Szerző Téma: Marvel Box  (Megtekintve 87238 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

kevinkain

  • Rinó
  • **
  • Hozzászólások: 753
    • KevinKain
Re:Marvel Box
« Válasz #220 Dátum: 2017. Január 23. - 14:09:36 »
Tényleg több az új történet, de szerintem ez inkább jó, ráadásul ez teljesen logikus.

Jó, mert az új sztorik általánosságba véve sokkal jobbak. Persze ezzel lehetne vitázni, mert régen is voltak kiemelkedő történetek (Végtelen Hatalom + Háború, Kraven, Hulk...) és az újak között is vannak. Csak arra célzok, hogy ami régen kifejezetten jónak számított az mára már erős jóindulattal is max a retro hatás miatt kellemes, miközben a sok erőltetett dolog nagyon zavaró tud lenni. Például a tavalyi PPP számomra már túl sok volt, mert a retro sztorik nagy része mai szemmel nézve elég gagyi. Még a Végtelen Háborúban is voltak zavaró dolgok, pl. amikor Doom minden mondata után azt gondolta, hogy "de el foglak árulni, amint előnybe kerülök, de egyelőre most kihasznállak". Ezek a túlzott szélsőségek olvasása persze poén egy ideig, de hosszútávon nagyon zavaró mai szemmel nézve. Mindezzel szemben pedig a mostani HP sztorik kiemelkedően jók, amik elsősorban Norman személyiségfejlődésének (végre egy igazán komoly ellenfélnek és veszélyforrásnak érzem, amilyennek egy szupergazdag, befolyásos zseninek lennie kellene, ahelyett a röpdeszkán száguldozó maszkos bohóc helyett, ami eredetileg volt) és a Dark Reign-es új Dark Avengers csapatnak köszönhető.

És teljesen logikus, hogy több az új sztori, mert a Kingpin ahelyett, hogy össze-vissza random sztorikat adna ki, mint anno a Semic, inkább kiválasztott egy időpontot és onnan kezdte kiadni a főbb történeteket ügyelve a folytonosságra. Ez pedig egy igen jó dolog, mert így hasonlóan az eredeti kiadásokhoz, bizonyos történeteket egyszerre több szemszögből is megismerhetünk, és erre magyar képregény-kiadásban korábban nem volt példa.

venom75

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 6657
Re:Marvel Box
« Válasz #221 Dátum: 2017. Január 23. - 15:43:16 »
balogh44 Egy lényegre törő, frappáns, nyugodt válasz.

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Marvel Box
« Válasz #222 Dátum: 2017. Január 23. - 16:17:20 »
Klasszikus vs. új sztorik: a kiadó nem gyűjtői kiadású képregényekre specializálódott. Van olyan is, a PPP. De mellette még ott van a HP, a M+, a Batman és a többi. Nézd meg az arányokat. Akad elvétve klasszikus is benne, az érdekesség kedvéért, a folytonosság miatt, bármiért, de alapvetően új képregényeket adunk ki. Azért, mert voltak benne klasszikusok is, még nem ér számon kérni rajtunk, hogy miért nincs ugyanannyi régi, mint új. Mert nem csak azt a réteget szeretnénk a képregényekkel kiszolgálni, akiknek a régiek a kedvencei.

balogh44

  • Thanos
  • ****
  • Hozzászólások: 4826
Re:Marvel Box
« Válasz #223 Dátum: 2017. Január 23. - 17:04:36 »
Megértettem Tomi!

