Saját tapasztalat is azt mutatja, hogy a borító meghatározó. Ha egy ismertebb szereplő, vagy téma van a borítón, hamarabb kattintanak/veszik meg.
Ezt én már régóta figyelem, és igazából szerintem Tomi jól csinálja. Visszanézve a füzeteket mindig olyan volt a borító, ami valamiért érdekes volt. Érdekesség képen, a mostani számnak a borítóján Thor van, és ugye most van a mozikban is a második része.
M+12:
Az X-men sztori zsír volt
, amit sajnálok, hogy foghíjasan ért véget. Ezt úgy értem, hogy az olvasás közben olyan érzésem volt, hogy mintha néhány lap valahogy kimaradt volna.
A Thor-sztori nekem bejött. Nem hiszem, hogy a filmnek lett volna köze, mert amikor elősször jelent meg az M+ lapjain, nekem már akkor tetszett a sztori.
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én észrevettem apróbb hibákat a kiadványon. Mintha félre lenne nyomtatva, és ez a borítón jól látszik, az alján vízszintesen egy fehéredő csík van, ez eddig egy füzeten sem volt látható. De ugyanez van bent is, néhány fekete alapos oldal alján fehér csíkkal ér véget a lap alja.
A XVII. kerületi Tescoban vettem meg, és átnéztem, mindegyikben volt ilyen hiba. Nem zavar, mert ez az első ilyen észrevételem, de szokatlan.