Az eddigi Marvel-filmek alapján nem egy nagy szám a 3D, néha nyugodtan le is lehet venni a szemüveget is, valszeg. És konvertált is.
Az IMAX-hoz meg annyit, hogy itthon legutóbb a Mission Impossiblet láttam ilyen teremben, de nem tudom belőni, hogy a felhőkarcolós jelenet most szimplán csak nagyon jól lett leforgatva, vagy tényleg hozzáadott-e az IMAX. Az biztos, hogy a kép nem volt "Tűéles", ugyanolyan volt mint máskor, márpedig az IMAXnak ez az egyik fő szlogenje.
Meg nem tudom, a Bosszúállókat IMAX kamerákkal forgatták-e? Mert lehet hogy nem, ettől függetlenül parasztvakításként szerintem IMAX-ba lehet küldeni olyan filmeket is, amiket nem azzal forgattak. Persze, ezt nem tudom biztosan, de úgy rémlik, mintha itthon egy csomó filmet vetítenének az Aréna IMAX termében is, márpedig csak nagyon kevés film készül ezzel a kamerával.
Egyébként hiszem, hogy az IMAX tényleg valami kisebb csoda, de nem nálunk. Biztos vagyok benne, hogy a hazai terem nem vetekedhet egy nyugatabbra levő ország mozivásznaival.
2D-ben fogják nyomni a filmet, igaz csak kevés helyen. De hogy feliratos 2D-ben is, azt még nem tudni. Majd szerdán kiderül.