Megjött az 56-os Y.
:spoiler:
Yorick végre találkozik a menyasszonyával! :surp: :D
Beth és Beth közül az egyik Beth a menyasszonya. :)
Megolvastam az Y man 58-at.Ne mondj róla semmit, én még csak most olvastam az 57-et. Abban is volt nagy pofára esés Yorick számára, és megtudhattuk az 5. rész elején Beth miért mondja azt Yoricknak, hogy ne menjen érte. :surp:
A Kokszra visszatérve, elvileg a 25. legjobb Batman sztori, de szerintem 3 rész alapján, amit eddig olvastam, annyira azért nem jó...Nekem az egyik kedvenc Batman sztorim. ;) Nekem tetszett a történet is, de igazából a hangulat és a szöveg volt benne nagyon jó. A rajz tényleg nem sikerült valami fényesre, de valahogy jó így az egész. De leginkább az, ahogy meg vannak írva a szövegek. :)
Szerintem nem elég életszerű, hogy a nagy "veterán" Batman ilyen könnyedén bedőljön. Szal engem nem győzött meg, és a rajz sem tud kielégíteni...
De én úgy nem értettem, hogy elvileg nálunk a vezető szuperhős Pókember, és még így is lenyomta.Valójában ez relatív. Mert a képregény eladása magasan vezet, csak a könyvnél mennek jobban a mangák. Ha abból is lenne füzet, akkor kiderülhetne.
Öhm... már kész van ^^"Es ez mikor fog megjavulni?? Mert en mar nagyon kivancsi vagyok a befejezesre!!
Igazság szerint a kommunikáció akadt el valahogy Troll és én köztem még régebben és egyszerűen elfelejtődött a dolog. :-[
Már alig várom hogy Kaine is elérjen idáig az Y-ban ;)Sajnos elnézve erre kevés esély van. :(
Végre megjelent az Y utolsó száma. Hát hirtelen azt mondanám, hogy elég érdekesre sikeredett. Azért jobb befejezésre vártam.
amúgy pepo sokat gondolkoztam, de még mindíg nem tudom, pedig láttam már valami képregényben, vagy összekeverem a starcraftal? de ki van az avatarodon??? :headscratch:Az ottan lenni Darkness, erről ismerszik fel pepo barátunk a fórumokon
most abból is akarnak valami filmet.Ezért nem hajt pepo az ösztöndíjra! ;D
Csak az meg nem volt az univerzumuk része.
ilyen raszta kuláik vannakEzen órákig nevettem. :lol:
Az biztos, hogy egyik se hasonlít az Y-hoz. ;)Igen, az előzetes utánajárás alapján erre számítok én is. Egy próbát mindenképp megérnek.
A Sandman nekem miért nem tetszik? Mert mindenki odavan érte, én a honosítottakat olvastam eddig, de valahogy totál hidegen hagy. :ohmy:Én kb 2 részt olvastam belőle és kifejezetten nem tetszett. Mondhatni bealudtam a monitor előtt. ;D
de mégis az egyik legjobb felnőtt képregény, amit olvastam.Mondom én, hogy jó. ;)
Logikus, de inkább fantasztikus, mint tudományosIgen, az, de te milyen magyarázatot találnál ki? (nem vádaskodom, csak kíváncsi vagyok :))
Amit az izraeli tábornok hazudott, sokkal logikusabbnak hatottMi is volt az? Az amulettes? Az mondjuk jó volt, de nem kéne belakeverni a misztikumot. :-\
pár panellel odébb Yorick rájön, hogy a nő próbál hazudni, mert le akarja magát lövetni vele.Igen, ez megvolt. De ebből hogy következik, hogy
Az elvileg valós magyarázatot a Hong Kong-i doki adta.?
Már hogyan?Pont az zavaró benne, amit zozi mondott, hogy nagyon elüt a háttértől. Egy képszerkesztővel szépen ki lehet szedni onnan azt.
Esküszöm, én nem látom ezeket a pöttyöket. Először megpróbáltam festékesvödörrel fehéríteni, de vékonyodott tőle a rajz, úgyhogy hagytam.
- Minden panel bal alsó sarkában van egy fekete pötty.
- Minden panelen Piramisfej sisakja előtt van egy szürke pötty
Ezt én is szeretném, de egyszerűen nem tudom, Photoshoppal hogyan lehet bubit készíteni. Azt Paintben csináltam.
- Szerintem picit vastagíts a bubik körvonalán
Ezt én is csak most látom, megpróbálok vele kezdeni valamit.
- A sig háttere furcsán elüt a panelekétől
A siged eleje a vezetékneved, vagy egy holdacska?A nevem. :D
Ja, és egy javaslatom is van. Ne .jpg, hanem .png formátumot használj, jobban jársz vele.ööö, miért?
Esküszöm, én nem látom ezeket a pöttyöket. Először megpróbáltam festékesvödörrel fehéríteni, de vékonyodott tőle a rajz, úgyhogy hagytam.Nekem a laptop kijelzőjén elég feltűnőek. A szürkék nem biztos, de a bal alsó fekete pöttyök tuti látszanak CRT-monitorokon is.
A nevem.Heh, akkor hozzám hasonlóan neked is olvashatatlan az aláírásod. :) Az enyém az évek múlásával egyre inkább minimalista, mikor aláírok valamit, mindig furcsán néznek, mert a Tősér Zoltán helyett ennyi látszik: Z__i Z__i
ööö, miért?Mert a .jpg veszteséges, a .png pedig veszteség nélküli formátum (mondjuk azt nem tudom, hogy a Paint tud-e .png-be menteni). A .jpg-től maszatos lesz a kép.
Ezt én is szeretném, de egyszerűen nem tudom, Photoshoppal hogyan lehet bubit készíteni. Azt Paintben csináltam.Paintben is lehet vastagítani. A vonalvastagságot állítsd be vastagabbra (az egyenes vonal húzásakor lehet), és utána az ellipszist is vastagabban fogja rajzolni.
Tud, már megcsináltam az elsőt.Idézetööö, miért?Mert a .jpg veszteséges, a .png pedig veszteség nélküli formátum (mondjuk azt nem tudom, hogy a Paint tud-e .png-be menteni).
Paintben is lehet vastagítani.
melyik az alakzat rajzolás?Photoshopban a baloldali eszköztáron van ellipszis/téglalap/vmi ilyen gomb. Ha erre kattintasz, akkor a felső eszköztáron megjelenik, miket tudsz rajzolni: téglalap, ellipszis, stb, a végén van egy paca szerű ikon, azzal tudsz speciális alakzatot beszúrni. Ha ezt kiválasztottad, akkor ettől jobbra találsz egy legördülő nyilat, ott ki tudod választani, mit akarsz rajzolni. Alapból többféle buborék van a PS-ben. Paintet inkább ne használj.
Z__i Z__iHehe ez tetszik. :D
Hát, igen. Ha már DC, én is szívesebben olvasok Batman - t.
A mádsodikra: mert a kutyát sem érdekli... ;)Én nem vagyok kutya. :P Tényleg, ha már honosítás, nem fogjátok folytatni azokat a 12 részes sztorikat?
Marvelnél is szerencsére már csak Rozsomák van ott mindenütt ilyen szinten, meg persze Vasember vendégszerepel nyakra-főre.Meg Pókember.
Marvelnél is szerencsére már csak Rozsomák van ott mindenütt ilyen szinten, meg persze Vasember vendégszerepel nyakra-főre.
Meg Pókember.
Ellenben Rozsinak van 2 saját sorozata, a New Aevngers, meg vagy 3-4 különböző X-men csapatban is ott van. ;)És most gondold el, hogy mi lesz majd akkor ha jön a mozifilmje is. :D
Hát, a Gyökerekkel nem tudom lesz-e valahha valami, a Rejtett személyiséget én befejezném, ha nem lennének 40 oldalasak a részek belőle. Szóval, talán majd egyszer valaki befejezi őket.Köszi. ;)
A New Avengersben már bőven nem szerepel annyi ideje, hogy ne lehessen az ő sorozatának tekinteni.Ez volt a legtutibb érved eddig. ;D Ki beszélt arról, hoy az ő sorozata? Idézem:
Ellenben Rozsinak van 2 saját sorozata, a New Aevngers, meg vagy 3-4 különböző X-men csapatban is ott van.Szerinted hát Rozsomáknak 6-7 olyan sorozata van, amit az övének lehetne nevezni? Ugyan már!
doki: a nevek azért ilyenek, mert 70 éves karakterekről van szó. De egyébként ha ez megtetszik, akkor Straczynski Twelve-je is kötelező lesz.
Szerezd meg hát mind! :D
Elolvastam a Spawn : Sötét középkor 2. számát Hálózsákon és nagyon teetszett.Ezt nyugodtan írhattad volna a HálóZsák fórumára. A honosítója biztos örülne neki. ;)
Batman és Pikachu ( a szőrös villámszóró patkány ), egy ilyen képregényt kéne csinálni. ;D
A múltbéli párhuzam kezelése meg külön piros pont, annak ellenére, hogy egy elég méretes retcont tolt a képünkbe, szépen és ízlésesen csinálta azt.
A bunyóért kicsit kár volt, elég erőltetetten került atörténetbe (de hát kellett ugye),
Rajtuk kívül még kik Batman ellenségei?
Joker, Kétarcú, Rébusz, Killer Crock, Pingvin, Ra's al Ghul, Mr. Jégcsap, Marócsók, Agyagember.
Rajtuk kívül még kik Batman ellenségei?
Tényleg? Azt hittem, az is csak jövőre, mint amit említettél. Akkor a Supergirl kötet után elolvasom azt is.
Azért Lex Luthor inkább Superman ellenség, nem? ;)Nem akartam szólni, de én Metallot is észrevettem (de lehet, hogy mostanában az ő ellensége is).
Aha! És ez az lesz, ami már a Charaxon is volt, vagy az utána jövő sztorik (ha nem vagyok túl pofátlan)?
Nem akartam szólni, de én Metallot is észrevettem (de lehet, hogy mostanában az ő ellensége is).
A doki által említett Sup/Batot meg majd meglátjuk, ő hogy bírja... reméljük, hogy a már elkészült előzmények kimennek a Képes-kötet előtt, mert sokat hozzátesz a megértéshez, és utána is Loeb egy komoly sztorivonalat visz végig a távozásáig, aminek a végén tényleg minden össze fog függeni mindennel (#26).
A fontosabb ellenségek listája::o Mármint a Beyond-ban, vagy a képregényben van fia?
http://en.wikipedia.org/wiki/Batman_enemies#Rogues.27_gallery
Talia, a fia anyja
Na így már csak egy sorozat maradt titokban, azt én nem árulom el, de Sepi megteheti ha akarja, elvégre azt az ő kedvéért csinálom majd. ;)Én meg nem árulom el, mert gonosz vagyok. :twisted: Egyébként is már régebben említettük, így hát ha valaki figyelt, az biztos tudja mi lesz az, aki meg nem, az majd megtudja, ha kikerül.
Spoiler (akinek a "feltámadásán" akkor is nehéz túltennem magam):surp: Ez meg hogy támadt föl?
Max még a Detective Comics-ot lehet Batmanhez számolni, az Action Comics-ot pedig Supermanhez.
Viszont ami kicsit megnyugtató, hogy Lois él
A 100 Bullets sztorijának kizárásos alapon max. hat szám múlva vége, mert az egész sorozat 100 részes.
Nagy kár viszont, hogy a tie-inek közül egyedül csak a Robin sorozat támogatja, a DetComicsnak és a Nightwing nek annyi köze van hozzá, hogy ott a logó a borítón...
Viszont ha már nem-Marvel topik, akkor továbbra is javaslom, hogy mindenki vegyen majd Supergirl tpb-t! ;D
nyomtatja? Az meg minek?
Én se olvastam a Supergirlt, de meghoztad a kedvem hozzá nekem is. :D
Tényleg, ha már itt tartunk: tegnap este láttam az onlone felhasználók listájában, hogy valaki ebből a topikból nyomtatott. Lehet, hogy valakinek ennyire megtetszetek az összefoglalóim? ;DVagy csak ez lesz a bizonyíték az ellenünk indított peres eljárásnál az illegális képregény letöltések miatt. ;D :twisted:
Idézet beszúrásaNyilván nincs kedvük, idejük a gép előtt olvasni... ;)
nyomtatja? Az meg minek?
Tényleg, ha már itt tartunk: tegnap este láttam az onlone felhasználók listájában, hogy valaki ebből a topikból nyomtatott. Lehet, hogy valakinek ennyire megtetszetek az összefoglalóim? ;DVagy csak ez lesz a bizonyíték az ellenünk indított peres eljárásnál az illegális képregény letöltések miatt. ;D :twisted:
A másik felére meg: helyes-helyes! Sokasodjatok báránykáim! ;D
Nem gondoltam volna hogy valaha élvezni fogok egy olyan kiadványt, amelynek Superman csak a közelében van, de kellemesen csalódtam.Heh, közel van már Smallville. :lol:
Ha így lett volna akkor minimum 2 oldalnyit írok csakhogy elkerüljem a szobafogságot a pokol urának földi helytartójával.A humorod az még mindig a toppon van Ben bácsi! :lol: :lol:
Most már legalább nagyon szívesen megismerném. :D
Lehet, hogy majd belőle lesz Emily Gilmore. ;D
(főként mert szőke és zöld szemű én meg jóképű vagyok)
Idézet beszúrása
Ez csak annak logikai baki, aki velem ellentétben olvasott már Teen Titans-t.
Lám-lám, a nagy Loeb nem figyel a részletekre.Erre mondhatnám, hogy akkor ezek szerint nem olvasod a Hulk v4-et, mert ha máshol nem is, de ott aztn tényleg nagyívben tojik a részletekre Loeb.
Jó példa erre superman, aki a Final Crisisben Lois mellett virraszt az intenzív osztályon, az trinityben WW-vel és Batmannel parádézik, míg a Superman és a Supergirl címekben pedig októberben jön a New Krypton crossever. Na ezt magyarázza el nekem valaki...Pedig nem nehéz. Négy képregényt említettél, amik 1 hónap alatt jöttek ki. Vagyis minden héten mást csinált. :)
Ha belegondolok, hogy ennek a hsz - nek a megírása után a fórum azt írja ki, hogy az IP címedre 5 másodperce érkezett üzenet... :twisted:Idegesítő, de könnyű megoldani: Másolás, vissza, válasz, beillesztés, küld.
Akkor ezért ilyen szép ezüstös a búrád. ;D
Kedves Törzsvásárlók!Tehát ha valaki szeretne Batmant venni a klubon (vagy egyébként), akkor itt az alkalom. Azt hiszem, az Arkhamot megveszem majd.
Szeptember 1 - től a következő nyitva tartással működik üzletünk:
Hétfő - Péntek 13.00 - 19.00
Szombat 10.00 - 14.00
Szeptemberi Batman akció az Eduárdban!
Batman / Hush 1.2 490 Ft1 990 Ft
Batman / Hush 2.2 490 Ft1 990 Ft
Batman / Hush 3.2 490 Ft1 990 Ft
Batman / Hush / 3 db7 470 Ft5 490 Ft
Batman / Préda2 990 Ft2 390 Ft
Batman / Terror2 990 Ft2 390 Ft
Batman / Préda és Terror5 980 Ft4 490 Ft
Batman / Arkham2 990 Ft1 990 Ft
Batman / összes (6 db)16 440 Ft11 990 Ft
Mindenkit várunk szeretettel!
Nekem már az előző rész is sokkos volt, amiatt, hogy:surp: :o Ez már akkora ökörség, hogy nem tudok mit mondani. És még a Marvelt szidják. :drying: Tehát Batman szüleit nem egy bűnöző lőtte le, hanem valaki intézte a Kryptonról? :roll:
Jor-El és Wayne nemcsak hogy ismerték egymást, de Thomas még a Krypton-t is megjárta, Supi és Batsy élete pedig már azelőtt összekapcsolódott hogy megtanultak volna gügyögni
Amikor a kis Kara elpityeredik, kedvem lett volna megszottyongatni, a pici Szupi meg lazán kikezdett Lois-al. Superman mini me-je igazi kis minden lében kanál, Batmané pedig olyan morcos hogy már édes. Állat.Amikor Kara elkezd hisztizni, az tényleg állat! De a legnagyobb poén szerintem akkor is az, amikor Robin belép a barlanga és csajok körbe veszik, hogy milyen helyes és magas. Na amilyen fejet vág szegény Tim, az felejthetetlen. Csak nehogy Cassie megtudja ezt, mert leszedi a fejét a lasszóval... ;D
Hát erről beszélek! Ha már a Kryptonon elintézték kettőjük sorsát, az anynit jelent, hogy a kis Bruce-ból Batmant kellett faragni, azaz motivációt adni neki. Vagyis ők intézték el a szülei meggyilkolását.Bruce apja, csak azért volt a Kryptonon, mert Jor-el nem tudta eldönteni, hova küldje a fiát. És miután beszélt Bruce apjával, úgy döntött, a Föld a legmegfelelőbb. Ennyi és nem több. ;)
Quesada keze van ebben a dologban is én mondom nektek. Tuti ő adta az ötletet a DC-nek.;D ;D Legközelebb már azt fogják mondani, hogy a Titanicot is ő süllyesztette el. ;D
A Titanicot Mark Millar süllyesztette el, ez közismert tény. Arra gondolt, milyen cool lenne egy sztori egy hajóval, csak olyan cool lett, hogy a víz is megfagyott előtte, és a hajó nekiment, és elsüllyedt.Hú ez de fárasztó volt. :lol:
Nem, az Ben húga. ;D
És elég vékony is.Vékony? Legalább 100 oldalasnak kell lennie, a legtöbb tpb ekkora szokott lenni,
Körülnéztem. ;) Csak a biztonság kedvéért megkérdeztem. Zozi azt írta 1990 egy darab. Csak az Eduárdban?Ezt magyarázd meg, légyszíves. Utánanéztél, hogy mennyi volt, de megkérdezted, mert jobban elhiszed, ha most írja le valaki, mint amikor pár napja írta? :roll: Kicsit úgy tűnik, mintha rengeteg "időhúzó" hozzászólást írnál, mióta van az a galéria...
:hehe: :stupid: BETEG...Csak tudnám, hogy ebben mi volt a beteg? :headscratch:
JLA jelent meg magyarul a honosításokon kívül?Ezt már te fórumodra is írtam, hogy nem, de a régi Superman történetekben úgy emlékszem feltüntek. Asszem a Superman halálában is... ;)
úgyhogy egy külön Supergirl könyvet szívesebben olvasnék el. Nem tudom, ebben mennyi lesz a SG, de menjünk át vele a Nem Marvel topikba.Nos, el kell, hogy keserítselek, mert szerintem ennek az esélye minimális. A múltkor rá is kérdeztem direktben a KN-en, de Tony nem adott érdemleges választ arra, hogy a kötet sikere esetén van-e esély folytatni Supergirl kalandjait. Igazából, ha folytatnák is, akkor is szerintem max. a Superman/Batman 19. és a Supergirl v5 1-5-öt adnák ki egy tpb-ben. Ezeket még simán el lehetne adni Ian Churchille rajzaival, Loeb sztorijával és azzal, hogy a fél DC univerzum felvonul bennük (JLA, JSA, Outsiders, Teen Titans). De az utána jövő Kandor már egy érdekesebb álatfajta, a Joe Kelly korszakanak meg már abszolút nem látom esélyét (pedig azok a legjobb részek). ;)
a Joe Kelly korszakanak meg már abszolút nem látom esélyét (pedig azok a legjobb részek). ;)Ezt látatlanban is elhiszem, Joe Kelly ritka jó író. Épp most olvastam tőle a JLA 81-et, melyben mi van (2003-as újság)? A szuperhősök megöltek véletlenül 1000 embert, közte 3-400 gyereket is. Ezért Superman börtönben van, a Liga pedig szétszéledt... hmmm. Ismerős? :D
Egyébként a sztori inkább szól Karáról, mint a nagy kettősről.Ez is igaz, szerintem főleg Batman szorul benne háttérbe, szóval megnyugodhatsz. És az első 3 rész tényleg fent volt a Hzs-n. Ejnye-bejnye... :D
A Kandor annyira érdekes állatfajta, hogy félig belekeveredett a Krízisbe,Ezt már a múltkor is akartam kérdezni, hogy mégis hogy érted. Mert max az első része keveredhetett bele a háromból, mert a második szám borítóján már ott virít a One Year Later felirat. Szóval igazából most kicsit megzavarodtam... :headscratch: Mindenesetre az emlegetett krízises JLA részeket a NewGen nem akarja megcsinálni, szóval ha minden jól megy, akkor majd a Hzs-n olvashatjátok őket honosítva. Természetesen tőlem... :D
kaine,ezen enm tudom, miért lepődtél meg, a Secret Invasion is egy DC-s sztori majdnem 100%-os lopásaTöbbek között azért, mert a DC meg a Marveltől lopta annak az ötletét, mert a Marvel évekkel ezelőtt már eljátszotta ezt a lehetőségert, csak éppen akkor nem bontották így ki a témát.
Nem hiszem, hogy a mangát magáért azért utálják, mert manga. Inkább az irigység...nekem semmi bajom nem lenne a mangákkal, ha fordított lenne a helyzet képregény-manga terén. Inkább az dühít, hogy a divat emos kiscsajszik zabálják a mangákat, mert most az a menő.Nekem a világon semmi bajom a mangákkal. Még irígy sem vagyok. Eljött a japánok ideje, most ők is szóhoz juthatnak a nemzetközi képregénypiacon is, nincs ezzel semmi baj. A kiscsajok pedig ha nem olvasnának mangákat, akkor se olvasnának X-Ment, úgyhogy elvonásról nemigen beszélhetünk. Akkor helyette eljárnának dizsibe, meg drogozni.
A DeathNote-ot kiváncsiságból megvettem de amennyire belelapoztam a rajzok gyengék. Remélem a story érdekesebbé teszi. Nagyjából tudom miről szól.
Bár az a kollekció az ölembe hullhatna.Ettől ne tarts, ha éppen hullana feléd, Kanaszta eléd vetné magát értük. ;)
Lovag, ha az amit Sepi mondott nem valósulna meg.... :roll: azért ami lehull rólad.. megkaphatnám? ;DMegbeszélhetjük. ;)
A ruhádat? :o :hehe:Lovag, ha az amit Sepi mondott nem valósulna meg.... :roll: azért ami lehull rólad.. megkaphatnám? ;DMegbeszélhetjük. ;)
És még megvan JU? mert lehet igényt tartanék rá ha eladó / odaadó :roll: ;DÉn is igényt tartok rá, de attól még börzén találhatsz másikat egetverő 200 ft-ért. ;)
Honosítsd! ( csak vicc volt. ;) )
És sose felejtsétek: nemsokára jön a Supergirl tpb! nézzeNem felejtjük Doki, de lassan Supergirl TPB lesz a te neved, nem Doc Samson. Vigyázz magadra! :hehe:
Ez a Lana Lang dologGondolom Lindát szerettél volna mondani, nem? ;)
És igazság szerint engem csak ő érdekel onnan.
Van annak úgy értelme, hogy csak az ő sorozatait olvassam és mást ne.Vagy kell hozzá más dolgokról tudni?
Valamint melyik sorozatatit érdemes olvasni és honnan kezdve.Ha valaki ebben kisegítene, annak hálás lennék.
Utánanéztem a képregényeknek.A Superman sorozat hirtelen a 226. szám után 65. számra váltott ez miért volt.Nyilván meg volt ár az okuk. Értsd: fogalmam sincs! ;D
A másik meg, hogy érdemes lenne elolvasni az Infinite Crissis-t?A One Year Later-nek van jelentősége Supermanre?Elolvasni mindenképpen érdemes, ajánlom a NewGen-t, ahol javában folyik az előzmények honosítása. ;) A Superman-es One Year Laterről meg megint fogalmam sincs. Igazából a One Year Later sztorikból csak a Teen Titans-t, meg a Supergirlt olvastam. Illetve a Wonder Woman-t, de az meg hivatalosan nem volt One Year Later. Bonyolult ez... ;D
A mycomicshop.com szerint amúgy Supergirl-nek ez a 4. sorozata.Akkor tévednek! Bár ez a volumen dolog erősen nézópont kérdése, hogy ki mit számol hanyadiknak. ;)
Nyilván meg volt ár az okuk. Értsd: fogalmam sincs! ;DBocsi. 650-et akartam írni.De akkor rendben.:D
Bonyolult ez... ;DHát pontosan ezért tartok az elkezdésétől.
Akkor tévednek! Bár ez a volumen dolog erősen nézópont kérdése, hogy ki mit számol hanyadiknak. ;)Ezzel egyetértek.Csak azért írtam, mert így találtam meg.
Hát pontosan ezért tartok az elkezdésétől.Nem kell félni. A Krízist át lehet látni, ha csak a minikkel kezded, majd esetleg utána, ha van kedved elolvasod a többit is hozzá. Bár pl előzménynek a komplett Teen Titans vol3 felfogható, mert szinte már az első számtól erre játsza ki a dolgot Árész. ;) Ezért mondom, hogy olvasd a NewGen-en, ami van és úgy szerintem érthető lesz. Ha meg nem, akkor kérdezel, én meg ha tudok válaszolok. De előre mondom, hogy csak kb egy háromnegyed éve olvasok tömegesen DC-t, szóval jelenleg kb olyan 200 számnyi tudás van bennem, meg amiket innen-onnan (összefoglalók, leírások, stb) összeszedtem. De folyamatosan haladok hátrafelé. Most jelenleg a Young Justice van soron (gyakorlatilag a Teen Titans vol3 előzmény sorozata), de már belekezdtem az Our world's at War crosseverbe is, illetve a Batman: No Man's Land is itt áll a gépemen és várja, hogy nyáron belekezdjek. :D
Idézetnyáron belekezdjek. :DAkkor lassan kész 5 éves (olvasási) terv. :lol:
Akkor lassan kész 5 éves (olvasási) terv.Áááááá...ehhez még számold hozzá, hogy a vizsgaidőszakig be akarom hozni a lemaradásomat a jelenlegi JSA-ból és JLA-ból, aztána vizsgaidőszakban le akarom nyomni az 52-őt, meg a talána Coutdown-t is. Szóval ez max egy fél éves olvasási terev eddig. :D
viszont azzal kicsit nehezen birkózom meg, hogy Karát olyan gyengének ábrázolták, mint egy nádszál. Hol van az eddigi, Supermannél is nagyobb erővel bíró, kemény csaj?Pedig ez most nem egy új jelenség, már egy ideje gyengébbnek ábrázolják Szupinál. ;)
Na de doki, nekem már megvan a Supergirl könyv, hogyhogy neked még nincs?Úgy, hogy te nyilván kaptál tiszteletpéldányt Tony-tól, a másik kifogásom meg az, hogy zoli lebeszélte rolit arról, hogy fölmenjenek árulni a Ferencvárosi Képregénynapra és így nem tudok kivel hozatni magamnak... :'(
Troll baszolút eltüntEzt direkt írtad így, vagy elírtad? :hehe:
Nem oda akarok írni, csak idegesít, hogy én is most akartam róla írni. Na mindegy. Ez van, ezt most inkább hagyom, mert egy héten kétszer ugyanarról írni hülyeség lenne. ;)
Nyiván, mert a gonosz magyarok a szerbek ellen akarják lázítani a DC szuperhősöket... ;D
Death Note.
Árnybiró: ebből csak az első kötetett olvatsam ami tetszett, mind rajzilag mint történetileg tetszett.
Ami még érdekel magyarok közül azaz Alive /élni/.Elolvastam, és egynek elment, de semmi spéci.
Még mielött elfelejteném Old Boy mangáról vmi info?Van. Kerüld el nagyon messziről! ;D Nemrég dumáltunk róla valahol, olvass vissza!
