Nos, admin bács biztos elnézi nekem ezt a FLOOD-ot, de akkor írok én is pár sort a Vasemberről.(meg vissza kéne olvasni amiket ti írtatok, majd megkeresem)
Szóval láttam már kétszer is, aludtam a véleményemre jópárat, nem mondhatom, hogy elhamarkodottan alkotnék róla véleményt. Egész jó lett, de azt leszügezném, hogy nálam biztos nem kapna olyna 93%-okat(mondjuk lehet az amcsi kriticok is úgy voltak vele, hogy egy pár gyenge tömegmunka után egy ilyne jól összerakott, teljesen korrekt blockbuster már aranyat ér, ezért értékelték picit túl). Azt mondanám rá, hogy 80%. Mert valóban korrektől összerakott film, a rendező remek munkát végzett, persze a szokásos hiányosságokkal.
MIndenképpen abban van a titok nyitja, hogy az elejétől a végégig egész jól át van gondolva, a történet egyszerű, de mégis hihetően elő van adva, a színészek jók, az akciók látványosak, a hülyeségekre meg már lassan immunisak vagyunk, a zene is sokat dob rajta, cool faktor is befigyel, és annak ellenére, hogy számos poént van a sztoriban azok nem erőltetettek, pont jók és ezek ellenére sem lesz a komolyabb részeknél nevetséges a film, sőt.
Szóval fentebb le is írtam a pozítivumokat, kicsit bővebben. A sztori lineáris, egy idősíkugrás van benne, az nagyon hangulatosan van megoldva...nem kerítenke neki nagy körítést, pont jó. Az is nagyon tetszik, hogy nem vacakolnak, egyből a sivatagban kezdünk, nagyon hangulatos, ahogy az is, ahogy Tony-ról az első kép, hogy piával a kezében kocsikázik. A fil elején, nagyon helyesen számtalanszor elővették a karakter alkoholista tulajdonságát, kár, hogy később elfelejtették. Jó poén, hogy Tony-t a saját fegyverei nyírják ki majdnem...utána a sztori szépen, különösebb üresjárat nélkül folyik le, a barlangos részek is jók, nagyon megszerettem az oRVOS(nem emlékszem már a nevére, maradjon Jenci) karakterét, azallatt a rövid idő alatt is, sajnáltam amikor meghalt, utána nem csodálom, hogy Tony lezúzta a szemeteklet. Az önfeláldozása eléggé a semmiből jött, de szükséges volt végülis...és ő volt részben aki felnyitotta Tony szemét. Korábban pont ettől a klisés pálfordulástól féltem, hogy hogy fog majd kinézni, hogy a dúsgazdag playboy Starkot, akinek gyárai csak úgy ontják magukbóűl a fegyvereket, elrabolják a csúnya terroristák, aztán persze egyből szuperhős akar lenni...szerencsére nem így néz ki a pálfordulat a filmben, teljességgel hihető, plusz kiderül, hogy az üzleteket jócskán manipulálták. Szóval ezek után ott van eksün ahol kell, azok elég hosszúak, se nem sok, se nem kevés, arany középút, I believe in Tony Stark. A gulmiárs szúzás iszonyat király, egyből az az érzés fogott el, hogy ide nekem a Vasember páncélt, ezzel szemben Batman, vagy Superman sosem akartam lenni. a "tiétek" beszólás nagyon komoly volt, valahogy rangot adott neki. Olyan helyzetben én már őt is felkoncoltam volna, de én gyarló vagyok.
