Kapásból fel tudnám hozni példának az ASM 1-et amiben nem tetszett a kosztüm
Nem akarok újabb vitába belemenni a filmről, mert már így is agyoncsépelt téma, de két dolog: 1. Nekem nem csak a kosztüm miatt volt bajom a filmmel, de ugyanakkor vállalom, hogy a kosztüm önmagában is okot adott fintorgásra. Ugyanakkor megértem, hogy van, akinek tetszett a ruci, hisz ez is szubjektív dolog. 2. Mindezzel együtt én sosem állítottam azt, hogy hogy nagyon kaki lenne az a film, sőt. Önmagában nem rossz, megállja a helyét a többi képregényfilm között, de számomra
nem elég jó, többet is ki lehetett volna hozni belőle. Talán úgy tudom érzékeltetni, hogy míg a Raimi-féle Pók 1-ről fülig érő vigyorral jöttem ki (és utána kikölcsönzött verzióban, még rossz minőségben is rongyosra néztem
), addig erről a filmről vegyes érzésekkel és némi hiányérzettel jöttem ki.
Különben, visszatérve a Szupi filmre, a mostani fintorgásnak kifejezetten örülök, mert az nekem jó hír, hogy nem egy újabb Reeve filmet kapunk.
Bár ez szerintem a trailerből is elég egyértelműen kiderül (még ha félrevezetőek is), nem értem, miért várt bárki Reeve-hangulatot, ha látta a trailereket.
***khm***Transformers2**khm
Oké, én a Bay-féle Transformers filmeket nem is tartom képregényadaptációnak, hanem valami más... nemtudomminek.
Különben ott sem önmagában a sok akcióval volt a baj, hanem, hogy nem volt mellette semmi sztori. Vagyis az akcióval
helyettesítették a sztorit. Mint a Titánok harcában. Bízom benne, hogy a Szupi filmmel azért nem ez lesz a helyzet.
De azért egyvalamit el kell ismerni, a robotok dizájnját zseniálisan dolgozták át a képregényből/játékfigurából a filmvászonra, sikerült úgy modernizálni őket, hogy ne legyenek röhejesek. Az más kérdés, hogy a filmek olyanok lettek, amilyenek, mert képtelenek voltak jó forgatókönyvet írni hozzájuk.
Ezzel együtt mindig óvatosan kell bánni a kritikákkal, mert helyzetükből adódóan olyanok írják, akik nagyságrendekkel több filmet láttak, mint az átlagnéző, így jóval több mindent kifogásolnak - például kliséként - mint amit mi látunk benne.
Így van, ráadásul az sem mindegy, melyik filmről ki ír kritikát, sokat számít, hogy az adott kritikus mennyire rajongója az adott filmes műfajnak, amiről ír. Biztos emlékeztek a két mozinetes kritikára, ami kijött anno a régi Pók 1-ről, 100% kontra 40%. Igazából a kritikaírás ugyanúgy szubjektív műfaj, mint maga a filmkészítés. Van akinek ez tetszik, van akinek az. Bármennyire is próbál az író elfogulatlan lenni, nem lehet teljesen objektíven kezelni a témát, hiába akarják úgy beállítani. Igazából akkor szoktam jobban odafigyelni a kritikákra, ha nagyon sok kritika állítja egybehangzóan ugyanazt, mert az már csak statisztikai alapon is jelent valamit. Általában szeretek kritikákat olvasgatni, de ha nagyon (értsd: nagyon-nagyon) érdekel egy film, akkor arról sosem olvasok előre kritikákat, hogy ne befolyásoljanak. Megnézem a filmet, és csak utána olvasom el az írásokat, érdekes összehasonlítani a bennem kialakult képet a kritikusok véleményével. Egyébként sokszor egyetértek a kritikákkal (pl mikor lehúzták a Zöld Lámpást), de persze van, amikor nem.