Ami még érdekel magyarok közül azaz Alive /élni/. Erről vkinek vmi véleménye?
Death Note 1-et tegnap kapta meg a húgom, ma megszólal, hogy a maradik oldalon tart, miközben már vagy fél órája olvassa. Megnéztem, és a fejezetet hívják oldalnak. Akkor mi a fejezet? :headscratch:Death Note.
Az eddigi két kötet, ami magyarul megjelent, hibátlan! ;)
Megnéztem, és a fejezetet hívják oldalnak. Akkor mi a fejezet? :headscratch:A japánok gyakran csinálnak olyat, hogy nem fejezetekre, hanem más egységekre osztják a történetet, ami illik a mangához. Szerintem ötletes.
A japánok gyakran csinálnak olyat, hogy nem fejezetekre, hanem más egységekre osztják a történetet, ami illik a mangához. Szerintem ötletes.Aha, már értem. Tényleg ötletes, de nekem akkor is fura. ;)
Már Sepi is kostólgatott vele
nem, de szerintem meg minden manga kihagyható ;D
Hm, a jelek szerint akkor mégiscsak be kell törnöm majd a DC gyerekrészlegének honosításába is...Jól figyelj gaby, mert csak egyszer mondom el! Ne merd honosítani ezt a valamit, mert ölök! Ez a képregény Kara Zor-el megcsúfolása! És amíg én a Hzs-n vagyok, addig ez nem fog oda kikerülni!
Egy hentai-tól azért remélem, nem vártál valami mélyenszántó lélektani történetet...Kiegészíteném azzal, hogy "történetet???". ;D Ahogy a japánokat ismerem, a történet max 1 oldal lehet egy ilyen mangában.
nem is rövid.ezt értjük. ;D
A rajzoló sokáig Ed Benes, ez mindent elmond, gyönyörűen rajzol.Ebben egyetértünk. Én is imádom a rajzait! :D És ha annyira tetszik, add ki... ;D (jó, tudom, hogy akkor minimum 3 kötetet kéna kiadni belőle egy évben, de ha már kevered a Vertigóval, akkor már is meg van a 3-ból kettő...)
A Vertigókban is nagyszerű karakterek voltak, kítűnő sztorikkal, mégse vették meg
Például az Indentity Crisis sem lenne rossz!
Hát Sepikém ez te vagy. Rossz az ízlésed, de nem tehetsz róla. :hehe:Nem rossz az ízlésem, csak egyszerűen unalmasnak tartom a Batmant. Nála már szerintem a zord hangulatot túlzásba vitték, és amikor egy képregényt olvasok, nem akarom utána felkötni magam, mert nem vagyok emo. Mert akárhogy nézem Batmant, ő a legelső emo, csak normálisabban néz ki.
(és Superman a Hzs-n... ;D)Még nincs 15, még pótolok. ;)
Továbbra is teljesen egyetértek veled, csakhogy az a 20-30 különbség (de legyen 100) se számítana semmit a kiadás szempontjából. Ha csak ennyi emberen múlt volna a Vertigo sikere, nem hagytam volna abba. ;)A Vertigókban is nagyszerű karakterek voltak, kítűnő sztorikkal, mégse vették megAkiket bocsáss meg, de szerintem a legtöbben még annyira sem ismernek, mint a DC karaktereket.
Ez a beidézett szöveg meg eléggé karakteridegen Batmantől. Valójában Bruce úgy legyalázta volna a kanárit mint annak a rendje.Nos 1: azzal csak önmagát járatta volna le ezek után
a Batman Begins nagyon jó kritikai, meg nézői visszajelzéseket kapott, mégis kevesebben mentek el rá, mint az új Superman filmreÉn nem csodálkozom rajta, hogy a Batman 3, de főleg a 4 után kevesen próbálkoztak meg egy újabbal. Csak a képregényesek mentek el az új részre, biztosan. De azért a 2. rész sikerében igen nagy szerepe volt a nagy felhajtásnak, Ledger halálának, és a satöbbinek. Habár szerintem is jobb volt a 2. rész.
Nem rossz az ízlésem, csak egyszerűen unalmasnak tartom a Batmant. Nála már szerintem a zord hangulatot túlzásba vitték, és amikor egy képregényt olvasok, nem akarom utána felkötni magam, mert nem vagyok emo. Mert akárhogy nézem Batmant, ő a legelső emo, csak normálisabban néz ki.Nem is! :lol: Nem, én nem tartom annak, de a végig, mindig vicsorgó, fröcsögő karakter számomra is abszolút egysíkú. Jó lenne látni, csak ellensúlyozásképp, egy-egy vidámabb percet tőle, de úgy tűnik, ez a 70 év alatt kimerült a Zorró megtekintésében. :drying:
Jó lenne látni, csak ellensúlyozásképp, egy-egy vidámabb percet tőle, de úgy tűnik, ez a 70 év alatt kimerült a Zorró megtekintésében. :drying:Nem is igaz! A Gyilkos tréfában szabályosan felröhögött. ;D
Egy milliomos ninja, aki a világ összes szuperhősét megfingatja? Ne vicceljünk, kérem szépen. Hacsak nem a modorával.Én nem is testi győzelemről beszéltem. Hanem a szópárbajról....leosztotta volna a Kanárit, hogy meg se bírt volna szólalni. Csak persze a saját történetében csak nem hagyhatták leégetni az egyik főszereplőt. :)
és még a Joker is inkább vicc, mint ellenség
egy élő homokozó
Homokembert azért néhány író elég komolyan tudja venni. Sajnos a legtöbben elbagatelizálják, pedig egy elég komoly és kemény ellenfél lehet bárki számára. én őt nem nevezném viccnek, mert láttam már többször is elég tisztességesen ábrázolva.Szerintem is egy elég komoly ellenfél, ha megismered. Én azt írtam, hogy első blikkre...és hát így egy Pókember, vagy Marvel képregényekben nem jártas valakinek Pókember ellenfelei sem komolyabbak, sőt...inkább bénábbak, mint mondjuk egy Batmané. ;)
Azért volt már Pókembernél is példa, hogy khmm...erején felül, vagy alulteljesített.Jó, csak Pókembernél még elhiszi az ember, hiszen neki vannak szuperképességei, aminek azért pontosan nem tudni, hogy mekkora a felső határa. Persze nem egy Sentry vagy Hulk, de azért amikor erején felül teljesített, akkor annak főleg az volt az oka, mert hihetetlenül elszánt volt, és az előhozta a rejtett tartalékokat a képességeiből. Míg Batmannél akkor sem hiszem el, ha ugyanez a helyzet, hiszen semmilyen képessége nincs.
Nem is igen tudom, valahogy a Marvelhez keveredtem, és eddig megmaradtam a Batmannel való távoli szimpatizálás szintjén. Meg annyi története van, nem is tudom, hol kezdjem. Nem akarok '40-es évekbeli "gagyikat" olvasni, viszont nem tudom, hol tudnék jól bekapcsolódni a történeteibe. Tippek?Húsz évvel mellélőttél, a gagyi a hatvanas évek volt. A negyvenes és ötvenes években pont, hogy sötét, véres, kegyetlen történetei voltak még neki is (a CCA '54-es, és ez az ezt megelőző, azt kiváltó idő volt, ne feledjük). De ha el akarod kezdeni, akkor anyolcvanas évek végefelé talán megteszi. Bár attól függ, mit akarsz, mert egyrészt volt hatmilliárd sorozta, és rengeteg megjelenése: nyomozó Batman, szuperhős Batman, pszichoterror-főszereplő Batman, ezek tetszőleges keverékei... ha nyomozós sztori kell, a Detective Comics még jobb eséllyel jó választás, a Batman címet a fene se tudja kategorizálni, a JLA_ban egyértelműen a szuperhős, az egyéb sorozatok meg változó. Randomra válassz ki valami híresebb történetet tőle, és próbáld ki mindegyik fajta ábrázolását Millertől Loebön át Diniig és Morrisonig.
Mi csak azt tartjuk problémának, hogy Batman, mindenféle képességek nélkül, néha egy olyan béna alakkal sem bír el, mint Joker vagy Kétarc, aztán meg röhögve leveri Darkseidet, vagy lever egy olyat Supermannek, hogy az kifekszik. Mert pl Pókember miután nehezen boldogul el mondjuk egy Venommal, vagy Zöld Manóval, utána nem megy el, hogy péppé verje Galactust vagy Thanost. ;)Már nem azért, de Darkseidot egyálátalán nem verte el, sőt, ahogy Talgaby mondja, majdnem belehalt. Kétszer-háromszor megütötte azzal a páncéllal, ennyi. Supermant meg csak úgy nem tudja leütni, a kriptonit-gyűrűvel tudta elagyabugyálni. Ergó őket sem tudja röhögve leverni, ő csak egy vakmerő ember, aki kiáll Darkseiddal és Supermannel valamilyen eszközzel. Arról, hogy Pókember nem rendelkezik ilyenekkel, nem ő tehet. ;)
Nem is igen tudom, valahogy a Marvelhez keveredtem, és eddig megmaradtam a Batmannel való távoli szimpatizálás szintjén. Meg annyi története van, nem is tudom, hol kezdjem. Nem akarok '40-es évekbeli "gagyikat" olvasni, viszont nem tudom, hol tudnék jól bekapcsolódni a történeteibe. Tippek?Nem vagyok olyan nagy tudor, mint Talgaby, meg igaz, hogy kronológia-maniás vagyok, de szerintem az Első év jó kiindulásnak, ha neten szeretnél, akkor Newgenen a Hosszú Halloween vagy Szellemek, sztem azok nagyon jók. ;)
Már miért lenne hülyeség? Nem ő használta először ellene. :headscratch:
miközben vereséget szenved a saját bűnözői körétől, mint Harvey, Pingvin, Joker stb, vagyis akik szintén nem rendelkeznek emberfeletti képességekkel.
De most megint csak az előttem szólókat ismételtem.
majd egyszer arra is kitalálnak egy kriptonit levadászós-megsemisítős sztorit. Elindulnak megkeresni minden szilánkot. Feltalának egy kriptonitkő követő gépet. Aztán majd biztos ennek is lesz következménye, hogy ha megsemisítik az utolsó kriptonitot, akkor mi lesz.Superman/Batman, K c. történet, kb. egy éves lehet, a nagyvenakárhányasokban futott. A Föld kriptonitkészletének 99.9%-át eltüntették.
És akkor is akasszanak egy rózsaszín kriptonitból faragott nyakéket Supergirl nyakába! Garantáltan megdobná keményen az eladásokat. ;DAz biztos.
Jó lehet időnként Batman-nek lenni. :)Ez a kép az egyik All Star Batman & Robinból van, ugye?
http://farm3.static.flickr.com/2387/2263291993_2cbc8f059b_o.jpg
Akkor megvan a házi feladatod. Most keress te. ;DKerestem, de én is csak a grey gargoyle által belinkeltekre bukkantam... :)
(hogy tud valaki egy 23 oldalas csatajelenetet is halál unalmasan megírni, de komolyan?)Ezt most komolyan kérdezed? egy 23 oldalas pofozkodást nehezebb megírni érdekesen, mintsem unalmasan.
nagyon szívesen kiadnámkifejezést. :oh:
Előtte az esküvői számuk volt, ami nem tetszett, de volt benne egy jó poén. Batmantől!
nagyon szívesen kiadnámSzerintem ez nem most lesz.
GG: mintha a múltkor a KN fórumán kérdezgettél is volna valamit a DC topikban, nem? Pedig azt emlékszem, hogy még a Hzs fórumon is mondtad, hogy nem szereted a DC-t. :D
Na csak azt ne mondd, hogy nem tudtad milyen híresen rossz a magyar Star Wras képregények minősége...még a Csodapókokénál is klasszisokkal rosszabb egyik másik.Hát ja, rosszabb volt, mint amilyenre számítottam. Néhol hatalmas tintapacák takarták el a rajzot... Nem tervezik a Semicnél, hogy emelik a színvonalat? Mindegy, a történet tetszett, főleg, mert játszottam mindkét KotOR-játékkal, így sok ismerős dolgot is találtam.
Te amúgy mivel üzemelsz zozi? Ez neked kétheti bevásárlás? :o Egy kiló kenyér? Meg egy db paprika 2 hétre? :headscratch:Napenergiával. ;D Ez csak az, amire szükségem volt, volt még maradék ennivalóm ezen kívül.
Nem tervezik a Semicnél, hogy emelik a színvonalat?Nem igazán. Mivel kevesen veszik, ezért minél olcsóbban akarják kihozni a gyártási költséget, ezért olyan wc-papír szintű az egész.
Én igen.
Én nem ezért mondtam le róla. Bár sosem voltam SW rajongó, de azért mindig is érdekelt a dolog...de rájöttem, hogy mégsem. Francot nem érdekelte hogy a filmekhez képest még egy meg sem említett szereplővel mi történik...2 évig előfizető voltam rá, de amikor már jóformán egyik számot sem olvastam el, miután megjött, csak betettem a gyűjteménybe, inkább lemondtam az előfizetést. Ráadásul még azok a részek, amiket olvastam sorban is roppant unalmasak voltak nekem.Én nem bírtam ellenállni a borítón Vadernek. Aztán végül összesen két képen szerepelt, egy látomásban, de a Rhakgoulos kapcsolat a játékkal bejött.
Pár számot már vettem korábban (ami a harmadik triógiát dolgozza fel), mert azok könyvben nagyon tetszettek...Mik nem derülnek ki, a 3. trilogiát én is olvastam, és szerintem is nagyon jó volt. Jut eszembe, az azóta megjelent Timothy Zahn könyveket is olvastad? A kirajzást mindenképpen érdemes, a fiatal Thrawn admirális mindenkit aláz.
Pár számot már vettem korábban (ami a harmadik triógiát dolgozza fel), mert azok könyvben nagyon tetszettek...Mik nem derülnek ki, a 3. trilogiát én is olvastam, és szerintem is nagyon jó volt. Jut eszembe, az azóta megjelent Timothy Zahn könyveket is olvastad? A kirajzást mindenképpen érdemes, a fiatal Thrawn admirális mindenkit aláz.
Nem tom, de sztem nem sok értelme lenne, ha most írnék nekik, hogy igazán nyomhatnák havonta. ;DHát az biztos, hogy sokkal többen meggodolnák a vételét ha nem hetente jelenne meg.
Nem havonta jelenik meg ? :headscratch:Nem, kéthetente.
Amikor még csak Miskolcon lehetet kapni akkor hetente nyomták, nem? :headscratch: Nekem az rémlik.
És mi érdekelne ?
Hú gyerekek tönkremegyünk.
Azért pár rosszfiu nagyon gyengének tűnik. pl az a havas csávó. Egyáltalán ki az ?
És ez egy DC karakter ? :o Hát ennyire semmibe vették Mr Freeze-t ?
És ez egy DC karakter ? :o Hát ennyire semmibe vették Mr Freeze-t ?
Igen DC karakter, és mivel Freeze főként Batman ellenség, Captain Cold-ot meg lényegében Flash-hez taláták ki. Mert heves jeges fegyvere direkt kihasználja Flash sebességét, és Flash minél gyorsabb, a fegyver annál hidegebb fagyot generál körülötte a benne lévő cyclotron miatt, ami interferál Flash sebességének forrásával.
Én se értem de így van. ;D
Gyerekek, gazdasági válság van, mi meg sírunk hogy nem fussa ólomra. :) Ez a vég. ;D
Nem, tudtommal az összes ólmos figura eleve mozgatható, és ha elég ügyes vagy játszhatsz velük amputálósat. ;D
Ami fura hogy kicsit mozgatható a köprenyt tartó keze, másnál is ugyanígy van vagy én fogtam ki egy esetleges hibás darabot ? Nem kizárt hogy csak így lehetett megcsinálni a bábut de azért inkább megkérdem. Valaki ?
És amúgy miről szól?Liverpoolban játszódik, és Constantine, szokásához híven démont üldöz.
Mellesleg ez egy piszok jó sztori volt, de lehet, hogy az előzményeket is el kéne olvasni hozzá, miután ez egy 3 részes sztori befejező része volt!Igen majd el fogom olvasni. ;)
Liverpoolban játszódik, és Constantine, szokásához híven démont üldöz.Hát nem egészen, de mindegy... :roll:
hány ember rajzolta ezt és hány különböző stílusban az ével során!Tudsz ajánlani olyat, amelyiknek emészthető a rajza? :) Akarok tenni még egy próbát a sorozattal, de amit eddig láttam belőle (na jó, csak azokat láttam, amik a Vertigoban voltak ;)) az nagyon elvette a kedvem.
ha úgy ítélem meg, hogy jók a rajzok, feltétlenül szólok. ;)Köszi. :)
Nekem nagyon tetszett a Constantine rajza amit eddig láttunk itthon. Volt benne valami különleges.Szerintem is. Sokkal jobbak, mint például a #253 - nak.
Zöld Lámpásból egy szám van a HZs-n is.Bizony, én csináltam! Pedig utálom a karaktert... :D És persze BuB-ot illeti a dícséret a borítóért. :D
BuB, többet szenvedett a Newgenes Zöld Lámpás comiccsal.De amint látom, BuB még nagyon kezdő volt, mert a vonalkód csak le van takarva és nincs kiretusálva... :D
Koszi, hogy szoltal, epp most neztem en is, mikor belinkelted az uj CsodaPokot. A feszten meg lehet majd venni?Én már hétvégén megvettem. ;)
A feszten meg lehet majd venni?Szerintem a Semic biztos fogja árulni ezt a számot is a feszten. ;)
És a folytatásbanVader. :brow:Nagyon helyes, ő az arc.
Gézengúzt, Superboyt, Ravegert (Tombolás, szokjuk a magyar nevét... :))Atyaég, ennek kell szokni a magyar nevét? Mert a Gézengúzt már megszoktátok? :surp: :surp: :lol:
Husht legalább már ismerik a népek.
Mondjuk sajnos Sale miatt eleve bukás lenne... :-\Pedig már volt róla szó, hogy egyszer majd kiad a Képes egy olyan Batman-kötetet, amit Sale rajzolt. Most linket nem tudok adni, egy régebbi KN hírben volt, de valamilyen Méregcsókos sztoriról volt szó... :roll:
Szerk.: Ezt miért nem vonta össze a régebbi hsz-emmel?Mert beállítotata m ,hogyy 0.2 nap uta-n ne vonja ösze őket. De azt mosts neom számomln ki,m eniy óra ez.
Sokat polírozta és lekopott a festék. ;) Amit meg te kapsz azt még polírozni kell. ;D
He ? Sepi, azért ez elég félreérthető... Hogy minden vásárló polírozza le Robin botját ? :hehe: :hehe: :hehe::lol: :lol: Állatok!!!! :lol:
Hát nekem nem sikerült a másik kezébe belerakni... nem mertem feszegetni, mert a Green Goblinom keze úgy tört el, hogy a szekrénybe volt rakva dobozban tartva ;D
most félig benne van az egyik kezében a másikon meg csak rajta van ;D
Hálás köszönet, hogy lelőtted a honosításom kb. három legnagyobb poénját.Vaze, azt se tudtam, hogy valaki honosítja a Macskanőt! :surp: Bocsánat, gaby. :-[
lesz majd magyarul
Nem rossz ez a Gyilkos Krok figura.
Amúgy kíváncsi vagyok hogy nálunk még meddig fog menni ez a sorozat.
Tehát, mivel Csorbi, Silver és benya után a tied a negyedik hsz a sorben, te is hülye vagy és megveszed? ;D
Én tudom, BuB megfogja venni. ;)Ezt miből gondolod? :o ;D
És ki lett az új Batman?Könnyen rá lehet jönni akár kizárásos alapon is, ha nem olvasod a képregényt.
Na Ben, Dc-t olvasol?
Tényleg megtette a hatását a karakterlapok? :D
A ZöldNyílat :hehe: megvette valaki már ?
Ne már a Donald Kacsát én is vettem kis koromban. :o :'(De már nem, és ezzel nyilván sokan vannak így. ;) Tényleg elég sok kütyüs magazin van most a piacon, csakhogy néhányat említsek: CN, Jetix, SpongyaBob. És ezek már nem 4-500 Ft között mozognak, hanem már bőven benne vannak az 1000 Ft-os kategóriában.
Wááá :brow: Módosult a DC gyűjtemény kiadásának sorrendje ! És mi került így bele a látótérbe ? ;D Ott virít Superman-Prime 8) Happy vagyok. Csak jussunk el odáig IS ! 8)Erre csak egy dolgot lehet mondani:
Viszont csak most vettem észre mi szorult így ki :roll: Nightwing :uhoh: Ki kell cseréltetni BlackAdam-el. Ki a fenét érdekel az a karakter ? :nemtudom:
http://www.kepregeny.net/?p=4241
Speciel én Shazaam-ot mindenféleképp a végére raknám, de már ott virít a LexL füzet hátulján.
Ami engem nagyon idegesít az az újságok állapota, még nem sikerült olyat vennem amelyiket nem kellett néhány napig préselnem.
Superman ezzel a behúzott has pózzal valóban elég érdekes néz ki.Biztos a strandra készült. Ott minden férfi behúzza a hasát. :hehe:
SILVER . Na milyen a figura ?
Srácok , senki nem vágyik valami felnőttebb , darkosabb képregényre.a kiadók miért nem adnak ki ilyeket ? ( Witchblade , Darkness , Vampirella,Tarot, stb Egy próbát megérne , akár kötet formában is.Nos... Első kettő a Top Cownál van, és lassan köztudott, hogy Silvestrinek teljesen elment a maradék esze is. Onnan jogot venni olyan lenne, mint ivóvizet importálni Szaúd-Arábiából. A Vampirellának szerintem ember nem tudja, hol vannak jelenleg a jogai, ráadásul én még jó Vampirella-képregényt igazság szerint nem olvastam. (Vampit sem.) A Tarot meg Észak-Amerikában annyi példányt ad el, amit idehaza is nyomnak a kiadók a nagy nevekből. Ezek alapján nem tűnik túl sikeres kísérletnek a megvétele. Pláne, hogy az első két évében a sorozat még maga sem tudta, milyen irányt akar. De amúgy az összes felsorolt az eladási listák alsó harmadában szerepel. Ráadásul TC-nél nem is lehet kiragadni egy sztorit. Darknessből még talán, de Witchblade-ből #90 előtt lehetetlen.
Ez elmebaj! :o Miskolcon egyszerűen nem lehet kapni az ólmos magazint már a 6. szám óta
Ez elmebaj! :o Miskolcon egyszerűen nem lehet kapni az ólmos magazint már a 6. szám óta
Elvileg te úgysem veszed, nem ?
Vagy csak a Supigirlt vennéd meg ?
A figura tényleg kissé tré, de így legalább beruházhatok majd erre (http://rarecomicfinder.com/wp-content/uploads/2008/12/koto_supergirl.jpg).
A figura tényleg kissé tré, de így legalább beruházhatok majd erre (http://rarecomicfinder.com/wp-content/uploads/2008/12/koto_supergirl.jpg).
de ez nem olómbol van, ugye? olyan mintha gumiból vagy műanyagból lenne. olyan a feje, mint egy barbi babának. Olmot mondjuk nem is lenne tanácsos nyalogatni, de ha gumiból van akkor szerencséd lesz. ;D
Szerencsém akkor lenne ha gyártanák életnagyságban is.
Fényképet majd arról készítek ahogy a szobrot nyalogatom és a család visítva menekül.
Karácsonyra meglepem ezzel magam. :smxm2: Már látom is az arcom ahogy ülök a fa alatt és bontogatom a dobozát.Te doboznak nevezed? ;D
Hajaj, akkoriban kb 2-5 forint volt egy gombóc fagyi.Heh, 5 ft... :D Azért én ettem még 5 gombócot is egyszer. :D
Ne féljetek lesz még 2.50 egy gombóc fagyi. Amint bevezetik az eurót.
Mi azért már a fölött. Te talán az általános kezdhetted, amikor már a vége felé jártak ezek.Én is 21 vagyok , de nekem is voltak ilyen albumaim. Persze már egyik sincs meg, vagyis nem tudom hol vannak, de tuti volt Transformerses, Tini nindzsás, Jurassic Parkos, Állatos és Notre-Dame-i toronyőrös albumom. Úgyhogy pepo is benne volt még abban a korszakban, csak úgy tűnik. nem vonzották őt matricák. A régi szekrényem tele volt ragasztva főleg Tini nindzsás és Transformerses matricákkal. Ejjj, azok a régi szép idők... ;D
Én egyedül a turbo rágókat tömtem 2 pofára és azokat a matricákat gyűjtöttem egy mappába.A Turbo rágóhoz csak sima képet adtak, ahogy Ben is mondja, nem matrica volt benne. ;)
de a Donald rágónál egyszerűen nincs finomabb. De már sehol se gyártják... :'(Jaja, tényleg hihetetlenül finom volt. Most amikor az Orbit behozott egy erdei-gyümölcsös rágó, egy kicsit hasonlított a Donald régi ízére, de sajnos az sem volt olyan jó, meg azóta már megváltoztatták ezek is.
mennyi turbó rágónk volt, azokat alig lehetett elrágni.Nekem faterom szerzett egy dobozzal egy hasonló rágót, mint a turbo, csak abban vadászgépek voltak, és a rágó is rosszabb volt. Meg egy idő után már olyan kemény volt, hogy falat lehetett vele bontani. :D Szerintem még most is van belőle valahol.
de a Donald rágónál egyszerűen nincs finomabb. De már sehol se gyártják... :'(Jaja, tényleg hihetetlenül finom volt. Most amikor az Orbit behozott egy erdei-gyümölcsös rágó, egy kicsit hasonlított a Donald régi ízére, de sajnos az sem volt olyan jó, meg azóta már megváltoztatták ezek is.
A Turbo rágóhoz csak sima képet adtak, ahogy Ben is mondja, nem matrica volt benne.Akkor én kentem rá ragasztót, hogy matrica legyen belőle. erre már nem emlékeztem. :)
Jó kis technocol. ;D
Csak tettek egy elhibázott lépést, vagyis többet.Gondolom azért gondoltak a DC karakterekkel való kezdésre, mert a Batman film nagy siker volt, és gondolom ezt akarták meglovagolni. Viszont abban egyetértek, hogy a Marveles talán egy fokkal jobban menne. Azt még én is venném, míg a DC-ből eddig csak kettőt vettem.
Ne reklámozd magad vazze... ;D
Szerk: mellesleg gondolkozok rajta, hogy kigyűjtöm a Supergirl magazinból a baromságokat és elküldöm nekik. Kíváncsi lennék, hogy lenne-e rá reakciójuk... :)
Szerk: mellesleg gondolkozok rajta, hogy kigyűjtöm a Supergirl magazinból a baromságokat és elküldöm nekik. Kíváncsi lennék, hogy lenne-e rá reakciójuk... :)
De valaki már tíz perccel a nyitás után megvette tőle mindet, pedig akkor ha ügyes vagyok a kedvenceimet beszerezhettem volna. Remélem valaki az októberire is hoz.Ez is egy elég jó indok, hogy miért kell a börzén ott lenni már nyitásnál. ;) A múlt őszin asszem meg a Watchmen fogyott el elég hamar, mert "csak" 100 db-ot árultak belőle.
A múlt őszin asszem meg a Watchmen fogyott el elég hamar, mert "csak" 100 db-ot árultak belőle.
Meg lehetne úgy oldani a kiadást és variálni a megjelenések idejével, hogy aki akarja az mindkettőt megvehesse. De eleve sokan azért veszik a DC-set mert a Marveles még nem jelent meg.Ezt kifejthetnéd bővebben. Mert nekem csak az ugrott be, hogy egyik megjelenés Marvel, másik DC az adott hónapban. Máshogy nem nagyon lehetne variálni. És akkor azért elég lassan jönnének a figurák. :D
Meg lehetne úgy oldani a kiadást és variálni a megjelenések idejével, hogy aki akarja az mindkettőt megvehesse. De eleve sokan azért veszik a DC-set mert a Marveles még nem jelent meg.Ezt kifejthetnéd bővebben. Mert nekem csak az ugrott be, hogy egyik megjelenés Marvel, másik DC az adott hónapban. Máshogy nem nagyon lehetne variálni.