Vorador

  • Rózsa
  • *
  • Hozzászólások: 95
Re:Marvel Box
« Válasz #224 Dátum: 2017. Január 23. - 21:19:45 »
Jó, mert az új sztorik általánosságba véve sokkal jobbak. Persze ezzel lehetne vitázni,

Ez talán életkor függő is lehet. Én lassan 30 leszek, szerintem általánosságban éppen a régi sztorik voltak jobbak, az újak közül sokat műanyagnak, sekélyesnek találok (pl. kevés a szöveg, sok a duplaoldalas robbanás).
Az biztos, hogy a régi és új közt is van vacak, illetve a régi és új közt is van szuper, és nem ajánlott pusztán azért elzárkózni egy sztoritól, mert nem a 80-as években vagy nem 2000 után jelent meg. Persze ez nem mindig könnyű, pl. én is megfogadtam, hogy nem olvasok One More Day utáni Pókembert, amíg nem retconolják azt a hülyeséget. :) De valószínűleg hamarosan megszegem az elhatározásom, mert úgy látom, a retconra hiába várok*, a Superior Spider-Man meg eléggé érdekel. :)

*Vagy mégsem? Most jut eszembe, hogy mintha pár hónapja láttam volna egy borítót, amin Peter MJ-vel és a lányukkal (?) van, csak aztán megfeledkeztem róla. Ez mi volt? Mondjuk a gyerek miatt gyanítom, hogy sajnos valami alternatív univerzum...

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Marvel Box
« Válasz #225 Dátum: 2017. Január 23. - 21:30:46 »
Csak minisorozat.

Vorador

  • Rózsa
  • *
  • Hozzászólások: 95
Re:Marvel Box
« Válasz #226 Dátum: 2017. Január 23. - 21:40:58 »
Klasszikus vs. új sztorik: a kiadó nem gyűjtői kiadású képregényekre specializálódott. Van olyan is, a PPP. De mellette még ott van a HP, a M+, a Batman és a többi. Nézd meg az arányokat. Akad elvétve klasszikus is benne, az érdekesség kedvéért, a folytonosság miatt, bármiért, de alapvetően új képregényeket adunk ki.

Nem számonkérés vagy ilyesmi, de kíváncsiságból szeretném megkérdezni, hogy ha pl. a Pókember top25 listád 90% körülii arányban ezredforduló előtti sztorikat tartalmaz, akkor miért úgy döntöttél, hogy alapvetően új képregényeket adsz ki? A régi történetek kevésbé populárisak? Ha igen, akkor szerinted mi az oka, hogy egy Tűz Ura (Amazing 269-270), Baljós Légió (Amazing 280-281), Juggernaut (Amazing 229-230), stb. csak szűkebb réteg számára megkapó?

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Marvel Box
« Válasz #227 Dátum: 2017. Január 23. - 22:43:48 »
Elsősorban ez az oka:
a Kingpin kiadó nem a te személyes kívánságlistádat követi, és még csak nem is az enyémet.
Másodsorban az, hogy könnyű toplistát készíteni 40 évnyi termésből. Ha folyamatában adnánk ki klasszikusokat, nagyon lapos lenne a sorozat. Ugrálni meg nem célszerű. Ugrálni úgy, hogy csak a legjobbakat adjuk ki, nos épp ezt csináljuk a PPP-vel. És még így sem érdekel negyed annyi embert sem, mint a HP.
Harmadsorban a régi sztorikhoz nincs hozzáférésünk, csak nagyon drágán.

Vorador

  • Rózsa
  • *
  • Hozzászólások: 95
Re:Marvel Box
« Válasz #228 Dátum: 2017. Január 24. - 14:39:52 »
És még így sem érdekel negyed annyi embert sem, mint a HP.

Nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség van köztük. :( Remélem idén a klónsztori majd jól megdobja a PPP eladásokat. :)

kevinkain

  • Rinó
  • **
  • Hozzászólások: 753
    • KevinKain
Re:Marvel Box
« Válasz #229 Dátum: 2017. Január 24. - 18:35:51 »
Ez talán életkor függő is lehet. Én lassan 30 leszek, szerintem általánosságban éppen a régi sztorik voltak jobbak, az újak közül sokat műanyagnak, sekélyesnek találok (pl. kevés a szöveg, sok a duplaoldalas robbanás).

