Amikor anno először találkoztam Medina rajzaival, elég furcsán hatott, de mostanra egészen megszoktam. S bár a realisztikusabb rajzokat részesítem előnyben, de olykor jó belekóstolni más alkotók munkáiba is. Persze régebben ezt pl McFarlane rajzainál nem igazán hangoztattam, sőt épp ellenkezőleg...
Érdekes módon, ma már azokra a rajzokra is más szemmel tekintek, mondhatni az idő megszépítette őket. (bár annyira azért mégsem..
)
Ami a Medina-féle rajzokban tetszik, hogy iszonyat jó elkapja a mozdulatokat (pl ütések, ugrások stb) és rendkívül aprólékosan ki vannak dolgozva.
Maga a sztori is bejött - kell a látványos csihi-puhi is - bár nem a mély filozófiai tartalmáról marad emlékezetes
, nem úgy, mint a másik történet, ami egy elgondolkodtatóbb sztori volt, és nagy vonalakban
mintha Peter Parker gyermeki énjét láttuk volna viszont, bár neki azért fullos könyvmoly feje volt anno. Clayton Crain lenyűgöző festményei pedig tökéletesen illeszkedtek ide.
A Doki meg, hogy kigyúrta magát! Mondjuk egyből emberesebben nézett ki, mint a klasszikus sztorikban, zöld kezeslábasban, pókhassal.
Ja még az első sztoriból csíptem ezt a szöveget:
"A visszaút New Yorkba csendes volt, és eseménytelen. És elég rövid, mert csak három útitársamat ettem meg." A vaspókruci
ezzel az "intelligens fémmel",és előugró fémkarmokkal már kezd olyan lenni mint a T-1000-es...
Nem azt mondom, hogy rossz egy ilyen ruha, mivel sokszor kihúzza az embert a kakiból, és sztori szempontjából is sok lehetőség van benne, csak nekem ez már túl high-tech.