Kingpin kiadó
SpiderTom fórum => Pókember és egyéb Kingpin-kiadványok => A témát indította: kaine - 2008. Szeptember 10. - 23:17:46
-
Na, ma elkészültem a Mutánsvilág első kötetének a fordításával. Nagyon király ez a sztori, nagyon örülök, hogy rádumáltak. :)
-
Ez a mutánsvilág akkor egy x-men story lesz ?
-
Én pedig nagyon örülök, hogy megjelenteted. :D Már alig várom, hogy meglehessen venni. Valamint örülök, hogy egy ilyen történet végre megjelenik nálunk. Nagy vállalkozás, de szerintem meg fogja érni.
Ez a mutánsvilág akkor egy x-men story lesz ?
Félig-meddig igen.
-
X-Men és Új Bosszúangyal közös történet.
Bendis ismét remekelt ezzel a sztorival. Nagyon jó ötlet volt Magneto álmát valóra váltani és a kivitelezés is 10-es. :)
-
Hát nem tudom. Kövezzeteke meg, de még mindig nem tudom, hogy megvegye-e majd egyáltalán. Ez az egyetlen Kingpin kötet, amin vacilálok. Mág a Vertigo-kat is megvettem, pedig abból is csak a Hellblazer jött be. De ha van valami, ami nem érdekel jelenleg, akkor az ez. Soha nem izgatott a sztori és nem is hiszem, hogy ez megváltozik. Boccs kaine... :(
-
Én is nagyon szeretem ezt a történetet, tetszik, ahogy megcsinálták Magneto világát (ami jobban is tetszik, mint az eredeti univerzum ;)), egyedül azt sajnálom, hogy csak minisorozat. Olvasnám még egy darabig. :D
-
Kívánságod teljesült, a héten jelent meg a HoM: Civil War (igen, talán ez a világ legfantáziátlanabb, legmarketingszagúbb címe, amit a Marvelnél valaha kitaláltak). A sztori mondjuk elég közepes, ahhoz képest, hogy mini, az első részben letudtuk Magneto pályafutásának több, mint felét, és állítólag ez csak róla szólna.
-
Hm, akkor utánanézek. ;)
--------
Tényleg nem nagy szám... :roll:
-
Na most komolyan, a HoM Avengers után vártatok valami normális történetet?
-
Én már a címe alapján rettegtem tőle, mert annél átlátszóbb marketingszaga csak akkor lett volna, ha Secret Invasion of House of M - the Civil War of the New Avengers & Spider-Man címet viseli. Egyébként annyira nem vészes, de egy alterverzum eredettörténetének kicsit vérszegény, ennél még az AoA-s utólagos sztorik is ütősebbek lettek, pedig azok voltak talán az egész crossover leggyengébb elemei.
-
Secret Invasion of House of M - the Civil War of the New Avengers & Spider-Man
Könyörgöm legalább ötleteket ne adj nekik. :D
-
Secret Invasion of House of M - the Civil War of the New Avengers & Spider-Man
Guest starring Wolverine. :hehe:
-
Igaz, igaz, bocsi, tehát a teljes cím inkább:
Secret Invasion of House of M - the Civil War between the New Avengers & Spider-Man and Wolverine & the Astonishing X-Men
;D
És természetesen Mark MIllarnak, Brian Michael Bendisnek és Jeph Loebnek együttesen kell majd írnia, hogy a nevük a borítón lehessen. (És egyben ez az egyveleg garantálhatná is akár az Évezred Legpocsékabb Képregénye díj abszolút és vitathatatlan győztesét. :))
-
Ez az egyetlen Kingpin kötet, amin vacilálok. Mág a Vertigo-kat is megvettem, pedig abból is csak a Hellblazer jött be. De ha van valami, ami nem érdekel jelenleg, akkor az ez. Soha nem izgatott a sztori és nem is hiszem, hogy ez megváltozik. Boccs kaine... :(
Semmi gáz, egyértelmű, hogy mindenki nem fogja megvenni. ;) De legalább olvasd el, hátha megváltozik a véleményed. Én úgy olvastam, ahogy megjelent, egyesével és nekem se tetszett különösképpen. De aztán annyit emlegették, hogy végül csak elolvastam még egyszer, egyben az egészet. Annyira jó volt, hogy egyből el is döntöttem, hogy kiadom. :)
-
Ez abban a világban játszódik, ahol a mutánsok az urak?
-
Ezt nem mondjuk el, mert elég sok spoilert tartalmaz önmagában is ez az infó. Szóval vedd meg és olvasd el.
-
Megveszem, mert a Kingpin cuccokra amúgy is bukok.
-
Annyit elmondhatok, hogy ez a történet a Bosszú Angyalai - Káosz folytatása. Tehát ha már azt olvastad, akkor az előzményekkel tisztában leszel. ;)
-
Annak az Új Bosszú Angyalai a folytatása, nem?
Vgy ez egy ilyen What if vagy mi lesz? :headscratch:
-
Ez nem lesz What If. A Káosz egyeneságú folytatása az ÚBA, ezt jól tudod, de a Mutánsvilágban megtudod, hogy például mi történt azután Wandával. De többet már tényleg nem mondok, mert nem lehet róla spoiler nélkül beszélni.
-
Ja, jól van, már kapizsgálom, köszi. ;)
-
Én már nagyon kíváncsi vagyok a történetre ;) mikor lesz már tél? :headscratch:
-
Mindössze három hónap, és a kezedben tarthatod a könyvet. ;)
-
jahj de jó, őrszem, hihi póki, mutánsvilág, titkos háború.... nagyon boldog vagyok :D
-
És bár tudom, hogy lassan utálni fogtok ezért, de ne felejtsük el a Supergirlt sem... ;)
-
Miért, ki az a Supergirl? :headscratch: Valami mutáns?
-
Nem poénkodik... :D Nyilván te is tudod, hogy csak azért írtam, mert felsorolta a 4 Kingpin könyvet és hát fiatalság bolondság, a kedvencemet kihagyta belőle. Ezzel off befejezve.... ;)
-
Miért, ki az a Supergirl? :headscratch: Valami mutáns?
;D Igazság szerint ez ugye nem Supergirl lesz, hanem Superman-Batman. Csak szerepel benne SG is. Én nem igazán csipázom Batmant az utóbbi időben (tényleg, már-már komikus, hogy ez a karakter éjjel-nappal vagy komoran tépelődik valamin, vagy vicsorog. De még akkor is, ha a társai kérdeznek tőle valami tök semlegeset. Mint egy szörnyen negatív alak, aki fröcsög a gyűlölettől. A többieknek már rég le kellett volna csapniuk, hogy "hé, fel a fejjel, különben a gyűlöleted elemészt, és ugyanolyan leszel, mint akiket kergetsz"), úgyhogy egy külön Supergirl könyvet szívesebben olvasnék el. Nem tudom, ebben mennyi lesz a SG, de menjünk át vele a Nem Marvel topikba.
-
"ugyanolyan leszel, mint akiket kergetsz"
Tulajdonképpen ugyanolyan és egy remek karakter szvsz, de ez itt valóban off és ezt úgyis másképp látjuk, nem tudnánk egymást meggyőzni :).
-
Én is nagyon örülök, hogy megjelenteted kaine. Se a történetet, se a rajzot nem ismerem, de sok jót hallottam már róla. Remélem, ebből is lesznek bemutató oldalak ;).
-
Természetesen. Most még a Pókemberből jönnek előbb, de a börze után kikerülnek az új könyvek oldalai is.
-
Hát, anno én is elolvastam belőle pár részt, de eygáltalán nem tetszett. Egy próbát megér, csak egy Kingpin cucc.
-
Pár rész nem lehet elég, hisz az utolsó nélkül például nincs értelmes magyarázat, nincs meg a kontinuitás érzés a Káosszal, stb. ;)
-
Akkor lehet az volt baj. na majd úgyis írok róla olyna szépet, amilyet szoktam majd meglátjuk. :)
-
Hány könyvben fog megjelenni?
-
Mivel ha jól emlékszem 8 rész, ezért nyilván kettőben... ;)
-
Így van, kétszer 4 rész lesz. Szerencsére jó a 4. rész vége a folytatáshoz.
-
A Kingpinben eddig még nem csalódtam, remélem most sem fogok.
-
Lovag, ha ezt a jelet: :kingpin: látod azon a könyven, képregényen amit meg akarsz venni, akkor az tuti jó lesz szóval, tuti nem lesz itt csalódás :D
-
Nem ezt mondtam én is? ;)
-
Végülis de ;) ;D
-
A HoM első két részét olvastam még annak idején az xfanzine-on, úgyhogy nekem is lesz újdonság az első kötetben... :)
Amúgy a 2 kötet közül valamelyikben lesznek összefoglalók más HoM-szálakról?
-
Remélhetőleg nem.
-
Másról nem, de karakter leírások lesznek benne. Mármint olyanok, mint például Mary Jane kicsoda ebben a világban és mi a története, stb.
-
Másra szerintem nincs is szükség.
-
Én mindig szerettem a karakterleírásokat a képregényekben. :D
-
Másról nem, de karakter leírások lesznek benne. Mármint olyanok, mint például Mary Jane kicsoda ebben a világban és mi a története, stb.
Az jó, biztos érdekes lesz. Viszont Gwen szerepe ebben a világban annál érdekesebb lesz...
-
Az Õrszemben ismét lesz három teljes karakterleírás.
-
Az egyik Sentry-é lesz?
-
Hát igen, az eléggé adja magát. :)
-
Az jó, mivel Sentry-ről eddig szinte semmit sem tudok, kivéve, hogy megölte a feleségét. Ami meg lehet hogy nem is igaz, szóval vehetjük úgy, hogy semmit sem tudok róla. ;D
-
Akkor nyomás az FQ-ra és a Zsákra olvasni a saját minijét. ;)
-
Igenis, kapitány! :D
Egyébként úgy tervezem, hogy először elolvasom majd az Õrszem kötetet, és csak utána fogom a minijeit is olvasni. :)
-
Szerintem jobban jársz, ha kronológiai sorrendben olvasod: az első az FQ-n lévő mini, utána jön a Kingpin kötete, utána a Zsákos mini.
-
Az első minijét összefoglalom a könyvben.
-
Attól még olvassa el, mert az a Jenkins-es minin nagyon-nagyon jó.
-
Mindkettőt Jenkins írta.
-
A Romitásat is? Hoppá, ezt már elfelejtettem.
-
Igen, azt is. Az első tényleg nagyon jó, ott lett nagy kedvencem a karakter. A második is jó, csak a rajza néhol nem az igazi.
-
Na jó, meggyőztetek. Elolvasom az 1. szériát az FQ-n, majd a Kingpin-est és végül a Zsákost. :)
-
Közeleg a HC, közeleg Magnus Ház!!
Az mindenképpen pozitívum, hogy a logó nagyon jól sikerült. Remélem a borító és a gerinc is ugyanilyen frankó lesz!
De nem teljesen értem, miért is raksz bele dokumentációkat a alternatív szereplőkről? Például MJ. Hát az nem derül ki a sztoriból, hogy ez az "alter MJ" milyen? :headscratch:
Persze, én örülök minden extrának! :roll:
-
Sok ismert karakter ottani sorsa csak a tie-inekben derült ki... vagy az évekkel később kiadott sztorikban. És pár prominens karakterről szerintem nem árt majd bele. Pl. Kapi is talán egy oldalon lesz, míg a saját sorozatában kicist bővebben kifejtik, mi történt vele (ld. a xfanzine-on).
-
Ja, MJ-t is csak megemlítik, de érdekes tudni róla, hogy pontosan milyen sorsa lett ebben a világban. A Kapitányról viszont egyetlen oldal alatt is kiderül, hogy kimaradt az életéből a jégbe fagyott rész, mert megöregedett.
-
Aha, köszi, gondoltam, de azért megkérdeztem a biztonság kedvéért. :)
Közben találtam mégegy borítót, a HC sajátja: http://ecx.images-amazon.com/images/I/41uoz%2BHc5bL._SL500_AA240_.jpg
-
Kíváncsi vagyok már, hogy milyen lesz a magyar borító, de a NERIDA által belinkelt sem rossz. :)
-
A borítót elszúrtam, mert másikat kértem, nem azt, amit szerettem volna, és ez csak nemrég derült ki. Szerencsére ez esetben még volt idő korrigálni, és már megérkezett az új borító is, de azért nincs készen, mert késett. Hamarosan bemutatjuk.
Addig is, csak nektek, itt van egy előzetes oldal a műből. Elkészült az első rész beírása, és annyira, de annyira király így olvasni magyarul ezt a történetet, hogy a plafonon vagyok, hogy rádumáltak a kiadására. :D A sztorija és hangulata szerintem a legjobb, az eddigi Kingpin kiadványok közül.
(http://spidertom.tlof.hu/kep/bem/mv_bem.jpg)
-
Tetszik. ;D Az eddigi ÚBA sztorik is nagyon bejöttek nekem, ha a Mutánsvilág még azoknál is jobb lesz... Várom ezt is. :D
-
Ez eddig fel se tűnt... aszonyga:
Sólyom: Visszatérsz a Ms. Marvel névhez?
Energikon: Gondolkozom rajta.
Ez karcol. ;D
-
Szerintem jó poén. ;D
-
Ööö, bocs, de én nem értem a poént. :-[
Wondermanről is lesz majd doksi? Mert az érdekelne, jóformán semmit nem tudok róla.
-
Köszi az előzetes oldalt, kaine!! :)
-
Wonderman kábé annyit szerepel, amennyit láttál, úgyhogy nem lesz róla ebben a számban.
-
Szép. Várom a borítót. :)
-
Kaptok még egy oldalt, mert jók voltatok. :)
(http://spidertom.tlof.hu/kep/bem/mv_be.jpg)
-
Wow, köszi. :) Egyre jobban várom már a kötetet! :)
-
Hát ez nagyon-nagyon szép! :oh: Várom én is. :)
-
Jé, valaki ráhúzott egy papírzacskót Cage fejére... ;D
-
Egy rugóra jár az agyunk. ;D Nekem is ez jutott róla eszembe.