A sztori végkifejletével viszont gondjaim vannak, onnantól kezdve, ahogy a Tíz Gyűrű muftija azt adja elő nekünk,m hogy 20 ilyen vaskatonával uralni tudja Ázsiát...lehet én vagyok a hülye, de mondjuk 20 jól felszerelt harci helikopterrel, meg 20 tankkal szitává lehetne őket lőni, mint a pinty. Nem érnének semmit, elég lassúak is ráadásul...ezért nem is értem, hogy Obinak miért fájt anniyra a foga a páncélra, miért akarta annyira átépíttetni....egy Tony ellen elég szépen eljátszadozott, de különösebbképpen nem tudom, mire is kelett volna ez neki. Megy vele világot foglani, vagy micsoda? Szóval ez nekem kicsit sántít...mintha Obi stílszerűen tudta volna, hogy Tony páncélt csinált, és ő nem lesz aljas, egy páncéllal akarja legyűrni. Mondjuk ennek egyből ellentmond, hogy kivette a rekatort a testéből, azzal akarta megölni. Egyáltalán azt sem értem, hogy gondolta, hogy fogja elrendezni, hogy Tony Stark meghalt...ipari baleste vagy micsoda? Egy ilyen befolyásos ember megygilkolását én nem csinálnám olyan egyszerűséggel, mintha egy utolsó csövest nyírtam volna ki. Utána viszont a jegesedéses ötlet jó volt, nem számítottam rá, hogy így fogja kiiktatni...végülis nem is sikerült, ahogy várható volt. Obi megölése nem lett valami nagyon ötletes, de végülis semmi baj nincs vele...nem kell mindig az utolsó csapásnak a legjobbank lenni.
A színészek kiválóak, egy rossz szót sem tudnák rájuk mondani. Robert ugye zseniális, aki nem ezt mondja, az szvsz hülye.
Gwyneth Paltrow is nagyon jó pepper(itt hozzáteszem, hogy nem ismerem valami méylrehatóan a Vasember képregényeket, így Pepper jellemét illetően sincs kialakult véleményem), de a filmben nagyon jól működik, jól csinálja teljesen természetes az egész karakter. Jeff Bridges sem rossz, nem élete szerpe, de amit kellett azt hozta...eléggé gonosz, álszent és sunyi, hogy mindneki utálhassa, megfelelő. Terrence Howard nekem pozitív csalódás volt, számomra elég ismeretlen színész, de nagyon jól játszotta Rhodes-ot, szóval le a kalappal. Még a shiled-es pali is jó volt, nem az a morci efbíájos, vagy szíájés, első blikkre inkább egy kertészkedő családapának néznéd, de aztán tudnak ők akciózni is.
Apropó a S.H.I.E.L.D.-et elég jól megoldották, poénos az egész.
A poénok jók, és természetesek, vagy a helyzet adjna magát, vagy ha nem, akkor is ütnek. "a szánhatok egyet magára"...vagy a "nem jött a busz" is kegyetlen még az elején, az egész mozi feküdt a röhögéstől, nem emelnék ki sokat, akad benne még egy pár. Az "én nem a cégem vagyok" beszólás bár nem volt poénos, de nagyon jó volt, ezt kiemelném.
Jarvis engem nem zavart, hogy nem lett élő személy...az öreg kopasz komornyikról mindenkinke Alfred jutott volna az eszébe, jó ötlet volt, hogy kihagyták.
A zene nagyon passzol, jó kis zúzos, de dallamos traktusokkal, film nélkül is szépen fogyasztható 5 pont a muzsikánka is. Az akciók látványosak, a cgi remek...néha tényleg nehéz megkülönböztetni, hogy ez most elő, vagy sem, le a kalappal. A páncél? Hát az valami ISTENI! Amikor az első repülés előtt lekonfigurálja magát, hát mondanom sem kell, állati. Jól megmutatják, hogy szép bonyolult kis szerkezet, ez már a külön mutogatott alkatrészeknél is látszott, asszem Granov tervezte, kiváló munkát végzett!Ahogy az akciókonfigurátorork is, de ezt már mondtam, élvezetesek meg minden, aki nem hiszi nézzen utána.
(el is felejtettem, hoyg az erdeti képregényes páncélt ügyesen rakták be a történetbe).
És akkor jöjjenek a számomra bajos dolgok, ezekről valahogy mindig jobban tud beszélni az ember.
Szóval kezdjük az elején. A repeszes dolgot, jó hogy átvették a képregényből, ez az elketromágneses ötlet is jó volt, bár gyanítom, hogy a szv elektromos terét szépen összezavarná egy ilyen cucc, bár a fizikáhozt nem értek.
Na mindegy, az viszont biztosan egy nagy hülyeség, ahogy Tony testébe beleraktak egy tenyér hosszúságú csövet, ráadásul pont a szegycsont közepébe...nem akarom túlragozni a dolgot, a készítők se foglalkoztak ezzel sokat, szándékosan az tuti, de én akkor se tudok túl lépni ezen(karcolja a tüdőket, szívet, meg minden, a bordák a semmiben függenek, nem is bezsélve azon a területen futó bazivastag vénákról meg artériákról, amit nem lehet csak úgy állandóan elhajlított helyzetben tartani...különben szegény Tony 10 év múlva meghal infarktusban...nem kellett volna egy ilyen mély cuccot belerakni, sé nem nyitnám ki a számat, de picit osk, hogy egy 10 centi hosszú fémhenger vidáman elvan a mellkas közepén..akkor meg főleg, hogy ha a szövetet kiszedtéka helyéről).
Aztán nem értem, hogy a barlangász bácsik hoyg a fenébe nem jöttek rá mir ekészülnek ezek? Kamerán keresztül figyelték őket...már a lábszerkezet tesztelésénél be kellett volna menni a newborn Dzsingisz Kánnak, hogy mi a fenét csinálnka ezek, nem csak az utolsó nap. A kis minireaktort anniyban említem, hogy az okés, hogy ilyen energiaforrás a mesében van csak, hiszen ez csak egy film. De az kemény, hogy Tony egy barlangban egy halom kacatból megcsinálja a reaktort, a legjobb mérnökök meg nem tudják lekicsíteni...mondjuk ezt maga obi is elmondja, szóval a készítőkben legalább volt önkritika, jó pont a rossz pontban.
Ha az elején nem mutatják be szépen, mekkora zseni ez a Tony, akkor bizony eléggé gáz lett volna, ahogy Tony tök egyedül kitalálja és megcsinálja a kezdeti páncélt a barlangban, majd az igazit a házában. Mondjuk így is túlzás, méghozzá nagyon, mert ezek alapján a világ egyik legnagyobb koponyája, de mivel már az elején megalapozták ezt,így annyira nem zavaró. A páncél megalkotása nekem kicsit összecsapott volt...amit mutattak belőle az sép volt, de én még elnéztem volna egy két tervezési folyamatot( ami viszont kétségtelen, hogy ez üresjáratot okozott volna a filmben, lehet ezért nem vállalták be a tervezők), vagy legalább valami olyat, hogy Tony komoly konstrukciós akadályba ütközik és lehetett volna egy olyan jelenet, ahogy tök ideges, hogy nem tudja megcsinálni amit akar, aztán rájön valahogy...vagy valami ilyesmi. Az is kemény, hogy nem elég, hogy megcsinálta tökegyedül a páncélt, az "öltöztető" rendszer is kinőtt a semiből egy happra, pedig azt sem egyszerű megcsinálni...plusz Jarvis szerint a gyártás 5 óra...keveslem kicsit, de mindegy. Ezeket mind csak azért írom, hogy egy időérzék segítő kiírást nagyon elfogadtam volna...mondjuk olyat, hogy fázis 3, 6 hónappal a tervezés elkezdése előtt. És így nem kellett volna plusz tervező, tesztelős jeleneteteket mutogatni, így elhittem volna, hogy meg lehet ezt csinálni, de így nekem gyors volt, ahoyg Tony megcsinálta a páncélt. Továbbá a páncél olyan szempontból is érdekes, hogy arany-titán ötvözet ide-vagy oda, olyan kemény, hogy lelövi egy tank, meg se kottyan neki. Leszakítja egy repcsi szárnyát, meg se kottyan neki...képregényben nem veszem fel, de filmen ez túlzás azért.(ahogy az is érdekes, hogy az első páncél borításában azért voltak hézagok bőven...eléggé mákos gyerek ez a Tony, hogy egy résen se ment be egy golyó sem, se egy repesz, semmi...pedig megszórták vagy 300 tölténnyel, plusz a amikor amikor azzal a "gépágyúval" lőtték a hegyről...érdekes.
Nahde végszóként nagyon jó kis film, nem csalódtam benne. Ezek a fenti dolgok bántanak, ezért nem adok neki 80%-tól többet, ha ezeket okosabban csinálják simán lehetne 90% fölötti is. Mondjuk sokan vannak akiket nem zavarnka az ilyenek, azoknak nagyon fog tetszeni...de még az ilyen kötözködőknke is nagyon tetszik, mint én.
Most így ennyit tudtam összehozni. Remélem azért veszi valaki a fáradságot, és végigolvassa...akor nem gépeltem fölöslegesen 45 percig.
(elnézést a gépelési hibákért)