Azazel nagyon nem illet oda és nem tudom ki volt a forgószeles mutáns.
Szökőár volt, de nem sok vizet kavart.
Egyébként ebben igazad van, ez a két karakter kb. olyan volt, mint Kardfog az első részben.
Különben jó film, önmagában nézve. Képregényhű meg nem nagyon tudott lenni eleve, mert inkább a korábbi filmekhez próbált igazodni, ami viszont többé-kevésbé sikerült is. Talán Mystique harcmodorát hiányoltam kissé, de még elsajátíthatja a következő részben. Meg Bestiától is vártam volna, hogy többet ugrál, de azért a végére csak belejött.
Azért volt benne egy-két(-három-négy-öt-hat...) baki, de nem olyan vészes egyik se, hogy ne lehessen élvezni tőle a filmet. Mondjuk barátnőmmel a film után megbeszéltük, hogy "te, az neked is feltűnt, amikor..." A felére azóta találtam elfogadható magyarázatot, a többiből meg már nem mindenre emlékszem.
A Magnetos részek nagyon jók voltak (
bár a legutolsónál, amikor teljes harci díszben állt, nekem túl élénknek tűnt a színválasztás, remélem a következő filmre azon még módosítanak), de amúgy majdnem minden figura kap valamekkora szerepet.
Kedvenc jelenetem a Rozsomák cameo volt, utána az, amikor
Bestia fojtogatta Magnetot - bár utóbbi kissé szubjektív, mert Hank az egyik kedvencem. A másik meg Emma Frost... Ő jobb volt, mint amire számítottam, de a képregényekhez képest "gyengébb", még talán szó szerint is:
Magneto majdnem lereszelte a nyakát - ha jól emlékszem egy ágy korlátjával, ami nem hinném, hogy adamantium volt, szóval nem szabadott volna megsértenie a gyémántot. Azért neki is voltak jó jelenetei, úgyhogy remélem, a folytatásban több szerepet kap majd.
Kevin Bacon egy kicsit talán "sok" volt, de talán nem annyira, mint mondjuk Tommy Lee Jones a Mindörökké Batmanben. Amikor kellett, akkor komolyan lehetett venni.
Az utolsó hajós-repülős-rakétás jelenet pedig nagyon látványos.
Amúgy filmművészeti csodának nekem is csak a két Burton-féle Batman számít a képregényfilmek között és szerintem határozottan tekinthetők klasszikusnak. A maguk idejében nagyot ütöttek, csak manapság mindenki Nolan verziójára koncentrál.