-
Ezt már én is várom. ;)
-
És én is. :D Annyira, hogy kitettem 5 előzetes oldalt a főoldalunkra. :)
-
Hú de guszta. :oh:
-
Tók jók az előzetesek!! :)
-
Juhuhú, ez jó lesz! :D
-
Elkészült a borító, srácok, mindjárt kiteszem! :D KIRÁLY lett!!!! :D ;D ;D
-
A borítót elnézve ezzel kapcsolatban sem lesz csalódás. Egy újabb gyönyörű kingpin kötet, amit élvezet lesz kézbe venni. :)
-
Gyönyörű kötet, büszke leszek ha már két példány kacsint rám a polcomról.
-
Ez igen, tényleg szép lett. Kíváncsi vagyok, élőben is ilyen jól fog-e mutatni.
-
Csak neked... biztos a linux miatt... :hehe:
-
Azóta már töröltem, mert újra elérhető lett. :) Tlof szervere volt pár percig elérhetetlen (nem ment a zsák sem), de most már jó.
-
Áh, csak a messze a legjobb és legszebb borítót választottátok. Nagyon szép munka. Már csak arra leszek kíváncsi, mihez kezdetek a következő számmal, arra mi kerülhet most, hogy az egyetlen igazán, nagyon kiemelkedő lekerült a terítékről.
-
Hát igen, elég nehéz választás lesz a következő, mert még csak hasonló sincs a többi között. :) De arra ráérünk még, előbb legyen ennek sikere! ;)
-
Nagyon reméltem, hogy ez lesz majd a borító. :) Szép lett, lesz. :bravo:
-
Bár a kötettel még mindig hadilábon állok, de a borító szép lett. Heh, lehet, hogy csak emiatt a borító miatt megveszem a kötetet... :D
-
Baromi jó lett! :D :D
-
Baromi jól néz ki! :oh:
-
már az oldalak is gyönyörűek voltak... de ez a borító :) nagyon klafa :kingpin:
-
Csatlakozom, tényleg nagyon jó lett a borító!! A feliratok mindenhol jók, és a Magnus-ház is szerepel alcímként. :)
:kingpin: :kingpin: :kingpin:
-
Bár a kötettel még mindig hadilábon állok, de a borító szép lett. Heh, lehet, hogy csak emiatt a borító miatt megveszem a kötetet... :D
Na ugye, hogy számít az a borító! :D
Ez rohadt jó lett, a "tripla" borítót szépen összevágtátok, nem is gondoltam, hogy ilyesmit engedélyeznek. Úgy látszik jobban járunk Marvelékkel, mint a DC-vel, nagyon pipa vagyok most rájuk. De akkor a 2. kötet gerince tényleg vörös legyen. Ez egyébként pont Xavier fejét vágja félbe. :lol:
Szerk.: Visszafonom. :hehe: Ezek a kihatható borítók így nagyon szépek, de a TPB-met nem tudom kihajtani. És akkor csak az első fele marad, annak a szélén meg egy óriási fekete folt, a gerincen meg Xavier feje. Jó nagy lett az a Bendis-Copiel felirat, a 2. köteten is ugyanekkore legyen. Meg elég üres a háttér, mert ugye azt ti rajzoltátok. De nem panaszkodok mert ez tényleg nehéz munka lehetett, és sikerült elég jól megoldani!szóval gratula! Meg érzem, hogy ez nyomtatásban sokkal királyabb lesz, és a háttér sem lesz zavaró.:D
-
Köszönjük a dicséreteket, Atit illeti a 99%-uk, én csak kiválasztottam, hogy ez legyen. :D
Ron, semmi gáz, veszel kettőt, és az egyiket kihajthatod. ;D
A Panini még nem adta áldását rá, egyelőre nem tudják, mit jelent a "Mutánsvilág", remélem nem lesz gond belőle.
-
Ron, semmi gáz, veszel kettőt, és az egyiket kihajthatod. ;D
Akkor sem kell kihajtani, elég ha csak a kettőt egymás mellé teszi, úgy hogy az egyiknek az eleje, a másiknak meg a hátulja van felül. ;) Szerintem a rendezvényen is így kellene kiraknod az asztalra őket, mutatósabb lenne. :)
-
Akkor Xaviernek nem lesz feje. :) Kell még egy harmadik, aminek meg a gerince lesz felül. Tényleg tök jó ötlet lenne így kipakolni őket, csak gyakran kellene utántölteni, hogy szép maradjon.
Szokásomtól eltérően olvasgattam a knet híreit. Pontosan mi is volt Vladi problémája a Mutánsvilággal? Az, hogy szerepel a kötet címlapján az X-Men felirat?
-
Úgy is akartam, hogy két oldallal kitenni, de az nem jutott ezsembe, hogy közé a gerincet, de jó ötlet. :D
Az volt a baja - jogosan - ha X-Menként reklámoztam volna és X-Men lett volna a címe. Õ se véletlenül adta a Különítmény nevet az Újvilág BA helyett. ;)
-
Á, értem már, csak korábban írtam, mint gondolkodtam volna. Vladinak ez a mondata:
vegyétek le az X-men titulust, hacsak nem kaine kérte, hogy szerepeljen a címben, mert ez esetben vele vitatom meg a dolgot
zavart be. Csak néztem, milyen titulusról beszél, azt hittem, a köteten szereplő, cím fölötti feliratra gondol. De most már rájöttem, hogy a hír tagjeire.
-
Akkor Xaviernek nem lesz feje. :) Kell még egy harmadik, aminek meg a gerince lesz felül. Tényleg tök jó ötlet lenne így kipakolni őket, csak gyakran kellene utántölteni, hogy szép maradjon.
Igen, tényleg kirakhatnád így! Szóval a Panini még nem fogadta el a borítót? :ohmy:
Egyébként többet kéne vennem háromnál is. Mert ugye a gerinces kép állítva van, így a másik kettő alá még kéne vennem két tucatot, hogy egy színten legyenek. ;D
Ja tényleg, miért az alcím (Magnus-Ház)? A 2. kötetnek talán más lesz az alcíme?? :headscratch:
-
Örülök, hogy tetszik mindenkinek a borító! ;D Annyiban helyesbítenék, hogy nem mi „vágtuk össze” a grafikát, hanem így kaptuk. ;)
(A DC-s megjegyzésedhez pedig Nerida: nem velük van a baj, hanem azzal, aki össze... rakta a borítót. Súlyos tipográfiai hiányosságai vannak. Az már megint egy más kérdés, hogy a DC-nek ILYENKOR kéne vétóznia, de úgy látszik, ők kevésbé törődnek vele, hogyan jelenik meg a képregényük :-\.)
-
Ja tényleg, miért az alcím (Magnus-Ház)? A 2. kötetnek talán más lesz az alcíme?? :headscratch:
Alapvetően csodálkozom, hogy eddig még senki se tette fel ezt a kérdést. Igen, más lesz, természetesen, hisz különben azonos lenne a vonalkódja is, vagy mi. Vagy nem.
-
És mi lesz a 2. kötet alcíme? ;D
-
Örülök, hogy tetszik mindenkinek a borító! ;D Annyiban helyesbítenék, hogy nem mi „vágtuk össze” a grafikát, hanem így kaptuk. ;)
(A DC-s megjegyzésedhez pedig Nerida: nem velük van a baj, hanem azzal, aki össze... rakta a borítót. Súlyos tipográfiai hiányosságai vannak. Az már megint egy más kérdés, hogy a DC-nek ILYENKOR kéne vétóznia, de úgy látszik, ők kevésbé törődnek vele, hogyan jelenik meg a képregényük :-\.)
Tényleg, eleve így küldték? Azta de jó fejek! Egyébként szerintem bizakodóak lehettek a logóval kapcsolatban. Azért csak szemelött tartják, hogy nehéz lenne bármiféle más nevet adni, ami tipográfiailag is kijön a HoM mintájára magyar nyelven, meg eleve nagy melő összedobni egy ilyen logót.
2. Egy kicsit azért megenyhült a szívem a Képesen, mert Tony mondta, hogy ők a címszereplők logóit akarták kirakni, de azt nem engedte a DC. Az persze tényleg igaz, hogy a végeredmény ezzel a béna betűtípussal oltári béna lett.
-
Ki csinálta azt a borítót?
-
De jó is lenne, ha Ati bedolgozna a Képes képregényeinek borítóin. :roll:
Eddig benne nemigen csalódtunk.
-
Passz. Talán Zorró, ő szokott dolgozni a Képesnek elég gyakran, de ez azért színten aluli.
-
SZomorúan csalódnék, ha ő csak ezzel az Impactes megoldással tudott volna előállni. De a kötetben úgyis ott lesz, ki volt a műszaki szerkesztő.
-
És akkor megkeressük, és akkor... :hehe: :twisted: :hehe:
-
Megnéztem én is a Mutánsvilág borítóját, nagyon állat lett. ;D ;D A Magnus-ház alcím is nagyon jól hangzik. ;D Ez lesz az a kiadvány, amit az X-Men fanok és a BA fanok egyaránt meg fognak venni :D
-
Reméljük! :D
-
Hihetetlenül hangzik, de mivel nem tudom mennyim lesz annyi biztos, hogy a barátnőmnek veszek egyet mivel oda van a House of M-ért :kingpin:
-
Mi a fene! ;D Ju is nagyon akarja, szóval ez a lányos Ma
ngarvel? ;D
-
Én meg azt hittem, az az SMLMJ. :)
-
Hát nem hinném :) A barátnőm elégé kemény képregényeket olvass és a amngát nem szereti még annyira se nyitott rájuk, mint én :)
-
Akkor jó. Megveheti a Vertigókat is. ;D
-
Nem gyakran mondanak lányosnak, úgyhogy ezt a mostanit inkább megköszönöm. :P ;)
-
Akkor jó. Megveheti a Vertigókat is. ;D
Áhh azt megoldotta az enyémeket lopja el :)
-
Impactes megoldással
Akartam már írni, az nem Impact, hanem Univers. De a tényen nem változtat: az egyik legalapvetőbb betű. Egy körvonal sokat dobott volna rajta, egy ilyen quarkos „árnyék” helyett. Broáf.
Na jó, befogom, mert nem illik nekem fikkantanom, akárki is csinálta... de sajnos ez olyan, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül. :'(
Megmondom, mit csináltam volna (hogy ne legyek csak kriti'): ha nem engedték a logókat (amit nem is tettem volna rá), egy bal oldali tónuscsíkba (talán Superman-kékkel) fejjel lefelé fehér betűkkel odaírni Superman és Batman, oszt csá. Az alcímet meg egy pofás betűvel... talán a mostani szerzők helyére. A Képes logót meg vagy a DC alá, vagy jobb fölülre. Na de mosmá mind1 is. És különben sem ide tartozik. (befog)
-
De jót röhögnék, ha Tony azzal kezdené a beszámolóját a Ferencvárosi börze után, hogy jól fogytak, jól fogytak a Supergirl kötetek, csak valahogy arra a furcsa jelenségre lett figyelmes, hogy minden kedves érdeklődő először hosszan áttanulmányozza az impresszumot és csak utána a képregényt. ;D
De, hogy ne legyek OFF, szerintem is jó lett a Mutánsvilág kötet borítója. Csak legyen hozzá majd kilövő.
-
De, hogy ne legyek OFF, szerintem is jó lett a Mutánsvilág kötet borítója. Csak legyen hozzá majd kilövő.
:lol: :lol:
ez jó volt. :)
és miért akarod kilőni a Mutánsvilágot? :hehe:
-
De jót röhögnék, ha Tony azzal kezdené a beszámolóját a Ferencvárosi börze után, hogy jól fogytak, jól fogytak a Supergirl kötetek, csak valahogy arra a furcsa jelenségre lett figyelmes, hogy minden kedves érdeklődő először hosszan áttanulmányozza az impresszumot és csak utána a képregényt. ;D
;D
De, hogy ne legyek OFF, szerintem is jó lett a Mutánsvilág kötet borítója. Csak legyen hozzá majd kilövő.
:D Lesz. Neked adom majd az enyémet. ;D
-
Ati, remek ötlet, egy sáv a bal szélén, vagy a tetején, mennyivel elegánsabb lett volna! :( :(
-
A Mutánsvilághoz kikerült a főoldalra újabb 7 oldal!
-
Jó, ezt most nem nézem meg. Majd karácsonykor. :)
-
Én sem nézem meg. :)
-
Én megnéztem, és nagyon jók! :D
Annak is örülök, hogy a Hungarón csak 2000 lesz. Tuti vétel! :D
-
jó meglepi lesz karácsonyra... addig hagyjuk ^^ hungaron persze a kedvezményeket :roll: kihasználva megveszem.. de karácsonyig eldugom ^^
-
És reméljük, hogy még sokan mások is így tesznek. Vagyis megveszik. Ezt elősegítentőd az eheti frissben a Hzs főoldalon kapott is egy ingyenreklámot a kötet, az ÚTH-val együtt. ;)
-
Köszi, reméljük lesz hatása. ;)
-
Igazán nincs mit. A hét közben már a Sentry is megkapta a hátszelet. :D
-
Igen, azt láttam. :)
-
Nagyon szépek az új oldalak. Persze a ÚTH-nak nyomába sem érnek. Komolyan szégyen lesz bármilyen hazai kiadványt is kinyitni mellette szinte. Ettől már csak a Marvels felé vezethet az út. :D
-
Elolvasva. ;D
Legelőször is, ami a legjobban tetszik. A borító. nagyon szép, lett, tökéletes, gyönyörű, a helyén van rajta minden ami kell, jó az összhatás, szépek a színek, valahogy engem megfogott. Ja és profi lett a "mutánsvilág" logo is.
