Lehet, hogy már annyit turkáltak az agyában az utóbbi időben, hogy ezért emlékszik máshogyan egy-két dologra.
Egyébként csak én érzem úgy, vagy más is, hogy mintha kiveszne a varázs az Ultimate Spider-Manből? Valahogy már nem érzem azt a pluszt, ami az elején annyira jóvá tette ezt a sorozatot. Mert most már néha idegesítő, hogy Peter/Pókember állandóan bénázik a harcai során (persze kivéve a történet végén, ahol könnyedén leveri mindig az ellenfelét), valamint némelyik jól előkészített sztorinak mindig olyan béna, összecsapott vége van. És néha még a saját képregényében is mellékszereplőnek tűnik.
Ez utóbbira teljesen jó példa volt ez a Dr.Strange sztori is. Bár megtehetném, hogy előre elolvasom a sztorikat angolul, de ezt nem szoktam megtenni olyan képregényeknél, ami megjelenik nálunk, ezért remélem, hogy a későbbiekben javulni fog ez a tendencia.