak, hogy teljesen rendben volt, de még kifejezetten jó is volt ott. És a világon senkit sem zavart, hogy a srác nem fehér. Szerintem itt a különbség abban, amit BuB mond és a rasszizmusban.
Pl. az új Star Warsnál is volt kiakadás a trailerben látott fekete szereplőn, pedig ő új szereplő, akkor az mi volt?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2015. Május 06. - 14:23:24
Tényleg azon ment háborgás, hogy Ben fekete lett a DD-ben? ;D
Amúgy egyetértek az új Kingpin nagyon jó, a DD sorozatnak a 4. része az első ami úgy ahogy van maradéktalanul nagyon tetszik.

Na beindult, jólvan. :)
Peti neked kicsit suspended disbelief kell hozzá, mert lesznenk benne még ilyen meredekebb húzások mint a harmadik vége, de ha ezeket elnézed akkor nagyon rendben fog működni :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 06. - 14:26:18
Amúgy mindenkiben kell hogy legyen sok előítélet, de szerintem ezt nem bőrszín, nemi identitás stb. hanem inkább viselkedés alapján kell belőni.
Ha viselkedés alapján lőjük be, az már nem előítélet.
Idézet
Az említett szerepeket, amiken megy a kiakadás én pontosan ide sorolnám, a tök mindegy-be.
De miért? Hisz egy bevett szereplőn változtatnak feleslegesen. Ha Piroska egy filmben 300 kilós arab nő lesz, azt a mesét senki sem fogja Piroskának nevezni, legfeljebb paródiának, vagy művészfilmnek. Nem a film műfaja a lényeg, hanem az, hogy egy megismert, megszokott embert változtatnak meg - és nem szűkítve le a bőrszínére, mert mindennemű változtatás negatívumokkal jár. Lásd az új Pókembert, aki egy gyerek, és ez is van olyan rossz, mint a Fáklya. Sokan nem tudják elfogadni az Ultimate, What If, vagy bármilyen alter sztorikat sem, mert az nem arról szól, akit megismertek. Amikor ezt lefordítják egy mozifilmre, szükségszerűen ezer dolog úgyis megváltozik, de ha van rá értelmes magyarázat, akkor az még rendben van. De egy rasszváltásra nemigen van értelmes magyarázat (kivétel a Vezér, látod, ott rendben volt, hisz nála a méret a lényegesebb jellemző). De a Fáklyánál tényleg szükségtelen és erőltetett a váltás.
Idézet
Bármi, amiben Ellen Page szerepel.  ;D
Jó, de nála nem a nőiessége a vonzó, hanem hogy cuki. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2015. Május 06. - 14:26:27
A te véleményedben többször felmerül az, hogy "téged nem izgat", tehát akkor másnak nincs igaza. Másokat viszont izgat, mert mondjuk hozzánőttek a szereplőhöz, jobban, mint te.  ;) És persze ettől még lehet a film jó, csak az ember rossz szájízzel áll neki.

Ez is ilyen tipikus geek csiki csuki, ha leírom hogy "szerintem", vagy "engem nem érdekel" az egyik képes elfogadni hogy ez egy privát vélemény a másik meg rögtön azt nézi mögé hogy univerzális igazságokat próbálok mondani. Ha azt akarnám mondani hogy másnak nincs igaza akkor azt írnám hogy másnak nincs igaza, nem azt, hogy engem nem érdekel. Most konkrétan nincs igazad :D
Nem értünk egyet de nem célom megváltoztatni a másik véleményét.

Idézet
Tényleg azon ment háborgás, hogy Ben fekete lett a DD-ben?
Biztos volt ilyen de szerintem a hype meg a sorozat sikere nagyobbat szólt. Egyébként a Bent játszó színész baromi jó. És ahogy jönnek be a karakterek szépen elkezd az egész sok kis szálon futni, tök rendbe van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 14:35:50
Jó, de nála nem a nőiessége a vonzó, hanem hogy cuki. :)
De attól még nő, ugye? ;) Ergo a nőiesség többféle lehet, nem lenne baj, ha ezt kicsit jobban felismerné a képregényipar és az álomgyár.
Ha viselkedés alapján lőjük be, az már nem előítélet.
Már hogyne lenne az. Az, hogy valaki úgy viselkedik, hogy abból feltételezed, hogy baj lesz, ha interakcióba kerülsz vele, az egy egészséges előítélet.
Ha jön velem szemben 5-6 fiatal ordítozva köpködve (függetlenül attól, hogy ők milyen bőrszínűek), inkább másfelé megyek, pedig nem biztos, hogy belém fognak kötni.
Szóval előítélet alapján viselkedtem így. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Május 06. - 14:38:51
De egy rasszváltásra nemigen van értelmes magyarázat (kivétel a Vezér, látod, ott rendben volt, hisz nála a méret a lényegesebb jellemző). De a Fáklyánál tényleg szükségtelen és erőltetett a váltás.
A Flash-ben sem volt semmi magyarázat arra, hogy miért kellett megváltoztatni a West család rasszát, mégsem zavaró, ahogy Fury esetében sem. Ha a karakter megmarad, akkor szerintem könnyebben elfogadható, hogy más a rassza, még akkor is, ha eleinte furcsálja a közönség. Johnny esetében engem pl. első sorban az zavar, hogy így csak féltestvérek Sue-val, nem mintha lenne jelentősége, illetve az, hogy a trailer alapján nagyon nem az a laza nőcsábász lesz, mint akit megismertünk a képregényekben. Egyébként kíváncsi volnék, hogy ha mondjuk nem a '60-as években találják ki a nagyobb Marvel-karakterek zömét, hanem mondjuk a 2000-es években, akkor is ilyen lenne-e a fehérek és a feketék aránya.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 06. - 14:50:25
Idézetet írta: Todd
gondolom akkor ha elmaszkíroznak egy jónőt, akkor kár volt a jónő.
Vicces, de van benne valami logika... :lol: Persze Theron sem a külseje miatt kapta azt a szerepet, hanem mert baromi jó színésznő + a hírneve önmagában garancia, hogy beülnek az emberek a filmjeire. ;)

Amúgy én megelőlegezem, hogy egyikünkből sem a rasszizmus beszél, egyszerűen csak zavar minket, ha egy számunkra fontos, megszokott karaktert megváltoztatnak. És nem azért mert egy néger színész nem lenne tehetséges, vagy nem lenne szép, hanem egyszerűen azért, mert külsőleg máshogy néznek ki, mint mi, ezért túlságosan elütnek a karakter megjelenésétől (ez nem rasszizmus, mert nem érnek kevesebbet nálunk, egyszerűen csak más a megjelenésük). Ez kb olyan, mintha mondjuk Conan szerepére Woody Allent szerződtetnék le. Bármennyire is jó színész, akkor sem passzolna a karakterhez. Ugyanígy nem tudnék elfogadni egy fekete Amerika Kapitányt, vagy Pókembert sem. Viszont ettől még szívesen látok fekete színészeket a vásznon, csak találjanak ki nekik új karaktereket, amik passzolnak hozzájuk.
Amúgy ez a téma eléggé szubjektív, mert függ attól is, hogy kinek mennyire kedvenc az adott karakter, illetve mennyire népszerű. Például egy huszadrangú, érdektelen karaternél nem izgatja az embert a változtatás, de ha személyes kedvencről van szó, akkor már igen. De van amikor jól sül el a változtatás, mert pl. S.L. Jacksont annyira megszoktam Fury szerepében, hogy már az lenne a furcsa, ha leváltanák egy fehér színészre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 06. - 14:52:47
De attól még nő, ugye? ;) Ergo a nőiesség többféle lehet, nem lenne baj, ha ezt kicsit jobban felismerné a képregényipar és az álomgyár.
Hát, talán kevés ilyen van odakinn. Ki tudja? Biztosan könnyebb szakadt ruhákba bújtatni valakit, mint találni egy megfelelő lányt.
Idézet
Az, hogy valaki úgy viselkedik, hogy abból feltételezed, hogy baj lesz, ha interakcióba kerülsz vele, az egy egészséges előítélet.
Ha jön velem szemben 5-6 fiatal ordítozva köpködve (függetlenül attól, hogy ők milyen bőrszínűek), inkább másfelé megyek, pedig nem biztos, hogy belém fognak kötni.
Szóval előítélet alapján viselkedtem így. ;)
Bár nem ismerem a hivatalos megfogalmazást, de szerintem nincs igazad. Az nem előítélet, hiszen azonnal látod, hogy valami nincs rendben velük. Előítélet az, amikor valakinek a viselkedését megítéled ANÉLKÜL, hogy láttad volna bármilyen élethelyzetben, pusztán az xy alapján (xy=bőrszín, vallás, nemiség, stb).
A Flash-ben sem volt semmi magyarázat arra, hogy miért kellett megváltoztatni a West család rasszát, mégsem zavaró, ahogy Fury esetében sem.
Egy dolog fontos ebben az esetben. Hogy ki mennyire szereti az adott karaktert. Ha nem áll hozzád közel, akkor valóban tökmindegy. Márpedig Fury-fanok bizonyára nincsenek tömegesen. :)
Most konkrétan nincs igazad :D
Nem értünk egyet de nem célom megváltoztatni a másik véleményét.
Akkor oké, csak néha "kihallatszik" abból, ahogy írod. De ha nem, hát nem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2015. Május 06. - 15:03:43
Lásd az új Pókembert, aki egy gyerek, és ez is van olyan rossz, mint a Fáklya. Sokan nem tudják elfogadni az Ultimate, What If, vagy bármilyen alter sztorikat sem, mert az nem arról szól, akit megismertek.
Szerintem ez nagy baja is a geek kultúránknak, jellemzően a múltban lubickolunk és nem vagyunk képesek elfogadni a változást, tök szép meg jó dolog, csak nem mutat előre, stagnálás, nem azt mondom hogy mindent ki kell dobni, mert nem kell elfeledni a múltat sőt lehet rá építeni is, de az hogy pókember egy fiatal ficsúr a mozikban, az nem vesz el a múltból, a régi pókemberek attól még ugynaúgy ott vannak és lehet őket szeretni, aki szerette a Maguire gyereket (én nem) annak ott van az a pókember, ugyanez a Garfield gyerekkel.

Erről mindig a south park rész jut eszembe amikor jött a fetrengés a rajongóktól hogy jáj megerőszakolják indit és mutatják is hogy lucas meg spielberg szó szerint azt csinálják épp a karakterrel, szerintem is kaki volt a kristálykoponya de attól még az első három indi teljesítménéyéből ez nem vesz el. ha nem tetszik megérthető elfogadható, sőt. de szerintem ez csak ennyi, nem tetszik, nem az én csésze teám nem fogok rajta pörögni mert most mér jó az nekem hogy zsémbeskedek egy sort egy kaki filmen, nem éri meg, inkább nézek egy jobbat :)

Egyébként meg ha témánál vagyunk vehemens vagyok ez tény. Gondolom mert ismert közeg és biztonságban érzem magam ki merem mondani a dolgaimat önbizalommal. De ez csak ennyi. Bizonytalan terepen harapófogóval se lehet kihúzni belőlem semmit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 06. - 15:17:44
Idézetet írta: Kaine
De a Fáklyánál tényleg szükségtelen és erőltetett a váltás.
Plusz idétlen is, mert ugye a tesója meg fehérbőrű maradt. Persze értem én, hogy a filmben féltesók lesznek, de akkor is erőltetett. Ha már mindenáron erőltetni akarták volna a polkorrektséget, akkor inkább Bent kellett volna megváltoztatni, azon legfeljebb BuB akadt volna ki. :hehe: De az előző F4-ben csinálták jól, ahol Alicia Masters lett néger, az nem zavart senkit.

Erről a nőiesség lealacsonyítós témáról az jutott eszembe, amikor Angelina Jolie kiakadt azon, hogy leretusálták a mellbimbóit a Tomb Raider poszterről. :hehe: Amúgy meg mindenki tudja, hogy mindent cicikkel és kiskutyákkal lehet legjobban eladni, nem helyes, de ez van. Egyébként valahol a filmek is a társadalom problémáira reflektálnak, hiszen sok helyen probléma, ahogy a nőkkel viselkednek sajnos. Amúgy nem mindegy, mit nevezünk lealacsonyításnak, mert az, hogy kihangsúlyozzák egy nő alakját, dekoltázsát, még nem az. Ezt a legtöbb nő megteszi a hétköznapokban is, és büszkék a külsejükre, nincs ezzel semmi baj. :D

Idézetet írta: Pádi
jellemzően a múltban lubickolunk és nem vagyunk képesek elfogadni a változást, tök szép meg jó dolog, csak nem mutat előre, stagnálás
Póki visszafiatalitásában mi az előremutató? Mert ez baromira visszalépés szerintem.
Amúgy nem önmagában a változás ellen vagyunk, hanem a rossz változás ellen. A jó változást elfogadjuk. Nem akarok a "régen minden jobb volt" közhellyel jönni, mert ez sem mindig igaz, de tény, hogy vannak dolgok, amiket régen olyan jól kitaláltak, hogy inkább már csak elrontani lehet, mint javítani rajtuk. Cameron Terminátor filmjeit máig nem tudták überelni, mint ahogy az első Alien filmeket sem, de pl az új SW trilógia sem tudta elhomályosítani a régit, legfeljebb csak látványban tudta lekörözni, de az meg nem nagy csoda. Ettől még nem vagyok az új dolgok ellen, de nem kell a régi értékeket sem kidobni az ablakon. Én kimondottan örülök neki, hogy a mozifilmekben megtartották Póki piros-kék hacukáját, mert akárhány pókruhát láttam, egyik sem néz ki olyan jól, mint az. Amikor a Csodapók filmben megpróbálták megváltoztatni, abból jó nagy égés lett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 15:29:06
De miért? Hisz egy bevett szereplőn változtatnak feleslegesen.
De pillekönnyű sokad-rangú szereplőkön, akiket ezelőtt 50 évvel találtak ki.
Ez nem a 300 kilós arab-e a Piroska esete, hanem az arab-e a Piroskában a vadászé. Sőt igazából azon indult el az egész, hogy a piroskában arab színész játssza-e az elmaszkírozott farkast. :lol:
Bár nem ismerem a hivatalos megfogalmazást, de szerintem nincs igazad. Az nem előítélet, hiszen azonnal látod, hogy valami nincs rendben velük. Előítélet az, amikor valakinek a viselkedését megítéled ANÉLKÜL, hogy láttad volna bármilyen élethelyzetben, pusztán az xy alapján (xy=bőrszín, vallás, nemiség, stb).
Igen, igazad van, ez tényleg rossz példa. Hmm, akkor viszont lehetek annyira szentfazék, hogy kijelenthetem, hogy én nem vagyok előítéletes.  ;D
Erről a nőiesség lealacsonyítós témáról az jutott eszembe, amikor Angelina Jolie kiakadt azon, hogy leretusálták a mellbimbóit a Tomb Raider poszterről. :hehe:
Megjegyzem, teljes joggal. ;)
Én ugyanilyen álszentnek tartom azt is, hogy az Alien elején újra kellett venni a kiolvadós jelenetet, úgy, hogy ne látszódjanak a nők mellbimbói.
Megjegyzem az Alien, vagy a Terminator 2 is egy jó példa Kaine kérdésére, vagyis a cselekvőképes erős női karakterekre, akik eközben nem is szolgálnak dekoratív célt.
Pedig amúgy nem néznek ki rosszul.
Egyébként valahol a filmek is a társadalom problémáira reflektálnak, hiszen sok helyen probléma, ahogy a nőkkel viselkednek sajnos.
És erre hogyan reflektálnak azok a filmek, amikben minden negatív felhang nélkül tényként kerül közlésre, hogy a nők tárgyak?
Amúgy nem mindegy, mit nevezünk lealacsonyításnak, mert az, hogy kihangsúlyozzák egy nő alakját, dekoltázsát, még nem az.
Azt nevezem lealacsonyításnak, hogy a nők csak ennyik a filmek/képregények többségében. Nem befolyásolja a filmet, csak a férfi főhős dominanciáját építi.
De kérdezd csak meg Ju-tól, hogy ő ezt lealacsonyítónak érzi-e. ;)
Ezt a legtöbb nő megteszi a hétköznapokban is, és büszkék a külsejükre, nincs ezzel semmi baj. :D
Mármint úgy érted, hogy a legtöbb nőbe folyamatosan bele van magyarázva egy sohasem teljesíthető megjelenési kényszer, és az a tudat, hogy ők másodrangúak?
Mert ez szerintem baromi nagy baj.
Az ezerszer szídott animék/mangák sokkal de sokkal jobban kezelik, és jóval változatosabban is a női karaktereket, mint a nyugati szórakoztatóipar termékei.
Habár a videojátékokban ellenben még sokkal rosszabb a helyzet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 06. - 16:08:43
de az hogy pókember egy fiatal ficsúr a mozikban, az nem vesz el a múltból, a régi pókemberek attól még ugynaúgy ott vannak és lehet őket szeretni, aki szerette a Maguire gyereket (én nem) annak ott van az a pókember, ugyanez a Garfield gyerekkel.
De várj, ezzel azt akarod mondani, hogy a következő Star Wars film lehet akár a Jar-Jarok bolygója, mert ha nem tetszik valakinek, az nézze a régi trilógiát? Azért nem, ha valakinek a kedvencéből jön egy új film, persze, hogy vannak elvárásai.
Sőt igazából azon indult el az egész, hogy a piroskában arab színész játssza-e az elmaszkírozott farkast. :lol:
;D
Idézet
Én ugyanilyen álszentnek tartom azt is, hogy az Alien elején újra kellett venni a kiolvadós jelenetet, úgy, hogy ne látszódjanak a nők mellbimbói.
Tudod, hogy ez korhatár besorolás miatt van, habár fura, mert (legalábbis itthon) 18 éven felüli volt a film.
Idézet
Megjegyzem az Alien, vagy a Terminator 2 is egy jó példa Kaine kérdésére, vagyis a cselekvőképes erős női karakterekre, akik eközben nem is szolgálnak dekoratív célt.
Igaz, de tényleg ritka az ilyen szerep a filmekben. Panaszkodnak is a színésznők miatta. Nekem ebben az etalon az Alias sorozat.
Idézet
Azt nevezem lealacsonyításnak, hogy a nők csak ennyik a filmek/képregények többségében. Nem befolyásolja a filmet, csak a férfi főhős dominanciáját építi.
Ez viszont nem a képregényfilmek sajátja. Minden olyan filmre igaz, ahol akcióhős a főszereplő. Ott a nő a megmentésre váró alany, aki kihangsúlyozza a főhős heroikus jellemét.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Május 06. - 16:36:34
Todd!

Rád férne két hét wellness, Diósgyőr bármelyik számozott utcájában!
Na utána szívesen meghallgatnám az élménybeszámolódat.  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 06. - 16:37:04
És erre hogyan reflektálnak azok a filmek, amikben minden negatív felhang nélkül tényként kerül közlésre, hogy a nők tárgyak?
Azok természetesen hamis üzeneteket közvetítenek, ami egyértelműen helytelen és elítélendő. Gondolom, hogy melyik filmre céloztál, ez kb hasonló probléma típus, mint amit a Twilightnál is kiveséztünk anno, magyarán, hogy rossz üzenetet közvetít.

Idézet
Azt nevezem lealacsonyításnak, hogy a nők csak ennyik a filmek/képregények többségében. Nem befolyásolja a filmet, csak a férfi főhős dominanciáját építi.
Azért ez így ebben a formában nem igaz. Elég sok alkotásban fontos szerepük van a női (fő)szereplőknek, és nem csak eyecandy-k. Persze ez nyilván függ a film műfajától és témájától is.

Idézet
Mármint úgy érted, hogy a legtöbb nőbe folyamatosan bele van magyarázva egy sohasem teljesíthető megjelenési kényszer, és az a tudat, hogy ők másodrangúak?
Mert ez szerintem baromi nagy baj.

Nem, én csak annyit mondtam, hogy az, hogy a Fekete Özvegy szűk bőrnacit húz, és szolid dekoltázst mutat, az még nem lealacsonyító (szerintem). :D Főleg, hogy ettől még normális szerepe volt a filmben.  Mint ahogy azt sem gondolnám, hogy a nők kizárólag megjelenési kényszerek és kisebbségi érzés miatt öltöznének kihívóbban vagy szexisen. :headscratch:
Amire te gondolsz, hogy a média úgy általában milyen üzeteket közvetít, és azok mennyire károsak, mélyebb téma, sokszor kiveséztük már. (És mellesleg a férfiakat is érinti, mert ugye a reklámok szerint az igazi férfi sportos, kigyúrt, jóképű stb.)

Egyébként mielőtt olyan nagyon megsajnálnánk a szebbik nemet, azért ne feledkezzünk el azokról a szituációkról se, amikor a nők élnek vissza nőiességükkel, illetve a vonzó külsejükkel. ;) Nem mindig a férfiak használják ki a nőket, fordított eset is létezik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 16:50:32
Rád férne két hét wellness, Diósgyőr bármelyik számozott utcájában!
Na utána szívesen meghallgatnám az élménybeszámolódat.  8)
Így is tudnék élménybeszámolót tartani.
Nem azért vélekedek így, mert burokban éltem, hanem azért mert már bőven volt részem a problémában. Eddigi életem java részét a 20. és a 8. kerületben töltöttem.
Egyáltalán nem egy Rózsadombi villából osztom az eszet.
Tudod, hogy ez korhatár besorolás miatt van, habár fura, mert (legalábbis itthon) 18 éven felüli volt a film.
Tudom, pont ezért ezt hoztam fel. Mivel az átlag amcsi korhatár besorolás szerint egy női mellbimbó látványa károsabb, mint egy szétrobbanó mellkasé.
Egyébként mielőtt olyan nagyon megsajnálnánk a szebbik nemet, azért ne feledkezzünk el azokról a szituációkról se, amikor a nők élnek vissza nőiességükkel, illetve a vonzó külsejükkel. ;) Nem mindig a férfiak használják ki a nőket, fordított eset is létezik.
Naná. Mindig minden többirányú (ezt direkt írtam a kisebbségis témánál is), de alapvetően az erősebb pozícióban lévő fél felelőssége szerintem a lényegesebb. És most azért egyértelműen férfi dominancia van, ami a szórakoztatóiparban iszonyat hangsúlyos. De a nőknek szánt filmek is amúgy hasonlóan abszurdak, mint már írtam, azokról sem vagyok pozitívabb véleménnyel. De szerintem ezt az egész férfiaknak/nőknek szánt filmek dolgot kéne pont ledönteni.
De ez még nagyon sokára lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Május 06. - 16:55:27
Mivel az átlag amcsi korhatár besorolás szerint egy női mellbimbó látványa károsabb, mint egy szétrobbanó mellkasé.
Ez a felfogás még manapság is. A walking dead egyik epizódjában kényszerítettek egy női szereplőt, hogy vegye le a felsőjét. Persze nem látszottak a mellei, mert az botrány, persze a belezés, marcangolás, lábamputálás fejszével mehet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 16:57:46
Hát ezért nem múlt időben írtam a kijelentést, ez nem változott 30 év alatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 06. - 17:32:46
Naná. Mindig minden többirányú (ezt direkt írtam a kisebbségis témánál is), de alapvetően az erősebb pozícióban lévő fél felelőssége szerintem a lényegesebb. És most azért egyértelműen férfi dominancia van, ami a szórakoztatóiparban iszonyat hangsúlyos.
Ez tény, de azért ha megnézzük, hogy milyen volt a nők helyzete az ókorban, vagy a középkorban, szerintem elég sokat léptünk előre. Persze még így is sok a probléma, és minden eszközzel küzdeni kell a gyengébbek elnyomása ellen (ez a gyerekekre is érvényes). Messze nem tökéletes a világ, de azért sokat javult a helyzet. De ez időigényes folyamat, mert azért itt évezredes társadalmi-kulturális beidegződéseket kell megváltoztatni. És sajnos még mindig vannak olyan elmaradott országok, ahol a kultúra megrekedt az ezer évvel ezelőtti szinten, és ahol a nő annyit ér mint két teve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 19:15:36
Igen, ebben maximálisan egyetértek. Ahogy amúgy abban is, hogy a Marvel filmektől jóval károsabbak is vannak, de én a Marvel filmeket sem tartom ilyen szempontból túl jónak. Pepper és a Thoros csaj életképtelen megmentenivaló. A Feketeözvegyet meg csak azzal próbálják mélyíteni, hogy folyton elhangzik, hogy amúgy ő sokkal több csak sose tudjuk meg miért. Szóval szerintem ő csak díszítés.
Eddig Nebula az egyetlen nő aki érdekesnek tűnik, de belőle alig láttunk valamit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 06. - 19:42:48
Most nem azért, de a való világban sem harcos amazon a nők többsége. Láttam már olyat, hogy egy fiatal, huszonéves nő halálra rémült az őt inzultáló nagymamakorú hajléktalan nénitől, most akkor miről beszélünk? A filmekben se várd el minden női karaktertől, hogy Tomb Raider módjára viselkedjenek. Plusz, amilyen szituációba keverednek ezek a karakterek a filmekben... Basszus, ha minket rabolna el egy Zöld Manó vagy Venom, mi sem tudnánk sok mindent tenni ellenük, azon kivül, hogy imádkozunk Pókemberért. :D Nem véletlen van szükség a hősökre ezekben a filmekben. :D
Az Özvegy meg ügyesen kivette a részét a harcokból, plusz Lokiból is kiszedte az információt, szerintem nem volt jelentéktelen a filmben. Az egyik legjobb jelenet, amikor Özvegy rémülten kuporog a Helibázis gyomrában, miután Hulk randalírozott, és ráébred hogy milyen gyengék is az ilyen szuperlényekkel szemben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 06. - 19:47:52
Ant-Man poszter, sajnos hivatalosnak tűnik:
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/11196327_1735099086716770_1517861874343542532_n.jpg?oh=b637ae589cff89b874ca6fbf7d814df3&oe=55DE5F3B)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 06. - 19:50:52
Azért a pici Hangya most is ott van a Marvel logón.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 06. - 19:54:41
Ja. :D
Amúgy érdekes lesz látni, negatív szerepben Corey Stoll-t, bár én eddig csak a The Strain-ben láttam. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 06. - 19:54:58
Ez valóban elég tré...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Május 07. - 08:34:55
Ha egymás mellé rakjuk a Vasember és a Hangya poszterét, talán nem annyira gáz... Vagy gáz mindkettő? :D De ha ebből indulunk ki, kapunk egy jó kis filmet ;)

(http://cdn.collider.com/wp-content/uploads/2015/04/iron-man-1-poster.jpg) (http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2015/05/kappa-ant-man.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 07. - 08:50:00
Szerintem, gáz mindkettő, már anno a Vas posztereket is mindenki jogosan szapulta. Ezek a montázs szerű összevágott poszterek szerintem nagyon fantáziátlanok.
Persze a másik véglet a stilizált biz-baz fehér háttér előtt se jobb. Valahol a kettő között. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 07. - 19:33:39
Így van, szerintem ez a poszter sokkalta jobb lett:
(http://cdn.screenrant.com/wp-content/uploads/Ant-Man-Comic-Con-Poster.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 09. - 08:12:27
No... lehet örülni...
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xat1/v/t1.0-9/11210456_816504208397916_6123102240107139625_n.jpg?oh=6c4d7a83e9a866e1def6a46de6e6d2cf&oe=55DBC731)

Bár Rozsó szereplését még mindig nem erősítették meg...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 09. - 08:52:39
Jackman-nel nem kell foglalkozni, neki még azt se szabad elhinni amit kérdez :hehe: A professzor kopasz fizimiskáját amúgy totál felesleges erőltetni mert lehet,hogy a képregényben már huszonévesen is így tolta,de filmben azért nem tűnik olyan jó ötletnek így nyomulnia! McAvoy-nak sem áll jól és a helyükben még várnék a következő filmig mire Charles karaktere már eléri a megfelelő kort,hogy simára borotválják a fejét :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2015. Május 09. - 10:25:18
De várj, ezzel azt akarod mondani, hogy a következő Star Wars film lehet akár a Jar-Jarok bolygója, mert ha nem tetszik valakinek, az nézze a régi trilógiát? Azért nem, ha valakinek a kedvencéből jön egy új film, persze, hogy vannak elvárásai.
Jaja, elég kiábrándító lenne, meg kurvanagy csalódás, az új triológia sem a kedvencem, csak nem pörgök rajta.

Most nem azért, de a való világban sem harcos amazon a nők többsége. Láttam már olyat, hogy egy fiatal, huszonéves nő halálra rémült az őt inzultáló nagymamakorú hajléktalan nénitől, most akkor miről beszélünk? A filmekben se várd el minden női karaktertől, hogy Tomb Raider módjára viselkedjenek. Plusz, amilyen szituációba keverednek ezek a karakterek a filmekben... Basszus, ha minket rabolna el egy Zöld Manó vagy Venom, mi sem tudnánk sok mindent tenni ellenük, azon kivül, hogy imádkozunk Pókemberért. :D Nem véletlen van szükség a hősökre ezekben a filmekben. :D

Tom nem a hősök és a jólismert sablonok megléte a zavaró, nem ezek ellen szólnak fel az emberek, lealábbis az értelmes nem, hanem a másik oldal drasztikus hiánya miatt. Én is tök rendbe vagyok ezekkel a hímcentrikus heroikus dolgokkal, sőt szeretem is, és általában még túlzásnak is tartom hogyha sz nélkül nekik mennek hogy ez mért ilyen, mert szerintem nem ezek támadása lenne  a lényeg hanem pont hogy a női karakterek szerepeltetésének a támogatása. Ettől független tény hogy alulreprezentáltak és szobabútorként vannak szinte csak ábrázolva. Béna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 09. - 15:53:28
Szerin tem  már maga a Hangya szarul néz ki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 09. - 19:31:25
Jackman-nel nem kell foglalkozni, neki még azt se szabad elhinni amit kérdez :hehe: A professzor kopasz fizimiskáját amúgy totál felesleges erőltetni mert lehet,hogy a képregényben már huszonévesen is így tolta,de filmben azért nem tűnik olyan jó ötletnek így nyomulnia! McAvoy-nak sem áll jól és a helyükben még várnék a következő filmig mire Charles karaktere már eléri a megfelelő kort,hogy simára borotválják a fejét :roll:

Most ugye szórakozol? :uhoh:
Nehogy már kor kérdése legyen a kopasz, vagy rövid frizura! :O Pláne, ha az ember korán kopaszodni is kezd, (lásd pl. Bruce Willis), vagy őszülni, ez a legjobb megoldás, és szerintem meg így hű a képregényhez is a karakter! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 09. - 20:37:55
Nem értek egyet. A képregényes Xavier valahogy sokkal érettebbnek tűnt a koránál és hozzá passzolt a kopasz fej,de ugyanez nem mondható el McAvoy-ról! Ráadásul a nyolcvanas években fog játszódni és az alkotók helyében én tuti nem hagynék ki egy tipikus Rick Astley-s frizurát :hehe: Viccen kívül ennél a filmnél még totál korainak érzem a birkanyírást,de ami utána következik abban már simán tolhatja Kojak-ként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 09. - 21:27:09
Elfelejted közben, hogy itt már idősebb lesz mint az előző részben, ami kb. a 70-es években játszódott. Ez meg 83-ban lesz, simán kinézem, hogy maszkot is kap, vagy sminket pár ránccal megspékelve. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 09. - 22:23:29
Elfelejted közben, hogy itt már idősebb lesz mint az előző részben, ami kb. a 70-es években játszódott. Ez meg 83-ban lesz, simán kinézem, hogy maszkot is kap, vagy sminket pár ránccal megspékelve. ;)

Nem feledkeztem meg róla és nagyon jól tudom itt hány éves kb a Prof,de továbbra sem áll jól neki a kopasz búra ;D Nem kell szigorúan követni a képregényben megszokott dolgokat, mivel ez egy adaptáció ami már így is sok mindenben különbözik a képregénytől! Azt sem igazán tartom jó ötletnek mikor egy fiatal színészt próbálnak matuzsálemkorúvá maszkírozni, lásd mit műveltek a Prometheus-ban szegény Guy Pearce-szel :hehe: Sajnos ezek a dolgok nem minden esetben működnek a filmvásznon. Fassbender-nek sem festették be a haját ezüst színűre pedig a képregényben Magneto már szinte tinédzser kora óta őszhajú :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 11. - 12:54:17
No, mai adag Will Smith & Margot Robbie és az Öngyilkos Osztag kalandjai kép:

(https://i.imgur.com/dbB8lK5.jpg)

Miért kezd olyan érzésem lenni, hogy az egészben Harley és Will lesz a középpontban míg a többiek csak statisztálnak?  :headscratch:  :uhoh:
(bár Tom nívósabb sztár, így emiatt lehet Rick Flagnek is nagyobb szerepe lenne, ha már őt akarták volna rá felkérni? )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2015. Május 11. - 13:14:02
Deadshot hogy néz ki....  :stupid: Amúgy mit vártál Bub? Ők a legismertebb tagok jelenleg, ők lesznek a főbb szereplők.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 11. - 13:16:57
Deadshot hogy néz ki....  :stupid:
Pont úgy, mint Will Smith. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Május 11. - 13:53:56
Miért kezd olyan érzésem lenni, hogy az egészben Harley és Will lesz a középpontban míg a többiek csak statisztálnak?  :headscratch:  :uhoh:
Elég valószínű, hogy Will nem vállalta volna el a szerepet, ha csak statisztának akarták volna. :) Plusz tuti nem kis gázsit kért érte, a drága színészeket meg nyilván főszerepekhez veszed meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 11. - 14:33:02
Igazából nem tom mit vártam, vagyis az Avengers után ismét egy olyan csapat filmet, ahol nem a háttérben ugrálnak a csapat tagjai, míg egy embert kiemelnek... reméltem, hogy több idő jut majd mindenkire itt is. De látva a múltkori csoportképet, már láttam, hogy kicsit többen vannak, mitn amennyie karaktert lehetne jól mozgatni, plusz ugye mint Will A listás sztár, tuti körülötte forog majd minden. Kicsit kár, de majd látjuk, ha oda kerülünk. Tom Hardy-Rick Flag szerepe lehet talán ellensúlyozta volna  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 11. - 16:49:29
Azon tűnődöm ha ez tényleg egy Suicide Squad film lesz, akkor mi a bánatért hagyták ki belőle a legf*szább karaktert Deathstroke-ot??? Nélküle olyan a csapat mint Justice League Supi nélkül... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 11. - 20:53:35
Deathstroke nem igazán Squad tag  :headscratch:, a kemény mag így is benne van. Deadshot, Bummeráng Kapitány, Rick Flag (meg a new52 óta Harley), szóval, elégé képregényhű csapat összeállítás.  ;D


Nekem Katana egyedül egy rohadt nagy WTF kérdőjel... ő mi a fenét keres ott... ő egy Hős... Liga meg Kivülálló tag...  :roll:
Bár, a képregényben Vixen is tag itt-ott... szal, gondolom emiatt lehet ott itt is? Egy-egy hős kell a csapatba?  :headscratch:

Amúgy Deathstroke-ot emlegették/pletykálták, és még semmi cáfolat nem érkezet róla, szal lehet benne lesz még a végén... az amúgy is zsúfolt szereplők miatt lehet nem is kellene már bele, mert csak elsikkad a többiek között...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 11. - 21:01:28
Ne feledjük, hogy ellenfelek is lesznek a filmben, ha minden ismert DC fő gonoszt belepakolnának a csapatba, akkor mégis ki ellen harcolnának?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 11. - 21:08:27
Huuuhuu... kijött a Batman v Superman, vagyis a magyar fordításban mostantól Batman SUperman ellen első szinkronos előzetese, mivel ez egy EXKLUZÍV trailer, a magyar IGN oldalon lehet eléírni, nem tom linkelni a videót, csak a linket posztolom:
http://hu.ign.com/batman-v-superman-dawn-of-justice/3150/news/exkluziv-a-batman-superman-ellen-elso-magyar-eloze

Kúl, jó sok emberkét kellett mozgósítaniuk erre a pár másodpercre, de örülök, hogy Jesse Eisenberg megkapta a "szokásos" hangját erre az egy mondatra is.
Aztán egész végig Bats hangjára voltam kíváncsi, hogy vajon Széles Tamás lesz-e, de ezt aztán rohadtul eltorzították...  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 12. - 13:06:07
Bizom benne,hogy nem kurjak el.Aztan johet a Flash film...majd a Wonder Wonan...
JLA!!! :oh:


 http://mozi.hir24.hu/hirek/20150506/nem-kizart-egy-uj-indiana-jones-film
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 12. - 13:57:27
Hát én a kínai gyerek miatt én nem várom a Flash filmet... plusz kizárt, hogy jobb legyen, mint a sorozat, mert az eddig rohadt jóó.!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 12. - 14:25:28
Az Indiana Jonest csak egyféleképpen nem lehet elszúrni: ha Chris Pratt lesz az új Indi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 12. - 14:54:43
Hát én a kínai gyerek miatt én nem várom a Flash filmet... plusz kizárt, hogy jobb legyen, mint a sorozat, mert az eddig rohadt jóó.!

Ezra továbbra is átlagos fehér ember német felmenőkkel,de ha te ázsiainak szeretnéd látni, áldásom rád :lol: Egyébként én sem rajongok érte túlzottan,de így látatlanban ne fikázzuk, mert lehet jól fogja alakítani a karaktert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 12. - 15:18:08
Ezra továbbra is átlagos fehér ember német felmenőkkel,de ha te ázsiainak szeretnéd látni, áldásom rád :lol: Egyébként én sem rajongok érte túlzottan,de így látatlanban ne fikázzuk, mert lehet jól fogja alakítani a karaktert.
Komoly? Ezen még most is megtok lepődni  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 12. - 15:41:39
Akkor neked is kedvenc nasid lehet a :cavinton:. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 12. - 15:44:23
Ja, sztem nem akarja elfogadni az agyam hogy ez a kölök lesz a Villám, így mindig törlődik, aztán mindig meglepődök, ha szembesülök vele, hogy ő lesz a főszereplő  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 12. - 17:59:53
Jó nagy baromság,az biztos. :(

De miért is nem a sorozatbeli emberke lesz? :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 12. - 18:12:29
Nekem ez is új;

2016
Március 25: Batman V Superman: Dawn of Justice (Rendező: Zack Snyder)
Augusztus 5: Suicide Squad (Rendező: David Ayer)
2017
Június 23: Wonder Woman (Főszerepben: Gal Gadot)
November 17: Justice League (Rendező: Zack Snyder)
2018
Március 23: The Flash (Főszerepben: Ezra Miller)
Július 27: Aquaman (Főszerepben: Jason Momoa)
2019
Április 5: Shazam (Főszerepben: Dwayne Johnson)
Június 14: Justice League 2 (Rendező: Zack Snyder)
2020
Április 3: Cyborg (Főszerepben: Ray Fisher)
Június 19: Green Lantern (reboot)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Május 12. - 23:39:00
Uh, nagyon igyekszik a DC behozni a Marvelt. Vicces, hogy már most folytatásosra tervezi a JL-t, holott közel se biztos, hogy be fog jönni az embereknek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 13. - 07:52:30
Biztos meg van a giga story. :-p
Adna az eg,hogy jol suljon el!
Batman reboot?Hmm!? :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 15. - 20:21:33
Amerika Kapitány:Polgárháború /Crossbones és Sólyom/
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/v/t1.0-9/11220811_356568804532793_8669465761791727245_n.jpg?oh=038c71012a758a471fdf550a669d15f3&oe=560BC4C9&__gda__=1442877297_997b48d7b45b31a9311def4345ec962f)
(https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/v/t1.0-9/11258066_356568927866114_3943828905445456619_n.jpg?oh=7d0f2b0ba8f2bacceb28b26650d1c041&oe=55BF42AB)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 15. - 20:47:58
MI a fene van Crossbones kezén... ?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 16. - 19:41:18
MI a fene van Crossbones kezén... ?  :headscratch:
Ütleg.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2015. Május 18. - 13:13:55
Joker mozgásban:
https://www.youtube.com/watch?v=e9BwaKdao8s
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 18. - 18:35:26
törölve :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 18. - 19:03:45
Jó sokára kapcsoltak... egész nap elérhető volt...  :-\
Amúgy elég furi...   :headscratch: főleg a sportkocsi fura... úgy viselkedett mint vmi kiskirály... hát nem tom mi lesz ebből...

Szerk:
itt még elérhetők:

http://filmbuzi.hu/archives/2015/05/18/joker-es-harley-quinn/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Május 18. - 19:18:10
Mondom én!Rocksztár Joker.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 18. - 19:32:16
Én mindig úgy gondoltam, hogy ha egy karaktert többször vászonra viszünk, tök fölösleges megint ugyanazt eljátszani, volt már egy bohóc szerű gengszterünk, egy anarchista, most lesz egy ilyen igazi túlpörgetetten teátrális Joker.
Szerintem ez még jó is lehet, nem tudom azt mondani, hogy ez nem képregényes, mert szerintem az.
Amúgy meg naná, hogy úgy viselkedik mint egy kiskirály, miért nem az?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Május 18. - 19:37:37
Kesztyű? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 18. - 20:33:27
Amúgy meg naná, hogy úgy viselkedik mint egy kiskirály, miért nem az?
A bűn bohóc királya.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 18. - 21:03:12
A fene tudja, nem tom mi zavar benne,csak hogy furi ez a stílus... meg ez a kocsi.. ez totál nem illik hozzá, bár ehhez a stílushoz meg megy, csak ez nekem nem annyira Jokeres... olyan fiatal gizda maffia gyerek szerű viselkedés. De tuti máshogy fog majd hanggal együtt összeállni.

Jah, és jobb képek:
Ugye, ugye, hogy meglesznek azok a tetkók is? Gondoltam, hogy nem véletlen van Harley-n is rajta.

(https://i.imgur.com/qliETjR.jpg)

Több kép:
http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=120709
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Május 19. - 20:19:51
Én mindig úgy gondoltam, hogy ha egy karaktert többször vászonra viszünk, tök fölösleges megint ugyanazt eljátszani, volt már egy bohóc szerű gengszterünk, egy anarchista, most lesz egy ilyen igazi túlpörgetetten teátrális Joker.
Szerintem ez még jó is lehet, nem tudom azt mondani, hogy ez nem képregényes, mert szerintem az.
Amúgy meg naná, hogy úgy viselkedik mint egy kiskirály, miért nem az?

Tehát egy adott karakternek,minden egyes alkalommal stílust kell váltania?
Ha legközelebb vászonra viszik Joker figuráját,lehetne hippi.Az még úgy se volt.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 19. - 20:39:04
Tehát egy adott karakternek,minden egyes alkalommal stílust kell váltania?
Főleg akkor, ha az adott karakter vagy 70 éves és legalább egy tucat stílusa volt már. Akkor mindenképpen pazarlás lenne mindig ugyanazt az időszakot, változatot vászonra vinni.
Amúgy engem ez leginkább az Arkham origins Jokerére emlékeztet, nekem már arról is valami tini bálvány rocksztár jutott eszembe.
(http://i.ytimg.com/vi/p9dotRyl4uE/maxresdefault.jpg)
A karakter amúgy is mindig az adott korszellem alapján változott, így az akkori vidám jóval szolidabb csínyeket kieszelő komikus Jokert akár tekinthetjük is hippi Jokernek. ;)
Ugyanígy jó lenne, ha pl. nem tök ugyanazt a Pókembert vinnék mindig vászonra, örülnék akár egy felnőttesebb DeMatteis-re jellemző vonalnak is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Május 19. - 20:48:29
Jobban,mint az alsó tagozatos Pókembernek.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 19. - 22:52:55
Ez esetben Todd-dal kell egyetértenem, mert az olyan karaktereknél mint Joker marha sok lehetőség van mindig valami újat, merészebbet kipróbálni. Sokan fintorogtak a tetkói miatt pedig a képregényes Yakuza minták úgy tudom senkit sem zavartak,de ha ugyanezt filmen csinálják az már blaszfémia :hehe:
Egyébként ez nem minden karakterre vonatkozik, mert míg Joker-nek ezer arca van, addig egy Peter Parkerből elég nehéz újat faragni, mivel ő eleve átlagosnak készült és pont az volt a cél,hogy ezzel vigyék közelebb az olvasókhoz! Szóval PP-ből van a fiatalos laza verzió amit már mindenki ismer és létezik a DeMatteis érabeli komor, kissé depresszív szűkszavú Peter. Itt viszont ki is fújt a karakter és maximum úgy lehetne még feldobni ha totál megváltoztatnák a jellemvonását és nem az a szerény Queens-i srác lenne hanem az aktuális divathoz igazított agyontetovált, fültágítós füvezős fősulis aki kajak szét van csúszva és tapló módon bánik el az ellenségeivel (pl elszívja őket) ;D
De az már abszolút nem PP lenne és amúgy sem állna jól a karakternek ha drasztikusan megváltoztatnák a személyiségét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 19. - 23:22:48
Amúgy meg melyik filmes verziót kéne utánozni? Mert utánzás lenne. És miért?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 20. - 12:46:01
Egyébként ez nem minden karakterre vonatkozik, mert míg Joker-nek ezer arca van, addig egy Peter Parkerből elég nehéz újat faragni, mivel ő eleve átlagosnak készült és pont az volt a cél,hogy ezzel vigyék közelebb az olvasókhoz! Szóval PP-ből van a fiatalos laza verzió amit már mindenki ismer és létezik a DeMatteis érabeli komor, kissé depresszív szűkszavú Peter.
Plusz a merev könyvmoly, ami a régi filmben volt. Szóval szerintem némi szabadság nála is van, elvégre a két film változatai nem voltak teljesen egyformák, mondjuk sokan szidták emiatt Garfield Parkerét is, de nekem ő szimpatikusabb volt, mint a Tobey féle totál lúzer.
Nyilván a 90-es évek beli a légkiugróbb a képregényes változatok közül, ezért lenne pont érdekes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 20. - 13:14:59
Egyébként ez nem minden karakterre vonatkozik, mert míg Joker-nek ezer arca van, addig egy Peter Parkerből elég nehéz újat faragni, mivel ő eleve átlagosnak készült és pont az volt a cél,hogy ezzel vigyék közelebb az olvasókhoz! Szóval PP-ből van a fiatalos laza verzió amit már mindenki ismer és létezik a DeMatteis érabeli komor, kissé depresszív szűkszavú Peter.
Plusz a merev könyvmoly, ami a régi filmben volt. Szóval szerintem némi szabadság nála is van, elvégre a két film változatai nem voltak teljesen egyformák, mondjuk sokan szidták emiatt Garfield Parkerét is, de nekem ő szimpatikusabb volt, mint a Tobey féle totál lúzer.
Nyilván a 90-es évek beli a légkiugróbb a képregényes változatok közül, ezért lenne pont érdekes.

Nekem személy szerint a Bagley korszak Peter-e volt a kedvencem az eddigiek közül :) Totál szimpatikus volt akkoriban az egész karakter és nagyon sajnáltam,hogy a profit növelésének érdekében eltörölték a házasságát és újra egy csóró tagot csináltak belőle...
Andrew valóban fényévekkel jobban teljesített mint Tobey,de ha jobban megnézed az is csak egy picsogós Pók volt. Olyat még nem láttunk és szerintem nem is fogunk amiben Peter 30 év körüli lesz és tudósként dolgozik valami puccos laborban! Pedig az sokkal izgibb lenne mint a fotóriporter aki azzal keresi a kenyerét,hogy saját magáról készít szelfiket pókgúnyában ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Május 20. - 15:18:38
Fiúk, ne idézzétek már be a múlt évet is minden hozzászólásban!  :) Főleg, ha az előző hsz-ra reagálsz, akkor meg egyenesen felesleges.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Május 20. - 16:28:13
Szelfi.Istenem,de szép szó!  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 20. - 18:14:25
Elég tré,de sajnos manapság ez a hivatalos definíciója ha valaki önmagát fotózza :D Peter már akkor az volt mikor még nem is voltak mobiltelefonok a világon...xDD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 20. - 18:37:06
Jó sokára kapcsoltak... egész nap elérhető volt...  :-\
Amúgy elég furi...   :headscratch: főleg a sportkocsi fura... úgy viselkedett mint vmi kiskirály... hát nem tom mi lesz ebből...

Szerk:
itt még elérhetők:

http://filmbuzi.hu/archives/2015/05/18/joker-es-harley-quinn/
köszi

Még a végén elkezdem várni a filmet! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Május 27. - 18:11:55
Most már szinte biztos, hogy Batsy benne lesz a Suicide Squadban! :oh:
https://www.youtube.com/watch?v=M2GTWj9sUPA

Ja, és itt állítólag Leto Jokerként hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=KfjSOOqiiZM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 27. - 20:02:49
YepYepp. :oh: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 28. - 08:41:27
Koncepciorajz.

(http://www.filmuniverzum.hu/wp-content/uploads/2015/05/wonder-woman.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Május 28. - 16:06:13
Tilda Swinton játszhatja az Ancient One-t a Dr. Strange filmben. Tessék, ezúttal egy ázsiai férfiból lesz fehér nő. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 28. - 16:32:54
Alig várom,hogy láthassam! De ugyanez baromira nem működne ha pl Strange dokiból csinálnának nőt vagy fekete hapsit :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Május 28. - 19:49:33
Tilda Swinton játszhatja az Ancient One-t a Dr. Strange filmben. Tessék, ezúttal egy ázsiai férfiból lesz fehér nő. :)
Nem is igaz, Tilda Swintonnak nincsen neme, vagy származása, ahogyan kora sem. Ez a test csupán egy fölöttünk álló ősi isteni lény földi kivetülése, és új testet hoz létre magának, amint ez megsemmisült, de ez vélhetőleg csak évszázadok múlva fog bekövetkezni.  ;D
Ugyanez igaz David Bowie-ra is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Május 28. - 21:48:10
Még lehet, hogy a karakter férfi lesz. csak a színész nő. Vagy valami olyasmi....
Vagy ilyen nemtelen lény lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Május 29. - 09:29:00
Baaakkker... ez egy nagyon furi Joker lesz...
még fülbevalója is van...  :-\

(http://cdn03.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2015/05/affleck-bat/ben-afflecks-batman-chases-jared-letos-joker-suicide-squad-03.jpg)

(http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/screencrush.com/442/files/2015/05/137846PCN_SuicideSquad24.jpg?w=1600&cdnnode=1)

Olyan furi, hogy Batman "végre képregényhű" lett kinézetre, Jokert meg totál kiforgatják...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Május 29. - 16:03:43
Nem is tudtam, hogy Bats lesz ebben a filmben, király!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 29. - 16:16:53
Miért baj ha Joker-nek fülbevalója is lesz? Ez kicsit furcsán hangzik a tetkós promókép után,hogy valaki egy ilyen apróságon akad fent ;D Számomra Batfleck gúnyája az ami idejétmúlt és kilóg a DC filmes univerzumából.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Május 29. - 19:40:52
EDIT: KACSA!

RDJ otthagyta a Marvelt, a Civil Warban már más fogja játszani Tonyt. Kíváncsi vagyok, ezt fogja átvészelni a stúdió, mert hogy rengeteget köszönhetnek neki, az egészen biztos.
http://genjutsu.hu/article/botrany-a-marvelnel-downey-tavozik
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 29. - 19:55:27
Majd akkor elhiszem ha a CBR és a Newsarama is lehozza, addig Latino Review-ként kezelem erős fenntartásokkal ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Május 29. - 20:06:33
Igen, valószínűleg kacsa, mert semmilyen külföldi oldalon nem találni, sőt a twitteren sem ír ilyet. Ezt benéztem. xD Bocsi!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Május 29. - 20:55:08
Előfordul az ilyesmi,de én már túlságosan is edzett vagyok és átlátok a szitán ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. Május 30. - 07:44:58
Nagyon remelem ,hogy hapogo....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Június 30. - 12:52:23
Gatyát felkötni, az első Civil War Teaser.

https://www.youtube.com/watch?v=n0_x5bqospk

áh, beugrottam, lehet mégis fake... pedig Stan is közé tette a facebook oldalán  ;D  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2015. Július 08. - 21:27:59
http://io9.com/marisa-tomei-is-marvels-new-spider-mans-new-aunt-may-1716562319?utm_campaign=socialflow_io9_facebook&utm_source=io9_facebook&utm_medium=socialflow

Elég bizarr lesz hogy megjelenik may néni a vásznon és... szúrnád...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 08. - 22:02:01
Uh, de durva  :o
Még emlékszem, amikor az Oscarban Stallonéval veszekedett a kicsike  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Július 08. - 22:08:10
Hát, ha Peter 10 éves, May néni se lehet 70. :) Jó hogy nem Monica Bellucci lett. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 08. - 22:44:22
Azta :censored: ... Imádom Marisa Tomeit, de... May néni? ;D Ez komoly lesz. ;D Ez lesz az első Pókfilm, amin nem csak Gwenről vagy M.J.-ről fantáziálnak majd a férfiemberek. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 08. - 22:58:26
http://io9.com/marisa-tomei-is-marvels-new-spider-mans-new-aunt-may-1716562319?utm_campaign=socialflow_io9_facebook&utm_source=io9_facebook&utm_medium=socialflow

Elég bizarr lesz hogy megjelenik may néni a vásznon és... szúrnád...  ;D

Végképp elvesztettem az érdeklődésemet a Szpájdörmen filmekkel kapcsolatban.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Július 09. - 07:15:29
Pedig belegondolva, már ő sem a fiatal színésznőket szaporítja, hiszen 50 éves. De ettől függetlenül totál nem látszik annyinak.
De ez még érdekes fordulatokat is elővezethet. Pl a Bosszúállók háromban Tony Stark akár meg is húzhatja May nénit.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Július 09. - 08:10:06
Bevallom nekem mindig kissé abszurd volt, hogy May és Ben Peter nagyszülei lehetnének, így ez különösebben nem zavar. De abba azért valóban brutális belegondolni, hogy így viszont pont egyidős Tonyval.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 09. - 11:08:44
Na végre egy jó döntés amit Pókember téren hoztak mostanság! Az Ultimate May nénit mindig is reálisabbnak tartottam mint azt a feltupírozott csontvázat aki a 616-ban leledzik :hehe: Már csak Ben bácsi van hátra aki valószínű egy tetovált, metálos fószer lesz xDDD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Július 09. - 11:16:17
Nem könyörgöm nem akarok több Ben bácsit!
Nekem bőven elég volt két eredettörténet, ha még egyszer eljátsszák ugyanazt, egészen biztos, hogy ezt a filmet soha nem fogom megnézni!
Igen nálam még minden eddigi döntés nem érte el ezt az ingerküszöböt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 09. - 12:02:56
Csak viccből említettem meg az öreget, különben én se akarok egy újabb eredetsztorit ;D Viszont flashback-ek formájában tiszteletét tehetné és Chopper szerelés közben hangzana el a híres felelősségről alkotott mondata! Vagy mikor Peter-rel Mötley koncerten vannak és utána :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 09. - 16:11:23
Pl a Bosszúállók háromban Tony Stark akár meg is húzhatja May nénit.  ;D
Jajj. :lol: Peter meg rájuk nyit. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 09. - 16:11:57
Nem könyörgöm nem akarok több Ben bácsit!
Nekem bőven elég volt két eredettörténet, ha még egyszer eljátsszák ugyanazt, egészen biztos, hogy ezt a filmet soha nem fogom megnézni!
Igen nálam még minden eddigi döntés nem érte el ezt az ingerküszöböt.

Ne légy benne biztos,hogy nem kapsz egy harmadik eredettörténetet!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 09. - 17:39:43
Ha lesz 3. eredettörténet, akkor talán végre eljutnak odáig, hogy a betörő tényleg a házban lője le Ben bácsit.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2015. Július 09. - 19:10:43
Ha lesz 3. eredettörténet, akkor talán végre eljutnak odáig, hogy a betörő tényleg a házban lője le Ben bácsit.  ;D

Ez például szerintem az eredettörténet leglényegtelenebb része. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 09. - 20:24:29
Persze, de annyiból azért számít, hogy a házban ott volt May is.  ;) A szeme láttára lőtték le Bent, így még tragikusabb volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 09. - 21:22:29
Nekem az Amazingben az tetszett, hogy Peter miatt tört ki az üveg az ajtóban, amikor bevágta, száz százalékra vettem, hogy úgy fog bejönin a betörő...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Július 11. - 21:12:15
Íme a legújabb Superman v. Batman előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=rpfdHIHOpPM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Július 11. - 22:06:35
Nos, igen.
Jó lesz ez. Nincs helye fanyalgásnak, legalábbis részemről. :taps:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Július 11. - 22:44:46
Lesz benne kakaó, bár sajna most sem fogunk kapni képregény hű denevérbarlangot, ahogy láttam, még a Wayne bírtok is romokban volt. És igen, Robin halott! :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 11. - 23:48:32
Ez rohadtnagy!!!
De Lex haja.... :uhoh: :uhoh: :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Július 11. - 23:50:30
Szerintem ez állati! Végre odavernek a Marvel állára :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 11. - 23:54:26
Király, hogy nem a kezdetek kezdetén kezdik. Joker már a múltja része, Robin halott, idős Brucet kapunk stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Július 12. - 00:01:38
Robin azért jó lett volna :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 12. - 00:16:30
A Robin az egy cím. Bárki lehet az. Itt a Jason Todd ruháját láttuk gondolom. De attól lehet még Robin valamikor. Sőt! Lehet még Éjszárny  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 12. - 02:42:10
Nagyon ígéretes a trailer. Nekem Lex tűnik a gyenge pontnak, főleg így, hogy fiatal, nem passzol a többiekhez. Első blikkre M. Rosenbaum sokkal jobb volt. Persze lehet, hogy a filmben majd rácáfol a színész, és jó lesz a karakter, meglátjuk.

Amúgy csak nekem tűnt úgy, hogy Affleck ezzel a séróval hasonlít Kevin Porterre? :D

(http://media.comicsblog.it/e/e69/kevin-porter-batman-superman-2015-620x350.jpg)

(http://ia.media-imdb.com/images/M/MV5BMTI2ODIxOTExN15BMl5BanBnXkFtZTcwNTE3NTU0Mg@@._V1_SX640_SY720_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Július 12. - 08:12:59
Félelmetesen gyenge minőségű trailer a Deadpool (https://www.youtube.com/watch?v=6jhOY9zy2bw) filmről.
Számomra rohadt nagy csalódás. Eredettörténet ? Komolyan ? Erről  a Marvel nem tud leszokni. És maga a tariler fele is a korábban látott már CGI videó [élőszereplős változata, semmi új nincs benne. Na jó van, Colossus meg Megasonic Teenage Warhead. De hogy ők miért kelletek egy Deadpool filmbe, nekem rejtély.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 12. - 08:55:30
Hogy legyen vmi köze az Xmenhez  :D  de jól láttam, hogy Colossuss meg a X3-as ruhájában feszít? Furi, mert aza rövid hajú kiscsaj meg eléggé egy új Xmen ruciban domborított, márha az az lenne?
(http://media.comicbook.com/uploads1/2015/07/screen-shot-2015-07-08-at-111527-am-143029.png)

Nekem a Squad trailer nem jött be annyira,a mennyire vártam, olyan semmilyen, persze valszeg a minőség miatt lehet ez...  :headscratch:

De a Bat v Sup, az &khm# jó  :o szval Bruce ott volt Metropolisban a harc közben, mekkora már. Végül csak belekerül Zod is, plusz a Kriptonit, Batmannek meg éesz 3 szerkója, bár az a Sivatagos felszerelés elég furi.  :D Uh, és Csodanő mozgásban... télleg jókora szerepe lesz benne végül. Lehet ő állítja meg ezt a kettőt a harcban?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2015. Július 12. - 10:35:03
Nos, igen.
Jó lesz ez. Nincs helye fanyalgásnak, legalábbis részemről. :taps:

Egyetértek, kezdetben szkeptikus voltam, de alakul a dolog :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Július 12. - 11:05:13
Itt (https://www.youtube.com/watch?t=208&v=NvJWfsH13kc) az első feliratos trailer is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 12. - 12:55:35
Szupernek ígérkezik!Várom már,de nagyon!  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Július 12. - 13:11:26
Nagyon durva!  :oh: Lesz itt zúzás rendesen  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 12. - 14:03:55
Robin ruhája mitől fekete? Az ruha, nem valami szobor ugye?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 12. - 14:22:29
https://www.youtube.com/watch?v=6jhOY9zy2bw

Nem a legjobb felvétel,de azért na!  :D
Az a nagy darab ki lehet?Csak nem Kolosszus?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 12. - 15:52:25
https://www.youtube.com/watch?v=6jhOY9zy2bw

Nem a legjobb felvétel,de azért na!  :D
Az a nagy darab ki lehet?Csak nem Kolosszus?
:nezze:
Félelmetesen gyenge minőségű trailer a Deadpool (https://www.youtube.com/watch?v=6jhOY9zy2bw) filmről.
Számomra rohadt nagy csalódás. Eredettörténet ? Komolyan ? Erről  a Marvel nem tud leszokni. És maga a tariler fele is a korábban látott már CGI videó [élőszereplős változata, semmi új nincs benne. Na jó van, Colossus meg Megasonic Teenage Warhead. De hogy ők miért kelletek egy Deadpool filmbe, nekem rejtély.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Július 12. - 16:20:52
Please don't make the suit green! Or animated! Hatalmas  ;D

Amúgy kikerült hasonló minőségben a Suicide Squad előzetese (https://vid.me/NHC9) is. Ez is várós, bár egy normál minőségű trailert kilőhetnének...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 12. - 19:12:22
Jahj, ne mááá...  :roll:

Megint eljátsszák, hogy a jó X-ek gonoszak a filmes univerzumban...

Kiderült az Apokalipszis 4 lovasának neve: Ciklon, Psziché, Angyal és Magneto.

Ok, Viharnál valszeg átmeneti dologról van szó, na de hogy most Pszichénél ugyanazt a gonosz dolgot eljátsszák, mint az X3-banez rohadt nagy csalódás lett...  :'( :'(
Akkor kilóhetjük a Rozsomák- Halál variánst is... és Jackman télleg nem lesz benne a filmben??  :roll:  :-\ még a Comiccon panelről is "kitessékelték" az X film alatt...  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Július 12. - 19:20:02
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xat1/v/t1.0-9/11667473_1111386545543873_6864739213938404377_n.jpg?oh=d404276a49c9d032ed3e974079d1a313&oe=56290463)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2015. Július 12. - 22:22:40
Csak egy igazi szuperhős van a képen  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Július 12. - 23:09:01
Kép a az X-Men: Apokalipszis előzeteséből: :oh:
(http://4.bp.blogspot.com/-OeIPbHLsweI/VaHbsffWkGI/AAAAAAAAAdM/TtCxcOBD1Lo/s1600/XMENAPOC.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 13. - 01:39:57
OK!
Kopasz Charles!
Taréjos Vihar!! :oh:  :iloveyou:

Deadpool egy univerzumban lesz az X-ekkel? Mi lesz itt? :D
Kék, képregényhű Apokalipszis! Szuper! De én egy toronynak képzeltem el..
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 13. - 07:46:45
X-men Apokalipszis trailer:
Kamerás szintén, és a vége fele a srác meghülyül és már a fele képernyő se látszódik.  ;D

http://www.comicbookmovie.com/fansites/MarvelFreshman/news/?a=122788
Hát nem tom, nekem vhogy semmennyire nem Xmenes feeling :D

Update:

A Deadpool trailer Ryan szerint kb. 3 hét múlva kerülhet ki a netre normálisan.
Az Öngyilkos Osztagnak viszont nem lesz kiadva az előzetese, ez valszeg csak olyan speckó Comicconos trailer lehetet mint anno a Sup v Bat első kis nyúlfarknyi előzetese.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 13. - 11:57:14
Itt látszik Tatuum pólója:
(https://pbs.twimg.com/media/CJvvXXgUMAAtq5D.jpg)
Milyen jó, hogy felvette, különben nem esett volna le, mit keres ott  :hehe:

Most a Fox is mozis univerzumot épít az F4 - Deadpool - X-mennel?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 13. - 13:07:52
Ryan már így őszül? :D

Milyen jó, hogy felvette, különben nem esett volna le, mit keres ott  :hehe:
Tényleg! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 13. - 14:38:49
Ok, Viharnál valszeg átmeneti dologról van szó, na de hogy most Pszichénél ugyanazt a gonosz dolgot eljátsszák, mint az X3-ban ez rohadt nagy csalódás lett...  :'( :'(
Ezt nem értem. Mit csinált Psziché az X3-ban? :headscratch:
De téll...nyleg.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 13. - 16:37:24
Ok, Viharnál valszeg átmeneti dologról van szó, na de hogy most Pszichénél ugyanazt a gonosz dolgot eljátsszák, mint az X3-ban ez rohadt nagy csalódás lett...  :'( :'(
Ezt nem értem. Mit csinált Psziché az X3-ban? :headscratch:
De téll...nyleg.  ;D

Ha jól emlékszem, talán meghalt. :D
Egy eléggé nyúlfarknyi szerepet kapott.A neve el sem hangzott a filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 13. - 17:31:08
Most utána kellett néznem és írják az imdb-ne hogy volt a filmben Psylocke  :o
Szerk:
Megvan:
(http://i43.photobucket.com/albums/e357/williamdefalco/x3-psylocke-stacy.jpg)
Az a jobb oldali Psziché volt???
Ezért érdemes volt ellőni a karaktert. Legalább ő lett volna az aki megérzi más mutánsok erejét, nem a középső aki nem így néz ki és nem az a képessége a képregényben, vagyis gyakorlatilag az nem Callisto.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Július 13. - 17:57:34
És íme a nagyon rossz minőségű előzetes:
https://www.youtube.com/watch?v=FSrNhXEf8Vs
Alig várom már a filmet!   :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Július 13. - 18:19:53
De hát nem lőtték el Tomi, bármikor nyugodtan újra felbukkanhat akár tök más karakterként is. nem ő lenne az első, hanem vagy a sokadik X karakter, aki többször egymástól függetlenül szerepel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 13. - 18:45:29
Ja én sem gondoltam, hogy az x-men filmek bárminemű kontinuitást követnének :D Csak hogy a filmen belül mindek kellett valakit a stáblistában Pszichének hívni? :)
Nos, ez az X-men Apokalipszis jónak ígérkezik, Jól áll a kopper búra Charlesnak, de Apo oylan pici!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 13. - 22:11:56
Oh-hoh, reggel még cáfolták, hogy kiadják az Öngyilkos Osztagot, most estére meg megjött a HD-s verzió...

https://www.youtube.com/watch?v=PLLQK9la6Go

Vajon az Xment is megkapjuk?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 13. - 22:57:44
Idézet
Vajon az Xment is megkapjuk?  :D

Nagyon úgy tűnik! 8) Legalábbis a Fox helyében ezt tenném. Aztán januárig síri csend, és onnantól kezdve már jöhetnének a promóciós anyagok dögivel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 14. - 06:43:05
Ez egy jó sitt,ahol még arra is van időd,hogy a ketrecben Pirner Almásat játsszál.  ;D
Amúgy szerintem Will Smith a film 90%-ban maszk nélkül lesz látható.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Július 14. - 07:23:22
A ketrecben mindenre van időd, semmi másod nincsen csak időd. ;)

De akkor ha a fekete színész nincs maszkban akkor az a baj, ha maszkban van, az a baj... (https://youtu.be/86mcFm2-rxE)  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 14. - 10:13:50
Részemről akár farsangi álarcban is lehetne az se érdekelne :lol: Manapság már annak is örülni kell ha valamit nem b*sznak el egy ilyen filmben! Úgyhogy nekem sikerült túltennem magam Deadshot új rasszán és Jai Courtney létezésén szóval kevés dolog van amin kiakadok ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 14. - 11:47:58
Elég nyomasztó és horrorisztikus ez a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 14. - 11:57:38
Engem meg ez a film igazából nem hoz lázba, de még az új Joker se nagyon.

Ez egy jó sitt,ahol még arra is van időd,hogy a ketrecben Pirner Almásat játsszál.  ;D
Sőt, sima cella helyett direkt ketrecbe zárják, hogy legyen min függeszkednie. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 14. - 16:19:24
Engem meg ez a film igazából nem hoz lázba, de még az új Joker se nagyon.

Ez egy jó sitt,ahol még arra is van időd,hogy a ketrecben Pirner Almásat játsszál.  ;D
Sőt, sima cella helyett direkt ketrecbe zárják, hogy legyen min függeszkednie. :lol:

Azt hittem,hogy az Marilyn Manson,aki fazont váltott.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Július 14. - 22:54:48
Kolosszus határozottan királynak tűnik! 8)
(https://i.imgur.com/jBsvFyq.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 14. - 23:17:48
Elég comixos  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 16. - 19:15:35
BRÉKING! Hivatalos képek az X-Men Apokalipszis-ből!!!!! :oh:

http://www.comicbookresources.com/article/first-official-look-at-apocalypse-psylocke-and-magneto-in-x-men-apocalypse  (http://www.comicbookresources.com/article/first-official-look-at-apocalypse-psylocke-and-magneto-in-x-men-apocalypse)

Psylocke outfit-je kicsit fura, mert egy az egyben a képregényben viselt jelmezét rakták bele a filmbe :D Apokalipszis csak szimplán király,de Vihar az valami kegyetlenül jóra sikeredett ^_^ Továbbá tetszenek a páncél jellegű egyenruhák és az egyik képen még Quicksilver is tiszteletét teszi. Gyerekek mi lesz itt ha kijön az első normális minőségű trailer ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 16. - 19:32:06
Uhhh, Psziché rucija nem semmi   :oh:  :o, ez a képregényes Outfit, ez hihetetlen. ettől leteszik a hajukat a fanok az hótziher  ;D
Egek, lécci, lécci, szerepeljen is a filmben és legyen több mint 2 mondata a filmben, és ne csak a háttérben táncikáljon...  :uhoh: ( ja azt már hozzá se teszem, hogy remélem nem hal meg, és a végén az Xek tagja lesz...)