A történetet olvasva és lapozgatva végig az volt az érzésem, hogy ezek amolyan összeollózott darabok a rozsomákból, az amerika kapitányból meg különböző xmen és bosszúangyal címekből. Valahogy mindig olyan deja vu-m volt, mintha ezeket már olvastam volna más címekben. De mivel az eredetik nem állnak rendelkezésemre, így nem tudtam utánanézni. És valahogy nem is teljesedett ki ez az egész sztori. De mondjuk ez nem baj, mert alapvetően nagyon jó ez is. Szóval összességében a történetre egy 10es skálán 8ast adnék. Nem voltak benne hatásvadász jelenetek, meg a nagy pózolások, szinte az egész amolyan bevezető volt csak.
Ami nagyon tetszett elsőre belőle az Köpeny felbukkanása, ahogy elragadja Rozsót.
remek munka volt a fordítás is, főleg az újságkivágás, bár úgy rémlik a rozsomák amerika kaiptány vita a régebbiben jobban hangzott (az elején a megbeszélésen)
:kingpin:
-
Köszönöm a véleményezést! ;)
Arra a régire gondolsz, ami kinn van a főoldalon?
-
összekavarodtam... jó ez ami a képregényben van. Miért lett más mint ami kikerült?
-
A végleges előtt már készen vannak a beírások b verziói. Akkor került ki, de még finomítottunk rajta.
-
Szerintem egy "másik" régire gondol... :)
Az összeollózás-dolog kissé fura, mert emlékeimben ez egy elég jól összeszedett, csak az elején sokszálúnak indult miniként él, amben az egyetlen elég érezhető írói izzadás Layla Millerhez kötődik (ha ő nincs, akkor gyakorlatilag a felénél megáll az egész, és úgy marad). A jelenetek visszaköszönése elég sanszos, hogy ismerős, Bendisnél sose volt nagy titok, hogy a füzeteinek minimum harmada, de inkább fele más sztorijának lopásából jön össze, de ő az egyetlen jelenelg, aki ezt úgy csinálja, hogy az jó legyen (és gondom nem is agyon van vele, csak idő kellett, hogy megszokjam, hogy Bendisnél hajlamosak jelenetek visszaköszönni másoktól... ő az írók Rob Liefeldje, csak ő ügyesebb :)).
-
Nem gondolhat másik régire, mert az megegyezik a megjelenttel. :)
-
Nekem tetszett, már szeretném olvasni a következőt. ;) Jó volt a fordítás is, bár nem hasonlítgattam, de szerintem önállóan megállja a helyét. Grafikailag megintcsak nagyon szép, a borítót meg eddig is imádtam. :) Úgy összességében volt olyan jó, mint az eredeti. Az egyetlen bajom az volt, hogy véget ért. :D
-
Á, nem ért véget, csak félbeszakadt. :D
-
Nekem is tetszett, tökéletes felvezetés volt.
Érdekes, hogy a grafikát mindenki dicséri, pedig nekem elsőre nagyon furának tünt, minden szereplő olyan, mintha széltébe kinyújtották olna őket, elsőre komolyan azt hittem, hogy talán más volt az eredeti formátum, és Tomi valamiért (ár vagy ilyesmi) ezt a merényletet követte el, de rájöttem, hogy ez eredetileg is ilyen. Miután ezzel megbarátkoztam, onnantól nekem is frankónak tünt.
-
Nos, elolvastam a Mutánsvilág első részét. És akkor most a megrögzött X-men ellenes értékel:
Nos, be kell vallanom, nem volt annyira szörnyű, mint az elsőre gondoltam. Azt mondanám, hogy erős közepes volt és kíváncsi lettem a második részére is a dolognak (már ez is nagy szó!). A fordítás és a beírás is tetszett. Egy dologon viszont olvasás közben megakadt a szemem. A 30. oldalon Scott azt mondja Emmának, hogy Nem is törődj vele. Na most, én nem vagyok naprekész a friss nyelvtani változásokat illetően, de ez nem úgy hangzana szebben, hogy Ne is törődj vele? Amúgy ezt leszámítva még a Pulse ujság főoldala zavart, hogy a ragasztás miatt a címfelirat egy részét nem lehetett rendesen látni. ;) De ezt leszámítva kifejezetten tetszett. De tényleg, nem hazaduk és nem fenyegettek meg X-men fanatikusok, hogy ezt mondjam... ;D
Szóval várom a tavaszi börzét és a folytatást. ;)
-
Az X-Men fanatikusok inkább haragudni szoktak erre a sztorira, mert két teljes évre teljesen tönkreb--vágta az összes főbb X-sorozat történetét, és három embernek kellett közel egy évig dolgoznia, míg helyretette az utóhatásait. Bár ennek ellenére a sztori maga természetesen kifejezetten jó.
-
Elolvastam én is, nekem baromira tetszett! Tök jó a sztori, legalábbis így az első rész alapján, pedig mikor hallottam, hogy miről szól, tartottam tőle, hogy nem fog ennyire jól működni ez a kifacsart világ. De működik, jól ki van találva.
Nagyon jó volt benne a Pulse újság, amit Rozsi olvas, ráadásul az egyik legjobb poén a "Félrevésett Vasember vésője?" :lol: Nagy ötlet volt az is, hogy Magneto dokumentációja át lett írva az új világnak megfelelően. :D Meg a gúnyolás, ahogy az embereket nevezik, "sapien" ;D Jól ki lettek találva a dolgok. A rajzok nagyon szépek, a borító kifejezetten gyönyörű, talán az eddigi legszebb Kingpin borító. A kiadvány minősége is igényes. Nagyon tetszett az egész, várom a folytatást! 8)
-
A hozzászólásokat olvasva is egyre jobban sajnálom, hogy ez a könyv még nincs meg nekem... :-\
-
Persze, hogy a legszebb Kingpin-borító, már csak a téma miatt is. ;D
És akkor Sapien maradt? Kicsit féltem, hogy lesz egy "s" a végén...
-
Nem is törődj vele.
Hogy a fene... pedig kábé négyszer olvastuk át mindketten Atival... :headscratch:
A hozzászólásokat olvasva is egyre jobban sajnálom, hogy ez a könyv még nincs meg nekem... :-\
Sepi, gyere el megint, ha tudsz, viszek egy hibátlan példányt.
-
Hogy a fene... pedig kábé négyszer olvastuk át mindketten Atival...
Hidd el nekem, hogy ez szinte semmit sem számít. Én is legalább kétszer átolvasom a fordításaimat, de gyakran olyan elírásokat nem veszek észre, amiket máskor, más képregényeinek a lektorja során rögtön észreveszem. ;)
-
Sepi, gyere el megint, ha tudsz, viszek egy hibátlan példányt.
Köszi, de sajnos ebben a hónapban már nem nagyon lesz rá időm. :( Így maradt a január. Addig másnem majd olvasgatom eredetiben.
-
ne olvasd el újra eredetiben, csak rontod az élményt. :)
-
Elolvastam, és meg kell mondjam kellemesen csalódtam benne. A rajzok jók, és a történet is végig érdekes. Vagyis nagyon. Ez a világ ahol a mutáns az uralkodó faj, és minden másképp van mint az eredeti világban, picit olyan mint amikor álmodik az ember, és próbálja elmagyarázni a többieknek az álomban, hogy itt nincs valami rendben. És ez esetben ugye Rozsomák volt az, aki emlékezett mindenre. Nem volt semmi, ahogy kiugrott abből az "M-házas "SHIELD"-ből. :) Az az újságcikk is érdekes volt, szép munka. Viszont az is érdekes, hogy Clint Barton ebben a világban él. A befejező kötetetre már kíváncsi vagyok, alig várom hogy mindegyik hős egybegyűljön, és mindenki rájöjjön, hogy mi ez az egész világ. Ja és a Magneto-dokumentáció is tetszett!
Úgyhogy köszönet a kiadásért Tomi!! :kingpin: :kingpin:
-
Viszont az is érdekes, hogy Clint Barton ebben a világban él.
Él ő a 616-ban is. ;)
-
Azóta már igen, de akkoriban még nem élt. ;)
-
Főleg, hogy a Káoszban halt meg. :nezze:
Vajon úgy fogják visszahozni őt 616-ba, hogy a Mutánsvilágból átjön a rendes világba?
-
Röhögni fogsz, de igen.
-
:lol: :oh: Tudtam hogy jó ötletem támadt, de hogy még a képregényben is ez van... Ezekszerint ez Bendis-nek is eszébe jutott. :D
-
Az is lehet, hogy tőled lopta. Ahhoz nagyon ért. :hehe:
-
Elösször is sziasztok!
Aztán meg, alap, hogy megvettem, mint fiatalabb olvasó, aki még nem is hallott erről a sztoriról ( na jó ez nem igaz, csak nem olvasta...) és nem kellett csalódnom benne. A rajzoló jó a sztori érdekes, főleg a kialakitott mutáns utópia világ. Ironikus, hogy Vanda ember lett és nagyon örültem Sólyomszem szereplésének is. És ebben a világban érdekesen alakultak a hősök élete is. Pl. Peter vagy Fullánk mennyire másképp él. Remélema folytatása is hasonló színvonalú lesz.
:kingpin:
-
Elsősorban üdv a fórumon! ;)
Köszi a véleményezést, örülök, hogy tetszik.
-
Az ilyet viszont öröm látni, amikor egy új olvasó (és az "Új" alatt jó tágan értelmezem) kapcsolódik be ezáltal a Marvel-világba. Innen aztán idővel szép út vezethet majd a többi műfajba is akár. :)
-
Nos, srácok, lassan érik a 2. kötet... elkezdtem fordítani. Rögtön az első fogós kérdés a kötet címe. Van két elképzelésem, de nem sziklaszilárdak - ha tudtok jobbat, átírom. Ötleteket várok. :)
-
Nem ártana előtte tudni a te elképzelésedet a címet illetően, hogy mégis milyen irányba mozoghatunk.
-
vagy esetleg az eredeti történetcímeket is jó lenne tudni.
-
House Of Manci. ;D
-
(http://s294.photobucket.com/albums/mm97/baturmalang/MSN_emoticons/th_MSN-Emoticon-098.gif)
-
Az enyémet nem mondom, hogy ne befolyásoljon. Eredeti címek nincsenek, mert nincs külön címe a részeknek, csak a Magnus-ház, de azt már ellőttük az elsőnél. Aki ismeri a folytatást, tudja, miről szól, annak ismeretében kéne SPOILERBEN persze elképzeléseket gyártani.
-
Trónfosztás. Bár nem tudom, hogy ez mennyire spoileres.
-
Szerintem legyen Mutánsvilág 2. ;D
-
Bár én nem ismerem a folytatást, de Sepi ötlete tetszik. ;) Na jó, azt tudom, hogy mi lesz a végkifejlete a dolgonak... :D
-
Nekem is Sepi ötlete tetszik, ne variljuk túl a dolgot, mert abba csak belezakkanunk. Bár nekem is van egy ötletem
Wanda wake up the Matrix has you!
-
"Hogyan kell elcseszni egy ígéretes történet végét.", esetleg "Hogyan szúrjunk ki az X-szerkesztőséggel, hogy jobban fogyjon a saját képregényünk"
Vagy ezek túl hosszúak? ;D De magyaríthatnád akár a Decimationt is.
-
Én alapvetően arra találtam ki valamit, de nem egyszerű magyarítást, mert az nem mondana semmit addig, amíg el nem olvasod. A címnek pedig anélkül kell jelentenie valamit.
-
Na, elolvastam a Mutánsvilágot is. Erről szerencsére nem fogok túl sokat írni, mert bár egy nagyon szórakoztató képregény, nem ébresztett bennem komolyabb gondolatokat, mint mondjuk az Õrszem.
A sztori érdekes, bár már ismertem és sosem voltam elájulva tőle. Illetve a vége nem tetszik, ez az első pár rész még teljesen rendben van, biztosan sokan várják már a folytatást, hisz elég frappáns kérdést tett fel Roszomák a végén.
Egyébként ez a mutánsvilág ötlet egy alapból nagyon király ötlet, tetszik is, ahogy lépésről lépésre, szereplőről szereplőre, apró háttérbeli utalásokkal, a szereplők párbeszédeiből, tévéadásokból építi fel Bendis, hogy milyen is ez a világ, ügyesen meg van komponálva. Azt biztosan nem lehet mondani, hogy nem mutatnka belőle semmit, csak úgy lóg a levegőben. Azt viszont nem értem, még az elején, miért bénulhatott meg mindenki kivéve Pókembert? miért pont Pókember, már megint? Mert Rozsomáknál még érthető, hogy emlékszik a régi szép időkre, bele lehet magyarázni, hogy regenerált az agya, vagy hasonló... A szereplők új pozíciói is érdekesek, Káprázat mint tévéműsorvezető? Kézenfekvő, tényleg.
Egyébként az elején a hősök "tettrekészsége" elsőre meglepett, de jobban belegondolva teljesen jó, hogy kicsit keményebbre vették már a figurát, mert szegény Wanda esete tényleg patthelyzet. Ezt keretbe foglalva, a végén Emma reakciója tetszett, amikor megtudta az igazságot. Szinte valahogy éreztem a dühöt, jó szinkronban volt ott a szöveg, meg a rajz.
Azt viszont nem értem, hogy Sólyomszemék hogy a fenébe nem tudtak semmit Rozsomák képességéről, amikor még ők is mondják, hogy ő a Vörös Gárda sztárja? Meg egyébként is: hogy gondolták, hogy kiveszi a nyakából a nyomkövetőt? Csak úgy kitépi, vagy micsoda?
Egyébként figyeltétek Emma hupikék törpikés kulcstartóját? ;D
A rajzok szépek, carol nagyon dögösre sikeredett, főleg az elején, amikor a kis farmerkabátkájában pózol. Ha ott lettem volna, biztos őt bámulta volna végig. Felicia is szép, de attól a csúnya fekete ruhától nem sokat láttunk még a vonalaiból! :drying:
A fordításra ismét nem lehet panasz, kaine-féle, jóféle. :) Két megjegyzés: a kiscsaj miért azt mondja, hogy "hol, mi? Mi vagyok?"...mi volt eredetiben is? Magneto és xavier párbeszéde az elején egyébként nagyon jóra sikeredett, ahogy a fordítása is.
