Még múlt hónapban beszereztem a Hulk különszámot és megmondom őszintén, csak azért mert megtetszett a borítója.
Nem rég kezdtem a képregények gyűjtését és a Hulk füzetek/kötetek kimaradtak, ennek az volt az egyetlen oka, hogy a bőség zavarában szelektálnom kellet, hogy mit vásároljak meg és a Hulk is ebbe a szelekcióba esett. Döntésemet akkor magamnak azzal indokoltam, pár előzetes oldal után, hogy „Hulk öltönyben mászkál és beszélget az emberekkel!?â€
Ezt egyszerűen nem tudtam hova tenni és furcsállottam.
A múlt havi különszám bele olvasása után tudtam, hogy nagy hibát követtem el és elhamarkodott döntést hoztam akkor. Azóta viszont bepótoltam visszamenőleg a hiányosságom. (A 2012/5-ös Marvel+ kivételével sajnos
) Beszippantott a története, egyszerűen zseniális és a rajz is nagyon tetszik.
Elnézést a hosszadalmas fogalmazásért, csak ha annyit írtam volna, hogy tetszett lelkiismeret furdalásom lett volna, hiszen majdnem elsiklottam ez a nagyszerű sorozat felett.
Ui.: A 397-es számban említik Eric Bana nevét, ez nagyon tetszet, mint poén, mert arra gondoltam, hogy az író egy látnok ráadásul duplán, hiszen a színész nem csak Hulkot játssza el később a filmvásznon, hanem Hectort is a Trójában. Azóta utána néztem és láttam, hogy az eredetibe más szerepel, úgyhogy a fordítónak jár a köszönet a poénért.