Hát, nemtom, sok filmnél nagyon gagyi alapanyagból összevágnak egy nagyon jó trailert, szóval azt könnyebb csinálni, hogy rosszból jó előzetest összevágni, mint jó anygból rosszat. Az is igaz, hogy eleve nem örültem a DB megfilmesítésnek, de egy pozitív csalódásnak nagyon örülnék, de ez a Dragon Ball Evo már az előzetesek alapján is borzasztóan, fájdalmasan, kritikán alulian xarnak néz ki.
VIGYÁZAT, EXTRA HOSSZÚ WATCHMEN VÉLEMÉNY!!!
Zack Snyder nagyon nehéz feladatra vállalkozott, amikor elvállalta egy olyan mű megfilmesítését, mint a Watchmen. Nem tette rosszul…ugyanis filmje erőteljes, látványos, depresszív, sötét dolgozata lett Az Őrzőknek, s egyben szürke árnyéka is annak, mely bár óriási hűséggel és tisztelettel került adaptálásra, csak felülről karcolja annak mélységét és inkább önálló filmként állja meg a helyét (annak derekasan), mintsem az eredetihez való hasonlítgatások súlya alatt. Ugyan elcsépelt dolog ezt kimondani, de nem tehetek mást: Megerősíti a mérföldkő megfilmesíthetetlenségét.
Bár már sok helyen lett kiértékelve, agyondicsérve, az egekig magasztalva, akár magyar oldalakon is, egy kritika sem kerülheti el, hogy néhány szót szóljon az eredeti műről. Nem szándékozok hosszú érvelésbe bocsátkozni, ezt már a tőlem sokkal profibb emberek is megtették, de mégis, annyit illik leírni, hogy a Watchmen egy korszakalkotó, azóta megérdemelten kultikus státuszba lépett, számtalan szakmai elismerést nyert remekmű. Alapjaiban változtatta meg a szuperhősös képregények megítélését a 80-as évek közepén, sőt nagyban hozzájárult a képregény, mint művészet jogos elismeréséhez, de talán azt sem túlzás állítani, hogy nem csak képregény történetében, hanem a modern irodalom történetében is meghatározó alkotás Alan Moore tollából és Dave Gibbons ceruzájából. Számtalan komoly témával foglalkozik, mély hangvételű, morális kérdések garmadáját felvető 12 részes zsenialitás, mítosz dekonstrukció, s ettől jóval több, emellett hihetetlenül komplex, számtalan réteget vonultat fel, története szerteágazó, karakterei sokdimenziósak, különlegesek, ezerarcú szimbólumrendszere hihetetlenül lenyűgöző, cinikus társadalmi parabolája pedig azóta is aktuális.
Kicsit ugye mindenkinek gyanús, ha ilyen szavakkal illetnek valamit, ráadásul elég sokan, de rá kell cáfoljak a kétkedőkre: a töménytelen dicséret eléggé megérdemelt. A gondolkodó ember képregénye. Sőt, ami a legfőképpen érdeme még a műnek, hogy számos olyan ember véleményét láttam, aki csak a filmet övező nagy hype miatt vette meg és/vagy olvasta el az alkotást, ráadásul élete első képregényeként, és szinte nagy pozitív csalódás volt mindenkinek.
