Nem az én hozzászólásom lesz most a legnépszerűbb, sőt, lehet, hogy az egyetlen, de leírom a véleményem. Nekem óriási csalódás a Ragnarök. Egy trailert néztem csak meg a film előtt, pont azért, hogy ne tudjanak sok poént lelőni, és ezzel a trailerrel engem megvettek kilóra. Ráadásul a cím számomra már adott volt egy jó képregényes filmhez, mivel tisztában voltam azzal, hogy mit jelent a Ragnarök. Nagyon nagy elvárásokkal ültem be a moziba, és komolyan azt hittem, hogy ezt nem lehet elrontani. Tévedtem...
Azt hittem, hogy a Marvel végre összedob egy kicsit komolyabb hangvételű filmet a címből adódóan, amiben természetesen van néhány Marvel féle humor. Ehhez képest kaptunk egy paródiát, a képregényes filmek Horrorra akadváját, abból is a rosszabbik fajtából, tele rengeteg szánalmasan erőltetett poénnal. Persze volt 1-2 nagyon ütős és jó poén is, de számomra elég is lett volna annyi. A történet átlagos, talán az átlagos alatt egy kicsivel, az akciójelenetek nagyon jók voltak, a látvány remek! A főellenségben nagyon nagy lehetőség lehettek volna, erre kaptunk a Marveltől megint egy szokásosan szánalmas ellenséget, aki nagyon jól kezdett
Thor Mjölnir kalapácsának adarabokra törésével, de
a sereg előtti poénokkal számomra szánalmasra redukálták..... Számomra óriásian nagy csalódás a film, pedig tényleg úgy ültem be a mozi székébe, hogy azt hittem, hogy ez lesz a legjobb Marvel film amit eddig néztem....