Megnéztem a Hihetetlen Hulk-ot, most értem haza, úgyhogy még teljesen friss az élmény. De mielőtt belekezdenék spoilereket felvonultató gyatra kritikámba, egy fontos SEPI-érdekű közlemény márha ezt elolvassa mert valamiért nem tudok privit küldeni.
SEPI, megvan a Vasemberes poszter amit kértél kiváló állapotban, ezt ki se tették, egyenesen a raktárból hoztam el. Elküldjem a címedre, vagy kivárod a Marvel Klubot, márha jössz?
Naszóval a Hulk
Mint ahogy azt már sokszor megemlítettem a film félig-meddig folytatásnak tekinthető. Emiatt nem is malmoznak sokat a zöld óriás eredet történetével, hanem belecsapnak a lecsóba. Csak a dinamikus főcím alatt vázolják fel gyorsan Bruce Banner félresikerült kísérletét, amit teljesen re-dizájnoltak az első részhez képest, aztán hirtelen egy brazil városban találjuk magunkat, ami egyszerűen ledöbbenti az embert, mert kolosszális és kusza. Itt Banner bujdosik az amerikai hadsereg elől, valamint igyekszik megfékezni a benne lakozó szörnyeteget. Ehhez némi segítséget is kap Mr. Blue személyében aki a képregényből ismert másik főgonoszt takar, persze nem ezen a néven, de emiatt is érdemes megnézni a mozit. A baj természetesen hamar utoléri hősünket, és onnantól kezdve felpörögnek az események. A nem túl bonyolult algoritmus a következő: Banner menekül a katonák elől, majd mikor a pulzusa eléri a 200-at, a katonák menekülnek Hulk elől.
Na ekkor lép elő Blonsky, aki harcedzett GI Joe módjára jön lát és a falhoz kenődik. Tim Roth egyszerűen ragyogó erre a szerepre, sajnos a Förtelem esetében ez már nem mondható el, ahogy az lenni szokott nem hagytak elég időt a szörnyeteg jellemének kibontakozására. Mindegy Roth Blonsky-ja tökéletes. Hála az égnek a filmben pont megfelelő arányban van a menekülés, a pszichológia és a kőkemény akció. Erre nem lehet panasz. Kevesebb humorral operál mint a Vasember, de azok betalálnak.
A film női főszereplője számomra olyan mint a régi King Kong mozikban a szőke csaj, aki megszelidíti a szörnyeteget, mégis keveset hoztak ki a karakterből, bár Liv Tyler mindent bevet.
Természetesen nem maradhatnak ki a Marvel Stúdió utalásai, így Stan Lee sem, akit először személyesen, majd csak névileg látunk egy róla elnevezett pizzéria kapcsán.
Na és Tony Stark. Oh jeah. Ahogy a trailert megnézők már láthatták, olyan laza hogy majd szétesik, de a trailerben látottnál többet nem is nagyon mutat. Lényegében azt az ajánlatot hozza, amit neki Nick Fury vitt a Vasemberben.
Fura, de a kedvenc részem a filmben, amikor a régi Hulk, Lou Ferrigno mintegy áldását adja Norton-ra. Viszont az érdekes, hogy a stáblista szerint Hulk angol hangját, továbbra is Ferrigno szolgáltatja. Ez kedves tiszteletadás. Na lényegében ennyi így első blikkre. És bocsánat azoktól akik a méretes spoiler tábla ellenére felelőtlenül beleolvastak és esetleg lelőttem nekik valamilyen poént.
SPOILER VÉGE.