Öööö... lehet én értettem félre Bent (ez esetben ezer bocs :D), de az ő elképzelése alapján havi 4 azaz négy figuráról beszélünk. Az szerintem már azért elég húzós lenne...
A múltkori bőrzén volt egy srác, nem vagyok biztos benne de asszem szlovák lehetett, aki vagy 30 darab ólmos Marvelest hozott, mind különböző figurák, 500-1000 Ft-s árakon.Ha ilyet látsz majd a következőn, akkor mindenképpen szólj rám. ;)
A múlt őszin asszem meg a Watchmen fogyott el elég hamar, mert "csak" 100 db-ot árultak belőle.Mivel a kiadója nem képregénykiadó, így a börzére nem jött ki eladni, csak a nagykernek adtak oda 100 darabot, hogy hátha elfogy... :)
A BR tényleg sokkal, de sokkal jobb. :DDe ez még nem jelent meg magyarul mangában, ugye? :headscratch:
Könyvben olvastad Kaine ?Minden verzióját ismerem. :) Először láttam a filmet szerencsére, így nekem a film nem volt csalódás. Az is nagyon tetszett. Aztán jött a könyv, amikor kiadták magyarul. Még sokkal jobb volt. Utoljára került sor a mangára. Alig hihető, de legalább annyival jobb volt a könyvnél, mint a könyv a filmnél. ;) Az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb képregénye volt, amit olvastam.
De. Sajnos.Úgyhogy ez kivételesen kicsit sem helytálló, Ben. Állat jó volt annak a 15 részes sorozatnak szinte minden része. Nekem is az egyik legelső japán filmes élményem volt. Már amikor meghallottam, hogy miről szól, akkor tudtam, hogy baromi jó lesz. :D :D
Battle Royale film is van, talán két részes.Igazából nem két részes, csak a sikerre való tekintettel készítettek még egyet belőle, de az nagyon gyenge lett.
Ben ráb*sztál én szeretek egyes mangákat. ;D
3. Később kezdődik a Pokémon miatta. :'( :hehe:
Ben most biztos őrjöng itt, a Marveles fórumon... :hehe:Nem ő az egyetlen aki ferde szemmel néz a tagságra. ;)
A Death Note filmek tetszettek valakinek ?
3. Később kezdődik a Pokémon miatta. :'( :hehe::lol:
Akinek meg kicsit mélyebb tartalom kell, vegye elő az NGE-t. :D
Kérlek ne magyarul írd, mert idegesítő, jóó az Sasuke-nak is.Mivel a helyes átírása magyarra Szaszuke, így épp az angolos Sasuke az idegesítő.
és ez a fullmetal allchemist létezik valamiféle magyar változatban?A rajzfilmet ajánlom, a mangát nem olvastam, az nem tudom, mennyire jó. :)
Az Elfen Liedet pedig kimondotan sz@rnak tartom.Az nekem sem tetszett. Nem tudtam elviselni a "lány" hétköznapi énjét, idegesített.
GitS-nek az első filmje tényleg lassú, de ott inkább a mögöttes tartalom az, ami örökéletű klasszikussá teszi. Teljesen más, mint a manga, de a hangulata páratlan. A második rész, az Innocence már inkább a nyomozásra hajaz, de a közepén lévő eszmefuttatás már-már az első rész szintjén van. A sorozata meg zseniális. Nemrég néztem meg mindkét évadot, és egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Az a fura, hogy egy olyan zsánerben ügyködik, ami inkább a nyugatiak játszótere szokott lenni, mégpedig a nagyszabású összeesküvésekről szóló thrillerben, de a saját világában rejlő lehetőségek korlátainak lehető legjobban történő kihasználásával és a több csavart és szándékos csapdát tartalmazó történetvezetésével az egyik legjobb összeesküvéses történet, amit eddig valaha kitaláltak. És ami a legszebb, hogy ezt háromszor megcsinálja egymás után zsinórban, mert a történetzáró nagyfilm is van olyan jó, mint a sorozatok, igaz, az időlimit miatt elég szűkös lett már néhol.Hát, akkor úgy tűnik meg kell szereznem a sorozatot is.
FMA-ról még nem tudok nyilatkozni, azt most szedtem le (elképesztően nehéz belőle japán nyelvűt találni, az egész net az angol szinkronnal van tele).
A Vadász lelke hány oldalas is volt?48
a sorozat nem osztható fel úgy, hogy egy darabig vehetem, utána meg a fene bánja.Ezt hogy érted? Ha menne, mehetne végig is...
Ha ilyet akarsz, gondolkozz maximum 96 oldalban és két részben.Ezt nem értem. 96 oldal és két rész? A 48 oldal a két rész. Vagy évi 2-t mondasz? Azon mit gondolkodjak, az már besült egyszer.
Ezt hogy érted? Ha menne, mehetne végig is...Nem, ne kiadóként nézd. Vásárlóként: van egy hatvan részes sorozat, ami nem olyan, mint a Pókember, hogy vannak benne 1-től nyolc-tizenkét füzetig terjedő sztorik, amik között vagy van kapcsolat, vagy nincs. Ez egy hatvan részre bontott képiesített regény, egy egybefüggő történet. Ennél nem lehet olyat, hogy megveszek belőle pár füzetet, és ha kimarad egy-kettő, a fene bánja, nem maradtam le semmiről. Ha egyszer belekezd valaki, akkor ott vagy lemond arról, hogy megtudja a sztori végét, vagy arra kötelezi magát, hogy megveszi végig. És ebben a formában így kiadni, hogy gyakorlatilag 1000 HUF/füzet, és a megjelenése is attól függ, hogy vagyunk-e elegen hozzá... ehhez 2-300 nagyin lelkes és elkötelezett és megfelelő anyagi hátterű ember kell (a türelem egy része csak, eredetiben is elment hat évig, de a HC-k is most öt egymás utáni évben jelennek majd meg). Ha ilyen formában akarsz kiadni valamit, gondolkozz maximum 96 oldalas történetekben, az belefér két ilyen füzetbe, de ne egy kvázi végtelen szappanoperában. Az Y erre nem alkalmas. Akkor már inkább Hellblazer, vagy egy másik szívügyed, egy Birds of Prey.
Hát, én kegyetlen őszinte leszek: én sohára kattintottam, mert nem hogy az Y-ért, de még másért sem fizetnénk nagyon ennyit ha csak 48 oldal az egész... :roll:Hát, ha már a vérbeli DC-fan se venné meg, tényleg mire számíthatnék? :) Dobtam az ötletet, srácok, köszi a hozzászólásokat.
Batman= Képes Kiadó. Ebbe nem is érdemes jobban belemenni. ;)
Különben eszembe jutott egy ötlet amivel biztosan kitudom majd szúrni a 3d-t tartalmazó újságokat, de ezt csak kipróbálás után árulom majd el.Nehogy esetleg mi is úgy tudjuk most megvenni az új számot, mi? :D
Csak aztán belegondoltam, hogy ez a módszer csak abban az esetben jön be, ha pont a csomag tetején van az a kártya, máskülönben vakargathatom én itéletnapig,Vagy amígle nem fúrsz a recés kártyáig. ;D
A halálcsapás már igen ,a következő 28-án fog ( BLACK ADAM )
Nos megjött a Sandman. Hát ez enyhén szólva is baromi vastag, a 100 oldalas tpb-kre mindig is furcsa volt nekem a könyv szót hazsnálni, de ez már tényleg KÖNYV. Gyönyörű a kiadvány mellesleg. (Persze ha ezt is Ati csinálta, akkor bűnronda! ;D)
Megjelent a DC. sorozat Fekete Ádám - os szám.
venom a poszteren mi van? :D
és miylen figurák?
Spider-man Hősök És Gonosztevők 25 - Újabb poszterrel. HulkÉs újabb bödönnel. :D
miután megkaparintották a a csodálatos Spider-Man kilövőtAmi mellesleg engem egy az egyben Rozsomákra emlékeztet. ;D
Én nem mondanám, nekem tetszik. Én igazából még szívesen megvettem volna párat (Robin, Superboy Prime, stb), csak túl drágának találom én ezt... :roll:
Én elfogult vagyok , nekem mind tetszik, valamelyik kevésbé ,valamelyik jobban, de úgy összességében szépek.
Kicsit lekéstél, ez már vagy 2 napja volt friss hír a KN-n... :D
De azt ugye tudod, hogy ezek gyűjteményes kötetekben fognak megjelenni és évi két kötetet terveznek, a Supermant JMS fogja írni, a Batmant pedig Johns és Gary Frank fogja csinálni, ha jól emlékszem. ;)
Wow Batsy egész jó, végre elhagyták a tangát. Kár hogy Supinál még nem oldották meg ugyanezt... :roll:
Dc. Szuperhősök Sorozat 21 Pingvin
Mit vártál Ben ?
wonder Woman Bn vki?
Dok neked való, volt benne egy két kellemes meglepetés.
Tessék szerkeszteni egy nyomtatható karakter ismertetőt. :Dúgy mondtad, mintha a méregdrága magazinon kívül nem létezne más általad ismert alternatíva.
Venom. Szerinted BuB-bal mivel szórakozunk a Newgenen?Az egy dolog, hogy rajta dolgoztok, csak nem nyomtatható formában van, mert némelyiknek nagyobb a magassága, nincs egységes mérete a lapoknak. ;)
Miazhogy Fekete Kanári nincs benne? :D
Akkor ő ki?A titkos szerelmem. ;D
Na nem mintha az Íjász annyira monogám lenne. ;)Mintha valahol azt olvastam volna, hogy ez a sorozat volt a 2009-es év egyik legnagyobb tragédiája... Lehet ez is közrejátszott. :D
Ne lepődj meg ha egyik nap egy zöld nyílvesszőt találsz a farodban.;D Na és hol a másik barátnőm, a Vadásznő?
Na nem mintha az Íjász annyira monogám lenne. ;)
http://www.dccomics.com/media/product/1/3/13616_400x600.jpg
Itt. (http://netsurfclub.hu/users/newgen/gal/DC_kepregenyek/Dc%20Karakterek/Hosok/DC%20Univerzum-Hosok%201/HUNTRESS.jpg)(http://www.benreillyweb.extra.hu/gal/Misc/Comic_character_emotes/huntress.gif)Ne lepődj meg ha egyik nap egy zöld nyílvesszőt találsz a farodban.;D Na és hol a másik barátnőm, a Vadásznő?
Venom. Szerinted BuB-bal mivel szórakozunk a Newgenen?Ez nagyon király Ben, nem is tudtam hogy van ilyen. :oh: Klasszul megcsináltátok! 8)
http://netsurfclub.hu/users/newgen/index.php?spgmGal=DC_kepregenyek/Dc%20Karakterek&spgmFilters=
Itt.Köszi. Igazából az előbb csak álcáztam a valóságot. Nem a Kanári a barátnőm, hanem a Vadásznő. ;D Az az utolsó mondat, hogy valaki anyjának adta ki magát... :surp: én biztos nem hittem volna el. :D
Venom. Szerinted BuB-bal mivel szórakozunk a Newgenen?Ez nagyon király Ben, nem is tudtam hogy van ilyen. :oh: Klasszul megcsináltátok! 8)
http://netsurfclub.hu/users/newgen/index.php?spgmGal=DC_kepregenyek/Dc%20Karakterek&spgmFilters=
A kneten tárgyalják hogy elvben angolul folytatódik, mert valami fejestől kaptak infót.Kicsit le vannak maradva, hiszen mi már a Marvel Klubon beszéltünk róla a kiadó egyik vezető emberével, Péterrel. ;) Tehát ez nem újdonság.
De azért szegény mezei olvasó, aki nem jár fel netre, jól meglehet kavarodva, a cetli szerint utsó rész, a hátlulján meg ott virít Kísértet mint kövi rész.A kártyás is úgy szünt meg, hogy a hátoldalán ott volt a következő szám beharangozója. ;) Csak a weblapon tüntették fel, hogy megszünik.
Ez az, tiporják csak a mélybe. :twisted::lol: ;D
http://www.movieweb.com/news/NEPADPQVIA41TVÚristen, ezt kár volt megtudnom. :o
Könyörgöm, ne!!!!! :-\
Én sem a másoláson rökönyödtem meg, hanem Obama túlzott felhasználásán. A Savage Dragon-nál hónapokig őt futtatták.Én ezen sem rökönyödök meg, őt aztán folyamatosan használják, így próbálják meg az eladásaikat feldobni. Arra lennék kiváncsi, hogy ilyenkor nem járna Obama-nak jogdíj? Mert hát csak felhasználják az ő személyiségét és nevét egy alkotáshoz, ami bármennyire is közszereplő, nem túlzottan megengedett és pláne nem ingyenes.
Mi a baj veleKét szó: Frank Miller.
Nem, sok újat nem mutatott. Kvázi semmit. Viszont jó a szövegkörnyezete, kukiák a karakterek (még ha felszínesek is) és én imádom a noirt.
Nekem bejön a Sin City, szerintem hangulatos. Azt hiszem, ez megint az a helyzet, hogy ha valakinek nem tetszik, annak valószínűleg az egész stílus nem tetszik.
Szerintem mesteri is. Leggyakrabban vonalak nélkül dolgozik. Azért az nem semmi.
Mostanában nem tudom miket csinál, Miller, de hogy nem tud írni? 4 szóval meg lehet cáfolni: The Dark Knight Returns.Amit írt... 24 éve. A Year One-t meg 23 éve.
És a végső pusztítás: a Spirit forgatókönyve.Na, ebben egyetértek.
Amit írt... 24 éve. A Year One-t meg 23 éve.Na és? Ezek után kijelenteni hogy tőmondatokban ír, sőt, hogy nem is tud írni, nem gyenge elfogultság.
Mintha szándékosan csak a negyedszáz éves munkájára lenne hajlandó mindenki emlékezni, még fél perccel azután is, hogy látta a mostaniakat.Ez nagyon sok embernél van így. Sok színésznél stb. Mondjuk az utóbbi időkbe csak kaki tucat filmjeik vannak, de ha meghalljuk a nevüket, a régi nagy klasszikusok jutnak eszünkbe. Frank Millernél ugyanez van. Meghallom a nevét, rögtön a Batman: Első év jut eszembe. És amúgy, bár a 300 képregényt nem olvastam, a film eszméletlen jó szerintem.
De atzt tanácsolom aki szándékozik venni vmikor belőle hogy várja meg míg a Cartaphilus kiadónak lesz akciós hete az Alexandrán, akkor lesz rajt 35-40 is.
A többiek ne tudjanak róla, de ha befut az az árengedmény szólj légyszíves nekem is. Köszi. Örök hálám.:hehe: :hehe: :hehe: A kis álszent.
A többiek ne tudjanak róla, de ha befut az az árengedmény szólj légyszíves nekem is. Köszi. Örök hálám.:hehe: :hehe: :hehe: A kis álszent.
csak akkor siklók át felette ha Ben a gépem közelébe jut és kinyiffantja... :hehe:
Jó, de ezt nem lehet összehasonlítani a perfümökkel, ahol egy-egy sztár egy rakás lóvét kap a nevéért. Azért a képregényüzlet nem olyan nagy üzlet, hogy egy rakás lóvéért a nevüket adják hozzá (pláne nem ilyen kis kiadóknál, ahol ezek a képregények megjelennek). De az is igaz, hogy soha nem fogjuk megtudni, hogy mi az igaz abból, hogy társalkotók voltak ezek a színészek.szeretik a képregényeket? :)
[url=http://pokember.hu/]klikk[/url]
Olvassátok el a Képes Kiadó Batman "mangáját", a Halotti maszkot. Nekem jobban tetszett, mint eddig bármelyik Batman történet. :)Gondolkodtam rajta a feszten, hogy megvegyem-e, de inkább mást vettem helyette. Majd később beszerzem.
Úgy emlékszem, hogy itt is tenyerezik. Mármint, mielött kimászik a vízből, kinyúl, és akkor érzi meg, hogy itt új halál van. Persze ebből nem derül ki spec képesség, és a film nélkül biztos valam másra gondoltam volna: Lábszag, hullaszag...meg ilyenek.Ááá nem! Tökéletesen lejön, hogy érzi a körülötte levő energiákat, nem a szagra utal :D Márcsak a szóhasználat miatt is. Olyan szépen fogalmaz. Tényleg kinyúlik a vízből, de nem tudom, hogy azért amiért a filmben is használja a tenyerét, vagy csak úgy. sajnos mindíg ez van. Ha valaki kijön a vízből vagy épp elmerül valamiben vagy kiszabadul a törmelék alól, először kötelező felnyújtani az egyik kezét. X-men originsben dedpool, Pók1ben is azthiszem pókember, vagy Zöldmanó, Pók2-ben Peter és kismillió film és én már rosszul vagyok tőle, mint az ég felé kiáltástól.
Ja épp ezt akartam írni. Minél drámaibb, annál nagyobb a hatás :hehe:Jó csak már nem kéne agyonismételgetni. Most már azt szeretném látni, hogy kikaparja magát a befőttek alól ;D
Máskülönben csak kikaparná magát, mint öreganyám, ha magára rántja a befőttes polcot.:lol:
Elolvastam a Hellboyt is, de az kicsit se tetszett. Idézek a végéről, az ajánlóból.
"A Hellboy igazi műalkotás - eredeti..."
"Mike Mignola pedig az egyik legeredetibb alkotó, akinek műve egyszerre sötét és nyomasztó, lenyűgöző és magával ragadó, szatirikus és mulatságos."
"Hellboyt... egy varázsló idézi meg erre a világra. Sok-sok évvel később szembesül eredettörténetével, valamint azzal, hogy a mágus eljött érte, hogy földöntúli erejét saját szolgálatába állítsa."
Könyörgöm, hol van ebben egy szilánknyi eredetiség is? Minden második C kategóriás fantasy erről szól, és nem tévedés: a könyv tényleg mindössze ennyi. Hozzátéve még néhány nácit (ami szintén nem klisés kicsit se). Nyomozzunk valami után, majd egy csomó bunyó, kis misztikum (évezredek óta érintetlenül álló szobor/istenség a déli sarkon - mennyire eredeti ez már?) nagyjából ebben kimerül a teljes kötet. A sztori sötét, talán nyomasztó is, nem lenyűgöző egy kicsit sem, nem magával ragadó, többször letettem, mert untam, picit talán szatirikus, de kicsit sem mulatságos. Ennyit a reklámjáról.
A filmet olyan közepesnek, vagy annál picit jobbnak tartottam, de ez nulla volt. Monnyon le.
Drága, de van is miért. HC, külön papírborító dombornyomással, 200+ fényes lapú oldal, jó illat. :)Egen, csak furamód máshol egy ugyanilyen HC nem 75, hanem 50 dollárba fáj... vagy kevesebbe. A Masterworksök mindig is irreálisan felül voltak árazva, és a Marvel mostani eszméletlen áremelési mániája nagyon nem tett jót nekik (komolyan, egy ugyanolyan formátumú, oldalszámú, ugyanott nyomott Marvel-kötet átlag 5 dollárral kerül többe, mint egy DC és 10 dolcsival megy egy szintén ugyanolyan Image-kötet fölé).
Itt van a kezemben, szóval ja. Egész érdekesnek tűnik. Lesz mit olvasni a vonaton.Eh, szóval direkt cseles voltál és magadnak nem is rendeltél, mondván majd olvasod az enyémet? :D
Amugy nincs ezzel semmi baj, kivéve ha az a hobbija hogy megtöri a kötetek oldalát, akkor viszont lógjon :hehe:Miért, valahogy csak be kell, hogy jelölje, hogy hol hagyta abba. ;D
A Lencsilányt már az egekbe magasztalták páran, ha jól emlékszem Sepivel az élen. :DÉn ugyan nem. Zozi volt az. ;)
A DC most rakta fel az októberi megjelenéseit a honlapjára és meglepve látom hogy nincs köztük Birds of Prey #6. Csak ideiglenes szünet vagy elkaszálták, esetleg csak én hittem hogy ongoing?
Nem, azt már maxinak nevezik. :)Én is azt hittem, de azóta megtudtam, hogy ez a terminológia több mint másfél évtizede nincs érvényben. A mini minden olyan sorozatot lefed immár, ami egy vagy több párhuzamos, meg nem szakított történetfolyamot tartalmaz. Így az 52, a Countdown és a Trinity is minik a maguk 52 füzetével, de például a 2004. körüli 12 részes Marvel-sorozatok nagy része (pl. a Thanos) már ongoingok, csak rövid életűek.
Hú a mindenit! Ma vehettem kézbe még a múlt héten rendelt C. köteteket és hát ez A setét torony besza-behu, hogy milyen szép!Maximálisan egyetértek.
a Joker HC-t meg ne is említsük).Arról írnál pár sort? A megjelenése óta várja, hogy elolvassam, de ha nem jó, akkor nem éri meg a ráfordított időt.
Igazság szerint olyan, mint a Dark Knight Ledger-féle mindent szétkombináló, hat évre előre tervező (és furamód a terveit 101%-os hatékonysággal kivitelező), filozófiai nagymonológokat előadó Jokert próbálta volna a képregényes világba rakni,Ja, kivétel, hogy kimaradt belőle a TDK-s Joker legfontosabb kulcsszava, a káosz. innentől kezdve meg az egész hasonlat gyenge lábakon áll. A TDK Jokere ugyan nagyon tervezett előre, de igencsak rugalmas is volt, sőt, néha spontán változtatgatta a terveit. Pont azért volt zseniális bűnöző, mert már akkor tudta, mi lesz a következő két lépés.
Joker tervez? Kérdezzük meg őt, mit gondol erről. :) 0:52-től (http://www.youtube.com/watch?v=pfmkRi_tr9c).
Kösz a véleményeket, akkor ezt nem olvasom el.
meg abban is, hogy ahhoz képest, hogy egy láthatóan szociopata elmebetegnek dolgoznak, az emberei tökéletes pontossággal és fegyelemmel hajtják végre a terveit, akár egy jól képzett kommandóalakulat...Nem voltak azok szociopaták. A temetéses jelenetből ne indulj ki. AZ elején a bankrablók biztosa nem voltak azok. Szerintem körülvette magát szociopatákkal is az őrült feladatokra, mert fizetett, "jómunkásemberekkel" is a precíz melókra. A logika sokkal inkább ott bicsaklik meg, amikor felégeti a pénzt...egyszerűen érthetetlen, hogy az emberei, akár szociopaták, akár normális eszű bűnözők, azt látva, hogy több 100 millió dollárt eléget, hogy-hogy nem fordultak ellene.
red robin tulajdonképpen kicsoda? Tim vagy jason?
Batman hogy halt meg
Hát azért kevés olyan rajzoló van szerintem aki ennyire élethűen, ennyire jó arcokkal és anatómiával dolgozik ;)Összesen két figurát rajzol, és néha már azt is rosszúl.
Ezt nem hiszem el... bats visszakapja a sárga bizz bazz logóját...Én ezt a logót mindig jobban szerettem, úgyhogy nekem tetszik. :D
Hát azért kevés olyan rajzoló van szerintem aki ennyire élethűen, ennyire jó arcokkal és anatómiával dolgozik ;)Összesen két figurát rajzol, és néha már azt is rosszúl.
Nézd végig a legutóbbi ÚBA kötetet, az előzőek tetszettek, de az hemzseg a hibáktól.
Jae Lee rajzait érzem abszolut realisztikusnak, és nála nem egypetéjű ikrek népesítik be a földet.
Inkább harmadikra tökmindegy.Szeretsz mindent jobban tudni, mi? :P Igazából nem mindegy? :)
Alexandrában akciók vannak....
Aki még nem szerezte be a Watchment illetve a Simpson családot, az most féláron megteheti!
Simpson család 1. kötet 1240Ft
Watchmen 1-3. kötet: 1290Ft/db
Más képregény nem tudom le van-e akciózva, de lehet érdemes lesz jobban átböngészni a listát...
Tegnap folyt egy kis eszmecsere a Mozaik képregényről,ennek apropójából kérdezném én .Itt mindenki csak szuperhősös képregényt olvas , vagy vannak olyanok is mint én , hogy magyar képregényeket is szívesen lapozgat?
Ben , Neked megvan az a Alfa különszám amiben először szerepeltek Magyarországon szuperhősök ?
Nagyon úgy tűnt , hogy sokan a régebbi képregényeket nem nagyon ismerik.
A kérdésemmel arra akartam kilyukadni ( nem feltétlenül csak magyar vonatkozásban ) , hogy ki milyen lapokat , gyűjt és olvas.
nem listát kértem csak érdekelt ki merre nyomul.Hát, akkor még amit talán érdemes hozzátennem, azok a különböző sci-fi (főleg Star Trek, és a kiskiadós címek), meg jelenlegi G.I. joe címek, bár ezeknek a gyűjtésére már nem igazán jut anyagi forrás... :( Plusz a Tiny Titans, abból minden tpb-t megveszek, még ha egy hétig nem eszek utána akkor is. :)
A Transformersből egy sincs, az sose érdekelt, a filmet se láttam és még egy képregényt se olvastam belőle.Pedig a Marveles sorozat szerintem nagyon jó volt. Én régen imádtam.
2. számban még pókember is szerepel.Erre emlékszem, a régi CSP-ben reklámozták is.
Pedig egyszer majd tehetnél vele egy próbát, pár rész után magával tudja ragadni az olvasót. ;)Talán egyszer, de így látatlanban nem szeretném megvenni.
Engem se érdekelt soha se a Transzi
Majd átküldöm. De nehogy eláruld hogy tőlem van, mert belehalnék a szégyenbe.
Csak nehogy véletlenül a Fucking Royale-t küldd át Ben :hehe:Ha a szereplők ugyanazok, mint a filmben, az is jöhet. :hehe:
Már megint ez a mangaellenesség...
Csak nehogy véletlenül a Fucking Royale-t küldd át Ben :hehe:Ha a szereplők ugyanazok, mint a filmben, az is jöhet. :hehe:
Kikérem magamnak. Engem még sosem sértettek meg így. :'(Bocsánatodért esedezem ( nincs most pénzem gép javítására ) , börzén kibékülünk valami alkoholos mellett.
A sztori összes szereplője 14 éves. Biztos nem akarod ezt egy pöttyet jobban meggondolni?Csak nehogy véletlenül a Fucking Royale-t küldd át Ben :hehe:Ha a szereplők ugyanazok, mint a filmben, az is jöhet. :hehe:
A sztori összes szereplője 14 éves.Szóval te még soha nem olvastál készülő filmekről semmit? :stupid: 14 éveseket játszanak. Arról nem is beszélve, hogy azóta eltelt újabb 10 év. :D
Tegnap folyt egy kis eszmecsere a Mozaik képregényről,ennek apropójából kérdezném én .Itt mindenki csak szuperhősös képregényt olvas , vagy vannak olyanok is mint én , hogy magyar képregényeket is szívesen lapozgat?Szoktam magyarokat is olvasni. A stripek közül a Papír-ont és Tomstert szeretem. Lakatos István is nagyon jó. A régi kalandponyvák szerintem nem jók, Rejtő kimaradt.
Nekem amúgy az abszolút kedvenc Rejtő könyvem Az ellopott futár, ajánlani tudom mindenkinek. :)Komolyan? Az volt azon kevesek egyike, amit alig bírtam végigolvasni. Egyszer félbe is hagytam.
Valamelyik képregényből kimaradt egy oldal , az új kiadásokból. :headscratch: Talán a Piszkos Fred, a kapitányból.Nem abból, hanem ami legutoljára jelent meg.