Magneto, milyen techno armort kapott, he...

Apoklaipszis megjelenítése nem rossz, sőt, de elég girnyó... bár ezt vártam, amikor megláttam hogy ki játssza.

He, na Mr. Sinister, ilyen fanok vagyunk, ha vmi képregényhű, akkor meg az a "baj"  :hehe:  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 16. - 19:41:54
Ebben az esetben kivételesen nem zavar ha mindenki megkapja az eredeti jelmezét, mert ugye a film 1985-ben játszódik majd, így abszolút érthető,hogy miért feszítenek ilyen extravagáns rucikban :D Magneto páncélján viszont látszik Apokalipszis hatása, mert teljesen olyan mint valami egyiptomi fáraó páncélja 8)
Amúgy van rá esély,hogy Psylocke túléli a nagy csatát és a következő részben is aktív tagja lesz a csapatnak. Vagyis nagyon remélem, mert kár lenne egy ilyen dekoratív és frankó karakterért!!! Valószínű beszélni azt nem sokat fog, lévén Apokalipszis bábja lesz így marad a kaszabolás minden sallangot mellőzve :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 16. - 19:51:48
Oh... öhm, hát lehet benne vmi... mert a Lovasok közül Vihar kerül át az Xekhez... meg Angyal... meg Magnetónak is túl kellene élnie...  :uhoh:   bakker... akkor asszem borítékolható, hogy 1 lovasnak megkell halnia...  :roll: mert furi lenne, hogy minden lovas túl éli és mennek az Xekhez...  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2015. Július 16. - 19:52:17
Ez a fürdőruha jelmez eddig talán a leginkább képregényes szerkó filmeben. :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 16. - 20:05:31
Azért ott van még Deadpool is ezen a téren, plusz mondhatni a teljes Dc-s szekció is képregényhű lett.  :D

Most egyre jobban remélem, hogy Logan a végső harca fog beugrani... ( vajon megkapjuk -e hogy az új Xmenes egyenruhában harcoljon, odakint írták asszem, hogy Jackmann megérdemelné...  mondjuk furi lenne a sárga ruciban látni  :hehe:)  csak mert elég gyér X csapat felállás van eddig...


(https://i.imgur.com/rMMuI0j.jpg)

Ezek 4-en, vagy gondolom a végén Stormmal 5-en akarnak neki menni Apokalipszisnek és a 3 lovasának...?  :uhoh:   lehet a végső csatárra toborozza be Prof Alexet, Higanyszálat és Logant?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 16. - 20:34:43
Ne becsüld le a fiatal ikszeket, mert jelen pillanatban még semmit sem tudunk Apokalipszis tényleges erejéről, sem pedig a képességeiről! Kivéve a manipulálást hisz az a rossz minőségű előzetesből már kiderült. Vagyis ha a filmes En Sabah Nur csak feleannyira lesz képes mint a képregényes megfelelője, akkor azért könnyedén el lehet kenni a száját :D Azt pedig kétlem,hogy Rozsomák lenne a kulcsfigura aki nélkül nem tudnának legyőzni egy Omega szintű mutánst. Logan kb az első 5 percben össze lenne csomagolva mint a DoFP végén mikor Magneto a folyóba dobta xD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 16. - 21:43:23
Vihar és Psziché kegyetlenül jól néznek ki!  8)
De Apokalipszis eléggé csikaszra sikeredett.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Július 16. - 22:15:37
Vihar mikor punk frizurára váltott, képregényben már nem hordott köpenyt, szóval furi lesz ez így.
Psziché, meg nézhetett volna ki így is:
(http://3.bp.blogspot.com/-LhbQoMbWdRw/TXxhQH-cOTI/AAAAAAAAAHs/WXT3NrRPYgw/s1600/DigitalConceptPsylocke.png)
Mivel a lila, kardos amazon beütés, csak azután jött miután átment ázsiaiba a karakter.
Apokalipszis is irtó gyenge lett, nagyon vékony és alacsony, a fizimiskája meg egy az egyben olyan, mint az egyik kultikus, klasszik sci-fi az Utolsó Csillagharcos egyik ellensége.
Kíváncsi leszek, a prof. kopaszságát mivel magyarázzák majd... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 16. - 22:16:09
Oh, szóval Kurt már kiskorában elkezdte a tetoválást... legalább köthető az X2-höz. (bár nem igazán értem miér tkell a sminkesek dolgát megnehezíteni  ;D )
(http://cdn.playbuzz.com/cdn/f6b5ed95-3eef-4525-947f-c9d1cd59e744/1a757e77-aef4-4b03-9779-1632e3873987.jpg)

(http://cdn.playbuzz.com/cdn/f6b5ed95-3eef-4525-947f-c9d1cd59e744/d60a9e9f-1e5a-4653-810e-49ebc36d8751.jpg)

És Vihar közelebbről:
(http://cdn.playbuzz.com/cdn/f6b5ed95-3eef-4525-947f-c9d1cd59e744/ff8296d2-22d0-4bbb-9d0d-cc5b932f2d9e.jpg)


Mr. Sinister: jja, igaz, óhatatlanul is egyből arra gondoltam, hogy a képregényben milyen durva ellenfél volt Apo, aki ellen kellett legtöbbször minden mutkó, és nem, nem arra gondoltam,h ogy csak Logannel lehet győzni, csak az ugrott be, hogy akkora hatalma van Apokalipszisnek, hogy a Prof próbál minden mutánst összegyűjteni ellene. Én legalábbis nagyon remélem, hogy nem egy egysoros szöveggel fog megint cameozni Log...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Július 16. - 22:27:05
Én nem hiányolom Logant, nem is bánnám, ha nem lenne benne, max. egy olyan cameo erejéig, mint a FC-ban.  ;D Lucas Tillt fura látni hosszú hajjal, meg sem ismertem elsőre. Végre a Summers fivérek egy filmben!  :oh: Királyak a szerkók, egyedül Magneto fura kicsit, de nem rossz értelemben. Higanyszál és Rejtély ruhája is jónak ígérkezik. Kíváncsi vagyok, vajon behozzák Wandát? Ahogy a kamerás előzetesben láttam Angyal is megkapja a képregényhűbb szerelését, jó lenne róla is egy jó minőségű kép.
Ja, mondtam már mennyire várom már ezt a filmet? :brow: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 16. - 22:53:58
Jó lesz ez,de Apokalipszis kinézete az eddigiek alapján nem túl tekintélyt parancsoló mint a képregényben. Továbbá hiányzik a jellegzetes fülig érő szája ami legalább annyira hozzánőtt az évek során mint Logan-hez a favágó pajesz ;D Wanda szerepeltetése jó ötlet lenne, mert ha Apokalipszis tényleg olyan erős lesz mint a képregényben, akkor elkélne egy Omega szintű mutáns is aki kiállhatna ellene 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Július 16. - 22:59:10
Gyanítom, hogy a végén a lovasai is ellen fordulnak és így sikerül legyőzni. A szájához menő csíkok szerintem megvannak, ha jobban megnézed a képeket. Bár lehet, hogy csak beleképzelem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 16. - 23:07:19
Gyanítom, hogy a végén a lovasai is ellen fordulnak és így sikerül legyőzni. A szájához menő csíkok szerintem megvannak, ha jobban megnézed a képeket. Bár lehet, hogy csak beleképzelem. :)

Van ott valami hegtetoválásra hajazó valami,de azért az mégse ugyanaz :D Na nem mintha emiatt álmatlan éjszakáim lennének, csak jó lett volna látni ezt filmen is. Alig várom,hogy kiadják a legelső trailer-t és abban már valószínű mutatnak egy kis ízelítőt Apokalipszis erejéből! A lovasok pálfordulása amúgy logikus lépés lenne hisz olyan erős mutánsok vannak köztük mint Magneto,Psziché,Vihar akik együttes erővel lazán szétrúghatják Apo valagát :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Július 16. - 23:46:19
Végül is Wanda szerepelt már az előző filmben. :) Másik érdekes kérdés, hogy Apo a szürke bőrszínről hirtelen kékre váltott. Vagy ez a nemi érés hatása nála?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Július 17. - 00:36:05
Mindenki jó, de nekem Vihar nem jön be. Halle Berry után ez nagyon nem tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 17. - 19:38:21
Tessék Sinister, ott van az a csík.  :D

(http://www.ew.com/sites/default/files/i/2015/07/15/ew-071515-x-men-01a.jpg)
Csak egyszínű a bőrével, plusz inkább olyan sebhelynek tűnik, mint tetoválásnak (?  :headscratch: ).

Amúgy tényleg olyan lett mint az a régi Power Rangers ellenfél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 17. - 19:57:17
Á és tényleg olyan mint egy Power Rangers genya! ;D A száján lévő csík meg nagyon beleolvad a bőrébe,de ha ezen kívül semmi más hibája nem lesz a filmben, akkor hajlandó vagyok elnézi ezt az aprócska "hiányosságát".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Július 19. - 22:05:44
Ez igaz! :D
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/v/t1.0-9/11701189_908570075866388_9038589708463536824_n.jpg?oh=95110fc2d28475c283e9cf6ea5ec75ea&oe=564ACC6C)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 19. - 22:31:43
Alapjába véve semmi gondunk nem lenne a testmagasságával, ha ugyanúgy tudná változtatni mint a képregényben. Viszont ez a lilás szín mit ne mondjak érdekesen néz ki és abszolút nem illik hozzá...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Július 19. - 22:38:36
Tényleg jobban néz ki a fotosoppolt verzió. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 20. - 09:11:21
Hej, azok a fanok, megint höbörögnek  ;D  :hehe:


Textless borító és jó nagy.

(https://i.imgur.com/bLXzBPu.jpg)

Furi, hogy a színes szemeket mennyire nem használják a mozis verziókban, Árnyék, Gambit, most Apo, csoda, hogy Misztik úgyahogy sárga szemű lett, de még így is ő állna legközelebb a képregénybelihez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Július 20. - 09:51:23
És ha ezek csak forgatási képek, és valóban fél méterrel magasabb lesz a véglegesben? Ahogyan ezen a borítón is jóval nagyobb mint a többiek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 20. - 09:53:13
Akkor egy szavunk sem lesz :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 20. - 10:57:15
A borítón sámlin áll :D
A színész 174 cm- magas, Fassbander meg 183 cm (imdb)
Az arcformája sem stimmel:
(http://wac.450f.edgecastcdn.net/80450F/screencrush.com/442/files/2013/12/x-men-apocalypse-origins.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 20. - 11:09:42
Ez a világító szem mánia szerintem már erősen szőrszálhasogatás és abszolút nem ettől lesz jó a karakter! Apokalipszis ábrázolásánál amire figyelni kell, az a vastag kék száj, testmagasság, szürkéskék páncél és ha olyan nagyon fontos akkor az "A" betű a hasán. De mivel ez egy adaptáció ami elvileg nem követi teljesen a képregényt, ezért már azon is csodálkozom,hogy csak néhány apró dolgon változtattak és nem az egész karakteren úgy mint az új F4 esetében :lol: Remélem azért Apo-t nem fogják annyira kiherélni mint az új Fátumot...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Július 20. - 11:29:45
A borítón sámlin áll :D
A színész 174 cm- magas, Fassbander meg 183 cm (imdb)
Úgy tudom, a Piramisfejet játszó színész sem volt magasabb 175 centinél.  ;) Bane is egy jó tízessel alacsonyabb volt Batmantől.
Ha meg akarják oldani, hogy nagy legyen, meg fogják, manapság ez nem nagy durranás. Ha nem akarják, akkor nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 20. - 11:41:41
Ez a világító szem mánia szerintem már erősen szőrszálhasogatás és abszolút nem ettől lesz jó a karakter! Apokalipszis ábrázolásánál amire figyelni kell, az a vastag kék száj, testmagasság, szürkéskék páncél és ha olyan nagyon fontos akkor az "A" betű a hasán. De mivel ez egy adaptáció ami elvileg nem követi teljesen a képregényt, ezért már azon is csodálkozom,hogy csak néhány apró dolgon változtattak és nem az egész karakteren úgy mint az új F4 esetében :lol: Remélem azért Apo-t nem fogják annyira kiherélni mint az új Fátumot...


Náh,. ne mondd már, sztem az első teendőjük az újra dizájnolásnál a kék rúzsos száj eldobása volt.  ;D

Ellenben nekem a világíó szemek mindig olyan félelemkeltőek voltak. Csak azt mondtam, hogy furi, hogy mennyire nem részesítik előnyben őket a filmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 20. - 12:15:01
Civil War kiszivárgott előzetes.
1:43-nál az AZ amit látok???  :o :o :o
https://www.youtube.com/watch?v=pvw8SJdGBhM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Július 20. - 13:49:07
Ja, az, amit látsz, de ez a trailer fanmade, mint ahogy a címében is szerepel.  ;) Nincs honnan kiszivárognia az előzetesnek, mert elvileg még sehol sem vetítették le.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 20. - 14:04:26
 :-[ ;D
De gáz! hogy nem láttam a zárójeles részt. És hogy ilyet is csinálnak már..
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Július 20. - 15:34:21
Amióta vannak szuperhős filmek, elég gyakran előfordul az ilyesmi. Az még a jobbik eset hogy odaírják hogy fanmade. 4 Filmet is felismerek benne.
Amerika Kapitány 1,Bosszúállók 2, Támadás a Fehér Ház ellen, és egy pillanatra az Armageddon is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Július 20. - 16:15:50
Úgy értettem, hogy ráadásul felveszi kamerával. Ez volt a megtévesztő. Még szerencse, hogy a Blare Witch project valóban megtörtént  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Július 20. - 20:01:26
Hej, azok a fanok, megint höbörögnek  ;D  :hehe:


Textless borító és jó nagy.

(https://i.imgur.com/bLXzBPu.jpg)

Furi, hogy a színes szemeket mennyire nem használják a mozis verziókban, Árnyék, Gambit, most Apo, csoda, hogy Misztik úgyahogy sárga szemű lett, de még így is ő állna legközelebb a képregénybelihez.

Psylocke esze-veszettül jól néz ki!  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Július 20. - 21:34:42
Még szerencse, hogy a Blare Witch project valóban megtörtént  ;D
:lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 23. - 17:28:36
Vihar nagyobban:

(http://i.imgur.com/ADmnP1C.jpg)

Kis durcii, eszem azt a csöpp kis zuzáját.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 23. - 18:31:36
Azért kár,hogy Viharnál is erőltették ezt a műanyag hatású jelmezt, holott a nyolcvanas években ő pont nem a szuperhős outfit-et preferálta! Ez mondjuk nem von le semmit a film értékéből,de szívesebben nézegetném valami feszes bőrnaciban mint anno a képregényben mikor elvesztette az erejét 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Fantomex - 2015. Július 25. - 09:54:29
Ő is lovas, azért van ilyen ruhája szerintem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Július 26. - 21:20:03
Empire címlap.
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2015/07/empire_sept15cover.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 26. - 21:42:40
Hablahabala...  :o  :oh:
Frankó, minden, kivéve Bats feje... vagyis a nyak rész hiánya miatt elég furi... amúgy fajin lenne. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 26. - 21:43:47
Ezen Batman már egy fokkal jobban néz ki mint az eddigi képeken,de szerintem még mindig túlságosan aránytalan a testfelépítése ebben a ruhában :headscratch: Egyrészt abszolút nincs nyaka és olyan mintha búvárruhába fingott volna egy hatalmasat. Nem értem miért pont a TDKR-ben használt verziót kellett filmre vinni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Július 28. - 21:28:30
3 új kép, Dawn of Justice
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2015/07/batvsup-newp1.jpg)
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2015/07/batvsup-newp2.jpg)
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2015/07/batvsup-newp3.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Július 29. - 09:11:05
Hehe... Tatum dobbantott a Gambitből...  :o
elég furi, hogy pár hete még ott bohóckodott a Comicconon...  :-\

Vajon ki lesz helyette... bemerik vállalni, hogy visszahívják Taylor Kitsch-et?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Július 29. - 10:58:24
Várjunk még ezzel a dobbantással, addig míg be nem jelentik hivatalosan. Jelen pillanatban azt se lehet tudni mi van az ügy hátterében, szóval ne vegyük készpénznek a dolgot! Kitsch kétlem,hogy visszatérne,de ha mégis nekem nyolc. Tatum-mal sem volt semmi bajom, mert egy besurranó tolvajt eljátszani nem túl nagy kihívás szerintem ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Július 29. - 21:25:44
Örülök, hogy az autentikusabb frizuráját veszik elő:
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/11817280_590284761114676_4365712067520008640_n.jpg?oh=e3202c9446d11bd66c16a2b97f090461&oe=5648BFDD)

:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Július 29. - 21:50:48
Szerintem csak az esőtől van.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Július 29. - 22:20:02
Itt nem esik:
(http://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2015/07/batvsup-newp2.jpg)
Bár ki tudja... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 01. - 20:15:32
No...
A Marvel Magyarország facebook oldalára került ki ez a kis szösszenet:

BRÉKING!
Channing Tatum a The Hollywood Reporter szerint közös nevezőre jutott a Fox-szal és aláírták a szerződést a Gambit filmre!

A héten napvilágot látott pletyka, miszerint Tatum kisétált a filmből alapja állítólag a Fox torkossága miatt volt, mivel nem csak a Gambit filmbe, hanem számos X-men filmre is le akarták előre szerződtetni a színészt. Szerencsénkre sikerült megállapodniuk, bár a részletek egyelőre nem nyilvánosak, így azt sem tudjuk, hány filmben is láthatjuk majd viszont Remy LeBeaut.



Pfff... szóóval, ez nekünk, most jó vagy nem? A Fox szerette volna szerepeltetni több X filmben is Tatumot, aki megijedt ettől és dobbantani akart? És végül megegyeztek... most volt az a pénz, vagy kapunk egy tök külön álló Gambit filmet...?  :uhoh:  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Augusztus 01. - 20:47:50
Egyértelmű, hogy a pénzen vitázott. Hirtelen meglátta a szerződést, hogy még kb 3 másik filmbe is bele akarják rakni ugyanazért a pénzért, és ez biztos nem tetszett neki, ezért vagy a filmek száma csökkent vagy a gázsi nőtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 01. - 21:26:00
Valszeg... de annyira hülye, hogy  azt hitte csak egy filmről van szó?  :roll: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Augusztus 02. - 09:25:07
A Jump Street megmutatta, hogy milyen okos is ő valójában.  ;D Gondolom ő azt hitte, hogy minden film előtt új szerződést köt. Legalábbis eddig csak ilyennel találkozhatott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 02. - 10:59:24
A Jump Street szerintem egy tok korrekt film. Nekem azota szimpatikus a csoka.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Augusztus 02. - 14:03:37
Én sem húztam le a filmet, csak abban is látszik, hogy igazából neki az ilyen szerepek fekszenek. A többi produkciója elég harmatos volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 02. - 14:11:04
Csipem ha valaki tud sajat magan rohogni.
Az ugyeletes szepfius filmjeit inkabb hagyjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Augusztus 02. - 21:15:20
Most tényleg, fogalmunk sincs miről volt szó! Az meg, hogy egy film áráért kellett volna ttöbbet megcsinálni, szerintem tök abszurd és légből kapott. Inkább azt tudom elképzelni, hogy leszerződik több filmre is ha az elsőt elvállalja, de nem egy film áráért, vagy mi?!

Amúgy nekem is a bárgyú csávó ugrik be a Jump street és a Magic Mike után.
Imádom amúgy a Jump Street mindkét részét, meg a Förtelmes főnököket is. Nem tartozik ide, de mindkettő (négy) olyan film, amit a barátaim nem bírnak én meg sírva röhögök rajtuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 03. - 15:44:21
Hmhm, olvasta valaki anno a JLA New Frontier képregényt? Ez az, amiből a DC is csinált pár éve egy Animációs mozit, de jobbára az alapanyag felét kihagyták, no mindegy, a napokban felnyomtak belőle egy Digitális TPb kiadást, és kerestem vmit, és átlapoztam, lett benne egy plusz történet, ahogy Supi WW és Bats megismerkedtek, ott SUpit és Batset mondhatni egymásnak ugrasztották, "kisebb" csata keveredett belőle, a végén pedig csak Csodanő szó szerinti közbelépése vetett véget a harcnak... rengeteg, de rengeteg kísérteties hasonlóság volt már ebben is a trailerből... van egy olyan érzésem, hogy ezt a sztorit meg a TDKR-t gyúrták össze.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 03. - 19:38:22
Ééés, Deadpool elő előzetes.
De nem úgy ahogy gondoljátok.  ;D  :hehe:

https://www.youtube.com/watch?v=QPZHBjyUGhQ
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 03. - 20:12:34
Ez az alig 1 perces trailer már önmagában is bravúros, hát még úgy,hogy holnap jön a folytatás! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Silver - 2015. Augusztus 04. - 07:14:10
Trailer trailer  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Augusztus 05. - 06:33:05
https://www.youtube.com/watch?t=160&v=M_5twa6PH9k

Itt az előzetes is végre!Úgy látom,ez a film többnyire azon a hídon fog játszódni.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 05. - 09:30:56
https://www.youtube.com/watch?v=ONHBaC-pfsk
Ez pedig a lightosabb verzíó.

Kicsit csalódott vagyok, vagiys, tök klafa, meg minden, poén, duma, vér minden ami Deadpool (már amennyire ismerem), de nekem egyből a Wolverine ORigins ugrott be róla... ugyanaz volt, nem? Kísérlet, megszökik, majd levadásza a rosszfiúkat, akik rajta dolgoztak, még a kardos pali is meglesz főbossnak, mint ott...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 05. - 13:33:21
A Wolverine első része ott hibázott,hogy komédiába illő jelenetekkel tömték tele a filmet, teljesen figyelmen kívül hagyva azt az aprócska tényt,hogy Rozsomák eredete sosem volt egy leányregény! DeadPool-lal viszont már más a szitu, mert való igaz,hogy néhány ponton megegyezik a története Logan-éval,de ő sosem volt az a magányos és tragikus figura mint Rozsi. Éppen ezért fog működni az újrahasznosított forgatókönyv, mert DP-nál nincsenek akkora elvárások mint Rozsomáknál + sz*rásig lesz poénnal a film ami valamelyest eltereli majd a nézők figyelmét erről a bakiról ;) Ja, és hozzáteszem a trailer alapján itt nem erőltetett béna beszólások lesznek mint a Wolverine Origins-ben hanem DeadPool-hoz méltó disznóviccek  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Augusztus 06. - 08:44:39
Várom ezt a filmet,nagyon.De félek,csalódás lesz,mint az lenni szokott sokszor.Van egy olyan érzésem,hogy a piros ruha majd csak az utolsó, nagy jelenetnél lesz rajta,amikor szét hentel mindenkit a hídon.
Azért mondom ezt,mert a trailer is nagyjából ebből áll össze.Ami meg nem,ott Reynoldsot látjuk,maszk nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Augusztus 06. - 12:06:51
Bazz, Kolosszus ebben a filmben fog a legképregényesebben kinézni. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 06. - 12:57:23
És a név alapján egy Orosz (?)  gyerek játssza majd... tehát akkor valszeg beszélni is fog, és kapunk egy orosz akcentusos Kolosszust?  :oh:
Lehet emiatt cserélték le Danielt? Nem tudott orosz akcentust produkálni a mondataiban?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Augusztus 06. - 22:45:49
Az Andre Tricoteux nem francia név?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BenGee - 2015. Augusztus 07. - 07:54:05
Az Andre Tricoteux nem francia név?

Francia nevű orosz!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 07. - 09:19:49
Az Andre Tricoteux nem francia név?
Ja, hogy francia, én elsőnek Andrej-nek néztem  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 07. - 09:53:54
A Tricoteux nem épp egy ruszki csengésű név... :hehe: Mellesleg ha Cudmore-t azért menesztenék, mert nem tud normális Orosz akcentust nyomni, az nagyon diszkriminatív lenne Hollywood-tól főleg a tipikus 90-es években gyártott filmek végett amiben még a legjobb színészeknek is nehezére esett hitelesen megszólalni oroszul xDD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 08. - 21:41:49
A Deadpool trailer nagyon ígéretes, továbbra is, remélem, az egész film ilyesmi lesz. Az eredet sztori kicsit felesleges, de persze érthető. Remélem, hamar letudják majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Augusztus 08. - 21:45:39
Na, hát igen:
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/11825126_805013836263187_6922582959999020772_n.jpg?oh=8d3fdac76e263b8bfd889203d1d17dcd&oe=563F988A)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 08. - 22:50:59
Huuu, ne már, Fátum ilyen lett a filmben??  :o  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Augusztus 08. - 23:09:36
De biza, amúgy Lény lehetett volna ilyen is...
(http://i.ytimg.com/vi/FOdF-E33wuE/hqdefault.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Augusztus 09. - 10:30:01
Az Fox nem fogja összegyúrni az F4-et az X-mennel és a Deadpoolal?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Augusztus 09. - 10:38:30
A Doomot alakító színész utalt rá egy interjúban, hogy ez a Doom lehet, hogy csak egy Doombot volt.

VTomi: lehet, hogy összehozzák majd őket, mert voltak ilyen tervek, de amint kijött a film, rögtön azt kezdte el hangoztatni a stúdió, hogy az X-Men és az F4 teljesen külön világban játszódik. De mivel az F4 alapja a dimenziók közötti utazás, ezért akár még össze is találkozhatnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 09. - 10:53:00
Én erősen kétlem,hogy ennek a franchise-nak lesz jövője a Fox-nál a történtek után ;D És most már nem a feka Johnny az egyetlen probléma, hanem az,hogy a film cselekménye rohadt lassan indul be, ráadásul unalmas is. Állítólag az utolsó fél órába van sűrítve az összes akciójelenet ami nem túl szerencsés egy másfél órás film esetében. Mióta játsszák a mozik a készítők mást se csinálnak mint egymásra mutogatnak,hogy ki miatt lett eltoszva :roll: A rendező szerint a vágással van a probléma, mert saját bevallása szerint nála még nem így nézett ki a végleges alkotás. Az meg érthető miért jönnek hirtelen az alternatív univerzum példájával, hisz ki az a gyökér aki ezt a bukott szériát akarja egy dimenzióba sűríteni a népszerű mutánsokkal!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Augusztus 09. - 11:18:16
Huuu, ne már, Fátum ilyen lett a filmben??  :o  :uhoh:
Igen, ez (is) lehet az egyik oka annak, hogy hatalmas buktának néz elébe. Hogy néz már ki?? Mint egy naív stílusban alkotott szobor fej. Amit a primitív törzsek, meg az ősemberek készítettek, nem egy design csapat...

Ezt az F4-et max. teljes egészében összegyúrni lehet, és mehet a kukába.  :hehe:
Remélem nagy bukta lesz, és a Fox is belátja, hogy jobban jár, ha eladja a jogokat a Marvelnek. A Marvelnek pedig lesz annyi sütnivalója, (és pénze) hogy visszavásárolja a sajátját. Utána szerintem is cameoba rakhatnák be, pl. a Végtelen Háborúba, ott úgy is rengeteg hős kellene.

Magyarázzák a bizonyítványt, mint a politikusok. Be kéne vallani, hogy "Ezt elb***tuk." Meg milyen rendező az már, aki azt állítja, hogy amit ő látott filmet, az még nem úgy volt vágva, mint ami a moziba került? Van aki ezt elhiszi?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Augusztus 09. - 12:57:54
Tudtommal a rendező azt mondta, hogy neki volt egy tök jó elképzelése másfél évvel ezelőtt, aztán a stúdió közbeszólt, és ez lett a végeredmény. Az ő eredeti elképzelése meg természetesen sokkal jobb lett volna. Meg persze azt is írták, hogy elég sok probléma volt vele is, nem úgy viselkedett a stábbal, a színészekkel meg a stúdióval szemben, ahogy elvárták volna. :roll: Azóta már felröppentek olyan pletykák is, melyek szerint a Fox inkább a kicserélné a F4 2 bemutatási dátumát a Deadpool 2-ével.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 09. - 13:30:03
Egen ezt a Deadpool2 én is olvastam... röhej  ;D  kb. mindenki ezt mondta, hogy naaaagyon előre terveztek már tavaly ezzel a 2. rész bejelentéssel...
bár azért várjuk ki, mert aztán kitudja, lehet a Deadpool 2 is kora bejelentés lenne... (mármint lehet jó esz, meg mindenki oda-vissza volt a tarilertől, de akkor is R-es lesz... még a végén nem hozz annyit, és akkor is visszahökőlnek a mutatók láttán...  :roll: )

Amúgy nem értem a Foxot... mindenki temette a produkciót a kezdetek óta... bajok voltak a rendezővel, a vágással, mindennel... nem volt teszt közönség? És még ez se volt elég arra, hogy meggyőzzék, hogy nem kellene folytatni (gondolom a teszt közönség még nem a végleges effekt változatot látja... :headscratch: ), ne öljünk bele még több pénzt, még abból is lehetett volna sprórolni, a reklám hadjáratról nem is beszélve... ezek után, nekik még ekkora bukta (?) láttán is megérte bemutatni és áldozni minderre pénzt???
és akkor még jönnek mindemellett a lehetséges második résszel, meg az Xekkel való összeeresztéssel... (jó, mondjuk sztem az Xmenes részek mind a Marketing része volt, hogy a laikusok is kapják fel a fejüket és menjenek megnézni, mert lehet együtt szerepelnek majd... ) Ez az F4 vs Xment tavaly is ellőtték az X film bemutatója előtt... :roll:

Furi ez a két stúdió, a Disney egy mérsékelt John Carter siker után behúzta a kéziféket és nem kér belőle többet... pedig az F4-hez képest sokkal jobban járt a stúdió, mint most a Fox... ezek meg kötötték az ebet a karóhoz és beleöltek egy csomó pénzt, csak azért, hogy kibabráljanak a Marvellel, meg náluk maradjanak a jogok... de ezért? Hogy most évekig megint ülejenek rajta?  :stupid:  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 10. - 08:16:52
Én se vágtam hanyatt magam ettől a Deadpool trélertől. A szerelmi szál az elején elég fura, aztán az, hogy az egész alatt ugyanazt az egy jelenetet erőltetik, amit már láttunk. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Augusztus 10. - 12:29:59
az egész alatt ugyanazt az egy jelenetet erőltetik, amit már láttunk. :headscratch:
Olyan lesz, mint A fülke. Csak itt az egész egy hídon fog játszódni. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 10. - 22:48:02
Deadpool: A híd  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Augusztus 12. - 21:16:57
Az első képek Fekete Párducról (és Buckyról) a Civil Warból:
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/11825864_871141336309930_5786939513743293263_n.jpg?oh=e7b5fd55305c970ded143254043739b9&oe=56381699)
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/11035618_871179226306141_4600789237141010847_n.jpg?oh=bf1e5c65b2e732c1d53ca28d8c92e241&oe=56490582)
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xft1/v/t1.0-9/11892244_1776921469201198_5375002426542153076_n.jpg?oh=d49e60e863d18c2ee34e3d9b96499184&oe=567E5949)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 12. - 21:26:14
Hát úgy néz ki mint a Concept arton, ez jó.

Vajon akkor a pár napja ideje korán kikerült Dr. Strange concept art is megállja majd a helyét? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Augusztus 12. - 21:45:16
Dr. Strange? Melyikre gondolsz? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 12. - 21:45:26
Így a forgatási képeken még kissé gagyin fest,de már most látszik,hogy a jelmeze 100%-ig egyezik a concept art-tal! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 12. - 22:26:44
Dr. Strange? Melyikre gondolsz? :headscratch:

Pár napja közölt le pár cuccot a Cinestar. A múlt hétvégén volt vmi expo, ahol szó volt a Dr. Strangeről is, pár infő a filmről (sötét lesz, horrorisztikus és a többi), plusz elvben az ott lévőknek mutattak rajzokat a doki kinézetéről, ezt a képet most megosztották, de még azóta nem derült, ki, hogy ez most vmi fan cucc, vagy onnan szivárgott ki...

(http://cinestar.hu/wp-content/uploads/2015/08/xteve-abanto-strange-concept-000-copy-copy.jpg)

Az infókat meg itt lehet elolvasni:

http://cinestar.hu/doctor-strange-uj-infok-reszletek-es-koncepcios-rajzok/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Augusztus 13. - 00:10:44
Nem rossz, bár kevésbé hiszem el a Disneytől, hogy tényleg sötét, komor, horrorisztikus lesz. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 15. - 12:22:23
Ha vesszük, hogy az új F4 film már a készítésekor megbukott a fekete Fáklya és a hacker Doom miatt, a Sonynak/Marvelnek nem kéne tanulnia ebből, és kicserélni az új Pókembert egy kevésbé tejfelesszájúra?
Más szavakkal, foglalkozni a rajongói elvárásokkal?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Augusztus 15. - 12:46:45
Tom Hollandet már a Mervel választotta ki Peter szerepére. Volt egy próbafelvétele Downey-val és utána döntöttek mellette.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 15. - 12:57:52
Én is azt írtam. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 15. - 19:21:14
Szerintem ez nem (elsősorban csak) a fanokkal függ össze. Ezek az állandó váltások rebootok a hétköznapi mozinézőket is zavarják. Őket talán még jobban is, mert ők a gyártás meg a kiadó, jogok egyebek körüli infókat nem is követik és igazából nem is érdekli ez őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 15. - 19:59:31
Ez is belejátszik, de nem ez a fő ok. A Pókembert is megnézték újra, a Hulkot is. Ez eleve nagyon erős negatív felhanggal indított.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Augusztus 15. - 20:02:39
Ha vesszük, hogy az új F4 film már a készítésekor megbukott a fekete Fáklya és a hacker Doom miatt, a Sonynak/Marvelnek nem kéne tanulnia ebből, és kicserélni az új Pókembert egy kevésbé tejfelesszájúra?
Más szavakkal, foglalkozni a rajongói elvárásokkal?
Nem.  ;D
Az F4 ugyan alapból hátrányból indult a rajongóknál a fent említett dolgok miatt, de ettől függetlenül még lehetett volna belőle egy jó film, ami tetszik a közönségnek. De az egész projektet elbarmolták, részben azért, hogy beintsenek a Marvelnek (karakterek, nevek, háttérsztori megváltoztatása), részben meg azért, hogy most ők mekkora újítók, meg kreatívak. Nem jött be, már a Sonynak sem az Amazinges förmedvény első résszel.
De közelsem, tized annyi rossz reakciót nem hallottam amiatt, hogy Pókember fiatalabb lesz. Engem például nem zavar. Bár az Avengers szempontjából jobb lett volna Garfield-et megtartani, de így meg az látszik, hogy a Marvel előre gondolkodik. Egy elég fiatal, ismeretlen színészpalántát szerződtet, aki nem fog egy darabig pattogni pl. a gázsija miatt, illetve vagy 5-6 filmig biztosan le lehet kötni, nem fog kiöregedni.
Meg egyébként is, miért baj az, hogyha a 16 éves Peter Parkert egy 18-19 éves játssza? Engem jobban idegesített az, hogy huszonéveseket fiatalítottak vissza tizenévesnek kisebb-nagyobb sikerrel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 15. - 20:32:54
Idézet
nem fog egy darabig pattogni pl. a gázsija miatt,
Nem azt mondtam, hogy a Sony részéről nem volt okos döntés, hanem hogy a rajongókat megint kihagyják a számításból. De ez különben sem igaz. Tobey is viszonylag kezdő volt még, és a gázsija az első filmre 3 milla volt, a másodikra már 10. A harmadikra talán 15? Szóval pattoghat, de hát egy 200+ milliós bevételű filmnél ne az legyen már a legfontosabb, hogy 5, vagy 10 millát kap a főszereplő.
Idézet
Meg egyébként is, miért baj az, hogyha a 16 éves Peter Parkert egy 18-19 éves játssza?
Nem az a baj, hanem hogy 13-nak néz ki. Semmi más. A valódi kora tök lényegtelen. A Pókember 2 idején azért kaptam csak egymondatos szinkront a filmben, mert a szinkronrendező megállapította, hogy 15 éves gyerekhangom van. Különben lehettem volna az egyik tűzoltó, vagy a pali, aki a lifttel jött le Pókemberrel együtt. Mindketten 25-35 évesek voltak, én meg 40. De nem ez számít.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Augusztus 15. - 21:17:55
Tobey is viszonylag kezdő volt még, és a gázsija az első filmre 3 milla volt, a másodikra már 10. A harmadikra talán 15? Szóval pattoghat, de hát egy 200+ milliós bevételű filmnél ne az legyen már a legfontosabb, hogy 5, vagy 10 millát kap a főszereplő.
Ez nem igaz, 1: mert ő már vagy 10 évvel öregebb volt mint ez a srác, azaz már csak a kora miatt is több filmben kellett már szereplnie
2: Megnéztem, a háta mögött volt már egy Pleasantville, Árvák hercege, Wonder Boys, A pokol lovasai, Dan kocsmája... ismert volt ő ott már, épp az áttörés előtt állt. A legnagyobb nevű rendezőkkel dolgozott.
Egyébként pedig fontos az az 5-10 milla, ha pl. CGI-re tudják költeni, vagy reklámra.

Nem az a baj, hanem hogy 13-nak néz ki. Semmi más. A valódi kora tök lényegtelen.
Szerintem meg az a fontos, hogy jó filmet csináljanak, és akkor felül tudok emelkedni azon, hogy hasonlít-e, vagy mennyi idős, aki játssza. Egyébként Tobey-ba is bele lehetett volna kötni, de minek, mikor a filmek jók voltak. A 3 nem sikerült, meg is kapta ő is a magáét, a miatt a táncikálós, meg emó hajas rész miatt.

A Pókember 2 idején azért kaptam csak egymondatos szinkront a filmben, mert a szinkronrendező megállapította, hogy 15 éves gyerekhangom van. Különben lehettem volna az egyik tűzoltó, vagy a pali, aki a lifttel jött le Pókemberrel együtt. Mindketten 25-35 évesek voltak, én meg 40. De nem ez számít.
:lol: :lol: :lol:
Egyébként nekem is egy 15 éves suttyó hangom van kb. de mit lehet tenni ellene? Amiatt nem fogok nekiállni cigizni, meg nem tervezek szinkronszínész lenni.
Ezért is idegesít mikor egy színészt szidnak, hogy "mit tud ez?" Hát azt, hogy náluk a jó kiállás, jóképüség, a jó hang, mozgás mind egyben megvan, az 100-ból egynél áll össze csak. Plusz ezt még fejlesztik, urai a testüknek, mozdulataiknak, mimikájuknak...
George Clooney eredeti hangja pl. nagyon jó, mély, megnyugtató, nem csodálom, hogy a nők tisztára odáig vannak érte, szerintem sokat tesz hozzá a hangja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 16. - 00:05:48
Tobey karakterszínész volt előtte, nem állt áttörés előtt. Sam Raimi rendezte talán a Wonder Boyst, onnan hívta magával, de ő sem volt nagy rendező akkor még.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Augusztus 16. - 14:54:18
Most sem nagy rendező. Sosem volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 16. - 15:44:37
Csak a horror műfaj megreformálása fűződik a nevéhez és egy kult széria, plusz a Pókember sorozat aminek még a bebukott 3. része is sikeresebb volt mint a két új.
Szerintem sok kezdő rendező álmodozhat arról hogy ennyire sikertelen legyen...
Ez is belejátszik, de nem ez a fő ok. A Pókembert is megnézték újra, a Hulkot is. Ez eleve nagyon erős negatív felhanggal indított.
A Hulk szerintem más téma mivel az nem igazán volt reboot. Ott vette fel a fonalat ahol az előző abbahagyta, max nem nagyon utalt konkrét eseményekre, plusz az apró flashback.
A pókember volt ez a tudatos elhatárolódás a régiektől a sok sok leismételt jelenettel. Nem is lett annyira sikeres mint a régiek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 16. - 17:09:38
Nehéz megérteni a stúdiót. A régi F4 filmek nyeresége mindkettő 100 milla fölött volt + a kapcsolódó termékek, DVD-k, satöbbi, vagyis testvérek között is 300+. Azokat nem érte meg folytatni (?). Ettől meg vártak a nyitó hétvégén 40-et, azaz összességében arra számítottak, hogy talán behozza a készítés árát.  :nemtudom: :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Augusztus 16. - 17:20:14
Horrort tud rendezni de ettől még nem lett nagy rendező. A Pókember tette nagy rendezővé, de ott már kijöttek a gyengéi is. Nem tud színészeket vezetni, majdnem minden karakter bárgyú a trilógiájában. A horrorban meg nem fontos a színészi játék mert a szereplők csak húsok a darálóban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 16. - 17:35:30
A horror sosem volt túlságosan elismert műfaj. Igaz, hogy abban kult rendező volt, de ettől még nem volt a "nagyok" között. Horrorban csak a legnagyobbak számítottak valakinek (Alien és társai).
Idézet
A Hulk szerintem más téma mivel az nem igazán volt reboot. Ott vette fel a fonalat ahol az előző abbahagyta, max nem nagyon utalt konkrét eseményekre, plusz az apró flashback.
A pókember volt ez a tudatos elhatárolódás a régiektől a sok sok leismételt jelenettel. Nem is lett annyira sikeres mint a régiek.
Ez igaz, ha a Pókembernél is csak mérsékelt siker lett, mit vártak egy F4-től? Az Ultiból készült. Az Ulti F4 sem volt különösebben sikeres sosem. Kezdték volna a Marvel Zombikkal, már 100 milla fölött járnának. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2015. Augusztus 16. - 19:09:52
Egyiknél sem az volt a baj hogy az Ultit vették alapul. A CsP első része túlságosan elhúzta az eredetet és nem volt elég jó gonosz, kicsit bugyuta volt az egész karakter. A második résznek ugyanazok a próblémái mint a régi harmadik részének. Túlzsúfolt, zavaros, néhol fárasztó vagy nevetséges pedig vannak benne jó részek.

Az F4 alapból jóval kevesebb embert érdekel. Nem az Ulti elemek rontották el hanem az hogy kidolgozatlan, rosszul vágták meg és úgy alapból szartak az egészre szerintem. Tartsuk meg a jogokat nem baj ha nem csinálunk sok pénzt nullára kijövünk simán. Vagy nem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 16. - 19:22:50
Idézet
Ez igaz, ha a Pókembernél is csak mérsékelt siker lett, mit vártak egy F4-től? Az Ultiból készült. Az Ulti F4 sem volt különösebben sikeres sosem. Kezdték volna a Marvel Zombikkal, már 100 milla fölött járnának. :)

Vicces ilyet olvasni, mert anno a kétezres évek elején mikor berobbant az Ultimate mánia azt hiszem a F4 produkálta a legmagasabb eladási adatokat és csak utána jött Pókember! Aztán lehet én tudom rosszul és pont fordítva volt,de a biztonság kedvéért azért megidézném talgaby-t, ő fejből vágja ezeket a dolgokat ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Augusztus 16. - 19:58:02
Szerintem az új Pókemberrel önmagában nem az lenne a baj, hogy ennyire fiatal. Hanem az a marha nagy baj, hogy már láttunk két szériát tinipókemberrel, és ez már a második reboot lesz tizenakárhány éven belül (miközben az első széria is simán jó és vállalható még most is). És ez a k**** unalmas, hogy nézhetjük harmadszor is a kezdeteket a gimis pókival. Ha megint zöld manó és osborn lesz a filmben, tökön lövöm magam, esküszöm.

Az új F4-gyel meg tényleg nem tudom hová gondolt a stúdió. Már az előzetes infók ismeretében is sejteni lehetett hogy bukta lesz. Most nem azért, de elég ránézni a reklámposzterére, milyen gázak már a jelmezek? A régi F4 filmekben és reklámokban legalább a klasszikus jelmezek voltak. Persze nyilván nem a ruha miatt bukott meg, de az is mutatta, hogy mennyire sz@rtak a rajongókra.
A Lényről meg az egyik kritikában olvastam egy találó véleményt: "olyan, mintha egy részeg kőműves rakta volna össze". ;D

A Pókember 2 idején azért kaptam csak egymondatos szinkront a filmben, mert a szinkronrendező megállapította, hogy 15 éves gyerekhangom van. Különben lehettem volna az egyik tűzoltó, vagy a pali, aki a lifttel jött le Pókemberrel együtt. Mindketten 25-35 évesek voltak, én meg 40. De nem ez számít.
Azta... :lol: Hát ez komoly. :D Ennyi erővel Peter szerepét is kaphattad volna. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 16. - 22:14:22
Vicces ilyet olvasni, mert anno a kétezres évek elején mikor berobbant az Ultimate mánia azt hiszem a F4 produkálta a legmagasabb eladási adatokat és csak utána jött Pókember!
Kizárt dolog, már csak azért is, mert a Pók már rég ment, amikor az F4 elindult.
Idézet
Ennyi erővel Peter szerepét is kaphattad volna.
Ahhoz azért igazi színészt akartak, azt hiszem. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 17. - 08:39:27
Horrort tud rendezni de ettől még nem lett nagy rendező. A Pókember tette nagy rendezővé...
Az előbb még azt írtad, hogy most sem nagy rendező.  ;)  :nezze:
Most sem nagy rendező. Sosem volt.
Én inkább azt mondanám, hogy attól még mert előtte nem volt egy dollár milliárdos blockbustereket készítő rendező még jó rendező volt. Az első két filmmel szemben nincs is komoly problémám, persze ott is voltak elhibázott döntések (Zöld Manó rucija, Peter túlzott balfácánsága a pókcsípés után is), de összességében elégedett voltam velük, és mai napig szeretem őket.
Szerintem amúgy több értelme is van, ilyen rendezőket szabadítani egy-egy frenchise-ra, mint az igazán nagyokat. Ahogyan azóta sem divat az ilyesmi, nem is tudok hirtelen olyan sikeres képregényfilmet, amit ilyen eszméletlenül nagy név rendezett volna. :headscratch:
Amúgy meg ha a horror nem is a nagy elismert műfaj, attól még az Evil Dead minden idők egyik legsikeresebb független filmje (nem független horror filmje, hanem így általánosságban). És most is ugyanolyan népszerű mint valaha (sőt igazából reneszánszát éli), remakkel, Tv-sorozattal, képregényekkel, gyűjtői figurákkal stb. a háta mögött.  ;)
Tobey karakterszínész volt előtte, nem állt áttörés előtt. Sam Raimi rendezte talán a Wonder Boyst, onnan hívta magával, de ő sem volt nagy rendező akkor még.
A Wonder-boys-hoz semmi köze nem volt Raimi-nek, nem tudom, hirtelen dolgozott-e Tobey-vel korábban. Amúgy az egy jópofa film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Augusztus 17. - 08:52:46
Akkor átfogalmazom, hány filmet csinált a Pókember 3 óta? A Pokolba taszítvát 2009-ben és az Óz a Hatalmast 2013-ban. Egy népszerű és nagy rendező nem két filmet csinál 6 év alatt. Nem igazán keresi már Hollywood. Ez az Evil Dead meg olyan, mintha egy zenekar még mindig egy számból élne meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 17. - 09:20:48
Alapvetően mindkettő igaz, főleg mivel nem is 6 hanem 8 év telt már el. ;)
Jobb lenne, ha kicsit más stílusok felé is menne, mert teszem azt a Simple Plan de szerintem a The quick and the dead sem volt amúgy rossz.
Azóta inkább csak a producerkedésre meg a tv-s dolgokra állt rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 17. - 12:29:39
A Wonder-boys-hoz semmi köze nem volt Raimi-nek, nem tudom, hirtelen dolgozott-e Tobey-vel korábban. Amúgy az egy jópofa film.
Szerintem sem volt rossz. Dolgoztak együtt, azért vitte magával a Pókemberhez. Abban a filmben, amiben Katie Holmes is szerepelt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 17. - 12:43:11
Külön vicces, hogy Pókember és Vasember összejönnek benne. ;D
Az melyik? a Rossz álmok (The Gift), abban sincsen Tobey (IMDB szerint) ellenben J. K. Simons igen. Így neten keresgélve semmi közöset nem találtak velük a Pókember előttről. :headscratch:
Lehet Leo ajánlottam be, mert mintha ő lett volna az első esélyes, és ő dolgozott együtt Tobey-val (meg Raimivel is, gondolom ezért őt kapta elő a kalapból), meg jó barátok is.
Emlékszem mindenki háborgott is annó amiatt, hogy csak ne Leo legyen a pókember, mert akkor épp divat volt Leo-t utálni, most meg már nem is olyan biztos, hogy rosszul jártunk volna vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 17. - 14:03:34
Mégis a Wonder Boysban játszottak együtt.
Na mindegy, olvastam, hogy Raimi (akkor csak ott volt, nem rendezte) látta azt a jelenetet, amikor a részeg Katie Tobey ölébe esik, és ott marad. Tobeynak mondania kellett volna valami erre megfelelőt, de nagyon tetszett a rendezőnek, hogy nem mondta ki, hanem arcjátékkal tökéletesen visszaadta. Úgy is hagyták, Raimi pedig onnantól pártfogásába vette, és ő ajánlotta be a Pókemberhez.
Leónak akkor még csak a Titanic volt, meg a Rómeó, nem csoda, hogy nem akarták.

Szerk: a Jégvihar volt a közös filmjük előtte, arra gondoltam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 17. - 14:17:52
Na ezt a sztorit még nem ismertem.
Azért ez szerintem erős túlzás hogy Leonak csak ez a kettő lett volna. ott volt az Ez a fiúk sorsa (Tobey-val közösen) a Gyorsabb a halálnál (Sam Raimi filmje), az Egy kosaras naplója,  A vasálarcos, a Part.
És ezek csak az ismertebb tényleg élvonalbeli filmjei. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 17. - 16:57:10
Jó, de ezek közül melyik volt az, ami alkalmassá tette volna egy ilyen főszerepre? A gyerekfilmjei nemigen, a Part elég gyengusz volt. Azt a kettőt mondtam, amikkel befutott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 17. - 17:12:10
Jó, de ezek közül melyik volt az, ami alkalmassá tette volna egy ilyen főszerepre? A gyerekfilmjei nemigen, a Part elég gyengusz volt. Azt a kettőt mondtam, amikkel befutott.

Titanic, Vasálarcos, Ez a fiúk sorsa. Tulajdonképp ha ebből a 3 filmből csak kettőben játszik már az is elég lett volna arra,hogy őt válasszák Póki szerepére ;) Érdekes eszmefuttatás egyébként, mert anno én se nagyon tudtam elképzelni Pókemberként, viszont utólag belegondolva Tobey helyett egy igazi megváltás lett volna! Sőt, Leo-val még ma is megnéznék egy filmet amiben egy idősebb Peter Parker-t alakítana. Csak sajnos az alternatív történetek korszaka még jó darabig nem jön el, hála az eszetlen egy kaptafára épülő univerzumépítgetésnek... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 17. - 18:28:27
Őszintén szólva bármelyik. Peter szerepe szerintem komoly színészi kvalitásokat nem igényel (ahogy azért Tobey sem parádézott a szerepben, de korrekt volt), legyen megjelenésre alakra hasonló az ember és ne legyen csapnivaló színész. Leo szerintem ezekkel a filmjeivel mind elég jó volt, még a gyerekfilmjei is, mivel ő tényleg 18-nak nézett ki 18 évesen. ;D
Tobey korábbi filmjei is jók, de nem érzem, hogy bármivel többet nyújtott volna. Egy fokkal hétköznapibb megjelenésű, talán ennyi, de mivel ezt elvitték a túlzóan balek irányba, így ez végül még inkább hátrány lett.
Plusz ha Leo kevésbé sikeres ám színészileg talán jobb filmjei nem tűnnek jó referenciának, csak a két igazán nagy durranás (amúgy a Vasálarcos sikeresebb film volt, mint a Rómeo + Júlia), akkor igazából Tobey ehhez képest semmit sem tudott akkor felmutatni.

Mr.Sinister: Szerintem az alterverzum filmek minimum annyira zavaróak lennének, mint az állandó felesleges rebootok. De én is szívesebben látnék egy tapasztaltabb Pókembert. Simán lehetne évekkel az Amazing 2 után (vagyis évekkel azután, hogy meghalt a barátnője, mert ugye a kettő nem egy univerzum, ahogy a két Megtorló vagy a két Hulk se, de azoknál mégis átsiklottak ezek felett, egész ügyesen), lenne egy húszas évei közepén járó pókemberünk és kész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 17. - 19:18:43
A húszas éveiben járó Peter már nem tud sok újat mutatni, legalábbis nekem. Sokkal jobban vágyom egy 30-35 év körüli Pókemberre aki nem bénázik annyit mint a fiatal megfelelője. Természetesen a poénos beszólások nem maradnának el, de jelentősen igazodnának a karakter életkorához. Továbbá kaphatna maga mellé egy társat is Silk személyében és akkor szavam sem lenne! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 18. - 08:14:37
Hát egy huszonéves Póki nagyjából csak annyival tudna többet nyújtani, hogy benne lenne a csapatban. De könyörgöm legalább visszafelé ne menjünk az időben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 18. - 08:22:44
Pont,hogy előre kéne menni az időben és Pókiból 30-as fazont csinálni és akkor nyugodtan lehetne teljes értékű Avengers tag ;) Továbbá ebből adódóan komolyabb történeteket is meg tudnának valósítani a szokásos Osborn vs Parker sztori helyett!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 18. - 08:36:08
Szerintem az nem gáz, ha nem azonnal teljes értékű Avangers tag, lehet még picit tejfelesszájú, majd pár év és egy két film és már teljes értékű.
A képregényekben is mindig volt egy kis tapasztalatlansága a csapat sztorikban ami elejével jöhet (csak ne lovagoljanak örökké ezen). Akár az is lehetne, hogy egy filmen belül válna a kis mitugrászból valódi csapattaggá.
Csak egy 15 éves sráccal ez még vagy egy évtized kérdése. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 18. - 09:09:14
Attól tartok ezt a fejlődést több dolog is gátolja! Egyrészt a srác filmbeli életkora (15) másrészt a Marvel most ugyanazt akarja eljátszani mint korábban a Fox, vagyis kell nekik egy tejfelesszájú Pókember akit még évekig a gimis korszakban akarnak tartani :roll: Ha ez lenne a legelső Póki adaptáció akkor elnézném nekik,de sajnos sorban a harmadik amiben újra ezt az időszakot dolgozzák fel és szerintem még annak is elege van ebből aki csak az elmúlt 5 filmadaptációt látta a Sony-tól.
Szóval a karakterfejlődés, status quo változása asszem nem mostanában fog bekövetkezni. Hála a Disney-nek aki minden egyes filmjével egyfajta biztonsági játékot űz, mert attól félnek,hogy az újítás nem fog elég profitot termelni nekik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 18. - 12:27:40
A Titanic utáni Leo épp annyira lett volna gáz Pókembernek, minta mostani. Hiába voltak előtte jó filmjei, mindenki azzal azonosította, vagyis jó esetben "szépfiú", rossz esetben "nyálgép". Amit az is igazol, hogy akkor még ti sem tudtátok volna elképzelni erre a szerepre. Más kérdés, hogy azóta kiderül, mennyire jó színész, viszont továbbra sem hiszem, hogy ennyire ismert emberre kéne bízni a főszerepet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 18. - 12:55:19
De én akkor nem ismertem a többi korábbi filmjét, csak azt a párat, amik a szépfiús irányvonalat követték. Mert kb. tizenkét éves voltam, és akkor még elég korlátozott volt, hogy milyen filmekhez fér hozzá az ember. Azért egy producertől elvárható, hogy egy magyar kiskölyöktől jobban képben legyen fiatal színészeket illetően.
De a negyvenes pókembert szerintem se kellene erőltetni, ebben maximálisan egyetértünk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 18. - 13:10:24
A negyvenes éveiben járó Pókarc tényleg túlzás,de a kereken 30 éves Peter miért nem fér bele? Jó, tudom mit akar a Disney,de most csak gondolati síkon vagyok erre kíváncsi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 18. - 13:14:41
Mert Leo 40, nem 30, azért ezt írtam.  ;)
A 30 felőlem mindegy, de igazából tök mindegy hogy 25 vagy 30, manapság a kettő között semmi különbség nincsen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Augusztus 18. - 14:06:20
Ja értem ;) Felőlem nyugodtan lehet 25 is, csak ne csináljanak belőle Zac Efron-t és máris áldásom adom a projectre! Viszont rohadtul szkeptikus vagyok a Disney-vel az eddigi munkáik miatt, szóval majd kiderül 5 év múlva,hogy képesek-e Pókit továbbengedni a felnőttkor felé vagy még akkor is a gimnáziumban fog dekkolni. Only time will tell :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 18. - 15:21:32
De én akkor nem ismertem a többi korábbi filmjét, csak azt a párat, amik a szépfiús irányvonalat követték. Mert kb. tizenkét éves voltam, és akkor még elég korlátozott volt, hogy milyen filmekhez fér hozzá az ember. Azért egy producertől elvárható, hogy egy magyar kiskölyöktől jobban képben legyen fiatal színészeket illetően.
Na de nem neki kell ismernie, hanem a közönségnek! Épp ez a lényeg, hogy ő hiába tudja, hogy milyen színész Leo, ha a kevésbé értő közönségnek kell lenyomni a torkán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 18. - 15:45:57
Arra gondolsz, hogy a közönség nem nézte volna meg, mert ott van az a "nyálgép".
Hát jó kérdés, hogy bevétel növelő tényező lett volna, vagy inkább visszatartó. :headscratch: Az tuti, hogy anno a Pók 1 akkora siker volt, amiről a mostani Pók filmek valszeg nem is mernek álmodni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 27. - 16:44:09
A két csapat:  (természetesen Póki nincs köztük...  ;D )

(http://imagizer.imageshack.us/a/img673/5126/7bkD6q.jpg)

(http://imagizer.imageshack.us/a/img909/7016/rsSka2.jpg)

He, az első gondolatom az volt, hogy bakker, milyen szegényes felhozatal a képregényes sztorihoz képest  ;D  :hehe: (de persze, tudtuk, hogy vmi ilyesmi lesz...)


(http://imagizer.imageshack.us/a/img911/6006/mUtCgk.jpg)

Btw, ki a fene az a csaj, Kapiék mellett?  :headscratch:  És hol van Wanda?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Augusztus 27. - 17:07:33
13-as ügynök, Sharon Carter, benne volt a Winter Soldier-ben is. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Augusztus 27. - 18:20:13
Ho-Hókáj csak nem valami lilás rucit kap, mnt a képregényben? :)
És Falconnak lesz Redwingje drón formájában! :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 27. - 19:53:34
Jaja, azt mondták, hogy lesz sas, de sztem senki nem gondolta, hogy ilyen formában lesz a kismadár ;D

13-as ügynök, Sharon Carter, benne volt a Winter Soldier-ben is. :)
Áááh, télleg ő az... kösz, már látom...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Augusztus 27. - 20:38:09
Kicsit sajnálom, hogy sem Fenegyerek, sem Coulson (jó, tudom, ő problémás lenne) nem szerepel legalább egy cameo erejéig. :/ Viszont nem tudom ti, hogy vagytok vele, én örülnék egy Red Hulk-nak, ha már Ross tábornok szerepel a filmben.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Augusztus 27. - 20:57:43
Jaja, azt mondták, hogy lesz sas, de sztem senki nem gondolta, hogy ilyen formában lesz a kismadár ;D
Már az Ultimate ubiverzumban is drón.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Augusztus 28. - 08:28:01
És hol van Wanda?
Van helyette Hangya.  :D Legalábbis az összecsapós képen. Kiváncsi leszek, hogy a filmben ott lesz-e, vagy csak cameozik egy-két jelenetben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. Augusztus 28. - 09:53:25
A csapatképen is ott van, Sólyomszem vállán. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Augusztus 28. - 12:25:05
Még így sincs semmi esélyük 2 Vasember és Vízió ellen.  :)
Kinek drukkoltok? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Augusztus 28. - 12:35:00
Én a Kapitány pártján vagyok. Kíváncsi leszek Tonyt, hogy mutatják majd be.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Augusztus 28. - 12:42:00
Hát nagyon még az álláspontokat se tudjuk  :D bár én is kapi felé húzok, de ez valszeg a comics sztorija miatt van...

Btw, ugye Wanda és Póki még sehol, de bakker, Özvegy is Tony csapatában van  :o Clint és Kapi ellen megy? Komoly, mindkettejükkel elég jóban volt eddig és Tony val fújtak kicsit egymásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Augusztus 28. - 12:48:00
Szerintem kicsit kényszeredett ez a dolog, a Fekete Segget én is alapból a másik csapatba soroltam volna, de gondolom kellett ide is egy nő.
Még így sincs semmi esélyük 2 Vasember és Vízió ellen.  :)
Kinek drukkoltok? :)
Épp ez a lényeg, mindig az "underdog"-nak kell szurkolni, ha a "jó" csapat lenne az erősebb, akkor nincs sok értelme.
Mondjuk ez az elmélet pont a Marvel filmekben párszor már felborult.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2015. Szeptember 01. - 09:41:22
HUN +16  :deadpool:
https://www.youtube.com/watch?v=I-4u5WbeWr8
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Szeptember 01. - 20:24:45
Kevin Feige-nek állítólag kicsivel nagyobb beleszólása lesz majd a Marvel Filmekbe mint eddig, legalábbis ami a költségvetést illeti!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Szeptember 02. - 21:55:09
Várom már ezt a filmet!  8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2015. Szeptember 07. - 15:21:24
http://index.hu/kultur/cinematrix/2015/09/07/robert_downey_jr_tul_sokat_ker_a_vasember_4-ert/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Szeptember 07. - 22:12:44
Valahol megértem. Elmúlt 50, ezektől az akciófilmektől alighanem mindene fáj, és a Vasember 3 sem volt tökéletes. Szerintem a csúcson akarja abbahagyni, de ahogy mondani szokás: van az a pénz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Szeptember 11. - 06:12:56
Egy homályos kép Aporól közelebbről. Itt látszik a szájához futó vonal. :brow:
(https://pbs.twimg.com/media/COlE-3PVEAAyyDe.jpg)
Az első közelebbi kép Angyal szerkójáról:
(https://pbs.twimg.com/media/COlfWsEVAAAFHtp.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Szeptember 11. - 08:42:44
Először azt hittem ez valami cosplay-es csapat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Szeptember 11. - 09:46:14
Apo így szemnélkül tök jól néz ki... de gondolom ez csak akkor fog előfordulni, ha nagyon koncentrál...

Angyal meg.... nem tom? Apo lovasainál előírás, hogy mindenki punk firuzárval flangáljon? Legalábbis fele-fele arányban  ;D  :hehe:

Itt pedig az első képek az egyenruhákról:

(https://pbs.twimg.com/media/COlVaAYU8AAkGsT.jpg)
No, csak segget csináltak a szájukból? Az volt, hogy sokkal képregényesebbe, sárgás blablabla színű cucc lesz, erre ismét fekete lesz, Singer nem bírt magával  ;D
Mondjuk annyira én  nem bánom...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Szeptember 11. - 10:22:31
Ezek kaszkadőrök? Egyik csajnak rosszul van felkötve a z övsálja.
Én nem hinném,hogy a rendező dönt. Ő is csak egy húűzónév, mint a híres színészek, vagy a bejáratott címek. A film meg egy termék ami pénzt hoz, nem művészi alkotás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Szeptember 11. - 13:56:34
Az egyenruhát már korábban láthattuk a Higanyszálas-Rejtélyes képen. Szerintem egész jól néz ki, remélem most nem spórolják le róla az X-et. Küklopsznak is jó lenne egy rendes szemellenző.
Különben is: jobb lenne egy sárga sztreccshacuka? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Szeptember 11. - 18:15:10
Nekem pont az volt a bajom a Singer filmekkel, hogy túl jellegtelenek lettek a jelmezek, fekete bőrruci mindenkinek... elég egyhangú lett, pont a karakterek egyedisége veszett el. Nem azt mondom, hogy egy-az egyben másolják le a képregényes hacukákat, de azért a jellegzetességeiket belecsempészhették volna a ruhákba. És igen, én szívesen láttam volna az ikonikus maszkban Logant, a barna szerkó egy kis ráncfelvarrással simán passzolt volna a filmbe. Ennyiből tetszenek az új képek a készülő filmből, hogy a jelmezek képregényesebbnek, vagy legalábbis érdekesnek tűnnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Szeptember 11. - 21:52:10
Nos, ha ezek lesznek a végleges jelmezek, akkor tuti hogy a producerek erőltetik a fekete egyenruhákat! Korbábban Lauren Shuler Donner volt az aki nem akart színes ruhákat a régebbi filmekben, gondolom most is volt valami beleszólása. Sajnálatos, elvégre most a 80-as években játszódna a film, erre fejlettebb szintre pofozták a fekete motoros hacukákat, oszt kész. :(
Arkangyal meg ha így marad, szintén vicc lesz!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 02. - 09:41:28
Marvel Magyarország Facebook oldaláról:
Kevin beszélt a Doc Strangeről...

Kevin Feige beszélt a jövőre DOCTOR STRANGE-ről is: "Valami okból az emberek néha arról beszélnek, hogy mi miként nem csinálunk eredetsztorikat, hogy beleuntunk az eredetsztorikba. Szerintem az emberek untak beléjük, mert amiket eddig láttak azok nagyon is hasonlóak voltak. Doctor Strange-nek van az egyik legjobb, legklasszikusabb, legegyedibb eredetsztorija az összes hős közül, szóval miért ne használnánk ezt? Mindig is ez volt a terv. Hogy miként mesélsz el egy eredetet, talán lehet a dolgokat csűrni-csavarni, de leginkább egy ajándék egy képregény, amiben ilyen tisztán látható a sztori és a karakter. Ez nem mindig esik meg egy képregényben, és ha igen, akkor felhasználod."


Most akkor mivan? Mégis csinálnak eredetsztorit neki? Múltkor még attól voltak hangosak hogy már nem lesz több eredetsztori...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Október 02. - 10:45:06
Arról volt szó, hogy a Pólember film nem lesz eredet sztori, mert már mindenkinek a fülén jön ki. Ez a fordítás annyira nem adja vissza, de az volt a lényege Feige mondandójának, hogy van pár eredet történet, amit mindenki álmából felkeltve is tud, de mivel az MCU-ba most kerül be a mágia, teljesen más hangvétele is lehet. Én nem bánom, mindenesetre, hogy az elején kezdik, nem csak belecsöppenünk a hősködésébe. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 02. - 10:57:12
Én a Dr Strange kapcsán is úgy hallottam, hogy már nem les eredet sztori, meghogy az utsó eredet sztori film az az AntMan volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Október 02. - 11:01:54
Semmi bajom az eredetsztorikkal. Még Sólyomról mis megnéznék egy filmet, meg ahogy elveszti a társát. Na jó egy rövid filmet. De így is tök jól működött.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Október 08. - 18:57:01
A Marvel elvileg bejelentette az Ant-Man folytatását (http://comicbook.com/2015/10/08/ant-man-sequel-officially-announced-by-marvel-studios/), Ant-Man and the Wasp címmel és még másik három eddig ismeretlen filmet (http://comicbook.com/2015/10/08/marvel-announces-three-new-movies-in-2020/).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 08. - 19:20:37
Teháááát, akkor most kibővítették a terveiket 2020-ig?
Huha, tényleg elborítója a mozikat majd a képregényfilmek.  :D  :uhoh:


+ Filmbuzi:

+a Bleeding Cool szerint (avagy pletykaaa) az Infinity War Part One & Two-ra összesen 1 milliárdot költ a Marvel (plusz a reklám még pár száz millió). Ebből 400 millió csak az író, rendező és főszereplők között lesz elosztva. Nagy hullás lesz itt, hogy utána olcsóbb színészekkel dolgozhassanak.

Ez sztem tuti pletyka... ennyit elkölteni egy filmre... egy stúdió se menne bele... mégha lenne is haszon rajta... főle,g ohgy az Ultron a vártnál jobban alul teljesített, tuti nem dobnák meg ennyivel a filmköltségeit....  :uhoh:  :headscratch:

Valaki viszont pedzegette, hogy lehet megegyeztek a FOx-al is, és a 2020-as premierek azokra voantkoznak...
Sztem egy Hulk, meg egy Pók 2 van inkább oda rakosgatva...   :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. Október 08. - 19:29:33
Így az Ant-Man a két Infinity War között lesz, szóval az még 3. fázis. Szerintem a többi cím nélküli a még be nem jelentett 4. fázis része lesz, aztán majd meglátjuk. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 15. - 18:57:11
Két részletes a hír:

Tv Műsorokból áthozva:

Oh... Oh...   :o  :-\

Filmdroid:

Az FX Network rendelte be a Legion-t, amely David Hallerről szól. Haller tini kora óta több elmegyógyintézetet is megjárt, majd idővel belátja, hogy a fejében hallott hangok és a víziók talán mégis valóságosak. Mellesleg az illető nem más, mint Charles Xavier skizofrén fia.

A Hellfire széria a Fox-nál formálódik, a történet a 60-as években fog játszódni. Egy különleges ügynök áll a középpontban és éppen egy milliomosokból álló csoportosulás tervét próbálja megakadályozni, ugyanis világuralomra törnek. A szervezet neve: Pokoltűz Klub.


