Azért, Lovagom, mert a Strangelove csak úgy ér valamit, hogy az akkor, abban a hisztériában készült. Ma már a hidegháborúra egyszerű történelmi emlékként nézünk, magyarán ha most forgatnak arról az időszakról egy filmet, az egyszerűen nem tudja magában hordozni az akkori hangulatot az egyszerű fizikai képtelenség okán. Most George W. AmúgymelyikkontinensenvanIrak? Bush által gerjesztett terroellenes hizti az egyetlen, ami megfelelne neki, de abba az a cselekmény nem működne. Vannak filmek, amik csak az adott készítés körülménye között működnek igazán. A Casablanca is részben ilyen, mert hiába egy romantikus történet, nagyon látszik, hogy a II. vh-nak, mint környezetnek erős szerepe van benne (és ugye a filmet '42-ben jelentették meg, amikor Marokkóban még azért mentek a harcok). Vagyis egyszerűen: egy klasszikus nem azért kalsszikus feltétlenül, mert örökérvényű történetet hordoz. Ha már újra akarknak forgatni midnenfélét, inkább csináljanak egy értelmes feldolgozást a Végtelen történetből a helyett a csöpögős hulladékhalom helyett, amivé tették.