Tény, hogy izlés kérdése, hogy kinek mi tetszik, de az, hogy "kevés a szöveg, sok a duplaoldalas robbanás" csak izlés dolga, vagyis nem érv amellett, hogy valami jó/rossz/sekélyes vagy nem. Akár szöveg nélkül is elő lehetne adni jó történeteket és ha egy történet gyenge, akkor az könyvben is gyenge, ahol csak szöveg van :).

Én egyértelműen jobbnak érzem az újabb történeteket, de ez részben azért van, mert mára már mások az elvárások. Tény az is, hogy a régi történetek rakták le az alapokat és azért lehetnek az újak jobbak. És itt a jobbat úgy értem, hogy jobban vannak előadva, nem feltétlenül a történetek jobbak, bár sokszor azok is. Gondolok itt olyan dolgokra, amiket korábban is kifejtettem, hogy a régi sztorikban nagyon erőltetetten mutatták be a jó és a rossz közötti ellentétet és ez mind a Végtelen Háborúban, és rengeteg PPP-ben is felfedezhető. Olyasmikre gondolok, hogy a negatív karaktereknek minden szava, minden gondolata gonosz, míg a jók meg tökéletesek, akik még egy szemétbe dobott cuccot se tudnak lelkiismeretfurdalás nélkül zsebre vágni. Bár a képregénykarakterek manapság is azért ezen szélsőségek között mozognak, de azért fel lehet fedezni különféle árnyalatokat.

Annak meg, hogy a legtöbb toplistán a régebbiek között van több egyszerű magyarázatai vannak. Azt fel se vetem, hogy 2000 előtt vagy 38 évnyi sztoriból lehet választani, 2000 után pedig max 17-ből. Arra célzok, hogy egyre nehezebb újat alkotni. Anno egy közepes szintű sztori is lehetett kiemelkedő, ha valami újat hozott, míg ma a legjobb történetek sem durrannak akkorát. Már a HP-ben is rengeteg olyan sztori van, ami ha 10-20 évvel ezelőtt jött volna ki, simán benne lenne ezekben a listákban.

Meg persze az is igaz, hogy ami sztorik a régi számokban vannak, azok nagy része mára már elcsépeltté vált, mert azóta sok más hasonló történet is kijött, nem feltétlenül csak képregényben.

Vorador

  • Rózsa
  • *
  • Hozzászólások: 95
Re:Marvel Box
« Válasz #230 Dátum: 2017. Január 24. - 19:07:22 »
Azt fel se vetem, hogy 2000 előtt vagy 38 évnyi sztoriból lehet választani, 2000 után pedig max 17-ből.

Régen kevesebb képregény jelent meg, pl. sok-sok éven keresztül egyetlen (két)havi X-Men képregény volt, aztán idővel olyan lett mint a hidra, ha egyet beszüntettek, kettő újat indítottak helyette. :) 2000 óta 17 év alatt sokkal több X-Men jelent meg, mint előtte 37 év alatt. :)


Arra célzok, hogy egyre nehezebb újat alkotni. Anno egy közepes szintű sztori is lehetett kiemelkedő, ha valami újat hozott, míg ma a legjobb történetek sem durrannak akkorát. Már a HP-ben is rengeteg olyan sztori van, ami ha 10-20 évvel ezelőtt jött volna ki, simán benne lenne ezekben a listákban.

Az biztos, hogy megváltozott az ingerküszöb. A mai sztorik után, amikben folyton extrém dolgokkal generálják a reklámot (meghal/feltámad akárki, felrobban a fél univerzum a gigacrossoverben, Kapitány a Hydra ügynöke, stb.) közepesnek tűnhet egy régi, kevésbé elszállt, életszagúbb történet.


Meg persze az is igaz, hogy ami sztorik a régi számokban vannak, azok nagy része mára már elcsépeltté vált, mert azóta sok más hasonló történet is kijött, nem feltétlenül csak képregényben.