Csodálatos, a Fox komolyan betud választani... miért nem már akkor egy Új Mutánsos csapatot adaptálnak.. két ilyen... hát nem mondom azt, hogy semmilyen, de azért... na... ez  nem olyan nagy pukk... meg most megint egy 60-as évekbeli sorozat... fogadjunk, hogy jól befog tartani  a filnek is.  ;D

Meg nem igazán értem, azt írják pár helyen, hogy a Marvel engedélyével  készülhet el... miköze ennek a Marvelhez? Nem a Foxnál vannak a jogok a karakterekhez, azt csinálhatnak velük, amiket akarnak....  :headscratch:

Na, mosst elvben ezen egyezség miatt, az az erős pletyka ütötte fel a fejét (vagy lehet már több is mint pletyka?  :headscratch:) , hogy a Marvel visszakapta a F4 jogait, beleértve a Doomot, Galactust is... az egyik ismeretlen film 2020-ban az lehet már az F4 volna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 15. - 20:06:28
Ha tényleg a F4 lesz a 2020-as cím nélküli project akkor ez esetben elnézem nekik az időpontokkal való variálást,de ha valami Planet Hulk szintű baromságot művelnek rám ne számítsanak ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 15. - 20:13:58
A Fo(s)x nemrég cáfolta, miszerint az F4 jogok továbbra is maradnak náluk, az összes vele járó nevekkel együtt! :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 15. - 20:18:38
Nem is baj, ki akarna pár év múlva újabb F4 filmet látni?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 15. - 20:22:41
Remek... Akkor 2 év múlva jöhet a néger Fáklya és a low budget kvartett újabb támadása :roll:

kaine: Pl én és még sokan mások ;) Hiába csinált a Fox az idén egy pocsék filmet, emiatt nem fogom kevésbé szeretni a karaktereket. A 2020-as dátum pedig tökéletes lett volna, mert az akárhogy is nézem 5 év és addigra talán kikopott volna az emberek emlékezetéből a szörnyű reboot létezése ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 15. - 21:01:08
Ja, azóta már a Marvel is cáfolta...  :'(

Akkor kivi vagyok mivel tudtak megállapodni...
Mondjuk amilyen gyér tv-s film ötlettel állt elő a Fox, a Marvel sztem legyintett röhögve, hogy jó van fiúk, vigyétek, és bukjatok ebbe is bele...  :hehe:  :lol:

Ja, és az 5 év tényleg elég volna, ha már a Pókinál kb. 2 és fél év elég lesz... báááár, én még mindig egy buktát látok benne... Póki ide, vagy oda... nem hiszem, hogy olyan átütő siker lesz... max ha tényleg Tony Starkot belerakják egy tök nagy mellékszereplőnek, és olyasmi viszonyban lesznek, mint a képregényben is...  azzal tudnának egy tök más nézőpontban bemutatni ezt az új Pókit.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 15. - 21:07:06
Nem is baj, ki akarna pár év múlva újabb F4 filmet látni?

Én biztosan nem!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 15. - 21:26:51
Szerintem Pókembernek is kevés a 2,5 év. A mozgása már nem újdonság, a mellékszereplőket ismerjük, legfeljebb úgy lenne értelme, ha csak szuperhősök között lenne, például az Új Angyalok között. De azt meg úgysem lépik meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 15. - 21:28:47
Ja, azóta már a Marvel is cáfolta...  :'(

Akkor kivi vagyok mivel tudtak megállapodni...
Mondjuk amilyen gyér tv-s film ötlettel állt elő a Fox, a Marvel sztem legyintett röhögve, hogy jó van fiúk, vigyétek, és bukjatok ebbe is bele...  :hehe:  :lol:

Ja, és az 5 év tényleg elég volna, ha már a Pókinál kb. 2 és fél év elég lesz... báááár, én még mindig egy buktát látok benne... Póki ide, vagy oda... nem hiszem, hogy olyan átütő siker lesz... max ha tényleg Tony Starkot belerakják egy tök nagy mellékszereplőnek, és olyasmi viszonyban lesznek, mint a képregényben is...  azzal tudnának egy tök más nézőpontban bemutatni ezt az új Pókit.  :headscratch:

Szerinted mivel? PÉNZEL!! A Disney amúgy is pénzéhes mostanában, olyannyira van magával, hogy az Avengers-Ultron Kora, szerintük legalábbis, nem hozta be a bevételüket, legalábbis amit szerettek volna!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 15. - 21:59:16
Pókembernél valóban kevésnek számít a 2 év,de őt ne hasonlítsuk össze a Fantasztikusokkal. Két külön világ ;) A Marvel gondozásában biztos egy ízig vérig sci-fi történetet kaptunk volna méghozzá olyat amivel a többség elégedett lenne. A rajongók pont úgy vannak a F4-gyel mint a Hangyával mielőtt még bemutatták volna. Kételkednek és nem tartják valami jó ötletnek,de amikor beülnek rá és végre látják teljesen megváltozik a véleményük :) Viszont így,hogy a Foxnál maradtak a jogok tényleg semmi jóra nem számíthatunk és ennél még az is jobb lenne ha megint egy új reboot-tal állnának elő :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. Október 16. - 09:29:34
Szerintem Pókembernek is kevés a 2,5 év. A mozgása már nem újdonság, a mellékszereplőket ismerjük, legfeljebb úgy lenne értelme, ha csak szuperhősök között lenne, például az Új Angyalok között. De azt meg úgysem lépik meg.
Viszont kitalálhatnak egy harmadik verziót arra, hogy hogyan is halt meg Ben bácsi.  ;D :hehe:
Például, hogy SHIELD ügynök volt és egy gonosz Hidra ügynök ölte meg, akárcsak a szüleit, akik a szuperkatona-szérumon kísérleteztek, aminek a megoldását egy szimbióta ruhában látták.  :D Látjátok? Máris kész az alaptörténet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Október 16. - 09:58:42
A 2020-as dátum pedig tökéletes lett volna, mert az akárhogy is nézem 5 év és addigra talán kikopott volna az emberek emlékezetéből a szörnyű reboot létezése ;D
Nem, nem kopott ki. Volt olyan ismerősöm, aki a Man of Steelnél furcsállta, miért nem a Returnst folytatják, másvalaki megnézte az Amazing Spider-man 2-t, hogy nem értette, miért nem a régi filmek folytatása.
Az átlag emberek még mindig nincsenek tisztában a reboot fogalmával.
legfeljebb úgy lenne értelme, ha csak szuperhősök között lenne, például az Új Angyalok között. De azt meg úgysem lépik meg.
Az eddig bejelentett dolgok alapján nagyjából pont ezt akarják, mivel nem saját filmmel debütálna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 16. - 11:07:25
Jó, de az a debütálás max kb. 2 perc lesz... nem hiszem, hogy több lenne...  :'(


Az átlag emberek még mindig nincsenek tisztában a reboot fogalmával.

Ha, na majd abban lesznek, manapság már úgy is annyi van, egymás hegyén hátán  ;D  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 16. - 12:36:50
Bármilyen hülyén is hangzik,de a filmstúdiók eddig se sokat törődtek a nézők tájékoztatásával és többek közt az olyanok elmagyarázásával mint reboot vagy univerzumépítés. Hiába fingjuk sincs miért nem folytatódik a Raimi által dirigált Pókember, így is úgy is megnézik az új szériát, max értetlenkedve néznek maguk elé. Vagy fogják magukat és rákeresnek internetországban ha képben akarnak lenni! A korábbi  2 Fantasztikus Négyes filmre szintén nagyon sokan emlékeznek, mégse zavarta őket össze a reboot és ugyanúgy beültek a moziba ;)

Vagy említhetném a kaotikus X-men univerzumot ami csurig van logikai bukfencekkel és csomószor variáltak az idővonallal, a nép mégis zabálja és egyáltalán nem szegi kedvüket,hogy megnézzenek belőle egy újabb részt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 16. - 12:41:19
Látjátok? Máris kész az alaptörténet.
Tényleg. Ha azt elhúzzák megint bő másfél órára, akkor már csak fél óra lesz azonos az eddigiekkel.  ;D
A korábbi  2 Fantasztikus Négyes filmre szintén nagyon sokan emlékeznek, mégse zavarta őket össze a reboot és ugyanúgy beültek a moziba ;)
Nem is ültek be!  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 16. - 13:15:47
kaine: Honnan tudod? Hisz te sem ismerhetsz mindenkit ;D Viccen kívül csak azért nem ültek be az új F4-re, mert eleve sz*rul indult a film renoméja olyan apróságok végett mint a rasszváltás, semmitmondó egyenruhák, Doom igénytelen dizájnja stb. Ha csináltak volna egy fiatal szereplőkből álló csapatot ami egy az egyben az Ultimate Fantasztikus Négyes sztorikra épül akkor még lehetett volna sikeres! A nézők pillanatok alatt elfogadták volna a fiatal F4-et, feltéve ha normális forgatókönyvet és rendezőt kap a project :D De ez nem történt meg és már a forgatás elején közölték a nagyérdeművel,hogy márpedig ők lesz*rják az alapanyagot és a saját fejük után mennek...
Így érthető miért bukott meg a film. Egyáltalán nem maga a reboot volt az oka a kudarcnak hanem az elb*szott reboot ténye :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 16. - 14:54:07
Ez sajnos igaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Október 16. - 15:17:50
Hiába fingjuk sincs miért nem folytatódik a Raimi által dirigált Pókember, így is úgy is megnézik az új szériát, max értetlenkedve néznek maguk elé.
Ugyanúgy beültek a moziba, csak hát mindig egyre kevesebben. ;)
A Pókember sem lett sikeresebb mint a korábbiak, szép sorjában csökkent a bevétel részenként, annyira, hogy ugye le is állították.
Ha ebbe belevesszük az inflációt is, akkor jön csak igazán ki, mekkora számokról is beszélünk. Amerikában kábé fele annyian voltak kíváncsiak a rebootra, mint a régiekre. (http://www.boxofficemojo.com/franchises/chart/?id=spiderman.htm)

Nem is értem, a rebootot főleg ilyen kevés idő után miért erőlteti ennyire mindenki. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 16. - 15:21:35
He, milyen szép kontraszt lenne... PÓki 1 elsöprő sikere mutatta meg anno, hogy télleg van üzlet a képregényfilmekbe... most 15 évvel később meglenne pont vele a Marvelnek az első komolyabb buktája és elkezdődne a leáldozás kora onnantól  ;D  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 16. - 16:48:06
Todd: Jogos amit mondasz, viszont én másképp gondoltam. A moziba persze,hogy nem fogják megnézni, hisz azt se tudják mi fán terem,de otthon biztosan leszedik torrent-ről csak hát az bevételi szempontokból nem sok jót jelent ;D A világ meglenne reboot nélkül,de a stúdióknak addig kell ütni a vasat míg az forró lásd a Fox újabb agymenését a bukott F4 folytatással...
A Marvel helyében én egyféleképp tudnám elképzelni Pókembert az pedig kérem szépen sorozat formájában mint a Daredevil-t! Ez teljesen logikus lépés lenne,de tudom,hogy lehetetlent kérek amíg a blockbuster mozik több bevételt hoznak mint a sorozatok :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Október 16. - 19:02:58
Viszont kitalálhatnak egy harmadik verziót arra, hogy hogyan is halt meg Ben bácsi.  ;D :hehe:
:lol: Mostmár harmadikra igazán eltalálhatnák az eredetit!  :D

Ezt a reboot mániát én sem értem, de szerintem a Batman miatt van. Valami elcs*szett oknál fogva úgy gondolja mindenki Hollywood-ban, hogyha a Batman újrája annyira sikeres tudott lenni, akkor ha bármit újraindítanak, akkor az sikeres lesz. Még a sötét tónust is erőltetik, mert biztos a miatt volt sikeres. Elég csak a borzalom Amazing Spider-Manre gondolni, és ahogy látom az új F4 is ilyen szemléletben készült. Azt persze elfelejtik a barmok, hogy Batmanhez ez illett, hozzátartozott a sötét, komor hangulat. De egy Pókemberhez, egy F4-hez, könyörgöm...! Hát ők pont nem ilyenek. Aztán csodálkoznak, hogy miért nem szerette a nép ezeket a hibrideket.

És szerintem ebben van előbb a Marvel a többieknél: ők nem erőlködnek semmiféle reboot-tal. Sokan azt gondolják, hogy a Marvelnek nem volt buktája, de ha azt nézzük a Hihetetlen Hulk pl. az volt; nem kapott jó kritikát, a bevétele se volt túl sok. De nem kezdtek el ezen aggódni, a reboot-ot letudták azzal, hogy más színésszel, modernizált, még realistább kinézettel betették az Avengersbe. És ott tökéletesen működött is.
Vagy ha azt nézzük az AmKap, és Thor első részei se voltak nagy számok, visszafogott bevételt termelve. De mióta összerakták őket a Bosszúállókban, azóta a saját filmjeik is jobban muzsikálnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Október 16. - 19:43:26
Plusz a Batman eredetsztori nem volt önismétlés, mert korábban nem lett még feldolgozva.
Amúgy emlékszem akkor is mindenki a régi filmekhez próbálta kapcsolni, és ment a de "eredetileg Joker ölte meg a szüleit".  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 16. - 22:08:34
Szerintem jók voltak az Amazing Pókok. Főleg a második.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Október 16. - 22:37:13
De akkor is jók lettek volna, ha az első részben nem nézzük újra meg a Pókember felét. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 17. - 00:00:08
Hát ja. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Október 17. - 01:05:22
Nyomába se voltak a Raimi féléknek, a rettentő lapos, béna ellenfelekkel. A 3-nál jobbak voltak talán. Bár ez első rész még annál sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 17. - 17:33:34
Ez az érved? Hogy azért rossz, mert nem jobb, mint egy másik?  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 17. - 19:58:05
Nekem is jobban tetszett az Amazing.Pókembert megformáló Garfield is szimpatikusabb volt,mint Maguire.A Gyík is szuperebb karakter volt,mint a Raimi féle pl.Zöld Manó.Venomot már ne is említsem.Az nagyon gáz volt.Ugyebár köztudott,hogy Brock testépítő volt.A filmbe erre meg beraknak egy átlagos,nyálas csókát.Venomként szedett szemöldököt viselt,akár egy metroszexuálisnak,meg hegyes fogai voltak   emberként.Nagyot csalódtam benne.Az Amazing Spiderman felüdülés volt ezekhez képest.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 17. - 20:42:00
Továbbra is kiállok amellett,hogy Pókember szigorúan sorozat formájában térjen vissza a képernyőre és akkor mindenki jól jár! A készítők azért, mert nagy lenne a nézettsége a rajongók pedig végre láthatnák a karaktert normálisan fejlődni továbbá nem kéne 1 film alatt lerendezni az eredetsztorit és az aktuális gonoszt. Ez persze sosem fog megvalósulni, mert mostanában a közel 3 órás CGI orgiák több pénzt hoznak a konyhára mint a tv sorozatok...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 17. - 21:07:56
Nos, a Sony épp most mondta el Feige-nek, hogy nem engedik Pókembert, semmilyen sorozatba szerepelni, mert annál többet ér a figura. Plusz, szerintem az lesz a következő bejelentésük, hogy a Sony továbbá azt sem fogja engedni, hogy sorozat színészek, figurák szerepeljenek a fő filmjében. :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 17. - 21:40:26
Ez konkrétan hol és mikor hangzott el? Jelenleg egyik hírportálon sem látom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 17. - 21:49:12
Nekem a sorrend:
Pókember
Csodálatos 2
Pókember 2
Pókember 3
Csodálatos 1
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 17. - 22:47:02
Ez konkrétan hol és mikor hangzott el? Jelenleg egyik hírportálon sem látom.

Egy FB oldalon, "Marvel Bázis". Eddig konkrétan igaznak bizonyulnak az ott kitett dolgok, pl. az is, hogy Hulk benne lesz a Thor: Ragnarok-ban! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Október 17. - 22:47:36
Nekem:

Amazing 1
Amazing 2
Pókember
Pókember 2



Pókember 3
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: slider78 - 2015. Október 17. - 23:17:36
Akkor beszállok én is:
Pók
Pók2
Cs 2
Pók 3
Cs 1
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 18. - 07:42:34
He, na jó:

Amazing 2
Amazing 1
Pókember 2
Pókember

Pókember 3
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 18. - 10:23:51
Nálam nem igazán van sorrend, mert egyik Póki filmért se rajongtam különösebben. Ha választanom kéne az ASM reboot-ra tenném a voksomat és annak is az első részére,de csak a jó színészgárda és a Pókruci miatt ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Október 18. - 12:58:53
Én a CsP mindkét részét imádtam. Mégis az elsőnek a hangulata, a pókruci az, ami jobban bejött. Nyílt titok, hogy az előző trilógiát szinte utáltam: számomra azok nem Pókember filmek voltak. Egyedül a gonoszok (és Harry)  mentették meg valamennyire, azok zseniálisak voltak. De mindhárom film egy kaptafára készült, még csak a fáradtságot sem vették, hogy kicsit változtassanak.
A sorrendem:
1.  CsodaPók 1.
2. CsodaPók 2.
.
.
.
∞-2 Pók 3. (Harry miatt)
∞-1 Pók 1-2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2015. Október 18. - 16:02:46
Amazing 1
Pókember 2
Pókember 1

Amazing 2




Pókember 3
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Október 19. - 16:59:57
Pókember 2
Pókember 1
Amazing 2

Pókember 3
















Amazing 1

Ez az érved? Hogy azért rossz, mert nem jobb, mint egy másik?  :)
Nem, de nem is az volt a cél, hogy felsorold miért nem tetszik. Te se indokoltad. Egyébként se szeretnék oldalakat írni...  :hehe:
Abba a filmbe a "Till Kingdom Come" betétdal tetszett szinte egyedül, amit a Coldplay Johnny Cash emlékére készített.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 19. - 19:36:04
Amazing Spider-Man
Amazing 2.
Spider-man
Spider-Man 2.

Más nincs is.  :hehe: :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 19. - 19:55:17
A tied tetszett a legjobban,balogh44.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 19. - 20:28:40
És a tiéd?  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 20. - 19:27:32
1. Amazing Spiderman 1
2. Amazing Spiderman 2
3.Pókember 2
4.Pókember 1

 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 20. - 20:04:58
Azért ha megnézzük, a Pókember 1. vége máig nagyon EPIC! :)













Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 20. - 21:13:24
A temetésre gondolsz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 20. - 22:29:11
A legvégére, hálóhintás. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 21. - 18:04:59
Ezt fel kell elevenítenem,mert már olyan régen volt,hogy nem is emlékszem rá.  :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Október 21. - 18:52:00
Az nagyon jó, de főleg a zene miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 21. - 19:28:05
Uhhh, Trinity az egyik mozis újság borítóján:

(http://i.imgur.com/DIwG9wP.jpg)

Jó kis kép, Bats épppen helyben hagyott valakit :D
(http://i.imgur.com/par79CW.jpg)

Eh, csak egy picit lenne nagyobb a fül, meg kicsit másabba logó, és a legjobb Bats gönc lehetne (mármint tök képregényes. ;D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 21. - 19:28:49
Annak mennyi az esélye,hogy a Justice League film is 2 részre lesz bontva mint az Infinity War? Ma ezt olvastam a Gamestar-on!  :ohmy:

http://www.gamestar.hu/batman-v-superman-dawn-of-justice-koltsegvetes-warner-bros.html  (http://www.gamestar.hu/batman-v-superman-dawn-of-justice-koltsegvetes-warner-bros.html)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 21. - 20:04:45
Öhm... hát ez már bejelentéskor 2 részesre volt tervezve...  :headscratch: Justice League part 1 és part 2, tavaly, vagy mikor jelentették be, az összes többi címmel?


Szerk: mi a tosz? Az Avengers büdzsé végül mégse kacsa volt...? Ne már... totál az hittem, hogy a mérséketl sikerű (értsd: kevesebbet hozott a vártnál... és még talán az első résznél is) második rész elgondolkodóba ejti a őket és behúzza a kéziféket egy kicsit...

A Batman v Superman költsége meg a mi a fenétől szaladt meg?  :o Az hogy ülnek rajta és rejtegetik ide-oda, már azt is felszámolják költségvetésnek?  :hehe:  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 21. - 20:23:22
Hmm, akkor csak én voltam lemaradva ezek szerint. A büdzsét meg azért nyomták meg, hogy ebben se maradjanak le a Marvel-től :hehe: Amúgy csak én vagyok szkeptikus ezzel kapcsolatban? Mármint a filmstúdiók egyre nagyobb projectekben gondolkodnak ami nem biztos,hogy jól fog elsülni...
Szerintem kevesebből is össze lehet hozni igazán pazar és látványos filmeket,de olybá tűnik a Marvel és a Warner inkább a CGI orgiát erőlteti meg az értelmetlen franchise koncepciót.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 21. - 20:43:59
Eh, csak egy picit lenne nagyobb a fül, meg kicsit másabba logó, és a legjobb Bats gönc lehetne (mármint tök képregényes. ;D )


Hát ja.Valóban pici az a fül,akár a Fenegyerek szarva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 21. - 21:20:51
Hmm, akkor csak én voltam lemaradva ezek szerint. A büdzsét meg azért nyomták meg, hogy ebben se maradjanak le a Marvel-től :hehe: Amúgy csak én vagyok szkeptikus ezzel kapcsolatban? Mármint a filmstúdiók egyre nagyobb projectekben gondolkodnak ami nem biztos,hogy jól fog elsülni...
Szerintem kevesebből is össze lehet hozni igazán pazar és látványos filmeket,de olybá tűnik a Marvel és a Warner inkább a CGI orgiát erőlteti meg az értelmetlen franchise koncepciót.
ÉS itt jön be majd amit Spielberg jósolt pár hónapja... pár ilyen ordenáré bazi nagy büdzsés film, aztán zakózik és máris visszább esnek majd a comics filmek készítése, most ezekkel a nagy büdzsékkel tényleg afelé haladunk...
Csak egyszerűen nem értem... most mitől gurult el a gyógyszerük? Az Angyalokon kívül nem igazán volt olyan produkció ami olyan messze túl lépte volna az 1 milliárdot...  :headscratch: ráadásul az Angyalok 2-vel se volt megelégedve a nép, és nem az effekt orgián múlott... hova túrbóznák már fel az abban látottakat...  :headscratch:

Meg most a Batman filmet mivel tudták így megugrasztani, pár hónapja Snyder jelentette be, hogy teljesen kész a film, most utólag még kitaláltak jeleneteket és belerakják? Én semmi pótforgatás hírt nem hallottam róla...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. Október 21. - 21:50:44
A napokban lett kész a film. Egy trükkcégnél dolgozó pali nyilatkozott. Amúgy az a 410 millió még nem biztos. Én az IMDB-n 250 milliót láttam. Lehet, hogy a marketinggel együtt lesz 400 felett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 21. - 22:33:04
Amondó vagyok,hogy még az Avengers-re se kéne ilyen 4-500 millákat elpazarolni, mert az lazán meglenne feleannyiból is, inkább a forgatókönyvre gyúrjanak rá és a karakterekre! Ha viszont elszalad velük a ló akkor tényleg Spielberg-nek lesz igaza és beköszönt a képregénymentes korszak Hollywoodban. Vagy visszavesznek a lendületből és kisebb projectekben fognak gondolkodni mint anno a 90-es években. Mondjuk ez néhány karakternek igen jól fog állni pl Batman vagy Pókember :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 22. - 09:35:32
A napokban lett kész a film. Egy trükkcégnél dolgozó pali nyilatkozott. Amúgy az a 410 millió még nem biztos. Én az IMDB-n 250 milliót láttam. Lehet, hogy a marketinggel együtt lesz 400 felett.
Ja, a plusz 200 millát én is a marketingre tenném... na ennyiből lett gáz, hogy tólták 1 évet... most 9 hónapig fent kell tartaniuk az érdeklődést, és minden hónapban (premier előtt gonolom hetekben, napokban ) tolni a reklámot itt-ott...
Nem tom, hogy ez végül jó lesz e... vagy beleesnek a Marvel hibájába és a premier előtt már annyi videó lesz, hogy mindent láthattál a filmből.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 23. - 15:25:21
Szöveg nélküli:

(http://3ebd2a0c0ea48a333aea-1f531def8e8befb67be56667ce3edd11.r77.cf1.rackcdn.com/41281674d4ff4d512b6259dd3558c3e1e77fa8aa.jpg__620x801_q85_crop_upscale.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 23. - 16:52:15
Batman a tömegelési szakaszban van.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. Október 23. - 21:33:16
Kicsit emlékeztet a 60-as évekbeli sorozat Batmanre. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Október 23. - 21:54:44
Hát elég pufi. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 24. - 18:15:06
És a füle is lehetne nagyobb! Amúgy örüljünk, hogy végül mégis fekete lett a denevér szimbólum a mellén, nem pedig egyszínű a ruhával....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 26. - 13:51:28
Az Öngyilkos Osztag pár képe:

Joker, elég elborult, nem is tom, láttuk e így valaha élőszereplősben, az igazi Joker momentum  ;D
(http://oi57.tinypic.com/mv0xug.jpg)

(http://oi62.tinypic.com/j0bgrd.jpg)

és a címlap:

(http://i.imgur.com/oinl3xDl.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. Október 26. - 14:28:10
Úgy néz ki, mint valami punk zenekar tagja. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 26. - 16:07:02
Mezítláb? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. Október 26. - 16:50:06
Jó lesz ez, bár kaphatott volna egy lila öltönynadrágot a susogós naci helyett xDD Viszont a bőrkabátja tetszetős 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. Október 26. - 16:57:08
Jó lesz ez, bár kaphatott volna egy lila öltönynadrágot a susogós naci helyett xDD Viszont a bőrkabátja tetszetős 8)
Én azt hittem pizsama. De ahogy írtad, ránéztem és tudod-e mi az a nadrág??? ;D Én jártam közelebb asszem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. Október 26. - 17:06:40
Pizsama az, mégpedig az ARKHAM-os, ha jól megnézitek. Ettől függetlenül nem tetszik különösebben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. Október 26. - 17:18:54
Nagyon P.I.M.P. :D De egész jó, kapunk egy trendi, nagymenő Jokert! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 26. - 19:21:28
Naagyon beteg feje van...  :o

(http://i.imgur.com/eStwP4k.jpg)

(http://cinestar.hu/wp-content/uploads/2015/10/2zjcl5f.jpg)

(http://cinestar.hu/wp-content/uploads/2015/10/302q5mt.jpg)
(http://cinestar.hu/wp-content/uploads/2015/10/68cu52.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Október 27. - 07:58:01
Azért ismerve Jared Leto munkásságát, eddig is tudtuk, hogy őrült teatralitásért bizony nem kell a szomszédba mennie. Szóval nem igazán döbbentett meg, hogy talán az eddigi legbetegebb Jokert fogjuk látni.
Első pillanatban éreztem, hogy jelenleg ettől testhezállóbb választást nehezen találtak volna, és habár azt még tartom, hogy kissé túl van spilázva a figura (tetkókat még mindig totál fölöslegesnek érzem), de még így is iszonyúan menő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. Október 27. - 19:18:39
Tetkók helyett talán jobb lett volna, ha a vigyorra gyúr rá!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 27. - 20:13:21
Mondasz valamit!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Október 27. - 21:44:24
Tessék. ;D
(http://www.jokeruniverse.com/wp-content/gallery/2015mayposts/tumblr_nncbxi0hcg1tmmk43o1_400_zpsuc3lwnad.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 30. - 08:59:25
Jobb minőségűek:

(http://i.imgur.com/N2KEPP0.jpg)

(http://i.imgur.com/sO7u4lR.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. Október 30. - 14:37:17
Egy egészen értelmes cikk az új SW 7 sokakat kiakasztó újdonságairól.
http://vs.hu/magazin/osszes/vizsgaljuk-meg-higgadtan-a-star-wars-vii-ujdonsagait-1029#!s0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. Október 30. - 18:02:40
(http://i.imgur.com/N2KEPP0.jpg)
Azért ebben a filmben Joker kicsit erőszakosabban csinál a doktornőből Harly-t mint a képregényben, de ez itt kifejezetten jó lesz.
A trailerben benne van.
https://www.youtube.com/watch?v=PLLQK9la6Go
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. Október 30. - 19:59:23
Joker-nek az a fogsor nagyon gáz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. Október 30. - 21:24:27
Valszeg Arkhamban nincsenek olyan profi fogorvosok, akik normálisan megcsinálják a kivert fogait, mint ahogy a  képregényben mindig is csili-vili új fogsorral jelentkezik minden nagyobb összecsapás után  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 04. - 11:22:22
Ryan Reynolds hülyült Halloweenkor  ;D
https://www.youtube.com/watch?v=Hr1YnpLiJC8

Remélem nem üti meg a bokáját, amiért ilyen csúnyán beszélt a gyerekek előtt... hülye amcsikból bármit kinézek, hogy emiatt képesek lennének vmi jogi vackot lépni...  :hehe:

Amúgy csak nekem tűnik úgy, hogy Ryan élvezi ezt a szerepet, mindent megtesz a promókékrt, és tök jókat találnak ki, kivi lennék kik az ötletgazdák.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 04. - 11:29:53
Ez nekem is eszembe jutott, de ennyi erővel nem lehetne gyerekeket horror filmekben sem szerepeltetni, vagy káromkodós akció-vigjátékban, pedig mindkettőre bőven volt példa.
Persze tudom, jogvédőtől minden kitelik. Amúgy erre emlékeztet:
(http://i.imgur.com/iH44ouh.png)
Ja és a szerkó még mindig nagyon klassz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. November 04. - 13:31:15
Amúgy csak nekem tűnik úgy, hogy Ryan élvezi ezt a szerepet, mindent megtesz a promókékrt, és tök jókat találnak ki, kivi lennék kik az ötletgazdák.  :D
Szerintem is élvezi. :) Nem lennék meglepve, ha némelyiket ő találta volna ki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. November 04. - 19:25:45
Ha nem szúrták el a film forgatókönyvét, akkor Reynoldsnak ez lehet élete szerepe. :D Nem fog érte Oscar-díjat kapni, de a karrierjét meglökheti. :)


Amúgy erre emlékeztet:
:lol: Ez jó volt. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. November 04. - 19:36:52
Remélem nem üti meg a bokáját, amiért ilyen csúnyán beszélt a gyerekek előtt... hülye amcsikból bármit kinézek, hogy emiatt képesek lennének vmi jogi vackot lépni...  :hehe:
Erre ezt mondom:
https://www.youtube.com/watch?v=gIRvtzwjI4o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 04. - 19:51:21
Elkezdődött a Doctor Strange forgatása:

(https://pbs.twimg.com/media/CS97vOEUkAAJDS1.jpg)

 :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. November 04. - 20:52:18
Remélem nem üti meg a bokáját, amiért ilyen csúnyán beszélt a gyerekek előtt... hülye amcsikból bármit kinézek, hogy emiatt képesek lennének vmi jogi vackot lépni...  :hehe:
Erre ezt mondom:
https://www.youtube.com/watch?v=gIRvtzwjI4o

Jók ezek az indokolatlan cenzúrák.A Dallas-os a legjobb.Tintás egyfolytában meg akarja ***** az unokáját.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. November 04. - 21:04:41
Azok is jók, de nem ez a lényeg :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. November 05. - 05:30:56
Minden összefügg,mindennel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. November 05. - 13:32:43
Dehogyis, csak így születnek az összeesküvés elméletek. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 05. - 21:26:38
Doctor Strange kicsit közelebbről:
(https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/11693887_956950194361709_9194186295479225567_n.jpg?oh=48af8701675bf4932cea575cab1549fa&oe=56ACE4F3)
(https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xlp1/v/t1.0-9/12196340_956872901036105_5992866552009365407_n.jpg?oh=b8198499c40279a9b2472edbd72b39a1&oe=56F50B3E)
(https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/12190077_956950114361717_4709435228426551145_n.jpg?oh=4aee3ab8d841824d56d8d5e03e6197ee&oe=56B627BE)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. November 05. - 23:13:35
Nekem még mindig fura kicsit, hogy őt választották a szerepre, de nagyon jó színész, úgyhogy bízom benne, hogy itt is jó lesz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 06. - 19:05:02
Szerintem nem fogunk csalódni, ha mégis pozitívan! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 07. - 12:00:47
Szerintem teljesen rendben van. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. November 14. - 13:58:15
Kelly Hu, mint Psziché. :)
(http://kepfeltoltes.hu/151114/Kelly-Hu-Psziche_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. November 14. - 16:43:19
Hát ez meg milyen rendezvény?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 15. - 09:12:58
Arkham? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 16. - 08:40:22
Nekem még mindig fura kicsit, hogy őt választották a szerepre, de nagyon jó színész, úgyhogy bízom benne, hogy itt is jó lesz. :)
Szerintem meg tökre alkalmas a szerepre, viszonylag fiatal, tehetséges, ismert színész. Pont ilyenekre lehet építeni a Marvel univerzumot.
Persze valamilyen szinten meglepő, hogy egy húzónevet használtak fel egy nem kifejezetten húzónév karakterre, de pont ez a lényeg gondolom, mert egy Dr. Strange-re nem sokan ülnének be (na jó most már igen mert MARVEL), de egy Benedict Cumberbatch már igen.
Amúgy ezek a képek kicsit a Batman Beginsre emlékeztetnek. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 16. - 19:15:37
A BvS Batmobilrol tud valaki egy jo kepet linkelni???  :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 16. - 20:02:05
(https://i.guim.co.uk/img/static/sys-images/Guardian/Pix/pictures/2015/6/10/1433922526586/215b2faf-c5ca-4ddc-af8c-bcade2cf5e2d-2060x1236.jpeg?w=620&q=85&auto=format&sharp=10&s=c0be53bc0949860789827a470a040928)

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 16. - 21:04:32
Atyagatya....nem semmi monstrum!Mire keszul ez a Batsy!? :-)))

Asszem egy ilyen Hot Wheels is fog viritani a komodon. :-))

Koszi szepen.;-)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 16. - 22:05:23
Lényegében a "Bolha" karcsúsítottabb változata, de a legutóbbi játékban is valami hasonló volt!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 17. - 07:48:05
Köszi.Játékokkkal le vagyok maradva(nem szoktam játszani. :nemtudom:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 17. - 08:53:11
Abban így nézett ki, szóval most mindenhol ezt a fajta Batmobilt nyomatják.
(http://vignette2.wikia.nocookie.net/batman/images/c/cf/Arkham_Knight_Batmobile.jpg/revision/latest?cb=20150616145011)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 17. - 10:06:59
Ez nem tudom...nekem abszolút nem Batman-es....(a másik sem annyira de az oldalról (is)jobban néz ki).
Et olyan terroristás....  :roll: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. November 18. - 10:15:26
(http://www.omegaunderground.com/wp-content/uploads/2015/09/hulk-quinjet-missing.jpg)
ELég király lenne, ha Hulk, aki az Avengers2 végén elrepül, felbukkanna a GotG2-ben, mondjuk egy gladiátorveremben. Csak egy kis kikacsintás lenne, egy utalás a Planet Hulk storira, valójában meg összekötő kapocs Starlordék és a földiek között.
.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. November 18. - 10:27:58
Elvileg a Thor 3-ban fog zúzni, szóval szerintem nincs sok esély GotG cameora, de tényleg király lenne :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 18. - 10:33:11
Ha a Thor 3 egy ilyen Thor Ragnarok - Planet Hulk összevegyítés lesz, akkor simán lehetne a GOTG-ben is. Elvégre így is már idegen bolygókon ténykedik.
Persze majd meglátjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. November 18. - 19:05:29
Ez nem tudom...nekem abszolút nem Batman-es....
Amit Todd linkelt az a 'Tank (https://www.youtube.com/watch?v=7AykgIIWdPM&oref=https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3D7AykgIIWdPM&has_verified=1)" üzemmód. A játékban néha kötelezően át kell váltani ebbe az üzemmódba.
Így néz kis simán.
(http://cdn-static.denofgeek.com/sites/denofgeek/files/6/15//batmobile-main.jpg) (http://www.areammo.it/sites/default/files/Batmobile%20-%20Batman%20Arkham%20Knight%20Wallpaper.jpg) (http://downloadwallpaperhd.com/wp-content/uploads/2014/04/2014-Batman-Arkham-Knight-Batmobile-HD-Wallpapers.jpg) (http://missedprints.com/wp-content/uploads/2014/05/batmobile-1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 21. - 16:45:21
Hm, na elkezdett forogni a Csodanő.
Jött is egy kép Gal Gadotról, sajnos csak félig látszódik.

(https://pbs.twimg.com/media/CUUgdd8VEAAbmc8.jpg:large)

Hát a Tiara még mindig ormótlan, de most a karperec tökre olyan lett, mint amilyen a Strazinszky éra alatt viselt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 21. - 19:27:35
Mi a fene, őt is betetoválják? :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 21. - 19:38:39
Azert igy ez a Batmobile eleg bitang! :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. November 21. - 21:27:23
Hm, na elkezdett forogni a Csodanő.
Jött is egy kép Gal Gadotról, sajnos csak félig látszódik.
Nekem kicsit ágrólszakadt WW-nak látszik. Mintha az Asylum csinálná, vagy mi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 22. - 14:16:52
Azert igy ez a Batmobile eleg bitang! :o
Pedig ez ugyanaz a kocsi. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 22. - 19:48:09
 :D Az komoly....nem tudom ezeken valamiért jobban tetszenek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 23. - 20:44:52
He... zavarjuk össze még jobban a tv-s és mozis univerzum nézőit csapó2:  ;D
Rebesgetik, hogy Fekete Kanári is feltűnhet a JLA filmben, és két színésznőt néznek ki elvben erre:
(http://i.imgur.com/iZ5FuQH.jpg)
A hölgyek: Abbey Lee (Mad Max: Fury Road) és Alona Tal (Supernatural).

Az orrkarikát leszámítva a jobb oldali kiscsaj egész  jó lenne.

Nem igazán vágom miért erőltetik most bele Kanárit is... mármint jó persze, kell a női hős az egyszem Csodanő mellé... de akkor is, bakker, miért pont olyat tényleg olyan mintha direkt mennének szembe a tv-s univerzumukkal... akkor ezek szerint most Kanárit is eltüntetik addigra a képernyőről? (lásd Öngyilkos Osztag macera...)


Szerk:
jaahj, nem szóltam, most nézem, hogy ez a Latino review értesülése... valszeg akkor ez nem igaz, csak erős spekuláció a részükről  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 24. - 07:59:40
Szerintem is jobbos karikamentes!!! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 24. - 21:13:30
No, param-param, per pillanat át lehetne nevezni a topic címét, a Nemkészülő képregényfilmekre.
FOx bejelentés gyerekek:

http://cinestar.hu/a-fox-bejelentette-hivatalosan-is-torolve-a-fantasztikus-negyes-2/

Aki nem akarja elolvasni a cikket, röviden, nem, még nem adták vissza a jogokat (gondolom még ülnek rajta, hogy tudják húzni a Marvel/Disney agyát), egyelőre csak a 2. rész bemutatóját törölték a naptárjukból... tehát 2. rész nem lesz valszeg, tehát ha nem lesz megegyezés a jogokról, sanszos, hogy a szerződés lejárta előtt kapunk egy újaaaabb rebúúúútot....  :roll:  :-\

Gondolom direkt ülnek még rajta, és valszeg egyelőre nem engednek a Marvelnek, valszeg tornázzák még feljebb a visszavásárlás árát :D báár , akárhogy nézem, mindenféleképpen csak pluszba jönnének ki ha eladnák... legalább térülne vissza némi költség, ha már erre a gyatrára eltapsoltak 200 millát... valszeg a 2. rész is 100 körül tudnák csak megúszni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. November 24. - 21:23:47
No, param-param, per pillanat át lehetne nevezni a topic címét, a Nemkészülő képregényfilmekre.
FOx bejelentés gyerekek:

http://cinestar.hu/a-fox-bejelentette-hivatalosan-is-torolve-a-fantasztikus-negyes-2/

Aki nem akarja elolvasni a cikket, röviden, nem, még nem adták vissza a jogokat (gondolom még ülnek rajta, hogy tudják húzni a Marvel/Disney agyát), egyelőre csak a 2. rész bemutatóját törölték a naptárjukból... tehát 2. rész nem lesz valszeg, tehát ha nem lesz megegyezés a jogokról, sanszos, hogy a szerződés lejárta előtt kapunk egy újaaaabb rebúúúútot....  :roll:  :-\

Gondolom direkt ülnek még rajta, és valszeg egyelőre nem engednek a Marvelnek, valszeg tornázzák még feljebb a visszavásárlás árát :D báár , akárhogy nézem, mindenféleképpen csak pluszba jönnének ki ha eladnák... legalább térülne vissza némi költség, ha már erre a gyatrára eltapsoltak 200 millát... valszeg a 2. rész is 100 körül tudnák csak megúszni...

Én meg nem tudtam melyik topicba írjam ezt a hírt, így végül a régi képregényfilmekbe posztoltam :D Asszem 6 éve van a stúdiónak,hogy megint csináljanak egy újabb filmet, máskülönben a jogok visszaszállnak a Marvelhez. Valami azt súgja ennek a felét sem kell kivárnunk, mert a Fox-nak nem marad más választása mint, megválni a franchise-tól és szépen visszaküldeni az eredeti tulajdonosnak! Egy újabb reboot-ot elkezdeni nem volna szerencsés nekik és ezt ők is tudják csak még nem merik bejelenteni hivatalosan :lol:

Idézet
Van isten! A Fox meggondolta magát és mégsem készítik el a második F4 filmet, vagy legalábbis egy ideig jegelik a témát és valószínű a későbbiekben megint egy reboot-tal fognak próbálkozni... :hehe:

http://www.comicbookresources.com/article/report-fox-has-removed-fantastic-four-2-from-release-schedule
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 24. - 21:37:07
Én azért még félek, egy esetleges F4/X-Men crossover bevezetésétől... :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2015. November 24. - 21:38:23
Szerintem senkit nem lepett meg, hogy törölték a folytatást. Ekkora bukta után ez volt az egyetlen értelmes döntés.

Idézet
valszeg tornázzák még feljebb a visszavásárlás árát
Ezen nem nagyon van mit tornázni, mert úgy leégették a franchise-t, hogy jelenleg a Marvelnek maximum ingyen kéne csak. Sikerült elértékteleníteniük az F4-et.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. November 25. - 06:25:50
https://www.youtube.com/watch?v=uVdV-lxRPFo

Végre,megérkezett a hőn áhított előzetes!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. November 25. - 06:29:30
Érdekes lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 25. - 07:43:05
(https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/v/t1.0-9/12289502_631448693664949_2265703572210852083_n.jpg?oh=dc3b3a057e7050ee547ec2ca4fddb807&oe=56E86A08)

Ez jó!

Na jó...

(https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/12308250_631448716998280_4897117161844090342_n.jpg?oh=cf12813b81b1f2cfb4a911f87c3615d2&oe=56F4204A)

Ez még jobb!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 25. - 08:51:07
Éééés, késő este befutott a trailer:

Hu b@mmeg...  :o

https://www.youtube.com/watch?v=43NWzay3W4s

Érdekes, szaal, az egész war Bucky miatt indul, he, erre senki nem gondolt  ;D
Sólyom is kapott egy-két über mozdulatot, de gondolom ezt ellőtték a trailerben, a végén meg a Kapi & Bucky vs IronMan csata, rooohadt jóóóó   :o  :oh:

Azért egy Teaserhez képest jó hosszú lett, több mint 2 perc  :D azok általában olyan 1 perc körüliek...
vmirt a Marvel úgy érezte, hogy most nagyot kell még dobbantani?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 25. - 08:54:18
Hát a konfliktus eléggé eröltetettnek tűnik elsőre. mondjuk épp most olvasom újra a képregénybeli Polgárháborút is, és az is iszonyúan az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 25. - 09:02:57
Én örülök, hogy csak belefűzik Bucky-t, az első infók és cím alapján totál nem úgy tűnt, hogy a Bucky vonaalat fogják folytatni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 25. - 09:07:48
Persze az odáig jó, csak egyelőre úgy tűnik, hogy a fő konfliktus az, hogy a Shield el akarja fogni Buckyt, Steve meg nem engedi. Persze még korai spekulálni, még nem is láttunk minden szereplőt.
De ha kinyírnák Amerika Kapitányt, akkor lehetne Bucky az új kapitány, vagy Sólyom. Aztán egy rész múlva persze kiderülne, hogy mégis él. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. November 25. - 09:36:09
Tetszett az előzetes,de már az első 30 másodpercben olyan érzésem volt mintha újra a Winter Soldier filmet akarnák eladni nekünk, csak ezúttal több Marvel hőssel kiegészülve. De legalább az akciójelenetek jók lesznek és addig sem azon agyalunk,hogy milyen erőltetett módon esnek egymásnak az Avengers tagok :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 25. - 10:17:25
Nekem is tetszett!Látvány az lesz megint!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 25. - 11:13:35
BvS!

Arra Ti láttok esélyt ,hogy a jelentben mikor Bruce megment egy kislányt(Supiék bunyója közben) ,az a Sötét Lovag Visszatér-féle női Robin lesz? :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. November 25. - 12:38:39
Nagyon ígéretes. A második rész magasra tette a lécet, nem véletlen, hogy a konfliktus hasonló lesz, nagyon helyes.
Hát a konfliktus eléggé eröltetettnek tűnik elsőre. mondjuk épp most olvasom újra a képregénybeli Polgárháborút is, és az is iszonyúan az.
Ezt kifejtenéd? Soha nem volt életszerűbb konfliktus kiváltó ok, mint a Polgárháborúban. Hataloméhes politikusok még több hatalmat akarnak maguknak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. November 25. - 12:51:22
Persze, szívesen beszélgethetünk róla, csak szerintem költözzünk át a képregényes topicba, mert akkor inkább ott mennék bele a részletekbe.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. November 25. - 17:12:02
Ebben az önálló filmben lesz a legtöbb vendégszereplő! Egy kis Avengers ha úgy nézzük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. November 25. - 19:05:58
Idézetet írta: BuB
Azért egy Teaserhez képest jó hosszú lett, több mint 2 perc  :D azok általában olyan 1 perc körüliek...
Ahogy az a videó nevében is benne van, ez trailer, nem teaser. ;) Btw, én vagyok az egyetlen, aki többet várt? :S
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. November 25. - 19:10:39
Nem. :) Szerintem sem nagy durranás ez az előzetes. Bár a Winter Soldieré sem volt az, mégis  nagyon faja filmet raktak össze.  ;) Azért Pókit hiányolom. Már kíváncsi vagyok, milyen göncöt adnak rá.  :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 25. - 19:15:19
Idézetet írta: BuB
Azért egy Teaserhez képest jó hosszú lett, több mint 2 perc  :D azok általában olyan 1 perc körüliek...
Ahogy az a videó nevében is benne van, ez trailer, nem teaser. ;) Btw, én vagyok az egyetlen, aki többet várt? :S
Hát Jimmy Kimmelben is Teaserként hivatkoztak rá, meg vhol úgy volt fent, hogy Teaser Trailer  ;D

Nem tom, valszeg nagy volt az elvárásotok, volt ebbe minden, akció, sztorielem. Pókit sztem meg nem is fogják ellőni, giondolom max az utsó trailerben látható majd a szeme, kb mint Víziónál az Avengersben  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. November 25. - 20:24:06
Jó lesz, de azért ordít róla, hogy azok csinálták akik a Winter Soldiert.
Fekete Párduc is jó lesz. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. November 25. - 21:44:27
Én bőven elégedett vagyok vele. És ha a 2. részt veszem alapul, akkor marhára nem hiányzik bele a gyerek Pókember. Valahogy semmi keresnivalója nincs ebben a filmben, úgy érzem. Totál a semmiből jön, semmi felvezetése nincs (legalábbis remélem, hogy nem ebben a filmben lesz), nem gondolnám, hogy beállna valamelyik oldalra. De ha csak elhintázik a háttérben, akkor jó lesz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. November 26. - 09:17:02
Én is mocskosul várom, főleg, hogy szerintem a Winter Soldier volt az eddigi legjobb MCU film. Remélem megugorják azt a szintet, mert elég magasra tették a lécet :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2015. November 26. - 23:05:06
Én bőven elégedett vagyok vele. És ha a 2. részt veszem alapul, akkor marhára nem hiányzik bele a gyerek Pókember. Valahogy semmi keresnivalója nincs ebben a filmben, úgy érzem. Totál a semmiből jön, semmi felvezetése nincs (legalábbis remélem, hogy nem ebben a filmben lesz), nem gondolnám, hogy beállna valamelyik oldalra. De ha csak elhintázik a háttérben, akkor jó lesz. :)

Kb ugyanígy vagyok vele én is, nálam alapvetően, ha Polgárháború akkor Pókember, ha Pókember akkor leleplezés. Természetesen a készítők 100% hogy kihagyják ezt a filmből, miért is tennék bele, de a karakternek így, minden előzmény nélkül semmi súlya nem lesz a filmben. Max elhintázik a háttérben és kész...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. November 27. - 05:20:22
Annyi szerep bőven elég lesz a kölyök Póknak!  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 27. - 07:42:36
Szerintem a Vasember volt eddig a legjobb!Szavazááást!  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. November 27. - 20:54:52
Jó ez a trailer, jó film lesz ez.
De hogy hozza-e a Winter Soldier szintjét? Nem. Tutira. Ilyenkor mindig túl nagyok az elvárások, amit megugrani szinte már lehetetlen.
De van más hiba is: ez egy mini-Avengers mozi lesz, több karakterrel, ami két dolgot jelent:
Vagy mindenkivel foglalkoznak egy kicsit, akkor Amerika Kapitány lesz elnyomva kicsit a saját filmjében.
Vagy Am Kap film lesz, és a többiek ott lesznek "dísznek", de semmit nem fogunk megtudni a döntéseik hátteréről, motivációjukról.

Ráadásul még két (!) új karaktert is be akarnak mutatni benne, nekem nagyon úgy tűnik már most, hogy túlzsúfolt lesz.

Illetve egy Captain America: Civil War-ban nem nagyon kell azon gondolkozni, hogy kinek a pártjára állsz, így az egyik nézőpont gyakorlatilag el is tűnik. Mert kinek drukkolsz egy Amerika Kapitány filmben, Vasembernek?

A személyes véleményem az, hogy ezt nagyon korai volt még feldolgozni. Még nincs annyi hős, még "nem ált össze" a Marvel filmes univerzuma, hiányoznak tagok. A Galaxis Őrzői még semmilyen kapcsolatban nincsenek a földi hősökkel, Doctor Strange meg se jelent, és még csak most hozzák be az új Pókembert, és Feket Párducot is... Ms. Marvel, Inhumans meg se jelentek, pár év múlva pedig már ők is tagjai lesznek a filmes Univerzumnak.
Szóval szerintem ez az egész "Polgárháború" elsietett, és a "szegény ember" polgárháborúja lesz így.
Ezt az Infinity War után kellett volna megcsinálni, amikor már egész szép nagy lesz a Marvel Univerzum, lennének valódi oldalak, nem pedig csak 3-4 hős pofozná egymást. Nincs még "szuperhős társadalom", aminek tagjai egymás ellen fordulhatnának.
Pedig szépen meg lehetett volna csinálni ezt: egy Amerika Kapitány film Kap nézőpontjából, egy Vasember film Tony nézőpontjából, és aztán egy Avengers: Civil War, amiben egymásnak eshetnének a hősök.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 27. - 20:57:45
En eddig ugy tudtam ,hogy ez part 1 es 2 film lesz...akor van esely jo filmre sok szereplovel.
Vagy nem 2 reszes lesz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. November 27. - 21:22:43
Nem lesz két részes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2015. November 27. - 21:31:43
Kevered az Avengers: Infinity War-ral, az lesz két részes. Ez sajnos csak egy, amit már most kevésnek érzek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. November 27. - 22:02:57
Az a baj, hogy a képregényes PH-t várod tőle, de ez nem az lesz. Itt nem kell, hogy oldalt válassz, ez nem arról szól. Ha azt várod, akkor persze, hogy csalódás lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 27. - 22:34:59
Tenyleg...az az Avangers. :-[

Akkor viszont a franc tudja...bizzunk benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. November 27. - 22:50:25
Ez a film is az Age of Ultron recept alapján készült: Kiválasztottak egy nagy Marvel eseményt, aminek nem sok köze van az alapanyaghoz csak annyi,hogy Ultron a főellenség. Ennél a filmnél is ugyanezt a módszert alkalmazták és már a trailerből kiderült,hogy az egész hajtóvadászat Bucky miatt lesz, valamint a háttérből irányító ellenség (Zémó báró?) próbálja összeugrasztani a csapatot elég nagy sikerrel,de az utolsó pillanatban majd rájönnek az összeesküvésre és már újból egymás oldalán vállvetve harcol majd mindenki. Vége ;D

Mindazonáltal egyetértek petshop kollégával, mert ez tényleg nem lesz más mint egy szegény ember Polgárháborúja. Jelen esetben szegény Kapitány harca kb 4-5 társa ellen akiknek arra sem volt idejük,hogy megharagudjanak Steve-re...
Ennek kellett volna dupla filmet szentelni nem az idióta agyonhájpolt Infinity War-nak amiben szintén az lesz a fő probléma,hogy túl sok karaktert akar mozgatni a film,de idő hiányában ez olyan 2-3 népszerű hősre fog korlátozódni. Én már Pókember erőltetett szereplésének sem örültem a Civil War-ban nem,hogy ennek a túlzsúfolt CGI orgiának :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. November 28. - 08:28:35
Az a baj, hogy a képregényes PH-t várod tőle, de ez nem az lesz. Itt nem kell, hogy oldalt válassz, ez nem arról szól. Ha azt várod, akkor persze, hogy csalódás lesz.

Egen, ez a baj, és nem csak ő gondolja így, mindenki azt várja, hogy a képregényen alapul majd... olvasgatva a filmes blogokat minden második hozzászólás a képregényes sztoriról "hadovál" és érződik belőle, hogy azt vártja majd a filmtől is... aztán majd jönnek a fröcsögő hozzászólások a film bemutatója után, hogy mekkora sz@r volt...  :hehe: ;D  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. November 28. - 09:44:57
Mert kinek drukkolsz egy Amerika Kapitány filmben, Vasembernek?
Én spec igen. :P És fel vagyok háborodva, hogy a trailer alapján eléggé le lesz gyengítve. Azért ne vicceljünk már, Bucky megrúgja, és ettől máris térdre rogy? Meg se kellene éreznie páncélban...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. November 28. - 11:07:45
Nálam is Vasember a favorit! :DD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 01. - 07:39:37
 :oh: :oh: :oh:


https://www.youtube.com/watch?v=6as8ahAr1Uc
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 01. - 09:08:31
Azta a ku#&@  :o
hát ez fenomenális, és Batsflack ezelatt a pár másodperc alatt totál meggyőzött, fajin Bats lesz  :D

Nem tom amúgy a jelenetet hova tenni... egy lehetséges jövő? Vagy Luthor ennyire befolyásolja Clarkot? Vagy Egy Álom az egész?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 01. - 09:44:06
Egyelőre nálam is rejtély....de az álom felé hajlok én is leginkább. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. December 01. - 10:24:31
Inkább hasonlít egy sötét jövőre mint valami drogos trip-re,de majd meglátjuk úgy is :D Mindenesetre ez az 50 másodperces teaser hatásosabb volt mint az összes trailer ami a Civil War-ból láttunk, vagy fogunk még látni a hónapokban! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 01. - 11:18:48
Ez a Batman maszk kegyetlen jó!És így Affleckestül meg pláne!Legjobb Batman eddig!!! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 01. - 11:57:50
Nekem az a furi, hogy még ennyi idő után se merik bevállalni Bats szemfestékét... mindenki tudja, hogy festi, látszik... sokkal röhejesebb így, hogy az egyik snitben a maszk alatt még ott van, aztán leveszi a maszkot és már sehol sincs...  :-\
(mondjuk abba még röhejesebb belegondolni, hogy Bats minden egyes éjszakai portyázása előtt kenegeti magát a tükőr előtt...  :hehe:  ;D de mondjuk a katonák is csinálják az éjszakaiaknál...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 01. - 12:05:23
Pedig ugye volt már olyan szuperhős film, ahol bevállalták.
(http://movieboozer.com/wp-content/uploads/2012/10/cage-gifs-kickass.gif)
Plusz egy rakás filmben van jól láthatóan sminkelve a karakter, ahol erre alapból nem is lenne szükség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. December 01. - 12:12:26
Batman megjelenésével még mindig az a legnagyobb problémám,hogy a maszkja teljes mértékben nyitott ami ritka kellemetlen tud lenni ha épp altató gázt fújnak rá vagy valami vírust. Ezért is volt röhejes az Arkham Knight design, mert tetőtől talpig exoskeleton borította a testét,de a fél arca kilógott. Mostanra már olyanná kellett volna válnia mint a Batman Beyond vagy fekete Párduc! A szemfestés Oliver Queen-hez passzol, igaz ő se él már vele ;D

Todd: A Kick Ass-ben csak azért merték bevállalni, mert az tulajdonképpen egy paródiának szánták. Mindenesetre nekem bejött ez a fajta realisztikusság ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 01. - 12:27:55
Nem kell festés....ratyis.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 01. - 16:10:58
Csak azt magyarázza meg nekem valaki, hogy minek veszi le a maszkot? Röntgenlátása van a szerencsétlennek, az első pillanattól fogva tudhatja, hogy ki Batman. És mik ezek a letérdelő katonák? Totál karakteridegen az egész. Úgyhogy nagyon remélem, hogy tényleg valami álom, vagy agymosás, vagy vörös kriptonit van a dologban, és nem csak annyi, hogy a készítők egy hiperszuperdarkos és gritty filmet akartak csinálni, mert manapság az a menő, és ezért hajlandók karaktereket megerőszakolni és felrúgni minden logikát... Pedig a Man of Steel alapján ez nagyon is valószínű...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. December 01. - 17:12:00
Miért lenne álom? Valami alapján csak kell, hogy a vs. érvényesüljön. És nyilván Batman lesz a jófiú, Superman pedig az elvarázsolt rossz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. December 01. - 18:15:54
Az Acélemberben nem erőszakolták meg Superman karakterét, csak elindították egy úton aminek az lesz a vége, hogy majd a remény jelképe lesz. Ezt sokkal jobb megoldásnak tartom mint a Superman visszatérben, ahol gyakorlatilag semmit nem változik a karakter. Egy nulla az a film. Egyébként én abban sem vagyok biztos, hogy el lesz varázsolva Superman, simán el tudom képzelni, hogy LEx zsarolja valamivel. Az álom teóriára én a zene alapján következtetek. A darkos film témáról nekem annyi a véleményem, hogy egy kicsit számomra már unalmasak a súlytalan Marvel filmek, jobban kedvelem azt az irányvonalat amit az Acélember követett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. December 01. - 18:25:55
Az nekem is jobban tetszett.Teljesen rendben volt az a film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. December 01. - 18:29:39
Raisu: Talán azért veszi le az álarcot mert Bruce mindig is félt a leleplezéstől. Ez is lehet egy érv amellett, hogy ez egy álomjelenet. Mert az, hogy Superman beletörődik abba, hogy csak úgy térdeljenek előtte nem vall rá, az is simán elképzelhető, hogy Bruce pontosan ettől fél.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 01. - 18:36:54
Szoval ,akkor Bruce almodja. :-)))
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 01. - 19:24:20
Lehet nem is álom, hanem csak befolyásolja Supit Lex, emlékeztek a trailerre, ahol térdelt Lexy előtt?
Plusz, tuti, 100% hogy van vmi Supival, hát milyen fejet vág már ebben a jelenetben...

A röntgen látás se mükszik mindig, Bats ólommal bélelte a maszkot a képregényben.


És mitől erőszakolták meg a Karaktert a Supi filmben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 01. - 19:41:57
Raisu: Talán azért veszi le az álarcot mert Bruce mindig is félt a leleplezéstől. Ez is lehet egy érv amellett, hogy ez egy álomjelenet. Mert az, hogy Superman beletörődik abba, hogy csak úgy térdeljenek előtte nem vall rá, az is simán elképzelhető, hogy Bruce pontosan ettől fél.
Igen, én is csak Bruce esetében tudom elképzelni, hogy álmodja, de szerintem ez elég valószínűtlen. És pont azért mondtam, hogy megerőszakolják a karaktert, mert tűri Supi, hogy térdeljenek előtte, illetve hogy Batman mellett még három másik embert is ugyanúgy fogva tartsanak (arról nem is beszélve, hogy mások előtt is leleplezi Bruce-t, úgyhogy tényleg remélem, hogy valami normális magyarázattal tudnak szolgálni a dologra). A MoS-ban meg első sorban Jonathannel csinálták ezt szerintem. Zod kinyírása szimplán írói baromság volt, illetve az is csak arra szolgált, hogy megmutassák, hogy "ez a Superman tényleg nagyon dark és gritty, nem olyan, mint akit eddig megismertetek".

A Marvel filmjei meg mindig is azok voltak amik: PG-13-as könnyed családi mozik, és szerintem nem is akartak többnek látszani ennél. A DC meg komolykodni próbál a PG-13 keretei között (mert ha a TDK-nál egyszer már bevált, akkor miért ne?), aztán majd meglátjuk, mi lesz. Nekem egyelőre elég izzadságszagú, amit csinálnak. És ezen nem segítenek azzal, hogy a színészeik és Snyder beszólogat a konkurenciának...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 01. - 20:07:04
Ha a Dc mást kar csinálni valami alapkoncepcióban, mint a Marvel, akkor a darkos vonal, amilyen betegnek eddig tűnik a Szuicid Osztag elég jó terv.

Én valami okosabbat várok ettől a BvsS-től, mint hogy a tudata módosítva van, vagy ez egy álom.
Mivel Lex fő fegyvere az esze, annak örülnék, ha vagy zsarolná Supit vagy félrevezetné Batmannel kapcsolatban, vagy mindkettő egyszerre. Tehát beadja neki, hogy Batman a rossz és ki kell nyírni, plusz zsarolja, hogy azt csinálja, amit mond és még ilyen katonákat is mellé rendel. Ami nem tetszik neki, de nem tehet mást. Például.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. December 01. - 20:09:30
A Mrvel filmjei azért súlytalanok nekem mert Loki kivételével szarok a főgonoszok a filmekben. Nem fogok tartani a Thor 2 főgonoszától mikor Thor anyja is leveri. Röhejes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 01. - 20:42:54
Áh, kizárt, hogy csak annyi van, hogy Lex beeteti Supit, miért vágna ennyire durci fejet akkor? Oké, haragszik, haragszik vmiért, de itt már totál elvan neki gurulva a gyógyszere... valami nagyon nagy szemét dolognak kellett volna történie ahhoz, hogy ilyen mérges legyen supi, minimum Lois megölése, de az meg Batstől esik nagyon távol...

Idézet
Zod kinyírása szimplán írói baromság volt, illetve az is csak arra szolgált, hogy megmutassák, hogy "ez a Superman tényleg nagyon dark és gritty, nem olyan, mint akit eddig megismertetek".
Oké, de már a comicsban is megölte Zodot, ez legalább képregényhű volt. Mit kellett volna csinálni? Száműzni Zodot a Fantom világba? Az mennyire lett volna eredetibb ötlet? Előtte a Smallvile 3 évada arról szólt, hogy oda kerget minden erős ellenfelet, rakás képregénysztori szólt erről, rajzfilmsorozat, egész estés animációs film... rooooohadt uncsi lett volna, ha most ezt húzzák elő itt is... így legalább visszanyúltak a régi képregény sorozathoz és megmutatták, hogy nincs választása akkor megteszi, amit megkell...  más megoldás amúgy  sem volt...
Simán csak a drámaiságot akarták ezzel mutatni ezerrel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 01. - 20:47:50
Batman megjelenésével még mindig az a legnagyobb problémám,hogy a maszkja teljes mértékben nyitott ami ritka kellemetlen tud lenni ha épp altató gázt fújnak rá vagy valami vírust. Ezért is volt röhejes az Arkham Knight design, mert tetőtől talpig exoskeleton borította a testét,de a fél arca kilógott. Mostanra már olyanná kellett volna válnia mint a Batman Beyond vagy fekete Párduc!
Ezen a vonalon elindulva, akkor szarvak és köpeny sem kéne neki, viszont egy karabély igen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. December 01. - 20:49:15
Zod megölése azért is lehet fontos mert ezért fogja itt Batman legyőzni. MErt Superman nem akarja majd megölni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 01. - 21:02:46
Zod teste kell mashoz.Vagy az senkinek nem remlik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: peti40 - 2015. December 01. - 21:07:38
Elvileg nem lesz Doomsday a filmben. A kriptonit nem tudom, hogy fog képbe kerülni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 02. - 07:38:24
Elvileg. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. December 02. - 09:25:56
Juj, micsoda zűrzavart okozott nektek egy 50 mp-es teaser amiből még semmi lényeges nem derült ki :lol: Javaslom várjuk meg a teljes filmet és csak utána dőljünk a kardunkba! Egy jelenet alapján én nem húznám le rögtön a filmet, meg aztán ha Superman ilyen fejet vág az csak annyit jelenthet,hogy valaki telepatikusan irányítja vagy ilyesmi. De mint mondtam majd kiderül és biztosan mindenki oda vissza lesz tőle 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 02. - 12:30:09
van pár;

https://www.youtube.com/watch?v=YpcYzayrB6c

 :roll: :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 02. - 18:04:41
Noh, beindul a reklámhadjárat...
(http://www.ew.com/sites/default/files/styles/tout_image_612x380/public/i/2015/12/01/civil-war-1393-ew-cover_612x380.jpg?itok=5a81uGbo)

(http://www.ew.com/sites/default/files/i/2015/12/01/civil-war-1393-ew-cover.jpg)

Ejhejh... mikor lesz már divat az álarc a hősöknél... és mikor felejtik el azt hogy mindig lekell kapni az álarcot... komolyan, totál kilóg most onnan Párduc... vajon nála is divat lesz a folytonos álarc lekapkodás?  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 02. - 18:59:10
Oda van írva Párduc feje mellé, hogy "Meow"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. December 02. - 19:19:05
Kapitánynak kifejezetten jól áll az álarc nélküli megjelenés 8) Meg aztán neki már nincsenek családtagjai akik miatt álarcot húzzon! Tony-nak már indokoltabb lenne a sisak viselése,de róla is tudja ország világ,hogy kicsoda és hol lakik. Azért remélem Párducnál nem fogják erőltetni a csupasz fejet, mert őt pont a maszk teszi érdekessé ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 02. - 19:56:46
He, a Dc/Warner is kezd érdekes lépésekkel hypolni  ;D
Most épp a ma este debütáló trailer zenéjét dobták ki csak úgy, mert miért ne  ;D

https://www.youtube.com/watch?v=w_cGotw1AmI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 02. - 20:35:27
Hát ez flood lesz, vagy mi :hehe:  :D
Bocsi miatta, de más "téma".

Őfelsége, a Párduc is befutott (vagy ugrott)
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xlp1/v/t1.0-9/12341550_633694006773751_3370490284648704217_n.jpg?oh=2dfed419c9c5b9d0bb8701acbc74a8a4&oe=56E2F706)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. December 02. - 21:07:29
Jól néz ki, már várom a Párducot.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. December 02. - 21:17:16
Na, jó bevallom én csak a Párduc miatt várom ezt a filmet! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 03. - 07:42:04
Na ki tűnt fel?:DDD


https://www.youtube.com/watch?v=39DtpGNqkjw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. December 03. - 08:08:06
10\10
Jessie Eisenberg Lex Luthor-ja kb. olyan szinten formálja a újra karaktert ahogy Heath Ledger tette Joker-rel.
És hát igen ..... a trailer vége miatt nagyon fel fog robbani ez a fórum. + az internet.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 03. - 08:20:07
Kár, hogy ez a trailer is már összefoglalta a komplett filmet. :roll:
Nem mondjuk mintha bármi meglepő lett volna benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 03. - 09:00:40
Egen, most már tudunk mindent, és nagyjából a pletykák is megállták a helyüket, megjelenik Doomsday.
Lex meg... bakker, ez a gyerek, nagyon jóóó  :D elsőre kicsit a Kevin Spacy-s Lexe, amikor a hajón szórakozik Loissal ugrott be róla.
Nagyon kíváncsi vagyok hogy jön ide WW, ő elvileg ott lesz Bruce partiján is... tehát akkor valszeg ismerik egymást már régebbről?  :headscratch:

He... most nézem, hogy 3 perc hosszú volt... oké, logok ide oda... de akkor is, nem az volt, hogy a mozik megvétózza az ilyen hosszúságú trailereket? Régen 1 perc volt egy trialer, majd 1:30, aztán 2 perc, most meg már lassan 3 perc lesz...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 03. - 10:41:25
Engem az is erősen foglalkoztat,hogy a bűnöző ürgének ki égette a mellkasába a Batman logót.
Mert szerintem nem Batman volt.

