Lehet kicsit szürke zóna off-topic szempontból, de végre van időm írni a Börzére megjelent kiadványokról pár sort.
Még nem sikerült elolvasnom a Venom kötetet, de nagyon tetszik a
Mega-Marvel koncepció. Végre nagy terjedelmű történetek (jó, jelen esetben ez
2 in 1) is megjelenhetnek, egyben. Szerintem jobb így olvasni. Például a 12 részes AvsX-nek is tökéletes hely, ha egyszer odáig jutunk (vagy ha végre a Netflix csinál egy Holdlovag sorozatot, Bendis-Maleev szériájának is
).
Kicsit hasonló, de a
két Végtelen történet újrakiadása is nagyon bejön, tényleg örülök, hogy már van lehetőség ilyen vaskos történetek kiadására is. Hiába veszem a sorozatot, én szívesen áldozok ezekre is, mert ha újraolvasni támad kedvem, inkább ezt venném elő, mint több füzetet. Most hirtelen nem is tudom, mi jöhetne még szóba kifogyás esetén, talán a Warlock és Ezüstutazó sztori, vagy korábban az X-Ment mondtam volna, de az ugye jön már a keménytáblás sorozatban.
Viszont egy kis feketeleves. Nagyon megörültem, hogy a
Baglyok tanácsát is kiadjátok egyben, még az is tetszett, hogy az első öt számot gyűjtitek össze, mert talán nagyobb a cliffhanger. Egy valami nem tetszett csak, a kapcsos megoldás. 100 oldal felett azért jobb lenne ragasztva, nagyon durván feszül és szerintem esztétikailag sem szép. (Illetve, többektől is hallottam, hogy nem ezt várta.) Azonban, ha ilyen formában is, továbbra is támogatom, hogy kifogyások esetén jöjjenek újra a történetek így és ne egy az egyben a füzetek újranyomásával. (Nem tudom, hogy egyértelműen fogalmaztam-e, tehát arra gondolok, hogy amennyiben folyatnátok, pl. külön "kötetben" jönne a Baglyok városa, illetve az Igazság Ligája, vagy azután egyben a Joker történet.)
Long story short, én örülök, hogy vannak újranyomások, szerintem gondolni kell azokra is, akik később csatlakoznak, mert ez a nyugdíjalap mentalitás és egy 48 oldalas füzet akár 10e forintért való árulása nem tesz jót a potenciális új olvasók szempontjából. (És ez olyan piaci rés, amit Ti, mint kiadó ki tudnátok jobban használni.) Illetve, ahogy írtam, meglévő olvasók is beruházhatnak a kényelmesebb olvasás vagy más kedvelt formátum lehetősége miatt.
Köszi, hogy leírhattam a visszajelzésem.