Nem inkább az új dolgok elcsépeltek, amik hasonlóak a korábbiakhoz?
« Utoljára szerkesztve: 2017. Január 24. - 19:15:01 írta Vorador »

talgaby

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 12327
    • HálóZsák
Re:Marvel Box
« Válasz #231 Dátum: 2017. Január 24. - 22:22:29 »
Régen kevesebb képregény jelent meg, pl. sok-sok éven keresztül egyetlen (két)havi X-Men képregény volt, aztán idővel olyan lett mint a hidra, ha egyet beszüntettek, kettő újat indítottak helyette. :) 2000 óta 17 év alatt sokkal több X-Men jelent meg, mint előtte 37 év alatt. :)
Ha az amerikaira gondolsz, akkor ez így cask csúsztatva igaz: X-Menből 2000 után a kismillió minisorozatokkal együtt adtak ki többet; az a részleg már 1991-ben is a Marvel húzócíme volt, mögötte második helyen Pókemberrel, és már a nyolcvanas években három havicím ment a csapatsorozataiknak (Uncanny, X-Factor, New Mutants), ami a kilencvenes években alaposan felduzzadt ongoingokkal (X-Men v2, X-Force, Generation X, új Excalibur, Unlimited, illetve a két régi időket kiegészítő cím, a Professor Xavier & the X-Men és Hidden Years).
Én egyértelműen jobbnak érzem az újabb történeteket, de ez részben azért van, mert mára már mások az elvárások.
Meg más a hozzáállás. Egészen a kilencvenes évek végéig a legtöbb képregényfüzetnél általában 1-3 számra gondolkodtak előre és a történeteknek is az volt a lényeg, hogy eljussanak az aktuális 22 oldal végére. Az Image megpróbálta átformálni ezt az alkotócentrikus hozzáállással, de ebből, nos… mondjuk úgy, hogy a Marvelt nagyon nagy hűséggel „másoló” (értsd: annyira egyértelműen lenyúló, hogy akkoriban még viccelődtek is vele) Spawn még a jobbak közé tartozott.

És, bár eléggé sok rosszat mondtam róla, de Quesada Marvel-főszerkesztővé kinevezése elterjesztett egy másik hozzáállást: hagyták, hogy az író ne hónapról hónapra próbáljon megélni, hanem nagyívű sztorivonalakban is gondolkozhatott, így a történetek a rövid ponyvák másolásából áttérhettek a sokkal nagyszabásúbb regényfolyamok képregényes megfelelőivé. Magyarán Quesada volt az, aki elkezdett minimum hatrészes folyamokban gondolkodni, aminek az oka egyszerű volt: így akarta tpb-kkel letarolni a könyvpiacot.
(Ami egész jól ment addig, amíg a Marvel túl mohó nem lett és annyira megemelte a kötetek árát, hogy ezzel sikeresen ki is nyírta majdnem teljesen azt a szegmenst. Ennyit arról, hogy tanultak a saját hibájukból, amikor 1997-ben ugyanilyen indokból sikerült csődbe rángatniuk önmagukat. De ugyanígy sikerült szétbarmolniuk a digitális piacukat is, majd tavaly végül a füzetest, a DC nagy örömére.)

Viszont ez bevált, mert a komoly történetek és a hosszú kifutások sok hűséges olvasót eredményeztek sok sorozaton, illetve eléggé emlékezetes műveket. Lehet, hogy nincsenek már olyan kiemelkedő rövidebb szösszenetek, mint mondjuk Alan Moore Whatever Happened to the man of Tomorrow-ja (hogy mondjak egyet ami idehaza annyira nem ismert, mégis fontos), helyettük inkább 500-1000 oldalas omnibusnyi folyamok, de azok nem ritkán lepipálják akármelyik klasszikust. (Például akármilyen kegyetlen jó volt Simonson a Thoron, Straczynski Thor v3 omnibusát valószínűleg naaaaagyon sokáig nem fogja senki lepipálni azzal a figurával.)

