Szerző Téma: Készülő képregényfilmek  (Megtekintve 895057 alkalommal)

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Mike

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3463
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #740 Dátum: 2008. Február 18. - 07:56:55 »
Nem teljes a JLA
Nemrég még arról szólt a fáma, hogy a már így is elég sokat csúszott Justice League of America végül mégsem éri meg a mozifilm státuszt. Ám a sztrájk végeztével Hollywoodban újból beindult a filmgyártó gépezet és ez pozitívan érinti az Igazság Ligáját is.
Tegnap ugyanis megérkezett a JLoA film rövid sztorivázlata. Eszerint Green Lantern, Villám és Green Arrow biztosan feltűnnek a filmben, ám Batman és Superman nem szerepelnek benne. Az Acélembert ugyanis megölte Doomsday, Bruce Wayne-t pedig kidobták a csapatból.
Ez távol áll az első verziótól, melyben az első Villám hal meg és Maxwell Lord a háttérből befolyásolja a csapatot és OMAC kiborgok élén átveszi az irányítást az emberek felett.

Nem lesznek Dinobotok a folytatásban
A 2007-es év egyik legnagyobb blockbustere a Michael Bay készítette Transformers volt. A film a látvány mellett ismertté tette Shia LaBeouf nevét is, aki azóta újabb produkciókat tett sikeressé. A folytatás természetesen nem maradhat el és Bay - egy kisebb nézeteltérést követően - végül elkezdte az előkészületeket.
Tegnap Bay hajlandó volt beszélni a tervezett Transformers második részéről, melynek forgatókönyvét a rendező már be is fejezte. "Minden karakterünket elkészítettük" - kezdte Bay. "Mindig én írom a forgatókönyveimet és nem hagyom, hogy egy ilyen sztrájk lenyomjon."
Bay továbbá azt is hozzátette, hogy a második részben sem bukkannak fel a Dinobotok, ám az ellenfelek személyéről nem akart nyilatkozni.

Del Toro és Frank Miller újabb képregényfilmet tervez
Guillermo del Toro újabb film tervével állt elő: az okkult mágus, Dr Strange képregényfiguráját szeretné Neil Gaimannel karöltve vászonra vinni. “Érdekes karakternek tartom, akit könnyen át lehet alakítani a ponyvairodalom okkult nyomozójává, akikről még a Weird Tales folyóiratban olvastam” - áradozott a Hellboy rendezője a Marvel köpenyes varázslójáról. Del Toro rendesen betáblázta magát a következő pár évre, filmtervei között az újabb képregényadaptáció mellett olyan címek szerepelnek, mint a Hobbit, egy Frankenstein-remake, a Hellboy 3, Az őrület hegyei című Lovecraft-horror, és ő szeretné rendezni az utolsó Harry Pottert, A Halál ereklyéit. Reméljük, mindet itt forgatja le Etyeken.
A rókaképű Frank Miller annyira belejött a rendezésbe, hogy a The Spirit című neo-noirját megfejelné két folytatással - legalábbis a SuperheroHype értesülései szerint. A kultikus Will Eisner-képregényből készülő filmben Gabriel Macht alakítja az elárult ballonkabátos nyomozót, aki a eljátsssza a saját halálát, hogy álarcos túlvilági szellemként tisztítsa meg utcáit a bűnözőktől. A főgonoszt, Octopust Samuel L. Jackson alakítja, de a történetben szerepelnek olyan femme fatale-ok is, mint Eva Mendes, Scarlett Johansson, és Paz Vega. Bemutató 2009 január 16-án.

