Na ma voltam moziban én is, láttam a filmet.
Alapvetően nem volt rossz, de nem is volt számomra annyira földhöz vágó, mint az első rész. Az akciók látványosak, a karakterek többet szerepelnek benne, röviden jó volt. DE. Valahogy folyamatosan hiányérzetem volt a film alatt. Nem tudom pontosan mi, de valami, az a plusz ami különlegessé tesz egy filmet, és ami az első résznél még érezhető volt, az most itt hiányzott.
Na ezt éreztem én is. Jó volt - jó volt, klassz a látvány meg az akciók, de egyáltalán nem éreztem katarzist, mint az első résznél, nem vágott hanyatt. Mondjuk én először arra gondoltam, hogy már nincs meg az újdonság varázsa, illetve hogy már a mai vizuális technológiákat is annyira megszokjuk, hogy már természetesnek vesszük, hogy bármit a szemünk elé tudnak varázsolni a filmekben. De talán nem csak ez a gond, mert maga a film is valahogy más, mint az előző rész, nem éreztem azt a hangulatot, ami az elődnél megvolt. Nem tudom miért... De lehet, hogy Sepi könyves hasonlata a válasz...
Persze tetszett a film, szórakoztató volt, illetve megérte rá beülni, de nem ájultam el tőle, meg azért voltak benne vattafakk dolgok. Lehet, hogy a vágatlan rendezői változat jobb lesz...
Ultron jó volt, de nem volt olyan grandózius főgonosz, mint azt az előzetek sugallták volna. Amúgy meglepően emberi volt a viselkedése, én gépiesebbre számítottam.
A motivációja, meg... ja, elég fura volt, szerintem jobban is kifejthették volna, hogy miért lett gonosz, mert nem hiszem hogy csak annyi, hogy megnézte az internetet...
(Todd poénjára reagálva: ha Ultron tényleg megnézte volna az egész internetet, akkor állandóan szexelni akart volna.
) Mondjuk azt nem értettem, hogy a végén a
mesterséges meteor irányító kulcsába miért nem épített wifit, akkor távirányítással is ledobhatta volna. Az tetszett, hogy a
tudata meg volt osztva az interneten és a robotjai között, viszont az nagyon zavart, hogy a robotok olyan törékenyek és sérülékenyek voltak, mintha műanyagból lettek volna...
Az egy dolog, hogy Thor vagy Hulk lazán szétüti őket, na de hogy Kapi vagy akár Özvegy is? Bazz, ha ez lett volna Tony robothadserege, hát nem sokáig lett volna védve a Föld.
Egyébként nekem van egy elméletem, ami a film stáblista utáni jelenete alapján jutott eszembe, hogy Ultron azért lett gonosz,
mert a Mind Gemből készítették, ami önmagában is egy mesterséges intelligencia valójában. És honnan származik...? Feltételezhetően Thanostól. Vagyis a Mind Gem Thanos körmönfont tervének része lehetett, hogy elpusztítsa a Földet, kihasználva a földlakók hülyeségét. (Mondjuk ez megint felvet egy kérdést, hogy a brilliáns Tony olyan hülye volt, hogy egy ismeretlen földönkívüli intelligenciát applikál bele a saját védelmi rendszerébe...? ) Mert ugye a stáblista jelenetben Thanos azt mondja, hogy "na jó, akkor elintézem én", mintha tudta volna, hogy Ultron kudarcot vallott. (Persze az is lehet, hogy a New Yorki támadásra gondolt... )Mert a személyes tragédia még egész jól fel volt építve, de amikor azzal indokolták, hogy utálják a Bosszúállókat és főleg Vasembert, mert a bombára, ami majdnem megölte őket gyerekkorukban Stark felirat volt írva, már majdnem hangosan felnevettem a vetítés alatt.
Na ja, az elég gáz volt.
Higanyszál
halála meg baromira nem rázott meg, mert annyira kidolgozatlan és töltelék karakter volt (ahogy Wanda is), hogy igazából szerintem csak a képessége miatt kellett a filmbe, mer' látványos ha valaki villámgyorsan tud mozogni. Csak azt nem értem, mit vannak oda ezért a stúdiók, amikor ezt az effektet már a 25 évvel ezelőtti Flash filmben is meg tudták csinálni... Oké, látványos, meg lehet lőni sok bullet-time effektet, de annyira nem nagy szám, hogy csak emiatt beletegyenek egy karaktert egy filmbe.
Amúgy lehet, hogy azért nyírták ki, mert rájöttek, hogy a "gonosz mutáns apa" szál kiesése után nem sok mindent tudnak kezdeni a karakterrel, egy teljesen kamu háttértörténetet meg esetleg a rajongók nem fogadnának be... Jó, persze ironizálok, biztos tudnának mit kezdeni vele, de ahhoz meg kéne erőltetni az írói vénákat, kinyírni egyszerűbb volt. Ami még erőltetett volt számomra, hogy Wanda látomásai így padlóra küldték a csapatot, hogy el kellett rejtőzniük... Na neeee.
Ezek profi hősök volnának, vagy mifene.
Meg tök jó volt Sólyomszem családját látni, de azért az vicces, hogy oda rejti el a csapatot, és nem izgatja magát amiatt, hogy Ultron ott rájuk talál, és veszélybe kerül a család.
Egyébként úgy általában a színészek jók voltak, hozták a formájukat, Vízió is jó volt, csak túl későn hozták be, így keveset szerepelt sajnos. Összességében jó volt a film, csak valahogy nem hozta azt a hangulatot és katarzist, mint az elődje. Lehet, hogy ha majd kijön DVD-n, többszöri megnézés után változni fog a véleményem, nem tudom.