Hogy őszinte legyek engem ez meg sem lep. Nem csak hogy több sorozatuk volt mint régebben, de a szinvonal is hagy(ott) kívánnivalót maga után. Kiváncsi vagyok mint jelent náluk ez a ráhatjás a régi cuccaikra.
Erőltetett újranyomatokat régi sorozatokból, és hogy nyomják a Fablest, amíg lehet. Meg most erősen áttendálnak könyvpiacra, legalábbis a Vertigo Crime (na ja, alkiadó az alkiadóban, mint régen a Cliffhanger a WildStormban) erősen csak GN-eket ad ki. És most már gyakorlatilag náluk úgy néz ki, hogy ami nem megy jól kötetben, annak kampec. De lehet, hogy a nagy vezetőségváltás is benne játszott, most komoly mozgolódások voltak ugye a DC-n belül, aminek egyelőre úgy tűnik, az lesz az eredménye, hogy a kilencvenes évekhez hasonlóan lesz a Batman-minden-mennyiségben (csak a Bőregérnek lesz most hat havi sorozata, plusz a kiegészítők), az alkotók-akiket-békén-hagyunk (jelen esetünkben Straczynski és talán Simone) és a főszerkesztő-átnyomja-ha-belepusztulunk-is, avagy ahogy Johns lassan visszaállítja a kiadót a hatvanas évek végi állapotába (mínusz az akkori kétmilliós eladások).
Lehet hogy jobban járnának, ha csökkentenék a kiadványaik számát és 6-10 címet újra elérhetővé tennének az újságárusoknál. Nemrég olvastam egy kommentet valamelyik amerikai oldalon. A srác mesélte, hogy ebédidőben elrohant a helyi képregényboltba, mikor visszajött a cuccossal, a kollégái meglepődve nézték hogy még mindig vannak egyáltalán képregények. Erre aztán igazán büszkék lehetnek a képregénykiadók.
Elég komoly fontolások vezettek a képregényboltok elterjesztéséhez és az erre átálláshoz. Az újságos terjesztéshez, pláne ott, bődületes mennyiséget kell nyomni. A Marvel nagyon sokáig próbálta tartani az újságosokat, de amikor az Amazing Spider-Man is elkezdett komoly veszteségeket hozni újságokból, végül ők is feladták. Talán a Marvel Adventures Digestjei kikerültek pár nagyvárosban az újságosokhoz is (gyanúsan keveset adtak el füzetben, viszont volt olyan zsebkönyv belőlük, amit újranyomtak), de jelenleg tényleg csak az Archie az egyetlen, amit lehet képregényboltokon kívül is kapni, azt viszont valószínűleg addig fogják is árulni így, amíg a kiadó létezik. Náluk viszont furamód az és a szintén újságosnál árult Sonic-szériák (vagyis már inkább csak széria) tartja el az egész vállalatot.
Heh, hogy is van azzal a cavintonnal? Ha emlékszel (?) én úgy vágtam bele ebbe az egészbe, hogy örököltem egy lakást, amit eladtam.
Cavinton, Cavinton... mintha rémlene valami hasonló, de már nem emlékszem, pontosan mi is az...
Ellenben azt azért meg kell gondolnom, hogy ha ilyen ütemben gyengülnek az eladások, hogy meddig folytassam még a két fő vonalat. Ha most nem épp a Polgárháború következne, biztosan tartanék 1-2 év szünetet benne.
Érthető, de azért tényleg add csak ki a Polgárháborút. Marhára szeretném már kirakni a Nova v4-eket...