Az újságlap magyarítása szintén nagyon szép, szóval grat Atinak is! ;) Minden egybevetve ez egy szép és szórakoztató képregény, gyönyörű minőségben. Most sem csalódik a Kingpinben az, aki próbát tesz vele. :kingpin:
-
Az újságrészlet címlapjának retusáért tessék Petshopot dicsérni, a belső oldalakért pedig köszönöm szépen! ;D
-
aha, akkor azért volt Petshop is kiemelve a készítőknél. Na akkor köszönjük neki is. ;)
-
Köszönöm ezt is, pepo! :spidey:
Egyébként ez a mutánsvilág ötlet egy alapból nagyon király ötlet, tetszik is, ahogy lépésről lépésre, szereplőről szereplőre, apró háttérbeli utalásokkal, a szereplők párbeszédeiből, tévéadásokból építi fel Bendis, hogy milyen is ez a világ, ügyesen meg van komponálva.
Nekem is nagyon tetszett ez benne. A Pulse újság is nagy ötlet volt, és látszott, hogy tényleg elgondolkodott azon, vajon melyik hősből mi lehetne egy ilyen világban.
Azt biztosan nem lehet mondani, hogy nem mutatnka belőle semmit, csak úgy lóg a levegőben. Azt viszont nem értem, még az elején, miért bénulhatott meg mindenki kivéve Pókembert?
Talán ennek is van köze Laylához...?
Azt viszont nem értem, hogy Sólyomszemék hogy a fenébe nem tudtak semmit Rozsomák képességéről, amikor még ők is mondják, hogy ő a Vörös Gárda sztárja? Meg egyébként is: hogy gondolták, hogy kiveszi a nyakából a nyomkövetőt? Csak úgy kitépi, vagy micsoda?
Lehet, hogy a képességei nem voltak nyilvánosak, csak a poziciója. Szerintem "bármilyen módon" gondolták. ;)
a kiscsaj miért azt mondja, hogy "hol, mi? Mi vagyok?"...mi volt eredetiben is?
Nem emlékszem, és nem találom az eredetieket. :-[
-
Majd én megnézem, ha hazaömlök. Csak el ne feledjem... 8)
-
Nem fontos anniyra. Csak ott a "mi" furcsa volt, akkor inkább "ki vagyok".
-
Nem feltétlenül, hiszen lehet hogy a faji hovatartozására értette. Mert kérdezhette azt is hogy "most mi vagyok, mutáns vagy ember"?
-
Hát, ha emlékeim nem csalnak, ez nem egy olyan szituációban volt, hanem egy olyan eset után, amikor Magnetp Õr robotjai el ki akarták iktatni Rozsóékat, Köpeny meg szépen teleportálta azt a pár embert, amennyit tudott.
Amikor megérkeznek Fisk elhagyatott irodájába, akkor modja a kiscsaj, hogy: hol vagyok? mi vagyok? asszem.
-
Na, megtaláltam.
– You good, kid?
– Where? What? Am I what?
– Jól vagy?
– Hol? Mi? Mi vagyok?
A „Mi vagyok” kérdés a jól szóra utal... elvileg.
-
Aha. Nem'tom, nekem akkor is fura egy picit, de mindegy, ez van eredetien is. ;)
-
Pedig így logikusnak tűnik. Hirtelen annyira össze van zavarodva, hogy azt se tudja, hol van, vagy hogy fiú-e, vagy lány. Ilyen esetben szerintem teljesen jó, amiket összehordott. :)
-----------
Mutánsvilág 2 címe
Nagyon nem sikerült semmi értelmeset kitalálnom a második kötet címének, de ahogy látom, nektek sem. Alapvetően a Skarlát Boszorkány a mozgatórúgó, úgyhogy olyasmin törtem a fejem, mint "Halálos szavak", "Végzetes szavak", vagy bármi, amiben benne van a "Boszorkány" szó is. Nem akart kijönni semmi jó. Ma megvilágosodtam, a kötet címe ez lesz: "Angyalok és mutánsok". Ebben minden benne van, és eléggé figyelemfelkeltő is, ellentétben az első kötet címével.
-
Nekem tetszik a cím. Ötletes. ;)
-
Azta, ez jó nagy ugrás volt a gondolatmenetben. :D Nekem tetszik. ;D
-
Ez jó. Ez nagyon jó. :)
"Angyalok és mutánsok".
És mivel idén jön az Angyalok és Démonok film is, erre még a Dan Brown fanok is felkapják a fejüket.
-
Elolvastam a Magnus - házat is. Nagyon tetszett. Jobban bejött, mint az ÚTH. Várom a folytatást. Tényleg nagyon jó volt.
-
Tecccik! ;)
-
Nos, ma végeztem a Mutánsvilág 2 fordításával. :) Holnap talán már neki is állok a "fél" könyv fordításának.
-
Nagyon helyes. :D :D
-
Ma elolvastam a Mutánsvilág: a Bosszú Angyalai minit. Érdekes volt, a 4. része kifejezetten jó volt, de azért kiadni nem fogom.
-
Angyalok és Mutánsok. :worship:
Na és a borítót sikerült már kiválasztani??
-
Már az első kötetben is benne volt. :roll: :nezze:
Sőt, hamarost neki is látok, hogy teljesen összerakjam... csak előbb beírom a történtet nagy részét.
-
Akkor ez (http://www.benya11.extra.hu/fajlok/0003b.jpg) lesz?
-
Jaha.
-
Sőt, hamarost neki is látok, hogy teljesen összerakjam... csak előbb beírom a történtet nagy részét.
Ööö, fontosabb lenne előbb a borító, tudod. ;)
-
Egyébként csak kíváncsiságképpen, végső soron melyikőtök ötlete volt ez a borító?
-
Az enyém, miért? Borítókban mindig én döntök, azt sose engedem át másnak.
-
Sőt, hamarost neki is látok, hogy teljesen összerakjam... csak előbb beírom a történtet nagy részét.
Ööö, fontosabb lenne előbb a borító, tudod. ;)
Jóóó... akkor még beírom a 2. részt, oszt megkapod azt is. :D
-
Szerintem jó választás ez a borító, nekem nagyon tetszik!! :spidey:
-
Az enyém, miért? Borítókban mindig én döntök, azt sose engedem át másnak.
Hogy tudjam, melyikőtöknek adjak a virtuális vállonveregetést. Piszok jó választás. :)
-
Hááá! Megtörtént!! ;D csináltam valamit, ami talgabynak is nagyon tetszik! ;D :D
Köszi! :D
-
Pedig én is azt hittem, hogy nem fog neki tetszeni. Jó választás, bár sejtem, hogy mi vezérelt a kiválasztásában. :D Amúgy én vagy az első szám variantjai közül választottam volna, vagy az utolsó számét raktam volna a könyvre. De így is jól fog mutatni.
-
Nem csak azért lett ez, mert akik rajta vannak, hanem, mert az alterok közül csak a Boszis tetszett, de az borítónak elég kevés lett volna, az eredeti festettek közül pedig egyedül ez tetszett igazán. :)
-
Nem azt mondtam, hogy tetszik a borító, mert a festett variánsok fogtak meg a sorozatból legkevésbé, hanem hogy a Kingpin szempontjából sikerült tökéletes döntést hozni, ami igenis dícséretes. Most kaine-nek sikerült igazán tutin választania. :)
-
Nekem is tetszik a borító. :) Szép, rikító, élénk színekkel. Felhívja magára a figyelmet.
-
Jó lett a borító, minden szempontból. Egyrészt nekem is tetszik, másrészt az utóbbi években azért tapasztaltuk, hogy milyen fontos szerepe lehet egy borítónak a sikerben. És ez alapján is jó döntésnek tűnik, hiszen több, mint figyelemfelkeltő. Persze tudom, még Ati munkálkodik majd a feliratokkal, elhelyezéssel stb. de mivel ő mindig minőségi munkát végez, így ez csak még jobban fog kinézni :)
-
Tényleg marha jó a borító! :oh: Gratula a választáshoz. ;)
-
Nekem nem jön be. Mondjuk a kötetben megjelent egyik borító sem jött be. Túl színes, túl rikitó, olyan bazári érzésem van tőle picit.
-
Pepo, akkor már ketten vagyunk. Nekem sem tetszik. Ha ez alapján kéne eldöntenem, hogy megveszem-e a kiadványt, hát akkor tuti nem venném meg... :roll:
-
Mert finnyásak vagytok. Én sohasem a borító miatt veszek meg egy képregényt.
-
Nekem alapból egyik festett borító se tetszett, ezért is lett egy alter az első kötethez. Viszont nincs több jó alter se, a festettek közül pedig egyedül ez volt, amire még azt mondtam, hogy tényleg jó még.
-
Sepi, az lehet, de azért csak számít az, hogy mit látsz azon a borítón. ;) Bár, mondjuk a Supergirl borítója sem tetszik, de az már más kérdés... :D
-
Nekem alapból egyik festett borító se tetszett, ezért is lett egy alter az első kötethez. Viszont nincs több jó alter se, a festettek közül pedig egyedül ez volt, amire még azt mondtam, hogy tényleg jó még.
Lett volna még jobb. Én ezt használtam volna:
(http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/2/26/HouseofM.JPG/250px-HouseofM.JPG)
-
Nekem ez nem jött be annyira. :-[ Kicsit maszatosnak látom. Abban mázlista vagyok, hogy a rajzokhoz annyit értek, mint bárki más, vagyis mindig is a realisztikus rajzokat fogom előnyben részesíteni. És mivel a legtöbb embernek az jön be, nagyot nem lőhetek mellé e téren.
-
Szerintem mindegyik "maszatos"... :roll: Egyik festett borító sem tetszett különösebben.
-
A második részt is nagyjából gatyába ráztuk Atival. Már csak egy korrekció van hátra, majd mehet az is nyomdába. A Panini már engedélyezte.
-
Csak el ne szúrják ezt is a nyomdában.
-
Szerencsére nem került elő több elrontott példány, vagyis csak kábé 10-15 darabról lehetett szó. ;) Annyi meg bőven belefért, hisz alapból többet adtak úgyis.
-
Többet ad a ynomda, mint ahány példányt rendelsz?
-
Épp azért, mert hátha becsúszik pár hibás példány. Ezt már említette kaine egyszer.
-
JA. Akkor én erről lemaradtam.
-
Kicsit fura ez az új borító. Póki mintha a telefonvezetékekekn lógna...
-
Mivel az egy lufi, nem csoda. ;)
-
Basszus, tényleg. :o :o Eddig teljesen azt hittem, hogy az Póki. :-[ :lol:
-
Nebassz :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Tényleg ! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Mondom hogy fura ez a borító :hehe:
-
Heh. Azt bizony en sem lufinak neztem. :)
-
És akkor már bevallom, hogy én sem... :roll: Hát ez baszarás, ezt jó benéztük... ;D
-
Kicsit fura ez az új borító. Póki mintha a telefonvezetékekekn lógna...
Az elmúlt pár hsz fényében ez a hsz-m egyre viccesebb :lol: :lol: :lol:
-
Mert mindig csak néztek, de nem láttok. ;)
-
én sem jöttem rá :)
mert ha lufi, akkor miért nincs rajta szelep? :) hol fújták fel? :)
-
Na akard tudni.
-
Mondjuk a hátán van ami pont nem látszik.
-
Na akard tudni.
:hehe: :hehe:
Akkor jó, nem csak én és Silver néztük be, hanem szinte mindenki Sepi kivételével. Kaine vajon tudta, hogy az egy lufi? :D
-
Én is tudtam. :drying:
-
Ja, bocs, de honnan tudhattam volna, mikor meg sem szólalsz ezügyben? :D Vagy alapvetően gondoljam azt, hogy te biztos tudtad? ;D
-
Nem. ;D
-
Nekem sem tűnt fel, pedig ezt sokat néztem... :-[
-
Huh már nagyon várom, Tomi lehet tudni már hogy mikor mennek a nyomdába ezek a szépségek? :oh:
-
Lehet. A Mutánsvilág alighanem holnap, vagy holnapután.
-
Nah az pompás ^^
-
Csütörtökre ígérték a második részt, hogy elkészül cakkumpakk. :)
-
Tegnap elolvastam mégegyszer a Mutánsvilágot. :D Tetszett, második olvasásra is volt olyan jó és érdekes, mint elsőre. Valamint egy rejtett dolgot is felfedeztem, nem tudom ti észrevettétek-e:
33. oldal, Őr szobor melletti kis kőtábla: "Háborúban e helyen ontottak ki utoljára mutáns vért." -Magnus
(érdekes hogy az ember második olvasásra fedez fel ilyenekt, elsőre elsiklik fölötte :D )
És még mindig azt mondom, hogy ez a Kingpin legjobb kiadványa, és úgy érzem nem most olvastam el utoljára ezt a kötetet. :)
-
Én már 20-szor legalább elolvastam x)
-
(érdekes hogy az ember második olvasásra fedez fel ilyenekt, elsőre elsiklik fölötte :D )
Máraki. Mondjuk ez nekem feltünt első olvasásra is. Igyekszem mindig alaposan olvasni minden képregényt, nem csak átrohanok rajta. :)
-
Én sem úgy értettem, hogy átrohanva olvasom a képregényt, de ezt nem vettem észre. :D
-
Tényleg elég halványan látszik csak, különben.
-
Én már 20-szor legalább elolvastam x)
Én csak a 2. részével együtt vagyok hajlandó elolvasni. Pedig már régóta meg van az 1. kötet. :hehe:
-
Ma hívtak a nyomdából, csak éppen nem hallottam a telefont. De lehet, hogy elkészült, azért hívtak. :)
-
Biztos, hogy azért hívtak. :)
-
Vagy nem. Sok lehetőség nincs. :)
-
Nekem is ez a két lehetőség fordult meg a fejemben. :D
-
Mér nem hívtad vissza őket? Nincs pénz a Kingpin telefon kártyáján? :D
-
Este 8-kor vettem észre. :)
Majd holnap.
-
Látod, nemhogy péksüteményes boltot nyitottál volna. A pékséget lehet éjszaka is hívni. ;)
-
Hát igen, de kenyérre nyomva hamar szétesnének a történetek. :D
-
De legalább jóllakhatunk, ha nem tetszik.
