Én úgy hallottam, az F4-re kétmilliót adtak. De egyből dobozba került, sosem mutatták be tényleg.
Változó a sztori. Ez a harmadik, amit hallottam, eddig százezret és félmilliót olvastam csak a sztori kapcsán, kétmillió '94-ben kicsit soknak hangzik, bár talán annyira mégsem. Csak az a biztos, hogy ezt sohasem akarták forgalmazni, és hogy erről a produceren és esetleg a rendezőn kívül nem sokan tudtak.