Hát szerintem jelen körülmények között a Klón sztori magyar kiadása csak akkor nem lenne bukás, ha valaki megvenné angolul, kisatírozná hibajavító festékkel a szövegbuborékokat, aztán rányomtatná a magyar fordítást.
Én várnék kicsit, amíg kiderül, hogy él vagy hal-e a Semic, aztán ha elhaláloznak, akkor úgyis marad egy Pókember képregényre éhes közönség. Szóval ha abbamarad a Semic Pókember, akkor utána érdemes próbálkozni vele, de akkor is úgy, hogy az utolsó Semic számokban már benne van a hirdetése.
Erre persze nem árt időben felkészülni, de addig más dolgok kiadása ajánlottabb. Az Új Marvel Extra amúgy jól hangzik, de azért "előfizetésnél" manapság illik előre ismertetni a tervet, hogy mit fog tartalmazni, még haveri alapon is, szóval szerintem inkább a "mit?" kérdést kellene tisztázni, nem azt, hogy "kiknek?" Vakon biztosan csak kevesen jelentkeznének.
Egyébként én is úgy vagyok vele, hogy először a korábbi kiadványokat szeretném majd valamikor bepótolni, meg valami normálisan fizető állás se ártana, úgyhogy támogatni egyelőre nem tudom az ügyet. Bár annyit hozzá tennék, hogy a Klón sztori nem igazán izgat, egy esetleges Marvel Extra viszont sokkal jobban hangzik.