Ha pedig nem fért bele a történet, lehetett volna folytatni a következőben. Nem?
Nem. Ezt értsd már meg, légy szíves. Számold már ki, hogy 2x 32 oldalas képregény az 64 oldal. 3x22 oldalas történet pedig 66 oldal. Így le tudtak adni 2 számonként 3 történetet. Hogy nézett volna már ki, ha - most kiszámolom neked - hogy megjelenik egy sztori (22 oldal), mellette egy következő eleje (10 oldal), a 2. számban ennek a vége (12 oldal), egy következő eleje (20 oldal), a 3.-ban ennek a vége (2 oldal!), majd egy következő (22 oldal), plusz egy újabb eleje (8 oldal), stb. Ocsmányul nézett volna ki, baromi hülyén jött volna ki, ha kiírják, hogy "folytatjuk", miközben csak 2 oldal van hátra. Továbbá az amerikai képregények nem véletlenül fejeződnek be ott, ahol, nem célszerű bárhol abbahagyni.
Végül arról nem is beszélve, hogy minden egyes első oldal akkoriban gyakorlatilag összefoglaló volt arról, hogy mi történt az előző számban. Ami érthető, ha új számot vesz az ember, de amikor nekünk egy sztori véget ért a 22. oldalon, utána halál felesleges lett volna a 23-on visszaemlékezést tenni az előző 22-re. Nem?
Nem mellesleg, ez sem a Semic találmánya volt, mert Európában nagyon sokan csinálták így (svédek, dánok, finnek, stb), és mi nem egyszer vettünk át egy az egyben valamelyik másik országtól sztorikat. Van nem kevés olyan 64 oldalas Pókemberem, amelyben 4 történet van (4x17 oldal).
Akkoriban ez még nem volt gond, pontosan azért, mert nem volt internet, és nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy teljes tévésorozatokat töltünk le, és nézünk meg. Az volt a fontos, hogy minél több képregényünk legyen. Nem volt RTL klub, nem voltak reklámok a filmek között, nem tudtuk, mit jelent az, hogy kihagynak a filmekből valamit.
Ma már nyilván más a helyzet, amikor elérhetőek ezek a képregények eredetiben is - és ma már nem is hagynak ki a kiadók egyetlen oldalt sem -, de abban az időben ez tökéletesen logikus és ésszerű szerkesztői döntés volt.