Érdekes lesz WW felbukkanása....mondjuk kicsit furcsa nekem az a beállás,hogy Ő áll az élre.Egy Superman és egy Batman elé! :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 03. - 10:45:36
Egyrészt, hölgyek előre  ;D másrészt, jó pár Trinity-s képen WW van előtérben. És mivel valszeg ő választja szét őket, ő lesz az egyensúly per pillanat.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 03. - 11:52:16
1:54-nél láttátok azokat a szárnyas szörnyeket, amik embereket ragadnak el?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 03. - 11:56:26
Tééééényleg bakkkeeeeeeeeeeer!Azok fel sem tűntek.
Huhh anyám,mi lesz itt?! :twisted: :twisted: :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 03. - 12:23:42
Szemét, szárnyas, szolga, szörnyek személyeket szállítanak a szélben... :-[ ;D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 03. - 13:01:18
Dúrva lenne, ha Paradémonok lennének! ;D
Szerintem emberek, Tűzbogár szerű páncélban.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 03. - 13:21:56
Visszahajló lábaik vannak. És azokkal fognak. Utóbbi nem zárja ki hogy emberek legyenek, de filmben még nem láttam hogy ezzel ne az állati jellegre akartak volna utalni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 03. - 13:27:37
Kirk esetleg? :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 03. - 13:44:01
Az ember-denevér mutáns? Én is ezt mondom.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 03. - 15:15:12
Ahammm. :-)
Tüzijáték lesz a filmben,golyamatosan.... :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 04. - 10:43:02
(https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/v/t1.0-9/12308740_1240146206011802_2079727786383171508_n.jpg?oh=85433b73efb6f8efc5631b57e32a5652&oe=56DA7EDD)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 04. - 19:31:59
Nem úgy volt, hogy csak tetovált lesz, meg fekete cuccban fog működni? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2015. December 04. - 21:21:55
Ez csak egy játék, B44.  :nezze: Az Avengers mozifilmhez is adtak ki olyan játékot, amiben Sólyom a képregényes szerkójában volt, nem a filmesben. Sőt, még Pókembert is láttam Avengers mozis logóval, holott akkor még szó se volt arról, hogy visszakapja a Marvel a jogokat a filmbéli szerephez. Szóval ezen nem kell meglepődni és messzemenő következtetéseket levonni.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. December 04. - 22:37:51
Pedig a hivatalosan kiadott kép alapján reális, hogy így fog kinézni. Persze kidolgozottabb lesz és kissé más árnyalatú színekkel. Szerintem nem rossz.

Szerk.: Csak szerintem hasonlít Doomsday egy Bay-féle teknőchöz? :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 05. - 10:26:49
Nem, az egyik haverom is pont ezt mondta, miután megnézte a trailert. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 05. - 11:12:56
Inkább erről hallani;

(http://i0.wp.com/www.tor.com/wp-content/uploads/2015/12/doomsday-cave-troll.jpg?fit=750%2C%209999&crop=0%2C0%2C100%2C390px)

 :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 05. - 11:39:45
Tudtam, hogy ismerős!!!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. December 05. - 12:51:10
A filmben Doomsday-t Luthor fogja életre kelteni a saját laborjában ami engem kísértetiesen emlékeztet Frankenstein-re ;D Na most azt nem értem,hogy miért ne lehetne ennyire nyomi feje annak a lénynek, amit egy halott földönkívüliből alkotnak? Ó hát értem nincs annyi csonttüske a fején mint a képregényben,de cserébe lesz hőlátása meg &khm# nagy ereje!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Ron És Nerida - 2015. December 05. - 14:08:39
A mandinerre elkezdtem írni egy cikksorozatot, aminek már ki is jött  az első két része (a harmadik már a kémekről, a negyedik a star warsról fog szólni, úgyhogy csak bajosan nevezhetjük őket képregényfilmeknek :))

Arról szólnak, hogy a butuska homogén látványparádékban miként jelennek meg aktuálpolitikai áthallások, avagy a republikánus Bruce Wayne és a demokrata Steve Rogers. :)

1. rész: bemelegítés és Batman http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20151201_dani_aron_bruce_wayne_a_republikanus_aktualpolitika_a_blockbusterekben_1

2 rész: CIVIL WAR: http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20151205_dani_aron_aktualpolitika_a_blockbusterekben_2_polgarhaboru_a_marvel_univerzumban

Igazából még úgy gondoltam pont belefér a készülő képregényfilmes topicba a polgárháború miatt. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 09. - 23:03:19
Jönnek a tekik megint:

https://www.facebook.com/stephenamell/videos/962834347135166/

 :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 10. - 08:32:34
Bakter.....komoylan mondom tetszett a trailer!Eleje kicsit félős volt...na mondom ez is iylen transformerses ,űrlényes,robbantgatós maszlag lesz.
Casey Jones!!!  8) 8) :brow: 8) 8)
A rinóék is tökre jóók!
Kicsit olyan a hangulata,mint a nickelodeon-féle animációs sorozatnak.(tudom,hogy ők csinálják)De tiszta olyan. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 10. - 09:01:18
Azért durva, hogy Megan Fox hasa is kapott egy akciós kamera jelenetet.  ;D

Elég jól felöltöztették most a Tekkiket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 10. - 09:53:37
Na itt a full trailer is :)
https://www.youtube.com/watch?v=HeaugHGd1Kw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 10. - 10:32:49
Eztök ugyan az volt,nem? :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 10. - 10:34:45
Nekem már ez a kép is sok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 10. - 10:38:41
Pedig mindig ilyen laza,kettyósok voltak a tekik. :roll: :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 10. - 10:43:08
Eztök ugyan az volt,nem? :roll:
Nop, ez több mint 2 perc, a másik egy 10 mp-es teaser trailer trailer volt...


Öhmmm, bakker, most komolyan, közönség előtt fényes nappal fognak rohangálni? Hova lett hogy az árnyékben kell meghúzódniuk, meg nyilatkozgatnak is?
Casey Jones, meg az első megjelenésénél leveszi a maszkját? Ne már...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. December 10. - 11:03:39
Heh, benne lesz az Íjász? :)
(http://kepfeltoltes.hu/151210/arrow-fox_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 10. - 11:10:05
Öhmmm, bakker, most komolyan, közönség előtt fényes nappal fognak rohangálni? Hova lett hogy az árnyékben kell meghúzódniuk, meg nyilatkozgatnak is?
Casey Jones, meg az első megjelenésénél leveszi a maszkját? Ne már...  :roll:
Őszintén, mit vártál? Fájdalmasan rossznak tűnik, pont mint (szinte) minden, amit Bay nevével hirdettek az utóbbi 20 évben.
Pedig mindig ilyen laza,kettyósok voltak a tekik. :roll: :D
De miért vannak teleaggatva minden sz*rral, mint egy csapat kleptomániás csöves?
Na jó, tudjuk, hogy nem ez a legnagyobb baj vele. :lol:

Persze lehet, hogy igazad van, és ez az egész már gyerekként is ennyire borzalmasan bárgyú volt, csak akkor nem tűnt fel. Mondjuk ettől még az adaptáció lehetne jobb, elvégre mai szemmel pl. a Vasember rajzfilm is iszonyatosan rossz, de a film mégis tök jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 10. - 13:21:40
Öhmmm, bakker, most komolyan, közönség előtt fényes nappal fognak rohangálni? Hova lett hogy az árnyékben kell meghúzódniuk, meg nyilatkozgatnak is?
Casey Jones, meg az első megjelenésénél leveszi a maszkját? Ne már...  :roll:
Őszintén, mit vártál? Fájdalmasan rossznak tűnik, pont mint (szinte) minden, amit Bay nevével hirdettek az utóbbi 20 évben.

Hát nem tom, az elsőben legalább erre még figyeltek, vmilyen szinte "hűek voltak az eredetihez"... este rohangáltak, kerülték a feltűnést, a metró állomáson is előbb kinyomták az áramot aztán léptek akcióba...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2015. December 10. - 15:10:51
Semmi sem indokolja a rejtőzködésüket, mert az előző film azzal ért véget,hogy lezuhantak a TV toronnyal együtt és megmentették a járókelőket. Ha jól emlékszem le is fotózták őket többen ami azért elég rendesen megnehezíti a bujkálást a továbbiakban ;D A folytatásban már a város szuperhőseiként fognak rájuk hivatkozni és nem a csatorna szörnyeire! Aki szerint komolytalan ez a fajta TMNT adaptáció annak javaslom nézze újra a nyolcvanas években gyártott filmeket :lol: A Teknőcök világa nem összekeverendő a DC vagy a Marvel képregények világával. Engem az se zavar ha tele vannak aggatva mindenféle cuccal és jelmezt hordanak. Szerintem jól áll nekik ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 10. - 15:51:10
A cime sem veletlen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 10. - 16:14:39
Persze, csak a régi rajzfilmekben, a 2000-es évekbeliben meg sztem az új animációsban is csak este flangálnak, Szecska meg elveri őket, ha róluk lehet hallani a hírekben ;D itt meg nyilatkozgatnak  :D

Egen, télleg, a tv tornyos nappali jelenetet már el is felejtettem...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 10. - 22:30:26
Ez egy Bayformers film, csak rossz címet adtak neki megint. :P ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 11. - 08:53:47
(https://pbs.twimg.com/media/CV6Sj09WIAA2aAg.jpg:large)
Az eddigi legbánábbb Xmen uniformis...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2015. December 11. - 09:54:30
Heh, benne lesz az Íjász? :)

Ő lesz Casey Jones. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. December 11. - 10:44:54
Az eddigi legbánábbb Xmen uniformis...  :roll:
Elsőre azt hittem, Trónok harca.
Ő lesz Casey Jones. ;)
Nem ismerem, sosem olvastam Tekiket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 11. - 10:46:54
Nekem Ő volt a kedvencem(Casey Jones) már az 1. filmben is benne van!A hoki maszkos csávó! :)
Krikett!A krikettet a britek sem értik. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2015. December 11. - 12:31:02
Én még az elsőt se láttam amúgy. ;)
Csak ennyit tudtam, hogy Ő lesz Casey. Mondjuk attól, hogy Amell benne lesz, még nem érdekel jobban. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 11. - 15:16:42
Hááát, Rozsomák nélkül ez még mindig hidegen hagy engem...

https://www.youtube.com/watch?v=COvnHv42T-A

Amúgy nagyon faja... és megmaradt Apo méretváltozási képessége.  :D  De közelit még nem láthattunk a fejéről, lehet még takuvakuznak a végső kinézetén?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 11. - 15:19:26
Nekem tetszik, ez az egész trilógia bejövős eddig :) Rozsomák meg cameo szinten tuti benne lesz, ahogy a Deadpoolban is   :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 11. - 15:22:25
Ugye, hogy kár volt a színész magassága miatt sírni. ;)
Amúgy kíváncsi vagyok, hogy most az előző rész új idővonala hozza-e be ezt a fenyegetést.
Mert egyfelől nem igazán tudom, az ott történtek hogyan befolyásolnák Apó jelenlétét, vagy ténykedését, amikor több ezer éves. Másfelöl viszont nagyon durva lenne azt bejátszani, hogy ez az eredeti X1 elött történt. Mert ugye itt már olyan szinten monumentálisra van tolva minden, hogy ahhoz képest az X1-2 közönséges kis zavargásnak tűnik, és ha ezeken keresztülmentek volna Jeanék mindenki úgy indulna el, hogy "á, a f*szom, lenyomjuk őket gond nélkül és még visszaérünk vacsira".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 11. - 15:29:30
De most azok nem törlődtek el az előző filmmel, és kaptunk egy új idővonalat? :headscratch: Legalábbis én teljesen abban a hitben voltam, hogy lement a DotFP, és a trilógia történései így kuka, vagyis egészen a jelenig fel lehet tölteni új sztorikkal :D

(Tudod, hogy megy ez: mielőtt kijön a film/játék/sorozat/képregény, már megy a sírás, hogy ez miért, az miért  :twisted: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 11. - 15:34:09
Mindenképpen megváltozott idővonal van, de sok dolog megmaradt a záró jelenet szerint. De igazad van, kár a film előtt ezen elmélkedni. De mindenki örülhet, van kopasz Xavier. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 11. - 15:50:54
Bár mondjuk ez pont olyan, amin elmélkedhetünk, mert szerintem van rá esély, hogy nem válaszolják meg a filmben. Én most olyanra gondoltam, mint Apocalypse magassága, ahogy említetted is vagy egyes jelmezek megítélése még az utómunkálatok előtt :)

Én csak azért gondoltam, mert ahogy te is mondtad, ez annyira monumentálisnak néz ki, hogy akkor tényleg csak legyintettek volna az X 1-2 történéseire. A másik, meg hogy hozzák be a következő adag fiatal színészeket, akikre lehet építeni a következő etapot, legyen az trilógia vagy több film :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 11. - 16:13:48
Ujavb CGI orgia,robbanas lassitas...bleeh
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. December 11. - 16:22:36
Hú, de király előzetes! :oh: Apo, Angyal, baromi jól néz ki. Az X uniformis is faja lett, de még mindig hiányolom róla az X-et... :roll:

ZoliZoltán: ha láttál valaha is X-Men filmet tudhatod, hogy nem csak abból fog állni. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2015. December 11. - 18:53:16
Ez egy Bayformers film, csak rossz címet adtak neki megint. :P ;D

Én már komolyan arra vagyok kíváncsi, mikor fognak crossoverezni a Teknőcök a Robotokkal.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 11. - 18:57:29
Most neztem meg 6-ot.Mar csak az Eljovendo... van hatra.
Jo hat igaz de ez mar tul latvanyos lesz azokhoz kepest az eddigiek alapjan..
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 11. - 19:39:45
Ez egy Bayformers film, csak rossz címet adtak neki megint. :P ;D

Én már komolyan arra vagyok kíváncsi, mikor fognak crossoverezni a Teknőcök a Robotokkal.  ;D

Nana, várd ki, amúgy egy G.I. Joe crossover esélyesebb! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 11. - 19:56:18
ZoliZoltán: ha láttál valaha is X-Men filmet tudhatod, hogy nem csak abból fog állni. ;)
Ha láttál valaha X-men képregényt, tudhatod, hogy főleg ebből is áll  :D
De tudok ajánlani egy  (viccen kívül) jó filmet neked:
https://www.youtube.com/watch?v=l0MSitTAYyA  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2015. December 11. - 20:01:46
Nesze neked akció és CGI-orgia! ;D Nyilván nem összehasonlítható a kettő. Egy X-Men egy másik képregényfilmhez lehet mérni, és azok közül szerintem kiemelkednek. (ott van csak példának a nulla sztoris, unalmas, de rendkívül látványos és sokak által imádott Avengers vagy a Transformers-jó, ez utóbbi majdnem(!) mindenen túltesz :hehe: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 11. - 20:09:44
Azért a cgi orgia ide oda, SIngernek van egy rohadt jó látvány szeme, milyen fajin látványos volt már anno a Kelly Hu-Rozsomák harc, vagy a tornádós rész, na meg az utóbbi időben mindenki szajkózott a Pietros jeleneten a legutóbbi filmnél, plusz a jövős Őrcsata is odatett mindent, amit lehetett, jóóóó szeme van az igényes akciókhoz a srácnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Zöldlámpás - 2015. December 11. - 21:03:18
Igazatok lett , a Marvel  nagyon ráakadt  arra hogy a képregényeiben is a MCU-t    követi  . De minek  :headscratch:.  Az Apocalyse  X-men  film után , minden   X-men  képregény  sorozatban  .   Jövőre a nagy X-men event .......az Apokalypse  War  című  sorozat lesz   .     Mi a fenének  a mozifilmekhez  szabják  a  sorozataikat .  Biztos aszt gondolják  hogy  ha  MCU-hoz   igazítják   a sorozataikat   ,akkor  biztosan  növekszik   az eladási  mutató  .  Vagyis  mindent  a bevételért  és az üzleti haszonért . De nem biztos hogy jó stratégia  , mert a rajongók  általában  nem  a Marvel  filmek   nézettsége  alapján  veszik a  sorozatokat . Ha nem magáért  a  történetért amik  a  füzetekben   vannak .  Ha jól meg van írva az történet  akkor  úgyis  megveszik  ha   nem  igazitják  a filmes  sztorikhoz .  Hiszen más műfaj a film  még ha Marvel  történeteket dogoz is fel . És más  műfaj a képregény  . A Filmek   is egy külön  történet  vonalon  futnak  , de eltérnek képregény sorozatok  univerzumától  .   A Képregények pedig  szintén más  vonalon futnak  mint a filmek  , éppen ez benne a jó . Szerintem nem kellene   a két eltérő műfajt  teljesen  egymáshoz igazitani    . A meglévő  eltéréseknek maradnia kellene . Nem biztos hogy , olyan  jó ötlet  ugyan olyanná  tenni a képregényeket , mint  amilyenek  a mozi változatban  szerepelnek .
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 11. - 22:12:24
Zöldlámpás  : Úgy látom  te   is egy külön   vonalon  futsz  , de eltérsz a  magyar  helyesírás    szabályaitól  .   :headscratch:   :stupid:  :nemtudom:

VTomi: ezt a filmet régóta meg akarom nézni. fel is írom most gyorsan mielőtt elfelejtem, és még Cormac McCarthy könyveket is kellene olvasnom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 11. - 22:40:47
ZoliZoltán: ha láttál valaha is X-Men filmet tudhatod, hogy nem csak abból fog állni. ;)
Ha láttál valaha X-men képregényt, tudhatod, hogy főleg ebből is áll  :D
De tudok ajánlani egy  (viccen kívül) jó filmet neked: 
Ez oylan,mint a 12 dühös ember?Mi ez? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. December 12. - 16:03:59
Bakter.....komoylan mondom tetszett a trailer!Eleje kicsit félős volt...na mondom ez is iylen transformerses ,űrlényes,robbantgatós maszlag lesz.
Casey Jones!!!  8) 8) :brow: 8) 8)
A rinóék is tökre jóók!
Kicsit olyan a hangulata,mint a nickelodeon-féle animációs sorozatnak.(tudom,hogy ők csinálják)De tiszta olyan. :D

Mert egyébként szerinted ez a film nem lesz robbantgatós?A trailer pont erről árulkodik.Na meg különben is,ezt a filmet Bay jegyzi.Neki ez a védjegye.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 16. - 19:31:04
http://filmek.kepregeny.net/2015/12/16/harom-uj-karakterposzterrel-erosit-a-batman-superman-ellen/

Eleg tragya mind a harem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 16. - 20:13:49
ZoliZoltán: ha láttál valaha is X-Men filmet tudhatod, hogy nem csak abból fog állni. ;)
Ha láttál valaha X-men képregényt, tudhatod, hogy főleg ebből is áll  :D
De tudok ajánlani egy  (viccen kívül) jó filmet neked: 
Ez oylan,mint a 12 dühös ember?Mi ez? :D
Azt ne ismerem.

VTomi: ezt a filmet régóta meg akarom nézni. fel is írom most gyorsan mielőtt elfelejtem, és még Cormac McCarthy könyveket is kellene olvasnom.
Én elkezdtem és leragadtam, mert érdekes okfejtések és érvek ütközetése. Igazi vita, nem az Éjjel nappal Bp szintje :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 18. - 18:25:50
Juhuhu, juhuu!
Egyrészt, egy új concept art, a Bosszúállók 2-5-höz, másrészt, kijött a szinkronos trailer is.  :D
https://www.youtube.com/watch?v=oBcEEyRUe-c
(http://i.imgur.com/L2GI2c8.jpg)

Durva vártak jó egy hetet, összes is szedték a szokásos hangokat, de mi lett Fekete Ernővel? Ő nem tér vissza TOny-nak?  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 18. - 19:01:37
HAngyának új ruhája lesz:)
Tetszik Tony ledes páncélja. A képregényesre emlékeztet.
(http://static.comicvine.com/uploads/scale_medium/11/117763/2639624-invincible_iron_man____digital__zone_empire__526___page_22.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 18. - 20:02:05
Szerintem itt is Fekete Ernő Tony hangja, csak mintha felpitchelték volna egy kicsit. Mint ahogy Welker Gábort is. Meg Stohlt a Star Wars teaserében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 18. - 20:06:27
Nem tom... nekem Király Attilának tűnik...

Remélem nincs baja...
Vagy lehet elfoglalt volt, vagy megunta a szerepet... vhogy az Utlon elején éreztem nála, hogy tök kedvetlenül szólaltatja meg a karaktert... tom, munka, az munka, de lehet beleunt.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 18. - 20:33:19
Igen, Király Attila, a rajzfilmben is ő beszél helyette.
Lehet, hogy Fekete Ernő Tibornak elege lett már belőle. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 18. - 22:42:37
Igaz, tényleg Király Attila. Azt mondjuk kétlem, hogy megunta volna a szerepet, az ilyeneknél általában nem szokás. Meg úgy egyáltalán. Ha hangcsere van, akkor az vagy azért van, mert nem tudják összeegyeztetni a forgatást a színésszel, vagy a színész egészségügyi okokból nem tud dolgozni, vagy abbahagyta a szinkronizálást. Esetleg összerúgta a port a stúdióval, de ismerve a Disneyt, mint megrendelőt, akkor is kutyakötelességük lenne Fekete Ernő Tibornak adniuk a szerepet, ha az összes minden ott dolgozó emberrel fújnának egymásra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 18. - 23:44:39
Az a baj, hogy a Disney üzletpolitikája már csak ilyen, megszorítások stb..... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 19. - 12:17:40
Szerintem meg pont, hogy jár nekik a tisztelet, amiért fontosak nekik annyira a filmjeik/franchise-jaik, hogy elvárják az egységességet és a következetességet minden tekintetben. Az már más kérdés, hogy a magyaroknak még így is sikerült belerondítaniuk az egészbe azzal, hogy Csondor Katának két szerepet adtak...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 19. - 13:04:28
Csondor Katának két szerep? Ez miben volt? Marveles cuccban?

Azért azt se felejtsd el akkor, hogy Rosta Sándornak is most már két szerepe van, Koponya meg most Ross tábornok, bár kicsi az esélye, hogy valaha is öszsekerülnek szemtől szemben. (de ugye az se gond, azt láthattuk már a YOung Justiceban, amikor Aquaman Arroww-al beszélgetett ugyanazzal a hanggal  ;D )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 19. - 13:04:47
Előzeteseknél néha van, hogy más adja a hangját, szerintem a filmben itt is a megszokott lesz. Legalábbis remélem.

Viszont az utóbbit akkora belerondításnak nem nevezném, legalábbis kicsi az esély, hogy Darcy és Natasha közös filmben szerepeljen :D Bár tény, hogy lehettek volna következetesebbek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 19. - 13:08:47
Előzeteseknél néha van, hogy más adja a hangját, szerintem a filmben itt is a megszokott lesz. Legalábbis remélem.
No igen, ez párszor így van, de itt gyanúsan rendben van mindenki, még Bucky egy sorára is behívták az adott színészt, és mindenki más is stimmel... ha ennyire szartak volna, akkor csinálják azokkal akiket elérnek  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 19. - 13:17:20
Hát lehet mindenkit elértek, csak pont őt nem :D Szerintem, legalábbis én nem látok bele ebbe túl sok mindent, ahogy a filmhez közeledve jönnek ki újabb anyagok, és abban sem Fekete Ernő  adja a hangját, akkor csere történt. Majd akkor ráérek bosszankodni :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 19. - 16:05:37
Simán lehet, amit Kilgores ír, egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek marad az a hangja, mint az előzetesben (és valszeg Rosta Sándor sem lesz Ross, csak ő volt kéznél... legalábbis remélem...). Elég csak a régi első F4 filmre gondolni. Totál más volt mindenkinek a hangja az előzetesekben, mint a filmben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 19. - 17:15:08
De azóta erre figyelnek, legalábbis nekem ez a tapasztalatom, főleg folytatásos filmeknél vettem észre, hogy akkor igyekeznek összeszedni az előző csapatot.

Hmhm, sztem Rosta marad, ő volt a Hulkban is a hangja.  :headscratch:

Oh, btw, Rais, ha már duplázást írtál Csondor Katánál, Rosta Sándor mellett van még egy emberke, most fejeztem be újra a Hangyát, és ugye Csőre Gábor Michael Pennát szólaltatta meg, sőőőt, Zámbori Soma meg a Vas 3 rossz fiú, Aldrich Killian jobb kezének adta a hangját.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2015. December 19. - 17:24:20
Na, ezek fel se tűntek. Nem mintha ne lenne elég színész, akik közül lehetne válogatni...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 19. - 18:19:50
A Zámbori Soma tényleg baki, de a Pennás meg a Hurtos az tetszik, mert ők voltak máskor-máshol is a hangjaik a színésznek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. December 25. - 10:04:59
Aztaleborult  ....  :dp-smile:
https://www.youtube.com/watch?v=ZIM1HydF9UA&oref=https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DZIM1HydF9UA&has_verified=1

 :o  :tujau: :violent:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 25. - 10:35:46
Baaaaszkiii  :oh:  :oh:
Ennek roooohadt nagyot kell szólni februárban  ;D ;D
Kérdés marad e még puskapor a filmben egy ilyen trailer után, de ez kurta jól belövi az átlag nézőnek is, hogy mire számíthat. :hehe:
Kolosszus orosz akcentust is kapott végre, azért remélem ennél a két jelenetnél többet szerepel majd.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 25. - 12:12:56
Odatették! Nagyon várom ezt a filmet, hihetetlenül eltalálták a hangulatot :D Reynolds-on meg látszik, hogy kapar rendesen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. December 25. - 19:31:08
Fantastic!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 28. - 16:21:31
És íme Doctor Starnge:
(http://www.thewrap.com/wp-content/uploads/2015/12/Benedict-Cumberbatch-Dr-Strange-EW-Cover.jpg)
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/1934942_980762851980443_1699787405247427317_n.jpg?oh=e28770302a1c01b02c46850c0b14860d&oe=5715FCE2)

Szerintem jó lesz! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 28. - 18:06:38
Jóóóóóóóóóóóóóó! :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 28. - 21:06:51
Még van:

(http://www.ew.com/sites/default/files/i/2015/12/23/doctor-is-in-ew-008.jpg)

(http://www.ew.com/sites/default/files/1450878107/mystery-room-strange-008.jpg)

Tök jó lett Benedict, szinte még hasonlí tis a képregényes Strange-re.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 29. - 09:14:16
Ezek nekem bazira bejönnek!!!  :oh: :oh: :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2015. December 29. - 14:20:35
Szép a ruha. Egy pindurit megbolondíthatták volna olyan vonalakkal a gallért mint a képregényben.

Remélem használja majd azokat a jelegzetes kéz/ujj tartésokat, mint a képregényben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 29. - 18:08:25
Elvileg igen, legalábbis vmi olyat mondott, hogy gyakorolta őket, mert tudja, hogy szét fogják elemezni a fanok minden mozdulatát  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 29. - 19:16:16
Punisher Vs. Daredevil. Ismerős ez a kép. :D
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/10401607_900210983361722_976538612195878435_n.jpg?oh=a13cddc553560b8a8f7f182d81d07206&oe=571691CD&__gda__=1460092851_7892a4fa5329b645a79fabf39aedb227)
(http://theweirdrobot.com/wp-content/uploads/2015/04/Punisher1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 29. - 19:33:32
Nem lesz koponyás pólója? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2015. December 29. - 19:38:48
De az is lehetséges, hogy nem mindig ugyanaz az egy póló van rajta. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2015. December 29. - 19:44:05
Dehogynem, meg az alsója is.... :hehe:
Amúgy én úgy képzelem, hogy  sorozatban le van neki gyártva több is, plusz golyóálló mellény...... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2015. December 29. - 21:39:35
Új concept art:

(https://i.imgur.com/Vh2VmA1.jpg)

Nagyon hajaz az egyik Ulti borítóra, ott volt nagyon hasonló beállás/harc köztük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2015. December 29. - 22:30:46
Ma láttam a trailert moziban a SW előtt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2015. December 30. - 09:26:32
Érdekes dolgot árult el Kevin Feige az EW cikkben: Ha Agamotto szeme rossz kezekbe kerül, akkor több dolog mellet, az idővel is szórakozhat. Szóval lehet, hogy ez az utolsó előtti végtelen kő.
Színben stimmel:
(http://i.imgur.com/OkXUOir.jpg)

Bár itt a szín nem jó, de, ha emlékeztek még erre a gif-re, akkor is stimmel, ha az amulettet leegyszerűsítve nyakláncnak (necklace) hívunk:
(http://i.imgur.com/IrExdtD.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2015. December 30. - 11:32:35
Besz*rás,hogy mennyire ki lett ez találva!Nagyon meg volt írva a forgatókönyv/vázlat előre vagy 10 filmre.... :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2015. December 30. - 14:03:53
De az is lehetséges, hogy nem mindig ugyanaz az egy póló van rajta. ;)

Ez kb. olyan,mintha Superman-en nem lenne S betű.Hozzátartozik a szerkójához.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2015. December 31. - 16:53:52
Nem lesz koponyás pólója? :headscratch:
A DD sorozatban is csak az utolsó részben lett meg a jelmeze. Lehet hogy itt is.
Ez kb. olyan,mintha Superman-en nem lenne S betű.Hozzátartozik a szerkójához.
Ez igaz.
De.
Egy sorozatban nyújtani kell a témát. Nem lehet minden azonnal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Január 19. - 16:27:49
Nem tudom, hogy hivatalos-e, de:
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpf1/v/t1.0-9/994722_432032996995646_1648093818310094305_n.png?oh=f9b1b00c3157350efa28debaa62806e4&oe=56FC2103)

Villám személy szerint nekem nem tetszik, de Batsy göncével sem vagyok megelégedve.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Január 19. - 17:31:55
Először azt akartam mondai, hogy tuti nem, de látom,h ogy a CBM-en is rajta van... akkor lehet mégis az?

He, Kiborgnak ez a Will Smithes kefe haj, furi... sose volt neki ilyen, mindig vagy kopasz, vagy rohadt rövid haja volt
Villám meg, furcsa, hogy a jel fordítva van és nincs az elengedhetetlen fehér kör alatta... azért a tv sorozatnál, hogy  háborogtak a fanok, vajon itt mi lesz?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Január 19. - 17:40:12
Először nekem is fan cuccnak tűnt.
Ajjajj....gáz van,úgy érzem...

mondjuk ez még csak valami festmény ha jobban nézem.Megnyugodtam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: DeadpoolX - 2016. Január 19. - 18:25:46
Szerintetek mi lesz az utolsó végtelen kő, ha végül a Time gem tényleg a necklace? Mert az is lehet, hogy Heimdallnál van az utolsó.... a lélekkő... és ezért lát minden lelket... még a betű is kiön, ha a Heimdall nevet vesszük:
T - Tesseract
H - Heimdall
A - Aether
N - Necklace
O- Orb
S- Scepter

Szerintetek mennyire valószínű ez a Heimdallos dolog?  :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Január 19. - 20:17:39
Először azt akartam mondai, hogy tuti nem, de látom,h ogy a CBM-en is rajta van... akkor lehet mégis az?

He, Kiborgnak ez a Will Smithes kefe haj, furi... sose volt neki ilyen, mindig vagy kopasz, vagy rohadt rövid haja volt
Villám meg, furcsa, hogy a jel fordítva van és nincs az elengedhetetlen fehér kör alatta... azért a tv sorozatnál, hogy  háborogtak a fanok, vajon itt mi lesz?  :hehe:

Nana, dehogynem:
(http://i62.tinypic.com/4pwlzb.jpg)

;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Január 19. - 20:41:15
Hát ez nem a kefe frizuta, hanem az afro.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Január 20. - 10:16:38
Hát ez az Ezra gyerek írtózatosan unszimpi...  :roll:
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpt1/v/t1.0-9/1929921_1271373122889110_9039832231845557134_n.jpg?oh=fca6218d4af70b9d2cf9bd01d5b171a2&oe=5704C1D7)
főleg videóban ahol a szerepről beszélt...

A Villám ruha meg... bakker bűnügyi szakértő lenne a csóka, erre meg egy ujjatlan kesztyűt hord? ujjlenyomatok meg ilyesmi...?  :headscratch:

(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/v/t1.0-9/12417613_1271373126222443_651504266056939514_n.jpg?oh=3c1a33d96fff886ee0da3aa7e0999aef&oe=57451E0E)


Csodanő meg mozgásban:

https://www.youtube.com/watch?v=2LzkKR-22IQ

Kezdek megbarátkozni a csajjal, meg harcistílusban nem lesz hiány, a rajzfilmekben is mindig rohadt jó mozdulatokat adnak neki, élmény nézni, viszont... a tiara nagyon furcsa a fején... mérmint olyan rohadt kicsinek tűnik, mintha lelenne vágva a fél feje teteje...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Január 20. - 12:50:16
Nem nagyon villanyoznak fel ezek a filmek. Valami hiányzik belőlük, ami a sorozatokban megvan. Talán a szimpatikus szereplők?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Január 20. - 13:14:16
Nem nagyon villanyoznak fel ezek a filmek. Valami hiányzik belőlük, ami a sorozatokban megvan. Talán a szimpatikus szereplők?

Azért nem villanyoznak fel, mert amit eddig láttunk belőlük az nem volt több 1-2 rossz minőségű concept artnál és interjúnál. Majd ha már láttad őket az adott szerepben ki tudja talán ugyanúgy megkedveled a színészeket mint a sorozatban ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Január 20. - 16:25:21
WW kifejezetten jó!

Ez a kesztyűs alak ez mi? :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Január 20. - 20:21:16
Az Flash.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Január 21. - 05:24:15
Fuuu de rosssz.... :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Január 21. - 19:46:09
Miért, a többi jó? :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 13. - 08:56:28
Jahhj...
Irgalmazzon az ég minket a Bayformerstől...  :roll:  :uhoh:

Transformers 5 – Bay rendezésében 2017. június 23.
Bumblebee spin-off – 2018. június 8.
Transformers 6 – 2019. június 28.

Komolyan, úgy volt, hogy a spin off a Cybertron előzmény harc lesz... erre kapunk egy Bee mozit? Tééélleg, 2 órán kell keresztül nézni, hallgatni, ahogy majd fütyül, meg a rádión keresztül próbál beszélni... nemááár...  :drying:  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Február 13. - 18:02:05
Nem kell nézni.Nem mész el rá és kész!Ilyen egyszerű.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 13. - 19:18:04
Nem kell nézni.Nem mész el rá és kész!Ilyen egyszerű.  ;D
Persze, már az előzőt is kihagytam, csak szimplán nem értem a választást...  :roll:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Február 14. - 10:36:09
Én már fel se kapom a fejem holmi Bayformers filmek hallatán.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2016. Február 14. - 11:18:05
Detto. A harmadikat még végig szenvedtem, mert trilógia, "lezárás" meg miegyéb (persze egyik sem valósult meg), de a negyedik, meg a következők teljesen hidegen hagynak. Ezért is örültem, mikor azt olvastam, hogy a harmadik Bad Boys filmet nem ő rendezi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Február 14. - 11:39:36
Én a 2. részt szenvedtem végig.Akkor azt mondtam,a 3-at már kihagyom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Február 15. - 15:28:25
Nagyon nagy a hallgatás a Gambit filmmel kapcsolatban.  :headscratch: Ment a huzavona a rendezővel, főszereplővel és azóta semmi. Pedig elvileg októberben érkezik. Tud valaki valami infót?
Lehet, hogy megvárják, míg lecseng a Deadpool-láz?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 15. - 15:31:51
Idén októberben? He... és még hír se volt, hogy indult volna a forgatás... ez sztem csúszik...
bár a Dr strange is idén jön, nem? Bár ott már tavaly elkezdték a forgatás meg képek is voltak... modnjuk trailer még nem... lehet majd vmelyik comicconra jön az első.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Február 15. - 15:54:14
Elvileg október 7-én lenne a Gambit premierje... Vgy nagyon titkolják, vagy még el se kezdték és csúszik. Legrosszabb esetben pedig gyorsan összedobnak valami trágyahalmot. Mert ugye, addig üsd a vasat, amíg Kolosszus.  :drying: Dr. Strange pedig novemberre van igazítva.

Más: ahogyan a TDK után minden film "sötét" akart lenni, most a Deadpool sikerén felbuzdulva jöhetnek az "R" besorolású filmek.
http://comicbook.com/2016/02/14/exclusive-next-spawn-movie-will-not-be-superhero-or-action-film-/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 15. - 16:06:55
McFarlane már évek óta házal ezért a filmért, és mindig is ilyen formában akarta. Más, hogy most talán a studiók is jobban rábólintanak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Február 15. - 16:11:21
De jó lenne egy jó Spawn film...            ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Február 15. - 16:49:48
Megint ide lyukadtunk ki.... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Február 15. - 19:00:05
És ha már Spawn film.... :brow:  :P
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Február 18. - 15:09:56
Akkor? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Február 18. - 19:08:22
Akkor sóhajtunk egy nagyot, és elővesszük azt ami eddig megjelent belőle. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 19. - 08:07:47
Sajnos az nem túl jó.
Ahogy VTomi mondta, jó lenne egy jó Spawn film, mert eddig olyan még nem készült...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Február 19. - 18:00:41
Ezer éve olvasni ,hogy McFeri írja az új forgatókönyvet...stb.
De,hogy  mi van vele azóta....na az rejtély.....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2016. Február 22. - 18:55:10
Nemrég azt írta fészen, hogy kész a script és ő akarja rendezni, alacsonyan tartva a költségeket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 22. - 18:56:51
Ha ez igaz, akkor vethetjük a keresztet a jó Spawn filmre...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Morbius - 2016. Február 22. - 19:02:42
Ja, túl sokat akar markolni, át kéne adni a stafétát nála hozzáértőbbeknek. Én a helyében eladnám a film jogait. Nekem mondjuk nincs bajom az első filmmel, kicsit több pénzt költenek az effektekre és tök jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 22. - 19:16:53
Már miért kéne eladnia a jogokat? Maradjanak azok nála nyugodtan, de attól még normális rendezőre és forgatókönyvíróra szükség van. Amúgy a réginek se ő volt a rendezője, sem az író. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 28. - 18:13:02
No, a Gambit film premier dátumát törölték... idén novemberben jött volna...
Hát valljuk be, lehet nem is baj... az elejétől kezdve gondok voltak a filmmel...
Plusz két új dátumot osztott meg a Fox, 2017. október 6-án illetve 2018. január 12-én
Tippelgetnek páran, hogy az egyik a Deadpool 2 a másik meg az XForce. De lehet inkább a 17-es a Gambit lenne... tolták egy évvel talán...  :headscratch:

A másik hét "híre", hogy a Stúdió megerősítette, hogy a Rozsomák 3 is R-es besorolást kap...  :uhoh:
Mármint ez tök jó, végre, meg hiphiphurrá, de most a stúdiók a Deadpool sikerétől megvannak lőve és azt hiszik, minden R kategóriás film dollár milliárdokat fog nekik hozni...  :roll: nem esik le nekik, hogy itt valszeg amiatt lett sikeres, mert jól nyúltak a karakterhez,és a sima szuperhősős filmekbe belefásult közönségnek sokkal jobban bejött ez a "paródia"...
Na majd lássuk, én egyelőre óvatosan kezelem ezt az R kategóriát... az Expandables 3 elsőnek R-esnek indult, meg sok másik film is, aztán a premier közeledtével mégis átvariálták PG-re...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Február 28. - 19:28:27
Mondjuk az Old Man Logan-ből frankó R besorolású Rozsomák filmet lehetne kihozni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 28. - 20:04:05
Csak azt képtelenség megvalósítani...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Február 28. - 21:02:35
Csak azt képtelenség megvalósítani...

Nincs is rá szükség, mármint az eredeti alapanyagot adaptálni. Most gondolj bele mekkora poén lenne ha Logan az öreg Clint Barton helyett mondjuk DeadPool-lal vágna neki a nagy túrának és nem Red Skull vagy Hulk lenne a legfőbb nemezis, hanem Sinister vagy Cassandra Nova ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 29. - 08:58:10
Ok, csak sztem az Old Logan legnagyobb poénja épp az volt, hogy azt láthattuk, hogy az ismert Gonoszok hogyan osztották fel maguk között amerikát... az Xmen ellenfelekkel ezt nem igazán lehet megjátszani, mert eddig volt... egy Magnetónk oszt jóvan... és ha most kezdenének behozni 6-7 nagy X gonoszt, nagy fejvakargatások lennének, hogy ez ki... jah csak úgy előugrott a bokorból és leverték a mutánsokat és övék lett az egész kontinens...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 29. - 09:46:42
Ott van Kardfog is, az már kettő, és addig elővehetnek másokat az Apokalipszis filmből is. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Február 29. - 13:08:00
Magneto-ból biztos nem csinálnék gonoszt, mert szinte az összes eddigi X-men filmben ő volt az hunyó és hát finoman szólva is unom már a tagot ;D Kardfog jó ötlet csak nem túl nagyszabású genya. Sinister, Stryfe, Cameron Hodge pl üde színfolt lenne,de persze ha előtte megfelelően bemutatják őket a nagyközönségnek! Aztán mivel ez egy alternatív síkon játszódó történet így olyan dolgokat is meg lehetne lépni,hogy Cassandra Nova elfoglalja Jean testét és a Főnix erő segítségével leigázza a világot és felosztja Amerikát a többi mutáns bűnöző közt 8) Ehhez hasonló forgatókönyvvel remek filmeket lehetne készíteni az alapanyagból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 29. - 15:00:17
Sinister, Stryfe, Cameron Hodge pl üde színfolt lenne,de persze ha előtte megfelelően bemutatják őket a nagyközönségnek!
Egen, mert ha ők most csak úgy megjelennek a nagy semmiből, hogy ők uralkodnak itt-meg ott... nem ütne akkorát, csak egy vállrándítás lenne a nézők részéről, meg fejvakargatás.
Magneto valszeg nem lesz benne, mert eddig semmi hír nem volt arról, hogy Iant megkeresték volna, ellenben Stewart benne lesz, ami sehogy se illik az Old man Logan sztorijába.
Én nekem inkább vmi olyasmi ugrik be erről, hogy Chuck a film elején elmeséli Logannek hogy csatlakozott most az új rendszerben az X Katonákhoz.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Február 29. - 15:21:05
A fiatal Magneto lesz benne, nem Ian.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 29. - 15:40:34
Sinister, Stryfe, Cameron Hodge pl üde színfolt lenne,de persze ha előtte megfelelően bemutatják őket a nagyközönségnek!
Akkor viszont kábé 10 év múlva lenneOld Man Logan film, nem most.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Február 29. - 15:54:48
Todd: Ha ez az ára egy normális OML filmnek, akkor legyen! Egyébként simán elhalaszthatják későbbre, mert ez egy alternatív sztori ami sehogy se illik bele a jelenlegi filmes X univerzumba. Az idei X-Men felvonásban bevezetik Apokalipszist és a későbbiekben (ha nem hal meg a film végén) ő lehetne a gonosz aki leigázta a világot. Mivel az eredeti történetben sem csak 1 db ellensége volt Logan-nek, így Apo mellé jöhetne Sinister vagy tulajdonképp akárki :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 29. - 16:01:11
Plusz Logan is ráér még kellően old-á alakulni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 29. - 16:08:24
A fiatal Magneto lesz benne, nem Ian.
Az új X-ben, igen, de a lehetséges Old Man Logan jövőbeni ellenfeleit találgatjuk, oda meg csak az öreg illene, bár én még mindig kétlem, hogy Magnetót hoznák be, örökké őt rakják be, már hót unalmas...
Viszont egy Vörös Omega érdekes lenne, vagy egy új Kardfog... ő lenne már a 3.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Február 29. - 16:15:05
Magneto csakis úgy lehetne főgenya ha megfürdik a Lazarus Pit-be, máskülönben szerencsétlen Logan egy járókeretes zombival fog bunyózni a jövőben... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Február 29. - 16:15:29
Elővehetnék az egyik régit is. De komolyan, az Origins egy sz*r film, mindenki tudja, de Liev Schreiber amúgy szerintem jó Kardfog volt.
Persze félek, hogy az inkább úgy teszünk, mintha az a film meg se történt volna, elvet követve őt is lehúzhatjuk a klotyón.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Február 29. - 16:27:08
Hát a Deadpooolból kiindulva, ja, az a film ment a klotyóba, nem is baj.  :hehe:
 A nyitójeleneten meg a Lieven kívül nem sok minden volt benne jó... vagyis szinte semmi... bakker, adamantium golyó, még most is fáj  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Február 29. - 16:28:22
Elővehetnék az egyik régit is. De komolyan, az Origins egy sz*r film, mindenki tudja, de Liev Schreiber amúgy szerintem jó Kardfog volt.
Persze félek, hogy az inkább úgy teszünk, mintha az a film meg se történt volna, elvet követve őt is lehúzhatjuk a klotyón.

Ez esetben inkább valami olyan gonoszt kéne elővenni aki szorosan kötődik Logan-hez,de Kardfognál jelentősen grandiózusabb. Ez lehetne a Weapon X-ből John Sublime vagy Vörös Omega feltuningolt verziója.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Február 29. - 19:22:44
A F4 jogai még a Fox-nál van, nem? Tudtommal még nem történt a Marvellel semelyik oldalról kezdeményezés.  :drying:

A F4 film bukása után felhasználhatnának onnan pár gonoszt az Old Logan-hez, nem lenne elég az Omega szintű mutáns rosszfiúból (és Vulcanról se feledkezzünk meg), mint The Maker, Namor, Red Ghost. :hehe: Esetleg még Kristoff Vernard (már Doom-ot tavaly teljesen lejáratták, hátha ő is megteszi). :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Február 29. - 21:36:31
Az öreg Hulk. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Március 01. - 08:29:28
Tuti, hogy nem az Old Man Logant fogják filmre vinni, ezért nem érdemes találgatni. Azt valóban arra az esetre tartogatják, amikor már kellően öreg lesz Hugh Jackman. Arra tényleg nem kell sokat várni. Viszont egy Vörös Omegát én is szívesen vennék a harmadik filmbe.   :brow: Csak ne kúrják el, mint az Ezüst Szamurájt. Vagy végső esetben egy Lady Deathstrike-ot. De ő szerintem nem annyira jó alapanyag, hogy őt hozzák elő. Meg hát elméletben ő meghalt az X-Men második részében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Március 01. - 09:05:57
Ami már ugye törölve van a kontinuitásból...

Viszont Liev megerősítette, hogy tárgyalt a múltkor, Kardfog újboli szerepeltetéséről...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Március 01. - 09:16:11
Vagy végső esetben egy Lady Deathstrike-ot. De ő szerintem nem annyira jó alapanyag, hogy őt hozzák elő.
Én azt hittem, hogy ő X-23 volt. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Március 01. - 11:10:30
 ;D egy kínai csaj hogy lett volna Rozsomák/Hugh klónja?  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Március 01. - 11:19:15
Lady Deathstrike-nak sincs sok köze a képregénybelihez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Március 01. - 12:03:04
Hát csak annyi, hogy "ferdeszemű" a karakter, meg itt is elvégezték rajta az adamantium beültetést, plusz a karmok is ugyanolyanok, mint a képregényben. És emlékeim szerint a nevét is mondják a filmben -Yuriko Oyama.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Március 01. - 12:13:15
Jó, oké igazad van, ez lényegesen több hasonlóság, mint X-23-al. :lol: Egyik karaktert se nagyon ismerem, és hát a film, finoman szólva, nem dobálózott az információkkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Március 01. - 13:24:41
Az igazat megvallva a filmes Halálcsapás inkább tekinthető egy alternatív X-23 változatnak mintsem a képregényes Deathstrike eredeti adaptációjának. A képregényben pl sosem volt mutáns és adamantium karmok helyett a testének kb a 90%-át kiborggá változtatta! Pontosan úgy mint a Hiénák csapat összes tagja.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Március 01. - 13:56:07
Egen, de a neve, meg japán/kínai hovat tartozása még mindig ott van.  :D

Kiborg kihagyást valahol érthető, elég elrugaszkdoott lett volna már, talán így hogy most már voltak Őrszemek, meg Ezüst Szamuráj, meg a Trask reklámmal emészthetőbb lesz, ha lesz valaha is újra nagyvásznon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Március 01. - 16:36:59
Tuti, hogy nem az Old Man Logant fogják filmre vinni, ezért nem érdemes találgatni. Azt valóban arra az esetre tartogatják, amikor már kellően öreg lesz Hugh Jackman. Arra tényleg nem kell sokat várni. Viszont egy Vörös Omegát én is szívesen vennék a harmadik filmbe.   :brow: Csak ne kúrják el, mint az Ezüst Szamurájt. Vagy végső esetben egy Lady Deathstrike-ot. De ő szerintem nem annyira jó alapanyag, hogy őt hozzák elő. Meg hát elméletben ő meghalt az X-Men második részében.

A mai CGI világban szerinted tényleg meg kell várni,hogy Jackman megöregedjen az Old Man Logan szerepre?
Gondolj arra,hogy Michael Douglast is milyen faszául megfiatalították a Hangyában!Pont az öregítés ne menne?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Március 01. - 17:06:16
Csak a cgi rohadt draga. Egy sminkes meg fel ora alatt radob 30 evet. De igen ez nem akadaly.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Március 01. - 18:10:19
Meg nem is életszerű. Egy jelenetig oké, meg érdekes is volt Mihael Douglas, de egy egész filmen keresztül... A Tronban Jeff B. nagyon gáz volt. Viszont Swarcziná észre sem vettem a Genesysben a fiatalítást. Az jó volt.
Matha Kent volt jól megcsinálva a Man os Steelben. Ott a valódi életkora a két megjelenített között lehetett valahol. Mondjuk nem sokat kellett öregíteni rajta a jelenben, mert 48 volt a színész és kb 53-60-nak kellett lenni a filmben a végén.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Március 01. - 18:28:24
Szerintem Jeff Bridges nem volt gáz. Pont azért, mert azt játszották, ami igazából is, egy számítógép által generált karakter. Emiatt úgy éreztem, hogy ez az adott technika, a maga látható korlátaival együtt is illeszkedett a történethez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Március 01. - 18:32:19
Tuti? És amikor az elején, a szobában elbúcsúzik a gyerektől?
Szerintem se nagyon sikerült ott a fiatalítás nála....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Március 01. - 22:12:48
A mai CGI világban szerinted tényleg meg kell várni,hogy Jackman megöregedjen az Old Man Logan szerepre?
Mivel már 47 éves, nem kell olyan sokat várni rá.  ;) Arról nem beszélve, hogy alapból úgy mondta, hogy a következő Wolverine film lesz neki az utolsó, mert már öregnek érzi magát hozzá. De pár év múlva simán vissza lehet majd csalogatni egy ilyen film tervvel, ahol alapból egy Rozsomákot kellene eljátszania. Ezért a producerek helyében én sokkal inkább egy másik sztorival próbálkoznék a most készülő filmre, és szerintem ők is ezt teszik majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Március 02. - 16:17:13
Ööö... eddig nem arról volt szó, hogy az Old man Logan valamilyen szinten filmre víve a 3. Rozsi filmmel? :headscratch:
 Persze jelentős változtatásokkal (értsd ezalatt azt, hogy szerintem annyi köze lesz hozzá, hogy Rozsi öreg lesz). Azzal promózták eddig és Liev Schreiber is mintha arról beszélt volna legutóbb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Március 02. - 16:22:23
Jahj... nekem most erről, hogy Liev lehet benne lesz, meg "Old Man" Logan, nehogy a végén aztán a Wolverine The Endet vigyék filmre...  :roll: :uhoh:  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Március 07. - 15:39:12
Ebből vajon mi fog kisülni?   :vensoap:

http://filmbuzi.hu/archives/2016/03/07/keri-a-venomot-a-sony/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Március 07. - 18:37:28
Na, viszket már a keze a Sony-nak, a helyükben csöndben maradnék, ép most fognak megerőszakolni egy nagyszerű franchise-t (újra), a Szellemírtókkal.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Március 07. - 21:03:24
Bakker, friss, ropogós, megdöbbentő hír  :uhoh::

J.K. Simmons lesz az új James Gordon a DC/Warner filmjeiben a mozivásznon   :o :o

(https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/v/t1.0-9/12800105_460126260844229_444545645146695133_n.png?oh=34a1c8d98b7b41a1d5d763dbd2202696&oe=57904B03)

Furi lesz, valahogy mindig JJJ ugrik be róla  :D de tud ő kemény is lenni, elég ha a Whisplashre gondolok.
Bár ezzel a fél kopaszságával jobban tudtam volna elképzelni Alfrédként.  ;D

Akkor kereszthet vethetünk, hogy visszatér Pókiba mint JJ... pedig vmi petició is ment rá  :D  :(

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Március 07. - 21:22:13
Milyen félig kopaszság? Tőle kopaszabb ember már nem nagyon lehet. :lol: Amúgy a Pókember idején sem volt egy szállal több haja sem, és nem digitálisan tettek rá hajat. ;) Ez a kép 2000-es.
(http://www.wearysloth.com/Gallery/ActorsS/25615.gif)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Március 07. - 21:31:59
Tom, hogy Pókiban is parókája volt, látszott is amikor betört a Manó a szereksztőségbe  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Március 07. - 21:32:46
Nagyon elszúrta ezt a Marvel, JJJ-nek zseniális volt. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Március 07. - 21:35:47
Ha akarnák, most se lenne semmi akadálya, hogy JJJ legyen belőle. Nem hiszem, hogy brandek között bármi exkluzív szerződés lenne, főleg mellékszereplőkre.
Talán egyszer észbe kapnak, hogy attól még mert valami nem működött, nem folyton rebootolni kellene, hanem kigyomlálni ami rossz volt, és megtartani ami jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Március 07. - 22:25:11
Talán épp a petíció miatt csapott le rá a DC. Nagy kár érte.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Március 07. - 22:29:01
Mondjuk én Keselyűnek akartam, mióta láttam a Whitplash-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Március 08. - 17:24:25
Alfred-nek tényleg jobb választás lenne,de ne feledjük először Ben Affleck-et is kőkeményen savazták aztán szép lassan mindenki megbékélt vele. Egyébként nagy troll a DC ,de hát ilyen ez a showbusiness... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Március 16. - 06:49:07
Az ugye csak vicc,hogy felmerunl a Men in Black 4 kapcsan,hogy Szellemirtok mintajara female version lesz.... :'( :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Március 16. - 10:28:26
Remélem hamar elvetik az ilyen sületlenségeket.  A Szellemirtók sikere esetén benne van a pakliban ez az alternatíva is tervezőasztalra kerüljön. :uhoh: :violent:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 06. - 12:40:51
Hm, ez szerintem inkább ide kellene jönnie.

Ősztől forog a Deadpool 2     :o
http://cinestar.hu/osztol-forog-deadpool-2/

ööö, hát nem tom, ez mennyire megerősített infó, de enyhén meglepődtem... jó gyorsan neki esnek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. április 06. - 13:17:59
Én is olvastam. Most van nagy felhajtás körülötte, gyorsan akarnak még egy bőrt lehúzni róla. Nem is bánom, csak nehogy a forgatókönyv rovására menjen a gyorsaság.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. április 06. - 14:45:09
Ez így még szarabb lesz ,mint a folytatások szoktak lenni.... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 06. - 14:56:03
Király. :bravo: Azért ez borítékolható volt a film sikere után. Gondolom most a költségvetés is jóval magasabb lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 06. - 16:24:36
Nem, épp azt írják, meg nyilatkozzák mindenhol, hogy nem akarnak a szokásos 2. részek hibájába esni , nagyobb, hangosabb, drágább...
 valljuk meg ez a kis költségvetés jót is tett neki, jó volt látni, hogy most nem egész városok pusztulnak el  ;D egyedül talán csak a kevés X cameot sajnáltam, de hát ez ilyen, ha azt nézzük azt is kifigurázták   ;D

Jah, nekem is nagyon gyorsank tűnik...  de most meg hogy? 3 hónap alatt lezavarják a forgatókönyvet, a castingot és csinálják is a filmet, aztán meg 1 évig ülnek a filmen, ha 2018-at lőtték be bemutatóra?  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. április 06. - 18:03:35
Nem, akkor biztos előrehozzák 2017-re. Jogosan is, mert arra nincs X-film sem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 06. - 18:51:41
He, és 1 év telt volna el a két film között? Na ilyen se volt még  ;D
(leszámítva a Young Adults adaptációkat...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 06. - 19:13:52
De volt már. Karib tenger 2-3 és Matrix 2-3 ami egyből beugrik. Mondjuk ezek be is buktak...
De a Marvel filmek közt se tellik el több idő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 06. - 20:50:44
Na, jó, de azok megint mások... azokat egyszerre forgatták és eleve úgy is lettek megírva, megvágva, megtervezve, mert a sztori is eléggé nyitottan lett mindnél hagyva. Sőt, ha emlékeim nem csalnak a Mátrixnál nem is egy év volt a két rész között, hanem csak fél év telt  el.

Marvel filmeknél? Minden folytatásnál 2 év telik el. Még egyiknél se jött hamarabb a folytatás. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. április 07. - 08:22:33
Nezzezek az Avatar 2-t,na ott nem sietnek.Aztan evente jon majd a folytatas.Allitolag...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 08:37:40
Marvel filmeknél? Minden folytatásnál 2 év telik el. Még egyiknél se jött hamarabb a folytatás. :headscratch:
Ha csak a címet tekintjük akkor igen. De amúgy van már egy éven belüli. Avengers: Age of Ultron (May 1, 2015) és a Captain America: Civil War (May 6, 2016). ;)
A szereplők 90%-a megegyezik.
Ha kicsit visszább megyünk az időben ott vannak a James Bond filmek, átlag évente egy. Dr. No (1962), From Russia with Love (1963), Goldfinger (1964), Thunderball (1965).
A Hammer Dracula filmjei között is volt pár, ami egy éven belül jött. Taste the Blood of Dracula (May 7, 1970), Scars of Dracula (November 8, 1970), Dracula A.D. 1972 (1972), The Satanic Rites of Dracula (1973), The Legend of the 7 Golden Vampires (1974). Valószínüleg kevés keresséssel bőven találnék még ilyen példákat.
De igen, ezek is mind mások, már csak amiatt is, mert egyik se Deadpool. ;D
Ds azt, hogy a Deadpool következő része 2017-ben jött amúgy nem a stúdió jelentette be, csupán spekuláció. Szóval nem biztos, hogy növelni fogja ezt a sort.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 09:08:07
Oj, de ezek se mostanában voltak.  :D
Az utóbbi időben nagyon nem volt divat, hogy ilyen blockbuster filmek között 1 év teljen el, főleg a rengeteg digis utómunka miatt... ezek csak sima kém filmek, nem sok, amennyire emlékszem ezekre a régiekre a legtöbbjük szobákban játszódtak  :hehe:

A Marvel filmek meg még mindig mások... mivel ott is előre így lettek betervezve, előre megírva a forgatókönyv, lebeszélve a színésszel, és nem 3 hónap alatt hozzák össze az összes háttér dolgot, caastingot, forgatókönyvet, mert most az első rész baromi nagy siker és nekik azonnal forgatni kell a folytatást...  :-\
Ez ha tényleg így lesz (ami még tényleg nincs megerősítve, én 2018-at láttam, ezért se értem hova ez a rohanás...) rohadt nagy kapkodás lesz így...nehogy visszafelé süljön el...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 09:11:52
Az utóbbi időben nagyon nem volt divat, hogy ilyen blockbuster filmek között 1 év teljen el, főleg a rengeteg digis utómunka miatt...
Ezért valószínűbb a 2018.
Oj, de ezek se mostanában voltak.  :D
Az utóbbi időben nagyon nem volt divat, hogy ilyen blockbuster filmek között 1 év teljen el, főleg a rengeteg digis utómunka miatt... ezek csak sima kém filmek, nem sok, amennyire emlékszem ezekre a régiekre a legtöbbjük szobákban játszódtak  :hehe:
Akkoriban ezek a sima filmek voltak a blockbusterek. :hehe:

De maradjunk annyiban, hogy a "Na ilyen se volt még  ;D"
És a "Ilyen se volt mostanában, de 30 éve gyakori volt, meg kivéve amikor egyszerre forgatták le a filmeket, meg az MCU filmjei, meg amikor előre meg volt írva a forgatókönyv, meg amikor be lett tervezve stb. stb." között van egy árnyalatnyi különbség. :lol: Közben épp jön az Új Star Wars spin of film trailere. :lol:

Szerk: mondjuk az a 30 éve inkább volt már 50 éve. Durva... :o
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 10:13:11
A 30 éve se mostanában volt... plusz azok csak "egyszerű" filmek, egy hónap alatt (gondolom) leforgatták, utána megvágták és mehetett a moziba... azért a mai blockbuster filmek ilyen-olyan effekttel, azért tovább tartanak, és nem igazán szoktak velük kapkodni... kivéve ha előre be vannak ütemezve...
 De-e között meg a Marvel filmjei között azért van nagy különbség...a Kapit is tavaly forgatták, nem? Az Angyalokat meg előtte egy évvel, és teljesen más csapat dolgozott rajta... író, rendező, tudtak egymás mellett melózni, hogy gördülékenyen menjen a kövi film, a Deadpoolt meg egy csapat csinálja, akikre most valszeg rájuk lett "parancsolva" hogy kezdjék meg a 2. rész gyártását, és csak a hirtelen jött népszerűség miatt akarják most azonnal megcsinálni a folytatást... ilyen kapkodást én még nem láttam, főleg nem mostanában...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 10:34:40
A 30 éve se mostanában volt... plusz azok csak "egyszerű" filmek, egy hónap alatt (gondolom) leforgatták, utána megvágták és mehetett a moziba... azért a mai blockbuster filmek ilyen-olyan effekttel, azért tovább tartanak, és nem igazán szoktak velük kapkodni... kivéve ha előre be vannak ütemezve...
Igen, a régi filmekben minden trükköt hagyományos eszközökkel kellet megoldani. Az ugye sokkal kevesebb és gyorsabb munka. :roll:
De-e között meg a Marvel filmjei között azért van nagy különbség...a Kapit is tavaly forgatták, nem? Az Angyalokat meg előtte egy évvel...
És most a DP 2-t is a megjelenés előtt egy vagy két évvel forgatják. ;) Hol van itt a gond. Hogy nem drogoztak, meg lustálkodtak előtte fél-egy évet?
ilyen kapkodást én még nem láttam, főleg nem mostanában...
Mármint, hogy esélyes, hogy az átlagosnak mondható 24 hónap körüli idő helyett úgy 22 hónapra az előző filmre jönne ki a folytatás. Ez valami eszméletlenül brutális kapkodásnak tűnik nekem. :lol: Ha netán 17-re ki akarják hozni a filmet (ami nem biztos), akkor is van még 21 hónapjuk rá.
Tök fölöslegesen vészmadárkodtok. Nem hiszem, hogy az előző film gyártási ideje (ha Reynolds házalását nem számítjuk bele) sokkal hosszabb lett volna. És biztos kegyetlen nagy ráparancsolás kellett a stábnak (főleg Reynoldsnak  :lol:), maguktól nem akartak volna új részt csinálni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 11:15:55
De most ki beszél itt 21 hónapról, főnök? A cikkben az volt írva,hogy már ősszel neki kezdenek forgatni, az akárhogy is nézem 4 hónap múlva lesz, lezavarják, 2-3 hónap alatt aztán "ülnek" rajta 1 évet, ha a 2018-at tartják szem előtt... ezért érthetetlen, hogy most hova a kapkodás... minek erőltetik bele ebbe az évbe? Miért kell kapkodni, összecsapni a sztori megírását stb.



Igen, a régi filmekben minden trükköt hagyományos eszközökkel kellet megoldani. Az ugye sokkal kevesebb és gyorsabb munka. :roll:

Egen, de mégis kész lettek vele időben. De régen, főleg az általad említett James Bondokban, nem nagyon voltak  agyonhasználva  trükkök. Egy mai Blocokban nagyon már nincs olyan jelenet, hogy ne legyen minden kockán vmi digis varia, nem?
Meg mintha anno mondták volna pár helyen, hogy a sima trükk hamarabb meg olcsóbb megvan mint a digis.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 11:23:38
De most ki beszél itt 21 hónapról, főnök?
Én beszéltem róla. :lol: Mivel 2017 végéig annyi van. ;)
A cikkben az volt írva,hogy már ősszel neki kezdenek forgatni, az akárhogy is nézem 4 hónap múlva lesz, lezavarják, 2-3 hónap alatt aztán "ülnek" rajta 1 évet, ha a 2018-at tartják szem előtt...
Nem "ülnek rajta", hanem dolgoznak az ominózus sok időt igénylő digitális trükkökön 1 évet. ;)
És egy átlagos film forgatási ideje kábé ennyi. A Deadpool 1-et Március 23, és Május 29, között lezavarták. ;)
A Foxtól az engedélyt a gyártásra 2014 szeptemberében kapták meg, akkor a Pre-prodution részre maradt öt-hat hónap. Most is van majdnem annyi szeptemberig, majd rendelkezésükre áll 3, majdnem 4 hónap a forgatásra, több, mint az elsőnél. Majd egy év vagy több ütőmunka. Hol van itt kapkodás? :headscratch:
Megjegyzem a cikkben arról nem is volt szó, hogy az idén befejeznék a forgatást...
De régen, főleg az általad említett James Bondokban, nem nagyon voltak  agyonhasználva  trükkök. Egy mai Blocokban nagyon már nincs olyan jelenet, hogy ne legyen minden kockán vmi digis varia, nem?
Hát lövöldözések, autós üldözések, tankkal való harc, (valódi) jatpackkel való röpködés, kütyük, kétéltű autók stb. Mindezt általában mindenféle trópusi meg egzotikus helyszínen. Nem voltak agyonhasználva, nem voltak digi trükkök, de azért nem egy szobában beszélgettek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. április 07. - 11:56:13
Valoszinuleg itt alapbol egy trilogia forgatokonyve keszult el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 11:59:26
Én is nagyon meglepődnék, ha nem lenne már alapból a fiókban egy majdnem kész DP 2 forgatókönyv, mondjuk az elsőnél is szinte biztos, hogy mire megkapták az engedélyt, az már készen állt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. április 07. - 12:04:51
Én nem hinném. Minek fizettek volna érte, amikor tökre lutri volt, hogy mi sül ki belőle? Főleg a 18-as korhatár miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 12:10:10
Mert minden alkotói folyamat során 10-szer annyit készítenek el, mint ami bekerül a végleges produktumba. Ilyenkor meg csak le kell őket porolni, és elővenni újra és megnézni mi mennyire használható. ;)
Plusz ez azon nagyon kevés filmek egyike, amikről elhiszem, hogy az alkotók imádták, és sok mindent lelkesedésből csináltak, nem csak melóból.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 12:19:12
Én nem hinném. Minek fizettek volna érte, amikor tökre lutri volt, hogy mi sül ki belőle? Főleg a 18-as korhatár miatt.

Egyrészt ja. Nagyon lutri volt ez a 18-as.


Nem "ülnek rajta", hanem dolgoznak az ominózus sok időt igénylő digitális trükkökön 1 évet. ;)
És egy átlagos film forgatási ideje kábé ennyi. A Deadpool 1-et Március 23, és Május 29, között lezavarták. ;)
A Foxtól az engedélyt a gyártásra 2014 szeptemberében kapták meg, akkor a Pre-prodution részre maradt öt-hat hónap. Most is van majdnem annyi szeptemberig, majd rendelkezésükre áll 3, majdnem 4 hónap a forgatásra, több, mint az elsőnél. Majd egy év vagy több ütőmunka. Hol van itt kapkodás? :headscratch:
Megjegyzem a cikkben arról nem is volt szó, hogy az idén befejeznék a forgatást...
Mester, te magáról a forgatásról beszélsz...   :-\   az igen, eltart pár hónapig, de odáig még el is kell jutni...addig kész kell lennie, a castingnak, a díszleteknek, a ruháknak, ruha próbáknak, helyszínek kiválasztásának és a forgatókönyvnek, amit előtte tuti párszor átnyálaznak, átírnak, ha valami nem tetszik... no,  erre van 3-4 hónapjuk... szerinted ezt mind lezavarják, hogy ősszel elinduljon a forgatás?
 Persze, biztos, van rá lehetőség, de baszottul roham tempóban kell megtenniük...


Hát lövöldözések, autós üldözések, tankkal való harc, (valódi) jatpackkel való röpködés, kütyük, kétéltű autók stb. Mindezt általában mindenféle trópusi meg egzotikus helyszínen. Nem voltak agyonhasználva, nem voltak digi trükkök, de azért nem egy szobában beszélgettek.
öhm, ha megnézel ilyen régi filmeket, láthatod, hogy a főszereplő mögé végig oda van vetítve a cucc, szal, ja, egy "szobában" , vagy vmi hangárban dobálták ide ide olyankor, míg egy másik stáb az adott helyszínen vette fel a távoli eseményeket, esetleg egy autós üldözést, így mondhatni két stáb dolgozott... azért így tudtak vele haladni, míg maga a főcselekmény a főhössel máshol forgott, sőt lehet addigra kész is voltak vele.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 12:36:43
Olvasd el újra mester. Nem csak a forgatásról írtam.
Amúgy cakkumpakk mindenestül 20 hónap volt a DP 1 elkészítése a pénzgyűjtős test footage elkészítésével együtt. ;)
Amúgy nálam az ősz nem is "4 hónap múlva" (vagyis augusztus elején) kezdődik. ;)
Habár a cikk is érdekes, mert a szövegben már "A Deadpool 2 idén év végén kezdhet el forogni" szerepel ami simán lehet november is.

öhm, ha megnézel ilyen régi filmeket, láthatod, hogy a főszereplő mögé végig oda van vetítve a cucc, szal, ja, egy "szobában" , vagy vmi hangárban dobálták ide ide olyankor, míg egy másik stáb az adott helyszínen vette fel a távoli eseményeket, esetleg egy autós üldözést, így mondhatni két stáb dolgozott... azért így tudtak vele haladni, míg maga a főcselekmény a főhössel máshol forgott, sőt lehet addigra kész is voltak vele.
Ez ugye a mostani filmek esetében már nincsen így, ezért sajnos már nem lehet párhuzamosan több munkafázison dolgozni. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 12:50:58
De én még mindig nem a forgatásokról beszélek, hanem az előkészületekről...
20 hónap... de attól nem 4 hónap alatt dobtak össze mindent a film forgatás előtt, nem? Rendesen neki készültek, egyeztettek a színészekkel is és a többi kicsiny meló.

És a mostani filmeknél is vannak párhuzamos forgatások, de attól még ott az utólagos digi munka, ami azért vesz időt rendesen, régen ilyen gondjuk nem nagyon volt.

