Én a mai napig bármikor meg tudom nézni . Ez még a képregényfilm áradat előtt jött ki, jó zenékkel, és olyan ellenségekkel akik nem voltak ANNYIRA elszálltak, mint egy zöld plasztikruhában repkedő 50 éves milliomos üzletember. Célpont hiába lett túljátszva, még évi maffiózót)ekkel később is gyakran felmerültek a jelenetei filmes beszélgetéseknél. Fenegyerek pedig nem sztreccsruhában, hanem bőrdzsekiben nyomta.
Amikkel nem voltam kibékülve már akkor sem, az nekem is a játszótéri jelenet volt, illetve, hogy nem öli meg a Vezért a végén (az elején lazán a metró előtt hagyott egy mezei maffiózót és Célpontot is kivágta a templomtoronyból - nem tudhatta h túléli). Meg a botrányosra vágott RTL verzió, az nagyon betett - ahol csak olyan apró, semmitmondó részeket vágtak ki a filmből, például amikor Célpont átszúrja Elektrát. Az unokatesóm a tv-ben látta először és konkrétan rákérdezett, hogy Elektra ugyan mitől halt meg? Mert az egyik pillanatban még verekedtek, aztán már összecsuklottan nyöszörgött.