Régen kevesebb képregény jelent meg, pl. sok-sok éven keresztül egyetlen (két)havi X-Men képregény volt, aztán idővel olyan lett mint a hidra, ha egyet beszüntettek, kettő újat indítottak helyette. 2000 óta 17 év alatt sokkal több X-Men jelent meg, mint előtte 37 év alatt.
Ha az amerikaira gondolsz, akkor ez így cask csúsztatva igaz: X-Menből 2000 után a kismillió minisorozatokkal együtt adtak ki többet; az a részleg már 1991-ben is a Marvel húzócíme volt, mögötte második helyen Pókemberrel, és már a nyolcvanas években három havicím ment a csapatsorozataiknak (Uncanny, X-Factor, New Mutants), ami a kilencvenes években alaposan felduzzadt ongoingokkal (X-Men v2, X-Force, Generation X, új Excalibur, Unlimited, illetve a két régi időket kiegészítő cím, a Professor Xavier & the X-Men és Hidden Years).
Én egyértelműen jobbnak érzem az újabb történeteket, de ez részben azért van, mert mára már mások az elvárások.
Meg más a hozzáállás. Egészen a kilencvenes évek végéig a legtöbb képregényfüzetnél általában 1-3 számra gondolkodtak előre és a történeteknek is az volt a lényeg, hogy eljussanak az aktuális 22 oldal végére. Az Image megpróbálta átformálni ezt az alkotócentrikus hozzáállással, de ebből, nos… mondjuk úgy, hogy a Marvelt nagyon nagy hűséggel „másoló†(értsd: annyira egyértelműen lenyúló, hogy akkoriban még viccelődtek is vele) Spawn még a jobbak közé tartozott.
És, bár eléggé sok rosszat mondtam róla, de Quesada Marvel-főszerkesztővé kinevezése elterjesztett egy másik hozzáállást: hagyták, hogy az író ne hónapról hónapra próbáljon megélni, hanem nagyívű sztorivonalakban is gondolkozhatott, így a történetek a rövid ponyvák másolásából áttérhettek a sokkal nagyszabásúbb regényfolyamok képregényes megfelelőivé. Magyarán Quesada volt az, aki elkezdett minimum hatrészes folyamokban gondolkodni, aminek az oka egyszerű volt: így akarta tpb-kkel letarolni a könyvpiacot.
(Ami egész jól ment addig, amíg a Marvel túl mohó nem lett és annyira megemelte a kötetek árát, hogy ezzel sikeresen ki is nyírta majdnem teljesen azt a szegmenst. Ennyit arról, hogy tanultak a saját hibájukból, amikor 1997-ben ugyanilyen indokból sikerült csődbe rángatniuk önmagukat. De ugyanígy sikerült szétbarmolniuk a digitális piacukat is, majd tavaly végül a füzetest, a DC nagy örömére.)
Viszont ez bevált, mert a komoly történetek és a hosszú kifutások sok hűséges olvasót eredményeztek sok sorozaton, illetve eléggé emlékezetes műveket. Lehet, hogy nincsenek már olyan kiemelkedő rövidebb szösszenetek, mint mondjuk Alan Moore Whatever Happened to the man of Tomorrow-ja (hogy mondjak egyet ami idehaza annyira nem ismert, mégis fontos), helyettük inkább 500-1000 oldalas omnibusnyi folyamok, de azok nem ritkán lepipálják akármelyik klasszikust. (Például akármilyen kegyetlen jó volt Simonson a Thoron, Straczynski Thor v3 omnibusát valószínűleg naaaaagyon sokáig nem fogja senki lepipálni azzal a figurával.)