Jonathan Pryce lesz az USA elnöke
Miközben jelenleg is gőzerővel készülnek az amerikai pártok az őszi elnökválasztásra, a hollywoodi producerek megtalálták azt az embert, aki a legméltóbb lehet a világ legnagyobb hatalmú embere címre.
Jonathan Pryce kelti majd életre az USA elnökét a G.I. Joe mozifilmben. A már forgó film szereposztásával eddig sem lehetett kifogásunk, hisz enyhén szólva is változatos volt: Dennis Quaid, Channing Tatum, Sienna Miller, Ray Park, Rachel Nichols, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Marlon Wayans, Joseph Gordon-Levitt, Arnold Vosloo és Christopher Eccleston csatlakoztak korábban a stábhoz.
A 61 éves Pryce-t alighanem legtöbben a Brazil főhőseként ismerik, a mai fiatalok pedig leginkább A Karib-tenger kalózai-trilógiából emlékezhetnek rá. Láthattuk a Ronin, a Stigmata, a Grimm és a Miről álmodik a lány? c. filmekben is, de kétszer már hazánkban is forgatott: ő volt Juan Peron az Evitában, három éve pedig A hold és a csillagok c. romantikus drámában szerepelt. Utóbbi film forgatásán kizárólag a Moziplussz készíthetett interjút a két Tony-díjas színésszel - a beszélgetést itt olvashatjátok el.
A LatinoReview.com információja szerint a G.I. Joe-filmben Pryce szerepe kicsi, ám mégis jelentékeny lesz. Stephen Sommer látványos akciófilmje 2009. augusztusában fog be a mozikba.
« Utoljára szerkesztve: 2008. Február 18. - 08:13:37 írta Mike »

Ben Reilly

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 16535
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #741 Dátum: 2008. Február 18. - 13:55:58 »
Na, de hogy ne csak a karmokról beszéljünk, új szereplőket hoztak szóba a Rozsomák filmmel kapcsolatban. Állítólag Danny Huston (30 Days Of Night) lesz Stryker, és Silver Fox-ot pedig Lynn Collins fogja alakítani. Valamint állítólag Haspók is szerepelni fog a filmben.

A Haspókos dolgot még én sem tudom száz százalékra megerősíteni csak ennyit találtam róla a Times oldalán:

The Blob in Wolverine?
February 16, 2008

Rumors are flying today in the world of Wolverine, currently situated in New Zealand. We’ve got another one for you from FilmSchoolRejects, with a report that a man in a Blob suit has been spotted on set. We’re still classifying this as a rumor for now - at least until we get our own pictures.

We got a note from someone who was on set this week while they shot test footage of an actor in a huge rubber suit for The Blob. The interesting part is that they made the suit to look like The Blob was about 800lbs, but producers want to make him bigger, something like 1200lbs. I did some research (as I am not too familiar with The Blob’s history) and I found that he was around 500lbs. originally.

De a Gambitet játszó színész nevét már 1000 százalékra meg tudom mondani.
Bailey Chase
http://www.baileychase.com/



Sepi

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 11911
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #742 Dátum: 2008. Február 18. - 14:22:18 »
De a Gambitet játszó színész nevét már 1000 százalékra meg tudom mondani.
Bailey Chase
Pedig szerintem a Lost-ból a Sawyert játszó szinész tökéletes lett volna Gambit szerepére.

Ben Reilly

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 16535
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #743 Dátum: 2008. Február 18. - 16:12:17 »
A Lost-ot nem nézem, de ha Josh Holloway-ra gondolsz, anno felajánlották neki is, de a marhája nem vállalta el. Szopacs. Pedig tényleg jó lehetett volna.  :roll:

Ju

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 5912
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #744 Dátum: 2008. Február 19. - 10:42:32 »
De a Gambitet játszó színész nevét már 1000 százalékra meg tudom mondani.
Bailey Chase
http://www.baileychase.com/

Ne... :-\ Én is láttam IMDB-n... ez a fazon nekem túlságosan kötődik a Buffyhoz. :roll: De jobban belegondolva, kíváncsi vagyok rá és arcra talán jobb, mint az eddigi tippelt emberkék.

