Teljesen más lehetőségek más világok nyílnának meg.
Todd, te egy nagyon jólelkű, és szabadságszerető Superman lennél.
És egyben nagyon kaki Superman is, mert csak járnád a galaxisokat, és tojnál rá, hogy mi itt belepusztulunk a bűnözésbe meg a katasztrófákba.
De az a baj, hogy magadból indulsz ki, és azt gondolod, hogy ha több milliárd ember megkapná Superman képességét, akkor mindenki ugyanúgy gondolkodna, mint te, ugyanúgy élnének vele mint te, és ugyanolyan csodálatos lehetőséget látnának benne, mint te. De az a helyzet, hogy ez rohadtul nem így van, a legtöbb ember magasról tojna a galaxisokra, ugyanolyan gyarló és esendő emberek lennének, mint azelőtt, és egy részük ugyanúgy csak a primitív ösztöneik kielégítésére, illetve gyarló céljaik elérésére használná az erejét. Jólétre, luxusra, és nőkre vágynának, és főleg azok, akik szociális helyzetük miatt a társadalom peremére szorultak, de pláne azok, akik bűnözésből éltek eddig is, csak lehetőséget látnának a szuperképességekben, hogy minél könyebben, gyorsabban és gátlástalanabbul elérjék ezt. Úgyhogy attól, hogy minden emberből Superman lenne, még marhára nem változna a társadalmunk egy idilli utópiává, sőt. Ugyanez érvényes a kryptoniakra is.
Egyébként sajnos el kell, hogy keserítselek, önmagában attól, hogy megkapnád Szupi képességeit, még nem tudnád bejárni a galaxisokat.
A legközelebbi csillagrendszer - az Alfa Centauri - is 4 fényévre van tőlünk, ami még fénysebességgel repülve is kemény négy éves út lenne. A többi csillag ennél jóval távolabb van, más galaxisok meg sooooookkal messzebb. Nem tudom, mi a hivatalos álláspont arról, hogy Szupinak szüksége van-e oxigénre az életbenmaradáshoz, de még ha nem is fulladnál meg az űrben, amint elég távol repülnél a naptól, lemerülnének a sejtjeid, fokozatosan elveszítenéd a képességeidet, sebezhetővé válnál, és megölne a vákuum. Ha a galaxisokat szeretnéd járni, akkor inkább Dr. Manhattan képességeit ajánlom.
Miért beszéltek Lego-ról, kilincsről, fegyverekről, adóról, választásokról, meleg felvonulásról (őő, komolyan, why? )?
Azért, mert most arról beszélgetünk, hogy egy csupa Supermanből álló társadalom hogyan működne. Feltételezzük, hogy a szuperhatalmú lények is társas lények, és szeretnek társadalomba szerveződni, egységes civilizációt alkotni. A kryptoniak szintén, hiszen nekik eddig is adott volt a társadalmi létforma.
Amúgy ha te Superman lennél, állandóan a szabad ég alatt aludnál? Nem szeretnél lakásban lakni, enni, inni, satöbbi?
Magyarul Krypton egy szabadságjogok nélküli totális dísztópia volt. Hogy lehet ezt az életet "normálisnak" nevezni.
Zod szemszögéből az volt. Ugyanúgy, ahogy az észak-koreai rezsim szemszögéből is tök normális, ahogyan a népük él.
Zod választása lényegében abban állt, hogy egy új Kryptont teremtsen-e vagy egy DC-s Asgard-ot (vagy Themyscira-át). És ő az előbbi mellett döntött, ezért írtam, hogy szerintem egy kretén (és eléggé fantáziátlan is, ami mondjuk katonánál nem meglepő).
Ez nem kreténség szerintem. Ő pont olyannak akarta újrateremteni a népét, amilyen a Kryptonon volt. Nem isteneket akart teremteni, hanem egyszerű állampolgárokat, akik az általa ismert társadalmi rendszerben élnek. Ez szerintem teljesen vállalható és érthető nézőpont. Az más kérdés, hogy ettől még politikai hatalmi ambíciói valószínűleg lettek volna, illetve a megvalósítás módszereivel elég erősen lehet vitatkozni, de alapvetően őt csak a népe fennmaradása érdekelte. Erre lett "tervezve".
De még mindig nem értem, hogy miért gondolod azt, hogy ha Zod minden kryptoni lénynek megadná Superman hatalmát, abból egy faszán működő idilli utópia lenne. Szerintem pont, hogy nem. Egyáltalán nem biztos hogy ők lennének az új Asgard. Ők is ugyanolyan gyarlóak mint mi, és ahogy írtam, a Zod által ismert társadalmi rendszer sem működött volna egy csomó Supermannel.
Krypton egy szabadságjogok nélküli totális dísztópia volt.
Amúgy ez egyáltalán nem biztos. A filmben nem igazán láthattunk bele a társadalmuk működésébe, csak a felszínt kapargatták. Lehet, hogy mindenkiről előre eldöntötték, hogy hova tartozzon a társadalmon belül, de ettől még nem biztos, hogy disztópia volt. Elég fejlett volt a technológiájuk, és lehet, hogy összességében jó volt az életszínvonaluk is, lehet hogy senki nem volt szegény köztük, vagy nem éhezett. Ha nem cseszik szét a bolygójukat, akkor azóta is élnének és virulnának. Nyilván ezt nem tudhatjuk biztosan, de mivel szinte semmit sem láttunk a társadalmuk működéséből, ezért részben csak azért gondoljuk rossznak, mert Jor-El hibásnak tartotta, és innen gondoljuk, hogy akkor biztos kaki lehetett. De nem tudjuk hogy mi lehetett a pontos igazság. Az tény, hogy a technológiájuk sokkal fejlettebb, mint a miénk, ilyen szempontból magasabb szintre jutottak, mint mi.