Jah, ősztől forog, én azt szeptemberre tettem, az már ősz.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 12:55:28
BuB én feladom. :lol:
Deadpool 1 pre production az engedély megadásától a forgatás kezdetéig, ahogy írtam. :nezze:
2014 szeptember - 2015 március = 6 hónap
Deadpool 2 ha nagyon de nagyon embertelenül kapkodnak és mindent elsietnek.
2016 április - 2016 szeptember = 5 hónap
De lehet csak októberben kezdik és ugyanott tartanak.
Remélem tudtad követni...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. április 07. - 13:09:17
Én is nagyon meglepődnék, ha nem lenne már alapból a fiókban egy majdnem kész DP 2 forgatókönyv, mondjuk az elsőnél is szinte biztos, hogy mire megkapták az engedélyt, az már készen állt.
Mert minden alkotói folyamat során 10-szer annyit készítenek el, mint ami bekerül a végleges produktumba. Ilyenkor meg csak le kell őket porolni, és elővenni újra és megnézni mi mennyire használható. ;)
Azért talán merész lenne azt állítani, hogy a "majdnem kész DP2 forgatókönyv" azonos azokkal a nem elkészült, de tervezett jelenetekkel.  ;) Nyilván rengeteget beletesznek belőle, de azok mind az első sztorihoz készültek, vagyis ha jelenetek, ötletek vannak is, azt talán még nagyobb meló beleszőni egy új sztoriba, pontosabban olyan új sztorit írni köré, amibe a jó része belepasszol.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 13:14:27
BuB én feladom. :lol:
Deadpool 1 pre production az engedély megadásától a forgatás kezdetéig, ahogy írtam. :nezze:
2014 szeptember - 2015 március = 6 hónap
Deadpool 2 ha nagyon de nagyon embertelenül kapkodnak és mindent elsietnek.
2016 április - 2016 szeptember = 5 hónap
De lehet csak októberben kezdik és ugyanott tartanak.
Remélem tudtad követni...  :roll:
Az engedély megadadásától... de akkor ott már volt vmi terv, fiszim-faszom leadva az asztalra a főnökségnek, nem? Valamire csak meg kellett adniuk az engedélyt, hogy akkor na, akkor kezdheted az előkészületket és a forgatást...
Most egyelőre még "semmijük" nincs...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 13:52:42
Én is nagyon meglepődnék, ha nem lenne már alapból a fiókban egy majdnem kész DP 2 forgatókönyv, mondjuk az elsőnél is szinte biztos, hogy mire megkapták az engedélyt, az már készen állt.
Mert minden alkotói folyamat során 10-szer annyit készítenek el, mint ami bekerül a végleges produktumba. Ilyenkor meg csak le kell őket porolni, és elővenni újra és megnézni mi mennyire használható. ;)
Azért talán merész lenne azt állítani, hogy a "majdnem kész DP2 forgatókönyv" azonos azokkal a nem elkészült, de tervezett jelenetekkel.  ;) Nyilván rengeteget beletesznek belőle, de azok mind az első sztorihoz készültek, vagyis ha jelenetek, ötletek vannak is, azt talán még nagyobb meló beleszőni egy új sztoriba, pontosabban olyan új sztorit írni köré, amibe a jó része belepasszol.
Igen, ebben igazad van.
Az engedély megadadásától... de akkor ott már volt vmi terv, fiszim-faszom leadva az asztalra a főnökségnek, nem? Valamire csak meg kellett adniuk az engedélyt, hogy akkor na, akkor kezdheted az előkészületket és a forgatást...
Most egyelőre még "semmijük" nincs...
Gondolom ezt tőlük tudod. :omg: Á hagyjuk BuB, te magadnak generálod a kételyeket, amiken aztán pörögsz. :lol:
Na jó, ez azért vlamilyen szinten ismerős érzés. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 14:03:50
Nem, nem tőlük tudom...  :'(    csak szimpla elképzelés...  :roll: ha mész a stúdióhoz egy film miatt házalni, az alap szerintem, hogy valamilyen szinten megvagy a forgatókönyvvel, nyilván van elképzelésed helyszínekről, hogy szemléltesd a cuccaidat a nagy főnökségnek, akik rámondják az áment a dolgokra mutatni kell vmit, sztorybordokat, vázlatokat erről-arról, hogy lássák,h ogy miről van szó, "beleéljék" magukat, hogy van benne potenciál...
Ezután gondolom (én gondolom), bólintanak rá a fejesek, hogy akarják e ezt tető alá hozni.... gondolom, utána elkezdnek számolgatni, miből-mennyi pénzből lehetne kihozni a filmet... ha ezek megvannak, jöhet a bejelentés, bemutató és forgatási dátum kitűzése,  elkezdik csiszolgatni a forgatókönyvet megy a casting, az előkészületek, díszletek megtervezése, megcsinálása, hogy forgatási napra minden kész legyen, vagy legalábbis a nagyja, amivel akarnak kezdeni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 14:09:50
Épp ez a gondom, hogy a saját szimpla "elképzelésed" alapján előre fanyalogsz egy film miatt a puszta bejelentés pillanatában. :bravo:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 14:21:44
Fanyalgok?  :ohmy:
Csak nem értem hova a rohanás? Ha ez mind valami csoda folytán klappol és gyors megcsinálnak mindent, hogy ősztől elkezdhessenek forgatni, lezavarják a forgatást teszem azt februárra, utómunkálatokkal kész a film jobb későn júniusra... akkor még majd ülnek rajta 8 hónapig a 2018-as bemutatóig?
Miért? Miért nem csinálják meg normálisan a cuccot, mire a nagy kapkodás? Jó az nekünk, ha ilyen "gyorsan" összecsapnak mindent?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 14:31:52
Fanyalgok?  :ohmy:
Mindig.  ;) Én meg mindig kötekszem, így kerek a világ. :hehe:
Csak nem értem hova a rohanás? Ha ez mind valami csoda folytán klappol és gyors megcsinálnak mindent, hogy ősztől elkezdhessenek forgatni, lezavarják a forgatást teszem azt februárra,
Akkor úgy novemberig több idejük is jut az előkészületekre, mint az egynél, nem is kell kapkodni. De igen, nagyjából én is így gondolom reálisnak, hogy ősz közepén indul és év elejéig lezavarják.
utómunkálatokkal kész a film jobb későn júniusra...
Az első rész utómunkálatai 9 hónapig tartottak, de szerinted a 2-ra elég lesz 4? Pont te írtad, hogy az tart sokáig, a régi szobákban forgatott unalmas filmekhez képest, amiket gyorsan meg lehetett csinálni. Kábé novemberre lennének kész ugyanolyan tempóval, és kisebb meló tuti nem lesz.
akkor még majd ülnek rajta 8 hónapig a 2018-as bemutatóig?
Akkor csak kb. 2-3 hónapot ülnének rajta, és szerintem kivárnák míg lemenne a szokásos karácsonyi Star Wars őrület.
Miért? Miért nem csinálják meg normálisan a cuccot, mire a nagy kapkodás? Jó az nekünk, ha ilyen "gyorsan" összecsapnak mindent?
Ha 4 hónapot szánnának a digitális utómunkára, ahogy írtad, na akkor tényleg elkapkodnák. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 14:35:04
9 hónapig tartottak az utómunkálatok? Az se semmi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 07. - 14:38:05
Látszik, hogy figyelmesen elolvastad, amiket eddig írtam. :lol:
Nem "ülnek rajta", hanem dolgoznak az ominózus sok időt igénylő digitális trükkökön 1 évet. ;)
És egy átlagos film forgatási ideje kábé ennyi. A Deadpool 1-et Március 23, és Május 29, között lezavarták. ;)
Majdnem 9 hónap, eltelt a premierig. Mint egy szülésnél.  ;D Ez nyilván nem mind a digi-utómunka, de elég valószínűtlen, hogy 4 hónap alatt kész voltak, és 5 hónapot "ültek rajta".
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 07. - 15:25:30
Na, épp ezt akartam... ez a teljes forgatás... az olyan 3 hónap körül szokott lenni... azért nem hiszem, hogy 9 teljes hónapot elszaroztak volna a digitális utómunkákra.
Főleg, hogy van premier előtti vetítés is, tesztközönségnek is, utána meg a sajtónak, azért bemutató előtt olyan 1 másfél hónappal már dobozban van a cucc, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. április 08. - 16:32:04
A Goldfinger című 007-es filmben amikor Goldfinger sakkozik az elején a szálloda medence partján,jól láthatóan az is csak oda van vetítve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. április 10. - 08:57:43
Tényleg nem értem én sem, hogy min aggódsz, BuB. Nehogy azt hidd, hogy ez a "kapkodás" olyan egyedi lenne a mai Hollywood világában is. A legtöbb sikeres filmnél ugyanúgy szinte azonnal nekiállnak a következő rész munkálataihoz. Csak nem mindegyik filmnél reklámozzák ezt agyon a weblapokon. És azért azt se felejtsük el, hogy ott sem kezdők dolgoznak, akiknek egy film előkészületi munkái (amiket te is említettél: díszletek, jelmezek, stb) több mint fél évig vagy akár egy évig tartana. Egy forgatókönyvíró is hamar össze tud dobni pár vázlatot, amit a studió elé tud rakni, hogy kiválasszák a megfelelőt, a részleteket, meg a párbeszédeket van ideje utána neki is kidolgozni/pofozgatni mire a forgatás elkezdődik. Biztos lehetsz benne, hogy nem évekig fogja írni. A kellékesek meg egy hónap alatt legyártanak mindent, hiszen azok is nagyüzemben nyomják. Tehát igen, bőven elég mindenre 4-6 hónap, hidd el.  ;) És abban is biztos lehetsz, hogy nem most áprilisban kezdték el az egészet, hanem már tuti hogy február végén elkezdték. A studió szakemberei már a premier után tudják, hogy egy film jó vagy sem. És ebből is láthatod, hogy a döntéshozatal jóval gyorsabb ott, hiszen a bevételi adatokból kiindulva tuti hogy már február végén kiadták a stábnak, hogy kezdjenek el dolgozni a folytatáson.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. április 10. - 10:52:06
De ez nem magyarázza meg az előrébb hozatalt. Mert minden ilyen filmnél eleve számításba veszik, hogy lesz még két folytatás (még a trágya Ulti F4-nél is), aminek persze gátat szabhat egy nagy bukta (mint az UF4-nél is), de alapvetően úgy tervezik, úgy építik fel, hogy kétévente jön egy-egy folytatás. Vélhetően nem volt ez másképp a DP-nál sem. Csak éppen senki sem számított ekkora sikerre, ezért most gyorsan meg kell lovagolni. A kapkodás pedig nem vezet jóra sosem. És sajnos többnyire a forgatókönyv bánja, nem a többi. Hibátlan példa rá mondjuk a Fűrész 2.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 10. - 10:58:43
Ja, én is vhogy így látom.
Plusz ha azt nézzük, a GotG is mekkora siker volt, és azt is csak tavaly kezdték el előkészíteni, és idén kezdték el a forgatást, pedig annak a második része se volt bejelentve (gondolom olyan kockázatosnak hitték, mint a FOx az R-es Deadpoolt), de mégis hiper-mega siker lett az is...  és nem az lett, hogy 1-1,5 hónappal a premier után azonnal bejelentették, hogy oké, 5 hónap múlva már kezdjük is a második rész forgatását.... szééépen, adtak időt mindenkinek.
(mondjuk valszeg az is közre játszhatott, hogy a színészek is elfoglaltabbak voltak, mint a DP-s stábnál :headscratch: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 10. - 11:43:48
Még mindig, szó szerint nem értem, miről beszéltek. Ha a film elkészítésére nem adtak kevesebb időt, mint az első résznél, és amúgy a szokásos kb. 2 év van belőve célnak, akkor mégis milyen kapkodásról, vagy előre hozatalról van itt szó? :headscratch:
Ha ugyanannyi időt szánnak rá, mint az elsőre, kijöhet 2017 végén, de ami valószínűbb, hogy 2018 elején fog kijönni, ami két év az első után.
Más filmek részei között sokszor azért szokott nagyobb hézag lenni, mert a stáb közben más filmen is dolgozik (Batman Begins, Tökéletes trükk, Dark Knight), de itt nincsen ez, akkor mégis miért kéne a babérjaikon ülni fél-egy évet?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. április 10. - 13:07:57
Mert szerintem a hollywoodi blockbuster filmek készítésének minden fázisába nem látunk bele, és ha meghatároztak egy ideális dátumot a folytatásra, akkor az egy reális, és tartható időpont. Ha pedig előrébb hozták, akkor - én legalábbis nem feltételezném - hogy ez kimerül abban, hogy kiadják az ukázt, hogy fiúk, mégse menjen el senki nyaralni, mert máris folytatjuk. Mivel dollár százmilliókról van szó, biztosan van oka az eredeti időpont belövésének (akkor is, ha mi nem ismerünk minden indokot), és ha hirtelen előrébb hozzák, az annyit tesz, hogy valaki, vagy valakik kevesebb időt kapnak arra, hogy elkészítsék a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 10. - 13:51:16
Előrehozásról hol volt szó? Mert a hírben amiből indult a vita nem írnak ilyet.  :nezze:
http://cinestar.hu/osztol-forog-deadpool-2/
Ha van bármi más, hivatalos forrás ahol olyanokat írnak, mint hogy "4 hónap múlva megkezdik a forgatást, amit idén befejeznek, hogy előrébb hozzák, hogy ne legyen egy évben az X-mennel" stb. elfogadom, hogy gáz dolog. Most gyors kereséssel nem találtam semmi ilyet, de ha van, osszátok meg, és elhiszem.
Nekem úgy tűnik, hogy a 17 vége 18 eleje, maga a kijelölt ideális dátum, nem tudok semmilyen korábban megadott későbbi dátumról, amit előrehoztak volna.

Szerk: Egy ilyen hírt találtam februárról (mivel ugye már a film premiere előtt bejelentette a fox a folytatást).
"20th Century Fox staked a claim for two additional Marvel movies on their release date calendar: October 6th, 2017 and January 12th, 2018. Since that October date is probably going to the Gambit movie, we could maaaaybe pencil Deadpool 2 in for that January 12th date. It's not even a little bit official, though, so don't get excited."
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2016. április 10. - 14:29:18
Főleg manapság mikor már akkor előre lefixálják a folytatásokat, mikor még ki se jött a film és nem is tudni hogy sikeres...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 10. - 16:30:17
Előrehozásról hol volt szó? Mert a hírben amiből indult a vita nem írnak ilyet.  :nezze:
http://cinestar.hu/osztol-forog-deadpool-2/
Ha van bármi más, hivatalos forrás ahol olyanokat írnak, mint hogy "4 hónap múlva megkezdik a forgatást, amit idén befejeznek, hogy előrébb hozzák, hogy ne legyen egy évben az X-mennel" stb. elfogadom, hogy gáz dolog. Most gyors kereséssel nem találtam semmi ilyet, de ha van, osszátok meg, és elhiszem.
Nekem úgy tűnik, hogy a 17 vége 18 eleje, maga a kijelölt ideális dátum, nem tudok semmilyen korábban megadott későbbi dátumról, amit előrehoztak volna.

Szerintem csak Kaine tippelhetett arra, hogy bemutatják 17-ben, mert ha szepben elkezdik a cuccot csinálni 1 év alatt azért csak lezongorázzák az egész filmet szőröstűl-bőröstűl, aztán meg csak 5 hónapig még "üldögélnének" rajta.  :headscratch: Vagy baromi lassan csinálják meg az utómunkákat, hogy kihúzzák 2018-ig.
  De ha nagyon kész vannak és nem tudnak már mit kezdeni vele, előrébb hozhatják a bemutatót is, pölö asszem most a WB hozta előre egy hónappal a Csodanőt is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. április 15. - 11:23:23
A Ghost in the shell manga volt előbb aztán rajzfilm?
Na mindegy, ide írom.
Scarlett Johanson - Ghost in the shell:
(http://i.imgur.com/CRZ4526l.jpg)
http://filmek.s9.hu/az-elso-kep-a-ghost-in-the-shellbol/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. április 15. - 12:12:54
Manga volt előbb. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. április 17. - 12:15:40
Újra előszednék?  :uhoh:

http://filmbuzi.hu/archives/2016/04/17/apocalypse-utan-dark-phoenix/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 17. - 14:47:05
Ha Singer rendezné, nem is csodálkoznék rajta... gondolom benne van, hogy megcsinálná a saját verzióját.
Bár mivel azt is rebesgették, hogy neki ez volt az utsó X film, így ez is eléggé pletyka szintű cucc... bár most hogy a  film premier előtt vagyunk, tele leszünk ilyen hírekkel...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. április 17. - 15:09:49
Mondjuk a TDoFP premiere előtt is leadták a pletykát, hogy az Apo lesz a következő film, és be is jött. :) Személy szerint örülnék, ha Vaughn térne vissza a rendezői-írói székbe, Singer meg lehetne segítő, producer.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. április 17. - 16:04:41
Singer azt nyilatkozta (https://boxden.com/showthread.php?t=2336588), hogy nem szándékozik végérvényesen otthagyni az X-Men filmeket, de szeretne kicsit pihenni, és ha majd megint X-Men filmet csinál, akkor legszívesebben Proteust venné elő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. április 17. - 16:49:29
Proteusról valami X-Men  TV sorozat kapcsán beszéltek, nem?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. április 17. - 18:09:05
Az Legion volt, nem?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. április 17. - 18:13:01
LEgion-ról úgy emlékszem külön sorozatot terveztek. Proteus meg talán a New Mutants sorozat gonosza lett volna. :nemtudom: Amiből, a legújabb pletykák szerint, már filmet terveznek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. április 17. - 18:29:14
Én úgy tudtam, hogy a New Mutantsből mindig is filmet terveztek, és azon kívül lesz(?) még a Legion meg a Hellfire sorozat. De a fene se tudja már követni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 17. - 19:28:58
Legion meg Proteusz nem egy és ugyanaz? Vagy legalábbis egybe fonódik a sorsuk, nem?  :headscratch:

A New Mutant film viszont már a spájzban van... már voltak hírek asszem castingról is, meg hogy egynémelyik nagyobb X is benne lenne egy cameóra...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. április 17. - 19:36:47
Már egy ideje csend honol a Legion sorozat felől ami számomra remek hír, mert a fene se akar ilyen elb@szott szériákat nézni :hehe: Egyébként ha tényleg behozzák Proteus karakterét a filmes univerzumban lehet egy alternatív változatot fogunk látni és olyasmi lesz mint az Ultimate X-Menben ahol Xavier és Moira fia volt Proteus, Legion képességeivel is ötvözve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. április 17. - 19:47:11
Az X-factor film ötlete is felmerült pár éve.

Ami biztos, hogy lesz: záró Wolverine film és Deadpool 2.

A Fox annyira nem tervez előre már, mint a Disney (még a Sony-nál is az Póki biztos egyedül jelenleg, azért még mindig nem tanultak a sokat akar a szarka effektus után) vagy valahogy Warner Bros próbálkozik a DC-vel (legalább van b terv arra az esetre, valamelyik film nem érné el az előre elképzelt bevételi mutatókat).

Továbbiról a Fox-nak szerintem fogalma sincs, milyen X filmek legyenek az Apocalypse után. Újabb trilógia a fő csapattal vagy spinoffokban próbálkozzanak újabb csapatokkal. Közben 2000 óta azért szépen felépítették a saját moziverzumokat. Nem kapkodták el, belelovalva magukat további 10 film előre bejelentésébe, mint a többi stúdiónál megy manapság. A tavalyi F4 meg eleve halálra volt ítélve a kaszáknál.  :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Hoby - 2016. április 17. - 21:31:30
Már egy ideje csend honol a Legion sorozat felől

Azért nem olyan nagy az a csend. Az FX-re jön a cucc, megvan a főszereplő, illetve jó pár színészt jelentettek már be a pilothoz, szóval készülget a sorozat. Ráadásul a Fargo készítőjétől érkezik a sori, úgyhogy lehet bizakodni, hogy jó lesz. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. április 19. - 19:50:44
 ;D
He, a Warner-DC régi receptet használ, biztosra megy és régi Pókemberes remek szereplőket szerződtet a Liga filmbe, J.K. Simmons mellett, most William Dafoe szerződött le valamilyen titkos szerepre.  :D

Hm, nem tom ki lehet... lehet Eiling tábornok, talán...?  :headscratch:

Szerk:
magyarul s fent van már a hír:
http://cinestar.hu/willem-dafoe-csatlakozott-az-igazsag-ligajahoz/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. április 20. - 07:39:59
Oké, most már csak a Marvelnek kéne lenyúlnia DC-s szereplőket. De azt rebesgetik, hogy Michael Keatont már szerződtetik. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. április 21. - 20:38:45
Az a hír járja, mégse....:(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Május 05. - 11:55:15
Oh, a múltkor beszéltük,h ogy jön az Új Mutánsok mozi, aminek már rendezője is van,  Josh Boone személyében.

A minap pedig ezt a képet rakta ki az instagram oldalára.

(http://static1.squarespace.com/static/51b3dc8ee4b051b96ceb10de/t/572a0db1b09f95797e63255a/1462373815174/possible-hero-lineup-revealed-for-the-new-mutants-film?format=750w)

A fanok már gyártják az elméleteket, hogy valszeg azért ezt rakta ki, mert ezek a tagok fognak szerepelni a filmben.
szép lenne, az első X mozi, amiben tök képregényhű csapatfelállás lenne.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Május 05. - 12:19:39
Idézet
szép lenne, az első X mozi, amiben tök képregényhű csapatfelállás lenne.  ;D

Mindenképp örvendetes dolog lenne, ha már az elsődleges mutáns csapattal nem voltak erre képesek 16 év alatt... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Május 05. - 19:22:27
Új Power Rangers rucik. Egészen modernizálták, enyhén túlzásnak érzem, de majd kiderül, hogy mutatnak élőben. :)
(http://www.comicbookresources.com/imgsrv/imglib/0/0/1/prangers-262f5.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. Május 05. - 19:37:44
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s526x395/13177684_699445773531907_4466808090510842984_n.png?oh=89eb01a05ab73c0af724a5d2c0ee5481&oe=57E855EA)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Május 05. - 19:49:22
Engem inkább a Bat-páncélra (főleg a "Batman:Begins"-esre) emlékeztet, nem a Vashapsira. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Május 05. - 22:15:16
Csak azért hasonlítják Vasemberhez, mert van egy k*&khm# világító háromszög a mellkasukon és ez a rajongók szerint már koppintásnak minősül :roll: Inkább hasonlít a Crysis főhősének a páncéljára,de szerintem a maga módján azért egyedi. Mozgásban úgy is más lesz plusz tesznek rá egy rakat cgi-t ami ad neki némi grafikai tuningot!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Május 05. - 22:19:45
Úgy néznek ki, mintha valami külső burok lenne csak és belül energialények lennének. Ez nem rossz elgondolás, bár nekem még szoknom kell.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Május 06. - 06:44:37
A csöcsvért nagyon kell minden páncélos női karakternek 😆
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BenGee - 2016. Május 06. - 07:45:45
Oh, a múltkor beszéltük,h ogy jön az Új Mutánsok mozi, aminek már rendezője is van,  Josh Boone személyében.

A minap pedig ezt a képet rakta ki az instagram oldalára.

(http://static1.squarespace.com/static/51b3dc8ee4b051b96ceb10de/t/572a0db1b09f95797e63255a/1462373815174/possible-hero-lineup-revealed-for-the-new-mutants-film?format=750w)

A fanok már gyártják az elméleteket, hogy valszeg azért ezt rakta ki, mert ezek a tagok fognak szerepelni a filmben.
szép lenne, az első X mozi, amiben tök képregényhű csapatfelállás lenne.  ;D

Egy kicsit hozzátennék a hírhez:

http://filmtrailer.hu/filmhirek/ok-lesznek-az-uj-mutansok/ (http://filmtrailer.hu/filmhirek/ok-lesznek-az-uj-mutansok/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Május 09. - 12:57:43
He, Marvel pletykák a filmdroidról:

Thor 3:
Tessa Thompson lesz elvben Valkűr...
(http://cdn-img.instyle.com/sites/default/files/styles/684xflex/public/1448301782/112315-tess-thompson-lead.jpg?itok=DBy03UNh)

Szaaal, a híres szőke hajú viking csajt csak sikerült befeketíteni...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Május 10. - 20:56:54
Szaaal, a híres szőke hajú viking csajt csak sikerült befeketíteni...

Ez amerika....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Május 10. - 21:46:04
Ez Hogun és Heimdall után még meglep bárkit is?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2016. Május 10. - 22:37:26
Nekem Heimdall tökre bejött a filmekben így napbarnítottan ( :hehe: ), szóval én nem ítélem el előre a mostani hírt sem, lehet, hogy a filmben Valkűr is jól fog működni ezzel a színésznővel.
Egyébként mivel az Asgardiak a filmben nem tényleges istenek, hanem tulajdonképpen egy földönkívüli faj, így nem feltétlenül kell szó szerint követniük a skandináv mitológiai megjelenést.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Május 10. - 23:30:52
Nekem sem volt bajom egyik váltással se, mert amíg nem láttam a Thor filmet, kb. nem is tudtam semmit a karakterekről. A Valkűr esetében is hasonló a helyzet, bár azt azért tegyük hozzá, hogy még sehol sem erősítették meg, hogy tényleg őt fogja-e játszani a színésznő. Csak arra akartam utalni, hogy ilyesmin már tényleg nem kellene fennakadni ennyi rassz- és nemváltás után. :D Engem sokkal jobban ledöbbentett az a hír, hogy Natalie Portman nem tér vissza a Thor 3-ra.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Május 11. - 07:12:03
Engem annak idejen Megan Fox idegesitett fel,hogy eltunt a Transformers folytatasbol.....O kellett volna oda! :(((
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Május 11. - 08:52:29
Legalább valami jó is lett volna benne igaz. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Május 13. - 07:00:20
Igen! ;D
De tenyleg utalom a szinesz valtasokat. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Május 14. - 17:59:00
Hehe, a Foxnál valakinek tuti mosni kell valami sok pénzt, mert Kinberg az X-ek és az F4 producere a szokásos reklám körúton az X-men miatt, pedzegette, hogy nagyon szeretnék elkészíteni az F4 második részét, és próbálkoznak ez ügyben...  :roll:  :lol:  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2016. Május 14. - 18:56:12
Sok szerencsét hozzá. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Május 14. - 21:22:50
Pláne, hogy Michael B. Jordan csatlakozott a Fekete Párduc stábjához..... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Május 14. - 21:31:11
Amúgy érdekes kis pletyka volt még ugye a múltkor a Marvel következő fázisairól, és azok között volt, hogy a következő fázisokban szeretnék a Secret Invasion-t, vagy a Siege-t tető alá hozni...
Na most, az Invázióhoz a Skrullok kellenének, azoknak a jogai meg nem a Foxnál vannak?  Lehet, hogy tárgyalgatnak már a témában?
Na persze ezek a fázis pletykák nem kerültek megerősítésre...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Május 14. - 22:06:00
Ez az F4 2 hír sokkoló. Szeretnék látni egy listát, hogy mi szólt MELLETTE?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Május 15. - 09:37:48
Már meg van az ötletük!
A történet szerint, az F4 bemegy a Negatív Zónába, és mikor vissza térnek felcserélődik a bőrszínük, mindenki fekete lesz, Fáklya pedig ezúttal fehér.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Május 15. - 09:54:02
Ez az F4 2 hír sokkoló. Szeretnék látni egy listát, hogy mi szólt MELLETTE?  :D
Megtarthatják továbbra is a jogokat és ööö.... Azt hiszem kb. ennyi. ;D

Gyakorlatilag a Marvelnél most már 3 Fáklya lesz.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Május 15. - 10:13:29
Van karrier egy F4 után is.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Május 15. - 10:30:21
Ez az F4 2 hír sokkoló. Szeretnék látni egy listát, hogy mi szólt MELLETTE?  :D
Megtarthatják továbbra is a jogokat és ööö.... Azt hiszem kb. ennyi. ;D

Gyakorlatilag a Marvelnél most már 3 Fáklya lesz.  :hehe:
Meg hát pénzt is kell mosni a maffiának.  :hehe:

Azért kíváncsi vagyok a színészek milyen szájízzel térnének vissza...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2016. Május 15. - 12:36:37
De mi értelme rögtön új filmet csinálni? A legutóbbi kolosszális buktával azt már elérték, hogy évekig a jogokon ülhetnek még. (Nem mintha bárkinek is kellenének azok a jogok mostanság... :hehe:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Május 15. - 13:13:39
Igen, a filmmel most övék a jog nem tudom, 5-10 évre biztosan. Ha legalább ülnének rajta pár évig, talán halványulna a film azoknak, akik látták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Május 20. - 22:13:36
Az első concept art a Thor: Ragnarökhöz:
(http://media.comicbook.com/2016/05/573f502b0fd8c-183406.jpg)
Amennyire meg lehet ítélni, nem lesz olyan röhejes Hela kinézete a filmvásznon.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Május 23. - 08:51:32
Ki ez Aku? :hehe: (a Samurai Jackbol)Most nezem,face-en is megy az Akuzas....:D

Amugy szep festmeny! 8)

++

Lehetne F5 - Az újratöltés. :hehe:  :lol:

(Ne posztolj rögtön magad után! Használd a módosítás gombot! ;) - Sepi)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 01. - 08:40:16
Jahj... atya ég... Old Man Logan... kicsi f@$#om...  :roll:  :drying:
Nem igazán értem, hogy miért hivatkoznak még mindig arra az eseményre...

Szal, elkezdődött a forgatás...
(http://cdn04.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2016/05/jackman-firstwolv/hugh-jackman-beard-wolverine-3-set-photos-01.jpg)

Most komolyan eljátszák ugyanazt, amit a 2. rész elején? Kapunk egy hitét vesztett, bújkálós Logant?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Június 01. - 08:45:40
Mindezt egyetlen forgatási képből szűrted le?  :lol::stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 01. - 09:01:56
Vártam már mikor reagálsz...  :P

Öhm, ja... egyrészt, folyamatosan hangoztatják, hogy az Old Man Logant veszik alapul, nos nem úgy tűnik, mintha egy apokaliptikus jövőben játszódna a film...

Másrészt, meg a szakáll... eléggé úgy tűnik, hogy megint depis, és elhagyta magát  :-\  nagyon,nagyon remélem, hogy nem ezt akarják megint eljátszani...  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Június 01. - 09:13:19
Vártam már mikor reagálsz...  :P
Rám mindig számíthatsz. :lol:
Másrészt, meg a szakáll... eléggé úgy tűnik, hogy megint depis, és elhagyta magát  :-\  nagyon,nagyon remélem, hogy nem ezt akarják megint eljátszani...  :'(
Mert az Old Man Loganben ellenben életvidám, és boldog. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 01. - 09:20:06
Egen, pont ezért remélem, hogy nem azt akarják eljátszani... már a második rész eleje is azzal telt, hogy ő most bánatos, depis, hátrahagyott mindent, és a többi és a többi szomorú dolog... nos ott ezt úgymond 20 perc alatt maga mögött hagyta szerencsére és nem azt kellett nézni végig, hogy ő mennyire bánatos...  az Old Man Logan meg arról szólna, hogy a 2 órás filmből 100 perc azzal telik, hogy ütik-verik, de ő csakazért sem harcol...  valahogy ez nem izgatna... magában a comicsban is zavart, hogy na megint maga alatt van, ott igazából ami tetszett, az a megváltozott jövő, ahogy bemutatta, hogy melyik gonosz, hol helyezkedik el a világtérképen, melyik hős, hol halt meg, érdekes egy világ volt... ezt filmen meg amúgy se lehetne megjátszani jól... 
így még mindig egy nagy kérdőjel van bennem, hogy miért hivatkoznak még mindig az Old Man Loganre 3. résszel kapocsban.  :headscratch:

És, ha most tényleg depis, és megint maga mögött hagyott mindent... kétszer eljátszani ugyanezt? Ne már...   :-\ Lassan egy vinyogó kutya képét mutatja, nem egy vadállat Farkasét ( :hehe:)... 
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Június 01. - 09:57:48
Az Old Man Logannek rövid haja van nem?
A hires cimekre a hirveres miatt kell hivatkozni  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 01. - 10:29:57
Egen, rövid, ősz haja van, és szerintem szakálla sincs... mármint a pofa szakálla is mintha sokkal rövidebb lenne az átlagosnál..


Jah, amiatt, és mégis azt találgatja mindenki, hogy-hogy lesznek ebbe világhatolmra jutott gonoszok...
De valszeg csak annyi lesz a címnek is köze hozzá (ha ez lesz egyáltalán a címe) mint mondjuk a Bosszúállóknál az Ultron Korának.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Június 01. - 10:48:05
Most az a baj, ha Old Man Logant csinálnak, vagy az a baj, ha nem Old Man Logant csinálnak? :headscratch: :lol:
Vagy bármit csinálnak így is úgy is sz*r lesz? (Mondjuk én is a leginkább ezt tartom valószínűnek, mivel az eddigi Rozsó filmek is azok voltak.)
Amúgy a képregényben is hosszabb szakálla van, de nem ez a lényeg. ;)
(http://static.srcdn.com/slir/w570-h300-q90-c570:300/wp-content/uploads/Old-Man-Logan-Wolverine-Comics.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 01. - 11:34:09
Jah, csak az átlagnál rövidebb ősz hajára emlékeztem.  ;D

Hmhm... igazából, ja, mindkettő  ;D
Mondjuk csak szimplán nem értem miért hivatkoznak folyamatosan Old Man Logan sztorira, nem igazán tudják kivitelezni.

Most csak csalódott vagyok duplán.. tudtam, hogy kezdik a forgatást, gondoltam lesznek majd lesifotók és legalább jobban látjuk mi lészen... most erre kaptuk ezt... apokaliptikus világ sehol, Logan is furán néz ki...   totál nem ezt az elveszett megjelenést vártam tőle, azt hittem kapcsolódunk a Days of utáni eseményekhez.

Odakint viccelódnek, hogy ő lesz az új szállító biztos...  :hehe:

(http://cdn02.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2016/05/jackman-firstwolv/hugh-jackman-beard-wolverine-3-set-photos-03.jpg)
(http://cdn03.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2016/05/jackman-firstwolv/hugh-jackman-beard-wolverine-3-set-photos-12.jpg)

Közbe Facen már egy ilyen kép is előbukkant:
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13346966_1154319117935824_6947092135420712399_n.jpg?oh=c46ae22e34b3c0731cadda0cdebd1b5b&oe=57C989A0)
Legalább gyorsan magára talált...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Június 01. - 19:10:38
Jesszusom!De ormótlan az az autó!  :ohmy:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Június 03. - 22:05:29
Ebben meg mondjuk van valami:
(https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/13336049_711846675625150_1558894010031244998_n.jpg?oh=974ff9d4d763214d9e33b39567242785&oe=57CEFED3)

 :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Június 04. - 14:26:28
Ron Perlman szívesen lenne Kábel.  8) Más kérdés, megkapja-e a szerepet a Deadpool 2-ben.

(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/13241374_905552549590050_1265849073273426511_n.jpg?oh=9040531e926e96b2e40c6379e5dd6ca0&oe=57C8507E&__gda__=1473354146_d70df020473e88bb1b4d12240765e368)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Június 04. - 15:35:14
Rajta kívül még Dolph Lundgren és Stephen Lang is pályázik Kábel szerepére,de őszintén szólva Ron Perlman-nél aligha tudnak jobb színészt választani! 8)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Június 04. - 17:32:52
Kábel ennyire öreg, ennyire veterán harcos karakter?
Mert a haja fehér ugyan, de nehéz a rajzokból ezt levenni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2016. Június 04. - 23:11:17
kib*szott öreg :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Június 04. - 23:17:46
Ja csak néha bedob egy kis cuccost  ;D
(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/c8/85/5c/c8855cac380470b63814316f4c9c7a1a.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Június 08. - 18:14:30
És be is pisil? :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 08. - 18:47:58
B@$#ki, hát milyen Gordon felügyelőt kapunk mi?  :o ;D
(https://67.media.tumblr.com/b76b3554397310f95a41210cd135da73/tumblr_o8gjmtKDkF1rov369o2_1280.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Június 08. - 20:07:08
Értem én,hogy a képregényekben mindenki, beleértve a wc-s bácsit is kigyúrt mint állat,de szerintem ez kimondottan hülyén néz ki egy élőszereplős filmben. Ráadásul Gordon sosem a nyers erejéről volt híres, inkább az eszével oldotta meg a problémákat! Legközelebb mi jön, May nénit 50 éves színésznő fogja játsz...oh wait!!!  :lol: Amondó vagyok a szuperhősök legyenek vasztásak a többiek pedig normál testalkatúak, mert ez itt nem a GI Joe és társai...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Rockatansky - 2016. Június 08. - 21:27:14
Nagy kaki ez az egész,elhiszed nekem?
Láttam ma egy ilyen képet,erről a paliról, Gym Gordon néven.De abszolút nem vettem komolyan.Azt hittem,csak egy vicc.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Június 08. - 22:50:44
Azért az Első évben bőven akciózott is.
Amúgy már a Whiplashben is feltünt, hogy elég jó fizikumnak örvend az öreg JJ.
(http://i3.mirror.co.uk/incoming/article4985580.ece/ALTERNATES/s615/Whiplash.jpg)
Lekevert volna egy pofont anno Tobeynak, lerepült volna a feje.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: WhiteTiger - 2016. Június 09. - 08:31:17
(http://images-cdn.moviepilot.com/images/c_fill,h_350,w_750/t_mp_quality/ml7vlubjbnl2cym3bbcx/dragon-ball-resurrection-f-will-master-roshi-be-goku-s-final-challenge-698986.jpg)

Nekem erről a képről ő jutott eszembe. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 09. - 09:50:28
Nem csak neked, elég sokak ezt írták alá, "Master Roshi, is that you?" ;D

Érdekes, hogy ennyire kidolgoztatták az öreget... pedig elvben nyúlfarknyi szerepe lesz a JL-ben...  :headscratch:
Amúgy nekem még a mostani Status Quo jutott eszembe róla, amikor is ő Batman...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Június 09. - 19:39:34
Ő tényleg a JL-ben lesz Grodon? :roll:
Én azt hittem csak vicc...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Június 10. - 09:58:12
Lehet, hogy csak úgy edz és nem egy film miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 10. - 19:24:56
Bakker, mi a tosz má?  ;D

(http://cdn03.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2016/06/jackman-pat/hugh-jackman-films-wolverine-3-scenes-with-patrick-stewart-01.jpg)
(http://cdn03.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2016/06/jackman-pat/hugh-jackman-films-wolverine-3-scenes-with-patrick-stewart-06.jpg)
Mondjuk legalább Patricket így megerősítették, eddig nem votl 100%. Legalábbis tereltek vele kapcsolatban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Június 10. - 19:34:45
Tereltek? Már nagyon régen megerősítették, hogy benne lesz. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 10. - 20:47:58
Pár hete kérdezték Patrciket és nem igazán volt egyértelmű válasza... plusz a CBM is olyasmit írt pár hete, hogy még nem volt még letisztázva, hogy tényleg szerepel-e... nekem az volt az utsó "infóm" róla...  :headscratch:

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Június 11. - 11:17:55
Mire Logan megöregszik, a Prof még él?  :surp:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 11. - 11:34:17
Hát, végülis a DOFP végén is Log már öreges volt, őssz hajszálakkal, és a prof még élt.
Viszont, most hogy ez megint hol helyezkedik el időben... meg hogy megint mi van?
MOst távoli jövőben vagyunk az vili, de most megint mindenki szétvan csúszva, szétverhették a sulit?
A prof is eléggé romos állapotban van, a dizájnos tolószéke sincs sehol...
Nem tom, a Fox most megint szétbarmolja az idővonalat?  :uhoh:

Deadpool a jelenünkben játszódott volna? Aztán jönne akkor a DOYFP vége, és akkor ez a sztori meg még azok után is van...?  :headscratch:

De ahogy olvasgattam, a fanok is teljesen megvannak kavarodva...

I knew Fox was confused with their own continuity...but yikes!


- Which timeline is this?

      - 6/10/2016, 10:20 AM
         Fox doesn't even know


 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. Június 11. - 11:45:22
 ;D
https://www.youtube.com/watch?v=tvhHI38QzLM
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Június 11. - 16:41:54
Akkor az befolyásolta a két különböző idővonal létrejöttét Mystique megölte Trask-ot vagy nem? :headscratch:

Szerintem a Deadpool 2-ben is meg fogják kicsit kavarni az idővonalat Kábellel.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Június 11. - 18:52:56
Felőlem minden egyes filmben szétbarmolhatják az idővonalat, csak Deadpool-t és az ő környezetét kíméljék meg az agymenéseiktől ;D A Fox hozzáállását sem értem miért ragaszkodnak az öreg lestrapált Loganhez mikor annyi jó sztorit lehetne vele csinálni a jelenben. Olyasmit kéne összehozniuk a Foxnál mint az X-Men 2 története ami igazából egy solo Rozsomok film volt :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 11. - 21:18:16
És a lestrapált Logan mellé most lesz egy lestrapált Prof is ;D
Király lesz, mindkettő savanyúságát nézhetjük végig... a Farkasban legalább 10 perc után ugrottunk az önsajnálatról... itt nem tom meddig fog tartani... :'(

És jönnek a további képek...

(http://cdn02.cdn.justjared.com/wp-content/uploads/2016/06/jackman-more2/hugh-jackman-films-more-wolverine-3-scenes-with-young-co-star-01.jpg)

Azt tippeli, hogy ez a kiscsaj lehet X23...

Most erről a képről, meg Logan öreges megjelenéséről, meg az öltörny miatt, olyan mintha apuci fogta volna a kislányát és meló előtt vinné suliba, csak vmi gebasz történt az úton...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Június 11. - 23:48:16
Semmi Loganes nincs a fizimiskáján.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 12. - 19:38:12
Bakker, ezen kicsiny infók/képek kijövetele során kezdem veszíteni el a hitemet az új Farkas film miatt...
Most a minap a Fox ezt a két lehetséges Domain címet védette le, ugye azt gondolják sokan, hogy ez lehet a film címe is:

Wolverine: Weapon X  és csak szimplán Weapon X...
Szal, a visszavonult, öreg Loganre, még ennyi idő után is vadászhat a Weapon X program... tökre hihető...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Június 12. - 21:53:50
Azok is megöregedtek és szenilisek lettek. Ezért megszokásból vadásznak rá.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 12. - 22:13:30
Hát az tuti... mert megint Loganre vadászni sok értelme nincs... főleg, hogy elvitték a vérét... vagy ott lenne Kardfog, vagy más ilyen képességű mutáns... miért a 300 éves mutkót akarják levadászni?  :hehe:
Haj... nagyon kezdek félni ettől a filmtől...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Június 13. - 08:10:21
Hát az tuti... mert megint Loganre vadászni sok értelme nincs... főleg, hogy elvitték a vérét...
Azért még maradt neki. :lol:
Azok is megöregedtek és szenilisek lettek. Ezért megszokásból vadásznak rá.  ;D
Hát persze, minek megtörni az ilyen szép hagyományokat. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Június 13. - 13:43:44
Hát persze, minek megtörni az ilyen szép hagyományokat. :hehe:
Olyan ez is mint a húsvét.  :D Keresik Logan eldugott tojását.  :hehe: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Június 28. - 09:42:30
Hej, ihaj... érdekes.

Az első kép/concept  a Ligáról.
(https://pbs.twimg.com/media/CmAkNf4VYAAkq_4.jpg:large)

Aquaman elég vadas lett, de Villám... bakker... semmi villámos nincs benne, még a kis fül izét is lehagyták róla... inkább lett egy Vasember koppincs...  :uhoh:

Kiborg meg Kiborg... de a has részén miért marad ki a páncél rész?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Június 28. - 11:58:54
Nagyon gagyinak tűnik eddig ez az egész.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Július 15. - 15:28:17
Pár forgatási és promóciós kép, míg az előzetesre várunk.

http://screenrant.com/wonder-woman-images-chris-pine-gal-gadot/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Július 15. - 22:09:55
Ő pedig a Setét Torony befeketített főszereplője:
(https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/13669589_1013278158721670_8494791598033651768_n.jpg?oh=e22c965b27467b63f579b25850eba7cd&oe=57F4B513)

 :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Július 15. - 22:28:07
Már meg sem lepődöm.  :roll: Viszont így új értelmet nyer a Dark Tower.  ;D  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Július 15. - 23:59:18
Legalább Irdis Elba ott van a topon. Őt még új James Bond-ként is elfogadtam volna zokszó nélkül. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2016. Július 16. - 07:15:11
King szerint kb egyáltalán nem fogja követni a film a könyveket. Először furcsáltam én is, mert vmi Trónok Harca szerű 1 az 1-ben átültetést szerettem volna látni, de azóta már azt is teljesen külön kezelem, mert szerintem eléggé leegyszerűsödött (és esett a színvonala) a sorozatnak.
Szóval én egyre jobban várom, egyet szeretnék, hogy Eddiet Aaron Paul játsza más kívánságom nincs is. ;D

(Amúgy ez miért a képregényfilmek topicba került? Tudom, hogy készült a könyvből képregény is, de ez eléggé könyvadaptáció. :headscratch:  :) )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Július 23. - 21:00:00
Con-os Wonder Woman trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=Tgk_63b-Mrw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. Július 23. - 21:00:49
Ez a 2:52 jobb mint az egész Batman V Superman.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Július 23. - 21:01:13
Ééés, a Liga élőben:

(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/t31.0-8/13708412_510785639111624_3183274232325656112_o.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. Július 23. - 21:03:45
DC-nek nem telik egy olyan Flash jelmezre ami nincs összekarcolva ?
Legalább a körszakállt elhagyták ...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Július 23. - 21:15:38
Még nincs Youtubeos link:

De az első Liga trailer itt van...  :oh: :oh:  :o

https://twitter.com/ZackSnyder/status/756934912532373505
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Július 23. - 21:25:45
Itt a youtube-os is:

https://www.youtube.com/watch?v=fIHH5-HVS9o

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Július 23. - 21:51:43
Egyelőre mindkettő jól néz ki, bár Chris Pine-t és Jason Momoát hanyagolhatták volna, simán találtak volna mindkettőnél jobb színészt. :\ Ezra Miller viszont szerintem jó Barry lesz. Igaz, ez csak egy nyúlfarknyi jelenet volt, de abban szimpatikusabb volt, mint Grant Gustin a Flash eddigi 2 évadának 80%-ában. ;D Ja, és remélem, Cyborg színésze mást is fog csinálni azon kívül, hogy _nagyon_ csúnyán néz. Komolyan, mi az a fej a csoportképen? :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Július 23. - 21:56:39
Jah, Ezra nekem eléggé Gustinos volt... lehet annyira tetszett nekik, meg látják, hogy népszerű lett, hogy leutánozzák a filmben is hasonlóra Barry-t...

He, Momoa kék szeme, meg csak a trailerben tűnt fel... érdekes... hát, nagyon kikipupálták őket az eddig megjelent cuccokhoz képest. Aquaman totál máshogy néz ki, mint eddig, pedig már egy rakás játékot is kiadtak róla.
Bats göncét meg upgradelték, kicsit new52-es lett itt-ott.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Július 24. - 08:15:14
 Brie Larson lesz Captain Marvel.

(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13754480_734388613370956_5324504598531573163_n.jpg?oh=d0b576988b6666ee8021f98317a45f22&oe=58274C51)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Július 24. - 12:03:14
Első ránézésre nem rossz. Én WW-nel nem tudok kibékülni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Július 24. - 13:11:50
Első ránézésre nem rossz. Én WW-nel nem tudok kibékülni.

Nálam meg pont fordítva van. WW irtó dögös és tekintélyt parancsoló, Brie Larson viszont rohadtul nem az a Carol Danvers alkat! Lehet azért gondolom így, mert nem Charlize Theron-nak hívják és az arca sem olyan finom nőies mint Theron kisasszonynak :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Július 24. - 15:37:33
Carol Danvers nekem elég ellenszenves karakter a képregényekben, főleg csinált jó pár meggondolatlanságot. A vásznon sem szimpi, legalább kedvemre utálhatom.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Július 24. - 19:07:09
Így van, Carol nem épp szimpi, nem is lenne jó hozzá egy általunk kedvelt színésznő, mint Theron. WW-ben pedig kicsit sem látok istennői, vagy bármi ahhoz hasonló arcvonást, mozdulatot, mozgást, vagy bármit. Még rajzolva, állóképen is jobban lejön, hogy ő kicsoda, mint a filmen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Július 24. - 21:00:39
Lényegében, női szuperhősök terén a DC győzött, hiszen mozikba előbb kerül Wonder Woman!
Látványos lesz, szerintem jó lesz az! ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Július 24. - 21:11:10
A nagy kérdés az, hogy vajon közönségcsalogató lesz-e?
Vagy a Bat v Sup miatt rengeteg embert kiábrándítottak és már ezekre se biztos, hogy elmennek...
10-ből 6 hozzászólás a trailerek alatt az volt, hogy "a trailer jónak tűnik, de a Bat v Sup előzetese is jó volt, aztán mi lett a vége... meg hogy arra is sajnálta a pénzt ", és a többi...
Szaaal... lehet a felemás kezdéssel több nézőt vesztettek, mint nyertek volna...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Július 24. - 21:30:06
Lényegében, női szuperhősök terén a DC győzött, hiszen mozikba előbb kerül Wonder Woman!
Attól függ, hogy nézzük. Mert ha nem szigorúan a csak a Marvel által készített filmeket nézzük, akkor volt egy Elektra is, ami ha nem tévedek, akkor beelőzi az összes női szuperhős karaktert a mozivásznon önálló film tekintetében (hacsak a nagyon régi hőskori filmeket nem nézzük). És még a Macskanő is beelőzte WW-t.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Július 24. - 21:44:59
Na igen, de akkor is a DC volt előbb moziba női hőssel, ha beszámítjuk az 1984-es Supergirlt is.... :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Július 24. - 21:49:03
A Batman VS Superman kevés értékelhető pontja közé tartozott Wonder Woman. Azok meg akik szerint a BVS trailere jó volt, de a filmben csalódott, nem tudom, hová tették annak idején a szemüket. Szerintem a trailere is kegyetlen rossz volt, ahogyan a film maga is.
Aquaman totál máshogy néz ki, mint eddig, pedig már egy rakás játékot is kiadtak róla.
Plusz ha maradt volna a régi szerkó, akkor nem lehetett volna azt mondani, hogy már megint a női karakteren van a legkevesebb ruha. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Július 24. - 22:10:43
Na igen, de akkor is a DC volt előbb moziba női hőssel, ha beszámítjuk az 1984-es Supergirlt is.... :brow:
Ezért mondtam, hogy a hőskort nem számítva. Ha csak az új évezred filmjeit nézzük, akkor a Marvel beelőzte a DC-t.  ;)

Azok meg akik szerint a BVS trailere jó volt, de a filmben csalódott, nem tudom, hová tették annak idején a szemüket. Szerintem a trailere is kegyetlen rossz volt, ahogyan a film maga is.
Totál egyetértek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Július 29. - 19:15:25
Ide írom, mert mégis csak képregény az alapja.
Szóval a Disney beáll a SONY hülyeségeibe és folytatást csinál a Rocketeer-nek. Ez még nem is lenne baj, DE:
"Cliff Secordnak nyoma veszett a nácik elleni harcban, és most egy fekete pilótanő lép a nyomdokaiba címszereplőként, nehogy a jet-pack technológia az ellenség kezére kerüljön."  :uhoh:
Nos, úgy látszik a Szellemírtók után, ezt is meggyalázza Hollywood! >:(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Gordin - 2016. Július 31. - 01:04:06
Ide írom, mert mégis csak képregény az alapja.
Szóval a Disney beáll a SONY hülyeségeibe és folytatást csinál a Rocketeer-nek. Ez még nem is lenne baj, DE:
"Cliff Secordnak nyoma veszett a nácik elleni harcban, és most egy fekete pilótanő lép a nyomdokaiba címszereplőként, nehogy a jet-pack technológia az ellenség kezére kerüljön."  :uhoh:
Nos, úgy látszik a Szellemírtók után, ezt is meggyalázza Hollywood! >:(

Miért is írod le a filmet csak a főszereplő cseréje miatt?  Lehet hogy a film kaki lesz, de nem ezen fog múlni. Ez egy egyszerű es maradi rasszista hozzászólás volt...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Július 31. - 19:33:24
Nem, csak éppen szeretem a képregényt, és az abból készült filmet, plusz számomra Dave Stevens figurája olyan, mint egyeseknek Vasember, ja hogy azzal is eljátsszák ugyanezt....
Legközelebb jön a női Bond. :stupid: :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Július 31. - 19:44:54
És azzal miért gyalázzák meg számodra a karaktert, ha eltűnik, és egy nő átveszi a helyét (aki valószínűleg megfogja majd keresni)? Ez azért nem ugyanaz, mint a Szellemirtóknál, hogy rebootolják az egészet nőkkel (amiről kezdem azt gondolni, hogy csak engem nem zavar... :'D). Nem is muszáj megnézned a filmet, akár úgy is tehetsz, mint ha nem is létezne...

És amúgy ha már Vasembernél tartunk, érdekes, hogy az valahogy kevesebbeket zavar, hogy Doomból is Vasembert csinálnak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Július 31. - 20:09:25
Nem láttam még a Szellemírtók filmet, de tudtommal az sem reboot vagy remake. Az egy szimpla folytatás új karakterekkel, de visszautalnak benne a régiekre, és cameozik is az eredeti gárda (leszámítva szegény Egont).
Ha valaki megnézte (én tuti nem fogom, de elsősorban nem emiatt, hanem szimplán nem érdekel), majd mondja el, hogy hogy is van ez.

Ha belegondoltok, amúgy ez semmivel sem másabb, mint az, hogy az új Star Warsban nő lett a Jedi. Mert nem Luke Skywalkerből lett nő, nem Tony Starkból lett nő, nem Egonékból lett nő, csak átvették a helyüket nők.

Amúgy ha egy női James Bondot nem is tudnék elképzelni, egy női 007-es filmet gond nélkül. Miért ne kaphatná meg egy női ügynök is a legendás számot? Mert az ügye köztudott a szériában, hogy a kódszámok és kódnevek több ügynököt takartak az évtizedek során.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 01. - 10:14:26
Érdekes lenne egy női 007-es vagy 00[szám]. Ha ő is a szexualitásával szedne ki információkat, mint Bond és mint sok filmben a női karakterek. HOgy az hogy veszi ki magát, ha lefekszik minden filmben 1-2 fickóval... Más lenne a megítélése, nem ugyan azt jelentené.
Kicsit ez az eset:
(https://cdn.meme.am/instances/500x/25413874.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 01. - 19:01:48
Szerintem alapvetően ez egy eléggé szexista gondolkozásmód, kábé mint ez:
(http://static1.squarespace.com/static/518589f0e4b0a85f6b8a70f0/t/54fb59abe4b0d7c1e1505cec/1425758636423/)
Szóval mindkét oldal tud dobálózni ilyenekkel. ;D Mindenki azt csinál magával, amit akar (ameddig ezzel nem okoz károkat másokban).
Plusz mivel alapvetően a férfiak irányítják a világot (a nők meg a férfiakat ;D), így ebben a szakmában ezzel a módszerrel egy nő kifejezetten jobban is tud érvényesülni. Szóval a női kém gondolata nem éppen egy elrugaszkodott ötlet, de lehet a történelemben többet találunk, mint a filmiparban.
Mondjuk a Marvel egy rohadt Black Widow filmet még mindig nem mert összehozni, lehet pont ezért.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2016. Augusztus 01. - 19:41:10
Mondjuk a Marvel egy rohadt Black Widow filmet még mindig nem mert összehozni, lehet pont ezért.

És szerintem abban a filmben olyan potenciál lenne, hogy simán megüthetné a Winter Solder színvonalát. Kifejtve Natasha hátterét, amit a Avengers 2-ben elkezdtek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 01. - 19:50:18
Egyetértek, adná magát, de a témát csak kicsit felnőttesebben lehetne megközelíteni. De talán pont az említett komolyabb filmek után erre lehetne már mód és bátorság.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 04. - 15:14:18
Egek u ra...
Végre, végre, az új Transformersbe behozták a jövendőbeli Fővezért, vagyis Hot Rodot, akiből ugye majd valamikor Rodimusz lesz majd...
De bakker... hogy most ő is olyan cumi fejet kap, mint Dongó... inkább ne hozták volna be...   :'( :roll:

(https://pbs.twimg.com/media/Co_KeLtUsAEsi99.jpg)

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 04. - 15:48:44
Pfuj, pedig lehetett volna valami ilyesmi is:
(http://galacticwatercooler.com/wp-content/uploads/2012/12/Rodimus2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Augusztus 04. - 15:57:06
Jézisom! :o Semmi nagyágyús vonás nincs benne. Még csak az kéne, hogy ez is radióval kommunikáljon... :drying: Sokkal jobban zavar, mint a rasszváltás egyes képregényfilmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 04. - 20:00:57
A nevéből azt hittem, legalább át tud alakulni Hot Roddá. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 04. - 22:02:40
Fájt volna legalább azokat a szárnyakat rátenni?
(http://vignette3.wikia.nocookie.net/transformers/images/8/8c/Henkei_HotRodimus_toy.jpg/revision/latest?cb=20080507025829)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 05. - 09:42:42
Haha, ez Bayformers... az hogy hasonlítson a karakter (legalább valamennyire) az eredeti kinézetre az nem érdekes...  :hehe:  :roll:
Csoda, hogy a piros színek itt-ott benne maradtak...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 06. - 19:40:43
Én azt hittem és úgy gondoltam logikusnak, hogy a Marvel filmuniverzum fázisait mindig egy-egy Bosszúállók film zárja le. Tehát az önálló filmek után lezárta az első fázist a Bosszúállók. De a második fázist nem a Bosszúállók 2 zárta le, mert utána volt még a Hangya, amit a 2. fázisba sorolnak. És a harmadik fázis befejező Bosszúállók filmje után is lesz még az Inhumans. Ez miért lehet?  :headscratch:
(http://i1.wp.com/bitcast-a-sm.bitgravity.com/slashfilm/wp/wp-content/images/QxL5LAW.jpg)
Amúgy érdekes, hogy az MCU a Bosszúállók csapat körül forog most (nem számítva a tv sorozatokat). Kíváncsi leszek, mikor változtatnak ezen koncepción és hogyan. Szerintetek, hogyan lehetne?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 06. - 20:03:44
Számomra ez az egész phase 1-2 akármi besorolás tök fölösleges. nem hiszem, hogy ez bármit változtatna a filmek értékelésén. Amúgy én gondolatban inkább azt hittem volna, hogy a hangya a phase 3-hoz tartozik. Ahogy az is furának tűnik, hogy a phase 3-ba egyből 10 filmet sorolnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Augusztus 06. - 20:16:03
Az Inhumans film egyelőre lekerült a listáról, nem tudni, hogy mikor lesz belőle valami, ha egyáltalán... Az Ant-Man meg szerintem azért Phase 2, mert nem akarták, hogy egy hősnek két filmje legyen egy fázisban (bár eredetileg a Phase 3 első filmjének szánták, és utólag módosították).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 06. - 20:21:01
Akkor két szempontból is ismét csak logikátlan ez a felosztás. Hangyának nincsen phase 3-as filmje (legalábbis itt nincs), ellenben Vasembernek kettő is volt a phase 1-ben.
Szerintem ezt maguk az alkotók sem értik. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Augusztus 06. - 21:02:47
A Vasember 1-2 azért elnézhető, hisz akkor még nem tudták, hogy ekkora sikerük lesz. Ez a lista meg nem pontos, mert 2018-ban jön az Ant-Man and the Wasp, és az Phase 3. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 06. - 21:06:11
Folyamatosan alakulnak a dolgok.
A 3. fázisban azért van soka film, mert két Bosszúállók is lesz benne.
De a kérdés: "Amúgy érdekes, hogy az MCU a Bosszúállók csapat körül forog most (nem számítva a tv sorozatokat). Kíváncsi leszek, mikor változtatnak ezen koncepción és hogyan. Szerintetek, hogyan lehetne?"

Az Ultron korában mondja el a lényeget Tony. Megállíthatnak akárhány fegyverkereskedőt a Földön. A lényeg fentről jön. Az idegen fenyegetés az igazi veszély. És ő lapvetően másképp gondolkodik erről, nem úgy hogy majd ha jönnek lepofozzuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 06. - 21:45:21
Amúgy érdekes, hogy az MCU a Bosszúállók csapat körül forog most (nem számítva a tv sorozatokat). Kíváncsi leszek, mikor változtatnak ezen koncepción és hogyan. Szerintetek, hogyan lehetne?
Szerintem egyértelműen a galaktikus szintre emeléssel, azaz a kozmikus sztorikkal. Amihez az út a Galaxis Őrzőin át vezet.  :brow:
Én imádtam annak a filmnek a hangulatát, illetve az egész galaktikus közeget, a sok ilyen-olyan bolygót, a Tudásteret pl. Ott rengeteg kreatív dologra lehetőség lenne, totál más bolygók, életformák, stb...

A Marvel Studios-t azért igazán nem lehet szidni, hogy az első fázisban két Vasember filmjük is volt. Akkor az termelt olyan összeget, amit meg kellett ismételniük, hogy nőjön a cég bevétele, és egyáltalán képesek legyenek egy Avengerst anyagilag tető alá hozni. Ha megnézitek, az első filmjeik még koprodukcióban készültek a Paramount-tal asszem, mert nem volt meg hozzá a pénzük, gárdájuk, szakképzett embereik...

Én az Ant-Man-t tartom az első elhibázott lépésnek a Marveltől. Maga a film nem lett rossz, és a hangulatot is eltalálták, a vígjátékkal (mert a hangyaméretű szuperhőst nem lehetett volna komolyan venni, akkor bukott volna a film). Viszont egy potenciális karaktert (Hank Pym) nem elég, hogy megöregítettek benne, amitől persze ugrott Janet Van Dyne is, akit ugye a(z egyik alternatív univerzumból előcibált) lányukkal helyettesítettek. De egy olyan ziccert is kihagytak, hogyha már jön Hank Pym, aki megalkotta Ultront, akkor nem lett volna tényleg ésszerűbb felcserélni a két filmet, hogy az Avengersben már ő alkothassa meg?
Áhh, költői kérdés volt... Hank szerepére meg tök jó lett volna Aaron Eckhart.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 06. - 21:55:25
Tény, szerintem a legtöbb fan így gondolkodott Hank kihagyásáról.
Csak ugye Tony-nak, vagyis Robert Downey-nak így nem sok szerepe lett volna az Ultronban... így muszáj volt neki egy nagyobb szerepet kapnia.
 Szerintem ez lehetett a háttérben...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 06. - 22:07:47
Így jobban szervült a motiváció a sztorival. Jobb volt így, hogy Tony gondolkodását követhettük, mintha egy új szereplő teremti meg az AI-t. Már a Polgárháborút készíti elő és a szétválást. Habár Ultron megalkotásával pont hogy Tony volt az anrchista, míg a  CW-ban a Kapitány...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 06. - 22:11:08
Csakhogy az Ultronban sem maga alkotta meg, beszélgetett róla, részt vett benne valamelyest Bruce Banner is. Őt simán lehetett volna helyettesíteni Pym-mel, márcsak azért is, mert dr. Banner a sugárzások szakértője, míg Hank Pym pedig az informatikáé. Azaz nem kérdés kinek van több köze az MI-hez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 06. - 22:15:37
Az, hogy a phase 1-ben volt két vasember szerintem nem felróható hiba, mivel számomra ez az egész phase akárhány nem jelent semmit. Csak csináljanak jó filmeket, oszt kész.
A hangya miatt amúgy egyetértek, ott volt pár hibás döntés.

Amúgy érdekes, hogy az MCU a Bosszúállók csapat körül forog most (nem számítva a tv sorozatokat). Kíváncsi leszek, mikor változtatnak ezen koncepción és hogyan. Szerintetek, hogyan lehetne?
Szerintem egyértelműen a galaktikus szintre emeléssel, azaz a kozmikus sztorikkal. Amihez az út a Galaxis Őrzőin át vezet.  :brow:
De azzal szerintem nem kerülnek ki a Bosszúállók a pixisből, csupán növelik a hatáskörüket. Ahogyan a képregényben is ott voltak a galaxis szintű konfliktusokban is.
Szóval nem hiszem, hogy tervbe van véve az, hogy változtatnak azon, hogy a Bosszúállók körül forog a film. Max akkor ha valamelyik csapat filmjei annyira sikeresek nem lesznek, hogy az túlnő rajtuk.

Így jobban szervült a motiváció a sztorival. Jobb volt így, hogy Tony gondolkodását követhettük, mintha egy új szereplő teremti meg az AI-t. Már a Polgárháborút készíti elő és a szétválást. Habár Ultron megalkotásával pont hogy Tony volt az anrchista, míg a  CW-ban a Kapitány...
Nem, az Ultron megalkotása ponthogy a regisztráció felé irányuló döntés volt. Az is arról szólt, hogy valamilyen felsőbb hatalomnak ellenőriznie kell mindent. Ez minden, csak nem anarchista döntés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 07. - 08:51:36

Habár Ultron megalkotásával pont hogy Tony volt az anrchista, míg a  CW-ban a Kapitány...
Nem, az Ultron megalkotása ponthogy a regisztráció felé irányuló döntés volt. Az is arról szólt, hogy valamilyen felsőbb hatalomnak ellenőriznie kell mindent. Ez minden, csak nem anarchista döntés.
Hmm... köszi! Végre megértetem! Azt el is felejtettem, mi volt az eredeti célja, abban az esetben, ha nem sül el balul semmi és nem használják rosszra. Csak arra tudtam gondolni, hogy önállóan döntött, felügyeleti szerv nélkül. Dehát ő maga a az a szerv.  :D

Lehetnek esetleg Új Bosszúállók c. filmek is, amikben az új csapat van, akik ott összeállnak az Ultron kora végén. Vízió, Skarlát boszi stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 07. - 11:43:32
Ott Tony lényegében saját magát teszi meg felsőbb hatalommá a többiek beleegyezése nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 10. - 14:54:18
Na, hát azt hittük a négus Fáklyánál ÉS a Pókember eddigi stábjánál nincs lejjebb.
Íme Herman Schultz, a Rengető.

(http://kepfeltoltes.hu/160810/13903351_1444511518898749_8457215521880893016_n_www.kepfeltoltes.hu_.png)

Volt az a film, ami abszurd poénokra épült, a Top Secret. Abban volt az egyik vicc, hogy a németek őrizte kastélyba mentek be amerikaiak kiszabadítani valakit. Leütöttek két katonát, és felvették a ruháikat, elvegyültek. Az egyikük néger volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 10. - 15:24:41
Igen, és azóta meglett már Gwen Stacy is, Gabourey Sidibe fogja játszani!
(http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2014/01/21/article-0-1AD78DDD00000578-33_306x500.jpg)
-
-
-
-
-
-
Na jó, mégse, csak gonoszkodok.  :hehe: :twisted: ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 10. - 15:28:36
Na, hát azt hittük a négus Fáklyánál ÉS a Pókember eddigi stábjánál nincs lejjebb.
Íme Herman Schultz, a Rengető.