kevinkain

  • Rinó
  • **
  • Hozzászólások: 753
    • KevinKain
Re:Marvel Box
« Válasz #232 Dátum: 2017. Január 25. - 21:03:52 »
talgaby: kösz a részletes leírást, így jobban belelátok a dolgokba. Bár hasonló elképzeléseim voltak, mint ami a valóság :). Amúgy a füzetest tavaly mivel tette tönkre a Marvel? Már ha nem túl OFF a téma.

Az biztos, hogy megváltozott az ingerküszöb. A mai sztorik után, amikben folyton extrém dolgokkal generálják a reklámot (meghal/feltámad akárki, felrobban a fél univerzum a gigacrossoverben, Kapitány a Hydra ügynöke, stb.) közepesnek tűnhet egy régi, kevésbé elszállt, életszagúbb történet.

Nem kell mindig a szélsőségekkel dobálózni. Én nem egy "Titkos Invázió"-t hasonlítok mondjuk egy "Kölyök aki gyűjtötte Pókembert" történethez, hanem hasonló kaliberű sztorikat, mint például a PPP-ben megjelenteket a HP-ben megjelentekhez, és azt kell mondanom (bár van benne szubjektivitás), hogy a PPP-ben egyedül a Child Within volt olyan szintű történet, ami felért a HP-s sztorikhoz, míg a többi a közelükbe sem ért.

Nem inkább az új dolgok elcsépeltek, amik hasonlóak a korábbiakhoz?

Lehet nem fogalmaztam elég pontosan. A lényeg, hogy a régi sztorik mai szemmel nézve tűnnek elcsépeltnek, mert már sok hasonló volt, sőt sok olyan, ami hasonló, de mégis jobban megvalósított sztori (ami lehet a régit ismerve, annak hibáiból tanulva jöhetett létre). Persze ez nem vesz le az értékéből és ha objektívek akarunk lenni, akkor mindent a korához képest kell értékelni, de ez nem változtat a tényen, hogy mai szemmel nézve gyengék a sztorik nagy része. A mai sztorik meg azért jobbak, mert magasabbak az elvárások és rákényszerülnek az írók, hogy legalább megpróbáljanak valami pluszt vagy valami különlegeset alkotni, még ha ez sokszor nem is sikerül.

talgaby

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 12327
    • HálóZsák
Re:Marvel Box
« Válasz #233 Dátum: 2017. Január 25. - 21:54:40 »
Nagyon leegyszerűsítve megint a mohóságukkal: a Marvelnél minden minimum négy dollárba kerül, a DC-nél minimum háromba, és ebbe náluk olyna húzócímek is beletartoznak, mint a JLA vagy a Batman. Ahhoz képest, hogy a Marvel évtizedeken át volt büszke arra, hogy mennyire alacsonyan tudták tartani az áraikat, mára az egyik legmagasabb átlagárral dolgozó kiadó lettek. Csak annyi mázlijuk van, hogy a hasonló stratégiát követő Dynamite-tal ellentétben ők nem cseszték el totálisan a kiadási stratégiát, így ők nem felezték meg sikeresen a piaci részesedésüket. Ha nem lenne ott a Red Sonja, szerintem már rég eltűntek volna a kis kiadók sűrűjében.

Mondjuk tény, hogy a tavaly év eleji/közepi nagy hanyatlás után mára a Marvel megint piacvezető nem olyan kicsivel, de ehhez nagyon fel kellett pörgetniük a termelést és mára megfordult a 2-5 évvel ezelőtti arány: már ők adnak ki sokkal több magazint havonta, mint a DC.

