Én '86 óta gyűjtök rendszeresen.
Előtte Kockás, Mozaik, magyar mesterek munkái voltak meg.
Az első számtól megvan, sőt azt Pesten vettem meg, mikor osztálykiránduláson voltunk.
Nálunk még nem is lehetett kapni, nem tudom miért volt így régen, a pesti megjelenés után pár nappal jelent meg csak nálunk. És igen, én is nagyon vártam, hogy végre kiderüljön, mi történt a nagy góréval?
Baromira vártam minden számot, és emlékszem egy majdnem kimaradt, mert ugye akkoriban csak úgy értesültem a kiadványok megjelenéséről, hogy állandóan a "Hírlap"-os
kirakatát hesszeltem. De szerencsére egy Csokonyavisonta-i nyaralás során még sikerült beszereznem az egy hónappal korábbi számot, így nem maradt el semmi a gyűjteményemből. A Batman 5. számával ugyanígy jártam, azt szintén nyaralás közben sikerült beújítani Nagyatádon. Ezek az emlékek úgy megmaradtak, mint az is, hogy egy-egy nagyobb jelentőségű számot melyik újságárusnál vettem meg.
Szép emlékek, és örülök, hogy átéltem őket.