Daredevil

  • Fekete Tarantula
  • **
  • Hozzászólások: 437
  • Proctector os Hell"s Kitchen
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #745 Dátum: 2008. Február 19. - 11:43:24 »
Felröppent a pletyka, hogy a Supernatural-nek lesz egy western spin-offja.
A félelem nélküli

Kakarotto

  • Mysterio
  • **
  • Hozzászólások: 492
  • May Néni Lover
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #746 Dátum: 2008. Február 19. - 12:19:14 »
Szerintem Bailey Chase nem lesz jó választás, csak azért választották őt, mert olyan furcsák a szemei!!!

Silver

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3338
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #747 Dátum: 2008. Február 19. - 14:57:00 »
kancsal ?  :hehe:

Mike

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3463
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #748 Dátum: 2008. Február 19. - 19:49:56 »
ez a fazon nekem túlságosan kötődik a Buffyhoz. :roll:
Ki volt Buffyban? Már rég láttam. :headscratch:
Felröppent a pletyka, hogy a Supernatural-nek lesz egy western spin-offja.
Hmm. Ez érdekes. Kiváncsi leszek, hogy oldják majd meg. Lesz egy ilyen rész, amiből kapták az ötletet, vagy ez hogy fog kapcsolódni a jelenlegi történetfolyamhoz?

Közben találtam egy érdekes összefoglalót:
Feature Film Projects Being Developed by Marvel – partial list
Iron Man, Marvel - Scheduled for May 2, 2008 release
The Incredible Hulk, Marvel - Scheduled for June 13, 2008 release
Ant-Man, Marvel - Writer/director engaged
Captain America, Marvel - Writer engaged
Thor, Marvel - Writer engaged
The Avengers, Marvel - Writer engaged

Licensed Marvel Character Feature Film Line-Up
Punisher: War Zone, Lionsgate - Completed principal photography; scheduled for September 12, 2008 release
X-Men Origins: Wolverine, Fox - Director engaged; scheduled for May 1, 2009 release

Marvel Character Animated TV Projects
Fantastic Four: World's Greatest Heroes, Moonscoop SAS (France) - 26, 30-minute episodes airing internationally.
Spectacular Spider-Man, Sony - In development; US distribution agreement with Kids’ WB; scheduled for Spring 2008 release.
Wolverine and the X-Men, First Serve Toonz (India) - 26, 30-minute episodes in development; scheduled for Spring 2009 release.
Iron Man: The Animated Series, Method Films (France) - 26, 30-minute episodes in development; scheduled for Spring 2008 release.
Hulk: The Animated Series, TBD -In development; scheduled for Spring 2009 release.
Super Hero Squad, TBD - In development; scheduled for Spring 2009 release.

Marvel Character Animated Direct-to-DVD Projects
Next Avengers: Heroes of Tomorrow, Lionsgate - Scheduled for August 2008 release.
Hulk Vs., Lionsgate - Scheduled for January 2009 release.
Thor: Son of Asgard, Lionsgate - Scheduled for September 2009 release.
Planet Hulk, Lionsgate - Scheduled for February 2010 release.

Marvel Character Live Stage Projects
Spider-Man, the Musical, Hello Entertainment/David Garfinkle, Martin McCallum, Marvel Entertainment, Sony Pictures Entertainment
In development/opening date to be determined; Julie Taymor director; music & lyrics by U2's Bono and The Edge

Marvel 2007 – 2008 Video Game Releases (Release dates controlled by Publishing partner)
Sega, Iron Man - Scheduled for release Friday, May 2, 2008.
Sega, The Incredible Hulk - Scheduled for release Tuesday, June 3, 2008.

« Utoljára szerkesztve: 2008. Február 19. - 20:00:37 írta Mike »

Sepi

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 11911
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #749 Dátum: 2008. Február 19. - 20:16:09 »
Hm, nocsak, a Planet Hulk-ot megcsinálják animációs filmnek? Kiváncsian várom. Remélem jó lesz, csak sajnos kevés rá az esély, hogy nálunk is megjelenjen.

