Majmok Bolygója: HáborúAzt hiszem nem titok, aki az itteni hozzászólásaimat olvasta, hogy nagy rajongója vagyok ennek a reboot-nak, ami számomra túlnő az eredeti film(ek)en is. Egy rebootolt sorozatot se tudnék mondani, ami ennyire kimagaslóan jó.
Nem csalódtam a Háborúban sem, sőt! Volt egy olyan félelmem, hogy a 3. rész átmegy egy háborús akcióba, ami szerencsére nem történt meg. A meglepő az, hogy olyannyira nem, hogy nem is volt benne igazán sok akció. Ezt persze én nem bántam, mert a már megszokott karakterábrázolást, vívódásokat, érdekellentéteket bontotta ki inkább a film, és a végső nagy csata már csak a konklúzió, levezetés volt. Szerintem ez így sokkal jobb lett, mintha csak, szinte ok nélkül végigharcolták volna a filmet. (lásd Superman v Batman, böee...)
Kifejezetten jó ötlet volt
a vírus további mutálódása, ami miatt az emberek kezdtek elbutulni, megnémulni. Tehát így jutunk el az alap rész állapotához. A kislány, Nova (ő az eredeti sorozatban már mint felnőtt benne van, vele találkozik Charlton Heston) nevének az eredete is tökéletesen simul a filmbe, és tök kreatív. Vagy az ember ember ellen harcol, még a "végső óráiban" is, annyira jellemző az egész emberi fajra. Az önpusztításnál, és a hatalomnál jobban semmit sem élvezünk. Persze ezt senki nem vallaná be szívesen.
Caesar emberibb, és szelídebb volt az embereknél is, kiváló kontraszt az Ezredes karakterének. Ami szintén nem egy kaptafára készült "gonosz", hanem árnyalt karakter lett. Érdemes megnézni a karakterét, útját a filmben, az egész emberiség metaforája is.
Megöli a "sajátjait" is, és harcol az "ellenséggel", miközben pusztulásra van ítélve, ahelyett, hogy megbékélne velük, és próbálna inkább tenni valamit a saját érdekében. Végül saját magát pusztítja el. Az a végső jelenet meg szinte szívbemarkoló lett, inkább szántad az Ezredest, és az egész addigi helyzeten csavart egyet.A CGI-re se lehet egy szemernyi panasz sem, fel sem merült bennem sehol, hogy számítógéppel generált képeket, szereplőket látok, annyira valóságosnak tűnt. Andy Serkis-t pedig a 3 részért mostmár tényleg
legalább jelöljék az Oscarra.
Ha valamit sajnálok, az az, hogy "letudták" 3 részben ezt az előzménytrilógiát (mert ezután nehezen tudok elképzelni normális folytatást hozzá), lehetett volna hosszabban is. Lehet, hogy a 6 rész sok lett volna, de 4-5-öt elbírt volna, benne a majmok felemelkedésével, ahogy igába hajtják az embereket végül, és kialakítják azt a környezetet, társadalmat, amit az eredeti első részben ismerhettünk meg.
Mindenesetre ez a trilógia szinte tökéletes lett, le a kalappal, mélyen meghajlok előtte, így kell ezt csinálni, ilyeneket kérek szépen más franchise-ok rebootjából is. Mert ez minőségi. Good job.