Elképesztő: nem csak, hogy jövőre is ugyanannyiba kerül a PPP, mint az idén (legalábbis az előfizetőknek), de az egyik szám ráadásul még hosszabb is lesz a megszokottnál. Plusz megjelenik a Kraven is. Ha jól tudom, a Semic sosem adott ki ennyi Pókembert egy év alatt. (És ez csak a PPP!) Mindig úgy gondoltam a kilencvenes évekre, mint a magyar Pókember aranykorára, amely már sohasem térhet vissza. Igen, bizonyos értelemben az volt; számomra azért, mert gyerekként fogékonyabb voltam rá; a kiadás számára pedig azért, mert akkoriban a fiatalokat még lekötötték a képregények, így nagyobb volt a kereslet is. Másrészt viszont gyerekkoromban álmodni sem mertem volna erről a mennyiségről – és főleg ezekről a történetekről.
Kaine, még egy kérdés a reprintekről: célod, hogy a börzén már kapni lehessen őket, vagy pedig eleve későbbre tervezed a megjelentetésüket?