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Marvel Box
« Válasz #234 Dátum: 2017. Január 25. - 22:14:02 »
például a PPP-ben megjelenteket a HP-ben megjelentekhez, és azt kell mondanom (bár van benne szubjektivitás), hogy a PPP-ben egyedül a Child Within volt olyan szintű történet, ami felért a HP-s sztorikhoz, míg a többi a közelükbe sem ért.
Ez szörnyen részrehajlás. :) Azok a sztorik neked legendásak, nosztalgikusak, minden olyan benne van, ami valójában nincs is benne. Gyerekként másképp hatottak rád, mint most. Ha a PPP sztorik jelentek volna meg akkor, és a CSP-k most, ugyanígy éreznél. Nagyon sok jó sztori volt a régi CSP-kben, de volt közte elég sok gyenge, vagy még rosszabb is, azért. A PPP-t viszont úgy válogatom, hogy minimum a "jó" szintet üsse meg.

Vorador

  • Rózsa
  • *
  • Hozzászólások: 95
Re:Marvel Box
« Válasz #235 Dátum: 2017. Január 25. - 23:11:28 »
Ha az amerikaira gondolsz, akkor ez így cask csúsztatva igaz: X-Menből 2000 után a kismillió minisorozatokkal együtt adtak ki többet; az a részleg már 1991-ben is a Marvel húzócíme volt, mögötte második helyen Pókemberrel, és már a nyolcvanas években három havicím ment a csapatsorozataiknak (Uncanny, X-Factor, New Mutants), ami a kilencvenes években alaposan felduzzadt ongoingokkal (X-Men v2, X-Force, Generation X, új Excalibur, Unlimited, illetve a két régi időket kiegészítő cím, a Professor Xavier & the X-Men és Hidden Years).

Van egy mappám, benne az összes X-Men képregény a kezdettől az AvX végéig. A jobb klikk > Tulajdonságok az almappákra azt mutatja, hogy 2000 előtt 2567 fájl van, 2000-től az AvX-ig 2915.

És, bár eléggé sok rosszat mondtam róla, de Quesada Marvel-főszerkesztővé kinevezése elterjesztett egy másik hozzáállást: hagyták, hogy az író ne hónapról hónapra próbáljon megélni, hanem nagyívű sztorivonalakban is gondolkozhatott, így a történetek a rövid ponyvák másolásából áttérhettek a sokkal nagyszabásúbb regényfolyamok képregényes megfelelőivé. Magyarán Quesada volt az, aki elkezdett minimum hatrészes folyamokban gondolkodni, aminek az oka egyszerű volt: így akarta tpb-kkel letarolni a könyvpiacot.

Azért ezeknek a nagy történetfolyamoknak is tapasztaltam árnyoldalát, pl. elég gyakran a hat rész valójában csak 3 résznyi tartalom elnyújtva. Vagy extrém példa az általam, khm, nem igazán kedvelt Bendis, aki már olyan nagyívű, hogy éveken keresztül csak az ígérgetés ment, hogy majd egyszer hogy össze fognak állni a dolgok és majd akkor mindent megértünk, aminek nem is sejtjük az értelmét. Az 1-3 számra előre gondolás időszakában legalább ha rossz volt egy sztori, akkor hamar túlestünk rajta, nem kellett fél évig szenvedni vele. :)

Annyival összegezném a véleményem, hogy a hosszú és rövid, a régi és új is lehet ugyanúgy jó vagy vacak. Ha jót adtok ki, akkor mindegy, hogy 2 hónapig vagy 1 évig megy, 5 éves vagy 25 éves. De azért örülök annak, hogy nem kizárólag új sztorik vannak a Marvel Pluszban, hanem alkalomadtán régi is, mint a Warlock, mert nekem a Marvel Extra mindig a változatosság miatt volt szimpatikus, hogy bármi jöhetett a következő hónapban, pl. Titkos háború után egy kis Fenegyerek, aztán Galactus per.