-
Ez igaz, bár szerintem nyomtatni csak megszilárdult péksütire lehetne. :D
Na de visszahívtak, és kiderült, hogy ma délután lesz kész, de úgy alakult, hogy holnap délelőtt tudom átvenni.
-
Megnéznék azért egy Kingpin-kenyeret! ;D
-
Íme, itt a Mutánsvilág 2! :D Király lett, szebb, mint az első könyv, az illata viszont megegyezik vele. :)
-
Már nem azért, de minden új könyvnek ugyan olyan büdös az "illata"... :D
-
Én személy szerint imádom a Kingpin-képregények illatát! :D :D
-
Doki, ez nem igaz. A Kingpin-könyvek legendásan illatosak. :D Nőt lehet vele szerezni. Még lányoknak is. :hehe:
-
Huh ez király, amúgy a könyv szagáról... én is nagyon szeretem és pár napja az aluljáróba a kezembe nyomott egy szórólap osztogató srác egy friss nyomtatványt... megszagoltam és huh kingpin szaga volt ^^ máris jobb lett a kedvem :)
-
NNekem az eddigi hazai kötetek közöl a Watchmen illata a favorit. Persze a Kingpineké is fincsi.
-
Én viszont a frissen bontott Neca és McFarlane Toys figurák illatát szeretem a legjobban. Az űberel minden képregényt, és napokig érezni az egész házban. ;)
-
A vonaton hazafelé elolvastam a Mutánsvilág 2.-t, és valami Istenkirály lett. A börzén nem nagyon forgattam, tartalékoltam az útra, és meg is rökönyödött a velem szemben helyet foglaló nő, amikor szimatolni kezdtem a kiadványt. Remek buké, kiváló évjárat. ;D
A rajzok nagyon szépek, bár egyes karakterek arcvonásai néhol elég vaskosak. A sztori remekül felépített és Bendis nagyszerűen hagyta nyitva a végét
kár hogy nem tudtak vele élni akik ezt a szálat folytatták a HoM Avengers-ben stb.
A könyv minőségére nem lehet panasz, elsőosztályú mind a külcsín mind a belbecs. A fordítás nagyszerűen sikerült. :worship: :worship: :worship: :smlove:
-
meg is rökönyödött a velem szemben helyet foglaló nő, amikor szimatolni kezdtem a kiadványt. Remek buké, kiváló évjárat. ;D
;D Addig kell szagolni, amíg még megvan a friss illata. :D
A Sepi által készített képeken láttam a Mutánsvilág 2-őt, és nagyon jól nézhet ki a borítója élőben!! Nagyon bejön nekem, a képregény fesztiválon veszem majd meg, éppen ezért nem olvastam el a spoiler-edet Ben. :)
-
meg is rökönyödött a velem szemben helyet foglaló nő, amikor szimatolni kezdtem a kiadványt. Remek buké, kiváló évjárat. ;D:
A börzén is nagyon nézett valaki (talán doki?), mikor végigszaglásztam a HZs-s füzetek egy részét. :)
-
Láttátok a hírdetést a könyv végén? Érdemems megnézni! ;D
-
Én is végigolvastam a mutánsvilág 2-t (a dokumentációkat még nem) és lehengerlő, fantasztikus, istentelenül jó. Szóval ki fogom még néhányszor olvasni. :)
-
Elolvastam, tényleg remek lett!! Sőt, talán kicsit túl pörgős is lett, ha az első kötethez hasonlítom. Most nem részletezném különösebben, tényleg rohadt jó lett. Most már értem, hogy annyak idején miért rökönyödött meg a végén. Nem várt csattanó az egész. Nemcsak a mutánsügy, a szereplők reakciói, hanem a Pietrós szál is. Főleg, hogy végig Magnetót mutatják a kötetben. Éppen ezért egy picit szájbarágós utalásnak is érzem a hátoldalon olvasható ajánlót. De egyébként rohadt jó lett, a gerinc is tökre passzol, ha mondjuk esetleg gondolnátok egyes spinn offok kiadására is, akkor lehet ezt folytatni (ez most nem célzás volt, fogalmam sincs, hogy mennyire érdekesek a kiegészítő sztorik, de mivel alternatívak, nem is nagyon támogatnám őket, megaztán a pókosat ismerni lehet a doksikból). Ja ige, a doksikk. tök jók, csak a betűtípusok talán lehettek volna egy kicsit vagányabbak. Na szóval így sok év távlatából azért szerintem sokkal pozitívabb a HoM megítélése. Van egy kis Matrix utáézésem, de hát ez most nem jelent semmit. Watchmenes is lehetne az első kötet újságcikkei miatt.
Kérdések:
A legutolsó oldalon mi az a vörös energiakitörés vagy folt a bolygó mellett? Az mit akar jelenteni?
Vasember miért nem emlékszik a Mutánsvilágra? Őt is "felébresztették".
Végezetül a borítóról. Így nyomtatásban baromi jól néz ki, és sajnálom, hogy az első kötetnek nem választottatok festettet, egységesebb lett volna.
Kösz Kaine!
-
A legutolsó oldalon mi az a vörös energiakitörés vagy folt a bolygó mellett? Az mit akar jelenteni?
A következő utáni Bosszúangyal-könyvben meglátod majd.
-
Vasember miért nem emlékszik a Mutánsvilágra? Őt is "felébresztették".
Ezen én is elgondolkoztam. De lehet hogy csak az a magyarázat rá, hogy akiket strange varázslata védett közvetlenül, azok emlékei maradtak meg.
-
Ahogy mondod Grey. Csak azoknak az emlékei maradtak meg, akik Strange és Emma Frost közvetlen közelében voltak a visszatéréskor.
-
De ezt említették is valahol a kötetben, ha jól emlékszem.
-
Igen, a végén maga Strange.
-
Király, hogy ennyire bejött nektek is. :D :D :spidey:
Ron: ez volt az egyetlen szép borító a festettek között. A többi kevéssé lett volna közönségbarát.
-
nekem a 7. meg a 8. rész borítója is tetszik. Mondjuk a 7. csak Wanda két nagy cs... melle miatt. 8) De a 8. is szép borító lehetett volna.
-
Ja ige, a doksikk. tök jók, csak a betűtípusok talán lehettek volna egy kicsit vagányabbak.
Így van az, amikor nem a saját feje után megy az ember, hanem az eredeti alapján. :hehe: Kicsit tényleg alap, de doksiról van szó, így első szempont az olvashatóság. ;) Elég mozgalmasak az oldalak így is.
-
Nálam is vitte a pálmát ;) az asszony is kikapta a kezemböl ahogy hazaértem ;D
-
Csak nem a Sepi által kreált Kingpin reklám került bele az Mv 2-be? :D
-
Annál sokkal jobb. A vadász lelke
-
Az lesz a klasszikus Pókember amit a Kingpin ad ki? :oh:
-
Ja. ;)
-
Király!! :D :D
De ezekt miért spoiler-ben kell írni horjb, Lovag? :)
-
Én azért írtam spoilerben, mert horjb is abban írta. ;)
-
Horjb nem spoilerben írta. ;)
-
Annál sokkal jobb. A vadász lelke
Horjb nem spoilerben írta. ;)
Pedig de. :D
-
Közben meg mégsem, csak kiemelte egy körvonallal. ;)
-
És hozzátenném, hogy ez a téma innentől inkább lenne a Kingpin Next topikba való. ;)
-
Ja, akkor keverem a kettőt... :D De akkor minek emelte ki feketével? :D
De innentől már tényleg Kingpin next. :)
-
És hozzátenném, hogy ez a téma innentől inkább lenne a Kingpin Neyt topikba való. ;)
Kingpin Nyet? Az azok topikja, akik megtagadták a Kingpin-kötetek vásárlását? :)
-
Mintha te még sosem gépeltél volna el semmit... :roll: És különben is, én tök helyesen írtam, nézd csak meg. :D
-
Viszont a szerkesztést nem tudod letagadni. :D
-
Ki mondta, hogy azt szerkesztettem? :hehe:
-
A fórummotor.
-
Mármint ki mondta, hogy azt a szót szerkesztettem... ;D
-
A józan paraszti ész... ;D
-
Elolvastam a Mutánsvilág 2 - t. Tetszett, bár szerintem az egész sztoriban kicsit hosszú a bevezetés és a vége meg össze van csapva.
-
Uhuh, majdnem elfelejtettem köszönetet mondani a Hom 2-ért. Elég sokára tudtam csak elolvasni, de csak sikerült beszorítani :D
Ahhoz képest, hogy kb. 2 éve olvastam elég sok mindenre nem emlékeztem, de még mindig tartom, hogy nagyon jó kis sztori, azóta se tetszett annyira se, a Civil War, se Hulk, még a Secret sem(annak csak a vége lett rossz sztem...) Bendis nagy erénye a csapat írás, remekül meg tudja ragadni a tagokat, különösen pókit. A kis monológja a ház tetőn nagyon kemény, átlehet érezni mit is érezhet, csakúgy, mint amikor a végén csapkodja az asztalt.
A fordítás és a beírás és a minőség ismét remek, nincs panasz rá, sosem volt,, Kingpin termék. :kingpin:
Köszi mindenkinek aki benne volt, jó volt magyarul is olvasni az egyik kedvencemet.
Egy nagyon hülye, hülye kérdés, :uhoh: félve is teszem fel, biztos,már hatszázszor átrágtátok, de a könyv méret miért ekkora? Ilyen sokat lehet "spórolni", ha egy kicsivel kisebb?
-
Bendis nagy erénye a csapat írás
Na, ezzel nem tudok egyetérteni. A legjobbnak mondható csapatképregénye a leghalványabb közelében sincs a legpocsékabb egy-két szereplős címeinek.
-
A méretnövelés több százezer forint pluszt jelent. Érdekes adat, hogy amennyiben a Vertigo 1 is ekkorában jelent volna meg eredetileg, akkor annak már visszajött volna az ára...
-
Akkor a megmaradt példányokat metéld körül.
-
Bendis nagy erénye a csapat írás
Na, ezzel nem tudok egyetérteni. A legjobbnak mondható csapatképregénye a leghalványabb közelében sincs a legpocsékabb egy-két szereplős címeinek.
Hm, lehet, de nekem bejön ;D Mind a New Avengers(mondjuk abból még csak az első 14-et olvastam) meg a Dark is(bár eddig csak az első rész tetszett nagyon, tudom,, hogy klisés, de tetszett.)
A méretnövelés több százezer forint pluszt jelent. Érdekes adat, hogy amennyiben a Vertigo 1 is ekkorában jelent volna meg eredetileg, akkor annak már visszajött volna az ára...
Wow, nem semmi, köszi az infót, így már világos.
-
Akkor a megmaradt példányokat metéld körül.
Ilyen, amikor a képregényeket az emberekkel azonosítják. :lol:
-
Na, sikerült annyira összeszednem magam, hogy írjak egy kicsit a Mutánsvilág 2-ről. Még a hét elején (konkrétan hétfőn) elolvastam, csak aztán az influenza miatt nem volt erőm írni róla. Összességében nem volt rossz, nekem kifejezetten tetszett. Kivéve talán a vége. Azt elszúrta Bendis. Na nem úgy, ahogy talgaby gondolja, hanem ha egyszer Wanda azt mondta, hogy nincs több mutáns, akkor pusztuljon is az összes mutkó és szünjen meg az összes X-men cím! Na az lett volna ám az igazi kánaán! Egyébként, ha már itt tartunk, ezek a mutánsok, akik elvesztették az erejüket, visszakapták később valahogy? Csak mert emlékeim szerint Jégember mintha most is aktív lenne, vagy rosszul tudom? :nemtudom: Amúgy még mindig az a 167 vagy mennyi túlélő van? :nemtudom:
Ha megint sírni akarnék valami miatt, akkor az a méret. Ahogy BuB is említette, nekem sem tetszik ez a kis méret, de hát ez van. Elfogadom, hogy ez a gazdaságosabb megoldás, és ez nyilván sokat számít. A fordítás egész élvezhető volt és látom ebben a számban már Daninak is köszönetet mondtatok, ha jól tudom az első részből ez lemaradt és sérelmezte is. :D
Nos, összességében nem volt rossz, de most már jöhet a New Avengers: Secrets and lies! :kingpin: (jó, jó tudom, hogy előbb még a póki jön, de akkor is. Tényleg, a magyar tpb-nek is ez lesz a címe, csak magyarul?)
-
Egyébként, ha már itt tartunk, ezek a mutánsok, akik elvesztették az erejüket, visszakapták később valahogy? Csak mert emlékeim szerint Jégember mintha most is aktív lenne, vagy rosszul tudom? :nemtudom: Amúgy még mindig az a 167 vagy mennyi túlélő van? :nemtudom:
198 mutáns lett, és úgy tudom ilyen címmel még egy sorozat is ment... igen ment. Jégember pedig nem is vesztette el a képességeit. Bár ő maga is azt hitte, de mint kiderült, csak a világváltás okozta trauma blokkolta le nála a képességeket, és gyorsan visszanyerte a hűvös személyiségét. Sőt, valamennyit még fejlődött vagy erősödött is a képessége.
-
198 maradt, és a késöbbiekben kiderült, hogy valamivel több van. Meg néhányan az M-nap után visszakapták az erejüket úgy tudom xavier és magneto is, meg pl rictor is használt valami más képességet Gondolom manifesztálódott néhány tinédzserben azóta valamiféle mutáns képesség, meg született is azóta legalább 1 mutáns. (mert pl. Jessica és Cage gyerekéről még mindig nem tudom biztosan, hogy nem mutáns)
-
Köszi a választ mindkettőtöknek! Ebből is látszik, hogy mennyire nem vagyok a toppon X-fronton, ugye? :D
-
Én se. Ami keveset tudok a HoM utáni mutáns dolgokról, azt se az X címekből szedtem össze, hanem a többi ongoing infómorzsáiból.
