Tegnap éjjel én is megnéztem végre a Thort (rájöttem, hogy ebben az országban alighanem én vagyok az egyetlen, aki előbb látta az új X-Men filmet - már kétszer is -, mint a Thort
)
Vegyes érzéseim vannak. Egyszer mindenképpen érdemes volt megnézni, de abszolút nem maradandó a dolog számomra. Nem hiszem, hogy még egyszer megnézném. Az elején még paráztam is, hogy mennyire gáz Thor karaktere, de persze csak kellett a "pókemberes" jellemfejlődés. Nekem éppen a földi részek tetszettek, az asgardiak nem igazán. Én viszonylag jól ismerem a képregényt és a karaktert is nagyon szeretem, úgyhogy Thor a földön nagyon tetszett. Nagy poén volt a Donald Blake póló a készítőktől.
Ellenben Asgardon csak az épületek voltak épületesek. A négy sidekick inkább volt komédiába illő, mint normális, Loki szerintem nem volt több, mint bármelyik átlagos ármánykodó negatív szereplő, és ahogy BuB is írta, a bunyók egyszerűen követhetetlenek voltak. Annyira sűrű képváltások voltak, hogy mire láttam, hogy éppen mi történik, már más történt, más szögből. Persze tetszett Thor pörölye, ahogy használta, a repülése, meg a villámok.
De a kedvenc jelenetem az volt, amikor végre bejutott a kalapácshoz -
és rádöbbent, hogy nem tudja felemelni. Ez eszembe sem jutott. Azt vártam, hogy a feszültség arra megy ki, hogy vajon eléri-e a kalapácsot, vagy lenyilazza Barton előtte. Ja, a Pusztító őr hangja még Asgardon ÁLLAT volt, így, nagybetűkkel.
Végeredményben számomra a harmad kategóriájú képregényfilmek közé írta be magát: elég jó, de nem kerül be a jobbak közé.
Be kell vallanom, hogy soha egy Thor képregényt nem láttam közelebbről, és az egész karaktert mindig hülyeségnek tartottam
Pedig az egyik legjobb karakter a Marvel Univerzumban, csak róla is olyan tévképzet él az emberekben, mint Hulkról, hogy egysíkú karakter, nem lehet vele jó sztorikat írni.
Na, túl vagyok én is a Thoron. Hát végülis sokat nem tok róla mondani, amennyire ismerem az eredeti comicsot... jó volt, kb nekem egy szinten mozog a Vasemberrel, csak a Vas1-et jobban eladja a sok poén.
Nekem azért a Vas1-nél jobban tetszett.