(A film kapott hideget meleget, szerencsére nagyjából kétszer annyian vannak azok a vélemények, akiknek tetszik, mint akiknek nem. Szerintem nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen mű adaptációja erősen meg fogja osztani a közönséget, még akkor is, ha jól sikerül, főleg hogy még véletlenül sem nevezhető egy sima szórakoztató popcorn filmnek, s mint ilyen általában megosztja a közönséget és még gyakran a kritikusokat is…persze nem szól sem a homokosokról(sorry), sem a Holocaustról, ami már alapból 20%-ot dobna egy-egy kritikusembernél… Gondolom az óriási várakozás, az eredetit nem ismerve, a hatalmas elvárások, illetve a helytelen hozzáállás vezetett sok embernél oda, hogy komolyan, elvakultan negatív véleménye alakuljon ki. Persze ezzel eszem ágában sincs az ízlését, vagy a hozzáértését kérdőre vonni valakinek, egy picit mégis elidőznék ezzel kapcsolatban, mielőtt szólok a filmről(és majd meglátjátok, hogy nem úgy írom mindezt, hogy 100%-ig elégedett vagyok, vagy elborult, vagy valami…). Szerintem már a kezdet kezdetén is egyértelmű volt, hogy a képregény számtalan rétegét, szimbólumrendszerét, a képkockákon elrejtett apró utalásokat, a gyakorta hármas történetvezetést, azokat az apró, mégis oly jelentős dolgokat, amik a történeten, a szereplőkön, és a mondanivalón kívül igazán kiemelték a műfajból( vagy még azon túl is) a képregényt, nem lehet vászonra vinni. Egyszerűen nem is kész, ezeket az elemeket nem ide találták ki, ez a mű nem filmre termett…ahogy az is egyértelmű volt, hogy még egy 3 órás filmben sem lehet tökéletesen adaptálni azt a komplexitást, részletességet sem, ami igazi hangsúlyt adott egy-egy párbeszédnek, vagy eseménynek…mellékszereplőket, a fő eseményeket, illetve a karaktereket mélyítő, de a fősodortól elhanyagolhatóbb részeket le kell majd nyesegetni, jeleneteket kell majd átalakítani, összevonni, ahogy nem lehet minden szöveget sem szó szerint majd viszont hallani. Ezt már a film előtt is borítékolni lehetett, s nem is lepett meg a film. Nem tudja visszaadni, miért olyan jelentős mű a Watchmen, egy nagy adag kommerszesítő, a köznép által fogyaszthatóvá tevő átalakításon ment keresztül. Innentől kezdve nincs is értelme a képregényhez hasonlítgatni, s bár én is ki fogok térni rá, mi volt jobb ott, ezt általában nem negatívumként kell kezelni a filmre nézve, hisz ezek a jórészt a mozi, mint médium korlátaiból adódnak.
A film megnézése előtt, de utána is számtalan magyar, és jó néhány külföldi kritikát is elolvastam a filmmel kapcsolatban, s tudom nem szerencsés egy ilyen írásban másokkal foglalkozni, de ezt akkor sem tudom kihagyni. Minden második írásban meg van említve, hogy bizony ez az anyag megfilmesíthetetlen, nagyon sokan mondták már korábban is stb, stb…és aztán nosza, kap a film mondjuk egy pontot a 4-ből, vagy kettőt a 10-ből. Ezek szerint, szerintük olyan „mesterművekkel†van egy szinten, mint a friss Street Fighter, vagy egy Disaster Movie, vagy mondjuk egy Paris Hilton film…ugyan már. A másik, ami még szemet szúrt, hogy valaki olvasatában Snyder a lehető legnagyobb hűséggel és alázattal nyúlt az alapanyaghoz, még úgy is, hogy a végét átírta, mert szükséges volt…mások szerint viszont csak egy szürke iparos, aki bőszen megtanulta a leckét, fel is mondta, de az egész görcsösen feleletszerű, hiányzik belőle a kreativitás…nos akkor kérem, hogy is van ez? Biztos, hogy ezektől az értékelésektől többet ér a film, inkább egy kritika esetében csak arra tudok gondolni, hogy a comichoz képest okozott neki ekkora csalódást, pedig már az elejétől fogva nem ahhoz kellene, nem is lehet ahhoz mérni. Egyébként persze, titkon mindenki reménykedett, hogy ez hosszú évekre visszamenőleg emlékezetes lesz, az év egyik legnagyobb filmje bla-bla, a józan ész mérséklő szavára nem hallgatva. Rövid időre bennem is megvolt ez az érzés, de szerencsére hamar fejbe vertem magam és megpróbáltam reálisan várni a filmet.)
Zack Snyder a közepes Holtak hajnala remake, és a szerintem kegyetlenül frusztráló, cool, de értelmetlen 300 után tisztességes munkát végzett, a fent említett tényeket figyelembe is véve. Bizony, mondjon bárki bármilyen rosszat. A film nekem jó volt, persze bár sejtettem, hogy képtelen lesz megfelelni az óriási elvárásoknak, azok nagyságához nézve csalódás, de bizony ez a szint túlzottan is magas, hogy valaki kezében megfelelhessen azoknak. Snyder nem feleletként vitte vászonra a művet, hanem tényleg óriási tisztelettel és hűséggel. Komplett jeleneteket, beállításokat, párbeszédeket vett át a műből, szóról szóra, s bár néhol becsusszant egy-egy összevonás, vagy rossz néven vett kurtítás, ez a játékidő szorosságára írható. Vannak fájó kimaradt részek, mint pl.: Rorschach maszkjának eredete, a Marsos beszélgetés is sokkal rövidebb, mint kellene, az arányokat nem így lőttem volna be én sem, de az összképpel végül is elégedett voltam, ha nem Alan Moore írásához hasonlítottam az alkotást.
