Erről a jelmezről nincs valami értelmesebb, mondjuk egész alakos kép? Nagyon frankónak tűnik erről a kis részletről, jók a színei, az anyaga.
Ja, nem tűnik rossznak ez a jelmez. Van élet az apró pici részekből összeálló rucikon kívül is.
Pedig nekem a 3. rész is nagyon tetszett, de abban gondolom egyetértünk hogy a 2. mindent visz
Ez így van.
A harmadik volt viszont az egyetlen, amit már elsőre sem tudtam teljesen komolyan venni. Sok durva ellentmondás volt benne, ami igazából van máshol is,de itt már nem éreztem azt, hogy ezt a cselekmény elvinné. Az elején a tudost a vérátömlesztés miatt hiszik halottnak, mármint, mióta vér alapján azonosítják a hullákat? A börtön nagyon tré volt, egy sokkal kevésbé edzett ember is könnyedén mászna ott ki (miért kellett ott egyáltalán ugrani?? jól láthatóan meg lehetett volna kapaszkodni azon a felületen), az atombombás rész a végén szintén röhejes, az Alfrédos éttermes meg baromi erőltetett.
Az első kettő anno totál magával ragadott, eszembe se jutott ilyen dolgokkal foglalkozni közben. Pedig az a mikróhullámú cucc, az igazából nagyon vicces, stopperrel se biztos, hogy tudnám mérni, valójában egy ilyen dolog mellett hány másodpercig maradna életben egy ember.