(http://kepfeltoltes.hu/160810/13903351_1444511518898749_8457215521880893016_n_www.kepfeltoltes.hu_.png)

Volt az a film, ami abszurd poénokra épült, a Top Secret. Abban volt az egyik vicc, hogy a németek őrizte kastélyba mentek be amerikaiak kiszabadítani valakit. Leütöttek két katonát, és felvették a ruháikat, elvegyültek. Az egyikük néger volt.
Hihi, csúnya leszek...
Színes társaságot hoztak össze...  :hehe:  tényleg csak Peter fog kiríni a többiek közül.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Augusztus 10. - 17:12:52
Nahát micsoda remek casting! Azt hittem Peter polkorrekt barátainál meghúzzák a vonalat és nem lesz több megalomán ötletük,de hát a Disney-ről van szó így nincs is ezen mit csodálkozni :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 10. - 17:37:39
Herman Schultz... ez a csávó POOONT úgy néz ki, mint egy árja német! Gratulálunk Sony-Disney.
Ez már egyenesen szánalmas... megvan az első Marvel Studios bukás.
Verniük kell, hogy ezt megnézzem így.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 10. - 17:42:34
Meglepődnék ha a filmben is Herman Schultznak hívnák. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2016. Augusztus 10. - 17:46:04
Íme Herman Schultz, a Rengető.
Azok után, hogy Elektróból is négert csináltak, ezen már meg sem lepődöm. :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 10. - 17:46:20
Én már semmin, innentől...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 10. - 18:16:38
Íme Herman Schultz, a Rengető.
Azok után, hogy Elektróból is négert csináltak, ezen már meg sem lepődöm. :stupid:
Legalább ő amcsi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 10. - 18:22:08
Gondolom Németországban is élnek feketék.
Olyan szempontból nem érdekel, hogy ezek tényleg ilyen zéró karakterek, nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy láttam volna maszk nélkül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. Augusztus 10. - 18:22:40
Jöhetnek a megmondók, hogy ez ilyen rasszista hozzáállás, olyan rasszista hozzáállás, de basszus... :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Augusztus 10. - 18:37:06
A baj csak az, hogy Schultz nem német, hanem amerikai, max. a felmenői között lehet német, akik viszont simán keveredhettek feketékkel. Továbbra sem 1960-ban fog játszódni a film, hanem 2016-ban.  Meg ahogy Todd is írta, ezeknél a karaktereknél halál mindegy, hogy milyen a bőrszínük, mert szinte folyton jelmezben vannak. Rengetőről, vagy Elektróról szerintem senki nem tudná egyből megmondani, hogy néz ki maszk nélkül, nem úgy mint Harry, Eddie vagy Ned esetében. Ettől függetlenül persze ki lehet akadni rajta, de ha a színes cast lesz a legnagyobb baj a filmmel, akkor szerintem tök jól járunk. :D Engem mondjuk még mindig jobban zavar, hogy Flash kb. kisebb lesz mint Peter. :\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: MarvelFan - 2016. Augusztus 10. - 18:51:29
Én még reménykedem, és kicsit naív is vagyok, hogy ennyire nem cseszhetik el az egészet, ugye nem? Ne haragudjatok, de nem létezik, hogy Ned és Flash szerepére ezt a két troll gyereket szedték elő, és igen engem nagyon zavar, hogy egyikük sem fehér (arról nem is beszélve,hogy ez a pufók gyerek egyszer Vészmanó lesz? pfff...) most meg a néger Rengető, vicc az egész, nagyon-nagyon remélem, hogy ez valami rossz vicc!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 10. - 19:03:26
Kicsit olyan, mintha a filmesek megpróbálnának még egy lapáttal rátenni az Ultimate univerzumra. Hogy ők majd még korszerűbbre, fiatalosabbra csinálják. És még az sem kizárt, hogy igazuk van, és velünk van a baj, mert túlságosan megszoktuk a régit, a kinti 15-17 évesek meg örülnek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 10. - 19:12:40
A kinti, színes, 15-17 évesek max.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: MarvelFan - 2016. Augusztus 10. - 19:15:20
Csak ezzel pont elvesztik a régi rajongókat, és szerintem ők többen vannak, mint a mai 15-17 évesek. Ne legyen igazam, de bukta lesz a mozikban. Én már letettem róla, hogy elmegyek a vetítésre, marad az otthoni dvd verzió.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 10. - 19:29:27
A Marvel filmek nézőinek túlnyomó többsége sohasem olvasott képregényt. Ellenben a csak filmnézőket is ugyanúgy megzavarja a pár évente reboot.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 10. - 20:04:05
A probléma csak az, hogy a Marvel a saját filmjeiben ügyel a rajongói elvárásokra is, végtelenül egyszerűen azért, mert Kevin Feige végülis egy szimpla geek-ből emelkedett fel odáig, ahol most van. Azaz ami neki tetszik, az nagy eséllyel a többi fannak is tetszeni fog, és fordítva.
A Marvel nem érezte magát hű de nagyon kreatívnak attól, hogy bőrszínt, nemzetiséget, nemet váltott a hőseinél. Valószínűleg ezért is sikeresebbek, mint bármely más képregényes próbálkozás, mert nem köpik pofán magukat.
Igen, most fel lehet hozni az Ultimate Nick Fury-t, csakhogy az egy speciális eset, mert ugyanúgy létezett képregényben, és már sikeresebb volt, többen megkedvelték, mint az eredetit. Nem mellesleg abban a szerencsében volt része a Marvelnek, hogy az a színész, akiről az egész Ulti figurát mintázták, elvállalta a szerepet. Így róla elmondhatjuk, hogy tényleg olyan, mintha a képregény lapjairól lépett volna elénk.

Én kezdek kételkedni abban, hogy a Marvel kreatív beleszólása a ruhán, és PP alapdolgain kívül másban is meg fog nyilvánulni ebben a fimben. A Marvel ilyet nem csinálna.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Wiccan - 2016. Augusztus 10. - 20:25:10
Most komolyan érdekel valakit egy ilyen C listás neve meg színe? A többieknél teljesen jogos de ezt szerintem mindenki lesz.rja. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 10. - 21:23:39
Akkor minek rakják bele a filmbe? Ha már úgyis mindenki lesz*rja...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 10. - 21:31:27
Mert az élvonalbeli gonoszokat lassan mind elhasználták az elmúlt 5 filmben. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 10. - 21:33:14
Amúgy elértünk arra szintre is, hogy egy néger karakterből csináltak fehéret, és lőn, nem lett belőle felvonulás.  ;D
Az Arrow sorozatban, a Brick nevű karakter egy néger, kb Michael Clark Duncan szintű emberke, erre a sorozatban Vinnie Jones játszotta.
Szal, most már ellehet ezt is mondani, hogy a rengeteg rasz váltás mellett, egy fehérré variált karakter is megfordult.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 10. - 22:13:01
Mert az élvonalbeli gonoszokat lassan mind elhasználták az elmúlt 5 filmben. ;)
Keselyű, Skorpió, Kaméleon, Mysterio, Kraven, Vérontó, Vészmanó, Lámpás Jack, Vízember, Sírkő, Vermin, Morbius, Morlun... csak pár.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 10. - 22:18:06
Keselyű elvileg tervben van véve, manókból szerintem már elege van mindenkinek. Tényleg ha akartak volna mindenképpen Fekete főgonoszt, lehetett volna sírkő is. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Augusztus 10. - 22:35:29
Sőt, Vermin is néger! De lehetne Lámpás Jack, vagy Mysterio is néger.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Augusztus 11. - 00:57:23
Keselyű nem tervbe van véve, hanem konkrétan ő lesz az új film főgonosza.
(http://static.srcdn.com/slir/w1000-h500-q90-c1000:500/wp-content/uploads/spider-man-homecoming-movie-vulture-images.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Augusztus 11. - 07:20:34
Meg ahogy Todd is írta, ezeknél a karaktereknél halál mindegy, hogy milyen a bőrszínük, mert szinte folyton jelmezben vannak.
Na ja, csak pont az a baj, hogy a filmben tuti nem lesz rajta maszk a jelmezben. Akárcsak Elektro esetében.

Én elhiszem, hogy a mai fiataloknak készül, és hogy ne ragaszkodjunk a 60-as évek filozófiájához, meg minden olyasmi amit felsoroltak már páran, de akkor sem értem, hogy miért kell minden áron megváltoztatni a karakterek nagy részének a bőrszínét. És most ne jöjjön senki a rasszizmussal, mert erről szó nincs. Ha anno alapból így találták volna ki a karaktereket, akkor semmi bajom nem lenne vele/velük. De nézhetnénk akár fordított helyzetben is a dolgot. Miért nem játszotta egy fehér a Fekete Párducot? Elvégre az ő arca sem látszik a maszkban. Vagy a Gyökerek szereplőit is le lehetne cserélni mondjuk arabokra, mert most úgyis "ők vannak elnyomva". Szóval egyszerűen nem maradiságból mondja azt az ember, hogy ez nem jó, hanem mert ezek a történetek nem így lettek ki találva, és ezért nem tetszik a rajongóknak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 11. - 07:55:47
Miért, Elektrón is volt maszk. :lol:
Amúgy nem pont ez fog a visszájára ütni, hogy a Pókemberben a pitiáner bűnözők mindig feketék? :lol:

Miért nem játszotta egy fehér a Fekete Párducot? Elvégre az ő arca sem látszik a maszkban. Vagy a Gyökerek szereplőit is le lehetne cserélni mondjuk arabokra, mert most úgyis "ők vannak elnyomva". Szóval egyszerűen nem maradiságból mondja azt az ember, hogy ez nem jó, hanem mert ezek a történetek nem így lettek ki találva, és ezért nem tetszik a rajongóknak.
Szerintem azoknál a karaktereknél / történeteknél a rassz egy fontos jellemzője a szereplőknek, míg ezeknél (Elektró, Rengető, Deadshot, Killer Croc) egyáltalán nem.
Plusz ugye a fekete az alulreprezentált kisebbség ezekben a művekben, nem a fehér. De ahogy BuB írta feljebb, volt már arra is példa, hogy fekete karakterből lett fehér. ;)
De korábban én is hoztam már fel ilyenre példát, Clive Barker Nightbreed című filmjében is fehér "színész" (méghozzá David Cronenberg) játszotta a könyv verzióban fekete Dr. Deckert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 11. - 10:13:34
Pedig pont a visszájára sülhet ez, ahogy Sepi is írta... miért kis piti bűnözők a négerré változtatott emberkék? A végén ezen fognak kiakadni  :hehe:
Vagy pölö, az Arab Flash Thompson fogja b@$zogatni Petert, a szegény, fehér főszereplő emberkét.... ez nem fog ellenérzéseket kelteni az emberekben?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Raisu - 2016. Augusztus 11. - 10:47:42
Guatemalai az az arab.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 11. - 10:49:33
Pedig pont a visszájára sülhet ez, ahogy Sepi is írta... miért kis piti bűnözők a négerré változtatott emberkék? A végén ezen fognak kiakadni  :hehe:
Vagyis ahogy én írtam. ;) Kivételesen egyetértesz velem valamiben, tudom, hogy ritkaság. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 11. - 11:04:05
Guatemalai az az arab.
MOndanám, hogy kinézetre egy kutya, de inkább nem mondom.  ;D
De valszeg ők se valami népszerű népcsoport odakint.

Pedig pont a visszájára sülhet ez, ahogy Sepi is írta... miért kis piti bűnözők a négerré változtatott emberkék? A végén ezen fognak kiakadni  :hehe:
Vagyis ahogy én írtam. ;) Kivételesen egyetértesz velem valamiben, tudom, hogy ritkaság. :lol:
Jah, vagy te, bocsi.
És egen, ritkán, de előfordul.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 11. - 11:08:35
Pedig a tiédet megelőző koment volt. :lol:
És egen, ritkán, de előfordul.  ;D
És mégse bomlott meg a tér idő kontinuum. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 11. - 11:22:34
Jaja, látom már, több minden történt az üzi írása és olvasása között a melóhelyen, gondolom ez is bezavart.  ;D

Áh, várd ki, még bármi történhet a jövőben.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 11. - 12:11:21
Én kezdek kételkedni abban, hogy a Marvel kreatív beleszólása a ruhán, és PP alapdolgain kívül másban is meg fog nyilvánulni ebben a fimben. A Marvel ilyet nem csinálna.
Elgondolkodtató, de ott van az is, hogy ha annyira ellene lennének, akkor egyszerűen kilépnének belőle. Ha vállalhatatlan lenne számukra, akkor nem vennének részt benne egyáltalán, hogy ne lehessen a nevükhöz kötni. Félek, hogy a fejükbe szállt kicsit, hogy a sok negatív kritika a gyerek Pókemberről visszafelé sült el, és népszerű lett, azt hiszik, hogy mostantól bármit eladhatnak. Ugyanebbe a hibába esett Raimi is a 3. Pókemberével.
Most komolyan érdekel valakit egy ilyen C listás neve meg színe?
Nekem véletlenül épp az egyik kedvenc ellenségem, mert vele ismertem meg a Pókember képregényt.
Szerintem azoknál a karaktereknél / történeteknél a rassz egy fontos jellemzője a szereplőknek, míg ezeknél (Elektró, Rengető, Deadshot, Killer Croc) egyáltalán nem.
De miért fontos jellemzője? Mert a Marvel nem random fekete szereplőket gyártott, hanem társította őket valamihez. Luke Cage és Sólyom Harlem védelmezője. A Fekete Párduc egy afrikai törzs királya. Megmagyarázni lehet, de a Párduc ugyanilyen elven lehetne egy ázsiai kaszt vezetője is és játszhatta volna Jackie Chan. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 11. - 12:28:39
De miért fontos jellemzője? Mert a Marvel nem random fekete szereplőket gyártott, hanem társította őket valamihez.
Ugyanezt írtam én is. ;)
Ellenben a fehér szereplők nagyon nagy része szimplán csak fehér (mert ugye azt, hogy valaki fehér nem kell "indokolni", az természetes, az az alapállapot), de lehetett volna bármilyen más származású is. Nem része a történetének, az, hogy fehér, tök mindegy, milyen rasszú, ezért lehet őket változtatni. Persze ott is vannak kivételek, pl. egy Vörös koponyát azért nem tudnék elképzelni, hogy fekete színész játssza. :lol: És persze van néhány fekete karakter is van, akinek nem csináltak fekás háttérsztorit (Vermin, Robertson).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 11. - 15:27:19
Ok, bocsi, nem témába vágó, de morgolódjunk tovább TF karaktereken ( :roll:) témán a sor.
Az új Megatron.

(https://pbs.twimg.com/media/CphyCGSUIAASwnc.jpg:large)

Baaakker, vééégre, 5 filmmel a háta mögött és vééégre megkapta a kar löveget... el se hiszem... bár azt a rohadt predator fej dizájnt felejtették volna el...  :'(
Az alakját meg Optimushoz igazították, ha már neki is lovagkori páncél stílusa lett, akkor Megsnek se árthat gondolták...  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Augusztus 11. - 18:57:08
Mi frásznak erőltetik egy földönkívüli, több millió éves fajnál ezt a középkori lovag-stílust? Bár a karágyú pozitív dolog, de összességében nagyon béna. Mindegy, Hot Rodot így sem sikerült alulmúlni. :hehe: :'( A legszörnyűbb az egészben, hogy a reményben bízva valószínűleg meg fogom nézni ezt a filmet is... :-[
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 11. - 19:37:19
Adjunk ki Transformer képregényt? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Augusztus 11. - 19:39:53
Azt mindenképpen! ;) Össze se lehet hasonlítani a filmekkel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 11. - 19:41:40
Mi frásznak erőltetik egy földönkívüli, több millió éves fajnál ezt a középkori lovag-stílust? Bár a karágyú pozitív dolog, de összességében nagyon béna. Mindegy, Hot Rodot így sem sikerült alulmúlni. :hehe: :'( A legszörnyűbb az egészben, hogy a reményben bízva valószínűleg meg fogom nézni ezt a filmet is... :-[

Jah... de ennél is gázabb, hogy Opti kardja is egy sima középkori kardszerűség... legalább annak lett volna vmilyen földönkívüli eredetű dizájnja... nem kellett volna mást, csak bele nézni a TF játékba, ezerszer jobb kard ötlet megjelenítések voltak abban...  :-\

Oh, én már az 4.-et se néztem meg moziban, nem gazdagítom Bay-éket a kemény 1300 forintommal...  :hehe:
Úgy határoztam,h ogy amíg nem lesz új rendező addig nem is fogok moziba menni rájuk... a rebútra meg sajnos ennél még elég sokat kell várni, látva a több évre előre szóló terveiket...   :'(

Adjunk ki Transformer képregényt? :)
Huhu, Kaine, ha ezt megjátszod, leborulok előtted a kövi börzén.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: MarvelFan - 2016. Augusztus 11. - 20:31:20
Adjunk ki Transformer képregényt? :)

IGEN IGEN IGEN IGEN IGEN!!!!!
Van rá reális esély?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 11. - 21:02:41
IDW eléggé kis kiadó... ez jelentheti azt is, hogy vagy olcsóna adják a dolgokat, vagy abból akarnak meggazdagodni és baromi drágán.  ;D

A kérdés inkább csak az, hogy mit lenne érdemes, szerintem az össz számok már elérték a 200. részt is...  ugrálni bennük meg nem nagyon lehet, eléggé épülnek egymásra...  :headscratch:  tehát az elejétől lenne érdemes belefogni, főleg a Furmanos éra eleje baromi jó. (bár lassan indul és nagyon szerte ágazik, de kurta jó az egész.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 11. - 21:25:28
Michael Chernus lesz Pléhsuszter!
(http://movie.info/actor/Michael_Chernus_5.jpg)
Nem, most nem viccelek.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 11. - 21:41:15
Ne már!  ;D Szerintem szívatnak minket, nem is lesz új Pókember film.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Augusztus 11. - 21:41:39
Csak nem Imre Chernus rokona?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 11. - 21:46:21
Hasonlít... :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 11. - 22:07:49
Hát, se nem öreg, se nem csontvázvékonyságú, de legalább a fehér bőrű.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 11. - 22:13:25
Én Alan Arkin-t választottam volna a szerepre, Keaton-nal biztos jól ellettek volna a forgatáson....;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Augusztus 11. - 22:54:31
A kérdés inkább csak az, hogy mit lenne érdemes, szerintem az össz számok már elérték a 200. részt is.
OFF: Én a Regeneration One-ra szavaznék egy összefoglalóval. Véges, klasszikus sztori, a régi Marvel Első Generáció folytatása. ;) Utána jöhetne az igazi IDW univerzum.

Nekem bejön az ötlet, hogy Pléhsuszterből egy kockát csinálnak. :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 12. - 11:52:22
Fátumnál is bejött?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Augusztus 12. - 11:57:04
Fátumnál is bejött?

Bejött volna ha igazodnak az Ultis alapanyaghoz és nem Josh Trank-et kérik fel rendezőnek :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 12. - 13:54:18
Hát meg valahol a Pléhsuszter is egy geek, a sok kis kütyüvel-cómókkal, gondolom elvan borulva az elméje ezen szerkesztgetséek miatt.
Bár lehetett volna vékonyabb, gondolom egésznap ott ülhet a gépek előtt és bütykől, esetleg lehet zugevő és azért van elhíztva.
De lehetett volna olyan is mint Sheldonék az Agymenőkből.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: MarvelFan - 2016. Augusztus 12. - 14:00:17
Na most sz'tem 2 lehetőség maradt:
1. tényleg ők lesznek a szereplők, rámennek az ultis verzióra, elcseszik az egészet, Póki megy a levesbe néhány évig és ez betesz egy kicsit a Bosszúállóknak is, mert hiába szerepeltetik a 3.-4. részben, abszolúte felesleges lesz.
2. ahogy Tomi mondja teljesen megtévesztenek bennünket és csak a statisztákat mutogatják, az igazi jelentősebb szereplők rejtve maradnak.
(Mondjuk ez utóbbira vajmi kevéske esély van)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 12. - 14:17:32
A Pléhsuszter semmiképpen sem volt geek. Lényegében ő ez a klasszikus idős órás és ezermester figurákról lett mintázva, aki bütyköl a műhelyében. Csak ugye ezek az emberek már vagy 20-30 éve eltűntek majdnem mindenhonnan. És a képregényben is az amiket bütykölt egy idő után hiteltelenné vált ahhoz képest, amilyen eszközökkel és körülmények között bütykölt eredetileg.
Ja és amúgy is egy idegen lény volt, aki visszatért a bolygójára. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: MarvelFan - 2016. Augusztus 12. - 14:33:14
Ja és amúgy is egy idegen lény volt, aki visszatért a bolygójára. :lol:

 :lol: :lol: :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 12. - 19:17:31
Hihi, az a baj, hogy TOdd ezt poénnak szánta, és erre itt a Marvel Magyarország Facebook híre:

Tegnap megtudtuk, hogy Michael Chernus a Tinkerer, más néven Phineas Mason szerepében csatlakozott a PÓKEMBER: HAZATÉRÉS stábjához, ma a szerepéről derült ki némi friss információ, ami persze egyelőre csak pletykaként kezelendő. A Heroic Hollywood forrásai szerint a karakter a Stark Industries volt munkatársa, akit személyesen Tony Stark rúgott ki néhány évvel ezelőtt. A Tinkerer technológiája földönkívüli eredetű – állítólag Chitauri(!), amivel például a főellenség, Keselyű felszerelését is biztosítja. Személy szerint imádnánk, ha ez lenne a filmes története, hiszen ezekkel mindenki határozottan érezné, hogy Póki bizony végre az univerzum része.

Igaz, hogy ő maga nem űrlény lesz, de ez tök poén, hogy azt a technológiát használná fel.

Viszont Toddal annyiból vitába szállnék, hogy ezt az űrlényes eredet sztorit aztán nem írták át?  :headscratch:
Legalábbis mintha tg írt volna valami ilyesmit anno az egyik Pókos topicban...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 12. - 19:22:45
Csak a klasszikus még Kandi Lapos Csodapók történetre utaltam vele, nem tudom már melyik számban volt, de természetesen azóta már átírták, mint kiderült pár év múlva a levelezési rovatból, mikor újra felbukkant a szereplő. Régi szép idők. :D
De ez a sztori amúgy egyáltalán nem hangzik rosszul, tényleg szervesen kapcsolódna a többi részéhez az univerzumnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 12. - 19:53:06
Jah, és nem csak a filmekhez, hanem a Shield sorozathoz is kapcsolódna, mivel ott is voltak vmi ilyesmi részek, hogy az elhagyott cuccokkal kereskedtek.

Csak a klasszikus még Kandi Lapos Csodapók történetre utaltam vele, nem tudom már melyik számban volt, de természetesen azóta már átírták, mint kiderült pár év múlva a levelezési rovatból, mikor újra felbukkant a szereplő. Régi szép idők. :D
A 2. rész 2. története volt.Nagyon furi kis cucc volt már akkor is.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: MarvelFan - 2016. Augusztus 12. - 21:03:02
Ja-ja, nosztalgia faktor 10/10
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2016. Augusztus 22. - 19:58:30
http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160822-a-rajongok-lazadnak-mert-pokember-szerelme-nem-voroshaju-spider-man-homecoming-zendaya.html
az új mary jane
nem tudom mit mondjak
igaza van, de azért...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Augusztus 22. - 21:05:00
Pókember film topik...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 24. - 19:30:22
Hooopppáááá  :o  :oh:

Dc Comics Magyarország facebook oldaláról:
Doug Liman rendezheti a sokak által már mélyre eltemetett DARK UNIVERSE, avagy a Justice League Dark filmet!

Tudjátok, ez az, amit Del Toro olyan sokáig pátyolgatott, aztán végül kihátrált a Warner tesze-toszasága miatt...
Benne: COnstanitne, Zatana, Deadman és a többiek.

Vicces, hogy most lesz rajzfilmben is, vajon mennyit merítettek belőle? Vagy megint kapunk egy olyat, ahol a rajzfilm jobban sikerült mint maga a mozifilm (Ugye az Osztag így járt... )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 24. - 20:21:48
Én várom, a képregény is nagyon bejött belőle, remélem a Kingpin tervez majd abból is! ;)
Abban pár részig benne volt Batman és Mocsárlény is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Augusztus 24. - 22:11:06
Hú, de megnéztem volna del Toro verzióját!  :'( Imádom a hagyományosan elkészített szörnyeit! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 24. - 22:39:41
A díszletekhez, jelmezekhez és atmoszféra teremtéshez kegyetlenül ért az biztos.
Amúgy ez a doksi film frankón elspoilerezi a film végét is, szóval csak az nézze meg, aki látta, vagy nem kifejezetten érzékeny az amúgy eléggé sejthető fordulatokra.
https://www.youtube.com/watch?v=m3fo_u6sTrE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 24. - 23:17:04
Az  a film jobban nézett ki, mint amilyen jó volt a sztorija. Eszméletlen díszletek és látvány!
É csak nem Doug Jones játszotta el a szellemet?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 25. - 07:51:45
Az  a film jobban nézett ki, mint amilyen jó volt a sztorija. Eszméletlen díszletek és látvány!
Igen, ez így igaz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 28. - 09:42:09
Mániája, hogy valakinek az arcát össze kell roncsolni a filmben! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 30. - 09:02:16
No, tegnap robbant a hír, Ben Affleck face oldalán, amikor posztolta eme kis videót:
https://www.youtube.com/watch?v=XD35Rps11SA

Deathstroke (és igen, van magyar neve, Halálcsapás), is tiszteletét teszi a DC Filmes univerzumban (valszeg ezért nem szerepelhetett az Arrowban mostanában....), mentek a találgatások, hogy a Liga filmben fog szerepelni, vagy Batmanben...
Nos, közölték, hogy ő lesz Batman fő enemy-je a filmben...  :-\

Egyrészt baromi jó a kinézet, egy az egyben az Arkham Originsből vették át, ez azért meglepő. És, megmaradt fehérnek a karakter, csoda, hogy nem Afro-Amerikai (én kérek elnézést ezért, de már ennek is lehet örülni.  :hehe: )
Másrészt meg... ő mint Bats ellenfél? azért gáz, hogy nem bírtak a saját bűnözőiből választani egyet...  :'(   az arkham játékok óta akkora divat lett őket összeereszteni, pedig előtte alig taliztak, egyszer ráadásul el is verte Batset...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 30. - 09:24:01
Tényleg nagyon felkapott karakter lett.
(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy amúgy a néger kifejezés pejoratív értelmű, igazából kerülendő, a csoportba tartózó emberek számára pedig kifejezetten sértő.)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 30. - 09:26:25
Tényleg? Már az is sértő? Oh...  :headscratch: akkor mi a helyes? Afro-Amerikai?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Augusztus 30. - 09:47:10
Mivel nem akarom (újra) teleszórni a témával a topicot, inkább az off-ban válaszolok.

Mániája, hogy valakinek az arcát össze kell roncsolni a filmben! ;D
Hát mert az a sokkoló. De pl. a Hellboyokban nem emlékszem jelentős arcroncsolásokra. Abból is kéne már egy 3. rész.
A korai filmjeit nem láttam, pedig azokat is régóta meg akarom nézni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Augusztus 30. - 09:53:51
Tényleg? Már az is sértő? Oh...  :headscratch: akkor mi a helyes? Afro-Amerikai?

Azt most honnan lehet tudni, hogy fehér lesz a karakter?
Maszk van rajta, és akár japán is lehet alatta..... :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 30. - 10:03:16
Sehonnan, csak poén volt.  ;D
Amúgy, a végén totál rázoomol a kamera, és látszik az arc színe, szeme, stb. Ott fehér az emberke.
Bár azt mondják, hogy ez csak egy tesztfelvétel a ruháról, bárki lehet alatta, mert egyelőre még színész se volt megemlítve... a fanok nagyon akarják Stephen Langet, meg Joe Mangainello-t, aki állítólag maga is Londonban tartózkodik, ahol forog a Liga film...

Azért, nem semmi előre melózás, 2 évvel a Bat film előtt már tesztfelvételek a karakterről...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Augusztus 30. - 10:16:53
Sehonnan, csak poén volt.  ;D
Amúgy, a végén totál rázoomol a kamera, és látszik az arc színe, szeme, stb. Ott fehér az emberke.
Bár azt mondják, hogy ez csak egy tesztfelvétel a ruháról, bárki lehet alatta, mert egyelőre még színész se volt megemlítve... a fanok nagyon akarják Stephen Langet, meg Joe Mangainello-t, aki állítólag maga is Londonban tartózkodik, ahol forog a Liga film...

Azért, nem semmi előre melózás, 2 évvel a Bat film előtt már tesztfelvételek a karakterről...

Ha belegondolsz a Superman vs Batman-t is jó korán elkezdték aztán látod mi lett belőle :hehe: Remélem most nem így lesz és kapunk egy bitangjó Deathstroke-ot mint amilyen az Arkham Origins-ben volt!
Az egy dolog,hogy a fanok kit akarnak Halálcsapásként látni, mert könnyen lehet,hogy a DC megint gondol egyet és idős színész helyett valaki fiatalabb fogja alakítani a karaktert. Felőlem jöhet a friss hús, csak annyi kikötésem van,hogy fehér legyen és olyan testalkatú mint Hugh Jackman :D Manu Bennett-et pl azért nem kedveltem túlságosan, mert túl alacsonynak találtam a szerepre. Őt inkább Rozsomáknak tudnám elképzelni míg Jackman egész pofás Deathstroke lenne!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 30. - 10:24:20
Jah, korán kezdték, de most pedzegetik, hogy mégis a Ligában is feltűnhet... sok lesz ott, Steppenwolf is nagy kihívás, majd Darkseid is, aztán még Deathstroke is elkeni a szájukat...  ;D

Manu Bennett alacsony? Wow, valahogy nekem nem tűnt annak...  :headscratch:

Poén lenne, ha Jackman átnyargalna a konkurenciához, majdnem egy ugyanolyan karaktert játszana ott is.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Augusztus 30. - 10:46:05
Ó te jó ég hát már a Ligába is be akarják tuszkolni? Deathstroke sokkal nagyobbat ütne Batman főbossként vagy később a Suicide Squad vezetőként,de a JL filmben fingom sincs mit fog csinálni :hehe: Steppenwolf önmagában véve is erős plusz ott lesz neki az Apokolips-ról hozott hadserege ami eléggé leizzasztja majd Supiékat.

Nekem úgy tűnt az Arrow-ban,hogy jóval alacsonyabb volt Stephen Amell-nél. Jackman fizikuma ugyan hibátlan,de mintha az utóbbi időben a színészi játéka nem túl impozáns. Oké,hogy Deathstroke nem egy bonyolult fogura csak nem mindegy milyen attitűddel adja elő a bérgyilkos karaktert!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 30. - 10:58:58
Elvben csak Camezni fog, de erre még nem jött megerősítés...
Lehet valami infót ellop, megjelenik, majd eltűnik...

Hnm, Hugh azért bajban lesz... az Xek-en kívül nem igazán érte el ütős eredményeket, és Rozs szerepében is egyre lejjebb csúszott... bár nem tom még mindig eldönteni, hogy ez a rendezőnek, vagy neki volt a kitalálmánya...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 30. - 11:45:51
Nekem az a maszkja tetszik a legjobban, amit egy rajzfilmben láttam. Van egy merev fémkeret a fején, az állán és a fején fut körbe, és alatta van egy textil maszk:
(http://4.bp.blogspot.com/-EEsUrHBcyBg/U17g10C26iI/AAAAAAAAFD4/mRngf18mrAY/s1600/batman-3.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 30. - 11:53:26
Jahj... ez a Batman & Son-ból van... a leg$#@rabb Halálcsapás volt eddig itt bemutatva...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 30. - 13:10:03
Jahj... ez a Batman & Son-ból van... a leg$#@rabb Halálcsapás volt eddig itt bemutatva...  :uhoh:
Az lehet, de nem erről beszéltem  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Augusztus 30. - 13:44:05
Tudom, csak rákötöttem a plusz véleményt... túl sok negatív emlék ugrik be róla, ha már meglátom is  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Augusztus 30. - 15:15:50
Engedd el.
(https://marandarussell.files.wordpress.com/2014/04/0.jpg?w=300&h=225)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Szeptember 01. - 10:02:19
Deathstoke...egyelore nem tudom,hogy oruljek-e!?
Most ,akkor a JL-ben lesz az ellenfele Batsinek vagy a kulonallo Boregerben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 01. - 11:14:40
Még nem lehet tudni... Elvben a Batmanben lesz főellenfél.
A Ligában meg csak talán, de csak talán cameozni fog. De ezt még nem erősítették meg.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Szeptember 01. - 22:46:21
Hoppá, új ruhája lesz Thor-nak.  :roll:
(https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/14222212_1134781303245263_927821528767686556_n.jpg?oh=3055e1a2f88e662b684019b39281594b&oe=58474A1C)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Szeptember 01. - 23:06:19
Nekem a klasszikus 6 tárcsás hiányzik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Szeptember 01. - 23:08:22
Annak úgy tudom, hogy csak az Ultimate univerzumban voltak valami funkciói....
De amúgy nekem is jobban tetszene úgy, ha már sisak nem lehet....
Itt jobban látszik a ruha, plusz Loki is elegánsabb stílusra vált:
(https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/14141833_1449348718415321_6875943446160389758_n.jpg?oh=d8d2944262d911d5f2c7be8ee5847ada&oe=5855C740)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 02. - 08:36:37
Azért furi, Chirs nem olyan nagy sztár, hogy látni kell folyamatosan az arcát, és ezért nem lehet sisakja... lásd Deadshot-Will Smith fehér maszk kombóját...

Nem rossz gönc, hasonlít a legutóbbi képregényes megjelenésre nagyon, de eléggé visszalépés az eddigiekhez képest...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 02. - 09:30:29
Kevésbé csicsás, ez nem feltétlenül visszalépés szerintem. Kicsit olyan, mintha ez a hétköznapi páncélja lenne, nem az isteni, ami meg ha mondjuk a sztori szerint elvegyül a tömegben, akkor totál érthető. A korábban látott csöves külsejű Odin alapján is valami ilyesmire következtetek.
Amúgy is szívesen látnék egy fokkal mocskosabb mitológiai világot, ahol nem minden arany, meg szivárvány színű.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Szeptember 02. - 15:45:23
Még nem lehet tudni... Elvben a Batmanben lesz főellenfél.
A Ligában meg csak talán, de csak talán cameozni fog. De ezt még nem erősítették meg.
Értem.Köszi.
jobban belegondolva....cameo lesz. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Szeptember 02. - 15:52:31
Azért ide ne süllyedjenek már le azért...
(http://m.blog.hu/ja/jason009/image/A%20b%C3%A9na%20thor.jpg)

 :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 02. - 17:57:13
Ne vicceljél, a spanja mellett otthon fürdőgatyában üldögélő Thorral ezt már simán  űberelték.  :lol:
(http://www.technobuffalo.com/wp-content/uploads/2016/08/thor-ragnarok-documentary-001-1280x690.jpg)
https://www.youtube.com/watch?v=8jCwZ3i0h1Y
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Szeptember 07. - 20:42:48
Hogyan húzzunk le még egy irhát Varmipirell.... izé, Selenéről.  :hehe:

https://www.youtube.com/watch?v=eScFp6RChu8

Pokoltűz Klubban jobb helyen volt.  :twisted:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 08. - 19:51:48
No... örülhetnek a fanok, végre olyan emberkét castingoltak, akit a többség szeretett volna...
Vagyis: Flash Thomsp... akarom mondani Joe Manganiello lesz Slade Wilson, azaz Halálcsapás a Batman filmben (talán a Ligában is megjelenik...)
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s480x480/14192660_530135500509971_5011395525702246443_n.png?oh=0e326b3f0f10fc6573d43b4e3ccfdb14&oe=5881E275)
És akkor most már elmondható, hogy megmaradt fehérnek egy régi karakter.  :hehe: mostanában már ennek is kell "örülni" (már akit érdekel, hogy pindurit vegye alapul a képregényes megjelenést).

Bár pöttyet nekem fiatal a srác... Slade nekem mindig olyan 60- 70-es nek tűnt, jó karban tartva, hála a szérumának.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2016. Szeptember 08. - 21:12:09
lehet hogy ez már Geoffék áldásos hatása?
http://io9.gizmodo.com/geoff-johns-on-the-future-of-dc-movies-relax-were-cha-1786394751?utm_medium=sharefromsite&utm_source=io9_twitter
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 08. - 21:19:13
És akkor most már elmondható, hogy megmaradt fehérnek egy régi karakter.  :hehe: mostanában már ennek is kell "örülni" (már akit érdekel, hogy pindurit vegye alapul a képregényes megjelenést).
Az élet apró örömei. Már csak az lenne jó, ha egy forgatókönyvírót is castingolnának, mert az eddigi DC filmekben az egyáltalán nem volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 08. - 21:25:09
Hát, elvben Geoff Johns beszáll a mókába, hogy ez mennyire jó, döntse el mindenki maga...

A Ligát meg Ben és a srác aki az Argot körmölte le csiszolja, ez se tűnik rossznak annyira.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Szeptember 08. - 22:42:56
"Mi kéne ahhoz szerinted, hogy a DC is jó filmeket csináljon?"
Stan Lee: "Hagyják, hogy én írjam!"
 ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 09. - 07:54:25
A Ligát meg Ben és a srác aki az Argot körmölte le csiszolja, ez se tűnik rossznak annyira.
A Suicide Squadot meg az rendezte, aki a Kiképzést írta, ami meg egy baromi jó film, az egyik legjobb fekete karakterrel, aki filmben szerepelt. Ha ezt tudom, erről is azt hittem volna, hogy nem tűnik annyira rossznak, az eredmény mégis pocsék lett.
A DC filmekben nem az a durva, hogy sz*r alkotók sz*r filmeket csinálnak, mert ezt elfogadom, itt jó alkotók csinálnak jó színészekkel sz*r filmeket. És ez számomra az igazán durva. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 09. - 08:40:39
No, azé ne keverjük ide az Osztagot...

Az Osztagra totál rányomta a bélyegét a beparázott stúdió, mert a Batman (basszus, Batman) film túl borongós, sötét és nem volt benne humor szintű kritikák miatt...  :roll:
Erre utolsó pillanatban újra csinálták az egészet, naná, hogy katyvasz lett belőle...

Az a baj, hogy még a WW-re is valszeg ez a sors vár...  :-\  Kétlem, hogy a Studió tanult volna ebből az Osztag bakiból... tuti azt is elkezdik utólag csiszolgatni...

A ligánál meg már ott van Ben meg az Argos haverja, Geoff Johns, meg fogják Snyder kezét ők is, meg a stúdió is... (tippre, nagy harcok lehetnek a forgatáson, mert még mindig forgatják...  :o március óta, szeptember van és még mindig forog...)  szal, valszeg kapunk egy Bosszúállók 2.0-át...  :hehe:

Johns is minap nyilatkozta, hogy sokkal optimistábbak lesznek a kövi Dc filmek...
Ez mondjuk gáz, pont emiatt lettek volna különlegesebbek, mert nem olyan csili-vili könnyed popcorn mozi, mint a Marvel cuccai...

Én most ennek fényében már tartok a kövi Batman filmtől is... most nehogy már Forevor mintájú Batset kapjunk ...  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 09. - 09:12:52
No, azé ne keverjük ide az Osztagot...
Szóval az már el is lett felejtve? Elég gyorsan ment. :lol:
És a gyakori tévhittel ellentétben nem az a baj a Batmannal, hogy borongós, hanem az, hogy primitív.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 09. - 09:33:26
Nem ellett felejtve, de rohadtul nem az alkotókon múlott, hanem a beijedt stúdión, ők kavartak bele rendesen... Sztem Ayer eredeti filmje jobb is lehetett volna...

Lehet, hogy primitív, de a közönség reakciók és a kritikák zöme,  komorságot és a humortalanságot kifogásolta...  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 09. - 10:09:58
Nem ellett felejtve, de rohadtul nem az alkotókon múlott, hanem a beijedt stúdión, ők kavartak bele rendesen... Sztem Ayer eredeti filmje jobb is lehetett volna...
Ezt amúgy sose értettem, miért kéne, hogy bárkit is érdekeljen. :headscratch:
Amúgy én se mondtam, sose, hogy David Ayeren múlt. ;)
Lehet, hogy primitív, de a közönség reakciók és a kritikák zöme,  komorságot és a humortalanságot kifogásolta...  :roll:
Nem igazán, csak divat lett ezt kiemelni, mivel ez az úgymond kikezdhető pont a kritikákban. Amúgy is a film nem volt komor, inkább csak pózőr és erőltetett. Plusz az ember aki kitalálta, hogy a komorság és a humor egymást kizáró dolgok, vagy azt hiszi, hogy a humor oldja egy film feszültségét, hát az se látott még túl sok filmet életében (európai filmet meg biztosan nem). De valószínűleg a legjobb Batman adaptációkat sem látta (Burton filmjei, animációs sorozat).
A rajongói vélemény meg ugye az volt, hogy "Ez a rajongóknak készült, kussoljá mocskos Marvel bérenc, te ezt nem értheted!". :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Szeptember 09. - 10:22:26
Humortalan volt és raktak bele gyerekes humort.
Crock: "Én szép vagyok." És röhög a mozi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 09. - 10:26:39
Ez is igaz. Egyetlen jó poénra sem emlékszem a filmből, a többségük inkább kínos volt. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2016. Szeptember 09. - 11:27:10
No, azé ne keverjük ide az Osztagot...

Az Osztagra totál rányomta a bélyegét a beparázott stúdió, mert a Batman (basszus, Batman) film túl borongós, sötét és nem volt benne humor szintű kritikák miatt...  :roll:
Erre utolsó pillanatban újra csinálták az egészet, naná, hogy katyvasz lett belőle...

Attól még hogy nem láttuk mi volt az alap még nem biztos hogy a rendező makulátlan, ez a film így is erőltetetten szenvedős és sötét volt sokszor, milyen lett volna ha hagyják...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 09. - 14:51:05
Valszeg a saját kéznyoma jobban rajta lett volna. Már amilyen Ayer stílusa.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 09. - 18:39:14
Ha, más: már épp kérdezni akartam volna, hogy mikor indul a forgatás a Bosszúállók 3. részének a forgatása, mert jövőre van premier, nem?  :headscratch:

Na, szal, eme morfondírozásomra a Russo testvérek máris "válaszoltak", instagramjukra töltötték fel:

Elkezdődött, meg próba:
(http://cinestar.xyz/wp-content/uploads/2016/09/Avengers-Infinity-War-set-photo-Josh-Brolin-in-mo-cap-suit.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Szeptember 10. - 23:10:46
tippre, nagy harcok lehetnek a forgatáson, mert még mindig forgatják...  :o
Lehet, hogy inkább azt kellene kamerával felvenni, és simán jobb lenne, mint várhatóan maga a film.  :D

Johns is minap nyilatkozta, hogy sokkal optimistábbak lesznek a kövi Dc filmek...
Ez mondjuk gáz, pont emiatt lettek volna különlegesebbek, mert nem olyan csili-vili könnyed popcorn mozi, mint a Marvel cuccai...
Még mindig ordít a DC filmekről és környékükről, hogy egyáltalán fogalmuk sincs az alkotóknak, hogy merre haladjanak. Egyszerre próbálnak meg mindenkinek megfelelni, miközben azt sem tudják, hogy mit is akarnak. Próbálnak megfelelni a róluk/filmjeikről kialakult darkos-sötét képnek, de közben látják, hogy a konkurencia hasít a komoly és könnyedebb vonal határmezsgyéjén, és ezért nem képesek eldönteni, hogy melyik utat válasszák, aminek az eredménye az ilyen hibrid hatást keltő fals munkák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Szeptember 14. - 22:52:45
Na, Batsy kap még egy új rucit az új JL filmben... meg egy hegesztőszemüveget. :)
(http://static1.gamespot.com/uploads/scale_super/1551/15511094/3129341-batmanwdeawd.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Szeptember 14. - 23:19:09
Jó volt az előző ruhája. Most megint ez a protektoros irány. Ez szubjektív, viszont a szarvai nagyon baglyosak
(http://vignette4.wikia.nocookie.net/watchmen/images/d/d5/Nite_Owl.jpg/revision/latest?cb=20090109151305)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Szeptember 14. - 23:26:47
Igen, már mások is pedzegették a hasonlóságot. A hegesztőszemüveg még plusz rájátszik. Őszintén én jobban örülök ennek a testpáncél stílusnak, mint a ráfeszülő rucinak. A BvS-beli ruha számomra nagy visszalépés volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 15. - 08:27:26
Állítólag a szemüveg csak akkor lesz rajta, amikor vmi járművet vezet...  viszont a szarvai/fülei nem igazán jönnek be... nagyon NightOwlos...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Szeptember 15. - 10:47:55
Állítólag a szemüveg csak akkor lesz rajta, amikor vmi járművet vezet... 
Lehet, hogy benne van a jogsijában, hogy csak szemüvegben vezethet.  ;D :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Szeptember 15. - 10:52:34
 :lol:
Vagy csak még nem szerelte meg a szélvédőt Supi óta. Végül is Ace Venturának is bejött a szemüveges vezetés. :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 15. - 11:01:15
Őszintén én jobban örülök ennek a testpáncél stílusnak, mint a ráfeszülő rucinak. A BvS-beli ruha számomra nagy visszalépés volt.
De a BVS ruci minden volt, csak ráfeszülő nem. Egy kitömött páncélon volt plusz egy réteg anyag.

Lehet, hogy benne van a jogsijában, hogy csak szemüvegben vezethet.  ;D :lol:
:lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Szeptember 15. - 11:57:23
Őszintén én jobban örülök ennek a testpáncél stílusnak, mint a ráfeszülő rucinak. A BvS-beli ruha számomra nagy visszalépés volt.
De a BVS ruci minden volt, csak ráfeszülő nem. Egy kitömött páncélon volt plusz egy réteg anyag.
Nyilván nem az volt, de azt a hatást szerette volna elérni, láttatni. Úgy, mint Supinál.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 15. - 12:00:08
Én egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ezt a hatást akarták volna elérni, nekem pont annak tűnt, mint ami valójában is volt.
Ha azt akarták volna, akkor civilben is ki kellett volna tömni Ben-t, mert akkor Batmannnak egy 150 kilós testépítőnek kellett volna lennie, ha az ruha közvetlenül a testéhez feszül.
Lehet ez a Batman álca része, hogy azért van pufi ruhában, mert úgy mindenki egy díjbirkózót keres, nem egy milliárdos playboyt.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Szeptember 15. - 17:32:16
Ezt a pufi testet én is úgy magyaráztam, hogy a páncélon van egy fedő réteg. Viszont Supinál, ahol nyílván nincs protektor, viszonta a színészen volt egy nagy adag tömés, néha zavaróan hatott a kinézete.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 17. - 22:03:12
No, Zack Snyder is ünnepel a Batman Day kapcsán, és kidobta az első képet Gordon felügyelőről:

(https://pbs.twimg.com/media/CslBJCJW8AA4TM5.jpg:orig)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Szeptember 18. - 09:42:32
Jó kéo! Kiraknám a falra. És Gordon is jó képregényes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 18. - 12:03:34
Jah, a ballonkabát és a kalap megvan.  :D
Bár a haja miatt kicsit "izgulok", hátha nem maradna félkopasz, mint amilyen J.K. is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Szeptember 18. - 12:47:47
JJJ se volt kopasz. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 19. - 07:37:28
És J. K. Simons nem félig kopasz. Ő tök kopasz, ettől kopaszabb ember már nem is lehet. :lol:
Lehet, Lex Luthornak kelllett volna inkább szerződtetni, még a fizikuma is meglenne hozzá. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Szeptember 19. - 08:43:25
Fél kopasz az  :D
(http://www.etonline.com/media/video/2016/06/24244879/et_JKSimmons_060816.jpg)

Csak gondolom borotválja, bár mintha a Whiplash -ben lett volna tök kopasz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Szeptember 19. - 08:51:49
Hát ha valakinek amiatt a 4 centis sáv miatt csak félkopasz, akkor oké, ezen igazán ne akadjunk fent. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 04. - 11:31:07
WW meleg? :)
http://index.hu/kultur/2016/10/01/leszbikus_wonder_woman_az_egyik_iroja_szerint/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 04. - 11:42:29
Bi, de amúgy a képregényről szól ez a cikk. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 04. - 11:53:34
Bi,
Minden bi meleg, de nem minden meleg bi  ;D
A végén említi a filmet is. Amit én nagyon várok, bejött az előzetes.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 04. - 11:59:05
Minden bi meleg, de nem minden meleg bi  ;D
Ez igaz. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 05. - 18:59:56
Hát tuti nem fogunk egy jó darabig kapni egy odabaszós Rozsó filmet mostanában...
Az első poszter a filmhez, ami viszont elég faja.
(https://pbs.twimg.com/media/CuAiczwUEAAId_W.jpg)
De bakker, most egy kisgyereket fog pesztrálgatni...? MIndjárt sírok, Mangold is posztolta a 2. oldalt a scriptből, amiben egy öregebb Rozsó van (kihitte volna...), aki elég keményen alkoholizál és készülget a halálra, vagy mi...
Bazzeg... a lecsúszott kártyát ismét kijátszák... hogy a toszban jutott el az 5. rész végétől megint ehhez az állapothoz...?  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 05. - 19:29:20
Dehát nem is tud berúgni. Nem ezért bagózhat, meg ihat egy gyerekképregényhős, mert úgysem árt neki? :))
Ez a gyerek, lehet, hogy x-23 :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Október 05. - 19:30:49
Már megint elköveted azt a hibát, hogy logikát keresel egy Fox-os X-men franchise-ban... Nincs! Értsd meg, nincs!  :D
A másik bevett szokásod, hogy egy teaser, vagy poszter alapján már az egész filmet elképzeled. Szerintem lesz egy gyereke, ennyi. Ahogy az alapjául szolgáló Old Man Logan-ben is volt (nem is egy).

Szerintem jó poszter. És olyan finoman fogja a gyerek kezét, hogy csodálnám, ha nem a sajátja lenne.

V.Tomi: Látod a sebeket a karján?  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 05. - 19:38:17
Nem is fogja a gyerek kezét. Az fogja Loganét.
Látom a sebeket. biztos frissek. vagy a gyerek karmolta össze a karmaival, mer ő x-23  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 05. - 19:55:01
Egen, mivel öreg,  már nem gyógyul úgy, mint eddig... ergo Farkas 2-t sémát ismét előrángatták...

Már megint elköveted azt a hibát, hogy logikát keresel egy Fox-os X-men franchise-ban... Nincs! Értsd meg, nincs!  :D
A másik bevett szokásod, hogy egy teaser, vagy poszter alapján már az egész filmet elképzeled. Szerintem lesz egy gyereke, ennyi.
Ja, tovább gondolom a dolgokat, amit tok, meg láttam róla, elképzelem a folytatást, és kapásból a legrosszabbat tételezem fel a cuccról... hiába, tapasztaltunk már gány Rozsó filmeket... teljesen hitemet vesztettem az eddigiek alapján...  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Október 05. - 20:07:32
Nem is fogja a gyerek kezét. Az fogja Loganét.
Na, hát annyira óvatosan fogja, hogy szinte nem is!  ;D De én a piára, bagózásra írtam, hogy de, árthat neki, mert vagy nem lesz "öngyi" képessége, vagy már öreg, és azért. Ebben az esetben a filmnek kb. 2870-ben kell játszódnia.  :lol:

Én úgy vagyok vele, hogy az elsőt nem lehet alulmúlni, a másodikat esetleg, bár az se volt egy nagy szám. Tehát jó eséllyel pozitívan csalódhatok benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 05. - 20:53:42
Nyitott kézzel is kinn vannak a karmok. A gyerek X-23 lesz, volt szó róla, hogy benne lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Október 05. - 21:40:07
Ez viszont jó lesz:
(http://i.giphy.com/FswsGjyEEq3u0.gif)

;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BenGee - 2016. Október 06. - 08:43:30
És már ki is derült, hogy ki fogja Wolverine kezét a Logan első plakátján! :D
(https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/14522749_563029010552841_7609966718910123287_n.jpg?oh=6dcc8a01040f8b4b2dfa83b3f8d94843&oe=58667E20)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 06. - 08:54:20
Ja, tovább gondolom a dolgokat, amit tok, meg láttam róla, elképzelem a folytatást, és kapásból a legrosszabbat tételezem fel a cuccról... hiába, tapasztaltunk már gány Rozsó filmeket... teljesen hitemet vesztettem az eddigiek alapján...  :-\
Persze ez egy percig sem kérdés, hogy ez egy sz*r film lesz. De erre már feltalálták a gyógyszert. :lol:
(http://vignette3.wikia.nocookie.net/spinpasta/images/5/50/Nobody-cares-spongebob.jpg/revision/latest?cb=20131126074804)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 06. - 08:54:57
Jah,  ;D  csak hát mégis févörit mutáns lenne...

Újabb infók szerint X23 lesz a szerencsés kisgyerek befutó. Jobb lett volna ha tini marad, nem egy kislány, de hát ez van...

Elvben a Prof is már öregecske lesz, és a képessége is megbízhatatlan lesz... elvben nem is fog emlékezni Loganre... szal, lehet nem kell arra számítani, hogy na majd ő mutatja be mi lett Logannel  ;D
Elvben Kalibán is benne lesz, más színésszel természetesen, kérdés mennyire veszik alapul az Apoban látottakat... Stephen Merchant fogja úgy tűnik játszani...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 06. - 13:28:20
Szenilis X professzor :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2016. Október 06. - 13:30:15
(https://pbs.twimg.com/media/CuAiczwUEAAId_W.jpg)
nekem annyira fura ez az ujjak közül előjövő karmok.  :-\ Ez miért logikusabb mint a csuklóból és kézfejből előjövő?  :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 06. - 14:14:36
Igazából csak azon múlna, hogy egyenesen vagy ferdén tartja-e a kézfejét amikor előjönnek a karmok, de egyébként így kisebb a vágás amit hagy a saját kezén.
Elvégre ha egy keskeny kés lapját ferdén szúród át valamin, úgy nagyobb sebet ejtesz, mint ha egyenesen. ;)
Plusz ha végig a kéztő csontok között van, akkor talán a támaszték is több.
Na velszeg ezek mind azok az okok, amiket a készítők nem gondoltak végig. :lol: Viszont olyan szempontból is logikusabbnak tűnik, hogyha ez egy kés, amit fog a színész, vagy a tenyeréhez van rögzítve, akkor is egyszerűbb így elrejteni a "markolatot".
(http://2.bp.blogspot.com/-CK4GXtGKIbY/VCC3KonWS8I/AAAAAAAABsY/FYmZ-rBYxo8/s1600/NEW%2BCLAWS4.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: grey gargoyle - 2016. Október 06. - 16:06:00
max a kimeneti heg kisebb, de így viszont végigmegy az egész kezén, tehát összességében így többet roncsol magából. Ráadásul így elvileg nem tudná mozgatni a csuklóját, és itt borul az egész, vagy mi tartja azt a 3 pengét ott
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 06. - 17:28:02
Ráadásul így elvileg nem tudná mozgatni a csuklóját, és itt borul az egész, vagy mi tartja azt a 3 pengét ott
Igen így van, nem tudná mozgatni a csuklóját, de akkor se nagyon, amikor a pengék bennt vannak, mivel akkor meg az egész alkarja merev lenne.
De igazából nem az a nagyobb biológiai képtelenség, hogy hol jönnek elő Rozsomák karmai, hanem az, hogy hogyan kerülnek át oda, ahol kijönnek? Ebből következik az, hogy rozsi kézfejének csontozata teljesen más kell, hogy legyen, mint egy valódi emberé.
Amúgy itt az orginises videó róla, ami szintén bebizonyítja, hogy ez totál hülyeség. :lol:
https://www.youtube.com/watch?v=JLiNyglOyJY
Amúgy a régi képregényben a pengék sokkal vékonyabbak voltak, már már tüske szerűek, nem kések. De filmenként is eltérő az ábrázolásuk, eddig egyértelműen az Originsben voltak a legabszurdabbak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 07. - 19:08:57
He, Origins milyen béna ide vagy oda, ez volt szinte az egyetlen értékelhető mozzanata ( na jó, meg az intro), végre megmutatták hogy néz ki Logan karmai, hogy jönnek ki.  :D

Amúgy, itt nem megy végig a folyamat, de látszik, hogy ha kiugrasztja a karmait, akkor az egész kimegy, és végig halad a kézfején, tehát nem marad utána, tehát tudja mozgatni vígan a csuklóját utána.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 07. - 20:08:39
BuB, ez a videó több sebből is vérzik. Érted, több sebből! :D (hú de sz*r poén volt)
Rozsomák karmai egy anatómiai képtelenség, de ez nem baj, nem ezért szeretjük ezt a filmet. Ja bocs, ezt a filmet egyáltalán nem szeretjük. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 07. - 20:39:43
Vili, több sebből vérzik anatómiailag. Tiszta sor, de most egy kitatlált sorozatról beszélünk, ahol a világban tele van mutánsokkal, ki ilyen, ki olyan elváltozásokkal születik. Ahogy írtátok is pár hozzászólással ezelőtt, Logannek valszeg ilyen a felépítése.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 08. - 10:16:09
ÉN azt hiányoltam A Farkas c. filmből, hogy ha nincs öngyógyító képessége és ő kiereszti a karmait AKKOR SZAKADJON A VÉR BELŐLE!!! És amikor épp nem harcol, akkor vértől átázott rongyokba legyen csavarva a kézfeje. Na ez nem lett volna gyerekbarát :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. Október 08. - 12:31:41
ÉN azt hiányoltam A Farkas c. filmből, hogy ha nincs öngyógyító képessége és ő kiereszti a karmait AKKOR SZAKADJON A VÉR BELŐLE!!! És amikor épp nem harcol, akkor vértől átázott rongyokba legyen csavarva a kézfeje. Na ez nem lett volna gyerekbarát :)

Mert amúgy teljesen gyermekbarát volt ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Október 18. - 19:11:12
Na, állítólag nem fog szerepelni Pókember a Infinity War-ban, de lesz helyette ott Maria Hill ügynök.  :uhoh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2016. Október 18. - 19:34:13
Ezt mondta a srác: “It’s all up in the air,” said Holland. “I believe some sort of deal is in the mix, but I’m unclear as to what that deal is.”

Ha csak egy rövid ideig is, vagy csak az egyik felében, de tuti benne lesz. Az akkora all-star gála lesz, nem hiszem, hogy a Sony ki akar majd maradni, vagy a Marvel elutasítaná, hogy belerakják valahogy. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 18. - 22:14:17
Valszeg inkább a második felében, ami elvben egy külön film lesz végül mégiscsak... sokan arra tippelnek, hogy ott fog átformálódni a csapat teljesen...
De valszeg mindenki most abban reménykedik, hogy a tv-s dolgok is szerepelnek majd a filmekben... a rendezők is valami 67 karakterről beszéltek...
mondjuk ha belegondolunk, kicsit furi lenne, ha kimaradnának, egy ekkora kozmikus fenyegetés/csetepaté árnyékában...  nem tom, hogy tudnák összehozni,h ogy mindenki megjelenjen, de nagyon durva lenne...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. Október 19. - 18:21:31
Az első teaser a Guardians of the Galaxy 2-hőz.
https://www.youtube.com/watch?v=wX0aiMVvnvg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: MarvelFan - 2016. Október 19. - 18:35:00
 :oh: Uhhh, de jó lesz ez!!!
Az már milyen lesz, mikor találkoznak a Bosszúállókkal :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. Október 19. - 19:25:59
Áhhh ez mekkora, és a zene hozzá. Állati lesz! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. Október 19. - 19:44:04
Mondjuk fura hogy az első rész trailer zenéje a második rész teaser zenéje.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Október 19. - 20:10:50
Biztosra akartak menni, hogy a laikus, a témában nem túl járatos mozinézők is felismerjék a filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2016. Október 20. - 15:02:20
https://www.youtube.com/watch?v=Div0iP65aZo
 :o :o :o :o :o :o :o :o :o :o


yesplease
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 20. - 15:36:53
Ihaj-csuhaj, öreg, kivénhedt szenvedő Rozsomák. Klafa, de legalább a karmait használja:

Red Band trailer, igazából a vége pindurit más...

https://www.youtube.com/watch?v=R5Zb0NZWU4A
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 20. - 16:55:31
Egy kicsit durvább. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Október 20. - 17:09:14
Legalább kiderült, hogy mégsem Deadpool fogja a kezét.  ;D

Amúgy nem tudom mit gondoljak erről a filmről. Bármennyire is szeretem a karaktert, nincsenek nagy elvárásaim vele szemben a korábbi filmek miatt. És egyelőre úgy néz ki, hogy ez sem lesz egy nagy durranás. Úgyhogy még mindig a második Farkas film tűnik a legjobbnak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 20. - 17:42:56
Amúgy ez a legvérszegényebb Red Band Trailer amit életemben láttam. :lol: Ezzel aztán nagyon felcsigáztak.
Jó a zeneválasztás jó, de hát az Öngyilkos Fostag előzetesében is volt jó zene szóval erre ne alapozzunk.
Viszont az kiderült, hogy Hugh Jackmann egészen jó Joel lehetne, mondjuk lényegében már ez is egy Last Of X-men film. ;D
(http://b-i.forbesimg.com/erikkain/files/2013/06/ellie-and-joel.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Október 20. - 19:07:02
Hogy egy klasszikust idézzek ez középszerű volt :hehe: A Hiénák mint olyanok meg teljesen le vannak butítva Isis terrorista szintre és a vezetőjüknek is csak annyi extrája van,hogy robot végtagjai vannak. Ajajj igazi rosszfiúkkal van dolgunk! És ahogy hallottam X-23 itt nem Logan női klónja lesz csak egy hozzá hasonló állatias vonásokkal rendelkező mutáns, pont mint az X2-ben Yuriko! De mégis a legnagyobb kérdőjel számomra a demens Károly bácsi aki több mint valószínű,hogy azért került bele  filmbe,hogy lelassítsa hőseinket és néha összefüggéstelen baromságokkal traktálja Logan-t vagy épp az ellenséget... :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. Október 20. - 19:29:35
Akkor most hova kapcsolható az Apokalipszis stáblista utáni jelenete?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 20. - 19:45:15
Ez elé.
Szaaal, tök jó, hogy megváltoztatták a jövőt, happy-szipi-szuper volt egy darabig, aztán bumm, valszeg kiírtották a mutánsokat... klafa...  :hehe:

Legalább kiderült, hogy mégsem Deadpool fogja a kezét.  ;D

Amúgy nem tudom mit gondoljak erről a filmről. Bármennyire is szeretem a karaktert, nincsenek nagy elvárásaim vele szemben a korábbi filmek miatt. És egyelőre úgy néz ki, hogy ez sem lesz egy nagy durranás. Úgyhogy még mindig a második Farkas film tűnik a legjobbnak.
Egen, így vok vele én is, bár, én már az első infók alapján féltem és előre leírtam, így eleve nagy negatívval indult... nem hiszem, hog yletudja dolgozni ezt a hátrányt...
MIndegy, a legjobb Rozsomák továbbra is az Wolverina vs Hulk -ban van...   :hehe:


Mr. Sinister: hát ez vhol várható volt... nem sok ellenség volt ugyanaz a Fox filmekben, mint a képregényekben.  :hehe: Csoda lesz, ha a Hiénak sima katonái nevei megegyeznek a képregényesekkel... (mondjuk nem is voltak hú de nagy szereplők... mi is volt a nevük? Szépfiú, Kopony, Csonttörő, Reese, ...éééés a többire nem emlékszem ;D).
Azt gondolom vágod, hogy Mr. Sinister se olyan lesz ebben... gondolom egy tudós oszt kész ;D

X23 meg lehet a klónja lesz... nekem a Prof szöveg: Very much like you, arra enged következtetni, hogy csak belőle gyártották vhogy...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Október 20. - 20:16:36
BuB: Anno Stryker is ezt mondta Halálcsapásról és mégsem volt a klónja ;) Azt meg tényleg nem értem mi a francért nem tudnak normálisan vászonra vinni egyes karaktereket ha egyszer az X-Men szériában többé kevésbé,de sikerül nekik ez a feladat (lásd, Apokalipszis, Psylocke...)
Szerintem ezerszer látványosabb és nem mellesleg nézőcsalógató hatást érnének el ha brutális cyborgként ábrázolnák a Reavers tagokat és nem olcsó zsoldosokként. Bezzeg az olyan nyári popcornfilmekre mint a Suicide Squad és az X-Men Apo annyi cgi-t kapott mint állat és ugyanezt képtelenek megadni egy spinoffnak? Elvégre Rozsomák az aranytojást tojó tyúkja a Foxnak olyannyira,hogy a komplett X-Men trilógiát és az utána érkező reboot-ot is Logan vitte el a hátán, tehát nem értem a stúdió logikáját (már ha van neki olyanja... :lol:)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 20. - 20:25:38
Sírok! Ezek a Hiénák? És ez a haj meg szakáll! Semmi Rozsomák nincs benne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Október 20. - 20:37:43
Semmi Rozsomák nincs benne.
De, talán a szaga hasonlít egy rozsomákéra.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 20. - 20:51:12
He, most az okosok posztolgatják az Old Man Loganes képregény képeket.  :D Igen, kb. ennyi hasonlóság van közte és a képregény között, hasonló volt a hajszerkezett, meg valszeg itt se akar harcolgatni tovább...

Mr. Sinister:
Én tom, ugyanezeket kérdezgetem én is... és ezért kezdem unni a Fox-Ment... ők elég lazán kezelik a képregény alapanyagot...
Rozsomákot meg már hanyagolták, lásd First Class, Apo, a DOFp-ben igaz benne volt, de azért hátérben volt, jobban mint eddig. Valszeg készülnek, hogy az Xmen filmekben már nem nagyon lesz ezek után, Hugh kilépése matt... mondjuk emiatt meg tök gázul jön ki, hogy ennyire ráépítették a sorozatot... pont a főszereplőt kénytelenek nélkülözni/kiírni...  :hehe:

Inkább azon aggódok, hogy ők most Ravent tolták a  pofinkba, remélem nem rá akarnak építeni ezután...  :hehe: (bár az vlaszeg csak Jennifer Lawrence miatt volt...)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 20. - 20:53:30
Elvégre Rozsomák az aranytojást tojó tyúkja a Foxnak
Dehogyis. Mindkét eddigi filmje középszerű bevételt ért el.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Október 20. - 21:10:29
Lehet rám vetni a köveket, de nekem ez tetszik. Jó a hangulata. Pont az tetszik benne, hogy már csak nyomokban tartalmaz X-menes dolgokat. Ha valóban ilyen melankolikusabb, a reménytelenséget, az elmúlást előtérbe hozó film lesz, mint amit ígér, akkor akár a legjobbak között is lehet.
És őszintén szólva: nagyon remélem, hogy ezzel a "fo(s)xmen" önellentmondásoktól, logikai bukfencektől hemzsegő univezumának is vége lesz. Mert mostmár ideje lenne, ennél jobban már úgyse tudnák elb*szni, hiába is igyekeznének.  ;D
Az ellenségek: ehhez a leépülő (egyébként némiként Claremont ötletét továbbgondoló) Rozsomákhoz, szerintem kissé hiteltelen lenne, ha egy seregnyi cyborg jönne...
Én szeretném ha ezzel lezárnák ezt a szériát, egy végülis pozitív, reményteljes befejezéssel, ami a trailerből is érződik, ti. hogy X23 viszi tovább a mutáns vérvonalat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 20. - 23:28:13

Az ellenségek: ehhez a leépülő (egyébként némiként Claremont ötletét továbbgondoló) Rozsomákhoz, szerintem kissé hiteltelen lenne, ha egy seregnyi cyborg jönne...

ok, de akkor ne Hiénáknak hívják őket.
He, most az okosok posztolgatják az Old Man Loganes képregény képeket.  :D Igen, kb. ennyi hasonlóság van közte és a képregény között, hasonló volt a hajszerkezett, meg valszeg itt se akar harcolgatni tovább...
Milyden képek?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 21. - 09:14:35
Elvégre Rozsomák az aranytojást tojó tyúkja a Foxnak
Dehogyis. Mindkét eddigi filmje középszerű bevételt ért el.
SZerintem ő arra gondolt, hogy köré építették az első 3 részt, próbálták meglovagolni a népszerűségét. Várható volt, hogy ő kapja az első spin-offot, ami aztán szép kis bukta volt... nézővisszajelzésileg is...


Milyden képek?
[/quote]
Mit tom én, random képeket a comicsból, hogy mennyira hasonlít az ottani megjelenésére Hugh mostani kinézete...



Az ellenségek: ehhez a leépülő (egyébként némiként Claremont ötletét továbbgondoló) Rozsomákhoz, szerintem kissé hiteltelen lenne, ha egy seregnyi cyborg jönne...

ok, de akkor ne Hiénáknak hívják őket.
He, egen, de ebben a Marvel is tök jó... Zémót is baszottul kár volt Zémónak hívni, amikor köze se volt a képregénybeli karakterhez... simán lehetett volna egy random gonosz...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 21. - 11:07:49
SZerintem ő arra gondolt, hogy köré építették az első 3 részt, próbálták meglovagolni a népszerűségét. Várható volt, hogy ő kapja az első spin-offot, ami aztán szép kis bukta volt... nézővisszajelzésileg is...
Értem, de az volt a téma, hogy miért nem kapott több pénzt ez a 3. rész. Erre írta, hogy arany tojást tojó tyúk, én meg erre, hogy anyagilag egyáltalán nem indokolt, hogy bármennyi pénzt adjanak rá.
Idézet
He, egen, de ebben a Marvel is tök jó... Zémót is baszottul kár volt Zémónak hívni, amikor köze se volt a képregénybeli karakterhez... simán lehetett volna egy random gonosz...  :hehe:
Ott még bízom benne, hogy azért volt, mert később még fejleszthetik a karaktert.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 21. - 12:10:37
Hááááát, ha Thanos után tényleg kicserélik az alapgárdát, tehát nem lesz tovább Vasemberünk, vagy éppen Kapitányunk, nem hiszem, hogy valaha is visszahoznák Zémót, ő ugye nagy Kapitány ellenfél volna...  :headscratch:
Meghát,már a karakter kivan valahol herélve, mert a kicsi Zémó azért gyűlöli Stevet mert a Vh alatt kinyírta az apját...  ezt már azért elég rendesen átírták.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 21. - 12:30:10
A motiváció szerintem a legkevesebb. Azt nyugodtan átírhatják, ennél azért tudnak ők jobbat is kitalálni.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. Október 21. - 12:43:42
kaine: Ha valóban nem érné meg nekik a Wolverine spinoff akkor már a kezdetektől fogva más projektekben gondolkodtak volna,de végül mégis Rozsit választották. Így viszont jogos volt részemről a kérdés,hogy miért nem adnak kicsivel több lóvét a filmnek és akkor talán lehetne némileg látványosabb az utolsó fejezet. Bezzeg az Origins-ből nem sajnálták a felesleges agymenéseket mint az elcseszett DeadPool stb költséges akciójelenetek :hehe:

BuB: Az a karakter csak nevében Zémó, egyébként semmi köze nincs az eredeti figurához. A motivációja is inkább egy megtört emberé mintsem vérbeli terroristáé! Ettől függetlenül tetszett,de biztosan nem fog visszatérni állandó gonoszként az általad felsorolt okok végett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 21. - 13:15:31
Egen, ezért mondtam,h ogy simán lehetett volna egy random gonosz bácsi, nagyon kár volt Zémónak keresztelni...

Komolyan, a Marvel puffogtatja a gonoszait, el is kurja a legtöbbet, de szerencsére nem ölik meg őket, mint régen volt ez divat, hogy a hős csak kinyírja, vagy hagyja meghalni a gonoszt... tehát látszódik, hogy terveznének velük valamit... kérdés, hogy ebből lesz e valami... vagy csak félre rakják a kispolcra, és kipipálják, hogy na, őt is vászonra vittük...