Kit Walker

  • Kraven
  • ***
  • Hozzászólások: 1673
  • " The Ghost Who Walks. "
Re:Marvel Box
« Válasz #236 Dátum: 2017. Január 26. - 16:33:19 »
A "kiadó hajthatatlan" részről beszélgessünk kicsit. Amikor valaki még a k.neten megírta, hogy a Mutánsvilág milyen jó, és de jó lenne, ha kiadnám, elolvastam, megtetszett és kiadtuk. Amikor a Marvel+ egy éve ment, sokan szóltak, hogy jó lenne bele X-Men, azóta non-stop van benne. Amikor felmerült, hogy a PPP-ben lehetne Lee-Romita is, lett benne. Amikor azt vetették fel, hogy a PPP lehetne vastagabb is, ha már úgyis gyűjtők veszik, vastagabb lett. Amikor a tavalyi felmérésen kiderült, hogy az Old Man Logan a legnépszerűbb, két hónap és megjelenik. Amikor szó volt róla, hogy legyenek a kiadványokhoz díszdobozok, lettek. Amikor jó sokan írtak, hogy a Polgárháborúból kéne újranyomás, annak ellenére is lesz, hogy az újranyomás már kiderült, hogy nem éri meg a kiadónak. Nem folytatom.
Szóval szerintem maradjunk annyiban kedves András, hogy nem a kiadó hajthatatlan, hanem a kiadó nem hajlandó mindent úgy csinálni, ahogy te azt megálmodod. Kiegyezünk ebben?

Beszélgessünk az "utolsó lehetőség nyitni a klasszikusok felé" részről. Már az első évben megjelent a PPP, mint teljesen különálló klasszikus sorozat. Ezt megfejelve a különszámai, aminél klasszikusabbat te sem tudsz mondani. Azóta lement a Marvel+-ban a teljes Végtelen Hatalom, Végtelen Háború és egy 4 részes Warlock-sztori és a Hulk klasszikusoknak is totál saját sorozata van. Klasszikus a Csodák kora is, a Kraven utolsó vadászata, a Jean DeWolff halála, a Vadász lelke, az Új Marvel Extra...
Itt már nem is tudom, mit írjak. Ahogy előttem írta már valaki pár hónapja/éve: a Kingpin kiadó nem a te személyes kívánságlistádat követi, és még csak nem is az enyémet. Ha ezt nem tudod elfogadni, élményekben sokkal szegényebb leszel.

Minden szavad arany. A Hulkot azóta vártam, hogy még valamelyik semices lapban írták, hogy várólistán van. Aztán egyszer te is írtad, és nagyon rövid időn belül megjelent. A második kötetet alig tudtam letenni és többször is elolvastam, nagyon jó. Ezt sem olvastam volna, ha nem léped meg. Remélem még sokáig megy majd, mert az egyik nagy kedvencem lett.  :worship:  :bravo:


" Man who looks Phantom in the face will surely die. "  OJS

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re:Marvel Box
« Válasz #237 Dátum: 2017. Január 26. - 17:27:16 »
Remélem még sokáig megy majd, mert az egyik nagy kedvencem lett. 
A mostani kötet még sokkal jobb lesz. :) Itt kezdődik el benne valami...

Kit Walker

  • Kraven
  • ***
  • Hozzászólások: 1673
  • " The Ghost Who Walks. "
Re:Marvel Box
« Válasz #238 Dátum: 2017. Január 26. - 17:46:48 »
Remélem még sokáig megy majd, mert az egyik nagy kedvencem lett. 
A mostani kötet még sokkal jobb lesz. :) Itt kezdődik el benne valami...

Na faxa. Most várhatok...  :D


" Man who looks Phantom in the face will surely die. "  OJS

Sepi

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 11911
Re:Marvel Box
« Válasz #239 Dátum: 2017. Január 26. - 19:18:59 »
Én a Hulkból Rick esküvőjét várom nagyon már.  :brow: