A példákat is csak azért említettem, hogy mennyire eltévedtek néhányan.
No megvolt. Holnap írok róla hosszabban is, de előjáratban annyit, hogy 2 féle módon tudom értékelni a filmet. önmagában, mint önálló képregényfilm, egy erős darab, nagyon is jó volt. Sajnos nagyon erősen le lett kommerszesítve, bár azért néhol megcsillant valamit a képregény mélységeiből. Laikusnak picit zsúfolt lehet, nagyon gyorsan jön egyik másik jelenet a másik után, de ez nekem laikusként inkább bejönne, mint nem, szóval Snyder tisztességes munkát végzett, nagy hűséggel adaptálta a témát, és a felszínről karcolta azt, ami valójában A Watchmen, de ez mégiscsak egy fogyazstható, kommersz film lett.
Ha a képregényhez hasonlítanám, akkor inkább nem mondok semmit, mert semmi nincs meg belőle, ami miatt olyan sok elismerést kapott a mű. És bár unalmas, mindenkitől ezt hallani, de én is a moziban jöttem rá, hogy a Watchmen nem filmre termett, nem oda tervezték, tényleg megfilmesíthetetlen, sajnos csak ezt a sekélyes felszínt lehetett kihozni belőle, a soknak tűnő több mint két és fél órában, ami mégis oly kevés egy igazi adaptációhoz. De mint mondtam, ha elvonatkoztatok az eredetitől, és csak mint filmet nézem, egy jó darab, mert látványos, brutális, több szálon futó, érdekes cselekménnyel, jó karakterekkel, hiszen terítékre kerül, miféle gyarló is az ember és milyenek is valójában ezek az idézőjeles hősök, az alternatív, az atomháború szélén álló amerika is szépen körül van rajzolva, és ott valahol mélyen benne van a nagyság csírája, szóval aki nem is ismerte a képregényt, de képes a dolgok mögé látni, annak még többet is adhta a film, mint egy sima comic movie, egy vékonyka szeletet a képregény nagyságából.