A sztorit remélem már nagy vonalakban mindenki ismeri, de azért felvázolom röviden: 1985-ben járunk, egy alternatív Amerikában. Egy olyan világban, ahol a maszkos igazságosztók már a 30-as évektől kezdve szerves részei a társadalomnak, ahol Nixon elnököt már ötször(választották) újra, a szovjetek még nem rohanták le Afganisztánt, s az USA nyerte a vietnámi háborút. A világban káosz és rettegés honol, és ez ellen nemhogy segítene, még árt is egy szinte istenszerű lény létezése(Dr. Manhattan), aki ráadásul amerikai. A szovjetek rettegnek tőle, több az atomtöltet, mint valaha, a világ bűzlik, elzüllött, a társadalom leromlott és az emberiség közelebb áll egy harmadik világháborúhoz, mint korábban bármikor. Közben a lakosság lázadása, a véres tüntetések hatására a maszkos hősök létezését betiltották, a korábbi szereplők vagy nyugdíjba mentek, vagy megőrültek, vagy meghaltak, vagy a kormány szolgálatába szegődtek. A cselekmény onnan indul ki, hogy egyikőjüket, a régi motoros Komédiást valaki brutálisan meggyilkolja, s Rorschach nyomozni kezd a témában, miközben sok más dologra is fény derül.
A film bevezető jelenetei, történelmi gyorstalpalónak szánt stílustobzódás zseniális, a vágások, a Bob Dylan - The times they are a changing című szám… versenyezhetne az év főcíme díjért nyugodtan, kegyetlenül hangulatos kezdőlökést ad a filmnek. Az első felében a műnek szépen haladunk a cselekménnyel, itt tényleg szinte a maximális képregényhűség tetten érhető, flashback-ek szakítják meg az eseményeket, de egyáltalán nem zavaróan. Nyilván lesz majd, akinek kicsit vontatottabb lesz ez a rész, meg nem is tudja majd hogy fognak ezek az események egymáshoz kapcsolódni, de ez a több szálon futó történetek velejárója. Érdemes figyelni a karakterek kibontakozását, valamint a párbeszédeket is. Az utolsó félben már inkább csak a jelen van boncasztalon, itt már jelentősebbek a módosítások, jelenetkutyulások és az átalakítások. A játékidő és a kurtítások ellenére szépen végigkövetjük a történet nagy részét, így is nagyon sok mindent sűrített bele a rendező a játékidőbe, mely abban jelentkezik, hogy a különböző szereplőkkel, helyszíneken játszódó jelenetek nagyon gyorsan követik egymást. Az egyszeri mozizóban ilyenkor felszínre törhet a „na ez már túl sok†érzés, míg az eredetit ismerő tényleg sorozatos képregény jelenetek összekapcsolt füzérét láthatja. Ez az egyébként nem feltétlenül eseménydús jelenetek gyors egymásutánisága kicsit döcögős próbálkozás a párhuzamos történetmesélésre, de egy sajátos feszült tempót ad a filmnek, ami miatt mindenképpen érdemes újranézni, hogy jobban átlássuk az eseményeket, illetve ennek a megvalósításnak megvan az a hátránya is, hogy a szövegben elhangzó komolyabb értelmi tartalommal megtöltött párbeszédek, mondatok nem kapnak elég súlyt egy hosszabb snittben, hiszen a szereplők lenyomják a szöveget és bumm, már jön is a vágás, rögtön jön egy másik snitt, egy másik helyszín, egy teljesen más jelenet…újranézés alkalmával ezek már jobban ki fognak jönni, letisztultabb lesz a kép, és a félszín mögötti tartalomra is könnyebb lesz figyelni.
Tény, hogy a film nagyon keveset ad vissza az eredeti mélységeiből, morális dilemmáiból, eredeti gondolkodásából, jelentősen le van „butítvaâ€, hogy csúnya szóval éljek, néhány jelenet úgy van átalakítva, hogy könnyebben fogyasztható legyen, de azért hiába csak felülről karcolja az original intellektualitását, még így is megcsillant abból valamit, elgondolkodtató tudott maradni, van súlya egy-egy jelenetnek, ott van benne a nagyság csírája. Nem a végső fordulatra van kihegyezve a történet, aki ezt gondolja a film megnézése után, és azon fanyalog, hogy milyen szürke is a „csattanó†akkor biztosan nem fogott fel semmit az egészből. Már 1987-ben, a megjelenése idején sem ez adta a mű nagyságát, már akkor sem ez adta az eredetiség fő forrását( bár a részletesebb szereplő, környezet, alternatív Amerika és világ-ábrázolásából következően a fordulat is sokkal megalapozottabb volt), hanem az az út, amit addig a szereplők bejártak, amit tettek és ahogy tették, és milyen fontos dialógok hangzottak el eközben. Nyilván itt nincs akkora tér ezek egy jelentős részének felmutatására, de nem is próbálja felkorbácsolni Snyder a néző kíváncsiságát az egekig, erre mutat az is, hogy a „főkolompos†személye annak rendje és módja szerint, már régen kiderült, és még számtalan jelenet vár a nézőre, szóval itt sem erre épít a rendező. Aki képes az átfogóbb gondolkodásra, képes a felszín mögé látni, annak bőven többet adhat ez a film, mint egy átlagos comic movie, vagy mint egy hasonló témájú film, szóval ha nem hasonlítgatom, csak önmagában nézem, elégedett lehetek. Kicsit olyan, mint az első fecske, aki egyedül indult el az ismeretlen úton, ezért nem mert nagyon messze elrepülni, de megtette az első, a legfontosabb kilómétereket. Azt is meg kell érteni természetesen, hogy nem ez a 2 óra 43 perc a mű teljes hossza, hanem a majd a DVD-n megjelenő több mint 3 óra, itt a Director’s Cut nem egy a rajongóknak szóló csemege, érdekesség, hanem az eredetileg készített alkotás, csak később lett megvágva a stúdió kérésére, így még ettől is jobb lehet az összkép.
Ja és a megváltoztatott vég? Nos, ezt is kétféle képen lehet csak szemlélni, ahogy a filmet is. Azt kell mondjam, bár felszínesen az eredmény ugyanaz, csak más eszközökkel éri el a film, valójában ez a fajta befejezés elvette az eredeti abszurd, szürreális, mégis fájóan igaz lényegét, viszont a már addigra jócskán felhigult történethez tökéletesen passzol. Kárára nem vált volna az eredeti totálisan keserű és kiúttalan szájízének megtartása, de ebben a filmben ez a szolidabb, gyomrot kevésbé roncsoló vég is működik.
A képregény eléggé akciószegény, és mivel nem csak a rajongóknak kell ezt megnézni és megszeretni, Snyder felturbózta kicsit ezeket a részeket. A palinak van egy védjegye, egy stílusa, ez a megkomponált, gyorsításos-lassításos hiper-realisztikus technika, ami engem a 300-ban kifejezetten idegesített, nagyon messze állt az ókori thermopülai hősies férfiaktól ez a technika, itt nem volt zavaró, sőt, még jóformán élveztem is, néhány jelenetet kifejezetten feldob a metódus. Nyers, kegyetlen, pardont nem ismerő brutalitás vonul végig ezeken a részeken, szilánkosra törő csontzene, szinte leszakadó végtagok, cafatokra szakadó rosszfiúk, vagy vietnámiak képe(kitűnően reflektálja Dr. Manhattan hozzáállását az emberiséghez) és sok-sok vér kíséri a filmet, amiért nagy piros pont jár, ez ugyanis távolról sem gyerekeknek való, kicsit kevés is az a 16-os karika, ugyanis itt nem csak üres frázisokat puffogtatnak, amikor erőszakos, kegyetlen, durva jelzőkkel illetik a filmet. Mindez nagyban hozzájárul a film komolyságához, fekete ironikus tónusához, és szó sincs értelmetlen vérengzésről.
Az is igaz, hogy ott a másik oldal is, “hőseink†ugyanis sima ember mivoltuk ellenére elég komoly dobálásokat, ütéseket visznek be, illetve szenvednek el sérülés nélkül, ez viszont erősen levon azok komolyan vehetőségéről. Elsősorban Ozymandias-nál zavaró mindez, elvileg senkinek nincs képessége, egyedül Dr. Manhattan-nek. A fájdalmas ütések, rúgások erejét fokozzák a zseniális hangeffektek is, de Ozy olyan dolgokat csinál, amit elvileg nem is tudna…na mindegy, részben érthető ez, majd megérti aki látta.
A film vizuálisan is egy élmény, a számítógépes technika csak néhol érződik igazán, de összességében nagyon látványos és erős vizualitással kecsegtet. A hangulat amúgy is sokkal sötétebb, dohosabb, lepusztultabb, rothadtabb, mint a képregény színvilága, ami szintén dicséretes, főleg, hogy Snyder nagyon aprólékos munkával építette meg a díszleteket, hogy minél jobban hasonlítsanak az eredetire a helyszínek, látszik, hogy a hiteles alternatív USA környezetének, világának felépítésére sok munkát fordítottak a készítők. Egyébként szükséges is ez a komorabb képi világ, mert az eredeti mű a sötét, baljós, világégés előtti feszült hangszínét nem a színekkel, hanem az utca emberének párbeszédeivel, a háttéranyagokkal, apró, jelentéktelenebb eseményekkel teremtette meg, melyek itt a játékidő szűkössége miatt elmaradtak, így nem is érezzük annyira a küszöbön álló III. világháborút, mint kellene…
Bár az eredetiben a jelmezek szándékosan bugyuták és nevetségesek voltak, itt már-már Éji bagoly rucija is cool, de nem túlzottan zavaró, még egy rajongónak sem. Talán ezt a groteszk kettősséget akarták megjeleníteni a zeneválasztással, ugyanis Tyler Bates saját, mellesleg néhol fantasztikusan eltalált traktusai mellett igazi retro zenéket pakolásztak a filmbe, melyek stílusa sokszor éles ellentétben van a látott képi világgal, máskor nagyon passzol. Sarkalatos pont mindenkinek a 99 Luftballons című Nena szám, amit mellesleg én is utálok, és eléggé kirítt nekem is a jelenetből, de a szövege nagyon is passzol a hidegháborús helyzethez, hiszen az ellen tiltakozik, így megbocsájtom. Van egy másik is, a Hallelujah, amikor az felcsendült szürcsöltem egyet a kólámba, mély levegőt vettem, és inkább megpróbáltam elfelejteni a dolgot. Nyilván volt valami célja a rendezőnek ezzel is, ugyanis ezeket leszámítva a válogatott zenék is nagyon passzolnak. A The Sound of the silence a Komédiás temetési jeleneténél fantasztikus, ahogy Hendrix All along the WATCHtower száma is a végjátékban, ráadásul a képregényben is felcsendülnek a filmben szereplő zenék sorai ilyen-olyan formában.
Az eredeti karakterek nagysága abban rejlik, hogy mind szembetűnően emberien gyarlóak valamilyen formában, s órákig elemezhető, komplex, sokrétegű jellemrajz épül fel köréjük a 12 rész alatt. Közülük is négyen emelkednek ki: Rorschach, a Komédiás, Dr. Manhattan és Ozymandias. Snyder remekül ráérzett, hogy kiket választhatna ki igazán ezek közül akikkel szimpatizálhat, vagy heves ellenérzéseket érezhet vele kapcsolatban a néző. S bár mind Rorschach ( fekete-fehér világnézettel rendelkező szociopata, erkölcsi felsőbbrendűség képével cselekvő, öntörvényű, de mindig az igazságot kérlelhetetlenül szem előtt tartó, kompromisszumra még az apokalipszis kapujában is képtelensége megmaradt), mind a Komédiás (Edward Blake továbbra is a világ keserű pokla elől menekülő, az emberi természet torz voltát tükröző kéjenc gyilkos, cinikus karakter, aki szinte mindenkitől jobban látja a társadalom rothadását, és ami a legdurvább, még élvezi is azt, de amikor eljön a megváltás lehetősége, annak áldozatától, jelentőségétől megriad, majd összetörik) és mind Manhattan doki ( a világtól már teljesen elhidegült, az életet teljesen más metafizikai síkon felfogó és értékelő már-már istenség, aki teljesen máshogy látja az emberiség problémáit, mint mi, az egyetlen kapocs már számára az emberiség felé Lauire, ahogy ő jelenti egykori emberi mivoltának utolsó darabját is)kapott egy kisebb „polírozástâ€, át lettek alakítva, leegyszerűsítve, veszítettek teljes mivoltukból, de alapvető jegyeik nagy részét megtartották, és keményen végigcipelik vállukon a filmben is.
Az viszont fáj, hogy talán a legérdekesebb és legsokrétűbb szereplőt, Ozymandiast egy 2 dimenziós, papírmasé szereplővé silányították. Bár az eredetit nem ismerve még működik is az ő szerepe(úgy ahogy), maximum jellegtelen és sablonosnak tűnik, de a szélesebb közönségcélzásnak ő lett a legnagyobb áldozata. Matthew Goode amúgy nem volt rossz a szerepben, nem is az alakítással van a gond, hanem hogy fontos részek maradtak ki vele kapcsolatban, ráadásul a srác kinézetre egy kis tejfelesszájú tini az igazi Ozymandias-hoz képest, s teljesen hitelét vesztette már kapásból a színészválasztással a szememben a karaktere. A másik, bár kisebb fájdalom, hogy bár Laurie(Silk Spectre) vitathatatlanul a képregénynek is a legkevésbé érdekes és többrétegű szereplője, a filmben egy azért tragikus sorsú, identitászavaros nő helyett (akit mégis valahogy hiteles kapcsolat fűz Dr. Manhattan-hez, pont emiatt egészítik ki ők egymást, a naiv, egyszerű lányka és a kicsinyes emberi felfogáson messze túlmutató lény) kapunk egy teljesen egysíkú, unalmas, buta szereplőt, aki maximum a szexjelenetek miatt került volna bele a filmbe, ha nincs az a fontos szerepe, ami így már nem is tűnik olyan hihetőnek a vásznon, talán még egy külsősnek sem, ahogy Malin Akerman is finoman szólva nem brillírozik ebben a szegényes szerepben. Na nem úgy Jackie Earle Harley Rorschach szerepében! Zseniális amikor a vászon van, mind maszkban, mind maszk nélkül. A mozgása, a hangja, a kisugárzása… mintha rá öntötték volna a szerepet. A Komédiást játszó Jeffrey Dean Morgan is remekül helytáll, tökéletesen adja vissza a karakter rettentő cinizmusát, ahhoz képest, hogy mennyit szerepel. Billy Crudup-ot nehéz megítélni Manhattan szerepében, hiszen nem sokat van számítógépes megjelenítés nélkül, emberi alakjában, de az arcjátéka biztosan kellett az animáláshoz, amiben nem vall kudarcot ő sem. Dr. Manhattan tűnődő, állandóan a gondolataiba merülő, a jövőt, a múltat és a kvantumfizika legapróbb rejtelmeit is látó szuperember szerepében nem lehet rá panasz, ahogy finom, érzelemmentes hangja is hűen szolgálja a karakter kvintesszenciájának kibontakozását.
Azt hiszem szinte mindenről ejtettem szót, jöjjön akkor egy rövid konklúzió. Számomra már régóta egyértelmű volt, hogy az eredeti szintjén maximum nagyon távolról fogja csak nézni a filmváltozat, ahogy az is, hogy ennyi időben nem lehet megfelelni az elvárásoknak sem, csak megfelelő kompromisszumok megkötésével. Ezek meg is köttettek és Snyder végül jól oldotta meg, hogy mind a nem vasmarkú rajongók, mind a közönség(egy nagyobb része) elégedett lehessen a filmmel. Bár nem szoktam pontozni a filmeket, nem szeretem ezt a dolgot, de itt mégis megteszem: ez bizony egy olyan gyenge 80% körül mozog szerintem, ha csak mint filmként tekintek rá. Azért csak ennyi, mert a kompromisszumok ellenére is lehetett volna jobb is ez azért itt-ott( normális Ozymandias, Silk Spectre, Night Owl, kevésbé megosztós zeneválasztás, átgondoltabb párbeszédszerkezet és vágás), de még így is egy jó anyag, teljesen megállja a helyét. Persze az eredetihez képest keveset nyújt, a hitelesség sem készpénz, ha a film, mint médium korlátokkal küszködik egy olyan alkotás esetében, amit nem véletlenül papírra álmodtak meg. Akinek tetszett, annak nagyon-nagyon ajánlom, hogy olvassa el a magyarul is megjelent, 12 részes eredetit, azért mégiscsak az-az igazi Watchmen. Összességében elégedett vagyok. Akkor meg főleg, ha lesz olyan kitartó valaki, és ezt végig is olvasta.
