Az már a következő számban.
Akkor már sejtem is, hogy melyik lesz a borító:)
Itt minden téren tévedsz: a Fejesek 1 rész, az Inferno 6-7. Nem játszik az, hogy "helyette". A másik, hogy többször írtam már, miért maradt ki: mert nem volt digitális változata, és abban az időben Petshop még nem találta ki, hogy lehet ezt megcsinálni jól. Semmi közte nem volt Mekihez - nem mellesleg csak 2 részt rajzolt belőle ő, és a Kozmikust sem hagytuk ki azért, mert ő is rajzolt bele.
3 részt rajzolt, ASM 311-313... és akkor így már majdnem a fele. Örülök, hogy megvalósulhat, bár az még évek.
... A következőbe pedig már "belelóg" a Klónsztori eleje. Én jobban félek attól, hogy nincs meg digitálisan, mert azt megcsinálni, hát nem tudom, hogy sikerülne-e.
2010-ben megjelent egy "The Complete Clone Saga" című kötet újraszínezve, ebben az első néhány füzet az itthon is megjelent klón sztori eleje a Travellerrel. Semic 117-119 asszem, gondolom ezt folytatnád, Skarlát Pók, Kaine, Venom, meg ezek... talán ezt várom a legjobban mind közül.
Megvan már egy teljes doboznyi PPP történet a kimaradtakból, de a Web 1 nincs benne. Legfeljebb különszámba még beférhet.
A teljes doboz után is jöhet még egy doboz:) Rengeteg jó 1-2 részes van, a web of 1-2 sem rossz, igazi oldschool. De például a Silvestris-Magmás rész is érdekelne, illetve az azutáni rész, hogy hogyan keveredik vissza az életébe Spidey a balhé után, meg míg a saját sorozatában mások szerepeltek helyette. Tudom, hogy fikáztátok a rajzot, de az nekem pl. tetszett. Voltak 1-2 számban feltűnő rajzolók is, akik munkáit jó lenne látni változatosságképpen. Vagy 1-1 évkönyv... áá kb. még 10 évig van mit rakni ebbe az újságba.
Ha már a rajzokat említettem, pont ezért nem várom pl. a child within-t... Buscema rajzai annyira egyszerűek, hogy az már fáj.
Egészen Sienkiewitz-ig teljesen élvezhetetlen számomra. Szóval ennyi erővel bármelyik rajzoló-kihúzó munkája jöhetne, mert Buscema a műfaj legalja szerintem. Annyira üresek a képei...
...persze ezeket a részeket is meg fogom venni, mert ha az előtte lévő összes többi megvan...