Nekem amúgy az abszolút kedvenc Rejtő könyvem Az ellopott futár, ajánlani tudom mindenkinek. :)Komolyan? Az volt azon kevesek egyike, amit alig bírtam végigolvasni. Egyszer félbe is hagytam.
Akkor viszont Sepikém szégyeld magad, mert te még jó múltkor itt a fórumon azt írtad nekem, hogy a Maszk előbb volt film.Én ilyet nem mondtam. ;) Legalábbis még nyomokban sem emlékszem rá. :headscratch:
Legalábbis még nyomokban sem emlékszem rá. :headscratch:Ez még önmagában nem jelenti azt, hogy nem mondtad. ;) :cavinton:
Asterix jelent meg mostanában itthon ? Egyáltalán milyen Asterix kiadványok vannak ?
Más nagyon nem is lehetne. Csak az amerikaiak képesek olyan barbarizmust elkövetni, hogy egy francia albumot képregényfüzet méretre csökkentve adjanak ki.Á, nem, a franciáknál is jelent meg magazin méretben Asterix.
Ezek az Egmontos Asterixok képregények vagy könyv formátumuak ? :headscratch:
A reklámjukat láttam a kneten de az alexandrán pl nincs ilyesmi.
Az animét majd azután nézem meg, ha elolvastam az összes kötete, mert sztem elég fura lenne, hogy az első felét papíron olvasom, a másik felét meg monitoron nézem.
Én is erősen kacsingatok más cuccok or mangák fele egy ideje :hehe:
Ezzel pl nagyon szemezek: http://mangafan.hu/kiadvanyok/mangak/elni
Már amikor a buszon dob gyakorlatilag ad hoc egy négy lépéses és halál pontos várható eseménysort egy vadidegenre vagy amikor elintézi az ügynököket, akikről épp csak hallott, már szinte fájt, annyira látszott, hogy az egész mögött egy író felépített logikai sora, mintsem egy hihető történetfolyam állHát. SZerintem ez abszolút nem erőltetett. Az ügynököket úgy intézte el, hogy megtudta nevüket és az arcukat egy kis csellel...nem kellett hozzá ismerni őket, hogy meghaljanak, a lista szabályai szerint pusztán enyni kellet neki. Nem értem, ezzel mi volt a bajod.
Akármekkora IQ-ja van, Kira egy középsulis srác volt, mégis olyan pszichológiai profilokat állított fel és jósolt meg azok alapján pontos cselekedeteket, hogy még a Profiler sorozat írói is nyeltek volna tőle.Hát, szerintem nem volt az olyan hűdekomoly "pszichológiai profil". Egy olyan következtetésből indult ki, amely egy kis ésszel és emberismerettel könnyen belátható volt. Mellesleg a jó emberismeret szerintem valakinél tehetség is, nem egyszerűen a tapasztalat szüli. Nagyon jó megfigyelőnek kell lenni hozzá, és Kira pont ilyen. A részletek mellett elsuhanó, a "nem látja a fától az erdőt" típusú emberek lehetnek akár 70 évesek is, közel sem biztos, hogy jobb emberismerők, min mondjuk egy ilyesmiben tehetséges, 18-20 éves srác.
De még ha nem is így lenne, akkor se tetszett, hogy teljesen nélkülözi az egész az emberi tényezőt, és ezen az se segít, ha az író eleve úgy indít, hogy egy ilyen történetet akart, amiben mozgó sakkbábok szerepelnek, nem érző lények. Az egész steril, élettelen, és akármennyire húzzuk a feszültséget az ügy nyolcvanadik csavarjával, akkor is roppant összetett logikai egyenleteket levezető kartonbábuk adják elő.Ez tény, ezzel nem lehet vitatkozni. Nincs olyan karakter a műben, akivel egy átlag olvasó azonosulni tudna. A főszereplők az érzelemmentes, rideg logikát és következetességet képviselik, hatalmas önuralommal és önfegyelemmel. Pont ezért emelkednek ki ők a többiek közül, és pont ezért tudják maradéktalanul elérni a céljaikat. Pont ez tetszett, hogy végre egy nem olyan amerikánis giccstengert olvasok, amelyben végül felülkerekedik a nagy emberség, a nagy együttérzés, a nagy empátia és hasonló, a kommerszben általában nagy betűvel villóduzó kulcsszó. A többi, humánusabb mellékalak meg csak sodródik az árral, és nem kapnak olyan (legalábbis a 7. kötetig, mert addig olvastam) teret, hogy érzelmi tényezőt képviseljenek a történetben. A Death Note engem sem a fene nagy érzelmi átéléssel, emocionális katarzisélményévél varázsolt el. Akinek ez feltétel egy jó, és szerethető sztorihoz, annka meg tudom érteni, hogy nem fekszik a Death Note.
A nagy "KULT" képregény ? Annyira jó ?
Én szénné röhögtem magam és azóta kézről kézre jár a baráti körben.
Hát nem tom... Nincs annyi pénz amennyi comic érdekle lassan... És még a Másik 1-2 sincs meg, Tomi meg már tolja az Új ÚBA-t... :uhoh:Jövőre lelassítok, kevesebb könyvet fogok megjelentetni. Sajnos nagyon sokan nem érik utol magukat, ami nekem meg nagy veszteségeket hoz. A Másik 1-2 NAGYON sokaknak nincs meg, nem igazán sok fogyott el belőle.
Hát nem tom... Nincs annyi pénz amennyi comic érdekle lassan... És még a Másik 1-2 sincs meg, Tomi meg már tolja az Új ÚBA-t... :uhoh:Jövőre lelassítok, kevesebb könyvet fogok megjelentetni. Sajnos nagyon sokan nem érik utol magukat, ami nekem meg nagy veszteségeket hoz. A Másik 1-2 NAGYON sokaknak nincs meg, nem igazán sok fogyott el belőle.
Tudom én dolgozom , de én ezt nagyon sajnálom , nekem ez a megjelenési "sűrűség" is néha kevés.Igen, "rátok" gondolva adtam ki az Új Titkos Háborút, a Vadász lelkét, vagy a Mutánsvilágokat. Jövőre meg a füzeteket. :)
De jobb az egyáltalán ha lelassítasz ?Mindenképpen (remélem). Bízom abban is, hogy akik elmaradtak, fel tudnak zárkózni, de ha ez nem is történne meg, legalább nem erősítem tovább a veszteséget azzal, hogy a következőket még kevesebben vennék meg.
Hmm. Marvel Extra, 128 oldal, 5 történet, plusz dokumentációk és szép, strapabíró kivitelezés... 2490 ft. ;)
Egyedül a kisebb méret a különbség.
Akkor vegyük a Hush visszatért. Majdnem 6000 a két kötet, a történet óborzalom, a rajzok ratyik. Ehhez képest egyáltalán nem sok 3380 ft.Höhö, nekem jobban tetszett a visszatér, mint az eredeti Hush. Én azt tartottam amolyan már túl sok mindent tettek bele, hogy még egyet csavarjanak a sztorin. A Visszatérnek az árát csak az megérte, amikor a Zöld Íjász majdnem leverte Batmant, amiért akkora bunkó volt. ;D
Höhö, nekem jobban tetszett a visszatér, mint az eredeti Hush.
De a lényeg, hogy egy kiadvány borítóárát nem határozhatja meg a benne lévő sztori milyensége. Arról nem is beszélve, hogy ugye emberfüggő. Adott egy jogdíj, egy nyomdaköltség, meg egyebek, ami közel hasonló minden képregénykönyvnél. Ha attól drágább lehetne valami, mert jó sztori van benne, akkor a Vadász lelke lehetett volna 4500 ft is. ;)
Nekem simán megér ennyit, és nem hasonlítgatom más kötetek méretéhez vagy árához.Ez abszolút pozitívum. ;) :spidey:
Egyébként lehet, hogy azért kerül ennyibe, mert előre kipengették az egész sorozat kiadási jogainak az árát.Ez majdnem kizárt dolog. Nem mintha nem lenne rá pénzük, de elég hosszú sorozat és elég necces volt belevágni is.
Eddig a legjobb Batman magyarul az Arkham meg az Első év volt.
Nekem is tetszett a fennti kettő de a Supigirl & Hush-al sem volt bajom. 8)
A vég kezdete.
Dehogynem, a Semictől.
Dehogynem, a Semictől.
Azért ezt te sem gondolod komolyan :lol: Ők jelenleg Marvel ügyben csak a Punny Parker-t tudják felmutatni azt is gyatra minőségben! Te legalább kiadsz mást is Marvelen belül+ehhez jönnek még az egyéb kiadótól származó könyvek 8)
A Semic véleményem szerint soha a büdös életben nem fog téged utolérni. Főleg a mostani helyzetüket nézve :drying:
Max 1 évig Kaine egy kis szünetet tart Marvel-fronton, kiad pár más dolgot, más kiadóktól.Ja, kipróbálok valami mangát végre. ;D
Max 1 évig Kaine egy kis szünetet tart Marvel-fronton, kiad pár más dolgot, más kiadóktól.Ja, kipróbálok valami mangát végre. ;D
Meztelen nénik, véres kaszabolások, démonok, nyami! ;)A Vampirella után ez a műfaj nem is áll távol Kaine-től.
Meztelen nénik, véres kaszabolások, démonok, nyami! ;)A Vampirella után ez a műfaj nem is áll távol Kaine-től.
Amikor a nagy bevásárló hálózatok 300ft ért vesztegetik a mangákat, nem hiszem , hogy nagyon megérte volna kiadni őket.
Cartaphilus Könyvkiadó könyveit 40% kedvezménnyel Aexandra ...Lehet rabolni.Kössz az infót, gyorsan be is rendeltem pár kötetet.
Ezt benyaltad.Sandman 3 nincs. ( Megjelent már egyáltalán ? ) :headscratch:
Ezt benyaltad.Sandman 3 nincs. ( Megjelent már egyáltalán ? ) :headscratch:
Esetleg egy Morrison első tpb-t meg lehet fontolni,
Ez fura már csak azért is mert a képregény fanok között is vannak szép számmal olyanok akik pont az ilyen morbid dolgokra vevők nem pedig a sztreccsruhás hősökre :roll:Nemhogy azt hidd. Szigorúan képregényesekre nézve a vertigo kiadványai réteg a rétegen belül. Ők szándékosan könyvesbolti, vagyis teljes közönséges szinten gondolkoznak. Tomi mondja jól, akkor lenen egy halvány esély, ha a nem képregényes közül sikerülne elcsípni ennek a kis arányú olvasóközönségnek a maradékát, vagy törvénybe foglalni, hogy a 13-16 éves fiúk könyvutalványban kapják a zsebpénz egy részét. :)
Nem igaz, hogy nem szeretem JMS-t, csak Pókemberhez ne engedjék közel. :) Az F4-be írt nagyon jókat, méghozzá annyira, hogy ki is szeretném adni.Hol? Mikor? Kihagytam valahol egy füzetet, ami nem arról szólt, hogy mindenki sír, hogy mennyire rossz nekik és hogy mennyire diszfunkcionális az egész család?
JMS-t pedig azért gondoltam, mert még nem igazán láttam, hogy valami csekély jó szót írtál volna róla,Hát, nagyon nem szoktam dicsérni, ez biztos. ;D Annyira elcseszte a Pókembert a hülye ötleteivel, de azt azért elismerem, hogy a stílusa nem rossz. Amikor elkezdte az F4-et, abba is hagytam annak vételét, mert féltem, hogy ott is ugyanúgy fel akarja majd törni a sok éve letett mérföldköveket, de véletlenül kaptam kölcsön egyet valakitől (a vicces, hogy nem azt adta kölcsön, csak angol füzet lévén volt benne három sztori, és ez is benne volt), ami kifejezetten tetszett. A folytatása meg megvolt nekem, így összeállt a kép.
De hogyhogy csak a 4.-et olvastad? :hehe: Már 7 is van.
Amint megtudom a civil neved hulla vagy...
:hehe:
A rajz pedig kb*szott szép.
Nem holnap dolgozom és ott jó lesz elolvasni. Kimegyek szoliból és reggel megveszem.
Na ne. Megelőztél. Milyen volt ?Még nem olvastam. Ma is dolgoztam, most értem haza, de most meg elpakolom a tegnapi cuccokat, meg összeszámolom őket.
Egészen kicsit túlbonyolított a képregényhez képest. Kábé 25-ig láttam, ott még élt L.
Ezért baj, hogy japán nevük van. ;DMármint a Mihael Keehl? :)
Mármint a Mihael Keehl? :)Hm? Nem, a Mello.
Sziasztok! Lenne egy kérdésem: a Terminator képregény-a Szukits által kiadott-teljes történet volt? Mert csak a Tűzvihar 1-2-3. részét lelem, pedig a 3.szám végén jelzi,hogy a következő az akkori év decemberében várható. Tehát van /volt egyáltalán 4.szám?Nem volt, ha jól tudom, a sorozat a 3. számmal véget ért nálunk.
Előre is köszönöm a segítséget!
Ma bevittem 4 kötet Walking Dead-et, hogy naponta elolvasok egyet meló közben, de ma hármat is elolvastam belőle. :) Az 54. résznél tartok, most kicsit leült a sztori, de a börtönös rész vége baromi jó volt.Az egész börtönös rész baromi jó volt. A végén sajnáltam őket.
Majd 60 évesen mi is hozzászólunk , nagyon jó a börtönös rész. :D
Na, ez érdekes. A Marvel és a DC közös nagy reklámújsága, a Wizard lehúzta a rolót.
itt meg a Jsa Társaság lett, úgy, hogy a Supergirlben még Szövetség voltBiztos, hogy ugyanaz a kettő?
Akkor másik kérdés: Mit élveznek ezen a nézők?Gondolom, ugyanazt, amit a Rémálom az Elm utcában-sorozaton, a Péntek 13-szériában, a kismilliárd Fűrész-filmben vagy akár a Sikoly-trilógiában (amit kész csoda, hogy nem folytattak azóta sem). Az ilyen mindenkitkinyírunk trancsírhorrorok mindig is népszerűek voltak, és minél alacsonyabb a forgatókönyv szerinti áldozatok átlagéletkora, annál jobban szeretik.
Ha már annyi szó esik róla megnézem én is. Azért nem túl félős ugye? :Dde.
Na összességében tetszik a film, van benne néhány elég brutál rész :skullbones: Leginkább a főszereplő lány jött be. :)Hanyadik résszel kezdted?
Gondolom, ugyanazt, amit a Rémálom az Elm utcában-sorozaton, a Péntek 13-szériában, a kismilliárd Fűrész-filmben vagy akár a Sikoly-trilógiában (amit kész csoda, hogy nem folytattak azóta sem).
Ja meg még a Pokolról Pokolra alcímmel eláttott részt, az egy kifejezetten intelligens thriller (és igen, ebben is benne van a kiscsaj, csak itt már felnőtt, érdekes, hogy azok lettek a jobb részek, amikben ő szerepelt).Érdekes, ez az Elm utcával is így van.
Hát erre a filmre elég nehéz is azt mondani, hogy szereti az ember, meg hogy tetszik, mert nincs sok szeretnivaló benne, az tuti.
Max a főszereplő csaj.Na összességében tetszik a film, van benne néhány elég brutál rész :skullbones: Leginkább a főszereplő lány jött be. :)Hanyadik résszel kezdted?
Ha az 1-el, akkor nézd még meg a 2.-at, az a legbetegebb film, amit eddig láttam.
De abban is még ugyanaz a kiscsaj van.
Ja meg még a Pokolról Pokolra alcímmel eláttott részt, az egy kifejezetten intelligens thriller (és igen, ebben is benne van a kiscsaj, csak itt már felnőtt, érdekes, hogy azok lettek a jobb részek, amikben ő szerepelt). A többit nyugodtan hagyhatod a fenébe, nem sokról maradsz le.
Ezen kívűl még a 3. 4.-et láttam, de azok tényleg egy szinten vannak bármelyik b kategóriás slasherrel.
Tomi lerendezné mindet 6 danos ütéseivel.
Egy kicsit. Sztem ezek a részek még a börtön támadását(amikor a feleséget meg az újszülöttjét is lelövik) is übereli.Pedig azt hittem annál sokkolóbb :shocking: már nem lehet.Engem azok azért jobban sokkoltak. De lehet, hogy azért, mert akkoriban egyben olvastam őket, és nem kellett egy hónapot várni.
a már kissé rohadt, vagyis puha koponyájukatA csontjuk is elrohad? :)
Ebben van valami,mert ha egyben olvasod folyamatos a feszültség,egy hónap kihagyással viszont még jobban lepadlózol az események láncolatátol.Egy kicsit. Sztem ezek a részek még a börtön támadását(amikor a feleséget meg az újszülöttjét is lelövik) is übereli.Pedig azt hittem annál sokkolóbb :shocking: már nem lehet.Engem azok azért jobban sokkoltak. De lehet, hogy azért, mert akkoriban egyben olvastam őket, és nem kellett egy hónapot várni.
A csontjuk is elrohad? :)Idővel. :)
4 füzet 3380-ért? :surp:
Hmm. Marvel Extra, 128 oldal, 5 történet, plusz dokumentációk és szép, strapabíró kivitelezés... 2490 ft. ;)
Egyedül a kisebb méret a különbség.
A Sandman 3-ban van a kedvenc idézetem (nem pontosan így):
Halál:
Az első élőlény létezésénél már ott voltam, vártam.
Mikor az utolsó élőlény is meghal, az én munkám véget ér.
Felpakolom a székeket az asztalokra, lekapcsolom a villanyt, és mikor elmegyek, bezárom magam mögött az univerzumot.
Ezután még visszatért Hush?
(vagyis, ők nyomnak ki Dc-t is, vagy csak Marvelt? :headscratch:)Egyes országokban igen, de ilyenkor ők is ugyanúgy licencelők, mint akár a Képes idehaza, nincsenek olyan monopol helyzetben, mint a Marvellel.
Ezen megint csak egy bugyija van, most a franc se érti, hogy akkor most hogy fog kinézni...
Ben mi a bajod a Sandman és Hellboyokkal ?
A Sandmant meddig olvastad?
Hellboy helyett pedig jobban kedvelem Etrigánt.
A Sandmant szeretem, de a Wacsi nekem se tetszett.
Erre jó az Y és a Prédikátor, például. :)Mindenképpen. Örülök is, hogy ilyen cuccok is vannak.
Manapság már én is így vagyok. Kommersz cuccot szinte már csak azokat olvasom, amiket itthon kiadnak.
nem hinném hogy valaha is kinőnék belőlük. :D
Melyikük az?Mármint Miléna?
;DNem, talgaby már megszokta, hogy kaine popkulturális műveltsége hajlott kora ellenére eléggé alacsony, és hogy alapvető geek-ismeretekkel is éppen csak rendelkezik. :) (Másik oldalról meg engem már kicsit aggaszt, hogy mekkora hányadukat ismerem fel... :uhoh:)
tgaby most borulhat le a székről. :hehe:
Nincs valami adat arról, hogy hány példányban kerül ki ez?De. IDW-s abszolút rekorder (eddig), majdnem hatvanezer példányt rendeltek be belőle. Ennek mondjuk nagyja elfekvő készletben van, a sorozat egy tipikus IDW-s széria szintjén mozog (tizenpárezer példány).
Az a godzilla láb anatómiailag valami brutálisan rossz, vagy csak én látom úgy?Igen, az. De nem is rajzolták meg gyakorlatilag sehova máshova, a képregényben is csak térd felett látszik folyton.
Miféle anatómiáról beszélünk egy több tízméteres kitalált monstrumnál?A kitalált lényeknek is van anatómiája. Még ha kaki, akkor is. :D
bár kérdés, akkor, hogy a G2 történéseit sutba vágja?
Hát akkor Diana csak visszakapta a tangáját... hö, mikre nem képesek a höbörgő fanok... :hehe:
Nem értem, Supi fiatal, Éjszárny nem Robin, nem értem én ezt az újrakezdést!Lénárd Laci kérésére írtam róla a heti5kepregeny blogra, de a lényeg itt az, hogy lesz legalább egy, de lehet, több sorozat is, amik a múltban játszódnak. A pólós Superman a többi címhez képest öt évvel korábban játszódó Action Comicsban lesz.
http://kepregeny.blog.hu/2011/08/30/district13_nyitas?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare )Jé, nem tudtam, hogy újabban képregényeladó vagyok. :headscratch:
Megvettem a Besenyő család képregényt.És milyen volt?
Viszont a Besenyőből kiderült, hogy ezek a palik nem csinálnak semmit, a poénok 90%-át Szászi Móni találta ki (magát a Besenyő családot is), ő írta a jeleneteket, a többiek csak 1-1 poént tettek hozzá, és betanulták őket. :surp:Ezt én se tudtam. :surp: Mondjuk igaz, hogy én nem vagyok annyira L'art pour l'art fan.
Ha Superman testét erőtér védi ami meggátolja a ruháját abban hogy megsérüljön,akkor a köpenye hogy a ménkübe nem szakad le ha átlépi a hangsebesség 2-3 szorosát ? :superman:
Kérdezd meg Sheldont
Ha Superman testét erőtér védi ami meggátolja a ruháját abban hogy megsérüljön,akkor a köpenye hogy a ménkübe nem szakad le ha átlépi a hangsebesség 2-3 szorosát ? :superman:A nagy sebességtől nem szakadhat le, csak a gyorsulástól.
És különben is Martha Kent csinálta a ruhát, nem Lois. :brow:
Én nem így értettem ? :headscratch:Ha Superman testét erőtér védi ami meggátolja a ruháját abban hogy megsérüljön,akkor a köpenye hogy a ménkübe nem szakad le ha átlépi a hangsebesség 2-3 szorosát ? :superman:A nagy sebességtől nem szakadhat le, csak a gyorsulástól.
Én nem így értettem ? :headscratch:Nem tudom, hogy értetted, de nem ezt írtad. :)
Annyi jót mondtatok róla, hogy már muszáj nekem is megszerezni :lol: remélem a következő börzén sikerül.Állítólag 50 példányt nyomott belőle Zsombor és mind el is kelt, úgyhogy vele kell egyeztetni, ha szeretnél még. De azt Tomi írta a 'képregényes események' szobában.
Ha Superman testét erőtér védi ami meggátolja a ruháját abban hogy megsérüljön,akkor a köpenye hogy a ménkübe nem szakad le ha átlépi a hangsebesség 2-3 szorosát ? :superman:
[Ha logikát keresnék egy képregényben,nem olvasnék képregényt. /quote]
Nos, kb. az ilyen megnyilvánulásokban látnak remek táptalajt véleményük igazolására azok, kik szerint a képregény mint műfaj gyerekeknek való rajzolt mese.
Nem nagyobb százalék, hanem 100. :)Néha azért itt is kilóg a lóláb.Ritkán de kilóg. ;)
Nos, kb. az ilyen megnyilvánulásokban látnak remek táptalajt véleményük igazolására azok, kik szerint a képregény mint műfaj gyerekeknek való rajzolt mese.A szuperhős-képregények rajzolt mesék is. Az érdekesség számomra inkább az, hogy mennyire berögzült az elmúlt egy-két évszázadban az a sztereotípia, hogy a mesék gyerekeknek valók, amikor előtte meglehetősen hosszú ideig pont, hogy kifejezetten felnőtteknek szóló történetek voltak, sokuk egyáltalán nem gyerekfülnek való.
A szuperhős-képregények rajzolt mesék is. Az érdekesség számomra inkább az, hogy mennyire berögzült az elmúlt egy-két évszázadban az a sztereotípia, hogy a mesék gyerekeknek valók, amikor előtte meglehetősen hosszú ideig pont, hogy kifejezetten felnőtteknek szóló történetek voltak, sokuk egyáltalán nem gyerekfülnek való.A hangsúly nálam is (bár ez lehet nem volt egyértelmű) a "gyerekeknek való"-n volt, nem a mesén. Nyilvánvaló, hogy a mese bármilyen korcsoportnak és értelmi színvonalnak szólhat. Bár az igaz, hogy sokan még mindig a gyerekeknek készült dolgokkal azonosítják.
Ugyanakkor ezzel is van csomó probléma, pl. mivel varrták rá a jelmezre a köpenyét? A pólya mellé pakoltak neki kriptoni kötőtűket?ráragasztották pillanatragasztóval.
vagy hogy jóval nagyobbat vesz fel, amit övvel vagy valamivel összehúz, az átváltozáskor pedig az öv vagy a madzag elszakad, de a nadrág elég bő, hogy rajta maradjon. Visszaváltozáskor meg szerez valahonnan egy másik madzagot, amivel összefogja.Ezzel meg az a baj, hogyha mindig nagyobbat venne fel, akkor Bannerként látszódna, hogy 30 számmal nagyobb gatya lóg rajta. :) szerintem ezt huzamosabb ideig nem alkalmazta Banner.
Ezzel meg az a baj, hogyha mindig nagyobbat venne fel, akkor Bannerként látszódna, hogy 30 számmal nagyobb gatya lóg rajta. :) szerintem ezt huzamosabb ideig nem alkalmazta Banner.
biztos láttátok már, de azért belinkelelm, ha már a másik topikban róla volt szó. Supergirly-nek új rucija is van természetesen az új világgal együtt:
http://dc.wikia.com/wiki/File:Supergirl_Vol_6_1.jpg
A mostani jelmezével direkt az volt a cél, hogy felnőttesebb legyen?
Szupival ellentétben az ő rucijának rosszat tett az újítás.
tetszik, hogy a kézfejére is ráhajlik a ruhája az alkarrólMint Sentrynek. :)
Nekem tetszik kifejezetten a gallér. Kicsit a Red son jut róla eszembe, komolyabb, egyenruhásabb lesz tőle a cucc. Ügyesen lecserélték a kívül hordott alsógatyát, tetszik, hogy a kézfejére is ráhajlik a ruhája az alkarról, ez a páncélszerű megjelenés pedig telitalálat.
Gondolom, amióta bucira lehet verni a fejét. (Action Comics 1.)
Gondolom, amióta bucira lehet verni a fejét. (Action Comics 1.)
Na, az Action Comics-beli jelmeze az megint egy más dolog... :roll:
Az alsógatya eltüntetésével nem lenne bajom, de azt is rosszul csinálták, az övbe kellett volna valamennyi sárga, így olyan, mintha kezeslábast viselne, mert csak egy egyszínű vörös csík választja el az alsó és a felsőtestét.No, és ha az övben lenne valami sárga, akkor nem kezeslábasnak tűnne ugyanúgy? Dehogynem. :D Nem értem, ezt hogy képzelted el.
A gallér meg a Red Son Supermanhez illett, mert az valóban egyenruhásabb akart lenni, de "normál" Superman esetén inkább gáz, karakteridegen.Miért lenne karakteridegen? Mert eddig nem volt? Akkor Pókembernél karakteridegen a fekete pókruha, mert korábban piros-kék volt? Akkor lenne karakteridegen, ha valami olyasmit közvetítene, ami egyértelműen szembemenne Szupi karakterével (pl egy halálfej lenne a köpenyén :D) Ez a gallér önmagában nem közvetít ilyesmit. Katonásabbnak is szerintem csak a Red son ruha miatt tűnik, mondom, önmagában bármelyik szuperhősjelmezre rá lehetne tenni, és nem egyből a vállapok, meg a kétgombsoros zubbony jutna róla eszünkbe. ;)
No, és ha az övben lenne valami sárga, akkor nem kezeslábasnak tűnne ugyanúgy? Dehogynem. :D Nem értem, ezt hogy képzelted el.
Miért lenne karakteridegen? Mert eddig nem volt? Akkor Pókembernél karakteridegen a fekete pókruha, mert korábban piros-kék volt? Akkor lenne karakteridegen, ha valami olyasmit közvetítene, ami egyértelműen szembemenne Szupi karakterével (pl egy halálfej lenne a köpenyén :D) Ez a gallér önmagában nem közvetít ilyesmit.