-
Magneto tudtommal csak valami szerkezettel tudott csinálni trükköket :D
Legalábbis az 500. -ban ez volt, de valahol olvastam, hogy tervezik a visszatérését. :roll:
-
Magneto a #507-ben kapta vissza a képességét, hála a High Evolutinarynek és a San franciscói Égin vgzett lobotómia-kísérletüknek.
A Prof visszakapta, amikor emgmártózott a M'Kraan-kristályban.
Jégember rekordidő alatt (2-3 hét) buktatta meg Q "senki se kapja vissza az erejét amíg én vagyok a főszerkesztő" c. előadását. Nagyon gáz történet volt amúgy, mint gyakorlatilag Milligan egész érája.
Rictor kis manőveréről meg megfeledkeztünk (egyébként imádom Peter David irományait, de esküszöm, kezd szenilis lenni... a Faktorban vagy féltucat ilyen szálról feledkezett meg teljesen három és fél alatt, pedig végig ő írta...).
A 198 a marketingosztály értelmi képességeinek - és az azóta szerencsére távozott X-szerkesztőkének is - tökéletes példázata volt, ugyanis számításaik szerint uszkve 16 millió 10%-a az pontosan 198. :stupid: Azóta kissé finomodtunk, a 99.9% lett kb. félezer. Luke-ék picije meg nem hiszem, hogy utáns lenne, a Cerebra elvileg már azokat is kiszúrja, akik később manifesztálják az erejüket. Meg hát három Emma Frost-klón üzemelteti, és Emma jelenleg a legerősebb telepata a bolygón... csak feltűnne nekik.
-
Emma Frost klón? :o
Mármint a Kakukkok?
-
Meg hát három Emma Frost-klón üzemelteti, és Emma jelenleg a legerősebb telepata a bolygón... csak feltűnne nekik.
Nem öt? :headscratch: Mert a Stepfordi lányok annyian vannak. Bár lehet, hogy nem mind végezte el a Cerebro gyorstalpalót.
-
Ketten meghaltak.
Az egyiket MAgneto ölte meg a Morrisonos éra végén.
-
Ó. Köszi. Közben én is utána nézegettem.
-
Ja, most lelőttem egy poént? :-\
Mondjuk gondolhattam volna arra, hogy Vladi előbb útobb folytatja a Morrisonos érát. :hehe:
-
Nem öten, hanem több tízezren voltak valójában, csak ötöt raktak be az intézetbe. És igen, nem teljesen a klónjai, hanem a lányai.
-
Oh, tök jó... Erre nem gondoltam :D
és ki az apa? Scott? ;D
-
és ki az apa? Scott? ;D
Jó kérdés. :)
-
Ha jól emlékszem, akkor ő maga.
-
Ez király, erre télleg nem gondoltam. ;D
-
Akkor valaki megspórolta a gyerektartást. ;D
-
Több tízezer gyereke van? És még azt mondják, nem lehet visszanyerni az alakodat szülés után. :lol:
-
Hát neki könnyű, azt vetít ki, amit akar ;D
Azt hiszem valamelyik részben volt, hogy Rachel meglátta, hogy valójában dagi a csajszi vagy mi. :(
-
Fú de jó vagyok ;D Uncanny X-Men
http://i232.photobucket.com/albums/ee191/Dr-Spy/Uncanny20X-Men20452200029.jpg
http://i232.photobucket.com/albums/ee191/Dr-Spy/Uncanny20X-Men20452200031.jpg
-
Ez nagyon kemény. :o
-
:surp: :o Ne máááá!
-
Látom mindenkiben egy világ omlott össze ;D
-
A szöveget is olvassátok amúgy, vagy csak a képeket nézegetitek? Mert nem egészen értem a nagy csodálkozást...
(Meg mondjuk az egész szám mellékelése még többet segítene...)
-
Érdekes What if lenne. ;)
-
A szöveget is olvassátok amúgy, vagy csak a képeket nézegetitek?
Igen, de nem igazán értem, hogy ha olvassuk a szöveget, akkor miért csodálkozzunk kevésbé?
-
"...flawless face, body to die for. Suppose that was the lie?" Ez a lényeg.
-
Ezen én is meglepődtem eléggé. :surp: :surp: :o
-
Jó, akkor még mindig nem esik le senkinek, hogy ez amolyan "tegyük fel, hogy", "mi lenne, ha" jelentésű szöveg. :nezze: :brow: :P
-
Azóta már megnyugodtam, de nem is azért, mert újra elolvastam a szöveget, csak mert rájöttem, hogy lehetetlen lenne. Amikor Emma Frost alszik, vagy éppen leütik és öntudatlan, kizárt, hogy akkor is fenn tudná tartani az illúziót.
-
Logikus. :) De ettől még nem biztos, hogy a Marvel írói is gondolnának rá. :lol:
-
Azóta már megnyugodtam, de nem is azért, mert újra elolvastam a szöveget, csak mert rájöttem, hogy lehetetlen lenne. Amikor Emma Frost alszik, vagy éppen leütik és öntudatlan, kizárt, hogy akkor is fenn tudná tartani az illúziót.
A hosszútávú illúziókeltés tudatalatti, szóval de, fenn tudná. Azért elképzelhetetlen, mert aki ismeri a karakter történetét, az tudja, hogy sehogy se jönne ez össze. Meg mondom, ha a konkrét számot olvasnátok, rögtön leesne.
-
A hosszútávú illúziókeltés tudatalatti, szóval de, fenn tudná.
Erősen kétlem. Már önmagában az se kis kunszt, hogy a világ összes emberébe bele tudja szugerálni (beleértve azokat, akik mondjuk fényképről nézik (!) vagyis a közelben sincsenek, de hogy mindezt ájultan is... még Xavier se.
-
Xavier de. Éveken át csinálta.
-
Hát, akkor lehet, hogy ez is egy plusz pont, amiért nem olvasok X-Ment. ;) Ekkora baromságot ritkán hallani.
Na és persze Emma Xavier alatt van. :)
-
Már nincs. Nemrég lenyomta egy telepatikus összeröffenésben.
-
Xavier de. Éveken át csinálta.
Ó, és pontosan mit hitetett el mindenkivel? (Jól látszik, nem nagyon követem az X-ek kalandjait.)
-
Hogy van haja, vagy hogy tud járni. ;D
De komoly, ez érdekelne engem is, elég érdekesen hangzik.
Tgaby mindig olyan érdekes infókat csepegtet és a legjobbnál abba hagyja. ;D
Gondolom ezek az X-men Legacyban történtek? :headscratch:
-
Tgaby mindig olyan érdekes infókat csepegtet és a legjobbnál abba hagyja. ;D
Neked még nem gyanús, hogy tudatosan teszi? :)
-
Hát kezd.
Lehet a Marvel X részleg reklám embere? ;D
-
Magyarul olvasható az xfanzine-on, és nem is régen került ki (Deadly Genesis). Az animációs sorozatokban és az Ultimate-ben - ahol még gyengébb is volt - stabil illúziót keltett az iskoláról minden arra járónak. Sikeresen rejtegette Tessát/Sage-et a saját iskolájának falaiban belül így.
-
Jó, akkor még mindig nem esik le senkinek, hogy ez amolyan "tegyük fel, hogy", "mi lenne, ha" jelentésű szöveg. :nezze: :brow: :P
Szerintem ez sem volt kétséges a legtöbbünknek, mivel valaki még irta is, hogy jó what if alapanyag lehetne.
Szerk: Bocsi, pont te voltál az. De én is azért tudtam, hogy csak egy poénról van szó.
-
Khm az pont Ju volt. ;D
De tényleg puszta kíváncsiságból utána fogok nézni, hogy egyes "szellemi" képességgekkel rendelkező mutánsoknak meddig is terjed az ereje és mi volt a legnagyobb amire eddig képesek voltak általa.
-
Khm az pont Ju volt. ;D
Rájöttem... :roll:
-
Magyarul olvasható az xfanzine-on, és nem is régen került ki (Deadly Genesis). Az animációs sorozatokban és az Ultimate-ben - ahol még gyengébb is volt - stabil illúziót keltett az iskoláról minden arra járónak. Sikeresen rejtegette Tessát/Sage-et a saját iskolájának falaiban belül így.
Ja, hogy ez a Sage-es dolog? Azt hittem azóta megint volt valami Xavierrel, mert elvben a Legacyban is derülnek ki róla érdekességek.
-
A Legacy most félig visszalapátolta azt a sz*rt, amit a Deadly genesis környéke óta rálapátoltak (bár már Morrisonnál elkezdődött az).
-
Mármint a Prof beszennyezését?
Hm, kár, pedig azzal elég érdekessé tették a Profot.
-
Mától kapható a Holdfény Bolt (http://www.holdfenyteam.hu/index.php?exit=1)ban is a Mutánsvilág 2! :nezze:
-
A Holdfény az nem a Delta Vision?
-
A Holdfény egy figura meg ilyemsi bolt a másik meg egy kiadó. :headscratch:
-
Á, jól van, keverem a Sárkánytűzzel mindig. :ohmy:
-
:spoiler: :spoiler: :spoiler:
Elolvastam a Mutánsvilág 2-őt, tetszett. Érdekes volt látni, hogy minden hős ráébredt a valóságra, a legrosszabb Peter-nek lehetett hisz ebben a világban él Gwen és Ben bácsi is. Ráadásul egy fia is van. Meglepődtem amikor kiderült, hogy nem Magnetó, hanem Pietro vette rá Wandát erre az egészre. A csatánál felfedeztem Szaszkacsot is az Alfa Különítményből, a Magnus-házasok oldalán. :) Valamint Sólyomszem visszatérése az, amit nagyon jól megcsináltak. Amikor még az első kötetét olvastam az Mv-nek, akkor találgattam, hogy ebben a világban miért is él ő, és hogy is fogják visszahozni, és akkor eltaláltam. Tényleg úgy volt megírva, ami nekem is eszembe jutott. :D Hát igen, a mutánsokat illetően nem volt ez valami nagy győzelem, és szerencsére én már tudom hogy mi történt Xavierrel. Nem halt meg, csak elvesztette a képességeit, mint az az x-fanzine-on lévő Pusztító Genezis történetben van, amit ajánlok mindenkinek, ha tudni akarja ezt a Xavier-es dolgot (és még mást is). Wanda esete is meglepő volt a kötet végén, jobb lezárást(?) ki se lehetett volna találni neki. A rajzok megintcsak helytálltak, jók voltak.
Még mindig tartom azt, hogy ez a Kingpin eddigi legjobb kötete! :)
Köszi a kiadást! :kingpin:
-
Örülök, hogy így tetszett. ;) De számomra most már a Vadász lelke a legjobb Kingpin-kötet. :)
-
A Mutánsvilág 1 visszahozta az árát. Ennek az is az oka, hogy a gyártási költsége hihetetlenül alacsony volt. A lehető legjobb árfolyam időszakban vásároltam meg hozzá mindent, úgyhogy igazán olcsón ki tudtam hozni (olyan százezerrel olcsóbban, mint általában). Ellenben a Mutánsvilág 2-t a lehető legdrágább árfolyam időszakban vettem meg, így az drágább, mint a szokásos. Hozzátéve, hogy abból a terjesztők is nagyon keveset kértek, nagyon lassan fogy. Kicsit úgy néz ki, hogy az bukta lesz. :drying: Természetesen a sorozatokat egyben szoktam nézni/számolni, vagyis ha nyerek annyit az első részen, amennyit bukok a másodikon, akkor elkönyvelem nullára a történetet.
Sajnos ebben az évben érezhetően kevesebbet tudok eladni a könyvekből, mint eddig. Mindenki be van sza*va a válságtól, illetve nyilván sokaknak nehezebben is megy minden, mint előtte, és ennek elsőként mindig a szórakozás issza meg a levét.
-
Sajnos ez borítékolható volt. ezért is furcsálltam mindig is, milyen bátran tartod a megjelenési számot számot az évben, sőt, még kísérletezel is.
-
Mindenki be van sza*va a válságtól, illetve nyilván sokaknak nehezebben is megy minden, mint előtte, és ennek elsőként mindig a szórakozás issza meg a levét.
Rég bizonyított társadalmi jelenség, hogy válságban pont, hogy a szórakoztatóipar nem szívja meg egyedül. (Khm, hogyan is szedte meg magát a Cosa Nostra?) Csakhogy ez itthon nem annak számít, hanem vagy hobbinak vagy könyvnek, ami vmiért nem számít bele a szórakoztatóiparba. :headscratch:
-
Reménykedjünk akkor, hogy a börzéken és fesztiválokon majd vesznek belőle. De az jó, hogy az első már visszahozta az árát.
-
Folytatása ????
-
Börzéken, ilyesmiken nem szoktak jelentős mértékben fogyni a régebbi kötetek. Ha 10 darab elmegy belőlük, már nagy számnak számít, sajnos. Ha valaki nem sap le rá egyből az első megjelenésekor, a következő eseményig már majdnem biztosan beszerzi valahonnan. Még a legnagyobb akciós Vertigókból se fogyott soha 20-nál több, de általában csak 10.
Milyen folytatás?
-
Maga a történettnek nincs folytatása.Képességek elvesztése és ennyi ? Hogyan tovább ? Nincs következő kötet ami azt taglalja , hogy amutánsok hogyan szerzik vissza erejüket ?
-
A folytatása a Decimationban(Megtizedelve) című történetben kiderül, hogy mi lett ezután. Az X-Fanzine-on lesz honosítva. Ott még láthatsz egyéb Mutánsvilág minit. Vasemberről, Pókemberről, Fantasztikus Négyesről, stb. Ott minden mellékszálak megjelentek az X-Fanzine-on. Azt ajánlom neked. Tényleg jó. Hogy a mutánsok vissza szerzik-e erejüket. Nem tudom, hogy ez megtörténik-e. De valamikor ősszel lesz az X-Fanzine-on. Meg azonkívül a jövőre megjelenő Új Bosszú Angyalai kötetben is kiderül. Például ahol két oldalon látszik a Föld. Az előzőn rendbe van, a másikon valami vörös fény jelent meg. Na pontosan erről fog kiderülni, hogy mi lehet az és mi fog történni.
