Elsősorban nem lenne rá jó egyetlen ismert színésznő sem. Jolie idős hozzá és messze nem olyan szép, mint Felicia. Alba már elég szép, de nem illene hozzá, tényleg. Halle Berry meg: hát az hiányozna, hogy fekete bőrű legyen a Fekete Macska!
Szeretem Berry-t, sőt, nagyon szépnek is tartom, de nehogymár! Pepo, mondj már valamit!
--------------
Ma láttam öt, vagy hatodszorra a Pókember 3-at, és most már csakazértis megvédem Raimit. Nagyon tetszett (kivéve az emós rész). A Pókember 1-ben bemutatta Pókembert és Peter Parkert. A második részben szinte senkit, itt pedig bemutatta Mary Jane-t és Harryt. Harry olyan semmilyen volt az első részben, a másodikban inkább ellenszenves, vagy közömbös, itt elérte, hogy nagyon megszerettem- és nem csak a film vége miatt. A bárban a beszélgetése Peterrel, a bunyójuk civilben, a vacsi és csók Mary Jane-nel, mind nagyon király volt. Ez a film az ő szemszögükből mesélte el a történetet, és én mindig a magánéleti dolgokat szerettem jobban. Itt volt először Team-Up a Marvel-filmekben, méghozzá nem akármilyen, és amit sokan szídnak, hogy túl érzelgős volt, szerintem csak felületesen gondoltak bele az emberek. Kicsit úgy, mint akik csak odáig jutottak, hogy szuperhősnek lenni nagyon király, nehogy már sírjon itt kis dolgok miatt. De Stan Lee történeteit ismerve, a szuperhősség sem fenékig tejfel, csak ezt elfelejtik a film nézése közben. Eddig voltak kétségeim, de már nincsenek. Nagyon jó filmnek tartom. Egyedül Venom a gyenge pont. Kicsit olyan, mintha a bűnözők csak a film mellékszálai lennének.