Katonásabbnak is szerintem csak a Red son ruha miatt tűnik, mondom, önmagában bármelyik szuperhősjelmezre rá lehetne tenni, és nem egyből a vállapok, meg a kétgombsoros zubbony jutna róla eszünkbe. ;)
Plusz az olvasásához igazából kell egy angol felsőfok.Ez melyik Moore műre nem igaz?
De mondhattam volna sok mainstream DC-s munkáját (Superman, Batman, Vigilante), az Image-alkiadóknak írt dolgait (Spawn, Violator, WildC.A.T.S., Youngblood, 1963). Ezek közel sem használnak olyan magas fokú nyelvezetet, mint amit általában vele társítunk.Hát igen, végülis logikus, hogy mainstream comic-ot nem fog úgy írni, hogy még az angol anyanyelvű, de kis szókincsű olvasó is bajban legyen néha, mit is olvas pontosan. Mondjuk én amikor olvastam tőle Batmant, Supermant, nehezebbnek tűnt értelmezni, mint egy átlagos író munkáját az említett karakterekhez tartozó címeken.
Rorschach's Journal. October First, 2013: Intellectual property carcass in alley this morning, tire tread on burst stomach. This company is milking me. I have seen its true face. The sequels are extended gutters and the gutters are full of blood and when the drains finally scrape bottom, all the vermin will drown. The accumulated filth of all their exploitation and mediocrity will foam up about their waists and all the producers and hacks will look up and shout "Save us!"... and I'll whisper "no."
Még mindig jobb, mintha folytatást írnának hozzá. Azt mindig jobban el lehet szúrni.
Azért az ami kint nagyon megy nem biztos , hogy nálunk is életképes.Ezt most mire föl mondtad? :headscratch:
néhány apróságot átírjon a karakter keletkezés történetében, így nem csak összehúzta a lámpás több évtizedes múltját, hanem kicsit fel is frissítette azt.Ez egy roppant finom és méltóságteljes megfogalmazás arra, hogy majdnem az egészet totál átírta, hogy illeszkedjen az amúgy a fél GL-mítosznak ellentmondó Blackest Nighthoz. :)
itthon megjelent Zöld Lámpás kötetről.Mikor jelent ez meg ? :cavinton:
Nem tudom, a DC hogy tudja megúszni ezeket.Pedig egyszerű, ha lebontod a két univerzumot a lényegére. A DC világa alapvetően mitikus tulajdonságú héroszokról szól (ne áltassa senki se magát: Batman is az). A Marvelt ezzel szemben Lee és az akkori Marvel-szerkesztőség egy olyan szappanoperának alkotta meg, aminek a főszereplői közül sokan emberfeletti képességekkel bírnak... ám attól még mindmáig egy neverending szappanopera maradt. Pókembernél nem azt olvassuk főként, hogy miként veszi fel a küzdelmet újra Oktopusszal vagy a Zöld Manóval, hanem hogy miként boldogul a nőkkel, milyen az élet a munkahelyén, mi történik May nénivel, a bandával, és a többi. (Ezért volt olyan marha sikeres Straczynski alatt: Peter Parkerrel foglalkozott inkább, nem a jelmezes alteregóval - arra ott volt mindig a társsorozat.) Batmannél, az állítólag marha emberi hősnél senkit se érdekel, hogy az álcaként tartott Bruce Wayne éppen kivel tartja fenn a playboy identitását vagy hogy a nevelt fiaival milyen családi gondjai akadnak, hanem hogy miként hárítja el Joker, Kétarc, Pingvin stb. legújabb furmányos tervét, amit Gotham ellen szőttek.
De azt valószínűnek tartom, hogy Bob Kane nem Mr. tökéletesnek alkotta meg annak idején ezt a karaktert.MIvel jóformán már bizonyított, hogy Kane ellopta a karaktert és pár füzet "rajzolásán" kívül (látta amúgy ezeket valaki? - Mert én nemrég találkoztam az elvileg restaurált változatokkal, és még a korhoz képest is feltűnően rondán rajzolt Kane azokon az oldalakon, amiket nem a kollégáitól lopott) halvány köze nem volt hozzá - pláne a történetek alakulásához - így ez biztosan igaz. :) Ám Bill Fingerék eredetileg tényleg egy sima jelmezes nyomozót szántak belőle, egyfajta hibridet Zorro és Sherlock Holmes között.
de a felsoroltak 90% túlságosan elrugaszkodott még képregényhez képest isEgyre inkább úgy érzem, te nem igazán olvasol DC-t. :) Az egész DC univerzum lényege valahol az, hogy elrugaszkodott legyen, ahol a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy zöld harisnyába öltözött férfi egy bumerángnyíl segítségével legyőzzön egy űrből érkezett radioaktív majomkatonát, és ez csak egy unalmas kedd legyen. A Marvelben mindenhez életszerűen akarnak közeledni (lásd a lentebbi szappanoperás analógiát), a DC-nél ezzel szemben az a szép, hogy bármi megtörténhet. Egy másik dimenzióból származó, szuperintelligens méhraj összefog egy nanoszekumdumok alatt regenerálódó mesterséges testbe költözött újfasiszta katonával és egy limbó-szerű fél-univerzumba épített fakunyhóban élő szuperzsenivel, hogy egy évmilliók óta kallódó marsbéli űrhajó fedélzetén megtárgyalják, miként kerülik meg a Föld körül felállított transzdimenzionális riasztóhálót? Megtörténhet. Megtörtént. Egy csapat felvesz a tagjai közé egy transzvesztita, intelligens és eléggé kommunikatív utcát? Megtörténhet. Megtörtént. Ugyanezt berakod a Marvelbe? Rögtön vagy paródiaképregénnyé kell változtatnod, vagy hallucinációvá, vagy valami nagyon eszement agyú alternatív valósággá. DC-nél? Egy újabb szokványos füzet.
Hivatalosan "rendes" ember, csak az írók fantáziája néha nagyon megszalad :) Ennek ellenére még mindig reálisabb a szemükből lézersugarat lődöző, sebezhetetlen, bolygófaló, 100-as erőkategóriába tartozó estébé kollégáknál.Nem Batman az az "átlagember", aki ilyeneket ver sz*rrá.
Szerintem pedig Nolan Batman filmjei szarok.
Pont ma néztem meg a Tim Burtonos filmeket, a visszatér néhol talán még a Batman & Robinnál is idegesítőbb tud lenni, nagyon öncélú, és amikor az embernek már a gatyája televan Tim Butonnel, akkor ez jobban szemet szúr.Pedig nekem újranézve az összes részt az tetszett a legjobban. Mondjuk Batman filmnek még csak tévedésből se nevezném. ;)
Hivatalosan "rendes" ember, csak az írók fantáziája néha nagyon megszalad :) Ennek ellenére még mindig reálisabb a szemükből lézersugarat lődöző, sebezhetetlen, bolygófaló, 100-as erőkategóriába tartozó estébé kollégáknál.Én is úgy gondolom, hogy sokkal realistább (vagy könnyebb elhinni), hogy bármiféle tudományos kísérlet eredményeképpen valaki emberfeletti képességekhez jut (nem túl elrugaszkodott ötlet, még drogokkal is elérhető rövid időre), mint az, hogy egy sima ember bármilyen harci kiképzést követően az első 3 emeletes zuhanását követően nem sérül meg úgy a dereka, hogy többé csak bottal tudna járni, nem pedig másnap - és utána minden héten - újra ráesni arra az (elvileg) fájó derekára. Batman talán realistábbnak indult, de hát Pókember is (eredetileg 10 ember erejével bírt), és gyakorlatilag minden képregény karakter. Ma viszont a Batman történetek velejét a főhős akarata adja/viszi, hogy bárhonnan feláll, összeszorított fogakkal. Hogy keménynek látszik (persze az is), és tántoríthatatlan. Pókemberből is minden idők egyik legsikeresebb története a bunyó a Tűz Urával, ahol csak az akaratával győz.
A Watchmen mint reális mű? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Azért mert van egy kis politikai társadalmi alap amire épül? Az is meg van másítva. A Watchmen ugyanannyira elképzelhetetlen, mint a Batman. Akármennyire is szeretnék a filmkészítők ezt beadni nekünk.Egyetértek, marhára nem realisztikus az a film - se a képregény. A maga korában a sok Superman mellett talán az volt.
És még mindig a kiindulópontig el se jutottunk. Batman nem azért mitikus hős, mert szuperember, hanem azért, mert az emberi énje teljesen másodlagos. Ő elsősorban BatmanVagyis inkább ő CSAK a Batman. Egyfajta érdekes játék volna, hogy mondj egy olyan történetet, aminek Bruce Wayne áll a középpontjában és vele foglalkozik. A No Man's Land eleji Mr. Wayne Goes to Washington. És gyakorlatilag ennyi. Pókembernél meg egész füzeteket találni, amikor gyakorlatilag fel se veszi a jelmezt.
A Watchmen mint reális mű? Ezt te sem gondolhatod komolyan. Azért mert van egy kis politikai társadalmi alap amire épül? Az is meg van másítva. A Watchmen ugyanannyira elképzelhetetlen, mint a Batman. Akármennyire is szeretnék a filmkészítők ezt beadni nekünk.Egyetértek, marhára nem realisztikus az a film - se a képregény. A maga korában a sok Superman mellett talán az volt.
Ron És Nerida:egy ilyen égbekiáltott kijelentésnél azért nekem több kell, hogy meggyőzzenek. A 2. részt egyébként én sem csipázom annyira nagyon-nagyon.
Szerintem pedig Nolan Batman filmjei szarok.
" Milyen vélekedés köszönhető Nolannak? Az, hogy Batman is csak ember? "Te nem olvastad végig az előző hozzászólásomat? (költői kérdés) Nem, tökre nem neki köszönhető. Akkor az X-Menek is szarok, mert Rozsomák nem húz kezeslábast? Szóval a csicsás ruháktól lesz jó film? Mint a Batman & Robin?
Igen. Hol vannak az említett szupererejű gonoszok? Hol vannak a csicsás ruhák. Ras úgy nézett ki mint egy bankár. Ez egy képregényből táplálkozó film, ergo képregényfilm, ne vegyük realistára a karaktert, mert nem azt szeretjük benne.
A Joker egy fos volt, bármennyire is sztárolják. Nicholson Jokere simán lepipálja, az ripacs volt, színpadias és őrült.A maga módján mindkettő zseniális, és bár a Nicholsonost én is jobban csipázom, a "Joker esszencia" a Sötét Lovagban jobban kidomborodik.
" Szerinted azért lett sok a bevétele, mert "realizálták"? "Ahha. Tim Burtonm 1989 Batman: 504 millió dollár bevétel, csak amerikában.
Igen. Azok is megnézték, akik Batman film közelébe sem mennének. Ez a siker titka. Minél több néző, annál több pénz, annál nagyobb siker.
" Pölö a Watchmen is bukott. "Oké, tényleg nem.
A Watchmen mint reális mű? Ezt te sem gondolhatod komolyan.
Nem kell velem egyetértened mivel ez az én véleményem. Az alábbi pedig a tied, amivel én sem értek egyet, bárhogy is magyarázzuk. :DNa neeem, én ilyenbe nem vagyok hajlandó belemenni. ;)
Batmannél, az állítólag marha emberi hősnél senkit se érdekel, hogy az álcaként tartott Bruce Wayne éppen kivel tartja fenn a playboy identitását vagy hogy a nevelt fiaival milyen családi gondjai akadnak, hanem hogy miként hárítja el Joker, Kétarc, Pingvin stb. legújabb furmányos tervét, amit Gotham ellen szőttek.Engem érdekelne az is. :)
Egyébként engem is. De sajnos Joker már megmondta az Arkhamban, hogy felesleges levenni a maszkját, mert "Ez az igazi arca".Batmannél, az állítólag marha emberi hősnél senkit se érdekel, hogy az álcaként tartott Bruce Wayne éppen kivel tartja fenn a playboy identitását vagy hogy a nevelt fiaival milyen családi gondjai akadnak, hanem hogy miként hárítja el Joker, Kétarc, Pingvin stb. legújabb furmányos tervét, amit Gotham ellen szőttek.Engem érdekelne az is. :)
Egy egér, vazzeg egy egér? ;D
He-man barátunk a DC-nél:WoW! Utóljára talán 9-10 évesen láttam tv-ben a sorozatot. Azóta semmit nem hallottam erről a karakterről. Talán tavaly annyit, hogy meg akarják filmesíteni.
He-man barátunk a DC-nél:WoW! Utóljára talán 9-10 évesen láttam tv-ben a sorozatot. Azóta semmit nem hallottam erről a karakterről. Talán tavaly annyit, hogy meg akarják filmesíteni.
Nem az 1987-es változatra gondoltam ;)He-man barátunk a DC-nél:WoW! Utóljára talán 9-10 évesen láttam tv-ben a sorozatot. Azóta semmit nem hallottam erről a karakterről. Talán tavaly annyit, hogy meg akarják filmesíteni.
Hiszen ezt már megfilmesítették. Igaz nem tavaly. ;)
Pedig Monica Geller is szerepelt benne. :)Courteney? Hmmm...
Legalábbis megszólalásig hasonlított rá, csak még nagyon fiatalon - olyan 18 lehetett talán?imdb-n checkoltam. Ő az.
Az igazat megvallva szerintem egy jó kis klasszikus, Sci-fi/fantasy/akció film, a jó régi VHS korszakból! Plusz, én már kaptam He-man babákat is karácsonyra gyerekkoromban! :brow:Nekem se jön be ez a new52. Egy He-Man film, meg .. nos... kétesélyes. Lehet, hogy elbukik, de az is lehet, hogy normálisan elkészítik, és sikerfilm lesz.
Egy mai film nem lenne rossz, de félő hogy a John Carter sorsára jutna!
Tetszik hogy a DC vissza felé is nyúl a gyökerei felé, meg nem is, hogy az alap figuráit elcseszi, ez az 52 sorozatok valahogy nem az igaziak. Az üzletpolitikájáról meg nem is beszélve!
zozit kérdezd, vagy Jút, de amúgy...Olyan sem sokszor volt még, hogy tg hozzám irányít valakit információért... ezek a mayák tudhattak valamit... :lol:
Robin felveszi a ruhát az a Batman utsó része volt, szval vhol jól emlékszel, de utána még egy jó 5 évig folytatódott az összevont Sup-Bat képregényben.Igeeen. Nah, akkor pontosítok: önálló Batman képregényként. Valóban a S&B ki is ment a fejemből (pedig mind megvan)
A mai tinik gondolom a csípőnacikra izgulnak! :hehe:Vagy rájöttek arra az alapvető igazságra, hogy nem az állandó (majdnem) meztelenség az izgató, hanem a karakter időnkénti vetkőztetése.
Nekem tetszik, komolyabban vehető.Egyetértek. :)
http://www.garfieldmagazin.hu/garfieldmagazin/index.php?option=com_content&view=article&id=55&Itemid=28
A Zseb-Garfield is kapható 107-résznél tart
A Garfield 273-résznél.
Most megszeretnék ismerkedni más képregényekkel is.
Erre már én is gondoltam ;) ha marad pénzem a börzén szerintem hozzátok is beugrom :brow:
Ugye kint lesztek?
Ne legyetek már ilyenek, egyikőtök sem volt 16, amikor az megjelent, és elolvasta! :D :hehe:
De komolyan szerintem addig még meg se találom, az idős hölgytől meg nem akarom 8000 Ft-ért beszerezni :roll:
Nem csak a Batman esett áldozatul, más képregényekből is maradtak ki oldalak. A Kétarcús rész is hiányos volt egyébként.
Na balogh44 ezzel csak még rosszabb, hogy nincsenek meg ;D
A Gyilkos tréfára a börzén fogok vadászni, de mivel most olcsó a Batman:Préda ezért azt megveszem magamnak névnapomra, feb. 03 ;D
Bár tényleg segítettetek, köszi az útmutatást ;)
Nem csak a Batman esett áldozatul, más képregényekből is maradtak ki oldalak. A Kétarcús rész is hiányos volt egyébként.
Ne is mond, máig zavar mikor nosztalgiából előveszem a 21-es számot!
Szóval akkor most levágták Joker arcát, ez azért elég beteg...Hát ez nagyon durva. :o
És aztán vissza szegecselte magára, majd mindenkiből Joker lett! :brow:
(http://media.comicvine.com/uploads/6/66037/2797500-prev_img_copy_super.jpeg)
Valamint melyik úgy össz-vissz a Marvel és a DC legsikeresebb címe?Ha a kiadók teljes történetére vetítjük, akkor nem. Marvelnél az X-Men, DC-nél Superman (ha meg a jelenleg a DC tulajdonában álló portfólió történelmét nézzük, akkor a mára Shazam néven ismert Captain Marvel-család). Pókember a leginkább konstans népszerűségű a kiadójánál – ezért is zászlóshajó cím az ASM –, de a csúcson elég ritkán volt. (Hetvenes évek első felében sanszos, előtte ott volt az F4, utána meg az X-ek, majd az Angyalok.)
(A Marvelnél Pkira tippelnék, a DC-nél meg Batmanre)
Nem tudjátok megmondani, hogy milyen versengés volt a DC és a Marvel között és mikor volt a legkiélezettebb.Mint bármilyen konkurencia között a szórakoztatóiparban. Mint az RTL Klub és a tv2 között idehaza, csak más színtéren. A legkiélezettebb úgy mindig. A kezdetekben, amikor Marvel Comicsszá vált, a Marvel volt a kreatívabb, de a hátrányban lévő, közel harminc éve meg pont fordítva: a Marvel stabil piacvezető (volt tavalyig), de a DC dobott be piacreformáló ötleteket, amiket végül a Marvel popularistább megoldásokkal ötletelenebbé, ám jövedelmezőbbé tett.
De igen.
A Pókemberes elején ez az adat szerepel: ...and his publication is under license from the Marvel Comics Group, Printed in Hungary 1982.
Nem tudok valami jól angolul, de a vége nem azt jelenti, hogy itthon nyomták? :o
Nekem pár Tarzan képregényem van, amit itt nyomtak. Imádtam őket. Egy kukkot nem értettem belőle, de imádtam. ;DJa, pár szót azért ki lehetett venni belőle. :)
Illetve volt egy szó: IDIOT! erre azért viszonylag könnyen rájöttem mit is jelenthet. :hehe:
Na ez már működik, köszi! :) Az a 85/1-es megvan nekem is. 78/3-tól 84/9-ig itt nyomták őket, meg a dánokat is.Nekem pár Tarzan képregényem van, amit itt nyomtak. Imádtam őket. Egy kukkot nem értettem belőle, de imádtam. ;DJa, pár szót azért ki lehetett venni belőle. :)
Illetve volt egy szó: IDIOT! erre azért viszonylag könnyen rájöttem mit is jelenthet. :hehe:
Szokott lenni.
Én nem úgy néztem, hogy van-e benne logikai bukfencNem is hallottam még olyat, hogy bárki szerint lenne, inkább csak olyasmit, ami nekem is a bajom vele, hogy túlságosan logikus. Annyira, hogy már steril lesz tőle, mindenki teljesen lélektelenül mozog a sakktáblán, akinek meg van is valami jellemrajza, elég hamar kihal, mert nem illik az egész sztoriba.
Felirat van hozzá. Bár nem tudom, hogy milyen.Jah, hogy anime...ah, esélytelen, hogy én még x évig behozzam a lemaradásaimat mozifilmek, sorozatok, rajzfilmek, stb. tekintetébe...most jutottam el (2 év) hogy kivégeztem a képregénygyűjteményem...pont most panaszkodtam az asszonynak, hogy a képregényfilm-dömpingből SEMMIT nem láttam...katasztrófa :(
(Heh… azért Lee is simán letagadhat jó másfél évtizedet, egyáltalán nem néz ki ötvenévesnek.)Ázsiai, mit vársz tőle? :D
Elégé elvont... :roll:Ami Barkertől, valljuk be, teljesen elvárt dolog.
Elégé elvont... :roll:Ami Barkertől, valljuk be, teljesen elvárt dolog.
Mit nevetsz?
Vallási téma azért dúrva, pláne egy-két paneljén ami van ebben a képregényben...
Szó se róla, de nekem tőle inkább a horror cuccai azok amik megfogtak.
Hát, a Korbácsban annyira nem zörgött a valláson. Leszámítva azt az arkangyalt, aki a meleg beduinokat pusztította.
Tehát... ;)
:roll:
Vagyis hogy ki volt hajlandó a legnagyobb részét kidobni a forgatókönyvének? :)
(http://www.comicbookresources.com/assets/images/articles/1374068616.jpg)
Mostanában ritkán szoktak Frank Miller nevének így örülni. :hehe:A Robotzsarut MÉG nem tette menthetetlenül tönkre a híresebb irományai közül. De hát egyszer mindennek eljön az ideje. Lassan esedékes lesz, hogy tönkrevágja a Martha Washingtont, és akkor teljes lesz a paletta. :)
Hát ezt sajnálom, reméltem hogy van még, mert az első 4 eléggé tetszett.
Tipikus nem tudja a jobbkéz mit csinál a bal eset. Lobo már szerepelt pár füzetben, erre kitalálják, hogy ő nem is Lobó volt (100%-ban a régi kinézet), hanem ez a csillámvámpír. Én nem értem, hogy ha egy csomó karakternek új designt csinálnak akkor miért nem kap a többi is? Mert van aki teljesen ugyanúgy néz ki mint előtte. :stupid:
Tud valaki valamit arról, hogy a DC engedett-e az irreális elváráaiból és újra megjelenhetnek magyarul DC és Vertigo kötetek?
Mert nemrég futottam bele a "Fabulák 1 - Legendák száműzetésben" című kötetbe, és brutálisan jó volt, így örülnék ha esetleg folytatódna.
Meg persze új Sandman kötetnek is nagyon örülnék, mert az egyik legzseniálisabb sorozat, amit valaha olvastam.
A Superman és Batman, meg a sima Batman kötetek is igen jó voltak, így azok is jó lenne, ha folytatódnának, a Kingpin Vertigó sorozatáról nem is beszélve :).
Valakinek nincs esetleg infója ezekről? vagy esetleges Hellboy folytatásokról, vagy az utolsó 2 Sin City kötetről?
Én tárgyaltam velük is a Könyvvásáron, minden változatlan. Nem engednek a minimális jogdíjból, vagyis a közeljövőben nem lesznek DC képregények nálunk. Nem is ők tehetnek róla, a Warner anyavállalat utasítása.
Ez szomorú, és nem igazán értem ez miért jó nekik, de remélem majd megjön az eszük.Majd a Vezér gyakorol rájuk némi hatást! :twisted:
Ez szomorú, és nem igazán értem ez miért jó nekik, de remélem majd megjön az eszük.Majd a Vezér gyakorol rájuk némi hatást! :twisted:
A segítségeteket kérném: Volt egy gyerekkori képregény élményem, sajnos nem tudom a képregény nevét. Egy színes sci-fi sztori volt, két fickó leszállt egy bolygóra, ahol valami pókszerű lény volt, megölték és ott találtak egy meztelen nőt, akit aztán a hajóra vittek és ott tanulmányozták. Elégé felnőtt tartalomnak tűnik, így vissza tekintve. Valakinek beugrott valami? :headscratch:
Köszi előre is! :)
Metal Men a New 52-ben, egyszerűen imádom! ;D
(http://i.newsarama.com/images/i/000/117/274/original/JUSTL_Cv28.jpg?1384195957)
Metal Men a New 52-ben, egyszerűen imádom! ;D
(http://i.newsarama.com/images/i/000/117/274/original/JUSTL_Cv28.jpg?1384195957)
Ki rajzolta? Nagyon tetszik!
De tudod Szilánkmentes, azért ha lenne elég anyagi lehetőségem, bizony isten megcsinálnám azt a magazint!! ;) <3 <3
Ismeretlen címeknek tehát nincs lehetősége itthon, ez alaposan leszűkíti a kört és a lehetőségeket, már ha azok vannak.Valójában nincs gáz, mert van annyi ismert cím itthon is, ami az évek során megszűnt, vagy csak kevés jelent meg belőle, hogy bőven van mit kiadni (ilyenek voltak eddig a vasember és a Fenegyerek is).
Bele se merek gondolni mi lesz egyszer itthon, ha a Marvel/Panini is követni akarja majd a DC üzletpolitikáját!Erre már én is gondoltam az Avengers nagy sikere láttán, de jók vagyunk, mert a Marvel kiadványainkkal elérjük a DC által állított alsó lécet, vagyis ha ugyanazt előadnák, akkor mi még tudnánk folytatni.
Ismeretlen címeknek tehát nincs lehetősége itthon, ez alaposan leszűkíti a kört és a lehetőségeket, már ha azok vannak.Valójában nincs gáz, mert van annyi ismert cím itthon is, ami az évek során megszűnt, vagy csak kevés jelent meg belőle, hogy bőven van mit kiadni (ilyenek voltak eddig a vasember és a Fenegyerek is).IdézetBele se merek gondolni mi lesz egyszer itthon, ha a Marvel/Panini is követni akarja majd a DC üzletpolitikáját!Erre már én is gondoltam az Avengers nagy sikere láttán, de jók vagyunk, mert a Marvel kiadványainkkal elérjük a DC által állított alsó lécet, vagyis ha ugyanazt előadnák, akkor mi még tudnánk folytatni.
Nem is tudtam, hogy Peter David írt Star Trek-et is! :oh:
m.comixology.com/Star-Trek-Archives-The-Best-of-Peter-David-1/digital-comic/17143
[...] és most utólag kezdem megkedvelni a régi TV sorozatot is, még ha picit gagyinak is tűnik egy-két epizód. [...]
Az Adam West-es sorozatot imádom. Sajnos csak pár rész van meg belőle. Egyik kedvencem, amikor Zöld Darázs és Kato vendégszerepelnek 2 részben. Kato=az ifjú Bruce Lee.Ezelőtt sok évvel, amikor az egyik német adó elkezdte vetíteni szombat és vasárnap reggel, minden hétvégén felkeltem korán, hogy felvegyem, és lássam azt a részt. Ez így ment fél évig, majd jött a nyár és az edzőtábor, és persze pont akkor ment le az a kétrészes. De szerencsére utána ismételték - már minden nap - és akkor már tudtam, hogy mikor jön és mi a címe. :)
Az Adam West-es sorozatot imádom. Sajnos csak pár rész van meg belőle. Egyik kedvencem, amikor Zöld Darázs és Kato vendégszerepelnek 2 részben. Kato=az ifjú Bruce Lee.
Nem tudom, valaki beírta-e már a fórumba, de a mostani Hammer könyvrészlegébe bekerült az első Epicline füzet. Csupa jót írnak róla, szóval csak így tovább.
Köszi a listát Constant, utánuk fogok nézni! ;)
Imádom a mozi filmeket, és most utólag kezdem megkedvelni a régi TV sorozatot is, még ha picit gagyinak is tűnik egy-két epizód. De ez betudható a kornak is, akkor készült az Adam West Batman sorozat is, azon is érződik a kor szelleme. :)
Nem tudom hogy hívják, az a mellkasra mért ütés kinyújtott ujjtávolságról.
De nem biztos, hogy az volt. Bruce Lee-ben nem vagyok otthon. A lényeg az, hogy besz@ratta. :hehe:
A hazai Superman sorozatban, hanyadik számban volt az amikor Clark felfedi a kilétét Lois előtt ? Az kint melyik szám volt ?
Danke szépen. :)A hazai Superman sorozatban, hanyadik számban volt az amikor Clark felfedi a kilétét Lois előtt ? Az kint melyik szám volt ?
A Superman és Batman 23. 1996/2-es számában volt, ami az Action comics 662. száma volt eredetileg.
