Most jöttem én is az új X -filmről.
Azta!
Nagyon jó filmet hoztak össze, minden a helyén volt, megmagyarázták az ellentmondásos dolgokat (nagyjából). Higanyszál hihetetlenül király volt! Szerencsére kevesebb szerepe volt Logannek, így ismét inkább Xavier-Magneto- Rejtély trion volt a hangsúly. Erőteljesen hozta az első 2 X film hangulatát. Tetszettek a kissé sokkoló apróbb jelenetek pl.:
az elején a hullák legördítése a teherautóról, valamint a most hiányzó mutánsok sorsa, felboncolt tetemükről készült képek. A stáblista utáni jelenet meg, hogy
Apokalipszis készítette a piramisokat baromi jó ötlet. Habár két dolgot máshogy vártam volna a filmben:
azt vártam, hogy végül Charles Higanyszálat hívja majd, és ő kapja le Eric sisakját. A másik meg, hogy az új jövő "happy end" lett, pedig vártam volna, hogy ugyanolyan romltt, elkeserítő lesz a helyzet, csak az őrrobotok helyett Apokalipszis miatt (magyarán egy Age of Apocalypse-ot).Ettől függetlenül az egyik legjobb képregényfilmet hozták össze megint. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Én nem láttam sehol, de valaki felfedezte Stan Lee? Benne volt egyáltalán?