Wolvie költségvetés:
Azért azt nem tudjuk (vagy tudjuk már?), hogy mennyit szórtak rá el... tuti 100 milla fölött van...  :headscratch:

Plusz, azért az se feledjük, hogy R-s lesz, lehet nem is mertek nagy összegeket kockáztatni, főleg, ha azt nézzük, hogy az első két rész milyen gyeszerán szerepelt a kasszáknál, nézőknél... valószínű. hogy sokat nem mertek kockáztatni...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 21. - 13:42:59
kaine: Ha valóban nem érné meg nekik a Wolverine spinoff akkor már a kezdetektől fogva más projektekben gondolkodtak volna,de végül mégis Rozsit választották.
Arról szó se volt, hogy nem éri meg. Csak nem tesznek bele túl sokat, mert az előző kettő is necces volt.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 21. - 16:13:28
Mit tom én, random képeket a comicsból, hogy mennyira hasonlít az ottani megjelenésére Hugh mostani kinézete...
Azért, mert szerintem nem így néz ki.
(http://static7.comicvine.com/uploads/scale_small/1/13291/667377-2871541966_d27626ffd2.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 21. - 17:52:42
Of course not.

Mondjuk a képregényben is összevissza rajzolták a pofaszakállat/szakállat... a promo képeken ez az összenőt variáns volt, a képregényben meg itt-ott inkább  a hagyományos pofaszakállal rajzolták...

Oh, és baromi gyorsan ki is jött a szinkronos előzetes: Örülök neki, hogy már erre is megtudták szerezni Horányi Lászlót (Chuck), és Sinkovits Vitay Andrást (Rozsó) is .
https://www.youtube.com/watch?v=Pxs6eAhMy_k
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Október 21. - 21:32:05
ok, de akkor ne Hiénáknak hívják őket.
Ööö... ezt mondják a trailerben? Vagy csak én maradtam le róla?

Ott még bízom benne, hogy azért volt, mert később még fejleszthetik a karaktert.
Ezzel én is pont így vagyok. Mondjuk azt nem értem, hogy Vezérnél meg ragaszkodsz hozzá, hogy ő már olyan legyen, mint a Spider-Man 50-ben... holott ő is még csak "feljövőben van" a szememben.

Így viszont jogos volt részemről a kérdés,hogy miért nem adnak kicsivel több lóvét a filmnek és akkor talán lehetne némileg látványosabb az utolsó fejezet. Bezzeg az Origins-ből nem sajnálták a felesleges agymenéseket mint az elcseszett DeadPool stb költséges akciójelenetek :hehe:
Ez némileg bonyolultabb ennél. Egy ilyen filmnél, aminek a költségvetése felér egy kisebb állam GDP-jével, elég komoly felméréseket, és számításokat végeznek, hogy mennyit hozhat be (ezekkel mi is találkozhatunk, amikor arról hallunk, hogy egy film a vártnál alább teljesített, vagy sokkal jobban). Ez nem hasraütés szerűen megy, hogy "rakjunk bele még 50 millát, hagy legyen látványosabb".
Az Origins még többől készült, mert az X filmek akkor még anyagilag sikeresebbek voltak, és bíztak benne, hogy az is az lesz.
De mostmár, két Wolverine filmmel a hátuk mögött pontosan tudják, hogy mire számítsanak. És ehhez lövik be a költségvetést, hogy biztos legyen a nyereségesség.

A szakáll kinézete meg szerintem éppen hótmindegy, abból a szempontból, hogy ez jó film lesz-e, vagy sem. Ez már csak az "elvakult" fanatikusoknak fontos, hogy egy jó kis képzavarral éljek...

Jaa, és remélem rá tudták venni a klasszikus trilógia tagjait egy-egy cameora legalább, hogy láthassuk, mi történt velük...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 21. - 21:56:49
A Cameokra én is számítanék, de hír se volt, hogy ez meg ez feltűnt a forgatáson, vagy szellőztették meg, hogy ő felfog tűnni...
1 viszont tuti lesz, valszeg a temetés valami X tag temetése lehet... tippre én Kitty-t vagy Jeant mondanám...  kivi vagyok ki lesz majd.  :D

Szakáll:
Persze, hót mindegy, csak ne példálozanak vele, hogy mennyire hasonlít a képregénybelire, amikor itt azért eléggé máshogy néz ki Log...

Ami pindurit furi, mármint abból a szempontból, hogy aztán most már totálisan nem hasonlít saját magára a karakter...  :-\  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 21. - 22:02:17
Viszont akkor Logan lesz a magyar címe, nem Farkas. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Október 21. - 22:09:21
1 viszont tuti lesz, valszeg a temetés valami X tag temetése lehet... tippre én Kitty-t vagy Jeant mondanám...  kivi vagyok ki lesz majd.  :D
Szerintem meg konkrétan Xavier fog meghalni, és őt kaparja el az ásóval.

Viszont akkor Logan lesz a magyar címe, nem Farkas. :)
Még mindig jobb, mint a Logan futása.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 21. - 22:27:13
Viszont akkor Logan lesz a magyar címe, nem Farkas. :)
jah,e z nagy pozitívum. Reméljük a magyarok se keresztelik át Farkas 3: Logan -re  :hehe:

1 viszont tuti lesz, valszeg a temetés valami X tag temetése lehet... tippre én Kitty-t vagy Jeant mondanám...  kivi vagyok ki lesz majd.  :D
Szerintem meg konkrétan Xavier fog meghalni, és őt kaparja el az ásóval.


A végén az ásós jelenet esélyes, ja, az valszeg Chuck búcsúja is lehet  (bár többszöri megnézésre még lehet Kalibán is akár...)..., mondjuk kicsit furi, hogy a nagy ember barát mutáns igéket terjesztő elismert Professzort csak úgy elhantolják egy erdőben  ;D

Viszont nem erre a jelenetre gondoltam, hanem a legelején van egy temetés, Log még ki is van ölözve, meg vedeli a piát a fa alatt. Ott lehet valami ismerős valakit temetnek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Lizard - 2016. Október 21. - 23:35:00
Johnny Cash hatalmas, nagyon illik ide :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Október 22. - 07:09:59
Viszont nem erre a jelenetre gondoltam, hanem a legelején van egy temetés, Log még ki is van ölözve, meg vedeli a piát a fa alatt. Ott lehet valami ismerős valakit temetnek...
Jaa, igen. Tényleg van egy olyan jelenet is az elején. Jó kérdés, hogy kinek a temetése lesz, mert érdekes módon, a filmek világában annyira nem nőtt össze Rozsomák más X-es karakterekkel. Jean nem valószínű, mert elméletben ő már halott, hiszen az előző Farkas filmben is már csak a szellemével közösült. Vadóc lehet esélyes, de ő is csak az X filmekben volt vele jó barátságban, a saját filmjeiben meg se említik. Kittyvel meg szinte semmit nem csináltak együtt, nincs meg az a közös múltjuk, mint a képregényekben. Még esetleg Yuriko-t mondanám, de akkor meg a temetés nem stimmel, mert a japán kultúrában nem így zajlik egy temetés. Így igazából random módon bárkinek a temetése lehet. Persze Logannek lehet, hogy mindegy, csak inni lehessen.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 22. - 07:52:57
 ;D
Jóvan, te is bele vagy már kavarodva az idővonalakba  :hehe:

Jean élt, a DOFP végén, ez meg azután játszódik, amikor minden X tag élt. Tehát Jeannel is talizot ismét a boldog, megváltozott jövőben...

Amúgy azt írták, hogy ez a Log történet egy évvel azután történik, baszottul érdemes volt, akkor mindent visszacsinálni a DOFP-ben, ha most megint szétverik...  :stupid: Fox azt se tudja mit csinál...  :roll:

(Kitty-re meg még amiatt gondoltam, mert mintha kicsit jobban el lettek volna abban a pár snittben a DOFP alter jövőjében, amikor visszaküldte a múltba) és jah, télleg, még Vadóc is esélyes...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 22. - 11:11:49
Nem lehet a prof?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 22. - 14:19:04
Fene se tudja.
Én olyan karakter fejlődésnek gondolom, bemutatják hogy az elején Log búcsúztatja az ismerősét, vedel és a többi, hogy a végén aztán a kiskölökkel karöltve ellovagoljanak a naplementébe és segítse a "felnövését" a Prof tanácsára...
Plusz sok helyen öltönyben van, lehet a temetésről visszaérve kezdődik a bugi és kezdik üldözni őket a Proffal.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2016. Október 22. - 15:39:03
Idézetet írta: Bub
mondjuk kicsit furi, hogy a nagy ember barát mutáns igéket terjesztő elismert Professzort csak úgy elhantolják egy erdőben.
Tulajdonképpen ez illene is a film depresszív hangulatába. :) Szerintem is meg fog halni a prof a filmben.

Amúgy az a vicces, hogy ha nem lennének adamantiumkarmok a trailerben, akkor ezt egy tök random disztópikus sci-fi/világvége filmnek is gondolhatnánk. :D

Egyébként a korábbi Wolvie filmek után én sem merek komoly elvárásokat támasztani az új rész iránt (főleg, hogy a rendező tudtommal ugyanaz, aki az előző Wolvie-t is dirigálta), nem tudom, jó film lesz-e, de az biztos, hogy így trailer alapján elég erős hangulata van, és nagyon más lesz, mint az eddigiek. Mondjuk ha tényleg ez lesz Jackman utolsó Wolvie szerepe, akkor jó hattyúdal lehet. :)

Jóvan, te is bele vagy már kavarodva az idővonalakba  :hehe:
Az időutazással annyira megkavarták a szériát, hogy már egyik filmet sem lehet igazán komolyan venni. Ha például később vissza akarják hozni Rozsit (egy másik színésszel), vagy új sztorit akarnak kitalálni az X-eknek, akkor erre a részre is simán rámondhatják, hogy egy alternatív jövőben játszódik és kész.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 22. - 15:48:43
Amúgy az a vicces, hogy ha nem lennének adamantiumkarmok a trailerben, akkor ezt egy tök random disztópikus sci-fi/világvége filmnek is gondolhatnánk. :D
Igazából még az sem. Semmivel sem disztópikusabb vagy világvégésebb a hangulata és a bemutatott viléága, mint bármelyik déli államban játszódó filmnek, mondjuk a Nem vénnek való vidék, vagy az Embervadászok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Október 22. - 17:20:40
Jóvan, te is bele vagy már kavarodva az idővonalakba  :hehe:
Igazából mindenki azt gondolja, hogy van 2 idővonal (régi x trilógia, meg az új), de valójában 4 (+1) van:
1. A régi trilógia idővanala
2. A First Class (új trilógia) idővonala
3. A Rozsi filmek idővolnala
4. A "mi lett volna, ha Singer rendezi az X3-t" idővonala, amibe beleillik a DoFP jövője
+1. Deadpool idővonala
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 22. - 19:17:07
Nagyon szépen összefoglaltad azt, hogy a filmek között nincsen semmiféle összefüggés, mert sz*rnak bele. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Október 22. - 21:54:34
Szerintem ezt túlgondolod.

1. A régi trilógia idővanala
2. A First Class (új trilógia) idővonala
Ennek a kettőnek össze kellett volna érnie, ha nem barmolnak időközben bele a DoFP-tel. Azaz a First Class eredeti koncepciója az volt, hogy prequel-ként bemutassa, hogy hogyan alakultak ki a mutánsok a kezdetektől, és miért lett a két vezető végül ellenség.
Örültem is volna, ha úgy hozzák össze, mint a Star Wars-ban, hogy az előzmény vége összemosódik a régi széria elejével.
Csakhát nem bírtak ellenállni a kísértésnek, hogy ezzel összehozzák a két franchise-t. A baj csak az volt, hogy ott megint bekavartak, az addig se logikus idővonalnak.

3. A Rozsi filmek idővolnala
Touché.  ;D Ez viszont annyira ellentmond mindennek, hogy a Fox is teljesen semmisnek veszi. (Csak az a nagy gáz, hogy akkor, hogy engedhették, hogy így készüljön el, és miért nem avatkoztak közbe).

4. A "mi lett volna, ha Singer rendezi az X3-t" idővonala, amibe beleillik a DoFP jövője
A DoFP jövője miért ne lehetne az X3 folytatása?
Egyébként a Rozsó idővonalas feltevésed ott is bukik, hogy a 2. része egyértelműen az X3 után játszódik nem sokkal.

+1. Deadpool idővonala
A Deadpool idővonala miért ne illeszkedhetne az X3 utánihoz?
Persze mivel a DoFP megkavarta, ezért valószínűleg az új, jelenleg a 80-as éveknél tartó sorozathoz illeszkedik. Annak a jövője.
Akkor végülis Deadpool lehetne a Loganben?  :D Az végülis egy idővonal, nem?

Igazából mindenki azt gondolja, hogy van 2 idővonal (régi x trilógia, meg az új), de valójában 4 (+1) van:
Szerintem ezt csak a laikusok gondolják. Meg a Fox emberei. :lol:
Most, hogy így leírtam, azért legalább 3 különböző van...

Kéne csinálni egy olan "Dokis" idővonal ábrát, hogy lássuk mi mikor van. Na persze ez főként a Fox-nak kéne, még a következő filmek elkészítése előtt, de szemmel láthatólag erről mindig megfeledkeznek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Október 22. - 22:07:10
Rozsomák 2. része elvileg az X3 után játszódik, igen, viszont visszautalnak benne a X-Men: Originre, ami tök ellentmond a régi trilógiával (pontosabban az X2-vel). Így logikusabb a Rozsó filmeket külön idővonalnak tekinteni. Erre az új film is bizonyíték, mivel se a DoFP csúnya vagy a szép jövőjére nem hasonlít. A Deadpoolt meg egyelőre akár be lehetne tenni az X3 után, de nagy valószínűséggel független tőlük.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 23. - 08:16:46
SZerintem túl gondoljátok...
Van az Wolv Origins (még ha sok hülyeség is van benne, de elvben az előzmények lennének...), X1, X2, X3, Rozs 2 és DOFP sötét jövő része, ez a régi idővonal, ez úgy ahogy van, ment a levesbe, nem kell ezek után folgalkozni vele, mivel megváltozott az egész a DOFP hatására.
És van az új idővonal, és most már csak az létezik: First Class, DOFP múlt, és az Apokalipszis, plusz a jelenünkben játszódna a Deadpool is (McCavay Stewart poén, belekavarodott ő is már, ott mondja, de mivel nincs nagyobb ellentmondás, így elvben az új idővonalba tartozik/tartozna...) és ezek következménye a DOFP szép jövője... plusz most már az is hivatalos, hogy a Farkas 3 a DOFP jövője után játszódik 1 évvel...

Oh, és ha már Deadpool...  :roll:
Bár a Deadpoolnál úgy tűnt, hogy Reynolds és Miller eszméletlen lelkesedéssel hozott össze valamit jót, a rendező most “creative differences” miatt távozott a 2. részből. A forgatást amúgy 2017 elejére tervezték, szóval a FOX-nak gyorsan kell majd utódot találni.
Kellett nekik sürgetni őket...  :hehe:   de van olyan hír is, hogy Reynolds és Tim különbözött össze, van olyan hír is, hogy Kábel szerepének kiválasztásán ment a "vita"...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. Október 23. - 10:24:09
Számomra ez már követhetetlen.
Lassan kiadhatnának egy könyvet az egész kulimajszról.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Október 23. - 12:06:28
BuB: erre mondta Psycho, hogy a legtöbben így egyszerűsítik le, de ha megnézed úgy se állnak össze egésszé.

Van az Wolv Origins (még ha sok hülyeség is van benne, de elvben az előzmények lennének...), X1, X2, X3, Rozs 2 és DOFP sötét jövő része, ez a régi idővonal, ez úgy ahogy van, ment a levesbe, nem kell ezek után folgalkozni vele, mivel megváltozott az egész a DOFP hatására.
Ezzel csak az a gond, hogy pl. a Wolv Origins, és a Rozs 70-es évek előtti részeit semmilyen tekintetben nem tudták befolyásolni a DoFP-ben történt események. Azaz megtörténtnek kell venni, mert visszafelé nem változik az idő. Máris egy csomó ellentmondás.

És van az új idővonal, és most már csak az létezik: First Class, DOFP múlt, és az Apokalipszis, plusz a jelenünkben játszódna a Deadpool is (McCavay Stewart poén, belekavarodott ő is már, ott mondja, de mivel nincs nagyobb ellentmondás, így elvben az új idővonalba tartozik/tartozna...) és ezek következménye a DOFP szép jövője... plusz most már az is hivatalos, hogy a Farkas 3 a DOFP jövője után játszódik 1 évvel...
Ööö... a Deadpol-nak hogy következménye a DoFP szép jövője? És a DP-ben miért van kb. 50 éves kinézetű Kolosszus pl.?
Én a Dp-ből ezt a McAvoy-Stewart poént kihagytam volna, hogyha a Fox célja az, hogy beépítsék az univerzumukba, mert így csak megkavarták a nézőket, akik nem tudják eldönteni, hogy hova is rakják.
A Logan a DoFP melyik jövője után játszódik?  ;D
És most mondd azt, hogy ez tényleg ennyire egyértelmű dolog.
Nekem nem lenne problémám ezekkel, ha legalább a csíráját látnám annak, hogy próbálják megoldani, megmagyarázni, összefésülni ezt az egész univerzum kulimászt, amit kialakítottak maguknak, de csak azt látom, hogy még jobban összekavarják az egészet.
Hogy az egyes alkotók, rendezők sz*rtak bele egymás munkájába, és csak azt nézték hogy az ő filmjük jó legyen, mindegy hogy azzal az univerzumot nem építik, hanem éppen rombolják.

Kellett nekik sürgetni őket...  :hehe:   de van olyan hír is, hogy Reynolds és Tim különbözött össze, van olyan hír is, hogy Kábel szerepének kiválasztásán ment a "vita"...
Oh, yeah! Volt a Fox-nak egy igazán sikeres és kedvelt X-es spin-off-ja, és ezt is elb*sszák... hihetetlen.
Most majd kiderül, hogy ki volt az igazi kreatív elme a projekt mögött, Reynolds, vagy Miller. Bár én láttam Reynoldson, hogy apait-anyait beleadott, eggyé vált a karakterrel, sokat állatkodott, szerintem rengeteg poént ő talált ki, de valószínűleg Miller is kellett ahhoz, hogy ilyen kreatív poénbombát dobjanak ránk. No mindegy, nem írom le azért a filmet, mert a Majmok Bolygója 1 után is úgy voltam a rendező távozásával, hogy semmi jót nem vártam, aztán Matt Reeves-el még rá is tudtak tenni egy lapáttal, az amúgy elég erős első részre is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Winkle - 2016. Október 23. - 12:22:41
Toddnál a pont, szarnak bele.



1. A régi trilógia idővanala
2. A First Class (új trilógia) idővonala
Ennek a kettőnek össze kellett volna érnie, ha nem barmolnak időközben bele a DoFP-tel.

Sajna, már a First Class-ben is voltak ellentmondások az eredeti trilógiához képest, az eredeti trilógiában Cerebrót Erik és Charles építette, utóbbinak első tanítványai Scott és Jean voltak, a First Class-ben Hank Cerebrót Hank építette, és másokat tanít először, na meg Mystique teljes személye ellentmondásos (ha First Class-ben szinte testvérek, akkor miért nem szólnak egy szót sem egymáshoz az X2-ben? :stupid: ).
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 23. - 14:38:32

Nekem nem lenne problémám ezekkel, ha legalább a csíráját látnám annak, hogy próbálják megoldani, megmagyarázni, összefésülni ezt az egész univerzum kulimászt, amit kialakítottak maguknak, de csak azt látom, hogy még jobban összekavarják az egészet.
Hogy az egyes alkotók, rendezők sz*rtak bele egymás munkájába, és csak azt nézték hogy az ő filmjük jó legyen, mindegy hogy azzal az univerzumot nem építik, hanem éppen rombolják.

Hát én totál így éreztem az egészet, már az Originsnél is, amikor Rozsomák kitörését teljesen máshogy mutatták be mint az X2-es emlékeknél... dühítő volt (nekem), hogy már azt se bírták volna lemásolni...

A First CLass meg... egen, bakik, bakik hátán...  de mintha volt olyan magyarázat, múltas esemény során, hogy kavics víz effektus... bedobnak a vízbe egy kavicsot, fodrozódik a víz egy darabig, hatással lehetett más eseményekre is az utazás, és Rozsomák ugrált az időben, amikor kizökkent vagy mi...   tom-tom, totál nem illik bele, meg belemagyarázat, de én ezzel elvagyok  :D

A Wolvie Origins meg inkább a 80-as évek vége felé játszódott volna, nem? Bár nehéz behatárolni, de a ruhák, díszletek engem arra emlékeztet inkább.

A Deadpoolban meg Kolosszus öregebb, hát figy, Jubilee-t is áthelyezték a 80-as évekbe, ahogy Árnyékot is, hamarabb megszülettek, ennyi.  :hehe:

Logan meg a szép DOFP jövője után lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. Október 23. - 18:21:14
Az évek alatt szerintem eljutottunk odáig, hogy...öszintén...ki a francot érdekel már? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Október 23. - 18:26:40
Így van, most jön az utolsó "Rozsomák"-os film, és onnantól nem lesznek időzavarok. ;)
Ha ügyes a FOX, akkor továbbviszi Singer elképzeléseit, és bemutat egy újabb ütős X-Men filmet, a 90-es évekből, ahol Mr. Sinister lesz az ellenség.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. Október 23. - 18:37:10
SZerintem túl gondoljátok...
Van az Wolv Origins (még ha sok hülyeség is van benne, de elvben az előzmények lennének...), X1, X2, X3, Rozs 2 és DOFP sötét jövő része, ez a régi idővonal, ez úgy ahogy van, ment a levesbe, nem kell ezek után folgalkozni vele, mivel megváltozott az egész a DOFP hatására.
És van az új idővonal, és most már csak az létezik: First Class, DOFP múlt, és az Apokalipszis, plusz a jelenünkben játszódna a Deadpool is
Ez tök jól hangzik és bárcsak igaz lenne csak az a baj h a valóságsíkidővonal az új trilógia 2. Részében változott meg nem az első elején, mint a Star Trekben.
Így van, most jön az utolsó "Rozsomák"-os film, és onnantól nem lesznek időzavarok. ;)
Ha ügyes a FOX, akkor továbbviszi Singer elképzeléseit, és bemutat egy újabb ütős X-Men filmet, a 90-es évekből, ahol Mr. Sinister lesz az ellenség.
Jajj és megint 10 évet öregednek de nem látszik rajtuk?
Ravennek kb 40 évesnek kéne lennie az Apokalipszisben. Akkor 50-nek a következő részben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. Október 23. - 18:47:40
Sajna, már a First Class-ben is voltak ellentmondások az eredeti trilógiához képest, az eredeti trilógiában Cerebrót Erik és Charles építette, utóbbinak első tanítványai Scott és Jean voltak, a First Class-ben Hank Cerebrót Hank építette, és másokat tanít először, na meg Mystique teljes személye ellentmondásos (ha First Class-ben szinte testvérek, akkor miért nem szólnak egy szót sem egymáshoz az X2-ben? :stupid: ).
Ha jól emlékszem, akkor a Cerebro csak említés szintjén volt, arra ráfoghatjuk, hogy már homályosan emlékeztek, mert már öregek, meg szenilisek.  ;D
Az első tanítvány szerintem nem hiba, mert a Fist Class-ben nem kifejezett tanítványai voltak, hanem kortársai, akikkel együtt fejlődtek, csiszolgatták az erejüket. Csak később lett "valódi" oktató.
A Mystique az igaz, de azt meg olyan szépen kitalálták, és beillesztették, hogy azt megbocsájtottam volna nekik.

BuB: A Rozsomák filmeknek vannak 80-as évek előtt (jóval) játszódó jelentei is.
Jubilee: ő az állatorvosi lova az X filmeknek. Ez a 3 tök különböző verziója asszem, de semmit nem tudtunk meg róla.
Sok értelme volt akkor a cukormázas DoFP befejezésnek.  :roll:
Én már a bemutató előtt mondtam, hogy az lenne a jó vég a DoFP-nak, ha szépen megváltoztatják a múltat, Rozsó haza, és hova kerül? Mutánsvilág! Na, az szerintem ütős lett volna!

balogh44: Te még hiszel a csodákban?  ;D Amikor már Singer a saját DoFP filmje több jelenetét semmibe veszi a következő Apokalipszisnél? Én jót ettől már nem várok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 23. - 19:07:32
Plusz, ezzel a nagy Hugh = WOlverine imádattal, szépen lőttek egy öngólt, hogy a legnépszerűbb mutáns (valszeg akkor már a filmekben is) nem kerülhet bele a következő filmekbe... nélküle megint lagymatag lesz/lehet az egész...  :hehe:

Logan 3-al szépen lekellene zárni, és újra indítani az egészet, és ha a Fox ne lenne hülye, beállna a Sony mögé és próbálna a Marvellel megegyezni... mert amit művelnek, az nem épeszű... teljesen szétbarmolják az egészet és elérik, hogy a nézők az XMen filmek láttán csak legyintsenek...  :roll:


SZerk:
Hopp, a Deadpool "botrányról" most jöttek friss infók:
Úgy néz ki télleg Kábel megszemélyítőjén volt a vita... meg még egy két apróság, amit nem részleteztek. (én már olvastam olyat is, hogy Miller jobban elakarta volna helyezni Deadpoolt az Xmen világában, hú az mekkora poén lett volna, báááár, hogy az megint bekavart volna az ingatag idővonalnak, az hétszentség ;D   bár jó lett volna látni egy Rozsomákos cameot, de akkor Hugh kijelentése folyamán már erre sincs lehetőség... ez meg csak most tudatosult bennem...  :'( )
http://www.puliwood.hu/hirek/deadpool-2-tim-miller-20161023-219082.html
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 24. - 07:43:33
Plusz, ezzel a nagy Hugh = WOlverine imádattal, szépen lőttek egy öngólt, hogy a legnépszerűbb mutáns (valszeg akkor már a filmekben is) nem kerülhet bele a következő filmekbe... nélküle megint lagymatag lesz/lehet az egész...  :hehe:
Ennek ékes bizonyítéka az, hogy az utóbbi 8 X-men filmből pont az a kettő lett a legjobb, amelyikekben egyáltalán nem szerepelt Wolverine. :lol:
Számomra ez már követhetetlen.
Lassan kiadhatnának egy könyvet az egész kulimajszról.
Nagyon rövid könyv lenne, két szóból állna. :lol:
(http://www.proprpostur.com/wp-content/uploads/2012/11/fuck-it-1024x682.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 24. - 08:35:56
Plusz, ezzel a nagy Hugh = WOlverine imádattal, szépen lőttek egy öngólt, hogy a legnépszerűbb mutáns (valszeg akkor már a filmekben is) nem kerülhet bele a következő filmekbe... nélküle megint lagymatag lesz/lehet az egész...  :hehe:
Jah, és a kaszákinál még is azok szerepeltek a leggagyibbúl...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 24. - 08:54:43
Igen, az egyik a kettő közül az eddigi legsikeresebb "X-men" film. :hehe:
És eddig a The Wolverine szerepelt mind körül a leggyengébben. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 24. - 10:34:46
Melyik a legsikeresebb XMen, amiben nem szerepelt Rozs?
A First Class rohadt gyengén szerepelt, és az Apo a maga 500 milla körülijéval se mondható a legsikeresebbnek...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Október 24. - 11:34:52
A Deadpool. ;) Amúgy szerintem is a FC és DP sikerült a legjobban a lassan 10 filmet kitevő X-univerzum berkein belül. Mondjuk az FC-ben volt egy kis Rozsi, de a valaha volt legjobb cameo szerintem.  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. Október 24. - 11:36:32
Nekem még mindig az X2 a kedvenc, meg talán a DOFP, de az is csak valszeg az alapsztori miatt, a múltas részt annyira nem csipáztam...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 24. - 11:38:27
Ennek ékes bizonyítéka az, hogy az utóbbi 8 X-men filmből pont az a kettő lett a legjobb, amelyikekben egyáltalán nem szerepelt Wolverine. :lol:
Ha a Deadpoolt beleszámítjuk, melyik volt a másik?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. Október 24. - 12:46:33
Melyik a legsikeresebb XMen, amiben nem szerepelt Rozs?
Hát az a spin-off film, amiben túl sok X-men sem volt, a Deadpool.
Ha a Deadpoolt beleszámítjuk, melyik volt a másik?
A First Class. Számomra az X3-at követő időszakból az volt a legjobb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 24. - 19:13:56
Abban szerepelt Rozsó. "Go fuck yourself", tudod. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Október 24. - 20:02:49
De az csak egy cameo, mellesleg a legjobb. Nálam még Stan Lee cameoit is felülmúlta, pedig az öreg magasra tette a mércét. :hehe: Különben ennyi erővel a Deadpoolban is szerepelt.  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Október 24. - 20:49:04
Volt egy másik cameoja is. A régi Fantasztikus Négyes első részében "tűnt fel" egy olyan jelenetben, amelyet sajnos csak a bővített változatban lehetett látni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Október 24. - 20:58:00
Igen? Erről nem is tudtam. Tudsz mutatni videót? Én sajnos nem találom sehol. :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 24. - 21:24:57
Abban a Willie Lumpkin volt a cameója, de az benne volt a filmben.
De az csak egy cameo, mellesleg a legjobb.
Igen, de Todd ezt írta:
Ennek ékes bizonyítéka az, hogy az utóbbi 8 X-men filmből pont az a kettő lett a legjobb, amelyikekben egyáltalán nem szerepelt Wolverine.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Október 24. - 21:34:18
Ja Stan Leeről volt szó a F4 cameoban? Azt hittem Rosziról.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2016. Október 24. - 23:09:15
Jól hitted, Rozsomákról beszéltünk.  ;)

Igen? Erről nem is tudtam. Tudsz mutatni videót? Én sajnos nem találom sehol. :nemtudom:
Tessék, itt is van:
https://www.youtube.com/watch?v=Y4Rd8x4z-e0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2016. Október 25. - 05:35:33
Ez nagyon kemény! ;D Persze, hogy nem találtam, én Hugh Jackmanre kerestem rá. :-[ :omg:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. Október 29. - 23:18:47
Szemét FOX!
Nem használhatja a Marvel Studios: Adam Warlock, Holdsárkány, Pip, Silver Surfer, Galactus, Kang, az F4, a Szemlélő, Deadpool, és az X-Men-t se, csak mert ők bitorolják a karakterek jogait. És hogy ők se akarják használni őket? Kit izgat, ülnek szépen a jogokon!  >:(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. Október 30. - 18:31:39
Ez nem szemétség, hanem kőkemény üzlet. Amikor a Marvelnek volt szüksége pénzre, akkor ők fizettek ezekért a jogokért, most nyilván nem mondanak le róluk csak úgy. Más kérdés, hogy ésszerűbb lenne közösen használni őket, de ennyire nyilván nem látok bele a háttérmunkákba.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. November 03. - 16:45:21
Új WW trailer. Nem is tudom olyan ' bigger is better" érzésem van tőle.....
https://www.youtube.com/watch?v=rZcgL41_bYE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 03. - 16:53:33
Nekem bejön. Tetszik ez a WWII környezet a WW első részéhez :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. November 03. - 19:37:13
Ez inkább WWI környezet, nem?

Amúgy baromi szép és jó. De ha ezt is elbassza a Dc-Warner, szerintem még a Liga is bukhat később...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. November 03. - 21:22:41
Ez inkább WWI környezet, nem?

Ja, az egyenruhákból és a fegyverekből ítélve egyértelműen első világháborús. ;)

Amúgy meg ígéretesnek tűnik. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 04. - 07:15:08
I-t akartam írni, de a wehrmacht sisakból hirtelen azt hittem II VH. Pedig az elsőben ilyen volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. November 09. - 18:51:53
  ;D ;D ;D ;D
Egy hír/pletyka szerint a Fox gondolkodik egy soft rebúton az X-men franchies-nál...  :lol:
Valszeg a Rozs 3 után... én is úgy tettem, hogy Hugh-al vége egy érának, lehet vele el is köszönnek a régi Xmentől...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. November 09. - 18:58:40
Én örülnék neki!Rengeteg lehetőség van még benne!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. November 09. - 19:56:34
Biztos valami YA mozit terveznek, mint nagy részben az Apokalipszis is volt. Azért ne szedjék elő Mystique-et újra. Jennifer Lawrence látványosan unta, ismét Katniss-t kellett játszania.  :hehe:  Főnix Saga-t se látom járható útnak. Sophie Turner nem vált be, mint Jean Grey. Viszont egy Higanyszál spinoff-ot elnéznék.  8)

Úgyis egy fiatal csapattal fogják az X-Men-t pótolni, amely vagy a X-Factor vagy a New Mutants lesz.

A Mutánsvilágot szívesen látnám filmvásznon.  :) Disney meg addig rágyúrhat jobban az Inhumans-re, az Infinity War utánra. Közben a Magnetós eseménnyel egész jól össze lehetne kötni a két stúdió univerzumait. Ez viszont úgysem fog bekövetkezni.  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. November 09. - 20:14:49
Furi, hogy Deadpollal meg az X Force spin offot tervezik... meg még mindig készül a New Mutants (ami aztán tényleg egy YA cucc lehet  ;D) és a Gambit...
Hogy ebből, hogy lesz megint egy normális idővonal...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. November 09. - 20:44:00
Ugyan már, máris itt az első kép, az új Jubilee-ről:
(http://67.media.tumblr.com/8dfeb13b9465fd8e6650091541d0e0ac/tumblr_msyrmxvOGa1qgwps9o1_500.jpg)
 :twisted: :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2016. November 09. - 21:08:20
Olvastem ezt a remek hírt és azt gondolom ha eddig csak szimplán rossz adaptációkat csináltak, akkor mostantól készüljünk fel a nézhetetlen kategóriára :hehe: Tévedés ne essék tök jó terveik vannak a jövőre nézve lásd New Mutants, X Force viszont már most látni,hogy amint elkezdenek rajta dolgozni a végeredmény ugyanolyan vállalhatatlan lesz mint az X-Men Apokalipszis. Ezek után mégis milyen idővonalra számíthatunk? Főleg ha beleszámítjuk a folyton különcködő Wolverine spinoffot ami újfent a jövőben fog játszódni ;D Továbbá mi értelme van annak a nyomorult Gambit múvinak? Sokkal ésszerűbb lenne egy Gambit & DeadPool team up-ot készíteni az legalább vicces és akciódús lenne!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. November 09. - 22:00:44
Vaaagy egy Gambit & Vadóc  ;D bár azt lehet majd Axel Braun filmesíti meg...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. November 10. - 07:53:32
Hogy ebből, hogy lesz megint egy normális idővonal...  :hehe:
Mi az, hogy megint, mikor volt? Utoljára az X3 idején. :lol:
Valszeg a Rozs 3 után... én is úgy tettem, hogy Hugh-al vége egy érának, lehet vele el is köszönnek a régi Xmentől...
A régi X-mentől hamarabb elköszöntünk, mint Rozsitól, már az X3-al, a Days of is már csak egy jutalomjáték volt nekik, egy Epilógus.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 13. - 16:54:31
OMFG!  :oh:
https://www.youtube.com/watch?v=G4VmJcZR0Yg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. November 13. - 20:39:24
Ez miért is 'OMFG" ? A AGITS egyike azoknak a rendkívül kevés anime alkotásnak amit ismerek és kedvelek, de nem ájultam el a trailer-ben látható Scarlett-töl a  testhezálló CGI rucijában. Értem Én hogy Major nem meztelen mint a 95-ös alkotásban (pölö mikor leugrik a tetőről ),de az jelenet, épp attól szép itt meg csak hatásvadász,ami 3D-ben tyűha lesz.A látványvilágból se látni sokat, az hogy lekoppintott néhány jelenetet az anime-böl nekem még nem indok hogy eldobjam az agyam.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 13. - 23:59:16
Ez miért is 'OMFG" ?
Mert nekem tetszett.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2016. November 14. - 08:05:40
Ja, az akkor OMFG.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 14. - 08:45:15
Nekem tetszett az előzezes és sztem nagy szám, h a GITS-ből filmet csináltak. Már a hír is, hogy lesz, ilyen WTF! érzés volt. Aztán lesz amilyen lesz, ennek van értelme, nem úgy mint remakeelni filmes klasszikusokat, mint pl Total recall vagy BenHur. Most komolyan megnézte azt valaki?
Az agyam akkor fogom eldobni, amikor az Alita: the battle angel-ből csinálnak filmet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. November 14. - 11:25:24
Azért baromi nagy tisztelettel nyúlnak az alapanyaghoz... rengeteg elem visszaköszön az animéből...
Kapásból itt van a nyitójelenet, emlékeim szerint egy az egyben átvették, ami a legszebb, hogy a zenét is... pedig sokan nyafogtak miatta, és erre tessék...  :o

https://www.youtube.com/watch?v=F5amv-vqUFo
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 14. - 11:58:01
Azt minimum elvárom h lemásoljanak ikonikus jelenteket. Vagy inkább h ne hagyják ki őket. Bene lesz a nyitójelenet,  a házról leugrós,  a pocsojában láthatatlanul harcolós. Remélem a tankos is a végéről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. November 14. - 15:24:58
Na de mi lesz a címe?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. November 14. - 18:10:03
http://hu.ign.com/x-men-7/18282/news/a-fonix-halalat-rebootoljak-az-uj-x-men-filmben
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 14. - 18:54:02
Na de mi lesz a címe?
Ghost in the shell.
Vagy hogy érted?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. November 14. - 18:58:45
a pocsojában láthatatlanul harcolós.

Az előzetesnél egyedül ez a jelenet zökkentett ki. ScarJo-n úgy fest egyelőre a cgi testszíne, mint egy harisnyaruha lenne csak rajta és nem az android testének a része volna. Ez eléggé zavarja a szemem. Valószínűleg még fognak ezen javítani a bemutatóig.  :-\

Nálam is a fő inkább, milyen lesz a mozi végül.

Na de mi lesz a címe?
Ghost in the shell.
Vagy hogy érted?

Magyarul alcímként vagy tükörfordításként is fel van tüntetve az animénél, mint: Páncélba zárt szellem
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. November 14. - 19:12:47
Ja értem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. November 16. - 06:52:17
Amúgy én az animeben sem tudom eldönteni hogy ott pucér vagy valami van rajta. Mert valami illesztések latszódnak, és a mellbimbói is színtelenek míg a nyitó jelenetben teljesen emberszerű.  :headscratch:
De lehet egyszerűen a stílus más.
Viszont itt ez a Barbie baba test tényleg furcsább mint egy animében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2016. December 05. - 11:53:51
Guardians 2 második trailer:

https://youtu.be/dW1BIid8Osg

https://www.youtube.com/watch?v=dW1BIid8Osg
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. December 05. - 15:28:01
Nekem az 1. marhára nem tetszett.Ezt lehet meg sem nézem. :nemtudom: :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. December 05. - 18:17:51
Az első mozi nekem se jött be. Rajzflmsorozat mindenképpen jobb és az RTL Spike-nak köszönhetően minden hétvégén vannak részek magyarul. A második mozit is végig nézem, akármilyen lesz.

Utóbbi évek képregényfilm terméséből a két élőszereplős TMNT volt a leggyengébb számomra, a tavalyi F4-et nem számolom. És még Bay TF tűzijátékait is sikerült alulmúlnia szépen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. December 05. - 20:00:58
Érdekesek vagytok, az utóbbi évek legjobb Marvel filmjéről beszéltek így! De hát ez van, nem tetszhet mindenkinek. ;D
Plusz ennek a filmnek volt a legjobb, leghatásosabb zenéje az összes Marvel film közül! Remélem ugyan az lesz a zeneszerző majd a 2. résznél is. Plusz még izgalmasabb lesz az egész, kiderülnek dolgok benne Quill apjáról is, jó lesz.... ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. December 05. - 20:24:25
Plusz ennek a filmnek volt a legjobb, leghatásosabb zenéje az összes Marvel film közül! Remélem ugyan az lesz a zeneszerző majd a 2. résznél is.

Hát igen, David Bowie és B. J. Thomas tényleg felülmúlhatatlanok. ;) ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2016. December 05. - 20:35:42
Nekem tetszett, és meglepően jót kihoztak egy jobbára ismeretlen csapatból. Nem volt fantasztikusan jó, mint a Kapi 2-3,, vagy a Deadpool, de kifejezetten jó volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. December 05. - 20:45:28
Plusz ennek a filmnek volt a legjobb, leghatásosabb zenéje az összes Marvel film közül! Remélem ugyan az lesz a zeneszerző majd a 2. résznél is.

Hát igen, David Bowie és B. J. Thomas tényleg felülmúlhatatlanok. ;) ;D

Igen, bár én kifejezetten Tyler Bates-re gondoltam! :'D ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. December 05. - 22:18:41
Hát ez állati jó volt!!  :oh:
Már az első rész is simán a legjobb a Marvel filmek közül, és szerintem lazán veri pl. az új Star Wars-okat is. Egy pillanatra sem veszi komolyan magát, és nagyon önirónikus, semmi izzadtságszag, ami a többi filmnél azért érezhető. És közben olyan laza, mint a rigalánc. És mellette volt egy jól megírt története is, abszolút nem lógott ki a Végtelen kő sem belőle, mint néhol, ahol látszik, hogy csak beleerőltették.

Ez a trailer is... a végén hangosan felröhögtem, Drax valami hatalmas volt benne. De az egész rohadt jó egyébként.

Inkább azt nehéz elképzelnem, hogy hogy fogják ezeket az őrülteket összerakni a "komolykodó" szuperhős csapatokkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. December 05. - 22:22:20
Nagyon érdekes, hogy ez az egy rész még nem kapcsolódott az eddigi 13 vagy hány filmhez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2016. December 05. - 22:25:31
Nagyon érdekes, hogy ez az egy rész még nem kapcsolódott az eddigi 13 vagy hány filmhez.
A Végtelen kő, és Thanos miatt azért igen. Meg ott volt a Gyűjtő is.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. December 06. - 08:52:19
Jahj... hajj... jajj...  :roll:

https://www.youtube.com/watch?v=qLA6cpLwr6A

Na, csak 4 film kellett, és Dongó lehet már tud majd beszélni...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. December 06. - 09:40:39
Nagyon érdekes, hogy ez az egy rész még nem kapcsolódott az eddigi 13 vagy hány filmhez.
Dehogynem, csak míg a többi alulról építkezik, addig ez felülről. ;) És majd valahol középen az egész összeér.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. December 06. - 10:54:57
Nagyon érdekes, hogy ez az egy rész még nem kapcsolódott az eddigi 13 vagy hány filmhez.
Dehogynem, csak míg a többi alulról építkezik, addig ez felülről. ;) És majd valahol középen az egész összeér.
Te is azt mondod, hogy majd összeér. Vagyis nagyon külön álló még. Ez tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. December 06. - 11:10:00
Plusz ennek a filmnek volt a legjobb, leghatásosabb zenéje az összes Marvel film közül! Remélem ugyan az lesz a zeneszerző majd a 2. résznél is.

Hát igen, David Bowie és B. J. Thomas tényleg felülmúlhatatlanok. ;) ;D
Egyetértek. kedvenc marslakóm cameozott volna a 2. filmben, ha nem hal meg szegén időközben. Már tárgyaltak a "szerepéről" James Gunnal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. December 06. - 20:03:59
Jahj... hajj... jajj...  :roll:

https://www.youtube.com/watch?v=qLA6cpLwr6A

Na, csak 4 film kellett, és Dongó lehet már tud majd beszélni...  :hehe:

Lehet hogy majd át keresztelik a film közben Aranybogárnak, csak mert ahogy láttam új dizájnt is fog kapni menet közben.
De hiába ez már a sokadik TF, még mindig nem az igazi sajnos. :(

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. December 06. - 20:10:29
Én ebben most nagyon bízom!A 4. nem lett túl jó!
De annyira kedvet kaptam ma hozzájuk,hogy meg is néztem az elsőt! :D
Jöhet a többi,szép lassan!
 :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2016. December 06. - 22:10:16
De annyira kedvet kaptam ma hozzájuk,hogy meg is néztem az elsőt! :D
Jöhet a többi,szép lassan!
 :roll:

Na, azért sok lesz a jóból! ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. December 07. - 08:43:05
Nem akarok evidenciákat ismételgetni, de ez a Transformers sorozat a fémjele annak, ahogy a filmművészetből szórakoztatóipar vált. Szeretem én is a látványpopcornfilmeket. Marvel filmek, Tűzgyűrű. De ezek a Bayformersek annyira pofátlanul ízléstelenek. És miért van az, hogy már a negyedik vagy ötödik filmet csinálja ugyan az a rendező? Vagy az miért van, hogy nem rebootolták?   Jobb filmekből is szállt már ki rendező és kisebb buktákat is elkaszáltak már.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. December 07. - 09:32:25
Azért mert mindegyik film hiába ostoba gagyi, hiába húzza le mindenki a sárga földig, érthetetlen módon mindegyik simán túlszárnyalja a 700 millát, vagy még többet...  :-\

De lehet van fény az alagút végén, mivel a 4. rész az amcsiknál már eléggé alul teljesített az előző részekhez képest, jobbára Európa és Kína termelte be a bevétel legnagyobb zömét.

És így akkor a trailer alapján ennyit arról, hogy azt vártuk, hogy Optimusz űrbeli kalandozásának lehetünk szemtanúi... ezt nagyon szépen gyorsan áthidalták... és kapásból visszatalál/visszakerül a földre, gonoszan... huuu de csudijó lesz... már alig várom... jha, nem...  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. December 07. - 12:32:10
Valójában én már a képregényt sem tudtam élvezni. Nem tudtam azonosulni robotokkal.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. December 07. - 16:32:09
Én most kezdtem el olvasni őket(megint)
Miért kéne velük azonosulni? :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2016. December 07. - 20:50:39
A Marveles történeteket szerettem. A DreamWeaver-ösök túl sablonosak voltak. Az IDW-seket még nem olvastam, azért tervben van.  :P

Mondjuk a Russo tesók készítették volna a filmet, ezerrel várnám. Bay látványhoz és könnyed jelenetekhez egész jól ért, viszont az emlékezetes tartalom nem az erőssége.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. December 07. - 20:52:53
A régi képregény a 80-as évek elején, közepén játszódik, amibe tök illett is. Ma már annyi minden jön szóba, hogy az űrből érkező, beszélő robotok, már nem olyannyira nagy dolog. Szerintem, ha csinálnának egy a 80-as években játszódó reboot-ot, a képregényhez közelebb álló sztorivonallal, másabb, újabb szájízt hagyna az emberekben mint ez. Nagyobb lenne a campy faktor, humor, utalás a képregényekre, és erősebb a franchise.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. December 08. - 08:42:11
Én most kezdtem el olvasni őket(megint)
Miért kéne velük azonosulni? :roll:
Az azért nem árt 😉. Azt szokták mondani, hogy ahhoz, hogy érdekeljen a szereplők sorsa, azonosulni kell az olvasónak a karakterrel. Mivel nem tudott bevonni a sztori, nem éreztem a jelentőségét annak mi lesz a figurákkal, arra következtettem, az a baj, hogy robotok
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. December 08. - 08:57:22
A filmekben ezért erőltetik mindig az emberi szereplőket, mert az ő szemszögükön keresztül éli bele magát a nézi a cselekménybe. Mármint élné, ha az emberi szereplők nem szánalmas idegesítő karakterek lennének. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. December 08. - 09:13:20
Naja! Idegbajos Shaya Löböf meg családja, ripacs mellékszereplők. Pusztulna el mind. Én az Álcáknak szurkoltam mindig.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. December 14. - 18:40:14
Most kinyírja a Dongit? :'(

(https://scontent.ftsr1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/15391161_944353915698322_3379041574422485574_n.jpg?oh=e2db2532b2430a8db78760683e507082&oe=58B33ABD)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. December 14. - 20:30:17
Komolyan...
Egyrészt... mindenki most jajgat a trailer óta, hogy kinyírja Dongót... de rohadtul nem is mutatják,h ogy leszúrja, honnan a fenéből veszik ezt?  :roll: Lesújt a karddal, ebbe a szögben még simán benne van, hogy csak vállon szúrja, vagy totál mellé megy...
Márészt... kinyírja DOngót... pff, nagy kaland... nem kár érte, gagyi volt, 5 rész alatt nem volt képes beszélni ;D
Harmadrészt... már úgysincs senki életben a régi csapatból, nem árt a vérfrissítés...
Negyedrész: elvben jön Hot Rod (nagyágyú /talán Rodimusz), valszeg ő veszi át a rendes/jó fej/szerethető autobot szerepét Dongótól, kedveljék meg a nézők, ha már ő lesz a Vezér valamikor...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. December 14. - 21:13:10
Egyrészt, ki nem sz*rja le. :lol:
Másrészt, szerintem a legolcsóbb filmes húzások közé tartozik, amit már minden 7 éves tud, hogy azok a főszereplők, akik meghalnak egy film marketing kampányában, sosem halnak meg magában a filmben (vagy feltámadnak). :D
Főleg, hogy amennyi részt én láttam ebből a székletből, abban mindig valaki meghalt és feltámadt. Mert minden részben előkerült valami feltámasztó izé.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. December 14. - 21:42:29
Háááát, ebben a formájában ez így itt nem igaz... mivel a közkatonák mind meghaltak és úgyis maradtak, egyedül Optimus és Megs az aki folyamatosan visszatér...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. December 15. - 08:35:17
Ahol én feladtam (3. film, egész türelmes voltam, utólag belegondolva, nem értem miért), ott még élt mindenki, ellenben Optimust és Megatront már párszor feltámasztották. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2016. December 15. - 08:40:17
Robotok. Megszerelik őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2016. December 15. - 09:02:11
 Háááát, nem teljesen, mert Acélfej, Racsnit mondhatni szétmállot ;D
Jazzen csodálkoztam, hogy "csak" félbe tépték, és ebbe belehalt :D
amikor a chipje, szikrája mind a felső testében van (elvben) és azok nem sérültek így  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2016. December 15. - 09:36:27
Olyan fontos szereplők voltak, hogy arra sem emlékszem, hogy éltek, nemhogy meghaltak. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. December 15. - 09:58:01
Pedig en nagyon szeretem Űrdongit. :-)
A tobbiek is jofejek!

Bar tenyleg lehetne kicsit TF kozpontubb az egesz film szeria. :-/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2016. December 22. - 19:34:15
Készülget a Justice League!
Nekem kicsit fura Flash öltözéke, és Batman füle is:
(https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/15675987_818525114957305_8421851337000559294_o.jpg?oh=581e6ee620406b19e557fe9dc740cee6&oe=58F8F4C7)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2016. December 23. - 15:57:03
Érdekes a ruha,az tuti. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BenGee - 2016. December 27. - 08:13:24
Nekem bejön a ruci, ment is háttérképnek a kép! :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2017. Március 03. - 16:04:58
Tudtátok,hogy jövő júniusban jön egy TF spinoff???Űrdongóóóóó film!!! 8) 8) 8) :o


Knight lesz a rendezője.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2017. Március 03. - 16:30:17
Inkább jöhetne egy képregényhűbb reboot, Bay és az agymenései/piromániája nélkül. :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2017. Március 03. - 17:23:13
4-ik után állítólag már tutira tényleg leköszön.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2017. Március 03. - 18:25:18
Knight legalább némi reménykedésre ad okot. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2017. Március 03. - 19:16:03
Deadpool ismét belendül.  ;D

http://indavideo.hu/video/dp2_tiz_filmbuzi_for_lyfe
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2017. Március 04. - 18:13:33
És már jobb minőségben is. :nezze:
https://www.youtube.com/watch?v=Z5ezsReZcxU
 :deadpool:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2017. Március 04. - 18:27:54
Vicces ahogy kifigurázza az 1940-es évek Supermanjét,de srácok ennek semmi köze a Deadpool 2-höz :hehe: Ha teasernek szánták akkor belőlem ellenkező hatást váltott ki, mert  a második felvonás történetéről egy deka információt nem csepegtettek. Legalább lett volna benne Kábel,de még a színészt sem találták meg Nate Summers szerepére...Jól írták a végén "Nem elég hamar"  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2017. Március 04. - 18:38:43
Nekem tetszett. Kímélet és jogi akadályokat figyelmen kívül hagyva kifiguráz mindent. Egyébként azt néztétek, hogy a moziban a "Logant" játszák ( úgy tudom ezt a kis jelenetet stáblista utáni jelenet helyett pont a film előtt játszották az USA-ban) és a telefülkén a firka: "Nathan Summers coming soon"? ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. Március 05. - 22:17:16
Nekem is bejött. Deadpoolos, ez a lényeg.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2017. Március 06. - 16:35:40
Állati jó lett ez  a trailer mondjuk kíváncsi lennék mit szólnak ehhez a Warnernél mert a John Williams féle Superman zenére eddig nagyon vigyáztak de gondolom azért elnézik legalább is muszáj lesz. ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Március 08. - 19:26:44
Thor 3 Entartainment weekly címlap.

(https://pbs.twimg.com/media/C6Z_Mm1WAAI2Qee.jpg)

Sorban:  Hela, Thor, Valkűr.

He, Chris végre elhagyja a sörényét, gondolom ennek már örült  ;D
Plusz új ruha, és új fegyverek,... hm, sehol a kalapács? Vajon már bevezetik a mostani Thort a filmekben?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2017. Március 08. - 20:39:05
Én azért siratom azt a hajkoronát ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2017. Március 08. - 20:40:06
A rövid hajnak kifejezetten örülök, mert a régi szőke sörénnyel olyan volt mint a kib@szott Wolf Kati...xD Ami viszont Helát illeti, nos ő mintha kissé low budget megjelenést kapott volna. Így simán elmehetne Power Rangers főgenyának,de mint Asgard legősibb entitása abszolút nem hiteles! Btw, Thor kardjai és csatapáncélja végre valódinak tűnik és nem ilyen műanyaghatású Disney hercegre hajazó cuccban flangál :D A jobb oldali afro csajról fogalmam sincs kicsoda,de annyi biztos hogy tetszetős ^^
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Március 08. - 21:07:30
De az eddig ruhája az asgardi hightech+viking dizájnba passzolt. Ez meg egy sima ókori páncél bármelyik szandál és kard filmből.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Március 08. - 21:10:13
Hát annyira nem lesz ez ókori, meg hiteles, sőt neonszínekben pompázó masszív retro hullámnak tűnik, nagyjából mint a Guardians világa.
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/s480x480/17203052_2056190414607634_8272974506606887112_n.jpg?oh=c9c9f62ac51b9249ead5f29e7d627d34&oe=59648A1E)
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/17097417_2056190411274301_7705242205382207972_o.jpg?oh=d2d3c299ce00929c87b116dcbc878a0c&oe=592C5264)
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/17192572_2056190424607633_1671051278505988840_o.jpg?oh=be98b1f5445f67a3bf81bf2a5d9c02e6&oe=593892D8)
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/17157410_2056190491274293_2300224591025828477_o.jpg?oh=b82b5a30e7b55106d211e529b8b90949&oe=592DF0DF)
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/17097767_2056190501274292_1040628619842821466_o.jpg?oh=d3d9dcb58b0b574f427f231e16ff53a0&oe=596279A0)
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/17190572_2056190537940955_226117732420927139_n.jpg?oh=568d45e7f22bfa21c88c4abd29f2ca1b&oe=5927826F)
(https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/17097571_2056190551274287_8558608438286504477_o.jpg?oh=d584e7d9118648a9834120b79734f613&oe=592DCFD1)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. Március 08. - 21:25:55
Kábé mindent kivettek belőle, amitől Thornak nézett ki.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Március 08. - 21:31:24
Gondolom pontosan ez lehetett a koncepció, hogy vegyünk el Thortól mindent ami Thorrá teszi őt. Ez a rabszolgaság már csak egy ilyen műfaj, pont ez a lényege. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Március 08. - 21:46:16
A jobb oldali afro csajról fogalmam sincs kicsoda,de annyi biztos hogy tetszetős ^^
Hát, ő a polkorrektségben átkeresztelt szőke "Viking amazon" Valkűr:
(http://static.prsa.pl/images/5427378c-6d93-43c9-9593-9eac24586035.jpg)

(https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/97/42/a4/9742a4988002d4d5b5a46f36b7294e73.jpg)


Hela, meg mintha az Ultimate Varázslónő lenne az...  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. Március 08. - 22:15:10
Bakker. Valkűr egy istennő kinézetű amazon, ez a filmes meg egy rapper.  :nemtudom:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Március 08. - 22:16:56
Nekem meg a arc-harc festése miatt kompletten egy afrikai harcos jut róla eszembe.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. Március 09. - 00:01:46
Gondolom pontosan ez lehetett a koncepció, hogy vegyünk el Thortól mindent ami Thorrá teszi őt. Ez a rabszolgaság már csak egy ilyen műfaj, pont ez a lényege. :D
Én inkább arra tippelnék, hogy inkognitóban megy el egy másik világra, ezért változtat a kinézetén és a fegyverén. És gondolom itt fog lejátszódni a csata Hulkkal is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Március 09. - 10:31:57
Milyen rabszolgaság?  :headscratch:
Tejóég az a pajzs, mintha egy filmes gyerekjáték lenne, ami vizet is lő, vagy szivacs töltényeket...

Hát annyira nem lesz ez ókori, meg hiteles, sőt neonszínekben pompázó masszív retro hullámnak tűnik, nagyjából mint a Guardians világa.
Csak a ruhára gondoltam az alapján a kép alapján, amin CSAk a ruhája látszódott!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Március 09. - 10:41:01
Milyen rabszolgaság?  :headscratch:
Hát elvileg ő is Grandmaster vagyis a kék Jeff Goldblum gladiátora lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. Március 09. - 11:41:01
Bakker, eddig fel sem tűnt, hogy Goldblum játssza a Nagymestert.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Március 09. - 12:35:49
Milyen rabszolgaság?  :headscratch:
Hát elvileg ő is Grandmaster vagyis a kék Jeff Goldblum gladiátora lesz.
Ja jó! Nem vágom a sztorit. Kösz! A PLanet Hulkot láttam régen. Benne van Tohor is? :)
Gondolom pontosan ez lehetett a koncepció, hogy vegyünk el Thortól mindent ami Thorrá teszi őt. Ez a rabszolgaság már csak egy ilyen műfaj, pont ez a lényege. :D
Akkor viszont király! Pl néha a rajfilmekben akkor sem veszik le a maszkot, ha wc-re mennek. Ezért nem szerettem a Tini Titánokat és szerettem a Young Justice-t. Persze filmen ezt könnyű megtenni, mert felismered a színészt az arcáról, míg egy képregényben az arcok egyformák és csak a ruháról, szakállról, hajszínről lehet felismerni őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Március 09. - 12:52:24
Ja jó! Nem vágom a sztorit. Kösz! A PLanet Hulkot láttam régen. Benne van Tohor is? :)
Nem, viszont itt úgymond egybegyúrták a két sztorit.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Március 09. - 13:19:59
Gondoltam, hogy nem feldolgozás, hanem átdolgozás. Megszoktuk.
Én csak ezt várom:
(https://i0.wp.com/media2.slashfilm.com/slashfilm/wp/wp-content/images/ZZ5A6C532B-700x725.jpg)
Motorblokk kalapács :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2017. április 05. - 18:47:17
http://androgeek.hu/hir/meg-14-transformers-film-johet
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. április 05. - 19:58:42
Atyaég. Ez miért nem kap már rebootot?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. április 05. - 20:10:12
He, furi mi... végre egy film, aminél mindenki várja a rebútot, erre az csak azért se fog kapni...  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2017. április 05. - 21:24:33
Azt írják 14 történetet sikerült írniuk. Ha elnézem az eddigi 4 filmet, akkor ez a cselekvés  kb. 2 délutánt foglalt le a szabadidejükből.  :roll:  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. április 06. - 14:37:08
 ;D Talán, ha összegyúrják egy filmbe, még lesz tartalma is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. április 13. - 19:15:31
Josh Brolin lesz Cable a Deadpool 2-ben
http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/04/13/josh_brolin_idoutazo_mutans_lesz_deadpool_ryan_reynolds/
ÉS úgy nézem Domino is benne lesz:
(https://pbs.twimg.com/media/C9PhDxoVoAAxVmt.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. április 13. - 19:34:21
Persze, hogy benne lesz, a múltkor még a concept artok is kikerült róla...

(https://www.quirkybyte.com/wp-content/uploads/2017/03/Capture2-2.png)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. április 13. - 21:56:49
Most komolyan inverzbe rakták...?  :stupid:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. április 16. - 21:29:05
Egen... nagyon úgy fest... (így tudnak festéket spórolni  :hehe: )
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. Május 21. - 15:51:02
Tom Hardy lesz Eddie Brock. Jól hangzik?  :venom3:

A Venomban valószínűleg nem lesz Pókember. Ez hogy hangzik? :D :smrollbumb:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mr.Sinister - 2017. Május 21. - 17:52:09
Tom Hardy lesz Eddie Brock. Jól hangzik?  :venom3:

A Venomban valószínűleg nem lesz Pókember. Ez hogy hangzik? :D :smrollbumb:

1. Ez remek!
2. Sz@rul,de büszkén xDD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Május 21. - 19:51:27
Tom Hardy-n nagyon meglepődtem, valahol örülök neki, az ilyen pszicho karakterek nagyon jól állnak neki...

Pók nélküliség meg.... szerintem ez baromi mellé fogás... Pók nélkül nem sokat ér Venom... nekem mindig is ilyen anti Póknak tűnt, külön kalandjait sose olvastam, de nem is hat meg annyira...
Ez szimplán a Sony baromsága... lehetett volna köze az új Pókihoz és abból egy spin off, de neeeeem, ők megint megakarják mutatni  a tutit, szívből kívánom, hogy orbitális bukta legyen...  :roll:  :drying:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Május 21. - 20:22:37
Ó hogy ez nem MCU? Ejjj. Rossz Sony pfujj!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. Május 21. - 20:30:35
Ne már, én nagyon szeretnék egy jó Venom filmet :D Tom Hardy-t különben bírom, szerintem jó Brock lesz.

A baj az, hogy Eddie Brock és Venom Pókember nélkül szerintem értelmezhetetlen. Nem tudom, mit hoznak ki belőle, de nem nagyon bízok Hollywoodban ilyen szempontból. Évek óta a legtöbb gond az írókkal van. A filmgyártásban profik a nagy stúdiók, de hogy jó sztori kerüljön a vászonra, azt az elköltött százmilliók ellenére is ritkán hozzák össze.

Legyen Vérontó a boss! :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2017. Június 10. - 15:00:41
Ezt még senki nem tette be ?  :o
https://www.youtube.com/watch?v=pZ2nyEJuYyY
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Június 10. - 15:44:50
Nagyon f-sza. Blaxploitation filmeket a népnek!
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2017. Június 10. - 17:26:10
Én valahogy nem ájultam el tőle.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Comicboy - 2017. Június 11. - 17:37:08
Öhm, oké :-\ Hogy őszinte legyek erre nem igazán tudok mit mondani. Nem látom ennek a filmnek az értelmét, de majd biztos kiderül hogy mi is az.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. Június 11. - 17:39:52
Biztos be fogják illeszteni ezt is, akár a Strange filmet is a Marvel moziverzumba. Ettől függetlenül én azért látom a potenciált a karakterben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. Június 11. - 19:08:48
Az AmKap 3-ban olyat bunyózott, mint senki. Én nagyon kivi leszek rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Június 11. - 20:06:25
Nem látom ennek a filmnek az értelmét, de majd biztos kiderül hogy mi is az.
Emberek kifizetik a jegy árát, beülnek a filmre, és (jó esetben) jól szórakoznak rajta. Általában ez szokott lenni a blockbuster filmek értelme. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Június 12. - 15:43:40
Szerintem marha jó. Friss. Jó a trailerzen. Jók a jelmezek. Király hogy visszatér Ulysses Claw.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. Június 12. - 20:40:58
Egyébként arra leszek kíváncsi, hogy a filmben előveszik-e Bucky-t. Mert szerintem elég jó esély van rá.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. Június 12. - 20:41:41
Szerintem is. Legalább neki is kijön a 3 film. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Grejoz - 2017. Június 13. - 16:50:48
Szerintem is. Legalább neki is kijön a 3 film. :)

A 3 film már megvan neki. Mindhárom kapitány moziban szerepelt. De remélem még néhányban fog is, mert szerintem az egyik legjobb választás volt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Június 13. - 22:12:24
Én nem vagyok rá különösebben kíváncsi. De Andy Serkinsre nagyon kíváncsi vagyok. Legjobb főgonosznak tűnik eddig nekem.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2017. Július 17. - 12:31:43
Előzetes helyett.

 https://filmbuzi.hu/archives/2017/07/16/a-d23-on-mutatott-infinity-war-video-leirasa/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Július 23. - 08:04:12
Aztaaaaaaa,  a Captain Marvelben a Skrullok lesznek az ellenfelek  :o :o :o
Ezek szerint sikerült őket visszaszerezni a Foxtól... ádáz... Secret Invasion akkor az ajtóban...  :oh:

(https://pbs.twimg.com/media/DFYamuMV0AAqmqd.jpg:orig)

(https://pbs.twimg.com/media/DFYado5VYAAZ3iv.jpg:orig)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Augusztus 01. - 08:57:32
He... Dominó...
(https://pbs.twimg.com/media/DGGDQ9jV0AEdkgl.jpg:large)

És tényleg megforgatták a színét... pedig ő neki tök jól állt a hőfehér bőr, legalább tényleg mutáns kinézetet kölcsönzött neki... nagyon realisztikusra vették a figurát...  :hehe:
Gondolom majd ő is csupa atléta és erős lesz, mint minden Mutáns  a Fox filmekben...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. Augusztus 01. - 10:04:51
Akkor már csak idő kérdése lesz, hogy mikor lesz a képregényekben is fekete.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Augusztus 01. - 15:17:26
 :hehe:

Jah, röhögném, hogy ha beindulna második mutációja és ezzel felcserélődnek ott is a színei...  :lol:


Amúgy az a fehér folt is olyan gagyi... a képregényben full fekete, még a szeme alatt is, nem? Itt meg mintha fröcsentettek volna vmi festéket, oszt jóvan... nem is hófehér...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. Augusztus 02. - 06:36:26
Majd Deadpool biztos ellő hozzá egy az arcra ejakulációval kapcsolatos viccet a filmben.  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Augusztus 02. - 09:35:58
 ;D

Amúgy ha már ennyire a fekete színészt akarták erőltetni, nem tom, lehetett volna egy sötétebb bőrű emberkét is szerződtetni (Michone esetleg a Walkingból? :O ), hogy tényleg feketének tűnjön és rajta a fehér pötty, amitől télleg Dominó hatása lehetne... de így, a kávésbarna bőr, a halovány fehér folt... nem tom, valahogy nem a Dominó név ugrana be elsőre róla...   :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Augusztus 07. - 09:20:25
A halvány fehér folt a szeme körül vitiligo, vagyis pigment hiány, ezért nem teljesen fehér.
Amúgy ha már ennyire a fekete színészt akarták erőltetni...
Áh igen, a sláger mondat. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2017. Augusztus 24. - 21:13:39
Ben Affleck úgy tűnik mintha most már komolyan búcsúzna Batman szerepéről. A stúdió minden esetre más színészt keresnek a The Batman c. produkcióhoz. Amit követne egy önálló Joker film is. De a lényeg, hogy ezek nem tartoznának a már meglévő filmes DC univerzumhoz!! Igazak lennének ezek a hírek, vagy csak kampány? Majd kiderül.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2017. Szeptember 13. - 23:12:43
Íme az új Hellboy:

(https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/21752240_1411322402250575_4193580566678135559_n.jpg?oh=9d38602f245672ee5fdc60716f961fb1&oe=5A505C92)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Szeptember 14. - 08:02:45
Jeszjeszjeszjesz!!! :o :surp: :oh:
Titkos vágyam (a sherlock holmes 3 mellett ;D)
Huhh mennyi kérdés. Imdb meg is válaszot párat
Ron Pearman? - nem
Giuliermo Deltoro? - nem

Ami maradt: 3. vagy reboot?
David Harbour lesz Hellboy. A Stranger things-ből a sheiff. Jó hír, sztem jó volt. így ki van pattintva, vagy megint protézis mellizom? :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Szeptember 14. - 09:39:28
Levagy maradva  ;D

Rebút lesz, teljes mértékben.