Danke szépen. :)A hazai Superman sorozatban, hanyadik számban volt az amikor Clark felfedi a kilétét Lois előtt ? Az kint melyik szám volt ?
A Superman és Batman 23. 1996/2-es számában volt, ami az Action comics 662. száma volt eredetileg.
http://www.supermanhomepage.com/images/solicitation-artwork/May-2014/Skipped/JRJR-Superman.jpg (http://www.supermanhomepage.com/images/solicitation-artwork/May-2014/Skipped/JRJR-Superman.jpg)Az a fehér valami gusztustalan. Mint amikor a gyerek először jut hozzá a tablethez.
Hát ez először hihetetlennek hangzott. Sose gondoltam volna, hogy John Romita Jr. Superman képregényt rajzol.
Eddig mindig úgy tudtam, hogy JRJR Marvel képregényeket rajzol(Pókembert, X-Men-t, Rozsomákot, Vasembert, stb).
DC-s félékből meg asszem volt régen a Megtorló Batman crossoverben, amit szintén ő rajzolt. És egy Image-féle minit is rajzolt. De ez már más kérdés.
Habár igaz, voltak más rajzolók is, akik Marvel-be és DC-nél is előfordult(ha jól tudom az információ szerint). Pl. Jim Lee, David Finch, Mark Bagley, Stuart Immonen.
Eddig kevés kivételtől eltekintve nem érdekelt túlzottan a DC képregények világa,most viszont valamiért úgy gondolom,hogy szeretnék velük jobban megismerkedni.Igazából leginkább az ilyen karakterek érdekelnének,mint pl. Superman,Zöld Lámpás,Zöld Íjász,Flash.Melyik ezeknek a felsoroltaknak a legjobb korszakuk?Vagy hol érdemes egyáltalán belekezdeni az olvasásukba?Ez a New 52 jó kiindulási pont?
A Zöld Íjász az 52 előtt is tök jó volt.
Eddig kevés kivételtől eltekintve nem érdekelt túlzottan a DC képregények világa,most viszont valamiért úgy gondolom,hogy szeretnék velük jobban megismerkedni.Igazából leginkább az ilyen karakterek érdekelnének,mint pl. Superman,Zöld Lámpás,Zöld Íjász,Flash.Melyik ezeknek a felsoroltaknak a legjobb korszakuk?Vagy hol érdemes egyáltalán belekezdeni az olvasásukba?Ez a New 52 jó kiindulási pont?
Én ezek közül csak a Green Arrowt olvasom, szerintem a 17. számtól kezd (New 52), ott veszi át Lemire és Sorrentino. Mind történetileg, mind rajzilag tetszetős. (én még ajánlanám a Swamp Thing 0-18-ig, plusz annual, szerintem az is nagyon jó, meg persze a fő Batman címet, de azt már csak a Capullo rajongásom miatt említem meg :) )
Nem olvastam, ezért nem mondtam róla véleményt, de ha azt mondod jó szerintem megnézem én is :) http://dc.wikia.com/wiki/Green_Arrow_Vol_4 (http://dc.wikia.com/wiki/Green_Arrow_Vol_4) erre gondolsz, vagy még korábbra?Koraibbra, ezt nem ismerem.
Eddig kevés kivételtől eltekintve nem érdekelt túlzottan a DC képregények világa,most viszont valamiért úgy gondolom,hogy szeretnék velük jobban megismerkedni.Ha eddig nem merültél nagyon bele, akkor teljesen felesleges, hogy mindenféle ajánlatokra hallgass. Szedj le egy összefüggő részt az általad érdekelt figurák sorozataiból, és vágj bele. A New52 egy kifejezetten új olvasóknak szánt fél-újrakezdés volt, szóval minőségtől függetlenül talán ez a legjobb, ahonnan indulhatsz, de még ez sem egy bombabiztos tipp. Aztán ha elindulsz onnan már úgyis megy a többi magától, mert a DC is van annyira összefonódó, mint a Marvel, szóval hamar kiderítheted, kik azok, akiket követni akarsz onnan.
Tegnap megjelent a Justice League Metal Menes száma, imádom. :-[
http://i.newsarama.com/images/i/000/123/964/original/justice-league-28-metal-men.jpg?1392843221 (http://i.newsarama.com/images/i/000/123/964/original/justice-league-28-metal-men.jpg?1392843221)
Uha, a lányok felnőttek ;D
(http://cdn.bleedingcool.net/wp-content/uploads/2014/01/image11.jpg?9098e0)
Most ez hogy van, hogy a borítón ebben a ruhában van:
belül meg:
:headscratch:
A Hermes press új kiadású Fantomját Peter David írta és Sal Velluto rajzolta, aki nem ismeretlen a Phanok között. Nagyon sajnálom, hogy rétegképregény és senki nem foglalkozik vele. Bár, ha nincs a Fantom, sok más hős sincs ma...
(http://kepfeltoltes.hu/140612/10338325_563121257137878_5404754802243720689_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Édes Mózes... Basszus... milyen ótvar, okádék grafikája van már a Bat Eternal 11. részének... :uhoh: :yucky:
Ó, közel sem azt mondtam, hogy ez a legrosszabb. De miért ne kereshetnék "valós" ábrázolást?
Azért mert fikció és mint olyan igyekszik radikálisan eltérni a valós állapotoktól.Ezt azért nem merném ilyen egyértelműen kijelenteni. Fikció a Sliders is, mégis hús-vér szereplők vannak benne. :) Romita Sr. idején lett igazán népszerű a Pókember is, és ő valós alakokat rajzolt. Szerintem a jelenlegi rajzoknak rengeteg közük van ahhoz, hogy 1: kevesebb a rajzoló, és bárkit alkalmaznak, aki határidőt betartva dolgozik (ha tudna jobban is rajzolni, emiatt nincs rá ideje) 2: reális rajzokkal nehéz lenne megkülönböztetni a rajzolókat a munkáik alapján, így az önkifejezés része, hogy próbálják egyéni irányba elvinni a rajzot.
De beszélhetnénk még szuperhősök testfelépítéséről is, mivel köztudott,hogy náluk MINDENKI tökéletes és arányos testtel rendelkezik
Hát, aki pár éve a pályán van, az nem is lehet vézna, vagy duci. :) Amennyit a hősök ugrálnak, bunyóznak és futnak. :) És nyilván ugyanez a mozgás jót tesz a szuperhősnők melleinek is... :hehe:
Ezt azért nem merném ilyen egyértelműen kijelenteni. Fikció a Sliders is, mégis hús-vér szereplők vannak benne. :)
Romita Sr. idején lett igazán népszerű a Pókember is, és ő valós alakokat rajzolt.
Hát, aki pár éve a pályán van, az nem is lehet vézna, vagy duci. :) Amennyit a hősök ugrálnak, bunyóznak és futnak. :) És nyilván ugyanez a mozgás jót tesz a szuperhősnők melleinek is... :hehe:
Romita Sr. idején lett igazán népszerű a Pókember is, és ő valós alakokat rajzolt.
Hisz szupermellek mégis. :hehe:Mármint szupermODellek. :D
De az szerintem hülyeség,hogy rajzolóból lenne kevesebb! Elég csak megnézni bizonyos amcsi képregényes adatbázisokat amik tele vannak jobbnál jobb nevekkel a szakmából ;)Oké, de hiába, ha a rajzoló nem hajlandó robotolni. Gondold el, 15 éve rajzol, fantasztikus dolgokra lenne képes, de nem bontakozhat ki, mert futószalagon kell gyártania olyan rajzokat, amiket legszívesebben ki sem adna a kezéből, mert annyira a saját tudása alatt van, hogy szinte szégyelli. ;)
És akinek nincs szüksége ugrálásra,mert teszem azt képes teleportálni vagy szárnyai vannak?;D Na igen, ők azok, ahol már az alkotói lustaság gyanánt ugyanúgy kell kinézniük. :) Én azt sem értettem soha, hogy mitől lesz automatikusan öngyógyító képessége minden mutánsnak. :)
Ez mind nem magyarázat arra, hogy amikor a dokumentációban leírásra kerül a szokásos, "ereje megegyezik egy korának és súlyának megfelelő, rendszeres testmozgást nem végző férfival", akkor a képen miért egy kigyúrt fazon van?Mint fenn: alkotói lustaság. :) Vagy az elvárások gyűrűje.
Vagy pl. Peter Parker előkerülő vén apjának miért van kockahasa. :lol:Miért ne gyúrhatna az öreg? :D
Emellett sokat gondolkodom azon, mi lenne ha lenne egy JRSR stílusú rajzoló a pók címen...milyenek lennének azok a rajzok a mai színezéssel?Erre még kapsz választ, mert JRJR rajzolt egy 6 részest, amit ki fogunk még adni.
Emellett sokat gondolkodom azon, mi lenne ha lenne egy JRSR stílusú rajzoló a pók címen...milyenek lennének azok a rajzok a mai színezéssel?Erre még kapsz választ, mert JRJR rajzolt egy 6 részest, amit ki fogunk még adni.
Bocs, rosszul olvastam, JRJR-re gondoltam. Mindegy, arra is lesz példa a PPP-ben, ha elkezdjük a Klónsztorit.
Volt ilyen, a Webspinners: Tales of Spider-Man #1-ben a The Kiss című történet. Megjelent magyarul is.
Mondjuk, ez is már 14-15 éves. :roll:
Bazz, WTF :o :o odakint a new52-ben Wally Westből négert csináltak???? :uhoh:
De úgy néz ki, képregényekben a nővé válás első jele a feszülős latex ruhák iránti rajongás. :DEnnek adták már magyarázatát. Az érett nők már tisztában vannak vele, hogy a kivágott latex ruha komoly fegyvertényező a harcban, hisz elvonja a figyelmet. :)
Ennek adták már magyarázatát. Az érett nők már tisztában vannak vele, hogy a kivágott latex ruha komoly fegyvertényező a harcban, hisz elvonja a figyelmet. :)Ez egészen bizonyos. ;D
Akkor a bakancs lassítja a mozgást, de a kevlár páncél nem? :DMiért, én is ezt írtam. ;)
Plusz pl. a Fekete Macskát másképp nem is tudnám elképzelni, de nála pár jó író (pl. Kevin Smith) zseniálisan tudott játszani a erotikus kisugárzásával, amit valóban használt is, nemcsak annyit jelentett mindez, hogy kint vannak a mellei. Így nem tűnik öncélúnak a dolog, mivel a karakter szerves része.Hát igen, de mivel jó íróból nincs rengeteg, így marad a ruha. Illetve alighanem hamar egyhangúvá, sőt unalmassá válna a hősnő, ha mindig tettekben és szavakkal kéne elérnie, vagy megmutatnia, hogy vonzó.
Pl. ugyanezt nem érzem a Ragadozókban.Azért, mert az írónő ezt nem akarja hangsúlyozni. Csak a rajzoló.
Azért, mert az írónő ezt nem akarja hangsúlyozni. Csak a rajzoló.Igen, ezt már egyszer átbeszéltük, de ebben tökéletesen egyetértek, szerintem az a sorozat nekem sokkal jobban tetszene egy visszafogotabb rajzzal. Pedig a többség pont ellenkezőleg van vele.
Hát igen, de mivel jó íróból nincs rengeteg, így marad a ruha. Illetve alighanem hamar egyhangúvá, sőt unalmassá válna a hősnő, ha mindig tettekben és szavakkal kéne elérnie, vagy megmutatnia, hogy vonzó.Ez ilyeténmódon marha erőltetett lenne, az tuti, ennek az egyensúlynak az elkapásához kell az a bizonyos jó író, akiből sajnos tényleg kevés van.
Pont, így gondolom én is.Azért, mert az írónő ezt nem akarja hangsúlyozni. Csak a rajzoló.Igen, ezt már egyszer átbeszéltük, de ebben tökéletesen egyetértek, szerintem az a sorozat nekem sokkal jobban tetszene egy visszafogotabb rajzzal. Pedig a többség pont ellenkezőleg van vele.
Igen az. http://www.imdb.com/title/tt1512235/Jó a szereposztás. Milyen film?
Röviden arról, hogy egy lúzer középkorú fazon, egy eléggé elvont isteni sugallattól vezérelve úgy dönt, szuperhős lesz, és ehhez a helyi képregénybolt geek-lányának tudását hívja segítségül.Igen az. http://www.imdb.com/title/tt1512235/Jó a szereposztás. Milyen film?
Most olvasom a második TPBt a Sagaból... ez a Vaughan egy ki&@$#ott zseni, egyszerűen nem bírom letenni. :oh:
Kíváncsi vagyok ebből mi sül ki? Vajon hasonló a Tower of Babel-hez?Na most mi van... ? Én eddig úgy tudtam, hogy a Future's End tie-in lesz a mostani szám, utána meg kapunk egy folytatást a Death of the Familynek. :o
Kíváncsi vagyok ebből mi sül ki? Vajon hasonló a Tower of Babel-hez?Na most mi van... ? Én eddig úgy tudtam, hogy a Future's End tie-in lesz a mostani szám, utána meg kapunk egy folytatást a Death of the Familynek. :o
Más jelegű téma: A We3-t és a Jupiter's Legacy-t olvasta valaki közületek? És ha igen, akkor mi a véleményetek róluk?
Szuvenír jog? Az olyan, mint a koncepciós tábor?Igen, meg a túrós laska cukorral!
Jön Spawn (figyelsz Talgaby? :brow: ):
http://zspider.blog.hu/2014/10/10/nycc_csutortoki_hirek
Két dolog miatt utálom az amerikai képregényeket.És nem amerikai képregényeket olvasol?
1. Ez a fárasztó megölöm-feltámasztom trükk. Ennek egy alváltozata a "csak itt ölöm meg, de egy párhuzamos univerzumban él tovább" megoldás.
2. Nem csinálnak normális véget a történeteiknek hanem folytatják vég nélkül. Pedig egy történet akkor történet ha van eleje, közepe és vége.
A régi Pókemberben volt,amikor kiderül,Ned Leeds a Vészmanó.Ami szerintem tök kézenfekvő is lett volna.Aztán később egy új író az egészet felborította azzal,hogy előrukkolt azzal,legyen inkább Rod Kingsley a Vészmanó,Nedet csak agymosással rávette,hogy néha szálljon be helyette.Nevetséges.Nagyon nincs igazad. Aki az összes vészmanós sztorit írta, az elejétől tervezte, hogy ki legyen, amikor lelepleződik. Aztán az az író elment a Marveltől, a következő meg tippelhetett, hogy akkor most ki legyen. Mivel minden nyom Nedre mutatott (nem véletlenül), hát megtették őt, holott abszolút logikátlan volt, sőt, pár eseménynek teljesen ellentmondott. Amikor az író visszajött, akkor megírta, hogy képzelte el ő eredetileg, vagyis amit te most hülyeségnek gondolsz, mert átírták, az az eredeti, és Ned az átírás.
Azért ez régóta motoszkál bennem, így most rákérdezek: nem akarod kiadni ezt a Vészmanó Él sztorit? ;DA régi Pókemberben volt,amikor kiderül,Ned Leeds a Vészmanó.Ami szerintem tök kézenfekvő is lett volna.Aztán később egy új író az egészet felborította azzal,hogy előrukkolt azzal,legyen inkább Rod Kingsley a Vészmanó,Nedet csak agymosással rávette,hogy néha szálljon be helyette.Nevetséges.Nagyon nincs igazad. Aki az összes vészmanós sztorit írta, az elejétől tervezte, hogy ki legyen, amikor lelepleződik. Aztán az az író elment a Marveltől, a következő meg tippelhetett, hogy akkor most ki legyen. Mivel minden nyom Nedre mutatott (nem véletlenül), hát megtették őt, holott abszolút logikátlan volt, sőt, pár eseménynek teljesen ellentmondott. Amikor az író visszajött, akkor megírta, hogy képzelte el ő eredetileg, vagyis amit te most hülyeségnek gondolsz, mert átírták, az az eredeti, és Ned az átírás.
Aki az összes vészmanós sztorit írta, az elejétől tervezte, hogy ki legyen, amikor lelepleződik.
Azért ez régóta motoszkál bennem, így most rákérdezek: nem akarod kiadni ezt a Vészmanó Él sztorit? ;DA régi Pókemberben volt,amikor kiderül,Ned Leeds a Vészmanó.Ami szerintem tök kézenfekvő is lett volna.Aztán később egy új író az egészet felborította azzal,hogy előrukkolt azzal,legyen inkább Rod Kingsley a Vészmanó,Nedet csak agymosással rávette,hogy néha szálljon be helyette.Nevetséges.Nagyon nincs igazad. Aki az összes vészmanós sztorit írta, az elejétől tervezte, hogy ki legyen, amikor lelepleződik. Aztán az az író elment a Marveltől, a következő meg tippelhetett, hogy akkor most ki legyen. Mivel minden nyom Nedre mutatott (nem véletlenül), hát megtették őt, holott abszolút logikátlan volt, sőt, pár eseménynek teljesen ellentmondott. Amikor az író visszajött, akkor megírta, hogy képzelte el ő eredetileg, vagyis amit te most hülyeségnek gondolsz, mert átírták, az az eredeti, és Ned az átírás.
Olyan jó lezárása lenne a "magyar korszaknak" annak idején hány ember "nőt fel ezen", hányan írogattak a levelezésbe csak a Vészmanó kiléte miatt ;D
Azért ez régóta motoszkál bennem, így most rákérdezek: nem akarod kiadni ezt a Vészmanó Él sztorit? ;DA régi Pókemberben volt,amikor kiderül,Ned Leeds a Vészmanó.Ami szerintem tök kézenfekvő is lett volna.Aztán később egy új író az egészet felborította azzal,hogy előrukkolt azzal,legyen inkább Rod Kingsley a Vészmanó,Nedet csak agymosással rávette,hogy néha szálljon be helyette.Nevetséges.Nagyon nincs igazad. Aki az összes vészmanós sztorit írta, az elejétől tervezte, hogy ki legyen, amikor lelepleződik. Aztán az az író elment a Marveltől, a következő meg tippelhetett, hogy akkor most ki legyen. Mivel minden nyom Nedre mutatott (nem véletlenül), hát megtették őt, holott abszolút logikátlan volt, sőt, pár eseménynek teljesen ellentmondott. Amikor az író visszajött, akkor megírta, hogy képzelte el ő eredetileg, vagyis amit te most hülyeségnek gondolsz, mert átírták, az az eredeti, és Ned az átírás.
Olyan jó lezárása lenne a "magyar korszaknak" annak idején hány ember "nőt fel ezen", hányan írogattak a levelezésbe csak a Vészmanó kiléte miatt ;D
Ez egy jó kérdés. Nem adod ki, kaine?
Azért ez régóta motoszkál bennem, így most rákérdezek: nem akarod kiadni ezt a Vészmanó Él sztorit? ;DDe igen, egyszer biztosan, de egyelőre még nem fér bele.
A Columbo filmekben már az elején tudod,hogy ki a tettes,mégis imádni való filmek voltak. :brow:Csakhogy abban nem érezted hülyének a rendezést, mert tudnod is kellett. Ott nem az volt a lényeg, hanem a tettes és a nyomozó macska-egér játéka. Ne keverd a kettőt.
De az europaiak közül is bejött pár. Dampyr, Dylen dog.Ha már európai, nekem még mindig a Judge Dredd.
Jó,oké akkor világosíts fel!Mi a különbség?Hát az, amit leírtam. Vagy hogy érted?
Sajnos amikor ezt kiveséztétek,akkor én még nem voltak itt regisztrálva.Szóval pótolnom kellett. :DPersze ezzel semmi gond, de direkt azért itt tettem fel a kérdést, mert most nem arra voltam kíváncsi, az nagyban zajlott a másik topicban.
Ha már európai, nekem még mindig a Judge Dredd.Na látod azokat még nem olvastam, melyikek a legjobb önálló Dredd történetek?
Wagner meg többek között A History of Violence írója is volt, amiből egy egész jó kis film is készült.Azt a filmet baromi régóta meg akarom nézni, mivel Cronenberg néhány filmjét szeretem (párat meg nem :D), de eddig kimaradt.
Na látod azokat még nem olvastam, melyikek a legjobb önálló Dredd történetek?
Azt a filmet baromi régóta meg akarom nézni, mivel Cronenberg néhány filmjét szeretem (párat meg nem :D), de eddig kimaradt.Blue Is the Warmest Colourból nekem mindkét formájában megvolt, és ha választanom kell, nekem a film jobban tetszett. (pontosabban tetszett, a képregény nem igazán) Alapvetően a képregény elég rövid, és bár a filmben vagy egy-két giccsesebb dolog, szerintem valahogy "teljesebb" élményt ad. Meg a másik bajom a képregény rajzával volt: Most abba nem is megyek bele, hogy "mangaakaroklenni-denemvagyokaz" rajzstílusról mi a véleményem, de magukkal a rajzokkal voltak úgymond... "Rob Liefeld jellegű" problémáim. ;D Ilyen egetverő anatómiai bakik nem voltak, de valahogy érezni lehetett rajta a technikai kiforratlanságot.
Most ami független európai képregény és meg akarom venni, az Julie Maroh-tól a Blue Is the Warmest Color, szintén a film sikere miatt vagyok kíváncsi rá.
Szerintem amivel érdemes a legelején kezdeni, az a Judge Dredd: America.Mintha ezt már máshol is olvastam volna, hogy ajánlják, lehet, teszek vele egy próbát.
Blue Is the Warmest Colourból nekem mindkét formájában megvolt, és ha választanom kell, nekem a film jobban tetszett. (pontosabban tetszett, a képregény nem igazán)A filmet láttam, és kifejezetten jó a mostani tinédzserekről szóló kordokumentumnak tartom, attól függetlenül, hogy most alapvetően meleg kapcsolatról szól-e vagy sem. Tudtommal a képregényt egy korban a főhőssel kábé megegyező lány írta, így alapvetően egyértelmű, hogy kiforratlan, ami keveset olvastam belőle, az alapján nem is csak rajzilag.
Szebeni Péterről Testvérek című 30 oldalas színes történettel eddigi legjobb munkáját tette le az asztalra.Folytatáshoz katt ide. (http://kepregeny.blog.hu/2014/10/20/testverek_lacrimosa_kritika?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare)
A Testvérek egy jól megírt, mai környezetbe ágyazott történet természetfeletti elemekkel. A sztori tempója jó, olvasatja magát, van kedvünk végigmenni rajta, és nem okoz csalódást, akár ilyen véget vártunk, akár mást.
Batman Eternal: Nah, mondtam én, hogy nem csak Hush lesz a háttérben! ;)
Most tehetek én róla, hogy éveken át csak vagy DC-t/Marvelt majmoló, vagy tucat akcióhősös szemetet adtak ki? A Top Cow-ig én nem találtam még olyan cuccot tőlük, amit ne az „így ne készíts képregényt†tankönyvekbe tennék bele.Na úgyis szinte ez a téma itt. Ne kapd fel a vizet, csak kérdeztem. De akkor ahogy kivettem a szavaidból, leellenőriztem, a Savage Dragon maradt akkoriból, amit jobbnak vélsz (szinte ugyanakkor indult, mint a Spawn). Azt én sem ismerem, de hallottam róla jót is, rosszat is.
Hmhm, nagyot fogok csalódni ha az Arkham Knightba ez lesz a poén, a knight kilétéről, mint ami most az éppen aktuális Eternal sztoriban volt...
Na és, nem megmondtam, hogy nem Csitt bácsi a hunyó. :D
ezt a képregényt tegnap találtam papíron nem lett volna rá időm de azért elolvastam, és várom a folytatást, ajánlom mindenkinek:
http://tapastic.com/episode/37941
Srácok!
Valaki tudna nekem véleményt mondani a Képes Kiadó féle Superman és Batman – Supergirl: Egy lány a Kripton bolygóról című képregényről?Sztori,rajz,stb.Amiatt érdekel,mert a borítója alapján nem túl meggyőző.Bár attól még lehet hogy jól sülne el,de nem szeretem a zsákbamacskát.
Srácok!
Valaki tudna nekem véleményt mondani a Képes Kiadó féle Superman és Batman – Supergirl: Egy lány a Kripton bolygóról című képregényről?Sztori,rajz,stb.Amiatt érdekel,mert a borítója alapján nem túl meggyőző.Bár attól még lehet hogy jól sülne el,de nem szeretem a zsákbamacskát.
Kicsit megkésve ugyan, de hátha még érdekel egy rövid vélemény a Superman/Batman kötetkről (én csak ajánlani tudom őket :) ):
http://kevinkain.hu/down/irasok/comics004.php#x4
Szerintem nem egy univerzumban élünk akkor.
Oké, összehasonlítom:
http://cdn-www.cracked.com/articleimages/dan/batcovers/det241.jpg
http://cdn-www.cracked.com/articleimages/dan/batcovers/bat134.jpg
http://cdn-www.cracked.com/articleimages/dan/batcovers/det320.jpg
Szerintem nem lehet azt egyértelműen kijelenteni, hogy egyik komolyabb, mint a másik, mert mindegyikben vannak és voltak végtelenül primitív, ostoba, gyerekes sztorik, és mindegyikben voltak igazán komoly és sötét történetek.Na, azért ez nem teljesen igaz mert ott van még Constantine, Swamp Thing, The Phantom Stranger..... Szerintem ők még sötétebbek! ;)
Persze lehet különbségeket találni, mint pl. szerintem a Marvel karakterek sokkal reálisabbak általában, míg a DC sztorik sokkal nagyszabásúbbak, de ezekre is lehet ellenpéldákat találni, mint pl. a Batman Első év, vagy az Infinity Gauntlet.
Vagy a DC azért tűnhet komolyabbnak és sötétebbnek, mert alapvetően a Batman az egyik legkomorabb és legsötétebb karakter mind közül, míg pl a Pókember alapvetően egy laza, vidám, viccesebb karakter. De ezt se lehet kijelenteni, mert elég csak egymás mellé tenni egy szivárvány-Batman-t és Gwen Stacy halálát.
http://io9.com/dcs-march-variant-covers-are-movie-themed-and-they-loo-1670728033Ezek tök jók. :)
Szerintem nem lehet azt egyértelműen kijelenteni, hogy egyik komolyabb, mint a másik, mert mindegyikben vannak és voltak végtelenül primitív, ostoba, gyerekes sztorik, és mindegyikben voltak igazán komoly és sötét történetek.Na, azért ez nem teljesen igaz mert ott van még Constantine, Swamp Thing, The Phantom Stranger..... Szerintem ők még sötétebbek! ;)
Persze lehet különbségeket találni, mint pl. szerintem a Marvel karakterek sokkal reálisabbak általában, míg a DC sztorik sokkal nagyszabásúbbak, de ezekre is lehet ellenpéldákat találni, mint pl. a Batman Első év, vagy az Infinity Gauntlet.
Vagy a DC azért tűnhet komolyabbnak és sötétebbnek, mert alapvetően a Batman az egyik legkomorabb és legsötétebb karakter mind közül, míg pl a Pókember alapvetően egy laza, vidám, viccesebb karakter. De ezt se lehet kijelenteni, mert elég csak egymás mellé tenni egy szivárvány-Batman-t és Gwen Stacy halálát.
Plusz megfeledkezünk bizonyos konkrétumokról is, miközben kijelentünk dolgokat. A Gwen-es borítót nem sok értelme van a szivárványos Batman-hez hasonlítani. Példának okáért meg kell említeni, Frederick Wertham nevét aki annyira sötét volt, hogy még azt sem volt rest állítani, hogy a gyerekek a képregénytől kapnak asztmát. :stupid: Meg is lett az eredménye romboló tevékenységének, sorra szűntek meg a horror, thriller, krimi képregények, és helyettük megjelentek a beszélő állatkák és az űrbéli robotok, manók miegymás, (Batman szívárvány ruhái, és az elnyűhetetlen, beteg mosoly az arcán)
Plusz a légy amúgy se az a mozgalmas történet, ha meg beleeröltetik a képregényekre jellemző zsánereketA Dolognál is volt képregényes folytatás, és nem is lett rossz az eredeti filmhez mérten sem.
