Hasonló a véleményem a többiekkel. A történet, és a szereplők jók, de kicsit durva volt, ahogy kinyírták a szereplőket, főleg, hogy az eddigi X mozik nem voltak ennyire véresek. Arra én is kíváncsi lettem volna, hogy Loannak hogyan leszenk újra fém karmai, illetve arra is, csak pár szóban, hogy miután a folyóból kiszedik, akkor hogy alakul az élete. Meg egy kicsit szétesettnek érzem a végét. Egyszer csak felkel a suliban, odamegy a profhoz, és elmondja az igéjét, amikor azon a napon annak már 40 éve, hogy megtörtént. Szóval a vége kicsit esetlen, de az egész történet szerintem oltári, annak én sem örülök, hogy a régi X-ek keveset szerepeltek, és igazából Logan útja volt a középpontba állítva, a kötelező jövőképi bevágások meg csak azért kellettek, hogy meg legyen törve a sok Jackman invázió a vásznon.
A végén jó volt, hogy a múltat megváltoztatta, annak része lett az is, hogy Jean és Scott nem halt meg, így igazából újra együtt a csapat.
A stáblista után után után ki volt az a nő aki nagyon legózott Egyiptomban? Nekem sajnos semmit sem mondott az a jelenet.