Valóban eléggé sok lehetőséget hagytak ki. Én ma néztem meg, írtam is róla:
Jonathan Mostow robotokkal kel, robotokkal fekszik, ahelyett, hogy a „Nagy Rendezői Enciklopédiát†olvasgatná szabadidejében. A Terminator rajongók réme majd 6 évet várt egy új film elkészítésével, voksát most is a mechanikus teremtmények mellett tette le, árnyalatnyi különbségű eredménnyel. Akkor James Cameron 2 részen keresztül felépített remekművét rombolta le, s tette azt egy totál átlagos akciófilmmé, most egy kiváló alapanyagot szolgáltató képregényt adaptált középszerűen. A különbség az, hogy akkor egy mítosz becsületén ejtett csorbát, most viszont csak elpuskázott egy lehetőséget. Nem ő az első, nem ő az utolsó, s műve bár nem különösebben jó film, rossznak sem mondanám; a kommersz filmek rajongói valószínűleg megelégedettséggel fognak távozni a moziból, bár egy kis hiányérzet mindenkiben marad.
Képzelj el egy világot, ahol bárki lehetsz, ahol bármit megtehetsz, ahol mindenkit felruháztak az önmegvalósítás hatalmával. Átélheted leghajmeresztőbb vágyaidat, s közben végig otthon csücsülsz az otthon biztonságában. Mindez a hasonmásoknak, az emberi hiúság szimbólumainak, testünk tökéletes robot-replikonjainak köszönhető. Ezek a robotok testesítik meg a teljes szabadságot, és megkímélik a tulajdonost az élet veszélyeitől. Ha ez a tökéletesített porhüvely el is pusztul, oda se neki, veszel egy másikat. Emberek milliói használják a hasonmásokat abban a hitben, hogy a robot pusztulása semmilyen kárt nem tehet elcsökevényesedett emberi testükben…addig a pontig, amíg a robotokon keresztül megölnek két hús-vér személyt. Greer FBI ügynök (Bruce Willis) és társa, Peters ügynök (Radha Mitchell) kezd el nyomozni az ügyben, hogy aztán a a klasszikus krimiket idéző nyomozás kezdődjön el, melynek során mocskos titkok leleplezésére kerül sor, nem várt következményekkel…Willishez méltóan egy kisebb világmegmentéssel.
Látható, hogy a Hasonmás képregény, s így a film alapötlete, utopisztikus sci-fi világa figyelemreméltóan ötletes, szinte lenyűgöző. Bizarr, valójában ál-utópia ez, az emberiesség, a valós érzelmek elvesztésének borongós víziója, s számtalan jobbnál-jobb, filozófiai és társadalmi kérdések garmadáját felvonultató történetet el lehetne képzelni egy ilyen környezetben, melynek technikája nem is áll olyan messze tőlünk (a remekül vágott rövid történeti bevezetőben pl. valós technikai fejlesztések is szerepelnek, félelmetes belegondolni, hogy ez egyszer talán valóság lehet), s tagadhatatlanul ott lappang benne a félelem, hogy ez az új technika számos előnye ellenére tönkre vágja és elsorvasztja mind az emberi kapcsolatokat, mind az emberiséget magát. Pont ezért kirívó eredmény, hogy egy ilyen, lehetőségek tárházát nyújtó alapfelvetésből egy író kissé érdektelen, érdekes kérdéseket ugyan felvető, de azokat magára hagyó, kvázi tucatkrimit fabrikáljon. Pedig most ezt sikerült összehozni, ráadásul nem is egy íróé ez az érdem, egyenesen két ember vállán nyugodott ez a nem különösebben legyőzhetetlen feladat, ugyanis Mostow most is átmentette a Terminator 3,4 fantáziátlan forgatókönyvíró párosát.
Ez a mű lehetett volna a mai technoközpontú társadalmunk menthetetlen gépfüggőségének fojtogató metaforája, vagy akár képletesen az életigenlés allegóriája is a technokorban. Nem lett…a fenti opciókat figyelembe véve (vagy pont ezért?) sekélyes, felszínes, de egyébként korrekt történettel bíró, néhol még izgalmassá is váló krimi-akció sikerült összehozni, melyben a háttérben álló disznóság a figyelmes nézők fejében a kezdetektől fogva körvonalazódik, viszont a kikapcsolós filmnézősöket még érhetik meglepetések. A film Mostow kreativitásától sem tobzódik (van neki olyan?), mindez viszonylag kevés és a mai, hegyméretű robotgyilokkal hódító kasszasikerekhez képest nem túlzottan látványos akcióval és kidolgozatlan szereplőkkel van még ellátva. Persze szűk másfél óra alatt ennyi szereplővel nehéz foglalkozni (Miért ne lehetne ez 2 óra? Megérdemelné pedig!), de még a főszereplő, Greer ügynök is csak durván felskiccelt szereplő, személyes dilemmái kiforratlanok, kicsit kifejtetlenek, ezáltal könnyen súlytalanná válnak. Nyilvánvalóan Willis karizmájának és rutinjának köszönhetően simán eljátssza ezt a szerepet, többre is képes lenne jobb feltételek között, de meggyötört és elcsigázott emberi alakjához hasonlóan az alkotás is kicsit megfárad a végére.
Pedig a film nagyon hatásosnak szeretne látszani, a súlyos, elgondolkodtató élmény szerepkörében tetszelegni – jól mutatja ezt a kiváló, hangsúlyos feszültségkeltő muzsika a jelenetek alatt -, de ilyen tisztes iparos alkotógárdával a könnyed szórakozás beteljesítése marad számára osztályrészül, jellegzetes atmoszféra nélkül. Csak a steril műanyagot, a csillogó, színpompás világot látjuk a vásznon, ahelyett, hogy az eredeti képregény vészjósló, sötét noir-os hangulata köszönne vissza, ami sokkal jobban illene a történethez. Talán a rendező félt eredetit alkotni, mintha attól félt volna, hogy a Hasonmást merész, de rossz alkotásnak tartják majd…cserébe lemondott az emlékezetességről és inkább a biztosra ment: szándéka, hogy filmjét a mainstream vonalba terelje a happy end-es befejezésben is megnyilvánult.
Tudom, gyakran vagyok elégedetlen, de ez csupán annak köszönhető, hogy elképzelem, mennyivel érdekesebb is lehetett volna ez a film. Itt a negatív felhangú vélemény oka csupán a szájhúzás miatt van, hogy „ehh, mit hagyott ki Mostowâ€. Ha nem várunk tőle sokat, és nem ismerjük miből született, egy érdekes, bár kifejtetlen, felejthető, viszont teljesen vállalható, szórakoztató krimi-akciót kapunk sci-fi környezetben. A Terminator 3-nál mindenképpen jobb film.
http://filmuniverzum.avpuniverzum.hu/?p=5159