Hát...szerintem nem is túl nagy baj az hogy a DC véget akar vetni a ËNew 52 Ë sorozatnak mert 1. 52 különféle Föld eseményeit követni nagyon nehéz .Ne haragudj de ezt nem értem. Most tényleg 52 :o szálon fut a DC ? Én azt hittem a New 52 az csak egy jelzés hogy a DC 52 db sorozata meg lett újítva. :headscratch:
Így is van. Elvileg csak két univerzumba nyújtanak betekintést a sorozataik: a simába, ahol minden fontos sorozat játszódik, meg az Earth-2-be, nem? Illetve a Multiversityben lehet látni többet is, de az csak egy mini. Az 52 meg csak azt jelzi, hogy 52 ongoing sorozatuk van... vagy csak volt?Hát...szerintem nem is túl nagy baj az hogy a DC véget akar vetni a ËNew 52 Ë sorozatnak mert 1. 52 különféle Föld eseményeit követni nagyon nehéz .Ne haragudj de ezt nem értem. Most tényleg 52 :o szálon fut a DC ? Én azt hittem a New 52 az csak egy jelzés hogy a DC 52 db sorozata meg lett újítva. :headscratch:
Így is van. Elvileg csak két univerzumba nyújtanak betekintést a sorozataik: a simába, ahol minden fontos sorozat játszódik, meg az Earth-2-be, nem? Illetve a Multiversityben lehet látni többet is, de az csak egy mini. Az 52 meg csak azt jelzi, hogy 52 ongoing sorozatuk van... vagy csak volt?Hát...szerintem nem is túl nagy baj az hogy a DC véget akar vetni a ËNew 52 Ë sorozatnak mert 1. 52 különféle Föld eseményeit követni nagyon nehéz .Ne haragudj de ezt nem értem. Most tényleg 52 :o szálon fut a DC ? Én azt hittem a New 52 az csak egy jelzés hogy a DC 52 db sorozata meg lett újítva. :headscratch:
de már visszahozták egy ideje, hogy 52 alternatív valóság létezik… megint…
Oks, tudna nekem vki segíteni?
Követi vki nyomon a Futeres Endet, és az Earth 2 Wordl's Endet?
Ezeknek van bármi köze egymáshoz?
Plusz az Earth 2 World's End hogy kapcsolódik az Earth 2 Ongoing sorozathoz? :headscratch:
soha nem szokott jó lenn, ha egy rajzoló írói pályára próbál lépni...Azért de, sokszor tök jó. Jim Starlin, Bendis is rajzolóként kezdték, sőt, Miller is (bár ő maradhatott volna :hehe:)
Érdekes gondolat jutott eszembe a Convergece történet kapcsán . Szerepelhetnének az ős Batman és az ős Superman is a történetben Bob Kane eredeti elképzelése a Denevéremberről . . Még akkor is ha igaz az ötlet java részét úgy Ëkölcsönözte Ë és ollózta össze másoktól .Szóval ha nem is100 százalékosan de talán 90 százalékban plagizált . És a munka javát ahogy mondani szokták a méltatlanul elfeledett :'( Bill Fillinger végezte , és neki köszönhetjük Batman mai külsejét . Bob Kane Denevérembere egy szőke ,piros ruhás karakter volt merev denevér szárnyakkal és csak szemmaszkkal . DE... még ha nem is túl szép dolog volt ez tőle , de szegény már úgy is halott és el is évült már a plágium . De azért legalább egy történetben hagy szerepeljen az ő változata is .Esetleg Joe Shuster és Jerry Siegel eredeti Superman elképzelése -változata is szerepelhetne a történetben. Egy -egy helyszín vagyis kupola\bura városban ők élnének . Mondjuk ugyan úgy kopasz Superman volna mint az eredeti változata .aki inkább Lex Luthor szerű figura lett volna . Esetleg csak nem volna gazember mint az eredeti terv szerinti karakter . Hanem jó fiú lenne , mert pl meg javult \ ki józanodott valami történet hatására . És leszámol a bűnözői múltjával , s megtérZöldlámpás, nem bántásképpen, de légy szíves, figyelj oda a helyesírásra. Nem vagyok nyelvtan huszár én se, de borzalmas olvasni, amit írsz.
Egyik se. Az Elseworlds „kitalált történetek†gyűjtőfogalma. Egy elenyészően kis részük, pl. a Red Son vagy a Kingdom Come hivatalos is párhuzamos idősík lett, de a javarészük csak egy érdekes sztori DC-szereplőkről mintázva.Hát ez eléggé úgy hangzik, mint a What If. :D
Tomi, emlékszel, mit mondtam a Klubon a Star Warsról? Kijött a jelentés. Egymillió.Az X-Men 1. óta előfordult már ilyen?
http://www.nlcafe.hu/szabadido/cikk/kepregeny-superman-hazfal/Ezek a hülye rokonok. :hehe:
Tomi, emlékszel, mit mondtam a Klubon a Star Warsról? Kijött a jelentés. Egymillió.Emlékszem, már akkor is 900 fölött járt. De ahogy mondtad: meglátjuk, a második szám hogy muzsikál.
Az X-Men 1. óta előfordult már ilyen?Igen, de utoljára '93-ban, amikor a Batman jubilált. A '77-es marveles is hasonlót művelt, az 17 év után (egy Dagobert bácsi zsebkönyv) érte el az egymilliót.
Nekem gyanús ez a Scott Synder . Szerintem fricska volt nekünk olvasóknak és Batmannak is ,az hogy noha Batman az aki 75 éve létező DC karakter , vagy is neki volt a 75. évfordulója . Még is Joker kapott szuper képességet .
(...) a fősorozatba nyilván nem hétköznapi izomtömeg növelő vegyszert kapna, hanem olyasmi szérumot amit Steve Rogers is kapott!Amikor nagyon drogellenes lett a Kapitány is kiszedette a szérumot a véréből (persze nem működött )..
(...) a fősorozatba nyilván nem hétköznapi izomtömeg növelő vegyszert kapna, hanem olyasmi szérumot amit Steve Rogers is kapott!Amikor nagyon drogellenes lett a Kapitány is kiszedette a szérumot a véréből (persze nem működött )..
Átnéztem a Család halála című Batman sorozatot , amit szintén Scott Snyderr irt ott is mindenki kap rendesen Jokertől aki Batman barátai közzé tartozik , Alfrédtól kezdve Éjszárny , Red Hood, stb Vagyis Joker mindenkivel alaposan elbánik .[ Biztos azért hogy , valaki reklamáljon hogy ő kimaradt . BOCS ] A Végjáték sorozatban megint ad nekik csak még durvábban . Valahogy így , Joker képzeletbeli szövege ËNa mi van. Azt hittétek hogy vége van. Na akkor itt a második adag . Most is adok mindenkinek , ne panaszkodjatok ebből a Ëdesszertből Ë is kaptok mindenkinek jut belőle megint .ËÉn a múltkor kimaradtam Ë Biztos ami biztos ,hátha még is kihagytam valakit Ë :smsorry: . De most kissé komolyabban Scott történetei már kezdenek szuper durva nagyon horror vonalba át menni . Lassan már ilyenekről fog szólni a sorozat .1. élve kibelezte ,2. Ki szúrta a szemét, ki vágta a nyelvét . 3. Megnyúzta . stb .Ejnye Synderr ejnye vér. vérengzés, sorozat gyilkosság , kínzás NÉLKÜL is lehetne ám jó képregényt írni .Én nagyon szeretem Snyder eddigi Batman történeteit, de mondjuk nekem a kedvencem a sorozatot illetően mindig is Capullo rajzai lesznek. Számomra egyszerűen gyönyörűek. Viszont megpróbálom objektívan értékelni, mert látom nálad kiverte az Endgame a biztosítékot :D
: Joker arca megsérült a denevér barlangba beúszáskor, köszönhetően a védelmi rendszernek. De ezt honnan tudjuk? Snyder egy interjújából, és azt is, hogy a fináléra már meggyógyul. Ha a választ/magyarázatot nem teszi bele magába a konkrét képregénybe, akkor az egészet inkább hagyja...Jaaa, hogy így sérült meg... na nekem ez totál homály volt, hogy mitől volt sebes az arca... :headscratch:
Az utolsó, amit most nem igazán szerettem, az Alfred bántalmazása. Ez szerintem nagyon olcsó, hogy őt kell kínozni, de ezt lehet csak én érzem így.[/spoiler]Ja, valahogy ezt érzem én is... olyan, hogy tudjuk, hogy a család tagjait nem lehet megölni, megkínozni, mert úgyis vissza lesznek hozva, nem ütne akkorát... akkor marad a hű mellékszereplő, őt, hát nem ölhetjük meg, inkább csak megcsonkítjuk... azért furi lesz Allfredot fél kezűnek látni... lehet ezért hozták be a lányát? Ugye az Eternalban már eléggé átvette az apja helyét, lehet ezt tervezték végig? Bár akkor is furi, mert Alfred mindig foltozta Bruce-t... most kifogja? Kívi vagyok, hogy ezt a csonkítást mikor fogják eltörölni...
Végezetül, várom rendesen a záró számot, de valahogy még jobban, a Convergence utáni sztorit, mert elvileg megint egy új ellenséget uszítanak Batmanre, hasonlóan anno a Court of Owl-hoz ;DEgen, és elvben marad Snyder, legalábbis én őgy láttam, mintha az ő neve maradt volna a Batman címnél...
Todd: Hát csak így random dolgok volt bedobálva, mont magyarázat: izomlazítók, pigmentáció, valami afamelanotide... Szóval komoly magyarázat nem igazán volt, csak mintha egy kis plasztikai sebészet és gyógyszerek segítségével visszanőtt volna.oké, és ha jól látom, megtartotta a régit is emlékbe. :hehe:
Todd: Hát csak így random dolgok volt bedobálva, mont magyarázat: izomlazítók, pigmentáció, valami afamelanotide... Szóval komoly magyarázat nem igazán volt, csak mintha egy kis plasztikai sebészet és gyógyszerek segítségével visszanőtt volna. Csak így, hogy ne legyen spoiler: http://abload.de/img/2014-11-1207-27-13-baf2sge.jpg
Ez inkább magának a történetnek a nagy kérdése: ugye Ra's-hoz hasonlítják, meg, hogy közrejátszik a Talon szérum, illetve, hogy Joker úgymond halhatatlan, mert ő az örök gonosz. De ez a következő számból szerintem ki fog derülni.
Valaki ismeri ezt a képregényt? :headscratch:Egy vietnámi veterán törpe fickóról szól aki besokall és elindul hogy a szülőfajujában mindenki valagát szétrúgja... csak ajánlani tudom..
(http://www.adventuresinpoortaste.com/wp-content/uploads/2015/02/big1.png)
Itt az "All-New" Batman borítója a Convergence után :D
(http://3.bp.blogspot.com/-9N-8dF8UX10/VP7s1x15HmI/AAAAAAAAXgs/bIOLOstwxpE/s1600/BM-Cv41-e8443.jpg)
Post Convergence JSA
(http://kepfeltoltes.hu/150311/EARTH2SOC_Cv1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Elméletileg olyan erős lesz amint a Morrison féle Action Comics 1 ben.. (és mint az eredeti Action comics 1 ben) tehát erős lesz gyors és relative sebezhetetlen + nagyokat tud ugrani... minden más elméletileg átmenetileg off... a ruha amúgy ott is ilyesmi volt... amit Batman adott az valószínüleg meg fog semmisülini és mivel ebben a verzióban Clark csinálja a maga ruháját a póló farmer a legolcsóbb eldobható verzió.. Gondolom előbb-utóbb talál majd egy szabót aki hajlandó ellátni egy garnitűra ruhával ( a Semices képregényekben mintha lett volna valami ilyesmi )...
Snyder azt mondta, hogy olyan nagy válozások lesznek...Húha lehet, hogy megint minden végleg megváltozik. :twisted: Mondjuk egy fél évre. :lol:
Pffff, bakker... ez a másodrangú ipse állt az egész Eternal mögött... :roll: komolyan az egész terv inkább illett volna Ras-hoz vagy Hushoz... de ehhez... :-\
Én bízom benne, hogy a Kingpin akkorává növi ki magát, hogy akár a Watchmenhez hasonló köteteket is kiadhat majd csont nélkül.Pedig köteteket nemigen fogunk kiadni most, hogy az Alexandra behalt. Különösen nem vastagakat, és különösen nem DC-ket.
Ez nem az az Owlman. EzLincoln March/Thomas Wayne Jr. aki a Court of Owls-ban szerepelt. Annyira kaki volt a sorozat ütemezése, hogy ezt meg nem mondom neked honnan kezd el olvasni. Talán az 1 és az 51 pont elég :twisted: De most viccet félretéve, lehet tényleg jobban jársz így. :D
Nahát, egész pofásan átszínezték, ezeket a Batman gyűjteményeseket! :o
(https://dcomixologyssl.sslcs.cdngc.net/k/0177/195393/3015fcbca6ae466f3a27881f1a22f39d.jpg?h=3c3380887ebd9ac37083891bef629142&width=640)
Itt viszont a régi sokkal jobban tetszik nekem.Nekem 2 fent van a 3-ból a polcon... tudtommal minden Batmannel kapocslatos (Word's Finest és Brave and the Bold történetek is) munkája benne van viszont bizonyos sztorivonalaknál kihagytak számokat amiket nem ő rajzolt ami pl a Ra's al Ghul-t bemutató történetvonalnál elég idegesítő...
Azt nem tudod véletlenül,hogy ez a 3 kötet tartalmazza-e az összes Adams-féle Batmant vagy sem?
Öhm, most az Earth 2 Earths Endnek is vége lesz a héten?
Baromi király volt anno az a filmes jelmez! :oh: A fekete, szimbióta pókruhát is valami ilyesmi textúrájúnak képzeltem a valóságban. :nezze:
Ha már Spawn-ról mintázták Venom-ot...Őő, melyik univerzumban? :headscratch:
Venom sokkal korábbi, és legalább ugyanannyira David Micheline teremtménye.
Nem is értem, hogy hihetted, hogy fordítva van, Spawn-t már a Marveltől való kilépése után alkotta meg. ;)
Ha már Spawn-ról mintázták Venom-ot...
Értem én, attól, hogy korábban találták ki, simán meríthetett egy későbbi munkájából, ez teljesen logikus. ;D :lol:
:nezze:Ha már Spawn-ról mintázták Venom-ot...
Ööö… Hulkban és Grundyban annyi az összes közös, hogy nagydarabok. Az egyik egy Jekyll & Hyde utánérzet, a másik a haiti zombilegendákból jön.
Pont, hogy a külsőségen túl semmi közös nincs bennük. Ha jó példát akarsz, akkor ott van Man-Thing és Swamp-Thing, amik tényleg ugyanarra két variáció, ráadásul a forrásuk is közös.
Pont, hogy a külsőségen túl semmi közös nincs bennük. Ha jó példát akarsz, akkor ott van Man-Thing és Swamp-Thing, amik tényleg ugyanarra két variáció, ráadásul a forrásuk is közös.Ők tényleg olyanok mint két tojás :hehe: De említhetném akár Thanos-t és Darkseid-ot is, mert bennük szintén sok a közös tulajdonság!
Első ránézésre DP és Deathstroke közt sincs sok különbség,de amint jobban elmerül bennük az ember észreveszi,hogy Deadpool-nak a külsőségeken kívül semmi köze nincs Slade-hez :D Na jó, esetleg a vezetéknevük (Wilson),de más nem.
Az a kettő nem úgy koppintás, ahogy gondolod, mert egyhónapos eltéréssel jelentek meg anno, és egyik alkotógárdája se tudott a másikról. Mindketten véletlenül pont ugyanazt a félig elfeledett horrorképregényt vették alapul és fejlesztették egy sorozattá.
Az Igazság Ligája és az amerikai gazság Ligája között van bármi különbség? :-[Az eredeti csapat az Amerikai Igazság Liga (Justice League of America) akiket az Amerikai Igazság Szövetságe (Justice Society of America) inspirált és van/volt néhány aztonos tagjuk csak párhuzamos univerzumokból. A 80as évek elején jött egy új csapat csak Igazság Liga néven akikből hamar a Nemzetközi Igazság Liga lett (Justice League International) majd az a csapat kettévált az Amerikai és az Európai tagozatra (Justice League Europe) . Miután ezeknek a csapatoknak a tagságát megritkította egy két baleset újjáalakult az eredeti Amerikai Igazság Liga . A népszerű rajzfilm címe csak szimplán Igazság Liga lett marketing okokból és az új New52 széria is ezt a nevet viselte hasonló indokokkal. Abban az univerzumban felbukkant még egy JLI és annak a felbomlása után egy JLA mindkettő az amerikai kormány finanszírozásával . Létezik még egy Éjjeli Igazség Liga (Justice League Dark) John Constantine vezetéséval csakis mágikus karaktereknek és egy Igazság Liga 3000-ből ami klónokból áll...
Az Igazság Ligája és az amerikai gazság Ligája között van bármi különbség? :-[Az eredeti csapat az Amerikai Igazság Liga (Justice League of America) akiket az Amerikai Igazság Szövetságe (Justice Society of America) inspirált és van/volt néhány aztonos tagjuk csak párhuzamos univerzumokból. A 80as évek elején jött egy új csapat csak Igazság Liga néven akikből hamar a Nemzetközi Igazság Liga lett (Justice League International) majd az a csapat kettévált az Amerikai és az Európai tagozatra (Justice League Europe) . Miután ezeknek a csapatoknak a tagságát megritkította egy két baleset újjáalakult az eredeti Amerikai Igazság Liga . A népszerű rajzfilm címe csak szimplán Igazság Liga lett marketing okokból és az új New52 széria is ezt a nevet viselte hasonló indokokkal. Abban az univerzumban felbukkant még egy JLI és annak a felbomlása után egy JLA mindkettő az amerikai kormány finanszírozásával . Létezik még egy Éjjeli Igazség Liga (Justice League Dark) John Constantine vezetéséval csakis mágikus karaktereknek és egy Igazság Liga 3000-ből ami klónokból áll...
Azt a budos rohadt elet....jol van.Koszi.
Letezik egyetlen kepregeny is Marvel,DC ami egyszeruen cdak fut es ennyi.?
Semmi bonyolitas....
Azt a budos rohadt elet....jol van.Koszi.Ha szereted a szuperhősös cuccokat akkor ajánlom az Astro City-t és a Stormwach/Authority-t Warren Ellistől valamint mindent amit az America's Best Comics adott ki (Alan Moore képregények mind) ... ha hosszabb sorozatra vágysz az Invincible-t és a Savage Dragont is javasolnám az Image Comics-tól
Letezik egyetlen kepregeny is Marvel,DC ami egyszeruen cdak fut es ennyi.?
Semmi bonyolitas....
De en Batman bacsiekat akarom! :-pEz esetben a kulcsszó az Elsewolds és a többi out of continuity miniszéria és egyéni kötet. Ha rá akarsz látni az egész kontinuitás vircsaftra úgy hogy ténylegesen nem szükséges utánaolvasnod akkor ajánlom a nemrég befejeződött Multiversityt... önmagában is megállja a helyét , viszont adhat néhány kiindulási pontot hogy merre lehet szeretnél tovább haladni (jó főszabály hogy egy krízis/event legtöbb esetben nem érdekesebb/lényegesebb mint a fél oldalas összefoglaló amivel egy képregényben hivatkoznak rá , legrosszabb esetben érdemes ránézni a hozzá tartozó wikipédia cikkre)
Amúgy,akkor ami a chronopolison fent van az pontosan melyik?hova?Az a nagy '97-es újraindítás, amikor egy darabig csak egy Liga volt, és komolyabbnál komolyabb kríziseket kellett elhártaniuk.
Ez is koszonom. ;-)De en Batman bacsiekat akarom! :-pEz esetben a kulcsszó az Elsewolds és a többi out of continuity miniszéria és egyéni kötet. Ha rá akarsz látni az egész kontinuitás vircsaftra úgy hogy ténylegesen nem szükséges utánaolvasnod akkor ajánlom a nemrég befejeződött Multiversityt... önmagában is megállja a helyét , viszont adhat néhány kiindulási pontot hogy merre lehet szeretnél tovább haladni (jó főszabály hogy egy krízis/event legtöbb esetben nem érdekesebb/lényegesebb mint a fél oldalas összefoglaló amivel egy képregényben hivatkoznak rá , legrosszabb esetben érdemes ránézni a hozzá tartozó wikipédia cikkre)
Akkor ebben benne van megint a Liga megszuletese,meg minden?Nem igazán, Morrison nem tökölt ilyesmivel. Rögtön a legelső történetben egy inváziós faj ellen kell menniük, és később a tét folyamatosan csak emelkedik. A legelején belecsapott a közepébe, és nem is nagyon hagyta abba egy darabig.
Villám új ruciját a napokba láttam és nekem is egyből a TV-s Flash ugrott be, csak annyi különbséggel,hogy a képregényes Flash-nek jobban áll ;D A gyűrűs megoldás akár jó is lehetne ha sima ruha helyett valami nano gönc borítaná be Barry testét kb úgy mint az Új 52-es Superman jelmeze. Batman-re szintén ráférne már egy ráncfelvarrás, mert a szürke kezeslábas már 10 éve is uncsi volt... :drying:A Justice League előzetes alapján kap majd Tron-os neon csíkokat... de az is lehet hogy a nyuszi páncélt alakítja majd át...
Most olvasom az augusztusi előzeteseket és azok a Tron-os csíkok azért lesznek rajta, mert valószínű,hogy New God lesz belőle. Fogalmam sincs,hogy ezt meg meri-e lépni a DC,de még mindig jobb mint a nyuszipáncél ;DCsak nem értem, hogy akkor ez hogy lesz köthető Snyder sorozatához, ahol jelenleg "halott"... :headscratch:
Nocsak, talán még jó is lesz! :)
http://zyx.hu/2015/07/09/vissza-a-jovobe-kepregeny-keszul/
A Gyilkos Tréfának az eredeti vagy az újraszínezett verziója a jobb?Most szeretném megrendelni,de az eredeti mocsok drága,és szeretném tudni,hogy mennyivel másabb az új,mert ha jól emlékszem volt valahol erről egy cikk,és ott elég rendesen lehúzták az új verziót...
A Gyilkos Tréfának az eredeti vagy az újraszínezett verziója a jobb?Most szeretném megrendelni,de az eredeti mocsok drága,és szeretném tudni,hogy mennyivel másabb az új,mert ha jól emlékszem volt valahol erről egy cikk,és ott elég rendesen lehúzták az új verziót...(http://geekygimp.com/wp-content/uploads/2013/09/kj_comparison.jpg)
(https://geekgirlrambles.files.wordpress.com/2013/03/killingjoke.jpg)
Nekem az nem tetszik az Image karaktereiben , hogy mindenki túlerős , nagyon tápos , kissé durva . Pl Savage Dragon, Maul,Barbaric , Codiac , stb
Viszont azt még mindig nem értem,hogy a DC-s solicitben miért 12-ik résznek jelölik azt amit a torrentről letöltve 34-nek írnak? :headscratch:A DC-nél mostanában divat, hogy bizonyos címek előbb jelennek meg online, füzetben pedig később. Az online változat rövidebb, általában 8-10 oldalasak (és legtöbbször landscape képekben adják ki, tehát egy oldal igazából egy félnek felel meg), füzetben viszont már a normál hosszúságban, 22 oldalon jelenik meg ugyanaz a történet. Ezért van a számozásban eltérés a kettő között. A Mortal Kombat X pedig pont egy ilyen széria. De ilyen még például a Batman - Arkham Night sorozat is.
Y-nal már próbáltam, fan sorozatot nem engednek.
Amúgy ez a legszörnyűbb: ha egyáltalán nem lett volna kiadva semmi, mindig lehetne benne reménykedni, de így hogy egyszer már megbukott, esélytelen a folytatás :S. Ugyan így vagyok a Hellboy-al vagy a másik nagy kedvencemmel a Fabulákkal :(.Gondolom ha anno más formában jelentek volna meg ezek a képregények, most azt arra mondanád, hogyha másképp csinálték volna, akkor talán még futna. :lol:
Gondolom ha anno más formában jelentek volna meg ezek a képregények, most azt arra mondanád, hogyha másképp csinálték volna, akkor talán még futna. :lol:
Hmhm, a DC Rebirth-ről olvasott azóta valaki valamit? :headscratch:
Én a minap láttam még, hogy ezzel tulajdonképpen a mozis univerzumhoz akarnak közelebb kerülni, tehát most még jobban előtérbe kerül a Liga, és az Öngyilkos Osztag szereplői (tehát kb. most azt akarják eljátszani, amit a Marvel az Avengers rajzfilmmel? Lecserélték a régi ajzfilmes tagokat és 2 évig szinte csak az a 6 tag szerepelt, aki az első filmben is benen volt... elég uncsi volt... :roll:), és ha most hasonlóbbá akarják tenni a filmes Unihoz, akkor kapunk egy 50-es körüli Batmant? Jokert most már akkor a képregényben is tele varrják tetkőkkal? Ahogy Harley-t is? Gondolom akkor Céllövő is befeketedik, ide vagy oda 40 éves karakter :D
Nem tom ebből mi igaz, meghogy vajon tényleg ilyen drasztikus változások jönnek-e, de ha most igen és tegyük fel, hogy a Warner filmek elhasalnak (gondolom a Bat v Sup anyagilag tuti siker lesz, talán csak kritikailag fogják lehúzni, mint a Snyder filmeket), de a Squad ütős trailer ide, vagy oda, valszeg csak egy mérsékelt siker lesz (bár lehet az új Joker bevonza az embereket) , utána kapásból jön Csodanő mozi, ami sztem szintén egy mérsékeltebb siker lehet, nem tom,hogy Diana képes lenne-e a hátán elcipelni egy saját filmet... mi van ha látva ezeket a Warner behúzza a kézi féket, akkor a Dc megszívja és a Rebirthöt hiába készítette elő, újra visszacsinálhat mindent? ;D
azért rohadt nagy poén lenne. :hehe:
Nem törölték ki. Sőt, jóformán az volt az egyetlen megnevezett történet, amelynek megerősítették a kanonitását.
De, lebénult és három évig tolószékben volt, amíg fizikoterápiára járt. A korát meg igazából eredetileg szúrták el, mert egy 14 éves tinilányból lett hirtelen egy ottani év alatt egy 21 éves nő.
A problem sztem itt az, hogy az első Huszonvalahányrészben egy huszonéves "felnőtt" csaj volt, most a 30. rész körül meg hirtelen visszafiatalították egy tinire... és ne zavarodj bele a sztoriba... :roll:
Mi a fene? :uhoh:
A Gyilkos Tréfa újra kiadásában, nem csak a színeket módosították, de a rajzokat is?
Akkor hogy is van ez valójában?Pedig beleírtam a leírásába is. :) A bőrét kifehérítő vegyszerfürdő a bőridegei nagyját kiölte, ezért is bírja jól az ütéseket, vágásokat és az állandó babrálást a savakkal, illetve ettől van arcidegzsábája is. És ez nem éppen egy mai magyarázat, mert az eredetileg savfürdős megoldás még bőven ezüstkori.
most tényleg kapunk egy tini tini Superboyt, meg egy fiatal Robint megint...A mini-Superboy elvileg a New52 előtti Clark és Lois fia, Jonathan Kent, szóval nem Connort fiatalították vissza. Az mondjuk kérdés, hogy vele mi lesz. Damien meg eddig is gyerek volt. ;D
Ez honnan származik ?