Amúgy nem nagyon különbözik Rontól, még fejre is hasonlít.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Szeptember 14. - 10:19:06
Elsőre nekem is ez ugrott be, elmaszkírozták Ron Perlmanné. XD
Amúgy nem egy kifejezetten sportos fickó a színész (ellentétben Ronnal, aki még 50 fölött is azért elég impozáns jelenség volt), valamennyit edzett a szerepre, de a nagy része most is jelmez.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Szeptember 14. - 13:56:50
Levagy maradva  ;D

Rebút lesz, teljes mértékben.
Ja én erről most hallok először.
(Én úgy értesülhetnék, nem tudom, ki hogy, hogy facebook által. De nem facebookozom, ahol a híreket feldobálja amire fel vagyok iratkozva. vagyis van facebookom és fel vagyok iratkozva egy két helyre, emberre, de ahhoz napi szinten kéne gurguláznom a hírfolyamot.)
Ez a vörös szín sokkal "éltszerűbb"-nek tűbik ez alapján a kép alapján, mint a Pearlman féle piros.
Árnyalatok nélüli homogén piros
(https://i.pinimg.com/736x/31/f8/55/31f85565eca1f5f3b4982db7d254f42f--hellboy-movie-hellboy-comics.jpg)
Amúgy nem nagyon különbözik Rontól, még fejre is hasonlít.  ;D
Dehát Ron egy kultfigura, hogy mondhatsz ilyet!?  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Szeptember 14. - 14:41:50
Igen azon a fotón a bőre sokkal természetesebb hatást kelt, mint a régi jelmez. Ellenben a másik nyilvánosságra hozott képen ponthogy sokkal furcsábban fest. :lol:
(http://cdn.movieweb.com/img.news.tops/NEv0GJu0RyinyB_1_b/Hellboy-Remake-New-Photo-David-Harbour-In-Costume.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Szeptember 14. - 18:06:13
Szerintem ez egy kevésbé családbarát változat lesz :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Szeptember 14. - 19:14:09
Igen, mintha R-es lenne.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Szeptember 20. - 09:52:26
Jahajj! XD
https://www.youtube.com/watch?v=Szg3Jmg0sI4
Mi az hogy Ivan Drago? Ez is valmi gúnynév? Mert nem az  a neve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. Szeptember 20. - 10:18:37
Mi az hogy Ivan Drago? Ez is valmi gúnynév? Mert nem az  a neve.
Elsőre nekem se ugrott be, de megnéztem, így még viccesebb:
https://www.google.hu/search?q=ivan+drago&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&dcr=0&ei=8SPCWffvMcuv8wfN7Ii4Dg (https://www.google.hu/search?q=ivan+drago&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&dcr=0&ei=8SPCWffvMcuv8wfN7Ii4Dg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. Szeptember 20. - 11:28:23
Igen, a Rocky 4-ben volt Dolph neve.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. Szeptember 20. - 12:01:57
Deadpool a király! :deadpool: :deadpool: :D :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Szeptember 20. - 14:27:00
Igen, a Rocky 4-ben volt Dolph neve.
Hopsz
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2017. Október 16. - 19:32:56
 :o
https://www.youtube.com/watch?v=xjDjIWPwcPU
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Október 16. - 21:48:43
Juhú! Jó lesz!
Imádom a főszereplő akcentusát.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Október 17. - 09:44:40
Nagyon tetszik az afrikai törzsi motívumok keverése a sci-fi-vel. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: szabocsab2 - 2017. Október 17. - 11:02:11
 Van itt közben egy Új Mutánsok trailer is,ami elég megosztó lett
https://youtu.be/Nv5feNNOmV8
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. Október 17. - 11:32:06
Nem csodálom, én nem értek belőle semmit. Most tényleg akarnak egy szuperhősös horrort csinálni? Szörnyen hangzik. Ha nem, akkor mit akarnak ezzel a trélerrel?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Október 17. - 19:59:51
Meg egyáltalán semmi köze a New Mutatnshoz... most vmi kevert mutkók lesznek, amiket egy laborban hoznak létre? Szép is lett volna, ha igazi spin off lenne, és Xavier meg talán az X-ek feltűnnek bennük...  nem vmi olyasmi volt, hogy az Xek mentették meg őket a Pokoltűz Klubtól, vagy mi? Vagy csak szimplán csatlakoztak Xavier sulijához? Én eleve azt vártam spin off gyanánt, hogy mint második fiatal csapat Xavier felügyelete alatt a kúriból indulunk ki...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: holloo - 2017. Október 18. - 11:38:24
Meg egyáltalán semmi köze a New Mutatnshoz... most vmi kevert mutkók lesznek, amiket egy laborban hoznak létre?
Igen ez volt a Loganban is, ők az új mutánsok, Rictor, X23 és a többiek. Bár előtte már néhányan benne voltak előző X- filmekben is...

nem vmi olyasmi volt, hogy az Xek mentették meg őket a Pokoltűz Klubtól, vagy mi? Vagy csak szimplán csatlakoztak Xavier sulijához? Én eleve azt vártam spin off gyanánt, hogy mint második fiatal csapat Xavier felügyelete alatt a kúriból indulunk ki...
Nem azok az ördögfiókák, Emma Frost iskolájából. Az új mutánsok az igazi második (vagy harmadik igazából) X csapat belőlük lesz az X-erő később.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. Október 18. - 13:26:38
Jah, csak a Pokoltűz Klubbal is örökké hadakoznak... Emma volt hogy el-elrabolta őket...
mindegy, lényegtelen... szokásos FoX-Men... alig lesz vmi köze az alapanyaghoz...  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Október 24. - 16:17:47
Ezt a képet eddig nem is láttam. Van rajta pár érdekesség:
(https://images-na.ssl-images-amazon.com/images/M/MV5BZmZmODE1MmYtOTFhMC00Zjc1LWIyYTQtYzZlYjgzMzg0YWZjXkEyXkFqcGdeQXVyNDQxNjcxNQ@@._V1_.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. Október 24. - 16:23:59
Pl. Kiderül, hogy Chris Evans egészen jó Solid Snake vagy Big Boss lenne. ;D
(http://itsalltherage.com/wp-content/uploads/2017/07/chris-evans.jpg)(http://s3.amazonaws.com/cdn.roosterteeth.com/uploads/images/f390bf3a-7b33-4c52-9cbb-540cd50742d9/md/GaryLaing78954eea5a670bb1.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2017. Október 25. - 19:09:59
Juhú! Jó lesz!
Imádom a főszereplő akcentusát.

Az csak az angolban volt, úgy tudom, a magyar szinkron természetesen tojt az egészre és nem figyelt ilyen részletekre a Polgárháborúban sem. Gondolom így itt se....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. Október 25. - 20:36:05
Juhú! Jó lesz!
Imádom a főszereplő akcentusát.

Az csak az angolban volt, úgy tudom, a magyar szinkron természetesen tojt az egészre és nem figyelt ilyen részletekre a Polgárháborúban sem. Gondolom így itt se....
"csak"?  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 03. - 09:44:40
Én örülök, ha magyarban nem erőltetik az akcentust. Az Amerika Kapitányban sajnos nevetségessé tette ez Dr. Erskine karakterét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. November 03. - 10:48:35
Egyetértek, egyszerűen furcsán idegenül, és komolytalanul hangzik, olyan ritkán kerülsz szembe magyar nyelvben német, afrikai stb. akcentusokkal.
Azzal, amikor mondjuk a déli akcentust szimplán parasztos tájszólással helyettesítik, általában rögtön kinyírják minden karakter komolyan vehetőségét. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. November 03. - 12:50:06
Nem beszélve arról, amikor a Titkos Háborúban tájszólással helyettesítették.  :yucky: :paradicsom:
Az egyetlen jó szlenges magyarítás a Prédikátorban van, Cassady ír szövege. Az tényleg baromi jó.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 03. - 13:07:17
Ennél már csak akkor vannak nagyobb bajban a szinkronfordítók, amikor az angol - amcsi nyelv közti különbség a poénforrás.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 10. - 19:08:45
Még egy kis találgatás:
(https://i.pinimg.com/564x/19/80/8f/19808f3a60d49684426950af4cb1f55a.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Kilgores - 2017. November 11. - 14:45:00
Én valamiért úgy érzem, hogy az utolsó kő inkább a Fekete Párducban fog feltűnni. Pl. belefűzhetik, hogy Wakanda miért ennyire fejlett technológiával rendelkezik. Ha Heimdall lett volna, akkor azt a Ragnarökben megtudtuk volna. Persze még a Bosszúállókban felfedhetik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. November 11. - 16:17:39
Én sem hiszem. Valamint már jó régen, amikor először jött elő az első ilyen kép, ami a végtelen kövekből rakja ki Thanos nevét, már akkor sok helyen megállapítást nyert, hogy ez nagyon erőltetett. Legjobb példa erre Agamoto szeme, amire itt nyakláncként hivatkoznak, csak hogy kijöjjön Thanos neve. És akkor a többiről nem is beszéltünk. Valamint ha jól emlékszem, akkor az első verzióknál még nem is Heimdal adta a H betűt, akkor még valami mással helyettesítették. Szóval nagyjából ennyit ennek a szavahihetőségéről vagy komolyan vételéről.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 11. - 17:57:13
Szerintem ez csak játék eleve. Különben is, miért adná ki Thanos nevét? Ő csak összegyűjti őket.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Pádi - 2017. November 15. - 10:19:22
ja bírom amikor az emberek beváltanak ilyen szupergeek összeeskvés elméletgyártóba és minden hülyeséget kitalálnak hogy belelássanak nagy felfedezéseket ;D

pl agamotto szeme "NECKLACE" hogy stimmeljen a szókirakós  :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. November 15. - 11:19:24
Ráadásul Heimdalt mint kő tulajdonos a Thor 3 meg is cáfolta. A mindent látás képessége, és a szivárványhíd működtetése nem személyesen hozzá köthető, csupán a kamrához, és a palloshoz, amit a pribék ugyanúgy tudott használni. Pedig nála nem volt ott a képen diszkrét piros karikával kiemelt kő.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 15. - 11:51:32
A távolba látás a sajátja nem? :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2017. November 15. - 15:54:14
Sweet Baby Jesus !  :deadpool:
https://www.youtube.com/watch?v=11mp4HVSyLE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. November 15. - 16:12:06
 :smfinger: :smfinger: :dude: :dude: :deadpool: :deadpool: :smlove:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. November 15. - 17:12:50
Huh, ritka jó teaser.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 15. - 20:47:32
Tejóságos! :stupid:   :lol:
És a végén Kábel keze.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Mero - 2017. November 15. - 20:56:34
De már a stáblista végén is van egy poén. Az utolsó név.  :pokember1:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. November 29. - 14:52:38
No kéremszépen! :D
https://www.youtube.com/watch?v=6ZfuNTqbHE8
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. November 29. - 16:21:09
Hú, hát, lenyűgöző!  :spidey: :spidey: :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. November 29. - 16:29:50
Nem volt "Elélveztem" emotikon, gondoljátok ide!  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. November 29. - 17:03:28
Elég beszédes trailer. Szóval úgy néz ki, hogy kb. a film végére áll össze a kesztyű. Ennyit arról, hogy a 19-es Avengers nem az Infinity Gauntlet sztorit viszi. Várom Nebulát :D Esetleg 19 elejére a M+-ba egy jó Thanos Quest?

Btw végre valami pókösztön. Kíváncsi vagyok, foglalkoznak-e vele többet akár a Bosszúállókban, akár a későbbi pók filmekben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 29. - 17:30:35
NAgyonjóóó! "Volt egy kisebb orgazmusom", hogy monica Gellert idézzem XD
VASPÓK RUHA!
Özvegy miért szőke? Thanosnak miért nincs sapka a fején? Megfázik! Vízió embör???
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. November 29. - 18:00:56
Esetleg 19 elejére a M+-ba egy jó Thanos Quest?
Nem hinném, legalábbis akkor biztosan nem. Akkor már inkább a 4. film idejére.
Idézet
Btw végre valami pókösztön.
Az tényleg jó volt! :) Bár egy harc közben nehéz észrevenni, hogy épp libabőrös lettél.  :D
NAgyonjóóó! "Volt egy kisebb orgazmusom", hogy monica Gellert idézzem XD
:D Ő jóóóó!
Idézet
Özvegy miért szőke?
Az nekem is fura. Mintha az az ál-Özvegy lenne, aki a Káoszban volt.
Idézet
Thanosnak miért nincs sapka a fején? Megfázik!
Azért gyűjti a gyémántokat, hogy varázsoljon sapit magának. Gondolom, a film végére felveszi majd.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 29. - 18:17:14
Korábbi filmekben volt ksisakja. Amikor csak ült a székben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. November 29. - 19:28:32
A rendezők nyilatkoztak vmit anno hogy miért nincs Thanos a páncéljában... mintha az rémlene, hogy mivel a kövek nála lesznek, nem kell neki?  :headscratch: De hát itt még nincsenek nála...szval furi...
Hát, nem tom, szép, impozáns trailer, de én még mindig félek a túlzsúfoltság miatt.. ennyi hőskarakter, és akkor még a gonoszt is bekellene mutatni... azért nagyon bízom a Russo tesókban, mégiscsak a két legjobb Marvel filmet tették le eddig az asztalra..

A filmet én meg pöttyett féltem... mármint most csupa ilyen egekbe magasztaló kommentet lehet olvasni, anno az Utlronnál is ez volt, aztán sorba jöttek a fikázások... k#rt@ nagy lesz az elvárás... nehogy aztán nagy pofára esés legyen...  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 29. - 19:37:10
Tényleg elég pőrén van. Nem csak a sisak, de a vállvért sincs.. Majd felveszi később..
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2017. November 29. - 19:47:09
A filmet én meg pöttyett féltem... mármint most csupa ilyen egekbe magasztaló kommentet lehet olvasni, anno az Utlronnál is ez volt, aztán sorba jöttek a fikázások... k#rt@ nagy lesz az elvárás... nehogy aztán nagy pofára esés legyen...  ;D

Utoljára Vasember 3 után estem pofára. Az tényleg csalódás volt. Közben Shane Black sem tegnap kezdte a szakmát.  Russo tesók viszont teljes bizalmam élvezhetik. Nem hiszem, elrontanák.  ;D

Ütősebb előzetesre számítottam őszintén. Összességében minden benne van, ami kell. Már a korai banner-poszteren furcsa volt Thanost sisak nélkül látni.

(https://static.filmbuzi.hu/wp-content/uploads//2017/07/zsufi.jpg)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. November 29. - 19:49:49
Nem hinném, legalábbis akkor biztosan nem. Akkor már inkább a 4. film idejére.

19 eleje már a 4. film környéke, tavaszra ígérik. Legalább nem kell sokat várni - mozis mércével.

Engem Thanos ebben a szerkóban leginkább a földműves verziójára emlékeztet, de biztos csak a sisak miatt.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. November 29. - 20:00:12
Özvegy miért szőke? Thanosnak miért nincs sapka a fején? Megfázik! Vízió embör???
Az Özvegyék "inkognitóságban" vannak, tudod a Polgárháború vége óta. Elvileg körözöttek (nem a kaja ;D), ezért van gondolom Kapinak is szakálla. Tonyéknak el kellene kapni őket, ha találkoznak, ugyanaz a felállás, mint ahol most a magyar kiadásban tartunk.
Szerintem ez egyfajta adózás a Végtelen Háborúnak, ahol levetette a harci gúnyáját, abban nézett ki így.
Vízió meg szerintem olyan fejlett android, hogy simán tud emberi alakot is ölteni.

Idézet
VASPÓK RUHA!
Most még öröm, de nagyon remélem, hogy nem lesz rajta sokáig, a végére megsemmisül. Rohadtul nem tetszik, hogy Pókemberre ilyen high-tech Vasember ruhákat erőltetnek, és közben maga a lényege elveszik. Egy ilyen ruhában bármelyik barom is tudna szuperhősködni, mindenfajta extra funkciókkal. Akkor minek bele Pókember?

Az biztos, hogy rohadt magasak lesznek az elvárások, aminek már most lehetetlen megfelelni... kb. olyan ez, mint a Star Wars-nál már, a nézők egy részének úgyse fog tetszeni valamiért. Lényeg hogy a döntő többség szeresse.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. November 29. - 20:39:52
Ez a Thanos-os értekezésetek olyan, mint a viccben: "ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért..."  ;D
Nekem is tetszett az előzetes. Jó film lesz ez.  :brow:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. November 29. - 21:10:51
Vasembernek milyen szép míves páncélja van. Íves formák, nem olyan szögletes mint volt.
És észrevettétek, hogy világító ARC reaktor van a ruháján, amikor nincs rajta a páncél? Meg valami furcsa kapucnis ruha, ami olyan funkcionális valaminek tűnik, mint a motoros dzseki.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2017. November 29. - 21:48:03
Ütős kis trailer. :) Tényleg elképesztő, mennyi karakter lesz ebben a filmben. :D (Szerintem a DC fejesei most izzadtak le.  :lol: :hehe: )
Idézet
Thanosnak miért nincs sapka a fején? Megfázik!
Mivel Thanos nyáron támadja meg a Földet, így a 40 fokban túl meleg lenne neki a sisak. ;D Láthatóan a strandrucijában jön a Földre.  ;D De ha már így szőrszálhasogatunk, nekem az tűnt fel, hogy nem kék a szemszíne, mint a korábbi filmekben. :D

Egyébként én arra leszek kiváncsi vele kapcsolatban, hogy mennyit gyengítenek a kesztyű hatalmán a képregényhez képest. Mert a képregényben tényleg nem volt ellenfele. Bár gondolom itt is majd trükkel fogják legyőzni.

A Halál Úrnőhöz fűződő szerelmi szál benne lesz a filmben? :D Illetve kiváncsi leszek, a Gauntlet sztorijából mennyit emelnek át. Ha itt is kiírtaná egy csettintéssel a fél univerzumot, az nagyon badass lenne. :ohmy: :)

Most még öröm, de nagyon remélem, hogy nem lesz rajta sokáig, a végére megsemmisül. Rohadtul nem tetszik, hogy Pókemberre ilyen high-tech Vasember ruhákat erőltetnek, és közben maga a lényege elveszik.
Hát igen. De itt rá lehet fogni, hogy jön a megagiganagy fenyegetés, ezért kell a full páwör.
Nekem annyi a bajom a Vaspók ruhával, hogy nagyon látszik, hogy CGI, illetve kicsit túltolták a dizájnját. De a funkciókat tekintve már az alap pókszerkó is túl volt tolva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. November 29. - 21:51:18
A Halál Úrnőhöz fűződő szerelmi szál benne lesz a filmben? :D Illetve kiváncsi leszek, a Gauntlet sztorijából mennyit emelnek át. Ha itt is kiírtaná egy csettintéssel a fél univerzumot, az nagyon badass lenne. :ohmy: :)
Hogy ez hogy nem jutott eszünkbe! Meg fogja tenni! Így lehet elérni, hogy a bemutatott szuperhősök fele ne szerepeljen a filmben, csak cameo szerepben. Máris fele annyi karaktert kell irányítani a filmben! Mekkora húzás lenne!  :D És milyen érzelmi töltés a filmnek, a szereplőknek, hogy hirtelen meghal minden második barátjuk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2017. November 29. - 21:55:04
Durva lenne, főleg a laikus nézőknek, akik nem ismerik a képregény sztoriját. :D Aztán a végén Warlock úgyis mindent visszacsinálna a kesztyűvel. ;D :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. November 29. - 22:06:15
De Warlock itt nem lesz benne...  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2017. November 29. - 22:21:24
Nem, de az IW második részében felbukkanhat. (Bár ki tudja, lehet már ebben a részben is lesz cameoja.) Nekem fura lenne, ha pont őt hagynák ki ebből a sztoriból, bár az is igaz, hogy a képregénnyel ellentétben itt nem birtokol Végtelen Követ. De miért vezették volna fel a karakterét a Galaxis Őrzői 2. stáblista utáni jelenetében (remélem ez nem nagy spoiler már...), ha pont a legnagyobb őt érintő sztoriba nem rakják bele?   
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2017. November 29. - 22:24:46
A korábbi hírek nagyon azt akarták elhinteni, hogy a Galaxis őrzői vol. 3-ig nem fog szerepelni. Lehet, arra céloztak, ott fogják kibontani végül a karakterét.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. November 29. - 23:52:27
Megoldhatják mással is.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. November 30. - 09:13:11
Csak kérdés, hogy azok a  nézők  akik azt várják, hogy itt mekkora zúzás lesz, fogják-e értékelni azt, hogy Thanos végül kihátrál és leteszi a kesztyűt és nem igen lesz akkor zúzás, inkább  beszédes összecsapás lesz helyette...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. November 30. - 11:57:26
Egyrészt szerintem a történet csúcspontja, amikor lemészárolja a hősöket, és nagyon meglepődnék, ha nem csinálnának meg a filmben egy nagyon hasonló részt. Vagyis bőven van zúzás, amit be lehet tenni.

Másrészt a filmekben enyhén szólva nem ragaszkodnak túlságosan az eredeti sztorivonalhoz, úgyhogy nem kell félni. Úgy fogják csinálni, hogy (viszonylag) jó legyen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. December 08. - 23:49:38
Tejóég és tejó ég! Egyik szemem nevet a másik sír!
SZuper, hogy végre megcsinálják az egyik kedvenc képregényemet, az Alita: battle angel-t filmen. Nem is tudtam, hogy már ilyen szinten van a projekt. Eszméletlen jó a képregény. Ez egy nagyon hosszú történet, nem tudom mit zanzásítanak össze belőle, de most mindegy is. Christoph Waltz nagyon jó választás, teljesen olyan figura, mint a képregénybeli doki.

De bakkaer, mi ez a full cgi karakter??? És nagy mangaszemek?? :o :o Annyira torz szegény, hogy rossz nézni!  :(
https://www.youtube.com/watch?v=aj8mN_7Apcw
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2017. December 09. - 12:46:36
Érdekes trailer, nekem tetszett. :D A készülő Cyberpunk 2077 videójáték jutott róla eszembe. :)

De bakkaer, mi ez a full cgi karakter??? És nagy mangaszemek?? :o :o Annyira torz szegény, hogy rossz nézni!  :(
Tényleg furcsa így elsőre, de mivel a csaj egy android, így rá lehet fogni, hogy direkt ilyennek gyártották le. Lehet, hogy egy perverz mangarajongó volt az első gazdája. :lol:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. December 09. - 12:58:46
Érdemes ránézni Robert Rodrigez facebook oldalára, hol postolta a trailert és alatta a hozzászólásokat, ahol a kommentelők kíméletlenül belinkeltek mindenféle nagyszemű makit, Gollamot és békát, nem finomkodva amiatt, hogy hány millió dollárból készült és mennyi ember, mennyi munkája van benne, és mennyi döntést hoztak meg a készítők. A kommentelő meg csak belinkel egy Gollamot és igaza van XD
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2017. December 09. - 14:20:01
Hát igen, de ez minden alkotással így van, az internet népe bármiből viccet tud csinálni, illetve széttrollkodják. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. December 09. - 21:08:11
Na és erről mik a vélemények? :)
https://www.youtube.com/watch?v=E-OT5kRdL84
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. December 09. - 21:44:01
Ez az előzetes nagyon vagány. Ezekkel a 2D-s bevibrálásokkal. És jó iránynak tűnik a 3D animációs stílus, hiszen már minden rajzfilm ilyen. Elegem van a DC rajzfilmek igénytelenkedéséből, jó ha ezen a fronton is felteszik a lécet.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 14. - 17:12:58
http://www.bbc.com/news/business-42353545 (http://www.bbc.com/news/business-42353545)

Viszlát király Deadpool, jó újra látni F4, és üdvözlünk jóféle X-men?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. December 14. - 17:22:22
Deadpool-tól nem kell búcsút mondanod, a film megy tovább változatlanul. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 14. - 17:30:03
Hűűűű! Ez most tényleg azt jelentené?
Ambivalens érzések, mert ha ezzel a Fox-os jogok visszatérnek a Disney-marvelhez az tök jó, másrészt nem szeretem látni amikor egy ekkora globális giga-mega mamut cégóriás jön létre, aki már szinte egy kézben tartja szinte az összes fontosabb franchise-t, médiumot. Lassan a Disney-vel válik valóra az az utópia, amikor a világot már nem országok irányítják, hanem egy mindent figyelő óriási médiabirodalom.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. December 14. - 17:59:46
És az miért baj? Legalább az egész világ egy hatalmas Disneyland lesz.  ;D

Így azt hiszem, már sejthető, hogy mik fognak jönni a Marvel filmes univerzum harmadik fázisában?  :brow:
Na, ki mer fogadni egy AvX-re?  :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 14. - 18:13:11
Deadpool-tól nem kell búcsút mondanod, a film megy tovább változatlanul. ;)

A Deadpool 2 biztosan, de hogy ha a Disney érdemben átveszi az irányítást a franchise felett, akkor meg fogják-e tartani DP stílusát és az azzal járó 18-as karikát, az egy másik beszélgetés.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. December 14. - 19:06:19
Ajh, ne már, ne kezdjétek már ti is  ;D

Miért kéne búcsút mondani Deadpoolnak?  Ki mondta, hog ya Disney full átvesz mindent, és innentől csak család barát filmeket fog gyártani?
Lehet megmarad a 20fox égisze alatt, és az ilyen keméynebb filmek azok alatt fognak futni...  :roll:

Amúgy épp most pedzgeteik ,hogy lehet törlik az XMen Főnixet... húúú, de király lenne  :hehe:  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 14. - 19:21:28
És az miért baj? Legalább az egész világ egy hatalmas Disneyland lesz.  ;D
Értem én a poént, de ez nem ilyen egyszerű, vagy vicces dolog. Ma, akinek a média a kezében van az a világ ura. Amit ő mond, azt hiszik el, ha valamit el akar hitetni a világgal, akkor a csapból is az fog folyni= elhiszik. Soha nem jó, ha egy kézbe összpontosul ennyi hatalom. És most pont ez történik. Kérdés, hogy a Disney-nek vannak-e ilyen hátsó szándékai, remélem nincsenek.

A Deadpool 2 biztosan, de hogy ha a Disney érdemben átveszi az irányítást a franchise felett, akkor meg fogják-e tartani DP stílusát és az azzal járó 18-as karikát, az egy másik beszélgetés.
Igen, ez kérdés, hogy hogy fér bele egy Disney logó alatt egy nagyon véres dolog, de szerintem ezt meg fogják oldani. A Marvelnél, és a Star Wars-nál se látszott semmiféle változás, amikor megvették, pedig a legrosszabbakat vizionálták előre páran akkor is.

Amúgy szerintem is megtartja a Fox márkanevet, és a durvább dolgokat az alatt adja ki. Az vicces, hogy pl. Alien Disney logó alatt, elég elképzelhetetlen, szóval biztos, hogy nem úgy fogják megoldani.

Amúgy épp most pedzgeteik ,hogy lehet törlik az XMen Főnixet... húúú, de király lenne  :hehe:  :oh:
Az Apokalipszisből kiindulva tényleg nem lenne rossz törölni az egészet, de sajnos már olyan fázisban van, hogy most jelentek meg képek a filmből, és valami trailer is jönni fog nemsoká. Amennyi pénzt belefeccöltek, gondolom mostmár ki lesz adva, aztán remélem tiszta lappal újrakezdik, immár a Marvel filmes univerzum részeként.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. December 14. - 19:42:34
Én szerintem sem kell tartani attól, hogy most akkor a Disney miatt minden családbarát lesz. Egyszerűen csak a tulajdonjogot vették meg, maga a stúdió továbbra is üzemelni fog úgy, ahogy eddig megszokhattuk.

Az vicces, hogy pl. Alien Disney logó alatt, elég elképzelhetetlen, szóval biztos, hogy nem úgy fogják megoldani.
A Marvel is mióta a Disney tulajdona, mégsem figyel ott a filmek elején a Disney logó.  :nezze:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BenGee - 2017. December 15. - 07:03:22
Én szerintem sem kell tartani attól, hogy most akkor a Disney miatt minden családbarát lesz. Egyszerűen csak a tulajdonjogot vették meg, maga a stúdió továbbra is üzemelni fog úgy, ahogy eddig megszokhattuk.

Az vicces, hogy pl. Alien Disney logó alatt, elég elképzelhetetlen, szóval biztos, hogy nem úgy fogják megoldani.
A Marvel is mióta a Disney tulajdona, mégsem figyel ott a filmek elején a Disney logó.  :nezze:

https://www.puliwood.hu/hirek/marvel-disney-r-rated-241341.html (https://www.puliwood.hu/hirek/marvel-disney-r-rated-241341.html) Na itt a válasz a félelmeitekre. Miért ne gyártana R kategóriás filmeket, ha van rá igény? A Disney már rég nem Miki egérről és a meséiről szól, már lassan mindenféle filmeket gyárt. Most eljött pl Deadpool miatt az R kategóriás filmek ideje is a Disney életében.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. December 15. - 08:01:27
A Disney évtizedek óta finanszíroz R reted filmeket (http://disney.wikia.com/wiki/Category:R-rated_films), és nyilván egyik sem Disney logóval jött ki, hanem valamelyik leánycégén keresztül. Csak valahogy régen a kutya sem pörgött ezen.
Pl. Starship Troopers, Apocalypto stb.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. December 15. - 09:01:57
Ennyi, ezért nem aggódom én sem ettől a tranzakciótól. Egyelőre több előnyét látom, mint hátrányát. Már csak az előny, hogy még ha külön X filmet nem is fogunk kapni mostanában (a Főnixet leszámítva, mert az még egyértelműen az előző éra termése), ami már az MCU-ban játszódna, de van esély arra, hogy egy-két karakter feltűnjön a filmekben.

És én még Hugh Jackmant sem zárom ki ebből. Bár azt mondta, hogy már kiöregedett a szerepből, azért elég jól tartja magát, és tudjuk azt is, hogy a képregényekben is az Old Man Logant is beépítették a jelenbe. Biztos van az a pénz, amiért ő is szívesen játszana a filmekben. Sokkal nagyobbat szólna vele egy Rozsomák feltűnés egy Bosszúállók filmben, mint egy másik színésszel.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. December 15. - 18:51:24
No, jó látni,h ogy ti is így látjátok... szörnyű látni mit művelnek Face hozzászólások alatt az olvasók... atya-gatya...  :roll:

Hmhm, de miért gondoljátok azt, hogy  Dizney átvenné az Xment? Már úgy megkavarta a Fox az egész szériát,h ogy egy tisztességes ríbút lóg sztem a levegőben... és ezzel totál elkellene vonatkoztatniuk az eddigi filmektől, én így nem látnám értelmét Hugh újboli berángatásának...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. December 15. - 21:05:13
Én is sokkal inkább egy teljes újraindításnak látom az esélyét, de attól még nem látom elveszett fejszének Hugh Jackmant. A reklámértéke elég nagy, nem véletlenül tartották meg őt, amikor először indították újra az X filmeket. Persze nagyobb az esélye egy másik színésznek, de simán előszedhetik őt is.

+++

Amúgy itt egy újabb próbálkozás a Sonytól:
https://www.youtube.com/watch?v=QwEHaRxDoIc
Nem tudom ki hogy van vele, engem egyelőre nem győzött meg.  :roll:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2017. December 15. - 21:33:09
Dehát ez kamutrailer Sepi...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. December 15. - 21:36:03
Akkor meg pláne.  ;D

Na de bakker, először fel se figyeltem rá, hogy fan made.  :-\
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. December 15. - 21:36:34
Épp mondani akartam, hogy remélem, hogy ez fake, mert nagyon gáz.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 15. - 22:37:24
Ez az Élet (Life), Locke, meg még egy filmből összevágott jelenetek.
Már meglepődtem, hogy Jake Gyllenthaal is benne lesz, de akkor kapcsoltam.

Hugh Jackman maga nyilatkozta, hogy: "Ez a hajó már elment." Mivel rákérdeztek most nála a Legnagyobb showman filmjének promóciós körútján. Régen nyilatkozta, hogy ha összevonnák az X-Ment az MCU-val, akkor úgy bevállalna még egy-két részt, de mostmár letett róla. Ráadásul Rozsó meg is halt a Logan végén, most cibálják elő, támasszák fel? Én a mozifilmekben nagyon nem szeretném ezt a már börleszkbe hajló "két és fél percig vagyok halott" képregényes állandó feltámadásokat.
És hogy összekössem a két témát: szegény Tom Hardy most eheti a kefét, hogy elvállalta a Venomot, mert Rozsó szerepére ő lenne a legesélyesebb egy rebootban, Jackman személyesen őt ajánlotta maga helyett régebben.

Viszont épp ma beszélgettünk Kaine-el az X-Menről, és arra jutottunk, hogy a jelenlegi fő színész gárda ott olyan jó (McAvoy, Fassbender, Jennifer Lawrence), és korban is passzolnának az MCU-ba, hogy őket meg kéne tartani. A "pubik" helyett meg lehetnének újak, mert az egyik se nagy szám.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. December 16. - 07:19:16
Én is sokkal inkább egy teljes újraindításnak látom az esélyét, de attól még nem látom elveszett fejszének Hugh Jackmant. A reklámértéke elég nagy, nem véletlenül tartották meg őt, amikor először indították újra az X filmeket. Persze nagyobb az esélye egy másik színésznek, de simán előszedhetik őt is.


Hmhm, TOm nagyon jó lenne. Azért egy csöpp remény még van rá, a Venom valószínűleg úgyis bukni fog, nem létezik, hogy ebből franchise legyen... meg úgyis van kavar, hogy most részese az MCU-nak vagy sem...
A marvel meg most úgyis kénytelen még várni 1-2 évet az X rebúttal, elég kicsi az esélye annak, hogy a Főnixet ne mutassák ki, és csak azután lehetne neki ugrani a ribúútnak...  :'(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2017. December 16. - 07:21:20
Hugh Jackman maga nyilatkozta, hogy: "Ez a hajó már elment." Mivel rákérdeztek most nála a Legnagyobb showman filmjének promóciós körútján. Régen nyilatkozta, hogy ha összevonnák az X-Ment az MCU-val, akkor úgy bevállalna még egy-két részt, de mostmár letett róla. Ráadásul Rozsó meg is halt a Logan végén, most cibálják elő, támasszák fel? Én a mozifilmekben nagyon nem szeretném ezt a már börleszkbe hajló "két és fél percig vagyok halott" képregényes állandó feltámadásokat.
Tudom, olvastam én is azt a nyilatkozatot. De erre mondtam azt is, hogy van az a pénz, amiért ő is meggondolná. Amúgy a Logan film a jövőben játszódott, úgyhogy az ottani halála nem jelent semmit. Meg ha nullázzák az egész eddigi Fox-os X-univerzumot, akkor meg amúgy sem lenne sok jelentősége, hogy mi volt az eddigi filmekben. Mondjuk amúgy, mintha nem mondtak volna egymásnak ellen az X filmek alapból.  :D

Persze ne értsetek félre, én is arra látom a legnagyobb esélyt, hogy új színésszel próbálják meg újra bejáratni a karaktert. Csak azt mondom, hogy reklámértéke jóval nagyobb lenne, ha Jackmant tennék be a filmbe. Most nála lehet látni azt, amit régen Christopher Reeve esetében, hogy nem tudtak senkit elképzelni Superman szerepére csak őt. Jackmannel is annyira összenőtt a karakter az elmúlt 18 évben, hogy nehéz elképzelni mást helyette, és ami a legfontosabb, hogy sok laikus néző számára ő jelenti ezt a karaktert.

A marvel meg most úgyis kénytelen még várni 1-2 évet az X rebúttal, elég kicsi az esélye annak, hogy a Főnixet ne mutassák ki, és csak azután lehetne neki ugrani a ribúútnak...  :'(
Az számomra egyértelmű, hogy az X-ek és az F4 legkorábban csak a harmadik fázisban (vagy most melyik is jön?  :headscratch: ), tehát az Avengers 4 után jönnének/jöhetnének. Addig már megvannak a tervek, és pl az Avengers 4 nagy része tudtommal le is van forgatva.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2017. December 16. - 12:29:46
Még forog...
és már beindultak a pletykák, hogy a végét átírják  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 16. - 12:53:05
Régen nyilatkozta, hogy ha összevonnák az X-Ment az MCU-val, akkor úgy bevállalna még egy-két részt, de mostmár letett róla. Ráadásul Rozsó meg is halt a Logan végén, most cibálják elő, támasszák fel? Én a mozifilmekben nagyon nem szeretném ezt a már börleszkbe hajló "két és fél percig vagyok halott" képregényes állandó feltámadásokat.

Nem véletlenül kerül elő időről időre, hogy J. K. Simmons legyen Jameson az új Pókemberben, és hogy Tobey Maguire legyen Ben bácsi. Amikor egy teljesen másik univerzumról beszélünk, nem kell elvarrni az ottani szálakat, a színészt simán használhatják. Fel sem kell támadnia, csak arra kell vigyázni, hogy a nézőnek világosan lekommunikálják a váltást.

Szóval én sem zárnám ki, hogy Jackman visszajön, nagyon örülnék neki. A fél világhoz hasonlóan én sem tudom elképzelni, hogy bárki méltó módon átvegye a helyét ennyi év után. Idővel muszáj lesz, de talán még nem tartunk ott.

Egyébként Deadpool (Reynolds) - Rozsomák (Jackman) FTW! Ez a film kell nekünk :D :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 16. - 14:07:55
Amúgy a Logan film a jövőben játszódott, úgyhogy az ottani halála nem jelent semmit. Meg ha nullázzák az egész eddigi Fox-os X-univerzumot, akkor meg amúgy sem lenne sok jelentősége, hogy mi volt az eddigi filmekben. Mondjuk amúgy, mintha nem mondtak volna egymásnak ellen az X filmek alapból.  :D
Ha azt a Logant hoznák vissza, akkor viszont jönnie kellene Patrick Stewartnak is, meg a régi X-eknek. Annyi ellentmondás van már az X-es univerzumban, hogy csak bekavarna az egész. Nem hiszem, hogy az MCU-ba ezt akarnák.
Egy rebootnál a legtisztább, és ami a legjobban kifejezi az új kezdést, az az, ha minden színészt lecserélnek. Hogy a régi filmek emléke, "hamis" (az új kánon szerint legalábbis) történései még csak eszébe se jussanak senkinek, ne kapcsolják össze a régivel.

Idézet
Az számomra egyértelmű, hogy az X-ek és az F4 legkorábban csak a harmadik fázisban (vagy most melyik is jön?  :headscratch: ), tehát az Avengers 4 után jönnének/jöhetnének. Addig már megvannak a tervek, és pl az Avengers 4 nagy része tudtommal le is van forgatva.
Negyedik lesz. Első végén Avengers, második végén Ultron Kora, harmadik végén Végtelen háború(k). Erről lehet megjegyezni, általában egy nagyobb Avengerses balhé szokta zárni. (Kivéve a Hangyánál, amit nem is értettem, mert ha előtte adták volna ki, akkor Hank Pym részt tudott volna venni Ultron megalkotásában, ami azért képregényhűbb lett volna.)

Nem véletlenül kerül elő időről időre, hogy J. K. Simmons legyen Jameson az új Pókemberben, és hogy Tobey Maguire legyen Ben bácsi. Amikor egy teljesen másik univerzumról beszélünk, nem kell elvarrni az ottani szálakat, a színészt simán használhatják. Fel sem kell támadnia, csak arra kell vigyázni, hogy a nézőnek világosan lekommunikálják a váltást.
És hogy képzeled el a világos kommunikációt? "Nahát mindig is itt voltál, csak nem vettünk észre?" Vagy a színész játssza el újra az eredettörténetét benne? Ha egy ismert arc jön vissza, akkor őt összekapcsolják a régi filmekkel, azt hiszik, hogy akkor azok a filmek is részei az Univerzumnak. Hangsúlyozom átlag nézőkről beszélek, nem a képregénygeekekről, akik napi szinten nyakig vannak ezekben a változtatásokban. És jóval több a "laikus" Marvel film rajongó, mint aki tényleges képregényolvasó-rajongó.

Idézet
Szóval én sem zárnám ki, hogy Jackman visszajön, nagyon örülnék neki. A fél világhoz hasonlóan én sem tudom elképzelni, hogy bárki méltó módon átvegye a helyét ennyi év után. Idővel muszáj lesz, de talán még nem tartunk ott.
Jack Nicholson Jokerével is így voltak az emberek, aztán jött Heath Ledger.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. December 16. - 14:19:15
Jackman egyszer azt nyilatkozta, hogy nagyon igénybe veszi a szervezetét az állandó fogyás, étrend és edzés, ami Rozsomákhoz kell (még a bőrrákját is kapcsolatba hozták vele), így nem akar többé visszatérni. Biztos van már annyi pénze, hogy ne legyen kénytelen rá.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 16. - 14:29:34
És hogy képzeled el a világos kommunikációt? "Nahát mindig is itt voltál, csak nem vettünk észre?" Vagy a színész játssza el újra az eredettörténetét benne? Ha egy ismert arc jön vissza, akkor őt összekapcsolják a régi filmekkel, azt hiszik, hogy akkor azok a filmek is részei az Univerzumnak. Hangsúlyozom átlag nézőkről beszélek, nem a képregénygeekekről, akik napi szinten nyakig vannak ezekben a változtatásokban. És jóval több a "laikus" Marvel film rajongó, mint aki tényleges képregényolvasó-rajongó.

Nagyon egyszerű: a filmben világossá kell tenni, hogy ez az univerzum, nem az az univerzum. Például valahol beszélnek arról, hogy a mutánsok eddig milyen ügyesen el tudták kerülni a feltűnést, és máris tudod, hogy a fél világ elpusztításával és médiabotrányokkal teletűzdelt filmek nem részei az univerzumnak. Ezer különböző megoldás lehet a bevonására, az például megvan, hogy került Old Man Logan a fő univerzumba? Vagy Xavier eddig a képességeivel elrejtette a mutánsokat a világ elől. Se nem írom, se nem rendezem a filmet, úgyhogy nem kell kész forgatókönyvvel előállnom, de ötletekben nincs hiány, és akkor tehetséges embereket sok pénzért még nem is kérdeztünk.

Ha Jackman kötélnek áll (értsd: elfogadja a zsíros csekkeket), akkor meg fogják oldani, és egy kis szerencsével még jó sztorit is kanyarítanak köré.

Jack Nicholson Jokerével is így voltak az emberek, aztán jött Heath Ledger.  ;)

Igen, 20 évvel később. Akkor már nem merült fel, hogy Nicholson visszajön Jokernek, és Ledger játékát elsősorban abszolút értékben néztük, nem Nicholsonhoz képest. Az utolsó Jackman-Wolverine film konkrétan idei. A következő öt évben bármilyen új Rozsomáknak ki kell állni az összevetést Jackmannel, és a nosztalgiafaktor miatt minimum egy klasszis alakítás kell hozzá, hogy ne kapjon sok savat. 20 év múlva ugyanazzal a klasszis alakítással lenne egy másik örökérvényű Rozsomákunk.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 16. - 15:10:40
Gondolom azt te is látod, hogy ezeknél a kényszeredett magyarázkodásoknál jóval egyszerűbb új színészekkel újrakezdeni, tiszta lappal az X vonalat az MCU-n belül. Mondok példát: Pókember. Nem hozták át Andrew Garfieldot, válaszottak egy fiatal, ismeretlen színészt a helyére, az elejéről kezdték az összes addigi filmet "törölve", úgy hogy az eredettörténetét nem mutatták be újra.
Másik dolog: a Marvel hosszú távra tervez a színészeivel, legalább 3 filmekre szóló szerződésekkel. Nincs az az isten, hogy Jackman mégegyszer bevállaljon annyit, márpedig, ha a Marvel átveszi az X-eket, akkor nem 1 filmet akar majd forgatni velük. Saját film, cameók, stb...

Az első X-Men 2000-ben lett bemutatva. 2020-nál korábban ebből az X-es dologból nem lesz semmi. 20 év. Az idei filmben nem a fiatal Rozsomák volt, hanem egy öreg. A Marvel nyilván nem az öreget szeretné.
Az más kérdés, hogy ha az Old Man Logant akarná áthozni, akkor azt meg tudná tenni Jackmannel, abba még talán bele is menne.

Amit írsz, az alapján akkor most 20 évig ne csináljon senki Rozsomák filmet? Mert Jackman maga mondta, hogy nem vállalja, minden egyes felkészülési időszak nagyon megterhelte, az Old Man Loganre is nehezen mondott igent. Szerintem ő kötötte ki, hogy haljon meg a végén, hogy bebiztosítsa, hogy le lesz zárva ez az időszak.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 16. - 15:47:45
Gondolom azt te is látod, hogy ezeknél a kényszeredett magyarázkodásoknál jóval egyszerűbb új színészekkel újrakezdeni, tiszta lappal az X vonalat az MCU-n belül. Mondok példát: Pókember. Nem hozták át Andrew Garfieldot, válaszottak egy fiatal, ismeretlen színészt a helyére, az elejéről kezdték az összes addigi filmet "törölve", úgy hogy az eredettörténetét nem mutatták be újra.

Egyszerűbb, de kevésbé vonzza a nézőket. A Garfield filmek nem hozták meg a várt sikert, jórészt azért cserélték le.

Másik dolog: a Marvel hosszú távra tervez a színészeivel, legalább 3 filmekre szóló szerződésekkel. Nincs az az isten, hogy Jackman mégegyszer bevállaljon annyit, márpedig, ha a Marvel átveszi az X-eket, akkor nem 1 filmet akar majd forgatni velük. Saját film, cameók, stb...
Az más kérdés, hogy ha az Old Man Logant akarná áthozni, akkor azt meg tudná tenni Jackmannel, abba még talán bele is menne.

Tény, a Disney általában hosszú távra tervez. Tény, Jackman azt mondta, hogy befejezte. Mindezzel együtt akkor hiszem el, hogy nincs az az isten, ha bejelentették az új Rozsomákot. És ahogy mondod, az Old Man Logant még akkor sem zárnám ki.

Az első X-Men 2000-ben lett bemutatva. 2020-nál korábban ebből az X-es dologból nem lesz semmi. 20 év. Az idei filmben nem a fiatal Rozsomák volt, hanem egy öreg. A Marvel nyilván nem az öreget szeretné.

Amit írsz, az alapján akkor most 20 évig ne csináljon senki Rozsomák filmet? Mert Jackman maga mondta, hogy nem vállalja, minden egyes felkészülési időszak nagyon megterhelte, az Old Man Loganre is nehezen mondott igent. Szerintem ő kötötte ki, hogy haljon meg a végén, hogy bebiztosítsa, hogy le lesz zárva ez az időszak.

Ugyan, kérlek. Nyilvánvaló, hogy nem az első szereplésétől számítjuk az összevetéseket, hanem az utolsótól. Az van a fejekben, mindenki ösztönösen azzal veti össze. Elkerülhetetlen, és mivel Jackmant mindenki szereti, nehéz egy ilyen váltásból jól kijönni.

A 2017-es filmben öreg Rozsomák volt, de a 2016-osban és a 2014-esben meg fiatal. Hollywoodban elég tágak a határok, megoldják az ilyesmiket.

Nem azt mondtam, hogy 20 évig ne cseréljék le, hanem hogy a következő öt évben még egy kiváló csere is legfeljebb közepesen sikeres lesz.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 16. - 19:19:50
Egyszerűbb, de kevésbé vonzza a nézőket. A Garfield filmek nem hozták meg a várt sikert, jórészt azért cserélték le.
Egy MCU-ba ágyazott, rebootolt X-Men, szemben a levitézlett, önmagának többszörösen ellentmondó, össze-vissza kavart Fox-os X-Mennel? Viccelsz! :)

Idézet
Mindezzel együtt akkor hiszem el, hogy nincs az az isten, ha bejelentették az új Rozsomákot. És ahogy mondod, az Old Man Logant még akkor sem zárnám ki.
Egyedül az Old Man Loganre látok esélyt, mert ahhoz nem kellene állandóan kigyúrnia magát. 50 éves lesz Jackman, nem játszhat el egy "örökifjú" figurát éveken keresztül már.

Idézet
Ugyan, kérlek. Nyilvánvaló, hogy nem az első szereplésétől számítjuk az összevetéseket, hanem az utolsótól. Az van a fejekben, mindenki ösztönösen azzal veti össze. Elkerülhetetlen, és mivel Jackmant mindenki szereti, nehéz egy ilyen váltásból jól kijönni. A 2017-es filmben öreg Rozsomák volt, de a 2016-osban és a 2014-esben meg fiatal. Hollywoodban elég tágak a határok, megoldják az ilyesmiket.
Nem azt mondtam, hogy 20 évig ne cseréljék le, hanem hogy a következő öt évben még egy kiváló csere is legfeljebb közepesen sikeres lesz.
Szerintem a Disney/Marvel-t nem fogja meghatni, hogy hasonlítgatják az új karaktereket a régihez.
Ismét példa: Pókember. Mindenki aggodalmaskodott, affektált, hogy miért nem Garfieldet viszik át, milyen jó lenne, helyette megint tini lesz, blablabla... aztán meg lehet nézni. Mindenki szereti Tom Hollandot, nem igen hallottam egy rossz szót se róla.
Jobb, mint amilyen az új Pókember film lett sajnos... de a PH-ban nagyon ott volt. Én se örültem neki, amikor újra lecserélték, de tökre megkedveltem, jobban is tetszik a szerepben, mint Garfield.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 16. - 20:20:23
Egy MCU-ba ágyazott, rebootolt X-Men, szemben a levitézlett, önmagának többszörösen ellentmondó, össze-vissza kavart Fox-os X-Mennel? Viccelsz! :)

Atyavilág, te miről beszélsz? Én azt mondom, hogy a színészt megtarthatják úgy is, hogy a X-verzumot rebootolják.


Szerintem a Disney/Marvel nem fog aggodalmaskodni rajta, hogy hasonlítgatják az új karaktereket a régihez.

Nem az összehasonlítás számít nekik, hanem a nézők reakciója. A nézők reakcióját pedig az összehasonlítás alapjaiban meg fogja határozni, amíg lehetséges Jackmant visszahozni. Ráadásul Jackman önmagában eladja a jegyeket.


Ismét példa: Pókember. Mindenki aggodalmaskodott, affektált, hogy miért nem Garfieldet viszik át, milyen jó lenne, helyette megint tini lesz, blablabla... aztán meg lehet nézni. Mindenki szereti Tom Hollandot, nem igen hallottam egy rossz szót se róla.
Jobb, mint amilyen az új Pókember film lett sajnos... de a PH-ban nagyon ott volt. Én se örültem neki, hogy megint cserélik, de tökre megkedveltem, jobban is tetszik a szerepben, mint Garfield.

Garfield nem volt ikonikus Pókember. Jackman ikonikus Rozsomák.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 16. - 20:41:23
Atyavilág, te miről beszélsz? Én azt mondom, hogy a színészt megtarthatják úgy is, hogy a X-verzumot rebootolják.
Igen, abból jött, hogy magyarázkodni kellene utána, mert ösztönösen a régire asszociálnának róla.

Idézet
Nem az összehasonlítás számít nekik, hanem a nézők reakciója. A nézők reakcióját pedig az összehasonlítás alapjaiban meg fogja határozni, amíg lehetséges Jackmant visszahozni. Ráadásul Jackman önmagában eladja a jegyeket.
A Marvel nem a nézők reakciója alapján csinálja a filmeket, akkor a Pókember se olyan lett volna, amilyen, azt is előre mindenki utálta, merthogy tini már megint, újrakezdés, stb...
Az hogy Jackman több pénzt hoz egyértelmű, ahogy az is hogy jóval, lényegesen többet kellene neki kifizetni. Annyi pénzből keresni fognak egy sokkal kevésbé ismert színészt, és leszerződnek vele 6 részre.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 16. - 21:06:52
Igen, abból jött, hogy magyarázkodni kellene utána, mert ösztönösen a régire asszociálnának róla.

Mi jött honnan és miért? Nem tudlak követni. Én azzal kezdtem, hogy ugyanazt a színészt simán át lehet vinni egy másik univerzumba.

Idézet
A Marvel nem a nézők reakciója alapján csinálja a filmeket, akkor a Pókember se olyan lett volna, amilyen, azt is előre mindenki utálta, merthogy tini már megint, újrakezdés, stb...

Amiről te beszélsz, az a rajongók előítélete. Az tényleg nem fontos, a nézők reakciója számít. Megnézik a filmet, és eldöntik, hogy tetszik-e nekik, illetve ha sokan lehúzzák, már meg se nézik. Ez hozza a pénzt, ez dönt.

Idézet
Az hogy Jackman több pénzt hoz egyértelmű, ahogy az is hogy jóval, lényegesen többet kellene neki kifizetni. Annyi pénzből keresni fognak egy sokkal kevésbé ismert színészt, és leszerződnek vele 6 részre.

Azt mi ezen a fórumon nem tudjuk megmondani, hogy nagyobb-e Hugh Jackman költsége, mint az értéke. Azért nem lehet véletlen, hogy Hollywood évtizedeken keresztül visszahozza ugyanazokat az arcokat.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 16. - 22:11:19
Mi jött honnan és miért? Nem tudlak követni. Én azzal kezdtem, hogy ugyanazt a színészt simán át lehet vinni egy másik univerzumba.
Igen, át lehet, de akkor magyarázkodni kell. Egy teljesen a nulláról indított X cím az MCU-ban is sokkal jobban fog teljesíteni, mint ezek a Fox-os X-Menek, látatlanban is. Vonzani fogja a nézőket ismert nevek nélkül is, mint a legyet. Merthogy MARVEL, és ez ma már egyfajta fogalommá vált az erre fogékonyak között.

Idézet
Amiről te beszélsz, az a rajongók előítélete. Az tényleg nem fontos, a nézők reakciója számít. Megnézik a filmet, és eldöntik, hogy tetszik-e nekik, illetve ha sokan lehúzzák, már meg se nézik. Ez hozza a pénzt, ez dönt.
Akkor ugyanarról beszélünk. Az, hogy Jackmant nem lehet pótolni, helyettesíthetetlen, stb... előítélet. Majd a Marvel rácáfol, ha tud. Utána jöhetnek a reakciók.

Idézet
Azt mi ezen a fórumon nem tudjuk megmondani, hogy nagyobb-e Hugh Jackman költsége, mint az értéke. Azért nem lehet véletlen, hogy Hollywood évtizedeken keresztül visszahozza ugyanazokat az arcokat.
Ezt még Hollywoodban se tudják megmondani pontosan. Mindenesetre az 1000% hogy jóval nagyobb költség, mint egy fiatal, ismeretlen színész. És a Marvel az egész Univerzumát (akkor még) ismeretlen, - vagy lecsúszott, és újra felkapaszkodni vágyó aka. RDJ - színészkere építette. Chris Evans, Chris Pratt, Chris Hemsworth (a három Chris  :D), Tom Holland, de jópár név van még. Ritkán dolgozik már nagy névvel, de írok ellenpéldát: Michael Douglas.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. December 16. - 22:31:31
Nem vagyok biztos benne, hogy a közönség kajálni fog egy Marvel által indított X-sorit. Abból is volt már két verzió, egy harmadikra már nem biztos, hogy vevők lesznek az emberek.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Psycho - 2017. December 16. - 23:05:52
Szerintem simán átvezetik ezt az "új" X gárdát az MCU-ba. Fassbendernél jobb Magnetot úgy sem találnak.  8) Az átvezetést meg simán meg lehet oldani egy "soft reboottal", hiszen itt van egy Főnix, egy Skarlát Boszorkány....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2017. December 16. - 23:39:32
Igen, át lehet, de akkor magyarázkodni kell. Egy teljesen a nulláról indított X cím az MCU-ban is sokkal jobban fog teljesíteni, mint ezek a Fox-os X-Menek, látatlanban is. Vonzani fogja a nézőket ismert nevek nélkül is, mint a legyet. Merthogy MARVEL, és ez ma már egyfajta fogalommá vált az erre fogékonyak között.

Vonzani fogja a nézőket, de kevésbé. Ahogy már mondtam.

Idézet
Akkor ugyanarról beszélünk. Az, hogy Jackmant nem lehet pótolni, helyettesíthetetlen, stb... előítélet. Majd a Marvel rácáfol, ha tud. Utána jöhetnek a reakciók.

Pontosan, egy cserével rácáfolnak a kételyekre, ha tudnak. Csak a közönségkedvenc cseréje néhány éven belül mindenképpen negatívan torzítja a reakciókat még akkor is, ha jót találnak helyette. Ahogy már mondtam.


Összefoglalva: sok szempontból logikus Jackmant visszahozni.


Nem vagyok biztos benne, hogy a közönség kajálni fog egy Marvel által indított X-sorit. Abból is volt már két verzió, egy harmadikra már nem biztos, hogy vevők lesznek az emberek.

Pókember :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2017. December 16. - 23:56:04
Skarlát Boszorkánnyal be lehetne hozni a Mutánsvilág-ot és ismét brillírozhatna Fassbender.  ;D

A teljes X-Men reboot-nál attól tartok, behozzák az Újvilági mutánsok eredetét esetleg, hogy elkülönüljenek teljesen a Fox univerzumától. Nem szeretném, az Ultimátum filmvásznon megtörténne.

Utána könnyűszerrel felvezethetnék Morales-t. Annyi meg nem ér a dolog. Inkább legyen 10 év múlva két Pókember és a mentor dolgot bontogathatnák szépen.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. December 17. - 00:05:14
Szerintem simán átvezetik ezt az "új" X gárdát az MCU-ba.
És melyik Higanyszál marad? :) Lesz annyi eszük, hogy az x-est hagyják meg?
Pókember :D
Jó pont, de a Pókemberek egyszerűen abbamaradtak, nem cseszték el az univerzumát előtte. :)
Utána könnyűszerrel felvezethetnék Morales-t. Annyi meg nem ér a dolog. Inkább legyen 10 év múlva két Pókember és a mentor dolgot bontogathatnák szépen.
Nem hinném, hogy a nagyközönség akarna két Pókembert. A jelenleginek is az az erőssége, hogy betanuló, ha azt elveszik, már nem fog különbözni a többiektől.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: petshop - 2017. December 17. - 01:20:01
Vonzani fogja a nézőket, de kevésbé. Ahogy már mondtam.
Marvel filmről lévén szó, emiatt kicsit sem aggódom.  ;)

Idézet
Összefoglalva: sok szempontból logikus Jackmant visszahozni.
De talán még több szempontból csak bonyolítaná a dolgokat. Meglátjuk. Én a nemre tippelek.

Idézet
Pókember :D
U're damn right!

És melyik Higanyszál marad? :) Lesz annyi eszük, hogy az x-est hagyják meg?
Csak még egy dolog, ami bonyolítaná a helyzetet. Két Higanyszál van? Vagy aki meghalt, az mégsem az volt? Aki már a 60-as években 20-on éves volt, az hogy lehet az ikertestvére a most 30 körüli Wandának? WTF?

Idézet
Jó pont, de a Pókemberek egyszerűen abbamaradtak, nem cseszték el az univerzumát előtte. :)
De, a rebootot elég egyértelműen lehet nevezni elcseszésnek. Anyagilag sem hozta az elvártat, és a közönséget, kritikát is megosztotta.
A Raimi félét hiába savazzák mostanában, meg hogy Tobey Maguire milyen mém-fej, az akkori kritikák mind egyöntetűen pozitívak voltak, és a rajongóknak is tetszett. Na és persze a legjobb Pókos bevételeket produkálta.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2017. December 17. - 12:50:26
Utána könnyűszerrel felvezethetnék Morales-t. Annyi meg nem ér a dolog. Inkább legyen 10 év múlva két Pókember és a mentor dolgot bontogathatnák szépen.
Morales, felvezetni, mentor dolog, 10 év múlva? :lol: Már megvan a filmjének az első trailere, ugyanebben a topicban tettem ki, és pontosan ezt vetíti előre. :nezze:
Na és erről mik a vélemények? :)
https://www.youtube.com/watch?v=E-OT5kRdL84
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2017. December 17. - 13:23:04
És melyik Higanyszál marad? :) Lesz annyi eszük, hogy az x-est hagyják meg?
Csak még egy dolog, ami bonyolítaná a helyzetet. Két Higanyszál van? Vagy aki meghalt, az mégsem az volt? Aki már a 60-as években 20-on éves volt, az hogy lehet az ikertestvére a most 30 körüli Wandának? WTF?
Az már tényleg nem sokakat zavarna, hogy Higanyszál korábban melyik idősíkban volt. Csak a vérfanokat.

Idézet
Jó pont, de a Pókemberek egyszerűen abbamaradtak, nem cseszték el az univerzumát előtte. :)
Idézet
De, a rebootot elég egyértelműen lehet nevezni elcseszésnek. Anyagilag sem hozta az elvártat, és a közönséget, kritikát is megosztotta.
Mindezeknek semmi közük az épp tárgyalt elcseszéshez. Sem a bevétel, sem a kritikusoknak nincs köze ahhoz, hogy egy filmben vannak-e ellentmondások vagy csak egyszerűen újraindítják az univerzumot.

Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2018. Március 16. - 20:13:08
Jack Kirby féle New Gods film lesz majd a távoli jövőben:

http://deadline.com/2018/03/ava-duvernay-new-gods-movie-warner-bros-dc-jack-kirby-1202338680/ (http://deadline.com/2018/03/ava-duvernay-new-gods-movie-warner-bros-dc-jack-kirby-1202338680/)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2018. Június 05. - 11:50:02
Itt az első Michael Bay mentes Transformers trailere.
https://www.youtube.com/watch?v=fAIX12F6958
Ráadásul a rendezői székbe az utóbbi évek legéretebb, legszebb animációs filmjeinek készítőjét Travis Knight-ot tették (Kubo és a varázshúrok, Doboztrollok, ParaNorman, Coraline). De sajnos arra is sok esély van, ami gyakran megtörténik, hogy a tehetséges szerzői filmest felőrli a stúdió, és ilyen körülmények között pocsék munkát ad ki a kezei közül. :(
Mindenesetre hihetetlen de 11 év óta az első Transformers film lehet, amit még tán várni is fogok.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2018. Június 05. - 14:30:49
Jóóó!
-Kreatív volt az átváltozás a garázsban.
-bírom a színésznőt, láttam már más filmben...abban a zenésben Ruffalloval.
-Végre bogárhátú! Jó a rovarszerű harcimaszkja. Bee, érted ;)
-A végén valami másból alkulhat át, mint vw bogár, mert más a mellkasa. Inkább Jeep szerű.. :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. Június 05. - 18:56:40
Az valsezg a 2. Vh-s részlet... az 5. ban volt arról szó, hogy a 2. Vh alatt is itt vótak ám, és harcoltak...  :roll:  :hehe:

Nekem a G1-es képregényhű Üstökös is vitte a prímet, még a feje is hasonlít rá, megvannak a fülbigyói is...  :o

Nem akartam moziban nézni, Halee Steinfield ide vagy oda (  ;D ), de most már eléggé felkeltette az érdeklődésem...
Ha később kiderül hogy Opti is benne lesz piros régi tipusú kamionként, az első sorban fogok csápolni  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2018. Június 05. - 22:28:13
Az valsezg a 2. Vh-s részlet... az 5. ban volt arról szó, hogy a 2. Vh alatt is itt vótak ám, és harcoltak...  :roll:  :hehe:
Ezt most a Jeepszerű külsőre érted? De hát az utolsó részben Bumblebeet mutatták szürke bogárhátúként.

Jaja, Üstökös is jól nézett ki, végre nem az a bayformers dizájn.

Ha később kiderül hogy Opti is benne lesz piros régi tipusú kamionként, az első sorban fogok csápolni  ;D
Na aaaaz ütne nagyot!  :oh:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2018. Június 06. - 07:49:54
Az valsezg a 2. Vh-s részlet... az 5. ban volt arról szó, hogy a 2. Vh alatt is itt vótak ám, és harcoltak...  :roll:  :hehe:
Nope. A jelenetben egy Humvee roncsa mellett áll. Azt csak 1984-től gyártják. ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. Június 06. - 09:07:30
De Bee mellrésze akkor is vmi Dzsip féle cucc... lehet az a film eleje, hogy rátalálnak a katonák , de ő még a 2. Vh -s dizájnban van, majd menekül és akkor veszi fel a bogárhátú alakját.  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2018. Június 06. - 10:27:53
Mindig annyira túlgondolod ezeket az előzeteseket.  :D Attól még, hogy Jeep közel sem biztos, hogy világháborús.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. Június 06. - 11:15:02
Jah, jár az agyam rajtuk, próbálom összekötni a jeleneteket, sokszor ez gáz, mert a moziban is a film közben beugranak jelenetek,hogy na ez még nem volt, majd oda fut ki ez meg az a jelenet, blablabla  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2018. Június 06. - 11:54:59
Meg most már egyre gyakoribb, hogy az adott előzetesben olyan jelenetek vannak benne, amik nincsenek is a filmben, vagy ott teljesen másképp van. Tökéletes példa volt erre az Infinity War előzetesei. Ott is olyan elemzéseket csináltak az előzetesek alapján, hogy aztán a fele nem is úgy volt, ahogy sejtették. Ezért nem is érdemes ezen agyalni.  ;)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2018. Június 06. - 12:21:06
Mondjuk lehet ennek az (is) az oka, hogy rohadtul nem tudják mit csinálnak, és agyba főbe módosítják a filmeket mire elkészül. :lol:
Ettől függetlenül én nem azt vallom, hogy azért nem érdemes spekulálni, mert akkor csalódsz, hogy mást kapsz, pont fordítva. Szerintem azért nem érdemes spekulálni, mert alapból annyi anyag jön ki minden filmhez (és többségében amúgy is ezek baromi egyszerű alkotások), hogy egyáltalán nem nagy teljesítmény, ha előre összerakod az egészet. :roll:
Tökéletes példa erre szintén az Infinity War... :/
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2018. Június 06. - 14:52:29
Lehetne magyarul Zümi a neve.  :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. Június 06. - 15:49:43
Meg most már egyre gyakoribb, hogy az adott előzetesben olyan jelenetek vannak benne, amik nincsenek is a filmben, vagy ott teljesen másképp van. Tökéletes példa volt erre az Infinity War előzetesei. Ott is olyan elemzéseket csináltak az előzetesek alapján, hogy aztán a fele nem is úgy volt, ahogy sejtették. Ezért nem is érdemes ezen agyalni.  ;)
Jaja, az tök jól is sikerült, egész végig vártam a Hulkos rohanást, amiből nem lett semmi, mondjuk lehet nem is baj, bár ahogy írták állítólag megtévesztés volt a jelenet, de volt már olyan is hogy kivágták...

Amit Todd írt, az meg egy az egyben igaz a JLA-re... ott volt az hogy annyira szarrá vágták a filmet, hogy az előzetesekből egy rakat cucc bele se került...  :-\  :hehe:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2018. Július 24. - 14:26:39
Volt már?

https://edition.cnn.com/2018/07/20/entertainment/james-gunn-exits-guardians-of-the-galaxy-3/index.html (https://edition.cnn.com/2018/07/20/entertainment/james-gunn-exits-guardians-of-the-galaxy-3/index.html)

Nagyon remélem, hogy visszaveszik. Nehéz eldönteni, hogy nagyobb részben butaság vagy gerinctelenség kirúgni.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2018. Július 24. - 14:46:44
Nekem a felnőtt Shazam marhára nem tetszik....tiszta díszb*zi.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: VTomi - 2018. Július 24. - 16:28:04
Várós :)
https://www.youtube.com/watch?v=X2BhLUFoIxY
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2018. Július 25. - 16:45:47
Akár még jó kis pop-corn mozi is lehet. Szóval ő tudja cserélgetni a testét. :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. Október 02. - 14:53:55
Magyar előzetes.

Régen nálunk nem Csodakapitány néven futott ez a karakter?  :headscratch:

https://www.youtube.com/watch?v=CzcJlqQWVUk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2018. Október 02. - 15:56:54
Az még korábban volt, amikor Monica volt a szerepben.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. Október 02. - 21:41:12
A néger karakter, ő volt anno a Semices angyalokban, meg a Pókiban.
És akkor vissza lett keresztelve a karakter neve?
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2018. Október 03. - 13:47:25
A Semicnél nem biztos. De a filmesek nem vállalnának be egy Csodakapitányt, ez tuti.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. Október 03. - 14:00:30
Pedig milyen jó csengése van  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Sepi - 2018. December 04. - 07:20:41
És megjött.  :brow:
https://www.youtube.com/watch?v=tkSuLa3o_5A
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2018. December 04. - 12:40:26
Eddig jó.  :) :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BenGee - 2018. December 04. - 12:59:54
Hát engem ez a trailer nem hozott lázba. Ha ezen a kedvcsinálón múlna, hogy megnézem e a moziban, vagy sem, akkor sajnos otthon maradnék. Ettől még lehet nagyon jó a film, és 100%, hogy a moziban nézem meg, mert nagyon is érdekel, csak, hát na... Ez nagyon semmilyen lett...
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Todd - 2018. December 07. - 14:50:04
Mindenki dobjon el mindent! :D
https://www.youtube.com/watch?v=RCGVt1F2QCI
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2018. December 07. - 18:09:03
Hát a cím miatt tényleg kár lett volna kihozni az Annihilationt. Persze a filmtől függetlenül még mindig jöhet :D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2018. December 20. - 20:52:44
És akkor magyarul is. :)

https://www.youtube.com/watch?v=qNCxJyQ4uJ0
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2018. December 20. - 22:31:55
És szokás szerint a trailerben gyenge a szinkron.

Akkor már eggyel izgibb ez:

https://www.youtube.com/watch?v=dt5g5_1cKVk
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: balogh44 - 2018. December 20. - 22:39:42
Na, próbálják őt is Disney-síteni? Fülbemászó zene, humor, 3D. Oké, de Hellboy-hoz pont hogy rohadtul nem passzol. :(
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2018. December 20. - 23:27:51
Úgy néz ki. A képregényektől elég távol áll, de az előző filmekhez képest csak egy lépés. Nekem tetszik.
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BuB - 2018. December 24. - 15:19:24
Nem azt mondták, hogy sokkal darkosabb-horrorrosabb lesz?  :headscratch:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: ZoliZoltán - 2018. December 24. - 17:10:43
De.
Ezt is elkúrják....
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BenGee - 2019. Március 14. - 15:03:11
Nézzétek.
https://www.youtube.com/watch?v=TcMBFSGVi1c
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2019. Március 14. - 15:09:17
 :spidey: :spidey: :spidey:
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: Tom Fireheart - 2019. Március 18. - 14:53:27
Én most szándékosan nem nézek trailereket a filmről (csak a teasert láttam), hogy minél több meglepi legyen majd a moziban. :)
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: BlackArrow - 2019. Március 19. - 14:29:08
Csak ezért ellőttem magamnak a trailert.   ;)

Deadpoolos verzió!

https://www.youtube.com/watch?v=NZmpZO9lFJ4

Szakadok.  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2019. Március 19. - 17:57:14
Az utolsó poén király volt!  ;D
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: coleman - 2019. Május 06. - 15:19:46
Király:

https://www.youtube.com/watch?v=Nt9L1jCKGnE
Cím: Re:Készülő képregényfilmek
Írta: kaine - 2019. Május 06. - 18:54:27
Tényleg klassz.  :spidey: