Elolvastam, és ez HATALMAS!!! nagyon jó, és az illat a szokásos, Medina rajzait megszoktam, most már bejön, majd maga a sztori, nos ez valóban nincs benne a PH-ban, és nem is bánom, hogy elolvastam ezt, mert ezt tényleg kár lett volna kihagyni. Akció volt bőven, viszont ki volt az a pasi a Macs mellett az ágyban? Azt kell, hogy mondjam, hogy tényleg itt nem lennék Pete helyében, gyakorlatilag egyik percről a másikra találja meg az összes flepnis, csak azért, mert 2 percig Tony oldalán volt, és levette a maszkját. Amúgy most akkor a PH alatt vagyunk, igaz? Vagy után? A szövegből úgy veszem, hogy a PH után vagyunk.