MI van??? :o Supinak és Loisnak kölke lesz? MI van??? :o hova lett a nagy szerelem Dianával? Meg az a szöveg, hogy Lois nem lehet terhes Supitól? :headscratch: Meg most akkor visszatérünk a klasszik időbe... de akkor már eltelt 13 év, hogy egyből lett egy kölkük?Idézetet írta: BuBmost tényleg kapunk egy tini tini Superboyt, meg egy fiatal Robint megint...A mini-Superboy elvileg a New52 előtti Clark és Lois fia, Jonathan Kent, szóval nem Connort fiatalították vissza. Az mondjuk kérdés, hogy vele mi lesz. Damien meg eddig is gyerek volt. ;D
Supi tényleg sokkal jobb a piros csizma nélkül, viszont én hiányolom a gallért. Az jól nézett ki. Már csak a köpenyt kéne levarázsolni valahogy. :hehe:
Szomorúbb, mint a Silent Hill 2? :) :surp:Az orokke elokelo helyet fog elfoglalni az eletemben mert az elso komoly gyomrosok koze tartozott. De nagyjabol igen a kore lodd be a szintet. De teljesen mas stilus a ketto.
500 oldal? Nem gyenge. :)Igen, elég vaskos cucc, de pont ezért van idő hosszasan kifejteni a történetet, megismerni, megszeretni a karaktereket. Teljesen könyv formátumban is jelent meg, mert angol képregény köteteknél még nem láttam A5-ös méretet.
Nem. Pedig egy Box-ban jól nézne ki:)
Jobb befektetés mint a Spawn… :hehe:Biztos azért haragszól rájuk, mert neked nem adtak munkát. :lol:
Spawnt egy lapon eml :'(íteni ilyenekkel?!Igaz, bocs, nem akartam ennyire megsérteni az Iron Lady alkotóit és olvasóit.
Biztos azért haragszól rájuk, mert neked nem adtak munkát. :lol:Eléggé sokat kellene ahhoz fizetniük… Bár annyi előny meglenne, hogy ha még szét is trollkodnám a szöveget, akkor is valószínűleg magyarosabb lenne. ;D
Eléggé sokat kellene ahhoz fizetniük… Bár annyi előny meglenne, hogy ha még szét is trollkodnám a szöveget, akkor is valószínűleg magyarosabb lenne. ;DAzért szegény Ati-t és Petshopot tiszteljük meg azzal, hogy feltételezzük róluk, hogy jobb munkát végeztek ettől a szinttől. :lol:
Olyan nehéz elfogadni, hogy az egyik ember az egyik féle stílust, a másik meg a másikat szereti, preferálja? Esetleg mindkettőt?Ezzel nincs is baj. De azt is el kell fogadni, hogy vannak olyanok is szép számmal, akik nem szeretik azt a "stílust", és ők is kifejthetik a véleményüket. Tehát nem hibáztatom talgabyt, hogy így nyilatkozik róla. Már régóta nem a kiadvány kezdeti, finoman fogalmazott "botlásairól" van szó, hanem magáról az eredeti sorozatról. Van aki szereti, van aki nem. Ennyi. Nem kell túl bonyolítani.
Én amellett vagyok, hogy itthon is kapható képregényekről mondjunk ugyan véleményt, de ha nem muszáj ne járassuk azt le, mert az senkinek nem jó. Pláne mindezt egy kiadói fórumban, mely nem független.Azért nem kell mindent szó szerint és véresen komolyan venni. ;) Én értettem talgaby mondanivalójában a poént és az iróniát. Meg emellett elfogadom, hogy neki nem tetszik a Spawn. És itt most nem a magyar kiadásra kell gondolni, összességében nem szereti. Én is így vagyok vele, hogy ezerszer inkább olvasok más képregényt, mint azt. Ezért mondtam, hogy el kell fogadni, hogy mindenkinek más az ízlése, és ez így van jól.
Sepi, ne csináld már, még elő se hoztam szokásomhoz híven Humerto Ramost! :twisted:Légyszíves ne is tedd meg. :D
Már 5 rész jelent meg, de még semmi nem történt, senkiről nem tudunk semmit, és fogalmunk sincs, hogy ki, mit miért csinál.Ez azért így mondjuk a kilencvenes években indult amerikai képregénysorozatok kb. 90%-ra (benne a Liefeld közreműködésével készültek 100%-ra) ráhúzható lenne ugyanúgy. Az teljesen más kérdés, hogy idehaza miért ez a nem is tudom, hányadik olyan honi gyártású és nagyban gondolkodó sorozat, ami ugyanezt a receptet követi. (A jelek szerint tényleg igaz, hogy mindig húsz évvel le vagyunk maradva a bolygó maradékától. ;D)
az igaz hogy Katinka férja nyomja a képregényt? :DMinden marketinget és egyebet a férje nyomat Katinkával kapcsolatban, ami teljesen rendjén is van, hiszen ő egy sportoló, ő a teljesítményére koncentrál. Minden másra ott van a férje, aki egyben az edzője és a menedzsere.
Felesleges kötekedésnek is vehetném ezeket, mondjuk Sepi te régen is állandoan rám támadtál de nem értem miért :(Ez nem felesleges kötekedés, és nem is támadóan léptem fel veled szemben. A fórum egyik moderátoraként én csak igyekszem a fórum által felállított szabályok betartását. Ez soha nem személyes a részemről. Hidd el, más fórumokon sokkal diktatórikusabban lépnek fel a moderátorok és az adminok a felhasználókkal szemben. ;)
ha már Nem marvel képregény a topic neve akkor itt írom le kérdésemet, nem gondoltam volna hogy csak Kingpin kiadásokról lehet beszélni, amikor mások se csak arról beszélnek! Értitek már a szempontom?Túlbonyolítod a dolgokat. Akkor igyekszem leegyszerűsíteni a kedvedért: külföldön megjelent DC és Marvel képregényekről lehet beszélni, az adott topikokban. Minden egyéb külföldire itt van ez a topik. De ezekről is csak úgy értekezünk, ha azt más kiadó nem adja ki. Azokat amiket más ad ki, az nem idevaló téma, ahogy most már mondom nem először, arra ott van annak a kiadónak a saját fóruma. Ez főleg azért van így, mert ez egy hivatalos kiadói fórum. Még jobban leegyszerűsítve: az Auchan weblapján sem a Tesco-s termékről értekeznek, mert külön cég a kettő. Vagy témánál maradva, a Marvel fórumán sem a DC képregényekről értekeznek. Ennyi. Ezt mindenki betartja, te is tartsd tiszteletben, hogy ez a fórum egyik szabálya.
Értettem Mister, de akkor hova tehetek fel olyan kérdést mint pl az Ironlady-s,ugy hogy az legális is legyen?Az Iron Lady még ide belefér. Az határeset, mert ahogy mondtam, az talán valamilyen szinten szerzői képregény. És én úgy láttam, hogy kaptál is rá választ. :nezze:
feltettem egy kérdéstés 3-4 órája megy itt a Hattyúk Halála ezen hogy a Spawnról beszéltem, Kövezettek meg :DA hattyúk halálát, már ne is haragudj, de te játszod itt a Spawnnal kapcsolatban. Egyszerűen meg lettél kérve, hogy arról a képregényről ne ezen a fórumon beszélj, mert nem ide való. Azóta folyamatosan arról írsz, hogy miért nem, holott ez is ki lett neked fejtve többször.
Amugy szerintem eléggé buta példa volt az Auchan-Tesco, mert ott is vannak viták hogy ki hova megy hol jobb ez hol jobb az a termék,Most mondjam azt, hogy ott azért van ilyen, mert olyan sötét emberek írnak oda, akik nem fogják fel, hogy azt nem oda kellene? Amúgy igen, a független fórumok azért vannak, hogy ott vitázzanak és/vagy tanácsokkal lássák el egymás az emberek. Csak ott kezdődnek a bajok, amikor az emberek összekeverik a hivatalos és a független fórumokat. De ez a téma már kőkeményen off itt.
"Feltételezzük", és azt is, hogy nem vagyok bunkó és most csak ennyit így hirtelen témáról.
Ja, még csak annyit, alig várom hogy a Spawn kiadója bekeményítsen jövőre, na pá!
Ezt szívem szerint még úgy is megvenném, hogy nem vagyok DC rajongó, annyira jól néz ki. Már csak azért megérné, hogy meglegyen. Brutális. Viszont kicsit átverés szagú. Túl szép, hogy igaz legyen. ezt így bevállalni. Remélem nem az lesz, hogy beszedik a pénzt, aztán nem jelenik meg végig, vagy egyáltalán.
Ezt szívem szerint még úgy is megvenném, hogy nem vagyok DC rajongó, annyira jól néz ki. Már csak azért megérné, hogy meglegyen. Brutális. Viszont kicsit átverés szagú. Túl szép, hogy igaz legyen. ezt így bevállalni. Remélem nem az lesz, hogy beszedik a pénzt, aztán nem jelenik meg végig, vagy egyáltalán.
Na ez az, pontosan ugyanerre gondoltam. Túl szép hogy igaz legyen, nagyon úgy néz ki, hogy ha el is indul valahol a felénél félbe fog szakadni. :-\
A fordítás nem tudom milyen lesz,Most meg mondom, hogy ultra gáz. Kb ugyanaz a színvonal, mint az Egmontos cuccok, amivel már gondolom találkoztak egy páran. Tehát totál hozzánemértők fogják fordítani és szerkeszteni zéró utánanézéssel. Ez már látszik abból, hogy olyan képregényt akarnak kiadni ami már rég (vagy nem is olyan rég) megjelent nálunk is.
legalább egy fant megkérhetnének, hogy a neveiknek járjanak utána...Vedd fel velük gyorsan a kapcsolatot, még az is lehet, hogy munkát kapsz tőlük. ;)
Félbe szakadás... hát az Ólmos is, meddig ment? Egy évig? 20 részt ért meg, aztán még 5-öt angolul.
A kivitelezésről mit lehet tudni? Hány oldalas lesz, és mik a méret paraméterei?
Csak annyit tudok hogy HC kiadások.
A Superman-es és Igazság Ligás meg túl alapjairól induló történeteknek tűnnek.A supermanes igazából Johns Last Son of Krypton sztorija, ami az elmúlt évek egyik legjobb Superman-története, és nem igazán alapjaitól indul. (Meg a kötetes kiadásnak megvan az az előnye, hogy nem kísérti az eredeti füzetes megjelenés katasztrofális megjelenési sorrendje.)
meg még midnig nem értem, ha az olmos behalt a gyakoriság és az ár miatt, azt hiszik ez majd menni fog? 2 hetente 3 ezerrel? Hogy...? :headscratch:
meg még midnig nem értem, ha az olmos behalt a gyakoriság és az ár miatt, azt hiszik ez majd menni fog? 2 hetente 3 ezerrel? Hogy...? :headscratch:Rengeteg hasonló kiadvány van a piacon, ugyanettől a kiadótól. Építs harckocsit darabokból, vonatokat, stb. Csak nézz körül az újságosnál, tényleg sok jelenik meg. Volt már farmos, dinoszauruszos, Jégkorszakos, stb. Minddel megpróbálkoznak, aztán vagy bejön vagy nem alapon nyomják.
Véleményem: a fordítása sz*r lesz. A megjelenés gyakorisága és ára brutál. A Panini sem tudott piacon maradni a havi 4 füzetével, pedig az Marvel volt, és nem túl drága. Ez pedig zsebkönyv formátum. Szerintem vagy nagyon hamar behal (nagyjából a második-harmadik teljes árú kötetnél, mint az ólmos annak idején), vagy még rosszabb: leviszi a Kingpin Batman fogyásait, így mi a DC-vel megszűnünk, ez a zsebkönyv pedig marad, amíg az emberek bírják pénzzel. Elképesztően hülye fejjel-a-falnak kiadás, és persze jogilag sem világos, hogy a Batman és fia, plusz a Bábel tornya jogai még nálunk vannak. Rákérdeztem a DC-től, hogy hogy megy ez.
Amúgy nekem is ez lenne a kérdésem pl: Ha ugyanazt a fordítást csontra betolják a képregényt, mint ami a Kingpinben van, akkor mi van?Akkor nem csak a DC léphet fel ellenük jogilag, hanem Tomiék is beperelhetik őket.
Rengeteg hasonló kiadvány van a piacon, ugyanettől a kiadótól. Építs harckocsit darabokból, vonatokat, stb. Csak nézz körül az újságosnál, tényleg sok jelenik meg. Volt már farmos, dinoszauruszos, Jégkorszakos, stb. Minddel megpróbálkoznak, aztán vagy bejön vagy nem alapon nyomják.Csak azoknál is maga a kiadvány sz*r, mert a modell, ólomfigura, meg miegymás a fő produktum (én is vettem ilyen kiadású Ikarusz busz modellt apámnak).
Kíváncsi leszek, mi lesz ebből, mert jogilag sem adhatnák ki ezeket, meg az ár és a megjelenési gyakoriság is irreális, a fordítás meg már a leírásban is katasztrófális ("Akció képregény" pl. :) ).Köpenyes keresztes vitéz...
Amúgy nekem is ez lenne a kérdésem pl: Ha ugyanazt a fordítást csontra betolják a képregényt, mint ami a Kingpinben van, akkor mi van?Sajna semmi. A DC a Marvellel ellentétben a fordítást is megveszi, azaz rájuk száll a magyar fordítás joga.
Elkérje? Kimásolják, röhögve.Nem valószínű.
A DC a Marvellel ellentétben a fordítást is megveszi, azaz rájuk száll a magyar fordítás joga.
Ezen logika alapján akkor a Hush akár megjelenhet a Képes fordításával.Inkább nem fejtem ki a véleményem ;D
Zsebkönyv? :headscratch:
Hát most aztán tényleg bele keveredtem . Mi a fene folyik az Action Comics sorozatban :headscratch: ??? ??? . Egy kis felfedés azaz :spoiler: eddig három eredet történetét mutatták be vagy mi is van ??? . Két Superman is létezik most ha igaz akkor egy újság író \ kockás inges Vörös övvel arany csattal csizmával . Egy Farmer családos vörös öv csattal stilizált csizma utánzattal . A farmer ha igaz a Louise és Clark képregényből származik , az újságíró ha igaz kb a 2010 ig tartó korszakból :headscratch:. De mi fene történik most , valamilyen verseny hogy ki legyen az új FőSuperman :headscratch: . Vagy mi :nemtudom:
a titokzatos Mr.Oz.
a titokzatos Mr.Oz.
Én csak vaktában lövöldözök, de nem tűnik valószínűbbnek, hogy ez a titokzatos figura inkább Mr. Osterman? Szerintem sok szempontból jobban passzol.
Mi volt az a történet? Mert ez kb. olyan, hogy elolvastam egy Pókember-történetet a kilencvenes évek végéről, ahol a szülei háromméteres robotokká változtak és hülye monológokat mondtak. Minden Pókember-történet ilyen?
Igen, az új 52 eseményei alatt a régi Superman egy farmon élt Loisszal is a fiukkal, időnként távolból segített észrevétlenül a másik énjének. A New 52-es Superman aztán meghalt, Lois pedig Mxyzptlknek köszönhetően egyesült a régi énjével.Hogy mi a f@!#? És ez még érdekli a népet?
Igen, az új 52 eseményei alatt a régi Superman egy farmon élt Loisszal is a fiukkal, időnként távolból segített észrevétlenül a másik énjének. A New 52-es Superman aztán meghalt, Lois pedig Mxyzptlknek köszönhetően egyesült a régi énjével.Oookééé, de akkor ebből hogy jutottunk el oda, hogy Bats meg Supi újra puszipajtik lettek...? És Supiék miért hagyták ott a farmot?
A New 52 egykoron jó volt kezdésnek, a Rebirth miatt viszont a nagyját kikukázták. Snyder Batmanje amúgy nem rossz ötlet, pláne ha kedveled a mindenki mindenkivel mindenért és egyre eszementebb szinten összeesküszik sztorikat.Ha most kezdi, akkor mindegy, hogy retcon volt-e, arra tökéletes a New52, hogy megismerje a szereplőket, a környezetet, és jó sztorikat olvasson.
A Green Arrowt szinte mindenhol agyondicsérik.Azt nem csodálom, általánosan is nagyon erős cím tud lenni.
Wonder Woman olyan… eh. Az elején amúgy szerintem ritka irritáló volt, hogy két külön sztori ment, de úgy, hogy páros számokban az egyik, páratlanokban a másik.Heh, ezt a Hulkból nyúlták. :) Amikor megszűnt pár éve a Hulk cím, és helyette Incredible Hercules ment, ott is úgy volt, hogy a páratlan számokban az új Hulk, Amadeus kalandjai mentek, míg a páros számokban Herkulesé.
A Green Arrowt szinte mindenhol agyondicsérik.Azt nem csodálom, általánosan is nagyon erős cím tud lenni.
Időnként még magyar kiadásokat is veszek, de azok általában igénytelen, összedobott kis füzetek, épp ezért már inkább csak a nagyobb, igényesebb, összeszedettebb kiadásokat, sorozatokat, antológiaköteteket gyűjtöm.Akkor remélem a TYA (http://www.kilencedik.hu/tya/)-t megvetted. :)
Én mindent gyűjtök :)
A Superman kötetek például hatalmas pozitív csalódások voltak, mert alapból nem érdekeltek a sérthetetlen végtelen erejű hősnek a kalandjai, de nagyon jó cuccokat hoztak össze vele.
Persze örülök ennek a sok kiadásnak, de bizonyos esetekben (mind mondjuk a Thor) épp emiatt nincs esélye, hogy teljes legyen, mert amúgy esetleg ki lett volna adva valamikor az egész, de így hogy más kezdte meg, így esélytelen :S.
A Szukits cuccokat is gyűjtöm, főleg a Star Wars lett pozitív csalódás, mert nem sokat vártam tőle, de végül remek kis sorozat lett belőle, és hogy szó szerint mindent kiadnak, az valami nagy királyság :).
időnként még magyar kiadásokat is veszek, de azok általában igénytelen, összedobott kis füzetek, épp ezért már inkább csak a nagyobb, igényesebb, összeszedettebb kiadásokat, sorozatokat, antológiaköteteket gyűjtöm.
Akkor remélem a TYA (http://www.kilencedik.hu/tya/)-t megvetted. :)
Ez tényleg impozáns gyűjteményt jelent. :) Hogyhogy téged nem ismerünk személyesen? :)
Akkor remélem a TYA (http://www.kilencedik.hu/tya/)-t megvetted. :)
Supermanből csak a Kripton utolsó fiát olvastam, de nem igazán fogott meg, pedig a top Superman történetek között tartják számon. Egyáltalán nem volt rossz, sőt, de szerintem nagyon beszédes, hogy szupinál ez a best of.
Remélem, hogy nem adnak ki mindent, mert az veszett sok :D :D Ráadásul egy csomó van, ami nem tűnik izgalmasnak, pl. Kanan, Phasma, filmképregények, stb. Ugyanakkor az Obi-Wan és Anakin settingje rohadt érdekes, az a 10 év igazi érintetlen aranybánya. Amúgy nekem a Star Wars kötetek (1-5. legalábbis) annyira nem jöttek be, de a Vader állati jó, főleg a Vader Down és utána.
Van egy Titánember sorom, az nagyon bejött, de igazán szerezhettek volna valakit, hogy korrektúrázza a szövegeket, mert akadnak benne általános iskolás szintű elbénázott mondatok és hibák.
kevinkain...üdv a klubba.
Én is veszek mindent, de most már úgy döntöttem , hogy a számomra igénytelen, nem tetsző kiadványokat nem veszem meg így talán csökken a kiadási oldalam.
Persze, alap :), már el is olvastam. Bár összességében a Cska jobban bejött, de lehet csak azért mert ott még nem vártam semmit :), de amúgy volt benne pár igen jó történet :).Köszönöm szépen. :) Érdekes, a többségnek jobban tetszett mint az első, és én is erősebbnek éreztem a beérkezett anyagokat, plusz két történetet végül nem is engedtünk megjelenni benne, ami elrontotta volna az összképet.
Az nekem is meg van, és bár nem volt rossz, főleg egy Iron Lady-hez képest :), de azért lehetett volna jobb is, mert a magyaros dolgok komolytalanná tették a sztorit, miközben túlságosan amerikai képregény majmolás volt, sokszor sajnos rossz értelemben (random erőarányok, random események...), meg a karikatúraszerű rajz se jött be, de ez csak szubjektív vélemény :).Sajnos a magyar témákról alapvetően mindig a szatíra jut az ember eszébe, nekem is a Titánember esetében folyamatosan az az érzésem volt, hogy nem tudom, hogy ez most paródiája-e az amerikai képregényeknek és a magyar politikai életnek.
Annyira azért nem sok, főleg hogy milyen iramban nyomatják a köteteket :). Az alap SW kötetekkel az az egy gondom, hogy mivel előzmény/spin-off, ezért előre lehet tudni, hogy nem hal meg senki. A Vader épp emiatt volt jó, mert sok volt az új karakter, akik miatt bár időnként kicsit kaotikusak lettek a dolgok, mert alul voltak prezentálva (főleg a sötét oldalra átállt Jedi tanítványokhoz lehetett volna több háttérsztori), de összességében igen jó volt, és remélem a folytatás, a Dr Aphra is ilyen jó lesz, és a robotok is visszatérnek majd benne, mert ők voltak a legnagyobb arcok a sorozatban ;). Amúgy az Obi-Wan és Anakin már jön hamarosan :).
Én mondjuk a mellékszálakra is kíváncsi lennék, mondjuk a Phasmára azért, mert a filmekben az csak egy átszínezett rohamosztagos volt szinte 0 szereppel, aztán meg olyanokat olvastam neten, hogy az mekkora egy badass karakter... hát mondom oké :).
Melyikek tetszettek a leginkább és melyikek legkevésbé?
Nem is annyira az a bajom, hogy lassan jön, hanem hogy azt mindet meg kell venni :D És akkor a helyről még nem is beszéltünk.
Engem a Phasma pont azért nem érdekel, ami miatt téged igen, de ugyanígy a Poe Dameron és a többi új karakteres cucc is tök hidegen hagy. A Windu jónak hangzik, de a régi trilógiás karakterek cuccaitól is félek kicsit, mert ki tudja, hogy mit hoznak ki egy Csubakkából vagy Landóból. Aphra sem érdekel igazán, remélem, hogy nem adják ki az egészet. Nem úgy a másik Vader sorozat, mert az egészből az izgat a leginkább.
Megpróbálok én is egy sorrendet összerakni :)
Amúgy, ha már a kutyás képregényeknél tartunk, akkor van egy olyan, hogy "Sora! Puff ide", az bár nem ebben az antológiában jelent meg, de mostanában olvastam azt is és nagyon bejött a "kicsit" animés stílus, meg történet :).Igen olvastam, képregényes rendezvényeken mi forgalmazzuk (az alkotó a MondoCon-okra jár ki). Nagyon aranyos képregény, remélem lesz folytatása. :)
Engem pont azért érdekelnének azok, mint a Phasma és egyebek, hogy megtudjam, minek ez a nagy felhajtás az amúgy nulla karakterek körül :).
Szerintem az egykötetes sztorik inkább érdekességek, mint komolyabb történetek, mint mondjuk amilyen a Darth Maul is volt.
Viszont én az Aphrát várom legjobban, mert a Vader sorozatban bár Vader nagyon badass karakter volt, de én Aphrát és a droidokat bírtam legjobban :).
Az elsőre persze mondhatjuk, hogy jó novellából könnyű jó képregényt csinálni, de sokszor láttam már, hogy az adaptációs műfaj nem mindig működik. Itt szerintem nagyon beépült Vonegutt novellájának szövege a képregénybe, lényegében nem is érezte az ember, hogy irodalmi adaptációt olvas.
Nagyon aranyos képregény, remélem lesz folytatása. :)
Ez jogos, de a másik oldalról a nagy felhajtás nem a képregények, hanem kizárólag a filmek miatt van körülöttük. Abban pedig elég gyenge karakterek voltak, és a nagy izgalom ennek szól, amit mind láttunk, és mivel ilyen keveset láttunk belőlük, engem nem is érdekel több. Azt hiszem, ezzel el is értük a nézetkülönbség gyökerét :D
Szerintem is. Pont ezért gondolom, hogy hanyagolni kéne őket, kivéve ha nagyon érdekes karakterrel foglalkoznak, vagy kiemelkedően vannak megírva.
Aphra saját sorából még nem olvastam semmit. Nincs kizárva, hogy bejön majd, de nem számítok különösebben jóra.
Ja, mint anno Boba Fett, aki semmi nem csinált a filmekben, csak állt és menőn nézett ki és mindenki elszállt tőle, hogy ő a legmenőbb fejvadász a mozitörténelemben :).
Bizony, bár épp hogy a Star Wars cím miatt eléggé meg van kötve az írók keze. Ott volt pl. a Darth Maul sztori, amiben nagyon jó alapötlet volt, hogy elfogott egy Jedit, akit le akart gyilkolni csakúgy, hogy Jedit öljön, de miközben vitte magával lassan elkezdték megismerni egymást és az erő másik oldalát. Jól volt összerakva a sztori és folyamatosan a határvonalon táncolt, amit átlépve egy zseniális sztori lehetett volna, miközben Maul egy igen jó és különlegesen összetett karakterré válhatott volna, de végül az író nem lépte át a határt, ami miatt csak egy szokásos "sith rossz, jedi jó, uff" szintű sztori maradt sajnos.
Én kíváncsi leszek rá, mert nem csak időrendben folytatása/spin-off-ja a Darth Vadernek, hanem az író is ugyan az :).
Ez tök érdekes, mert ő is nagyon keveset szerepelt, mégis sokan megszerették. Viszont azt érzem, hogy pl. Phasma körül kifejezetten műhype van.
A Mault még nem olvastam, de egyrészt érdekesnek hangzik, másrészt szerintem róla érdemes lehozni sztorikat, mert őt is sokan szeretik az I. óta, holott talán két mondata volt összesen.
Nem tudtam, hogy ugyanaz az író, de szerintem a Vader sort kevésbé az író zsenije, mint Vader karaktere vitte el. Arra akarok kilyukadni, hogy nem vagyok benne biztos, hogy mást is jól ír. Persze majd kiderül.
A Vadert Kieron Gillen írta, aki a Marvel egyik legmegbízhatóbb írója, pedig készített már nekik egy-két száz füzetet az elmúlt kb. 8. évben.
Abban van valami, de ha csak Vader badasskedését kellett volna olvasni végig, akkor csak egy egyszer olvasható durvulás lett volna és annyi. Számomra Aphra meg a két szadista droid volt az igazi főszereplő ott is :).
Igazából az időzítés is pocsék, mert nemrég a Marvelnél meg Árnymacska és Kolosszus fújta le a saját esküvőjét az esküvői különszámukban (mondjuk a végén sebtében berakott Gambit: „Hé, ha már itt egy rabbi, akkor házasodjunk mi meg, hiszen már két hete együtt vagyunk megint!†Vadóc: „Oké, asszem…†frigye se volt az írói csavarok csimborasszója). Ez az év a töketlenkedő esküvők éve a nagyoknál.
A Supermanen meg röhögnek tovább és viszik a „Superman most már apuka†vonalat az olvasók nagy örömére.
És a DC elért a kreativitás legaljára, amikor annyira kifutottak minden ötletből, annyira nem tudnak már kínjukban mit kitalálni, hogy ők is bedobják a zombivírust. Kijött a DCeased előzetese, ahol az egész istenverte univerzumukat elkapja egy zombivírus. És ha esetleg nem esne le mindenkinek, hogy az egész a Marvel Zombies nagyon béna utánzása, a borítók híres DC-s füzetcímlapok zombísított változatai, digitális festmény formájában.
mint ahogy Conan is beállt a Marvelnél a Bosszú Angyalaiba, de ennyi.Uh, ezt ne is mondd. ;D