Nos ennyi. Remélem ezzel tudtam válaszolni a kérdésre. És remélem nem baj Kaine, hogy most én válaszoltam.
-
Nem baj, csak nem pontosan válaszoltál. ;) A mutánsok nem szerzik vissza a képességeiket. Ez egyike azon kevés dolgoknak, amit nem csináltak vissza. A folytatása, hogy mi lett a rengeteg felszabadult energiával, valóban a következő utáni Új Bosszú Angyalai kötetben lesz olvasható tavasszal.
-
Még.
Mondjuk Pietro pölö visszaszerzi, megfürdik valami forrásban, ha jól tudom. Akkor alig várjuk a következő utáni bosszúangyalait!! Mondjuk a következőt sem kevésbé. :)
-
Nem baj, csak nem pontosan válaszoltál. ;) A mutánsok nem szerzik vissza a képességeiket.
Igaz nem pontosan válaszoltam, mert nem tudtam, hogy a mutánsok vissza szerzik-e a képességeiket.
Nos legalább te elmondtad pontosan.
-
Jégember (egy hónapon belül), Magneto, Xavier... mind visszakapták.
-
Magneto nem csak valami kütyüvel?
-
Elvileg. De még a fene se tudja pontosan.
-
Jégember visszakapja a képességeit? Azt hittem, hogy Jégemberről ennyi volt.
Xavier és Magneto elvesztették a képességüket, de ők is visszakapják?
Ezt én nem tudtam.
-
Úgy tudom, hogy Jégember alapból nem vesztette el, csak pánik rohama volt vagy mi. :nemtudom: :stupid: Bár nem olvastam. :-[
-
A Mutopia miről szól??
-
A District X House of M-be átültetve.
-
A Districk X miről szól?
-
Hát amiről a Mutopia. ;D
-
Nár azt hittem, hogy Mutópia a 606-osba átülteve. :)
-
A Mutáns negyedről. Pontosabban egy zsarusorozat Bishoppal a főszerepben, ami egy mutánsok lakta körletben játszódik. Jó cucc volt, sajnáltam, hogy lelőtték a HoM miatt.
-
Hoppá, hoppá ! Mit találtam az origon !
http://www.origo.hu/programajanlo/20090927-kritika-a-mutansvilag-cimu-kepregenyrol.html
-
Összekeverte az Identity Crisist az Infinite Crisisszal.
Amúgy jó.
És kaptunk ingyenreklámot.
-
Amúgy jó.
És kaptunk ingyenreklámot.
Szerintem is. :D
-
Nem tartott sokáig, mert nekem már 404-es hiba jön be, tehát elvileg az oldal már nem létezik, vagy ez a link hibás.
-
Nekem bejön a linkre.
Megkaptam a cikket, mielőtt kikerült, és jó helyre került. :)
-
Tök jó, megemlítették a HZs-t is. :) Nagyon jó cikk volt.
-
Szerintem is igen jól sikerült cikk . Ez nagyon tetszett ( A crossover képregények nálunk eddig főleg illegálisan tenyésztek. )
-
Viszont ha az eredeti fogalom szerint nézzük, akkor nem a Mutánsvilág az első crossover ami megjelent nálunk, hanem a Titkos Háború.
Azon meg én is meglepődtem, hogy több honosítóoldal (vagy kalózfordító-oldal) nevét is megemlítették. Meg az is érdekes, hogy a Kingpin linkjét nem rakták bele a cikkbe, de az Xfanzine, a NewGen és a HZs linkjét meg igen (ja bocs, van ott link a Kingpinhez, csak oldalt, de azért a szövegbe is bele lehetett volna rakni).
-
Hát igen, elég érdekes az alső Crossovernek ezt tekinteni... :headscratch:
-
AZ első titkos háború nem crossover volt. Idehaza olyan formában adták ki, de az eredetije egy közönséges maxi.
-
Akárcsak a Mutánsvilág. ;) Az más kérdés, hogy a Mutánsvilág mellé kiadtak még különálló miniket, de a crossover maga a maxi volt. Főleg, ha azt a megfogalmazást vesszük alapul, amit a cikk irója is tett. A titkos háború is feltünt több címben is, hiszen az indulását az összes szereplő saját címében láthattuk. Meg az is tény, hogy a Marvelnél az volt az első crossover, csak aztán ez később olyan komoly szintre kinőtte magát, mint amilyenek a mostaniak.
-
Hát igen, elég érdekes az alső Crossovernek ezt tekinteni... :headscratch:
Tegyük magunkat túl rajta, nagy dolog hogy valaki vette a fáradtságot és írt róla :)
-
Sepi: Lehet, de az első Marvel-crossovernek akkor is a II. TH-t tekintik. Ott alkalmazták amúgy először a központi mini+mellékszálak receptet is.
-
Hát igen, elég érdekes az alső Crossovernek ezt tekinteni... :headscratch:
Tegyük magunkat túl rajta, nagy dolog hogy valaki vette a fáradtságot és írt róla :)
Jó, oké írt róla, attól még tle van az írás olyan dolgokkal, amin látszik, hogy nem igazán erőltette meg magát, hogy utánnajárjon a dolgoknak.
-
Valójában de, én láttam már olyan - elvileg hivatásos - kritikustól olyan szösszenetet, ahol erősen érződött, hogy finoman szólva sem nézett utána egy pillanatig sem a dolgoknak, elolvasta, firkált róla, és kitette.
És most véletlenül sem Dánia jár a fejemben, nem. Nem ám. Nem nem. A-ah. (Ezt most nem kell értenetek.)
-
Szerintem meg nagyon alaposan utánajárt a cikkíró a dolgoknak, nem véletlen, hogy még a honosítóoldalokon futó crossoverek is bekerültek az írásba. Ha nem jár utána alaposan, erről sem tudott volna.
-
Szerintem is elég jól utánanézett a cikk írója, de valószínűleg nem rajongó (gondolom ennek tudható be az az egy-két nem túl jelentős hiba is). Első crossovernek én is a II. Titkos háborút akartam mondani, de látom talgaby már megelőzött.
-
Hivatalosan talán az is volt az első csak én azt mondtam, hogy:
ha azt a megfogalmazást vesszük alapul, amit a cikk irója is tett.
Mert ugye ezt mondta:
Az Egyesült Államokban egy ideje tendencia, hogy a kiadók időről időre egy sorozat erejéig összeengedik összes régi, bevált karakterüket, továbblendítve ezzel az egyes hősök alaptörténetét. Ezt nevezi a képregényes szakzsargon crossovernek.
Ebből mi nem illik az első Titkos Háborúra? :D
-
Sepi, mint (majdnem) mindig, neked most is teljesen igazad van. :worship: :worship: :worship:
-
Így igen, csak ez nem crossover valójában, hanem esemény (event). Ami amúgy lehet akár crossover is (ahogy mostanában mindig az is).
-
Tegyük tisztába: a Mutánsvilág és a Titkos Háború nem crossover, hanem maxi sorozat. Jól írta gaby, hogy a második TH már az volt. A cikk írója fan, ért hozzá, jó haverom, csak a szerkesztő íratta át, hogy a laikusoknak is érthető legyen.
-
De attól még fog kiadni a Kingpin crossovert. Igaz ott is csak egy kis részét.
És ugye jövőre meg is lesz? Ugye? Ugye? ;D
-
Sőt, már idén is. :D A Másik az valóban crossover lesz, még ha csak Pókember-címek között is.
A válasszal meg menjünk át a helyes topikba.
-
Szerintem is jó cikk lett, bár a cím elég hatásvadász, de úgy látszik azért hogy sokan rákattintsanak. :D
-
Most megint elgondolkodtam... A House of M most akkor a Sentry / Ezüst szamuráj előtt vagy után játszódik?
Csak mert amikor megérkeznek az elején a régi angyalok a Start toronyhoz, nincs a felhőkarcoló tetején Sentry főhadiszállása; viszont a nagy pózolós csoportképnél az irodában mintha ott állna jobb szélen személyesen. Akkor viszont hová lett az Őrtorony? Meg az elején, mintha Ms. Marvel durcizna, hogy miért nem vették be az új csapatba... ami megtörténik a Secrets and Lies végén.
-
Ezt már beszéltük párszor :D Az észrevétel ettől függetlenül természetesen jó. Szerintem a Sentry a HouseofM előtt játszódik mindenképp csak a rajzoló nem vessződött a kis kuckóval. Az EzüstSzamiról egyelőre nem nyilatkozom. :D
-
Na, ez a legrégebben használt topik, kezdjük itt. :) :-[
Mutánsvilág
A Káosz volt a kedvenc kötetem a Kingpintől jó ideig, így nagyon vártam a folytatását. És azt kell, hogy mondjam… egyáltalán nem csalódtam. Sőt!
Az eleje annyira nem keltette fel az érdeklődésem, mert igaz, hogy elég tragikus volt, de nem tudta valahogy azt a kellő hangulatot adni, valamint volt egy rajzolói baki (Őrszem háza hiányzik a tetőről, pedig ez már az ÚBA: Őrszem után játszódik elméletileg). A szuperhősök megbeszélése Wandáról tetszett, mindkét fél érvelése teljesen helytálló volt. A genoshai események nem igazán jöttek be és itt kezdtem el félni, hogy mennyire fog tetszeni a Mutánsvilág. De pont innentől kezdett el igazán tetszeni: nagyon bejött ennek az új világnak a bemutatása, érdekes volt a karaktereket ilyen megvilágításban látni, valamint azt, hogy „mi lett volna, haâ€. A kedvenc bemutatásaim Pókember, Kitty és Hank-ék voltak. És Rozsomák… nagyon örültem, hogy a középpontba került, mert ő az egyik kedvenc karakterem és régen olvastam vele a főszerepben bármit is. Marha jó volt, hogy ő a Shield vezetője, meg a kutatása, ami által még jobban megismerhettük a mutánsvilágot. Cage-ék is érdekesek voltak, csak azt nem értem, hova lett Kard Köpeny mellől. Maga az emlékvisszahozás nem igazán kötött le, egyedül Peter-nél. Teljesen átérezhető volt a fájdalma, nagyon jó volt az az 5 oldal. Mikor meg mutatták a Xavier Emlékkertet, kissé ledöbbentem, de gondoltam, hogy nem halott (bár pár pillanatra azért elhittem). A bunyó itt is hangulatos volt, a Wanda-Sólyomszem dialógus meg nagyon tetszett. A vége pedig… fú. Tudom, Talgaby rengeteget szidta az X-Menre való hatása miatt, és meg is értem, de ettől függetlenül nagyon bejött, a tragikus hangulat nagyon átjött a papíron. És a végén a cliffhanger…
A rajzok az előzetes oldalakon nem tetszettek, sőt elsőre az első borítón sem tetszett, túl tömzsinek tűntek a szereplők. De mikor elkezdtem olvasni, egyáltalán nem volt vele semmi bajom, sőt még tetszik is, csak elsőre fura.
Negatívumként egyetlen dolgot tudnék felhozni, az pedig a tartalomban van. Nem akarok beleszólni, de itt is egy hangyányival túl sok infó van a második kötet hátsó borítóján, s most arra gondolok, hogy megszellőztetitek, nem Magneto áll a Mutánsvilág mögött. Ez itt ismételten egy építő jellegű kritika, szóval remélem nem esik rosszul. :$
Marvel-fronton ez az egyik kedvenc sztorim a Kingpintől. Még sok ilyet! :kingpin: :kingpin:
5/5
-
Túl sok mindent lövünk le hátul? Köszi, majd jobban odafigyelek rá. ;)
-
Igaz nem kimondottan a "Mutánsvilág" történetéhez kapcsolódik a kérdésem,de ez az egyetlen "mutánsos" topic.
Mi történt dióhéjban az X-Mennel a Semic-kes 36. szám óta?
Egyáltalán kapcsolódik-e ehhez a mutánsvilágos történethez az akkoriban félbehagyott sztori? Akkoriban Magneto még az iskola élén állt,stb.
-
Erre a kérdésre 2000 szó alatt aligha lehet válaszolni.
-
Írd akkora szöveggel,hogy még beleférjen,aztán majd én közbevágok egy "hmm"-mel,vagy egy "és aztán?"-nal. :)
-
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Marvel_Comics-t%C3%B6rt%C3%A9netek
-
Huhh!
Én csak egy zanzásított történetre lennék kíváncsi,ami a Mutánsvilág előtt történt.
Csak hogy úgy érezzem,valamelyest folyamatos a sztori....
-
Lehetetlen. Sok száz füzetről és legalább száz szereplőről beszélünk most.
-
Nem emlékszem, hogy ez a kérdés fel lett-e már téve, de már régebben is felmerült bennem, hogy a mutánsvilág borítóján, Ágyugolyó és Forge között ki az a csaj? (Póknő és Bishop fölött)
-
Senki se tudja. A legteljesebb listán is, amit eddig láttam, a 36 karakter közül csak 35-öt neveznek meg, és az a nő nincs közte. Volt már itt tipp, hogy az új Fehér Tigris, de ő be se mutatkozott, csak egy évvel később.
-
Nemcsak tipp, hanem az tényleg a Fehér Tigris.
(http://sepi.halozsak.hu/galeria/gal/Ben_Reilly/Szuperhos_Jelmezek/Marvel_Comics/W/White_Tiger_III_(Angela_Del_Toro)/white-tiger_new5.jpg)
-
Ja, tényleg az lesz. Látod, csak Bent kell megkérdezni. :D
-
Ezzel csak egy apró gond van: a House of M utolsó füzete 2005 novemberében jelent meg, és ezt a Fehér Tigrist később találták ki, és majdnem pont egy évvel a HoM befejezése után, 2006 novemberében jelent meg először a füzetekben. Szóval hacsak Bendis és Copiel nem láttak a jövőbe, akkor aligha lehet ő.
-
Olvasd el a Women of Marvelt. 2004-ben is szerepelt már ebben a jelmezében a Daredevilb ongoingban
-
Talgaby, nézd vissza a House of M Avengers 3-5 részeit, Angela del toro vagyis a női White Tiger tényleg benne van.