Egyébként érdekes, hogy animációs filmek nem jelennek meg nálunk a Marveltől DVD-n. Batman, Superman és társait kiadják, de a Marvel-es filmeket nem. Pedig volt azért itt egész jó produkció is, mint a Dr.Strange vagy az Iron Man. Pedig biztos jót tenne a képregényeladásoknak is, ha ezek is megjelenének nálunk, ezzel is ismertebbé téve a a Marvel-es szereplőket.

Mike

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3463
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #750 Dátum: 2008. Február 19. - 20:20:26 »
Igen, ezen én is gondolkoztam, annó olvastam valahol, hogy azért nem jelennek meg nálunk, mert a forgalmazó nincs jelen a magyar piacon. Pedig jó lenne, ha megjelennének, nagyon kiváncsi vagyok rájuk. Viszont a Batman meg az Igazság ligája kiadása szünetel. Nem tudja valaki, megjelenik-e valamelyik folytatása?

Daredevil

  • Fekete Tarantula
  • **
  • Hozzászólások: 437
  • Proctector os Hell"s Kitchen
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #751 Dátum: 2008. Február 19. - 22:17:24 »
Felröppent a pletyka, hogy a Supernatural-nek lesz egy western spin-offja.
Hmm. Ez érdekes. Kiváncsi leszek, hogy oldják majd meg. Lesz egy ilyen rész, amiből kapták az ötletet, vagy ez hogy fog kapcsolódni a jelenlegi történetfolyamhoz?
[/quote]

Pédául a Sárga szemű már akkor is tevékenykedhetett. De lehet, hogy ez csak Sam Colttal fog foglalkozni.


Ezek az Animated-ek nagyon felkeltették az érdeklődésem. A Thor-filmre nagyon vevő vagyok.
A félelem nélküli

Ju

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 5912
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #752 Dátum: 2008. Február 20. - 10:50:08 »
Ki volt Buffyban? Már rég láttam. :headscratch:
A 4. és 5. évadban volt az egyik fő kommandós srác, Riley haverja. A nevét akkor sem sikerült megjegyeznem.  ;D

Ben Reilly

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 16535
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #753 Dátum: 2008. Február 20. - 11:07:56 »
Megvan a Wolverine mozi Deadpool-ja is, Christian Clark, aki egy ausztrál származású színész-komikus, gyakori fellépője a New Yorki stand-up kabaréknak. Eddigi filmjeit inkább csak szülőhazájában jegyezték, de a Wolverine-el ő is betörhet, főleg ha aztán Deadpoolként külön filmet is kap.

pepo05

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 8562
  • Felicia Hardy Lover
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #754 Dátum: 2008. Február 20. - 13:06:35 »
Nem ismerem, de legalább egy vicces fiút választottak a szerpre. Csak ne túlozzák el.
"Az elme mindig hamarabb adja fel, mint a test. A titok nyitja, hogy az elméd neked dolgozzon és ne ellened"

kaine

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 30559
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #755 Dátum: 2008. Február 20. - 22:00:01 »
Deadpoolt eltúlozni?  :D Nincs az a komédiás!

Ben Reilly

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 16535
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #756 Dátum: 2008. Február 22. - 09:27:42 »
Két nyomós ok, amiért Downey elvállalta a Vasember filmet.
http://i143.photobucket.com/albums/r127/Superman11223/comics/IronMan-9.jpg

Sepi

  • Adminisztrátor
  • Pókfej
  • *
  • Hozzászólások: 11911
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #757 Dátum: 2008. Február 22. - 09:56:21 »
Jó érvek.  :D

Ju

  • Pókfej
  • *****
  • Hozzászólások: 5912
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #758 Dátum: 2008. Február 22. - 12:04:31 »
Így bármire rá lehetne venni. :P

Mike

  • Zöld Manó
  • ****
  • Hozzászólások: 3463
Re: Készülő képregényfilmek
« Válasz #759 Dátum: 2008. Február 22. - 19:39:13 »
Csoda, hogy elvállalta? :D