Hát, Peret kiskorától May néni és Ben bácsi nevelte fel. A suliban utálták, egyedül a nevelőszüleitől kapott szeretet. Ezért imádta is őket. Amikor ezek után miatta halt meg Ben bácsi, nem csoda, hogy kis híján elborult az elméje. Nem csak, hogy May néni maradt az egyetlen, akinek meghálálhatta volna azt a sok jót, amit vele tett, de Ben bácsi halála után még erején felül is teljesített, hogy Peter ne szenvedjen hiányt semmiben. Peter - minden jóravaló ember - nagyon szeretné ezt a nagynénit.
Persze nekünk ennyi év után már ezek a dolgok elhalványulnak, és csak azt látjuk, hogy mennyi baj van vele
, de Peter nem az a felejtős típus. Nagyon félti a nagynénjét, mindig erőt adott neki az, hogy viszonoznia kell azt a szeretetet és gondoskodást, amit tőle kapott.
Igaz pepo, hogy MJ mellette volt végig. De az esküvő idején még egyáltalán nem. Hisz csak haverok voltak előtte. MJ is kinőtte magát, igazán jó feleség lett belőle, aki szintúgy adhat erőt most már, mint May néni, de akkoriban még nagyon kevésnek éreztem a kapcsolatukat hozzá.