-
Igen, közben megnéztem, és tényleg. Bendis gyakorlatilag beépítette ide a Daredeviljét. Furfangos fickó.
-
Igen, közben megnéztem, és tényleg. Bendis gyakorlatilag beépítette ide a Daredeviljét. Furfangos fickó.
Fehér Tigris, nálunk fogja mutatni, majd ebből fogsz megismerni jobban. ;) :nezze:
-
Hát bocsi, hogy ezt a rég elfeledett topicot használom, de atöbbséghez képest újonc vagyok, és pótolok, ahogy tudok. :) ( Remélem nem én vagyok az egyetlen :P ) Viszont akad pár kérdésem, főleg annak fényében, hogy eddig csak a Káosz, Kitörés és Titkos Háború köteteken vagyok túl.
1. A mutánsok mikor "szaporodnak" kb vissza? Azt olvastam itt a topicban (igen, hosszú volt, de átrágtam magam rajta :D ) de valamilyen magyar megjelenésre gondolok. Vagy a következő felbukkanás már csak a Marvel+-ban futó X-men?
2. Xavier mikor és hogy kerül elő?
3. Sólyomszemet akkor így meg is oldották, hogy felélesszék, a következő Új Bosszú Angyalai kötetben már vígan szerepel?
4. Wandát egészen az Avenger vs. X-menig nem is látjuk újra? Mert annak az eventnek a 0. számában nekem nagyin úgy tűnt, hogy Vízíóval akkor találkozik először a Káosz történései után, de persze a tudásom erősen hiányos :D
Nem egyszerű feladat több évnyi kiadást pótolni :)
-
Hát bocsi, hogy ezt a rég elfeledett topicot használom, de atöbbséghez képest újonc vagyok, és pótolok, ahogy tudok. :) ( Remélem nem én vagyok az egyetlen :P ) Viszont akad pár kérdésem, főleg annak fényében, hogy eddig csak a Káosz, Kitörés és Titkos Háború köteteken vagyok túl.
1. A mutánsok mikor "szaporodnak" kb vissza? Azt olvastam itt a topicban (igen, hosszú volt, de átrágtam magam rajta :D ) de valamilyen magyar megjelenésre gondolok. Vagy a következő felbukkanás már csak a Marvel+-ban futó X-men?
2. Xavier mikor és hogy kerül elő?
3. Sólyomszemet akkor így meg is oldották, hogy felélesszék, a következő Új Bosszú Angyalai kötetben már vígan szerepel?
4. Wandát egészen az Avenger vs. X-menig nem is látjuk újra? Mert annak az eventnek a 0. számában nekem nagyin úgy tűnt, hogy Vízíóval akkor találkozik először a Káosz történései után, de persze a tudásom erősen hiányos :D
Nem egyszerű feladat több évnyi kiadást pótolni :)
Ó dehogynem. Hisz ez Marvel ;D Na akkor megpróbálok válaszolni néhány kérdésedre!
1. a HoM után kb 2 évig bírták ki és utána már minden népszerű mutáns visszakapta az erejét. De a népesség növekedés az az Avengers vs X-men event után következett be. Nem akarok róla spoilerezni, inkább olvasd el.
2. Ezt pont nem tudom,de mikor előkerül akkor tud járni és nincs képessége.
3. Őt hamar felélesztik,de azt ne kérdezd hogy :lol:
4. Igen.
-
Köszi a válaszokat! Az AvsX füzetek megvannak, sokan nem szeretek, de valahogy én kedvelem azt a sztorit, egyelőre nem merem megvenni tpb-ben is, mert reménykedek egy Kigpin kiadványban :) Akkor jól rémlett, hogy ez a sorozat volt a vízválasztó, de nem voltam biztos benne, köszi! :)
-
Igen, Sólyomszemet úgy hozták vissza, pontosan.
Ha türelmes vagy, ne vedd meg. :)
-
4. De látjuk. A kiadásból kimaradt Avengers sztoriban Sólyomszem megtalálja.
-
Köszi a válaszokat! :)
Szerk: valaki mondta most börzén mikor megvettem, hogy az egyik legjobb Kingpin kiadvány.. hát tényleg szuper sztori :)
-
De semmi magyarázat nem volt, hogy Sólyomszem miként tért vissza az élők sorába?
-
Hát Tomi, köszi a House of M-es What if-et a Marvel+-ban, mert ez remek alkalmat szolgáltatott nekem arra, hogy írjak az évekkel ezelőtti crossoverről is :D (a szerkesztők értelemszerűen csak aktuális dolgokkal szeretnek foglalkozni).
Itt is van:
http://www.prae.hu/article/8367-mutansvilag-mi-lett-volna-ha/
A Titkos Invázió és a Végtelen hatalom is a spájcban van már!De semmi magyarázat nem volt, hogy Sólyomszem miként tért vissza az élők sorába?
A CW előtti Avengers számban volt róla szó, amiket Maleev rajzolt, de már nemigazán emlékszem. Valószínűleg úgy, hogy mágia, és kész.
-
Én is nemrég olvastam újra minden Kingpines Bósszú Angyalai kötettel.
Zseniális, hogy már maguk a képregények szereplői sem veszik komolyan a halált, nemcsak az olvasók. Mikor Sólyomszem a neki szegezett kérdésre, hogy Hogy-hogy élsz? csak annyit válaszol, hogy Miért, te is voltál már halott. :lol:
-
Jó írás volt, Ron. ;)
-
Nem egyszeru ez az X-Men univerzum sem.. >:(
Most elkezdtem a Giant Size X-Mentol olvasni.
De Sima X-Men,Classic,Uncanny,Ultimate....minden kutyatöke van itt is...
Az Ultimate ment ugye itthon 2006 korul...meg vettem is par szamot de nem az elejetol...
Szkval az Ujvilag az egy teljesen ujrakezdese az X-eknek? :-[
-
Szkval az Ujvilag az egy teljesen ujrakezdese az X-eknek? :-[
Nem igazán. Az egy alternatív világban játszódó X-Men. Abban azt mutatják be, hogy hogyan alakult volna az X-Men sorsa, ha napjainkban alakult volna a csoport.
Amúgy a régi X-Men sokkal egyszerűbb volt, mint pl a Pókember. Egy fő cím volt sokáig, az Uncanny. A Classicban az első és talán az utolsó számot leszámítva, a régi Uncanny történetek újrakiadása ment. Aztán a 90-es évek képregénymánia növekedésében indult el több X-Men cím, köztük az általad említett sima X-Men. Korábban inkább melléksorozatok voltak jelen az X-Men mellett, mint a New Mutants, az Excalibur, az X-Force vagy az X-Factor. De azok között a címek között nem volt olyan nagy az átjárás, maximum csak ha valami X Event ment, akkor vonták be a többi csapatot, de azok még így is elég követhetőek voltak.
-
Na megertettem.Koszonom ezt is. ;)
-
Jol hallottam,hogy jovore X-Men Marvel Box lesz itthon?:P
-
Ha minden igaz, akkor igen.
-
Huhuuu!Kirááááááááááály!
Lehet tudni róla még valamit?:P
-
Sokkal többet én sem tudok. Még nincs rá engedélyünk.
-
Ja!?Oksi.Köszi!
-
Nem egyszeru ez az X-Men univerzum sem.. >:(
Most elkezdtem a Giant Size X-Mentol olvasni.
De Sima X-Men,Classic,Uncanny,Ultimate....minden kutyatöke van itt is...
Az Ultimate ment ugye itthon 2006 korul...meg vettem is par szamot de nem az elejetol...
Szkval az Ujvilag az egy teljesen ujrakezdese az X-eknek? :-[
Az lfg.hu-n elkezdtem írni egy cikksorozatot, amelyben áttekintem az X-Ment a kezdetektől (http://lfg.hu/66000/ismerteto/x-men-tortenelem-1-resz-a-kezdet-1963-1975/), és kiemelt cél, hogy útbaigazítást nyújtsak az X-Ment nem ismerőknek abban, hogy a számtalan címből mit érdemes olvasni és mitől ajánlott menekülni. :) Bár még közel sincs befejezve, de a jelenlegi 12 rész a 90-es évekig átvesz mindent.
-
Mar egy 2 hete meg volt! Örök hála érte! :) ;)
-
Az lfg.hu-n elkezdtem írni egy cikksorozatot, amelyben áttekintem az X-Ment a kezdetektől (http://lfg.hu/66000/ismerteto/x-men-tortenelem-1-resz-a-kezdet-1963-1975/), és kiemelt cél, hogy útbaigazítást nyújtsak az X-Ment nem ismerőknek abban, hogy a számtalan címből mit érdemes olvasni és mitől ajánlott menekülni. :) Bár még közel sincs befejezve, de a jelenlegi 12 rész a 90-es évekig átvesz mindent.
Igen, az egy szuper jó cikksorozat, csak már másfél éve várjuk a folytatást. :)
-
Nekem is tetszettek azok a cikkek. Jó lenne ha folytatnád.
-
Az lfg.hu-n elkezdtem írni egy cikksorozatot, amelyben áttekintem az X-Ment a kezdetektől (http://lfg.hu/66000/ismerteto/x-men-tortenelem-1-resz-a-kezdet-1963-1975/), és kiemelt cél, hogy útbaigazítást nyújtsak az X-Ment nem ismerőknek abban, hogy a számtalan címből mit érdemes olvasni és mitől ajánlott menekülni. :) Bár még közel sincs befejezve, de a jelenlegi 12 rész a 90-es évekig átvesz mindent.
Na ja, azok nagyon jó cikkek már így is, de én is örülnék, ha egyszer teljes lenne.
Pókemberről-Batmanről nem lehet olvasni ilyen cikkeket valahol? Akár külföldiül? ;D
-
Kösz ,Vorador . Meg persze a többieknek is , akik képregényekről szóló cikkeket írnak .Pl Ron . :bravo: :worship: . Mert már legalább hárman is vagytok , itt a fórumon akik ilyen munkákat végeztek .
-
Kösz ,Vorador . Meg persze a többieknek is , akik képregényekről szóló cikkeket írnak .Pl Ron . :bravo: :worship: . Mert már legalább hárman is vagytok , itt a fórumon akik ilyen munkákat végeztek .
A többiek képregényes cikkeit hol tudom elolvasni?
*
Az X-Men kapcsán: tudom, hogy az idő telik, a becsület fogy, és így másfél év után már nem sok maradt belőle, de még mindig állítom, hogy folytatódni fog a sorozat. :) Hiszen különben nem olvastam volna el újra a 90-es évek X-Menjét - ilyesmivel épeszű ember nem kínozza magát, hacsak nincs vele konkrét célja. :)
-
OFF
Batmanről én is nagyon szívesen nolvasnék hasonlót!Magyarul!
ON
-
Batmanről én is nagyon szívesen nolvasnék hasonlót!Magyarul!
Tessék:
http://goobo.hu/popculticon/kezdo-szuperhos-elso-megprobaltatasai-avagy-batman-kronologia-1-resz/ (http://goobo.hu/popculticon/kezdo-szuperhos-elso-megprobaltatasai-avagy-batman-kronologia-1-resz/)
http://goobo.hu/popculticon/szarnyasok-es-gyilkosok-avagy-batman-kronologia-2-resz/ (http://goobo.hu/popculticon/szarnyasok-es-gyilkosok-avagy-batman-kronologia-2-resz/)
Spuri írja, most kezdte nemrég. De régebben írt egy még összefüggőbbet Batmanről, na azt nem találom most én se. ;D
-
Huuh!Ez nagyon jó!Ezer Köszönet!
ON
-
Valahol olvastam, hogy Wanda gyermekei később reinkarnálódtak. Ez hogy is volt pontosan?
-
Nem csak reinkarnálódtak, a múltban születtek újjá és nem sokkal a magyarul Káosznak nevezett kötet megjelenését követően mint 16 évesek jelentek meg az Ifjú Bosszú Angyalai kötelékében. Teljesen normális gyerekként születtek újjá két külön családban, csak mellette valahogy mégis Wanda is az anyjuk. Ja, és az egyikük aztán összejött Mar-Vell kapitány zabifiával. Azóta talán már össze is házasodtak.
-
Sziasztok!
A Messiáskomplexus érthető külön?
Vagy előtte mindenképp kell pl.Mutansvilág?
Vagy egyéb X-Men storyk?
-
Nem kell, de ajánlott. Szerintem pár mondatban összefoglalják az ott történteket.
-
Nem kell, de ajánlott. Szerintem pár mondatban összefoglalják az ott történteket.
köszönöm.
-
Sziasztok!
A Messiáskomplexus érthető külön?
Vagy előtte mindenképp kell pl.Mutansvilág?
Vagy egyéb X-Men storyk?
A Mutánsvilágnak úgy alapból ajánlott, mert kihat az egész Marvel világra. De ha a fő következményét ismered, akkor azzal már teljesen érthető lesz a Messiáskomplexus is.
Ami a többit illeti:
- Uncanny X-Men megelőző számai: nem adnak igazán sokat hozzá
- jelző nélküli X-Men: én elsőként úgy olvastam a Messiáskomplexust, hogy ezt a sorozatot nem ismertem, és elvoltam nélküle, de miután végigmentem ezen is és újraolvastam a Messiáskomplexust, sok dolog érthetőbbé vált (főleg a Vadóc-Rejtély sztori hátterét illetően)
- volt a fentiekben egy crossover sztori, az Endangered Species, Bestiával a főszerepben. Különösebben nem kiemelkedő, de rávilágít a mutánsok elkeseredettségére, ami segít abban, hogy érezd, miért is olyan fontos az, ami a Messiáskomplexusban történik
- illetve ott volt még a Brubaker-féle Deadly Genesis is: ez egy ellentmondásos sztori volt, nekem speciel nagyon bejött. Közvetlenül nem kapcsolódik a Messiáskomplexushoz, de ebből derül ki, hogy miért olyan Küklopsz és a Prof kapcsolata, amilyen
-
Fú.Akkor csak be kéne szerezni még pár cuccot hozzá. :headscratch:
Köszönöm szépen.
-
A Mutánsvilágból még 3-3 darab van a boltunkban is, de az már a vége.